Május 13-án Nagygalambfalván a település nagy szülöttjének, Kányádi Sándornak a verseiből rendeztek szavalóversenyt az iskolában, melyen kilenc környékbeli település gyermekei vetélkedtek. 1566. május 11-éről származik az első írásos említés arról, hogy Nagygalambfalván iskolai oktatás folyik. Erről tizenegyedik éve megemlékeznek az iskolanapok keretében. /K. E.: Verstől versig Nagygalambfalván. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 16./
2005. május 18.
Fennállásának 12. évfordulójához érkezett a közel 70 tagszervezetet tömörítő Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetsége, amely idei tisztújító közgyűlését július 14-e és 17-e között tartja Kassán, Polgár és nemzet címmel, amelynek előadásai és megbeszélései a szórványmagyarság kultúrájának fennmaradását, megőrzését járják körül. A KITÁSZ /amelynek a legtöbb határon túli tagszervezete Erdélyben van/ Hírlevélben jelezte, hogy szervezik a KITÁSZ-antológia megszerkesztését, amelyben minden tagszervezetnek helyet adnak a bemutatkozásra, tevékenységeik ismertetésére. A KITÁSZ közösen a Népi Írók Baráti Társaságával, a budapesti Székely Körrel és a Magyarok Világszövetsége Szent László Akadémiájával az Erdélyi magyar irodalom Trianon után címmel előadássorozatot szervez az MVSZ Magyarok Házában középiskolás diákok számára, dr. Medvigy Endre irodalomtörténész, a KITÁSZ elnöke vezetésével. Ennek keretében május 3-án Kányádi Sándor és Szilágyi Domokos költészete címmel Pomogáts Béla tartott előadást, május 17-én Nagyenyedi Fügevirág címmel Sütő András munkásságát ismerteti N. Nagy Pál József irodalomtörténész, május 31-én Székely János írói életművéről tart értekezést Szakolczay Lajos irodalomkritikus, júniusban pedig 16-án Szilágyi István írói életművét értékeli előadásában Márkus Béla irodalomtörténész. /Antológiát tervez a KITÁSZ. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 18./
2005. május 26.
Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17./ című tanulmányával kapcsolatban a hetilapban folyó vitára reagált: a/ Bíró Béla a főszerkesztőhöz, Parászka Borókához szóló levelében jelezte, kérésük ellenére nem akar hozzászólni a Sütő-Földes-ügyben folyó vitához, mert ez „voltaképpen az ún. népi-urbánus ellentétekről szól, s melyet résztvevői ráadásul a kommunista hatalmi harc eszközeivel folytatnak le, mindenkit elkerülhetetlenül bemocskol.” Azért hozzászólt, minősített, Sütővel kapcsolatban megjegyezte: „semmi értelme egy beteg oroszlánt megrugdosni.” Továbbá Sütő „kifulladt tehetségekből és frusztrált értelmiségiekből (határokon innen és túl), olyan – jól mozgósítható és hatékony – véd- és dacszövetséget alakított ki és tart fenn maga körül, mely a Mester megvédelmezésére bármikor hajlandónak és képesnek mutatkozik.” /Bíró Béla: Kedves Boró! =A Hét (Marosvásárhely), máj. 26./ b/ Cs. Nagy Ibolya emlékezett: Sütő András a Szemet szóért és a Heródes napjai című munkáit régi írógépén készült formában küldte el a debreceni Csokonai Kiadóba. Így cáfolni tudja Kuszálik Péter szakszerűtlen, mélyen rosszindulatú kijelentését, amellyel kivetné az irodalomból mindkét Sütő-művet mondván: „egyszerűen hamisításnak lehet tekinteni az egész kötetet”. Valójában Sütő javításait szintén jelölték a könyvben, az olvasó tudomására hozták a kiegészítéseket. Kuszálik Sütő-utálatában mindenkit – aki neki nem teszik – hazugnak, félrevezetőnek, hamisítónak nevez. Egyébként Márkus Béla Heródes-kritikájában szó sincs arról a következtetésről, amit Kuszálik a szájába ad: hogy „megkérdőjelezné a naplók hitelességét”. Cs. Nagy Ibolya megállapította: a diktatúra „pártdalai (és prózája) mögött hosszabb-rövidebb ideig, kevés kivétellel ott nyüzsgött szinte mindenki, Páskánditól, Földes Lászlón, Székely Jánoson, ideig-óráig Kányádi Sándoron, Lászlóffy Aladáron, Szilágyi Domokoson és másokon át Sütő Andrásig…” Cs. Nagy Ibolya feltette a kérdést: Milyen eljárás az, hogy „egyik emberből, például Földes Lászlóból korunk hősét, a század áldozatát növesztünk, elfelejtve épp tőle idézgetni – újra és újra – nagy passzusokat a süket párthandabandáiból; a másikból, Sütő Andrásból meg mindenestől hazugot, becstelent, kollaboránst, feljelentőt nyomorítunk?” Cs. Nagy Ibolya emlékeztetett, hogy a vitában megszólalt az akkori pártgyűlés jegyzőkönyvének vezetője /Dáné Tibor/, ebből kiderült, hogy a jegyzőkönyvet többször átírták, megváltoztatták. Ekkor csend lett, de senki sem kért bocsánatot. /Cs. Nagy Ibolya: Körtánc – a kályha körül. = A Hét (Marosvásárhely), máj. 26./ c/ Közölték Sütő András korabeli, Földes László elleni feljelentését. Ebben szó esik arról, hogy Földes László az ideológiai és politikai tévelygések egész sorozatát követte el. /Sütő András: A Román Munkáspárt Központi Vezetőségének. = A Hét (Marosvásárhely), máj. 26./ d/ Stefano Bottoni megírta, hogy a „Földes-vita kapcsán többen fogalmazták meg azt a kritikát, hogy a kelleténél nagyobb teret szenteltem egy nem túlságosan súlyosnak mondható esetnek, egy olyan konfliktusnak, amelyik a nomenklatúrán belül zajlott, és aminek nem voltak (annyira) súlyos következményei.” Utólag belátja, hogy valóban nem Földes Lászlóról kellett volna beszélnie, hanem valaki másról. Sántha Antal katolikus pap volt például az egyetlen katolikus pap, akiről valaha is több oldalon át cikkezett a Scinteia /az akkori román központi pártlap/ 1958. december 25-én (és a Scinteia nyomán az összes romániai napilap). Őt ugyanis vádolta a párt, az állambiztonság, majd a bíróság, hogy pedofil. A Magyar Autonóm Tartományi Pártbizottság Titkársága pontos utasításokat adott, hogy kiknek kell megjelenniük a tárgyaláson, főleg gyermekes anyáknak. Sántha Antalt 12 év fogházra ítélték. Miért pont őt választották? A párt egyszerre akar Márton Áronra és híveire lecsapni, szabadulása után új lakhelyén (Mikóújfaluban) is hittanórákat tartott, és eközben magyar történelmet és irodalmat is tanított. Erre a hatalom egy amatőr színjátszócsoportot küldött a faluba, 1974-ben, és előadatott egy darabot, a Csodát. A Csoda egy erkölcstelen, maradi, előítéletes papot parodizált. Sántha Antal azonban a sok megaláztatás után sem hagyta magát, és a templomban kiátkozta a színjátszó társaságot. Erre a megyei pártbizottság határozatot hozott arról, hogy február 21-én a Megyei Tükörben a színdarabot dicsőítő cikk jelenjen meg. A cikket Magyari Lajos szerkesztőnek kellett aláírnia. Bottoni feltette a kérdést, meg tudna-e bocsátani? Főleg ha elmarad a bocsánatkérés, sőt annak szándékát sem látja. /Stefano Bottoni: Egy marslakó naplója. 1958. december 25. = A Hét (Marosvásárhely), máj. 26./
2005. július 9.
Vásárhely visszavár, az EMKE Maros megyei szervezetének vezetői ezzel a jelszóval indították városnapi rendezvénysorozatukat. Azokat az alkotókat és művészeket hívták, akik valamikor Marosvásárhelyen, a megyében éltek, dolgoztak, hangsúlyozta Kilyén Ilka alelnök. A helybeli színtársulat Szolnokra áttelepült egykori közkedvelt művésznője, Meister Éva vastapsot aratott a színház zsúfolásig telt kistermében. A lírai est anyagát Molnár H. Lajos író válogatta, egykori erdélyi tollforgató társai – Bogdán László, Czegő Zoltán, Csiki László, Farkas Árpád, Ferenczes István, Hervay Gizella, Kányádi Sándor, Kovács András Ferenc, Magyari Lajos, Székely János, Szőcs Géza, Szőcs Kálmán – költészetéből állította össze és rendezte a műsort, amely a létrejötte óta eltelt másfél évtizedben is megőrizte frissességét. /N.M.K.: Vásárhely visszavár. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 9./
2005. július 27.
Makfalva pezsgő művelődési életével hosszú éveken át a Kis-Küküllő mente szellemi központjának számított. Színvonalas irodalmi estek, előadások, kiállítások, képzőművészeti táborok voltak. Azonban kiöregedett a régi „gárda”. Bármilyen rendezvény megszervezésére ma is a nyugdíjasokat kérik meg. A lakosság öregszik. Az összetartás is kisebb lett manapság – állapította meg Zsigmond Vencel polgármester. Anyagi segítség hiányában a falunapok megszervezése is nehézségekbe ütközik. Péterfi György, a helybeli Wesselényi Általános Iskola igazgatója rámutatott, az iskolai előadások nem hiányoznak, de a lendület mára megtört. Özvegy Fülöp Dénesné Suba Irén, akit férje nyomdokaiban ma is a művelődési élet lelkének tartanak, emlékezett a szép évek hangulatára. 1965-ben egyszerre jöttek tízen fiatal tanárok, felerészt helybeliek. Színjátszó kört szerveztek, együtt mentek kirándulni. 1968-tól kezdték szervezni az irodalmi színpadot. A kortárs erdélyi irodalom jeles képviselőit – Sütő András, Kányádi Sándor, Kiss Jenő, Huszár Sándor, Bajor Andor, Páll László, Horváth István – hívták meg Makfalvára. 1979-ben képzőművészeti tábort szerveztek, amely 1999-ben Nagy Pál tragikus halálának évfordulóján felvette a művész nevét. 1990-ben alapították meg a Wesselényi Művelődési Egyesületet (az első egyesületek között a megyében), amely a múzeum gondozását, a hagyományőrzést és a képzőművészeti táborok szervezését vállalta fel. 1999-ben háromszori nekifutás után az iskola felvette alapítója, Wesselényi Miklós nevét. 2000-ben avatták fel a községközpontban Dózsa György szobrát, Suba László alkotását. A társaság széthullott, mintha a társadalom is atomjaira bomlana. Nincs igény a hajdani művelődési életre – vélekedik Kiss Károly református lelkész. A hívek lélekszáma 1955-höz viszonyítva egyharmadára apadt (800 körül) a romáké viszont a 700 felé közeledik. Egyházi kórus nem működik. – A lelkész cserkészcsapatot szervezett. /Bodolai Gyöngyi: Megroppan a falvak gerince? = Népújság (Marosvásárhely), júl. 27./
2005. szeptember 6.
Homoródalmáson szeptember 2–4. között falunapokat szerveztek. A községházán a magyarországi testvértelepülések küldöttei, a megyei és helyi vezetők, képviselők a testvérkapcsolatok erősítésének lehetőségeiről tárgyaltak. Az ünneplők a temetőben Szabó Gyula (1930–2004) jeles prózaíró sírjánál kopjafát avattak. Az író munkásságát méltató beszédet mondott Rigó Mihály, Homoródalmás polgármestere; Bunta Levente, Hargita Megye Tanácsának elnöke; Ferenczes István költő, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője és Cseke Péter szociográfus, egyetemi tanár. Az emlékezők között volt Kányádi Sándor költő és Asztalos Ferenc parlamenti képviselő is. Szabó Gyula most lenne 75 éves, a tőle búcsúzó neves írók, költők, publicisták írásaiból a Hargita Kiadóhivatal Szívszakadásig címmel emlékkönyvet adott ki. Az iskola tanulóinak Szabó Gyula-emlékműsora után szabadtéri koncert volt. Vasárnap az ünneplők a Vargyas-szurdokvölgynél levő Karácsonygátjához vonultak, ahol megnézték a szabadtéri kulturális műsort. Felléptek a szentegyházai Nárcisz és a helyi Mocsárvirág néptáncegyüttesek, az almási fúvószenekar és a szentegyházai moderntánc-együttes. /Falunapok Homoródalmáson. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 6./
2005. szeptember 28.
Csáky Zoltán az 1992 karácsonyán elindult Duna Televízió egyik legismertebb alapító személyisége. Fiatal tévériporterként még a bukaresti televízió magyar adásában dolgozott. Csáky Zoltán, a Duna Tévében főmunkatársa az elmúlt héten az árvízről forgatott dokumentumfilmet ezen a vidéken. Elmondta, hogy szülei a háború végén Magyarországra menekültek, ő Sümegen született. Azonban ott nem érezték jól magukat, hazajöttek az ötvenes évek elején. Csáky Zoltán Marosvásárhelyen végezte a Bolyai Farkas Kollégiumot, majd Kolozsváron a Babes-Bolyai Egyetem magyar-történelem szakát. A kolozsvári Szabadságnál, majd a marosvásárhelyi Vörös Zászlónál dolgozott. 1970-ben indult a bukaresti televízió magyar nyelvű műsora, s akkor Bodor Pál odahívta őt. Csáky Kaláka című műsorában Kányádi Sándor, Farkas Árpád is szerepelt. A magyar adás 1984-ben megszűnt, Csáky a rádió magyar adásához került. Később ez is megszűnt, őt pedig 1986-ban Nyárádszentmártonba a tsz-ben cséplőfelelősnek tették meg. 1989 februárjában áttelepült családjával Magyarországra. Először munkás volt, majd felfigyelt rá Chrudinák Alajos, a Panoráma főszerkesztője. 1989 őszén a Kossuth Rádióhoz került, 1990 februárjában pedig már Csáky filmezte a gyertyás-könyves felvonulást Marosvásárhelyen. Azért a háromrészes, Jelentés Erdélyből című filmjéért a Magyar Televízió akkori elnöke, Nemeskürthy István egyéni nívódíjjal tüntette ki. Ahogy elindult a Duna Televízió, Csoóri Sándor és Balogh Júlia odahívták. Számára legemlékezetesebbek a nemzeti ünnepek közvetítései voltak. A Duna Tévé kezdte meg először, hogy március 15-én vagy október 23-án élőben közvetített az elszakított területekről. A másik, amit nagyon szeretett, de sajnos megszűnt, a vetélkedők. Október 23-án közvetítették ezeket: összegyűjtötték a budapesti, határon túli és nyugati magyar kollégiumokat és irodalmi-történelmi vetélkedőt készítettek. Csáky a Heti Hírmondónak alapító főszerkesztője. Jelenleg nincs önálló műsora. Szeretné folytatni a Hagymakupolás honfoglalást, mert az ortodox egyház már ingatlanokat, földeket vásárol meg, forgatókönyvszerűen valósítják meg stratégiájukat, Székelyföld elfoglalását. Fel kell figyelni arra, hogy a mindenkori bukaresti kormányok az ortodox egyháznak épületet adnak, ingatlanokat, területeket vásárolnak. Az expanzió folytatódik. /Katona Zoltán: „Jobb, ha mi táncolunk, mint hogy minket táncoltassanak” = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 28./
2005. október 1.
„Legfontosabb munkámnak tekintem, sokat olvastam hozzá, reális élményeim kapcsolódnak a könyvemben feldolgozott témához” – vallja Méhes György író Kolozsvári milliomosok című kötetének újbóli megjelenése alkalmából, aki hosszú évtizedekig Kolozsváron élt, áttelepült Budapestre. A regény Renner Frigyes bőrcserző élettörténetét dolgozza fel. A könyv kolozsvári bemutatóján részt vett számos magyarországi sajtóorgánum képviselője, valamint Vándor Ágnes a kötet megjelentetőjének, az anyaországi Ulpius-ház Könykiadónak képviseletében. A bemutatón Orbán János Dénes, Szőcs Géza és Kányádi Sándor elutasították az Élet és Irodalom minősítését. Azt követően, hogy Méhes György 2002-ben megkapta a Kossuth-díjat, a hetilap az írót középszerű szerzőnek nevezte, valamint kommunista propagandával vádolta. A felszólalók leszögezték: nem értenek egyet a fenti vádakkal. /Köllő Katalin: Méhes György kolozsvári milliomosai. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 1./
2005. december 15.
A Habsburg Történeti Intézet Mi a magyar ma? című tanulmánykötetét mutatta be december 14-én Budapesten Gerő András, az intézet igazgatója és Romsics Ignác történész, a könyv egyik szerkesztője. Gerő András elmondta, hogy Szekfű Gyula szerkesztésében 1939-ben jelent meg hasonló címmel tanulmánykötet, amelyet az akkori szellemi élet 13 vezető képviselője írt a magyarság múltjáról, kultúrájáról azzal a céllal, hogy „öntudatossá tegye az emberekben magyarságukat”. Romsics Ignác és a kötet másik szerkesztője, Szegedy-Maszák Mihály 14 szerző – történész, társadalomtudós, művészettörténész, régész – köztük négy író, a magyarországi Esterházy Péter, a romániai Kányádi Sándor, a szlovákiai Grendel Lajos és a szerbiai Végel László – anyagát formálta kötetté. Romsics Ignác elmondta, kiderült, hogy nincs jó és jobb magyar. Ormos Mária történész szerint egy embernek többféle nemzeti identitása lehet. Példaként említette a hazai cigányságot, a zsidóságot vagy a németeket, akik lehetnek hű magyarok és egyúttal őrizhetik német nyelvüket, kultúrájukat, mint az erdélyi magyarok is, akik egyúttal román állampolgárok. /Mi a magyar ma? = Népújság (Marosvásárhely), dec. 15./
2006. január 27.
Bajor Andorra emlékeztek január 25-én Kolozsváron irodalmi esten, az író halálának 15. évfordulója alkalmából. Az író özvegye hangsúlyozta: nem csupán az óriási műveltségű humoristára emlékeznek, hanem a Keresztény Szó alapító főszerkesztőjére is. Dr. Balázs Imre József egyetemi adjunktus beszélt Bajor irodalmi stílusáról, azt a fajta humort, amelyet az író sohasem parancsra, megrendelésre művelt. Az irodalmi esten Bajor Andor műveiből Hatházi András és dr. Jancsó Miklós színművészek olvastak fel. Kányádi Sándor felolvasta Bajor Andor kései elsiratása. Homéroszba kapaszkodva című, az író halálára született versét. /Köllő Katalin: Bajor Andorra emlékezve. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 27./
2006. január 30.
Január 27-én mutatták be Kolozsváron a Gaudeamus könyvesházban Murvai Olga Vers-rekviem /Kriterion Könyvkiadó/ című kötetét. A könyv alcíme: Kismonográfia Kányádi Sándor Halottak napja Bécsben című poémájáról. H. Szabó Gyula, a kiadó igazgatója köszöntötte a jelenlévő két „szerzőt”, Murvai Olgát és Kányádi Sándort. A kötetet Egyed Emese, a Magyar Irodalomtudományi Tanszék vezetője mutatta be. /Köllő Katalin: ... hallgattam a rekviemet... = Szabadság (Kolozsvár), jan. 30./
2006. február 27.
Szükség van az értelmiség és a politikum folyamatos párbeszédére – vonták le a következtetést a Korunk folyóirat kolozsvári szerkesztőségében. A hét végi kerekasztal-beszélgetésen az erdélyi magyar értelmiség jelentős személyiségei – Kántor Lajos, Dávid Gyula, Gálfalvi György, Horváth Andor, Gálfalvi Zsolt, Kányádi Sándor – és az RMDSZ csúcsvezetői, Markó Béla és Takács Csaba vettek részt. Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője elmondta, a találkozó gyökerei a 2004-es parlamenti választások elé nyúlnak vissza, amikor az erdélyi magyar értelmiség nagy nevei nyilvánosan támogatták a romániai magyarság parlamenti szerepvállalását az RMDSZ révén. A mostani megbeszélésen szóba került, hogy Szabédi László kolozsvári síremlékét a város polgármestere nem volt hajlandó műemlékké nyilvánítani, mivel “nem ismeri” a neves írót. A „politikai részvétel mindig bizonyos fokú ellenzékiséget is feltételez a romániai magyar politikum képviselői részéről, hiszen a kisebbség érdekei eltérnek a többségétől” – állapította meg Kántor Lajos. Rámutatott, hogy rendszeressé kellene tenni az ilyen találkozókat. A tanácskozás anyagát a Korunk áprilisi száma közli. /Benedek István: Értelmiség-politikum “csúcstalálkozó“. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 27./
2006. március 4.
A Stockholmban élő Veress Zoltán író a napokban töltötte be hetvenedik évét. Fiatalon elbeszélésekkel kezdte, az ő könyve, a Menetirány volt a Forrás-sorozat első darabja, nemsokára Szeptember című nagy regényével jelentkezett, s tudománynépszerűsítő esszéket is írt, ismertté és népszerűvé viszont gyermekversei /a ma is olvasott Irgum-Burgum Benedek, a Tóbiás és Kelemen, a Jeromos, a kerge kos/ tették. A Napsugárnak indulásától vezető munkatársa volt Kányádi Sándorral, Bajor Andorral, Méhes Györggyel, Fodor Sándorral. Veress családostól Svédországba költözött, ahol nagy részt vállal a magyar irodalom népszerűsítéséből, Erdély kövei címmel évkönyvet is kiadnak. /(hadházi): Veress Zoltán hetvenéves. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 4./ Veress Zoltán /sz. Kolozsvár, 1926. febr. 25./ 1952-től 1954-ig börtönben volt, 1956-ban beiratkozott a Bolyai Tudományegyetemre, ahonnan 1958-ban kizárták, később levelező tagozaton fejezte be az egyetemet. 1986-ban költözött Svédországba.
2006. március 29.
A Szovátai Hírmondó márciusi számában olvasható Péter Ferenc polgármester március 15-i ünnepi beszéde. Mester Zoltán interjút készített Fazakas Attila költővel. Az Erdőszentgyörgyi Figyelő /Barót/ márciusi száma Kányádi Sándor Öreg iskola ünnepére című versével és Sebestyén Péter jegyzetével indul. Andrássy Árpád öregdiák cikkében a magyar oktatás, a magyar kultúra őrhelyének nevezte az erdőszentgyörgyi iskolát. A Sulilapi két oldalán vetélkedők, kirándulások, ünnepségek hírei találhatók. /b. d.: Kisrégiós laptükör. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 29./
2006. április 1.
Megjelent az első Lászlóffy Aladár-monográfia. Széles Klára budapesti irodalomtörténész Lelkünkre így ül ez a kor. Szubjektív nemzedéktörténet Lászlóffy Aladárral. 1956–2004 /Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2005/ című munkájában behatóan tárgyalta Lászlóffy hatalmas (több mint negyven kötetre rúgó) életművét, s nemcsak a verseket, hanem Lászlóffy prózáját is, regényeit, elbeszéléseit s a jegyzeteket, glosszákat, pamfleteket is. Széles Kláraa a korszak egyik alapművét alkotta meg. Az utóbbi időben monográfiák jelentek meg Sütő Andrásról, Székely Jánosról, Kányádi Sándorról, Bodor Ádámról, Szőcs Gézáról, Hervay Gizelláról, úgy tűnik, hogy a magyarországi kritika és irodalomtörténet-írás kezdi felfedezni az erdélyi irodalmat. A szubjektív hangvétel előnyére válik a könyvnek, Széles Klára tájékozottsága irigylésre méltó. /Bogdán László: Monográfia Lászlóffy Aladárról. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 1./
2006. április 4.
Április első felében a Három székláb című, gyerekeknek szóló előadással lép fel Kolozsváron az Állami Magyar Színházban a népszerű Kaláka zenekar. A műsorban a Kaláka eddigi gyereklemezeinek a felnőttek által is kedvelt gyerekdalai csendülnek fel. A magyar és külföldi költők megzenésített versei között Kányádi Sándor, Weöres Sándor, Tamkó Sirató Károly, Móra Ferenc, Hajnal Anna strófák kelnek „dalra”. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által támogatott előadás „megszemélyesítői”: Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos és Radványi Balázs. /Három székláb és ukulele. A Kaláka gyerekműsora Kolozsváron. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 4./
2006. április 27.
Nem először jár Arad megyében a marosvásárhelyi Tamacisza magán színtársulat, amely hivatásául választotta eljuttatni a klasszikus magyar irodalmat a legeldugottabb helyekre is, elsősorban a legkisebb korosztályhoz. Ezúttal az Ugrabugra Ákombákom című vidám verses, zenés, játékos előadással jöttek el, és négy nap alatt Majláthfalvától Ágyán át Nagyzerindig viszik el Móra Ferenc, Kányádi Sándor, Kassák Lajos, Illyés Gyula, Weöres Sándor hangulatos költeményeit. Az előadást színpadra állította és rendezte Kozsik József. Aradon az előadásra zsúfolásig megtelt a minorita kultúrház nagyterme. /(Kiss): Sikeres TAMACISZA-turné. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 27./
2006. május 2.
A román kormány honlapján közzétett vagyonnyilatkozata szerint Markó Béla 2005-ben szerzői jogdíj címén többet keresett, mint kormányfő-helyettesként és RMDSZ-elnökként. Markó azt állította, hogy eladta versei kiadási jogát, a kiadókat azonban nem kívánta megnevezni. Kormányfő-helyettesi munkájából tavaly 3,3 millió forintnak megfelelő jövedelme származott. Ennél valamivel több, 3,45 millió forintnak megfelelő összegre rúgott az RMDSZ-elnöki illetménye. Szerzői jogdíjként viszont úgy könyvelt el 6,87 millió forintnak megfelelő összeget, hogy tavaly nem jelent meg kötete. Az összeg mintegy harmada annak a keretnek, melyet a román költségvetés a Communitas Alapítványon keresztül az erdélyi magyar könyvkiadásra juttatott 2005-ben. „Az összeg nem a már megjelent könyveim honoráriuma, hanem öt évre eladott verseim kiadási jogdíja” – magyarázta Markó Béla. Hozzátette: egy hazai és egy magyarországi kiadó közösen kezdi el egy sorozat kiadását, amelynek első kötete egy gyermekverskötet lesz, ez hamarosan megjelenik. Nem kívánta megnevezni a kiadókat. Markó Béla könyveit 1990 óta a Pallas Akadémia és a Mentor Kiadó jelentette meg. Markó az utóbbi időben a Pallasnak biztosított elsőbbséget. A Mentor Kiadóban ugyanis 22 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik, és el szerette volna kerülni azt a vádat, hogy saját kiadójával adatja ki a könyveit. A csíkszeredai Pallas Akadémia adta ki egy hónappal ezelőtt A lábujjhegyre állt ország című interjúkötetet is, amelyben Ágoston Hugó kérdéseire válaszol. Itt jelent meg a 2004-es választási kampányban a politikus Markó Béla előadásait, beszédeit és néhány vele készült interjút tartalmazó Magyar dilemma, illetve korábban néhány verseskötet is. A Mentor adta ki Szétszedett világ címen Markó összegyűjtött verseit. A marosvásárhelyi kiadónál legutóbb 2002-ben jelent meg könyve Önállóságra ítélve címen. Tőzsér József, a Pallas Akadémia kiadó igazgatója elmondta, kortárs szépirodalmi köteteket általában 300-500 példányban adják ki, a verseskötetekre kisebb a kereslet. Szabó Gyula, a Kriterion könyvkiadó igazgatója elmondta, a kortárs erdélyi magyar szerzők közül csak Kányádi Sándort lehet nyereséggel kiadni. /Gazda Árpád: Gazdagabb a költő, mint a politikus. = Krónika (Kolozsvár), máj. 2./
2006. május 6.
Bágyoni Szabó István (Bágyon – Aranyosszék, 1941. június 10.) Elszabadult konténerek című naplóregényét március 22-én mutatták be Budapesten, a Magyar Írószövetség Bajza utcai székházában. Az estet Kalász Márton, az Írószövetség elnöke nyitotta meg, házigazda Böszörményi Zoltán, az aradi Irodalmi Jelen című irodalmi folyóirat főszerkesztője volt. Az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban napvilágot látott kötetről Pongrácz P. Mária, a könyv szerkesztője, valamint Csűrös Miklós és Láng Gusztáv irodalomtörténészek beszéltek. Bágyoni Szabó István Erdélyből áttelepült Budapestre, átélte a diktatúrát. Az akkor megtörténtek utóhatásait még máig sem tudta kiheverni a létéért, nemzeti megmaradásáért küzdő értelmiség. Bágyoni Szabó István naplójában szólt azokról az ismert magyar írókról, akik megpróbáltak kiutat keresni. Kenéz Ferenc író sokszor szerepel a könyvben, Kenéz is áttelepült, előzőleg mindketten az Utunknál dolgoztak. Az Utunktól „elmenők” között sorrendben Bágyoni volt az utolsó, Tamás Gáspár Miklós, Csiki László, Kocsis István, Köntös-Szabó Zoltán, Banner Zoltán, Árkossy István és Kenéz Ferenc indult el előtte. A grafikus Árkossy tervezte meg a könyv borítóját, Árkossy Ilona pedig, a színművész feleség fellépett az írószövetségi bemutatón. Közösségben gondolkodó íróember számára a szülőföld elhagyása – még ha kényszerű is – nehezen vagy aligha magyarázható, jelentette ki Bágyoni, hozzátéve, a szülőföld hitből és szellemi ragaszkodásból, hagyományból és álmokból is áll, és azt magával hurcolta. Budapesten ha erdélyi költőről van szó, Kányádi Sándort, Lászlóffy Aladár említik, pedig ma már mindketten valamelyik budapesti kerületből indulnak „erdélyi látogatóba”, erdélyiként. Bágyoni Szabó István az Új Magyarország alapító gárdájában volt, de rövid fél év után kivált onnan, a Pest Megyei Hírlap kulturális rovatvezetője lett 1995-ig, amíg a Horn- kormány meg nem szüntette az egyetlen magyar tulajdonban lévő „vidéki lapot”. A Szabad Föld kulturális rovatát irányította négy éven át – egész addig, amíg az újgazdag sajtócápák meg nem vették a lapot a Magyar Nemzettől. Most nyugdíjasként a Polísz című irodalmi folyóirat főmunkatársa. Regénytrilógiájának (Kések ideje, A lovak estére hazaérnek) harmadik darabját, az Erdélyi oltárképek címűt most írja. Tervezi esszéi, tanulmányai, publicisztikai írásai gyűjteményének megjelentetését. /Bölöni Domokos: Honvágy a hazában. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 6./
2006. május 22.
Május 19-én Az 1956–os forradalom és Erdély művelődési élete címmel rendezte meg a már hagyománnyá vált Páskándi Géza–megemlékezést és az 56–os magyar forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából esedékes tanácskozást Szatmárnémetiben az EMKE, a helyi Kölcsey Kör, valamint a Páskándi Géza Baráti Társaság. Muzsnay Árpád EMKE–alelnök és Muhi Miklós, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatójának megnyitó beszédei után Gál Elemér jelenleg Egerben élő tanár és közíró vallott az 56–os forradalom szatmári „kárvallott szemlélőiről”, Páskándi Gézáról őrzött személyes emlékeit is beleszőve. Láng Gusztáv erre az alkalomra Szombathelyről hazalátogató egyetemi tanár Az erkölcsi ellenzék címen tartott előadást. Egyfajta nyelvi cinkosság alakult ki, melynek következtében Páskándi Géza, Hervay Gizella, Kányádi Sándor, Bálint Tibor, Pusztai János, Bodor Ádám, Sütő András írásaiban saját hétköznapjainak igazságaiból sokkal többet látott meg az akkori, mint a mai olvasó, fejtette ki Láng Gusztáv. Dávid Gyula tanácskozásvezető szerint minden nemzedék megszenvedi a saját élettapasztalatait, kevesen lévén képesek az előttük járókénak tanulságait leszűrni, ennek ellenére a harmincas éveiben járó Balázs Imre József kolozsvári adjunktus Pályakezdő prózaírók emberképe az 1956 körüli időszakban című előadásában lényegében az előtte szóló gondolatait fejtegette tovább. Péter Miklós kolozsvári egyetemi docens, egykori 56–os elítélt börtönévei alatt és azóta írt verseit olvasta fel. Bikfalvy György tasnádi könyvkereskedő politikai elítéltként Páskándi Gézához kötődő emlékeiről, börtönélményeiről vallott. Koczka György temesvári újságíró – egykor szintén Páskándi rabtársa – Van, amin nevetni kéne címmel a forradalmat követő korszak abszurd ellentmondásaira emlékezett. Beszélt az elítéltek megsemmisítésének szándékát nyíltan hangoztató pribékekről, akiknek mostani nyugdíjuk is sokszorosa egykori áldozataik jövedelmének. Mózes Árpád nagykárolyi ny. evangélikus püspök a magyarországi eseményeket követő önfeledt örömről, valamint az ezért elszenvedett megtorlásokról beszélt. Csiha Kálmán ny. református püspök Téli méhek balladája című lírai vallomásában az 56–os erdélyi értelmiségét a kaptár népének túlélését ezer veszély és viszontagság között biztosító „téli méhekhez” hasonlította, akiket végül megöl az annyira várt tavasz. A „börtönbe zárt Erdélyről” szólt Péter Miklós és Dávid Gyula is, és azoknak a talán még nehezebb életéről, akik kint maradtak. Dávid Gyula összefoglalójában párhuzamot vont az 1848–as és 1956–os forradalmak jelentősége és utólagos megítélése között. Az utóbbi résztvevői és hozzátartozóik még most is félnek a megtorlástól. /Báthory Éva: Páskándi–megemlékezés – másként. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), máj. 22./
2006. május 31.
Bodor Pál tavaly volt 75 éves. Születésének évfordulója alkalmából Hazám- ill. Simonyi- díjjal tüntették ki „életművéért, gyökérhűségéért, a sajátosság méltóságának megőrzéséért”. Az irodalmi Simonyi-díjat eddig Szabó Magdának (erdélyi Kossuth-díjként értékelte) és Beke Györgynek ítélték oda. A díj alapítója a hazai magyar irodalom jelese és mecénása, Böszörményi Zoltán. A Hazám-díjat minden évben hét ember kapja. A kitüntetekkel interjúkötetet készített Hovanyec László. Az idei díjazottak: Berek Kati színművész, Cselőtei László természettudós, Gál István filmrendező, Kányádi Sándor, Korniss Péter fotós, Seregi László koreográfus és Bodor Pál. Június elsején Budapesten lesz Bodor Pál Saxum Kiadónál megjelenő Búcsúlevél nincs c. kisregényének a bemutatója. A kisregény az ötvenes években játszódik a kolozsvári Bolyai Egyetem diákjainak körében, lélektani krimi. Bodor Pál a Népszabadságban publikál. /Hevesi Mónár József: Bodor Pál köszöntése. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 31/
2006. június 1.
Kevés oktatási intézmény büszkélkedhet iskolatörténeti múzeummal – a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium most már megteheti. Megálmodója és egyik megvalósítója Józsa Miklós tanár volt. Az ötlet még a Ceausescu korszakban merült fel. Amikor előkerült a sok régi, értékes okmány, fénykép, címer, jobbnak látták inkább eldugni, mint kiállítani őket, mondta a most már nyugdíjas tanár. A rendszerváltás után Simon János igazgató biztosított termet az iskolamúzeum számára. Az okmányok, képek, címerek rejtekhelyét Nemes János igazgató árulta el annak idején Horváth Mihálynak, aki Józsa Miklósnak adta tovább. Megindult a városban a gyűjtés. Így sikerült berendezni 2001 májusában az első termet. A kiállítás mottójául Kányádi Sándor verse szolgált: “Be kell hordanunk, hajtanunk mindent / ...semmi sem fölösleges” Könyvritkaságok is helyet kaptak. A Bethlen-napok meglepetése volt az idén felújított második helységben berendezett XIX. századi osztályterem. /Takács Ildikó: “Be kell hordanunk mindent”. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 1./
2006. június 19.
A Shoah kolozsvári áldozataira emlékeztek a Kolozsvári Zsidó Hitközösség tagjai június 18-án, vasárnap a Deportált Mártírok templomában. Közreműködött Halmos Katalin tanárnő vezényletével a hitközösség Talmud Tora énekkara. A megemlékezésen részt vett Kányádi Sándor költő, Fodor Sándor író, Ludányi H. Attila, kolozsvári magyar konzul, az RMDSZ-t Kerekes Sándor képviselte. Június 17-re virradóan ismeretlen tettesek a Farkas utcai szoborra nagy horogkeresztet mázoltak. Egy hónappal ezelőtt a főtéri evangélikus templom falán is több horogkereszt jelent meg. /Újabb horogkereszt-mázolás árnyékolta be a holokausztra való emlékezést. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 19./
2006. június 24.
Soó Zöld Margit festő- és grafikusművészt köszöntötték közelgő születésnapja alkalmából a Napsugár kolozsvári gyermeklap szerkesztőségében. A rövidesen ötvenéves Napsugár első képszerkesztőjét a gyermekek énekszóval, muzsikával fogadták, majd az ugyancsak alapítótagoknak számító Fodor Sándor és Kányádi Sándor, továbbá a lap főszerkesztője, Zsigmond Emese köszöntötte az ünnepeltet. /Németh Júlia: Napsugaras, szivárványos illusztrációk. Soó Zöld Margitot köszöntötték közelgő születésnapja alkalmából a gyermeklap szerkesztőségében. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 24./
2006. július 21.
Meghalt 94 éves korában Raoul Sorban, az egyik legnagyobb erdélyi magyargyűlölő. Az általa életében előszeretettel hangoztatott hazugságok holtában is elkísérték. A rádió egyik híre szerint „több ezer észak-erdélyi zsidó megmentője volt”. Szintén a rádió közölte a Nagy-Románia Párt részvétnyilvánítását, amely szerint Sorban „15 ezer zsidót mentett meg a haláltól”. Ez azonban nem igaz, egyetlen zsidó sem köszönhette neki a megmenekülését. Élete utolsó éveiben derült ki, hogy Dragomir fedőnévvel több részletes besúgást írt a Szekuritáténak Tudor Bugnariuról, aki barátjának hitte, s aki a második világháború után a börtönből is segítette. Miután 1940–1944 között a kolozsvári egyetemen Felvinczi Takács Zoltán művészettörténész professzor tanársegédje volt, a kommunizmus idején, majd 1990 után is, Sorban egymás után ontotta magából a „magyar irredentizmust leleplező” könyveit. Annyira elfogulttá tette a gyűlölet, hogy az általa összeállított „irredenták” között Kányádi Sándor is szerepelt, méghozzá a máramarosi jiddis költészet magyarra fordításáért. 1990 után előbb a kommunista párttal kacsingatott, majd Funar jóbarátja lett, és végül belépett a Nagy-Románia Pártba. Életében nem sikerült visszavonatni a jeruzsálemi Jad Vashem intézettel azt az Igaz Ember címet, amelyet 1978-ban szintén hazugságokra alapozva adtak neki. /Tibori Szabó Zoltán: Egy besúgó halálára. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 21./
2006. július 24.
Meghalt Raoul Sorban, szét kell oszlatni a hamis legendát, amit maga talált ki. Elhitette – az izraeli Yad Vashem Intézettel is, kicsalva a Népek Igaza kitüntető címet -, hogy erdélyi zsidók ezreit mentette meg a deportálástól, bár egyetlen túlélő sem tudta alátámasztani – sőt, az ötvenes években letartóztatták a nácikkal való együttműködés gyanúja miatt (erre sem volt elegendő bizonyíték). A Nagy-Románia Párt tagja lett, zsidómentő – egy antiszemita pártban? Szívesen tetszelgett a magyar megszállás ellen küzdő román szerepében is. Szekus besúgó, aki nemzetiségre való tekintet nélkül mindenkit feladott, az őt börtönből kihozó Bugnariu professzort, a magyarországi lapokkal őt ellátó Huszár Sándort, Balogh Edgárt, Kányádi Sándort. „Besúgta” a holtakat is: a horthysta-hungarista fasizmus képviselőjének nevezte Mikó Imrét, Albrecht Dezsőt, Kós Károlyt (utóbbit 1983-ban tiltólistára helyeztette). Ha Romániában nem talál táptalajra az elvakult nacionalizmus, sovinizmus, senki sem hallott volna Raoul Sorbanról. A kilencvenes évektől nyíltan is állampolitikává lett magyarellenesség segítette őt. /Bogdán Tibor: Svindler bárkája. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 24./
2006. augusztus 26.
Bán Péter /Székelymuzsna, 1946. júl. 14. – Székelymuzsna, 2006. júl./ elhatározta, hogy a szláv nyelvek ismerőjévé lesz, és megtanulja a balti nyelveket is. Kolozsváron elvégezte a Babes-Bolyai Tudományegyetemen a magyar nyelv és irodalomot, ,,másodállásban” az Egyetemi Könyvtárban fellelhető nyelvtankönyveket és szótárakat böngészte, közben hihetetlenül szerteágazó levelezésbe kezdett, felvette a kapcsolatot a litván irodalom akkori költőfejedelmével, Eduardas Miezelaitisszal, akitől litván nyelvtankönyveket, szótárakat kért és kapott, s nagy erőbedobással, buzgalommal, aránylag rövid időn belül elsajátította a litván nyelvet. Utána következett a többi: román, orosz, lett, bolgár, cseh, szlovák. És elkezdte költők, írók munkáinak átültetését magyar nyelvre, és azok publikálását a hazai lapokban, antológiákban, majd könyvekben. Ő volt az első, aki olyan tekintélyes költőket, mint: Dsida Jenő, Kányádi Sándor, Farkas Árpád, Magyari Lajos, bemutatott a litván olvasóknak. Szorgalmasan dolgozott. Fordítások ezreit végezte fáradhatatlanul, kézirataival valósággal bombázta a szerkesztőségeket. Közben a levelezést, a nagyvilággal való kapcsolattartást, kapcsolatteremtést sem szüneteltette meg. Idén júniusban még tele volt újabb és újabb tervekkel. Barátjának, a most róla emlékező Simó Edmundnak beszámolt a kiadás előtt álló könyveiről. Összegezte, hogy eddig 23 egyéni fordításkötete látott napvilágot, 40 kötetre való anyaga van, ha ez mind megjelenik, akkor meg lesz elégedve. A sors másképpen döntött. Talán éppen a születésnapján, július 14-én ,,csillagösvényre” lépett. /Simó Edmund: Csillagösvényen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 26./
2006. szeptember 16.
A Magyarországon megjelenő Napút irodalmi, művészeti és környezetismertető folyóirat teljes július–augusztusi számát a kincses városnak szentelte. Benne kolozsvári vagy innen elszármazott irodalmár, filozófus, történész, zenetudós, geológus szakemberek, művészek tollából származó írások jelentek meg, ügyelve arra, hogy egyensúly álljon fenn a már befutott idősebb nemzedékek és a maguk helyét kereső fiatalok között. Névsoruk: Kányádi Sándor, Egyed Ákos, Visky András, László Noémi, Szőcs Géza, Kántor Lajos, Kányádi András, Szántai János, Balla Zsófia, Demény Péter, Telegdi Magda, Bágyoni Szabó István, Papp Ágnes Klára, Széles Klára, Csontos János, Balázs Imre József, Király László, Lászlóffy Csaba, Kerékgyártó István, Karácsony Zsolt, Juhos-Kiss János, Rudnai Gábor, Duma István, Veress Zoltán, Ajtay Ferenc, Asztalos Lajos, Balázs Géza, Vincze Ferenc, Deres Péter, Alvinczy Ferenc, Buzogány Klára, Lénár Andor, László Ferenc, Szakolczay Lajos, Csák Gyula és Hoppál Mihály. /Kolozsvár a Napútban. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 16./
2006. október 2.
Sütő András méltatása a/ Újabb életmű vált kerek egésszé, Sütő Andrásé. Fodor Sándor barátjának érzete az írót. Annak a Hazának volt a védelmezője, amelynek nincsenek földrajzi határai. Dél-Erdélyben élte át 1940-1944 közötti négy esztendőt, emiatt nem volt nehéz Sütő Andrást a Román Kommunista Párt mellé állítani. Munkásságának első periódusában a Kommunista Párt elbeszélőjét-drámaírója volt. Azután az Anyám könnyű álmot ígér című naplójegyzetei megjelenésével kezdődően (1970), már a népe ügyének elkötelezett írója lett. Az Istenek és falovacskák c. esszékötet pedig (1973) ugyanúgy a magyar irodalom európai rangú művelőjévé avatja, mint az Egy lócsiszár virágvasárnapja továbbá a Csillag a máglyán c. drámái. Ezeket újabb drámák, naplójegyzetek, esszék követték. A szellemi Haza, az anyanyelv iránti ragaszkodás jellemezte, ezért volt még első korszakában Bözödi György védelmezője, ezért emelte báró Kemény Jánost az Új Élet szerkesztőségébe a fizikai munkából. 1990-ben, a marosvásárhelyi magyarellenes támadás idején fél szemét kiverték, mindmáig nem sikerült megtalálni a tetteseket. /Fodor Sándor: Búcsú. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./ b/ Századunk egyik legnagyobb írója, a kisebbségi magyar sors metaforája: művei többek irodalmi alkotásoknál, a korszak kritikái, jelentette ki az elhunyt Sütő Andrásról Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke. Gálfalvi György, a Látó című folyóirat főszerkesztője, a Romániai Írószövetség marosvásárhelyi fiókjának titkára úgy fogalmazott: korszakos jelentőségű írótól búcsúzunk. Sütő András egész életműve kivételes értékű kincse az egyetemes magyar irodalomnak. Farkas Árpád költő személyes jó barátja volt Sütő Andrásnak, akit az erdélyi és az egyetemes magyar nemzeti közösség egyik legtisztábban látó emberének nevezett. Gálfalvi Zsolt író, a Romániai Magyar PEN-klub elnöke szerint Sütő András halálával a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb kortárs alkotója távozott. Az ötvenes évek legkritikusabb kortárs írójának nevezte Sütő Andrást a Korunk folyóirat főszerkesztője, Kántor Lajos. „Életpályája indokolja, hogy Sütő András emléke megmaradjon, irodalmi és történelmi szempontból is jelentős művei beépüljenek századunk magyar, román és egyetemes irodalomtörténetébe” – hangoztatta. Mindannyiunk közül Sütő Andrásnak volt a legnehezebb dolga, mert őt már korán megpróbálta korrumpálni a hatalom, de hiába – mondta Kányádi Sándor költő, műfordító. Nem adta el a lelkét, és szimbolikus figurává nőtte ki magát. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök közleményében leszögezte: oka van a gyászra ma mindenkinek, aki magyarnak vallja magát. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szerint a magyar irodalom rövid időn belül második meghatározó egyéniségét veszítette el. /Pályatársak, kortársak Sütő Andrásról. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./ c/ Nagy író ment el közülünk, egyike a legnagyobbaknak az utolsó, több mint fél évszázad magyar irodalmában, méltatta Sütő Andrást Dávid Gyula. Olyan korban élt, amikor nagyokat lehetett tévedni. És ő is tévedett – nagyokat. Saulus volt – de volt ereje megfordulni a damaszkuszi úton. Akkor, amikor ezért üldöztetés, sőt életének veszélyeztetése járt. „Könnyű álmot” ígérve, egyszer csak megszólította Őt a szülőföld. És ő attól a pillanattól kezdve felvállalta népe, nemzete sorsának képviseletét ország-világ előtt. /Dávid Gyula: Halála hírére. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./ d/ Sütő András elhunytáról a magyar irodalom kiemelkedő alkotóját, ugyanakkor közösségünk egyik jelenkori szellemi vezetőjét veszítettük el, írta Markó Béla. Sütő András életét meghatározta a nemzetéért, kisebbségbe szakadt közösségéért érzett felelősség. Sütő András nem csak szóban, hanem tettben is szembefordult a létünket veszélyeztető zsarnoki hatalommal, és síkra szállt az emberi és közösségi jogok tiszteletben tartása mellett. 1989 decemberében Sütő András a Romániai Magyar Demokrata Szövetség alapító tagja, az RMDSZ Maros megyei szervezetének alapítója és első elnöke, később tiszteletbeli elnöke, majd a Szövetségi Egyeztető Tanács tagja volt. /Markó Béla, az RMDSZ elnöke: Sütő András halálára. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./ e/ Tamási Áronunk óta erdélyi sorsgondoktól átszőtt írói lét még nem csiholt ily fényes, máglyáról pattant csillagot egünkre, írta Sütő András halálhírére Farkas Árpád. Sütő András több mint negyedszázada Szavaink Nagyfejedelme. /Farkas Árpád: Búcsú Sütő Andrástól. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 2./
2006. október 31.
Borbély Gábor pápai prelátus, nyugalmazott esperes magánkezdeményezéséből helyreállított ház-kápolnát szenteltek fel a hét végén Nagygalambfalván. A felszentelést dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, Kovács Sándor székelyudvarhelyi főesperes, Potyó Ferenc érseki helynök, Böjte Csaba és Kovács Péter székelykeresztúri plébános koncelebrálásával tartott szentmise keretében tartották. Megáldották az udvaron felállított keresztet, a haranglábat és harangot, valamint az épület falán elhelyezett emléktáblákat. Ezt követően a Keresztfa nevet viselő dombon ökumenikus szertartás keretében megáldották a négy méter magas keresztet. Kányádi Sándor szülőfalujában kevesebb mint félszáz római katolikus él. Az épület falán az egyik emléktábla Árpád-házi Szent Erzsébethez, az új imahely patrónusához fogalmaz fohászt. A másik, a falu neves ferences szülöttje P. László Miklós Polikárp (1849–1910), Erdély ferences tartományfőnöke előtt tiszteleg, akiről Böjte Csaba emlékezett. A harmadik, a falu politikai áldozatainak és a meghurcoltaknak állít emléket. /Molnár Melinda: Nagygalambfalva. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 31./
