|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 177 találat | lapozás: 1-30 ... 91-120 | 121-150 | 151-177 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Székely Ervin 2008. szeptember 27.A mai erdélyi politika legkényesebb kérdése az ún. „magyar egység” problematikája, Van-e egyáltalán erdélyi magyar egység? A rendszerváltás óta eltelt 18 év után nincs egységes erdélyi (vagy székelyföldi) magyar gazdaság- és kultúrpolitika. Számos törvényt az Európai Unió által megkövetelt demokratikus minimum nyomására fogadtak el a román parlamentben (földtörvény, ingatlan-visszaszolgáltatás, nyelvhasználat, nemzeti szimbólumok), az erdők magántulajdonba való kerülésének jogszabályát pedig egy román képviselő dolgozta ki. Románia európai integrációját segítette a kormányzásba (kényszerűségből) bevett RMDSZ. Frunda György szenátor még 1996-ban kérte, hogy az Európa Tanács szüntesse meg Románia monitorizálását, azt sugallva, hogy az erdélyi magyarság jogos követelései teljesültek, Románia demokratikus ország. Minden kisebb-vagy nagyobb eredményt RMDSZ diadalként közvetítenek az erdélyi közvélemény felé. Markó Béla szelektív emlékezettel megírt cikkének (Élet és Irodalom, szeptember 19.) ellentmondanak a tények. 1991-ben a Székelyföldi Politikai Csoportosulás megfogalmazta az autonómia igényét. Az RMDSZ csúcsvezetése és helyi szervezetei állásfoglalásokban tiltakoztak ez ellen. Verestóy Attila szenátor a román parlamentben „kisebbségi szélsőséges nacionalistáknak” titulálta a csoportot. Az RMDSZ vezetés „radikálisoknak” nevezte az autonómia pártiakat, saját magát „mérsékeltnek”, és a „kis lépések politikáját” tűzte zászlajára. 1994-ben Csapó József elkészítette az autonómia-tervezetet. Az SZKT tíz év alatt nem volt hajlandó napirendre tűzni, megvitatni az autonómia-kérdést, elzárkózott az ún. „belső választások” megszervezésétől is. Az önálló magyar tudományegyetem, a Bolyai visszaállítását feláldozták a politikai hatalomban való részvétel oltárán. Eltávolították az RMDSZ politikájával szemben kritikát megfogalmazó, autonómia-párti politikusokat. 2003-ban megalakult a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Szövetség. Célkitűzésük: a Székelyföld autonómiájának kivívása. Székely Ervin képviselő a Romániai Magyar Szóban „lehitlerezte" az autonómia-tervezetet kidolgozó dr. Csapó Józsefet. Hirtelen váltással az RMDSZ a parlamenti választásokon 2004 novemberében az RMDSZ plakátjain megjelent: Autonómiát Székelyföldnek! Együtt az autonómiáért! Ennek ellenére 2005-ben nem autonómia tervezetet nyújtanak be a román parlamentbe, hanem a kisebbségi törvénytervezetet. Az RMDSZ-nek nincs kidolgozott autonómia-koncepciója. Az autonómia szemszögéből nézve az elmúlt 17 és fél esztendő elvesztegetett időszak volt. Az SZKT (Szövetségi Képviselők Tanácsa) „bólogató jánosok” testületévé szűkült. Az értelmiségi elit egy részét magába foglaló SZET (Szövetségi Egyeztető Tanács) elsúlytalanodott. Az RMDSZ vezetés a román nacionalista sajtóval karöltve megpróbálta lejáratni Tőkés Lászlót, míg végül 2001-ben megszüntették tiszteletbeli elnökségét. Ez a politikai ballépés osztotta meg az erdélyi magyarságot, és távolított el számos értelmiségit és kisembert az RMDSZ-től. Markó Béla képviselőhelyeket ajánlott fel román személyeknek, közben „eszementeknek” titulálta azokat a magyar embereket, akik megpróbálnak elindulni a parlamenti választásokon. A Magyar Polgári Párt nem az RMDSZ-t akarta legyőzni, hanem egy másfajta, közép-jobboldali, keresztény értékrend felmutatásával, az autonómia program cselekvő megvalósításával kívánt belépni a helyi önkormányzatokba. /Papp Kincses Emese író, publicista: Erdélyi kecske és káposzta – Reflexió Markó Béla helyzetelemzésére. = Szabadság (Kolozsvár), 2008. szept. 26., 27./ Előzmény: Markó Béla: Egy elmaradt egyezség története. = Élet és Irodalom, szeptember 19., átvette: Szabadság, 2008. szept. 23., 24./2008. november 13.Az önkormányzatok hatáskörébe kerülnek 2010-ig a közkórházak az elfogadott sürgősségi kormányrendelet szerint. „Többnyire úgy értelmezik, hogy az állam megint a nyakukba varrt egy feladatot, és az egészségügy amúgy nem része a közigazgatásnak” – magyarázta Székely Ervin államtitkár. Günthner Tibor Szatmár megyei önkormányzati képviselő alapjaiban jónak tartja a kormány döntését, de úgy látja, a felelősség átadásával pénzt is kellene adni a helyhatóságoknak, hogy rendbe tegyék a lerobbant kórházakat. Jó döntésnek tartja az egészségügyi rendszer decentralizációját Biró Rozália nagyváradi alpolgármester, hozzátéve: „Ehhez viszont megfelelő lehetőségek és források szükségeltetnek, így a minisztérium nem háríthat át egyik pillanatról a másikra mindennemű felelősséget és anyagi terhet az önkormányzatra. ” Székely Ervin azt állította, hogy az önkormányzatoknak van anyagi hátterük a kórházak működtetésére. /Sike Lajos, Székely Zita, Totka László: Helyi ügy lesz az egészség. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 13./2008. november 18.Egy évvel a tervezett beindítása után sem működik Kovászna megyében a beteg otthonában történő sürgősségi ellátás. A megye tavaly októberben négy Fiat mentőautót kapott a minisztériumtól, amelyek betegszállításra nem alkalmasak, csupán az egészségügyi alkalmazottak utaztatására. Bihar megyében is gondot jelent a házi betegellátás, Nagyszalontán, Belényesben, Margittán, Élesden és Vaskohszikláson öt-öt mentőorvosra lenne szükség ahhoz, hogy zavartalanul működhessen a szolgáltatás. Maros megyében Marosvásárhely mellett olyan kisvárosokban is van az otthoni sürgősség ellátását szolgáló mentőkocsi, mint Szászrégen, Dicsőszentmárton vagy Szováta. A Kovászna megyei mentőállomásnál a normák szerint 24 orvosnak kellene dolgoznia, azonban csak 8 állás van, és ebből három betöltetlen. Székely Ervin egészségügyi államtitkár kifejtette, sehol nincsenek külön orvosok a beteg otthonában történő sürgősségi betegellátásra. /Mentőkocsi van, orvos nincs. = Krónika (Kolozsvár), nov. 18./2008. december 23.Már csomagolnak az RMDSZ kormányzati tisztségviselői. „Napokon belül bekövetkezik a váltás” – mondta Kovács Péter, az Országos Ifjúsági Hatóság (ANT) elnöke. Ő egyike annak a mintegy ezer RMDSZ-es tisztségviselőnek, akinek a szövetség ellenzékbe vonulásával meg kell válnia munkahelyétől. Egy részük a miniszteri, illetve államtitkári kabinetekben dolgozik, és az RMDSZ javaslatára került a posztjára, más részük versenyvizsgával jutott tisztségébe. „Az utóbbiak szerződése tulajdonképpen meghatározatlan időre szól, és törvényesen nehéz őket elmozdítani, de nem lehetetlen” – magyarázta Kovács. Az RMDSZ szerint a szakértői gárda sorsának nem kellene kormányoktól függnie, és figyelembe kellene venni az etnikai arányokat. A kormányváltás által érintett ezer személyből körülbelül százhetvenen dolgoznak Bukarestben, a többiek megyei intézményeknél tevékenykednek. /Benedek Sándor: RMDSZ-telenítés Bukarestben. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 23./ Tárcavezetőket, államtitkárokat és helyettes államtitkárokat, illetve a miniszteri és államtitkári kabinetek szakértőit is beleszámítva közel százhetven munkatársat foglalkoztatott a központi kormányhivatalokban az RMDSZ. Közülük egyelőre mintegy húsznak a tisztségét érinti a kormányváltás. A távozó tisztségviselők egy része visszatér korábbi munkahelyére, mások új foglalkozás után néznek. Kovács Péter is érintett, az általa vezetett intézmény beleolvad a leendő ifjúsági és sportminisztériumba, 2009. januárjában tehát a Kovács Péter ANT-elnöki mandátuma megszűnik. „Az RMDSZ országos ügyvezető elnökségén betöltött, területi szervezetekért felelős alelnöki tisztségemet a központi megbízatás idejére sem adtam fel, úgyhogy Kolozsvárra visszatérve azt a munkát folytatom tovább” – mondta Kovács Péter. Horváth Anna, a Középítkezési, Területfejlesztési és Lakásügyi Minisztérium államtitkára a családdal szembeni adósságainak törlesztését tartja az elkövetkező hetek legfontosabb teendőinek. Horváth Anna december 22-én nyújtotta be tisztségéről való lemondását, ezzel egyidejűleg viszont aktiválódott a kormány főtitkársága keretén belül működő kisebbségvédelmi hivatalban tíz éve versenyvizsgával elnyert állása. A közlekedési minisztérium leköszönt államtitkára, Tánczos Barna közgazdászként magánvállalkozóként fog dolgozni. Pásztor Gabriella oktatási államtitkár eredeti munkahelyére tér vissza. A magyar nyelv és irodalom szakos tanár a magyar, illetve roma oktatásért felelős tanfelügyelőként a Bihar megyei tanfelügyelőségen fog újra dolgozni. Székely Ervin egészségügyi államtitkár újságíróként folytatná. A Bihar megyei politikus az 1989-es rendszerváltozás az Ifjúmunkás című hetilap rovatvezetője, majd ennek jogutódja, a Fiatal Fórum, illetve az Ifi Fórum főszerkesztő-helyettese volt. László Attila, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke szerint a most hazatérők teljes mértékben számíthatnak a szövetség támogatására. Borbély László szerint küzdeni kell az RMDSZ-tisztségviselőkért, mivel nagy többségük a román közvélemény előtt is bebizonyította szakmai hozzáértését. „Paktumot kell kötni a románsággal, hogy a többségiek is értsék meg: ezeknek az embereknek nem azért kell funkcióban maradniuk, mert az RMDSZ tette oda őket, hanem azért, mert valóban jók” – hangsúlyozta. Frunda György kifejtette, hogy a cél eléréséért mindent be kell vetni a parlamenti felszólalásoktól, a lobbimunkán keresztül egészen a személyes kapcsolatok kiaknázásáig. Verestóy Attila megígérte: mindenütt, ahol csak lehet, szavát emeli a magyar tisztségviselők érdekében. Eltérő Eckstein-Kovács Péter álláspontja, kijelentette, hogy „nem hullat könnyeket azokért, akik havi három órás tevékenységért annyit kerestek, mint más egy egész hónapos munkájáért”. Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester, a Liberális Demokrata Párt országos vezetőségi tagja egyetért azzal, hogy a magyaroknak helye van a megyei intézmények vezetőségében. Megjegyezte ugyanakkor, hogy nem feltétlenül „az RMDSZ által odatett” személyekre gondol. Marosvásárhelyen ki fog nevezni tisztségekbe magyarokat, de olyanokat, akiket ő tart megfelelőnek, szögezte le Florea. /Szucher Ervin, Benkő Levente: Csomagol az RMDSZ-es tisztségviselők egy része. = Krónika (Kolozsvár), dec. 23./2009. január 26.A kilencvenes évek elején Budapesten Torgyán József, a Független Kisgazda Földmunkás és Polgári Párt elnöke demagóg, populista, felszólalásai többnyire derűt fakasztottak. Rendszerint napirend előtti felszólalásait szabolcsi hangsúlyozással így fejezte be: „Tisztelt miniszterelnök úr, kedves Gyula, monnyál le!” Évtized múltán riválisa akadt. „Markó Béla monnyon le!” – mondta Kiss Sándor, a Bihar megyei RMDSZ elnöke és egyben a megyei tanács alelnöke. Ezt azzal indokolta, hogy Markó „eljátszotta az RMDSZ becsületét”. Székely Ervin államtitkár megvédte Markót, mondván, Markó Béla a romániai magyar közösségnek tartozik elszámolással, a közösség elsöprő többsége azt akarta, hogy az RMDSZ továbbra is maradjon kormányon. Kiss Sándor néhány évvel ezelőtt a leglelkesebb szószólója volt annak, hogy az RMDSZ – legalábbis helyi szinten – a Demokrata Párttal működjék együtt. Kiss Sándor érdeke az, hogy ne távolodjon el azoktól, akik a helyi kérdésekben döntenek, osztják a pénzt. /Székely Ervin: Monnyon le! = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 26./2009. február 4.Nyersen támadta Tőkés Lászlót cikkében Székely Ervin, mondván, Tőkés László Markóval való sietős tárgyalása mögött Tőkés László kétségbeesettségét kell keresni, ugyanis biztosra akar menni az europarlamenti választásokon. Székely Ervin szerint „az elmúlt több mint egy év alatt a püspök-politikus semmit nem tett azokért, akiknek bizalmát elnyerte. ” Honlapjáról semmit sem lehet megtudni, milyen europarlamenti kezdeményezések fűződnek a nevéhez. Székely Ervin kifejtette, hogy a püspök „minden megnyilatkozása politikus, polemikus (és többnyire problematikus). ” /Székely Ervin: Kis erdélyi magyar megegyezés. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 4./2009. július 1.Előbb cáfolták, rövidesen tényként fogják kezelni a kormánytagok a költségvetési alkalmazottak béralapjának 40 százalékos csökkentését. Az intézkedés ugyanis része a Nemzetközi Valutaalappal megkötött hitelegyezménynek Mindenki teszi a dolgát: a kormány bekeményít; a Szociáldemokrata Párt próbál elhatárolódni a népszerűtlen intézkedésektől; az államfő pedig szavazatgyűjteni megy Csíkszeredába, Marosvásárhelyre, és csöndesen távolodik attól a kormánytól, amelynek létrejöttét nemrég még személyes sikerének tekintette. Emil Boc lassan magára marad a válsággal. /Székely Ervin: A miniszterelnök magányossága. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 1./2009. augusztus 4.Mátyás László csíkszentmártoni tanácsos szerint nem volt szerencsés a Romani Criss roma emberjogi szervezet csíkszerdai tüntetése, mert az elmélyíti az etnikai feszültségeket. Hasonló szellemben nyilatkozott Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere. Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök körlevele szerint maguk a csíkszentmártoni romák is helytelennek tartják a nevükben és érdekükben eljáró nem kormányzati szervezet tüntetését. Székely Ervin kifejtette, egyik oldalon áll egy okvetetlenkedő civil szervezet, amelyik tüntetget Bukarestben, Csíkszeredában, a másik oldalon pedig a béketábor, „amelyik csak a békétlenséget meg a romákat utálja”. Székely Ervin elítéli a Hargita Megyei Tanács túlzott toleranciáját a Jobbik vezetőjével szemben. /Székely Ervin: Béketábor a Hargitán. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 4./2009. szeptember 1.Felelősségérzetről tanúskodó cikket jegyzett Ambrus Attila Hol rontottuk el? címmel /ÚMSZ, aug. 28./. Székely Ervin szerint a romániai magyarság esetleges „belső intoleranciája” alááshatja a kisebbségi politikai tevékenység létértelmeként definiált kisebbségi érdekvédelmet. Romániában is az elszegényedés a roma-ellenesség egyik forrása. A cikkíró szerint az RMDSZ-es polgármesterek, tanácsosok attól való félelmükben, hogy elveszíthetik szavazóikat, akik átpártolnak a felelőtlenebbül megnyilatkozó, radikálisabbnak vélt magyar szervezetek táborába, eltűrték a cigányozást. /Székely Ervin: Mivel rontottuk el? = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 1./2009. november 12.Králik Loránd Egy másik Amerika – ahogyan a szerző is fogalmazott – írásos mozaikjával, Varga Gábor Városaim prózakötetével, illetve Székely Ervin A műember című szatirikus regényével ismerkedhetett meg november 11-én Bukarest irodalomkedvelő közönsége. A Petőfi Házban a könyveket, az írók jelenlétében, Stanik István újságíró-szerkesztő és Pásztor Gabriella, az Oktatási Minisztérium vezérigazgatója ismertette. /Fleischer Hilda: Írószimultán Bukarestben. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 12./2009. december 21.Napokon belül hivatalba lép a kormány. A baj az, hogy ez a kormány majdnem ugyanaz, amelyik ezt a katasztrófa-közeli állapotot előidézte, írta Székely Ervin, a minden tekintetben alkalmatlannak bizonyult Emil Boc kapott újbóli kormányfői megbízatást. Nehéz helyzete van az RMDSZ-nek, „ellen kell állnia a folyamatos bomlasztásnak amelyek a Cotroceni palotából indulnak, de a Korrupcióellenes Ügyészség, Szász Jenő vagy Tőkés László képében jelentkeznek” /Székely Ervin: Lesz kormány! = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 21./2010. április 26.A parlamenti „magyar bérlet” áraMásfelől megvizsgálandó a javasolt szabályozás ára is. Vagyis a băsescui alkotmánytervezet teljes támogatása. Ioan Oltean, a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) alelnöke az Alkotmány felülvizsgálata kapcsán a minap arról beszélt, hogy elképzelhetőnek tartaná meghatározott számú parlamenti képviselet elkülönítését a magyar kisebbség számára. Ez sajátos megoldás lenne a többi nemzeti kisebbségnek szinte hivatalból kijáró egy parlamenti képviselői hely fenntartásához képest, hiszen – mint mondotta – az RMDSZ politikai párt. Cserében, az RMDSZ támogatná Traian Băsescu államfőnek a kormány révén benyújtott javaslatait az alaptörvény módosítására, amellyel szemben viszont a Szövetségnek számottevő fenntartásai vannak, különösen az egykamarás parlamentre való áttérés kérdésében. Kelemen Hunor, az RMDSZ volt államfőjelöltje érdekesnek és megfontolásra alkalmasnak tekinti kormánypárti képviselőtársa javaslatát. A politikus hozzátette, hogy a Ioan Oltean által felvetett gondolat nem újkeletű, az ajánlat már többször felmerült. Azt hiszem, hogy ennek a kérdésnek olyan jogi és politikai vonatkozásai vannak, amelyek messze túlmutatnak egy a parlamenti padsorokban szokásos és szükséges háttéralku vagy mégoly természetes kompromisszum keretein, ezért megéri az alaposabb vizsgálatot. Ha ugyanis a romániai magyarság számára elkülönítenének – teszem azt – huszonegy parlamenti helyet (ennyi lenne a háromszáz tagúra zsugorodó törvényhozás hét százaléka), akkor ez egyben azt is jelentené, hogy ezeket a helyeket az egyéni választókerületeken felül adnák, hiszen nem lehet egy régió nem magyar lakosait megfosztani a megválaszthatóság jogától, képtelenség lenne kijelölni olyan választókerületeket, ahol csak a magyarok nyerhetnek. Ezáltal bizonytalanná válna a magyar képviselők területi legitimitása, de ez a kisebbik baj, ahhoz képest, hogy a magyar lakosság nem érezné motiváltnak magát abban, hogy az RMDSZ-re szavazzon, hiszen ők úgyis megkapják a huszonegy parlamenti mandátumukat, ha egyetlen szavazatot sem szereznek, többet pedig akkor sem kaphatnának, ha az ország minden lakosa rájuk szavaz. Nagy valószínűséggel ilyen helyzetben a romániai magyarok szemében delegitimálódna a magyar parlamenti képviselet, és vagy nem mennének el szavazni, vagy pedig a választásokon a második opciójukat érvényesítenék (lehet, hogy az Erdélyben népszerű PD-L politikusa épp erre spekulált javaslatával). Az alapvető gond ezzel a javaslattal az, hogy épp a parlamenti választás lényegét, a képviselet jogát vonná meg, pontosabban tenné áttételessé és megfoghatatlanná a magyar lakosság számára. Azért, mert a huszonegy képviselő kijelölése ebben az esetben a romániai magyar érdekképviseletre hárulna (amely lehet kizárólagosan az RMDSZ, vagy lehet az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum, esetleg más „összmagyar” testület). Anélkül, hogy a magyar szervezetek belső demokráciáját és legitimitását megkérdőjelezném (bár e tekintetben is vannak kételyeim), fel kell tenni a kérdést, hogy mi történik akkor, ha egyszer (valamikor, a távoli jövőben) a magyar érdekképviselet megszűnik, vagy pedig beolvad egy román pártba, esetleg annak informális, de teljes befolyása alá kerül? Ki fogja akkor összeállítani a képviselők listáját? Másfelől megvizsgálandó a javasolt szabályozás ára is. Vagyis a băsescui alkotmánytervezet teljes támogatása, amely egyértelműen egy erős elnöki hatalom és egy gyenge parlament irányába mozdítaná el az országot. Nem hunyhatunk szemet afölött, hogy az olyan rendelkezéseknek, mint a parlament feloszlathatósága abban az esetben, ha nem „fogad szót” a népszavazás eredményének, illetve az elnök azon jogköre, hogy visszahívhasson minisztereket; a parlamentnek előírt szoros határidők bevezetése, miközben az elnök korlátlan ideig szabotálhatja alkotmányos kötelezettségeinek a teljesítését – mindez súlyos demokrácia-deficitről árulkodik. Egyszóval az RMDSZ-nek azt ajánlják, hogy saját biztonsága érdekében támogassa egy olyan Alkotmány megszavazását, amely az egész ország biztonságát és demokratikus berendezkedését veszélyezteti. Mintha a magyarok szabadok lehetnének egy olyan országban, ahol – az államfőt kivéve – senki sem szabad! Székely Ervin Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. május 17.Romániai magyar lapok: az RMDSZ-nek sem a kormányból való kihátrálás, sem a bennmaradás nem előnyösA Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) nem könnyű eldöntenie, hogy a jelenlegi súlyos megszorító intézkedések nyomán a kormánykoalícióból való kihátrálás vagy a bennmaradás lenne-e előnyösebb - olvasható az Új Magyar Szó (ÚMSZ) hétfői számában, a csíkszeredai Hargita Népe ugyanakkor következetes gazdasági javaslatcsomagot hiányol a szövetség részéről. Az ÚMSZ kommentátora, Székely Ervin emlékeztet rá, hogy tavaly decemberben a kisebbségvédelmi érdek azt diktálta, hogy a szövetség lépjen be a kormányba, folytatódjanak az olyan nemzetiségi programok, mint a régiófelosztás, a kulturális autonómiát is szabályozó kisebbségi törvény vagy a korlátozásoktól mentes oktatási törvény. A szerző, a korábbi Tariceanu-kormány államtitkára rámutat: ugyanezt az érdeket szolgálta a magyar tisztségviselők visszakerülése is a helyi és központi közigazgatási tisztségekbe, akik ezáltal befolyásolni tudják az erőforrások arányos elosztását. Amikor az egész Európában példa nélküli szigorúságú romániai megszorító intézkedések nyomán a lakossági bizalomvesztés a kormánypártokat egyenlő mértékben éri, fel kell tenni a kérdést, hogy érdemes-e kockára tenni a szövetség támogatottságát olyan kormányzati hibákért, amelyeket nem az RMDSZ követett el. Hiszen a 2009-es nagy választási "eladósítás" idején nem volt kormányon, és nem tehető felelőssé a takarékossági intézkedések halogatásáért. Ráadásul a fent említett nemzetiségi programok késlekednek - olvasható a kommentárban. "Mindkét döntésnek jelentős hátrányai vannak" - állapítja meg a szerző. Úgy véli, elvi, politikai szempontból könnyen megindokolható lenne a kilépés, mégpedig a vezető kormánypárt, a Demokrata Liberális Párt (PD-L) antidemokratikus intézkedései, alkotmánymódosítási elképzelései miatt. Azt is jogos szempontnak tartja , hogy ez a párt viselje egyedül egy szakmailag alapvetően elhibázott gazdaságpolitika következményeit. Úgy véli azonban, hogy egy ilyen gesztusnak csekély lenne a gyakorlati haszna, "a baj már megtörtént, az RMDSZ kilépése sem segítene a bér- és nyugdíjcsökkentéseken". Ha pedig a szövetség csatlakozna az ellenzék által meghirdetett bizalmatlansági indítványhoz, és történetesen ismét megbukna Emil Boc kormánya, akkor a következő kormányt a parlament úgyis megszavazná (elkerülendő az előrehozott választásokat), és az ezzel járó presztízsveszteség nagyobb lenne, mint a remélt politikai haszon - teszi hozzá. Nem lenne célravezető a harmadik út sem, a "benn is vagyok, kinn is vagyok, jaj de nagyon boldog vagyok" - írja Presser Gábor szavait idézve Székely Ervin. Nem hiteles az a kormánypárt, amelyik bírálja saját döntéseit, miközben megszavazza - szögezi le az Új Magyar Szóban. A Csíkszeredában kiadott Hargita Népe úgy véli, hogy az RMDSZ-ben sincs legalább egy olyan gazdaság-szakpolitikus, aki körül kiépült volna egy olyan műhely, amelynek munkája konkrét tervekben, alkalmazható javaslatokban nyilvánulna meg. Voltak, akik próbálkoztak a gazdaságpolitikus személy eljátszásával, de tevékenységük nem volt eredményes, mert nem vették komolyan a feladatot- fűzi hozzá a kommentár. "Így ott van az RMDSZ kormányon, egy nagyon komoly gazdasági válság közepette (amelynek sokkal több belső, mint külső oka van), és nem tud előállni egy koherens javaslatcsomaggal. Inkább hallgatnak, és várják, hátha elmúlik ez a rossz időszak" - áll a kommentárban. Garzó Ferenc MTI 2010. május 17.Kitartani vagy kihátrálni?A jelenlegi helyzetben a döntés felelőssége megkövetelné a kollektív bölcsesség invokációját. Rendszerint akkor jutott nehéz helyzetbe az RMDSZ, amikor konfliktusba került egymással a szervezet párt- és érdekvédelmi jellege. Eddig mindahányszor ez utóbbi győzött, ami pragmatikus érvekkel igazolható, ám a politikai következetlenség nem védhető, és az ebből származó veszteséget nem lehetett elkerülni. Legutóbb erre tavaly decemberben került sor. Akkor a kisebbségvédelmi érdek azt diktálta, hogy a szövetség lépjen be a kormányba, folytatódjanak az olyan nemzetiségi programok, mint a régiófelosztás, a kulturális autonómiát is szabályozó kisebbségi törvény, a korlátozásoktól mentes oktatási törvény stb. Ugyanezt az érdeket szolgálta a magyar tisztségviselők visszakerülése is a helyi és központi közigazgatási tisztségekbe, akik ezáltal befolyást tudnak gyakorolni az erőforrások arányos (vagy bár az eddigieknél arányosabb) elosztására. Ezzel szemben a politikai érdek akkor az lett volna, hogy a Szövetség biztosítsa a parlamenti többséget annak az ellenzéknek, amelyik szembeszegül a jogállamiságot, a hatalmi ágak szétválasztását és a demokratikus intézményeket az utóbbi húsz évben érő legerősebb támadással. A kormányzati részvétellel az RMDSZ – pillanatnyilag megőrízve néhány nemzetiségi hídfőállást – valójában segédkezet nyújtott nemcsak a kisebbségi, de az általános emberi jogok már középtávon esedékes megsértéséhez. Ennek ma azért van jelentősége, mert amikor az egész Európában példa nélküli szigorúságú megszorító intézkedések nyomán a lakossági bizalomvesztés a kormánypártokat egyenlő mértékben éri, fel kell tenni a kérdést, hogy érdemes-e kockára tenni a szövetség támogatottságát olyan kormányzati hibákért, amelyeket nem az RMDSZ követett el (hiszen a 2009-es nagy választási eladósítás idején nem volt kormányon és nem tehető felelőssé a takarékossági intézkedések halogatásáért), ráadásul olyan körülmények között amikor a fent említett nemzetiségi programok késlekednek (kisebbségi törvény elfogadása, régiófelosztás) vagy folyamatos támadásoknak vannak kitéve (tanügyi törvény). A kérdés nehéz, mindkét döntésnek jelentős hátrányai vannak. Elvi, politikai szempontból könnyen indokolható lenne a kilépés a kormánykoalícióból (a vezető kormánypárt antidemokratikus intézkedései, alkotmánymódosítási elképzelései, az a jogos szempont, hogy viselje egyedül egy szakmailag alapvetően elhibázott gazdaságpolitika következményeit). Gyakorlati haszna azonban egy ilyen gesztusnak csekély lenne. A baj már megtörtént, az RMDSZ kilépése sem segítene a bér- és nyugdíjcsökkentéseken. Ha pedig a Szövetség csatlakozna az ellenzék által meghirdetett bizalmatlansági indítványhoz, és történetesen ismét megbukna a Boc-kormány, akkor a következő Boc (Udrea, Negoiţă, Croitoru, nem kívánt törlendő)-kormányt a parlament úgyis megszavazná (elkerülendő az előrehozott választásokat), s az ezzel járó presztízsveszteség nagyobb lenne, mint a remélt politikai haszon. A kitartás az intézkedések és a Băsescu-Boc kormány mellett pedig beigazolhatná Crin Antonescu figyelmeztetését: „az RMDSZ-nek, a kormányoldal egyetlen komoly és hiteles alakulatának, immár nincs mentsége bűnrészességére a jelenlegi kormánnyal”. A harmadik út, amit Presser Gábor után úgy jellemezhetnénk, hogy „benn is vagyok, kinn is vagyok, jaj de nagyon boldog vagyok” szintén nem lehet célravezető. Nem hiteles az a kormánypárt, amelyik bírálja saját döntéseit, miközben megszavazza azokat. (Ez a mutatvány csak egy olyan kommunikációs zseninek sikerült, amilyen Traian Băsescu, a Tăriceanu-kormány idején, de neki sem tökéletesen – és hát az ő státusa más volt.) Az RMDSZ-hez ugyanakkor méltatlan lenne az ilyen következetlen magatartás. Azt hiszem, a jelenlegi helyzetben a döntés felelőssége megkövetelné a kollektív bölcsesség invokációját. Ha rendkívüli kongresszust talán nem is, de a Szövetségi Képviselők Tanácsát mindenképpen össze kellene hívni. Ezzel az RMDSZ a demokrácia szabályai szerint döntene egy a jövője szempontjából fontos elvi és gyakorlati politikai kérdésben. Székely Ervin Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. augusztus 9.Begyűrűzött vagy kiprovokálták?Az új magyar kormány érthetetlenül kesztyűs kézzel bánik a Jobbik és az Új Magyar Gárda gyújtogatóival. A Székelyhon nevű internetes hírportál a múlt héten arról tudósította olvasóit, hogy az úgynevezett Székely Gárda három tagja egy nyíltan antiszemita plakátot helyezett el idén áprilisban Csíkszereda egyik utcáján. A plakáton a következő szöveg volt olvasható: „Szégyelld magad, már megint a zsidónál vásároltál!” Ennek nyomán az ügyészség most eljárást kezdeményezett ellenük. Az elkövetők egyike a véleménynyilvánítás szabadságára, valamint fogyasztóvédelmi megfontolásokra hivatkozva legitimnek minősítette „figyelemfelkeltő akciójukat”. Szerinte a hatóságok azért akarják őket felelősségre vonni, mert volt bátorságuk kiejteni az autonómia szót. Nos, a szóban forgó plakátot én már láttam néhány évvel ezelőtt. Ott, ahol annak a helye van. Budapesten, a Dohány utcai Zsinagóga melletti Holokauszt múzeumban. Igen, ott volt az egyéb fasiszta, rasszista uszító plakátok mellett. A lágerből testükre tetovált számmal hazatérő, csontig lefogyott zsidók fényképei mellett. A zsidótörvények és a deportáltak hátrahagyott levelei, fényképei mellett. Ennek a plakátnak semmi köze a véleménynyilvánítás szabadságához, hiszen egy másik ember, sőt embercsoport szabadságát korlátozza. Ennek a plakátnak semmi köze a fogyasztóvédelemhez, ahogyan Szőcs Tibor cinikusan állítja. Ez nem a termékek minőségére vagy egészségügyi kockázatára, hanem a bolt tulajdonosának etnikai vagy vallási hovatartozására utal. Ám ennek a plakátnak szerves köze van a huszadik század legvéresebb ideológiájához. Az eset kapcsán mindenképp fel kell tennünk néhány kérdést. Mire vártak a hatóságok április 6-ától (a plakát elhelyezésének napjától) augusztusig? Milyen egyéb bizonyítékra volt szükségük ahhoz, hogy kétségbevonhatatlannak tekintsék a bűncselekmény elkövetésének tényét? Miért nem kapott az ügy korábban is nyilvánosságot? Nem tudom elhinni, hogy egy köztéri plakátot senki sem látott! Valóban néhány elvetemült ember szélsőséges akciójáról van szó, vagy tudatos provokációról? Az a tény, hogy Szőcs Tibor azt nyilatkozta, hogy a hatóságok az autonómia ügye melletti elkötelezettségük miatt nyomoznak ellenük, ez utóbbira utal. A plakáton ugyanis szó sem volt autonómiáról csak antiszemitizmusról. Az autonómia lejáratásának egyik legjobb eszköze az, ha összemossák a szélsőséggel. Egy pillanatig se feledjük, hogy a román politikum egy része (azok, akik már megelégelték, hogy folyton osztoznak az RMDSZ-szel a kormányzásban, no meg „viselkedniük” kell a magyarokkal szemben) és vélhetően a titkosszolgálatok: hosszú ideje lámpással keresik a szélsőséges magyar szervezeteket, illetve az ilyen megnyilvánulásokat, hogy aztán rájuk hivatkozva a teljes magyar érdekvédelmet megbélyegezzék, lejárassák, esetleg betiltsák. Nem lehet kizárni, hogy a székely gárdások ostoba és olcsó provokációjukkal – tudatosan vagy akaratlanul – ennek a tervnek a megvalósításához nyújtanak segítő kezet. Az is valószínűsíti ezt, hogy az RMDSZ rendkívül visszafogott volt, nemcsak a saját, de általában a magyar szélsőségesek bírálatával. A Szövetség szemérmessége mögött nem mindig a szélsőséges nézetek vállalása vagy bátorítása, hanem egy rosszul értelmezett egységféltés állt. A „figyelemfelkeltés” manipulátorait azonban nemcsak belföldön kereshetjük. Az új magyar kormány érthetetlenül kesztyűs kézzel bánik a Jobbik és az Új Magyar Gárda gyújtogatóival, noha tudja, hogy mekkora veszélyt jelentenek az ország demokratikus berendezkedésére. A Washington Post és a Le Monde kemény bírálatai a kormányzatnak ezt a fogyatékosságát is joggal érintették. Hallgatásával az Orbán-kormány akaratlanul is bátorítja a szélsőségesség Erdélybe irányuló exportját. Nem véletlenül jegyezte meg a minap Várkonyi Tibor a Népszavában a következőket: „Vincent Jauvert megírta, valahányszor Orbán csak találkozott Merkellel, Sarkozyvel vagy vezető munkatársaikkal, a magyar miniszterelnöknek le kellett tennie a ‘fő esküt’: az úgynevezett jobbközép utat követi, és nem kvaterkázik a szélsőjobbal. És ha ezt kell cselekednie, azt jelenti, hogy nem bíznak benne.” Székely Ervin. Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. december 20.Reform vagy zsarolás?A történet kísértetiesen hasonlít arra a helyzetre, amikor 2006-ban Traian Băsescu akarta megreformálni a PSD-t. Mai igémet Tőkés László expüspök szolgáltatta. „Markó Béla ‘visszalépése’ önmagában jelzi, hogy az RMDSZ legújabb kori történetének biztos origója volt az elnök személye – és ilyen szempontból akár párhuzamot is lehetne keresni a Magyar Polgári Párt ‘személyre-szabottságával’. Valószínűleg innen eredeztethető az a riadalom, amely leginkább RMDSZ-es körökben érzékelhető” – így kommentálta a Transindex kérésére az SZKT-n történteket Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke. „A személyi természetű kérdéseken túlmenően azonban, mi már régóta hangoztatjuk, hogy egyfajta rendszerváltozásra volna szükség az RMDSZ-en belül is, mert ha az új elnök vezénylete alatt is az eddigi politikai kurzus fog folytatódni, akkor – nagy valószínűséggel – egy erejében meggyengült és továbbra is a többségi nagypolitika foglyaként és kényszerpályáján bukdácsoló RMDSZ-re számíthatunk a jövőben” – vélekedett EMNT elnöke. Kijelentette, az EMNT kész arra, hogy ha tényleges változások következnek be az RMDSZ életében, akkor az új vezetőséggel tárgyalóasztalhoz üljön, hogy az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum keretein belül megkeressék a konszenzus lehetőségét alapvető, a pártpolitikai csatározások szintjét meghaladó céljaik elérésében. Eddig az Erdélyi Napló híre, amelyet, javaslom, értelmezzünk jóhiszeműen és keresztényekhez illő lelki alázattal. Itt van mindjárt az információ első tézise, amely szerint azért, mert Markó Béla nem pályázza meg az elnöki tisztséget, riadalom érzékelhető úgy általában mindenütt a világon, de leginkább RMDSZ-es körökben. Jó lett volna, ha Tőkés László példáját is adja az univerzális riadalomnak, mert – hacsak a Wikileaks soron következő kiszivárogtatásai nem fogják dokumentálni – ennek nyomait még RMDSZ-es körökben sem tapasztalni, legalábbis az SZKT-n elhangzott felszólalásokban nehezen lehetett volna észlelni. A hír második tézise szintén tisztázásra szorul. Nem tudni ugyanis, hogy a volt püspök milyen minőségben nyilatkozik, amikor azt mondja: „mi már régóta hangoztatjuk, hogy egyfajta rendszerváltozásra volna szükség az RMDSZ-en belül”. Ha Tőkés RMDSZ-tag minőségében sürgeti a Szövetségen belüli egyfajta rendszerváltozást, akkor miért a királyi többes? Ha viszont az EMNT elnökeként szólalt meg, akkor miért aggodalmaskodik, ha a konkurens szervezet nem váltja a rendszert, erejében meggyöngül, bukdácsol stb. Ha jól tudom, akkor az EMNT legnagyobb gondja most egy újabb magyar politikai párt megalakítása (miután Szász Jenő kezéből nem tudták kicsavarni a pecsétet), azért, hogy átvegye a romániai magyarság érdekképviseletét az RMDSZ-től. Nem látom be, hogy miért akarja megújítani a Szövetséget, mielőtt félreállítja. Arra a kis időre igazán maradhatna reformálatlanul, még akkor is, ha egyik tagja egy volt református püspök és annak permanens reformációs kényszere része szolgálati leírásának. A történet kísértetiesen hasonlít arra a helyzetre, amikor 2006-ban Traian Băsescu akarta megreformálni a Szociáldemokrata Pártot, és ezt azzal kezdte, hogy megfosztotta az ellenzéki alakulatot a képviselőház elnöki tisztségétől. Az igazi truváj azonban csak ezután következik. Ha tényleges változások következnek be az RMDSZ életében, akkor az EMNT színeiben az RMDSZ-tag hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni saját szervezetével. Asztalos legyen a talpán, aki olyan tárgyalóasztalt tud készíteni, amelyik fizikailag is lehetővé teszi, hogy az asztal mindkét oldalán Tőkés László üljön (hiszen feltételezem, hogy az RMDSZ-vezetésnek az RMDSZ európai parlamenti alelnöke is tagja). De, ha eltekintünk a protokolltól, akkor is fennmarad néhány kérdés. Miben áll az RMDSZ tényleges változása? Ki dönti el, hogy a változás megtörtént és tényleges is volt? Miről tárgyalna Tőkés az RMDSZ-szel (és saját magával)? Azt vélelmezni ugyanis, hogy Tőkés az Erdélyi Magyar Néppárt pecsétjével a zsebében meg akarja zsarolni az RMDSZ-t, reformer elvbarátainak a beejtőernyőzése érdekében a választási listákra, nyilván merőben rosszindulatú feltételezés lenne... Székely Ervin, Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. január 11.Kisdiktátorok esete az EU-valA közösségnek nem pusztán gazdasági, hanem politikai és emberjogi szabványokat is statuálnia kellene. Néhány évvel ezelőtt még nehéz lett volna elképzelni, hogy Románia és Magyarország egyszerre kerülnek az EU szégyenpadjára, s a két kormány szolidaritásának alapját a demokrácia-deficit fenntartása fogja jelenteni Az Orbán-kormány sajtótörvénye Európában példátlan korlátozását jelenti a sajtószabadságnak, s a jogszabály joggal váltotta ki a kontinens civilizáltabb felének egyöntetű tiltakozását. Egy olyan Médiatanács (a hazai Audiovizuális Tanács megfelelője), amelyiknek az elnökét a miniszterelnök nevezi ki és tagjait a kormánytöbbséget alkotó pártok delegálhatják, nemcsak a lehetőségét, de a garanciáját jelenti a cenzúrának, a hatalom számára kényelmetlen médiumok elhallgattatásának, s akkor még nem beszéltünk a közszolgálati média egyetlen központi irányítás és felügyelet alá vonásáról. A jogszabály ugyanakkor hemzseg a média tartalomszabályozásának jogilag meghatározhatatlan, ideológiai színezetű, visszaélésekre alkalmat teremtő elemeitől (ilyen például: „a nemzeti összetartozás és a társadalmi integráció elősegítése, illetve megerősítése, valamint a házasság intézményének és a család értékeinek tiszteletben tartása”). Kis hazánk esetében a schengeni csatlakozás elnapolása egyértelműen összefüggésbe hozható Traian Băsescu államfő ama kijelentésével, amely szerint Románia és Moldova Köztársaság egyesülése megvalósítható az elkövetkező tíz évben, s ez csak a politikusok akaratán múlik. A két ország állampolgársági törvénye is joggal aggasztja a brüsszeli illetékeseket. Ebben az összefüggésben különösen Románia helyzete aggályos, tekintettel arra, hogy EU-állampolgárságot biztosít olyan személyeknek, akiknek a lakóhelyük a közösség határain kívül esik. Másfelől Románia vitatja az 1947-es párizsi békeszerződés érvényességét. A közösség tételes bírálatai között ugyan nem szerepel, de egyes nyilatkozatok utalnak rá, hogy a budapesti és bukaresti autokráciát nem nézik jó szemmel Brüsszelben. A „puszta Putyinja” és a „Kárpátok Lukasenkája” nagy kihívást jelent az EU jobbközép vezetésének, különösen olyan körülmények között, amikor a szélsőjobb előretörése a kontinensen muníciót szolgáltat a baloldali retorikának. Brüsszel számára most az igazi tét nem is az, hogy megváltoztassa a magyar médiatörvényt vagy rábírja Romániát határainak elismerésére, hanem az, hogy meg tudja-e védeni azokat a demokratikus értékeket, amelyek értelmet adtak létrejöttének. Minden bizonnyal ez a felismerés vezethette José Manuel Barroso-t, az Európai Bizottság elnökét, amikor a magyar EU elnökség hivatalos kezdetekor rendezett sajtótájékoztatón sem mulasztotta el figyelmeztetni Orbán Viktort arra, hogy ha a bizottság szakemberei szükségesnek vélik, változtatnia kell a médiatörvényen, mert a sajtószabadság olyan elv, amelynek alkalmazásától a közösség nem térhet el. Az Európai Unió szempontjából némi optimizmusra adhat okot e tekintetben az, ahogyan a két ország vezetői reagáltak a brüsszeli bírálatokra. Egy héttel ezelőtt Orbán Viktor még azt nyilatkozta, hogy „eszük ágában sincs megváltoztatni a médiatörvényt”, ma már azt mondja, hogy ez lehetséges, ha az EU nagyon ragaszkodik hozzá. Traian Băsescu első reakciója is a határozott visszautasítás volt. Előreküldte külügyminiszterét, hogy korrupcióval vádolja meg Németországot és Franciaországot, majd megfenyegesse Brüsszelt Horvátország csatlakozásának megvétózásával, hogy aztán ő maga már békülékenyebb hangot üssön meg. Az elkövetkező hetekben kiderülhet az, hogy mennyire hatékonyak az EU mechanizmusai a tagállamok demokratikus berendezkedésének fenntartása tekintetében, sőt beigazolódhatnak azok a szocialista és liberális vélemények, hogy a közösségnek nem pusztán gazdasági, hanem politikai és emberjogi szabványokat is statuálnia kellene a tagországok számára. Ugyanakkor az is bekövetkezhet, hogy a látszat és a béke kedvéért az Unió szemet huny kisdiktátorainak garázdálkodásai fölött, s ezzel veszélybe sodródik az egész konstrukció tekintélye és ereje. Székely Ervin. Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. január 18.Toyota Miért fontos az Orbán-kormánynak mondjuk a királydaróci RMDSZ-es tanácsosok megfigyelése?Azt kérdi az anyósom, hogy miért kellett a nagyváradi demokrácia-központnak Bukarestben két Toyota márkájú személygépkocsit vásárolnia. Rendben van az – válaszolom –, elvégre a nemzeti összetartozás nem járhat gyalog („legfölebb ha omnibuszon”). Biztos vagyok benne, hogy a magyar adófizetők pénzét nem költhették volna jobban el, mint prémium kategóriájú személygépkocsikra, aminek az egyszerűsített honosítást kérelmezők biztosan nagy hasznát veszik és hálásak is érte, bár nem ők járnak rajta. De aztán az anyósom tovább mondja... Van a demokrácia-központoknak személyzetük, felszerelésük, költségvetésük s minden egyéb anyagi kellékük, ami nélkül a demokráciának nem lenne központja. Egyébként az elnevezés maga is képzavar, és nem túl ihletett. A népfelség (demokrácia) ugyanis egy államszervezési elv, aminek nem lehet központja. Viszont egy olyan dolognak, aminek lehet, annak csak egy központja van, hiszen a szó jelentése (a középpont kifejezésből ered) kizárja, hogy valaminek több központja legyen. Kivételt csak a hazai demokrácia képez, aminek harmincöt központja van. Most már értem, hogy miért nevezte a romániait eredeti demokráciának Ion Iliescu még 1990-ben... De hagyjuk a kekeckedést, a magyar nemzeti összetartozás és az autonómia élharcosaitól igazán nem várható el, hogy ismerjék is azoknak a nyelvét, akiknek a jogaiért harcolnak. Vonjuk inkább górcső alá a Toyotán járó demokrácia-központok jogi státusát, ami meglehetősen bizonytalannak tűnik. Az intézményhálózat – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnökének, Toró T. Tibornak a nyilatkozata szerint – a magyar kormány és az EMNT megállapodása eredményeként jött létre. Ugyanakkor 2005 óta Magyarországon létezik a Demokrácia Központ Közalapítvány, ami egy Fidesz-közeli civil szervezet, de nem tudni, hogy jogi státusát felhasználták-e a romániai irodák létrehozásakor. Abból, hogy az erdélyi demokrácia-központok az EMNT honlapján kaptak helyet, arra gondolhatunk, hogy a szóban forgó képződmények nem tekinthetők önálló jogi entitásnak, hanem az EMNT tevékenységének a részét képezik. Erre utal Toró T. Tibor hivatkozott nyilatkozata is. Ha ez így van, akkor a Toyoták és kapcsolt részei (irodák, eszközök, számítógépek, telefonok stb.) jogi értelemben vett tulajdonosa nem egy, a román állampolgárok tájékoztatását segítő jótékonysági egylet, hanem az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. Vagyis a magyar kormány a magyar adófizetők forintjaiból megrendelt egy szolgáltatást az egyik romániai civil szervezettől. Lássuk, mi a feladata a magyar kormány által finanszírozott erdélyi intézményhálózatnak. A választ az egyik legilletékesebbtől, az EMNT ügyvezető elnökétől, Toró T. Tibortól tudhatjuk meg, aki a Szatmárnémetiben létrehozott demokrácia-központ avatásán azt mondta, az iroda legfontosabb feladata a kedvezményes honosítással kapcsolatos tájékoztatás lesz, de ugyanakkor monitorizálni fogja az önkormányzatokat, különösen az azokban dolgozó RMDSZ-es tisztségviselőket is. Nem láthatunk bele a magyar államérdekek szövevényébe, de legalábbis különös, hogy miért fordít az Orbán-kormány pénzt, Toyotát, szkennert mondjuk a királydaróci RMDSZ-es tanácsosok megfigyelésére – ha egyszer ezt követeli meg a nemzeti összetartozás imperatívusza, akkor meg sem mukkanok. Felmerül a kérdés, hogy mi lesz a demokrácia-központokkal azután, amikor már mindenki, aki akar, hozzájut a magyar állampolgársághoz? Nem tudni, hogy az EMNT és a magyar kormány között megkötött szerződés rendelkezik-e erről, de azt érdemes felidézni, hogy az EMNT tevékenysége nem merül ki a demokrácia-központok működtetésében. A valamikor még az erdélyi magyar parlamentnek indult, s mára civil szervezetté átalakult képződmény jelenlegi legfontosabb feladata az, hogy létrehozza az Erdélyi Magyar Néppártot. A magyar kormány tehát egy olyan szervezetet lát el igen komoly infrastruktúrával, amelyik ezt a pártépítés céljaira akadálytalanul felhasználhatja. No, látod fiam – fejezi be anyósom, a rá jellemző tisztánlátással zárva le a témát – ehhez kell a Toyota! Székely Ervin. Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. január 31.Válaszúton Jelentősen szűkült az RMDSZ ideológiai pluralizmusa, és felerősödött a területi érdekcsoportok befolyásaCélegyenesbe fordult az RMDSZ belső választási kampánya. A jelöltek teljes erőbedobással dolgoznak, egyesek népszerű protektorokat keresnek határon innen és túl, mások pedig épp ellenkezőleg, függetlenségüket hangoztatják. Mintha a romániai magyar médiát is az elnökválasztás kérdése uralná, pedig az RMDSZ olyan helyzetbe került, hogy bárki legyen is az elnöke, nem könnyen birkózik meg vele. Egyfelől az a hatalmi konstrukció, amelynek a Szövetség is része, egyre inkább elveszteni látszik demokratikus jellegét. Erőltetett ütemben koncentrálja a hatalmat és rombolja a demokratikus intézményrendszert. A parlament házszabályának folyamatos megsértése, csalással vagy a felelősségvállalás eszközének túlzott és indokolatlan alkalmazása révén elfogadott jogszabályok, a bírósági ítéletek semmibevétele, egy politikai ihletésű megfélemlítés gyanúját keltő letartóztatás, a távszavazás bevezetésének szándéka, illetve a fővárosi kerületek központosítására tett kísérlet (ami szöges ellentétben áll a meghirdetett decentralizáció elvével, de lehetővé tenné a helyi bevételek megszerzését és a főpolgármester irányítása alá vonását) jól jelzik ezt a folyamatot. Ehhez társul még a kabinet ijesztő fantáziátlansága, a gazdaság élénkítésének elmaradása, újabb és újabb megszorító intézkedések bevezetése. Az RMDSZ asszisztenciája ezekhez az intézkedésekhez máris megrendítette a választók egy részének – elsősorban az értelmiségnek – a bizalmát immár nem is a Szövetség demokratikus elkötelezettségében, hanem a koalíciós szolidaritás értelmében. A kongresszus előtt álló legnagyobb dilemma az, hogy érdemes-e és ha igen, akkor meddig éri meg ezen az úton maradni, különösen olyan körülmények között, amikor az ellenzék – a narancssárga sajtó minden óbégatása ellenére – egységesül, s a magyar érdekképviseletnek csak korlátozott ideig van lehetősége átigazolni a demokratikusabb táborba. Másfelől nagyvonalú magyar kormánypárti segédlettel és kaján elnöki jóváhagyással új magyar párt próbál gyökeret verni Erdélyben, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a választások előtt osztozkodásra kényszerítse az RMDSZ-t egy minimális támogatottságú, távirányított politikai alakulattal. Úgy tűnik, az RMDSZ-nek egyelőre nincs elképzelése arra, hogy miként kezelje ezt a helyzetet, hogyan őrizze meg Európa legnagyobb kisebbségének érdekképviseleti egységét. Épp ellenkezőleg, létezik a Szövetségen belül egy nem domináns, de mindenképp jelentős vonulat, amelyik azt hangoztatja, hogy máris oda kell adni a fele leányságot és a teljes királyságot a politikai Borsszem Jankónak. Harmadrészt – és erről is nyíltan kell beszélni – az elmúlt években, talán mert a majdnem folyamatos kormányzás érdeke ezt követelte meg, jelentős deficitet halmozott fel a Szövetség belső demokráciája. A Szövetségi Képviselők Tanácsa formális intézménnyé vált, a döntéseket jobb esetben a Szövetségi Állandó Tanács, rosszabb esetben még szűkebb grémium hozta, s az aktíva utólag megerősítette. Nem véletlenül, egyes tisztségviselők „titokpártnak” titulálták az RMDSZ-t, utalva a döntéshozatal átláthatatlan jellegére és arra, hogy a formálisan kompetenciával rendelkező tisztségviselők rendszerint a sajtóból értesültek arról, hogy mit „döntöttek”. Ha nem is szűnt meg, de jelentősen szűkült az RMDSZ ideológiai pluralizmusa, és felerősödött a területi érdekcsoportok befolyása. Jól nyomon követhető volt ez a jelenség a tisztségek elosztása esetében, amelynek kizárólagos szempontját a területi algoritmus képezte, s ez nem minden esetben esett egybe a kinevezettek szakmai kompetenciájával. Azt hiszem, hogy olyan fontos döntések meghozatala előtt, mint amilyenek az RMDSZ-re az elkövetkező hetekben várnak halaszthatatlan követelmény a belső demokrácia helyreállítása, s ennek az alapszabályzati feltételeit is biztosítani kell. Lesz tehát feladata és hatalmas felelőssége az RMDSZ leendő elnökének (akiről már tudjuk, hogy ő nem Markó Béla), s akivel szemben a várakozás minden eddiginél nagyobb. Székely Ervin. Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. március 14.Kis magyar ünneprontásLegalább a nemzeti ünnepek idejére a véleménykülönbségen lévő magyar szervezetek ássák el a csatabárdot. Százhatvanhárom év távlatából és ünnepi hangulatban szemlélve az 1848-as eseményeket, könnyen az az érzésünk támadhat, hogy a forradalmároknak csak bátorságra, hazaszeretetre lehetett szükségük, mert a követendő út helyessége önmagától érthető volt, azt senki nem vitatta, abban senki sem kételkedett. Eltávolodva azonban a visszaemlékezéssel járó obligát romantikától és közeledve a történetírás igazságaihoz, azt találjuk, hogy a szabadságharc legjelesebb vezetői és a kor meghatározó nemzetpolitikusai távolról sem voltak azonos véleményen a forradalmi változtatások mikéntjével és sebességével kapcsolatban. Kossuth Lajos megvalósíthatatlannak tartotta a nemzet gazdasági felemelkedését, a társadalmi és szociális reformokat, mindaddig, amíg Magyarország függőségben van Ausztriától. Ezzel szemben Széchenyi a gazdasági reformok elsődlegességét hirdette, és úgy gondolta, hogy az ország politikai függetlensége majdani, természetes és erőszakmentes következménye lehet a modern államszervezés térhódításának. Kossuth a vagyonos vidéki középnemességet és a városi iparos-réteget tekintette a társadalom leghaladóbb rétegének, míg Széchenyi saját osztályától, az arisztokráciától várta a reformok szükségességének, elengedhetetlenségének felismerését. Gazdasági értelemben Széchenyi az angol liberális piacgazdaság híve volt, míg Kossuth egyfajta protekcionista nemzeti gazdaságépítő programban hitt. A két forradalmár legélesebben a közteherviselés kérdésében került szembe egymással. Kossuth egy előzménytelen, merész, liberális gondolattal, az arányos adózási kötelezettséggel állt elő, míg Széchenyi ebben a kérdésben is a fokozatosság elvét vallotta. Úgy vélte, hogy az egyébként sem hatékony feudális rendszert örökváltság révén kell felszámolni. A nemesség adómentességével sem értett egyet, de a részleges közteherviselést szorgalmazta, amely lehetőséget teremtett volna a nagybirtokok gyorsabb polgári átalakítására. Végül nem volt egyetértés a két államférfi között a nemzetiségi kérdés ügyében sem. A Magyarországra a török birodalom összeomlása után tömegesen érkező nemzetiségekkel szemben Kossuth a magyarosítás, Széchenyi pedig a nagyobb tolerancia politikáját vallotta, mert felfigyelt arra a veszélyre, amelyet – a bécsi udvar által is támogatott – szláv és román függetlenségi törekvések jelentenek az ország egységére. A forradalom híveinek és a csöndes építkezés, illetve a reformok lépcsőzetes bevezetése szószólóinak egyaránt meggyőző érvek álltak a rendelkezésükre. Vitáik igen élesek és olykor szenvedélyesek voltak, de sohasem nélkülözték a gondosan kimunkált argumentumokat, és még valamit, amiről a mai politikusok hajlamosak megfeledkezni: egymás feltétlen tiszteletét. Kossuth, a gyökeresen eltérő stratégiája ellenére, Széchenyit a legnagyobb magyarnak nevezte, ez utóbbinak pedig volt ereje elismerni, hogy politikai ellenfele kiemelkedő történelmi személyiség. Ha mást nem, akkor legalább ezt a bölcsességet és jóhiszeműséget mindenképp érdemes lenne átvenni ’48 örökségéből. Például, hogy ne posztkommunistázzuk, balekozzuk, gazemberezzük le azt a szervezetet, amelyiknek a színeiben az EP alelnökiségéig vittük. Ne minősítgessük azokat, akiknek ugyanazok a céljaik, de az eszközök tekintetében mások az elképzeléseik. Beperelni sem éppen ildomos a saját politikai szervezetünket, habár ezt végül tekinthetjük a jogkövető magatartás egyik szélsőséges példájának is... Ugyancsak a tiszteletteljesség és jóhiszeműség imperatívuszából eredeztethető az az igény, hogy legalább a nemzeti ünnepek idejére és alkalmára a véleménykülönbségen lévő magyar szervezetek ássák el a csatabárdot. Ha másképp nem megy, akkor kössenek megállapodást: Március 15-ét, Augusztus 20-át, Október 6-át kivonják a politikai disputák területéről és közösen emlékeznek meg a történelmi eseményekről anélkül, hogy ünnepi beszédeikben aktuálpolitikai célzásokat tennének. Ha már gondolataink ívében nem, legalább ebben a minimális jóérzésben kövessük a nagy elődök sugárzó példáját! Székely Ervin, Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. augusztus 2.A nagybányai falMegépült tehát Nagybányán a romák lakta szociális tömbházlakásokat elkerítő fal. A polgármester büszkén nyilatkozta róla a sajtónak, hogy rövidesen lefestik és turisztikai látványossággá alakítják. Megépült tehát Nagybányán a romák lakta szociális tömbházlakásokat elkerítő fal. A polgármester büszkén nyilatkozta róla a sajtónak, hogy rövidesen lefestik és turisztikai látványossággá alakítják. Igazi működő gettót ma már nagyon keveset találni a világon, nemhogy Európában, ezért a városatya ötlete nem kizárt, hogy felkelti a Regionális Fejlesztés és Idegenforgalmi Minisztérium érdeklődését, amelyik nyugati turistáknak és norvég merénylőknek megszervezi az Auschwitz – Gyöngyöspata – Nagybánya körutazást, természetesen közpénzen és a CFR másodosztályú vagonjaiban, amelyeknek komfortja nem sokban különbözik a haláltáborokba induló vonatokétól, így a nagyérdeműnek korhű élményekben lenne része. Azoknak a látogatóknak, akiknek az adrenalinszintjük megtartása még ennél is magasabb szabványú szolgáltatásokat igényel, felár ellenében Jobbikos vonatkísérőket is biztosítanának. Ökörködhetnék még tovább is, de azt hiszem, ezt sem a téma, sem pedig az eset emberjogi vonatkozásai nem indokolják. A nagybányai történet ugyanis nem az első kísérlet a roma közösség gettósítására. Néhány évvel ezelőtt Gheorghe Ştefan Piatra Neamţi-i, majd Radu Mazăre konstancai polgármesterek is hasonló „megoldáson” törték a fejüket. Miközben a magyar uniós elnökség egyik legnagyobb fegyverténye az Európai Roma Stratégia elfogadása volt, Romániában és Magyarországon is tapasztalható, hogy a gyakorlat homlokegyenest az ellenkezője a nagy európai többséggel elfogadott dokumentumnak, amely – egyebek mellett – a megkülönböztetés tiltását és a „lakhatás, beleértve az egészséges környezetet és a megfelelő infrastruktúra” jogát is statuálja. Az elmúlt évekre a roma integráció problémájának a szőnyeg alá söprése volt a jellemző. Ha a romák megnevezéséről (pontosabban a hivatalos lecigányozásáról) időnként fellángolt a parlamenti vita vagy egy csűr Csíkszentkirályon, akkor a média pörgette néhány napig a kérdést, aztán az visszasüllyedt a közélet bűnös közönyébe. A mindenkori kormányok – miután belátták, hogy a kérdés pénzt, mégpedig sok pénzt igényel – megelégedtek látszatintézkedésekkel. Európai alapokból megtömték néhány általuk preferált roma civil szervezet zsebét, amelyek rendeztek néhány konferenciát, szimpoziont és állófogadást – és minden maradt a régiben. A helyzetért a kormányok mellett a roma közösség elitje is felelős. Nagy részük igen hamar idomult a hatalmi érdekekhez. Képtelenségük arra, hogy egyetlen vagy bár néhány erős szervezetbe tömörülve hatékonyabban képviseljék közösségük érdekeit, odavezetett, hogy manipulálhatóvá váltak és beleolvadtak a pártpolitikai csatározásokba. A gazdasági válság csak tetézte a gondokat. A szociális gondoskodás csökkenése egyenlőtlenül érintette a társadalmat, mert a segélyek kedvezményezettjei nagyobb arányban tartoztak a roma közösséghez (ami épp esélyegyenlőtlenségük következménye, éppen ezért nem legitimálhatja a kirekesztésükre tett kísérleteket). Az elszegényedés viszont nemcsak a roma közösséget érintette. A nem roma szegények egyre inkább zokon vették, hogy a csökkenő szociális alapokon osztozni kényszerülnek a romákkal. Ez a helyzet pedig tágítja a kisebbségellenességre, szélsőségességre „szakosodott” politikai erők mozgásterét. A feszültségterhes társadalmi helyzetet csak rontja a közelgő választási kampány. A jövő évi helyhatósági és (ha lesznek) parlamenti választások kimenetelét az döntheti el, hogy melyik politikai erő tudja saját táborába csatlakoztatni a szélsőségesek – növekvő – választói bázisát. Amint látni, sem a Szociál Liberális Szövetség – amelynek a színeiben Cătălin Cherecheş két és fél hónappal ezelőtt polgármesteri tisztséget nyert –, sem pedig az RMDSZ-t etnikai zsarolással vádoló Traian Băsescu nem finnyás. A kisebbségellenesség viszont olyan fegyver, amelyet egy nemzeti kisebbség nem alkalmazhat anélkül, hogy újabb téglákat ne építene be a szegregáció falába. Jó lenne, ha ezt a körülményt figyelembe vennék az alsórákosi elöljárók éppúgy mint a néha meggondolatlanul nyilatkozgató székelyföldi magyar politikusok is. Székely Ervin. Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. augusztus 16.Botrányt! A romániai magyar szervezetek nem elég okosak ahhoz, hogy felismerjék érdekeiket, ezért jóváhagyást kell kapniuk Budapestről.Eljött tehát a megvilágosodásnak az órája! A szélsőséget is szerepeltető – RMDSZ által is finanszírozott – EMI táborban végre fény derült Tőkés László nemzetstratégiájára, amelyet – valljuk be – mi, profán kommentátorok sohasem értettünk meg a maga mélységében. A rendezvényen megvillanó pallérozott elmék fényében azonban – amelyet ezúttal még Kövér László zömök korbácsba konyuló bajusza sem árnyékolt be – a maga teljes nagyszerűségében bontakozott ki az európai parlament alelnökének nagyívű nemzeti programja. A fátylat erről a vízióról pedig nem más, mint a politikus brüsszeli irodavezetője, Szilágyi Zsolt lebbentette fel, aki a következőket mondta: „Ha nem érjük el az Európai Unió ingerküszöbét, akkor nem fognak ránk figyelni.” Márpedig az EU ingerküszöbét – folytatta a tisztségviselő – csakis radikális lépésekkel, botrányokkal lehet elérni. Ez azonban – kesergett Szilágyi – még mindig nem elég az üdvösséghez. Konszenzusnak kell kialakulnia a magyar külpolitikát illetően Erdélyben, azután ezt jóvá kell hagynia Budapestnek is. Ettől viszont még távol állunk, mert az RMDSZ „kormányútra tévedt” és kivonta magát az erdélyi magyar külpolitikából. Nem tudom, hogy milyen magasan van az Európai Unió ingerküszöbe, de úgy tetszik, hogy annak eléréséhez Tőkés László két évtizedes, következetes, tudatosan és kitartó botrányos politizálása sem volt elegendő. Úgy tetszik, hogy az eddigieknél sokkal nagyobb botrányokra van szükség, most már fenékig kell üríteni a politikai és magánéleti botrányok serlegét. Ezt kívánja a nemzetérdek, és nekünk – a látnoki politikus őszinte híveinek – szemernyi okunk sincs kételkedni abban, hogy Tőkés László botrányosságban is felül tudja múlni eddigi teljesítményét, ami kisebbségi politizálás fantáziátlan serege számára már most elképesztő. Van azonban még két apró gond. Az egyik a konszenzus, amely a botránypolitizálás mellől úgymond hiányozna. Nos, Szilágyi úr nyitott kapukat dönget. Az a tény, hogy az RMDSZ az EP-választási lista első helyére tette fel legkeményebb ellenlábasát, Tőkés Lászlót, fényesen bizonyította a Szövetség elemi vonzódását a botrányos politikai döntések iránt. Mi több, megértve a nemzetérdek parancsát, az RMDSZ meg tudta fejelni botrányos magatartását a Boc-kormány melletti önpusztító kitartással. Nem tudjuk, hogy ez elég-e az EU ingerküszöbének eléréséhez, de mindenképp örvendetes, hogy a magyar érdekképviseletek között létrejött a közös nemzetstratégia alapja: a botrány. Aligha kételkedhetünk benne, hogy ezt Budapest is jóvá fogja hagyni (ami a sikeres erdélyi magyar politika sine qua nonja, amint azt Szilágyi úr igen helyesen megvilágította), tekintettel arra, hogy az Orbán-kormány ugyanebből a nemzetmentő malasztból: a botrányból táplálkozik. Hogy miért kellene Budapestnek áldását adnia a romániai magyar szervezetek döntéseihez, azt sajnos Szilágyi Zsolt nem osztotta meg hallgatóságával. Így csak feltételezésekre vagyunk utalva. Az első és a legkézenfekvőbb: annak felismerése, hogy a romániai magyar szervezetek nem elég okosak ahhoz, hogy felismerjék saját érdekeiket, ezért jóváhagyást kell kapjanak Budapestről, ahol vélhetően sokkal jobban tudják, hogy mi a jó az itteni magyaroknak, mint ők maguk. Már csak egy probléma maradt, nevezetesen annak kiderítése, hogy kik folytatják az erdélyi magyar külpolitikát, amelyből az RMDSZ – kormányútra tévedésével – mint tudjuk, kivonta magát. Szász Jenő és az MPP már biztosan nem, hiszen nem kaptak meghívást az EMI táborba. Az Erdélyi Magyar Néppárt szintén nem, pedig a botrányosan meghamisított támogató aláírások minden bizonnyal számottevően emelték az új magyar nemzetstratégia fényét. Következésképp az erdélyi magyar külpolitika egyetlen alakítója, fóruma és ideológiai műhelye a gyergyószentmiklósi EMI tábor. Most már érthető a Betyársereg elkötelezett szövetségesének, a Jobbik elnökének, Vona Gábornak a meghívása a rendezvényre, s egyben arra is magyarázatot kaptunk, hogy miért támogatja a tábort az RMDSZ. De vajon elég botrányos ez ahhoz, hogy elérje az EU ingerküszöbét?... Székely Ervin. Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. szeptember 5.Két lemondás tanulságaGesztusaikkal mindketten a méltánytalan koalíciós státus és a hatalmi arrogancia ellen tiltakoztak. Egy hónapon belül az RMDSZ két magas rangú tisztségviselője adta be a lemondását: Cseke Attila egészségügyi miniszter és Eckstein-Kovács Péter elnöki tanácsos. A két eset között néhány különbség és több hasonlóság is van. Míg Cseke Attila a szövetség fegyelmezett tisztségviselője volt és messzemenően élvezte a szervezet politikai támogatását, még akkor is, amikor megvált tisztségétől, addig Eckstein már régóta kilóg az RMDSZ main stream-jéből, a „fősodorból”, sőt amikor megpályázta a szövetségi elnöki tisztséget, nem is tagadta, hogy alternatívát kíván nyújtani a Szövetség vezetésének politikai gyakorlatával szemben. A változás szükségességére és igényére, a belső pluralizmus megerősítésére építette kampányát, amely – figyelembe véve az erőviszonyokat – szép eredményt hozott a számára. (Ez még akkor is igaz, ha a volt szenátor az utolsó pillanatban közvetve értékes segítséget kapott a fideszes Peltzné Gáll Ildikótól, aki szerencsétlen beszédével lemosta a pályáról saját kegyeltjét, így a Kelemen-ellenes szavazatok zömét Eckstein gyűjthette be.) Ami a hasonlóságokat illeti, Cseke és Eckstein is megerősödve távozott tisztségéből. Cseke példát mutatott abból, hogy van határ, amelyen túl a vezető kormánypárt diktátumait már nem lehet elfogadni, s ezáltal nemcsak a saját, de az RMDSZ imidzsét is pallérozta, miközben az RMDSZ-t már a román kommentátorok is mind gyakrabban vádolják azzal, hogy a hatalom megtartásáért bármilyen árat hajlandó megfizetni. Eckstein lemondása még hatásosabb gesztusa ugyanannak a politikai üzenetnek. A kolozsvári politikust övező gyanakvás, hogy az államfő iránti lojalitása erősebb a szövetség érdekeinek képviseleténél, egyszerre elpárolgott a verespataki beruházás elleni következetes kiállása nyomán. Ezzel a politikai tőkével a háta mögött Ecksteinnek minden esélye megvan arra, hogy polarizálja az RMDSZ ama köreit, amelyek valamilyen okból elégedetlenek a Kelemen Hunor fémjelezte vezetéssel. Ráadásul úgy tűnik, hogy a main stream egyelőre nem tudja kezelni Eckstein lemondását. Miközben Kelemen Hunor sajnálatosnak, de érthetőnek minősítette Cseke távozását, akit továbbra is támogatásáról biztosított, nem kívánta kommentálni a volt tanácsos döntését, mondván, hogy az csak az államfőre és Ecksteinre tartozik. Ezzel az RMDSZ vezetője gyakorlatilag elhatárolódott saját politikusától, aki pedig nem egy álláshirdetésre jelentkezve kapott megbízatást Cotroceni-ben, hanem azért, mert az RMDSZ őt delegálta a fontos tisztségbe. Kelemen tehát nem többet és nem kevesebbet mondott, mint azt, hogy nem tekinti Ecksteint az RMDSZ emberének. Ez a véleménye egyébként egybecseng azzal, amit nemrég ki is mondott, nevezetesen, hogy „Eckstein úrnak el kellene döntenie, hogy tagja-e az RMDSZ-nek, vagy elhatárolódik az elnöktől. (Értsd: a szövetségi elnöktől – a szerk. megj.) Ha elhatárolódik, akkor szabad az út, nyugodtan mehet, ahova akar.” Ezzel a magatartásával Kelemen saját magát gyengíti, s legitimálja az ecksteini alternatívát azáltal, hogy tagadja a Szövetség belső pluralizmusát. Pedig hát választási kampány(ok) közeledtével, amikor alighanem két másik magyar párt is fenekedik majd a magyar szavazatokra, a Szövetségen belüli kritikus hangok elhallgattatása vagy ajtók mutogatása nem engedhető meg. Cseke és Eckstein lemondása között azonban a legfontosabb hasonlóság az, hogy gesztusaikkal mindketten a méltánytalan koalíciós státus és a hatalmi arrogancia ellen tiltakoztak. Az első esetben a PDL, amelyiknek kizárólagos éceszgébere Traian Băsescu nem konzultált a költségvetés kiegészítésének tárgyában az RMDSZ miniszterével, a második esetben pedig az államfő által folytatott agresszív bányaprojekt-kampány vált vállalhatatlanná a környezetvédő múltjáról ismert tanácsos számára. Ha az RMDSZ két teljesen különböző vétetésű és megítélésű tisztségviselője rövid időn belül ugyanarra a következtetésre jut, s ennek hangsúlyos jelét adja, akkor a Szövetség vezetésének ezt mindenképp mérlegelnie kellene. Legalább annyira, hogy kikérje a Szövetségi Képviselők Tanácsának véleményét arról, meddig és milyen feltételekkel tartható fenn a koalíció. Székely Ervin. Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. szeptember 19.Bejegyeztetett Ha a magyarság erős képviseletének létrehozása érdekében az EMNP, az RMDSZ és az MPP koalícióra lép, egyik sem jut be a parlamentbe.Bejegyezték tehát az Erdélyi Magyar Néppártot. Amint arról Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke és az új párt kezdeményező bizottságának a tagja a Borzonton tartott elnökségi ülés után a sajtóval közölte, az EMNP stratégiai célja a magyarság minél erősebb képviseletének megteremtése érdekében az együttműködés a két másik magyar szervezettel, az RMDSZ-el és az MPP-vel. Megállapítható tehát, hogy alig jegyezték be, máris történelmet ír az új párt. Nem versenyezni akar politikai ellenfeleivel, hanem együttműködni velük. Ebből az következik, hogy az EMNP programjában nincs alternatíva az RMDSZ és az MPP célkitűzéseihez képest, vagy ha van, akkor nem ragaszkodnak hozzá, az együttműködés – a magyarság erős képviselete érdekében – fontosabb a saját elképzelések megvalósításánál. Arról, hogy miként képzeli el az együttműködést megcélzott politikai partnereivel az EMNP, sajnos nem sokat sikerült megtudni. Toró szerint ugyanis erre nincs recept. Ugyanakkor „a párt bármire nyitott, ha az együttműködést komoly tárgyalások előzik meg, ahol a felek egyenlő partnerekként ülnek majd egymással” – hangsúlyozza az eseményről szóló sajtótudósítás. Elgondolkodtató, hogy az EMNP szempontjából az együttműködés tartalma nem lényeges, hiszen ők bármire nyitottak, a fontos csak az, hogy komolyan vegyék őket. Ami az RMDSZ számára bizonyára a legnehezebb próbatétel... Ebből a kijelentésből felsejlik az EMNP valódi célja: mindegy, milyen áron, csak ott lenni a képviseletben, részt kapni a helyi és az országos hatalomból. Mindezt nem a saját erőre támaszkodva, hanem az RMDSZ oldalvizén, a parlamenti küszöb elérésének meghiúsulásával fenyegetve. Ez – mielőtt még bárki is kételkedne – nem zsarolás, hanem az erős magyar képviselet megteremtése érdekében hozott önzetlen áldozatvállalás. Bizony. De kivel is akar az EMNP együttműködni? Nos, mindenekelőtt az RMDSZ-el, azzal a szervezettel, amelyikről Tőkés László, az EMNT elnöke és az új párt legfőbb szorgalmazója a nagyváradi Szacsvay iskola névadó ünnepsége kapcsán minap a következőket fogalmazta meg: „Ez az eset felidézi az áldott emlékű Szacsvay Imre országgyűlési jegyzőről való megemlékezések eddigi gyakorlatát, amit a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-érában az MSZP-SZDSZ-barát nagyváradi, illetve bihari RMDSZ-klán sajátított ki, ezáltal erősítvén legitimációját permanens választási kampányában. Tudnivaló, hogy a bihari udmr/rmdsz szervezet a lehető leggátlástalanabb etnobizniszt folytató, gazdasági és politikai hatalmat ötvöző, a román nacionál-kommunista politikai érdekeket kiszolgáló, magyar nemzetiségű román politikai klikk kezében található, akik az etnikai politikai képviseletet csak befolyásuk és hatalmuk megőrzésére használják. Ennek következtében természetszerűen mindig szembementek a Fidesz és a KDNP képviselte nemzeti politikával – most viszont elvtelenül igazodni próbálnak hozzá. (Botránykrónikájukat mellékelem...)” Na, ez valóban komoly tárgyalási alap. Az EMNP tehát – szigorúan a magyarság képviseletének erősítéséért – együttműködni kíván a gátlástalanul etnobizniszelő, román nacionál-kommunista érdekeket kiszolgáló, politikai és gazdasági hatalmat ötvöző bihari udmr-szervezetet is magába foglaló RMDSZ-szel. Ami azonban a tervezett együttműködés konkrét lehetőségeit illeti, abból nincs csak három: vagy koalícióra lép az EMNP, az RMDSZ és az MPP, s a magyarság erős képviseletének létrehozása érdekében egyik sem jut be a parlamentbe, mert – amint arra Lakatos Péter, a bihari RMDSZ szervezet parlamenti képviselője is rámutatott a szombati SZKT-n – akkor már kilenc százalékosra emelkedne a küszöb; vagy az EMNP makulátlan jelöltjei felkérezkednének a gátlástalanul etnobizniszelő, román nacionál-kommunista érdekeket kiszolgáló stb. RMDSZ listáira (mint tette azt Tőkés László a 2009-es EP-választáson). A harmadik lehetőség a pártfúzió lehetne. Az EMNP jelöltjei, az autonómia lánglelkű lovagjai beolvasztanák frissen létrehozott pártjukat az RMDSZ-be, és ott folytatnák harcukat a gátlástalan etnobiznisz ellen... Székely Ervin. Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. október 27.Ismét lesz váradi könyvmaratonNagyvárad- November 4-5-én a Várad kulturális folyóirat, együttműködve az Europrint Kft.-vel és a Riport Kiadóval harmadik alkalommal szervezi meg a Nagyváradi Könyvmaratont, ezúttal a színházban. A Mi tudjuk, hogy Ön szereti a könyvet! mottójú rendezvényről csütörtökön tartottak sajtótájékoztatót a főszervezők, a Várad kulturális folyóirat szerkesztőségében. Szűcs László elmondta: a Nagyváradi Könyvmaraton változatlanul három kiadó- a Várad, a Riport és az Europrint- lebonyolításában zajlik, és a két nap alatt főleg új váradi könyvek (azaz helyi szerzőktől vagy kiadóktól származó) bemutatására törekednek. Két nagyváradi szerző jelentkezett szépirodalmi alkotással: Kinde Annamáriának a Hóbanévad című verseskötete, Sorbán Attilának pedig A püspök úr pálinkát iszik című regénye jelent meg. A tényirodalmat gazdagítja Králik Loránd: A sárkány fiai- Kína tájai, Kínai népei című kötete, mely egy sorozat részét képezi, korábban a muzulmán világról és az USA-tagállamokról írt a szerző. Szilágyi Aladár: Csodaváróktól csodateremtőkig című riportkötetében- mely a harmadik a sorban- ezúttal nem valamely, a magyartól eltérő romániai kisebbségről szól, hanem elsősorban a román-magyar együttélést vizsgálja, szórványban élő magyarok, illetve románok bemutatása révén. Simon Judit: Halasi Erzsébet - egy színésznő élete című portrékönyve annak kapcsán született, hogy a művésznő pályafutása elkezdésének 50. évfordulóját ünnepli. Szintén a Riport kiadásában látott ismét napvilágot egy erdélyi magyar klasszikustól, Karácsony Benőtől a Napos oldal. Derzsi Ákos az Europrint két kiadványára hívta fel a figyelmet: Péter I. Zoltán fikciós könyvének címe: Képzelt beszélgetések a fiatal Ady Endrével, Banner Papp Mária: Papp Magda emlékönyvét pedig már a közelmúltban bemutatták. Markó a sztárvendég Simon Judit azt emelte ki: a rendezvényen jelen lesz Demény Péter kolozsvári író, aki előkészületben levő Hóbucka Hugó a mókusoknál című meseregényéből olvas fel részleteket, valamint Papp Sándor Zsigmond jelenleg Budapesten élő kolozsvári író, aki Semmi kis életek című könyvét hozza magával. A péntek este úgymond sztárvendége Markó Béla, akinek szonett- (Visszabontás) és publicisztika-kötetét (Kié itt a tér) ismertetik. A könyvmaraton különlegessége, hogy először Váradon mutatják be Zalán Tibor budapesti író, költő, drámaíró Szétgondolt jelen című kötetét. Bemutatják még Székely Ervin: A feljelentés és Tasnády-Sáhy Péter: Hidd el, ez Delhi! Egy önkéntes indiai naplója című könyvét, illetve újból ismertetik Darvay Nagy Adrienne: Kótsi Patkó János című írását. Ugyanakkor bemutatkozik két budapesti kiadó: a Kőrössi P. József vezette Noran Libro, valamint a Sárközy Bence és Halmos Ádám igazgatók által képviselt Libri. Az ünnepségre meghívták a Spanyolnátha internetes művészeti folyóirat szerkesztőségének tagjait is, Vass Tibor főszerkesztőt, Vass Nóra szerkesztőségi titkárt, Székelyhídi Zsolt főszerkesztő-helyettest és Berka Attila művészeti vezetőt. Számon tartják A színház épületében zajló kétnapos rendezvényen közreműködnek Firtos Edit, Kovács Enikő, ifj. Kovács Levente és Molnár Júlia színművészek. A 10 ezer lejes költségvetésű rendezvény főtámogatója a Szigligeti Színház, illetve Czvikker Katalin menedzser-igazgató, valamint az Europrint kiadó, mely „barátságból” vállalta a plakátok kinyomtatását. A szervezők szerint bár 5-6 évnek el kell telnie ahhoz, hogy egy könyvfesztivál jelentős pontnak számítson irodalmi berkekben, azért a Nagyváradi Könyvmaratont már számon tartják. Az egyik korábbi könyvbemutatón például kétszázan vettek részt. Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro 2011. október 31.Ciános Rosszul jelölik ki a célt: nem is a ciánt akarják betiltani, hanem a konkurenciát.Székely Ervin Úgy is mondhatnám, hogy Janez Potocnik, az EU környezetvédelmi biztosa hazavágta Tőkés Lászlót, az EP alelnökét, aki „a megelőzőleg teljességgel előreláthatatlan csernobili atom-, tiszai cián- és kolontári vörösiszap-szerencsétlenségek elrettentő példájával érvelt a ciánalapú bányászat európai szintű betiltása mellett, másfelől a japán atomerőmű-katasztrófa nyomán született németországi atomerőmű-tilalom példájának követését ajánlotta az Európai Bizottság számára”. A biztos szerint a kérdést nem Brüsszelben, hanem Romániában kell megoldani. Az EU nem tehet mást, mint azt, hogy számon kéri a környezetvédelmi szabványok betartását, de a ciánalapú bányászati technológiák betiltásáról az egyes tagországoknak saját hatáskörben van illetékességük dönteni. Nos, ezért igazán kár volt fellármázni a biztos urat, egy magára valamit is adó EP-alelnök ennyit igazán tudhatna a közösségi szabályozásról – mondhatnám akkor, ha negatív megközelítésben kezelném a fenti sajtóhírt. Pozitív megközelítésben ez a tudósítás úgy értelmezendő, hogy Janez Potocnik, európai biztos készséggel részesítette jogsegély-szolgálatban Tőkés László EP alelnököt a tekintetben, hogy a romániai ciánalapú bányászat esetleges betiltásának az elrendelése mely közigazgatási szint illetékességébe tartozik. Ez nagy segítség lehetett a jogi kérdésekben tájékozatlan politikusnak, hiszen Romániában a döntéshozatal egy jó ideje egyetlen emberre redukálódott, Tőkésnek tehát nem kellett volna sokáig keresnie, hogy megtalálja azt a kancelláriát, ahol a verespataki aranybánya tervének végleges leállítását követelő petícióját benyújthatja. Nem találta meg. Megtalálta viszont a nemzeti együttműködés rendszerét, amelyik a hír hallatára mozgásba lendült, már majdnem a potoèniki útmutatás mentén. A Fidesz EP delegációja levelet intézett Kelemen Hunorhoz, az RMDSZ elnökéhez, amelyben azt kéri, hogy kormányzati és politikai befolyását latba vetve tegyen meg mindent a projekt megakadályozásáért. Persze ilyen válságos időkben az is eszébe jut az embernek, hogy a Fidesz – a magyar emberek pénzére jobban ügyelve – megtakaríthatta volna a postaköltséget, ha a levelet személyesen adta volna át az elmúlt héten Brüsszelben Markó Bélának, amikor az RMDSZ volt elnöke megtartotta ott a Nemzeti identitások az egyesült Európában című előadását. Erről az eseményről azonban a nemzeti együttműködés rendszerének delegációja távol maradt. Kár pedig, mert Markó egészen biztosan fogékony lett volna a kezdeményezésre, sőt, talán még ki is egészítette volna a petíciót azzal, hogy tilalom alá essék a magyarországi befektetők politikai ciánszennyezése is Romániában. Úgy látszik azonban, hogy mint a rendszerek általában, a nemzeti együttműködés sem tökéletes. Helyesen értelmezte ugyan, hogy egyetlen személytől függ Romániában a bányaprojekt leállítása, csak épp az egyént nem találta meg. Pedig vele – ha megtalálja – biztos, hogy könnyebben szót értene, mint akár Kelemen Hunorral, akár Markó Bélával, hiszen Orbán Viktor az ő megválasztására buzdította a székelyeket, amit azok jelentős számban meg is tettek. Sőt, Tőkés Lászlónak még közbenjárókra sem lenne szüksége ahhoz, hogy az Egyedül Illetékessel közölje kérését, miután azt nyilatkozta róla, hogy: Traian Băsescu államfő mégiscsak az egyik legjobb román politikus, egyetlen „gumicsonttal” el tudta érni, hogy mind a kormánypárt, mind az ellenzék úgy táncol, ahogy ő fütyül. Az embernek olyan érzése támad, hogy a nemzeti politika nagyágyúi nem azért trafálnak feszt mellé, mert suták, hanem mert rosszul jelölik ki a célt: nem is a ciánt akarják betiltani, hanem a konkurenciát. Fontosabbak az európai biztosi meghallgatások, nyílt levelek és burkolt vádaskodások, mint a konkrét lépések a hazai törvények koreográfiája szerint. De egyetlen bányaellenes tüntetésnek nagyobb hitele és több hozadéka lenne, mint a sajtóbeli üzengetéseknek. Az Egyedül Illetékes pedig csak vár irodájában, hátha egyszer vele is szóba állnak a ciántechnológia betiltását szorgalmazó purifikátorok... Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. november 6.Könyvseregszemlét tartottak a váradi színházbanNagyvárad - Mi tudjuk, hogy Ön szereti a könyvet! mottóval a hétvégén a Várad kulturális folyóirat, az Europrint Kft. és a Riport Kiadó harmadik alkalommal szervezte meg a Nagyváradi Könyvmaratont. A színházépület földszinti előcsarnokában kiállított könyvek közül két napon keresztül- november 4-én és 5-én- válogathattak az érdeklődők. Az ünnepélyes megnyitót péntek délután tartották. A megjelenteket Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház menedzser-igazgatója köszöntötte, aki úgy vélte: a fesztivál természetes közegébe érkezett, a kínált könyvekre pedig méltán lehetnek büszkék a szerzők és a kiadók. Szűcs László, a Várad kulturális folyóirat főszerkesztője megjegyezte: a Törzsasztal-sorozathoz hasonlóan a Könyvmaraton is eddig vándorolt egyik helyszínről a másikra, reméli azonban, hogy ezúttal végleges otthonra talált. Derzsi Ákos könykiadó arra emlékeztette az egybegyűlteket: a 2006 májusában megszervezett Limes könyvfesztivál a Könyvmaraton előfutárának tekinthető. Az akkori kétnapos rendezvényen körülbelül 840-en fordultak meg, és a szervezőgárda tulajdonképpen kitartott az évek folyamán. Simon Judit főszervező arra hívta fel a figyelmet: a Riport Kiadó Napos oldal címmel egy irodalmi sorozatot indított útjára azzal a céllal, hogy az utóbbi években méltánytalanul elfelejtett erdélyi magyar klasszikus írók regényeit újra megjelentessék. „Szeretnénk ismert erdélyi magyar írók könyveit újra az olvasók kezébe adni. Úgy véljük, hogy a magyar kultúra akkor igazán élő, ha nem stagnál, hanem folyamatosan értékeket teremt és őriz meg”, fogalmazott. Kié itt a tér Az est első könybemutatóján Szűcs László beszélgetett Králik Lóránddal A sárkány fiai- Kína tájai, Kína népei című kötetéről. Felvezetésképpen arra kérte a szerzőt, hogy kommentálja azokat a híreket, melyek az utóbbi három napban jelentek meg a magyar sajtóban az ázsiai országról, majd Králik Lóránd különböző megjegyzéseket fűzött kivetített képekhez (a Kínai Nagyfal, egy észak-kelet kínai ortodox székesegyház, kolostorok, óriási Buddha szobor, a Tiltott Város hátsó bejárata, a shanghai Örömök kertje stb.). A különböző tartományokat részletesen bemutató könyvvel kapcsolatban elhangzott: azok a legerősebb részei, ahol a szerző személyesen is jelen volt. Egyébként információkban gazdag, de „a határokon belül”, vagyis nem száraz adatokat felsoroló lexikon, hanem szórakoztató olvasmány. Markó Bélát szintén Szűcs László faggatta a Visszabontás című szonettgyűjteményről és a Kié itt a tér című publicisztikai összeállításról. Többek közt megtudtuk: az RMDSZ volt elnöke eleinte nehezen talált vissza az irodalomhoz, miután több éven keresztül csupán politikai közleményeket, nyilatkozatokat és tanulmányokat írt, de miután elkapta a fonalat, ment minden gördülékenyen. Megjegyezte: nem zavarta a látszólag ellentmondást magában hordozó politika-irodalom kettőség, hiszen az életben mindennek megvan a színe és a fonákja, például egy tanár is másképp beszél a diákjaival és a gyűléseken a kollegáival. Hozzátette: tisztában van azzal, hogy a világot nem tudja megváltani, de azért foglalkoztatják különböző alapkérdések, mint például az áldozatvállalás vagy a férfi és a nő viszonya. Románia miniszterelnök-helyettese ugyanakkor arról is beszélt: miért gondolja úgy, hogy az egységes Európa jövője nagymértékben attól függ, hogy miként tudja kezelni a nemzeti identitások ügyét. A megosztottság káros következményeire is kitért, azon meggyőződésének adva hangot, hogy vitákkal tarkított politikai egységre van szükség. A feljelentés Szombat délben Stanik István beszélgetett Székely Ervinnel A feljelentés című „karikatúra-regényről”, melyben a fikció vegyül a realitással. Mint kiderült, a kötet egy kitalált személy karriertörténete, aki eleinte nem akart politikus lenni, de amikor megélhetési gondokkal küszködött, rájött arra, hogy milyen ügyesen tud a rendelkezésére álló eszközökkel bánni, melyek annyira elősegítették az érvényesülését, hogy államelnök lett belőle. A mókuskerékből nem tud kiszállni, végül azonban feljelenti magát. A szerző megjegyezte: azért írta a könyvet, mert úgy gondolta, 16 évig tartó politikai pályafutása során olyan tapasztalatra tett szert, melyet érdemes másokkal is megosztania, ahhoz azonban nem eléggé képzett, hogy egy politológiai szakkönyvet tegyen le az asztalra. A fő célja tehát tulajdonképpen az volt, hogy az emberekkel megismertesse a politika világát, hogy felfedezve a mögöttes érdekeket, ezek ismeretében tudjanak dönteni. Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro 2011. december 19.BíróságsiratóMiközben a népek (politikai kommentátorok és a közvélemény) a választások összevonásának hajmeresztő ötletével voltak elfoglalva, a kormány csöndben felelősséget vállalt a Legfelsőbb Bíróság bírái kinevezésének törvényéért. Ami hatásait tekintve még pusztítóbb a honi demokráciára nézve, mint az egyidejű választások stiklije. Miközben a népek (politikai kommentátorok és a közvélemény) a választások összevonásának hajmeresztő ötletével voltak elfoglalva, a kormány csöndben felelősséget vállalt a Legfelsőbb Bíróság bírái kinevezésének törvényéért. Ami hatásait tekintve még pusztítóbb a honi demokráciára nézve, mint az egyidejű választások stiklije. Ami a törvényt illeti, nem új keletű jogszabályról van szó. Korábban a kormány megpróbálkozott a törvényt parlamenti úton elfogadtatni, azonban október elején a tervezete megbukott a szenátusban. Már önmagában e ténynek önmérsékletre kellett volna intenie a kormányt! Ha egy jogszabályt a nép legitim képviselői nem akarnak megszavazni, akkor a kormánynak illenék ezt a tényt tiszteletben tartania, ha komolyan veszi a hatalmi ágak szétválasztásának elvét. Ahogyan azonban megszokhattuk már, a Boc-kabinet ilyenkor a felelősségvállalás mérsékelten elegáns és az alkotmányosság határát súroló eszközéhez szokott nyúlni, hogy lenyomja a törvényhozás torkán azt amit „szépszerével” még ők sem tudnak lenyelni. E jogszabály azért különös fontosságú, mert politikai tétje a Legfelsőbb Bíróság fölötti ellenőrzés megszerzése. Ezt a célt legkönnyebben a hatalomhoz lojális bírák kinevezése révén lehet elérni, ahhoz pedig, hogy ez megtörténhessen, ki kell iktatni a bírák függetlenségén őrködő b szerepét a szakmai vizsgák elbírálásában. A jelen törvény – amely, hacsak a kormány meg nem bukik, rövidesen életbe lép – épp ezt valósítja meg. A Bírák Tanácsának szerepét az új jogszabály jelentősen felhígítja, azáltal, hogy a vizsgáztató bizottságba bevon olyan embereket, akiknek semmilyen felelősségük nincs a bírói hatalom függetlenségének biztosításában (például pszihológusokat). Nem véletlen, hogy a Bírák Tanácsa máris jelezte: a törvény elfogadása esetén az Alkotmánybírósághoz fordul, mert úgy véli, hogy az új szabályozás sérti a bírói függetlenség alkotmányos elvét. Ilyen körülmények között az a tény, hogy a kormány megszigorította a Legfelsőbb Törvényszék bírói tisztsége betölthetőségének szakmai feltételeit, nem egyéb porhintésnél, hiszen a hangsúly a kiválasztáson van, ott pedig a politikai befolyás immár akadálytalanul érvényesíthető lesz. Egyébként a Legfelsőbb Bíróság és általában az igazságszolgáltatás politikai ellenőrzésének a terve nem újkeletű. Korábban azonban az államfő nevével fémjelzett hatalom úgymond a törvényes utat próbálta meg követni, és megkísérelte megszerezni a többséget a Bírák Tanácsában. Ez rövid időre sikerült is, azonban a Bírák Tanácsának tagjai a törvény értelmében gyakran cserélődnek, az elnök csak egy évig töltheti be mandátumát, ezért kézenfekvőbbnek tetszett a Bírák Tanácsának kiiktatása a bírák előléptetésének eljárásából, mint annak „folyamatos megszelídítése”. A Legfelsőbb Bíróság megszerzése két szempontból is kiemelt célkitűzése a hatalomnak. Egyrészt azért, mert majdnem minden per itt végződik, a testület jogerős ítéleteket hoz, és aki itt győz, az nemcsak csatát, de háborút nyer. Ennek a ténynek az értékét húzza alá az, hogy a minap épp ez a testület mentette fel Adrian Năstasét a Tamara nagynéni néven elhíresült ügyben. A másik szempont pedig az, hogy a Legfelsőbb Bíróság plénuma dönt arról: tagjai közül kiket jelöl a Központi Választási Irodába. Márpedig ez az a testület, amelyik felügyeli a helyhatósági és a parlamenti választásokat, dönt a benyújtott óvásokról, az óvások elleni fellebbezésekről stb., stb. – a magyarázat a továbbiakat illetően úgyszólván fölösleges. Úgy tetszik tehát, hogy csöndben, szinte harc nélkül elesik a demokrácia utolsó bástyája is, az igazságszolgáltatás, az a hatalmi ág, amely ez ideig tökéletlenül, hellyel-közzel, de mégis időnként megállította a teljhatalomra törő kormányoldalt (lásd: a tanárok bérezésének ügyében vagy a politikai alapon állásaikból eltávolítottak jogainak helyreállításáról meghozott bírói döntéseket). Székely Ervin Új Magyar Szó (Bukarest) 2012. február 27.Tőkés, az álguruTőkés László személyiségének egyik alapvető ellentmondása az, hogy miközben vegytiszta pártpolitikus, folyamatosan menekülni igyekszik a politikusi bélyegtől. Minden eszközzel azt sugallja híveinek, hogy ő amolyan erkölcsi ítélőszék, nemzeti orákulum és Isten ostora. Nála a bölcsek köve, mindig megmondja a tutit, és aki ebben kételkedik, az legalábbis hülye, ha nem egyenesen nemzetáruló. Az EP-képviselő önértékeléséről egyebek mellett nyelvhasználata is árulkodik. A tőkési kommunikáció a volt püspököt mindig kenetteljesen, olykor tudatosan archaizáló stílusban írja le. Ő nem eszik, hanem „elkölti ebédjét”, nem természetes módon van jelen választókerületében, hanem „háromnapos székelyföldi körútra indul” (nem minden ok és él nélkül jegyezte meg erről Szőcs Levente kollégám az egyik közösségi oldalon, hogy mindez úgy szól, mintha csak az angol királynő vizitelne a Hargita alján). Tőkés nem képvisel, vagy dolgozik. Ő a „helyszínen tájékozódik”, „első kézből kap információkat” és a végén „képet alkot”. Mintha a szférák magasságából ereszkedne alá alattvalóihoz, akiknek kötelezően kiváló szerencséjüknek kell tartaniuk, hogy ezúttal feléjük veti tekintetét és glóriájának fényéből így rájuk is visszahull egy kevés. Ebben az esetben azonban nemcsak az ex-püspöknek a személyi kultusz iránti vonzalma mutatkozik meg. Tőkés egy olcsó kommunikációs trükkel szószéket, erkölcsi piedesztált igyekszik emelni politikai tézisei mögé, így próbálván kivonni azokat a racionális politikai vita mezejéről és a megfellebbezhetetlen nemzeti posztulátumok közé emelni. Erre szüksége is van, mert érvekkel nehezen tudná alátámasztani zavaros és gyakran ellentmondásos kijelentéseit. Itt van például néhány gyöngyszem a már hivatkozott székelyföldi körútról. Illyefalván egy lakossági fórumon Tőkés kijelentette, hogy nem lesz EMNP-RMDSZ közös lista, mert az RMDSZ Bukarest és nem Budapest irányába indult, eltérítette utasait, járműve pedig erkölcsi kopást szenvedett, ezért le kell cserélni egy újra, vagyis az EMNP-re. Kérdésre válaszolva a politikus tételesen is azt mondta, hogy „...többet nem indulnak közös listán a szövetséggel.” Egy nappal később Marosvásárhelyen már meggondolta magát, azt állítva: „a tavalyi népszámlálás után egyértelmű, hogy a magyarok nem tudják érvényesíteni az alapjogaikat egység nélkül.” Ezért Tőkés szerint az EMNP-nek párbeszédet kell folytatnia az RMDSZ-el és az MPP-vel. További egy nap múltán Tőkés ki akarta magyarázni ellentmondásos nyilatkozatait és elmondta, hogy miképpen kell azokat érteni. A helyhatósági választásokon, ott, ahol a magyarság képviselete veszélybe kerülne, ha a magyar szervezetek egymás vetélytársaiként indulnának, össze kell fogni. Az országos választásokon viszont külön listákon kell indulni. Nos, egyrészt a hivatkozott nyilatkozatokból nem ez derül ki, másrészt pedig a logika erősen sántít, hiszen, ha valahol, akkor épp az országos választásokon kerül veszélybe a magyarság képviselete, ha nincs egységes magyar jelöltlista. Másrészt az EMNP-nek – feltételezem – vannak saját politikai döntéshozó testületei (a kongresszus például). Miként kötelezhet el egy – vélelmezhetően – demokratikus pártot valaki, aki még csak nem is tagja a fent említett szervezetnek? Van azonban egy mindezeknél fontosabb észrevételem is, ami lerántja a leplet a bevezetőben említett moralizáló politizálásról. Egy politikusnak úgymond benne van szolgálati kötelezettségei leírásában az, hogy esküdt ellenségével is szövetségre lépjen, ha érdekei azt kívánják. No de egy erkölcsi nagyság, hogy tehet ilyet? Ha az RMDSZ elárulta a magyarságot, mert Bukarestbe és nem Budapestre indult, ráadásul az erkölcsi kopás megette rozoga járművét, akkor egy magára valamit is adó nemzeti guru akkor sem lép vele szövetségre, ha emiatt elveszít néhány rongyos polgármesteri vagy tanácsosi széket. Vagy pedig nem is annyira büdös az RMDSZ, csak a szövetkezés árát akarja feljebb srófolni az EMNP Kongresszusa előtt levizitelő EP-képviselő? Székely Ervin Új Magyar Szó (Bukarest) 2012. március 13.Az álompolgárKét eset lehetséges. Az egyik az, hogy létezik Erdélyország, csak mi, hétköznapi halandók nem láttuk, nem hallottuk meg a kikiáltását, mert énekes Vazulként bizonyára megvakított és ólmot öntött füleinkbe az RMDSZ, a magyarországi baloldal, a finánctőke, az EU és a magyarság további ellenségei. Egyelőre azt sem tudni, hogy Erdély köztársaság-e vagy királyság, bár e tekintetben vannak monarchiára utaló jegyei. (De erről majd később.) Erdélyországnak mint nemzetközi jogalanynak a léte Tőkés László európai parlamenti képviselő gesztusaiban nyert közvetett bizonyságot. Az expüspök az Erdélyi Néppárt küldöttgyűlésén Csíkszeredában kijelentette, hogy szimbolikus gesztusként kitiltaná Erdélyből azokat a magyar állampolgárokat, akik gyalázzák hazájukat. „Hazaárulásként értelmezzük azoknak a viselkedését, akik külföldön támadják országukat, és muníciót szolgáltatnak a magyarellenes külföldi propagandának. Az ilyesmi nagyon ritka az európai nemzetek történelmében”, mondta a politikus, aki „persona non gratá”-nak nyilvánítaná a magyar szocialista EP-képviselőket, akik az Európai Parlamentnek a magyar kormányt elítélő határozatát megszavazták. E nyilatkozatból félreérthetetlenül kiderül, hogy Erdély önálló ország. Tőkés ugyanis nem Romániából, hanem Erdélyből tiltaná ki – szimbolikusan – az általa nem preferált módon szavazó magyar állampolgárokat. A nyilatkozatban szereplő jelképesség nem gyengíti, hanem erősíti Erdély közjogi entitását, hiszen ha van szimbolikus kiutasítás Erdélyből, akkor nyilván gyakorlati kiutasítás is kell hogy legyen, amelyhez azonban az EP-képviselő – vélelmezhető nagylelkűsége okán – nem folyamodik. Megtudjuk továbbá a nyilatkozatból, hogy Tőkés Erdélyország idegenrendészeti hivatalának vezetője, a parlament szóvivője és/vagy a Legfelsőbb Bíróság elnöke, ugyanis jogkörében áll bizonyos cselekedeteket „hazaárulásként értelmezni”, és ennek az értelmezésnek azonnali jogkövetkezményei is vannak. Tekintettel arra, hogy az ilyen tisztséghalmozás valószínűtlen, azt kell feltételeznünk, hogy Erdélyország abszolút monarchia, ahol a király a törvényhozó, igazságszolgáltató és a végrehajtó hatalom is egyben, Tőkés pedig Erdély királya. Erre utal az idézett mondat királyi többese is („hazaárulásként értelmezzük”). Erdélyország létét és abban Tőkés királyi minőségét bizonyítja az is, hogy az EP-képviselő a közelmúltban tiszteletbeli erdélyi polgárokká fogadta a szlovák állampolgárságuktól megfosztott magyarokat, akik felvették a magyar állampolgárságot (a nagyváradi Reggeli Újság egyenesen tiszteletbeli erdélyi állampolgárság adományozásáról ír). Számunkra is nyilvánvaló, hogy az, aki megtagadhatja egyes külföldiek beutazását Erdélybe, tiszteletbeli polgári (vagy állampolgári) címet is adományozhat; nem vitás, hogy Erdélyben a végrehajtó hatalmat Tőkés gyakorolja. Ma még tisztázatlan, hogy mi, többiek – akik Erdélyben születtünk és itt élünk – automatikusan megkaptuk-e erdélyi (állam)polgárságunkat, vagy ezt majd Tőkéstől kell kérvényezni, aki magaviseletünk alapján eldönti, hogy méltóak vagyunk-e rá vagy sem. Azt sem tudni pontosan, hogy román állampolgárságunk megmarad-e az erdélyi felvétele után, ezek azonban már részletkérdések. A lényeg az, hogy Erdélyország létezik. Békésen, egyetlen puskalövés nélkül, Tőkés kinyilatkozására valósult meg. A másik lehetőség, hogy Tőkés – akárcsak a legendás Edda együttes – álmodott egy világot magának (van hite a magas falak előtt), és úgy tesz, mintha ez a világ – amelynek ő az idegenrendészeti vezetője, bírája és királya – valóban létezne. Amolyan modern Don Quijote módjára nem vesz tudomást a valóságról, éli továbbra is az álmait. Még ez sem lenne baj. Minden embernek joga van álmaihoz és ahhoz, hogy – bármilyen képtelenek legyenek is – higgyen bennük. A baj az, hogy Tőkés az EMNT elnökeként és az EMNP védnökeként minket akar nekifuttatni a szélmalmoknak, ő pedig élvezné továbbra is – Markó Béla kifejezésével élve – álompolgári vízióit. Székely Ervin Új Magyar Szó (Bukarest) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
