Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 1267 találat lapozás: 1-30 ... 1201-1230 | 1231-1260 | 1261-1267
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Antal Árpád

2017. augusztus 28.

Gyermekeinknek építjük a templomot
Ősi szokás szerint kereszteléssel kezdődött tegnap a Zakariás Attila tervezte Gyöngyvirág utcai református templom szentelése Sepsiszentgyörgyön. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a keresztelési szolgálaton azt mondta, gyermekeinknek építjük a templomot, az ünnepi istentiszteleten pedig a 84. zsoltár alapján azt hangsúlyozta, boldog az az ember, aki az Úrban bízik.
Újzsenge ünnepén a református egyház hálát ad azért, hogy Isten megáldotta a szántó-vető ember életét, betakaríthatta a gabonát, elvégezhette a cséplést, és ezáltal egy esztendőre biztosította a kenyeret – mondta Kató Béla. A Gyöngyvirág utcai gyülekezet templomát különös termésnek nevezte, amiért szintén hálát kell adni. Most van az aratás ideje annak az elvetett magnak és annak a sok-sok gondoskodásnak, imádságnak, ami körülövezte ennek a templomnak az építését – hangsúlyozta. Erdély református püspöke arról beszélt, hogy vannak, akik számára egy templom csak építészeti csoda, de aki Isten jelenlétét keresi a templomban, annak áldás lesz az életén. Az új templom legyen a mennyek országának nagykövetsége, szülőotthonként legyen az újjászületés helye és olyan élelmiszerbolt, ahol meg lehet találni azt a táplálékot, ami által megerősödünk, valamint az igaz¬ság palotája, Isten igazságának a háza, mely igazságszolgáltatás szeretetből fakad – mondotta. Bancea Gábor, a Gyöngyvirág utcai gyülekezet református lelkésze arról az álomról beszélt, amivel hat esztendővel ezelőtt hozzáfogtak a templomépítéshez, és arról a kapuról, amely kapcsolat Isten és ember között. „Nyissátok meg nékem az igazságnak kapuit, hogy belépjek azokon, és dicsérjem az Urat.” (118. zsoltár) Az egyházak közösségépítő szerepét hangsúlyozta Victor Opaschi egyházügyi államtitkár, és arról biztosította a gyülekezetet, hogy hivatala támogatja az építkezés befejezését. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere levelét Sipos Zoltán gondnok olvasta fel. A tárcavezető hangsúlyozta: már a sepsiszentgyörgyi Kálvin-szobor felállítása is megmutatta, milyen fontos a református székelyeknek hitük, őseik tisztelete. „Az ő örökségükre épül a ma és a holnap. A tiétek a jelen, ahol Isten megteremtette azokat a lehetőségeket, amelyeket fel kell fedeznetek, amelyek győzelemre viszik életeteket, a gyülekezet életét, a közösségét. Ezen az úton indultok el ma templomépítő, téglákat rakó lelki közösségként.” A nemzetpolitikai államtitkárság főosztályvezető-helyettese szerint a felépült templom bizonyosság arról, hogy érdemes volt kitartani, hinni a megmaradásban és gyarapodásban. Brendus Réka arról beszélt, a református gyülekezetek megmaradásukat mindig annak köszönhették, hogy saját közösségi tereket építettek és azokat megőrizték. Egy új templom építése bizonyítja, hogy az egyház mindig megtartóerő volt, iskolákat, egyetemeket tartott fenn, és a magyar nemzettudatot minden időben megtartotta, ápolta – mondotta. „A magyar kormány és a nemzetpolitikai államtitkárság figyelemmel fordult és fordul ezután is az erdélyi és azon belül a református egyház felé, hogy segítséget nyújtson a megmaradáshoz, megmaradásunkhoz” – hangsúlyozta Brendus Réka. Ha valahol templomot építenek, akkor nemcsak egy-két nemzedékre, hanem egy közösség hosszú távú jövőjére gondolnak – mondta Csige Sándor Zoltán, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának vezető konzulja. Leszögezte: a templom építése és felszentelése azt üzeni, itt vagyunk, itthon vagyunk ebben az országban, itthon vagyunk ezen a tájon, és itt akarunk élni. A templomépítés mindig közösségépítés is, annak lelki alapját erősíti – mondotta. Őszinte meggyőződésem, hogy Magyarország kormánya nemzetpolitikai államtitkárság által adott támogatása a lehető legjobb helyre került, és jó ügyet, magyar ügyet szolgál – fejtette ki a főkonzul. Valójában ez a templom akkor készült el, amikor a gyülekezet megfogalmazta az igényt, amikor megálmodta a templomot – mondta Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. A sziklára épített házhoz hasonlította a templomot, amely a közösség erejére épült, és a protestánsok híres etikájára, amely magát a közösséget tartja szilárdan össze. „Itt vagyunk itthon, ahová templomokat építünk, bölcsődéket, óvodákat, iskolákat, egyetemeket. Meggyőződésem, hogy a világot az igenek, a hit és a bizalom tudja előrevinni. Bennünket is ezek vezéreljenek döntéseinkben” – mondta a polgármester. Incze Zsolt, a Sepsi Református Egyházmegye esperese azt hangsúlyozta, hogy a Gyöngyvirág utcai református közösség a második templomát építi, ezzel arra utalt, hogy a 2005-ben történt újraelosztás révén létrejött gyülekezet tagjai korábban a belvárosi templom építéséhez is adakoztak, és átadta a szemerjai református egyházközség ötezer lejes adományát. Az eseményt köszöntötte Zárodi Zsuzsanna veszprémi lelkipásztor is, aki a Vizsolyi Biblia másolatát ajándékozta a templomszentelő gyülekezetnek. Szabó Lajos kanonok az egyházak és közösségeik élni akarásáról, a gyülekezetek Istenhez való ragaszkodásáról beszélt, Dézsi Zoltán egyházkerületi főgondnok pedig azt hangsúlyozta, a templomépítés bizonyítja, hogy megmaradásunk, egyházunk és nemzetünk jövője csak a hitben megerősödött, kitartó munka révén lehetséges. Domokos Ferenc, a házigazda egyházközség főgondnoka köszönetet mondott a gyülekezet adakozásáért, a kultuszminisztérium, a magyar kormány, Sepsiszentgyörgy és Kovászna megye önkormányzata, cégek, intézmények támogatásáért, és megköszönte a tervezőnek és a kivitelezőknek a munkáját. Zakariás Attila, a templom tervezője kiemelte a Bancea Gábor tiszteletes személyes érdemét abban, hogy a megálmodott templom felépülhetett, és Kányádi Sándort idézte: „Hajlékot Istennek, / hajlékot embernek / kőből, fából / házat, / raktál a léleknek / kőnél, cserefánál / erősebb igékből várat.” Az ünnepségen fellépett a Sipos Zoltán vezette Pro Musica kamarakórus, verset mondott Incze Melinda. A templomszentelés Sánta Imre bikfalvi lelkipásztor szolgálatával végzett úrvacsoraosztással, hálaadó imával, áldással és a himnusz eléneklésével ért véget.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. augusztus 31.

Eurómilliók Közép-Erdély fejlesztésére
A forgalmi rendet megreformáló tervet készül benyújtani Sepsiszentgyörgy a kifejezetten a központi régió megyeszékhelyei számára létrehozott pályázati kiíráson, amiből viszont Marosvásárhelyen csak kisebb beruházásokat valósítanának meg.
Sepsiszentgyörgyön már elkészült az a fejlesztési stratégia, amely révén a város jelentős támogatásra fog pályázni a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökségnél, amely kifejezetten az ország középső régiójának megyeszékhelyei számára különített el fejlesztési alapot európai uniós pénzekből.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a Krónikának elmondta:
a kovásznai megyeszékhely 21 millió eurót tud lehívni, és bár vannak fenntartásaik a pályázattal, illetve bizonyos feltételekkel kapcsolatban, mindenképpen igényelni fogják a támogatást. A fejlesztési ügynökség közleménye szerint az érintett hat megyeszékhely – Gyulafehérvár, Nagyszeben, Marosvásárhely, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy és Brassó – számára összesen 177,84 millió eurós finanszírozási keretet különítettek el.
A pályázati projektek benyújtása már elkezdődött, erre egészen 2018 decemberéig van lehetőségük az önkormányzatoknak. Az EU-s pénzek lehívásának feltétele, hogy ki kell dolgozni egyrészt egy integrált fejlesztési stratégiát, ugyanakkor a település hosszú távú mobilitási tervét is el kell készíteni.
Megosztott teret alakítanák ki Sepsiszentgyörgyön
Antal Árpád lapunknak elmondta, a székelyföldi megyeszékhely fejlesztési stratégiáját már elkészítették, a mobilitási tervet pedig hamarosan közvitára bocsátják, ennek kapcsán elsősorban a forgalomváltozásokat kell megvitatni. Az elöljáró úgy fogalmazott: „bátrabb” javaslatokkal fog előrukkolni, a városközpont egy részét például úgynevezett megosztott térré (shared space) alakítaná át, ha az elképzelést a sepsiszentgyörgyiek is támogatják.
A skandináv országokban sikerrel alkalmazott elgondolás alapelve, hogy a közterületet a gyalogos, a kerékpáros és az autós forgalom megosztva használja úgy, hogy senki se kerüljön hátrányos helyzetbe.
Ezt úgy valósítják meg, hogy eltávolítják a jelzőlámpákat, az útjelző táblákat és más jeleket, az elmélet szerint ugyanis a nagyobb bizonytalanságérzet fokozottabb odafigyelésre készteti a forgalom résztvevőit. Az elképzelés kitalálói szerint a forgalmi rend aprólékos szabályozása hamis biztonságérzetet sugall, és különösen a csomópontokban gyakran vezet balesetekhez részben azért, mert gyengül a közlekedők felelősségérzete.
A 70 százalékos önrészt is vállalják
Sepsiszentgyörgy polgármestere arról is beszámolt: a pályázati kiírás struktúrája „nem épp olyan”, mint ahogy azt az érintett megyeszékhelyek vezetői elképzelték. Ugyan folyamatosan egyeztettek a fejlesztési minisztériummal és az Európai Bizottsággal, ám csak apró módosításokat tudtak kiharcolni. Antal Árpád szerint olyan érzésük van, mintha a projekttel a Nyugat-Európában gyártott buszokat próbálnák eladni Romániának.
Példaként azt hozta fel, hogy a támogatás jelentős részét a tömegközlekedés fejlesztésére kell fordítani, amivel nem is lenne gond, de az első változatban kizárólag elektromos buszok vásárlását engedélyezték. Utólag jóváhagyták a hibrid járművek beszerzését, de ezeknek a karbantartása is meghaladja egy közepes méretű város anyagi lehetőségeit.
A másik gond, hogy az utakat csak abban az esetben lehet ezekből az alapokból felújítani, ha külön sávot alakítanak ki a tömegközlekedési járműveknek.
Ez a kisebb váro¬sokban, mint Sepsiszentgyörgy vagy Csíkszereda, teljesíthetetlen, hiszen általában egy sávon zajlik a teljes közlekedés, ha arra csak buszokat engednek, a többi járművet ki kellene tiltani.
A polgármester ugyanakkor leszögezte: mindenképpen pályázni fognak még akkor is, ha 70 százalékos önrészt kell biztosítaniuk, ami a 21 millió eurós finanszírozásnál 15 millió eurót jelent.
Bíró Blanka , Szucher Ervin / Krónika (Kolozsvár)

2017. szeptember 5.

Készülnek a centenáriumra Háromszéken
Bár nem kötelező, munkacsoportot alakít a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a román egyesülés centenáriumára készülve, melynek keretében magyar vonatkozású rendezvényeket is szerveznének.
Antal Árpád polgármester pénteken azt mondta, a testület feladata az lesz, hogy feltérképezze a városban azokat a helyszíneket, intézményeket, ahol rendezvényeket tudnak majd szervezni. A munkacsoport tagjai összeírják javaslataikat, majd az elkészült „lajstromot” közvitára bocsátják – tette hozzá a polgármester. Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke korábban bejelentette, a centenárium évében.
Nemzetközi konferenciát szerveznek Keöpeczi Sebestyén József munkásságáról, hiszen a háromszéki származású, 1964-ben Kolozsváron elhunyt heraldikus készítette Románia ma is használatos címerét. A tanácselnök megfogalmazta, a centenáriumból nem maradhatnak ki, így a megyei önkormányzat is készül „a maga módján”. Emlékeztetett: Háromszéken is fontos események történtek 1916 és 1918 között, ezekre fontos felhívni a figyelmet, és az emlékműveket is fel kell újítani. A centenárium kérdése a Pro Democraţia Egyesület Sepsibesenyőn szervezett táborában is felmerült. Grüman Róbert, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke a tábor meghívottjaként kifejtette, már diákkorban érdemes a román–magyar párbeszédet elkezdeni, lebontani az előítéleteket a magyar közösség iránt.
Grüman emlékeztetett, a román politikai vezetők szerint Románia kisebbségpolitikája példaértékű, azonban nem kérdezik meg a magyar közösséget, hogy valóban így van-e.
„Erdély és Románia egyesülésének centenáriuma közeledtével még inkább szükség van a párbeszédre, hogy megtalálják azokat a közös pontokat, amelyek összehozhatják a román, a magyar és a többi kisebbségi közösségeket” – fogalmazott előadásában az alelnök. Grüman azt javasolta az egyesület vezetőinek, hogy közösen szervezzenek eseményeket, amelyeken megvitathatják a kisebbségi kérdést.
Bíró Blanka / Krónika (Kolozsvár)

2017. szeptember 6.

Arénaavató a Himnusszal és nemzeti operával
Közel száz zenész hangszeréből csendültek fel Erkel Ferenc akkordjai – a közönség rögtön ráismert a Himnuszra, és felállva énekelte végig a Sepsi Arénában hétfőn az est nyitányaként a Magyar Állami Operaház Kárpát-Haza OperaTúra programjában bemutatott előadás, Erkel Ferenc Hunyadi László című operája előtt.
Az új sepsiszentgyörgyi sportlétesítményben ezt követően Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szólt a közönséghez. Utóbbi örömét fejezte ki, hogy nemzeti operával avathatjuk az arénát. A főigazgató abbéli reményének adott hangot, hogy erdélyi turnéjuk nyitóelőadása lesz a legemlékezetesebb, és szólt a kultúra nemzetegyesítő erejéről. Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját – Szűcs Gábor rendezésében, a zenekart Medveczky Ádám vezette – 2600-an nézték meg hétfőn este – közölte érdeklődésünkre Jávorszky György, az operaház nemzetközi kommunikációs menedzsere –, és ugyanannyi jegy kelt el a tegnap esti előadásra, Lehár Ferenc A víg özvegy című operettjéből készült, Ronald Hynd koreográfus által színpadra állított balettelőadásra is. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. szeptember 8.

Kelemen Hunor: félő, hogy a centenárium évében a magyarok bezárkóznak
„Olyan időszak következik, amikor a parlamentben nem szabad az RMDSZ politikusainak elszigetelődnie. A Nemzeti Liberális Párt folyamatosan erős kísérletet tesz arra, hogy elszigetelje az RMDSZ-t. A mély állam részéről is van ilyen szándék” – mutatott rá Kelemen Hunor az Antal Árpád polgármesterrel együtt tartott pénteki sepsiszentgyörgyi sajtóbeszélgetésen.
Az RMDSZ elnök kijelentésével a PSD-ALDE koalícióval való parlamenti együttműködés meghosszabbítását indokolta meg. Leszögezte: a szövetség nem támogatja automatikusan a kormánypártokat, hanem pontszerűen fognak dönteni, hogy milyen kezdeményezéshez adják a szavazatukat. Ezért azt kérték a koalíciótól, hogy minden törvénykezdeményezésről értesítsék az RMDSZ-t, és egyeztetés nélkül ne várjanak támogatást. Hozzátette, hogy a szövetség képviselőházi és szenátusi frakcióvezetői most gyűjtik be a javaslatokat és két héten belül készítik el azt a listát, amely pontszerűen tartalmazza a törvényhozási prioritásaikat.
Kelemen Hunor magyarázata szerint a PSD-ALDE koalícióval való együttműködés nem ideológiai opció, viszont senki más nem ajánlott partnerséget az RMDSZ-nek. A másik oldalon ugyanis az a liberális párt áll, amely az elmúlt hónapban beállt a magyarellenes hisztériakeltésbe. „Nincs baj azzal, hogy a PSD-t támadják, hiszen ez a politikai verseny velejárója. Az ellenzék mindig támadja a kormányt, de miért mindig csak magyar ügyekkel támadnak? Nincs fantáziájuk” – jelentette ki Kelemen Hunor.
„Ezer év Erdélyben, száz év Romániában”
A szövetségi elnök szerint a nagy egyesülés centenáriumának közeledtével még inkább szükség lenne egy kisebbség-többség paktumra, amivel megelőzhető lenne, hogy a belpolitikai vitákban folyamatosan előkerüljön a magyar kártya.
A Maszol kérdésére, hogy a következő időszakban miként tudják kivédeni a magyarellenes támadásokat, Kelemen Hunor elmondta: a centenárium jó alkalom arra, hogy beszéljenek az állam és kisebbség viszonyáról. Véleménye szerint az 1918-as ígéretek betartása nagymértékben megváltoztatnák a kisebbség-többség viszonyát. „Másrészt nekik is őszintén el kellene mondaniuk a félelmeiket, például, hogy miért gondolják azt, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelentünk vagy miért gondolják, hogy mi kisebbségként Romániában mennyországban élünk”, mondta Kelemen Hunor.
A szövetségi elnök érdeklődésünkre elmondta, neki politikusként el kell viselnie a támadásokat, de félő, hogy olyan magyarellenes hangulatot teremtenek, amit nem tudnak kezelni. Legsúlyosabb az, hogy nem csak egy-két televíziós műsorvezető, hanem akadémiai szinten is bekapcsolódtak a magyarellenes hangulatkeltésbe, azt például durvának tartja, hogy a kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetem rektora ki akarta tessékelni őt az országból.
A politikus elmondta: próbálják elérni a román társadalomban azokat, akik másként viszonyulnak ezekhez az esetekhez. Várhatóan lesznek a kauflandos botrányhoz hasonló esetek, de ennek kapcsán is látszott, hogy vannak olyan román emberek, akik csitítanak és látják, hogy ezek provokációk. „Vannak a román társadalomban, akik próbálják fékezni a nacionalista hangulatkeltést, ezekre kell odafigyelni és rájuk kell alapozni” – mondta kérdésünkre válaszolva Kelemen Hunor.
Szavai szerint minden esetben megpróbálnak rámutatni, hogy provokáció történik, hogy az ne terjedhessen el. Félő ugyanis, hogy 2018-ban, a nagy egyesülés centenáriumának évében olyan hangulatkeltés lesz, amitől a magyar emberek, főként a szórványban élők „behúzódnak a sarokba, és mint a katonaságban számolnak visszafele, hogy mikor telik le az esztendő”. Az RMDSZ a centenáriumra készülve indítja el az „Ezer év Erdélyben, száz év Romániában” című programot, amelynek során arra mutatnak rá, hogy értékalkotó közösségként mit tettünk le az asztalra, mondta Kelemen Hunor.
Kovács Zsolt / maszol. ro

2017. szeptember 9.

Román zászló egy napra
Sepsiszentgyörgynek a „fasiszta-horthysta” uralom alóli felszabadítását ünnepelte tegnap a helyi románság, a rendezvény – tavalyhoz hasonlóan – feszültségmentesen zajlott, miután Antal Árpád polgármester engedélyt adott rá, hogy a városháza tornyára a szervezők kitűzhessék a román zászlót.
A rendezvény az elmúlt évek forgatókönyve szerint zajlott, az úttesten felsorakozott, különböző fegyveres egységeket képviselő egyenruhások csoportja díszőrséget állva fogadta a prefektus és a helyőrség parancsnokát, a katonai fúvószenekar eljátszotta a román himnuszt, Ioan Cucu tábori pap egyházi szertartását követően Sebastian Cucu prefektus mondott beszédet. Szeptember 8-át, azt a napot, amelyen 1944-ben a román hadsereg elsőként „szabadította fel” Észak-Erdély városai közül Sepsiszentgyörgyöt, a románság történelmében sorsdöntő napnak nevezte, hozzátéve, mégsem teljes a románság öröme mindaddig, amíg a városháza tornyára kitűzött román zászló örökre ott nem marad „ahol a helye van”, és felszólította Antal Árpád polgármestert, hozzon „értelmes döntést” az ügyben. Ő egyébként az észszerűség jegyében boldog névnapot kívánt nemcsak a Maria, Marioara, hanem a Mária, Marika keresztnevűeknek is. A rendezvény a városháza falán levő emléktábla megkoszorúzásával folytatódott (az esemény előtt tisztelgők sorából ezúttal is hiányoztak a magyar politikusok, a városháza és a megyei tanács elöljárói, ellenben ott volt néhány magyar intézményvezető, piros-sárga-kék szalagos koszorút helyezve el és tisztelettel főt hajtva az emléktábla előtt), majd a díszőrség felvonulásával zárult. Megkeresésünkre Antal Árpád polgármester elmondta, a városháza tornyán ma hajnalig marad a zászló. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. szeptember 12.

Becsengettek Háromszéken
A diákok küldetése, hogy a velük született képességeket, tehetségeket úgy kamatoztassák, hogy az iskolában szerzett tudással együtt tudatosan járuljanak hozzá egy jobb, összetartóbb, értékalapú közösség kialakításához, a pedagógusok számára pedig az a legnagyobb kihívás, hogy olyan szakmák választására készítsék fel a tanulókat, amelyek ma még nem is léteznek – fogalmazott Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere abban az üzenetben, amit tegnap a város iskoláiban olvastak fel a tanévnyitó ünnepségeken.
Háromszéken hat és fél ezer óvodás, több mint 26 ezer diák és 2700 pedagógus számára csengettek be tegnap. 2000 kisiskolás először lépte át az iskola kapuját, 2200 ötödikes és több mint 1600 kilencedikes számára szintén új korszak kezdődik, a többi diák régi osztálytársaival együtt ült vissza a padba. A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban hagyományosan a tizenkettedikesek kísérték be az iskolaudvarra a 63 előkészítős kisdiákot, majd a Szántó-Dombora Anna vezette kórus elénekelte az iskola himnuszát. Kondor Ágota igazgató azt mondta: mikós diáknak lenni megtiszteltetés, ami sok munkát, elvárást, értékrendet, hozzáállást, kitartást követel. A Székely Mikó Kollégium hagyományokat követve az életre készít, és arra törekednek, hogy a tudás mellett diákjaik olyan készségeket, képességeket sajátítsanak el, amelyek képessé teszik őket arra, hogy minden körülmények között megállják a helyüket. Bokor Attila tanfelügyelő arra kérte a pedagógusokat, tanítsák diákjaikat kiállásra értékeink mellett és céljaik elérése érdekében. Z nemzedéknek nevezte a mai ifjakat, és cáfolta azt a tévhitet, miszerint ez a generáció nem képes tanulni. Azt mondta, a mai fiatalok nagyon együttműködőek, bátran kimondják véleményüket, a pedagógusoknak azon kell lenniük, hogy folyamatosan fenntartsák érdeklődésüket. Elsős és végzős diák köszöntötte a mikós tanulókat, áldást mondott Mátyás István református lelkész, a Sepsi Református Egyházmegye főjegyzője.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. szeptember 16.

Indulatokat gerjesztett a román csapatok 73 éve történt bevonulásának a megünneplése Sepsiszentgyörgyön
Sepsiszentgyörgyön ismét indulatokat gerjesztett a román csapatok 73 éve történt bevonulásának múlt hét végi megünneplése.
Kilenc helyi román szervezet közleményben adott hangot pénteken megbotránkozásának amiatt, hogy a múlt pénteken tartott ünnepség másnapján lekerült az ünnepség alkalmából kitűzött román zászló a polgármesteri hivatal tornyáról. „A sepsiszentgyörgyi civil társadalom képviselőiként nem viselhetjük el az efféle nosztalgikus, neorevizionista és románellenes gesztusokat” – áll a közleményben. A civil szervezetek Antal Árpád polgármestert a román zászló meggyalázásával vádolják.
A román hadsereg és a csendőrség alakulatai múlt pénteken Sepsiszentgyörgy központjában díszszemlével ünnepelték a román csapatok 73 éve történt bevonulását a városba. Sebastian Cucu prefektus ünnepi beszédében az eseményt a város „fasiszta-horthysta megszállás alóli felszabadításaként” említette. Az eset kapcsán Antal Árpád elmondta: a törvény nagyon pontosan megjelöli, hogy a középületek homlokzatára – nem a tornyukra – kell kitűzni állandó jelleggel az ország zászlaját, és a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal maradéktalanul teljesíti a törvényi előírásokat.
Emellett a sajátos napokra sajátos gesztusokat is tesznek. Ilyen gesztus, hogy az Amerikai Egyesült Államok nagykövetének látogatásakor az amerikai zászlót is kitűzik az épületre, szeptember 8-án pedig a toronyra is kitűzik a román zászlót. Antal Árpád hozzátette: hivatali visszaélésnek lenne minősíthető, ha más zászlókat is kitűzne az épületre azokon kívül, amelyekről a törvény rendelkezik.
A román szervezetek pénteki közleményükben úgy vélték, hogy „más zászlóktól eltérően” Románia zászlajának a kitűzése nem sérthet semmilyen törvényt. Az utalás arra vonatkozik, hogy korábban a prefektus keresete nyomán a román bíróságok ítéletek tucatjaiban rendelték el a székely zászlók eltávolítását a székelyföldi polgármesteri hivatalokról.
Hans Hedrich politológus, civil aktivista a román állami hatóságok irredenta megnyilvánulásának nevezte, hogy a román hivatalosságok a „magyar megszállás” alóli „felszabadításnak” tekintik a „román városnak” titulált, de máig magyar többségű Sepsiszentgyörgyre történt bevonulást. Állításának alátámasztására az irredentizmus fogalmának a román nyelvű meghatározását idézte.
Sepsiszentgyörgyön évek óta feszültség forrása a polgármesteri hivatal tornyára kitűzött román zászló. A város korábbi polgármesterére, Albert Álmosra 2002-ben tetemes pénzbírságot rótt ki a prefektus, amikor eltávolíttatta a toronyról a román zászlót, és a bírságot a volt polgármesternek bírósági úton sem sikerült érvénytelenítenie. 2010-ben azonban az Emberi Jogok Európai Bírósága kártérítés fizetésére kötelezte a román államot amiatt, hogy a román bíróságok indoklás nélkül utasították el a volt polgármester zászlóügyben benyújtott fellebbezését.
A két évvel ezelőtt felújított városháza tornyára az eredetinek megfelelő toronydísz került, amely a villámhárító szerepét is betölti, és nem teszi lehetővé a zászló kitűzését. A 2015. szeptember 8-i megemlékezés botrányba fulladt, mert a megemlékezőknek egy létrás tűzoltókocsival sem sikerült kitűzniük az épületre a Bukarestből katonai stafétával hozott zászlót.
Gabriel Oprea akkori miniszterelnök-helyettes a sepsiszentgyörgyi elöljárók felelősségre vonását követelte.
MTI; Székelyhon.ro

2017. szeptember 16.

ISMÉT MAGYARVESZÉLYT KIÁLT A ROMÁNOK CIVIL FÓRUMA
Nyílt levélben fordult a parlamenthez a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma, illetve több más hazai civil szervezet, hogy ne hagyja jóvá az RMDSZ-nek a közigazgatási törvényt módosító javaslatát, amelynek értelmében 20 százalékról 10 százalékra csökkenne az anyanyelv-használati küszöb.
A parlament mellett az Államelnöki Hivatalhoz, a kormányhoz és az alkotmánybírósághoz is eljuttatott levél szerint az RMDSZ módosító indítványa „példa nélküli merénylet az egységes és szuverén román nemzetállam ellen”. A nyílt levél aláírói úgy vélik, a törvénytervezet gyakorlatilag megszünteti a román nyelv hivatalos államnyelv jellegét, és „a román adminisztrációt (…) magyar államadminisztrációra cseréli”. „Kovászna, Hargita és Maros megyében jelenleg is vannak olyan önkormányzatok, amelyekben felfüggesztették a román nyelv hivatalos jellegét, és a magyar nyelv vette át ezt a szerepet. A tervezet célja az erdélyi román közigazgatás leépítése, ahogyan az a bécsi döntés és a második világháborút követő szovjet adminisztráció idején történt, amikor 1944 novembere és 1945 márciusa között kiűzték a románokat a közigazgatásból, vagy a Magyar Autonóm Tartomány időszakában” – áll az idézett dokumentumban.
A nyílt levél aláírói szerint az RMDSZ által benyújtott törvénytervezet „nemcsak az alkotmány és a román nyelv, hanem az ország román és magyar állampolgárai közötti békés együttélés elleni merényletnek is tekinthető”, ezért arra kérik a parlamentet, utasítsa el e „nemzet- és Európa-ellenes törvénytervezetet”, a kormányt és az államfőt pedig felszólítják, hogy „őrködjenek Románia Alkotmányának és államiságának tiszteletben tartása fölött”.
Antal Árpádtól a zászló kitűzését kérik
Ugyanazok a civil szervezetek – a Háborús Veteránok Országos Szövetségének Kovászna Megyei Szervezete, „Regina Maria” Hősi Kultusz Országos Szövetségének Kovászna Megyei Szervezete, a védelmi minisztériumból, belügyminisztériumból és a román hírszerző szolgálatból Tartalékba Vonult Katonai Káderek Országos Szövetségének Kovászna Megyei Szervezete, az Andrei Şaguna Keresztény Kulturális Liga, a Mihai Viteazul Alapítvány, a Kovászna Megyei Román Pedagógusok Szövetsége, a Román Nép Nemzeti Alapítvány és mások – azzal vádolják Antal Árpád polgármestert, hogy csúfot űz a román zászlóból, és megalázza a románokat azáltal, hogy nem akarja végérvényesen kitűzni a trikolórt a polgármesteri hivatal tornyára. Mint ismert, a szeptember 8-i megemlékezésre egy napra kitűzték a román zászlót a sepsiszentgyörgyi városháza tornyára, majd másnap le is szedték, Antal Árpád szerint a törvény világosan meghatározza, hogy hova és milyen módon kell kitűzni a zászlót a közintézményekre.
Háromszék; Erdély.ma

2017. szeptember 18.

Nem mondtak le az utcanév-változtatásról
Antal perekre számít
„Választási békeperiódusban” újra napirendre tűzi a sepsiszentgyörgyi önkormányzat az utcanevek kérdését. Ellenben Antal Árpád arra számít, hogy a prefektus ezúttal is akadályokat gördít a kezdeményezés elé, újabb vitákat generálva a városháza és a kormányhivatal között.
Sepsiszentgyörgy polgármestere újságírói kérdésre válaszolva sajtótájékoztatóján elmondta, nem mondtak le arról, hogy néhány utca nevén változtassanak. Megjegyezte, ez egy többrétegű probléma, hiszen egyrészt vannak olyan utcák, amelyeknek nincsen nevük, és ezt muszáj megoldani, másrészt pedig az önkormányzatnak az a szándéka, hogy megváltoztasson utcaneveket. „Ez egy folyamatosan bővülő város, különböző városrendezési terveket fogadunk el, új utcák alakulnak ki, és ezeknek nevet kell adni, hiszen, ha nincs név, akkor nincs cím”, magyarázta Antal Árpád.
A városvezető ugyanakkor leszögezte, eddig is ezt vallotta, és most is csak azt tudja mondani, hogy nem tudja a kormányhivatal annyiszor megtámadni az önkormányzat döntéseit, mint ahányszor el tudják fogadni, és nyilván ebben „a választási békeperiódusban” újra napirendre tűzik ezt a kérdést. A törvény ugyanis előírja, hogy a választások előtt és után mennyi idővel nem lehet utcaneveken változtatni, ám ez most lehetséges. „Tehát a törvény ezt biztosítja, de nyilván a törvény őre ezt másképp gondolja, és ebből megint perek, viták és ellentétek lesznek. Azonban továbbra is úgy vélem, hogy azoknak kell eldönteni azt, hogy Sepsiszentgyörgyön egy térnek és egy utcának mi legyen a neve, akiket a szentgyörgyi emberek megválasztottak, és nem pedig egy olyan embernek, akit Bukarestből neveztek ki”, nyomatékosította Antal.
Kiss Edit / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2017. szeptember 18.

A KÁRPÁT-MEDENCEI MAGYAR AUTONÓMIATANÁCS KONFERENCIÁJA
A Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) Nagyváradon rendez autonómiakonferenciát szeptember 22-én és 23-án Hogyan lesz autonómia? Hol az ördöglakat kulcsa? címmel a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége támogatásával. Helyszín a Partiumi Keresztény Egyetem díszterme. Házigazda Tőkés László európai parlamenti képviselő, a KMAT elnöke.
A konferencia témakörei négy blokkba rendeződnek: pénteken 15–17 óra között az autonómia meghatározása, elérésének módja lesz napirenden. A megbeszélendő kérdések: Mi az autonómia és az önrendelkezés? Miféle autonómiák működnek Európában? Mik a közös alapok és mik a különbözőségek? Milyen közjogi problémákat kell megoldani? Kik a tárgyalópartnerek, és hogyan lehet elkezdeni a tárgyalásokat? A magyar politikusok és politikai szervezetek milyen autonómiameghatározásokat dolgoztak ki? Melyek a közös elemek és melyek a különbözőségek? Előadók: Elisabeth Nauclér finnországi svéd politikus és jogász, Kalmár Ferenc, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztos. Hozzászóló: Szili Katalin, a határon túli autonómiaügyek egyeztetésének miniszterelnöki megbízottja. Levezető elnök: Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója.
A 17.30–19.30 óra közötti blokkban az eredmények, eredménytelenségek, alternatív megoldások kerülnek terítékre. A megbeszélendő kérdések: Milyen (esetleg mellékesnek látszó) eredményeket értek el az autonómiatörekvések? Milyen eredmények várhatók közép- és hosszútávon? Az autonómia kivívásának folyamatában mi a szerepe a közösség gazdaságának? Vannak-e az autonómián kívül más önrendelkezési formák, megoldások? Hogyan élünk az autonómia eléréséig? Mi a teendő akkor, ha még a tárgyalásokhoz sincs partner? Van-e és mi lehet Magyarország szerepe? Előadók: Duray Miklós szlovákiai magyar politikus, író, egyetemi tanár, Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke. Hozzászólók: Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Szilágyi Ferenc egyetemi docens, a Partiumi Autonómiatanács elnöke, Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke. Levezető elnök: Szili Katalin miniszterelnöki megbízott.
A szombati első blokk (9.30–11 óra) témája: az autonómia kivívásának folyamata, közjogi vonatkozások. A megbeszélendő kérdések: Vannak-e az autonómia elérési folyamatának ismert vagy követendő, egymásra épülő lépései? Mi a kezdete, mi a közepe és mi a vége a folyamatnak? Mik voltak Dél-Tirolban a kompromisszumok? Mit jelentett Ausztria védhatalmi státusa? Hol tartunk egy egyes utódállamokban? Van-e az autonómiatörekvéseknek és az egyes országok közjogának kapcsolata? A közjog változása megelőzi-e vagy követi a gyakorlati önrendelkezést? Előadók: Elizabeth Nauclér (Åland-szigetek), Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Hozzászólók: Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Nyilas Mihály, a Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának (Strasbourg) délvidéki tagja. Levezető elnök: Bedő Árpád, a KMAT titkára.
Az utolsó, negyedik blokk (szeptember 23., 11.30–13 óra) munkacíme: Oktatás és autonómia, szórvány és autonómia. A megbeszélendő kérdések: Lehet-e önigazgatásos magyar oktatás, mielőtt beteljesülne az autonómia? Mit lehet és mit kell cselekedni az átmeneti (jelen) helyzetben? El lehet-e választani az adott ország belpolitikai életének zavaró hatásaitól az autonómiáért folytatott, a teljes közösséget érintő küzdelmet? Miért nincs sehol a teljes közösséget átfogó magyar érdekvédelmi szervezet? Van-e az autonómiának kritikus tömege? Mi a civil szervezetek szerepe az autonómiaküzdelemben? A szórványban élőkön segít-e bármilyen autonómia? Előadók: Dávid László egyetemi tanár, a Sapientia EMTE rektora, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke. Hozzászólók: Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke, Bodó Barna egyetemi docens, a temesvári Szórvány Alapítvány elnöke, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke. Levezető elnök: Mécs László, a KMAT volt titkára.
A konferencián az angol nyelvű előadások szinkrontolmácsolásáról gondoskodnak.A rendezvény sajtótájékoztatóval zárul szombaton, erre 13–14 óra között kerül sor a konferencia helyszínén, román nyelvű tolmácsolás biztosításával. Témái: a KMAT-ülés és az autonómiakonferencia. Várják a média tisztelt képviselőit.
A Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács a konferencia első napjának délelőttjén tartja meg zárt munkaülését.
(sajtóközlemény)
Erdély.ma

2017. szeptember 21.

Nagyváradon rendez konferenciát a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács
A Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) Nagyváradon rendez autonómiakonferenciát szeptember 22-én és 23-án „Hogyan lesz autonómia? Hol az ördöglakat kulcsa?" címmel a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége támogatásával. Helyszín a Partiumi Keresztény Egyetem díszterme. Házigazda Tőkés László európai parlamenti képviselő, a KMAT elnöke.
A konferencia témakörei négy blokkba rendeződnek: pénteken 15–17 óra között az autonómia meghatározása, elérésének módja lesz napirenden. A megbeszélendő kérdések: Mi az autonómia és az önrendelkezés? Miféle autonómiák működnek Európában? Mik a közös alapok és mik a különbözőségek? Milyen közjogi problémákat kell megoldani? Kik a tárgyalópartnerek, és hogyan lehet elkezdeni a tárgyalásokat? A magyar politikusok és politikai szervezetek milyen autonómiameghatározásokat dolgoztak ki? Melyek a közös elemek és melyek a különbözőségek? Előadók: Elisabeth Nauclér finnországi svéd politikus és jogász, Kalmár Ferenc, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztos. Hozzászóló: Szili Katalin, a határon túli autonómiaügyek egyeztetésének miniszterelnöki megbízottja. Levezető elnök: Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója.
A 17.30–19.30 óra közötti blokkban az eredmények, eredménytelenségek, alternatív megoldások kerülnek terítékre. A megbeszélendő kérdések: Milyen (esetleg mellékesnek látszó) eredményeket értek el az autonómiatörekvések? Milyen eredmények várhatók közép- és hosszútávon? Az autonómia kivívásának folyamatában mi a szerepe a közösség gazdaságának? Vannak-e az autonómián kívül más önrendelkezési formák, megoldások? Hogyan élünk az autonómia eléréséig? Mi a teendő akkor, ha még a tárgyalásokhoz sincs partner? Van-e és mi lehet Magyarország szerepe? Előadók: Duray Miklós szlovákiai magyar politikus, író, egyetemi tanár, Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke. Hozzászólók: Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Szilágyi Ferenc egyetemi docens, a Partiumi Autonómiatanács elnöke, Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke. Levezető elnök: Szili Katalin miniszterelnöki megbízott.
A szombati első blokk (9.30–11 óra) témája: az autonómia kivívásának folyamata, közjogi vonatkozások. A megbeszélendő kérdések:Vannak-e az autonómia elérési folyamatának ismert vagy követendő, egymásra épülő lépései?Mi a kezdete, mi a közepe és mi a vége a folyamatnak? Mik voltak Dél-Tirolban akompromisszumok? Mit jelentett Ausztria védhatalmi státusa? Hol tartunk egy egyesutódállamokban?Van-e az autonómiatörekvéseknek és az egyes országok közjogának kapcsolata? A közjogváltozása megelőzi-e vagy követi a gyakorlati önrendelkezést?Előadók: Elizabeth Nauclér (Åland-szigetek), Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Hozzászólók: Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Nyilas Mihály, a Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának (Strasbourg) délvidéki tagja. Levezető elnök: Bedő Árpád, a KMAT titkára.
Az utolsó, negyedik blokk (szeptember 23., 11.30–13 óra) munkacíme: Oktatás és autonómia, szórvány és autonómia. A megbeszélendő kérdések:Lehet-e önigazgatásos magyar oktatás, mielőtt beteljesülne az autonómia? Mit lehet ésmit kell cselekedni az átmeneti (jelen) helyzetben?El lehet-e választani az adott ország belpolitikai életének zavaró hatásaitól az autonómiáértfolytatott, a teljes közösséget érintő küzdelmet? Miért nincs sehol a teljes közösségetátfogó magyar érdekvédelmi szervezet?Van-e az autonómiának kritikus tömege? Mi a civil szervezetek szerepe az autonómiaküzdelemben?A szórványban élőkön segít-e bármilyen autonómia?Előadók: Dávid László egyetemi tanár, a Sapientia EMTE rektora, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke. Hozzászólók: Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke, Bodó Barna egyetemi docens, a temesvári Szórvány Alapítvány elnöke, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke. Levezető elnök: Mécs László, a KMAT volt titkára.
A konferencián az angol nyelvű előadások szinkrontolmácsolásáról gondoskodnak. A rendezvény sajtótájékoztatóval zárul szombaton, erre 13–14 óra között kerül sor a konferencia helyszínén, román nyelvű tolmácsolás biztosításával. Témái: a KMAT-ülés és az autonómiakonferencia. Várják a média tisztelt képviselőit.
A Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács a konferencia első napjának délelőttjén tartja meg zárt munkaülését.
tokeslaszlo.eu; itthon.ma/civilifi.php

2017. szeptember 24.

Csak saját erőből lehet autonómia
Más modelleket nem lehet átvenni, mert minden autonómia más módon alakult ki, viszont ha itt is kell, akkor az egyetlen út a párbeszéd a román többséggel is – fejtette ki Váradon Elisabeth Nauclér finnországi svéd politikus és jogász.
Hívhatjuk önkormányzásnak, hatalommegosztásnak, inklúziónak, vagy autonómiának, az önrendelkezés lényege ugyanaz mindenütt, ám a hozzá vezető utak nem azonosak – ezt Elisabeth Nauclér finnországi svéd politikus és jogász fejtette ki Nagyváradon, a kétnapos autonómiakonferenciát összegző sajtóértekezleten. A szombati eseményen a sokak által állandóan az autonómia egyik példájaként felhozott Åland-szigetekről érkezett Nauclér hozzátette: nem először van tájainkon, és most is azt tudja hangsúlyozni, hogy nem megoldásokat adni jött, hiszen ez nem így megy, hanem a konferencián a tapasztalataikat osztotta meg. A politikus – aki finnországi parlamenti képviselő is volt, és mára számos tapasztalatot szerzett, a világ számos pontján tevékenykedve, a dalai lámával tartott egyeztetésekről, Okinawán és Hegyi-Karabahon át a volt Jugoszláviáig, ahol három éven át volt ENSZ-tisztségviselő -, azt hangoztatta: az ő modelljüket lehetetlen átvenni, akárcsak bármilyen más modellt is, ehelyett saját tartalommal kell megtölteni az itteni törekvéseket, és konkrét formába öntve előállni azokkal, a román hatalom felé. „A lényeg ugyanis a párbeszéd, sőt, első szakaszban a feszültségeket kell kioltani, meg kel értetni, hogy az autonómia nem abszurdum, és sok más helyen is van ilyen” – fogalmazott. Egyébként arról a romániai helyzetről mondta ezt, amelyről a konferencián terjesztet, az önrendelkezés kárpát-medencei helyzetét összesítő tanulmányban az szerepel, hogy a romániai politikai vezetés „hisztérikusan ellenzi” az elképzelést. Magának a konferenciának a sajtótájékoztatót megelőző záró része is összegzésről szólt, és ott például Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács vezetője tekintette át a testület történetét, majd Bodó Barna azt fejtegette, hogy „Bibóval szólva a szabadság kis köreit kell előbb megteremtenünk, azaz helyi szinteken kell berendezkednünk, mozgástereket kialakítanunk, különben a nagy egész sem működhet”.
Az RMDSZ nélkül
Visszatérve a tájékoztatóhoz, azon Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke emlékeztetett: épp az adott teremben alakult meg annak idején a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT). Tőkés László, EP-képviselő, a KMAT elnöke megemlítette, hogy az autonómiakonferencián a Kárpát-medence számos országából voltak jelen a magyarság egyes pártjainak képviselői, azonban távol maradt az RMDSZ. Pedig a székelyföldi Antal Árpád és Borboly Csaba is ígérte részvételét, mégsem képviseltette magát végül az RMDSZ.
Hogy mik a konferencia végkövetkeztetései, arra a zárónyilatkozatukat összegezte. Ebben a KMAT tiltakozik a kihirdetés előtt álló ukrán oktatási törvény ellen és a marosvásárhelyi katolikus iskola ellehetetlenítése miatt. A KMAT áttekintette továbbá a Kárpát-medencei autonómiatörekvések helyzetét, megállapítva, hogy gondjaink többsége az önrendelkezés hiányára vezethető vissza. Kulcsfontosságúnak tartják, hogy ezen törekvéseink az új nemzedék, a mindenkori fiatalok részéről is minél szélesebb körű támogatottságot kapjanak. Ennek érdekében szerveztek egy fiataloknak szánt autonómiakonferenciát, és szorgalmazzák az önrendelkezés ügyének korszerű és letisztult formájú népszerűsítését. A KMAT üdvözli Szili Katalin miniszterelnöki megbízott eddigi erőfeszítéseit egy közös erdélyi autonómiatervezet kidolgozására. Tekintettel arra, hogy felmerült a Székelyföld területi autonómiáját célul kitűző törvénytervezet újbóli benyújtása a román parlamentben, egyúttal felkéri őt, hogy folytassa az egyeztetéseket. A KMAT támogatja a Minority SafePack néven ismertté vált európai polgári kezdeményezést. A KMAT azt is jelzi, fontosnak tartja a jövő évi magyar országgyűlési választást.
Tőkés azt is bejelentette a tájékoztatón, hogy centenáriumi megemlékezések egész sorozatával készül felidézni a KMAT azokat a jelentős történelmi eseményeket, amelyek megelőzték a trianoni békediktátumot. Az egész Kárpát-medencére kiterjedő, Válasz Trianonra: az autonómia című projekt részletes programját a KMAT egy novemberi tanácskozásán dolgozzák ki. A Nagyváradon tartott kétnapos autonómiakonferenciáról még elmondta: a KMAT rendszeresen szervez reprezentatív tanácskozásokat a téma európai szakértőivel az autonómia eszméjének népszerűsítése, formáinak megismertetése és a nemzedéki folytonosság megteremtése érdekében a kárpát-medencei magyar fiatalok számára.
Szeghalmi Örs / erdon.ro

2017. október 4.

Tanévnyitó az Ezüst Akadémián
Közel háromszázan csatlakoztak Sepsiszentgyörgyön az Ezüst Akadémia felnőttoktatási programhoz, tegnap délután a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében hivatalos tanévnyitón köszöntötték az érdeklődőket, illetve ismertették a május végéig tartó előadás-sorozatot.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai kara által kezdeményezett program olyan korosztályt szólít meg, amelyre az egyetemek általában kevéssé vagy egyáltalán nem figyelnek, amely számára így megkönnyítik a találkozást a tudományokkal, a változó világ sokszínű arcát föltáró ismeretekkel, mely által a résztvevők közösségként, egyénként is megerősödhetnek, többé válhatnak – fogalmazott köszöntőjében a rendezvénynek otthont adó Székely Mikó Kollégium képviselője, Dobra Judit. Befogadókészségét bizonyítva, a sokszínű, aktuális tematikájú előadás-sorozat sepsiszentgyörgyi elindítását az önkormányzat is támogatta – idézte fel tegnap Pap Levente, a csíkszeredai kar dékánhelyettese, kiemelve azon civilek szerepét is ebben a folyamatban, akik azt szerették volna, hogy a díjmentes, 50 év fölöttieket célzó program városukban is elérhető legyen. Antal Árpád polgármester rámutatott: „Sepsiszentgyörgy minden nemzedékének, minden társadalmi rétegének lehetősége és felelőssége az, hogy fejlődjön, tanuljon, s azt a tudást, amelyet megszerzett saját maga és családja számára, a közösség és a város számára kamatoztassa.” Gondolataihoz csatlakozva Kőrösi Viktor Dávid, Magyarország Csíkszeredai Konzulátusának képviselője azt kívánta az érdeklődőknek, hogy az a tudás, amelyet az Ezüst Akadémia keretében szereznek meg, járuljon hozzá mind személyes, mind Székelyföld és Erdély felemelkedéséhez. A szervezők beszámolója szerint a sepsiszentgyörgyi programra jelentkező legidősebb hallgató 82 éves, de több mint ötven érdeklődő 70 év feletti. Demeter Virág Katalin / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. október 18.

A digitalizáció megkerülhetetlen (Székelyföldi IT&C és Innovációs Konferencia)
Ötödik alkalommal szervezi meg ezen a héten Sepsiszentgyörgyön a Székelyföldi IT&C és Innovációs Konferenciát a térség számítástechnikai vállalatait tömörítő IT Plus Klaszter. A két és fél napot felölelő rendezvény, amelynek nagyrészt a Művész mozi ad otthont, idén is változatos témakörrel érkezik, a szakmai mellett közérdekű kérdéseket is feszegetnek a meghívottak, résztvevők.
A programot illetően Bihari Béla, a klaszter elnöke kifejtette, most jött el a pillanat, amikor végre sor kerülhet a klaszter által kezdeményezett Design Bank bemutatására. A szerda esti esemény fő célja rámutatni, hogy nemcsak egy egyszerű irodaházról van szó, hanem olyan térről, amely a kreatív, innovatív emberek találkozóhelye lehet. Egy különleges meghívottal is előrukkolnak, a Magyarországon élő, háromszéki Ilyés-Fekete Zsuzsa egyebek mellett a kreatív terek hatékonyságának témájában készítette doktori dolgozatát. Antal Árpád polgármester is jelen lesz, mivel a bemutatást követően azt szeretnék, ha az épület felújításához szükséges lépéseket is meg lehetne tenni.
Húzó témakörök
A csütörtöki és pénteki panelelőadások közül Bihari Béla négy húzó témakört emelt ki. Ezek a smartcity kérdésköre, a SzékelyERP, az általa igen erősnek minősített oktatási panel, valamint az AgrárIT panel. Az elsőt illetően kifejtette: noha nem egyeztettek a városvezetéssel, de pont ebben az időszakban zajlik a mobilitási terv kidolgozása, amihez digitalizációs vonalon hozzá tudnának szólni (pl. miként kellene a városnak mutatnia 2035-ig: intelligens parkolóház és buszmegálló, e-önkormányzatiság). Törvényes keret létezik, a papír alapú bürokrácia igenis csökkenthető, és ezekre igyekeznek megoldásokat felmutatni. Ma már mindenkinek van okostelefonja, és amint a közösségi terek, média adta lehetőségeket tudjuk és használjuk is, miért ne lehetne az ügyintézést is néhány mozdulattal ugyanezen a vonalon megoldani – fogalmazott. Az AgrárIT kapcsán a klaszter elnöke rámutatott: a cél az lenne, hogy megmutassák, mit is jelent a hatékony mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, állattenyésztés. „Ma már egy traktorra nem egy méteres kulccsal és több méter kábellel ülnek fel, hanem egy telefonnal vagy tablettel és esetleg egy botkormánnyal” – fejtette ki Bihari Béla. Vidékünkön nem rendelkezünk hatalmas földterületekkel, de ha ezeket korszerű eszközökkel tudjuk megművelni, növelhetjük a versenyképességet.
IT a közpolitikákban
A programba ez évben bekerült a közpolitikák irányába mutató panel is. Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő, miniszterelnöki biztos, a Magyarországon már futó Digitális jólét program felelőse tart előadást a program 2.0 néven meghirdetett, bővített, a határon túlra kiterjesztett változatáról. Bihari Béla szerint az ajánlások jelentős részét az IT Plus Klaszter fogalmazta meg. A panel célja, és ez a meghívott előadók névsorából is látszik, hogy az egész kérdést európai uniós, magyarországi, illetve erdélyi-székelyföldi megközelítésből is kezeljék. Emellett fel szeretnék mutatni a folyamatban lévő kezdeményezéseket: a már említett Design Bankot, az oktatási digitalizációs projektet (pedagógusokkal és oktatási döntéshozókkal közösen), és ezek kapcsán egyfajta tapasztalatcserét, de a támogatási lehetőségeket is megvitatnák. Az oktatás kérdésköre kapcsán Bihari Béla megjegyezte: ezen a téren továbbra is
azt az elvet követik, hogy a digitalizáció, illetve annak ismerete olyan alaptudás, mint az írás vagy az olvasás.
Idén sem marad el a tech2tech találkozó, a szakvállalatok képviselőinek összejövetele, amelyen jelentős kutatók, egyetemi oktatók, illetve startupperek vesznek részt. A lényeg, hogy olyan előadókat sikerült összegyűjteni, akiket általában csak messze elutazva, komoly összegekért lehet meghallgatni, de most itt, Sepsiszentgyörgyön is lehetőség nyílik betekinteni világukba, gondolkodásmódjukba. Fontosnak látják, hogy minél több vállalkozó is eljöjjön, hiszen továbbra is a digitális lehetőségek széles körű alkalmazása a cél. Az eddigi konferenciák hatásáról Bihari Béla elmondta: öt éve még azt tapasztalták, hogy a térség vállalkozói, a közszféra az informatika adta lehetőségeket kimerítette egy operációs rendszer, egy szerkesztőprogram vagy netán egy könyvelési program alkalmazásával. Az elmúlt két-három évben egyre gyakrabban keresik meg őket tanácsért, legyen szó gyártási folyamatról, online értékesítésről vagy közigazgatásról. A fejlődés jele az innovatív központ létrehozása, amire öt évvel ezelőtt még esély sem volt. Ezek a központok – amint arról az önkormányzatokat is igyekeznek meggyőzni – egyúttal komoly vonzerőt jelenthetnek a fiataloknak a hazatérésre. A klaszter elnöke egyébként szintén rendezvényeik egyik hatásának látja, hogy egyes önkormányzatoknál már felismerték a digitalizáció lehetőségét, megkeresik a szakcégeket, szakmai szervezeteket, hogy megfelelő döntést hozzanak például egy rendszer megvásárlásakor, bevezetésekor. Nagy D. István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. október 20.

Antal Árpád : Székelyföldnek megfelelne Katalónia autonómiája
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint Székelyföld számára modellértékű az az autonómia, amellyel Katalónia rendelkezik Spanyolországon belül, és amely – az utóbbi hetek fejleményei szerint – a katalánoknak nem elég.
A politikus tegnap egy sajtótájékoztatón újságírói kérdésre fejtette ki álláspontját a katalán függetlenedési törekvésekről. Antal Árpád elmondta, személy szerint nem tartozik a katalán függetlenség támogatói közé, de ami Spanyolországban történik, az a romániai fogalomtisztázást is segítheti. Megjegyezte: noha a székelyföldiek számtalanszor elmondták, hogy területi autonómiát akarnak, nem pedig Romániától való elszakadást, az elmúlt tíz-tizenöt évben Bukarestben nagyon gyakran összemosták a két fogalmat, és az autonómiát is egyfajta elszakadásnak tekintették. „A katalánoknak van autonómiájuk, de ők most függetlenséget akarnak. (...) Székelyföld számára azt akarjuk, amivel Katalónia jelenleg rendelkezik” – magyarázta Antal Árpád. A spanyolországi események másik romániai tanulságának azt tartotta, hogy „ha egy közösségnek folyamatosan azt mondják, hogy nem, akkor el fog érkezni az a pillanat, amikor a közösség igent fog mondani, és megtörténhet, hogy ez az igen rosszul fog esni azoknak, akik nemet mondanak”. Hozzátette: semmi jóra nem vezet, ha a bukaresti vagy madridi központi hatalom mindenre nemet mond. „Ha mindenre nemet mondanak, egyszer csak elfogy a türelmed, és ez teljesen érthető. Így van a gyermekkel is, aki kér, de nem adnak neki, aztán meg elszökik hazulról” – tette hozzá Antal Árpád, aki az RMDSZ-en belül a székelyföldi önkormányzati tanácsot vezeti. MTI; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. október 20.

A törvény csak egyesekre vonatkozik – mellőzik a zászlónkat
Van egy törvény, ami arról szól, hogy el lehet fogadni megyei és települési zászlókat. Ennek ellenére ott tartunk, hogy nem tartják be a törvényt velünk szemben – emelte ki Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Antal Árpád sajtótájékoztatóján kifejtette, Sepsiszentgyörgy önkormányzata és Kovászna Megye Tanácsa, a törvény által előírt feltételeket teljesítve, valószínű elsők között nyújtotta be a zászlótervekre vonatkozó teljes dokumentációt a fejlesztési minisztériumhoz.
– Most októberben vagyunk, és ha jól emlékszem, januárban nyújtottuk be ezeket a dokumentációkat, és azóta nem történt semmi – szögezte le a városvezető. – Sehol nem írja a törvényben, hogy a prefektusnak vagy a fogyasztóvédelmi főnőknek is egyet kell értenie azzal, hogy egy település vagy egy megye elfogadjon egy zászlót, és mégis ott tartunk, hogy nem tartják be a törvényeket velünk szemben, miközben más településeknek elfogadják. Ez nem elfogadható hozzáállás a kormány részéről.
Mint ismeretes, korábban a Kovászna megyei prefektus célszerűtlennek tartotta egy erre vonatkozó kormányhatározat-tervezet előterjesztését, azt kifogásolva, hogy a zászlón nem jelenik meg semmilyen dák leletre utaló elem. Kiss Edit / Székely Hírmondó; Erdély.ma

2017. október 22.

A digitalizáció a megmaradás záloga: ki lehetne próbálni az innovatív elképzeléseket Székelyföldön
A gazdaság és a kormányzás jövője egyaránt az innovációtól és a digitalizációtól függ, ez Székelyföld megmaradásának és fejlődésének alapja – állapították meg az 5. Székelyföldi IT&C és Innovációs Konferencia előadói.
A magyar kormány Kárpát-medencei digitális ökoszisztémában gondolkodik, programjait kiterjeszti a határon túliakra is – jelentette ki Deutsch Tamás, a Digitális Jólét programért felelős miniszterelnöki biztos az információ-technológia és az innováció témájában Sepsiszentgyörgyön rendezett háromnapos konferencia zárónapján. A fideszes európai parlamenti képviselő pénteken elmondta, a digitalizáció nem egyszerű gazdasági és üzleti, hanem összetett társadalmi változás, a digitális ökoszisztéma legfontosabb szereplője 7,5 milliárd ember, az ő szempontjaik szerint lehet helyes döntéseket hozni. Deutsch ismertetése szerint a magyar kormány stratégiája három alappilléren nyugszik: a pedagógusok képzésén, a modern vállalkozások programon és az okos város (smart city) fejlesztéseken, ezekbe is bevonják a magyarok lakta határon túli települések önkormányzati vezetőit. Ugyanakkor jövőre ingyenes, ám színvonalas kompetencia-fejlesztő képzéseket indítanak, digitális programpontokat létesítenek, bevonva a már létező irodahálózatokat. Porcsalmi Bálint szerint hosszú távú és életképes digitális jövőképre van szükség, ha fejlődni akarunk, nem elég lépésről lépésre haladni, hanem ugranunk kell. Az RMDSZ ügyvezető elnöke előadásában kifejtette, az IT-nak stratégiai iparággá kell válnia Székelyföldön, ez a magyar közösség megmaradásának, fejlődésének kulcsa. Hozzátette, a digitális megoldás nem csodaszer, hiszen az internettel nem lett nagyobb a demokrácia, az esélyegyenlőség nem szűnt meg, hanem újratermelődött. „A technológia szerepe, hogy minőséget hozzon Székelyföldre, márpedig az IT jelenleg nincs ott az első húsz iparág között, miközben Kolozs megyében a harmadik. A digitális stratégia kell legyen Székelyföld fejlesztésének alapja” – szögezte le a politikus, bejelentve: az RMDSZ törvénymódosító javaslatot nyújt be, hogy a képzésekre visszafordított profitot is le lehessen írni az adóból. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a konferencián rámutatott, a közigazgatásban nemcsak az alkalmazottak munkáját könnyíti meg a digitalizáció, hanem az ügyintézést is gyorsítja. Olyan szakok beindítását szorgalmazta, melyek javítják a fiatalok versenyképességét, az informatikai tudás megszerzését. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere javaslatot tett a Székelyföldi Innovációs Alap létrehozására, ebbe a térségből elszármazott, sikeres emberek ajánlhatnák fel jövedelmük 1-2 százalékát, amivel segítenék versenyképessé tenni a régiót. Szerinte Bálványos lehetne Székelyföld fővárosa, zöldmezős beruházással lehetne kialakítani a párezres lakosú várost, ám a világ különböző részein élő szakemberek is megtervezhetik Székelyföld jövőjét. Antal arra kérte a magyar kormányt, tekintsen olyan lehetőségként Székelyföldre, ahol kicsiben ki lehet próbálni az innovatív elképzeléseket. Winkler Gyula RMDSZ-es EP-képviselő közölte, a Digitális Székelyföld megvalósításában fontos szerep hárul az EU-s forrásokra, amelyeket minél hatékonyabban kell a magyar közösség szolgálatába állítani. Besenyei Sarolta európai bizottsági szakértő, a Romániai Smart City és Mobilitási Egyesület alelnöke rámutatott: már most fel kell zárkózni, hiszen később a mai többszörösébe kerül majd a változtatás, a digitalizációra való átállás. Szerinte az önkormányzatoknak több nyelven kell kommunikálniuk, a stratégiákba pedig be kell építeni a smart city fogalmát. Krónika (Kolozsvár)

2017. október 25.

Rangos hangversennyel ünnepeltek (45 éves a Vox Humana)
Nemcsak a háromszéki kóruskultúra meggyökerezéséhez járult hozzá a sepsiszentgyörgyi Vox Humana kamarakórus, hanem az alapítása óta eltelt negyvenöt esztendő alatt az éneklés igazi utazó apostolává vált – mondotta Fórika Balázs, a kézdivásárhelyi Cantus kamarakórus karnagya szombat este a Krisztus király-templomban tartott ünnepi hangversenyen, és Nagy Mózes, a XVII. századi, esztelneki származású székely pap nemes cselekedeteihez hasonlítva a Vox Humana által eddig bejárt utat, Vetró András szobrászművész Nagy Mózest ábrázoló plakettjét adta ajándékba az ünnepelt kórusnak.
A zene üzenetet hordoz, hirdeti az igazat, a szépet, a szent élet céljait – hangsúlyozta házigazdaként Dávid György plébános. Az elmúlt negyvenöt év fellépései a világ több színpadán, az elismerések, a díjak mind bizonyítják, hogy a Vox Humana kamarakórus olyan értéket közvetít, amelyre az emberi léleknek szüksége van – fogalmazott Nagy Zoltán, aki Antal Árpád polgármester és a helyi önkormányzat nevében szólt. Péter Sándor, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége elismerését tolmácsolta azért a kitartó munkáért és művészi teljesítményért, amelynek szerinte közvetett következménye, hogy jelenleg egyetlen Sepsiszentgyörgy méretű városban sem működik annyi jó minőségű kórus, mint a háromszéki megyeközpontban. Fellépett a Sipos Zoltán vezette Pro Musica kamarakórus, a kézdivásárhelyi Cantus kamarakórus Fórika Balázs vezényletével, a Zongor Attila karnagy által vezetett budapesti Stella kamarakórus, amely tizenöt éves kapcsolatot ápol a Vox Humanával, majd a Vox Humana rövid műsorának tapsolt a több száz főnyi hallgatóság, amelyben meghívott énekesként közreműködött Sebestyén-Lázár Enikő, valamint a Salamon Olivér, Ticuşan János és Vitályos Lehel alkotta zenekar, beatboxkíséret: Kertész Róbert. Szilágyi Zsolt Herbert, a Vox Humana jelenlegi karnagya tevékenységét édesapja, Szilágyi Zsolt méltatta, aki negyven évig vezette a Vox Humana kamarakórust, fia pedig megköszönte azt a kulturális örökséget, amelyet édesapja hagyott maga után. Az ajándékok és emléklapok átadása után a születésnapi hangverseny a négy kórus közös éneklésével zárult, együtt adták elő Herivelto Martins Ave Maria no morro című művét. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. október 25.

Székelyföldnek főváros kell
Bálványoson épülhet fel
Elkezdődött a Digitális Székelyföld építése, de van helye a fejlődésnek, hangzott el a Sepsiszentgyörgyön szervezett 5. Székelyföldi IT és Innovációs konferencián.
Minden területen szükség van informatizálásra, de az önkormányzatokat, a vállalkozókat, a munkavállalókat és a pedagógusokat még ösztönözni kell, hogy használják a digitális eszközöket, fogalmazta meg Bihari Béla. A mintegy 40 székelyföldi informatikai vállalkozást tömörítő IT Plus Klaszter elnöke szerint örvendetes, hogy még mindig találnak olyan, térségünkből elszármazott szakembereket, akik megosztják tudásukat és kapcsolataikat a térség fejlesztése érdekében.
Elégedetlenségre ad okot, hogy az önkormányzatoknál vannak számítógépek, de papíron dolgoznak, sok vállalkozó könyvelőjétől érdeklődik anyagi helyzetéről, holott rendelkezésükre állnak informatikai eszközök és a pedagógusok is idegenkednek az informatikai eszközök használatától. Az előadók körében rendszeresen visszaköszönt az az elv, amelyet Antal Árpád polgármester fogalmazott meg, miszerint Székelyföld fejlesztésében arra van szükség, hogy „ugorjunk át 30 évet”, ne máshol létező dolgokat másoljunk, mert mindig le leszünk maradva.
Kovászna megye tanácsának alelnöke, Henning László szerint a közigazgatásban várják az alkalmazható fejlesztéseket. Megállapította, hogy az informatikai klaszternek évi 25 millió eurós forgalma van, több mint 300 informatikust foglalkoztat, akik folyamatosan a határokat feszegetik. A Kovászna megyei kereskedelmi kamara elnöke, Édler András rámutatott, hogy az IT Plus Klaszter azért alakult, hogy megerősítsenek egy olyan ágazatot, mely magas hozzáadott értéket termel, és erősítheti Székelyföld gazdaságát, jövőképet nyújtson a fiataloknak.
Deutsch Tamás EP-képviselő, a magyarországi Digitális Jólét Programért felelős miniszteri biztos szerint „a változás sosem volt olyan gyors, mint napjainkban, de sosem lesz már olyan lassú, mint ma”. A Digitális Jólét Program a polgárok kiszolgálásához szükséges megfelelő információkat, az oktatás átalakulását tűzte ki célul, mondta Deutsch Tamás, aki szerint fontos eleme, hogy lehetőséget teremt a határon túli nemzeti közösségek, hogy bekapcsolódhassanak a fejlesztésekbe. Az RMDSZ ügyvezető elnöke, Porcsalmi Bálint szerint „ha fejlődni akarunk, bátraknak kell lennünk: nem lépésről lépésre kell behozni a technológiai lemaradást, hanem néhány szakaszt át kell ugorni”.
Az IT-nak stratégiai fontosságú iparággá kell válnia Székelyföldön, hiszen ez gazdasági húzóágazat és a magyar közösség megmaradásának, fejlődésének és sikerének is a kulcsa. Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád egy Székelyföldi Innovációs Alap létrehozásának ötletét vetette fel, ahová az elszármazott, sikeres emberek ajánlhatnák fel ebbe jövedelmük 1-2 százalékát, amivel segítenék versenyképessé tenni a térséget. Felvetette, hogy Bálványos lehetne Székelyföld fővárosa, zöldmezős beruházással lehetne kialakítani a párezres lakosú várost, és a világ különböző részein élő szakemberek is megtervezhetik Székelyföld jövőjét. Antal Árpád arra kérte a magyar kormányt, tekintsen olyan lehetőségként Székelyföldre, ahol kicsiben ki lehet próbálni az innovatív elképzeléseket. Kovács Zsolt / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2017. október 28.

Zavargások nélküli december elsejét
Kovászna Megye Tanácsának tegnapi soros ülésén 30 000 lejes hozzájárulást hagytak jóvá Románia nemzeti ünnepe háromszéki központi rendezvényének megszervezésére, lebonyolítására. Tamás Sándor tanácselnök elmondta, a rendezvény tartalmáért a prefektus felel. Jelezte, mai napig nem határolódott el senki a tavalyi incidenstől, amikor az egyik szónok Ázsiába küldött bennünket, és elfogadhatatlan, hogy a Lăcătuşu „elvtárs” által idegen megyékből hozott fiatalok Sepsiszentgyörgy központjában azt ordibálják: Kifelé a magyarokkal az országból!
A határozattervezet felvezetéseként az elnök elmondta, Románia nemzeti ünnepének anyagi hátterét évek óta Sepsiszentgyörgy önkormányzata és a megyeháza állja, a tartalmat a prefektúra biztosítja. Idén partnerségi szerződést kötnek a prefektúrával és a lebonyolító szervezettel, az Ecou Ifjúsági Egyesülettel. A szervezőbizottság elnöke Sebastian Cucu prefektus. Ő felel a rendezvény tartalmáért.
Tamás Sándor közölte, elmondta neki félelmeit, és ígéretet kapott, hogy nem lesz incidens. Nagyon nincs rendben, hogy a tavaly történt szónoklattól tíz hónap alatt nem határolódott el senki. Elfogadhatatlan, hogy Lăcătuşu „elvtárs” egy évtizede idegen megyékből hoz fiatalokat, akiket a Mihai Viteazul Főgimnázium bentlakásában szállásolnak el, és akik Sepsiszentgyörgy központjában azt ordibálják: Kifelé a magyarokkal az országból! Ilyen történik a prefektúra által szervezett, a román rendőrség és csendőrség által biztosított rendezvényen.
Tamás Sándor folytatta: két éve arról beszéltek, hogy Sepsiszentgyörgyön A román katona emlékműve melletti árbócon Románia lobogóját székely zászlóra cserélték. Miért nem derítették eddig ki, hogy ki követte el? – tette fel a szónoki kérdést. „Megkérdőjelezzük, hogy egyáltalán megtörtént-e az eset, amikor állandó járőr biztosította a környéket” – mondotta Tamás Sándor. Arra sem adtak választ, ki hasította fel a román zászlót, amelyet 2013 januárjában a román fejedelemségek egyesülése alkalmából állítottak a park sarkára. Pedig nyolc kamera pásztázza a teret. Az akkori prefektus, Codrin Munteanu azt nyilatkozta, az elvi elkövetők Antal Árpád és Tamás Sándor. És minden alkalommal a román sajtó megbélyegzi a teljes magyar közsséget.
Florentina Teacă szociáldemokrata tanácstag védelmébe vette Ioan Lăcătuşu „urat”, jelezve: tavaly mellette volt, és hallotta, mindenkit arra kért, ne kiabáljanak. Tamás Sándor visszakérdezett: az utóbbi húsz évben? Továbbá hangoztatta, neki továbbra is elvtárs, aki 1989 előtt a Román Kommunista Párt megyei propagandatitkára volt, most meg Isten szolgájaként tetszeleg. Ez az ő magánügye, „ha azokat az ortodox papokat, akiket ’89 előtt feljelentett, nem zavarja”, annál jobban őt sem, de egy minimális kérelme van: ne adjon neki leckét demokráciából.
Pethő István, a Magyar Polgári Párt képviselője hozzászólásában azt mondta, ha már ünneplésről van szó, jelzi, hogy október 29-e Székelyföld autonómiájának napja, a Székely Nemzeti Tanács őrtűzgyújtásokat szervez aznap este fél hattól. Kérte, minél nagyobb számban vegyünk részt ezeken a rendezvényeken, az RMDSZ vezetőit meg arra, buzdítsák a szervezet tagságát a részvételre. Szekeres Attila / Háromszék; Erdély.ma

2017. november 1.

Tegyétek élővé Isten igéjét! (Reformáció 500)
A reformáció ötszáz éve elkezdődött, a következő ötszáz év most kezdődik, és ezért személyesen mindenki tehet a szolgálatával, hitével, szeretetével, az Istentől nyert bűnbocsánattal – hangsúlyozta igehirdetésében Incze Zsolt, a Sepsi Református Egyházmegye esperese tegnap a reformáció ötszáz évének tiszteletére tartott, a sepsiszentgyörgyi imahetet záró rendezvényen a Sepsi Arénában. Közel ezerötszáz résztvevő jelenlétében emlékeztek meg a Luther Márton által elindított folyamatról, amely jelenleg is tart, és arra kötelez, hogy higgyünk Istenben, legyünk hűek nemzetünkhöz és éljünk szeretetben embertársainkkal.
Incze Zsolt arra, a Malakiás könyvéből vett gondolatra építette igehirdetését, amit a Sepsi Református Egyházmegye mottójául választott a reformáció évében: Térjetek hozzám, és én is hozzátok térek. Mielőtt azonban kifejtette volna, hogy mi indokolja ennek a tételnek a hangsúlyozását a jelenben, Révész Imre kálvinista tudós egyháztörténeti kutatásaira utalva magyarázta, hogy a középkorban a vallásos intézmények, a szerzetesrendek eltakarták az Istent az emberek elöl, de a reformációban Isten, az ő szeretete és kegyelme által áttörte ezt a gátat, és ezeket az intézményeket és embereket a hátramaradottságból megpróbálta kimozdítani és megújítani. Az egyházmegye elöljárója feltette a kérdést: vajon jó úton járunk-e, megteszünk-e mindent azért, hogy a mi életünkben a reformáció valóban reformáció legyen? Gyakoriak a válások a gyülekezetekben, lelkésztársai közül sokan megfáradtak, mert az igehirdetésüknek, szolgálatuknak nincs eredménye – mondotta. Az egyház feladata, hogy arra vezessen, nézzünk szembe a valósággal, saját magunkkal, hogy szolgáljunk szeretettel és hittel a nemzetért, a családért, az egyházért, a közösségeinkért, és ezt úgy tehetjük, hogy odafigyelünk embertársainkra – szögezte le az esperes. „Tegyük élővé Isten igéjét életünkben, ne féljünk naponta megtérni, naponta változni, naponta jobbá lenni”. Az úrvacsorai ágendát végző Zelenák József evangélikus lelkész-esperes arra figyelmeztetett, az egyházi tanítás legfőbb üzenete: Jézus ott áll középen, és az egyház mindenkori feladata igaz bűnbánatra buzdítani, hogy az emberek megtérjenek és eszerint éljenek. Szerinte az igazi reformációi hit kiáll minden tűzpróbát. A egyházmegye lelkészei több száz hívőnek szolgáltatták ki az úrvacsorát, majd a köszöntések következtek.
A remény ünnepe
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere arról beszélt, hogy mindig könnyebb az ember szíve, ha olyan rendezvényen vehet részt, ahol nem a rombolás, nem a veszteség, nem a fájdalom, hanem építkező és ünneplő közösség fogadja, és szerinte a reformáció tegnapi ünnepe a reményről és a jövőtervezésről szólt. Hangsúlyozta, hogy a magyarság nem maradhatott volna meg nemzetként Európában több mint ezer éven át, ha nem tértünk volna át a keresztény vallásra, és Székelyföld sem őrizhette volna meg önazonosságát és kultúráját, ha mi, székelyek nem tartoznánk a nyugati kereszténységhez. A városvezető szerint változás, újítás nélkül zsákutcába kerülünk, és ha egy hamis jólét oltárán feláldozzuk azt, ami a legfontosabb, a családot, a hitet, a nemzetet, ha lemondunk Istenről és a gyermekvállalást a karrier mögé helyezzük, ha a kivándorlást választjuk a szülőföldünkhöz való ragaszkodás helyett, akkor elveszíthetjük mindazt, amit elődeink az elmúlt ezer évben felépítettek. Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa részéról Percze László konzul szólt a nagyszámú gyülekezethez. Azt mondta, Luther fellépése történelmi volt, átalakította Európa térképét, megújította a hit világát, és hatással volt a politikára, gazdaságra, jogtudományra, az anyanyelv használatára, a modern természettudományi gondolkodásra. A reformáció egy közös örökség, amelynek eleme a megújulás – mondotta. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke szerint a reformáció nemcsak egy vallástörténeti állomás, hanem a világtörténelem egyik legnagyobb szemléletváltását jelenti. Szemléletváltozást teológiai és egyházi szervezés tekintetében, az irodalom, a művészet, általában a kultúra tekintetében, a munkához való viszonyban, a technika fejlődésének felhasználásában és a nemzethez való viszonyulás tekintetében is – hangsúlyozta. Sajátos erdélyiségünk is a reformáció időszakában alakult ki, keményebbek, konokabbak, körültekintőbbek lettünk az elmúlt ötszáz esztendőben, amely minket, székelyeket különösen megpróbált – emlékeztetett. A megyevezető leszögezte: kell hogy legyen újra egy közös álmunk, egy gazdag és erős Székelyföld, egy olyan régió, amelyet büszke emberek építenek maguknak a saját erejükből és saját szájuk íze szerint. A reformáció sepsiszentgyörgyi emlékünnepségén fellépett a Sipos Zoltán vezette egyesített kórus (Pro Musica kamarakórus, Cantus Firmus vegyes kar és a Szemerjai Dalárda), verset mondott Virág Nimród. Az alkalomból a Református Emlékbizottság A Biblia és a reformáció elnevezésű kiállítását tekinthette meg a közösség az aréna folyosóin, a perselypénzt az erősdi református egyházközség gyülekezeti házának építésére gyűjtötték. Az ünnepi hangulatú megemlékezés himnuszaink eléneklésével ért véget. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. november 2.

Vissza kell fordítani az egyháztól való eltávolodást
A reformáció nem ért véget
Mintegy másfél ezren gyűltek össze a Sepsi Református Egyházmegye hívó szavára a Sepsi Arénában, hogy együtt ünnepelhessenek a reformáció 500. évfordulója tiszteletére szervezett megemlékezés-sorozat zárórendezvényén. A közös ima, áhítat és hittétel megtisztulást hozó erejét pedig örömkönnyekben úszó szemek és lelki békét sugárzó arcok bizonyították.
„Térjetek hozzám és én is hozzátok térek” hirdette a reformáció évében egyházmegye-szerte a Malakiás könyvéből vett idézet, mely Incze Zsolt György esperes ünnepi igehirdetésének is alapjául szolgált. Szerinte ugyanis még mindig nem élünk és cselekedünk Isten elvárásai szerint, mert vannak dolgok, melyeket nem jól gondolunk, és nem jól végzünk. Legalábbis ezt jelzik elnéptelenedő félben lévő templomaink és fiataljainknak az egyháztól való eltávolodása. Ezen viszont csak úgy változtathatunk, ha egyházainkon belül újabb reformokat hajtunk végre. Változtatnunk kell például istentiszteleti rendtartásunkon, szokásainkon és hagyományainkon is ahhoz, hogy a templomaink újból benépesedjenek és megteljenek fiatalokkal. Ugyanakkor a bennünk lévő jót erősítenünk kell egymásban, embertársainkban és nemzettársainkban. Ezt pedig leginkább odafigyeléssel, imádsággal és szeretettel lehet megcselekedni.
Ötszáz éve a reformáció megtörtént, elkezdődött, a következő 500 év pedig a mai estével kezdődik. És nekünk kell emberként elkezdenünk, a lelkünkkel, szolgálatunkkal, hitünkkel, szeretetünkkel és Istentől nyert bűnbocsánatunkkal, ha építeni akarjuk Isten országát itt a Földön. Márpedig mi, keresztény emberek, bármelyik felekezethez is tartozzunk, ezt építeni akarjuk – fejezte be bibliai, illetve történelmi példákkal tarkított igehirdetését az esperes.
Az úrvacsorai ágendát végző Zelenák József evangélikus püspökhelyettes, lelkész–esperes arra figyelmeztetett, hogy az egyházi tanítás legfontosabb üzenete az, hogy Jézus ott áll a középen. Ezt fedezte fel újra, értette meg és tette magáévá 500 évvel ezelőtt Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes, és ezzel az üzenettel indította útjára a reformációt. Így sikerült széles tömegeket maga mellé állítani, ugyanis a nép ráérzett tanításainak igazára. És ezek szerint kell nekünk ma is cselekednünk, mert lehetnek fontos részek ugyan az egyházi szertartásban, azonban egy pillanatig sem szabad megfeledkezni arról, hogy a középpontban a Megváltó, Jézus Krisztus áll.
Az elhangzottak után az egyházmegyéből jelen lévő több mint negyven lelkész, hívők százainak szolgáltatta ki az úrvacsorát. A szertartás végeztével a város egyesített kórusának (Cantus Firmus, Pro Musica és szemerjai dalárda) lélekmelengető fellépése következett Jakab Árpád és Sipos Zoltán vezényletével, majd Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád András szólt az egybegyűltekhez. Az erdélyi reformátusok a reformáció emlékéve alatt bebizonyították, hogy van pozitív jövőképük, hiszen templomokat, gyülekezeti házakat és esperesi hivatalokat építettek. Harangot szenteltek, egyetemet újítottak fel, bölcsődék és óvodák alapköveit helyezték el és gyerekeket kereszteltek – sorolta megelégedéssel az elöljáró.
Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa részéről Percze László konzul köszöntötte az egybegyűlteket és tolmácsolta az intézmény vezetőinek üzenetét. Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Tamás Sándor a világtörténelem egyik legnagyobb szemléletváltásának nevezte a reformációt ünnepi beszédében.
A felemelő rendezvény Virág Nimród szavalatával és himnuszaink eléneklésével ért véget. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2017. november 8.

Antal Árpád: a városoktól vesznek el
Egymilliárd eurót vesz el a városoktól a kormány, a legtöbbet Bukaresttől és az erdélyi nagyvárosoktól, de a kisebbek is veszítenek az adózási módosítások miatt, habár nem egyformán – közölte Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, aki tegnap részt vett azon az egyeztetésen, amelyen a romániai municípiumok elöljárói próbáltak közös nevezőre jutni az SZDP és a kormány vezetőivel.
A hosszú megbeszélésen a kormány olyan kompenzációs rendszert javasolt, amely csak részben fedezi a városi költségvetésekből kieső jövedelmeket.
Antal Árpád a jövedelemadók 16-ról 10 százalékra való csökkentésével egyetért, mert fontosnak tartja, hogy több pénz maradjon az emberek zsebében, de úgy látja, hogy megfelelő kompenzáció híján a városok lehetnek a kormány által adózási forradalomnak nevezett átalakítás vesztesei. Költségvetésükben ugyanis a személyi jövedelemadókból befolyó összeg volt a legnagyobb tétel, és Sepsiszentgyörgy évek óta növekedő pályán állt, idén például 13,8 százalékos az emelkedés, ami jövőben valószínűleg eltűnik.
A kormány kompenzációs javaslata abból indul ki, hogy 2016. december 31-én összesen 11 milliárd lej maradt az önkormányzatok számláin – a városvezetők szerint az eljárások nehézkessége miatt –, ezért a megmaradt összeg fele és a hiányzó összeg közötti különbözetet fogja a városoknak kifizetni a kormány.
Tehát ha egy városnak hiányzik hárommillió leje a személyi jövedelemadóból visszaosztott összegből, ám tavaly a számláján maradt hatmillió, akkor nem kap semmilyen kiegészítést, amit úgy is le lehet fordítani, hogy elvesz az állam az önkormányzattól hárommillió lejt – magyarázta. Az elöljáró szerint 2018-ban már nem növekszik a személyi jövedelemadóból befolyt összeg, legjobb esetben a 2017-es bevételeket lehet majd elérni, azaz a beruházások is ezen a szinten maradnak.
A polgármester elmondta: Sepsiszentgyörgynek épp nem volt sok megmaradt pénze tavaly év végén, de több erdélyi város veszít jelentős összegeket; a kisebb települések pedig akár nyerhetnek is a rendszer módosításával. Demeter J. Ildikó / Háromszék; Erdély.ma

2017. november 9.

Minden irányból támadják a kormány által „kirobbantott” fiskális forradalmat
Multiellenes hangulatban zajlott le a Tudose-kabinet szerdai ülése, amelyen – többnapos halasztás után – végül sürgősségi kormányrendelettel fogadták el a 2018-as évtől tervezett adópolitikai módosításokat.
A „fiskális forradalom” meghirdetői szerint ugyanis a szakszervezetek és a munkáltatói szövetségek képviselői eleinte egyetértettek a kormány által tervezett adóügyi módosításokkal, s csak azt követően fogalmazták meg az első bírálatokat, hogy kiderült, a szociálliberális koalíció szigorúan fel kíván lépni az ellen, hogy bizonyos cégek kiviszik az itt megszerzett profitot Romániából. Mint Mihai Tudose fogalmazott, azóta hallani kritikus hangokat, hogy „egyes multik idegesek lettek”.
A miniszterelnök ugyanakkor a kormányülés első, sajtónyilvános részében gratulált Ionuț Mișa pénzügyminiszternek az új adópolitikához, meglátása szerint ugyanis az a tény, hogy a nap folyamán egyes bankok elengedték alkalmazottaikat, hogy azok részt vehessenek a kormánypalota elé összehívott tüntetésen, azt mutatja, hogy a kabinet jó úton jár. „Talán ők is fognak adót fizetni” – jegyezte meg. Utalva a Renault tulajdonában levő Dacia autógyár alkalmazottainak előző napi nagyszabású tiltakozó megmozdulására pedig leszögezte: nem mehet tovább az a gyakorlat, hogy miközben a szakszervezet autópályákat követel, a vállalat kiviszi a profitot az országból. Ionuț Mișa közben azt emelte ki, hogy a kormány nem tesz egyebet, mint átemeli a romániai törvények közé az Európai Unió 1164-es irányelvét, ami az adóügyi kötelezettségek elkerülése ellen lép fel. Meglátása szerint pedig ez extra bevételéket hoz fog hozni az ország költségvetésbe, ami a polgárokra nézve is jótékony hatással bír majd, hiszen több jut például kórházakra, autópályákra.
Mi is változik?
Ionuţ Mişa pénzügyminiszter különben szerdán is ismételten azt hangsúlyozta a kormány intézkedéscsomagja kapcsán, hogy annak elfogadása nyomán 2018-tól nőni fog az alkalmazott fizetése, miközben a munkáltató sem fog többet befizetni az államkasszába a jövedelemadó csökkentése és a társadalombiztosítási járulékok munkaadóról munkavállalóra való áthárítása következtében.
Mişa kifejtette: a sokat vitatott tervezet előnyös lesz a lakosság számára, de a Romániában működő cégek számára is. Mint részletezte: az első módosítás értelmében 16-ról 10 százalékra csökken az alkalmazottak, nyugdíjasok, egyéni vállalkozói engedéllyel rendelkező magányszemélyek, valamint a szerzői jogdíjakból, magánrendelők, albérletek, kamatok, díjak, mezőgazdasági tevékenységek révén szerzett jövedelmek adója. Kivételt képez az osztalékadó, amely 5 százalékos marad.
A társadalombiztosítási hozzájárulások 39,25 százalékról 37,25 százalékra csökkennek, és ezentúl nem a munkáltatót, hanem a munkavállalót terhelik. „Le akarom szögezni, hogy ez a három intézkedés összességében az alkalmazott nettó jövedelmének növekedéséhez vezet, anélkül, hogy a munkáltatónak több pénzt kellene fizetnie az államkasszába” – magyarázta a pénzügyminiszter. A szerdán elfogadott sürgősségi kormányrendelet ugyanakkor egymillió euróra emelte azt a küszöböt, ami alatt a cégeknek nem társasági adót kell fizetniük, hanem az üzleti forgalmuk után adóznak, mint ahogy a megosztott áfafizetésről is döntöttek, és egy 2,25 százalékos munkabiztosítási járulékot is kivetettek.
Az intézkedéscsomagban a minimálbér bruttó értékének a jelenlegi 1450 lejről 1900 lejre történő emelése is szerepel, a gyermekgondozási díj (gyed) minimális összege pedig a jelenlegi 1233 lejről 1250 lejre nő. A kormány ugyanakkor arról is döntött, hogy 640 lejre nő a szociális nyugdíj, a nyugdíjpont érteke pedig 1100 lej lesz 2018. július elsejétől, ám ezzel párhuzamosan a kötelező magánnyugdíjalapba befolyó összeget 5,1 százalékról 3,7-re csökkentik. Lia Olguța Vasilescu munkaügyi miniszter korábban úgy nyilatkozott, hogy a százalékarány csökkentése nyomán „a jelenlegi nominális érték nem sérül”.
„Pontosabban, jövőre is ugyanakkora összeget fognak a cégek átutalni a kötelező magánnyugdíjalapba, mint idén. Azért van szükség a százalékarány csökkentésére, mivel a bruttó fizetések 20 százalékkal nőni fognak” – érvelt korábban Vasilescu.
Tiltakozó civilek és szakszervezetek
A kormányülés idejére közben mintegy 200 személy gyűlt össze a bukaresti Győzelem téren, a kormánypalota előtt. A tiltakozás a Facebookon szerveződött, a kezdeményezők a román gazdaság fekete szerdájának nevezték november 8-át. PSD, vörös pestis”, „Le, le, le a hazug kormánnyal”, „Börtönbe velük” – skandálták az egybegyűltek, akik elmondásuk szerint attól félnek, hogy negatívan fognak rájuk hatni a kormány által tervezett adóügyi intézkedések. A tiltakozó akción részt vett Bogdan Hossu, az Alfa Kartell szakszervezeti tömörülés elnöke is, aki az összesereglett újságíróknak elmondta, az ombudsmanhoz készül fordulni a kormány által elfogadott intézkedések ügyében, s reméli, hogy a „nép ügyvédje” az alkotmánybíróságtól fog jogorvoslatot kérni.
Az ellenzék is mozgolódik
Alighogy elfogadta ugyanakkor a kormány az adópolitikai módosításokat, Dan Barna, az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke bejelentette, az alakulat képviselői is szenátorai is csatlakoznak a Győzelem tériekhez.
A legnagyobb ellenzéki alakulat, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke eközben közölte, hétfőn bizalmatlansági indítvány beterjesztését fogja javasolni, elfogadása érdekében pedig valamennyi parlamenti párttal egyeztetést kezdeményez. Kijelentésével az RMDSZ-re, illetve a nemzeti kisebbségek frakciójára, valamint az egyetlen csoportosuláshoz sem csatlakozott honatyákra is utalt, nélkülük ugyanis semmiképp nem lenne meg a kormánybuktatáshoz szükséges szavazatszám.
Kivár az állásfoglalással az RMDSZ
A közvitára bocsátott tervezethez képest módosításokkal fogadta el a kormány a sürgősségi rendeletet, ezért az RMDSZ-nek át kell vizsgálnia a dokumentumot, csak azután dönthet, hogy támogatja vagy sem” – fejtette ki szerdán délután a Krónika megkeresésére Erdei Dolóczki István képviselő, az alsóház pénzügyi bizottságának tagja. Azt mondja, erre egy-két nap alatt sor kerül.
Mint elmondta, a személyes véleménye az, hogy a jövedelemadó csökkentése jó döntés, hiszen „még a pénzügyminiszter is szeret kevesebb adót fizetni”, ám meg kell nézni, hogy az önkormányzatok költségvetésében okozott kiesést miként pótolják. „Helyi szinten nagyok az elvárások, biztosítani kell a közvilágítást, aszfaltozni kell, de mindehhez pénz kell” – mutatott rá a szatmári politikus.
Hozzátette, a tb-járulékok csak a munkavállaló általi befizetésének az a pozitívuma, hogy egyszerűsíti a bürokráciát, viszont biztosítékokat kell találni, hogy az alkalmazottak nettó jövedelme ne csökkenjen. „Azt a húsz százalékot eddig is befizette a munkaadó az államkasszába, most oda kell adnia a munkavállalónak, és nem teheti ezt az összeget zsebre” – fogalmazta meg Erdei Dolóczki. Az ellenzék által felvetett bizalmatlansági indítványról az RMDSZ-es képviselő kifejtette, jól meg kell fontolni, hiszen „nem elég megbuktatni egy kormányt, azzal is számolni kell, hogy kik kerülnek majd a helyükre, hogy érdemes-e egy újabb politikai válságot kirobbantani”.
Másokkal megfizettetett választási ígéretek
A Szociáldemokrata Párt a nagyvárosok pénzéből próbálja fedezni a választási ígéreteit” – szögezte le kérdésünkre Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Meglátása szerint a személyi jövedelemadó 16 százalékról 10 százalékra történő csökkentését mindenképpen támogatja, mert fontosnak tartja, hogy több pénz maradjon az emberek zsebében, ám megfelelő kompenzációs mechanizmus híján ennek a nagyvárosok lehetnek a vesztesei. „A jelenleg birtokomban levő információk alapján úgy tűnik, hogy a kisebb települések nem veszítenek, sőt akár nyerhetnek is a módosításból, ám a nagyvárosok egyértelmű vesztesek” – szögezte le a polgármester.
Közölte, hosszas tárgyalások után a kormány előrukkolt egy kompenzációs rendszerrel, ám ez nem fogja a megyei jogú városok teljes veszteségét pótolni. Mint részletezte, az egész csomagot abból kiindulva dolgozták ki, hogy 2016. december 31-én rengeteg pénz, országos szinten 11 milliárd lej maradt az önkormányzatok számláin, ez a pénz hiányzott a gazdaságból. Így a személyi jövedelemadó csökkenése miatt kiesett pénzt annak függvényében kompenzálják, hogy egy önkormányzatnak az elmúlt év végén mennyi pénz maradt meg a számláján.
Ez úgy néz ki – magyarázta a székelyföldi politikus –, hogy a számlán maradt összeg fele és a hiányzó összeg közötti különbözetet fizeti a kormány. Tehát ha egy városnak hiányzik hárommillió lej a személyi jövedelemadóból visszaosztott összegből, ám tavaly a számláján maradt hatmillió lej, akkor nem kap semmi kompenzálást, ezt úgy is le lehet fordítani, hogy elvesz az állam az önkormányzattól hárommillió lejt, illusztrálta Antal Árpád.
Kitért arra is, hogy a polgármesterek a kormány tagjaival és vezető politikusaival lefolytatott keddi találkozón felhívták a miniszterelnök figyelmét: az összegek azért maradtak a számlákon, mert a különböző procedúrák olyan bonyolultak, hogy nem tudják a beruházásaikat megfelelő módon lebonyolítani.
„Még ha működésbe lendül a kompenzációs rendszer, akkor is veszítünk, hiszen a kormány azt vállalta, hogy 2018-ban a 2017-es szintig egészíti ki ezt az összeget. Csakhogy a személyi jövedelemadóból befolyt pénzek minden évben növekedtek, Sepsiszentgyörgy esetében idén 13,8 százalékkal, tehát már így is veszítünk” – fejtette ki az elöljáró.
Antal Árpád az egyeztetés során azt is elmondta, hogy a nagyvárosok művelődési intézményeit a központi költségvetésből a minisztériumok finanszírozzák, míg a közepes és kisebb városok saját költségvetésből fedezik ezeket a kiadásokat. Elmondása szerint a kormány képviselői egyetértettek vele abban, hogy ez így nem méltányos, és megígérték, hogy az év végéig találnak valamilyen megoldást.
Gyengíti a lejt a „fiskális forradalom”
Öt év nem volt olyan gyenge a román deviza az egységes európai fizetőeszközhöz képest, mint szerdán: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiadott referencia-árfolyam 4,6198 lej/euró volt. Már a bankközi ülésszak kezdetén meghaladta az euró árfolyama a 4,6 lejes szintet, egészen 4,6345 lej/euróig is megugrott valamivel 10 óra előtt. 2012 nyarán egyébként azzal magyarázták a román deviza hirtelen gyengülését, hogy népszavazást írtak ki Traian Băsescu akkori államfő menesztésére. A mostani értékvesztés mögött pedig a szakértők szerint az adópolitika módosítása áll. Bálint Eszter, Bíró Blanka / Krónika (Kolozsvár)

2017. november 10.

Jövőre is Szent György Napok – jóval kevesebb programpontot terveznek
Megkezdődött Erdély egyik legnépszerűbb városnapi rendezvénysorozata, a Szent György Napok szervezése – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta, 2018-ban április 21-29. között kerül sor a város ünnepére.
„Az egyik fő irányvonala a jövő évi Szent György Napoknak az, hogy megpróbálunk sokkal kevesebb rendezvényt szervezni”, emelte ki Antal Árpád. Míg az elmúlt években közel 300 programmal várták az érdeklődőket, a tervek szerint a jövőben ezt lehoznák 200 alá, és keresik a lehetőséget, hogy „nagyobb nevet” is meghívjanak.
A polgármester megjegyezte, minden évben kiértékelik az előző Szent György Napokat, helyszínekre lebontva is, és ami jelen pillanatban biztos, hogy a nagy színpad ugyanott lesz felállítva, mint az idén, megmarad a múzeumkert is, ám a Szent György tér „a rendezetlenség hatását” keltette, ezen szeretnének változtatni. „Semmi nincs kőbe vésve, tehát bármilyen ügyben lehet változtatni, szívesen várjuk a javaslatokat, ötleteket”, szögezte le Antal, aki szerint sok szempont ütközik, a szervezőcsapaton belül is vannak viták.
Meg kell találni azt a középutat is, hogy a Szent György Napok ne váljon egy olyan tömegrendezvénnyé, ami a szentgyörgyieket elkezdi már zavarni, fűzte hozzá a polgármester. „Úgy gondolom, minden évben kell egy kicsit igazítani, egyrészt mert a világ is változik és olyan igények jelentek meg, amire ha külön nem figyelünk oda, akkor elmegyünk mellette, és nem fogunk tudni megfelelő válaszokat adni rá”, jegyezte még meg Antal, aki konzultációt kíván kezdeményezni az iskolák diákszervezeteivel is, hogy lássák, „ők hogyan látják ezt a világot”. Kiss Edit / Székely Hírmondó; Erdély.ma

2017. november 11.

Millióktól esnek el a városok (Jövedelemadó-csökkentés)
Derűlátásra nincs ok annak kapcsán, hogy a kormány január elsejétől tizenhatról tíz százalékra csökkenti a személyi jövedelemadó mértékét, úgy tűnik ugyanis, hogy a Szociáldemokrata Párt a választási ígéreteinek egyhányadát úgy akarja betartani, hogy – főképp az egyébként jól gazdálkodó, de eljárási akadályok miatt sokat felhalmozó – a városoktól vesz el pénzt – véli Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere tegnap pontos számításokkal erősítette meg, a kormány általi kompenzációs megoldás sem kedvez a municípium rangú településeknek.
Antal Árpád leszögezte: támogatja az adócsökkentést, hiszen ha az állampolgárok zsebében több pénz marad, csak üdvözlendő lehet. Ami a személyi jövedelemadó kezelését illeti, a polgármester kijelentette: eddig is egy torz rendszerről beszélhettünk, mivel az önkormányzatok számára a személyi jövedelemadó jelentette a legnagyobb bevételt, de az eloszlás nem volt igazságos. Bukarest esetében eszméletlen összegek folytak be, hiszen a multinacionális cégek székhelye a fővárosban található, miként az állami adminisztráció intézményei is, illetve egyes nagyvárosok is hatalmas összegeket zsebelnek be úgy, hogy közben ők nem tettek sokat ezért. Tény továbbá, hogy a szorgalmasabb közösségek lakta városokban nagyobb az adóból befolyó pénzösszeg, viszont a kormány éveken keresztül ezektől vont el, és azok kaptak, akik kevésbé voltak jól gazdálkodók. Bukarest folyamatosan azt üzeni: nem éri meg jól gazdálkodni – fogalmazott. A polgármester rámutatott, részben helytálló a kormánynak az a megállapítása, hogy az önkormányzatok sok elköltetlen forrást őrizgetnek, de ennek kettős oka van. Egyrészt a költségvetésben sokszor olyan összegek jelennek meg, melyeket uniós pályázatok önrészének fedezésére különítettek el, és ezek többéves felhasználásúak. A másik ok a közbeszerzési eljárásokban tapasztalt csúszások: hatalmas összegek maradtak egyes városok költségvetésében, mivel nem sikerült a kivitelezési szerződéseket megkötni, és az erre szánt forrásokat nem tudták felhasználni. Antal Árpád megismételte: a személyi jövedelemadó mértékének csökkenése, illetve a Tudose-kabinet által ajánlott kompenzációs rendszer elsősorban a municípiumi rangú városok esetében jelent problémát, a többieknél vagy a községeknél minimális változást hoznak az új rendelkezések, sőt, lehetnek olyanok is, amelyek nyernek belőle. A kormány állítása szerint, amit idén az önkormányzatok abszolút értékben begyűjtenek, az 2018-ban is befolyik. Sepsiszentgyörgy esetében, ha idén ötvenmillió lej a bevétel, jövőre is ugyanennyi lesz – mondják a kormány képviselői. Antal Árpád szerint azonban ez nem áll a lábán, az önkormányzatokat ugyanis kettős veszteség éri. Egyrészt 2018-ban a személyi jövedelemadóból a város nem tud 50 millió lejt begyűjteni, mivel 37,5 százalékkal csökkent az adó mértéke, tehát csak 35 millió lesz a reális bevétel. Elviekben a kompenzációs képlet szerint a kormány a kieső 15 millió lejt Sepsiszentgyörgynek „átutalja”, de pontosan itt van a gond. A képlet alapján ugyanis az átutalandó pénzből levonják annak az összegnek a felét, amely 2016 december 31-én az önkormányzat számláján szerepelt. Ez röviden annyit jelent, ha 30 millió volt a számlán, akkor a város nem kap semmit, ha ennek fele, akkor nagyjából ötmillió lejt fog kapni. Magyarán: minél több pénze volt egy önkormányzatnak a múlt év végén a számláján, annál kevesebb pénzt fog kapni a kormánytól. A másik veszteség abból fakad, hogy a jól gazdálkodó önkormányzatok esetében a személyi jövedelemadóból származó bevétel minden évben nő, Sepsiszentgyörgy esetében általában legkevesebb 10 százalékkal. Ezt az összeget jövőre indulásból elveszíti az önkormányzat, erre ugyanis a kompenzáció nem terjed ki. Sepsiszentgyörgy esetében ez nagyjából hétmillió lejes veszteséget jelent – magyarázta Antal Árpád. Nagy D. István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. november 16.

Megakadályozták az országzászló felvonását
Az országzászló sepsiszentgyörgyi felvonásának 75. évfordulójára, tegnapra újabb zászlófelvonást tervezett a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki szervezete. Az Erzsébet park szélére felállított országzászló-maketten előkészítették az őrfát, amelyre az egykori országzászló hasonmását szerették volna felvonni, ám a román hatóságok megakadályozták azt.
Több százan gyűltek össze a főtéren a történelmi kiállításként engedélyezett Országzászló-makett és az eseményt ismertető pannók előtt. A parkban több tíz csendőr – a közelben minden bokorra három jutott –, a környéken mindenütt voltak belügyesek, sokan civilben. A park körül több csendőrfurgon állt, a színház előtt a hírszerző szolgálat térkamerával felszerelt gépkocsija őrködött. A meghirdetett kezdési időpontban még csendőrségi vezetők és szervezők tárgyaltak a makett mögött. Kulcsár-Terza József, az MPP megyei elnöke lapunk érdeklődésére elmondta, a hatóságok felszólították őt is, meg Antal Árpád polgármestert is, hogy ne vonják fel a magyar lobogót.
A megemlékezés lebonyolítója, az ötletgazda Miklós András, Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő irodavezetője köszöntőjében felelevenítette, 75 évvel ezelőtt annak ellenére, hogy dúlt a második világháború, örömünnep volt Sepsiszentgyörgyön, hiszen a huszonkét éves elnyomó hatalom markából szabadult erdélyi magyarság ismét hallhatta az anyaország lüktető szívét, szabadon megélhette a magyar nemzethez való tartozását. Azzal zárta szavait, szülőföldünk nem eladó, jövőnkről nem mondunk le. József Álmos nyugalmazott tanár, helytörténész az egykori országzászló-mozgalomról és -avatásról tartott előadást (olvasható lapunk tegnapi számában: Az országzászló-emlékmű avatása Sepsiszentgyörgyön).
Következett volna a zászlófelvonás. Ekkor Kulcsár-Terza József azt mondta, nézzék meg, a háttérben mi történik: nem engedik, hogy felhúzzák a zászlót. Felszólították őt is, a polgármestert is, amennyiben felhúzzák, irredentának, sovénnek és terroristának tekintik őket. A zászlót megőrzik, mondotta, nem adják meg „azt az élményt senkinek, hogy zászlónkhoz nyúljon”, s hozzátette, beszéltek a Székely Nemzeti Múzeum igazgatójával, az intézményben helyezik azt el a kiállítással együtt.
Bedő Zoltán, a Magyar Megmaradásért Mozgalom vezetője jelezte, nem kívánt szólani, de a helyzet megköveteli. Románia azt hirdeti úton-útfélen, hogy jogállam, megoldotta a nemzeti kisebbségek helyzetét, sőt, példamutatóan oldotta meg. Az a tény, hogy a zászlót nem vonhatjuk fel, bizonyítéka annak, hogy Románia nem jogállam, és üldöz mindent, ami magyar. Szívünkből a szülőföld szeretetét sem gumibottal, sem géppisztollyal nem lehet kitépni! – hangoztatta. Nem azért nem húzzák fel a zászlót, mert félnének. Nem félnek, itt állnak. Ha mégis megtennék, egyrészt bajt okoznának olyanoknak, akik nevüket adták a rendezvényhez, másrészt a zászlót megszentségtelenítenék azzal, hogy kitépnék a kezükből, amikor fel akarnák vonni. Megcsókolta a lobogót, majd felkiáltott: Éljen Székelyföld! A tömegből többen kiáltották: Vesszen Trianon! Bancea Gábor, a Gyöngyvirág utcai Református Egyházközség lelkipásztora elmondta, különös alkalom a mai, a megemlékezés nagyszerű pillanat, nemcsak azért meg egy nép régi dicsőségét keressük, hanem mert újrafogalmazzuk identitásunkat, kik vagyunk, és megállunk csendben a teremtő Isten színe előtt. A magyar keresztény nép, Isten népe és követe a világban, a nagy kérdés az, hogy betölti-e hivatását. Ha jóban vagyunk Istennel, nincs az a hatalom, ország, politikai irányzat, amely térdre kényszeríthet. A lelkész hangsúlyozta, csak igaz keresztény hívő magyarként győzhetünk, hitetlenül elvész a nép. Idézte a 126. zsoltárt, mely a szabadult foglyok éneke. Igemagyarázatában Bancea Gábor kiemelte, a visszanyert ország Isten ajándéka. Velünk is az történt, mint azokkal a foglyokkal: nemzedékek jöttek, pusztultak, romlás és elhajlás fenyegette a népet. A foglyokhoz egyszer megérkezett a perzsa király üzenete: tiétek az ország, mehettek haza, tűzzétek ki a zászlót, Isten nem hagyott el. A másik bibliai idézet Dániel könyvéből származik. Ennek magyarázataként hangsúlyozta, a nemzet akkor nyer országot, amikor átalakulni nem akaró hívei vannak. Ha nyerni akarunk, az csak úgy lehetséges, ha lesznek hívő magyar gyermekeink, akik kiimádkozzák az országot, és lesznek hívő magyar édesanyák, akik teleszülik az országot. Dániel azt mondta, önmaga akar maradni, nem akar más lenni, mint aminek teremtette az Isten. Lényünk magva, egyéniségünk csírája nem eladó, nem elárulható, és mássá nem tehető fenyegetés által sem. Ez a belső mag, az ősminta, amire az Isten teremtett, ami a sast sassá, a magyart magyarrá teszi. Nemzeti mivoltunk létkérdés, és ez a végzetünk, mert csak magyarként tudunk létezni, alkotni igazán, mondotta a lekipásztor. Dániel példája nagy erkölcsi megújulást igényel minden egyes embertől. Az egyetlen igazi zászló a szívben van felállítva, onnan virágzik ki kokárda formájában, és onnan hozza a jövő ígéretét. Oda kell kitűzni a zászlót, s elmondani Isten segítségével, erdélyi magyar, keresztény, hívő ember vagyok, és ha Isten úgy akarja, az maradok. Imádkozzunk: Uram, jöjjön el a te országod. A tömeg elénekelte a magyar és a székely himnuszt. Közben egy sepsiszentgyörgyi polgár egy székely zászló rúdjára tűzte a címeres magyar lobogót, a fel nem vont országzászlót, és az emlékmű makettje előtt magasba emelte és lengette azt a himnuszok éneklése alatt. A rendezvényen közreműködött Gyenge Tímea, a Plugor Sándor Művészeti Líceum és Szabó Fruzsina, a Mikes Kelemen Elméleti Líceum tanulója. Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. november 16.

Betiltották az országzászló felvonását
„Üldözik, ami magyar”
Nem vonhatták fel tegnap délután Sepsiszentgyörgy központjában az országzászlót, miután mind a prefektus, mind a csendőrség átiratban törvénytelennek nyilvánította a rendezvényt. A hatóságok szerint ugyanis, aki hasonló tettet követ el az „irredenta, soviniszta és terrorista”, közölte Kulcsár-Terza József.
Észak-Erdély visszatérése után, 1942. november 15-én avatták fel Sepsiszentgyörgyön az országzászlót, és 75 évvel később egykori helyén, az Erzsébet park Székely Mikó Kollégiummal szembeni oldalán szerették volna ismét felvonni. Több százan gyűltek össze tegnap délután a helyszínen, de József Álmos helytörténész beszéde után a szervezők nevében Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt háromszéki szervezetének elnöke bejelentette: nem vonják fel az országzászlót. „Nem szerepelt a programban, hogy felszólaljak, de amíg önök minket figyelnek, addig a háttérben betiltják, hogy felhúzzuk a zászlót. Felszólítottak minket és Antal Árpád polgármester urat, hogy amennyiben felhúzzuk, akkor irredenták, soviniszták és terroristák vagyunk”, emelte ki Kulcsár-Terza, mire az összegyűlt tömeg fütyülni kezdett. Az MPP háromszéki elnöke hozzáfűzte, a „zászlót nem tudják más kézre adni, nem adják meg azt az élményt senkinek, hogy hozzányúljon”, hanem a Székely Nemzeti Múzeumhoz kerül. Bedő Zoltán, az MPP képviselője is aláhúzta, hogy Románia úton-útfélen azt hirdeti, hogy jogállam, és példásan megoldották a kisebbségi kérdést, miközben ennek ellenkezőjét bizonyítja. „Üldöz mindent, ami magyar, de a szívünkből a szülőföld iránti szeretet sem gumibottal, sem géppisztollyal nem tudják kitépni”, fogalmazott Bedő, mire a tömeg elkezdte skandálni „Vesszen Trianon!”.
Egy kiállítással egybekötött esemény megszervezésére az engedélyt a Magyar Polgári Párt háromszéki szervezete kérte az illetékes hatóságoktól. Kiss Edit / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2017. november 24.

Antal Árpád nem vesz részt a december elsejei ünnepségeken
Tiszteletben tartja Románia nemzeti ünnepét, de nem vesz részt a december elsejei ünnepségeken, közölte Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. „Nem fogok részt venni az ünnepségeken, ismerik ennek okait. Várom a pillanatot, amikor Románia nemzeti ünnepe Románia minden egyes állampolgára számára ünnep lehet. December elseje nem ilyen nap. (...) Tisztázni akarom: én tisztelem és mi tiszteljük december elsejét, tiszteletben tartjuk, hogy Románia lakosságának 90 százaléka ünnepként éli meg ezt a napot, de nem tartjuk úgy, hogy velük együtt kéne ünnepelnünk, mivel számunkra ez nem ünnepnap. Hangsúlyozni akarom: nem is gyásznap. Az, hogy nem ünnepnap, még nem jelenti azt, hogy gyásznapnak tartanánk. De nem ünnepnap számunkra (...) Szeretnénk, ha december elseje számunkra is ünnep lenne, és az lehetne, ha betartanák azokat az ígéreteket, amelyeket 1918. december elsején tettek a magyar közösségnek. Vagy az is megoldás lenne, ha találnánk együtt egy nemzeti ünnepnapot, amely mindannyiunk számára ünnep lehetne (...), például az 1989-es forradalom évfordulóját”, fejtette ki Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere és a sepsiszentgyörgyi RMDSZ elnöke azt is elmondta: véleménye szerint hibás döntés visszavonni Tőkés László vagy Kelemen Hunor állami kitüntetését. „Oda jutunk, hogy Romániában büntetés fog járni az őszinteségért? Büntetés jár azért, ha mondasz valamit? Én azt hiszem, ez egy nagyon hibás irány és nagyon szerencsétlen üzenet most, 2018 küszöbén. Nem lehet, hogy a többség azt üzenje 2018-ban: ha nem úgy gondolkodol, mint mi, ha nem úgy érzel, mint mi, ha nem azt álmodod, amit mi, akkor nem lehetsz ezen állam része” – mondta Antal Árpád. agerpres; Transindex.ro



lapozás: 1-30 ... 1201-1230 | 1231-1260 | 1261-1267




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998