|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 156 találat | lapozás: 1-30 ... 91-120 | 121-150 | 151-156 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Vetró András 2014. június 27.Nem indul eljárás Boldizsár Béla ellenA Bélafalván élő Boldizsár Béla, a Tuzson János Hagyományőrző Társaság vezetője a minap kapta kézhez a marosvásárhelyi ügyészség végzését, amelyben arról értesítették, hogy lemondtak a bűnügyi nyomozásról, és nem indítanak ellene bűnvádi eljárást. A Daniela Călin ügyész által aláírt végzésben az olvasható, hogy március 24-én iktatták a marosvásárhelyi rendőrségen a Maros Megyei Sabin Motora Ezredes Csendőrfelügyelőség panaszát azzal kapcsolatban, hogy a székely szabadság napján, március 10-én 20 óra körül Boldizsár Béla egy csoport élén kihúzta kardját, és azzal tüntetőleg hadonászott a kocsiban ülő személyek felé. Az ügyészség március 31-i döntése nyomán elrendelte a bűnvádi nyomozás elindítását Boldizsár Béla ellen veszélyes tárgyak jogtalan birtoklásáért és használatáért, amiért legtöbb hét év börtönbüntetés szabható ki. A nyomozásból és a helyszínen készített videofelvételből az derült ki, hogy Boldizsár Béla tette nem összesíti a bűnvádi eljárás elkezdéséhez szükséges elemeket, ezért arra a következtetésre jutottak, hogy megszüntetik ellene a bűnvádi eljárást. A húszlejes eljárási költséget az államkasszából fedezik – olvasható az ügyészségi végzésben. Mint már hírül adtuk, Vetró András szobrász, hagyományőrző pénzbüntetéséről szóló jegyzőkönyvet a csendőrség kérésére a bíróság megsemmisítette. A kilenc, pénzbírsággal sújtott vármegyés fellebbezési tárgyalásai is elkezdődtek, Hodor István óvását június 10-én és 24-én július 1-jére napolták, Demeter Dénesét június 20-án szintén elhalasztották, szeptember 19-én tűzik ismét napirendre. Varga András fellebbezését július 4-re, a Szőcs Csongorét szeptember 4-re, a Salamon Csaba Attiláét szeptember 15-re, a Szőcs Zoltánét október 20-ra tűzték ki, Tóth Bálint, Papp Ferenc és Varga László Előd esetében pedig még nem tűzték ki a tárgyalás időpontját. Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. november 13.Válasszuk az erdélyiséget! – Erdélyi személyiségek felhívása – ALÁÍRHATÓ!A romániai államfőválasztás második fordulója történelmi súlyú választás elé állította Romániát. Soha ilyen élesen nem osztotta meg ezt az országot az a kulturális határ, amely Közép-Európát választja el a Balkántól, soha ilyen élesen nem volt látható, hogy két eltér perspektíva, munkamorál és jövőtervezési szellem él itt egymás mellett, a Kárpátok két oldalán. Az egyik oldalon Victor Ponta, a holnapot felél jelen képviselője, a zsákmánypolitikát fenntartó fanarióta kormányzás továbbvivje áll. A másik oldalon pedig Klaus Johannis, az erdélyi reménykedés képviselője, azé a reményé, hogy Erdély hatására ez az ország talán még lehet az, ami eddig nem volt: szótartó becsületes munkára és a teljesítmény elismerésére épül, erkölcsös társadalom. Mit tehetnek az erdélyi magyarok? Úgy gondoljuk, két lehetőséges döntés van! Lehet annak alapján dönteni, hogy az egyik jelölt, Victor Ponta rég elvesztette szavahihetőségét a szemünkben, a másik pedig, Klaus Johannis, erdélyi szász – kisebbségi – mivolta ellenére sem ígért semmit, sőt, nem ért egyet Székelyföld autonómiájával, következésképpen nincs jó választás, nem érdemes szavazni. Ez a döntés azonban lemondás arról, hogy alakítsunk valamit a sorsunkon, ez a döntés a reményvesztett várakozásé, hogy majd – valamikor – csak elbukkan egy jelölt a román nemzetállam ködéből, aki tétlenségünk dacára megfelel várakozásainknak. És lehet annak alapján dönteni, hogy a mostani helyzet túlmutat azon, amit Klaus Johannis jelenleg képviselő: azt rajzolja ki, hogy létrejöhet – 1920 óta először – egy olyan összerdélyi szolidaritás, amelyre talán teljesen új politikai épület húzható fel. Lassan ugyan, aprómunkával, de nem esélytelenül! Mi ezt a reményt támogatjuk! Szakítani kell azzal a Romániával, amelyben a választások a pillanatnyi ígéretekről szólnak, amelyben a politikusok a lakosság túlélési reményeiből építik fel saját megélhetésüket. Szakítani kell azzal a romániai kisebbségpolitikával, amely a jogokat engedményként fogja fel, és amely a visszavonható engedmények fölötti alkudozással tartja ellenőrzése alatt a magyarság politikai képviseletét. Most Erdély felemelkedése került az előtérbe, ami esély és remény számunkra. Csak annyit kell tennünk érte, hogy vasárnap szavazzunk rá! Válasszuk az erdélyiséget a balkanizálódás ellenében! Farkas Árpád költő, Gazda József író, műkritikus, Izsák Balázs SZNT elnök, Kovács István az unitárius egyház közügyigazgatója, Kosztándi Jenő festőművész, Farcádi Botond újságíró, főszerkesztő, Incze Sándor nyugalmazott esperes, Vetró András szobrászművész, Damokos Csaba dizájner, Ferenczes István költő, Bakk Miklós politológus, egyetemi tanár, Bereczki Kinga CIVEK elnök, Jánó Mihály művészettörténész, Beder Tibor a Magyarok Székelyföldi Társaságának elnöke, Ötvös József református esperes, dr. Ütő Gusztáv képzőművész, egyetemi tanár, Nagy László az unitárius egyház püspökhelyettese, Kolumbán Gábor, dr. Máthé Dénes egyetemi tanár, Toró Attila a sepsiszentgyorgy.info szerkesztője, dr. Nemes Tibor családorvos, László János vállalkozó, dr. Antal Álmos kórházigazgató, Dr. Széman Péter az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnöke, Bíró Béla újságíró, a Sapientia EMTE professzora. Az aláírók névsorához itt lehet csatlakozni: https://erdely.ma/alairas.php?al_id=20 Erdély.ma 2015. április 11.335 éves a Nagy Mózes Elméleti LíceumNagy Mózes plébános, Háromszék Pázmány Pétere 1680-ban Esztelneken alapította meg Felső-Háromszék első iskoláját, amely később Kézdivásárhelyre költözött. Az iskolaalapítás 335. évfordulóját a héten háromnapos rendezvénysorozattal ünnepelték a kantai iskolában. A Nagy Mózes Elméleti Líceumban a rendezvénysorozatot az Iskola másként hét részeként szervezték meg, amelynek során a diákok nemcsak tudományos előadásokon, kiállításmegnyitókon, hanem sportrendezvényeken is részt vehettek. A diákok rövid megnyitón vettek részt szerdán délelőtt a tanintézmény udvarán, ezt követően tudományos ülésszakot tartottak a történelem szakon. A résztvevők többek között a ferences rend történetéről, a kommunizmus mindennapjairól hallhattak előadást, de a fiatalok és az egyház kapcsolata is terítékre került. A természettudományok kedvelői háromszéki geológiai képződményekről és ivóvizeinkről, az irodalmárok olvasásmotivációról, tudomány és művészet kapcsolatáról hallhattak előadásokat. A közigazgatási részlegen a diákoknak Bokor Tibor polgármester, az iskola volt igazgatója az önkormányzat munkájáról beszélt, Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul pedig a diplomácia mindennapjairól mesélt. Csütörtökön a Nagy Mózes Sportklub fennállásának 45. évfordulóját ünepelték, ezen a napon a sporté volt a főszerep. Az eseményre meghívták azokat a jelenlegi és volt sportolókat és edzőket, támogatókat, akik a negyvenöt év során hírnevet szereztek az iskolának. Tegnap délelőtt a kantai tanintézményben iskolatörténeti bemutatót tartottak, és ellátogattak Esztelnekre is, ahol a Nagy Mózes által alapított egykori iskola helyén koszorút helyeztek el. Délután megnyitották a rajzosztályos tanulók évzáró ünnepi tárlatát, illetve a volt és jelenlegi művésztanárok és egykori tanítványaik, volt diákokból lett neves alkotók, valamint a legtehetségesebb mai tanulók közös kiállítását a Vigadóban és az Incze László Céhtörténeti Múzeumban. A kantai iskola rajztagozatának 43. tárlatát az eddigi hagyománytól eltérően egy hónappal hamarabb nyitották meg az ünnepségsorozat részeként. A kiállítást Mocsáry-Gondos Beáta aligazgató és Ferencz Éva magyartanár méltatta. A nagyteremben és az előcsarnokban Vetró András, Györgyjakab Boróka és Koszta Ervin művésztanár mintegy száz tanítványának több száz festészeti, grafikai és szobrászati munkája látható. A tárlatmegnyitón fellépett az iskola régizenekara Pakó László zenetanár irányításával, valamint a nyolcadikosok, akiket Tamás Annmária magyartanár készített fel. A végzősök nevében Ercse Zsuzsa mondott búcsúbeszédet. A második tárlatmegnyitóra a Vigadó emeleti kistermében került sor, ahol Mocsáry-Gondos Beáta aligazgató méltatta a nem mindennapos kiállítást, kiemelve, hogy mindeddig az iskola történetében hasonló tárlatra nem volt példa. Az aligazgató kérésére Kosztándi Jenő festőművész, az iskola egykori tanára szólalt fel, aki felsorolta pár olyan tehetséges tanítványa nevét, akik a képzőművészeti pályát választották. Az ünnepségsorozat fénypontja és zárórendezvénye a Vigadóban bemutatott gálaműsor volt, amelyen a gyöngyösi testvériskola, a Berze Nagy János Gimnázium több mint hatvanfős küldöttsége is részt vett. Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. augusztus 2.Tuzson János-szobor ajándékbaA csíkszeredai Mikó-vár kápolnatermében mutatták be augusztus 1-jén délelőtt Tuzson János mellszobrát, melyet a honvédőrnagy utódai ajándékoztak a városnak. Az életünk folyamatos szabadságharc – fogalmazott az ünnepélyes átadón Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere. „Tennünk kell a dolgunkat a történelmi tények tudatosításával, az értékekre való figyeléssel, értékeinknek az előtérbe való hozásával.” Az eseményen Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója röviden ismertette a kápolnaterem történetét és Tuzson János (Bélafalva,1825. október 25. – Sepsiszentgyörgy, 1904. január 2.) életét, majd elmondta, a honvédőrnagy egyik ükunokája kereste meg a csíkszeredai polgármesteri hivatalt, majd a múzeumot, hogy a család részéről egy, a kézdivásárhelyi Vetró András képzőművész alkotta mellszobrot ajándékoznának a városnak. „Emlékszem gyermekkoromban az akkor még élő öregek meséltek egy bizonyos emberről, akit úgy aposztrofáltak, hogy az úr. Úr volt ő a szó minden nemes értelmében. Teljes vagyonát egy alapítványra tette. A családnak az értelmes, tehetséges gyerekeit támogatta. A Tuzson családon túlmenően számtalan jó eszű székely gyerek tudott neki köszönhetően tanulni. Nagyon büszkék vagyunk rá, mint ősünkre. Tulajdonképpen ezek a tettek, ezek a cselekedetek azok, amelyekből merítkeznünk kell, ezek azok a példák, amelyeket követnünk kell, mert csak ezek lehetnek a megmaradásunk zálogai” – mutatott rá a család képviselője, Tuzson Csaba. Péter Beáta Székelyhon.ro 2015. augusztus 10.Székölykök az Ika váránálNégy katrosai kiadás után idén új helyszínre, az Ika vára alá költözött a háromnapos Székölykök Gyermekfesztivál, Erdély legnagyobb ilyen jellegű rendezvénye, melyen a hét végén rekordrészvételt jegyeztek. A programok színesek és változatosak voltak, ám sikerük ellenére tegnap a kezdeményezők bejelentették: jövőre már nem szervezik meg a rendezvényt. Legtöbben, több mint kétezren szombaton voltak, amikor a kézdivásárhelyi New Fashion és Zarah Moden nadrággyárakból mintegy ötszáz alkalmazottat és azok gyermekeit tíz autóbusz szállította ki a fesztivál helyszínére. A kászonimpéri Szent Katalin Gyermekotthon kis lakóinak szállításáról szintén a két kézdivásárhelyi készruhagyár gondoskodott, ingyen belépőt és ebédet biztosítva több mint ötszáz személynek. A fesztivál teljes csapata – meghívottakkal, kézművesekkel, szervezőkkel és önkéntesekkel együtt – kétszáznegyven fős volt, ebből az önkéntesek száma százharminc – tudtuk meg Szabó Melinda és Gáspár Zoltán főszervezőktől. Erdély minden szögletéből jöttek családok, legtöbben a székely megyékből, de Kolozsvárról és Marosvásárhelyről is szép számban érkeztek, és a magyarországi táborlakók mellett Belgiumból is eljött egy család. Minden környékbeli szálláshely megtelt, egy kilométeres körzetben több száz sátort is felhúztak. Már tavaly érzékelhető volt, hogy a rendezvény kinőtte a katrosai helyszínt, ezért a fesztivál megálmodói új helyszínt kerestek, így esett a választásuk a festői környezetben található és nagyobb tömeg befogadására alkalmasabb Malom-feredőre és környékére. A péntektől vasárnapig zajló fesztivál mottója a Picirkusz Maximus, azaz a cirkusz került a középpontba. Negyven játék és negyven műhely volt – közel kétszer annyi, mint tavaly –, az Ika vára dombjáról tiroli kötélpályán lehetett leereszkedni. A vár körül is szerveztek játékokat, a toronyba is be lehetett menni. A budapesti artistaiskolából hat tanár, illetve hat bűvész, zsonglőr is eljött, akik foglalkozásokat és előadást is tartottak. A Tintaló társulat bábcirkusza is jelen volt, kis sátrukban megtartott előadásukra húsz gyerek fért be. Emellett a Mikropódium és a Guruló cirkusz is fellépett egy-egy előadással. A Malom-feredő medencéjében nem volt víz, helyette dizájnszékek álltak, itt működött az egyik felnőttmegőrző, a patak partján „rejtett szeparék” várták a felnőtteket. A résztvevők a közelben nemrég megnyílt Malomszállóban a molnármesterséggel és kenyérsütéssel kapcsolatos foglalkozásokon vehettek részt. A gazdag kínálatból a Vetró András által vezetett szobrászműhely, a csillagvizsgálás, a dobolás, az animációs műhely, a bábkészítés és árnyékszínház sem hiányzott. Gáspár Zoltán főszervező lapunk érdeklődésére elmondta: a csernátoni önkormányzat messzemenően melléjük állt, mindenben segítséget nyújtott, állandó szekérjárat volt a Haszmann Pál Múzeum, a kovácsműhely és a Malomszálló között. Első nap 1133 résztvevő volt, ők három napig maradtak, második nap kétezernél is többen vettek részt a fesztiválon. Idén újságokban egyáltalán nem hirdették meg a rendezvényt, és mégis rekordszámú résztvevőt jegyeztek, ha az egyik évben eljött egy család, a következő esztendőben még hozott magával két-három családot. A tegnap délután megtartott zárórendezvényen a főszervezők bejelentették: nem lesz folytatás, ez volt az ötödik és egyben az utolsó Székölykök Gyermekfesztivál. Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. augusztus 24.Antall Józsefre emlékeztek Kisborosnyón (Jeszenszky Géza Háromszéken)Antall József-emlékfát ültetett szombat délután a kisborosnyói Székely-Magyar Történelmi Emlékparkban Jeszenszky Géza történész, egyetemi tanár, 1990–1994 között az Antall-kormány külügyminisztere, 1998–2002 között Magyarország washingtoni, majd 2011–2014 között norvégiai és izlandi nagykövete és felesége, Héjj Edit, Antall József (1932–1993) néhai miniszterelnök unokahúga. A jeles vendégeket az emlékhely bejáratánál Damó Gyula ny. tanító, az emlékpark megálmodója és a nagyborosnyói Pakucs Etelka ny. tanítónő fogadta, majd a Jeszenszky házaspár egy mályvafacsemetét ültetett a rendszerváltás utáni Magyarország első szabadon választott miniszterelnöke emlékére. A volt külügyminiszter köszönetét fejezte ki azért, hogy Háromszéken halála után több mint két évtizeddel is tisztelik Antall Józsefnek, a lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnökének emlékét, aki írásaival ma is üzen számunkra: a tizenötmillió magyar – melynek létszáma, akárcsak más népeké, csökken – csak akkor maradhat fönn a következő évszázadokban, ha a bajban össze tud tartani. Ezen múlik az erdélyi, illetve az összmagyarság jövője. „Ez a kis fa még ebben a kis faluban is emlékeztessen arra, hogy a magyaroknak milyen nagy embereik voltak” – mondotta. Az emlékparkban a kopjafák és emlékkövek mellett többek között Mikes Kelemennek, Kőrösi Csoma Sándornak, Orbán Balázsnak, Benedek Eleknek, Dávid Ferencnek, Kodály Zoltánnak, Bartók Bélának, Csutak Vilmosnak, Haszmann Pálnak és Sylvester Lajosnak ültettek eddig emlékfát. Szombat este Jeszenszky Géza részt vett az imecsfalvi falunapokon. Tegnap délelőtt a Jeszenszky házaspár a kézdivásárhelyi református templomban istentiszteleten vett részt, és Beder Imre tiszteletes felkérésére ünnepi beszédet is mondott. Az istentiszteletet követően a volt külügyminiszter Kosztándi Jenő festő- és Vetró András szobrászművész műtermeit látogatta meg. Délután megkoszorúzta távoli rokona, Turóczi Mózes mellszobrát, majd a Bujdosó vendéglő különtermében a Turóczi nemzetség mintegy húsz tagjával találkozott. Jeszenszky Géza és felesége ma reggel utazott el. Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. október 24.Emlékezés a gyönyörű lehetetlenre (Kézdivásárhely) (Ötvenhat Háromszéken)Két helyszínen, a régi református temetőben (fotó) és az egykori hadapródiskola előtti téren emlékeztek a magyar forradalom kitörésének 59. évfordulójára tegnap Kézdivásárhelyen. A református temetőben a Szoboszlay-kirakatperben kivégzett erdélyi vértanúk – Szoboszlay Aladár, Huszár József, Ábrahám Árpád, dr. Kónya B. István, Orbán Károly, dr. Ştefan Fîntînar, Lukács István, Tamás Imre, Tamás Dezső és Orbán István – emlékére állított kopjafánál a Református Kollégium tanárai és diákjai rótták le kegyeletüket és emlékeztek a magyar forradalom mártírjaira. Ruszka Sándor iskolalelkész néhány gondolatát osztotta meg a hallgatósággal az alig tizennégy napig tartó forradalomról, gyönyörű lehetetlennek nevezve a pesti srácok hősies próbálkozását, akik szembeszálltak a szovjet tankokkal és harcoltak a szabadságért. „Soha többé nem akarunk hasonló terrort, mint amilyen ‘56-ban volt” – hangsúlyozta. Ezt követően Mike Bernadett diáklány ünnepi beszéde hangzott el – aki a mai nemzedék példaképeinek nevezte az ‘56-os forradalmárokat –, majd a kollégium IX. B osztályos tanulói alkalomhoz illő ünnepi műsort mutattak be Rancz-Gyárfás Zsuzsa magyartanár és Ruszka Sándor iskolalelkész rendezésében. A magyar himnusz eléneklése után koszorúkat helyeztek el az ‘56-osok emlékjelénél. Kézdivásárhely önkormányzata és a város középiskolái idén is közösen emlékeztek a forradalomra. Este az öt középiskola tanulói és pedagógusai fáklyákkal és gyertyákkal vonultak a Gábor Áron térre, majd együtt érkeztek a megemlékezés helyszínére, a volt hadapródiskola előtti Hősök emlékművéhez. Ezt megelőzően a Magyar Polgári Párt önkormányzati képviselői és a Gábor Áron Szakképző Líceum tanárai megkoszorúzták az 1956-os emlékművet, Vetró András szobrász alkotását, ahol a 15. gyalogezred hagyományőrző katonái álltak díszőrséget. Az egykori kaszárnya előtti téren, a világháborús hősök emlékműve előtt több százan gyűltek össze. Az alkalomhoz illő zenés-verses műsort – Kormorán- és Ákos-dalokkal fűszerezve – a Nagy Mózes Elméleti Líceum tanulói mutatták be Nagy-Babos Tamás magyartanár és Pakó László zenetanár irányítása alatt. Egyetlen beszéd hangzott el, Tell Edit alpolgármester Paks testvérváros üzenetét tolmácsolta. „Tartsanak meg hitünkben és akarásunkban 1956 hősei. Mutassunk példát egymásnak és legfőképpen gyermekeinknek, mutassuk meg a hétköznapok és az ünnepek értelmét, legyen kitartásunk, türelmünk egymáshoz, mindenekelőtt a gyermekekhez és a fiatalokhoz, tanítsuk meg őket a példaképek vállalására, a tisztesség és az igazság melletti kiállásra” – mondotta a magyar atomváros elöljárója. A magyar és a székely himnusz eléneklése után az ünnepség koszorúzással és gyertyagyújtással ért véget. Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. január 11.Fátyol borul a 25 évvel ezelőtti történésekre„Huszonöt évvel ezelőtt megtörtént egy nagy lépés, a civil kurázsi bizonyítéka: újraindult, sőt Kolozsváron szinte a semmiből megalakult a magyar közmédia. Ami akkor létrejött, úgy hittük, hogy csak a kezdet. Sajnos, azóta csak kis lépések történtek, nem jött létre a nagy áttörés, a létező szétszórt adások helyett egy egész napos műsor” – beszélgetés a Csép Sándor-díjjal kitüntetett Boros Zoltán tévéssel, zenésszel. – 1971-ben szerződött a nem sokkal korábban megalakult országos magyar tévéműsor szerkesztőségéhez, de ezzel párhuzamosan dzsesszzongoristaként, zeneszerzőként is aktív volt. Hogyan tudta összeegyeztetni a pályafutása során ezt a két komplex és időigényes területet? – Már érettségi előtt dilemma volt számomra, hogy milyen egyetemre felvételizzek. Anyám zenetanár volt, zeneiskolába is járatott, apám irodalmár, rendszeresen elém tette az életkoromhoz illő olvasmányokat. Magyartanárom és osztályfőnököm, dr. András Ágoston pedig a magyarórákon arról tudott meggyőzni bennünket, hogy az irodalom a legfontosabb dolog a világon. Tulajdonképpen zeneakadémiára szerettem volna menni, de a Bartók-tanítvány Fischer Stefánia, Nagyvárad leghitelesebb zenetanára szerint még legalább egy évig kellett volna készülnöm, hogy zongora szakra egyáltalán felvételizhessek. Így a bölcsészkar felé vettem az utam. A Bolyai Egyetemen, a magyar szakon évfolyamtársaim többek között Nagy Kálmán, Lászlóffy Csaba, Szilágyi Domokos voltak. A magyar szakról negyedéven, 1958-ban hat társammal együtt kizártak, mert egy kari gyűlésen tiltakoztunk a diktatórikus ülésvezetés és a kiszólított diákoknak feltett provokatív kérdések ellen. Az előre megírt forgatókönyv szerint ugyanis meg kellett félemlíteni a diákokat, hogy ne legyen tiltakozás a néhány hónap után bekövetkezendő Babeş–Bolyai egyetemegyesítés ellen. – Ekkor kezdődött a zenei pálya. – Négy év múlva sikerült ismét egyetemre kerülnöm, immáron zeneakadémiára, amit Iaşi-ban kezdtem, és Kolozsváron fejeztem be. Nyaranta zenekarommal a román tengerparton muzsikáltunk, ebből tartottuk el magunkat. Dzsesszegyüttesemmel a kolozsvári rádióban és a bukaresti tévében is felléptünk. A fővárosban megrendezett álláselosztáson médiám szerint a zenetanári szakok diplomásai közül elsőként választhattam, de hiába, mert a rádiós zenei szerkesztői állást – amit választottam volna – a bizottság bukaresti állandó lakhelyhez kötötte, tehát nem kaphattam meg. Így történt, hogy abban a kötöttségekkel teli, agyonszervezett társadalomban elmentem szabadúszónak. Zenekarommal bárokban, vendéglőkben és hajón muzsikáltunk, ’69-ben pedig elszerződtem karmesternek a nagyváradi színházhoz. Később kiderült, hogy a két terület, illetve a három: zene, irodalom, színház egy olyan színes, sokrétű pályán, mint a televíziózás, kiválóan hasznosítható. A román televízió mindössze két évvel korábban alakult magyar adásához Bodor Pál főszerkesztő zenei szerkesztőnek vett fel. Itt mindenekelőtt az erdélyi magyar könnyűzene felélesztésén kezdtem dolgozni, de a régizene is hivatásom és hobbim lett. A Csíkszeredai Régizene Fesztivált Pávai Istvánnal, Miklóssy Vilmossal együtt kezdeményeztük, emellett a Kriterion kérésére egy 16–18. századi énekgyűjteményt szerkesztettem Énekben hallottam címmel, amit máig forgatnak a régizene szerelmesei. – A 70-es évek közepétől készülő műsoraira azt szokták mondani, hogy metakommunikációs eszközökkel bátorították, ösztönözték megmaradásra az erdélyi magyarságot. Ma már sokan nem ismerik azt az időszakot. Milyen lehetőségei voltak akkor egy újságírónak a burkolt üzenetek eljuttatására? – Én kissé csodálkozva észlelem, hogy a 25 évvel ezelőtti erdélyi történésekre szinte fátyol borult. A sajtó főleg az üldöztetésekre emlékeztet, itt-ott előfordul egy-két anekdota is, de a valós történések dokumentumkötetek lapjain maradnak, ezeket elsősorban történész szakemberek és egy szűk érdeklődő-kör olvassa. Így is magyarázható, hogy nagy sikere lehet egy-egy színdarabnak vagy regénynek, amely eltúlzottan, nagy ecsetvonásokkal, túlzásokkal ad elő 40–50 éves történeteket a szocializmus korszakából, amin lehet szörnyülködni vagy röhögni, csak éppen aki akkor élt, az nem ismer rá sem a korra, sem az akkori emberekre. Ugyanis akkor is volt élet. Akkor is volt gondolkodó értelmiség, a Sétatéren este összebújtak a párok, szombaton szólt a zene a döcikben, és nagyokat tudtunk kacagni a naponta támadt vicceken. Közben persze tudtuk-sejtettük, hogy Koczka Gyuri évfolyamtársunk valahol egy börtön mélyén senyved, hogy a Duna-csatornánál meghalt egy családi ismerősünk, de az önfenntartási reflexünk ezeket az ismereteket mintegy zárójelbe tette. Aztán amnesztiakor azt hittük, hogy vége a lázálom-kommunizmusnak, és jön az emberarcú. Ebben többször is tévedtünk. Megszoktuk, hogy a gondolatainkat csak egymásnak, valós vagy vélt barátoknak mondjuk el, a nyilvánosság előtt vigyázni kell, hogy mit beszélünk. De voltak szentélyek. Például a színházak, a templomok. Voltak szimbólumemberek, akik megszólaltak mindenki által érthető metaforákkal, történelmi példázatokkal beszéltek a máról. Voltak zeneszerzők, akik a könyvek lapjairól eljuttatták dalban a szélesebb közönséghez azoknak a költőknek a verseit, akikre hallgattunk. Farkas Árpád, Kányádi Sándor, Sütő András, Szilágyi Domokos szavai visszhangoztak bennünk. Mi, tévések a magunk eszközeivel úgy válogattuk, állítottuk össze a műsorainkat, hogy magára ismerjen bennük az erdélyi ember. Hogy érezni kezdje a saját városán, megyéjén túl az erdélyiség ízét, Áprily szavaival „a titokzatos szót: Erdély”. Ha éppen sikerült kijátszani a cenzúrát, még betiltott versek is adásba kerültek, mint amilyen a trianoni összeomlásról szóló A tetőn (Áprily Lajos) megzenésített változata. Nagyszámú közönséget vonzó nyilvános tévéfelvételeket rendeztünk, ilyen volt a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdő domboldalán az egyik Zenés Karaván, amelyre több mint 7000 néző váltott jegyet. A tévéadásokban kötelezővé tett hazafias nevelést a magunk módján értelmezve Kányádi, Farkas Árpád, Czegő Zoltán a szülőföld, azaz a Székelyföld szeretetéről mondták a verseiket, a műsorban felléptek legjobb rockegyütteseink, ugyanakkor a színiakadémia diákjai középkori magyar iskoladrámát adtak elő. Az adás üzenetét leegyszerűsítve így fogalmazhatnám meg: még sokan vagyunk, itt a helyünk, a szülőföldünkön, amit nem vehet el tőlünk senki, amíg itt élünk. Akkor már nagyon sokan fontolgatták az elvándorlást. Erdély valódi történelméről nem lehetett a médiában beszélni. És mégis, a helytörténeti vonatkozásokat vagy a művelődéstörténetieket nem gyomlálták ki. Váradon a várról és a barokk (püspöki) palotáról, a váradi sajtó történetéről, Vásárhelyen a Bolyaiakról, Bernádyról, a Kultúrpalotáról, a Székely Színházról, Kolozsváron a színház történetéről szólt a Klubdélután című műsorunk. Ma is nézhetők lennének ezek a műsorok, ha színesben készültek volna, mai technikával. A magyar adás szerepet vállalt erdélyi rendezvények működtetésében is. A helyiekkel együtt szerveztük, sőt részben finanszíroztuk az udvarhelyi Siculus táncdalfesztivált, a Csíkszeredai Régizene Fesztivált, önálló rockkoncerteket, versenyfesztivált hoztunk létre. Azt az érzést próbáltuk sugározni, hogy vagyunk, sokan vagyunk, itthon vagyunk. Az „itthon vagyunk” érzése súlyosan sérült, amikor egy telefonon kiadott parancs következtében egyszerre szűnt meg a kolozsvári, a marosvásárhelyi rádióadás és a televízió egyetlen magyar nyelvű műsora 1986. január első napjaiban. – A magyar adás megszüntetésével a zenei karrierje lendült fel, sokat koncertezett dzsesszzenekarával. Milyen volt akkoriban a romániai zenei élet? – A dzsessz érdekes módon nem tartozott a tiltott műfajok közé, pedig lett volna rá ideológiai ürügy: a halódó imperializmus dekadens terméke stb. És mégsem. A szebeni dzsesszfesztivál szünet nélkül működött. A kötöttségekkel és hazugságokkal tele kommunista világban ez a szabad, rögtönzésen alapuló zene a hallgatókban és a muzsikusokban az ország általános hangulatától merőben elütő felszabadultság érzését keltette. Hetekre feltöltődve távoztunk, és csak lassan illeszkedtünk vissza a mindennapok ritmusába. 1983-tól kezdve én is felléptem zenekarommal minden szebeni dzsesszfesztiválon egészen 91-ig. A magyar adás megszűnte után zenei képzettségemnek köszönhetően aránylag könnyű dolgom volt, mert átigazoltam a tévénél zenei rendezőnek. Hobbiként a magyar adás zenei felvételeit addig is én készítettem rendezőként is, 86-tól a közrádió és a tévé zenei stúdiójában dolgoztam minden műfajban, a szimfonikustól a dzsesszig, operától a könnyűzenéig. Ugyanakkor maradt időm és energiám zenélni, együttesemmel felléptünk szinte minden romániai dzsesszfesztiválon, koncerteztünk országszerte, lemezt készítettünk. A kommunizmus legsötétebb öt évében paradox módon a zene segítségével felszabadult, kellemes koncertélményekkel teli életet éltem. Aztán jött a forradalom. A bukaresti Északi pályaudvar közelében, ahol laktam, szinte egész nap ropogtak a fegyverek. Nem lehetett tudni, hogy ki lő és honnan, azt sem, hogy kire. A zenei felvételek szüneteltek, mégis valami belső kényszer hatására felöltöztem, megpusziltam a fiacskám és a feleségem, a blokk kijáratánál megvártam, amíg a gépfegyverropogásban egy kis szünet támadt, beültem a Trabantomba és a televízióhoz hajtottam. A máskor szigorúan őrzött épület udvara tömve volt emberekkel. A toronyblokk és a stúdió között, egy mikrobusz tetején egy férfi mikrofonba beszélt a tömeghez, mintha Caramitru lett volna. Alig hallatszott, mert a tömeg skandálta a „Jos Ceauşescu”-t és énekelt. Úgy éreztem, hogy nekem is kell mondanom valamit. Felmásztam a mikrobusz tetejére és lelkesen elkiabáltam, hogy a magyarok is mennyire együtt örülnek a románokkal a forradalomnak, hogy itt az ideje, felejtsük el a magyarellenes sajtókampányokkal felszított bizalmatlanságot, szeressük egymást... vagy valami ilyesmit. Azt hiszem, senki nem hallotta, a tízezres tömeg hangja töltötte meg a teret. – Ekkor az egykori magyar tévések, köztük ön, hivatalos felkérés nélkül, „saját szakállra” újraalapította a magyar adást. – Kiderült, hogy nemcsak én éreztem úgy, hogy a tévében van a helyem, hanem odajött néhány volt szerkesztőségi kolléga is, akik már rég nem dolgoztak a televízióban. A négyes stúdióban, ahonnan akkor szinte éjjel-nappal folyt a közvetítés, Simonffy Katival egy héten át váltottuk egymást, hogy próbáljuk valamilyen módon a magyarságnak a forradalomban való részvételét jelezni. Magyar karácsonyi dalokat is bejátszottunk, a képernyőn öt év után először jelent meg magyar felirat: Kellemes karácsonyi ünnepeket! A stúdióban eldadogtuk a nézőknek, hogy mi magyarok is... hogy Temesváron egy magyar lelkész... hogy ezután így, együtt... és a Mondod-e még című filmünkből idéztük „a hajdani és a majdani alma materről” Sütő András szövegét. Másnap vidékről kerestek telefonon, hogy ugye újraindult a magyar adás. Mindez az addig évtizedeken át nem létezőnek tekintett karácsony idején. Azóta karácsonykor gyakran végiggondolom tisztább fejjel, hogyha akkor Bukarestben, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Temesváron a korábbi rádiósok, televíziósok egyszerű polgárokként nem éreznek elemi késztetést, hogy felvállalják az akkor még bizonytalan kimenetelű, véres, sok helyen manipulált forradalom fegyverropogása közepette, hogy a magyar szót ismét hallhatóvá tegyék, talán máig sem jöttek volna létre az immáron közel huszonhat éve működő közszolgálati szerkesztőségek. De az is eszembe jut, hogy akár a mi nevünk is ott lehetne, azon az emlékkereszten „troiţán”, amire Bukarestben a televízió udvarán lelőtt emberek nevét rótták. A mi – szerencsére vértelen – médiaforradalmunk zajlott le ’90 januárjában. Az azt követő első években magánéletre, családra, gyermekekre csak nagyon kevés időt szánva dolgoztak rádiósaink, tévéseink a hazai magyar közmédia megteremtésén. Engem a kollégáim megválasztottak főszerkesztőnek, mert akkor még azt hittük, hogy ez után ez így fog működni. De felmerült bennem a kérdés, hogy mi legyen a zenével. A marosvásárhelyi ’90-es véres napok utáni áprilisban román zenésztársaim nagyon akarták, hogy legyen egy koncertünk a városban, mert el akarták mondani, hogy nem minden román gyűlöli a magyarokat. A Kultúrpalotában megtelt a terem, a levegőben még érezni lehetett a szörnyű napok feszültségének utórezgéseit, hiszen az épület közelében nemrég még kőzáport zúdítottak egymásra románok és magyarok. Román zenésztársaimmal együtt valahogy azt próbáltuk sugallni, közölni – a zongora mellől szóban is elmondtam –, hogy egy mesterséges konfliktuskeltés áldozatai voltunk, vegyék tudomásul, hogy számtalan dolog köt össze bennünket, és főleg a zene nyelvét egyformán értjük és beszéljük, s ezt nem veheti el tőlünk senki. – A rendszerváltozás után az ön vezetésével a magyar adás a szókimondó, világos beszédet választotta, ugyanakkor pártatlanságra törekedett. A mai magyar adás, illetve a romániai magyar sajtó általában milyen ebből a szempontból? – Közvetlenül a nyolcvankilences események után, a kereskedelmi adások megindulása előtt még körülbelül három évig a leghatásosabb médium a köztelevízió volt. A képernyő legnézettebb műsora, a híradó az első években egyértelműen a hatalomban elhelyezkedett korábbi nómenklatúra érdekeit szolgálta. A tájékoztatás manipulálása már a forradalom napjaiban elkezdődött, akkor azt sikerült egy időre elhitetni az emberekkel, hogy a nép akarata helyezte vezető pozícióba a volt kommunista vezetők második vonalát. Folytatódott a félretájékoztatás az etnikai konfliktus létrehozására irányuló februári, márciusi magyarellenes kampányban, majd az Egyetem téri, hetekig tartó tüntetésről és a bányászok beözönléséről kidolgozott hamis kép elhitetésével. Az országos televízió magyar adása a közszolgálati televízióban felvállalta mindezekről az eseményekről a tárgyszerű, valós tájékoztatást, adásainkból meg lehetett tudni, hogy márciusban Marosvásárhelyen nem spontán, hanem lélektanilag előkészített és felülről szervezett atrocitássorozat zajlott, amibe a rendfenntartó erőknek nem volt szabad beavatkozni, vagy hogy a bányászjárás egyszerűen Iliescu parancsára történt. Amikor először felmérték az országos adás nézettségét, kiderült, hogy a televíziótulajdonosok 34 százaléka nézte rendszeresen. A mi adásunkkal szinte egy időben létrejött kolozsvári magyar televízióműsor Csép Sándor vezetésével szintén felvállalta a valós tájékoztatást, csak sajnos az adáskörzete sokkal szűkebb volt. Közben Csép Sándort is, engem is értek fenyegetések, az újra megalakult Vasgárda a családom kiirtását helyezte kilátásba. Sokat gondolkoztam azon, hogy a gondosan ellenőrzött esti híradó mellett, ugyanabban az épületben hogyan működhetett egy azzal sokszor ellenkező mondanivalót hordozó adás is? Talán mert minden beavatkozási kísérletet nyilvánosságra hoztunk, nemcsak az adásban, hanem nemzetközi fórumokon is (Helsinki Bizottság, Európa Tanács, Szabad Európa stb.). Visszatérve a kérdésre, a mai magyar közszolgálati adások szakmailag és műszakilag általában meghaladják a kilencvenes évek elején sokszor hazulról hozott amatőr eszközökkel és nagyon kevés személyzettel készült műsorok színvonalát, ugyanakkor a köztévé adásaiban a szerkesztők nagy többsége ma sem vállalna fel olyan tartalmat, amiről tudja, hogy nem felel meg a valóságnak. Hogy a kényes vagy vitatott témák – például a magyar korrupciós esetek – alig jelennek meg, az igaz. Az is igaz, hogy rendkívül ritka a tényfeltáró ankét, ahol a sajtónyilvánosság végül is ki tudja kényszeríteni az igazságszolgáltatás fellépését is. Pedig ma is vannak az erdélyi magyarságot érintő hatalmi túlkapások, törvénytelenül kirótt büntetések, koncepciós perekre emlékeztető eljárások. Hiányzik a valós tévévita, amelyben két, más-más koncepciót valló közéleti személyiség ismertetné, védené szemtől szemben a saját álláspontját. Ehelyett gyakoriak az egyszemélyes interjúk, nyilatkozatok, kinyilatkoztatások. Mindennek az lehet az oka, hogy a szerkesztőségek, a köztévés, közrádiós újságírók helyzete megváltozott, a közmédiát érintő törvénykezés stabilizálódásával kialakult egy új hatásmechanizmus. Korábban az is megesett, hogy egy politikai párt vezetője felhívta és leteremtette a szerkesztőségek vezetőit, munkatársait, ha valami nem tetszett az adásban. Volt, aki megijedt tőle, volt, aki egy kis iróniával nézői visszajelzésnek tekintette. Ma is érvényben van ugyan az a médiatörvény, amely szerint a szerkesztőre tilos bármilyen nyomást gyakorolni valamely politikai, gazdasági csoportosulásnak vagy személyiségnek, de a láthatatlan nyomások így is hatnak. Bár a közmédiát szabályozó törvénycikkelyek megtiltják a pártok küldötteinek részvételével működő vezetőtanácsok tagjainak, hogy személyzeti kérdésekbe beavatkozzanak, vezetőváltáskor rendszeresen eltávozik egy-egy szerkesztőség éléről a befolyásos párt számára kényelmetlenné vált főszerkesztő. És utána néma csend. Ezeket az eseteket bátrabban meg kellene szellőztetni a sajtóban, meg kellene vitatni. Ha nyilvánosságra kerülne egy-egy túlkapás vagy beavatkozás, máskor meggondolná a nyomást gyakorló, hogy megismételje-e. Magyarán, van, akinek csak a nyilvánosság a fegyvere, de az erős is tud lenni. Egyáltalán jobban meg kellene becsülni a közmédia embereit, hiszen sokat tehetnek az erdélyi magyarságért. Ők értékeink rögzítésének és megőrzésének letéteményesei. Ne feledjük: a közmédia van a legkevésbé kitéve a reklámhajsza hátulütőjének, az olcsó, alpári kereskedelmi műsorok gyártási kényszerének. Huszonöt évvel ezelőtt megtörtént egy nagy lépés, a civil kurázsi bizonyítéka: újraindult, sőt Kolozsváron szinte a semmiből megalakult a magyar közmédia. Ami akkor létrejött, úgy hittük, hogy csak a kezdet. Sajnos, azóta csak kis lépések történtek, nem jött létre a nagy áttörés, a létező szétszórt adások helyett egy egész napos műsor. Azt is felháborítónak tartom, hogy az immár negyedszázados múltra visszatekintő kolozsvári magyar televízióadást sem lehet egész Erdélyben látni, a marosvásárhelyi is csak ott nézhető, ahol a kábeltulajdonos méltóztatik befogadni. – Decemberben a Kolozsvári Televízió Magyar Szerkesztősége 25 éves jubileumát ünnepelte, amelynek keretében elsőként ön vehette át a Csép Sándor-emlékdíjat. Mit jelent önnek ez az elismerés? – Az életműdíj, amelynek a megjelenítője egy Vetró András által készített Csép Sándor-emlékplakett, különösen megtisztelő és kedves nekem. Kedves, mert egy régi barátomra, küzdőtársamra emlékeztet, akivel a hetvenes években kollégák voltunk, kilencven után pedig párhuzamos pályán, ő Kolozsváron, én Bukarestben, feszültséggel terhes időkben vezettük a kollégáinkkal együtt létrehozott magyar audiovizuális média két fontos műhelyét. Megtisztelő, mert a szakmától, a kolozsvári kollégáktól kaptam, akik felvállalták Csép Sándor médiaetikáját, azt, hogy a közszolgálat számunkra közösségünk szolgálatát jelenti, követendő példaképnek tekintik az alapító főszerkesztő erkölcsi tartását és a meggyőződéseihez való hűséget. Köszönet érte. Boros Zoltán 1939-ben született a Bihar megyei Gyantán. A Bolyai Tudományegyetem filológia fakultásán is tanult, de diplomát a kolozsvári zeneakadémia tanár és karmester szakán szerzett 1967-ben. Színházi zenét komponált az állami színház számára, majd 1971-ben került az országos magyar tévéadáshoz, ahol előbb zenei műsorokat, majd több műfajú nyilvános adásokat készített. A nyolcvanas évek közepétől, amikor a magyar adást megszüntették, zenei rendezőként működött tovább a tévénél, emellett dzsesszzenekarával országszerte koncertezett, lemezeket készített. 1989. december 22-én az elsők között szólalt meg magyarul a „Szabad Román Televízió képernyőjén”, majd 90-ben néhány régi kollégájával újraindította a magyar adást, amelynek 2002-es nyugdíjazásáig főszerkesztője volt. Számos egyéb elismerés mellett tavaly decemberben elsőként vehette át a Csép Sándor-emlékdíjat a Kolozsvári Televízió magyar szerkesztőségének 25 éves évfordulóján. Varga László. Krónika (Kolozsvár) 2016. január 22.Domborművet kapott az iskola névadójaÜnnepélyesen felavatták nemrég Kézdiszentkereszten az iskola névadója, páter Trefán Leonárd (1875–1945) domborművét, Vetró András kézdivásárhelyi szobrász alkotását. Pál-Varga Ilona iskolaigazgató kifejtette: Trefán Leonárd atya a falu jeles szülöttje, akinek nevét 2010 óta viseli az I–VIII. osztályos iskola. A domborműavatással hármas eseményt ünnepeltek: az iskolakeresztelő ötödik, a névadó halálának 70. és születésének 140. évfordulóját. A szentmisét Szilveszter testvér, az esztelneki ferences kolostor elöljárója celebrálta, majd az iskola tanulói az alkalomhoz illő műsort adtak elő. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. február 16.Kovászna via KolozsvárNagyban folyik a „betakarítás”, készülünk a minervás BMC-tárlatra, a kolozsváriakéra. Mindenki hozza művészi termését, örülünk a találkozásnak, az előbukkanó kincseknek, a nem ritka telitalálatoknak, meglepetéseknek. Hogy egyszer csak betoppanjon Vetró András, s eszembe juttassa a Végek dicséretét. A székely kincses városét – Balassival szabadon szólva, mi lehet szebb dolog a végeknél? – , amely a kolozsvári művészt kézdivásárhelyivé, s onnan európaivá varázsolta (hírnév, elismertség, stb). Szorongat valamit a hóna alatt, tudom, hogy szobrászi habitusával csak a grafikusi veheti fel a versenyt, kérem, hadd mutatná meg, s rááll. A Szent Györgyöt (ceruzarajz) nem nekünk hozta ugyan, de szívesen itt hagyja arra a három hétre, amíg a kiállítás tart. De a Csoma-tárlatról írtam-e? – szögezi nekem a kérdést – már készülnek is az újabbra, a kétezer tizenhatosra. Ha tudnék még pirulni megtenném, így viszont csak megköszönöm a nekem szánt katalógust. Még ígérni sem ígérek semmit. De amikor a fekete eleganciájába foglalt ízléses borító mögül elővillannak az arcok – a kiállítás címe: Arc...arcok –, már tudom, hogy az eseményt nem lehet szó, mármint írott szó nélkül hagyni. Merthogy nem csak a részvétel volt parádés – külön meghívott, Ábrahám Jakab – , hanem a beharangozója is. Vécsi Nagy Zoltán, a Jakobovits Miklós-díj legújabb kitüntetettje – gratulálunk – előszavazza imigyen a katalógust: „A Gazda József által 24 éve kitartó következetességgel megrendezett Csoma-tárlatok valóságos Kárpát-medencei zarándokünnepnek számítanak ebben a kommunista diktatúra építette betonkolosszusok árnyékában meghúzódó falusi ház méretű és felszereltségű Kovásznai Képtárban, a képzőművészek e szolid küllemű zarándokhelyén. NÉMETH JÚLIA. Szabadság (Kolozsvár) 2016. március 16.Zászlóözön a Gábor Áron térenLegnagyobb nemzeti ünnepünkön, az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc 168. évfordulóján Kézdivásárhely díszbe öltözött, a villanyoszlopokon nemzeti színű és székely zászlókat, valamint a város lobogóit lengette a Nemere. A magyarországi testvérvárosok közül Szentendre, Hatvan, Paks, Terézváros, Mezőhegyes, Gyöngyös és Mezőkövesd küldöttei ünnepeltek együtt a céhes város lakóival. Az ünnepségsorozat a református templomban ökumenikus istentisztelettel kezdődött, majd a hagyományhoz híven a főtéri rendezvény megkezdése előtt a város iskoláinak küldöttei rótták le kegyeletüket, és helyezték el az emlékezés koszorúit Bem József, Petőfi Sándor, Kossuth Lajos, Turóczi Mózes szobránál és kriptájánál, illetve a Szacsvay-domborműnél, a Molnár Józsiás-mauzóleumnál, a világháborús hősök emlékművénél. A főtéren mintegy négy-ötezer fős tömeg gyűlt össze, az ünnepség az általános és középiskolák felvonulásával kezdődött – több tanintézmény magyarországi testvériskolája küldöttségével közösen vonult fel –, majd a hagyományőrzők, a civil szervezetek – a Kézdiváshelyi Nők Egyesülete, a Történelmi Vitézi Rend – és a huszárok következtek. Felvonultak a Székely Virtus kézdiszéki huszárjai, a torjai huszárcsapat, a Vetró András százados vezette Hagyományőrző Csapat, a Vass László ezredes által vezetett Szegedi 3-as Honvéd Zászlóalj Hagyományőrző Egyesület, a 15. Székely Határőr Gyalogezred bélafalvi Tuzson János Szakasza, a tápióbicskei tüzérek és betyárok, a 15. Székely Határőr Gyalogezred gelencei ütege. Felvonultak Bélafalva, Bereck, Kézdimartonos, Kézdisárfalva, Csernáton, Esztelnek, Gelence, Kézdiszárazpatak, Kézdiszentkereszt, Kézdiszentlélek, Lemhény, Kézdialmás, Ozsdola, Szentkatolna, Futásfalva és Torja lovas-szekeres küldöttségei. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi tagjai nagy méretű székely zászlót vittek. A zászlós felvonulás immár második éve a leglátványosabb momentuma az ünnepségnek, ezúttal ötven kézdiszéki lovas vonult fel nagy méretű székely és magyar lobogóval kezében. A központi ünnepség a Református Kollégium zenekarának és tanulóinak dalával kezdődött, a rendezvényen, mint minden évben, közreműködött a Tanulók Klubja fúvószenekara. „Lészen ágyú – mondotta Gábor Áron, és ezzel a mondattal gyakorlatilag aláírta a halálos ítéletét” – hangoztatta beszédében Bokor Tibor polgármester. Ma nem fegyverektől, összecsapásoktól kell tartanunk, folytatta, ma annak vagyunk tanúi, hogy ha valaki a hatalomnak nem tetsző véleményt vállal fel, kitartóan képviseli egy közösség álmát, vagy egyszerűen csak magyar, Gábor Áronhoz hasonlóan végzi. „Viszont nem csatában, tisztességgel adja életét, mint a berecki ágyúöntő, nem emelt fővel vonul be a hősök panteonjába, hanem bíróságon, ügyészségen, titkosszolgák által meghurcolva, becsületében megsértve folytat szélmalomharcot a hatalommal, így ott tartunk, mint 1848-ban” – hangsúlyozta Bokor. Ünnepi beszédet mondott Horváth Zoltán atya, a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templom plébánosa, Molnár Balázs, a Nagy Mózes Elméleti Líceum tizenegyedikes tanulója, a Zúg március szónokverseny idei győztese pedig az ifjúság gondolatait fogalmazta meg. A rendezvény díszmeghívottja, Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője arról szólt, hogy napjainkban a bürokrácia miatt mennyire nehézkes az örökbefogadás, és azt is kiemelte, hogy az iskolát végzett ifjak kirepülnek a nagyvilágba, ahol mások szolgái lesznek, nekik itthon, a szülőföldön kellene megtalálniuk a megélhetést becsületes munkával. Ezt követően a Csíki Játékszín művészei léptek a pódiumra, Márdírosz Ágnes népdalt énekelt, Puskás László pedig Tompa László versét mondta el. Mitykó Zsolt, Mezőhegyes testvérváros polgármestere egy nemzeti lobogót adott át Bokor Tibornak, amelyet Kövér László, a magyar országgyűlés elnöke adományozott a kézdivásárhelyieknek. Az ünnepség végén áldást mondott Horváth Zoltán atya és Beder Imre református lelkipásztor, majd koszorúzás és himnuszaink eléneklése következett. Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. március 19.A 27. ünnepi tárlat KézdivásárhelyenA közel három évtizedes múltra tekintő kézdivásárhelyi márciusi ünnepi tárlat saját történelmet ír, az Incze László Céhtörténeti Múzeumban alapító művészek és újabb nemzedékek képviselőinek ad megmutatkozási felületet, s az évek során művészi pályák alakulástörténetét is végigkísérhettük. Közösséggé formálja a művészek egyszemélyes világát, az egyéni stílus felmutatásán túl a kisvárosi létet az ide kötődő képzőművészeti élet fölülírja. Életművek, alkotói pályák és egymást követő nemzedékek jeles tagjai jelzik, a művészetre szükség van. Az utódok az elődök kitaposott útján indulva keresik saját művészi ormaikat. A nagyvárosok művészeti központjaitól távoli kisváros nem elvon, hanem trendektől felszabadított egyéni világlátást ad hozzá művészetükhöz. Március 15-e a felemelkedés szép gesztusát, elfogadást és kitartó akaratot vált ki mindannyiunkból. A művész megajándékoz egy alkotássá formált meghatározó élménnyel, általa a felismerés üzenetté szilárdult. Kísértjük a lehetetlent: mind a 31 kiállítóról szólni legalább egy mondatban. Albert Levente Végtelen tervek munkája elvonatkoztató konstrukciót tár fel, az egymás kontextusában megjelenő síkok a véletlen és mégis törvényszerű jelek rendjét teremtik meg. Ábrahám Imola Golyó című vegyes technikája a képi és idősíkok lendületes játékát kelti életre. A kiemelés az egész megbontását, a filmes nagyítás a többértelműség lehetőségét vázolja. Ábrahám Jakab Száguldás szénrajza az Incitato-táborok által városunkhoz való kötődését is felmutatja. Bravúros lóalakja a tisztaság és a szabadság korlátokat nem ismerő érzését tárja fel. Figuratív képe lehet az alkotó teremtő szabadsága is. Így a művészben munkáló őserő kitölti a teret és súrolja a felső határt. Balázs István Távolban olajképe jól megtervezett, lakható világ. Az erdélyi táj bukolikus szépségébe rejtett otthon és a megtalált középpont vágyképeként jelenik meg. Bartha Árpád Madár-táv vegyes technikája rámutat, hogy a művésznek létezik egyéni, egyszemélyes jelképrendszere, amely a nézőt a meglepetés friss élményével elragadtatja, szórakoztatja és megfejtésre ingerli. Csutak Levente A szabadság mártírjai tus- és temperarajza a magyar forradalmak identitásteremtő folyamatának láncszemeit illeszti össze. ’56 szabadságvágya ’48 szellemiségét kelti életre. A forradalmak itt az öntudatra ébredt tiszta rend állásfoglalását teszik láthatóvá. Deák Barna életművében az utóbbi években a drótlenyomat kedvelt technika, ahol iróniával és önreflexióval elragadó vallomásos képtörténeteket vázol fel. Ragadozók című alkotásán nincs sorsszerűség, csak pillanatnyi előny, és a megszerzett szerepkörök kijelölik egymás szabadságát. Deák M. Ria textilje a létezés rétegzettségének keresztmetszetéből feltárt, finoman árnyalt poétika. Egymás folytonosságában megjelenő ritmusok, váltások, görbületek a felszín mögött rejtőző csendes csodákat, eleven sebeket, lángoló igéket (Kosztolányit idézve) és töprengő várakozásokat kelti bennem életre. Éltes Barna Harcos szobra a sakkfigura szerepkörére és természeti népek totemjeire emlékeztet. A diófa rétegeinek árnyalatai mélyebb jelentéssel és személyes aurával keltik életre a figurát. Hajdú Enikő szimbolikus kapuja a székely örökség jelképét a művészi létezés színes és varázslatos képtárává értelmezi. Haszmann Júlia Réka akrilképei a népi kultúrából hozott jelképek variációi. Az egyéni stilizáció szintjére kidolgozott színtanulmányok az alkotó harmóniavágyát, a létezés egyetemességének hitét és a bontatlan rend keresését mutatja fel. Hervai Katalin Az üdvösség útja tusrajza a megtalált és elkötelezett hit képi megfogalmazása. Ikonjának szimbolikus tér- és idővonatkozásai a földi vágyak sarától (Dsidát idézve) megtisztult alkotó transzcendens élményét közvetíti. Jakabos Olsefszky Imola Ősz című pasztell színtanulmányai érdekes befogadói játékra hívják a nézőt: megismételni három változatában a rendet teremtő változatlan struktúrát. Színek ritmusával képezi le a hangulatok intenzitását. Koszta Ervin 1848 című olajképének párhuzamos mezőkbe rejtett képtöredékei idézetek korábbi képeiből. A történelmi mítosz díszletébe rejtőzködő, vallomásos töredékeket helyez. Kosztándi Jenő Hidamról olajképe személyes vallomás az otthont és műtermet adó régi városrész felé. A színek kavalkádja szokatlan a gyakran monokróm képi megoldásokat előtérbe helyező művésztől. Az érzések, emlékképek gazdag izzása felfokozott élményről szól. A műteremhez vezető híd beazonosítható vaskorlátján elidéző veréb nosztalgikus szemlélődése gyöngédséget és együtt érző azonosulást vált ki a nézőből. O Tannenbaum az ünnep utáni fölöslegessé vált, értékevesztett állapotot emeli ki. Kosztándi B. Katalin Kedvenceim akvarellje az életműben többször ábrázolt bükkfa finom hangulatiságát jeleníti meg. A kedvelt szürke árnyalatok itt mély hangulati tónussal, a zöld érzelmi gazdagságával és a kék beszűrődő tisztánlátásával adnak lírai jellemzést. A felfelé nyúló törzsek a két világszint között teremtenek kapcsolatot. Kovács Géza Küzdelem acélplasztikája a képzettársítás gazdagságával illeszt össze fölöslegessé vált ipari termékeket, és ad átvitt jelentést. Köllő Margit Földtől az égig szénrajza a gyimesi tájhoz hasonló teret idéz számomra. Az emelkedő szintek összhangja felemelő érzést ad otthonról, kötődésről és megmaradásról. Az erdélyi sorsvállalás nem patetikus, hanem árnyalatok kitartó, szelíd ragyogásában jelenik meg. Máthé László nagyméretű olajképe tettértékű állásfoglalást mutat, és ugyanezt kéri számon a befogadótól is. Komfortzónánk válik kényelmetlenné a kiszolgáltatott gyereksorsokat látva. A kutya jóllakott alakja szemben az emberi nyomorral. A kép kidolgozatlan része nem von le a mű értékéből, a néző számára lehetőséget ad a beillesztésre. A hiányt tematizáló alkotás a kidolgozottság megvonásával üzen. Miklóssy Mária Útban Szent Anna felé vegyes képe az erdélyi festészet jelképeit modern felbontásban tárja fel, tájra vetített emlékképeket hív elő. A táj határtalan változatára egy erős, rácsszerű kontroll-kontúr vetül és ad keretes szerkezetet. Petrovics István Laborfalvi Berde Mózes gipszszobra a személyi kultusz heroizálása helyett egy életérzést, életmódot és árnyalt személyiséget ábrázol. Sárosi Csaba monotípiáin ironikus távolságtartás ismétlődik az ideológiák sémáit életre keltő rendszerektől. A hatalmi jelképekkel szemben az egyén sérül, s fő sikere a túlélés lehet. A megbomlott világrend párhuzamos történetein a kikacsintás leleplező fölénye teremt felülemelkedést. Sárosi Mátyás Zsolt Nyersanyag akrilképe a totalitárius rendszer személytelenségét karikírozza. Nem köti korhoz és rendszerhez utalásokkal alkotása jelen idejét. Az üzem lehet a mi metaforikus belső terünk is. Simó Enikő A szabadság szele című szőtt gyapjúcérnaképe az életmű eddig is ismert madár-motívumát bravúros és időigényes hagyományos technikával ötvözi. A figura absztrakció felé haladó nyitottsága és az anyag adta kötöttség találkozik ebben az alkotásban. Szabó H. Tünde dekoratív stilizációin a kompozíciós eljárásokkal kísérletező játék jelenik meg. Színélményére a kiegyensúlyozott könnyedség jellemző. Tomos Tünde Portré című akrilja az életmű egyik gyakori képi eleme. Egyetemes jelképek modern felbontásban az álombeli és tudatos én határain keresik a személyiség megragadhatóságát. Vajna László Halászkirály akrilképe rejtett mitológiájával és visszafogott jelképeivel mégis az egész leképezését és az összhang életre hívását mutatja fel. Vargha Mihály az organikus szobrászat letisztult formájából adódó szabad képzettársítás nyitottságát bontja ki és viszi át az emberi létezés leképzésére. Vetró András In memoriam Petrás Ince János patinázott gipsze román kori templomablak kontúrjába helyezi a Megfeszített és hívő meghitt kapcsolatteremtését. Vetró B. Sebestyén András Akrobatika című digitális printje a megsokszorosíthatóságot tematizálja. Minden rész a beállíthatóság által lehet a meglévő átértékelése. A művészi elrendezés a véletlenszerűből teremt értelemadó rendet. Vetró Bodoni Zsuzsa Micsoda idők pasztellje az életmű utóbbi éveinek két gyakori motívumát állítja párhuzamba. A karosszéket a szemlélődő alkotó jelenlétének is megfeleltetem. Az óra viszont a külső változásokra való reflektálás eleme is lehet. Ezen a képen a megbomlott külső renddel szembehelyezkedő alkotó állásfoglalása sejlik fel. Március 15-e az utókor számára a kulturális emlékezetből való szellemi megerősödést is jelenti. Ilyenkor a kortárs székelyföldi képzőművészeti élet felmutatása értékteremtő és értékőrző állásfoglalás alkotó, néző részéről egyaránt. DEÁK FERENC. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. június 7.Famadonnák a Borudvarban„Amikor faragok, úgy érzem, édesapám velem van” Vasárnap délben a kézdivásárhelyi Borudvarban verőfényes időben, számos érdeklődő jelenlétében nyitották meg Vetró András szobrászművész Famadonnák című szabadtéri kiállítását. A jelenlévőket Hegedűs Ferenc házigazda üdvözölte, elmondva, bár régóta tervezték Vetró András szobrainak kiállítását a Borudvarban, végül „kevesebb, mint egy hét áll rendelkezésünkre e rendkívüli tárlat szervezésére, és ha a művész is úgy gondolja, több mint egy hónapig láthatóak lesznek az itt kiállított szobrok.” Deák Ferenc magyartanár méltatásában hangsúlyozta, Vetró András formáló mestere vizuális neveltetésünkre épülő kulturális identitásunknak, inspiráló ötletekkel, lázadó kételyekkel, azonosuló szándékkal és magas hőfokon izzó szenvedéllyel terel, tanít és láttat. A tárlat anyagát méltatva elmondta, a művész a mintázás hozzáadó gesztusa helyett most a faragás elvevő erejével teremt jelrendszert. Faszobrai a nővé válás büszke küldetését, a termékenység áldott állapotát, a szülés teremtő erejét, az anyaság misztériumát és a szimbiózis végtelenségét keltik életre. Az alakváltozatok itt az elrendezés által a kiteljesedés felé haladó átváltozást is mutatják. Az érintetlen kamasztest felidézésétől haladunk az ősi mítoszokból is ismert földanya képzetéig. „Vetró András faszobrai torzó jellegük ellenére is a női testtel jelképezett teljesség utáni vágyat képezik le, alakjai a fa íveivel és annak organikus szerkezetével, a természet alkotta véletlenszerűségével gyöngédséget és szépséget fejeznek ki”, hangzott el. A szobrászművész lapunknak elmondta, bár madonnák is vannak kiállítva, a fő téma a földanya, a kedvence, a kőkorszakbeli ember első szobra, amelyet varázslásra használt, és amelyen az elsődleges nemi jellegek vannak előtérben, hiszen nem tudta az arcrészleteket kidolgozni. „Ezek nagyon tetszettek, hiszen a női törzs, a torzó önmagában is gyönyörű.” A másik téma a genézis: ebben a sorozatban a művész a szűzleánytól az áldott állapotban lévő kismamán keresztül a kibúvó babáig végigköveti a folyamatot, sőt az anya hasába is betekintést enged. Vetró András több mint tíz éve dolgozik fával, miután édesapjától (néhai Vetró Artúr szobrászművész – szerk.), aki soha nem faragott, nagyon jó minőségű angol vésőket örökölt. „Útravalóul azt mondta, »az anyagot szólaltasd meg, ne sértsd, hagyd beszélni, ne torzítsd vagy tompítsd el a hangját, és ne uralkodj királyként fölötte«, én pedig megfogadtam a tanácsát, elkezdtem faragni, és egyre jobban megszerettem.” Kifejtette, a fába tömbszerűen farag, nem híve az installációknak, és mivel jelen kiállítás témája a női test, a vésőnyomokat néhány kivétellel le is simította. Hozzátette, „amikor faragok, legbelül azt érzem, édesapám velem van.” Daczó H. Barna Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. július 6.Zajlik az IncitatoAz elemek és a ló kapcsolata Múlt szombaton a Tóth család katrosai házában tartott ismerkedő-esttel rajtolt az idei Incitato művésztábor, ami idén a 24. kiadásához érkezett. A tábor idei témája a ló és az elemek, így olyan munkák születnek, amelyek e nemes állat kapcsolatát mutatják be a földdel, levegővel, vízzel és tűzzel. Az idei táborba a néhai Tóth Ferenc örökségét továbbvivő Tóth Ildikó és testvérei 26 erdélyi és magyarországi képzőművészt hívtak meg, és tovább éltetve az előző években útjára indított kezdeményezést, a kiforrott alkotók mellett palántákat is bevonzottak az Art Campbe. Így a Kézdivásárhelyi Bimbó Botond, Gábor Balázs és Máthé Balázs, illetve a zabolai Németh Orsolya tanulhat a mesterektől. A táborban idén Deák M. Ria és Deák Barna (Kovászna), Koszta Ervin és Simó Enikő (Sepsiszentgyörgy), Sárosi Csaba, Vetró András, Vetró-Bodoni Zuzsa, Erőss Sándor és Nagy Lajos (Kézdivásárhely), Ábrahám Jakab és Imola, Csutak Levente, Dimény András és Vetró B. S. András (Brassó), Forró Ágnes (Kolozsvár), Miholcsa József (Marossárpatak), Orth István (Szeben), Tomos Tünde (Négyfalu), Zavaczki Walter Levente (Székelyudvarhely), Zantus Géza, Kovács Imre és Kristó Róbert (Csíkszereda), Bajkó Attila (Temesvár), Gonda Zoltán (Debrecen), Palásti Erzsébet (Budapest) és Vincze László (Sáránd) alkotnak. Bartos Lóránt Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. augusztus 20.Hullámoktól védett helyen (Beszélgetés Vetró András Kézdivásárhelyi szobrászművésszel)Hálás a sorsnak, hogy Kézdivásárhelyre vetette, még ha az utóbbi időben kegyvesztettnek is érzi magát. Vetró András szobrászművész, Felső-Háromszék tiszteletbeli székelye édesapjával, Vetró Artúrral vallja: az alkotói tett a lényeg, nem pedig az, hogy „látva lássanak”. – Az tartják, csak az a szobrász „látszik” igazán, akinek köztéri szobrai vannak. Osztja ezt a nézetet? – Nem vagyok a nagy méretű szobrok gyakorlója, nincsenek is monumentális munkáim. Ezzel együtt, amikor 1973-ban Kézdivásárhelyre érkeztem, talán önző módon, de örömmel nyugtáztam, hogy itt egyetlen szabadtéri szobor van, a Gábor Ároné. Már korábban is hallottam szép dolgokat a városról, többek között apósomtól, aki a Herbák cipőgyár számára Felső-Háromszékről szerezte be a faanyagot. A végső lökést azonban az a Sepsiszentgyörgyi küldöttség adta – tagjai között Sylvester Lajossal –, amely 1973-ban bejött az egyetemre apám műtermébe. Valaki biztosan megsúghatta nekik, hogy ott van az Integető lány című szobor, amelyet egyszerűen elkértek a városnak. Sokáig állt a Bodok Szálló előtt, nemrég az EMŰK elé „költözött”. Akkor mondták nekem, gyere, mert szükség lesz rád. – Mit kezdett a várossal, amelynek választásán a kihelyező bizottság tagjai is csak hüledeztek? – Gyorsan feltérképeztem a tereket, az én javaslatomra kerültek ide-oda a későbbiekben a szobrok. Az első helyen, ahová a lábamat tettem Kézdin, az akkori autóbusz-állomáson – ma szépen kikövezett tér – áll most a Kossuth-szobor. – Milyen élete volt addig a híres elődök, édesapja és nagyapja árnyékában? – Ha mAradok az apám mellett inasként, bizonyára nehezen tudtam volna kilépni a nagy fa árnyékából. Apámnak nem esett jól, hogy otthagytam, hiszen nagy segítségére voltam, de továbbra is tanított. Hangkazettákra mondta az „intelmeit”, egyeseket le is írt. Évekkel később találkoztam például egy levéllel, amelynek címe: Andrásnak, a szobrásznak. „A szerszám, az ecset, a véső, a mintázó… Ha jó a szerszám, sokat segíthet. De végül is nem a szerszám dönt, hanem az a kéz, amely irányítja. És még a kéz sem a leglényegesebb, hanem a szem, amelyet a központi hatalmak, a fej és a szív vezérel” – ez állt többek között benne. – Végbementek-e az apa és fia közötti „kötelező” generációs szakmai viták? – Én legfeljebb hozzá tudtam szólni az apám monológjaihoz, vele ugyanis nem lehetett vitatkozni. Senkinek sem sikerült, annyira különleges kisugárzású, erős ember volt. Nem is voltam annyira felkészült, hogy vitatkozhassam vele. Hasonlóan sajnálom felkészületlenségemet a filozófiatanárommal, Bretterrel Zoltánnal való kapcsolatomban is. Rengeteget tanultam tőle, de legfeljebb húsz évvel később tudtam volna rákérdezni például, hogy is van az apriori, a különösség kategóriájával. – Milyen anyagba álmodta elsősorban a szobrait? – Kőbe, ami mindig kéznél volt, ilyenkor úgy is kezeltem a születendő szobrot, hogy na, ez kő lesz. Az aprólékosabb, részletesebb kidolgozást igénylő tervek már bronzot igényeltek. Apámtól viszont favésőket is örököltem, bár ő soha nem faragott fába, máig sem tudom, miért. Tizenvalahány éve elővettem ezeket a vésőket, kezdtem barátkozni a fával, úgy gondolkodni, hogy ne sértsem meg az anyagszerűséget, ne uralkodjam rajta, hanem hagyjam beszélni. – Az ön kedvéért hozták létre a Kézdivásárhelyi művészeti osztályokban a szobrászat szakot. Milyen tanárnak tartja magát? – Alapvetően jónak. Felépítettem magamnak egy oktatási szerkezetet, amit máig követek. Másképp, mint ahogy a nagy könyvben van előírva. A gyereknek az elégtétel a legfontosabb, hogy öröme teljen a szobor felépítésében. Mindig úgy tekintettem a gyerekre, mint kis művészre. Sokan az esztétikai nevelést helyezik az előtérbe, nem művészt akarnak nevelni a gyerekből, hanem jó ízlésű, megfelelő arányérzékű embert. Én viszont valamennyi gyerekben a potenciális művészt láttam, az alkotói fázisokat tanítottam meg nekik. Szerencsém is volt azzal, hogy az itteni gyerek védett helyen él, ahová a hullámok később érnek el – jók és rosszak egyaránt. – Kolozsvári születésű emberként hogyan sikerült „elsajátítania” a székely öntudatot? – Az érkezésem tájékán, a hetvenes évek első felében nagyon sok máshonnan származó ember jött Háromszékre, többségük itt is ragadt. Nekem nem voltak különösebb gondjaim a beilleszkedéssel, a feleségem is csak a Nemerével nem tudott megbarátkozni. A talpra állás, a helyzetfelismerés tudását vettem át tőlük, ami nekem, a lágy svábnak mindenképpen hasznomra vált. Ma már szinte székelyként vágom ki magam, ha valahol beszorítanak. Egyszer Kovásznán volt egy találkozó, az asztalnál Farkas Árpád, Sylvester Lajos, jómagam, lent a közönség. Kérdem Árpitól: te, mit keresek én itt? Ő meg úgy mutatott be, mint Bánságban született székelyt. A hagyományőrzés iránti vonzalmam talán még onnan ered, hogy az ükapám, Alexy Lajos kassai puskaműves találta fel a hátultöltős puskát, a Hadtörténeti Múzeumban ma is láthatók az eredeti rajzok. Egy anyai ági nagyapám pedig huszárkapitány volt az első világháborúban. A két ősöm emlékére persze hogy elvállaltam, amikor megalakult a Székely Határőrezred második ezrede, és készítettem a fapuskákat. Corneliu Vadim Tudor feketelistájának az előkelő hatodik helyén álltam, büszke is vagyok rá. – Mit gondol, hálás Kézdivásárhely az ön „tanult” székelységéért? – Fájdalmas kérdés ez, az utóbbi időben ugyanis itthon nem nagyon kellek. Mivel gyakorlatilag Sylvester Lajos ösztökélésére jöttem Háromszékre, amikor felmerült, hogy szobrot állítanak neki Csernátonban, rögtön jeleztem: erkölcsi adósságként kezelem az ügyet, én szeretném megcsinálni azt a szobrot. Haszmann Pál, a csernátoni tájmúzeum igazgatója azonban felvilágosított: Tata, nem te csinálod, mert akkor nem kapunk rá pénzt. Hogyan is állunk akkor a művész politikai besorolásával? - Feuchtwangernek A hamis Néróban szereplő mondatát vallom: ha a politikai bosszú személyes bosszúvá válik, az már ízléstelen. Szerencsére azonban kellek máshol. Nemrég került egy Dsida Jenő-szobrom és egy Szent István-szobrom a Székelykocsárd közeli Székelyváralja templomába. A Kolozsvár iránti adósságaimat is igyekszem leróni, ott is lesz rövidesen egy Dsida-szobrom. – Sok „gyereke” között van vállalt kedvence? – Kicsit kitérek a válasz elől, de csak látszólag. Amikor Farkas Árpád először meglátta a Petőfi-szobromat, hosszasan nézte, szinte összeért az orruk. Aztán félhangosan ezt mondta: Petőfi szívarca lüktet, az ős-kamaszé. – Témaválasztásában, inspirációban milyen mértékben érvényesülnek a művészetek, azok kölcsönhatása? – Nagyon, Bartóktól Pilinszkyig mindenki itt van körülöttem. Egy Tollas Tibor nevű börtönköltő A törpe hegedűs című versének olvasatán rögtön kész volt bennem a szobor. A történet ugyanis döbbenetes: egy gnóm ember csak úgy képes elviselni a börtönéveket, ha limlomból fabrikál magának egy hegedűt, és azt megszólaltatja. Amikor a börtönőr elveszi tőle és eltapossa, az alkotó öngyilkos lesz. Egyed Péternek a kurszki tengeralattjáró tragédiájából inspirálódott poémája, a Huszonhárom buborék felolvasása után rögtön mondtam: na, Péter, van három domborművem. – Kettős, Kolozsvári-Kézdivásárhelyi identitással és gondolkodásmóddal rendelkező művészként létjogosultságát látja a formálódó Székelyföldi Művészeti Egyetemnek? – Székelyföld egyértelműen megérdemelne egy ilyen intézményt. Sepsiszentgyörgyön kialakult az ehhez szükséges közeg – talán részben az én közreműködésemmel is. Azt is el tudnám képzelni, hogy tanítsak ezen az egyetemen. Amikor a Barabás Miklós Céh újraalakult, régiófelelősként megfogalmaztam egy javaslatot a nagy Kolozsvári öregek, Abodi Béláék felé, hogy tanítsanak a főiskolán önkéntes alapon, mert szükség lenne a tudásukra. Lehurrogtak. Pedig nekünk, öregeknek kellene segítenünk az alapok elsajátításánál, mert nem a bukfencezéssel kell kezdeni. Apám is azt mondogatta annak idején, hogy mindent elölről kell kezdenünk, az ábécétől. És azt a mondását sem felejtem, miszerint az alkotói tett a lényeg, nem pedig az, hogy „látva lássanak”. VETRÓ ANDRÁS Szobrász, Temesváron született 1948. október 14-én Vetró Artúr szobrászművész fiaként. A Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola szobrászati szakán szerzett diplomát 1973-ban. Azóta Kézdivásárhelyen él és alkot, rajzot és mintázást tanít a Nagy Mózes Líceum képzőművészeti osztályaiban. Pályája kezdetétől érdeklődéssel fordult a történelmi és kultúrtörténeti témák felé. Körplasztikái és domborművei fában, kőben, patinázott gipszben és fémben (gyakran alumíniumban) készülnek. 1973-tól romániai és külföldi (Franciaország, Svájc) kiállítások résztvevője. Számos emlékplakett és köztéri szobor alkotója. A Képzőművészeti Szövetség Sepsiszentgyörgyi fiókjának és a Barabás Miklós Céh tagja. A Nagy Mózes Közművelődési Egyesület Hagyományőrző Társaságának keretében működő 15. Székely Határőr Gyalogezred I. Zászlóalja I. századának parancsnoka. Csinta Samu Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. szeptember 14.Aki Kovásznát a szívbetegek Mekkájává tette (Dr. Benedek Géza-emlékjeleket avattak)Emlékplakett-avatással, szoborállítással emlékeztek szeptember 13-án Kovásznán dr. Benedek Géza kardiológus főorvos, kórházalapító és igazgató születésének 100. évfordulóján. A kettős ünnepség a Dr. Benedek Géza Szív és Érrendszeri Rehabilitációs Kórház udvarán, majd a fürdőváros központi parkjában zajlott. Mindkét eseményen kovásznai és idegenből érkezett orvosok, a megye, a város, a környező települések elöljárói, rengeteg fürdővendég, a helybeliek, szomszéd településekről érkezettek tisztelegtek a kórházalapító emléke előtt. A plakett elhelyezését, a szoborállítást a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület kezdeményezte, a műalkotások készítője Vetró András Kézdivásárhelyi képzőművész. Mindkét remekműről Gyerő József polgármester és a Nagy Előd fia, dr. Benedek Csaba húzta le a leplet, majd a kegyelet koszorúit helyezték el. A parkban közreműködött a vajnafalvi református egyházközösség kórusa Gyerő Katalin vezetésével, Barti Lehel szavalattal állt elő. A szívkórházban az emlékplakett avatásán elsőként Joós Ştefan kórházmenedzser szólt a jelenlévőkhöz. Száz éve született dr. Benedek Géza, az ünnep mérföldkő, amikor vissza lehet tekinteni a múltra, de azt is számba lehet venni, mit hagyott ránk, mit kell tovább vinnünk. Az ő személyiségére emlékezünk, álma nélkül valószínűleg ma nincs meg ez a kórház. Példáját követni kell – érvelt a kórházvezető. Gyerő József polgármester beszédében hangsúlyozta, dr. Benedek Géza meg tudta változtatni a város jövőjét, munkáját nem csak a mai kórház világhíre tükrözi, közvetve hozzájárult a város gazdasági fejlődéséhez, más területeken is nyomot hagyott. A szívkórház a város védjegye lett, emellett a városban a legtöbb munkahelyet adó egység is – húzta alá az elöljáró. Több orvos is szólt az összegyűltekhez, mindannyian személyesen ismerték dr. Benedek Gézát. Dr. Suceveanu Mihaela tőle vette át az igazgatóságot. A kardiológiai rehabilitáció úttörőjének nevezte az ünnepeltet, akinek nevéhez fűződik a világszerte ismert Kovászna-modell kezelési eljárás. Dr. Benedek Csaba – az eltávozott fia – édesapja életútjáról szólt. Az orvosi egyetemet Kolozsváron, Budapesten és Halleban (Németország) végezte. 1955-ben lett belgyógyász szakorvos, később Bukarestben 1959-ben kapott szívgyógyász titulust. 1952-ben került Kovásznára a városi kórház igazgatójaként. 1962-ben feladatul kapta a Tartományi Szívkórház létrehozását. A kezdetben 200 ággyal rendelkező egységet 910 ágyasra bővítette, ahol 54 orvos és majdnem 500 fős személyzet dolgozott – elevenítette fel a történéseket. Prof. dr. Kikeli Pál „kedves Géza bátyjához” szólt, és a hajdani Marosvásárhelyi kettes klinika orvoskarának nevében mondta: Isten éltessen! Az általa kidolgozott Kovászna-modell – mely lényegében a szív és érrendszeri betegségek kezelésében a Tündérvölgy páratlan természeti forrásainak – levegő, víz, gázak – gyógyító hatását használja ki, sok mozgással kiegészítve – példaértékű hagyaték, de ugyanilyen példaértékű és követendő az ő emberi mivolta. Dr. Tatár Márta 1976-ban diákként került először a Tündérvölgybe, a hely varázsa és dr. Benedek Géza személyisége megfogta, orvosként ottmAradt a szívkórházban – elvenítette fel. A kórházalapító tevékenységének elismerésére 90. születésnapján a megyei tanács Pro Comitate Covasnae-díjjal tüntette ki, a kórház fennállásának 50. évfordulóján róla nevezték el az intézményt, nemrég a Kovászna megyei Értéktárba foglalták a szívkórházat és a Kovászna-modellt – sorolta. Dr. Albert István azt hangsúlyozta, a megye ma is tevékenykedő szívspecialistái mind a szívkórházban kezdték pályájukat, dr. Benedek Géza szellemiségét vitték tovább. A központi parkban, a leleplezett szobor előtt Tamás Sándor megyeitanács-elnök az előd érdemei mellett a közelmúlt rossz ízű eseményeiről is szólt. Bukaresti irányítással, egy éjszaka alatt, egyetlen tollvonással megváltoztatták a szívkórház elnevezését, meggyalázva dr. Benedek Géza nevét és emlékét. A módosítás eltörléséhez napok alatt harmincezer aláírás gyűlt össze, az összefogás sikert hozott, helyreállt dr. Benedek Géza becsülete – ezzel is helytállásra ösztökélt a kórházalapító. Gazda József kiemelte: kegyhely lett Kovászna központi parkja, Ignácz Rózsa, Fábián Ernő, Gazdáné Olosz Ella emlékművei mellett – akik a kultúrában alkottak nagyot – immár az is szobrot kapott, aki Kovásznát a szívbetegek Mekkájává tette. Az ünnepségen az orvos szülőfalujából, Baconból is érkezett küldöttség, kétmaréknyi földet – egyiket dr. Benedek sírja mellől – hoztak, a kis zsákocskát a szobor talapzatához helyezték. Prof. dr. Benedek Imre rokonként, jó ismerősként nevezte „Géza bácsit” a tenni akaró székely megtestesítőjének. Látta, érezte, hogy itt, Kovásznán valami van, víziója volt, és ez bejött neki. Nemcsak gyógyulva mentek el innen a betegek, hanem jól is érezték magukat Kovásznán. „Géza bácsi, nekünk az a feladatunk, hogy nevedet és módszeredet megőrizzük” – jelentette ki a tudós orvos, a módszerrel nemcsak a kezelési eljárásra, hanem dr. Benedek emberségére, szellemiségére is utalva. Hermann Rossner közgazdász, turisztikai szakember kiemelte: dr. Benedek Kovászna hírnevének öregbítésén, az itteni balneoklimatérikus tényezők folyamatos népszerűsítésén dolgozott, minden kapcsolatát kihasználta ennek érdekében. Munkája eredményeképpen nemcsak a szívkórház fejlődött, az egész várost előbbre vitte – mondta a szakember. Bokor Gábor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. január 23.Gyümölcsöző együttműködések kezdete lehet a BMC kiállítása– Szeretném, ha ezután minden év januárjában megszerveznénk itt a Barabás Miklós Céh kiállítását, a mostani alkalom ennek a folyamatnak lehet a kezdete – hangsúlyozta Lucian Nastasă-Kovács múzeumigazgató pénteken délután, az erdélyi magyar képzőművészeket tömörítő szervezet országos tárlatának megnyitóján a Művészeti Múzeum emeleti termében. Örömmel nyugtázta, hogy létrejöhetett a tárlat, amely több tekintetben is premiernek számít. Németh Júlia műkritikus, a céh alelnöke megjegyezte: több évtizedes küzdelem után, az igazgató hathatós támogatásával nyíltak meg előttük az intézmény eddig hermetikusan zárt kapui. Országos kiállításon legutóbb nyolc évvel ezelőtt mutatkozhatott be a szervezet, Sepsiszentgyörgyön, a megalapítás 80. évfordulóján. Ezúttal annyi alkotás érkezett, hogy a Művészeti Múzeum földszinti és emeleti termei mellett a Minerva-házba is jutott belőlük. Szombaton közgyűlést tartottak, ahol a tagok újabb három évre szavaztak bizalmat Kolozsi Tibor elnöknek. (A borítóképet Rohonyi D Iván készítette; Lucian Nastasă-Kovács, Kolozsi Tibor, Németh Júlia, Bordás Beáta és Tibori Szabó Zoltán a megnyitón) Kolozsi Tibor szobrászművész, a Barabás Miklós Céh (BMC) elnöke arról beszélt, hogy olyan képzőművészeket, iparművészeket és kritikusokat tömörít a szervezet, akik elsősorban a névadó szellemében alkotnak. 1929-ben, amikor Kós Károly és Szolnay Sándor irányításával, Bánffy Miklós támogatásával létrejött, a kor legjelesebb festőinek, grafikusainak, szobrászainak és iparművészeinek biztosított megnyilatkozási lehetőséget, és rangos kiállítások tömkelegével igazolta életképességét. Elnevezését illetően nem véletlenül esett a választás a magyar biedermeier festészet egyik legkiválóbb mesterére, aki különböző településeken élt és alkotott: Márkosfalván, Dálnokon, Nagyenyeden, Kolozsváron, Bécsben, Bukarestben, Velencében, Bolognában, Firenzében, Rómában, Nápolyban, Párizsban, Londonban és Budapesten. Több mint háromezer rajzot, festményt és litográfiát készített, a magyar mellett németül, románul, angolul, olaszul és franciául is beszélt. – Személyében egy nagyon komoly hivatástudattal rendelkező világpolgárral ismerkedhetünk meg, aki nagyvonalúságában és előítélet-mentességében még mindig előttünk jár. Modern korunk elvárásaival összevetve is egyértelmű, hogy választott példaképünk eszményisége nem homályosodott el az elmúlt kétszáz évben. Ha jellemezni akarjuk a BMC-t, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a személyiségét – mondta Kolozsi Tibor. A kiállításra, amely a Barabás Miklós művészi és emberi nagyságának is szándékszik megfelelni, a céhtagok mellett román anyanyelvű alkotókat is meghívtak – Dorel Găină, Gheorghe Mureșan, Ioan Horváth-Bugnariu, Mana Bucur és Ovidiu Petca –, akikkel őszinte baráti kapcsolatot ápolnak, s akik számára az együttlét, az együttélés életforma, nem pedig absztrakt fogalom. Székelyföldtől a Partiumig, de még Magyarországról is érkeztek alkotások Kolozsvárra, mintegy kétszáz mű, amelyek között a szobrászat, a festészet, a grafika, a textil- és a fotóművészet egyaránt képviselteti magát – részletezte Bordás Beáta, a tárlat kurátora. Felidézte: eleinte megijedt a feladattól, hogy kurátorként kell helytállnia, elvégre korábban nem volt alkalma ilyesmivel foglalkozni. Köszönetet mondott a művek válogatása során kapott segítségért Németh Júliának, Kolozsi Tibornak, Dan Breaz muzeográfusnak, valamint Sipos László és Székely Géza képzőművészeknek; hozzáértésüket tapasztalva már otthonosabban érezte magát az előkészületek során. – Az alkotások elhelyezése is jelentős kihívásnak bizonyult, remélem, hogy ez is elnyeri a tetszésüket. A múzeum emeleti termeiben találhatók a grafikák, a fotók, a textilmunkák és néhány kerámia, míg a földszinti terembe a szobrok és a festmények kerültek. Ugyanakkor törekedtünk arra is, hogy partnerintézményünkhöz, a Minerva Művelődési Egyesület székhelyére is jelentős műveket küldjünk – fejtette ki Bordás Beáta. Idős, már befutott művészektől az igazán fiatal tehetségekig számos korosztály képviselteti magát a kiállításon, és külön öröm a kurátor számára, hogy szülővárosából, Sepsiszentgyörgyről is szép számmal érkeztek alkotások. Elárulta, hogy az anyagról hosszabb elemzést tervez írni, amely majd a Tribuna folyóiratban jelenik meg. Elismeréssel illette a fiatal művészettörténészt Németh Júlia, véleménye szerint a jövőben is jó kezekben lesz a műkritika és az erdélyi magyar képzőművészet, amennyiben Bordás Beáta hallatja még a hangját. A válogatás kapcsán kitért arra, hogy korántsem voltak könnyű helyzetben, négy napon át reggeltől estig dolgoztak. – Olyat, hogy mindenki meg legyen elégedve, nem nagyon tudunk létrehozni. Mindig lesznek kommentárok, elégedetlenek, de ilyen a világ, és hogyha néhányan közös nevezőre jutottunk abban, hogy a munkákat hogyan és hova helyezzük el, akkor abban nyilván volt valami ráció – fűzte hozzá Németh Júlia. A 88 éves BMC újraalakulása óta eltelt 23 év eseményeibe is betekintést nyújtott: az Abodi Nagy Béla festőművész és Kós András szobrászművész kezdeményezésére 1994-ben életre hívott szervezet első elnöke Kancsura István volt, az ő nevéhez fűződik a Szolnay-kiállítás és a Bethlen Kata Diakóniai Központban tartott első országos tárlat megszervezése. A következő, 1997-es marosvásárhelyi országos tárlat – immár Jakobovits Miklós elnöksége idején – már népesebb művészgárdát vonultatott föl, majd következett az 1999-es bemutatkozás, amelynek szintén a kolozsvári Diakóniai Központ adott otthont. Az áttörést 2002 jelentette, amikor a Romániai Képzőművészek Szövetsége kolozsvári fiókjának Szentegyház utcai galériájában állíthattak ki, ez volt az addigi legátfogóbb tárlat, Károly Zöld Gyöngyi szervezésében. Aztán 2005-ben nyitotta meg kapuit a Barabás Miklós Céh Farkas utcai székháza, amely kisebb csoportos kiállítások mellett sok egyéni tárlat helyszínéül szolgált. A következő mérföldkőnek a Minerva-ház bizonyult, „Kolozsvár egyik legjobban felszerelt és legszebb központi galériája, ahol Tibori Szabó Zoltán elnök szélesre tárta az ajtókat”; a Jókai utcai térben eddig öt alkalommal tartották meg a céh legnépesebb csoportjának évi értékfelmérő tárlatát. Boldogan konstatálta Tibori Szabó Zoltán, hogy a BMC művészei végre bejuthattak alkotásaikkal a Művészeti Múzeum termeibe, ugyanakkor a Minerva és az intézmény közötti jövőbeli együttműködést is kilátásba helyezte. – Amikor a helyszínekkel bajban lesznek, viszonozni fogjuk a mostani lehetőséget. Gratulálok a művészeknek, rangos kiállítás született – hangsúlyozta. Ami a múzeum jövőbeli tevékenységét illeti, Lucian Nastasă-Kovács kellemes meglepetéseket ígért a Kolozsvári Magyar Napok idejére, és másik két fiatal kollégájuk, Jakab Attila és Bencze Fruzsina rátermettségéről is biztosította a közönséget. Az ünnepélyes megnyitón a Barabás Miklós arcképével ellátott, Vetró András által készített bronz emlékplakettet, valamint oklevelet nyújtott át Németh Júlia és Kolozsi Tibor azoknak, akik a szervezet tevékenységének előmozdításához hozzájárultak. Elismerésben részesült Lucian Nastasă-Kovács igazgató (az erdélyi képzőművészet és a BMC tevékenységének népszerűsítéséért), Tibori Szabó Zoltán újságíró, művészetszervező (az erdélyi képzőművészet népszerűsítése terén szerzett elévülhetetlen érdemeiért, a céh szellemi és anyagi támogatásában kifejtett többéves önzetlen műpártolói tevékenységéért) és a Communitas Alapítvány (a minőségi erdélyi magyar kultúra, ezen belül a képzőművészet és a céh népszerűsítése, támogatása terén kifejtett tevékenységéért; a díjat Szép Gyula kuratóriumi alelnök vette át). A kortárs erdélyi magyar képzőművészet keresztmetszetét nyújtó országos kiállítás szerdától vasárnapig 10 és 17 óra között tekinthető meg a múzeum Főtér/Piaţa Unirii 30. szám alatti székhelyén; a Minerva-házban (Jókai/Napoca utca 16. szám) munkanapokon 10 és 14 óra között várják a látogatókat. A szombati közgyűlésen újabb három évre választották elnökké Kolozsi Tibort, alelnök maradt Németh Júlia és Élthes Barna, a gazdasági ügyintéző Takács Magdolna, a titkár pedig Tosa Katalin. A honlap kezelésével és a tagok közötti kapcsolattartással Horváth Lászlót bízták meg, és néhány fiatal képzőművészt is bevontak a régiófelelősi feladatok ellátásába. Mintegy félszázan kérték a céhbe való felvételüket, a bizottságban, amelyet az elbírálás érdekében hoztak létre, valamennyi szakterület képviseltette magát: Kuti Botond (festészet), Károly Zöld Gyöngyi (textilművészet), Gergely Zoltán (szobrászat), Koncz-Münich András (kerámia), Nagy Annamária (üvegművészet), Székely Géza (grafika), Mira Marincaș (fotó- és digitális művészet). Legfontosabb szempontként a minőséget és a szakmai végzettséget vették alapul, döntésük nyomán 16 személy nyert tagságot. A bizottság három kérelmezőt javasolt jelölt státuszra, ők egyéni tárlatok megrendezésével bizonyíthatják rátermettségüket. Három kérelmező esetében a főiskolai végzettség hiányát kifogásolták, a többiek felvételét a belépési nyilatkozatukat tartalmazó dosszié hiányossága miatt utasították el. Ferencz Zsolt Szabadság (Kolozsvár) 2017. január 24.Összegző képzőművészeti tárlatot nyitott Kolozsváron a Barabás Miklós CéhHatalmas érdeklődés övezte a hétvégén a Barabás Miklós Céh (BMC) országos kiállításának kolozsvári megnyitóját, amely az erdélyi kortárs képzőművészet elmúlt nyolc évének terméséből nyújt rendkívül gazdag és sokszínű ízelítőt. A mintegy kétszáz mű el sem fért a Szépművészeti Múzeumnak otthont adó Bánffy-palota egy termében, a Minerva-házba is bőven jutott belőlük. Németh Júlia művészettörténész, műkritikus elmondta, a céh képzőművészeinek nyolc éve nem nyílt hasonló, nagyszabású közös tárlata. A kiállítás másik nagy újdonsága, hogy a BMC 1994-es újraalakulása óta először nyílt alkalmuk arra, hogy a Bánffy-palotában mutassák be alkotásaikat, ezidáig ugyanis erre nem nyílt lehetőségük. Emlékeztetett, a Barabás Miklós Céh idén 88 éves, ugyanis 1929-ben hozta létre Kós Károly és Szolnay Sándor. A szervezet 1944-ben megszűnt, majd 1994-ben két régi tag, Abodi Nagy Béla és Kós András kezdeményezésére alakult újjá. Mint részletezte, azóta számtalan közös kiállítást mutattak be a céh által tömörített képzőművészek munkáiból, az eddigi legnagyobb ilyen eseményre Sepsiszentgyörgyön, a Gyárfás Jenő Képtárban került sor a céh alapításának 80. évfordulóján. A tárlatmegnyitón Kolozsi Tibor szobrászművész, a céh elnöke arról értekezett, hogy a szakmai szervezethez olyan képzőművészek tartoznak, akik Barabás Miklós szellemében alkotnak, a szervezet a kortárs vizuális művészet 150 jelentős művészét tömöríti. Kifejtette, ez professzionális hozzáállást jelent, azaz a képzőművészek komolyan veszik a munkát, és igyekeznek alkotásaikkal magas minőségi szintet elérni. Kolozsi úgy értékelt, a céh feladata, küldetése, hogy „benne maradjon a hagyományban”, és átadja annak értékeit a következő nemzedéknek. A BMC-t alapítói az erdélyi magyar képzőművészek fórumának szánták, ahol azok meg tudják mutatni magukat, ezt a feladatát ma is ellátja a szervezet. Lucian Nătasă-Kovács, a Szépművészeti Múzeum igazgatója kifejtette, az intézmény szívesen látta vendégül a BMC tárlatát, és meglepetésekre készül a Kolozsvári Magyar Napokra is. A hálás szervezet díszoklevelet és egy emlékplakettet adott át a múzeumigazgatónak, amelyet Vetró András szobrászművész készített. Bordás Beáta muzeológus, a tárlat kurátora elmondta, műfajilag rendkívül széles a tárlat kínálata. A céh tagjai fejenként két munkát küldhettek be a tárlatra, de meghívott vendég – köztük román – képzőművészek alkotásai is láthatóak a február 12-éig látogatható kiállításon. Kiss Előd-Gergely Krónika (Kolozsvár)| 2017. február 4.Szoborerdő Kézdivásárhelyen (Ilés-Muszka Rudolf és Vargha Mihály kiállítása)Három fontos pillére van e tárlatnak. Először is a kettejük művészetben fogant barátsága. Ugyanakkor a szülőváros, iskolás éveik városa, Kézdivásárhely iránti ragaszkodásuk. A szülőváros számukra olyan képzet, amelyet magukkal vihetnek bármikor, tágíthatják határait. És harmadikként ott az iskola, a rajzosztály, az egykori tanárok, diáktársak, a KÖZÖSSÉG iránti tisztelet, amelyre és akikre büszkék. Vargha Mihály a 40 éves rajztagozatra emlékezve jó értelemben vett boszorkánykonyhához hasonlítja a második emeleti rajztermet, gipsz izomemberrel, görög istenekkel, terpentinszaggal, múzeumokat megszégyenítő bokálygyűjteménnyel, no meg nagy tudású, fegyelmet követelő, de nagyon szerethető tanárokkal. Ők még az a szerencsés rajztagozatos nemzedék, amelyet mindkét művészházaspár tanított, a Kosztándi és Vetró házaspár is, de amelyet művészeti, szakmai irányítása mellett más kiváló tanárok is segítettek alkotóvá válásában. Ilyen volt a Szőcs tanár házaspár (Piroska és Géza). Visszaemlékezésekből tudjuk, hogy Kosztándi Jenő hazafelé menet az utcán is tanított, azóta tudják, hogy a penész és a zuzmó a házfalakon szép is tud lenni, hogy miért kicsi a Giacometti-szobrok feje, miért egyedi Kézdi főtere. A Vetró házaspár pedig nemcsak a szakmai fortélyokra okította, hanem Kolozsvár, a továbbtanulás irányába kalauzolta diákjait, igazi kifutópályát készítve elő számukra. Én ezt a három pillért kiegészíteném egy negyedikkel, mégpedig a szakmaiságukkal, szobrászatukkal, amely találóan, miként a cím is sugallja: szoborerdőként viselkedik. És ha együtt, tömegesen szemléljük, egyfajta esztétikai élményben van részünk, de úgy, ahogy az erdőt sem lehet egyszerűen csak a fák együttesének felfogni, itt is külön-külön kell szemügyre venni a szobrokat. És fontos hangsúlyozni, hogy nem két erdőről van szó, hanem egy szoborerdőről, mégis, az elrendezésnél ügyeltek a művészek, hogy saját teret hagyjanak egymásnak, nem elnyomva, belekontárkodva a másik munkájába, középen egy „fák”, ebben az esetben szobrok nélküli teret, tisztást hagyva a szemlélőnek, a tárlatlátogatóknak. Ilés-Muszka Rudolf szobrait, alkotásait kevésbé ismerheti a kézdivásárhelyi közönség, egyéni kiállítása nem volt ez idáig szülővárosában. A 2003-tól Veresegyházon élő szobrásznak a múlt év elején, 2016 februárjában nyílt első egyéni tárlata az új otthont adó városban, éppen ezért fontosnak tartjuk, hogy most egykori iskolatársával bemutatkozik régi otthonában is. Rudolf szobrainak letisztult formája felszabadítja a fa anyagszerűségét. Munkáinak minden darabja, legyen az fa vagy kő, megvalósítja az anyag és forma, a hagyományos és kortárs szobrászat egymásba olvadását, amely nem megbékélt egymásmellettiség, hanem energikus absztrakt játékká minősül. A talált tárgy, illetve a talált forma felhasználása, beépítése is jellemző szobraira (gondolok itt a Farsang és Kopott idő címűre). Összeköti, összeilleszti ezeket a talált tárgyakat, olyan tárgy- vagy „szoborimplantációt” hozva létre, amely egyszerű, független létezésében képes megteremteni saját terét és auráját, páratlan ügyességgel álcázva a tárgy eredeti funkcióját. Töviskoszorú című szobra árulkodik legkevésbé csináltságról, mintha csak a kiismerhetetlen természet hajlítaná töviskoszorúvá a tüskés ágat, mintha a véletlen feszítené meg az ágnyalábot. E Krisztus-szobor egyszerűségében ott a drámaiság, a magárahagyottság, az elesettség, a csonkaság, a prométheuszi kín, az áldozatvállalás ereje. A vertikális irányú, ég felé nyújtózó, karcsú, Kacérkodó című szobra formáját, lendületességét tekintve hajaz Vetró Artúr Integető lányára. Ezen az alkotásán, akárcsak a bejáratnál található Anyaság című szobrán, az erőt nem a tömeg, a darabos megmunkálás, az anyagszerűség képviseli, hanem a folyamatosság, a hajlékonyság, az anyag láthatatlan szívóssága. A kézdivásárhelyieknek most plasztikáival mutatkozott be, de pasztell- és ceruzarajzai, teljesen különálló grafikai munkái is vannak. Vargha Mihály szobrászati munkásságát talán jobban ismeri a kézdivásárhelyi közönség, többször állított már ki a múzeumban, a március 15-ei ünnepi tárlatok állandó résztvevője, és ne felejtsük, első egyéni tárlata 1991-ben pontosan itt, a múzeum e termében nyílt, amikor néhai Incze László így fogalmazott: „Ez a mai kiállítás nem pusztán egyike az eddig közel 200 tárlatnak, hanem e kisváros képzőművészeti életének fontos eseménye, jelzése annak, hogy az itt élő tehetséges képzőművészek száma gyarapodott.” Saját bevallása szerint, hogy a szobrászat mellett döntött, egyrészt első tanárának, mesterének, Vetró Andrásnak, másrészt a térbeliség, a három dimenzió igézetének köszönhető. És elmondhatjuk, hogy leginkább a fa bűvöltje ő is. Keményebben nyúl az anyaghoz, mint Rudolf, kifejezésmódja nyersebb, már-már barbár, ösztönös, néha meghagyva a fa kérgét, a maga természetes szépségét, fest, rárajzol. De ez is változó nála, mert ismerjük Levélkürt című kisplasztika-sorozatát, ahol azért a finoman csiszolt faplasztikák a jellemzőek. A jelen tárlat nem nyújthat teljes képet Vargha Mihály munkásságáról, de néhány sorozatából (az Üreg, a Fej, a Bálványok) láthatunk itt reprezentatív alkotást. A Bálványok sorozatból most a nagyobb méretű munkákat hozta el, hatásos elrendezésben sorakoztatva fel a terem egyik sarkában. Ezek monumentális hatást keltenek, de egyben élettel teltek, emberiek és gyöngédek. A szobrainak hasadékain és résein áthatoló fény egyszerre tölti ki és alakítja a formát, amely a szimbólumképzésen túl az asszociációk sokaságát is elindítja a nézőben. A két szobrász többnyire fából készült alkotásai mint erdő/szoborerdő lélegeznek, miként mi is lélegzünk, szemlélvén őket, s nyílunk meg egymás számára. DOBOLYI ANNAMÁRIA Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. március 13.Március idusát köszöntő tárlat (Kézdivásárhely)Huszonnyolcadik alkalommal nyílt meg a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum időszakos kiállítótermében a háromszéki és brassói képzőművészek március idusát köszöntő ünnepi tárlata. A tegnapi megnyitón több képzőművész személyesen is jelen volt. Dimény Attila múzeumvezető köszöntötte a megjelent alkotókat és a nagyszámú művészetkedvelő közönséget, hangsúlyozva: az idei kiállítás az eddigiek közül a leggazdagabb, hiszen negyvennégy kortárs képzőművész több mint ötven alkotással van jelen az ünnepi tárlaton. Elmondta, a kiállítás megszervezését a múzeum munkaközössége és a kézdivásárhelyi képzőművészek vállalták magukra. Dimény Attila felkérte a jelenlevőket, hogy egyperces néma csenddel és kegyelettel emlékezzenek a márciusi ünnepi tárlatok megálmodóira, a közel tíz éve elhunyt Incze Lászlóra és a múlt hónapban elhunyt Kosztándi Jenő festőművészre. Azt is bejelentette, hogy a Székely Nemzeti Múzeumnak köszönhetően évente katalógus készült a tárlatokról, két éve pedig az aktuális kiállítást bemutató kiadványt lapozhatják a tárlatlátogatók. Az idei kiállítás kurátora, Dobolyi Annamária művészettörténész elmondta, az állandó kiállítók mellett olyanok is vannak, akik először állítottak ki. A tárlatot Deák Ferenc Loránd magyartanár méltatta. Közreműködött Józsa Irén és Nagy-Babos Tamás magyartanár – Arany János Erdély és Kapui Ágota Így múlik el című versét adták elő –, valamint a Cantus kamarakórus Fórika Balázs karnagy vezényletével. A kamarakórus Kosztándi Jenő emlékére Hector Berlioz francia romantikus zeneszerző híres művének, a Rákóczi-indulónak a magyar változatát énekelte el. Kiállító művészek: Albert Levente, Balázs István, B. Hajdú Enikő, Éltes Barna, Haszmann Júlia Réka, Hervai Katalin, Koszta Ervin, Kovács Géza, Köllő Margit, Miklóssy Mária, Petrovits István, Péter Eszter, Simó Enikő, Ütő Gusztáv, Vargha Mihály és Vinczeffy László Sepsiszentgyörgyről, Deák M. Ria és Deák Barna Kovásznáról, Albert Sándor, Ábrahám Imola, Ábrahám Jakab, Bartha Árpád, Bartha Bíborka, Csutak Levente, Gyulai Nagy Margit, Jakabos-Olsefszky Imola, Mattis-Teutsch Waldemar, Sipos-Gaudi Tünde, Tomos Tünde és Vetró-Bodoni Sebestyén András Brassó megyéből, Csillag Mónika, Kosztándi B. Katalin, ifj. Kosztándi Katalin, Kosztándi Jenő, Máthé László, Sárosi Csaba, Sárosi Mátyás, Szász Edit, Vajna László, Vetró András, Vetró-Bodoni Zsuzsa Kézdivásárhelyről, Bartos Jenő Jászvásárról, Ilés-Muszka Rudolf Veresegyházáról és Vălean Tünde Temesvárról. A kiállítás április 9-ig tekinthető meg, és az ünnepre való tekintettel ma és március 15-én – a főtéri ünnepség előtt és után – is nyitva tart a múzeum. Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. április 10.Megújult az emlékszoba (Kőrösi Csoma Sándor Napok) Hidegben, szemerkélő esőben zajlottak szombaton Csomakőrösön a 28. alkalommal megszervezett Kőrösi Csoma Sándor Napok zárórendezvényei. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy nem telt meg a faluközpontban lévő Csoma-szobor körüli tér, a jelenlévők leginkább a meghívottak, a tudományos értekezlet résztvevői, a szervezők közül kerültek ki. A helyiek távolmaradása jellemző volt a három nap több eseményére is. A zárónap első közrendezvényére a kovásznai turisztikai információs irodában került sor, ahol A bölcsesség útjai – Nyolcvan év együttérzést ünnepelve címmel nyílt kiállítás, amellyel a dalai láma 80. születésnapját ünnepelték. A kiállítás megnyitóján jelen volt Tashi Phuntsok, a XIV. dalai láma hivatalos európai uniós képviselője, a brüsszeli Tibet-iroda vezetője, valamint munkatársa, Rigzin Choedon Genkhang. A képviselő beszédében hangsúlyozta: számára megtiszteltetés, hogy a kovásznai tárlaton látható pannókon megjelenik Tibet, megismerhetők a dalai láma célkitűzései, életszemlélete. Sógor Csaba RMDSZ-es európai uniós képviselő beszédében párhuzamot vont a romániai magyarság és a tibeti közösség sorsa között, érzékeltetve: mindkét csoport elnyomásnak van kitéve. Csomakőrösön ünnepi istentisztelettel kezdődött a nap, igét hirdetett ft. Adorjáni Dezső Zoltán, a romániai evangélikus-lutheránus egyház püspöke. Ezt követően került sor a Csoma-szobor koszorúzására. Márton Árpád RMDSZ-es parlamenti képviselő a Csoma-életút mai fiataloknak szóló üzenetéről beszélt: minden energia befektetésével, maximális szakértelemmel, konok kitartással, következetességgel végezzék munkájukat – hangoztatta. „A mai nap üzenete, hogy nekünk itt nem könnyű, szabadságunk csak részleges, fenyegetik közösségünket, de ez nem tántorít el, nem veszítjük el a reményt, pontosan kell végeznünk munkánkat” – figyelmeztetett a politikus. A koszorúzási ünnepségen rövid műsorral léptek fel a helyi iskola tanulói Kosztándi Annamária tanító vezetésével, közreműködött a kovásznai ifjúsági fúvószenekar Kertész Barna irányításával. A Csoma-emlékház udvarán került sor a Kőrösi Csoma Sándor Emlékérem átadására. A megtisztelő díjat idén Irimiás Balázs nagyváradi születésű építész kapta. Sógor Csaba méltató beszédében kiemelte: a fiatal építész érdeme, hogy megmentette a zanglai királyi palotában lévő Csoma-emlékeket, létrehozta a Csoma Szobája Alapítványt. Az emlékérmet Gazda József, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnöke nyújtotta át. Irimiás Balázs köszönőbeszédében hangsúlyozta: a kitüntetés nemcsak őt illeti, hanem feleségét, Olgát is, valamint azt a több mint négyszáz önkéntest, akikkel együtt dolgozhatott. Gazda József az ünnepség záróbeszédét a hála köré fonta. Hála illeti mindazokat – intézményeket, önkormányzatokat, egyházakat, civil szervezeteket, magánszemélyeket –, akik a Csoma-napok sikeréhez hozzájárultak – hangsúlyozta. Nem tudja, a jövő évi rendezvényen itt lesz-e, de azt kívánja, hogy a Csoma-napok görgetegként folytatódjanak ötven év múlva is. Áldás, békesség mindenkinek – fejezte be rövid szónoklatát. A csomakőrösi rendezvények keretében nyitották meg a felújított Csoma-emlékszobát (a változások Irimiás Balázs nevéhez fűződnek). Dr. Flender Gyöngyi, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának konzulja megnyitóbeszédében aláhúzta: az emlékszoba átépítése új, messzire vezető távlatokat nyithat meg. Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja sepsiszentgyörgyi fiókintézetének vezetője elmondta, eddig az új alapokat alakították ki az emlékszobában, de a munka folytatódik. Külön méltatta Bende Tamás lelkész hozzáállását, akinek sok munka köszönhető. A Csoma-emlékházban is friss kiállítás nyílt. Az Egy orbaiszéki katonarendi család lakáskultúrája a 18–19. század fordulóján című tárlatot dr. Pozsony Ferenc, dr. Kinda István kurátorok, valamint dr. Szőcsné Gazda Enikő állította össze. A nap folyamán a Tündérkert Székelyföldi Nagycsaládosok Egyesülete programmal egybekötött gyermekmegőrzőt működtetett. Felvállalták, hogy a gyerekeknek érthető módon, vetélkedőkkel egybekötve mutatják be Csoma életútját, a szülői háztól indulva, végig a Kelet-kutató életének fontosabb állomásain – mondta el érdeklődésünkre Hegyeli Attila, az egyesület tagja. Szombat este a kovásznai városi művelődési háznál Széchenyi István-domborművet lepleztek le. Készítője Vetró András, az alkotás adományozója Halasy-Nagy Endre. A dombormű elhelyezését a kovásznai helyi tanács is elfogadta – igaz, viták, érdekellentétek mellett. A pénteki tanácsülésen az RMDSZ-es és MPP-s városatyák kivétel nélkül igennel szavaztak, de a román pártok képviselői távolmaradásukkal tüntettek, így a román közösséget egyedül dr. Mihai Tozloveanu független tanácstag képviselte. A napot a Kovásznai Művelődési Központban tartott előadások zárták, fellépett a Százlábú Néptáncegyüttes, majd a pápai SK Társulat a Jövőre veled ugyanitt című darabot mutatta be. Bokor Gábor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. április 14.Széchenyi-dombormű KovásznánAz idei Kőrösi Csoma Sándor-napok alkalmával avatták fel a kovásznai művelődési ház homlokzatán a Széchenyi István-domborművet, a kézdivásárhelyi Vetró András szobrász alkotását, Halasy-Nagy Endre budapesti újságíró, kutató adományát. Az avatóünnepségen Gyerő József polgármester beszédében méltatta Széchenyi Istvánt, a reformkori államférfit. A dombormű leleplezésével Kovászna is kinyilvánítja a legnagyobb magyar iránt táplált tiszteletét, fejet hajtva életműve előtt. „A domborművel emlékezünk a magyar társadalom reformkori szemléletváltásában, megújításában vállalt szerepére, irodalmi, politikai, gazdasági munkásságára” – fejtette ki Gyerő József. Halasy-Nagy Endre Széchenyi István és Kőrösi Csoma Sándor kapcsolatát elevenítette fel. Kőrösi Csoma Sándor második tibeti útján tartózkodott, amikor 1825-ben Széchenyi a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) segítségével megszavazott számára egy jelentős összeget. Vetró András szobrászművészről elmondta, hogy hasonló alkotásai díszítenek Szlovákiától Németországig, Szlovéniától Magyarországig számos várost. Végezetül felolvasta Széchenyi írását Kőrösi Csoma Sándorról: „Egy szegény, árva magyar, pénz és taps nélkül, de elszánt, kitartó hazafiságtól lelkesítve – Kőrösi Csoma Sándor – bölcsőjét kereste a magyarnak, és végre összeroskadt fáradalmai alatt. Távol a hazától alussza örök álmát, de él minden jobb magyarnak lelkében.” Nem példázza semmi jobban tiszteletét iránta, mint az, hogy Kőrösi Csoma Sándor síremlékéről Széchenyi István által megrendelt kép állott íróasztalán, amely 1876-ban ajándékozás útján az MTA tulajdonába került. Az emlékjelt Balogh Zoltán református esperes áldotta meg Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. június 13.Család és egészség hete KézdivásárhelyenMegmozdultak kicsik-nagyok Az időjárás lehetett volna kegyesebb, a tervezett tevékenységek zömét azonban így is sikeresen meg lehetett tartani, jövőre is számíthatnak a programokra a céhes városiak – összegeztek a Család és egészsége hete elnevezésű rendezvény szervezői hétfőn, az eseményt kiértékelő sajtótájékoztatón. – Ötödik alkalommal hozták tető alá a rendezvényt, ezúttal kevesebb programmal, de töretlen lelkesedéssel – mondta Kocsis Zoltán szervező, a kézdivásárhelyi sportiroda részéről. – A családos vasárnappal rajtolt a programsorozat, az oroszfalvi templomban Szőcs Csaba és Zsuzsa beszélt arról: miként jelenik meg az egészség fogalma a Bibliában, mit tanít nekünk erről Isten, ezt mintegy hatvan személy kísérte figyelemmel. Kincsünk, az egészség címmel rajzpályázatot is hirdettek, a kiértékelő és díjkiosztó barátságos hangulatban zajlott a szentkatolnai Rebeka Missziós Központban, ahol a munkákat Vetró András szobrászművész értékelte. A Zöld Nap Egyesület szokás szerint társszervezői szerepet vállalt, Ráduly Attila elmondta: négy program lebonyolításában vett részt, ezek közül nagy sikernek örvendett az asztalitenisz-verseny, amely igazi családi eseménynek bizonyult. Nem kedvezett a csütörtöki futónapnak az esős időjárás, ezúttal csak nyolc család vett részt (a korábbi években ennek négyszerese), ám a zárt térben is sikerült alaposan átmozgatni az izmokat. Pénteken már 62 bringás képezte a Kritikus tömeg kerékpáros felvonulást, és népszerű volt a záró program, azaz a Nemere útján vasárnap tett biciklis kirándulás is, 33 bringás tekerte végig az 58 kilométeres távot, zömmel mezei-erdei utakon, a Kézdi–Perkő–Kiskászon–Kővár–Torja–Futásfalva–Ikafalva–Csernáton–Kézdi útvonalon. Főként baráti társaságok vettek részt a lábtenisz-bajnokságon, és amint Lénárt Adolf fogalmazott, a harmadik alkalommal megrendezett családi kosárlabdaverseny is nagyon jól sikerült: tíz család nevezett, két korosztályban zajlott a vetélkedés, de azok is csiszolhatták kosárra dobási tudományukat, akik nem alkottak csapatot. Érdeklődés hiányában elmaradt az élelmiszeradalékokkal kapcsolatos interaktív beszélgetés, ám ezt talán más keretek között pótolni lehet, érdemes ismét meghirdetni. A szervezők köszönik a támogatók segítségét (Lénárt optika, Kertész optika, Francia pékség, Senso Kft., Mi-Tu-Ház Kft., Kerekes kürtőskalács és lángos, Székely vendéglő), és ígérik: jövőre is lesz hasonló programsorozat, hiszen amint elhangzott, van igény rá a családok részéről. Farkas Imola Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. június 15.Az erdélyi képzőművészet hírvivőjeÉletöröm és áradó ötletek Újabb díszpolgárral lett gazdagabb a céhes város: tegnap délután régi adósságát törlesztette Kézdivásárhely, amikor a néhai Kosztándi Jenő festőművészt hivatalosan is beemelte legnagyobbjai közé. Neje, Kosztándi Katalin, számos tisztelője, volt tanítványa és művészkollégák jelenlétében zajlott az ünnepség a Nagy Mózes Elméleti Líceum aulájában, majd emlékplakettet, Vetró András szobrászművész alkotását leplezték le a Márton Áron utcai szülőháznál. – Kosztándi Jenő élete több szállal kötődik a Nagy Mózes Elméleti Líceumhoz, a kiváló festészetórák, a tanítványok szeretete, a kollegiális kapcsolatok, a fizikaterem csillagos mennyezete mind-mind az ő emlékét őrzik – fogalmazott Bejan András, a tanintézmény igazgatója. – A Kosztándi házaspár kezdeményezésére és irányításával 1971-ben jött létre a rajztagozat – Jenő bácsi órái életre szóló élményt jelentenek számtalan nemzedék számára. A színek és formák összhangjának elkötelezett híveként, gazdag szellemi és lelki hagyatékot adott át tanítványainak, a képi ritmusokat a klasszikus zene szeretetével kötötte össze. Nyugdíjaséveiben is életben tartotta és ápolta kapcsolatát az iskolával, a tehetséges diákokat műtermében oktatta, a rajztagozat éves, számadó kiállítását figyelemmel követte, a nagyobb rendezvényeken mulasztás nélkül jelen volt. Kiváló kapcsolatteremtő képessége, oldott humorérzéke által az erdélyi művésztársadalom és a kisváros kulturális életének meghatározó alakja volt, műterme a helyi értelmiség és az átutazó művészek találkozóhelye. Dr. Deák Ferenc magyartanár – a megtisztelő személyes barátság birtokában – a festőművész életművéről nyújtott tartalmas összefoglalót, a munkákon keresztül az alkotó személyiségjegyeit, emberi nagyságát is felvillantva. – Szegényebb lett a világ, amikor örökre letette az ecsetet Kosztándi Jenő, aki nemcsak művészként, emberként is hatalmasat alkotott. Fájó szívvel búcsúztam tőle, akit mi, kézdivásárhelyiek a legnagyobb büszkeségeink között tartunk számon, de tisztelték őt egész Erdélyben és a határon túl is. 87. életévében hirtelen hunyt el, hatalmas kulturális örökséget hagyva hátra. Hosszú és tartalmas életet élt, vidámsága és életkedve mindvégig töretlen volt. Mindig volt a tarsolyában egy vicc, amelyet örömmel osztott meg azzal, akivel éppen szóba elegyedett, és ilyenek nagyon sokan voltak, hiszen mindenki tisztelte, szerette őt. Halálával fontos feladatot hagyott ránk: örökségét immár nekünk kell őriznünk, és vigyáznunk arra, hogy munkásságát az utánunk jövő nemzedékek is ismerjék, megismerjék. Szívünkben örökké élni fog – osztotta meg gondolatait Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere. „A művész nem titkolt szándéka a fehér vásznon a rendteremtés, hogy a kor ritmusát úgy láttassa, amint érzelmei sugallják és értelme vezérli” – őrzi Kosztándi Jenő hitvallását az emlékplakett. Farkas Imola Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. július 1.Kezdődik a 25. Incitato nemzetközi lovas művésztáborAz Incitato Sportegyesület szervezésében holnap kezdetét veszi a jubileumi, 25. Incitato nemzetközi lovas művésztábor. Az idei tábor témája a lovas legendák, ennek jegyében alkot majd huszonhat hazai, magyarországi és németországi képzőművész – festő, grafikus, fotós és szobrász – két héten keresztül. A művésztábor ideje alatt készült alkotásokat július 16-án délben a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum időszakos kiállítási termében megnyíló tárlaton mutatják be a nagyközönségnek. A művésztelep helyszíne immár tizennegyedik éve a bálványosfürdői Vár és Kárpátok Panzió. A tábor művészeti vezetője Vincze László grafikusművész, a táborszervező pedig Tóth Ildikó. Háromszéket a kovásznai Deák M. Ria és Deák Barna, a sepsiszentgyörgyi Simó Enikő, a kézdivásárhelyi Nagy Lajos, Sárosi Csaba, Vetró András és Vetró-Bodoni Zsuzsa, valamint Bimbó Botond, Gábor Balázs, Máthé Balázs és Németh Orsolya „művészpalánta” képviseli. Az egyre csökkenő anyagi támogatás miatt Magyarországról csak három alkotó vesz részt az idei táborban: Gonda Zoltán Debrecenből, Ürmös Péter Budapestről és Vincze László Sárándról. A művészek zöme visszatérő, a Németországból érkező Balla-Móni Aranka újonc. A műtermi munka mellett a tábor programjában egész napos tanulmányi kirándulás is szerepel, amelynek során a művészek a kovásznai Kádár László- és a kézdivásárhelyi Kosztándi-képtárat, kézdivásárhelyi műtermeket, valamint kézdialmási és kurtapataki lovardákat látogatnak meg. Iochom István / Háromszék; Erdély.ma 2017. augusztus 30.Amikor a víz vérré változikHavad települései jövőt álmodnak Szombaton falustársi találkozó keretében szökőkutat és turulmadaras emlékművet avattak Havadon, mint az összetartozás és élni akarás jelképét. Havadon tízévente szerveznek falustársi találkozót, amikor a helyben maradottak hazahívják és fogadják az elszármazottakat. Idén csak a hetedik évet számlálják a tízből, mégis úgy döntöttek, most szervezik meg az ünnepséget. Szombaton délelőtt a zsúfolásig telt református templomban adtak hálát Istennek az elvégzett közös munkákért és az együttlét lehetőségéért. Nagy Attila lelkipásztor arra figyelmeztette az ünneplőket: ha csak néhány évente is gyűlnek össze, térnek haza a havadiak, lelküket sose rágja „féreg”. Nem az a fontos, hogy kit hová sodort az élet, és hogyan használta ki az élet adta lehetőségeket, hanem az, hogy tudjanak mindig hazatérni, együtt lenni, eredményeket felmutatni, és hogy hozzák el gyermekeiket is, mutassák meg nekik azt a helyet, ahol születtek. Az istentisztelet keretében László János tanár mutatta be a helyi születésű ifj. Csalóka Ernő lelkész teológiai szakdolgozatát, a havadi egyházközség történetét feldolgozó, frissen megjelent kiadványt. Az egyházközség most fejezte be gyülekezeti házának és a ravatalozónak a kialakítását, ezért Nagy Attila lelkész köszönetet mondott a helyiek és az önkormányzat adományaiért és Mihály Domokosné tárgyadományáért. Az új gyülekezeti ingatlant istentisztelet után hálaadás és zsoltáréneklés mellett adták át a közösségnek. Összefogás és új kenyér Ezután került sor a templom előtti felújított téren a turulmadaras emlékmű és egy, a község öt településének nevét jelző szökőkút leleplezésére és átadására. A szervezők úgy gondolták, az idei találkozásnak ne csak személyi, hanem társadalmi, nemzeti okai is legyenek, ezért állítottak emlékoszlopot, s tetejére a Vetró András kézdivásárhelyi mester alkotta turulmadarat, mint a magyarok ősi hitvilágának emléke, az égi hatalom és az uralkodói fensőbbség megtestesítője, az isteni gondviselés és iránymutatás, a magyar nemzeti identitás és összetartozás jelképe, de a szökőkút is a község településeinek összetartozását jelzi. A turulmadár szimbolikájáról László János beszélt, majd a Maros Megyei Tanács elnöke köszöntötte az ünneplőket. Péter Ferenc az összefogásra hívta fel a figyelmet, és úgy véli, ma, amikor az elvándorlás jelenségével kell szembenéznünk, fontos szerepe van minden elemnek, ami az összetartozást erősíti. Havadon ma is építkeznek, összefogást jelképező emlékművet adnak át: így lehet erős, fiataljait itthon tartó és élhető közösséget létrehozni, és az erős közösségnek erős elöljárói is vannak – emelte ki. A havadiakkal együtt ünnepeltek az anyaországi testvértelepülések képviselői is. Bazán Tibor, Hévízgyörgy polgármestere elmondta: ez alkalomból az ünnepi asztalra ők hozták az új kenyeret, a magyarok kenyerét, amelyet nemzeti színű szalaggal kötöttek át, jelképezve a múltat, jelent, jövőt. A jövőben pedig csak azok a kapcsolatok tudnak élni, fejlődni, amelyekért együtt küzdenek meg a felek – fogalmazott. Kovács Béla önkormányzati képviselő Ózdszentsimon testvéri üzenetét tolmácsolta a községnek. Az ünnepi műsor rendjén felléptek a havadi gyerekek és ifjak, a gegesi Ajándék zenekar, a havadi Vadburusnyán csoport és a gegesi kórus, majd közös énekkel és a templomkertben álló emlékmű megkoszorúzásával zárult a rendezvény. A jövő üzenete Az Üzenet a mélyből nevet viselő köztéri alkotás leleplezése kapcsán Veress Gergely Domokos, Havad polgármestere hangsúlyozta: ez az ünnepség az egész községé, hiszen az emlékmű az öt falu közös jelképe, az egyet akarás, az összetartozás, az együtt gondolkodás, a szép törekvések életet jelző szimbóluma. „Ebbe az emlékműbe nemcsak múltunkat álmodtuk bele, hanem a közös jövőnk felé vezető járható utat is” – fogalmazott az elöljáró. Az élni akarást, a szárnyalást képzelték bele az alkotásba, hisz Geges, Rigmány, Nyárádszentsimon és Vadasd küldi az ő erejét, becsületes munkáséletét, küzdelmét, hitét szivárványsugárba kötve Havadra, így válik egységgé a község élete, egy nagy, közös szívdobbanásba. A víz maga a megmaradás, az élet, hisz az egymást ölelő cseppek egymást erősítik, álmokká, erővé, életté duzzadnak, és így nem az öt falu lankadó erejét, hanem szívós, embert próbáló tartását, megmaradását, élhető jövőjét látják benne. Vér vízzé nem válik – tartja a szólás, de itt vérré változik a víz, és erő, alkotás, jövő bontakozik ki. „Az emlékmű akkor él, ha a forrás, a víz mi magunk vagyunk, ha mindenki hozzáteszi verejtékének gyöngyeit, lelkének lüktető áramlását, sodrását és bizakodó hitét is” – figyelmeztette a közösséget a polgármester. GLIGOR RÓBERT LÁSZLÓ / Népújság (Marosvásárhely) 2017. szeptember 11.Leleplezték Bethlen Gábor szobrát AranyosegerbegyenA Reformáció 500. évfordulójára és a Bethlen Gábor (1580-1629) által 400 éve megadott vásártartási jogra emlékezve az erdélyi fejedelemről készült bronzszobrot lepleztek le vasárnap délelőtt a Kolozs megyei Aranyosegerbegy településen. Az ünnepségen Daróczi Attila helyi református lelkész elmondta: a több éves álom valósult meg a szoborállítással, amely Fábián Zsigmond nyugalmazott aranyosgerbegyi történelemtanár ötlete volt. A rendezvény már szombaton elkezdődött három népszerűsítő előadással, majd kulturális programokra került sor a helyi kultúrotthonban. Vasárnap igét hirdetett Szegedi László lelkipásztor, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora, majd a résztvevők átvonultak a parókia udvarára, ahol leleplezték Bethlen Gábor kő talapzaton álló, bronzból készült mellszobrát, Vetró András szobrászművész alkotását, akinek vallomása szerint a munka során népünk gazdagításának érzése hatotta át. „Ötszáz évvel ezelőtt adatott meg nekünk az ige magyarul, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem pedig négyszáz évvel korábban oly módon támogatta ezt a közösséget, hogy még ma is ennek áldásaiból élnek. Hallgassuk meg Isten szavát, mert másképp mindennapi munkánkat nem kíséri áldás, hiszen Isten igéje örök igazságot hordoz” – mondta vasárnapi igehirdetésében Szegedi László lelkipásztor, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora. Csernáczki Andrea aranyosegerbegyi pedagógus arra emlékeztetett: Bethlen Gábor fejedelem 1617-ben a falunak vásártartási jogot, a helyi református egyháznak pedig területet adományozott templomépítésre, működésének támogatására. „Bethlen Gábor és a reformáció elválaszthatatlan egymástól. Bethlen Gábor kiváló politikus és stratéga volt, aki pártolta a művészetet és az oktatást, s olyan időszakban vezette Erdélyt, amelyet később Erdély aranykorának neveztek” – méltatta az erdélyi fejedelmet Barabás János konzul. Csutak Lajos a Tordai Református Egyházmegye részéről Isten áldását kérte az aranyosegerbegyi gyülekezetre. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár) 2017. szeptember 13.Vetró András szobra AranyosegerbegyenA reformáció 500 éves évfordulója alkalmával vasárnap a Kolozs megyei Aranyosegerbegyen a hálaadó istentisztelet után ünnepélyes keretek között leplezték le Bethlen Gábor erdélyi fejedelem mellszobrát, a kolozsvári származású, kézdivásárhelyi Vetró András szobrász alkotását. A szoboravatást megelőző napon, szombaton a református templomban a reformációról és Bethlen Gábor fejedelem életéről, koráról és munkásságáról, valamint Bethlen Gábor és Aranyosegerbegy kapcsolatáról szóló előadások hangzottak el. (iochom) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. szeptember 19.Ajánló* A Szolnay Sándor-díjával kitüntetett erdélyi magyar grafikus, festő, illusztrátor, Soó Zöld Margit egyike a „kolozsvári grafikai iskola” azon kiemelkedő művészegyéniségeinek, akik a főiskolán festészetet végeztek, ám a hatvanas–hetvenes években mégis főként grafikai alkotásaikkal váltak ismertté. Egyéni tárlattal jelentkezik a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház kiállítótermében szeptember 21-én, csütörtökön 17 órától. A kiállítást Vetró András kézdivásárhelyi szobrász méltatja. * A kovásznai művelődési ház kiállítótermében szeptember 22-én 17 órakor megnyitják Török Gáspár marosvásárhelyi fotóművész egyéni kiállítását. * Szeptember 25-ig látogatható A varázslatos Bánffy ménes című tárlat a szentgyörgyi Lábas Házban, hétköznapokon 8–16 óráig, csütörtökönként 9–17 óráig. Hétvégén zárva. TORTOMA Szeptember 19-én, kedden 19 órakor Erdővidék Múzeuma Kászoni Gáspár-termében Gurul a Rádió címmel beszélgetésre kerül sor Kádár Zoltán újságíróval, rádiós szakemberrel és a Marosvásárhelyi Rádió Gurul a Rádió 2017-es csapatának tagjaival. Házigazda: Demeter Zoltán művelődésszervező. HUMORPINCE A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház Pinceklubjában szeptember 20-án, szerdán 18 órától tartja évadnyitóját a Humorpince. Meghívott Fadgyas Egmond előadóművész. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. szeptember 27.AJÁNLÓKIÁLLÍTÁS A kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban ma 18 órától megnyitják a tordai képzőművészek Színek és formák című kiállítását. Kiállítók: Deleanu Márta festőművész és grafikus, Nagy Anna Mária üvegiparművész, Labancz Cismasiu Ágnes textilművész, Suba László szobrászművész. A kiállítást megnyitja Vetró András szobrászművész. Közreműködik Bagoly Anabella, a Nagy Mózes Líceum tanulója. Házigazda Dimény Attila múzeumvezető. ELŐADÁS A Háromszék Táncegyüttes új produkciója, A Csillagösvény népe a Háromszék Táncstúdióban látható ma és holnap 19 órától. Jegyek a sepsiszentgyörgyi kulturális szervezőirodában kaphatók. MESEFESZTIVÁL Szeptember 25–30. között a sepsiszentgyörgyi Tipe Tupa Egyesület szervezésében zajlik a Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztivál, amely a népmesék világára, a bennük rejlő bölcsesség feltárására, hagyományaink, nyelvi és lelki örökségünk felfedezésére hivatott rávilágítani. A fesztiválon minden korosztály megtalálhatja a neki legjobban tetsző programpontot: lesznek közösségi, de terápiás célzatú mesélések is. Több programra előzetes bejelentkezés szükséges, illetve jegyköteles a belépés. Jegyek elővételben 20 lejért a városi szervezőirodában, a Székely Hírmondó sepsiszentgyörgyi és kézdivásárhelyi székhelyén, illetve a helyszínen. Gyerekeknek a belépés ingyenes. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
