|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 453 találat | lapozás: 1-30 ... 211-240 | 241-270 | 271-300 ... 451-453 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Gauss, Carl Friedrich 2012. május 5.Háború és béke CsángóföldönÚjabb felkéréssel fordult a magyar kormány a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségéhez, amelyben kérik a szervezetet, hogy vállalja továbbra is a moldvai magyar oktatási program szakmai irányítását, felügyeletét és lebonyolítását. Miközben a program finanszírozója és lebonyolítója közötti együttműködés zavartalan, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségében nincs béke, a tagság nem ismeri el az új vezetőséget, a falvak többségének képviselői elégedetlenek a rájuk erőszakolt elnökséggel, amelynek tagjai januárban lemondtak, a múlt heti lábnyiki tisztújító küldöttgyűlésen visszatáncoltak, és részt vettek a szavazáson. Takács Judit, a keresztszülői program révén egy lábnyiki kislány magyarországi keresztszülője lapunkhoz eljuttatott levelében beszámol a lábnyiki küldöttgyűlés szabálytalanságairól. Többek között arról tájékoztat: Solomon Adrián korábbi elnök azzal indokolta a januárban lemondott elnökség szavazati jogát, hogy csak szóban mondtak le, ellenben azt írásban visszavonták. "Már a közgyűlés elején számos törvénybe ütköző dolog adódott" – ismerteti a levélíró, "a kialakult helyzetet Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete és a két magával hozott ügyvéd éppen hogy meg tudta tartani a legalitás határán". Takács Judit tájékoztatása szerint a leköszönő elnök nem válaszolt a szervezet pénzügyi hiányára vonatkozó kérdésekre; az egy hónappal ezelőtti sikertelen küldöttgyűlés óta a szövetség korábbi vezetősége az oktatási helyszíneken járt, és olyan tagokat szervezett be, akik a választáskor rájuk szavaztak; a gyűlésen többen kifogásolták, hogy Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára beleszól a dolgok menetébe, a küldöttgyűlésen többek között azt hangoztatta, "ha én mint politikus megtehetem, hogy a lemondásomat adom valamihez, és visszavonom, akkor a szövetség egykori tisztségviselői is megtehetik", miközben a szervezet alapszabályzatában szerepel, hogy politikamentes, ráadásul Pogár László, a szövetség megválasztott elnöke tovább szeretné folytatni politikai pályafutását az RMDSZ Bákó megyei elnökeként. Korábban már tájékoztattunk arról, hogy a huszonkét falut képviselő küldöttek közül tizenhárman jelezték, erkölcsileg nem tudnak azonosulni a küldöttgyűlés lezajlásával és határozataival, nem ismerik el a régi elnökségi tagok újraválasztását, és nem értenek egyet azzal, hogy "fenn kell tartani a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének jelenlegi kialakult helyzetét: anyagi hiány, könyvelésben szereplő tartozások és a vezető személyek szószegése". Burus-Siklódi Botond, a moldvai magyar oktatási program lebonyolításával ideiglenesen megbízott RMPSZ elnöke lapunk érdeklődésére elmondta, a pedagógusszövetség elfogadta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának április végi felkérését, hogy folytassa az oktatási program szakmai irányítását, felügyeletét és lebonyolítását, a tanárokkal újabb szerződést kötöttek meghatározatlan időre, a csángószövetség elnökségével pedig hétfőn egyeztetnek annak a hat oktatási helyszínnek a további biztosításáról, amely a szövetség tulajdonában van. "Az RMPSZ ezen szerepvállalása határozott biztosítékot jelent a program hosszú távú sikeréhez mind az abban részt vevő gyermekek és pedagógusok, tágabb értelemben a moldvai magyar közösségek, mind pedig a fő támogatók, vagyis a Magyar Kormány és a keresztszülők számára" – indokolja az április 25-én jegyzett felkérést Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár. Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2012. május 11.Stratégiai irányváltás előtt? – Bakk Miklós az erdélyi magyar politizálásrólA marosvásárhelyi helyhatósági választásokról, egy magyarajkú városvezető esélyéről, az őszi parlamenti választásokról, illetve a két jobboldali párt – MPP, EMNP vezéregyéniségei konfliktusainak perszonalizálódásáról Bakk Miklós politológussal, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Politika- és Közigazgatás-tudományi Karának adjunktusával, a Politikatudományi Tanszék magyar tagozatának vezetőjével beszélgettünk. – Mit gondol ön a marosvásárhelyi helyhatósági választásokon résztvevő jelöltekről? Jelenlegi helyzetben kit ítél a legesélyesebbnek? – Sajnos nem vagyok látnok, nem ismerem a vásárhelyi közvélemény-kutatások eredményeit sem – ezek jórészt nem is nyilvánosak most, a kampány előtt és alatt tehát jóslásra nem vállalkozom. Csupán kommentárként mondanám el, hogy – tekintettel a jelölések előzetes történetére, az egyeztetések sikertelenségeire – azok az erőviszonyok, amelyek, e pillanatban, vagyis a kampány nyitánya előtt mérhetőek, jelentősen megváltozhatnak a választásokig hátralevő egy hónap alatt. – Milyen esélyt lát arra, hogy idén, esetleg 4-8 év múlva magyar polgármestere, legyen Marosvásárhelynek? – Úgy vélem, erre csak akkor kerülhet sor, ha a tétet sikerül valamelyik magyar polgármester-jelöltnek átfogalmaznia. Azaz, úgy megfogalmazni Marosvásárhely problémáit, hogy azok között a helyi román-magyar viszony csak az egyik, természetesen nagyon fontos kérdés legyen, egyéb helyi kérdések mellett – hangsúlyozom: mellett –, amelyek szintén elengedhetetlenek lehetnek a marosvásárhelyi lakosság egésze mint önkormányzati közösség számára. Eddig úgy tűnt, a magyar jelöltek előszeretettel rendelték alá a marosvásárhelyi kérdések megoldását a magyar kérdésnek, ami nem tette lehetővé a nyitást a román szavazók felé. Divatos szóval: a közös gondok egy részét „deetnizálni" kell annak érdekében, hogy más területeken világosabban megfogalmazhatóak legyenek a románok számára is a magyarok érdekei. És Smaranda Enache jelöltsége kapcsán az a kérdés is megfogalmazódott, hogy akkor most mi fontosabb a marosvásárhelyi magyarok számára: egy magyar polgármester, avagy egy, a magyar érdekeket valamilyen koncepció jegyében megjelenítő polgármester? – Hogyan gondolja, milyen politizálás / párt / tömörülés lenne célravezetőbb Marosvásárhelyen (ahol a magyar lakosság 39 százalékra esett vissza), egy nemzeti, magyar párt, vagy egy „inter-etnikus" párt megalakítása? (Pl. Szlovákia Most–Híd példájára) – Inter-etnikus párt létrehozására már volt kísérlet Erdélyben, annak kudarca azt sugallja, hogy más politikai konstrukciókat kell keresnünk. Egy másik lehetséges út, amelyre véleményem szerint volna esély, az a létező – ha úgy tetszik – „etnikus", román és magyar pártok regionális érdeklődésének a felerősödése, és a regionális identitás mentén történő összefogása, helyi koalícióinak a kialakítása, Érdekes e tekintetben megfigyelni, hogyan alakul a három magyar politikai alakulat víziója. Az RMDSZ hagyományosan országos, kormányzati szintű koalíciókban gondolkodik, az EMNP az erdélyiség jegyében keres partnerséget, az MPP pedig Székelyföldre koncentrál. Az országos – kormányzati – szintű koalíciók logikáját és eredményességet az elmúlt másfél évtizedben felmérhettük, ez az RMDSZ stratégiájának és hatékonyságának a kérdése. Azonban Romániában 15 év alatt végbement egy decentralizációs folyamat – még ha meglehetősen felemáson, ellentmondásosan is –, tehát a következő években a megyei és regionális román–magyar koalíciókra vonatkozó elképzeléseket kellene az előtérbe állítani, mégpedig nem eseti együttműködésekkel, hanem koncepciózus tervek mentén. Ez stratégiai irányváltás lehetne. – Az EMNP és az MPP összefogásának egyik, talán legfőbb oka a két vezető egyéniség, a Tőkés László és a Szász Jenő közötti személyes ellentét. Ön szerint feloldható-e a két politikus közötti ellenséges viszony? És miként? – A politikai ellentétek nagy mértékben perszonalizálódnak, és gyakran személyiségek közötti ellentétekként jelennek meg. Ezért a politikusok közötti személyes ellentétről nehéz eldönteni, mennyire politikai és mennyire személyes tartalmúak. Én nem is a személyek közötti viszonyról beszélnék, hanem arról, hogy mi a különbség a két párt, az EMNP és az MPP mint jobboldali pártok között. Az attitűdökből ugyanis az olvasható ki, hogy az MPP elsősorban pozíció orientált, mintha azt tekintené fontosnak, hogy minél több pozíciót megszerezzen, hogy azok birtokában eldöntse, milyen politikai célokat kíván megvalósítani. Az EMNP viszont inkább konstruktivistának tűnik: a térnyerést egyben egy stratégia útkeresésnek, önépítésnek tekinti. Paradox vonatkozása ennek, hogy miközben pozíció-orientáltságával az MPP sokkal inkább hasonlít az RMDSZ-re, a gyakorlati politizálás szintjén erőteljesebben opponálja a szövetséget. Ezzel szemben az EMNP, mely keresi a Szövetségétől eltérő stratégiát, a gyakorlati politizálás szintjén együttműködőbb az RMDSZ-szel. – Hogyan látja, az őszi parlamenti választásokra van-e esély a magyar pártok összefogására? – Ezt a kérdést jelen pillanatban megválaszolhatatlannak tartom. Két fontos tényezőnek van meghatározó szerepe az összefogás alakulásában: a helyhatósági választások eredményeinek és magának a parlamenti választási törvénynek. Egyiket sem ismerjük jelenleg. A választási törvényről még azt sem lehet tudni, hogy milyen típusú lesz, többségi rendszert vezet-e be, vagy úgynevezett vegyes választási rendszert. Úgy hiszem, ez a kérdés csak a nyár vége felé kerül ismét a politika napirendjére. Pál Piroska Központ. Erdély.ma 2012. május 15.Nemzetpolitikai államtitkárság: aláírták a moldvai magyar oktatási programról szóló megállapodástAláírták a moldvai magyar oktatási programról szóló megállapodást. A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) vezetői közötti szerződés értelmében a program javára érkező keresztszülői támogatásokat befogadja és továbbítja az RMPSZ a moldvai magyar gyermekek és tanáraik részére - közölte a nemzetpolitikai államtitkárság kedden az MTI-vel. Az aláírás előtt még hétvégén újabb egyeztetést tartottak, amelyen a kormány részéről Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. illetékes képviselői, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, Burus-Siklódi Botond, a moldvai magyar oktatási program megbízott koordinátora, Márton Attila, A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány alapítójaként Petrás Róbert, valamint a Teleki László Alapítvány igazgatója, Diószegi László vett részt. A közlemény szerint a résztvevők értékelték annak az elmúlt három hónapnak a tapasztalatait, amióta az RMPSZ működteti az oktatási programot. A felek megállapították, hogy a moldvai magyar oktatási program színvonala javult, hiszen megjelent a rendszerben a szakfelügyelet, azaz a minőségbiztosítás, a technikai nehézségeket pedig az eltelt idő alatt sikerült minimalizálni. Azt is örvendetes változásnak tartották, hogy a tanárok minden hónapban időben megkapják járandóságukat, ráadásul a pénzeszközök felhasználása is sokkal hatékonyabb a korábbi évekhez hasonlítva. Moldvában gördülékenyen folytatódik a csángó gyerekek magyar nyelvű oktatása - olvasható a kommünikében. A közlemény felidézi, hogy április 28-án minden, a moldvai magyar oktatásban részt vevő pedagógussal meghosszabbították munkaszerződését, amely immár határozatlan időre szól. A felek megállapították, hogy a támogatók, így a magyar kormány és a keresztszülők szempontjából az RMPSZ közreműködése az egyre magasabb színvonalon történő oktatást, továbbá a rendelkezésre álló pénzeszközök hatékony és átlátható felhasználásának garanciáját jelenti. MTI 2012. május 22.Vajdahunyad„Úgy élek, mintha minden napom ajándék lenne” – nyugdíjazás előtti beszélgetés Kun Kriza Ilona óvónővel Torockó az én gyermekszobám – vallja Kun Kriza Ilona óvónő, aki 1953. január 13-án született Tordán, igazi szülőhelyének azonban Torockót tartja. „Annyit kaptam ebben a bölcsőben, amennyinél többet gyermek nem kívánhatott volna. Kriza családba születtem, s remélem, azoktól a Krizáktól származom, akiknek nem mindegy, hogyan élik végig az életet. Anyám olasz nagyszülők sarja” – meséli a gyökereiről. A sokoldalú, oktatásban, játékban, versben, prózában egyaránt otthonosan mozgó pedagógussal nyugdíjba vonulása alkalmából beszélgettünk. – Már gyermekkoromban szerettem óvó nénist játszani. Ha eleredt az eső, a szomszédok közül senki sem kereste a gyerekeket: tudták, hogy nálunk lehetnek, mert édesanyám is szerette őket, és nálunk szabadon játszhatott minden gyermek. Nővérem, Irénke Nagyenyedre került a képzőbe, s én is követtem, a nyolcadik osztályt már ott végeztem. Bár anyám engem tanítónőnek szánt, a felvételi vizsga reggelén átkérettem az irataimat az óvónők tagozatára. Úgy éreztem, ez inkább az enyém, és soha nem bántam meg. Egy évig Pusztakalánban tanítottam magyarul, aztán Vajdahunyadon kilenc évig románul, majd huszonnyolc évig ismét magyarul. – Mi volt pályája vezérgondolata? – Örömöt szerezni a gyermekeknek. Tarisznyálgatni minden fontos dologból egy picikét, nem túlterhelve őket, hogy szívesen tegyék, amit elvárok tőlük. Játékosan, hogy szinte észre se vegyék, hogy tanulni kell. Igyekeztem hasznos, gyakorlati dolgokat csempészni a mindennapjaikba, amit nemegyszer jobban megfogalmaztak a gyermekek, mint én magam. Azt mondta egyszer az egyik kicsim, hogy azért szeret óvodába járni, mert itt mindig történik valami. Ebben minden benne van. Számomra ez nem munkahely, mesterség vagy kenyérkereső eszköz, hanem életforma. A mai napon is, amikor már számlálgatom a heteket, hogy még csak meddig….? – Melyek a legemlékezetesebb, óvónőként megélt pillanatai? – Sok van. Nekem minden nap élmény. Egy idő óta úgy élek, mintha minden napom ajándék lenne. Egy óvónő minden tevékenységi területet megél, ha ráfigyel. Ha kell, énekes, ha kell festő, pedagógus, testnevelő, ha kell, barkácsmester, természetjáró, állatszerető, táncos, ha kell, költő, pszichológus, szakács, kertész, szülinapszervező, látványtervező és még sorolhatnám. Éveken keresztül jegyezgettem a gyermekek szájából kipattant igazgyöngyöket. Érdemes lenne egyszer külön ezeken elmulatni. Egy Rákosdról ingázó kisfiú egyszer a szülinapját ünnepelve az óvodában megkérdezett, hány éves vagyok (akkor lehettem vagy 40 és valahány). Rám emelte gyönyörű, fekete szemét, és a homlokára csapott: – És te még élsz?!!! Nagyon soknak tűnhetett neki, hiszen csak ötéveske volt. Aranyosak. Minden szavuk őszinte, ezt szeretem bennük. Szépek voltak a reggelek, a kipirosodott arcocskákkal, a hideg kis kacsókkal, amit melengetni lehetett, a ragyogó gyermekszemek, bennük néha a félelem, amit jó volt lecsillapítani, kicsi szívük dobogását megnyugtatni. Szépek voltak az ünnepélyek, az udvari hancúrozások, a kirándulások, táborozások, a délutáni alváskor elsimuló finom arcvonások, a szemlátomást kinyíló értelem, a hurkás kis kezek, a rajzocskák, de főként a szó maga, amit az óvó néni jelent. – Nehéz volt összeegyeztetni az anya- és feleségszerepet a munkával? – Határozottan nem: nálam a három teljesen egybeforrt, tökéletesen alkotva az egészet. Egyik sem létezhetett volna a másik nélkül. Egyik segített megérteni a másik állapotot. Egymást csiszolták, nemesítették. Olyan volt ez, mint családi hangulatban formálni egymást. Annak is jó, aki ad, és annak is, aki kap. Dupla öröm. Anyának, most már nagymamának éreztem magam a gyermekek között is. Anyaként pedig arra gondoltam: ,,Istenem, ha az én gyermekemet nem szeretné valaki...?” Óvónőként azt fontolgattam: ha az én gyermekem hiába járna óvodába, nagyon elégedetlen lennék. Feleségként pedig mit mondhatnék? A családban értékelték a hivatásomat. Asztal, szekrény mai napig tele van feladatlapokkal, óvodai holmikkal, ez része az én lakásomnak, és senkit nem zavar. Ez a hivatás, ha szeretjük, kisegít válságból, betegségből, lefoglal, kreatívvá tesz, örökös kíváncsiságban tart, kiforrja az ötleteiket, feledteti a nehézségeket, serkent, ösztönöz, hogy érdemes megérni a holnapot. Ezen a pályán nincs elvégzett munka. Soha nem jutunk el a teljesség határáig. Sok szép versikét lehetett volna még megtanítani, kedves jeleneteket eljátszani, még többet kellett volna szabadban játszani. Ezért merem remélni, hogy a nyugdíjba vonulás nem teljes elvonulás. Csak egy picikét meg kell pihentetni a ropogós térdet, derekat. Aztán valamilyen formában folytatni. Szeretném a még kiadatlan gyermekverseimet összegyűjtögetni, sajtó alá rendezni, hadd legyen kistestvére a már megjelent Pitypang kötetemnek. Amit úgy vélek, hogy elmulasztottam, nem volt időm rá, vagy esetleg belémszorult, igyekszem majd munkafüzetekbe gyűjteni, és továbbra is megosztani azokkal, akik elfogadják. Valahol olvastam: az idős embertől elvárják, hogy bölcs és okos legyen, tanácsokat osztogasson, de én úgy gondolom, nem is az a lényeg, hogy nagyon bölcsek legyünk, hanem örüljünk annak, hogy megöregedhettünk. Legyünk büszkék a ráncainkra, a szarkalábainkra, hiszen ez az a térkép, amelyre fel vannak írva az évek, akárcsak a fatörzs évgyűrűire. Minél több a ránc és az évgyűrű, annál ellenállóbbak leszünk az élet viharaiban. – Mit tanácsolna a mai pályakezdőknek? – Kezdőnek, fiatalnak nem tanács kell, hanem jó példa. A kézzelfogható, valós kép, amely szeme előtt van, amelyre jó esetben feltekinthet, amiből erőt és gyarapodást nyerhet. Szeresse azt, amit vállalt, amit ő maga választott. Úgy szeresse, mint életformát. Aki nem érzi jól magát ezen a pályán, azt teljes jóindulattal arra kérem, álljon félre! Neki sem jó, ha nem szereti, de azoknak a kis ártatlan, kiszolgáltatott emberkéknek sem, akiknek belenyúl az életébe. Türelem és szeretet. Ez a két kulcs kell ehhez a hivatáshoz. Ha ez a kettő megvan, kinyílnak a kicsi szívek. Vállalni kell a közösségi munkát is, mindenhol ott kell lenni, hogy tudjanak rólunk. Akárcsak a japán ember: menjen be a munkahelyére még akkor is, ha nem fizették ki a bérét, mert így kell. Kötelességből. Még akkor is, ha bolondnak néznek. Ne legyen nyugta, ha vakáció idején legalább egyszer nem néz be óvodába, iskolába. Ezért nem éreztem soha tehernek az újságokba való írogatást, a rádióműsor szerkesztését, amit már nyolcadik éve vállalok, a több mint 15 éven keresztül szervezett táboroztatást (nyári vakáció és üdülés helyett). Tegye hozzá a közösség életéhez azt a gombostűhegynyit, ami neki van, hogy gyarapítsa azt a keveset, ami még megmaradt. Ha mindig másokon kéri számon azt, amit ő maga sem tesz meg, soha nem fog előrehaladni a világ. Ne a pontokért és az oklevelekért törtessen, hanem a munka öröméért. Ha szereti. Hátha egyszer mégis felébrednek, akiknek ébredniük kellene, és értékéhez méltóan javadalmazzák ezt a nem egyszerű munkát. – Hogyan éli meg az elválást? – Mostanában megtörténik, hogy üldögélek a kicsi széken, elfurulyázom egy óvodás dalocskát, körbemerengek a csodaszép csoporttermemen, és eltűnődöm: ennyi volt? S bevallom, néha sírdogálok, mint a gyermek, ha elvették tőle a kedvenc játékát. De talpraállok, és nagy álmaim vannak. Napköziotthont szeretnék létesíteni időseknek, ha erőm és lehetőségem lesz hozzá, hiszen az öreg is gyermek. CSATLÓS ERZSÉBET. Szabadság (Kolozsvár) 2012. május 26.Együtt, de feltételekkel (Moldvai csángók)Nem vagyunk annyian, hogy megosztottak legyünk; a csángóságnak olyan szövetségen keresztül kellene képviseltetnie magát, amely tömöríti az összes moldvai csángószervezetet; a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) azon kell dolgoznia, hogy az oktatási program szintjére emelje az alapszabályzatában vállalt többi területet; a Romániai Magyar Pedagógusszövetségnek (RMPSZ) nem érdeke, hogy kivegye az oktatást a helyiek kezéből; az MCSMSZ szeretné visszaszerezni jó hírnevét, a szervezet továbbra is igényt tart a magyarországi magánadományok kezelési jogára – többek között ezek hangzottak el az egyeztető kerekasztalként működő Csángó Tanács tegnap befejeződött klézsei találkozóján. A Duma András, a Szeret-Klézse Alapítvány elnöke által hetedik alkalommal megszervezett Petrás Incze János Klézsei Napok nyitórendezvényeként tartott tanácskozásra moldvai, erdélyi és magyarországi civil szervezetek kaptak meghívót, közülük csupán a Külsőrekecsinért Egyesület, az MCSMSZ, a Phoenix Forrófalva Kulturális Egyesület, a Szeret-Klézse Alapítvány, a budapesti Lakatos Demeter Egyesület, A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA), a Szeret-Klézse Alapítvány, a Szeret és Tatrosvölgyi Népművészek és a moldvai magyar oktatás ideiglenes felelőse révén az RMPSZ képviseltette magát. A szűk körben megtartott találkozó résztvevői szerint nem azzal kell foglalkozni, mi volt eddig rossz, elhibázott az MCSMSZ-ben, miért hiányzott a kommunikáció a szervezetek között, hanem előre kell nézni, és összefogni. A tanácskozás végén jegyzőkönyvbe foglalták, hogy továbbra is kiemelt helyet foglal el az oktatás, valamint a magyar nyelvű vallásgyakorlás elérése, a gazdaság fejlesztése és az egészségügy. Az észrevételek között szerepel, hogy az MCSMSZ együtt kíván működni a pedagógusszövetséggel, de ha ez nem valósul meg, a csángószervezet "maga végzi az oktatási program folytatását", valamint "a többi civil szervezet készségesnek mutatkozik együttműködni a magyar hivatalos szervekkel és az RMPSZ-szel". Tegnap délután Berszán Lajos zágoni származású nyugalmazott gyimesi plébános celebrálta a rendes miseprogramon kívüli, a katolikus egyház által turisztikai misének nevezett magyar nyelvű szentmisét a klézsei Szent Ferenc-templomban, majd a templom udvarán leleplezték a forrófalvi születésű katolikus pap, folklórgyűjtő, Petrás-Incze János (1813–1886) fa mellszobrát, Csoma Gergely alkotását. A kétnapos ünnepség a helyi, valamint a szomszédos falvakból érkező hagyományőrző csoportok előadásával ért véget. Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2012. június 2.Csángóföldön kisimulnak a ráncok (A nemzeti összetartozás napja)Csak az tegye be a lábát a moldvai csángó falvakba, aki szeretettel és megértéssel közeledik az itt lakó emberekhez, nem akarja mindenáron megváltoztatni őket, nem kéri számon, miért nem beszélnek magyarul a fiatalok, miért csak az öregek, nem úgy megy közéjük, mintha múzeumba látogatna, hanem szeretettel, elfogadással, mintha csak a szomszédot, a barátot, a testvért akarná köszönteni. Ezekkel a gondolatokkal tértem haza a napokban legutóbbi csángóföldi utamról, Klézséből, ahol a Csángó Tanácsnak a Petrás Incze János Napok egyik rendezvényeként megtartott ülésén vettem részt a hallgatóságban, mint régi ismerőse a tanácskozó csángó szervezeteknek. Áldja meg a jó Mária! – bocsátottak utamra induláskor, s bár nem mondták, éreztem, arra kérnének, ne a háborúskodásról adjak hírt, hanem arról, hogy össze akarnak fogni a közös ügyért – és előre tekinteni. Márton Attila lészpedi tanító ahhoz hasonlítja ebbeli törekvéseiket, "aki úgy biciklizik, hogy folyton hátrafelé néz, az előbb-utóbb esik egy jó nagyot". A katolikok nagy embere volt Reggeliben nagy a jövés-menés a faluban, később kiürülnek az utcák. Mielőtt a magyar házhoz mennénk, kérdezősködöm, tudnak-e arról, hogy szobrot avatnak másnap a Szent Ferenc-templom udvarán, hallottak-e Petrás Incze János (1813–1886) forrófalvi származású klézsei papról, folklórgyűjtőről, aki az ő falujuk temetőjében nyugszik. Mesterká Borbála hallott János páterről, az ünnepről nem, de a magyar házat ismeri, mert oda járnak magyar órára az unokái. "Huszonhét unokám van a két gyermek és hat leányom után. A két fiú egyszerre született, ikrek. Tudnak mind oláhul is, tudnak magyarul is. Én kiciskétől tanítom magyarul őket. Hetvenhét esztendőt elértem, a gazdám meghót öt esztendeje. Megvagyok békében, nem szeretem a rosszat, nem szeretem senkivel a dusmanét. Na, menek, mert dolog van. Menek itt fel a sáros ulicán." A templom udvarán gyermekek beszélgetnek, találgatják, milyen lesz a bérmálás, "nagy nap lesz, még a piscop is eljön", aztán indulnak iskolába. A sors valahogy úgy hozza, a következő asszony, akivel szóba állok, szintén Borbála, családneve Bilibók, Klézsén sokan viselik ezt a nevet. Szinte nem is kell kérdezni, mondja, hogy nem valami jó az élete. "Az első ember akkor hót meg, amikor hat hónapos volt a gyermek. Aztán eladódtam megint, de ez az ember nem olyan, mint a másik vót. Az jobb volt, az tudta a dolgot. Az első embertől való gyermek handicap, olyan, hogy nem zsudekál. Menen a misékre, gyónik, de nem zsudekál. Vagyon még hat gyermek, nagyon nehéz. Vót még egy beteg cinkám, tizenkilenc esztendőt kínlódtam vele, aztán meghalt." Bilibók Borbála unokái is járnak magyar órára, a szoborállításról nem hallott, János páter nevét ellenben ő is ismeri, mert a klézseiek úgy tartják, Petrás Incze János "a katolikoknak nagy embere volt". Együtt a megmaradásért "Fontos a moldvai magyarság számára, hogy itt, Moldvában találkozzunk: moldvai, erdélyi, székelyföldi, magyarországi és bárhonnan jövő magyarok, hogy együtt örvendjünk létezésünknek, együtt tegyünk megmaradásunkért, kulturális örökségünk védelméért" – olvassuk a hetedik Petrás Incze János Napok meghívójában. A Szeret–Klézse Alapítvány kezdeményezésére ebből az alkalomból ült össze az egyeztető kerekasztalként működő Csángó Tanács, amelynek ülésén jóval kevesebb szervezet képviseltette magát, mint ahányan érintettek lennének. Duma András, a Szeret–Klézse Alapítvány elnöke ülésvezetőként rögtön az elején leszögezte, azért ültek össze, hogy összefogásra buzdítsák a moldvai csángó szervezeteket, mert csak együtt képviselhetik a csángók ügyét. A legtöbb kérdés a magyar oktatási program körül vetődött fel: Hogyan képzeli a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége a programban való részvételét? Milyen egyezséget köt a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségével saját ingatlanjainak használata tekintetében? Elfogadja-e, hogy a magyar állami támogatást és a magyarországi magántámogatásokat, beleértve a Keresztszülő programban begyűlt pénzeket, a pedagógusszövetségen keresztül folyósítsák? Pogár László, az MCSMSZ áprilisban megválasztott új elnöke leszögezte, jelenleg elsősorban az elmaradt elszámolásokat pótolják a támogatók felé, bizonyítani akarják, hogy a szervezetnél nem volt semmi lopás, sikkasztás. Az oktatásra vonatkozóan elmondta, ősztől szeretnék visszavenni a programot, de ha nem jutnak egyetértésre a magyar kormánnyal, "hogy az RMPSZ-en keresztül jöjjön a magyar állami támogatás, a magánadományok, köztük a keresztszülők támogatása pedig közvetlenül a csángószövetségnek", akkor kivonják a csángószövetség ingatlanjait a programból, és azokban saját oktatást bonyolítanak le. "Az egész programot szeretnénk folytatni a szövetségen belül, nyilván a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szakmai felügyeletével, ahogy eddig is volt. Még bővíteni is szeretnénk olyan helyszínekkel, ahol most nincs oktatás, mert még legalább harminc ilyen falu van. Az oktatás mellett a kulturális, ifjúsági, egyházi programokat is kötelessége továbbvinni a csángószövetségnek. Ugyanakkor nagyon fontosnak tartom, hogy a helyi csángószervezetek, amelyek Moldvában foglalkoznak a csángó kérdéssel, együttműködjenek. Itt nem akkora a magyarság, hogy ketté vagy háromfelé tudjuk választani. Nem vagyunk annyian, hogy megosztódjunk. A csángószövetségnél volt ez a zűrzavar az elmaradt elszámolások miatt, de azon dolgozunk, hogy a jó hírnevét visszakapja." Csoma Gergely a magyarországi Lakatos Demeter Egyesület képviselőjeként reagált a csángószövetség megtépázott hírneve okán. Szerinte "annyi olyan visszajelzés érkezett az oktatási programról, ami nyugtalanította a támogatókat. Olyan súlyos elszámolási problémák voltak, ami már túllépte a tűréshatárt, és akkor megbíztak egy erdélyi számvevő- céget, hogy vizsgálja át a csángószövetség pénzügyeit, és nagyon sok visszaélésre bukkant. Nem akartak ebből bűnvádi eljárást indítani, csak nagyon azt akarták, hogy végre tiszta emberekkel induljon el ez a tevékenység." Valós szövetség létrehozását sürgette Duma András, amelyben egyenrangú tagként vegyenek részt a moldvai csángó szervezetek, az RMPSZ-nek pedig meg kellene alapítania Bákó megyei szervezetét; Gyurka Valentin, a Külsőrekecsinért Egyesület elnöke szerint tisztázni kell, milyen költségeket vállal a pedagógusszövetség az MCSMSZ házainak használatáért; Legedi István hagyományőrző zenész, furulyaoktató, a Szeret- és Tatros-völgyi Csángó Népművészek képviselője azt hangsúlyozta, támogatni kellene, hogy a gyermekcsoportokkal felléphessenek különböző rendezvényeken, s a szülők és a gyermekek lássák a valós hasznát annak, amit tanulnak. A minőségen legyen a hangsúly Az RMPSZ országosan elismert szakmai szervezet, a legérdemesebb arra, hogy koordinálja a moldvai magyar oktatási programot – hangsúlyozta Márton Attila lészpedi tanító, a pedagógusszervezet által megbízott oktatási felelős. Szerinte a pedagógusszövetségnek nem érdeke, hogy az oktatási programot kivegye a csángó emberek kezéből, de törvényes és szakmai hátteret tud biztosítani ehhez a tevékenységhez. "A programnak lesz jövője, ez biztos, a múltjával nem szeretnénk foglalkozni, mert a hibákból lehet tanulni. Aki úgy biciklizik, hogy folyton hátrafelé néz, az előbb-utóbb esik egy jó nagyot. Itt kialakulóban egy új irányvonal, rá kell térni a minőségi oktatásra. Nagyon sok iskolán kívüli oktatási helyszín létezik, és egyre kevesebb hangsúlyt kap az iskolai oktatás bővítése. Pedig ezt kell tennünk, az oktatásnak az iskolában a helye, igazából ott ellenőrizhető, és a román kollégák előtt is meg kell mutatni, hogy szakmailag kifogásolhatatlan munka folyik a magyar órákon, ne érezzék, hogy ez valamiféle délutáni lóti-futi, amit vagy megtartanak, vagy nem. Úgy érzem, hogy ez sérti gyakran a román kollégákat, az igazgatónő pedig úgy érzi, nem kontrollálható a tevékenységünk. Ha leteszünk az iskolában egy módszertant román nyelven, akkor az igazgató tudja követni a munkánkat. Másrészt a minőségre kell hangsúlyt fektetni. A gyermekek számára ezt az archaikus kultúrát össze kellene kapcsolni a fejlődéssel. Fel kell rakni a katrincát a szakteremben, de legyen egy vetítő is a gyermeknek, legyen jövőképe. Össze kell kapcsolni ezt a két dolgot, és akkor a gyermek nem akarja levetkőzni a saját kultúráját. A módszereken változtatni kell. Évekig az volt a szójárás, hogy nekünk, csángóknak, tanítóknak senki ne mondja meg, mit és hogyan kell csinálni az oktatási programban. Van ebben igazság, viszont el kell fogadni, hogy a pedagógia egységes, ugyanúgy kell alkalmazni a moldvai magyar oktatásban is, mint bárhol. A szakmai továbbképzésekre el kell küldeni a kollégákat. Nem kell összetörni ezt a sokszínűséget, hogy van közöttünk földrajz szakos, biológus, fotográfus, de mindenkibe bele kell csepegtetni a pedagógia alapelvárásait. Külön kellene szervezni ezeket a képzéseket az iskolában tanítók, illetve iskolán kívül tanítók számára. Akik iskolában tanítanak, azoknak legyen egységes tankönyvük, és az iskolán kívüli oktatásnak is legyen egységes programja, amit egy tanév alatt el kell érni. Ha pedig a csángószövetség úgy gondolja, hogy szeretné kivonni a saját ingatlanjait a pedagógusszövetség szárnya alól, akkor kell hagyni, nem kell megakadályozni. Nem úgy kell megélni, mint egy szakadást az oktatási programban, lehet, hogy a csángószövetség másként szervezné a tanítást, de az iskolai magyar órák mindenképpen a pedagógusszövetség szárnya alatt maradnak. Az iskolán kívüli oktatásban pedig együtt működnénk a csángószövetséggel ott is, ahol ők felügyelik a foglalkozásokat." Csángó tanítók otthon Somoskán nyitottabb az igazgatónő, a klézsei nem közeledik semmit – mondja Istók Angéla klézsei magyartanár. "Készítünk kis előadást karácsonyra, anyák napjára, oda sem jönnek a kollégák. Somoskán van olyan terem, ahol az előadásokat tartjuk, ott a közös ünnepeken bemutatunk mi is valamit, néhány perc, de számít, hogy mi is énekelhetünk, bemutathatjuk műsorunkat, verset, éneket, táncot. Ha odajönne a polgármester vagy az igazgatónő, a pap, ha látja a nép, hogy ők is jelen vannak, jóváhagyták, akkor egy kicsit nyitottabbak az emberek, akkor nem félnek, és elismerik a munkánkat is, ami nem könnyű, mert az olyan gyermek, aki otthon nem hallja a magyar beszédet, megtanulja ugyan a magyar szövegeket, de nem érti. Velük a legnehezebb dolgozni, de ha látjuk, hogy akár egy gyermek is továbbtanul egyetemen, akkor megéri. " A csángó származású tanítók maguk is megküzdöttek a magyar írással-olvasással, egyikük sem tanulta kicsi korától, legtöbben felnőttként ismerkedtek a magyar ábécével. Egy korábbi külsőrekecsini látogatásomkor Gyurka Valentin mondta el az ő történetét. Gyurka Valentin: 1991-ben a külsőrekecsini árvízkor jöttek a segítségek. Volt itt egy teológus, akkor én Bákóban tanultam, és ő mondta édesanyámnak, menjek Csíkszeredába tanulni. Otthon csángóul beszéltünk, de az nem elég. Édesapámnak volt egy kis füzete, amiben magyarul voltak imák és szólások, azokat próbáltam olvasni, de egyedül nem ment olyan könnyen. Furcsa módon én soha nem kötöttem össze azt a nyelvet, amit beszélek, azzal, amit Hungariban beszélnek, amiről tanultam az iskolában. Édesanyámék nem mondták soha, hogy van egy ország, ahol az én nyelvem hivatalos. Ez nekem nem jutott eszembe. Utólag csodálkozom ezen. És akkor jöttek a nyaraló önkéntesek, testvéreim, hoztak egy ábécéskönyvet Magyarországról, és ezektől a segítőktől három hét alatt megtanultam valamennyire írni, azzal mentem Csíkszeredába esti tagozatra. Könnyűipari szakon voltam, nagyon nem boldogultam magyarul. Le kellett jegyezni, amit a tanár mond, keveréknyelven írtam le, nem is tudtam igazán tanulni abból, amit írtam. Aztán csak érettségiztem, majd kikerültem Budapestre az előkészítő intézetbe, aztán a jászberényi tanítóképző főiskolán végeztem, mint művelődésszervező, mellékszakom volt a néprajz és kommunikáció. 2000-ben jöttem haza, megnősültem, és kezdtük az oktatást itthon. Egy idő múlva kölcsönt vettem fel, hogy építsek házat, nem tudtam törleszteni az adósságot, és elmentem újból Magyarországra, Olaszországot is megjártam, építkezésben dolgoztam, takarítottam, irodai munkát végeztem, de nem vált be. Hazajöttem, gyermekeim vannak, tanítok, most már itthon maradok. Csíksomlyó üzenete A pünkösdi búcsú előtti délutánon magyar misét celebrált Berszán Lajos zágoni származású nyugalmazott gyimesi plébános a klézsei Szent Ferenc-templomban, a katolikus egyház által turisztikai misének nevezett esemény után a templom udvarán felállították Petrás Incze János tölgyfa mellszobrát. Csoma Gergely alkotásának elhelyezésére a jászvásári püspökségtől és a helyi egyháztanácstól is megkapta az engedélyt a Szeret-Klézse Alapítvány, Demeterce Iosif klézsei plébános korábban a templomban kihirdette a szoborállítást. A klézseiek másnap hajnalban Csíksomlyóra mentek a pünkösdi búcsúra, a többi csángó faluból érkezett búcsúsokkal a csobotfalvi templomnál gyülekeztek szombaton reggel. Márton Attila elmondása szerint "onnan együtt, szervezetten indultak föl a nyeregbe, amolyan lassú mennybemenetel hangulattal, hisz amikor az ember nagy erőfeszítések után fölbukkan a tetőn, és a szeme elé tárul a keresztény magyarok sokaságának látványa, akkor »feljön a bőre«, és elönti az a kellemes érzés, ami páratlan, és amitől érzi az ember, hogy összetartozunk." Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2012. június 22.Magyar veszteség a szórványbanVersenytársak, nem pedig ellenfelek az erdélyi magyar pártok A június 10-i helyhatósági választások után bő egy héttel egyre árnyaltabb a kép a három magyar párt által elért eredményekről és kudarcokról. Szász Alpár Zoltán politológussal, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem adjunktusával készült interjúban a választási eredményeket értelmezzük. – A helyhatósági választások eredményeihez a három erdélyi magyar párt vezetői sajátos módon viszonyultak: az RMDSZ hurráoptimizmussal élte meg „mindent elsöprő” győzelmét, a Magyar Polgári Párt elnöke a felelősséget a Néppárt nyakába varrta, amiért nem jött létre jobboldali koalíció, az EMNP elnöke pedig óvatos optimizmussal értékelte az eredményeket... – A végleges eredmények ismeretében megállapítható, hogy az RMDSZ átlagban húszezer szavazattal szerzett többet, mint a négy évvel korábbi önkormányzati választásokon. Ez a kis növekedés azonban nem volt elegendő ahhoz, hogy ellensúlyozza az országos szinten regisztrált magasabb részvételi arányt, így korábbi százalékarányos eredményét csak a megyei képviselő-testületekre leadott voksok vonatkozásában sikerült túlszárnyalnia. A helyi képviselő-testületek szintjén csaknem egy százalékkal kevesebb szavazatot szerzett. Az RMDSZ voltaképpen csak annak örülhet, hogy székelyföldi támogatói jutalmazták az utóbbi években végbement infrastrukturális fejlesztéseket, illetve a fiatalítást. Az MPP-elnök kijelentését talán azzal kellene árnyalni, hogy az összesített jobboldali eredmény százalékarányait tekintve ugyan romlott a négy évvel korábbiakhoz képest, de abszolút számokban – az RMDSZ-éhez hasonlóan – jobb, sőt helyi szinten lényegesen jobb a párt 2008-as eredményénél. Az EMNP elnöke az első eredmények láttán értelemszerűen nem ünnepelt, de nem is tűnt különösebben kedveszegettnek. Érezhetően óvatosan és visszafogottan nyilatkozott. – Hogyan értékelné Erdély különböző régióira levetítve a választás eredményeit: hol mutatható ki magyar gyarapodás, és hol érhető tetten veszteség? – Az effajta értékelésnek kellőképpen árnyaltnak kell lennie, hiszen nem elég azt kimutatni, hogy valamely pártnak hol sikerült több mandátumot szereznie a helyi/megyei végrehajtó-hatalomban, valamint a helyi/megyei döntéshozó-testületekben, illetve a korábbi állapotokhoz képest hol vesztek el helyek. Ez nyilván nem azt jelenti, hogy nem fontos a mandátumszerző képesség. Igenis lényegesnek tartom, csakhogy nem szabad eltekinteni attól, hogy a választási rendszer hatásaihoz mérten mégiscsak a mozgósítás az elsődleges. Amennyiben alapos elemzésre törekszünk, meg kell vizsgálnunk mindhárom magyar párt mobilizációs és mandátumszerző képességét. – Nyilván már ilyen elemzések is napvilágot láttak, de bő egy hét után melyek a politológus első benyomásai? – Első ránézésre megállapítható: Székelyföldön a kiélezett verseny az RMDSZ előretörését és ezzel együtt az összmagyar képviselet erősödését is előidézte a helyi/megyei döntéshozó- és végrehajtószervekben, bár ez utóbbihoz – igaz jóval kisebb mértékben – versenytársai is hozzájárultak. A szórványban és az etnikai ütközőzónában komoly veszteségeket szenvedett a magyar képviselet. Szatmár megyében például mind a megyei önkormányzati testület elnöki széke, mind a megyeszékhelyi polgármesteri mandátum elveszett. Ez Maros megye esetében is így történt, azzal a különbséggel, hogy a megyeszékhely magyarságának immár harmadik alkalommal nem sikerül visszaszereznie a polgármesteri tisztséget. Kérdés, persze, hogy erre mekkora reális esély van és milyen körülmények között. Összességében tehát olyan jelentős pozíciókat veszített(ek) az erdélyi magyarságot képviselő párt(ok), amelyeket az újonnan megszerzett tucatnyi – ám kisebb jelentőségű – mandátum nem tud ellensúlyozni. – Sok jobboldali ember számára érthetetlen, hogy miért veszített az autonómiaformák kiharcolását zászlójára tűző EMNP és MPP az útaszfaltozással kampányoló RMDSZ-szel szemben... – Pedig szerintem érthető, és a választói magatartás fogalomtárának segítségével viszonylag könnyen magyarázható. A legtöbb szavazópolgár számára egyértelmű és kézzelfogható dolog az infrastruktúrafejlesztés (pl. az útjavítás) vagy a bérek és a nyugdíjak emelése, esetleg csökkentése. Ezekkel az egyszerű politikai tényekkel kampányolt az RMDSZ. Például olyan öntapadós matricákat ragasztott a kukákra, amelyek azt hirdették: ő védte meg a kisnyugdíjasok jövedelmét. Ehhez képest az autonómia és annak formái bonyolult fogalmak, nehéz politikai kérdések, amelyeket inkább csak a politikában jártas, képzettebb választó ért meg; bár számára is pusztán távlati célokat jelentenek. – Ezek szerint a romániai magyar választók többsége elégedett az RMDSZ tevékenységével... – Az erdélyi magyar szavazók többsége nem – illetve ezúttal sem – kereste az alternatívát a Szövetség versenytársaiban, hiszen nem érezte úgy, hogy kormányzati tevékenysége miatt büntetnie kellene a román pártok majdnem örökös koalíciós partnerét. Mi több, a MOGYE-ügy is – más magyar jogsérelmekhez hasonlóan – szimpátiahullámot eredményezett, és növelte az RMDSZ népszerűségét, hiszen a marosvásárhelyi magyar nyelvű orvostudományi és gyógyszerészeti oktatás önálló intézményesedését a Szövetség próbálta kieszközölni. – Az RMDSZ „fénykorában” – amikor a két jelenlegi tábor még egy platformon működött –, a mai ellenzéki pártok magvát jelentő Reform Tömörülés és annak holdudvara az RMDSZ belső arányai szerint hozzávetőlegesen 40 százalékot jelentett. Azóta két párt is lett, de ezt az arányt a választásokon nem sikerült megközelíteniük. Vajon mi ennek az oka? – Hatalmas különbség van a párton belüli frakció és a szakadár párt között. Ugyanis a frakciót vagy szárnyat támogatók az anyapárt kötelékében teszik ezt, de korántsem biztos, hogy tömegükben átpártolnak a szakadár (ellen)elithez, s megmaradnak továbbra is annak támogatói, amennyiben megalakul az új párt. Az erdélyi magyar politikát közel másfél évtizedig a (kvázi)monolitikus egység (a sokszínűségben) jellemezte, s az ezt alátámasztó retorika. Az RMDSZ egykori belső – azóta külsővé vált – ellenzéke jelenleg is részben e retorika dominanciája miatt szorul háttérbe. De nem szabad megfeledkezni az RMDSZ két évtizedes sikeres konszolidációjáról, szervezetépítéséről és ön)kormányzati, közpolitikai eredményeiről sem. Ezeken a területeken mindkét versenytársnak komoly hátrányt kell ledolgoznia. – Sok emberben fevetődik a kérdés: az RMDSZ ma is olyan erős, mint régen, vagy az ellenfelei gyengék? Az elmúlt két választás eredményeinek az ismeretében kialakulhat-e olyan „rendszerváltó” párt a romániai magyarság soraiban, amely maga mögé szoríthatná a Szövetséget? – E tekintetben fontos meghatározni az összehasonlítási alapot, tehát azt, hogy mihez mérjük hozzá az RMDSZ erejét. Önmagához, a román pártokhoz vagy kihívóihoz? Önmagához mérten – a kezdeti időszak, a 90-es évek elején történt kivándorlási hullámmal magyarázható veszteségeitől eltekintve – a Szövetség választási ciklusonként 2008-ig körülbelül százezer szavazót veszített el. De hová tűntek azok, akik továbbra is Erdélyben élnek? Otthon maradtak vagy esetleg más pártokra szavaztak? Rávenni őket, hogy újból éljenek állampolgári jogukkal és voksoljanak, nagyon nehéz. A két kihívó megkísérelte, azonban ez igen kis mértékben sikerült nekik. A román jelöltekre (vagy pártokra) szavazókat azonban részben vissza lehetne hódítani. Ebben a tekintetben tehát az RMDSZ veszített erejéből, de ezt a gyengülést sok esetben ellensúlyozta a magyar kisebbségen belüli magasabb részvételi arány. Az RMDSZ egy ideig lépést tudott tartani a román pártokkal, de újabban ez a tartalék is kimerülni látszik. Végül a harmadik összehasonlítási alap tekintetében azt kell megjegyezni, hogy azok a szereplők, amelyek 2007-et megelőzően a Szövetség kihívói voltak, etnikai értelemben is törpepártnak minősülnek, az újabbak viszont etnikai értelemben már nem, hiszen a román választási pártrendszer törpepártjainak a szintjén találhatók. (Eredményeik nagyjából azonosak a szebb időket megélt román Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpártéival.) Noha a magyar kisebbség szavazataiért vetélkedő versenytársaival szemben most is hegemón szerepet tölt be, pozícióját, népszerűségét tekintve az RMDSZ némileg erodálódott. Hangsúlyozom: az EMNP-t és az MPP-t inkább a Szövetség versenytársainak, mintsem ellenfeleinek tekintem. Versenytársaknak, akikkel együtt kell működni, nem pedig ellenfeleknek, akiket mindenáron le kell győzni. Ez a logika fordítva is érvényes: nem föltétlenül szükséges az RMDSZ-t legyőzni és leváltani képes „rendszerváltó” magyar párt megjelenése. Arról nem is beszélve, hogy ezt a forgatókönyvet valószerűtlennek tartom. – A választásokat mindig az új kezdet követi. A három pártnak együtt kellene működnie, hiszen mindhármuk elemi érdekei ezt követelik. Várható-e egy erdélyi magyar kerekasztal vagy más hasonló együttműködési forma? – Az erdélyi magyar pártok alapvető célkitűzései értelemszerűen azonosak, de vannak eltérő elképzeléseik is. Jogos elvárás tehát, hogy együttműködjenek. Nem igen látok okot arra, hogy ez másként történjen, hacsak valamelyik párt nem tud előrukkolni olyan programponttal, ami könnyen megvalósítható, ennek révén pedig eredménnyé váltható. Ez a politikai verseny logikája. Az eltérő programpontok tekintetében viszont a versengés és a kerekasztal körül történő egyeztetés egyaránt elképzelhető. E feltevések tükrében inkább úgy fogalmaznék: az együttműködés elsődlegesen az erdélyi magyar választópolgárok elemi érdeke, amelytől a pártérdekek olykor eltérhetnek. Ennek ellenére azt hangsúlyoznám, hogy bízom a három párt elitjének bölcsességében, politikai tisztánlátásában, aminek segítségével felül lehet kerekedni az önös pártérdekeken, és el lehet kezdeni vagy folytatni a gyümölcsöző önkormányzati munkát. Ha ez így történik, illetve sikerre is vezet, nem kizárt, hogy az életbe lépő választási rendszertől függetlenül az őszi parlamenti megmérettetést inkább a magyar pártok együttműködése és nem egymásnak feszülése fogja jellemezni. Makkay József. Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2012. augusztus 2.„Állambácsitól” nem várhatunk megváltástBeszélgetés dr. Neményi Ágnes faluszociológussal A megélhetés lehetősége az erdélyi falvakban a rendszerváltás óta tovább csökkent. A kevés kivétel a szabályt erősíti: gazdálkodásból nehéz megélni, az alternatívát jelentő szolgáltatások még gyerekcipőben járnak. Van-e lehetőség arra, hogy az erdélyi falu vonzó és gazdaságilag virágzó település legyen? – erről beszélgettünk dr. Neményi Ágnes faluszociológus egyetemi előadótanárral. – Több mint négy évtizede foglalkozik faluszociológiával, jó ismeri az erdélyi falu gondjait. Huszonhárom évvel a rendszerváltás után mennyire súlyosak ezek? – A romániai falu minden téren elmaradott, helyenként középkori állapotok uralkodnak. A szocialista szövetkezeti rendszer egyik napról a másikra összeomlott, helyette létrejött közel négymillió önellátó kisgazdaság, amelyek sajnos nem biztosítanak megélhetést. Bizalom híján nem épülhet ki szövetkezeti hálózat, összefogás nélkül nem lehet kilépni ebből az ördögi körből. Ma nagyon nehéz megélni a falvakban, a legtöbben máshol keresnek boldogulást. Persze vannak kivételek is – a sikeres falvak –, ahol beindult a gazdasági élet, munkahelyek jöttek létre, egyelőre azonban kevés az ilyen kistelepülés. – Mi kell ahhoz, hogy megyénként ne csak három-négy ilyen faluról beszélhessünk? – Egy érdekes nemzetközi kutatási projekt romániai résztvevőjeként azt mondanám, hogy olyan kulcsemberek kellenek, akik kovászt jelenthetnének egy-egy faluközösség számára. Nyolc európai uniós ország felsőoktatási intézményeinek – közöttük a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem – összefogásával kétéves, angol nyelvű mesteri képzéshez dolgoztunk ki programot. Aki ezt elvégzi, faluanimátori oklevelet kap, ez egy új európai mesterség. – Mennyire hasonlít ez a rendszerváltás utáni Magyarországon bevezetett falugondnoki álláshoz? – Az új foglalkozásnak valamelyest előzménye a falugondnoki állás, amely nem csak Magyarországon, hanem több más európai országban is működik. Azonban többet is jelent ennél. A magyar kezdeményezést jól ismerem, szociológusként több magyarországi faluban tanulmányozhattam működését. Az elmúlt években Erdélyben is felbukkant, főleg székelyföldi településeken, ahol a helyi önkormányzatoknak sikerült megoldaniuk a finanszírozást, de olyan is van, ahol ez civil szervezetek hatáskörébe tartozik. Az erdélyi tisztség azonban eltér a magyarországi és a nyugat-európai falugondnoki munkakörtől: nálunk rendszerint szociális ügyekkel foglalkozik a falugondnok. – Miben különbözik az önök projektje az eddigi európai falugondnoki képzéstől? – Az új képzés lényege, hogy a helyi sajátosságok felhasználásával európai dimenzióba emelje a közös gondok feltárását és a kiútkeresést. A nyolc egyetem az elmúlt három évben Európa különböző országaiban – többek közt nálunk, Kolozsváron is – szervezett szakmai találkozókat, ahol a programban részt vevő országok falvainak sajátos helyzetét elemeztük. Ezek a gondok többé-kevésbé hasonlítanak, így a kiútkeresés is közös erővel történik. – Mi a közös a mai európai falvakban? – A falvak általában elmaradottabbak, mint a város, sok falu nem rendelkezik a szükséges infrastruktúrával. Falun szinte mindenhol nehezebb a megélhetés, kiszolgáltatottabbak az emberek. A közös helyzetfelmérés alapján olyan felkészült szakemberekre van szükség, akik helyi fejlesztési stratégiák kidolgozására képesek. Igaz, valamennyi országnak megvannak a jellegzetes problémái, ami jelentősen megnehezíti munkánkat, ám eddigi felméréseink azt igazolják, hogy ezeket a gondokat helyi összefogással, konzultációval, projektek készítésével részben vagy teljesen orvosolni lehetne. – Egy ilyen „varázsszakmától” mindenki sokat vár. Beválthatja a hozzá fűzött remények? – A több helyen működő európai falugondnoki állás többnyire bebizonyította létjogosultságát. Mi azonban ennél többet ajánlunk. Az új szakma széleskörű tájékozódást feltételez: az animátornak ismernie kell a falusi életmód, a falusi életvitel, a falun élő ember legtöbb gondját-baját. Értenie kell a mezőgazdasághoz, a vállalkozások létrehozásához és működéséhez, szociális kérdésekhez, de a legfontosabb, hogy képes legyen segíteni az embereket abban, hogy közösséggé szerveződve maguk találják meg azokat a gazdasági, társadalmi, szociális lehetőségeket, amelyek révén változtatásra, felemelkedésre van esélyük. – Az első szakképzett faluanimátorok két év múlva kezdhetik el munkájukat Európa országaiban. Van-e erre fogadókészség a politikum részéről? – Országonként változó a helyzet. Ahol van előzménye a faluanimátori munkának, ott várják a folytatást. Románia azon kevés európai országok közé tartozik, ahol a faluval csak politikai beszédek szintjén foglalkoztak az elmúlt 23 év kormányzatai. Ez vezetett oda, hogy a romániai falu ma a legelmaradottabb az Unióban. Érzékelhető azonban pozitív változás is, az utóbbi években ugyanis sok helyen elkezdődött az infrastruktúra kiépítése, főleg uniós pénzekből. A fejlődés azonban nagyon lassú, kevés a helyi hozzáértő, azaz hiányzik az igazi falugondnok. Bőven lesz tehát munkája Erdélyben is egy képzett faluanimátornak: reményeim szerint a jó szakemberek alkalmazásához a romániai közigazgatás is megtalálja a forrásokat. – Mennyire fogadja el a faluközösség a máshonnan érkező „megmentőt”? – A falugazdásznak nem feltétlenül idegenként kell érkeznie a faluközösségbe. Nemrégiben Máramarosszigeten többen kérdezték: miért nem a falu elöljáróit – a polgármestert vagy az alpolgármestert – képezzük ki? Természetesen ők is lehetnek animátorok, a lehetőség mindenki előtt nyitva áll, aki vonzalmat érez a szakma iránt. Tapasztalatom szerint az emberek befogadónak bizonyulnak, ha azt látják, hogy közös érdek a falugondnok sikeressége. Tisztában vannak vele, hogy segítség nélkül rengeteg információtól vannak elzárva, nem tudnak pályázni, nem képesek kihasználni lehetőségeiket. Márpedig pályázni csak akkor érdemes, ha tisztában vagyunk azzal, mit szeretnénk elérni, és ehhez milyen lehetőségeink vannak. Falvaink nagy gondja, hogy az ott lakók nincsenek tisztában lehetőségeikkel, a helyi erőforrásokkal. A jól képzett faluanimátor a helyi erőforrások mozgósításában segíthet a legtöbbet. Irányításával a helybeliek képesek lesznek elindulni egy-egy fejlesztési stratégia mentén. Képzett faluanimátor nélkül is megtörtént ez már néhány erdélyi faluban, olyan lelkes szervezőknek köszönhetően, akik ráéreztek a kitörés lehetőségeire. – A legtöbb falu földhözragadt gondokkal-bajokkal küzd. Az apró parcellás mezőgazdaságból lehetetlen megélni, minden beruházáshoz pénz kell, az emberek pedig szegények... Nem ördögi ez a kör azok számára, akik a helyi nincstelenségből keresik a kitörés lehetőségeit? – Általános tapasztalat, hogy a napi gondokba belefáradt közösség nem ismeri fel lehetőségeit. Mindig kell egy olyan ember, aki felrázza a falut, aki ráirányítja a figyelmet a valós lehetőségekre, amelyek mellett legtöbbször úgy megyünk el, hogy észre sem vesszük azokat. Nem egy példa bizonyítja, hogy a helyi szervező csodát művelhet a faluközösséggel. A faluturizmusból például ma már több faluközösség is megél. Hasonlóan fontos a helyi hagyományokban, a helyi kézművességben rejlő lehetőségek kiaknázása vagy a mezőgazdasági termékek feldolgozása. Kincs van alattunk, csak nem vesszük észre. Jönnie kell valakinek, aki megkaparja a földet, hogy ráébredjünk: itt van a közösség nagy lehetősége. – Ha ön faluanimátorként kezdené pályáját, mit mondana az embereknek? – Először is elmagyaráznám, hogy felejtsük el „állambácsit”, tőle ugyanis nem várhatunk megváltást. Ezt a tévhitet végre minden közösségben el kéne oszlatni, helyette pedig felszabadítani a helyi közösség alkotóerejét. Arra próbálnám rávenni az embereket, hogy olyasmihez kezdjenek, amivel eddig nem foglalkoztak. Általában a faluturizmust is két-három gazda kezdte el településenként, majd újabb kettő-három próbálkozott meg az iparággal, mígnem az egész falu rájött, hogy működik a dolog. A közösség önbizalmát csak ilyen módon lehet erősíteni. – Októbertől hirdetik az új mesteri képzést. Hogyan zajlik az oktatás? – A képzés teljes egészében online rendszerben, interneten történik. Gyakorlatilag bárki bekapcsolódhat, akinek elfogadják a jelentkezését. Bármilyen egyetemi diplomával rendelkező, angolul jól beszélő személy kérheti a felvételét, aki elhivatottságot érez a falugondnoki, az animátori hivatásra. Az így megszerzett diploma Európa valamennyi országában érvényes, a diákok a két év során teljes rálátást kapnak az európai falufejlesztési lehetőségekre. Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2012. augusztus 21.Átadták a Külhoni Magyarságért DíjatAz idén kilenc határon túli magyar szervezet és személyiség kapta meg a Külhoni Magyarságért Díjat, amelyet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár adott át az augusztus 20-i állami ünnepen hétfőn, a Parlament Delegációs termében. Erdélyből a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, a Magyar Ifjúsági Tanács és a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség részesült elismerésben. Semjén Zsolt ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy a díjazottak az egyetemes magyarság megmaradását szolgálják, tevékenységük példaként szolgál. Munkájukat a magyarság mellett az egész emberiség érdekében végzik. „Nekünk, magyarországi politikusoknak példát adnak magyarságból és megmaradni akarásból” – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes. A kormányfő által odaítélt Külhoni Magyarságért Díjat 1995-ben hozták létre a Kisebbségekért Díj tagozataként, a Hazai Kisebbségekért Díj mellett. A Külhoni Magyarságért Díjat a határokon túl élő magyar közösségek érdekében a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, az egyházi életben, a tudományban, a tömegtájékoztatásban, a gazdasági önszerveződésben kiemelkedő tevékenységet végző személyek és szervezetek kaphatják. A hétfői ünnepségen a horvátországi Csúzán működő Csárdás Ifjúsági Tánccsoport nevében Fica János elnök vette át a kitüntetést azért a szerepért, amelyet a tánccsoport a drávaszögi néptánchagyomány felelevenítése, ápolása és a horvátországi magyarság közösségi életében játszik. A jelenleg mintegy 2300 árva nevelésével és oktatásával foglalkozó Dévai Szent Ferenc Alapítvány nevében az alapító Böjte Csaba édesanyja, Böjte Julianna vette át az elismerést. Gulácsy Lajos református püspök, a kárpátaljai magyarság fennmaradása, a református egyházközösség vallási, karitatív és oktatási életének szervezéséért kapta meg a díjat. A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) kisiskolásoknak szóló folyóirata, az ötezer példányban megjelenő Irka című gyermeklapnak odaítélt díjat Punykó Mária főszerkesztő vette át. Az egyetlen kárpátaljai gyermeklap évente átlagosan öt alkalommal jelenik meg. Karna Margit délvidéki színművész öt évtizedes munkásságáért kapta meg a díjat. Karna Margit 1988-as nyugdíjba vonulásáig a szabadkai Népszínház meghatározó egyénisége volt, a „szép beszéd királynőjeként” is emlegették. Az 1868-ban megalakult legrégebbi vajdasági magyar kultúregyesület, a Kúlai Népkör Magyar Művelődési Központ a magyar kultúra, a zene, a tánc és az ének hagyományainak ápolásért részesült a díjban, amelyet az intézmény alelnöke, Valka Károly vett át. A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) kitüntetését Bozsó Imre Lehel elnök vette át a romániai magyar ifjúsági szervezeteket összefogó ernyőszervezet nevében. A 22 éve, 1990 januárjában megalakult Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség, az erdélyi városban tanuló magyar hallgatók érdekvédelmi szervezete. Célja az önálló magyar orvosképzés elérése is Marosvásárhelyen. A szövetség nevében Hlavathy Katalin elnök vette át a díjat. Posztumusz kapta meg a Külhoni Magyarságért Díjat Szénássy Zoltán, a 86 éves korában tavaly elhunyt révkomáromi gimnáziumi tanár, helytörténész. Az elismerést ifj. Szénássy Zoltán vette át. Az ünnepségen részt vett Schmitt Pál volt köztársasági elnök, Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke, Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke. A határon túli magyar politikusok közül Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Berényi József, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) elnöke, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke, Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke vett részt a díjátadón. MTI Krónika (Kolozsvár) 2012. augusztus 31.Márton Áron püspökről szerveztek konferenciát CsíkszentdomokosonValamennyi, a Szekuritáté által megfigyelt romániai személyiség közül Márton Áronra vonatkozik a legnagyobb mennyiségű iratanyag a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) levéltárában – hangzott el a múlt hétvégén Csíkszentdomokoson, Márton Áron szülőfalujában megrendezett konferencián. Érdekes beszámolók. Első ízben találkoztak a Márton Áron-kutatók A Márton Áron Egyesület Csíkszentdomokosért és a Márton Áron Társaság által szervezett, hagyományteremtőnek szánt rendezvényen történészek, egyháztörténészek, szociológusuk, pedagógusok, szerkesztők mutatták be és vitatták meg a volt erdélyi római katolikus püspökhöz kapcsolódó kutatási eredményeiket. A kommunista diktatúra idején üldözött egyházi elöljáróról elnevezett iskola konferenciatermét mindkét napon megtöltő érdeklődők elsőízben hallhatták úttörőnek számító kutatók beszámolóit. Több száz kötetnyi megfigyelési adat Dr. Denisa Bodeanu történész például a Szekuritáté Márton Áronról szóló megfigyelési doszsziéinak tartalmát mutatta be. Kiderült, hogy a volt római katolikus püspökről 77 ezer oldalnyi anyag íródott, melyeket 236 kötetben gyűjtöttek össze. Ezekhez adódik hozzá a Márton Áron és társai perének anyagát tartalmazó iratcsomó. A kutató rámutatott: a román titkosrendőrség által megfigyelt valamennyi személy közül Márton Áronra vonatkozik a legnagyobb mennyiségű iratanyag. Elmondta, a volt püspököt 1955. januárjától, börtönből való szabadulásától 1980 szeptemberéig, vagyis haláláig folyamatosan megfigyelte a Szekuritáté, amely azt remélte, hogy az egyházi elöljáró minden intézkedését megismerheti, és ellehetetlenítheti kommunistaellenes erőfeszítéseit. „A Márton Áron megfigyelésére fordított bámulatos anyagi és emberi erőforrások ellenére a Szekuritáté nem érte el kitűzött célját, egyrészt az ő dossziéin dolgozó egyes tisztek felületessége és a rendszer bürokratizmusa miatt, másrészről azért, mert a püspök közvetlen környezetében ritkán találtak olyan személyeket, akik hajlandóak lettek volna őt elárulni” – öszszegzett Denisa Bodeanu. A demokrácia elkötelezettje volt Stefano Bottoni történész arra hívta fel a figyelmet, hogy 1949–55 között Márton Áron hosszú távú célja azt volt, hogy a római katolikus egyház működjék. „Nem akar mártír egyházat, hanem egy szuverén, aktív, a világi hatalomtól független szervezetet – ezért tiltja meg körlevélben papjainak az állami fizetés felvételét” – hangsúlyozta a kutató. Virt László szociológus, szociálpolitikus, a püspökről Nyitott szívvel címmel megjelent monográfia szerzője előadásában rámutatott: „Márton Áron arra tanít itt, hogy az igazságosság nem lehet az önzés alibije. Ha a keresztények csak a saját igazukról képesek beszélni, akkor elszigetelődnek azoktól, akik nem keresztények, akik az egyháztól távol állnak vagy nem hívők”. Kifejtette, az üldözött püspöktől távol állt a felekezeti, vagy nemzeti szűkkeblűség. Nemcsak saját népe mellett állt teljes mértékben, vállalva annak sorsát, hanem a zsidók üldözőit is megbélyegezte. Amikor pedig a görög katolikus egyházat tiltotta be az állam, egy héten belül három körlevélben szólította fel saját római katolikus magyar népét, hogy az üldözött görög katolikus románokat fogadja be templomaiba. „Márton Áronnak a személyes áldozatvállalásig, saját szabadságának feladásáig elmenő tevékeny szembehelyezkedése a náci és a kommunista diktatúrákkal, közismert tény. Értékrendjéről szólva itt most még a demokrácia iránti elkötelezettségét emeljük ki. (…) Márton Áron sokkal nehezebb időkben élt. Akkor súlya és árfolyama volt a demokráciáról szóló beszédnek” – hangsúlyozta a kutató. Dr. Kovács Gergely pápai káplán, kánonjogász, a Kultúra Pápai Tanácsának irodavezetője, Márton Áron szentté avatási ügyének posztulátora az üldözött püspök ügyének jelenlegi állásáról számolt be, míg Kuszálik Péter író, szerkesztő a marosvásárhelyi Mentor Kiadó gondozásában megjelenő Márton Áron-hagyaték társszerkesztője a könyvsorozat eddig megjelent köteteit ismertette, dr. Ozsváth Judit, a BBTE Pszichológia és Neveléstudományok Karának keretében működő Pedagógia és Alkalmazott Didaktika Intézet adjunktusa pedig Márton Áron lapszerkesztői, ifjúság- és pedagógusszervezői tevékenységéről számolt be a konferencia résztvevőinek. A rendezvényt dr. Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek is levélben üdvözölte, melyben kifejtette: „Minél jobban megismerjük Isten szolgája Márton Áron püspök erkölcsi, szellemi és nemzeti nagyságát, annál inkább előmozdítjuk boldoggá avatását is, amelyért minden erdélyi katolikus plébánián a szentmisék végén imádkoznak.” A rendezvényt Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, Magyarország Külügyminisztériuma, a Bethlen Gábor Alap, valamint az RMDSZ is támogatta. Márton Áron 1896-ban született Csíkszentdomokoson, 1939. február 12-én szentelték fel a Gyulafehérvári Főegyházmegye püspökévé. 1944-ben felemelte szavát a zsidók deportálása ellen, amiért az akkori magyar hatóságok kiutasították Kolozsvárról, ám 1999-ben a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet a Világ Igaza címet adományozta neki. 1949-ben a kommunista hatóság letartóztatta, 1951-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte, 1955-ben azonban nemzetközi nyomásra szabadon bocsátották. 1956-tól 1967-ig nem hagyhatta el a gyulafehérvári püspökség épületét, de látogatókat fogadhatott. Márton Áron 1980-ban hunyt el. Püspöksége idején az erdélyi római katolikus egyház nem kötött konkordátumot a román kommunista állammal. Krónika (Kolozsvár) 2012. szeptember 17.A csángóföldi magyar oktatás összeomlásától tart az MCSMSZA csángóföldi magyar oktatási program összeomlásától tart a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ), a program korábbi koordinátora; az új koordinátor szerint az MCSMSZ aggodalmait az táplálja, hogy a szövetség pénz nélkül maradt. Az Új Magyar Szóhelyi portál összeállításában arra hívja fel a figyelmet, hogy a moldvai magyar oktatási programot február óta irányító Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) változtatott a programban részt vevő tanárok szerződésének feltételein és az oktatási helyszínek működtetésének alapelvein. A most bevezetett rendszerben az oktatási program tanárai egységesen havi 700 lej (44 500 forint) költségtérítési juttatást kapnak. Ebből maguk fedezik az oktatási helyszín és lakásuk bérleti és fenntartási költségeit. Az RMPSZ elképzelése szerint az MCSMSZ által működtetett magyar házakban is az ott tanító tanárok bérlik a tantermeket. Az MCSMSZ elnöke, Pogár László úgy vélte, az új rendszer az oktatási program összeomlásához, az oktatók szétszéledéséhez vezet. Szerinte a pedagógusszövetség nem kívánt adminisztratív terheket ró a programban részt vevő tanárokra, másrészt a személyenkénti 700 lejes keret nem elég az oktatással járó költségek biztosítására. Pogár emlékeztetett arra, hogy a múlt tanévben még a csángószövetségre hárult az oktatási körülmények biztosítása, a tanároknak pedig egyetlen feladatuk volt: magyarra tanítani a csángó gyerekeket. Pogár László kijelentette, az MCSMSZ nem lát más kiutat, mint elindítani a saját oktatási programját. Hozzátette, olyan településeken kezdeményezik a csángó gyerekek magyar nyelvű oktatását, amelyekre nem terjedt ki eddig a moldvai magyar oktatási program. Nem látjuk ennek a rendszernek a jövőjét, ebben nem vállalunk felelősséget. Budapest lényegében államosította az egészet" – jelentette ki Pogár László. Az Új Magyar Szó kitért arra, hogy a rendszer bevezetéséről szeptember elején tájékoztatták a csángó oktatási programban részt vevő tanárokat az RMPSZ, illetve a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő képviselői. Az elképzeléseket a pedagógusok megszavazták. Petres László lujzikalagori tanár – akit a programban részt vevő tanárok az egyik szószólójukká választottak – jogosnak tartotta az MCSMSZ elnökének aggodalmát. Úgy vélte azonban, hogy a rendszer kipróbálásával derülhet ki, kell-e változtatni azon. Lászlófy Pál, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke – aki a moldvai oktatási program felügyeletét látja el – az Új Magyar Szónak elmondta, a tavalyi félév tapasztalata alapján dolgozták ki a csángó oktatási program új lebonyolítási rendszerét. Nem lehet egy oktatási helyszínt úgy biztosítani, hogy a tanár állandóan telefonálgat, ha kiment egy biztosíték. Adminisztrátort egy akkora területen utaztatni, rengeteg benzinköltséggel jár" – jelentette ki Lászlófy Pál. Hozzátette, az RMPSZ-nek felelnie kell azért, hogy ne legyenek fölösleges kiadások. Emlékeztetett arra, hogy a csángószövetségtől éppen azért vették el ezt a feladatot, mert a finanszírozó túlzottnak találta az MCSMSZ költekezését. Meg tudom érteni a csángószövetség aggodalmait: pénz nélkül maradtak" – fogalmazott az RMPSZ tiszteletbeli elnöke. MTI Erdély.ma 2012. szeptember 19.Csiki-csuki a román nyelv oktatása körülMindnyájan nagyon vártuk az új oktatási törvény alkalmazását, vártuk a módszertani szabályzók megjelenését, főként a minket érintő 45-ös és 46-os cikkelyre vonatkozó gyakorlati útmutatókat, amelyek szabályoznák az anyanyelvű oktatást. Sajnos, ezek nem készültek el. Csalódtunk, mert az elvárásaink szerint alulmaradtak a megvalósítások – fogalmazta meg Kiss Imre, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének székelyföldi alelnöke, akit arról kérdeztünk, mi az álláspontja a magyar pedagógusoknak arról, hogy a törvény életbe lépése után közel két évvel sem lehet a románt idegen nyelvként tanítani elsőtől tizenkettedik osztályig. A román nyelv és irodalom, a magyar nyelv és irodalom, a történelem és a zene sajátos tanterv és tankönyvek szerinti oktatásáról szóló törvénycikkely alkalmazása terén tett lépésekről másként vélekednek a tanárok és a szülők, és másként a minisztérium képviselői. Az érintettek türelmetlenül várják, hogy a román nyelv elsajátítására készüljön olyan módszertan, tanterv és tankönyv, ami legalább annyira eredményes, mint az angol, német, francia, orosz idegen nyelv esetében, a szaktárca érintett felelősei pedig azt hangoztatják, a jó munkához idő kell. Szőcs Domokos, a minisztérium kisebbségi oktatásért felelős igazgatója érdeklődésünkre elmondta, az előkészítő osztályokban már idéntől sajátos tanterv szerint ismerkednek a kisdiákok a román nyelvvel, az I. és II. osztályos programok közvita tárgyát képezik, amint véglegessé válnak, készülhetnek az új tankönyvek. Az elemi osztályokban eddig is sajátos tanterv szerint oktatták az állam nyelvét, az új program célja a tanterv tehermentesítése, megreformálása. Szőcs Domokos leszögezte, igaz, hogy a törvény alkalmazása lassú ütemben halad, de történtek előrelépések a kisebbségi oktatás terén is, ennek legutóbbi bizonyítéka annak a módszertannak az elfogadása, amely az anyanyelv, a román, a nemzetiségi történelem és a zene sajátos program szerinti oktatására vonatkozik, és a Hivatalos Közlönyben történő megjelenése után kötelezővé válik. Arra a kérdésre, hogy ebből mikor lesznek tantervek, tankönyvek, gyakorlatilag mikortól alkalmazzák, Szőcs Domokos nem tudott válaszolni, csupán arról biztosított, a szakcsoportok becsületesen végzik a munkájukat, a döntéseket ellenben nem ők hozzák. Kiss Imrétől megtudtuk, a román nyelv és irodalom sajátos tanterv szerinti oktatása előkészítésében a pedagógusszövetség abban nyújtotta a legnagyobb segítséget, hogy segédkezett a szakmai csoportok összeállításánál. Közelebbről, október első hetében, a pedagógusszövetség támogatásával Csíkszeredában véglegesíti a Murvai László vezette minisztériumi szakmai csoport az eddig elkészült vonatkozó programokat. Természetesen ezt követi a minisztériumi jóváhagyás, a tankönyvek összeállítása, kinyomtatása és alkalmazása. „A pedagógusközösség nevében merem állítani, hogy az eltelt majdnem két év alatt a jó irányban ígért változások közül nagyon keveset érzünk az iskolákban. A vezetőtanácsok működése, a decentralizációra vonatkozó cikkelyek alkalmazása és azok az előnyök, amelyek az anyanyelven történő oktatást segítenék elő, mind váratnak magukra. Ennyi idő alatt talán többet kellett volna tenni” – véli a pedagógusszövetség székelyföldi alelnöke. Fekete Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy). 2012. október 4.Támogatás külhoni oktatóknakA magyar oktatási államtitkárság 42 millió forintos támogatást biztosít a határon túl megszervezendő évközi pedagógus-továbbképzésekre, valamint a határon túli magyar tankönyvírás, tankönyves műhelyek támogatására. A szülőföldi évközi továbbképzések megrendezésének támogatására kiírt 22 millió forintra a határon túli magyar pedagógusszövetségek, egyesületek, módszertani központok pályázhattak az adott ország oktatási rendszerébe illő, hiánypótló, magyar nyelvű pedagógus-továbbképzések megszervezésére. A határon túli magyar tankönyvírás, valamint tankönyves műhelyek támogatására 20 millió forint állt rendelkezésre. Krónika (Kolozsvár) 2012. október 12.Mi lesz veled, csángóoktatás?Nem látja biztosítottnak a moldvai csángók magyaroktatásának jövőjét a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége, miután a Budapest által finanszírozott program új koordinátora, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége változtatott az oktatók munkaszerződésének feltételein és az oktatási helyszínek működtetésén. Cseke Péter Tamás a pró- és kontra érvekről kérdezte az érintetteket. Miután a budapesti kormány finanszírozóként tavasszal úgy döntött, többé nem bízza a Moldvai Csángómagyarok Szövetségére (MCSMSZ) a moldvai csángók magyaroktatásának megszervezését, az új koordinátor, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) új alapokra helyezte ettől az iskolai évtől az oktatási programot. A pedagógusszövetség elsősorban az oktatók munkaszerződésének feltételein és az oktatási helyszínek működtetésének alapelvein változtatott. Ezek szerint a tanárok minden hónapban szerződés alapján, egységesen 700 lej költségtérítési juttatást kapnak, amelyből az oktatási helyszínt és a lakás bérlését, illetve fenntartását – fűtés, villany, internet, kisebb javítások – önállóan fedezik. A megtakarítást, ha van, megtarthatják, és bevételként 16 százalékkal leadózzák. Az RMPSZ elképzelései szerint az MCSMSZ által működtetett magyar házakban az ott tanító tanárok bérlik a csángószövetségtől a tantermeket. Az új rendszer bevezetéséről szeptember elején, a szovátai Teleki Oktatási Központban tájékoztatták a csángó oktatási programban részt vevő tanárokat az RMPSZ, illetve a finanszírozó budapesti Nemzetpolitikai Államtitkárság és Bethlen Gábor Alapkezelő képviselői. Az elképzeléseket a pedagógusok megszavazták. Pogár László: összeomlik a program Az MCSMSZ álláspontja szerint az új elképzelés az oktatási program összeomlásához, az oktatók szétszéledéséhez vezet. „Máris kapom a jelzéseket a tanároktól, hogy amint csak tehetik, új állás után néznek” – nyilatkozta az Erdélyi Riportnak a csángószövetség elnöke, Pogár László. Tájékoztatása szerint a pedagógusszövetség elképzelésének két nagy hibája van: egyrészt adminisztratív terheket ró a programban részt vevő tanárokra, másrészt a személyenkénti 700 lejes keret nem biztosítja az oktatással járó költségeket. „A pedagógust hagyni kellene tanítani, nem gazdasági szakember, nem adminisztrátor. Ettől a tanévtől házat kell bérelnie, terembért kell fizetnie, fűtőanyagot kell beszereznie, állni a számláit, és mindezt a megadózott 700 lejből, azaz 588 lejből. Csupán a házbér 300 lej havonta” – magyarázta Pogár. Emlékeztetett arra, hogy a múlt tanévben még a magyar állammal szerződő csángószövetségre hárult az oktatási körülmények biztosítása, a tanárnak pedig egyetlen feladata volt: magyarra tanítania a csángó gyerekeket. „Így most kihelyezik a tanárt Kukutyinfalvába, oldja meg a szállását, és senki sem ellenőrzi, hogy tanít-e egyáltalán, vagy kispórolja a terembért, hogy több maradjon a 700 lejből” – vetítette előre a jövőt. Pogár szerint a csángószövetség összesen hét magyar házában lévő oktatási helyszínek biztosítására a 700 lej távolról sem elég. „A tavalyi számlákat átlagolva ki tudjuk mutatni: a tanároknak biztosított összegek távolról sem fedezik a költségeket” – jelentette ki. Ezért szerinte a megoldást az jelentette volna, ha az MCSMSZ-től nem a tanárok, hanem szerződés alapján az RMPSZ bérli a termeket. Felvetésünkre, hogy az elképzeléseket a pedagógusok is megszavazták, Pogár kijelentette: „Mit egyebet tehettek volna? Kell egy munkahely, amíg más állás után nem néznek”. Hozzátette: legfeljebb heten-nyolcan lehettek elégedettek a szerződési feltételekkel, azok az új pedagógusok, akik „nem tudták, mivel jár ez az egész”. Petres László: előbb ki kell próbálni A Teleki Oktatási Központban tartott megbeszélésen a tanárok titkos szavazással két képviselőt választottak maguk közül: Ferencz András kosteleki és Petres László lujzikalagori tanárt, akik a jövőben közvetítenek az RMPSZ és a tanárok között. Petres László az Erdélyi Riportnak elmondta: jogosnak tartja az MCSMSZ elnökének aggodalmát, tanártársai közül többen is félve vágnak neki ennek a tanévnek. „Ennek ellenére azt mondom, meg kell adni a lehetőséget új rendszer beindulásának, mert a visszásságok csak akkor derülnek ki, ha már kipróbáltuk. Múljon el a tél, lássuk például azt, hogy mekkorák a fűtésszámlák” – jelentette ki. A pedagógus tájékoztatása szerint elsősorban a nagy oktatási helyszíneken, az MCSMSZ által működtetett magyar házak esetében derülhet ki, hogy az RMPSZ által biztosított keret nem elég a költségek fedezésére. „Ezek nagyobb intézmények, fenntartásuk több költséggel jár” – magyarázta. Hozzátette, az is aggodalomra adhat okot, hogy a magyar közösségi házak fejlesztésére így már nem nyílik lehetőség. „Az MCSMSZ ezt korábban megtette” – fogalmazott. Lászlófy Pál: az MCSMSZ aggódik, mert pénz nélkül maradt Az RMPSZ-nél a tiszteletbeli elnök, Lászlófy Pál felügyeli és irányítja a moldvai oktatási program felügyeletét. Az Erdélyi Riportnak elmondta: a csángó oktatási program új lebonyolítási rendszerét a tavalyi félév tapasztalata alapján dolgozták ki. „Nem lehet egy oktatási helyszínt úgy biztosítani, hogy a tanár állandóan telefonálgat, ha kiment egy biztosíték. Adminisztrátort akkora területen utaztatni, rengeteg benzinköltséggel jár” – utalt Lászlófy arra, hogy korábban a tanárok ügyes-bajos dolgait az MCSMSZ intézte. Hozzátette: az új megoldás tehermentesíti az RMPSZ-t, önállóságot biztosít a tanároknak, és a helyszínek jobb színvonalon tartását eredményezheti. Az RMPSZ tiszteletbeli elnöke emlékeztetett arra, hogy a csángószövetség tulajdonában lévő magyar közösségi házakban nem egy, hanem két tanár tanít, tehát ezeken a nagyobb oktatási helyszíneken nem havi 700, hanem havi 1400 jut működési költségekre. „A költségeket amúgy is átlagolni kell: a téli hónapok valóban többe kerülnek, de nyáron nem kell fűtésre költeni” – magyarázta. Lászlófy azt sem tartja jó megoldásnak, hogy bizonyos oktatási helyszínek működtetésére a tanárokkal, másokéra a csángószövetséggel kössenek szerződést. „Ha az MCSMSZ-szel szerződünk, akkor ismét előfordulhat az, ami a múltban megtörtént: a tanár ránk telefonál, hogy a csángószövetség nem biztosította a feltételeket. Ha a tanárral kötünk szerződést, aki ott lakik és ott dolgozik, akkor ő fizet a csángószövetségnek, és nem nekünk telefonál be Csíkszeredába, ha bedugult a vécéje” – jelentette ki. Elmondta: miután az RMPSZ-re bízta a csángó oktatási program lebonyolítását a magyar kormány, felelniük kell azért, hogy ne legyenek fölösleges kiadások. Emlékeztetett arra, hogy a csángószövetségtől éppen azért vették el ezt a feladatot, mert a finanszírozó túlzottnak találta az MCSMSZ költekezését. „Én meg tudom érteni a csángószövetség aggodalmait: pénz nélkül maradtak” – fogalmazott Lászlófy Pál. Pásztor Gabriella: nem szabad plusz terheket róni a tanárokra Pásztor Gabriella oktatási államtitkárként évekig foglalkozott a csángó oktatási programmal, többször járt a csángóföldi helyszíneken is. Az Erdélyi Riportnak elmondta, legfontosabb kifogása az RMPSZ elképzeléseivel kapcsolatban az, hogy adminisztratív feladatokkal terheli meg a tanárokat. „Természetesen az sem elhanyagolható szempont, hogy azon a vidéken igen kemények a telek, nem tudom, hogy a 700 lej mire lesz elég” – jegyezte meg. Szerinte sokkal jobb volt az az elképzelés, hogy a programban résztvevő tanárok ügyes-bajos dolgait az MCSMSZ intézze. Emlékeztetett arra, hogy a csángó gyerekeket oktató tanárokra amúgy is hárulnak plusz pedagógusi feladatok, ha komolyan veszik a küldetésüket. „Például egyénekre szabott fejlesztési terveket kell készíteniük, mert a gyerekek nem azonos szinten beszélik a magyar nyelvet. Tudom, hogy ezeknek a pedagógusoknak rengeteg energiáját felemészti ez a munka, többször voltam óralátogatáson csángóvidéken” – magyarázta Pásztor Gabriella. Emlékeztetett arra is, hogy a tanároknak ellenséges közegben kell dolgozniuk. „Azokban a román községekben nem mindenki örül annak, hogy magyaroktatás zajlik a településen. Lujzikalagor polgármestere ott jártamkor arról biztosított, hogy nem gáncsolja a magyaroktatást, ám a helybeliektől tudom, hogy megfenyegette a családokat: kizsuppolja őket a faluból, ha gyermekeiket ezekre az órákra járatják” – mondta a volt oktatási államtitkár. Hozzátette: mindezt figyelembe véve úgy látná jónak, ha az RMPSZ hagyná, hogy a tanárok csak az oktatással foglalkozzanak. Erdélyi Riport (Nagyvárad) 2012. november 2.A kommunista rezsim által üldözött görög-katolikus egyházA Rómával Egyesült Egyház 1948 decemberétől befejezte működését Romániában. Megszüntetése annak gyümölcse volt, hogy szovjet modell szerint az ortodox egyház együttműködött a kommunista rezsimmel. A görög-katolikus papság és a hívek a kommunizmus évei alatt megpróbálták megőrizni Erdélyben a bizánci rítusú katolicizmus szellemiségét. Az egyház illegalitásban működött, a Szentszékkel meglévő diplomáciai kapcsolatok témája lévén. A görög-katolikusok 1948 és 1989 közötti megpróbáltatásairól Sergiu Soica teológussal beszélgettünk. A nagyváradi görög-katolikus Teológiai Egyetem végzőseként jelenleg a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem doktorandusza. - Soica úr, meg tudja becsülni, hány görög-katolikus hívő volt 1948-ban? - 1948-ban a romániai görög-katolikus egyháznak kb. 1.500.000 hívője volt. Őket nagyjából 1.700 pap vezette. A hívek többsége Erdélyben volt. Az Annuaire Pontifical (a Szentszék hivatalos statisztikai adatai) szerint, a Bánságban a görög-katolikusok száma 120.000 hívő és 208 pap volt. - Megszüntetése előtt milyen volt a görög-katolikus egyház struktúrája? A görög-katolikus egyháznak 1948-ban volt egy metropoliája Balázsfalván és 4 püspöki székhelye: Kolozsváron (ennek a püspökségnek Kolozs-Szamosújvár volt a neve), Nagyváradon, Máramarosban (Nagybánya székhellyel), Lugoson és egy helytartóság Bukaresten egy püspök-helyettessel. - 1948 után mi történt a görög-katolikus püspökökkel? - A Román Unitus Egyház megszüntetése után az összes görög-katolikus püspök a kommunista börtönökbe, aztán házi őrizetbe került. A máramarosszigeti börtönben hunyt el Valeriu Traian Frenţiu a Nagyváradi Püspökségről, Ioan Suciu püspök a Balázsfalvi Metropoliáról, Tit Liviu Chinezu, aki 1948 óta a második bukaresti püspök-helyettes volt. Vasile Aftenie bukaresti püspököt a bukaresti Közigazgatási és Belügyi Minisztériumban (MAI) verték meg és hunyt el 1950-ben. A lugosi püspök, Ioan Bălan megjárta a máramarosszigeti börtönt, házi őrizetben hunyt el. Szintén házi őrizetben hunyt el a kolozs-szamosújvári püspök, Iuliu Hossu. Öt évet töltött el a máramarosszigeti börtönben, később a római pápa kardinálissá nevezte ki. A máramarosi püspök, Alexandru Rusu a szamosújvári börtönben hunyt el. - Tehát a görög-katolikus egyház vezetők nélkül maradt… - Nem. Titokban kineveztek más püspököket az egyház vezetésére. De őket is bebörtönözték. Ezzel kapcsolatosan megemlítjük a lugosi Ioan Ploscaru püspököt, aki 14 évet töltött el a kommunista börtönökben. Alexandru Todeat, a romániai görög-katolikus egyház vezetői közül a második kardinálist 13 évre zárták be a kommunista börtönökbe. A nagyváradi Iuliu Hirţea 12 évig volt a kommunista börtönökben. Ioan Cherteş püspök 14 évet töltött a kommunista börtönökben. - Az egyház felszámolása után hogy tudták a görög-katolikus megőrizni a hitüket? - Az alatt a 41 év alatt, amíg a görög-katolikus egyház megszüntetése tartott, a hitet nagyon nehéz volt megőrizni a hívőkben. Egyes papok kitették magukat a kockázatoknak, a kommunista rezsim fenyegetéseinek és végezték a pasztorálást, amennyire tudták. Megemlíthetem, hogy 1956-ban, Kolozsvár központjában görög-katolikus papokkal tartottak szent liturgiát. Ez volt az egyetlen, mondjuk úgy szélsőséges, gesztus a romániai kommunista időszakban. Más, nagyobb számban megtörtént esetek: titkos vallási szolgáltatások nyújtása, mint amilyen a misézés, a keresztelés, esketés és temetés; a fiatalok vallásos tanítása és a fiatal görög-katolikus papok felkészítése. Ezeket a jövendő papokat nehéz körülmények között készítették fel, nem voltak tanáraik, nem voltak kurzusaik, hanem csak néhány teológiai könyvük, melyeket maximális figyelemmel adták kölcsön, nehogy megtalálja azokat a Securitate. Vizsgák is voltak, melyeket csak püspökökkel tartottak. Ennek ellenére voltak olyanok is, akiket ebben az időszakban szenteltek pappá. - Mit jelentettek a titkos misék és keresztelői, esküvői stb. ceremóniák? - Ezek a görög-katolikus egyház emlékirataiban szereplő titkos misék figyelemre méltók. Érdekes, filmbe illő részletekkel szolgálnak az olvasónak. A papok biztosnak tartott helyeken folytatták le a ceremóniákat, ismert részvevőkkel, hogy a Securitate ne azonosíthassa őket. A szentségek kiszolgáltatásával járó ceremóniákat, mint amilyen a keresztelő, vagy az esküvő, éjszaka tartották, gyertyafénynél, jól bezárt ablakokkal. A titkos misék helyszínéül szolgáló házakban takarókkal fedték el az ablakokat, minden suttogva zajlott. A helyszínt őrizték. Ha elment valaki a közelben, vagy gépkocsi hangja hallatszott, a ceremóniát időben le lehetett állítani. Ugyanígy volt az esküvőkkel. Azokat a házasulandók, vagy a pap házában tartották. A helyzettől függetlenül, ezeken a ceremóniákon egyszerre kevesen vettek részt. Sor került görög-katolikus papok, vagy olyan személyek eltemetésére is, akik úgy végrendelkeztek, hogy a saját vallásuk szerint szertartásban részesüljenek. A szertartást római katolikus papok vezették le. De a temetőben a menetet ortodox papok várták, akik átvették az elhunytat és újra elvégezték a temetési szertartást. - Milyen volt a kapcsolat a magas rangú ortodox egyházvezetők és az ortodox egyházba beolvasztást elutasító görög-katolikus püspökök közötti kapcsolat? - Számomra a válasz nagyon egyszerű. Nem tudok arról, hogy lett volna kapcsolat e két egyházvezetés között. A kommunista időszakban a görög-katolikusok kaptak külföldről támogatást? A görög-katolikus papok a kommunista időszakban kaptak pénzügyi támogatást. Az egyház és a hívők életével foglalkozók évente 450 dollárt kaptak a németországi Caritastól. Ez az összeg a kommunista rezsim utolsó éveiben csökkent. Így kb. 325 dollár lett évente. További pénzügyi támogatásokat kaptak a megszüntetés utáni első években, az Apostoli Nunciatúrától, aztán a Szentszéktől, pontosabban a Keleti Egyházak Kongregációjától. A pénzügyi támogatás mellett olyan esetekre is bukkantam, amikor a papokat gyógyszerekkel, különféle javakkal és teológiai könyvekkel segítették külföldről. - A titkos görög-katolikus papok hogy kapták meg a pénzügyi és anyagi támogatásokat? - A pénz egy részét a nyugati diplomáciai hivatalokon keresztül osztották szét. Elsősorban az olaszokon. De ismertem egy olasz papot is, aki a kommunista időszakban személyesen foglalkozott a segélyek elosztásával. Rendkívüli történetek voltak! A pénzt szalámirudakban rejtette el, melyeket aztán szétbontott, amikor a görög-katolikus közösségekben érkezett. Máskor Romániában adta el azt a gépkocsit, amivel a határon átjött. A kérdéses pap a valuta lejre váltásával is foglalkozott, mert ha a román papok tették volna ezt, akkor a büntetőtörvénykönyv hatálya alá kerültek volna. A Görög-katolikus Egyház felszámolása A kommunista rezsim számára a katolikus egyház létezése nagy akadályt jelentett. Úgy az egyház, mint ahogy a hívők is a pápának voltak alárendelve. A Szovjetunióban maga Sztálin foglalkozott ezzel az aspektussal. Ő megpróbált létrehozni egy „nemzeti” katolikus egyházat, mely ne tartozzon a pápa kánoni joghatósága alá. De ez nem sikerült. A legtöbb, amit megtehetett, az a Szovjetunió – egy bizonyos korszakban a Habsburg Birodalom részét képező – nyugati részeiben lévő görög-katolikus egyházak megszüntetése volt. „Visszatérés” az ortodoxiához A kommunista Romániában a rezsim „gyümölcsöző” módon kötött szövetséget az Ortodox Egyházzal a görög-katolikus felekezet felszámolására. A magas rangú egyházvezetők közül Nicolae Bălan erdélyi metropolita mutatkozott a legaktívabbnak. Ő már a háborúk közötti időszakban is fellépett a görög-katolikusok ellen. De más oka is volt pozitívan viszonyulni a rezsim politikájához. Bălan metropolita a 30-as években többször is részt vett legionárius körmeneteken. Így aztán Nicolae Bălan 1948 májusában–júniusában többször is prédikált a nagyszebeni metropolitai katedrálisban és az ortodoxia „kebelére” „hívta” a görög-katolikusokat. Persze, ő nem cselekedett az Ortodox Egyház vezetősége által mutatottakkal ellentétesen. Bălan kezdeményezéseit az új pátriárka, Iustinian Marina teljes mértékben támogatta. Az Ortodox Egyház és az állam A görög-katolikusok ortodoxiához való „visszatérési” folyamata nem volt az Ortodox Egyház kizárólagos „műve”. Az állam minden adminisztratív erői szerepet vállaltak: a Siguranţa (a Securitate elődje – RS), a Csendőrség, a főispánságok, a megyei rendőrigazgatóságok, a falusi polgármesteri hivatalok, az iskolai tanítók stb. 1948 őszén „ankét” indult a görög-katolikusok között egy esetleges „visszatérés”-hez való viszonyulásukról. A Siguranţa azt a pletykát terjesztette, hogy Kolozsváron nagy gyűlést fognak tartani, amit Iuliu Hossu görög-katolikus püspök fog vezetni és ahol támogatni fogja az egyesülést az ortodoxokkal. Amikor a Hossu beszédéről szóló „változatot” már nem hitték el, azt mondták, hogy a gyűlést Iuga, a kolozsvári kanonok fogja vezetni, majd azt, hogy ismertebb helyi egyházvezetők. A Vallásügyi Minisztérium 1948 szeptembere végén űrlapokat osztogatott a görög-katolikus parókiákban, amelyekkel a papoknak képviselőket kellett kijelölniük a „visszatérési kongresszusra”. Később a Görög-katolikus Egyház egyes vezetőit arra kényszerítették, hogy írjanak alá különféle papírokat az ortodoxiához csatlakozásról. A dokumentumokat aztán, a „visszatérés” elfogadtatása érdekében bemutatták a hívőknek. Kényszerítések Iuliu Hossu püspököt házi őrizetben tartották és aki megpróbálta meglátogatni, azt bebörtönözték. Egy ilyen káoszban a görög-katolikusok kb. 25 százaléka írt alá az ortodoxiához való „visszatérés” mellett. 1948. október 1-én, egy kolozsvári tornateremben szervezték meg 38 görög-katolikus küldött ortodoxiához való visszatérésének ceremóniáját. Ugyanennyi küldött írta alá a XVII. században a „Rómával egyesülés”-t is. A szertartás reváns kívánt lenni a Vatikánnal szemben. A „visszatérést” elfogadó görög-katolikus képviselőket a következő napokban Bukarestre hozták, ahol az esemény tiszteletére több ceremóniát tartottak. A végső szertartásra 1948. október 21-én került sor, Gyulafehérváron, ugyanott, ahol pontosan 250 évvel korábban Erdélyben lerakták a görög-katolikusság alapjait. A Görög-katolikus Egyház megszüntetését a Nagy Nemzetgyűlés Elnöksége által 1948. december 1-én kibocsátott 358/1948-as rendelettel szentesítették. A dokumentum szerint, a görög-katolikus felekezet megszűnt létezni és minden vagyonát kisajátították. Ceauşescu, a pápa és a görög-katolikusok A kommunista rezsim rögtön a Görög-katolikus Egyház megszüntetése, 1948. december 1-e után többször is felkérte a görög-katolikus egyházvezetést, hogy térjen meg az Ortodox Egyház kebelére. Még fontos vezetőtisztségeket is felajánlott nekik az ortodoxia struktúrájában, de ezeket elusították. E felkérésekre válaszul a görög-katolikus egyházvezetés számos memorandumot küldött a hatóságoknak, hogy helyezzék vissza jogaiba a Görög-katolikus Egyházat. A memorandumok vagy kollektívek, egész egyházvezetőség által aláírtak, egy egyéniek, egy egyházvezető által írtak voltak. Többek között még világiak is összeállítottak memorandumokat, melyekben azt kérték a rezsimtől, hogy helyezze vissza jogaiba a Görög-katolikus Egyházat és engedjék ki a börtönből a püspököket. Ilyen jellegű kéréseket még 1988–1989-ben is küldtek. A görög-katolikus hívők és a rezsim közötti kapcsolatok némi javulására Nicolae Ceauşescu 1973-as vatikáni látogatása után került sor. VI. Pál pápa azt kérte Ceauşescutól, engedje meg az Unitus Egyház újbóli működését. A bukaresti kommunista rezsim ebbe nem egyezett bele. Ennek ellenére, Ceauşescu szentszéki látogatása után, néhány évvel később, a hitüket továbbra is gyakorló görög-katolikusokkal szembeni korlátozások enyhítése volt tapasztalható. eurocom.worldpress.com Erdély.ma 2012. november 9.Kész a külhoni óvodák módszertani csomagja, le is lehet tölteniCsütörtöktől elérhető a külhoni magyar óvodák éve programhoz kapcsolódó módszertani csomag internetes formában, és ezzel párhuzamosan 3500 csomag jut el Kárpát-medence szerte minden olyan óvodai intézménybe, amelyben magyar nyelven (is) nevelik az óvodásokat – közölte a nemzetpolitikai államtitkárság az MTI-vel. A program keretében a külhoni magyar szakemberek, pedagógusok, óvónők által felvetett igényeknek megfelelően állították össze a módszertani csomagot – áll a közleményben. A csomag írásban, oktató DVD és CD formájában foglalja magában az eddig hiányzó, a külhoni magyar óvónők számára könnyen elsajátítható és hasznosítható módszereket. A csomag az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Nyugat-Magyarországi Egyetem, a Debreceni Egyetem és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola oktatóinak, Fábián Éva és Szabó Zoltán, az Óbuda Népzenei Iskola tanárainak, valamint Timár Böske és Mayer Orsolya, a Csillagszemű Táncegyüttes művészeti vezetőjének és asszisztensének közreműködésével jött létre. A módszertani csomag csütörtöktől letölthető a https://kulhoniovodak.hu/index.php/letoltheto linkről, és ezzel párhuzamosan 3500 csomag jut el Kárpát-medence szerte minden olyan óvodai intézménybe, ahol magyar nyelven (is) nevelik az óvodásokat. Kitértek arra is, hogy a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács, a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma, valamint a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség közreműködésével novemberben és decemberben a módszerek könnyebb elsajátítása érdekében továbbképzéseken vehet részt több száz óvónő valamennyi külhoni régióban. Emlékeztettek arra, hogy a Magyar Állandó Értekezlet október 9-ei plenáris ülése zárónyilatkozatban rögzítette: a nemzetpolitikai államtitkárság következő tematikus programja a 2013, a külhoni magyar kisiskolások éve lesz, de az idei tematikus év is folytatódik. Az elkövetkező napokban a felvidéki Galántán, az erdélyi Szovátán és a horvátországi Eszéken tartanak szakmai tanácskozásokat. Krónika (Kolozsvár) 2012. november 10.Fórum az oktatási rendszerről MarosvásárhelyenBorbély László, az RMDSZ politikai alelnöke, Maros megyei képviselőjelölt pénteken találkozott Illés Ildikó főtanfelügyelő helyettessel és a Magyar Pedagógusszövetség tagjaival. A Marosvásárhelyen megszervezett fórumon, részt vett Frunda György szenátorjelölt is. „Az elmúlt 23 évben számos reformon ment keresztül a romániai oktatási rendszer. Minden újonnan kinevezett tanügyminiszter megpróbálta saját elképzeléseit megvalósítani és ez sokszor azzal járt, hogy teljesen felforgatták azt, ami addig volt. Több alkalommal megpróbálták leváltani a magyar szakembereinket a tanfelügyelőségnél, de megakadályoztuk és bár ellenzékben vagyunk, magyar államtitkár védi a magyar érdekeket a Tanügyminisztériumban. 23 év kellett elteljen ahhoz, hogy magyar gyerekek anyanyelvükön tanulhassák Románia földrajzát és történelmét, hogy minden szinten megvalósuljon a magyar anyanyelvű oktatás. Előrelépések történtek, de nagyapaként látom, hogy első osztályos unokáim 4-5 órát töltenek az iskolában, bár 3 óra után már lankad a figyelmük. Szükség van arra, hogy tovább folytassuk az elkezdett munkát és ez csak úgy lehetséges, ha elég erőt tudtunk felmutatni ahhoz, hogy beleszólhassunk a minket érintő kérdésekbe” – mondta Borbély László képviselőjelölt, majd hozzátette: számos esetben bebizonyosodott, hogy nem elég a törvény ahhoz, hogy a magyarság jogait érvényre juttassák. „A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar főtanszékeinek újraalakítása mutatja, hogy sokszor hatalmas politikai erőfelmutatásra van szükség ahhoz hogy eredményeket tudjunk kieszközölni a magyar közösség javára. A miniszterelnököt kellett meggyőznünk az igazunkról ahhoz, hogy megszülessen az a hét pont, amely a magyar főtanszékek létrehozását biztosítja. Ugyanakkor bár a törvény kimondja, hogy azokon a településeken, ahol több mint 20%-ban élnek magyarok, ott jogunkban áll magyar nevet adni iskoláknak, a marosvásárhelyi Bernády György iskola névváltoztatásával kapcsolatban majdnem 2 éve folyik a vita” – mondta a politikai alelnök. {loadposition szeben} A találkozó során Borbély László képviselőjelölt a tanárok és iskolaigazgatók figyelmébe ajánlotta azt a segédanyagnak szánt tankönyvet, amely a székelység történetét mutatja be: „Rendkívül fontos a romániai magyar közösség számára az, hogy a fiatalok magyarul tanulhassanak, hogy megőrizzék nemzeti öntudatunkat és értékeinket. Meg kell ismerniük a múltat ahhoz, hogy építeni tudják a jövőt, mert nekik kell majd folytatniuk a munkát amit elődeink elkezdtek és amin mi dolgozunk” – fogalmazott a politikus. Hozzátette: a munka folytatásához arra van szükség, hogy a magyarság összefogjon, és minél nagyobb számban elmenjen szavazni: „ A romániai magyar közösségnek egy esélye van december 9-én arra, hogy a következő 4 évben egy erős csoport képviselje a magyar érdekeket a román parlamentben. Erősnek kell lennünk, hogy meghallgassanak, hogy beleszólhassunk a minket érintő döntésekbe. Össze kell fognunk, hogy tovább tudjunk harcolni a magyar érdekekért. Együtt gyermekeink, unokáink jövőjéért.” maszol.ro 2012. november 13.Répás: megszilárdult a moldvai csángó oktatási programMegszilárdult a moldvai csángó oktatási program, amelyet tavasz óta a Romániai Magyar Pedagógusszövetség felügyel, és a korábbi 22 helyett 26 helyszínen zajlik a magyar oktatás – mondta Répás Zsuzsanna, a parlament nemzeti összetartozás bizottsága előtt. A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár szerint most 96 millió forintból, azaz 36 százalékkal olcsóbban működtetik a programot, mint akkor, amikor a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége, az MCSMSZ irányította a képzést. A Romániai Magyar Pedagógusszövetség elnöke, Burus Siklódi Botond kifejtette, szeretnék megerősíteni a programot, és visszaszerezni annak hitelét a magyar oktatást támogató úgynevezett keresztszülők körében is. Erdély.ma 2012. november 16.Szakmai terepet is jelent a szülőföld – beszélgetés Biró A. Zoltán antropológussalBiró A. Zoltán 1955-ben született Korondon. Középiskolai tanulmányait 1974-ben fejezte be Székelyudvarhelyen, magyar–orosz szakos tanári oklevelet 1978-ban szerzett a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen. Társadalomkutató, a csíkszeredai székhellyel működő KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központja vezetője, a Sapientia Egyetem csíkszeredai társadalomtudományi karának dékánja. – Hosszú ideje Csíkszeredában él ugyan, de a Sóvidék, Korond gyermek- és serdülőkori éveinek színtere. Hogyan emlékszik vissza szülőfalujára? – A szülőfalu, a szülőföld bizonyára mindenkinek fontos, az én esetemben azonban ennek a kapcsolatnak különös többlete van. Az egyetemi évek alatt a társadalomtudománynak olyan ágazatával ismerkedtem meg – ezt máig is művelem –, amely az emberi tevékenységet a maga közegében, mindennapi környezetében vizsgálja, s így próbálja megérteni a társadalomban élő ember természetét. Ez a tudományág a kulturális antropológia, amely nem csupán távoli, egzotikus helyeken művelhető, hanem a saját társadalomban is. Nos, amikor megismertem ennek a tudománynak a módszereit, akkor kezdtem megérteni, a helyére tenni mindazt, amit Korondon gyerekként átéltem, megtapasztaltam. Például az, hogy egy fazekascsaládban hogyan, milyen ritmusban, milyen rend szerint dolgoznak, a munkához milyen vélemények, értékek, szabályok kapcsolódnak, hogyan szerveződnek az egyéni, a családi életvezetés mintái, miért és hogyan fontosak a másokkal való kapcsolatok, milyen viszony van munka és beszéd, életesemény és értelmezése között, s még hoszszan sorolhatnám. Nos, ezek a gyerekkori élmények, tapasztalatok átláthatóvá, értelmezhetővé váltak. Mintha már gyerekkoromban szakmai terepen lettem volna. Később sok szakmai elemzésbe is beépítettem ezeket az ismeretanyagokat, hiszen amit az 1960-as években tapasztalhattam – kollektivizálás és következményei, az életvezetés mai értelemben vett modern mintáinak kialakulása –, ekkor voltak láthatók és tapasztalhatók. Természetesen sok más terepen is megfordultam azóta, a korondi élmények azonban nagyon mély társadalomismereti anyagot kínáltak számomra. Szokás azt mondani, hogy a szülőfalu útravalót kínál, én igazán elmondhatom, hogy mindmáig használható, gazdag útravalót kaptam. Kommunikációelméleti előadásaimon ma is szívesen elemzek korondi eseményeket, amikor például a munkahelyépítés egyediesítésének modelljével vagy az egyéni identitásépítés humoros eszközökkel való megerősítésével mai kommunikációs helyzeteket lehet megmagyarázni. – Ilyen környezetben nemcsak eseményekkel találkozik az ember, hanem normákkal, szabályokkal is… – Nem szükségszerű, hogy az ember átvegye környezete modelljeit, de az én esetemben ez így történt. Gyakorlatomban gyakran visszaköszönnek a korondi környezet munkamodelljei. Az, hogy érdemes másokkal együtt, úgymond egymás keze alá dolgozni, érdemes törekedni arra, hogy az ember ne függjön nagyon másoktól, alapozhasson arra, amit ő maga meg tud csinálni, s ha megvan ez a keret, akkor minden helyzetből, a nehezekből is ki lehet jönni. Ezeket a modelleket gyerekkori környezetemnek köszönhetem. – A székelyudvarhelyi középiskola elvégzése után következtek a kolozsvári egyetemi évek…. – Tulajdonképpen a középiskolai években indultam el a szakmai pályán, de ezt akkor még aligha ismertem fel. Néhai Széll Lajosnak, egykori magyartanáromnak köszönhetem, hogy megtanultam a szakmai elemzés igényét és ábécéjét. Az akkor elérhető legfrissebb irodalomelméleti, strukturalista szakirodalom alapján tanított verseket elemezni, s a könyveket is a kezembe adta. Akkor éppen ez volt a levegőben, az egyetemen is ez volt az újdonság. Az egyetemen – ahol magyar–orosz szakon tanultam, nem nagyon volt miben válogatni, ha magyar nyelven akart tanulni valaki – mai szemmel nézve elég szabados világ volt. Nem sokan rajongtak az akkor divatba jött speciális kurzusokért, holott újszerű dolgokat lehetett tanulni kötetlen formában. Nyelvelméletből, szemiotikából újdonságokat lehetett hallani ezeken a nem kötelező foglakozásokon. Ilyen keretben ismerkedtem meg az etnológiai elemzési módszerekkel is, Péntek János tartott ilyen előadásokat, s ekkor írtam az első elemzésem a korondi fazekasság munkafolyamatairól. – Olyan szakterületen szerzett szakmai tudást, amely – legalábbis a 80-as években – ritkaságszámba ment. – A kulturális antropológia szemlélete és elemzési módszertana kissé megkésve ért el hozzánk, hiszen a tudományágnak már évszázados múltja volt. Olyan időszakban ismerkedtünk meg ezzel a tudománnyal, amikor maga is a szemléleti és módszertani megújulás szakaszában volt. Az ember társas természetének a megértését kínálta, s ez abban a normatív és ideologikus világban nagyon érdekesnek és értékesnek ígérkezett. Kolozsváron többedmagammal egy nagyon érdekes és színes egyéniség, Aradi József vonzáskörébe kerültem, aki akkor a Korunk szerkesztője volt. Legendás könyvtárral rendelkezett, még az egyetem befejezése után is utazótáskával cipeltem tőle – havi gyakorisággal – a szakmai olvasnivalót. Intellektuálisan vonzó, kreatív személyiség volt, ő képviselte azt a modellt, hogy aki akar valamit, azzal foglalkozni, azt önzetlenül támogatni kell, segíteni kell helyzetbe hozni. Ő ismertetett meg az „antropológiai fordulattal”, jó néhányan úgymond a zsebéből nőttünk ki. Ötleteket adott, publikáláshoz segített, ahogyan akkor mondták, a „guru” szerepét vállalta fel. – Miért éppen Csíkszerdában állt össze a Kommunikációs Antropológiai Munkacsoport, amely több-kevesebb rendszerességgel ma, 30 év után is végez társadalomkutatást, kutatja a Székelyföld helyzetképét, választ keresve a társadalmi antropológia és civilizáció bonyolult kérdéseire? – A KAM egyedi történet. 1978–1979 környékén néhányan Csíkszeredába kerültünk azok közül, akik Kolozsváron Aradi József vonzáskörében is együtt voltunk, kapcsolódott hozzánk néhány társadalomtudományi érdeklődésű helyi ember is. 1979 őszén tartottuk az első informális megbeszélést arról, hogy társadalomelemzésekkel fogunk foglalkozni. Több mint száz olyan hivatalos – irodalmi, etnológiai, tudszoc (tudományos szocializmus) kör 1983-ig – vagy nem hivatalos esti szakmai megbeszélésnek vannak meg a jegyzőkönyvei, amelyek képet adnak akkori szakmai érdeklődésünkről, elemzéseinkről, a több száz kisebb-nagyobb publikáció elkészítéséről, a közös könyvek publikálása körüli bonyodalmakról. Úgy értünk a diktatúra végéhez, hogy tele voltak a fiókok publikálandó anyagokkal. Hivatalosan is bejegyeztettük az intézményt, a többi már sokkal könnyebben követhető történet. Kinyílt a világ, s ha kissé késve is, elindulhatott a tudományos világba való bekapcsolódás. – Hogyan dolgozik a saját társadalomban az antropológus? Melyek a fontosabb témáik? – A módszer mindenhol ugyanaz: nagyon közelről, személyes részvétel alapján kell ismereteket szerezni a társadalomról. Megfigyelés, eseményelemzés, mélyinterjú, dokumentumelemzés, társadalomtörténeti vizsgálódás alkotja a módszertant, s természetesen az összevetés a más társadalmi környezetben zajló elemzésekkel. Az antropológust az ember társas természete, az adott társadalom szerveződése és működési módja foglalkoztatja, legyen szó gazdálkodásról, migrációról, interetnikus kapcsolatokról vagy éppen táplálkozásról, szegénységről. Elsősorban a székelyföldi térséggel foglalkoztunk, hiszen ez a félperiférikus vidéki térség sajátos társadalomtörténete és mai térbeli szerveződése alapján is fontos és hasznos elemzési terület. De készítettünk elemzéseket a romániai magyar elitről és intézményrendszerről is. A társadalom működési módjának, folyamatainak ismerete sokféleképpen hasznosítható az oktatástól a fejlesztéspolitikáig. – Egy témakörnek vagy egy szeletének feldolgozása nyilván nemcsak sok időt, de sok pénzt is igényel. – A társadalomkutató is azok közé tartozik, akinek sosincs elég pénze, mindig többet szeretne végezni, mint amire forrás van. Az intézet egyesületi formában működik, pályázatokból, szakmai szerződésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Intézetünket a Magyar Tudományos Akadémiának a határon túli tudományossággal foglalkozó bizottsága évek óta fontos szakmai műhelyként tartja számon. Ez és minden más szakmai kapcsolat nagyon fontos a működés szempontjából, hiszen az intézményfenntartás alapelve nem a támogatás, hanem a szakmai együttműködés, a másokkal közösen végzett szakmai program, kutatás, konferenciarészvétel, egyetemi kurzus. – Jelenlegi munkahelye a Sapientia EMTE csíkszeredai karához köti: az intézmény oktatója, dékánja. Hogyan fér ez össze a kutatással? – Kötelező, hogy összeférjen, hiszen az egyetemi oktatás és a kutatás ma már együtt jár, sőt kiegészül egy harmadik feladattal, a térségi-társadalmi szerepvállalással. A kutatómunka tovább folyik a KAM keretében, hiszen ez az intézményi bázis jóval az egyetem előtt alakult, sőt mi több, a csíkszeredai Sapientián az alkalmazott társadalomtudományi szakok a KAM szakmai bázisán, tudományos teljesítményeire és kapcsolati tőkéjére alapozva jöhettek létre. Az egyetem nagyon fontos keret a tudománnyal foglalkozóknak, így számomra is, különösen vidéki térségben. Korábbi végzettjeink ma már oktató vagy kutató kollegák. Az egyetem nagy esély a Székelyföldnek: a térségi modernizáció fontos mozgatóereje, nagyon fontos szakmai kapcsolatok és a tudástranszfer fogadóhelye s nem utolsósorban szellemi műhely. – Min dolgozik jelenleg? - Mindig többféle feladat van, ahogy mondani szokás: egyik sürgősebb, a másik fontosabb. Ami viszont kiemelten foglalkoztat, éppen a székelyföldi térség példáján: a vidéki, félperiférikus térségek modernizációs felzárkózásának, versenyképessé válásának feltételei, ennek a folyamatnak a támogató és akadályozó tényezői. A vidék, a vidéki élet fokozatosan fölértékelődik, de a járható utak megtalálása sok szakmai kérdést is felvet. Nemcsak a Székelyföldön, hiszen a posztszocialista térségben sok vidéki térség keresi a helyét. Itt lenne az ideje olyan szakmai összegzésnek, amely az eddigi térségi kutatásaink eredményeit egybefoglalja. Székely Ferenc Krónika (Kolozsvár) 2012. november 21.Anyanyelvoktatás. Irányok és törésvonalakA magyar tudomány ünnepe napján a romániai magyar közoktatás helyzetéről szervezett tanácskozást a Magyar Tudományos Akadémia Kolozsvári Területi Bizottsága a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karán. Az előadók mellett akadémikusok, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség országos és megyei szervezetének elnöke, főtanfelügyelők, főtanfelügyelő-helyettesek, tanfelügyelők vettek részt. A meghívottakat Németh Tamás professzor, az MTA főtitkára valamint Péntek János egyetemi tanár, a Kolozsvári Területi Bizottság (KAB) elnöke köszöntötte, aki a Kárpát-medencei magyar oktatás rendszerének közelítése érdekében ajánlotta az Akadémia elnökségének ezt a témát. Az őszi ünnepi akadémiai rendezvényt minden évben más-más helységben szervezik. Marosvásárhelyen a közoktatást holisztikus, az egészre való rálátás szempontjából vizsgálják – nyilatkozta a kolozsvári nyelvészprofesszor. Az összkép ellentmondásos helyzetre utal: miközben úgy tűnik, hogy az oktatáspolitika javul, s új magyar intézmények jönnek létre, a mérések azt mutatják, hogy csökken a színvonal, s ezzel együtt helyenként a magyar iskolák vonzereje is. Nem elég megünnepelni, hogy létrejött egy magyar iskola, a későbbiekben sem szabad elfeledkezni az oktatás színvonalának a megőrzéséről. A csökkenés lényeges oka a pedagógusképzésben keresendő. Nem elég a hivatástudat, ha nincs meg a szakmai tudás, hisz közismert, hogy kisebbségi körülmények között többet, jobban kell teljesíteni. Baj van a szülők hozzáállásával is, hisz sok családban nem nevelik munkára a gyermekeket. Aki pedig nem tanul meg dolgozni, az sajnos tanulni sem tud. Vannak sikeres gyermekek, de az egyedi esetek nem ellensúlyozzák az összképet – összegezett a KAB elnöke. Ezt erősítették meg az elhangzott előadások is. Pletl Rita, a Sapientia Marosvásárhelyi Műszaki és Humán tudományok Karának egyetemi tanára az anyanyelv-oktatás helyzetéről 15 éve elkezdett országos mérések eredményét ismertette. Bár az 1990-es években az elemi oktatásban voltak rossz eredmények, a kisiskolások anyanyelvi képességei ma már elérik azt az általános szintet, ahonnan tovább lehet lépni. Ez azonban szertefoszlik az általános iskolában, amelynek a gerince megroppanni látszik, s a folyamat magával fogja rántani a középiskolát is. A szövegalkotás terén nem észlelhető javulás, s a szövegértés szintje az elvárható alatt marad. Mindez az önálló tanulást gátolja nemcsak anyanyelvből, a többi tantárgyból is, s a tudás alkalmazásának szinte az átlagosnál gyengébb marad. Pletl tanárnő ígérete szerint a felmérés eredményét elküldik az iskoláknak, hogy minden tanintézményben fel tudják mérni az átlagszinthez viszonyított helyzetüket. Szentes Erzsébet előadásából – Önismeret, pályaválasztás és életpálya összetevők vizsgálata az erdélyi magyar diákok körében – kiderült, hogy nem működik a pályaválasztási tanácsadás, gond van a végzősök pályaképével. A középiskolában nem tudnak eleget a választott szakmákról, s döntésüket nem a szakma jellegzetességei és saját képességeik ismeretében hozzák meg, pusztán csak érzelmi alapon (szeretem, nem szeretem) választanak. A tanári pályát a megkérdezetteknek mindössze a 4,5 százaléka választaná, az indoklás szerint rosszul fizetik a pedagógusokat, s 25 százalékuk határozott elutasító választ adott. A felmérés feldolgozásáról, számszerű adatairól Harangus Katalin mutatott tanulságos grafikonokat (Anyanyelvi kompetenciák: jelen és jövő a mérések tükrében). Kit terhel a felelősség: a középiskolákat vagy az egyetemeket? – tette fel a kérdést Tonk Márton. Székely Tünde doktorandussal készült előadásában elhangzott, hogy a rendszerváltás utáni pozitív expanziót 2009 óta az egyetemre felvételizők számának stabilizálódása, majd az utóbbi években 5 százalékos csökkenése követte. Beszédes adat, hogy a közel 8.000 érettségiző fiatal közül 1.800-2000-en iratkoznak be magyar tannyelvű egyetemekre, 25 százalékuk román felsőoktatási intézményt választ, 50 százalékuk pedig nem tanul tovább. A magyarországi adatokhoz képest, ahol minden 100 főre esik egy egyetemi hallgató, a romániai magyarság körében mindössze 0,3 százalék. A hozzászólások az oktatásügy szinte minden kérdését érintették. Péntek János vetette fel, hogy a romániai magyar oktatásnak nem jöttek létre a megfelelő szakmai háttérintézményei, annak ellenére, hogy a tanügyi törvény ezt lehetővé teszi. A szakma és a politika között működnie kellene a munkamegosztásnak – vélekedett Burus Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke. Kerestély Irma, Kovászna megye főtanfelügyelője beszámolt, hogy a tehetségkutató, tehetséggondozó központ megalakítására a tanügyminiszter jóváhagyását várják. A hozzászólók közül többen is felvetették, hogy nem valósult meg a politika, hatóság és szakma folytonos együttműködése, egymás tájékoztatása. A romániai oktatásügyben ma sincs egységes stratégia, s a kapkodás, a tűzoltó módszerek az általánosak, miközben mindenki a másikra mutogat, amikor valami nem valósul meg. A felelősség vállalása helyett megmaradt a szolgalelkűség, s az intézményvezetők, pedagógusok továbbra is fentről várják az utasításokat, ahelyett, hogy a lehetőségeket kihasználva cselekednének. Az oktatásügy másik fenyegető problémája az általánossá váló pedagógushiány. Míg tanítóból túl sok is van, ahogy nyugdíjba vonul a marosvásárhelyi pedagógiai főiskolán végzett nemzedék, egyre kevesebb lesz például a matematika, fizika és a magyar szakos tanár. 36 évesnél fiatalabb ezekből a szakemberekből nincs is Hargita megyében, s a vidéki iskolákban kénytelenek egyre több szakképzetlen oktatót alkalmazni – hangzott el a Ferencz S. Alpár volt főtanfelügyelő hozzászólásában, aki a közoktatási törvény beüzemelésének, a távirányítás továbbélésének a problémáit is felvetette. Visszaállítani a tanár tekintélyét, társadalmi megbecsülését, pályadíjjal ismerni el munkájukat, átképezni a tanítókat – a tanácskozáson részt vevő akadémikusok a megoldáson gondolkoztak, hisz korszerű tankönyvekkel, segédeszközökkel is nehéz lesz dolgozni a jövőben, ha nem a legjobbak vállalkoznak a következő nemzedékek oktatására. Az ünnepi összejövetel másnapján a Bolyai János Tudomány és Technika Házában a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Németh Boglárka Noémi nyelvészt a társadalomtudományok, Baricz Árpád matematikust a természettudományok kategóriában díjazta. Szilágyi N. Sándor munkásságát a tudomány erdélyi mestere címmel ismerték el, a Korunk folyóiratot a tudományok népszerűsítéséért tüntették ki. (bodolai) Népújság (Marosvásárhely) 2012. december 11.A proteszt szavazatokkal győzött az USLInterjú Zsigmond Csilla politológussal – Victor Ponta PSD-elnök még a választások estéjén arról nyilatkozott, számít az RMDSZ-re az elkövetkező négy évben. A bejelentést Kelemen Hunor szövetségi elnök üdvözölte. Hamarosan kiderült, az RMDSZ megkeresése koalíciós feszültségekhez vezetett az USL-ben. Egyes vélemények szerint a PSD a magyarok szövetségével liberális partnereit akarja „kordában tartani”. – Az RMDSZ-szel való együttműködés deklarált célja az alkotmányozó többség kialakítása, az USL parlamenti és kormánytöbbsége ugyanis nem kérdéses. A mandátum-visszaosztás következtében az USL egyedül is elérheti a kétharmados többséget. Ez esetben, az RMDSZ-szel folytatott esetleges koalíciós tárgyalásoknak hosszabb távú céljai is lehetnek, mint a pillanatnyi alkotmányozó többség. A liberális párt prominens képviselői közül többen is kritizálták ezt a lehetőséget, az RMDSZ kormányzati részvétele koalíciós feszültségeket szülhet az USL-n belül. Annál is inkább, mivel mind az USL politikusai, mind holdudvaruk a hosszú ellenzéki regnálás után fontos pozíciókat remél, aminek más szereplővel történő „fölösleges megosztása” tovább élezheti a koalíciós konfliktusokat. Ami pedig az RMDSZ-t illeti, az RMDSZ üdvözölte ezt az ajánlatot, de tekintettel arra, hogy a szövetség ezúttal nem jelenti a mérleg nyelvét, tehát gyengébb az alkupozíciója, nehezebbé teszi majd a kormánykoalíciós tárgyalásokat. Kérdés ugyanis, mennyire tudja az RMDSZ érvényesíteni érdekeit, mennyire tud a számára sarkalatos kérdésekben kompromisszumot elérni, hol a határ, ami az USL-vel való egyezkedések alkalmával bevállalható. – Milyen jövőt jósol az USL-nek? Ha a Băsescu menesztése jelentette „kohéziós erő” egyszercsak megszűnik, mivé lesz a Szociálliberális Szövetség? Kormányváltásoktól, koalíciós válságoktól teli újabb négy év elé nézünk? – Valóban rendhagyó képződménynek számít egy szociáldemokrata és egy jobboldali politikai formáció koalíciója. A két ellenzékbe szorult párt szövetkezése ésszerű megoldásnak tűnt, mint választási szövetség, de egy ennyire kétpólusú, más programmal rendelkező, más választói réteget megszólító párt együttműködése nem lehet hosszú távú. Az USL valószínűleg legfennebb a 2014-es elnökválasztásokig tart ki, nagy kérdés ugyanis, hogy akkor a PSD felsorakozik-e a liberálisok elnökjelöltje, Crin Antonescu mögé, vagy inkább saját jelölttel fut neki az elnökválasztásoknak. Egy esetleges korábbi koalíciós szakítás a PNL-ben is érdekes folyamatokat eredményezhet, átrajzolhatja a párton belüli erőviszonyokat. Ezek a választási eredmények azt is jelzik, a politikai hitelesség hosszú távon kifizetődő lenne, egyelőre azonban egyik politikai alakulat sem ezzel szerzi meg választói bizalmát. Az USL-t sem az általa képviselt értékrend, alternatíva, hanem a proteszt szavazatok juttatták hatalomra, ezúttal sem valamilyen értékek mentén, hanem valami ellenébe történt az állásfoglalás. És abban az esetben, ha nem sikerül rövid időn belül eredményeket produkálnia, ugyanúgy népszerűségét és hitelét veszti, mint a korábbi kormánykoalíció, hiszen ugyanúgy, az elégedetlenség szülte ezt a nagyarányú győzelmet is, nem a politikai programja melletti elköteleződés. És ez a magyarázat Dan Diaconescu néppártjának sikerére is. A szavazatok 14 százalékát megszerző párt a maga kivitelezhetetlen, paradox programjával meghatározó parlamenti erővé nőtte ki magát. A választó csalódottsága a hitelét eljátszott politikusokban ilyen populista hullámot eredményez. – Hogyan látja az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt teljesítményét a vasárnapi választáson? – Az EMNP teljesítménye egyértelműen szerényebb, mint amit célként megfogalmazott. A néppárt kampányát a „6+3”-ra építette, vagyis arra, hogy ha eléri az alternatív küszöböt, bejut az RMDSZ mellett a parlamentbe. Ilyen szempontból messze alulteljesítettek. Természetesen, meg lehet úgy is közelíteni a választási eredményeket, hogy a néppártra adott szavazatok nem számítanak „elveszett szavazatoknak”, hiszen azok mögött emberek állnak, mint ahogy azt megfogalmazták az EMNP politikusai, parlamenti mandátumot azonban ezek a szavazatok nem eredményeznek. Ezt pedig, véleményem szerint, egyértelművé kellett volna tenni a választók előtt, vállalni, hogy a 6+3 igencsak merész cél, és kimondani, hogy milyen következményei lehetnek annak, amennyiben nem sikerül elérniük az alternatív választási küszöböt. Ami pedig az RMDSZ-t illeti, a szövetség meghaladta az ötszázalékos parlamenti bejutási küszöböt. Ha erre nem kerül sor, és az alternatív küszöbbel jut be, az óriási presztízsveszteséget jelentett volna számára. Ennek ellenére nem gondolom, hogy az RMDSZ maradéktalanul elégedett lehet az eredménnyel, hiszen nemcsak arányaiban, hanem számszerűen is kevesebb szavazatot kapott, mint a 2008-as parlamenti választások során (nem beszélve a helyhatósági választásokról), nem sikerült átlagon felül mobilizálnia, megszólítania közösségét. Úgy vélem, elérkezett a két párt számára az idő, hogy reálisan szembenézzenek eredményeikkel, célkitűzéseikkel, problémáikkal, a nagyarányú választói passzivitással, a politikától való elfordulással, mert ezeket nem lehet folyamatosan a másik hibáztatásával magyarázni. Olyan megtisztulási folyamatra lenne szükség, amely a szembenézés mellett, új alapokra helyezné a romániai magyar–magyar együttműködést. És amely a politikai hitelességre, felelősségvállalásra épül, így hosszabb távon megteremtheti a politikai bizalmat is. Sz. K. Szabadság (Kolozsvár) 2012. december 21.Szabó Lajos újrafelfedezése1Szabó Lajos drámaíró, egyetemi tanár, színháztörténész három legsikerültebb drámáját (Viharlámpás, Mentség, Hűség) tartalmazza az a kötet, amely a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem gondozásában jelent meg Szabó Lajos születésének 100. évfordulója alkalmából. A bevezetőt, jegyzeteket, gazdag bibliográfiát és Szabó Lajosról készült portréfotókat tartalmazó kötet szerkesztője Lázok János. Mai összeállításunkban a kötet előszavából közlünk részleteket, köszönettel tartozunk Lázok János színháztörténésznek, hogy rendelkezésünkre bocsátotta. Szabó Lajos indulását döntően a kolozsvári egyetemi évek, majd egy ezt követő budapesti színházvezetői-rendezői utóképzés (1939–1941) határozta meg. Ez utóbbi alapján lett 1941 nyarán az újjászervezett Kolozsvári Nemzeti Színház igazgatósági és művészeti titkára. A színház mellett 1941–1944 között egy államilag finanszírozott színitanoda is megkezdte működését Kolozsváron. A színház szakemberi gárdájából összeálló tanári karban Szabó Lajos színház- és drámatörténetet tanított itt 1941 decemberétől 1944 júniusáig. A háborús események kaotikus kavargásában, 1944. október elején, a Kolozsváron maradt színházi személyzet egyetlen szóba jöhető vezetőjeként ő volt az, aki a budapesti kiürítési parancs ellenére megakadályozta a színház legfontosabb felszereléseinek elszállítását. Feltételezésem szerint Szabó Lajosnak ez a rendkívül kockázatos kiállása később döntő módon határozta meg vezetői kiválasztását. 1946–1954 között Kolozsváron az ekkor formálódó, többször átszervezett romániai magyar felsőfokú színészképzés oktatója, majd az 1950-ben Kolozsváron létrehozott főiskola, a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet tanulmányi igazgatója lett. 1954 őszén együtt költözött az áthelyezett intézettel Marosvásárhelyre, ahol az eredeti nevét változatlanul megtartó színészképző főiskola rektora 1976 júniusában történt leváltásáig, illetve tanszékvezető tanára nyugdíjazásáig (1977. július 1.). A visszaemlékezők egybehangzóan karizmatikus vezetőként idézik alakját: pályájának ez a három évtizede meghatározta a romániai magyar színészoktatást, és máig érezhetően beépült az általa vezetett intézmény történetébe – gondoljunk itt elsősorban a rektorsága idején épült Stúdió Színházra. SZABÓ LAJOS: Viharlámpás (részlet az 1943 őszén bemutatott dráma utolsó felvonásából) Kenderes, Pista, Berta PISTA: (kívül) Nincs a temetőn, itthon lesz! Igazi jó ember. Nekem kitűnő barátom. De a szegény nép bajával is törődik. Menjünk csak bé! BERTA: Nem ismerem a járást. PISTA: (belép) Akkor utánam! Ismerem én a házak táját. (észreveszi Kenderest.) Adjon Isten, ami nincs! KENDERES: (egykedvűen) Adjon Isten. PISTA: Most szél volna a legjobb. KENDERES: A levél után jöttél? Nincs meg! PISTA: Elérkezik holnap is. BERTA: (előlép, elegáns, fővárosi külsejű) Jóestét, Kenderes úr! KENDERES: (megfordul, tájékozatlan) PISTA: Nem ismeri? Berta! Berde Berta. Kicsi Mózsinak az anyja! Most jött Bukarestből, hogy gyertyát gyújtson a Mózsi sírján. BERTA: Nem ismer? Én jól emlékszem magára. Még leányka voltam, de emlékszem: mindig itthon töltötte a nyarat. Igaz, rég nem láttam. Az utóbbi időben ritkán járt haza. Csak most tudtam meg, hogy maga írta azokat a szigorú leveleket. Azért is jöttem, hogy megköszönjem őket. KENDERES: Nem érdemelnek köszönetet, nem voltak elég szigorúak. BERTA: Bizony, eléggé megszidott bennük. KENDERES: És mégis csak a halottak napja hozta haza, hogy néhány gyertyával megbékítse lelkiismeretét? PISTA: (kalapját ölébe tartja, tele gyertyákkal, kivesz egyet belőle, s mutatja) De szép gyertyát hozott. Ilyen nem volt a temetőn. Kár, hogy a többi elégett. Azért volna ilyenkor legjobb a szél. Hogy nem tudja valaki felakasztani magát, hogy fújjon a szél, s oltaná ki mind a gyertyákat. Mennyit szedhetnék össze! De így is gyűjtöttem télire. Lesz, amivel világítsak magamnak. KENDERES: Az ég úgyis megvonta tőled. PISTA: Mégis én világítok az egész falunak. Csak az én viharlámpáim s a csillagok égnek reggelig. KENDERES: (Bertához) Későn jött. Hiába hívtuk. BERTA: Nem jöhettem. Nem engedtek ki a szerződésből. KENDERES: Bár szerződés sem tilthatja, hogy anyai szívéből egy darabocska szeretetet gyermekének juttasson. Fiacskája valószínű akkor is lehunyta volna a szemét, de mosolyogva aludt volna el. S ez a mosoly kellett volna mindnyájunk szomorúságának, de nem született meg. BERTA: Nem jöhettem. Szerződésünk szigorú. Be kell tartani. Főnököm félti a lokál jó hírnevét. Kenderes úr tudja, hol dolgozom. Megért. Sokan vagyunk ezen a pályán is. Nem könnyű kereset. Sajnálom a fiam, de hát mit csináljak?… PISTA: Kicsi gyermek, kicsi bú! BERTA: (cigarettát vesz elő, rágyújt) Parancsol? Egyiptomi! KENDERES: Köszönöm, elhagytam. PISTA: Én füstölök. BERTA: (megkínálja) PISTA: (szívja) Ez igen! Príma. Még a vége is arany! BERTA: Szeretném meghálálni Kenderes úr szívességét. Gyönyörű ezüsttárca maradt zálogban nálam, ha elkísér… magának adom. KENDERES: Ne haragudjék, késő az idő. Várom anyámat a temetőről. PISTA: Helyettesítem én, Kenderes úr! Én vagyok az adjutánsa! BERTA: (Kendereshez) Elítél… KENDERES: Az én őseim a földet túrták. Nincs bennem bírói vér. Nem ítélkezhetem. Én is bűnhődöm, de most alázattal hordom büntetésemet. BERTA: Ki tartja számon a mi vétkünket? KENDERES: Jaj nekünk tékozlóknak, ha megtérünk, sincs, ki megbocsájtson. BERTA: Mi lehet a maga bűne? PISTA: Az, hogy jó ember. KENDERES: Elbitangoltam! Mint maga, mint Pista! Maga a Bulandra-bárba. Pista a háborúba, én a világosság után mentem önként. És erről az útról nincs visszatérés. Magát egy kicsi sír köti csupán ehhez a faluhoz. Ha most elmegy, hazatér-e még valaha? Pista se jött haza. A legendáshírű vitézből csak egy őrült dobos jár a faluban, akiről a gyermekek is azt mondják, hogy bolond. Az én bűnöm se kisebb. Elszakadtam gyökereimtől, s elgyengülten hullottam haza parlag életünkbe. Így találkozunk most, megtérő, de megbocsájtásra nem váró tékozlók, halottak napján. A debütáló drámaíró: Viharlámpás, 1943 Szabó Lajos nyolc drámája közül hat sikeresen kiállotta az erdélyi magyar színpadok próbáját. A korabeli kritikai fogadtatás szinte egyhangúan visszaigazolta e művek értékét, játszhatóságát, ám e drámáknak csupán fele jutott el a könyvkiadás vagy a folyóiratközlés nyilvánosságáig. Szabó Lajos magától értetődő, jelleméből adódó puritánsággal szorította háttérbe alkotói-szerzői ambícióit, amikor művei kiadásáról vagy előadásáról volt szó. Születésének centenáriumán – az intézményalapítói és -vezetői munkásságát megörökítő emléktábla mellett – három legsikerültebb drámájának egy kötetben való megjelentetését gondoltuk a hozzá leginkább méltó tiszteletadásnak. Szabó Lajos első, bemutatkozó színpadi műve a két világháború közötti erdélyi magyar kisebbségi lét tapasztalatainak művészi összegezése, s e törekvésében e dráma joggal tekinthető egy számba nem vett „hozzászólásnak” a Makkai Sándor nyílt levele kapcsán kibontakozott 1937-es „Nem lehet”-vitához. A dráma és az előadás kritikai fogadtatásában Nagy Elek írása hangsúlyozza leginkább a debütáló drámaíró művének ezt a vonatkozását. A szerző (későbbi írói nevén Méhes György) egy történelmi korszak összegezésének merész szándékát méltatja a Viharlámpásban, nem titkolva e vállalkozás alkotói kockázatát, (túl)hangsúlyozva az ebből adódó dramaturgiai hibákat: „túlságosan erősek még a benyomások, túlságosan élénkek a színek ahhoz, hogy az íróban meglehessen az alkotáshoz szükséges tisztánlátás, nyugalom és mértéktartás. Szabó Lajos arra vállalkozott, hogy a kisebbségi életformát és az erdélyi román–magyar viszonyt mutassa be színpadi alkotás tükrében. Nem csodálkozhatunk, hogy ezekkel a majdnem lebírhatatlanul nehéz feladatokkal nem tudott megbirkózni […] a dráma nem tud az utolsó felvonásban kiteljesedni és megoldásban feloldódni, mert a viharlámpás-szimbólum nincsen eléggé kidolgozva ahhoz, hogy a közönséget meggyőzze, s ellensúlyozza az ellenfél diadalát” (Nagy Elek, Termés, 1943, őszi kötet, 145–146.) A végjáték értelmezése azonban véleményem szerint ennél jóval árnyaltabb megközelítést igényel, ugyanis – amint azt már jeleztem – csak az expozíció babatemető játékával együtt, a cselekményt intonáló és lezáró keretjátékként elemezhető teljes komplexitásában. A babái sorsa fölött istenítéletet játszó Mihályka itt, a dráma utolsó jelenetében a házi tűzhely parazsával akar tüzet gyújtani babái sírjánál, mert halottak napi világítást akar játszani, a felnőttek módján. A nyitó jelenetben a főszereplő csupán szemlélője a morbid játéknak, itt azonban – a gyermeket a tűz bajhozó fenyegetésétől megvédve, mintegy összegezve saját életének tanulságait – fényadó és fényhozó áldásának titkát bízza rá s a következő nemzedékre: „KENDERES: Pusztít a tűz. Meggyúlhat a ház, az egész falu, s te is beleéghetsz babáid miatt. (Eltapossa a ledobott tüzet.) Tűz! Világosság! Hogy meg kell bűnhődni értetek! […] Azért te ne félj, Mihályka! Hagyd el a játéktemetődet! Cserében neked hagyom a fiatal gyümölcsöst. De aztán tanulj! Fogadj szót a tanító néninek! Tanulj! Tanuljatok sokan, nagyon sokan, gyújtsatok viharlámpásokat, hozzatok világosságot sötét falvainknak. Én elbuktam, de nektek győznetek kell!” (I. felv. 9. jelenet) A „viharlámpás” oxymoron olyan kiemelt – a címbe és a dráma utolsó sorába is kiugratott – képi metafora, amelynek jelentése kulcs a mű egészének értelmezéséhez. E címadó metaforában a debütáló drámaíró érzékeny realitásérzéke működik, amikor az intézményesített kulturális elnyomás elemi erejű túlsúlyával arányaiban – és esélyeiben – teljesen hitelesen állítja szembe a kisebbségi védekezést, s annak egyetlen eszközét: az önművelés, a tanulás létparancsát és az ebből mindig megújulni képes reményt. (Vö. Reményik Sándor közismert versének gondolatmenetével, amelyet sajnálatosan elfed és elkoptat a felelőtlen agyonidézés: „Ha minden jussunkból kivettetünk: / Egy Iskola lesz egész életünk, / S mindenki mindenkinek tanítója.”) Nagy Elek fentebb jelzett értetlensége nem elszigetelt jelensége a dráma kritikai fogadtatásának. Néhány kritikus például a valósághűséget kéri számon azokon a jeleneteken, amelyekben a rendező (aki különben a szerzővel azonos), expresszionista megoldásokkal vagy jelképes tartalmakkal stilizálja a szereplők karakterét vagy viszonyrendszerét: „szinte hihetetlen, hogy a népi származású író ilyen beállítást adjon annak a népnek, amelyből származik ugyan, de amelyet ezek szerint nem ismerhet” – kommentálja az Esti Hírlap kritikusa a viharjelenet expresszionista megoldásait (1943. nov. 11.), és hasonló értetlenség tapasztalható a bibliai példázatok és alakok jelképvilágát idéző jelenetek kapcsán is. A bukaresti bártáncosnőben, aki csak halottak napján tud hazatérni otthon hagyott gyermeke sírjához, kis műveltséggel és némi beleérzéssel talán felfedezhető lett volna a megesett asszony és a jézusi megbocsájtás története. Ez talán azért is fontos lett volna, mivel a szerző nem véletlenül teremt analógiát a táncosnő és a főszereplő helyzete között, búcsúzásuk végszavaiban. Szabó Lajos tragikumfelfogásának lényegéhez, a túlhajtott erény Kemény Zsigmond-i kérdésköréhez értünk ezzel a dialógussal, mely szerint a népi származású értelmiségi vétlen vétke éppen kiváló (KI-VÁLÓ) volta, mely értelemszerű kiszakadást jelent az otthonos paraszti világból. A visszatérő saját meghasonlott lelkiismeretének terhét viseli az eltékozolt otthontudatért, amelynek csupán illúzióját adhatja vissza a gyertyavilágos emlékezés. A személyes sors kudarcának ezt a nyomott hangulatát paradox módon a halál előérzetétől diktált hagyakozás oldja fel: a főhős családi örökségét, fiatal gyümölcsösét nem a betelt temető bővítésére – tehát nem a halál térfoglalásának céljára akarja felajánlani, hanem kisiskolások továbbtanulásának a költségeire. A személyes sors tragikumán túltekintő rezignált optimizmusban – az én olvasatom szerint – egyfajta válaszkísérlet érzékelhető Makkai Sándor nyílt levelének legsúlyosabb kitételére, amely egybecseng Molter Károly kevésbé ismert, nagyjából ebben az időszakban megfogalmazott paradox aforizmájával: „Nem lehet, természetesen, de ahogy lehet, folytatjuk életünket” . * A dráma szövegének rekonstruálása a Kolozsvári Állami Magyar Színház dokumentációs könyvtárában őrzött egyetlen rendezői példány alapján történt. A 94 oldalas fűzött kiadvány jelzete 3739/1943., második oldalán ceruzabeírással az olvasópróba napja: [1943] október 9., az első oldal jobb felső sarkában a bemutató napja, szintén ceruzával: 1943. november 10. A Viharlámpás rendezői példányának külön értéke, hogy a drámát a szerző állította színre, tehát a szövegkönyv Szabó Lajos szöveghúzásait és rendezői utasításait tartalmazza. A húzások esetén külön jelzés nélkül érvényesítettem a szerzői szöveget felülíró rendezői módosításokat. Nem jeleztem a nyilvánvaló elírások és gépelési hibák javítását sem. A mai magyar helyesírás szabályai szerint írtam át azokat a szavakat, amelyeket a mű keletkezése idején ettől eltérő helyesírással írtak. A kötetünkben megjelenő dráma a Viharlámpás első kiadása – szövegét az 1943-as színrevitel rendezői példánya alapján véglegesítettem; ez tehát az eredeti szerzői változathoz képest származtatott, módosított szöveg. Lázok János 1 Lázok János: Szabó Lajos újrafelfedezése (részlet az előszóból). In: Szabó Lajos: Hűség. Három dráma. Vál., szerk., előszó , jegyz. L. J. UArtPress, Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Kiadója, 2012, pp. 7–54., 2 Salat-Zakariás Erzsébetnek ezúton mondok köszönetet önzetlen segítségéért. Szabadság (Kolozsvár) 2013. január 8.Jutalomkirándulás CsángóföldreÚtközben a csángóföldi kirándulás ötletgazdájától megtudtam, hogy bár egyetemistaként már érdeklődött e népcsoport iránt, életmódjuk, mindennapjaik helyszíni tanulmányozására eddig nem adódott alkalma. Éppen ezért kapóra jött a sepsiszentgyörgyi önkormányzat azon pályázata, mely a székely népi hagyományok népszerűsítését, és megyénk „fővárosának” bemutatását volt hivatott elősegíteni a Székelyföld határain kívül eső településeken. A váratlanul kínálkozó lehetőség útjába már csupán a csángóföldi kapcsolat hiánya állott, de egy Moldvában tanító pedagógusokkal kötött ismeretség jóvoltából, utolsó pillanatban ezt az akadályt is sikerült elhárítani. Így az Ady Endre Iskoláért Alapítvány nevében pályázhatott, a kedvező elbírálás nyomán pedig a jó tanulmányi eredményekkel rendelkező diákok számára megálmodott jutalomkirándulás is megvalósulhatott. A Felsőháromszéki-medencét az Ojtozi-szoroson át elhagyva, mivel általam jól ismert vidéken haladtunk át, néha-néha kiegészítettem Kakas Zoltánnak, az utunkba eső települések történelmét és nevezetességeit bemutató színes előadását. Felhívtam például a figyelmet arra, hogy az addig Erdélyhez és Háromszékhez tartozó Sósmezőt (Poiana Sărată) az 1968-ban megvalósított megyésítés alkalmával, szülőföldünk területének durva megcsonkítása árán, önkényesen a moldvai Bákó megyéhez csatolták. Pedagógus szüleimmel gyermekkoromban gyakran ellátogattunk a falu keleti végét átszelő Csernika-patak hídjához, ahol abban az időben még láthatóak voltak a magyar–román országhatár vonalát megjelölő kövek, a hajdani vámház és a katonai ellenőrző pont épületének alapjai. A szitási angyalvárók A hatvanas években még a túlnyomórészt csángó-magyarok által lakott, de mára elrománosodott Gorzafalván letérve, a téli útviszonyok nehézségeit is alkalmunk nyílt megtapasztalni. A sűrű havazás miatt ugyanis még modern járgányunk is csak többszöri nekifutás után tudott felkapaszkodni a dombtetőn található Szitásra (Nicoreşti). A Tatros mentén, Onyesttől (Oneşti) keletre fekvő település volt utazásunk első állomása. A 946 katolikus lelket számláló, magyar nyelvét napjainkig megőrző faluban ugyanis egy kézdivásárhelyi születésű, de Hatolykán felcseperedő tanítónő, Melzer Médea oktatja anyanyelvükre a gyerekeket. Itt várt ránk, és szegődött mellénk társként a Diószegen tanító Balla Loránd, magyardécsei származású testnevelő tanár is. Médea nyílt tekintetű tanítványai félénk kíváncsisággal és karácsonyi énekekkel vártak minket az iskolaként használt kis falusi házban, melyet kívülről semmi sem különböztetett meg a többitől, belül viszont a célnak megfelelően át volt alakítva. A sepsiszentgyörgyi gyerekek hamar összebarátkoztak csángó társaikkal, így tudásuk bemutatása és a Székelyföldről hozott ajándékok átadása után a Mennyből az angyalt is elénekelték együtt, ezáltal egy gyönyörű élménnyel ajándékozva meg a jelenlévő felnőtteket. Később a két csoport közös sétára indult, én pedig ezalatt a helyi viszonyokról és tanítási körülményekről kérdezősködtem a kézdivásárhelyi tanítóképző frissen végzett pedagógusától, aki meglepően nyílt és egyenes válaszokat adott. Így tudtam meg, hogy jelenleg 42, különböző korosztályhoz tartozó, és ennek függvényében négy csoportra osztott gyerek jár az iskolán kívüli foglalkozásként tartott magyarórákra, hogy legalább írni-olvasni megtanulhassanak anyanyelvükön. A falu lakói, bár természetüknél fogva tartózkodóak, befogadták maguk közé az oktatót, a helyi rendőr viszont többször is nekiszegezte a kérdést, milyen jogon tanít magyar nyelvet a román iskola épületében? A háromszéki menyecske kikérte magának a megfélemlítését célzó zaklatást, hiszen a magyar nyelvet köztudottan száműzték az iskolából, oktatása bérelt vagy megvásárolt magánházakban folyik. Szélmalomharc Diószegen is Innen az Onyesttől 5 kilométerre nyugatra, a Tatros folyó jobb partján található, közigazgatásilag Tatrosvásárhelyhez (Tîrgu Trotuş) tartozó Diószeg (Tuta) felé igyekeztünk, ahol már várt ránk a szintén testnevelő-tanárképzőt végzett, csíkszentmártoni Szopos Zsuzsánna, aki Loránddal együtt harmadik éve oktatja magyar nyelvre az erre fogékony emberpalántákat. Mivel a gyerekek itt is csak a kötelező iskolai oktatás után látogathatnak el a számukra létrehozott magyar szigetre, érkezésükig bőségesen maradt időm elbeszélgetni a két fiatal pedagógussal, akik úgy döntöttek, hamarosan házaspárként folytatják a csángó-magyarok tanításáért folytatott küzdelmüket. Döbbenettel és mély felháborodással hallgattam őket, mert az általuk elmondottakból a maga teljességében kibontakozott a mindenkori román hatalom azon sunyi magatartása, amely a moldvai magyarság önazonosságtudatának visszaszerzése ellen irányul. Aljas céljuk elérése érdekében a helyi hatalmasságok, vagyis a polgármester, a pap, az iskolaigazgató, olykor pedig a rendőr szolgálataira támaszkodnak. Ezek az emberek, hatáskörükkel és tekintélyükkel visszaélve, az eszközökben sem válogatva próbálják lebeszélni a szülőket gyermekeik magyar nyelvre történő oktatásáról. Van, akit a munkahelyéről való kirúgással, másokat állandó zaklatással, a gyerek bérmálásának megtagadásával, magaviseleti jegyének lehúzásával, több tantárgyból való megbuktatásával, vagy éppen az iskolából való elcsapásával fenyegetnek, illetve igyekeznek „jobb belátásra bírni”. Mindezek hatására az 1–4. osztályosok még nem annyira, de a nagyobb diákok valóban ódzkodnak részt venni a magyarórákon. Ezt a számok is jól mutatják, hiszen míg 39 óvodás és elemi iskolás gyerekkel foglalkozhatnak, addig alig 13 5–8. osztályos diákjuk van, tizedikes pedig csupán egy, vagyis a létszám az életkor növekedésének függvényében csökken. Pedig a két, lelkes és felkészült fiatal színvonalas és árnyalt oktatásban részesíti őket, mely során nem csak a magyar betűvetést és az olvasást sajátítják el, hanem kultúránk több szeletéből is ízelítőt kapnak, sőt még dzsúdóra is oktatják őket. A jól elvégzett munkájukról később személyesen is meggyőződhettünk, miközben a gyerekek csilingelő hangon, ízes magyar nyelven előadott énekeit és meséit hallgattuk a szintén magánházban berendezett osztályteremben. A háromszéki diákok döbbent figyelemmel és őszinte érdeklődéssel követték a rögtönzött előadást, valamint Kakas Zoltánnak a csángókról tartott rövid ismertetőjét, majd ők is elénekeltek néhány tarsolyukban található népdalt. A Fazakas Ildikó által összeállított kis ajándékcsomagok kiosztása után örömtől csillogó gyerekszemek jelezték és bizonyították, hogy a magyar angyal Moldvában is jó helyen járt. Rajtunk, jobb sorsú nemzettársaikon múlik, hogy jövőben is visszataláljon oda az ajándékozó. Bedő Zoltán Székely Hírmondó Erdély.ma, 2013. január 25.Répás Zsuzsanna: 2013 a külhoni magyar kisiskolák éveElindult a 2013 – a külhoni magyar kisiskolák éve című program, amelyre 100 millió forintot különítettek el a Bethlen Gábor Alapnál – jelentette be tegnap Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár Budapesten. A helyettes államtitkár a Magyarság Házában tartott sajtótájékoztatón kiemelte: az a cél, hogy minél több kisgyermeket magyar iskolába írassanak szüleik, és egyre többen válasszák a magyar nyelvű oktatást. Szeretnének a szülők számára segítséget nyújtani, hogy iskolaválasztáskor valós és hiteles információkra támaszkodva tudjanak megalapozott döntést hozni – fejtette ki. Arra is szeretnének rávilágítani, hogy az anyanyelvi nevelés, és a saját kultúra jelenti azt a biztos alapot, amire építeni lehet a jövőben – fűzte hozzá. Ez a program a tavaly elindított külhoni magyar óvodák éve projekt folytatása. Most továbblépnek az oktatási rendszer második láncszemére, a kisiskolákra – jelezte Répás Zsuzsanna. A helyettes államtitkár a közösségépítés fontossága mellett kitért arra, hogy általános és régióspecifikus módszertani csomagok egyaránt segítik a megvalósítást, valamint Kárpát-medencei körutat is terveznek a szakemberek a programban közreműködők részvételével. Szeretnének eljutni a kisiskolásokhoz, a pedagógusokhoz, a szülőkhöz és mindenkihez, aki meghatározó szerepet játszik ezen intézmények életében – hangsúlyozta. Lesz emellett magyarországi továbbképzés, pályázatokat hirdetnek és a napokban honlap is indul www.kulhonikisiskolasok.hu címmel. A program megvalósításában a Bethlen Gábor Alap, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet és az Erzsébet Szálloda, Táborok és Vendégházak Nonprofit Közhasznú Kft. egyaránt közreműködik, a szakmai koordinációt a nemzetpolitikai államtitkárság látja el. A sajtótájékoztatón a helyettes államtitkár programcsomagot és Gárdonyi Géza-mesekönyvet adott át a határon túli magyar pedagógusszövetségek képviselőinek. A mesegyűjteményt minden külhoni iskolába eljuttatják. Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke felidézve a külhoni magyar óvodák éve programot kiemelte: azt látták, hogy valóban odafigyeltek a pedagógusok igényeire, egyeztettek velük. Nagyon jelentős lépés volt abban, hogy az egységes magyar nemzet ne csak fogalom legyen, hanem valósággá válhasson – mutatott rá. Ennek folytatása idén a külhoni magyar kisiskolák éve program. A kisiskola olyan fontos láncszem, ahol minden eldől – állapította meg. Kiemelte: intézményeik csak akkor lesznek versenyképesek, ha a szülők által elvártakat megkapják a gyermekek az elemi magyar iskolákban. Szabadság (Kolozsvár), 2013. január 30.Egy népszerű osztályt szüntetnek meg az Elektromaros szakközépiskolábanA tantestület tiltakozik A Megyei Tanfelügyelőségen elkészítették a 2013-14-es év beiskolázási tervezetét, és továbbították a tanügyminisztériumba. Az ősztől 57 magyar kilencedik osztályt terveztek, akárcsak az elmúlt évben. Az idén a fő törekvés az volt, hogy a szakközépiskolákban szakosztályok, az elméleti líceumokban elméleti osztályok működjenek – válaszolta kérdésünkre Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes. Ezzel magyarázza, hogy a Sincai szakközépiskolából a humán osztályt áttették a Mihai Eminescu tanítóképzőbe, ahol tanító és óvodapedagógus, programszervező, valamint a szóban forgó humán osztályt indítják. A Szász Adalbert Sportlíceumban a szülők múlt évi kérésének eleget téve az idén két magyar osztály lesz. A további szempontok Illés Ildikó szerint azok voltak, hogy lehetőleg minden vegyes tannyelvű iskolában egyforma számú román és magyar osztályt indítsanak, és a magyar osztályok száma lehetőleg kettő legyen, kilencedik után ugyanis eldől, hogy ki azok, akik megbírják a szakközépiskolát, a többieket pedig szakiskolába irányítják. Továbbra is szem előtt tartották, hogy a szakok többségén anyanyelvükön tanulhassanak a végzősök. Szeretnék, ha a szülők és a pedagógusok az érdeklődésüknek és képességeiknek megfelelő szakra irányítanák a középiskolába lépőket, akik anyanyelvükön folytatnák a kilencedik osztályt is. A beiskolázási terv "szépséghibája", ami már az első nap felháborodást váltott ki, hogy az Elektromaros szakközépiskolában megszüntették az 1995 óta jó működő intenzív matematika- informatika osztályt, amely a Bolyai után a legnépszerűbb volt a reál tantárgyakat kedvelő diákok körében. A végzősökről elégedetten nyilatkoztak a Sapientia egyetem tanárai is, hisz a többségük ott folytatta a tanulmányait. Ezért dr. Dávid László rektor és Horváth Gabriella, a pedagógusszövetség megyei szervezetének elnöke megbeszélést folytatott Somesan Stefan főtanfelügyelővel és helyettesével, Illés Ildikóval, akiktől azt kérték, hogy az osztály maradjon meg az eredeti helyén, ahol immár 17 éve felkészült tanárok oktatnak, és a megfelelő géppark is adott ahhoz, hogy diákokat jól felkészítsék a választott tantárgyakból. A tárgyalás majdnem eredménytelen volt, hisz amint dr. Dávid László professzor elmondta, mindössze azt az ígéretet kapták, hogy talán az Egyesülés (Unirea) középiskolába helyezik át az osztályt, amelynek a helyében turisztika szakot indíthat az Elektromaros iskola. Az áthelyezést pedig úgy képzelik el, hogy a természettudomány vagy a társadalomtudomány szakos osztályok közül az egyik helyében lenne a matematika- informatika szak. Kétséges, hogy az iskola hajlandó lesz-e profilt változtatni, másrészt pedig egy reál vagy egy humán osztály elvesztését jelentené mindenképpen. Az Elektromaros szakközépiskola pedagógusközössége ötven tanár aláírásával petíciót nyújtott be a tanfelügyelőségre, amelyben az intenzív matematika-informatika osztály megszüntetése vagy elköltöztetése ellen érvelnek. Elsősorban azzal, hogy végzőseik sikeresen és érettségiztek és nyertek felvételt a műszaki egyetemekre, jó eredményeket értek el a nemzetközi vetélkedőkön és a tantárgyversenyeken, amelyeknek az országos szakaszára is eljutottak. Az informatikát tanuló diákok jól együttműködtek az automatizálás, számítástechnika, elektromechanika szakos társaikkal, akiknek programokat írtak. Az iskola három szaklaboratóriumában 75 számítógéppel rendelkezik. A tantestülettel egyetértve úgy gondoljuk, hogy az informatikaosztály megszüntetése a magyar diákok lehetőségeinek a megnyirbálását, a magyar tagozat gyengítését jelenti. A szaktárca államtitkárától, Király Andrástól kapott tájékoztatás szerint valóban volt egy ajánlás az elméleti és a szakközépiskolai osztályok szétválasztására, de nem kötelező jelleggel. Az államtitkár azt is elmondta, hogy a szülőkkel való tanácskozás is meg kellett volna előzze a beiskolázási terv elkészítését, mielőtt még az egyik legnépszerűbb magyar osztály felszámolásáról döntöttek volna. Hadd tegyük hozzá, hogy több olyan iskola maradt a megyében, ahol továbbra is mind a két típusú osztály megtalálható. Felvetésünkre Somesan Stefan főtanfelügyelő azt válaszolta, hogy a megyei gazdasági érdekeknek megfelelően jártak el, azon utasítás alapján, hogy "ne zagyválják össze" az iskolákat (sâ nu facem ghicevi din scoli). (bodolai) Népújság (Marosvásárhely), 2013. február 3.Normalitást szeretne az RMPSZ a csángó oktatási programbanA normalitást szeretnék megalapozni, és oktatási programként, annak megfelelően kívánják vezetni a Moldvai Csángómagyar Oktatási Programot – mondta Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ vezetője, aki kérésünkre a program átvétele óta eltelt egy évet értékelte. Egy éve, hogy a magyar kormány felkérésére átvette a Moldvai Csángómagyar Oktatási Program vezetését a Moldvai Csángómagyarok Szövetségétől a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ). Bár az oktatás zajlik, a kedélyek talán még mindig nem nyugodtak meg a váltás után, és a program új vezetőjének követelményeit sem mindenki fogadta el. Nemrég egy, személyeskedéseket is tartalmazó névtelen blogbejegyzés összegezte az elégedetlenkedők álláspontját. Megjelenésének időpontja szinte egybeesett azzal, amikor végre létrejött a megegyezés a csángószövetség és az RMPSZ között az előbbi tulajdonában lévő oktatási helyszínek működtetéséről. Egy éve vették át a programot „Tavaly január végén történt a megkeresés, és február hetedikétől váltak alkalmazottainkká a kollégák” – emlékezett vissza Burus-Siklódi Botond. Ismertette, a Moldvai Csángómagyar Oktatási Program keretében jelenleg a magyar nyelvű oktatás – iskolai körülmények között és szabadidős tevékenységként – 26 helyszínen zajlik 43 oktatóval. Iskolai körülmények között a választható tantárgyak keretében tanulnak magyar nyelvet a diákok, a délutáni oktatás formájában pedig különböző szabadidős programok által, a hagyományok ápolására és az identitástudat fejlesztésére fektetik a hangsúlyt. Az iskolákban mintegy 1100 gyerek számára zajlik magyar nyelvoktatás, összesen pedig a csángó oktatási programban mintegy 2190-re tehető a részt vevő gyerek száma. Az iskolában oktatók a román tanügyi rendszer keretében megkapják az adott órákért a fizetést, többnyire helyettesítői státusban, emellett támogatják őket a csángó oktatási program keretében is az iskolán kívüli tevékenységért. A Moldvai Csángómagyar Oktatási Programot magyar állami támogatásból és a Moldvai Magyar Oktatásért Alapítványon (AMOA) keresztül a keresztszülői programból befolyó összegekből finanszírozza az RMPSZ. A program keretében az oktatók számára fizetést, lakhatási feltételeket, étkezési jegyet biztosítanak. Vegyes érzelmek az elmúlt egy évről „Vegyes érzelmeink vannak az elmúlt egy évvel kapcsolatosan. Mi annak idején úgy indultunk, hogy hasznosítani szerettük volna a csángószövetségnél felhalmozott tapasztalatot, de aztán történt, ami történt, és márciustól ők testületileg kiváltak az oktatási programból, amelyet így alapjaiban meg kellett újítanunk, új oktatási programszervezőt neveztünk ki, létrehoztuk a szakmai irányító felügyelőbizottságot” – mondta. A nemrég megjelent névtelen blogbejegyzésben az egyik vád az volt, hogy hozzá nem értők irányítják részükről a programot. Amint azonban az elnök kifejtette, a felügyelőbizottságba olyan személyeket jelöltek, akiknek nagy tapasztalatuk van a csángó léttel és az oktatással kapcsolatosan is. „Gondolok itt például Borbáth Erzsébetre, aki megteremtője az iskolai szintű csángó oktatásnak, Lászlófy Pál tiszteletbeli elnökünkre, aki a Moldvában zajló oktatási program létrehozásánál és az első évek finanszírozásában is tapasztalatot szerzett, hisz annak idején is a pedagógusszövetségen keresztül zajlott a program” – magyarázta az RMPSZ elnöke. Hozzátette, érzékelik, hogy amint az általában lenni szokott, vannak, akik az új vezetési stílust, formát el tudják fogadni, és vannak, akik kevésbé, sőt olyanok is, akik egyenesen ellenkeznek. Úgy gondolja viszont, hogy nem lehetnek nagy gondok, ha a maga helyén mindenki elvégzi a feladatát. „Azt a stabilitást elértük, hogy sem a fizetésben, sem az egyéb juttatások biztosításában elmaradásunk nem volt, naprakészen kapták az oktatók a juttatásokat, és szakmai szinten is igyekszünk segíteni” – mutatott rá. Kifejtette, mivel korábban rövidebb időszakokra – előbb csak három hónapra, aztán az iskolai év végéig, utána szeptember elsejéig – kapták a program vezetésére vonatkozó felkérést, nem volt lehetőség a szakmai munka megtervezésére, most azonban, hogy meghatározatlan időre az ő feladatuk a program koordinálása, ezen a téren is meg kell vizsgálniuk a perspektívákat. „A szakmai támogatás szintjén – az érdekvédelem mellett – szeretnénk az iskolai tevékenység felé közelíteni az iskolán kívüli tevékenységet is” – mondta Burus-Siklódi Botond. A rég várt megegyezés Hat oktatási helyszín – amelyet a keresztszülők pénzéből vásároltak – a csángószövetség tulajdonát képezi, és most született meg a megegyezés arról, hogy az RMPSZ fizeti a program keretében ezek fenntartási költségeit, illetve az oktatási program működtetésével kapcsolatos költségeket. Hosszú volt az út addig, amíg január 21-én aláírta az RMPSZ és a csángószövetség a szerződést, Burus-Siklódi Botond szerint sok huzavona előzte meg ezt. „A megegyezés szerint oktatónként minden egyes helyszínen hétszáz lejt fizetünk a csángószövetségnek az általunk vezetett oktatási program finanszírozására. Ezeken a helyszíneken természetesen a csángószövetség szervezhet saját rendezvényeket is, hisz az ő épületeikről van szó” – mondta el az RMPSZ elnöke. Rendezik a kifizetetlen számlákat A csángószövetséggel kötött megegyezés révén az érintett helyszínek költségeinek a rendezése is megtörténhet, hisz eddig, mivel nem volt jogi viszony a két szervezet között, az RMPSZ nem fizethette ki ezen oktatási helyszínek fenntartási költségeit. „A hat épület közül ötről van szó – az egyik esetben sikerült más megoldást találni. Ezeken a helyszíneken bizony szeptember óta mi nem tudtunk kifizetni semmiféle számlát, mert nem volt érvényes szerződésünk a csángószövetséggel, aminek a nevére érkeztek a számlák, például a telefon- és villanyszámlák. A megállapodás alapján ezeket most rendezni tudjuk, és a kifizetésekről már rendelkeztem, szeptember elsejéig visszamenőleg kifizetjük oktatónként a megígért és szerződésbe foglalt összeget” – közölte Burus-Siklódi Botond. Sár- és kesztyűdobálás „Én soha nem vettem fel a kesztyűt, amit a csángószövetség dobott, például az a nyilatkozat, hogy omlik össze a rendszer” – említette meg a névtelen blogbejegyzésben is sugallt vádat Burus-Siklódi Botond. Véleménye szerint erről szó sincs, és az sem igaz, hogy sok oktató otthagyná a programot. Aki azonban megteszi, annak a helyére van más, mint az RMPSZ elnöke tájékoztatott, várólista van a programba jelentkező pedagógusokból. Az oktatók egyébként januárban egy módszertani felkészítőn szóban és írásban is elmondhatták a véleményüket a program működéséről, és amint Burus-Siklódi Botond közölte, csak kisebb, operatív jellegű problémákat hoztak fel. „Vannak egy páran, akik részéről érzékeljük, hogy minket nem fogadtak el. Ezt nem is muszáj, az ügyhöz attól még lojálisan viszonyulhatnak. Nincs olyan tantestület máshol sem, ahol mindenki egyetértene” – mutatott rá az RMPSZ elnöke. A vádaskodásokkal kapcsolatosan azt mondta, mivel névtelen megnyilatkozásokról, sárdobálásról van szó, nem kíván különösebben reagálni ezekre. „Mi teljes felelősséggel, és minden más elismerés elvárása nélkül tesszük azt, ami tőlünk telik” – szögezte le. Hozzátette, nagyon jól látják, hogy ezt a munkát nem Csíkszeredából kell irányítani, ezért lobbiznak már egy bákói módszertani központ létrehozása érdekében. A központ megalapítása meglátásuk szerint nemzetstratégiai kérdés. Követhetőséget kérnek A névtelen blogbejegyzésben, amelyre már hivatkoztunk, azt is nehezményezte az író, hogy bürokratikus rendszert vezetett be a programba az RMPSZ. Kérdésünkre Burus-Siklódi Botond elmondta, semmi mást nem kérnek, mint amit a munkaadói-munkavállalói viszony megkövetel. „Hónap végén kérjük, hogy írják le, ki, mikor, órarend szerint megtartotta a tevékenységet. Ennyit kérünk csak, se többet, se kevesebbet, mint amit egy iskolában is nap mint nap el kell végezzenek a tanárok” – szögezte le. Hozzátette, fontosnak tartják a tervezést is, hisz ez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy pedagógiailag is követhető munkát végezzen valaki. „Nyilván, van, akinek ez problémát jelent, formaságnak tekintik, de én úgy gondolom, hogy ez a normalitáshoz való közelítés” – szögezte le az RMPSZ elnöke. „Nem sérült a program” Az elmúlt egy év körülményei ellenére a részt vevő gyerekek számát tekintve nem sérült a program – közölte Burus-Siklódi Botond. Rámutatott, azáltal, hogy tavaly szeptemberben a Szeret-Klézse Alapítvány által működtetett külön oktatási program csatlakozott, márciustól pedig a Pusztina Házért Alapítvány által működtetett program is integrálódik, még nő is a résztvevők száma. „Azt hiszem, hogy itt az egységesítésen túl egy komolyabb szakmai munka is beindult, és ez folytatható, tehát van perspektíva. Ebben szakmailag partnerek a Hargita és Bákó megyei tanfelügyelőségek és a román oktatási minisztérium nemzeti kisebbségi főosztálya is. Mi nem akarjuk ezt a programot mitizálni, mi ezt konkrét oktatási programként, ennek megfelelő kihívásként kezeljük. Normális kerékvágásba szeretnénk vezetni. Mindenféle zászlóbontás és zászlólobogtatás nélkül” – szögezte le a pedagógusszövetség vezetője. R. Kiss Edit Székelyhon.ro, 2013. február 4.Csángó program mítoszok nélkülA részt vevő gyerekek számát tekintve nem sérült, sőt bővült a moldvai csángó oktatási program – közölte Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke a program átvétele óta eltelt egy évet értékelve. Arról is beszámolt, hogy létrejött a megegyezés az RMDSZ és a program korábbi működtetője, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége (MCSMSZ) között. Az RMPSZ a magyar kormány felkérésére egy éve vette át ettől a program vezetését. Ennek keretében jelenleg 26 helyszínen zajlik magyar nyelvoktatás 43 oktatóval iskolai körülmények között, illetve szabadidős tevékenységként. Az iskolákban mintegy 1100 gyereket tanítanak, összesen pedig 2190-re tehető a programban részt vevő gyerekek száma. „Vegyes érzelmeink vannak az elmúlt egy évvel kapcsolatban. Mi annak idején hasznosítani szerettük volna a csángó szövetségnél felhalmozott tapasztalatot, de aztán történt, ami történt, és márciustól ők testületileg kiváltak az oktatási programból, amelyet így alapjaiban meg kellett újítanunk, új oktatási programszervezőt neveztünk ki, létrehoztuk a szakmai irányító felügyelőbizottságot” – mesélte Burus-Siklódi Botond. Az RMPSZ-elnök egy nemrég megjelent névtelen blogbejegyzésre is utalt, melynek egyik vádja volt, hogy hozzá nem értők irányítják a programot, amint azonban kifejtette, a felügyelőbizottságba olyan személyeket jelöltek, akiknek nagy tapasztalata van a csángó léttel és az oktatással kapcsolatban. „Azt a stabilitást elértük, hogy sem a fizetésben, sem az egyéb juttatások biztosításában elmaradásunk nem volt, naprakészen kapták az oktatók a juttatásokat, és szakmai szinten is igyekszünk segíteni” – mutatott rá. Kifejtette, mivel korábban rövidebb időszakokra – előbb csak három hónapra, aztán az iskolai év végéig, utána szeptember elsejéig – kérték fel őket a program vezetésére, nem volt lehetőség a szakmai munka megtervezésére, most azonban, hogy meghatározatlan időre az ő feladatuk a program koordinálása, ezen a téren is meg kell vizsgálniuk a perspektívákat. „A szakmai támogatás szintjén – az érdekvédelem mellett – szeretnénk az iskolai tevékenység felé közelíteni az iskolán kívüli tevékenységet is” – mondta Burus-Siklódi Botond. Arról is beszámolt, hogy hat oktatási helyszín – amelyet a keresztszülők pénzéből vásároltak – a csángó szövetség tulajdonát képezi, és most született meg a megegyezés arról, hogy az RMPSZ fizeti ezek fenntartási költségeit, illetve az oktatási program működtetésével kapcsolatos költségeket. Január 21-én alá is írták az erre vonatkozó szerződést. „A megegyezés szerint oktatóként minden egyes helyszínen hétszáz lejt fizetünk a csángó szövetségnek az általunk vezetett oktatási program finanszírozására. Ezeken a helyszíneken természetesen a csángó szövetség szervezhet saját rendezvényeket is, hisz az ő épületeikről van szó” – mondta el az RMPSZ elnöke. A megegyezés révén megtörténhet az érintett helyszínek költségeinek a rendezése is, hisz eddig, mivel nem volt jogi viszony a két szervezet között, az RMPSZ nem fizethette ki ezen oktatási helyszínek fenntartási költségeit. „A megállapodás alapján ezeket most rendezni tudjuk, szeptember elsejéig visszamenőleg kifizetjük oktatónként a megígért és szerződésbe foglalt összeget” – magyarázta Burus-Siklódi Botond. Hozzátette, látják, hogy a munkát nem Csíkszeredából kellene irányítani, ezért lobbiznak egy bákói módszertani központ létrehozása érdekében, melynek megalapítása meglátásuk szerint nemzetstratégiai kérdés. A körülmények ellenére az elmúlt egy évben a részt vevő gyerekek számát tekintve nem sérült a program – közölte az RMPSZ elnöke. Rámutatott, azáltal, hogy tavaly szeptemberben a Szeret Klézse Alapítvány által működtetett oktatási program is csatlakozott, márciustól pedig a Pusztina Házért Alapítvány programja is integrálódik, nő a résztvevők száma. „Azt hiszem, hogy itt az egységesítésen túl egy komolyabb szakmai munka is beindult, és ez folytatható, tehát van perspektíva. Ebben szakmailag partnerek a Hargita és Bákó megyei tanfelügyelőség és a román oktatási minisztérium nemzeti kisebbségi főosztálya is. Mi nem akarjuk ezt a programot mitizálni, mi ezt konkrét oktatási programként, ennek megfelelő kihívásként kezeljük. Normális kerékvágásba szeretnénk vezetni. Mindenféle zászlóbontás és zászlólobogtatás nélkül” – szögezte le a pedagógusszövetség vezetője. R. Kiss Edit Krónika (Kolozsvár), 2013. február 19.Semjén Zsolt: töretlen lendülettel zajlik a honosításTöretlen lendülettel zajlik a honosítás, a kérelmek száma nem csökken, hetente mintegy négyezer igénylés érkezik - mondta Semjén Zsolt az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtti éves meghallgatásán kedden Budapesten. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes megerősítette: a kérelmek száma közelít a 400 ezerhez, a tapasztalatok alapján egyszerűsítették az ügyintézést, az anyakönyvezést, és az állampolgárság megállapítását a Magyary-program keretében. Kitért arra, további konzulokkal erősítették a konzulátusokat, hogy a kisebb településekre is eljussanak, a diaszpóra területeire mintegy ötven konzult küldenek ki, hogy a folyamatot segítsék. A Kőrösi Csoma Sándor-program keretében további ötven népművelő érkezik a diaszpóra területeire a magyar nyelv tanításának fejlesztése és a kulturális életet felpezsdítése érdekében. Semjén Zsolt szólt a Julianus-program elindításáról, ez a tárgyi örökség felmérését, megtartását célozza, és a magyar szervezetek életére is jótékony hatással lesz. Örökségvédelmi megállapodásoknak köszönhetően 17 műemlék újulhat meg - tette hozzá. Utalt arra, felállították a Magyar Diaszpóra Tanácsot, ezt a többi között azzal indokolta: a diaszpóra érdekei korábban háttérbe szorultak, más problémák foglalkoztatják az ottani magyarságot, mint a Kárpát-medence magyarságát. A tanács része a Magyar Állandó Értekezletnek (Máért). A Határtalanul! program iránt egyre nagyobb az érdeklődés, e célra 500 millió forintot biztosítottak tavaly. A Külhoni magyar óvodák éve program 3500 óvodába jutott el, bejárták a Kárpát-medencét. Az idei év a kisiskolák éve, az erőket e célra fókuszálják. Semjén Zsolt kiemelte még a jogsegélyszolgálat és a kapcsolódó intézet létrehozását. Közölte, három évre több mint négymilliárd forintot kap az erdélyi Sapientia egyetem, így biztosítva lesz a kiszámítható működése. A csángókra térve rámutatott: rendeződtek a személyi kérdések, a magyar oktatást a pedagógusszövetség bonyolítja le meghatározott szakmai szempontok alapján. Precíz elszámolás és számon kérhető szakmai kritériumok szükségesek, és erre a szövetség garanciát jelent - rögzítette, utalva a korábbi anomáliákra. A felvidéki Selye János Egyetemről szólva elismerte: vannak szakmai hiányosságok, hasonló rugalmasságot kértek a szlovák kormánytól, mint a szlovák egyetemeknél. Magyar részről is mindent meg kell tenni, ezért pénzügyileg és az egyetemi oktatók tekintetében segíteni fognak - ígérte, hozzátéve: reális esély van arra, hogy a 2014-es akkreditáció sikeres legyen. Semjén Zsolt azt mondta, a Vajdaságban nagyon sok a pozitívum, a kulturális autonómia tekintetében is, de a magyarellenes atrocitások minderre árnyékot vetnek. A kettős mérce, ami az ottani ügyészi eljárásokban nyilvánvaló, elfogadhatatlan - közölte. "Elfogadhatatlan, hogy nap mint nap magyarverésekkel, atrocitásokkal kell szembenézni" - fogalmazott, hozzátéve: próbálnak lépni, hogy a két ország rendőrsége között legyen együttműködés, és az adott területeken legyenek magyarul beszélő rendőrök. Fontos lenne, hogy a szerb állam demonstrálja, nem tűri az etnikai alapú incidenseket - hangsúlyozta. Közölte, Kárpátalján formális és informális lépéseket tettek a magyar nyelvű oktatás akkreditációja érdekében, a II. Rákóczi Ferenc Főiskola támogatása kiemelt helyen szerepel. Hozzáfűzte: az új ukrán nyelvtörvényt üdvözölték, de azt már kevéssé, hogy annak megvalósítását elszabotálják, ami a magyarságot hátrányosan érinti. Potápi Árpád (Fidesz), a testület elnöke szerint az MSZP jelenlegi politikája, Szanyi Tibor közelmúltban tett kijelentése, amivel "lerománozta a Békemenetben részt vevő erdélyi magyarokat", arcul csapása újra a nemzetnek, ugyanaz az alap, amit Gyurcsány Ferenc teremtett meg 2004-ben. A szlovák államfő keddi budapesti látogatását történelminek nevezte, és utalt arra, a két állam között számos rendezetlen kérdés van, így a Benes-dekrétumok, a kettős állampolgárság ügye. Csóti György (Fidesz) a hamarosan parlament elé kerülő beszámolóból kevesellte az autonómiára vonatkozó részt. Közölte, csak a teljes körű autonómia mentheti meg a magyarságot, és javasolta: Szlovákia és Románia vonatkozásában még határozottabban lépjen fel a kormány. Kalmár Ferenc (KDNP) szintén az autonómia fontosságát hangsúlyozta. Szili Katalin (független) alelnök az autonómia kérdésében kíváncsi volt a kormányzati álláspontra. Az autonómiahálózat megteremtése Európa számára fontos lehet - közölte. Szávay István (Jobbik) azt mondta, a kormány önkényesen, pártpolitikai szempontok szerint válogat a külhoni magyarság szervezetei között, és szóvá tette, hogy a Délvidéken negligálják a Vajdasági Magyar Szövetségen (VMSZ) kívüli tömörüléseket. Hiányolta a beszámolóból az önkritikát, azt egyoldalú sikerpropagandának nevezte. Semjén Zsolt jelezte: komoly vita van Szlovákiával állampolgársági kérdésben, de nem lehet nem látni a különbséget az első és a második Fico-kormány között. Ugyanakkor az a követelés, hogy egyeztetett törvény legyen Szlovákiával, egyenértékű azzal, hogy ne legyen ilyen jogszabály - mondta, hozzátéve: abban kell előrelépni, amiben lehet, ez a gazdasági együttműködés, és ezek a sikerek elősegíthetik a nemzetpolitikai megállapodásokat is. A székely zászló ügyében az az álláspont: nem élezni a feszültséget, de "nem is feladni, ami az emberi jogainkból fakad". A történések mögött a miniszterelnök-helyettes a román belpolitikát látja. Úgy fogalmazott, az autonómia az unióban elfogadott értékek megvalósítása, ez a magyar megmaradás garanciája, minden, ami efelé mutat, "jó és nemzetmentő, minden, ami ellene hat, rossz és nemzetvesztő". Semjén Zsolt egy másik felvetésre reagálva azt mondta, a VMSZ-t nem ők választották, hanem a délvidéki magyarok. Budapest, 2013. február 19., kedd (MTI) - 2013. március 12.Autonómia-tüntetés: a magunk torkátParászka Boróka A marosvásárhelyi autonómia-tüntetésen akkorát nyert az erdélyi magyar közösség, hogy régóta ekkorát nem veszített. Módszeresen véreztetjük ki magunkat. „Nem vonult még ekkora tömeg Marosvásárhelyen”. Harmincezer, huszonötezer – ezek a számok, helyzetjelentések röpködnek a hétvégi marosvásárhelyi autonómia, később székely szabadság napjára átkeresztelt rendezvényről. Pontos számadatot nem tudni, mert ellenőrizhető, szakszerű módon senki nem mérte fel a résztvevők számát. Fontos adatok lennének ezek, de kár belemenni a számháborúba, találgatásba. Ha ennél nagyságrendekkel kisebb tömeg jelent volna meg Marosvásárhelyen, akkor is figyelmet érdemel, ami történt. Arra a kérdésre sem tudunk választ adni, hogy kik voltak, honnan és hogyan jöttek tüntetni. Ez a demonstráció megaköltségvetéssel készült. A főtéren négyes sorokban álltak a buszok, a forgalom hosszú időre lebénult a városban az érkezők, majd a távozók miatt. Nem lényegtelen, hogy kik és miből buszoztatták az embereket. Láttunk már ilyent, hasonló módon állt össze Magyarországon a Békemenet. Ma már ugyanúgy lehet Budapesten, mint Marosvásárhelyen tüntetést szervezni, az a részletkérdés pedig, hogy az erdélyi városok sokkal kevesebbet bírnak el, hogy itt a helyben maradók sokkal kiszolgáltatottabbak, senkit nem érdekel. A politikai gátlástalanság korát éljük. Akárhogy is történt a buszoztatás, sokan, rengetegen jöttek azért, mert szívügyüknek tartották, hogy itt legyenek. Vitathatatlan, hogy érzelmileg több ezer embert érintett az, amit a tüntetés ígért. Illúziók, érzések szabadultak fel és el Marosvásárhelyen. Sokan revansot vettek 1990-ért, volt olyan, aki 1956-ért, és olyan is, aki 1940-hez, 1918-hoz, 1848-hoz tért vissza. Ki tudja, talán 1526-hoz. Ezernyi reménykedő időutazóval teltek meg az utcák. Felelősséget ki visel értük? Marosvásárhely fölött ott lebegett a beválthatatlan ígéret, hogy van visszatérés a ki tudja mihez: ez mozgatta a reményeiben kiszolgáltatott és illúzióiban eltévedt tömeget. Valamiért – ki ezért, ki azért, egyéni élettörténetek közös nevezőéért – nagyon sok ember vállalta a Marosvásárhelyre utazást, a részvételt. Miért? A hivatalos válasz, illetve a tömegben elhangzó vélemények szerint azért, hogy „nyomatékot adjanak” az autonómia-törekvéseknek, hogy „megmutassák”, milyen sokaknak fontos „az ügy”. Nem utolsó sorban azért, hogy a Maros megyei kormányképviselőnek a tüntetés vezetői átadhassák az autonómia-petíciót. Az átadott petícióban többek között ez szerepel: „Hangsúlyozzuk: Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi integritását és állami szuverenitását, nem sérti a Székelyföldön élő román nemzetiségű polgárok érdekeit, sem Románia alkotmányát. Székelyföld autonómiájának minden előnyét egyformán fogják élvezni az itt élő állampolgárok a demokrácia alapvető értékeinek tiszteletben tartásával.” Ehhez képest a Marosvásárhelyen felvonuló tömeg hosszan azt skandálta, hogy „Vesszen Trianon”, az ismert revizionista rigmusra masírozott: „nem, nem soha!”. Nincsen ezzel baj, a szólásszabadságba belefér a vesszen trianonozás. De ezután a tüntetés után soha, semmilyen formában nem fogja egyetlen magyar politikus sem hitelt érdemlően képviselni az autonómia ügyét, soha többé nem fogja egyetlen román tárgyalópartner sem elhinni, hogy azt akarjuk, amit mondunk. Az autonómia most vált megint eggyé a szeparatizmussal, a nosztalgikus, Horthy-korszakhoz visszanyúló revizionizmussal, az Erdély elszakítással. Most lehetetlenült el bárminemű korszerű autonómia elv megfogalmazása, képviselete. És így az autonómia-tüntetésen magát hazudta szembe a tömeg. És aligha menti fel a résztvevőket, hogy elragadták az indulatai. Azok, akik ezt a megademonstrációt szervezték, az indulatokra, az érzelmekre alapoztak, sikerrel. A tömeg erejében bíztak, és bejött. A Barabás-effektus lépett fel. Nagyon valószínű, hogy egyenként rengetegen belátták, tudták, hogy vesszen trianonozással csak a magyarokkal szembeni előítéleteket lehet növelni, együtt azonban, a közös élmény pillanatában ez már nem fontos, a hangsúlyok máshol vannak. Legyen világos: Marosvásárhelyen erődemonstráció volt. Lelkes önkéntesek, kibicek és ki tudja miféle politikai hálában reménykedő zsoldosok erődemonstrációja. Itt nem az autonómia-tárgyalások előkészítése folyt, mert innen dialógussal nehéz folytatni. Vagy a tovább radikalizálódás jön, a rálicitálás a szuperrendezvényre, vagy a kifáradás. Leginkább is-is. Taktikai szempontból semmiképp sem ígéretes. Közvetlen és egyértelmű haszonélvezője mindannak, ami történt, azok voltak, akik mögött a tömeg felsorakozott. Kik voltak ezek? Egy választáson bukott párt nem-elnöke, Tőkés László, egy választáson el sem indult párt elnöke, Biró Zsolt. Egy magát politikai úton soha meg nem mérő, civilnek mondó szervezet elnöke, amely mégis politikai úton, tartalommal és formában kampányol. Igen, ez a szervezet a Székely Nemzeti Tanács, első embere pedig Izsák Balázs. A tömeg, amelyet érzelmei, vélt és valós sérelmei mozgatott, amelyet a Trianon-reflexekkel lehetett utcára bírni, ezeknek az embereknek vált támaszául. Székely statisztéria. A sok-sok közösségi, történeti illúzió mellett született egy politikai délibáb is a hétvégén: olybá tűnt, ilyen hatalmas és jól szervezett a támogatása az elől masírozóknak. Akár hihetnénk is az önzetlen közösségi szolgálat látszatának, elfogadhatnánk, hogy a tavalyi vesztesek mára megerősödtek, ha a zsigeri, primitív önzés és a gyávaság nem ütközött volna ki azonnal. Marosvásárhelyen az állítólag magyar közösségi érdekekért csatarendbe állított tömeget a szónokok arra szólították fel, hogy a magyar árulókat ki kell közösíteni. A szónoklatra természetesen – ilyen a tömegrendezvények pszichológiája – nem a kérdés volt a válasz, ugyan mitől válik árulóvá bármely megbélyegzett? Mit jelent egy nemzetközösségben a „kiközösítés?” Az árulózásra az „Akasszuk fel!”, valamint a „Földet reá!” jelszó jött válaszként az autonómia-tüntetésen. Jól előkészített helyről és időben felröppent a „Hol vagy, Markó?”, „Hol vagy, Hunor?” kérdés. Marosvásárhelyen verbális lincselés történt, a képzeletbeli lámpavasakon magyar politikusok lógtak. Annak pedig, aki azt mondja, mindenhol vannak őrültek, bekiabálók, és mindez csak a szerencsétlen véletlen miatt hangozhatott el, mondjuk el: nem tiltakozott, nem utasította rendre a bekiabálókat sem Tőkés, sem Izsák, sem Biró. Némaságukkal váltak felbujtókká. A hangzatos „székely szabadság napja” a magyar-magyar gyilkosság felbujtásának a napjaként fog megmaradni – senkinek ne legyen erről kétsége. Nem más, mi magunk vettük el magunktól így a nemzeti méltóságunkat. Megbocsáthatatlan. A katonai pontossággal összeverbuvált tömeg Marosvásárhelyen nemcsak kiszolgáltatottá vált magának, jelszavainak, de magára is maradt. Tőkésék, az akasztás és trianonozás mögött nem volt más. Nem jöttek el a magyarországi pártok. Igen, még a legfőbb stratégiai partner, a Fidesz sem jött el. Egyetlen arc sem bukkant fel. Mondhatnánk azt, hogy azért nem, mert a szervezők „pártsemleges” akciót hirdettek. A „pártsemleges” rendezvényen azonban helyet kapott a szélsőjobb. Az egyetlen jól látható, magasba tartott pártlobogó ezen a napon a Jobbiké volt. Biró, Tőkés, Izsák és a többiek a Magyar Nemzeti Gárdával és a Jobbikkal masíroztak egyszerre: gondoljunk erre a továbbiakban, ahányszor csak elhangzik a bűvös „stratégiai partnerség” hívószó. Itt tartunk most. Sok-sok ezer ember ment azért utcára, mert az gondolta, hogy fontos, méltányos és erkölcsileg egyértelmű ügyet erősít. Vitte ki a szívét, a lelkét, a bőrét. Méltánytalanul bántak el velük. Vállalhatatlan módon fel- és kihasználták őket. A résztvevőkkel azt hitették el, hogy az eseményeket Marosvásárhelyen ők irányítják. Mindeközben azonban a román kormány feje, a tömeg előtt magányosan menetelőktől távol, Budapesten tárgyalt. A magyar miniszterelnök szintén Budapesten tárgyalt azzal a Kelemen Hunorral, akinek a nevét a Rózsák tere fenyegetően verte vissza. Üzenhetett volna számukra a néphatalom, ha néphatalomként viselkedett és gondolkodott volna. Nem tette. manna.ro, 2013. március 14.HírsalátaMI MEGBOCSÁTHATATLAN? Legyen világos: Marosvásárhelyen erődemonstráció volt. Lelkes önkéntesek, kibicek és ki tudja, miféle politikai hálában reménykedő zsoldosok erődemonstrációja. Itt nem az autonómiatárgyalások előkészítése folyt, mert innen dialógussal nehéz folytatni. Vagy a tovább radikalizálódás jön, a rálicitálás a szuperrendezvényre, vagy a kifáradás. Leginkább is-is. Taktikai szempontból semmiképp sem ígéretes. Közvetlen és egyértelmű haszonélvezője mindannak, ami történt, azok voltak, akik mögött a tömeg felsorakozott. Kik voltak ezek? Egy választáson bukott párt nem-elnöke, Tőkés László, egy választáson el sem indult párt elnöke, Biró Zsolt. Egy magát politikai úton soha meg nem mérő, civilnek mondó szervezet elnöke, amely mégis politikai úton, tartalommal és formában kampányol. Igen, ez a szervezet a Székely Nemzeti Tanács, első embere pedig Izsák Balázs. A hangzatos „székely szabadság napja” a magyar–magyar gyilkosság felbujtásának a napjaként fog megmaradni – senkinek ne legyen erről kétsége. Nem más, mi magunk vettük el magunktól így a nemzeti méltóságunkat. Megbocsáthatatlan – írja a Mannán Parászka Boróka Autonómia – a magunk torkán című cikkében. A SZÉKELY TÖREKVÉSEK AZ INTERETNIKUS KÖRNYEZETBEN VERIK KI A BIZTOSÍTÉKOT. Egyértelmű, hogy a március 10-i marosvásárhelyi több ezres utcai tüntetés nem valaminek a kezdetét jelenti, hanem egy folyamatba épül bele. Ez még akkor is így van, ha egy izzadtságszagú törekvésnek lehetünk tanúi, miszerint március 10-én végre-valahára megindult az autonómiaharc, végre-valahára sikerült ledönteni a félelem falát. Aki ezt állítja, az vagy nem ismeri a valóságot, vagy tudatosan félretájékoztat. Biztos vagyok benne, hogy a többség egyetért velem abban, hogy az autonómia kikiáltása nem működik. Ezért minden nap dolgozni kell. Ebben a munkában pedig figyelembe kell venni, hogy a romániai magyar emberek több mint fele nem Székelyföldön él, tehát a területi autonómia nem oldja meg a gondjaikat. Sőt! Jelenleg, sajnos, egy olyan világban élünk, amelyben a székelyek jogos követelései a szórványban és az interetnikus környezetben „verik ki a biztosítékot”. A választási kampányokban is egyértelmű volt, hogy a székely autonómiatörekvések Erdély más vidékein mozgósítják a román közösség tagjait, és demobilizálják, elriasztják a magyar embereket. A nyilatkozók, a nagyot-mondók, a melldöngetők ezt elfelejtik! Nem veszik figyelembe, hogy az RMDSZ-ellenes, autonómiába csomagolt hadviselésüknek 700–800 000 magyar ember issza meg a levét – írja Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára. (RMDSZ- tájékoztató) Háromszék (Sepsiszentgyörgy), (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
