|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 1777 találat | lapozás: 1-30 ... 1711-1740 | 1741-1770 | 1771-1777 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Bethlen Gábor 2017. november 1.Lélekmentő Szivárvány HázSzórványmisszió Magyarfülpösön „Aki megmenti egy ember életét, az egy egész világot ment meg” – ez a Talmud-idézet jut eszembe, valahányszor betérek a magyarfülpösi Szivárvány Házba, ahol a református egyház, Ady István lelkipásztor áldásos munkájával immár 15 éve lélekmentő missziós tevékenységet folytatnak. Magyarfülpösön 16 óvodást és kisiskolásokat gondoznak, míg Szászrégenben 25 olyan középiskolást látnak el bentlakásban, akik anyanyelven tanulnak a város középiskolájában, így összesen 41 gyerek fölött bábáskodik a Szivárvány Házat működtető alapítvány. A gyerekek a Görgény völgyéből, a környékbeli farmokról, a Mezőségről származnak, elképzelhetetlen családi körülmények között nevelkedő szegény magyar családokból. – Olyan helyekről származnak ezek a gyerekek, ahol a szülők egész héten dolgoznak, és nincs idejük foglalkozni velük. Sok esetben még ételt se tudnak biztosítani számukra, így egyáltalán nem tulajdonítanak fontosságot az iskolának, a nevelésnek, hiszen jóval a létminimum alatt élnek. Van olyan család, amelynek négy év alatt kilenc lakhelye volt. Egy hétgyermekes családnak házat béreltünk Magyarfülpösön, hogy helyhez kössük őket, és a gyerekeket tudjuk nevelni. Olyan esettel is találkoztunk, amikor a gyerek nem igazán tudta, hogy ki az édesapja, mert „több is volt neki” – mondja a lelkipásztor. Közben egy szomszédos teremben angolóra zajlik, Székely Szilárd szászrégeni tanár tanítja a kicsiket, akik a közelgő halloweenre készülve sorolják el angolul a nálunk is meghonosított angolszász ünnep ismertebb figuráit. A gyerekek mosolyognak, illemtudóak és szeretetre éhesek. – Sokan kérik tőlünk számon a tanulmányi eredményeket. A sérült családi környezetből származó gyerekekkel azonban nem lehet úgy haladni, mint a rendes körülmények között nevelkedettekkel. Sokszor hétfőnként újra kell kezdeni a munkát, miután a gyerekek hétvégeken hazakerülnek. Az is eredmény, ha ezek a gyerekek rendesen öltözködnek, naponta háromszor étkeznek, csillog a tekintetük, boldogok és szépen, magyarul beszélnek – mondja a lelkész, majd hozzáteszi, van már egy lány, akit itt gondoztak, és az idén pedagógiát végzett a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen. Egy másik fiú, akit egyedül nevelt az édesapja, nemrég ballagott a református kollégiumban, víz-gáz szerelő lett, és Kolozsváron munkahelyet talált. Megmentettük őket az életnek – mondja Ady István. A Szivárvány Alapítvány a hazerwoudei reformátusokkal való együttműködésnek köszönhetően jött létre és működik. A lelkes holland barátok nevét viselik az emeleti hálószobák. Ezenkívül a Bethlen Gábor Alaptól (ELTE) és a Communitas Alapítványtól, a magyar kormány határon túliak hivatalától, a Szórványmagyarság Gyerekeiért Alapítványtól kapnak ma is jelentős támogatást, s meg kell említeni, hogy a marosvásárhelyi Tim-Ko pékség hetente egyszer kiflivel támogatja az alapítványt. Az idén a marosvásárhelyi származású Bálint László által igazgatott Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítványnak köszönhetően sikerült kapcsolatba kerülni Varga Zoltán magyarországi vállalkozóval, akinek a segítségével újrafedték a Szivárvány Ház tetejét. Ugyanakkor holland önkéntesek játszóteret építettek a ház udvarában. Ugyancsak az idén a Bethlen Gábor Alap és a határon túli magyarok hivatalának támogatásával nyílászárókat és tetőt javítottak a szászrégeni kollégiumban is. S bár több díjjal is kitüntették a lelkipásztort, szerényen megjegyzi, mindez nemcsak az ő munkájának az eredménye, hanem az óvónőké, a tanítóké és mindazoké is, akik az alapítványnál önzetlenül dolgoznak. Mert felbecsülhetetlen érték, ha embertársunkat, a gyerekeket mentik meg közösségünk számára. A szórványvidéken minden magyar lélek számít! – fogalmazza meg küldetésének lényegét Ady István, s megfogadjuk, annak ellenére, hogy többször írtunk a Szivárvány Házról, valahányszor Magyarfülpösön járunk, betérünk hozzájuk. Mert jó látni mindazt, ami e falak között történik. Vajda György / Népújság (Marosvásárhely) 2017. november 1.Refo500 Nagyenyeden: testvériskolai megállapodás, kiállítás, könyvbemutatók és előadásokTestvériskolai szerződést írtak alá a Hajdúnánási Református Iskola és a Bethlen Gábor Kollégium között A refomáció 500 éves múltjának ünnepe a Maros parti kisvárosban kiemelt jelentőségű. Ennek egyháztörténeti előzményei vannak, hiszen 1564 áprilisában az enyedi országos zsinaton itt alakult meg az Erdélyi Református Egyház, és ugyanitt választották meg az első püspököt, Dávid Ferencet. Ekkor napokig tartó, vitáktól sem mentes zsinati napok voltak, miközben az enyediek hitet tettek vallásuk mellett. A templomot akkor még közösen használták a szászokal. Nagyenyed 70 évig volt püspöki székhely, az erdélyi református egyház központja (1780–1849 között). Közben 11 országgyűlésnek és 49 zsinatnak adott otthont. Templomtornya 778 éves, építését 1239-ben fejezték be, őrtoronynak épült, de 537 éve templomtorony. Az alapító Bethlen Gábor nevét viselő, az egyházához – a kommunizmus áldatlan időszakát kivéve – mindig szorosan kapcsolódó Református Kollégiumnak is jelentős szerep jutott a hitben, a tanításban, a kultúra terjesztésében, először Gyulafehérváron (1622), majd később Nagyenyeden (1662). A fent említett egyházi és iskolatörténeti tények alapozták meg a háromnapos (október 22–24 közötti) ünnep programját, mozgósítva a városi és a környékbeli református közösséget. A színhely kettős volt: a templom és az iskola. Az ünnepi megemlékezés fő mondanivalója a „könyv, oktatás és reformáció” címszavakban foglalható össze. A protestáns oktatás csodálatos évszázadairól beszélhetünk, miközben nem feledkezünk meg arról, hogy mindez az egyház és az iskola összefogásából született. Az első ünnepnapi események vasárnap délután zajlottak a Vártemplomban. Igét hirdetett Kántor Csaba püspök-helyettes, prédikációja központi eleme a „győzedelmes hit”. Az enyediek és vidékiek teljesen megtöltötték a templomot. Fellépett Marosán Csaba színművész, aki Luther Márton ún. „asztali beszélgetéseiből” elevenített fel részleteket, amelyek a mai fülnek és elmének is fontosak lehetnek, például: „a szeretet a halhatatlanság jele”, „aki énekel, az kétszeresen imádkozik”, „nem siránkozni kell, hanem építkezni.” A művészi programban az Oláh testvérek – akik nem először jártak Enyeden – Kodály művek előadásával arattak szép sikert. Gudor Botond református esperes beszédében a reformációval kapcsolatos kérdésre adott választ. Üdvözlő beszédet mondott Szőcs Ildikó, a kollégium igazgatója, Lőrincz Helga alpolgármester, tanfelügyelő, a helyi RMDSZ elnöke, és Mucsi László a presbiteri szövetég nevében. Szabó Zsombor karnagy, a kollégium új zenetanára irányításával sikerrel lépett fel a gyülekezeti kórus. Délután az újjászervezett gyülekezeti házban a művészeté volt a főszerep, amely az idők folyamán jelentősen összekapcsolódott az egyházi élettel. A tartalmas kiállítás bemutatóját Lőrincz Konrád felenyedi református lelkész tartotta magas szintű szakértelemmel. A három teremben kiállított alkotások több erdélyi művész munkái: Orth István (Nagyszeben), Szabó László (Marosvásárhely), Adorjáni László (Kolozsvár), Horháth Miklós (Lőrincréve), id. Lőrincz Zoltán (Nagyenyend), Legendi Géza (Zalatna) és Horháth Kund (Kolozsvár). A kiállított olajfestményekben, ceruzarajzokban, linómetszetekben nagyon sokan és hosszasan gyönyörködtek. Marosán Csaba, Ady Endrének az „Intés az őrzőkhöz” című, aktuális gondolatot sugalló versét szavalta. Hétfőn a Bethlen kollégium Apafi-termében, méltó helyen folytatódott az ünnepi megemlékezés. Gudor Botond elnökletével előadások hangzottak el a kollégiumi reformációs emlékműsorokról (Győrfi Dénes, Nagyenyed), a református oktatás helyéről Észak-Erdélyben (Bekker Norbert, Budapest, ELTE), Tolnai Dali József oktatási reformjairól (Simon János, Amszterdam), tárgykultúra vagy könyvkultúra (Hegyi Ádám). Könyvbemutatók következtek Turzai Melán kollégiumi aligazgató irányításával: Kada Erika szerzőként mutatta be (tanár és teológus) a „Tündér-határon túl” című Áprily-kötetét, amely Áprily Lajos születésének 130. és halálának 50. évfordulója alkalmával jelent meg Kecskeméten, Bella Rózsa Pilinszky-díjas grafikus illusztrálásával. Idézünk Bertha Zoltán irodalomtörténész, egyetemi docens ajánlásából: „Brassó, Parajd és Udvarhely, Kolozsvár és Nagyenyed, Duna-kanyar Visegráddal és Szentgyörgypusztával: lélegző szent tájak annak számára, aki különleges természetáhítattal érezte egybe a Kárpát-haza igézetes teljességét.” Bakó Botond / Szabadság (Kolozsvár) 2017. november 2.A sérelmi politizálástól a nemzeti összetartozásig – Vizi László Tamás új könyvét mutatják beNovember 6-án Szatmárnémetibe érkezik Vizi László Tamás, hogy a helyi olvasóközönséggel is megismertesse új könyvét. Az eseményre Csókási-Budaházi Attila, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szatmári fiókjának elnöke, a könyvbemutató szervezője hívja meg a Szatmár.ro olvasóit. „Egy erdélyi turné keretei között megtartott könyvbemutatóval érkezik városunkba Vizi László Tamás, a Kodolányi János Főiskola tanszékvezető tanára. A könyv címe A sérelmi politizálástól a nemzeti összetartozásig, és a Trianon köré csoportosuló – revízió, határkérdés, nemzetegyesítés – mindig aktuális problémakörével foglakozik. A nagy érdeklődéssel várt könyv a maga műfajában egyedülálló, hiánypóló vállalkozás. A fülszöveg szerint »kutatói szakszerűséggel vannak leírva azok a rendezési tervek, határmódosítások, ideák, konfliktusok és kényszer-megegyezések, melyek 1920-tól 2010-ig születtek a magyar sebek begyógyítására.« A szerző a nemzetegyesítést a Nemzeti Összetartozás nyilatkozatának nézőpontjából kívánja megközelíteni, egyben a »gyász napját« ennek a szimbólumává tenni. A kitűnő előadó hírében álló történész, jogász a szatmárnémeti EMNT Árpád (Vasile Lucaciu) u. 18 szám alatti székházában tartja előadását, 2017. november 6-án, hétfőn délután 6 órakor. Főtámogató a miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap.” Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. november 8.Több pénz nemzetpolitikáraA jelenlegi budapesti kormány által biztosított, jelentősen megnövekedett források fontos beruházásokat tettek lehetővé a külhoni magyarság számára – emelte ki Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár az Országgyűlés szakbizottságában tegnap. Potápi Árpád János rámutatott: a 2016-os költségvetés 11,8 milliárd forintot hagyott jóvá a Bethlen Gábor Alap számára, ez az összeg az év végére 63 milliárdra nőtt. A 2009-es év nemzetpolitikai terület számára biztosított 9,1 milliárdos összege a tavalyi évre megtízszereződött. A megnövekedett keret jelentős beruházások elindulását és megvalósulását tette lehetővé a külhoni magyarság számára. Az államtitkár példaként említette Erdélyben a kolozsvári protestáns teológiai intézetet érintő, 17,8 milliárd forintos beruházást, az unitárius egyház püspöki házát, a Kemény Zsigmond Szórvány Központot, a Studium Alapítvány támogatását. Folytatódott az orvosi rezidensek szolgálati lakásainak építése, átadása is, ez így lesz jövőre is. Emellett Felvidéken támogatták a református egyházat, és segítséget kaptak a katolikus egyház által fenntartott oktatási és egyéb intézmények is. Vajdaságban több mint 100 millióból a zentai csata műemlék templomának befejezését támogatták, és képzőközpont létesült Szabadkán. Kárpátalján több mint 880 millió forintból a felsőfokú szakképzés fejlesztése valósulhatott meg; 600 millióval kezdődik meg az Ortutay Elemér Görög Katolikus Központ létesítése. Horvátországban tangazdaság, ifjúsági központ jöhetett létre, Muravidéken szintén tangazdaságot és hagyományok házát alakítottak ki. A nemzeti jelentőségű intézményekről szólva kiemelte, hogy 80 intézményt és programot támogattak a Kárpát-medencében és a diaszpórában. A külhoni magyar fiatal vállalkozók éve keretében tavaly 967 pályázat érkezett, és 117-en kaptak támogatást. Folytatódtak a szakképzés évéhez kapcsolódó programok is, 110 felszerelt tanműhelyt és tangazdaságot segítettek összesen mintegy 890 millió forintból. A Szülőföldön magyarul program részeként a 2015/16-os tanévben 240 ezer magyar oktatásban részt vevő fiatal, gyermek támogatására 4 milliárdot fordítottak. Egymilliárd forintra emelték a magyar kultúráért és oktatásért pályázat keretét, ebből 600 millió központi, a többi regionális elosztású volt. A Kárpát-medencei testvértelepülési programra tavaly 150 millió forint állt rendelkezésre, idén 250 millió forint. A civil és ifjúsági szervezetek támogatására tavaly 50 millió jutott, idén megkétszerezték mind a keretösszeget, mind a támogatott szervezetek számát. Kárpátalján az összes óvodás és kisiskolás étkeztetését biztosítják, 10 ezer család, 20–25 ezer ember megélhetését segíti a kormány – ismertette Potápi Árpád János, jelezve: emelik a pedagógusok támogatását, s 60 millióval segítik a média, a közművelődési intézmények működését. Erdélyi Rudolf Zalán, a Bethlen Gábor Alap vezérigazgatója jelezte: 2016-ra jelentősen nőtt a támogatott pályázatok száma. Kiemelte az I. világháborús emlékhelyek felújítását célzó programot, amelynek részeként 83 pályázót segítettek. Gaal Gergely (KDNP) szerint óriási változások történtek a nemzetpolitikában, egyre bővülő forrásokkal gazdálkodhat az államtitkárság, s tevékenysége is egyre jelentősebb. Szávay István (Jobbik) egyetértett azzal, hogy sok dolog változott 2010-hez képest, de mint mondta, nem sok 2015-höz képest. Szerinte eltolódik az arány az egyéni pályázatok felé, ami csökkenti az átláthatóságot, és a kormány határon túli politikai szövetségeseinek támogatása felé mutat. Minden határon túli régióban 80–90 százalékos többségben vannak ezek a szervezetek – jegyezte meg, hozzátéve: különösen fájó ez a gyakorlat a szórvány esetében. Az államtitkár azt mondta: minden területen az ottani magyarság szervezeteinek véleményével egybehangzóan zajlanak a támogatások. Óriási előrelépés történt a gazdaságfejlesztési programoknak köszönhetően – tette hozzá, kiemelve, hogy a szülőföldön való boldogulás került előtérbe. 80 ezer határon túli családi vállalkozás és 40 ezer fiatal vállalkozó működik, s ezek több mint 90 százalékban magyar embereket foglalkoztatnak. Ha őket támogatják, akkor az otthonmaradást segítik – mutatott rá az államtitkár, aki teljesen egyetértett a magyarnyelv-használat erősítésének fontosságával. Potápi Árpád János aktuális kérdésekről elmondta: meghaladta az egymilliót az állampolgársági kérelmet benyújtók száma. Kitért a külhoni magyar családi vállalkozások évére, a kapcsolódó programokra és képzésekre, és jelezte: három pályázatot írtak ki, 867 kérelem érkezett be, és közel 890 millió forintból 185 projekt megvalósítását támogatják. 2018-tól indul az óvodafejlesztési program második üteme. Cél, hogy minden magyar gyermek magyar intézménybe tudjon járni – jelezte. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. november 8.Szórványtábort szerveztek a köröstárkányi cserkészekA köröstárkányi Verbőczy Kálmán Ifjúsági Cserkész Egyesület a Bihar-hegységben elhelyezkedő Vertopon október végén első alkalommal szervezett szórványtábort 60 fiatal részére. A különböző korosztályt képviselő résztvevők a Belényesi-medencében található magyarlakta falvakból érkeztek, akik a tábor ideje alatt Egyed Csaba, köröstárkányi cserkészparancsnok és néppárti önkormányzati képviselő vezetésével fedezhették fel a környéket. „A tábor elsődleges célja, hogy a cserkészéletmódot népszerűsítse, és hangsúlyozza a becsületes életvitelből, valamint az önzetlen segítségnyújtásból fakadó öröm fontosságát” – hangsúlyozta Egyed Csaba. A cserkészparancsnok elmondta: a cserkészéletmód ismerete és terjesztése szükséges ahhoz, hogy a mai fiatalok fegyelmet tanuljanak, felkarolják a gyengéket és szeressék, óvják a természetet. ,,A cserkész híven teljesíti kötelezettségeit melyekkel Istennek, hazájának és embertársainak tartozik” – hangzott el a cserkész törvény második pontja Halász Lászlónak, a tábor egyik segítőjének tolmácsolásában. Habár az esemény a cserkészet szigorú törvényeinek betartása mellett zajlott, a fiatalok az önfeledt szórakozás mellett temérdek információval és élménnyel is gazdagodtak. Az ifjú cserkészek a közeli hegyeket ismerték meg, ugyanakkor eljutottak a Rozsda-szakadékként ismeretes vízmosás hasadékaiba is. A kedvezőtlen időjárás miatt a Nagy-Bihar csúcsra nem sikerült feljutnia a társaságnak, azonban a program továbbra is mozgalmas maradt: a résztvevők imákat, népdalokat tanultak. A közelgő karácsonyi ünnepekre való tekintettel a jelenlevők az adventi koszorú készítését is elsajátíthatták. A jövő évi célok kapcsán Egyed Csaba elmondta: „Hagyományteremtő szándékkal vágtunk bele a cserkésztábor megszervezésébe, melyet következő alkalommal a nyári időszakban kívánunk lebonyolítani. Ugyanakkor köszönet illeti a Bethlen Gábor Alapkezelőt és Magyarország kormányát, amiért támogatták a szórványtábor létrejöttét.” A köröstárkányi Verbőczy Kálmán Ifjúsági Cserkész Egyesület; Reggeli Újság (Nagyvárad) 2017. november 11.Az óvatosság és a lázadás szellemének birkózása (Beszélgetés Szilágyi Júlia esszéíró-irodalomkritikussal)Azt mondja, az idő múlásával egyre elkeseredettebbek és elszántabbak lettek, de egyre gyávábbak is, mert közben mindannyiunknak volt vesztenivalója. Szilágyi Júliával írói stílusbravúrokról, zsidó érzékenységről és kommunista „vallásosságról” egyaránt beszélgettünk. – Tengernyi könyv, még annál is több emlék, tapasztalat veszi körül. Jó közöttük élni? – Nincs rá egyértelmű válasz. Az utolsó, még életben lévők közé számítok a nemzedékemből. Márpedig a generációmmal együtt lezárult egy korszak, amelynek irodalmát jórészt nem irodalmi szempontok határozták meg. De csinálnunk kellett valamit, és ez folyamatosan rákényszerített, hogy nyelven belüli kommunikációs lehetőségek után keresgéljünk. Egyféle bújócska volt ez: miként tudjunk kimondani dolgokat úgy, hogy közben a cenzúra éberségét is megkerüljük. Persze ez aztán hol sikerült, hol nem. A Korunk történetében volt például olyan lapszám, amelyből huszonhárom anyagot emelt ki a cenzor. Kántor Lajossal és Csép Sándorral bementünk Rácz Győzőhöz, a lap akkori főszerkesztőjéhez, és azt mondtuk, ilyen körülmények között képtelenség lapot csinálni. Nem voltunk túl jó viszonyban Ráczcal, ennek ellenére ő rögtön vette a telefont, és megkérdezte az illetékes hivataltól, hogy most mi legyen? Az első repülővel meg is érkezett Kolozsvárra Pezderka elvtárs, aki nem volt rosszindulatú ember, de iskolázatlansága, korlátoltsága miatt hihetetlenül nehéz volt tárgyalni vele. Sándor nap volt, amikor megérkezett, Csép Sanyi neki is töltött egy pohár pálinkát, Pezderka elvtárs pedig azt mondta nekem: az elvtársnő haragszik rám. Tudja, válaszoltam, apámnak volt egy mondása: valahányszor bocsánatot kértem tőle valamiért, azt mondta, nem haragszom, fiam, csak mérges vagyok. Pezderka elvtárs pedig erre a következő nagyon nagy dolgot válaszolta: az elvtársnő biztosan tudja, hogy a pártvonalat nem én találtam ki. Talán még a szerkesztőségben felszerelt „poloskák” is megfagytak. – A sorok közötti üzengetés, a kettős beszéd már-már tökélyre fejlesztése mellett a folyamatos öncenzúra késztetése is ott kísérthetett. Létezik ennél nagyobb veszély egy íróember számára? – Valóban, akaratlanul is valamilyen kollaborálás alakult ki, valahányszor leültünk az íróasztalhoz, kénytelenek voltunk bizonyos igényekre is gondolni. De ahhoz is ez segített hozzá, hogy megtaláljuk a nyelvi formát, azt a stílusravaszkodást, ami üzenetként eljut az olvasóhoz, és remélhetőleg megkerüli a cenzori éberséget. Emlékszem olyan mondatra, amelynek leírása előtt bennem is megszólalt a vészcsengő, párhuzamosan azonban más is működött: a megalázottság és szégyen érzése. Ez pedig folyamatosan a mozgástér állandó tágítására késztetett, arra gondoltam, meg kell próbálni leírni azt a mondatot, ellenkező esetben sosem derül ki, hogy belefért volna-e, vagy sem. Az idő múlásával egyre elkeseredettebbek és elszántabbak lettünk, de egyre gyávábbak is, mert közben mindannyiunknak volt vesztenivalója, zsarolhatóak voltunk, megfélemlíthetők. Az óvatosság és a lázadás szelleme birkózott bennünk egymással. – A zsidó identitás milyen mértékben befolyásolta az esszéírót, szerkesztőt? Egy korábbi vezércikkemben korjellemző szándékkal használtam a „nagyanyám korának zsidó boltosa” képet, amire ön azonnal reagált... – Valószínűleg a zsidóság túlzott érzékenysége szólalt meg bennem, egyfajta előítélet ellen hadakoztam. A zsidóság szociális összetételét erőteljesen meghatározták bizonyos történelmi korlátok, tiltások, például hogy milyen mesterségeket gyakorolhatott egy zsidó, és mit nem. Aligha vitatható, hogy a zsidóságnak volt múltja, tapasztalata, talán hajlama is a kereskedésre, ugyanakkor itt belső és külső tényezők egyaránt találkoztak. A külső pedig az volt, hogy bizonyos mesterségektől, megélhetési formáktól hosszú ideig eltiltották a zsidóságot. Ezért érezhettem akkoriban károsan általánosítónak azt a megállapítást. – A „túlzott” érzékenységet valóban túlzónak tartja? – Messzibbről kanyarodnék a válaszra. Nyolcévesen Erdélyben semmi esélyem nem volt az életben maradásra – a nyolcvanhat éves anyai nagyapám gázkamrában végezte az életét –, ezért a család Romániába menekült. Nem mintha ott tárt karokkal vártak volna, csak a gyökeresen más mentalitás miatt ott egyszerűen mindent el lehetett intézni, mint ahogy most is, csak meg kell találni a módját. És ahogy a nagybátyám meg is találta, miután a szomszédok beárultak bennünket. Behívta a Siguranţa emberét a dolgozószobájába, a zsebében akadt néhány „érv”, amely átvándorolt a titkosrendőr zsebébe, s ezzel az ügy el volt intézve. Mindez a magát jogállamnak tartó Magyarországon elképzelhetetlen volt. Persze tudok olyan csendőrről is, aki a deportálandó családnak azt mondta, adják oda neki az értékeiket, mert így legalább egy becsületes magyar család fog jobban élni. – Ez így nem számít általánosító „ügykezelésnek”? – Nézze, nemrég bűntudatosan beszélgettem Visky Andrással. Nem tudom, hogy Viskyék tudták-e, annak idején mi történt tizenhatezer kolozsvári zsidóval, de előfordulhat, hogy nem, mert én sem tudtam, mi történik a Visky családdal. A körülmények jobb ismeretében, illetve ha az emberben van morális érzék, ezek a „nemtudások” utólag bűntudattá alakulnak át. Kialakul egy kollektív emlékanyag, ami azt észleli, hogy egy társadalom közeli tagjai tétlenül nézik, amint embereket elkülönítenek és elpusztítanak. Ez halmozódott fel az életben maradt zsidóság tagjaiban. Az én korosztályom nem maradt életben, hazatérésünk után egy ideig én voltam az egyetlen zsidó gyermek Kolozsváron. Emlékszem, elmentünk megnézni az életét szintén a gázkamrában végző apai nagyanyám lakását. Az udvaron egy kislány biciklizett az én kabátomban, az én biciklimen. Sírni kezdtem, természetesen mindent vissza akartam kapni, a másik, hozzám hasonlóan kilencéves körüli kislány pedig nem akarta visszaadni, hiszen neki is kellett. Két igény szembesült egy speciális történelmi helyzetben. Kiszaladt az anyja, kezdte lerángatni kislányáról a kabátot, az én anyám meg nyugtatgatta, hogy hagyja. Nem vagyunk mi tolvajok, ezeket így kaptuk, hajtogatta az asszony. Valószínűleg azonban soha nem jutott eszükbe, hogy azok a tárgyak valamikor valakié voltak. Sírva mentem az anyámmal hazafelé, és csak útközben jutott eszembe: de hol van Vilma nagymama? Hasonló emlékek táplálják azt a bizonyos érzékenységet, amely talán a magával folytatott vitában is megnyilatkozott. – Korosztályának tekintélyes része – ön is – egy ideig a kommunista „fényes szelekben” fürdött. Ma hogyan magyarázná azokat az időket? – Meggyőződéses baloldali voltam, kommunista. Baloldali szellemiségű családba születtem, egy kommunista nagynéném és egy illegalista szociáldemokrata nagybátyám volt. A Szilágyi nagybácsi és sokan az ő nemzedékéből a két háború közötti válság éveiben, a kor igazságtalan társadalmában balra tolódtak. A háború által szétvert világban pedig sodort magával bennünket egy eszme, hátha létezik szebb jövő, részt akartunk venni valamiben, ami igazságos, becsületes. Vallásos hittel egyenrangú volt az a lelkesedés, amellyel én elfogadtam és vallottam azt az ideológiát. Érettségi előtt álltam, ifjú kommunistaként lehetőségem kínálkozott, hogy a Szovjetunióba menjek egyetemre, ám az államvizsgára készülő udvarlóm egy nap arra ébredt, hogy a fejére olvassák: székelyföldi nagyapjának volt néhány hektárnyi kaszálója, amit eltitkolt, ami nem szerepel az egyetemi életrajzában. Ezért minden iskolai végzettségét törlik egészen az elemi osztályokig. Kétségbe volt esve, kihallgatást akart kérni az egyetem akkori rektorától, Nagy Istvántól. Én akkortájt már kezdtem eszméletre ébredni, hiába próbálkozik, mondtam, kettejük szempontja sehol nem találkozik. Annyira közel robbant hozzám a bomba, hogy az eset teljes átértékelésre kényszerített. És akkor kijelentettem: nem akarok a Szovjetunióba menni. Magánúton érettségiztem, magyar szakra jelentkeztem az egyetemre, és feleségül mentem az „osztályellenséghez.” Hogy később elváltunk, annak már semmi köze nem volt a politikához. De a családom többi tagja is fokozatosan „kijózanodott”, főleg miután nagybátyámat kizárták a pártból, mert biztosan áruló, megvásárolta valamivel az életét. Ő ugyanis onnan szabadult, ahol Józsa Béla azóta is tisztázatlan körülmények között meghalt. – Második férje, Gáll Ernő is meggyőződéses kommunista volt. Egyszerűen csak vak a szerelem? – Az én kommunista világnézetem 1956 után dőlt romokba. Rettenetesen összetört, hogy néhány egyetemi évfolyamtársamat letartóztatták, elfogadhatatlannak tartottam a leszámolásokat. Kezdetben abba kapaszkodtam, hogy a párt ezt nem akarhatja, biztosan személyi hibák idézték elő ezeket a szörnyűségeket. De egy világ dőlt össze bennem, és Gáll Ernő volt, aki meg tudta magyarázni nekem, mi is történt ’56-ban. Sokáig igyekezett megőrizni magában a hitet, amely őt, a gazdag polgári család sarját a munkásmozgalom felé terelte, a kamasz lélek eszmények utáni keresgélését táplálta. A családját deportálták, ő egyszerűen túlélte Buchenwaldot. Úgy éreztem, hogy egy ilyen emberhez hozzá tudnám kötni az életem. – Egyáltalán nem érdekelte az 1989-es rendszerváltás utáni közéleti szerepvállalás? – Akkoriban betegeskedni kezdtem, és úgy éreztem, nincs energiám mindenre. Elsősorban írni, olvasni, gondolkodni akartam, azt meg már a korábbi rendszerben elhatároztam, hogy semmiféle politikai-közéleti szerepet nem vállalok. Többször is „megkínáltak” vele, de nem fogadtam el, éreztem, hogy csapda: láttam rendes embereket eltorzulni abban, hogy előbb megszerezzék a hatalmat, majd minden eszközzel megtartsák. Az én lelki beállítottságom pedig nem engedte, hogy megfizessem ezt az árat. Szilágyi Júlia Esszéíró, irodalomkritikus, nyugalmazott egyetemi oktató. 1936 augusztus elsején született Kolozsváron. A Babeş–Bolyai Tudományegyetemen diplomázott 1960-ban, magyar nyelv és irodalom szakon szerzett tanári oklevelet. Diákévei alatt kezdett publikálni a Korunk és az Utunk hasábjain, aztán a Dolgozó Nő művelődési rovatát vezette, majd 1991-ig a Korunk szerkesztőségének belső munkatársaként tevékenykedett. 1994–2006 között a kolozsvári egyetem magyar irodalomtörténeti tanszékén volt megbízott előadótanár. Önálló kötetei: Jonathan Swift és a huszadik század (kismonográfia, 1968); René Fallet: Egy félnótás Párizsban (regényfordítás, 1969); A helyszín hatalma (esszék, tanulmányok, 1989); Mit olvas, Hamlet herceg? (esszék, tanulmányok, 1993); Versenymű égő zongorára (esszék, tanulmányok, 2002); Lehet-e esszét tanítani? (2007); Feljegyzések az akváriumból (esszék, jegyzetek, 2010); Álmatlan könyv (memoárkötet, 2014). Díjak, elismerések: a Bethlen Gábor Alapítvány díja (Marius Tabacuval megosztva, 1990), Látó-nívódíj (1996, 2015), Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (1997), A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2007), Az Év Könyve díja (2008). Csinta Samu / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. november 12.A magyar szórvány napja lesz szerdán a közmédiábanA szórványban élő magyarságot mutatja be sokszínű műsorokkal november 15-én a közmédia, a tematikus napon a Duna World mellett a Duna, az M1, az M5, valamint a Kossuth Rádió műsorai is foglalkoznak a témával. A tematikus nap műsorai felölelik az összes érintett külhoni régiót – mondta el Siklósi Beatrix, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kiemelt projektekért is felelős főszerkesztője az MTI-nek. Az erdélyi, a felvidéki, a délvidéki, a burgenlandi és a kárpátaljai szórványban élőket bemutató felvételek a műkedvelő színjátszástól és a pásztornaptól kezdve a gömöri népviseleten és a Petőfi-programon át a csángó iskolákkal is megismertetik az érdeklődőket. A főszerkesztő felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar szórvány napja alkalmából exkluzív interjút ad a közmédiának Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Az interjút a közmédia több csatornáján is megtekintheti, meghallgathatja majd a közönség. Emlékeztetett, hogy az Országgyűlés 2015 november elején nyilvánította november 15-ét, Bethlen Gábor (1580-1629) erdélyi fejedelem születésének és halálának évfordulóját a magyar szórvány napjává. Erről a napról néhány éve az erdélyi magyarság már megemlékezik, a közmédia pedig már ezt megelőzően is tematikus adással foglalkozott a szórványmagyarsággal – hangsúlyozta. A műsorfolyamban rövid bejátszásokban mutatnak be a szórványterületeken található településeket és olyan embereket, kezdeményezéseket, amelyek a magyarság megmaradását segítik. Megismerkedhetnek a tévénézők a szórványban élők szokásaival, jellegzetes ételeikkel, zenéikkel, táncaikkal, viseletükkel. A műsor készítői kiemelt figyelmet szentelnek a tömbmagyarságtól leszakadó szórvány területeken élő közösségeknek, bemutatják, hogyan boldogulnak Csángóföldön, de ellátogatnak Kárpátalja vagy a Felvidék eldugott szegleteibe és megismertetik a nézőket azokkal az emberekkel is, akiknek nagyon sokat köszönhetnek a helyi magyar közösségek. A nézők megismerhetik többek között a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szórványmagyarsággal foglalkozó programját, a lendvai Király Ferenc szobrászművészt, a Gyertyánligeten élő Páduai Szent Antal Karitász vezetőjét, a Romániai Falugondnokok Szövetségét és egy aknaszlatinai nyugdíjas sóbányászt. A stábok ellátogatnak egyebek mellett Zalatnára, Lévára, Viskre, Selmecbányára, Lábnyikra és Dobronakra is. A tematikus nap két műsorvezetője Gál Emese és Kozári Réka lesz. A közmédia harmadik alkalommal szentel tematikus napot a szórvány magyarságnak, idén a Pesti Vigadóból jelentkezve. (MTI) 2017. november 14.VII. Szórvány napja DévánMagyarságunk erős várunk Gazdag programmal készül megünnepelni a VII. Magyar Szórvány Napját a Hunyad megyei közösség. A Marosillyén született Bethlen Gábor fejedelem november 15-i születésnapjához kötődő ünnepet Hunyad megyében szervezték meg először, innen nőtte ki magát immár össznemzeti ünneppé. Budapesten, a Magyarság Házában is megünneplik idén a Magyar Szórvány Napját, melyre a Téglás Gábor Elméleti Líceum is meghívást kapott. A dévai tanintézményt a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság keretében működő Renaissance Gyermektánccsoport, illetve Kun-Gazda Kinga tanárnő és középiskolás diákok képviselik az ünnepségen. A tánccsoport a Hunyadi János eredetről című történelmi táncjátékot mutatja be a Duna Palota színpadán, a november 15-én megrendezésre kerülő gálaműsor keretében. A Magyar Szórvány Napját természetesen Déván is megünneplik. A Téglás Gábor Elméleti Líceum aulájában november 15-én délután 17 órakor kerül sor a Magyarságunk erős várunk című zenés irodalmi összeállítás bemutatására. A műsort Csatlós Erzsébet Zsófia, Dulinszky Izabella, Lengyel Izabella, Mészáros Enikő, Mazilu Gizella pedagógusok, Virág Ádám Petőfi-ösztöndíjas fiatal valamint, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány munkatársai állították össze. Az irodalmi műsor után két tudományos előadás is elhangzik a Magyar Szórvány Napja alkalmából a tanintézmény dísztermében. 18 órától Demeter László baróti történész kiállítással egybekötött előadást tart: Háromszék értékei Dél-Erdélyben címmel, majd Kun-Gazda Gergely, Bethlen Gábor művelődéspolitikájáról értekezik. A rendezvényre mindenkit nagy szeretettel várnak! Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad) 2017. november 14.Megszűnés fenyegeti Máramaros megye egyetlen magyar nyelvű hetilapjátBefektetőt keres, adományokat vár Máramaros megye egyetlen magyar nyelvű lapja, a Bányavidéki Új Szó. A szerkesztőség minden, az újság fennmaradását szívügyének tartó itthoni és külföldön élő magyar segítségére számít. Adományokat vár, befektetőket keres fennmaradásához Máramaros megye egyetlen magyar nyelvű lapja, a Bányavidéki Új Szó. A 29. évfolyamánál tartó hetilap szerkesztősége novemberben felhívást tett közzé, melyben a nehéz anyagi helyzetre hívja fel a figyelmet. A lapot támogató Pro Genius Egyesület felhívással fordul minden jó szándékú, az újság fennmaradását szívügyének tartó itthoni és külföldön élő magyarhoz, magánvállalkozóhoz, politikushoz, egyesülethez, alapítványhoz, politikai párthoz azzal a kéréssel, hogy ötletekkel, illetve lehetőségeihez mérten anyagilag támogassa lapunkat” – olvasható a lap november 3-i számának címoldalán közzétett felhívásban. A Bányavidéki Új Szó sanyarú helyzete a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) hétvégén Kolozsváron tartott szórványnapi találkozójának a napirendjén is szerepelt, ahol Deák László, a lap szerkesztője ismertette a jelenlegi állapotokat. Elmondta, az újság hat éve görgeti magával az állami hatóságoknál felhalmozott adósságát, mely már csak a kamatok miatt is egyre növekszik. Bár a jelenleg 2500 példányban megjelenő újság árát az eddigi 2 lejről 3-ra emelték, és a mintegy 1300 előfizető is egy lejjel többet, 7,5 lejt fizet havonta az olvasnivalóért, a drágítás távolról sem fedezi a hiányt. Pedig Deák László szerint „aprópénzhiányról” van szó, a szerkesztőség immár hat éve azt szeretné, ha helybéli magyar vállalkozó, befektető venné át a lapot, de ezek nem látnak benne üzleti lehetőséget. Az 1990-es évek elején az volt az elképzelés, hogy az akkor megvásárolt nyomdagép révén fogják eltartani az újságot, de napjainkban ez már nem érvényes, ugyanis megváltozott a nyomdatechnika, és a gép elavultnak számít. Deák László szerint a négytagú szerkesztőség által közzétett „kiáltó szónak” máris van eredménye, a felhívás első megjelenése óta eltelt két és fél hét alatt mintegy háromezer lej gyűlt össze. Az összeg csak az aktuális problémák megoldására elég, a fő bajt nem orvosolja, hangsúlyozta. További segítség a Communitas Alapítványtól nyert nyolcezer lejes támogatás, amely elmondása szerint másfél hónapig elég. (A nagybányai lap korábban húszezer lejes normatív támogatást kapott az RMDSZ-es alapítványtól, ez azonban megszűnt, jelenleg csupán a kért pénzösszeg felét hagyták jóvá.) Meg kellene érteni, hogy az újságra még szükség van” – jelentette ki Deák László, aki szerint ha a magyar közösség hagyja megszűnni a bástyaként működő partiumi szórványlapokat, a „pusztulás beáramlik a tömb irányába”. Hangsúlyozta, a lapot azért is meg kell tartani, mivel a térségben nem vált be másik kiadvány, bár a Szatmári Friss Újság szerkesztősége korábban jelentős anyagi befektetéssel megjelentetett egy bányavidéki mellékletet, a várt érdeklődés elmaradása miatt ez másfél év után megszűnt. A lap kiadása mellett a szerkesztőség a fiatal korosztály felé is próbál nyitni, a Bethlen Gábor Alap támogatásával tavaly hozták létre a hírportálként működtetett honlapot, melyet a közeljövőben szintén BGA-s támogatással fejlesztenek. A portál olvasóinak több mint fele a 30-40-es korosztályból kerül ki, míg az idősebbek Deák László szerint a nyomtatott lapot várják, és folyamatosan aggódnak a megszűnéséért. A segíteni akarók lejben a következő számlaszámokra juttathatják el adományaikat: Asociaţia Pro Genius Baia Mare, OTP Bank Romania. RO69 OTPV 3500 0008 0625 RO01, de forintban, euróban és dollárban is elfogadják a segítséget. Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár) 2017. november 15.November 15-én van a magyar szórvány napjaAz Országgyűlés 2015. november 3-án a határon túli magyarság iránt viselt, az alaptörvényben rögzített felelősség jegyében november 15-ét, Bethlen Gábor (1580-1629) erdélyi fejedelem születésének és halálának napját a magyar szórvány napjává nyilvánította. A magyar parlament felhívta az intézményeket, szervezeteket, és felkérte a polgárokat, hogy a nemzet szerves részét alkotó szórványmagyarság támogatásának egy kiemelt napot szenteljenek, és ettől az évtől kezdve ezt a napot közösen, méltó keretek között ünnepeljék meg. Az RMDSZ nagyváradi kongresszusa már 2011. február 27-én határozatban nyilvánította november 15-ét a magyar szórvány napjává, amelyet Erdélyben 2011 óta ünnepelnek meg. A döntést azzal indokolták, hogy az anyaország határain kívül tömbben, kisebbségben és szórványban élő magyarok sajátos gondokkal küszködnek, és a szórványban élők a leginkább veszélyeztetettek közülük. A magyar szórvány napján a főszereplők a szórványban élők, az ő kultúrájuk, mindennapjaik bemutatása. Szórványon az összefüggő területi kapcsolattal nem rendelkező kisebbséget értjük, amelynek tagjai idegen nyelvi környezetben élnek a Kárpát-medencében és Moldvában. A szórvány függ az adott település lélekszámától, iskolarendszerének és egyéb intézményrendszerének meglététől, fejlettségi szintjétől is. Létszáma nehezen meghatározható: a Kárpát-medencében 200 ezer és 1 millió között ingadozik. A szórványosodási folyamat egyre gyorsul, és a határon túli magyarságon belül egyre többen élnek így. A szórványban élőknek az elsődleges problémát a nyelv, a kultúra megtartásának eszközei, a közintézményekben az anyanyelv használata jelenti. A magyarság megmaradásának biztosítása ott a legnehezebb, ezért akár területenként külön programokat kell alkotni, hogy megállítsák a szinte már megállíthatatlant. Ennek érdekében már 2011-ben megalakult a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) szórvány-diaszpóra munkacsoportja. Az anyaország jelentős összegekkel támogatja a szórványban élő magyarság védőbástyáinak számító magyar szervezeteket és intézményeket. Folyamatos a konzultáció a szórványban élőkkel, a Bethlen Gábor Alapból számos intézményt és programot támogattak és támogatnak e közösségek megerősítésének szándékával. A magyar kormány által 2015-ben elindított Petőfi Sándor-program keretében ösztöndíjasok támogatják a külhoni magyarság szórványközösségeit, segítségükkel több helyszínen indult meg vagy indult el újra a magyar nyelv, a néptánc, a népzene oktatása. A Romániában első alkalommal 2011. november 12-13-án megtartott központi ünnepségek helyszíne a Hunyad megyei Déva volt. Az RMDSZ szórványkonferenciáján megállapították, hogy a szórványkollégiumok létrehozása, működ- tetésük és fejlesztésük jelentős mértékben hozzájárul az anyanyelvű oktatás beindításához és megerősítéséhez olyan térségekben, ahol a magyar nyelvű oktatás feltételei nem biztosítottak. Az ünnep alkalmából alakult meg Brassóban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szórványtanácsa. 2012-ben az RMDSZ bejelentette, hogy szórványmenedzser-szolgálatot indított, melynek keretében 14 szórványkollégium működését támogatja, és próbálja megakadályozni a településeiken tíz százalék alatti arányt képviselő, elszórtan élő magyarok asszimilációját. A szervezet műemlék-örökbefogadási programot is indított az erdélyi magyar kisközösségeknek. A magyar szórvány ünnepe 2013 óta már az egész Kárpát-medencére kiterjed. Népújság (Marosvásárhely) 2017. november 15.Búcsú és könyvbemutatóA falunak a reformáció előtt Szent Márton volt a védőszentje. A település nevén kívül erre ma más nem nagyon emlékeztet. Többségben unitáriusok élnek itt, de jelentős a reformátusok és a baptisták lélekszáma is. Amikor a szentmise helyszínére igyekeztem – miután megérdeklődtem, hogy merre van az imaház –, a járókelők elmondták, hogy 16 állandó híve van a kis szórványgyülekezetnek, s egy magánházból kialakított kápolnában tartanak itt szentmisét minden harmadik vasárnapon. Nem sok a 16 lélek, de többen vegyes házasságban élnek, a családtagokkal ez a szám akár háromszorosára emelkedhet. Jelesebb alkalmakkor felduzzad a szentmisét hallgatók száma. Ilyen volt ez a mostani Szent Márton-búcsúnap is, hiszen a beszolgáló homoródkarácsonyfalvi lelkész, Both Dávid plébános mellett megjelent az ünnepi szolgálattétel alkalmából Gábos Zoltán málnásfürdői plébános – ő volt a főcelebráns –, valamint Tamás Huba főegyházmegyei ministránslelkész, aki korábban öt évig szolgált a két Homoród-mentén, illetve Mátyás Gábor atya Zeteváraljáról, valamint Kish Albert helyi református tiszteletes. A szentmisét követően közebédre várták az érdeklődőket, akik azért gyűltek össze a Zoltán Aladárról elnevezett kultúrotthonban, hogy találkozzanak a Tanulmányok Homoródszentmárton történetéhez című könyv szerzőivel: Pál János unitárius lelkésszel, aki történelem szakot is végezvén főleg a huszadik század vészterhes társadalmi fordulatainak szakavatott vizsgálója, Fehér János történész-művészettörténésszel, aki a Homoródok-mentén és Erdővidéken is több település múltját kutatta a honfoglalástól az újkorig terjedő évszázadokat felölelő dolgozataiban és Gyöngyössy János történeti grafikussal, aki az igényes és terjedelmes kiadvány illusztrátoraként került be abba a csapatba, amelyet tulajdonképpen ő verbuvált az újabban Abásfalván gyakran tartózkodó Csíky Gáborral közösen. A nyárádkarácsonyfalvi és folyfalvi Csíki nemzetségnek korábban nem volt kötődése a községhez. Csíky Gábor ma családjával együtt Magyarországon él, de néhány évvel ezelőtt Abásfalván ingatlant vásároltak, és így egyre többet tartózkodnak a környéken. A Gyöngyössy Jánossal folytatott baráti beszélgetések során jutottak el arra a szintre, hogy vállalta a kézirat-előkészítéshez és a nyomdai kivitelezéshez szükséges források összegyűjtését. Ez meg is történt, a Csíky-család és a Bethlen Gábor Alap támogatása tette lehetővé, hogy a piliscsabai Iosephinum Fejlesztéséért Alapítvány kiadói hátterével a mű megjelenjék. Fehér János levéltári kutatásai alapján megírhatta az általános történeti bevezető tanulmányt, majd miután megszerezte Huszka József ide vonatkozó rajzait és feljegyzéseit, egy másik dolgozatban a régi – 1888-ban lebontott – unitárius templom kutatásának teljes dokumentációját tette közzé. Ilyen szempontból forráskiadvány ez a könyv. Gyöngyössy Jánossal közösen elkészítették az unitárius templomvár építéstörténetét összegző tanulmányt is. Fehér János másik nagy itteni teljesítménye, hogy kimerítő tanulmányban foglalkozott Musnai Dakó György munkásságával, aki homoródalmási lelkészként több templom kazettás mennyezetének és karzatmellvédjének festésében jeleskedett, ismert munkája Énlakán maradt fenn, de Fehér János bebizonyította, hogy a korábbi homoródszentmártoni templomban is dolgozott az 1661-es tatárbetörést követő felújítás alkalmával. Pál János az egyházi és a közösségi életben – a politikai község kebelében – lezajlott változásokról szóló dolgozatában összegzi a 20. század elejétől az 1989-es rendszerváltozásig zajló eseményeket. Gidó Csaba történész kötetismertetőjében elmondta, hogy akár egy-két éven belül várhatók újabb munkák, hiszen mindhárom szakember tarsolyában rejlik felhalmozott tudás, s nyugodt szívvel rá lehetett volna írni, hogy a mostani könyv csak az első, a bevezetőkötet volt. Igazi nagy ívű tudományos munka ez, amelyek alapján – ha a forráskötetek elkészülnek – nyugodt lelkiismerettel elkészíthető egy rövidebb kivonata, egy hétköznapokban is haszonnal forgatható kismonográfia, amely hosszú időn át szolgálhatja majd mindazokat, akik látogatóként érkeznek, vagy helyiekként kívánják szinten tartani a Homoródszentmárton múltjához kapcsolható hiteles tudásukat. Simó Márton / Hargita Népe (Csíkszereda) 2017. november 16.Magyar szórvány napja – átadták a Bethlen Gábor Alapítvány idei díjaitÁtadták szerdán Budapesten a Bethlen Gábor Alapítvány (BGA) idei kitüntetéseit: a Bethlen Gábor-díjat, a Márton Áron-emlékérmet, a Tamási Áron-díjat és a Bethlen Gábor kutatói ösztöndíjat. A Székelyföld jövőjéért ösztöndíjat 2017-ben nem ítélték oda. Bethlen Gábor-díjat kapott Csáky Pál író, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának európai parlamenti képviselője. Méltatásában Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke, a BGA kuratóriumának elnöke azt mondta, a kitüntetett íróként mindig tematizálta a mai Szlovákiában őshonos magyarságot, politikusként pedig fáradhatatlanul küzdött annak hátrányos megkülönböztetése ellen, fellépett kisebbségi jogainak érvényesítéséért. Munkássága eljutott arra a csúcsra, hogy a magyarság minőségi, eredményes szolgálatáért Bethlen Gábor-díjban részesüljön – jelentette ki. Szavai szerint Csáky Pál Pozsonyban, Budapesten és Brüsszelben egyaránt előmozdítja a felvidéki magyarság fennmaradását. Indokoltan lép a kitüntetettek közé, ugyanis életművével, áldozatos munkájával sokat tett a nemzet értékeinek megőrzéséért, gyarapításáért, valamint a közép-európai népek békés együttéléséért – hangoztatta Lezsák Sándor. Közölte: a politikus sorsszerűnek érezte, hogy 1956-ban született, egy drámát is írt a témában. Fiatalon élte át a csehszlovák területek 1968-as katonai megszállását. Antikommunista meggyőződésűnek nevelték, a nyolcvanas években a rendszer ellenségének számított, amiről Pozsonyban dokumentumok tanúskodnak – ismertette az Országgyűlés alelnöke. Megjegyezte: Csáky Pál személyesen is részt vett a palóc hagyományok ápolásában. Lezsák Sándor szerint joggal aggódik a szellemi igénytelenség elburjánzása, a nyomtatott irodalom háttérbe szorulása és a fiatalok hiányos történelemismerete miatt, ezért írt drámát a felvidéki magyarok meghurcoltatásáról. Legfőbb politikai céljai – a magyarságot sújtó kollektív bűnösség következményeinek megszüntetése, a kártalanítás, a szabad nyelvhasználat -, sajnos, még mindig nem teljesültek – jelentette ki Lezsák Sándor. Csáky Pál miniszterelnök-helyettesi posztot is betöltött Szlovákiában. Az Európai Unió működését belülről látva egyre inkább az a meggyőződése, hogy Közép-Európa szerepének erősödnie kell – tette hozzá. Amit szlovák politikusként nem tudott elérni, arra az unió „színeiben” törekszik; úgy véli, hogy nemzetközi támogatás nélkül nem lehet előrelépni a kisebbségi, emberi jogok terén Szlovákiában. A diszkrimináció felszámolására törekszik, fáradhatatlanul dolgozik a keresztény magyar nemzetért – nyomatékosította Lezsák Sándor. Márton Áron-emlékéremmel tüntették ki Juhász Juditot, a Magyar Művészeti Akadémia szóvivőjét, az Anyanyelvápolók Szövetségének elnökét; Matl Péter munkácsi szobrászművészt, magyar honalapítási emlékművek alkotóját; valamint Pátkai Róbert nyugalmazott evangélikus püspököt, a Magyarok Angliai Országos Szövetségének korábbi elnökét. Juhász Judit laudátora, Béres József vegyészmérnök, a BGA kurátora kiemelte, hogy a díjazottat széles körben ismerik és tisztelik. Finomsága hitelességgel, szép szava műveltséggel, törékenysége tiszta szívvel párosul, egész élete során csupa szeretetet szőtt az emberek szívébe – fogalmazott. Dolgozott a Magyar Rádióban, majd a Magyar Katolikus Rádióban, utóbbinak a vezérigazgató-helyettesi posztját is betöltötte – közölte Béres József. Antall József néhai miniszterelnök meghívta kormányszóvivőnek, mert Juhász Judit már a puszta megjelenésével enyhíteni tudta a túlfűtött politikai légkört. Béres József megjegyezte, hogy személyesen is sokat köszönhet a kitüntetettnek, akinek a magánéletét is példásnak nevezte. Matl Pétert méltatva Rieger Tibor szobrászművész, a BGA kurátora hangsúlyozta, sajnálja, hogy a díjazott nem tudott személyesen megjelenni az ünnepségen. Ami Matl Péter kitűnő képességeinél, gazdag fantáziájánál is fontosabb, az magyar sorsa, és annak is a legkegyetlenebb, kárpátaljai formája – mondta. Ez egyben keresztény sors, ő ebből a világból érkezett. A maga építőkövét a szellemi Magyarországhoz tette le, amelynek feladata, a keresztény értékek védelme ma aktuálisabb, mint valaha – vélekedett Rieger Tibor. Pátkai Róbertről szóló laudációjában Bakos István művelődéskutató, a BGA ügyvivő kurátora azt mondta, megtisztelő, hogy méltathatja emberi helytállását, közösségi szolgálatát. Úgy fogalmazott, hogy szellemi kapcsolat köti össze a nyugalmazott püspökkel. A kitüntetett 1956-ban Albertirsa lelkésze volt, közfelkiáltással a helyi forradalmi bizottság elnökévé választották. A megtorló pártpolitika miatt novemberben el kellett hagynia Magyarországot – Angliában telepedett le. Nagy feladatot vállalt, a londoni magyar gyülekezet lelkipásztora lett – közölte Bakos István. Tamási Áron-díjat kapott Hadnagy Jolán óvónő, a Farkaslakán működő Tamási Áron Művelődési Egyesület vezetője. Laudátora, Cs. Nagy Ibolya kritikus, a Tamási Áron-díj kurátora arról beszélt, hogy a haza-hazalátogató Tamási Áronnak rendszerint szállást adó ház már rég az enyészeté lett volna, ha Hadnagy Jolán nem építteti újjá. Az ingatlan jelenleg egyebek mellett kiállítások, népdalestek, könyvbemutatók helyszíne – ismertette. Cs. Nagy Ibolya úgy fogalmazott: nem lehet tudni, hogy a falu az óvónő szorgos munkája nélkül nem feledné-e leghíresebb fiát. Az ünnepségen első ízben adták át a Bethlen Gábor kutatói ösztöndíjat, amelyet Cziráki Zsuzsanna kapott. Az elismerést minden évben olyan történésznek ítélik oda, aki a Bethlen Gábor nevével fémjelzett korszakot kutatja. Azt kívánják nekik üzenni, hogy jó úton járnak. Az eseményen bejelentették, hogy az idén nem ítélték oda a Székelyföld jövőjéért ösztöndíjat, helyette 2018-ban két elismerést akarnak átnyújtani. MTI; Erdély.ma 2017. november 16.Séta Szent László porai fölöttBár a felújított belváros régi századokra utaló hangulata megkapó, a várat a kommunista évtizedekben épült tömbházak és az ortodox templom mögé rejtették. A váradi vár azonban még így is példátlan Romániában: gazdag, hamisítatlan tárlattal tanít a magyar történelemről. Mihálka Nándor történész-régész vezetésével jártuk körül az európai uniós pénzből felújított középkori vár épületeit, és bepillanthattunk a restauráló műhelyek titkaiba is. Nagyváradon már a 11. században földvár állt. Szent László a század végén rendelte el a székesegyház és az azt védő falak felépítését. A vár kiszolgálta Bethlen Gábort, I. Rákóczi Györgyöt és fiát, az 1848-as szabadságharcot, de a világháborúk idején is kapott szerepet. A középkortól napjainkig terjedő magyar történelem tanúját, elszenvedőjét, mesélőjét és őrzőjét nem hagyták veszni a váradiak. Bár a felújítások még nem fejeződtek be, a műemlék mégis egyedi élményt nyújt a romániai magyar történelmi várak sorában: a falak alatt rejtőző régészeti leletekkel, üres és koholt díszlet helyett valódi történelmi tartalommal visz vissza az időben. A Tiszántúl legerősebb vára Mihálka Nándor történész-régész vezet körbe: a belső udvar fehéren feszülő falai, bent a vadonatúj padolás bizonyítja, hogy a belső vár teljesen fellélegzett és a jó akusztikának köszönhetően az udvart előszeretettel használják kulturális rendezvények lebonyolítására. A várfallal azonban akadna még teendő: a külső védőfal már korántsem nevezhető kolosszusnak, hiszen az évszázadok során feltöltődött földdel, a néhai bástyák, amelyek temérdek ágyúgolyót nyeltek el, szintén kipofozásra szorulnak. Sokat láttak már azok a kövek: az 1241-es tatárjáráskor az ellenség kővetői miatt a vár nagyrészt elpusztult, majd Vince püspök újjáépíttette. 1474-ben a törökök pusztították, 1514-ben Dózsa György vezére, Lőrinc pap ostromolta, majd a 16. század vége felé ismét helyreállíttatták, de a török újra ostrom alá vette. Bethlen Gábor, fejedelemmé választása után, rögtön megkezdte a felújítást, amelyet I. Rákóczi György is folytatott. Az 1660-as török támadáskor viszont a vár elveszett. Mihálka Nándor felvilágosít: a hővízzel körülvett vár védelme korántsem nevezhető csekélynek. Ezért ha a védők élelemkészlete nem fogyott volna el, a vár sokáig kitartott volna. A 17. század végén sok más erőddel együtt a nagyváradi vár is az osztrák hatalom keze alá került, s bár elkezdték az épületek kijavítását, a szegényes anyagi források miatt nehezen haladtak a munkálatok. Közben a szabadságharc hevében II. Rákóczi Ferenc elfoglalta a várost, de a várat nem sikerült bevennie, így az építkezések a 18. század elejétől folytatódtak. Később a napóleoni háborúk ideje alatt francia hadifoglyokat őriztek a falak között. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc során a vár lakói Glasser tábornok vezetésével a szabadságharc oldalára álltak, aztán 1848. december 31-től, országgyűlési határozat alapján katonai bázisként használták az épületegyüttest. A szabadságharc leverését követően az osztrákok hatalmi pozíciójának újbóli megerősödése után a vár a korabeli Magyarország közepén gyakorlatilag már nem rendelkezett stratégiai szereppel. Mihálka Nándor szerint ez már akkor fölöslegessé vált, amikor az osztrákok kiverték a törököt az országból. Addig azonban a magyar királyság területén a Tiszántúl legerősebb vára, egyik legfontosabb védelmi pontja volt. Feléledt hagyaték Még az 1880-as években felújították, a két világháború között pedig csendőriskola működött benne, a 20. században pedig hol átmeneti lágerként, hol valamilyen katonai létesítményként vagy raktárként használták. A műemlék állaga ezekben az években sokat romlott. Sokan valószínűsítik, hogy a Ceaşescu-rendszer idejében le akarták rombolni, bár erre utaló konkrét bizonyítékot máig nem találtak a történészek. Viszont a múlt század végén is végeztek minimális munkálatokat a vár körül, hogy legalább ne omoljon össze. Nagyvárad ékességét a ma embere nem hagyta veszni: a város önkormányzata 2009-ben, illetve 2012-ben pályázott sikeresen a felújítására. A munkálatok 2015-ig tartottak, ez idő alatt 20 millió eurós keretet használtak fel az épületegyüttes helyreállítására, illetve ásatásokra, régészeti munkákra és a múzeum berendezésére. Az anyagi alap oroszlánrészét uniós forrásokból biztosították, Mihálka Nándor régész elmondása szerint a teljes összegből öt-öt százalékot a városi önkormányzat és a román kultuszminisztérium biztosított. A felújítási munkálatok jogát magyarországi cégek pályázták meg sikeresen: nyolc épületben 486 termet alakítottak ki, és kiépítették a teljes víz-, szennyvíz-, villany- és fűtéshálózatot is. A múlt felett sétálva A várban sokkal több potenciál van, mint ami egyelőre látszik” – hangsúlyozta a régész. Ugyanis az eddig feltárt romok és tárgyi leletek még korántsem képezik a teljes váradi történelmi örökséget, hiszen számos felásatlan rész maradt a falak között és alatt, ehhez azonban újabb anyagi támogatásra lenne szükség. A fel nem tárt részekre vonatkozó terv kész van. Már csak megfelelő pályázati lehetőséget kell hozzá találni. A belső udvar nem csak fesztiváloknak, vásároknak ad otthont a belső udvar: csupán idén mintegy 300 ezer látogató volt kíváncsi a felújított épületegyüttesre, amelyből 60 ezren a múzeumba is betértek. Kiderült, időnként román turisták is érdeklődnek a vár iránt. „Mi minden látogatónak örülünk, de azt hiszem, nem feltétlenül a román turistáknak kell eladnunk mindezt. Nyilván a váradi vár is Románia történelmét képezi majd, de ez egyelőre a mi történelmünk. Természetes, hogy elsősorban magyar turisták érkeznek” – fűzte hozzá Mihálka Nándor. Tizennyolc főállásbeli alkalmazott, köztük régészek, kurátorok serénykednek, hogy a hatalmas mennyiségű tárgyi lelet karbantartásával egy szelet múltat nyújthassanak a történelem kedvelőinek, akik a tárlatot magyar, román és angol nyelvű ismertetők mellett nézegethetik. A teljes terület feltárására idő és pénzhiány miatt nem volt lehetősége a régészeknek, így kijelölt pontokban ástak, hiszen egy négy méter mély régészeti gödör feltárására legalább egy hónap szükséges. A tárlat ugyanakkor így is nagy élményt nyújt: szinte halljuk a koccanó kancsót, réztányért, és szinte látjuk, ahogy a középkori női hajzuhatagba besüllyed az aprócska hajtű. Gyutacsvágó olló, kanál, ásó, bőrcipőfoszlányok, patkó, szuronyvég, törökkori pajzs, egy sarok tele ágyúgolyókkal – beleborzong az ember, amikor rátör a felismerés, hogy ugyanezeket a tárgyakat a középkori és újkori magyar ember rongyolta a magas kőfalak tövében. Öt éven keresztül a nyugati udvartól a püspöki palotáig ástak, hogy a gótikus székesegyház romjait feltárják, és egyedi módon a múzeum részévé tegyék: a templom régi küszöbe, kőkoporsók, egykor odatemetett, a székesegyház melletti helyi kápolnát támogató család maradványaira bámulunk a felettük kiállított tárlat elemei közt sétálva. Jól látszik a templom Árpád-kori félköríve és a később köré épített gótikus sokszögzáródás. Egy 4–6 éves forma kisfiú megmaradt, a Szűz Mária kápolnával félig egybeolvadt csontváza néz fel a látogatóra egy családi sírboltból. Sikeres pályázás esetén a régészek és építészek új területek kiásása után lehetővé tennék, hogy egyenesen a romok között sétáljunk, átlépve a székesegyház küszöbét. Négy koronás magyar fő nyughelye Bethlen Gábor fejedelmi palotájának emeleti részét a törökkel folytatott csatározások során a 17. század végi ostromban szétlőtték, a megmaradt földszinti termeket azonban fel tudták újítani. Hangulatos reneszánsz kori falfestéstöredékek húzódnak a termek falain, homlokzatán. Erdély legszebb reneszánsz termében járunk, 1620-as évekbeli stukkók domborodnak ki a falakból, amelyek szökellő szarvast, unikornist és elefánt hátán nyargaló török vadászt is ábrázolnak. A sarokban ugyancsak 17. századi kandallólyuk árulkodik az egykor ott zsibongó életről. Mihálka Nándor elmondta, jövőre a fejedelmi termekbe is háromnyelvű feliratok kerülnek, sőt, lehetőségük szerint interaktív, fejhallgatón keresztül történő tárlatvezetést is terveznek a múzeumba, amely a fejedelmi palotából bontakozik ki a feltárt romok fölé. A vár szellemi nagyságát ugyanakkor az adja, hogy valószínűleg négy magyar koronás főt temettek el ott: Szent Lászlót, Luxemburgi Zsigmondot és feleségét, I. Máriát, illetve I. Károlyt (Károly Róbertet) és feleségét. Mindezek közül a legbiztosabbnak I. Mária ott nyugvó porait tekintik, illetve egyik legnagyobb szent királyunk földi maradványait, amelyeknek helyét jóformán centiméteres pontosságban meg tudják határozni. Hátborzongató érzés áthaladni a belső udvaron azzal a tudattal, hogy annak a közepén, lent a mélyben, a székesegyház fel nem tárt romjainak takarásában nyugszik a második legszentebb magyar uralkodó. Mihálka Nándor lelkesen magyarázta, hogyan tervezik a sírok feltárása után az újításokat: úgy építenék körbe a feltárt nyughelyeket a romokkal együtt, üveggel lefedve és hatalmas vasbetonfödémmel körbe építve, hogy körbejárhatóak legyenek, de az ideális belső udvartól se fosszák meg a váradiakat. Az udvaron feltárt romokat ugyanakkor nem szabad sokáig szabad ég alatt hagyni, így a terv kivitelezése tovább bonyolódik. A régész 7–8 évre saccolta a tervek kibontakozását, mi pedig rögtön szurkolni is kezdtünk, hogy mielőbb Szent László porai fölé hajolhassunk. A régészek munkája nem marad láthatatlan A tárlat így is gazdag, azonban a legnagyobb meglepetés akkor ért, amikor a régész közölte, hogy az eddig talált leleteknek csupán egy százalékát állították ki. A magyarázatot egy valódi kincses teremben kaptuk meg: a restaurátorok műhelyében. Pezsdítő érzés látni a múzeumi élet mögötti valódi munkát: számos turista hajlamos azt hinni, hogy az ásatások után a régészeti, múzeumi munka leáll, a szakemberek pedig mehetnek vakációzni. Nagyváradon azonban, az ország legmodernebb restaurátortermében hosszú asztalokon zsúfolódnak a kiásott kincsek darabkái. Cserépedények, háztartási cikkek tömegének apró szilánkjai várják, hogy előbb alaposan megtisztítsák őket, majd megtalálják a hozzájuk passzoló másik darabkát és összeragasszák velük. Mintha egy háromdimenziós összerakós műhelyben bámészkodnánk, ahol külön restaurátor bűvöli felismerhetővé a kerámia-, illetve fém- és szövetleleteket. A kerámiák esetében a hiányzó darabokat gipsszel pótolják. A fém tárgyak esetében az első teendő, hogy megállítsák a további rozsdásodást, a tisztítást csak utána kezdik. Egy használt, jól felismerhető állapotban maradt, törökkori kard, evőeszközök, tányérok, ágyúgolyók, kulcsok, ezüst dénárok mellett digitális mikroszkópok, százféle ecset, tisztítószerek sorakoznak minden asztalon, a szekrények polcai is a leletek súlya alatt roskadoznak. Mihálka Nándor elmondta, ennyi lelet teljes restaurálása akár kilenc évbe is beletelhet, hiszen akadt már olyan tárgy, amit 98 darabkából kellett összerakni. A kijavított tárgyakat időközben cserélik a már kiállítottakkal, de a számos felújított terem közül újakban is kiállítanak majd az első emeleten. Sőt igyekeznek megfogható dolgokat gyártani a különleges leletekről a gyerekek kedvéért. A restaurátorok munkája nem marad teljesen láthatatlan a múzeumlátogatók előtt, mivel a restaurálási folyamatokról képekkel gazdagon illusztrált plakátokat függesztettek ki a kiállított tárgyak fölé, egyelőre román nyelven. Egy sarokban pedig a restaurátori eszközökből is kap kisebb ízelítőt a látogató. Az ország legmodernebb restaurátortermében hosszú asztalokon zsúfolódnak a kiásott kincsek darabkái Cserépedények, háztartási cikkek tömegének apró szilánkjai várják, hogy előbb alaposan megtisztítsák őket, majd megtalálják a hozzájuk passzoló másik darabkát és összeragasszák velük. Mintha egy háromdimenziós összerakós műhelyben bámészkodnánk, ahol külön restaurátor bűvöli felismerhetővé a kerámia-, illetve fém- és szövetleleteket. A kerámiák esetében a hiányzó darabokat gipsszel pótolják. A fém tárgyak esetében az első teendő, hogy megállítsák a további rozsdásodást, a tisztítást csak utána kezdik. Egy használt, jól felismerhető állapotban maradt, törökkori kard, evőeszközök, tányérok, ágyúgolyók, kulcsok, ezüst dénárok mellett digitális mikroszkópok, százféle ecset, tisztítószerek sorakoznak minden asztalon, a szekrények polcai is a leletek súlya alatt roskadoznak. Mihálka Nándor elmondta, ennyi lelet teljes restaurálása akár kilenc évbe is beletelhet, hiszen akadt már olyan tárgy, amit 98 darabkából kellett összerakni. A kijavított tárgyakat időközben cserélik a már kiállítottakkal, de a számos felújított terem közül újakban is kiállítanak majd az első emeleten. Sőt igyekeznek megfogható dolgokat gyártani a különleges leletekről a gyerekek kedvéért. A restaurátorok munkája nem marad teljesen láthatatlan a múzeumlátogatók előtt, mivel a restaurálási folyamatokról képekkel gazdagon illusztrált plakátokat függesztettek ki a kiállított tárgyak fölé, egyelőre román nyelven. Egy sarokban pedig a restaurátori eszközökből is kap kisebb ízelítőt a látogató. Kádár Hanga / Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2017. november 17.Magyar szórvány napja DévánMagyarságunk erős várunk Színvonalas előadásokkal ünnepelte meg szerdán délután a dévai magyarság a szórvány napját. Zene, vers, tánc, tudományos előadások: a Teglás iskolában gazdag program várta a szép számban összegyűlt magyarokat. Az ünnepség az iskola aulájában kezdődött a tanintézmény diákjainak előadásával. Óvodásoktól egészen tizenkettedikesekig, szinte minden korosztály fellépett, bemutatta művészi tehetségét. Az óvodások és elemi iskolások dalocskákkal és táncokkal, a nagyobbak hazafias versekkel és dalokkal – valamennyi korosztály nagyszerűen szerepelt, az aulát zsúfolásig megtöltő tömeg vastapssal jutalmazta a lélekhez szóló, felemelő előadást. A diákokat felkészítő pedagógusok – Csatlós Zsófia, Dulinszky Izabella, Mészáros Enikő, Mazilu Gizella, Virág Ádám, a Szent Ferenc alapítvány munkatársai és különösképpen Lengyel Izabella – ismét nagyszerű munkát végeztek. A diákok fellépése után Demeter László tudományos előadása következett az Erdővidék nagyjairól. Demeter László meghívása nem véletlen. Baróti muzeológusként, Demeter László az Erdővidék történelmének minden apró részletét ismeri. Szerdai előadása azonban az onnan származó nagy személyiségeket mutatta be röviden, jellegzetes székely humorral megspékelve. Kriza János (a néprajz atyja), Apáczai Csere János, Baróti Szabó Dávid (nyelvújító), Gáll Mózes (író), a Kálnoky és Vargyasi nemesi családok, Köpeczi Sebestyén József (Románia címerének megtervezője), Csereiné Zatureczky Emília (a székely nemzeti múzeum alapítója), Nagybaczoni Nagy Vilmos (tábornok, Magyarország egykori honvédelmi minisztere) vagy Benedek Elek – valamennyien olyan nagy személyiségek, akik Erdővidékről származnak, és meghatározó szerepet játszottak az egyetemes magyar nemzet sorsa, kultúrája és tudománya alakulásában. Nemcsak velük büszkélkedik a kis székely térség, Demeter László további híres személyek pályafutását is bemutatta. Mivel a szórványnap a Hunyad megyei Marosillyén született és Székelyföldön nevelkedett Bethlen Gáborhoz kapcsolódik, nyilván Erdély aranykorának fejedelméről is megemlékeztek. Noha politikai és katonai pályafutását is említette, Kun-Gazda Gergely előadása a nagy fejedelem művelődéspolitikáját mutatta be. A református fejedelem a nyugati híres egyetemekkel egyenrangú akadémiát hozott létre Erdélyben, hogy az itteni tehetséges fiatalok ne kényszerüljenek nyugatra menni tanulni. A tanintézményt Gyulafehérváron, Erdély akkori fővárosában alapította, s neves német professzorokat hívott meg oktatni, köztük a sziléziai (akkor Németország, 1945 után Lengyelország) Martin Opitzt is, akit a német költészet atyjának tartanak. A neves – főleg német – professzorok elcsábítására európai szinten magas bérezést biztosított, a kollégium fenntartására pedig több település adóját szánta. A tudás ugyanis a felemelkedés egyik legfontosabb pillére, ezt Bethlen Gábor már akkor felismerte! Az általa létesített tanintézmény az évszázadok alatt híressé vált, ma is működik, Nagyenyeden – ahová néhány évtizeddel alapítása után költözött át a törökök gyulafehérvári pusztítása nyomán – Bethlen kollégiumként. Chirmiciu András / Nyugati Jelen (Arad) 2017. november 18.Szolgálat a „végeken”, ahol egyre ritkább a magyar szóÉletre szóló élményt, rengeteg szeretetet kapnak a Petőfi-ösztöndíjasok „Egyik legnagyobb eredményünknek tartjuk, hogy tevékenységünk alatt gyakorlatilag megkétszereződött a fakultatív magyarórákra járó gyermekek száma. Jelenleg három különböző kor és tudásszint szerinti csoportban zajlik ez a foglalkozás a hatékonyabb tanulás érdekében” – hangsúlyozta Bokor Csongor és Hollanda Tímea, a Petőfi-program két ösztöndíjasa a velük készült beszélgetés során. A két lelkes, munkája iránt elkötelezett fiatal a Brassó megyei Fogarason vállalt szolgálatot, ahol tudásukhoz és a lehetőségekhez mérten próbálnak tenni a szórványban élő magyar közösség megmaradása érdekében. Az RMDSZ nagyváradi kongresszusa már 2011 februárjában határozatban nyilvánította november 15-ét, Bethlen Gábor (1580–1629) erdélyi fejedelem születésének és halálának napját, a magyar szórvány napjává. A szövetség idei központi rendezvényét ma tartja Szamosújváron, a Téka szórványközpontban. Példaértékű szolgálatot teljesít a „végeken” Bokor Csongor és Hollanda Tímea: két lelkes fiatal, akik a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaiként a tudásukhoz és a lehetőségekhez mérten tenni próbálnak a szórványban élő magyar közösségek megmaradásáért. A Kárpát-medencei magyar szórványközösségek támogatására 2015-ben meghirdetett Petőfi-program keretében a magyar állam több mint hatvan ösztöndíjat oszt ki a nemzet iránt elkötelezett, közösségszervező tevékenységekben jártas személyek számára. A pályázat nyertesei kilenc hónapon keresztül megfelelő kiképzés után a célországban, a fogadó szervezettel és a kijelölt mentorral együttműködve erősíteni próbálják az adott település helyi magyarságának azonosságtudatát. „Baróton születtem és nőttem fel, később Kolozsváron, majd Budapesten tanultam. 2010 óta szervezője vagyok a Kanadai Rákóczi Alapítvány Diákok Határok Nélkül programjának. A velem együtt ebben a civil mozgalomban tevékenykedő önkéntesek jó része korábban már részt vett a Kőrösi Csoma Sándor Programban. Ők ajánlották nekem, hogy jelentkezzek, és az alapítványtól kaptam a pályázathoz szükséges egyik ajánlást is. Sikeresen pályáztam, a 168 interjúra behívott jelentkező közül ötvenünknek sikerült a felvételi. Később még jobban megnőtt a program iránti érdeklődés. Mindez 2015-ben történt, a Petőfi Sándor Program megvalósulásának első évében. Kilenc hónapos megbízatást kaptam, és a számomra kijelölt céltelepülés a Brassó megyei Fogaras volt. Utólag megtudtam, hogy az akkori fogadószervezetem, az unitárius egyház Háromszék-Felsőfehéri Egyházkörének Esperesi Hivatala és a mentorom, Török István esperes kérésére olyan ösztöndíjast küldtek ide, aki ismeri a román nyelvet is” – idézte fel a kezdeteket Bokor Csongor. Elmondása szerint minden ösztöndíjasnak a közösség és a fogadószervezet jellege miatt más a feladatköre. Egyes helyeken kimondottan néptáncot oktatnak, vagy weboldalt szerkesztenek, vagy csak a fogadószervezeten belül tevékenykednek. „Én feladatul kaptam a fogarasi teljes magyar közösség megszólítását, felekezeti hovatartozástól és kortól függetlenül. Utólag elmondhatom, hogy áldásos és szerencsés helyzetben voltam, hiszen a szülővárosom, Barót és a színmagyar kistérség, Erdővidék, ahonnan jöttem, csupán 80 kilométerre fekszik Fogarastól. A program második kiírásában nem vettem részt, de az önkéntesség jegyében maradtam Fogarason, így Tímeával közösen folytathattuk az elkezdett tevékenységet. Jelenleg a Fogarastól mintegy 18 kilométerre található Brassó megyei Halmágy település Evangélikus-Lutheránus Egyházközségének ösztöndíjasa vagyok, ahol szintén nagyon sokrétű tevékenységet folytatunk a mentoraimmal, az egyházközség vezetőivel” – mesélte Csongor, akinek hivatalosan hiába járt le az ösztöndíja, annyira megszerette Fogarast, hogy nem tud elszakadni tőle, és továbbra is a szívén viseli az itt élő magyar közösség sorsát. Csongorral ellentétben Tímea számára nem volt idegen és szokatlan a szórvány világa, ugyanis Brassóban született, ahol szintén megfogyatkozott számú magyar közösség él. Az Áprily Lajos Főgimnáziumban érettségizett, és vallomása szerint az akkori osztályközösségükből csupán ő választotta egyedül a magyar nyelvű továbbtanulás lehetőségét. „2016 februárjában önkéntesen csatlakoztam Bokor Csongor akkori fogarasi ösztöndíjas missziójához, és négy hónapon át segítettem a közösségben kifejtett munkáját. Később a program második kiírására én is jelentkeztem, és a bíráló bizottság pozitívan értékelte korábbi, illetmény nélküli önkéntes tevékenységemet. Következésképpen a program második megvalósulásban én lettem Fogaras ösztöndíjasa, Csongor pedig önkéntesen velem együttműködve tevékenykedett tovább” – tudtuk meg Tímeától. A két különböző közegből Fogarasra került fiatal meglehetősen elkeserítő helyzettel szembesült. A településen jó pár éve sem egységes, sem összevont formában nem létezik intézményes magyar nyelvű oktatás. Fakultatív magyarórákat kezdtek tartani a gyermekeknek, mely tevékenységhez a református egyház biztosít termet. Ezt a munkát előttük egy idős tanárnő végezte önkéntesen, mellé csatlakoztak a fiatalok, akik az utóbbi két évben teljesen átvették ezt a nemes, de ugyanakkor nem könnyű feladatot. Magyar nyelvtanulás a szórványban „Nagyrészt vegyes házasságból származó gyermekekről van szó, akik között nagy különbségek vannak, sokuknak idegen nyelvként kell tanítanunk a magyar nyelvet. Büszkén mondhatjuk, hogy az elején 15 gyermekkel kezdtük, jelenleg harminc fölé nőtt a számuk. Egyik legnagyobb eredményünknek tartjuk, hogy tevékenységünk alatt gyakorlatilag megkétszereződött a magyarórákra járó gyermekek száma. Jelenleg három különböző kor és tudásszint szerinti csoportban zajlik ez a foglalkozás a hatákonyabb tanulás érdekében. A magyar nyelv elsajátítása mellett fontosnak tartjuk ugyanakkor a közösségépítést már a legfiatalabbak körében is, ezért játékos, korszerű módszerekel próbáljuk elérni ilyen irányú fejlődésüket, a zene nyelvén is közeledve feléjük” – számolt be munkájukról Csongor és Timi. A felnőtteknek külön programokat szerveznek: elindították és sikeresen működtetik a Babits Mihály Önképzőkört, amelynek keretében általában kéthetente neves közéleti személyiségeket, kutatókat, színjátszó csoportokat, előadóművészeket hívnak Fogarasra. A legelején Erdővidékre támaszkodtak, de azóta érkeztek előadók Marosvásárhelyről, Kolozsvárról, de még Budapestről is. A fogarasiakkal is több alkalommal sikerült eljutniuk Erdővidékre, ezzel is erősítve a székely–szórvány kapcsolatot, valamint a helyiek magyar identitását. Létezik egy húsz-harminc fős, jószerével idősebbekből álló aranycsapat, mely minden, általuk szervezett eseményen képviselteti magát. Úgy vélik, a nagyobb feladat inkább a közösség passzív, közömbösebb részének megszólítása, ami többé-kevésbé sikerült néhány programuk során, amikor több mint százan gyűltek össze egy-egy önképzőkörön. „Tevékenységünk csúcsa az I. és a II. Fogarasi Magyar Nap megszervezése szabadtéri rendezvény formájában a református egyház udvarán, színpaddal, sátrakkal, egész napos színes programokkal. Mindkét eseményen ötven erdővidéki önkéntes segített be, s a rossz idő ellenére is több száz fogarasi és környékbeli vett részt rajtuk. Minden bizonnyal az ehhez hasonló rendezvények szólítják meg leginkább az embereket. Ezek voltak az általunk elindított, bevezetett főbb programok” – számoltak be nagy lelkesedéssel a fiatalok. Mindemellett tevékenyen részt vesznek a négy magyar történelmi egyház életében, segítik őket munkájukban, valamint megpróbálják színesebbé tenni a már sokéves hagyományokkal rendelkező, bejáratott megemlékezéseket, ünnepségeket, rendezvényeket. Jelenleg a halmágyi evangélikus egyházzal közösen egy ifjúsági találkozó megszervezésére készülnek, amelynek célja a fogarasföldi és környékbeli fiatalság találkozása, ismerkedése, kapcsolatteremtése. Fogarason is járt a Mikulás „A közösség első perctől kezdve befogadott és támogatott minket. Az életre szóló élményen, a sok elismerésen és megbecsülésen túl valami mást is kaptunk tőlük, a rengeteg szeretetet, ami előrevitte tevékenységünk sokrétűségét, további lendületet és motivációt adva nekünk. Bizakodóak vagyunk, hogy az általunk elindított programok a jövőben nélkülünk is megvalósulnak majd. Mi kifejezetten hagyományteremtő szándékkal szerveztük meg a Fogarasi Magyar Napokat, és az eredmények azt igazolják, hogy mindez nem volt hiábavaló, sőt fejlődőképes a programunk ezen része, de ugyanezt elmondhatjuk az önképzőkörökről és a gyermekfoglalkozásainkról is. Az egyházak képviselői nagymértékben segítik a munkánkat, egyház nélkül gyakorlatilag nincs lehetőség megmaradni a szórványban, ez különösen igaz itt Fogarason” – szögezte le Csongor és Tímea. Ahhoz, hogy ezt a tevékenységet sikeresen éljék meg, és pozitívan tudják értékelni az elért eredményeket, rengeteg hit és elhivatottság szükséges – hangsúlyozták érdeklődésünkre. „Ez sokkal több mint egy megbízatás vagy munka. Itt a jövő nemzedéke és Babits, Mikszáth, Árva Bethlen Kata, a magyar irodalom és történelem nagy, Fogarashoz köthető alakjainak kultusza közötti kapocs, valamint a magyar közösség és a magyar nyelv használatának megmaradása a tét. A Petőfi-programban kifejtett tevékenységünk hozzájárul az egyre nagyobb méreteket öltő asszimilációs folyamat lassításához és a magyar identitás megőrzéséhez. Mi abban hiszünk, hogy a közösség erejével meg tudjuk szólítani az embereket, kicsiket és a nagyokat egyaránt. Mindent a közösségért teszünk, és ami ennél is fontosabb, hogy velük együtt próbálunk tenni értük. Állandó megújulással, a közösség igényeire figyelve, mi is, a program is és a fogarasi magyarság is sikeresek lehetünk a jövőben” – összegezte Csongor és Tímea. Papp Annamária / Szabadság (Kolozsvár) 2017. november 18.Kortárs szerzőkkel találkozhattak az aradiak a Magyar Nyelv Napja alkalmábólA Magyar Nyelv Napja – amelyet november 13-án ünnepelnek – alkalmából Aradhoz kötődő kortárs szerzőkkel szervezett közönségtalálkozót november 16-án, csütörtökön a Pro Move Arad Egyesület. Az aradi születésű, de Kolozsváron élő Karácsonyi Zsolt költő, műfordító, egyetemi tanár, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke és Papp Sándor Zsigmond újságíró, író – aki a 90-es évek elején négy évig élt Aradon, később pedig az Erdélyi Napló, a Krónika, az Erdélyi Riport és a Népszabadság kulturális rovatának munkatársa volt, jelenleg pedig a budapesti Kossuth Kiadónál szerkesztő – volt az egyesület vendége. A magyar kormány, a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatásával megszervezett rendezvényen a vendégek délelőtt a Csiky Gergely Főgimnázium diákjainak meséltek a nyelvművelésben rejlő – karrierépítési – lehetőségekről, a pályaválasztás sorsdöntő fontosságáról, és az „életre felkészítve” őket azt tanácsolták, bármilyen hivatást is választanak majd, adják önmagukat. Kora este a Tulipán Könyvesboltban Pataky Lehel Zsolt szervező, az egyesület elnökének a kérésére a meghívottak a magyar irodalom helyzetéről, a tollforgatók és más értelmiségiek társadalmi megbecsüléséről beszélgettek az érdeklődőkkel. Azt is elmondták, milyen a megítélése az aradi kortárs irodalmi, és egyáltalán a művészeti életnek a két kulturális centrumból, Budapestről és Kolozsvárról nézve. Az est végén Karácsonyi Zsolt olvasott fel műveiből. Pataky Lehel Zsolt / maszol.ro 2017. november 20.A Magyar Szórvány Napja DettánA Magyar Szórvány Napja alkalmából idén is bánsági magyar szórványközösségeket szólított meg a temesvári Szórvány Alapítvány. 2017. november 15-én Dettán a szórványnapi ünnepség méltó voltát a Végvárról érkezett Rece-Fice Néptánccsoport biztosította, a fiatalok műsorukkal örvendeztették meg a helyi magyar közönséget a dettai Kultúrközpontban. A táncok és a táncosok szavalatai, a magyar nyelv és a magyar zene ötvözeteként, együtt hívták fel a figyelmet arra, hogy az elszórtan élő közösségeink is erősíthetik egymást. Az este fogadással egybekötött, jó hangulatú kötetlen beszélgetéssel és ismerkedéssel zárult. A Szórvány Alapítvány munkatársai abbéli reményüket fejezték ki, hogy szórvány napi kezdeményezésük, térségünkben a szórványközösségek egymással ilyen módon való összekötése hagyománnyá válhat, annak érdekében, hogy a bánsági magyarság minden tagja érezze, helyzetével nincsen egyedül, közösségeik egyformán fontosak. A jelenlegi Magyar Országgyűlés több törvénnyel, jogszabállyal segíti elő a magyar nemzet egyesítését. A határon túli magyarság iránt viselt, alaptörvényben rögzített felelősségérzetét 2015-ben tovább erősítette azzal, hogy Bethlen Gábor születésének és halálának napját, november 15-ét a Magyar Szórvány Napjává nyilvánította. Ennek jegyében az idei dettai rendezvényre is a határon túli magyarok ügye iránt elkötelezett Magyar Kormány támogatása, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. révén teremtett lehetőséget. Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad) 2017. november 20.Hálaadás: parókiafelújítás, emléktábla- és kopjafaavatás PatóházánHálaadó istentiszteletre gyűltek össze Patóháza református templomába, hogy Istennek köszönjék meg a reformáció 500 évét, a felújított parókiát, emléket állítsanak az ott szolgáló lelkészeknek és az egyházközség jótevőinek. A kopjafaavatáson Megyesi Pál, a község szülötte emléke előtt tisztelegtek. A Köpeczi Református Egyházközség kórusa csendült fel az istentisztelet elején, vasárnap délután 15 órától, majd Forró László a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főjegyzője hirdetett Igét a Királyok Második Könyve 2. részéből vett igeszakasz alapján. A prédikátor az igehirdetés elején felvázolt egy jelenséget, mely szerint alig telt el a reformáció 500. évfordulója, rögtön megjelentek a fanyalgók, elégedetlenek, kik szerint a reformáció nem erről kellene szóljon, mint, amit az elmúlt évben tapasztatunk. Ezek az emberek nem látták Isten szeretetét abban, hogy tele templomban, hálaadó istentiszteleten, vagy éppen megtelt főtéren hirdettetett az evangélium. Patóháza református gyülekezete is hálát ad sokmindenért, főleg azért, mert nem tekintette akadálynak az előtte tornyosuló vizeket, és ahogy egykor Illés palástja, úgy a gyülekezet hite kettéválasztotta a folyót, fáradozásaikat áldás követte. Az igehirdetésre válaszolva Tolnai Zelma tiszteletesasszony a Köpeczi és a házigazda Patóházai Református Egyházközség összevont kórusát vezényelte a szép éneklésben. Tolnai János lelkipásztor köszöntésében köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták a parókia teljes felújítását, az emléktábla- és kopjafaavatást, kiemelve a Reformáció Emlékbizottságát, az Emberi Erőforrások Minisztériumát és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-t, valamint a helyi önkormányzatot. A magyar kormányt a helyszínen ifj. Csige Sándor konzul képviselte. Király Lajos esperes a 42. zsoltár alapján az ember legmélyebb vágyairól beszélt, mely sokkal több, mint a gazdagság. Veress Kovács Attila Nagyvárad-belvárosi lelkész a patóházaiak volt lelkésze szeretetteljes, nosztalgikus köszöntése után a többi jelenlevő lelkész is Igét tolmácsolt. Közéleti személyiségek is szót kaptak, köztük Radu Iancu aranyosmeggyesi polgármester és az RMDSZ megjelent képviselői: Erdei D. István és Magyar Lóránd. Máthé Róbert, aki szintén kötődik a gyülekezethez, hiszen évekig szolgált ott lelkipásztorként, ezen alkalommal a Patóházán szolgáló lelkipásztorokról szólt. Nem emelt ki neveket, csupán csak azt vázolta, hogy voltak lelkészek, akiknek sikerült a harcuk, és voltak olyanok, akik kudarcot vallottak. A már nem élők emléke legyen áldott! Jó volt látni a patóházai ifjak és gyerek szolgálatát, mely megadta az alaphangját az emléktábla leleplezésének, ami a gyülekezetben szolgálatot teljesítő lelkészek névsorát tartalmazza. A templom kertjében Sütő Béla faragómester bemutatta a felavatandó kopjafát, amit Medgyesi Pál, és a gyülekezet jótevőinek tiszteletére állíttatott a Patóhóházai Református Egyházközség. A kórus szolgálatát követően meg is koszorúzták az emlékművet, majd szeretetvendégséggel zárult az áldásokban gazdag alkalom. szatmar.ro 2017. november 25.Sógor Csaba Nagyenyeden: Másokat is arra biztatunk, hogy vállalják a „keresztszülőséget”„Ma azért is vagyunk itt, hogy felhívjuk a figyelmet arra: áldozatkész emberekre van szükségünk. Másokat is arra biztatunk, hogy kapcsolódjanak be egy ilyen programba, mert ezzel sokat tehetnek az erdélyi magyar közösségért, a családokért, a tehetséges fiatalokért” – mondta Sógor Csaba Nagyenyeden, ahol tegnap találkoztak a Bethlen Gábor Kollégium Keresztszülő-programjának támogatói. Az EP-képviselő látogatásáról sajtóközlemény számol be. A Bethlen Gábor Kollégium 2009-ben indította Keresztszülő-programját. A nagyenyedi oktatás évszázados hagyományának szerves részét képezi a nehéz sorsú diákok anyagi támogatása, ezt a célt szolgálja a „keresztszülők” bevonása is. Az adakozó keresztszülők egy általuk kiválasztott bentlakó diák tanulmányi költségeit fedezik. Az anyagi támogatáson túl a program arra is lehetőséget nyújt, hogy a támogatók és a diákok között személyes kapcsolat alakuljon ki – olvasható az dokumentumban. A kezdeményezés indulása óta a keresztszülők névsorában kiemelt helyen szerepel Sógor Csaba európai parlamenti képviselő. Az RMDSZ EP-képviselőjének két „keresztgyermeke” már sikeresen teljesítette tanulmányait, jelenlegi támogatottjai pedig végzős diákok: a Beszterce-Naszód megyei ikertestvérek negyedik éve érkeztek Nagyenyedre, azért, hogy anyanyelvükön folytathassák tanulmányaikat. Sógor Csaba meghívására Brüsszelbe is eljutottak már, ahol közelebbről megismerhették Európa fővárosát és betekinthettek az erdélyi képviselő európai parlamenti tevékenységébe. „Egyetlen dolog, ami megmarad az életben, az a tudás. Azt mondják, hogy csak a felét fogjátok majd felhasználni annak, amit az iskolában tanultok, de azért érdemes mindent magatokba szívni, mert sosem tudhatjátok, hogy melyik felét. A tudás az, ami bennünket, a világ minden tájára szétszóródott magyarokat összeköt” – üzente Sógor Csaba a nagyenyedi diákoknak. Elmondta, szívesen vállalta a keresztszülőséget, hiszen diákként ő maga is megtapasztalta, hogy mekkora jelentősége lehet az ilyenfajta segítségnyújtásnak. Az RMDSZ EP-képviselője kifejtette: a találkozó részeként felavatott emlékmű is jelzi, hogy Nagyenyed sokszor véráldozattal fizetett azért, hogy magyar maradhasson, ma viszont másfajta áldozatra van szükség: támogatásra és segítségnyújtásra azért, hogy gyermekeink magyarul tanulhassanak. Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest főpolgármester-helyettese hivatalosan is bejelentette, hogy a Budapesti Fővárosi Önkormányzat határozatot fogadott el arról: jövő tanévtől 5 éven át legalább 50 diák tanulmányait támogatja. Szőcs Ildikó, a Kollégium igazgatója a Keresztszülő-program kapcsán köszönetet mondott és oklevelet nyújtott át a támogatóknak. Úgy fogalmazott: az újrakezdés vakmerő reményével indult ez a program, nagyot álmodtak, de bíztak benne, hogy „lesz élet a hamuból”. „A keresztszülő program nem csak támogatást, hanem egyfajta kitekintést is jelent a diákok számára. Sok-sok érdekes és szép kapcsolat született az elmúlt évek alatt, amelyek új élményeket hoztak a diákok számára” – magyarázta. Az igazgatónő úgy fogalmazott: az erdélyi magyarság erős végvára a szórvány, amelynek magyar jövője majd ezeken a diákokon is múlik. A rendezvény részeként a Kollégium udvarán leleplezték és megkoszorúzták a Magyar Mártírok Emlékművét, a karcagi Györfi Sándor szobrászművész alkotását, amelyet Kajtor Márta és Szőcs Gyula szadai építészek állíttattak. Szabadság (Kolozsvár) 2017. november 25.Jó lenne odafigyelni a fogarasi szórványmagyarságra isBeszélgetés Szász Tibor református lelkésszel a közösség gondjairól A Brassótól 67 kilométerre, Nagyszebentől 76 kilométerre, az Olt bal partján fekvő Fogarason napjainkban meglehetősen megfogyatkozott számú magyar közösség él. Számukra gyakorlatilag csak az egyház jelenti a megmaradás szigetét az őt körülvevő „nagy román tengerben”. Nemrég ott jártunk és betekintést nyerhettünk a fogarasi magyarság életébe, a helyi református lelkésszel, Szász Tiborral folytatott beszélgetésünk pedig megerősítette számunkra mindazt, amit már korábban sejtettünk arról, hogy milyen gondokkal és nehézségekkel is küszködik megmaradásáért ez a közösség. A legnagyobb veszélyt a vegyes házasságok gyakorisága jelenti, amely a magyar önazonosságtudat teljes elvesztéséhez vezet, és ugyanilyen elszomorító, hogy az anyanyelv használata sok család esetében immár másodlagossá vált. A helyzetet tovább súlyosbítja a fogarasi magyar tannyelvű oktatás megszűnése, amelyet azóta is az egyház próbál valamelyest pótolni fakultatív magyarórák megszervezésével. Ebben a küzdelemben az elmúlt időszakban nagy segítséget nyújtottak az egyháznak a magyar kormány által meghirdetett, a szórványvidékek megsegítésére irányuló Petőfi Sándor Program ösztöndíjasai, Bokor Csongor és Hollanda Tímea. (Velük készült interjúnkat lapunk november 18-i számában olvashatták, Szolgálat a végeken, ahol egyre ritkább a magyar szó, 3. old.) A szépen rendbe tett református templom és parókia, a korszerű gyülekezeti terem, a felújított egykori iskola, az ebben kialakított vendégszobák az ide látogatóknak azonban mind azt sugallják, hogy az egykori Fogaras vármegye székhelyén ma is erős, nagyszámú magyar közösséget találunk. Jóllehet a valóság ennél sokkal elkeserítőbb, a település magyar történelmi múltjától nem lehet eltekinteni, hiszen a „nyomok” – a vár, a templom, az iskola – ott állnak, láthatók. Olyan személyiségek kapcsolódnak Fogarashoz, mint Bethlen Gábor és I. Apaffy Mihály erdélyi fejedelmek, illetve utóbbi felesége, Bornemissza Anna, továbbá Teleki József, Fehér vármegye főispánja és felesége, Árva Bethlen Kata, akinek sírja a református templom mellett található, sírkövét pedig udvari papja, Bod Péter készíttette. De folytathatnánk a sort Mikszáth Kálmánnal (1892 és 1910 között a város képviselője volt), és az 1908 és 1911 között itt tanító Babits Mihállyal, vagy az 1918-ban, mindössze kilenc esztendős korában Fogarasra került Ignácz Rózsa íróval, akinek a város az eszmélés időszakát jelentette. Az inkább borúlátó jövőkép ellenére az egyház és segítői megpróbálnak lehetőségeik szerint mindent megtenni annak érdekében, hogy ez az örökség ne semmisüljön meg, és ha szórványsorsban is, de megmaradjon a kisváros magyarsága. – Mennyire tehető jelenleg a város magyarságának aránya? Mindez hogyan tükröződik a felekezeti hovatartozás szempontjából? – kérdeztük Szász Tibor református lelkészt. – Fogaras jelenlegi magyar lakossága körülbelül ezer fő. Felekezeti megoszlás: református 650, római katolikus 200, magyar evangélikus 50, unitárius 100. Nyilván a pontos lélekszámról az adatokat a testvéregyházak esetében nem tudom, de nagyvonalakban ez az általam ismert statisztika. Ezenkívül körülfog bennünket „a nagy román tenger”, hiszen a város lélekszáma papíron 30 ezerre tehető, de ebből körülbelül 10 ezren külföldön dolgoznak, különösen az ifjú és a középnemzedék. Megjegyzem, hogy Fogarason a kilencvenes évek után tíz ortodox templom épült, és csupán hab a tortán a központban levő úgynevezett katedrális, ami természetesen nem az, mert akkor püspöki székhelynek kellene lennie, de így jobban hangzik, mint az egyszerű „biserica”. Néhány évvel ezelőtt próbáltam elindítani egy ökumenikus mozgalmat városi szinten, ami meg is valósult, és kezdetben szépen működött. Imahéten minden templomban összegyűltünk istentiszteletre, s a szász evangélikus, valamint római katolikus lelkésszel magyarul, németül és románul szóltunk a gyülekezethez. Ez az embereknek tetszett, a pópáknak azonban nem, így öt év után jegeltük az ügyet. Közben megjelent az ortodox egyháznak egy rendelete, miszerint vegyes házasság esetén a másik egyházhoz tartozó félnek, pl. reformátusnak el kell hagynia vallását, és át kell keresztelkednie az ortodoxra. Addig nem volt probléma, ha mindkét egyháznál kívántak esküdni a fiatalok. Ez a törvényük megjelent a helyi román lap, Buna ziua Făgăraş 2015. július 24-i számában is. Attól kezdve nesze neked ökumenizmus, közeledés stb... – Mit jelent tömb-, illetve szórványvidéken lelkészként dolgozni, hiszen mindkét helyzetet alkalma volt megtapasztalni? Utóbbi többet jelent, mint egyszerű szolgálatot, inkább missziónak tekinthető? – A tömbmagyarság viszonylag biztonságban érzi magát, hiszen azt tapasztalja, hogy mindenfelől egyfajta védőbástya veszi körül őket. Itt adott az anyanyelv szabad használata, még akkor is, ha ezt próbálják fentről korlátozni, hasonlóképpen az óvodák, iskolák stb. A szórványban viszont egészen más a helyzet. A legnagyobb veszélyt a vegyes házasságok jelentik, hiszen a beolvadás hosszabb távon az identitástudat elvesztéséhez vezet. Következésképpen a magyar nyelv – az anyanyelv – másodlagossá válik, olyannyira, hogy végül az anyanyelv gyengül és sorvad el. Elég egy nemzedék is ahhoz, hogy ez bekövetkezzen. Ha a szülők nem fordítanak kellő figyelmet gyermekük nevelésére, vagy nem érdekli őket, hogy ez milyen közegben történik, már megvan „az eredmény”. Ez különösen ott veszélyes, ahol a szülők még otthon is románul beszélnek a gyermekeikkel. És itt próbál segíteni, ha még tud, az egyház. Szász Tibor: szolgálatunk elsősorban misszió Vallásórákon szembesültem azzal, hogy a gyermekek nem tudnak magyarul olvasni. Körülbelül öt éve megszűnt a magyar oktatás Fogarason, és a mostani gyermekek már nagy bajban vannak. Ezért hoztam létre a Magyar Közösségi Házat, ahol fakultatív magyarórákat tartunk, de ugyanakkor ide csalogatjuk a város magyarságát is felekezetre való tekintet nélkül különféle rendezvényekre. Szolgálatunk, tehát mindenképpen misszió, és nemcsak a templomi istentiszteletekre korlátozódik, hanem sokirányú és sokoldalú. – Hogyan próbálják meg összetartani ezt a maroknyi, és egyre jobban fogyatkozó magyar közösséget? – Heti rendszerességgel tartunk biblia- és vallásórákat két csoportban, de minden egyéb rendezvénynek is helyet adunk. Kéthetente megtartjuk a Babits Önképzőkört meghívott vendégelőadókkal, amelyben segítenek a Petőfi-ösztöndíjasok, ifjúsági táborokat, gyülekezeti kirándulásokat szervezünk, lehetőleg a többségben magyarok lakta vidékekre. Továbbá megtartjuk nemzeti ünnepeinket közösen a magyar történelmi egyházakkal, évente felváltva más templomokban. Külön ki szeretném emelni az idén immár másodszorra, gazdag programmal megszervezett Fogarasi Magyar Napokat, amely kiváló, áldott lehetőségnek bizonyult a közösség számára a találkozásra és kikapcsolódásra rohanó világunkban. – Sikerül-e együttműködni a helyi önkormányzattal, illetve egyéb intézményekkel, politikai és civil szervezetekkel? Kapnak-e valakitől segítséget? – Ez csak részben/néha valósul meg, főleg, ha választások vannak. A Communitas Alapítvány, az RMDSZ megyei szervezete szokott segíteni, de ezek csekély összegek. Más támogatást nem igazán kapunk. A templomunkat megjavítottuk, gyülekezeti termet készítettünk, a régi iskola épületét felújítottuk, amely jelenleg Magyar Közösségi Házként működik, vendégházat létesítettünk stb., mindezt saját erőnkből, Isten segítségével. – Vajon hova vezethet a jövőben ez az út? Van-e remény arra, hogy Fogaras magyarsága megmaradjon? – Mindez nagy titok. Csak reménykedni merünk… De jó lenne az odafigyelés a fogarasi szórványra is, hiszen nincs a világ végén, főútvonalon fekszik, és a tömbmagyarságtól alig 100 kilométerre található. Ahogyan a távolabbi, Hunyad megyei szórványközösségre odafigyelnek egyesek, és segítik az ottani magyar közösséget – nem kimondottan egyházi támogatásra gondolok itt –, miért nem történhetne ez meg a mi esetünkben is? Ha ez működne, talán több erőt, reményt nyújtana. Papp Annamária / Szabadság (Kolozsvár) 2017. november 28.Csomakőrösi lustraNem fejedelemség korabeli, hanem a kőrösi Csomák és a hozzájuk kapcsolódó családok mai lustrájáról van szó, a lehető legteljesebbről, amely az elmúlt négy esztendő munkájával állt össze, és amelyben benne foglaltatnak a ma élők, a család sokadik ági leszármazottjai is. Szerzője helybeli, a faluhoz kötődő és a családokat jól ismerő Debreczi Pálné Szász Irénke. Mondhatnánk, gyökeret hajtott Csomakőrösön a családkutatás, más szóval genealógia. Megszületett az ezernyi személyt magában foglaló családtörténeti gyűjtemény. Féltucatnyi példányban sokszorosították, de nem nyomdai módszerrel, hanem a szerző saját keze írásának fotokópiája formájában. Ritkán történik meg, hogy egy asszonyt fertőzzön meg a családkutatás türelmet és kitartást követelő szenvedélye. Debreczi Irénkét felette érdekli szülőfalujának népességfejlődése, de az is, hogy Csomakőröshöz több jeles személyiség kötődik, s származásukat meg akarta örökíteni. Kőrösi Csoma Sándornak nem voltak utódai, de testvéreinek (Julisnak, Krisztinának és Gábornak) igen, s így a Csoma-tulajdonságokat ők vitték tovább. Sajnos, a helybeli Csoma nevet viselők 1910 táján kihaltak, az adatokat tehát menteni kellett a faluhoz szorosan kötődők miatt is. A lustrában benne kellett lennie, bár nem pont itt ringatták bölcsőjét, a Csoma-életregény szerzőjének, Debreczy Sándor (1907–1978) egyetemi tanárnak és másoknak. Szinte hihetetlen, de itt született a nagy román festő, Nicolae Grigorescu édesanyja, aki csomakőrösi székely-magyar asszony volt! – 1997-ben egy alkalommal Grigorescu Párizsban élő negyedízigleni leszármazottjai személyesen érdeklődtek itt, Csomakőrösön elődeik után. De nem csak ők kutatták felmenőiket az elmúlt évek alatt. Munkámban segítségemre volt dr. Nagy Lajos nyugalmazott rétyi családorvos, mondhatom, Csoma-kutató, a Csoma-családfa összeállítója, akinek apai felmenője csomakőrösi volt, s kiderült, hogy még atyafiságban is vagyunk. Most igyekszem nyilvántartásba venni az idegenbe szakad csomakőrösi családok ma élő leszármazottait is, s az eredményeket hamarosan egy pótkötetben szeretném megírni – mesélte Debreczi Irénke. Romantika, mítoszkeltés vagy tévedések özöne? Sajnos, a megújult Csoma-emlékkiállításon nem kapható a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület ez évi, közel 600 oldalas 23. kiadványa, a Gyökereink kötet. Pedig számunkra nagyon fontos, hiszen ebben olvashatjuk dr. Nagy Lajos tanulmányát, amelyben a szerző – kimondottan jóakarattal – közzéteszi azokat a Csomával kapcsolatos írásokban és tanulmányokban megjelent zavaró és sokszor érthetetlen módon nyomdafesték alá került hibákat, amelyeket tizenhárom Csoma-kutató – köztük történészek is – elkövetett az eltelt évek során. A szerzőt arra kértük, foglalja össze olvasóink számára szóban forgó megállapításait. – A legnagyobb bajnak azt tartom, hogy a kutatók nem vagy csak felületesen tanulmányozták a kőrösi anyakönyveket, a tudós életének fehér foltjait fikcióval töltötték ki, megzavarva ezzel az olvasó történeti tudását és érzékét. Duka Tivadar tévedett, amikor Csoma Sándor anyjának nem Gecse Krisztinát, hanem Gocz Ilonát jelölte meg, amit aztán a korabeli irodalom átvett. De Orbán Balázs is tévedett, amikor a keresztelési dátumot felcserélte a születésire. A családból származó Gecse Albert pap figyelt fel erre, és hívta fel az életrajzot író Debreczy Sándor tanár figyelmét, aki a Kőrösi Csoma Sándor csodálatos élete című könyvében ugyan kijavította ezt, de behozott más képtelenségeket, így például, hogy Sándor tanítója a nála csak egy évvel korábban született Kónya Sámuel volt. De leír ilyen mondatot is: „1799 őszének egyik verőfényes reggelén két ünneplőbe öltözött gyalogos hagyja el Kónya Sámuel búcsúszavai után a kőrösi fonnyadó határt”. Mintha olyan könnyű lenne ünneplőben elsétálni a több száz kilométerre fekvő Enyedre. Persze ezt a gyaloglást leírta már, mint szép legendát Csoma Sándor egykori osztálytársa, Ujvárosy is. A tévedések iskolapéldájaként Szilágyi Ferenc több kiadást megért Így élt Csoma Sándor című könyvének egy mondatát idézzük: „A falu különben picike volt, itt a Kőröscserje-hegy alatt, a Kőröspatak mentén, alig kétszáz lélek lakta. Akkoriban a Kőröspataknak csak az egyik oldalán sorjáztak a házak, s a helység legmagasabb pontján állt a zsindelyes tornyú fehér templom.” (11. old.) E mondatban öt állítás téves: Kőröscserje-hegy nincs, van Cserebérc. Kőröspatak így leírva egy Olt menti, nagy háromszéki falu neve, helyesen Körösi-patak vagy Kőrös pataka írandó. A falu lakossága sem 200 lélek volt. Éppen ekkortájt, az első hivatalos népszámláláson (1784–87) 400 lakost írtak össze (1910-ben 700-at). A patak mindkét oldala már abban az időben is be volt építve. Sok a fantáziálás, más szerzőknél nem találtam ilyen adatokat. Szilágyi szerint Csoma András a bibliába jegyzi be fia születését. Lelkes híve Bernard Le Calloc’h-kal együtt annak a Kádár László felállította elméletnek, hogy az anyakönyvbe beírt Sándor nem azonos a tudóssal, aki később született, csak a katonaság kijátszása miatt írták hamarabb be az anyakönyvbe. Az ugyancsak több kiadást megért Korda Sándor Nagy út című regényes életrajzban annyi a zavart keltő fikció, hogy fel sem tudjuk sorolni. Kőrösi Csoma Sándor olyan nagyot alkotott, hogy nincs szüksége sem legendákra, sem mítoszokra. A tévedések elkerülése végett ajánlanám csak a legújabb kutatási eredmények használatát – fejezte be dr. Nagy Lajos. Könyvbemutató, emléktábla, új múzeumi tárlat tette emlékezetessé Csomakőrösön a reformáció alkalmával tartott ünnepi istentiszteletet – tájékoztatott tiszteletes Bende Tamás helybeli lelkipásztor. Ez alkalommal Debrecziné bemutatta családtörténeti munkáját, amelynek egy példányával megajándékozta a református egyházközséget. Szintén ő állította össze a faluban született és ott szolgáló lelkészek névsorát, amelyet márvány emléktáblán örökítettek meg a templomban. A Kőrösi Csoma Sándor-emléktáblák mellett helyezték el a dr. Nagy Lajos által készített Csoma-családfát is. – Megújult a kőrösi templom régi, 1810-ben készült díszített úrasztala – mutatta a lelkész. – Restaurálását Mihály Ferenc műhelyében végezték, feltárták és restaurálták a régi karzatelőkék egy virágdíszes kazettáját is. Félszáz gyümölcsfát ültettünk a templom és az imaház kertjébe, az imaházban ünnepi közebédre főztek a kalákázó csomakőrösi asszonyaink. Sikerült bekeríteni a temetőt, bejáratához Gelencén készült székely kaput állíttattunk A tőlünk bérelt egyházközségi területen játszóteret épített a városvezetés a helybeli gyerekek számára. Fiataljainkkal Szegedre, a Szilágyságba és Máramarosba szerveztünk kirándulást a nyáron – részletezte Bende Tamás. Ez év tavaszán új kiállítás nyílt a Csoma korára emlékeztető, hagyományos beosztású, középereszes székely házban, amely az orbaiszéki katonarendi család lakáskultúráját mutatja be. A kiállítást a Pro Museum Egyesület égisze alatt rendezte Kinda István és Pozsony Ferenc. Ilyen lehetett az a korabeli (XVIII–XIX. század fordulóján) élettér, amelyet Csoma Sándor gyermekként otthonának nevezett. A kiállítás törzsanyaga a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum helytörténeti és néprajzi gyűjteményéből származik, amelyet a csomakőrösiek adományaikkal gyarapítottak. A tárlat létrehozását a Bethlen Gábor Alap támogatta, szakmai és logisztikai segítséget nyújtott Kovászna Megye Tanácsa, az általa fenntartott intézmények és a helybeli református egyházközség. A tárlatról Kinda István néprajzkutató készített filmet, amelyet a nagy reformátorok életével együtt vetített a reformációi istentiszteleten. Nem könnyű eleget tenni a mindennapok kihívásainak A városi alárendeltségű település ügyes-bajos dolgait jártuk körül Gyerő József polgármesterrel és Jeszenovics Károly alpolgármesterrel, akik elmondták, hogy bár a fürdőváros övezetében van Csomakőrös, koránt sincs befejezve a település infrastruktúrája. Működik a Goscom szolgáltató rendszerére rákötött csomakőrösi ivóvízhálózat, távlatilag kivinnék a fővezetéket a település központi részétől a távolabb fekvő roma telepig. Az önkormányzat megújíttatta a csatornarendszer megvalósíthatósági tanulmányát, és a vidékfejlesztési programnál pályáznak e célra. Részben sikerült a település utcahálózatát is rendbe tenni: útgyaluval egyengették, javítottak a vízelvezető sáncok állapotán, a mindennapi apróbb bajok rendezésével Dancs András falugondnokot bízták meg. Dr. Dali Loránd állatorvos a helybeli állattartó gazdák egyesületének egyáltalán nem felhőtlen életéről beszélt, keresik a megoldásokat, amelyek emberi életvitelt biztosíthatnak a mindennapi eledelt megtermelők számára. Bekopogtattunk a csomakőrösi forgácskalap-készítő Ferencz Sándorhoz is. Ez a régi időkből visszatérő mesterség nemcsak a hagyomány megőrzését, hanem anyagi segítséget is jelent a család számára. Eddig csak a szűk környéken mutatkoztak be portékáikkal, de az új esztendőben engedélyt váltanak ki, és ellátogatnak a távolabbi vidékeken rendezett fesztiválokra, kiállításokra, falunapokra és búcsús vásárokra is. Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. november 28.Keresztszülő találkozó és szoboravatás NagyenyedenMéltó helyre került a Magyar Mártírok Emlékműve Alig érkezett vissza a múlt hétvégén Nagyenyedre a Bethlen-kollégium ötven tanulója a torockói Duna-ház Sütő András íróról szóló emlékműsoráról, és iskolájuk máris újabb jelentős esemény színhelye volt. Sorba érkeztek a keresztszülő program támogatói, akik adakozásukkal sok diák anyanyelvi oktatását biztosítják. Az éjszakába nyúló szoborállítás pénteken, november 23-án, majd a másnapi szoboravatás – szombaton, november 24-én –, továbbá a kulturális műsor szintén jelentős mozzanatai voltak a keresztszülő találkozásnak. A gazdag programban helyet kapott kiállítás megnyitó, színielőadás, kórusmű, az egymással való ismerkedésre pedig kiránduláson került sor. Magyarországi vendégek is megtisztelték jelenlétükkel a rendezvényt, és reményre adtak okot a megígért ösztöndíj-támogatással. Késő délután lett pénteken, mire megérkezett Nagyenyedre, a Bethlen Gábor Kollégiumba a szobor, a Magyar Mártírok Emlékműve: alkotója Győrfi Sándor karcagi szobrász, Munkácsy-díjas érdemes művész, aki később művészként iskolát teremtett a viaszelveszejtéses szoboröntés alkotói módszerével. Ma a mezőtúri „Homo et Natura” képzőművészeti alkotótelep művészeti vezetője. Méltó helyre került az alkotás a kollégium déli szárnya és a Bagolyvár között, nem messze az iskolaalapítók és sorstársainak a szobraitól (Bethlen Gábor, Apafi Mihály és Pápai Páriz Ferenc). A tardosi márványkőből készült obeliszk (emlékoszlop) csúcsán egy „tűzmadár” van, amely a monda szerint képes arra, hogy hamvaiból is feltámadjon. A szobor hátsó oldalán elkorhadt, régi kopjafa-maradványok másolatai vannak. Ez is a régi emlékekre, de a mai emlékezőkre és támogatókra is utal. 2022-ben lesz az iskola 400 éves évfordulója. A többször is újjáépült iskola ma is él, és mindvégig megőrizte erdélyi jellegét, amit többen is hagsúlyoztak. Ezt pedig csak a keresztszülő programmal lehetett igazán fenntartani. A keresztszülő program legfőbb támogatója a kollégium hűséges barátja, Szőcs Gyula Kálmán orvos és felesége, Kajtor Márta, egyben tőlük származik a szobor elkészítésének és felállításának ötlete, továbbá ők a határon túli szervezők is. A szobor szállítása, helyére igazítása majd rögzítése egy sor érdekes műszaki megoldást igényelt. Több bennlakó diák sokáig nem tért nyugovóra a rendkívüli látvány miatt. Másnap, szombat délben 12 órakor hullt le a lepel az alkotásról, a Magyar Mártírok Emlékművéről, amelynek felirata így kezdődik: „Akikért harangok nem szóltak! E világban bárhol is éltek, a magyarságukért mártíriumot szenvedettekért”. (…) A sétatéri diákemlékmű jut eszünkbe, ahol a nevek is ott sorakoznak azokról a hős diákokról, akik a Rákóczi szabadságharc idején puszta kézzel támadták meg a pusztító, öldöklő labancokat. Még sok mártírja van a kollégiumnak. Mindannyiuk emlékét hirdeti az új szobor. Az ünnepséget Turzai Melán magyar szakos aligazgató moderálta. Köszöntések hangzottak el: Szőcs Gyula, Szalay Bobrovniczky Alexandra, Budapest főpolgármester-helyettese, Sógor Csaba Európai Parlamenti képviselő, Szabó Béla Budapest újpesti önkormányzata képviselője, Temerini Ferenc soltvadkerti alpolgármester, Fekete Ilona a Kossuth Lajos nevét viselő soltvadkerti testvériskola volt aligazgatója, Major Etel részéről. Köszönetet mondott az erkölcsi és anyagi támogatásokért Szőcs Ildikó, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatója, majd elismerő okleveleket adott át tizenöt olyan személynek, akik támogatták a keresztszülő programot. Az igazgatónak döntő szerepe volt a találkozó szellemi arculatának a kialakításában. Elhangzott, hogy Budapest Főváros Önkormányzata a következő években ötven ösztöndíjjal támogatja a kollégium diákjait. Újpest önkormányzata eddig is évente két ösztöndíjjal járult hozzá a diákok anyanyelvi tanulásához. A szobor mögött felsorakozott kórust Szabó Zsombor zenetanár vezényelte. Bakó Botond / Szabadság (Kolozsvár) 2017. november 29.Magyar és román diákok énekelték egymásnak népdalaikat CsíkszeredábanNagy áttörésnek örülhetnek Csíkszeredában a közel két évtizedes múltra visszatekintő Csak tiszta forrásból népdalvetélkedő szervezői: idén sikerült autentikus Hargita megyei népdalaikat elhozó román diákokat is megszólítaniuk. A nagysikerű népdalvetélkedő hangulatából videókat is hoztunk. Újdonság és nyitás a másik nemzetiség irányába – így foglalta össze Szalay Zoltán főszervező az idei Csak tiszta forrásból népdalvetélkedő abszolút premierjét. A hétvégén lezajlott vetélkedőn ugyanis a román versenyzők részvétele az, amitől – a szervezők nagy örömére – történelmi fordulatot vett a 19. éve szervezett népdalvetélkedő. Ugyanis, míg a tavalyi felhívásra még senki nem jelentkezett a Hargita megyei román közösségből, idén összesen 31 román tanuló vett részt a neves szakzsűrivel együttműködő vetélkedőn – és díjakkal tértek haza. Az áttörés a Tiszta Forrás Alapítvány elnöke szerint annak tudható be, hogy másképpen népszerűsítették a rendezvényt a román lakosság körében. Míg tavaly a Hargita Megyei Tanfelügyelőséget kérték meg, hogy az adatbázisukban szereplő „Hargitán innen eső” román iskolákat értesítsék le, idén Antal Rózsikával, a társszervező Eszterlánc Alapítvány képviselőjével – aki egyébként a vetélkedő ötletgazdája is –, személyesen vették fel a kapcsolatot a tanintézményekkel. A szervezők elképzelése az volt, hogy ugyan a román versenyzők egymás között versenyeznek, ezt a Márton Áron Gimnázium gyönyörű dísztermében, a teljes közönség előtt tegyék. Végül 31 román tanuló hangja csendült föl a népdalvetélkedőn, közülük öt egyéni versenyző, a többi pedig négy különböző dalcsoport tagja. Csíkszeredából és Maroshévízről érkeztek, utóbbiak között voltak galócási tanulók is – a szervezők statisztikái szerint a 19. kiadásra így kettővel bővült a benevező települések száma. Mint megtudtuk, negyvenkét helységből összesen 400 résztvevő jelentkezett a csíkszeredai Tanulók Háza együttműködésével szervezett Csak tiszta forrásból népdalvetélkedőre, mely – mint korábbiakban megírtuk –, november 13. és 25. között zajlott. „A Tiszta Forrás Alapítvány több ilyen kezdeményezést próbált megszervezni. Az első az idén szeptemberben zajló Interetnikus tánctábor volt. Azt szeretnénk, hogy a román és magyar lakosság között olyan tisztelet és érdeklődés induljon meg, mely egymás kultúrája iránt nyilvánul meg, és úgy gondoljuk, hogy ez a két kezdeményezés példát mutat akár másoknak is, hogy nem csak feszültségek vannak Hargita megyében és Csíkszeredában, hanem barátságok és egymás iránti tisztelet is, és ezt jó lenne, ha a nagyvilág tudomásul venné” – fogalmazott Szalay Zoltán. A vetélkedő színvonalát és a szakmai jellegű meglepetéseket firtató kérdésünkre a néprajzkutató, zeneszerző elmondta: meglepetés elsősorban a románok részéről volt. „Nagyon szép repertoárral és produkciókkal jöttek. Úgy érzem, gazdagodtunk mindannyian. Egyrészt azzal, hogy betekintést nyertünk az ő hagyományápoló, hagyományőrző tevékenységükbe, ők is a miénkbe természetesen, másrészt azáltal, hogy tényleg színvonalas előadásokat hallottunk tőlük, akár egyénileg, akár dalcsoportok szintjén” – mondta. A résztvevők és felkészítő tanáraik tájékoztatására továbbá elmondta, hogy a Tiszta Forrás Alapítvány Facebook-oldalán közzétették a döntőbe bejutó versenyzők teljes névsorát is, valamint az elkövetkezőkben számos fényképet tesznek elérhetővé az érdeklődőknek. A népdalvetélkedőt a Nemzeti Kulturális Alap, Bethlen Gábor Alap, Hargita Megye Tanácsa, Csíkszereda Város Önkormányzata és a Communitas Alapítvány támogatta. Gellért Edit / maszol.ro 2017. november 30.Nőtt a BGA magyar kultúráért és oktatásért pályázati felhívásának keretösszegeA tavalyinál korábban hirdették meg a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (BGA) magyar kultúráért és oktatásért nevű pályázati felhívását, amelynek a keretösszege is nőtt az idén – hangzott el a BGA pozsonyi sajtótájékoztatóján csütörtökön. Erdélyi Rudolf, a BGA vezérigazgatója elmondta: a 2018-as megvalósítási évre vonatkozó pályázati felhívást az idén már november 15-én meghirdették, a pályázatok beadásának kezdő időpontját a pályázatok a tervezhetőségének javítása érdekében hozták előbbre. A pályázatok benyújtási határideje 2017 december 19. a központi pályázatok esetében, illetve december 20. a regionális pályázatoknál. A központi és a regionális pályázatok részben az igényelhető támogatás összegét nézve, részben pedig a pályázatok kezelését tekintve különböznek egymástól. A külhoni magyarokat megcélzó, a magyar kultúráért és oktatásért tárgyában meghirdetett pályázati felhívás keretösszege 726 millió forint, ez 126 millióval több mint egy évvel korábban volt. A BGA központi és regionális felhívására, amelynek támogatásaival a külhoni magyarok szülőföldön való boldogulását akarják elősegíteni, az idén három fejezetben lehet pályázni. Ezek a következők: a magyar közösség céljait szolgáló kulturális és oktatási programok és ahhoz kapcsolódó tevékenységek támogatása; a magyar közösség céljait szolgáló írott és elektronikus média, könyvkiadás támogatása; illetve a civil szervezetek, egyházak, belső egyházi jogi személyek, intézmények működése, valamint a magyar közösség céljait szolgáló fejlesztések és ingatlan-beruházások támogatása. A tavalyihoz képest változott a pályázatokkal elnyerhető támogatás felső összeghatára, az eddigi 3 millió forintról 2 millió forintra módosult, az alsó összeghatár változatlan maradt, azt ismét 500 ezer forintban határozták meg. Ezzel összefüggésben Erdélyi Rudolf az MTI kérdésére elmondta: a változtatást gyakorlati megfontolások tették indokolttá, ugyanis a tapasztalat azt mutatta, hogy nagyobb számban de rendszerint alacsonyabb összegekre pályáztak és a módosítást így azt is lehetővé teszi, hogy a teljes keretösszegből többen nyerjenek támogatást. A BGA sajtótájékoztatóján ismertették a szervezet tavalyi pályázati felhívásainak statisztikáit is. Ezekből egyebek mellett kiderült, hogy a 2017-es megvalósítási évben összesen 2229 pályázat érkezett a magyar kultúráért és oktatásért központi pályázatának 600 millió forintos rendelkezésre álló keretösszegére. A beküldött pályázatok közül 887 kapott támogatást. A támogatást nyert pályázatok közül 154 érkezett a Felvidékről, ezek benyújtói együttvéve 94 millió forint támogatási összeget kaptak. A BGA 2018-as megvalósítási évre vonatkozó pályázatainak részletei a szervezet weboldalán a www.bgazrt.hu címen is elérhetőek. (MTI) 2017. december 1.Ami a románnak fehér, az fekete a magyarnakMagyar illúziónak tartja a román történész a feltevést, miszerint az erdélyi románság 99 évvel ezelőtt megelégedett volna kevesebbel is, mégpedig az autonómiával a Romániával való egyesülés helyett. „Annak az illuzórikus reménynek a megnyilvánulása ez, hogy bizonyos »jóravaló« románok segítségével meg lehetett volna menteni valamit a történelmi Magyarországból” – állapította meg lapunknak Sorin Mitu, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem tanára. A Lucian Boiához és Neagu Djuvarához hasonlóan a „mítoszromboló” történetírók közé tartozó szakértőt arról faggattuk, miként él a román társadalom emlékezetében az 1918. december elsején rendezett gyulafehérvári nagygyűlésen kinyilvánított egyesülés, valamint hogy meddig marad románok és magyarok együttélésének egyik neuralgikus pontja a másik nemzeti ünnepe. A kérdés már csak azért is aktuális, mert bukaresti nacionalista körök részéről heves támadások érik azokat a magyarokat, akik kinyilvánítják, hogy számukra december elseje nem ünnep. A Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága nemrég méltatlannak találta Kelemen Hunort a kitüntetésre, amiért az RMDSZ elnöke kijelentette: az erdélyi magyarok nem fogják és nem is akarják megünnepelni az Erdély Romániához csatolását kimondó 1918-as Gyulafehérvári határozat centenáriumát. Mások a közelgő román nemzeti ünnep „megszentségtelenítésének” tartják a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeumban a napokban magyar királyok koronázási érmeiből és a Szent Korona másolatából nyílt kiállítást. Felvetésünkre, miszerint a romániai magyarság alapvető követeléseit – beleértve az önrendelkezést – éppen a kilencvenkilenc évvel ezelőtt tett ígéretekre alapozza, Sorin Mitu úgy vélekedett: a románoknak a magyar kisebbséghez fűződő viszonya nem a Gyulafehérvári határozaton, hanem a jelenkori kisebbségvédelmi irányelveken kellene alapulnia. Az erdélyi történelem és a nacionalizmus tanulmányozásának szakértője elmondta, az a gond, hogy miközben a románok meggyőződése szerint Románia paradicsom a magyar kisebbségek számára, a magyarok úgy látják, nemzetiségi jogaikat sohasem tartották kellőképpen tiszteletben. Mitu szerint a két nép a mai napig nem igyekszik megértetni magát a másikkal, ugyanakkor nem teremtette meg a feltételeit annak, hogy ne nevezzen fehérnek valamit, amiről a másik azt állítja, hogy fekete. A kincses városi tudományegyetem modern kori történelmi tanszékének igazgatója elmondta, a nemzeti büszkeség is csak addig jó, amíg mértékkel nyilvánul meg, és amikor a másik iránti tisztelettel, értelemmel és józansággal társul. „Egyszerű erdélyi emberként meg tudom ünnepelni december elsejét és hasonlóképpen képes vagyok örülni március tizenötödikének is. Emlékszem, az első nemzeti ünnep, amelyiken a kommunista Románia augusztus huszonharmadikája után, 1990-ben részt vettem, éppen Ópusztaszeren volt, a magyar államalapítás ünnepén, augusztus huszadikán. És csodálatosan éreztem magam!” – jelentette ki az aradi származású történész, aki bevallottan büszke arra, hogy egyik felmenője Bethlen Gábor erdélyi fejedelemtől kapott nemesi oklevelet. Mitu szerint a románoknak meg kell érteniük, hogy a magyaroknak nincs okuk „ugrabugrálni örömükben”, amikor Trianonra vagy 1918. december elsejére emlékeznek, hiszen akkor más uralom, más zászló alá került az az ország, amelyet dédapáik örökre magyarnak hittek. Hozzátette ugyanakkor: a magyarok részéről is szép volna, ha megértenék, hogy a románok valami olyasmit ünnepelnek ilyenkor, ami fontos számukra, ez az ő ünnepük, amit nem szép mellőzni vagy bojkottálni. „Egy primitív román nacionalista számára, amilyenből elegendőt találni a magyarok soraiban is, 1918 konfliktusokkal és nemzeti gőggel terhes időszakként értelmezhető, olyan pillanatként, amikor bosszút álltunk az évezredes ellenségen, történelmi elégtételt vettünk, és egy évvel később kitűztük az oláh bocskort a magyar parlament épületére. Toleráns és európai szemszögből viszont a románok a nemzetépítés momentumaként tekinthetnek 1918-ra, egy jobb jövő megalapozásaként a maguk, valamint Románia és Erdély valamennyi lakója számára, legyenek azok románok vagy magyarok” – szögezte le lapunknak a történész. Rostás Szabolcs / Magyar Nemzet; Erdély.ma 2017. december 1.Sorin Mitu történész: megünneplem december elsejét, örülök március 15-énekToleráns, európai szemszögből a románok a nemzetépítés momentumaként tekinthetnek 1918-ra, egy jobb jövő megalapozásaként a maguk, valamint Románia és Erdély valamennyi lakója számára – állapította meg a Krónikának adott interjúban Sorin Mitu kolozsvári történész. A Babeș–Bolyai Tudományegyetem tanára úgy véli, a románoknak meg kell érteniük, hogy a magyaroknak nem jelent örömet 1918-ra vagy Trianonra emlékezni, szerinte ugyanakkor a magyarok részéről is szép volna, ha felfognák, hogy a románok valami olyasmit ünnepelnek december elsején, ami fontos számukra. – Közeledik Románia nemzeti ünnepe, ennek apropóján arra kérem, idézzük fel kicsit a Románia és Erdély egyesülését kimondó 1918. december elsejei gyulafehérvári román nagygyűlést. Milyen mértékben sikerült teljeskörűen tisztáznia a román történetírásnak a 99 évvel ezelőtt történt eseményt megelőző társadalmi-politikai folyamatokat? Vagy esetleg maradtak „fehér foltok” Románia modern kori történelmében? – Annak ellenére, hogy ebben az értelemben mindig előrelépésre törekszenek, a történészeknek soha nem áll módjukban tisztázni valamennyi társadalmi-politikai folyamatot egy adott történelmi időszakban. Fehér foltok mindig létezni fognak bármilyen tudományban, hiszen az igazság keresése sohasem szűnik meg. Ami az 1918-as egyesülést illeti, a legjelentősebb tények és események meglehetősen ismertek. Történészek közötti viták elsősorban ezeknek a tényeknek az értelmezése mentén alakulhatnak ki. De léteznek a történelmi ismeretnek olyan területei is, amelyeken még lehetséges igazán fontos előrelépéseket tenni, mint például megérteni az adott korban, az első világháború és az egyesülés idején élő egyszerű emberek gondolkodásmódját, érzelmeit és magatartását. Engem például lenyűgöz az egyéni lelkiismeret szintjén egy forradalmi időszakban végbemenő lojalitásváltás jelenségének megértése. Meg is próbáltam írni arról, vajon miként volt lehetséges, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia idején élő, ahhoz hűséges, a császárért harcoló emberek rövid idő leforgása alatt átruházzák a lojalitásukat az 1918 után született nemzetállamok irányába. – Miközben a román történészek többsége szerint a románok lakta területek egyesítésének igénye a középkorból eredeztethető, akadnak olyan szakemberek is, akik amondók, hogy az első világháború után az erdélyi románok tulajdonképpen megelégedtek volna a régió autonómiájával is, illetve azzal, ha egyenlő jogokat kapnak Magyarország területén. Ön szerint mi a történelmi igazság? – Nem hiszem, hogy a komoly történészek többsége képes azt állítani, hogy a románok egyesülésre törekedtek (vajon mivel?) a középkorban. Természetesen a középkorban is léteztek etnikai érzékenységek, ezek azonban politikai viszonylatban kevésbé voltak jelentősek a Moldvát és Havasalföldet irányító bojárok és vajdák számára. Az egyesülés nemzeti projektje csupán a modern korban, a 19. században – a „nemzetiségek századában” – nyilvánult meg, és mindez egyaránt érvényes a románokra, az olaszokra vagy a németekre. Ami az erdélyi románokat illeti, 1918-ig közülük a legtöbben minél szélesebb autonómiát akartak elérni a Habsburg-birodalom keretében, és azért mindössze ennyit, mert egész egyszerűen nem hitték, hogy a birodalom belátható időn belül összeomolhat. 1918 után a helyzet megváltozott. Igaz, hogy az erdélyi románok egy része a két világháború között időnként bírálta Bukarestet, de a nemzeti, a „saját” állam eszméje sokkal jobban vonzotta őket, mintsem hogy ezzel az eszmével szemben komoly kihívást jelentett volna egyfajta erdélyi autonómia. Az az elképzelés, miszerint az új feltételek között a románok „megelégedtek” volna kevesebbel is, magyar illúzió csupán, annak az illuzórikus reménynek a megnyilvánulása, hogy – bizonyos „jóravaló” románok segítségével – meg lehetett volna menteni valamit a történelmi Magyarországból. – Az utóbbi időben egyre többször elhangzik, hogy Nagy-Románia létrejötte után száz évvel sem sikerült autópályával összekötni Erdélyt az ország többi részével, és hogy a különböző régiók egyenlőtlenül fejlődtek. Ilyen körülmények között miben áll az egyesülés centenáriumának jelentősége, fő üzenete a román társadalom számára napjainkban? – Egy történelmi esemény jelentőségét mindazok építik, akik felidézik. Minthogy ők meglehetősen különbözőek lehetnek, annak módozata is többféle lehet, ahogy megértik az egyesülés centenáriumát. Egy primitív nacionalista számára (amilyenből elegendőt találni a románok és a magyarok soraiban egyaránt) 1918 konfliktusokkal és nemzeti gőggel terhes időszakként értelmezhető. Olyan pillanatként, amikor „mi, románok” bosszút álltunk az évezredes ellenségen, történelmi elégtételt vettünk, és egy évvel később kitűztük az oláh bocskort a magyar parlament épületére. Toleráns és európai szemszögből a románok a nemzetépítés momentumaként tekinthetnek 1918-ra, egy jobb jövő megalapozásaként a maguk, valamint Románia és Erdély valamennyi lakója számára, legyenek azok románok vagy magyarok. Lehet vitatkozni arról, hogy mennyit sikerült cselekednünk ennek érdekében. De az emberek ilyenkor, ünnep idején különösen szeretnek reménykedni, hinni valami jóban. Kétségtelenül ezt fogják tenni a románok is a századik évfordulón. – Az amerikaiak büszkék július 4-ei nemzeti ünnepükre, a franciák július 14-ére, a magyarok március 15-ére. Miként jellemezhető a románok nemzeti érzülete, büszkesége, amikor a saját nemzeti ünnepükről van szó, miként tekintenek december elsejére? Véleménye szerint miként zajlik majd a nemzeti ünnep és az egyesülést fémjelző centenáriumi év, vajon többre is futja majd a hagyományos katonai parádénál és a nacionalista töltetű politikai díszbeszédeknél? – Abban a korban, amelyben élünk, amikor a globalizáció folyamata ellentétes előjelű identitásbeli reakciókat eredményez, nem annyira a nemzeti büszkeség érzése hiányzik mindannyiunknak, főleg, amikor a politikusok szónoklatait hallgatjuk. A nemzeti büszkeség arra ösztönzi a katalánokat és a kurdokat, hogy autonómiáról és elszakadásról álmodjanak, a nemzeti büszkeség mondatja Donald Trumppal, hogy „Amerika ismét nagy lesz”, Vlagyimir Putyin pedig ennek okán annektálja a Krím félszigetet, a nemzeti büszkeség veszi rá Orbán Viktort, hogy ellenálljon Brüsszelnek és Soros konspirációjának, Liviu Dragneát pedig ugyanez ösztönzi arra, hogy megkíséreljen a magyar kollégája nyomdokaiba lépni. Mint bármely más dolog ezen a világon, a nemzeti büszkeség is csak addig jó, amíg mértékkel nyilvánul meg, és amikor a másik iránti tisztelettel, értelemmel és józansággal társul. Az ünnepek – még a nemzetiek is – akkor válnak sikeressé, amikor az utca embere is hitelesen éli meg őket. Sajnos a politikusok nagyon sokszor csak arra használják fel az ünnepeket, hogy némi szavazatra tegyenek szert. – A romániai magyar közösség alapvető céljait és követeléseit – beleértve az autonómiát – éppen az 1918. december elsején elfogadott Gyulafehérvári nyilatkozatba foglalt ígéretekre alapozza. A határozat egyik legtöbbet idézett passzusa: „Teljes nemzeti szabadság valamennyi együtt élő népnek.” Viszont a román többség úgy véli, hogy ezeknek a követeléseknek nincs jogalapjuk ennek a történelmi dokumentumnak az alapján. Végül is mit ígértek hát a romániai nemzeti kisebbségeknek 99 évvel ezelőtt? – Véleményem szerint a románoknak a magyar kisebbséghez fűződő viszonya nem a Gyulafehérvári nyilatkozaton, hanem a jelenkori kisebbségvédelmi irányelveken kellene alapulnia. Ha ad litteram alkalmaznánk mindazt, amit 1918-ban megígértek, egy időben jelentene túl keveset és túl sokat. A világ megváltozott azóta. Márpedig a románok teljes mértékben meg vannak győződve arról, hogy – legalábbis napjainkban – Románia egy paradicsom a magyar kisebbségek számára, miközben a magyarok úgy látják, hogy nemzetiségi jogaikat sohasem tartották kellőképpen tiszteletben. Amit viszont nem ígértek meg a románok és a magyarok 1918-ban, és nem is tehették meg egy évszázadnyi nemzeti összetűzés után, az az, hogy igazából megpróbálják megértetni magukat a másikkal. Nemcsak hogy „tolerálják”, „megóvják”, elfogadják, hogy nekik is jogukban áll élni a föld színén, legfőképpen itt Erdélyben; ezeket a dolgokat jól, rosszul, de képességeink szerint megvalósítottuk. Egy valamit azonban szinte egyáltalán nem sikerült megtennünk: nem teremtettük meg a feltételeit annak, hogy ne nevezzünk fehérnek valamit, amiről a másik azt állítja, hogy fekete; hogy a románok a Duna déli részéről érkeztek, miközben a többiek azt mondják, Decebaltól származnak; hogy december elsején gyászszalagot kell tűznünk, amikor a többiek pezsgőt bontanak, hogy aztán március 15-én felcseréljük a szerepeket. Beszéljük meg ezeket a dolgokat őszintén, de a másik iránti empátiával is, józanul, ugyanakkor jóindulattal, tisztázzuk végre ezeket, és értsük meg egymást civilizált módon. Persze a magyaroknak is, a románoknak is jogukban áll védeni és őrizni identitásukat, ha ezt kívánják ebben az egyre inkább globalizált világban. De legalább ugyanilyen fontos, hogy megértsék egymást emberként vagy európaiként, szomszédként vagy erdélyiként, környezetvédőként vagy liberálisként. Vagy tudom is én, illiberálisként – ha már ennyira dívik manapság ez a politikai identitástudat – az oroszokkal és a szingapúriakkal együtt. – Ahogy az elmúlt időszakban is megtapasztaltuk, a nemzeti ünnepek problematikája roppant kényes és érzékeny kérdés Romániában. A magyarok a pokolba kívánják Trianont, szerintük nincs mit ünnepeljenek december elsején, eközben a románok erős fenntartásokkal viseltetnek március 15. iránt. Képes lesz megszabadulni valaha a két nép a történelmi előítéletektől? Miként juthatnánk közös nevezőre annak érdekében, hogy a román és a magyar ne váljék – amint egy korábbi értekezésében fogalmazott – rémálomba illő párossá? – Történészként tudom, miként jutottunk el idáig, de nem tudom, miként lehetne túllépni ezen a helyzeten. Prófétaként és mágusként fognám a varázspálcámat, és addig fenekelném vele a két szomszédos és baráti népet, amíg megtanulnák szeretni és értékelni egymást. A nacionalista politikusok szerencséjére nem rendelkezem ezzel a két tulajdonsággal. Egyszerű erdélyi emberként meg tudom ünnepelni december elsejét, és hasonlóképpen képes vagyok örülni március 15-ének is. Emlékszem, hogy az első nemzeti ünnep, amelyiken a kommunista augusztus 23-a után 1990-ben részt vettem, az éppen Magyarországon, Ópusztaszeren volt a magyar államalapítás ünnepén, augusztus 20-án. És csodálatosan éreztem magam! Románként miért ne ünnepelhetném meg egy szomszédos, ma szövetséges, az Európai Unió tagállamának számító ország hivatalos ünnepét? Miért ne érzékenyülhetnék el én is egy kicsit, ha megtörténik, hogy egy magyar templom vasárnapi istentiszteletén azt hallom énekelni a hívektől, hogy Isten, áldd meg a magyart! Vajon leszárad a nyelvem, ha velük együtt dúdolok valamit, és én is átélek egyfajta érzést még akkor is, ha nem az én himnuszom, és Isten nem magyarnak teremtett, hanem románnak? A románoknak kétség kívül meg kell érteniük, hogy a magyaroknak nincs okuk ugrabugrálni örömükben, amikor Trianonra vagy akár 1918. december elsejére emlékeznek, hiszen akkor más uralom, más zászló alá került az az ország, amelyet dédapáik örökre magyarnak hittek. Ez nem volt más, mint történelmi tragédia. De a magyarok részéről is szép volna, ha megértenék, hogy romániai szomszédjuk, erdélyi honfitársaik valami olyasmit ünnepelnek december elsején, ami fontos számukra. Ez az ő ünnepük, amit nem szép mellőzni, vagy ami még rosszabb: bojkottálni! Elhangzott néhányszor: nekünk, magyaroknak nincs mit ünnepelnünk december elsején! Ami igaz is, én sem tartom méltányosnak, hogy egy magyar megünnepelje Erdély elvesztését. De nem erről kell megemlékezni ilyenkor, hanem a románok nemzeti ünnepéről, mint ahogy július 4-én vagy 14-én és március 15-én a szomszédok és barátok ünnepére. Nem hallottam arról, hogy az angolok haragosak lennének július 4-én, habár mintha ők is veszteséget szenvedtek volna abból az alkalomból. Mindez viszont nem akadályozza meg őket abban, hogy az amerikaiak legközelebbi szövetségesei legyenek. Ha más nem is, legalább az illendőség arra int, hogy megszorítsd valakinek a kezét, ha kinyújtja feléd, és hogy koccints, ha megkínál egy pohár itallal (annál inkább, ha az nem sör). Ennek megfelelően megkérhetem arra a tisztelt magyar olvasókat, hogy legalább egy pillanat erejéig örvendjenek december elsején, a románok örömének? Itt, a „Kárpát szent bércén”, ahol a magyarok és románok istene együttélésre teremtett bennünket! Sorin Mitu 1965. április 2-án született Aradon, szülővárosában érettségizett, majd a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelem szakán évfolyamelsőként szerzett diplomát 1989-ben, ugyanitt doktorált 1996-ban. Az erdélyi történelem, összehasonlító imagológia és nacionalizmus tanulmányozásának szakértője, a BBTE modernkori történelem tanszékének tanára és igazgatója. Számos kötet, tanulmány, szakcikk, továbbá egyetemi és iskolai tankönyv szerzője. 1998-ban megjelent, a romániai nemzeti kisebbségeket nem jövevényekként, hanem a románsággal egyenrangú sorstársakként bemutató XII. osztályos történelemkönyve rengeteg bírálatot kapott román körökben, többen azzal vádolták, hogy „lábbal tiporja a nemzeti érzelmeket”. Adrian Năstase volt kormányfő a szemére vetette, hogy „a tanulók öntudatát beoltja a magyar revizionizmus eszméivel, amelynek célja Erdély autonómiája és a román állam megcsonkítása”. Sorin Mitu bevallottan büszke arra, hogy egyik felmenője, Oprea Cornea 1628-ban nemesi oklevelet kapott Bethlen Gábor erdélyi fejedelemtől, elismerésül a hadjáratokban szerzett érdemeiért. Felesége, Mitu Melinda a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum muzeológusa. Rostás Szabolcs / kronika.ro 2017. december 4.Szobrot állítottak a névadónakSzületésének 90. évfordulóján, az intézmény udvarán leplezték le a gyergyószentmiklósi múzeum névadója, Tarisznyás Márton mellszobrát. A múlt szerdai ünnepi eseményen a múzeum korábbi igazgatói is jelen voltak, a szoboravatót követően pedig néprajzi konferenciára és kiadványbemutatóra várták az érdeklődőket. A gyergyószentmiklósi múzeum két korábbi igazgatója, Lukács Mária és Kovács Domokos leplezte le Tarisznyás Márton mellszobrát, amely Varga Gábor a dombóvári képzőművész munkáját dicséri, adományozója pedig a gyergyószentmiklósi születésű, szintén Dombóváron élő Nagy Miklós. Csergő Tibor jelenlegi múzeumigazgató kiemelte, nem ez Varga Gábor első alkotása, amelyet Gyergyószentmiklóson láthatunk, hisz a Virág negyedben lévő Orbán Balázs-mellszobor, valamint a Salamon Ernő Gimnázium homlokzatán található angyalos címer is az ő munkája. Az intézményvezető hosszasan méltatta a múzeum névadóját, mindeközben pedig a két korábbi igazgató munkájának jelentőségét emelte ki. Rámutatott, Kovács Domokos és Tarisznyás Márton annak idején kollégaként dolgoztak, később pedig Lukács Máriának köszönhette a múzeum, hogy visszakapta önállóságát, és felvette Tarisznyás nevét. – Tarisznyás elsősorban a legjobb tudományos kutatója volt a vidéknek, és neki köszönhető, hogy a második világháború utáni időszakban Gyergyó értékeit bekapcsolta az erdélyi és az ország tudományos körforgásába – fogalmazott méltatásában Csergő Tibor, megjegyezve, Tarisznyás úttörőnek számított, azonban nem volt könnyű akkoriban tudósembernek lenni és kutatómunkát végezni Gyergyószentmiklóson, hiszen hiányzott az értelmiségi réteg, „gyakorlatilag Tarisznyásig a gyergyói ember nem látott tudóst”. Hozzátette, ennek ellenére nagyszerű munkát végzett, amit többek között az is bizonyít, hogy annak idején ő leltározta fel a város műemlékeit, a lista azóta pedig alig változott. A szoboravató végén az igazgató megjegyezte, remélik, hogy előbb-utóbb valamelyik gyergyószentmiklósi közteret ékesítheti az alkotás. A szobor leleplezését követően – a Tarisznyás Márton Múzeum és a Kriza János Néprajzi Társaság szervezésében – kétnapos néprajzi konferenciát nyitottak meg, ahol az itthoni szakemberek mellett Erdély különböző településeiről és Budapestről érkezett kutatók tartottak több témakörben előadásokat. A megyei önkormányzat által támogatott konferencián a múzeum legújabb kiadványát is bemutatták: a Gyergyói viseletek a Tarisznyás Márton Múzeum gyűjteményében című kiadványt Borsos Gyöngyi, Szőcs Levente, valamint Abrudbányai-Győri Tamás néprajzkutatók állították össze, megjelenése pedig a Bethlen Gábor Alap és a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával valósulhatott meg. Kertész László / Hargita Népe (Csíkszereda) 2017. december 4.Határon túli közösségeket segít a Bethlen Gábor AlapA tavalyinál korábban hirdették meg a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (BGA) magyar kultúráért és oktatásért nevű pályázati felhívását, amelynek a keretösszege is nőtt az idén – hangzott el a BGA pozsonyi sajtótájékoztatóján. A határidőkre és a pályázati összegekre vonatkozó változásokról szóló pozsonyi sajtótájékoztatón Erdélyi Rudolf, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (BGA) vezérigazgatója elmondta, a változtatás célja, hogy tervezhetőbbé váljon a pályázó szervezetek működése, a következő üzleti évet minél korábban, a döntés ismeretében tudják tervezni. A döntésben az is közrejátszott, hogy közelebb vigyék a tényleges tevékenységet a finanszírozási időponthoz. Ezért a pályázati kiírások, majd az elbírálások és kifizetések is három hónappal korábban megvalósulnak, mint a korábbi években. A pályázatok célja azonban a jövőben is az, hogy segítse a külhoni magyarok szülőföldön való boldogulását és nemzeti azonosságtudatának megőrzését. Erdélyi Rudolf elmondta, a pályázatok benyújtási határideje 2017. december 19. a központi pályázatok esetében, illetve december 20. a regionális pályázatoknál. A külhoni magyarokat megcélzó, a magyar kultúráért és oktatásért tárgyában meghirdetett pályázati felhívás keretösszege 726 millió forint, ez 126 millióval több mint egy évvel korábban volt. A BGA központi és regionális felhívására, „A magyar kultúráért és oktatásért” című felhívás tárgyában – amelynek támogatásaival a külhoni magyarok szülőföldön való boldogulását akarják elősegíteni – az idén három fejezetben lehet pályázni. Ezek a következők: a magyar közösség céljait szolgáló kulturális és oktatási programok és ahhoz kapcsolódó tevékenységek támogatása; a magyar közösség céljait szolgáló írott és elektronikus média, könyvkiadás támogatása; illetve a civil szervezetek, egyházak, belső egyházi jogi személyek, intézmények működése, valamint a magyar közösség céljait szolgáló fejlesztések és ingatlan-beruházások támogatása. Továbbá pályázatokat lehet benyújtani a „Testvér-települési programok és együttműködések” című pályázati felhívás kereteiben, illetve az „Ifjúsági közösségek tevékenységének támogatása” című pályázati felhívás kereteiben a 15–29 éves korú ifjúsági korosztály közösségteremtő programjainak, közösségépítést elősegítő tevékenységének támogatására. A BGA 2018-as megvalósítási évre vonatkozó pályázatainak részletei a szervezet weboldalán is elérhetőek. Krónika (Kolozsvár) 2017. december 5.A reformáció, Debrecen és Erdély kapcsolatáról nyílt kiállítás a Déri MúzeumbanA reformáció 500. és a Magyar Református Egyház létrejöttének 450. évfordulóját köszöntő idei debreceni programok záró rendezvényeként a Déri Múzeumban hétfő este megnyitották A hit megtartó ereje – Az erdélyi fejedelemség és Debrecen című kiállítást. Papp László polgármester szerint Debrecen, a kálvinista Róma történelmi hagyományaihoz és tradícióihoz híven maradandót alkotott az évfordulókhoz kapcsolódóan: a megemlékezések csúcspontja volt a II. Helvét Hitvallást megerősítő zsinat megrendezése, a reformáció emlékművének felállítása, s a megemlékezések méltó lezárása a Déri Múzeum kiállítása. Kósa Lajos, a város volt polgármestere, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter beszédében azt elemezte, hogyan lehetséges, hogy „a magyarság itt van még mindig a Kárpát-medencében, amikor óriási birodalmak tűntek el a süllyesztőben”. A miniszter a nyelvet, az államot, a hitet és a családot nevezte a magyarság megtartó erejének, mint ahogy „a hit megtartó ereje tette lehetővé, hogy Európa megmaradjon, ilyen legyen”. Kósa Lajos szerint Európában a nemzetek közösségét kell erősíteni, s amikor azt látjuk, hogyan adják fel a hit szimbólumait, különösen fontos a közös alapok erősítése, e nélkül „széthullás a vége”. Derencsényi István, a Tiszántúli Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője a kiállítás témájára utalva azt mondta, hogy „Debrecen fénykora egybeesik az erdélyi fejedelemség aranykorával”. A kiállítást megnyitó Bartha János emeritus professzor a reformáció, Debrecen és Erdély történelmi kapcsolatát elemezte. Angi János múzeumigazgató elmondta: a március 31-ig nyitva tartó tárlaton láthatóak a református szellemiségű Debrecen tekintélyes támogatóinak, a mélyen hívő Bocskai István, II. Rákóczi György, Bethlen Gábor és Apafi Mihály erdélyi fejedelmeknek a relikviái. Bocskai István hadi lobogója, Rákóczi György aranylemezekkel díszített sodronyinge a magyar történelem legféltettebb műkincsei közé tartoznak – mondta, hozzátéve: a Román Nemzeti Történeti Múzeum gyűjteményéből kölcsönzött műtárgyak – Bocskai István jogara, Bethlen Gábor díszszablyája, ezüst- és aranyberakással ékesített sarkantyúja – a fejedelmi udvar védelmét élvező uralkodó elit fényűző életébe engednek bepillantást. A kiállításon láthatóak a Déri Múzeum európai hírű numizmatikai gyűjteményeiből a fejedelmek nagy értékű veretei, bibliák, oklevelek, egyházi és világi nyomtatványok. Erdély és a fejedelmek szellemisége ezeken túlmenően Égerházi László fafaragó művész domborművein, a fejedelmek fából készült portréin, címerein és harci díszein is megjelenik. A hit megtartó ereje című tárlat kísérő kiállításaként a múzeum kupolatermében megnyitották a Kelet-európai Német Kulturális Fórum A reformáció Kelet-Európában: Erdély című, a reformáció Kelet-Európában való elterjedéséről és annak hatásairól szóló vándorkiállítást. MTI; Krónika (Kolozsvár) 2017. december 9.Marosvásárhelyen (is) vendégszerepel az M StudioA sepsiszentgyörgyi M Studio első alkalommal mutatkozik be Szlovákiában december 18-án, előtte pedig két belföldi vendégjáték is lesz: Marosvásárhelyen és Gyergyószentmiklóson lépnek színpadra de-cember 11–12-én a Jóemberek című előadással. A társulat újra műsorra tűzi a Bezsán Noémi koreográfiájában készült Jóemberek című előadását, amelyet december 9-én Sepsiszentgyörgyön, majd a Bethlen Gábor Alap és a Communitas Alapítvány támogatásának köszönhetően két erdélyi városban is játszanak. December 11-én 19.30 órától Marosvásárhelyen, a Nemzeti Színház Kistermében, december 12-én 19 órától pedig Gyergyószentmiklóson, a Figura Stúdió Színházban mutatják be a táncelőadást. A rendezőt Mihail Bulgakov A Mester és Margarita című regényének egyik alapgondolata inspirálta, mely szerint „Rossz ember nincs a világon” – minden ember jó, senki sem rossz, csak boldogtalan. Az érzetek és képek kollázsából épülő produkció, amelyben az emberek közötti találkozások lehetőségeit kutatja Bezsán Noémi, a fiatal koreográfus első közös munkája az M Studio társulatával. Az előadás rendező-koreográfusa Bezsán Noémi, művészeti tanácsadója Bocsárdi László, díszlet- és jelmeztervezője Kiss Zsuzsanna, a zenét Ádám Rebeka szerezte, zenei munkatársak Ádám Julcsi és Ferencz Áron. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával decemberben első alkalommal látogat el Szlovákiába az M Studio. Kassán lépnek színpadra a Fehér Ferenc által rendezett Kampf című előadással, amely a Thália Táncestek rendezvénysorozat keretében lesz látható december 18-án 19 órától. A Kampf szó jelentése harc, azaz protokolláris küzdelem a ranglétrán való felfelé jutásért. Az előadás a kortárs tánc nyelvén, játékos formában jeleníti meg hétköznapi vívódásainkat, gúnyolódással, hatalmi játszmákkal szembeni kiszolgáltatottságunkat. A 2013-ban készült produkció az M Studio történetének egyik legsikeresebb előadása, ez idáig több mint 60 alkalommal – köztük számos romániai és magyarországi fesztiválon – játszották. A vendégjátékok mellett Sepsiszentgyörgyön december 9-én a Jóemberek című előadást, 14-én és 26-án a Frenák Pál rendezésében készült To_R c. produkciót, december 21-én és 27-én pedig a Háromszék Táncegyüttessel közösen bemutatott Csillag-ösvény népe című előadást játsszák. K. Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
