|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 295 találat | lapozás: 1-30 ... 181-210 | 211-240 | 241-270 | 271-295 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Árpád-házi Szent Erzsébet 2014. január 18.Félezer gyermeknek fűtötték az otthonátA dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekotthonaiban idén is a magyarországi Bethlen Gábor Alap és az Emberi Erőforrás Minisztériuma által sikerült biztosítani a fűtési időszakhoz szükséges anyagiakat. A támogatások a dévai Magyarok Nagyasszonya Kollégium, a Petrozsényi Jézus Szíve Gyermekvédelmi központ, valamint a Szászvárosi Szent Erzsébet gyermekotthon felé irányultak. Ezekben az otthonokban félezer nehéz sorsú erdélyi magyar gyermek nevelkedik, s a támogatásoknak köszönhetően sikerült a 2013–2014-es tanévben fedezni ezen épületek fűtésszámláit. Ehhez a Bethlen Gábor Alap egyedi támogatásaival 2 000 000, illetve 4 000 000 forinttal, az Emberi Erőforrás Minisztérium pedig 4 000 000 forint összeggel járult hozzá. Ezúton a Szent Ferenc Alapítvány köszönetet mond ezen magyar állami intézményeknek, akiknek támogatása révén több száz nehéz sorsú erdélyi magyar gyermek számára nyújtottak segítséget. Varga Csaba Nyugati Jelen (Arad), 2014. március 11.Felavatták Kolozsvár első Petőfi-szobrátUgyan csupán mellszobor, de a Hajnal negyedi leányanyaotthon, bölcsőde és öregotthon udvarán március 9-én, vasárnap felavatott alkotás a kincses város első szabadtéri Petőfi-szobra. Nemzetünk szeretett költője előtt Kolozsváron eddig csak emléktábla tisztelgett az egykori Biasini-szálló homlokzatán: az 1897-ben elhelyezett felirat annak állít emléket, hogy Petőfi és Szendrey Júlia a nászútjukon itt töltöttek néhány napot. Nagyra is becsülik a kolozsváriak, hiszen minden év március 15-én az ünnepi szónoklatokkal itt ér véget az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére szervezett ünnepség. Vasárnap a Magyar Mozgáskorlátozottak Társulata által működtetett Szent Kamill-otthon és az Árpád-házi Szent Erzsébet leányanyaotthon, bölcsőde és óvoda udvarára tervezett szoborpark első alkotásaként avatták fel Hunyadi László alkotását. A mellszobron a költő neve, születési éve olvasható, és egy idézet Voltak fejedelmek című költeményéből: „Az idő igaz / S eldönti, ami nem az”. Szabadság (Kolozsvár), 2014. március 22.A megoldást keresveKeresztény Hírnév címmel tartott közös kerekasztal-megbeszélést Kolozsváron a Keresztény Szó és a Világhírnév Kiadó. A baráti beszélgetésen az egyházi sajtó műveléséről és szerepéről, illetve az egyházi jellegű témáknak a közéleti újságírásban való tükrözéséről esett szó Kolozs, Maros és Hargita megyei újságírók részvételével. A találkozón a Keresztény Szó szerkesztőségének nívódíját Simon Ilonának, az RTV Kolozsvári Stúdiója munkatársának a katolikus lapban közölt meselélektani sorozatáért adta át dr. Bodó Márta főszerkesztő. Ez alkalommal osztották ki a Fehér Holló Médiaklub Szórványhűség díját Főcze Jánosnak, a Transindex fiatal munkatársának. A díjat a médiaklub tagsága (Tamási Attila – Bányavidéki Új Szó, Ambrus Attila – Brassói Lapok, Ötvös József – Üzenet, Szilágyi Szabolcs – Kolozsvári Rádió, Bodó Márta – Keresztény Szó, Lőwy Dániel – Amerikai Magyar Népszava, Benkő Levente – Művelődés, Szabó Csaba – RTV Kolozsvár, Bodolai Gyöngyi – Népújság) finanszírozta. A történelem szakot végzett fiatal gyimesi (hidegségi) újságíró Hajnali ingázók – "Ha végzek a sulival valaha, örökké csak aludni fogok" című riportjáért kapta az elismerést. A riportban a csíkszeredai szakközépiskolákba járó gyimesi gyermekek nehéz ingázási körülményeiről számolt be úgy, hogy egy nap végigkövette a diákok útvonalát. A tanyatelepeken, patakutcákban élő fiatalok hajnali négy óra körül kelnek, s indulnak el otthonról, a legtöbben gyalog, egyesek kerékpárral, s a gyimesközéploki állomáson gyülekeznek, ahol 5.07-kor indul a vonat. A negyven kilométeres távolságot egy óra tíz perc alatt teszi meg a szerelvény, s az ingázó gyermekek 6.17-kor már megérkeznek a csíkszeredai vonatállomásra, majd a legtöbbjük egy kávézóban tölti iskolakezdésig az időt. Az első tanórákon sokan majdnem elalszanak a fáradtságtól. A délutáni programokon nem vehetnek részt, mert 15 órakor kell induljanak az iskolából, hogy elérjék a 15.34-es vonatot. Öt órakor érnek haza, azt követően segítenek a szülőknek a ház körüli munkákban, tanulnak, majd le kell lefeküdjenek, hogy hajnalban fel tudjanak kelni. Akik lekésik a vonatot, alkalmi járművel próbálnak eljutni az iskolába. Berszán Lajos esperes-plébános erőfeszítéseinek köszönhetően közel félezer gyimesi diák az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnáziumban folytathatja tanulmányait, de akik nem érik el az elméleti középiskolába való bejutáshoz szükséges átlagot, esetleg szakmát akarnak tanulni, azok kénytelenek Csíkszerdába ingázni. Bár a megyeközpontban tudnának bentlakást biztosítani számukra, ahogy Főcze János írja, a havi közel 400 lejes költséget (bentlakás, étkezés), a szülők nagy része nem tudja megengedni, ezenkívül szükség van – főleg a fiúgyermekek esetében – a segítségére. A következmény az ingázással töltött hosszú, nehéz napok, amelyekbe nagyon belefárad az, aki szeretne eljutni a szak- és az érettségi vizsgáig. Az ingázó diákok népes táborát figyelembe véve, azt gondolná az ember, hogy a legtermészetesebb dolog iskolabuszt működtetni, amellyel a felére rövidülne az utazással, várakozással töltött idő. Csakhogy a romániai törvények pontosan szabályozzák, hogy az iskolabuszok egy településen belül járhatnak, a község egyik iskolájából a másikba szállítva a tanulókat. – A legújabb ígéretek szerint júniustól továbbra is csak a vidéki iskoláknak jár iskolabusz – válaszolja kérdésünkre Bartolf Hedvig, Hargita megye főtanfelügyelője. Ilyen körülmények között egyelőre nem tudjuk, hogyan segíthetünk a gyimesi ingázóknak. Hivatalosan az ötven kilométeren belüli távolságra a bérlet árát tudjuk elszámolni – tette hozzá. Szavait azzal egészíthetjük ki, hogy az elszámolás a korábbi években nagyon rapszodikusan, megszakításokkal működött, majd kormányhatározattal szabályozták a bérletre kifizethető összeget, ami legtöbb 26 lej lehet három kilométeres távolságra, s kilométerenként két lejjel emelkedhet 50 kilométerig. Ami sajnos nem fedezi a bérlet költségeit olyan diákok esetében, akik nagyobb távolságokról ingáznak. A gyimesieken az sem segít, hogy az idén márciusra a szaktárca 76.000.000 lejt különített el iskolabuszokra, amit a helyhatóságok kapnak, hogy az elszigetelt településekről iskolába szállítsák a tanulókat. A megoldás reményében telefonon kérdeztük meg Berszán Lajos esperes-plébánost, aki elmondta, hogy azoknak a diákoknak, akik vállalják a fegyelmet, az ellenőrzést, támogatást tudnak nyújtani a bentlakási költségek fedezésében. Ezt egy komoly beszélgetés kell megelőzze, de ilyen kéréssel még nem fordultak hozzá. Jó hírként közölte viszont, hogy a jövő tanévtől az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnáziumban egy agroturisztikai szakosztály beindítását tervezik, ami részben segítene azokon a diákokon, akik a nyolcadik elvégzése után szakmát szeretnének tanulni. Megkerestük Deáky András nyugalmazott magyar–német szakos tanárt, volt iskolaigazgatót, aki a Deáky panziót működteti Gyimes-bükkön. Arról érdeklődtünk, hogy valóban nincs egy olyan élelmes vállalkozó, aki buszjáratot indítana Csíkszeredába, amivel az ingázó diákok a megfelelő időpontban utazhatnának ide-oda? Mint elmondta, ritkán járt autóbusz a Gyimesekben, s az is csak olyan időpontban, ami nem felel meg a fiataloknak. Bár nem szeretnénk belenyugodni, hogy nincsen megoldás, egyelőre csak a remény marad, hogy valamilyen segítséggel mégiscsak elindulhat a rendszeres buszjárat a Gyimesekből Csíkszeredába, s talán az oktatás korifeusai is megértik, hogy az elnéptelenedő szakiskolák, szakközépiskolák csak úgy tarthatók fenn, ha a vidéki tanulók oda-vissza utazását lehetővé teszik. Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely), 2014. május 7.Hunyad Megyei Magyar NapokElőtérben Erdély épített öröksége Műemlékeink, gazdag történelmi hagyatékunk és általában Erdély épített öröksége volt a fő témája a Hunyad Megyei Magyar Napok hétfői rendezvényeinek, Déván és Vajdahunyadon egyaránt. Magyar örökségünk ifjú őrei Déván a Téglás Gábor elméleti líceum aulája ismét gyermekzsivajjal és nyüzsgéssel telt meg a Fogadj örökbe egy műemléket program döntőjének újrajátszásán. Az izgalom hiánya semmivel sem csorbította az eseményt, a diákok ismét kitettek magukért, színvonalas előadásokon mutatták be az örökbefogadott műemlékeket, noha a győztes sorsa már a március elsejei döntőn eldőlt. Az RMDSZ kulturális főosztálya által kezdeményezett projektbe bekapcsolódott 4 csapat fiatalos lelkesedéssel mutatta be műemlékőrző tevékenységét. Akárcsak tavaly, vagy az idei márciusi döntőn, a hétfői újrajátszás fő jellemzője a kreativitás volt: pezsgett az élet az örökségvédők világhálós közösségi oldalain, készültek a szórólapok, naptárak, golyóstollak. A Fáy Béla-kastély őrei többek közt madáretető-készítő versenyt hirdettek, a szászvárosi vártemplomot örökbefogadók saját készítésű süteménnyel és adventi műsorral lepték meg védencük gyülekezetét, a vármegyeház őrei háromnyelvű ismertető CD és szórólap kiadásán dolgoztak, a szászvárosi Szent Erzsébet-zárdatemplom őrei édességet gyűjtöttek az itt működő gyermekotthon számára, derült ki a bemutatók során. Az örökbefogadást bemutató előadások is látványosak voltak, a diákok ötletes makettekkel, korabeli öltözékkel, zenével, tánccal, színpadi mozgással idézték fel az általuk örökbefogadott műemléképület történetét, majd hosszan és jogos büszkeséggel sorolták sokrétű tevékenységüket. Nemcsak a nyertes piskii Fáy Béla-kastély őrei, azaz a IX. matematika–informatika osztály, vagy az idén második helyre került tavalyi győztesek, a Vármegyeháza őrei produkciója nyerte el a szép számú közösség tetszését, hiszen ők már tavaly is bizonyították rátermettségüket, hanem a harmadik helyezést nyerő legifjabb csapat, a szászvárosi református templom hetedik osztályos őrei, vagy a szintén komolyan előkészített történelmi bemutatóval fellépő szászvárosi Szent Erzsébet-otthon őrei is. A győztes csapat idén is pár napig Winkler Gyula RMDSZ-es EP-képviselő vendége volt/lesz Brüsszelben. Erődtemplomok, avagy Erdély másik arca Vajdahunyadon a Corvin-Savaria magyar házban Kun Árpád nyugalmazott református lelkipásztor az erdélyi szász templomokat, gazdag történelmüket mutatta be fényképkiállítás révén. Erdélyi utazásai során Kun Árpád nem ment el egyszerűen mellettük, mint a Szászföldön áthaladó utasok nagy többsége, hanem felkereste, kívülről-belülről lefényképezte a templomokat, megörökítve ezáltal Erdély történelmi és kulturális örökségének egyik fontos elemét. Sajnos a történelem viszontagságai elsöpörték az egykor oly virágzó erdélyi szászságot, a gyönyörűséges régi templomok nagy része omladozik, elhanyagolt állapotban van, kevés az, ahol még istentiszteletet tartanak. A falvakban egy-két idős német maradt már csak, ők őrzik a templom kulcsait. Éppen ezért fontos Erdély épített örökségének felkarolása, hiszen 800 éven keresztül a szászok jelentősen hozzájárultak Erdély fejlődéséhez, ők is ugyanúgy Erdély gyermekei, ahogy a magyarok és a románok. Autonómiájuknak köszönhetően évszázadokig virágzó népközösséget alkottak, annak elvesztése, viszont jóformán az erdélyi németség elvesztéséhez vezetett. Éppen emiatt fontos az autonómia minden kisebbségi népcsoportnak, a magyarságnak is. Kun Árpád több mint 110 szász templomot fényképezett le, közülük körülbelül 50-t mutattak be a vajdahunyadi magyar házban rendezett kiállításon. Alapos dokumentációt is készített hozzájuk, arról, hogy mikor épültek, milyen stílusban, kik voltak a lelkipásztorok, akik ott szolgáltak, vagyis 6-700 éves történelmükről. Végül is a templomok – többségük erődtemplom – a szász múlt és Erdély egyik jellegzetes arcának tükrei. Chirmiciu András. Nyugati Jelen (Arad) 2014. május 17.Árvák könnyeit letörölni - Báró Szentkereszty Stefánia, a székelyek Nagyasszonya (1842. február 5.–1906. május 26.)1842 februárjában az égiek bizonyosan jókedvükben voltak, amikor báró Szentkereszty Istvánt és feleségét, vargyasi Daniel Annát kolozsvári házukban leánygyermekkel ajándékozták meg. A család meglehet, jobban örvendett volna egy címet-rangot, hagyományt továbbvivő fiúnak, de belenyugodva Isten akaratába, keresztvíz alá tartva leánygyermeküket, Szent Istvántól kölcsönözve a nevét, Stefánia keresztnévvel illették. A szülők leányuknak, valószínű, csendes családi tűzhelyet kívántak, ahol férje árnyékában, gyarapodó családja körében biztonságban élheti majd életét. De ember tervez, Isten végez. A gyermeknek más utat kellett járnia. Nem követte a hagyományos etikettek irányította úri életmódot, ahol még a szórakozásnak módját is előírták. Születésekor nem is sejtették, hogy e kis csecsemő majd Szent István-i szellemben éli életét, s egykoron a szegények gyámolítójaként az „árvák könnyeit letörlő” Nagyasszonyaik közé sorolják a székelyek. Hogy vezér lesz belőle, aki maga köré gyűjti a szunnyadó tehetségeket, irányt és célt ad minden adakozó szívű embernek, kézfogásra bírja a közösség elheverő erőit. Előkelő, módos házba született, de kisgyermekkora és ifjúsága „édes örömek, de leginkább égető fájdalmak” között telt. Édesanyja korán elhunyt. Nemsokára szeretett jó apja, akinek mindent köszönhetett, szintén a fellegajtó nyitogatók közé szólíttatott. Ezek után sokan belerokkantak volna az élet nyomorába, de nem Ő. Nagy családot alapított: anyja lett a leányárváknak, és viselte gondjukat felnőtt korukig. Mivel szüleit nem támogathatta, hiszen azok korán elhunytak, kárpótlásként sok idős embernek nyújtott gyermeki gondoskodást. Andor testvérének élete, aki szomorú megpróbáltatásban, egy svájci intézetben éldegélte napjait, nem hagyta érzéketlenül a Nagyasszonyt. Az elesettek iránti érzületét a város szegényeire és elhagyott, magára maradt betegeire testálta, azoknak öregotthont, kórházat létesítve. Otthont az elesetteknek Eszes, művelt emberhez méltóan mérlegelni és dönteni számára pillanat műve volt. Első ízben 1872 októberében emeli fel szavát egy megyei árvaház alapítása érdekében Sepsiszentgyörgy vagy Kézdivásárhely központtal. A két város közötti versengésre sok idő nem maradt. Kézdivásárhely telket ajánlott fel e nemes ügy érdekében, a városi polgárok pedig az első tíz árva gondozását vállalták magukra. A legfontosabb még hátra volt: az anyagi háttér megteremtése épp azokban az esztendőkben, amikor a nagy gazdasági válság egy évtizedre megbénítja az országot. A bárónő viszont útnak indult postakocsin, váltott lovakkal, hiszen akkor még errefelé nem vezetett vasútvonal. Személyes varázsával, szívhez szóló szavaival kérte és bírta adakozásra, akikhez bekopogott, Erdély és Magyarország törvényhatóságait. Egy esztendő leforgása alatt annyi pénzt sikerült egybegyűjtenie, hogy megnyithatta kapuját az Erzsébet királyné nevét viselő Háromszék Megyei Erzsébet Árvaleány Nevelő Intézet 1873. október 12-én. A bárónő saját adománya, valamint a város nagylelkű pártfogása mellé sorakoztatta fel Széchényi Pál ipari és kereskedelmi, Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi, Bethlen András földművelés- és iparügyi minisztereket, Budapest városát, Bihar, Nyitra és Gömör vármegyét. Itthon pedig Isten tudja, hányszor hangoztak el segélykérő szavai: „Felkérem ezen gyűlést és nemes Háromszék lakosait”, karolják fel e szent ügyet. A háromszékiek nem késlekedtek, hiszen maradt még egy tál étel minden asztalnál, egy váltás fehérnemű, egy rend ruha vagy egy pár lábbeli egy árva gyermek részére. De perdült táncra a város és a környék lakossága bál idején, nyitottak tárlatot, hallgattak úgymond hangversenyt, helyeztek perselyt a templomokba, szántak árverésre vitrinből kivett dísztárgyakat, almáriumból kiemelt értékes tárgyakat, amelyek követték útját a bárónő ama gyönyörű antik művű legyezőjének, melynek bevétele az árvaleány intézetet támogatta. Ezúton vált hasznossá minden jóindulatú gondolat, tettrekészség, tánclépés és dísztárgy, s vált hasznára a közösségnek, de főképpen a 19 év alatt felnevelt 110 árva leánynak. Az intézetnek rendszere, célja volt: értelmet művelni, kézügyességet fejleszteni, hogy a munkában az ott nevelkedők örömüket megtalálják. Ezáltal vált a szülők nélküli, vagyontalan árvából szakácsnő, tanítónő, gondozó, szobaleány vagy önbizalmát visszanyerő, székely lelkiségét, szellemiségét továbbadó anyja gyermekeinek. Öregeknek menedék Egy alkalommal Pap András kézdivásárhelyi városi tanácsos neje, Nagy Karolina a bárónő jelenlétében felvetette: szánandóbbak azok az emberek, akik család nélkül maradva öregségben, gyógyíthatatlan betegségben nyomorognak, s még koldulni sem tudnak. A bárónő azonnal felkarolta az ügyet, s 1874 őszén a városi képviselő bizottság elé írásbeli indítványt terjesztett egy menedékház létrehozására. A város támogatta. Megfelelő helyiséget biztosított örök időre annak létesítéséhez. Két hónap elteltével már tudott erről a vállalkozásról is Erdély és Magyarország, s nyílt meg a szíve császári és apostoli királyi fenségnek, Rudolf főherceg trónörökösnek, aki magánpénztárából jelentős összeget utalt a Stefánia Menedékház számlájára. Azt azonban szükséges hangsúlyozni, hogy királyi fenség ide, főherceg oda, a város polgárai, a környékbeli községek lakói támogatása nélkül aligha működhetett volna bármelyik báró Szentkereszty Stefánia-intézet. A város elöljárósága ismét vállalkozott, biztosítva 12 szegény beteg egy-egy heti élelmezését, s gyűjtöttek össze kegyes adakozásból csaknem 5000 forintot. Jancsó Géza gyógyszerész pedig megígérte, míg ő Kézdivásárhely polgára, ingyenes gyógyszerellátást biztosít az intézetben lakóknak. Jól szervezett, részleteiben is kidolgozott menet szerint gyűlt a vegyes adomány a menedékház részére. A megnyitáskor rendezett bál alkalmával a kegyes adományok közé írtak szalonnát, bélhúst, csirke- és pulykahúst, skatulya szardíniát, kenyeret, befőttet, bort és borvizet, skatulya bonbont, süteményt, „lemonadet”. Felszerelésére adakoztak „laskaserítőt”, guzsalyt, ágylepedőt, rokolyát és levesmerőt, imakönyvet és tormástálat, keszkenőt, herbateát és számos más hasznos dolgot. A menedékházban lévő öregeknek reggeli, ebéd és vacsora is kitellett a jóakaratú emberek konyhájáról. Ezek mellett a kézdivásárhelyi asszonyok külön gyűjtést is felvállaltak. Így gyarapodott a menedékház éléstára több véka pityókával, kupa fuszulykával, köböl búzával, rakás murokkal, számos koszorú hagymával, különböző bútorokkal, lábbelikkel, ruhaneművel s egyéb hasznos dologgal. Betegeknek kórház Elképzelhető, ennyi vállalkozás, adakozás után a város és környéke már jócskán kimerült, de a bárónő tovább vitte a fáklyát. 1877 ősszén megalakította Kézdivásárhely városi és vidéki Rudolf Kórházát akkor, amikor még alig működött ilyen intézmény, s az egészségügy fejlettségét is szinte csak a nagyvárosok lakói élvezhették. Az újabb alaptőke előteremtése újabb nehézségekbe ütközött. A bárónő ismét útnak indult, s „a trón zsámolyától a kunyhókig mindenütt” hallatta hangját. A ház védnökségét a trónörökös Rudolf főherceg vállalta, aki a bárónő kérésére magánpénztárából 200 forintot adományozott. Igaz, ezúttal hosszabb időbe telt, míg kapuit az intézmény megnyithatta, de 1884-ben ennek is eljött az ideje. Örvendetes tény: szaporodott a tőke, de sajnos, ugyanakkor a betegek száma is. 1892-ig összesen 2056 beteget ápoltak az intézetben. S ne feledjük, egy esztendő múltán is Erdély-szerte még igen kevés kórházat, pontosabban 29 működő egységet tartottak nyilván. Amikor a nehézségek mellé a közösség részéről lassacskán az unalom, a megszokás is felzárkózott, és lanyhult az adakozás népszerűsége, a jó barátok ismét az ügy mellé álltak. Ezúttal gróf Mikes Benedekné Moser Sofie rendezett zabolai kastélyában fényes estélyt, ahová annyian érkeztek, hogy adakozásukkal ismét kihúzták a kátyúba ragadt szekeret. Templom és nőegylet A ország szükségére az Úrnak szolgálatát teljesítő „földön megtestesült angyal, Zágoni báró Szentkereszty Stephanie úrhölgy”, ahogyan kortársai nevezték, már mindenre odafigyelt. Látván, hogy Székelyföld templomai, mint egyedüli s igazi őrtornyai a keresztényi gondolatnak és művelődésnek, mily szegények, az általa eddig létrehozott intézetek áldásos tevékenységének köszöneteként maga köré gyűjtötte a kézdivásárhelyi-kantai római katolikus iskolába a papokat és híveiket, s „az úrnak 1876-ik évében létrehozták a »kézdi-vásárhelyi Oltáregyletet« november hó 19-én árpádházi szent Erzsébet napján, Erzsébet felséges királyné dicső névünnepén”. A bárónő kedvenc évszaka kezdeményező készségét illetően az ősz lehetett, ugyanis 1871 szeptemberében felhívására megalakult a 16 tagból álló Zágoni Jótékony Nőegylet. Ezen újabb alapítvány már követte útját a jól bejáratott rituáléknak: dalra fakadtak a kórusok, megszólaltak a hegedűk egy-egy háromszéki udvarház vastag falai mögött tartott koncerten. Hat esztendő múltán, 1878-ban, amikor befejeződött Bosznia elfoglalása, a Monarchiából származó halottak száma meghaladta a 7000 főt, s ki tudja, hányan maradtak árván, család nélkül vagy sebesülten. A falu akkor is gyűjtést rendezett. A megsebesült katonák s az árvák segélyezésére a pénz mellett 7 kiló tépést és sebkötőt, 7 láda húskivonatot küldtek az arra szorultaknak. Éberen figyelték a világ eseményeit, nemzettársaik sorsát. 1879 tavaszán, amikor a megáradt Tisza egyik éjjelen átszakította a gátat, romba döntve Szeged városát, annak hírét véve, a zágoniak máris útnak indították a segélyt. Más alkalommal a bárónő arra kérte embertársait, hogy akik családjukban örömteljes eseményt ünnepelnek, gondoljanak a szegényekre, elesettekre, az őket felkaroló intézetre is, és küldjenek élelmet számukra. Jó példával ismét ő járt az élen, minden év augusztus 20-án édesapja és az ő neve napján egyheti élelmet küldött intézete részére. Működött is megszakítás nélkül e szeretet lánca hosszú időkig. Hatékonyságát a szabad kezdeményezés biztosította abban a korban, amikor az egyik dualista vezető politikus arról szólt, hogy „olyan messze vannak innét a jó székelyek, hogy mire óhajtásuk idáig” ,azaz Budapestig ér, akkorra már idejét veszíti a kérelem, megbukik az eszme és javaslat. Végezetül: ennyi munka láttán kinek van bátorsága nagyságát mérlegelni báró Szentkereszty Stefániának? Hiszen ő egyike volt azoknak a géniuszoknak, akik jól tudták, a fennkölt eszmék, a veretes szavak elszállnak, mint a pillanat, ha nem fogja szolgálatra őket az ember. Halálának évfordulójához kapcsolódóan csupán egy rövid idézetet emelünk ki gyászjelentéséből: „zágoni br. Szentkereszty Stefánia úrhölgy az Erzsébet-rend és a koronás arany érdemkereszt tulajdonosa, tiszteletbeli alapítványi hölgy, Kézdivásárhely díszpolgára stb. stb. f. hó 26-án este 10 órakor, Budapesten, hosszú ideig tartó súlyos szenvedések után, angyali lelkét visszaadta Teremtőjének”. A gyászjelentő pontosan fogalmaz, hiszen a Nagyasszony a lelkét adta vissza Teremtőjének, de szellemiségét örökre nekünk hagyta, amikor 64 éves korában eltávozott az élők sorából. Örök mécsest hagyott számunkra, hogy világítson utunkon a nehéz időkben. Megemlékező sorainkat végezetül zárja Nagyasszonyunk gondolata: „Noha ezennel távozom körükből, de szememmel hű kísérőjük leszek ezentúl is.” Úgy legyen. Tüdős S. Kinga. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. június 7.Anyanyelvükön hallgattak szentmisét a csángókTöbb éves hagyománya van a pünkösdi „csángó misének”. A csíksomlyói Szent Péter és Pál plébánia Betlehem- kápolnájában tartott szentmisén idén is szép számban vettek részt a moldvai csángók. Számukra különleges alkalom, hogy anyanyelvükön, magyarul hallgathatták a Berszán atya által celebrált szentmisét. anyanyelvükön, magyarul hallgathatták a Berszán atya által celebrált szentmisét. Csángó népviseletben hallgatták a szentmisét „A csángó szentmise helyszíne a Szent Péter és Pál plébániatemplomhoz kötődik, hiszen több mint száz éve ide jártak őseitek, aztán ti is, legyen ez így utódaitok esetében is” – köszöntötte a résztvevő csángó híveket Kovács Attila plébános. Az idei szentmisét Berszán Lajos, a Gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium alapító igazgatója mutatta be. „Ez a nap a nagy öröm napja, mert megtörtént a pünkösdi csoda, amikor egyházunk első pápája, Szent Péter elkezdett prédikálni, mindenki saját nyelvén értette a példabeszédét. A szentlélek mindenkit a maga nyelvén, a maga kultúráján keresztül szólít meg” – kezdte szent beszédét Berszán atya. Majd elmesélte, hogy, amikor a II. János Pál pápa Budapesten járt, megtisztelte a magyar híveket azzal, hogy magyar nyelven szólt hozzájuk. „Azon a nyelven szólt hozzánk, amelyen édesanyák minket tanított. Pünkösd a nyelv boldogsága, a nyelv öröme. Isten igéjét mindenki saját anyanyelvén hallgathatja és nem szabad ezt tiltani, mert Isten azt akarta, hogy olyan legyen ez a világ, mint egy gyönyörű virágoskert. A virágoknak pedig több ezer fajtája van” – példázódott a misét celebráló pap. A csángó misén a Gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium kórusa énekelt, majd a csángó hívek ősi egyházi énekeiket is előadták. A 1990-es évektől kezdődően kezdtek a moldvai csángók számára szentmisét tartani a csíksomlyói pünkösdi búcsú alkalmával, merthogy Moldvában nincs rendszeres magyar nyelvű liturgia. Barabás Hajnal. Székelyhon.ro 2014. június 8.Elbúcsúztatták a gyergyóiak a zarándokokatPortik-Hegyi Kelemen főesperes-plébános pünkösd vasárnapján reggel harmadik alkalommal köszöntötte Gyergyószentmiklós központjában a híveket, köztük a Boldogasszony zarándokvonattal érkezett, a csíksomlyói búcsún is részt vett vendégeket. Böjte atya a bátorítás, a vigasztalás fontosságát emelte ki. Nagy Gábor Emánuel atya, főcelebráns ezüstmiséjét mutatta be a szabadtéri szentmisén. „A Szűzanya hatalmas kegyelme, hogy itt lehetek, hogy ilyen szép zarándokcsoporttal ünnepelhetem az ezüstmisémet. Ezt a csíksomlyói Szűzanya kegyelmének és Budai Lászlónak köszönhetem, hogy itt, Erdélyben ilyenformán mutathatom be az ezüstmisémet. Mindig az a kérésem, hogy imát kérjen az ember, és ha ennyi ember imádkozik az emberekért, az Isten áldása nem fog elmaradni. Az egyház születése napján, pünkösd vasárnapján imádkozzunk egymásért, a lelki épülésünkért!” – mondta az ezüstmisés felvidéki Emánuel atya. Gyógyítsuk a sebeket! Piros pünkösd napján a szentbeszédet Böjte Csaba ferences szerzetes, szintén ezüstmisés atya mondta, a vigasztalás, a bátorítás fontosságát emelte ki: „Mindannyian Isten képére, hasonlatosságára születtünk, mindannyiunknak hivatása a bátorítás, a vigasztalás. Ne botlasztók legyünk testvéreink számára” – emelte ki. Többek között elmondta: „Fiatal orvossal beszélgettem. Az élete első bevetésén volt, amikor bevittek egy szerencsétlenül motorbalesetet szenvedett fiatalt. Mikor levágták róla a ruhát, itt-ott csontok álltak, spriccelt a vért. Az orvos reggelig legózgatott, míg összerakta, sokáig kezelték. Egyszer csak ott állt a kórház ablakában az orvos, és látta, amint a feleségével karonfogva hagyta el a kórházat a fiatal férfi. Integetettek, és az orvos letérdelt, hálát adott az Istennek, hogy ilyen talentumot kapott, hogy össze tudta rakni a csontokat, életet, egészséget tudott adni. Ezen a földön a legszebb dolog vigasztalónak, segítőnek lenni. Jézus Krisztus azt mondta, hogy az én örömöm a ti örömötök legyen – valami ilyesmire gondolhatott. Szükségünk van egymásra, nem azért, mert tökéletesek vagyunk, azért mert úton vagyunk és segítségre van szükségünk. Merjünk vigasztalók lenni, merjünk bátrak lenni! Ferenc pápa útra kelt és elment Szentföldre, gondolhattuk, ez nagyon gáz, ki tudja, mi fog történni. És mi történt: öt olyan palesztin családdal ebédelt, akik rengeteget szenvedtek a háború miatt. Pünkösd napján pedig az államelnökökkel teázott, meghívta, hogy imádkozzanak együtt, hogy a Szentlélek Úristen áradjon ki, béke legyen ezen a Földön. Vigasztalók vagyunk. Jézusnak sem lehetett könnyű, de megtette. Nem sopánkodott, szembe ment a damaszkuszi úton Saullal, félrerakta nagy isteni méltóságát, és éjnek idején párbeszédet kezdett ezzel a terroristával. A bátorító, vigasztaló beszédnek az lett a vége, hogy Saulból Szent Pál lesz, a népek apostola, aki élete végén megírja a szeretet himnuszát. Jézus is megírhatta volna, tollba mondhatta volna, de mennyivel szebb, hogy Jézus kiszereti ebből a bűnösből a szeretet himnuszát. Vigyünk mi is szeretetet, jóságot oda, ahol háború van, ne olajat öntsünk a tűzre. Ne elítéljük az embereket, szeressük egymást, gyógyítsuk a sebet. Annyi fájdalom van itt a Kárpát-medencében, történelmünk, a múltunk hozza, de a vigasztalás a bátorítás felül kell kerekedjen. Bátorítók, vigasztalók legyetek, ezt a lelkületet vigyétek magatokkal, erre adom az áldásom” – fogalmazott Böjte atya. Áldás a betérőre, béke a kimenőre! Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere a Boldogasszony zarándokvonat utasainak fogadásakor testvéri szeretettel üdvözölte a vendégeket. „Áldás a betérőre, béke a kimenőre, írja egy székelykapun. Kívánom a magyarok Istene vigyázzon rátok, hogy sokszor el tudjatok jönni, és lehetőséget biztosítsatok számunkra a fennmaradásra és a jövőbe való tekintésre” – mondta a polgármester. A Boldogasszony zarándokvonat utasai nevében Budai László köszönte meg a gyergyóiak szeretetét és a kartali Szent Erzsébet kórus közreműködését. Ezüstmisés áldásban részesültek a hívek, Emánuel atya és Csaba testvér adta áldását a jelenlévőkre. A himnuszok eléneklésével zárult a szentmise, és a Boldogasszony zarándokvonat elindult Budapest irányába. Baricz Tamás Imola. Székelyhon.ro 2014. július 9.SzigetlétDélvidék felfedezése A Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciója (KMÚEK), amelynek tagja a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) is, több mint nyolc évvel ezelőtt, 2005 májusában alakult meg Szegeden, és azóta évente legalább kétszer rendszeresen találkoznak a tagszervezetek. Munkája eredményeként az elmúlt időszakban jelentősen felélénkült a külhoni magyar médiumok közötti kommunikáció. Általában kétszer tart fórumot, ahol megvitatják az újságírás terén mutatkozó legújabb kihívásokat, problémákat, megvalósításokat. A tavalytól egy új programmal jelentkeznek. A Kárpát-medencei magyar újságírók egy-egy Kárpát-medencei régióban médiatábort szerveznek, és elkészítik annak a régiónak a kismonográfiáját. Az első tábor tavaly Erzsébetlakon volt, a szerbiai Bánságban. A KMÚEK májusi tatrangi tanácskozásán ennek a munkának az eredményét, Erzsébetlak monográfiáját mutatták be a vajdasági újságírókollégák. – Reményeink szerint ez a program is hagyománnyá válik, s még az idén azon fáradozunk, hogy Erdélyben is összehívjunk egy ilyen tábort. Talán már az őszi KMÚEK-találkozóra elkészül az erdélyi szórványt bemutató kötet, nyilatkozta a tanácskozáson Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője, a KMÚEK társelnöke. Az első sikerélmény, hogy együtt voltunk A riporttábor szervezője a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete (VMÚE) volt. Az egyesület 2003-ban alakult meg, tagságának túlnyomó része a legnagyobb vajdasági magyar szerkesztőségekben dolgozik, de az egyesület nyitott a helyi lapok, rádiók és televíziók felé is. A VMÚE egyik alapítója és állandó résztvevője a Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciójának. A VMÚE elnöke, Tóth Lívia szerint Erzsébetlak olyan település, ahol riporteri kíváncsiságát mindenki ki tudta elégíteni. – Szerencsésen egy tető alá tudtunk ülni többen egy olyan Nagybecskerek közeli faluban, Erzsébetlakon, ahol a közelben szlovákok, katolikus bolgárok, románok, szerbek élnek. Az első sikerélmény az volt, hogy együtt voltunk. Bár közhelynek tűnik, de jó leülni és beszélgetni. A másik sikerélmény az volt, hogy az elkészült írásokat kötetben jelentettük meg. Maga az írás ugyanis még nem könyv. A könyvet el kell készíteni, meg kell szerkeszteni, képileg, szövegileg is. Úgy gondolom, hogy csinos kis küllemet tudtam kölcsönözni a könyvnek, mert ez volt az én feladatom, és így kötetben, két borító közé fogva, gondolom, nemcsak írások ezek, hanem könyv is. Nem baj, ha kevesen olvassák el, nem baj, ha a polcon marad, egyfajta dokumentum, hogy 2013-ban milyen emberek éltek azon a területen, milyen történeteket mondtak el. Tóth Lívia szerint azért választották Közép-Bánátot, illetve Erzsébetlakot, mert oda a vajdasági újságírók is ritkábban jutnak el, pedig ezen a vidéken sok jó kezdeményezés van, amelyekről a Kárpát-medencében is érdemes hírt adni. – Mi a falusi turizmusra, a konyhakertészek munkájára, a Császár-tó természetvédelmi területre, az écskai Lázár-kastély történetére hívtuk fel a figyelmet, de az erdélyi Háromszék lap újságíróját, Ferencz Csabát például az itteni katolikus bolgár lakosság élete érdekelte – tette hozzá a VMÚE elnöke. A kiadvány megjelenését a Bethlen Gábor Alap támogatta, a fotókat Bencsik István, Ferencz Csaba, Kecskés István, Léphaft Pál, Martinek Imre és Tóth Lívia készítették. *** Erzsébetlak (szerbül Belo Blato, szlovákul Biele Blato, németül Elisenheim) a Vajdaság Közép-bánsági körzetében helyezkedik el, Nagybecskerektől 17, Belgrádtól 60 kilométerre, Lukácsfalva és Écska közelében. A vidék 74 méteres tengerszint feletti magassága enyhén kiemelkedő szigetet képez, valószínű, hogy a területe egykor szigetet alkotott a Pannon-tengerben. Nyugatról a Tisza, délnyugatról a Béga folyó övezi, keletre számos halastó található. A község a német bánsági Határőrvidék területén 1866-ban jött létre, Torontálszécsányból jött katolikus németekkel telepítették be. A Határőrvidék feloszlatása után, 1872-ben Torontál vármegyéhez csatolták. 1876-ban a Tisza áradása az egész falut elpusztította, lakosai elköltöztek. 1887-ben (a Magyar katolikus lexikon szerint 1888-ban) telepítették be ismét szlovákokkal, magyarokkal, bolgárokkal. Jelenlegi, mintegy 1.500 fős lakosságát is zömében ez a három nép alkotja, de élnek a faluban szerbek is. A katolikus templomot Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére 1896-ban emelték, az evangélikusoké pedig 1902-1903-ban épült. A falut övező 1600 holdnyi földterületből csak mintegy 600 hold művelhető. A kertészet mellett a lakosság jelentős része halászattal is foglalkozott, valamint a nád kitermelése és értékesítése is bevételt hoz több család számára. Az utóbbi időben a településen fellendülőben van a falusi turizmus is. Mózes Edith, Népújság (Marosvásárhely) 2014. július 21.Elhunyt Papp Kincses EmeseHosszas betegség után, életének 72. évében elhunyt Papp Kincses Emese csíkszeredai irodalomtörténész, publicista, egyetemi oktató, politikus, az erdélyi magyar közélet jeles személyisége. Marosvásárhelyen 1943. május 5-én született, de életének jelentős része Csíkszeredához kötődik. Kincses Előd ügyvéd és Kincses Elemér író, drámaíró, rendező testvéreként szülővárosában, a Bolyai Farkas Líceumban érettségizett, majd a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen szerzett tanári diplomát magyar-német szakon. Tanított Kisbaconban, Gyergyóalfaluban, Csíkszeredában. Megszerezte az irodalomtudományok doktora címet, de nagy fájdalmára ennek ellenére nem engedték abban az időszakban Csíkszeredában középiskolában magyart tanítani. Az 1989-es eseményekkel a politikai életbe is belépett, az RMDSZ alapító tagja és a Hargita megyei szervezet titkára lett. 1991-94 között az EMKE alelnöki tisztségét is betöltötte, 2012-ig Hargita megyei önkormányzati képviselőként is dolgozott. A közéleti szerepvállalást természetesnek tartotta, mert meggyőződése szerint az értelmiségnek nemcsak az önmegvalósítás a feladata, hanem a népszolgálat is. Rendszeresen közölt publicisztikai írásokat a sajtóban, több kötete is megjelent. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem indulása után az egyetemen magyar művelődés- és tudománytörténetet tanított, 2004 óta a Magyar Tudományos Akadémia határon túli köztestületének volt a tagja. Nagyon szeretett tanítani, öröm volt számára mindazt, amit az évek során megtanult, átadni tanítványainak. Átdolgozta Páskándi Géza A költő visszatér című rockoperáját, amelyet Csíkszeredában 1996. március 15-én Ne késsetek, harangok címmel mutattak be. Később a Role zenekarral együttműködve Árpádházi Szent Erzsébetről, Székely golgota címen a Madéfalvi veszedelemről, majd Szent László királyról írt és rendezett oratóriumot illetve rockoperát. Papp Kincses Emese 2002-ben EMKE-életműdíjat kapott, 2007-ben Julianus-díjjal ismerték el tevékenységét, 2011-ben pedig a Németh Géza Egyesület díjával jutalmazták. Idén februárban pedagógusi pályafutása, valamint az erdélyi magyar közéletért és az erdélyi magyar kultúra ápolásáért végzett önzetlen tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetésben részesült. „Én a politikában is, az irodalomban is, az általam írott és rendezett előadásokban is léleképítéssel foglalkozom. Nem tudom ezeket különválasztani. Mindegyik esetben ugyanaz a célom: értékek közvetítése” – vallotta korábban a Csíki Hírlapban megjelent interjújában. Papp Kincses Emesét szerdán 15 órakor helyezik örök nyugalomra Csíkszeredában a Szentlélek utcai temetőben. A gyászszertartást Tőkés László végzi. Papp-Kincses Emese /Marosvásárhely, 1943. máj. 5. – Csíkszereda, 2014. július 20./ Székelyhon.ro 2014. július 22.Meghalt Papp-Kincses EmeseHosszas betegség után, 71 éves korában, vasárnap meghalt Papp-Kincses Emese csíkszeredai irodalomtörténész, egyetemi oktató, az erdélyi magyar közélet jeles alakja. Papp-Kincses Emese 1943-ban született Marosvásárhelyen, a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar-német szakán diplomázott 1965-ben. A két világháború közötti erdélyi magyar történelmi regényről írt értekezésével szerezte meg 1979-ben az irodalomtudományok doktora címet. 1991 és 1994 között az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) alelnöke volt. Oktatói pályája során székelyföldi középiskolákban, majd a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen tanított. Az erdélyi magyar közélet aktív tagjaként rendszeresen közölt publicisztikai írásokat az erdélyi magyar sajtóban. Közéleti szereplését az 1999-ben megjelent Virrassz velem című, vallomásos számvetéskötetben idézte fel. 2006-ban Ha meglebben a függöny címen regényt, 2008-ban Gonosz novellák címen elbeszéléskötetet jelentetett meg. Siklódi Ferenccel közösen írt Fekete tükör című „látványregényét” júniusban mutatták be Csíkszeredában. Átdolgozta Páskándi Géza A költő visszatér című rockoperáját, amelyet Csíkszeredában Ne késsetek, harangok címen mutattak be 1996-ban. Megkedvelvén a műfaj sajátosságait, később Árpádházi Szent Erzsébetről, Székely Golgota címen a Madéfalvi veszedelemről, majd Szent László királyról írt és rendezett oratóriumot, illetve rockoperát Csíkszeredában. Az erdélyi magyar ellenzék kimagasló egyénisége volt, így az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt közleménnyel búcsúznak tőle, és kiemelik: „Papp-Kincses Emese közéleti tevékenysége és az erdélyi magyar kultúráért végzett áldozatos munkája mindannyiunk számára példaértékű lehet, halálával pedig pótolhatatlan űrt hagy maga után.” Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2014. július 23.A szeretet erejével tevékenykedett Papp Kincses EmeseUtolsó útjára kísérték szerdán délután Papp Kincses Emesét Csíkszeredában, a Szentlélek utcai temetőbe. A tanár, író, irodalomtudós, politikus, rendező gyászszertartásán több százan rótták le tiszteletüket. Isten temploma vagytok, Isten Lelke lakozik bennetek – idézett a szertartást vezető Tőkés László Szent Pálnak a Korintusiakhoz írt leveléből, hozzátéve, Papp Kincses Emese nemcsak imával, hanem cselekvéssel szolgálta Isten ügyét. „A szeretet erejével tevékenykedett nemzete, szerettei és lelki közössége körében, mint tanárnő, irodalomtudós, író, rendező. Hitelesen idézte meg Szent László, Szent Erzsébet és a madéfalvi veszedelem történetét. Maradandó nyomot hagyott tanítványaiban, környezetében, értékeket teremtett és hagyott hátra” – hangsúlyozta a lelkész, európai parlamenti képviselő, aki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöki tisztségét is betölti. Rámutatott, nem véletlen, hogy Papp Kincses Emese elvesztése miatt hiányérzetük van a jelenlevőknek. Szerinte ez arra kell ösztönözzön, hogy mindig meg kell becsülni a hivatástudattal, szakmai felelősséggel rendelkező, értékes személyiségeket, tanárokat, lelkészeket, művészeket, ügyvédeket, mindazokat, akik mások gondjainak egy részét képesek magukra vállalni. „Az értékek egyesítenek minket” – összegzett a református lelkész. Mellette Gergely István, a Csibész Alapítvány elnöke szólalt fel, szerinte Papp Kincses Emese személyével egy nagyasszonyt veszítettünk. „Jól ismertem őt, volt alkalmam megcsodálni a jellemét, vállalásait. Közelében én magam is formálódtam. Szájról szájra, szívből szívbe volt képes átvinni értékeit, szerintem ez az igazi kultúra” – méltatta az elhunytat Gergely. Úgy vélte, hogy Papp Kincses Emese egész életében harcolt, sohasem volt megalkuvó, sohasem tudta elveszettnek látni az erdélyi magyarságot. Gergely István arra ösztönzött, hogy ezt a fajta kitartást kell a néhai nagyasszonytól átvenni és továbbadni. Szőcs Lóránt, Székelyhon.ro 2014. július 25.Sokszínű tevékenység a CaritastólA Gyulafehérvári Caritas programjait, szociális szolgáltatásait ismerteti a Sokszínű Caritas 2014 című kiadvány, melyet a héten mutattak be Csíkszeredában. A füzetben számadatokkal szolgálnak a jótékonysági szervezet tevékenységeiről, továbbá a Caritas különböző központjainak, székhelyeinek, a programkoordinátorainak elérhetőségei is megtalálhatók benne. „A Gyulafehérvári Caritasnak a szolgáltatásain keresztül az a célja, hogy valamilyen módon színt vigyen az ellátottak életébe” – mondta Ludescher László, a szervezet szociális ágazatának igazgatója. Hozzátette: azért is sokszínűnek tartják a Caritast, mert szerteágazók szolgáltatásaik, és sokoldalúak a programjaik. Hargita megye az élen Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője szerint a civil szervezetek és ilyenformán a Caritas feladata is, hogy kiegészítse az állami ellátó rendszert, új ötletekkel, új szolgáltatásokkal bővítsék tevékenységét. Hozzátette, Hargita megye élen jár a szociális szolgáltatások terén. Ezt a nézetet osztotta Péter György, a Caritas szociomedikális ágazatának igazgatója is, aki elmondta, országos szinten a székelyföldi megyének van a legátfogóbb szociális hálója. „Év elején arról cikkeztek az újságok is, hogy idén kevesebb pénzt hagyott jóvá a kormány szociális szolgáltatásokra. A hiányt többek között a helyi önkormányzatok és a megyei tanács finanszírozásával pótoltuk” – mondta az igazgató. Hat programot támogattak A Hargita megyei tanács idén 685 760 lejt fordított a Caritas hat programjának finanszírozására. Borboly Csaba megyei tanácselnök úgy nyilatkozott, hogy bár idén kevesebb pénzből gazdálkodhat a megye, azt szeretnék, hogy az ellátás minősége ne csorbuljon. „Keressünk még hatékonyabb, még egyszerűbb, az ellátottakat kiszolgáló megoldást. Ilyen szempontból az önszerveződéseket látjuk a leghatékonyabban működő eszköznek. A helyi választottak részéről az a hozzáállás látható, hogy nem a cirkusznak a lehetőségét, nem a cirkusz generálását keresték vagy keresik, hanem megoldásokat. A szívós helyi munka az, ami látszik” – fogalmazott Borboly. A jövőbeli tervekről szólva elhangzott, a csíkszeredai Szent Ágoston-plébániához tartozó régi kápolnát szeretnék átalakíttatni egy-két éven belül rehabilitációs, foglalkoztató központtá, ahol a Szent Ágoston Nappali Foglalkoztató Központ kapna helyet. A munkálatokra külföldről kaptak anyagi segítséget, jelenleg az építkezési engedélyek beszerzése zajlik. A gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthon felújítását a munkaügyi minisztérium támogatta. Székelyudvarhelyen szeptemberben adják át azt az épületet, amelyben 26 ágyas fektetőt rendeznek be gyógyíthatatlan betegek, illetve olyan személyek számára, akik mozgáskészségük fejlesztésére szorulnak. Barabás Hajnal, Krónika (Kolozsvár) 2014. augusztus 21.Háromnapos túrával emlékeznek az ezeréves határt védő katonákraIdén az első világháború kitörésének 100. és a gyimesi kitörés 70. évfordulója alkalmából három napos rendezvénnyé bővítették a 32-es határvadász zászlóalj emléktúrát. Az ezeréves határt védő katonáknak emléket állító túra résztvevői péntektől vasárnapig 20 kilométert tesznek meg a Gyimesekben – mondta az egyik szervező, Vincellér Tibor, a Kelet-magyarországi Speciális Mentő Egyesület elnöke az MTI-nek. A 32-es határvadász emléktúrát ötödik alkalommal szervezi meg a Kelet-magyarországi Speciális Mentő Egyesület. Idén viszont az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából összefogtak azzal a két másik szervezettel, amelyek szintén az ezeréves magyar határ keleti végeire- jelenleg erdélyi területekre – szoktak megemlékezéseket szervezni: a Budakeszi Kultúra Alapítvánnyal és a Maglódi Sebő Ödön társasággal. A három szervezet által szervezett három napos, 20 kilométeres túra lebonyolítását segíti még több helyi önkormányzat, az erdélyi speciális mentőcsoport helyi egyesülete, valamint a Honvédelmi Minisztérium is – fejtette ki Vincellér Tibor. A túra résztvevői péntek reggel Gyimesfelsőlokon, az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnáziumnál gyülekeznek, s onnan indulnak az ezeréves határra, a Rákóczi-várhoz. Másnap, az első világháborúra emlékezve, első világháborús sírokat, valamint a kontumáci temetőt látogatják meg, ahol egy szentmisét is tartanak az elhunyt katonák emlékére. Majd Gyimesbükkről körtúrára indulnak. A harmadik nap, vasárnap lesz a hagyományőrző 32-es határvadász emléktúra. Ezzel azoknak a katonáknak állítanak emléket, akik 1944. augusztus 28. és szeptember 20. között hősiesen védekeztek, s a „román árulás” után sikerült kitörniük a bekerítésből. Ennek történetét Sebő János, a gyimesbükki határvédelem egykori parancsnokának leírásából lehet ismerni. Ennek köszönhetően a Hidegségről Csíkszentdomokosra tartó túrán csaknem ugyanazon az útvonalon mennek végig, ahol egykor a harminckettesek. Vincellér Tibor azt mondta, amikor az emléktúrát először megszervezték, céljuk az volt, hogy összekovácsolják a csángókat, a székelyeket és az anyaországban élő magyarokat. Továbbá hogy emlékezzenek azokra a hős katonákra, akik védték az országot, s hogy minél többen megismerjék a 32-es határvadász zászlóalj történetét, és ehhez olyasmit adjanak, amely nincs benne a történelemkönyvekben. A túra szervezője elmondta: az elmúlt években egyre többen csatlakoztak, kezd ”népünnepéllyé” alakulni az emléktúra. Idén az első világháború kitörésének századik, és a gyimesi kitörés hetvenedik évfordulója alkalmából szervezett összesen 20 kilométeres túra mindegyik napjára nagyjából száz embert várnak. Az egyik szervező Kelet-magyarországi Speciális Mentő Egyesület elnöke Vincellér Tibor elmondta: a túra több pontján lesznek helyi megemlékezések, s ezen felül mindhárom nap történészek is tartanak majd előadásokat, például az ezeréves határ kialakulásáról, a Rákóczi-várról, katonasírok történetéről is. MTI, Székelyhon.ro 2014. augusztus 21.Beszélgetés dr. Horváth István Károlyné Margóval, a Szegedi Ötágú Síp Kulturális Egyesület elnökévelÖtágú síp Nagyvarjason Dr. Horváth István Károlyné, Margó harmadmagával volt jelen augusztus 16-án, szombaton Nagyvarjason a Szegedi Ötágú Síp Kulturális Egyesület képviseletében a helybeliek világtalálkozóján. Ez alkalommal készült az alábbi beszélgetés. Ön az Ötágú Síp képviselője, Szegedről. Hogy kerültek ide, az itteni találkozóra? A könyv, a Nagyvarjasi harangszó egyik szerzőjétől, Szabó Istvántól és Nagy Istvántól kaptunk meghívást, mert ők a Szögedi nemzet nevű rendezvényeink találkozóin részt vettek eddig is, ismerték, hogy ez micsoda, meghívtuk őket és most visszahívtak bennünket ide, Varjasra. Életemben soha nem voltam itt, mint ahogy a többiek sem. – Ön szegedi? – Születésre nézve nem, de nagyon régóta Szegeden élek. – Mondja el, kérem, hátha valaki még nem tudja, mi az Ötágú Síp? – Ez egy egyesület, 1995-ben alakult, Biró Zoltán irodalomtörténész volt az első elnökünk. A névvel mindig baj volt, nagyon sokan azt hitték, hogy ez egy zenei egyesület. Hát nem. Az anyaországban nem köztudott, hogy ez mi, bezzeg a határon túl… sokkal többen tudják. Egyszer Illyés Gyulától megkérdezte egy riporter, hogy Magyarország ilyen állapotban, mint amilyenben van, rendelkezik-e egységes kultúrával? Mire Illyés azt mondta: bár bennünket Trianonban ötfelé daraboltak, a magyar kultúra egy és oszthatatlan, tud olyan szépen, harmonikusan szólni, mint egy ötágú síp. Aminek a szárai különbözőek, a hangszer mégis egy. Innen vettük a nevünket, és a név mutatja azt is, hogy mit csinálunk, mi a fő profilunk: az elcsatolt területek kulturális életével, kulturális személyiségeivel való kapcsolattartás, őket velünk, saját magunkkal és őket egymással hozzuk kapcsolatba. De nemcsak a kultúrával foglalkozunk, hanem azzal, amivel kell. – És mi az, amivel kell, a kultúrán kívül? Vagy mi az, amivel lehet? – Főleg amióta ezt a Szögedi nemzet találkozót csináljuk, azóta egyéni vagy közösségi kérelmeket is közvetítünk. Mondok egy példát. Idén Újkígyóson, a kétszázéves kirajzású Újkígyóson volt a negyedik találkozó, odajöttek hozzánk a majlátiak azzal, hogy nincs elég gyerek, bezárják az iskolát. Összehoztuk őket az óteleki Heinrich József plébánossal, aki ezt a kérdést tavaly náluk megoldotta. – És Majláthon? – Nem tudom még, hogy milyen tanácsokat adott nekik, de úgy tudom, hogy az ótelekiek Böjte Csabától kértek gyerekeket. És a létszám összejött, és be lehetett indítani az iskolát. A majhlátiak szakképzést szeretnének, és ez még jobb ötlet. Most nem tudom, hol tartanak: kaptak-e kölcsön gyerekeket, vagy örökbe. De valószínű, hogy a kapcsolatot felvették egymással. Ez például, kultúra, ha akarom, de más is. – Ez valamivel több a szűkebb értelemben vett kultúránál. – Igen, de az csak úgy jön össze, ha ezeket a találkozókat mi megszervezzük. Ha nem tudjuk, kinek mi a baja, akkor nem tudunk mit csinálni. – Az Ötágú síp: civilszervezet. Ez azt jelenti, hogy a tisztségviselőit, tagjait nem fizetik. – Igen, nonprofit civilszervezet, 1995 óta működik Szegeden. És dehogy fizetik (nevet), mi fizetünk, ha a civilszervezetnek nincs elég pénze. Pályázunk (nem tudom, hol kopogjam le, az esetek többségében nyerünk), de hát ez olyan, mint a kutya vacsorája, bizonytalan. Amikor az egyesület bajban van, akkor a tagok segítenek, amikor ők sem tudnak segíteni, egy kicsit kunyerálunk. Volt olyan időszak, amikor majdnem végünk lett, de ezt túléltük. – Mondana olyan példát, amikor az egyesület konkrétan bizonyos magyar, határon túli egyesületeknek segített, a majláthi példát kivéve? – Igen, a Délvidéken (amihez Szeged igen közel van, ezért is Hármashatár a kiadványunk neve), Hódegyházán (Jasovo) a falu határában teljesen tönkrement az útszéli kereszt. Mi pályáztunk, nyertünk és állíttattunk oda egy tisztességes, nagyon szép kőkeresztet (nem rajtunk múlt, hogy olyan szép lett), és íme, hosszú távon megvan a szép keresztjük, a régit bevitték a templomkertbe. A másik példa: Petrás Máriával készíttettünk egy domborművet Szent Erzsébetről, és a Szent Erzsébet évforduló évében Mária párjával, Döbrentei Kornél költővel odajött Hódegyházára, és felavattuk. – A közelebbi vagy a távolabbi jövőben vannak-e konkrét terveik? – Hogyne. Minden évben rendezünk Balassi Bálint és a Bálint-kardos költők tiszteletére Bálint-napi mulatságot februárban, oda mindig határon túli vendéget hívunk, vendégnek vagy előadóművésznek, a lényeg, hogy rendezvényeinken szerepeljen határon túli valaki. Ez már nagyon régóta megy, a Nándorfejérvári napok, 2006 óta, oda „bedolgozunk”, történészkonferenciákat szervezünk, és nagyon sok vetélkedőt, gyerekeknek. Most, idén még olasz gyerekek is jönnek, meg székelyföldiek, a téma: az első világháború. – Olaszországi magyar gyerekekről van szó? – Nem, olasz gyerekekről, számukra olasz nyelven van összeállítva az a bizonyos anyag, amiből felkészülnek és versenyeznek, ugyanaz, mint a magyar gyerekeknek. Erre nagyon kíváncsi vagyok, ilyet még nem csináltunk. – Bírják szusszal és energiával mindezt? – Uram, azt mondják, élőlénnyel le lehet kopogtatni… most lekopogtatom magán, hogy igen. Jámbor Gyula, Nyugati Jelen (Arad) 2014. szeptember 10.Négyes ünnepet ülnek GyimesfelsőlokonMegalapításának huszadik évfordulóját ünnepli vasárnap a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium – tudtuk meg Berszán Lajos atyától. Az iskola alapítója emlékeztetett, hogy az oktatás beindításakor még egyetlen épület sem állt rendelkezésükre, a település klubtermében tartották az órákat, és a plébánián szállásolták el a távolabbról érkező gyermekeket. Jelenleg már két épületet használhatnak diákjaik, sőt nemsokára a tornateremben is tarthatnak órákat. Így az évfordulón tartandó tanévnyitó ünnepségen nemcsak az új agroturisztikai szakiskolai osztály indulásáért adnak hálát, hanem megáldják az elkészült tornatermet is. Az ünnepség fél tíztől kezdődik, az iskola vezetősége a Komjáti templomnál fogadja a vendégeket, onnan lovas menettel vonulnak az iskola udvarára, ahol a jelenlevők Szent Erzsébetről tekinthetnek meg irodalmi összeállítást. Ezt követi a tanévnyitó szentmise, amelyen a diákok szellemiekben és lelkiekben való fejlődéséért imádkoznak. Végül Kiss-Rigó László szeged-csanádi egyházmegyés püspök megáldja az elkészült tornatermet, amelyet használatba is vehetnek a diákok. A gimnázium tornatermének megépítéséhez múlt nyáron láttak hozzá: a tervezési, engedélyeztetési és egyéb előkészületi költségeket Kiss-Rigó László püspök anyagi támogatásából finanszírozták. Tavaly szeptemberben a magyar kormány 200 millió forinttal járult hozzá az elkezdett munkálatok folytatásához, mesélte Berszán Lajos. Kifejtette, ebből a pénzből sikerült felépíteni a tornatermet: kialakították a játékteret, az öltözőket, a mellékhelyiségeket, a lelátót, beszerelték a nyílászárókat, lefestették a falakat, lerakták a padlózatot. Az épület ezen részét a diákok már szeptember 15-től használhatják. Emellett az alagsorban szeretnének egy medencével ellátott termet is kialakítani. Berszán atya szerint a tornatermet a szomszédos általános iskola diákjai számára is felajánlották, így rossz idő esetén, illetve telente ők is használják majd az újonnan elkészült épületet. Kömény Kamilla, Krónika (Kolozsvár) 2014. szeptember 12.A római katolikus nőszövetségek őszi találkozója„Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog” mottóval került sor az Erdélyi Római Katolikus Nőszövetségek Egyesületének (ERKNE) XV. találkozójára szeptember 1. és 3. között Brassóban, az ottani Árpád-házi Szent Margit, illetve Szent Erzsébet Nőszövetség szervezésében. A találkozón 20 város 26 nőszövetsége képviseltette magát 14 lelkivezetővel, így Kolozsvárról részt vettek a Szent Mihály, a Mária Szeplőtelen Szent Szíve és a monostori egyházközség keretében működő nőszövetségek képviselői. Mint mindig, most is valamennyiük számára nagy örömöt jelentett az egymással való újratalálkozás, lelki feltöltődés. FODOR GYÖRGY, Szabadság (Kolozsvár) 2014. november 8.Emlékezés Illyés KingáraAznap halt meg édesapám, amikor Illyés Kingát temettük, 2004-ben. Haláluk egybeesésének furcsa véletlene folytán az emlékezésben is együtt jelennek meg. Egyik erősíti a másik hiányát. Hiányzik Illyés Kinga, hiányzik a művészete, tanácsai, segítsége. Színpadi szerepeinek különlegessége, ahogyan hallgatni és szólni, átélni és jellemet formálni tudott. Sokan emlékezünk még nagyszerű alakításaira, azokra, amelyeket a kritika kiemelt és azokra is, amelyekről keveset és méltatlanul írtak. Sokan emlegetik alakítását a Mamlock professzor című előadásban Kovács György partnereként, sokan emlékeznek rá Albee Mindent a kertbe című darabjának női főszereplőjeként, ahol Ferenczy Csongorral és Kőszegi Margittal felejthetetlen élményt nyújtottak. És micsoda Egérke volt abban a parádés szereposztású Macskajátékban, ahol Tanai Bella és Szamossy Kornélia voltak közvetlen partnerei! De ki ne emlékezne a méltán nagy hírű Özönvíz előtt című előadás Sárijára? Kallós Zoltán válogatta azokat a gyönyörű erdélyi népdalokat, amelyeket ott énekelt. Tanárom volt a színművészetin, és kollégám, segítőtársam, amikor rövid ideig én is tanítottam, az akkor Szentgyörgyi István nevét viselő, ma Művészeti Egyetemen. Illyés Kinga monumentális alkotása a versmondás volt, mely a maga szerkesztette egyéni estjeiben csúcsosodott ki. Művelt, okos asszony volt. Filigrán termete erős, bátor szívet takart. Előadóestjeinek témaválasztása nem véletlenszerű, hanem átgondolt, megfontolt volt. Mondanivalója volt a világról, lázadt és lázított, mint kortársa, Visky Árpád, aki szintén 1940-ben született, mint Illyés Kinga. Fagyöngy című műsorával nemcsak a jelenkor gazdag költészetét akarta bemutatni, hanem a rendszerről is szólott. A kis herceg előadása fölülmúlhatatlan. A Lírai oratórium című előadása Szilágyi Domokos költészetének gondolati és érzésgazdagságát úgy mutatta be, hogy közben a vívódó, a társadalommal és önmagával is perben álló zseniális költővel azonosulva minket is együtt- és továbbgondolkodóvá tett. Mennyi feljelentés, gáncsoskodás érte! Hogy történtek ennél nagyobb tragédiák is? Lásd Viskyt. Valóban döbbenetes, hihetetlen, hogy egy művésszel, egy színésszel úgy elbántak, mint Viskyvel. Visky Árpádot 1983-ban zárták be. 1986-ban temettük. Kinga nem ijedt meg, nem hallgatott el, az 1990-es változásig még két előadást mutatott be. Miután előadta az Oriana Fallaci műveiből szerkesztett A nő, aki virágot akart szakítani című estjét, valaki egyenesen Fallaci-nak írt, jelezve, hogy a színház nem fizetett szerzői jogdíjat ezért az előadásért. Románia akkor éppen a sokoldalúan fejlett kommunista társadalom megvalósításán dolgozott, és nem fizetett szerzői jogdíjakat, főleg ha azok a valutaigényesek közé tartoztak, mint Fallaci esetében is. Hiába írt Fallaci-nak Illyés Kinga és magyarázta el az előadás fontosságát a megmaradásunkért vívott harcban, Fallaci hajthatatlan volt, és az előadást letiltatta. De Kingának volt ereje egy újabb rendkívül érdekes, izgalmas előadással közönség elé lépni. Bajor Andor humoreszkjeiből Hantafű címen szerkesztett és Kovács Levente rendezte műsorának is mostoha volt a sorsa. Az előadást a Consiliul culturii si al educatiei socialiste elvtársai a vizionáláson (mennyi rémületet terjesztő intézmény megnevezése hullott ki szótárunkból, remélhetőleg mindörökre) megfelelőnek találták. Ők nem értették, nem hallották, amit mi értettünk, amit Kinga a szavak mögött mondott nekünk. Azt a virágnyelvet csak mi beszéltük. De akadt közülünk valaki, akinek fájt ez az égő élet, a Kinga emberi és művészi nagysága, és szakmai féltékenységből feljelentette a műsort mint irredenta, a román nemzeti államot és a kommunista eszméket sértő előadást. Újravizionálták. Nem hallottak semmi gyanúsat. Újból előadhatta Kinga. De a feljelentő nem nyugodott, erélyesebben, részletesebben, szájba- rágósabban jelentette fel, politikai státusának teljes tudatában. És a rossz, mint annyiszor, most is győzött. A Hantafű című nagyszerű előadást végleg letiltották. Ahogyan az előadáslapra Székely Ferenc, a színház akkori irodalomtitkára írta: "ezt az előadást megtépázta a történelem". Nincs nagyobb tragédia annál, mint amikor a szót fojtják beléd, mert akkor nem vagy szabad. 1990 után beszélt nekünk Kinga a törékeny szabadságról és demokráciáról, amely nálunk karácsonytól húsvétig tartott. Beszélt az emigráció rettenetéről Márai San Gennaro vére segítségével, hiszen 1990 fekete márciusa után tömegesen hagyták itt szülőföldjüket marosvásárhelyi magyarok. És beszélt a Szent Erzsébetről szóló előadásával a hit, az Isten által kijelölt út követéséről, arról, hogy csak a szeretetből jövő áldozat hozhat megváltást, arról, hogy büszkék lehetünk történelmünkre, azok hőseire, életük példamutató, még ha a régmúltban zajlott is le. Kemény küzdelmet vívott a betegségével, de volt ereje megszépíteni, tartalmassá tenni a közönség mindennapjait. És arról nem is beszéltünk, hogy közben két nagyszerű gyermeket nevelt fel. Hálával gondolok Illyés Kingára. Első előadóestemnek ő adta a címét – Ágról szakadt madár – ballada a csángó sorsról –, és ő indította el, úgy hogy több száz előadást érhetett meg. Illyés Kinga most is tanít. Arra int, hogy teljes erőnkből, teljes elménkből népünknek, anyanyelvünknek szolgáljunk, félelmet nem ismerve, mindig jobbra, mindig többre, mindig tökéletesebbre törekedve, úgy, ahogy ő is tette, ahogy örökségként meghagyta utolsó videó- és hanganyagában, az Útravalóban. Kilyén Ilka Népújság (Marosvásárhely 2014. november 13.Megkezdődött a Magyarok Kenyere lisztjének szétosztásaNovember 11-én, kedden megkezdődött az idei Magyarok Kenyere program keretében készült liszt szétosztása Pécsett. Az adományból elsőként a Baranya Megyei Gyermekvédelmi Alapítvány által támogatott gyermekek nevelőszüleinek adtak – tájékoztatott az MTI. Korinek László jogászprofesszor, a kezdeményezés ötletgazdája az eseményen elmondta: az idén összegyűlt mintegy kétszáz tonna búzából 160 tonna liszt készült, ebből a 970 gyermekről gondoskodó alapítvány hat tonna kiváló minőségű étkezési és két tonna, háziállatok etetésére szolgáló takarmánylisztet kapott. A következő hetekben az erdélyi Dévai Szent Ferenc Alapítvány, a kárpátaljai nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon, továbbá a hátrányos helyzetű gyerekeket és hajléktalanokat segít budapesti Oltalom Karitatív Egyesület képviselői is átvehetik a nekik szánt adományt. A nemzeti összetartozást és szolidaritást jelképező Magyarok Kenyere program 2011-ben indult Pécsről. A kezdeményezés keretében az ország minden megyéjéből és a külhoni területekről összegyűjtött búzát ünnepélyesen összeöntik, lisztet készítenek belőle, amit a rászorulóknak juttatnak el, miután megsütik belőle az állami ünnepre szánt, a Szent Jobb-körmeneten megáldott kenyeret és azt a több ezer cipót is, amelyet a Pécsi Jótékony Nőegylet értékesít, hogy a befolyt összegből a gyermekétkeztetést segíthesse. A jótékonysági akció első évében tíz, 2012-ben huszonöt, tavaly száz, idén pedig a várakozásokat messzemenően meghaladva, kétszáz tonna búzát sikerült összegyűjteni. Korinek László kedden, a liszt szétosztásának megkezdésekor arra hívta fel a figyelmet, hogy közeleg a katolikus hagyományban a jótékonyságra buzdító Szent Erzsébet-ünnep és advent időszaka is – „ez eszünkbe kell jutassa: mindig fontos azokra is gondolni, akik nélkülöznek”. Magyar Kurír Erdély.ma 2014. december 29.Sokszínű CaritasA Gyulafehérvári Caritas közel 25 éve dolgozik a helyi közösségekért, az elfelejtett idősekért, a szegény gyerekekért, a társadalomból kirekesztett fogyatékkal élőkért. Ezt a sokszínűséget, változatos és sokrétű tevékenységet szerettük volna megmutatni az idén minden megmozdulásunkon, ahogyan dr. Márton András, a szervezet igazgatója fogalmaz: "Láttatni, hogy az irgalmas szeretet művei élnek, kibontakoznak, erősödnek erdélyi közösségeinkben, megannyi súlyos, borúlátó vagy éppenséggel romboló fennhang ellenére." A Népújság olvasói számára nem kell bemutatni a Gyulafehérvári Caritast, hiszen folyamatosan beszámolunk tevékenységükről az újságban, most viszont az elmúlt egy év történéseire szeretnénk visszaemlékezni, kiragadva egy-két jelentősebb eseményt. A Caritas elmúlt évi eredményeit Molnár József, a szervezet közkapcsolati felelőse összegezte. – A kihívásokra válaszolva minden évben előbbre lépünk egy kicsit, így sikerült májusban útjára indítani a kórházi ápolók szakképesítését célzó nagyobb horderejű projektünket, amely jelenleg is 13 megyében zajlik, Marosszentgyörgyön pedig a "Hand in Hand" programunkat indítottuk el, amelynek számunkra újszerű célja a kultúrák közti kapcsolatok építése, etnikumok találkoztatása. Júniusban újabb Caritas-központ nyílt meg Gyergyószentmiklóson, helyet adva a különféle képzéseknek és mozgáskompetencia- fejlesztésnek, szintén júniusban nyitotta meg kapuit Búzás-besenyőben a Gondviselés Háza idősotthon, szeptemberben pedig felszenteltük Székelyudvarhelyen a Kolping szervezet által átadott, majd kibővített épületet, ahol a későbbiekben a Szent Lukács Palliatív és Fejlesztési Központ fog működni. Említésre méltó az idei önkéntestáborunk is. Júliusban Gyergyószentmiklós szépítésén dolgozott közel 200 önkéntes, ahol a fizikai segítségnyújtás mellett a gyermekek vakációztatásában is részt vettünk és az egyedül élő időseknek segítséget nyújtottunk. Ősszel immár nyolcadik alkalommal rendeztük meg Csíksomlyón az "Együtt a fogyatékkal élőkért" konferenciánkat, amelyre egyre többen jönnek el. A szeptemberi főegyházmegyei szociális fórumon a szociális tevékenységet végző szervezetekkel, közösségekkel az elmúlt három év közös munkáját értékeltük ki, és a további együttműködés formáit is körvonalaztuk a főegyházmegye szociális karitatív bizottságának keretében. – A szervezet munkáját sokan ismerik, sokan veszik igénybe, és egyre többen ismerik el. Milyen elismerésekben részesült a szervezet az elmúlt évben? – Munkánkat ebben az évben több díjjal is elismerték, amelyek elsősorban kollégáink és önkénteseink áldozatvállalásának köszönhetők. Márciusban az OMV-Petrom társaság gáláján kiválósági díjat kapott a petrozsényi "Skill Up for the Future" fiatalok helytállását támogató program, augusztusban Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a szervezetünket a Külhoni Magyarságért Díjjal tüntette ki, októberben Orbán Balázs-díjjal tüntették ki Ludescher László szociális ágazati igazgatót, és a Vodafone Románia Alapítvány gáláján a "Mobile for Good" díjat a medikális és szociális ágazatunk kapta "Egyedül otthon a telefonnal" elnevezésű programjáért. – A Caritas munkájának mozgatórugója a szolidaritás, milyen akciókban vett részt a szervezet az elmúlt évben ilyen tekintetben? – Felhívásainkra az elmúlt évben az emberek több ízben is megmutatták, hogy szolidárisak a nehéz helyzetben lévő társaikkal. Két egyházmegyei gyűjtést szerveztünk természeti katasztrófák miatt a távoli vidékeken bajba jutott embertársaink megsegítésére: a 2013-as novemberi tájfun Fülöp-szigeteki áldozatainak, és májusban a Bosznia-Hercegovinát és Szerbiát elöntő árvíz károsultjainak. A hívek adományait az újjáépítésre használták fel a Caritas Internationalis közvetítésével. Fontos számunkra, hogy környezetünk értékelje munkánkat, és a helyi közösségek bekapcsolódjanak a szeretettevékenységbe, amelyet végzünk. Erre kértünk mindenkit az évről évre megismétlődő kampányainkban is: a "2% a Caritasért! 2% értük!" adófelajánlási kampányban, az "Egymillió csillag a szegényekért" akciónkban, amelyet idén már 18 településen szerveztünk meg azért, hogy szegény családok és magukra maradott öregek számára szebbé tegyük a karácsonyt, a hagyományos Szent Erzsébet-gyűjtésben ez alkalommal az idős és beteg testvéreinket segítő otthoni beteggondozó szolgálat tevékenységére kértünk támogatást. A kampányokba való bekapcsolódás és az eredmények megerősítenek minket abban, hogy az a tevékenység, amit végzünk, nem hiábavaló. "Hála van a szívemben, hogy sokan vannak, akik nemcsak beszélnek, hanem a cselekvő szeretet útján haladnak" – vallja Sajgó Balázs, a Gyulafehérvári Caritas lelki igazgatója, s vele együtt mi is. – A segítségnyújtás végett begyűjtött adományok a megfelelő helyre kerültek, de nem-kormányzati szervezet lévén hogyan és honnan teremtik elő az anyagiakat? – Pénzügyi szempontból nem kezdődött jól a 2014-es év szervezetünk számára, közel 300.000 euró állami támogatás elvesztésével kellett számoljunk. A programjainak működtetéséhez szükséges anyagiakat a helyi, illetve megyei önkormányzatok, a központi adminisztráció támogatásának köszönhetően, valamint szervezetünk nem kis erőfeszítése révén sikerül előteremteni. Az állami szubvenció drasztikus csökkentése minden szakmai vagy adminisztratív indoklás nélkül történt, annak ellenére, hogy 15 éves együttműködésünk során nem merültek fel kifogások. Attól tartunk, hogy 2015-re vonatkozóan az állami forrás megvonása egyre súlyosbodik. Ettől függetlenül bizakodással tekintünk az elkövetkező évre, és igyekszünk megtenni mindent annak érdekében, hogy továbbra is elláthassuk vállalt feladatainkat. A Caritas lelkisége a szolgálatra való készséget és kedvességet jelenti, amelyet munkatársaink és önkénteseink magukban hordoznak – összegzett Molnár József, a Caritas közkapcsolati felelőse. (m. s.) Népújság (Marosvásárhely) 2015. március 10.25 éves az MMDSZÜnnep vissza- és előretekintve Negyedszázad telt el azóta, hogy megalakult a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség, azaz az MMDSZ. A 25. születésnapot többnapos, gazdag rendezvénysorozattal ünnepli az 1990-ben a magyar diákság összefogásáért, illetve az anyanyelven való tanulás jogának biztosításáért alakult érdekképviselet. A részletekről Szabó Júlia MMDSZ-sajtófelelős tájékoztatott. Az elmúlt két és fél évtized felidézésére Az MMDSZ 25 év tükrében címmel nyílt tegnap kiállítás a diákszövetség székházában, a Nicolae Grigorescu utca 15/A/1 szám alatti III-as fiúbentlakásban. Fényképek, plakátok, a Pulzus nevű diáklap számai, 90-es évekbeli diákigazolványok jelenítik meg a 25 évet. Szintén tegnap este a Le&Le játékklubban társasjátékestre várták az MMDSZ-tagokat. A rendezvénysorozat ma délután 4 órától a Deus Providebit Tanulmányi Ház Szent Erzsébet- termében folytatódik, ahol az önéletrajzról, illetve a szándéklevélről hallgatható meg előadás. Este 9 órakor a Sinaia utcai Jazz Club kistermében ünnepi választmányi gyűlésre és születésnapi köszöntőre kerül sor, majd fél 11-től hajnalig tartó táncház kezdődik a klubban. Szerdán déli 12 órától az MMDSZ-székházban a projektmenedzsmentről tartanak képzést, este 8 órakor ifjúsági vitaest kezdődik a G Caféban, 9 órától az Amnesia klubban karaokevetélkedő, 10 órától pedig ugyanitt a Kate & the Band zenéjére MMDSZ-buli lesz. A rendezvénysorozat egyes programpontjai nemcsak a diákszövetség jelenlegi és egykori tagjainak, hanem a nagyközönségnek is szólnak. Ilyen a csütörtökön délután 2 órától a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szimulációs központjában zajló előadás is, amelynek résztvevői az elsősegélynyújtás alapjairól szerezhetnek hasznos információkat. Ezt megelőzően szerdán déli 12 órától a MOGYE fogorvosi karának 1-es aulájában dr. Petcu Blanka a fogászati prevenció aktuális kérdéseit járja körbe. Csütörtökön este 7 órától zsibvásárt rendeznek a III-as bentlakásban, 9 órától az Ariel színház régi, Posta utcai épületében krockinole-bajnokság kezdődik, 10 órától pedig a Sapientia koronkai campuszában, a sapientiás diákönkormányzat (HÖK) szervezésében filmmaraton lesz. A programban a közösség felé irányuló, ismertté vált tevékenységek is helyet kaptak. Pénteken reggel 9 órakor a Fogtündérek nevű iskolai prevenciós program keretében a Szivárvány Alapítvány tanintézetébe, a hidegvölgyi kisiskolásokhoz érkeznek látogatók, akik nemcsak a helyes fogmosásra tanítják meg a gyerekeket, de fogkrémet, fogkefét is ajándékoznak nekik. Ugyanebben az órában más tanintézetekben a Teddy Maci Kórház program folytatódik, melynek célja a gyerekek megbarátkoztatása a fehér köpennyel, illetve az orvosokkal. A diákokkal való találkozásra egy játékmackót kell otthonról vinniük a gyerekeknek, akik a plüsskedvencet együtt "vizsgálhatják", "gyó- gyíthatják" majd a fehér köpenyt viselő fiatalokkal. Péntek délben 12 órakor Kádár Magor csapatépítő tréninget tart az MMDSZ-tagoknak. A rendezvénysorozat egyik kiemelkedő, a nagyközönséghez szóló programpontja a délután 4 órától a Deus Providebit Tanulmányi Ház Szent Mihály-termében MOGYE- ügy 25 év távlatából címmel zajló beszélgetés lesz, amelyre tanárok, illetve volt MMDSZ-vezetőségi tagok is hivatalosak. Ugyanitt este 7 órától MMDSZ egykor és ma címmel kezdődik beszélgetés az alapító tagokkal, egykori MMDSZ-vezetőkkel, illetve a jelenlegi önkéntesekkel. A rendezvénysorozat zárónapján, szombaton délelőtt 10 órától focimérkőzésekre (MOGYE), délután 2 órától bográcsozásra (Sörpatika) kerül sor, 4 órától játékdélután kezdődik (gokart-pálya, Sörpatika), majd az este 8 órakor kezdődő gitárest (Sörpatika) zárja az ünneplést. Szabó Júlia a Népújság kérdésére a diákszövetség legnagyobb megvalósításai közül a tudományos élet fórumain, Európában és Amerikában is elismert Tudományos Diákköri Konferenciát emelte ki, amely idén március 26–28. között kerül megrendezésre. A 22. TDK-ra több mint ezer diáktól összesen 320 dolgozat érkezett – tájékoztatott a sajtófelelős. Nagy Székely Ildikó Népújság (Marosvásárhely) 2015. március 23.Idei örökségőrzőkA dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban a hétvégén került sor az Örökségünk őrei program harmadik évadjának záró momentumára. A programot három évvel ezelőtt indította az RMDSZ identitásőrző és közösségépítő céllal. A dévai magyar iskolaközpont elsők közt kapcsolódott be a Hegedűs Csilla RMDSZ kulturális főtitkár-helyettes által kezdeményezett és Winkler Gyula EP képviselőtámogatásával zajló programba. Térségünkből az aradi Csiky Gergely Főgimnázium és nagyenyedi Bethlen kollégium csatlakozott a mozgalomhoz. Az eredményes tevékenység láttán pedig idén a Communitas Alapítvány is a támogatandó programok sorába emelte a fiatalok örökségőrző mozgalmát – ismertette a történetet Kun Gazda Kinga Viola tanárnő, aki házigazdaként köszöntötte az évadzáró bemutatóra érkezetteket. Winkler Gyula EP képviselő pedig büszkeséggel értékelte az örökségőrző program eredményeit. – Elsősorban büszke vagyok arra, hogy létezik egy ilyen mozgalom, amit itt Hunyad megyében, Bethlen Gábor fejedelem szülőházának tövében indítottunk útjára, és ami azóta folyamatosan terebélyesedik, olyannyira, hogy ma már Brassótól Temesvárig, Aradtól Medgyesig léteznek örökbefogadott műemlékek és vannak olyan fiatalok, akik az iskolai tananyag mellett, azzal együtt szívják magukba a műemlékek tiszteletét, szeretetét, a hagyományok, a magyar nyelv ismeretét. És büszke vagyok arra, hogy ebben nekem is szerepem van, nem csupán a mozgalom elindításában, hanem annak folytonosságában, fenntartásában is – fogalmazott Winkler Gyula képviselő. A köszöntők után került sor az idei csapatok bemutatkozására. Elsőként a tordosi református templomot örökbefogadó hetedikesek vonultak színre, tömören ismertetve a számos tudós lelkipásztor, köztük Sipos Pál matematikus életének, munkásságának fontos színterét. Bár a diákok némileg szabadkozva ígérték, hogy jövőre „alaposabban előkészített” bemutatóval állnak az érdeklődők elé, idei történelmi ismertetőjükkel már jó példát mutattak azon társaiknak, akik a verseny hevében néha nagyobb hangsúlyt fektettek a saját tevékenységük bemutatására, mint a műemlék népszerűsítésére. Szintén példaértékű volt a Vármegyeház őreinek bemutatója. A ma már tizenegy-, tizenkettedikes diákok három évvel ezelőtt fogadták örökbe a dévai vármegyeházat, mindhárom évadban kitartva védencük mellett. Végzősökként, ezúttal versenyen kívül mutatták be hároméves tevékenységüket, mellyel a „Hamupipőke sorba szorított gyönyörű műemléképületet” sikerült ország-világ előtt ismertté tenni. Legfontosabb megvalósításaik között sorolták a magyar, román és angol nyelven megszerkesztett Wikipédia oldalt, a szintén háromnyelvű ismertető CD kiadását, illetve a műemlék előtti téren újraültetett fenyőfájukat, melynek elődjét ismeretlen tettesek kitörték. Mint kiderült, tevékenységük sokféle tapasztalattal járt, amit kellő humorral és fiatalos nyitottsággal raktároztak el, magukkal vive Ady Endre sorait, bízva az új lángok, új hitek, új eszmék erejében. Kiegyensúlyozott, komoly, szép bemutatóval ismertették védencük történetét és annak ápolását, népszerűsítését célzó tevékenységüket a dévai református templom őrei is. A kilencedikes diákok tavaly ősszel fogadták örökbe a templomot, és a néhány hónap alatt igyekeztek minél szorosabbra fűzni kapcsolatukat a műemléképülettel, illetve a gyülekezettel, jelenlétükkel, szerepléseikkel gazdagítva a templomi rendezvényeket. A szászvárosi római katolikus templom és kolostor őrei idén a templom védőszentjének, Árpád-házi Szent Erzsébetnek életét bemutató előadással készültek, illetve röviden ismertették a templom történetét és a kolostor épületében működő Szent Erzsébet gyermekotthont. S bár tavalyi előadásuk emlékezetesebbre sikeredett, a diákok és osztályfőnökük, Kásler Enikő kitartása és munkája mindenképp elismerést érdemel. Szintén az örökségőrző program „öreg harcosaiként” léptek színre a piski Fáy Béla-kastély őrei, akik az utolsó percben döntötték el, hogy idén is beszállnak a versenybe. Citrom show címen bemutatott hosszas és szórakoztató előadásukkal, a piski arborétum megvédését ábrázoló fiktív jelenettel, az ötletes kisfilmmel és reklámokkal, lazaságukkal többször is mosolyt csaltak a közönség arcára. A Déva várát örökbefogadó kilencedikesek sajátos szövegváltozatban adták elő Kőműves Kelemen legendáját, majd a vár népszerűsítését szolgáló tevékenységeik bemutatása idején a Kőnig Frigyes rajzai alapján készült animációs kisfilmmel jelenítették meg a dévai vár 1849 előtti állapotát. A bemutatók sorát a szászvárosi vártemplom őrei zárták, akik két esztendeje fogadták örökbe védencüket. Bemutatójukból kiderült: élő kapcsolatot sikerült kialakítani a kis létszámú szászvárosi gyülekezettel és a teljes helyi magyar közösséggel. A 800 éves műemléképület népszerűsítésében sem volt hiba: a diákok világhálót, sajtót, nyomdát igénybe véve ismertették a templomot. Hétvégi bemutatójukon Reményik Sándor és Jékely Zoltán verseire építve, árnyjátékkal jelenítették meg a templom építését és mai állapotát. A legfiatalabb versenyzők sorait gyarapító nyolcadikosoknak nem csupán a csapat szintjén sikerült jó közösséget kovácsolniuk, de maguk mellé állították szüleiket és a bemutató alkalmával nekik szurkolt a közönség jelentős része, köztük a szászvárosi gyülekezet képviselői és azok az osztálytársak is, akik kiszorultak a csapatból. A jól megérdemelt vastaps némileg már elővetítette a zsűrizés eredményét. A zsűri idén, a korábbi évektől eltérően csupán három tagot számlált. – Szerettük volna, ha idén is közöttünk van Hegedűs Csilla kulturális főtitkárhelyettes, a mozgalom kezdeményezője, illetve Dézsi Attila a Hunyad Megyei Magyar Állandó Konferencia volt elnöke és Széll Lőrinc, a megyei ifjúsági hatóság vezetője. Sajnos, különböző elfoglaltságok miatt egyikük sem tudta elfogadni meghívásunkat. A zsűri tagja volt azonban Winkler Gyula EP képviselő, valamint Dezméri István megyei RMDSZ ügyvezető elnök is, akik egyrészt külső szemlélőként értékelhették a diákok bemutatóját, másrészt a mozgalom támogatóiként rálátással bírtak az egész éves tevékenységre – fogalmazott a zsűri elnöke, Kocsis Attila Levente iskolaigazgató. Elmondta: a csapatok rangsorolásában figyelembe vették a diákok által e tanév folyamán kifejtett műemlék-népszerűsítő tevékenységet, továbbá azt is, hogy a csapat tagjai mennyire ismerik védenceik történetét, mennyire kötődnek az épülethez. – Természetesen elbírálási szempont volt az is, hogy a bemutató során a csapatok mennyire tudják eladni a portékájukat, de figyeltünk a beszédre, az öltözködésre, az egységes felállásra is – mondta a zsűri elnöke. A testület döntése alapján a következőképpen rangsorolódtak a csapatok: harmadik helyezést és egyben a tanintézmény által felajánlott egynapos nagyenyedi kirándulást nyert a dévai református templom őreinek csapata. Második helyezést és az ifjúsági hatóság által felajánlott kosztesdi hétvégét nyert a Fáy Béla-kastély és arborétum őreinek csapata. Az első helyet pedig a szászvárosi vártemplom őrei nyerték el, s ezzel együtt háromnapos brüsszeli tanulmányútra kaptak meghívást Winkler Gyula EP-képviselőtől. – Számomra nagy öröm az, hogy immár harmadik éve sikerült megszervezni ezt a versenyt az iskolánkban, és bár az első évi lelkesedés kicsit alább hagyott, a megszólított 7–12 -es évfolyamok mindegyike idén is részt vállalt e mozgalomban. Diákjaink sok más elfoglaltságuk mellett lelkesen tevékenykedtek az örökbefogadott műemlékek népszerűsítésében, és ez dicséretes. Továbbá el kell mondanom: különleges örömmel töltött el az a tény, hogy a vármegyeház őrei, akik két évvel ezelőtt nyerték meg a fődíjat, tavaly is, idén is bemutatták tevékenységüket, ráadásul ezúttal versenyen kívül. Ez számomra azt bizonyítja, hogy bár természetesen a meghirdetett díjaknak nagy a motiváló ereje, nem ez az egyetlen mozgatórugója a mozgalomnak. És emiatt bízom abban, hogy iskolánkban van jövője az örökségünk őrei programnak – fogalmazott a versenyt követően Kocsis Attila iskolaigazgató. Gáspár-Barra Réka Nyugati Jelen (Arad) 2015. március 27.Belső misszió Márton Áron hagyatékának továbbadásáraZsúfolásig megtelt csütörtök este a marosvásárhelyi Deus Providebit Ház nagyterme azokkal, akiket Márton Áron püspök bérmált meg. Nagyon sokan magukkal hozták bérmálkozási emléklapjukat, volt olyan is, aki az általa szavalt vers gondosan megőrzött gépelt oldalát mutatta, mások pedig azt elevenítették fel, hogy szüleik miket meséltek a nagy Püspökről. Az egybegyűltek közül néhányan megosztották történetüket a jelenlevőkkel, mások csak a mellettük ülőkkel, így sokan nem hallhatták a beszámolót az 1949-es csíksomlyói búcsúról, ahol a tömeg aggódva leste, hogy letartóztatják-e a Püspököt vagy sem, mielőtt a búcsúra elérne. Többen mesélték, hogy úgy tudott ilyen alkalmakkor prédikálni, hogy abba az államhatóság megfigyelői sem tudtak belekötni, mégis a hallgatóságban mindenkit meg tudott érinteni a mondanivalójával. Különösen feltűnő volt, hogy a visszaemlékezés során szinte kivétel nélkül elhangzott ez a rövid mondat: „csodálatos volt”. Az őt élete utolsó 10 évében gondozó növér például kiemelte, hogy fájdalmait és szenvedését gondosan titkolta, a lehető a legegyszerűbben élt, viszont ha vendégei voltak, – akár magasrangú külföldiek is – azt kérte, hogy egyszerűen, de becsületesen és ízletes étellel lássák el a őket. Valaki könnyek közt mesélte, hogy kislányként külön bérmálta meg a Püspök, mert az ünnepségen rosszul lett és ezért kimaradt. Az a tény, hogy megsimogatta, és megáldotta, olyan maradandó élményévé vált, hogy hosszú évtizedek után is megindítja, ha rágondol. A beszámolókból az is kiderült, hogy kiemelten érzékeny volt a rászorulókkal szemben, mesélték róla, hogy egyszer mikor a kulákfiúkat szedték össze, akkor este rájuk parancsoltak, hogy reggel hétre jelenjenek mind meg, de mivel nem volt, hol aludjanak, Márton Áron a püspöki palota egyik szobáját megtöltette szalmával és ott helyezte el őket reggelig. Sokan megemlékeznek arról is, hogy évekig juttatott pénzadományokat rászoruló családoknak. Van olyan feljegyzés, amely arról számol be, hogy egyszer egy foglyokkal teli szerelvényt is megállíttatott és meglátogatta a szerelvényen levő rabokat. Kétségtelenül az ilyen tettek emberi nagyságáról sokat elmondanak, mégis megható volt hallani, ahogyan egyszerű emberek hétköznapi történeteket meséltek róla, „még barackot is kaptam tőle”, „nálunk házszentelni járt”, „én adtam neki a csokor virágot”, „a mai napig benne van a lelkemben” vagy hogy „én meglátogattam a kórházban, mikor beteg volt, nem történt semmi különös, jobbulást kívántam neki”... A beszámolók visszatérő motívuma volt, hogy mindenki emlékezett a mosolyára, a simogatására és az ezt követő áldására. Nt. Frencz István kisegítő lelkész beszámolója az előbbiektől eltérően arra hívta fel a figyelmet, hogy milyen atyai szeretettel vette körül a kispapokat és azok pedig rajongva szerették elöljárójukat. Mindannyiuk számára emlékezetes marad a papszentelés: ennek során Áron püspök elmondta, hogy „fiaim, az Istennek vállalt szolgálatotok legyen számotokra nagyon fontos”, ezt követően letérdeltek, majd a szertartásban előírt fogadalmat mondatta el velük, de közben két kezében fogta a kezüket és a szemükbe nézett: „fiam, megígéred-e, hogy engedelmeskedsz nekem és utódaimnak?”. Ilyen körülmények között mindannyian örömmel mondták ki az ígéret szavait. A püspök ezután mosolygott, megsimogatta és megáldotta őket. Ugyanakkor számára kispapként egyik legmeghatározóbb élmény a Püspökről az volt, ahogyan a reggeli misék előtt és után a kápolnában térden állva imádkozni látta, úgy fogalmazott: „mindig csodáltuk, hogy milyen szépen imádkozik az Oltáriszentség előtt.” A találkozón Bara László, a marosvásárhelyi Szent Erzsébet Plébánia plébánosa elmondta: érdemes Márton Áron bérmálási prédikációit is megvizsgálni, mivel abban vannak visszatérő motívumok. Ezekben a beszédekben ugyanis három dologról mindig beszélt, egyrészt buzdított a hit megtartására, másrészt beszélt a házasság fontosságáról, amelynek Isten törvényei szerint való megtartásában egyebek mellett népünk fennmaradásának zálogát is látta, illetve mindig szóba hozta a főparancsot: a szeretet megélését. Külön említést érdemel, hogy falvakon és vidéki településeken a hit megéléséről szólva a szenvedő Krisztust hozta fel példaként, míg a fontosabb nagyvárosokban ilyen alkalmakkor a tanuságtevő Krisztusra emlékeztetett. Persze nagy kérdés, hogy ma hányan emlékeznek ezekre a beszédekre, hiszen egyre fogynak azok, akik személyesen találkoztak vele, és egyre növekszik azok tábora, akik Márton Áron püspökkel személyesen már nem találkozhattak, jó esetben szüleik mesélhetnek róla, de sokan már csak emléklapokról ismerik az arcát. Éppen ezért fontos, hogy mindazok akik még élnek és személyesen találkoztak ezzel a nagyszerű emberrel, azok élőláncszemként, mintegy kovászként közvetítsék élményeiket. Ez a belső misszió, ahogyan Papp László, az est házigazdája fogalmazott segítheti a külső missziót, amelynek során népünk újrafogalmazhatja önmagát. Ennek része lesz az a nagyjátékfilm, amely Márton Áron életét mutatja be, és amely a közösségi finanszírozástól elkezdve a filmben való tényleges részvételig, minden szinten igyekszik mozgósítani a nagy Püspök népét. A mozgósítás egyébként nem emberfeletti, hiszen mint ezen az estén is láthattuk, valóban egyre többen érzik, ahogy Táncos Levente György dicsőszentmártoni plébános is kifejtette, hogy Isten Áron püspököt valóban arra választotta ki, hogy igazságának őre, az üldözötteknek védelmezője és népének jó pásztora legyen, tanítása és példája pedig világító jel legyen mindannyiunk számára. A tervek szerint hasonló találkozókat szerveznek ebben az esperesi kerültben, még a Nyárád mentén, de nyilván más esperesi kerületekben is erre törekednek. Ehhez a kerület papjait hívják össze és tőlük kérik, hogy ők vállalják fel ezt az ügyet, és ők döntsék el, hogy hány helyen és miként. Hiszen ez minden közösségnek a saját ünnepe kell legyen: egy kicsit családi ünnepség, egy kicsit közösségi: találkozással, élménybeszámolóval, úgy ahogyan Marosvásárhelyen is történt. A rendezvény sikerét pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a találkozóra eredetileg szánt fél óra duplája sem volt elég, mi több a teremből végül az egybegyűltek csoportosan távoztak és még hazafele is élményeiket osztották meg egymással. Ugyanakkor nem kétséges, hogy a jelenlevők megértették: személyes emlékeik továbbadása családtagjaiknak, értékes hozzájárulásuk lehet a misszióhoz. maszol.ro 2015. május 6.Katolikus Nőszövetségek találkozója Kolozsváron2015. április 20-22 között került sor Kolozsváron az Erdélyi Római Katolikus Nőszövetségek Egyesülete lelkigyakorlatos napjaira, melyen 31 nőszövetség közel 130 tagja, illetve 21 lelkipásztor vett részt. A találkozón szép számban vettek részt a nagyváradi római katolikus egyházmegyéből a zilahi Árpádházi Szent Erzsébet Nőszövetség tagjai, Ft. Sövér István plébános vezetésével, Nagyváradról, a várad-olaszi Szent Rita, valamint a várad-velencei Lisieux-i Kis Szent Teréz Nőszövetség tagjai Ft. Kiss Albert várad-olaszi plébános, kanonok vezetésével. A találkozó mottója: Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szeretlek benneteket (Jn 15,12) A lelkigyakorlat a rendező, kolozsvári Szent Mihály Nőszövetség dísztermében zajlott le. Az egybegyűlteket Fábián Mária az E.R.K.N.E. elnöke köszöntötte, aki tolmácsolta Exc. Jakubinyi György érsek úr üdvözletét, majd, felolvasta Ft. Tamás József segédpüspök illetve Ft. Pék Sándor esperes leveleit, melyben köszöntötték a lelkigyakorlat résztvevőit. Ft. Kovács Sándor fő esperes a Fórum lelki vezetője köszöntő beszédében kiemelte a nők szerepét korunk társadalmában, a családban, mint ahogy Márton Áron püspök is kihangsúlyozta: a család az amelyből az élet fakad, itt sűrűsödik össze az emberiség összes öröme és bánata, a család biztosítja, hogy erős, alkotóképességű emberek nevelkedjenek. A család felbomlása a társadalom hanyatlásához vezet, ilyen körülmények között a nőknek különösen nagy felelősségük van. Az ő tevékenységük befolyással van azonban nemcsak a családra, hanem az egyházra és egész közösségünkre. Ferenc pápa is beszédeiben kihangsúlyozza a nők szerepét mondván, hogy a nők mindennapi munkája befogadóvá teszi társadalmunkat, steril az a világ melyből a nőket kirekesztik. A Báthori István Líceum diákjai Vincze Csilla tanárnő vezetésével, nagy sikert aratva, válogatást mutattak be Petőfi Sándor családdal kapcsolatos verseiből. A lelkigyakorlaton a résztvevők Ft. Nagy József csíkcsicsói plébános értekezését hallgatták meg melyben az összejövetel mottójából kiindulv szeressétek egymást , amint én szeretlek benneteket Jn. 15,12- a család mai szerepéről értekezett, a családról melyre a szeretet fénye kell ragyogjon, a családról mely melegség, szeretet, közös asztal és valaki ,aki vár ha hazatérünk. Saját tapasztalatait elevenítette fel édesapja, édesanyja gondos szeretete védte Őt egész eddigi élete alatt. Bemutatta a házas hétvége mozgalmat mely Spanyolországból indult ki és terjedt el egész Európában, Magyarországon 2001-től tartanak ilyen rendezvényeket Erdélyből mintegy 500 házaspár a tagja, egyházközségükben Csíkszépvizen tartottak házas hétvégét legutóbb, melyen 16 házaspár vett részt, melynek célja volt tudatosítani a szeretetet mely a család fundamentuma, a család az első hely ahol megtanulunk beszélni, kommunikálni, imádkozni a hely ahol szeretetben neveljük gyermekeinket. Homa Ildikó szociális testvér Kötetlenül elköteleződve című előadásában a családos találkozókról értekezett a Szent Mihály plébánián. Ft. Illyés Csaba Nagykárolyi plébános „Nagyobb boldogság adni, mint kapni”( Ap.Cs 20,35) címmel értekezett rámutatva, hogy korunkban elhatalmasodott az önzés a pillanatnyi élvezetek hajhászása, a kapzsiság, a földi gyarapodás elsődlegessége, eltévelyedés a hittől, sokszor fordulunk el a segítséget kérőktől. A hívő ember Krisztus nyomában kell járjon, mert az Ő szeretete nélkül nem tudjuk gyakorolni az irgalmasságot mely Krisztus közelségéből fakad. A Fórum résztvevői közösen imádkoztak Isten szolgája Márton Áron boldoggá avatásáért. A Szent Mihály templomban nagysikerű koncertet tartott a Szent Cecília kórus és zenekar dr. Potyó István vezényletével. A lelkipásztorok tanácsainak meghallgatása után a záró szentmisén vettek részt melyen szentbeszédet Ft. Kiss Albert várad-olaszi plébános mondott. A következő találkozó, lelkigyakorlat színhelye 2015 szeptemberében Nagyvárad lesz, ahol a nőszövetségek elnökei és lelki vezetőik vesznek részt. Fleisz Judit, a nagyvárad-velencei Lisieux-i Kis Szent Terez Nőszövetség elnöke Reggeli Újság (Nagyvárad) 2015. május 10.Jókedvvel és jótékonysággal tálalt fesztiválMennyei ízekkel és jókedvvel árasztotta el Székelyudvarhelyt immár harmadik alkalommal is a Tavaszváró bárány- és pálinkafesztivál. Az ízekben gazdag rendezvényen külföldi mesterszakácsok és vendégek, illetve hazai profi és amatőr szakácsok is jelen voltak. Idén új helyszínen, a városi sportcsarnok melletti parkolóban kapott otthont az Erdélyi Magyar Fehérasztal Lovagrend és a polgármesteri hivatal által szervezett kulináris fesztivál. Pénteken a hagyományos felvonulás után a lovagrend tagjai a Barátok templománál megáldották az ünnepi bárányt, pálinkát, kalácsot és kenyeret, majd a városháza Szent István Termében felavatták az új lovagokat. Aztán szombaton a déli órákban kezdtek fortyogni a különböző ételvariációk a sátrak alatt: üstös ételekkel, grillezett hússal és zöldségekkel, de nyárson sült báránnyal is készültek a szakácsok. A versenybe 29 pálinkával neveztek be, ennek egyharmada szilvából készült. Elég kemény próbatételnek voltunk kitéve – mondta el a zsűrizésről Bodrogi István, a Magyar Pálinka Lovagrend tagja, aki a leggyakoribb hibák közé sorolta az elő- és utópárlatosságot, valamint a cefrézési problémát. Ennek ellenére úgy vélte, hogy a verseny eredményes volt. Sajnálatos módon a pogácsák készítésekor a versenyzők nem használták ki a díszítési és ízesítési lehetőségeket – magyarázta Bakos László cukrászmester. Javasolta, hogy az elkövetkezőkben szezámmaggal, sajttal, dióval vagy köménnyel tegyék látványosabbakká a pogácsákat, ízüket pedig hagymával, fűszerekkel vagy káposztafélékkel fokozzák. A négy részt vevő sajtkészítőt Magyari Piroska, a Gordon Prod Kft. társtulajdonosa értékelte, a tehén-, juh- és kecsketejből készített sajtfélék tájjelegét és gazdag ízvilágát emelve ki. A huszonöt csapat üstételeit Ambrus György olimpiai bajnok mesterszakács értékelte. Voltak jók, nagyon jók és kevésbé jók, de a kevésbé jóból is tudunk tanulni ahhoz, hogy a jövőben még jobb ételeket készítsünk – hangzott el kiértékelőjében. A roston sült ételekről Tímár András mesterszakács azt mondta, hogy az amatőrök szinte profi módon készítették el a grillételeket. A különböző finomságok főzésén túl a rendezvény célja volt felkarolni a rászorulókat, így különböző tevékenységekkel lehetett támogatni a Dévai Szent Ferenc és a Szent Erzsébet Alapítványt. A jótékonykodni vágyók szerencsefánkok vásárlásával adományozhattak, és egyben könyveket, csokoládét vagy akár vacsorautalványt is nyerhettek. Nem messze a fánkoktól a fesztivál látogatói megtekinthették a kétszázharminchat literes barátság poharát, amelyből bodzaszörpöt ihattak. Az üdítőért kapott adományokat a magyarországi Szikvízgyártók Jedlik Ányos Lovagrend tagjai szintén jótékony célra, Pál atya gyermekeinek ajánlották fel. Egri borok kóstolásával is lehetett adományozni, ugyanis a Barócsi Borászat képviselői is a rászorulók segítésére ajánlották fel boraikat. A rendezvényen a Békés Megyei Culinary Team hungarikumokat mutatott be, emellett a mohácsi busójárók is jelen voltak, akik előbb jól ismert jelmezeikkel csaltak mosolyt a falatozók arcára, majd a rendezvény zárásaként rögtönzött mohácsi táncházba hívták a fesztivál látogatóit. Veres Réka Székelyhon.ro 2015. május 19.Lemondodott megyei tanácsosi mandátumáról Magyari VencelHét esztendeig volt a megyei döntéshozó testület tagja Magyari Vencel. A legutóbbi ülésen társai elfogadták döntését, hogy nem kíván a továbbiakban tanácsosi tevékenységet folytatni. Döntése mögött személyes okokat nevezett meg. Erről is kérdeztük. – Hét esztendei tevékenység után a kilépés mellett döntött Magyari Vencel (fotó). Van, aki azt állítja, ez várható volt, már a második mandátumban a sor végén szerepelt a neve, éppen ön alatt húzták meg a bejutók vonalát... – A jelölési folyamat nem arról szól, hogy szólóban megyek tanácsosnak. Volt egy csapat, amelyik engem 2008-ban magába szippantott, és az a csapat folytatta a munkát 2012-ben, és engem is vitt tovább. Az első mandátumot akartam, tény és való, a második pedig következett magától, én sem hittem, hogy a huszadik pozícióból tanácsos leszek. De ha így alakult, igyekeztem végezni a munkát, olyan voltam, mint az a játékos a focicsapatban, aki sok gólt ugyan nem rúgott, de mégis hozzájárult az eredményhez. – 2012 után még három évig folytatta a munkát. Mi történt, ami miatt most ezt a döntést meghozta? – Rá kellett döbbennem, hogy a munkáim megszaporodtak, és mindenre nem tudok akkora energiát szánni, amekkorára szükség lenne. Fő feladatom a Szent Erzsébet Öregotthon igazgatójaként, hogy a mindennapi teendők mellett az elkezdett beruházásokat is megfelelőképpen felügyeljem. Ha a tanácsosi teendőim időt vonnak el, akkor az az ügy kárára lesz. Azt is érzem már egy éve, hogy a döntéshozói feladatokon túl nem tudok olyan munkákat vállalni, mint például azok a kollégák, akik csíkszeredaiak. Kevesebb módom volt arra is, hogy a meghozott döntések végrehajtását követni tudjam. Túl sok lett tehát a két munka, annak ellenére, hogy már korábban lemondtam a Hargita Megyei Egyeztető Tanács tagságról is. – Lemondott a megyei tanácsosi feladatról, kilépett a HET-ből. Lehetséges, hogy az RMDSZ-től is el fog távolodni? – Egyáltalán nem távolodtam el a szervezettől. Amikor 90-ben megalakult, tagja lettem, és az is maradok. –Tehát a döntés hátterében nem kell olyan okokat keresni, hogy Magyari csapattársaival összerúgta a port? – Dehogyis. Sőt egész szerepvállalásom alatt azt tartom a legeredményesebbnek, hogy számos alkalommal sikerült békebírónak lennem. Mert a mi csapatunkban is erős emberek vannak, szilárd véleménnyel. És volt, amikor a vélemények ütköztek, egymásra ferde szemmel néztünk. Ilyenkor volt szükség a nézőpontok közelítésére. Beszélgettünk, megvitattuk, fényt derítettünk hátterekre, és olyan is történt, hogy egy haragnak induló nézetkülönbséget sikerült teljesen megszüntetni. De nemcsak megyei döntéshozóként éreztem ezt feladatomnak, a gyergyószentmiklósi választmányban, a Területi Képviselők Tanácsában is sokszor szóltam a béke pártján. Számtalanszor elmondtam: az RMDSZ-ben nem egymás ellen kell harcoljunk, nem a hatalomért kell küzdjünk. Volt, amikor sikerült békét kötni, de olyan is, amikor nyílt támadással találtam szembe magam minden jóakaratom ellenére. Csak elkönyveltem: van ember, aki magára ölt egy szerepet, egy mezt, és elfelejti, hogy ő tulajdonképpen ember. Ezeket sosem hagytam válasz nélkül, így nem maradt bennem harag sem. – Mire büszke az elmúlt hét esztendőre visszanézve? – Büszke vagyok a gyergyói megvalósításokra. Arra, hogy a kezdeti megkülönböztetések most átfordultak a másik oldalra, és a megyei tanács kiemelt figyelemmel követi ezt a várost. Gondoljunk csak a műjégpálya-felújítás finanszírozására. A betartásforma, a csipkelődés megszűnt, ma már nem számít, ki milyen színekben képviseli az intézményét, hála Istennek. Ez nem az én érdemem, de mint a csapat tagja, büszke vagyok rá, hogy a két választás között tudunk normálisan kommunikálni. A választás egy kötelező megmérettetés, akkor elfelejtjük, hogy mi történt a múltban, összecsap a társaság, utána pedig megint együtt megyünk tovább. – Ki fogja átvenni az ön munkáját, az ön szerepét? – Az RMDSZ egy teljes csapatot indított a 2012-es helyhatósági választásokon, így lesz, aki elvállalja a megüresedett helyet. A szociális bizottságba majd kinevez valakit a testület, a Gyergyó Területi RMDSZ-ben pedig hamarosan rá fognak ébredni az emberek, hogy összefogás nélkül nem lehet szolgálni azt a közösséget, amely szavazatával megbízta a politikusait egy jó ügy képviseletére. Úgy gondolom, elérkezett annak az ideje, hogy minden magyar egyszerre kell húzza azt a bizonyos evezőt, ellenkező esetben a magyarság hajója a képviselőivel együtt zátonyra fog futni. – Mit nyert ön a hétesztendős munkából, mit tud felhasználni további, igazgatói tevékenységében? – Sokat tanultam. Például beleláttam, milyen fontos, hogy a testületben legyen szociális szférából érkező képviselő, hisz a mi problémánkat nincs, ahonnan mélységeiben ismerjék a kollégák. A tanácsos nem mindentudó ember, hogy értsen az úthoz, a vízhez s minden egyébhez is egyszerre. Ugyanakkor rádöbbentem arra is, hogy a kéréseink, elvárásaink elérhetik a csillagos eget, az önkormányzatnak nincs akkora költségvetése, hogy minden olyan problémát megoldjon, ami jobbító szándékkal van előtárva. Megláttam: prioritások felállítására van szükség. És megtanultam azt is, hogy a törvények értelmezhetők, sokszor kell elolvasni, sok szemszögből értékelni. Fontosak számomra az emberi kapcsolatok, és nagyra értékelem azt a munkabírást, amiről a végrehajtó személyzet tanúságot tett. Igaz, ott az alá-fölérendeltségi viszony érvényesült, és ezt én az öregotthonnál nem szeretném bevezetni. Itt csapatmunkára, közös felelősségvállalásra van szükség. – Mi kellene történjen a következő választások küszöbén, hogy Magyari Vencel neve a jelöltek listáján szerepeljen? – Úgy gondolom, hogy olyan nem történhet. A feladatokat nem akarom halmozni. Ha itt, az öregotthonnál befejeződik a beruházás, akkor is lesz bőven teendőm, a további fejlesztésekre kell koncentrálnom, hogy a demens betegellátás a mostani kihívásoknak megfeleljen. És feladatból ez nekem éppen elég. Be kell látni: a politikai megbízatás csak egy időre szól. Én egy kihívásnak, egy feladatnak tekintettem a megyei tanácsosi feladatot, és ez véget ért. Nagyon sajnálom azokat az embereket, akik azt gondolják, hogy egy bizonyos funkcióból kell nyugdíjba menniük. Balázs Katalin Székelyhon.ro 2015. május 23.„Érezzék csángó testvéreink is, hogy a Szűzanya várta őket”A moldvai csángók számára idén a csíksomlyói kegytemplomban tartották meg a több éves hagyományra visszatekintő liturgiát. A csángó misét, akárcsak a tavaly, ezúttal is Berszán atya celebrálta. Bár a csángó szentmise helyszíne a Szent Péter és Pál plébániatemplomhoz kötődik, annak néhány éve tartó restaurálása miatt, idén a csíksomlyói kegytemplomban tartották meg a liturgiát. „Imádkozzunk együtt azért, hogy mihamarabb legyen a plébániatemplom újra kultikus hely, hogy újra ott köszönthessük csángó testvéreinket” – kérte Kovács Attila plébános a szentmise kezdetén, majd hozzátette: a perselyes adományokat is erre a célra fordítják, hogy mielőbb befejezhessék a templom felújítását. Berszán Lajos, a Gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium alapító igazgatója, a szentmise celebránsa elmondta, a világon több Mária kegyhelyen járt, és mindenütt érezte a Szűzanya jelenlétét. „Segített, várt, mint édesanyja a gyermekét” – fogalmazott az atya. Éppen azért, aki a kegytemplomba jön el, vigasztalást, lelkierőt meríthet a nehézségek elviselésére is. „Köszönjük meg a Szűzanyának, hogy szeret minket. Érezzék meg a mi csángó testvéreink is, hogy vár itt a Szűzanya. Őseik nyomán, ezután is jöjjenek ide, mert itt elmondhatja az ember az örömét, bánatát, elsírhatja a könnyeit és elénekelheti: nem vagyunk árvák, édesanyánk a magas mennyekből , gondot visel ránk” – idézte prédikációjában az egyházi ének sorait a liturgia vezetője. Az egyházi énekeket a Gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium kórusa adta elő. A moldvai csángók számára az 1990-es évektől kezdődően kezdtek szentmisét tartani a csíksomlyói pünkösdi búcsú alkalmával, merthogy Moldvában nincs rendszeres magyar nyelvű liturgia. Barabás Hajnal Székelyhon.ro 2015. május 27.A vándorapostol nyomában – Könyvbemutatós zarándoklat Erdélyben és MoldvábanA két éve elhunyt jeles népzenekutatóra, a határokon túlra szakadt magyarok ügyeit felkaroló, magyarságukban őket erősítő bencés páterre, a „csángók apostolára”, Jáki Sándor Teodózra emlékező zarándokcsapat járt nemrég Erdélyben és Moldvában. Útjuk során bemutatták azt az emlékkönyvet, amelyet pap- és szerzetestestvérei, egykori tanítványai, barátai, tisztelői és szeretett csángómagyarjai írtak, felidézve a páter pótolhatatlan szolgálatát a határokon túl élő magyarság körében. A kötet népes szerzőgárdájához tartozó zarándokok, prof. dr. Polgár Tibor András (a kiadás mentora, az atya egykori tanítványa), Oláh István (az egri fertálymesteri testület képviselője, a páter vezette csíksomlyói búcsúi zarándoklatok szervezője) és Toldi Éva veszprémi tanár, újságíró (aki számos alkalommal résztvevője és tudósítója volt a páter missziós programjainak) május 14-16-a között mutatták be A vándorapostol című emlékkönyvet, és felidézték a páterrel való találkozásaikat útjuk állomásain, Marosvásárhelyen, Csíkszeredán, Gyimesfelsőlokon és Pusztinán. Marosvásárhelyen az áldozócsütörtöki szentmise után a ferences templomban a plébános, Sebestyén Péter atya közösségében tartották a zarándokok az első bemutatót. Péter atya elmesélte, hogy az 1990-es évek elején, csíkszeredai káplán korában találkozott számos alkalommal Teodóz atyával, aki gyönyörű, tiszta énekhangján a felcsendülő népénekekkel magával ragadta a híveket, s papi társaságban is könnyen dalra fakadt és dalra fakasztotta környezetét is. Tisztelték azért is, mert ő járta ki, hogy a kacsikai búcsúban magyarul is mondhattak misét a csángó zarándokoknak, s kezdetektől ő vezette csángó testvéreit a Nagyboldogasszony napi búcsúba. Szerették őt, aki papokon is segített, gyakran személyes pénzadományaival is, emlékezett a plébános. Csíkszeredán a városi könyvtárban találkoztak a helybéliekkel a zarándokok Darvas-Kozma József atya szervezésében, ahová a futásfalvi plébános, Tifán Lajos is eljött. Lajos atya minden évben elkísérte Teodóz atyát a kacsikai búcsúba, a páter hosszú útjai során náluk szállt meg Futásfalván, s a helyi búcsúba is elvitte a csángókat mindig Sarlós Boldogasszony ünnepére. Csíkszeredán a városlakók számos emléküket osztották meg a zarándokokkal, hiszen Teodóz atya sokszor szolgált, előadást tartott közösségeikben. Gyimesfelsőlokon Berszán Lajos atya volt a rendszeres szállásadója a páternek a Szent Erzsébet Líceumban, ahol sok-sok éjszakába nyúló beszélgetés, énekes együttlét részesei voltak. A „Vándorapostol” az iskola gyimesi és moldvai csángó növendékeinek is sokszor tartott előadásokat és megénekeltette őket. A zarándoklat csúcspontja kétségtelenül a csángóföldi Pusztina volt, ahol a legtöbbet apostolkodott a páter. Itt Nyisztor Ilonka népénekes, a helyi Magyarok Házának ének- és néptáncoktatója és a helybéli közösség meghívására került sor az emlékkönyv bemutatójára. A program a csángó kisdiákok szavalóversenyével kezdődött, majd ének- és néptáncbemutatóval folytatódott. Megható és megrendítő élmény volt a zarándokoknak látni, milyen nagyszerűen valósul meg itt a páter álma, a csángómagyar kulturális örökség ápolása, a hagyományőrzés. A páter Moldvában (Kacsikában, Klézsén, Pusztinán, Lujzikalagorban…) 147 alkalommal járt – lelki (és gyakran testi) táplálékot hozva az „elárvult csángóknak” (ahogy szokta mondani), akiknek sorsát szívén viselte, lelkipásztori szolgálatát missziónak tekintette. A könyvbemutató után a helybéli asszonyokkal, gyermekekkel felidéződött az általa gyűjtött csángó Aranymiatyánk, valamint a Boldogasszony, Anyánk és számos búcsúi népének az emlékidéző együttlétben. Toldi Éva Erdély.ma 2015. május 30.Történelmi emlékek lépten-nyomon (Magyarnak lenni Hunyad megyében - 2.)Hunyad megye református esperese, Zsargó János vajdahunyadi lelkipásztor szerint a szórványban az egyháznak a magyarság megmaradásáért is sokat kell tennie, a legtöbb településen a templom az egyetlen gyülekezőhelye a magyar közösségnek. A Hunyad megyei, közel tizenötezer – kétharmad részben római katolikus – magyar ajkú lakosságból négyezerhatszáz vallja magát reformátusnak tizenhat önálló gyülekezetben, ebből háromezren városon élnek, ahol sok a bevándorló, körükben az összetartás sokkal kisebb, mint a falvakon, ahol igyekeznek a hagyományokat megőrizni. Zsargó János: Városon mindenki hozta a maga vidékéről a saját szokásait, sokan jöttek Székelyföldről, de Szilágyságból, Bihar megyéből, a Nyárád mentéről is, azonban azt tapasztalom, hogy falun és városon is igény van az egyház iránt. A lelki megerősödést várják tőle, hogy megmaradhassanak. Igyekszünk lelki- és nemzetmegtartás szempontjából is eleget tenni. Ha a statisztikai adatokra tekintünk, akkor látjuk, hogy két-három nemzedéken belül esetleg néhány templomot be kell zárni, de tudjuk és továbbadjuk hitmegtartó erőként, hogy a jövendő az Úristen kezében van. Vajdahunyadon száz évvel ezelőtt Gál Sámuel lelkipásztor leírja, hogy az 1614-ben a Bethlen család által épített ősi templomban pünkösd első napján hatan vannak és vesznek úrvacsorát egy százlelkes gyülekezetből. Jelenleg kilencszázan vagyunk Vajdahunyadon, vasárnaponként százhúszan-százharmincan hallgatják Isten igéjét. A Maros mentén és a Cserna völgyében csak Vajdahunyad és Déva nagyobb gyülekezet, egy másik erősebb vidék a Zsíl völgye, de az elmúlt húsz év alatt ezeknek a gyülekezeteknek a fele eltűnt. Vajdahunyadon, ahol jelenleg az ötvenezres lakosság csupán öt százaléka beszél magyarul, fele református, fele katolikus, idén nyolc konfirmandusunk volt, ez elég szép szám, a tavalyi egyhez képest, azelőtt három, előtte meg egy sem volt. Ez viszonyítás kérdése, mert amikor én 1980-ban konfirmáltam, több mint negyvenen voltunk, és azután hatvanig, hetvenig is felment a konfirmandusok száma évente. Sajnos, általános jelenség más gyülekezetekben is. A hatvanas években indult fejlődésnek a vaskohászat, ezért arra az időre tehető a bevándorlás, akik akkor jöttek, azok most hatvan-hetven évesek, a következő generáció már keveset fogott ki a vasgyár életéből. Annak idején húsz-harmincezer ember dolgozott ott, de a gyár összeomlott, munkalehetőség nincs, sokan elmennek külföldre. Falvainkban kis lélekszámúak a gyülekezetek, több helyen nincs lelkész, a közeli városból szolgál be a lelkipásztor. Ilyen Lozsád is, közel tizenöt éve nincs a gyülekezetnek saját lelkésze. Lozsád olyan helyen épült, ahol időnként csúszik a föld, sok családi házban hatalmas károk keletkeztek, a talajmozgás érintette a templomot is, de az RMDSZ segítségével sikerült pályázni, így a templomot nagyrészt megmentették. A faluban száz lelkes a gyülekezet, a parókiája lakhatatlan. Lozsád Piskin, a Sztrigy felett átnyúló hídról, ahol Bem tábornok megvívta dicső csatáját 1849 februárjában a császári csapatokat vezető Puchner ellen, és megvédte Erdély déli kapuját, látni a romos állapotban éktelenkedő egykori csárdát, amelynek kertjében több száz honvéd lelte nyughelyét. Erdély történelmének emlékei lépten-nyomon megszólítják az arra utazót, Déva száz-százötven km-es körzetében nemesi kastélyok, kúriák, templomtornyok őrzik a Hunyadi, Bethlen, Apafi, Bornemissza, Gyulay, Ocskay, Kún, Barcsay, Kendeffy családok emlékét, a névsor mögött az elmúlt fél évezred történése, építkezés, rombolás, újraépítés húzódik. Piskitől Szászváros irányában Tordosnál kell letérni Lozsád felé, a faluról a szájhagyomány többféle emléket őriz: talán nem is ott alakult, ahol ma található, s tán a török betörések után kapták székely katonák vitézségük jutalmául. Lozsád Mărtineşti községhez tartozik, a föléje magasodó Măgura-domb a helyi románság szent hegye, ahol az Úr színeváltozása-kolostorban ottjártunkkor, május 9-én Szent Miklós ünnepét ülték. A vegyes házasságban élő Bökös Árpád is éppen oda készült feleségével és két gyermekével, Alexia Máriával és Chiril Árpáddal. A kapuban röviden csak annyit tudtunk meg tőle, a fiatalok sokan elmentek a faluból, ő otthon maradt, azt pedig nem tudja, mikor van református istentisztelet, mert ő az ortodox templomba jár. Magyar iskola már nem volt, amikor ő kezdte, román is csak elemi, azóta az is megszűnt. „Húzzuk egyik napról a másikra, gazdálkodunk, így élünk.” Csuka Irénnel már jobban megy az ismerkedés, ő nem készül a Măgurára. Kéthetente, amikor a százvárosi lelkész Lozsádra jön, elmegy az istentiszteletre, ő az egyik a hat-hét templomba járó helyi reformátusból. A családban lozsádiasan beszélnek, ha kérdik tőle, evél tojást?, válaszol, ráér, mert már megdagasztá a kenyeret, de velünk átvált „a máshonnan jövőnek kijáró beszédre”, azt mondja, csak egymás között tartják a régi nyelvet. Csuka Irén 1954-ben született, kifogta a magyar elemi iskola utolsó éveit, ötödikben Szászvárosban folytatta az iskolát románul, majd Ploieşti-en tanulta a műanyag-feldolgozó szakmát. Meséli, a templom nyolc évig be volt zárva, aztán felújították. „Az istentiszteleten, ha ünnep van, harmincötön, negyvenen gyűlünk össze, máskor, vasárnap ötön-haton, tízen nagyon ritkán. Összesen lehetünk kilencvenen reformátusok a faluban, sok a vegyes házasság, a három lányom is mind vegyes házasságban él. Egy unokámmal magyarul beszélek, a többiekkel nem tudok. A férjem harói volt, ott valamikor volt magyar iskola, de az ő idejében már nem. A Csuka úgy volt beírva, Ciuca, ott meg kellett változtatni a neveket, nálunk nem.” Andrásfalva messze van A Dévához közeli Csernakeresztúron a magyar lakosság 99 százaléka bukovinai székely, mind az öt faluból származtak ide, de a többség andrásfalvi, kevesebben vannak Istensegítsről, Fogadjistenről, Hadikfalváról, Józseffalváról. Amióta 1910 körül ide telepítették, mindig működött itt hagyományőrző csoport, énekkar, színjátszó csapat, dalárda, a leányegyletekben táncoltak. A kommunizmus alatt megszűntek ezek, de a kilencvenes évek elején újra fellendült a néptánc és az ének. A csernakeresztúri hagyományőrző néptánccsoport vezetőjével, Szabó Juliannával a csernakeresztúri magyarok életéről beszélgettünk. Szabó Julianna: Csernakeresztúr Árpád-kori település volt, ami nagyon elrománosodott. A bukovinaiak idetelepülésétől változott az arány, jelenleg 1400 lakosa van a falunak, 65 százaléka magyar. Nyolc-kilencszáz magyar katolikus van, laknak itt még reformátusok is a régi időkből. Nagyanyám andrásfalvi, nagyapám hadikfalvi, leányul, legényül kerültek Dévára, itt házasodtak össze. Déván hamarabb történt a kitelepülés, később váltottak telepeket Csernakeresztúron. Nagyszüleim sokat meséltek, miként jöttek szekerekkel Bukovinából. Azért kellett eljönni, mert nem volt megélhetőségük. Nagy családok voltak, tíz-tizenkét gyermekkel, és akik eljöttek Dévára, szívesen fogadta az akkori bíró, jó föld volt a Maros mentén, és ment a hír hazafelé, hogy itt meg lehet élni belőle, és jöttek a többiek is. Van egy táncunk, amit hétfélésnek neveznek, édesanyám azt mondta, ezzel borozdolták ki (mérték ki a barázdákat – szerk. megj.) Csernakeresztúrt. Ez nagyon régi tánc, hét féle tánc van benne. Bukovinában többféle nemzetiséggel éltek együtt, mindeniktől átvettek valamit, és sajátjuknak tekintik. 1994-ben jött hozzánk Kóka Rozália, bukovinai gyökerű néprajzkutató, ő volt a mentorunk, azt mondta, annyi kincs van itt, össze kellene gyűjteni, csoportot alakítani. Az ő segítségével írtuk meg az első pályázatot, így vettük meg a tájházat. Az öregek összegyűjtötték a Bukovinából hozott tárgyakat, ott vannak kiállítva. A Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület a ház tulajdonosa, melyet sokan látogatnak. Csernakeresztúron működik magyar óvoda és elemi iskola, a nagyobbak Dévára ingáznak a Téglás Gábor iskolába, aki ötödikben magyarul folytatja, az úgy is érettségizik. Sokáig mondták nekünk, hogy csángók vagyunk, még a Tatros Forrásánál Fesztiválra is meghívtak, aztán rájöttek, nem is vagyunk csángók, és nem mentünk többet. Eljárunk a Bukovinai Nemzetközi Néptánctalálkozóra. Olyankor van, aki hazalátogat az ősei falujába, de ott már nincs senki, utolsóként Szemcsuk István bácsi halt meg két éve, az ő gyermekei már nem tudnak magyarul. Böjte atya gyermekei Szászvárosban az iskolaépítő Kún Kocsárd, az EMKE alapító tagja emléktáblája megtekintése után utunk a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által 1999-ben indított Szent Erzsébet Gyermekvédelmi Központba vezetett. Az egykori ferences rendházban működő bentlakásotthonban jelenleg nyolcvan nehéz sorsú óvodás és elemista mindennapjait teszik szerethetőbbé a nevelők, köztük a csíkszentdomokosi Fazakas Rozália, aki egy életében bekövetkezett változás után döntött úgy, hogy hivatásszerűen foglalkozzék gyermekneveléssel, oktatással. Fazakas Rozália: Tíz évvel ezelőtt láttam egy műsort a Duna Televízióban Csaba testvérről, és az nagyon meghatott. Írtam egy levelet Dévára, amiben jeleztem Böjte atyának, hogy szeretnék nevelőként dolgozni valamelyik házban. Két hét múlva érkezett a válasz, hogy elmehetek megnézni a tevékenységet. Szászvárosban nevelőhiány volt, így kerültem ide, ahol nem ismertem senkit, semmit. Nagyon megszerettem a munkámat, a gyermekeket. A szászvárosi gyermekvédelmi központ gyermekei többségében román anyanyelvűek, akik magyar óvodában és elemi iskolában tanulnak, ötödiktől a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban folytatják tanulmányaikat. Olyan családokból származnak, ahol éheznének, esetleg bántalmaznák őket, ez az egyetlen esélyük, hogy táplálkozzanak, ruházkodjanak, tanuljanak – mondják a nevelők. Ünnepeken, amikor a szülők közül is többen eljönnek, két nyelven miséznek a templomban, magyarul és románul. A kert áldásaiból jut zöldség és gyümölcs az asztalra, jó szóból és szeretetből pedig annyi, amennyit ezek a gyermekek eddig soha nem tapasztaltak. Minden bizonnyal így van a Dévai Szent Ferenc Alapítvány mind a hetvenkét iskolaházában, napközijében, bentlakásotthonában, ahol Erdély-szerte több mint kétezerháromszáz gyermek menekül meg a nélkülözéstől és szeretet hiányától. Egyetlen református Kitiden Kun Árpád nyugalmazott református lelkésszel a vajdahunyadi magyar házban találkoztunk. Miután megmutatta a szász erődtemplomokról készített fotóiból állított kiállítást, a gyülekezetek fogyásáról beszélt, és arról, hogy ezelőtt kétszáz évvel huszonkilenc lelkész nevét jegyezték fel Hunyad megyében, most tízen szolgálnak. Kun Árpád 1969–2007 között szolgált Kiskujonban, Melegföldváron, Székelykövesden, Magyarkájánban, Lozsádon, Bácsiban, 1987-től él Vajdahunyadon. Kun Árpád: A szórványban élő meg akarja tartani az anyanyelvét, de keveset beszél magyarul. Egyfajta kevert identitással rendelkeznek, nem is csoda, hisz vannak települések, ahol ötven-hatvan éve nincs magyar iskola. Van egy falu, Kitid, ahol egyetlen református asszony él, az 1928-ban született Ravisaniné Farkas Piroska, akit évente egyszer-kétszer meglátogatok, Bibliát olvasunk. Kun Árpád gondolataival, a kevert identitás valóságtartalmának megtapasztalt tudatával, kissé szomorúan, de sok szép emlékkel tértünk haza Sepsiszentgyörgyre. Kitid templomát lebontották 1960-ban, köveiből téeszistállót építettek, már csak a templom vázlatrajza maradt fenn Debreceni László albumában. A többi Piroska néni emlékezetében él. Rajtunk, tömbben élő magyarságon is múlik, hogy a szórványlét ne váljék csupán emlékezetté, hogy a Dél-erdélyi magyarság, ha nem is gyarapszik, de legalább megmaradjon. Fekete Réka Előző: Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2015. máj. 23. Hétköznap és ünnep (Magyarnak lenni Hunyad megyében - 1.) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. július 13.Átadták a Jakab Antal-emlékdíjat GyergyószentmikósonJakab Antal Keresztény Kör (JAKK) idén hatodik alkalommal adta át a Jakab Antal-díjat. Ezúttal elismerésben részesült a 25 évvel ezelőtt alapított Gyulafehérvári Caritas legnagyobb létesítménye, a gyergyószentmiklósi idősek otthona. Díjat kapott ugyanakkor a 25 éve újraindított Keresztény Szó elnevezésű havi- és Vasárnap hetilap, valamint az ezeket kiadó kolozsvári Verbum Keresztény Kulturális Egyesület. Az díjátadó ünnepség helyszíne a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthon kápolnája volt. A Jakab Antal Keresztény Kört 2010 márciusában az Ausztriában élő Vencser László kanonok és Varga Gabriella budapesti újságíró alapította Jakab Antal megyéspüspök születésének 101. évfordulóján. Mint minden alkalommal, a keresztény kör alapítói voltak a díjátadó ünnepség házigazdái is. Céljuk a püspök által képviselt értékek mentén tevékenykedők munkájának elismerése, illetve a néhai erdélyi püspök emlékének, szellemi értékeinek, munkásságának továbbvitele. A rendezvény fővédnöke Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye püspöke volt. A Jakab Antal-emlékdíjat minden évben egy pap és egy világi személyiség kapja. 2016-ban Magyarországon osztják ki az elismeréseket. Magyari Vencel, a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthon igazgatója mondott köszönetet a díj átvételekor. „A csapat mindig megállta a helyét” – mondta. Az 1000 euróból az intézmény udvarát teszik szebbé, és gondolnak a jövő nyújtotta lehetőségekre is, hangzott el. Szőcs Csaba lelkipásztor, a 25 évvel ezelőtt újraindított Keresztény Szó és a Vasárnap egyházi lapok, valamint az ezeket kiadó kolozsvári Verbum Keresztény Kulturális Egyesület igazgatója vette át a másik díjat. Elmondták: az egyesület honlapját kívánják elkészíteni a támogatás által. Az elismeréssel együtt járt egy-egy, Kolozsi Tibor szobrászművész által alkotott bronzplakett, egy-egy díszoklevél és az ausztriai Linz egyházmegye lapja, a Kirchenzeitung jóvoltából 1000-1000 euró. Az ünnepségen Portik-Hegyi Kelemen főesperes, plébános üzenetét Sajgó Balázs lelkész tolmácsolta, és fellépett a Mustármag Énekegyüttes is. Baricz Tamás Imola Székelyhon.ro 2015. július 17.Hitélet – Díjazták a romániai magyar katolikus sajtótJakab Antal gyulafehérvári római katolikus püspök tisztelői és rokonai által alapított Jakab Antal Keresztény Kör a rangos Jakab Antal-emlékdíjban részesítette július 11-én az idén 25 éves – a püspök támogatásával Kolozsváron alapított – Keresztény Szó katolikus kulturális folyóirat és a Vasárnap katolikus hetilap kolozsvári szerkesztőségét. A díjátadási ünnepségre a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthon kápolnájában került sor. A díjátadó gálán a Keresztény Szó és a Vasárnap kiadványokat (főszerkesztő Bodó Márta), valamint a Verbum Keresztény Kulturális Egyesületet (igazgató Szőcs Csaba) méltató laudációt Gábor Csilla szociális testvér, egyetemi professzor tartotta. Ezt követően az erdélyi Ditró szülötte, a Linzben élő Vencser László, a gyulafehérvári Caritas első igazgatója, az ausztriai idegen nyelvű pasztoráció országos igazgatója, a Jakab Antal Keresztény Kör társelnöke adta át a díjat a Verbum egyesület igazgatójának. Az emlékdíj Kolozsi Tibor képzőművész alkotta bronzplakettből, díszoklevélből és a támogatók által felajánlott pénzösszegből áll, amelyet a linzi Kirchen Zeitung egyházmegyei testvérlap megduplázott. Szabadság (Kolozsvár) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
