|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 234 találat | lapozás: 1-30 ... 91-120 | 121-150 | 151-180 ... 211-234 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Orbán János 2008. december 15.Egy hétig tartottak az Erdélyi Magyar Írók Ligája (EMIL) szervezte irodalmi évadzáró rendezvényei. Az évi irodalmi teljesítményeket a gálán értékelték. Két Méhes György- és három Irodalmi Jelen Díjat osztottak ki Kolozsváron. A Méhes György-nagydíjat idén Jean Luc Moreau, Bánffy Miklós trilógiájának francia fordítója kapta. A Debüt-díj Jancsó Noémié lett az Emotika című kötetéért. A Magatartások és formák. Magyar irodalom Erdélyben tegnap és ma könyv szerzőjét, Elek Tibort az Irodalmi Jelen Kritika Díjával illették, költészet kategóriában Weiner Sennyey Tibor: A tengerszint feletti magasság meghatározása kötetet díjazták, prózában Cserna Szabó András Puszibolt könyve kapott elismerést. Avantgarderobe Díjjal idén senkit nem tüntettek ki. Orbán János Dénes író, költő, az EMIL elnöke az idei irodalmi termést értékelve elmondta: „az eddigi évek tapasztalataival ellentétben, nem zárunk gazdag évadot, a nevesebb szerzők valószínűleg jövőre rukkolnak elő nagy műveikkel, most a pályakezdők munkáját illeti dicséret”. Márkus-Barbarossa János költő, hangszerkészítő, az Avantgarderobe-díj alapítója mindennek igazolásául kijelentette: nem tartott idén senkit érdemesnek az elismerésre. Jean Luc Moreau francia költő, műfordító a Bánffy-trilógia mellett több magyar költő versét is lefordította franciára. A díjátadó ünnepséget megelőzően hármas könyvbemutatót tartottak: Szálinger Balázs, Cserna Szabó András és Elek Tibor művei voltak terítéken, a beszélgetést Karácsonyi Zsolt költő moderálta. A fesztivált L. Simon László, a Magyar Írószövetség titkára és Muszka Sándor fellépése zárta. /Varga Melinda: Franciáé a Méhes-nagydíj. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 15./2008. december 18.A Marosvásárhelyi Kulturális Központ a 18. századi Marosvásárhely világát ábrázoló kulturális naptárral ajándékozta meg a megyeszékhelyi iskolák magyar osztályait. A naptárban bemutatott barokk épületekről Orbán János művészettörténész mondott ismertetőt a Kultúrpalotában pedagógusoknak és diákoknak. A cél az, hogy a városban élő magyar diákok jobban megismerjék Marosvásárhely kulturális örökségét, neves személyiségeit és épületeit. /(menyhárt): Megismerni a múltat. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 18./2009. január 7.Erdélyi magyar könyvkiadók értékelték a tavalyi esztendőt, beszéltek a 2009-es tervekről. A kolozsvári Ábel Kiadót az 1990-es évek tankönyvkrízisének megoldására 2000-ben a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége alapította. A kiadó egyetemi jegyzeteket is megjelentet, és irodalmi kiadványt is jegyez: tavaly adták ki Cseh Katalin A Virágárus Bácsi című verseskötetét, közölte Szikszai Attila, az Ábel Kiadó kereskedelmi igazgatója. A kiadó weboldaláról is megrendelhetők a kiadványaik. A kolozsvári Erdélyi Híradó Könyvkiadó a tehetségkutatásra és a fiatal szerzőkre koncentrál. Az Előretolt Helyőrség Könyvek sorozatában már több mint ötven könyv jelent meg, itt debütált a fiatal erdélyi magyar írók jó része. „Nálunk teljes szólásszabadság van, és a nyomdafesték is bármit megtűr, ha úgy véljük, ez érdekelni fogja az olvasóközönségünk java részét kitevő diákságot” – mondta Orbán János Dénes, az Erdélyi Híradó Kiadó igazgatója. „Két átütő tehetségű debütánsunk volt, Jancsó Noémi és Varga Borbála. Piros autó lábnyomai a hóban címmel pompás gyerekkönyvet publikált Fekete Vince, Papp Attila Zsolt pedig második verseskönyvével, a Fogadó a senkiföldjénnel váltotta be a hozzá fűzött reményeket” – összegzett az igazgató. Az idei év egyik fontos irodalmi eseménye Nagy Kálmán A csodaszampó című könyvének megjelenése lesz. Ez a gyerekeknek szóló Kalevala-átdolgozás egykor ifj. Szervátiusz Tibor illusztrációival a Jóbarátban jelent meg sorozatban. Megjelenik László Noémi kézirata, Farkas Wellmann Endre válogatott és új versei, és Ármos Lóránd is beküldte második kötetét, a Helyőrség-sorozatban pedig Dobai Bálint, Pethő Lorand és Varga Melinda kötetei készülnek. „Egyedülálló talán az is, hogy több nyelven jelennek meg könyveink, mindeddig magyarul, románul, angolul, franciául, németül, szerbül, bolgárul, albánul” – tájékoztatott Visky András, a kolozsvári Koinónia Kiadó igazgatója. Az igazgató jelentős megvalósításként könyvelte el a fiatal román drámaírók antológiáját, a budapesti Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézettel közösen jegyzett Kovács Ildikó-emlékkönyvet, Láng Zsolt provokatív Tója vagy tottja? című könyvét. Jelentősek a Koinónia gyermekkönyvei is: a Kincses Könyvek sorozatának újabb darabjában Marosvásárhely történetéről olvashatnak, és Zágoni Balázs Barni-mesék sorozatának második kötete is megjelent karácsonykor Barni Berlinben címmel. „2009-ben egy tehetséges induló prózaírót mutatunk be, Máté Angit, akinek a Mamó című kisregénye minden bizonnyal az év egyik irodalmi eseménye lesz. Jön Selyem Zsuzsa Erdei politika című könyve, de Vida Gábor mesekönyve is megjelenik Noé, az indián meg a dinók címmel. Megjelenik magyarul Mihail Sebastian Napló 1935–1944 című fantasztikus könyve Vallasek Júlia fordításában. A színházi művek között Upor László kitűnő Stoppard-monográfiája jelenik meg, valamint a francia Miriam Bloedé könyve Nagy József színházművészetéről. „A megjelentetett címek számát tekintve elmaradtunk a korábbi esztendőktől. Viszont az év végére sikerült néhány nagyon fontos könyvet kiadnunk. Gondolok itt Brandolini kétnyelvű Dialogusára, Murádin Jenő A megsebzett szobor című kötetére, a három versantológiára: 101 vers Európáról, 123 vers Nagyenyedről és 101 vers Brassóról, Biró József gyűjteményes kötetére, az Erdély beszélő köveire, vagy Balázs Sándor nagy ívű vállalkozásának első kötetére: Magyar képviselet a királyi Románia parlamentjében. Idén reményeink szerint tanulmánykötetet adunk ki Kelemen Lajos összegyűjtött írásaiból, Csetri Elektől, Balázs Sándortól. Két képzőművészeti tárgyú kötetet tervezünk két jeles kolozsvári festőművészről: csakhogy míg a Miklóssy Gábor munkássága viszonylag jól ismert, addig a Kolozsvárról indult Corini Margitról, csak a szűk szakma tud valamit. Készítjük John Paget Magyarországról és Erdélyről szóló nagy munkájának bővített újrakiadását és Szalárdi János krónikájának szemelvényes kiadását a Téka-sorozatban” – adott képet H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója. A marosvásárhelyi Mentor Kiadó 2008-ban 43 új kötet adott ki. „Nagyon sok közülük míves, igen sok munkát igénylő, úgynevezett nehéz könyv volt” – nyilatkozta Káli Király István, a marosvásárhelyi Mentor és Líra kiadók igazgatója. 2009-ben körülbelül 35 könyvet adnak ki. „Nagyon jó évet zártunk, 2008-ban 61 címet adtunk ki” – vont gyors mérleget Tőzsér József, a csíkszeredai Pallas–Akadémia Könyvkiadó igazgatója. A szépirodalom az elsődleges, de nagy hangsúlyt helyeznek a képzőművészeti és turisztikai kiadványokra is. A Műterem-sorozat köteteiben az 50 évesnél idősebb művészek munkásságát mutatták be. Életjel címmel új sorozatot indítanak, amelyben a hetvenévesnél idősebb művészek életművét ismertetik. Az első kötet Gaál András festőművész munkásságáról szól, majd Kákonyi Csilla és Márton Árpád következik. Január 6-án különleges eseménnyel ünnepelt a kiadó: egy tárlatnyitó keretében Tőzsér József a könyvműhely 500. kötetének első példányát bemutatta: Pomogáts Béla Magyar Irodalom Erdélyben című sorozatának az első két, összevont kötetét, amely az 1909–1944 közötti időszakot öleli fel. A sikerek mellett két kolléga távozása miatt veszteségeket is megért tavaly a kolozsvári Polis Kiadó – közölte Dávid Gyula, a Polis Kiadó igazgatója Újabb kötettel gyarapították a Balassi Kiadóval közösen útjára indított Bánffy Miklós-életműsorozatot: karácsonyra megjelent a harmadik, az író összes novelláit tartalmazó kötet, és előkészületben van a negyedik is: Bánffy Miklós drámái. Fontos kiadványukként említette Benkő Levente Az őszinteség két napja című dokumentumkötetét a romániai magyar írók 1956-os kiállásáról, valamint a Kriterion gyergyószárhegyi írótáborainak dokumentumait tartalmazó Szekértábor a Szármány-hegy alatt című könyvüket. „Sikerkönyvként” az igazgató Murádin Jenő a kolozsvári Mátyás-szoborról és alkotójáról, Fadrusz Jánosról írott, 2002-ben megjelent könyvét említette, amelyet az Unipan Helga könyvtervező által újragondolt kivitelben, a korábbinál sokkal gazdagabb képanyaggal tavaly újra kiadtak. A Polis hozza majd a minden eddiginél teljesebb Dsida-összest, amelyet Láng Gusztáv ajánlott fel a kiadónak. Ott van még a Molter-levelezés 1938–1944-es évek izgalmas írói leveleit tartalmazó negyedik kötete. Az 1992-ben alakult csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadó elsődleges céljának a romániai magyar kisebbséggel kapcsolatos kiadványok megjelentetését tekinti. Magyarhermány kronológiája rekordidő alatt fogyott el, a Sztálin és a székelyek című könyvükből sem sok maradt. A marosvásárhelyi könyvvásár legszebb könyv- versenyében tavaly a Pro-Print kapta az első és a második díjat is a Székelyföldi vízkerekek, valamint a Szép és kies kertek című kiadványaiért, összegzett Burus Endre, a Pro-Print Könyvkiadó igazgatója, aki a már meglévő sorozatok, a Magyar kisebbség könyvtára, Források a romániai magyarság történetéhez, valamint az Ignácz Róza-életmű bővítését és több más kiadványt is tervez a 2009-es esztendőre. /Új könyvek 2009-ben. = Krónika (Kolozsvár), jan. 7./2009. január 23.Az erdélyi magyar irodalmi vonatkozású weboldalak általában a fiatalokat célozzák meg. A Krónika bemutatta a kolozsvári kötődésű Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholyt, a székelyudvarhelyi Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány honlapját és az aradi Nyugati Jelen napilap irodalmi mellékletének elektronikus változatát, valamint a Benedek Elek emlékére létrehozott portált. Az Előretolt Helyőrség Alkotói Műhely tizenöt évvel ezelőtt alakult, 1995–2000 között működtette az Előretolt Helyőrség szépirodalmi folyóiratot, az Erdélyi Híradó Kiadónál pedig 1995 óta jelenik meg az Előretolt Helyőrség Könyvek sorozat, eddig több mint ötven kötet látott napvilágot. A műhely tagjai 2006 novemberében az anyagi okokból megszűnt folyóirat utódjaként, Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy néven, kísérleti jelleggel internetes portált hoztak létre. „Egy évtized alatt a Helyőrségből irodalmi legenda vált. Bízvást állíthatjuk, hogy megváltoztatta az erdélyi magyar irodalmat, de még az anyaországira is hatással volt. ” „A mostani formára jobban talál a páholy kifejezés, ezért kereszteltük át. ” Egy alapítvány biztosít számukra jogi keretet, árulta el a felelős kiadó, Orbán János Dénes. A www.irodalom.org/eloretolthelyorseg/ címen elérhető portál Vita, Vers, Próza, Esszé, tanulmány, Interpretátor és Fajtalan című rovataiban biztosít közlési lehetőséget az irodalmároknak, a felület főszerkesztője, Páll Zita irodalomkritikus. A nagy mesemondó születésének 150., halálának 80. évfordulója alkalmából Benedek Elek-emlékévet rendez a Kovászna Megyei Tanács, ebből az alkalomból a Bod Péter Megyei Könyvtár szakmai segítségével létrehozták a benedekelek.ro címen elérhető weboldalt. Az 1995-ben Lőrincz György író kezdeményezésére Székelyudvarhelyen megalakult Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány www.emia.go.ro oldalon elérhető honlapja közlési lehetőséget biztosít az alkotóknak. „Úgy éreztem, 1990 után teljesen összeomlott az irodalmi élet, és az volt az elképzelésem, hogy Marosvécs szellemében hozzunk létre egy tömörülést, amely átfogja az egész erdélyi magyar irodalmat. ” „Az alapítvány létrejöttekor megjelent Székelyudvarhelyen mindenki, aki irodalommal foglalkozott: Bálint Tibortól kezdve Pusztai Jánosig, Markó Bélától Szőcs Gézáig” – mesélte Lőrincz György, az alapítvány elnöke. Az alapítvány 1995 óta rendszeresen pályázatot hirdet regény, novella és kritika műfajban, a közlési lehetőséget is biztosító weboldalt pedig az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület támogatja. Négyoldalas ajánlóvá zsugorodott az addig harminckét oldalas, hét éve megjelenő magyar irodalmi lap, az aradi Irodalmi Jelen, a Nyugati Jelen napilap melléklete. Böszörményi Zoltán író, költő, üzletember, kiadó- és laptulajdonos kísérletnek szánta az átalakulást, ugyanis úgy vélte, hogy az elektronikus lapkiadás /www.irodalmijelen.hu/ célszerűbb, mert hozzáférhetőbb, mint az újságárusoknál vásárolható lap. „A szerkesztőségi tagok közül Bege Magda marad lapszerkesztőnek, Szőcs Géza próza- és versszerkesztőnek, Weiner Sennyey Tibor pedig a fiatalokkal fog foglalkozni – főként vers, próza és esszé műfajban” – mondta Böszörményi. /Bonczidai Éva: Literatúra egérkattintás. = Krónika (Kolozsvár), jan. 23./2009. február 11.Nincs veszve az irodalom iránti érdeklődés – ezt igazolta, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkara professzorának, Egyed Emesének és doktori hallgatóinak székelyudvarhelyi előadásán megjelent népes középiskolás diáksereg. A Múzsák könyvvel címmel megrendezett találkozón Fekete Adrienn a Tinódi Sebestyén és a régi magyar verses epika című kötetet mutatta be, amely a 2006-os budapesti és kolozsvári Tinódi-konferenciák előadásait tartalmazza. Sárközi Péter Faludi Ferenc-monográfiáját Vogel Zsuzsa mutatta be. Előadásából kiderült, hogy olyan szavakat köszönhetünk nagy nyelvújítónknak, mint például az ellenfél, az álomkép, a zsebóra és a nyelvjárás. Dáné Hedvig Bod Péter Önéletírását mutatta be, ezt követően Egyed Emese hívta fel a hallgatók figyelmét Kerényi Ferenc Petőfi-monográfiájára, amely a költő életrajzi adatainak és verseinek eredeti társításával hoz újat. Az Interculturali-THÉ Műhely, a BBTE Filológia Kara hungarológia doktoriskolája és az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány szervezte est záróelőadásaként Elek Tibor Magatartások és formák című kritikakötetét mutatta be Farkas Wellmann Éva. Elek könyvében olyan kortárs szerzők alkotóműhelyébe tekinthet be az olvasó, mint Kányádi Sándor, Szőcs Géza és Orbán János Dénes. /Találkozás klasszikusokkal. = Krónika (Kolozsvár), febr. 11./2009. március 18.Számos kávéház várja azokat a kolozsvári fiatalokat, akik kulturális rendezvények kínálta kikapcsolódásra is vágynak. A Bulgakov Café nevű irodalmi kávéház 2002. júniusában indult, Orbán János Dénes író, költő és üzlettársa, Kovács Ferenc változtatták kis kulturális fellegvárrá. Évek óta hetente itt ülésezik a Bretter György Irodalmi Kör, ugyanakkor havonta különböző kiállításoknak, koncerteknek és író-olvasó találkozóknak ad otthont a kávézó. A Bulgakov a magyar egyetemisták legkedveltebb helye. 2007. november 24-én nyílt meg Corvinus kávézó, ahol azóta számos erdélyi humorista lépett fel, és több koncertnek adott otthont. A tulajdonos, Mátéi Lénárd elmondása szerint a hely bármilyen kulturális rendezvényre kapható. Márkos Tünde és Lőrincz Gyula képzőművész vezetésével tizenkét évvel ezelőtt nyitották meg az Insomniát, amely Kolozsvár szívében várja vendégeit. Havonta nyolc-tíz előadást tartanak, gyakran vannak felolvasások, könyvbemutatók, koncertek. Mátyás szülőháza és a Karolina tér közelében nyílt meg 2004 decemberében a kolozsvári egyetemisták másik kedvelt találkozóhelye, a Krajczár. Finta Csaba Gábor és Vincze László tulajdonosok olyan helynek képzelték el a Krajczárt, ahol a kolozsvári magyar diákok jól érzik magukat. A lokál ideiglenes kiállításoknak ad otthont, fotók és más képzőművészeti alkotások díszítik a falakat. /Dima Krisztina, Tőrös-Szőke Enikő, Vakarcs Melinda: Kultúrkocsmatúra Kolozsváron. = Krónika (Kolozsvár), márc. 18./2009. április 7.Az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) a hétvégén Kolozsváron tartotta éves közgyűlését, amelyen három évre megválasztották a szervezet vezetőségét, és új tagok felvételéről is döntöttek. A kolozsvári Bulgakov kávéházban könyvbemutató volt: a liga új tagja, Jancsó Noémi, a tavalyi Méhes György- debütdíjas szerző Emotikon című kötetét Szőcs Géza méltatta. Elnöki beszámolójában Orbán János Dénes az utóbbi három év pozitívumai közé sorolta, hogy az E-MIL több mint száz rendezvényt szervezett, elindította az Irodalmat a vidéknek projektet. Az elnök hiányosságként könyvelte el, hogy nem jegyezték még be a Hargita–Kovászna–Maros megyei fiókszervezeteket, amelyek révén a Liga hangsúlyosabban jelen lehetne e megyékben. Orbán János Dénest újraválasztották az E-MIL elnökévé. A régi választmányi tagok is megőrizték pozíciójukat, kivéve a funkciót vállalni nem kívánó Márkus Barbarossa Jánost, akinek helyét Ármos Lóránd tölti be. Király Zoltán maradt az ügyvezető elnök, Böszörményi Zoltán az uniós kapcsolatokért felel és az Európai Írókongresszusban (European Writers’ Congress) képviseli az E-MIL-t, László Noémi Bukarestben, Ármos Lóránd pedig Budapesten tevékenykedik a szervezet érdekében. Négy új taggal bővült az E-MIL: Aniszi Kálmán, Egyed Péter, Jancsó Noémi és Szenkovics Enikő nyert felvételt. /Tervek a kortárs irodalom népszerűsítésére. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 7./2009. május 8.Öt napig zajlott Sepsiszentgyörgyön a Cimborák névre keresztelt Erdélyi Magyar Bábos Találkozó. Ezzel folytatta a 2005-ig Kolozsváron, a Homo Ludens Alapítvány által szervezett találkozók hagyományát. A szervezők, a Tamási Áron Színház frissen önálló intézménnyé alakult bábtagozata kis csapata a teljes hazai magyar bábos szakmát meghívta, de nem sikerült mindenkivel egyeztetni. A magyarországi céhtársakat sem hívták meg. Volt több szakmai beszélgetés. A találkozó fénypontját a Nagyváradi Árkádia Ifjúsági- és Gyermekszínház magyar társulatának előadása, a Csillaglépő csodaszarvas jelentette, Rumi László rendezésében. A marosvásárhelyi Ariel Színház Zalán Tibor Árgyélus királyfi-átiratával szerepelt a fesztiválon, melyet Lengyel Pál rendezett. A kolozsvári Puck Bábszínház a Búbocska című Orbán János Dénes-darabot mutatta be. A házigazda társulat, a Tamási Áron Színház Bábtagozata három előadását mutatta be a találkozón. A marosvásárhelyi Tamacisza Társulat Vacogó-reszkető királyfelmelegítő című produkciója zárta a találkozót. A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Színház- és Televízió karának harmadéves színészhallgatói bábos vizsgaprodukciójukat, Gryllus Vilmos dalaira /Biciklis dalok/ épülő előadásukat mutatták be, a Marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem végzős bábszakos évfolyama a Játék a függöny mögött című paródiát, míg az elsőéves bábosok néhány gyakorlatot mutattak be. /Hegyi Réka: Ismét van seregszemléje a hazai bábos szakmának. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 8./2009. május 27.Székelyudvarhely két nevesebb iskolájában, a Tamási Áron Gimnáziumban és a Palló Imre Művészeti Szakközépiskolában a kortárs magyar irodalom oktatásáról érdeklődött a cikkíró. A Tamási Áron Gimnáziumban Lőrincz József magyar szakos tanár elmondta, kortárs magyar irodalmat nem tanít. A tananyag műfajközpontú, és az érettségi követelményeknek megfelelően kell összeállítani a tanterv szerkezetét. Kevés az idő. Kérdéses, hogy a diákoknak mennyire ajánlott a posztmodernektől tanítani, mivel nem követnek eszményeket, nem teremtenek értéket. A kortárs magyar irodalom Kovács András Ferenc, Kányádi Sándor és Szilágyi Domokos bekerül a tananyagba. Dr. Ozsváth Imola fiatal magyar szakos tanárnő más szemszögből látja a kérdést, szerinte minden témához lehet kapcsolni a kortárs irodalomból is műveket. A tanárnő rendszeresen visz be órára pl. Nagy Koppány Zsolt novelláskötetéből részletet, vagy akár Orbán János Dénes írásaiból is ízelítőt. A Palló Imre Művészeti Szakközépiskola magyar szakos tanárnője, Bogdán Ida kifejtette, nincs lehetőség sokat foglalkozni a kortárs költőkkel, de ő igyekszik párhuzamot vonni a jelenkori költők írásai és a műalkotások között, hogy a diákokat még több információval lássa el. A kilencedik osztályban tanulnak Kovács András Ferencről, a tíz-tizenegyedikben Esterházy Péterről, Faludy Györgyről, érintőlegesen beszélnek Kertész Imréről, a tizenkettedik osztályban pedig Orbán János Dénesről is szó esik. A kortárs irodalom tanítása tehát tanárfüggő. Az iskolai órák csökkentése szintén nem a kortárs irodalom oktatásának kedvez. A klasszikusok tanítása viszont elengedhetetlen. /Magyari Beáta: Kortárs magyarirodalom-oktatás a középiskolában. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 27./2009. június 10.Lövétei Lázár László és Molnár Vilmos volt a Magyar Írószövetség Csikófogat című rendezvénysorozatának május 6-i vendége az írószövetség budapesti székházában. A szerzőkkel Ferenczes István költő, a csíkszeredai Székelyföld főszerkesztője beszélgetett, és bemutatták a folyóirat májusi, Kányádi-számát is. – „Ami kimaradt. ” Konferencia a kortárs magyar irodalom középiskolai oktatásáról címmel tartott tanácskozást az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) május 8–10. között az Árkosi Kulturális Központban. A programban szerepelt dr. Borcsa János előadása Holt Költők Társasága: Boér Géza címmel, valamint Elek Tibor előadása Király László munkásságáról. Az érdeklődők irodalmi esten vehettek részt Király Lászlóval. Pécsi Györgyi a 80 éves Kányádi Sándor, Elek Tibor pedig Székely János munkásságát mutatta be. Ambrus Ágnes Kortárs erdélyi irodalom a tankönyvekben témakörben tartott előadást, Orbán János Dénes és Sántha Attila előadása Az Előretolt Helyőrség tegnap és ma címet viselte. /Hírek. = Helikon (Kolozsvár), jún. 10./2009. november 28.1947–1989 között gyakorlatilag elsorvasztották a kulturális életet Aradon (pl. megszüntették a magyar színházat és kultúregyesületeket), az értelmiségi-utánpótlást a magyar tannyelvű líceum hányatott sorsa miatt nem tudta biztosítani, megszűnt az igényesség: a hajdani színvonalas programok eltűntek. A humán értelmiség java elvándorolt. 1989 után sok kulturális céllal született vagy azt felvállaló csoportosulás működött a városban. Közülük kiemelhetők: a/ Tóth Árpád Irodalmi Kör. Az 1945-ben alakult Petőfi Sándor Irodalmi Kör jogutóda, aktivitását 1989 után is folytatta. Korábban havonta többször is rendezett felolvasó-estéket, előadásokat, de az évek során ezek gyakorisága csökkent. Legnagyobb sikerük két antológiájuk (Vagyunk – 1995, Vagyunk 2 – 2001). b/ Kölcsey Egyesület. 1990. január 22-én alakult újjá. Széleskörű művelődési tevékenységet folytatott/folytat, művelődéstörténeti előadásokat és irodalmi estéket rendez, könyveket jelentet meg (ezek közül kiemelkedik a Fecskés-sorozat, valamint több antológia), saját könyvtárat tart fenn, évente odaítéli a Kölcsey-díjat és diákszínpadot is üzemeltet. Ez utóbbi több elismert színészt indított útjára, pl. Posta Ervin, Incze Tamara, Kézdi Imola, Éder Enikő, Simon Mátyás, Kelemen Kinga, Tapasztó Ernő stb. A Kölcsey Egyesület másik jelentős teljesítménye a Havi Szemle művelődési folyóirat megjelentetése. Éveken keresztül a Havi Szemle volt az egyetlen magyar kultúrfolyóirat a városban, de 2001 végén megszűnt. Több évnyi kihagyást követően 2008-ban megváltozott szerkesztőgárdával, önálló formában sikerült újraindítani a lapot. A Kölcsey Egyesület motorja mindig is Pávai Gyula magyar nyelv és irodalom szakos tanár volt. Az Egyesület vezetősége 2007-ben és 2009-ben szerkezeti átalakuláson ment keresztül. c/ Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete. 2003-ban alakult, működése első éveiben igen aktív volt, főleg történelmi irányultságú ismeretterjesztő előadásokat és szavalóversenyeket rendezett. Az elmúlt évben kevesebbet lehetett róla hallani. d/ Alma Mater Alapítvány. A szervezet Éder Ottó és Réhon József tanárok kezdeményezésére született meg 1991. április 17-én, céljuk az Arad megyei magyar oktatás támogatása. Az Alma Mater Alapítvány több ízben tevékeny szerepet vállalt az aradi magyar kulturális életben: színházi előadásokat szervezett, jelentős számú könyvet adott ki, fontos a Szövétnek című művelődési szemléjük. d/ Kamaraszínház. A jelentős múltra visszatekintő aradi magyar színjátszás a központosítás áldozata lett, amikor a második világháborút követően a társulatot egyetlen tollvonással Temesvárra költöztették (ez a mostani Csiky Gergely Állami Színház). A kommunista idők kultúrszervezői vendégelőadásokkal és az országos szinten is jegyzett aradi Periszkóp Népszínházzal próbálták pótolni a keletkezett űrt. 1991 után a Periszkóp megszűnt, az évtized folyamán pedig egyre ritkultak a magyar nyelvű előadások Aradon: 1995-ben még tizenegy, 2004-ben már csak három vendégelőadás volt. 2002-ben Böszörményi Zoltán, a Nyugati Jelen és az Irodalmi Jelen tulajdonosa megpróbált egy kamaraszínházat elindítani, de a próbálkozás megfeneklett. 2003-ban a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Színművészeti Karának végzős magyar csoportját próbálták állandó társulat formájában Aradra csábítani, de ők nem vállalták ezt a kihívást. 2007-ig nem volt újabb próbálkozás, de ekkor a városi közgyűlés jelentős anyagi támogatásával új csoport alakult, amely az Aradi Magyar Kamaraszínház nevet vette fel. Ez túlnyomó részben befogadó színházként működik. e/ A Nyugati Jelen csoportosulás. A megye egyetlen magyar nyelvű napilapját 1999-ben vette át Böszörményi Zoltán, aki jelentős anyagi befektetéseket eszközölve a megszűnéstől mentette meg az újságot (a kilencvenes években több ízben is csődközeli állapotban volt a lap, a hetilappá való átalakulása is felmerült). Az új tulajdonos nagy lendülettel fogott hozzá a lap gyökeres átalakításához és az aradi magyar kultúréletbe is megpróbált új színt vinni, 2001-ben színházat és irodalmi folyóiratot (Irodalmi Jelen) is alapított. Ez utóbbi hamarosan erdélyi, majd összmagyar jelentőségre tett szert. A lap novella és regénypályázatokat is indított, riportokat fogadott, szemlézte a megjelent szépirodalmi alkotásokat, és hamarosan a könyvkiadásban is szerepet vállalt. A lapba a kortárs magyar irodalom kiemelkedő képviselői (pl. Szőcs Géza, Orbán János Dénes, vagy haláláig Faludy György) is bedolgoztak. f/ Az RMDSZ Arad megyei szervezete. Az RMDSZ tevékenységében jelentős részt képez a kulturális élet támogatása és az ilyen jellegű események szervezése Évente több alkalommal szerveztek színházi előadásokat, több könyvet is megjelentettek. g/ Megemlítendők a romániai szintű irodalmi, művelődési körök és szervezetek helyi részlegei. Elméleti szinten létezik a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a Romániai Magyar Dalosszövetség helyi fiókja is, gyakorlati tevékenységük azonban általában nem látható. h/ Más kultúrcsoportosulások is működtek az elmúlt évek folyamán (például a Beszélni Nehéz Kör, amely a Múzeumban tartotta összejöveteleit, a komolyabb nemzetközi sikereket is elért Vox Juventutis gyermekkórus, a rövid időt megélt Candide Társaság és Kisfaludy Társaság), de ezek manapság már nem működnek. Ennyi volt a felsorolás. Nehéz elitkultúráról beszélni egy olyan közegben, amelyet negyven év kommunizmusa teljes mértékben perifériára szorított. A lejtő aljáról kanyarodott vissza az aradi magyar kulturális élet és igyekezett behozni az évek folyamán összegyűlt elmaradását. Hosszú távon a Kamaraszínház nagyszínházzá való átalakítása lenne fontos, de ennek anyagi akadályai lesznek. A könyvkiadás terén a cikkíró, Lehoczky Attila tanár jelentős problémának tartja az aradközpontúságot. Az irodalmi és művelődési szemlék is aradközpontúak. A cikkíró hozzátette, csekély azon írások száma, amely összmagyar szinten is megállná a helyét. A megrendezett ismeretterjesztő előadások túlnyomó többsége történelmi vagy irodalomtörténeti jellegű, Lehoczky Attila szerint ez az aradi magyar társadalom konzervatív magatartásából következik. Van magyar művelődési élet Aradon, de többnyire provinciális jellemvonásokat hordoz. Lehoczky hozzátette, mindez nem kívánt rosszindulatú kritika lenni. /Lehoczky Attila: Magyar kulturális élet Aradon 1990 után – esettanulmány. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 28./2010. március 30.Műemlékvédelem ErdélybenIV. szovátai konferencia Kétévente szervezik, az idén már a negyedik konferencián vehettek részt mindazok, akiket szakmájuk vagy egyéb kötődöttségük okán érdekelnek a műemlékvédelem cseppet sem elhanyagolható kérdéskörei. Az idén körülbelül negyvenen vettek részt az Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány és az Arcus Egyesület által a hét végén szervezett, Műemlékvédelem Erdélyben című szovátai konferencián, a Teleki Oktatási Központban, ahol az elmúlt két évtizedben Erdélyben és a Partiumban az épített örökségről készült felmérésre összpontosították a figyelmet, illetve arra keresték a választ, hogy a műemlékeket megvédeni hivatott állami, egyházi, illetve civil intézmények milyen adatbázissal rendelkeznek. Ugyanitt mutatták be az épített örökség és annak ingóságain végzett kutatások és helyreállítások eredményeit. Csortán Ferenc műemlékvédelmi szakembertől megtudtuk: a viszonylag alacsony költségvetéssel megszervezett ülésszak igen rangosnak és színvonalasnak bizonyult. – A két és fél napos konferencia vasárnap délután ért véget, szombat este Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter is megérkezett műemlékvédelmi tanácsosával, számos szakember gondjait meghallgatta. Műemlékvédelmi szakemberek, építészek, restaurátorok vettek részt az ülésszakon, amelyen számos igen érdekes és nívós előadás hangzott el, új könyveket mutattak be, amelyeket meg is lehetett vásárolni. A résztvevők közül több szakemberrel megnézetik a készülő műemlékvédelmi törvénykönyvet – mondta Csortán Ferenc. Az ülésszakra húszperces előadásokkal lehetett jelentkezni, amelyeket követően még tíz percet szántak a témával kapcsolatos vitára a szervezők. A résztvevők a következő címeken tartottak előadásokat (a többnapos programból a teljesség igénye nélkül válogattunk): Jánó Mihály: Megjegyzések a kolozsvári Szent Mihály-templom falképeinek ikonográfiájához, Kiss Tímea – "De cultu imaginum". Adalékok a 16. századi erdélyi protestáns nyomtatványok képillusztrációihoz, Orbán János: "Csíki Márton őkegyelme új házot építtetett" – a marosvásárhelyi Sáros utca 1. szám alatti épület történetéből, Marián Gyöngyvér: Fritz Balthes, egy segesvári építész a 20. század elején, Magdó Eszter: A vízaknai fürdő kiépülése a század eleji építészet tükrében, Entz Géza: Műemléki inventarizáció Magyarországon és a Dehio kézikönyv, Tőkés Erzsébet: Házsongárdi restaurálások, Sófalvi András: Udvarhelyszéki várak és mesterséges barlangok felmérése és régészeti kutatása (2005- 2009), Soós Zoltán: Régészet és rekonstrukció, a marosvásárhelyi ferences kolostor feltárása és lehetséges hasznosítása, Csortán Ilona: Urbanisztikai és kulturális adatbázis az aktuális területfejlesztési folyamatokban, Barabás Kisanna: Római katolikus egyházi gyűjtemények Marosvásárhelyen, Berke Márta: "Ezen ajtó nyílik ..." – Kastélyok, kúriák és udvarházak ajtajai a 17- 18. századi Erdélyben, Feketics Erika: A Teleki Téka két vászonképének a restaurálása, Pál Péter: A székelyderzsi és székelydályai falképrestaurálás eredményei 2008-ban és 2009-ben, Nagy Béni: A tűzkárosodott besztercei evangélikus templom elveszett értékei. Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely) 2010. április 10.EmlékkönyvEzt a könyvet az Erdélyi Szépmíves Céh hagyományait (és az 1990-es újraalakulás utáni évek téblábolásából kivezető útkeresést) éltető igyekezet szülte – olvassuk az Előszóban. – A Céh 1926-ban, 1930-ban, 1934-ben és 1937-ben jelentetett meg hasonló kiadványt. De irodalompártolásra buzdító munkáját felmérő írásokat olvashatunk az 1930-tól kiadott kalendáriumokban is. Az újraalakulás után a Céh vezetését vállalók nem figyeltek eléggé a hagyományokra és ötletekben sem bővelkedtek, amelyek a külföldön is méltán híres könyvsorozat folytatásának gazdasági-szervezési ügyeit megnyugtatóan biztosíthatták volna. * Amikor Szőcs Géza az újraalakulás ötletével megörvendeztetett, folytatja Tar Károly, azt kérdeztem tőle, hogy Kós Károlya van-e vállalkozásához. Költői kérdés volt. Az eltelt öt esztendő alatt bebizonyosodott, hogy ziláltságunk miatt szervezésből elégtelenre vizsgáztunk. Levonva ebből a tanulságot, most, az újraindulás utáni első könyvsorozatunk végén, amikor fiókszervezeteinkre alapozhatjuk irodalompártoló munkánkat, szükségét érezzük annak, hogy alaposabban megismerkedjünk a Céh történetével, célkitűzéseivel, eredményeivel és hibáival. * Megállapíthatjuk, hogy a két világháború között az Erdélyi Szépmíves Céh mellett még sok más könyvsorozat indult, és más írói csoportosulások igyekeztek pótolni, kiegészíteni mindazt, amit a Helikon szerintük nem vallott és vállalt helyesen. Összeállításunk – a rálátást nyújtó évtizedekben – lehiggadt ellentétek végleges feloldására nyújt lehetőséget a különféle vélemények és megítélések egymás mellé állításával. Elfogultságmentességünket a fennen hirdetett erdélyi tolerancia ígéretes győzelmének igézetében tesszük a sajnos ugyancsak hagyományos klikkszellem mai erősödése ellenében. * Az Erdélyi Szépmíves Céh nem egy emberé, nem egy csoporté, hanem minden erdélyi irodalompártolóé. Felhasználható transzszilvanizmusunk értékeit úgy kell átmentenünk a valamikori jobb világba, hogy megmaradásunkat szolgálja. "Bele kell nézni az erdélyi életbe, mennyiben volt munkánk politikum, természetesen nem köznapi politikum, de politikum mégis annyiban, amennyiben a kisebbségi életnek talán a kultúra a legfontosabb területe. Ezen a területen sok tekintetben csak a mi erőnktől függ az építőmunka." Kós Károly hat évtizeddel ezelőtt, a kilencedik Helikon-találkozón elhangzott szavait idézzük figyelmeztetőül. És ajánlásul is arra, hogy a régiek tapasztalatait, az egykori küzdelmekhez sokban hasonló életünkben, Dsidát igenelve "mindig magunkért, de soha mások ellen" sikerrel hasznosíthassuk. Emlékkő ez a könyv is, amely az előttünk járók munkájához hasonlóan – jövőnket alapozza. – 1994-ben az Erdélyi Szépmíves Céh gyakorlatilag vezetés nélkül maradt – olvassuk aztán az alaposan megszerkesztett, de nagyon apró betűkkel szedett, mégis szép kötet végén. (Utószó helyett, 2004. június 30.) – Ekkor anyagi juttatás nélkül elvállaltam, hogy rendbe hozom a Céh kilencvenes évek elején összezilált szénáját. Ezt a könyvet kilenc hónapos intézői munkám közben állítottam össze, és 1994-ben képekkel és mellékletekkel, másolásra alkalmas átlátszó famentes (paus) papíron leadtam a kolozsvári Glória nyomdába. * Kós Károly idejében minden ötödik esztendőben készült egy, a Céh munkáját bemutató, a könyvkiadó munkájával elszámoló kötet. Ezt a hagyományt volt szándékomban követni. * Az egyik régi emlékkönyv 28.000 magyarországi előfizető nevét tartalmazza, fedőlapján pedig, a különleges oklevélszerű borítón, Kós Károly jellegzetes betűivel annak az olvasónak a neve áll, akinek ezt a díszes könyvet a Céh megküldte. Ez nyilván 28.000 kézzel címzett kötetet jelentett. * Merthogy eleink nagy becsben tartották a könyvkiadót pártoló tagságot. * Ezt szerettem volna magam is. Ezért terveztem és állítottam össze ezt a könyvet. Ez a kötet képezte volna a Céh belföldön és külföldön egyaránt fiókszervezetekbe tömörült tagsága további növelésének alapját. * Sajnos, nem futotta időmből, el kellett jönnöm, ott kellett hagynom Kolozsvárt, Erdélyt, hogy új életet kezdjek unokáim szolgálatában. * Reméltem, és azóta is remélem, hogy az Erdélyi Szépmíves Céh történetét dokumentumokban bemutató összeállításom, amely többek között tartalmazza a Céh által kiadott könyvek kiegészített címtárát, a Céh íróinak rövid szócikkekbe tömörített életrajzi adattárát is, egyszer majd napvilágot lát. Hiszen ahhoz, hogy intézőségem idején a munkatársaimmal toborzott kétezer-hatszáznyi pártoló tagon kívül Erdélyben, Magyarországon és a világ legkülönbözőbb országaiban továbbiakat is megnyerjünk az Erdélyi Szépmíves Céh tovább éltetése ügyének, nagy szükség lenne egy ilyen, a Céhet teljességre törekvő ismertetőre. * A könyv megjelentetését 1995-re terveztem. Az ESZC tagjai már nagyon várták, és követelték azt a beszámolót, amely a Céh ügyeit megnyugtatóan tisztázza, és jövőjéről, terveiről is bővebben szól. * Sajnos, az anyagiak hiánya miatt, az ESZC-nek ez a beígért könyve sem jelenhetett meg. Svédországból időnként hazatérve hiába szorgalmaztam megjelenését, erre azóta sem került pénz. Közben eltelt újabb hét esztendő. A Céh mindenféle nehézségei, mellőztetése ellenére még él, könyvei is megjelengetnek. * A hiányzó öt esztendőről, miután a Céh elnöke erről folyamatosan megfeledkezett, kérésemre, Kisgyörgy Réka, az ESZC utánam következő intézője elvállalta, hogy megírja a beszámolót, illetve a könyv utószavát. * Ez lehetett volna e kötet harmadik része. Erdélyi Szépmíves Céh 1924-1944 és 1990-1995 részek után magától értődően következnie kellene az 1995-2000, majd a 2000-2005 közötti évekről szóló beszámolóknak, dokumentumoknak. * Tavaly, miután Orbán János Dénesnek a nyakába szakadt a Céh minden elhanyagolt ügye, őt kértem arra, hogy hasznosítsa, fejezze be munkámat. Remélem, hogy előbb-utóbb ez is sikerül neki. Addig is a Magyar Elektronikus Könyvtár révén és segítségével kívánom az érdeklődők elé tárni a megismerésre mindenkor érdemes, dokumentumokból álló Céh tanulságos történetét. * Van egy Utolsó utószó is, ez így zárul: "Végül ezt a könyvet a szerkesztő által alapított skandináviai Ághegy-Liget Baráti Társaság és a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága támogatásával sikerült nyomdába küldenünk az Ághegy Könyvek ötödik, egyelőre kis példányszámú köteteként. Összeállítója reméli, hogy valamikor nemcsak a benne összegyűjtött dokumentumok tájékoztató jellege, hanem gyakorlati útmutató jellege miatt is hasznát veszi a bizonyára hálás utókor. Az Erdélyi Szépmíves Céh történetének tanulságaira minden bizonnyal nagy szüksége lesz majd az utánunk igyekvőknek. Lund, 2009. január végén." * Erdélyi Szépmíves Céh Emlékkönyv 1924–1944, 1990–1995. Összeállította Tar Károly, Ághegy Könyvek, KÖZDOK B.D. Népújság (Marosvásárhely) 2010. június 10.Szőcs Géza pályája és tervei - A meglepetésemberA legfontosabb parlamenti és kormányzati kultúrpolitikusi pozícióra is szépírót delegált a Fidesz-KDNP: az Országgyűlés kulturális bizottságát L. Simon László vezeti, és Szőcs Géza lesz a kulturális államtitkár. Külön érdekesség, hogy a magyar irodalmi hagyománytudatban periferikus neoavantgárd mindkettejüket megihlette (akárcsak az Országgyűlés egy másik íróját, Kukorelly Endrét). A jelek szerint a mozgalomnak összehasonlíthatatlanul jobbak a politikai, mint az irodalomtörténeti pozíciói. Az új kormány tisztviselői közül alighanem Szőcs Géza életpályája a legfordulatosabb, az ő személyisége a legbonyolultabb, s kinevezése, noha voltak jelei, politikai értelemben a legmeglepőbb. És minden bizonnyal ő az, akinek alkatával a legkevésbé fér össze a közhivatalnoki státusz. Fontos politikai versek írója, bátor politikai ellenálló, mi több, gyakorló politikus is volt, ez utóbbi azonban nem Magyarországon, hanem Romániában, az RMDSZ alelnökeként és szenátoraként. Kolozsvári évek 1953-ban született Marosvásárhelyen. "Egy ideig marosvásárhelyi nagyszüleim neveltek, olyan családban, ahol rengeteg természetjáró ember volt. Én meg valahogy belenőttem ebbe. Ilyen szempontból nem számítok urbánusnak" - meséli egy interjújában. Szocializációjának és egész későbbi életének azonban Kolozsvár a meghatározó színhelye. Gyermek- és kiskamaszkorát intenzív olvasással-tájékozódással múlatta, 15 éves korában már határozott véleménye volt a prágai tavasz eltiprásáról. A Heti Válaszban megjelent visszaemlékezése szerint az erdélyi magyar közhangulat messze nem állt egyértelműen Csehszlovákia mellett: haragudtak az "utódállamokra", különösen Csehszlovákiára a Benes-dekrétumok, a deportálások és a kitelepítések miatt. Azt, hogy Ceausescu Romániája kimaradt a katonai akcióból, a félelemmel magyarázták, és abban reménykedtek, hogy Hruscsov tankjai Romániába is ellátogatnak, és Dubcek után a román főtitkár következik. A kiskamasz bizarr és gyorsan múló reménykedése annyiban feltétlenül fontos, hogy megérteti a Szőcsöt és nemzedékét felnevelő szörnyű romániai évtizedek döntési szituációit. Kolozsvárott végezte el az egyetemet magyar-orosz szakon, tanulmányai közben diáklapot szerkesztett, majd az Igazság című Kolozs megyei pártlapnál helyezkedett el, a szombatonként megjelent Fellegvár című ifjúsági melléklet szerkesztőjeként. Tagja lett annak az értelmiségi baráti körnek, amelybe Balla Zsófia, Cselényi László (a Duna Tv jelenlegi elnöke), Tamás Gáspár Miklós, Orbán György zeneszerző is tartozott; többnyire Cselényiéknél találkoztak. A fiatal magyar bölcsész-értelmiségre nagy hatást gyakorolt Bretter György filozófus, az ő jelmondata, az "itt és mást" szellemében járt el lehetőségeihez képest Szőcs Géza is szerkesztőként. "Csak a (...) kultúra maradt meg utolsó bástyának, amely a hatvanas-hetvenes években egy utolsó - hatalmas és emlékezetes - túlizgatott tevékenységgel, jelentékeny teljesítmények egész sorával zárja le az erdélyi magyarság történeti egzisztenciáját" - írja Tamás Gáspár Miklós 1988-ban a Beszélő hasábjain. A fiatal Szőcs Géza szerkesztőként és kivált költőként e nagy teljesítmények egyikét nyújtotta. Gintli Tibor és Schein Gábor világirodalmi összefoglalója az erdélyi magyar költészet megújítójaként tárgyalja: "költészetéből (...) hiányoznak (...) a nemzeteszme romantikus közhelyeihez tartozó erkölcsi világszemlélet nyomai. Ez teszi lehetővé a fantasztikum és az abszurditás betörését." A Párizsi Magyar Műhelyben és a Vajdaság legendás lapjában, az Új Symposionban megjelenő széles intellektuális horizont, a kísérletező kedv rendkívüli hatással volt rá. Utóbbi egyébként közölte is Szőcsöt, ami 1983 elején ürügyet is szolgáltatott Sziveri János főszerkesztő és társai eltávolítására, az Új Symposion szerkesztőségének szétverésére; mint ahogyan egy országgal arrébb, a Ceausescu-diktatúrában előbb-utóbb Szőcs mellékletének, a Fellegvárnak is el kellett esnie. Sütő András 1979-ben Herder-díjban részesült, és a díjjal járó lehetőségként Szőcsöt jelölte ösztöndíjasnak, aki "beutazta a világot": Ausztriában, Svájcban és az Egyesült Államokban is megfordult, kapcsolatokat épített. A Fellegvár megfojtása után egy darabig az Igazságnál dolgozhatott a visszatért szerkesztő, aztán arra kényszerült, hogy tanári állást keressen. Ekkortájt döntött úgy, hogy csatlakozik az ötletgazda Ara-Kovács Attilához, és részt vett az Ellenpontok című szamizdat előállításában. A szerkesztők között volt Tóth Károly Antal és felesége, Tóth Ilona, az akkor 18 éves Keszthelyi András pedig a közreműködők között. Az Ellenpontok az egyetlen komolyabb magyar nyelvű erdélyi szamizdat kiadvány: 1981 decemberében indult, kilenc lapszámot ért meg, kisebbségi jogokkal, a magyar kisebbség brutális elnyomásával foglalkozott. A magyar demokratikus ellenzékkel Ara-Kovácson keresztül jó kapcsolatokat építettek ki, és Szőcsnek sok kapcsolata máig is fennmaradt abból az időből. Az Ellenpontok terjesztése a lebukás kockázata miatt igen nehéz volt, ezért csak kevesekhez juthatott el. A laptól távol állt az izolacionizmus, foglalkozott a többi román nemzeti kisebbség problémáival is. Memorandumukat és a hozzá csatolt programjavaslatot, Tóth Károly Antal munkáját eljuttatták az 1982-ben Madridban rendezett Helsinki Utókonferencia résztvevőinek. "E vonatkozásban meggyőződésünk, hogy a programjavaslatunk, mely 'egyesek' számára a románok ellen irányulónak tűnhet, valójában a románság érdekeit is magában hordozza, hiszen a jogszerűség biztosítása az ő jogaikat is szükségképpen bővítené." Amennyiben elfelejtjük, milyen körülmények hívták életre a memorandumot, úgy találhatjuk, szövege billeg az univerzalista emberi jogi retorika és egyfajta szoft-nacionalizmus között. Szőcs végső soron az előbbi elképzelést választotta, a szamizdat Beszélőnek adott 1986-os nyilatkozata azzal a mondattal zárult, hogy "minden kisebbségnek, a románnak is pont azokat a jogokat szeretném, mint a magyar kisebbségnek". Az Ellenpontok azonban nem csak a hatalom szemében lett vörös posztó, fellépett ellene a Szabad Európa Rádió román adása is. Viszont mellette foglalt állást az országot később elhagyni kényszerülő nagy tekintélyű román költő, Dorin Tudoran. Az Ellenpontok segített felhívni a külföldi közvélemény figyelmét a romániai kisebbségek, elsősorban a magyarság helyzetére, de a lap a nagy létszámú romániai cigányság helyzetéről is tájékoztatott. 1983 novemberében a Securitate (a román titkosrendőrség) rájött a szerkesztők kilétére, és letartóztatta őket. Szőcs, miután kijött, eltűnt egy időre, és amíg a Securitate kereste, Zalán Tibor verset írt hozzá (Táviratok Szőcs Géza ismeretlen címére), amit Magyarországon nem tudott publikálni, így az az Új Symposionban jelent meg. Ez lesz az utolsó cseppek egyike, a Szőcs melletti politikai kiállás után a rendszer lecsapott a Symposionra, Szőcsöt pedig ismét megtalálták. A tortúrák miatt embólia lépett fel szervezetében, kórházba került. Ezekben az években kritikus-művelődéstörténész édesapja tartotta el, mígnem kevéssel emigrációja előtt álláshoz jutott az Irodalomtörténeti Intézetben. 1986-ban hagyta el Romániát, Svájcba távozott, családja nem sokkal később követte. Az Ellenpontok példásan bátor, nem pusztán egzisztenciájukat, de szabadságukat és fizikai létüket is kockára tevő munkatársainak a későbbi sorsa szinte példázatszerű. A Göteborgban élő, sértett Tóth Károly Antal, az Ellenpontok egykori motorja úgy érzi, Szőcs ki akarja sajátítani a kiadvány történetét. Néhány évvel ezelőtti levélváltásuk apropója, hogy Tóth antiszemita klisék egész sorát felvonultató cikket tett közzé a Nobel-díjjal kitüntetett Kertész Imréről, amit Szőcs visszautasított, és a múlttal való szembenézés szükségességét hangsúlyozta. Szőcs válaszlevele a Népszavában látott napvilágot, az újság Tóth viszontválaszát nem kívánta közölni, a Magyar Nemzet azonban teljes terjedelmében helyt adott a sértett denunciálásnak. Tóth írásai azóta is feltünedeznek, többnyire másodközlésként: a választási kampányban Bayer Zsolt ellenében állt ki a Jobbik mellett, és védelmébe vette a Raj Tamás halálát ünneplő kuruc.infót. Forrásaink szerint Tóth szerepe meghatározó volt a szamizdat kiadvány arculatának kialakításában, akkori erkölcsi integritása imponáló volt. Szőcs szereti színezni a saját szerepét, de e szerep ojektíve is igen fontos volt, mint ahogyan valódi és nagy volt a költő által vállalt kockázat is. A bolyongás évei Genfi tartózkodása idején Szőcs újságírásból élt, és segítette a magyar emigráció is. Sokat utazott, elsősorban az Egyesült Államokban, ahol egy alkalommal felkereste például Wass Albertet. Szőcs Géza ókonzervatív fantasztának, lényegében beszámíthatatlannak tartja Wasst, de nem elvetemültnek, íróként pedig hullámzó színvonalúnak; de első regényei némelyikét, főként A funtineli boszorkányt vállalható irodalmi teljesítménynek gondolja. Szintén az Egyesült Államokban ismerkedett meg Faludy Györggyel, akivel mély és szoros, Faludy haláláig tartó barátságot kötött. Hasonlóan rajongott a Faludynál is idősebb és hosszabb kort megért burgenlandi Takács Jenő zeneszerzőért. Mindhármójukban közös a világpolgári érzület, a klasszikus műveltségű, a humánkultúra egészét egységben látó reneszánsz ember iránti vonzalom, és a "száműzöttség" miatti rokonszenv egymás iránt. Budapestre azért tért vissza, hogy a Szabad Európa Rádió itteni irodavezetője legyen; svájci útlevelét ekkor visszaadta. Az 1989. decemberi forradalom után úgy döntött, repatriál Romániába, és kisebbségi politikusként dolgozik. Magas pártfunkciókat viselt az RMDSZ-ben, a bukaresti törvényhozás szenátora lett, ám konfliktusba került a pártbéli pragmatikus vonallal. 1993-ra marginalizálódott a párton belül, és a visszavonulás mellett döntött. Úgy érezte, hátba szúrták azok, akiket elvbarátainak hitt. Sokrétű és bonyolult sértettségei közül az "eremdéeszes" talán a legkomolyabb: ha az RMDSZ vezetését támadja, elveszíti minden humorérzékét. Elkötelezett autonomistaként Tőkés Lászlót támogatta, és úgy látta, hogy a magyar párt kormányzati részvétele öncél. Kudarca után többször megfogadta, hogy végleg szakít a politikával, mi több, még politikai publicisztikát is csak kivételes esetben ír. Mostani államtitkári megbízatását hivatalnoki munkának tekinti. Az RMDSZ lejárató kampányának tartja nehezen átlátható pénzügyeinek felszínre kerülését. A 90-es években könyv- és lapkiadással foglalkozott, a Nemzetközi Transsylvania Alapítvány elnökségi tagjaként ingatlant vásárolt a Bem rakparton a kisebbségi magyarság céljaira a Magyar Hitel Bank által adományozott összegből. Saját kiadói vállalkozása, az Erdélyi Híradó budapesti képviselete működik itt. Állítása szerint szabályosan, előzetesen rögzített szerződéses feltételekkel és rövid ideig bérelte csak az ingatlan egy részét az Erdélyi Híradó, az ügyről hírt adó Népszabadság birtokába viszont olyan adatok jutottak, amelyek szerint a kiadó hosszú éveken át használta az ingatlant. Szőcs lapjaiban állami cégek nagy összegű hirdetéseket helyeztek el, amit a példányszám korántsem indokolt volna, és a korabeli sajtóhírek szerint a költő nem számolt el megnyugtatóan a Duna Tv erdélyi tudósítói hálózatának kiépítésére felvett pénzekkel sem. A sajtóhírek ezenkívül hasonló célokra szánt, az amerikai emigrációtól származó, Szőcs Géza kezén szintén átmenő, bizonytalan sorsú pénzösszegekről is tudnak. Forrásaink egy része Szőcsöt "adminisztratív analfabétának" tartja, úgy véli, pusztán ez volt csak az oka a nyomában járó pénzügyi káosznak, mások viszont "hajmeresztő pénzügyi machinációkról" beszélnek. Vissza a közéletbe A felhasznált összegek látható eredménye az Erdélyi Híradó legfontosabb sorozata, az Előretolt Helyőrség könyvszéria, aminek szerkesztője Szőcs kolozsvári jobbkeze, tanítványa és barátja, Orbán János Dénes. Annak idején ő maga is ebben a sorozatban indult, ahogyan például Lövétei Lázár László, Nagy Koppány Zsolt vagy Szálinger Balázs. Az imponáló névsor ellenére is fel szokták vetni, hogy Szőcs és Orbán János Dénes intézményhálózata (a könyvkiadó és az Erdélyi Magyar Írók Ligája) lényegében monopolizálja Kolozsvár magyar irodalmi életét. Szőcs a 2000-es években viszonylag ritkán szólalt meg, elsősorban különc és szellemes ötletekkel hívta fel magára a figyelmet alkalmi politikai publicisztikái mellett. Kétlaki életét él, gyakran megfordul Magyarországon, lassan ide helyeződik élete súlypontja, de mindvégig sűrűn visszajár Kolozsvárra. A 2002-es választások idején azt nyilatkozta, hogy nincsen szavazati joga, idén már arról tudósított, hogy román-magyar kettős állampolgár. A harmadik évezred első évében folyóiratot alapított A Dunánál címmel, ami egy ideig "a Duna Tv folyóirataként" üzemelt, aztán a tévé magára hagyta, és lassan elsorvadt. Szőcs ezért talán legközelebbi ifjúkori barátját, Cselényi Lászlót hibáztatja elsősorban, bár kapcsolatuk ezt az ügyet jóval megelőzően is kimondottan ellenséges volt már. A költő egyébként a Duna kuratóriumának fideszes delegáltja lett az évtized második felében. A 2009-es EP-választásokon szóba került képviselői jelölése, amit azzal hárított el, hogy nemsokára nagyobb feladat vár rá. Ebben az évben Orbán Viktor kulturális stratégia kidolgozására kérte fel, feltehetően ebből láttunk mutatványokat az utóbbi hetekben. Tavaly októberben a Magyar Hírlapnak nyilatkozva fontosnak tartotta a kultúrpolitika kiemelt kezelését, az önálló minisztériumot, éppen az első Orbán-kormány mintájára, ahol az oktatásügytől is elválasztották a területet. A jelenlegi csúcsminisztériumi szisztéma végül a szociális rendszerrel és az egészségüggyel is összeterelte, igaz, a közben eltelt fél évben Szőcs rájött, "téves premissza" abból kiindulni, hogy az eredményes munkához, a hatékonyabb érdekérvényesítéshez önálló tárcára volna szükség. Államtitkári kinevezése ennek ellenére sem volt lefutott ügy, sokan sokféle irányból támadták párton belül, és ezek a harcok nem is maradtak meg a színfalak mögött. ' maga is utal rá, hogy személyéhez Orbán ragaszkodott eltökélten, de a kormányközeli sajtó szerint Csoóri Sándor például élesen ellenezte a jelölését. Szőcs kultúrpolitikai elképzeléseit nagyszabású zavarosság jellemzi, hol jobb, hol rosszabb ötletek meglehetősen inkoherens kavargása. Mint a Nagyítás c. hetilapban közölt programtervezetében is olvasható, elsősorban a filmművészet érdekli, egyrészt azért, mert ennek van a legnagyobb társadalmi hatása, másrészt azért, mert ez a művészeti ág igényli a legtöbb pénzt. Úgy véli, e területen idáig nem esztétikai szempontok, hanem lobbiérdekek döntöttek az állami pénzek sorsáról. Lapunk kérdésére közölte, hogy a Magyar Mozgókép Közalapítványnál "mostanáig elvégzett kis belső átvilágítás" komoly tanulságokat hordozott, megerősítette feltételezését a minőség szempontját felülíró csoportérdekről. Állítása szerint a Nagyításban közölt szavait félreértették, ő nem javasolta a három "F" (finanszírozandó, felejthető, felejtendő) kultúratámogatási elvét, hanem éppenséggel ezt akarja megtörni a pluralizmus nevében. Programtervezetében jelzi, hogy fontosnak tartja a kultúrateremtők anyagi biztonságának szavatolását - de koncepció helyett be kell érnünk a nehéz helyzetet illusztráló példákkal és a megütközéssel, hogy miért nincsen még Temesi Ferencnek Kossuth-díja. (Ezen L. Simon is meglepődött nemrég a Heti Válaszban; a Por szerzőjének díjazása, úgy tűnik, a Fidesz kultúrpolitikájának fundamentuma.) A kulturális termékek hozzáférhetővé tételét prioritásként kezeli Szőcs, de a kérdésre, hogy miként tervezi ezt megoldani, a Nagyításnak adott interjújában azt feleli: kulturális kohézió nélkül nincs nemzet. A további spekulációk helyett egy kutatócsoportnak "föl kellene térképeznie a mai magyar népesség genetikai kapcsolatrendszerét mindazon népekkel, amelyekkel a történelemben vélelmezhetően (vagy csak egyesek vélekedése szerint) vérségi kapcsolatba került" - hangzik a programtervezet következő ötlete, amely a megbékélési politikával is foglalkozik. "Azt gondolom, a jövendő miniszter, illetve államtitkár egyik első feladata az legyen, hogy kezdeményezzen... dialógusokat azzal a céllal, hogy párhuzamosan ismerhessük meg a történelemmel, a mai helyzettel és ki-ki jövőképével kapcsolatban a magunk álláspontját, s a meghatározó zsidó, cigány, román, szlovák és szerb gondolkodók, közösségi vezetők, történészek és társadalomtudósok álláspontját." De Szőcs Géza nemcsak ezekkel keltett előzetesen figyelmet, hanem tiltakozó levelével is, amit Orbán Viktorhoz intézett a Balassi Intézet ügyében, helytelenítve azt a tervet, hogy átkerüljön a kulturális tárcától Navracsics Tibor közigazgatási minisztériumába. A levelet, amiben leendő államtitkársága hatókörének szűkítése ellen lobbizott, mint mondta, civilként írta, nem politikusként, ám akcióját a kormányzaton belüli érdekérvényesítés bevett módjának tekinti. Meglepő ötletekből valószínűleg a későbbiekben sem lesz hiány. Vári György Magyar Narancs (Budapest) 2010. augusztus 7.Székely? Magyar ? Székelymagyar?Azért annyira rossz dolgunk nem lehet, ha egy ideje azon vitatkozunk, hogy mennyire magyar a székely, vagy mennyire nem, adja Isten, ennél nagyobb baj ne érjen, a véleménykülönbségek dacára. Egyébként meg erről beszélni, vitatkozni azért is vicces számunkra, mert mindezt magyar nyelven tesszük, és ez önmagában választ ad mindenféle kérdésre. Ha már a nyelvnél tartunk, akkor érdemes kicsit az irodalommal is foglalkozni, ez manapság ismét divatos, hogy aszongya, tényleg, akkor van-e székely irodalom, s ha igen, akkor az milyen állat? Úgy vélem, minden irodalomelméleti vélekedés dacára, hogy az irodalomközeli embereknél nagyjából az ötven felettiek azok, akik erre határozott nemmel válaszolnak, a fiatalabbak óvatosabbak ezzel, vagy egyenesen meggyőződésük, hogy van. Sántha Attila jeles kollégánk például, akit joggal nevezhetünk a ,,székely irodalom rabonbánjának”, esküszik ennek létezésére, s ebben alighanem ott van igaza, ahol annak idején a transzközép irodalom meghirdetésekor: amiben hiszünk, az van, és punktum. A ,,transzközéppel” bevált a dolog, kitűnő alkotók sorait szabadította rá a kortárs erdélyi és összmagyar irodalomra. Ha már Sánthát említjük, beszéljünk hát kicsit a napokban megjelent székely irodalmi antológiáról is. Címe, nem véletlenül: Iszkiri a guruzsmás berbécs elől, csak hogy az anyaországi is értse, hogy ő ezt nem érti. (Azonkívül meg egy Sántha-vers címe.) Sántha többnyire ,,székelyül” ír, pontosabban a székely nyelvjárást emeli kiáltványszintre. A székely antológia másik karizmatikus szerzője Orbán János Dénes, aki a kötetben a rá jellemző sokszínűséggel, mívességgel és polgárpukkasztással van jelen. Ha létezne székely Borges, ejsze’ Orbán János Dénesnek hívnák. Fekete Vince, aki a hajdani új és jelenleg közép-nemzedéknek a mentora, e kötetben legfőként tárcákat, tárcanovellákat közöl: az ő írásaiból leginkább a székely kisváros vagy a székely átlagember hétköznapjai köszönnek vissza, olyan otthonosan, amilyen a kapufélfán gubbasztó macska. Muszka Sándor, az antológia szerzői közül a legfiatalabb, ismét új műfajt hozott magával, leginkább talán székely ,,stand-up comedy”-nek nevezhetnénk, és üdeségével, mindannyiunk számára ismerős fordulataival sok hivatásos humoristát megszégyeníthetne. Az ötödik szerzőről nem szólok azon egyszerű oknál fogva, hogy az jómagam vagyok, és én éppen e helyen elmélkedem a székelymagyarságról. Ezek mind külön műfajok, mind irodalom, és mind székely. Ugyanakkor mind magyar, ez kétségtelen. Külön-különféle ízek, amelyek kitűnően egybeolvadnak egy terített asztalon. És ugyanolyan jól kiegészítik ezt a menüsort, ha mindenáron székelyül akarunk látni, Kányádi versei, Tamási írásai, de akár Nyirő József vagy a kortárs székelyföldi, nevesebb költők-írók alkotásai. Arról vitatkozni, hogy létezik-e külön székely irodalom, éppen olyan vidám, de önmagában véve értelmetlen dolog, mintha a székely konyháról értekeznénk. Persze, van székelygulyás, van ,,üstbetej”, és van kékes túró — de ez mind igen közeli rokonságban áll a palóclevessel, vagy hétvezér-tokánnyal, a brassói aprópecsenyéről és Újházy-tyúkhúslevesről nem is beszélve. A magyar konyha része az egész — nos, ugyanúgy ezek az irodalmi székely ízek is az egyetemes magyar irodalom részei. Hogy önmagában is meg lehet enni, sőt, jól is lehet lakni vele, az tény. De attól még egy ,,nemzeti konyha” részei. Másként szólva: székelyesen főzünk, de magyarosan eszünk. Iszkiri a guruzsmás berbécs elől - Székely irodalmi antológia. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2010. október 27.XVII. Bartalis János vers- és énekmondó versenyEbben az évben Brassó, a Korona városa, első írásos említésének 775. évfordulóját ünnepli (Corona néven szerepel az 1235-ben készült monostorjegyzékben, a Catalogus Ninivensis-ben). Ennek szellemében hirdeti meg az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület a XVII. Bartalis János vers- és énekmondó versenyt. A vetélkedőre két kategóriában lehet jelentkezni: · Versmondó verseny, · Énekmondó verseny (megzenésített versek, hangszerkísérettel). Ugyanaz a versenyző jelentkezhet mindkét kategóriában! A vetélkedő irodalmi anyaga mindkét kategóriában: · egy szabadon választott Brassóban/Brassó megyében született költő (pl. Zajzoni Rab István, Adolf Meschendörfer, Áprily Lajos, Bartalis János, Szemlér Ferenc, Verona Bratesch, Lendvay Éva, Ritoók János, Jancsik Pál, Apáthy Géza, B. Tomos Hajnal, Vass László Levente, Bencze Mihály, Alexandru Musina, Szász Ferenc, Orbán János Dénes, Mikó András) verse/megzenésített verse, egy szabadon választott XX. századi magyar költő verse/megzenésített verse. Egy – egy vers előadási ideje nem haladhatja meg a 6 percet. Részvételi tudnivalók: A versenyen részt vehet minden, 16 életévet betöltött versmondó/énekmondó (felső korhatár nincs), aki nem hivatásos színművész/előadóművész. Jelentkezési lap tartalma: versenyző neve, lakhelye, születési adatai, személyazonossági igazolvány/útlevél száma, személyi száma (CNP), foglalkozása, munkahelye, (diákok esetében az oktatási intézmény neve), e-mail címe, telefonszáma, a választott brassói/Brassó megyei költő neve és a vers címe, a szabadon választott vers szerzője és címe. A jelentkezési lap elküldhető: [email protected] e-mail címre, 0268-472101 faxszámra, vagy a 500168 Brasov, str. Gen. Dumitrache, nr. 20, bl. 257, ap. 9, (Házy Bakó Eszter) postacímre. A szervező visszaigazolja a jelentkezést és közli a további tudnivalókat. A versenyzőnek rendelkeznie kell egy művelődési/oktatási intézmény vagy civil szervezet ajánlásával. Egy ajánló intézményt/civil szervezetet max. három versenyző képviselhet! Részvételi díj: 15,00 lej (helyben kell kifizetni). A versenyzőknek szállást és étkezést biztosítunk. Utazási költséget nem térítünk meg. Kísérőt csak kivételes esetekben, a jelentkezők számának függvényében fogadhatunk. A kérelmezőnek fizetnie kell a szállás és étkezési költségeket (k.b.100 lej/nap). Minden versenyzőt könyvcsomaggal jutalmazunk. Az első három helyezett, mindkét kategóriában, pénzjutalom mellett (I.díj: 250, II.díj: 230, III.díj: 200 RON), jelentős ajándékcsomagban is részesül. Az elért eredmények sorrendjében, számos különdíjat osztunk ki, intézmények, egyesületek, magánszemélyek adományait. Jelentkezési határidő: 2010. november 6. További felvilágosítás kérhető Házy Bakó Esztertől a következő e-mail címen: [email protected], vagy a 0040-740-420638-as telefonszámon. erdon.ro 2010. november 26.Irodalom, néptánc és harcművészet ötvözete„Ferences papnak készültem, majd nemzetközi hírű néptáncosnak, aztán hétszeres karate-világbajnoknak, végül bölcsészeti egyetemi professzornak és kutyatulajdonosnak. Érdekes módon meg sem fordult a fejemben, hogy író legyek” - beszélgetés Murányi Sándor Olivér székelyudvarhelyi íróval. (1974. október 13-án született Székelyudvarhelyen, vagy ahogy ő nevezi: a küküllőmenti Athénban. Az író, bölcsész, harcművész, egykori teológiai hallgató és néptáncos 2007-ben két kötettel vált az erdélyi magyar irodalom közéleti szereplőjévé. Üres és Teli című harcesszékötetét maga Sibuja Takasi, a Japán Karateszövetség elnöke mutatta be, Felnyomták szentnek című könyve pedig az Erdélyi Híradó Kiadó–Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy gondozásában jelent meg, és elnyerte az Erdélyi Magyar Írók Ligájának Avantgarderobe-díját.) Felsőfokú tanulmányait a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem katolikus hittantanárképzőjén végezte, néptáncos, a rendszerváltás előtt a Megéneklünk, Románia fesztiválon a legényes kategóriában országos első volt, ugyanakkor több mint húsz éve karatézik. Mindezek mellett miként lett író? – Az írás tehetség és mesterség kérdése. Utóbbi tanulható, előbbi nem. Sokan nem tudják elfogadni ezt. Az isteni szikra, amitől meggyúl a művészet lángja, adomány, amit még a huszonegyedik században sem lehet megvásárolni, mert teljesen spontán módon tör elő. Katedra mögül eldönteni, hogy mi számít művészetnek, olyan, mintha prostituáltat vinnék hittanórára, hogy szemléltessem a halálos bűnt… Az író lehet egyesek szemében rossz, mások szemében jó, egy a fontos: legyen más. Ezt kizárólag úgy éri el, ha önmagára talál… Egyszerre három tevékenységi területen igyekszem minőségi módon helytállni: első az irodalom, második a harcművészet, harmadik a néptánc. Hét éven keresztül voltam néptáncos, egy ideig ezzel párhuzamosan karatéztam, majd abbamaradt a hivatásos néptánc- és következett huszonnégy év karate. A mai napig rendszeresen edzek, és a Székelyudvarhely közeli Székelyszentkirályon működik egy néptánc- és karatecsapatom is. Hiúzkölyköknek neveztem el őket, 10-12 éves gyerekek, egy éve dolgozom velük. Az irodalom utólag jött be, és érdekes módon első helyre került. Korábban meg sem fordult a fejemben, hogy író legyek. Későn érő típus vagyok. Az írás látszólag ellentmondó területeket egyesített. Orbán János Dénes költő, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke elolvasta a prózáimat, és azt mondta: ki kell adni őket kötetben. 2007-ben meg is jelent az első könyvem Felnyomták szentnek címmel. Írói indulásom tehát OJD-nek köszönhetem. – Tehát először volt a néptánc, aztán a teológia, amihez még hozzáadódott a karate és végül az írás, ami a legkésőbb köszöntött be az életébe. Korábbi tevékenységei mennyire befolyásolják az írásban? – Az írás számomra nem grafománia: akkor írok, amikor van mit mondanom. Ha két oldal után leteszi a könyvet az olvasó, a szerző megbukik. A sok, egymásnak látszólag ellentmondó út, amelyeken jártam, az írásban egyesül és válik egésszé. Hogy átütő jellegű-e a prózám, az száz év múlva kiderül. – Miért kellene erre száz évet várni? – Úgy gondolom, hogy az író nem popsztár, nem a gyors sikerekért dolgozik, hanem a jövőnek… – Honnan jön az ihlet? – Számomra az erdő jelenti a fő ihletforrást. Tíz évet éltem nagyvárosokban, ahol mindenki panaszkodott, de senki nem akart változtatni az életén. Jelenleg kisvárosi vagyok, lovagolok, horgászok, medvelesre járok. Egyesek szerint egzotikus vagyok, mások szerint provinciális, amolyan székely tehenészfiú. De New Yorkban a pesti polgár is vidékinek számít. Lényeg, hogy a saját utamat járhatom. – Milyen mértékben befolyásolja az írásait a vallás? – Számomra Isten az emberiség családjának Istene, nem pedig egyetlen vallás alapítója vagy mozgatórugója. Ezért örülök, hogy nem lettem pap. A választott életútnál fontosabb, hogy miként mész végig azon. Az író nem tartozhat sehova, csak a réteket sebesen fésülő szélhez. – A Felnyomták szentnek című könyvének meglehetősen pikáns a nyelvezete. Új műfajt teremtett meg benne, a pornóprédikációt. Ezt hogy fogadta az olvasóközönség? – Megoszlottak a vélemények, így a kötet elérte célját: lerántani a szentet a profánba, és fordítva: „felnyomni” szentnek a profánt. Mindenki azt vehette ki a könyvből önmaga számára, ami neki tetszett. Az olvasó dönthetett menny és pokol között, láthatta az érem mindkét oldalát. Mert írni csak őszintén érdemes. A pornóprédikációkat nem egyházellenes támadásnak, hanem viccnek szántam csupán, céljuk az olvasó pihentető tanítása, az egészséges kritikai érzék ébren tartása. Mindennél azonban nagyobb hangsúlyt fektetek a novelláimra, amelyek a Felnyomták szentnek című kötetem első részét képezik, és egy nagyobb terjedelmű epikai alkotás előzményei. A kortárs művészetben azt is figyelembe kell vennünk, hogy az emberek többsége már nem olvas, csak számol. Ezért az író egyre inkább arra kényszerül, hogy felvegye a versenyt a showmanekkel és más bohócokkal. Hogy ez jó vagy sem, nem az én tisztem eldönteni. Nők és a szerelem nélkül pedig meddő a literatúra, akár a szőkefalvi javasasszony. – A családjában nemcsak ön, hanem a fivérei is „művészlelkek”, ha fogalmazhatok így, nemrég Kolozsváron volt is egy közös fellépésük, amikor először láthatta önöket együtt a közönség. Milyen volt közösen dolgozni? – Orbán János Dénes ötlete volt, hogy a három Murányi testvér együtt lépjen fel. János, a legkisebbik öcsém dobos, lemezlovas és rádiós műsorvezető Kolozsváron. Tóni énekes, dalszerző, akiben én az utolsó, még életben lévő bárdot látom. Mindkét öcsém munkásságát nagyon tisztelem, és meg vagyok győződve: új színfoltot jelentenek a magyar kultúrában, ezért érdemes odafigyelni rájuk. Hárman vagyunk tehát, mint a mesében. A fele királyságot és a lányt a legkisebb viszi el, bár ebbe Tónival még nem nyugodtunk bele. – Mindemellett férj és családapa is. Hogyan viszonyul a családja ehhez a meglehetősen színes érdeklődési körhöz. Előfordult már, hogy elhanyagolva érezték magukat? – Köztudott, hogy az alkotó ember magánemberként enyhén szólva nem könnyű eset, így már huszonévesen megszereztem válásban az első dant (a dan a harcművészetben való jártasság emelkedő szintjét fejezi ki – szerk. megj.). Másodszor az ég különösen türelmes feleséget adott, nem szeretnék visszaélni vele. A művészi létre nem kell rájátszani. Ha száz évvel előre igyekszel dolgozni, akkor nem ragaszkodsz betegesen írói státusodhoz, hanem alkalmazkodni próbálsz a környezetedhez. Nem vagyok médiabefutó. Nekem a halálom után kell befutni. – Folyamatosan szervez irodalmi esteket Székelyudvarhelyen különböző kortárs meghívottakkal. Ki a célközönség, a fiatalok mennyire vesznek részt ezeken? – Legutóbb Márton László sokkötetes és sokdíjas magyarországi íróval ellátogattunk a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumba, ahol a diákok nagy érdeklődéssel fogadtak. Sikerült kapcsolatot teremteni velük, így az irodalmi estünke is eljöttek. Az író legyen átütő és jó értelemben véve érdekes. Akkor nem kell siránkoznia, hogy nincs közönsége. Inkább bemutatok havonta egy átütő szerzőt, mintsem minden héten öt unalmasat. Úgy gondolom, a könyvek és a lemezek mellett maga a mű bemutatása is alkotás. Ezért külön arculatot tervezek minden irodalmi rendezvénynek, saját címet adok neki, olyat, amely új és figyelemfelkeltő. Plakátokat, értesítőket küldök a sajtónak. Azt látom, hogy az Előretolt Helyőrség poétacsapatával kilépett az erdélyi magyar irodalom az önsirató, múltba tekintő „státusából”, sőt búvópatakként újra felszínre tört, hogy frissességet hozzon az összmagyar irodalomba. Lehet, hogy nem vesznek olyan sokan részt egy könyvbemutatón, mint teszem azt George Clooney legújabb mozifilmjének premierjén, ennek ellenére nem csüggedünk. Mert ahogy egy idős gimnáziumi tanárom mondta: kétféle embertípus létezik, a mégse ember és az úgyis ember. Nem panaszkodni kell tehát, hanem előrenézni, hiszen a kultúra ott üti fel a fejét, ahol van rá igény, van rá közönség. Ha nem boldogulsz a helyzettel, változtass! – tanítja a harcművészet. Ha nincs közönség, nevelni kell. – A közeljövőben mire számíthat öntől az udvarhelyi közönség? – Most egy kicsit ellentmondok magamnak, hiszen olyan hónap elé nézünk, amikor nem egy, hanem két irodalmi estet is fogunk tartani karácsony és szilveszter között. Pontos dátumok még nincsenek, de ha figyelik az újságokat, időben értesülhetnek ezekről. Az első Muszka Sándor költő székelyudvarhelyi fellépése, a második pedig Nagy Koppány Zsolt Budapesten élő író könyvbemutatója lesz. Mindkét szerzőért felelősséget vállalok: átütőek… – Ha újjászülethetne, melyik országban élne a legszívesebben? – A kínai Shaolin-kolostorban lennék szerzetes, de – ahogy ezt már a ferenceseknél tapasztaltam – nő nélkül ott sem bírnám két hétnél tovább. Ezért újjászületésem esetén is kisebbségi sorsot választanék, éspedig a mohikánok földjén. – Mit üzenne közönségének, a Krónika olvasóinak? – Olvassanak kortárs műveket. Gondoljanak arra, mennyien szeretnének leülni Maupassant-nal vagy Adyval egy kocsmaasztalhoz. A jelenkori szerzőkkel ezt még megtehetik… Dénes Emese, Krónika (Kolozsvár) 2011. március 26.Könyves tisztelgés a nemzet festője emlékéreBarabás Miklós életműve nagyjából ismert, de a szülőföldhöz, Erdélyhez kötődő adatok tekintetében életrajza máig hiányos – hangsúlyozta Jánó Mihály művészettörténész az Eszmény és hasonlatosság című, általa szerkesztett, többszerzős tanulmánykötet csütörtöki bemutatóján a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban. A Tanulmányok és adatközlések Barabás Miklós születésének 200. évfordulójára alcímet viselő könyv tavaly jelent meg a Pallas-Akadémia Kiadó és a Székely Nemzeti Múzeum közös gondozásában. A nemzet festője már 16–17 évesen mindent tudott a rajzról – állapította meg Jánó Mihály a Barabás-leszármazott, Szegedy-Maszák Zsuzsanna művészettörténész magángyűjteményéből származó, 1826–27-ben keletkezett vázlatkönyvet ismertetve. E korai munkáiban Barabás Miklós eszményítés nélkül ábrázol családtagokat, tanulótársakat, tanárokat, előkelőségeket. Szinte életrajzi adalékként is felfogható, amit a nagyenyedi Bethlen-kollégium igazgatói irodájában található Quodlibet kompozíció "tartalmaz", hisz a medalionokba foglalt portrék nagyságából, a festő önarcképéhez viszonyított helyzetéből kiderül, mely tanárait tisztelte leginkább (Köteles Sámuel, Szász Károly), kik voltak példaképei, akiknek portréit a Kisfaludy- és Fazakas Mihály-művek illusztrációi mellé úgy helyezte el, ahogy tetszik (quodlibet) – tudhatjuk meg Jánó Mihály tanulmányából. Barabás Miklósnak a sáromberki Teleki-kastélyban tett látogatásáról, az ott készült női portré születésének legendás varázserejéről (miszerint az ábrázolt Vay Lajosné Teleki Erzsébet a kép készítése alatt épült fel halálos betegségéből) Orbán János művészettörténész értekezik, Csáki Árpád történész és Jánó Mihály a neves dálnoki református papról, Ferenczy Jánosról ír tanulmányt, aki 1200 kötetes könyvtárát adományozta a Székely Mikó Kollégiumnak, és személyes kapcsolatban állt Barabás Miklóssal. Csáki másik tanulmányában a festő műszaki pontossággal elkészített gőzgéprajzát ismerteti. Murádin Jenő, Barabás Henriette, a festő lánya kolozsvári munkásságát tanulmányozta, Egyed Péter filozófiai megközelítésben kutatja azokat a látványalakító elemeket, amelyek Barabás Miklós művészetét meghatározták. Haszmann Pál Barabás Miklós 1884-es litografált önarcképe keletkezésének körülményeit tanulmányozza, a könyv bemutatóján ellenben a művész emlékéhez fűződő történet kapcsán – a kézdimárkosfalvi Barabás László mesterember dugattyúkból öntött szobrot a falu nagy szülöttéről, a nemzet festőjéről, amit soha nem állítottak ki, és jelenleg a csernátoni múzeumban őrzik – az egykori székely ezermesterek keze alól kikerülő értékekre, a ránk hagyott örökségre hívta fel a figyelmet. Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. augusztus 25.B. Nagy Margit emlékéreA Maros Megyei Múzeum nemrég megjelent művészettörténeti tanulmánykötetét mutatták be augusztus 22-én a VII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus keretében. A Stílusok, művek, mesterek. Erdély művészete 1690–1848 között. Tanulmányok B. Nagy Margit emlékére című kiadvány B. Nagy Margit 1977-es tanulmánykötetének címét kölcsönzi, felújítva, újonnan feltárva azokat a témákat, képeket, amelyek bő harminc évvel ezelőtt az említett művészettörténész tanulmányainak alapját képezték. Az eseményt Orbán János művészettörténész, a kötet szerkesztője, a Maros Megyei Múzeum alkalmazottja nyitotta meg, aki elmondta, ugyanezzel a címmel 2009-ben Marosvásárhelyen művészettörténeti konferenciát szerveztek, ennek a végterméke a most bemutatott könyv. A kötetet Marosi Ernő, az MTA rendes tagja méltatta, aki részletesen ismertette a kötetben lévő tanulmányokat. Elmondta, hogy a kötet elején és végén, Orbán János, illetőleg Kovács András felvetik „a B. Nagy Margit-jelenséghez” hozzátartozó kérdéseket: „művészettörténeti sorskérdésekről, belső szakmai kérdésekről, módszertani kérdésekről és a magyar művészettörténet strukturális kérdéseiről van itt szó”, ezekre próbálnak tanulmányaikban a kötet szerzői érdemleges válaszokat adni. Marosi hangsúlyozta, hogy a kötet legszebb példái azok, amelyek nemcsak a pozitivista hagyományról, a levéltárban „a maga poros kötetéből kinézni nem tudó kutatónak a vak forrás-használatáról szólnak, hanem azokról az esetekről, ahol a 20. századnak a művészettörténeti írásaiban fölmerült nagy kérdések áttűnnek, és éppen ezek a nagy kérdések adnak forrásos igazolást”. A méltatást követte az Ács Kató Irodalmi Alapítvány 2011-es irodalmi pályázata I. díjának átadása. Nagy Gabriella, az alapítvány képviselője elmondta, a Repül a kedvem címet viselő irodalmi versenyre fele arányban erdélyiek neveztek be, a 323 beküldött pályázat közül pedig a kolozsvári diák, Kovács Péter került ki győztesként. Mint ahogyan Nagy Gabriella elmondta, a kongresszus és a könyvbemutató bizonyult a legmegfelelőbb alkalomnak ahhoz, hogy a százezer forintos ösztöndíjat az alapítvány személyesen átadhassa a nyertesnek. Az esemény végén Orbán János külön köszönetét fejezte ki azoknak, akik anyagiakban és szellemiekben támogatták az emlékkötet megjelenését. ADORJÁNI PANNA. Szabadság (Kolozsvár) 2011. szeptember 9.Feléledhet az irodalmi élet NagykárolybanCsütörtök este négy nagykárolyi költő kezdeményezésére irodalmi találkozó zajlott egy helyi kávézóban. A jövőben legalább havi rendszerességgel kerülne sor hasonló eseményekre a kisvárosban. Hiánypótló szándékkal került megrendezésre csütörtök este 7 órától Nagykárolyban az az irodalmi est, amelyet négy helyi költő, Fischer Botond, Kádár Ferenc, G. Katona József és Sróth Ödön hozott össze egy nagykárolyi kávézóban. A tervek szerint a jövőben havi rendszerességgel megrendezésre kerülő kezdeményezés célja újjáéleszteni az irodalmiéletet a kisvárosban könyvbemutatók és hasonló rendezvények szervezésével, akár fiatalok bevonásával is, továbbá alkotásra ösztökélni a helyi költőket, valamint azokat, akik fogékonyságot éreznek magukban a szépirodalom iránt. Mindez előreláthatólag a Kaffka Margit Művelődési Társaság keretén belül működne. A transzközépről beszélgettek A csütörtöki találkozó fő témája a transzközép irodalom volt. Vitaindító gyanánt Fischer Botond röviden összefoglalta az irányzat irodalomtörténeti jelentőségét, verstani sajátosságait. A transzközép ezek szerint a 90-es évek elején tört be az erdélyi irodalomba, ekkor kezdte el az Orbán János Dénes, Sántha Attila, Farkas Wellmann Endre neveivel fémjelzett nemzedék verseik és elméleti írásaik publikálását. Az irányzaton belül alkotó költők a túlzott pátoszt, a fölöslegesen nagy témákat félretéve a mindennapok kis dolgait helyezték előtérbe, ugyanakkor a kötött, virtuóz versformákat részesítették előnyben. Öniróniával átitatott alkotásaikban a vulgáris kifejezések használatától sem riadtak vissza. A csoportosulás következő találkozója, amelyre több érdeklődőt várnak, szeptember 22-én délután hat órakor lesz a Kaffka Margit Művelődési Társaság termében. Az eseményen újból a transzközép irodalom lesz terítéken, emellett pedig a szabadvers jellegzetességeit is megvitathatják majd a jelenlévők. erdon.ro 2011. október 7.Beszélgetés György Attila csíkszeredai íróvalÍró, újságíró, szerkesztő. 1971. augusztus 15-én született Csíkszeredában. 1991 és 1997 között újságíróként, az Ifi Fórum, az If, a Zabhegyező ifjúsági folyóiratok főszerkesztőjeként, valamint az Erdélyi Napló munkatársaként dolgozott. 1999-ben szerkesztette a Könyvjelző című erdélyi könyvszakmai folyóiratot, illetve az Internetto Transsylvaniae nevű internetes portált. 1997 óta szerkesztője a Székelyföld című kulturális folyóiratnak. Novellái, publicisztikái romániai és magyarországi folyóiratok hasábjain egyaránt rendszeresen jelennek meg. A Magyar Írószövetség és a Fiatal Írók Szövetségének tagja, valamint az Erdélyi Magyar Írók Ligájának egykori intendánsa. 2011. március 12-én a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából szervezett átadáson József Attila-díjban részesült Budapesten. Főbb művei: Ki olyan, mint a Sárkány, novelláskötet (1995), A boszorkányok feltámadása, traktátus (1997), Történetek a nyereg alól, novelláskötet (1999), Harminchárom, regény (2002), Harcosok Könyve, traktátus (2005), Az én státusom, publicisztikák (2005), Hajós a kikötőben (2009). – Hogyan lett önből író? Volt, esetleg van egy példakép, akire felnéz, aki terelgette, terelgeti az útját, vagy egyszerűen csak így hozta a sors? – Példaképeim nyilván voltak, de az íróvá válás nem feltétlenül volt tudatos folyamat. Igaz, hogy már körülbelül 14 éves koromban tudtam, hogy valószínűleg írásból fogok, próbálok megélni, de nem véletlen, hogy újságírással kezdtem, és sokáig azt is műveltem. Gyakorlatilag jelenleg is foglalkozom újságírással, de az irodalom most már sokkal fontosabb része az életemnek. Újságírásból most már csak a publicisztika, esetleg recenziók, tárcák írása maradt, és ez elég is egy író embernek. A napi újságírás egyébként az egyik leggyilkosabb dolog, ami a kreativitást érheti. Példaképek? Hirtelen sokat sorolhatnék fel, de olyan nem volt, akire azt mondhattam volna, hogy olyan akarok lenni, mint ő. Voltak olyan emberek, akiket rendkívül szívesen olvastam, a sors nagy ajándéka, hogy ezek az emberek szinte kivétel nélkül – persze, akik élnek – jó, személyes barátaim. Mondhatnám Magyarországról Temesi Ferencet vagy Erdélyből Bogdán Lászlót, Farkas Lászlót, Király Lászlót, Mózes Attilát, és hirtelen felsorolhatnék vagy ötven embert, úgyhogy le is állok. Hála Istennek, jó széles merítésű erdélyi és anyaországi irodalmi társaság van, amellyel jó érzés találkozni, beszélgetni és egy klánba tartozni. – Erdélyi magyarként mennyire nyomta rá írásaira a bélyegét az 50 év kommunizmus, a kisebbségi érzés, az erdélyi magyarok elnyomottsága? – Tény, hogy aki egyetlen publicisztikámat is olvasta, az előtt tiszta és világos, hogy én annyira utálom a kommunistákat, mint Petőfi a kukoricagölődint, tehát a publicisztikáimban ez tetten érhető. Az én családomat, sok más százezer családhoz hasonlóan, a kommunizmus megnyomorította, akárcsak az egész erdélyi magyar nemzetközösséget, és nem csak a magyarokat. De szépirodalmilag, azt hiszem, ez egyáltalán nem érhető tetten. Én amúgy is szeretek más korokban élni. Ebben nyilván van egyfajta önvédelmi reflex, hogy a múltba nyúlok vissza a regényeimben és a novelláimban is. Hála Istennek, az ember szellemi immunrendszere úgy működik, hogy sosem a Kun Bélákra vagy a Gyurcsány Ferencekre fogunk emlékezni, hanem Mátyás királyra, Rákóczira vagy Csaba királyfira, tehát mindenképpen a dicsőségesebb részletek maradnak meg a kollektív nemzeti emlékezetben, és ez így rendjén is van. – A magyar állampolgárság könnyített eljárással történő megszerzése kapcsán egyszer azt mondta, hogy 1940 óta kétségtelenül ez a legjobb hír, amit a magyarság kapott. Miért gondolja így? Ön igényelte már a magyar állampolgárságot? – Fenntartom most is, hogy 1940 óta ez volt a legjobb dolog nemzetpolitikai szempontból, ami történt a magyarsággal. Természetesen igényeltem, meg is kaptam, úgyhogy most már büszke tápos vagyok – egyszer megesküdtem, hogy ezt a szót nem használom, mert tényleg rendkívül pejoratív értelmet kapott egy ideje, és egyre kevésbé szeretem, de amolyan baráti bosszantásként ki lehet mondani. Óriási jelentősége lesz ennek a döntésnek évtizedekben, akár évszázadokban mérve, az eddig folyamatosan fogyó magyarság most gyakorlatilag új vérátömlesztést kap, nem beszélve arról, hogy tényleg összenőtt, ami összetartozik. Ezt az állampolgárságot tőlünk úgy vették el, hogy nem kérdezték meg szüleinktől – hála Istennek, most így is kaptuk vissza. Nyilván megkérdeznek, mert kérvényezni kell, de ott van a lehetőség, és én mindig azt mondom, hogy akiben még van egy szikra a magyar nemzethez való tartozás érzéséből, az kérje. A puszta tény, hogy jelen pillanatban, ha jól tudom, csak Csíkszeredában napi 180 ember teszi le az esküt, nemzetpolitikai szempontból hihetetlen nagy dolog. Ennek nemcsak nemzeti, hanem igenis anyagi, gazdaságpolitikai vonzatai is vannak, de hát ezt mások jobban tudják, mint én. – Ha jól követtem a munkásságát, 2009 óta nem jelent meg írása könyv formájában. Mikor számíthatunk öntől újdonságra, új kötetre? Érik-e valami a dolgozószobájában? – Az idén mindenképpen megjelenik egy új kötetem, talán egy hónap múlva, történelmi novellák gyűjteményéről van szó. Nem egy világmegváltó kötet lesz, de én úgy gondolom, az írás elsődleges célja az, hogy jól érezze az ember magát, amikor olvassa. Én meg különösen vonzódom a történelemhez, tehát ez szívügyem volt. Ugyanakkor decemberben újra kiadják a Harminchárom című kötetemet Magyarországon, továbbá már leadtam egy kiadónak egy újabb publicisztikakötetet. Emellett nemrég fejeztem be egy macskákról szóló könyvet, de még fiókban van, várom az ajánlatokat. Úgy gondolom, hogy ez lesz a magyar irodalom első macskás könyve, legalábbis úgy tudom. Kutyákról rengeteget írtak, de arról nem tudok, hogy valaki írt volna egy egész könyvet a macskákról. – Macskákról szóló meséket képzeljek el? – Nem, hanem egy könyvet a macskákról, ami nyilván humorral van megközelítve, de tulajdonképpen tényleg a macskákról szól. Férfi létemre nagy macskamegszállott vagyok. A macskák lojalitásáról, a macskák szexualitásáról, a macskák területfüggőségéről szól, öt-hat oldalas részekből áll össze. Egyfajta macskakalauz: macskalauz – ez is az alcíme. De hát remélhetőleg minél hamarabb meglátják az olvasók is. Egyébként könnyebb megírni egy könyvet, mint beszélni róla. – Ha azt kérdezném, milyen könyv található az éjjeli szekrényén, mi lenne a válasz? Mit, kit olvas legszívesebben? – Most mea culpázok egyet, mert az igazság az, hogy egyre kevesebbet olvasok, ami talán nem is baj. Kortársakat keveset, lassan csak az ismerősöket, meg az itteni fiatalokat, akikre valaki azt mondja, hogy érdemes figyelni. Jelen pillanatban az éjjeliszekrényemen Tari István óbecsei, délvidéki írónak a könyve van, egy megrázó olvasmány a délvidéki magyarság hétköznapjairól. Meg hát az örök szerelmem, amely úgy van ott nálam, mint másnál a Biblia: Mika Waltarinak a Turms, a halhatatlan című könyve. Hogy keveset olvasok, az talán azért is van, mert így, 40 évesen kezdtem rájönni, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz könyveket olvasson az ember. Ha valami nem tetszik az első öt oldal után, akkor már nem fárasztom magam vele. – Íróként hogyan látja a kortárs erdélyi magyar irodalmat, milyen irányba halad? – Az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) nemrég Árkoson rendezett táborában volt egy felolvasás, ahol a legújabb nemzedék mutatkozott be, négy-öt ember, neveket szándékosan nem sorolok fel. A felolvasás után összenéztünk, annak idején fiatal írók – bár most már akárhogy nézem, a középnemzedék vagyunk –, és azt tudtuk mondani, hogy megérte az elmúlt 20 év, tényleg nagyon jók ezek a gyerekek. Abszolút optimista vagyok, szerintem 1990 után olyan erős irodalmi derékalj jelent meg Erdélyben, ami messze felülmúlja az anyaországit is, és ehhez fogható talán csak a két világháború közötti irodalmi „bumm” volt. Ha az én kortársaimmal, barátaimmal szétnézünk a közvetlen prérin, Lövétei Lázár László, Fekete Vince, Molnár Vilmos, Orbán János Dénes, László Noémi vagy Király Zoltán, és itt megint sorolhatnám hosszan, ők 50 év múlva mind külön fejezetek lesznek az irodalomtörténetben, úgyhogy ez külön ajándék volt a sorstól, hogy én ezekkel az emberekkel együtt dolgozhatok, együtt mulathatok, esetleg egymás gyerekeit kereszteljük. Ez nagyon jó társaság, és hála Istennek elkerültük azt a csapdát, hogy nem oszlott fel sem ideológiai viták mentén, sem másként. Ha nem értünk egyet valamiben, akkor maximum nem politizálunk, de a jó emberi kapcsolatok megmaradtak. – Március 15-én a magyar íróknak járó legnagyobb elismerést, a József Attila-díjat vehette át Budapesten, a nemzetierőforrás-minisztertől. Mit jelent ez a díj az ön számára? – Mindig jó érzés, ha az embert díjazzák. Butaság lenne azt mondani, hogy az ember nem örül, hogy nem esik jól az elismerés, hiszen mindenkiben van egy kis egészséges hiúság. Ez így természetes. Alkotó emberként, irodalmárként az egyik lehetséges legnagyobb kitüntetés, amit adhatnak az embernek. Ezek a díjak viszont jönnek, mennek, pár hónap múlva csak egy statisztikai tény, amit esetleg a Wikipédiában említenek. Ennél sokkal fontosabb – és nem udvariasságból mondom – az olvasók visszajelzése, ódivatú szó, de az olvasók szeretete. Nekem többet jelent az, hogyha egy könyvemet újra kiadják, mintha bármilyen díjban részesítenek Forró Gyöngyvér Krónika (Kolozsvár) 2011. október 29.Fiatal művészettörténészek fórumaA gyulafehérvári székesegyház, a kolozsvári egykori Domonkos-rendi kolostor, a csíkszeredai Mikó-vár építéstörténetéről, az őraljaboldogfalvi falképeken megörökített női viseletekről, Kós Károly 1909-es művésztelep-programjáról, zsögödi Nagy Imre és id. Pieter Brueghel szülőföld iránti szeretetéről és még számos érdekfeszítő, erdélyi vonatkozású témáról értekeztek tegnap és ma a frissen diplomázott, mesterképzős, illetve doktorandus művészettörténészek a marosvásárhelyi Bod Péter Diakóniai Központban. A szakma fiatal képviselőinek tapasztalatcseréjére kétévente kerül sor, a konferenciát 2007-ben szervezte meg először a – Babes-Bolyai Tudományegyetem művészettörténész szakos magyar hallgatóinak háttérintézményeként működő – kolozsvári Entz Géza Alapítvány. 2009-ben a budapesti CentrArt Egyesület is csatlakozott a rendezvényhez, melynek második színhelye így az ELTE lett. Ekkor született meg az elhatározás, hogy az elkövetkező esztendőkben váltakozva szervezik meg Erdélyben és az anyaországban az ülésszakot. Idén a Maros Megyei Múzeum adott otthont a lassan hagyományossá váló eseménynek. – A konferencia célja bemutatkozási lehetőséget adni, fórumot teremteni a fiatal művészettörténészeknek. Az ülésszakon mintegy negyven előadás hangzik el, a meghívottak a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemről, magyarországi felsőoktatási tanintézményekből – többek között a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetemről, a Pécsi Tudományegyetemről, a Gödöllői Református Líceumból –, erdélyi és anyaországi kulturális intézményekből, múzeumokból érkeztek, ugyanakkor vannak közöttük művészettörténeti tanulmányaikat Rómában, Svédországban folytató fiatalok is. Új kutatási eredmények kerülnek itt bemutatásra, amelyek reményeink szerint a továbbiakban egy kiadványban is megőrződnek – összegezte az előadások szünetében a konferencia lényegét Orbán János művészettörténész, a Maros Megyei Múzeum munkatársa. Nagy Székely Ildikó Népújság (Marosvásárhely) 2012. február 20.Új elnök az E-MIL élénA költészet megmarad, a költők is maradnak, és az sem igaz, hogy nem olvassa már őket senki – ezekkel a Király László költő által megfogalmazott szavakkal jellemezhető leginkább a hétvégén lezajlott irodalmi fesztivál hangulata. A háromnapos rendezvénnyel az Erdélyi Magyar Írók Ligája, közismert nevén az E-MIL ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját a kolozsvári Bulgakov irodalmi kávéházban. Csütörtök este Noszlopi Botond, a 2006-ban Méhes György-debütdíjat elnyert költő A szórakoztatás mesterfoka című kötetét mutatta be Murányi Sándor Olivér. A pénteki rendezvény a Holt Költők Társaságának, azaz a fiatalon elhunyt alkotóknak állított emléket. Jancsó Noémi, a 22 évesen halálra gázolt költőnő összegyűjtött írásait tartalmazó, A webkamera-arc című kötetet Egyed Emese méltatta. „Egy nagyon fiatal és mégis veleszületett bölcsességgel rendelkező lány keresi az élet értelmét, az elvesztett szolidaritást. Jancsó Noémi a belső titkokra figyelő szerző volt, aki arra törekedett, hogy valami teljesen újat kezdjen el, valamit egészen másként csináljon” – mondta az irodalomtörténész, majd átadta a szót a két éve elhunyt Jancsó Noémi barátainak, akik felolvastak a kötetből. Egykori pályatárs, Egyed Péter költő, író emlékezett az 1998-ban, 42 évesen eltávozott Veress Gerzsonra, akinek Igazolatlanul – jelen című versgyűjteményét mutatta be. „Mindig lobogna, a költészeti láz-állapot természetével születik és ezzel csatlakozik a Forrás második nemzedékéhez, főleg Király Lászlónak, Farkas Árpádnak és Csiki Lászlónak a láz-állapotához. A láz marad! – kiáltja versében” – idézte meg Veress Gerzson emlékét a régi barát. Az E-MIL szombaton közgyűlésen döntött a tisztújításról, amelynek eredményeként László Noémi költőnő vette át az elnöki tisztséget Orbán János Dénestől. Az ügyvezető elnöki feladatokat Király Zoltán látja el, a választmány további tagjai Karácsonyi Zsolt, Gáll Attila és Fekete Vince. A közgyűlés után Bréda Ferenc mutatta be Egyed Emese Briszéisz című kötetét, Király László pedig Benő Attila A kórus és a kutyák című könyvét ismertette. A fesztivál méltó zárásaként ifjabb Fodor „Netti” Sándorral és zenekarával mulatozva kívántak egymásnak további sikeres tíz évet az erdélyi írók és irodalomkedvelők. T. K. I. Új Magyar Szó (Bukarest) 2012. február 21.László Noémi az Erdélyi Magyar Írók Ligája új elnökeLászló Noémi kolozsvári költőt választotta elnökének az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) a szombati tisztújító közgyűlésen. A választmányba az új elnökön kívül Gáll Attila, Karácsonyi Zsolt, Király Zoltán és Fekete Vince került, László Noémi Orbán János Dénest váltja a 10 éves szervezet élén, az ügyvezető elnök továbbra is Király Zoltán. Többet kell dolgozni „A legnagyobb siker az, hogy a szervezet túlélte az első tíz évet, hogy az alapító tagok szándéka az első tíz évben megvalósult: az E-MIL kézbe vette a kortárs erdélyi magyar irodalmi élet gondozását, az eseményszervezést, valamiféle közösségi élményt sikerült kovácsolni, összetartozást különböző generációk tagjai között, amelyet felolvasásokkal és a minden évben megszervezett irodalmi táborral értünk el” – foglalta össze lapunknak a szervezet első évtizedének eredményeit László Noémi. Hozzátette: a forrásteremtésben is sikerrel jártak, pályázati úton, illetve magánadományok segítségével évről évre sikerült annyi pénzt előteremteni, hogy azt a minimálisat nyújthassák az alkotóknak, amely által érzik, hogy tartoznak valahová. „Egy 150 tagot számláló szervezet esetében, bármily lelkesek is legyenek a vezetők, mindig akad olyan, akinek nem tetszik az amit és ahogyan tesznek. Többen felrótták, hogy a kommunikáció lehetett volna jobb, lehetett volna nagyobb nyitottság, de azt is meg kell érteni, hogy nem busásan honorált munka ez, sokszor csak a lelkesedés vezette a szervezet irányítóit. Azt hiszem viszont, hogy az öszszetartozás az itteni írók között bizonyos mértékig az E-MIL-nek köszönhető” – mondta László Noémi. Mint mondta, nagyobb változásokat nem kíván eszközölni a szervezet működésében, a fennmaradásért is egyre komolyabban kell küzdeniük a jelenlegi gazdasági helyzetben. Igyekezni fog, hogy az E-MIL a továbbiakban is tudja ugyanezt nyújtani, amit eddig. „A válság miatt többet kell majd lobbizni, pályázni, mint eddig, de az írótábort, az E-MIL decemberi évzáró gálaestjét, illetve a lassan hagyományossá váló, az augusztusi Kolozsvári Magyar Napok idején szervezett irodalmi események sorozatát ezentúl is meg akarjuk szervezni. A további irodalmi események szervezéséből is derekasan ki akarjuk venni továbbra is a részünket, nem utolsósorban honorárium biztosításával, hiszen az írónak is kell élnie valamiből, és ne felejtsük el, hogy a folyóiratok sincsenek könnyebb helyzetben, mint mi” – foglalta össze legfontosabb céljait a szervezet új elnöke. Ünnep könyvekkel A háromnapos születésnapi ünnepségen az Erdélyi Híradó Kiadó és az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy gondozásában megjelent legújabb könyveket mutatták be. Csütörtök este Noszlopi Botond második, A szórakoztatás mesterfoka című verseskötetét ismertette Murányi Sándor Olivér, hangsúlyozva, hogy az első kötethez képest a szerző jóval filozofikusabb, érettebb hangot üt meg. A pénteki Holt költők társasága című eseményen két olyan alkotóról emlékeztek meg, akik korai haláluk miatt nem teljesedhettek ki alkotóként. Jancsó Noémi A webkamera-arc című, összegyűjtött írásokat tartalmazó könyvét Egyed Emese méltatta, kiemelve, hogy a 22 évesen elhunyt szerző a szövegei által most is jelen van. „A sötétség és a világosság határán él a szerző ebben az alkotói jelenlétben” – mutatott rá Egyed Emese, akinek egyébként szombat délután mutatták be Briszéisz című új kötetét. Veress Gerzson Igazolatlanul – jelen című versgyűjteményét a szintén fiatalon elhunyt költő egykori barátja Egyed Péter ismertette. Egyed, aki a 80-as években a Krietrion Forrás sorozatának szerkesztője volt, kitért arra, hogy Veress örök jelölt volt a kiadónál, folyton visszakérte azonban a leadott kéziratot további javítások miatt. Végül 1995-ben jelent meg Ezer énekből vérzem című első kötetet, amelyet 1998-ban bekövetkezett haláláig még három verseskönyv követett. Az egykori pályatársat úgy jellemezte, mint aki folyton lángolnmi akart, és ez nagyon jól állt neki. Benő Attila A kórus és a kutyák című verseskötetét Király László költő méltatta, aki A hívatlan vendég című verset emelte ki, mint a kötet erőssége. Mint mondta: Benő Attila egy építkező költő, ez a kötet egy lépcsőn való felfelé haladás egyik lépcsőfokaként is értelmezhető, az olvasó érzi, hogy a költő továbbhalad majd. Varga László Krónika (Kolozsvár) 2012. február 21.Könyvbemutatókkal és jókedvvel ünnepelt a tízéves E-MIL KolozsváronLászló Noémi az Erdélyi Magyar Írók Ligájának új elnöke Az Erdélyi Híradó Kiadó és az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy gondozásában újonnan megjelent kötetek bemutatójával, zenével és jókedvvel ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) hétvégén Kolozsváron. A szombati tisztújító közgyűlésen megalakult a szervezet új választmánya; az E-MIL új elnöke László Noémi költő lett, aki Orbán János Dénest váltja a tisztségben, ügyvezető elnök pedig továbbra is Király Zoltán maradt. Az események helyszínéül a Bulgakov kávéház irodalmi szalonja szolgált. Az erdélyi magyar irodalom két jeles költőjére emlékeztek a fesztivál pénteki programjában: elsőként a 22 éves korában, tragikus körülmények között elhunyt Jancsó Noémi összegyűjtött írásait tartalmazó A webkamera-arc című kötetet mutatta be Egyed Emese költő, irodalomtörténész, majd Egyed Péter filozófus, kritikus a sepsiszentgyörgyi Veress Gerzson Igazolatlanul – jelen című versgyűjteményét ajánlotta a résztvevők figyelmébe. Egyed Emese kifejtette: Jancsó Noémi írásai révén van jelen az életünkben, nekünk ugyanis, akik e földi létben mozgunk, „szükségünk van eszményekre és olyanokra, akik vigyázzák a jelenlétünket, akikhez igazíthatjuk a dolgainkat”. – Egy nagyon fiatal, ennek ellenére viszont valami vele született bölcsességgel rendelkező lány keresi a módszert, hogy értelmet adjon az életének, s közben mindannyiunk életébe visszahozza az elvesztett szolidaritást – magyarázta az irodalomtörténész. Kiemelte: a másik ember életében való részvétel, a kiszolgáltatottság helyett a léthatárok elleni lázadás, az éhezők táplálása, a foglyok, például a nyomorék testbe zárt lelkek meglátogatása egyaránt fontos szerepet kap Jancsó Noémi írásaiban. – Tartsuk meg emlékezetünkben, és olvassuk írásait – hívta fel a szép számban egybegyűltek figyelmét Egyed Emese, majd a fiatalon elhunyt szerző barátai – Láng Orsolya, Széman Csilla, Visky Zsolt, Kulcsár Árpád – olvastak fel A webkamera-arc című kötetből, amely egyébként a költőnő előző, Emotikon című könyvének anyaga mellett két tanulmányt és egyéb, máshol megjelent írásokat tartalmaz. Veress Gerzson versgyűjteménye, az Igazolatlanul – jelen a szerző előző köteteiből – Színekre hullt festmény (1996), Tépett verskoszorú Tamási Áron sírjára (1996), A múlás karneválja (1999) – építkezik, ugyanakkor az ezekből kimaradt verseket is magában foglalja. Egy talány volt, örök jelölt a Kriterionnál, jellemezte Veress Gerzsont Egyed Péter, aki a ’80-as években a Forrás sorozat szerkesztőjeként dolgozott együtt a sepsiszentgyörgyi költővel. – Gerzson mindig ott volt egy leadott, vékonyka kézirattal, amit aztán ő maga vett vissza, újabb javítás céljából. Hogy aztán eltűnjön 1–2 évre, amiből 10–20 év is lett – részletezte a filozófus. Kitért továbbá arra is, hogy 1971 és 1991 között Veress Gerzson hét irodalmi antológiában közölt, versei pedig jóformán nemzedéki proklamációk voltak. – A korszak versbeszéde megkövetelte a szerzőktől, hogy rendkívül tömör és frappáns képekben fogalmazzanak. Ennek a versírásnak nagyon szellemesnek, szójátékokkal telinek kellett lennie. Gerzson ezeknek az elvárásoknak akart megfelelni. Emellett pedig hallatlanul tudatos alkotó volt, rengeteget olvasott. Műveiben számos szerzőre hivatkozik, akik révén kialakult a maga belső referenciarendszere – mondta Egyed Péter, hozzáfűzve: személyében és lírájában egyaránt klasszikusan vágáns költőről van szó, aki „a költészeti lázállapot természetével született, emiatt mindig lobogott volna, és jól állt neki ez a lobogás”. A méltató szavak után Jancsó Miklós színművész olvasott fel részleteket az Igazolatlanul – jelen című kötetből, majd ifjabb Fodor Neti Sándor muzsikált. Ferencz Zsolt „A költészet két ember dolga” Egyed Emese Briszéisz, valamint Benő Attila A kórus és a kutyák című kötetével ismerkedhettek meg az érdeklődők szombaton, az irodalmi fesztivál harmadik, egyben utolsó napján. Sokrétű szellemi hozadék szűrődik le a könyvben, kezdte a Briszéisz méltatását Bréda Ferenc (François Bréda) költő, irodalomkritikus. – Olyan, mintha három nagy vetítőtoronyból kibocsátott sugárnyaláb kereszttűzben egyesülne: az egyetemes líra, a mély antik bölcsességeken nevelkedett, nagy élettapasztalatot tanúsító, értelmező jellegű mellékletek, és a prózai írások ritmikusan váltogatják egymást ebben a mértani szellemben megszerkesztett kötetben – összegezte. Mint mondta, a Briszéisz kilétét rejtő talány megfejtése az olvasóra marad a mitológia nagyon alapos ismeretéről tanúskodó, mágikus, misztikus vonatkozásokat is magában foglaló alkotásban. A versekről akár azt gondolhatnánk, hogy legalábbis Petrarca írhatta őket, vélekedett Bréda. Hozzátette: Egyed Emese a titkos, belső, örök szerelmet, a vágyat, az elérhetetlenség, a titok költészetét, a misztikust és a megismerhetetlent egyaránt formába önti ebben a világirodalmi színvonalú kötetben. A méltatást követően Pöllnitz Boróka, a Kolozsvári Magyar Opera zenészének fuvolajátéka az írásoknak megfelelő zeneiséggel egészítette ki Egyed Emese és Bréda Ferenc felolvasását. Benő Attila kötetének A hívatlan vendég című versére hivatkozva Király László író, költő kiemelte: a költészet – a szerelemhez hasonlóan – két ember dolga: a vers egyik felét megírta a költő, a másik része viszont az olvasóban fog felébredni. Utóbbi dönti el, ki az a bizonyos hívatlan vendég, illetve ahány olvasó, annyi magántörténetre, magánfélelemre lehet gondolni, ami e versből felénk sugárzik. Úgy vélte, az említett költemény Benő Attila kötetének egyik erőssége. Kányádi Sándor Valaki jár a fák hegyén című verséhez hasonlóan megidéz egy állapotot, egyfajta varázslatba vonja az olvasót, hogy végiggondolja, vagy elképzelje életének fenyegetettségi helyzeteit, amelyekben az a bizonyos hívatlan vendég megjelent, vagy megjelenhet. Király László szerint Benő Attila úgy állította össze ezt a kötetet, hogy elmondható róla: építkező költő, A kórus és a kutyák pedig mondanivalójának olyan lépcsőfokát képviseli, amelyet egy életműben tud majd teljessé tenni. Király László említést tett arról is, hogy nem hisz azokban az elméletekben, amelyek szerint a jövőben csak a nyelvi bravúrokat előtérbe helyező, a nyelv lehetőségeit kihasználó lírának van létjogosultsága, és azt a vélekedést sem tartotta igaznak, hogy a költőket már senki nem olvassa. Hangsúlyozta: Benő Attila könyve egészében azt igazolja, hogy a szerző – hozzá hasonlóan – bízik a szavak erejében, a megfogalmazott költői gondolat életrevalóságában, és abban, hogy olvasója megérti az üzenetét. – Nyugalom, művészi magabiztosság árad a kötetből – összegezte Király László, aki a Helikon irodalmi lap szerkesztőjeként hibátlannak minősítette az alkotást, amelyből a szerző olvasott fel részleteket. Zay Éva A fesztivál keretében, szombaton tartotta tisztújító közgyűlését az Erdélyi Magyar Írók Ligája. A megjelent tagok szavazatai alapján az új választmány tagjai: Fekete Vince, Gáll Attila, Karácsonyi Zsolt, Király Zoltán és László Noémi. A választmány és egyben az írószervezet új elnöke László Noémi, ügyvezető elnöke pedig Király Zoltán. Szabadság (Kolozsvár) 2012. március 30.Búcsú Csipike bácsitólA legszebb mesék mindig a nagy-nagy fájdalomból születnek, mondja Csipike, mindannyiunk gyermekkorának bölcs törpéje. Az erdélyi magyar irodalmi élet is fájdalommal búcsúzik a mesefigura megalkotójától, Fodor Sándortól. A József Attila-díjas író, életének 85-ik évében csütörtökön hajnalban hunyt el. Orbán János Dénes író, költő „Egy csodálatos embert veszítettünk el ma éjszaka. Azért nem mondom, hogy az írót veszítettük el, hiszen a remekművek azok megmaradnak és Fodor Sándort mindig olvasták, most is olvassák és olvasni fogják és pedig tömegek viszont személyisége, egyénisége, karizmája lenyűgöző volt. Azt hiszem életemben nem találkoztam egy ennyire kedves, kellemes alkotó emberrel, aki írói nagyságát ilyen szerénységgel tudta hordozni.” 1951 és 1956 között a kolozsvári Irodalmi Könyvkiadó szerkesztője. 1956-ban a Napsugár gyermekirodalmi folyóirat alapítói közé tartozott és 55 évig, a legutolsó lapszámig, úgyszólván a halála percéig írt a Napsugár gyermeklapnak. Csipike, a kedves törpe itt válaszolt a Csipike postája rovatban a gyermekek leveleire. Fodor Sándor író (1927-2012) ”Tündéri leveleket kaptam. Az egyik azt mondja, gyere el Csipike,vágunk disznót meg még ki tudja mi minden jóval várnak, s aszondja, mondom Csipike, gyere el, nem fogod megbánni, hahaha S akkor mindig azt válaszolom, hogy én mennék, mennék csak mindig attól tartok, hogy valami rossz felnőtt zsebretesz vagy egy kutya felkap és elvisz, éppen ezért helyettem az íróbácsik, írónénik mennek..hát így szórakozom én is miközben írom a Csipike postáját.” Az ember, akinek finom humora, szellemessége és műveltsége lenyűgözte fiatalabb írótársait is, elment, Csipike viszont itt marad közöttünk, mondja a Napsugár főszerkesztője, Zsigmond Emese. Zsigmond Emese főszerkesztő, Napsugár, Szivárvány ”A gyermekek, akik nagyon bátrak és néha hajmeresztő kérdéseket is fel tudnak tenni ezt is megkérdezték leveleikben Csipikétől, hogy Csipike te hogyan születtél, hol van az anyukád és hogy fogsz meghalni. Sanyi bácsi nagyon szellemesen és diplomatikusan azt válaszolta, hogy én nem anyától születtem, engem az íróbácsi fantáziája teremtett meg és nem fogok meghalni úgy, mint az emberek, hanem elmegyek a lomhullással és akkor megyek el, amikor ti már engem nem olvastok.” Fodor Sándor írót hétfőn délben kísérik utolsó útjára a kolozsvári Házsongárdi temetőben. Székely Blanka Erdély TV Erdély.ma 2012. április 2.Sziveri Jánosra emlékeztek szombaton a BulgakovbanA fiatalon, 36 éves korában elhunyt Sziveri János (1954–1990) vajdasági költőre, az Új Symposion című folyóirat szerkesztőjére emlékezhettek a kolozsváriak szombaton este, a Bulgakov Kávéház emeletén, az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy és a Sziveri Társaság közös szervezésében. A Sziveriáda névre keresztelt találkozón barátai, pályatársai, valamint Sziveri-díjasok olvastak fel műveikből, és a budapesti Gondolat Kiadó gondozásában tavaly megjelent két kötetet – Sziveri János művei (szerk.: Reményi József Tamás) Partitúra ne légy soha! Sziveri-díjasok antológiája (szerk.: Géczi János, Reményi József Tamás) is bemutatták. A résztvevők elsőként egyperces néma csenddel tisztelegtek a szerdán éjszaka elhunyt Fodor Sándor író emléke előtt. Orbán János Dénes, a kávézó tulajdonosának köszöntője után Marosán Csaba színinövendék adott elő néhány Sziveri-költeményt, majd közeli barátai – Szőcs Géza költő, kulturális államtitkár, Géczi János költő, prózaíró és Balázs Attila vajdasági prózaíró – elevenítették fel Sziveri Jánoshoz fűződő élményeiket. – Egyfajta szuggesztív erő volt a megjelenésében: nem volt divatfi, de mégis úri eleganciával tudott jönni-menni-fellépni – hangsúlyozta Szőcs Géza, hozzátéve: az Új Symposion általa válhatott ismét a legfontosabb irodalmi és művészeti folyóirattá Újvidéken. Az est folyamán Sziveri szerkesztői munkásságáról, az emlékét ápoló Sziveri János Társaságról és a Sziveri-díjról is szó esett. Elhangzott: személyének és életművének népszerűsítése céljából alapították meg 1992-ben az elismerést, amellyel azokat a fiatal tehetségeket jutalmazzák, akiknek műveit a Sziveriéhez hasonló „nonkonformizmus, ösztönösség, játékosság és szenvedélyesség” jellemzi. A másik teljesítmény pedig, amiért valaki megkaphatja a díjat, ha hozzájárul a Sziveri-kultusz szélesebb körökben való megismertetéséhez. A húsz év alatt 24 Sziveri-díjat osztottak ki, a kitüntetésben a következő személyek részesültek: Babics Imre, Háy János, Zudor János, Fekete Vince, László Noémi, Orbán János Dénes, Sántha Attila, Sebők Zoltán, Hizsnyai Zoltán, Szerbhorváth György, Kécza András, Szálinger Balázs, Mezei Kinga, Balogh Robert, Lábass Endre, Csehy Zoltán, Lovas Ildikó, Virág Zoltán, Mátis Lívia (posztumusz), Danyi Zoltán, Győrffy Ákos, Orcsik Roland, Kollár Árpád és Virág Gábor/Aaron Blumm. Sziveri János összes versei mellett szellemi hagyatékát is őrzi a Gondolat Kiadónál tavaly megjelent Sziveri János művei című kötet, így korai képzőművészeti írásai, rajzai, drámái, valamint két életútinterjúja is megtalálható benne, derült ki. Ami pedig a Sziveri-díjas alkotók munkáit tartalmazó Partitúra ne légy soha! című kiadványt illeti, ebben a szerzők egy-egy új írása szerepel, versek, novellák és prózarészletek egyaránt. Befejezésül Balázs Attila, Cserna Szabó András, Farkas Wellmann Endre, Géczi János, Márkus András, Orbán János Dénes, Sántha Attila, Szálinger Balázs és Szőcs Géza olvasott fel, Szálinger Balázs tolmácsolásában pedig egy Zudor János-költeményt is hallhattunk. F. ZS. Szabadság (Kolozsvár) 2012. április 3.Eltemették a Csipike írójátSzázak búcsúztak hétfőn délután Fodor Sándor József Attila-díjas írótól, számos novelláskötet, regény, színdarab, és a rendkívül népszerű Csipike című meseregény-sorozat szerzőjétől a kolozsvári Szent Mihály-templomban. Az erdélyi magyar irodalom kiemelkedő egyéniségét Kolozsváron, a Kismezei temetőben helyezték örök nyugalomra, a gyászmisén az erdélyi magyar közélet elöljárói – politikusok, írók, költők, értelmiségiek – mellett Fodor Sándor román pályatársai is végső búcsút vettek az alkotótól. gyászmisére délután egy órakor a főtéri Szent Mihály-templomban került sor, Jakab Gábor kolozsvár-kerekdombi plébános mondott gyászbeszédet, majd délután fél háromkor a Kismezei temetőben a politikusok, pályatársak is elbúcsúztak a szerzőtől. Kelemen Hunor művelődési miniszter úgy fogalmazott: Fodor Sándor halálának híre döbbenetet és fájdalmat okozott. „Soha nem kereste a reflektorfényt, de jelenléte több volt, mint egyszerű itttartózkodás. Hálásak lehetünk a sorsnak, a teremtőnek, hogy kortársaként nemcsak a műveit olvashattuk” – hangzott el többek közt a tárcavezető beszédében. Kiemelte: a Csipike Fodor Sándort a világirodalom nagyjai közé emelte. Az Erdélyi Magyar Írok Ligája és az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy képviseletében Orbán János Dénes költő, író búcsúzott az írótól. „Azon ritka írók sorába tartozott, aki úgy lett klasszikus, hogy közben nem volt polgárpukkasztó” – jellemezte Fodor Sándor munkásságát Orbán János Dénes. Zsigmond Emese, a Napsugár gyermeklap főszerkesztője így búcsúzott a folyóíratot alapító Fodor Sándortól: „Úr volt az elvtársak között is: a jómodor arisztokratája.” A Magyar Írószövetség részéről Erős Kinga, a Romániai Írószövetség képviseletében pedig Adrian Popescu vett végső búcsút a halhatatlanná vált pályatárstól. Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár) 2012. április 7.Kortárs erdélyi költők versei az ETV-benJózsef Attila születésnapjának évfordulóján Verspercek szinesítik az Erdély TV műsorát. Félóránként egy-egy vers hangzik majd el, melyet a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Másodéves és Mesteri Színész szakos hallgatói adnak elő. A kortárs költők verseit a hallgatók maguk választották, ki-ki a saját belső indíttatása alapján. Az összeállítások a KultúrPart és az Erdélyi Magyar Televízió közreműködésével készültek: Kátai István művészeti vezető irányításával, a televízió eszközeivel. Ünnepeljék április 11-ét, a magyar költészet napját, az Erdélyi Magyar Televízióval! Az elhangzó versek költőinek névsora: Kovács András Ferenc Bencze Mihály Varga Melinda Rafi Lajos Kányádi Sándor Orbán János Dénes Fekete Vincze Zudor János Benő Attila Halmosi Sándor Farkas Welmann Endre Király László Szőcs Géza. Nyugati Jelen (Arad) 2012. május 28.Neobarokk retróVanek úr X-ben ténfereg ki fizetné a sört neki sikátorokban szédeleg az istennek se nézne ki egy némber sem az ablakon tangót hiába kornyikál a ház hallgat csak áll vakon szerelem kéne kortynyi bár.... jó ember vízen is megél ki tudja mit rejt a kalap szóban forgó nem oly személy akit az élet meghalad elönti a várost a víz elönti a várost a szar vagy éppenséggel a szilvaíz Vanek úr mindent megkavar (Orbán János Dénes: Vanek úr X-ben) Kiismerhetetlen okoknál fogva csak most, rendszerváltozás után jó húsz évvel kezdődött el a kulturális kánonok állami kereteket használó direkt restaurációjának programja. A NAT jóvátételi eszközként való használata radikális lépés, de valóban nincs gyorsabb és olcsóbb módszer bárki elfogadtatására, mint művei kötelező olvasmánnyá tétele. Nyirő József, Wass Albert, Szabó Dezső, Tormay Cecile kiválasztása első pillantásra egyértelmű üzenet. A szándék az ellenforradalmi Horthy-korszak, illetve a Trianon sújtotta antikommunista erdélyi irodalom esztétikai-politikai rehabilitációja, azaz a jobboldallal identikus neobarokk nemzeti kultúra újradefiniálása. Szabó Dezső amúgy nem szorult rá az utólagos jóvátételre, életműve minden politikai vita és ellenszél ellenére hosszú évtizedek óta komoly megbecsültségnek örvendett. (Nyilván apró részletnek tűnik, holott nem az, hogy a Kádár-korszakban Nagy Péter lehetett a monográfusa, aki Borisz néven komor besúgóként tevékenykedett, ami az akadémikusok között is ritka teljesítményt jelentett.) Szabó Dezső egy szűk csoport számára, de mindvégig kultikus író maradt, s komoly kérdés, hogy olvasói számát valóban tovább növeli-e új státusa. (Az az ember gyanúja, hogy a NAT kidolgozói szoros, közvetlen összefüggést remélnek a legitimitás és a popularitás között, illetve nem tesznek, nem látnak különbséget a kánon és a kötelező olvasmány szavak jelentése között.) Nyirő József és Wass Albert esetében másként áll a dolog, mert egyikük sem jelenhetett meg az államszocializmus évtizedei alatt. De mindez nem jelenti azt, hogy mindkettejüket ugyanolyan módon és mértékben felejtették volna el. Az 1953-ban meghalt Nyirő olvasói nyilván kevesen voltak, de valamiként mégis megmaradtak. Ha kultusza láthatatlan is volt, mítosza túlélte halálát. Wass 1998-ig élt az Egyesült Államokban, az állampolgárságáról szóló vitától (nem) függetlenül, 1989 után egyszer sem jött haza, sem Magyarországra, sem Romániába. Mindenesetre az 1934-es bemutatkozásával kezdődő, majd 1940–1944 közötti igazi népszerűségének az 1990-es évekig nyoma sem maradt. Wass hosszú évtizedekre eltűnt úgy az irodalmi kánonból, mint a szélesebb közönség homlokteréből. Az utóbbi időben, a Kairosz kiadó gondozásában Nyirő műveit ismét kiadták, de 1989 utáni népszerűsége nem érte el Wass Albert példátlan sikerét. Az ő karrierje alapos irodalomszociológiai és emlékezettörténeti összefüggéseket feltáró elemzéseket követel, de annyi azért könnyen belátható, hogy Wass Albert azoknak az antikommunista Erdély-nosztalgikusoknak pótolhatatlan olvasmánya, akik nem kívántak elmerülni az 1918/1920 és 1940, tehát Észak-Erdély visszacsatolása közti huszonkét év kultúr- és társadalomtörténetében, akiket nem érdekel a transzilvanizmus irodalma, a független kisebbségi kultúra azon kontextusa, amelyből Wass 1934-ben elindult. Amúgy a mai magyar jobboldali politika élenjár ebben a szándékos nem tudásban. Erdély önálló szellemi alakzatként való megjelenítése csak akadálya annak az üzenetnek, amelynek Wass Albert megfelel. Adjátok vissza a hegyeimet – ez rímel arra a világos és valóban komoly szellemi erőfeszítésre valló nézetre, amely a „Mindent vissza” retorikai alakzatban került rögzítésre. Wass ideális neobarokk jelenség: katona, gróf, mezőségi földesúr, férfias vadász. Ugyan pályafutása elején ott volt a transzilvanizmus otthonában, Marosvécsett, az erdélyi Helikonban, de politikai-esztétikai programja aztán világos lett: a visszacsatolás maradt az egyetlen lényeges kérdés. Egyéni ízlés kérdése, hogy valaki Wasst antiszemitának véli-e, vagy ő csak, amúgy úriasan idegenkedett, azaz undorodott a zsidóktól, s persze a románoktól. Ami a háborús bűnösségét illeti, annak megítélése levéltári kutatások kérdése, civil olvasóként annyi belátható, hogy az 1940 és 1944 közötti korszaka – mint az Ágoston Vilmos A kisajátított tér című monográfiájából kiderül – finoman szólva homályos és zavaros volt, halálos végű történetekbe keveredett bele, magyarázkodott, rosszízűen konfabulált, úriembernek finoman szólva sem volt nevezhető. De nyilván nem véletlen az sem, hogy a kormánynak a másik nagy emigránsra sincs már semmi szüksége. Márai ugyanis túl jó és bonyolult író ahhoz, hogy a neobarokk, államosított, restauratív Trianon-nosztalgia emblémája legyen. Hiába lett kultikus figura, hiába jelentek meg, talán túl sokszor is a kötetei, arra a szerepre, amire Wass Albertet szánják – szerencséjére – ő alkalmatlan. Gőgös és független (világ)polgárként semmi köze sem volt ahhoz a szűkös osztálytudathoz, amely Wass habitusát meghatározta, aki messze nem azt értette az arisztokrácia kötelességén, mint az 1945 után otthon maradt, végül hetvenévesen Budapestre áttelepülő Bánffy Miklós; az 1954-ig romániai börtönbe zárt, 1959-ben rehabilitált, majd munkásként dolgozó Bethlen Béla vagy az ugyancsak meghurcolt s ugyancsak panasz nélkül dolgozó, élő Kemény János. Wass az irodalom határain túl is ismert lett, nincs olyan nemzeti rockkoncert, ahol műveit ne árusítanák nagy tételben, igaz, már leértékelve. Nyirő ellenben a terepet mégiscsak ismerni vágyó Erdély-fanatikusok írója maradt, miközben az egykori gyűjtők a halinakötéses kiadásokat máig féltve emlegetik és őrzik, az újabb nemzedékekből e köteteket nem sokan olvassák. Így aztán Nyirő politikai újrahasznosításához a NAT mellett szükség volt még valamire, s mi lenne alkalmasabb a kulturális érinthetetlenség, a politikai és emberi nagyság vitán felül álló mítoszának érzékeltetésére, mint az újratemetés militáris cirkusza. A hamvak katonai fogadása Budapesten, a végül betiltott zarándokvonat (sic!), majd újratemetés Székelyudvarhelyen – ez azért félreérthetetlen üzenet. Igazság szerint, Nyirő nem érdemelt ilyen sorsot, de hát az ideológiai vákuumot betömendő, a kormánynak minden mitizálható halottra szüksége van. Wass Albert sírja ez ügyben használhatatlan. Ő ugyanis végakaratának megfelelően Marosvécsen, a kastély kertjében nyugszik, Kemény János sírja mellett. Mintha végül mégis az erdélyi irodalom világa fontosabb lett volna, mint az 1940 utáni egész élet maga. Az a kert a transzilvanizmus mitikus színtere, amelyre a kormánynak, illetve a Wass-rajongóknak sincs semmi szüksége, így aztán a holtak ott békén nyugszanak. Ami Tormay Cecile rekanonizálását illeti, erős a gyanúm, hogy a döntéshozók nem olvasták el a nép és a Tanácsköztársaság eseményeit rögzítő Bujdosó könyvet, amelyben a szereplők ábrázolása elképzelhetetlen zsidó rasszjegyeik folyamatos leírása nélkül. Tormay Cecile-t kötelező olvasmányként ajánlani nem tűnik felvilágosult gondolatnak, mert az azt ajánlja a fiatal nemzedékek figyelmébe, hogy a zsidók antropológiai lenézése és kulturális megvetése magától értetődő. Hoffmann Rózsa úgy fogalmazott, hogy nem szerencsés ideológiai síkra terelni a NAT-ról szóló vitát. Az államtitkár vagy maga sem olvasta Tormay Cecile-t, vagy az ideológia szó jelentésével nincs tisztában. Mindez a nemzeti kultúra jobboldali kisajátítására tett abszurd kísérlet, amelynek értelmében e fogalmon az antidemokratikus, antikommunista hagyományt, a tűrhető antiszemitizmust, a neobarokk tekintélyt értjük, centrumában egy kulturális tartalmaitól, társadalmi valóságától megfosztottan kanonizált Erdély-mítosszal, amelynek semmi, de semmi köze ahhoz, ami ott valaha történt. (Igaz, ez mindig így van, amikor a mítosz borítja el a történelmet.) A nemzeti kultúra jobboldali kormánypropaganda-eszközre lefordítása nemcsak veszélyes, precedens nélküli eljárás, hanem lehetetlen és reménytelen vállalkozás is. Mert ha Wass Albert világában nincs is szerepe a radikális lázadásnak, az önkritikának, mindez nem igaz Szabó Dezsőre, Ady Endrére, Szabó eleget a neobarokk gőg és korlátoltság normáinak, annak, amit a jelenlegi kultúrpolitika megkövetel. És akkor még nem beszéltünk József Attiláról, nem beszéltünk a baloldali kultúráról, amely nem rárontott a nemzetére, hanem magától értetődően azonos azzal, és amely nélkül nemzeti kultúráról beszélni: lehetetlen. A jobboldali ideológiai szélhámos archetípusát, Wavra tanárt a kommunista Déry Tibor írta meg. Erdély Miklós Verzió című, Solymosi Eszterről szóló filmje vajon nem a magyar nemzeti kultúra része-e? Az avantgárd hol látható a jobboldali ideológusok térképein? Sarkadi Imre, Kondor Béla vagy Hajas Tibor ugyan miféle szellemi égboltok alatt éltek? Nem pusztán a kisebbségi és szórványmagyarság irodalmaiból összeálló ötágú síp a nemzeti kultúra része. A futurizmus és a konstruktivizmus, a bécsi emigrációban élő Barta Sándor ugyanúgy az, mint a mindenhol magányban élő Kassák Lajos. A félmúlt s jelen nagy magyar zeneszerzői Nagyszentmiklóson, Dicsőszentmártonban, Temesvárott, Székelyudvarhelyt születtek, tehát mind Erdélyből származtak. Bartók, Ligeti, Kurtág, Eötvös életük jelentős részét végül emigrációban, illetve az ország mai határain kívül töltötték, töltik. Ha valaki a származásuk iránt érdeklődik, akkor mindössze arra kérhetjük, hogy olvasson Tormai Cecile-t. A nemzeti kultúrának semmi köze sincsen a politikai váltógazdaság ideológiai szükségleteinek kielégítéséhez – ezt 1989 óta minden kormány tudomásul vette, bármilyen teljesítményt nyújtott egyébként. Az irodalmi kánon nem államosítható, még akkor sem, ha egyes írók – mint az épp Máraival, Nyirővel, Wass Alberttel is történt – betilthatóak voltak. A kánon ritka bonyolult, számtalan hatásmechanizmusnak engedő és hatást keltő gépezet, amely azonban lényege szerint köztulajdon, még akkor is, ha az irodalmi élet belső játékszabályai a kívülállók számára gyakran nehezen követhetőek. A kormánynak lehetnek ideológiai szükségletei, kívánatosnak tarthatja a hazafias nevelést, a hagyományok, a család tiszteletét. Ezt nem vonom kétségbe. De mindehhez nem használhatja szépségtapaszként közös kultúránkat, amely jóval bonyolultabb és összetettebb – intertextuális hagyomány, utalási háló –, mint egy párt aktuálpolitikai igényrendszere. A nemzeti és kortárs kultúra ideológiai osztályzása a Kádár-rendszer programja volt. Az államszocializmus ideológusai folyamatosan azon gondolkoztak, hogy miként egyeztessék az írói szabadságot sajátos elvárásaikkal. A baloldali forradalmi kultúrának ugyanis soha nem volt köze a Kádár-rendszer normatív esztétikájának végtelen unalmához. (Vö. Magyar Dezső és Bódy Gábor filmjeit.) Ha tehát egy jobboldali ideológus azt hiszi, hogy a nemzeti kultúra illedelmes, lojális, tisztelettudó művekből áll, akkor annak sejtelme sincs ennek a hagyománynak a működéséről. Pilinszky katolikus, és ennek megfelelően kozmopolita magyar író volt. Mit kezd a jobboldali neobarokk Weöres Sándorral, akit minden bizonnyal a múlt század legnagyobb költői között tart számon a kánon, s aki gondoskodott arról, hogy kisajátíthatatlan legyen. („Meg-nem születettek kiontott / magzatvízben fetrengenek, / születnek orcátlan porontyok, / fürgék, falánkok mint a pontyok, / ők lesznek a gázmesterek” – szól a Scherzo, amely 1964-ben, a Tűzkút című kötetben jelent meg. Ez a remekmű, mint a nemzeti kultúra oly sok nagy teljesítménye, épp kényelmetlen, kínos minden politikai ideológiának, mint amilyen felszabadító mindenkinek, aki nem az állam által definiált kultúra szerint éli életét. Mert a kulturális identitás megformálása nem az engedelmességgel kezdődik, és nem a parancsteljesítésnél fejeződik be. Aki a kulturális identitást a tiszteletre és az engedelmességre építi, az nem olvasta az Iskola a határon-t, ellenben mindössze egy nyomorult katonaiskolába járt. A mai jobboldali nemzeti kultúra védelme nevében elhangzó fenyegető ostobaságok a Kádár-rendszer legrosszabb ideológusainak érveit szajkózzák: nehogy valaki is rossz színben tüntesse fel az országot, mert aztán még megüti a bokáját. Ami 1960-ban szimpla szamárság volt, az 2012-ben, egy szabad országban: ugyanolyan nevetséges, mint amilyen kultúraellenes, taníthatatlan ostobaság. Orbán János Dénes Rejtő Jenő/Ady parafrázisa igen jó példa arra, hogy milyen mélységes a szakadék a neobarokk ideológia és az erdélyi – magyar irodalom egyik jeles szerzőjének, fenegyerekének szövegei között. Orbán Vanek ura X-ben semmi más, mint nyelvjáték az irodalomtörténet fogalmával, világos válasz azoknak, akik Erdélyt Móricz Zsigmondtól függetlenül, szerelmes földrajzként Tündérkertként látják, s akik a kisebbségi magyar irodalom nemzetfenntartó felelősségéről beszélnek. A neobarokk retró: a nemzeti kultúra végleges elszegényítésére, azaz politikai álláspontok mentén való végleges megbontására tett durva kísérlet, amely a lehető legrosszabbkor történik. A nemzetállamok kora után, a globalizáció igazi gazdasági válsága idején, amikor semmire sem lenne nagyobb szükségünk, mint a demokratikus, kortárs és a nemzeti kultúra együttműködésére épülő, közös tapasztalatrendszerre. Arra az élményközösségre, amelyben a szabadság és a felelősség ugyanannak az éremnek a két oldala. A fennálló kritikája és a fennálló igenlése ugyanúgy beletartozhat a kulturális világunkba, ha tehetséges emberek vallják, s ugyanolyan felesleges bármelyik, ha a művek képesség nélküli akarnokok ideológiai ismétlései. S persze egyikünk sem dönthet arról, hogy mi is az a nemzeti kultúra, amelyet mindannyian szolgálunk. Annyi bizonyos, hogy az nem egy sosem volt mitikus múlt hűséges megismétlése felé, hanem a történeti múltból vezet a mai nemzedékek – valóban sötét – jövője felé. Amely akkor is kétségbevonhatatlan realitás, ha kétségbeejtő. György Péter. Népszabadság (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
