|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 230 találat | lapozás: 1-30 ... 121-150 | 151-180 | 181-210 | 211-230 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Kónya Ádám 2012. november 6.Eltüntetnék a kézdivásárhelyi múzeum magyar nevétA kézdivásárhelyi múzeum magyar elnevezése ellen döntött a közigazgatási bíróság. Ez részben helyt adott Codrin Munteanu Kovászna megyei prefektus, a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum elnevezésére vonatkozó feljelentésének. A közigazgatási bíróság október végén, alapfokon azt a döntést hozta, hogy Kovászna Megye Tanácsa az intézménynév magyar részét kell törölje. Februárban a fenntartó háromszéki önkormányzat a kézdivásárhelyi múzeumot annak alapítójáról nevezte el. A tanácshatározat szerint az intézmény neve „Muzeul de Istorie a Breslelor Incze László – Incze László Céhtörténeti Múzeum”. A közigazgatási bíróság alapfokú döntése szerint a névből, az Incze László Céhtörténeti Múzeum részt törölni kell, az alapító neve a román szóösszetételben maradhat. Amint arról beszámoltunk, Codrin Munteanu prefektus úgy fogalmazott, a hivatalos név csak román lehet, ezért megtámadta a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház elnevezését is. Tamás Sándor háromszéki tanácselnök korábban kifejtette: az elnevezés éppen a kétnyelvűség szellemében született, és hangsúlyozta, reméli, a bírósági döntés tárgyilagos lesz, nem születik olyan ítélet, mely a hazai igazságszolgáltatás kettős mércéjének lenne a bizonyítéka. Kovács Blanka, Sláger Rádió Erdély.ma 2012. november 8.A székely zászlóért tüntettek SepsiszentgyörgyönA prefektúra, vagyis a kormány képviselőjének otthont adó hivatal előtti akciót Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere hirdette meg. A szervezők szerint 3-4 ezer résztvevője volt a tüntetésnek, a Mediafax román hírügynökség 2 ezer emberről ír, a prefektúra szerint viszont 800-an voltak ott a megmozduláson. A résztvevők az ellen kívántak tiltakozni, hogy Codrin Munteanu prefektus május óta módszeresen támadja a magyar szimbólumokat, egyebek között a székely zászlót. A rendezvényen a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) képviselő Tamás Sándor szólalt fel, aki egyebek között üdvözölte, hogy a többi magyar párt is csatlakozott a tüntetéshez. A megyei önkormányzati vezető petíciót adott át a prefektusi hivatalnak, amelyben felszólította Codrin Munteanut, kérjen bocsánatot a székelyektől, ellenkező esetben újabb tüntetések lesznek. Az RMDSZ, de a Székely Nemzeti Tanács is sérelmezte korábban, hogy a prefektus feljelentette a közigazgatási bíróságon Ráduly Istvánt, Uzon község polgármesterét, amiért a községházára kitűzte a székely zászlót. A keresetben a prefektus amellett érvelt, hogy Székelyföld nem alkotmányos entitás, így zászlajának kitűzése illegális. A rendezvény egyetlen felszólalója Tamás Sándor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Háromszéki elnöke volt: „Aki szelet vet, vihart arat – tartja a népi bölcsesség. A prefektus hergeli a székelyeket, hiszen az elmúlt hetekben, hónapokban úgy szórta a törvényszéki feljelentéseket, mint aki szándékosan vihart akar aratni. El akarja törülni a Kónya Ádám Művelődési Ház nevét. Mindannyian ismertük és tiszteltük a tanár urat. Meg tudja mondani valaki, mi az, ami nem tetszik a prefektusnak? Megtámadta az Incze László Céhtörténeti Múzeum nevét. Mindannyian ismertük és tiszteltük a múzeum-alapítót. Meg tudja mondani valaki, mi az, ami nem tetszik a prefektusnak? Nézzék meg, ma tettük fel Kovászna Megye Tanácsának épületére – a hivatalos feliratok mellé -, hogy: Megyeháza. Várom, mikor érkezik a törvényszéki idézés... A prefektus centivel méri, hogy a bodoki sportcsarnokon a magyar vagy a román felírat a nagyobb. Képzeljék el: még az erdei utakat jelző táblákra is kiterjedt árgus figyelme. Újabban azt is vadássza, hogy az Isten hozta köszöntés eltűnjön településeink bejáratairól. Mondják meg nekem, mégis mit kellene felírni egy száz százalék magyar lakosú település bejáratánál? Megtámadta Háromszék vármegye címeres zászlóját. A címerünkben látható elemek több mint 600 éve a székelyeket jelképezik. Addig, amíg polgármestereink dolgoznak, minket hátulról támad a prefektus. Nézzék meg Sepsiszentgyörgy, vagy Kovászna városa mekkorát fejlődött. Antal Árpád polgármester úrnak és Lőrincz Zsigmond polgármester úrnak köszönhető mindez. Velük szemben itt van a prefektus, aki még egy gyufásdobozt sem hozott ezekbe a városokba, ebbe a megyébe. Amikor felvonnak egy zászlót, az számunkra két dolgot jelenthet. Vagy azt jelenti, hogy sikerrel ért véget egy küzdelem, vagy azt, hogy éppen most kezdődik el. Ahogy körülnézünk, láthatjuk, hogy mindenki, aki itt van, tudja, de legalábbis a lelke mélyén érzi, azért hoztunk ma ennyi zászlót, mert most egy új küzdelem kezdődik. Az a célunk, hogy megváltozzon ebben az országban a szemlélet. Az a célunk, hogy a Parlamentben olyan törvényeket hozzanak, amelyek lehetővé teszik, hogy a magyar legyen hivatalos nyelv a Székelyföldön.” A jelenlévők közt 500 székely zászlót is kiosztottak – ezzel a gesztussal is jelezve, hogy Székelyföld igenis reális. Bár a prefektus nem mutatkozott a rendezvényen, a petíciót, amelyen a következő szöveg áll: „Felkérjük Codrin Munteanu prefektus urat, hogy kérjen bocsánatot a székely néptől” a kormányhivatalnál iktatták. Tamás Sándor a szimpátiatüntetés végén közölte: „Amennyiben a bocsánatkérés nem történik meg, újabb tiltakozást szervezünk, amelyre elvárunk minden jó szándékú székely-magyar embert. A következő alkalommal mindenki hozzon magával még két embert, és mi a mai 500 zászló mellé, újabb 500-at biztosítunk.” Erdély.ma 2012. november 9.Románosítanák a kézdivásárhelyi Incze László múzeumotA kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum magyar elnevezése ellen döntött alapfokon október 26-án a 2012/119/1632-es számú perirat kapcsán a megyei törvényszék közigazgatási részlege. Részben helyt adtak a Codrin Munteanu prefektus által a múzeum elnevezésére vonatkozó, ez év június 7-én iktatott beadványnak, melyben a kormánymegbízott a magyar elnevezés ellen emelt kifogást. Ez év februárjában alapítójáról, Incze Lászlóról nevezte el a háromszéki önkormányzat a kézdivásárhelyi múzeumot. A megyei tanács határozata szerint az intézmény neve: Muzeul de Istorie a Breslelor Incze László – Incze László Céhtörténeti Múzeum. A közigazgatási bíróság alapfokú döntése szerint a névből az Incze László Céhtörténeti Múzeum részt törölni kell, az alapító neve csak a román szóösszetételben maradhat meg. A prefektus érvelése szerint a hivatalos név csak román nyelvű lehet, ezért a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház elnevezését is megtámadta a közigazgatási bíróságon, de abban az esetben még nem született döntés. A megyei tanács megfellebbezi az alapfokú döntést. Iochom István Háromszék Erdély.ma 2012. december 5.Munteanu prefektus leváltását kéri az RMDSZCodrin Munteanu Kovászna megyei prefektus leváltását kéri az új kormánytól az RMDSZ háromszéki szervezete. Tamás Sándor, a szövetség Kovászna megyei elnöke tegnap sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy zaklatják a brassói céget, amelyik a háromszéki RMDSZ-nek bérbe adta a reklámpannót, amelyre kitették a SIC feliratú táblát. A háromszéki RMDSZ elnöke arról is beszámolt, hogy Munteanu május és október között 18 bírósági eljárást kezdeményezett a megyei, illetve a helyi önkormányzatok ellen, a székely szimbólumok vagy a magyar nyelvhasználat miatt. Codrin Munteanu Kovászna megyei prefektus leváltását kéri a választások után alakuló új kormánytól az RMDSZ háromszéki szervezete. Tamás Sándor, a szövetség Kovászna megyei elnöke (képünkön) tegnap sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy zaklatják a brassói céget, amelyik a háromszéki RMDSZ-nek bérbe adta a reklámpannót, amelyre kitették a SIC feliratú táblát. „Codrin Munteanu prefektus számon kérte a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivataltól, hogy milyen jogi alapon tették ki a táblát, és amikor nem talált fogódzót annak eltávolítására, a brassói cég ügyvezetőjét próbálta rávenni arra, hogy bontsa fel az erre vonatkozó szerződést. Később a cégtől a Brassó megyei pénzügyi hatóság is számon kérte az RMDSZ-szel kötött szerződéseket” – számolt be Tamás Sándor, aki értesítette a belügyminisztert az esetről, és így sikerült leállítani a további zaklatást. Elkészült a „bűnlajstrom” A háromszéki RMDSZ elnöke elmondta, Codrin Munteanu május és október között összesen 18 bírósági eljárást kezdeményezett a megyei, illetve a helyi önkormányzatok ellen a székely szimbólumok vagy a magyar nyelvhasználat miatt. Többek között megtámadta a Kovászna megye és Kovászna város zászlóját, valamint a Sepsiszentgyörgy sajátos jelképeit elfogadó határozatot, a Kónya Ádám Művelődési Ház, az Incze László Céhtörténeti Múzeum és a Kovászna megyei agrárkamara elnevezésekre vonatkozó döntéseket, feljelentést tett a városháza és községháza feliratok miatt. A bírósághoz fordult az uzoni polgármesteri hivatal homlokzatára kitűzött székely zászló ügyében, ahogy azért is, mert Bodokon az erdei utakat jelölő táblán elsőként a magyar felirat szerepel. Tamás Sándor elmondta, a bírósági eljárások különböző stádiumban vannak, például a megyezászló esetében alapfokon elutasították a prefektúra keresetét. Címertudomány vs. politika Codrin Munteanu a fellebbezésben azt írta, elejét kell venni annak, hogy a helyi önkormányzatok vezetői „határtalan képzelőerejüket kibontakoztatva” esetleg a település kabalaállatát is törvényesítsék. De többek között azt is felrója a magyar elöljáróknak, hogy Kovászna megye zászlója éppen olyan, mint a székely zászló, míg a megye címere nem tartalmaz a románságra utaló elemeket. „A címertudományt nem lehet összekeverni a napi politikával” – szögezte le Tamás Sándor, emlékeztetve, hogy Kovászna megye kormányhatározattal elfogadott címere a 16. században gyökerezik, de 1928-ban a királyi Románia is törvénybe iktatta azt, sőt a kommunista időkben is ugyanezek voltak az elemei. „Követeljük az új kormánytól a prefektus leváltását, meggyőződésünk, hogy a román nacionalisták, a régi rendszerből örökölt spiclik érdekeit szolgálja, hiszen korábban a magyarellenességéről híres Hargita és Kovászna Megyei Románok Civil Fórumának titkára volt” – jelentette ki Tamás Sándor. Amint arról beszámoltunk, a háromszéki területi RMDSZ november elején a székely szimbólumok védelmében helyezte ki a Sepsiszentgyörgy főterén, a prefektúra épületével szemben a SIC-táblát, melyen Székelyföld latin neve, a Terra Siculorum szerepel. A prefektus támadásai elleni tiltakozásként zászlós tüntetést is szerveztek a hivatal előtt, melyen több ezren jelentek meg székely zászlóval a kezükben. Bíró Blanka Krónika (Kolozsvár) 2013. február 19.Közös ünnep (Március 15. Sepsiszentgyörgyön)Nemzeti ünnepünk szervezésében mindhárom erdélyi magyar párt képviselői részt vesznek – tudtuk meg Sztakics Éva sepsiszentgyörgyi alpolgármestertől. A rendezvényt – mint korábban is – a Kónya Ádám Művelődési Ház szervezi, az eseményt koordináló bizottságban az RMDSZ, az MPP és az EMNP képviselője is helyet kap. Mostanra már nagyjából kialakult az ünnepség programja: a főszónok Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese lesz, és újra megtartják a néhány évvel ezelőtt nagy sikert arató lovas felvonulást, környékbeli hagyományőrzők az állomástól indulva, a rétyi fúvósok vezetésével vonulnak végig a városon, egyúttal toborozva is a központi ünnepségre a sepsiszentgyörgyieket. A szónokversenyt ezúttal is az EMI szervezi, az ünnepségen egyébként a szónokverseny nyertese és Semjén Zsolt mellett csak Antal Árpád, a város polgármestere tart beszédet. Az esti ünnepi hangversenyt a Georgius Zenekar és a Csíki Kamarazenekar adja, műsorukon magyar szerzők művei szerepelnek. Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2013. március 18.Czetz János élő emlékezete GidófalvánA Szegedi III. Honvéd Zászlóalj Hagyományőrző Egyesület és a Gidófalvi 11. Székely Határőr Huszárezred I. századának Szilaj hagyományőrző csoportja parádés felvonulásával kezdődött szombat délelőtt Gidófalván a Czetz János-emlékünnepség. A református templom előtti téren az 1848–49-es forradalom és szabadságharc legfiatalabb honvédtábornoka tetteit méltatták, és felavatták a Czetz-emlékház faragott oszlopos új bejáratát. Jó magyarnak lenni március 15. után is – köszöntötte az egybegyűlteket Bereczki László helyi református lelkipásztor, aki Sajó Sándor E rab föld mind az én hazám című versével nyitotta meg a megemlékezést, majd Kiss Kornél szegedi hagyományőrző hadnagy Czetz János életútját ismertette. A gidófalvi származású, rendkívül tehetséges és nagy szaktudású hadvezérről, az erdélyi csapatok 1848 őszi ideiglenes parancsnokáról, Bem vezérkari főnökéről, az 1849. márciusi nagyszebeni harcokban szerzett érdemeiért előléptetett tábornokról, az Argentína első nemzeti katonai akadémiáját huszonöt éven keresztül vezető igazgatóról a szónok azt állította: ha a honvédseregnek több Czetz Jánosa lett volna, talán másként alakul a szabadságharc, mert minden hadsereg ereje a fiatal, bátor, elszánt és tehetséges katonáiban van. A szegedi hagyományőrzők vezetője, Vass László ismertette a III. honvéd zászlóalj történetét, megemlékezett arról az 1280 fiatalról, aki 1848–49-ben tizennyolc-húsz évesen szállt harcba a szabadságért, és akik közül csupán 197-en maradtak életben a világosi fegyverletétel idejére, és elmondta, hagyományőrző csoportjuk legfőbb célja a rájuk való emlékezés és a mai fiatalok becsületességre, bajtársiasságra nevelése. A Czetz János emlékét cselekvően őrzők közül a gidófalvi Kövér György beszélt az emlékház tetőzetének közmunkával történő felújításáról, a magyar külügyminisztérium határon túli emlékhelyek ápolására kiírt pályázatán elnyert összeg felhasználásáról, a templom előtti tér parkolója kialakításáról és az emlékház új fedett bejáratának elkészítéséről, valamint ismertette az általa faragott két bejárati faoszlop szimbólumait. A metsző szélben a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház László Attila vezette férfidalárdája és a gidófalvi református egyház Sárdi Hunor vezényelte kórusa énekelt forradalmi és huszárdalokat, a megemlékezés a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget. Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2013. április 4.Fába vésett, szavak szórta történelemBalázs Antal nyugalmazott néptanítóról, a Nyikó mentéről Háromszékre házasodott pedagógusról, művelődésszervezőről, népi faragómesterről, vőfélyről sokat hallottak olvasóink. Ebben az esztendőben éppen kerek fél évszázada annak, hogy „háromszékivé lett”. 1963-ban nevezték ki a mikóújfalusi iskola igazgatójának, ahol tíz esztendőt tanított. Ebből az alkalomból köszöntötték az iskola pedagógusai, ezen a találkozón beszélgettünk vele. Hogy az iskola névadójával, Fejér Ákossal közösen rendezték a régi tanoda udvarának sokat emlegetett sportpályáját, érthető, az azonban a beszélgetés során derült ki, hogy kollégaként Fejér Ákos minden nagy külföldi biciklis útján részt vett, a müncheni olimpiára induló csapat élén neki kellett pedáloznia, hiszen Fejér Ákos lába megsérült. Kerek tíz esztendőt tartó tanítóskodás után helyezték pionírházi oktatónak. A sepsiszentgyörgyi Gödri Ferenc Általános Iskola tanítójaként vonult nyugalomba. A nyugalminak alig nevezhető több mint egy évtized is meghozta-hozza hasznos gyümölcseit. A szabadságharc emlékére – Ötletesnek és szellemesnek nevezhetőek azok a faragványok, amelyek révén téged ismernek. Ötleteid ugyanannyit érnek, mint maga a faragvány, amelybe belevésted és az avatók alkalmával megmagyaráztad azok üzenetét! Én ebben látom a határokon túlra nyúló faragott alkotásaid értékét. – Nem titok, hogy megragadtam a történelmi eseményeink, évfordulóink nyújtotta alkalmakat – kezdte az életének 77. évét taposó mester. – Ilyen a szabadságharc emléke is. Nem kisebb helyen idéztem ezt kopjafával, mint Monokon, Kossuth Lajos szülőhelyén. Sepsiszentkirályban egy 1802-ben épült székely ház gerendáját ajánlották fel nekem nyersanyagnak. Beugrott az ötlet: hiszen Kossuth is abban az esztendőben született! 2002-ben, a 200. évfordulóra elkészült emlékkopjám. Monok központjában szentelték fel a művelődési ház előtti parkban. Utam alkalmával tudtam meg, hogy Kossuthot tulajdonképpen a Monok melletti Golop határában szülte meg édesanyja egy forrás közelében. Bizonyára Monokon anyakönyvezték, s így azt tartják szülőhelyének. Beszélgetés közben jutott eszünkbe, amit néhai Mike Bálint dálnoki református lelkész mondott, hogy állítólag márkosfalvi Barabás Miklóst, a nemzet festőjét is Dózsa falujában szülte dálnoki származású édesanyja. Onnan vitték szekérrel Márkosfalvára, ott jegyezte be az anyakönyvbe a falu kálvinista papja, s szülőhelyéül így Márkosfalvát jelöli a történelem. – Hazafelé – folytatta Balázs Antal – a monoki emlékkopja kicsinyített mását a debreceni nagy református templomnak adományoztam, hiszen Kossuth kötődött Debrecen városához, már éltében a város díszpolgára volt. A kopját az oratóriumban helyezték el. – Ha a kötődésről nem tudtál volna, a hajdúváros számára készült emlékkopja sem készülhetett volna. Egy alkalommal a Békés megyei Földesen találkoztunk a Kárpát-medencei vőfélyek találkozóján, ahol mint visszatérő vendég voltál jelen... – Ott is a művelődési ház előtt áll egy kopjám ama neves vőfélyek emlékére, akik már kidőltek a sorból. Arra helyezik el az emlékezés virágait a hagyományos földesi találkozókon. Ilyen volt például az általam nagyon tisztelt kézdialmási Kovács Dénes bátyám, a hagyományőrző vőfély és faluismerő. Évszámoktól súlyos a nemzet kopjafája – Térjünk haza. Egyik nagyon szellemes és értékes alkotásod a nemzet kopjafája. Hogyan született meg ennek a gondolata? – A tulajdonképpeni prototípusa Mikóújfaluban áll. Áldott emlékű Kónya Ádám tanár úrral ötlöttük ki közösen. Színes bevésett évszámok jelzik a magyar nemzet győzelmes csatáinak esztendeit és gyászos veszteségeinek évszámait, hogy tartsák ébren a számok az emlékezetet! Több is készült már belőle, mert hála Istennek, nincsen olyan hely a magyarok lakta területen, ahol ez ne érné el a célját. A sepsiszentgyörgyi unitáriusok kapcsolatban állnak a délmagyarországi Csólyospálossal, oda is készült egy ilyen emlékkopja. Két egyforma kopját rendelt Székkutasra Rostás János is, aki a magyarországi rendszerváltáskor szabadult fogságából. Faragtam kopjafát a magyarországi kollektivizálás két halálos áldozatának, a székkutasi Fehér Gárda tagjainak, akiket a Szegedi Csillagbörtönben végeztek ki (1951), és nyugvóhelyük sem ismert. A nemzet kopjafája áll Mikóújfalu két testvértelepülésén, a Kecskemét közeli Balószögön és Bálványoson. A Budapest-ferencvárosi Futball Klub helyezte el azt az emlékkopjámat, amelyet a 2011-ben elhunyt aranylabdás Albert Flórián, a nemzet sportolója emlékére készítettem. – Sepsiszentgyörgy második otthonod lett, történelmi emlékkopjákkal állítottál emléket a Székely himnusz szerzőpárosának, a negyvennyolcas kormánybiztos Berde Mózsának. Egyik csúcsteljesítményed a megyeháza mögötti park kopjasora, mely a tizenhárom aradi vértanúnak állít méltó emléket. – A vértanúk emlékkopjája önálló gondolat volt. Azon elmélkedtem október 6-ra gondolva, hogy van-e még olyan nemzet Európában, amelynek tizenhárom magas rangú katona vértanúja legyen, köztük tábornok is, akik bár nem is voltak mind magyarok, de érzelmileg magyaroknak érezték magukat, elkötelezték magukat a magyar nemzet ügye, a forradalom mellett. Ha egy más nemzetnek tizenhárom ilyen rangos vértanúja lenne, tizenhárom olyan magas emléket állítottak volna nekik eddig, mint legalább a kolozsvári Avram Iancu-szobor vagy a párizsi Eiffel-torony! Ennek az emléksornak itt, Sepsiszentgyörgyön helye van. A helyszínt is én ajánlottam a polgármesternek, aki jónak találta, hiszen ha a megyeháza Gábor Áron Terme a háromszéki forradalom alfája, akkor a tizenhárom vértanú kopjasora méltán lehet annak ómegája. Kiváló hely egy állandó emlékpark számára. Már arra is gondoltam, hogy ott lenne a helye Váradi József és Bartalis Ferenc 1854-es vértanú emlékkopjáinak is. Harmincéves kocsimmal is eljutottam Debrecenbe, meg ahova akartam, örvendek, hogy maradandót és szépet tudok magam mögött hagyni. A Berde Mózsa-kopjafát is csak azért faragtam, mert ő egy olyan hálás lelkű unitárius ember volt, akit nem szabad elfelejteni, hisz azóta sem született hozzá hasonló egyetlenegy sem! Ő a miénk, és nem várhatjuk, hogy más állítson emléket neki. Mert ki találta volna ki, hogy menjek el Aradra, és onnan, ahol a bitófák álltak, hozzak véráztatta földet, s belehelyezzem egy-egy dióhéjba, majd beillesszem az emlékkopjákba az erre felhagyott és lezárt üregbe? S ami a fő: ebből több mint 150 darabot készítettem, és azt mind-mind elajándékoztam azoknak, akik megérdemelték, érezték ama csekélységnek a súlyát. Ez egy megújuló gondolat volt, akárcsak a 64 vármegye rögei, amelyeket az országzászló-talapzatokban helyeztek el a bécsi döntés után. Ami pedig a Székely himnusz faragott emlékművét illeti: hadd ismerjék meg az ott elhaladó diákok, a sepsiszentgyörgyiek himnuszunk eredetét, melyet az utóbbi években immár szabadon és mindig éneklünk, mert tudnunk kell, hogy a nehéz időkben oda kimenekülő magyarok énekelték először a Budai-hegyekben, majd pedig egy női kórus 1922-ben és az azt követő években. Legalább ennyire fontos az, amit a sepsiszentgyörgyi evangélikus templom mellett felállított kopjasor közvetít, mely öt lángoló lelkű evangélikus nagyunk emlékét őrzi: Apáczai Csere János, Kossuth Lajos, Petőfi Sándor, Reményik Sándor és Bartalis János. A református nagyok kis emlékkopjáit a szemerjai eklézsiának faragtam meg, az unitáriusokét pedig a templom lépcsőházában tekintheti meg bárki. Fejfa- és kopjamentő akcióim során nagy szorgalommal, akarattal és készséggel jutottam el Kalotaszegre is, hogy megismerhessem, restaurálhassam az ottani népi fejfákat. A vár lábánál – Szólj arról a munkáról, amit itthon, Sepsiszentgyörgyön vállaltál, hogy megmented, felújítod a református vártemplomot körülölelő emlékkopjasort, hogy megújulva várja június 22-ét, a nyár kezdetét, amikor megáldják-megszentelik. – Ez egy nagy és ugyanakkor nemes munka. Sok régi kopja megérett a megújításra. Olyanra is leltem, amelynek tetejében fészket rakott egy madárka. A mélyedést gipsszel tömték be, hogy védjék a fát. Amikor kibontottam, megtaláltam a kis fészket! Nem tolakodom a mentőmunkában. Egyelőre a gazdátlanokat újítom fel, mert már ilyenek is vannak. Nem is tudtam, hogy a kopjasorban álló síremlék Sikó Béla nyugvóhelye, aki a város rendőr alkapitánya volt, tagja a város díszpolgári küldöttségének, amely meglátogatta Turinban az agg Kossuth Lajost. Kopjafája is kuriózum, néhai Kisgyörgy Benjámin faragta, akinek az ótemetőben is több kopjafája látható. Kanyó Albert református gondnoktól tudom, ösvényt is készítenek a kopjasor előtt, hogy könnyen lehessen bejárni a köröndöt. Munkám bőven van, örvendek, hogy dolgozhatom illyefalvi műhelyemben. Most két szép faragott emléken dolgozom: mindkettő meglepetésadomány. Az egyiket a fennállásának 45. évét ünneplő Mikó-kollégiumi tánccsoportnak szántam, lányom is táncos volt, a másikat pedig a sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközséghez érkező holland küldöttségnek, mely nem egy alkalommal nyújtott segédkezet ennek az eklézsiának. Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy). 2013. május 31.A Magyar Összetartozás NapjánIdén is megszervezik június 4-én Sepsiszentgyörgyön az Erzsébet parkban a trianoni megemlékezést, a rendezvényt délután fél hatkor tartják a volt országzászló helyénél. A kezdeményező – akárcsak előző években – a Magyar Polgári Párt, de jelen lesznek és felszólalnak az RMDSZ és a Néppárt képviselői is – derült ki Gazda Zoltán széki SZNT-elnök tájékoztatójából. Az ünnepség díszmeghívottja Izsák Balázs, az SZNT elnöke, és a már jól ismert forgatókönyv szerint a magyar egyházak harangjainak zúgása toborozza a résztvevőket, mottóul Stanley Baldwin angol miniszterelnök szavait választották: „Európa békéje a trianoni békeszerződés napján szűnt meg.” A tervek szerint beszédet mond az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nevében Mihály István, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviseletében Balla Claudiu, az MPP szónoka Bálint József, az Erdélyi Magyar Néppárté Nemes Előd. Gazda Zoltán ismertetője szerint az RMDSZ is részt vesz a megemlékezésen, de szónokát később nevesítik. Énekel Szabó Fruzsina, a Mikes Kelemen Líceum VII. osztályos diákja, imát mond nt. Incze Zsolt, a Sepsi Református Egyházmegye esperese. A rendezvény a két himnusz eléneklésével végződik. A szervezők felkérik a résztvevőket, hogy tűzzenek fekete szalagot. Ezt megelőzően a városi önkormányzat a Kónya Ádám Művelődési Házzal közösen szervez kulturális műsort a Székely Nemzeti Múzeum kertjében. A rendezvényen sepsiszentgyörgyi, pécsi, Veszprém megyei diákok zenés-verses összeállítással lépnek fel, mint Sztakics Éva alpolgármester megfogalmazta, testvériskolai, testvéregyházi kapcsolatokon keresztül szándékszanak összetartozásunkat megjeleníteni. A műsor délután négy órakor kezdődik, hogy a másik rendezvényen is részt vehessenek az érdeklődők. (fr–vop) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. június 21.Havonta kelljen javíttatni a múzeum kilincsétA sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum és a nemrég alapított Erdélyi Művészeti Központ szerepe elvitathatatlan, főként azért, mert nem egy várost, hanem egy régiót szolgál ki. A szerteágazó intézményrendszer belső működéséről, külső képéről, a jövőt illető törekvéseiről Kustán Magyari Attila beszélgetett Vargha Mihály igazgatóval. A csíkszeredai múzeum látványos vendégkiállításokkal szokott tarolni, a sepsiszentgyörgyi látszólag egy más irányvonalat választott. Mire fektetnek hangsúlyt? Mivel óriási a gyűjteményünk, arra törekszünk, hogy bemutassuk saját anyagunkat is, úgy hogy „rendbe tesszük”, restauráljuk, kontextusba helyezzük, lásd Gábor Áron ágyúja, a zabolai szárnyasoltár, vagy az Apor-kódex példáját, amivel egyben intézményi szintű régi adósságunkat is törlesztjük. A mi intézményünket a British Museum mintájára tervezték, tehát egy konglomerátumként működik, de amellett, hogy a saját tárgyi hagyatékainkat ápoljuk, s bemutatjuk a közönségnek, fontosnak tartom, hogy bizonyos területen „szakosodjunk”. Például a képzőművészet irányába, amelynek a szerepe az Erdélyi Művészeti Központ létesítésével tovább erősödhet. Igen, hiszen egyrészt Sepsiszentgyörgyön létezik a Gyárfás Jenő Képtár, aminek komoly XIX-XX. századi törzsanyaga van, másrészt a városnak a megyésítés utáni évtizedekben komoly képzőművészeti szerepe volt egész Erdélyt tekintve. Most már elindult egy szakmai munka, kutatások folynak, fiatalokat vonunk be, emellett pedig egy szomszédos épületet restaurálunk az idén, ami a Központ kiállítóterme lesz. Egy komoly intézményt szeretnénk, ahová sok érdeklődő jön, ahol kibővül a már száz éve működő Székely Nemzeti Múzeum kínálata, ahol teljesebbé tudjuk tenni a székely magyarokról alkotott képet. Mert szívesen és okkal dicsekszünk a múltbeli, harctéri vitézségünkkel, Gábor Áronnal, de egy múzeumnak elsődleges feladata, hogy bemutassa helyünket a tudományban, a művészetben is. Hogy volt és van nekünk Mikes Kelemenünk, Kőrösi Csoma Sándorunk és Barabás Miklósunk is, akik által nemcsak védtük, hanem építettük is Erdélyt, Európát. A nemrég elhunyt Jakobovits Miklóst többek között a Központ alapítójaként jegyezhetjük. Milyen emlékeket őriz róla? Nagy alkotó és rendkívül lelkes ember volt, aki önzetlenül támogatott minket ebben a törekvésünkben. Az önzetlenségét és européer gondolkodását emelném ki: nem tudnám megszámolni, hogy hány erdélyi művésznek harcolt ki magyarországi kitüntetést vagy éppen támogatást. Nagyon drukkolt nekünk, hogy megvalósítsuk a Központot, a megjelent katalógusunkat többek között ezért is az ő emlékének ajánljuk. Sikeres működésükhöz a döntéshozók támogatása is szükséges. Milyen a viszony a helyi önkormányzatokkal? Támogatnak, segítenek, és mivel Székelyföld Kulturális Fővárosa szeretnénk lenni, a múzeum minden erejével bekapcsolódik ebbe a törekvésbe is. Sepsiszentgyörgyön nagyon jó a helyi közönség. Szeretettel, majdhogynem vallásos áhítattal jönnek be a múzeumba az emberek. Ha nem sikerül jól a hirdetés, akkor is számíthatunk egy 50-70 tagú törzsközönségre, amelyik az interneten, vagy az utcán rákérdez, hogy mikor érdemes ellátogatnia hozzánk. Kortárs képzőművészeti teret, az országban egyedülálló Magmát is létrehoztuk néhány évvel ezelőtt, ami nagyon sok erdélyi és magyarországi fiatal „fogyasztót” ide vonz. Magyarországon nagy gondok vannak, átalakulóban a teljes múzeumi szféra, gond van a kortárs művészetek háza táján is. Nálunk pedig egy nagy múltú múzeum befogadja a ma élő alkotókat, mert úgy gondoljuk, hogy ez is a kultúránk szerves része. Nem állhat meg a művészettörténelem Gyárfás Jenőnél. Miből él egy múzeum ma? Nyugaton egy ilyen típusú kezdeményezés, mint a Magma, civil pénzekből építkezik, mert szókimondó, provokál. Ezt a mai romániai pénzosztók nem igazán tudják elviselni, nem igazán jelent értéket számukra. Az Egyesült Államokban például a múzeumokat nem állami pénzzel finanszírozzák, minden magántőkéből működik, a kortárs is. Nálunk, ha megvonnák a támogatást, bezárhatnánk a kapukat. Nem tudok olyan erős magántőkéről, amire számíthatnánk – ilyen biztosan előfordul Bukarestben, de Székelyföldön egyelőre nem látok ilyen lehetőséget. A pályázati lehetőségek is szűkülnek, az Erdélyi Művészeti Központtal viszont szerencsések vagyunk, mert Magyarországról normatív támogatást kapunk. Múzeumpedagógust azóta alkalmaznak, amióta Ön az igazgató. Mi a feladata? A legjobb befektetés a múzeum esetén is a gyerek, aki nyitott, aki alakítható, és aki rácsodálkozik a dolgokra. Én is így lettem művész: ebben a múzeumban láttam először Gyárfás Jenőnek a fényképet meghazudtoló festményeit, de van például egy kollégám, aki akkor döntött úgy, hogy régész lesz, amikor ötödikes korában a néhai Kónya Ádám végigvezette őt itt a termeken. A múzeumpedagógia meghatározó funkció. Egyéb újítások mellett talán a múzeumkert megnyitása az egyik legfontosabb lépés, amit az elmúlt években tettek. Miért érezték ennek szükségét? Szokták kérdezni, hogy miért döntöttünk így, hiszen a múzeum a tudományé. Az emberek nem arra kell gondoljanak, hogy itt fizetniük kell, szépen fel kell öltözniük, és régi, poros tárgyakat nézegetniük. Mi azt szeretnénk, hogy ez egy élő hely legyen; aki például bejön ide, hogy megnézzen egy jazzkoncertet (a múzeumkert néhány éve a városnapok egyik fontos színhelye, nyaranta pedig rendszeresen ad otthont kulturális rendezvényeknek, családi programoknak – szerk. megj.), az legközelebb jegyet vált nálunk, kíváncsi lesz arra, hogy mi történik belül is. A múzeumpedagógus is azért fontos, mert ha a gyerekeket sikerül becsábítani, legközelebb magukkal hozzák a felnőtteket is. Többé nem arról szól az intézmény, hogy vasárnap délután felteszem a cvikkert, és mintegy szerepet játszva meglátogatom a múzeumot, hanem arról, hogy hozhatom az egész családot, tartalmasan tölthetem el itt a szabad időmet. Kávézót is tervezünk a múzeumba. Kós Károly előrelátó volt, de száz év az mégiscsak sok idő, ma nagyon hiányzik a múzeumból egy hely, ahol leülsz, megpihensz, elgondolkozol a látottakon, ahol a hasznos mellett a kellemesre is áldozhatsz. Egy egész komplexumra szükségünk van, hogy amikor eljön ide egy busznyi ember, akkor a látogatás után ne Brassóban ebédeljen, hanem nálunk, a múzeumkertben, mondjuk egy pohár szilvórium mellett. Hogy a nívós ismeretszerzés feltöltődéssel, a kellemessel társuljon. Sokszor mondjuk, az a jó, ha sűrűn kell javíttatni a múzeum kilincsét, annyian járnak hozzánk, annyira jó nálunk. Beszéljünk azokról is, akiket nem igazán sikerül megfognia a múzeumnak. Kik ők? Sepsiszentgyörgy is egyetemi városnak számít, itt működik a Babeş-Bolyai Tudományegyetem néhány szaka. Kimutatásaink szerint viszont kevés egyetemi diák jár hozzánk. A digitális technikák annyira lekötik a figyelmüket, hogy nehéz becsábítani őket a múzeumba, persze vannak receptjeink: érintőképernyős felszerelések, több vetítés stb., ezen még dolgozunk. Ez a távolmaradás valószínűleg annak is betudható, hogy Sepsiszentgyörgyön nincsenek humán szakok a felsőoktatásban. Ön nem csak mint múzeumigazgató, hanem szobrászként is közismert. A megye számos köztéri alkotást köszönhet Önnek, ezek mellett pedig elvontabb, saját ízlését tükröző munkái is vannak. Ez a kettősség mit jelent egy művész számára? Annak örvendek, hogy számos munkát rám bíztak, hamarosan például elkészítem az első köztéri szobrom a szülővárosomban, Kézdivásárhelyen is, vagy a nemrég elhunyt Sylvester Lajos író plakettjét Csernátonba. Az emberek ezekért a munkáimért ismernek, a kisplasztikáimat pedig inkább a szakma értékeli, mert ezekben testesítem meg a saját lelkivilágom. Erdélyi Riport (Nagyvárad) 2013. szeptember 28.Az erdélyi AnonymusA 90 esztendeje született Dani János levéltáros emlékezete A kerek százas évfordulók bűvöletében szokatlan lehet az ettől eltérő időpontban való megemlékezés. Dani Jánossal kivételt kell tennünk, életében olyan kevés figyelem övezte, hogy kárpótlásul évtizedenként megemlékezhetnénk születési és halálozási évfordulóiról. 1923. szeptember 18-án született a Szászrégentől 10 kilométerre fekvő Maros megyei faluban, ma a közigazgatásilag Bátos községhez tartozó Dedrádszéplakon. A református vallás helybeli százados térnyerései ellenére, szülei ősi vallásukat megtartva római katolikusnak keresztelték, mely egész életében meghatározó jelentőségűnek bizonyult. Középiskolai tanulmányait az erdélyi egyházmegye székhelyén, Gyulafehérvárt végezte, a születése előtt egy évvel Majláth Gusztáv Károly megyéspüspök nevét felvett római katolikus főgimnáziumban. Családi indíttatásból, vallásos neveltetése okán, a hely szellemisége miatt, vagy összességében mindhárom tényező hatására a papi pálya iránt érzett elhivatottságot. Édesapja a püspöki szőlőgazdaság vincellére volt, erősen ragaszkodott az egyházi székhelyhez. A várat építtető III. Károly után elnevezett egykori Károlyfehérvár sajátságos módon János fia Pál utcájának bizonyult. A családi asztalnál hallottak és a mindennapokban látottak alakították, formálták jövendő életképét, az őt körülvevő mindenkori hierarchiába való természetes, magától értetődő betagozódását. Ministránsként élhette át a Márton Áron celebrálta misék élményeit, s már az érettségi vizsga előtt felöltötte a teológiai hallgatók kék színű reverendáját. A második bécsi döntés után a gyulafehérvári székhelyű szeminárium és teológia megszűnt, helyét és szerepét Észak-Erdélyben az ottrekedt hallgatók miatt Kolozsvár, Dél-Erdélyben a bánsági többnyelvű Temesvár vette át. Pályatársai által sem tisztázott, ezért egyelőre ismeretlen, személyes jellegű okok miatt 1945-ben pályamódosító lendülettel a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Karának hallgatója lett. 1949-ben, az államvizsgák letétele után történelem–földrajz szakos tanárként fejezte be egyetemi tanulmányait. Az egykori Ferenc József Tudományegyetem sokat megélt, a „boldog békeidők” polgári társadalmára emlékeztető termeinek hangulatából, a piarista Biró Vencel professzor lenyűgöző történeti előadásaiból a városi közmunkákban való kötelező részvétel ébresztette a micisapkás valóságra. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület levéltárának költöztetési munkálataiban való részvétel a legjobb pályaválasztási tanácsadásnak bizonyult. Az Egyetemi Könyvtártól a Farkas utcai Nemes–Huszár-ház udvari traktusáig vezető – képletesen is értelmezhető – útszakasz életre szóló hozadéka Kelemen Lajos nyugalmazott könyv- és levéltári főigazgatóval való megismerkedése volt. Levéltári munkálkodása kiindulópontjaiként olvasási szeretete, a régi írások varázslatosnak tűnő világa megismerése utáni vágya, kutatói kíváncsisága és a szeminaristaként elsajátított magas szintű latin nyelvtudása megfelelő alapvetéseknek bizonyultak. Az EME levéltárának alapembereként, egyszemélyes kezelőjeként – Jakó Zsigmond igazgató keze alatt – naponta találkozhatott az országos jelentőségű archívum egykori kiteljesítőjével, az oda mindennap bejáró Kelemen Lajossal és a magukat tanítványaiként megvallóknak az idő múlásával egyre bővülő körével. Az akkori időszakot átéltek visszaemlékezései alapján nagy hihetőséggel kijelenthető, hogy a második világégés után Dani János egyedüli tanítványának és egyben utódának vallhatta magát, s ritka kivételként Szabó T. Attilán és Jakó Zsigmondon kívül az Istennel is perlekedő nyugalmazott főigazgató urat Lajos bácsinak szólíthatta. Személyesen nagy hálával tartozom neki, 1998-ban, a Kelemen Lajos, Erdély levéltárosa című dokumentumfilm szerkesztőjeként, beszélgetőtársként a már azóta elhunyt Ferenczy Júlia festőművésznő, Jakó Zsigmond történettudós és Kónya Ádám művelődéstörténész mellett – Kiss András főlevéltáros közbenjárására – Dani Jánost is vallomásra késztethettem. Ahogyan korábban, még egykori Mestere életében tehette, halála után is szeretettel és nem kis megilletődéssel emlékezett reá, amint felidézte alakját, kivételes személyiségét. ’47-ben ismerkedtem meg vele. Rendkívül barátságosan fogadott, s beszélt a levéltári kutatásnak a szépségéről. […] A levéltárat ’49 nyarán hivatalosan – az újságok is közölték – nyitották meg. Kezdődtek a hétköznapok. Lajos bácsi minden nap bejött. Akkor döbbentem rá, hogy mi mindent tud.” Egyik kérdésemre – Mi volt a titka Kelemen Lajos félelmetes tudásának? – így válaszolt: „Isteni adomány. Erős kritikai érzék, erős logika, judícium, párosulva félelmetes memóriával, ez a titka.” Egykori Mesterére utaló egybevetésül, a közöttük lévő szakmai jellegű hasonlatosságok hangsúlyozásául kiemelendő, hogy Dani János is ugyanazt a levéltárosi szemléletet képviselte, mint ő. Nem készített segédletet, emlékezőtehetségére hagyatkozva kereste ki a mások számára rendezetlennek tűnő anyaghalmazból a szükséges okmányokat, okleveleket, a szükséges iratokat. Köztudomású volt, hogy a legmesszebbmenően kiszolgálta a hozzá forduló kutatókat. Éjszakákat virrasztott át, azért körmölve, hogy a latin és magyar nyelvű kéziratokból mások számára másoljon. A számtalan hálás kutató között Jakó Zsigmond is megköszönte az erdélyi papírmalmok feldolgozásában nyújtott segítségét. A 17–19. századi erdélyi művelődéstörténet tárgykörében saját részre is folytatott kutatásokat. Szathmáry Pap Károly ifjúkoráról a Kelemen Lajos 80. évfordulójára megjelent emlékkönyvben értekezett. Forrásfeltáró munkája eredményeiként adta közre Mihai Halici hagyatéki leltárát, Gyarmathi Sámuel, valamint Tolnai Lajos és Koncz József levelezését. Nevéhez fűződik Kemény János fejedelem magamentsége, Barcsay Ádám, Benkő József ismeretlen levelei, Ioan Piuariu-Molnar és Kalmár György életrajza megjelentetése. A Documente privind istoria României forráskiadvány erdélyi sorozatának, a Documenta Romaniae Historica és a Documente privind revoluţia de la 1848 în Ţările Române erdélyi vonatkozású köteteinek munkatársai között dolgozott. Az 1948-ban államosított EME levéltárának élére Imreh Istvánt nevezte ki Veress Pál, az egykori illegális kommunista, 1944 őszétől az észak-erdélyi szakszervezeti mozgalom vezetője, 1952-ig Kolozsvár Néptanácsának elnöke, aki „Szakítunk a múlttal” – jelszóval a pincébe dobatta Kolozs megye levéltárát. Balogh Edgár menteni próbálva az EME levéltárát, felajánlotta a Román Tudományos Akadémia Kolozsvári Könyvtárának. Az általuk kiküldött háromtagú bizottság – David Prodan, Emil Isac és Gaál Gábor – javaslatára az átvétel mellett döntöttek. Ennek köszönhetően lehetett a Nemes–Huszár-házban működő levéltár raktárából kialakított szoba tudományos kutatója, majd a RTA Kolozsvári Könyvtára Történeti Levéltára új igazgatója David Prodan, a későbbi akadémikus. Az „osztályharc éleződésével” folyamatosan borotvaélességűvé vált belpolitikai viszonyok között a levéltárban uralkodó, idillinek nevezhető helyzet hamarosan véget ért. Az 1950-es évek második felében mikrofilm-kölcsönzési megállapodás született Magyarország és Románia között. Egy magántermészetű vita elfajulásaként a másolásra előkészített anyagokat kezelő Dani Jánost bűnbakként felhasználva, kémkedéssel és csempészéssel gyanúsították. A Szekuritate egyik főtisztje, a hírhedt Dumitraşcu ezredes bevonásával lezajlott, mentálisan nagyon megterhelő és lelkileg soha ki nem hevert vizsgálat végén megszületett döntés alapján, Dani Jánosnak 1961-ben meg kellett válnia levéltárosi állásától. Constantin Daicoviciu, a kolozsvári Történeti Intézet igazgatója jóvoltából – egy alapos leteremtés közepette – sikerült újra álláshoz jutnia, az ottani középkori munkaközösség tagjaként a szakmában maradnia és egyúttal kenyérhez jutnia. Hívő lelke ujjonghatott az isteni kegyelem megnyilvánulásán, melynek felélesztésében nagy szerepe lehetett kitűnő latin nyelvtudásának. 1975 nyarán egy új, szigorító utasítás miatt ismét állást kellett változtatnia, a Történeti Intézetből az Akadémiai Könyvtárba helyezték. A hatályos intézkedés megtiltotta nem párttagok alkalmazását, mely egyformán vonatkozott Dani Jánoson kívül Benkő Samura és Alexandru Neamţura. Az 1989-ben bekövetkezett romániai történelmi és politikai változások után egykori kollégáival együtt örvendett az Erdélyi Múzeum-Egyesület újjászervezésének, az ígéretesen beindult magyar tudományos életnek. Nem előadóként, lelkes hallgatóként vett részt a tudományos egyesület szervezte rendezvényeken, előadásokon, konferenciákon. Nyugdíjasként a Mamaia kávéház törzsvendége volt. Az illatos „fekete levest” szürcsölve eszébe juthatott, hányatott életében hányszor kellett kiinnia nemcsak képletes módon a baljóslatú színű folyadékot. Megpróbáltatásait nem heverte ki soha, lelki görcsei nem tudtak feloldódni idősebb korában sem. Talán nem bocsátotta meg önmagának, hogy Isten helyett csupán teremtményeit, a legtöbbször hálátlannak bizonyult embereket próbálta közvetlenül szolgálni. Méltatlanul elszenvedett csalódásai emberkerülővé tették, még haláláról és temetéséről sem kívánta a közvéleményt értesíttetni. Jól indult tudományos munkássága sem lett számottevő. Nem szeretett írni, nyomasztotta a penna, a nevéhez kötődő publikáció felelőssége, egy-egy téma adatgyűjtése számára befejezhetetlennek tűnő folyamatnak bizonyult, holott „négerként” sok-sokívnyi szöveget megfogalmazott és lefordított. Sírfájára rá lehetett volna írni: Itt nyugszik az erdélyi Anonymus. Kolozsvárt, 2005. augusztus 4-én hunyt el, s két nap múlva helyezték örök nyugalomra a Házsongárdi temetőben. Talán néhai Mestere, Kelemen Lajos és egykori kedves kollégái társaságában megleli nyugalmát, s egykori önmagát. Szabadság (Kolozsvár) 2013. október 21.Ellopták a székely zászlótEllopták a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) épületéről a székely zászlót. Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke a Háromszéknek elmondta, pénteken este 11 órakor, amikor elhagyta az épületet, a zászló még a helyén volt, reggeli érkezésekor azonban már nem találta. Az eset annál is furcsább, mert a Konsza Samu utcai épülettel szemben éppen a titkosszolgálatok egy kirendeltsége működik, a zászló pedig magasra volt tűzve, csak létrára mászva lehetett eltávolítani. Gazda Zoltán legjobban azt sajnálja, hogy a kilenc évvel ezelőtt elsőként ide feltűzött lobogó az a zászló, amelyet még Kónya Ádám mutatott be. Néhány nap múlva, az SZNT tízéves születésnapján ünnepélyesen akarták kicserélni, s ezt ereklyeként őrizték volna tovább. Feljelentést nem tesz, fölösleges időtöltés lenne, a székelyek nagy menetelése előtti napokban nincs ideje a rendőrséget járni, több tíz nyilatkozatot írni, hogy majd úgyis azt a választ kapja: nem találják a tettest – mondotta. Gazda egyébként provokációként és figyelemelterelésként minősítette a zászlólopást, véleménye szerint ugyanilyen szándékkal szüntették meg a hét végén internet-hozzaférését is. Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. október 26.Az autonómiaharc évtizedePont tíz évvel ezelőtt ezen a napon jött létre a Székely Nemzeti Tanács közképviseleti testületként egyetlen célkitűzéssel: a székelyföldi területi autonómia kivívásáért. Ez alatt az évtized alatt számos módon, eszközzel próbált eredményt elérni, ám kezdeményezései az egyre éleződő magyar–magyar politikai harcok miatt többnyire kudarcba fulladtak. E tíz esztendő krónikáját állítottuk össze, a teljesség igénye nélkül, nem ejtvén szót a nemzetközi fórumokon tett népszerűsítési, figyelemfelkeltési próbálkozásokról és a román hatalomhoz több ízben intézett nyílt levelekről, perekről. E kronológia jól tükrözi, miként sikerült előbb közbeszéd tárgyává, majd az erdélyi magyar pártok programjának részévé emelniük az autonómiaküzdelmet. Az SZNT végig próbált és többnyire sikerült felülemelkednie a pártpolitikán, tagjai, némely vezetői azonban csatlakoztak egyik vagy másik szervezethez (legtöbben az MPP-hez), így sok kezdeményezés az erdélyi magyarság belső politikai csatározásának áldozatául eset. Ez történt a helyi népszavazásokkal, a belső referendummal, több tüntetéssel, a székelyföldi önkormányzati nagygyűléssel. Az RMDSZ főként a politikai vetélytársat látta benne, túl radikálisnak találta kezdeményezéseiket, és nem volt hajlandó támogatni azokat. E számbavételben tisztán tetten érhetőek az RMDSZ válaszként megfogalmazott, soha be nem váltott ígéretei, de az is: 2012 után a szövetség székelyföldi képviselői végre nyitnak az SZNT irányába, és elkezdődhet a közös munka. Ennek köszönhetően jöhetett létre idén márciusban Marosvásárhelyen a minden eddiginél nagyobb autonómiatüntetés és az összefogásnak, együttműködésnek hála remélhetően sok tízezren, akár százezren vonulnak ki vasárnap a székelyek nagy menetelésére. Tanulságos ez az évtized, hűen tükrözi, mekkora szükség van arra, hogy politikum és civil kezdeményezés egyet akarjon, összehangoltan, egymást kiegészítve cselekedjék. Ha nekünk, erdélyi, székelyföldi magyarságnak sikerül saját hibánkból okulnunk, a következő tíz év sokkal eredményesebb lehet. Ez lenne az SZNT következetes kiállásának legnagyobb hozadéka. 2003. október 26. – Sepsiszentgyörgyön, a megyei könyvtár Gábor Áron Termében megalakul a Székely Nemzeti Tanács. Azért itt, mert mint megfogalmazták: „Ebben a teremben döntöttek másfél évszázada őseink az önvédelmi harc vállalásáról, a most megjelentek pedig ugyanezt vállalják”. A bejelentkezések alapján 211 személyt regisztrálnak, ám a nem hivatalos küldöttekkel, az érdeklődőkkel együtt közel négyszázan gyűlnek össze. Megválasztják a vezetőtestületet, melyben minden székely szék képviselője helyet kap, és az autonómiastatútum kidolgozóját, Csapó József lesz az SZNT elnöke. Négy határozatot és egy kiáltványt fogadnak el. A székely székek önigazgatásáról, a Székelyföld autonómiájáról hozott határozat leszögezi: „..a székely székek mai polgáraiként, Székelyföld lakóiként kinyilvánítjuk akaratunkat a székely székek önigazgatására, Székelyföld autonómiájára, Székelyföld autonómiastatútumának törvény általi jóváhagyására.” Ekkor döntenek arról, hogy véglegesítik az autonómiastatútumot és az SZNT jóváhagyása után Románia parlamentje elé terjesztik. 2003. december – összesítik a beérkezett módosító javaslatokat. 2004. január 17. – a testület szintén Sepsiszentgyörgyön ülésezik és egyöntetűen fogadja el a kiegészített statútumot. A 22 fejezetből és 131 szakaszból álló statútumtervezeten végrehajtott módosítások jelentős része formai, többnyire pontosító, lényeget kiemelő változtatások kerülnek a dokumentumba. A Székely Nemzeti Tanács Birtalan Ákos képviselőt kéri fel az autonómiastatútum törvénytervezetének román parlament elé terjesztésére, és Kovács Zoltán, Kónya Hamar Sándor, Szilágyi Zsolt, Vekov Károly, Pécsi Ferenc illetve Toró T. Tibor képviselőt bízza meg ennek támogatásával és fenntartásával. 2004. február 25. – a megbízott képviselők a román parlament elé terjesztik az autonómiastatútumot. 2004. március 30. – a képviselőház elsöprő többséggel elutasítja az SZNT által kezdeményezett és hat RMDSZ-es honatya által benyújtott törvénytervezetet. A közigazgatási szakbizottság egy általános vita után elutasító jelentést állított össze a tervezetről, ebben megismétlik a törvényhozási tanács korábban már megfogalmazott ellenérveket. A kormány is hasonló érveket sorakoztatott fel, az alkotmányos renddel összeegyeztethetetlennek minősítette a javaslatot. A képviselőházi vitában az autonómiával kapcsolatos általános kérdések kerültek napirendre. A kezdeményezők nevében Szilágyi Zsolt mutatta be a tervezetet, kiemelte, hogy a területi autonómia pozitív megoldás az unió több országában, kifejtette: a kisebbségek helyzetének rendezésére ezt szorgalmazta az Európa Tanács is tavalyi határozatában. 2004. június 29. – a szenátus is elutasítja a statútumot, a szavazáson a tizenkét RMDSZ-szenátoron kívül mindenki egyöntetűen a tervezet ellen voksolt. 2004. augusztus – a magyar többségű megyei tanácsokhoz fordulnak az SZNT széki elnökei, kérik, írjanak ki népszavazást az autonómiáról. 2004. szeptember 28. – többszöri egyeztetés után Kovászna megye tanácsa elutasítja az SZNT kérését, érvelésük szerint jogászaik törvénytelennek ítélték a referendum kiírását, ezért úgy határoztak, az erre vonatkozó törvény módosításának kezdeményezésére kérik fel az RMDSZ parlamenti képviselőit oly módon, hogy helyi ügyekről helyi szinten, regionálisakról pedig regionális szinten lehessen dönteni. 2004. október – a megyei tanácsok elutasítása után az SZNT a helyi önkormányzatokat kéri fel, hogy írjanak ki helyi népszavazást, amely során a szavazópolgárok igennel vagy nemmel válaszolhatnak arra a kérdésre, akarják-e, hogy Székelyföld autonóm adminisztratív régióvá váljék, és hogy településük ehhez tartozzon. 2004. október 20. – az illyefalvi tanács megszavazza a népszavazás kiírását, ugyanezt teszik Nagybaconban és következő év elején Vargyason is, a prefektúra minden esetben közigazgatási bíróságon támadja meg a döntéseket 2005. február 12. – Gyergyószentmiklóson ülésezik az SZNT, ismét szorgalmazzák, a helyi önkormányzatok tűzzék ki az autonómia népszavazást. A testület határozatban kezdeményezett tárgyalásokat Románia kormányával, miniszterelnökével, illetve elnökével Székelyföld területi autonómiájáról. Döntés születik arról is, hogy a frissen megválasztott parlament elé is beterjeszti statútumtervezetét. 2005. február 14. – az RMDSZ bejelenti, nem támogatja az SZNT autonómiastatútumának újbóli parlamenti előterjesztését, azt ígérik, az RMDSZ elkészíti saját törvénytervezetét, és azt terjeszti elő. 2005. május 13. – Csapó József az SZNT elnöke bejelenti, változatlan formában újra parlament elé terjesztik az autonómiastatútumot, és kezdeményezik, hogy az Európai Parlamentben nyílt meghallgatásra kerüljön sor a székelyföldi autonómia ügyében. 2005. június – Csapó nyílt levélben kéri az RMDSZ segítségét a statútum parlamenti beterjesztéséhez, a szövetség ezt visszautasítja, arra hivatkoznak, amíg a kisebbségi törvényt nem sikerül elfogadtatni, az RMDSZ nem foglalkozik más törvénytervezetek beterjesztésével. 2005. június 30.– Sógor Csaba szenátor és Garda Becsek Dezső képviselő az RMDSZ elutasítása dacára vállalja az SZNT statútumának beterjesztését. 2005. szeptember 23. – a képviselőház közigazgatási bizottsága vita nélkül elutasítja az autonómiastatútumot. 2005. szeptember 29. – jogerős, végleges döntéssel utasította el a brassói táblabíróság a vargyasi helyi tanács autonómiáról szóló népszavazásra vonatkozó határozatát. 2005. október 12. – a képviselőház plénuma is nemet mondott az autonómia-törvénytervezetre 2005. december – elutasító választ ad Csapó József levelére Traian Băsescu államelnök, újságírók kérdésére alkotmányellenesnek nevezi a székelyföldi területi autonómiát. 2005. december 11. – Sepsiszentgyörgyön ülésezik az SZNT. A közakarat határozott kinyilvánítására szólítanak mindenkit, tüntetések megszervezésével kívánnak közösségi nyomást gyakorolni választottaikra. Döntöttek arról, hogy 2006. március 15-én Székelyudvarhelyen Székely Nagygyűlést tartanak. 2006. március 15. – húszezren gyűlnek össze Székelyudvarhelyen a Székely Nagygyűlésen. „Autonómiát a Székelyföldnek – Szabadságot a székelységnek” – hangzott több ezer torokból azt követően, hogy Csapó József, az SZNT elnöke felolvasta a Székely Nagygyűlés kiáltványát. 2006. április – az SZNT Állandó Bizottsága felszólítja tagjait: válasszanak valamely pártban betöltött politikai tisztségük, illetve a közképviseletben vállalt vezetőszerepük között. Többen eleget tesznek a felkérésének, Szász Jenő azonban nem hajlandó erre. 2006. június 18. – Gyergyóditróban megtartják a Székely Nemzetgyűlést. A székelyföldi települések 4000–5000 küldötte kézfelemeléssel és háromszori „akarjuk” felkiáltással fogadják el a Csapó József által felolvasott határozatot, a széki elnökök az ezeréves, legendás, titkos helyen őrzött székely kehelyből kortyolt borral szentesítik fogadalmukat. Itt hangsúlyozta Csapó József, hogy a székely nép a történelem során mindig akkor hívta össze a Székely Nemzetgyűlést, amikor megelégelte a jogfosztottságot. 2006. október 7. – Sepsiszentgyörgyön ülésezik az SZNT, kezdeményezik, hogy még év vége előtt, Románia EU-csatlakozását megelőzően szervezzenek népszavazást Székelyföld autonómiájáról. Itt hangzik el, hogy mivel a hivatalos népszavazás kiírását megakadályozta a román hatalom – beperelték az erről határozatot elfogadó önkormányzatokat – belső, nem hivatalos népszavazással lehetne felmutatni az autonómiaigényt. 2006. október 15. – az SZNT is részt vesz az RMDSZ által szervezett agyagfalvi nagygyűlésen. Csapó ezt követően kezdeményez találkozót Markó Bélával, az RMDSZ elnökével, kéri, a szövetség támogassa az SZNT autonómia-népszavazását. Markó kijelentette: ezzel egyetértene, ha lenne rá törvényes lehetőség. De nincs, és ezt azok is tudják, akik ezt a népszavazást követelik – tette hozzá. 2006. október 23. – Csapó József váratlanul lemond az SZNT elnöki tisztségéről. 2006. november 4. – az SZNT Fodor Imrét választja ideiglenes elnökéül. 2006. november 22. – a gidófalvi tanács is elfogadja az autonómia-népszavazásról szóló határozatot. 2006. december 16. – a székely székek közül elsőként Bardoc-Miklósvárszéken (Erdővidéken) kezdik el a belső népszavazást. Önkéntesek járnak mozgóurnával házról házra. 2007. február – számos székely széken megkezdődött a belső népszavazás. 2007. március 30. – az SZNT ÁB a belső népszavazás határidejének meghosszabbításáról dönt, június végéig összesíthetik a támogatókat azokon a településeken, ahol objektív okok miatt akadozott a szervezés. Addig az időpontig 150 ezer igen választ gyűjtöttek az önkéntesek. 2007. szeptember 19. – Árpád fejedelem -díjat kap az SZNT. 2008. február 20. – az SZNT kezdeményezésére Sepsiszentgyörgyön szolidarizáló tüntetést tartanak a néhány nappal korábban függetlenné vált Koszovóval. A jelenlevők kinyilvánítják autonómiaigényüket. 2008. február 23. – Izsák Balázst választja elnökévé az SZNT sepsiszentgyörgyi ülésén. Határozatokat fogadnak el, amelyek elsősorban az autonómiaigény nemzetközi tudatosítását, hitelesítését célozzák. Ekkor hozzák nyilvánosságra a belső népszavazás eredményét: 209 304 szavazatot sikerült összesíteniük. Az SZNT adatai szerint az elérhető szavazók 52,98 százaléka nyilatkozott, és 99,31 százalékuk igennel válaszolt arra a kérdésre, akarja-e Székelyföld területi autonómiáját. 2008. június 18. – Sólyom László magyar államfő fogadja az SZNT küldöttségét. Átadják neki az autonómia-népszavazás eredményét tartalmazó iratcsomókat. Sólyom László megerősítette korábbi kijelentéseit, miszerint a székelyföldi autonómiaigény jogos, fontos és európai. 2008. július 5. – az SZNT ÁB ülésén döntenek arról, hogy megpróbálják felvenni a kapcsolatot a frissen megválasztott megyei és helyi önkormányzatokkal, elsősorban a hivatalos autonómia-népszavazás kiírásáról, a székely jelképek használatáról, a székelyföldi autonómiastatútum támogatásáról kívánnak egyeztetni. 2008. augusztus – az SZNT vezetősége tárgyalásokat kezdeményez a székelyföldi megyék tanácselnökeivel, polgármestereivel, önkormányzati képviselőivel az autonómia kérdésében. A megbeszélések egyik pontja a hivatalos autonómia-népszavazások kiírása. 2008. augusztus 30. – az SZNT felkéri a székelyföldi önkormányzatokat, november 30-ra tűzzék ki a referendumot, amely során arról kérnék ki a régió lakóinak véleményét, akarják-e a megyehatárok megváltoztatását oly módon, hogy létrejöhessen az autonómiastatútumban szereplő régió. 2008. szeptember 11. – nyílt levélben kéri az SZNT Markó Béla RMDSZ- és Szász Jenő MPP-elnöktől, hogy támogassák az autonómia-népszavazás kiírására vonatkozó kezdeményezésüket. Az MPP már másnap igennel válaszol. Markó Bélával október elején találkozik Izsák Balázs, az RMDSZ elnöke akkor azt ígéri, szakértőikkel elemzik a kezdeményezés jogi és politikai vonatkozásait, később azonban az RMDSZ kihátrál, és arra hivatkozva, hogy nincs jogi lehetőség a népszavazások megszervezésére, nem támogatja az SZNT kezdeményezését. Több tanács mégis napirendjére tűzi a népszavazást, és számos helyen el is fogadják az erről szóló határozatot. 2008. október 25. – ötödik születésnapját ünnepli az SZNT, úgy döntenek, hogy állampolgári kezdeményezésként – 100 000 aláírás összegyűjtésével – vagy a parlamenti képviselők révén harmadszor is a román parlament elé terjesztik Székelyföld autonómiastatútumát. Napirendre kerül a népszavazások ügye, hogy minél több polgármestert, önkormányzati képviselőt meg kell nyerni ennek támogatására, kiderül, az ülés napjáig alig néhány településen született döntés, de a következő hetekben várhatóan megsokszorozódik ezek száma. A népszavazás kiírását elfogadták már Gyergyóditróban és Gyergyóalfaluban, Kézdivásárhelyen, Kőröspatakon, Újszékelyen elutasította az RMDSZ-es többségű tanács, Marosvásárhelyen, Kovásznán és Zágonban a polgármesterek nem hajlandóak napirendre tűzni; – az SZNT vezetői Sepsiszentgyörgyön találkoznak a hivatalos romániai látogatáson lévő Sólyom László magyar köztársasági elnökkel, aki megerősíti korábbi álláspontját: jogosnak, európainak tartja a magyar közösség autonómiatörekvéseit. 2008. december 15. – Izsák Balázs közleményben szólítja fel az RMDSZ-t, hogy vállaljon aktív szerepet a székelyföldi népszavazások kiírásában, Székelyföld autonómiastatútumának parlamenti elfogadtatásában, a nemzetközi támogatás megszerzésében. 2008. december – a sepsiszentgyörgyi városházára is kikerül a székely zászló, amely az SZNT jelképe, és amelyet a tanács egyik alapítója, sepsiszéki elnöke, a néhai Kónya Ádám tervezett. Egyre több községházán tűzik ki a székely lobogót. 2008 vége – 2009 eleje – a prefektúrák megtámadják a helyi tanácsok autonómia-népszavazás kiírásáról szóló határozatait, a közigazgatási bíróságok érvénytelenítik az önkormányzati döntéseket. 2009. január 28. – Izsák Balázs kezdeményezi a székelyföldi önkormányzati nagygyűlés összehívását. 2009. március 3. – Izsák Balázs ismét az autonómia támogatására kéri az RMDSZ-t, nyílt levélben fordul Markó Béla szövetségi elnökhöz és az autonómia-népszavazások, illetve a statútum parlamenti beterjesztésének támogatása mellett azt kéri, pártok fölötti összefogással kezdeményezzék a székelyföldi önkormányzati nagygyűlés összehívását. 2009. április 3. – az RMDSZ és az EMNT megállapodásának köszönhetően megalakul az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF), amelynek feladata egyezségre jutni és megoldásokat találni az erdélyi magyar közösség jövőjét érintő stratégiai, politikai kérdésekben. Elhangzik, várhatóan már őszig közös törvénytervezeteket fogadnak el az autonómiáról. Az SZNT nem fogadja el a felkérést, nem delegál képviselőt az EMEF-be, mert politikai és kampánycéllal létrehozott testületnek tartja azt. Szerintük nincs szükség újabb tervezetek kidolgozására, az RMDSZ-szel közösen kellene képviselniük az EMNT által kidolgozott személyi elvű autonómiastatútumot, illetve az SZNT Székelyföld autonómiastatútumát. 2009. május 13.– az EP-választási kampányban levő RMDSZ és EMNT úgy dönt, felkarolja az SZNT által kezdeményezett székelyföldi önkormányzati nagygyűlés összehívását. Bejelentik, május 23-án Székelyudvarhelyen tartják meg a székely parlament előfutáraként emlegetett testület első ülését. Az SZNT elnapolja az e napra kitűzött ülését, és bejelenti, részt vesz a nagygyűlésen. 2009. május 17. A székelyföldi RMDSZ-es önkormányzati vezetők kérésére június második felére halasztják a székelyföldi önkormányzati nagygyűlést. 2009. május 18. – Izsák Balázs közleményben tudatja, hogy a szervezet kezdeményezésére az internetes doméniumnevek kiosztását és legfelső szintű felügyeletét ellátó szervezet, az ICANN jóváhagyta – a siculitas rövidítéseként – a .sic legmagasabb szintű doméniumnevet, így 2010 első negyedévétől ez lehet Székelyföld saját internetes tartományneve. 2009. június 11. – az SZNT világhálós aláírásgyűjtést kezdeményez, mert háromszázezer aláírásra van szükség ahhoz, hogy hivatalossá váljék – a siculitas – székelység rövidítéseként – elindított .sic doméniumnév. 2009. június 25. – ülésezik az EMEF, az RMDSZ és EMNT közös kezdeményezésére szeptember 5-re halasztják a székelyföldi önkormányzati nagygyűlést. 2009. július 10. – az SZNT könyv formájában, három nyelven jelenteti meg a Csapó József által kidolgozott autonómiastatútumot. A kiadványt a Székelyföldi termék védjegyet útnak indító első terméknek nevezik. 2009. július 13. – Négy háromszéki önkormányzat, a sepsiszentgyörgyi, a vargyasi, az illyefalvi, az uzoni által elfogadott, autonómia-népszavazás kiírására vonatkozó határozatot törölt június 30-i ítéletében a brassói táblabíróság. Az SZNT bejelenti, a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordul. 2009. július–augusztus – folytatódik a vita a székelyföldi önkormányzati nagygyűlésről, az RMDSZ előbb halasztani akarja, majd augusztus közepén bejelentik, polgármestereik, önkormányzati képviselőik nem vesznek részt az SZNT által összehívott ülésen. Augusztus 20-án közlik: az RMDSZ és az EMNT szeptember 4-én Csíkszeredában tartja meg a székelyföldi önkormányzati nagygyűlést, de erre nem hívják meg az MPP-seket. Az SZNT-sek bejelentik, mindkét rendezvényen hajlandóak részt venni. 2009. szeptember 4. – a csíkszeredai székelyföldi önkormányzati nagygyűlésen memorandumot fogadtak el Székelyföld sajátos közigazgatási és fejlesztési jogállásáért, a Kiáltvány a Székelyföldért című dokumentumban pedig Székelyföld területi autonómiáját követelték a választott önkormányzati képviselők. Izsák Balázs jelen van az ülésen, de beszédet nem mond, csak az RMDSZ és az EMNT képviselői kapnak szót. 2009. szeptember 5. – Székelyudvarhelyen az SZNT által összehívott nagygyűlésen kizárólag az MPP-s választott képviselők voltak jelen, intézményesítették a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlést, a majdani székely parlament előfutárát, elfogadták Székelyföld címerét, zászlóját, himnuszát, döntöttek az autonómia támogatásáról, népszavazások kiírásáról. Az ülésen részt vett Tőkés László is, mint mondotta, a majdani valós összefogás megvalósításának reményében. 2009. szeptember 26. – vitáktól terhes ülést tart az SZNT Gyergyócsomafalván, végül csak két határozatot szavaz meg a testület: egyik az állampolgári kezdeményezésként benyújtandó autonómiastatútum hivatalos bizottságát jelölte ki, a másik az SZNT önállóságát, más szervezetektől való teljes függetlenségét erősítette meg. 2009. december 19. – Marosvásárhelyen ülésezik az SZNT, Izsák Balázs ismét az autonómia-népszavazás mellett száll síkra, kiemeli: a közelmúltban Katalóniában lezajlott voksolás igazolta az SZNT hazai kezdeményezésének indokoltságát, és segít abban, hogy a nem hivatalosként aposztrofált önrendelkezési népszavazás az uniós államokban általánosan elfogadott demokráciagyakorlattá válhasson. 2010. január 22. – bejelentik, március 12-re Sepsiszentgyörgyre hívják össze a második székelyföldi önkormányzati nagygyűlést, felkérik a Székelyföldön tevékenykedő magyar és román pártokat, szervezeteket, delegáljanak képviselőket a szervezőbizottságba. A következő hetekben az RMDSZ előbb húzódozik, majd egyértelműen elutasítja a részvételt, a román pártok nem válaszolnak a meghívásra. 2010. március 12. – megtartják a második székelyföldi önkormányzati nagygyűlést, de ez is félszárnyúra sikerül, a várt kétezer tag helyett alig több mint háromszázan jelennek meg, az RMDSZ-es választottak közül csak néhányan vettek részt a tanácskozáson. Elfogadták a magyar nyelv székelyföldi hivatalossá tételét, és azt, hogy március 15. legyen Székelyföld hivatalos nemzeti ünnepe. 2010. november 19. – Kövér László házelnök meghívásának eleget téve a budapesti Országházban tartja soros ülését az SZNT. 270 küldött újította meg 2003-ban tett fogadalmát, s kötelezte el magát az önrendelkezés megteremtése mellett. Az elfogadott egyik határozatban felkérik a magyar kormányt és a magyar állam intézményeit, hogy a rendelkezésükre álló minden eszközzel támogassák Székelyföld autonómiatörekvéseit a nemzetközi fórumokon, valamint a Magyarország és Románia közötti államközi kapcsolatokban. 2011. február – felhívással fordul Székelyföld polgáraihoz az SZNT: levélben kérjék, hogy Traian Băsescu államelnök kezdeményezzen tárgyalásokat a térség képviselőivel az autonómia gyakorlati megvalósulása érdekében. 2011. május – Izsák Balázs bejelenti, hogy élve az európai polgári kezdeményezés lehetőségével, egymillió aláírást összegyűjtését kezdeményezik, és így bírják rá az Európai Parlamentet (EP), hogy szavatolja az európai őshonos kisebbségek önrendelkezési jogát. 2011. június 3. – az SZNT marosvásárhelyi ülésén döntés születik: élni kívánnak az uniós szintű polgári kezdeményezés lehetőségével. 2011. november 19. – az SZNT sepsiszentgyörgyi ülésén a testület megbízta az Állandó Bizottságot, hogy dolgozza ki azt a jogszabályt, amely lehetővé teszi a kérdésben az európai aláírásgyűjtés-kezdeményezést. 2012. augusztus 19. – Izsák Balázs nyílt levélben ajánlotta José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság (EB) elnökének figyelmébe a székely autonómiatörekvéseket, arra kérte, fokozottan figyeljen a romániai demokrácia válságára, ezen belül pedig a székelység helyzetére. 2012. szeptember – az SZNT küldöttsége európai autonóm régiókat látogat meg, szeptember 11-én részt vesznek a másfél milliós barcelonai autonómiatüntetésen, és a piros-sárga katalán lobogók között feltűnik a székely zászló is. 2012. szeptember 25. – a román szenátus vita nélkül utasítja el a székelyföldi területi autonómiáról szóló törvénytervezetet, amelyet még 2005-ben terjesztett a törvényhozás elé az RMDSZ két politikusa, Sógor Csaba szenátor és Garda Becsek Dezső akkori parlamenti képviselő. Az RMDSZ öt jelenlevő szenátora igennel szavazott, de négyen távol maradtak. 2012. október 1.– az SZNT közleményben jelzi, a román hatóságok meghamisították, a törvényhozási eljárásban az eredeti céljaival és szellemével ellentétes módon használták fel az Európa Tanácsnak (ET) a területi autonómiára is kiterjedő 1993/1201-es ajánlását. Az SZNT szerint ez „kimeríti az okirat-hamisítás bűncselekményének tényálladékát”, és megkérdőjelezi az egész jogalkotási eljárás törvényességét az a mód, ahogy a román Törvényhozási Tanács – a parlament konzultatív szerve – véleményezte a székelyföldi területi autonómia statútumának törvényjavaslatát. Izsák Balázs elmondta: jogi lépéseket terveznek a Törvényhozási Tanács ellen. 2012. október 11. – Izsák Balázs bejelentette, feljelentést tesz a parlament Törvényhozási Tanácsának vezetője ellen. 2012. október 16. – Codrin Munteanu prefektus leváltását kéri a Székely Nemzeti Tanács a kormánytól, mert sértegeti és provokálja a helyi lakosságot, „célja az ország többségi lakóit a székelyek ellen uszítani, nemzeti feszültségeket kelteni a térségben”. 2012. november 24. – Izsák Balázs beszédet mond a sepsiszentgyörgyi autonómiatüntetésen. Felszólítására a tömeg háromszoros igen kiáltással szavazta meg, hogy a decemberi választások után megalakuló új parlament elé is beterjesszék a székelyföldi autonómiastatútum tervezetét, és azt is, hogy a székelyföldi önkormányzatok ismét határozatban tegyenek hitet az autonómia mellett. 2012. december 1. – Marosvásárhelyen ülésezik az SZNT, elfogadták a székelyföldi külügyi szolgálat létrehozásáról szóló határozatot. 2013. január – az SZNT bejelenti, hogy március 10-én Marosvásárhelyen, a Székely Szabadság Napján autonómiatüntetést szerveznek. 2013. február – Nyílt levélben kéri az SZNT Thorbjorn Jaglandot, az Európa Tanács főtitkárát, hogy személyesen tájékoztathassák Székelyföld helyzetéről. A levélben megjegyzik: Románia, amikor csatlakozott az Európa Tanácshoz, egy sor olyan kötelezettséget vállalt, amelyek többségét máig sem teljesítette, sőt, meghamisították az Európa Tanács dokumentumát. 2013. március 10. – harmincezren vesznek részt Marosvásárhelyen a Székely Szabadság Napjára összehívott autonómiatüntetésen. A székelyföldi települések többségében mindhárom magyar párt támogatta a kezdeményezést. A tüntetésen elfogadott petíciót a következő hetekben több tízezren írták alá az interneten és sok ezren ellátták kézjegyükkel a papírra nyomtatott változatot is. A dokumentumot áprilisban továbbították a román kormánynak. 2013. május – Marosvásárhelyen megalakult az SZNT által javasolt európai polgári kezdeményezés bizottsága. 2013. június – iktatják az Európai Bizottságnál az SZNT polgári kezdeményezését, amely nemzeti és kulturális sajátosságokkal rendelkező régiók védelméről szól. 2013. június 22. – marosvásárhelyi ülésén Izsák Balázst választja újra elnökének az SZNT. Itt határoznak arról, hogy az SZNT tiltakozó megmozdulásokat szervez itthon és a nagyvilágban, ha Románia kormánya nem tesz le arról, hogy Székelyföldet beolvassza egy román többségű közigazgatási régióba. 2013. július 26. – Az Európai Bizottság (EB) elutasítja az SZNT és partnerei által beterjesztett, az etnikai, kulturális, vallási sajátosságokkal rendelkező régiókra vonatkozó európai polgári kezdeményezés bejegyzését. 2013. augusztus 11. – Izsák Balázs bejelenti, az Európai Unió luxemburgi székhelyű bíróságánál támadják meg a nemzeti régiókról szóló kezdeményezésük brüsszeli elutasítását. 2013. augusztus 8. – az SZNT meghirdeti a székelyek nagy menetelését, és sikerül minden magyar pártot megnyernie az újszerű tiltakozási forma támogatására. Október 27-én legalább 100–150 ezer tüntető kivonulására számítanak a Kökös–Bereck útszakaszon. Farkas Réka Háromszék Erdély.ma 2014. február 10.A huszár mulatni is tudÖtödik alkalommal tartották meg a hétvégén a hagyományos háromszéki huszárbált Sepsiszentgyörgyön. Pénteken este mintegy háromszáz meghívott jelent meg a Kolcza vendéglőben. Magyarországról, Székelyudvarhelyről is érkeztek a huszármozgalommal szimpatizálók Fazakas Péter huszár főhadnagy, a szervező Szilaj Hagyományőrző Egyesület elnökének meghívására. A rendezvényen fellépett a Kónya Ádám Művelődési Ház László Attila vezette Magyar Férfidalárdája, de a huszárok is kivágták a rezet: Fazakas Péter karnagy irányításával huszárnótákat adtak elő, közöttük volt a legfiatalabb regruta, az ötéves gidófalvi Pap Kristóf is. Mi több, tánccal is szórakoztatták a negyérdeműt. A rövid műsorban versmondással lépett fel Recsenyédi Hanna és Fazakas Etele. Fazakas Péter megnyitóbeszédében hangsúlyozta: a múltról emlékezni szükséges, de a jövőt építeni kell. Az esemény összegzéseként Recsenyédi Béla huszár hadnagy elmondta: nagy előrelépés, hogy a huszárok immár tánccal is bemutatkozhattak, nem kellett táncegyüttest meghívniuk. A huszár, az mulatni is tud – jegyezte meg. Bokor Gábor Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2014. március 18.Emlékállítás és évfordulóAlkonyatba nyúló, csendes és méltóságteljes rendezvényen Eimann Károly (1828–1902) 1848–49-beli honvéd főhadnagy jeltelen sírhalmára állítottak kopjafát a Magyar Polgári Párt sepsiszentgyörgyi ifjúsági szervezete, a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT) fiataljai pénteken este a vártemplomi temetőben, ugyanis az egykori díszes síremlék az eltelt évtizedek áldozata lett. S mert március 14-e a Magyar Polgári Párt születésnapja is, az emlékjelavatón személyesen is tiszteletét tette a párt elnöke, Bíró Zsolt, Kulcsár-Terza József, a szervezet megyei elnöke, Bálint József sepsiszentgyörgyi elnök, valamint az MPP felsőháromszéki, orbaiszéki, erdővidéki és csíki képviselete is. Nagy Gábor, a MERT helyi elnöke nyitotta meg a népes hallgatóság előtt zajló megemlékezést. A német nemzetiségű, de református vallású magyar szabadságharcos tiszt életéről Takó Imre nyugalmazott tanár beszélt. Elmondta: Eimann a bácskai szabadságharc résztvevője volt, s Háromszékre letelepedése után a Rikán Belüli Honvédegylet tagjaként élt. 73 évesen hunyt el Sepsiszentgyörgyön. A kopjás megemlékezés jó alkalmat nyújtott arra, hogy szóljon március idusának mai üzenetéről Bíró Zolt országos elnök, aki örömét fejezte ki, mert a soron következő magyarországi választásokon való részvételünkkel megtörtént a magyar nemzet jelképes és mégis valós egyesítése. Czimbalmos-Kozma Csaba városgondnok – a rendezvényt támogató helyi önkormányzat képviseletében – kiemelte, hogy a néhai Kónya Ádám síremlékeink védelmében indított mentőmunkája szükségességére most éppen a MERT fiataljai feleltek határozott igennel és lelkes munkájukkal. Szavalt Kilyén László és Molnár Helénke, a Mikes Kelemen Főgimnázium hatodikos, illetve tizedikes tanulója. Hajdú Loránd, a Vártemplomi Református Egyházközség fiatal és tehetséges kántorának énekével zárult a jubiláló megemlékezés. A feledésből visszaidézett főhadnagy kopjájánál (Gazda Zoltán és Ferencz Botond alkotása) az ünnepséget kezdeményező MERT, a Magyar Polgári Párt, az RMDSZ, a Székely Nemzeti Tanács, Sepsiszentgyörgy város önkormányzata, a Hatvannégy Vármegye szervezete és a Hagyományos Vitézi Rend helyezte el az emlékezés virágkoszorúit. Áldást mondott tiszteletes Bucsi Zsolt vártemplomi segédlelkész. Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2014. május 10.Sylvester Lajos emlékéreOtt kezdődik az ember, amikor megszületik? S ott végződik, amikor meghal?... Nem lehet ez így igaz! Hiszen létünk egészét határozza meg, kik, mik, milyenek voltak elődeink. Meghatározza személyiségünket, mit kaptunk otthonról szeretetben, erkölcsi tartásban, ízlésben, de az is, amit az elődök emlékéről kaptunk. „Ha nem tudod, mi történt légyen, mielőtt megszülettél, gyermek vagy” – kezdi múltakat idéző nagy művét egy régi magyar történetíró, Virág Benedek. Rájönnek erre a ma még látszólag csak a jelennel elfoglalt fiatalok is, az ő számukra lassan múlt lesz, ami nekünk, időtöltötteknek még jelenünk része, akkor is, ha sajgó hiányérzet formájában van jelen bennünk… Így hullámoznak gondolataim, érzelmeim, amikor Sylvester Lajos kétéves hiányát juttatja eszembe május 10-e, s nem a román királyság megalakulását, mert az én magántörténelmemben az messze nem annyira fontos. De azok háromszéki közéletünk, szellemi életünk nagy veszteségei, Incze László, a rendtartó székely város tudója, Kézdivásárhely mindenese, Kónya Ádám, Háromszék jelenkori polihisztora és a harmadikként távozott Sylvester Lajos, minden háromszéki gondjának-bajának tudója, intézője, sokak személyes jó ismerőse, sokunknak jó barátja. Mindenki tud valamit, még az is, aki amúgy semmit sem, mert az is betölt egy helyet, amitől olyan hétköznapjaink világa, amilyennek ismerjük és szeretjük. Mit tudott Sylvester Lajos, amit kevesen tudnak, amit ő tudott a legjobban? Odafigyelni „mindenre”, ami kis világunkban gond, baj, remény és öröm. Ezt a „mindent” túlzásnak vélhetjük, de lényegileg mégis igaz, mert annyit tudott Háromszék embereiről, tájairól, településeiről, múltjáról, jelenéről, amennyi egy mindenre kíváncsi, mindenért felelősséget érző ember fizikai lehetőségeibe belefér. Jóformán gyerekkorától járta a megye településeit, tájait. Ahol megfordult, mindenről tudni akart, mindenkit meg akart ismerni, mindenkire odafigyelt, mindenki fontosnak érezhette magát, amikor vele beszélt. Észben tartotta a köz- és sok-sok egyén gondját, s megpróbált eljárni ezeregy közösségi és személyi ügyben. Ezért is írt számtalan újságcikket, könyvek sorát, forgatott számos dokumentumfilmet. Egész lényével átélte, hogy javul a világ, ha odatesszük a vállunkat, ha dolgozunk érte. És ő mindig nekiveselkedett a gondok megoldásának – sokszor azok helyett, akiknek hivatali kötelessége lett volna, s azok helyett is, akik elmentek, hátrahagyva a bajokat. Nem megtagadta őket, hanem továbbra is kapcsolatban maradt velük, éreztetve, hogy a közösség most is számot tart rájuk. Mindenkivel együtt tudott haladni, aki a közért tett. Nem nézte, hogy ki melyik tömörülés tagja. Azzal fogott össze, aki valamit mozdítani akart és tudott. Milyen egyszerű dolog. S milyen nehéz leckét hagyott örökül mindannyiunknak… Kiss Jenő. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. szeptember 8.Magyar nap Erősdön (Ünnepelt a háromszéki szórvány)Első alkalommal szervezte meg Kovászna megye tanácsa a Székföldi Magyar Napokat az erősdi református parókia udvarán. Része ez annak a kisebbségi szórványprogramnak, amelyet megyénk olyan településein tartanak, ahol a magyarság lélekszáma nem éri el az összlakosság 25 százalékát. A népes közönséget Ráduly-Baka Zsuzsanna, a vendégfogadó erősdi református lelkipásztor köszöntötte, és elmondta, hogy a lélekszámában fokozatosan fogyó erősdi magyarság ragaszkodott és ragaszkodik a jelenben is nyelvéhez, vallásához és kultúrájához. „Ennek volt jeles munkálója az eklézsia egykori lelkipásztora, Nagy János, aki harminc éven át lelki gondozója volt híveinek. Személyének emlékezetére építettük az I. Székföldi Magyar Napokat, mert nemcsak lelkipásztora, hanem orvosa, tanítója, bölcs tanácsadója volt a gyülekezetnek – hangsúlyozta a lelkész –, ezért emlékezünk ma a népnevelőre s az ő magyar kultúrát népszerűsítő és közösséget építő munkásságára. Nagy János szervezte meg a református elemi iskolát, népkönyvtárat indított, színjátszó kört alakított a fiatalok számára. Zenei képzettségének köszönhetően kiváló vezetője volt a rezesbandának, s az általa vezetett néptánccsoport előadásai a környező falvakban is sikernek örvendtek. Az ő elképzelésének és kitartásának köszönhetően készült el 1929-ben az új parókia, amelyet a korabeli iratok Kós Károly-imitációként emlegetnek. 1940 és 1944 között e parókia ebédlőjében működött a magyar iskola, és amíg a tanító katona volt, addig ő, a lelkipásztor hét osztályban hetven gyereket tanított. A háború után beálló zűrzavaros idő többé nem kedvezett lelkipásztori munkájának, 1949-ben lemondott állásáról.” „Elhatározásunk – mondta üdvözlőbeszédében Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke –, hogy a Hunyad és Brassó megyében megkezdett szórványprogramunkat itthon is folytatjuk amolyan belső programként. Hatványozottan figyelünk a három magyar faluközösségre, Erősd mellett Hidvégre és Árapatak magyar lakóira. Októberben és ezt követően novemberben is megszervezzük a Székföldi Magyar Napokat.” A beszédeket gazdag művészi műsor követte. Az erősdi gyerekek A rátóti csikótojás című darabot mutatták be, énekelt Ráduly-Baka Rebeka. Fellépett a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház Fenyőcske néptánccsoportja, Benedek Csaba székely, Bodor Andrea gyimesi népdalokkal állt színpadra. A műsort az illyefalvi gyermek és felnőtt színjátszó csoport jelenetei zárták. A mikóújfalusi Nagykürt ’95 Fúvószenekar az eseményhez illő számokat játszott. A kulturális program ideje alatt a csíkszeredai magyar konzulátus munkatársai a parókia épületében átvették a helybeliek által előkészített magyar állampolgársági kérelmeket. Kisgyörgy Zoltán, Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. szeptember 22.Egy elkötelezett székely tudósJancsó Benedek emlékezete Háromszéken Négy napon át különböző programokkal emlékeztek a megyeszékhelyen, Kézdivásárhelyen és Gelencén egy példamutató munkásságú székely tudósra, dr. Jancsó Benedekre. A születésének 160. évfordulójára szervezett ünnepségsorozat szeptember 18-án, csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban kezdődött neves meghívottak részvételével és előadásaival, majd értékes kulturális programokkal tarkítva Kézdivásárhelyen és Gelencén folytatódott, magába ölelve a Jancsó leszármazottak családtalálkozóját is. Nagyszabású és magas színvonalú tudományos értekezleten emlékeztek meg dr. Jancsó Benedek személyiségéről és munkásságáról csütörtökön, a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében. Az eseményen többek között dr. Egyed Ákos akadémikus, valamint Raffay Ernő magyarországi történész professzor méltatta a sokoldalú pedagógus, tudós és politikai elemző szerteágazó tevékenységé A magyar himnusz eléneklése után Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke köszöntötte a Magyarországról érkezett, valamint erdélyi érdeklődőket, akik között a szülőfalu, Gelence polgármestere és plébánosa is jelen volt. ancsó munkásságára utalva az elöljáró arra figyelmeztetett, a tudós férfiú száz évvel ezelőtt megfogalmazott gondolatai sajnos most is időszerűek, hiszen napjainkban ugyanúgy meg kell küzdenünk nemzeti önazonosságunk megőrzéséért és jövőnk biztosításáért, mint annak idején. Az anyaországból érkezett Jancsó Antal a Jancsó Alapítvány nevében szólt az egybegyűltekhez, Rugonfalvi Kiss István szavaival, testestől-lelkestől székelynek nevezve jeles felmenőjét. Elmondta, hetedik alkalommal jönnek Háromszékre Jancsó Benedekre emlékezni, és minden egyes látogatás szellemi és lelki feltöltődést jelent számukra. „A székely irodalomtörténész volt az, aki évtizedekkel előre látta a magyar sors veszélyeit. A mai nemzedéknek az a kötelessége, hogy emlékezzen azokra a bátor, mostoha sorsú emberekre, akik előttünk jártak. Jancsó Benedekről halála után iskolákat és szakköröket neveztek el: elsőként a gelencei általános iskola vette fel a nevét 2000-ben, valamint mellszobrot is állítottak a tudós tiszteletére, akinek munkáját következetesség, minőség, cselekvő odaállás jellemezte.” A tudományos előadások sorát dr. Egyed Ákos nyitotta meg, aki Jancsó Benedeket a trianoni kérdés legjobb szakértőjének tartja. Olyan, nemzetiségi ügyekben elmélyült szaktekintélynek, aki felismerte, hogy a kisebbségi létbe került magyarság sanyarú sorsa csak nemzetközi segítséggel és nyomással javítható. Akinek véleménye szerint a magyar külpolitikának a valós helyzet külföldi megismertetésére és a nemzet kulturális újraegyesítésére kell fektetnie a hangsúlyt, mindehhez pedig csendes, állandó és kitartó munka szükségeltetik. Jáki László professzor Jancsó pedagógusi munkásságáról és máig érvényes szemléletéről beszélt, mely szerint a pedagógusnak nem mestersége, hanem hivatása van, tevékenységét pedig a gyermekek iránti szeretetre kell alapozza. A gelencei Bodor György Kultúrotthonban csütörtökön este Kónya Ádám háromszéki kúriákat ábrázoló fotóiból és Jancsó Zoltán festőművész alkotásaiból nyíltkiállítás. Dr. Deák Ferenc kézdivásárhelyi tanár a Kónya Ádámhoz fűződő személyes emlékeivel megtűzdelve beszélt az utolsó háromszéki polihisztor érdemeiről A továbbiakban Jancsó András Sas Péter művelődéstörténésznek Jancsó Benedek egy eddig ismeretlen levelét is tartalmazó tanulmányát olvasta fel, majd Tóth-Bartos András történész a polihisztor és a Székely Nemzeti Múzeum kapcsolatáról értekezett. Fráter Olivér Jancsónak a Székely Nemzeti Tanács 1918-ban történt megalakításában és működésében játszott szerepéről, Raffay Ernő történész professzor pedig bukaresti küldetéséről beszélt. Raffay Ernő magyarországi történész professzor méltatta a sokoldalú pedagógus, tudós és politikai elemző szerteágazó tevékenységét A tudományos ülés végén Rekita Rozália színművésznő elszavalta Dsida Jenő Sirató ének Jancsó Benedek halálára című versét, az értekezlet a székely himnusz eléneklésével zárult. A sepsiszentgyörgyi tudományos konferencián jelen volt a budapesti Mátyás-templom kórusa is, énekszámmal köszöntve a résztvevőket. Az anyaországi énekkar repertoárjával a pénteki, szombati események hangulatát is emelte. Szombaton este Sepsiszentgyörgyön, a zsúfoltságig megtelt Krisztus király templomban Mozart Requiem-ével búcsúztak, amelyet a Laudate, a Vox Humana, a Pro Musica kamarakórusok és helyi zenészek közreműködésével adtak elő Tardy László vezénylete alatt. A látó ember Dr. Jancsó Benedek egyike volt azon erdélyi személyiségeknek, akik kimagasló és többsíkú tudásukat önzetlenül és teljes odaadással népük és hazájuk szolgálatába állították. Éppen ezért örvendetes, hogy nevének hetvenévnyi elhallgatása után elkezdődött a tudomány és a kultúra számos területén végzett munkásságának újraértékelése és elismerése, ugyanis a nemzetnek ma is égető szüksége van magasröptű és jövőbe mutató gondolataira. Az utolsó polihisztorok egyikeként emlegetett, hét nyelven beszélő tudós férfiú nemesi család sarjaként látta meg a napvilágot a háromszéki Gelencén, 1854-ben. Kolozsváron, valamint Bécsben folytatott egyetemi tanulmányai során magyar–latin szakos tanári oklevelet szerzett, 1878-ban pedig bölcsészdoktorrá avatták. Tanárként Pancsova és Arad után Budapestre került, ahol a tanítás mellett folyóiratot alapított, illetve tanulmányokat és cikkeket közölt a szakmai közélet és a gimnáziumi oktatás fellendítése érdekében. Felkérésre elemzést készített Románia oktatásügyi és műveltségi helyzetéről, a kormány nemzetiségi ügyosztályának munkatársaként pedig a kisebbségi kérdés és a román hódító politika nemzetközileg elismert szakértőjévé vált, négy könyvben tárva a közvélemény elé a magyar államot létében fenyegető folyamatokat. zombaton, a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás parkban a Jancsó Alapítvány és a Székely Nemzeti Tanács márványlapot állíttatott Jancsó Benedek emlékére 1918 novemberében egyik alapítója volt és elnöke lett a Székely Nemzeti Tanácsnak, részt vett a béketárgyalásokat előkészítő bizottság munkájában, majd megírta Erdély történetét. 1930-ban bekövetkezett halála a nemzet egészét megdöbbentette, s életpályáját a legnevesebb folyóiratok méltatták. Bedő Zoltán Gondolatok a történelemről Erdély története című művének előszavaként vetette papírra Gelence nagy szülötte az alább idézett, ma is érvényes és jövőbe mutató gondolatait: „Meg vagyok győződve, hogy az erdélyi magyarság történeti múltjának tanulmánya forrása lesz nemcsak a történeti öntudaton alapuló erős nemzeti érzésnek, hanem annak a higgadt, előrelátó politikai okosságnak is, amely annyira szükséges, hogy az erdélyi magyarság a román állam keretében ne csak létét biztosíthassa, hanem mint a vele együtt élő másfajú nemzetek nemes versenytársa, részes is lehessen abban a művelődési, társadalmi és gazdasági alkotó munkában, amely nemcsak az állam megszilárdulásának, hanem az általános emberi haladásnak is legelső rangú tényezője. A történelem az élet tanítómestere s azért a mi erdélyi történetünk is a mi legjobb tanítómesterünk lesz. E tanítómestert igyekeztem e könyvemben tolmácsolni, abban a reményben, hogy példám követésre fog találni és rövid idő múlva több, különb, ékesebb szavú, tudósabb és bölcsebb tolmácsa is lesz ennek a nagy tanítómesternek, mint amilyen én lehettem e könyvben.” Budapest, 1922. december 15-én. Dr. Jancsó Benedek Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2014. október 30.Értékalapú döntés esélye (Kampányban az EMNP)Székelyföld autonómiája és Románia föderális felosztása mellett érvelt Szilágy Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) államelnökjelöltje sepsiszentgyörgyi lakossági fórumán. A döntéseket el kell hozni Bukarestből, hogy magunk határozhassuk meg sorsunkat, szűkebb és tágabb régiónk fejlődési irányait, ehhez azonban az egész rendszert meg kell változtatni – mondotta, kiemelte, képviselőni kívánja nem csak a Néppárt szavazóit, de azokat is, akiket az RMDSZ félrevezetett, vagy akik évek óta távol maradnak a voksolástól, mindenkit, aki autonómiát akar. Ezen a választáson a romániai magyarságnak is megadatott az értékalapú döntés lehetősége, anélkül, hogy ezzel bármit kocáztatna – fejtette ki Toró T. Tibor, az EMNP elnöke. Tétje azonban van a vasárnapi voksolásnak, az erőviszonyokat határozza meg, hogy melyik magyar jelölt hány szavazatot kap, ez jelzi majd, hogy milyen politizálást vár el az erdélyi magyarság az elkövetkező időszakban, az RMDSZ útját követné, vagy a Néppárt értékközpontú elképzeléseit tartja hitelesebbnek. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke elsősorban azt köszönte meg, hogy Szilágyi Zsolt kampánya lehetővé tette, hogy az autonómiáról beszéljen. Félrevezető és hamis az RMDSZ kampányszövege: Jövő, jólét, biztonság = autonómia, mert a jólét felé vezető legrövidebb út éppen az asszimiláció, az autonómia arra jelent intézményes garanciát, hogy ez ne történjék meg velünk. Részletekbe menően bírálta az RMDSZ autonómiastatútumát, a dél-tiroli törvény átültetését, azt a szemléletet, hogyha odaát jó, akkor itt is jó lesz. „Ez nincs így, különösen az autonómia esetében nem, amikor a cél éppen Székelyföld, a székelység arculatának megerősítése, az identitás megtartása” – mondotta. Szilágyi Zsolt Kónya Ádám emlékének felidézésével kezdte hozzászólását, majd programját ismertette. Románia központosított és nagyon korrupt állam, sok erdélyi románt is zavarnak Bukarest rossz döntései, egyre többen szeretnék, ha a döntések nem a fővárosban születnének. Ehhez azonban a rendszert kell megváltoztatni, és ezért készítette el az EMNP törvénytervezetét az ország közigazgatási felosztásának megváltoztatásáról, egy történelmi régiókból álló föderális Románia kialakításáról, melyben speciális státusú alrégió lenne az autonóm Székelyföld. Európában is a föderális államok fejlődnek jobban – hangsúlyozta Szilágyi Zsolt. A kedd esti lakossági fórumon sok mindenről szó esett még, az amerikaiak által közvetített román–magyar tárgyalásokról, a nagy menetelés utóéletéről. Toró T. Tibor elismételte, meglátása szerint az RMDSZ autonómiastatútuma, de az említett tárgyalások is arra hivatottak, hogy elaltassák az erdélyi magyarság éberségét, Izsák szerint az RMDSZ tervezete tulajdonképpen a Ponta-kabinet közigazgatási reformjának „szálláscsinálója”. Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. november 26.Megnyugtató kis együttesElmulasztottam megnézni eddig a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban működő Fenyőcske néptáncegyüttes műsorát. Annál is inkább siettem vasárnap este bepótolni a mulasztást, megismerni munkájukat, mert hetek óta jár széltében-hosszában az együttes megszüntetésének rossz híre. A táncoktató Rápolti István negyven éve foglalkozik a kis csapatokkal, annak előtte magas szinten táncolt maga is – hát ki és miért fenyegeti a kis együttest az elmúlással? Tizenévesek táncolnak lélekemelő lelkesedéssel. Olyan ez a ragaszkodás, mint amilyen ezer is van közöttünk, kezdve és végezve a sportnál, barkácsolásnál, régi szerszámok gyűjtögetésénél. Ha már elfogy az erő, akkor is marad az emlékezés, a hagyomány átadása, annak pártolása. Az egyik lány Csíkszeredából ingázik haza próbákra, előadásokra – az egyetemről, merthogy elsőéves hallgató. Figyelem a műsorukat, több a lélek, mint például a Mikó Kollégium „nagy együttesében” a ravasz, térdet facsaró-ficamító, csavart figura. De hát a Fenyőcske még nem sudár fenyő. Nagyot ölel a begyűjtéssel az oktató Rápolti István, van itt szatmári tánc, aztán csíki három is, és itt van, a kötényükben-lábmozgásaikban a széki, ama híres tánc. És azt is megcsinálják ezek a lányok, fiúk a maguk serdülői szintjén. A sóvidéki tánchoz is felmagasodtak – majdnem azt mondtam, lehajoltak –, és mindenből az tűnik ki, hogy ezek a fiatalok, akár a vezetőjük, a magyar néptánc és -dal maradék kincseit szedegetik össze, mutatják be. Mert be kell gyűjteni mindent a hagyományokból! Szólóénekesek csángó dalokat vállaltak, hétéves fiúcska is dalol. És Orbán-Barra Gábor immár felnőtt tenorjával segíti a műsort. Rápolti bejelenti az egyik számot, így: Ceaușescu eladta pénzért a szászokat, mi most őrizzük a hagyományukat egy szász néptánccal. Valós kincseket menekítenek az elmúlás elől. Mert ha mi, elnyomogatott magyarok is magunk ellen fordulunk, akkor ne bizakodjunk se Orbánban, se Pontában, se Klaus Johannis elnökben. Czegő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2014. december 3.Kónya Ádám „szőttese”Töredékek egy polihisztor hagyatékából Múlt hétvégén mutatták be a Székely Nemzeti Múzeumban Kónya Ádám helytörténész Háromszéki színes szőttes című, túlnyomórészt a szerző fényképeivel és rajzaival illusztrált könyvét, melynek anyagát Kónya Éva állította össze néhai férjének különböző folyóiratokban, napilapokban, tanulmánykötetekben, periodikákban megjelent írásaiból, valamint nyomdafestéket még nem látott jegyzeteiből, feljegyzéseiből. Annak ellenére, hogy Kónya Ádámot sokoldalú, lexikális tudású embernek ismertük, keveset közölt, ezért az utókor számára nagy fontossággal bír a hagyatékában fellelhető jegyzetek, tanulmányok és feljegyzések közkinccsé tétele. Tudományos, hagyomány- és történelemismertető tevékenységének legfontosabb jellemzője volt, hogy az események, személyiségek, irányzatok bemutatásakor a teljességre törekedett. Ugyanakkor a méltatlanul feledésbe merült történések, személyiségek megismerésére és népszerűsítésére ösztönözte munkatársait, tanítványait – állapította meg Vargha Mihály múzeumigazgató, az eseményt felvezető beszédében. Egykori felettese tevékenységét méltatva külön kitért az általa készített és a most megjelent kötetben közzétett rajzok és fotók jelentőségére, melyeknek dokumentációs értéke felbecsülhetetlen, hiszen a rajtuk látható épületek és építmények jelentős része napjainkban már nem létezik. Kónya Éva tanárnő kettős minőségben, a szerző özvegyeként és a könyv szerkesztőjeként osztotta meg gondolatait a rossz idő ellenére szép számban összegyűlt hallgatósággal. Többek között megtudhattuk tőle, hogy a címadás néhai férjétől származik, aki a munkáit összefoglaló majdani kötetének ezt a címet szerette volna adni. Persze, nem véletlenül, hiszen annak ellenére, hogy nem e vidék jellegzetes népi szőtteseiről esik szó benne, hanem épített örökségéről, nagy személyiségeiről, valóban szőttesként szövi egybe az említett témákról szóló írásokat. Mindezek tudatában megállapítható, hogy az unoka, Kónya Eszter által tervezett borító a tartalom sokszínűségét találóan és mélyrehatóan érzékelteti. Az első fejezetben Háromszék tájegységei és híres szülöttei, a másodikban népművészeti és építészeti értékei, a harmadikban Sepsiszentgyörgy történelme és fejlődése kerül bemutatásra, különös tekintettel a Kós Károly által tervezett épületekre. A negyedik fejezetben az épített örökség kincseit, köztük 32 templomot ismertet, az ötödikben a hármas tagozódású székely társadalom lakó- és udvarházait, valamint főúri kastélyait, a hatodik és egyben az utolsó rész pedig Erdély művelődéstörténetének rövid áttekintését tartalmazza. Dr. Jánó Mihály művelődéstörténésznek és dr. Ütő Gusztáv képzőművésznek a szerzővel kapcsolatos visszaemlékezései nemcsak meghittebbé és színesebbé tették az amúgy is bensőséges hangulatú eseményt, hanem a jelenlévőket is hozzásegítették a városunk Ádi bácsijaként ismert sokoldalú személyiség emberi tulajdonságainak jobb megismeréséhez. Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2014. december 13.Örökifjú cserkészetA cserkészetben látom egyetlen módját annak, hogy a mai ifjúságot természet-, Isten-, haza-, nemzet- és embertársszeretetre neveljük egyszerre – vélekedik Gaál Sándor, a Romániai Magyar Cserkészszövetség tiszteletbeli elnöke. Előzmények Gaál Sándor életpályáját tanárként kezdte Kommandón 1989 előtt. Fizika, kémia mellett biológiát is tanított. A kommandói tanodában iskolai nyúlfarmot, csemeteparkot tartottak fenn. Mivel elég elszigetelt település, erdős-dombos-hegyes vidék, a gazdasági tevékenységek hiányában rengeteg szabadidejük volt a diákoknak. Ezt kihasználva Gaál Sándor rengeteget vitte egykori diákjait kirándulni, túrázni. Számtalan Kárpát-gerinctúrát szerveztek. Minden nyáron legalább 2–3 hetet töltöttek a hegyekben. A Kárpát-kanyartól a Nagy Sándorig mindent bejártak. Ezeknek a túráknak köszönhetően is nevelték a gyermekeket, jó, emberséges lelkületet lopva a kicsik szívébe. Ugyanakkor megtörtént ezzel együtt az Isten-hitre nevelés is, ami abban az időben tiltott volt. E tevékenységek által a gyerekeket közelebb tudták vinni a természethez, megtanították megbecsülni, ápolni és pótolni, amit mások elrontottak. A rendszeres természetjárás idővel életvitellé alakul, ami nagyban hozzájárul az egészséges lelkületű, gondolkodású felnőtté váláshoz. – Mekkora élmény, amikor valakinek sikerül felgyalogolnia a Kőröspatak közelében lévő Vadas cserkészparkba, majd ott egy pityókatokány elfogyasztása után kimehet vadászlesre és pisszenés nélkül várhatja, míg egy szarvas vagy vaddisznó arra jár! Kora reggel vagy késő este hallgatni a madarak csicsergését, megfigyelni őket és felismerni! Ez az igazi kikapcsolódás – meséli Gaál Sándor bácsi. Idős tanárkollégái révén hallott a cserkészetről, ami akkoriban nem volt nagyon elterjedt mozgalom errefelé. Jó kollégája volt például dr. Kovács Sándor tanár úr, aki gyermekkorában, az 1940-es években a Székely Mikó kollégium cserkésze, majd később Sepsiszentgyörgyön neves biológus volt. Rengeteget harcolt Háromszék természetvédelmi területeiért. Felleltározta a Bodoki- és Baróti-hegység növényvilágát, a Rétyi Nyírt, a kommandói tőzeglápot. Vagy Kónya Ádám tanár úr, aki gyermekkorában szintén cserkész, majd a sepsiszentgyörgyi múzeum őre, később igazgatója volt. Cserkésztáborok mintájára régészeti táborokat szervezett. Emlékezetesek ikavári táborai. Gaál Sándornak jó kapcsolata volt a Hargita megyei Jöjjön velünk természetjáró közösség vezetőjével, Beder Tiborral is. A Jöjjön velünk mintájára Gaál Sándor megalapította 1981-ben a Pro Natura természetjáró mozgalmat. 1989-ig havonta szerveztek 200–300 fős Pro Natura-találkozókat. Az összejövetelek mindig más városban, településen zajlottak, így megismerték az ottani természeti adottságokat, látványosságokat, helyi történelmet, ápolva hagyományainkat. 1989 karácsonyán Ion Iliescu feloszlatta a sólyom, pionír illetve KISZ-mozgalmat és a Securitatét is. Ez remek alkalom volt arra, hogy valami újat indítsanak el. Olyan mozgalmat hoztak létre – Beder Tiborral és másokkal, akik támogatták a kezdeményezést –, ahol szabadon lehetett az anyanyelvet használni, a magyar kultúrát ápolni, Istenről beszélni, hagyományainkat megőrizni. 1990 májusában a szárhegyi kolostorban sikerült az alapokat véglegesíteni, és ekkor bejelentették a Romániai Magyar Cserkészszövetség megalakulását. Az első találkozókat Csíkszeredában szervezték. Ezután nemsokkal Sanyi bácsi megalapította a dr. Kovács Sándor cserkészcsapatot, amely napjainkban is kifogástalanul működik. Gaál Sándor és csapata ötévente bejárta Berecktől Fehéregyházáig Petőfi utolsó nyolc napjának helyszíneit, órára pontosan. Húsz évvel ezelőtt sikerült elhelyezniük a Kelemen-telki kúriára egy Petőfi és Bem bronzplakettet (itt étkezett utoljára Petőfi). A Rákóczi-évfordulók alkalmával bejárják a Rákóczi-emlékhelyeket, egészen a Vereckei hágóig. Ötévente elmennek Magyarországra, Felvidékre, Kárpátaljára. Eddig két alkalommal sikerült eljutniuk Rodostóba. 2002-ben tíz napot töltöttek a hajdani galíciai front mentén, a Vereckei-hágótól a hajdani lengyel határig, az ezeréves határ mentén. Gaál Sándor mindig bizalommal fordult a tapasztaltabb Szabó Lajos kanonokhoz, aki cserkészvezetőként fontosnak tartotta és tartja az ifjúság hitbeli nevelését. A 1990-es években rengeteget pereskedett az állam az RMCSSZ-szel, és ebben az időben az atya segítségét kérte. Szabó Lajos elemi és középiskolás korában tanárai révén ismerkedett meg a cserkészettel. Erdélyben 90-ben sikerült megalapítania első csapatát Csíkmadarason, ahová kihelyezték. Egy évvel később áthelyezték Sepsiszentgyörgyre, ahol egy év toborzás után megalapította a 40-es számú Szent György Cserkészcsapatot, mely azóta is kitartóan működik a gyermekek örömére. Arató László börtönemlékei Gaál Sándor legszebb élményeit Arató Laci bácsinak köszönheti, aki 1992-ben a Magyar Cserkészszövetség Fórumának megalapítója és elnöke volt. Sokat dolgoztak együtt. Arató Laci bácsi rengeteget segítette az erdélyi cserkészetet, lévén a Márton Áron Könyvkiadó igazgatója. Sokoldalú emberként több mindenhez értett. Ellátta az erdélyieket cserkészirodalommal, s pénzügyi alapokkal is támogatta a csapatokat. 2012-ben Arató László a Barankovics István Alapítvány Emlékérmében részesült – olvashatjuk a Táborkereszt (XXIV) XIV. évf. 1. számában (2012. december), melyet a 100 éves Magyar Cserkészszövetség emlékére írtak. Íme egy részlet az oklevél szövegéből: „...hazánk fejlődésének előmozdításáért, a keresztény szellemiség és a kereszténydemokrácia megerősítéséért végzett, országosan kiemelkedő munkássága elismeréseként Arató László úrnak, a Kereszténydemokrata Néppárt és a Magyar Katolikus Újságíró Szövetség tagjának a Barankovics Emlékérem kitüntetést adományozza.” Idézünk a méltatásból: „1927. június 25-én született Pécsett keresztény értelmiségi családban. Keresztény értelmiségi élethivatásának jelentős részét olyan korban élte meg és fejtette ki, amikor nem volt kifizetődő sem kereszténynek, sem önálló gondolkodású értelmiséginek lenni. 1945-ben hadifogság, 1961-től börtönbüntetés, majd mellőzöttség volt része a pártállami szigor némi enyhüléséig. Közben a »felszínen« műszaki végzettségű emberként működött, a »mélyben« viszont valódi keresztény értelmiségiként folyamatosan koordinálta a katakombacserkészetet és a föld alá kényszerült egyházi közösségek munkáját. Az újrainduló Magyar Cserkészszövetség országos társelnöke, a Magyar Cserkészszövetségek Fórumának egyik megszervezője és nyolc évig aktív elnöke. Részt vett a Lelkipásztori Intézet megalapításában, az elsők között alapított – Márton Áron néven – keresztény könyv- és lapkiadót, új orgánumokkal gazdagította a katolikus sajtót és a magyar cserkészetet. Számos kiadványa, könyve, cikke tanúskodik erről. Húsz éven át főszerkesztője volt a Táborkereszt katolikus cserkészfolyóiratnak. A cserkészet miatt börtönben is ült több éven keresztül, mivel vállalta a katakombacserkészetet, amit az akkori kommunista idők vezetői nem néztek jó szemmel. Később, 2006-ban Sziklatábor címmel Ivasivka Mátyással megírta A katakombacserkészet történetét, mely visszaemlékezéseket és dokumentumokat tartalmaz az (1945-) 1948–1988 közötti időszakból. A könyvhöz Beer Miklós váci püspök, cserkésztiszt írt előszót.” Arató Laci bácsi ellátogatott Sepsiszentgyörgyre, amikor Erdély első cserkészmúzeumát avatták. Az internet segítségével megkerestem levélben, és gyenge egészségi állapota ellenére most is, mint mindig életében, fontosnak tartotta a fiatalság ügyét, jó példával elöl járni, ezért válaszolt kérésemre. Így emlékszik vissza: – 1952 karácsonyán szabadult a fiatal pálos atya, Bolváry Pál a börtönből. Kérésemre ő lett a korábban pécsi ciszterci diákok katakombacserkészeinek lelkipásztora. A cserkészet felszámolása után ugyanis törekedtem ezeket az általános és középiskolás fiatalokat kisebb csoportokba szervezve a jellemnevelő cserkészélet útján tovább vezetni. Találkozásunkkor Pál atya örült annak, hogy a kiscsoportos hittantanulással együtt járó, élményekben gazdag, ifjúságot evangelizáló földalatti cserkészmunka eredményesen él tovább. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy az ateista politikai hatalom az ilyen, Állami Egyházügyi Hivatal által nem ellenőrzött tevékenységet politikai rendszerellenes szervezkedésnek tekinti, és a vezetőket emiatt börtönnel bünteti. Ezért csak akkor folytassuk a katakombacserkészet vezetését, ha vállaljuk, hogy lebukásunk esetén akár többévi börtönt is kaphatunk. Mi úgy véltük, hogy Jézusért, a Legfőbb cserkész szolgálatáért minden áldozatot vállalunk. 1961. február 6-án éjjel a Fekete hollók fedőnevű rendőri akció során országszerte mintegy ezer helyen tartottak házkutatást, és közel száz vétlen, evangelizáló embert tartóztattak le. Így kerültem én is a börtönbe. Hosszú ideig magánzárkában, szóba sem álltak velem. Később, másoktól összegyűjtött információk alapján közölték, hogy a rendszer megdöntésére irányuló szervezkedés miatt több évre elítélnek, ami meg is történt. Hogyan éltem meg a börtönt? A vele járó áldozatot a fiatalokért ajánlottam fel, így munkám folytatásaként célt és értelmet nyert a kiszolgáltatottság ezen nem könnyű állapota. A magányos időszakban – lélekben – az általam jól ismert fiatal szentekkel együtt dúdoltam a katakombacserkészetben született dalokat, ha pedig megalázással és kiszolgáltatottsággal sújtottak, az ezzel járó szenvedést Jézus megkínzásához csatoltam. Ily módon elértem, hogy amíg az ateista politikai és a vallástalan közbűntényes rabok rengeteget kínlódtak mellettem, addig a hitünkért és az ifjúság evangelizálásáért rám mért szenvedésben, Jézus társ-kereszthordozójaként törekedtem vállalni a börtön adta keresztet. Mivel annak jóval nagyobb része a legfőbb cserkészt terhelte, nekem sokkal könnyebb volt elviselni azt, ami rám jutott. Ezért naponta hálát adtam a Jóistenek. Közben új katakomba-börtöndalokat is igyekeztem megfogalmazni. Mindezek és más, ehhez hasonló dolgok segítettek abban, hogy a börtönévek is erősítsék hitemet és elköteleződésemet. Ezek az esztendők valóban nem voltak hiábavalók. A Jóisten sok mai cserkészben élteti az értékes, hasznos és istenszerető magyar cserkészlelkiséget. Életre való kaland Kopacz Boróka, a 14-es számú dr. Kovács Sándor cserkészcsapat őrsvezetője így vélekedik a cserkészetről: – A cserkészet szerintem útmutató az életben. Rávezet sok jóra, és meg is tart benne. Én nagyon sok mindent köszönhetek a cserkészetnek, többek között a mostani énemet is. Barátokat ad, olyanokat, akikre mindig számíthatunk, akármilyen messze is laknak tőlünk, akikkel jól érezzük magunkat a táborokban, és akármit meg tudunk beszélni velük. Számomra a cserkészet biztos háttér – ha máshol nem is, ott mindig szívesen látnak. Mindig akad valaki, aki felvidítson, és nagyon figyelmesek egymással. A táborok talán a legfontosabbak, ott alakulnak ki az igazán jó barátságok. Két cserkészvezető-képző táboron vettem részt, és azok nagyon nagy hatással voltak rám. Életem legjobb ilyen eseményei voltak, amiket soha nem fogok elfelejteni! A cserkészet motiváló mozgalom, amely állandóan biztat, hogy többre vagyunk képesek. Ugyanakkor egy megbízatás is, mert feladatunk példát mutatni a kiscserkészeknek, és nem csak, talán az egész társadalomnak. A cserkészetben mindenki magára talál. Kitartásra nevel és segít döntéseket hozni bizonyos helyzetekben. A cserkészet egy életre való kaland! Józsa Levente (A Kálnoky Boris által meghirdetett riportpályázatra beküldött írás) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. december 22.Post mortem kitüntetés Csíki SándornakWass-Akarat díjjal tüntette ki a Magyar Polgári Párt post mortem Csíki Sándor néhai nyárádszeredai tanárt, közírót, önkormányzati képviselőt, nagycsaládos vezetőt és politikust. A kitüntetést vasárnap adták át az idén nyáron elhunyt Csíki Sándor szüleinek. A Magyar Polgári Párt (MPP) által létrehozott, Wass Albertről elnevezett Wass-Akarat díjat azoknak adják át, akik vasakarattal tesznek nemzetükért, itthon maradásunkért. Ebben a kitüntetésben már több szervezet és személy részesült Kónya Ádámtól, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum volt igazgatójától Fodor Imréig, Marosvásárhely volt polgármesteréig. Idén megosztva ítélték oda Csíki Sándornak és Gábor Ferencnek, utóbbinak a szórványban végzett munkásságáért. A díjat az MPP nyárádszeredai szervezetének elnöke, Bíró József Attila vitte el vasárnap Csíki Sándor szülőfalujába, Backamadarasra, ahol a református templomban tartott istentisztelet keretében, laudáció kíséretében adta át az elismerő érmet és levelet Csíki szüleinek. A díjat Székelyföld területi autonómiája kiépülésének érdekében végzett áldozatos munkájáért, közírói, újságíró tevékenységéért, magyar közösségünk megmaradásának, családjaink gyarapodásának ügyében tett kiemelkedő szolgálatáért, közéleti szerepvállalása során tanúsított meg nem alkuvó magatartásáért ítélte oda Csíki Sándornak az MPP – áll a Biró Zsolt által aláírt laudációban. A falu szülöttjét Koncz László lelkész is méltatta, s a gyülekezet gondnoka által meggyújtott negyedik adventi gyertya Csíki Sándor emlékére is lobogott ezen a napon. Az ünnepségen jelen voltak az egykori Bekecsalja című lap szerkesztői, Csíki Sándor munkatársai is. Balogh Irma Wass Albert Üzenet haza című versét szavalta el, Varga Sándor szovátai unitárius lelkész gyufagyújtogatókról szólt, akik fényükkel űzik el a sötétséget. Ilyen volt Csíki Sándor is, akire szerettei büszkék lehetnek, és aki helyett fiúk-lányok jöttek enyhíteni a nagypéntek tragédiáját a karácsony fényében a gyászoló szülők és testvérek mellett. Gligor Róbert László Székelyhon.ro 2015. január 8.Gyarapodó Mikó-történelemNem tudom, gondolt-e arra Kónya Ádám és Botos Ferenc néhány esztendeje, amikor a Mi, az 52-esek című „évjáratévkönyvhöz” elkezdték a kéziratok gyűjtését, hogy egy majdani sorozat első, mércét adó példányát indítsák útjára, vagy remélték is, kezdeményezésük példa lesz, netán éppen kötelességévé válik a Mikóban végzett sok-sok évfolyam számára: megírni egy szeletkéjét az alma mater történetének. Úgy, ahogyan ők megélték a mindenkori történelmi szélverésekben is büszke fellegvárként őrködő skóla ünnep- és hétköznapjait, és azt is, ahogyan s amiként alakult életük annak elhagyása után. Nem tudom tehát, vezérelte-e ily szándék is a szerkesztőket, ha igen, hát álmuk megvalósulni látszik: a Mi, az 56-osok könyv immár hetedik a sorozatban, vele-általa lassan kialakulóban az a szubjektív emlékfolyam, mely nélkül egy iskola-intézmény története csupán száraz adatok halmaza maradna. A küllemében a sorozatindítót idéző, nagy formátumú, fekete borítójú vaskos kötet egy kicsit több is, mint emlékkönyv. Természetesen, tartalmazza az egykori végzősök (vagy családtagjaik) visszaemlékezéseit változatos műfajú, hosszabb-rövidebb írások révén, hiszen elengedhetetlen követelménye ez az évkönyvnek, miként a számos korabeli felvétel is. De ha a kiadvány megrekedt volna a pályarajzok közlésének szintjén, nem több lenne, mint a néhány iskolatárs által dédelgetett, az otthoni könyvespolcokon díszhelyre kitett könyv, melyet „hőseik” időnként, nosztalgikus kedvükben fellapoznak, unokáiknak mutogatnak, s majd az elkerülhetetlen elmúlásukat követően utódaik, társítva néhány személyes tárggyal, ezt is dobozolják, mint egyszer majd megválogatandó örökséget. Nem, a Mi, az 56-osok szerkesztője nem elégedett meg ennyivel, Tibád Sándor nyugalmazott berecki történelemtanár korrajzot is „belecsempészett” a kötetbe, tudván tudva, hogy azok a régi történetek például a Mikó szigorú szabályok szerint működő bentlakásából csupán addig élnek, míg van, ki elmesélje őket. És azok a köznyelvből rég kihullott szavak is, melyeknek jelentését már csak ők, az egykori internátus lakói értik: fika, apparitor, vigil… A könyv testes részét az osztálytársak visszaemlékezései adják, néhányan bővebben, mások rövidebben írták meg élettörténetüket. Nem feltétlen tartalmassági szempontok szerint, és nem csupán az életük fontosabb stációinak kiemelésével: az írások sok-sok emléktöredék felidézését is tartalmazzák, ezekből kerekedik ki igazán a Mikó-történet egy rövid, időben az 1953–56-os évek által határolt szakasza. Akár sok szálon futó regényként is olvasható a Mi, az 56-osok, üzenete pedig egyértelmű: mindannyiunknak, a Mikó hosszú történetének több-rövidebb ideig részesei, mikor ideje eljön, el kell készítenünk saját emlékkönyvünket. Szerző: Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. március 14.Emlékmentő háromszéki fiatalokNemes munkát végez immár negyedik esztendeje a Magyar Polgári Párt célkitűzéseivel szimpatizáló, Sepsiszentgyörgy és a városhoz tartozó települések fiataljaiból verbuválódott Magyar Erdélyért Egyesület (Mert). Temetőinkben jeles negyvennyolcas személyiségek jobbára gondozatlan síremlékeit próbálják felújítani, menteni, a jeltelen, de hiteles adatok alapján azonosított hantokat megjelölik. Jobbára a szabadságért küzdő rangos negyvennyolcasok és közhonvédek elhagyott sírjai szorulnak gondozásra. 2012-ben a sepsiszentgyörgyi vártemplomi temetőben egy dísztölgy (ritka „cserejegenye”) ültetésével indult a tevékenységük. A sepsiszentgyörgyi Szilágyi Sámuel (1799–1857) 1848-as alezredes sírhalmához került a ritka fa, mely az aszály áldozata lett, így az ünnepek előtt egy Olasztelekről származó példánnyal cserélik ki. Emléktáblával jelölték meg a sepsiszentgyörgyi katolikus temetőben a Nagy család sírboltját, ahol az önéletíró Nagy Elek (1799–1872) honvéd alezredes porai pihennek, aki múlhatatlan érdemeket szerzett a szabadságharcban. A fiatalok a sepsiszentgyörgyi vártemplomi, majd a kilyéni és szotyori temetőben is derék mentő munkát végeztek. A vártemplomi temetőben emlékkopját állítottak Eimann Károly (1828–1902) honvéd főhadnagy beazonosított egykori sírhalma közelében. Ebben Hajdú Loránd vártemplomi énekvezér volt segítségükre. Az emlékkopja Gazda Zoltán, Bodor János és Ferencz Botond munkája. Ezekkel párhuzamosan mentették és rendezték ugyancsak itt három másik negyvennyolcas személyiség síremlékét: Gyárfás Károly honvédtizedes nyughelyét, Gyárfás Lajos düledező sírkövét és Szabó János honvéd sírját. – Az egyre fogyó honvédsírokra különös figyelmet fordítunk – mondta Nagy Gábor egyesületi elnök. – Kónya Ádám egykori térrajza alapján akadtunk rá 2013 nyarán a kilyéni unitárius temetőben a Kökösnél hősi halált halt Incze Ferenc (1806–1849) közvitéz és Incze József (1828–1908) tizedes sírjaira, kiszabadítottuk az orgonabozótból, újraírtuk a még álló sírkövek feliratát. Hasonló módon jártunk el Huszti Mózes (1816–1890) honvéd síremlékével is. Tehát három negyvennyolcas harcos megújított emlékével gazdagodott Kilyén, és ha a helyieknek gondjuk lesz ezekre, minden év március 15-én hosszú ideig emlékeztetik az ott élőket, hogy e település fiai is részesei voltak szabadságharcunknak. Csoportunk ez évben is elhelyezi mind a három felújított sírhalomra az emlékezés koszorúit. Kilyéni munkánkat ebben az évben folytatni akarjuk, ugyanis Kónya Ádám térrajza szerint a Székely–Potsa családi kriptában nyugszik Székely Gergely (1822–1897), a kökös-uzoni ütközet sebesültje, honvéd huszár főhadnagy s testvérbátyja, Székely Károly (1820–1879) is, akik kiemelten fontos szerepet töltöttek be a szabadságharcban. Ezt a családi kriptát emléktáblával akarjuk megjelölni. A közelben sikerült azonosítani a szabadságharcban részt vevő, fiatalon elhunyt kilyéni Szilágyi László sírhelyét, régi, pusztuló emlékköve mellé újabb sírjelt akarunk állítani. E sorok írója szerint Szilágyi László (1829–1848) ifjú nemzetőr szüleivel egy sírban nyugszik, ugyanis a Szilágyi-sírkövön, amelyet néhai Szilágyi Ferenc sepsiszentgyörgyi lakossal azonosítottunk, még most is kivehető a Boga Jutzi név. Az asszony adataink szerint Szilágyi László édesanyja volt, édesapja pedig Szilágyi Sámuel jobbágy. Itt jegyezzük meg, hogy a Szilágyi-sír közelében van a restaurált Czakó-kripta. Többek mellett itt pihennek haló porai a nemzetőr hadnagy Kilyéni Czakó Áronnak (1821–1900), aki Világos után bujdosott, majd várfogságot szenvedett. A „mozgó nemzetőrök hadnagyának” emléke azonban egyre halványul. Ősi kúriájuk ma is áll Kilyénben. – Szotyorban Gidófalvi László (1820–1907) honvéd főhadnagynak emlékkövet állítottunk – folytatta Nagy Gábor –, mert a régi síremléken csak a felesége neve szerepelt. Feltételeztük, hogy férjét is oda temették. „Gidófalvi László jogász volt, negyvennyolcas főhadnagy – írta Városom, Sepsiszentgyörgy című könyvében Kisgyörgy Benjámin (2004). – A szabadságharcban Bem seregében harcolt, a piski csatában kitüntették. Világos után apja közbenjárására kapott kegyelmet. Sepsiszentgyörgyön hunyt el, a szotyori temetőben helyezték örök nyugalomra.” Jó volna tudni, hogy ebben az esztendőben ki lesz, aki egy szál virágot helyez Bem tábornok harcosának emlékkövéhez. Szotyorban Lőrincz János (1818–1887) nemzetőr és honvéd hadnagy sírkövét is felújította a Mert önkéntes munkacsoportja, újraírták a kő eredeti feliratát. Itt Miklós András helybeli lakos segítette őket. Lőrincz János anyagiakkal támogatta a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium főépületének építését. A sírkő közelében áll a Lőrincz József (1820–1876) honvéd őrnagy emlékére tavaly elhelyezett emlékkopja, amelyet a család késői leszármazottja, Lőrincz Kálmán nagyborosnyói alpolgármester állíttatott (Kiss István munkája). Bem kedvenc hadsegéde volt, érdeme, hogy ő mentette meg Bem napiparancsait. Nagyszebenben halálra ítélték, amit várfogságra változtattak. Kálnok negyvennyolcas hőseinek egyike volt Incze János honvédkatona is, aki végigküzdötte a szabadságharcot, s akinek a falu nyugati szélén elterülő, de ma is használt temetőjében (Pityókás temető) lévő síremlékére Szígyártó András és Vilikó Lajos kálnoki lakos, falukrónikás hívta fel a figyelmet. Életéről nem sokkal tudunk többet, mint amennyit sírkövén olvashattunk: Incze János Székely gyalogkatona, haláláig volt hazájának jó fia. Éltében számlált 72 éveket s végig tisztességben töltötte ezeket. Mh.1880 nov. Béke porának. A nagyon elhanyagolt, gondozatlan síremléket előbb Szígyártó András a mezőtúri fiatalokkal közösen mentette, tavaly ősszel pedig a Mert fiataljai keretbe foglalták a hantokat, felújították a sírkövet, újraírták a sírfeliratot. – Az unitárius temetőben nyugvó másik kálnoki, Incze János (1817–1903) nemes székely huszár síremlékét és az azt övező vaskerítést is mi tettük rendbe – folytatta Nagy Gábor. – Munkánkban részt vett Vida Sándor, Fekete Attila, Godra Attila, Tókos Pál és Benkő-Bíró Zoltán. Ennek az Incze Jánosnak az emlékét alapítványa is őrzi. Életrajzából tudjuk, hogy kétszáz koronát adományozott a kálnoki unitárius egyházközségnek, s meghagyása szerint a kamatból vallásos tartalmú könyveket vásároltak jutalomként a legjobb eredményt elért tanulóknak. A kamatból gazdagították az egyházközség könyvtárát is, állták a templom és az épületek időnkénti tatarozását. Összes ingó és ingatlan vagyonát az unitárius egyházra hagyta. Mint írta: „A dicső múltban, midőn a kardok hegye írta a történelmet, családunknak minden tagja fegyverrel kezében, élete kockáztatásával védte a haza határait, szent ügyét és érdekeit, tehetsége szerint hozzájárult a vitéz székely huszárság fejét övező hervadhatatlan korona kiérdemléséhez.” A Mert-csoport munkája azt bizonyítja, van még menteni való, pusztuló síremlék háromszéki temetőinkben. Mik az idei tervek? – kérdeztük Nagy Gábort. – A nyáron Nagy Sándor hidvégi református lelkész sírjához zarándokolunk Hidvégre, Gidófalván pedig Nagy Ferenc ottani lelkész, Nagy Sándor édesapjának sírjához, aki idős emberként állt be a szabadságharcba. Bikfalván Pál András és Páljános András 1848-as honvédek sírjait akarjuk rendezni. Demeter József főhadbiztos sírja a vártemplomi temető nyugati peremén van, az is gondozásra szorul. Fadgyas Bálint honvéd főhadnagy sírjára is figyelünk, aki a szabadságharc leverése utáni években a Rikán Belőli Honvédegylet elnöke volt. Ez évi tevékenységünk egyik kiemelkedő emlékező eseménye az Egyed Ákos akadémikussal való találkozó és könyvbemutató, amelyet március 14-én 18 órai kezdettel tartunk a Bod Péter Megyei Könyvtárban. – A Mert kiadásait pályázati pénzből állja – tette hozzá Nagy Gábor –, amit pótolunk önerőből, fizikai munkával. A városi tanács támogatott, s a megyétől is várjuk a segítséget. Bárkit szívesen látunk egyesületünkben, aki munkánkba szeretne bekapcsolódni. Elérhetőségünk: www.facebook.com/mertegyesulet. Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. március 24.Akadémiai vitafórummal a magyar-román párbeszédértA Vox populi különkiadására számíthatnak azok, akik ellátogatnak a csütörtökön Sepsiszentgyörgyön sorra kerülő vitafórum harmadik eseményére. A meghívott Szabó Csaba, a Fehér holló (Corbii albi) című internetes portál szerkesztője, koordinátora. A márciusi vitafórum ezúttal A fehér holló – Egy nem szokványos gondolkodás kihívásai címet viseli. Cziprián-Kovács Lóránd, a vitafórum egyik kezdeményezője elmondta, a Fehér holló internetes portál a magyar-román kapcsolatokat fejtegeti, szerkesztőik között román és magyar anyanyelvű személyek is vannak, akik román nyelven írnak. Nevük a közismert „olyan ritka, mint a fehér holló” közmondásból származik, és provokatív jelleggel bír a két etnikum közti kapcsolatról való párbeszéd elindítását illetően. Mădălin Guruianu, a vitafórum másik kezdeményezője elmondta, ezúttal új helyszínen és új időpontban lesz a közéleti vitafórum. Ennek megfelelően tehát csütörtökön 16 órától magyar, míg 17 órától román nyelven fogják megtartani az eseményt a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban, amelyet a kolozsvári televízió (TVR Cluj) élőben közvetít majd. Előreláthatólag a Plugor Sándor Művészeti Szakközépiskola Campanella kórusa, valamint a Snaps formáció is fellép a kétórás műsorban, valamint különböző szervezetek, és további érdekes meghívottak is megszólalnak benne. A Kónya Ádám Művelődési Ház Pinceklubjában 18 órától az említett portál által szerkesztett kötetek bemutatójára kerül sor csütörtökön. A szervezők elmondása alapján bár a könyvek közül csupán egy íródott román nyelven, a beszélgetések és a vitafórumok ezúttal is több nyelven zajlanak. Guruianu hangsúlyozta, az akadémiai jellegű viták nem lesznek politikamentesek, és azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy idővel politikusok is helyet kapjanak egy-egy felszólalás erejéig. Szándékuk szerint bármilyen téma megvitatható, így tabuk sincsenek, viszont a civilizált vitaformát igyekeznek támogatni. A vitafórum felépítése a következő: az előadónak 15 perc áll rendelkezésére, hogy kifejtse véleményét az adott témával kapcsolatban. Az eseményen részt vevő közönség is felteheti kérdéseit legfeljebb egy percben. Az esemény zárásaként a meghívott előadó és vita partnerei néhány percben összegezhetik véleményüket az elhangzottakról. A belépés ezúttal is ingyenes. Bencze Melinda Székelyhon.ro 2015. március 27.Hogy a románok megismerjenek (Vox Populi)A magyarok és románok közötti kommunikáció legfőbb baja, hogy nem létezik – állapította meg Szabó Csaba, a közszolgálati televízió kolozsvári stúdiójának munkatársa tegnap délután a Vox Populi magyar–román közéleti vitafórumon Sepsiszentgyörgyön. Rendhagyó volt a Mădălin Guruianu és Cziprián-Kovács Loránd által útjára indított Vox Populi harmadik rendezvénye: az RTV kolozsvári szerkesztősége többször is – a magyar és a román adásban egyaránt – élőben kapcsolt Sepsiszentgyörgyre. A Kónya Ádám Művelődési Házban Szabó Csaba mellett a vita kezdeményezői osztották meg gondolataikat. A városi művelődési ház szomszédságában levő 1956-os emlékparkban megyei, városi elöljárókat – többek között Tamás Sándor megyeitanács-elnököt, Tischler Ferenc alpolgármestert – és más közéleti személyiségeket faggattak a közszolgálati televízió munkatársai, továbbá sepsiszentgyörgyi kórusok is bemutatkoztak. Szabó Csaba az általuk kezdeményezett Corbiialbi.ro portál születéséről, annak céljairól is szólt. Rendhagyó e kezdeményezés, mert román nyelven szólnak magyarokról románoknak – szerinte ugyanis a magyar–román kommunikáció legfőbb problémája, hogy nem létezik, továbbá nem ismerjük egymást és hajlamosak vagyunk az általánosításra. Egész hisztéria alakult ki abból, hogy december elsején a magyarok el akarják csatolni Erdélyt, ehhez képest a valóságban annyi történt, hogy Kézdivásárhelyen négy magánházra fekete zászlót tűztek ki – példázta az általánosítás veszélyeit. Szeretnék lebontani az előítéleteket, az általános bizalmatlanságot – amelyet egyesek táplálnak –, megismertetni a románsággal például a magyar történelmet, felmutatni és beszélni a pozitív példákról. Ugyanakkor román értelmiségiek írásainak is helyt adnak, nem kizárólag a magyar–román együttélés témájában. Kolozsvári könyvvásáron vetődött fel: nincsenek román nyelvű kiadványok, melyek a magyarokról, a magyarok történelméről szólnak – elevenítette fel egyik legsikeresebb kötetük, a román nyelvű magyarságtörténet születésének ötletét. Kitért az igen kedvező fogadtatásra – az első kiadás szinte azonnal elkelt, óriási volt a médiaérdeklődés, de az olvasók reakciói is pozitívak, normálisak voltak (egyik román olvasó azt jegyezte meg, milyen sok királyuk volt a magyaroknak, másik azt emelte ki: sokat civilizálódott a keletről érkezett magyarság) –, de a történelemkönyv születésére, a történetírás nehézségeire is rávilágított. Azért is fontos mindez, mert mi rengeteg mindent tudunk a románokról, az iskolában eléggé megismerjük kultúrájukat, irodalmukat, történetüket – a román gyermekek, fiatalok viszont alig találkoznak ilyesmivel az iskolaévek alatt. Ha pedig ennyi évig semmit nem tanítanak nekik, a magyarokról pedig csak a tévében szereznek tudomást, joggal gondolhatják, hogy valami nincs rendben velük – sorolta. Szabó Csaba ennek ellenére derűlátó: úgy látja, Kolozsváron egyre több olyan sejt van, amely hajlandó tenni egymás kölcsönös megismeréséért, nyitott a magyarság iránt, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem a legfőbb forrása ezen törekvéseknek, egyetemi tanárok, fiatal történészek, szociológusok vallják ugyanazt. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. május 8.A Száztagú Székely Férfikórus Sepsiszentgyörgyön (III. magyar kóruszene napja )Igen, létezik, és 2014 júniusában Csíkszépvízen, Csíkszeredában be is mutatkozott a Száztagú Székely Férfikórus. Története 2013 májusában kezdődött, amikor a székelyudvarhelyi Székely Dalegylet Férfikórusának 145. évfordulójára hívták Gyergyószentmiklós Ipartestületi Férfikarát és a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház Magyar Férfidalárdáját. Együtt a három férfikar igazi dalos ünneppé varázsolta a jubileumi találkozót. A hangverseny sikerén felbuzdulva vetődött fel a gondolat: miért ne énekelhetnénk máskor is együtt? Így jött létre a csíkszépvízi dalostalálkozó, amelyen a csíkborzsovai római katolikus templom férfikórusának bevonásával, felemelő hangulatban megszületett a Száztagú Székely Férfikórus. A csíkszépvízi, csíkszeredai bemutatkozás után a sepsiszentgyörgyi Magyar Férfidalárda vállalta magára a következő találkozó megszervezését, erre hívjuk most a közönséget. A május 7–10. közötti dalos táborozás során a négy kórus közös próbákon, kirándulásokon és hangversenyeken vesz részt. Sepsiszentgyörgy kóruszenét kedvelő közönsége a Száztagú Székely Férfikórust a Krisztus Király római katolikus templomban május 9-én 19 órától hallgathatja meg: előbb külön-külön, majd együtt énekel a székelyudvarhelyi, csíkborzsovai, gyergyószentmiklósi és sepsiszentgyörgyi férfikar. A műsoron Schubert-, Erkel-, Liszt-, Verdi-, Kodály-, Bárdos Lajos, Gebhardi-, Zsasskovszky-, Gárdonyi Zoltán-, Vásárhelyi Zoltán-, Karai József-dalok, operarészletek mellett népdalok, katona- és legénynóták, valamint egy megzenésített Farkas Árpád-vers is szerepel. Karnagyok: Kovács László, Bíró Zsolt-Imre, Molnár Katalin, Jakab Árpád, zongorán közreműködik Filtner Tünde. László Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. május 17.Száztagú Székely FérfikórusA sepsiszentgyörgyi Krisztus Király római katolikus templomban május 9-én este megtartották a Száztagú Székely Férfikórus hangversenyét a 3. Magyar Kóruszene Nap alkalmából, a Kónya Ádám Művelődési Ház és a Pro Cultura Alapítvány szervezésében. Az ünnepi hangversenyen fellépett a csík-borzsovai férfikórus, a gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara, a székelyudvarhelyi Székely Dalegylet férfikórusa, valamint a házigazda szerepét is betöltő, a Kónya Ádám Művelődési Ház Magyar Férfidalárdája. A műsoron Schubert-, Erkel-, Liszt-, Verdi-, Kodály-, Bárdos Lajos-, Gebhardi-, Zasskovszky-, Gárdonyi Zoltán-, Vásárhelyi Zoltán-, Karai József-dalok, -operarészletek mellett népdalok, katona- és legénynóták, s egy megzenésített Farkas Árpád-vers is szerepelt. A karnagyok Kovács László, Bíró Zsolt-Imre, Molnár Katalin, Jakab Árpád voltak, zongorán közreműködött Filtner Tünde. A Száztagú Székely Férfikórust alkotó kórusok vasárnap dalos szolgálattal vettek részt a sepsiszentgyörgyi egyházak istentiszteletein, szentmiséin. László Attila sepsiszentgyörgyi karnagy így emlékezik vissza a Száztagú Székely Kórus születésére: „Története 2013 májusában kezdődött, amikor a székelyudvarhelyi Székely Dalegylet Férfikórusának 145. évfordulójára hívták Gyergyószentmiklós Ipartestületi Férfikarát és a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám művelődési ház Magyar Férfidalárdáját. Együtt a három férfikar igazi dalos ünneppé varázsolta a jubileumi találkozót. A hangverseny sikerén felbuzdulva vetődött fel a gondolat: miért ne énekelhetnénk máskor is együtt? Így jött létre a csíkszépvízi dalostalálkozó, amelyen a csíkborzsovai római katolikus templom férfikórusának bevonásával, felemelő hangulatban megszületett a Száztagú Székely Férfikórus.” Józsa Zsuzsa Vasárnap (Kolozsvár) 2015. május 26.Szótalanul sokatmondó beszédA tárgyak nem hazudnak. Nem azért, mert a mostoha természet megfosztotta őket az élőlények hangképző szerveitől, ezért aztán bonyolult metakommunikációs fifikákhoz kell folyamodniuk, ha szólni szeretnének, nem, nem ezért. Egyszerűen azzal, hogy vannak, azzal mondanak szótalanul is olyan sokat. Úgy beszélnek a régmúlt eseményeiről, a hajdani történésekben élő emberek hétköznapjairól, hogy nem tekintgetnek-kacsintgatnak a mába, nem azt figyelik, hogy vajon mit szólnak néma szavaikhoz a pénzosztó illetékesek, s ha nekik tetszik, akkor vajon a kisember nem fogja-e visszautasítani mondandójukat. Én viszont máris annak a tulajdonságnak, amit a tárgyak beszédében úgy feldicsértem, éppen az ellenkezőjét művelem, holott egyáltalán nem ez a célom: egy olyan könyvvel szembeni csodálatomat szeretném kifejezni, ami az írott szó és rajzolt-fotózott ábrák tolmácsolásával közvetíti a tárgyak örök igazmondását. Köszönet a szerzőnek, Kónya Ádámnak (1935–2008), hogy megírta a Háromszéki színes szőttes című összeállításban szereplő jegyzeteit-tanulmányait, és köszönet a kolozsvári Korunk-Komp-Press Kiadónak, hogy 2014-ben megjelentette ezt a jelen és az eljövendő idők történészei és néprajzkutatói számára alapvető munkát. Ahogy a meghallgatás helyett eleve kudarcra ítélt vállalkozás volna „elmesélni" egy-egy Mozart-, Beethoven- vagy Bartók-művet, úgy erről a – tárgyként is művészeti hatást keltő – kötetről sem tudok másként beszélni, mint vagy egy szóban (csodálatos!), vagy olyan szóáradatban sorra venni nemcsak a nagyobb fejezeteket, hanem mindenik alegységet is, hogy az merénylet volna az olvasó türelmével szemben csakúgy, mint a szerkesztőével. Ezért hagyatkozom a hátsó borítón olvasható információra, miszerint „A Háromszéki színes szőttes a Kónya Ádám kötetben eddig meg nem jelent néprajzi, művelődés-, tudomány- és helytörténeti írásait közreadó sorozat (Emlékképek, 2010, A csillagos ég szabad szemmel, 2011) harmadik kötete. Az értekező gyűjtemény sokszínű leírása a közel hatszáz fotóval és kétszáznál több ábrával – a szerző 1960–70-es években készített rajzaival, felvételeivel – Háromszék szőtteseinek, varrottasainak színes világát idézi: az egyházi építészet, a népi lakóházak, kisnemesi udvarházak, főúri kastélyok emlékeit, az utóbbi fél évszázadban elpusztított vagy a felismerhetetlenségig átalakított építészeti kincseinket. Közben felvillantja szellemi múltunk kiemelkedő személyiségeit, Háromszék néprajzi értékeit, illetve a településeink mai arculatát kialakító eseményeket. Üzenete közérthető és egyértelmű: tiszteljük okosabban, védjük tudatosabban értékeinket." Nem akarom fölöslegesen megnyújtani ezt a lényegre törő összefoglalást, azért teszek csak annyit hozzá, hogy aki ismeri Háromszéket és környékét, annak azért, aki pedig nem ismeri, annak éppen azért ajánlom könyvespolcának díszhelyére Kónya Ádám kötetét. Kónya Ádám: Háromszéki színes szőttes, Korunk-Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2014. Molnár Judit Krónika (Kolozsvár) 2015. május 29.Népi gyermekjátékok„Tágasságot nekünk is, ha kicsikék vagyunk is” A néphagyományok, ezen belül a népszokások, népi gyermekjátékok tanítását és bemutatását célul kitűző rendezvény több mint másfél évtizedes múltra tekint vissza. Prezsmer Imola, az óvónők volt szakfelügyelőjének kezdeményezésére elindított mozgalom ma már kapocsként is szolgál a városi és vidéki óvodák között. Sepsiszentgyörgyön két módszertani műhelyben is ezen a héten szervezték meg a népi gyerekjátékok seregszemléjét. „Az ének szebbé teszi az életet, az éneklők a másokét is.” Ezzel a kodályi hitvallással szervezte meg a sepsiszentgyörgyi Benedek Elek Napközi Otthon a népi gyermekjátékok seregszemléjét. A „Tágasságot nekünk is, ha kicsikék vagyunk is” mottóval évek óta zajló rendezvénysorozaton az idén a módszertani műhelyhez tartozó városi és vidéki tanintézmények óvodásai és az őket felkészítő pedagógusok vettek részt. A sepsiszentgyörgyi Benedek Elek Napközi Otthon két nagycsoportja mellett a nagyborosnyói, illyefalvi és sepsiszentkirályi óvodások dalos közösségei mutatták be a tiszta forrásból merített magyar népi gyermekjátékok sokféleségét és sokszínűségét. Az óvodások mély kútba tekintettek, kertet kerteltek, táncba vitték Danikáné lányát, bújj-bújj zöld ág alatt aranykaput nyitottak. Ugyanakkor, Forrai Katalin nyomdokait bejárva, már feledésbe merült, illetve kevésbé ismert népi gyermekjátékokat is bemutattak. A szervező tanintézmény finom falatokkal kínálta a vendégeket, előkerült a komatál, kenyérfalatok, citromos tea, kürtőskalács várta a dalos kedvű kis közösségeket. Az öröklődő csoda A zsűri elnöke Prezsmer Imola nyugdíjas óvodai szaktanfelügyelő volt, aki több mint egy évtizeddel ezelőtt megálmodta és megvalósította a seregszemlét. Ő mondott dicséretet a zenei anyanyelven megszólaló apróságoknak. Méltatásában a tiszta éneklést, a ritmusérzék fejlesztését, az igényesen megválasztott és előadott népi gyermekjátékok fontosságát emelte ki. A pedagógusok értékmentő szolgálatukért kaptak dicséretet. A tiszta forrást keresőket azért méltatta, mert hagyományt éltetnek, a rájuk bízott gyermekekkel éneklik és játsszák azokat a dalokat, játékokat, melyekben ott zeng az ősi erő. A sikeres fellépésért minden csoport és a vezető óvónők is oklevelet kaptak, illetve egy festett követ. Az ajándéktárgy jelképesen arra a gondolatiságra emlékeztet, hogy a népi gyermekjátékokban rejlő csoda megmarad és öröklődik, akárcsak Márai Sándor magyarságféltő köve. (Bartók Emese) Ünnepet varázsoltak A Pinocchio Napközi Otthon által szervezett találkozónak a Kónya Ádám Művelődési Ház adott otthont. A seregszemlén a Hófehérke módszertani műhelyhez tartozó Hófehérke és Pinocchio Napközi Otthonok, valamint a Hamupipőke Óvoda közép- és nagycsoportos gyerekei vettek részt, több mint 200-an. Idén a vidéki tanintézmények gyerekhiány miatt (kevés a közép- és nagycsoportos óvodás) nem tudtak bekapcsolódni a rendezvénybe. A jelen lévő, ünneplőbe öltözött gyerekek táncoltak, énekeltek, ismert és kevésbé ismert gyerekjátékokat mutattak be. Mind a nyolc fellépő csoport igényes, színvonalas produkcióval készült, lelkesedésükkel, vidámságukkal igazi ünnepé varázsolták az együttlétet. A seregszemle végén a házigazdák kürtőskaláccsal és zsíros kenyérrel kínálták a vendégeket. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
