|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 453 találat | lapozás: 1-30 ... 151-180 | 181-210 | 211-240 ... 451-453 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Gauss, Carl Friedrich 2010. január 6.Száz éve született Demeter BélaA gazdaságpolitikus szakíró, falukutató, szerkesztő és jelentéstevő megbízott Demeter Béla 1910. január 6-án született Közép-Erdélyben, a mai Beszterce-Naszód megyében, Somkeréken, birtokos-értelmiségi katolikus családban, a család negyedik fiúgyermekeként. (Heten voltak testvérek, öt fiú és két leány). Székelyudvarhelyen és Désen diákoskodott, majd 1928–1931 között Bukarestben az Államtudományi és Közigazgatási Főiskola politikai-adminisztratív karának hallgatója volt. Itt képezték a köz- és magántisztviselői kart, de ő közgazdasági és szociológiai kurzusokat is látogatott. Így Bukarestben nemcsak a regáti román társadalommal és bizantinus politikai élettel ismerkedhetett meg behatóan, hanem az azt kutató román tudományos világ művelőivel is. Például Dimitrie Gustival, az akkor már európai jelentőségű szociológussal, akinek munkásságát erdélyi magyar lapokban népszerűsítette. Tanulmányai és közvetlen kapcsolatai révén alaposan és szakszerűen tanulmányozhatta Romániának, mint utódállamnak friss társadalmi-gazdasági viszonyait, s így már főiskolás korában, 1930-ban János bátyjával közösen megírták Románia gazdasági válsága című könyvüket. A kibontakozó nemzetközi gazdasági válság kellős közepén, s az abban vergődő fiatal állam társadalmi-gazdasági életéről megfogalmazott, máig érvényes észrevételeik nemcsak döbbenetes ráérzésről, de kutatói tehetségről tanúskodnak, és ígéretes társadalomtudósokat ígérnek kisebbségi sorsba szakadt közösségünknek (...). Demeter Bélát nemcsak a közgazdaság kérdései vonzották, hanem ezekhez kapcsolódva az Erdélyben meginduló falukutatás is. A falukutatás kapcsán sokat és méltán emlegetett Venczel József számára ő teremtette meg azt az alapot, amelyet a Dimitrie Gusti vezette szociológiai intézetben folyó munka ismerete és elsajátítása tett lehetővé, s amelyen később a fiatalabb pályatárs a falu társadalmának kutatását kiszélesítette és elmélyítette. De az ő nevéhez fűződik az Erdélyi Fiatalok főiskolás mozgalom faluszemináriumának megszervezése, aminek első két évben ő volt az elnöke. S bármennyire méltatlanul szorul háttérbe ezalkalommal is az ő szerepe, az mégiscsak igaz, hogy ugyancsak Demeter Béla adta közre 1931-ben azt a kérdőívet, amelynek címe Hogyan tanulmányozzam a falu életét?, ami abban az időben a falukutatás fontos módszertani kézikönyvének bizonyult. Ennek a 400 (és nem 110, mint ahogy egyes tanulmányokban szerepel) kérdésből álló útmutatónak előszavában így figyelmezteti a falukutató munkára vállalkozó fiatalokat: „A magyarság különösképpen kivette részét a történelem leckéjéből. E generáció szemei előtt írták alá a trianoni békeszerződést és mi vagyunk azok, akik fajunk pusztulásának indítóokait legelőször felismertük. Nem akarjuk minden hibáért és bűnért a múltat kárhoztatni, de azért elemi kötelességünk, hogy a múlt eseményeiből levonjuk a tanulságokat.(...) Erdélyben sajátságos helyzettel találjuk magunkat szembe. A falusi parasztság nyomorát még fokozta kisebbségi helyzetünk is. Pedig itt kétszerezett feladat hárul a magyar parasztra. Kizárólag a falu által bukik el, vagy él továbbra is az erdélyi magyarság. Közöttük még van szolidaritás, kulturájukhoz való ragaszkodás és a végletekig való szívós kitartás.(...) Ezért akarjuk mi a szociológia útján elsősorban a falusi nép helyzetét tanulmányozni. Megismerjük a nép életmódját minden vonatkozásban s ezzel kapcsolatban adatokat gyűjtünk össze, amelyekből levonjuk a tanulságokat.(...) Menjünk ki a faluba és ott a szociográfiai kérdőív útmutatása mellett lássunk munkához, megismerve a nép életmódját és egzisztenciális betegségeit. (…) Ha bármilyen vonatkozásban kezünkbe vesszük a falu életének irányítását, csakis akkor tudunk építőmunkát végezni, hogy ha munkaterünket ismerjük. Minden egyes felkeresett faluról két tanulmányt készítsünk. Az egyikben röviden válaszoljunk minden egyes kérdésre. A másik tanulmány pedig ugyancsak a feltett kérdések alapján részletesen foglalkozzék az illető falu egy-egy kérdésével, főleg szociális helyzetével és problémáival. Különös gondot kell fordítanunk a gazdasági kérdésekre.(...) Falvaink nyomorúsága olyan előrehaladott stádiumba jutott, hogy az ifjúságnak feltétlenül tennie kell valamit.,..válaszolunk azokra a kérdésekre, hogy mik a közvetlen teendők a gazdasági, kulturális-népművészeti-,néprajzi-, népköltési- és egészségügyi téren.(...) Ezt az előírást azért kell minden körülmények között respektálnunk, hogy a falumunka egységes legyen.”(4-5.old.) Az útmutató kérdései huszonkét fejezetre tagozódnak, amelyek a következők: I. Történelmi, földrajzi és gazdasági földrajzi kérdések (19 kérdés); II. A falu lakossága (14 kérdés); III. Birtokmegosztás (13 kérdés); IV. Mezőgazdaság (30 kérdés); V. Ipar és kereskedelem (19 kérdés); VI. A gazdasági élet következményei (32 kérdés); VII. Közösségi érzék (10 kérdés);VIII. Műveltség, szokások (29 kérdés); IX. Világnézeti, vallási és erkölcsi kérdések (28 kérdés); X. Népművészet és az ezzel szoros összefüggésben lévő néprajzi kérdések (76 kérdés); XI. Háziipar (20 kérdés); XII. Népegészségügyi kérdések (110). Komoly és rendszeres munka a 400-as kérdéscsomag összeállítása, amely szintén komoly és rendszeres munkára bíztat és sarkall, s ezzel megteremtette a gyakorlati falukutatást. 1931 nyarán báró Bánffy Ferenc birtokán (Csomafája, Doboka, Kide, Kendilóna, Kolozsborsa) Mikó Imrével, Debreczeni Lászlóval és Venczel Józseffel együtt végez faluszociológiai adatgyűjtést és felméréseket. A feldolgozott adatokra, illetve Dimitrie Gusti bukaresti szociológiai intézetétől kapott anyagokra támaszkodva és hivatkozva írta meg Az erdélyi falu és a szellemi áramlatok című munkáját. Ebben már összekapcsolja a szociográfiát és a riportot, a nagyobb hitelesség és hatékonyság jegyében. A mindössze 36 oldalas füzet öt kis fejezetre tagolódik, figyelemre méltó címek alatt: 1. A falu megközelítése; 2. A vallás; 3. A kapitalizmus; 4. Szociális irányzatok; 5. Útban a cél felé. Üzenet ez egy alakuló új értelmiségi osztálynak, de egyben felhívás is, amely a Mi a teendő? kérdésre válaszol. „A falukérdés ma – szól a felhívás – a világ érdeklődésének középpontjában áll. Minden ország ifjúsága foglalkozik vele, az erdélyi román és szász testvéreink éppúgy, mint a magyarországi és csehszlovákiai magyar testvéreink. Ebből a munkából nem maradhat ki az erdélyi magyar ifjúság sem. A romániai magyarság gazdasági alapja: a magyar falu. Amilyen az ő gazdasági helyzete, olyan az egész romániai magyarságé. A romániai magyarság társadalmi alapja: a magyar falu. Ő a legnagyobb tömege, ő lesz a gerince a magyar iparosságnak, munkásságnak és intelligenciának is. De a magyar falu a romániai magyarságnak a kulturális alapja is. A magyar lélek legősibb, legmélyebb megnyilvánulását ő őrízte meg és csakis ezekből az ősi megnyilvánulásokból tudjuk kialakítani azt a sajátos erdélyi magyar kultúrát, amely az új szín, új emberi érték az egész világ számára.” Demeter Béla 1936-tól a Magyar Népközösség és az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület vezetőségének tagja, s ebben az időben szerkesztette ez utóbbi színvonalas szakmai folyóiratát, az Erdélyi Gazdát, amely a modern mezőgazdálkodás dolgaiban igyekezett eligazítani s hasznos tanácsokkal ellátni olvasóit. A mezőgazdasági szakoktatás szorgalmazójaként nem győzte eleget hangoztatni, hogy a mezőgazdasági tudományos kultúra, szakértelem és sajtó csak úgy válhat az erdélyi gazdatársadalom utánpótlásnevelő intézményévé, ha az enyedi Bethlen-kollégium, a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskola s a radnóti katolikus gazdasági iskola végzettjei is a mezőgazdasági továbbképzés olyan intézményeibe is eljuthatnak, mint a Festetics-féle georgikon, vagy a mosonmagyaróvári főiskola, vagy éppen a Nyugat-Európai intézmények. Különlegesen fontosak azok az írások, amelyekben következetesen bizonyítja, hogy az EMGE-nek meghatározó szerepe volt a demokrácia eszméjének meghonosításában. A szabad választás és önállóság gyakorlatának köszönhető a testületiségnek az a gondolata, amelynek segítségével az EMGE éppen a két világháború közötti állapotot és körülményeket is túlélte, és intézményesített hálózatával jelen volt az erdélyi magyarság életében. Közvetlenül a bécsi döntés után, még 1940-ben, Venczel Józseffel együtt megírják visszatekintő, számvető könyvüket az EMGE megpróbáltatásairól Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület munkája a román imperium alatt címmel. Demeter Béla a könyv első felének szerzője (3–16 old.). Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egylet szerepköre, célkitűzései és lehetőségei (alcímek: A főhatalomváltozás hatása (3–8 old.); Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egylet szerepe a megváltozott körülmények között (8–16 old.) címmel jegyzett tanulmány az „ új metamorphosis lényegéről, a nemzetvédelem eszközeiről és irányairól, a százados múlt megidézéséről, új építésről a régi alapokon értekezik” és eljut a végső számvetésig: az 1844-ben alakult Erdélyi Gazdasági Egyesület, „egy évszázad annyi nemzedékének építő munkája most ért el a tetőrakáshoz”. Teleki Domokosék kicsiny köre hatalmasan megbővült. Mikó Imre szervezést sürgető szavai beteljesültek, az EMGE uralmába vette az erdélyi magyar mezőgazdaság terepeit s bátran elmondhatja, hogy ha formailag nem is, de lélekben, együvétartozásban, munkában ma az egész magyar gazdatársadalom gazdasági egyesülete.”(16. old.) Az EMGE évi kiadványai sorában az Erdélyi Gazda (amely havonta jelent meg 32–64 oldalon) után az Erdélyi Gazda Naptára (szintén Demeter Béla szerkesztésében) következik, amelyről elmondható, hogy a legnagyobb oldalszámú és legtartalmasabb naptár, amely valaha magyar nyelven megjelent. A naptár a haladó gazda mindenttudó kézikönyve volt. Az Erdélyi Gazda Naptára 1940-ben megjelent soros számában (56.old.) még részletesebben elemzi mindazt, amit a százéves EMGE jelentett az erdélyi gazdatársadalom történetében: „ Az EMGE ama ritka intézmények közé tartozik, amelyek közel száz éves múltra tekintenek vissza. Ezt a kivételes kort annak köszönheti, hogy az EMGE-ét fontos gazdasági és nemzeti érdekek hozták létre, és ezektől az érdekektől soha nem távolódott el. Éppen ezért, amikor az EMGE történetét akarjuk vázlatosan ismertetni, elsősorban azokat a viszonyokat kell feltárnunk, amelyek megalakulása idején uralkodtak, és amelyek melegágyául szolgáltak.” És végzi ezt a feltárást az Erdély gazdasági helyzete a XIX. század elején, Az Erdélyi Gazdasági Egyesület kezdetei (alcímek: A megindulás, Az első gyakorlati programtervezet, Nehézségek 1848 után, Gr.Mikó Imre szerepe) című részekben. Majd rátér az impériumváltozás utáni helyzetre és feladatokra. A hatalomváltozás következményei című részben újraközli Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egylet munkája a Román Impérium alatt (Bpest,1940. Patria. 3–6) közös könyvben megjelent Az EGE szerepköre, célkitűzései és lehetőségei című részt, ezzel az érvényes folytonosságot hangsúlyozva, de azt is, hogy az erdélyi magyar társadalmat miként csonkította meg az 1919. február 8-i román földreform: „A földreform a magyar nemzeti vagyont érintette, és a főhatalomváltozás mellett nagy társadalmi problémákat vetett fel: 1. A magyar középosztálynak, amely főleg az állami életben, közigazgatásban talált elhelyezést, kétségessé vált a megélhetése., 2. A volt nagybirtokos vezetőréteg lába alól kicsúszott a föld. 3. A falusi népfelesleg azelőtt a városokban, hadseregben, mint altiszt és gyáripari üzemeknél helyezkedett el, ami az események után hosszú időre lehetetlenné vált. Társadalmunknak tehát jelentős hányada komoly megélhetési gondok elé nézett.”(59–64 old.) Az új magyar szervezkedés irányai, Az EMGE megújulása részekben való fejtegetés után viszont, a Vissza a faluba! jelszavát már azzal a reménnyel erősíti, hogy Nevelkedik a falu új értelmisége (66-67 old.), s ezzel a megszervezhető jövő esélyét is megjeleníti. Az EMGE centenáriumát készíti elő Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület munkája 1942-1943 című számvetés. Előszavában Demeter Béla joggal fogalmazza meg: „...ez az egyesület a magyar föld egyik legcsodálatosabb hajtása. Az a társadalom ugyanis, amelynek problémáit műveli, sohasem tekintette ezt az intézményt csupán annak, amivé alapszabályai jelezték, hanem mindig olyannak látta, amivé az erdélyi föld sorsa és annak küszködő magyar népe rendelte. De bárhogyan is változtak a feladatai, – hol gyomirtást végzett, hol a talajt készítette elő a termékeny eszmék számára, vagy átalakult a testvéri közösség mentsvárává, – alapcélkitűzése mindig ugyanaz maradt: a mezőgazdasági népnevelés. Ebben az egyetlen szóban minden benne van. A cél és annak eszköze is. A fejlődés, a jólét alapja a műveltség. Minden magyarnak, akit ezen a tájon a sors a földhöz kötött, tudnia kell, hogyan gazdálkodjék. Munkájának egyre jobb és különb minőségi eredményével nemcsak az anyagi jólét területén halad, hiszen más az emberi értéke is, más a minősítése is a társadalomban és más a szerepe is a társadalom életében. A falu többé nem az elmaradottságot, hanem a szellemi és lelki tisztasága mellett a legteljesebb és komolyabb életformát is jelenti. Bizonyos, hogy ennek a feladatnak a megvalósulása nemcsak a ma kérdése, hanem a tegnapé éppen úgy, mint a holnapé, mert a műveltség évszázados elmaradottságát sohasem lehet egy-két évtized alatt behozni. Nem lehet különösen akkor, amikor az új építő eszmék, amelyeket be kell oltani a falu lelki életébe, magát a mindennapi kenyér kérdését érintik, tehát az emberi életnek éppen azt a pontját, amelyhez a legmerevebben és görcsösen ragaszkodik. Amit ma biztosnak hisz, azt csak akkor hajlandó megváltoztatni, ha teljes bizonyosságot szerzett a jobb eredményről... Mindez azonban nemcsak az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület gondja. Fel kell vonulnia a társadalom minden szervezett segítő erejének is. Elsősorban az államnak, a földmívelésügyi kormányzatnak, hogy a gazdatársadalom ügyeit igazgassa.., De még sok más állami és szabadtársulási szervezet is van, amely mind a falu kérdéseivel foglalkozik. És így minden olyan állami, vagy társadalmi szervezetnek és intézménynek, amely a falu sorskérdéseit intézi, a legjobb egyetértésben kell együttműködnie, mert csak így kapja meg teljes hitelképességét a nép előtt, és tanításai csak így találnak biztos követőkre.” Az évjelentés bevezetője végül ezzel zárul: „A jelentés legyen bizonyságtétele annak, hogy a közösség szelleme alkot Erdély földjén.”(6–12 old.) Az 1940 utáni, második redivivusát élő, de csak Észak-Erdély területén újra belelendülő EMGE tevékenységét olyan alcímek alatt mutatja be, mint 1. EMGE-tanfolyamok (gépkezelői tanfolyamok, talajerőfenntartás, okszerű vetésforgók, védekezés stb.); 2. A mezőgazdaság közvetlen irányítása (növény- és gyümölcstermesztés, állattenyésztés és egészségügy, birtokpolitika, közellátás, árpolitika és értékesítés stb. 80-87.old.); 3. Az EMGE érdekképviseleti szerepe (kamarai megbízatás, kamarai vagyonkezelés, paritásos bizottságok, adóügyi tanácsadás, terményértékesítési tájékoztató, a termelési jutalmak kiosztása stb. (195-199 old.). A történelem viszont közbeszól, s a szakértelmet felváltó politizálási szándék Demeter Bélát is, bár rövid időre, a cselekvés más mezejére szólítja. Ám 1944. december 1 – 1945. január 2. között újra az EMGE szolgálatában találjuk. Különleges és fontos megbízatást kap az EMGE észak-erdélyi vezetőségétől. Erről Demeter Béla azt írja: „A háborús események és a közlekedési nehézségek miatt az EMGE-központ és a külső hálózat között – mint ismeretes – megszakadt az összeköttetés. Éppen ezért – a gazdakörök és a megyei kirendeltségek munkájának újrafelvétele és folytatása érdekében – megbízatást kaptam az EMGE-direktóriumtól, hogy látogassam meg Szolnok-Doboka, Beszterce-Naszód (vármegyék), és a Székelyföld útbaeső falvait és a megyei kirendeltségeket. Ennek rendjén pedig állapítsam meg a mezőgazdaság jelenlegi helyzetét, különös tekintettel a legsürgősebb tennivalókra.” A Demeter-jelentés egy másolatát az Erdély-ban Magyarországra áttelepedett kommunista politikus, Simó Gyula hagyatékában találta meg Vincze Gábor szegedi történész, és az EGE-EMGE-RMGE, 1844-1994, 150 éves története (2004.) című kiadványban közli először (105–141 old.). Ugyancsak ő jegyzi e kordokumentum margójára, hogy: „Demeter Béla jelentése a XX. századi Erdély történetének egy rövid időszakába nyújt betekintést. Ez a dokumentum nem csupán azért lehet érdekes a mai olvasó számára, mert – az idősebb nemzedéket leszámítva – egy teljesen ismeretlen periódus válhat ismertté a jelentés elolvasása után, hanem azért is, mert – ellentétben azokkal a Romániában vagy Magyarországon megjelent visszaemlékezésekkel, amelyek érintőlegesen kitérnek Észak-Erdélynek erre a négy hónapjára is – Demeter jelentése nem a politikum szférájával foglalkozik, hanem – az EMGE vidéki kirendeltségeinek helyzete mellett – az „észak-erdélyi köztársaság” egy részén uralkodó „közállapotokat” mutatja be.” Ez a Demeter Bélára bízott feladat tömör és pontos megfogalmazása, amihez nem csatolhatunk mást, mint a jelentés összegező megállapításait, vagy talán elegendő, ha csak a legszükségesebb tennivalókat megfogalmazó záradékot: „ A helyszíni tapasztalatok alapján Észak-Erdély teljes gazdasági összeomlását csak úgy kerülhetjük el, ha az illetékes tényezők azonnal cselekednek: mezőgazdasági, ipari, kereskedelmi munkaerő, közlekedésügyi, pénzügyi és biztonsági tanács megalakítása. Minden egyes kérdésnek hozzáértő szakember legyen a vezetője, akik a politikai szempontok alapján dolgoznak. Ezeknek a hivatása a tavaszi mezőgazdasági munkálatok megszervezése, az észak-erdélyi iparvállalatok megtekintése, üzembehelyezése, nyersanyagról történő gondoskodás, a közrend teljes helyreállítása, az árucsereforgalom megszervezése stb. Ha egy ilyen szerv létrehozása bármilyen akadályba ütközne, akkor egy termelésügyi kormánybiztos kinevezése szükséges, és a többi reszortok, mint ennek olyan osztályai működnek. Éppen így múlhatatlan két gazdasági összekötő kinevezése, az egyik az Alföld, a másik Románia irányában. Ne felejtsük el, hogy a tavaszi mezőgazdasági munkálatok megszervezésére alig két hónap áll rendelkezésünkre, és ha idejében nem történik intézkedés, úgy a gazdasági helyzet véglegesen lejtőre jut.” 1945. augusztusában már mint a budapesti Békeelőkészítő Osztály szakreferense dolgozik. Többszöri erdélyi beutazása és felmérése, tapasztalatok összegezése után készíti el azt az összefoglaló tanulmányt az erdélyi magyar kisebbség gazdasági és oktatási intézményrendszeréről, amelyben utoljára az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület helyzetéről is ír. „ Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület – az EMGE – az első világháború előtt a nagybirtokosok érdekképviselete volt. A kisebbségi élet nyomasztó szükségei azt parancsolták, hogy az egyesület az egész, az erdélyi magyarság 80%-át tevő gazdaközönséget magában foglalja. 1936 óta új keretekben, teljes közösségi szellemben vette föl a szervezés, oktatás és irányítás munkáját. A bekövetkező változások rendjén az Egylet 1940-ben két részre szakadt. A dél-erdélyi EMGE Nagyenyed központtal a legsúlyosabb elnyomatást élte át, négy éven át közgyűlés tartását sem engedélyezték a román hatóságok, vezetőit pedig állandóan üldözték. Észak-Erdélyben a magyar uralom nagy fejlődést indított meg. Mind az ismeretterjesztő, mind a termelő és értékesítő szervezetek s ezek berendezései új munkaterületeket nyitottak meg a tanulni vágyó magyar gazdaközönség előtt. A háború utolsó, majd befejező fordulatai megakasztották a megindult fejlődést, Erdély sorsának eldőlése viszont összekapcsolta a két részre szakadt egyesületet. Megtépázott állapotában az erdélyi magyarság politikai szervezete, a Magyar Népi Szövetség vette szárnyai alá az EMGE-ét.(...) Az egyesület vezetősége tisztán látja, hogy a lét vagy nemlét kérdése előtt áll, mert anyagi eszközei hiányzanak, hogy az Egyletet munkára lendítse. Folyóiratát, az Erdélyi Gazdát, nem tudja megjelentetni.” E sötét valóságnak tudatában, mégis a feladatok fényében próbálja megfogalmazni mindazt, amit a tudás és felelősség birtokában nem hallgathat el. Azt, hogy az erdélyi magyar gazdatársadalom szempontjából milyen létfontosságú feladatok elvégzése hárul az EMGE-re a XX. század közepén. Ha hagyták volna élni az EMGE-ét. S ha hagyták volna élni Demeter Bélát is. Rehabilitációs szándékunknak nyilván része Demeter Bélának, az elfelejtett kisebbségi politikusnak és a béketárgyalások megbízott szakreferensének tevékenységét és hátrahagyott, ismert vagy még lappangó írásos hagyatékát is részletesen felleltározni, megismertetni és méltó helyére tenni. De nyilván ez már egy más tanulmány részét képezné. Vállalva a tévedés kockázatát is, valakiknek lelkiismereti feladatuk kellett volna hogy legyen eddig is a hiátus kitöltése. De íme megteheti ezt az utókor is, akit kíváncsivá tett ennek a jövőjéhez szükséges életműnek és hagyatéknak a teljes ismerete. Talán! De addig is érvényes az eleven lekiismeretbe és tudatba vágó kérdés: ki és mikor fogja rehabilitálni Demeter Bélát?! Hiszem, hogy mi már elkezdtük annak folyamatát, amelyet kitartóan folyamatossá kell tenni. Hiszen 1993-ban, Magyarország első demokratikusan megválasztott miniszterelnöke, Antall József már megelőzött mindenkit, elsőnek vállalva hivatalos tisztségében mindazt, amit elsősorban az erdélyieknek kellett volna vállalni: egy erdélyi magyar áldozat (vértanú?) rehabilitációját. 1993-ban Budapest egyik utcáját nevezték volna el róla, ha nem szól közbe a súlyos, halálos betegség. Hogy az egykori lakóházának falán, a budapesti Kecskeméti utcában emléktábla emlékeztessen Demeter Béla életére és hagyatékára, azt az 1994-es parlamenti választások eredménye hiúsította meg mindmáig szégyenletesen, de nem végérvényesen. Kónya-Hamar Sándor. Forrás: Szabadság (Kolozsvár) 2010. január 11.Tizenegy pedagógus vehetett át életmű-díjat a szaktestülettől – A kétévente átnyújtott elismerési lehetőség az Ezüstgyopár-díj odaítéléséhezA Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) Kolozs megyei szervezete szombaton, a Báthory István Elméleti Líceum dísztermében, adta át a 2009-es évi érdemes oktató-nevelő díjat tizenegy Kolozs megyei pedagógusnak, több évtizedes pedagógusi tevékenységük méltánylása céljából. Az 1996-ban létrehozott díjat eleinte évente, majd 2000-től kezdődően kétévente adják át nyugdíjas vagy nyugdíjhoz közel álló pedagógusoknak. Az esemény Tárkányi Erika Tímea, Kolozs megyei RMPSZ-elnök beszédével kezdődött, majd a laudációk felolvasása következett. Az idei díjazottak a következők: Almássy Mária tanár, Halmágyi Endre és Halmágyi Gizella tanító, Jakab-Medvéssy Erzsébet tanár, Jancsik Edit óvónő, Kassai István és Karsay József tanár, Kovács Valéria tanító, Lendek Erzsébet és Szabó Bertalan tanár, valamint Szekerán István tanító. A rövid műsorban közreműködött a Báthory-líceum és a S. Toduţă Zenelíceum néhány diákja. „Nagy öröm számunkra, hogy ezen a napon a figyelem és az érdeklődés középpontjába kerülnek azok a pedagógusok, akiket méltónak talált erre a díjra a pedagógusszövetség megyei választmánya – a volt tanítványok és pedagógus kollégák javaslatai alapján. Az érdemes oktató-nevelő díj egy küzdelmes, a pedagógusi szakmát hivatásnak tekintő életpálya elismerése. Ezt az életutat nemcsak a magas szintű szakmaiság jellemzi, hanem túlmutat az oktatás keretein, fontosnak tartva a közösségépítő szerepkört is, ahol a megtartó erő a hűség: egy nemzethez, egy közösséghez, a vállalt hivatáshoz” – hangzott el Tárkányi Erika – Tímea RMPSZ-elnök beszédében. „Almássy Máriának, a dési Andrei Mureşanu Líceum kémiatanárának szívügye volt a minőségi oktatás. Pontosan felmérte minden diák képességét, de azt is tudta, hogyan kell értékké tenni azt, ami minden diák szívében ott van. Ő volt számomra az ideális tanár és a példakép”, tudtuk meg Bentia Annamária laudációjából. A tanítóházaspár Halmágyi Endréről és Gizelláról elfogultság nélkül vélekedett a laudációban lányuk, Jakab Gizella: „Édesapám dinamikus és jó szervezőként rengeteg tevékenységben vett részt, a tanulók tudásának gyarapítása érdekében állandóan vetélkedőket szervezett az osztályok, illetve a szomszéd falvak tanulói között is. Író-olvasó találkozók lebonyolításában is részt vállalt: neki köszönhetően maradt meg bennem gyerekkori emlékként Kányádi Sándor és Banner Zoltán előadása. Édesanyám tanítóképzőt végzett, ám volt, amikor óvónőként dolgozott. Varrottasai több országba eljutottak. Nőtársait varrásra és hímzésre tanította”. „Az iskolában sikernek számít, ha a tanulónak nem rándul görcsbe a gyomra, amikor elkezdődik az óra, és otthon arról mesél: milyen érdekes dolgokat tanult aznap. Valahogy így voltam én Jakab-Medvéssy Erzsébet matematika óráival. A tanárnőt szaktanárként és osztályfőnökként egyaránt szerették. Tanárkollégáival is megtalálta a közös hangot” – így vélekedett laudációjában Kaupert Melinda. „Az emlékek tárában megkeresni harmincnyolc dolgos év értékeit úgy, hogy az aktív kolleganők számára tanulságos legyen, nehéz feladat. Jancsik Edit óvónő elsősorban a gyermekek szépérzékét fejlesztette. Ugyanakkor növendékeinek kifejezőkészségét verstanítással és meséléssel fejlesztette olyan szintre, hogy később a tanítónők elismeréssel adóztak munkájának”, hangsúlyozta a laudációban Pálffi Éva. „Engem Kassai István tanár biztatott arra, hogy a pedagóguspályát válasszam. Amikor növendéke voltam, csodálattal figyeltük, ahogy a tanár úr mindenki arcára mosolyt varázsolt. Köszönöm a sorsnak, hogy megismerhettem és tanulhattam tőle” – mondta Németh Margit tanító, majd arra buzdította Kassai Istvánt, hogy a tordai magyarság körében még sokáig tevékenykedjen. „Karsay József földrajztanár hozzájárult a Györgyfalvi-negyed 1-es számú Általános Iskola arculatának kialakításához. Huszonhat éven át látta el az említett tanintézet aligazgatói tisztségét. Volt diákjai nem felejtették el, és ma is megkérdezik tőlem: hogy van, mit csinál Karsay tanár úr, volt aligazgatónk? Erre én csak annyit válaszolok, hogy jól van, és ma is az iskoláról álmodik”– vélekedett Lőrincz Ernő. Ezt követően Karsay József kifejtette a kolozsvári lakónegyedi iskolák elnéptelenedése miatti aggodalmát. „Kovács Valéria tanító harminc éven át dolgozott a Báthory-líeumban úgy, hogy igazgatói mindig meg voltak elégedve a munkájával. Lehettek is, hiszen munkáját az igényesség, pontosság és ötletesség jellemezte. Nagy odaadással, teljes erőbedobással dolgozott, mindig a tökéletességre törekedve. Szeretett bennünket és bízott bennünk, akár egy édesanya. A mai napig az én szeretett tancim volt és marad” – közölte Káptalan Erna. „Lendek Erzsébet matematikatanár tevékenységét a hivatástudat, az odaadás és a következetes munka jellemezte. Osztályfőnökként igazságos volt, és nagy hangsúlyt fektetett diákjai magyarságtudatának fejlesztésére, a hit, a tisztelet és szeretet megszilárdítására” – tudtuk meg Kerekes Andrea laudációjából. Válaszképpen a díjazott kifejtette: a pedagógusi pálya volt a hivatása és a feladata, de nagyon örül tanítványai sikereinek. „Meglepetés számomra ez a díj, és talán nem is érdemlem meg”, mondta szerényen Lendek Erzsébet. „Szabó Bertalan matematikatanár óráin mindig csendben, fegyelmezetten dolgoztak a gyerekek. Nyugdíjasként is számíthatnak rá a Brassai-líceumban: ha szükséges, szívesen segít. Nem csak tudást, hanem erkölcsi értékeket is kaptunk tőle, és számomra Berci bácsi ma is példakép” – mondta Farkas Mónika, aki visszaemlékezett a Szabó Bertalan által szervezett kirándulásokra is. Virág Erzsébet az utolsó díjazottról, Szekerán István tanítóról mondott laudációt, aki családi okok miatt nem vehetett részt az ünnepségen. „Gyermekkori emlékem: harmadikos vagyok, és a szilágyfőkeresztúri kultúrotthon színpadán állok varázslónak öltözve. A hátam mögött csodálatos palota, amelyet a tanító bácsi készített, és ő állította színpadra a tanév végi mesejátékot is”, emlékezett vissza Virág Erzsébet, majd miután felsorolta a tanító életútjának fontosabb állomásait, kitért arra is, hogy Szekerán István volt az, aki 2006-ban – 45 évi kihagyás után – újraindította a Beszterce-Naszód megyei Óradnán a magyar nyelvű oktatást Bauer-Madarász Ilonával közösen. A tizenegy díjazott mellett most adták át Halmos Katalin zenetanárnak az októberben Szovátán neki ítélt Ezüstgyopár díjat is, mivel a tanárnő objektív okok miatt nem vehetett részt azon az ünnepségen. Az ünnepi eseményen Udvary Tímea és Szabó Brigitta, a Báthory-líceum diákjai szavaltak, valamint hangszeren közreműködött Túrós Klára, Gombás Brigitta, Müller Márta és Fodor Ilka Borbála, a S. Toduţă Zenelíceum diákjai. A díjazottak emléklapot és könyvjutalmat kaptak. A laudációk felolvasása után Tárkányi Erika Tímea Kolozs megyei RMPSZ-elnöktől megtudtuk: a most átadott érdemes oktató-nevelői díj birtokosait Ezüstgyopár díjra jelölhetik. Ezt az országos szintű kitüntetést kétévenként adják át Szovátán, a pedagógusszövetség ottani székhelyén. NAGY-HINTÓS DIANA. Forrás: Szabadság (Kolozsvár) 2010. január 26.Az aradi magyar oktatás adattáraA Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Arad megyei szervezete adattárat jelentett meg Magyar nyelvű oktatás Arad megyében címmel. A tanintézmények, tanulók és pedagógusok kataszterének szerkesztője Matekovits Mihály megyei RMPSZ-elnök, és Kiss Anna tanító, a pedagógusszervezet titkára. Legutóbb tíz évvel ezelőtt volt ehhez hasonló próbálkozás, érthető hát, ha némi összehasonlítás is helyet kapott a kiadványban. (A következtetések levonása a szakmabeliek és a magyar politikusok dolga, de néhány adatot meg kell osztanunk olvasóinkkal.) Ezek szerint a 21. század első dekádjában közel 600-zal csökkent a magyar óvodások és iskolások száma: míg 2000-ben 3299-en jártak magyar tannyelvű intézménybe, 2010-ben 2735-en vannak beiratkozva. Az is elgondolkodtató, hogy a még el sem telt évtizedben kilenc magyar tagozat, osztály, óvodai csoport szűnt meg, vagy olvadt be Aradtól Németszentpéterig, Simándtól Pécskáig, Kisvarjastól Szentleányfalváig (ezzel szemben három-négy alakult Tornyán, Pankotán és Borosjenőben). Az adattárban fel van tüntetve, hogy hányan járnak magyar óvodába, elemi, általános, vagy középiskolába (2009 decemberi létszám), megtalálhatók a tanintézmények elérhetőségei,és a tavalyi év végén magyar tagozaton tanító pedagógusok neve, státusa, elérhetősége. Iskoláink – illetve a magyar tagozatos román iskolák – névadóiról is olvashatunk a kiadványban, amely nem hiányozhat az óvónők, tanítók és tanárok polcairól, de haszonnal forgathatják az iskoláskorú gyerekek szülei, újságírók, társadalomkutatók is. A pedagóguskollégák a Csiky Gergely Iskolacsoport tanítónőjétől, Cirják Izabella Mártától, az RMPSZ pénztárosától kaphatják meg az ingyenes példányt. Pataky Lehel Zsolt. Forrás: Nyugati Jelen (Arad) 2010. január 27.Jogorvoslati vita a diszkriminációrólMivel a Megyei Tanfelügyelőség az Országos Diszkriminációellenes Tanács második ajánlására sem módosította a nyolcadik osztályt végző magyar diákok számára kedvező módon a múlt évi beiskolázási tervet, a tanács határozatban szögezte le, hogy ezáltal hátrányos helyzetbe kerülnek a magyar tagozaton járó diákok, s 600 lejes büntetést rótt ki az intézményre. A szóban forgó határozat és a pénzbírság eltörlése érdekében a tanfelügyelőség pert indított a Diszkriminációellenes Tanács ellen, s alperesként perbe hívta a Romániai Magyar Pedagógusszövetséget is, mivel az az összegyűjtött aláírásokkal a Diszkriminációellenes Tanácshoz fordult. Az ügyben novemberben tartották az első tárgyalást a Táblabíróság közigazgatási részlegén, amikor Magos Méta ügyvéd, aki a Pedagógusszövetséget képviseli, arra kérte a bírót, hogy kötelezze a tanfelügyelőséget a polgári perrendtartás előírásainak a betartására. Az újabb tárgyalás tegnap volt, amelyen kiderült, hogy a tanfelügyelőség ezúttal sem tett eleget azon kötelezettségének, hogy valamennyi periratot az alperessel is ismertessen. Ezenkívül Litu Mihaela bírónő a közoktatási törvényre hivatkozva a tárgyaláson felvetette, hogy a Megyei Tanfelügyelőség jogi személyiségnek tekinthető-e, s feltette a kérdést, hogy a szaktárca szerepel-e mint peres fél a Diszkriminációellenes Tanács előtt, amire a tanfelügyelőség jogtanácsosa azt válaszolta, hogy beadványában szavatos félként perbe hívta a minisztériumot is. Végül a következő tárgyalást február 23-ra tűzték ki. (Érdeklődésünkre utólag tájékoztattak, hogy egy kormányrendelet alapján mind a tanfelügyelőség, mind az iskolák önálló jogi személyiségnek tekinthetők.) (bodolai) Forrás: Népújság (Marosvásárhely) 2010. február 19.Háromszéki tanár a kisebbségi oktatás élénHétfőtől Szőcs Domokos felel a kisebbségi oktatásért a minisztériumban, és tartja a kapcsolatot a szaktárca és a parlament között. A mikóújfalusi Fejér Ákos Általános Iskola fizika-kémia tanára húszéves pályafutása alatt az oktatás sok szintjét bejárta, ismeri a gondokat, minisztériumi tisztségviselőként apró lépésekben szeretné orvosolni a hiányosságokat. A Matekovics Mihály kisebbségi főigazgató nyugdíjba vonulása után megüresedett tisztségre a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség javasolta Szőcs Domokost, aki a felkérésre igent mondott, új állását hétfőn foglalja el. Tanári pályáját Mikóújfaluban kezdte, ahol hat évig igazgató is volt, majd a Pedagógusok Háza módszertanosaként dolgozott, később a tanfelügyelőségen felelt egy ötéves programért, amelynek a falusi oktatás versenyképessé tétele volt a célja, majd a minőségbiztosítási ügynökség munkatársaként dolgozott, jelenleg címzetes katedráján, Mikóújfaluban tanít, és Sepsiszentgyörgyön magánóvodát működtet. Szőcs Domokos lapunk érdeklődésére elmondta, azért vállalta el a megbízatást, mert az eddigi sokrétű munkája alatt közelről látta, hogy az egyes közösségekben melyek a gondok, a magyar mellett a többi nemzeti kisebbség oktatása is érdekli, de nem szándéka a legnehezebb dolgok megoldásával kezdeni, inkább az apró lépések híve. Bízik abban, hogy Király András kisebbségi államtitkárral jól együtt fog működni, személyesen ismeri, a pedagógusszövetségben kifejtett munkája — Szőcs Domokos a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Alsó-háromszéki elnöke volt — során többször találkoztak. 1990 óta Szőcs Domokos az első olyan pedagógus Háromszékről, aki az oktatási minisztériumban igazgatói tisztséget tölt be. Fekete Réka. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2010. február 24.Meddig nyúlik... a per?A tegnapi tárgyalás után immár nem kétséges, hogy mind a tanfelügyelőségnek, mind a táblabíróság közigazgatási részlegén elnöklő bírónőnek az a célja, hogy minél tovább húzódjon az a per, amelyet a megyei tanfelügyelőség indított az Országos Diszkriminációellenes Tanács ellen, majd perbe hívta a Romániai Magyar Pedagógusszövetséget (RMPSZ) is. Ahogy korábban többször beszámoltunk, a múlt évi beiskolázási tervezetet kifogásolva, amely hátrányos helyzetbe hozta volna a nyolcadik osztályt végző tanulókat, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség a diszkriminációellenes tanácshoz fordult. Ez utóbbi egyetértett a petíció aláíróival, s 600 lejes pénzbírságot rótt ki a tanfelügyelőségre. A felperes a hátrányos megkülönböztetésre vonatkozó határozat és a pénzbírság eltörlését szeretné elérni. A tanfelügyelőség jogi képviselője, annak ellenére, hogy a korábbi tárgyalásokon is felszólították, a február 23-i határidőre sem tett eleget a polgári perrendtartásból eredő azon kötelezettségének, hogy valamennyi periratot közöljön az alperes jogi képviselőjével is, miközben az ellenkezőjét állította. Azzal, hogy tegnap sem mondott igazat, az általa képviselt intézmény tekintélyét is csorbítja. Januárban a bírónő azt a kételyét fogalmazta meg, hogy a tanfelügyelőség jogi személyiségnek tekinthető-e, s erre hivatkozva halasztotta el az ügy érdemi tárgyalását. Miután a szövetséget képviselő Magos Méta ügyvéd tegnap kétséget kizáróan válaszolt erre a felvetésre, a tanfelügyelőség jogtanácsosa – a korábbi taktikát követve – újból a kereset kibővítését kérte. Pontosabban azt, hogy hívják perbe a közoktatási minisztériumot és a kormányt is, mivel a beiskolázási tervezetet e két szervnél véglegesítették. Beszédéből úgy tűnt, mintha a tanfelügyelőségnek semmi köze nem lenne a beiskolázási tervhez, holott az alperesként perbe hívott felsőbb fórumokon a megyei szinten összeállított tervezet alapján döntenek. Litiu Mihaela bírónő ezúttal azt a kérdést tette fel tegnap a pedagógusszövetség képviselőjének, hogy miután a Bolyai magyar tannyelvű középiskola, a szövetség kérte-e magyar osztályok létesítését olyan iskolákban, ahol van rá igény, és ennek ellenére nincsen osztály. Hogy miért kellett belefoglalni a kérdésbe a Bolyai iskola nevét, amikor tízével vannak tiszta román iskolák a megyében, nem nehéz megfejteni. Kíváncsian várjuk, hogy a következő tárgyaláson milyen álláspontot képvisel a közoktatási minisztérium és a kormány, s hogy a táblabíróságnak sikerül-e elérnie, hogy a tanfelügyelőség jogtanácsosa eleget tegyen perrendtartási kötelezettségeinek. Mire az ügy lejár, járulékos költségei feltételezhetően meghaladják a tanfelügyelőségre kirótt büntetést, s addigra a következő beiskolázási tervet is jóvá hagyja a szaktárca és a kormány. (b.gy) Forrás: Népújság (Marosvásárhely) 2010. február 24.Összefogást sürgetnek a pedagógusokHevesen bírálja az oktatásban tervezett fejkvótarendszert a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) a Krónikához tegnap eljuttatott állásfoglalása. A szervezet elnöke, Lászlófy Pál-István a dokumentumban úgy fogalmaz, a kormány által javasolt intézkedéseket nem lehet úgy kivitelezni, hogy azáltal ne kelljen iskolákat bezárni, továbbá arra hívja fel a figyelmet, hogy a „költségek csökkentésére hozott kormányhatározat egy olyan folyamatot indított el, amelyik teljesen szétveri az amúgy is összekuszált romániai és ezen belül az anyanyelvi oktatást”. Kijelentésének alátámasztására Lászlófy idézi a szövetség egy tömbmagyar, illetve egy szórványmegyében működő szervezetének szakértői által megfogalmazott problémákat. „Az iskola-összevonás nem érintheti az óvodai csoportokat és az elemi osztályokat. A gyermekek túl kicsik az ingázáshoz” – szögezik le a tömbmagyar vidék szakemberei. Mint hangsúlyozzák, az iskola-összevonás többnyire a hátrányos helyzetű településeket érinti, ahol további nehézséget jelent a szülők anyagi helyzete is, hisz sok olyan család él vidéken, akik számára gondot jelent a gyerekek számára a ruházat, a tízórai, illetve az ingázás ellenértékének előteremtése. Ez pedig – hívják fel a figyelmet – az analfabéták számának növekedéséhez vezethet. Ugyanakkor az iskola-összevonások tervezésekor elsődleges szempont egy olyan átfogó felmérés elkészítése, amely feltérképezi az ingázás lehetőségeit. A pedagógusok a dokumentumban a Ceauşescu-diktatúra faluromboló politikájával magyarázzák azt, hogy az évtizedek során több tömbmagyar falu is elnéptelenedett, s ennek megakadályozására a rendszerváltás utáni kormányok egyikre sem tett megfelelő lépéseket. „Romániának most kötelessége úgymond kárpótlásként is biztosítani az óvodai és az elemi oktatást, akár egy gyermeknek is ezeken a településeken” – szögezik le az oktatók, akik a gond orvoslására javasolják a hátrányos helyzetű települések jegyzékbe vételét, s az ott működő iskolák speciális, nem fejkvótarendszer szerinti finanszírozását. A rendszer hátulütőjét látják a dokumentum kidolgozására felkért szakértők abban is, hogy a Székelyföld településein a rendőrség, csendőrség, katonaság nem a nemzeti közösség soraiból kerül ki, gyermekeik anyanyelvi oktatása csökkentett létszámú osztályokban történik, ami hozzájárul ahhoz, hogy a székelyföldi megyék egy osztályra jutó átlag-tanulólétszáma alacsonyabb a többi megyékhez képest. Ezért ebben az esetben is speciális alapból történő finanszírozást javasolnak. Ugyanakkor az iskolák kihasználtságának feltérképezését is javasolják, mivel szerintük ez is sok esetben segíthet a tervezett leépítések, iskolaegyesítések megvalósításában. Mindezt pedig véleményük szerint nem szabadna véghezvinni a helyi közösségek megkérdezése nélkül. Szórványproblémák Fontos lenne a tömb-szórvány viszony differenciálása akár olyan értelemben is, hogy a lehetséges diákok által sűrűn és gyéren lakott területekről beszélünk – így nem csak magyar ügy –, hiszen a szórványban vagy elszigetelt településeken nem alternatíva sem az osztályösszevonás, és gyakran az utaztatás sem” – szögezik le az általuk kidolgozott dokumentumban a pedagógusszövetség szórványszakértői, akik azonban a továbbiakban olyan javaslatokat fogalmaznak meg a tervezet javítására, amelyek nem csak a szórványban orvosolnák a gondokat. Hiszen egyebek mellett kérik az egy főre számított finanszírozási alapösszeg növelését, ugyanis szerintük a kormányjavaslat jelenlegi formájában nincs esély a kerettantervek által biztosított egyéb oktatási formák működtetésére, mint az emelt óraszámú tantárgyak, a művészeti és sportkörök, a választható tantárgyak megtartásának finanszírozására. A továbbiakban azt kérik, hogy a kormány hozzon létre egy külön alapot a kisebbségi oktatással járó költségek fedezésének kiegészítésére, a több tantárgy ugyanis több költséggel is jár. Összefogásra van szükség „Azt hiszem, a bemutatott anyagok igazolják azt, hogy oktatási rendszerünk igen komoly gondokkal küzd, és a megoldások nem uniformizálhatók, hanem sokszor igen sajátosak és egyediek, hisz gyermekeinkről van szó. Ha valamikor, most úgy érzem, szükségszerűvé vált az összefogás, racionális érvelés mentén mind a politikummal, mind a civil szférával, hogy elkerüljük a végzetes kimenetelt” – zárja sorait Lászlófy Pál-István, aki az általa vezetett szervezet nevében egy olyan találkozó összehívását sürgeti, amelyen az RMDSZ, az RMPSZ, illetve a tanfelügyelőségek képviselői egyaránt részt vesznek. Emellett az iskolák működtetésében segítséget nyújtó jogi és könyvelési tanácsadó iroda felállítását és működtetését kérik, valamint egy olyan szakmai fórum keretének biztosítását egy webfelületen, amelyeken meg lehet osztani a problémamegoldó lehetőségeket. Bálint Eszter. Forrás: Krónika (Kolozsvár) 2010. március 6.Markó szerint a házelnökök a kormánykoalíciót kell képviseljékTegnapi sajtótájékoztatóján Markó Béla, az RMDSZ elnöke beszámolt a magyar középiskolai igazgatókkal folytatott tanácskozásról. Mint mondta, ezeket a találkozókat folytatni fogja az egyházak képviselőivel, a pedagógusszövetséggel, civil szervezetekkel, mert azt gondolja, hogy általában az oktatás kérdése az egész társadalom számára prioritás, most pedig különösen fontos és időszerű az oktatási reformról beszélni, mert a sanyarú költségvetési körülményeknek egyrészt nem szabadna érinteniük az oktatást, és a finanszírozással kapcsolatban joggal vannak aggodalmak, másrészt készül az új oktatási törvény és annak valóban mélyreható reformot kell eredményeznie. Markó szerint a jelenlegi oktatási rendszer túlterhelt, szegény, túlcentralizált és instabil. Ezt meg kell változtatni. El kell kerülni, hogy a kormány sürgősségi rendeletekkel dolgozzék A továbbiakban arról beszélt, hogy az elmúlt napokban a közvéleményt a szenátus elnökének leváltásával kapcsolatos kezdeményezés foglalkoztatta. Véleménye szerint valóban az a kívánatos, ha a házelnökök a kormánytöbbséget képviselik, mert így lehet igazán eredményes törvényhozási munkát folytatni, összehangolni a kormány munkájával, elkerülni, hogy megint odajussunk, hogy a kormány sürgősségi kormányrendeletekkel meg felelősségvállalással kezdjen kormányozni, mivel nem tud egyeztetni a parlament vezetőivel, illetve a parlamenti csoportokkal. Ugyanakkor kívánatos, hogy a szakbizottságokban is többsége legyen a kormánykoalíciónak. Ez nem jelenti azt, hogy másképp nem lehet dolgozni, de sokkal nehezebb, sokkal kevésbé összehangolt a munka. Azt is elfogadja, mondta, hogy a független képviselőknek, szenátoroknak is lehetőséget kell adni, hogy olyan szakbizottságban dolgozzanak, ahol szeretnének, miközben – tette hozzá – nem híve a migrációnak, és azt gondolja, hogy a román politikai élet súlyos problémája az állandó ide-oda vándorlás egyik pártból a másikba. Ami viszont Mircea Geoana leváltását vagy felfüggesztését illeti, az RMDSZ a házszabály, a törvények, az alkotmánybíróság ezzel kapcsolatosan már régebb meghozott döntése szellemében fog eljárni. A két RMDSZ-szenátorról, aki aláírta, elmondta, hogy az RMDSZ-vezetés egyetértésével írta alá ezt a kezdeményezést, de ez azt jelenti, hogy szeretnék kikényszeríteni, hogy a szenátus állandó bürójában döntés szülessék: megvitassák a kérdést, és bizonyos konklúziókra jussanak. Ezt hétfőn a koalícióban is megbeszélik. Ebben a kormánykoalícióban nincs mindennap cirkusz Népújság: – Elnök úr említette az úgynevezett független képviselőket. Ezek parlamenti csoportja napról napra népesebbé válik. Egyesek szerint az államelnök akar egy saját pártot létrehozni, de ugyanakkor elemzők arról is beszélnek, hogy a PD-L manőveréről van szó, így akarják úgy felduzzasztani a függetlenek csoportját, hogy nem lesz már szükség az RMDSZ-re a kormánykoalícióban. Markó Béla: Ha valaki megunta, hogy ebben a kormánykoalícióban nincs mindennap cirkusz, akkor megpróbálkozhat ezzel. Nem tudom, van-e ilyen szándék, és kinek a részéről, mert önök láthatták, hogy vannak közöttünk nézetkülönbségek, de ezeket általában nem visszük a közvélemény elé, és nem cirkuszolunk mindennap. Mi nem vagyunk versenyben sem a Demokrata- Liberális Párttal, sem más pártokkal, az RMDSZ másfajta partner egy koalícióban. Másrészt, véleményem szerint az RMDSZ-nek nemcsak azért kell ott lennie a kormánykoalícióban, mert szavazatai vannak. Ez nagyon fontos, és nagyon jó, ha az RMDSZ szavazataitól függ sok minden, de a magyar képviselet jelenléte a kormányban hasznos más szempontból is: a belpolitikai viszonyok szempontjából, a román-magyar viszony szempontjából, vagy akár nemzetközi szinten is. Ami pedig a függetleneket illeti, Romániában szerintem azért lehet ilyen sok független, azért lehet egyik pártból a másikba olyan könnyen átvándorolni, mert nálunk a politikai pártoknak nincs igazi doktrinájuk, és nincs jól meghatározható programjuk. Még azzal sem vádolhatok egy szenátort vagy képviselőt, ha átmegy egyik pártból a másikba, hogy cserben hagyta a programját, mert elég nehéz lenne ezt bizonyítani. Tehát ez a pártok nagy problémája ebben a pillanatban. Minden elképzelhető, de mi, ami a kormányzást illeti, nem egy-két hónapban gondolkozunk, hanem hosszabb időben. Mózes Edith. Forrás: Népújság (Marosvásárhely) 2010. március 8.Fél évszázados magyar középiskolai oktatás SegesváronÜnnepeltek a Gaudeamus Házban A segesvári magyar nyelvű középiskolai oktatás 50. évfordulóját egyhetes rendezvénysorozattal ünnepelték, a Gaudeamus Házban. A Mircea Eliade líceumban 1960-ban sikerült első alkalommal a román tagozat mellett egy magyartagozatos osztályt is beindítani, és 20 év óta folyamatosan két magyar tannyelvű osztály végez itt. "Segesvár ezen a héten születésnapot ünnepelt, a magyar nyelvű középiskolai oktatás fennállásának 50. évfordulójára emlékeztünk" – nyilakozta a Népújságnak Tóth Tivadar, a Mircea Eliade líceum igazgató-helyettese. Az ünnepség kedden sportrendezvényekkel: kosárlabda- és futballmeccsel kezdődött a szép számban megjelent egykori és a mostani diákok között. Szerdán szavalóversenyt szerveztek, ezúttal nem a líceum diákjai, hanem az V-VIII. osztályos diákok Petőfi Sándor vers- és prózamondó versenye zajlott. A rendezvények csütörtökön diákszínjátszó maratonnal – emlékműsor, komédia, dráma – folytatódtak, amelyen felléptek a partneriskolák is, félórás előadással: a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor gépészeti szakközépiskola, a békéscsabai Evangélikus Gimnázium, a hévízi Bibó István Gimnázium és a keszthelyi Vajda János Gimnázium diákjai. Pénteken középiskolások szavalóversenye zajlott, amelybe szintén bekapcsolódtak a partneriskolák és szovátai meghívottak, délután pedig levetítették Dudás László filmjét, amelyben az iskola volt és jelenlegi tanárai, diákjai szólalnak meg. Szombaton a Gaudeamus Alapítvány Baráti Társaságának ünnepi gyűlését tartották. A társaság célja az alapítvány működtetéséhez szükséges anyagi fedezet előteremtése, tagjai főként volt diákok, de cégek is. Ezután az udvaron kopjafát avattak. A gálaműsorra este a Mihai Eminescu Teremben került sor. Tóth Tivadarral a magyar nyelvű középiskolai oktatás múltjáról, jelenéről és jövéjéről beszélgettünk. "A mostani Mircea Eliade líceumban 1960-ban sikerült a román tagozat mellett egy magyar tagozatot is beindítani. Ebben a periódusban volt Kiss Dénes segesvári tanár rajoni főtanfelügyelő és olyan volt a konjunktúra, hogy sikerült ezt átvinni, így minisztériumi határozattal 1960 őszén indult el Segesvár történetében első alkalommal a magyar tagozat líceumi szinten. Egy osztállyal indult, viszont nagyon hamar két osztályra tornázta fel magát. Akkoriban megnőtt a segesvári magyar gyerekek létszáma és sokan jöttek be a városba, főleg a környező falvakból, szükség volt két osztályra. 1986-ban például, amikor én a líceumi tagozatba kerültem, három párhuzamos magyar osztály kezdte a IX.-et. Viszont akkor a XI. osztályba felvételizni kellett, és a három osztályból egyet hagytak érettségizni. Ezt a problémát oldottuk meg 1990-ben, amikortól ismét két felmenő osztályt tudtunk működtetni. Azóta folyamatosan két párhuzamos magyar osztály végez, pedig a gyereklétszám a 90-es évek elejéhez képest sokkal kisebb. A Gaudeamus Ház létrehozása szerencsés gondolat volt. Már 1998-tól, amikor önálló benntlakást tudott működtetni, behoztuk a vidéki gyerekeket, segítségükkel tudtuk ezeket az osztályokat fenntartani, ahol a vidéki gyerekek aránya 15-20%-os" – mondta el Tóth Tivadar. Kérdésünkre, hogy a idén ősztől hogyan alakul a helyzet, közölte, sokkal simábban megoldódott a magyar osztályok indítása, mint 2009-ben "Tavaly úgy jött le a papír a tanfelügyelőségről, hogy az egyik osztályunk nem létezik. A humán, intenzív német filológiai osztályt egyszerűen levágta a tanfelügyelőség. Akkor voltak a nagy megmozdulások, intézkedések a pedagógusszövetség, az RMDSZ részéről, és ennek eredményeképpen sikerült visszakapni. Ha szüntetnek meg osztályokat Segesváron, ne azt, amire van igény és főleg ne ott, ahol nincs alternatívája a magyar gyereknek. Segesváron nincs magyar szakoktatás, ha a gyerek nem jut be a líceum magyar tagozatára, rákényszerül, hogy román osztályokban folytassa tanulmányait vagy elmenjen más városba. Idén felküldtük a kéréseket két osztályra és ezt simán jóvá is hagyták. Itt nagy befolyása volt annak, hogy az RMDSZ kormányon van és a főtanfelügyelő-helyettes, Illés Ildikó mindent megtett azért, hogy ez így alakuljon. Sőt, idén a humán osztályunkat is meg tudtuk osztani, ami azt jelenti hogy fele intenzív német és fele intenzív angol. Ez azért jó, mert vannak vidéki iskolák, ahol németet nem tanultak és ezek a gyerekek nem mertek hozzánk jönni. Most erre lehetőség adódik. Az elemi iskolákban három magyar osztály működik, még folynak a tárgyalások arról, hogy a következő tanévben két vagy három osztály induljon". Ami a oktatás színvonalát illeti, Tóh Tivadar úgy véli, annak ellenére, hogy szórványvidék, számtalan helyről, különböző anyagi helyzetű családokból érkeznek gyermekek, eddig a színvonalat sikerült megtartani, a végzőseik több mint 80 %-a főiskolákon folytatja tanulmányait. A líceum minden magyar oktatója szakképzett, akik az óraszámok miatt az általános iskolában és líceumban is tanítanak". És a jövő? "Optimista vagyok, úgy látom, hogy azok az elvek és az a szellemiség, amely létezett Segesváron a középiskolában, az alapok, amelyen az egész oktatási rendszer működött, megmaradtak. Felmérést végeztünk a következő 10 évre a gyereklétszám alakulását illetően, erről is tanácskoztunk a hétvégén. Úgy értékeljük, hogy tavaly és idén voltunk mélyponton, ha ezt a periódust sikerült átvészelni, reméljük, a következő években sem lesz probléma" – tette hozzá az igazgató-helyettes. Antalfi Imola. Forrás: Népújság (Marosvásárhely) 2010. március 8.Veszélyben a magyar iskolarendszerÁt kell gondolni a magyar oktatási intézményrendszer működését, meg kell vizsgálni, hogy a szétszórt, kisebb oktatási egységekből álló, vagy pedig az oktatást nagyobb intézményekbe koncentráló rendszerre van szükség a normatív finanszírozás bevezetését követően – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes pénteken, a magyar tannyelvű iskolák igazgatóival és tagozati aligazgatókkal folytatott tanácskozáson. Belső reform. A tanácskozás résztvevői szerint át kell gondolni a magyar oktatási intézményrendszer működését A marosvásárhelyi konferencián az új tanügyi törvénytervezetről, a tanügyi reform és az új finanszírozási rendszer összefüggéseiről, valamint a romániai magyar nyelvű oktatás mai helyzetéről tárgyaltak. A tanácskozáson résztvevők egyetértettek abban, hogy a fejkvótarendszer bevezetésének – mely szerint az új tanévtől az iskolák, óvodák a diáklétszám függvényében kapják a támogatást – számos előnye és hátránya van. A kezdeményezés azért jó, mert nagyobb pénzügyi önállóságot biztosít az iskoláknak, a támogatás viszont kevesebb lehet, mint amit eddig kaptak, főleg a vidéki iskolák esetében. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy a magyar pedagógusközösségnek és politikusoknak mindenképpen ki kell harcolniuk a nemzetiségi oktatás, valamint a speciális iskolák differenciált támogatását, másképpen a magyar iskolák, osztályok, a művészeti és más speciális osztályok léte kerül veszélybe. Nagy kérdés, hogy milyen iskolarendszer felel meg a magyar közösség érdekeinek. Részben jó az, ha vannak tekintélyes gimnáziumok, de ezek megerősödése a peremiskolák megszűnéséhez, tehát a települések szélén élő magyar gyerekek lemorzsolódásához vezethet. Markó: van esély a magyar oktatás javítására Markó Béla szerint a jelenlegi oktatási rendszer túlterhelt, túlcentralizált és instabil, ezért lényegesen változtatni kell rajta. Úgy értékelte, az RMDSZ kormányzati szerepvállalása révén reális esély van arra, hogy a magyar oktatás helyzete javuljon, és arra is van lehetőség, hogy a készülő új oktatási törvény valóban mélyreható reformot eredményezzen. A jogszabálytervezet várhatóan egy-két héten belül a kormány asztalára kerül, és remélhetőleg júniusig, a parlamenti ülésszak végéig meg is szavazzák. Alapvetően fontos, hogy a magyar pedagógusok, szakemberek is véleményt mondjanak nemcsak a kisebbségi oktatás, hanem az általános reformmal kapcsolatos kérdésekről is, hiszen, mint mondta, nincs olyan általános reformintézkedés, amely ne lenne hatással a magyar oktatásra is. Romániában 62 magyar tannyelvű, önálló iskola működik, és 95 további tanintézetben működnek magyar részlegek, illetve osztályok: egyáltalán nem mindegy, hogy ezek idén ősztől milyen új tanügyi törvény szerint tevékenykednek majd – mutatott rá Markó. A tanügyi kérdésekkel megbízott miniszterelnök-helyettes szerint a legfőbb cél az, hogy minden magyar gyerek magyar oktatásban részesüljön, ezért elfogadhatatlan, hogy miközben a nagyobb és minden bizonnyal jobb színvonalú magyar oktatási intézmények „elszívják” a magyar gyerekeket, emiatt számos kisebb magyar iskola és tagozat megszűnik, és ily módon sok magyar gyerek lemorzsolódik, azaz román iskolákba kerülhet. Közölte továbbá: a következő hetekben folytatják a konzultációt a civil szervezetekkel, pedagógusszövetségekkel, egyházakkal, mindazokkal, akik a magyar oktatás területén érdekeltek. Önrendelkezést kérnek a tanintézetek A tanácskozáson felszólaló Bokor Tibor szenátor – aki korábban maga is iskolaigazgató volt – azt emelte ki, hogy elemi szükséglet a valódi decentralizálás. „Nagyon fontos lenne, hogy az iskolák maguk választhassák meg munkatársaikat, ugyanakkor jó lenne, ha nem csupán egy versenyvizsga alapján állapítanák meg a tanár alkalmasságát, hanem egyévi tanítás után az iskola vezetőtanácsa dönthesse el, hogy megtartja-e őt vagy sem” – mondta a szenátor, aki szerint a címzetes tanári kinevezést csak öt évre kellene megadni, utána az iskola vezetősége felülbírálhatná korábbi döntését. Az RMDSZ tanüggyel is foglalkozó ügyvezető elnöke, Lakatos András szerint Romániában most is a kommunizmusból örökölt, piramisszerű, diktatórikus oktatási rendszer működik. „Úgy tűnik, hogy sem a politikusok, még kevésbe a szakszervezetek és a tanfelügyelők sem akarják a reformot, a decentralizálást, az iskolák autonómiájának megerősítését” – mondta Lakatos. Úgy véli: a hazai magyar politikusok, pedagógusok is hibásak abban, hogy eddig stagnált a tanügyi reform. Bár nagyon sok aggodalom, ellenérv fogalmazódott meg mostanában a normatív támogatási rendszerrel szemben, ő mégis úgy gondolja: „nem ördögtől való elképzelés”, sok nyugati országban bevált módszer, ez lehet az intézményi autonómia alappillére. Máthé Éva. Forrás: Krónika (Kolozsvár) 2010. április 1.Folytatódhat a vita a közoktatási törvényrőlAz eredeti elképzelés szerint március 31-én járt volna le az új közoktatási törvény vitája, de mivel sokan kérték a meghosszabbítását, a tegnapi kormányülésen jóváhagyták azt. Funeriu Daniel közoktatási miniszter szerint az új jogszabály egyik fontos előírása, hogy minden diák helyben végezhesse el a kötelező tíz osztályt, amely egy iskolai előkészítő és az általános iskolához csatolt kilencedik osztályt foglal magába. Az új szerkezet lehetővé tenné, hogy akik nem kívánnak tovább tanulni, 16 évesen munkát vállalhassanak. A tárcavezető kiemelte a tanórák számának 25 százalékkal történő csökkenését, a több tantárgyat átfogó írásbeli érettségi felmérőket, az államilag finanszírozott délutáni foglalkozás bevezetését, az egyetemek három kategóriába sorolását, a rektorok megválasztásának új módját stb. A tervezettel kapcsolatosan szervezett nyilvános vitákon sok ellenséges vélemény hangzott el egyes tanügyi szakszervezetek, egyetemek, egyetemi hallgatók szervezetei, az ellenzéki politikai pártok részéről. Kedden az iskolaigazgatókkal tartott megbeszélést a megyei tanfelügyelőség, szakfelügyelője a történelem román nyelven történő oktatásának megőrzését kérte, s elhangzott, hogy a román nyelvet továbbra a jelenleg érvényes program alapján kellene oktatni a nemzetiségi tanulóknak. Az iskolák is véleményt nyilvánítottak a törvénytervezetről. Horváth Gabriellát, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum aligazgatóját, aki a Romániai Magyar Pedagógusszövetség megyei szervezetét vezeti, kettős minőségében kértük meg, hogy ismertesse a jogszabálytervezet kapcsán felmerült kifogásokat, módosító javaslatokat. – A nemzetiségek számára kedvezőnek tartjuk azt a cikkelyt, amely szerint a román nyelv oktatása a kisebbségek számára minden szinten sajátos program és tankönyvek alapján történne. Románia földrajzát és történelmét is anyanyelven tanulhatnák a nemzetiségi diákok, azzal a kikötéssel, hogy a földrajzi neveket, a történelmi elnevezéseket románul is meg kell tanítani. A tervezet 34-es cikkelyének a kiegészítésére javasoltuk, hogy a kisebbségek anyanyelvén azok a pedagógusok oktassanak, akik a szóban forgó nyelven végezték tanulmányaikat vagy nyelvismeretet tanúsító vizsgát tettek. – Mi a véleményük az oktatási rendszer szerkezetére vonatkozóan? – Úgy gondoljuk, hogy a jelenlegi szerkezetet meg kellene tartani. Nem értünk egyet azzal, hogy a kilencedik osztály átkerüljön az általános iskolába. Az óvónők kérése pedig az, hogy az előkészítő csoportok továbbra is az óvodában maradjanak. Az osztályokban legkevesebb 20, legtöbb 25 gyerek kellene legyen, a 30-as létszámú osztályokat az V-XII. között túlságosan zsúfoltnak tartjuk. A 61. cikkelyt, amely szerint legalább annyi középiskolai helyet kell biztosítani a IX. osztályokban, mint amennyi diák végez az általános iskolában, azzal a javaslattal toldanánk meg, hogy az előírás a nemzetiségi diákok számára is érvényes kellene legyen. Jónak tartjuk a kötelező tantárgyak megválasztásában és a tananyag összeállításában biztosított nagyobb szabadságot. – Vannak régen várt előírások a középiskolai oktatást illetően... – A törvénytervezet a tanárok kiválasztásában döntő szerepet szán az iskolának, azonban a módszer pontos leírását a jogszabály alkalmazási útmutatójában ígérik. Úgy gondoljuk, hogy a szakmai ismeretek mellett már a kezdet kezdetén fel kellene mérni a pályázók pedagógiai érzékét is. Nem értünk egyet azzal, hogy a középiskolák csak akkor szervezhetnek felvételi vizsgát, ha a helyek számánál több a jelentkező. Ahogy azzal sem, hogy a felvételi általánost 70 százalékban a diák portfóliója (azaz addigi iskolai eredményeinek tükre) és 30 százalékban a felvételi eredménye tegye ki, véleményünk szerint a fordított vagy legalábbis az 50-50 százalékos arány lenne a helyesebb. Az érettségiről szóló előírások között az idén bevezetett szóbeli kompetenciavizsgák mellett megjelenik az úgynevezett transzdiszciplináris (több tantárgyat átfogó) írásbeli a reál és a humán tantárgyakból. Hogy ez jó-e vagy sem, attól függ, hogy milyen szintű ismereteket akarnak mérni. – Viszonylag sok vitát kavart az iskolák vezetőtanácsának a kijelölése. E téren milyen módosítást javasoltak? – Nem tartjuk jónak az egyharmad tantestület, egyharmad szülők, egyharmad helyhatósági képviselők összetételt. Ezt az arányt úgy módosítanánk, hogy a vezetőség kétharmadát a tanerők, egyharmadát pedig a szülők és a helyhatóság képviselői tegyék ki. A vezetőtanács elnöke pedig mindenképpen tanár kellene legyen, s az iskola igazgatóját is (ha jó menedzser) megválaszthassák erre a tisztségre. Javasoltuk a 83. cikkely módosítását, amely szerint a kisebbségi nyelven oktató iskolák ügyvezető igazgatójának, illetve a vegyes tannyelvű iskolák egyik aligazgatójának ismernie kell az adott kisebbség nyelvét. Ezt úgy fogalmaztuk újra, hogy az igazgatót, illetve az aligazgatót a nemzetiségi tanerők közül kell megválasztani. A Bolyai középiskola nevében a pedagógusok jogállását illetően is ajánlottunk egy sor módosítást, amelyek a megnyirbált jogok visszaállítására vonatkoznak – tudtuk meg Horváth Gabriellától. Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely) 2010. április 18.Az EMNT szórványkonferenciája BrassóbanAz Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Brassó Megyei Szervezete 2010. április 16–17-én szervezte meg az I. Konferenciát az Erdélyi Szórványért. A konferencia fő témájaként az szórványban éltethető autonómiatörekvéseket jelölték meg, és arra próbáltak rávilágítani, hogy a megmaradás küszöbén lévő szórványmagyarság különös odafigyelést, sajátos stratégiákat, programokat igényel. A kulturális és személyi elvű autonómia teljes körű megvalósítása szórványban csak összehangolt cselekvéstervvel, egyeztetett döntések által lehetséges. A konferencia felvezetésében Toró Tamás házigazda, az EMNT Brassó Megyei szervezetének elnöke köszöntötte a meghívottakat, a konferencia védnökeit, Tőkés László európai parlamenti képviselőt, valamint Bajtai Erzsébet nagykövetné asszonyt, illetve az objektív okok miatt jelen nem lévő Németh Zsoltot, az Országgyűlés Külügyi és Határon Túli Magyarok Bizottságának elnökét, fideszes országgyűlési képviselőt. Toró Tamás Brassó szerepét emelte ki a dél-erdélyi szórványban, és rámutatott arra, hogy az EMNT konszociatív stratégiájának köszönhetően könnyen válhat a szórványt összefogó ernyőszervezetté. Németh Zsolt levelét Szesztay Ádám olvasta fel. Levelében a KHTMB elnöke azt hangsúlyozta, hogy a Fidesz, amely a választásokon megszerezte a szavazatok több mint felét, azon dolgozik, hogy a kormányalakítás után azonnal teremtse meg a kettős állampolgárság megszerzésének lehetőségét a szülőföld elhagyása nélkül. A szórványra vonatkozóan kifejtette, hogy Magyarország nem tudja megállítani a szórványban zajló negatív folyamatokat, de mindazon személyek és intézmények mögé tud állni, akik helyi szinten tenni tudnak ezek visszaszorításáért. A levél felolvasása után Bajtai Erzsébet Magyarország romániai nagykövetsége részéről köszöntötte az egybegyűlteket. A konferencia első előadását Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke tartotta, aki az Európai Unióban zajló folyamatokat ismertette, valamint világviszonylatban is kitért például Tibetre vagy az ujgur kérdésre. Elmondta, hogy Uniós szinten nemhogy a szórványkérdés, de még a kisebbségi kérdés sem vetődik fel hangsúlyosan a napi politika szintjén. Véleménye szerint a magyar kérdést egységében kell megjeleníteni uniós szinten, és ezen belül jutnának szerephez a kisebbségi- vagy a szórványlét kérdései. A szórványlétből fakadó jellegzetes gondok jó ismerőjeként – hisz Brassóban, Désen és Temesváron is szolgált lelkészként – külön stratégiát javasolt ezek orvoslására. Szesztay Ádám, az Országgyűlés Külügyi Hivatalának főosztályvezető-helyettese Vetési László lelkipásztorral, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) szórvány-munkacsoportjának vezetőjével közösen tartott előadásán a KMKF szórványstratégiáját ismertette. A szakpolitikai célok megfogalmazása után kifejtette, hogy a meglévő, már kiépült intézményrendszerre támaszkodva lehet ezt a szórványstratégiát hatékonyan gyakorlatba ültetni. Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke, a temesvári Integratio Alapítvány elnöke Bodó Barnával, a Sapientia–EMTE oktatójával, a temesvári Szórvány Alapítvány elnökével tartott közös tudományos előadást a szórványról mint társadalmi kérdésről. Elmondta, hogy még a szakemberek körében sincs egyértelmű definíciója a szórványnak, sőt egyes nyelvekben – például a románban – nincs is kifejezés rá. Az előadók szerint a szórványkérdés leginkább a nyelvi határ létével azonosítható; a szórvány egy védősáv, amelynek védelme kiemelt nemzeti prioritás kell, hogy legyen. Kovács Lehel, a Sapientia–EMTE oktatója, az EMNT Brassó megyei szervezetének ügyvezető elnöke Erdei Ildikó pszichológussal, a temesvári Nyugati Tudományegyetem oktatójával, a Temes megyei Civil Tanács elnökével közösen vetítették a közösségépítés stratégiáit a szórványra. Az előadás rámutatott arra, hogy a szórvány a magyarsággal kapcsolatos szimbólumokat értékként mutatja, vigyázza és ezek őrzésére kiválóan alkalmasok a közösségükért felelősséget vállaló csoportok. Az előadást Brassó-megyei helyzetelemzéssel, esettanulmányok bemutatásával zárták. Ifj. Kerekes Zoltán tanító, a Viczei Bástya Alapítvány elnöke a szórványközpontok felette szükséges voltáról értekezett, majd ismertette a Bástya Alapítvány munkásságát. Az előadástól meghatódottan Bajtai Erzsébet nagykövetné felajánlotta, hogy a nagykövetség által szervezett idei Hungária jótékonysági bál bevételeit az Alapítványnak ajánlja fel. A délután folyamán szekciókba tömörültek az oktatás, a sajtó, a művelődés, a gazdaság és az egyház szakemberei és műhelymunkákon elemezték a szórvány és az egyes szakterületek viszonyrendszerét, a prioritásokat és cselekvési stratégiákat. Az oktatás szekciót Farkas Anna parlamenti képviselő moderálta, a műhelygyakorlaton részt vettek a Brassó megyei magyar intézményvezetők és pedagógusok. Konklúzióként azt emelhetjük ki, hogy Brassó megye minden településén a magyar nyelvű elemi oktatást biztosítani kell annak ellenére, hogy a fejkvóta-rendszer nem kisiskola párti; valamint azt, hogy két nagy szórvány-iskolaközpontot kellene létrehozni a megyében, az egyik az elméleti, a másik a gyakorlati oktatást karolná fel. A gazdasági szekcióban a Brassó megyei magyar vállalkozók találkoztak. A Gábor Imre városi tanácsos és vállalkozó moderálta műhelymunkán előadást tartott Juhász Jácint egyetemi oktató, aki kiemelte, hogy míg a magyarság számaránya Romániában 6,6%, addig a gazdasági szférában a magyar vállalkozások nem érik el ezt az arányt. A szekcióülés fő eredménye az volt, hogy létre kell hozni a Brassói magyar vállalkozók szövetségét. A szórvány és sajtó szekciót, melyet Veres Emese néprajzkutató, újságíró moderált, levélben köszöntötte Ambrus Attila újságíró, a MÚRE elnöke, aki az elmúlt másfél évtized legfontosabb Brassó megyei konferenciájának nevezte a rendezvényt. A műhelygyakorlaton B. Nagy Veronika tévés személyiség szórványról készült filmeket vetített, majd bemutatkoztak a Brassó megyei írott és elektronikus médiumok. A művelődés, helytörtének, honismeret műhelygyakorlatot Kovács Lehel moderálta. A szekción megfogalmazódott, hogy értékeink megmentésének, átadásának legfontosabb közege a honismeret. Felvetődött egy egységes Brassó megyei honismereti tankönyv megírásának gondolata. A szórvány és egyház szekciót Szegedi László esperes, a Kőhalmi Szórványdiákotthon vezetője moderálta. Kiemelte az egyház megtartó szerepét, hiszen rengeteg településen már csak az egyház az egyedüli magyar intézmény. Rávilágított, hogy ifjúsági házakat csak akkor szabad építeni, ha valóban van ifjúság az adott településen, ezzel azt sugallva, hogy a már meglévő, jól működő szórványközpontokat kell támogatni. Kihangsúlyozta, hogy a legkisebb magyar közösségeinkkel is kiemelten kell foglalkozni. A konferencia záróakkordjaként plenáris kerekasztalon egyeztette a brassói szórvány politikai képviseletére, érdekvédelmére valamint autonómiatörekvéseire vonatkozó stratégiát a Brassó-megyei RMDSZ és EMNT. A Toró T. Tibor által moderált kerekasztal beszélgetésen Farkas Anna, Kovács Attila, a Brassó-megyei RMDSZ elnöke, a megyei tanács alelnöke, valamint Toró Tamás és Kovács Lehel vettek részt. Mind a két fél egyetértett abban, hogy az Erdélyi Magyar Egyztető Fórumot (EMEF) meg kell valósítani megyei szinten is, ennek előfutára lehetne Brassó megye. Románia régiókra való felosztása szempontjából két álláspont alakult ki: lehet, hogy a brassói magyarság szempontjából jobb, ha Székelyföldhöz és nem Szebenhez csatolják Brassót, de a nemzeti érdek szempontjából egy egységes Székelyföld régió, amely Maros, Kovászna és Hargita megyéket foglalná magába, hamarabb vezetne az óhajtott területi autonómiához. A konferencia zárónyilatkozatban nyilvánította ki, hogy szórványgondjaink orvoslására, a szórvánnyal kiemelten foglalkozó stratégia megalkotására létrejön az EMNT Szórványtanácsa, amelynek koordinálását a Brassó megyei EMNT végzi. A kezdeményező testület döntése alapján a Szórványtanács összetétele kettős, a szórványmegyék területi képviselői mellett a tanácsban helyet kapnak mindazok a szakemberek és személyiségek, akik kiemelten foglalkoznak a szórványkérdéssel. Döntés született arról is, hogy 2010 májusának folyamán hívja össze az EMNT elnöksége az alakuló ülést. Brassó, 2010 2010. május 6.Magyartanár kényszermunkán (Ópra Benedekre emlékezünk)103 éve született néhai tanárunk Kézdiszárazpatakon, paraszt származású pedagógusszülőktől. Az elemi iskolát a szárazpataki felekezeti katolikus iskolában végezte, ahol papok és kántortanítók nevelték hitre, Isten, Haza és embertársak szeretetére. A középiskolát Kézdivásárhelyen a Római Katolikus Gimnáziumban végezte, ahol 1926-ban érettségizett. Egyetemre a mai Babeş—Bolyai Tudományegyetem elődjébe jelentkezett francia—magyar—román szakra, ahol 1932-ben megszerezte tanári oklevelét, majd Párizsban ösztöndíjasként tökéletesítette franciatudását. Pályafutását Székelyudvarhelyen és Csíkszeredában, a római katolikus gimnáziumban kezdi el, majd Szilágysomlyóra kerül, ezután visszatér Csíkszeredába. Innen az 1948-as államosítás után Brassóba költözött, és ott tanított magyar irodalmat a Fémipari és Elektrotechnikai Középiskolában. Az iskolák megszüntetése után, 1955-ben a mai Áprily Lajos Líceumban tanít. A Brassói EMISZ /Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége/ megalakulásakor, mely egy időben történt az 1956-os eseményekkel, fiatal diákok, értelmiségiek, munkások tanácsokat kértek Ópra Benedek tanárunktól azzal a nem titkolt szándékkal, hogy beavassák őt tevékenységükbe. Ő válaszként csak annyit tanácsolt: ,,Fiaim, hogyha a magyar kultúra érdekében teszitek, akkor vonjátok be a széles értelmiségi és szakmunkás fiatalokat is. Tudjátok meg, akkor hal ki egy nemzet, ha feladatának teljesítéséhez nem hozza világra a megfelelő embereket." Ez volt tanárunk bűne, aminek alapján 25 évi kényszermunkára, teljes vagyonelkobzásra és tízévi polgári jogvesztésre ítélték azon hamis váddal, hogy rendszerellenes bűncselekményt követett el. A kényszermunkán nem kímélve gyenge egészségét, állandó jelleggel bátorította, oktatta, nevelte a körülötte levő magyar fiatalokat, hirdette a szabadulás hitét még bilincsbe verve is. Sok hányattatást követően, hatévnyi börtön letöltése után 1964-ben közkegyelemben részesült. Távozáskor azonban szigorúan meghagyták, hogy minden, ami történt a hat év alatt a kényszermunkán, titok maradjon, és nem folytathatta tanári tevékenységét sem. Csak mint kétkezi munkást lehetett alkalmazni. Élete végéig továbbra is gerinces székelymagyar emberként oktatta, tanította magánúton a fiatal nemzedéket Csíkszeredában, valamint soha el nem felejtett szülőfalujában, Kézdiszárazpatakon. Tagadhatatlan, hogy a munkatábori körülmények, a végtelenül rossz bánásmód aláásta Ópra Benedek egészségét, és így szívgyengeséget, infarktust kapott, ami 1978. november 25-én a halálát okozta. Halála után 13 évvel a Magyar Köztársaság elnöke, Göncz Árpád post mortem kitüntetésben részesítette, és 1956-os emlékéremmel jutalmazta. Életútját Kovács Erika az Igazság szolgája című kötetében írja le tényszerűen, melyben volt tanítványai, sorstársai, barátai is megszólalnak. Annak bizonyítására, hogy valóban az igazság szolgája volt, álljanak itt ezek az idézetek: ,,Ópra Benedek tanárunk bátorságban, példás életben, a szenvedés viselésében, hűségben messze megelőzött bennünket, igaz székely ember volt, küzdelme egy szebb és igazabb jövőért folytatott harcra hív." ,,Kemény, következetes, igaz ember, aki felelősséget érzett a rábízott ifjúságért." ,,Szigorú tanár volt, megkövetelte a tudást, és arra nevelt, hogy a székelynek tudásán, műveltségén keresztül kell felülmúlnia az elnyomókat, mert csak így tud fennmaradni." ,,Nem soviniszta szellemben beszélt, oktatott, de mindig azt mondta, hogy kisebbségben csak úgy lehet megmaradni, ha lesznek értelmiségiek, akik kézben tudják tartani, segítik a népet." 1948-ban a csíkszeredai végzős tanítványokhoz így szólt: ,,Az élet esetlegességében ez az iskola jelentette számotokra elsősorban a férfiélet alapját, a kötelességteljesítés komolyságát. Az emlékezés percében gondoljatok arra, hogy népünk egyik legrégibb iskolájának voltatok tanulói, amelyben hosszú századokon át kérges tenyerű édesapák és munkától, szüléstől elnyűtt édesanyák gyermekei voltak a ti elődeitek. Emlékezzetek vissza a csíki székelység nagy iskolájára." ,,Légy hűséges népedhez, az élet semmilyen csábítása el ne tántorítson tőle! Öröme legyen az örömöd, bánata neked fájjon a legjobban, jogtalanságát és szegénységét el ne tűrd. Emlékezzél gyermek- és ifjúkorod napjaira, kísérjen a tiszta lelkiismeret, a csíki havasok csendje, kicsi erdei tisztások békés derűje." Mi, 1954-ben végzett növendékei, a Brassói Fémipari Technikum volt tanulói közeli kapcsolatban álltunk a mi Benci bácsinkkal, aki négy éven keresztül oktatott és nevelt. Mindenben magunkévá tesszük élete útját, jellemét, hazaszeretetét és közösségi munkásságát. Szelleme örökké élni fog bennünk, amit a kézdiszárazpataki I—VIII. osztályos Ópra Benedek-iskola kertjében elhelyezett emlékkopjafával fejeztünk ki 2006-ban. Hogy feledésbe ne merüljön, 2010. május 8-án 9.30 órakor a csíkszeredai régi katolikus temetőben (a vasútállomás mellett), néhai tanárunk síremlékénél szintén emlékkopjafát avatunk n. t. Darvas Kozma József csíkszeredai esperes úr áldásával. A megemlékezésre tisztelettel meghívjuk volt sorstársait, diákjait, barátait és tisztelőit. ID. LŐRINCZ ISTVÁN Kovács Erika: Az igazság szolgája /Kézdiszárazpatak, 2006/ Magánkiadás Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2010. június 8.Esélyt és életet ad az egyetlen magyar nyelvű speciális iskola – Szaktudással és évtizednyi munkával intézetcsoda született KolozsváronLegtöbben azt gondolnánk, hogy egy siketekkel foglalkozó iskolában mély csend honol, a folyosókon a légy zümmögését is hallani, a falak is némaságot sugároznak. A Kolozsvári Hallássérültek 2-es számú iskolája első látásra pont olyan, mint bármely más nagyvárosi iskola. Szünetben a folyosó, az udvar megtelik gyerekzsivajjal, élettel. A bentlakásos intézetben hallássérültek mellett értelmi fogyatékos, tanzavaros, autista, halmozottan sérült gyerekekkel foglalkoznak – Erdélyben ez az egyetlen ilyen jellegű intézmény, ahol magyar nyelvű oktatás folyik. 56 szakképzett pedagógusra Erdély 12 megyéjéből több mint 120 speciális nevelést igénylő gyermek jut, két óvodai és 14 iskolai csoportban. Ez az arány elfogadható, ám a tervezett leépítésekkel járó reformintézkedések a speciális oktatást is veszélyeztetik. A hangulat egyelőre pont olyan, mint az iskola honlapjáról is lerí: valóságos mesevilág. A 120 éves iskolában a hazai viszonyok ismerőinek rendkívüli élményben lehet részük: nem túlzás a honlapon (www.siketek.ro ) olvasható állítás, miszerint az intézmény a legszebb az országban. A londoni Clinical Science and Education Foundation támogatásával a helyiségeket teljesen átépítették, a berendezést felújították, szemet-lelket gyönyörködtető valóságos mesevilágot varázsoltak a gyerekek köré. Jó ideig csupán siket gyerekek nevelésével foglalkoztak, de pár éve más, különleges foglalkozást igénylő gyerekek is járnak oda. A legfiatalabb 3 éves, a legidősebb 19-20. – A köztudatba a siketek iskolájaként épült be az intézet, a névváltoztatás bonyolult procedúra, így nem láttuk értelmét. Intézetünkben 2 autista, 8 hallássérült és 4 értelmi fogyatékos osztály működik – mondja Wolf Erzsébet igazgatónő. – Kik jelentkezhetnek az intézetbe? – Mivel intézetünk az egyedüli magyar nyelvű iskola Erdélyben, ahol speciális nevelési igénnyel rendelkező gyermekekkel foglalkozunk, bármely megyéből jelentkezhetnek hozzánk. Ehhez az illető megyei tanácstól kell kérniük egy igazolást, hogy otthon nem részesülhetnek anyanyelvi oktatásban – mondja Ilyés Irén gyógypedagógus. Jelentkezéskor a gyermeket kivizsgálják, és ha például egy gyermek halláskárosult, de súlyosabb fokú az értelmi fogyatékossága, akkor az értelmi fogyatékosokkal foglalkozó osztályba íratják. A legtöbb fogyatékosság nem gyógyítható teljesen, de sokat lehet tenni annak érdekében, hogy a gyermek önállóbbá váljon. Volt olyan gyermek, aki arra sem volt képes, hogy ágyba feküdjön, és betakarózzon. Amióta az intézetben foglalkoznak vele, már képes erre. A legnagyobb hangsúlyt a gyerekek fejlesztésére helyezik, mivel a nem megfelelő gondoskodás miatt teljesen tönkremehet az élete. Az olyan gyermek mellé, aki egész életében gondoskodást igényel, az állam fizetett gondozót rendel. Ezt a szerepet a legtöbb esetben valamelyik szülő vállalja. Autizmus – nevetni a fájdalomtól Az autizmusnak van saját világnapja (április 2.), ám erről az idegi-fejlődési rendellenességről a folyamatos haladás ellenére is még nagyon keveset tudni. 2007-től nyilvánvalóvá vált, hogy genetikai okai vannak. A jelenséggel először Hans Asperger foglalkozott 1944-ben. Az autizmusnak két fajtája van. Az Asperger-szindrómások magas szinten funkcionáló autisták. Sok esetben nagyon magas intelligenciahányadossal rendelkeznek, egyes feltételezések szerint Einstein és Darwin is autista volt. A Kanner-szindróma az autizmus súlyosabb fajtája. A Kanner-szindrómás személy saját külön világában él, nagyon nehezen vagy egyáltalán nem tud kommunikálni. Jakab Margit, az autistákkal foglalkozó pedagógus elmondja, a kommunikáció nagyon nehezen megy minden itt tanuló gyereknek, ezért elsősorban az a cél, hogy a gyermekek megtanuljanak minimálisan kommunikálni. Minden gyereknek van úgynevezett kommunikációs füzete, melyben kis négyzeteken ábrák találhatók. Minden alapvető kommunikációs kifejezést egy ábra jelöl: kérem, éhes vagyok, fáj stb. Ezeket a képeket használják fel a gyerekek arra, hogy a pedagógussal kommunikáljanak. A pedagógus arra tanítja meg őket, hogy az ábrákat felhasználva mondatokat szerkesszenek. Van gyermek, aki odáig fejlődött, hogy tőmondatokban ugyan, de már beszél. Mivel az autistáknál az érzelmi szálak más síkon mozognak, mint az átlagembernél, gyakran nehéz megfejteni, hogy mi játszódik le bennük. Az egyik gyermek például, ha valamije nagyon fáj, akkor nem ordít vagy sír, hanem erőteljes nevetésbe tör ki. – Az autistákat másképpen lehet jutalmazni, mint az átlag gyerekeket, hiszen egészen különleges, néha bizarr dolgot tekintenek jutalomnak. Hogyan oldják meg ezeknél a gyerekeknél a jutalmazást? – Amikor egy gyerek beiratkozik hozzánk, komolyan elbeszélgetünk a családtagokkal, hogy megtudhassuk, otthon mivel szokták őket jutalmazni, mi az, ami örömet szerez nekik. Az egyik gyermekünk például azt tekinti jutalomnak, ha pár percig nézheti a tenyerét, más gyermek egy kis kerék pörgetésével tudja igazán lekötni magát, ismét mást azzal lehet jutalmazni, ha pár percig a számítógép elé engedjük – mondja Jakab Margit. Az autista gyermekek még szigorúbban követik a napi programot, mint a többiek. Egy autistánál nagyobb érzelmi kitörést is kiválthat, amennyiben a napi program felborul. A pedagógusok rendszeresen részt vesznek továbbképzéseken, hogy napirenden legyenek a legújabb módszerekkel. Az autistáknál többféle módszert is alkalmaznak, melyek más országokban (például Magyarországon) évek óta sikerrel működnek. Magyar, román, nemzetközi jelbeszéd A halláskárosultak helyzete kicsit más, mint a többieké, hiszen amennyiben nem társul hozzá egyéb fogyatékosság, ugyanazokkal a képességekkel rendelkeznek, mint az átlagos gyermekek. Sokan esnek abba a hibába, hogy úgy kezelik őket is, mint az értelmi fogyatékosokat. Az intézetben nagy gondot fordítanak arra, hogy valamilyen szakképesítésre tegyenek szert a tanulók. Ritka, de akad olyan hallássérült, akinek felsőfokú végzettsége is van. Kevés az olyan gyermek, aki teljesen siketnek születik, a legtöbben rendelkeznek valamilyen hallásmaradvánnyal, vagy legalább a hallás emlékével. Ez nagymértékben segíti őket, hogy megtanuljanak kommunikálni, és szájról olvasva megértsenek másokat. – A hallássérülteknek van ugyan egy nemzetközi jelrendszerük, de a jelbeszéd nemzetenként változik. Az intézetben melyiket használják a gyerekek? – Valóban van különbség az egyes nemzetek jelbeszédében. Itt a gyermekek többnyire a magyar jeleket használják, mivel azonban több gyermek román környezetből érkezik, és azt a jelrendszert is ismeri, előfordul, hogy egy-egy jel beépül az ittenibe – mondja Nagy Szilárd audiológus. A jelbeszédek esetében az egymásra hatás, beépülés ugyanúgy működik, mint a beszélt nyelvek esetében. Magyarországon alig egy éve a siketek által használt jelbeszédet külön nyelvként fogadták el, ami lényegesen könnyítette a halláskárosultak helyzetét. A közhivatalokban például kérhetnek tolmácsot, amennyiben fogyatékosságuk akadályozza őket az ügyintézésben. Boró jól érzi magát itt Időközben megérkezik kislányához Pataki Levente bogártelki református lelkipásztor. Együtt megyünk az emeletre, az óvodába. – Számunkra ez az iskola, óvoda jelentette az egyetlen esélyt az itthon maradásra – mondja. – Amennyiben nem találtunk volna rá, Magyarországra kellett volna költöznünk, hogy a lányunk fejlesztéséről gondoskodhassunk. Mikor kiderült Boró tulajdonképpeni betegsége, akkor tudtuk, hogy nincs rá gyógyszer. A legfontosabb, amit tehetünk, hogy megfelelő módon gondoskodunk a fejlesztéséről, és erre kiváló lehetőség adódott ebben az intézetben. – Mivel diagnosztizálták őt? – Középsúlyos mentális retardáció, azaz szellemi lemaradás. Ez a hivatalos magyarországi eredmény, de itt a súlyosan fogyatékos osztályba sorolták. – Segített-e valami-valaki abban, hogy el tudjátok fogadni ezt a helyzetet? – Természetesen nem könnyű feldolgozni, hogy a gyermeked fogyatékos, de a magyarországi orvosok, illetve barátaink hozzáállása nagyon sokat segített. Talán a legnagyobb gondunk az, hogy mások hogyan fogadják el őt. A hozzánk hasonló családokat gyakran kiközösítik. A legtöbbet persze mindig az a gyülekezet segített, ahol éppen voltunk. Mindig egész emberként kezelték és fogadták el lányunkat. Kívülállóként gyakran másként látja az ember a fogyatékkal élőket. Minket mindig megérint, ha látunk egy ilyen gyereket. – Észrevehető volt valamilyen fejlődés, vagy bármilyen változás rajta azóta, hogy ide jár? – Határozottan! Egyre többet mond. Nagyon sokáig nem beszélt, sajátos jelrendszert használt. Az intézetben nagyon szépen megtanult például enni, vagy szól, ha wc-re kell mennie – apróságnak tűnhetnek, de esetünkben ezek óriási teljesítmények. Magyarországra évente kétszer visszük kivizsgálásra, és az ottani orvosok is határozott fejlődést észleltek. Nagyon fontos, hogy legyen egy kis csoport, ahol jól érzi magát, ez a hely tökéletesen megfelel erre. A kicsik már alváshoz készülnek, amikor felérünk. Egyik-másik még kíváncsian kukucskál ki a paplan alól, meglesni az idegeneket. Az óvoda a legmodernebb felszerelésekkel rendelkezik. A londoni alapítvány tízévi munkájának köszönhetően talán egész Közép-Kelet Európa legmodernebb óvodája ez. Nem csoda, ha a szülők, akik ide járatják gyermekeiket, teljesen elégedettek. Kérjünk időben segítséget gyermekünknek Nem lehet eléggé hangsúlyozni a szülők felelősségét: ha felismerik gyermekük fogyatékosságát, haladéktalanul kérjenek segítséget. Az intézet teljes mértékben állami támogatással működik, a gyermekek taníttatása, fejlesztése nem ró külön anyagi terhet a szülőkre. A környezet kellemes, otthonos, az ellátás kitűnő. Az iskolához bentlakás is tartozik – hétvégére hazavihetik a szülők a gyerekeket, hét közben pedig jó kezekben, teljes felügyelet alatt tudhatják a csemetéket. A fogyatékkal élő személyekkel többnyire esetlenül viselkedünk, túlzott előzékenységünkkel, vagy erőltetett empátiánkkal észrevétlenül megalázhatjuk őket – a legtöbb, amit tehetünk, a természetes viselkedés. Az elfogadás. Embertársaink fogyatékossága nem szégyen, „csupán” baj. Legfeljebb a társadalom egészséges részének szégyene, amely nem fogadja be, visszavonulásra, „rejtőzködésre” kényszeríti őket. Ez a páratlan kolozsvári iskola hatalmas lépés lehet egy olyan, például az angolhoz hasonló társadalom kialakulása felé, ahol az általános viszonyulás lehetővé teszi, hogy a beteg gyermeket nevelő családok teljes értékű részei legyenek a társadalmi, közösségi életnek. HOVER ZSOLT Szabadság (Kolozsvár) 2010. július 17.A modorról és a stílusrólTőkés László hétfői sajtótájékoztatóján több minden elhangzott, egyebek mellett a politikai hatalmat az erdélyi magyarság fölött gyakorló (vagy inkább gyakorolni szándékozó, de súlyos népszerűségvesztésen átmenő) RMDSZ ama törekvésére is utalt, hogy a saját embereit ejtőernyőzze be világi tisztségviselőkként a magyar történelmi egyházakba. Erről lapunk szerdán számolt be, és csak egyetlen mondatban. Mivel a volt püspök aggályoskodva meg is nevezett egyes „főgondnok-jelölteket”, Lakatos Péter parlamenti képviselő, akinek a neve is elhangzott és leíródott, érintettként még aznap eljuttatta szerkesztőségünkbe reagálását. A szövegben egyetlen mondatban utalt konkrétan az őt ért „gyanúra”, cáfolva, hogy egyházkerületi főgondnoki ambíciói lennének. Ezt mi csütörtökön le is közöltük, eleget téve a replika jogát érvényesítő képviselőnek. Hogy mégis visszatérünk a közleményére, annak „szubjektív” oka van: muszáj jeleznünk olvasóink (egyben politikusaink választói) felé, hogy valami nincs rendjén az elöljárói „emelkedett dialógussal”. Mert amíg Tőkés László – dehonesztáló jelzőktől és minősítésektől inkább tartózkodva – tárgyilagosságra törekvően próbálja szinten tartani a politikai diskurzust, addig Lakatos Péter fenntartások nélkül durvul és degradál. Amikor tárgyszerűen hivatkozik tényekre és kánonokra, akkor kifogástalanul érvel (pl. hogy miért nem lehetne ő főgondnok, illetve hogy kik lehetnek), amikor rámutat az egyházban használt kettős mércére (a jelenlegi főgondnok is RMDSZ-politikus, sőt parlamenti képviselő is volt, akkor fordítva miért ne lehetne?), akkor még mélységesen igaza is van. A sulykot akkor veti el, amikor így fogalmaz: Tőkés „a tőle megszokott, de az Európai Parlament alelnökéhez méltatlan, hazugsággal felérő csúsztatásokkal folytatta sárdobálását”. Meg akkor, amikor kioktat és rendreutasít: „Véleményem szerint Tőkés Lászlónak kellene önmegtartóztatást gyakorolnia, hogy ne hozzon szégyent RMDSZ színekben elnyert EP-alelnöki tisztségére.” De úgy, hogy közben maga is a csúsztatás eszközével él: a püspököt ugyanis nem az RMDSZ jelölte EP-alelnöknek, az RMDSZ csak menet közben kapaszkodott fel tapsikolva a Fidesz által elindított szekérre. Mint ahogy a tárgyilagosabb politikai elemzők egy része – és a romániai magyar választók nagy többsége – azzal is tisztában van, hogy az RMDSZ-nek ma nem lenne az EP-ben se Winklere, se Sógora, ha nem viszi oda be Tőkés szekere, amelyre szintén az utolsó pillanatban kapaszkodtak fel a nevezett érdemes romániai magyar politikusok. Nem tartozik közvetlenül ide, de külön cikket erről már nem fogunk írni: visszafoghatnák magukat kisebb-nagyobb kaliberű RMDSZ-es politikusaink akkor is, amikor Tőkés László magánéletére és jellemére tesznek undorító megjegyzéseket a román és a magyar sajtóban. Már csak azért is, mert a másik fél nem él ezzel az eszközzel. Pedig tehetné. Politikusaink magánéletéről, jelleméről, erkölcsi habitusáról, szociális érzékenységéről, keménységükről és gyengeségükről, ingereikről és hormonjaikról sokan tudnak sokat... Dénes László. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2010. augusztus 6.Búvárkodás szavak között - interjú Murvai Olga filológussal (Egyetemi tanár, 1942. október 10-én született Kolozsváron. A Babeş–Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom tanári diplomát. Három éven át a Szatmár megyei Sándorhomok általános iskolájában tanított, majd a Bukaresti Tudományegyetem idegen nyelv karán, a Hungarológia Tanszéken előbb tanársegédként, majd adjunktusként, később docensként, egyetemi tanárként dolgozott. Ugyanott tanszékvezető volt, és doktorátusvezető. 2006-tól a Sapientia EMTE Marosvásárhelyen működő Műszaki és Humántudományok Karának a főállású professzora, dékánhelyettes. Kutatási területe: stilisztika, szemantika, pragmatika, kommunikációelmélet. Fontosabb kötetei: - Stilisztikai tanulmányok (1976, Bukarest) - Szöveg és jelentés (1980, Bukarest) - Mic dicţionar român–maghiar de expresii si locuţiuni (1985, Bukarest) - Magyar–román kifejezések szótára – Román magyar kifejezések szótára (2000, Budapest) - Vers-rekviem (2005, Kolozsvár) - Viseltes szavak (2006, Csíkszereda). A filológia doktora. 1998 és 2002 között Széchenyi-ösztöndíjjal Magyarországon tanított. A Magyar Szemiotikai Társaság, a Magyar Nyelvtudományi Társaság, az AESZ tagja, az MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottsága keretében a pedagógiatudományi szakosztály megteremtője.)„Aki azt akarja, hogy az egyetem elvégzése után azonnal el tudjon helyezkedni, s jó állása, jövedelme legyen, az nyugodtan választhatja a fordító szakot. Ugyanis okiratok fordítására mindig szükség lesz.” Ki oltotta be önbe a nyelv szeretetét? Ki bírta rá arra, hogy a magyar nyelv szépségeivel, rejtelmeivel hivatásszerűen foglalkozzon? – Nem a szüleimtől örököltem ezt a mesterséget, ha annak lehet nevezni azt, amit űzök, hiszen a szüleim kolozsvári kereskedők voltak. Viszont a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen kiváló nyelvészeti képzést kaptunk. Az 1960-as évek végén és az 1970-es évek elején indultak be az akkoriban modernnek számító nyelvészeti irányzatok, amelyek az oktatási folyamatot is izgalmassá tették. Az egyetem jeles tanárai, főleg Szabó T. Attila és Szabó Zoltán irányt mutattak számomra. Szabó T.-nél doktoráltam. Szabó Zoltán stilisztikaprofesszor több nyelven beszélt, naprakészen követte a fent említett irányzatokat. Ő egy kis csapatot gyűjtött maga köré a doktorandusok közül. Ebből nőtt ki az ún. kolozsvári stilisztikai iskola, amelynek én is tagja volt. Mi volt az a nóvum, ami akkor megfogta a bölcsészkaron a diákokat? Mi volt az ön doktori disszertációjának a témája? – Abban az időben egyedül Szabó T. Attilának volt doktorátusvezetési joga. Habár ő nyelvtörténész volt, minden további nélkül elfogadta, hogy én – de más is – stilisztikából doktoráljak. A szabad indirekt stílussal foglalkoztam, ami lényegében a klasszikus retorikából átmentett alakzat, az úgynevezett oratio recta libera, az impresszionista stílusig követtem ezt. Arról van szó, hogy a prózai alkotásokban a narrátor szerepe fellazul. Amikor az író anynyira azonosul a szereplőivel, hogy nem lehet tudni, kinek a szájából halljuk a kommentárt, akkor beszélünk szabad indirekt stílusról. Az impresszionista stílus szerette ezt a szövegtani megoldást. Az egyetem elvégzése után közvetlenül Szatmár megyében tanított. Ez hogy történt? – Szatmárnémetitől 17 kilométerre, a határhoz közel, Sándorhomok nevű községben, általános iskolában tanítottam. Nagyon jó hangulat volt ott, sok fiatal tanerő gyűlt össze. Lényegében azért kerültem e félreeső településre, mert akkor már férjnél voltam, párom, Murvai László Szatmárról származott. Két tanári állásra volt szükségünk. Szatmárnémetiben laktunk, és más-más településre ingáztunk. Három évig tanítottunk, majd a férjemet felvitték Bukarestbe, az oktatási minisztériumba, én meg bekerültem az úgynevezett Országos Pedagógiai Továbbképző Intézetbe, a tantervosztályra, és onnan a Bukaresti Tudományegyetemre, a filológia karra mentem át, ami ma az idegen nyelvek kara. Harmincnégy éven át tanítottam a bukaresti egyetemen. Kik voltak a munkatársai a magyar szakon? Már a múlt rendszer idején is jártak át oktatni magyarországi tanárok? – A diktatúra legsötétebb éveiben is volt magyar vendégtanárunk. Szerencsénkre a filológián megforduló rengeteg külföldi tanár magával hozta a legfrissebb német, angol szakirodalmat, és ezek a kötetek körbejártak. Az 1989-es fordulat úgy ért bennünket, hogy szinte teljes mértékben naprakészen ismertük a szakmai újdonságokat. Nagyon sokat dolgoztunk. Olyasmivel is foglalkoztunk, aminek semmi köze nem volt az oktatáshoz, például fordítottunk, és sokfelé hívtak bennünket tolmácsolni. Például a bukaresti magyar követség is igénybe vette a szolgálatainkat. Ez a munka nem okozott állambiztonsági problémákat? A hatalom egyáltalán nem szerette, ha a hazai magyar értelmiségiek bejáratosak voltak a követségre. – Ezek a felkérések egy alkalomra szóltak a követség részéről, s ugyanez történt, ha írott szövegek fordításáról volt szó. A felkérések az egyetemre érkeztek, és az egyetem vezetősége megkereste a megfelelő embert. Ha a külügyi osztály engedélyezte a fordítói munkát vagy a tolmácskodást, akkor elvégeztük, ha nem, akkor az egyetem visszautasította a felkérését. „Pártunk és kormányunk” is adott ilyen megbízásokat, onnan is jöttek felkérések? – Természetesen. Főleg akkor, ha magyarországi küldöttségek érkeztek. A hivatalos fővárosi tolmácstevékenység e körül az egyetem körül zajlott. Másokat is hívtak tolmácsolni, például újságírókat, nem csak minket. Viszont mi voltunk állandóan kéznél. Hivatalos tolmácsképzés nem létezett. Kolozsvárról, az egyetemről jártak oda óraadó oktatók? – Egyedül Szabó Zoltán, ő kéthetente ingázott Bukarestbe. A magyarországi tanárok is szívesen jöttek, mert odahaza az előléptetések attól is függtek, hogy kinek milyen külföldi meghívásai voltak, milyen a renoméja. Igen tekintélyes kollégák fordultak meg Bukarestben: Károly Sándor nyelvész, Hopp Lajos, Gergely Gergely irodalomtörténészek és sokan mások. Négyéves időközönként váltották egymást, és olyan is akadt, aki két turnust is elvállalt. A Babeş–Bolyai Tudománygyetem filológia kara hogyan viszonyult ehhez a bukaresti magyar tanszékhez? Nem volt közöttük rivalizálás? – Nem volt, mert különbözött a profilunk. Mi lényegében a magyart mint idegen nyelvet oktattuk és a magyar kultúrát tanítottuk nem magyar ajkú, külföldi vagy román hallgatóknak. Kolozsváron nyilvánvalóan magyar szakos tanárképzés folyt. Persze Bukarestben is voltak magyar ajkú diákok, akik azért választották azt az egyetemet, hogy a magyar nyelv és irodalom mellett valamilyen idegen nyelvi képzést is kapjanak. Tulajdonképpen mi kétszer annyit dolgoztunk, mint mások, mert másféleképpen kellett oktatni a magyar és a nem magyar ajkú diákokat, akikből külön csoportokat szerveztünk. Tehát több mint harminc éven át tanított a bukaresti egyetemen, viszont most Marosvásárhelyen él, dolgozik. Mikor, hogyan történt a váltás? – Csak félig-meddig jöttem el a bukaresti egyetemről, hiszen az idegen nyelvek kara keretében működő Nyelv és nemzeti identitás című doktoriskolának a tagja vagyok. 2000 óta foglalkozom doktori képzéssel, és azóta nagyon sok magyar ajkú diák doktori disszertációját irányítottam. Tanítok is a doktori iskolában, tehát gyakran járok Bukarestbe, s mióta nem lakom ott, szeretem a várost. 2006-ban jöttem el részben személyi okokból. Ugyanakkor meghívást kaptam a Sapientia EMTE részéről, Marosvásárhelyre hívtak a Műszaki és Humántudományok Karra. A humánrészlegnek volt szüksége egyetemi oktatói tapasztalattal rendelkező munkatársra, aki az egyetem szervezését is átlátja. Nagyon jól érzem magamat a Sapientián. Új szakokat indítottunk be, amelyeket én találtam ki, s remélem, hogy idővel nagyon jól fognak működni. Ilyen például a fordítói és tolmács szak. Van iránta érdeklődés? – Van, annak ellenére, hogy kizárólag tandíjköteles szak, 750 euró az éves költség. De az ötven hely így is évről évre betelik. Aki azt akarja, hogy az egyetem elvégzése után azonnal el tudjon helyezkedni, s jó állása, jövedelme legyen, az nyugodtan választhatja a fordító szakot. Ugyanis okiratok fordítására mindig szükség lesz. A hároméves képzés után bárki fordítói irodát nyithat, és akár a saját lakásából is megszervezheti az egész életét. Jövőre végez az első évfolyam. Tehát a fordítók három év után dolgozhatnak, illetve utána nyelv szakokon vagy máshol is mesterizhetnek, hiszen a mesteri képzések nyitottak. Mezőgazdasági, jogi, politikai, orvostudományi, műszaki és más szakfordítókat képezünk. Ilyen jellegű speciális képzést kapnak a hallgatók. Ők maguk döntik el, hogy mire szakosodnak. Irodalmi fordítókat nem képezünk. Ahhoz tehetség szükséges, és véleményem szerint azt nem lehet egyetemen elsajátítani. A különböző szakterületeken léteznek-e segédeszközök, szótárak? – A legmodernebb számítógépes segédeszközökkel dolgozunk, amelyeket ingyen és bérmentve kaptunk meg egy magyarországi cégtől. Az egyetemen belül minden hallgatónk használhatja. Ez nagyon nagy dolog. A tolmácsképzés keretében kizárólag konferenciatolmácsokat fogunk képezni különböző szakterületeken, de a tolmács szak csak akkor fog működni, ha a mesterképzésre is megkapjuk az engedélyt. Közben szinkrontolmácsoló gépekhez is hozzájutottunk. Ezek segítségével a diákok ízelítőt kaphatnak a mesterségből. 1985-ben ön is kiadott egy román–magyar szótárt. – Ez kifejezések szótára. Annak idején a saját diákjaink számára készült, belső használatra. Bizonyára mindenki tapasztalta, hogy ha nem ismer eléggé egy idegen nyelvet, akkor a legkomolyabb gondot a kifejezések, a közmondások, a szóviccek megértése okozza, viszont éppen ezek adják meg mindenféle társalgásnak a sava-borsát. Ezek félremagyarázása, félreértése miatt néha kínos helyzetbe kerülhetünk. Egyszer én is ilyen helyzetbe keveredtem, és akkor határoztam el, hogy elkezdem gyűjteni a sajátos, gyakran előforduló román kifejezéseket. Azóta 2000-ben egy magyarországi kiadó megjelentette két kötetben ennek a bővített változatát román–magyar, illetve magyar–román kifejezések szótáraként. Kutatási területei a stilisztika, a szemantika, a pragmatika és a kommunikációelmélet. Mit kell tudni a pragmatikáról? – Azt jelenti, hogy a beszédet visszahelyezzük abba a környezetbe, ahol elhangzik. Ha azt mondom, hogy igen, ez egy kijelentés. Ha a házasságkötő teremben hangzik el, az egy olyan beszédszituáció, ami a további eseményeket befolyásolja, kihat rájuk. Vagyis olyan beszédszituáció, amivel beleavatkozunk a környezetünk, a világ dolgaiba. A házasságkötő előtt ezt az igent nem lehet kérdő formában mondani. Tehát a pragmatika annak elemzése, hogy miként hatunk a környezetünkre azzal, hogy kimondunk valamit: igen, nem, bocsánat stb. Érdekes egyébként, hogy mi, magyarok felszólító módban kérünk bocsánatot még a Jóistentől is: „Bocsásd meg a mi vétkeinket!” Az is érdekes, hogy mi, magyarok általában nem mondunk kategorikusan nemet, hanem kifogásokat keresünk visszautasításkor. Milyen témákkal foglalkoztak a doktorandusai? Általában ők választottak témát, vagy ön bízott rájuk különböző kutatási feladatokat? – Az én témaköröm – nyelv és nemzeti identitás – nagyon tág terület, igen sok minden belefér. Azt szeretem, ha a hallgató jön témával, viszont ha megkér, akkor esetleg együtt keresünk témát. Szerettem volna a kommunikáció felé elmenni, ezért örvendtem annak, hogy az egyik kiváló doktorandusom, Gászpor Réka a reklámnyelvvel foglalkozott. Ő most szintén a Sapientia EMTE-n tanít. Az első védés a latin–magyar kétnyelvűség a középkori dokumentumokban témakörhöz kapcsolódott, egy Maria Dragomir nevű levéltáros hölgy készítette, aki magyarul is tud, és igen nagy sikere volt. 2005-ig nyolc évig tartott a doktorira való felkészülés, most, a bolognai folyamat életbelépése óta már csak hároméves a doktori képzés. A két tévészerkesztő, Simonffy Katalin és Kós Anna doktori disszertációja immár kötet formájában is hozzáférhető. Simonffy Képnyelv, szónyelv című dolgozata főképpen azzal foglalkozik, hogy az, amit a képen látunk, hogyan adható vissza szavakkal, illetve, hogy visszaadható-e szavakkal az, amit látunk. Kós Anna tanulmánya Nyelvhasználat és politikai kommunikáció címen látott napvilágot, és tulajdonképpen az erdélyi politikai diskurzus röntgenképe. Máthé Éva. Krónika (Kolozsvár) 2010. augusztus 10.Vérkép„Marosvásárhelyen megalakult a Jobbik Baráti Kör”– olvasom. Erre iszonytató szüksége is volt, hiszen ellenségeik köre is azonnal megalakult, amint betették lábukat a vásárvárosba. Nem kicsinyded volt meglepetésük, midőn tudomásukra jutott, hogy rövidlátóbbnál többet látók úgy ítélték meg, semmi keresnivalójuk sincs ezen a trianonilag kiszabott, szétszabdalt földabroszon. A köralakítás kapcsán nyilatkozott szósszegedi csanárdok, mondván: vérfrissítésre van szükség az erdélyi (romániai) magyar politikában. Bizonyára csak elszólás volt, hiszen valójában vérfürdőt akart mondani, ami természetesen tiszta helyzetet, borotvált ábrát és táblát (tabula rasa) teremt majd a politikum arculatán. Odanyilatkozott: akik egykor tiltakoztak, mára belátták, hogy a Jobbik irodája pozitív hatással van a közéletre. Miként a pestises belátta, hogy amióta e súlyos kórban fetreng, ráadásul kolerát is szerzett, és azóta sokkal jobban van. De nem állt itt meg, miként a cég nevéből is kiderül, állásokat fog teremteni. Ugyanis a Jobbik román-angol kiejtésben dzsobik (job = szolgálat, munka) azt jelenti munkaközvetítő. (Két bével, mert nyilván többet ad, mint Románia.) Munkahelyeket teremt, aszfaltoz, közbiztosít, bojlereket szerel be ingyen, termopán helyett tulipán lesz az ablakokban, magyarosan. Megakadályozzák az orvosok és kedvesnővérek elcsángálását, itthon fognak ülni ezentúl és frissíteni fogják a vért, mindenkit át fognak képezni hematológussá, vérelemzővé, állami egyenes adók helyett véradót fogunk fizetni, minden fajtisztától lecsapolják a hemoglobint, amiben aztán átfürdetik Erdély közéletét. Aki pedig hitetlenkedik, az kap az fejére egy szép hematómát. Lesznek véraláfutó versenyek, és felállítják a vérfertőző klinikákat. A reteráton légfrissítő helyett használj vérfrissítőt! A művelődéstől sem riadnak vissza, pályázatot írnak ki a legjobb harci induló, a leggyorsabb romaverő címért, zsidó és más nemzetidegen szerzőkből raknak tábortüzet, amely mellett a harcosok egy jobb(ik) vérfürdő után szittyogni fognak pihenésképpen. Alig várjuk a Jobbik könyvtárisztogató, múzeumsöprögető, színházrobbantó, káderszűrő alakulatait, akik majd a románság újabb jobbjával (a Noua Dreaptával) és a Konzervgyárral találkozva az eszmebarikádon, együtt legeltetik a jövőben a nyájjá idült és szelídült barikákat. Ja, a végén mégiscsak kibújt a szeged a csalánból: „Nekünk – szemben a többi párttal – semmiféle megfelelési kényszerünk nincs”. Valóban, senkinek sem kellenek, semmilyen erdélyi normának nem felelnek meg. Ahogy mondani szokás: a Góbi sivatag tágasabb. Sebestyén Mihály. Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. szeptember 13.Anyanyelve magyar – a kisebbségi magyarok népességmozgásaA kilencvenes évek elején a Kárpát-medencei kisebbségben élő magyarok még 2,8 millióan voltak, 2021-re nem lesznek kétmillióan sem, egyharmadára csökken tehát a kisebbségi magyarok száma. A népességfogyás egyik legnagyobb oka a migráció – erről beszélget a két műsorvezető meghívottaikkal, Gödri Irénnel, a Népességkutató Intézet munkatársával és Kovács András szociológussal. Gödri Irén elmondta, a kilencvenes évek elején az emigrálók nagy része Magyarországra érkezett, így a nemzet egészét tekintve nem történt veszteség, viszont az elcsatolt területeket tekintve igen. Az ezredforduló után viszont a Magyarországra emigrálók számát meghaladta a más országokba költözők száma. Erdély.ma 2010. október 29.Hogy került a csizma az asztalra? Avagy miért foglalkozik tankönyvekkel az RMDSZ Oktatási Főosztálya?Jogosan vetődhetett fel a kérdés minden jóhiszemű olvasóban, midőn Péntek János professzor úr megnyilatkozásait olvasta a Krónika október 1-jei számában B. Kovács András tollából (Használhatatlan, csapnivaló tankönyvek, Szempont). Egy kis emlékeztető a nyilatkozatból: „Amikor 1999-ben a miniszteri rendelet a kisebbségi szervezetekre bízta a tankönyvek ügyét, akkor az RMDSZ ebből kizárta az Erdélyi Magyar Tankönyvtanácsot, a pedagógusszövetség szakmai szervezetét. A miniszteri rendelet a tankönyvek szakmai ellenőrzési jogát biztosítja, e munkába a tankönyvtanácsot nemhogy nem vonták be, hanem gyakorlatilag kizárták. Kuratóriumi elnökként kijelenthetem, hogy a tankönyvtanácsot a mai napig nem hozták olyan helyzetbe, hogy szakmai szervezetként legyen valamilyen kompetenciánk. Beszélni beszélhetünk róla, de szavunknak nincs foganatja. A tankönyvüggyel gyakorlatilag ma az RMDSZ-irodák, a kolozsvári oktatási főosztály foglalkozik. Márpedig sehol a világon nem történt még meg, hogy egy politikai párt irodájában folyjanak az úgymond szakmai munkálatok, ráadásul az általam már vázolt eredménnyel”. A fentiek alapján akár fel is háborodhatna a tisztelt olvasó, de a helyzet az, hogy a minden kétséget kizáróan igazolható események és kordokumentumok komolyan cáfolják az idézett állítások igazságtartalmát, megkérdőjelezve hitelességüket. Számomra fölöttébb bizarr, mi több, groteszkbe hajló, hogy a professzor úr annak az Erdélyi Magyar Tankönyvtanácsnak a kizárásával vádolja az RMDSZ-t, mely az Ügyvezető Elnökség kezdeményezésére jött létre 1993-ban és Péntek Jánost választotta kuratóriuma elnökének. Az első időszakban (1993–1997 között) a Fiser Fülöp Ildikó és Cs. Gyímesi Éva (mindketten az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnökei voltak) által bejegyeztetett Collegium Transsylvanicum Alapítvány keretében tevékenykedett, majd ezt követően a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetség szaktestületeként fejti ki tevékenységét. Az Erdélyi Magyar Tankönyvtanács megalakulását követően az Ügyvezető Elnökség két munkatársat foglalkoztatott az anyanyelvű oktatásunkkal kapcsolatos problémák megoldása érdekében. Fóris-Ferenczi Rita a tanügyi reform, oktatási programok, míg Székely Győző a magyar nyelvű tankönyvkiadás kérdésköréért felelt. De hagyjuk a korai előzményeket, térjünk vissza a közelmúlthoz. Kezdjük ott, hogy a Péntek professzor úr által említett miniszteri rendelet (OMEC nr. 3950) nem 1999-ben, hanem 2005. április 25-én jelent meg, az RMDSZ igen erélyes fellépésének köszönhetően. Ebben az időszakban az oktatási minisztériumot Mircea Miclea vezette, az RMDSZ képviseletében pedig Kötő József töltött be államtitkári funkciót. A 9 cikkelyt magában foglaló – ma is érvényben levő – rendelet szabályozza a kisebbségek nyelvén folyó oktatásban, a kötelező oktatás szintjén használható tankönyvek ügyét. Néhány fontosabb kitétel: A kisebbségi oktatásban használhatóak az anyanyelven megírt és engedélyeztetett tankönyvek. • A magyar kisebbség számára minden tantárgyból legkevesebb 2 alternatív tankönyvet kell biztosítani. • Az anyanyelvű oktatásban – államközi protokoll alapján – lehet alkalmazni az anyaországban használatos tankönyveket. • A kisebbségi tankönyvkiadást a kötelező oktatás szintjén az állami költségvetésből finanszírozzák. • A román nyelvből fordított tankönyvek csak a minisztérium Kisebbségi Főosztálya jóváhagyását követően nyomtathatók ki. Ez utóbbi rendelkezés befoglalását az RMDSZ pontosan azért szorgalmazta, hogy lehetőség nyíljon a silány minőségű fordítások kiiktatására. A rendelet mellékletében a fordítások szakmai ellenőrzésének lebonyolítására az RMDSZ-t és az RMPSZ-t (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége) nevesíti. A rendelet megjelenését követően, mint az Ügyvezető Elnökség Oktatási Főosztályának vezetésével frissen megbízott ügyvezető alelnök megbízatást kaptam a szakmai szervezetek és a magyar érdekeltségű tankönyvkiadók vezetőivel folytatandó érdemi tárgyalásokra annak érdekében, hogy mihamarabb találjunk megoldást a rendeletben foglalt jogosítványok gyakorlatba ültetésére. Az első közös megbeszélésre 2005. május 28-án került sor Kolozsváron, az Ügyvezető Elnökség Majális utcai székházában. Hogy milyen fontosságot tulajdonított az RMDSZ a tankönyv-problematikának, gondolom, egyértelműen jelzi, ha közlöm a tanácskozásra általam meghívott és ott megjelent személyek névjegyzékét: Markó Béla – szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes, Takács Csaba – ügyvezető elnök, Kötő József – oktatásügyi államtitkár, Asztalos Ferenc – képviselő, a parlament oktatási szakbizottságának elnöke, Lászlófy Pál – az RMPSZ elnöke, Péntek János – professzor, az Erdélyi Magyar Tankönyvtanács kuratóriumának elnöke, Gyenge Csaba – egyetemi professzor, P. Dombi Erzsébet – docens, Fóris-Ferenczi Rita – adjunktus, Veres Valér – adjunktus, Balla Júlia – középiskolai tanár, Székely Győző – tankönyvszerkesztő, Tőkés Elek – a Stúdium Kiadó igazgatója, Szikszai Ildikó – az Ábel Kiadó igazgatója, Varga Károly – a Corvin Kiadó igazgatója és Tulit Zsombor – a T3 Kiadó igazgatója. A többórás tanácskozáson a jelenlevők egyhangúlag elfogadták Lászlófy Pálnak, a pedagógusszövetség elnökének javaslatát. „Az én javaslatom az, hogy a közoktatás általános problémáinak és ezen belül a tankönyvellátás gondjainak megoldására hozzuk létre a Romániai Magyar Közoktatási Tanácsot (RMKoT – a felsőoktatási Tanács mintájára), amely legyen egy hárompillérű testület: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Magyar Tankönyvkiadók Egyesülete képviseletével. (Az idézet az ülésen készült jegyzőkönyvből származik.) A tanácskozás végén Markó Béla szövetségi elnök megbízott, mint oktatásért felelős ügyvezető alelnököt, hogy egy héten belül dolgozzam ki az RMKoT szervezési és működési szabályzatát, és Lászlófy Pállal közösen készítsük elő a testület következő ülését. Folyamatos információcseréket és egyeztetéseket követően került sor az RMKoT az év július 9-i ülésére, ugyancsak a Majális utcai székházban. Ez alkalommal közösen egyeztettünk a románból történő tankönyvfordítások minőségi ellenőrzésének procedúráját illetően. A 9 tagú testületből e sorok íróján kívül jelen voltak: Kötő József államtitkár, Asztalos Ferenc képviselő, Dáné Károly, az Országos Tankönyvkiadó igazgatója, Lászlófy Pál RMPSZ-elnök, Székely Győző, az Erdélyi Tankönyvtanács képviselője és Tulit Zsombor a Magyar Tankönyvkiadók Egyesülete képviseletében. Döntések sorát hoztuk meg arra vonatkozóan, hogy kiket kérünk fel a már lefordított és a kiadók által lektoráltatott tankönyvek újralektorálására, milyen mértékű legyen az elvégzett munka honoráriuma, hogyan történjen a kapcsolattartás és információcsere a szerzők-kiadók-oktatási főosztály-szaklektorok-minisztériumi Kisebbségi Főosztály- láncolatban. Néhány név azon személyek közül, akiket az Erdélyi Magyar Tankönyvtanács és a magyar tankönyvkiadók javaslatára kért fel az RMDSZ Oktatási Főosztálya a fordítások ellenőrzésére: dr. Gyenge Csaba – műszaki tudományok, dr. Kerekes Jenő – gazdaságtudományok, dr. Ágoston Katalin – műszaki tudományok, dr. Orbán Béla – matematika, dr. Lányi Szabolcs – ipari kémia, dr. Makkai Ferenc – kémia, dr. Csibi Vencel – mérnöki mechanika, Darvay Béla – fizika, dr. Ráduly-Zörgő Éva – pszichológia, dr. Péntek Imre – pszichológia, dr. Ionescu Klára – informatika, dr. Robu Judit – informatika, Vincze Zoltán – történelem. Kötelességem, hogy ez alkalommal is megköszönjem mindegyikük felelősségteljes és magas szakmai igényességgel végzett munkáját. Tekintettel arra, hogy az RMPSZ anyagiak hiányában nem tudta teljesíteni előzetesen vállalt pénzügyi kötelezettségeit, 2005. augusztus 30-i dátummal a Communitas Alapítvány együttműködési szerződést kötött az RMPSZ-szel, mely alapján átvállalta a költségtérítések 60 százalékát. Nos, a fenti – egyértelműen dokumentálható – tények ismeretében úgy érzem, jogos a kérdésfelvetés: hogyan beszélhetett kizárásról Péntek professzor úr megnyilatkozása során? De azt hiszem, erre a választ nem nekem kell megadnom! A történelmi hűség kedvéért kell megemlítenem, hogy a „pártirodának” titulált Oktatási Főosztály 2008-ban arra is mert vállalkozni, hogy a CENTA Közép-európai Tanárakadémia együttműködésében Tankönyveink megújításáért címmel továbbképzést indított romániai magyar tankönyvszerzők számára. Tavasszal a Kolozsváron megszervezett képzésen mintegy 200-an vettek részt, és többek között olyan szakmabeliek tartottak előadást, mint: dr. Hoffmann Rózsa – egyetemi docens, dr. Vass Vilmos – egyetemi docens, Csapó Benő – egyetemi tanár, Antalné Szabó Ágnes – egyetemi docens, Valaczka András – tankönyvszerző, a Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt. vezetője, Kojanitz László – a Tankönyvkutató Intézet igazgatója, Horváth Zsuzsanna – az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főmunkatársa. A képzés folytatására ősszel került sor Budapesten azon 40 személy részvételével, akik teljesítették az előzetes megállapodás értelmében elfogadott feltételeket. A hallgatók két nap alatt külön csoportokban vettek részt a saját szakterületükre vonatkozó előadásokon és képzéseken. Az sem mellékes, hogy a két program lebonyolításához szükséges 160 ezer lejt (1,6 milliárd régi lej) szintén az Oktatási Főosztály „járta ki”, pályázva a Communitas Alapítványnál, a romániai és magyarországi oktatási minisztériumoknál. Végezetül szinte félve merem leírni, hogy „pártirodaként” arra is volt bátorságunk, hogy magyar nyelvű tankönyvek megírására írjunk ki pályázatot a Communitas Alapítványon keresztül, és elkészülhetett hat olyan hiánypótló tankönyv, melyek elnyerték a szakemberek elismerését. Arról, hogy a folyamatosan megjelenő tanügyi törvénytervezetek elfogadtatására való hivatkozással az oktatási minisztérium évek óta nem ír ki pályázatot új tankönyvek megírására és ennek következtében az általunk megíratott tankönyvek nem kerülhettek a tanulók padjára, mi nem tehetünk. Amit viszont sikerült megtennünk, az, hogy az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (DRI) és az RMDSZ által létrehozott Communitas Alapítvány támogatásával az elmúlt kilenc évben – pályáztatási rendszerben lebonyolítva – több mint 92 ezer tankönyvet osztottunk ki ingyenesen 11. és 12. osztályos diákjainknak. Hogy került tehát a csizma az asztalra? A legkézenfekvőbb válasz: odatették! Miért foglalkozik az RMDSZ tankönyvekkel és egyáltalán oktatással? Hát azért, mert egyrészt a választópolgárok szavazatokban kifejezett bizalma odatette és erre kötelezi, másrészt tudjuk, hogy helytálló a magyar közmondás, miszerint: segíts magadon, Isten is megsegít. Lakatos András, az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnöke, gyakorló tanár, iskolaigazgató. Előzmény: Krónika (Kolozsvár), 2010 október 1. Használhatatlan, csapnivaló tankönyvek A Krónika kiemelt helyen foglalkozott a román nyelv oktatásának évtizedek óta vajúdó kérdésével, lévén annak megoldatlansága a kisebbségi oktatás egyik legégetőbb gondja. Kimutatta: nem egy esetben ideológiai elfogultság siklatta ki a pedagógiai meggondolásokat, a didaktikailag indokolt elvek érvényesítését, s amikor a helyzet jobbra fordulhatna, a soros tanügyi reform elakadt, a legújabb törvénytervezet politikai időhúzás áldozataként a szenátusban vesztegel. No de az adott jogi lehetőségek kihasználásával is adósok vagyunk, miként az kiderül Péntek János nyelvészprofesszornak, az MTA kolozsvári akadémiai bizottsága és az erdélyi tankönyvtanács elnökének megállapításaiból. Az egyetemi tanár a tankönyvkiadás és a nyelvtanítás elvi szempontjai, az aktuálpolitikai helyzet beható ismeretében pontos diagnózist tud felállítani, és a bajok orvoslásához megoldásokat is sugall. Alternatív tankönyvválaszték Az alábbiakban a professzor úrnak a Sapientia- egyetem csíkszeredai karán a kétnyelvűségnek szentelt konferenciáján elhangzott előadásából vett gondolatokat szerkesztettük egybe egy, a témában folytatott beszélgetéssel. Péntek János azzal kezdi, hogy még Andrei Marga minisztersége idején, 1999-ben a magyar tankönyvek ügyét rendeletben rábízták az RMDSZ-re, hogy az a Romániai Magyar Pedagógusszövetséggel karöltve gondoskodjék az új tankönyvek megírása fölötti felügyeletről. Ez Péntek János szerint nem valósult meg, illetve ami megvalósult belőle, azt mutatja, hogy e törvény adta lehetőséggel egyáltalán nem éltünk, illetve egyesek visszaéltek vele. Súlyos a vád, íme az indoklás. „A pályázatokra valóban elkészültek az alternatív tankönyvek. Kötelező módon több tankönyvnek kell lennie minden tárgyból, így a román tantárgy számára is több készült. Nos, én úgy látom, hogy ami ezek közül a leggyengébbnek bizonyult, amit nem mertek bevinni a román iskolákba, arra ráütötték, hogy jó lesz a kisebbségi oktatásnak – magyarázza a kolozsvári egyetemi professzor –. Látnivaló, ezeknek a tankönyveknek a szerzői kizárólag román anyanyelvűek, a kisebbségi nyelvekről nem tudnak semmit, ezek a tankönyvek egyáltalán nem kapcsolódnak semmilyen kisebbségi nyelvhez. Kiegészítették ugyan őket magyar szójegyzékkel, de abból is látni, fogalmuk sincs, kinek készült, ugyanis a főnév mellé oda van írva, milyen nemű az a főnév, holott az a magyarban képtelenség. Találtam benne olyan feladatot: adjál példát a te nyelvedből arra, hogy a hangsúly alapján jelentős különbség keletkezik a szavak között. A hazai kisebbségek közül a magyarban, a szlovákban, a lengyelben stb. kötött a hangsúly, a feladat tehát abszurd elvárással lép fel.” Magam is tanúsíthatom, hogy általam ismert kisebbségi iskolában elutasították e könyv használatát, nem a kisebbségeknek szánt, hanem inkább a kimondottan románoknak írott tankönyvet választotta a romántanár, mert azt tartja didaktikailag jobbnak. „Könnyebb belőle oktatni a magyar tanulókat is” – indokolta döntését a pedagógus. Ma tehát Romániában nem igaz, hogy a kisebbségi gyerekek nyolcadikig számukra készült románkönyvekből tanulnak, illetve nem úgy igaz, ahogy gondolnók. A szakembernek lesújtó a véleménye ezekről a tankönyvekről, szerzőiket több szarvashiba elkövetése miatt is elmarasztalja. Mindenekelőtt képtelenségnek tartja, hogy „a kisebbségeknek” mint olyanoknak készítsen valaki tankönyvet. Annak ugyanis anyanyelv-specifikusnak kellene lennie, azaz valamennyit a diákok anyanyelvéből kiindulva kellene megalkotni, ráépítve az anyanyelvi tudásra azt, amit a másik nyelvből neki meg akarunk tanítani. Tehát nem lehet egy kalap alá venni olyan különféle szerkezetű és szemléletű, eredetű nyelveket, mint például a szlovák, a török, az ukrán, a magyar vagy a szerb. E kérdés megoldásához tehát még csak hozzá sem láttak nálunk, bár az oktatási minisztérium nemzetiségi osztályának mindig magyar volt a vezetője, s bár a törvényes lehetőség már tíz éve adott lenne hozzá. Esélyegyenlőtlenség Péntek János professzor elmondja, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács elé került ügy hasonlóképpen fájó és újabb fonákságra vet fényt. „Hátrányos megkülönböztetés, ha ugyanolyan vizsgakövetelményeket támasztunk a román és nem román anyanyelvűekkel szemben. Mert bármilyen jók lesznek, ha javulnak majd a román oktatás tantervei és a könyvei, akkor sem fogadható el, hogy érettségi vizsgán ugyanazokat a tételeket kapják a magyarok, mint a többségiek, és ugyanazon pontozással bírálják el teljesítményüket – állapítja meg a neves nyelvész –. Ott vannak a parlamentben az idegen nyelveket beszélő képviselők. Vajon mit szólnának hozzá azok, akik azt állítják magukról, jól beszélnek franciául, ha odaállítanák egy francia anyanyelvű mellé őket, hogy együtt vizsgázzanak vele? Helyt tudnának-e állni egy ilyen vizsgán? Képtelenség. Ezt nem lenne szabad megengedni! Ezzel nyilvánvaló, hogy hátrányos helyzetbe hozzuk a gyermekeket. És nem csupán a vizsgáról van szó. Évente kimutatják statisztikailag, hogy románból hány magyar iskolás bukik meg, hogy mindez mennyit nyom átlagos osztályzatukban. Az egyetemi bejutás ma sok helyt pontozás alapján folyik, az érettségieredményeket is beszámítják, és ettől függ az is, hogy tandíjas lesz-e, vagy sem a diák. Ha átment ugyan románból, de a jegye gyenge, akkor ez méltánytalan hátrányba taszítja… És ennek orvoslására nem kell semmilyen előkészítés, mert a tantervi és tankönyvreformhoz több idő szükségeltetik, ez viszont egyszerű politikai döntést kíván csupán. Azaz más tételeket kell kidolgozni a magyar iskolák számára és kész!” Péntek professzor úgy véli, az alternatív tankönyvek meglétét előíró paragrafus máig sem működik Romániában. Szerinte legalább két nyelvi szituációból kiindulva kellene az alternatív tankönyveket kidolgozni. „Az egyik az, amikor a gyerek viszonylag jól tud románul már korábbról, mert környezeti nyelve a román, a másik pedig, amikor gyengén vagy egyáltalán nem tud. Mint például a Székelyföldön. Ezeket a helyzeteket külön kellene kezelni. A törvény pedig megengedi ezt, mivel úgy fogalmaz: legalább két tankönyvnek kell léteznie a kisebbségi oktatásban minden tárgy esetében. Ez tehát megoldható, és akárcsak a magyar oktatásában, a román esetében is az lenne a célravezető, ha minden osztály számára legalább két tankönyvünk lenne. Nem abból kell kiindulni, hogy a tankönyvszerzőnek mi van a fejében, hanem abból, hogy a tanulónak milyen a nyelvi környezete. Szórványban, esetleg olyan vidéken él-e, mint például Kolozsvár, ahol már hoz tudást magával az iskolán kívüli világból, vagy tömbvidéken, a Székelyföldön, ahol nem hoz. Tudnunk kell, merre akarjuk irányítani a gyermeket akár magyarból, akár románból. A lényege ugyanis az, hogy a kétnyelvűség fontos ugyan, de a hangsúlyok külön figyelmet érdemelnek, arra kell ügyelnünk, hogy az anyanyelv maradjon az elsődleges. A kétnyelvűségnek magas szintűnek és jól hasznosíthatónak kell lennie, de úgy, hogy a második nyelv ne szorítsa háttérbe az anyanyelvet, különben a dolog elcsúszik a nyelvcsere fele. A második nyelv dominanciája a kétnyelvűségben asszimilációhoz vezet” – figyelmeztet Péntek János. A professzor egyrészt külön tantervet tart szükségesnek minden kisebbségnek (az anyanyelv-specifikusság elve alapján), legalább két tankönyvet szorgalmaz románból úgy, hogy az egyik a szórványnak, a másik a tömbnek készülne (a területspecifikusság elve), és ennek megfelelően külön vizsgatételeket és elvárásokat javasol. Az egyetemi tanár egyébként felhívja a figyelmet az ún. törpe kisebbségekre, amelyek között akad nem egy, amelynek nem anyanyelvén folyik az oktatása, csak anyanyelvi óráik vannak a különben román tannyelvű iskolákban. Nos, esetükben a mai rendszer nem alkalmas a nyelv megőrzésére, fontos lenne számukra a külön nyelvi revitalizációs programok kidolgozása. Ismerős a probléma: a csángók hasonló kezelést igényelnének, külön nyelvélesztő oktatásra lenne szükségük. Ennek ma a jogi keretei, taneszközei is hiányoznak. Bár a Moldvai Magyar Csángószövetség és az ottani magyar nyelvoktatásban részt vevők rendkívüli erőfeszítései minden tiszteletet és támogatást megérdemelnek, ők sem az őket megillető szakmai segítséget, sem a jogi támogatást nem kapták meg eddig – miként még legalább tíz másik romániai kisebbség sem. Vívmánnyá feltupírozott hamis megoldások Péntek János úgy látja, a nyelvoktatásban nemcsak, hogy nem sikerült új jogi garanciákat hozni, de még az adott lehetőségek kiaknázása sem következett be, s miként az ún. „kisebbségieknek szánt” tankönyv mutatja, módszertanilag és színvonalát tekintve egyaránt elvétett „megoldás”. „Amikor 1999-ben a miniszteri rendelet a kisebbségi szervezetekre bízta a tankönyvek ügyét, akkor az RMDSZ ebből kizárta az Erdélyi Magyar Tankönyvtanácsot, a pedagógusszövetség szakmai szervezetét. A miniszteri rendelet a tankönyvek szakmai ellenőrzési jogát biztosítja, e munkába a tankönyvtanácsot nemhogy nem vonták be, hanem gyakorlatilag kizárták. Kuratóriumi elnökként kijelenthetem, hogy a tankönyvtanácsot a mai napig nem hozták olyan helyzetbe, hogy szakmai szervezetként legyen valamilyen kompetenciánk. Beszélni beszélhetünk róla, de szavunknak nincs foganatja. A tankönyvüggyel gyakorlatilag ma az RMDSZ-irodák, a kolozsvári oktatási főosztály foglalkozik. Márpedig sehol a világon nem történt még meg, hogy egy politikai párt irodájában folyjanak az úgymond szakmai munkálatok, ráadásul az általam már vázolt eredménnyel” – panaszolja Péntek János nyelvész. B. Kovács András 2010. november 6.Németh Magda: Mélységből mélységbeNémeth László és családja, 1944- 1945 A budapesti Nap Kiadó ún. "különleges" könyvek sorozatát jelenteti meg. Ebben a sorozatban, amelyben érdemes Kaffka Margit, Pilinszky János, Tatay Sándor könyveit is megemlíteni, Németh László lányának, Németh Magdának nemrég megjelent könyve olvasmány és kortörténet. Az utószót Monostori Imre írja. A 70 oldalnyi kis könyv (nemesen szép borítóval és nyomásban) a legnagyobb Németh lány, Magda emlékeit, leírását tartalmazza arról az időszakról, amelyről sem Németh László visszaemlékezéseiben, sem családi vonatkozású írásaiban nem esett szó. Magyarország német megszállása az írót és családját (hattagú család, a legkisebb lány alig másfél éves) veszélyből veszélybe sodorja. Szüntelenül költözniük kell, hiszen Németh László a Gestapo letartóztatási listáján szerepel, ugyanúgy íróbarátja, Illyés Gyula, akivel barátsága ezután még mélyebb együttérzéssé, a két család védelmi összefogásává válik. Az utószó írója, Monostori György szerint ez az egymást védő és féltő barátság most mélyül el igazán, hiszen az Illyés-Németh kapcsolat nem volt mindig felhőtlen lélektani, érzelmi háttér szempontjából. Illyés Gyula 1944 októberében megrázó sorokat ír a Némethez szóló vigasz-vallomásában: "Nincs haza már. Mit te álmodtál, elsüllyedt. Mit én keresek, csak ködlik még a víz felett. Így járunk, hajótlan hajóspár. Tegnap te rejtettél, ma együtt rejtezünk, holnap, úgy lehet, ellenfeled, én rejtelek, hogy párbajunk befejezhessük…" Németh Magda, akinek nem ez az első írása apjáról, családjáról, úgy véli, hogy apja talán a legkatartikusabb időt, az 1944-45-ös esztendőt, Budapest ostromát és az azt követő időszakot nem jegyezte fel, nem emlékezett meg róla. 14-16 hónapot ölel fel ez az időszak, amelyet Németh Magda tizenéves kislányként szinte végig apja mellett tölt. Ez volt Németh László bujdosásainak az időszaka, a gyermekekkel való foglalkozásé az iskola megszűnése miatt. Illyés Gyuláné, Flóra és a Püski házaspár közelléte, segítsége. Püski szerepe is rendkívül jelentős a család segítésében, hiszen 1945 márciusában a háborús katasztrófa állapotát élő Budáról leviszi őket Békésre, ahol testileg, lelkileg gyógyulni kezdenek. 1944. március 19-étől, a német megszállás napjától Németh László alig tartózkodik Budapesten. A Törökvész utcából izgalmas és körülményes módon Alsógödre kerül a családdal együtt Illyés Gyula is, néhány veszélyes napot töltenek együtt. 1944 decemberében az oroszok már nagy erővel nyomulnak a főváros felé, az ellenállásra berendezkedett németek nem sajnálják az ostromlott, kiéheztetett várost. Eljött a szenteste. "Apu is hazajött karácsony estére. Valahonnan került karácsonyfa. Anyu hasznos ruhaneműkkel, egy-két apró ajándékkal igyekezett enyhíteni a ránk váró súlyos jövő gondolatát. Volt »fagyújtás«, karácsonyi ének, rövid ideig tartó meleg karácsonyi hangulat. Finom vacsora került az asztalra. Az asztalt sokan ültük körül… A vacsorának felében voltunk, amikor egy halálra vált honvéd rontott be a szobába, s jelentett Horváth Zoltán rokonunknak a vacsoraasztalnál: Százados úrnak alássan jelentem, a szomszéd utcában vannak az oroszok." Így emlékszik mindenre a tizenéves kislány. Ezen az éjszakán Illyésékhez mennek, velük együtt a Rózsadomb másik oldalára, 2-3 kilométerre. "Akkor még nem tudtam – írja Németh Magda –, hogy ezzel a karácsonnyal lezárult gyermekkorom. Amit a következő hetek, hónapok hoztak, hirtelen felnőtté érlelt." Az ostromot a Sarolta leánykollégium hegybe vájt pincéjében vészelik át, az Illyés családdal együtt, élelem nélkül, földre terített szalmán éjszaka. Így sebesül meg anyjuk, sorbaállás közben. Magda lesz a család támasza, karján hordja a kis Csillát. Nehéz elképzelni siralmas állapotukat, hat hétig a pincében négyszáz munkaszolgálatossal és a környékbeliekkel összezárva. Hat hétig tart az ostrom, amikor újabb veszedelem következik, az oroszok megjelenése. Orosz katonák garázdálkodása van napirenden, a férfiak bujkálnak, Törökvész utcai házuk kirabolva, szétlőve, Németh László kéziratai, könyvei széttaposva a földön. Megpróbáltatások sora mindaddig, amíg Püskiék hívására, másfél napos utazás után Békésre érkeznek, tiszta lakásba, védelmezve, élelemmel ellátva. Gyógyul tetvektől elsebesedett bőrük, újraélednek ebben a környezetben, Németh László írni kezd, a Sámson című drámáját írja, ám az új rendszer nem a méltányosság, vagy írói munkássága elismerésének ideje. Hamarosan Féja Gézával együtt letartóztatják. Kihallgatásakor mégis csoda történik, a kihallgató elvtárs együttműködésre kéri fel, éjjel pedig egy gyűlésről jövet Veres Péter is bekopog az ablakán. Nem tud segíteni – hangsúlyozza, az írók dolgában Pesten döntenek. Erdei Ferenc is elkerüli, sőt Püskit is Németh László megtagadására ösztönzi. Így Németh László nem kaphatott segítséget a parasztpárttól, amelyhez tulajdonképpen a legközelebb állt. 45 áprilisától az "ellenséges" táborhoz számítják az uralkodó pártok. Szertefoszlik a debreceni egyetemi könyvtárosi állás reménye is – Orosházán, Békésen óraadó tanárként sem dolgozhatott –, az ott élő Karácsony Sándor és Németh László együttléte nem kívánatos. Illyés Gyula siet segítségére a valamiképpen kialakult pozíciójából, ám egyetlen megoldás, azaz családfenntartó lehetőség kínálkozik számára, a hódmezővásárhelyi tanári állás. Életének új szakasza kezdődik. Hamar belátja, hogy "ő az új rendszerben legfeljebb megtűrt lehet." Mégis itt írja meg A tanügy rendezése című legjelentősebb pedagógiai tanulmányát, és igazi pedagógussá válik. Néhány év múlva ettől is eltiltották. Honnan az erő, az erőforrás ezután, hiszen megírja nagy regényét, az Égető Esztert, és az Irgalom regényét. Hatalmas fordításirodalom áll mögötte. Alexej és Lev Tolsztoj, Kleist, Lessing, Garcia Lorca művei. Tegyük hozzá, hogy az ő művei napjainkig 24 nyelven jelennek meg. A legnehezebb időkben a Kriterion jóvoltából itt, Erdélyben olvastuk műveit. A Kriterion mindent megtett, hogy Németh László ne menjen feledésbe. Már az általános iskolában tananyag volt (részlet a Kocsik szeptemberben c. regényéből), drámáit és regényeit olvasták és elemezték a líceumban. Németh László köztünk maradt. Még mindig sok olvasni- és gondolkodnivalót ad. Németh Magda könyve pedig megerősíti ezt, fényt derít pályafutása oly gyötrelmes éveire. Rózsa Mária, Népújság (Marosvásárhely) 2010. december 7.Ellenszerek asszimiláció ellen - beszélgetés Veres Valér szociológussalTöbb tényező megléte szükséges az asszimiláció visszaszorításához Veres Valér szociológus szerint, ezek közül pedig a legfontosabb, hogy a nemzeti kisebbségek közérzete, a többségi nemzettel kialakított viszonya legyen minél harmonikusabb. Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet igazgatója a Krónikának adott interjúban fontosnak nevezte, hogy az emberek legyenek képesek természetesen, pozitívan megélni a magyarsághoz való tartozásukat, ennek technikai megvalósítását tegye lehetővé egy minél szélesebb jogrendszer, ugyanakkor fontos tényező a magyar államnak a külhoni magyarokhoz fűződő viszonyulása is. – Nyilvánvalóan különbséget kell tenni a romániai magyarságra a kommunizmus idején gyakorolt, majd pedig a rendszerváltás után ható asszimiláció között. Milyen jellegű beolvasztási szándékkal szembesült a közösség 1989 előtt? – Az asszimiláció két formáját különböztetjük meg: erőltetett és spontán beolvadást; mindkét forma a kisebbségek lélekszámát csökkenti, de alapvetően más hátterük van. A magyar közösség a kommunizmus esetében alapvetően az erőltetett asszimilációt sérelmezi, amely meglehetősen durva, 1989-ig folyamatosan fokozódó eszközökhöz folyamodott. A „leghatékonyabb” és legdurvább eszköz a kisebbségi nyelvű oktatás fokozatos, szisztematikus elsorvasztása volt, egészen odáig elmenően, hogy a kisebbségi, elsősorban magyar gyermekek többsége kénytelen volt román nyelven tanulni, mert a keretszámok csak ezt tették lehetővé, olyan mértékben lecsökkentették a magyar nyelvű osztályok számát. A felsőoktatást teljesen elsorvasztották: ’89-ben már sehol sem lehetett magyar nyelven tanulni, egyedül a magyar nyelv és irodalom tanszéken volt magyartanárképzés, de ott is egy évtizede nem vettek fel új tanárt. Emellett a közszférában, a sajtóban korlátozták a magyar helynevek használatát, ami szintén zavarta az emberek otthonosság- és biztonságérzetét. Márpedig a többség nem akarja állandó harcban leélni az életét, és könnyebben elfogadja, hogy asszimilálódni kell, különben nem lehet normálisan élni. Látszólag azt hihetnénk, attól még nem asszimilálódik valaki, hogy nem írhatja le magyarul Kolozsvár nevét, de ezek kumuláltan, közvetve erős hatást fejtenek ki. Ennek eredményeképpen a kincses városban szembeötlő, hogy jó tízezer, vegyes házasságból származó fiatal alig tud magyarul, holott román szüleik is viszonylag jól beszélik a nyelvet. – Az elmúlt 21 év során milyen mértékben szűnt meg az asszimilációs gyakorlat az államhatalom részéről? – A rendszerváltás után megszűntek az erőszakos, államilag irányított asszimilációs módszerek, lehetővé vált nagyjából olyan lélekszámú közoktatást szervezni, amilyenre igény van, megkezdődött a felsőoktatás újjászervezése. Természetesen ezeknek a kisebbségi jogoknak a keretei az asszimiláció fékezését szolgálják, vagyis amikor a politikai-kisebbségi szervezetek ezeket bővíteni akarják, akkor közvetve a beolvadás rejtett eszközeit próbálják visszaszorítani. Rejtett törekvések viszont megmaradtak. Például az is közvetett asszimilációs eszköz volt, amikor a kilencvenes évek elején csak a pedagógiai jellegű szakokon engedélyezték a magyar nyelvű felsőoktatást. Ezzel gyakorlatilag azt sugallták a fiataloknak, hogy a magyar nyelv csak korlátozottan hasznos, csak korlátozottan lehet érvényesülni vele, hiszen nehezen válik valakiből mérnök vagy más műszaki szakember, amihez a magyar nyelv nem hasznos. – A vegyes házasságok milyen irányba billentik el a mérleg nyelvét román–magyar viszonylatban? – A normatíva szerint a vegyes házasság akkor nem vezet asszimilációhoz, ha ezen házasságból származó gyermekek átlagosan fele az apa, fele pedig az anya nemzetiségét követi: jelesül a magyar–román vegyes házasságoknál ötven százalékát magyarnak, ötvenet pedig románnak nevelik. E téren azonban a népszámlálás során szerzett adatok nem mindig hitelesek, mert például a nevelésre kevésbé figyelő magyar apa attól még mondhatja, hogy gyermekei magyarok. Ezzel együtt a statisztika meglehetősen siralmas, hiszen az a tapasztalat, hogy a román–magyar vegyes házasságból származó gyerekeknek átlagban 75 százaléka román, 25 százaléka pedig magyar lesz. Mindez nemenként kicsit eltér, picit jobb az arány, ha az apa magyar, de lehet, hogy a valóság éppen fordított. Viszont más módszereink nincsenek ennek ellenőrzésére. – Mennyiben jelenthet megoldást az iskolahálózat bővítése, az anyanyelvű oktatás fejlesztése az asszimilációnak hatványozottan kitett szórványközösségek esetében? – A szórvány esetében bizonyos mértékig csökkenthető a beolvadás, de a spontán asszimilációs komponens egy adott szintje már nem. Az alacsony lélekszám miatt ugyanis a párválasztás emberi-biológiai imperatívusza némiképp felülírja ezt a kulturális korlátot, vagyis hogy csak magyar közösségből válasszon házastársat, a vegyes házasságon belül pedig egy erősen román többségű környezetben nagyon jó feltételek mellett is túlnyomóan a románság felé hajlik a gyermekek nemzetiségválasztása. Az iskolarendszernek jelentős szerepe van ennek fékezése terén, hiszen a magyar iskolák megléte olyan környezet, ami segíti a megmaradást. Viszont az olyan korlátokat nem lehet lebontani, mint például hogy nem lehet színes szakképzést kínálni a szórványmagyar diákoknak, ha egy megyében mindössze egy-két osztály telik meg. Ilyen esetekben úgy lehet segíteni, ha nagyobb magyar közösségekkel rendelkező megyékbe mennek tanulni a diákok, viszont gyermekkorban eléggé problematikus a szülőktől való elszakadás. Tömbmagyar vidékeken nagyon korlátozott mértékben jelenik meg az asszimiláció, objektív okokból alacsony a vegyes házasságok aránya is. Itt több előnnyel jár a kisebbséghez tartozás, mint a többséghez, az iskolarendszer előnyösebb struktúrát tud ajánlani a magyar tagozatoknak. Ha nem is jól működő, de mégis olyan demokráciában élünk, ahol a kisebbségi jogoknak van egy minimális, a tömbmagyarság körében kielégítő szintje. – Milyen mértékben játszanak közre a beolvadásban a nemzeti, érzelmi, nevelési tényezők leépülése vagy akár az anyagi-gazdasági feltételek hiánya? – Mindkettő szerepet játszik, de nem feltétlenül épülnek le a nemzeti, nevelési tényezők. A magyar iskolarendszerbe eleve beépültek azok az elemek, amelyek védelmet nyújtanak asszimiláció ellen. Általában is van egy koncepciója, küldetése az oktatói közösségnek arra, hogy a nemzeti identitásformálásban milyen szerepük van, ugyanakkor a magyar történelem és kultúra, illetve a magyar irodalom és nyelv viszonylag nagy óraszámban való oktatása nagyban hozzájárul egy olyan identitás kialakulásához, ami után az asszimilációnak elég korlátozott esélye van. A kérdés inkább az, hogy miként hat a beolvadás azok esetében, akik a magyar iskolarendszerből kimaradnak. Az anyagi-gazdasági tényezők esetében szórványvidéken például egy olyan vállalkozói közösségbe való betagolódás, ahol a többiek románok, valamiféle asszimilációhoz vezethet. Vagy annak a felismerése, hogy különösképpen nem tud előnyt kovácsolni a magyarságából. Viszont ez összetett, hiszen a rendszerváltás óta a magyar nemzetiség, Magyarország viszonylag fejlettebb, gazdagabb jellege, a magyar–román kapcsolatok intenzív szintje felértékeli a magyarsághoz való tartozást, és gazdaságilag is van relevanciája. – A nemrég újraindult Magyar Állandó Értekezleten elhangzott: a határon túli magyarság megmaradása szempontjából kulcsfontosságú az asszimiláció megállítása. A magyar állam által biztosított könnyített állampolgárság-szerzés hozzájárul-e a beolvadás fékezéséhez? Összességében mi lehet az asszimiláció leghatékonyabb ellenszere? – A könnyített honosításnak közvetve lehet szerepe az asszimiláció viszszaszorításában. Nem azáltal, hogy az emberek megszerzik a magyar állampolgárságot, hanem hogy érzik: Magyarország számon tartja őket, és nem puszta külföldiek az anyaország számára. A magyarsághoz való tartozásnak fontos komponense a Magyarországhoz fűződő viszony, amit ha pozitív tartalommal tudnak megtölteni, nagy erősítést tud adni, és az embereknek mindig megmarad végső menedékként, hogy oda ki lehet menni, ha nagyon rossz lesz. Saját kutatásaink azt bizonyítják, hogy nagyon fontos a Magyarországhoz való viszony, ám az erdélyi magyarok adott ponton leválasztották ettől a magyar identitást. Tehát esetünkben nem is annyira a könnyített állampolgárság megszerzésének van szerepe, hanem a magyar államnak a határon túli magyarsághoz való viszonyulásában. Hiszen a schengeni csatlakozás után a román és a magyar állampolgárság között rendkívül kicsi lesz a különbség. Az asszimiláció korlátozásához több tényező kell, de a legfontosabb, hogy az általános hangulat, közérzet, a román–magyar viszony Romániában és állami szinten legyen minél pozitívabb, harmonikusabb. Az emberek tudják természetesen, pozitívan megélni a magyarsághoz való tartozásukat, ehhez társuljon egy minél szélesebb jogrendszer, amely lehetővé teszi ennek technikai megvalósítását is Rostás Szabolcs, Krónika (Kolozsvár) 2010. december 10.Értékek környezetébenFazekas Lóránd ornitológus, néprajzos szerint a természettudomány oktatásában sok a pótolnivaló Beszélgetőtársunk a szatmári magyarság egyik legismertebb személyisége. Olyan sokan ismerik és szeretik, mint a népszerű színészeket vagy énekeseket. Mert nemcsak tanár, de ornitológus, néprajzos, helytörténész, geológus, időjárás-megfigyelő, kirándulásszervező, idegenvezető egy személyben. De főleg a szó eredeti értelmében vett népnevelő! A sokféleség miatt nehéz volt eldönteni, mivel kezdjük beszélgetésünket, ám a szerencse kisegített. Munkaasztalán friss elismerő oklevél és különdíjként vadonatúj iránytű, mutatva: a tanár úr jó irányban tevékenykedett az elmúlt fél évszázadban. Kiktől kapta az elismerő oklevelet? – Húszéves a Román Madártani Egyesület, és a jeles évfordulóra háromnapos rendezvényen emlékeztünk Piteşti-en. Persze hogy ott voltam, hisz alapítótag vagyok. Egy fiatal biológussal, Paulik Csillával képviseltem Szatmár megyét. Annak idején Medgyesen tartottuk az alakuló ülést, az én tagsági könyvem, íme, a 35-ös számot viseli. Akkor még százan sem voltunk, ma tizenkétezren vagyunk, ebből 132-en Szatmárban tevékenykedünk, mert van már külön szervezetünk is, sok fiatallal, ami a madárvédelem szempontjából reménykeltő. Különösen ha olyan fiatalokat tudhatunk magunk közt, mint a mikolai Lukács István, aki hetedikes diákként csatlakozott hozzánk, és ma az orvosi egyetemre jár. Piteşti-en szép számban összejöttünk, igaz, volt miről tanácskoznunk, hisz közismert, a modernizáció mennyire veszélyezteti az élővilágot, benne a madarakat. Ha nem állunk a sarkunkra, még nagyobb lehet a pusztulás, pótolhatatlan fajok tűnhetnek el végleg. Az egyik ajánlás az volt, hogy tovább bővítsük madárvédő tevékenységünket, és még több fiatalt vonjunk be munkánkba. Az ötvenvalahány éves tanári pálya egészen másképpen indult. Talán nem is sejthette, merre fordul-kanyarog, és mi lesz a vége felé! Ha jól tudom, földrajz–geológia szakot végzett a régi Bolyain, ennek ellenére az elején matematikát és fizikát kellett tanítania. Mi történt? – Semmi különös, csak az, ami azokban az években sok pedagógussal történt. Nagy volt a tanárhiány, több szaktantárgyat képzetlen személyek, jobb esetben végzett tanítók adtak elő. Akkor tartományi közigazgatásban éltünk, s bennünket Nagybányáról irányítottak. Engem először Fernezelyre küldtek volna matekot tanítani, de mikor látták, hogy nem lelkesedem érte, akkor Halmiba neveztek ki. Ott nagyon meglepődtek, de hiszen nekik van számtantanáruk, ha végzettsége nem is az, inkább földrajzot és történelmet tanítsak! Ezzel indultam, de nem sokkal később már a biológia is az enyém lett. Ezt bántam legkevésbé, hisz a Bolyain külön tanultunk növényföldrajzot és állatföldrajzot, benne rendszertant és az élő világ elterjedését, ami már átvisz a biológiába, amit én mindig szerettem. Nem sokat tanítottam Halmiban, a szomszédos Kökényesdre helyeztek, ahol az érdeklődésem mind inkább a biológia felé tolódott, miközben a körülmények okán a néprajzba is egyre inkább belekóstoltam. Igazgató lettem, és igyekeztem mind jobban bekapcsolódni a település életébe, sok embert, családot közelebbről is megismerni, mert úgy láttam, ez minden tekintetben hasznomra válik. S van még valami, ami meghatározta további életemet és érdeklődésemet. A környező táj! Aki járt ott lent, a Túr alsó folyásánál, annak nem kell magyarázni, mennyire megkapja az embert mindaz, ami ott van: a lápi erdők, mocsarak, az árterület és a vizek gazdag élővilága, amit az országhatár közelsége miatt sem háborgathattak. Valóságos paradicsom a természettudomány iránt érdeklődőnek. Mivel a biológia sok szemléltetést igényelt, gyakran kivittem az osztályt a helyszínre, mind több szemléltető eszközt gyűjtöttünk be az erdőkből, láposokból az iskolai laboratórium számára. Aztán elterjedt a faluban, hogy tücsköt-bogarat gyűjtünk, s az emberek kezdték behozni az erdőn-mezőn talált elhullott madarakat és kisállatokat. Amit én szépen preparálok, kitömök, megőrzöm az utókornak, mert közben a preparálást is megtanultam. Annyira megszokták, hogy én ilyesmivel is foglalkozom, hogy jóval nyugdíjazásom után, ide, Szatmárnémetibe is behoznak egy-egy elhullott ritka példányt. A végeredményt az előbb láttuk a nagyszobában lévő gyűjteményben. Csak nem azt akarja mondani, hogy azt a rengeteg madarat és kisemlőst a tanár úr preparálta, konzerválta az utókornak?! – De igen! S lám, érdemes volt, mert ma délelőtt is két osztály jött megnézni. Nem jártam utána, de ismereteim szerint máshol nincs Szatmárnémetiben olyan gazdag természettudományos gyűjtemény, mint amit én hoztam össze ötven év alatt a Túr völgyében. Minden érdeklődő előtt nyitva áll az ajtó. Mintegy kilencven madárfaj látható itt. Köztük olyan ritkaságok, mint a réticanka, a kerecsensólyom és a kabasólyom. A kisemlősök közül kiemelném a törpe cickányt, amely olyan pici, hogy tenyerünk egynegyedét sem tölti be, vagy a nyusztot, amely igen káros és nagy étvágyú ragadozó. Kirándulásaink alkalmával ezen állatok nagy többségét az iskolások a természetben is megismerhetik. A helyi lapok az idén is többször hirdették az ön madármegfigyelési kirándulásait. Alkalmam volt tapasztalni legutóbb éppen a remetei hegyen, hogy ezek a kiruccanások vonzzák a fiatalokat! Miért tartja fontosnak az ilyesmit? – Elsősorban azért, mert a természettudományos ismeretük kevés és hézagos, amin nem is csodálkozom, hisz az utóbbi évtizedben az iskolai tanrendben érezhetően csökkent az ilyen órák száma. A földrajzé és a biológiáé például heti két óráról egy órára. Akkor, amikor a biológia századát éljük, amikor a természettudományok fontosabbak az ember számára, mint bármelyik eddigi korszakban. Csak reméljük, hogy a nagy vajúdással születő új oktatási törvény változtat ezen az áldatlan helyzeten. Mi addig is javítunk saját helyzetünkön, és igyekszünk még vonzóbbá tenni egyesületünket. Nemrég a szatmári Kossuth-kertben felújított régi közfürdő épületében, a Zöldházban külön irodát kaptunk, ahol ismeretterjesztő előadásokat tartunk, játékos versenyeket szervezünk. Itt dolgozzuk fel azokat az adatokat, amelyeket madárszámláláskor gyűjtünk az iskolásokkal, mert az országos madárszámlásási akcióba is bevonjuk őket. Tehát igyekszünk pótolni azokat a dolgokat, amelyeket a hivatásos oktatás elmulaszt. De nagyon sok a pótolnivaló, ezt nem csak én mondom. Visszatérve a madarakra, hadd kérdezzem meg: van-e az ornitológusnak kedvenc faja? – Nem illene mondanom, mert mind az kellene legyen, mint ahogy az is, de én is ember vagyok, s azok a madarak állnak hozzám közelebb, amelyek fizikailag is közelebb vannak. Mint a cinkefélék, amelyek a városba, így az én kertembe is be-bejönnek. Lám, most is vagy kettő ! Szép a tollazatuk, nagyon hasznosak, és „nyitnikék”-énekükkel ők hozzák a tavaszt. Említette a madárszámlálást. Sok aggodalomra adnak okot a legfrissebb felmérések? – Elég sokra! Hét helyen vizsgálódtunk, tapasztalataink szerint mifelénk rohamosan csökken a fecskék száma, amit elsősorban csökkenő táplálkozási lehetőségükkel, a nem kellően átgondolt szúnyogirtással hozunk kapcsolatba. A tavak és más vizes élőhelyek kiszáradása miatt kevesebb az olyan védett madár, mint a szürkegém, a zöld- és a szürkeküllő, de pusztulnak az énekes madarak is. Ugyanakkor szaporodnak a seregélyek, a tőkés récék, dankasirályok, s a sok elbokrosodott rét, a szántóföldek elparlagiasodása miatt, a vadászok örömére, például a fácánok. Akkor menjünk vissza a Túr-árterület gazdag élővilágából Kökényesdre, Szatmár megye ma is egyik leginkább hagyományőrző falujába. A néprajzkutatás is magától jött, a helyzet hozta, mint a madárkutatást? – Valóban a helyzet hozta. A gazdasági és társadalmi változások, az erőszakos kollektivizálás, a férfiaknak a városi építőtelepekre, gyárakba hajtása valósággal felforgatta a falut, megváltoztatta az emberek életmódját. A hagyományos paraszti társadalom a szemünk előtt bomlott le, sokféle használati tárgy a padlásra vagy éppen a szemétre került. Több évszázados népi kultúra emlékei szorultak hátra, tűntek el egyik napról a másikra. Felelős ember, pláné ha pedagógus is, ezt nem nézhette tétlenül. Fazekas Lóránd (1935, Szatmárnémeti) Ornitológus, néprajzos, népnevelő. A Bolyai Egyetemen 1957-ben földrajz–geológia szakon diplomázik. Halmiban kezdi tanári tevékenységét, majd Kökényesden folytatja, ahol sokáig az iskola igazgatója is. A környezet hatására az oktatás mellett ornitológiával és néprajzzal is komolyabban foglalkozik. Alapító tagja az Országos Madártani Egyesületnek, majd a Kriza János Néprajzi Társaság is tagjai közé fogadja. Több könyve jelent meg, számos elismerésben részesült, így a közösségért végzett tevékenységéért megkapta a szatmári Szent-Györgyi Albert Társaság díját is. Cselekvésre buzdított az akkori gyermeklap, a Jóbarát felhívása is: mentsük meg kallódó értékeinket! Megszületett bennem egy néprajzi gyűjtemény létrehozásának gondolata. A szülői látogatásokat és más találkozásokat felhasználva mondtam az embereknek, mi a szándékom, és hogy ne dobjanak el semmiféle olyan régi eszközt, amire már nincs szükségük, majd kiállítjuk, és minden tárgynál feltüntetjük az adományozó nevét. Ez bizalmuk megnyerése miatt nagyon fontos volt. Hozták is nemsokára az első tárgyakat. A legelsőt, egy kilencfiókos régi fűszertartót 1971. február 27-én a 291-es házszám alól, Komáromi Erzsébettől kaptam. Itt van pontosan feljegyezve a gyűjteményes irkába, senkinek ne legyen kétsége, hogy a tárgy másfelé kerülhet. Aztán sorra hoztak szenes vasalót, mángorlót, motollát, cseréptányért, szilkét, csuprot, káposztás fazekat, tésztaszűrőt, varrottas törülközőt és amit csak el lehet képzelni. Még most is hoznak, bár sok száz tárgyat számlál és évek óta közszemlére van téve a kökényesdi gyűjtemény. Íme, a füzet legutolsó bejegyzésében az áll, hogy Tóth Imre a 435-ös házszám alól, 2010. október 29-én egy kazaltépőt ajándékozott a köznek. Ez egy csúszós, horgos rudacska, amit beszúrnak a szénakazalba, és szénával húzzák ki. Ha nem tévedek, a gyűjteménynek a felújított régi iskolában találtak végleges helyett, a nyáron megtartott kökényesdi „múzeumavatóról” lapunk is beszámolt. A több évtizedes gyűjtőmunka nyomán Fazekas tanár úr igazi néprajzossá vált! – Olyannyira, hogy közben a Kriza János Néprajzi Társaság tagjai sorába fogadott. Mint utaltam rá, szinte észrevétlenül lettem néprajzos, de mindenképpen a környezet hatására. Az eltelt időben aztán ösztönömmé vált a szakma néhány alapvető elvárása, ennek köszönhetően ma, hetvenhat évesen sem tudok úgy vidékre menni, hogy ne legyen nálam messzelátó, fényképezőgép és jegyzetfüzet. S az ember mindig talál valamit, néha olyasmit is, amivel korábban nem találkozott. A nyáron az egyik régi kőszegremetei présház verandáján láthattam egy úgynevezett kijózanító padot. Egyszerűségében is elmés darab. Belső lábai rövidebbek, így a pad a fal felé dől, és a rajta szundikáló részeg nem eshet le róla. A néprajzban az is segített, hogy annak idején második fokozati tanári vizsgára írtam egy falumonográfiát, amiben sok néprajz is volt, s hogy a nagy tévedéseket elkerüljem, több ismert magyar néprajzostól elolvastam ezt-azt. A vizsga jól sikerült, de a monográfiát már csak ’90 után, a Lakitelek Alapítvány támogatásával, egy pályázat révén tudtam könyv alakban megjelentetni. Azóta még írt néhány könyvet. – Néprajzit, természetismeretit, helytörténetit, mert közben a sors helytörténészt is csinált belőlem. A Hit és hagyomány megírására, amely Kökényesd szakrális néprajzával foglalkozik, az Apáczai Közalapítvány pályázata ösztönzött. Külön elismerésben részesültem érte, akárcsak a Tanári életutak című kötetért. Készülőben van Kökényesd bővített monográfiája, amelyben többet foglalkozom a népélettel és annak változásaival, néhány ma is élő néphagyománnyal. Persze, megkérdezhetik: milyen ornitológus vagyok, hogy az általam kutatott madarakról még nem adtam ki egy nagyobb könyvet? Erre azt válaszolom, hogy kicsi az a terület a Túr völgyében, amellyel foglalkozom, madárvilága több más kiadványban, például az Erdélyi Kárpát-Egyesület nyomtatványaiban is megtalálható. Társszerzőként két olyan szakkönyvben is jelen vagyok „madaraimmal”, amelyeket a középiskolások és egyetemisták is forgatnak. Sike Lajos, Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. március 23.A függetlenség ára (Húszéves a pedagógusszövetség)A legnagyobb eredménynek azt tartom, hogy sikerült kiépíteni és máig egybetartani egy erős szakmai szervezetet — mondta lapunknak Lászlóffy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének leköszönő elnöke. A szövetség március 26-án Szovátán tartja tisztújító küldöttgyűlését, a napokban öt erdélyi városban, köztük Sepsiszentgyörgyön mutatkozott be az új elnökjelölt, Burus Siklódi Botond. Az RMPSZ székelyföldi alelnöke tisztségére a szervezet Kiss Imrét, a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskola igazgatóját jelölte, aki szolgálatként értékeli ezt a munkát. Az RMPSZ húsz esztendővel ezelőtt, nyolcvanhat magyar pedagógus jelenlétében tartotta alakuló ülését a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium dísztermében. Akkor kettős célt tűztek ki: szakmai védelmet nyújtani pedagógusoknak, diákoknak, szülőknek és képzések, különféle programok révén segíteni a minőségi oktatást. Ezért hozta létre az RMPSZ a Bolyai Nyári Akadémia képzési rendszert, amelyre évente az egész Kárpát-medencéből érkeznek résztvevők. A szövetség erdélyi körútjának háromszéki látogatása alkalmából Lászlóffy Pált a húsz év sikereiről és kudarcairól kérdeztük. A leköszönő elnök többek között elmondta, a megyei és területi szervezetek, valamint a három területi és egy országos központ, illetve információs iroda olyan infrastruktúra, amely az RMPSZ-t erős szervezetté teszi, és hogy máig megmaradt, azt bizonyítja, a magyar pedagógusok szükségét érzik ennek a szakmai közösségnek. "Bár egyesek próbáltak minket más útra téríteni, elmarasztalni, mindvégig megőriztük politikai függetlenségünket, nem vagyunk elkötelezettek semmilyen irányban, talán ez volt az oka, hogy sem az oktatási minisztériummal, sem az RMDSZ oktatási főosztályával nem volt igazán jó a kommunikáció, nem használták ki eléggé, hogy létezik egy erős szakmai szervezet" — válaszolta Lászlóffy Pál arra a kérdésünkre, hogy miért nem érezhető kellő súllyal az RMPSZ jelenléte a jogszabályok, tantervek, tankönyvek tekintetében. A csíkszeredai pedagógus, iskolaigazgató alapításától irányította a szervezetet, amelyet "rendezett anyagi háttérrel és jól elképzelt programokkal" kíván átadni utódjának. Burus Siklódi Botond, a Hargita megyei Apáczai Csere János Pedagógusház igazgatója, az RMPSZ egyetlen elnökjelöltje sepsiszentgyörgyi bemutatkozásán a tennivalókról beszélt. Fontosnak tartja a szövetség gazdasági hátterének fejlesztését meglévő intézményei révén, hogy ne csak pályázati pénzből működtessék programjaikat; a fiatal pedagógusok bevonását a szervezeti munkába; a Bolyai Nyári Akadémia hivatalos elismertetését kreditpontokkal járó képzésként; iskolamegtartó stratégiák kidolgozását a szórványban, illetve az új oktatási törvény adta lehetőségek legnagyobb fokú kihasználását. Karácsonyi Zsigmond MÚRE-elnök. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. március 28.Tisztújítás a Pedagógusszövetségnél"Szolgálatról van szó, nem pénzről és hatalomról..." A Romániai Magyar Pedagógusszövetség (RMPSZ) szombaton Szovátafürdőn tartotta éves közgyűlését. Rendkívüli jellegét az adta, hogy tisztújításra is sor került: az elnöki tisztséget húsz éven át betöltő Lászlófy Pál-István visszavonult, helyette a küldöttgyűlés Burus-Siklódi Botond főtitkárt választotta meg e funkcióra. "Törés nélkül folytatni az elkezdett munkát, megtalálni az egyensúlyt, példaértékűen szolgálni a szakmát" – határozta meg a tisztséggel járó fő feladatokat az új elnök. Az RMPSZ közgyűlésén a szokásos tevékenységi beszámolók (elnöki, pénzügyi, oktatási központok igazgatóinak, az Ábel kiadó) elhangzása után került sor az alapszabályzat módosítására, ugyanakkor elfogadták a következő 5 évre vonatkozó programot is. A szakmai szervezetet 20 éve vezető Lászlófy Pál-István lapunknak elmondta, nagy erkölcsi felelősséggel járó munka hárul az elnökre, és két évtized után, elérve a 72 éves életkort, úgy érezte, ideje átadnia helyét annak, aki ezt a munkát tovább tudja vinni kellő alázattal, becsülettel. Az elmúlt években sikerült megtartani a jó kapcsolatot minden magyarországi párttal, sikerült megtartani az egyensúlyt a szövetségben. "Húsz év alatt minden magyar párttal jó kapcsolatot tartottunk, hiszen a működésünket az anyaország támogatja, enélkül nem tudtuk volna a fejlesztéseinket megvalósítani" – mondta a leköszönt elnök. Aki úgy vélte, az új tanügyi törvény alkalmazásával annyi feladat fog a szövetségre hárulni, akarva-akaratlan, hogy ha ennek megfelel szakmai szinten, nagyon jó lesz. "Eddig soha nem történt meg, hogy a romániai szakminisztérium mint szakmai szövetséget konzultációra hívjon minket, illetve felkérjen, hogy szaktestületekben tevékenykedjünk az alkalmazási normák, módszertanok kidolgozása érdekében. Ami nemcsak azért fontos, hogy nemzetiségi szempontból megvédjük érdekeinket, hanem azért is, hogy az általános tanügyi kérdésekhez is hozzá tudjunk szólni. Ez nagy kihívás. A törvény további sorsával kapcsolatosan nincsenek nagy reményeim, az ellenzék át akarja venni a hatalmat, és fenyegetőzik, hogy ha ez megtörténik, a tanügyi törvénynek vége" – tette hozzá. A tisztújítást megelőzően a közgyűlés módosította az alapszabályzatot, amely tartalmilag nem sokat módosult, de formájában egységesebbé vált. Négyévente kötelezővé tették a tisztújítást, a küldöttek megválasztása demokratikusabb úton történik, a tehetséggondozás az eddiginél nagyobb hangsúlyt kap az ötéves programban. "Céljaink nem változnak, a minőségi oktatás, az érdekvédelem továbbra is megmarad" – mondta Lászlófy Pál-István. A tisztújítást megelőző időszakban pályázati támogatásnak köszönhetően sikerült megszervezni az elnökjelöltnek és az alelnökjelölteknek a bemutatkozását Nagyváradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, szakmai előadások keretében. Két hét alatt mintegy ötszáz pedagógus részvételével komoly szakmai fórumot tartottak, hogy a szervezet kiválaszthassa és megválaszthassa azt a személyt, aki az elkövetkezőkben betölti az elnöki illetve a három alelnöki tisztséget. A volt elnök hangsúlyozta, szolgálatról van szó, nem hatalmi pozícióról, ezért nem jár sok pénz, de annál nagyobb felelősség. A küldöttgyűlés jelen levő 70 tagja Burus- Siklódi Botondot választotta meg elnöknek, Halász Ferenc történelemtanárt, Virág Erzsébet magyartanárt, és Kiss Imre matematikatanárt alelnöknek, a visszavonult, bizalmat megköszönő, megható búcsúbeszédet mondó Lászlófy Pál-Istvánt pedig örökös tiszteletbeli elnöknek. A közgyűlést megtisztelte jelenlétével dr. Szantner Viktor, a magyar oktatási államtitkárság kabinetfőnöke, Király András, a román oktatási minisztérium államtitkára, Pék László, a Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetség elnöke, dr. Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora. Az RMPSZ új vezetője, Burus-Siklódi Botond hangsúlyozta, a megkezdett munkát törés nélkül szeretné továbbvinni, az előző elnökség által magasra emelt mércét tartani, megtalálni az egyensúlyt, példaértékűen szolgálni a szakmát, megfelelni a kihívásoknak, elvárásoknak. Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely) 2011. március 29.Bemutatkozott Burus Siklódi Botond, a pedagógusszövetség új elnöke„Hagyományokra épülve, a megújulás útját követve, az elődök elkötelezettségével fogja vezetni a szövetséget az új elnökség” – szögezte le tegnapi bemutatkozó sajtótájékoztatóján Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) hétvégén megválasztott elnöke. Mint arról beszámoltunk, ugyan szombaton megtartották a tisztújító küldöttgyűlést, Burus csak december 10. után veszi át az elnöki tisztséget, az ezzel járó feladatokat az RMPSZ huszadik évfordulós ünnepségéig még Lászlófy Pál látja el, akit egyébként a szövetség örökös tiszteletbeli elnökévé választott meg a szervezet küldöttgyűlése. Az eseményen ugyanakkor most először régióelnököket, azaz alelnököket is választottak. A partiumi régió alelnöke Halász Ferenc lett, aki Temes megye főtanfelügyelő-helyettese, a Közép-Erdély régióban Virág Erzsébet fogja ellátni az alelnöki teendőket, a Székelyföld, Bukarest, a Csángóföld régiókban pedig a sepsiszentgyörgyi Kiss Imre. Az RMPSZ leköszönő alelnökei – Szőcs Judit és Matekovits Mihály – az RMPSZ tanácsadó testületében fognak szerepet vállalni, ahol a stratégiai és tudományos életre való odafigyelés lesz a fő célkitűzés. A testület vezetését Lászlófy Pál tiszteletbeli elnök látja el. Módosított alapszabály Az újonnan megválasztott elnök ugyanakkor beszámolt arról, hogy a huszadik küldöttgyűlésen alapszabály-módosításra is sor került. Főként formai változtatásokat eszközöltek ki, így az aktuális verzióban szerepel most már a preambulum, illetve a zárórendelkezések fejezet is. Módosítás történt abban a fejezetben is, amely a szövetség megszűnéséről szóló rendelkezéseket tartalmazza. Amint kiderült, az eddigi rendelkezés szerint ha megszűnt volna az RMPSZ, vagyona az állami iskolák között oszlott volna szét. A hétvégi küldöttgyűlés azonban úgy döntött, ezt az értéket – a szövetség felszámolása esetén – az iskolák mellett működő szórványkollégiumok kapják meg. Szintén szombaton döntöttek arról, hogy ezentúl a főtitkári funkciót az ügyvezető igazgatói szerep váltja fel, amely pozíció betöltéséről az elnökség dönt. Emellett bevezették az intézmények és testületek fogalmát, lehetőséget adva így a jogi intézmények létrejöttére, amelyek természetesen a jövőben is a szövetség keretein belül működnének mint intézmények. „Egy oktatáspolitika kell” „Az új elnökség a megválasztás után fokozatosan szembesül a feladat terhével, a mögötte rejlő hivatással, és maximális felelősséggel, odafigyeléssel, korrektséggel, valamint nyitottsággal szeretnénk folytatni a munkát” – fogalmazott tegnap Burus Siklódi Botond, aki arról is beszélt, hogy az új elnökség szeretné a továbbiakban is fenntartani az egyensúlyt az oktatáspolitikai kérdésekben. „Véleményem szerint romániai magyar oktatáspolitikai ügy egy van, következésképpen romániai magyar oktatáspolitikából is csak egy kell, s ez konszenzus alapján alakulhat ki” – mutatott rá Burus, hozzátéve, az RMPSZ továbbra is a tagság érdekeit szeretné képviselni, sőt szeretnék meggyőzni azokat, akik döntéshelyzetben vannak, arról, ami a szakma hasznára válhat. Az új elnök ugyanakkor kihangsúlyozta, a továbbiakban is számítanak a magyar oktatási minisztérium szakmai és anyagi támogatására. Lászlófy Pál – aki szintén jelen volt a tegnapi sajtótájékoztatón – arra kért mindenkit, hogy támogassa a „nehezen összehozott, de munkára és sok egyébre képes szövetséget”. „Meggyőződtem róla és bízom benne, hogy jó kezekben hagyom az RMPSZ-t” – összegzett a leköszönő elnök. Forró Gyöngyvér. Krónika (Kolozsvár) 2011. április 11.�?sszefogás a csángó megmaradásért�?sszes hibájával együtt az oktatási program a legsikeresebb megvalósítása a tíz évvel ezelõtt megfogalmazott csángó cselekvési tervnek, amelynek ellenben, a többi stratégiai célkitûzéshez hasonlóan, nincs jövõje politikai és anyagi támogatottság nélkül - összegezhetõ a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) által szervezett, tegnap véget ért háromnapos vándorkonferencia meghívottjainak megállapítása. Az MCSMSZ képviselõi segélykérésként fogalmazták meg, a szervezetnek azonnali anyagi támogatásra van szüksége, hiszen a magyar oktatási programban tanítók fizetésére sincs meg a fedezet, és azt is, egy átfogó, az egész csángó közösséget érintõ cselekvési tervért nem vállalhatnak felelõsséget civil szervezetek, szükséges a magyar kormány konkrét és támogató csángóstratégiája. Szesztay Ádám, a magyar külügyminisztérium stratégiai tervezési fõosztályának vezetõje leszögezte, a magyar kormánynak egyértelmû, nyilvánosan bejelentett szándéka, hogy a nemzetpolitikai stratégia részeként megalkossanak egy, a csángókérdést is magában foglaló szórványstratégiát, és a mostani konferencián elfogadott dokumentum valamilyen módon orientálja ezt az építkezési folyamatot. Sógor Csaba EP-képviselõ szerint a személyes kapcsolatokat kell erõsíteni a csángókkal, Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke, aki a konferencián az RMDSZ országos elnökségét is képviselte, az erdélyi megyék szerepét hangsúlyozta a csángók megsegítésében, Gergely István, az EMNT csángóbiztosa a jövõkép szellemi és lelki tényezõire helyezte a hangsúlyt. A Keresztszülõ-program és a magyar pedagógusszövetség képviselõi további segítségükrõl biztosították az MCSMSZ-t, a felkért szakértõk bemutatták a tízéves magyar oktatást átvilágító elemzést, Bajtai Erzsébet képzõmûvészeti ajándékot adott át négy iskolának, Pozsony Ferenc egyetemi tanár, néprajzkutató a további csángókutatásokra hívta fel a figyelmet. Frumószán versmondó versenyen, vasárnap pedig a Gyögydeák Lajos atya által celebrált magyar misén vettek részt a helybeliek és a meghívottak. Az összegzésben bemutatták a Moldvai Csángó Magyar Közösségfejlesztési Tervnek átkeresztelt, kiegészített feladatcsomagot, amelyet javaslatként ajánlanak a Magyar Állandó �?rtekezlet szórványbizottságának, és amely szervesen épül a tíz évvel ezelõtti, valamint a Szeret-Klézse Alapítvány által megfogalmazott cselekvési tervre. Célkitûzése a moldvai csángó közösség megõrzése, valamint az érintett civil szervezetek közötti, konszenzuson alapuló munka. Nemcsak közösségi szinten, hanem az egyes emberek miatt érdemes folytatni, amit megkezdtünk, és elsõsorban nem gazdaságilag, hanem szellemileg határozzuk meg magunkat - fogalmazták a közösségfejlesztési terv összeállítói, akik az egység és újjászületés fontosságát hangsúlyozzák, mottóul pedig egy latin mondást választottak: ,,Szükségben az egység, kételkedésben a valóság, mindenben a szeretet. Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. május 3.Oktatási-nevelési támogatások: Iskola Alapítvány helyett RMPSZMiközben a budapesti Nemzetpolitikai Államtitkárság szerint ezen a héten közzéteszik a Szülõföldön magyarul oktatási-nevelési pályázatok kiírását, jelen pillanatban még egyetlen érintett szervezet sem tudja hivatalosan, hogy Erdélyben ki folyósítja majd a diákoknak a magyar állam nyújtotta támogatást. Veress László, Kövér László, az Országgyûlés elnökének kabinetfõnöke a Szatmári Magyar Hírlapnak nyilatkozva megerõsítette a Krónika által korábban közölt értesülést, miszerint a program lebonyolítása átkerül az RMDSZ mûködtette Iskola Alapítványtól a Romániai Magyar Pedagógusszövetséghez (RMPSZ). Veress László a házelnök pénteken Szatmárnémetiben tett látogatása során nyilatkozott a támogatás folyósítása terén körvonalazódó szervezeti váltásról. A Krónika egyébként már néhány héttel ezelõtt megírta, hogy a magyar kormány berkeiben megszületett az elvi döntés arról, hogy az oktatási-nevelési támogatás kezelése nyolc év után visszakerül a pedagógusszervezethez. Romániában ugyanis az elsõ Orbán-kormány idején az RMPSZ utalta a finanszírozást, a Magyar Szocialista Párt hatalomra kerülése nyomán viszont a Medgyessy-kabinet 2003-tól az RMDSZ Iskola Alapítványát bízta meg a program lebonyolításával; errõl az év szeptemberében kétoldalú megállapodás is köttetett az akkor Adrian Nãstase vezette román kormánnyal. Nagy Zoltán, az Iskola Alapítvány igazgatója hétfõn lapunknak elmondta, õket még nem tájékoztatta a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a tervezett váltásról, noha többször fordultak levélben Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkárhoz az ügyben. Amíg nem erõsítik meg hivatalosan az információt, nem kívánom kommentálni a fejleményeket. Mivel azonban az Iskola Alapítvány nevesítve van a kormányközi egyezményben, annak felrúgása csak a két érintett, vagyis a két kormány beleegyezésével történhet - jelentette ki a Krónikának Nagy, hozzátéve: a napokban megbeszélést folytatnak a témában Répás Zsuzsannával. (Az alapítvány a tavalyi tanévben 121 712 iskolás és 5212 egyetemista pályázatát bírálta el pozitívan.) Lászlófy Pál, az RMPSZ örökös tiszteletbeli elnöke lapunknak elmondta: Budapesten folytattak már egyeztetést az ügyben, hivatalos megkeresés azonban még nem érkezett a pedagógusszövetséghez a magyar kormánytól az oktatási-nevelési támogatás folyósításának átvételérõl, az ügy hivatalossá tételéig, az ilyenkor szükséges keretszerzõdés megkötéséig pedig nem kíván nyilatkozni. A támogatások kiírása ügyében különben azután gyorsultak fel az események, hogy április 18-án a budapesti Fõvárosi Bíróságon megtörtént a határon túli magyarság forrásai fölött a jövõben rendelkezõ Bethlen Gábor Alapkezelõ bejegyzése, ezzel elhárult minden akadály a különbözõ pályázatok kiírása elõl; az alap az idei büdzsé alapján mintegy 12 milliárd forinttal gazdálkodik. (A Szülõföldön magyarul program keretében az a határon túli szülõ jogosult a 20 ezer forintos támogatásra, aki magyar nyelvû képzésben vagy oktatásban részesíti gyermekét; idén a támogatottak köre kibõvül az óvodásokra is.) A nemzetpolitikai államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelõ szerkesztõségünkhöz eljuttatott közleménye szerint ezen a héten megjelennek az oktatási-nevelési pályázatok, amelyek szakmai elõkészítése befejezés elõtt áll, a nyári programok pályázatait pedig elõreláthatólag május közepén írják ki. Emlékeztettek arra, hogy az eddigi gyakorlat szerint a jogosult határon túli magyar általános és középiskolai diákok, valamint egyetemi hallgatók a következõ tanév szeptemberétõl jutottak hozzá a támogatáshoz, a lebonyolításban részt vevõ szakmai szervezetek segítségével ezt a határidõt az idén is tartani fogják. Rostás Szabolcs Krónika (Kolozsvár) 2011. május 3.Rosszul járnak a szülõkA vajdaságiak, a délvidékiek vagy kárpátaljaiak ettõl a héttõl ismét pályázhatnak a magyar osztályokban tanuló gyerekeiknek járó oktatási-nevelési támogatásra, ám a romániai szülõknek továbbra sincs erre lehetõségük. Nem tisztázott ugyanis, hogy Romániában melyik szervezeten keresztül bonyolítja le a magyar kormány a pályáztatást. A vajdaságiak, a délvidékiek vagy kárpátaljaiak ettõl a héttõl ismét pályázhatnak a magyar osztályokban tanuló gyerekeiknek járó oktatási-nevelési támogatásra, ám a romániai szülõknek továbbra sincs erre lehetõségük. Nem tisztázott ugyanis, hogy Romániában melyik szervezeten keresztül bonyolítja le a magyar kormány a pályáztatást. A nemzetpolitikai államtitkárság vasárnap este közölte, hogy a határon túliaknak szánt összegek fölött rendelkezõ Bethlen Gábor Alapkezelõ Zrt. a lebonyolító szervezetek segítségével a hét folyamán megjelenteti a pályázati kiírásokat. Az oktatási-nevelési támogatások romániai kezelése eddig az Iskola Alapítvány feladata volt, ám a szervezetet Budapest nem értesítette a pályázati kiírásokról. Hetek óta sürgetjük a nemzetpolitikai államtitkárságot, hogy megtudjuk, mi történik az oktatási-nevelési támogatásokkal, de nem kaptunk választ - jelentette ki lapunknak Nagy Zoltán, az Iskola Alapítvány igazgatója. Tájékoztatása szerint ezen a héten tisztázzák az államtitkárság illetékeseivel, mi történik a romániai pályázatokkal, addig a kiírások biztos, hogy nem jelennek meg. Budapest hallgatásának oka vélhetõen az, hogy a magyar kormány az Iskola Alapítvány helyett a Romániai Magyar Pedagógusszövetséget (RMPSZ) bízná meg a támogatási program lebonyolításával. Ezt Kövér László magyar házelnök kabinetfõnöke, Veress László erõsítette meg a hét végén a Szatmári Magyar Hírlapnak. Csakhogy errõl a magyar kormány hivatalosan a pedagógusszövetséget sem értesítette. Informálisan valóban volt már arról szó, hogy idén átvegyük a támogatási program lebonyolítását. Ám szerzõdést nem kötöttünk, sõt Budapestrõl hivatalosan nem is kerestek meg ebben az ügyben - nyilatkozta lapunknak az RMPSZ elnöke. Burus Siklódi Botond így kizártnak tartja, hogy a pedagógusszövetség ezen a héten kiírja a pályázatokat. Felvetésünkre elmondta: az RMPSZ rendelkezik a program lebonyolításához szükséges infrastruktúrával. Minden erdélyi megyében van irodánk - magyarázta. Burus emlékeztetett, hogy az elsõ Orbán-kormány megbízásából az RMPSZ 2002-2003-ban már foglalkozott a támogatási program lebonyolításával. Ha Budapest valóban az RMPSZ-re akarja átruházni a pályázati program lebonyolítását, ahhoz a román kormány beleegyezését is kell kérnie. Nagy Zoltán - aki államtanácsosként Markó Béla miniszterelnök-helyettes kabinetjének is tagja - emlékeztetett arra, hogy 2003. szeptember 23-án kormányközi megállapodást írt alá Medgyessy Péter magyar és Adrian Nãstase román miniszterelnök a szomszédos államokban élõ magyarokról szóló törvény romániai alkalmazásáról. A megállapodás 6. cikkelye az Iskola Alapítványt nevesíti az oktatástámogatási pályázatok lebonyolító szervezetként. Nagy Zoltán hangsúlyozta: eszerint a nemzetpolitikai államtitkárság felrúgná a kormányközi egyezményt, ha az RMPSZ-re bízná a pályázatokat. Tudtommal még nem keresték meg a román kormányt azzal a kéréssel, hogy módosítsák az egyezményt. Az RMDSZ hozzájárulása nélkül nem is lehetne módosítani - magyarázta az államtanácsos. Nagy Zoltán szerint az Orbán-kormány nem is teheti meg, hogy egyoldalúan felrúgja a megállapodást. Az államtanácsos a kormányközi szerzõdésekrõl szóló 1969-es bécsi egyezményre hivatkozott, amelynek értelmében egy szerzõdés valamennyi részes fél egyetértésével, a többi szerzõdõ állammal történt tanácskozás után szûnhet meg, hacsak errõl másképp nem rendelkezik. Mivel a 2003. szeptember 23-i megállapodás nem tartalmaz a felmondásra/kilépésre vonatkozó rendelkezéseket, ez csakis mindkét fél egyezségével szüntethetõ meg - mondta Nagy Zoltán. Lapunk tegnap megkereste az ügyben a budapesti illetékeseket is, ám sem a nemzetpolitikai államtitkárság vezetõjét, Répás Zsuzsannát, sem a határon túli támogatások ügyével megbízott miniszteri biztost, Ulicsák Szilárdot nem sikerült elérnünk. Cseke Péter Tamás �?j Magyar Szó (Bukarest) 2011. május 4.Meghirdették a Szülõföldön magyarul pályázatcsomagotA Bethlen Gábor Alapkezelõ Zrt. meghirdeti a Szülõföldön magyarul címû pályázatát a nevelési, oktatási, valamint tankönyv és taneszköz támogatás, illetve hallgatói támogatás igénylésére a 2010/2011-es tanévre. A pályázat célja: a romániai magyar nyelvû oktatás és nevelés támogatása. A támogatás formája: vissza nem térítendõ támogatás. Pályázók köre: 1.Nevelési, oktatási, valamint tankönyv és taneszköz támogatásban részesülhet az az óvodás, aki Romániában mûködõ óvodában magyar nyelvû képzésben vesz részt. 2.Nevelési, oktatási, valamint tankönyv és taneszköz támogatásban részesülhet az az általános és középiskolás tanuló, aki Romániában mûködõ oktatási intézményben alap- vagy középfokú tanulmányait magyar nyelven folytatja, valamint az, aki fakultatív magyar nyelvû oktatásban részesül, mivel a lakóhelyéhez tartozó, napi bejárással elérhetõ oktatási intézményben nincs magyar nyelvû tagozat. Azok a nappali tagozatos középiskolás tanulók, akik a pályázat benyújtásának határidejéig - 2011. június 30-ig - 18. életévüket betöltötték, egyedi elbírálással részesülhetnek a támogatásban. 3.Hallgatói támogatásban részesülhet az a hallgató, aki Romániában mûködõ felsõoktatási intézményben alapfokú vagy magiszteri tanulmányait magyar nyelven folytatja. Pályázatból kizárandók köre: 1.aki nem tesz eleget a pályázati felhívás feltételeinek; 2.aki pályázatát a megadott határidõn túl, illetve hiányosan nyújtja be, és a felszólításban szereplõ határidõn belül sem pótolja a hiányosságokat. Pályázható támogatás összege és jogcíme: A. NEVEL�?SI, OKTATÁSI TÁMOGATÁS - 20.000 Ft-nak megfelelõ RON összegû nevelési, oktatási támogatásban részesülhet az a tanuló és óvodás, aki romániai alap- vagy középfokú oktatási intézménybe vagy óvodába jár, és magyar nyelven tanul. A fakultatív oktatásban résztvevõk pályázatai egyéni elbírálás alá esnek. B. TANK�?NYV- �?S TANESZK�?Z TÁMOGATÁS - 2.400 Ft-nak megfelelõ RON összegû tankönyv- és taneszköz támogatásban részesülhet az a tanuló és óvodás aki romániai alap- vagy középfokú oktatási intézménybe vagy óvodába jár, és magyar nyelven tanul. A fakultatív oktatásban résztvevõk pályázatai egyéni elbírálás alá esnek. C. HALLGAT�?I TÁMOGATÁS - 2.800 Ft-nak megfelelõ RON összegû támogatásban részesülhet az a hallgató, aki Romániában mûködõ felsõoktatási intézményben tanulmányait egészben, vagy részben magyar nyelven folytatja. Az A. és B. pontok alatt megjelölt támogatások együtt pályázhatók, egy pályázati csomagban. A C. pont alatt megjelölt támogatási forma különálló pályázati csomagot alkot. A fentiek szerinti jogosultságok igazolása, valamint a pályázati feltételek teljesítése esetén az A. és B. pontokban megjelölt támogatás egyidejûleg is elnyerhetõ. A támogatás a 2010/2011-es tanévre egy alkalommal igényelhetõ. A pályázat benyújtásának határideje: 2011. május 4 - június 30. (postabélyegzõ dátuma) A hiányosan beadott pályázatok hiánypótlását a hiánypótlásra való felszólítás átvételétõl számított 15 napon belül be kell küldeni a pályázati irodáknak. A pályázás módja: A pályázatokat csak a Pályázati Iroda által kidolgozott adatlapon lehet benyújtani. Az A. és B. pontokban megjelölt támogatásokra vonatkozó pályázati feltételek: - megfelelõen kitöltött pályázati adatlap; - kötelezõen csatolandó mellékletek, úgy mint: a.) a törvényes képviselõ személyazonosító okiratának fénymásolata; b.) a tanuló/óvodás születési anyakönyvi kivonatának fénymásolata; c.) a tanuló/óvodás iskolalátogatási / óvodalátogatási igazolásának eredeti példánya, amely tartalmazza az adott osztály/ tagozat/ csoport tannyelvének megjelölését. d.) a moldvai magyarok magyar tannyelvû oktatásban való részvétele esetében, iskolai magyar óra látogatást igazoló irat, vagy ennek hiányában a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége és a Szeret-Klézse Alapítvány által kiállított magyar tannyelvû oktatásban való részvételt igazoló irat eredeti példánya. A C. pontban megjelölt támogatásra vonatkozó pályázati feltételek: - megfelelõen kitöltött pályázati adatlap; - kötelezõen csatolandó mellékletek, úgy mint: a.) a pályázó személyazonosító okiratának fénymásolata; b.) a hallgató jogviszonyát igazoló okirat eredeti példánya, amely tartalmazza az adott tagozat/ csoport tannyelvének megjelölését, vagy a magyarul hallgatott tárgy(ak) nevét. A megítélt támogatási összeg banki átutalással történik, melyrõl postai úton kap tájékoztatást. Lebonyolító szervezet: Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége 530241 Csíkszereda, Tapolca utca 20. Tel/fax: 0266 371377 E-mail: [email protected] Pályázatok benyújtásának módja: A pályázatot postai úton, ajánlott levél formájában 1 (egy) eredeti példányban, zárt borítékban kell benyújtani a következõ címre: Teleki Oktatási Központ 545500 Szováta, Rózsák útja 147., Pf.1 Pályázati adatlapok beszerezhetõk a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége irodáiban, az RMPSZ területi képviselõinél, vagy letölthetõk a www.szulofoldonmagyarul.ro honlapról. Pályázat elbírálási és eljárási rend: A beérkezett pályázatokról a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége ellenõrzés és feldolgozás után javaslatot tesz a Bethlen Gábor Alapkezelõ Zrt-nek, aki döntési javaslatát a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény alapján a Bizottság elé terjeszti. További tájékoztatás az RMPSZ irodájától kérhetõ a 0266371377, a Teleki Oktatási Központtól a 0265570725 számokon, vagy a külön ebbõl a célból elindításra kerülõ, 2011. május 15-tõl ingyenesen hívható, 0800800395 számon kérhetõ. * * * A pályázati ûrlapoknak a jogosultakhoz való eljuttatásáról megkérdeztük a Romániai Magyar Pedagógusszövetség elnökét, Burus Siklódi Botondot: - Idén lesznek-e az elõzõ évekhez hasonló módon kiosztott formanyomtatványok? Burus Siklódi Botond: - Természetesen idén is eljuttatjuk a pályázati csomagokat az iskolákba, akárcsak a korábbi években, és számítunk pedagóguskollégáink jóhiszemû együttmûködésére. Minél rövidebb idõn belül igyekszünk eljuttatni a csomagokat a helyszínekre, hogy az érdeklõdõk kellõ idõben benyújthassák pályázataikat. Addig is türelmüket kérjük, aki pedig nagyon igyekszik (türelmetlensége érthetõ!), azt/azokat arra kérjük, hogy a pályázati adatlapot a honlapról letöltve majd teljes körûen kitöltve és a kötelezõ mellékletekkel ellátva postán juttassa el a Teleki Oktatási Központ honlapon megadott címére. Erdély.ma 2011. május 4.Az RMPSZ váltja az Iskola Alapítványt?Miközben a budapesti Nemzetpolitikai Államtitkárság szerint ezen a héten közzéteszik a Szülõföldön magyarul oktatási-nevelési pályázatok kiírását, jelen pillanatban még egyetlen érintett szervezet sem tudja hivatalosan, hogy Erdélyben ki folyósítja majd a magyarul (is) tanuló diákoknak a magyar állam nyújtotta támogatást. Az Országgyûlés elnökének kabinetfõnöke úgy tudja, a program lebonyolítása átkerül az RMDSZ mûködtette Iskola Alapítványtól a Romániai Magyar Pedagógusszövetséghez (RMPSZ). Erre azért is van szükség, mivel az RMDSZ számos esetben és sok helyütt saját népszerûsítésére, kampányfogásként használta a magyarországi támogatás folyósítását. Az igénylõ ûrlapokat a párt székházaiban lehetett beszerezni vagy a párt aktivistái osztogatták, a magyarok lakta vidékeken - különösen a szórványban és az eldugottabb településeken - az emberek úgy tudták, hogy ezek a többnyire jelképes összegek az RMDSZ-tõl jönnek. Az új magyar kormányzat nem kívánja egyik vagy másik romániai politikai szervezetet elõnybe hozni azáltal, hogy a magyar adófizetõk pénze fölött diszponálhat. Az RMDSZ sajtója és az Iskola Alapítvány nyilatkozatháborút indított az Orbán-kormány ellen e támogatás ürügyén is, mondván, nincs semmi ok arra, hogy elvegyék a párt alapítványától ezen összegek folyósításának lehetõségét. Ráadásul szerintük kormányközi egyezmény kötelezi Budapestet arra, hogy az ebben nevesített Iskola Alapítványnak adja ezt a jogosultságot. A nemzetpolitikai államtitkárság felrúgná a kormányközi egyezményt, ha az RMPSZ-re bízná a pályázatokat. Az RMDSZ hozzájárulása nélkül nem is lehetne módosítani ezt - szögezte le a pártsajtónak Nagy Zoltán alapítványi igazgató, aki nem mellékesen Markó Béla miniszterelnök-helyettes mellett államtanácsosként van fizetve. Ez alig burkolt utalás arra, hogy diplomáciai vita származhat abból, ha Budapest elveszi az RMDSZ-tõl a forintmilliók kezelését. A kormánypárti magyar média úgy tudja, hogy a kabinet berkeiben megszületett az elvi döntés arról, hogy az oktatási-nevelési támogatás kezelése nyolc év után visszakerül a pedagógusszervezethez. Romániában ugyanis az elsõ Orbán-kormány idején az RMPSZ utalta a finanszírozást, a diáktámogatás bevezetése is annak köszönhetõ, az MSZP és az SZDSZ hatalomra kerülése után bízta meg a Medgyessy-kabinet az RMDSZ Iskola Alapítványát a program lebonyolításával. A támogatások kiírása ügyében különben azután gyorsultak fel az események, hogy április 18-án a budapesti Fõvárosi Bíróságon megtörtént a határon túli magyarság forrásai fölött a jövõben rendelkezõ Bethlen Gábor Alapkezelõ bejegyzése, ezzel elhárult minden akadály a különbözõ pályázatok kiírása elõl; az alap az idei büdzsé alapján mintegy 12 milliárd forinttal gazdálkodik. A Szülõföldön magyarul program keretében az a határon túli szülõ jogosult a 20 ezer forintos támogatásra, aki magyar nyelvû képzésben vagy oktatásban részesíti gyermekét; idén a támogatottak köre kibõvül az óvodásokra is. A nemzetpolitikai államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelõ közleménye szerint már ezen a héten megjelennek az oktatási-nevelési pályázatok, amelyek szakmai elõkészítése befejezés elõtt áll, a nyári programok pályázatait pedig elõreláthatólag május közepén írják ki. Emlékeztettek arra, hogy az eddigi gyakorlat szerint a jogosult határon túli magyar általános és középiskolai diákok, valamint egyetemi hallgatók a következõ tanév szeptemberétõl jutottak hozzá a támogatáshoz, a lebonyolításban részt vevõ szakmai szervezetek segítségével ezt a határidõt az idén is tartani fogják. Reggeli �?jság (Nagyvárad) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
