|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Kelemen Atilla 2003. április 29.Ápr. 26-án Marosvásárhelyen az RMDSZ Maros megyei szervezetének küldöttgyűlésén választották meg a Szövetségi Képviselők Tanácsa Maros megyei képviselőit. A küldöttek meghallgatták és elfogadták a megyei elnök beszámolóját, a Területi Képviselők Tanácsa, az etikai, ellenőrző és szabályzat-felügyelő bizottságok jelentéseit, megválasztották a TKT-tagokat és elfogadták a megyei alapszabályzatot és programot. Kelemen Atilla megyei elnök beszámolójában az önkormányzatiságról beszélt, kijelentve, hogy a megyei szervezet kritikusan foglalkozott ezzel a kérdéssel, és megállapította, hogy "a Maros megyei önkormányzatok az átlagon felül működtek". Eredményeket értek el a kormánypárttal kötött megyei protokollummal, a Bolyai Líceum magyar tannyelvű oktatási intézménnyé való visszaállítását említette. Virág György, a megyei önkormányzati tanács elnöke kijelentette: a 215-ös törvény "hangsúlyosan megerősítette a helyi önkormányzatok hatáskörét, de egy költségvetési buktatóval járt együtt. " A hatáskörökhöz a kormány nem adta a szükséges pénzalapokat. Markó Béla szerint az RMDSZ által választott útnak nincs alternatívája. Az erdélyi magyarság számára az egyetlen út: megkeresni az együttműködés lehetőségeit a belpolitikában, valamint a mindenkori magyar kormánnyal és Európával. Azonban Szász Jenő "felvilágosította", hogy van alternatíva. Szász szerint "lehet, hogy fontosabb a több évtizedes magyar jövő Erdélyben, mint az idei krumplitermés". Markó kijelentette: ezek szerint a fórumozók tulajdonképpen a magyar jövő érdekében tesznek, míg a többiek krumplit termesztenek. "Mi a közbirtokossági erdőkért harcolunk, mások a magyar jövőért, mi erdélyi autópályáért, a Sapientia Egyetem bővítéséért, kétnyelvű feliratokért harcolunk, mások magyar jövőt építenek". Végkövetkeztetésként fogalmazta meg, hogy mégsincs alternatíva. Az egyetlen lehetséges út: együtt harcolni a magyar jövőért. Egységre van szükség, hangsúlyozta Markó. A következő négy évben, az úgynevezett alanyi jogon tagságot szerzők mellett Csegzi Sándor, Dáné Károly, Dávid Csaba, Illés Kálmán, Kelemen Kálmán, Péter Ferenc, Benedek Imre, Iszlay Árpád, Gáll Ernő, Náznán Jenő, Balogh József, Kakassy Sándor és Brassai Zsombor képviseli a megyét a Szövetségi Képviselők Tanácsában. /Mózes Edith: Küldöttgyűlést tartott az RMDSZ megyei szervezete. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 29./ Nem került fel az RMDSZ területi képviselőinek listájára Fodor Imre, Marosvásárhely egykori polgármestere, jelenlegi alpolgármestere. Fodor - akit egy hónappal korábban kizártak a Területi Képviselők Tanácsából is - úgy vélekedett, hogy áldozatul esett az RMDSZ jelenlegi vezetősége által folytatott politikának, amely a kényelmetlen személyek kizárásán alapul. Elmondta: azt követően érzi magát holtvágányon, hogy az RMDSZ szatmárnémeti kongresszusán szót emelt Tőkés László tiszteletbeli elnöki tisztségének megvonása ellen. ,,Noha Tőkés Lászlónak sokszor igaza van, én nem vagyok az általa folytatott politika híve, de nem érthetek egyet az RMDSZ éléről történő eltávolításával sem. Ez a lépés megosztotta a romániai magyarságot" - szögezte le Fodor Imre. /Fodort is ejtették. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 29./2003. május 21.Máj. 21-től nyilvánossá válik a romániai parlamenti képviselők és köztisztviselők vagyona Az RMDSZ képviselői és szenátorai készségesen válaszoltak a lap munkatársainak kérdéseire.Eckstein-Kovács Péter szenátor 1987-ben vásárolt kolozsvári házában lakik., személygépkocsija nincs. Borbély László képviselőnek háza van Marosvásárhelyen; telke nincs, kocsija van, tízezer eurót meghaladó bankszámlával rendelkezik. Verestóy Attila szenátor közismerten a száz leggazdagabb román állampolgár listáján szerepel. Három háza van: Székelyudvarhelyen, Snagovon és Bukarestben, sorolta, sok hektárnyi mezőgazdasági területtel, illetve beltelekkel rendelkezik, autója van, bankszámláin a tízezer eurós érték többszöröse szerepel, vagyona pedig mintegy 15 millió dollárt tesz ki. Frunda György szenátornak Marosvásárhelyen van háza és ügyvédi irodája, illetve nyaralója. Autója kettő is van, bankszámláinak összértéke meghaladja a tízezer eurót, és részvényes a marosvásárhelyi GaGa Rádiónál. Puskás Bálint szenátor két ingatlannal rendelkezik: egy családi házzal Sepsiszentgyörgyön és az ehhez tartozó 500 négyzetméteres telekkel, valamint egy 50 négyzetméteres hétvégi házzal Kőröspatakon, amelyhez 1100 négyzetméteres telek tartozik, emellett személygépkocsival rendelkezik. Szilágyi Zsolt képviselőnek egyszobás, 40 négyzetméteres nagyváradi tömbházlakása van, emellett ugyancsak Váradon birtokol 334 négyzetméteres, családja által visszanyert beltelket, 20-30 ezer euró közötti összeg van bankszámláján. Pécsi Ferenc 1983-ban vásárolt négyszobás lakással büszkélkedhet Szatmárnémetiben, míg a megyében 3,48 hektáros, örökölt szántófölddel, kocsija is van. Kelemen Hunor képviselő se autóval, se házzal, se bankszámlával nem rendelkezik. A Medianet cég többségi tulajdonosa, részvényei összértékét nem közölte. Ráduly Róbert képviselőnek Csíkszeredában van két tömbházlakása, 0,5 hektáros beltelket birtokol Csíkcsomortánban és gépkocsival rendelkezik. Bankszámláján 14 ezer euró kamatozik.Kelemen Atilla képviselő, az RMDSZ frakcióvezetője feleségével közösen két házzal rendelkezik /Marosvásárhelyen és Székelykövesden/, emellett istállója, 17 fajlova, tíz szarvasmarhája és két hektár földje van, személygépkocsival is rendelkezik. Markó Béla RMDSZ-elnök elmondta: a vagyonbevallás máj. 21-től válik nyilvánossá. "Holnap szívesen a rendelkezésükre állok" - zárta le a beszélgetést Markó Béla. /Rostás Szabolcs, Salamon Márton László: RMDSZ - szegény ember, gazdag ember. = Krónika (Kolozsvár), máj. 21./2003. június 10.Jún. 9-én a Maros megyei prefektúrán aláírták a 2003. évre szóló megyei együttműködési szerződést a Szociáldemokrata Párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség megyei elnökei. A dokumentumot Ovidiu Natea, az SZDP, illetve Kelemen Atilla, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke látta el kézjegyével. A protokollum tartalmazza a szociális védelem, egészségügy, oktatás, egyház fejezeteket. Az aláírást megelőzően vita alakult ki a felek között az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem általános orvosi szakának beiskolázási száma körül. Ovidiu Natea szerint vita volt, de végül megegyeztek a beiskolázási számban az általános orvosin, ahol a magyar fél pluszban nyolc helyet kér, szemben a 62% és 38%-os aránnyal. Kelemen Atilla szerint ez keret, amit meg kell tölteni tartalommal. A lap munkatársa közbevetésére, hogy a tavalyi vállalások nem valósultak meg mind, Kelemen azt válaszolta, hogy gyakrabban kellene elemezni a következő időszak feladatait, kéthetente fognak találkozni. /Mózes Edith: Aláírták a megyei RMDSZ- SZDP protokollumot. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 10./ - "Egyszerű RMDSZ-tagként" nyilatkozott Fodor Imre, Marosvásárhely alpolgármestere az aláírt PSD-RMDSZ megyei protokollummal kapcsolatban. "A protokollum nagyon szép, de határozott ígéretet kaptam Kelemen Atilla és Borbély László parlamenti képviselőktől, hogy ad litteram tartalmazni fog néhány kitételt" - jelentette ki az alpolgármester. Ezek között szerepel az egyházi oktatás támogatása, a 2004/2005-ös tanévben romai katolikus IX. osztály indítása, a Maros megyei archívumban Pál Antal Sándor nyugdíjba vonulása nyomán a megürült helyre magyar nemzetiségű irattáros alkalmazása, utalt a holokauszt-emlékmű feliratozására, amit szégyenteljesnek, Razvan Theodorescu művelődésügyi miniszter által elrendeltnek nevezett, amivel annak idején a zsidó közösség sem értett egyet. /A. I.: Fodor Imre bírálja a protokollumot. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 10./2003. június 19.Jún. 17-én a képviselőház ülésén Moisoiu nagyromániás képviselő támadta az RMDSZ-t, a kormánypárttal kötött protokollumot, illetve személyesen dr. Kelemen Atilla képviselőt, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnökét. A támadásra ezúttal a Bolyai Líceum ballagási ünnepségén elhangzott ünnepi beszéd szolgáltatott alkalmat. A nagyromániás képviselő felháborodottan emlegette, hogy Kelemen Atilla a szerinte háborús bűnös Wass Albertet méltatta, illetve, hogy az "elmagyarosított" Bolyaiban a román gyerekekre olyan "pszichológiai nyomás" nehezedik, hogy úgy érzik magukat, mintha ma is a bécsi diktátum idején élnének. Azt állítja, hogy a "román gyermekeket elűzték" az iskolából, ami a középkorba való visszatérés jele, és az RMDSZ revansista politikájának az eredménye. Minderről dr. Kelemen Atilla képviselő az újságírónak kifejtette: egy ilyen politikai alakulattól, mint a Nagy-Románia Párt, nem vár egyebet. Kelemen hozzátette: ő volt az egyetlen olyan szónok a Bolyaiban, aki a magyar osztályokhoz szólhatott, mert sem a román aligazgató, sem a képviselő egyetlen magyar szóval nem köszöntötte a diákokat. Ellenben minden magyar felszólaló szólt a román diákokhoz is. Ugyancsak jún. 17-én a képviselőházban Ioan Miclea felszólalásában Nagy-Magyarországot átkozta, belekeverve Tőkés Lászlótól Orbán Viktorig, illetve a Magyar Nemzeti Tanácsig mindent, amit csak lehet. /Mózes Edith: A ballagás nem a politikai csatározások színhelye. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 19./2003. június 30.Jún. 28-án délelőtt ülésezett a Szövetségi Képviselők Tanácsa. Meghallgatták a szövetségi választási bizottság jelentését, s igazolták a 144 képviselő mandátumát. Megalakultak a frakciók, szám szerint nyolc. Ezek: Kereszténydemokrata, Székelyföldi frakció, Novum Forum, Partium, Új Erő, Szórvány, Szabadelvű és a Nemzeti Polgári Centrum. Nem sikerült megválasztani az SZKT állandó bizottságát, mert a többes jelölés során az alelnök-jelöltek közül csak Puskás Bálint kapta meg a szükséges szavazatszámot. Az elnökválasztás simán ment, ugyanis egyetlen jelölt volt, Frunda György, aki 103 szavazattal 21 ellenében nyerte el a tisztséget. A másik alelnök és a négy titkár megválasztását a következő SZKT- ülésre halasztották. Frunda György kijelentette: szeretné, ha az SZKT funkcionális parlamentként működne, nem az iszapbirkózás, a sértegetések, a parttalan viták színtere lenne. Markó Béla szövetségi elnök nyitotta meg az SZKT alakuló ülését, kijelentve, hogy a testület tagjai "hiteles képviselői a romániai magyar közösség politikai akaratának. Nem valamiféle új keletű erdélyi magyar kutyabőr által, nem közfelkiáltás által, hanem választás által". Hangsúlyozta, hogy közösen kell dolgozniuk az RMDSZ programjának végrehajtásáért, "ezt helyettünk senki sem fogja megtenni. Tanácsokat kapunk majd ezután is, különböző fórumokról meg- megüzenik majd nekünk, hogy mi a dolgunk, időről időre ki leszünk téve olyan grammatikai leleményeknek, hogy: "fogjuk meg és vigyétek!", de a munkát nekünk kell elvégeznünk". Az SZKT-nak történelmi kihívásokkal kell szembenéznie az elkövetkezendőkben. Döntéseinek következményei ugyanis kihathatnak nemcsak a következő évekre, de az elkövetkezendő évtizedekre is, hiszen a jövő nemzedékek sorsáról is határoznak, valahányszor meghoznak egy-egy politikai döntést. Példának az erdélyi autópálya tervét hozta fel, hozzátéve, hogy sem ebben az ügyben, sem a nyelvhasználat, az anyanyelvű oktatás, sem az egyetem vagy az önkormányzatiság dolgában nem lehet előrehaladást elérni, ha nem lennének politikailag egységesek, vagy ha a magyarságnak nem lenne parlamenti képviselete. "Nélkülünk rajzolnák át a térképet, és mi majd tiltakoznánk. Nélkülünk szerveznék át a közigazgatási egységeket, és mi majd tiltakoznánk. Nélkülünk történne minden, ami fontos és mi majd tiltakoznánk. Itt-ott talán még le is fékezhetnénk az áruló szándékokat, még toldozhatnánk- foldozhatnánk is egy kicsit a szakadt térképen, de ez a maximum, amit elérhetnénk". (...) "Mi nem ezt akarjuk! Mi partnerek akarunk lenni, mi bele akarunk szólni azokba a döntésekbe, amelyek minket is érintenek, és dönteni akarunk azokban a kérdésekben, amelyek csakis minket érintenek. Ehhez egységes RMDSZ-re van szükség!" - hangsúlyozta Markó Béla. Ezután Markó kirohant a fórumosok ellen, akik megbontják az egységet. A testület elfogadta Markó Béla javaslatát, és további bizalmat szavazott Takács Csaba ügyvezető elnöknek és az általa összeállított csapatnak. A tanács jóváhagyta a parlamenti frakciók működési szabályzatát, elutasította Ungvári Zrinyi Imre, a szövetségi etikai bizottság elnökének bizalmi szavazásról szóló indítványát, és állásfoglalást fogadott el az Európa Tanács 1609. számú, a regionális autonómiáról szóló ajánlás-tervezetéről. Az állásfoglalás elfogadását parázs, személyeskedésektől sem mentes vita előzte meg, ugyanis két változatot dolgoztak ki, egyiket az ügyvezető elnökség, másikat az RMDSZ képviselőházi frakciójának polgári szárnya. A testület az ügyvezető elnökség által kidolgozott változatra adta voksát. Szilágyi Zsolt, a Polgári szárny képviselője azzal vádolta Frunda Györgyöt, az ET jogi bizottságának alelnökét, hogy nem tájékoztatta az RMDSZ parlamenti frakcióit Andreas Gross svájci képviselő jelentéséről, amelyben a regionális autonómia elveinek jogi érvényesítését kéri, s amelyben megállapítja: "Az autonómia megoldást jelenthet az olyan, háborús konfliktussá növekvő politikai feszültségekre, amelyek az utóbbi években Európában kitörtek, túlnyomórészt nem államok közötti, hanem kisebbségek és államok közötti háborúkat jellemezték". Frunda György válaszában elmondta, hogy a Gross- jelentést az ET parlamenti közgyűlése elfogadta. A jelentés nem etnikai autonómiáról szól, hanem regionális autonómiáról, mint a konfliktus megoldásának eszközéről, és kimondja, hogy az autonóm hatóságoknak figyelembe kell venni a kisebbségek igényeit, jogait. Frunda szerint az Európa Tanácsban két felfogás ütközött: a francia és a német, azaz a szubszidiaritás elvére alapozó és a centralizált államfelfogás. Gross a szubszidiaritáson alapuló svájci modellre hivatkozva hangsúlyozta, hogy a parlamentek és a kormányok kötelesek hatáskörük egy részét átruházni alacsonyabb szintekre. Ha nem sikerül közös nevezőre jutni, akkor bírói parlamentet vagy nemzetközi intézetet kell létrehozni. Frunda György szerint Szilágyi Zsolt félrevezeti a magyarságot, amikor etnikai autonómiát emleget, és megvádolja őt, hogy nem tájékoztatta a parlamenti frakciókat. A Szövetségi Egyeztető Tanács megalakította a szakbizottságokat, megválasztották azok elnökeit és titkárait. Megalakult az egyházi szakbizottság, elnök Borzos István; közművelődés és művészet, elnök Jakobovits I. képzőművész; gazdaság és környezetvédelem, Sebestyén Csaba; oktatás- tudomány, Szőcs Judit; sajtó, könyvkiadás, Kántor Lajos; emberjogi szaktestület, Hajdu Gábor. /Mózes Edith: Megalakult az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 30./ A megalakult frakciók (zárójelben a frakció tagjainak száma, illetve vezetője): 1. Kereszténydemokrata Frakció (17, Kelemen Kálmán); 2. Székelyföldi Frakció (13, Ladányi László); 3. Novum Forum Frakció (11, Borbély László); 4. Partiumi Frakció (27, Lakatos Péter); 5. Új Erő Frakció (19, Borboly Csaba); 6. Szórvány Frakció (11, Winkler Gyula); 7. Szabadelvű Kör Frakció (10, vezetőjét később választják meg); 8. Nemzeti Polgári Centrum Frakció (22, Kónya-Hamar Sándor). A frakciókba be nem lépett 14 képviselő függetlenként tevékenykedik majd az SZKT-ban. A felsorolásból látható, a Katona Ádám vezette Erdélyi Magyar Kezdeményezés nevű platform, illetve a Bucur Ildikó vezette baloldali platform az új testületben nincs jelen. Nem alakítottak külön frakciót a Reform Mozgalomnak az SZKT-ban jelen lévő tagjai sem, akik az ülésen javaslataik zömét a Nemzeti Polgári Centrum Frakció támogatásával nyújtották be. A belső ellenzékként számon tartott korábbi platformok képviselői egyébként most a Nemzeti Polgári Centrum Frakcióba tömörültek, amely 22 tagjával - a Partiumi Frakció után - a második legnagyobb SZKT-frakciót alkotja. Az Új Erő Frakciót az SZKT-ban képviselt ifjúsági szervezetek képviselői hozták létre. 19 tagjával ez a testület harmadik legnagyobb frakcióját adja. Az SZKT megválasztotta az RMDSZ Szabályzat-Felügyelő Bizottságát, amelynek öt tagja közül kettőt (Bíró Enikő, Markó Attila) a szövetségi elnök javasolt. A fennmaradó három helyre titkos szavazással Asztalos Csabát, Rozsnyai Sándort és Rütz Erzsébetet választották meg. Toró T. Tibor felhívással fordult a testülethez, hogy az RMDSZ-ben állítsák helyre a sokszínűséget, mert a szervezet homogén párttá vált, ahonnan az ellenvéleményeket kiszorítják, ami az érdekképviseletet gyengíti. Javasolta a szabályzat vitájának elnapolását, újratárgyalását, s a konszenzussal elért kétharmados döntéshozatal bevezetését. Ellenkező esetben úgy vélte, a többség diktatúrája érvényesül a kisebbség felett. Ez utóbbi megfogalmazást Székely Ervin visszautasította. Márton Árpád és Verestóy Attila egyaránt azzal érvelt, hogy a parlamenti frakció működőképességének és hatékonyságának biztosítása megköveteli az ott egyszerű többséggel elfogadott döntések kötelező érvényesítését a parlamentben. Az SZKT Toró T. Tibor javaslatát leszavazta. Ungvári-Zrínyi Imre, az RMDSZ Etikai és Fegyelmi Bizottságának (EFB) elnöke három etikai vizsgálatról számolt be a testületnek. Az elsőt Pécsi Ferenc képviselő ellen nyújtották be, aki 2002 februárjában a bukaresti Curentul napilapban azt állította, hogy gazdasági érdekszövetség létezik az RMDSZ és a kormánypárt vezetői között. Az EFB felszólította Pécsit, hogy terjessze be bizonyítékait, vagy pedig vádjait nyilvánosan vonja vissza. Pécsi közölte: élni kíván fellebbezési jogával. Kifogásolta, hogy a két évvel ezelőtt általa benyújtott keresettel az EFB mindmáig nem foglalkozott, miközben az ellene irányuló keresetet kivizsgálta. Az EFB-határozatot az SZKT elfogadta. A második a Nagy Pál kontra Asztalos Csaba ügy volt. Az EFB figyelmeztetésben részesítette Asztalost, aki a hatóságoknál levédte a MIT nevet, miközben tudta, hogy ezt évek óta a Magyar Ifjúsági Tanács nevű szervezet, az RMDSZ egyik partnerszervezete használja, s ezzel erkölcsi kárt okozott a MIT-nek és a szövetségnek. Asztalos kijelentette: fellebbezni fog, hiszen amikor a nevet levédte, a MIT "már rég nem volt" az RMDSZ ernyője alatt. Az EFB-határozatot az SZKT elutasította. A harmadik a Lakatos Péter kontra Tőkés László ügy volt. Markó felhozta a státustörvény történetét. Rámutatott: az RMDSZ nem örült annak, hogy "az egységes nemzet fogalma helyett az egy nemzethez való tartozás elve maradt a szövegben", ám a szövetség azoknak a nevében fogadta el a módosítást, akik igénylik a támogatásokat, és akik számára fontos, hogy a kedvezmények köre bővült. Hozzátette: a következő feladat annak elérése, hogy a jogszabály Romániában alkalmazható legyen, ehhez azonban az RMDSZ-nek politikai befolyásra van szüksége. Lakatos Péter úgy vélekedett, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács felállítása a Tejútnál is messzebb van. Kelemen Attila a magyarországi politikai ellentétek Erdélybe hozatala ellen foglalt állást. Markó Béla beszédét és a szövetség jelenlegi politizálását a Nemzeti Polgári Centrum Frakció nevében Szilágyi Zsolt élesen bírálta. Rámutatott: ha ebben a ritmusban halad az egyházi ingatlanrestitúció, a teljes vagyon visszaszerzése akár 30 évig is eltarthat. Ugyanakkor leszögezte, nem igaz, hogy a Kárpát-medencei magyarság 98 százaléka egyetértett a státustörvény módosításával. Furcsállotta azt is, hogy miközben a magyar státustörvényt az EU kifogásolja, a moldovaiak nyugodtan lehetnek kettős - moldovai és román - állampolgárok. /Tibori Szabó Zoltán: Boldogulásunk egységünktől és gazdasági erőnktől függ. Marosvásárhelyen újjáalakult a Szövetségi Képviselők Tanácsa. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 30./2003. július 2.Jún. 30-án a képviselőház plénuma megszavazta a módosított alkotmányt. Az RMDSZ is számos módosító javaslatot terjesztett be, egyes indítványokat a plénum elfogadott, másokat elutasított. Varga Attila képviselő fenntartotta az RMDSZ azon módosító javaslatát, amely eltörli az alkotmány felülvizsgálatának korlátozásait (148. cikkely). Ezen cikkely előírásai szerint az alkotmány nem módosítható azokban az esetekben, amikor a módosítás tárgya az ország oszthatatlansága, nemzeti jellege és függetlensége, államformája, területi egysége, a bíróság függetlensége, illetve a politikai pluralizmus és az állam hivatalos nyelve. A plénum visszautasította a javaslatot. A törvényhozás és a végrehajtó hatalom közötti viszonyt tárgyaló cikkely esetében, pontosabban a kormányrendeletek és sürgősségi kormányrendeletekről rendelkező szakasz vitájánál kért szót Márton Árpád képviselő, aki fenntartotta azt a módosító javaslatot, amely szerint amennyiben az először megkeresett ház 45, illetve 60 napon belül nem dönt a benyújtott törvénykezdeményezésekkel, törvénytervezetekkel kapcsolatban, az illető jogszabályokat elfogadottnak tekintik (szemben a korábbi 30, illetve 45 napos határidővel). A módosító javaslatot a plénum megszavazta. A továbbiakban Varga Attila képviselő fenntartotta azt az RMDSZ módosító javaslatot, amelynek értelmében a törvényhozási ciklus végén egy felhatalmazási törvény kibocsátásával a parlament megbízhatja a kormányt kormányrendeletek kibocsátásával a parlamenti szünet időtartama alatt, de ezeket kötelezően be kell nyújtani a parlamenthez a felhatalmazási határidő előtt. Kivételt képeznek azok a kormányrendeletek, amelyek a felhatalmazási határidőn belül már kifejtették hatásukat. A plénum visszautasította a módosító javaslatot.Márton Árpád képviselő a sürgősségi kormányrendeletek intézményének szabályozásával kapcsolatban elmondta, hogy különleges, halasztást nem tűrő helyzetekben, amennyiben az első ház 45 napon belül nem dönt a sürgősségi kormányrendelet fölött, elfogadottnak tekintik, és a másik ház elé terjesztik, amely szintén sürgősségi eljárásban dönt. Az RMDSZ által egyeztetett módosító javaslatot a plénum elfogadta. Toró T. Tibor kifejtette, hogy az eddigi kormányok visszaéltek a sürgősségi kormányrendeletek lehetőségével, ezért szükséges a kormány ilyenszerű felhatalmazásának korlátozása. Az általa benyújtott módosító javaslat szerint a kormány csak háborús helyzetben, katasztrófa vagy természeti csapás esetében vagy más, jól meghatározott sürgősségi helyzetben, ostromállapotban fogadhat el sürgősségi kormányrendeleteket, amelyek a parlamenthez való benyújtás után lesznek hatályosak. A plénum elutasította a javaslatot. A 119. cikkely első bekezdésének vitája során, amely a helyi közigazgatást meghatározó elveket rögzíti, az RMDSZ részéről Varga Attila képviselő tartotta fenn az RMDSZ módosító javaslatát, miszerint a decentralizáció, a helyi autonómia, valamint a helyi közszolgálatok dekoncentrációja mellett az alkotmány tételesen is tartalmazza a szubszidiaritás elvét. Felszólalásában Varga Attila elmondta, hogy a szubszidiaritás elve új fogalom, amelyet nemcsak az Európa Tanács, hanem más európai intézmények is ajánlásaikba foglaltak, és széles körben alkalmazzák az Európai Unió országaiban. A képviselő kitért arra is, hogy az RMDSZ által megfogalmazott elv megtalálható az érvényben lévő helyi közigazgatási törvényben, amely kimondja, hogy a döntéseket és a kompetenciákat annak a helyi közigazgatási hatóságnak a hatáskörébe kell utalni, amely a legközelebb áll az állampolgárhoz, így semmilyen akadálya nem kellene lennie annak, hogy az alkotmány szövegében is rögzítsék. A plénum elutasította az RMDSZ módosító javaslatát. Ez az elv, ha nem is a legtökéletesebb formában de érvényesül a helyi és megyei tanácsok viszonyában is. Ugyanehhez a cikkelyhez kapcsolódik Szilágyi Zsolt képviselő módosító javaslata, amelyet fenntartott, és amelynek értelmében a regionalizmus elengedhetetlen feltétele az uniós csatlakozásnak, így ezt alkotmányosan is szabályozni kell. A plénum visszautasította a módosító javaslatot. Az RMDSZ eredményeket is elért az alkotmány módosítása során, mint például: a szövetség hathatós közbenjárása nyomán, az alkotmánymódosító törvénytervezetet kidolgozó bizottság elfogadta azt a javaslatot, amely biztosítja a nemzeti kisebbségekhez tartozó román állampolgárok jogát arra, hogy az igazságszolgáltatási eljárás keretében anyanyelvükön fejezzék ki magukat. A külföldi állampolgároknak és hontalanoknak, akik nem értik vagy nem beszélik a román nyelvet, jogukban áll megismerni a periratokat, a bíróság előtt felszólalni, záróbeszédeket tartani - tolmács útján. A büntető perekben ezt a jogot ingyenesen kell biztosítani. Az alkotmánymódosító törvénytervezet szövegébe előzetes egyeztetések alapján, az RMDSZ javaslatára sikerült bevinni azt a javaslatot, amely szerint az eddig csak állami és magánintézményekben zajló oktatás ezentúl kiegészül a felekezeti oktatással, kiterjesztve ezt az oktatási rendszer minden szintjére. A frakcióvezetés dr. Kelemen Atilla és Márton Árpád egyeztetése után a Szociáldemokrata Párt (SZDP) és a Demokrata Párt (DP) képviselőivel, a plénumban sikerült elfogadtatni azt az előzőleg elutasított javaslatot is, amely bevezet egy új szakaszt az egészséges környezethez való jog szabályozására vonatkozóan.A 119. cikkely (2) bekezdése értelmében a jelentős számú nemzeti kisebbséghez tartozó állampolgárok lakta területi-közigazgatási egységekben, a helyi közigazgatási hatóságokkal és a dekoncentrált közszolgálatokkal való kapcsolattartásban, biztosítják az anyanyelv írásbeli és szóbeli használatát. A törvénytervezet szövege tartalmazza az RMDSZ azon értékelését is, hogy a nép ügyvédje (ombudsman) az alapvető emberi és állampolgári jogok és szabadságjogok védelmében rendkívül fontos feladatot ellátó intézmény. Annak érdekében, hogy e feladatának eleget tudjon tenni, az RMDSZ javasolta az idevágó rendelkezések jelentős bővítését. Hosszabb vita után sikerült elfogadtatni azt, hogy az alkotmánymódosító törvény tervezetének szövegébe olyan rendelkezések kerüljenek be, amelyek egyes területekre szakosodott helyetteseket rendel a nép ügyvédje mellé.A továbbiakban a képviselőház plénuma név szerinti szavazással egyhangúlag, 257 szavazattal jóváhagyta az alkotmánymódosító törvénytervezetet. /Mérlegen az RMDSZ módosító javaslatai. Elfogadott és visszautasított indítványok. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 2./2003. július 16.Az RMDSZ képviselői júl. 15-i sajtótájékoztatójukon reagáltak Dorin Florea. Marosvásárhely polgármestere Félsziget- fesztivállal kapcsolatos nyilatkozataira is. Kelemen Atilla meglepőnek nevezte a polgármester álláspontját, annál inkább, hogy nem egy alkalommal személyesen beszélt vele a rendezvényről. A képviselő ezután arról tájékoztatott, hogy válságstáb felállítását kérte a mezőgazdasági minisztertől, az aszály következményeinek kezelésére. A kár az ország lakosságának mintegy a felét érinti. Borbély László a sajtó támogatását kérte, hogy népszerűsítsék a belügyminisztérium által kibocsátott felvételi tájékoztatót, hogy minél több magyar fiatal jelentkezzen rendőrnek. /Mózes Edith: RMDSZ-sajtótájékoztató. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 16./2003. július 21.Az RMGE /Romániai Magyar Gazdák Egyesülete/ és a magyarországi Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium között együttműködési megállapodás jött létre, amelyet Sebestyén Csaba elnök és dr. Németh Imre miniszter írt alá júl. 8-án. Kilenc pontban fogalmazták meg az együttműködés céljait, azok megvalósításának módozatait. A felek közötti együttműködés többek között a mezőgazdasági szakoktatásra és képzésre, a szaktanácsadó-hálózat kiépítésére és működtetésére, közös gazdasági programok megvalósítására, az agrár- és élelemiszer-gazdaság képviselői közötti szakmai kapcsolatok felvételének elősegítésére, a műszaki-tudományos és termelési együttműködések fellendítéséhez szükséges kölcsönös információnyújtásra és a két ország családi gazdaságai és azok szakmai szervezetei közötti partnerkapcsolatok kialakításának elősegítésére terjed ki. Júl. 20-án Marosvásárhelyen, az RMGE székházában keretszerződésnek is nevezett együttműködési megállapodás kapcsán megbeszélésre került sor, amelyen részt vett dr. Solymosi József, a magyarországi Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium miniszteri főtanácsadója, dr. Kelemen Atilla RMDSZ-képviselő, Sebestyén Csaba, az RMGE országos elnöke, Máthé László, az RMGE országos alelnöke, Csomós Attila és az RMGE Maros megyei szervezetének elnöke. Dr. Solymosi József kifejtette: a minisztériumnak megvannak a lehetőségei, hogy továbbra is támogassa az RMGE tevékenységét, főleg a szakoktatás fejlesztését, és támogatni fogja az RMGE részvételét a Magyarországon szervezett kiállításokon. /Erdélyi körúton a magyar agrár- főtanácsadó. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 21./2003. augusztus 18.Aug. 20-i megemlékező ünnepséget szervezett az RMDSZ Maros megyei és marosvásárhelyi szervezete aug. 15-én a Kultúrpalotában. Dávid Csaba városi RMDSZ-elnök köszöntő szavait Spielmann Mihály történész Szent Istvánról szóló előadása követte. Dr. Kelemen Atilla megyei RMDSZ-elnök beszédében a koppányi magatartásnak szentelt teret. Mint mondta, koppányi gondolatok emésztenek bennünket, nehezen kezelhető nép vagyunk, a másság nosztalgiája ott rejtőzik a tudatalattiban. Ezután a Csíki Ágnes vezette Evangélium kórust hallhatta a közönség, majd Kilyén Ilka színművésznő műsora következett. /Nagy Botond: Szent István a Kultúrpalotában. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 18./2003. szeptember 2.Az új parlamenti ülésszak szept. 1-jei, első napján megtartotta egy évig érvényes tisztújító ülését az RMDSZ szenátusi frakciója. A frakcióelnöki, -alelnöki és -titkári tisztségbe visszaválasztották Verestóy Attila, Szabó Károly és Kereskényi Sándor szenátorokat. A szenátus titkárává az RMDSZ Puskás Bálint Zoltánt javasolta, őt a plénum megerősített tisztségében. A szenátus elnöke, Nicolae Vacaroiu mellett a régi-új alelnökök Doru Ioan Taracila (PSD) és Gheorghe Buzatu (Nagy-Románia Párt - PRM). A képviselőház plénuma szintén megválasztotta az őszi parlamenti ülésszak új házbizottsági tagjait. A parlament alsóházának titkári tisztségébe újraválasztották Borbély Lászlót; Borbély mellett a képviselőház teljes eddigi vezetőségének bizalmat szavaztak. Ezek szerint Valer Dorneanu az elnök. Az RMDSZ képviselőházi frakciójában nem tartottak választásokat, ugyanis - amint azt Kelemen Atilla frakcióvezető a Krónikának elmondta - a frakció vezetőségének mandátumát az év elején újítják meg. /Salamon Márton László: Régi-új vezetőség. = Krónika (Kolozsvár), szept. 2./2003. szeptember 11.Szept. 10-én a Szabadság-szobor ügyében közel kétórás, kemény tárgyalás zajlott Markó Béla RMDSZ szövetségi elnök és Adrian Nastase miniszterelnök között. A megbeszélés végén Markó Béla elmondta: "A miniszterelnök javaslata: Aradon hozzanak létre egy román-magyar megbékélési parkot, amelynek a terve szeptember végéig készülne el egy hattagú szakembercsoport által. Közülük 3-at az RMDSZ, 3-at pedig az SZDP nevez ki. Markó a javaslatot az RMDSZ Operatív Tanácsa elé terjeszti. "Jól tudom, hogy e park ötlete egyszer már zátonyra futott Aradon, az újabb ötlet pedig mindenképp kétségessé teszi az október 5-ére tervezett szoboravatást. További kérdés: ha elfogadjuk a bizottság létrehozását, az ki tud-e dolgozni olyan tervet, amellyel mindkét fél egyetért? A miniszterelnök mereven elzárkózik a visszaállítási munkálatok folytatásától a park tervének az elkészültéig. Érzésem szerint a kormánypárt csúcsvezetőségében az elmúlt napokban felerősödött a Szabadság-szobor ellenzőinek a tábora. Holnap Tokay György és Kelemen Attila társaságában Ion Iliescu államfővel tárgyalunk, aki szept. 15-én Budapestre utazik" - nyilatkozta a szövetségi elnök. /(Balta): Régi-új ötlet: megbékélési park. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 11./2003. szeptember 11.Az RMDSZ képviselőházi frakciója közleményében mély felháborodással vette tudomásul, hogy 10 képviselő olyan törvénytervezetet nyújtott be, amelynek célja a Románia közepén lévő megyék (Brassó, Fehér, Hargita, Kovászna, Maros, Szeben) újrafelosztása oly módon, hogy ennek következtében ne maradjon egyetlen olyan megye vagy megyeközpont sem, melynek lakossága többségében magyar. A tervezet indoklása oly módon értelmezhető, hogy kimerítik azon vétségek vagy bűntettek tényállását, amelyekre a Büntető Törvénykönyv 166. és 317. cikkelyei, illetve a 2000. évi 137. számú sürgősségi kormányrendelet 19. cikkelye vonatkoznak. Az indoklás "intoleráns magyar kisebbségről" beszél, amely a románság "ősellensége", a tömbmagyarság létét pedig egy oly "betegségnek" minősíti, amelyet idővel meg kell oldani, és amelynek okozója az "új demokrácia, mely újranyitotta az agresszív szuvasodást". E szöveget tehát inkább Románia főügyésze, avagy az Országos Diszkriminációellenes Tanács kellene, hogy vizsgálja, nem pedig egy parlamenti bizottság, ennek ellenére mégis a parlamentnek benyújtott, hivatalos okmánnyá vált. Mindezek miatt szükség van egy erős magyar képviseletre az ország legfelsőbb törvényhozó testületében, olvasható a frakciónak a szerkesztőségbe eljuttatott közleményében. A közleményt az RMDSZ 12 képviselője írta alá: Antal István, Asztalos Ferenc, dr. Becsek-Garda Dezső, Borbély László, dr. Kelemen Atilla, dr. Kelemen Hunor, Kerekes Károly, Kovács Csaba, dr. Makkai Gergely, Márton Árpád, Ráduly Róbert, és Tamás Sándor. /RMDSZ-képviselők állásfoglalása. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 11./2003. október 13.Lakatos Péter, a Partium platform nevében és az aradi Szabadság-szobor kapcsán mondotta, hogy a román nacionalisták nem várt segítséget kaptak attól az Erdélyi Nemzeti Tanács nevét lejárató, farizeus ügyvivő asztaltársaságától, mely a Medgyessy-Nastase találkozó előestéjén nyílt levelet írt. Kónya-Hamar Sándor így fogalmazott: a protokollum mindig azok között köttetik, akik nem hajlandók egymást vállalni. Ilyen vagy olyan megfogalmazások bekerülnek a papírba, melyekből megvalósul valami, aztán azt keservesen védeni is kell. A Székely Nemzeti Tanács plakát-ügyében, sokkal keményebben föl kellett volna lépni, nem elég rendőri túlkapásról beszélni. Borboly Csaba, az Új Erő Platform képviseletében kérdezett: azok, akik úgy hiszik, hogy nincs helyük a mostani RMDSZ-ben, megtagadják a szatmári kongresszus határozatait? Kelemen Kálmán, a Kereszténydemokrata platform elnöke arról szólt, hogy az RMDSZ-ben egyesek szeretnének tulipán-bárók, tulipán-hercegek lenni. Évek óta folyik és sokan türelmesen tűrték azt a kettőséget és azoknak a kettőségét, akik belül úgy játszottak, mintha kívül lennének, kívül úgy, mintha belül lennének, és megint egy harmadik változatra gondoltak. A kérdés az, hogy a Nemzeti Tanács szervezők rendelkeznek-e olyan elszántsággal, mint annak idején a román memorandisták? Ha igen, a történelemben nincs megtiltva senkinek, hogy vértanúvá váljék. Verestóy Attila a Székelyföld platform nevében leszögezte: az egységbe nem lehet mindenkit belezsúfolni. Aki nincs ellenünk, az még velünk lehet, de fogjuk fel, hogy aki ellenünk van, az nincs velünk. Kelemen Atilla, Novum Forum platformvezető, aki szeptember első napjaiban részt vett az Európa Tanács ülésén, elmondta, hogy ott Nastase az első kérdést Eörsi Mátyás liberális képviselőtől kapta, s az ez volt: Miért nem állhat a Szabadság-szobor? Szerinte az RMDSZ ezt a kérdést is meg fogja oldani. Winkler Gyula, a Szórvány platform nevében úgy vélekedett, el kell érni, hogy a jövő évre is minél többet bevihessenek a költségvetésbe azokból az igényekből, melyeket a helyi önkormányzatok az RMDSZ felé megfogalmaztak. Takács Csaba ügyvezető elnök kérte: azokkal az RMDSZ tisztségviselőkkel szemben, akik kétkulacsos politikát folytatnak, a szövetség határozottan alkalmazza saját alapszabályzatát. Rengeteg hozzászóló volt.Nagy Benedek: Cinikus, piszkos játék folyik a Székelyföldön és a székelységgel, visszaélnek temperamentumával, politikai tájékozottsági szintjével. /(Bögözi Attila): SZKT Marosvásárhelyen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 13./2003. október 16.Újabb, autonómiát pártoló javaslatot terjesztett elő az Európa Tanács parlamenti közgyűlésében Mikko Elo finn képviselő. A javaslat szerint a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának mintájára meg kell alkotni az Autonómiák Európai Chartáját.Ennek tartalmaznia kell néhány alapvető (kötelező) rendelkezést, amelyet további - a helyi körülményeknek megfelelően alkalmazandó - paragrafus egészítene majd ki.A Charta jó eszköze lehet az etnikai, nemzetiségi és vallási feszültségek feloldásának.Az Elo-javaslatot előterjesztőjén kívül eddig 20 képviselő (elsősorban magyarok, osztrákok, németek és oroszok) írták alá. Egyetlen romániai aláírója: Kelemen Atilla. /B. M.: Autonómiát javasolnak. = Krónika (Kolozsvár), okt. 16./2003. október 25.Okt. 26-án, vasárnap alakul meg Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Tanács. Meghívást kaptak a parlament RMDSZ-frakcióinak vezetői is. A legnépesebb küldöttség Marosszékről érkezik, arányaiban Gyergyószéken és Bardóc-Miklósvárszéken jött létre a legtöbb települési tanács. Ez utóbbinál a 18 településből 17 helyen sikerült létrehozni a testületet, és itt már hétfőn megalakult a széki tanács is. Orbaiszéken okt. 24-én alakult meg a széki tanács, a 17 településből hét alakított helyi tanácsot. Sepsiszéken a 34 településből 23-on jött létre tanács, a széki alakuló ülést vasárnap tartják. Verestóy Attila, az RMDSZ szenátusi, illetve Kelemen Atilla, az RMDSZ képviselőházi frakciójának vezetője egyelőre nem jelzett vissza. Vajdaságból Ágoston András nem jöhet el, de levélben üdvözli az SZNT-t és Sepsiszentgyörgyre utazik Lezsák Sándor, az MDF frakcióvezetője is. Okt. 24-én Csíkszeredában is megalakult a helyi székely tanács. Sántha Pál Vilmos, a Székely Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületének Csíkszékért felelős tagja a célkitűzéseket, az autonómiaterveket ismertette. A csíkszeredai helyi székely tanács elnökének György Attila költőt, a Székelyföld folyóirat szerkesztőjét választották meg, , az alelnöki tisztséget Szondy Zoltán újságíró, a titkári tisztséget pedig Pálfy Árpád keramikus tölti be. /Balázs Ildikó: Vasárnap alakul az SZNT. = Krónika (Kolozsvár), okt. 25./2003. október 28.Okt. 27-én Kolozsvárról Székelyudvarhely felé menet, kocsikíséretével együtt villámlátogatást tett Mádl Ferenc köztársasági elnöke a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi karának épülő campusánál. Az elnököt dr. Hollanda Dénes dékán, az egyetem tanárai, munkatársai, Burkhárdt Árpád alprefektus, Kelemen Atilla, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke fogadták. Dr. Hollanda Dénes röviden tájékoztatta Mádl Ferencet arról, hogy mit valósítottak meg nem egészen egy év alatt, amikor aláírták a szerződést a tervezőkkel. Japán kutatókkal közösen a campus jelenlegi területére egy számítógépes tomográf használatára oktató központ is létesül, ahol majd a Sapientia tanárai, diákjai is tudományos munkát fejthetnek ki. Még mintegy 400 millió forintra lenne szükség a terv kivitelezéséhez. Mádl Ferenc megígérte, hogy lehetősége szerint megtesz mindent annak érdekében, hogy ezt a támogatást is megkapja valamilyen módon a Sapientia marosvásárhelyi kara. Dr. Hollanda Dénes meghívta Mádl Ferencet az épület avatására. /Vajda György Mádl Ferenc erdélyi körúton. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 28./2003. november 1.A Maros Megyei Törvényszék okt. 27-én ítéletet hozott a Maros Megyei Prefektúra és Molnár József volt erdőszentgyörgyi RMDSZ-elnök által indított közigazgatási perben. Az ítélet nyomán Molnár József elfoglalhatja helyét az erdőszentgyörgyi tanácsban. Az erdőszentgyörgyi tanács 2003 februárjában ugyanis törvénytelenül tagadta meg Molnár József tanácsosi mandátumának érvényesítését. A tanúvallomások szerint az ominózus tanácsülést megelőzően az RMDSZ megyei elnöke, dr. Kelemen Atilla "készítette elő" a tanácsosokat a szavazásra. Bica Maria tanácsi jegyző a testületet a gyűlésen figyelmeztette, hogy kötelező módon az RMDSZ-választási listán következő helyezett mandátumát kell érvényesíteni. A tanácsosok legnagyobb része nem törődött a törvényességi kifogással, és megtagadta Molnár József tanácsosi mandátumának igazolását. Az erdőszentgyörgyi tanács jegyzője ezek után felhívta a prefektúra figyelmét a törvénytelenségre, a főispáni hivatal pedig lépéseket tett a törvényesség helyreállítására, ám a tanács a per alatt mindvégig kitartott amellett, hogy nem engedi tagjai sorába Molnár Józsefet. Az RMDSZ képviseletében, a megyei szervezet meghatalmazása alapján a jelenlegi erdőszentgyörgyi RMDSZ-elnök a perben azzal érvelt, hogy Molnár József nem fizetett tagdíjat, nem adta át az iroda kulcsait és nem tartja a kapcsolatot a jelenlegi vezetéssel. A havi tagdíjat azonban a tagdíjbegyűjtő nyilvántartása és tanúvallomása szerint az egész Molnár család idejében kifizette. Molnár József védője, dr. Kincses Előd felhívta a bíróság figyelmét arra, hogy a történtek időpontjában érvényes alapszabályzat szerint senkit nem lehetett kizárni az RMDSZ-ből. Az ítélet helybenhagyta Molnár József tanácsosi minőségét, kötelezte az erdőszentgyörgyi tanácsot a 2003. február óta esedékes tanácsosi díj megfizetésére. /Antalfi Imola: Érvényes Molnár József tanácsosi mandátuma. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 1./2003. november 10.Négy évszázad után nyerte vissza egykori státusát Nyárádszereda. Kétnapos /nov. 8-9./ ünnepélyen avatták ismét várossá az első ízben 1586-ban mezővárossá nyilvánított Nyárádszeredát. 1605. febr. 21-én az itt tartott országgyűlésen választották Bocskai Istvánt Erdély fejedelmévé. Dászkel László polgármester köszöntötte a megjelenteket. Kelemen Atilla, az RMDSZ megyei elnöke a település sorsát a hozzá fűződő Bocskai-szobor történetéhez hasonlította. Ez hol köztéren állt, hol elrejtették, majd ismét méltó helyre került. Jelenleg a főtéri parkban, a református templom előtt áll. Az ünnepségsorozat a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vendégjátékával ért véget. /Szucher Ervin: Kulcs és zászló a régi-új városnak. = Krónika (Kolozsvár), nov. 10./2003. november 18.Az RMDSZ a marosvásárhelyi városi tanácsban többségben van, a közös munka nyugalmát óhajtotta. Azonban egyre inkább elszabadulnak az indulatok Dorin Florea polgármesterben, jelentette ki Kelemen Atilla, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke a nov. 17-i sajtótájékoztatón. Kelemen Atilla szerint a polgármester közpénzen kiadott füzetecskéje minden megvalósítást kizárólag a polgármesternek tulajdonít. Ez hamisítás. Az RMDSZ is készített egy anyagot az elmúlt három évről, a polgármester nyilatkozatairól, a megvalósításokról. Ez fogja a polgármester igazi tevékenységét bemutatni. /Mózes Edith: Az RMDSZ nem óhajtott konfrontációt. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 18./2003. november 18.Nov. 18-án rendkívüli tanácsülést tart Marosvásárhely tanácsa. A napirendi pont egy Mihai Viteazul-mellszobor felállítása december 1-jére. Az RMDSZ megyei szervezetének elnöke, Kelemen Atilla újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: az RMDSZ nem ellenzi a Mihai Viteazul-szobor felállítását, de csak akkor, ha nekünk is felállítnak egy Kossuth Lajos- vagy Aranka György-szobrot, és lesz Kossuth Lajos utca is. A XXI. században, az érzékenységek figyelembevételével, ezek a dolgok kölcsönösek kell legyenek - jelentette ki az RMDSZ megyei elnöke. /(m. e.): Kultúra a kölcsönösség jegyében. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 18./2003. december 10.Nem engedik leválni a tíz faluból álló Maros megyei község egyetlen magyar települését, Görgényüvegcsűrt. 1968-ig önálló volt Görgényüvegcsűr, a tíz faluból álló Görgényszentimre község legnagyobb és leggazdagabb faluja. A román többségű görgényszentimrei önkormányzat tagjai még az üvegcsűriek által kezdeményezett referendum kiírásától is elzárkóztak. Érvelésük szerint mindez kidobott pénz lenne, mert a románság amúgy sem támogatná a magyar község önállósodási szándékát. A Görgényüvegcsűrre vezető útszakasz nagyon rossz. "Ha Üvegcsűr ismét községközpont lenne, uniós pénzalapokból lehetne újraépíteni az utat" - állítja Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei elnöke. A helyi költségvetésről legjavát éppen Görgényüvegcsűr adja. Orsovára bevezették a gázt, Görgényben már van ivóvíz is, de Görgényüvegcsűron hiába várnak erre. Ilie Maris üvegcsűri tanácsos túlságosan gyűlöli a magyarokat ahhoz, hogy erről a témáról valakivel is szóba álljon. Ilie Maris 1990 márciusában betörte a kultúrotthon ablakát, hogy eltávolítsa az RMDSZ tulipános jelvényét. /Szucher Ervin: Csűrik-csavarják Görgényüvegcsűr önállósodását. = Krónika (Kolozsvár), dec. 10./2003. december 15.Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) dec. 14-én tartotta ülését Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában. Markó Béla szövetségi elnök politikai helyzetelemzése után Takács Csaba ügyvezető elnök számolt be a Szövetség állapotáról, majd Nagy Zsolt, az önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnök a 2004-es helyhatósági választások előkészítésére vonatkozó határozattervezetet ismertette. Módosították az SZKT működési szabályzatát, s nyilatkozatot fogadtak el a választási rendszert módosító törvénytervezetekkel kapcsolatban. Sültgalamb vagy balkáni gerle? című politikai helyzetelemzésében Markó Béla emlékeztetett arra, hogy mindazt, amit az erdélyi magyarság mostanáig elért, a deáki mérsékletnek köszönhető. - Az alkotmánymódosítás az összefogásra volt fontos alkalom, mondotta. Markó Béla hangsúlyozta: befogadó, de egységes RMDSZ-re van szükség ahhoz. Szembe kell nézni azzal, hogy egyrészt román oldalról, akár a választási törvény módosításával is megpróbálják a romániai magyarság parlamenti képviseletét felszámolni, vagy meggyengíteni, másrészt pedig "mindenféle fórumok, szövetségek, egyesületek, tanácsok próbálnak megosztani minket, a szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Pártnak gyűjtve ezáltal szavazatokat". A kormánypárttal kötött protokollumról szólva Markó Béla elmondta: két teljesítetlen egyezség maradt még hátra: a Szabadság-szobor és a két kolozsvári magyar egyetemi kar létrehozása. A Szabadság-szoborral kapcsolatban körvonalazódik egy kompromisszumos megoldás. A magyar karok megvalósítását nem könnyű létrehozni. Szabó Károly (Szatmár megye) szenátor kifejtette: nincs különösebb súlya a megalakult "képződményeknek", de jó óvatosnak lenni, mert könnyen veszélybe kerülhet az RMDSZ parlamenti képviselete. Kónya-Hamar Sándor (Kolozs megye) képviselő szerint nem lehet elítélni a másképpen gondolkodókat, inkább a kiegyezésre kell törekedni. Kelemen Attila képviselő úgy vélte, sokkal veszélyesebb a Budapestről, mint a Bukarestből jövő megosztottság, s meg kell próbálni kormánypolitikától mentesen kezelni az erdélyi kérdést. Eckstein-Kovács Péter (Kolozs megye) szenátor szerint azon kell munkálkodni, hogy az RMDSZ vonalával egyet nem értő ellenfelek minél nagyobb számban harcostárssá váljanak, akik azonban szervezetten az RMDSZ ellen fognak fellépni, ellenfélből ellenségek lesznek. Az SZKT elnöke, Frunda György (Maros megye) szenátor szerint mind az EMNT, mind a SZNT az RMDSZ ellen munkálkodik, ezekben olyan opportunista politikusok tevékenykednek, akik kiszorultak az RMDSZ-ből, s ezért szükségük volt egy párhuzamos politikai szervezet létrehozására. Vekov Károly (Kolozs megye) elmondta, elsősorban egységteremtésre van szükség, minden magyar felelős minden magyarért, csak olaj a tűzre, ha kizárunk sorainkból embereket. Eckstein-Kovács Péter szenátor javasolta, hogy tegyék lehetővé az RMDSZ színeiben való jelölést azoknak, akik eddig függetlenként vagy más pártok képviselőjeként indultak a helyhatósági választásokon. A szenátor indítványát elfogadták. Indítványozta, hogy a helyhatósági választásokon a befutó helyek harminc százalékát biztosítsák a nők számára. Ezt a javaslatot viszont nem fogadta el az SZKT. /Papp Annamária: Minden magyar felelős minden magyarért. Marosvásárhelyen ülésezett a Szövetségi Képviselők Tanácsa. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./ Markó Béla kijelentette: amennyiben az egységes politikai képviseletet gyengítik, egy már megszerzett jogot gyengíthetnek. Azért van aggodalom benne, mondta, mert a mérleg másik tányérján az ostobaság van. Iszlay Árpád kijelentette: akiknek az SZKT-n kellene ülniük, s ehelyett "Kolozsváron nagyokat mondanak", azokat nem minősíti. Háry Jánoshoz hasonlította őket, hozzátéve, hogy Háry csak a kocsmában mondott nagyokat, nem a fórumokon, és az a különbség ezen "gittegyletek" között, és közötte, hogy Háry János nem ártott senkinek. Ülésezett az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa. Budapestről jön a megosztás. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 15./2003. december 17.Dec. 16-án a szenátusban az RMDSZ szenátusi és képviselőházi frakció elnökei, dr. Verestóy Attila és dr. Kelemen Atilla, valamint Kereskényi Sándor, a szenátusi frakció titkára fogadták dr. Csapó Józsefet, Bán Istvánt és Ferencz Csabát, akik átnyújtották a székelyföldi autonómiára vonatkozó tervezetet. Dr. Csapó József részletesen ismertette a tervezet koncepcióját. Verestóy Attila szenátor hangsúlyozta: az RMDSZ vállalta a székelység közképviseletét, akárcsak az egész erdélyi magyarságét és a szövetség folyamatosan dolgozik a programjába foglalt autonómia megteremtéséért. Ilyen értelemben az elmúlt hét év eredményei jónak nevezhetők. A különféle civil társadalmi és szándékuk szerint közéleti irányultságú "műhelyek" munkáját az RMDSZ figyelemmel kíséri, és javaslataikat tanulmányozza - mondta dr. Verestóy Attila szenátor. Kelemen Atilla képviselő jelezte, hogy nem szabad engednünk a megosztást sugalló belső és külső érdekeknek, amelyek veszélybe sodorhatják az immár több mint egy évtizedes parlamenti politizálás tagadhatatlan eredményeit. /Átnyújtották a székelyföldi autonómiára vonatkozó tervezetet. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 17./2003. december 17.A RMDSZ Maros megyei Körzeti Elnökei Konzultatív Tanácsa dec. 15-én döntött arról a személyről, akit az polgármester-jelöltként indít a 2004. júniusi helyhatósági választásokon. A jelölt nevét dec. 17-én hozzák nyilvánosságra, nyilatkozta Dávid Csaba, a marosvásárhelyi szervezet elnöke. Meg nem erősített információ szerint az RMDSZ-polgármester-jelölt dr. Kelemen Atilla képviselő, a megyei szervezet elnöke. /Dr. Kelemen Atilla az RMDSZ marosvásárhelyi polgármester-jelöltje? = Népújság (Marosvásárhely), dec. 17./2003. december 18.Kelemen Atilla lesz az RMDSZ marosvásárhelyi polgármester-jelöltje, ha a Területi Képviselők Tanácsának "szűrőjén" is túljut. A fejlemények váratlanul érték Csegzi Sándor alpolgármestert, aki korábban biztos befutónak tűnt. "Rendkívül megtisztelő számomra, hogy rám esett a választás" - nyilatkozta Kelemen Atilla. Kelemen Atilla jelölése meglepetésszerűen hatott bizonyos RMDSZ-körök számára. Csegzi szabályosnak és demokratikusnak nevezte az RMDSZ döntését, de nem tagadta csalódását. Mint mondta: lesznek a városban ettől eltérő vélemények is. "Határozottan rosszul esik, ami történt. Úgy érzem, hogy az elmúlt hét év tanácsosi és alpolgármesteri tapasztalatát kamatoztatni tudtam volna." /Szucher Ervin: Csegzi csalódott a vezetőkben. = Krónika (Kolozsvár), dec. 18./2003. december 19.Bár Marosvásárhelyen már mindenki arról beszél, hogy dr. Kelemen Atilla, a Maros megyei RMDSZ szervezet elnöke, parlamenti képviselő lesz a szövetség marosvásárhelyi polgármester-jelöltje, az RMDSZ bújócskát játszik a sajtóval. A hét elején a Körzeti Elnökök Konzultatív Tanácsa összeült, és tagjai közölték egymással, hogy kit jelöltek kerületenként. A helyi RMDSZ folyton zárt üléseket tart, így a lap csak azt írhatja, hogy "meg nem erősített hírek szerint" 12 körzet Kelemen Atillát jelölte, s csak egy körzet volt renitens, de hírforrásunk azt nem árulta el, hogy ki volt az ellenjelölt. Dec. 18-án a városi szervezet bővített választmányi ülésén /szintén zárt ülés volt/, csak arról döntöttek, hogy majd dec. 19-én, a Területi Képviselők Tanácsának ülésén lesz végleges határozat. /(Máthé Éva): Jelölt-bújócska. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 19./2003. december 20.Az RMDSZ Maros Területi Képviselők Tanácsa (TKT) dec. 19-én egyhangú szavazattal megerősítette a szervezet választmányának határozatát: Kelemen Atilla, a megyei szervezet elnöke az RMDSZ marosvásárhelyi polgármester-jelöltje. Markó Béla szövetségi elnök, Borbély László, a TKT elnöke és Kelemen Atilla megyei elnök közös sajtótájékoztatón jelentette be a hírt. Ugyancsak dec. 19-én tartotta alakuló ülését a Maros megyei Területi Egyeztető Tanács (TET), amelyen új vezetőséget választottak. Elnök: Valkay Ferenc vállalkozó, alelnökök: Szász Zoltán református esperes és Nagy Örs, az OGYE rektor-helyettese, titkár Szász Rózsa, a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület képviselője. Borbély szerint a TET felajánlotta tudását, tapasztalatát és támogatását az RMDSZ-nek. A továbbiakban elmondta, hogy az RMDSZ a továbbiakban is monitorizálja Florea jelenlegi polgármester nyilatkozatait és tetteit. Markó Béla szerint az, hogy a fontosabb városok közül elsőként Marosvásárhelyen állítottak polgármester-jelöltet, jelképes döntés: azt mutatja, hogy az RMDSZ nagy súlyt fektet az önkormányzati választásokra. Kelemen Atilla kifejtette, nem a nyilatkozatok szintjén dől el a polgármester-választás. Régi marosvásárhelyi család sarjaként meg tudja szólítani a vásárhelyi közösséget, románokat, magyarokat egyaránt. /Mózes Edith: Kelemen Atilla az RMDSZ marosvásárhelyi polgármester-jelöltje. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 20./2003. december 22.Legalább két magyar jelölt indul jövőre a marosvásárhelyi polgármesteri székért, ugyanis Kelemen Atilla RMDSZ-es jelölt mellett a Romániai Magyar Szabaddemokrata Szövetség is saját jelöltet indít. Kelemen úgy véli, a 2000-es választásokon RMSZDP néven induló "zugpárt" vezetője, Kiss Kálmán Dorin Florea polgármester elkötelezettje. Kiss Kálmán pártja nevét átkeresztelte, Romániai Magyar Szabaddemokrata Pártból (RMSZDP) a nyáron Romániai Magyar Szabaddemokrata Szövetség (RMSZSZ) lett. "Nem hiszem, hogy Kelemen Atilla a megfelelő jelölt a polgármesteri tisztségre - magyarázta Kiss Kálmán -, ezért döntöttünk saját jelölt állítása mellett." A polgármester-jelölt nevét azonban - mint mondta - mindössze "az utolsó száz méteren" hozzák nyilvánosságra. Kelemen Atilla képviselőt nem érte meglepetésként a hír. "Miután Kiss Kálmánék legutóbb, a 2000-es önkormányzati választásokon is jelöltet állítottak, aki elvitte a Fodor Imre polgármesterségéhez szükséges szavazatok egy részét, és miután a polgármester a városi kertészetnél alkalmazta Kiss Kálmánt, tehát a mindennapi fizetése függ Dorin Florea polgármestertől, nem is képzeltem másképp" - jelentette ki a Krónikának Kelemen. Az RMSZDP a kilencvenes évek elején alakult, és eddig csak a választások idején hallatott magáról: az RMDSZ szavazóinak elhódítását fogalmazta meg célként saját jelöltek állításával. Eddigi legkomolyabb eredménye az volt, hogy a 2000-es helyhatósági választásokon a szerzett nem egészen 800 szavazattal hozzájárult ahhoz, hogy a városnak ne legyen ismét magyar polgármestere. /Lázár Lehel: Magyar ellenfél Kelemennek. = Krónika (Kolozsvár), dec. 22./2003. december 23.Dec. 19-én mutatta be "hivatalosan" a megyei vezetés az RMDSZ polgármester-jelöltjét, Kelemen Attilát, az RMDSZ Maros megyei elnökét, az RMDSZ képviselőházi csoportjának a vezetőjét, a mezőgazdasági szakbizottság alelnökét. Kelemen Attila leszögezte: Marosvásárhelynek van stratégiája. Ezt a stratégiát Marosvásárhely múltját, jelenét ismerve kell megtervezni. Kiemelte, hogy mindig a marosvásárhelyiek szemszögéből közelít meg minden kérdést. Kelemen sajnálja, hogy Csegzi Sándor alpolgármester csalódott, mert számított arra, hogy ő lesz az RMDSZ polgármester-jelöltje. Kelemen Attila szerint Csegzinek alkalma lett volna úgy megmutatnia magát, hogy őt jelöljék. Kelemen megbízik Csegzi Sándorban. Kelemen Attila emlékeztetett: 1998 februárjától a képviselőházi frakció mindig újraválasztott vezetője, tehát megbíztak benne a kollégák. Megtiszteltetésnek vette, hogy őt jelölték. Abban kell gondolkodni, hogy újra magyar vezetése lesz Marosvásárhelynek, fejezte be a képviselő. /Mózes Edith: Kelemen Atilla: Abban kell gondolkodni, hogy újra magyar vezetése lesz Marosvásárhelynek! = Népújság (Marosvásárhely), dec. 23./2004. január 5.Marosvásárhelyen a Magyar Polgári Szövetség is saját polgármesterjelöltet állít – jelentette be Tőkés András a Polgári Mozgalom január 3-i székházavatóján. Az RMDSZ és a Kiss Kálmán-féle szabad demokraták után az MPSZ a harmadik szervezet, amely magyar jelöltet készül állítani a megyeszékhelyen. Az RMDSZ jelöltje Kelemen Atilla. Ere a döntésre azért volt szükség, mert az egypártrendszer egysége helyett a közakarat diktálta sokszínű egységet óhajtják megteremteni, hangsúlyozta beszédében Szász Jenő, az MPSZ országos vezetője is, aki szerint itt az ideje, hogy „a szavazókból választókat kreáljunk”. Székelyudvarhely polgármestere arra biztatta a jelenlévőket, hogy vegyék saját kezükbe a sorsukat. Tőkés András jelképesen birtokba vette a székházat. Az épületet, melyet két utca választ el az RMDSZ székházától, Szőcs Géza, a szövetség egykori főtitkára biztosította, tatarozására közadakozásokból került sor. Az avatóünnepélyt még 2003 nyarára tervezték, de egy betörés miatt az MPSZ kénytelen volt elhalasztani az eseményt. Néhány hónappal ezelőtt a központifűtés-rendszer kazánját lopták el ismeretlen tettesek, jelenleg a homlokzatot firkálják össze, szinte heti rendszerességgel. /Szucher Ervin: Szavazók helyett választókat. = Krónika (Kolozsvár), jan. 5./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||