|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 1777 találat | lapozás: 1-30 ... 1681-1710 | 1711-1740 | 1741-1770 | 1771-1777 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Bethlen Gábor 2017. szeptember 29.Tárlat nyílik Berde Mária írónő és Berde Amál festőművész pályaképéről KolozsváronKülönleges, Berde Mária írónő és Berde Amál festőművész munkásságát bemutató tárlattal nyílik meg Kolozsváron a Református Múzeum időszakos kiállítóterme szombaton a Bocskai (Avram Iancu) tér 13. alatt, 14 órát követően – közölték a szervezők. A rendezvény a reformáció 500. jubileumát ünneplő kincses városbeli rendezvénysorozat része. A tárlat a művész-testvérpár, R. Berde Mária és Dóczyné Berde Amál pályaképét ábrázolja okmányok és műalkotások, valamint riportok segítségével, és az „isteni ingyen kegyelem” ajándékát hivatott bemutatni. A szervezők azt írták, a Berde család tagjai az évszázadok során a haza, az egyház, a tudomány és a művészetek terén alkottak maradandót. Nem véletlen, hogy a kálvini tanok közül a legfontosabb a Berde Mária és Amál gondolatvilágában az, hogy a hithű, elvhű élet a kiválasztottság jele. Tehetségük az „isteni ingyen kegyelem" ajándéka, amelynek gyümölcsöztetése kötelesség, nem egyéni érdem, ugyanakkor a kijelölt úton való megtorpanás istenkísértés. „A reformáció egyik legszebb gyümölcse a protestáns lelkészcsalád. Kató Béla főtiszteletű püspök úr kiemelte annak az 1629-ben minden felekezetre kiterjesztő Bethlen Gábor-féle nemeslevélnek a jelentőségét, amely lehetővé tette, nemesi rangra emelte az erdélyi protestáns (lutheránus, református, unitárius) lelkipásztorok fiú- és lányutódait: »A lelkipásztor az ordináció révén korábban is a nemesség közé számláltatott és privilégiumai kiterjedtek családjára is.« Bethlen intézkedése példátlan volt a korabeli Európában, hiszen – ahogy Tonk Sándor fogalmaz – egy latens értelmiségi réteget tett a rendi jogosultságok birtokosává. Közülük került ki a kollégiumok diákságának közel harmada, nagyban emelve ezzel az oktatás színvonalát. A nagy fejedelem nemeslevele az erdélyi művelődéstörténet egyik meghatározó elemévé tette a református értelmiségi dinasztiát. Ezek a dinasztiák túlnőtték az egyház határait, a lelkipásztor édesapa fia gyakran orvos, történész vagy matematikus lett" – idézi a közlemény az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárosát, Ősz Elődöt. A kiállításon bemutatott két alkotó jelentőségéről talán elég, ha azt említjük meg, hogy Szabó Magda ezt írja Berde Máriáról, a Baumgarten-díjas, Corvin-koszorús írónőről: „Aki úgy tud írni, mint egy magyar Burns, ne szidja Seherezádét, mert ráhagyta mesemondó képességét.” Berde Amál „gyönyörű színérző tehetségét" Thorma János, legkedvesebb mestere, így figyelmeztette: „Vigyázzon is jól ezen különösen nagy adományára a természetnek, mert mindent megtanulhat a festő, de ezt az egyet nem igen lehet tanulással elsajátítani senkinek, aki nem született ezzel.” A tárlat Gergelyné Tőkés Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány igazgatója kitartó gondoskodása nyomán született meg, és nem jöhetett volna létre az alábbi intézmények támogatása, együttműködése nélkül: Erdélyi Református Egyházkerület, Erdélyi Református Gyűjtőlevéltár, Sapientia EMT Filmművészeti Szak, Székely Nemzeti Múzeum, nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium. A szervezők köszönetet mondanak a Tőkés és Berde családnak, valamint a leszármazottaknak, akik mind a debreceni, mind a zalaegreszegi, mind az udvarhelyi ágon segítették a kiállítás létrejöttét. A bemutatott mozgóképeket Ambrus Emese operatőr készítette. A kiállítás kurátora Szebeni Zsuzsa színháztörténész, grafikai szerkesztője Szebeni-Szabó Róbert fotográfus. Krónika (Kolozsvár) 2017. szeptember 30.Reformáció 500: Megkezdődött a jubileumi év erdélyi főrendezvénye Orbán ViktorralMegkezdődött szombat délelőtt a kolozsvári Farkas utcai református templomban a reformáció 500. évfordulójához kapcsolódó jubileumi év legnagyobb erdélyi rendezvénye, amelyen a Kárpát-medence valamennyi református püspöke és Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz. Az egykor Mátyás király rendelete alapján megépített templom ünnepi istentiszteletére nemcsak a református egyházkerületek képviselőit, hanem az unitárius egyház és a romániai magyar evangélikus egyház képviselőit is meghívták. Amint azt Kató Béla erdélyi református püspök egy minapi tévéinterjúban elmondta: 500 palástba öltözött lelkész jelenlétével szerették volna szimbolizálni a reformáció óta eltelt fél évezredet, de több mint 600 lelkész jelentkezett be a rendezvényre. Az ünnepi istentisztelet liturgikus részét Kató Béla püspök tartja, a prédikációt Kozma Zsolt nyugalmazott kolozsvári teológiaprofesszor mondja. A templomi rendezvény végén az erdélyi magyar protestáns testvéregyházak püspökei és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is szót kap. Az ünnepség a Református Teológiai Intézet udvarán folytatódik, ahol ünnepi beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök, Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, Kató Béla református püspök és Jakubinyi György erdélyi római katolikus érsek is. Az oktatási intézmény udvarán leleplezik Szász Domokos erdélyi református püspöknek a szobrát, aki a 19. század utolsó két évtizedében vezette az Erdélyi Református Egyházkerületet. Az ő nevéhez kötődik a korábban Nagyenyeden működő református lelkészképző Kolozsvárra költöztetése. Szintén az ünnepség keretében nyitják meg az Erdélyi Református Múzeumot, amelyben elsősorban a szórványvidékről összegyűjtött, használaton kívüli úrvacsorai kelyhek és templomi textíliák tekinthetők meg. A múzeumot egy az egyház által visszaperelt, 2014-ben birtokba vett földszintjén rendezték be. A felújított épület emeletére költöztették az egyházkerület levéltárát, a beépített tetőtérben pedig Berde Mária író és testvére Berde Amál festőművész életútját bemutató kiállítást rendeztek be. Az egyházi levéltár kiállító termében mutatják be a többi között azt a levelet, amellyel Bethlen Gábor erdélyi fejedelem nemesi rangot adott a református lelkészeknek és családjaiknak. maszol.ro 2017. szeptember 30.Reformáció 500 – Kolozsváron megkezdődött a jubileumi év erdélyi főrendezvényeMegkezdődött a Farkas utcai református templomban a reformáció 500. évfordulójához kapcsolódó jubileumi év legnagyobb erdélyi rendezvénye, amelyen a Kárpát-medence valamennyi református püspöke és Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is részt vesz. Az ünnepi istentiszteletre nemcsak a református egyházkerületek képviselőit, hanem az unitárius egyház és a romániai magyar evangélikus egyház képviselőit is meghívták. Amint azt Kató Béla erdélyi református püspök korábban elmondta: 500 palástba öltözött lelkész jelenlétével szerették volna szimbolizálni a reformáció óta eltelt fél évezredet, de több mint 600 lelkész jelentkezett be a rendezvényre. Az ünnepi istentisztelet liturgikus részét Kató Béla püspök tartja, a prédikációt Kozma Zsolt nyugalmazott kolozsvári teológiaprofesszor mondja. A templomi rendezvény végén az erdélyi magyar protestáns testvéregyházak püspökei és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is szót kap. Az ünnepség a Református Teológiai Intézet udvarán folytatódik, ahol ünnepi beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök, Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, Kató Béla református püspök és Jakubinyi György erdélyi római katolikus érsek is. Az oktatási intézmény udvarán leleplezik Szász Domokos erdélyi református püspöknek a szobrát, aki a 19. század utolsó két évtizedében vezette az Erdélyi Református Egyházkerületet. Az ő nevéhez kötődik a korábban Nagyenyeden működő református lelkészképző Kolozsvárra költöztetése. Szintén az ünnepség keretében nyitják meg az Erdélyi Református Múzeumot, amelyben elsősorban a szórványvidékről összegyűjtött, használaton kívüli úrvacsorai kelyhek és templomi textíliák tekinthetők meg. A múzeumot egy az egyház által visszaperelt, 2014-ben birtokba vett földszintjén rendezték be. A felújított épület emeletére költöztették az egyházkerület levéltárát, a beépített tetőtérben pedig Berde Mária író és testvére Berde Amál festőművész életútját bemutató kiállítást rendeztek be. Az egyházi levéltár kiállító termében mutatják be a többi között azt a levelet, amellyel Bethlen Gábor erdélyi fejedelem nemesi rangot adott a református lelkészeknek és családjaiknak. Szabadság (Kolozsvár) 2017. október 1.Orbán Viktor Szászfenesen: Magyarország elég erős ahhoz, hogy felelősséget vállaljon az erdélyi magyarokért isMagyarország ma már lélekben és testben is elég erős ahhoz, hogy felelősséget vállaljon az erdélyi magyarokért is – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kolozsvár melletti Szászfenes református templomának vasárnapi avatóünnepségén. A miniszterelnök a település református közösségének gyülekezetszervező, templomépítő munkáját méltatva kijelentette: „ahol van munka, ahol van akarat, tenni akarás és összefogás, ott a segítség sem marad el. (...) Büszkék vagyunk rá, hogy a magyar kormány támogathatta ennek a templomnak a befejezését”. Megjegyezte: a templomépítéshez nyújtott segítség részben annak is köszönhető, hogy a Kárpát-medence magyarsága 2014-ben már együtt dönthetett „egy határokon átnyúló, minden magyar közösségért felelősséget vállaló nemzetpolitika” mellett. „Kérem, ne feledjék, jövőre megint eljön az idő, és megerősíthetjük ezt a szövetséget” – tette hozzá Orbán Viktor. „Nekünk magyaroknak akkor lesz jövőnk, akkor tudjuk megóvni közösségünket, épületeinket és szellemi örökségünket, ha összefogunk, akkor lesz jövőnk, ha növeljük az óvodák, iskolák számát, és minden magyar gyermek számára elérhetővé tesszük a magyar nyelvű oktatást. Akkor lesz jövőnk, ha megteremtjük annak feltételeit, hogy Önök a szülőföldjükön tudjanak boldogulni. Itt élhessenek, itt dolgozzanak, itt alapíthassanak családot, és itt járhassanak a gyülekezetbe. És végül akkor lesz közös jövőnk, ha továbbra is együtt hozzuk meg a közös döntéseket" - fogalmazott a miniszterelnök. Orbán Viktor kijelentette, hogy Európa nyugati fele nemtörődömségből vagy naivságból eltünteti vallási szimbólumait, és hátat fordít saját kultúrájának, észre sem véve, hogy ezzel saját jövőjét dobja el. „A mai templomavatónk túlmutat önmagán. Olyan mint cseppben a tenger. A magyar ember élni akarásáról tesz tanúbizonyságot” – hangoztatta. A templomavató istentisztelet keresztelővel kezdődött. A gyülekezet legújabb tagját Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke keresztelte meg. Prédikációjában Kató Béla erdélyi református püspök a bibliai menedékvárosok példáját idézve azt kívánta, hogy legyen a templom menedék. Nekünk, erdélyi magyaroknak az intézményeink jelentik a menedékhelyet, ahol megőrizhetjük anyanyelvünket, kultúránkat” – fogalmazott a püspök. Megjegyezte, úgy építették fel a templomot, hogy mellette bölcsőde és óvoda kap majd helyet. Nemcsak a gyülekezet felnőtt tagjai menekülhetnek a templomba, hanem ide hozhatják gyermekeiket is. Orbán Viktor az avatási ünnepség után a templom előtt összegyűlt hívőket emlékeztette arra, hogy ők is szavazhatnak a magyar parlamenti választáson, és kérte a támogatásukat a jövő áprilisban esedékes megmérettetésen. Én csak akkor tudok önöknek segíteni, ha önök is segítenek bennünket” – mondta a miniszterelnök. A Kolozsvártól nyugatra fekvő, a várossal csaknem összeépült Szászfenes az utóbbi 15 évben megnégyszerezte lakossága számát. A kedvezőbb ingatlanárak miatt tízezrek költöztek – többnyire Kolozsvárról – a településen felépített tömbháznegyedekbe, így Szászfenes a több mint 30 ezer lakosával ma Románia legnagyobb községe. A település 14. században épült római katolikus templomát a reformáció utáni két évszázadban a protestánsok használták. Református templom azonban mindeddig nem épült Szászfenesen. A több mint ezer fősre gyarapodott református közösség szerveződő gyülekezete istentiszteleteit előbb egy magánházban, majd a település kultúrházában, később pedig az egyik presbiter tulajdonában levő panzióban tartották. Máté István lelkész a templomavató előtt elmondta, hogy a teljes beruházás 3,5 millió lejbe (238 millió forint) került, a Bethlen Gábor Alapkezelő 160 millió forinttal támogatta az építkezést. MTI; Székelyhon.ro 2017. október 1.A protestantizmus fél évezredes fennállását ünnepelték KolozsváronTöbb ezren ünnepeltek Kolozsváron a reformáció 500. jubileuma alkalmából az erdélyi protestáns egyházak által szervezett központi rendezvényen. A Farkas utcai templomban tartott hálaadó istentiszteleten közel 600 igehirdető és ugyanennyi gondnok, presbiter vett részt. Az ünnepet a felújított 122 éves Protestáns Teológiai Intézet épületének újraavatásával folytatták, ahol leleplezték Szász Domokos egykori püspök mellszobrát, valamint megnyitották az Erdélyi Református Múzeum és a teológiai intézet új sportpályájának kapuit. Az ünnepi istentiszteleten az igét dr. Kozma Zsolt teológiai professzor hirdette a Zsolt 78,1-7 alapján. Kiemelte: a Tóra, a törvény nemzedékről nemzedékre fenntartotta Izrael népét, ahogyan bennünket is megtartott az ige. „Mindeddig Isten velünk volt, alakította a történelmünket. Egyházunk több ezer éves története pedig Isten története, amely bekebelezett bennünket is, Fiában, az Úr Jézus Krisztusban pedig eggyé lett” – jelentette ki. Hozzáfűzte: „Isten történelme az élet tanítómestere, ebben a folyamatban pedig saját magunkat is megláthatjuk, részesei vagyunk.” A professzor rámutatott: az atyáról fiúra szálló törvény biztos pontot jelent, a szó igévé válik, ereje van, ha a lélek megérinti, ezért ma is át kell adnunk fiainknak, utódainknak az örök tanításokat. „A templomok és iskolák sorsa a családban dől el” – szögezte le az igehirdető. Az ünnepi köszöntők sorát Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke indította. Kijelentette: „az isteni gondviselés, az evangéliumi tanítás, a pásztorok és hívek áldozatos munkája, a keresztyén testvérfelekezetekkel való kölcsönös tisztelet és eredményes együttműködés segítette és segíti ma is egyházunkat népünk és híveink szolgálatában.” Elmondta, az unitárius egyház számára a reformációra való emlékezés nemcsak a reformátorok tettei előtti tisztelgést jelenti. „Valljuk és tehetségünk szerint munkáljuk is a bennünk és közöttünk jelenvaló és eljövendő Isten országát. Az örök élet részeseiként hitünkkel és cselekedeteinkkel törekszünk igazolni Isten megismerésének és a Jézusi tanítás megélésének igazságát egyéni és közösségi életünkben” – szögezte le a püspök. Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke ünnepi beszédében elmondta: „történelmi magyar egyházak, protestánsok és katolikusok, keresztyének – mi akkor tudunk nagy célokat elérni, a Krisztustól kapott hivatásunkat hitelesen betölteni, jó lelkiismerettel szolgálni népünket, ha egy irányba, összeadva erőinket, együtt haladunk a közös cél felé. Különleges erdélyi sorshelyzetünkben megtanultuk, hogy egymásra vagyunk utalva.” A püspök rámutatott: „1920-ban nemcsak anyaország, de anyaegyház nélkül is maradtunk, akkor fogadta be ifjainkat az Erdélyi Református Teológia. Később létrehoztuk a közös Protestáns Teológiai Intézetet. Ami valamikor külső kényszer volt, ma felbecsülhetetlen áldás, amit örömmel ápolunk és őrizünk.” A Királyhágómelléki Református Egyházkerület nevében Csűry István püspök szólt az ünneplőkhöz. Kiemelte: a nemzet, a keresztyénség védelme szent ügy, amely elszánt küzdelmet érdemel. „Az önvizsgálat jegyében Isten elé kell vinnünk aggodalmunkat: megújulhat-e az anyaszentegyház. Isten alkalmasnak lát bennünket arra, hogy felruházza életünket az új emberrel. Az első teremtett ember, akit Isten jóra teremtett, elveszítette ezt a jóságot. Az első és döntő reformáció már Krisztussal elkezdődött, közénk, tékozló gyermekek közé érkezett, és köztünk marad, amíg felöltözzük a megújult identitást” – jelentette ki, majd hozzátette: reformátoraink igazi szolgálata abban rejlik, hogy felismerték, Isten akaratának alkalmazása halaszthatatlan. A püspök szerint az ige üzenete megerősít bennünket, hogy Krisztusban megújuló emberek vagyunk, ezért meg kell fogadnunk, hogy éljük és éltetjük Isten megismerését, szeretetének boldogító állapotát, a megújulás csodáját. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke két jelmondatot állított az ünneplők elé: a Bethlen Gábortól származó „tudománnyal és fegyverrel kell küzdeni”, valamint a Magyarországi Református Egyház mottóját – „ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?” Elmondta: „emlékezésünk a reformáció kettős jubileumán is arra ösztönöz, hogy Krisztusig lássunk vissza: a bűnös ember egyedül Jézus Krisztusban való hit által, Isten ingyen kegyelméből, kizárólag a Szentírás alapján és a Megváltó érdeméből üdvözülhet. Mindezekért egyedül Istené a dicsőség.” A világi egyházfők képviseletében Farkas Emőd, a Magyar Unitárius Egyház főgondnoka Dávid Ferenc szavait idézte: „akiket Isten lelke megvilágosított, nem szabad hallgatniuk, sem az igazságot elrejteniük.” A főgondnok szerint a mostani alkalom nem csupán megemlékezés, hiszen minden visszapillantás egyfajta tükörbe tekintés is. „A reformáció a megújulást hordozza magában, amely nemcsak a történelmi esemény, hanem mindennapi életünk mozgatórugója kell hogy legyen” – hangsúlyozta, majd felhívta a figyelmet a világiak egyházi életbe való aktív bekapcsolódásának szükségességére, hogy bizakodással, reformátori lélekkel, felekezettől függetlenül vihessék előbbre az egyház küldetését. Balog Zoltán, Magyarország Kormánya Emberi Erőforrások Minisztériumának vezető minisztere a lelki-szellemi megújulás együtt történő munkálásának jelentőségéről beszélt. Rámutatott: a 200 éve születet Arany János walesi bárdjaiban és a mai ünneplőkben van valami közös: nem maguknak és nem magukért énekeltek, ahogy az igehirdetők sem magukért viselik a palástot. „Keresztyén közösségek megbízásából vagyunk itt. Gyülekezeteket, választókat, magyar családokat képviselünk. Hatalmas tisztesség és felelősség másokért és nem önmagunkért tenni” – hangsúlyozta. A miniszter kijelentette: „azok lesznek a jó pásztorok és jó képviselők, akik nem magukból, hanem kegyelemből élnek.” Úgy véli, a történelem viharain át Isten megőrizte közösségünket, utunk és életünk pedig közös azokkal, akikkel egy nyelven, egy szívvel dicsérjük Őt. Az istentiszteleten a Kolozsvári Református Kollégium kórusa szolgált dr. Székely Árpád vezénylésével, Kovács Réka orgonatanár kíséretével. Az istentiszteletet követően az ünnepséget a Protestáns Teológiai Intézet udvarán folytatták, ahol Kállay Dezső, a Protestáns Teológiai Intézet rektora házigazdaként köszöntötte a meghívottakat. Elmondta: a 122 éves intézet célja már az indulásakor az volt, hogy a legkisebb gyülekezetbe is eljuthasson az evangélium és a zsoltár. „A hitébresztő, evangéliumi hitben megőrző és megerősítő, a lelkeket pásztorló és összetartó, a tudatos népnevelő és közösségszervező feladatot teljesítő lelkipásztorok mindenkori szolgálatának jelentősége a nemzettudat fenntartásában, anyanyelvünk ápolásában, közösségeink megerősítésében nem szorul külön magyarázatra. Kisebbségi létünk mai sajátossága, hogy erre a szolgálatra fokozottan szükségünk van” – jelentette ki a rektor. Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek elmondta: „a múltat nem tagadhatjuk, de feldolgozzuk, és a jövőbe tekintünk. Ezért ünneplünk ma együtt, keresztyének.” Az érsek az ünneplő közönségnek azt kívánta, mindnyájunkat ez a jelszó vezesse: „a szükségesekben egység legyen, a kétségesekben szabadság, de mindenben a szeretet.” B. Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki Református Egyházkerületének püspöke kijelentette, a Protestáns Teológiai Intézet felújított épülete méltó helyszín a reformáció megünneplésére, hiszen a templomból való átvonulás jelzi: „az életet formáló isteni ige meghallása, a megváltó Krisztus megismerése és a szentháromság Istennek való lelki hódolás után a szellem világát is át kell hatnunk a szent életre való elkötelezéssel.” Kiemelte: az isteni áldások ezeríziglen is kihatnak csak azért, mert Isten hűséges. Rámutatott: a teológia Enyedről való elköltöztetése egykor nagy felháborodással járt, de mára bebizonyosodott, hogy jó döntés volt. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a teológiai intézet dísztermének kiemelkedő helyén levő felirat („Az ige testté lett”) jelentőségére hívta fel az ünneplők figyelmét. Úgy véli, ez a Szász Domokos püspök hitvallását és prófétai látását tükrözi. Az ige legelőször Krisztusban öltött testet, majd az első pünkösdkor az egyházban, de testté lett a reformáció idején is, amikor a reformátorok Isten igéjét tették ismét az egyház tanításának és életének zsinórmértékévé – ez a testté válás lehet a kapaszkodónk a legnehezebb időkben is. A püspök kijelentette: „a mi szabad vallásgyakorlatunk csak az anyanyelv teljes körű használatával érhető el. A romániai magyar közösség fennmaradása csak akkor lehetséges, ha sikerül újrateremteni intézményeit és önmagát.” Az egyházi elöljáró köszönetet mondott az anyaország által nyújtott jelentős anyagi támogatásért, amelynek köszönhetően a kolozsvári intézmények is megújulhattak. „Mi tudomásul vesszük a nemzetközi értekezletek egykori döntéseit, lojális állampolgárai akarunk lenni annak az országnak, amelyben élünk, de protestáns hitünk miatt sem tudjuk elfogadni másodrangúságunkat. Ezért is fontos, hogy legyenek intézeteink, iskoláink, óvodáink. Az enyedi lelkészképző intézetet Erdély legszebb szülötteként emlegették, de Kolozsvár Tündérország legellenállóbb, legimmunisabb gyermeke. Túlélt három impériumváltást, egyedüli protestáns tanintézetként megmenekült az államosítástól, kedvező széljárásban pedig úgy gyarapodott, hogy a nehéz időkre is maradtak erőtartalékai. Immunitását az alapító éleslátása, tanárainak felkészültsége, hite és hűsége, de legfőképp Isten védelmező karja biztosította. A megújult épület tiszta falai között ezért adunk ma hálát” – összegzett a püspök. A beszédet követően Kató Béla püspök Kállay Dezső rektorral leleplezték Szász Domokos Gergely Zoltán szobrászművész által készített mellszobrát. Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke a reformáció hazánkban kifejtett hatásairól, ezek jelentőségéről beszélt. „A reformáció átalakította a világot, és átalakította Erdélyt is. Sőt, ennél többet tett” – jelentette ki, majd hozzátette: „számunkra, erdélyi magyarok számára Luther Márton tanai és a nyomukban keletkező kreatív káosz jelentősen hozzájárult az erdélyiség, a transzilván szellemiség születéséhez. És ez ma közös örökségünk. Az erdélyiség mint mentalitás, kritikai gondolkodás és kreativitás, onnan nézve a modernitás kezdete, az akkori uralkodó eszmékkel szemben fogant meg.” Az RMDSZ elnöke úgy véli, az erdélyi észjárás a reformáció korában kristályosodott ki, vált egyedivé, a maga korában egyenesen különlegessé. Elhangzott: keresztény gyökereink ápolása közös feladat, politikai vezetőink pedig ennek alapján harcolnak továbbra is a százéves gyulafehérvári ígéretek betartásáért, a magyar emberek jogaiért, közösségünk megmaradásáért. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke ünnepi köszöntőjében feltette a kérdést: „van-e bennünk annyi erő, amennyit a következő 500 év megkövetel majd?” Válaszként kijelentette: mélyek és erősek azok a gyökerek, amelyek mindeddig – Mohács után, a száz évvel ezelőtti elszakadás után, de a kommunista diktatúra alatt is – megtartottak bennünket. „Ha 500 év történelmének súlya alatt is megálltunk egyenesen, akár a tölgy, akkor meg fogunk állni a következő 500 évben is” – szögezte le az államfő. Rámutatott: a magyarság fennmaradása a faluról falura járó protestáns prédikátoroknak, Európa, a nyugati világ fennmaradása pedig a reformátorok helytállásának is köszönhető. „A kereszténység olyan üllő, amelyen rengeteg kalapács elkopott már” – mondta Orbán Viktor, és hozzáfűzte: őriznünk és folytatnunk kell az öt évszázada fennálló szellemi-lelki-kulturális hagyományt, amelyet itt, Erdélyben, az európai vallásszabadság bölcsőjében a reformáció egyházai hoztak létre, emellett otthont kell itt teremtenünk a magyarok következő nemzedékének. „Mi, magyarok határokkal elválasztva és szétszaggatva is egy közös test tagjai vagyunk” – szögezte le a miniszterelnök, olyan jövőt tűzve ki célul, amelyben a magyar és román nemzet viszonya kiegyensúlyozott, és amelyben az erdélyi magyarok jogait is elismerik. Az avatóünnepségen a teológiai intézet vegyeskara szolgált Benkőné Zonda Timea vezénylésével. A rendezvény zárásaként hivatalosan is megnyitották az Erdélyi Református Múzeum épületét, ahol egyháztörténeti kiállítást, valamint a Berde Mária és Berde Amál életét bemutató tárlatot tekinthették meg az érdeklődők. Erdély.ma 2017. október 2.ÚJ ÉPÜLETET AVATTAK A PARTIUMI KERESZTÉNY EGYETEMENTőkés László szerint a „migránsbarát Brüsszelnek” a Romániából kitelepedők elvonása helyett arra kellene erőfeszítéseket tennie, hogy „fiaink ne legyenek kénytelenek nyakukba venni a világot, hanem idehaza lehessenek büszke európaiak”. Az európai parlamenti képviselő a magyar állam által fenntartott nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) tanévnyitóján beszélt erről hétfőn Nagyváradon, az újvárosi református templomban az egyetemalapító Pro Universitate Partium Alapítvány elnökeként. Tőkés László arra emlékeztetett, hogy Bethlen Gábor fejedelem óta cél Erdélyben, hogy az itt születő fiataloknak ne kelljen elmenni hazájukból, hanem otthon, anyanyelven szerezhessék meg a tudást. Hozzátette: ugyanez a cél vezérelte az egyetemalapítókat, amikor 1989 után elkezdték a harcot a magyar nyelvű felsőoktatásért. „Csapataink harcban állnak” – tette hozzá a politikus. Kelemen Hunor a tanévnyitón arról beszélt, hogy az egyetemnek nem csupán oktatnia, hanem nevelnie is kell. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke feltette a kérdést: elegendő-e, ha egy egyetem csak oktat, vagy nevelnie is kell, tartsa-e szem előtt a nemzet előtt álló kihívásokat? A kérdésre válaszolva kijelentette: nem elegendő csak oktatni, különösen egy olyan egyetemen, amelyet a magyar állam alapított és működtet, ott a nevelésnek is helyet kell kapnia. Az erdélyi oktatási hagyományok is bizonyítják, hogy akkor volt fejlődés, felemelkedés, ha az oktatás együtt járt a neveléssel – mondta, hozzátéve: „különösen fontos itt és most, kisebbségi létben, Erdélyben és Partiumban új utakat keresni, amelyeken a hagyományokra is építve folytatni lehet az ezeréves utat”. Az egyetem nemcsak épület, hanem szellemiség, lelkület, elköteleződés a tudományok iránt, új utak keresése, szabadságszeretet és nemzeti jövőkép – mondta Kelemen Hunor, majd a templomi tanévnyitón jelen lévő Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordulva azt mondta, helyes döntés volt az erdélyi egyetemek, a Sapientia és a partiumi egyetem létrehozása, ami hozzájárul, hogy „a magyar közösség nem válik futó emlékké”. Az RMDSZ elnöke szavait azzal zárta: együtt dolgoznak annak érdekében, hogy a romániai adófizetők pénze is visszakerülhessen az intézményekbe. Kató Béla erdélyi református püspök, a magyar állam által erdélyi felsőoktatásra biztosított pénzösszeget kezelő Sapientia Alapítvány elnöke az elmúlt 17 esztendőre visszatekintve elmondta: létrehozása óta 2016 végéig a Sapientia Alapítvány 25,6 milliárd forint támogatást kapott a magyar államtól. Ennek az összegnek több mint 25 százalékát, 7,3 milliárd forintot a Partiumi Keresztény Egyetem működtetésére fordították – tette hozzá. Kató Béla rámutatott: ingatlanfejlesztésekre 11,6 milliárd forintot költöttek, ebből a forrásból 2,3 milliárd jutott a partiumi egyetemnek. Az elmúlt 17 év alatt az összes magyar támogatás, amely eljutott az alapítványhoz, meghaladja a 37 milliárd forintot – jelezte a püspök. Az alapítvány elnöke bejelentette: a Partiumi Keresztény Egyetemen alapszakokon 693, mesterszakokon 147 hallgató kezdi meg a tanévet, 50 főállású oktatóval. Pálfi József rektor tanévnyitó beszédében arra biztatta az egyetem hallgatóit, hogy ne legyenek az olcsó munkaerőt kereső nyugati világ „cselédei”. „Ha el is mentek, tanulni menjetek, és gyertek vissza tudással, tapasztalattal. Szülőföldeteket tegyétek élhető világgá. Ne csak magyar ünnepeink legyenek, hanem magyar mindennapjaink is” – fogalmazott a rektor. A templomi rendezvény végén a résztvevők átvonultak a Partiumi Keresztény Egyetem új épületének avatójára. A négyszintes, 2096 négyzetméter hasznos felületű épületben egy aula és három tanterem, a képzőművészeti szak termei, valamint az intézmény könyvtára kapott helyet. Magyar Idők 2017. október 2.Újdonságokkal jelentkezik Nemzetiségi Színházi KollokviumIsmét megrendezik Gyergyószentmiklóson a Nemzetiségi Színházi Kollokviumot. A 12. kiadásához ért rendezvény kínálata igencsak bőséges, a színházi előadások mellett kiállítások, filmvetítések, koncertek, közönségtalálkozók, könyvvásár színesítik a programot. Az érdeklődők számára fontos tudnivaló, hogy a Figuránál már lehetőség van jelezni a részvételi szándékot a kiszemelt programokra. Nagyszínpadi, stúdiótermi, felolvasó- és kocsmszínházi előadásokat nézhet meg a közönség október 13-22. között a Nemzetiségi Színházi Kollokviumon. Az országban létező valamennyi kisebbségi színház részt vesz a fesztiválon, egyedüli „igazolt hiányzó” a bukaresti zsidó színház lesz, lévén, hogy saját fesztivált rendeznek a kollokviummal egy időben.– tájékoztatta a sajtót Albu István, a Figura Stúdió Színház igazgatója. Bejelentette ugyanakkor, hogy bővült a résztvevő színházak sora: az újvidéki színház például először vesz részt a seregszemlén, és olyan hazai társulatok is jelen lesznek, amelyeket az utóbbi néhány évben nem láthatott a közönség a Figura színpadán. Új partnerek a szervezésben A kollokvium naponta legalább két színházi produkciót kínál, de a program ennél jóval bőségesebb, és a helyszínek tekintetében is változatos. Újdonság, hogy idén filmvetítés is szerepel a kínálatban. A Hajdu Szabolcs által rendezett Ernelláék Farkaséknál című, illetve Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjét nézheti meg a közönség. Más művészeti ágazatok is elérhetők lesznek a színházi eseményen, ami a szervezésbe bekapcsolódó partnerintézményeknek köszönhető – mutatott rá Albu István. A felolvasószínházi előadásokat például a városi könyvtár fogadta be, és ez az intézmény lesz a helyszíne egy rendkívüli könyvbemutatónak is. Erről Fodor Györgyi irodalmi titkár ízelítőként elmondta: Kele Fodor Ákos Echolália címmel jelentetett meg kötetet. Az az izgalmas ebben, hogy a szerző gyakorlatilag egy új műfajt hozott létre, ami nem is irodalom, nem is kiállítás, nem is képzőművészet, inkább mindezeknek egyfajta audiovizuális egyvelege. Ennek a bemutatóját láthatja majd a közönség. A Tarisznyás Márton Múzeum Weöres Sándor költészetét és életútját bemutató kiállítással várja majd a fesztiválozókat, és a művelődési ház Karancsi-termében is tárlatot rendeznek be erre az alkalomra: a Figura alapítójáról, Bocsárdi László rendezőről Török Réka jelmeztervező készít kiállítást, együttműködve a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központtal. A kocsmaszínházi előadást a Figura épületben működő Yourlivingroom-ban mutatják be. A szórakozóhely vállalta azt is, hogy korábbi kollokviumokon készült felvételek levetítésével, színházi zenékkel emeli majd a fesztiválhangulatot, illetve udvarán helyet biztosít az esti koncerteknek. Természetesen B-verzió is van: nem megfelelő időjárás esetén a koncertek helyszíne a stúdióterem lesz. „Alkotni csak szabadon lehet, csak szabadon szabad” Közös gondolkodásra, véleménynyilvánításra is várják a színházkedvelőket a fesztivál idején. A bukaresti Giuvlipen Színházi Társulat kezdeményezésére kerekasztal-beszélgetést tartanak arról, hogy szükséges-e egy állami roma színház megalapítása Romániában. Az újdonságok közé sorolható az is, hogy idén nem tartanak szakmai kiértékelőket, ezek helyett közönségtalálkozókat iktattak programba a szervezők. Már az előző kiadáson sem volt versenyjellege a seregszemlének, és idén sem lesz – jelentette ki Albu István. „Én azt hiszem, hogy egy színházi fesztivál nem a versengésről kell szóljon. Nem azért kell színházat műveljünk, hogy bebizonyítsuk, hogy milyen ügyesek vagyunk. Az előadások hatása sokkal fontosabb, mintsem egyfajta öntelt és magába forduló versengés társulatok, színészek, rendezők között. Én nem szeretném, hogy a színházi világ erről szóljon, és nem is támogatom ezt. Azt hiszem, hogy alkotni csak szabadon lehet, és csak szabadon szabad, a versengés viszont keretek közé szorítja az alkotókat” – fogalmazott. Hozzátette, az elmondottak nem azt jelentik, hogy a kollokviumon nem vesznek majd részt színházkritikusok, hanem épp ellenkezőleg. A magyar kritikusok körén túl idén román kritikusok is jelezték, hogy ellátogatnak a fesztiválra. „Ez fontos, hiszen a kollokvium elsősorban arról szól, hogy a nyelvi, a nemzetiségi különbözőségeket lerúgja magáról a színház. A támogatók is azt bizonyítják, hogy a színház, nem színről, nemről, nyelvről kell szóljon, hanem az alkotásról, a művészetről, az emberekről és a közlendőről – fejtette ki a Figura igazgatója. Egy előadás Csíkszerdában lesz A Csíki Játékszín október 13-ra időzített Portugál című előadása Csíkszeredában lesz megtekinthető. Az érdeklődőknek szállítást biztosítanak a kollokvium szervezői. Az autóbusz Gyergyószentmiklósról indul, és előadás után ide tér vissza. Tudnivaló továbbá, hogy a nulladik napon, október 12-én este 7 órától a gyergyószentmiklósi színház nagytermében mutatja be Anyegin című előadását a Figura. A fesztivált felkarolták a vállalkozók A szervezés a Figura Stúdió Színház és a Figura Társaság közös munkája, az említett partnerek idén először kapcsolódtak be a szervezésbe – mutatott rá Albu István, kitérve az ifitékás önkéntescsapat által biztosított segítségre is. Örömmel újságolta továbbá azt az eddig még nem tapasztalt összefogást, ami a gyergyói vállalkozók részéről nyilvánult meg. „Nagyon sok helyi vállalkozó támogatja a rendezvényt különféle típusú hozzájárulással. Ez nagyon boldoggá tesz minket. Egyrészt mert nagyon nagy segítség, másrészt, mert itt is meglátszik az, hogy a Figura munkásságát mennyire figyelemmel kísérik és értékelik a városban” – fogalmazott. Emlékeztetett ugyanakkor, hogy 2001-ben a fesztivál kezdeményezője Románia Kormányának Etnikumközi Kapcsolatokért felelős hivatala volt, azóta minden egyes kiadásnak, is az ideinek is a főtámogatója. A rendezvényt támogatja továbbá a Román Kulturális Minisztérium, a Bethlen Gábor Alap, az RMDSZ és a Communitas Alapítvány. Már lehet helyeket foglalni A szervezők tudatják, hogy a programok többségén a helyek száma korlátozott, a bejutás érdekében javasolt mielőbb jelezni a részvételi szándékot. Erre keddtől van lehetőség a Figura jegypénztárában, illetve a színház elérhetőségein. A kollokvium programja böngészhető a Figura Facebook-oldalán, és hamarosan üzemelni fog a kollokvium.figura.ro honlap, ahol a fesztivállal kapcsolatos minden információt megtalálnak majd az érdeklődők. Workshop táncosoknak Idén is lesz műhelymunka a kollokvium keretében – Frenák Pál társulatának tagjai tartanak workshopot főképp félprofi és profi táncosoknak. Mivel a helyek száma korlátozott, a szervezők felhívják a figyelmét, hogy az érdeklődők minél előbb jelezzék részvételi szándékukat a Figura bármelyik elérhetőségén. Székelyhon.ro 2017. október 3.A szülőföldön maradás fontosságát hangsúlyozták a váradi PKE tanévnyitó ünnepségénTőkés László szerint a „migránsbarát Brüsszelnek” a Romániából kitelepedők elvonása helyett arra kellene erőfeszítéseket tennie, hogy „fiaink ne legyenek kénytelenek nyakukba venni a világot, hanem idehaza lehessenek büszke európaiak”. Az európai parlamenti képviselő a magyar állam által fenntartott nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) tanévnyitóján beszélt erről hétfőn Nagyváradon, az újvárosi református templomban az egyetemalapító Pro Universitate Partium Alapítvány elnökeként. Tőkés László arra emlékeztetett, hogy Bethlen Gábor fejedelem óta cél Erdélyben, hogy az itt születő fiataloknak ne kelljen elmenni hazájukból, hanem otthon, anyanyelven szerezhessék meg a tudást. Hozzátette: ugyanez a cél vezérelte az egyetemalapítókat, amikor 1989 után elkezdték a harcot a magyar nyelvű felsőoktatásért. „Csapataink harcban állnak” – tette hozzá a politikus. Kelemen Hunor a tanévnyitón arról beszélt, hogy az egyetemnek nem csupán oktatnia, hanem nevelnie is kell. Az RMDSZ elnöke feltette a kérdést: elegendő-e, ha egy egyetem csak oktat, vagy nevelnie is kell, tartsa-e szem előtt a nemzet előtt álló kihívásokat? A kérdésre válaszolva kijelentette: nem elegendő csak oktatni, különösen egy olyan egyetemen, amelyet a magyar állam alapított és működtet, ott a nevelésnek is helyet kell kapnia. Az erdélyi oktatási hagyományok is bizonyítják, hogy akkor volt fejlődés, felemelkedés, ha az oktatás együtt járt a neveléssel – mondta, hozzátéve: „különösen fontos itt és most, kisebbségi létben, Erdélyben és a Partiumban új utakat keresni, amelyeken a hagyományokra is építve folytatni lehet az ezeréves utat”. Az egyetem nemcsak épület, hanem szellemiség, lelkület, elköteleződés a tudományok iránt, új utak keresése, szabadságszeretet és nemzeti jövőkép – mondta Kelemen Hunor, majd a templomi tanévnyitón jelen lévő Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordulva azt mondta, helyes döntés volt az erdélyi egyetemek, a Sapientia és a PKE létrehozása, ami hozzájárul, hogy „a magyar közösség nem válik futó emlékké”. Az RMDSZ elnöke szavait azzal zárta: együtt dolgoznak annak érdekében, hogy a romániai adófizetők pénze is visszakerülhessen az intézményekbe. Kató Béla erdélyi református püspök, a magyar állam által erdélyi felsőoktatásra biztosított pénzösszeget kezelő Sapientia Alapítvány elnöke az elmúlt 17 esztendőre visszatekintve elmondta: létrehozása óta 2016 végéig a Sapientia Alapítvány 25,6 milliárd forint támogatást kapott a magyar államtól. Ennek az összegnek több mint 25 százalékát, 7,3 milliárd forintot a Partiumi Keresztény Egyetem működtetésére fordították – tette hozzá. Kató Béla rámutatott: ingatlanfejlesztésekre 11,6 milliárd forintot költöttek, ebből a forrásból 2,3 milliárd jutott a partiumi egyetemnek. Az elmúlt 17 év alatt az összes magyar támogatás, amely eljutott az alapítványhoz, meghaladja a 37 milliárd forintot – jelezte a püspök. Az alapítvány elnöke bejelentette: a Partiumi Keresztény Egyetemen alapszakokon 693, mesterszakokon 147 hallgató kezdi meg a tanévet, 50 főállású oktatóval. Pálfi József rektor tanévnyitó beszédében arra biztatta az egyetem hallgatóit, hogy ne legyenek az olcsó munkaerőt kereső nyugati világ „cselédei”. Ha el is mentek, tanulni menjetek, és gyertek vissza tudással, tapasztalattal. Szülőföldeteket tegyétek élhető világgá. Ne csak magyar ünnepeink legyenek, hanem magyar mindennapjaink is” – fogalmazott a rektor. A templomi rendezvény végén a résztvevők átvonultak a Partiumi Keresztény Egyetem új épületének avatójára. A négyszintes, 2096 négyzetméter hasznos felületű épületben egy aula és három tanterem, a képzőművészeti szak termei, valamint az intézmény könyvtára kapott helyet. Krónika (Kolozsvár) 2017. október 3.Jól jár, aki együttműködik a magyarokkalJól fog járni, sőt, már most jól jár a Kárpát-medencében az a nép, amelyik együttműködik a magyarokkal – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) tegnapi tanévnyitóján mondott beszédében. A nagyváradi újvárosi református templomban tartott rendezvényen Tőkés László azt üzente a „migránsbarát Brüsszelnek”, a Romániából kitelepedők elvonása helyett arra kellene erőfeszítéseket tennie az EU-nak, hogy „fiaink ne legyenek kénytelenek nyakukba venni a világot, hanem idehaza lehessenek büszke európaiak”, Kelemen Hunor pedig arról beszélt a tanévnyitón, hogy az egyetemnek nem csupán oktatnia, hanem nevelnie is kell. „Mi készen állunk az együttműködésre, és aki együtt fog működni velünk, az jól fog járni, sőt, már ma is jól jár. (...) A szlovénok, szlovákok, szerbek és magyarok egymást erősítve fejlődnek, és remélem, hogy egyszer Románia is erre az útra lép majd” – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök. Szerinte mindez annak a következménye, hogy „sikerült erős és tekintélyes európai középállammá tennünk Magyarországot”. Úgy vélte: a kettős állampolgárság, az oktatási lehetőségek bővítése, a magyar szellemi erőközpontok megerősítése, mind a felívelő magyar korszak első jelei. „Ma olyan gazdasági programok futnak szerte a Kárpát-medencében, amelyek segítik önöket, hogy a szülőföldön megmaradhassanak és boldogulhassanak” – fogalmazott a miniszterelnök. Orbán Viktor fontosnak tartotta, hogy a Partiumi Keresztény Egyetem nevében is szerepel a keresztény és a Partium szó. Úgy vélte, az előbbi azt jelzi, hogy az egyetem kiáll az európai fősodorból már kiszorított olyan értékek mellett, mint a keresztényi szeretet, az igazságosság és a felelősség, utóbbi pedig azt a küldetést jelzi, melyet a történelem során a Partium megtestesített: „az egész nemzet megvédéséhez az egyes részek megóvásán keresztül vezet az út”. A jövő kérdéseire válaszolva kijelentette: „ma csak annyit mondhatunk, hogy minden egyes nappal szélesebb lesz az alap, amelyre a magyarok az anyaországban, önök pedig Erdélyben, Partiumban saját jövőjüket építhetik”. „Ma már van minek nekivetnünk a hátunkat. Olyan erős a hátország, amelyről egy évtizeddel ezelőtt legfeljebb csak álmodozhattunk. Az anyaország összeszedte magát, és a saját lábára állt: munkaalapú gazdaság, családalapú társadalom, patrióta oktatás, és nemzeti elvű külpolitika” – hangsúlyozta Orbán Viktor. A kormányfő további támogatást ígért az egyetemnek. Kijelentette: csak akkor lesz magyar jövő a Kárpát-medencében, ha elkötelezett és felkészült fiatalokat sikerül a nemzet szolgálatába állítani. „A magyar jövőt azok a fiatalok jelentik, akik elég bátrak ahhoz, hogy a családot, a közösséget, a nemzetet válasszák, elég merészek ahhoz, hogy a hagyományos és bevált európai értékek mellett döntsenek a mindent egynemű masszává gyúró szellemi divatirányzatok helyett” – fogalmazott. Arra biztatta az egyetem tanárait, hogy neveljenek bátor, felkészült és tettre kész erdélyi fiatalságot, olyan nemzedéket, amelyben lesz elég életerő, kurázsi és nagyra törés, hogy hozzá illő és a magyarok múltjához méltó jövőt válasszon és fel is építse azt. „Mi úgy hisszük, hogy önök fogják ismét naggyá tenni Magyarországot” – zárta nagyváradi tanévkezdő beszédét Orbán Viktor miniszterelnök. Az egyetemalapító Pro Universitate Partium Alapítvány elnökeként felszólaló Tőkés László európai parlamenti képviselő arra emlékeztetett, hogy Bethlen Gábor fejedelem óta cél Erdélyben, hogy az itt születő fiataloknak ne kelljen elmenni hazájukból, hanem otthon, anyanyelven szerezhessék meg a tudást. Hozzátette: ugyanez a cél vezérelte az egyetemalapítókat, amikor 1989 után elkezdték a harcot a magyar nyelvű felsőoktatásért. „Csapataink harcban állnak” – tette hozzá a politikus. Kelemen Hunor a tanévnyitón kijelentette: nem elegendő csak oktatni, különösen egy olyan egyetemen, amelyet a magyar állam alapított és működtet, ott a nevelésnek is helyet kell kapnia. Az erdélyi oktatási hagyományok is bizonyítják, hogy akkor volt fejlődés, felemelkedés, ha az oktatás együtt járt a neveléssel – mondta, hozzátéve: „különösen fontos itt és most, kisebbségi létben, Erdélyben és Partiumban új utakat keresni, amelyeken a hagyományokra is építve folytatni lehet az ezeréves utat”. Az egyetem nemcsak épület, hanem szellemiség, lelkület, elköteleződés a tudományok iránt, új utak keresése, szabadságszeretet és nemzeti jövőkép – mondta Kelemen Hunor, majd Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordulva kijelentette, helyes döntés volt az erdélyi egyetemek, a Sapientia és a partiumi egyetem létrehozása, ami hozzájárul, hogy „a magyar közösség nem válik futó emlékké”. Az RMDSZ elnöke szavait azzal zárta: együtt dolgoznak annak érdekében, hogy a romániai adófizetők pénze is visszakerülhessen az intézményekbe. Kató Béla református püspök, a magyar állam által erdélyi felsőoktatásra biztosított pénzösszeget kezelő Sapientia Alapítvány elnöke az elmúlt 17 esztendőre visszatekintve elmondta: létrehozása óta 2016 végéig a Sapientia Alapítvány 25,6 milliárd forint támogatást kapott a magyar államtól, és ennek az összegnek több mint 25 százalékát, 7,3 milliárd forintot a Partiumi Keresztény Egyetem működtetésére fordították. Kató Béla rámutatott: ingatlanfejlesztésekre 11,6 milliárd forintot költöttek, ebből a forrásból 2,3 milliárd jutott a partiumi egyetemnek. Az elmúlt 17 év alatt az összes magyar támogatás, amely eljutott az alapítványhoz, meghaladja a 37 milliárd forintot – jelezte a püspök. Pálfi József rektor tanévnyitó beszédében arra biztatta az egyetem hallgatóit, hogy ne legyenek az olcsó munkaerőt kereső nyugati világ „cselédei”. „Ha el is mentek, tanulni menjetek, és gyertek vissza tudással, tapasztalattal. Szülőföldeteket tegyétek élhető világgá. Ne csak magyar ünnepeink legyenek, hanem magyar mindennapjaink is” – fogalmazott a rektor. A templomi rendezvény végén a résztvevők átvonultak a PKE új épületének avatójára. A négyszintes, 2096 négyzetméter hasznos felületű épületben egy aula és három tanterem, a képzőművészeti szak termei, valamint az intézmény könyvtára kapott helyet. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. október 5.Kiállítás a protestáns lelkészcsalád két erdélyi nagyasszonyárólIsteni kegyelem ajándéka: Berde Mária és Berde Amál Berde Mária és Berde Amál – két lány, két nő, két asszony. Az egyik könyvekkel, a másik festménnyekkel gazdagította az erdélyi, illetve az egyetemes magyar kultúrát. Két testvér, református teológus, lelkész lányai, akiknek tehetségét sokan „isteni ingyen kegyelem” ajándékának tartanak. Mindketten a kolozsvári Házsongárdi temetőben, egymás mellett nyugszanak. A már-már méltatlanul feledésbe merült írónak-költőnek és festőművésznek állít emléket az életpályájukat bemutató tárlat. Mindemellett figyelmet szentelnek annak a Bethlen-féle nemeslevélnek is, amely nemesi rangra emelte az erdélyi protestáns lelkipásztorok fiú- és lányutódait. Mindez meghatározta Mária és Amál életútját, munkásságát is. Érdemes betérni s kicsit elidőzni a szombaton, Kolozsváron a reformáció 500 éves évfordulója alkalmából megnyílt Erdélyi Református Múzeum időszakos kiállítótermébe (Bocskai/Avram Iancu tér 13.). Ugyanis az itt látható gazdag anyag (festmények, képek, okmányok, újságcikkek) az erdélyi női irodalom és festészet két úttörőjőnek, R. Berde Máriának és Dóczyné Berde Amálnak az életművébe és munkásságába nyújt nagyon alapos betekintést. Ugyan az idei Kolozsvári Magyar Napok keretében már látható volt egy Berde-kiállítás a Szépművészeti Múzeumban, ezúttal azonban teljesen új szempontból megszervezett, egy-két kivételt leszámítva, teljesen új „felhozatallal” rukkoltak elő a szervezők. „A reformáció egyik legszebb gyümölcse a protestáns lelkészcsalád , s így kapcsolódik a testvérpárnak, Berde Amália és Berde Mária református papleányoknak, laborfalvi Berde Sándor kackói, majd nagyenyedi lelkész és ónódi Weress Mária gyermekeinek életműve az ünnepléshez” – vélekedett a kiállítás kapcsán Gergely Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány igazgatója, aki nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a Berde-lányok munkássága hosszú évtizedek után ismét reflektorfénybe kerüljön. A kiváló író-festőművész testvérpár életúja ugyanis a Dés városához közeli Kackóról indult egy református lelkészcsaládból: sajnos, a Kolozs megyei településen jelenleg már csak szórványosan élnek magyarok, alig akad egy-két református hívő, akiket időnként a legközelebbi lelkész felkeres és mond értük egy imát. S bár a templom szépen felújítva, de zárva, míg a parókia romos állapotban, lakatlanul áll, a hozzá tartozó szép kertet és udvart felnőtte a gyom, amit valakik időnként lekaszálnak. Az egykori Berde-parókián a vasárnapi harang már nem kondul, helyette a közvetlen átellenben felépített ortodox temlomban celebrált, kihangosított mise hallatszik át. Két olyan igazgyöngyöt, két olyan életművet próbáltak meg ismét a a felszínre, a köztudatba hozni, szóban és képekben megcsillantani, akiknek az élete példa, mi több ajándék volt szűkebb s tágabb környezetüknek egyaránt – mondta Gergely Erzsébet. „Isten különös kegyelmének érzem, hogy 32 évig Dóczyné Berde Amáliával, talán az utolsó erdélyi nagyasszonnyal, mély emberi kapcsolatot ápolhattam. Őszinte törekvésem az, hogy őrizzem és felmutassam azt a szellemi hagyatékot, amelyből három évtízeden át meríthettem és református papleányként beálhassak azok sorába, akik ragaszkodnak a megtartó örökséghez, a folyamatossághoz és hálaadással fordulnak kegyelmes Istenük felé” – hangsúlyozta a Házsongárdi Alapítvány igazgatója. A kiállítás kurátora, Szebeni Zsuzsa színház- és irodalomtörténész szerint a Berde család egy olyan dinasztia, amely az évszázadok során a haza, az egyház, a tudomány és a művészetek terén alkotott maradandót. „Nem véletlen, a kálvini tanok közül a legfontosabb a Berde Mária és Amál gondolatvilágában az, hogy a hit- és elvhű élet a kiválasztottság jele. Tehetségük az „isteni ingyen kegyelem” ajándéka, amelynek gyümölcsöztetése kötelesség, nem egyéni érdem, ugyanakkor a kijelölt úton való megtorpanás istenkísértés” – szögezte le. Szebeni Zsuzsa emlékeztett arra, hogy a kiállítás szerves folytatása annak az immár húsz éves munkának, amelynek során Bánffy Miklós, Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola, Makkai Sándor, Ignácz Rózsa és báró Kemény János pályaképét mutatták be. Mindegyikük esetében megtapasztalhatók az erős református gyökerek, legyenek püspökök, lelkészek, főgondnokok vagy lelkészgyermekek. Ugyanakkor hangsúlyozta, Berde Mária hagyatékát teljes mértékben sértetlenül őrzi a református egyház levéltára, következésképpen ez az egyetlen a helikoni életművek közül, amely hiánytalanul kutatható. A kiállítás kurrátorától megtudtuk, a Berde-család debreceni leszármazottai átadták a szervezőknek minden tulajdonukban lévő levelet. Ugyanakkor a Székely Nemzeti Múzeumnál található öt festményből hármat (Berde Amál önarcképe, Berde Mária portréja, valamint egy Kalotaszeg-vázlat, amelyen egy idős parasztbácsi a kalapját a templompadra helyezi) sikerült kiállítaniuk. De ugyanilyen jelentősnek tartja a szakember Berde László nyugalmazott székelyudvarhelyi református lelkésznek, Berde Amál unokaöccsének a felajánlásait is, aki első szóra a rendelkezésükre bocsátotta mind a Dózsa népe című festményt, mind pedig egy egészalakos írógépen dolgozó férfit ábrázoló munkát. A test valójában Berde Amál fia, ifj Dóczy Ferenc világutazó és az ausztráliai Pen Club titkára, aki azonban a kép felvázolása után tragikus körülmények között elhunyt, így az arc már Berde Lászlót formázza. Továbbá Szőcs Ildikót, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatónőjét is köszönet illeti, hiszen irodájából első alkalommal nélkülözi Dóczy Ferencnek, Amália férjének a portréját. Értékes és fontos adalékokat rögzítenek az Ambrus Emese operatőr által készített mozgóképek is, amelynek megvalósulásában a Dóczy család, a Tőkés-lányok, valamint a nagyenyedi kollégium nyújtott segítséget. A kiállítás grafikai szerkesztője, Szebeni-Szabó Róbert fotográfus is nagymértékben hozzájárult a tárlat létrejöttéhez. Mindemellett figyelmet érdemel Bethlen Gábor fejedelem 1629-ben kiadott nemeslevele is, amely nemesi rangra emelte az erdélyi protestáns (lutheránus, református és unitárius) lelkipásztorok fiú- és lányutódait. A lelkész az ordináció révén korábban is a nemesség közé tartozott, ám a Bethlen-féle intézkedésnek köszönhetően ez a privilégium mostantól kiterjedt a családjára is. Ősz Előd református lelkész, levéltáros tájékoztatása szerint az okmány példátlan volt a korabeli Európában, hiszen egy latens értelmiségi réteget tett a rendi jogosultságok birtokosává, közülük kerülve ki a kollégiumok diákságának közel harmada, nagyban emelve ezzel az oktatás színvonalát. „A nagy fejedelem nemeslevele az erdélyi művelődéstörténet egyik meghatározó elemévé tette a református értelmiségi dinasztiát. Ezek a dinasztiák túlnőtték az egyház határait, a lelkipásztor édesapa fia gyakran orvos, történész vagy matematikus lett” – hívja fel a figyelmet a levéltáros. A tárlat az Erdélyi Református Egyházkerület, az Erdélyi Református Gyűjtőlevéltár, a Sapientia EMT Filmművészeti Szak, a Székely Nemzeti Múzeum, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium és a Berde család leszármazottainak köszönhetően jöhetett létre. A kiállítás szombaton, október 7-én de. 10-13 , illetve du. 16-18 óra között látható Szebeni Zsuzsa vezetésével, október 8-án, vasárnap pedig Gergely Erzsébet fogadja az érdeklődöket 11.30 -14 óra között. Hétköznapokon hétfőtől-péntekig, azaz október 9-13. között tekinthető meg a tárlat, hétfőn, szerdán és pénteken de. 10-13, valamint kedden és csütörtökön du. 16-18 óra között. Kérésre a következő héten is lehetőség nyílik megnézni a kiállítást, érdeklődni lehet Gergely Erzsébetnél a 0741-217210-es telefonszámon. Papp Annamária / Szabadság (Kolozsvár) 2017. október 6.Kostyál Márk: „Pofon kell verni a nézőt!”Így kezdődött a Filmtettfeszt Szerda délután nyitották meg a kolozsvári Győzelem moziban a 17. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemlét. A 12 erdélyi városban párhuzamosan futó rendezvényt Kostyál Márk Kojot című rendezése nyitotta Kolozsváron. – Idén elég szerencsés kontextusban kerül sor erre a rendezvényre. A Filmtettfesztnek, a Filmtett Egyesületnek az a célja, hogy népszerűsítse a magyar filmeket, az elmúlt egy évben pedig érezhetően sokkal több magyar filmet mutattak be fesztiválokon, egyedi vetítéseken, moziforgalmazásban, mint ezelőtt 4-5 évvel – mondta Zágoni Bálint a Filmtett Egyesület menedzsere, a fesztivál egyik szervezője a megnyitón. A rendezvény során Kolozsváron 10 nagyjátékfilmet vetítenek, amelyeket mind az elmúlt egy, másfél évben mutattak be. – Nemcsak az a célunk, hogy a magyarországi filmeket elhozzuk Erdélybe, hanem az is, hogy az itthoni, főként fiatal alkotókra felhívjuk a figyelmet. Éppen ez okból hoztuk létre néhány évvel ezelőtt a Filmgalopp nevű versenyszekciót, amelyre eddig csupán fikciós filmeket lehetett nevezni, idén viszont változtattunk és dokumentumfilmeket vártunk a rendezőktől – fűzte hozzá a megnyitón Buzogány Klára szervező, a Filmtett főszerkesztője. A versenyszekcióba beválogatott hét dokumentumfilmre a közönség is szavazhat kedvencére a www.filmtettfeszt.ro weboldalon, a filmek adatlapján. A legtöbb like-ot begyűjtő film nyeri el a Filmgalopp közönségdíját. A szervezők kiemelték, minden korábbi kiadásnál több közönségtalálkozóra kerül sor idén, 20 film után lesz közönségtalálkozó színészekkel, rendezőkkel, producerekkel, forgatókönyvírókkal. A megnyitón felszólalt még Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere és Tibád Zoltán, a Bethlen Gábor Alap erdélyi kirendeltségének szakmai igazgatója. Közönségtalálkozó a nyitófilm után A Kojot című nyitófilm vetítése után a rendezővel, Kostyál Márkkal és a filmben szereplő két színésszel, a felvidéki Bocsárszky Attilával és a kolozsváriak számára nem ismeretlen Salat Lehellel találkozhattak a nézők. A beszélgetést Papp Attila Zsolt moderálta. Kostyál Márk, aki eddig főleg reklámfilmeket rendezett, első nagyjátékfilmjében a 21. századi felnőttéválást, annak problémáit mutatja be. A rendező szerette volna, ha a filmje a „Nem lehetsz mindig menekülő állat” alcímet viselhette volna, amely alcímre utalt a film állatszimbolikája is, a kojot–szarvas páros. Kostyál Márk emellett kiemelte, a film egy másik fontos problémát tematizál, az apa-fiú kapcsolatot. „Pofon kell verni a nézőt!” – jelentette ki a rendező a találkozón. Véleménye szerint ő csak ezzel a módszerrel tud alkotni, hisz nem elég bölcs ahhoz, hogy száraz, történetmesélős filmeket rendezzen. A filmben leginkább erdélyi (Mátray László, Salat Lehel, Orbán Levente), felvidéki, délvidéki, és kárpátaljai színészek játszanak, ez is volt az egyik indoka annak, hogy ezt az alkotást választották a szervezők a fesztivál nyitófilmjének. Kostyál Márk elmondta, unja azokat a magyarországi színészeket, akik minden filmben feltűnnek, ismeretlen arcokkal akart dolgozni, akikhez még nem köthető más alakítás, film. Másodsorban azért döntött amellett, hogy „vidéki” színésszekkel dolgozik, mert azt szerette volna, ha a szereplőknek van saját tapasztalatuk is a földdel, vidéki élettel. Bocsárszky Attila igazolta, hogy a rendező elképzelése igaz volt: épp cseresznyét szedett, amikor megtudta, hogy behívták castingra. A színészek elmondták, ritka az olyan csapat, mint amilyen a Kojotmögött állt, a közös munka remek hangulatban zajlott. A forgatás befejezését követően a filmen dolgozók rendszeresen találkoztak. A remek munkakapcsolatot az is igazolja, hogy Kostyál Márk készülő filmjeiben több, a Kojotban játszó színész is szerepet kap, köztük Bocsárszky Attila és Salat Lehel is. Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár) 2017. október 9.Egyházmegyei központot avattak ErdőszentgyörgyönÚjabb ötszáz év hajnalán Egy épületet átadtak, egy másiknak az alapkövét helyezték el pénteken Erdőszentgyörgyön, ahol végleges otthonra lel a Küküllői Református Egyházmegye esperesi hivatala. Amilyen gyorsan felépült az újonnan átadott központ, ugyanolyan gyorsan szeretnének egy református bölcsődét és óvodát is felépíteni. Mindezt a magyar kormány hathatós támogatásával. Ezután Erdőszentgyörgyön székel a Küküllői Református Egyházmegye esperesi hivatala. A pénteken tartott átadási ünnepséget megnyitandó, Kántor Csaba püspökhelyettes imájában elhangzott: olyan központi épületről van szó, ahonnan kisebb-nagyobb gyülekezetekbe, szórványtelepülésekre is eljuthat a bátorító isteni ige. Ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a bibliai példát hozta fel: míg a király cédruspalotában lakott, Isten frigyládája sátorban állt. Méltán vetődik fel ma a kérdés, hogy miért kell letelepíteni az egyházmegyék központjait, hiszen az eddig mindig vándorolt, oda költözött, ahol az esperes is lakott. Mai életünkben is inkább „sátrazunk”, mindig máshol keressük a jobbat, a megfelelőt, ennek ellenére lehetetlen úgy élni, hogy életünkben ne legyen egy biztos pont, ahová az ember visszavonulhat, ahol őrizheti értékeit. Az egyházi intézményeknek nem kell becsontosodniuk ezzel a letelepítéssel, de kell egy pont, ahol erőforrások vannak, ahonnan ki lehet menni a gyülekezetekbe pásztorolni. Ha ezt a központot meg tudjuk tölteni lélekkel, akkor megérte ennyi energiát és anyagiakat fordítani erre a helyre – hangsúlyozta az egyházi főméltóság, aki imájában azt kérte, legyen ez a hely egy menedék a világban, ahol ki lehet dolgozni azokat a terveket, amelyek megtartják az egyházat, és e megpróbált egyházmegyének is erős bástyája lesz. Cirokból nőtt épület A segesvári református kórus fellépése után egyházi és világi elöljárók szólaltak fel, ezt követően egy emléklapot és egy, a központ adatait tartalmazó digitális adathordozót helyeztek el egy időkapszulában, amely a földbe került, ugyanakkor ft. Kató Béla püspök platánfát ültetett el az udvaron a reformációi emlékév alkalmával. Az ünnepélyes szalagátvágás után a tömeg megtekinthette az egyházi központot, amelynek földszintjén adminisztációs iroda, tárgyaló, konyha, tetőterében tanácsterem kapott helyet. A Bocskai István nevét viselő teremben nt. Bíró István küküllői esperes és a püspök leleplezték a 17. századi hős református fejedelem gipsz mellszobrát is ez alkalommal. Az épület két díszes ablakát a marosvásárhelyi Fodor Sándor üvegművész és lánya, Orsolya készítették, az egyházkerület címerét és Isten bárányát ábrázolva. A központ felépítésének ötlete már három évvel ezelőtt megfogalmazódott, amikor még semmije sem volt az egyházmegyének. De – amint nt. Bíró István esperes fogalmazott – ha Istennek terve volt, adott mellé mindent: alázatot, hitet, támogatókat. A szükséges területet az erdőszentgyörgyi református gyülekezet adományozta erre a célra, egy évvel ezelőtt még cirok termett ezen a helyen. A Nagy Attila mérnök tervezte épület alapjait már hóban mérték ki, és alig egy év alatt a marosvásárheyi Vass László Lóránt vállalkozó csapata csodálatos épületet varázsolt ide. A központ teljes építési költségét – 115 millió forintot – a magyar kormány biztosította az egyházmegyének a nemzetpolitikáért felelős államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. révén. Református bástya Az avatóünnepségen Brendus Réka, a nemzetpolitikáért felelős államtitkárság főosztályvezetője a közösségi erő és a jövőbe tekintés példájának nevezte a központot, amely a református egyháznak és a Székelyföld nyugati peremén közel hatvan gyülekezetnek lesz olyan fellegvára, ahol otthonra talál lelkipásztor és hívő ember. A reformáció 500. évfordulóján szép azt látni, hogy ma is képesek vagyunk egyházat és közösséget szolgáló létesítményeket, jövőt és hitet erősítő intézményeket építeni. Körösi Viktor Dávid, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának konzulja szerint minél inkább megtelik élettel ez az épület, az annál erősebb lesz, és azt hirdeti, hogy itt vagyunk és itt is szándékozunk maradni. Ez a bástya ötszáz év múlva is hirdetni fogja az itteni magyarság erejét, hitét, kultúráját, anyanyelvét. A közösség- és nemzetépítésben a magyar ember nincs egyedül, de az erdélyi magyarok sem, mert mellettük áll Magyarország és annak kormánya is. Az építkezés azt jelenti, hogy hiszünk magunkban, jövőnkben, hitünk és anyanyelvünk időtállóságában – hangsúlyozta a konzul. Péter Ferencet minden ünnep megerősíti abban a hitében, hogy az erdélyi magyarság életképes közösség, megmaradásában pedig nagy szerepet játszott a hit és az egyház. Ez az esperesi hivatal több mint egy adminisztrációs központ, olyan hely, ahol az egyház vezetői közös célokat is megfogalmaznak – emelte ki a Maros megyei tanácselnöki tisztséget is betöltő politikus. Erdőszentgyörgy polgármestere szerint ez az intézmény egy tartópillér, és szükség is van rá, mert az utóbbi évtizedek bizony megtépázták ezt a települést, gyengült a közösség és a nemzeti identitás. Az ötszáz éves reformáció példa kell legyen, és vigyáznunk kell arra, hogy felekezeti hovatartozás nélkül, közösen és tisztán tovább kell vinni azokat a keresztény értékeket, amelyek ma már Nyugat-Európában nem számítanak értéknek, de a Kárpát-medencének ez a része még a keresztény hit és értékek bölcsője, és ezt tovább kell adnunk gyermekeinknek is – nyomatékosított Csibi Attila Zoltán, aki szerint önkormányzat és egyház együtt építheti fel azt az összetartást, amire Erdélynek, Székelyföldnek és a magyar nemzetnek szüksége van ezekben a nehéz időkben. Egyházi óvoda épül Délután az ünneplő tömeg a kisváros központjába, a Küküllő partjára vonult, ahol az önkormányzat egy telket adományozott az Erdélyi Református Egyházkerületnek, hogy azon református óvodát és bölcsődét építsen a magyar kormány támogatásával. A polgármester ezt azért is fontosnak tartja, mert a keresztény értékek és a református szellemiségű oktatás meg fogja határozni a település jövőjét, a következő nemzedéket, és már most borítékolja azt is, hogy a felépítendő intézmény szűkös lesz, hiszen örvendetesen sok óvodás van Szentgyörgyön. Ft. Kató Béla szerint jól gondolkozott az egyház, amikor az egyetemi okatás megerősítését elkezdte, mert Erdélynek szüksége van a magyar értelmiségre. De be kellett látni, hogy az alapokat is meg kell erősíteni, ellenkező esetben nem lesz, aki továbbtanuljon, nem lesz, aki egyetemre járjon. Ezért van ez a megfontolás, hogy koncentrálni kell a szórványokban a magyar oktatás alapjaira, de Erdőszentgyörgy ez irányú kérését is elfogadták, és az egyház vállalta az első lépést, hogy háttere, garanciája legyen annak, hogy amíg ez az épület állni fog, abban magyar nyelvű oktatás folyik majd. „Aki ebbe az óvodába jár, az a mi közösségünkhöz tartozik, az anyanyelvén fog tanulni” – fejezte ki reményét a püspök, hangsúlyozva, hogy nemcsak református gyerekeket fogad majd az intézmény és nem kimondottan felekezeti okatás folyik majd itt. Brendus Réka szerint a jövőre gondolt a magyar kormány akkor is, amikor a következő nemzedék jövőjét megalapozó oktatási intézmények építésével bízta meg az egyházat. „Nagy akaraterő szükséges és konok menetelés vár ránk, valahányszor intézményeket alapítunk, hisz minden pillanatban készen kell állnunk megvédeni őket, szembeszállni a közösségünket minden oldalról érő csapásokkal” – figyelmeztetett a politikus. Hiszen évekig tartó harcok árán szerezhetünk vissza egy-egy államosított egyházi ingatlant, hogy azt azután ismét visszaállamosítsák, vagy egyetlen aláírással évszázadok óta az egyházak által működtetett iskolákat szüntetnek meg környezetünkben – utalt a Székely Mikó Kollégium és a marosvásárhelyi római katolikus líceum helyzetére. Gligor Róbert László / Népújság (Marosvásárhely) 2017. október 11.Kiállításmegnyitó, és Harangozó Imre néprajzkutató előadása NagyváradonA Magyar Polgári Egyesület szervezésében, a Polgári Esték rendezvénysorozat keretében kiállításmegnyitóra és előadásra kerül sor a Partiumi Keresztény Egyetemen, a Városháza / Primăriei u. 27. szám alatt október 18-án, szerdán 18 órától. A Báthory-Bem Hagyományőrző Egyesület és az Emberi Méltóság Tanácsa kezdeményezésére hirdette meg a magyar Miniszterelnökség a lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából a Szent László emlékévet. Az emlékév Tanácsadó Testülete kezdeményezésére több kiállítás is készült Szent László kultuszához kapcsolódva. Nagyváradon a „Tiszta hittel erős kézzel” Szent László emlékezete és kultusza című kiállítást tekinthetik meg az érdeklődők. A kiállítás 12 tablón keresztül mutatja be lovagkirályunk életét és a korszakot, amelyben élt. A kiállításmegnyitón köszöntőt mond Holló Barna képzőművész és Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület elnöke. A kiállítást megnyitja: Okos Márton, a Szent László-év Tanácsadó Testület tagja, a Báthory-Bem Hagyományőrző Egyesület elnöke A kiállításmegnyitót követően előadást tart Harangozó Imre néprajzkutató, tanár, hitoktató „Csillagok közt fényességes csillag...” – A magyar hagyomány lovagkirálya, Szent László címmel. A Bethlen Gábor Alap támogatásával megvalósuló rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők. itthon.ma/kult 2017. október 11.Macbeth a vásárhelyi Nemzeti műsoránA 2017/2018-as évadban a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának repertoárján szerepel William Shakespeare: Macbeth című tragédiája, Keresztes Attila rendezésében, Szabó Lőrinc fordításában. A marosvásárhelyi közönség közül még sokan emlékezhetnek az 1969. május 10-én Harag György rendezésében bemutatott Macbeth előadásra is, melyben a címszerepet Csorba András alakította. Egy boszorkányos jóslattól indíttatva és felesége biztatására a sikeres hadvezér meggyilkolja az őt éppen kitüntetni készülő királyát. Az ölést hivatásszerűen űző Macbeth számára a katonához nem méltó, gyáván elkövetett gyilkosság után egyszer és mindenkorra kizökken az idő. A frissen, és főként jogtalanul szerzett hatalom közvetlen mellékhatása az annak elvesztése miatti állandó szorongás, ami hatalom- és becsvágyával társulva Macbethet további, sorozatos gyilkosságokba hajszolja. A ráció és boszorkányos jóslatok uralta álomvilág között feloldódik a határ, Macbeth és felesége pedig a lelkiismeret delíriumában él: a bűn és bűnhődés összefüggésének félelmetes állapotában. Ezeket a tényezőket kíséreli meg körüljárni Keresztes Attila és alkotócsapata a shakespeare-i tragédia színrevitelével. A szereposztás tagjai: Bartha László Zsolt, Kádár Noémi, Varga Balázs, Bokor Barna, Gáspárik Attila, Csíki Szabolcs, Barabás Hunor, Korpos András, Kádár L. Gellért, Meszesi Oszkár, Ördög Miklós Levente, Galló Ernő, Kovács Botond, P. Béres Ildikó, Tollas Gábor, Bálint Örs, Ruszuly Ervin, Dabóczi Dávid, Deák Orsolya, Joó Renáta, Kányádi György, Szabó Franciska, Ádám Kornél, Czüvek Loránd, Demeter Márk-Cristopher, Lajter Ernesztó, Pál Zoltán, András Gedeon, Borsos Tamás, Scurtu Dávid, Szabó János Szilárd, Takács Örs, Nagy Levente, Nagy Péter. Zenei munkatársak: Boros Csaba és Ila Gábor. Közreműködik a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia kamarakórusa. Rendező: Keresztes Attila; díszlettervező: Fodor Viola; jelmeztervező: Bianca Imelda Jeremias; a jelmeztervező asszisztense: Szőke Zsuzsi; dramaturg: Demény Péter; zeneszerző: Boros Csaba; koreográfus: Dabóczi Dávid. Az előadást a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermi stúdióterében tekintheti meg a közönség október 13-án, pénteken 19 órától; érvényesek a Bernády György-mecénásbérletek. A 18 éven felülieknek ajánlott produkció román nyelvű feliratozással követhető. Az előadás létrejöttét az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Bethlen Gábor Alap támogatta. Naprakész információk a színház honlapján: www.nemzetiszinhaz.ro és Facebook-oldalán: www.facebook.com/tompamiklos. pr-titkárság; Népújság (Marosvásárhely) 2017. október 12.Új lendületben az ötvösdi magyarságSzeptember végén egy 17 személyből álló ötvösdi delegáció, Patik Izabella helyi tanácsos vezetésével, meglátogatta Nyírtura községet (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Magyarország), a jövendőbeli testvértelepülést. A két település között tavasszal megvolt már az első találkozó, amikor a nyírturai vendégeket fogadták Ötvösdön, és abban egyeztek ki, hogy tartalommal és közös rendezvényekkel töltik ki az újonnan kialakított kapcsolatot a két település között. Mikó Gábor, nyírturai polgármester házi készítésű ínyencségekkel fogadta vendégeit, majd a településen éppen zajló Őszi kavalkád rendezvényre kísérte el. Örömmel nézték végig az idősek klubja által készített előadást, majd az ezt követő Irigy Hónaljmirígy-koncertet. Három ötvösdi ügyes szakács asszony benevezett a sütemény versenyre. Mindhárman, Bénák Ilona, Miroi Edit és Bálint Katalin, különdíjban részesültek. Az estét közös kikapcsolódással zárták a nyírpazonyi vendéglőben, ahol Mikó Gábor polgármester ünnepélyesen üdvözölte vendégeit, majd Kulcsár Ilona tanítónő és Patik Izabella átadták a helyieknek szánt ajándékokat. A vacsorát élő zene mellett fogyasztották, majd a résztvevők betöltötték a táncparkettát. Másnap a delegáció meglátogatta a község fontosabb intézményeit. A szépen berendezett es felszerelt tanintézmények lenyűgözték az ötvösdi vendégeket. Ezek után a frissen felújított idősek otthonába látogattak el, ahol a házigazdák kávéval és üdítővel várták vendégeiket. A polgármesteri hivatal volt az utolsó meglátogatott intézmény. Búcsúzkodás előtt a helyiek rengeteg ajándékkal lepték meg az ötvösdi vendégeket. 10 doboz és két nagy zacskó, adományokból összegyűjtött plüss macikat, játékokat és könyveket adtak át, amit az ötvösdi óvodának is iskolának szántak. Mindezek mellett, a Nyírturai Polgármesteri Hivatal jóvoltából a Bethlen Gábor Alapítvány támogatásával egy új vetítővel, vetítővászonnal és hangfalakkal gazdagodott az Ötvösdi Iskola és Óvoda. A mikrobusz szinte kicsinek bizonyult, így az ötvösdi lakosok ölben vitték haza a sok adományt. Hétfő reggel nagy meglepetés várta a gyermekeket, hiszen rengetek új játékra és könyvekre találtak az osztályteremben. A Nyírturai látogatás nagy lendületet adott az ötvösdieknek. Patik Izabella helyi tanácsos így nyilatkozott: „A nyírturai kiruccanás az ötvösdi lakosoknak nagyon fontos volt. Elsősorban nagyon jó volt megismerkedni új emberekkel, hasznos volt látni más hagyományokat és ami nagyon értékes volt véleményem szerint, az, hogy megláttuk, mások hogyan fognak össze, annak érdekében, hogy egy szép, fejlődő faluban éljenek. Szerintem mindannyian érzékeltük azt, hogy mennyire fontos egy összetartó csapat, amelyik a közösség érdekében tevékenykedik.” A kirándulás óta, Ötvösd változásokon ment át. Három ügyes fiatalember, önszántából feltakarította a kultúrotthon udvarát, így a búcsúi bál barátságosabb helyszínen lesz megrendezve. Ugyanakkor múlt szombaton egy nagy csapat, kb. 30 személy, összefogott annak érdekében, hogy a temetőt kitisztítsa. Ott voltak fiatalok és idősek, ki mivel tudott, kapával, fejszével, fűnyíróval, reggeltől délutánig dolgoztak, annak érdekében, hogy a temetőt szebbé tegyék. Szombaton folytatják a temető takarítást, reggel 9 órakor a temető előtt van a találkozás, a szervezők minden segítő kezet szívesen fogadnak! „Számomra hihetetlen ez a lendület és összetartás. Úgy érzem, a falubelieknek szükségük volt kimozdulni és, ami a legfontosabb szükség volt látni, hogy többet is tehetünk közösségünkért, és nem kell megelégednünk a kevéssel. Úgy érzem, kialakult egy jó csapat, és remélem, ez a lendület megmarad. ” A testvértelepülési kapcsolat kialakítása a Temes Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács és a magyarországi Kereszténydemokrata Néppárt ifjúsági szervezetének az együttműködése révén jött létre, a program Magyarország Kormánya, a Bethlen Gábor Alapítvány által és az RMDSZ támogatásával valósult meg. Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad) 2017. október 13.Szobor, hejHa ilyen tehetséges fiatal szobrászművészeink vannak, miért van tele a város silány köztéri giccsekkel? – a költői kérdés a nemzeti gyásznapon fogalmazódott meg bennem, amikor Berze Imre szobrászművész egyszerű, de minimalizmusában is drámai installációját megláttam. Azt sem bántam: ideiglenes, mert köztudott: szoborból, köztéri alkotásból nincs hiány Székelyudvarhelyen, ki is érdemelte a Szoborheju Szekujeszk gúnynevet. Minap kollégámmal próbáltuk is összeszámolni, hány kőbe, bronzba, fába öntött, vésett szobor és egyéb mementónak nevezett akármi van a városban. A szejkei Orbán Balázs-emlékművet is sorolva összesen harminckettőt vettünk leltárba. Könnyen meglehet, tévedtünk, és ennél jóval több van. Mennyiségben több a soknál, s még ezzel sem lenne gond, ha valóban értékes lenne az összes. Ott van például a híres, hírhedt szoborpark, amivel a nemzet stratégájává előléptetett volt polgármesterünk lepett meg bennünket, s aminek selejtes mivoltán azóta sem tudunk eleget csodálkozni. Az már csak növeli a műélvezetet, hogy a „szoborturkáló”, vagy „szoborkomplexum”, ahogy frappánsan nevezi a nép, a városi közvécé és a szintén volt városvezetőnk által állíttatott fabódé szomszédságában áll. Ajándékszobornak nemzeti színű szalaggal kötik át a nyakát a messziről idetévedt, édes Erdélyért és a csodás Székelyföldért rajongó, tévedésből néha minket lerománozó nemzettársak. Mi is könnyezve gondolunk arra, hogy mennyire szeret bennünket az anyaország, még a pincék mélyéről is képesek voltak felhurcolni az eredeti másolatát. Ingyen adták, ne háborogjunk. De kaptunk mi grátisz műanyagból fröccsöntött huszárt is, lovastól. Fel volt avatva, átadva megőrzésre a hagyományőrző huszároknak, évekig volt kibiggyesztve a Székelytámadt vár fokára. Nemrég suttyomban levették, most egy napközi udvarán díszeleg a játékhuszárunk. Van még jó pár félresikerült alkotás. Az egyik mindjárt a központban: sokba került, de legalább rondára, az eredetinek halovány másolatára sikerült Millenniumi emlékoszlop, tetején döglött turullal, oldalán műoroszlánokkal. Mellette, a szökőkút körül szerénykedik az egyik legszebb, legértékesebb, szocreál szoborcsoport – az udvarhelyi 56-osokat pár éve sikerült restaurálás címen tönkretenni. Hasonló sorsra jutott a Patkót vigyázó több mint 100 éves Krisztus-szobor is, homokfúvóval estek neki, megtisztítva minden díszétől. A másik borzalom a Bethlen lakónegyedi, csak hűtőmágnesnek becézett Bethlen Gábor – áldott szerencse, hogy csak domborműre futotta a költségvetésből. A Művelődési Ház mellett kis talpazaton hatalmas monstrumként réved gondolkodón a semmibe Sütő András mellszobra. A térhez viszonyított grandiózus arányait tekintve a szemközti tízemeletes tömbház tetejére kellett volna helyezni – van, amikor a művészet (?) távolról szép. A Patkóban az ellenségre puskatussal lendületesen lesújtó Vasszékelyünk sem az igazi, hogy a Szentimre utcában árválkodó Imre herceget, vagy a Szász-éra másik gyöngyét, a Városháza előtti park végében álló Élet-szoborcsoportot ne is említsük. A sok hitvány között természetesen vannak kiválók is, mint Orbán Balázs egész alakos szobra, kár, hogy Hunyadi László alkotását sűrű örökzöld takarja a szem elől. De szép a városi park dísze, Székely József szobra, és szép lenne, a miénk lenne az egyetlen Székely szék – ha néhai Gubis Mihály emlékezetét nem láncfűrésszel vágta volna derékba a vadakat szerető és beszélő ex-városvezetőnk. Ma sem értjük, miért? Ahogy azt sem, miért kell minden térre szobrot állítani, de ha mégis kényszer, akkor mostanság miért csak egy, a „farkaslaki pléhbolyjal” nevét immár szó szerint is fémjelző szobrászművész nevét ismerik a megrendelők? Miért nem jut eszükbe például a szentegyházi Bodó Levente szobrászművész? Vagy miért nem elég jó nekünk az új generációt képviselő Berze Imre? Vannak változást jelző momentumok Udvarhelyen. Ilyen volt az október 6-i megemlékezés is. Méltó volt a Berze-installáció, nem volt sok, unalmas beszéd. Lássuk már be végre – nem kell több rossz szobor a népnek, sőt jó lenne, ha a meglévőkből is eltűnne néhány. Ám, ha mégis újabbra támad kedv, jó lenne, ha a kezdeményezők nem a meglévő giccsparádé gyarapítására, hanem az időtálló értékre áldoznának. Ehhez először a régi, poros értékítéletet kell jobbra váltani. Művészet az is. Lázár Emese / Hargita Népe (Csíkszereda) 2017. október 14.Autonómiavita könny és romantika nélkülBeszélgetés Izsák Balázzsal, a Székely Nemzeti Tanács elnökével Magyar-e a székely? Magyar–román kérdés-e Székelyföld önrendelkezésének ügye? Izsák Balázzsal, a Székely Nemzeti Tanács elnökével együtt- és különállásról, térképrajzolásról, egymást kiegészítő párhuzamos próbálkozásokról – és a küszöbön álló SZNT-tisztújításról is beszélgettünk. Milyen választást kíván az SZNT-nek? – Meggyőződésem szerint bármilyen választásnak az alapelvek szilárdságát kell megőriznie. Egy mozgalmat csak olyan törvényre lehet építeni, amelyben mindenki megbízhat, az SZNT autonómiastatútuma pedig ilyen. Ez biztosíthat tiszta és világos jövőképet. Megalakulásától kezdve független közképviselet a Székely Nemzeti Tanács, semmilyen közhatalomtól, párttól, politikai karrierreményeket tápláló személyektől nem függött. Hiszem és remélem, hogy a jövőben sem kerül semmilyen közhatalom befolyása alá. – A székely önrendelkezés megfogalmazása centenáriumának előestéjén, a megalakulás célkitűzéseinek tükrében hová helyezi ma a Székely Nemzeti Tanácsot? – Az SZNT-hez viszonyított pillanatnyi „távolságtól” függően különbözőképpen közelítenek hozzánk a politikai szervezetek, miközben – a mi felfogásunk szerint – soha nem tértünk el a kitűzött céltól. Észlelnünk kellett azonban, hogy az SZNT dokumentumait sokan nem olvassák el, ezért aztán egészen egyszerű megállapításokon lépnek túl. Például azon, hogy a Székely Nemzeti Tanács célja Székelyföld autonómiája és a székely nép magyar nemzeti önazonosságának védelme. Statútumunk első pontja leszögezi: történelmi önazonossága kifejezéseként Székelyföld közössége magyar nemzeti önazonossága védelmében önkormányzati közösséggé alakul. – És már benne is vagyunk napjaink közbeszédének egyik hangyabolyában: magyar-e a székely? – Az említett passzus megfogalmazása előtt a történelmi hagyományból kiindulva – miszerint a székelység a magyar nemzet része – mértük fel Székelyföld falvainak népességét nemzeti önazonosság szempontjából. A székelység századokon át a magyarság, Magyarország határainak védelmezője volt, az autonóm Székelyföld földrajzi határai pedig egybeesnek azokkal a nyelvi határokkal, ameddig a magyar nyelv- és kultúrahasználat terjed. Akik ezt ma másképp gondolják, gyakran fogalmazzák meg azt a vádat, miszerint az SZNT vezetői eltávolodtak a kezdetben megfogalmazott céltól. Holott ezzel azt bizonyítják, hogy épp a célt nem ismerik, amelyet 2004. január 17-én Sepsiszentgyörgyön egyhangúlag szavaztunk meg. – Mi táplálja a fel-fellángoló disputa alatti tüzet: provokáció vagy létező kettősség? – A történelmi valóságból kiindulva van alapja a székely különállásnak. A székely jogrend egyes elemei részei a magyar alkotmánytörténetnek, sőt, a székelység az egyetlen közösség, amely saját jogrendjével megjelenik a magyar jogtörténetben. Történelmi gyökerekkel rendelkező különállásról beszélhetünk, amely magyarázható a katonai múlttal, az azzal járó adókedvezményekkel, bár a 16. századtól erőteljesen csorbult ez a jog. Orbán Balázs megállapításával élve, míg Csíkszék és Háromszék a külső országhatárokat védte, Marosszéknek a belső önkény ellen kellett megvédenie a székelység belső szabadságjogait. Elsősorban e történelmi hagyományok miatt nem helytálló hát a székelységet a magyar nemzet egyéb népcsoportjaival egyazon síkon emlegetni, ugyanakkor ez teszi a székelységet ragaszkodóvá a magyar nemzeti öntudathoz. Tamási Áron szerint azzal, hogy valaki székelynek vallja magát, nem elvesz, hanem hozzáad a magyar nemzethez való tartozáshoz. Irodalomtörténész édesapám, Izsák József egyik fiatalkori tanulmányában a székely-magyar „ellentét” taglalásából arra a következtetésre jutott: bár igazuk van azoknak, akik szerint nincs külön székely és külön magyar, együtt kezelve őket létezik különállás. – A felsorakoztatott érvek még élesebbé teszik a kérdést: mi indukálja az identitásbeli különbségeket kihangsúlyozó nézeteket? – Ha nagyvonalúan el is fogadjuk mindkét álláspont igazát, érdemes felidézni a kérdésfelvetés egyik fontos időpontját. Nicolae Ceaușescu az 1976-os népszámlálás alkalmával tüntette fel a magyar mellett választható opcióként a székely identitást. A lépés megosztó célzata egyértelmű volt, a székelyek azonban kiváló ösztönnel szúrták ki a veszélyt, elenyésző volt a magukat székelynek vallók száma. A román érdek azonban változatlan: a székelyeket elsősorban nem a magyarságtól kell leválasztani, hanem Magyarországtól. A nemzetközi jog alanyaként ugyanis Magyarország egyenrangú tagja Romániának, a félig titkolt román politika számára pedig nemkívánatos, hogy egy vele egyenrangú jogalany a székelyek védelmezőjeként jelenjen meg a porondon. – Hogyan igyekszik kezelni az SZNT ezt a helyzetet? – Az igazság kimondásával és tudatosításával. A közösségen belül el kell fogadni a magyarságon belüli székely identitás hagyományait, ugyanakkor nevén kell nevezni a fenyegető veszélyt. A közösségi tudat és identitás legjobb hordozója a szellemi kultúra, a székelyek legjobbjai is ebben a térben mozogtak és nyilvánultak meg. A székely önrendelkezési törekvések megfogalmazásának századik évfordulójára készülődve érdemes felidézni, hogy elődeink is az akkori legkorszerűbb eszmékre, a népek önrendelkezésének Woodrow Wilson-i elveire hivatkoztak. Nem tudva persze, hogy azokat nem a magyarok problémáira találták ki. Ellenkező esetben ugyanis egyszerűen nem történhetett volna meg, ami az első világháborút követően történt. Ha akkoriban Erdélyben is népszavazást tartanak, ma nemcsak Sopront titulálhatnánk a hűség városának. – Hogyan tekint az SZNT elnöke a szervezet magyar politikai világba való beágyazásának tízéves történetére? – A teljes történet jóval hosszabbra nyúlik vissza az SZNT történetének kezdeteinél. A kilencvenes évek első felében az RMDSZ-en belül is létezett egy autonomista tábor, a Csapó József-féle autonómiastatútumot – amelyet mi munkadokumentumként fogadtunk el – 1995-ben az RMDSZ székelyföldi területei szervezetei is megszavazták. Közvetlenül az SZNT 2003-as megalakulása után a bennünket célzó kritika egyik súlypontos eleme az volt, hogy az emberek nem is tudnak rólunk, hogy nincs sajtónk, nincsenek szövetségeseink. Ma Székelyföld valamennyi olyan térképen szerepel, amelyre az autonómiával rendelkező vagy arra aspiráló régiókat rajzolják fel. Az erdélyi közélet magyar pártjai számára megkerülhetetlen az SZNT, meggyőződésem, hogy nélkülünk az RMDSZ sem fogadott volna el Székelyföld autonómiájára vonatkozó statútumot. Markó Béla még úgy fogalmazott, hogy számára egy a zászló, a magyar, ma már a szövetség székelyföldi szervezetei is kiállnak a székely szimbólumok mellett. – Sokak szerint az idők forrták ki ezeket a pozitív változásokat... – Az idők kétségtelenül változtak, de ezek egyik legfontosabb gerjesztői mi voltunk, az emberi akarat. Amikor annak idején a horvátok egyértelműsítették a Jugoszláviából való kiválási szándékukat, a nyugati világ országai – köztük az Egyesült Államok – rendkívül kemény és rendreutasító üzenetet küldött, miszerint soha nem fogják elismerni a független Horvátországot. Mégis a horvátok akaratán és döntésén fordult meg saját történelmük. A realizmusra felszólítók ma arra kapacitálnak, hogy a mások akaratát tekintsük a jövő megalapozásának. Ez számunkra elfogadhatatlan. Bennünk kell élnie mindannak, ami meghatározza a holnapunkat, nem fogadhatjuk el, hogy mások szabályozzák a bennünk működő mát. – Az érvényre juttató cselekvések módozatai nem vonatkoztathatók el azonban a mai külső keretektől és szándékoktól. A külső szemlélődő számára az SZNT európai polgári kezdeményezése, illetve az RMDSZ Minority SafePackje egymástól függetlenül vergődik az uniós jogrendszer útvesztőjében. Sokak kérdése: miért nem együtt? – Mi, akik 2013-ban kidolgoztuk a kezdeményezés koncepcióját, illetve az RMDSZ programalkotói egybehangzóan nyilatkoztuk, hogy a két tervezet kiegészíti egymást. Az SZNT európai polgári kezdeményezése egy bizonyos területre, jogszabályra hivatkozik, amely a kohéziós politika keretében azokat a régiókat próbálja előnyhöz juttatni, amelyeket többségükben valamelyik nemzeti közösség polgárai lakják. A Minority SafePack a maga területén ugyancsak fontos általános kisebbségvédelmi elgondolás, az Európai Bizottsággal történt peren kívüli megegyezést pedig precedensként kívánjuk felhasználni a polgári kezdeményezés ügyében. A Minority SafePack elutasítása, majd elfogadása – miután a bíróság elégtelennek találta az Európai Bizottságnak a kezdeményezés elutasítására vonatkozó indoklását – abban is precedenst jelent, hogy a kezdeményezést részben bejegyezték. Korábban ilyenre nem volt példa. Mi is felajánlottuk a peren kívüli megállapodás lehetőségét, és javaslatunk arra is kitér, hogy foglaljuk bele közösen a hiányzó, illetve kifogásolt részeket. – Céljaik elérésében milyen támogatásra számítanak, számíthatnak az anyaország részéről? – Létező és megnyugtató a támogatás, főleg most, amikor olyan vélemények is napvilágot látnak, miszerint le kellene számolni a „skanzenpolitikával”, a székelyföldi magyarok pedig nem várhatják el a románoktól, hogy bármit is maguktól adjanak nekik. Ez az álláspont megfeledkezik arról, hogy mi valamennyien román állampolgárok vagyunk, és mint ilyen, nem a románoktól, hanem a román kormánytól várunk el valamit. A román nyelv alapos megtanulására vonatkozó vállveregető biztatások sem ritkák, miközben nyilvánvalóan nem ismerik a különböző politikai vagy közéleti formációknak a megfelelő románnyelv-oktatás érdekében tett erőfeszítéseit. Ma már ugyanis egyértelműek az érdekek, amelyek azt célozták, hogy a magyar gyerekek ne tanuljanak meg jól románul. A kolozsvári jogi egyetem első száz diákja között például nem találunk magyart, mert az nagyon jó románnyelv-tudást feltételez. Így aztán a marosvásárhelyi bíróság bírói karának 90 százaléka ma román nemzetiségű. Az autonómia kérdése nem román–magyar kérdés. Ez a „vita” alapvetően Székelyföld polgárai és a román kormány között zajlik. A jog oldaláról közelítve, könny és romantika nélkül. IZSÁK BALÁZS Mérnök, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, Izsák József irodalomtörténész fia, Sepsiszentgyörgyön született 1952-ben. 1971-ben érettségizett a marosvásárhelyi Bolyai Líceumban, felsőfokú tanulmányait a Bukaresti Politechnikai Intézet energetikai karán végezte, 1976-ban diplomázott. 1997-ben rövid ideig az RMDSZ Maros megyei szervezetének ideiglenes elnöke volt, majd az RMDSZ Nemzetépítő Platformjának elnöke. 2002. december 2-án a Reform Tömörülés nevű RMDSZ-platform kolozsvári rendkívüli kongresszusán a marosvásárhelyi küldöttek nevében kijelentette: az elmulasztott belső választások miatt illegitimnek tartott szatmárnémeti RMDSZ-kongresszuson nincs mit keresnie a Reform Tömörülésnek. 2003 szeptemberében az SZNT kezdeményező testülete tagjává, majd alelnökévé választotta. A 2003. december 13-án megalakult Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) jegyzője lett. 2008 óta az SZNT elnöke. Díjak, kitüntetések: Bethlen Gábor-díj (2013). Csinta Samu / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. október 17.Hetvenkedőt és Hídverőt díjazott az EMIAHuszonkettedik alkalommal tüntette ki az egy nyelvhazában alkotókat az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA). A kuratórium által odaítélt elismeréseket Lőrincz György elnök adta át a marosvásárhelyi Káli Király István írónak, szerkesztőnek és a magyarországi Korpa Tamás irodalomtörténésznek, költőnek. Hozzászoktunk ahhoz, hogy ősszel nemcsak a színek pompája vonz erre a vidékre, hanem az is, hogy olyan olvasókkal találkozzunk, akiknek a hozzáértése, fogékonysága, érdeklődése, érzékenysége mindig biztatást, kedvcsinálást jelent. Akkor is így van ez, hogyha a számuk fogyatkozik. Én most nem azon kívánnék keseregni, hogy mindig kevesebben vagyunk, hanem inkább annak örvendezek, hogy sok ismerős arcot látok itt. Olyan embereket, akik hűségesek maradtak az írott és kimondott szóhoz – az EMIA kuratóriumának tagja, Gálfalvi Zsolt irodalomtörténész szavai akár az október 7-i 22. EMIA-gála egyik vezérgondolataként is értékelhetők. Szerényen, mondhatni szűk családi körben, ám az esemény rangjához méltó hangulatban zajlott az ünnepi rendezvény, amit ez alkalommal nem a megszokott helyszínen, a Városháza dísztermében, hanem a Székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében tartottak. A díjazottakat, az őket méltató kurátorokat, valamint az estet jelenlétükkel megtisztelőket az alapítvány elnöke, Lőrincz György író köszöntötte. Felkérésre az egybegyűltek egyperces néma főhajtással adóztak az idén elhunyt kurátor és alapító, Kántor Lajos Széchenyi-díjas irodalomtörténész emlékezetének. – Egyre kevesebben vannak, akik figyelnek Magyarországról keletre, inkább nyugat felé jut el a tekintet és a gondolat is. Korpa Tamás kivétel. Tizenkilenc éves kora óta járja Erdély útjait és figyeli az itteni irodalmi történéseket. Fontos ez, mert az irodalom a médiumokkal való versenyben eléggé hátraszorult. A „hetvenkedő” Káli Király István író, szerkesztő, a Mentor és Líra Kiadó igazgatója nem szorul bemutatásra: neve, munkássága jól ismert hazai és határon túli irodalmi berkekben is – indokolta meg a kuratóriumi döntést és vezette be a laudációkat a házigazda. Káli Király, a könyves ember Baráti szavakkal méltatta az idén 70 éves Káli Király István írói, szerkesztői és kiadói munkásságát, részletezte pályájának meghatározó állomásait Gálfalvi Zsolt irodalomtörténész. Úgy fogalmazott, hogy az EMIA-díjjal elismert alkotó „olyan író és könyves ember, akinek elvégzett munkája alapján jelentős és visszhangos helye van a romániai magyar irodalomban, az egész magyar kultúrában.” Kitért arra, hogy bár Káli Király alapfoglalkozása vegyészmérnök és szakmájában is kiválóan teljesített, igazi tehetsége mégis az irodalmi munkásságában teljesedett ki, annak ellenére, hogy „a ritkán megszólaló írók” táborába tartozik. Írói kvalitásai már 1975-ben, debütálásakor megmutatkoztak, 1979-ben megjelent, Mit tud az a nagy sárga gép? című novelláskötetét, ahogy az 1981-ben és 1983-ban megjelent regényét és két kisregényét (Akinek megbocsájtok, Tisztítótűz, Üres napok – szerk. megj.) kedvezően fogadták olvasók, kritikusok. Hosszas szünet után, a hetvenedik születésnapot megkoronázandó, két könyvvel jelentkezett idén: a Megvárom, amíg fütyül a fekete rigó című, régi és új írások gyűjteményes kötettel, valamint a Gálfalvi által „fordított fejlődésregényként” jellemzett A szemfényvesztett című regénnyel. Szerkesztői, kiadói munkássága meghatározó: 1990–92 között a Látó folyóirat szerkesztője, 1993-tól a Mentor és Líra Kiadó igazgatójaként dolgozik, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke. „Egy olyan könyves pálya, amely nemcsak az ő becsületére válik, hanem igen jelentős mozzanata, tényezője ma is a romániai magyar irodalomnak és az egész magyar kultúrának. A munkát, amit a Céh elnökeként végez, kultúrtörténeti jelentőségűnek tartom”– mondta Gálfalvi. Véleménye szerint Káli Király István egyik legnagyobb érdeme, hogy kiadóként, elnökként, jelentős és nagyszabású irodalmi rendezvények mentoraként is sikerült „légkört teremtenie a könyvek körül”, mindezt köszönhetően annak „hogy könyves emberként tudja, egyebek mellett a könyvek, az írott, a beszélt szó is arra való, hogy ebben a nehéz és kilátástalannak tűnő életben fogódzókat keressünk.” – Csak azt kívánják nekem, amit a román állam kívánt: 121 éves koromban jár le a személyazonosságim – köszönte meg frappánsan, röviden az elhangzottakat és az EMIA-díjat a kitüntetett, aki a Cynthia (avagy a fölfelé csordogáló mézcsermely) novelláját olvasta fel, megvillantva sajátos humorát. Korpa Tamás, a rólunk mást is tudó Hídverő Az EMIA krónikájában precedens nélküli, hogy a határon túli és hazai irodalom között hidat építő irodalmároknak odaítélt Hídverő-díjat ne úgymond veterán irodalmár, hanem egy pályája kezdetén álló magyarországi alkotó kapja. A kuratórium idén felhagyott a korábbi évek gyakorlatával, és a mindössze 30 éves, de már jelentős lírikusi, kritikusi pályát magáénak tudó, 2012-ben Látó-nívódíjjal is kitüntetett, Debrecen mellett élő Korpa Tamás költőt „gyűrűzte” meg. A nemzedék- és szemléletváltást is szimbolizáló gesztust értékelte, a tehetséges alkotót atyai biztatásnak is beillő szavakkal méltatta barátja, Gálfalvi György író. Véleménye szerint Korpa Tamás kitüntetése megfellebbezhetetlen és vitathatatlan, nemcsak tehetsége, de annak okán is, hogy Korpa „kitartóan és szenvedélyesen figyel ránk, és nem biztos, hogy többet, de mindenféleképpen mást is tud rólunk, mint az előtte járó díjazottak”. Korpa Tamás ahhoz az új, a hangsúlyokat másként és máshová helyező anyaországi fiatal írógenerációhoz tartozik, amely az előtte járó, az erdélyi magyar irodalomra, alkotókra folyamatosan figyelőkkel együtt vallja az alaptételt, miszerint magyar irodalom, a maga különbözőségei ellenére is csak egy van, ám ezt a meglévő tudást a saját, másfajta szűrőjén, értékrendjén átcsorgatva gondolja és fogalmazza újra. Gálfalvi György szerint fontos, hogy a Korpa Tamás képviselte új nemzedéknek a határon túli irodalomra irányuló figyelme, az akár vitákat is generáló más világlátása, az értékítéletbeli különbözőség önreflexióra késztesse és közelebb hozza egymáshoz a pályatársakat és a szellemi és érzelmi nyitottság, az eddig rejtve maradt értékek fölé hajolás az, ami az egy nyelvhazába tartozást erősíti. Ezt a régi újat képviseli a Kolozsváron és Budapesten, de akár Délvidéken, Felvidéken is otthon levő Korpa Tamás és nemzedéke, és ez az, ami méltóvá teszi a fiatal és nagyon tehetséges költőt, kritikust az EMIA kuratóriumának elismerésére – hangsúlyozta Gálfalvi György. – Most, amikor az összmagyar irodalom iránti figyelem valamelyest lanyhult volna, mintha az összetartás érzése lazult volna, amikor számon kérik, hogy miért kell velünk, a határon túli írókkal foglalkozni, különösen jóleső érzés látni, hogy van egy fiatal korosztály, akik ugyanúgy, mint elődeik, a világ legtermészetesebb módján kötődnek hozzánk. Szerintem Korpa Tamás a leglényegesebbet tudja: ismeri közérzetünket, ennek az irodalomnak a kisebbségi, nemzeti léttel átitatott hangulatát, költői érzékenységgel is fordul felénk. Mást is tud rólunk, és ezt valahol nekünk is meg kell szívlelni, mert a ránk figyelők formálnak minket – hangzott el a nemzedékek és az itthoni és otthoni irodalom között egyaránt hidat építő, Hídverő-díjas Korpa méltatásában. Korpa Tamás az alkalomra született írásával köszönte meg a megtiszteltetést. Felidézte Kántor Lajos alakját, felsorolta azoknak a már elhunyt erdélyi íróknak, költőknek a nevét, akik nemzedéke előtt jártak és azokét a kortársakét, akik számára „azt az erdélyi közösséget jelentik, amiben lennem adatott, nemzedékekre való tekintet nélkül”. Az EMIA ünnepét a Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola zenetagozatos diákjainak rövid műsora színesítette, megszervezését a Bethlen Gábor Alap és a Communitas Alapítvány támogatta. Lázár Emese / Hargita Népe (Csíkszereda) 2017. október 21.Írásbeliség, tanulás és oktatás a magyaroknálCsütörtök este folytatódott a Bihar Megyei RMDSZ által életre hívott Szacsvay Akadémia modulja. Romsics Ignác professzor, az egri Eszterházy Károly Egyetem oktatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja tartott előadást, Tanítás, tanulás és iskolák címmel. Az Ady Endre Középiskola egyik osztálytermében megjelent érdeklődőket Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte. Expozéjában Romsics Ignác történészprofesszor több részre korszakolva követte nyomon a tanítás, a tanulás, az írás és az olvasás alakulását a magyar történelemben, egészen napjainkig. Arra hívta fel a figyelmet: a sztyeppéken élő (fél)nomád ősmagyarokról semmilyen megörökített információnk nincs arról, hogy miként kommunikáltak egymással, vagy a Fennvalóval. A honfoglalás korából a mai Magyarország területén egyetlen eddig ismert jel maradt fenn, a homoknégyhalomi rovásírás. Amikor aztán később az eleink a Nyugat felé orientálódtak, a rovásírásos kultúrát felváltotta a latin betűs kultúra elterjedése, melynek első nagy központja a pannonhalmi apátság volt, mely Géza fejedelem idejében kezdett el épülni. Néhány tucat szerzetes élt ott eleinte, majd világi értelmiségieket is képeztek, 100 év elteltével pedig körülbelül 80 kötetet tartalmazott a könyvtára. Az első írásos emlék 1055-ből, I. András korából datálódik, mely nem más, mint a tihanyi bencés apátság alapítólevele, ami azt bizonyítja, hogy már le tudták írni a beszélt magyar nyelvet latin betűkkel. A 12. század végén fontos mozzanat volt, hogy III. Béla kulturális központot, kancelláriát hozott létre Esztergomban, ahol Anonymus (P. mester) is dolgozott. Ebből a korból származik ugyanakkor az első összefüggő magyar nyelvemlék is, a 26 soros Halotti beszéd és könyörgés. Az első teljes magyar nyelvű lírai költemény, az Ómagyar Mária-siralom pedig a 13. század végén keletkezett. Egyetemek Miközben Nyugat-Európában már léteztek, Magyarországon hosszú időn keresztül nem voltak egyetemek. Az elsőt 1367-ben Nagy Lajos alapította Pécsen, majd Zsigmond király tette ugyanezt 1395-ben Óbudán, később Mátyás király 1476-ban Pozsonyban (ennek Vitéz János volt a rektora), de ezek nem tudni milyen okok miatt, de csak rövid ideig működtek. Ebből a korból feltétlenül említést érdemel Mátyás könyvtára, mely fénykorában több mint 2000 kötetet számlált, a Corvinákból azonban sajnos nagyon kevés maradt meg. 1473-ban Budán is megkezdte működését az első nyomda, Hess András vezetése alatt, és ekkor, vagyis a 15. század végén látott napvilágot az első nyomtatott kiadvány a magyarok addigi történelméről, a Budai krónika. A szabad királyi és a mezővárosokban körülbelül 150 iskola működött, ahol papok, igricek, az egyházból kilépett személyek tanítottak vallásos szemléletet, latint és elsősorban olvasást. Az anyanyelvi kultúra elterjedésében a reformáció hozott nagy változást, az első magyar nyelvű könyvek a 16. század közepén, 1541-ben és 1559-ben jelentek meg, 1590-ben pedig eredetileg 700-800 példányban a Vizsolyi Biblia. Említeni kell Johannes Honterus brassói és a szintén német származású Heltai Gáspár kolozsvári nyomdáját. A protestáns felekezetek is közép- és felső intézményeket kezdtek el alapítani: református kollégiumok működtek Pápán, Sárospatakon, Debrecenben és Erdélyben, unitárius kollégium Kolozsváron, valamint lutheránus líceum Brassóban, Nagyszebenben és Pozsonyban. A királyi Magyarországon a katolikus oktatás a jezsuitáknak köszönhetően újult meg, akik az ellenreformáció élharcosai voltak. Báthory István támogatásával 1581-ben létrejön a negyedik egyetem, azonban ez is rövid időn belül megszűnt. Pompás volt Bethlen Gábor fejedelem könyvtára, de ebből sajnos egyetlenegy példány se maradt. Egyetempótlóként 1622-ben Gyulafehérváron kezd el működni egy kollégium. Az első olyan egyetem, amely azóta folyamatosan működik, Pázmány Péter nevéhez fűződik: 1635 – Nagyszombat, napjainkban Budapesten, mint ELTE. Felvilágosodás A következő nagy lépés a felvilágosodás volt. 1746-ban Mária Terézia Bécsben megalapította a ma is létező Thereziánumot, 1763-ban pedig létrehozta a selmecbányai bányászati és erdészeti akadémiát. Az oktatási reformokat 1777-ben a Ratio Educationis koronázta meg. A 19. század első felében a magyar nyelv megújulása, fejlődése adott lendületet a közművelődésnek. Nemcsak a romantikus magyar irodalom teremtődött meg, de a népies művek első darabjai is megjelentek. Jellemző, hogy míg 1800-ban 115 művet adtak ki, addig 1848-ban már közel 800-at, és a latin nyelvi kultúrát a magyar és a német váltotta fel. A neoabszolutizmus korát negatív jelzőkkel szoktuk illetni, de valójában támogatta, fenntartotta a polgári átalakulás főbb vívmányait, Graf Leopold von Thun oktatási reformja 1945-ig hatott. Egy újabb változást a dualizmus hozott, köszönhetően báró Eötvös József és Trefort Ágoston erőfeszítéseinek. Megnőtt a népiskolák száma, fejlődtek a középiskolák, hangsúlyt fektettek az elitképzésre. 1872-ben magyar nyelvű tudományegyetemet alapítottak Kolozsváron, 1871-72-ben a magyar fővárosban műszaki egyetem kezdte meg működését. A 20. században A Horthy-korszak kiemelkedő szakemberei Klebensberg Kunó és Hóman Bálint voltak, és Magyarországon oktatásra arányosan soha annyit nem költöttek, mint a két világháború közti békeidőben. A nemzeti, vallásos ideológiai tanítást 1945-ben az internacionalista szemlélet váltotta. Az egyházi iskolákat államosították, a latint és a németet szinte teljesen kiiktatták az orosz nyelv javára, és strukturálisan is módosult az oktatási rendszer. Újabb változást 1990 hozott, és jelenleg egy hibrid oktatási rendszer van érvényben, „ami hungarikum és a maga nemében páratlan”. Kormányoktól függetlenül, az utóbbi 25 év módszerei nem voltak hatékonyak, a felnövekvő generáció nyelvi tudása és problémamegoldó képessége romlott a nemzetközi felmérések alapján- magyarázta a meghívott. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro 2017. október 24.Emlékük éltetése egyelőre az igazságtételIdén is megemlékeztek Érmihályfalván az ’56-os eseményekről, és tisztelegtek az Érmihályfalvi Csoport tagjainak áldozatvállalása előtt. Az ünnepi műsorban a helyi előadók mellett a Hajdúnánási Naná Színház is szerepet vállalt. Az első ünnepi beszédet Cseke Attila szenátor mondta. Érmihályfalván az ’56-os eseményekhez kapcsolódó, az Érmihályfalvi Csoport tagjai előtt tisztelgő megemlékezésekre vasárnap került sor. Délelőtt a református templomban tartották meg a hagyományos ünnepi istentiszteletet, melyen jelen volt dr. Laky-Takács Péter korábbi kolozsvári konzul, a miniszterelnöki hivatal főtanácsadója, s mely után megkoszorúzták Sass Kálmán mártír lelkész illetve munkatársa, Veronika diakonissza (Földesi Ilona) emléktábláját, továbbá az ’56-os emlékjelet. A helyi RMDSZ által szervezett emlékünnepség délután a kultúrházban kezdődött, a Veres László Zsolt Városi Kórus előadásával. Az első ünnepi beszédet Cseke Attila szenátor mondta, egyebek mellett kifejtve, hogy októberben egymást követik a nemzeti sorstragédiák évfordulói, ám szerinte ezek a jövőbe vetett hitet is bizonyítják, hogy a magyarság nem csak szavakban, de tettekben is a szabadság népe. A rehabilitációt azóta is várják a családok, utalt az Érmihályfalvi Csoport tagjaira a megyei RMDSZ-elnök, hozzátéve: tettük üzenete a mának, hogy céljaink elérését sosem szabad feladni. Konzuli üzenet Polonyi Géza kolozsvári konzul mintha csak a fenti gondolatot folytatta volna azzal, hogy az ’56-osoknak egyelőre azzal szolgáltatunk igazságot, ha életben tartjuk emléküket. Hozzátette: a diktatúra megrettent az akkori eseményektől, a határ innenső oldalán is, az úgynevezett “magyar kártyát” akkor is kijátszották és azóta is előveszik időnként. A diplomata szerint összefogás kell ahhoz, hogy “a magyar méltó legyen újra régi nagy híréhez”. A továbbiakban a helyi Bartók Béla Művelődési Ház és a testvérváros Hajdúnánás Naná Színházának a Bethlen Gábor Alap által támogatott együttműködése keretében utóbbi előadócsoportja mutatta be Marth P. Ildikó: Szépen szabadon című kamarajátékát. A mintegy negyedórás történet, bár kitalált, egy ’56-os nánási eseményen alapul, a „tanácselnök elvtárs” irodájában játszódik a forradalom leverése után. A falon ott van az „utat mutató” Lenin fotója csakúgy, mint az optimistán a jövőbe tekintő munkás-paraszt páros, de a szobában mégis a kis közösséget feszítő indulatok uralkodnak: ki, mit, miért és főleg hogyan tovább?! A csupán hat szereplős darabban színre lépett Hajdúnánás polgármestere, Szólláth Tibor is, aki nagyon „bevállalósan” a tanácselnök szerepében jelent meg. A szülőföld építése A Nyíló Akác néptánccsoport előadása a sokat mondó Talpra magyar, ruszkik haza címet viselte, és ’56-os budapesti fotók sorjázásával kezdődött. Az ezeken látott ruhákhoz hasonlóakban álltak színpadra a táncosok, megidézve a forradalmi ifjúság lelkesedését, majd a lyukas zászló alatt arra is utalva a koreográfiával, hogy a fegyverek tüzében sem szűnt meg a tánc, azaz a lendület, a jövőbe vetett hit. Stílszerűen a Himnusz is mintha egy régi, varászszemes rádióból szólt volna, recsegve. A főtéri ’56-os emlékműnél folytatódott az ünnepség. A hátteret egy 6X3 méteres nemzeti lobogó szolgáltatta, beszédet Nyakó József mondott. A polgármester egyebek mellett örömmel nyugtázta, hogy az Érmihályfalvi Csoport tagjainak leszármazottai nem az elvándorlást, hanem a szülőföld építését választották (a koszorúzás rendjén az említettek gyerekei, unokái, dédunokái is képviseltették magukat). „Néhány évtized bukdácsolása után markáns, elvhű politizálásnak köszönhetően nemzetünk ma már Európa meghatározó szereplőjévé vált”, fogalmazott a polgármester, hozzáfűzve: „bizakodással tölt el bennünket az az egymásra találás, ami a Fidesz és az RMDSZ kapcsolatában végre bekövetkezett. (…) Ahhoz, hogy ezen az úton célba érjünk, szoros együttműködésre van szükség a politikai szereplők, egyházak, civilek és a transzilván szellemiséget valló és követő, szülőföldjükhöz ragaszkodó fiatal generáció között”. Koszorúzás Orosz Viktória diák szavalata után kezdődött a koszorúzás melynek során összesen 16 személyiség, illetve szervezeti, egyházi és egyesületi képviselő járult az emlékműhöz, továbbá a már említett leszármazottak (Székely Albert gyermekei, unokája, illetve Rimay János dédunokái). A megemlékezés a Himnusz hangjaival ért véget. Rencz Csaba / erdon.ro 2017. október 25.Bernády György, a református főgondnok500 éves a reformáció Mindannyiunk számára ismert tény, hogy Marosvásárhely korszerűsítése, mai képének kialakítása, a vidéki település urbanizált központtá tétele a 20. század eleji mozgalmas időszakban következett be, azokban a boldog békeidőkben, ami a városlakók tudatában elválaszthatatlan Bernády György nevétől. Bernády György 1864. április 10-én Bethlenben született, gyógyszerész családból származott. Családjával együtt gyerekkorában költöztek Marosvásárhelyre. Édesapja, Bernády Dániel megvásárolta a főtéri Aranyszarvas gyógyszertárat. Bernády György a marosvásárhelyi Református Kollégiumban érettségizett, majd Kolozsváron, végül Budapesten folytatta tanulmányait. Előbb gyógyszerészdoktori címet szerzett, majd az állam- és jogtudományok karon is ledoktorált. Tanulmányai után patikus lett. Ezután hamarosan országgyűlési képviselőként kapcsolódott be a közéletbe, 1890-ben törvényhatósági tag, 1900-ban pedig rendőrfőkapitányi pozíciót töltött be. Szakmai pályája egyfajta családi hagyomány folytatása volt. A gyógyszerészi hivatás mellett édesapjától örökölte a közélet iránti érdeklődést és elkötelezettséget is. Ifjúkorában számos alkalommal figyelemmel kísérte azokat a közösségi karitatív tevékenységeket, melyekben édesapja aktívan részt vett. A közügyekben való korai jelenléte miatt egyáltalán nem volt meglepő az, hogy 1902-ben polgármesterré választották. Első ízben 1913-ig volt polgármester, majd utána öt évig főispáni tisztnek örvendhetett. 1919 januárjában a város román közigazgatás alá került, aminek eredményeképpen a közintézményekből eltávolították a magyar tisztviselők zömét. Bernády György az 1918 és 1919 közötti időszakot Budapesten töltötte egyrészt jogtanácsosként, másrészt a későbbi karrierjének építésén fáradozva. 1920-ban tűnt fel ismét Marosvásárhelyen, részt vállalva az Országos Magyar Párt tevékenységéből. 1926–1929 között pártpolitikai egyezség alapján ismét őt választották polgármesterré. Ez alatt az időszak alatt saját bevallása szerint is legnagyobb megvalósítása a város hiteleinek, pénzügyi helyzetének rendezése volt. 1926-tól Maros-Torda vármegye parlamenti képviselője lett. 1930-ban kivált az Országos Magyar Pártból, és megalapította a Polgári Demokratikus Blokkot, így pár évig ellenzéki oldalt képviselt. 1933-ban lépett vissza az Országos Magyar Pártba, és itt folytatta munkáját haláláig. Saját nemzete, nemzetisége érdekében mindvégig hűségesen ügyködött, viszont az ebben az időszakban végzett tevékenysége már nem hozott látványos újításokat, így a marosvásárhelyiek többnyire az első polgármesterségének idejére emlékeznek. Bernády György polgármesteri székének elfoglalása után megnövekedett Marosvásárhely lélekszáma, rendeződtek a város pénzügyei, és elkezdődtek azok a korszerűsítések, építkezések, amelyeket a marosvásárhelyiek ma is előszeretettel elevenítenek fel akár a városi ünnepségek nyilvános diskurzusaiban, akár napilapok hasábjain, akár a helytörténeti olvasmányaik során. Mindezzel a tevékenységével a polgármester európai rangra emelte a települést. Az intézmények létrejöttével elkezdődtek a kulturális események is, így 1909-ben Bernády György közbenjárása révén felcsendült az első szimfonikus hangverseny, 1910-ben pedig megtartották a város saját filharmonikus zenekarának első koncertjét, melyet sok más követett. 1913-ban a Kultúrpalota orgonáját felavató hangversenyt tartottak, itt és ekkor kezdte el működését a mozi is. Egyre több színházi előadás került megrendezésre, ugyanakkor a sportélet is felvirágzott. A 19. század második felében létrejött egyletek és társulatok élete fellendült, és Bernády György dinamikus szervezőmunkájának köszönhetően újabbak jöttek létre. Amellett, hogy ezek a társulatok a korábbi városi kultúra részei is voltak, a polgármester vélhetően a társasági, közösségi életben látta a fellendülés, a kispolgári mentalitás megváltoztatásának lehetőségét, így próbálta demokratikus szellemiségét terjeszteni, és a város polgárságának különböző társadalmi rétegeit egymáshoz közelíteni. Az 1902 és 1912 közötti időszak sajtóanyagának egy részéből az derül ki, hogy Bernády György tagja, de legtöbbször hosszabb-rövidebb ideig elnöke is volt a Székely Társaságnak, a helyi verseny- és úrlovas szövetkezetnek, az önkéntes tűzoltóegyletnek, az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek, a Társaskörnek és a Szépítő Egyletnek, melyeket ő maga alapított, a Dalkörnek, a Kaszinónak, mely ebben az időszakban a helyi intelligencia, az úri körök exkluzív klubjának számított, illetve a marosvásárhelyi Bethlen Gábor Szabadkőműves Páholynak. Mindezek mellett iskolaszéki elnök volt és a Székely Játékgyár és Faipari Részvénytársaság elnöke. A városi polgárság egységét hivatottak biztosítani a rendszeresen megszervezett társas vacsorák is, amelyeken bárki részt vehetett és bármiről érdeklődhetett a városvezetéssel kapcsolatban. Bernády György polgármestersége előtt is volt példa ilyen jellegű összejövetelekre, de azok leginkább zárt elit körökben történtek. Az egyesületi és közösségi élet fellendítésével a polgármester megteremtette azt a horizontot, amelyen belül lehetségessé vált az ismerkedés és a közös élet. Célja a település lakóinak egységesítése volt, közös értékrend kialakítása, mely által az identitás erősíthető. Mindenképp kiemelendő Bernády György iskola- és egyháztámogató tevékenysége, mely szintén az egységes közösségi mentalitás kialakításának jegyében történt. Református családban nevelkedve már gyerekkorától kezdve közel állt hozzá az egyház erkölcsi, szellemi értékrendje. Marosvásárhelyre költözésük után a Református Kollégium padjaiban tanult, ahol ugyancsak a hit megtartó erejének fontosságát ültették el benne. Amikor 70. születésnapja alkalmából köszöntő ünnepséget szerveztek neki, Nagy Endre igazgató – a kollégium elöljárósága és tanári kara nevében – így fogalmazta meg a kezdetet: „A lélek munkája több mint félszázaddal ezelőtt, 1878 szeptember 3-án vette kezdetét, amikor Őméltósága, mint V.-ik középosztályos tanuló, két fivérével egyszerre kollégiumunk kötelékébe lépett. Két közép és két bölcselmi osztály elvégzése után, 1882 junius 30-án lépett ki a kollégium kötelékéből, utolsó intelemként fogadva lelkébe az akkori igazgatótanár, néhai Horváth Gáspár búcsuszavait: »Választott pályátokon erélyesen, kötelességeitekről meg nem feledkezve törjetek elő s használjátok a reátok bizott talentumokat.« A 18 éves ifju lelkében a predestináció gondolatával megtisztult hittel, törhetetlen faj és nemzet szeretettel, Istentől gazdagon juttatott talentumokkal lépett az életbe”. Hithű református ember lévén, valóban kötelességének tekintette az egyház és a kollégium ügyeiben való foglalatosságot. 1896 novemberéig a református egyház kerületi gondnoka volt, majd 1904 októberében a marosvásárhelyi egyházközség képviseleti közgyűlésén főgondnokká választották meg. Rendszeres tevékenysége jól nyomon követhető a fennmaradt írásos dokumentumokban, melyek a Református Egyházkerületi Levéltárban lelhetők fel Évrendezett iratok cím alatt, illetve itt őrzik az egyháztanácsi jegyzőkönyveket és az elöljárósági gyűlések jegyzőkönyveit is, melyekben az egyházközség mindennapi teendőiről szóló megbeszélések olvashatók. Bernády György 1921-ig töltötte be ezt a szerepet, majd a Református Kollégium gondnoka lett. 1925-től kezdődően, szintén az egyházmegye közgyűlésén született döntés értelmében a kollégium örökös tiszteletbeli főgondnokává nevezték ki, ezt a küldetését odaadással teljesítette késő öregkoráig. Néhai Keresztes Gyula építészmérnök, a kollégium egykori diákja így emlékezett vissza személyes találkozásukra: „a kollégiumban – mint főgondnok – többször volt benn az iskolában, s beszélgettünk, ugye mindig kérdezte, hogy hogy vagy, mint vagy, mit tanultok. Személyesen is. (…) mindig olyan nagy valakinek láttam, és az is volt, mert az iskolában is, mikor megjelent, mindenki tisztelettel volt vele szemben. Tanároktól elkezdve diákokig mindenki. (…) Mikor jött végig a folyosón például, akkor kiálltunk, tisztelegtünk, köszöntöttük. Hát, öreg úrnak néztük már ugye akkor mint diákok”. Tehát a szervezőmunka mellett Bernády György fontosnak tartotta a személyes találkozást is a kollégium diákjaival, tanáraival. Korábban említett 70. születésnapi ünnepségén Nagy Endre igazgató a következő megnevezéssel illeti: „a romániai összmagyarság és az erdélyi református egyházkerület egyik reprezentánsa, mint Marosvásárhely város ügyeiben ismételten tevékeny vezető és a mi kollégiumunk főgondnoka”. Az egyházzal és kollégiummal való szoros kötelékének jeleként halálakor az iskola dísztermében ravatalozták fel. Az 1938. október 23-án megjelent Reggeli Újság így ír erről: „Bernády György dr. mindenkor tanujelét adta a fiatalság iránti szeretetének és áldozatkészségének. Ezért vonult vissza minden közéleti funkciótól, egyedül a Kollégium főgondnokságát tartotta meg és élete végéig hatványozott odaadással töltötte azt be. Ezért kivánkozott utolsó elvárásával még egyszer a Kollégium disztermébe, amelynek ujból való felépitésében oroszlánrésze volt. Az elhunyt ravatalát a diszteremben állitották fel már szombaton este s annak őrségét a Kollégium tanulóifjusága szolgáltatta. Idezarándokolt a város népe vasárnap és hétfőn s dacára az ólomsulyu esőnek, kicsinynek bizonyult a diszterem a temetésen résztvevő nagyközönség számára”. Azt, hogy az egység, a közös értékrend kialakításáért tett munkája nem volt hiábavaló, bizonyítja a tény, hogy ravatalánál ugyanúgy megjelentek a polgári és katonai előkelőségek, mint a különböző felekezetű egyházak és iskolák képviselői, az iskolák tantestületei és diákjai, az egyesületek, társulatok elöljárói, illetve városlakók sokasága: „Ezután esernyő erdők alatt megindult a többszáz főből álló temetési menet a református sírkertig, ahol Bernády György dr elhunyt felejthetetlen leánya Györgyike mellett fog pihenni a feltámadásig. A harangok minden felekezet templomában zugtak, az üzletek lehuzták redőnyeiket, amig a kiséret beérkezett a református temetőbe. Itt sem volt bucsubeszéd és a cigányok sem adhatták a felajánlott kiséretet száztagu zenekarral »valamennyiünk apjá«-nak, mint mondották”. Bernády György tehát amellett, hogy szívós tettrekészségének köszönhetően Marosvásárhelyből modern, az akkori nyugati elvárásoknak is megfelelő várost alakított, mélyen ragaszkodott azokhoz az egyházi hagyományokhoz, melyek határozott, gerinces felnőttet nevelnek a diákból, és melyek az embercsoportból közösséget kovácsolnak. György Veress Imola / Népújság (Marosvásárhely) 2017. október 26.Ott kell lenni a szórványbanKárpátalján az Osonó Kárpátalja négy településén turnézik az Osonó Színházműhely, ahol az 500-nál is többször játszott Ahogyan a víz tükrözi az arcot című produkciót mutatja be. A Fazakas Misi által rendezett előadást Munkácson, Nagydobronyban, Mezőkaszonyban, és Karácsfalván játsszák. A csapat nem először turnézik Ukrajnában. – A társulat missziójához hozzátartozik a szórványban, illetve a más országokban élő magyar közösségek felkeresése – mondja Fazakas Misi, az Osonó vezetője. Az előadások után, jó osonós szokás szerint, közönségtalálkozókra kerül sor. A Bethlen Gábor Alapítvány támogatásával, a fiatalok személyes történetein alapuló dokumentarista előadás bemutatásán túl, a társulat két tagja – Fazakas Misi és Mucha Oszkár – műhelyfoglalkozásokat is tart a kárpátaljai fiatalok számára. A turné célja, hogy a színházi élmény és a dramatikus módszerekre alapuló személyiségfejlesztő képzések kapcsán a két térség magyar fiataljai és közössége közötti összetartozást és kapcsolódást erősítse. Az Osonó előadása a közép-kelet-európai térséget jellemző nehézségeket közelítik meg, és párbeszédet kezdeményeznek róluk a kulturális szempontból ingerszegény kárpátaljai környezetben. Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. október 28.23. Nemzetközi VegyészkonferenciaBiotechnológiák és informatikai alkalmazások a kémiában Beszélgetés dr. Majdik Kornéliával, az EMT Vegyész szakosztályának vezetőjével Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) Kémia Szakosztálya immár 23. alkalommal szervezte meg a Nemzetközi Vegyészkonferenciát, melynek helyszínéül idén Hunyad megyét, illetve Dévát választották. A megyei tanfelügyelőség termeiben október 25–28. között zajló eseményen 160 kutató, vegyészmérnök, előadótanár, doktorandus és egyetemi hallgató vesz részt. A konferencia első napját a megyével való ismerkedésre szánták a szervezők. Alkalom nyílt megismerni a marosillyei Bethlen Gábor szülőházat, a brádi Aranymúzeumot, Déva város nevezetességeit, a Szent Ferenc Alapítványt. A helytörténeti kirándulás alkalmával beszélgettünk a konferencia elnökével, dr. Majdik Kornéliával, az EMT Vegyész szakosztályának vezetőjével. – 1995 óta minden esztendőben megszervezzük a Nemzetközi vegyészkonferenciát, mely lefedi a kémia és vegyészmérnöki szakterületeket és magyar nyelvterületen a legjelentősebb ilyen jellegű tudományos rendezvényként tartják számon. Általában 150-160 résztvevővel számolunk. Ez a szám nagyjából fele-fele arányban oszlik meg erdélyi és magyarországi érdeklődők között. Az évek folyamán Kanadából, Hollandiából, Németországból, Szlovákiából is voltak előadóink. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy minél tágabb körben meghirdessük a rendezvényt és alkalmat kínáljunk az egyetemi oktatóknak, kutatóknak, vegyészmérnököknek, egyetemi hallgatóknak, doktoranduszoknak, közép- és általános iskolai tanároknak, a találkozásra, a szakmán belüli újdonságok megismerésére, csúcstechnológiák, különböző kutatási irányzatok bemutatására. 23 éves múlttal a hátunk mögött örömmel tapasztalom, hogy már olyan előadóink is vannak, akik évekkel ezelőtt diákként voltak jelen a konferenciákon, most pedig egyetemen dolgozó oktatóként folytatják a kutatómunkát. És az is biztató jel számomra, hogy nagyon sok a visszatérő vendégünk. – Idén milyen témákra összpontosít a konferencia? – A megnyitót követően 4-5 plenáris előadás lesz, amely egyfajta kitekintést nyújt új kutatási eredményekre, majd következik a doktorandusz-plénum, ahol az ifjú kutatók mutathatják be 10 percben munkáikat, végül pedig szekcióelőadások lesznek. Idén a plenáris előadások tematikája a polimér kémiához, a kromatográfiás mérési lehetőségekhez, az élelmiszer-kémiához kapcsolódik. Utóbbi témában például a borhamisításról és a hamisítás kimutatásában alkalmazott analitikai módszerekről hallhatunk érdekesnek ígérkező előadást. De szó lesz prebiotikumok előállításáról, vércukorszint-csökkentő gyógynövények hatásának vizsgálatáról, fanedvminták elemanalitikai vizsgálatáról, illetve számos más rendkívül érdekes téma kerül terítékre. – Romániában, illetve Magyarországon mennyire támogatott jelenleg a vegyi kutatás? – Itt két síkot különböztethetünk meg. Van az ipart közvetlenül kiszolgáló kutatómunka és van a kifejezetten tudományos célú kutatás. Ez utóbbi hozzátartozik az egyetemek tevékenységi köréhez. Általában minden egyetemen van kutatócsoport, melyben tanárok, diákok, doktoranduszok, de hivatásos kutató vegyészek is részt vesznek. Van néhány kutatóintézet is az országban Bukarestben, Iaşi-ban, sőt Kolozsváron is van egy analitikai kutatóintézet. Az egyetemeken történő kutatómunkát a minisztérium projekteken keresztül támogatja. Ezen kívül vannak bel- és külföldi pályázatok, akár EU-s lehetőségek is. Ezeket meg lehet pályázni. Nem könnyű, de aki kutatni akar, annak van rá lehetősége. Amennyire rálátásom van, hasonló a helyzet Magyarországon is. – Melyek azok a szakterületek, amelyekre nagyobb az igény pillanatnyilag? Merre tart a vegyi kutatás? – Sokáig a BBTE kémia- és vegyészmérnöki karának dékánjaként dolgoztam és azt láttam, hogy megnőtt az érdeklődés a vegyészmérnöki képzés iránt. Keresettebbek lettek, jobban el tudnak helyezkedni Európában és a világon mindenütt. Úgy tapasztalom, hogy a biotechnológia és az automatizálás, az informatika alkalmazása a vegyi tudományban – ez az a két terület, ami robbanásszerűen fejlődik, amire óriási igény van. A mindennapi életben a biotechnológia nagyon tág fogalom. A vegyészethez kapcsolódva az élelmiszeriparban, környezetvédelemben, gyógyszeriparban válik jelentőssé. Persze a köztudatban a biotechnológiát gyakran társítják a génsebészettel, és sokaknak rögtön a klónozott juh, Dolly jut eszébe. De ennél sokkal tágabb fogalmat jelent és a biotechnológiai lehetőségek skálája hihetetlen iramban növekszik. Mint említettem, idei konferenciánk előadásainak sorában is gyakori az ehhez kapcsolódó kutatás bemutatása. Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy a szakmában dolgozók minél szélesebb körben megismerjék ezeket az újdonságokat, a hozzá kapcsolódó szaknyelvet és élő kapcsolat alakuljon ki egyes kutatók és kutatócsoportok között, amely a folytonos tapasztalatcserét biztosítja. Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad) 2017. október 28.Egymás elfogadásáértKözösségépítő hétvégét tartottak a Csiky Gergely Főgimnázium bentlakásában november 20–22. között, melynek főszereplői IX. osztályos diákok voltak, összesen 69-en. A Pro Schola Csiky Gergely Egyesület a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázatának köszönhetően tudta megszervezni az eseményt, a felhívás Arad megye szórvány magyarságának fiataljainak (15–19 éves korosztály) szólt. A diákokon kívül pedagógusok, valamint a szegedi Nagyító Alapítvány szakképzett trénerei vettek részt a programokban. A házigazda-szervező Tóthpál Renáta, a Csiky Gergely Főgimnázium aligazgatója és Rudolf Anna nevelési tanácsadó volt. A jelentkező diákok osztályfőnökeik kíséretében három napra beköltöztek az iskola bentlakásába, ahol teljes ellátásban részesültek. A közösségépítő hétvége programjai, a foglalkozások helyszíne az iskolában volt, ahol hat osztályteremben max. 15 fős csoportokban „dolgoztak” a diákok. A foglalkozásokat a szegedi Nagyító Alapítvány szakképzett trénerei, szám szerint tizenöten vezették. Az alapítvány elsősorban középiskolásoknak tart iskolán kívüli személyiség- és közösségfejlesztő képzéseket. Tréningjeik témái: önismeret, kommunikáció, szerelem–párkapcsolat, tolerancia, pályaválasztás, közösségfejlesztés, szenvedélyek és függőségek. Tréninggyakorlataikon, játékaikon keresztül a társas készségeket fejlesztik kisebb és nagyobb csoportos keretek között. „Voltak szabadtéri foglalkozások/játékok, és benti elfoglaltságok, melyek az elmélyülésről, az egymásra és önmagukra figyelésről szólt. A célunk az volt, hogy a diákok jobban megismerjék egymást, megtanulják egymást elfogadni, valamint az osztályok közötti összhang, összetartás megerősítése. Ez jól megvalósult, hiszen esténként a programon kívüli szabad foglalkozáson igazán jól összehangolódtak a diákok, együtt játszottak, beszélgettek, nyíltan, közvetlenül kommunikáltak egymással” – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Tóthpál Renáta. A kisebb csoportokban történő tréningeken kívül esténként az iskola tornatermében nagy csoportos találkozóra is sor került, amikor a három kilencedikes osztály együtt játszott, közös foglalkozásokon vett részt. Takáts D. Ágnes / Nyugati Jelen (Arad) 2017. október 30.Hitvalló nappal zárta a reformáció emlékévét a Székelyudvarhelyi Református EgyházmegyeBocskai István fejedelem szobrának leleplezésével és faültetéssel avatták fel Felsőboldogfalván a Reformációi emlékparkot, majd az udvarhelyi belvárosi református templomban úrvacsorai istentiszteleten adtak hálát a reformáció emlékévéért a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye hívei és vendégeik. Sűrű sorokban érkeztek szombaton az egyházmegye kis és nagy gyülekezeteinek képviselői a felsőboldogfalvi református műemlék templom körül kialakított Reformációi emlékparkba. Nyitányként elhangzott a 90. Zsoltár majd Reményik Sándor Csendes csodák című versét szavalta el Lajos Ágnes. Munka, melléállás Eddig ha elmentek is az átutazók a műemlék templom mellett, most munkával, melléállással új megvilágításba került, és megállásra késztet – összegezte Moldovan Radu helyi református lelkipásztor. A közösségi térbe érkezőt a nagy tettekről való elmélkedésre hívják a pannókon összefoglaltak, és végigkísérik a reformáció európai, magyar és erdélyi évszázadain. Ugyanakkor bepillanthatunk általuk a reformátorok és az erdélyi református fejedelmek életútjába. A szövegek létrehozásában közreműködött Bekő Anna, Benedek Tünde, Capcalo Dániel, László László, Fehér János, Sógor Géza, Magyari Hunor és Magyari Tünde – hangzott el az avatón. A munka nem ért véget, a gyepesítés tavasszal folytatódik, és két újabb szobor elhelyezését is tervezik. Az emlékpark feladatot is jelent: továbbvinni a reformációi örökséget. Reformációi mérföldkövek Dr. Bekő István Márton székelyudvarhelyi lelkipásztor címszavakba és lelkesítő gondolatokba foglalta mindazt, amire rátekintettek és amiért az 500. jubileumi évben hálát adtak: a világot megváltoztató reformációért. Kiinduló dátuma 1517. október 31-e volt, helyszíne a németországi Wittenberg, személye Luther Márton, irata a 95 tétel. „A reformációt Isten Lelke továbbvitte. Ezért aki Luthert mond, Kálvint, Zwinglit és Bullingert is mondania kell. Aki Wittenberget emlegeti, nem feledheti Genfet és Zürichet. A reformáció megváltoztatta a magyarságot. Történelmet és jövőt formáló tényező lett a bibliás és zsoltáros hit – mondta Bekő István Márton. Történelem, nyelv, hit, kultúra, felemelkedés, jelen és jövendő, mindezek együtt benne vannak a reformációban. Az esemény és annak hatása összetartozik: megújította a 16. századi egyház hitbeli és teológiai életét, és évszázadokra meghatározta azt. Isten igazságosságának gondolata hozzájárult a felszabadulás, a megbocsátás és a kegyelem átéléséhez, amely teljes mértékű hitbeli-lelki változást eredményezett. A reformáció eredményezte az egyén Isten színe előtti személyes felelősségvállalását. Az egyetemes papság elve kihatott a kegyességre, az oktatásra, a politikára, a családra és az egyén életének változására. A Biblia kiemelt helyre került. Már nem pusztán forrása a kegyes életnek, hanem egyben mérőzsinór az egyház és hívő számára, hogy hite és cselekvése megfelel-e küldetésének.” A bibliafordítások által a reformáció alapvetően hozzájárult a nyelv alakulásához, ezért nyelvesemény is. Továbbvinni Teljesen új, bibliai alapú egyházszervezet jött létre. Az iskolák alapítása is elválaszthatatlan a reformációtól. A reformáció mentén államszövetségek alakultak, amelyek egymás segítségére siettek veszedelmek és háborúk esetén. Hathatós politizálást és választ eredményezett az Oszmán Birodalom terjeszkedése idején. A református hit megtartó erőnek bizonyult a megszállások ideje alatt. „Magyarság és erdélyi lét tekintetében bátran állítjuk, hogy a reformáció egyházai mindenkor a nép megmaradásának szolgálatában álltak. Mit kezdünk ezzel az örökséggel ma? Amiképpen az egykoron megreformált keresztyén hit választ adott az emberek kérdésére és bibliai megoldást nyújtott égető problémáikra, azonképpen ma is. (…) Hűek maradunk a Krisztusban megjelent örömhírhez, a bibliai alapokhoz, és folyamatosan meg akarunk maradni és megújulni azon az örökségen, amelyet elődeink nekünk hátrahagytak. Alázatosan kérünk Istentől további kegyelmi időt és jövendőt e népnek. Mert tudjuk, hogy ma is igaz az apostol vallomása, amely Bethlen Gábor hagyatéka s egyházunk jelmondata: ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? Szoboravatás A visszaemlékezés után Farkas Balázs szavalt, majd Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke összefoglalta a jubileumi év lelki és hitéleti megvalósításait. Együttléteinkben erő van – nyomatékosította. A múlt és jövő határmezsgyéjén a park- és szoboravató áldásban kérte, tegyünk tanúságot a szüntelenül Istent kereső lelkületről. Majd az egyházkerület és az egyházmegye főgondnoka leleplezte Bocskai István szobrát, Zavaczki Walter Levente székelyudvarhelyi művész alkotását. Zilinszki Nóra éneklése után köszöntőbeszédek hangzottak el. Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága Erdélyi Osztályának vezetője a kilencszáz éves templom udvarának csendjében a reformáció öt tétele alapján az önmagunkra találást emelte ki. Nem a bezárkózás, hanem a jelenlét és a közösség felemelését jelentő cselekedetek teszik múlhatatlanná azt, amit elődeink megteremtettek. Köszöntőbeszédet mondott továbbá Dézsi Zoltán egyházkerületi főgondnok, Sándor József polgármester, Verestóy Attila szenátor, Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, Kőrösi Viktor Dávid, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja és Borbély István, Felsőboldogfalva község alpolgármestere. Örömlakoma A Református Diákotthontól az egyházmegye új zászlaja alatt vonult a sokaság a székelyudvarhelyi belvárosi református templomba. Az úrvacsoraosztásos istentiszteleten közreműködött a Fundamentum zenekar és a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium kórusa. Kató Béla püspök Ámosz prófétától választotta a reformáció alapigéjeként ismert isteni ígéretet: „felemelem Dávid leomlott sátorát, és kijavítom repedezéseit, és felemelem omladékait, és megépítem azt, mint volt hajdanán”. Eme sátor tartóoszlopa számunkra Krisztus – további építkezéseinknek erős és végleges megoldása. Az igeközpontú templomból kell kiáramolnia a hitvalló életnek a gyülekezetre, a családokra, a fiatalokra és mindenik közösségünkre, munkánkra. Szembe kell néznünk ugyanakkor a repedésekkel, betömnünk azokat, és az omlásokat Isten kőműveseiként kell újraraknunk. Erőt adó, fészekmelegű közösség tudja magához emelni a didergőt. Azért imádkozott, hogy új erőre kapjunk, adjuk át örökségünket, tudjunk közösen cselekedni az 501. évben is. Úrvacsorai beszédében Pitó Zsolt bögözi lelkipásztor az örömlakomáról mint hálaadási alkalomról szólt. Azért, amit Isten tett ötszáz évvel ezelőtt, és hogy a jubileumon ennyien együtt emlékezhettek rá. Az öröm gyökere pedig, amit Isten mond és mutat az Úrasztalánál. Igaz életet ad. Amit tovább kell adnunk a családban és közösségeinkben, mert ott van a jövő, ahol Krisztus van. Az istentisztelet után László Judit karnagy bemutatta a jubileumra készült lemezt, amelynek dalanyagát az új énekeskönyv alapján a gyülekezetek dalosainak közreműködésével a nyáron rögzítettek a székelyszenterzsébeti református templomban. A szeretetvendégség előtt mindent részvevőt megajándékoztak az egyházmegye templomait madártávlatból bemutató leporellóval, amely tartalmazza a református lét legfontosabb tudnivalóit is. Molnár Melinda / Székelyhon.ro 2017. október 30.Bensőséges ünnepség a dezsőházi temetőbenFelszentelték az I. világháborús hősök felújított emlékművét A dezsőházi temetőben álló, az I. világháborúban elesett helybeli hősök tiszteletére emelt emlékművet a Pro Move Arad Egyesület újította fel Kocsis Rudolf aradi szobrászművész, restaurátor szakvéleménye alapján és irányításával. A magyar kormány támogatásával, a Bethlen Gábor Alapnak Az első világháború történelmi emlékeit őrző emlékművek rendbetételének, felújításának, helyreállításának támogatása című pályázat jóvoltából. Tegnap, vasárnap 10 órától a dezsőházi temető központi keresztjénél, a falu nagy számú hazalátogatott szülöttének a részvételével megtartott mindenszentek-napi liturgián ft. Petar Stojanovics seléndi plébános a hit, az Isten szeretetében megvalósuló egységnek a fontosságáról beszélt, Mert jaj annak a népnek, egyháznak vagy családnak, mondta, amelynek a tagjai nem egységesek. A mindenszentek-napi litániában kérjük arra az Urat, hogy segítsen megtartanunk a hitünket, a nemzetünket és a családunkat egyaránt. A halála előtt mindenki megérzi, hogy van lelke, nélküle nem lett volna érdemes élni e világban. A hit adja nekünk a reményt, hogy Isten velünk van és megfizet minden jóért, amit életünkben tettünk. Manapság ugyanis anyagilag nem vagyunk olyan szegények, mint a két világháború után voltak az elődeink. Manapság anyagiakban gazdagabbak, lelkiekben azonban sokkal szegényebbek vagyunk náluk, hiszen ők segítették egymást, mi viszont azt keressük, hogyan árthatunk egymásnak. Amikor én idekerültem, horvát létemre minden tőlem telhetőt megtettem a szegény magyar híveimért, mert azt vallom: aki magyar, az legyen magyar, aki katolikus, az legyen igaz katolikus. Most éppen azokra emlékezünk, akik életüket áldozták a hitükért és a nemzetükért. Krisztusban meghalt testvéreinknek az Úr adjon örök nyugodalmat! A dezsőházi asszonyok kórusa vezette a közös éneket, a tagok felolvastak az evangéliumból. Az együtt elmondott könyörgést követően románul is imádkoztak, majd a plébános megszentelte a temetőt és a híveket. Ezt követően Pataky Lehel Zsolt, az emlékmű felújítását felvállaló Pro Move Arad Egyesület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd a Magyarország Kormánya által meghirdetett, az országhatárokon kívül található I. világháborús emlékművek felújítását célzó pályázatról beszélt. Az Egyesület sikerrel pályázta meg a dezsőházi emlékmű felújítását, amelyet a helybeliek eddig is ápoltak, de Kocsis Rudolf szobrászművész irányításával azt sikerült felújítani. Nem véletlenül írták ki a pályázatot, hiszen az I. világháború centenáriumán tudatosítani kell mindenkiben: a nemzet hatalmas területi veszteségei mellett az óriási emberi áldozatokról sem feledkezhet meg, hiszen nagyon sok hőse idegen földben, talán jeltelen sírban nyugszik, ezért a szülőhelyeiken kell emlékműveket állítani számukra. Azok erősítik az identitástudatot, és jövőbe mutatnak. A továbbiakban Faragó Péter parlamenti képviselő, RMDSZ megyei elnök szólt a tömeghez. Jóleső érzéssel nyugtázta, hogy egy ilyen kis létszámú magyar közösségnek, mint a dezsőházinak az elődei ilyen szép emlékművet állítottak a hőseiknek. Ilyenkor, mindenszentek táján a legtöbben kilátogatunk a temetőbe elhunyt szeretteiknek a sírjaihoz, Dezsőházán azonban egy közösség emlékezik a száz évvel ezelőtt Európa-szerte elhunyt hőseire, akik egy olyan harcban haltak meg, ami nem a mi népünknek volt a háborúja. Az ország azonban mégis belekeveredett, és népünk négy év alatt több mint 600 ezer magyar fiatalt veszített. Európa számos frontján haltak meg, talál jeltelen sírokban alusszák örök álmukat. Nemzedékünknek kötelessége emlékezni rájuk. A közös emlékezés megtartó erejében bízva azt kívánta, hogy utódaink a következő 100 évben is emlékezzenek a hazáért elhunyt hőseinkre. Ezen a vidéken is legyenek, akik továbbviszik az ezeréves magyar identitást – zárta beszédét Faragó Péter parlamenti képviselő. Koszorúzás Ezt követően Pataky Lehel felolvasta a tetején kereszttel ékesített obeliszk feliratát: „Hőseink emlékére 1914–1918.” Alatta 28 dezsőházi hősi halált halt honvéd nevével, illetve egy 1942-ben az emlékműre szerelt márványtáblán az II. világháborúban elhunyt 6, ugyancsak dezsőházi fiatalember nevével. Alul, egy újabb kicsiny táblán olvasható a felújító Egyesület, a Magyar Kormány, illetve a Bethlen Gábor Alap neve. A plébános a hívekkel közösen elmondott ima után megszentelte az emlékművet, majd Pataky Lehel Zsolt a felújító Egyesület, Faragó Péter parlamenti képviselő és Szabó Mihály aradi tanácsos az RMDSZ nevében koszorúzta azt meg, de a jelen lévő dezsőháziak is elhelyezték rá az emlékezés és a kegyelet virágait. Balta János / Nyugati Jelen (Arad) 2017. október 30.Székely hazaAz anyaszék fővárosa Érdemes az anyaszék központjának szerepét viselő Székelyudvarhely igazgatási szerveire is vetni egy pillantást. A háromkötetes Székelyföld történetében az áll, hogy noha a pápai tizedjegyzékekben említik először, az Árpád-korban még domonkos kolostor is működhetett területén, ezt az 1400-as évek végén Báthori István vajda falakkal keríttette be, és vártartományt is szervezett volna köré, ami nagy felzúdulást keltett a székelyek körében. Itt tartották a székely nemzeti gyűlések jó részét, első említésük 1357-ből való. 1507-ben határozták el, hogy itt állítják fel a 17 főből álló székely főtörvényszéket, amely minden rendű-rangú székely fölött ítélkezhet. A bírákat helyiekből kell kiválasztani. Eme igazgatási szervek jelenléte fonák módon visszavetette, fékezte a mezőváros fejlődését, a kolostor köré épült Székelytámadt vár – ezt az 1562-es felkelés leverése után húzták fel – és várkapitányság nyomasztó erőfölényben volt a városi lakossággal szemben. A vár lovas szolgálatot, fuvarozást követelt meg a lakosságtól, még a kocsmáltatás jogát is kisajátította időnként. Izabella királyné rendelkezett 1588-ban úgy, hogy bizonyos mezővárosi kiváltságait megvédte vagy visszaállította, így mentesítette a királybírák joghatásága alól. János Zsigmond egy rendeletéből is az derül ki, hogy már szabad királyi mezővárosnak tekintette Udvarhelyt. 1590-ben a városi tanács főbíróból, 19 esküdtből és jegyzőként dolgozó diákból állt, ez a testület időnként szenátusnak nevezte magát. A bírói ítélet ellen ehhez lehetett fellebbezni, a továbbiakban pedig az udvarhelyi várkapitányhoz és a királybíróhoz. A céhek az 1500-as évek közepén tűnnek fel a városban, érdekes, hogy céhszabályzatukat egy-egy szász városban, például Nagyszebenben keltezték. Bethlen Gábor egy 1628-as, udvarhelyieknek írott levelében a következő mesterségek szerepelnek: kalmárok, kerekesek, kötélverők, szíjgyártók, lakatosok és mészárosok, vargák, tímárok, asztalosok, szabók, szűrtakácsok, posztócsinálók, szűcsök, rézművesek, ónművesek, fazekasok, takácsok… Ez testvérek között is szép számra rúg! B. Kovács András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. október 31.A Marosvásárhelyi Magyar Baptista Gyülekezet500 éves a reformáció Kik a baptisták, és mi közük van a reformációhoz? Erre a kérdésre többször az volt a válaszom, hogy ugyanolyanok, mint a reformátusok a mi hitvallásunkban. A különbség két területen kiemelkedő: a keresztség gyakorlásában és az egyház vezetése, szervezése tekintetében. A „baptista” megnevezés a görög „baptizó” szóból származik, amely „alámerülést” jelent. Nem mi választottuk magunknak, azért ragadt ránk, mert az első keresztyén gyakorlathoz hűen végezzük a hitvalló felnőttkeresztséget a víz alá merítés által. Hisszük az apostoli hitvallást, mi is örömmel gondolunk a reformáció által létrehozott szellemi ébredésre, és örömmel valljuk magunkénak annak szellemi örökségét. Sola scriptura, vagyis egyedül a Biblia bír isteni tekintéllyel, ezért a Szentírás hitünk és életgyakorlatunk legfelsőbb mércéje. Sola fide, azaz egyedül hitből és hit által van az üdvösség, nem cselekedetekből. A hitből kapott megigazulás gyümölcsei a jócselekedetek, és nem a megigazulás megszerzői. Sola gratia, jelentése egyedül, kizárólag kegyelemből van üdvösségünk. Bűnös emberként nincsen bennünk semmi, ami Isten kegyelmét kiérdemelné, vagy hogy jóindulatát felénk fordítaná. Solus Christus, vagyis egyedül, kizárólag Krisztus a mi közbenjárónk. Ő egyetlen áldozatával kiengesztelte az Isten jogos haragját, és ő lett az egyetlen út az Atyához. Soli Deo gloria, azaz egyedül Istené a dicsőség, mert mindent ő végzett el üdvösségünkért. Az örökkévaló Fiát adta értünk, a hitet is Ő adja, igéje által, mely Szentlelke meggyőző munkájaképpen jut a szívünkbe, és továbbra is a Szentlelke vezet el a Krisztushoz való hasonlóságra. Szeretnénk a „Semper reformanda” szüntelen reformációt is gyakorolni: ha észrevesszük, hogy tanításunkban vagy jellemünkben eltérünk az Úr Jézus Krisztusétól, akkor azonnal visszatérjünk. Nem gondoljuk, hogy mi lennénk az egyedül üdvözítő egyház, hanem elfogadjuk, hogy Istennek gyülekezete nem korlátozható külső egyházi keretekre. Azonban mi, baptisták, igyekszünk szorosan ragaszkodni a Szentírásban kijelentett igazságokhoz hitünkben, gyakorlati életünkben. Gyökereink – rövid történelmi áttekintés A reformáció harmadik és legradikálisabb ágaként emlegetett anabaptista mozgalomból származtatjuk eredetünket. Az anabaptista jelentése: újrakeresztelő. Azért nevezték így őket, mert a gyerekkeresztséget érvénytelennek tartották, a felnőtteket újrakaresztelték a Krisztusba vetett hitük alapján. Először gúnynévként alkalmazták az anabaptista nevet, azután nemzetközileg elfogadott szakkifejezés lett a teológia és történettudományi irodalomban. Különösen érdekes, hogy több helyen anabaptista csoportok jöttek létre majdnem egy időben, egymástól függetlenül Európában. Ez úgy történt, hogy a Szentírást olvasva többen rájöttek arra, hogy a bemerítés kérdésében, az egyház-állam kapcsolatát tekintve, valamint az egyházi hierarchikus vezetést illetően a reformátorok nem jutottak elég messzire. Voltak szélsőséges vonalai is az anabaptizmusnak. A reformáció főbb ágai, mind a lutheri, mind a kálvini vonal az anabaptisták egyházszervezetét több dologban példaértékűnek tartották, mégis üldöznivaló tévtanítóknak vélték. Úgyhogy mind a katolikus, mind a reformátori egyházak, mind a hatóságok egész Európa-szerte üldözték őket. Egyedül Bethlen Gábor erdélyi fejedelem biztosított számukra letelepedési lehetőséget, vallásszabadságot és adómentességet az 1622-es kolozsvári országgyűlésen. Majd 1625. augusztus 25-én a Bethlen Gábor által kiadott kiváltságlevéllel a Morvaországból érkező habán kézművesek (hutteriták) Alvinc környékén telepedtek le. Közöttük voltak jeles orvosok, tanítók. Az anabaptisták munkássága nagyban elősegítette Erdély iparának és kereskedelmének felvirágoztatását. A mai baptisták és az akkori anabaptisták közötti történelmi folytonosság megszakadt, és még teológiai vonatkozásban sem teljesen azonos. Szellemi őseinknek tartjuk őket, mert teológiai, etikai és egyházszervezeti párhuzamok találhatók a mai baptisták és az akkori anabaptisták között. A tényleges, ún. modern kori baptisták 1609-ben jelentek meg Hollandiában, amikor Amsterdamban az első baptista gyülekezet megalakult. Úgy történt, hogy a királyi önkényuralom elől Hollandiába menekülni kényszerülő puritánok között többen felismerték a bemerítés fontosságát egy menonita gyülekezet hatására (Menno Simons reformációkori anabaptista vezető után hátramaradt gyülekezet), és bemerítkeztek. Így közel 40 taggal alakult az első baptista gyülekezet. Vezetőik John Smith és Thomas Helwys voltak. Mivel a politikai helyzet enyhült, Thomas Helwys 1612-ben hazautazott Angliába, és ott is alakítottak baptista gyülekezeteket. Majd az újra feltámadt üldözés következményeként 1639-ben eljutott e felekezet Amerikába is, ahol több baptista gyülekezet jött létre. Európában 200 évvel később terjedt el a németországi Johann Gerhard Oncken (1800-1884) által, akinek egész Európára kiterjedt látása volt, és tőle maradt fenn az a híres mondat, hogy „minden baptista egy misszionárius”. Németországból Magyarországon keresztül Erdélybe is eljutott a baptista hit a XIX. sz. második felében. Az úttörő munkások között érdemes megemlíteni Rottmayer Jánost, aki 1866-ban Kolozsvárra költözött, és a skót misszió megbízott bibliaterjesztőjeként több társával együtt sokfelé eljuttatták az evangéliumot. Ennek eredményeképpen megtért Kornya Mihály (1844-1917) Nagyszalontán. Ő volt az erdélyi baptista misszió legkiemelkedőbb alakja, aki munkatársaival együtt több mint 11.000 embert merített be, és ennek következményeképpen 1875-1920 között 220 gyülekezet is alakult. Ugyanakkor sok lelkipásztort és missziómunkást is szolgálatba állítottak. Mindezt elérték annak ellenére, hogy a baptista úttörők munkáját általános ellenszenv, üldözés és sokféle akadály nehezítette. Napjainkban a baptisták a legnagyobb protestáns gyökerű vallásfelekezet a világon. Gyülekezetei több mint 220 államban és országban vannak jelen, és körülbelül 120 millió tagja van. Romániában ma több mint 1700 gyülekezet létezik 150.000 taggal és hozzátartozóval. Országunkban a gyülekezetek a Baptista Gyülekezetek Uniójába szerveződnek, amely 1920-ban jött létre, székhelye Bukarestben van. A Romániai Magyar Keresztyén Baptista Gyülekezetek Szövetsége, mely magában foglalja a magyar baptista gyülekezeteket, országunkban része a Román Baptista Gyülekezetek Uniójának. Székhelye Nagyváradon található. A baptisták már a kezdetektől harcoltak az egyén lelkiismereti és vallásszabadságáért. John Locke angol filozófus így nyilatkozott: „A baptisták hirdették elsőként a világon a teljes, hiteles, igazságos, egyenlő és pártatlan vallásszabadság lehetőségét”. Ugyanakkor a modern keresztény misszió indítványozói is, amit William Carey (1761–1834) misszionárius neve fémjelez, akit a modern missziómozgalom atyjaként tartanak számon. Gyülekezetünk története Marosvásárhelyre a baptista misszió 1914-ben jutott el azáltal, hogy egy házat bérelve erre a célra, rendszeres alkalmakat kezdtek tartani. Székelyföldön már jóval korábban megjelentek baptista közösségek. A Brassó és Maros megye közti nagy területet Lőrik István prédikátor látogatta, a már meglévő 63 misszióállomást. 1924-ben merítkeztek be az első marosvásárhelyi baptisták, összesen kilencen. Bihar megyéből való V. Nagy Lajos munkálkodott 1924–1928 között, őt 1928-tól 1933-ig Lacikó Péter váltotta fel, aki itt kezdte frissen a szolgálatát. A harmincas évek elején bekövetkezett pénzügyi válság miatt a hívek mind elköltöztek. Majd 1938-ban újraalakult a gyülekezet – egészen 1940-ig – a Szántó utcában, 1940–1950 között pedig a Bolyai téren, egy házban tartotta összejöveteleit. Imaházként szolgált 32 éven át (1950–1982) az Eminescu u. 32. sz. alatti ház. A körülmények több okból sem voltak megfelelőek az egyre növekvő gyülekezetnek, amelyet már dr. Vass Gergely pásztorolt 1949–1990 között. Ennélfogva a gyülekezet elhatározta, hogy imaházat (templomot) épít már 1956-ban, ennek érdekében imádkozni és gyűjteni kezdtek. Együtt a román testvérekkel A hatvanas évek második felétől a városba költöző román baptisták is egyre többen csatlakoztak gyülekezetünkhöz. Az volt a gyakorlat, hogy az istentisztelet nagy része magyarul folyt, de volt igei üzenet románul is, és imádságok, énekek mindkét nyelven. Szép bizonysága volt annak, hogy Krisztusban „Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban”. (Gal 3,28.) Gyakorlati okokból azonban nem volt ideális helyzet. Hogy mindkét csoport a saját anyanyelvén tarthassa az istentiszteleteket, megegyeztek, hogy külön gyűlnek. Aztán 1979 júniusától sikerült a román testvéreknek is a Szabadság utca 12. sz. alatt imaházat kialakítani. Ebből lett aztán a Szabadság utcai baptista gyülekezet. Még azután alakult egy román baptista gyülekezet a Parângului utca 4A sz. alatt. Gyülekezetünkből más csoportok is váltak ki a 90-es évek elején és végén. De Isten kegyelméből és segítségével mindig újra megerősödött, és fenn tudott maradni. Gyülekezetünk lelkipásztorai voltak: 1990–1999 Vass András, 1999-ben rövid ideig Mike Béla, 1999–2008 között dr. Borzási István, a jelenlegi lelkipásztor 2004-től szolgál. Az építkezés csodája Először azt tartjuk isteni közbeavatkozásnak, hogy az egyházellenes kommunista rendszerben imaházépítési engedélyt kapott a gyülekezet, ami akkor nagyon ritka volt. A második csoda a gyülekezet felépítése esetében tanúsított összefogás volt. A gyülekezet viselte az építkezés terhét. A szakemberek és minden munkaképes férfi és nő a munkahelyi programjuktól függően délelőtt vagy délután ide érkeztek a munkahelyről, és innen indultak munkába, itt is étkeztek. Itt töltötték szabadságukat a munkával. Továbbá más baptista testvérek és a lelkipásztorok sokat segítették fizikai munkával is az építkezést. A Tudor Vladimirescu utcában már korábban megvett két telekre 1981-ben kezdtek el építkezni. 1982 végén már a lelkipásztori lakás földszintjén kialakított imateremben tudtak gyűlni. 1984-ben fogtak neki az imaház építésének. Azalatt, amíg nem voltak megfelelő körülmények, sokszor tapasztalta gyülekezetünk a testvéri összefogást más egyházakkal is, amiért hálásak vagyunk Istennek. Többször tartottak menyegzőt a református templomban, ugyanakkor bemerítéseket az adventista imaházban. Végül a példaértékű összefogás eredményeképpen 1989 októberében megnyitották az imaházat. Jelen voltak egyházi képviselők majdnem minden felekezetből. (Meg lehet tekinteni a youtube-on A marosvásárhelyi magyar baptista imaház megnyitója címmel, két részből áll.) A jelen Gyülekezetünk 100 baptistát tart számon, amiből 60 rendes úrvacsorázó tagunk van. A számok közötti különbség magyarázata az, hogy nálunk a gyerekek nem válnak automatikusan taggá, hanem csak ha már érett döntést hoztak Jézus Krisztus mellett, és a bemerítkezésben is vállalták az Úr Jézus követését. Az egyházfegyelmet is komolyan vesszük, amit Kálvin János az élő egyház ismérvei közé sorolt. Tehát, ha valamelyik tag bűnben él, és nem hajlandó megtérni belőle, felfüggesztődik a tagsága addig, amíg lelkileg helyreáll. Az ilyeneket hozzátartozóként tartjuk számon. Ezeken kívül még járnak hozzánk más felekezetű családtagok, barátkozók, illetve baptista diákok, akik éppen itt tanulnak. Valójában jóval több emberrel foglalkozunk, mint amennyit a fentebb említett számok mutatnak. Az igazi hívő ember szereti az igét, és rendszeresen kíván táplálkozni belőle, ugyanakkor szereti a testvéreit is. Ezért alkalmainkon általában aki csak ott tud lenni, ott van. Egy-egy vasárnapi istentiszteleten a jelenlévők száma 50-70 között van. Imaházunk a Tudor Vladimirescu u. 50. szám alatt, a Mureş Mall mögött, a Poklos-patak partján található. Rendszeres összejöveteleink vannak vasárnap de. 10-től, du. 5-től. Bibliaóra szerdán 19 órától. Ezenkívül még imaalkalmaink vannak több csoportban, ifjúsági alkalmak hetente, vasárnapi iskola gyerekeknek a délelőtti istentisztelettel párhuzamosan. Havonta van mosolyklub 3-11 éves gyerekeknek, és fiatal házasoknak alkalom. Ezekre szívesen várunk mindenkit. Szoktak is jönni alkalmainkra nem csak baptisták. Nyaranta több tábort is szervezünk gyerekeknek és fiataloknak egyaránt. Célunk mindezzel, hogy az Úr Jézus parancsát teljesítsük: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek” (Máté ev. 28,19-20a). Ez megvalósul az ige hirdetése és személyes bizonyságtételünk által. Vágyunk, hogy az Úr Jézus Krisztust ismertessük meg minél több emberrel, hogy megtérjenek és örök életet nyerjenek. Hiszen nem elég a vallásosság. Személyes, élő kapcsolatra van szükség, ami a hit és megtérés által jön létre. A marosvásárhelyi gyülekezethez tartoznak kisebb közösségek, imaházak, és a helyi lelkipásztor látogatja őket: Radnóton, Héderfáján, Fintaházán. Ezeken kívül a megyében még vannak baptista gyülekezetek, leánygyülekezetek és misszióállomások a következő helységekben: Erdőszentgyörgy, Havadtő, Kelementelke, Gyulakuta, Székelyvaja, Havad, Makfalva, Szováta, Kibéd, Nyárádmagyarós, Nyárádszereda, Szászrégen, Kisfülpös, Gernyeszeg, Körtvélyfája, Abafája, Marossárpatak. Ezeken a helyeken van rendszeres összejövetel, legtöbb helyen imaház is. Kelemen J. Sándor lelkipásztor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. október 31.Dicsőszentmárton és környékeBarangoló – Maros megyei turisztikai ajánló A megye délkeleti sarkába kalauzoljuk el olvasóinkat. Dicsőszentmárton a Kis-Küküllő régió „fővárosa”. Régi kereskedőváros volt, ahol évszázadokkal ezelőtt valószínűleg a kézműves és gazdálkodó szászok, a bortermelő magyarok (székelyek) és a pásztorkodó románok árui cseréltek gazdát, s a kereskedelmet a XIX. században betelepült zsidók tartották a kezükben. A város fejlődését a ma már csődbe jutott két vegyipari kombinátjának köszönhette, ahol gyakorlatilag a város lakosságának több mint fele dolgozott, vagy valamiképpen érintett volt. A kombinát bezárása után a város nehezen talált magára, egykori dicsőségét csak a főtéri nagy épületek őrzik, amelyek közül a jelentősebbek történetét leírtuk. Küküllőkirályfalva az egyik legismertebb borfajtához, a királyleánykához kötődik, mert úgy tartja a fáma, hogy ezen a vidéken terem meg az a szőlő, amelyből itt tudják a legjobb bort készíteni. Akinek több ideje van barangolni a környéken, annak érdemes átruccanni Herepére is. Olyan az a falu, mintha legalább 200 évet utaznánk vissza az időben. S bár Küküllővár nem tartozik a megyéhez, érdemes megállni előtte, hiszen az Erdély múltjához kötődő egyik legjelentősebb történelmi épület. Dicsőszentmárton A Kis-Küküllő mente központi települése az egykori Kis-Küküllő vármegye székhelye volt. Nevét a „Dicsőséges Szent Márton” tiszteletére emelt templomáról kapta. Dicsőszentmárton turisztikai látványosságai közé tartozik XIII. századi, gótikus stílusú unitárius temploma, a helység egyetlen középkori műemléke, amelyet 1599-ben felújítottak. Megmaradt egy 1636-ban készített aranyozott ezüstpohár és egy ezüsttál 1678-ból, valamint az 1678-ban öntött harang. Ugyancsak a főtéren áll a görögkatolikus, a református, a római katolikus és az evangélikus templom. A Pekry-kastély 1590-ben dicsőszentmártoni birtokot adományoz Báthory Zsigmond fejedelem Pekri Lajosnak. A család két, dicsői és magyarózdi ága 1700-ban birtokokat cserélt, ettől kezdve a dicsői kastély a nemesi ág tulajdonába került, és maradt is 250 éven át. Legjelentősebb tulajdonosa Pekri Sándor (1855-1928) volt, aki többek között a dicsőszentmártoni római katolikus egyház gondnoka, a Takarékpénztár igazgatója, az Olvasó- és Társaskör elnöke, a Tűzoltóegylet megalapítója, valamint a Kis-Küküllő vármegyei Országos Magyar Párt elnöke volt. A kastély földszintes épület, amelynek főhomlokzata középtengelyében egy, a hatalmas tető alatt valósággal roskadozó tetőt emeltek. A négy toszkán féloszloppal díszített árkádos bejárathoz egyszerű lépcsősor vezet. A félköríves záródású ajtónyílás kétoldalán nagyméretű, ugyancsak félköríves ablakok nyílnak, alattuk bábos mellvéd húzódik. A portikusz főpárkánya fölé attikafal készült, egykor itt lehetett elhelyezve a család címere. A portikusz aránytalanul nagy, barokkos tetőzetet kapott. A nyugati oldalon az épület tömbjéből kétemeletes saroktorony emelkedik ki. A hatszögű tornyok minden második oldalán egyenes záródású, dísztelen ablakokat alakítottak ki. Mindkét torony a portikusz tetőzetével harmonizáló, barokkos sisakot kapott. Az államosítás után a kastélyban vendéglő nyílt, ma is az működik benne. Béldi-ház A kúria a XIX. század második felében épült Béldi Gergely gróf lakásaként. Az államosítás után a helyi katonai bizottság székhelye lett, majd 1968-tól a Városi Múzeum működik benne. A zsinagóga Bár egykor a főtér képéhez tartozott, elejébe tömbházakat építettek, így a Pekry-kastéllyal szembeni tömbház alatti bejárón kell átmenni a zsinagógához, amely a XIX. század végén és a XX. század elején épült mór stílusban. Felirata szerint száz évig, 1902 és 2002 között a zsidó hitközség rendeltetése szerint használta, azóta a Kis-Küküllő Alapítvány béreli az épületet, és kulturális rendezvényeknek adnak helyet benne, Magyar Házként működik. A zsidók száma megfogyatkozott a városban, bár az 1930-as években több mint 500 zsidó személyt tartottak számon, mára tíznél is kevesebben vannak. Ligeti György szülőháza Dicsőszentmártonban született 1923. május 28-án Ligeti György világhírű zeneszerző (2006. június 12-én, 82 éves korában Bécsben hunyt el), akinek a szülőházán 2016-ban emléktáblát avattak. Ligeti György a kortárs komolyzene egyik legjelentősebb személyisége, a zenei Nobel-díjként is emlegetett Polar Music Prize kitüntetettje, a város post mortem díszpolgára. Ligeti György olyan művekkel lett világhírű, mint az Atmosfere, Lux Aeterna, Volumina, Requiem, Lontano, Ramification, String Quartet no. 2 vagy a Le grand macabre. Számos zeneművét filmekben is felhasználták, többek között a 2001: Űrodüsszeia, a Ragyogás, a Viharsziget című filmekben csendülnek fel a számos díjjal kitüntetett zeneszerző alkotásai. Ligeti György a kolozsvári konzervatóriumban, majd a budapesti zeneakadémián tanult, utána népzenekutatással foglalkozott. Romániában több száz erdélyi magyar népdalt gyűjtött. 1950-től a budapesti zeneművészeti főiskolán tanított. Az 1956-os forradalom leverése után menekülni kényszerült, a kölni rádió külső munkatársa lett. 1959-ben Bécsben telepedett le. Állandó résztvevője volt a darmstadti nyári mesterkurzusoknak, vendégtanárként oktatott a stockholmi zeneművészeti főiskolán. Tanított Berlinben és a kaliforniai Stanford Egyetemen is. 1973-ban Hamburgban telepedett le, ahol a helyi zeneművészeti főiskolán zeneszerzéstanári állást vállalt. Ádámos – Küküllődombó, Sövényfalva, Küküllővár, Magyarherepe, Szásznagyvesszős, Kincses A XV. században említik először, ekkor még Adamus néven. Az unitárius műemlék templom 1518-ban épült, festett kazettás mennyezetét 1526-ban készítették. 1618 és 1695 között tíz zsinat színhelye volt. 1659. március 30-án az unitárius papság itt tett hűségesküt Barcsay Ákos fejedelemnek. 1663. október 21-én itt választották püspökké Koncz Boldizsárt. A templom több tárgyát, például szentszékét és mennyezetfestményeit – a Magyar Nemzeti Múzeum Régiségtára felvásárolta. Első ortodox temploma 1692-ben épült. Magyarkirályfalva Magyarkirályfalváról az első hivatalos dokumentumok 1332-ből maradtak fenn, ekkor a pápai tizedjegyzék királyi birtokként jegyezte fel, Villa Regis néven. 1412-ben a Szentléleki, Dicsőszentmártoni Sándor, Keszi és Tarnóczi Székely családoké, később pedig a Somkeréki Erdélyi, Gerendi, Bánffy és Szapolyai családok birtoka volt. 1492-ben Keszi Székely László Kyralfalwa birtokbeli részét elcserélte. 1502-ben Kyralfalwa egész birtoka Kizdi Jánosé, 1517-ben pedig Somkeréki Erdélyi Márton volt itt a birtokos. 1546-ban Tarnóczi Sebestyén testvéri szeretetből Susalit-Horváth Jánosné Romhányi Zsófiának ajándékozta Kyralffalwan azt a jobbágytelket, amelyen Tóháti Antal lakott. 1638-ban Kiralyfalva I. Rákóczi György birtoka volt. Magyarkirályfalva református gyülekezete körülbelül 1568-ban alakult. Az első írásos feljegyzések 1570-beliek a levéltárban. Királyfalván érdemes felkeresni a két régi temetőt. A legrégibb a templom körüli magaslaton fekszik, itt nyugszik Ilyés Géza (1883-1950) történész-lelkipásztor, esperes is, aki ennek a magára hagyott vidéknek elkötelezett írástudója volt. A temetők fejfái, emlékfái néprajzi, faragászati szempontból is érdekesek. Értékes XVI–XVII. századi kegytárgyak találhatók a református egyház birtokában. Küküllővár Nem Maros megyében van ugyan, de aki Dicsőszentmárton környékén jár, keresse fel a Küküllővárat is. A Küküllő mocsaras árterületén fekvő településen épült a Mocsárvár, amely a tatárjáráskor elpusztult. Ennek a várnak az utódját 1321-ben említik először. Mátyás király 1462-ben Pongrácz János erdélyi vajdának adományozta, az ő halála után, 1476-ban hűbérbe adta Ştefan cel Marénak, Moldva fejedelmének. 1507-ben Ştefan fiának, Bogdan vajdának a kezén volt a vár, de a soron következő vajda, Petru Rareş, I. Ferdinánd támogatójaként 1538-ban elvesztette, és az erdélyi országgyűlés határozata alapján 1565-ben lerombolták. 1622-ben Bethlen Gábor fejedelem öccse, iktári Bethlen István építtette a ma álló, négyszögletes, sarkain hengeres saroktornyos kastélyt egy régi udvarház helyére. Több tulajdonos után 1758-ban Bethlen Gábor udvari kancellár vásárolta meg a birtokot a kincstártól. Tőle 1764-ben csere útján testvéréhez, Miklóshoz került, aki lépcsőházat emelt, a külső várfalat lebontatta, kápolnát, lóistállót és egy kaputornyot építtetett (1972-ben leomlott). Ezekre a munkálatokra emlékeztet az épület mögötti emléktábla az 1773-as évszámmal, hátán egy görbe lábú huszárral. 1884-ben a birtok gróf Haller Jenő birtokába került, aki kártyán nyerte el Bethlen Márktól. Az 1944-es harcokban a kastély falai megsérültek. Hasznát vették magtárként, irodaházként, majd a 70-es évektől a Zsidvei pezsgőgyár használta a várkastély tágas pincéit. Az örökösök visszakapták az épületet, és a Zsidvei gyár tulajdonosa megvásárolta a kastélyt, amelyet felújítottak. Sajnos a magyar történelmi és kulturális örökség nem látogatható. Vajda György / Népújság (Marosvásárhely) 2017. október 31.Új sáncokat és bástyákat építünk, mert új keretek között kell megmaradnunkKató Béla református püspökkel egyházról, közösségről, jövőről. Az erdélyi református egyház számára az elkövetkező időszak nagy kihívása, hogy megtalálja az utat az elkerülhetetlen és a megváltoztatható dolgok között, azonosítsa feladatait, megfelelő választ adjon az igényekre és problémákra. A meglévő közösséget össze kell fogni, hálózatba kell szervezni, amelynek pilléreit, csomópontjait képezhetik az egyház által fenntartott, működtetett intézmények. A református hitvallás alapelvei a ma emberének is biztos fogódzókat kínálnak, amelyekre felépítheti életét. Kató Bélával, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökével a Reformáció 500. évfordulója alkalmából egyházról és közösségről, jelenről és jövőképről, feladatokról és lehetőségekről beszélgettünk. – Mi a reformáció ünnepének üzenete, milyen központi gondolat köré szerveződik ez az ünnepség? – A reformáció 500. évfordulója lehetőséget nyújt arra, hogy újra megfogalmazzuk azokat a gondolatokat, amelyek mindig is foglalkoztattak, vagy amelyek szerint éltünk és élünk. A legfontosabb ezek közül, hogy az emberi élet nem az ember akarásától függ, hanem Isten kegyelmétől. Erre vonatkozóan a Rómabeliekhez írt levél 9. részének a 16. verse örökérvényű; az egész ünnepségünket tulajdonképpen erre tudnám felépíteni: „nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem egyedül a könyörülő Istené.” Határmezsgyéhez érkezve és mérleget vonva elmondhatjuk: az elmúlt 500 év alatt – az emberek és a református egyház életében egyaránt – rendkívül sok vágy és akarat fogalmazódott meg, de a törekvések ellenére sem mindig az elvárások szerint alakult és alakul az élet. Kisebbségi sorsunkban különösen tudatában kell lennünk annak, hogy Isten kipótolja mindazt, amit az ember akarása és „futása” ellenére sem tud megtenni. Ezt ígéri, ezt mondja az ige, és el kell fogadnunk, hogy mindaz, ami velünk történik, vagy bármi, ami az 500 év alatt történt, a javunkat szolgálta. Isten nem vonta meg a szeretetét tőlünk, ezáltal bizakodva tekintünk az elkövetkező időszakra; minden úgy fog történni, minden emberi munka és akarat mellett, ahogy Isten akarja. Ez nem azt jelenti, hogy kényelmesen hátradőlhetünk, hogy nincs többé feladatunk. A kiábrándultságot, reménytelenséget lerázva azt mondjuk: igen, mi megtettünk és megteszünk mindent, vannak álmaink, vannak terveink, de Istennél van tulajdonképpen letéve üdvösségünk, és mindaz, ami az emberi élet lényege. – Mit jelent reformátusnak lenni manapság, hogyan tudja egy mai református ember megőrizni a reformáció értékeit, miként tudja továbbadni a következő generációknak? – Nem könnyű ma reformátusnak, egyáltalán hívő keresztyénnek lenni; az egyház maga is egyre inkább kiszorul a közéletből, az élet színtereiről. Látni azt is, hogy kevés ember látogatja az istentiszteleteket; nem járja át a teljes közösséget az ige üzenete, és az egyház által küldött üzenetek nem jutnak el sok emberhez. Ez azt jelenti, hogy ha valaki meg akarja élni a hitét, tudatosítania kell azt is, hogy az nem a tömegek hite és vallása, nem a tömegek mozgalma, hanem egy kisebb közösségé, amelynek a léte és befolyása fontos lehet számára. Látjuk viszont azt is, hogy a keresés a fiatalok körében is megnyilvánul, és nagyon nagy igény van arra, hogy hitelesen képviseljük mindazt, amit a reformáció tanított. – Ha csak a bioetikai vonatkozásait nézzük a mi református egyházunknak, ezek olyan segítséget nyújtó, „útjelző táblák”, amelyek szerint igenis lehet élni; nem tudjuk eleget hangsúlyozni: a mi hitünk immár egy kipróbált hit; Húsz generáció vallotta ezt és élte meg ennek alapján a maga életét. És nem is akárhogyan, hiszen mindaz, ami mögöttünk van, kultúra, gazdaság, társadalmi felépítés, egyaránt ebből gyökerezik. A hit volt az éltető erő, ennek alapján tudott mindennap elindulni az ember, aki alkotni akart, aki gyermeket akart nevelni, aki gazdaságot épített. A törekvés és akarat hit nélkül nem működik. Évszázadok óta minden református ember legalább az első kérdését és feleletét megtanulta a Heidelbergi Káténak; „Mi életedben és halálodban egyetlen vigasztalásod? Az, hogy […] akár élek, akár halok, nem önmagamé, hanem […] Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok. […] mennyei Atyám akarata nélkül egy hajszál sem hullhat le fejemről. […]” Ez egy olyan bizonyságtétel, amelyre a mai ember is tud életet építeni, és minden külső körülmény ellenére érezheti, hogy meg tud maradni. – 500 éve alakítanak át, építenek, restaurálnak templomokat. Milyen hangsúlyt fektetnek ma Erdélyben a templomok építésére, ezek felújítására? – A napokban kapom kézhez a kötetet, amit most adtunk ki, és amelyben ötven, épített örökségünkre jellemző templomot mutatunk be. Jelképesen minden évszázadból tíz templomot választottunk. Az első évszázadnak a templomai nyilván azok, amelyeket a katolikus korból vettünk át, a továbbiak az erdélyi egyházi építészet különböző korszakaiban épültek, és az idén befejezett öt templom is benne van a kötetben. Különböző korokban különböző lehetőségek voltak: a kommunizmus időszakában például alig épült egy-két templom, egy évszázaddal ezelőtt, Szász Domokos püspöksége idején viszont százvalahány istenházát emeltek. Ma már nincs kifejezett terjeszkedés az építkezések tekintetében, hiszen egy zsugorodott létszámú erdélyi református magyar közösségnek nem szükséges újabb és újabb templomokat építeni; ha építünk, azzal a vándorlás, elvándorlás, letelepedés révén kialakult új helyzetekre adunk választ. Új templomokat kell kialakítani például a nagyvárosok perifériáján kialakult új negyedekben, ahova még költöznek fiatalok, tehát ahol van jövendő. Ők ugyan szórványban élnek azon a területen, de a templom válik a gyűjtőhellyé, központtá, ahol megélhetik a magyarságukat, reformátusságukat. Ezeket már úgy építjük, hogy melléjük óvodát, bölcsődét is tervezünk, hogy a fiatal család egésze kötődhessen az intézményhez. Az idén épült templomok között a szászfenesi például a fenti törekvésnek megfelelően épült. Másrészt olyan helyen építettünk templomot, ahol teljesen tönkrement az istenháza, vagy pedig az ott élő kis közösségek vágytak rá, de az elmúlt évtizedekben nem tudták felépíteni. Ezek az építkezések egyébként jelképezik azt is, hogy hol is áll a gyülekezet-szervezésünk; a kihívásokkal számolnunk kell, és az erőt oda kell küldenünk, ahol van még kinek és van miért. Érdekes volt például a sándorfalvi templom építése, szentelése nyomán kialakult helyzet is; ott egészen kicsi közösség van, az emberek elvándoroltak a településről, a korábbi templom megcsúszott, szinte összeomlott, ennek helyére építettünk egy kicsi templomot. Amint megépült, a gyülekezet lélekszáma hetven százalékkal megnövekedett. Többen hazaköltöztek, elkezdték régi házaikat felújítani, és oda jelentkeztek be. A templom egyértelműen gyűjtőerőt képvisel, és amíg áll, istentisztelet és közösség van, addig erős kohéziós hatással bír. Vannak vidékek, ahol romos állapotban van a templom, teljesen kihalt a közösség; ezek ma már emlékművek. Lehetőségeink nem engedik meg, hogy ezeket a romos templomokat gyülekezet nélkül felújítsuk; mindamellett egy-egy nagyon szimbolikus helyen, ahol érdemes és meg is lehet a templomépületet menteni, vannak felújítási terveink, amelyeket az anyaország támogatásával próbálunk megvalósítani. Az előző uniós pályázati ciklusban a Kolozsvár-belvárosi és a széki templomot sikerült felújítani, most újabb reprezentatív műemléktemplomok, nyertek pályázatot, a bánffyhunyadi, dési, nagyenyedi és a tordai. – Az erdélyi magyar közösség lélekszáma egyre csökken. Ennek folytán, miközben templomok újulnak meg, adott esetben épülnek is, más istenházák gazdátlanná válnak, vagy már azzá is váltak, hiszen bizonyos településeken már csak néhány magyar ember él. Van-e stratégia ilyen esetekben a református jelenlét erősítésére, a szellemi és az anyagi, tehát az épített örökség megtartására? – Az, hogy egy településről a gazdasági és társadalmi körülmények miatt elvándorolnak emberek, elkerülhetetlen. Ezek a folyamatok nem tőlünk függenek. Az egyháznak ugyanakkor mindig az új kihívásokra választ kell adnia. Elképzelhető, hogy az elkövetkező évtizedekben falvak fognak eltűnni, hiszen nemcsak a magyar, a román lakosság is fogy; négy és fél millió ember, zömében fiatal, már elhagyta az országot. Bármennyire is fájdalmas, nekünk is lesznek olyan falvaink, amelyeket el kell búcsúztatni, amelyekről le kell mondani. Mindenkit el kell kísérni tisztességesen a földi útján, így ilyen esetekben missziós lelkészi szolgálatok, körlelkészségek alakulnak; ez azt jelenti, hogy egy-egy lelkipásztor lát el majd több falut, beosztva magának, hogy mikor megy el falvanként ahhoz a néhány emberhez, hogy velük legyen, velük imádkozzon, a szent kegyekben részesítse őket. Ilyen helyekre nem lehet jövőt építeni. Másrészt, ha van ezekben a falvakban akár egy-két gyermek is, ezeknek az anyanyelvi oktatása rendkívül fontos, különben az asszimiláció akkora nyomással hat rájuk, hogy ők is el fog veszni egyházunk és magyar közösségünk számára. Ezeket a gyermekeket egyenként számon kell tartani, szórványkollégiumokban összegyűjteni, amelyek fenntartása szükségszerű és megoldható. Vannak az életben elkerülhetetlen, megváltoztathatatlan dolgok, de vannak olyanok, amelyek megváltoztathatók. Az egyház számára az igazi kihívás az, hogy képes-e a kettőt megkülönböztetni egymástól; nem lehet kardunkba dőlve elpusztulni, sem ideális álmokat kergetni, amelyek rózsaszínre festenék a világot. E kettő között kell az utat megtalálni, mi sem tehetünk egyebet, mint hogy felmérjük a feladatokat, és nem mondunk le se a jövőről, sem az életünkről. Új sáncokat és bástyákat építünk, ami azt jelenti, hogy az új keretek között akarunk megmaradni. Ha már nem vagyunk kétmillióan, az nem azt jelenti, hogy az egymilliónak már nincs feladata; ez még mindig nagyon nagy közösség, és még mindig nagyon sok feladat van. A közösséget azonban meg kell szervezni, a szigeteket hálózatba kapcsolni. Kolozsvári létünk példázza a legjobban azt, hogy tulajdonképpen mi itt az intézményeinkben élünk; az utcán vagy a hivatalokban, munkahelyeinken nem vagyunk ugyan többségben, nem tudjuk úgy megélni identitásunkat, ahogyan szeretnénk, de intézményeinkben teljes értékűnek érezhetjük magunkat. Fontos törekvés ezért a következő időre nézve az is, hogy minél több ilyen intézményünk, körünk legyen, ahol gyülekezhetünk. Kolozsváron immár, Szászfenessel együtt 13 református egyházközségünk van, mindenütt infrastruktúra áll rendelkezésre, templomok, lelkipásztorok vannak, gyakorlatilag átfogják a város református közösségét. Nem lehet kardunkba dőlve elpusztulni, sem ideális álmokat kergetni, amelyek rózsaszínre festenék a világot – Milyen más típusú épületek, intézmények felújítására, rendbetételére fordítanak figyelmet? – Idén különösen, de korábban is nagyon odafigyeltünk a jövendőre, ami az ifjúságban, a nevelésügyben van. Egyházunk a reformáció óta támogatta az oktatást. Az állam hozzáállása ambivalens ebben a kérdésben: ad is, nem is. Nem tudtuk azt elérni, hogy úgy neveljünk, ahogy mi szeretnénk, de a visszakapott kollégiumaink erős bástyái az oktatásnak. A legtöbb visszakapott épületünk azonban leromlott állapotban van, és ahogy visszaadták, az állam azonnal meg is vonta a támogatást ezektől. Vannak barátságos és barátságtalan önkormányzatok – bizonyos esetekben sikerült is az önkormányzattal együttműködve uniós pályázatokat szerezni ezek felújítására. Ahol erre nincs mód, ott saját erőnkből kell az épület felújítását megoldanunk. Bölcsődei, óvodai programban veszünk részt, fontosnak tartjuk és támogatni kívánjuk az anyanyelvi közegben való nevelésnek a legkisebb korban való elkezdését. Nem akarunk versenyre kelni az állam által ajánlott anyanyelvű oktatással, de vannak helyek, ahol nekünk kell a hiányt pótolnunk. Második ütemben nemcsak a szórványban, de a tömbmagyar területeken is lesznek az oktatás körülményeit minőségileg javító beruházásaink. Folyamatosan alakul a szociális, diakóniai tervezés is: több öregotthonunk van már, de újabb kettőt építünk, Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön. Ezek az intézmények nagyon fontosak, hiszen egyre több idősödő, beteg embertársunk van, akik várják a segítséget, és ha azt nem kapják meg az államtól, nekünk kell megpróbálnunk helyzetükön valamilyen módon enyhíteni. – Mennyire vonzó pálya a lelkészség, igaz-e, hogy lelkészhiány van? – 15 évvel ezelőtt a nyugdíjkorhatárt 65 évben szabtuk meg a lelkészek számára, mivel akkor lelkipásztor-többletünk volt, és arra törekedtünk, hogy a helyeket átadjuk a fiataloknak. Mára már odajutottunk, hogy 50 gyülekezetünk üres; ezeknek körülbelül a fele el is tudna tartani még lelkipásztort, viszont nincs, kit küldjünk, a teológián sem tudjuk a meghirdetett helyeket betölteni. Ennek több magyarázata is van; mindenekelőtt azt kell figyelembe vennünk, hogy 1990 óta egyharmadát elveszítettük az erdélyi reformátusságnak, ez a megfogyatkozott lélekszám látszik a teológiai képzésre jelentkezők számának apadásán is. Tény, hogy nem a Bethlen Gábor korabeli időket éljük, amikor a lelkészi pálya nagyon vonzó volt; egy parasztgyereknek a felemelkedés magas fokát jelentette, elvégezhette a teológiát, majd a fejedelem nemesi levelet adományozott a lelkésznek és családjának. A lelkészutánpótlás és értelmiségképzés ragyogó korszaka volt ez. Ma már nem ugyanezt jelenti lelkésznek lenni –a szolgálat sok lemondást, megkötést jelent, megoldásra váró kihívással jár. Ilyenképpen, aki nem hivatásból választja ezt a pályát, az csak a nehézségeket láthatja benne. Mindamellett állítom, hogy ma is ez a legszebb hivatás: nincs az életnek olyan területe, amelyiket ne fogná át, és ahol ne segíthetne. Aki viszont szereti a népét, az embereket, az bizonyosan ezentúl is felvállalja majd ezt a hivatást. Eddig úgymond maguktól történtek a dolgok, ma már azonban a gyülekezeteknek tudatosan kell lelkipásztorokat nevelniük. – A protestáns egyházak együtt ünneplik a reformáció 500. évfordulóját. Miért tartják ezt fontosnak? Hogyan viszonyul a katolikus egyház ehhez az ünnephez? – A mi erdélyi helyzetünkben megtanultuk, hogy csak akkor maradunk meg, úgy lehetünk erősek, ha összefogunk. Egy ilyen ünnepet többféle módon meg lehet ülni; mindig a nagyobb közösségnek kell kinyújtania úgymond a kezét a kisebbek felé, ezzel is igazolva, hogy szeretjük őket, együvé tartozunk, fontosnak tekintjük őket. Másrészt, a mi szempontunkból is fontos az együttműködés, hiszen a kerítést ki kell tolni, az elzárkózás sehova nem vezet. Úgy kell egymás mellett élnünk, hogy mindenki megtarthassa a saját identitását. 1568 után továbbra is valljuk, hirdetjük, a tolerancia fontos erdélyi sajátosság. A katolikus egyház rendkívül barátságosan vett részt az ünneplésben; ők is, mi is kifejeztük azt egymás felé, hogy ami az 1500-as években történt, megtörtént. Mindannyian örökösei vagyunk ezeknek a történéseknek, viszont elég idő telt már el egymás közösségeiben ahhoz, hogy azt mondjuk, a másiknak is van létjogosultsága. Nem azt a kort éljük, amikor dogmatikai, vallási kérdéseken vitatkozzunk; közösségeink évszázadokon át egy élhető vallást gyakoroltak, színesítették az erdélyi lét palettáját. Közös anyanyelvünk és kultúránk olyan erős kötelék, amely sokszor felülírja a felekezeti hovatartozást. A felekezeteink tagjai közötti házasságok szinte napirenden vannak, és van egyfajta konszenzus a jó erdélyi szokásban is, miszerint a „fiú az apáét, a leány az anyáét” örökli. Egyházi vezetőkként gyakran kifejezzük egymás kölcsönös elfogadását azzal is, hogy részt veszünk egymás ünnepeiben, küzdelmeiben. A történelmi egyházak többi püspökével rendszeresen találkozunk, megtárgyaljuk közösségeink ügyeit, problémáit. – Mit jelent a semper reformanda elve ma? – A reformációt egy folyamatnak tekintjük; nem dőlhetünk hátra, azt képzelve, hogy ami egyszer megtörtént, az úgy is marad. Ma különösen a globalizációnak a térhódítását látjuk; olyan külső szabályokat, életformát próbálnak ránk kényszeríteni, amelyek pontosan ellentétesek az igével, annak üzenetével. Erre ma nagyon oda kell figyelnünk, mert ha mindent elfogadunk, és a világ áramlatával haladunk, akkor megtagadjuk a mi református hitünket; megtagadjuk azt, hogy csak az Isten igéje igazíthat el bennünket, és hogy semmilyen emberi kívánság, vágy vagy hozzáadás nem írhatja felül a szentírás üzenetét. Ehhez a forráshoz újra és újra vissza kell térnünk és ennek megfelelően rendeznünk sorainkat. Szabadság (Kolozsvár) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
