Nagybányán a Németh László Líceumban a román oktatásügyi minisztérium támogatásával nemzetközi magyar tantárgyversenyt tartanak. A négy országból érkezett 34 gyerek erdélyi írók és költők gondolatvilágának ismeretében mérte össze tudását május 21-én. Erdélyi, magyarországi, kárpátaljai és szerbiai diákok részvételével zajlik az Apáczai Csere János nevével fémjelzett magyarközi tantárgyolimpia Szlovákiából is vártak versenyzőket, de az ott folyó érettségi miatt az érintettek visszaléptek. A felkészülésre másfél hónap állt a diákok rendelkezésére – ismertette a rendezvényt kezdeményező Pásztor Gabriella oktatási államtitkár. A hetedikes és nyolcadikos versenyzők Kányádi Sándor költészete mentén írtak fogalmazást, a kilencedikesek és a tizedikesek Szilágyi Domokos lírájából, a tizenegyedikesek és a végzős középiskolások pedig Németh László gondolatsorai kapcsán értekeztek. Németh László lánya, Németh Ágnes és férje, Lakatos István Németh László drámaíróról beszélt. A díjkiosztás május 22-én lesz. Tervezik a mostani olimpia hagyománnyá való érlelését. /D. Mészáros Elek: Első magyarközi olimpia. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 22./
2008. június 23.
Megalakult Marosvásárhelyen a Sütő András Baráti Egyesület Nagy Pál irodalomtörténész elnökletével, melyre Kolozsvárról, Sepsiszentgyörgyről és Debrecenből is érkeztek értelmiségiek. A szervezetet az elnökkel együtt Borbély László politikus, Demeter József szászrégeni református lelkész, Gálfalvi Zsolt publicista, Kincses Előd ügyvéd, Szalkay József közgazdász és Székely Emese tanár, iskolaigazgató hozta létre. „Minden eszközzel támogatni szeretnénk a mezőségi gyerekek magyar nyelvű oktatását, és azt is kezdeményezzük, hogy utcákat, iskolákat nevezzenek el az íróról, szobrot állítsanak neki a magyarlakta településeken” – mondta Demeter József lelkész, az író unokatestvére, az egyesület kezdeményezője. Az író emlékére létrehozott egyesületnek bárki tagja lehet, aki elfogadja annak célkitűzéseit. Bertha Zoltán debreceni egyetemi tanár, irodalomkritikus Sütő András sajátos látásmódú, biblikus stílusú, világirodalmi jelentőségű színdarabjait és műfajteremtő szerepét emelte ki. Cs. Nagy Ibolya debreceni szerkesztő, irodalomkritikus beszámolója szerint a magyarországi Helikon Kiadó elkezdte a teljes életmű kiadását, az első kötet már megjelent. Cs. Nagy Ibolya Ablonczy Lászlóval, a Sütő-monográfia írójával szerkesztette Sütő András utolsó, a Hétvégi hajrában című publicisztikakötetét. Először Debrecenben neveztek el utcát a pusztakamarási íróról, Advent a Hargitán című drámáját pedig hamarosan bemutatják Írországban. Nagy Pál szerint az író népszerűsége nem csökken, bár életében és halála után is lejárató kampányok folytak ellene. A közgyűlésen bemutatták Székely Ferenc, az erdőszentgyörgyi iskolaközpont könyvtárosa, Sütő András unokatestvére által összeállított Nyolcvan nyugtalan esztendő /Mentor Kiadó/ című kötetet is, amely az író nyolcvanadik születésnapja alkalmából rendezett megemlékezésen elhangzott méltatásokat tartalmazza. /Máthé Éva: Az író hagyatékát ápolják. = Krónika (Kolozsvár), jún. 23./ – Sütő András sokat tett azért, hogy a magyar szellem, a magyar lélek és a nemzetegység spirituális temploma fölépüljön – hangsúlyozta dr. Bertha Zoltán. „Ha porból lettünk is, emberként meg nem maradhatunk az alázat porában”. Sütő András szállóigék seregét hagyta ránk: A fű lehajlik a szélben, és megmarad. Addig élünk, amíg módunkban áll visszafelé tekinteni. Nyelvéből kiesve létének céljából is kiesik az ember. A szabadság nem külsőség, hanem a belső ember. Ott kezdődik az ember, amikor összetéveszti magát mindazzal, amitől megfosztották. Úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk. Maradok, másként nem tehetek. Vagyunk, akik voltunk, leszünk, akik vagyunk. Maradunk, ahol voltunk, és leszünk, ahol vagyunk. Népének, közösségének halhatatlan szószólója volt. Azt jelenti számunkra Sütő András, hogy a XXI. században, a harmadik évezredben is folytatódik az a klasszikus nemzeti sorsirodalom, amely – csak a XX. században – Adytól Németh Lászlóig, Illyés Gyuláig, és tovább, Kányádi Sándorig és Csoóri Sándorig ívelt. Sütő András életműve folytatás is, a nagy elődök folytatása, és további példa, útmutatás, intelem, közösségi, kollektív parainesis. – Sütő munkássága temploma lesz a magyar önismeretnek és önszemléletnek – fejtette ki dr. Bertha Zoltán. Cs. Nagy Ibolya irodalomkritikus, Sütő András több kötetének szerkesztője arról számolt be, hogy milyen könyvei jelentek meg az író halála óta. Nagy Pál ismertette az itthon és Magyarországon megjelent Sütő-könyveket, kiemelve a Helikon Kiadó által gondozott életműsorozat elindítását, majd bemutatta a Sütő emlékének adózó legfrissebb kiadványt, a Nyolcvan nyugtalan esztendő című kis kötetet, amely a Mentor Kiadó jóvoltából az író 80. születésnapján (tavaly) a marosvásárhelyi emléktábla-avatáskor és a pusztakamarási emlékezésen elhangzott beszédeket, előadásokat, leveleket, üzeneteket foglalja magába, Székely Ferenc szerkesztésében. Az író rádiós vallomásait, interjúit tartalmazó hangtár létesítését javasolta Jászberényi Emese. Dáné Tibor Kálmán országos EMKE-elnök a kolozsvári Szabédi-ház példájára hivatkozva ajánlotta föl segítségét az írói hagyatékok feldolgozásában, amennyiben létrejön a Sütő András-emlékház és művelődési központ, melynek létesítését Tófalvi Zoltán is szorgalmazta. Tófalvi felajánlotta a Sütővel készített filmanyagot a Háznak. Vetési László tolmácsolta az amerikai magyarság támogatási szándékát a hagyaték és az életmű ápolásában és megőrzésében. Papp Kincses Emese Sütő András-prózadíj létrehozását javasolta. /Bölöni Domokos: Megalakult a Sütő András Baráti Egyesület. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 23./
2008. június 28.
Megjelent Kányádi Sándor Isten háta mögött címmel egyberostált verseinek és műfordításainak immár második, vaskos kötete (Helikon). Az életműsorozat újabb darabja különben az 1973–2002 közt születő költeményeket és műfordításokat tartalmazza, meggyőzően bizonyítva, hogy ebben az időszakban vált Kányádi az erdélyi és az (össz)magyar költészet meghatározó alakjává. Megjelent (végre) megírása után tizennégy esztendővel Páskándi Géza nagy regénye, A szekusok. Aki a himnuszban benne vót (Kairosz Kiadó, Budapest). A regény az 1989-ben megjelenő A sírrablók folytatása. A nyolcvankilences fordulat után két szekus átszökik a határon. Az ő történetük ez a tragikus és bizarr helyzetekben bővelkedő regény, amelyen szerzője 1984-ig dolgozott, s akkoriban számtalan érdekes részlete jelent meg folyóiratokban, a Hiteltől a Kortársig. Új kiadásban jelent meg A költő (régi és új) életei címmel az először 1986-ban kiadott Szilágyi Domokos-emlékkönyv (Kriterion). Versek, levelek, kortársak, családtagok emlékezései színezik a képet, s a Kántor Lajos szerkesztette kötet végén (alaposan kibővült a 22 esztendővel ezelőtti változat óta) írások és dokumentumok boncolgatják a költő állítólagos titkosszolgálati kapcsolatait. Ugyancsak Kántor Lajos szerkesztésében jelent meg a kétkötetes, hatalmas Korunk-antológia, amelynek tanulmányai, esszéi, szépirodalmi anyaga meggyőzően bizonyítja, hogy az elmúlt évtizedekben s a rendszerváltozás után milyen fontos szerepet töltött be ez a folyóirat Erdély szellemi életében. Elek Tibor, a Bárka főszerkesztője évtizedek óta figyeli az erdélyi irodalmat, Magatartások és formák (Magyar irodalom Erdélyben tegnap és ma) című kötetében (Pallas-Akadémia, Csíkszereda) tanulmányok, esszék, interjúk olvashatók. Láng Zsolt Tója vagy tottja? című könyvében (Koinónia), az ironikus alcímet is idézve ,,A” ,,romániai” ,,magyar” ,,irodalom” ,,története” olvasható. Körképet rajzol az elmúlt tizennyolc esztendő irodalmáról. Megjelent Király Kinga Júlia fordításában Antonia Arslan: Pacsirtavár című regénye az 1915-ös örmény népirtásról (Mentor). Szabálytalan félsziget címmel jelent meg Kántor Lajos életművéből egy válogatás (Trikolor) Napvilágot látott Bogdán László új regénye, A kintrekedtek című regénytrilógia első könyve, a Tatjána. (Mentor). /Bogdán László: Nyári könyvújdonságok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 28./
2008. augusztus 1.
Messziről is jöttek, ki titokban, ki nyíltan Zágonba, a templom portikusában levő kicsi Mikes-szobába, amelyet az akkori lelkipásztor a hatalom tiltása ellenére hozott létre. Sokszor Beder Tibor volt Hargita megyei tanfelügyelő hozott pionírokat, és a lelkipásztorral csukott ajtó mögött tanították történelmünket. Aztán jött 1990, Mikes halálának évfordulója – összeült az akkori alpolgármester, Kiss József Kozma Béla lelkipásztorral, jöttek megyei vezetők, és összeállították a műsort. Az ünnepségen híres külföldi és hazai személyiségek vettek részt, köztük néhai Czine Mihály, Jókai Anna írónő, Kányádi Sándor költő, néhai Domokos Géza és Ács Zoltán, a holland Mikes Társaság akkori elnöke is. Ács Zoltán javasolta, alakuljon egy egyesület, ez mentheti meg a kastélyt és a Mikes korabeli műemlék gabonást. Így indult a Mikes Kelemen Egyesület útjára. Később az imateremben gyűltek össze jó néhányan, összegyűlt a bejegyzéshez szükséges pénz, a jegyzőkönyvet Csoma Antal magyar szakos tanár vezette. Komoly vita volt a kastély befejezéséről, elhangzott, hogy kellene valaki, aki egyelőre fél normával átvenné a már érkező berendezéseket, és egyáltalán, felügyelné a dolgokat. Kozma Csilla javasolta Kocsis Tündét, aki Borosnyón tanított, és szeretett volna hazakerülni. Szépen indult minden, Orbán Árpád a konyhát is ellátta bútorral és edényekkel. Létrejött a Kiss Manyi-emlékszoba, azután a Csutak Vilmos-emlékszoba is. A sokat emlegetett kultúrmunka idegenvezetésből állt, amit Kocsis Tünde végzett, de egyéb megmozdulás nem volt. /Kozma Csilla, Zágon: A Mikes-múzeumról. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 1./
2008. augusztus 8.
Néhány könyvújdonságra hívták fel a figyelmet Kolozsváron a Phoenix könyvesboltban. Boros Judit – Szűcs György: A nagybányai művésztelep /Litera – Veres Könyvkiadó, Székelyudvarhely/ című kötetben tanulmányokat, képeket, képelemzéseket, illetve életrajzokat találhat az olvasó. Erdélyi kastélyok és várak: Kolozs megye címmel magyar–román, illetve román–angol albumot adott ki a Kolozs Megyei Tanács. További újdonságok: Kányádi Sándor Jövendőmondás, Válogatott versek /Corvin Kiadó/, Rezi Elek: Unitárius erkölcstan című kötete. /(k): Újdonságok a Phoenix könyvesboltban. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 8./
2008. szeptember 15.
A jövedelmezőség határán álló vállalkozások kapnak helyet az erdélyi magyar könyvpiacon. A nagyobb hazai magyar kiadók, a Pallas Akadémia, Koinónia és a Kriterion igazgatói szerint ennek ellenére megéri könyvekkel foglalkozni. Egy nagyobb kiadó évente harminc-ezer könyvet is nyomhat, forgalma pedig elérheti a négymillió lejt. Az erdélyi magyar bestseller háromezer példányban fogy legalább. A bevételek negyven százaléka a könyvesboltoké, hatvan marad a kiadóknak, ebből fizetik ki a jogdíjakat is. A kisebb kiadók csak egy stílusra hajtanak, ilyen a fiatal, kortárs irodalmat támogató Erdélyi Híradó, amely háromszáz példányban nyomtat egy kiadványt. A Gaudeamus kolozsvári könyvesbolt nem csak erdélyi, hanem külföldi olvasókat is becsábít, az Erdéllyel kapcsolatos könyvek, a művelődés és helytörténet a keresettebb, de az irodalmi könyvek is fogynak. A Koinónia kiadó ötszáz példányban hoz napvilágra egy könyvet, de vannak olyan kiadványaik, amelyek elérik a 3000 példányt, jelezte Visky András igazgató. Ilyen erdélyi bestseller a Kincses képeskönyv sorozat. A Pallas Akadémia 3000–5000 példányszámban is kinyom egyes címeket, mondta el Tőzsér József Gyula igazgató. A szépirodalmi művek közül Kányádi Sándor és Farkas Árpád műveit kedvelik az emberek. Népszerűek a történelmi témájú könyvek és a gyerekirodalom is. A Kriterion terjesztési igazgatója, Csigi Levente kifejtette: a szépirodalmi kiadványok ráfizetéssel járnak, ezek alapítványi pénzekből jönnek napvilágra. Muszka Sándor költő két kötetet jelentetett meg az Erdélyi Híradó Kiadónál. /Varga Melinda: Könyvek a profit határán. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 15./
2008. október 6.
Kányádi Sándor Kossuth-díjas és Herder-díjas költő kapta a VIII. Győri Könyvszalon alkotói díját. Magyarország egyik legnagyobb könyves seregszemléjén 40 kiadó, több mint ezer kötet és seregnyi író-költő várta a hét végén az irodalombarátokat. Kányádit, a mai magyar költészet egyik legnagyobb alakját az erkölcs és a nyelv tisztaságának művészi szintre emeléséért tüntették ki a könyvvásár szervezői. /J. A. : Díjazták Kányádi Sándort. = Krónika (Kolozsvár), okt. 6./
2008. október 28.
Az 1956-os magyar forradalom romániai előtörténetéről adott képet Szabó Gyula Képek a kutyaszorítóból /Pallas-Akadémia, Csíkszereda/ címmel 2001, 2002-ben megjelent önéletrajzi visszaemlékezéseiben, dokumentumokat közölt róla az Etnokulturális Sokszínűség kolozsvári Forrásközpontja kiadásában 2002–2003-ban megjelent Maghiarii din Romania című, Lucian Nastasa és munkatársai gondozta kétkötetes dokumentumgyűjtemény, azóta újabb levéltári források váltak hozzáférhetővé, s ezek részben pontosították az 1956-os év erdélyi magyar vonatkozású eseményeiről alakuló képet. Az újabb kiadványok közül különösen értékes és fontos az a jegyzőkönyv-köteg, amely a kolozsvári és marosvásárhelyi magyar írókkal, szerkesztőkkel, 1956. szeptember 29–30-án az RMP KB kezdeményezésére tartott két napos gyűlésen történteket tartalmazza, mégpedig úgy, ahogyan azok elhangzottak, legnagyobbrészt magyar nyelven. (Az őszinteség két napja. Erdélyi magyar értelmiségiek 1956 őszén. A RMP Kolozs Tartományi Bizottságánál kolozsvári és marosvásárhelyi írókkal, szerkesztőkkel tartott gyűlés jegyzőkönyvei és más dokumentumok. Sajtó alá rendezte, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel ellátta Benkő Levente. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2008.) A jegyzőkönyvekből részleteket már korábban is közölt a Krónika napilapban Benkő Levente, most azonban a teljes anyagot tette hozzáférhetővé, sőt alaposan dokumentált bevezető tanulmányában és a jegyzőkönyveket kiegészítő, egykorú sajtóközleményeket, cikkeket, interjúkat magába foglaló függelék segítségével ennek a minden szempontból fontos gyűlésnek az előzményeit, összefüggéseit is feltárta. A Sztálin halála után az egész szovjet tömbben egyfajta olvadás kezdődött, ez vezetett szovjet kommunista párt XX. Kongresszusához. Romániában azonban a korábbi sztálinista vezetés arra használta fel a változást, hogy eltávolítsa a pártvezetés belső ellenzékét: ekkor ítélték halálra és kivégezték a már évek óta bebörtönzött Lucretiu Patrascanut, ekkor juttatták a süllyesztőbe Vasile Lucát és Ana Paukert. Ugyanakkor az irodalomban, a művészetek tájain tér nyílik az alkotás valódi problémáinak felvetésére, megvitatására. Az 1956. szeptember 29–30-i gyűlés szempontjából különösen fontos, hogy a megoldottnak kikiáltott nemzetiségi kérdés helyett felvetették a többségi nacionalizmus jelenségét. A romániai magyar írók és értelmiségiek egy számottevő része elfogadta a marxista ideológiát és a kommunista pártvezetést. Abban a meggyőződésben (vagy hitben) tette, hogy a nemzetiségi kérdés megoldásáról hirdetett tanok valóságos szándékot fejeznek ki, s valóban elkövetkezik a megbékélésnek, közös dolgaink rendezésének kora. Azok a kolozsvári és marosvásárhelyi magyar írók és szerkesztők, akiket akkor a Központi Bizottság küldötteivel való tárgyalásra összehívtak, a magyarságnak vagy a pártnak való elkötelezettség közül az előbbit választották. Benkő Levente kiért röviden az előzményekre, az ún. „Jar-ügy”-re (a párt központi vezetését korábbi tetteik miatt nyilvánosan felelősségre vonó Alexandru Jar román író megbélyegzésére); az 1956 nyarán megrendezett és a Jar-ügy hatásaként jóformán érdektelenségbe fulladt országos írókongresszusra; végül magára a szeptember 29–30-i tanácskozásra. A tanácskozás légkörét Nagy Olga néprajzkutató felszólalása értékelte: „Tíz év telt el, mióta először mondhatjuk el sérelmeinket őszintén. ” A gyűlésen 35 író és szerkesztő szólalt fel. Többek között Szabédi László szóvá tette, hogy amennyiben Kolozsvár kétnyelvű város, az miért nem tükröződik az utcanevekben és a hivatalos feliratokban is; Szilágyi András a Mezőgazdasági Akadémia magyar tagozatának néhány évvel ezelőtti megszüntetése, az orvosi egyetemen a magyar származású tanárok hátrányos megkülönböztetése ellen emel szót; Sőni Pál a kolozsvári Politechnika magyar évfolyamainak felszámolását tette szóvá; Csehi Gyula azt sérelmezte, hogy a román akadémia miért mellőzi a magyar (és általában a nemzetiségi) kutatókat; Kányádi Sándor és Kormos Gyula az államosítással, a mezőgazdaság kollektivizálásával kapcsolatos túlkapásokat, Fodor Sándor a milícia tisztjeinek székelyföldi erőszakoskodásait tette szóvá. Sütő András az irodalmi alkotások cenzúrázásának megszüntetését sürgette, Bodor Pál a szerkesztőségekben hemzsegő hozzá-nem-értő pártaktivisták eltávolítását kérte, Földes László szerint „itt az ideje, hogy biztosítsuk végre irodalmunkban a vélemények valóban szabad harcát, minden áramlat kibontakozását”. A legfelső pártvezetés akkor a felvetett „hiányosságok” kijavítását ígérte, új magyar intézmények létrehozását, a magyarság nagyobb beleszólását a saját sorsát illető problémákba. Újra beindult a magyar nyelvű oktatás az Agronómián és a Politechnikán, előkészületek történtek a két háború közötti marxista Korunk, az 50-es évek elején fokozatosan megszüntetett Tanügyi Újság, Szakszervezeti Élet, Népsport újraindítására (utóbbiak Munkásélet illetve Új Sport címmel), post mortem rehabilitálták Gaál Gábort, s 1956 decemberében a börtönből előzőleg szabadon engedett Balogh Edgárt, Csőgör Lajost, Demeter Jánost és Jordáky Lajost, új folyóiratként megindult a román akadémia kiadásában a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények, továbbá a Napsugár gyermeklap, Marosvásárhelyen a Művészet (később Új Élet), az Oktatásügyi Minisztériumba kisebbségügyi alminiszterré nevezték ki Bányai Lászlót. Egy idő múlva jött a számonkérés, jöttek a romániai megtorlás évei, zsúfolásig megteltek a börtönök, százakat távolítottak el az egyetemekről, milliókat némított el a félelem, s csak kevesen voltak, akik – akár életük árán is – nemet mertek mondani. Az 1956. szeptember 29–30-i tanácskozás mindennek ellenére a romániai magyar értelmiség 1945 utáni történetének – épp a folytatás ismeretében – emlékezetre érdemes pillanata volt. /Dávid Gyula: Az őszinteség két napja. 1956. szeptember 29-30. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./
2008. november 27.
Megnyílt Takács Gábor grafika-kiállítása Kolozsváron, a Művészeti Múzeumban. A képeket pár évtizedes alkotómunka eredményéből válogatták össze. Takács számos kulturális-közéleti személyiség (Kós Károly, Márton Áron, Kányádi Sándor, Sütő András) portréját is elkészítette, emellett munkásságának jelentős részét képezik Nichita Stanescu, Szilágyi Domokos és más irodalmárok műveihez készített illusztrációk. Takács Gábor nem diplomás képzőművész, de olyan nagynevű alkotóktól tanult, mint Barcsay Jenő és Szabó Béla festőművészek. Takács Gábor képzőművészeti tevékenysége mellett szakirodalommal és kiállítás-szervezéssel is foglalkozik. /Potozky László: Egy életmű grafikákban. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 27./
2008. december 4.
„Be kell hordanunk, be kell hajtanunk mindent. A szavakat is…”, életeket, történeteket, sorsunkat, múltunkat is, mert semmi sem fölösleges – Kányádi Sándor sorai jutottak eszébe az újságírónak, amikor Harmath Ferencet hallgatta Marosvásárhelyen, a Belvárosi szerdák múlt heti rendezvényén. A januárban kilencvenedik évét betöltő nyugalmazott tanító-tanár, aki Haller Ilona szentpáli grófnő férje, olyan kilenc évtizednyi valóságot élt át, amit a kitalált történetek meg sem közelítenek. Harmath Ferenc Marosvásárhelyről indult, a katolikus fiúgimnáziumban megismerkedett a cserkészettel, s cserkészet révén a Haller családdal. Megjárta a frontot, találat érte, s csodával határos módon menekült meg. Tanított Brassóban, majd hosszú évtizedekig Dombón. Életének eseményeit rögzítette, s kéziratában a Haller család története is megelevenedik. Bemutatta még azt a naplót, amit édesapja, Harmath Ferenc kereskedő írt Marosvásárhely jelenkori történetének egyik legizgalmasabb évéről, az 1944. szeptember 4. és 1945. szeptember 26. közötti időszakról. A naplóra édesapja halála után talált rá. Remélhetőleg mind életrajza, mind pedig a napló számára kerül kiadó. /(bodolai): Semmi sem fölösleges. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 4./
2008. december 6.
A magyar irodalom történeteinek szerkesztői a történeti helyzetekre adott válaszokat és a művek hatástörténetét állítják vállalkozásuk előterébe. Az kerül szóba, amit e munka szerzői lényegesnek vélnek a magyar örökség megőrzése szempontjából. Amiről nem esik szó, azt kevésbé fontosnak gondolják – így igazít el az Előszó. A Szegedy-Maszák Mihály szerkesztésében megjelent A magyar irodalom történetei című munkáról van szó. A 20. századi magyar irodalomról szóló fejezetek szerzőit célirányosan választották ki, egyetlen szemléleti irány változatai kaptak lehetőséget irodalomtörténet-írásra. Zavaró a kötet egészének elképesztő tematikai, szemléleti, terjedelmi és módszertani aránytalansága. Ady Endréről szóló részben nincs szó az Új s új lovat, Az eltévedt lovas vagy az Ember az embertelenségben című versekről. Nem említik Móricz Zsigmond Erdély trilógiáját, Babits Mihálynál a Jónás könyvét. Egyetlen Németh László-regény és -dráma említése sem kapott helyet a vaskos kötetben. Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét Kulcsár Szabó Ernő irodalomtörténete „az újabb magyar líra egyik legnagyobb alkotásának” minősítette, ennek ellenére ez a vers csak néhány sort kapott az irodalomtörténetben, továbbá Illyés Gyula költészete is hiányzik a kötetből. Sütő András regénye, az Anyám könnyű álmot ígér sem kapott említést. Nagy művészeket teljesen mellőztek, miközben jelentéktelen alkotók kapnak néhány sort. Érthetetlen Tamási Áron szépirodalmi munkásságának kihagyása. Az Ábel a rengetegben irodalmunk klasszikus értéke, éppúgy, mint Tamási legjobb novellái és színpadi játékai. Hiányzik Kányádi Sándor, de Szilágyi István művei sem kaptak helyet A magyar irodalom történeteiben. Szemléleti elfogultság, hogy a sok folyóiratportré között sem a Válasz, sem a Magyar Csillag nem kapott helyet. Juhász Ferenc, Nagy László, Kormos István és Csoóri Sándor egyetlen tanulmányba foglaltan szerepel, „az 1945 utáni költői népiesség” kategóriájába sorolják őket. Együtt sem kapnak annyi helyet a kötetben, mint például a külön-külön tanulmányban elemzett Domokos István, Kertész Imre, Bodor Ádám és még sokan mások. Az avantgárd és neoavantgárd jelenségek aránytalanul nagy helyet élveznek a kötet sok írásában. A szemléleti elfogultság tüntető dokumentuma az, hogy Nagy Gáspár művészetét csak azért említi a kötet egyik tanulmánya, mert egy ironikus verse, az ún. nyelvkritikus költészet manifesztumának rekonstruálása eredeti dánból és honi sajt(ó)ból „a neovantgárd poétika lényeges jegyeit mutatja fel”. A határon túli magyar irodalmakat nézve is az elképesztő aránytalanság és szemléleti elfogultság jellemzi a könyvet. (Görömbei András: A másik magyar irodalom (Vázlat), Kortárs, 2008. szeptember) /B. D. : Milyen legyen? = Népújság (Marosvásárhely), dec. 6./
2008. december 9.
Kányádi Sándor költő, Ádám Ottó rendező és Kaján Tibor grafikus kapták idén a Táncsics Mihály-életműdíjat, amelyet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Lamperth Mónika, a Táncsics Alapítvány kuratóriumának elnöke adott át a díjazottaknak december 7-én, vasárnap Budapesten. /Kányádi Sándor Táncsics- életműdíjas. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 9./
2008. december 12.
A novemberben megrendezett XIV. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár egyik legjelentősebb újdonsága volt Stefano Bottoninak Sztálin a székelyeknél című kötete. (Megjelent a csíkszeredai Pro Print Könyvkiadónál a Múltunk könyvek sorozatban; sorozatszekesztő: Bárdi Nándor.) A kötet eligazító alcíme: A Magyar Autonóm Tartomány története (1952–1960). A fiatal olasz történész, Stefano Bottoni, aki 1977-ben született Bolognában, s az ottani egyetemen szerzett diplomát 2001-ben, majd doktori fokozatot 2005-ben, szülővárosában tanított megbízott előadóként; jelenleg a Kelet-Piemont Egyetem kutatója és a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének külső munkatársa. Pályájának kezdete óta lankadatlan érdeklődést tanúsít az erdélyi magyarság huszadik századi sorsa, s ezen belül különösképpen a székelység iránt. Véleménye szerint a MAT hajdani létrehozásáról, szűk nyolcesztendős történetéről, megszüntetésének körülményeiről eleddig magyar nyelven is csak elvétve születtek érdemleges tanulmányok, szükséges volt összegzés elkészítése. Könyve születéséről Bottoni így vall az Előszóban: „A kötet alapját egy 2002–2004 között elkészített olasz nyelvű disszertációm képezi, melyet a bolognai Egyetemen védtem meg 2005 májusában. 2007 őszén olasz nyelven jelent meg ennek meglehetősen átdolgozott változata (Transilvania rossa. Il comunismo romeno e la questione nationale. 1944–1965. Roma. Carocci Editore.) Az eredeti kézirat magyar nyelvre való átültetése során azonban kiderült, hogy az olaszból való visszafordítás nem elégítheti ki az olvasóit: új, adatokban gazdagabb és a magyar autonómia történetére fókuszáló kötetre van szükség. Hosszú és bonyolult folyamat eredményeként született meg az itt olvasható kötet. ”Nagy Pál nem történész, Stefano Bottoni könyvét a szóban forgó történések egy részének közvetlen ismerőjeként vizsgálta. Az Igaz Szó szerkesztőjeként 1956-ban egyike volt a szellemi forrongások résztvevőinek, többek között annak a megalázó kihívásnak is, hogy a magyarországi forradalmat elítélő nyilatkozat aláírására kényszerítették őket. (Később ezt az aláírást négyen visszavonták – számot vetve a legsúlyosabb következményekkel.) Érzékelhető volt a kommunista párt, a kormányzat nacionalista, beolvasztó célzatú politikája a MAT létezésének éveiben is. A kegyes „sztálini ajándék”, ahogyan Bottoni találóan jelezte a Magyar Autonóm Tartomány létrejöttének lényegét, sokak számára olyan illúziókat szült, hogy ilyenképpen megoldódott Erdély földjén az úgynevezett nemzetiségi kérdés. Bottoni éveken át kutatott a romániai levéltárakban, gyűjtögette, tanulmányozta a Magyar Autonóm Tartományra vonatkozó dokumentumokat, megnézte a korabeli sajtókiadványokat. (Előre, Igaz Szó, Igazság, Korunk, Scinteia, Utunk, Vörös Zászló stb.) Hatalmas forrásanyag birtokában kereste a választ arra, hogy mi volt a Magyar Autonóm Tartomány, és milyen emlékezet maradt róla ötven év távlatából? Bottoni leszögezte, a sztálini autonómiát kirakatnak, magyar gettónak lehet tekintetni. Szerinte a MAT létrehozása teljesítette egy városnak, Marosvásárhelynek a kulturális-gazdasági központ szerep iránti vágyát. Bottoni tehát elsősorban a levéltárakban fellelhető dokumentumokra épített. Nagy Pál némiképpen mellőzöttnek érezte a korabeli emberi vonatkozások bemutatását, a székelyföldi autonómia mindennapi életének meghatározó jegyeire való utalásokat. A korszak szellemi életét, kulturális arculatát illetően körültekintőbb, árnyaltabb megközelítést igényelt volna ez a bonyolult kérdéskör. A fennmaradt dokumentumok egy részét csakis kellő kritikával, megfelelő tárgyismerettel lenne célszerű kézbe vennie, használnia egy történésznek. Bottoni közölte például annak a jegyzőkönyvnek levéltárban őrzött szövegét, amelyet a marosvásárhelyi írókkal, szerkesztőkkel 1956. október 24-én tartott gyűlésről vettek fel. Ebben olvasható, hogy a gyűlésen jelen volt – többek mellett – Tompa László és Tomcsa Sándor is Székelyudvarhelyről. Valójában sem Tompa, sem Tomcsa egyetlen alkalommal sem volt jelen azokon a gyűléseken, amelyeket ezekben a napokban tartottak Marosvásárhelyen. Mégis: a nevük is szerepel a második, november 4-i gyűlés után született, Lelkiismeretünk parancsszava címet viselő levéltári nyilatkozatban is. Azonban a jegyzőkönyv levéltári példányának élén kézírással ez a feljegyzés olvasható: „A jegyzőkönyvvezető hiányzott. ”Mennyiben lehet hitelesnek tekintetni egy olyan jegyzőkönyvet, amelyet utólag „valakik” fabrikáltak? Továbbá: a Lelkiismeretünk parancsszava című levél-nyilatkozat köztudomásúlag nem jelent meg a központi magyar napilap, az Előre hasábjain, amelynek akkori főszerkesztője, Robotos Imre – írja Bottoni – „állítólag megtagadta a nyilatkozat közlését, mivel az aláírók közül ketten, Sütő András és Gálfalvi Zsolt arra kérték, törölje nevüket, mert ők »szolidaritást vállalnak a magyar ifjúsággal«. ”Ezzel szemben az az igazság, hogy a nyilatkozatról aláírásunkat négyen vonták vissza /köztük a cikkíró, Nagy Pál is/, s Robotos nem „állítólag”, hanem ténylegesen megtagadta a közlést. Ezt írta meg Sütő Andrást Szemet szóért című naplókötete Egy októberi éjszakának aknamezején című fejezetében: „Érthető, hogy ’56 októberének eseményei folytán a belügy megbízottai minden lépésemet figyelni kezdték. Ugyanúgy három barátomat is, akik közös szellemiségű politikai fellépésekben a következők voltak: Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Oláh Tibor. (…) A mi levelünk pedig jogos sérelmekből támadt, ám ellenforradalomba torkolló katasztrófát emlegetett többek között. – Négyen ültünk lakásomon a rádió előtt: Gálfalvi Zsolt, Oláh Tibor, Nagy Pál és jómagam. Késő este volt már. Azonnal fölhívtam telefonon Robotos Imrét, közöltem vele, hogy négyünk nevét törölje a levél aláíróinak névsorából. A levél nem a valót mondja, nem vállaljuk… (…). ”Bottoni nem vette figyelembe Sütő András hiteles emlékezését. Kár, hogy Stefano Bottoni Sztálin a székelyeknél című kötetében az úgynevezett Földes-ügy kapcsán ezúttal sem fogalmazott kellő körültekintéssel. (2005-ben A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma című tanulmánya erről az „ügyről” heves vitát váltott ki a sajtóban. Nincs jele annak, hogy ezúttal lényegbevágóan hasznosította volna az akkori helyreigazító, kritikai véleményeket.) 1958 őszén Földes Lászlót eltávolították az Utunk főszerkesztői székéből. Előzőleg tanulmányt közölt lapjában Irodalomunk eszmei tisztaságáért címmel, s ebben súlyosan elmarasztalta – pártos érveléssel – nem csak az Utunkat, de különösképpen az Igaz Szót, túlzott „liberalizmussal” és „nacionalizmussal” vádolva ezeket a kiadványokat. Erre a Földes-tanulmányra többen reagáltak; az Igaz Szó főszerkesztője, Hajdu Győző terjedelmes (25 gépelt oldalas) feljelentést küldött Bukarestbe 1958. augusztus 20-án a Román Munkáspárt Központi Bizottságához. (Hajdu feljelentésének teljes szövege megtalálható a marosvásárhelyi Állami Levéltárban. Bottoni nem vette figyelembe ezt a perdöntő jelentőségű dokumentumot.) Feljelentésében Hajdu Győző utal arra is, hogy 1956 őszén Marosvásárhelyen „Sütő András, Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Oláh Tibor, akik akkoriban Földes László közvetlen baráti köréhez tartoznak és ők is szembehelyezkedtek a marosvásárhelyi kommunista írók magatartásával” – épp úgy, mint Kolozsváron például Marosi Péter, Bajor Andor, Fodor Sándor, Kányádi Sándor és mások. Ennek ellenére a Sztálin és a székelyek című könyvében Bottoni így fogalmazott: „A marosvásárhelyiek, Hajdu Győző és a körülötte csoportosulók (Sütő András, Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Papp Ferenc, valamint az idősebb Kovács György), úgy gondolták, ha Bukarest mellé állnak a kolozsvári magyar elit elleni harcban, nemcsak egyéni pályafutásukat alapozzák meg, hanem az autonóm tartomány számára is erős politikai pozíciót biztosítanak. ”Hajdu Győző feljelentését azonnal eljuttatta a belügyi szervekhez, a Földes elleni hadjáratban tehát Hajdu Győző volt a fővezér, nem pedig Sütő András, vagy valaki más, ahogyan a 2005-ös vita némely hangadói (élükön épp Stefano Bottonival) ezt állították. A Hét hetilap berkeiben 2005-ben Sütő András lejáratása, rágalmazása volt a legfőbb szerkesztői célkitűzés. Most azonban itt lett volna az alkalom a valóságnak, a tényeknek megfelelő helyreigazításra. /Nagy Pál: Egy „ajándék” története. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 12. / Emlékeztető: Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy. = A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17. / Parászka Boróka főszerkesztő: Fegyelmezett csend. = A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17. / Ezzel a két írással kezdődött az A Hétben zajló vita.
2008. december 19.
Kós Károly 125 címmel emlékkönyv jelent meg az építész, író, grafikus, könyvkiadó, politikus születésének 125. évfordulója alkalmából; a budapesti Kós Károly Általános Iskola gondozásában napvilágot látott kiadványban versek, interjúk, rajzok, levelek, visszaemlékezések idézik fel a művész alakját. Nem tudományos munkáról van szó, inkább értékeket felmutató kiadványról. Kányádi Sándor Egy zarándok naplójából és Kós Károly arcképe alá című költeményei mellett az iskola tanítványai is tisztelegnek a névadó előtt verssel, a Kós Károly téren készült fotókkal és az általa tervezett épületeket megörökítő rajzokkal. Kós Károly /Temesvár, 1883. dec. 16. – Kolozsvár, 1977. aug. 25./ első munkái között szerepelt – más tervezőkkel közösen – az óbudai református parókia, a zebegényi katolikus templom és a budapesti állatkerti pavilonok tervezése. 1910-ben a kalotaszegi Sztánán felépítette Varjú-várnak nevezett nyaralóját, későbbi lakóházát, megtervezte a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot és 1912-ben a „Kispesti munkásház és tisztviselőtelep” (Wekerle-telep) tervpályázaton az ő rendezési tervét fogadták el. /Kós Károly- emlékkönyv. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 19./
2008. december 22.
A Maros Művészegyüttes, az EMKE Maros megyei szervezete és a Folk Dancing and Music Egyesület szervezte december 20-án a Gyöngykoszorúk gyöngye néptánctalálkozót és a Szombat este nem jó citerázni… elnevezésű, közös citerásműsort Marosvásárhelyen, a Maros Művészegyüttes székházában. Az év művelődési mérlegét dr. Ábrám Zoltán megyei EMKE-elnök és Barabási Attila-Csaba, az együttes aligazgatója vonták meg. Az előcsarnokban régi hangszereket tekinthetett meg a közel félezernyi résztvevő, a táncosok és nézősereg. Kilyén Ilka EMKE-vezető, színművésznő mély átérzéssel adta elő Kányádi Sándor Fekete-piros című költeményét. Több együttes fellépett, a marosvásárhelyi Napsugár, a marosludasi Hajdina, a kibédi Madaras Gábor néptánccsoport, a holtmarosi együttes, a marosfelfalui Bíborka, a jeddi Benedek Elek iskola táncosai, a dicsőszentmártoni Kökényes, a segesvári Kikerics, a backamadarasi Kincses, az erdőcsinádi Árvácska, a vásárhelyi 10-es iskola csoportja, a mezőpaniti Kádár Márton iskola gyermekjátékköre és Muskátli tánccsoportja, a vajdaszentiványiak hagyományőrző együttese, a sámsondiak citerás és népdaléneklő csoportja. /Bölöni Domokos: Gyöngykoszorúk gyöngye. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 22./
2008. december 29.
Félszeg ballada produkciójával lép december 29-én a közönség elé a nagyváradi alternatív színtársulat, az Oberon csőszínház, amely Shakespeare Szentivánéji álom című darabjában szereplő tündérkirályról kapta a nevét. Kányádi Sándor költeményeiből építkezik mostani előadásuk. A közönség visszajelzései alapján még további hét-nyolc előadást megérhet a nem versösszeállításnak minősülő drámai játék – mondta Csatlós Lóránt társulatvezető, a nagyváradi Szigligeti Társulat művésze. A csőszínház fantázianévvel arra utalnak, hogy mindeddig nem rendelkeznek saját ingatlannal, próbateremmel. Különböző, elsősorban magyar intézmények biztosítanak teret számukra. Leggyakrabban az Ady Endre Középiskola dísztermében lépnek fel. Az 1998-ban alakult színitanoda négy év leforgása alatt forrta ki magát önálló társulattá, belőle alakult immár Csatlós irányítása alatt a Partiumi Színpad, amely az elmúlt évben esett át az újabb névváltáson. Az anyagiak előteremtése elsődleges gondjuk volt az eltelt években, tavalytól jogi státuszuk rendeződött, így pályázati támogatásokra is számíthatnak. A város vezetése is nyitottnak látszik egy állandó terem biztosítására. Eddig számtalan alkalommal és több helyszínen léptek közönség elé. Sikerült megmutatkozniuk többek között Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Kolozsvárott, valamint Temesváron. A társulatnak tíz állandó tagja van, de a létszám ennek a duplája az időszakosan beugrókkal, akik más városokhoz is kötöttek elfoglaltságuk, tanulmányaik révén. A legfiatalabb színész még nem érte el a tizenöt évet, a legidősebb pedig harminchat esztendős. Nagy súlyt fektetnek az értékhordozásra, igyekeznek távol tartani magukat a kommersz jellegű produkcióktól. Legsikeresebb előadásukat 2002-ben vitték színre, A kis herceget mintegy háromezren nézték meg. Az idén Moliertől A hitetlent álmodták közönség elé. A csapat életképességét bizonyítja, hogy közülük többen is sikeresen felvételiztek a színművészeti főiskolára. /D. Mészáros Elek: Csőben lakó tündérkirály. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 29./
2009. február 11.
Nincs veszve az irodalom iránti érdeklődés – ezt igazolta, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkara professzorának, Egyed Emesének és doktori hallgatóinak székelyudvarhelyi előadásán megjelent népes középiskolás diáksereg. A Múzsák könyvvel címmel megrendezett találkozón Fekete Adrienn a Tinódi Sebestyén és a régi magyar verses epika című kötetet mutatta be, amely a 2006-os budapesti és kolozsvári Tinódi-konferenciák előadásait tartalmazza. Sárközi Péter Faludi Ferenc-monográfiáját Vogel Zsuzsa mutatta be. Előadásából kiderült, hogy olyan szavakat köszönhetünk nagy nyelvújítónknak, mint például az ellenfél, az álomkép, a zsebóra és a nyelvjárás. Dáné Hedvig Bod Péter Önéletírását mutatta be, ezt követően Egyed Emese hívta fel a hallgatók figyelmét Kerényi Ferenc Petőfi-monográfiájára, amely a költő életrajzi adatainak és verseinek eredeti társításával hoz újat. Az Interculturali-THÉ Műhely, a BBTE Filológia Kara hungarológia doktoriskolája és az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány szervezte est záróelőadásaként Elek Tibor Magatartások és formák című kritikakötetét mutatta be Farkas Wellmann Éva. Elek könyvében olyan kortárs szerzők alkotóműhelyébe tekinthet be az olvasó, mint Kányádi Sándor, Szőcs Géza és Orbán János Dénes. /Találkozás klasszikusokkal. = Krónika (Kolozsvár), febr. 11./
2009. március 16.
Március 15-én Budapesten a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét adományozták a magyar irodalom közösségi elvű hagyományainak folytatásáért, az erdélyi kisebbségi lét mindennapjait az anyanyelv megtartó erejével ábrázoló irodalmi munkássága elismeréseként Kányádi Sándor Kossuth-díjas írónak, költőnek, aki Sólyom László magyar államfő szerint „a legjobb példa a nemzet egységére”. Színművészeti és színháztudományi tevékenységéért Jászai Mari-díjat kapott Váta Loránd Mihály, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színművésze. Irodalmi tevékenységért József Attila-díjat kapott Visky András költő, dráma- és esszéíró és Lövétei Lázár László költő. /Legmagasabb állami kitüntetés Kányádinak. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 16./ Az államfő hangsúlyozta: Kányádi Sándor azért fejezi ki a nemzet egységét, mert ő is itthon van, a magyar nemzetnek a része és annak az örökségnek, amely a nyelvből, a történelemből és a kultúrából áll össze. Úgy vélte, a két helyszín, Erdély és Magyarország is jelképes adalék ahhoz, meddig is terjed a magyar nemzet. Az idén 80. születésnapját ünneplő Kányádi Sándor a díjjal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy azt, akárcsak a műveit majd az utókor ítéli meg. /Kánya Gyöngyvér, Budapest: Jutalom a nemzeti ünnepen. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 16./
2009. március 28.
Szilveszter László Szilárd 1976-ban született Marosvásárhelyen. Egyetemi tanulmányait 1999-ban végezte a Babes-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, ugyanott szerzett doktori címet 2008-ban. Szakmai publikációi különböző hazai és magyarországi folyóiratokban jelentek meg Könyve /”Festett az arcom nékem is...” – Irónia a modern és posztmodern költészetben. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2009/ a két világháború közötti magyar líra és a kortárs erdélyi költészet ironikus jellemzőit tárgyalja az iróniafogalom alakulástörténetének dimenziójából. A filozófia, retorika és az irodalomelmélet klasszikusainak munkásságán kívül olyan szerzők műveinek elemzésére törekszik, mint Füst Milán, József Attila, Dsida Jenő, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc, Kányádi Sándor, Farkas Árpád, Kovács András Ferenc, Visky András, Lövétei Lázár László. /Könyv az iróniáról. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 28./
2009. április 22.
Nyolcvanadik születésnapja alkalmából köszöntötték Kányádi Sándor írót, költőt április 20-án Budapesten a hazai és a romániai magyar irodalom képviselői, barátai és a kulturális tárca a Petőfi Irodalmi Múzeumban tartott ünnepségen. A költő május 10-én ünnepli nyolcvanadik születésnapját. „Petőfi, Weöres, Kányádi – a három Sándorok szövetsége. Ők azok, akik a magyar irodalomban eljutottak az értől az óceánig” – fogalmazott köszöntőjében Vasy Géza, a Magyar Írószövetség elnöke, aki a magyar irodalom egyik vezérlő ezredesének nevezte Kányádi Sándort, aki 1993-ban Kossuth-, 1994-ben Herder-, 1998-ban Magyar Örökség-díjat kapott, idén március 15-én pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét vehette át. Az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottsága részéről Görömbei András azt mondta: Kányádi úgy teremtett értékes művészetet, hogy verseit mindenütt mondják, azokat rengeteg nyelvre lefordították. A Magyar Irodalomtörténeti Társaság idén Kányádi Sándornak ítélte oda az egyik Babits Mihály Alkotói Emlékdíjat, amelyet Sipos Lajos elnök adott át Kányádi Sándornak. /Kányádi Sándort köszöntötték. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 22./
2009. április 27.
Kántor Lajos óvatos Rózsa-Flores Eduardo minősítésével: forradalmár? terrorista? kalandor? Ha békésebb volna a világ, akkor most inkább a nyolcvanadik évéhez közeledő, Budapesten is ünnepelt Kányádi Sándorról és a hetvenkettedik küszöbén elhunyt Lászlóffy Aladárról lehetne írni. /Kántor Lajos: Kolozsvári néző. 2009. április (4.). = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 27./
2009. május 9.
Május 10-én, vasárnap ünnepli nyolcvanadik születésnapját Kányádi Sándor. A nagygalambfalvi születésű írót, költőt irodalmi körökben tartott ünnepi beszédekben, kiadványokban, versekben, emlékeket idéző tárcákban köszöntötték barátai és tisztelői. A Székelyföld kulturális folyóirat szerkesztői a teljes májusi számot Kányádi Sándor tiszteletére állították össze. Pomogáts Béla úgy fogalmazott, hogy mivel a költők népe vagyunk, Kányádi születésnapján nemzetünket, magyarságunkat, történelmünket is köszöntjük. /Antal Ildikó: A 80 éves Kányádi Sándort ünnepli az irodalom. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 9./
2009. május 10.
Kántor Lajos felidézte, hogy Kányádi Sándor Szürkületben /Kriterion, Bukarest, 1978/ című verseskötetét úgy dedikálta neki és másoknak, hogy hosszabb, kézírásos kiegészítést eszközölt: a Halottak napja Bécsben című verséhez, a nyomtatásban kitett szögletes zárójel mellé beírta: Fölséges uram kend hogyha férkőzése volna közelébekérje meg odafenthogy vetne már végeta nagy protokollnakdolgaink romolnaks bizony hogy avégetts lenne védelmünkrehogy ne kéne nyelvünkféltünkben lenyelnünks önnön szégyenünkre. A cenzúra ugyanis törölte ezeket a sorokat, de Kányádi sokaknak maga írta bele kötetébe a kihagyott részt. A következő évben Budapesten kiadott Kányádi kötetben /Fekete-piros versek (Magvető, Budapest, 1979)/ már csonkítatlanul jelent meg a Halottak napja Bécsben című nagy verse. /Kántor Lajos: Egy szögletes zárójelre. = Helikon (Kolozsvár), 2009. máj. 10. – 9. sz. / Kiegészítés: A budapesti akkor irodalmi folyóirat, az Új Írás még a kötet megjelenésének évében közölte a Halottak napja Bécsbent, a kihagyott résszel együtt. /Új Írás (Budapest), 1978. 12. sz. /
2009. május 11.
Kányádi Sándor költő 80 éves, 1929. május 10-én született Nagygalambfalván. Beiratkozott a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színházművészeti Főiskolára, de a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Karán szerzett magyar-irodalom szakos tanári diplomát 1954-ben. 1955-1960-ban a Dolgozó Nő munkatársa, 1960-tól 1990-ig pedig a Napsugár című gyermeklap szerkesztője volt. /Kányádi Sándor ma 80 éves. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 11./
2009. május 18.
Kolozsváron a Főtér átrendezése, úgymond modernizálása „helytörténésztől diákokig, publicistától RMDSZ-képviselőig tiltakozó cikkek, állásfoglalások írására késztet sokakat. ” Múltjukhoz, műemlékeikhez ragaszkodnak a magyarok. A normalitás, a józan érv, „kellene hogy legyen a meghatározó – és nem a mindenképpen történő átformálás vagy a hagyományos képhez való feltétlen ragaszkodás elfogultsága” – írta Kántor Lajos, aki ráadásul a Kolozsvár Társaság elnöke. „Kolozsvár polgárainak kellene hát egymást meggyőzniük, nem utolsósorban pedig a messzibbről érkezett jelenlegi polgármestert” – javasolta. Nem kell eleve visszautasítani a modernizálást. A Kolozsvár műemlékeit háromnyelvű táblával /román, angol és francia/ ellátó javaslattal szemben a fontosabb érv az 60 000 kolozsvári magyar és az ugyancsak tízezresnél nagyobb létszámú, Erdély minden részéből ide jövő, itt – egy állítólagos multikulturális egyetemen – tanuló magyar diák. Kántor megkérdezte, hol ünnepelte a román média a nyolcvanéves, Herder-díjas Kányádi Sándort, aki „mellesleg” a román líra kiváló fordítója? /Kántor Lajos: Kolozsvári néző. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 18./
2009. május 19.
Vallomások címmel a csíkszeredai Csillag István grafikusművész munkáiból nyílt kiállítás május 16-án Kolozsváron a Korunk Galériában. Csillag Istvánt elsősorban kortárs irodalmi képeskönyvek illusztrátoraként ismerheti a kolozsvári közönség. A Pallas-Akadémia Könyvkiadó gondozásában megjelent képeskönyvsorozatban többek között Kányádi Sándor, Sütő András, Kovács András Ferenc meséit illusztrálta. Meseillusztrációival és grafikáival tavaly a Bulgakov Galériában mutatkozott be a kolozsvári közönségnek. /Csillag István vallomásai. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 19/
2009. május 22.
A Kányádi Sándort 80. születésnapján köszöntő budapesti rendezvényen Iancu Laura költőnő Kányádi Sándor c. megrázó versével köszöntötte az erdélyi költőfejedelmet, s benne az alábbi súlyos szentenciát mondta ki nyelvünk állapotáról: „ki egyszer lenyelte / a nyelvet / egyetlen egyszer lakhat jól / vele... ”. Hogyan fogalmazná meg csángó voltát? Gyakorlatilag mit jelent ma csángóként élni? Iancu Laura önmagáról: „Moldvában, Magyarfaluban született magyar vagyok. ” Szerinte nincsenek csángók. „A csángóság egy állapot! A 19. századi moldvai magyar folklór, a népköltészet még a Kárpát-medence egyazon nyelvén formálódott. Azóta, bizonyos hiányosságok és hatások miatt, az írásbeliség hiánya és a román nyelv hatása miatt a moldvai magyar tájnyelvek sajátos, „életképtelen” mederbe terelődtek. ” – mondta. Iancu Laura két-három havonta hosszabb időre hazamegy. Számára a felnőtté válás tere már Budapest volt. Nincs pontos adat arról, hogy hány csángó él Budapesten. Az egyetemi tanulmányokat folytatók száma bizonyosan meghaladja a 130-at. – Beke György ragyogóan meg tudta rajzolni a csángó ember lelkét, világképét. Írásai, különösen a riportjai nélkülözhetetlenek a múlt „rekonstruálásához”. Iancu Laura (1978, Magyarfalu – Moldva) csángómagyar író, költő hatgyermekes katolikus családban nőtt fel. Egyetemi tanulmányait Budapesten folytatta, óvodapedagógusként, majd teológus-hittantanárként diplomázott. A Szegedi Tudományegyetemen néprajzosként végzett. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Néprajzi Tanszékén végzős PHD hallgató. A Moldvai Magyarság c. csíkszeredai folyóirat, illetve az Irodalmi Páholy szerkesztője. Kötetei: Johófiú Jankó. Magyarfalusi csángó népmesék és más beszédek (Velence, 2002); Pár csángó szó (versek, Csíkszereda, 2004); Magyarfalusi emlékek (paraszti fénykép-monográfia, Budapest, 2005); Aranyréce (mesék Moldvából, Budapest, 2005); Karmaiból kihullajt (versek, Budapest, 2007). /Hevesi Mónár József: Kétszeres félnyelvűségen túl. Iancu Laura csángómagyar író, költő szerint a moldvai magyar kisebbség helyzetfelmérése el sem kezdődött. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 22./
2009. május 23.
A Budavári Önkormányzat díszpolgárává avatta a nyolcvanéves Kányádi Sándor költőt május 21-én, Buda 1849-es visszafoglalásának évfordulóján, a kerület napján. A nyolcvanéves Kányádi Sándor költőt Nagy Gábor Tamás polgármester köszöntőjében a „kisebbségi lét krónikásának” nevezte, aki „nyolcvan éve kapaszkodik a sors szikláiba”. Kányádi Sándort méltatta Melocco Miklós szobrász is, aki arról beszélt, hogy miként a hívő embernek joga van Istent dicsérni, úgy az olvasó is dicsőítheti a költőt. Az ünnepségen megjelent Székelyudvarhely polgármestere, Bunta Levente is, aki „a mi költőnknek” nevezte Kányádit, majd hozzátette, hogy az alkotó előbb Székelyföld, Erdély, majd az egész magyarság költője lett. „Helyettünk fogalmazta meg, ami a szívünkben volt” – tette hozzá. Kányádi Sándor megköszönte az ünnepséget, majd átvette a díszpolgári címmel járó, a kerület címerével díszített aranygyűrűt. Az önkormányzat „aranykönyvébe” pedig a Játszva magyarul című verséből idézett. „Aki megért / s megértet / egy népet / megéltet” – írta. /Budavár díszpolgára Kányádi Sándor. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 23./
2009. május 25.
Rég nem látott tömeg volt május 23-án a Marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem Stúdiótermében, sokan be sem fértek, mert a házigazda Látó szépirodalmi folyóirat Irodalmi Színpadának vendége a nyolcvanéves Kányádi Sándor volt. Kovács András Ferenc főszerkesztő beszélgetett Erdély legendássá vált költőjével, aki átfogó műveltsége mellett ragyogó memóriájáról és pazar humoráról is tanúbizonyságot tett. Szinte mindegyik kérdésre volt a válasz mellett egy-egy története, anekdotája. Nagy szerencséje volt, mondta, hogy gyereklaphoz került, azt szerkeszthette évtizedeken keresztül. Később sokat utazhatott, évente száznál több író-olvasó találkozón vehetett részt. . Mindenhol járt, ahol zömmel magyarok élnek, és magyarok élnek. Oslótól Buenos Airesig és Moszkváig. Megtiltotta, hogy a magyar állam a magyar adófizetők pénzéből neki támogatást küldjön. Itthonról azonban elfogadta, hiszen ő itt fizet adót. /Nagy Botond: A belső dallam kihangosítása. Kányádi Sándor Marosvásárhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 25./
2009. május 25.
Szülőfalujához mindig hűséges fiát, a 80 esztendős Kányádi Sándor költőt köszöntötte május 24-én, vasárnap Nagygalambfalva község apraja-nagyja, az öreg református templomban. A falu közössége kulturális műsorral fejezte ki tiszteletét. A község polgármestere Nagygalambfalva díszpolgára címet adományozva a költőnek. /Lázár Emese: Szülőfaluja köszöntötte Kányádit. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 25./
