|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 234 találat | lapozás: 1-30 ... 151-180 | 181-210 | 211-234 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Orbán János 2014. március 15.Jókai Anna Kossuth-nagydíjasEgy közösség erejét nem csak a közös hit, akarat, cél, elszánás és cselekvés jelenti. A jó szóban és a követendő példában rejlő erő legalább ilyen fontos, mert általuk megsokszorozhatjuk teljesítményünket – mondta Áder János államfő tegnap a Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Érdemrend kitüntetéseinek átadásakor. „A mai díjazottak és kitüntetettek életében is ott találjuk mindazokat, akiknek személyes példája fontos ösztönzést jelentett számukra. Akik lelkierőt és inspirációt nyújtottak mindahhoz, amit elértek, amit megvalósítottak, amiben sikeresek lettek” – hangsúlyozta a köztársasági elnök a Parlamentben mondott beszédében. Idén Jókai Anna író kapta a Kossuth-nagydíjat. Húsz művésznek ítéltek oda Kossuth-díjat, a Vujicsics Együttes tagjai pedig megosztva részesültek az elismerésben. Széchenyi-nagydíjjal tüntették ki John Lukacs magyar származású történészt, 19-en pedig Széchenyi-díjat kaptak. Magyar Érdemrendet 29-en vehettek át. Az elismeréseket Áder János Orbán Viktor kormányfő és Kövér László házelnök társaságában nyújtotta át. Díjazott erdélyi alkotók Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15., az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja alkalmából a Magyar Érdemrend középkereszt a csillaggal (polgári tagozat) kitüntetést adományozta Szilágyi István írónak, az MMA rendes tagjának a kortárs magyar prózairodalom legnagyobb értékei közé tartozó nagy sikerű regényeiért, valamint szerkesztői tevékenysége elismeréseként. * Babérkoszorú-díjat kapott Orbán János Dénes József Attila-díjas költő, író. * A magyar sajtó napja alkalmából elismeréseket adott át a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, a határon túli magyar újságíróknak odaítélt Aranytollat Gálfalvi Zsolt erdélyi irodalomkritikus, szerkesztő és közíró, valamint Tar Károly jelenleg Svédországban élő egykori erdélyi újságíró kapta. Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2014. március 17.Szilágyi Istvánt és Orbán János Dénest is kitüntettékTöbb erdélyi személyiséget is magyar állami kitüntetéssel jutalmaztak az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kezdetének évfordulója alkalmából. A magyar nemzeti ünnepet, március 15-ét megelőző napon, pénteken a magyar parlament kupolatermében számos elismerést osztottak ki. Áder János köztársasági elnök többek között Szilágyi István kolozsvári írónak, a Helikon című folyóirat alapító-főszerkesztőjének adományozta idén a Magyar Érdemrend középkereszt a csillaggal (polgári tagozat) kitüntetést. A Kő hull apadó kútba, a Hollóidő és az Agancsbozót című regények szerzője, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja a kortárs magyar prózairodalom legnagyobb értékei közé tartozó nagy sikerű műveiért, valamint szerkesztői tevékenysége elismeréseként vehette át a rangos díjat. Egy másik kolozsvári alkotó, Orbán János Dénes is elismerésben részesült, ő Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől vehette át ugyancsak pénteken a Magyarország babérkoszorúja díjat költői és írói tevékenységéért, valamint az erdélyi magyar irodalmi életben betöltött irodalmi szervezői szerepe elismeréseként. A székelyudvarhelyi születésű Barabás Botond, aki a szolnoki Szigligeti Színház színésze, Jászai Mari-díjat vehetett át. Szombat este Kolozsváron Cseke Péter, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem tanára, író, publicista, illetve Kovács Sándor kolozs-dobokai római katolikus főesperes-plébános kapta meg a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést. Az Áder János által adományozott díjakat Bába Iván államtitkár adta át. Idén sem a Kossuth-, sem a József Attila-díjasok között nem volt erdélyi. A Kossuth-nagydíjat idén Jókai Anna író kapta a magyar prózairodalom területén létrehozott életművéért. Húsz művész vehetett át a Kossuth-díjat, 19 tudós pedig Széchenyi-díjat kapott. Kossuth-díjat mások mellett Hámori Ildikó és Mácsai Pál színművész, Kovács Kati előadóművész, valamint Baráti Kristóf hegedűművész vehetett át. A Széchenyi-nagydíjat idén John Lukacs történészprofesszor kapta, a magyar történeti gondolkodást megújító tevékenysége és életműve elismeréseként. Széchenyi-díjat vehetett át mások mellett Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója is a totális diktatúrák múltjának hazai és nemzetközi feltárásában végzett tevékenységéért. Az elismeréseket Áder János Orbán Viktor kormányfő és Kövér László házelnök társaságában nyújtotta át pénteken. Krónika (Kolozsvár), 2014. március 26.Műemlékvédelem Erdélyben (VI.)A marosvásárhelyi Arcus Egyesület és a kolozsvári Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány március 28–30. között Műemlékvédelem Erdélyben (VI.) címmel konferenciát szervez a szovátai Teleki Oktatási Központban. A kétévente megszervezett konferencia célja lehetőséget biztosítani az elmúlt időszak erdélyi műemlék-helyreállítási programjai, az épített és ingó örökségünkhöz kötődő kutatások, valamint a különböző örökségvédelmi projektek bemutatására. A rendezvényen a műemlékvédelemben szerepet kapó különböző szakterületek magyarországi és erdélyi képviselői, művészettörténészek, építészek, régészek és restaurátorok adnak elő, az erdélyi műemlékvédelem aktuális problémáiról tartanak kerekasztal-beszélgetést. A konferencia első, pénteki napjának előadásai az erdélyi épített örökség művészettörténeti és régészeti kutatásainak legújabb eredményeiről számolnak be, szombaton az elmúlt időszakban végzett műemlék- helyreállítások bemutatása kerül előtérbe, míg a vasárnapi előadások főként a tárgyi örökség feltárására, restaurátori kutatásokra, műtárgyak restaurálására fókuszálnak. A konferencia 50 előadása a műemlékvédelem több specializált szakterületének legújabb eredményeiről igyekszik átfogó képet nyújtani. A fontosabb eredmények sorából jelentőségüknél fogva kiemelhetőek a változatos témájú művészettörténeti kutatások, a középkori falképek feltárása, kutatása és restaurálása, a további pusztulást megakadályozó műemléki gyors beavatkozások vagy a különböző európai uniós támogatásokból végzett műemlék- helyreállítások kérdésköre, amelyekről több előadás is beszámol. A rendezvény programja a www.monumenta.ro honlapon érhető el. Műemlékvédelem Erdélyben VI. konferencia programja Szervezők: Arcus Egyesület, Marosvásárhely Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány, Kolozsvár Helyszín: Teleki Oktatási Központ, Szováta Március 28, péntek 9:00 Megnyitó 9:20 Sarkadi Márton: Megjegyzések az alvinci református templom építéstörténetéhez 9:40 Kovács Zsolt, Lupescu Radu: Egy későközépkori polgárház Kolozsváron. Az unitárius püspöki lak műemléki kutatása 10:00 Mihály Melinda: Észrevételek a kolozsvári kőfaragó műhely két XVII. századi faragványtípusa kapcsán 10:20 Letiţia Cosnean: Arhitectul Bethlen Miklós și reședința din Ţopa în secolul al XVII-lea 10:40 Terdik Szilveszter: Adatok a nagyváradi görögkatolikus székesegyház építéséhez 11:40 Borboly Csaba (Hargita Megye Tanácsának elnöke): Műemlékvédelmi programok Hargita megyében 12:20 Furu Árpád: Az erdélyi unitárius egyházi örökség védelme. Szándékok, lehetőségek, kihívások 12:40 Sarkadi Márton: Megjegyzések a gyulafehérvári székesegyház hosszházának építéstörténetéhez 13:00 Halmos Balázs, Marótzy Kata: Mozaikok a gyulafehérvári székesegyház építéstörténetéhez 13:20 Pál Emese: Armenizmus falképeken – két szamosújvári példa 14:00–15:30 Ebédszünet 15:30 Bordás Bea: A historizáló kastélyépítészet kevésbé ismert emlékei az egykori Kolozs vármegyében 15:50 Szabó Tekla: A maroshévízi Urmánczy-kastély 16:10 Imecs–Magdó Eszter: Borszékfürdő dualizmus kori villái 16:30 Ladó Ágota: Adatok a csíkszeredai egykori Katolikus Főgimnázium tervezéséről 16:50 Orbán János: Műemléki topográfia Marosvásárhelyen 18:00 Botár István – Grynaeus András – Tóth Boglárka: Az erdélyi dendrokronológiai vizsgálatok eredményei az utóbbi két évben 18:20 Darvas Lóránt: A csíkszentkirályi Bors és Nagy családok udvarházainak kutatása 18:40 Györfi Zalán, Soós Zoltán: Ipari és katonai műemlékek feltárása, konzerválása és bemutatása a marosvásárhelyi vár felújítása kapcsán 19:00 Nagy Veronika: Almakerék és (a) Forster 19:20 Gaylhoffer-Kovács Gábor: Erdélyi falképek dokumentálása a Forster Központban 20:20 Könyvbemutatók A szórvány emlékei. Szerk. Kollár Tibor. Budapest, Teleki László Alapítvány, 2013. Közös tér – Közös örökség. Common Space – Common Heritage.Szerk. S. Sebestyén József. Budapest, Crew Print, 2013. Bemutatja: S. Sebestyén József. Március 29, szombat 9:00 Makay Dorottya: A széki református templom: Egy kutatás-tervezés és a régen várt helyreállítás-támogatás története 9:10 Weisz Attila: A széki református templom kutatásának újabb építéstörténeti eredményei 9:30 Diana Imecs: Prezentarea conceptului arhitectural de restaurare în faza de proiectare și în urma informațiilor identificate pe parcursul execuției 9:50 Sándor Boróka: Egy a lábán alig álló templom tartószerkezeti meglepetései: kutatás, tervezés, kivitelezés 10:10 Csók Zsolt: A régészeti előkutatás jelentősége, a hatékony régészeti kiviteli felügyelet és tudományos eredményei 10:30 Mednyánszky Zsolt, Nagy Benjámin, Mihály Ferenc: Szakrestaurátori szempontok: kutatás, tervezés, kivitelezés 11:30 Horváth Ákos, Sarkadi Márton: Az égei református templom felújítása 11:50 Gergely Erzsébet: Restaurálások a Házsongárdi temetőben 12:10 Márton Judit: Sürgősségi beavatkozások a radnóti kastély bástyáinál 12:30 Kiss Lóránd, Mihály Ferenc: A fületelki evangélikus templom állagmegóvása 12:50 Szilágyi-Bartha Zsuzsanna: A besztercei evangélikus templom helyreállított reneszánsz tetőboltozata 13:30–15:30 Ebédszünet 15:30 Emődi Tamás: A „Középkori szatmári templomok útja” HURO projekt romániai objektumainak helyreállítása 15:50 Makay Dorottya: Épített örökségvédelem 10 év távlatából – nagy tervek és kivitelezésük tanulságai 16:10 Lángi József: Még egyszer a siteri református templom falképeiről 16:30 Kiss Lóránd: A besztercei evangélikus templom falképei 16:50 Pál Péter: A székelydályai református templom boltozati falképeinek restaurálása 18:00–20:00 Kerekasztal-beszélgetés a műemlékvédelem helyi és országos problémáiról, lehetőségeiről. A beszélgetésen résztvesz Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Kelemen Atilla-Márton, Maros Megye Tanácsának alelnöke és Hegedűs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős főtitkárhelyettese Március 30, vasárnap 9:00 Kovács Mária-Márta: Történeti értékű klenódiumok a Dési Református Egyházmegyében 9:20 Bara Júlia: A nagykárolyi Károlyi-kastély egykori portrégyűjteménye 9:40 Hegedűs Enikő: A Gyulafehérvári Érseki és Főkáptalani Levéltár inventáriumairól 10:00 Pap Zoltán: Az erdélyi orgonaépítés korszakai - II. rész 10:20 Tóth Zsuzsa: Kő vagy papír? –A Zárkő restaurálása 11:20 Czimbalmos Attila: A csíkkarcfalvi Nagyboldogasszony plébániatemplomban előkerült XV. századi falkép illetve XVIII. századi külső díszítőfestés restaurálása 11:40 Borsos Ágnes: Az olaszteleki Daniel-kastély XVII. századi falképtöredékeinek restaurálása 12:00 Simó Anna-Mária: Kiegészítések a falképek esetében 12:20 Kis Zoltán, Gere István, László Attila: A szászsebesi ferences templom gótikus ablakainak restaurálásáról 12:40 Daczó Csaba: A szabadpiaci felkérések kényszerítő tényezői szemben a restaurálás elveivel 13:00 Mihály Ferenc: A kolozsvári Szent Mihály templom hajdani faberendezéséről, oltárairól 13:40 A konferencia zárása Népújság (Marosvásárhely), 2014. április 4.A marosvásárhelyi sorok és glosszák őrzője: a Teleki-Bolyai KönyvtárA Gecse Dániel utca 17. szám alatt található könyvtár Marosvásárhely óvárosának egyik legszebb épülete. A Téka az egykori Szent Miklós és Fazekas utcák keleti sarkán áll. Bevezetésül erről a műemlékről tudni kell, hogy 1797-ben Ignatz Schlaff bécsi építész készítette Teleki Sámuel elképzelése szerint. A Wesselényi-ház kibővítését 1799. április huszonnegyedikén kezdték meg, és 1802-ben fejezték be. Ez az épület lett az erdélyi empire stílusú csarnoképítkezés legszebb példája. Itt található a Teleki-hagyaték… Ezen a héten ezt a páratlan épületről írunk, ezt a műemléket mutatjuk be lapunk olvasóinak. A könyvtár, ahol Kazinczy „összerázkodtaték az álmélkodástól” Az épület megépítése egészen pontosan három mester nevéhez fűződik, akikhez fogható nem volt egész Erdélyországban. Egyikük időközben meghalt, a másikat elkergették, a harmadikra maradt tehát a munka befejezése. Ebben a marosvásárhelyi épületben nyílt meg 1802-ben Erdély első közkönyvtára. Orbán János művészettörténész szerint olyan nagy városokat utasított ezzel maga mögé Vásárhely, mint Kolozsvár vagy Nagyszeben. Köszönhetően a grófnak, aki gondolkodásban jóval megelőzte korát. Németh László, 1943-ban A minőség forradalma című alkotásában így ír a könyvtárról: „Ha valamiképp lehetségessé válna, hogy hátralévő életem Erdélyben töltsem, Marosvásárhelyt választanám ki székhelyül s a Teleki-Tékából csinálnék koporsót magamnak... Ez az a könyvtár, melyben Teleki Sámuel vendége Kazinczy, »összerázkodtaték az álmélkodástól«… Az alapító egy magyar Göttingát akart Vásárhelyből csinálni.”. A rendelkezésünkre bocsátott dokumentumokból egyértelműen kiderül, hogy Erdély első közkönyvtárát, a Teleki Tékát, Teleki Sámuel erdélyi kancellár alapította és építtette. A gróf már 1760-ban elkezdte a gyűjtőmunkát Nyugat-Európában, pontosabban Svájcban, Hollandiában és Franciaországban tett tanulmányi útja során. Csaknem negyven évvel később, 1799-ben nekilátott annak az épületszárnynak a megépítéséhez, amelyben most a Téka található. Húsz-huszonöt évvel azelőtt egy nemesi palota épült azon a helyen. Tulajdonosa Wesselényi Kata volt, aki nem más, mint a gróf feleségének egyik nagynénje. Halála után a kastélyt a teleki család örökölte, és ehhez építette hozzá a gróf a könyvtárnak otthont adó szárnyat. A könyvfelvásárló erdélyi kancellár A Marosvásárhelyi útikalauz című adatgyűjtés szerzői, Fodor Sándor (S.) és Balás Árpád tudni vélik, hogy Teleki Sámuel már fiatalon kezdte gyűjteni a könyveket. Megvásárolta a külföldi és hazai könyvpiacokon található klasszikus műveket és tudományos kiadványokat. Tizenkét szekéren 1793. április tizennegyedikén indította útnak Bécsből bibliotékáját, és helyezte el az újonnan felépített Tékában. Mintegy 40 ezer kötetet kitevő gyűjteményében hatvanhat ősnyomtatvány. Íme pár a könyvtár ritkaságaiból: Kéziratok: - A könyvtár legrégebbi kéziratos könyve a Koncz-Kodex a tizennegyedik században pergamen lapokra másolt latin nyelvű Biblia. Ez a kódex tartalmazza a hatodik magyar nyelvemléket mely a Marosvásárhelyi sorok és glosszák néven ismert. A könyv néhány lapjának szélére a magyar szavakat és egy rövid összefüggő szöveget – a Biblia néhány sorának magyar megfelelőjét, összesen ötvenöt szót jegyeztek be a tizenötödik század első negyedében; – A legkorábbi magyar nyelvű orvosi könyv, az Ars Medica tizenhatodik századi kézirat Lencsés György műve; – Cserei Mihály, Szepsi Lackó Máté, Nagy Szabó Ferenc krónikaíró, Bod Péter művei, továbbá egy tizenhatodik századi csillagászati munkát, egy pergamenre írott, illusztrált tizennyolcadik századi tóra-tekercset, stb. – Bolyai Farkas és fia Bolyai János húszezer oldalas eredeti kéziratos hagyatéka. Ősnyomtatványok (1500-ig kiadott könyvek): – 66 nagy értékű ősnyomtatvány. Köztük a legrégebbi Galeotto Marzio Liber de Homine (Bologna, 1475); – Cicero, Horatius, Ovidius, Plinius, Temesvári Pelbárt, Savonarola művei. Unikumok, ritkaságok: – Apáczai Csere János: Magyar Logikátska (Gyulafehérvár, 1654), az első magyar nyelven írt logika tankönyv; – Balassi Bálint: Istenes Énekeink (Bártfa, XVII. század); – Benczédi Székely István: Chronica ez világnak yeles dolgairól (Krakkó, 1559); – jeles Biblia gyűjtemény, ezek közül kiemelkedik Szentírás (Bázel, 1519), Frobenius nyomda terméke, Rotterdami Erasmus gondozásában, Koberger-Biblia (London, 1657-1669) Hans Sprininkle illusztrációival, nyolc nyelvű párhuzamos szöveget tartalmaz (szamaritai, káldus, latin, etióp, görög, szír, arab, perzsa), Vizsolyi Biblia (1590) – Janssonius Atlas major, Amsterdam, 1657-1682, kézzel színezett; De külön említést érdemelnek a ritka szépségű könyvkötések és az igen gazdag ex-librisek. A második világháború után, 1955-ben a volt Református Kollégium gyűjteményéből ide került át 50 ezer könyv, valamint a két Bolyaitól levelek, kéziratok és más emlékek, amelyek ma a Bolyai Tudományos Könyvtár alapanyagát képezik. A gyűjtemény amelyet a hatalom felszámol: a képeket pinceraktárakba száműzi… A fent már említett könyvből még az is kiderül, hogy az idők folyamán, a volt Magyar Autonóm Tartomány területéről, Mikházáról, Székelykeresztúrról, Székelyudvarhelyről, Csíkszeredából összeszedett könyvek, iratok is növelték az állományt. Így kerültek ide Orbán Balázsnak a Székelyföldről készített eredeti fényképei, melyeket Mészáros József könyvtáros fedezett fel és Erdélyi Lajos könyv alakban kiadott. Itt volt kiállítva a kb. száz darabból álló Nagy Imre gyűjtemény is, amelyet a hatalom indokolatlanul a nyolcvanas években felszámolt, és a képeket a Művészeti Líceum pinceraktáraiba száműzte. A gyűjteményt a művész a városnak adományozta, és ezért a művészet pártolói joggal követelik a képek újrakiállítását. Érdekes kultúrtörténeti eseménynek számít az a tény is, hogy az országban itt nyílt meg elsőként, 1952 októberében a magyar tannyelvű könyvtárosi technikum. Tiszavirág életű volt, de végzettjei akkor nagy hézagot pótoltak a könyvtárak működésében. Az építkezés irányításának felelősei Az épület történelme azonban megköveteli, hogy lépjünk még egy kicsit vissza az időben. A Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakmérnöktől kapott dokumentumokból az is kiderül, hogy Erdélyi kancellár lévén Teleki Sámuel Bécsben lakott, s így az osztrák-magyar birodalom fővárosának egyik ismert és elismert építészét, Ernest Kochot kérte fel a tervrajz elkészítésére. Az ő rajza alapján kezdték el a munkát 1799-ben az erdélyi építőmesterek. Előbb egy marosvásárhelyi szakembert, Türk Antalt (nevét már többször említettük összeállításainkban) bízták meg a munkával. Az Erdély-szerte ismert Türk, aki egyébként német származású volt, a tizennyolcadik század hetedik évtizedének második felében érkezett Marosvásárhelyre. Elismerten a város legjobb építésze volt, de paradoxális módon nincsenek adataink arra nézve, hogy a város mely épületei fűződnek konkrétan az ő nevéhez. A meglévő dokumentumokból azonban azt tudni, hogy ő építette a kolozsvári unitárius templomot, az építészeti szempontból különösen érdekes erzsébetvárosi mechitarista templomot, de dolgozott Besztercén, illetve Erdőcsinádon is, és a település református temploma is az ő munkája. A könyvtár építési munkálatainak kezdetét azonban már nem érte meg. 1798-ban meghalt, helyét pedig egy szintén német származású építész, a már említett gyulafehérvári Ignatz Shlaff vette át. Az ő vezetésével kezdődtek el a munkálatok, röviddel ezután azonban elkergették a mestert. Nem tudni pontosan, hogy miért, feltételezhetően a hozzáértését vagy a munkához való hozzáállását kifogásolták. Tény, hogy 1800-ban a tordai Kövecsi János vette át az építkezés irányítását, akinek a neve elsősorban az Aranyoson épített fahíd révén vált ismertté. 1802-ben megnyílnak a könyvtár kapui A közben Bécsben tartózkodó Teleki gróf figyelemmel követte a munkálatok menetét. Abban az időszakban természetes volt, hogy a tulajdonos akarata elsőbbséget élvezett az építész tervrajzaival szemben. Sorina Botanak adatai vannak arról, hogy a terveken utólag végzett módosítások miatt az épület középső hajója szélesebb lett, mint az oldalhajók. Ugyancsak utólag toldották az épülethez a könyvtárterem előterét is. Az építkezés pontos menetéről három személy számolt be Telekinek: Kadácsi István prefektus, Herbert Mihály számtartó és Gyujtó Sándor ügyvéd. Az épületet 1802-ben fejezték be teljesen, és néhány hónapra rá meg is nyitotta a kapuit a nagyközönség előtt. Erdélyben egyébként ez az egyetlen olyan épület, amelyet eleve könyvtárnak szántak, a klasszikus barokk jegyeit viseli, és ez volt az első nyilvános könyvtár. A gróf azt akarta, hogy mindenkinek legyen hozzáférése a Téka anyagához, és ez így is történt. A tizenkilencedik század első feléből fennmaradt adatok szerint naponta öt-hat olvasója volt a könyvtárnak, ami az akkori viszonyokhoz képest soknak számított. Nagy-Bodó Tibor Központ. Erdély.ma 2014. május 12.Huszonharmadik EMT-napokTanulás és tudás a digitális korban Cég- és gyárlátogatás, koncert, előadások és kirándulás is belefért az EMT-napok idei kiadásába. Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság által huszonharmadik alkalommal megszervezett akció több tucat érdeklődőt vonzott. A résztvevők pénteken a Multinr Kft.-hez és az Autoliv gyárba látogattak el, majd meghallgatták a Plugor Sándor Művészeti Líceum diákjainak évadzáró hangversenyét. Szombaton Orbán János, az Orbánsoft igazgatója a Fenestela programról, Köntés Ernő, az Angelo Express tulajdonosa Különböző technológiákon és elveken alapuló digitális nyomtatási eljárások fejlesztése címmel tartott „történelmi” összefoglalót az első számítógéphez kapcsolt gömbfejes írógéptől a legmodernebb printerekig. Bihari Béla, a Gnome Design Kft. szoftverfejlesztő cég tulajdonosa a multiprojekt-management rendszerekről beszélt, és kifejtette: egy ilyennel például bármely polgármesteri hivatal tudná, hogy hol és mit ásnak a városban, és hatékonyan hozhatna döntést arról, mit lehetne tenni egy olyan esős napon, amikor nem lehet aszfaltozni. Előadást tartott még dr. Ferencz József, az EMT földmérő-szakosztályának elnöke és Babos László, a Mikes Kelemen Líceum informatikatanára. Vasárnap közös kirándulás képezte a programot. Erdély András. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2014. május 21.Konferenciát rendeztek az erdélyi irodalomról BudapestenAz erdélyi irodalom az elszakítottság idején és ma címmel rendeztek konferenciát szerdán Budapesten. A tanácskozáson irodalmi lapokról, szerzőkről, műveikről és a történelmi körülményekről is megemlékeztek az előadók. A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Irodalmi Tagozata, a Magyar Írószövetség, a Helikon és a Székelyföld folyóiratok szervezte tanácskozást megnyitó köszöntőjében Fekete György, az MMA elnöke hangsúlyozta, hogy a határon inneni és túli magyarok beszélt, vizuális és zenei nyelve ugyanaz. Mindez elképesztő összetartó erőt jelent - tette hozzá. Demeter Zsuzsa irodalomkritikus Változatok halálsikolyra és madárhangra című előadásában az idén januárban elhunyt Sigmond István íróról emlékezett meg. Mint mondta, Sigmond Istvánt a kritikusok nem kényeztették el, munkásságát elhanyagolták. Áttörést talán a Varjúszerenád című műve jelentett, az Irodalmi Jelen 2006-os regénypályázatának díjnyertes alkotása, akkor figyelt fel rá a magyarországi kritika, az újabb köteteiről azonban ismét alig esett szó. Elek Tibor irodalomtörténész, a békéscsabai Bárka folyóirat főszerkesztője A rendszerváltozás előtt és után című előadásában kifejtette, hogy az erdélyi magyar irodalom fogalma Trianon következménye: az azt követő évtizedekben az utódállamokban rekedt magyarok ideológiákat gyártottak önállóságuk bizonyítására, amelynek eszközeként felhasználták az irodalmat is. Andorkó Júlia irodalomtörténész a Kolozsvárott megjelent, Utunk című irodalmi lapnak, a Helikon elődjének történetét ismertette. Borcsa János irodalomtörténész az erdélyi magyar költők műveiben megjelenő haza és magyarság kérdéséről beszélt, Karácsonyi Zsolt költő, a Helikon főszerkesztője pedig az erdélyi magyar lírában megjelenő idegenség kérdését feszegette. Gondos Mária Magdolna egyetemista Fiatal írók földjén baktatva című előadásában arra kereste a választ, hogy a fiatal íróknak, és az általuk írt irodalomnak "elkeseredett baktatásra, sziporkázó sétára vagy rémült rohanásra" van-e oka. Az erdélyi 90-es nemzedékről szólt Lakatos Mihály író, irodalomtörténész, bemutatva az 1980-90-es évek történelmét, körülményeit. Beszélt a Serény Múmia és az Előretolt Helyőrség című lapokról, valamint Sántha Attila és Orbán János Dénes A transzközép irodalom című esszéjéről, kiáltványáról. A Helikon és a Székelyföld folyóiratok 18 órakor kezdődő, Találkozunk a Vigadóban című irodalmi estjén Fekete Vince, Karácsonyi Zsolt, László Noémi, Lövétei Lázár László kötők, illetve Molnár Vilmos és Papp Attila Zsolt írók vesznek részt. MTI 2014. május 23.Séta vagy rohanás? – Budapesti konferencia az erdélyi irodalomrólAz erdélyi irodalom az elszakítottság idején és ma címmel rendeztek konferenciát szerdán délután Budapesten. A tanácskozáson irodalmi lapokról, szerzőkről, műveikről és a történelmi körülményekről is megemlékeztek az előadók. A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Irodalmi Tagozata, a Magyar Írószövetség, a Helikon és a Székelyföld folyóiratok szervezte tanácskozást megnyitó köszöntőjében Fekete György, az MMA elnöke hangsúlyozta, hogy az anyaországi és a határon túli magyarok beszélt, vizuális és zenei nyelve ugyanaz. Mindez elképesztő összetartó erőt jelent – tette hozzá. Demeter Zsuzsa irodalomkritikus Változatok halálsikolyra és madárhangra című előadásában az idén januárban elhunyt Sigmond István íróról emlékezett meg. Mint mondta, Sigmond Istvánt a kritikusok nem kényeztették el, munkásságát elhanyagolták. Áttörést talán a Varjúszerenád című műve jelentett, az Irodalmi Jelen 2006-os regénypályázatának díjnyertes alkotása, akkor figyelt fel rá a magyarországi kritika, az újabb köteteiről azonban ismét alig esett szó. Elek Tibor irodalomtörténész, a békéscsabai Bárka folyóirat főszerkesztője A rendszerváltozás előtt és után című előadásában kifejtette, hogy az erdélyi magyar irodalom fogalma Trianon következménye: az azt követő évtizedekben az utódállamokban rekedt magyarok ideológiákat gyártottak önállóságuk bizonyítására, amelynek eszközeként felhasználták az irodalmat is. Andorkó Júlia irodalomtörténész a Kolozsvárott megjelent, Utunk című irodalmi lapnak, a Helikon elődjének történetét ismertette. Borcsa János irodalomtörténész az erdélyi magyar költők műveiben megjelenő haza és magyarság kérdéséről beszélt, Karácsonyi Zsolt költő, a Helikon főszerkesztője pedig az erdélyi magyar lírában megjelenő idegenség kérdését feszegette. Gondos Mária Magdolna egyetemista Fiatal írók földjén baktatva című előadásában arra kereste a választ, hogy a fiatal íróknak, és az általuk írt irodalomnak „elkeseredett baktatásra, sziporkázó sétára vagy rémült rohanásra” van-e oka. Az erdélyi 90-es nemzedékről szólt Lakatos Mihály író, irodalomtörténész, bemutatva az 1980-90-es évek történelmét, körülményeit. Beszélt a Serény Múmia és az Előretolt Helyőrség című lapokról, valamint Sántha Attila és Orbán János Dénes A transzközép irodalom című esszéjéről, kiáltványáról. A tanácskozást követően a Helikon és a Székelyföld folyóiratok Találkozunk a Vigadóban című irodalmi estjén Fekete Vince, Karácsonyi Zsolt, Lövétei Lázár László és Papp Attila Zsolt költő, illetve Molnár Vilmos író mutatták be a lapokat, és olvastak fel műveikből. MTI. Krónika (Kolozsvár) 2014. augusztus 26.A Téka tereiről beszélnek a könyvekHa kíváncsi, hogy miképpen gyűjtötte, vásárolta Teleki Sámuel a Téka világhírű könyveit, ha érdekli, hogy hol lakott egykor a kancellár, amikor Tékájába látogatott, ha megtudná, hogy mi lelkesít annyira egy kutatót, hogy fél életét a Teleki Téka történetének kutatására áldozza, látogasson el kedden este 7-től a Teleki Tékába. Folytatódik a Beszélő könyvek-sorozat a marosvásárhelyi Teleki Tékában, a francia forradalom, a gasztronómia, az itáliai utazások tematikája után ma este a Teleki Téka tereiről és az ezt betöltő egykori életről beszélgetnek – tudtuk meg a Téka vezetőjétől, Lázok Klárától, aki két vendégével is beszélget. A műemlék könyvtár tereiről, azok egykori életéről mesél Orbán János művészettörténész, az est díszvendége pedig Deé Nagy Anikó, a Teleki Téka egykori vezető könyvtárosa, akit Teleki Sámuel könyvtárszervező munkájáról, a gyűjteményről, illetve saját tékás kutatásairól kérdez a házigazda, Lázok Klára. „Az udvaron zajló beszélgetés kicsit visszavezeti a látogatókat az időben a könyvtáralapítás indíttatásához. Megtudjuk, mit árulnak el a levéltári iratok erről a készülődésről, miért pont itt épül a könyvtár, hogyan rendelkezik a kancellár, milyen a hozzáállása a készülő könyvtárhoz” – mondja a Téka vezetője. Hozzáteszi: a Beszélő könyvek-sorozat több részét az úgynevezett freskós teremben tartották, ezúttal erről is szó lesz, amint a teremkönyvtárról is, amelyet 1802-ben nyitott meg Teleki Sámuel a tudós közönség előtt. De szóba kerül a könyvtár udvara is, amelyet ezúttal beszélgetésre használnak, de megtudjuk, mire használta a Teleki kancellár korában, s mire használták a könyvtárosok. Szász Cs. Emese, Székelyhon.ro 2014. szeptember 8.Janus Pannonius Itáliában – Orbán János Dénest díjaztákOrbán János Dénes vehette át az idei Salvatore Quasimodo Emlékdíjat Balatonfüreden a Nobel-díjas olasz lírikusról elnevezett költőverseny díjkiosztó gálaestjén, vasárnap. Weiner Sennyey Tibor Heraklion című alkotásával különdíjat, a nyolcvanéves Kalász Márton pedig életműdíjat kapott. Cserép László, a Salvatore Quasimodo Alapítvány elnöke az MTI-nek elmondta: a 22. alkalommal megrendezett nemzetközi költőversenyen további 12 költő számára elismerő oklevelet adományoztak. Ebben az esztendőben 192 pályázat érkezett a versenyre, ami 384 alkotást jelent, mivel mindenki két költeménnyel nevezhet – mondta az alapítvány elnöke. Orbán János Dénes kolozsvári költő, író a Guarino köszöntése – Janus Pannonius Itáliába érkezik című versével nyerte el a költőverseny fődíját. A költemény a nemrég megjelent A költő, a ringyó és a király című Pannonius vers-átköltéseket tartalmazó kötetében is szerepel, amelyet Szőcs Géza, a Magyar Pen Club elnöke mutatott be Balatonfüreden. „A szerep-idézés ezúttal Janus Pannoniust állítja elénk. Az ismert szituációban: az ifjú költő az itáliai Guarino da Verona újlatin költő előtt mutatkozik be, ígérvén, hogy méltó tanítványa lesz... Ha úgy vesszük, némi meglepetést okoz Orbán János Dénes verse, kissé meg is haladva „mondén és frivol" szellemi bravúrjait, képes volt a maga jobbá tevő elhivatottságának a múltból felújított, de mindképpen érvényes és hiteles lírai előképet találni. A versben felidézett nyitottság és elkötelezettség – a tiszta és nemes szándék által kiváltott eltávozás és visszatérés modellje – ma is érvényes például szolgál" – mondta Péntek Imre költő, kritikus laudációjában. A hagyományokhoz híven a Bertha Bulcsu–emlékdíjat is átadták, amelyet Balázs Géza nyelvésznek ítélt a zsűri. A Bertha Bulcsu-emlékdíj meghívásos pályázat, amelyre még nem publikált és nem díjazott publicisztikai mű, irodalmi riport küldhető be. Az Írók Alapítványa, valamint Balatonfüred és Balatongyörök városa által alapított díjat 2004 óta minden évben Balatonfüreden adják át. A díj pályázati feltétele a Balaton és térsége természeti, kulturális értékeinek, sajátosságának és gondjainak méltó irodalmi bemutatása. A díjátadást követő esti gálaműsor keretében a nyertes verseket, valamint Salvatore Quasimodo egyik művét Oberfrank Pál és Alessandro Quasimodo színművészek adták elő. Krónika (Kolozsvár) 2014. szeptember 11.Balázs Imre József: Nem vagyok az a hátradőlős fajtaKöltő, író, kritikus, szerkesztő, egyetemi tanár – Balázs Imre József élete ezer szállal kötődik az irodalomhoz. Pedig matekzseninek indult. Évfolyamelső volt a gimiben a kilencvenes évek elején, mindenki azt várta tőle, hogy a reáltudományok felé igazodik – de mégsem. Balázs Imre József családjából és a könyvekből kapott egy olyan lökést és ihletet, ami az irodalom felé terelte – nemcsak erről, hanem az olvasásról, az írásról is beszélgettünk. Imre ma még mindig fellapozza gyerekkori olvasmányait, a közelmúlt megértéséhez pedig többek között Dragomán György, Tompa Andrea, Papp Sándor Zsigmond vagy Nagy Koppány Zsolt műveit ajánlja. Nem véletlen, hogy az irodalmi pályát választottad, hiszen a tágabb családodban több ilyen irányultságú személy is van, illetve volt, többek között színész és költő is. Gyerekkorodban ez mennyire befolyásolt? Mit kaptál a családtól ilyen téren? Volt alapja ennek a választásnak, az biztos: a nagybátyáim közül ketten, Balázs László és Balázs András is a bölcsészkaron végeztek, sőt, Laci bátyám egyetemi tanárként is a kolozsvári egyetemen maradt, nyelvészként onnan vonult nyugdíjba. Balázs András a hatvanas-hetvenes években jegyzett fiatal költőnek számított, az ő pályáját viszont kicsit árnyékban hagyta a korai halála. Balázs Éva néném verslemezét és balladalemezét is meg-meghallgattuk, megnéztük az előadásokat, ha Udvarhelyen játszott. Szóval igen, volt egyfajta természetessége a családban annak, hogy ilyesmikkel is lehet foglalkozni. A gyerek hajlamos abból kiindulni, amit maga körül lát és tapasztal, még ha esetleg később el is szakad attól. Gyorsan hozzátenném azért azt is, hogy gyerekként talán ezeknél a mintáknál is jobban lenyűgözött az, ahogyan a bátyám mai szemmel is zseniálisan morbid képregényeket rajzolt a maga és a család szórakoztatására, különféle vizuális technikákkal. Indiánok, banditák, űrlények, nagyjából ezek voltak a témakörök. De arra jól emlékszem, hogy még mielőtt írni tudtam volna, már én is képregényeket rajzoltam. Jóval kevésbé zseniálisakat és morbidokat persze, mint a bátyám. Úgy emlékszem rád, mint aki kölyökkorában sokat is olvasott, ugyanakkor sokat is focizott – akkoriban ritka volt az ilyen gyerek, mert vagy egyik, vagy a másik volt a jellemző... Ebből a képregény-történetből látszik talán, hogy én teljesen az élvezetből olvasó kategória felől indultam a könyvek felé. Kölyökkoromban a vadnyugati tárgyú könyvek, a Verne-regények, a sci-fik, a Rejtő-regények, a Delfin Könyvek voltak azok, amiket számolatlanul olvastam. Aztán Fekete Istvánnal és Gerald Durrell-el szépen átcsúsztam A három testőr, A nyomorultak, a Fekete gyémántok és hasonlók terepére, miközben továbbra is imádtam Agatha Christie-t és Isaac Asimovot. A szüleim rengeteg könyvet vásároltak akkoriban, egyfajta csendes reakcióként talán arra, ahogy egyre szűkült Romániában a magyar nyelven történő létezés terepe, s ez Udvarhelyen is egyre érezhetőbb lett. Nem nagyon kellett kimennem a házból ahhoz, hogy jó, nekem való könyveket találjak. A mából nézve úgy tűnik, rengeteg volt az időnk. Tévét nézni nem nagyon volt miért, az élet ritmusa nagyon ráérős volt, így csetlő-botló koromtól nyolcadikig tényleg szinte naponta fociztunk. Még télen, a hóban is, ugyanis sínadrágban nagyon jó becsúszó szereléseket lehetett végezni! Ötödik osztály után még fociedzésre is eljártam, az is heti egy-két meccset jelentett, Szávuly Attila vagy Lőrincz Attila vezényletével. Kilencediktől, 1990 után is volt foci, de az életritmus, amiről beszéltem, kicsit más lett... Zseninek tartottak matekből a nyolcvanas évek végén a korosztályodban, aztán a gimnázium után – a tanári kar egy részének óriási megrökönyödésére – az irodalmat választottad, magyar-angol szakra mentél Kolozsvárra. Mi döntött az irodalom javára? Erre nincs egyetlen válaszom, mert ez egy fokozatosan érlelődő folyamat volt, pedig még tizenegyedikben is matek- és fizikaversenyekre készültem. Azt hiszem, nagyjából a mi korosztályunk lett az, amelyik a forradalom és az azt követő évek eufóriájában elhitte, hogy bármit meg lehet csinálni, és erre esélyei is adódtak. Emlékszem, nyolcadikos koromban, 1990 elején egy segélycsomagból egy özönvíz előtti írógép került a házba. Akkor még a fénymásolás ritka luxus volt, de nekem az írógépről rögtön az jutott eszembe, hogy milyen jó osztályújságot lehetne készíteni írógéppel és indigóval. El is készült néhány lapszám, Im-Press címmel, valahol még most is megvannak a mesterpéldányok. Voltak benne riportok, viccek, dalszövegek, vezércikk... Szóval igazi, rendes lap lett. Dávid Attila, akit most fotósként sokan ismernek a városban, kisinterjúkat készített a lapba egyik-másik osztálytársunkkal, de a Kossuth-sarkon Turbo rágót és eredeti török karórákat forgalmazó árusokkal is. Szóval tényleg bármi lehetségesnek tűnt. Az angol nyelv is igazi, életszerű vonzást jelentett. Én az iskolában franciát tanultam ugyan idegen nyelvként ötödiktől, de amikor 1990 után megérkeztek a városba az amerikai „native speaker" tanárok, akkor tényleg kinyílt a világ. Emlékszem, nagyon furcsán néztem Glenna Roukes-ra ezerkilencszázkilencvenakárhányban, amikor egy tanfolyamos angolórán arról beszélt, hogy ők tulajdonképpen alig látnak, használnak készpénzt, hogy a számláit a bankja automatikusan fizeti, hogy bankkártyákat használnak, satöbbi, satöbbi. A kollégájától, Robtól jó kis country nótákat lehetett tanulni gitáron. Ez is nagy vonzás volt. És persze jött szép lassan az irodalom is, az, hogy a kortárs irodalom is létezik, amelyik beléd nyúl, kifordít, nem hagy békén. S hogy esetleg lehetne írni is efféléket. Én nem lettem ugyan szerkesztője a gimis diáklapnak, az Ébredésnek, de írtam bele néhány ilyen, általában vicces irodalomszerű szöveget. Utólag kicsit tényleg vakmerő húzásnak tűnik, hogy a kezdő, társalgásalapú angolomra és beható irodalomtörténeti ismeretek helyett inkább az irodalmi érzékenységemre és régi nyelvtanrutinomra alapozva beszálltam a veterán magyarolimpikonok versenyébe az egyetemi felvételin, mert akkoriban még háromszoros túljelentkezés volt a magyar szakon. Elég derekasan helytálltam végül is. Ha jól emlékszem, te a kilencvenes években, habár ott voltál Kolozsváron, nem voltál benne az Orbán János Dénes, Sántha Attila, stb. nevei által fémjelzett, Cs. Gyimesi Éva által transzközépnek keresztelt irodalmi áramlatban – picit másabbak voltak a verseid, az egész személyiséged... Miért nem kapott el az a hullám? Néha egy-két év korkülönbség is sokat számít, itt pedig kicsit ez volt a helyzet. A transzközép első robbanásainál még nem voltam személyesen jelen Kolozsváron, az Előretolt Helyőrség első, újságformátumú szériájába sem írtam. De ha megnézed, az 1995. decemberétől kezdődő második, majd a harmadik Helyőrség-folyam szinte mindegyik számában van valamilyen írásom. Ebben a leosztásban azért nekem inkább a kritikus szerepe jutott, abból jóval kevesebb volt a társaságban, mint költőből. Abban pedig igazad van, hogy a verseim nem igazán passzoltak ahhoz az imázshoz, amelyet a Helyőrség magáról kialakított. Valahogy azt éreztem, hogy értem ugyan, hogy mivel van baja a Helyőrségnek, mivel vitatkozik, hogy részben igazuk is van, de hogy én sok mindent szeretek abból is, amivel ők vitatkoznak. Szóval valahogy tágasabb irodalomkép szerint próbáltam berendezkedni az irodalomban, ami azt is jelentette, hogy már elég korán a saját utamat próbáltam járni. De ettől nem igazán tartottam, s most sem tartok. Visszafelé nézve pedig az egy-két év korkülönbségek már egyre kevésbé fontosak. Az első köteted az Ismét másnap volt 1998-ban. Ez egy verseskötet, amit kezdeti szárny- vagy szájpróbálgatásnak is nevezhetnénk. Milyen fogadtatása volt akkoriban? Nagyot ütött vagy csak megvolt, mint azoknál a popsztároknál az első lemez, ami nem dörrent nagyot? Verseskötetek ritkán szólnak nagyot, ennek a megjelenése is inkább csendes volt, mint zajos, de szakmai elismerések azért voltak körülötte. Emlékszem, ehhez kapcsolódott az első igazi, felnőtt utam Bukarestbe. Át kellett vennem a kötetért járó írószövetségi díjat. Ebből az útból néhány kép maradt meg csak, például Balogh József írószövetségi titkár irodája, ahol elképesztő rendetlenségben álltak több évtizedre visszamenőleg folyóiratszámok és könyvek, ő pedig nagyon bátorítóan pislogott ki a vastag szemüvegkerete és sok dioptriája mögül. És emlékszem egy levezető körre is egy kerthelyiségben, román írókkal, akik közül az egyik, Gheorghe Iova váratlanul és hangsúlyosan azt mondta nekem: „Tanulj meg nemet mondani! Nagyon egyszerű. Csak mondd azt: Nem!" Teljesen váratlan és szürreális élmény volt. De megjegyeztem. Az egyetem elvégzése után rögtön tanítani kezdtél, majd rengeteg olyan dologgal foglalkoztál, és a mai napig foglalkozol, ami az irodalommal kapcsolatos: szerkesztesz lapot, kötetet, kritikáid jelennek meg, de a versírástól sem szakadtál el, már gyerekvers-köteted is jelent meg. Melyikben érzed magad a legjobban otthon, mit szeretsz a legjobban? Ezek nem esnek szerencsére nagyon távol egymástól. Vannak köztük látványosabb dolgok, amelyek áttörik a szűkebb szakma köreit, és vannak, amelyek egy hosszú távú építkezés elemei, lépcsőfokai inkább. Eddig két dolog kapcsán éreztem leginkább, hogy átszakadt a szakmai fal: az egyik az a sorozat volt, amikor a Korunk főszerkesztőjeként a kortárs magyar irodalom legjelentősebb szerzőit hívtam meg Kolozsvárra, és gyakran kétszáznál is többen voltak kíváncsiak rájuk. Ez biztosan nem a szakma volt, hanem azok az olvasók, akik Nádas Pétert, Bodor Ádámot, Krasznahorkai Lászlót olvasva valami személyes érintettséget is tapasztalnak, az írók sem feszengtek. Jó beszélgetések voltak, azt hiszem. A másik alapélmény a gyermekversköteteim kapcsán ért. Azt vettem észre, hogy akár ismeretlenek, vagy nem, irodalmárok is meg-megszólítanak, hogy egyik-másik verssel nagyon eltaláltam valamit. Vagy, hogy a gyereküknek esténként folyton egy bizonyos macskás versemet kell felolvasni. Ez számomra azt jelenti elsősorban, hogy van még egy-két élethelyzet, ahol természetes az, hogy az ember verset olvasgat-mondogat, például amikor a gyerekével kettesben-hármasban van. Csak aztán eltünedeznek az életünkből ezek a természetes helyzetek, esetleg másvalami kerül azokra a helyekre, ahol akár versek is lehetnének. Például dalok vagy dalszövegek. De visszatérve a kérdéshez, az azért fontos, hogy én a dolgok igazi mércéjét mindig belül keresem, és nem abban, hogy mire hogyan reagálnak az emberek. Ha odabenn rendben vannak a dolgok, akkor nincs baj, bármit érdemes megcsinálni, a jól végzett munka öröme miatt is. Mint amikor az ember jól bever egy szeget a falba, vagy jól hegyez meg a lányának egy ceruzát. A mai, filológia, illetve irodalom-szakos egyetemistákon mit veszel észre? Többet, kevesebbet, ugyanazt vagy mást olvasnak, mint ti a kilencvenes években? Mást olvasnak mindenképpen, talán kicsivel több kortárs külföldi irodalmat. Valószínűleg általában kevesebbet olvasnak. Viszont sokkal több jó filmet töltenek le, és néznek meg, mint amennyit mi megnézhettünk a kilencvenes években. Aki kevesebbet olvas, talán kicsit jobban ki van szolgáltatva a divatoknak, kevesebb a viszonyítási alapja, remekműnek tart esetleg olyasmit is, ami valami más, általa nem ismert műnek a gyöngébb utánzata. Ilyeneket néha tapasztalok. De azt is tudom, hogy egy egészen más életritmus szerint, más impulzusok között élnek azok, akik most jönnek az egyetemre, mint én magam vagy pláne az egykori magam. Szerintem az a lényeg, hogy az ember olyasvalamivel találkozzék az irodalomban, filmben, színházban, zenében, ami mélyen érinti őt, s aminek a nyomában érdemesnek érzi továbbmenni, és nem áll meg a lenyűgözöttség érzésénél. Ez az élmény-lehetőség pedig nem attól függ, hogy valaki sokat olvas vagy keveset, egyszerűen attól, hogy találkozott-e már ilyesmivel, vagy még csak ezután fog. Hogyan csinálnál gusztust az irodalomhoz? Itt a nem rendszeresen olvasó felnőttekre, illetve a gyerekekre gondolok. Szerinted is a több mint száz éve íródott művek, az Egri csillagok, A kőszívű ember fiai vagy A Pál utcai fiúk kell, hogy legyenek a kötelező alapolvasmányok egy mai 12-14 éves gyerek számára? Nem. A felsorolt művek mindegyike azt feltételezi, hogy előtte már rengeteget olvasott a gyerek, aki kézbe veszi őket. Hogy eligazodik régi emberek amúgy nehezen érthető, de általuk láthatóan természetesnek vett szokásai között, nem zavarja őt, hogy furcsán beszélnek, satöbbi. Én olyan könyveket adnék ennek a korosztálynak a kezébe először, amelyek a sajátjukhoz hasonló világban játszódnak, a sajátjukhoz hasonló korosztályú hősökkel, akik az övéikhez hasonló problémákkal küzdenek. Vannak ilyenek a kortárs magyar ifjúsági irodalomban is, és a fordításban megjelent művek közt is. Ilyen szempontból már a Harry Potter-sorozat is elvonatkoztatást feltételez, de ott is megvan a jelenre utaló keret, illetve az iskolai, közösségi élethelyzet. A rajzfilmek, filmek, videoklipek kortárs történetei pedig eleve háttérbe szorítják a lassabban hömpölygő történetmesélést. Az ilyen könyvekhez, mint amilyenek például Fekete István könyvei vagy pláne Jókai művei, sok olvasásgyakorlat után lehet esetleg eljutni. Vannak-e olyan divatos írók, könyvek, amire te azt mondod, hogy „na, azt azért mégsem kellene, mert..." Vagy ez nálad nem így működik? Engem leginkább azok a könyvek taszítanak, amelyek a gyűlölködés vagy düh irányában próbálnak manipulálni. A nagy összeesküvés-elméletek víziói is zavarnak a könyvekben, ha például egy regény halál komolyan veszi ezeket. De, ahogy Orbán János Dénes mondani szokta, bár olyan lenne az irodalom helyzete, hogy azzal lehetne elrontani az embereket! Ez most nem az a helyzet, és ebben teljesen egyetértek vele, az irodalom nagy esélye viszont, hogy reflektálhat mindezekre. Sok székelyföldi család könyvespolcán tízesével sorakoznak a Wass Albert és Nyirő József kötetek, még mindig divatosnak számítanak, holott egy Karácsony Benő vagy Bálint Tibor, nem beszélve Sütő Andrásról vagy Szabó Gyuláról, gyakorlatilag elfelejtődtek. Kinek a feladata a köztudatban tartani ezeket az erdélyi magyar írókat, illetve jó-e az, hogy a könyvesboltok polcain is kiemelt erdélyi írók vannak? Jó-e az, hogy Nyirő József hamvainak újratemetési kísérlete a könyvesboltoknak hoz bevételt? Mély társadalmi okai voltak Wass Albert vagy Nyirő József sikerének. Az emberek úgy érezték, elvették a saját történeteiket, saját történelmüket. Rajtuk keresztül megpróbálták újra elsajátítani őket. Ez megtörtént, rendben van. Létezni viszont a jelenben kellene, s közben persze újra lett egy közelmúlt, amelyet meg kellene érteni. Ehhez én Dragomán Györgyöt, Tompa Andreát, Papp Sándor Zsigmondot és hasonlókat olvasnék elsősorban. Vagy akár Nagy Koppány Zsolt vendégmunkás-történeteit. Az 1989 előtti műveket nem könnyű a köztudatban tartani vagy bevinni őket oda. Az egyetemnek, a középiskolai és általános iskolai tanároknak, a Székely Könyvtárhoz hasonló vállalkozásoknak, digitalizálási programoknak egyaránt vannak ebben feladatai és lehetőségei. Ez hosszú távú projekt, és nem lehet leállni vele. A múltkor egy sporthorgásztól kérdeztem, hogy saját maga szórakoztatására, vagy úgy egyáltalán szokott-e horgászni, és halat sütni. Most is adja magát ez a kérdés: szoktál-e úgy olvasni, hogy utána nem írsz kritikát az elolvasott műről, nem feltétlenül beszélgetsz egy adott könyvről társaságban, hanem csak magáért az olvasás élményéért? Igen, ilyenekre is próbálok időt szorítani. Néha újraolvasok egy-egy Delfin Könyvet vagy más gyerekkori olvasmányt is. Vagy vidrás könyvekre vadászok az internetes könyvesboltokban és sürgősen birtokba veszem őket. Ahogy nőnek a lányaim, az ő olvasmányaikkal is próbálok lépést tartani. Vannak jó kortárs gyerek- és ifjúsági könyvek. Udvarhelyhez mi köt még azon kívül, hogy a szüleid, illetve a testvéred itt élnek? Milyen gyakran jársz haza? A szüleim, testvéreim, tágabb családom elsősorban: úgy kéthavonta általában hazaugrom rövidebb időre, nyáron több hétre is. De már a lányaimnak is vannak kedvenc helyei, amelyek az én udvarhelyiségem idején esetleg nem is léteztek. Ők el se tudják képzelni, hogy ha Udvarhelyen vagyunk, például ne menjünk el az Alexandra cukrászdába. És még van néhány ilyen hely, ahol úszni vagy lovagolni lehet például. Van néhány barát, akit mindig megkeresek, ha hosszabban vagyok otthon. És persze Udvarhely nekem mindig időutazás is. Még megvan a szüleim lakásában a szobám, nagyjából a régi berendezéssel, régi könyvekkel a polcokon. Ez megnyugtató. Közben pedig van egy mások számára nehezen belátható virtuális Udvarhely is a nagyvilágban. Az ember hajlamos számon tartani az egykori és örök udvarhelyiek máshol elért sikereit és egyáltalán, az életét. Az internet erre elég kézenfekvő lehetőség. Több díjat is kaptál az elmúlt 10-15 évben, pl. a Látó debüt díját pályád kezdetén, három éve pedig József Attila-díjat. Melyik jelentette a legtöbbet? Fontosak a díjak neked, valódi elismerést jelentenek? Nem a díjakért dolgozik az ember. A díjak olyanok, mint egy beszélgetés, vagy egy beszélgetés lehetősége. Találkoztam például olyan emberekkel díjak kapcsán, akikkel esetleg nem találkoztam volna. Vagy nem tudtam volna meg, hogy figyelnek a dolgaimra. És egy díj kapcsán mindig történhetnek váratlan dolgok is, mint amilyet a bukaresti írószövetségi díj kapcsán meséltem. De én továbbra is ahhoz tartom magam, hogy a számomra fontos dolgokra elsősorban egy benti mércének kell rábólintania. És nem vagyok az a hátradőlős fajta. Jelenleg mivel foglalkozol, milyen tanulmányokkal, kötetekkel, mit fogsz szerkeszteni a közeljövőben? A szabadidődben a gyerekeken kívül jut-e idő például a focira? A meccsnézésre? Hát a matekre? Két-három éve rendszeresebben járok nemzetközi szakmai rendezvényekre, konferenciákra, amiken szürrealista művészetről, irodalomról, a kelet-európai szocializmus perverz és egyben tanulságos kultúrpolitikájáról szoktam általában beszélni. Most az az izgalmas kihívás és tanulási folyamat számomra, hogy az angol vagy francia szakmai folyóiratok milyen elvárásokat támasztanak egy-egy tanulmánnyal kapcsolatban, igyekszem figyelni és persze alkalmazni bizonyos fogásokat az itthoni dolgaimban is. Tanítok az egyetemen, magyar és összehasonlító irodalommal kapcsolatos tárgyakat. Fontos, hogy képben legyek azzal, ami máshol történik. Részben és távolról ide kapcsolódik, hogy idén várható egy verseskötetem, mindenféle külső és belső utazások, belül hallható zenék lenyomata, Jung a gépteremben lesz a címe. A foci mostanában elég rendszertelen, de vannak az egyetemen tradicionális tanár-diák meccsek, és még egyszer sem sikerült kikapnunk a valamivel azért virgoncabb diákoktól! És persze ha jobb csapat jött a kolozsvári CFR-stadionba a Bajnokok Ligájában vagy az Európa Ligában, többnyire ott voltam. A közeljövőben ilyesmi sajnos nem várható. A matekre viszont előreláthatólag szükség lesz, főleg ha a gyerekek kérdezgetnek valamiket a házi feladatok kapcsán, és néha szoktak is. Mivel a feleségem idegennyelv-szakos volt már az iskolában is, így a matek-kérdések nekem jutnak. Balázs Imre József 1976. január 9-én született Székelyudvarhelyen. A Tamási Áron Gimnáziumban érettségizett 1994-ben, majd a Babeș-Bolyai Tudományegyetem magyar-angol szakát végezte el 1998-ban. Az egyetem tanára, később adjunktusa lett a Magyar Irodalomtudományi Tanszék munkatársaként. Kutatási területe a 20. századi magyar irodalom, az erdélyi magyar irodalom, azon belül az avantgárd, 2004-ben védte meg Az avantgárd az erdélyi magyar irodalomban című doktori értekezését. Négy évig a Korunk főszerkesztője volt, rendszeresen publikál kritikát, tanulmányt, esszét, eddig több kritika- és tanulmánykötete, illetve hat verseskötete jelent meg. Felesége Vallasek Júlia, szintén egyetemi oktató, műfordító és irodalomkritikus – két lányuk van. Katona Zoltán, Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely) 2014. október 1.80 évesek köszöntése a HelikonbanKarácsonyi Zsolt A köztes tér nem befejezhető... című írásával indul a Helikon című, Kolozsváron megjelenő szépirodalmi, művészeti folyóirat szeptemberi második lapszáma. A kéthetente megjelenő lapban Egyed Emese, Lovassy Cseh Tamás, André Ferenc és Gálla Edit verseit, illetve Leena Krohn (fordította Jankó Szép Yvette) és Gombkötő Magdás Emőke prózáját olvashatják az érdeklődők. Nagy Gábor költőt, irodalomtörténészt Nagy Boglárka Réka kérdezi; Orbán János Dénes költő író Fried István irodalomtörténészt, egyetemi tanárt köszönti nyolcvanadik születésnapja alkalmából, Pomogáts Béla irodalomtörténész pedig a szintén nyolcvanéves kollégáját, Ilia Mihály irodalomtörténészt köszönti. Szőcs István Shakespeare-előadásokat boncolgat, a békéscsabai Bárka folyóirat főszerkesztője, Elek Tibor irodalomtörténész, kritikus pedig a Markó Béla költészetéről írt tanulmányának második részét közli a friss Helikonban. Fried István gróf Bánffy Katalin emlékiratainak 2014-es kiadását ismerteti; kritikát Antal Balázs közöl Papp Attila Zsolt legújabb verseskötetéről, a hétvégén Csiki László-díjjal elismert Vízimoziról, a méltatott pedig a Kinematográf rovatban filmkritikával jelentkezik. Fülszöveggel ezúttal Demeter Zsuzsa és Kecskés Tamás Hunor szolgálnak; a Theátrumban a dán Per Nyholm beszámolóját Simonics Péter fordításában közlik. Túros Eszter és Jakabbfy Tamás ismét szerzői a képzőművészeti és zenei rovatoknak. 2014. október 7.Műemlékvédelmi konferenciaOktóber első szombatján művészettörténeti konferencia színhelye volt a Kultúrpalota kisterme. A Marosvásárhely műemléki topográfiája elnevezésű projektet tavaly augusztusban kezdték el helyi fiatal művészettörténészek több szakmai partnerintézmény közreműködésével. A Kárpát-medencét átfogó program keretében Erdélyben ez az első ilyen jellegű, műemlékeket felleltározó vállalkozás, melynek eredményeit a konferencia résztvevőivel is megosztották. A konferencia házigazdája Orbán János művészettörténész, a megyei múzeum munkatársa, a helyi topográfiai program irányítója és Soós Zoltán a Maros Megyei Múzeum igazgatója volt. Vendégelőadó Entz Géza budapesti művészettörténész, a magyarországi topográfiai programok koordinátora, valamint két anyaországi művészettörténész is megtisztelte előadásával a jelenlévőket. Marosvásárhely a szecesszió fővárosa lehetne – mondta Soós Zoltán, a megyei múzeum igazgatója felvezetőjében a politikai, kulturális változásoknak a műemlékekre gyakorolt negatív kihatása kapcsán. Utalt arra is, hogy a műemlék épületeken végzett szakszerűtlen beavatkozások alkalmával a város főépítésze a műemléklista hiányával védekezik. Amint a múzeumigazgató kifejtette, a németek most állítják vissza mindazt, amit évtizedekkel ezelőtt elrontottak, Marosvásárhelyen pedig a korszerűsítések ürügyén, illetve tájékozatlanságból lépten-nyomon próbálják eltüntetni az épített örökséget. Entz Géza budapesti művészettörténész, a magyarországi topográfiai programok koordinátora kifejtette, hogy a tavaly megkezdett műemlék-felleltározási projekt egy nagy európai tudományos kutatás része, melynek során a Kárpát-medence is megpróbál felzárkózni a nyugati modellek mögé. Mint utalt rá, a műemlékvédelmi gondolat kétszáz éve jelent meg, ma a legfejlettebb nyugati országokban komplex rendszert képez, és pótolva a hiányosságokat, ezt kell követni. Jelezte, hogy topográfia, azaz szakszerű felvételezés nélkül nem lehet eredményes műemlékvédelemről beszélni. Kitekintőjében összevetette a svájci, osztrák és német modellt, ahol állami költségvetésből, illetve szakmai egyesületi kezdeményezésekre születtek szakszerű útikönyv-sorozatok, parasztházakat feldolgozó, illetve társadalmi szempontból felállított többkötetes tipológiai leltárak, infrastruktúra- fejlesztési és építészeti változásokra ugyancsak, illetve védendő települések "inventáriuma". Ezzel szemben Magyarországon és Erdélyben nincs intézményi kerete, a passzivitást civil kezdeményezésekkel próbálják ellensúlyozni. A topográfiai folyamat fenntarthatóságához azonban helyi, központi és magánforrások szükségeltetnek. A tudományos kutatások zsákutcái és segítői A házigazda szerepét is felvállaló Orbán János művészettörténész összefoglaló értekezésében elmondta, hogy az elmúlt év során a Rózsák terén nyolcvan objektum felvételét és leírását kezdték el, ebből naprakészen negyvenhat épület és tizenhat szobor űrlapja elkészült. A zsidók által lakott városrész feltérképezését tervezték, anyagiak hiányában azonban egyelőre csak a volt Baross Gábor és Iskola utcát sikerült. A nehézségek között említette az ingatlantulajdonosok bizalmatlanságát, valamint az önkormányzat támogatásának hiányát (tavaly a partnerségre való felkérést a hivatal elutasította). Peti András alpolgármester ígérete szerint lobbizni fog az önkormányzati elöljáróknál, hogy felismerjék ennek a munkának a fontosságát, mint kifejtette, az általános településrendezési tervnek a műemléki topográfia is része kell legyen. A budapesti székhelyű Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központot képviselő Győr Attila osztályvezető kétmillió forintot ajánlott fel a marosvásárhelyi műemlékvédelmi projekt számára. Cserébe a topográfiai anyagokat kellene a központ rendelkezésére bocsátania a kutatócsoportnak. Mint Orbán János programirányító elmondta, ez az összeg hatvan-hetven objektum felmérését jelentené, hisz ezzel a jelentős támogatással egyévi költségvetésüket finanszírozza a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal égisze alatt működő, báró Forster Gyula nevét viselő központ. Haris Andrea Pápa városszerkezetének topográfiáját ismertette. Az 1732-ből fennmaradt első kataszteri térképen lévő házszámozást emelte ki, mely a pontos lokalizációt teszi lehetővé, az utcanevek ugyanis változtak az évszázadok folyamán. Említést tett a kutatások irányainak zsákutcáiról is. Jankovics Norbert Veszprém város műemléki középtopográfiájáról értekezett, a több mint kétezer objektumról készített nyilvántartás munkálatairól, melynek a szerkesztett változata könyv formájában is napvilágot lát. Felépítés után érkező engedélyek A késő délutánba hajló konferencián az elmúlt egy év alatt elvégzett marosvásárhelyi tudományos kutatások eredményeit is bemutatták. A Kolozsváron végzett művészettörténészek közül Barabás Kisanna az egykori Deák Ferenc utcában 1903- ban épített Albina Bank építéstörténetéről értekezett, mint megállapította, szakszerűen újították fel. Oniga Erika előadásában a marosvásárhelyi Nyugdíjpalota építésének történetét ismertette, beszámolva a gazdag iratanyagról is, melyből dokumentálódni tudott. Érdekességként hangzott el az építési és bővítési tervek belügyminisztériumi engedélyeinek kibocsátása is, melyek a díszes bérpalota felépítése után érkeztek meg a fővárosból. Mindkét műemlék épületet Radó Sándor tervezte és Várady Árpád volt a kivitelező. Orbán János előadásában az 1764–1766 között épült Földvári, majd Bissingen-ház, 1904-től Korzó kávéházként ismert, a Bartók Béla utca sarkán álló barokk saroképület építéstörténetéről beszélt. Imecs-Magdó Eszter egy ma már nem létező épület, a II. világháborúban lebombázott városi gőzfürdő történetét dolgozta fel. A közfürdő megépítését sürgető Bürger Antal sörgyáros Bernády György polgármesterhez írt beadványában a városi közfürdő megépítését közszükségletnek nevezte. Vécsei Hunor két hónap alatt végezte el a köztéri szobrok leltárát. Mint elhangzott, ötvenegy szobrot vett nyilvántartásba, azóta megjelent még kettő, és a ‘60–‘70-es években készült három eltűnt szoborról van tudomása. Ismertette a Bem-, illetve a Kossuth-szobor állításának históriáját is.1894-ben a Marosvidék című lapban Kossuth-szobrot Marosvásárhelynek! címmel jelent meg cikk, majd az elhatározást tett követte, és Köllő Miklós gyergyócsomafalvi születésű szobrászra esett a kivitelező személyének megválasztása, főleg azért, hogy "faragja székely kéz…" Szer Pálosy Piroska Népújság (Marosvásárhely) 2014. október 27.Művészettörténeti konferencia VásárhelyenMűvészettörténeti konferenciát tartottak hétvégén a marosvásárhelyi Kultúrpalota tükörtermében – a Fundálok, pallérok, építészek Erdélyben című rendezvényt a Maros Megyei Múzeum szervezte. A konferencia az Erdélyben tevékenykedő hadmérnökök, mesterek, építészek munkásságát, életpályáját tárgyalta a kora újkor évszázadaitól az első világháborúig. „Évekkel ezelőtt, amikor művészettörténészekként a Maros Megyei Múzeumhoz kerültünk, megfogalmazódott bennünk, hogy kiemelt fontosságú az intézményt és ezáltal a várost az egyetemes és a magyar tudományosság valós helyszínévé tenni – például színvonalas tudományos rendezvények révén. A hétvégi ülésszak is ennek a törekvésnek a gyümölcse, akárcsak az öt évvel korábbi B. Nagy Margit emlékkonferencia” – fejtette ki Orbán János, a múzeum tudományos kutatója, a konferencia ötletgazdája. A kétnapos rendezvénysorozat építészpályákról szólt, hiszen a kolozsvári művészettörténeti tanszéken, ahol a hazai előadók zöme tanult, nagy hangsúlyt fektettek a képzésben az építészettörténetre – az erdélyi művészettörténet-írásnak erős pontja ez” – magyarázta a témaválasztást a konferencia szervezője, hozzátéve, ezért érezték úgy, hogy az utóbbi évek kutatási eredményeit egy konferencia, majd egy tanulmánykötet formájában is a szakma és a nagyközönség elé kell tárniuk. Bár ez nem volt kitétel, feltehetően a helyszín miatt is sok volt volt a Marosvásárhelyt érintő előadás. Keserü Katalin, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Művészettörténeti Intézetének professzora arról a Toroczkai Wigand Edéről beszélt, aki a város számos épületét tervezte – mára azonban szinte mindeniket a felismerhetetlenségig átalakították. „Ha felbukkan egy, a népi építészet jegyeit hordozó épület ebből az időszakból, azt szinte azonnal Kós Károlynak tulajdonítjuk” – utalt a professzor a kor építészeti munkáinak közös nyelvezetére. Az előadás során azokat a stíluseszközöket emelte ki, amelyek a nyugati és helyi népi építészet hatásait ötvöző Toroczkai munkásságát egyénivé tették. Anthony Gall, a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építészmérnöki karának docense Kós Károlyról tartott előadást, hangsúlyozva, hogy a Kóst foglalkoztató korabeli városvezetők részéről megfogalmazódó közösségi intézményteremtési törekvések egységes városépítési tervek részei voltak – ez a munka az építészekkel való folytonos egyeztetések jegyében zajlott. A Marosvásárhelyen Sepsiszentgyörgyhöz képest kevesebbet alkotó Kós Károly felé van a városnak még egy, a konferencián is elhangzott tartozása: a Marosvásárhelyen fellelhető levéltári forrásanyagok ismételt feldogozása. A rendezvény védnöke Kovács András akadémikus, a BBTE nyugalmazott egyetemi professzora valamint Sisa József, az MTA doktora, az MTA BTK Művészettörténeti Intézetének igazgatója volt, aki levélben üdvözölte az egybegyűlteket. Vass Gyopár | Krónika (Kolozsvár) 2014. október 28.Fundálók, pallérok, építészek nyomábanMűvelődéstörténeti kalandtúra Az utókor igazságtalan a tervezőkkel, építészekkel. Míg egy festményen, zenemű kottáján ott van a szerző neve, az építészeti alkotásokon, remekműveken nem vagy csak elvétve találjuk meg a tervező és a kivitelező névjegyét. Így – néhány hangzatos kivételtől eltekintve – száz-kétszáz év alatt feledésbe merül, hogy kiknek köszönhetjük egy település jellegzetes arculatát, ismert középületeit, várakat, kastélyokat, az átlagosnál látványosabb lakóházakat, ipari létesítményeket. Munkásságuknak, életüknek a kutatását fiatal erdélyi művészettörténészek vállalták, akik rendszeresen be is mutatják munkájuk eredményét. Erről szólt a múlt pénteken és szombaton a marosvásárhelyi Kultúrpalota Tükörtermében megtartott művészettörténeti konferencia, amelyen az Erdélyben tevékenykedő hadmérnökök, mesterek, építészek munkássága rajzolódott ki a kora újkortól az első világháborúig. A fiatal erdélyi művészettörténészek mellett kiváló magyarországi szakemberek is előadtak, jelen voltak, hozzászóltak. Régi idők idegen mesterei – Amikor elkezdtem a pályát, a vásárhelyi származású B. Nagy Margit volt az egyetlen művészettörténész Kolozsváron. Ezért ha valaki azt mondta volna nekem 1996-ban, amikor az első művészettörténész évfolyam indult a Babes–Bolyai Tudományegyetem történelem karán, hogy 18 év múlva egy hónap leforgása alatt két művészettörténeti konferencia színhelye lesz Marosvásárhely, akkor nagyon furcsán néztem volna rá. A rendezők minden tiszteletet megérdemelnek, hogy támogatókat toboroztak, és megszervezték a konferenciát – mondta Kovács András akadémikus, a BBTE nyugalmazott professzora, aki dr. Sisa József, a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Intézetének igazgatója mellett a rendezvény védnökségét vállalta. – Ez a konferencia azért fontos, mert az erdélyi, az Erdélyre irányuló művészettörténeti kutatások építészetcentrikusak, és rengeteg az új eredmény, amit egy ilyen, építészpályákat vizsgáló tanácskozás keretei között be lehet mutatni. Ezentúl rendkívül fontos, hogy a Maros Megyei Múzeum keretet biztosít ehhez a tudományos tevékenységhez, a tudományos koncepciók kidolgozásához, és műhelye lehet a kutatásoknak és rendezvényszervezésnek – mondta Orbán János tudományos kutató a szervezők nevében. P. Kovács Klára, a BBTE tanársegéde Simone Genga, a Báthoryak szolgálatában álló urbinói származású építészről megjelent újabb adatokat foglalta össze. Giovanni Morando Viscontinak (1652–1717), az Erdélyt megszálló királyi csapatok kötelékében dolgozó hadmérnöknek köszönhetjük Erdély részletes térképét. Felmérte a fejedelemség erődítményeit, elkészítette a gyulafehérvári vár terveit és vezette az építkezést. Munkásságáról dr. Kovács András professzor számolt be. Terdik Szilveszter, a budapesti Iparművészeti Múzeum művészettörténésze Josef Hoffmann nagyváradi építőmester munkásságáról osztotta meg újabb kutatási eredményeit. A nagyváradi püspökség 18. századi építkezéseiben részt vevő helyi és külföldi mesterek beazonosítását célzó levéltári felderítő munkájáról Kémenes Mónika nagyváradi művészettörténész beszélt. Bara Júlia ösztöndíjas kutató a Károlyi család szolgálatában álló würzburgi származású Josef Bittheuser (1755–1828) uradalmi építész tevékenységét ismertette. Hagyomány és korszerűség A Marosvásárhelyre költöző budapesti iparművész, Toroczkai Wigand Ede építésszé válásának korszakáról szólt dr. Keserű Katalin budapesti professor emeritus (ELTE BTK, Művészettörténeti Intézet) előadása. A 145 éve született Wigand Ede 1907-ben telepedett le Marosvásárhelyen. Építészeti stílusában az erdélyi hagyományokat ötvözte a századforduló nemzetközi mozgalmának jellegzetességeivel. Villatervei a belső és külső környezet egységére épültek, átjárható földszinttel, aszimmetrikus homlokzattal, az ellentétes sarkokra készült teraszokkal, nyeregtetővel. Középületein ezek a stílusjegyek középkori elemekkel ötvöződnek. Kós Károllyal együtt készítették el Maros-Torda vármegye székházának tervét, ami sajnos nem valósult meg. Ő tervezte a Városháza bútorait, s sajátos építészeti anyanyelvének bizonyítéka a marosvásárhelyi Kereskedelmi és Iparkamara épülete. Városi villái szellemes, könnyed, modern stílusban épültek, mint például a Bernády Ház. De nemcsak Vásárhelyen tervezett, Árkos felé épült az érdekes, magas tetős Horváth- ház, Szombatfalván pedig a Nyirő-ház. Középületei közül a mezőségi (Komlód, Nagycég, Mezőújlak), nyárádmenti, kézdiszéki, háromszéki iskolákat említhetjük. A komlódi iskola hozzá nem értő felújításának bemutatásával az előadó szemléltette, hogy miképpen lehet egy épület eredeti stílusát tönkretenni. Kós Károlyt 1909-ben személyesen kereste meg Budapesten dr. Bernády György, Marosvásárhely polgármestere, hogy megbízza a város közüzemi épületkomplexumának a megtervezésével. Az épület felépült, de Kós Károly terve, hogy valamelyik erdélyi nagyváros építőközösségével együttműködve egy modern, de ugyanakkor a helyi szellemi identitással is rendelkező várost létrehozzon, nem sikerült, s Kecskeméten sem talált fogadókészségre. Bár a marosvásárhelyi közüzem épületeit alulértékelték, a megbízás hozzásegítette Kós Károlyt, hogy a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum tervezésére felkérjék, amit talán a "legerősebben a lelkéhez nőtt" építészeti feladatnak tekintett – hangzott el Anthony Gall, a Szent István Egyetem docensének előadásában. Mint elmondta, Kós Károly elképzelése Sepsiszentgyörgyön valósult meg, ahol 14 terve öltött testet. Fél évszázados közreműködéséről az újabb levéltári kutatások tanúskodnak, s ezek eredményéről készül a Kós Károly- életművet szenvedélyesen kutató s gyönyörű kiadványokban megörökítő ausztráliai származású építész újabb könyve. Ez a Kós Károly-i álom valósult meg a XX. század kezdetének Temesvárán, ahol dr. Telbisz Károly (1854–1914) polgármester és Székely László (1877–1934) műépítész közreműködése révén sikerült egy korszerű, elegáns, látványos városképet kialakítani. Erről Szekernyés János művészeti író tartott előadást. Az unitárius bazilikák tervezője Hárman választották témául Pákei Lajos (1853–1921), Kolozsvár Monarchia korabeli főépítészének rendkívül gazdag munkásságát. Az unitárius családból származó, a budapesti és a müncheni műegyetemet, majd a Bécsi Művészeti Akadémiát elvégző mérnök és művész 50 középületet, 20 templomot és öt kastélyt tervezett a családi házak, villák, emléktáblák, síremlékek mellett. Főépítészként kiemelkedő szerepe volt Kolozsvár tereinek az újragondolásában, a korszerű városkép kialakításában. Kastélyépítő munkásságáról Bordás Beáta kolozsvári művészettörténész tartott előadást. A kupolás, bazilikára hasonlító bölöni unitárius templom építésének körülményeit Fehér János sepsiszentgyörgyi művészettörténész ismertette. Pákei Lajos nemcsak művelte, oktatta is az építészetet, s ehhez kiváló feltételeket teremtett. A Monarchia számos városához hasonlóan épült fel Kolozsváron az ipariskolai és iparmúzeumi palota a historizáló városépítészet jegyében. A két épületben ma a műszaki egyetem működik. Pákei Lajos az építészeti szaktárgyak tanáraként igazgatta éveken át az iskolát, amely építészeket, kő- és fafaragókat képezett, s tanítványainak keze nyomát számos épület őrzi Erdélyben és Magyarországon – hallottuk sok egyéb érdekes részlet mellett a Budapestről érkezett Székely Miklós (MTA BTK, Művészettörténeti Intézet) előadásában. Jelinek Antal királyi mérnökről, aki a római katolikus leányiskolát (ma Művészeti Líceum) és néhány polgári épületet (Marosi-, Törpényi-ház) tervezett Marosvásárhelyen a historizáló építészet jegyében, Barabás Kisanna, a Keresztelő Szent János-plébánia levéltáros-muzeológusa beszélt. Dósa László királyi mérnök munkásságát, aki a Mészárosok Ipartestületének székházát, a református elemi és felsőbb leányiskola, a mezőmadarasi elemi iskola tervét, továbbá a Református Kollégium főépületének és konviktusának első tervvariánsát készítette, Oniga Erika, a Maros Megyei Múzeum művészettörténésze mutatta be. A rendezvény szervezője a megyei múzeum történeti osztálya. Partnerei a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsésztudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézete, az Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány és a Marosvásárhely műemléki topográfiája projekt, támogatója a megyei múzeumot fenntartó megyei tanács volt. Befejezésül pedig hadd jegyezzük meg, hogy a Fundálók, pallérok, építészek Erdélyben címet viselő és ötletes plakáttal hirdetett rendezvényt a szervezők ügyesen kifundálták. Új ismeretekben bővelkedő, érdekes, tanulságos konferencia volt, különösen azért, mert neves szaktekintélyek szereplése mellett meggyőződhettünk a tehetséges, jól képzett fiatal művelődéstörténészek szárnybontásáról is. Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely) 2014. december 22.Az erdélyi irodalomban nincsenek törésvonalak"Erdélyben nincsenek törésvonalak: amikor fontos dolgokról van szó, az egész erdélyi írótársadalom egy emberként áll ki egy-egy ügyért, ha úgy hozza a sors" – nyilatkozta a maszol.ro-nak adott interjúban Karácsonyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) új elnöke. A Helikon főszerkesztője László Noémitől vette át a stafétabotot az E-MIL december 13-i tisztújító közgyűlésén. Az új elnökkel tervekről beszélgettünk. Mivel foglalkozik az E-MIL elnöke? Marad a Helikon főszerkesztőjének arra ideje, hogy ezt a feladatkört is ellássa? Azok az írók, akik fogják magukat, és egy írószervezetnek a vezetői lesznek, általában más dolgokkal is foglalkoznak. Számomra, hogy többosztatú tevékenységet folytatok, nem egészen új, hiszen volt olyan pillanat néhány évvel ezelőtt, amikor három és fél munkahelyem volt. Most két munkahelyem van, ehhez társul az E-MIL, amelynek feladatait különösebb gond nélkül el tudom látni. Az E-MIL elnökének kétségtelenül időre van szüksége, hogy tartsa a kapcsolatot tagsággal és az egész irodalmi közélettel, különböző szervezetekkel, intézményekkel. A szervezetnek az a célja, hogy tagságának érdekeit képviselje, de nem csak, hanem elsősorban az irodalomét, ez pedig azt jelenti, hogy minél szélesebb sávban kell jelen lennünk a nyilvánosság előtt, hogy a különböző írók, költők, drámaírók műveit minél többen olvassák, szemrevételezzék. Cél az is, hogy a kapcsolat az írók és az olvasók között minél jobb legyen, és minél gyakrabban tudjanak találkozni szerzők és olvasók. Ez utóbbi az egyik legjobb módja annak, hogy népszerűsítsük az irodalmat. Az új E-MIL-elnök mivel fog robbantani? Nagy robbantásra igazság szerint nincs szükség, hiszen az Erdélyi Magyar Írók Ligájának megvannak azok a jól bejáratott csatornái, amelyeket gondolom az olvasók, az irodalomkedvelők jelentős része ismer. Gondolok itt az E-MIL táborra, a Kolozsvári Magyar Napok rendezvényeire, a felolvasókörutakra stb. Egyes időszakokban jobban működtek a kapcsolattartás ilyen szintjei, máskor kevésbé, ez mindig az éppen aktuális gazdasági helyzettől függ, tehát hogy mennyire sikerült az éppen vezetői pozíciót betöltő személynek és csapatának anyagi forrásokhoz jutnia, hiszen az E-MIL-nek az az álláspontja, ha valaki felolvas, azért kapja meg a méltó jutalmát nem csak minél nagyobb olvasói jelenlét, hanem bizony honorárium formájában is. Ami a finanszírozást illeti, Orbán János Dénes szerint az E-MIL-en belül vannak/voltak konfliktusok. Mit gondolsz, van szükség szemléletváltásra a magyarországi intézményekkel, szervezetekkel történő kapcsolattartásban? Hogy érzékeled, mennyire gyűrűzött be hozzánk is a sokak szerint törésvonalakkal terhelt magyarországi kultúr- és közpolitika? Az Erdélyi Magyar Írók Ligájának az a szerepe, hogy elsősorban tartsa össze a tagságot, mint egy önálló entitást, hogy az a közel másfélszáz tag, aki az E-MIL-hez tartozik, érezze jól magát a szervezetben. A különböző politikai kérdésekkel nem szívesen foglalkozom, persze azt nem lehet teljesen elkerülni. Erdélyben szerintem nincsenek törésvonalak: amikor fontos dolgokról van szó, az egész erdélyi írótársadalom egy emberként áll ki egy-egy ügyért, ha úgy hozza a sors. Még akkor is, ha adott esetben valaki nem E-MIL tag, de író, és valami bántódás éri, az írószervezet azonnal kötelességének érzi, hogy kiálljon mellette. Gondolok például a Látó és a Vatra nehéz helyzetbe kerülésére, tehát ilyen dolgokban mindig egyöntetűek vagyunk. Szerencsére az írók, legyenek E-MIL tagok vagy sem, idősek vagy fiatalok, mindig vigyáztak arra, hogy Erdélyen belül ilyen jellegű törésvonalak azért ne jöjjenek létre. Említetted, hogy voltak konfliktusok, amelyek a médiafelületeken is megjelentek. Bármilyen szervezetről is legyen szó, mindig vannak konfliktusok. Hál'istennek, teszem hozzá, mert ez segíti a szervezetet, főleg akkor, amikor a konfliktus körön belül marad. Körön belül minden különösebb gond nélkül ezt mindenki meg tudja oldani, legalábbis az E-MIL-ben ez mindig sikerült, és szerintem ez a továbbiakban is így lesz. Az egységes erdélyi irodalomban és az egységes magyar irodalomban hiszek. A magyarországi szervezetekkel, kultúrpolitikával milyen a viszonyotok? Bármilyen határon túli szervezetnek, különösen ha kulturális szervezetről van szó, a mindenkori magyar kultúrpolitikával igyekeznie kell minél jobb kapcsolatokat ápolni. Mindkét fél számára fontos, hogy ez így történjen, azt gondolom, hogy ez működni fog a továbbiakban is. Minden írószervezettel jó a viszonyunk, van, akikkel régebb óta nem szerveztünk közös rendezvényt, de ez nem jelenti azt, hogy rossz viszonyban lennénk. Attól, hogy én a Sepsiszentgyörgyön lévő Bogdán Lászlóval három hónapja nem ittam kávét, nem jelenti azt, hogy rosszabb viszonyban lennék vele, mint mondjuk a Kolozsváron élő Balázs Imre Józseffel. Te már voltál az E-MIL vezetőségi tagja. Milyennek látod a körülményeket, rosszabbodott, javult a helyzet? A körülmények folyamatosan változnak. Hogy jobb vagy rossz irányba, a tizenvalahány évet figyelembe véve nem éppen könnyű megállapítani. Voltak jobb és nehezebb időszakok, de azt gondolom, az E-MIL-nek mindig sikerült talpon maradnia és eredményeket felmutatnia. Hamarosan új székházunk is lesz Kolozsvár Főterén, egy nem túl nagy, de kellően tágas térben, ahová jövőre beköltözünk. Például ez is egy eredmény, ami az előző vezetőségnek, elsősorban László Noéminek és Király Zoltánnak a munkáját dicséri. Az E-MIL elnökeként melyek a prioritásaid? A bejáratott eseményeken kívül a felolvasókörutakat tartom fontosnak, hogy az E-MIL tagsága minél több helyre eljusson. Ez az utóbbi években kicsit akadozott a korábbi évekhez képest az anyagi források miatt. Bár a korábbi évek előtt is voltak olyan korábbi évek, amikor ismét akadozott, és előtte olyan időszak, amikor ez nagyon jól ment. A román olvasók fele mennyire nyitottatok? Lehet támogatásokat szerezni interetnikus programokra? Lehet. Néhány évvel ezelőtt futott egy program, a kortárs román és magyar szerzők oda-vissza fordításában vett részt az E-MIL. Ilyen irányba is azért szeretnék még nyitni. Illetve szeretném a román irodalmi körökkel egy kicsit szorosabbra venni a kapcsolatot. Fordításokra, találkozókra gondolok. Vannak terveitek arra vonatkozóan, hogy a közoktatásban minél több kortárs erdélyi magyar mű jelenjen meg? Mennyire érzed úgy, hogy ez az E-MIL feladata is? A közoktatásban való jelenlét nagyon fontos. Nem csak olyan szinten, hogy elmegyünk felolvasni különböző tanintézményekben, amire számos példa volt az elmúlt években, hanem az is fontos, hogy a szerzők művei megjelenjenek az oktatási anyagokban. Ezen külön dolgozni kell. Az E-MIL különböző találkozóin ez a kérdés már felmerült nem is egyszer, és remélem erre is futja majd az elnöknek és a választmánynak az idejéből, hogy ezen is módosítsunk. Ez is beszélgetések tárgya kell, hogy legyen, le kell ülni olyan szerkesztőkkel, akiknek döntéshozatali ereje van ebben a kérdésben. Az írószervezetnek egy külön, több oldalas stratégiája erre vonatkozóan még nincs, de ezzel is foglalkozni kell. Van utánpótlás az erdélyi magyar írók körében? Milyen a fiatal szerzőgeneráció? A kortárs erdélyi irodalomban szerencsére ismét megjelent egy erősebb fiatal nemzedék, vannak tizenvalahányan, velük foglalkozunk is. Meghívjuk őket E-MIL táborokba, különböző rendezvényeinkre. Csak hogy pár nevet említsek a fiatal nemzedékből a teljesség igénye nélkül: Horváth Előd Benjámin, Váradi Nagy Pál, Papp Zakor Ilka, Visky Zsolt. Lelkesek, aktívak, igen erős, sajátos hangon tudnak megszólalni. Aktív szerepet vállalnak az irodalomszervezésben is különböző események megszervezése szintjén. Itt Kolozsváron például a Bretter kör igen jól működik André Ferenc és Horváth Előd Benjámin vezetésével, de más terekben is vannak bőven fiatalok. Ez nagyon fontos, mert ezelőtt hat-hét évvel volt egy olyan pillanat, amikor aggodva néztem, hogy mikor érkezik meg az új nemzedék. Szerencsére megérkezett, úgyhogy velük az E-MIL igen jó kapcsolatot tart fenn, és ez így lesz szerintem a továbbiakban is. És az olvasók? Az olvasók szívesen vesznek részt különböző irodalmi rendezvényeken, úgy az idős generáció, mind a fiatalabbak. Persze ezt jól meg kell szervezni. Ma már nem elég egy újsághír, egy A4-es lap kiragasztva ahhoz, hogy dőljön a közönség, ennél azért jóval többre van szükség. De ha ügyesen kapod el őket, akkor érdeklődnek és kíváncsiak. Oborocea Mónika maszol.ro 2015. április 2.Versek a világot jelentő deszkákonÖsszesen három előadással készül a magyar költészet napjára a Kolozsvári Állami Magyar Színház, mindhárom a vers mai világban való létét értelmezi – jelentette be Visky András, a színház művészeti vezetője szerdai sajtótájékoztatóján. Hozzáfűzte: a kolozsvári középiskolás diákokat is bevonják az előadásokba. A fűnyírógép (ODAKINT) című zenés-verses előadásban a diákok azokat a verseket mondhatják el, amelyeket ők maguk választottak erre az alkalomra, a színház pedig ehhez helyszínt és technikai hátteret, fényeket, aláfestő zenét biztosít, illetve megzenésített verseket „ad hozzá”. Versszelfik az ünnepre Visky András elmondta: arra is megkérték az önkéntes alapon jelentkező diákokat, hogy készítsenek „versszelfiket”, azaz olyan, mozgóképsorokat, amelyek mai, hétköznapi környezetbe helyezik a kiválasztott verset, ezeket levetítik az előadás ideje alatt. A színház stúdiótermében megtartott produkcióra két alakalommal: április 4-én szombaton és 10-én pénteken kerül sor. A belépés díjtalan, de előzetes regisztrációhoz kötött – hangsúlyozta Visky András. Hozzáfűzte, noha csak két előadást terveznek, reméli, hogy a közönség kiköveteli magának a további előadásokat. Azt szeretnék, ha minden évben be tudnák vonni a diákokat valamelyik produkciójukba. Ugyanakkor bejelentette: április 11-én, szombaton kerül sor a Villanyborotvám (ODABENT) című stúdiótermi előadásra, amelyben a klasszikus verseket kortárs zeneszerzők megzenésítésében hallgathatják meg a nézők. József Attila, Weöres Sándor, Csokonai Vitéz Mihály, Petőfi Sándor és Tandori Dezső verseinek Ligeti György, Kurtág György, Selmeczi György, Csíky Boldizsár, Gárdonyi Zsolt, Gyöngyösi Levente és Orbán György által megzenésített változatait énekli el Sámson Melinda, akit két másik fiatal zenész, Béres Melinda és Horváth Edit kísér hegedűn és zongorán. Ady-est Csíkban és Kolozsváron is A Csíki Játékszín április 11-én, szombaton két eseménnyel ünnepli a magyar költészet napját. Délelőtt 11 órakor Tizenegy címmel versnapi városköszöntő hangzik el a Csíki Játékszín lépcsőin. Az idei versösszeállításban magyar költők ars poeticái szerepelnek. Szabó Enikő színművész tizenegy költő művét válogatta erre az alkalomra, amit a társulat tolmácsolásában hallgathatnak meg a csíkszeredaiak. József Attila, Ady Endre, Babits Mihály, Dsida Jenő, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Nagy László, Orbán János Dénes, Petőfi Sándor, Radnóti Miklós és Weöres Sándor művei kerültek be az idei összeállításba. Szabó Enikő Budapesten lép fel a költészet napján, a tizedik Versünnep Fesztivál döntőjébe általa megzenésített versekkel jutott tovább. A döntő a Nemzeti Színházban kerül megrendezésre. A csíki moziban 19 órakor Bogdán Zsolt Ady-estjét látja vendégül a Csíki Játékszín. A „... függök ezen a zord élet-párkányon...” című pódiumműsor a szatmárnémeti Harag György Társulat és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös produkciója. Az előadás szereplője Bogdán Zsolt Jászai- és kétszeres UNITER-díjas, érdemes művész, szerkesztő-rendezője pedig Szugyiczky István, a szatmárnémeti társulat örökös tagja. Az előadásra 15 lejes áron válthatók belépők. Bogdán Zsolt Ady-estjét másnap, április 12-én a kolozsvári közönség tekintheti meg újra este 8 órai kezdettel a stúdióteremben. Kiss Előd-Gergely Krónika (Kolozsvár) 2015. április 11.„A vers túlmutat rajtunk, viszi magával a lényegünket”„ Nem szükséges, hogy én írjak verset, de úgy látszik, szükséges, hogy vers irassék, különben meggörbülne a világ gyémánttengelye” – József Attilától származik az idézet, akinek a születésnapjához kötődik a mai ünnep. Mit jelent számára ez a néhány sor, kérdeztük László Noémi költőtől. Az ünnephez kapcsolódó gondolatai mellett a kolozsvári eseményeket gyűjtjük egy csokorba az alábbiakban. – A „világ gyémánttengelye” kicsit sok nekem most. Azzal viszont egyetértek, hogy a hangsúly a versíráson és nem a szerző kilétén van. Mert mi túl sokáig nem bírjuk ebben a gyémánttengelyű vagy másfajta világban, de a vers túlmutat rajtunk. Viszi magával a lényegünket. A többi művészeti ág alkotásaival egyetemben. Azokhoz, akiknek már nem biztos, hogy gömbölyű lesz a világ, mint ahogyan valamikor régen sem volt feltétlenül az. De vers volt, és van, és lesz. Ez a lényeg. – Hogyan ünnepelsz a költészet napján? – Költészet napján Fekete Vince költőt, a Székelyföld folyóirat főszerkesztő-helyettesét faggatom majd, életről és versről, reményeim szerint olyan formában, hogy ezt az esemény iránt érdeklődők se bánják meg. És nyilván az ő verseivel ünneplünk majd. Korosztályunk „törzshelyén”, a kolozsvári Bulgakov kávézóban, ahonnan oly sokan kirajzottunk eddig. – Ilyenkor háttérbe tudod szorítani magadban a „költőségedet”, hogy egy másik költőre tudj koncentrálni? – Azt hiszem, elég kíváncsi alkat vagyok ahhoz, hogy bármikor háttérbe tudjam szorítani egyéniségem „fontos emberét” ahhoz, hogy valakire odafigyelhessek. Mert, tudjuk, a költők (is) primadonnák. Mindenesetre sokkal jobban szeretek kérdezni, mint válaszolni. Bízom abban, hogy résen leszek, és nem válaszolok saját kérdéseimre a meghívott helyett. Ha ez összejön, akkor minden rendben! Így ünnepelhetünk ma Kolozsváron A magyar nyelvterület más térségeihez hasonlóan Kolozsváron is tartalmas programokkal ünneplik ma József Attila és Márai Sándor születésnapját, a magyar költészet napját. Weöres Sándor, Arany János, Robert Burns, József Attila, Petőfi Sándor, Csokonai Vitéz Mihály és Tandori Dezső versei kortárs zeneszerzők (Csíky Boldizsár, Gárdonyi Zsolt, Gyöngyösi Levente, Ligeti György, Orbán György, Kurtág György, Selmeczi György és Veress Sándor) feldolgozásában hallhatók este 7 órától a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében, a Villanyborotvám (odabent) című produkcióban közreműködnek: Sámson Melinda (ének), Béres Melinda (hegedű) és Horváth Edith (zongora). Másnap, vasárnap este Bogdán Zsolt Ady-estjén vehetnek részt az érdeklődők, a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös produkciójaként, Szugyiczky István összeállításában létrejött „függök ezen a zord élet-párkányon…” című előadás 20 órakor kezdődik a stúdióteremben. A Váróterem Projekt székhelyén, az Árpád/Traian út 40–42. szám alatti ZUG-ban ma este 8 órakor kezdődik Bertóti Johanna költészet napi előadása, Versek között 2. címmel. Az előadó elsősorban erdélyi költők verseit énekli majd gitárkísérettel, ugyanakkor vendégei is lesznek, akik közreműködnek – hogy kik ők, az kiderül a helyszínen. Maszek balladák című, improvizációkon alapuló közös dalszerzői vállalkozását tárja ismét a nagyközönség elé Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongorista április 11-én, szombaton este 7 órától a Kolozsvári Rádió koncerttermében (Donát út 160. szám). A költészet napja jegyében jelentkezik az Erdélyi Magyar Írók Ligája és a Bulgakov kávézó Álljunk meg egy szóra című irodalmi programja, a házigazda, László Noémi ezúttal Fekete Vincével beszélget a Bulgakov emeleti termében (Búza/I. M. Klein utca 17. szám). A meghívott és a házigazda költeményeire is szavazhatnak a versbarátok a Kolozsvári Televízió Erdélyi Figyelő című műsora által negyedik alkalommal megszervezett Versversenyben. Víg Emese vezetésével ezúttal is az erdélyi szépirodalmi és kulturális folyóiratok szerkesztőinek javaslatai alapján állt össze a lista, amely 11 erdélyi magyar költő 11 versét tartalmazza. A 11 verset pedig, a hagyományokhoz híven, ezúttal is 11 színművész tolmácsolásában bocsátják a közönség elé. Az Erdélyi Figyelő Facebook-oldalán ma délelőtt 11 óráig még lehet szavazni a következő produkciókra: André Ferenc – Babadal(előadja: Marosán Csaba), Dimény-Haszmann Árpád – Egy ház (Váta Loránd), Fekete Vince – A világ újra (Albert Csilla), Ferencz Imre – Epilógus (Laczkó Vass Róbert), Karácsonyi Zsolt – A nyári kép (Farkas Loránd), László Noémi – Káprázat(Vindis Andrea), Lőnhárt Melinda – Egy belső amulett (Kali Andrea), Muszka Sándor – Hajnali ének (Györgyjakab Enikő), Orbán János Dénes – Exordium (Viola Gábor), Varga László Edgár – York napsütése (Köllő Csongor), Varga Melinda – Kávé helyett (Kántor Melinda). A magyarországi Gittegylet.com kezdeményezésére indított projekthez a Kolozsvári Magyar Diákszövetség is csatlakozott idén a KultúrKommandóval: arra kérik az érdeklődőket, hogy április 11-én, a magyar költészet napján „posztoljanak” verset az utcára – hirdetőoszlopokra, irodák üzenőfalára, eladó/kiadó hirdetések közé, hogy minden olyan felületen legyen egy vers, ahol ezt a törvény megengedi– derül ki a Posztolj verset az utcára – Kolozsváron is! nevű Facebook-oldalon közzétett tájékoztatásból. A „posztolásról” készült képeket az esemény oldalára vagy a [email protected] címre várják, majd egy albumban továbbítják a kolozsvári „csomagot” a Gittegyleteseknek. Szabadság (Kolozsvár) 2015. május 4.Piaci alapokon kell gondolkodniA csíkszeredai Bookart Kiadó sikereiről már többször szólhattunk mellékletünkben. A 22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon is külön standdal voltak jelen. Hajdú Áron igazgatóval ezzel indítottuk a rendezvény első óráiban folytatott beszélgetést. – Mi úgy hisszük, hogy ha egy kiadó nincs jelen a könyvfesztiválon, akkor az nem is létezik a magyar könyvpiacon. Négy éve, mióta külön standdal vagyunk jelen ezen a nagyon fontos budapesti könyves eseményen, sokkal ismertebbé váltunk az itteni könyvpiacon is. Az idén is eljöttünk, bár nagy erőfeszítések árán sikerült ezt a részvételt összehoznunk, mert egyre nehezebb előteremteni az ehhez szükséges anyagi alapot, annál is inkább, mivel a Bookart Kiadó nem nevez be ilyen célzatú pályázatra. – Valószínű, hogy a könyves szakma értékeli ezt az erőfeszítést, hiszen nem maradhat észrevétlen, hogy a többi romániai magyar könyvkiadó mintha veszített volna kezdeti lelkesedéséből, lendületéből. A Romániai Magyar Könyves Céh standján mindössze öt könyvműhely képviselteti magát. – Igen, ezen én is csodálkoztam. Nem is tudom, mit mondjak róla. Talán az erdélyi könyvkiadást is új alapokra kellene helyezni. Meg kellene feleltetni a magyar könyvpiacnak. Sok könyvünk, címünk, tételünk már nem igazán kelendő. Tovább kell mozdulnunk a minőség terén, akkor talán mindenki jól jár. Az erdélyiség régi nimbuszai fölött talán eljárt az idő. – A Bookart mit kínál az idén a fesztivál közönségének? – Furcsa helyzet állt elő. Kiadónknak az idén nincs kimondottan a fesztiválnak szánt új kötete. Az ünnepi könyvhétre fog megjelenni két új könyvünk. Nem erőltetjük a dolgokat. Csak akkor állunk elő újdonsággal, amikor kész van, és annyit jelentetünk meg, amennyit a kiadó saját finanszírozásból megbír. Megpróbálunk kizárólag piaci alapokon gondolkodni, és olyan köteteket kiadni, amelyekről azt gondoljuk, hogy eladhatóak a magyarországi piacon is. – A standotok felmutatja a Bookart teljes termését? – Általában két-három évnél idősebb könyvet nem hozunk a vásárra. És valóban realitás, hogy egy ideje az érdeklődők már nem kimondottan az erdélyi témát keresik, azok a kiadványok már kifutottak. – Szerzőket ezúttal nem is visztek közönség elé. – Ez egy ilyen évünk. A Bookart eddig arról volt híres, hogy mindig legalább két-három könyvbemutatója, szerzői estje, közönségtalálkozója volt többnyire külső helyszíneken. Ez most nem történt meg, és be kell vallanunk, hogy ennek anyagi okai vannak. – A fesztivál gazdag promgram-ajánlatát böngészve azt láttam, hogy erdélyi írók kiemelten alig-alig vannak jelen. Markó Béla dedikál, felolvas, beszélgetőműsor vendége is. Kányádi Sándor, Orbán János Dénes neve is hasonló módon fordul elő. Más években nagyobb volt a szerzőink részaránya. – Még vannak itt páran, de rendezvények tekintetében ilyen érdekesen alakult a helyzet. Lehet, hogy már elegük van belőlünk? Ne sarkítsunk. De tény, hogy Markó Béla azért van ilyen pregnánsan jelen, mert három könyve jelent meg magyarországi kiadóknál az idén. Ha már itt tartunk, attól se tekinthetünk el, hogy nekünk, erdélyi kiadóknak az erdélyi írók, költők azokat a műveiket ajánlják föl, amelyeket magyarországi kiadók nem vállaltak fel. Ez szomorú, lehangoló valóság, de el kell ismernünk, hogy a magyarországi kiadók láthatóbbak, a könyveik egész más reklámnak örvendenek a piacon, a szerzői jogdíjak is nagyobbak, tehát a szerzőinket is meg tudom érteni. Ilyen vonatkozásban is sok még a tennivaló a hazai magyar könyvkiadásban, könyvterjesztésben. A hanyatlás jele egyértelmű A határon túli magyar kiadók részlegén, jó helyen rendezték be az RMKC standját. Házigazdaként Káli Király István, a céh elnöke szolgált részletekkel. – A Romániai Magyar Könyves Céh kiadói vannak jelen számos érdekes kiadvánnyal. Kevesebben vagyunk, mint az elmúlt években. Többen is úgy vélték, hogy nem érdemes itt lenni, mert nem térül meg a könyvek ára és a részvételi díj. – Ez nem lemondás valami fontos dologról a kiadók életében? – De igen. A távolmaradás azt jelenti, hogy a hiányzó önként távozik a magyar könyvpiacról. Úgy érzem, hogy fontos itt lenni. Az idén elég tisztességes támogatást is kaptunk, kevesebbe került a részvétel, mint az elmúlt években, és nem is igazán értem a kollégákat, akik nem tartották érdemesnek eljönni a fesztiválra. Én azt mondom, hogy szép standunk van. A Mentor, a Gutenberg, a Pallas-Akadémia, a Kriterion és a Pro Print kiadványai láthatók, találhatók itt. – Ez, hogy a céhtagok közül csak öt könyvműhely képviselteti itt magát, egyfajta vészjelzés is lehet. Ezt felerősíti az a tény, hogy a budapesti közönséggel, az irodalmi élet és a könyvpiac reprezentánsaival különféle megnyilvánulásokon találkozó romániai magyar szerzők is kisebb létszámban vannak jelen, mint korábban. – Az az igazság, hogy enyhén szólva visszafogott a romániai magyar irodalmi termés, persze a szerzők sem törik magukat, hogy feltétlenül jelen legyenek a fesztiválon. Csak azok vannak itt, akiknek a kötetét az utóbbi néhány hónapban jelentette meg az illető kiadó. Ez a nagy könyves szemle nem is annyira a dedikálásokról szól, inkább a programokról, a tapasztalatcseréről, az egymásra figyelésről, a könyves szakmáról, a könyvterjesztés, a könyvpiac alakulásáról. Mi kevés új könyvet hoztunk. Általában az ünnepi könyvhét az a momentum, amikor az újabb könyveket eljuttatjuk az olvasókhoz. Akkor bekerülnek egy olyan katalógusba, amelyet mindenki olvas, arra jobban odafigyel a közönség, a könyvfogyasztó társadalom. – Az erdélyi könyvbarátokban felmerülhet, hogy amiről beszélünk, az a hanyatlás jele. A marosvásárhelyi könyvvásárt is veszélyeztetheti a jelenleg kirajzolódó helyzetkép? – Marosvásárhelyi könyvvásár mindenképpen lesz az idén is. A hanyatlás jele azonban egyértelmű. Nemcsak az erdélyi könyvpiacon érzékelhető ez, érezhető a magyarországi könyvpiacon is. Az utóbbit erősen megviselte a Pécsi Direkt Kft., az Alexandra könyváruház hálózat csődhelyzete és az Ulpius-ház Könyvkiadó hasonló válsága. A magyar könyvpiac nagy befolyású, meghatározó jelentőségű szereplői voltak, gondjaik a könyvfesztiválra is láthatóan kihatottak. – Mindezek ismeretében kiadóként, a romániai magyar könyvkiadás egyik vezető egyéniségeként mit vársz a mostani fesztiválszerepléstől? – Valamilyen felhajtóerőt, libbenő légmozgást azért, hogy a felszínen maradhassunk. Nagy reményeket nem tudunk hozzá fűzni, mert az érdeklődés is eléggé kicsi, legalábbis ezen a kezdő napon az. Úgy szoktuk mondani, hogy az első napi forgalom tízszerese lesz majd a bevételünk a negyedik nap végén. Ha így alakulnak a dolgok továbbra is, akkor a forgalmunk tízszerese is egyenlő lesz a nullával. – Bízzunk benne, hogy ezúttal a jóslat nem válik valóra. Az őszi Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár még rácáfolhat az áprilisi pesszimizmusra. (nk) Népújság (Marosvásárhely) 2015. június 10.Verslevelek a szomszéd szobábólViszonylag későn, 37 éves korában jelent meg Dimény H. Árpád első verseskötete Apatológia címmel, amely tavaly decemberben elnyerte a Méhes György-debütdíjat. A kézdivásárhelyi születésű, feleségével és három gyermekével jelenleg Csernátonban élő alkotót hétvégi kolozsvári könyvbemutatója után kérdeztük kötete megszületésének körülményeiről, további terveiről. – Viszonylag későn jelentkezett az első verseskötettel, bár irodalmi lapokban régóta közöl. Mi volt az oka ennek az eltolódásnak? – Hadd kapaszkodjak bele a viszonylag szóba, kortársaimhoz képest valóban később jelent meg kötetem, de ezzel még nem váltam csodabogárrá, merthogy ez sem új az irodalmi nap alatt. Joseph Heller 38 évesen debütált A 22-es csapdájával, William Golding is 44 évesen vált íróvá, akkor jelent meg A Legyek ura, addig csak verselgetett. A hazai tájakon is akad példa bőven, Petőfihez viszonyítva Arany is későn, 28 évesen indult, Kálnoky László 36 évesen, Nádasdy Ádám 40 évesen, de említhetném Tudor Arghezit is, aki 47 évesen robbant be az irodalmi életbe. Az okát még mindig fogalmazgatom magamban, főként az újságírás számlájára írnám, a kettő nálam nem működött együtt, nem maradt erőm a versekre, ugyanakkor nem is tettem ez ellen semmit. Talán egy adag sértődöttség is volt bennem, mely a kortárs irodalomra irányult, a költőtársakra, költő és íróbarátokra, úgy gondoltam, nem foglalkoznak velem, hogy nem akarnak maguk közé emelni. Lám, nem kérik a verset, nem akarja kiadni senki a kötetem. Holott alig írtam, a kötetre való anyag sehol sem volt, csak duzzogtam magamban, amikor egyszer csak olyan dolgok történtek az életemben, amelyek kimozdítottak ebből a megrekedt állapotból. Elsősorban azt emelném ki, hogy újságíróból szerkesztővé léptem elő, így több időm maradt a versírásra. – Meglátása szerint miben változott az erdélyi irodalmi élet azóta, hogy első versei nyomtatásban is megjelenhettek, azaz a ’90-es évek közepe óta? – Sok minden változott és mégsem. Amikor én tejfölösszájúként becsöppentem a nagyok közé, akkor tombolt a transzközép irodalom forradalma – (főképpen Orbán János Dénes, Sántha Attila és Bréda Ferenc által kidolgozott irodalmi-művészeti irányzat, majd csoportosulás – a szerk.), ma ugyanezt látom a slam poetry esetében. Akkoriban kevesebb lehetőség volt a publikálásra, nem voltak ennyire átjárhatóak az irodalmi határok, egy kezdő költő nem is álmodhatott arról, hogy Magyarországon is számba vegyék, ottani lapokban is közöljék verseit. Ma már sokan ott próbálnak szerencsét. Azóta van Facebook is, amely szintén nagyon sok lehetőséget kínál egy induló költőnek, írónak. – Az apa elvesztésének traumája, illetve ennek a feldolgozása a könyve vezérfonala. Miért volt szükség rá, hogy versekben oldja fel ezt a traumát, és menynyire sikerült? A „terápiás írás” kivitelezhető ön szerint? – Ha lehet ezt mondani, versben sokkal tárgyilagosabb tudok lenni, szinte kívülről szemlélem a bennem zajló történéseket, viharokat. Az apám haláláról előbb tudtam írni, mint beszélni. És mindenféle érzéssel így vagyok, megharcolom magamban, és ennek a harcnak a része az írás, ezt nevezhetjük terápiának is akár. – Mennyi idő alatt állt össze a kötet tényleges anyaga? Úgy látom, eleve koncept-kötetben gondolkodott, ami elsőköteteseknél ritka. A továbbiakban is ilyen kötetekre számíthat öntől az olvasó? – Az életemben erősen sok változást hozó két év versei sorakoznak ebben a könyvben, és érdekes, hogy a korábbi írásaimból mindössze egy verset emeltünk be a szerkesztőmmel, Gáll Attilával. Úgy érzem, akkora változás ment végbe bennem az utóbbi években, hogy az ezt megelőző időben írottak – és itt csak a publikált versekre gondolok –, nem találták volna meg a helyüket a könyvben, sem hangulatukban, sem hangnemükben, sem pedig mondanivalójukban. Bevallom, nem gondolkodtam koncept-kötetben, a két év történései minden színtéren kapcsolódtak, egyedül a verslevelek (a könyv utolsó ciklusa – a szerk.) írásakor tudtam, hogy ez egy ciklus lesz, merthogy a szüleim szerelmi történetét akartam megörökíteni. Új tervek vannak, és nemcsak tervek, versek, sőt ciklusok is, tehát a következő már inkább lesz konceptkötet. A verslevelezést is tovább gondolom, ezúttal magam leszek feladójuk, a kötet munkacíme, a Levelek a szomszéd szobából is erre játszik rá. Varga László Krónika (Kolozsvár) 2015. június 14.Erdélyi tehetségnap másodszorraAz Erdélyi Tehetségsegítő Tanács és a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium által a házigazda bentlakásának dísztermében megtartott rendezvényen több mint harminc fiatal mutathatta meg kimagasló képességeit Erdély minden szegletéből. Az erdélyi tehetségápolást egyre több tényező nehezíti, hiszen a tehetséges fiatalokon kívül mind a tanároknak, mind a közösségnek, a döntéshozóknak is áldozatot kellene hozniuk azért, hogy személyre szabott támogatást biztosítsanak nekik – foglalták össze szombaton Székelyudvarhelyen, az Erdélyben immár másodszor megtartott tehetségnapon. Dalokat, táncokat, meséket, verseket és érdekes tudományos előadásokat láthattak a részvevők a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásának Nyírő József-dísztermében: ebben az évben itt gyűltek össze a fiatal tehetségek Erdély minden tájáról, az Erdélyi Tehetségsegítő Tanács (ETT) meghívására. A rendezvényen Laczkó György, a Tamási Áron Gimnázium igazgatója, Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere, Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, Varga László, a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium igazgatója, Hargita megye tanfelügyelősége képviseletében Dáné Szilárd magyar szakos tanfelügyelő, illetve András Szilárd, az ETT elnöke szólt a jelenlévőkhöz. Beszédeikben rávilágítottak arra, hogy a közoktatás jelenlegi irányelvei (például a vizsgacentrikusság) nem tesznek jót az iskolai tehetséggondozásnak, hiszen a tehetség kibontakoztatásához szükséges fejlesztés egy adott szint fölött csakis személyre szabottan működhet. A ráfigyelés helyett azonban inkább megfigyelik a diákokat, tanárokat, s elhatalmasodik a bizalmatlanság az oktatási rendszerben, miközben az állam egyre költséghatékonyabb megoldásokra törekszik – fejtette ki Varga László. Mint elhangzott, a tehetség kibontakozását más, emberi tényezők is nehezíthetik – a tanárok motiválatlansága a felkészítéssel járó pluszmunka iránt, a rengeteg előírás, ami körülményessé teszi az iskolán kívüli tevékenységek megszervezését, a tehetséges gyerekek eltérő viszonyulása saját képességeikhez stb. Ezt ellensúlyozandó jött létre 2010-ben az ETT, amelynek célja nem csak támogatni, de tehetséggondozási hálóban is összehozni a kiemelkedő képességű diákokat – mondák el, hozzátéve, elvük, hogy mindenki tehetséges valamiben. A rendezvény fővédnöke, Barabási Albert László hálózatkutató nem lehetett jelen, de a szervezők tolmácsolták üzenetét a fiataloknak. Székelyudvarhelyen kívül Csíkszeredából, Kovásznáról és a nagyobb erdélyi városokból, még Temesvárról is érkeztek ambiciózus fiatalok, hogy a legkülönfélébb témákban és műfajokban bemutatkozzanak. Mosolyt csalt az arcokra a kovásznai Molnár Gergely, aki Orbán János Dénes Misimackó című humoros írásából adott elő egy részletet, eredeti székely akcentussal, nagyon kifejezően. Székelyudvarhely diákjai több témakörben is színpadra álltak: a jelenlévők többet megtudhattak a környéken fellelhető, mindmáig hasznosítatlan alternatív fűtőanyagokról és üzemanyagról, a Vargyas-szoros élővilágáról és annak védelméről, láthatták a diákok által készített kreatív játékprogramokat és programozott Lego-robotot. A gálaműsort a gimi Gereben Néptáncegyüttese szolgáltatta, de Hermann Gusztáv Mihály történész jóvoltából városnéző körsétán is részt vehettek a vendégek. Bálint Kinga Katalin Székelyhon.ro 2015. augusztus 19.Jövő héten kezdődik a Vásárhelyi ForgatagÖsszművészet és gasztronómia Jövő héten kezdetét veszi az immár harmadik alkalommal sorra kerülő Vásárhelyi Forgatag. Az ez évben is igen gazdag,összművészeti-irodalmi kínálattal kecsegtető rendezvénysorozattal kapcsolatosan kedd délelőtt tartottaksajtótájékoztatót a szervezők a Teleki Téka udvarán, a lassan ikonikussá váló nagy diófa alatt. A szervezők közül elsőként a fesztivál gasztronómiai részéért felelő Gáspár Botond szólalt fel, aki elmondta: a Forgatag idei díszvendége Baja városa, amelynek képviselői szombaton ebédet szolgálnak fel a résztvevőknek, két-háromszáz adag halászlét főznek majd. – A fesztivál gasztronómiai részét nem csak kóstolók és ebédek alkotják: augusztus 28- án, pénteken dr. Madaras Sándor idegsebész Jó ételnek illatáról című gasztronómiai kötetét mutatjuk be, a könyvbemutatót kóstolás, ezt pedig egy, a vadhúsról szóló előadás követi. Szombaton előadással összekötött ökörsütésre kerül sor, vasárnap pedig első alkalommal szervezzük meg a Bűvös bogrács című, meghívásos főzőversenyünket. Ugyancsak e napon kerül sor a nyereményekkel kecsegtető gasztrokvízre és gulyásismertetőre is, valamint a Nemzeti Gulyásnaphoz is csatlakozunk. A Forgatag kerekasztal-beszélgetéseit szervező Jakab Orsolya hozzátette, ilyen jellegű rendezvényekre ugyancsak első alkalommal kerül sor. – Két beszélgetés tematikáját Marosvásárhely képezi, a harmadik egy előadás lesz majd. Augusztus 27- én, csütörtökön délután 5 órától a Maros-parti Borudvarban a vásárhelyi román–magyar kapcsolatokat, többek között a két, párhuzamosan létező város közötti átmeneteket, közös pontokat elemezzük a beszélgetés során, amelyen hat meghívott vesz részt: három magyar és három román beszélgetőtárs, mindkét részről három generáció képviselői. A beszélgetéseken szinkrontolmács fordít, a meghívottaink között van Alexandru Dub, Lucian Sacalean, Novák Zoltán és Koós Anna, továbbá ígéretet kaptunk, hogy megtisztel jelenlétével és hozzászólásával Lucian Mândruta is. A második beszélgetés pénteken veszi kezdetét, ez Marosvásárhely gazdasági helyzetéről, illetve potenciáljáról szól aktív vásárhelyi magyar és román üzletemberek részvételével: eljönnek a Clini Lab, a Bioeel, a Surtec képviselői, de jelen lesz Dan Masca is. Kétnyelvűen beszélünk majd a két identitással rendelkező városról, az első beszélgetés moderátora Lázok Klára, a Teleki Téka igazgatója, a másodiké Ligia Voro újságíró. Ami a szombati előadást illeti, ígéretet kaptunk arra, hogy Vásárhelyre látogat Lukács Csaba és Tóásó Előd, aki a bolíviai éveiről, fogva tartásáról beszél. Novák Zoltán történész a Borsos Tamás Egyesülettel közösen szervezett Szóforgatag várható programpontjairól szólt: – Idén is két típusú rendezvényeken vehetnek részt az érdeklődők, lesznek előadások és tematikus séták. Előbbiekkel kapcsolatosan össz-nemzeti és helyi jellegű előadásokat szervezünk. Nagy József hadtörténész Marosvásárhelyiek Galíciában és az Alpokban – a Magyar Királyi 22-es Honvéd Gyalogezred az első világháborúban címmel tart előadást, míg dr. Pap József értekezése A magyar nemzettudat kialakulása címet viseli. Mindkettőre a Kultúrpalota kistermében kerül sor. A másik programcsoportot a tematikus séták alkotják, ezek keretében idén, augusztus 27-én, csütörtökön Bernády György-sétát is szervezünk. Lesz továbbá szecessziós séta Oniga Erika idegenvezetésével (pénteken), barokk séta Orbán Jánossal (szombaton), középkori séta Győrfi Zalánnal (vasárnap), valamint román nyelvű összegző séta László Lóránttal (ugyancsak vasárnap). Lázok Klára a Tékaforgatagról szólt, amely idén vásáros jelleget ölt. – Idén is megszervezzük a Téka könyvvásárát, amely csütörtökön a könyvtár udvarán nyílik, pénteken pedig a Maros-partra költözik. Csütörtök délelőtt kezdünk két könyvbemutatóval: 11 órakor a 2014- ben megszervezett, Sütő Andrásról szóló konferencia könyvanyagát mutatjuk be a Polis Kiadó szervezésében, 12 órakor pedig a Mentor Kiadó új kiadványával ismerkedhetnek meg az érdeklődők: Balázs Árpád hiánypótló, turisztikai-kulturális- demográfiai, Zsebre szabott Marosvásárhely című kötetének bemutatóján a szerző is részt vesz. A könyvvásár pénteken költözik a Maros partjára, nyolc kiadó állítja majd ki köteteit. A Beszélő könyvek rendezvénysorozatunk idei tematikáját a ponyvairodalom képezi, a népszerű irodalom kultúrtörténeti értékéről beszélgetünk Kőszegi Péterrel, a Magyar Tudományos Akadémia munkatársával a Téka udvarán lévő diófa alatt, ezt követően pedig egy kiállítást is megnyitunk: a Könyvek a ponyván című időszakos tárlatunk május végéig lesz látogatható. A Forgatag keretében idén is szervezünk gyerekprogramokat, szombaton délelőtt tíz órától a Teleki Tékában, négy órától pedig a Maros- parton. Csatlos Károly hozzátette, idén szerződést írtak alá a polgármesteri hivatallal, amelynek értelmében rendelkezésükre bocsátják a Maros-parti sportakadémia területét, pénteken és szombaton pedig lezárják az Enescu utcát, ahol szabadtéri koncertekre kerül sor.A kortárs tér című képzőművészeti programnak az Aranykakas ad majd otthont, és elkészült a Forgatag mobiltelefonos applikációja is, amelyről bővebb információkat a www.forgatag.ro című honlapon szerezhetnek az érdeklődők. Knb. Népújság (Marosvásárhely) 2015. augusztus 20.Indiánok a Kárpát-medencébenA történelem négy évszakból áll – kezdi Laczkó Vass Róbert színművész Szép András zongoristával második közös szerzői és előadóestjét a Kolozsvári Rádió zsúfolásig telt stúdiójában. S miközben afféle krónikás énekként „nyeregben maradásunk történetét” hallgatom, az jár a fejemben, vajon miért vitatkozott a kétezres évek elején a magyar értelmiség arról, hogy miért is nincs kortárs magyar közéleti költészet. Mert lám, Laczkó Vass Róbert előadásában csupa kortárs krónikás vall magyarságról, történelemről, Kárpát-medencéről: Székely János, Lászlóffy Aladár, Orbán Ottó, a versverseny-győztes Markó Béla, Farkas Árpád, Szilágyi Domokos, Orbán János Dénes, Szőcs Géza és mások versei elegyednek párbeszédbe egymással, nyargalászunk a történelem zivataros évszázadaiban. S noha már Csokonai óta tudjuk, az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon, az ezerszáz éves történelemről, a Kárpát-medencei jelenről hol ironikusan-gúnyosan, hol könnyeket fakasztó pátosszal, hol elégikusan, de talán hangsúlyosabban búskomoran valló versek megerősítenek abbéli meggyőződésemben, hogy a magyar népléleknek, költészetnek – legalábbis a közéleti vonalának – nem erőssége a könnyedség, a felhőtlen öröm. „Romantikából, vidámságból, heje-hujaságból kapunk eleget nap mint nap – indokolja a versek választását Laczkó Vass Róbert –, de az önismeretnek ezt a válfaját is tudomásul kell vennünk és meg kell mutatnunk. Ez az előadás olyan közönség számára készült, amely fogékony az önmagával való szembenézésre.” Ezért is válogatta úgy a verseket a színművész, hogy a közönség ne érezze – lélekben legalábbis – kényelmesen magát: késélen táncolni, megválaszolhatatlan vagy megválaszolatlan kérdésekkel bombázni a hallgatókat, továbbgondolásra és válaszadásra, önismeretre és önmagával való szembenézésre késztetni volt a cél. A többszörös visszatapsolást ráadásverssel megháláló előadóművészek elérték céljukat: Markó Béla Csatolmány című versének hallatán mindenkiben felbukkanhatott egy-egy személyes pillanat. S bár ebben a görbe tükörben néha ironikus vigyor is felbukkant, biztatásként idézzük az előadás egyik legizgalmasabb pillanatát nyújtó Szőcs Géza-sorokat: „Az indiánok nem hagynak cserben minket. Mások igen, de ők nem hagynak cserben minket ”. Demeter Zsuzsa Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2015. október 9.„Mindig is izgatott a Faust-motívum”Orbán János Dénes művének díszelőadásával ünnepelt a Csokonai színház Orbán János Dénes A magyar Faust című tragikomédiájának díszelőadásával ünnepelte fennállásának 150 éves jubileumát szerdán este a debreceni Csokonai Nemzeti Színház. A magyar Faust ősbemutatóját múlt pénteken tartották, a szerdai díszelőadás a debreceni kőszínház 1865 október 7-i megnyitóját napra pontosan 150 évvel követte. Orbán János Dénes az MTI-nek elmondta, hogy a darab színrevitelére ez a tökéletes alkalom, témája ugyanis Debrecenhez köti: a 18. században élt Hatvani István professzor a főszereplője, aki 1740 és 1780 között a Debreceni Református Kollégiumban tanított, Európa-szerte híres volt, az elektromossági kísérletek egyik úttörője. Felidézte, hogy a művet a budapesti Nemzeti Színház kortárs dráma pályázatára írta 2004-ben. – A Faust-motívum mindig is izgatott. Jókai Mór A magyar Faust című, a Hatvani István körüli legendákat feldolgozó novelláját már gyerekkoromban olvastam, és igen-igen felcsigázta az érdeklődésemet, azóta izgalomban tart ennek a titokzatos professzornak a figurája – részletezte a szerző. Hozzátette: elektromossági kísérletei miatt terjedt el a professzorról az a legenda, hogy az ördöggel cimborált. Halála után alakult ki a mítosz, amelyet feldolgozott Jókai mellett Mikszáth Kálmán Az ördöngös professzor című művében, valamint Arany János is írt verset róla Hatvani címmel. Szabadság (Kolozsvár) 2015. október 12.Böszörményi Zoltán verseskötetét mutatják be a kolozsvári BulgakovbanOktóbert 14-én, szerdán este 19 órától a kolozsvári Bulgakov irodalmi kávézó emeleti termében Böszörményi Zoltán Lábatlan idő című verseskötetét mutatják be. A költővel Varga Melinda beszélget. „Böszörményi Zoltán aforisztikus, filozofikus költészete az idők folyamán, például a Majorana-korszakban ezotériával és mélylélektannal gazdagodott. És egyre személyesebbé, fájdalmasabbá válik. Költőnk mélyebb és mélyebb rétegekig ás le, ugyanakkor egyre magasabbra szárnyal. Irigylésre méltó töretlen igyekezete, fáradhatatlansága, folyamatos megújulása és mindenekelőtt a mai világban már oly ritka hite a költészetben. E kötet egyik sorát parafrazálva: a líra ebben az évben is velünk marad!” – írja róla Orbán János Dénes. maszol.ro 2015. október 14.Marosvásárhelyi műemléki topográfiák eredményeibőlA város színeváltozása II. Immár másodjára tartanak művészettörténeti konferenciát a Marosvásárhely műemléki topográfiája program munkatársai A város színeváltozása címmel. A 2015. október 17-én, szombaton 9.30 órakor a Maros Megyei Múzeum várbeli épületének nagytermében kezdődő rendezvény főként a projekt keretei között zajló munka 2015-ös eredményeit tárja a közönség elé. A konferencia a tavalyi rendezvény által teremtett hagyományhoz híven a Magyarországon működő hasonló programok ismertetésével indul. Entz Géza művészettörténész – a marosvásárhelyi program mentora – a műemléki topográfiák magyarországi helyzetéről és esélyeiről, Farbakyné Deklava Lilla, a Magyar Tudományos Akadémia BTK Művészettörténeti Intézetének munkatársa a budapesti Lipótváros műemléki adatbázisa összeállításának kezdeti tapasztalatairól tart előadást. A marosvásárhelyi témák irányába Orbán János projektvezető (a Maros Megyei Múzeum kutatója) előadása vezet majd át, aki a topográfiaprojekt 2015-ben elért eredményeit összegzi. A projekt munkatársai az utóbbi hónapokban a Kossuth Lajos és az Arany János utcák környékének épületeit vették számba: az épületekről részletes művészettörténeti leírás és helyszíni fotódokumentáció készült, de a legtöbb esetben sikerült a történetükre vonatkozóan is új, eddig ismeretlen adatokat fellelni, gazdagítva a város historizáló és szecessziós építészetére vonatkozó ismereteket. Ezzel kapcsolatban Oniga Erika a Kossuth Lajos utca, Bordás Beáta az Arany János utca századfordulós lakóházairól tart előadást. Ezzel egy időben 2015-ben néhány emblematikus vásárhelyi emlék történetének monografikus kutatása is zajlott. Ladó Ágota doktorandusz az Iskola utcai zsinagóga, Karácsony István pedig a régi vármegyeháza (a mai polgármesteri hivatal) történetét és stilisztikai összefüggéseit elemzi. A város első dualizmus kori köztéri alkotásának, a ma is kultuszhelyként működő Székely vértanúk emlékművének történetét Vécsei Hunor doktorandusz, Marosvásárhely szobrainak avatott kutatója dolgozza fel. Kiss Loránd restaurátor az épített örökség szinte teljesen elfeledett, ám annál sérülékenyebb kategóriáiról, a díszítőfestésekről és stukkókról beszél. A rendezvényt a Maros Megyei Múzeum, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ, valamint az Alapítvány a Magyar Műemléki Topográfia Támogatására (Budapest) szervezi. Támogatói a Maros Megyei Tanács, a Forster Központ (Budapest), valamint a Pro Professione Alapítvány (Budapest). A részletes program az alábbi linken érhető el: https://www.facebook.com/events/1015402938521522/ Népújság (Marosvásárhely) 2015. október 19.Művészettörténeti konferenciát tartottak MarosvásárhelyenMásodik alkalommal szerveztek művészettörténeti fórumot szombaton a Maros Megyei Múzeum nagytermében. A rendezvényen a marosvásárhelyi és magyarországi műemléki topográfiák legújabb eredményeit ismertették. Az esemény Entz Géza budapesti művészettörténész, Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója és Orbán János Marosvásárhely műemléki topográfiája programvezető megnyitójával kezdődött. Entz Géza szerint a topográfiai felmérés célja az, hogy a helyi közösségek méltó módon tudják kezelni a civilizáció tárgyi lenyomatait. Soós Zoltán múzeumigazgató elmondta: a városkép évről évre pusztul, és a mai városvezetés nem rendelkezik koncepcióval ennek megmentésére. „A városnak tizenöt éve nincs a központi övezetekre vonatkozó szabályzata sem. Ezért lényeges lenne, hogy ez a munka, az elkezdett műemléki topográfia, a jövőben is folytatódjon, hiszen előbb-utóbb lesz egy olyan városvezetés, amely támogatja a városkép visszaállítását. Annál is inkább, mert Marosvásárhely szecesszió szempontjából országos szinten a legnagyobb épített örökséggel rendelkezik” – fogalmazott Soós. Orbán János az elmúlt évek eredményeit ismertette. Mint mondta, a Rózsák tere, az Iskola és a Baross Gábor utcák felmérése már 2013-2014-ben megtörtént. Idén az Arany János és a Kossuth Lajos utcákban található épületek számbavételére került sor. A munkában Mihály Melinda, Bordás Beáta, Vécsei Hunor kolozsvári, illetve Oniga Erika, Kovács Mária és Orbán János marosvásárhelyi művészettörténészek vettek részt. A számbavétel során az 1898-as, 1911-es és 1919-es évekből származó telekösszeírások segítségével sikerült azonosítani az épületek egykori tulajdonosait. A telkeket a város 1898-as felmérése alapján azonosították. Ezeken kívül felhasználták a házak építési engedélyeit, kérvényeket, jegyzőkönyveket, tervrajzokat, amelyek jó esetben megmaradtak a levéltárban. Az idén vizsgált két utca épületeinek túlnyomó többsége 1890 és 1910 közt épült, egy részük még ma is hordoz neoreneszánsz, neobarokk és szecessziós elemeket. Az előadássorozat első részében Bordás Beáta részletesen ismertette az Arany János utcában végzett felmérés eredményeit, majd Oniga Erika a Kossuth Lajos utca régi épületeit mutatta be, korabeli iratokkal, képeslapokkal, családi képekkel és levelezésekkel bővítve a levéltári dokumentációt. A rendezvény második részében Ladó Ágota, Karácsony István Kiss Loránd és Vécsei Hunor mutatta be előadását. Szó esett a marosvásárhelyi zsinagóga kutatási helyzetképéről, a marosvásárhelyi Vármegyeháza homlokzatváltozatairól, a 18-19. századi marosvásárhelyi épületbelsőkről valamint a Székely Vértanúk emlékművének történetéről. Orbán János elmondta, 2016-ban a Cuza Vodă utcában folytatják a felmérést, az Aranykakastól a Szabadság utca sarkáig. Nemes Gyula Székelyhon.ro 2015. október 21.Művészettörténeti konferencia MarosvásárhelyenPusztuló műemlékeink Október 17-én, szombaton a Maros Megyei Múzeum várbeli épületének nagytermében a Marosvásárhely műemléki topográfiája program munkatársai második alkalommal tartottak művészettörténeti konferenciát A város színeváltozása II. címmel, melyen a projekt idei eredményeit ismertették. Entz Géza művészettörténész a műemléki topográfiák magyarországi helyzetéről és esélyeiről, a Magyarországon működő hasonló programokról beszélt. Mint kifejtette, az anyaországban a szocializmus éveiben, 1952–1987 között volt csúcson a műemlékvédelmi topográfia. A marosvásárhelyi műemléki topográfia mentoraként reményét fejezte ki, hogy a városközpont felmérését követi majd a teljes város műemlékeinek feltérképezése, illetve jövőre kiadásban is megjelenhetnek az eddigi munkák. A műemléki topográfiát sajátos kulturális közfeladatnak nevezte, mely hozzájárul ahhoz, hogy a helyi közösségek méltó módon kezeljék az épített örökség tárgyi lenyomatát, ezért erkölcsi és anyagi támogatásban kell részesíteni, annak ellenére, hogy a kultúrának nincs magasan a csillaga. Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az örökségvédelem és műemlékvédelem kifejezéseket el kell különíteni, sok esetben ugyanis összemossák a jelentésüket. Soós Zoltán intézményvezetőként megállapította, miszerint a városkép évről évre pusztul, amit főképp a műemlékvédelem szabályozási hiányosságának tulajdonít. Reményét fejezte ki, hogy egyszer majd hozzáértő főépítésze lesz Marosvásárhelynek, a városkép kialakításában ugyanis a kellő szakértelem nélkülözhetetlen. Farbakyné Deklava Lilla, a Magyar Tudományos Akadémia BTK Művészettörténeti Intézetének munkatársa a budapesti Lipótváros műemléki adatbázisa összeállításának kezdeti tapasztalatairól tartott előadást. Hámori Péter fotósnak köszönhetően magas színvonalú fényképdokumentációval, az épületbelső és -külső díszítések legapróbb részleteit is megmutatva, lepusztult és kevésbé lepusztult épülethomlokzatokat, épületbelsőket tekinthettek meg a jelenlévők. Művészettörténészek találkozása Orbán János művészettörténész, projektvezető, a Maros Megyei Múzeum kutatója a marosvásárhelyi eredményeket összegezte. Mint elmondta, a műemléki topográfia projektjét helyi és magyarországi szervezetek támogatják: a Maros Megyei Tanács, a budapesti Forster Központ, a Pro Professione Alapítvány, a Maros Megyei Múzeum, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ, a budapesti Alapítvány a Magyar Műemléki Topográfia Támogatására, illetve a Bethlen Gábor Alap. Mint felelevenítette, 2013–2014 között a Rózsák tere felmérésén dolgoztak, és még folytatják, 2014-ben az egykori Baross Gábor, ma Horea utca épületállományát, az idén februártól júliusig az Arany János és Kossuth Lajos utca műemlék épületeit mérték fel. Mint jelezte, ebben az évben munkájuk hangsúlyosabban egészült ki levéltári kutatásokkal, amit a támogatásnak és az időben elkezdett munkálatoknak tulajdonít. A vizsgált épületállomány a XVIII. század végi, XIX. század eleji épületek, döntő többségük neoreneszánsz, neobarokk, illetve szecessziós elemeket hordozó házak, illetve a két világháború között épült öt épület. Az idei munkálatok finanszírozója a budapesti Forster Alapítvány volt. A projektben részt vevő marosvásárhelyi Oniga Erika, Kovács Mária és Orbán János, a megyei múzeum munkatársai mellett a Kolozsváron élő Mihály Melinda, Bordos Beáta és Vécsei Hunor is részt vett, mindannyian a BBTE művészettörténeti tanszékének végzettjei. Az épületekről részletes művészettörténeti leírás és helyszíni fotódokumentációk készültek, esetenként sikerült a történetükre vonatkozóan is új, eddig ismeretlen adatokat fellelni, gazdagítva a város historizáló és szecessziós építészetére vonatkozó ismereteket, ilyen a Lányi-ház gazdag levéltári anyaga. Műemlék épületekben romatanyák Amint a projektvezető kifejtette, főként a meglévő épületek számbavételére összpontosítottak. A Kossuth utcában negyvenhat lakóházat, az Arany János utcában tizennégyet, illetve az Arany János és volt Iskola utca sarkán lévő Petrás-házat, valamint öt köztéri szobrot rögzítettek. Bordás Beáta az Arany János, egykor Kis- szentkirály utca többnyire egyszintes lakóházait – melyek közül legtöbb átalakításon esett át – mérte fel és mutatta be Az Arany János utca környékének historizáló épületeiről szóló értekezésében. Oniga Erika a Kossuth Lajos utca, az egykori Nagy-szentkirály utca századfordulós lakóházairól tartott előadást. A Lányi- ház történetéről eddig feldolgozatlan, gazdag levéltári anyagot és fotódokumentációt tárt fel, amely Lányi Oszkár életébe is betekintést nyújt. Mindkét előadó értekezésének végkövetkeztetése, hogy a város műemlék épületeinek nagy része lepusztulásra ítéltetett. A két említett utca elállamosított polgári házaiban üzlet- és irodahelyiségek működnek, de nem mellékes a roma családok számára kiutalt szociális lakásként szolgáló lakrészek száma sem, ahol az állagmegőrzésnek nem sok jele mutatkozik, a pusztulásnak annál inkább. Zsinagóga – kommunikáció vagy dominancia? A műemlékek felmérésével párhuzamosan néhány emblematikus marosvásárhelyi épület történetének monografikus kutatása is zajlott. Ladó Ágota doktorandusz a Jakob Gertner német építész által tervezett volt Iskola utcai zsinagógát ismertette. Kutatási eredménye sokatmondó sajtótörténeti szempontból is, ugyanis mint kifejtette, a zsinagóga építési munkálatairól alig találni hírértékű tudósítást a korabeli sajtóban, ellentétben a Kossuth-szobor állításával, amelyről számtalan tudósítás fellelhető. Az 1899-es évi alapkőletételről megjelent egyetlen hírt a kutató szerint a hónapokig tartó építkezés alatt egyetlen tudósítás követte a Székely Lapokban. A zsinagóga felavatásáról szóló tudósításban az 1900. szeptember 17-i lapszámban "Az Úr imádására és a hazaszeretet ápolására emelt" templomként jellemezték. Amint az előadó jelezte, megfejtésre vár a kérdés, hogy a bizánci templom stílusú impozáns épületre a környezettel való kommunikáció vagy a dominancia jellemző. Karácsony István a polgármesteri hivatal, a régi vármegyeháza történetét és stilisztikai összefüggéseit elemezte. Mint kifejtette, az egykori vármegyeháza homlokzatának 1939, 1942, 1945 és 1992-es évi változtatásainak hátterében mind-annyiszor a nemzeti szimbólumteremtés állt. Az építészeti stílusok megváltoztatásában nyomon követhető a térség uralkodó hatalmainak váltakozása. A város első dualizmus kori köztéri alkotásának, a ma is kultuszhely szerepét betöltő Székely Vértanúk emlékművének a történetét Vécsei Hunor doktorandusz, Marosvásárhely szobrainak avatott kutatója dolgozta fel. 1875. június 27-én a marosvásárhelyi Postaréten került sor az emlékmű leleplezésére. A hat és fél méter magas, Jablonszky Vince budapesti szobrász által kivitelezett, klasszikus formajegyekből építkező gránit obeliszk az 1854. március 10-én kivégzett, Habsburg-ellenes összeesküvésben részt vevő három székely szabadságharcosnak, Török Jánosnak, Gálfi Mihálynak valamint Horváth Károlynak állít emléket. A jelenlévők betekintést nyerhettek a szoborbizottság áldozatkész tevékenységébe, illetve az emlékmű elhelyezése körül kialakuló vitát is megismerhették. Kiss Loránd falkép-restaurátor az épített örökség szinte teljesen elfeledett, ám annál sérülékenyebb kategóriáiról, a díszítőfestésekről és stukkókról beszélt a 18–19. századi marosvásárhelyi épületbelsők. Díszítőfestések és stukkódíszek című értekezésében. Szer Pálosy Piroska Népújság (Marosvásárhely) 2016. január 4.Szép helyen lakunk – Erdély és Madagaszkár a legjobbVan ízlésük a székelyeknek, állapíthatják meg az objektív külföldi szemlélők, hisz a CNN hírcsatorna mind jelenlegi hazájukat, Erdélyt, mind az elkövetkezőt, Madagaszkárt beválogatta a 2016-os év legjobb úti céljai közé. Mint ismeretes, pár éve Orbán János Dénes, Muszka Sándor, György Attila, Sántha Attila, Fekete Vince székely írók meghirdették a Székelyföld és Madagaszkár közti lakosságcsere programját, mivel úgy látták, a Földön egyetlen olyan hely van, ahol a székelyek egyaránt élvezhetik a trópusi tengerpart szépségeit, és a hagyományőrző székely hokistársadalom is kedvére vacoghat a 3 ezer méter magas hegyekben. Nos, a CNN munkatársa, Anisha Shah szerint a világ legjobb 16 turisztikai célpontja között mind Erdély, mind Madagaszkár ott szerepel. Madagaszkáron 106 fajta lemúrt tartanak számon a nyolcezer állatfaj között, amelyek sehol máshol a világon nem találhatóak meg. A tévériporter és fényképész javaslata szerint április-május, illetve augusztus–október a legmegfelelőbb időpont Romániába látogatni. Az idegenforgalmi látványosságok közül elsőként a Kárpátokat említi, a sízést és a hegymászást, a zöld erdőket, a hegyi túrákat. A felsorolásából nem marad ki a törcsvári kastély, amelyet természetesen a vérszívó Drakula-mítosszal párosít. Székely Hírmondó. Erdély.ma 2016. január 22.Tarol az Előretolt HelyőrségDíj OJD-nek és György Attilának Több irodalmi díj átadását is január 22-ére, a Magyar Kultúra Napjára rögzítették, így ma két erdélyi szerző is fontos kitüntetést vehet át. Mindketten az Előretolt Helyőrség nevű csoportosulás oszlopos tagjai. Orbán János Dénes költő, író veheti át jövő pénteken a Bárka irodalmi folyóirat Bárka-díját a békéscsabai Ibsen Stúdiószínházban. A jelenleg Budapesten élő Orbán János Dénes nemcsak humoros gyerekverseket, felnőtteknek szóló, humoros elbeszélést, regényrészletet közölt a lapban, de a békéscsabai Jókai Színház és a Bárka által meghirdetett drámapályázat egyik nyertese is volt Szabadság, kolbász, szerelem című munkájával, amelyet októberben felolvasó-színházi keretek között be is mutattak a teátrumban. György Attila írónak, a Székelyföld szerkesztőjének adják át ma a Madách-díjat a Nógrád megyei Balassagyarmaton. Az ember tragédiájának szerzője a Nógrád megyei, ma már Szlovákiához tartozó Alsósztregován született, a születésének évfordulója alkalmából rendezett Nógrád megyei ünnepségnek hagyományosan Balassagyarmat ad helyet. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. február 6.Állami pénzköltészet? (új fejezet a kultúrharcban)Szereztem 150 milliót a fiatal magyar irodalomnak, mit szóltok hozzá? Alávaló senki vagy. Bojkottálunk, nem kell a pénzed. Inkább fázunk és éhezünk, részünk minden nyomor, de szabadok vagyunk. A szolgalelkűség és a szabadság csapott volna össze az elmúlt két hét petőfis hevületet idéző magyar irodalmi-politikai vitájában? Aligha. Az új esztendő első nagy ,,kulturális” híre: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 150 millió forintot bocsát a frissen megalakult Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. rendelkezésére, hogy segítse a kortárs magyar irodalom felfrissülését. Az új szervezet vezetője Orbán János Dénes brassói születésű, József Attila-díjas költő, a 90-es évek erdélyi irodalmának mindenese, a legendássá vált Előretolt Helyőrség című lap és könyvkiadó vezetője, a híres kolozsvári irodalmi kávéház, a Bulgakov volt társtulajdonosa, akinek meghívását nemcsak a romániai, hanem az anyaországi írók is szívesen vették. Mások mellett az ő nevéhez fűződik az erdélyi irodalom szemléleti megújulása, az új nemzedék felkarolása, menedzselése, a magánmecenatúra feltámasztása. Ez utóbbi a szabadsághívők szemében ma is szálka. Most a friss események nyomán újfent Orbán szemére vetik, hogy monográfiát írt Méhes Györgyről, a népszerű regényíróról, aki történetesen egyik fő támogatójuk — Nagy Elek, a Vegyépszer egykori vezetője — apja volt, továbbá szövetséget kötött a dúsgazdag Böszörményi Zoltánnal, akinél többet vélhetően senki sem tett a romániai magyar irodalomért, de egyébként költő és prózaíró. Az egykori tanúk állítják, soha annyi fiatal nem verselt Erdélyben, mint abban az időszakban. És csodák csodájára a legtehetségesebbek meg is jelenhettek a lapban, később önálló kötetben. Nem tartozik a tárgyhoz, hogy az Előretolt Helyőrségnek voltak fiatalos vadhajtásai, és az idősebb pályatársak nem értették, miért kell egy Rejtő Jenő-ponyva címe mögé bújva harcolni például Sütő Andrásék hagyatéka ellen. Hogy a populáris irodalom elismertetése miért párosul neves mesterek munkásságának lekicsinylésével. Hogy minek a trágárság, a polgárpukkasztás. Valljuk be, belterjes témák ezek, ám ahogy L. Simon László egykori kulturális államtitkár, majd kormánybiztos esetében néhány éve, most is előkerülnek a konzervatív közönséget sokkoló, úgynevezett obszcén versek, a karaktergyilkosság immár bevett eszközei. Azok a kilencvenes évek! A kilencvenes évek második felétől olyan pezsgő irodalmi élet folyt Kolozsváron, mint sehol máshol. ,,1997 és 2000 között gyakran, talán havonta is mentem stoppal Kolozsvárra Pestről, ott voltam hétvégén, néha tovább is – emlékezik a Budapesten akkoriban helyét nem lelő, egykori joghallgató, Szálinger Balázs József Attila-díjas költő, akit arról kérdeztünk, milyen volt a sokat emlegetett kolozsvári költőiskola. – Nem volt katedra, sem amolyan na, akkor most vegyük a te verseidet jellegű önképzőkör, hanem kocsmázás volt sok körbejáró kézirattal, sok fiatallal, idősebbekkel – az idősebbek is huszonévesek voltak, Orbán János Dénes, Sántha, Lövétei, György Attila. Jánosnak csodás érzéke volt a tehetségesek felismeréséhez, elég jó és nagy tekintélyű pedagógus volt. A versekről keményen és őszintén elmondta mindenki a véleményét. Ittunk, fiatalok voltunk, és sokat beszéltünk a versekről.” Vannak, akik az Előretolt Helyőrség szerepét eltúlozzák, Szálinger azonban realista: ,,2016-ból nézve, azt hiszem, a legnagyobb eredmény, hogy az egyik legfontosabb magyar irodalmi folyóirat, a Székelyföld szerkesztői is az Előretolt Helyőrségnél kezdték pályájukat.” Vannak persze, akik úgy találják, főként mostanában, hogy az egykori helyőrségesek semmit sem tettek le az asztalra, Orbán János Dénes főszerkesztőt pedig előszeretettel kocsmai csaposként emlegetik. Verseiről, regényeiről, műfordításairól, szerkesztői munkájáról tudomást sem vesznek, és Szőcs Géza marosvásárhelyi születésű költő – jelenleg a miniszterelnök kulturális főtanácsadója – széles hátán felkapaszkodó ügyeskedőnek mondják. Politikai meggyőződésük azt diktálja, hogy tehetséges ember nem áll a kormány szolgálatába. Márpedig ő – immár Magyarországon – az új kormánynapilap, a Magyar Idők kulturális rovatának vezetését is elvállalta, vélhetően egy komolyabb sarzsi reményében. S lám, meg is kapta 150 milliós jutalmát. Amikor a politikától távol maradni igyekvő alkotókat kérdeztük az ügyről és Orbán János Dénesről, többen csak megvonták a vállukat: ez van, ügyes fickó, remek elme, jobb költő, mint amilyennek gondolják, nyomulós fazon, Szőcs Géza samesza – jellemezték a helyzetet és pályatársukat, s nyomban nevük elhallgatását kérték. Erdélyi maffia? A január 8-ai első rövid híradás után Krusovszky Dénes József Attila-díjas fiatal költő emelte fel szavát a Kárpát-medencei Tehetséggondozó létrehozása ellen. A finom intellektusú, szelíd és komoly alkotónak ismert, külföldön is megjelenő szerző – Szőcs Géza és Orbán János Dénes kapcsolata miatt – erdélyi maffiát vizionált a háttérben, az irodalmi élet demokratikus működésének megcsúfolását látta az új szervezetben. Felvetéseit Orbán több fórumon cáfolni igyekezett: szó sincs a meglévő irodalmi szervezetek, mindenekelőtt a József Attila Kör (JAK) és a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) elleni támadásról, annál is kevésbé, mivel utóbbi szervezet létrehozásában maga is részt vett, s erre ma is büszke. A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Kft. programot dolgozott ki az ígéretes pályakezdők felkarolására, képzésére, az irodalmi pályán történő elindítására. A tehetségeket felnevelik, ösztöndíjjal segítik, első köteteiket kiadják. Bár újabb és újabb részletek látnak napvilágot az elképzelésekről, a program egészét még senki sem látja át (hacsak nem a vagyonkezelők), így a vita továbbra sem szakmai, hanem politikai síkon zajlik. Annak ellenére, hogy Pion István sikeres slammer és poéta, a Magyar Nemzet munkatársa megpróbálta szakmai köntösbe öltöztetni ellenérzéseit: miért kell íróiskola, ha egyszer a Rektori Konferencia leszavazta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkarának szakalapítási kérelmét? Pedig ott már többéves tapasztalat van, és a Lackfi János és Vörös István-féle kreatívírás-kurzusok számos tehetséges fiatalt bocsátottak ki. Bizony, kár volt az írói mesterképzést elutasítani, hiszen a világ számos híres egyetemén működik, csakhogy Orbán János Dénesék nem egyetemi képzésben gondolkodnak, s nem a Pázmány kenyerét akarják elvenni. Ahogy a többi magas tandíjas íróiskoláét sem, hiszen ők, velük ellentétben nem pénzt kérnek, hanem a valódi tehetségeknek — szerte a Kárpát-medencében — ösztöndíjat kívánnak adni. Sajnos mindeközben arról nem esik szó, hogy ki és milyen szempontok alapján dönti el a jelentkezők sorsát. Ahogy a leendő mentorokról sincs hír. Csak a tervezett bojkottról, Petőfi hitvallásáról: szabadnak lenni mindennél fontosabb. A szabadság jegyében tudni vélik különféle pedagógiai szakértők, hogy Orbánnak nincs meg a megfelelő képesítése, és alkalmatlan arra, hogy fiatalokkal foglalkozzék. Nincs szükség új intézményekre, hiszen a meglévők is ellátják a tehetséggondozási feladatokat, érvel Pion is Krusovszky nyomán, s ebben van igazság, de ne feledjük, minden új testület felpezsdíti az életet a régiekben is, amire nagy szükség van. Ha Pion azt vetné fel, hogy nem új kötetekre, újabb és újabb fiatal írók és költők bemutatkozására van szükség, hanem őszinte, elemző kritikákra, teljesen egyetértenénk. A kortárs magyar irodalomnak ez a leggyengébb pontja. Nem véletlenül mondja Szálinger Balázs, hogy az egykori kolozsvári ,,költőiskola” legfőbb erénye a másutt nem tapasztalható könyörtelen igazmondás volt. A kocsmázások egy másik látogatója szerint üdítő volt, hogy ezt a társaságot nem fertőzte meg a pártpolitika, hogy fittyet hánytak a Budapesten dúló kultúrharcra. Az elmaradt vita Amikor a Heti Válasz arra kérte Orbán János Dénest és Krusovszky Dénest, hogy a Szemtől szemben rovatban, egy asztalhoz ülve próbálják meggyőzni az olvasókat igazukról, kitértek az újabb vita elől. Orbán levelében így fogalmaz: ,,Nem látom értelmét egy olyan politikai vitának, melynek végén eljutunk az illiberális ősrobbanás metafizikájának ontológiai dimenziójáig, miközben itt pusztán arról van szó (politika ide vagy oda), hogy van plusz (és másoktól nem elvont) 150 milla fiatal íróknak, és ebből lehet csinálni olyan innovatív dolgokat, amelyeket az egy százalékából nem lehetett megcsinálni.” Krusovszky pedig úgy véli, ő már mindent elmondott, most a JAK-on és a FISZ-en van a sor, legfeljebb mögéjük sorakozna fel, egyébként mérhetetlenül szomorú az ügytől, és attól, hogy megint nem sikerült valamit rendesen kibeszélni. Valljuk be, mi is. Egyfelől: miért nem lehet örülni annak, ha a fiatal magyar irodalom pénzhez jut? Hogy nemcsak aranylábú fiúkat, hanem költői vénával megáldott tehetségeket is gondozunk? Másfelől: miért csak a támogatás megítélése után értesül az irodalmi közvélemény a tervekről? Miért nem előzte meg szakmai vita a programot? Végtére is állami pénzről van szó. Ugyan, miért nyitottunk újabb frontot a kultúrharcban? Osztovits Ágnes (Heti Válasz). Háromszék (Sepsiszentgyörgy) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
