|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Kerekes Károly 2006. október 17.Indulatot váltott ki Marosvásárhelyen a Kossuth utca „visszakeresztelése”. A nacionalista megnyilvánulások sorát az a bírósági döntés zárja, amely a záróbeszédek után újabb tárgyalást tűzött ki a névváltoztatás ügyében. A marosvásárhelyi tanács RMDSZ-frakciója másodszor próbálkozik, hogy a volt Kossuth utca visszanyerje az 1893-ban kapott eredeti nevét. Kerekes Károly ügyvéd, parlamenti képviselő elmesélte, kivette a Megyei Levéltárban fellelhető adatokat, és csatolta a törvényszéki dossziéhoz, ugyanis azt állították, hogy a szóban forgó utca csak a Maros Magyar Autonóm Tartomány idején kapta a nevét, mert a kommunisták pártolták a magyarokat. A tanácsi döntést ugyanis megtámadta az Avram Iancu Egyesület, a Vatra Romaneasca, úgyszintén a Nagy-Románia Párt és egy helyi tanácsos. Kerekes hallhatta a gyalázást: Kossuth gyilkos volt, a negyvenezer kivégzett román, satöbbi-satöbbi. Az ellenfél ügyvédje az az egykori bíró volt, aki a márciusi események kapcsán a magyarokat elítélte. Megdöbbentő volt, hogy a bíró eltűrte a sok gyalázkodást. A tárgyaláson Kerekest elküldték Budapestre, a magyar parlamentbe, hogy ott ugráljon. A bíró elhúzza az ügyet, még nem döntött. /Lokodi Imre: Megint Kossuth Lajos lesz a bűnös? = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 17./2006. november 9.November 7-én a képviselőház ülésén Kerekes Károly RMDSZ-képviselő politikai nyilatkozatot terjesztett elő a nacionalista és xenofób erők hatásáról a romániai igazságszolgáltatásra, nevezetesen a Maros Megyei Törvényszékre. Rámutatott, hogy a Románia ellen indított perek nagy része – amelyekben az Európai Emberjogi Bíróság az állampolgárok javára döntött – olyan ügy, amelyekben a bírák felkészületlensége miatt születtek nem megfelelő határozatok. Kerekes a Maros Megyei Törvényszéken folyamatban levő, a tanács egyik határozatát megsemmisítő közigazgatási per során meggyőződött, hogy ez a törvényszék nacionalista. A vitatott határozat témája: egy utcát Kossuth Lajosról nevezzenek el Marosvásárhelyen, amely utca egyébként 1893 és 1920, illetve 1940 és 1986 között az ő nevét viselte. Kerekes elmondta, hogy a helyi tanácsi határozat semmissé nyilvánításáért nacionalista civil szervezetek és politikai pártok indítottak pert, közöttük a Nagy-Románia Párt, a Vatra Romaneasca, az Avram Iancu Egyesület. Kerekes Károly szerint „a Simona Pojar bírónő által vezetett ülések hangulatából eleve következtetni lehetett a döntésről”, nem beszélve arról, hogy az ügy megoldása 8 hónapot vett igénybe. Elképesztőnek nevezte, hogy a szeptember 27-i tárgyaláson a bírónő megengedte, hogy „a reklamálók szabadon sértegessék nemcsak a forradalmár Kossuth Lajost, hanem a magyar államot, a magyar népet, a marosvásárhelyi és az amerikai magyarokat, Calin Popescu Tariceanu kormányfőt, és nem utolsósorban engem, a marosvásárhelyi tanács védőügyvédjét”. /Mózes Edith: Kerekes Károly: Nacionalizmus és inkompetencia a Maros Megyei Törvényszéken. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 9./2006. november 11.November 10-én tartott sajtótájékoztatóján Kerekes Károly RMDSZ-képviselő felháborítónak nevezte azt, ami szeptember 27-én a megyei törvényszéken történt. Ezen a tárgyaláson hoztak döntést a Nagy-Románia Párt, Vatra Romaneasca, Avram Iancu Egyesület kontra marosvásárhelyi tanács ügyben, amelyben az említett szervezetek a közigazgatási bíróságon támadták meg a Kossuth utca nevének visszaállításáról szóló tanácsi határozatot, holott 23 év megszakítással, 1893-tól 1986-ig ezt a nevet viselte az egyik marosvásárhelyi utca. A képviselő hangsúlyozta: nem a bírói döntés ellen van kifogása, hanem amiatt, hogy Simona Pojar megengedte, hogy Ioan Sabau ügyvédtársa terroristának nevezze Kossuth Lajost, sértegesse a marosvásárhelyi magyarokat, az Amerikai Egyesült Államokat, sőt magát a kormányfőt. Sabau az USA-ról azt mondta: hogy meri állítani, hogy harcol a terrorizmus ellen, mikor Kossuth Lajosnak, a magyar terroristának szobrot állít, Tariceanut meg azzal vádolta meg, hogy „az ország ellenségeivel (értsd RMDSZ) ül egy asztalnál. Kerekes szankciót kér Simona Pojar bírónő ellen. Ugyanakkor értesíti az USA bukaresti nagykövetét és az Európai Uniót is, amely monitorizálni akarja a román igazságügyet. Adrian Moisoiu, a Nagy-Románia Párt képviselője kijelentette, hogy Kossuth genocídumot követett el a románság ellen, majd Kossuthot Szaddam Huszeinhez hasonlította. /Mózes Edith: Kerekes Károly szankciót kér a Legfelsőbb Bírói Tanácstól Simona Pojar ellen. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 11./2006. december 21.A képviselőház december 20-i ülésén jóváhagyták az 1945. március 6-tól bevezetett, a diktatórikus rendszer idején politikai okokból üldözött, meghurcolt személyek kártérítését szabályozó 1990. évi 118. számú törvényerejű rendelet módosítására benyújtott törvénytervezetet, amelynek kezdeményezője Kerekes Károly képviselő. A módosított jogszabály a kényszerlakhelyen fogva tartott személyek túlélő házastársának is biztosít kártérítést, melynek összege havi 100 lej. /RMDSZ-kezdeményezés a kárpótlási rendszer kibővítésére. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 21./2006. december 23.Kerekes Károly képviselő elmondta, a marosvásárhelyi Kossuth utca ügyében megfellebbezték a megyei törvényszék döntését. Kerekes Károly előzőleg beadott törvénykezdeményezését a parlament elfogadta, így példaként a 118-as dekrétum módosítását, a tavalyi 148-as sürgősségi kormányrendelet módosítását (amelynek értelmében a gyermeknevelésért járó szabadság is régiségnek számít), valamint azt a javaslatot, amit az RMDSZ szorgalmazott és amely egy nyugdíjpontnak 508 lejt állapítana meg 2007-től. A kormány által javasolt nyugdíjpontérték 396,2 lej volt. A marosvásárhelyi Kossuth Lajos utca ügyével kapcsolatban Kerekes Károly, aki a Calarasilor utca Kossuth Lajossá való „visszakeresztelését” elhatározó városi tanácsot képviseli, elmondta, hogy megkapta a megyei törvényszék döntésének indoklását. A döntés néhány román „hazafias” szervezet (a Vatra Romaneasca, az Avram Iancu Egyesület, a Nagy-Románia Párt) és Ioan Sita közgyűlési képviselő követelését hagyta helyben, hatálytalanítva a tanácsi határozatot. Kerekes szerint a Simona Pojar bírónő által felhozott indokok – miszerint ha az utca ismét felvenné a Kossuth Lajos nevet, veszélyeztetné a demokratikus jogállamiságot, a polgárok jogait illetve a fent említett pártok és szervezetek létét és működését – arra engednek következtetni, hogy a bírónő „politikai pártok befolyása alatt áll”. /Antalfi Imola: A jogállamiságra leselkedő veszély? = Népújság (Marosvásárhely), dec. 23./2007. január 6.A Maros megyei törvényszék bírónője, Simona Pojar helyet adott az Avram Iancu Hazafias Egyesület keresetének, amelyben a helyi tanács határozatának elvetését kérelmezték, és elrendelte a Kossuth Lajos utca nevének megváltoztatását Calarasilor utcára. Emiatt Kerekes Károly RMDSZ-es képviselő politikai nyilatkozatot terjesztett elő a román képviselőház plénumán. A bírónő indoklása szerint Kossuth Lajost negyvenezer román meggyilkolásáért és háromszáz parasztház felgyújtásáért terheli felelősség, ami lényegében ki is meríti az emberi(es)ség ellen elkövetett bűncselekmény fogalmát. Mindez megerősíti azt, hogy Románia csatlakozása nem a felkészültségének, hanem a gazdasági és geostratégiai érdekek érvényesülésének köszönhető. A román igazságszolgáltatást a régi-új nómenklatúra érdekeinek a védelme és kiszolgálása jellemzi. Ennek a helyzetnek a fennállásáért az RMDSZ is felelős. A romániai magyar média cinkosságának is köszönhetően a hétköznapi szokványos gazemberségek – amelyeknek haszonélvezői nem egyszer az RMDSZ, annak holdudvara, kárvallottjai pedig sok esetben egyszerű magyar emberek – nem igazán kapnak média-nyilvánosságot, írta Dr. Jakab Attila. /Dr. Jakab Attila: „Európai” (i)gazságszolgáltatás Romániában. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 6./2007. február 23.Március 22-ére halasztották a tárgyalást a marosvásárhelyi Kossuth utcanév ügyében indított fellebbezési perben. A helyi tanácsot képviselő Kerekes Károly ügyvéd szerint az alperesek célja az időhúzás. A február 22-re kitűzött tárgyalás immár a második, amit a bíróság elhalasztott. /Antalfi Imola: Halasztás a Kossuth utca ügyében. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 23./2007. március 20.Marosvásárhelyen a városi RMDSZ-körzetek elégedetlenek a megyei szervezettel, ez derült ki március 16-án az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének választmányi ülésén. A testület szerint a megyei szervezet semmibe veszi a körzeteket, nincs kommunikáció közöttük. Csegzi Sándor alpolgármester hiányolta a politikai tevékenységről szóló tájékoztatást. Török Gáspár szerint a magyar kultúra napja „gyengén volt megünnepelve”. Benedek Imre TKT-elnök nem értett egyet azzal, hogy a kongresszusi küldöttek nagy része „hivatalból” került a listára. Papp Mária elmondta, hogy az aláírásgyűjtés nehezen megy, az emberek azt mondják: „mikor választás van, kellünk az RMDSZ-nek, máskor felénk sem néznek”. Benedek István városi tanácsos szerint bármilyen programot akarnak végrehajtani, kiderül, hogy „valaki másképp akarja”. Mátyás Zoltán hiányolta a kétnyelvű feliratokat, illetve fájlalta az anyanyelvhasználat mellőzését közintézményekben. Rámutatott: „le kellett volna ülni, s megegyezni Tőkés Lászlóval, akkor nem kellene marakodni, hogy ki kit támogat”. Pokorny László választmányi elnök elismerte, hogy a városi körzetek egyharmada nem működik. Kerekes Károly szerint nincs kommunikáció a parlamenti csoport és a kormánytagok között sem. Az újságíró mentegette a megyei szervezetet: nem lehet mindent a szervezet nyakába varrni. /Mózes Edith: Zűrzavaros választmányi ülés. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 20./2007. március 30.A Marosvásárhelyi Táblabíróság március 29-én semmissé nyilvánította a Megyei Törvényszék Kossuth utca ügyében hozott határozatát, ugyanakkor elrendelte az ügy újratárgyalását alapfokon. Kerekes Károly elmondta, nem kommentálja a bírák döntését, amíg nem kapja meg a végzés indoklását. /Antalfi Imola: Újratárgyalják a Kossuth utca ügyét. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 30./2007. augusztus 25.Augusztus 24-én elkezdődött Marosvásárhelyen a Református Kollégium és a Bolyai Farkas Főgimnázium ötödik világtalálkozója. Kirsch Attila, a szervező Bolyais Öregdiákok Baráti Körének elnöke üdvözölte a megjelenteket, szavait ökumenikus istentisztelet követte. Az ünnepi beszédek sorozatát Csegzi Sándor alpolgármester nyitotta. Bálint István igazgató, majd Székely Emese, a Református Kollégium igazgatója szólt az egybegyűltekhez. Borbély László miniszter öregdiákként és a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnökeként érkezett. Dr. Péter Mihály akadémikus, a marosvásárhelyi, egykori katolikus gimnázium Sanctus Emericus Baráti Körének nevében üdvözölte a hallgatóságot, emlékezett arra, hogy a harmincas években osztályukat a Református Kollégium befogadta. Ezért a mindenkori iskola vezetőségének mondott köszönetet. Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke az idei évfordulót történelmi jelentőségűnek minősítette: A Református Kollégium 450. évfordulójának jelentősége túlnő Erdély és Magyarország határain, történelmi esemény. Egyben különleges és jelentőségteljes évfordulók sorába illeszkedik: Árpád halálának 1100. évében, Szent Imre herceg születésének 1000. évfordulóján. A résztvevők a térre vonultak, ahol Kerekes Károly képviselőt beszélt. Ő volt az, aki végigjárta a jogi procedúrát annak érdekében, hogy az iskola homlokzatára újra fölkerülhessen a Református Kollégium régi címere, Keresztes Gyula szakirányításával. A mű Hunyadi László szobrászművész alkotása. A nap további részében megemlékezések, kiállítások, tabló- és könyvbemutatók, tudományos értekezések, koncertek, szórakoztató, táncos műsorok várták az ünneplő közönséget. /Nagy Botond: Megkezdődött az öregdiákok világtalálkozója. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 25./2007. szeptember 11.Erősödőben vannak az RMDSZ-en belül azok a szociáldemokrata illetve demokratikus újbaloldali tömörülések, amelyek a szociális problémák megoldását, az életszínvonal javítását szeretnék elérni, és amelyek Kerekes Károly Maros megyei képviselőt, a parlament munkaügyi és szociális védelmi bizottságának a tagját is megnyerték ügyük támogatására. A platformok a civil szervezetként hasonló célokért kardoskodó Romániai Magyar Dolgozók Egyesületének (RMDE) támogatását is élvezik. Az RMDE gazdasági és szociális problémákkal foglalkozó alelnöke, Neményi József elmondta: Kerekes Károlyt már jóval a múlt hét végi SZKT előtt kérték fel arra, hogy a nagyrészt közös elveket valló szociáldemokrata és újbaloldali tömörülések élére álljon. /(balázs): Erősödik a baloldal az RMDSZ-ben. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 11./2007. szeptember 21.Maros megyében Nyárádkarácsonban is kiírták a település magyar nevét. Szőkefalva két bejáratánál a jövő hét végén faluünnep keretében avatják fel a település nevét jelző táblákat. Az első Szőkefalvi Napok alkalmával ünnepli, hogy közel negyven év után sikerült visszaszerezni a település nevét. Szőkefalvával együtt egy évvel ezelőtt – hosszas parlamenti viták árán – három másik Maros megyei magyar település is visszaszerezte eredeti nevét: a nyárádmenti Folyfalva, Csiba és Káposztásszentmiklós. Szőkefalvát az 1968-as területi átrendezéskor fosztották meg nevétől, és a vele egybenőtt Vámosgálfalva egyik utcájává minősítették vissza. A név visszaszerzését a helybéli, többnyire magyar ajkú lakosság kezdeményezte, az önkormányzat és Kerekes Károly parlamenti képviselő karolta fel. Az RMDSZ politikusa által kidolgozott törvénymódosítást azonban két évvel ezelőtt a szenátus nem fogadta el. Akkor a PSD honatyái tartózkodtak, a Nagy-Románia Párt pedig a tervezet ellen szavazott. Az alakulat főtitkára, Gheorghe Funar kijelentette, a PRM nem támogatja „az újabb magyar települések létrehozását”. Második nekifutásra sikerült megszerezni a szükséges szavazatszámot. Sokat számított, hogy Szőkefalva ortodox papja is támogatta azt. A Nyárádkarácsonhoz csatolt Folyfalva, Csiba és Káposztásszentmiklós ugyancsak tavaly ősszel kapta vissza a nevét, Kerekes Károly képviselő viszont döbbenten konstatálta, hogy a község RMDSZ-es polgármestere a mai napig nem tetette ki a falvak nevét jelző táblákat. A képviselő szerint a nyárádkarácsoni helyzetnél már csak a hármasfalusi rosszabb, ahol senki nem kezdeményezi a több évszázados hagyományos nevek visszaállítását. Akárcsak a többi helység, Csókfalva, Székelyszentistván és Atosfalva is 1968-ban veszítette el a nevét. A három összeolvadt település a semmitmondó Hármasfalu nevet kapta. Az elmúlt években lakói megpróbáltak önállósulni a jelenlegi községközponttól, Makfalvától, de a falvak nevének visszaszerzésére nem törekedtek. /Szucher Ervin: Hazatérő településnevek. = Krónika (Kolozsvár), szept. 21./2007. szeptember 25.Kolozsváron találkoztak a hét végén az RMDSZ két, szociáldemokrata, illetve demokratikus újbaloldali tömörülésének a képviselői, akik a Romániai Magyar Dolgozók Egyesületével (RMDE) és Kerekes Károly képviselővel, a parlament munkaügyi és szociális védelmi bizottságának titkárával folytatott beszélgetések során eldöntötték, hogy egyesítik erőiket. Az ily módon megalakult platform az RMDSZ színeiben a szociális problémák megoldása, illetve az életszínvonal javítása mellett kardoskodik. Vezetését Kerekes Károly marosvásárhelyi képviselő, gazdasági vonalon pedig Neményi József, a Versenytanács tagja vállalta el, akik szerint egy olyan modern, a nyugati mintájú szociáldemokrácia értékeit képviselő platform jött létre, amely korszerű programjával képes lesz nyomatékosabban képviselni a szegény(ebb) sorsú magyarok érdekeit. /(balázs): Megalakult az RMDSZ új platformja. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 25./2007. október 8.Marosvásárhelyen az október 6-i megemlékezésen Kerekes Károly parlamenti képviselő mondott beszédet. Kevesen vettek részt a Székely Vértanúk emlékművénél tartott megemlékezésen, amit Nagy István műsorvezető szóvá is tett. /(bodolai): „A tizenhárom vértanú tábornokra emlékeztek”. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 8./2008. január 24.Az RMDSZ keretében létrehozott Szociáldemokrata Tömörülés közelebb hozhatja a szövetséget a legnagyobb román ellenzéki alakulathoz, a Szociáldemokrata Párthoz (PSD) – jelentette ki Kerekes Károly RMDSZ-es képviselő, az új platform elnöke. A képviselő hozzátette, a PSD vezetősége örömmel fogadta az új platform megalakulását. A tömörülés célja ugyanakkor megteremteni a szociális piacgazdaságot, csökkenteni a gazdagok és szegények közötti életszínvonalbeli különbségeket. /Szucher Ervin: Kerekesék a PSD felé kacsingatnak. = Krónika (Kolozsvár), jan. 24./2008. február 6.Az RMDSZ képviselői két szociális jellegű törvénytervezetet is benyújtottak a parlamentbe. Kerekes Károly képviselő elmondta: módosító javaslatuk szerint a 18 évet betöltött tanulók is megkaphatják a gyermekpénzt beiskolázási járulék (alocatie de scolarizare) címen a szülők jövedelmének függvényében. Az RMDSZ-frakció másik törvénymódosítása az özvegyi nyugdíjra vonatkozik. A jogszabály jelenleg 364 lejes felső határt állapít meg. Ezt az RMDSZ képviselői úgy módosítanák, hogy ne konkrét határértéket állapítsanak meg, hanem rögzíteni kellene azt az elvet, amely szerint azok részesülhessenek ebben a juttatásban, akiknek az állami nyugdíja nem haladja meg az évi átlagnyugdíjat. /Borbély Tamás: Módosulhatnak a szociális juttatások. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 6./2008. február 20.Két héten belül megalakulhat az RMDSZ újjászervezett Szociáldemokrata Tömörülés, RMDSZ platform, Kolozs megyei szervezete – derült ki a platform országos vezetőjének, Kerekes Károly Maros megyei képviselőnek, a parlament munkaügyi és szociális védelmi bizottsága titkárának Kolozsváron tartott találkozóján, amelyen jelen volt a tömörülést támogató Romániai Magyar Dolgozók Egyesülete is. Neményi József Nándor, az RMDE alelnöke vázolta a gazdasági helyzetet. Kerekes Károly az őt elkísérő, nemrég megalakult Maros megyei platform vezetőségét mutatta be, Gál Éva, Bíró Csaba és Toldi Gyöngyvér személyében, majd két, a platform nevében előterjesztett törvénykezdeményezésről számolt be: egyik a 18 évesnél idősebb iskolások esetében biztosítaná a gyerekpénz további folyósítását, a másik pedig az özvegyi nyugdíj kiutalása esetében a mindenkori átlagnyugdíjban határozná meg a jelenlegi 364 lejes plafont. /(balázs): Alakulóban a megyei szocdem platform. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 20./2008. március 19.Március 16-án a Gardianul című román napilapban dr. Dan Peretianu, az Orvosi Kamarák Föderációja elnöke Az orvosokat és asszisztenseket kötelezik a magyar nyelv megtanulására címmel azt állította, hogy „otromba diszkriminációról” van szó. A cikk előzménye, hogy Kerekes Károly és Bónis István RMDSZ-képviselők, a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájára hivatkozva az egészségügyi reformra vonatkozó törvényt módosító javaslatot nyújtottak be. A javaslatban kérték, hogy „azokban a közigazgatási egységekben, ahol a nemzeti kisebbségek aránya meghaladja a 20%-ot, az illető kisebbség nyelvét ismerő orvosokat és egészségügyi szakembereket alkalmazzanak”. A szenátusban a javaslatot elvetették, a képviselőházban is heves vitát váltott ki. A módosítás leghevesebb ellenzői a Demokrata-Liberális Párt képviselői voltak. Természetesen csatlakozott hozzájuk a Nagy-Románia Párt és a PSD. Az RMDSZ végül elérte, hogy a törvénytervezetet visszautalják a szakbizottsághoz. Kerekes Károly szerint ezzel időt nyernek, mert a kisebbségi nyelvhasználat szabad a közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban. Dan Peretianu cikkére Kerekes Károly nyílt levélben válaszolt. Kifejtette, hogy a módosító javaslatok kezdeményezői ő maga és kollégája, Bónis István mellett az összes kisebbségi képviselő. Emlékeztetett, hogy a kisebbségi nyelvhasználatot az egészségügyben nem ők találták ki, legékesebb példa, hogy a spanyolországi Bilbaóban a mentőszolgálat Lebab-programmal dolgozik, ami biztosítja a román vendégmunkásoknak, hogy anyanyelvükön kommunikálhassanak az egészségügyi személyzettel. Ezt a programot használják az oktatásban, a rendőrségen és határőrségen, a börtönökben vagy az idegenrendészeti irodákban. Ez Spanyolországban természetes, holott az ottani románok helyzete, akik bevándorlók, nem azonos a romániai magyarokéval. /(mózes): Anyanyelvhasználat az egészségügyben. Durva támadás Kerekes Károly módosító javaslata ellen. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 19./2008. március 21.Romániai magyar szakértők, politikai és civil szervezetek szerint átfogó lépésekre van szükség a magyar betegellátás biztosítása érdekében. Románia területén magyar nyelven is igénybe vehető a 112-es egységes sürgősségi hívószám, amelynek országos rendszere működéséről sürgősségi rendeletet fogadott el a kormány. Borbély Károly távközlési és informatikai miniszter, a rendszert koordináló országos bizottság elnöke elmondta: nyolc erdélyi megyében immár 41 magyar nemzetiségű vagy a magyar nyelvet ismerő alkalmazott fogadja a sürgősségi bejelentéseket, amelyek többségét a székelyföldi megyékben rendszeresen magyarul kezdeményezik. Bónis István korábban Kerekes Károly képviselőtársával törvénytervezetet terjesztett a parlament elé, amely kötelezővé tenné a kisebbségek nyelvén is beszélő orvosok biztosítását ama romániai települések kórházaiban, ahol a nemzeti kisebbségek számaránya meghaladja a húsz százalékot. Az RMDSZ-es képviselők kezdeményezésének előírásait tételesen tartalmazza a Románia által nemrég ratifikált regionális és kisebbségi nyelvek európai chartája, tervezetük a képviselőházban mégis elbukott, de bekerült egy önálló törvénycsomagba, amely hamarosan ismét napirendre kerül a parlamentben. Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) civil szervezet nemrég levélben fordult a témában a bukaresti egészségügyi, valamint oktatási minisztériumhoz, kérve: kötelezzék a magyar nyelvű betegellátás biztosítására az erdélyi egészségügyi intézményeket. A fiatalok kezdeményezése mögött az áll, hogy az utóbbi években Erdélyben rendkívül lecsökkent a magyar, illetve a magyarul tudó orvosok és más egészségügyi dolgozók száma. Országos szinten a legaggasztóbb orvoshiány Fehér, Kovászna és Szilágy megyében tapasztalható. Az EMI szorgalmazza, hogy vezessék be a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a román anyanyelvű hallgatók számára a magyar nyelv tanítását, tegyék kötelezővé a magyar nyelv tanulását az erdélyi posztliceális egészségügyi oktatásban, ugyanakkor kötelezzék az erdélyi egészségügyi intézményeket, hogy minden esetben biztosítsák a magyar nyelvű betegellátást. Az EMI szerint a magyarlakta településeken nyelvtanfolyamokat kell indítani román orvosok és nővérek számára, a gyógyszergyártó cégeket pedig kötelezni kell, hogy termékeikhez magyar nyelvű gyógyszerleírásokat és mellékhatásokról szóló tájékoztatót is csatoljanak. /Rostás Szabolcs: Betegpanasz anyanyelven. = Krónika (Kolozsvár), márc. 21./2008. április 24.Kerekes Károly és Máté András RMDSZ-képviselők az 1940. szeptember 6. és 1945. március 6. közötti időszakban etnikai alapon üldözött személyek egyes jogairól szóló kormányrendelet módosítását indítványozták. Kerekes Károly elmondta, többen – főként Brassó és Kolozs megyében a Dél- Erdélyből Észak-Erdélybe menekülni kényszerülők – elutasító választ kaptak. Az elutasított személyek a bírósághoz fordultak, de itt sem születtek egységes döntések. Egyeseknek megadták, másoknak elutasították a kárpótlási igényét. Jogegységesítésre volt szükség. Ez tavaly áprilisban megtörtént: függetlenül attól, hogy az illető személy honnan hová menekült, a jogszabályba foglaltakat neki is élveznie kell. Arról viszont nem rendelkeztek, hogy mi történik azokkal, akiknek már jogerős bírói ítélet van a kezükben. A javasolt törvénymódosítás azt célozza meg, hogy a jogerős bírói ítélettel rendelkező személyek újra kérhessék a kárpótlást. /Mezey Sarolta: Jogorvosló törvénymódosítást sürget Kerekes Károly parlamenti képviselő. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 24./2008. június 19.Június 17-én Kerekes Károly RMDSZ-es képviselő képviselőházban politikai nyilatkozatban ítélte el a PSD marosszentannai polgármesterjelöltjének ultranacionalista kampányát, illetve a képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy az embereket már nem lehet félrevezetni az etnikai gyűlöletre való uszítással. Ugyanakkor az Országos Diszkriminációellenes Tanács figyelmébe ajánlotta az esetet. Kerekes Károly hihetetlennek nevezte, hogy a rendszerváltás óta mindmáig újraválasztott polgármester azzal akar politikai tőkéhez jutni, hogy „román szavazásra” biztatja a lakosságot, nehogy „a magyar csizma” talpa alá kerüljenek, ha az RMDSZ színeiben induló ellenjelöltre szavaznak. Sajnálatos, hangsúlyozta, hogy a PSD Maros megyei szervezete nem határolódott el jelöltje sovén-nacionalista praktikáitól. /Mózes Edith: „A nacionalista praktikáknak nem volt sikere az urnáknál”. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 19./2008. június 19.Várhatóan ősszel kerül újból plénum elé az a törvénytervezet, amely lehetővé teszi, hogy anyanyelvükön is értekezhessenek az orvosokkal a nemzeti kisebbségekhez tartozó betegek. A tervezetet a kormány már tavaly elfogadta a 2007/20-as sürgősségi rendelet formájában, de parlamenti elfogadása tavaly óta húzódik, alkalmazása pedig akadozik. A jogszabály kimondja: ha egy településen valamely kisebbség aránya meghaladja a húsz százalékot, a területén lévő egészségügyi intézmények kötelesek olyan orvosokat alkalmazni, akik beszélik az illető közösség nyelvét. A tervezetet Bónis István és Kerekes Károly képviselő dolgozta ki 2007-ben. Kerekes Károly elmondta, a kormányrendelet a parlamentben heves politikai vitát váltott ki. A politikai hangulat nem volt megfelelő a tervezet sikeres átvitelére. /Pásztor Krisztina: Ősztől magyarul is fájhat? = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 19./2008. augusztus 16.A Maros megyei RMDSZ szervezet a megyében képviselői és szenátori jelölési pályázatokat fogadott el: Szenátori jelöltségre: 1. Markó Béla, 2. Frunda György, 3. Szakács János. Képviselői jelöltségre: 1. Dr. Kelemen Atilla, 2. Borbély László, 3. Dr. Benedek Imre, 4. Kerekes Károly, 5. Dávid Csaba, 6. Brassai Zsombor, 7. Szász Izolda, 8. Dr. Makkai Gergely, 9. Erőss Csaba. /12 megyei RMDSZ-jelölt a parlamenti választásokra. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 16./2008. augusztus 19.Az RMDSZ Maros megyei szervezete jóváhagyta mind a 12 benyújtott jelöltetési dossziét. A jelöltek között van Markó Béla szövetségi elnök, Frunda György szenátor és Borbély László fejlesztési miniszter, jelezte Kelemen Atilla, a megyei szervezet elnöke. Augusztus 28-án eldöntik, hogy ki melyik egyéni választókerületben indul. A 12 jelölt között vannak volt és jelenlegi RMDSZ parlamenti képviselők, mint például Markó Béla, Frunda György szenátor, Kelemen Attila, Borbély László és Kerekes Károly képviselők, valamint Makkai Gergely volt képviselő. Rajtuk kívül benyújtották még jelöltetési szándékukat Benedek Imre és Erős Csaba megyei tanácsosok, Dávid Csaba, a marosvásárhelyi RMDSZ elnöke, Brassai Zsombor, a Maros megyei szervezet volt ügyvezető elnöke, Szakács János üzletember és Száz Izolda segesvári városi tanácsos. /Jelöltek: Markó, Frunda és Borbély. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 19./ Dr. Kelemen Atilla elmondta, a lista sorrendje nem végleges, hiszen a Területi Állandó Tanács, legvégül pedig az Országos Állandó Tanács módosíthat ezen. /(vajda): Dr. Kelemen Atilla: Erős parlamenti és kormányképviseletre van szükségünk. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 19./2008. augusztus 23.A Szabadság augusztus 2-i számában Szociáldemokrata elvárások címmel írást közölt az RMDSZ Szociáldemokrata Tömörülés Kolozs megyei szervezetének elnöksége és a Romániai Magyar Dolgozók Egyesületének elnöksége. Az RMDSZ Szociáldemokrata Tömörülésének országos vezetősége elhatárolódott a cikkben megfogalmazott néhány véleménytől. Nem értenek egyet azzal, hogy „a szegény rétegek érdekében az RMDSZ eddig sajnos nem sokat tett”. Az RMDSZ szorgalmazta az özvegyi támogatás bevezetését, a nyugdíjemeléseket, a nyugdíjátszámítások hibáinak kiküszöbölését, az egyszülős családok támogatását, a fiatalok számára a lakásépítést, a visszaszolgáltatott lakások bérlőinek védelmét, a fogyatékos személyek jogainak bővítését, a munkanélküliek szociális védelmének a javítását, különböző családvédelmi intézkedések meghozatalát. Túlzás azt a megállapítás, hogy az említett hiányosság miatt „a hazai magyarság több mint 40%-a nem járul a szavazóurnákhoz”. Inkább a magyarság megosztása kedvetlenítette el a hazai magyarságot. /Kerekes Károly, parlamenti képviselő, a Szociáldemokrata Tömörülés elnöke: Szociáldemokrata nézetkülönbségek. A Szociáldemokrata Tömörülés országos vezetőségének elhatárolódása. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 23./2008. augusztus 30.Tőkés András, a Magyar Polgári Párt (MPP) országos alelnöke Marosvásárhelyen sajtótájékoztatón jelentette ki: a párt jövő heti vezetőségi ülésén javasolni fogja, hogy felállítsák a nemkívánatosnak tartott RMDSZ parlamenti jelöltek névsorát, akik ellen független jelöltként indítanának ellenjelöltet. Maros megyében Markó Béla szövetségi elnök és Kelemen Atilla a "persona non grata" – tette hozzá. Az MPP és az RMDSZ közötti tárgyalások sikertelenségéért elsősorban Markó Bélát teszi felelőssé Tőkés András, Kelemen Atilláról pedig úgy véli, nem sokat tett parlamenti, illetve európai parlamenti képviselőként. Ráduly Levente, az MPP Maros megyei szervezetének elnöke elmondta, két elvet tartanak szem előtt a választásokon. "Nem indítunk ellenjelöltet olyan RMDSZ parlamenti jelöltek ellen, akik az elmúlt 4-8 évben komolyan dolgoztak és eredményeket értek el, mint például Borbély László és Kerekes Károly, nekik a parlamentben a helyük, de ugyanez nem mondható el Kelemen Atilláról, akiről főként annyit tudni, hogy december elsején, Románia nemzeti ünnepén Budapesten koccintott. " – jelentette ki. /Antalfi Imola: Nemkívánatos személyek egyes RMDSZ-jelöltek – legalábbis az MPP számára. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 30./ Az RMDSZ Maros megyei szervezetének Területi Állandó Tanácsa közleményében elutasította Ráduly Levente és Tőkés András kijelentéseit, kifejtve: „ a politikai kalandoroknak, ha önös érdekekről van szó, semmi sem drága!” „erkölcsi fenntartások nélkül, bármilyen eszközt képesek bevetni politikai szélmalomharcuk győzelme érdekében”. Ez eltér a mai európai politikai kultúra mértéktartó jellegétől. „Megnyilvánulásuk szélsőséges jellege alaposan megkérdőjelezi politikusi hitelességüket!” „Ráduly Levente és Tőkés András megalapozatlan és durva támadást intéz Markó Béla szövetségi elnökkel szemben, aki minden bizonnyal az egyik legeredményesebb és leghitelesebb politikai vezető Romániában. ” „Dr. Kelemen Atilla képviselői munkájának kifogásolása is alaptalan rágalmazás”. /Az RMDSZ Maros megyei szervezetének Területi Állandó Tanácsa: Válasz az MPP Maros megyei vezetőinek rágalmaira. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 30./2008. szeptember 22.Egyhangúan fogadta el szeptember 20-án az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) a szervezet választási keretprogramját, amely a szövetségnek a következő négy évre vonatkozó legfontosabb célkitűzéseit tartalmazza. A marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében megrendezett ülés különösebb viták nélkül zajlott. Az élcelődések célpontja Szász Jenő, az MPP elnöke volt, Tőkés Lászlóról viszont egy rossz szó sem hangzott el. A bírálatokból kijutott a magyarországi pártoknak is. Ez annyiban jelent újdonságot, hogy míg korábban az RMDSZ vezetői a Fideszt kritizálták amiatt, hogy beavatkozik az erdélyi magyar közképviselet ügyeibe, most az MSZP-t emlegették Újhelyi István és Nyakó István múlt heti kijelentései miatt. A két szocialista politikus fejtegetéseire reagálva Markó kijelentette: nem fogadnak el tanácsokat magyarországi pártoktól, amelyek még a saját otthoni dolgaikat sem rendezték. Markó Béla RMDSZ-elnök rámutatott: azért van szüksége a romániai magyarságnak továbbra is erős parlamenti képviseltre, mert az egész Kárpát-medencében beindultak az elmúlt években a kisebbségek számára kedvező folyamatok, de bebizonyosodott, hogy ezek nem visszafordíthatatlanok. Markó ezt az állítását felvidéki és kárpátaljai példákkal támasztotta alá. Felidézte a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának legutóbbi ülését, ahol a szlovákiai és az ukrajnai magyarság képviselői jelezték: egyre kedvezőtlenebbül alakul helyzetük. Kárpátalján az anyanyelvű oktatás megcsorbítására való törekvések jelentkeznek. /Az SZKT szolidaritását fejezte ki a kárpátaljai magyarsággal, és állásfoglalásban ítélte el a magyar oktatás korlátozására irányuló törekvéseket. / Markó emlékeztetett: korábban a felvidéki Magyar Koalíció Pártja erős tagja volt a szlovák kormánynak, miután azonban ellenzékbe szorultak, Szlovákiában felerősödött a magyarellenesség. Markó szerint az RMDSZ és az MPP, valamint az EMNT közötti megállapodás azért nem jött létre, mert csak a parlamentbe való bejutás volt közös érdek, a közös fellépés viszont már nem tartozott mindkét fél által elfogadott célkitűzés közé. Markó a „nagy erdélyi magyar abszurd” részének nevezte azt, hogy Szász Jenő függetlenként akar indulni a választáson, miután hosszas vajúdás után bejegyeztette az MPP-t. Románia és Magyarország viszonyáról megállapította, hogy bizonyos területeken a szétfejlődés érhető tetten, holott az lenne az érdekük, hogy a két ország stratégiákban, gazdaságban és regionális politikákban összenőjön. Kitért Újhelyi István és Nyakó István nagyváradi bírálataira is, akik Markó szerint „kioktatták” az RMDSZ-t, hogy politikusai mennyire koptak el, és azt tanácsolták, hogy negatív kampányt folytassanak. Leszögezte: nem fogadják meg tanácsaikat. Tamás Sándor, a Székelyföld frakció részéről annak a meggyőződésének adott hangot, hogy önkormányzati és parlamenti képviselet csak együtt tud hatékony lenni. Kelemen Kálmán, a kereszténydemokrata frakció részéről a polgármesterek magatartását bírálta, akik szerinte megválasztásuk után önteltek. A szórványt képviselő Winkler Gyula hangsúlyozta: szórvány- és tömbmagyarság csak együtt tud jól szerepelni a választáson. Dáné Károly bejelentette, hogy jövő héten küldik nyomdába a csángómagyar gyerekek olvasókönyvét, amely várhatóan 1500 példányban jelenik meg. Markó elmondta, az egyeztető fórumot – aminek megalapításában a televíziós vita alkalmával Markó és Tőkés László egyetértett – létre kell hozni. Az EMNT-vel folytatott párbeszéd kapcsán kifejtette: elkezdődött egy folyamat, amit folytatni kell. /Borbély Tamás: Hamleti kérdések és dakota közmondások RMDSZ-esen. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 22./ Markó Béla szerint a romániai magyarság alapvető érdeke, hogy egységben maradjon. „Mi azt kérjük, legyen szó akár a FIDESZ-ről, akár az MSZP-ről vagy bárki másról, hogy ne tessék ide jönni és tanácsokat adni az erdélyi magyarságnak” – hangoztatta Markó. /Lokodi Imre: „Ugrásra kész” az RMDSZ. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 22./ / Nem születtek lényeges döntések az RMDSZ „miniparlamentje”, a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) ülésén. A 35 oldalas választási programot összeállító bizottságot Lakatos Péter parlamenti képviselő vezette. „Együtt Erdélyért! (modernizáció és autonómia)” – így hangzik a tízfejezetes program címe. Több felszólaló állította, a szerkesztőbizottság nem vonta be kellőképpen a szakértőket a program összeállításába. Péter Ferenc szovátai polgármester a turizmusról szóló fejezetet, Asztalos Ferenc parlamenti képviselő az oktatási programrészt, Benedek Imre szívgyógyász az egészségügyről szóló passzusokat tartotta elnagyoltnak, Kerekes Károly képviselő a szociális fejezet „sutaságaira” mutatott rá, Balogh József vállalkozó pedig a kis- és közepes vállalkozások mellőzését kifogásolta. Magyari Nándor szociológus felhívta a figyelmet, hogy a program nehézkes. A választási előkészületekről Kelemen Hunor ügyvezető elnök számolt be. Ehhez Frunda György szenátor szólt hozzá, aki szerint „zavaros, kaotikus” a választásra való felkészülés. Kelemen Hunor azzal replikázott, hogy minden a legnagyobb rendben halad. /Máthé Éva: „Kaotikus” kampányszervezés. = Krónika (Kolozsvár), szept. 22./2008. október 1.Szeptember 30-án a szenátus elfogadta az 1940 szeptembere és 1945 márciusa között etnikai okokból üldözött személyek jogaira vonatkozó törvényt. A tervezetet két RMDSZ-képviselő, Kerekes Károly és Máté András nyújtotta be. A megszavazott változatban a kormányhatározat rendelkezései alól eddig kimaradt kategóriák – menekültek és kiutasítottak is – a törvény hatálya alá kerültek; ezzel egy méltánytalan helyzetet sikerült orvosolni. A jogszabályról a képviselőháznak kell kimondania a végső szót. /Jogot kaptak a menekültek és kiutasítottak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 1./2008. október 3.Az ENSZ közgyűlése 2008-at a nyelvek nemzetközi évének nyilvánította, az anyanyelvek nemzetközi napja február 21-én, a nyelvek európai napja szeptember 26-án van. Az orvos-páciens viszonyról szóló törvénykezdeményezést a képviselőház elutasította. Február 12-én ellenséges megnyilvánulásoknak lehettünk tanúi, jelentette ki Kerekes Károly RMDSZ-képviselő szeptember 30-án a képviselőházban: figyelmen kívül hagyták a beteg és orvos közötti hatékony kommunikáció fontosságát, holott enélkül lehetetlen az orvosi kezelés. A törvénytervezet legvehemensebb ellenzői annak a pártnak a képviselői voltak, amely magát demokratának és liberálisnak nevezi. Ezért Kerekes Károly emlékeztetett: 2007-ben a parlament ratifikálta a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, amelynek szerint a szociális intézmények, kórházak, öregotthonok tegyék lehetővé a betegség vagy öregség miatt ápolásra szorulóknak, hogy saját anyanyelvükön kommunikáljanak az orvosokkal, ápolókkal. Ugyanakkor az anyanyelvhasználat jogának megszegésére hívta fel a figyelmet Marosvásárhelyen, ahol „a magyar választók szavazatai segítségével funkcióba került polgármester, a helyi tanács határozata ellenére akadályozza a kétnyelvű utcanév-táblák kifüggesztését”. /(mózes): Be nem tartott vállalások. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 3./2008. október 11.Hűséges, a közösséghez láncolt emberekre van szükség, akik vállalják a közösség szolgálatát és azt véghez is viszik – mondta Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke október 10-én Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában, ahol az RMDSZ Maros megyei szervezete mutatta be a novemberi parlamenti választásokon induló szenátor- és képviselőjelöltjeit. Szenátorjelöltek: Markó Béla , Frunda György, Szakács János és Dávid Csaba. Képviselőjelöltek: Borbély László, Benedek Imre, Kelemen Atilla, Brassai Zsombor, Kerekes Károly, Szász Izolda, Makkai Gergely és Erőss Csaba. /Mózes Edith: „Egymáshoz vagyunk láncolva” Bemutatkoztak az RMDSZ Maros megyei képviselő- és szenátorjelöltjei. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 11./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||