|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 283 találat | lapozás: 1-30 ... 211-240 | 241-270 | 271-283 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Szabó Gyula 2016. május 4.Közeleg a kolozsvári könyvhétMájus 12–15. között a könyveké, kultúráé lesz a főszerep a 6. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten, az RMDSZ ügyvezető elnöksége, a Romániai Magyar Könyves Céh, valamint a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése szervezésében. Idén is színes, változatos programmal szólítanak meg min-den generációt: a könyvvásár, workshopok, színházi előadások mellett kiállítás, gyermekprogramok, slam poetry és további gazdag felhozatal várja az érdeklődőket. Nem maradnak el az író- olvasó találkozók sem. A meghívott szerzők között szerepel Varró Dániel, Péterfy Gergely, Farkas Wellmann Endre, Magyari Tivadar. "A Fogoly utca a találkozások helyszíne lesz" – mutatott rá Csomos Éva-Zsuzsánna főszervező, az ügyvezető elnökség munkatársa, majd hozzátette: "igyekeztünk a könyves események, író-olvasó találkozók mellett olyan programokat is szervezni, amelyek mindenkihez szólnak. Kicsik és nagyok, családok és barátok meghitt, kellemes környezetben kapcsolódhatnak ki, szórakozva fogyaszthatnak kultúrát, magyar könyveket, valamint a magyar identitásukat is ápolhatják. Nem engedhetjük, hogy ez veszélybe kerüljön, hogy értékeink elhalványulása biztonságérzetünket is megrendítse". H. Szabó Gyula, a Romániai Magyar Könyves Céh alelnöke a neves szerzőkhöz kapcsolódó évfordulókra hívta fel a figyelmet, amelyek köré megemlékező eseményeket szerveztek. "Tavaly Makkai Sándorra, tavalyelőtt Bánffy Miklósra emlékeztünk, idén Tamási Áron a főszereplő, halálának 50 éves jubileuma alkalmából. Úgy gondoljuk, elég nagy írónk ő ahhoz, hogy felfigyeljünk rá a könyvhéten. Nem a szépíró Tamásira, a közéleti szereplőre figyelünk elsősorban" – jelentette ki H. Szabó Gyula, majd rámutatott: "Szilágyi Domokos Öregek könyvével kapcsolatban műfordításokkal, szakmai fordításokkal és a szerző halálának 40. évfordulójával is foglalkozunk, a könyvhét előtt pedig a Kolozsvári Állami Magyar Színház műsorra is tűzte a költeményt. Megemlékezünk Méhes György születésének 100. évfordulójáról is. Idén lesz nulladik napja is a rendezvénynek, 11-én este Kulin Ferenc lesz Mile Lajos főkonzul vendége". A programot, újdonságokat Ferencz Blanka programkoordinátor, az ügyvezető elnökség munkatársa ismertette: "fő célunk az irodalom népszerűsítése, de szeretnénk, ha mindenki megtalálná a számára megfelelő programot, legyen az slam poetry, színházi előadás, gyermekfoglalkozás vagy könyvbemutató. Úgy válogattuk össze a felhozatalt, hogy különlegességeket, értékes időtöltést nyújtsunk a közönségnek". A könyvhetet május 12-én, csütörtök délután nyitják, majd Péterfy Gergellyel találkozhat a közönség, este Politikus elődeim – Bánffy Miklós és Domokos Géza címmel Markó Bélával beszélget Tibori Szabó Zoltán és H. Szabó Gyula. A kikapcsolódni vágyók Jazzybirds-koncerten és slam poetry előadáson szórakozhatnak. Május 13-án, pénteken Varró Dániel tart közönségtalálkozót, Tamási Áron munkásságára emlékkonferencián tekintenek vissza, a Váróterem projekt pedig előadja Parafabulák és Bánk bán előadásait. Emellett Jancsik Pál, Király László és Fekete Vince is bemutatják köteteiket, este pedig a Vecker, valamint ByeAlex és a Slepp koncertezik. Szombaton, május 14-én a Zurboló Táncegyüttes, a Garabonciás és a Bagossy Brothers Company lépnek fel, az irodalomkedvelők pedig Farkas Wellman Endrével, Magyari Tivadarral, Kabai Lóránttal, Csider István Zoltánnal, Lukáts Istvánnal találkozhatnak, de fordítói kollokviumon is részt vehetnek, valamint Szi-lágyi Domokos emléke előtt tiszteleghetnek. Vasárnap, 15-én a könyvvásár mellett fiatal írók tartanak kerekasztal-beszélgetést. A fentiek mellett irodalmi élőkönyvtár, a Homokkönyv című kiállítás, három tematikus séta, az Életfa Családsegítő Egyesület gyermekfoglalkozásai, interaktív jam session (örömzenélés), valamint a slam poetry előadói által szervezett workshop várja az érdeklődőket. Idén az egész Fogoly utcát elfoglalja a könyvhét, a kiadók standjai és a színpad között kávéházi sátrat, gyereksátrat is állítanak a szervezők, de a Minerva Ház Cs. Gyimesi Éva-termében, a Kolozsvár Társaság székházában, az Erdélyi Múzeum Egyesületnél, a Báthory István Elméleti Líceumban, a Bulgakov irodalmi kávéházban, valamint a K+ közösségi térben is lesznek előadások. A program és a meghívottak névsora folyamatosan bővül. További információk a www.unnepikonyvhet.ro oldalon találhatók. Népújság (Marosvásárhely) 2016. május 4.A közéleti Tamási – Változatos programok a kolozsvári könyvhétenTöbbek között Varró Dániellel, Péterfy Gergellyel, Farkas Wellmann Endrével és Magyari Tivadarral találkozhatnak a könyvek szerelmesei május 12–15. között a 6. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten. Az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége, a Romániai Magyar Könyves Céh, valamint a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által szervezett eseményen a könyvvásár mellett workshopok, színházi előadások, kiállítás, gyermekprogramok, slam poetry is várja az érdeklődőket, esténként pedig koncertekre várják a közönséget a Fogoly (Potaissa) utcában. Fellép ByeAlex, a Bagossy Brothers Company, a Jazzybirds és a Garabonciás együttes. H. Szabó Gyula, a Romániai Magyar Könyves Céh alelnöke a neves szerzőkhöz kapcsolódó évfordulókra hívta fel a figyelmet, amelyek köré megemlékező eseményeket szerveztek. „Tavaly Makkai Sándorra, tavalyelőtt Bánffy Miklósra emlékeztünk, idén Tamási Áron a főszereplő halálának 50 éves jubileuma alkalmából. Úgy gondoljuk, elég nagy írónk ő ahhoz, hogy felfigyeljünk rá a könyvhéten. Nem a szépíró Tamásira, a közéleti szereplőre figyelünk elsősorban" – jelentette ki H. Szabó Gyula. Mint mondta, Szilágyi Domokos Öregek könyvével kapcsolatban műfordításokkal, szakmai fordításokkal és a szerző halálának 40. évfordulójával is foglalkoznak, a könyvhét előtt pedig a Kolozsvári Állami Magyar Színház a költemény alapján készült előadást mutat be. Emellett megemlékeznek Méhes György születésének 100. évfordulójáról is. Idén lesz nulladik napja is a rendezvénynek, 11-én este Kulin Ferenc magyarországi kritikus, irodalomtörténész lesz Mile Lajos főkonzul vendége. A könyvhetet, illetve a hozzá kapcsolódó vásárt május 12-én, csütörtök délután nyitják meg hivatalosan, majd a Kitömött barbár című regényével népszerűvé vált Péterfy Gergellyel találkozhat a közönség. Politikus elődeim – Bánffy Miklós és Domokos Géza címmel Markó Bélával is szerveznek beszélgetést, de bemutatja új könyvét többek között Jancsik Pál, Király László és Fekete Vince is. Tamási Áron munkásságára emlékkonferencián tekintenek vissza. A Fogoly utca mellett a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében, a Kolozsvár Társaság Székházában, az Erdélyi Múzeum-Egyesületnél, a Báthory István Elméleti Gimnáziumban, a Bulgakov irodalmi kávéházban, valamint a K+ közösségi térben is lesznek események. Kiss Előd-Gergely Krónika (Kolozsvár) 2016. május 6.Könyv- és színházi bemutató: Öregek könyveA Szilágyi Domokos Öregek könyve című verse nyomán készült azonos című előadás bemutatója előtt, május 7-én, szombaton este fél 8-tól ismerhetik meg az érdeklődők az Öregek könyve című kötetet, amelyet a Kolozsvári Ünnepi Könyvhétre jelentetett meg a Kriterion Könyvkiadó – tájékoztatott közleményében a magyar színház. A kötet különlegessége, hogy Plugor Sándor grafikái mellett ezúttal két nyelven, magyarul és románul egyaránt olvasható benne Szilágyi Domokos verse. A kötetet H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója, Bánfi Géza fordító, valamint Mihaela Panainte, az előadás rendezője mutatja be a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiójának előterében. H. Szabó Gyula, a Kriterion igazgatója a kötetről szólva felidézte, hogy negyven évvel ezelőtt hagyta el a nyomdát két művész közös munkájának – az akkori műszaki feltételek között jelesen kivitelezett – gyümölcse, az Öregek könyve. A kiindulópontot Plugor Sándor Sepsiszentgyörgyön élt grafikus rajzsorozata képezte: a művész szülőfaluja, Kökös öregeiről készített számos grafikai lapot leheletfinom vonalakkal. Ezeket látva, tanulmányozásuk révén Szilágyi Domokos költői műhelyében beindult az a folyamat, amelynek eredménye egy közel 700 soros költemény lett. A nagyon szigorúan kiválogatott 20 rajzból és a költeményből állt össze a könyv, a Kriterion Könyvkiadó kiváló könyvgrafikusa, Deák Ferenc vezetésével. Tartalma és grafikai kivitelezése révén a kötet azóta is a kiadó egyik meghatározó műve, jegyezte meg az igazgató. Szabadság (Kolozsvár) 2016. május 14.Három ember, három kor – ugyanazok a dilemmákBánffy Miklóstól Domokos Gézán át Markó Béláig A 20. századi romániai magyarság két jelentős személyiségét, gróf Bánffy Miklóst és Domokos Gézát, az RMDSZ első elnökét hasonlították össze azon a csütörtök esti kolozsvári kerekasztal-beszélgetésen, amelyen Tibori Szabó Zoltán, a Minerva Művelődési Egyesület elnöke és H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója beszélgetett Markó Béla volt RMDSZ-elnökkel. A Minerva Művelődési Egyesület székhelyén zajló eszmecserén kiemelték a három politikus életpályája közötti hasonlóságokat és különbségeket, de aktuálpolitikai kérdések (autonómia, önkormányzatiság, parlamenti demokrácia, etnikumközi viszonyok) is felmerültek. „Két olyan politikus elődről van szó, akikhez Markó Béla viszonyíthatta önmagát, mind az adott helyzetet, mind pedig a cselekedeteket illetően” – vezette fel a beszélgetést Tibori Szabó Zoltán, átadva a szót Markó Bélának. Az RMDSZ volt elnöke szerint első látásra különösnek tűnik Domokos Gézát Bánffy Miklóshoz viszonyítani, hiszen Bánffy Miklós arisztokrata, monarchista politikus volt, míg Domokos Géza származásában, indulásában és későbbi politikai krédójában is más programot látszik képviselni. Kettőjüket viszont összekapcsolja a politika módszertana, eszköztára. Amikor pedig lehetőségük volt, használták is ezt a többség-kisebbség viszonyának rendezése érdekében – fejtette ki Markó Béla. „Két teljesen különböző személyiségről, más politikai iskoláról van szó. Bánffy Miklós és Domokos Géza más politikai közegben dolgoztak, politizáltak. Sokszor az volt a benyomásom, hogy Domokos politikusalkat volt kiadóigazgatóként is. Politikai értelemben ő tartotta a hátán ezt az intézményt, amelynek üzemeltetésében utolérhetetlen bajnok volt. Domokos nem akkor lett politikus, amikor az RMDSZ elnöke lett, hanem már azelőtt 25 évvel, amikor nem lehetett ellenzéki, és a kor zsargonjában kellett érvelnie. Meggyőző ember volt, aki az 1989 utáni feszült, nyársat nyelt politikusi világban könnyeden társalgott. Domokos például sokkal jobban érezte a román közeget, mint Bánffy. Fel kell tennünk azonban a kérdést: háttérszálakat húzogató politikus volt?” – vetette fel H. Szabó Gyula. NAGY-HINTÓS DIANA Szabadság (Kolozsvár) 2016. május 16.Eddigi legsikeresebb kiadását zárta az idei Kolozsvári Ünnepi KönyvhétA 6. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten bebizonyosodott: nagy igény van a család minden tagját megszólító kulturális rendezvényekre. A Communitas Alapítvány, a Romániai Magyar Könyves Céh, valamint a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által szervezett eseményre több ezren látogattak el a Fogoly utcába – közölték hétfőn a szervezők. „Olyan rendezvényt hoztunk össze, amelynek sikere rácáfol arra, hogy a digitális világban a nyomtatott szónak, könyvnek csökkent volna a jelentősége, az iránta mutatott érdeklődés” – jelentette ki Bodor László, az RMDSZ programokért felelős ügyvezető alelnöke. Hozzátette: az Ünnepi Könyvhét megmozgatta Kolozsvár minden generációját, írók és olvasók találkozhattak, a könyvbemutatók zömét pedig nagy érdeklődés övezte. „Az a feladatunk továbbra is, hogy keretet biztosítsunk ezeknek a találkozóknak, a Könyvhéthez hasonló kulturális rendezvényeknek” – tette hozzá. Bodor László rámutatott: minden rendelkezésre álló eszközzel támogatni kell az erdélyi magyar kultúra fennmaradását, gyarapodását, legyen szó könyvkiadásról, irodalmi, zenés eseményekről, családi programokról. H. Szabó Gyula, a Romániai Magyar Könyves Céh alelnöke, az esemény egyik szervezője elmondta: a Könyvhétnek otthont adó Fogoly utca újra alkalmasnak mutatkozott az esemény befogadására, a történelmi környezet, a városfal árnyéka nagyban hozzájárult a kulturális hangulat megteremtéséhez. Az olvasók nem csak a több mint 30 kiadó kínálatából csemegézhettek – személyesen is beszélgethettek több neves szerzővel. „Öröm volt látni a könyvbemutatókat, író-olvasó találkozókat övező fokozott érdeklődést” – jelentette ki. A szervezők színes, változatos programmal szólítottak meg minden generációt: a könyvvásár, workshopok, színházi előadások mellett kiállítás, gyermekprogramok, slam poetry és további gazdag felhozatal várta az érdeklődőket. Május 12-én, az ünnepi megnyitón a Kolozsvár Társaság díjazta Láng Gusztáv irodalomtörténészt, Kolozsvár büszkeségének titulálva, valamint együttműködési megállapodást írt alá a Budapest II. kerületi Marczibányi Téri Művelődési Központ és a Kolozsvár Európa Kulturális Fővárosa 2021 Egyesület, amelynek kereteit a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét szervezői teremtették meg. Nem maradtak el az író-olvasó találkozók sem. A meghívott szerzők között szerepelt Varró Dániel, Péterfy Gergely, Farkas Wellmann Endre, Magyari Tivadar, az estéket pedig koncertek színesítették. Fellépett ByeAlex, a Bagossy Brothers Company, a Jazzybirds és a Garabonciás együttes, de a szórakozni vágyók a Váróterem Projekt előadásait, valamint néptáncműsorokat is megtekinthettek. Emlékkonferencián tisztelegtek Tamási Áron munkássága és Szilágyi Domokos Öregek könyve előtt, Méhes György születésének századik évfordulójára pedig két eseményt is szerveztek. A fentiek mellett irodalmi élőkönyvtár, a Homokkönyv című kiállítás, három tematikus séta, az Életfa Családsegítő Egyesület gyermekfoglalkozásai, interaktív jam session, valamint a slam poetry előadói által szervezett workshop is gazdagította a programkínálatot. maszol.ro 2016. május 19.Szerelmes levelek AmerikábaEgy árnyalt, az életmű jellegzetességeit bemutató és a hallgatóság részéről személyes emlékekkel is tarkított BalázsFerenc-kép tárult a közönség elé Vallasek Júlia irodalomtörténész előadása nyomán, amelynek helyszíne május 10-én délután a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János-terme volt. Az aranyosszéki falu, Mészkő felemelésén, az ifjúság nevelésén megszállottan dolgozó lelkész életének megható, nagyon bensőséges érzéseiről szólnak azok az angol nyelvű levelek, amelyeket menyasszonyának, majd feleségének, a dán–angol bevándorlók gyermekeként az Egyesült Államokban született Christine Frederiksennek írt kibontakozó, majd megerősödő szerelmükről. A magyarra fordított angol nyelű levelekből készült válogatást Vallasek Júlia dolgozta fel és adta ki Csillaghoz kötöttük szekerünkcímmel 2002-ben Kolozsváron. A levelek fordítása édesanyjával, Vallasek Márta tanárnővel közös munkájuk. Ezzel a rendezvénnyel emlékeztek a 115 éve, 1901-ben született Balázs Ferencre a Helikon-Kemény János Alapítvány szervezésében. Az alapítvány céljáról, a helikoni eszmék népszerűsítéséről H. Szabó Gyula, az alapítvány elnöke beszélt, és ajánlotta a közönség figyelmébe az előadókat. Vallasek Júlia végzős bölcsészhallgatóként szakdolgozatához korábban ismeretlen témát keresett, és úgy támadt az ötlete, hogy a fordítás céljából édesanyjánál levő Balázs Ferenc-leveleket feldolgozza. Az elkezdett munkát a dolgozat megírása után sem tudta abbahagyni, Balázs Ferenc személyisége, rendkívül szerteágazó érdeklődési köre és tevékenysége valósággal megbabonázta. Író, költő, templomrestaurátor, falugazda – írta Balázs Ferenc önmagáról, amihez nem kevés iróniával tette hozzá, hogy okleveles főbolond. Szűk 36 évig tartó életében – amelyből az utolsó tíz év jelentős részét súlyos betegen, a tüdőbajjal küszködve töltötte – annyi mindennel foglalkozott, hogy teológiai, közgazdasági, gazdaságtörténeti, irodalmi, esztétikai, filozófiai szempontból is érdekes lenne elemezni, értékelni az életművet. Az előadó az egészről rajzolt általános képet, pontosabban arról, ahogy rövidre szabott élete során Balázs Ferenc a legmesszemenőbb módon használta ki a rendelkezésére álló időt. A pezsgő, fejlődő Kolozsváron született kistisztviselő családban, az unitárius kollégiumban tanult, s bár a mérnöki pálya vonzotta, tüdőfertőzése miatt választotta a teológiát, abból a meggondolásból, hogy a falusi levegő jót tesz a szervezetének. Másrészt azért, mert Trianon után a teológián tanulhatott magyarul. 1923-ban teológiai hallgató korában szervezte meg a Tizenegyek antológia kiadását, az első nemzedéki jelentkezést a romániai magyar irodalomban, amelyből a jó szervezésnek köszönhetően több mint 3.000 példány kelt el. Verset, mesét, újságcikkeket írt, s a jóképű fiatalember a bicsérdizmus követőjévé vált (nyers vegetáriánus kosztot fogyasztott), ami mellett egész életében kitartott, ahogy eszméi mellett is fanatikus konoksággal. Ösztöndíjjal Oxfordban, majd újabb két évet az Egyesült Államokban, Berkeley-ben tanult, ahol aktív résztvevője volt a baloldali keresztény, békepárti ifjúsági mozgalmaknak. Amerikai tartózkodása idején ismerte meg későbbi feleségét és munkatársát, aki a szociális érzékenységet és a tettekben megnyilvánuló világalakító kedvet is osztotta vele – emelte ki az előadó. Ázsián át (Japán, Kína, India, Pakisztán, Korea érintésével) tért vissza Kolozsvárra. Erről az útról 1929-ben jelent meg legismertebb könyve, a Bejárom a kerek világot. A könyvben az úti élmények mellett a közösségben gondolkodó fiatal városi értelmiségi a falu felemelésének tervét dolgozza ki, s bár megismeri Ghandit is, Rabindranath Tagore bengáli író, továbbá egy japán szociológus, Kagawa Toyohiko van rá nagy hatással. Felkészültsége ellenére hazatérése után nem kapott lehetőséget tervei megvalósítására, ugyanis a székelykeresztúri unitárius főgimnáziumban ajánlottak fel bentlakási felügyelői állást számára. Mégsem töltötte tétlenül az időt, esőben, hóban, kiskabátban járta a vidéket, ifjúsági egyletet szervezett, vetített előadásokat tartott a fiataloknak, a földműveseknek a menyasszonya által lóra küldött pénzből vásárolt vetítőgéppel. Élete során mindvégig fontos szerepet tulajdonított az ifjúsági mozgalmaknak. 1930-ban kapta meg az áhított lelkészi állást Mészkőn. A Torda melletti faluban kezdett hozzá falufejlesztési tervei, a tanulással töltött idő alatt szerzett ismeretei megvalósításához. A vidékfejlesztés járt az eszében, miközben az 1932-es és 1933-as marosvécsi találkozókon vett részt. Ebben az időszakban nem elsősorban írónak, hanem közösségszervezőnek tekintette magát, s azon dolgozott, hogy Mészkőn létrehozza az önellátó, utópisztikus elképzeléseinek megfelelően kultúrában, erkölcsben példamutató falut, majd kiterjessze azt az Aranyos völgyére, hogy abból "Isten völgye" legyen. Tejszövetkezetet szervezett, népfőiskolát, tanfolyamokat indított, orvost alkalmazott, táplálkozási, szexuális és higiéniai oktatást szervezett. Csupán amikor erőt vett rajta a betegség, akkor írta meg 1936-ban két kötetét. A rög alatt című könyvében világ körüli útján végzett munkájáról, álmairól, kudarcairól vall szociográfus szemmel, s ennek regényes változata a Zöld árvíz, amelyben a vidéki értelmiségi tragikus küzdelmét ábrázolja. Balázs Ferenc annak a Trianon utáni második nemzedéknek a tagja, amely szociális érzékenységgel úgy érezte, hogy alulról kell építkezni, a falusi tömegeket kell gazdasági hatalomhoz juttatni. 1937 májusában hosszú és nehéz kínlódás után Tordán hal meg. Halála és temetésének sajtóvisszhangja jelzi az általános döbbenetet, azt, hogy mennyire jelentős egyénisége volt a korszaknak. Szervező énjét fontosabbnak tartotta, mint alkotó énjét, a társadalmat és közéletet fontosabbnak, mint saját munkájában a művészetet. A menyasszonyához, majd feleségéhez írt levelek Christine Frederiksen hagyatékából kerültek elő. Azonkívül, hogy nagyon szép költői írások, az akkori idők megrázó dokumentumai is. Mészkői élményeit Christine Frederiksen is megírta Az alabástrom falu című kötetben. A könyv egy pontos antropológiai leírásokkal tarkított memoár arról, hogy mit hogyan lát egy kívülről érkező idegen, aki nem beszéli jól a nyelvet, de aki segíteni szeretne a csecsemőgondozástól kedve a higiénés szabályok betartásáig. Összehasonlítva a két könyvet, Balázs Ferenc műve, A rög alatt egy zseniális, szenvedélyes kudarctörténet, Christine könyve egy oda-vissza működő tárgyalás – hangsúlyozta az előadó. A 2002-ben megjelent leveleskönyv egy fél szárnyú madár – tette hozzá, ugyanis egy-két kivételtől eltekintve csak a Balázs Ferenc leveleit tartalmazza. Az utolsó időszakban Christine kislányukat elküldte Amerikába, ő pedig haláláig ápolta férjét. Balázs Ferenc halála után a neki címzett leveleket magával vitte az Egyesült Államokba, legépelte és később elküldte Mikó Imrének. Hogy miért nem jelentek meg a Vallasek Márta által lefordított levelek, erről az előadó édesanyja, a levelek fordítója beszélt. Elmondta, hogy Dávid Gyula sikertelen próbálkozásait követően a lánya érdeme, hogy a levelek kapcsán kutatás kezdődött, és a leveleskönyv megjelent. A rendezvényen felszólalt a marosvásárhelyi Pál Tamás, aki találkozott Balázs Ferenccel. Hatéves volt 1935-ben, amikor Balázs Ferencék a kislányukkal Küküllődombóra látogattak. Elmondta, hogyan küldte az édesanya a kislányát Amerikába, amikor Balázs Ferenc már súlyos beteg volt, és felidézte az esetet, amikor a lelkész egy nagy puliszkával és egy veder tejjel kínálta a falujába látogató püspököt, aki nem vette jó néven ezt a fogadtatást. Az Aranyos mentéről származó Barla Júlia tanárnő arról beszélt, hogyan őrzik Balázs Ferenc emlékét az unitárius gyülekezetben, szülőföldjén és a településen, amely nem tudott felnőni lelkészéhez. Szép pillanatai voltak a rendezvénynek, amikor Szabó Dániel a Balázs Ferenc, Ritziu Ilka Krisztina a feleség levelét olvasta fel, aki férje haláláról és temetéséről számolt be. Pethő Csaba, a Művészeti Líceum XII.-es diákjának gitárjátéka jól illett a rendezvény hangulatához. Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely) 2016. június 6.Gálfiék kettős sikereAbszolút többséget szerzett a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt alkotta koalíció a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő-testületben. Nemcsak a polgármesteri tisztséget veszítette el az RMDSZ, hanem tanácsbeli többségét is. Míg az elmúlt négy évben a 19 tagú testületben 11-en az RMDSZ-t, 5-en az MPP-t, 3-an pedig az EMNP-t képviselték, addig az elkövetkező ciklusban 11-en a koalíció (MPP–EMNP), 8-an pedig a szövetség színeiben dönthetnek. A Központi Választási Iroda hétfőn délelőtt tette közzé a helyhatósági választások hivatalos eredményeit. A részletes adatokból egyebek közt az is kiderül, hogy a polgármesteri székért zajló versengésben Bunta Levente (független) leköszönő városvezető a huszonkét körzetből négyben kapott több szavazatot, mint Gálfi Árpád (MPP–EMNP). Arros Orsolya (RMDSZ) Gálfit egyetlen körzetben sem tudta maga mögé utasítani, Buntát pedig csak a 34-esben előzte meg. Gálfi Árpád tízszázalékos előnnyel nyerte meg a polgármester-választást Buntával szemben. Majdnem ugyanilyen arányú győzelmet aratott az őt támogató koalíció is a képviselő-testületben. Pui Nándor független jelölt viszont nem jutott be az önkormányzatba, mivel 624 szavazatot kapott, és még 48-ra lett volna szüksége, hogy képviselőként dolgozhasson. A választások előtt összeállított jelöltlisták alapján az önkormányzati testület összetétele a következőképpen alakult: 1. Hajdó Csaba István – EMNP, 2. Orbán Árpád – MPP, 3. Mike Levente József – MPP, 4. Jakab Attila – EMNP, 5. Orbán Balázs – MPP, 6. Szarvas Zsuzsanna – EMNP, 7. Bíró Jolán – MPP, 8. Bíró Edit – EMNP, 9. Péter Balázs – MPP, 10. Lőrincz Edit – EMNP, 11. Vass Zoltán – MPP (a koalíció tagjai), illetve 1. Arros Orsolya Blanka, 2. Benedek Árpád Csaba, 3. Sinka Arnold, 4. Jakab Áron Csaba, 5. Berde Zoltán, 6. Szabó Gyula, 7. Lőrincz Zsuzsanna, 8. Derzsi László (RMDSZ-tagok). Pál Gábor Székelyhon.ro 2016. július 9.Márton Áron-zarándoklat immár tíz alkalommalAz elmúlt három évben tíz alkalommal szerveztek zarándoklatot Márton Áron püspök életútjának főbb állomáshelyeit bejárva. A tizedik zarándoklatot július 4–6. között tartották meg nagy számú fiatal részvételével. 2013 júliusában szervezte meg első alkalommal Kovács Gergely egyházjogász, Márton Áron boldoggá avatási ügyének posztulátora és Ferencz Kornélia, az Erdélyi Mária Rádió önkéntes munkatársa azt a zarándokutat, amely boldogemlékű Áron püspök nyomdokait járta be. Hála a folyamatos érdeklődésnek, immár tizedik alkalommal került megszervezésre a háromnapos zarándoklat, melynek főbb állomáshelyei: a szülőfalu Csíkszentdomokos, a börtönévek leghosszabb helyszíne Máramarossziget, a püspökszentelésnek helyet adó Kolozsvár és a püspöki székhely Gyulafehérvár. Világító jel Csíksomlyó szorosan kötődik Áron püspök életéhez, hisz iskoláinak egy részét itt végezte 1907–1911 között, de a csíksomlyói búcsúk is igen fontosak voltak az ő életében. Ki ne hallott volna arról az 1949. június 4-én megtartott pünkösdi búcsúról, amikor lóháton, ünnepélyesen vonult be. „Olyan jel számunkra Márton Áron, amely nem elhalványul, hanem egyre inkább világít és utat mutat számunkra” – fogalmazott a csíksomlyói kegytemplomban a zarándoklat nyitó szentmiséjén Bőjte Mihály ferences házfőnök. A szentmise végén Kovács Gergely posztulátor örömmel jelentette be, hogy a Márton Áron Emlékév keretében, az ők anyagi támogatásukkal sikerült angol és olasz nyelvű kiadványt megjelentetni Áron püspökről. A zarándokbusz első állomása csíkdánfalva volt, ahol Bara Ferenc főesperes, Márton Áron utolsó titkára tanúságtételét, személyes élményeit osztotta meg a hívekkel. Huszonhat éves káplánkorában, 1978. augusztus elsejétől lett az akkor már 82 éves beteg püspök személyi titkára. Ma már ő az egyetlen élő tanú, aki jelen volt a püspök halálakor. 1980. szeptember 29-én püspöki rezidenciáján háromnegyed kilenckor, miközben másodikat harangoztak a Szent Mihály-napi búcsúra, meghalt Áron püspök. A székesegyház búcsúünnepén „elvesztettünk egy földi atyát, de atyát kaptunk az égben” – vallja Bara Ferenc főesperes. Petőfi-alap a tanárok béreire A Csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeumban Lázár Csilla múzeumigazgató alapozta meg a zarándoklatot, ismertetve a nagy püspök életének főbb történeseit. Ez alkalommal egy érdekes adalékot is megtudtunk a püspökről. Az észak- és dél-erdélyi magyar tannyelvű iskolák tanárai csak 1946 áprilisában kapták meg visszamenőleg a járandóságukat, de az a magas infláció miatt már sokat veszített az értékéből. A magyar tanári kar bérének rendezése érdekében a Magyar Népi Szövetség indítványára 1945 júniusában létrehozták a Petőfi-alapot, amely alaphoz Márton Áron 3 millió lejjel járult hozzá. 1945-ben és 1946-ban a Bolyai Egyetem igen nehéz helyzetben volt, anyagi téren is. „Határozottan tudom – és ez köztudott volt az egyetemen –, hogy Márton Áron bocsátotta a fizetést a rendelkezésünkre, illetve adott pénzt az egyetemnek. Az egyetem akkori kommunista vezetői igen nagy tisztelettel emlegették Márton Áront” – írja visszaemlékezéseiben Gunda Béla. Románia legmegfigyeltebb embere Áron püspök 1951. szeptember 19-től 1954. május 27-ig volt a máramarosszigeti börtön 45-ös cellájának a foglya. A börtönmúzeumban Fürtös Róbert muzeológus vezette végig a zarándokcsoportot. A kommunizmus idején kétszáz őrzött személyből 53 halt meg a máramarosszigeti börtönben. 1950 és 1955 között 58 egyházi személy volt itt bebörtönözve, közülük 38 görög katolikus, 19 római katolikus és 1 ortodox pap – derült ki Fürtös Andrea muzeológus vetítettképes előadásából. Márton Áron mind a mai napig Románia legmegfigyeltebb embere. Senkiről nincs akkora „szekus” anyag, mint róla. 1956-tól kezdve – Maros, majd Uránia néven – szigorú megfigyelés alatt tartották: ügynököket állítottak rá, követték és titokban fotózták, lehallgatták lakását és telefonbeszélgetéseit, valamint ellenőrizték leveleit. A nevére nyitott megfigyelési dossziét 1980. december 15-én zárták le, a püspök halálát követően. Két fondban vannak anyagok: a bűnvádi iratok két dossziét tartalmaznak, bennük tizenhét kötet, ami összesen ötezer aktát jelent. A másik fond tartalmazza a tájékoztató iratokat, ahol ugyancsak két dosszié található. Az egyikben 174 kötet lelhető fel, ami 55 ezer lap, továbbá 62 kötet a másikban, ami 27 ezer lap. Márton Áronról 236 kötetnyi anyag van. A püspök nyomdokain haladva A zarándoklat harmadik napja a Kolozsvári Szent Mihály-templomban kezdődött, ahol Márton Áron püspökké szentelésének helyszínén Kovács Sándor főesperes köszöntötte a zarándokokat, majd elkísérte őket a piarista templomba, ahol egykor a nagy püspök a szószékről tanította a fiatalokat. Végül Gyulafehérváron a püspöki palotát, Márton Áron egykori dolgozószobáját és kápolnáját, továbbá a székesegyházat és a kriptát keresték fel a zarándokok. A zarándokokkal tartó Szabó Gyula nyugalmazott plébános a püspöki kertben felelevenítette 1980. szeptember 21-e emlékezetes pillanatait, amikor Márton Áron utoljára még magához hívatta a kis- és nagyszeminárium növendékeit és tanárait. Ma is őrzi azt a rózsafüzért és szentképet, amit akkor megáldott számukra a püspök. A boldoggá avatásról Ha vértanúról van szó, nincs szükség csodára a boldoggá avatáshoz, Márton Áron püspök esetében viszont bizonyított csodára is szükség van a boldoggá avatáshoz – osztotta meg a zarándokkal Kovács Gergely posztulátor. Alig pár héttel az 1989-es rendszerváltást követően – ahogy lehetőség nyílt rá – 1990. január 6-án Márton Áron püspök szentté avatási ügye elindítása érdekében Jakab Antal püspök kinevezte posztulátornak Szőke János atyát. A Szentszék részéről nincs akadálya a szentté avatási eljárás beindításának, így 1994. április 25-én sor kerülhetett az egyházmegyei szakasz ünnepélyes megnyitására, amely 1996. október elsején zárult. 1996. december 5-én megtörtént az iratcsomó átadása a Szentek Ügyei Kongregációjának. 2003. december 13-án elkészült az iratcsomót összegző Positio. 2010 júniusában a Szentek Ügyeinek Kongregációja pontosításokat és kiegészítéseket kért. 2012. február 6-án Jakubinyi György érsek Kovács Gergelyt nevezte ki posztulátorrá. 2015. május 18-án viceposztulátorrá nevezték ki Kasza László Brassói káplánt. Fiatalok Áron püspök nyomdokain Márton Áron erdélyi püspök születésének 120. évfordulója alkalmából 2016-ban a Nemzetpolitikai Államtitkárság Márton Áron-emlékévet hirdetett. Az ők támogatásuknak köszönhetően a X. Márton Áron Zarándoklaton mintegy húsz diák is részt tudott venni. Továbbá jutalomkirándulásként – a Kárpát-medencei Márton Áron-vetélkedőn elért jó eredményekért – a helyi plébános támogatásával három kézdiszentkatolnai fiatal is részese lehetett a zarándoklatnak. Ez alkalommal három szeminarista kispap is szolgálta a közösséget. „A zarándoklat előtt csak annyit tudtam Márton Áronról, hogy ő volt Erdély püspöke, és büszkék kell lennünk rá, de nem tudtam, miért volt ő olyan nagy ember. A zarándoklat során rájöttem, miért kell példaképünknek tekinteni, rájöttem, miért nevezzük őt emberkatedrálisnak” – osztotta meg velünk Opra Júlia, a Csíkszentdomokosi Márton Áron Általános Iskola frissen végzett tanulója. „Számomra a zarándoklat egy feltöltődést, újjászületést jelentett, de ugyanakkor kihívást is. Az elején nagyon féltem, hogy az egészet unni fogom, de nem így történt. Úgy érzem, nagyon sok új dolgot tanultam meg Márton Áronnal kapcsolatosan, és számomra Bara Ferenc csíkdánfalvi papbácsi beszéde mAradt meg leginkább” – mesélt élményeiről Csató László, a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium tanulója. A zarándokokkal tartott Péterfi Attila Csongor, a Márton Áron püspökről készülő Zord idők csillaga film menedzsere is, akinek saját bevallása szerint nagy vágya volt, hogy eljusson a máramarosszigeti börtönbe, és ez a vágya most teljesült. „Örvendtem, hogy ilyen sok fiatallal együtt zarándokolhattam, jó volt látni érdeklődésüket és ragaszkodásukat Márton Áron iránt” – hangsúlyozta Péterfi Attila Csongor. „Isten szolgája Márton Áron püspök élete és tanítása világító jelként áll mindannyiunk előtt, de csak akkor tudjuk követni, ha ismerjük is” – vallják a zarándoklat szervezői. Éppen ezért a programban minden nap központi helyet kapott a közös imádság és a szentmiseáldozat. Zarándoklat Doberdóba Márton Áron 1915. június 12-én érettségizett, és három napra rá katonai szolgálattételre jelentkezett. A cs. és kir. 82. székely gyalogezred soraiban megjárta a harcmezőt, háromszor sebesült és tartalékos hadnagyként fejezte be az első világháborús szolgálatot. A temesvári 61. gyalogezredben harcolt Doberdón nyolc hónapot, és itt sebesült meg száz évvel ezelőtt, 1916. július 19-én. Az Isonzó-völgyében, Doberdón volt a világtörténelem leghosszabb és legvéresebb hegyi háborúja. Márton Áronnak doberdói harctérre indulása előtt az udvarhelyi állomáson édesanyja rózsafüzérét nyújtotta fel a vonat ablakán. Idős korában az első világháborúra emlékezve a püspök azt vallotta: „… az mentett meg engem.” Megsebesülésének 100. évfordulóján Kovács Gergely posztulátor és Ferencz Kornélia, az erdélyi Mária Rádió önkéntes munkatársa hatnapos zarándoklatot szervez a doberdói fennsíkra: két nap odaút (július 28–29.); két nap a San Martino del Carso-i egykori harcmezőn, Áron szakaszvezető/zászlós nyomdokain (július 30–31.); végül két nap hazaút (augusztus 1–2.). Iochom Zsolt Székelyhon.ro 2016. augusztus 1.Kiállítás és emlékkonferencia a marosvécsi kastélybanBáró Bornemissza Elemérné Szilvássy Karola, Tamási Áron és Kuncz Aladár, a helikoni közösség három nagyon különböző, de ugyanakkor meghatározóan fontos személyiségéről szólt a helikoni leszármazottak idei találkozója. A marosvécsi Kemény-kastélyban pénteken és szombaton zajlott rendezvény sok új, érdekes részlettel gazdagította a két világháború közötti élet és irodalom iránt érdeklődők ismereteit, akik hűséges visszatérői a vécsi találkozóknak. Találkozás Szilvássy Karolával Hiánypótló, érdekes szatellitkiállítással kezdődött a rendezvény. A Kemény-kastély vadásztermében H. Szabó Gyula köszöntötte Szebeni Zsuzsa művészettörténészt, a báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Karola (1876-1948) életéről és tevékenységéről szóló emlékkiállítás szervezőjét. A másfél évtizede folyó Bánffy-kutatás során rajzolódott ki a kutató számára egyre élesebben a múlt század kezdetének különösen érdekes, bátor és úttörő nőalakja. Szilvássy Karola nem volt szerző, de szervezőként annál jelentősebb szerepet töltött be Kolozsvár társadalmi életében, és fontos szereplője volt a vécsi találkozóknak, hiszen az Erdélyi Helikon védasszonyának tekintették. – Szükségünk van kiemelkedő női példaképekre – mondta Szebeni Zsuzsa, egyben magyarázatot is adva arra, hogy miért fogott hozzá a művelt, sokoldalú, szenvedélyes Szilvássy Karola életének és tevékenységének kutatásához, aminek az eredménye a kiállítás. A pannókon képek és szövegek segítenek, hogy életének jelentősebb eseményeiről tájékozódjunk a Bornemissza báróval kötött házasságától kezdődően. Olvashatunk az I. világháborúban képzett bábaasszonyként vállalt ápolónői tevékenységéről, színházi szerepeiről, az első erdélyi filmről, amit rendezett, az első repülésről, a nőről, aki Bánffy Miklós múzsája volt, a gyermekét elvesztő édesanya fájdalmáról, diakonisszaként végzett gazdag tevékenységéről – egy modern, társadalmi felelősséget vállaló asszony szerepeiről. A kiállítás-megnyitót zenei betét követte, Ács Ferenc gordonkaművész Bach- műveket játszott. Ezt követte a Tamási-emlékkon-ferencia, amelyen négy előadás és megemlékezés vette számba a fél évszázada elhunyt nagy székely írói közéleti tevékenységét, s annak publicisztikai tükröződését. A megemlékezést vezető H. Szabó Gyula elmondta, hogy azért választották a fenti témát, mert erről keveset beszélnek. Közéletre nyitott szemmel Simon György magyartanár előadásában kiemelte, hogy a prózai és színpadi szerző Tamási "gazdag és sokágú publicisztikai" írásai hitelesen fejezik ki egy 20. századi magyar író szellemi magatartását, emberi- művészi eszményeit, felelős gondolkodását. Olyan egyéniség volt, aki már pályája kezdetén felvállalta a közügyekre figyelést. Újságírói tevékenysége kezdetben párhuzamosan haladt szépírói munkásságával. A Brassói Lapokban állandó rovata volt, a Tiszta beszéd. A lapban közölte 1934-ben Bajlátott szülőföld címen nyolc részből álló sorozatát, ami kiindulópontként szolgált az 1939-ben kiadott Szülőföldem kötetéhez. Az erdélyi valósággal szembenéző elkötelezett irodalom mellett foglalt állást az Erdélyi Helikon által a történelmi regényről, az erdélyi magyar irodalomról és az író hitvallásáról indított vitában. A későbbiekben írt esszékben, cikkekben, útirajzokban a dolgok lényegét érintő véleményét különböző napilapok hasábjain közli, majd a Virrasztáson című gyűjteményében adja ki. Cselekvő erdélyi ifjúság című cikksorozatáról (1936, Brassói Lapok) azt tartják, hogy a különböző eszméket valló erdélyi fiatalok 1937-es Vásárhelyi találkozójának az előkészítését jelentette. A találkozón, amelyet az Apolló nagytermében tartottak, Tamási Áron elnökölt, ő tartotta a nyitóbeszédet és "oroszlánrésze volt" a záróhatározat megfogalmazásában is, amely Pomogáts Béla szerint "az erdélyi magyarság stratégiai tennivalóit öntötte szavakba" a szabad testvéri együttműködés megteremtéséről. Mivel nem tudott elmenni Marosvécsre, írásban küldte el tanulmányát Dávid Gyula, amelyben részletesen elemezte a Kolozsvári egyetemi hallgatók és Tamási Áron találkozását 1956 októberében. A Kolozsvárra hazalátogató Tamási Áron Jordáky Lajos vendége volt. Mivel nagy várakozás előzte meg az egyetemi irodalmi kör által és Bányai László rektor jóváhagyásával szervezett találkozót, az író óvatossága csalódást keltett a diákok körében. Mint a későbbi letartóztatások kapcsán kiderül, az óvatosságot illetően Tamásinak volt igaza – erősítette meg visszaemlékezésében Kántor Lajos, aki egyetemi hallgatóként maga is résztvevője volt a találkozónak, és következményeiről sok érdekes részletet árult el. Tamási Áronnal a Magyar Írók Szövetségének 1956-os decemberi közgyűlésén találkozott először – emlékezett írásában Pomogáts Béla, aki beszámolt arról is, hogy a magyarországi kommunista hatalomátvétel után, 1948 őszétől Nagy Imre 1953-as hivatalba lépéséig hallgatásra kényszerült, s csak ebben az évben jelent meg a Bölcső és bagoly című könyve. 1955-ben Kossuth-díjat kapott, majd újra szerepet vállalt a Magyar Írók Szövetségének irányításában. A forradalom napjaiban több alkalommal is hitet tett a történelmi események nemzeti és európai jelentősége mellett, és az írószövetség december 30-i nyilatkozatát – Gond és hitvallás – az ő szövegezésében fogadták el. Tamási Áron 1956-ban betöltött szerepe kapcsán a szerző kiemelte Tamási gesztusát, aki az íróperben ártatlanul bebörtönzött társai, Déry Tibor, Zelk Zoltán, Tardos Dezső, Háy Gyula és nem a bírói pulpitus előtt tisztelgett. "Kétségtelen, hogy a magyar forradalomnak Tamási Áron munkássága és eszmevilága volt az egyik ösztönzője és meghatározója: ez a külön erdélyi és népi gyökerekből táplálkozó szellemiség, amely mindig egybe tudta fogni a nemzeti és szociális értékeket és követelményeket" – összegezte véleményét Pomogáts Béla. Szombaton a kastélyparkban folytatódott a találkozó. Tamási Áron halálának 50. évfordulójára Kántor Lajos mondott emlékbeszédet, a marosvécsi iskolások a Bölcső és bagolyból adtak elő részletet, majd a koszorúzást követően fellépett a marosvécsi tánccsoport. A Kolos-vártól a Fekete kolostorig című film vetítésével Kuncz Aladárra emlékeztek, majd a helikoni írók leszármazottainak beszélgetésével ért véget a Helikon–Kemény János Alapítvány által szervezett idei találkozó. Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely) 2016. augusztus 3.A marosvécsi találkozó második napjaKit illet Tamási Áron szerzői joga? A Helikon – Kemény János Alapítvány nyári rendezvénye során Marosvécsen idén Tamási Áronra emlékezett – nagyszámú érdeklődő körében – az író halálának 50. évfordulója alkalmából. A péntek délutáni eseményekről már olvashattak e lap hasábjain, most a szombati érdekességekről számolok be. A Kemény-kastély gyönyörű, árnyas parkjában, az évszázados fák alatt gyülekeztünk, és hallgattuk meg H. Szabó Gyula, majd Ördög Ferenc polgármester köszöntését, aki nem mulasztotta el hangsúlyozni, milyen nagy nyereség és büszkeség a falu számára, hogy gyakran kerül sor hasonló rendezvényekre. Benkő Mihály tiszteletes szívhez szóló igehirdetése és imája után a Farkaslakaról érkezett küldöttség nevében Major Magda tanárnő köszöntötte az ünneplőket. Ezután Kántor Lajos Kolozsvári irodalomtörténész lépett a helikoni kőasztal mellé. Tamási Áron életművének sokoldalúsága, nagysága és jelentősége mellett arra is emlékeztette a hallgatóságot, hogy éppen ezelőtt 90 évvel gyűltek össze először az írók Kemény János meghívására a vécsi kastélyban. Kányádi Sándor T. Á. sírjára című versét Ördög Klementina szavalta el, majd a sírok és a kőasztal virágba borult a koszorúzás során. A Kemény-kastélyban folytatódott az ünneplés. Az udvaron a vécsi kisiskolások és szemrevaló nagylányok ropták a néptáncot, majd a Bölcső és bagoly című Tamási- műből olvastak fel részletet. A megérdemelt taps sem mAradt el. A kastély pipázótermében folytatódott az emlékezés, immár Kuncz Aladárra, aki 85 éve hunyt el. Jeney Éva Budapesti irodalomtörténész tartott érdekfeszítő előadást a Fekete kolostor szerzőjéről, és mutatta be az író ötévi franciaországi fogságának helyszínein készített filmet. Noir Moutier polgármestere annyi év után is hálás Kuncz Aladárnak, mert a könyv megjelenése nyomán a turisták érdeklődése a helység felé fordult, sokan látogatnak el oda, hogy megnézzék a híres fekete kolostort. Érdekességeket tudtunk meg a könyv magyarországi, illetve erdélyi kiadásaiban eszközölt szövegváltoztatásokról, kihagyásokról. A szombati találkozó a helikoni írók leszármazottainak beszélgetésével zárult. A Kemény-unokák közül négyen voltak jelen: Endre, Géza, Mikolt és Zsigmond, valamint az alapítványunkat életre hívó Kemény Miklós özvegye. A családtagokon kívül ott volt Járosi Andor unokája, és persze H. Szabó Gyula, Szentimrei Jenő unokája. Érdekes beszélgetés alakult ki a farkaslaki küldöttek tagjaival, akiket Szabó Gyula figyelmeztetett Tamási Áron végrendeletének kikötésére: özvegye, Ágota halála után a szerzői jog a szülőfalura száll! És a szerzői jogvédelemből még hátravan 20 év! Kiderült, hogy a Farkaslaki Művelődési Egyesület már érdeklődött az ügyben, de a Budapesti illetékesekkel nem tudtak szót érteni. Most Marosvécsen biztatásban nem volt hiány, de ez nem elegendő! Kovács Emese, az alapítvány kuratóriumának tagja Népújság (Marosvásárhely) 2016. augusztus 9.Zene és politika Gyergyóban: indul az EMI-táborMegérkeztek az első táborozók, zajlott a színpadok, előadósátrak építése Gyergyószentmiklós határában, a hármas kilométernél. Ez volt a kép kedden délután. A nyitányra, szerdán délre mindennek készen kell állnia. Indul a 12. EMI-tábor, ahol vasárnapig fajsúlyos közéleti, politikai kérdések kerülnek napirendre, és esténként koncertektől lesz hangos a völgy. Számos sátor már állt kedden a rendezvény helyszínén, a Hétvirág panzió közelében, megérkeztek az első táborozók is az Erdélyi Magyar Ifjak fesztiváljára. Szerdán elkezdődik az előadás- és koncertsorozat. Biztosat jósolni még nem lehet, de az előjelek szerint ezúttal is több ezren fordulnak majd meg itt az öt nap alatt. Hetijegyből előzetesen már többet eladtak, mint egy évvel korábban, és a Facebook-visszajelzések száma is jóval nagyobb, mint 2015 nyarán – mondja az EMI vezetője, Sorbán Attila Örs. A programsorozat szerdán 13 órakor hivatalos tábornyitóval kezdődik, a délután folyamán pedig sorban indulnak az előadások, beszélgetések a különböző sátorhelyszíneken. A Jogaink sátorban a nevéből is adódóan állampolgári és kisebbségi jogokkal kapcsolatos témák lesznek terítéken, de tartalmas programok várják az érdeklődőket a Szénásban, a Keskeny út vagy a Művészsátorban is. A gyermekek számára is érdekes lesz a kínálat, de lesznek például hagyományőrző harci bemutatók is. Az EMI-tábor fő helyszíne napközben az Előadósátor, ahol idén is számos közéleti, valamint történelmi témáról hallhatnak értekezéseket a táborozók. Szerdán Berecz András mesél, csütörtökön Mandics György, a magyar őstörténetet új megvilágításba helyező Karacsay-kódex kutatója ismerteti kutatásai eredményeit. A hatvanadik évfordulóra való tekintettel az 1956-os forradalom lesz az idei tábor egyik központi témája. Így csütörtökön Popély Gyula történész Az ’56-os forradalom és kihatása Felvidékre címmel tart előadást, majd Wittner Mária és Murányi Levente egykori forradalmárok csatlakozásával kerekasztal-beszélgetés veszi kezdetét Fiatalként ’56-ban címmel. Az autonómia témája köré épül a pénteki nap, kerekasztal-beszélgetésre kaptak meghívást az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt vezetői. Az EMNP-elnök, Szilágyi Zsolt jelezte, biztosan jelen lesz Gyergyószentmiklóson, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök ellenben zsúfolt programjára hivatkozva nem vesz részt a beszélgetésen. A tábor szervezői kérték, ebben az esetben küldjön valakit maga helyett. Biró Zsolt még nem adott végleges választ, de a szervezők valószínűnek tartják, az MPP-elnök elfogadja a meghívást. Pénteken tart előadást Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke is. Az erdélyi magyarságot érintő jogsértéseket járja körbe a szombati nap programja: Tőkés László, Gergely István és Szabó Gyula részvételével zajlik beszélgetés Az erdélyi magyarság és a titkosszolgálat: A Szekuritátétól a SRI-ig címmel. Nem meglepő módon, a Kézdivásárhelyi Beke-ügy is téma lesz, erről Szőcs Csongor és Tóth Bálint, valamint Tőke Ervin beszélnek. Ugyancsak szombaton tart előadást Vona Gábor, a Jobbik elnöke Magyarok Európában. De lesz-e még Európa? címmel. Vasárnap Raffay Ernő történész A magyarországi kommunizmus és az ’56-os forradalom című értekezésére kerül sor az Előadósátorban. Zenei programok Összesen tíz nagyszínpadi koncertet tartanak a 12. EMI-táborban: a Dorothy és a Road szerdán, a Kowalsky meg a Vega és a Zorall csütörtökön, a Beatrice és a Kalapács pénteken, a Hungarica és a Romantikus Erőszak szombaton, míg az Ismerős Arcok és a Moby Dick vasárnap lép fel. Emellett a Kisszínpad is szórakozási lehetőséget biztosít esténként, itt Gyergyószentmiklósról a The Blast, a No Sugar és az Alteregó, a Sepsiszentgyörgyi Domination, a magyarországi Hatás Alatt, valamint a Székelyudvarhelyi Shadows ad koncertet. Záróeseményként a tábortűz mellett gitáresten a Miklós Fiúk Band idézi meg a magyar rock és blues nagyjait. Gergely Imre Székelyhon.ro 2016. augusztus 11.EMI-tábor: a mai fiatalok is kiállnának a barikádraFiatalként ’56-ban – ez volt annak a kerekasztal-beszélgetésnek a címe, amelynek vendégei Wittner Mária és Murányi Levente 1956-os szabadságharcosok, valamint Popély Gyula történész voltak az EMI-táborban. Noha ma a politikai környezet és a fiatalok mentalitása is más, ha a sors úgy hozná, ők is kiállnának a barikádokra – vélik. Az 1956-os forradalom 60. évfordulója előtt tisztelegve került sor a csütörtöki kerekasztalra, ahol saját forradalomélményeikről, majd az azt követő meghurcoltatásaikról mesélt a két forradalmár. A felvidéki történész pedig, aki gyermekfejjel a rádión át követte az eseményeket, a forradalom csehszlovákiai következményeiről beszélt a hallgatóknak. „Nem írhatjuk le ezt a generációt, akik még nem voltak olyan helyzetben, hogy a barikádokra kellene állniuk, nem jósolható meg, hogy mi történne. De úgy gondolom, hogy ők, akik már a szabadságban nőttek fel, nem adnák könnyen a szabadságukat, ha arra kerülne a sor” – fogalmazott Wittner Mária. Elmondta, az 50-es évek „jampeceknek” nevezett fiataljaiból senki nem nézte ki, hogy a barikádokon fognak kikötni és harcolni a szabadságért. Mégis ott voltak, harcoltak, és életüket adták érte. Úgy gondolja, a mai fiatalok is megtennék ezt. Mirányi László elmondta, sok fiatallal találkozik történelemórákon, akik nagyon is érdeklődnek, hogy miként lehetett helytállni benzines üvegekkel a tankokkal szemben, érdeklik őket az ’56-os események. Vannak ma, akiket „elhülyített” az őket érő sok negatív hatás, de a többségük mai is a hazáját szerető fiatal. Ha szükség lenne rá, ma sem ketten-hárman, hanem nagyon sokan lennének a barikádokon – vélte. Wittner Mária leszögezte, a harcuk nem ért véget, ma is folytatják, csak nem fegyverrel, hanem azzal, hogy továbbviszik a forradalom szellemiségét, és igyekeznek átadni a fiataloknak, a jó útra irányítani őket. A jó út pedig a magyar út – jelentette ki. Az EMI-tábor közéleti-politikai előadásai, kerekasztal-beszélgetései péntektől indulnak be igazán. Délelőtt tíz órára a három erdélyi magyar párt vezetőit várják, hogy megosszák gondolataikat. Eddig Szilágyi Zsolt EMNP-elnök jelezte biztosra részvételét, az RMDSZ és az MPP részéről még várják a visszajelzést. A téma: merre tovább, erdélyi magyarság? Délután egytől Izsák Balázs, az SZNT elnöke válaszol a hallgatók kérdéseire Milyen is lesz az autonómia? témában. Szombaton délelőtt tíztől egy mindig aktuális téma kerül napirendre. Az erdélyi magyarság és a titkosszolgálat: a Szekuritátétól a SRI-ig címmel rendeznek kerekasztal-beszélgetést Gergely István (Tiszti), a Csibész Alapítvány elnöke, Szabó Gyula egyháztörténeti kutató és Tőkés László európai parlamenti képviselő részvételével. Délután egy órától az elmúlt év legnagyobb megdöbbenést kiváltó ügye, a „Beke-ügy” lesz terítéken. Terrorizmus vagy megfélemlítés? a címe egy újabb kerekasztal-beszélgetésnek, ahol Szőcs Csongor, a HVIM Kézdivásárhelyi elnöke, Tóth Bálint, a HVIM erdélyi szóvivője, Tőke Ervin Csíkszeredai városi tanácsos, a Minta elnöke lesznek a vendégek. A két erdélyi téma között kerül sor 11.30-tól Vona Gábor Jobbik-elnök előadására, aki rendszeres részvevője az EMI-tábornak. Témája ezúttal: Magyarok Európában. De lesz-e még Európa? Vasárnap Raffay Ernő történész várja a hallgatókat, előadásának témája a magyarországi kommunizmus és az ’56-os forradalom. Mindemellett még számos érdekes előadás és egyéb rendezvény helyszíne lesz az EMI-tábor. A legtöbb részvevőt az esti koncertek vonzzák. Pénteken a Beatrice és a Kalapács, szombaton a Hungarica és a Romantikus Erőszak, vasárnap pedig az Ismerős Arcok és a Moby Dick együttesek lépnek fel 20, illetve 22 órától. A kisszínpadon péntek éjfélkor a No Sugar, szombaton 18 órától a Shadows, 24 órától pedig az Alteregó koncertezik. Vasárnap éjfélkor tábortűz zárja a 12. Emi-tábort, ahol a Miklós Fiúk Band zenél. A tábor részletes programja az emitabor.hu címen található meg. A helyszínre autóbuszok szállítják a táborozókat Gyergyószentmiklósról, ezek menetrendje a buszmegállókban van kifüggesztve. Gergely Imre Székelyhon.ro 2016. augusztus 14.EMI-tábor – A titkosszolgálatok és a meghurcolt fiatalok ügyeÁthatotta az elmúlt fél év hangulatát Beke István és Szőcs Zoltán ügye, amikor is két fiatalt terrorizmus vádjával elvitt a Szervezett Bűnözés és Terror Elleni Igazgatóság (DIICOT) mindenféle alapos vád nélkül, majd hónapokat töltöttek előzetes letartóztatásban, jelenleg pedig házi őrizetben vannak. „Azért választottuk ezt a felállást az előadásra, mert közösen sikerült már egy tüntetést szerveznünk szolidaritásunk kimutatandó a két fiatal irányába, mindezt pedig a helyhatósági választások kampányidőszakának közepén” – mondta Sorbán Attila Örs. Hozzátette: az említett tüntetésen nemcsak civil szervezetek, hanem pártok képviselői is részt vettek, megmutatva, hogy nemcsak üresen beszélnek a kisebbségi érdekvédelemről, hanem lehet rájuk számítani. Tóth Bálint, a HVIM erdélyi szóvivője kifejtette, amikor kezdődött a terrorhullám a HVIM-esek ellen, akkor nem látták az egész képet, viszont mostanra összeállt: egy élő példa, hogyan működik karöltve a román titkosszolgálat ( SRI) és a média. Mint magyarázta, szépen fel volt építve a történet, eleinte csak találgattak a médiában is, negyven bombáról és több terroristáról volt szó, percről percre manipulálták az embereket. „Amikor Szőcs Zoltánt is elvitték, már vártuk, hogy mi következünk” – tette hozzá Tóth Bálint, egyik tagjuk például fenyegető szöveges üzenetet is kapott egy ismeretlen telefonszámról. Hosszú távon az lehet az ügy jelentősége, hogy amikor az autonómia ügye magasabb szintekre jut, akkor azt minél hamarabb tudják lesöpörni az asztalról: a terrorista székelyek helyzetét nem tárgyalják. Szőcs Csongor csupán testvére, Zoltán helyzetéről beszélt, ugyanis Beke István tárgyalásán tanúskodik. Kiemelte, hogy elsőfokú tanúja Bekének, ám eleinte ki sem hallgatták őt, csak azokat, akiktől a vádakat alátámasztó információkat reméltek. Mint ismeretes, a házkutatások alkalmával magyar és Árpád-sávos zászlókat, Wass Albert-köteteket foglaltak le. Bukarest előtt 10 kilométerrel megálltak, és egy tiszt utasításai alapján elgyakorolták egy terrorista elfogását Romániában – mesélte Szőcs Csongor. „Az ilyen komoly terroristákat pedig hogy lehet, hogy hazaengedték házi őrizetbe?” – tette fel a kérdést Szőcs, aki tájékoztatott: a romániai jogtörténetben nem történt soha olyan, hogy ebben a fázisban hazaengedték volna a gyanúsítottat. „Három tárgyalásra engedtek be minket, az ott levő emberek, az ügyészen és a bírón kívül, mind kacagtak a vádon.” A házkutatáskor lefoglalt tárgyak egy részét visszaszolgáltatták, ám a zászlókat és a köteteket például nem, arra hivatkozva, hogy ezek a fő bizonyítékok. Szőcs ugyanakkor hozzátette, Beke István terrorizmus vádjával, míg Szőcs Zoltán terrorizmusra való felbujtással van vádolva; két állítólagos bűncselekményről van szó, ezeket mégis egyként kezelik a bíróságon. Az ügyvéd keresése sem volt egyszerű: a jogászok mind visszakoztak, többen családi programra hivatkozva, de volt, aki szemükbe mondta, hogy nem vállalja az ügyet, mert fél. Végül Rozsnyai Sándor ügyvéd vállalta el a munkát – mondta Szőcs Csongor. Elmagyarázta: az elmúlt fél évben nehéz anyagi helyzetbe kerültek a meghurcoltak családjai, most ebből próbálnak kilábalni. Tőke Ervin, a Minta elnöke elmondta, közösségi ügyről van szó, amelynek súlyos következményei vannak és lehetnek az egész magyar közösségre nézve: a román állam félelmet kelt az emberekben, így akarva megakadályozni, hogy a magyar ügyet felvállalják. „Politikusokra van szükségünk, nem utászokra” – jelentette ki Sorbán Attila Örs, aki úgy vélekedett: olyan kisebbségi érdekérvényesítésre van szükség, amely megakadályozza a hasonló helyzetek kialakulását. Az elkövetkező időszakban az a célja a már említett szervezeteknek, hogy nyomást gyakoroljanak az erdélyi magyar politikusokra: vállalják fel a hasonló ügyeket, nemcsak a magyar, hanem a román közösség és hatalom előtt is. Ha ezt nem teszik meg, arra kérik a választókat, hogy az őszi választások alkalmával fontolják meg, szavazatukkal támogatják-e a parlamentbe való bejutásukat – zárta gondolatait az EMI vezetője. Az erdélyi magyarság és a titkosszolgálat: a Szekuritátétól a SRI-ig címet viselő kerekasztal-beszélgetésen Gergely István így határozta meg a világnézetek kizárólagosságán alapuló rendszerek működését: „Tudósok és egyenruhát viselők egymást kiszolgálják.” A Szekuritátét illetően elmondta: a katolikus egyházban is „áldásosan” fejtette ki tevékenységét a román titkosszolgálat, és ennek a mára is kihatása van. Az előadó kijelentette: a hatalom részéről még néhány évvel ezelőtt is hasonló módszereket tapasztalt, mint a kommunizmus idején: igyekeztek tudomására hozni, hogy mindent tudnak róla, ezáltal pedig megfélemlíteni. A közösségnek a félelem feloldására kell törekedni – vélte Gergely István. Szabó Gyula kifejtette: Magyarországon még ma is sokan elbuknának, ha a múlt komoly feltárására sor kerülne. Rendszerváltás helyett csak egy hosszúra nyúlt átmenet kezdődött el, ami napjainkban is tart; az előző rendszer besúgói, ügynökei közül sokan ma is magas beosztásban vannak – mondta az egyháztörténet kutatója. „Meg kell húzni a vonalat a diktatúra és a demokrácia között. Nem lehet, hogy aki a diktatúrát kiszolgálta, az a demokráciát is szolgálja” – jelentette ki Szabó Gyula, aki azt javasolta: nyilvánossá kell tenni az aktákat, és általános átvilágítást kell végezni, nem csak egy-egy emberen kérni számon a múltját. Közlemény Erdély.ma 2016. augusztus 17.Város a felleg alattA Kuncz Aladár Összegyűjtött Munkái sorozat harmadik kötetével ismerkedhettek meg az érdeklődők hétfőn délután, a 7. Kolozsvári Magyar Napok keretében. A Felleg a város felett című regény feltárásáról és magáról a sorozat megszületéséről beszélt Filep Tamás Gusztáv, eszmetörténész és sorozatszerkesztő, Boka László, irodalomtörténész, az Országos Széchényi Könyvtár tudományos igazgatója, H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója és a csapat női tagja, Juhász Andrea, irodalomtörténész VICSI JUDITH Szabadság (Kolozsvár) 2016. augusztus 17.KMN – Megidézték Kuncz Aladár alakjátA méltatlanul elfeledett erdélyi író, Kuncz Aladár unokahúga, Máthé-Szabó Magda kötetben megjelentetett emlékiratait mutatták be kedden délután a 7. Kolozsvári Magyar Napok keretében. „A könyv Kuncz Aladár életének megismerése szempontjából alapvető mű, de egy polgári család mindennapjait is megismerhetjük általa" – összegzett H. Szabó Gyula, a Emlékirat – Életképek Kolozsvárról, Kunczékról és más családokról című kötetet gondozó Kriterion Könyvkiadó igazgatója. A Kriterion és a Kincses Kolozsvár Egyesület közös rendezvényének a Bánffy-palota udvara adott otthont, H. Szabó a szerző fiával, Jancsó Miklóssal, és annak feleségével, Rekita Rozáliával, valamint a kötet gondozójával, Székely Melindával beszélgetett. Kezdésként H. Szabó Gyula elmondta: az emlékirat nem a nyilvánosságnak készült, Máthé-Szabó Magda egyetlen olvasóhoz, fiához írta. „Címe sincs a műnek, a címet és alcímet Székely Melindával közösen adtuk" – magyarázta. Szerinte olyannyira magánhasználatra készült a kézirat, hogy akár terápiajellege is lehetett a szerző számára. „Szép, kulturált írás, egy értelmiségi feljegyzései, nincsenek benne stiláris bravúrok, és a Kuncz családról van benne szó" – tette hozzá H. Szabó. Kuncz Aladár népes családban nőtt fel, a család legfontosabb tagja Vilma, Máthé-Szabó Magda édesanyja volt, ő fogta össze a családot, a Majális (Republicii) utca 5 szám alatt laktak Kolozsváron, amelyet ma Györkös Mányi-emlékházként ismerünk. Újabb részletek az íróról Jancsó Miklós elmondta, édesanyjának szívügye volt a Kuncz-hagyaték. Életét három ember határozta meg: Kuncz Aladár, Cs. Szabó László író és természetesen az ő édesapja. Hozzáfűzte: a Kuncz hagyaték egy része a Petőfi múzeumban található, a többi pedig nála. „A Kuncz-hagyaték kicsi, mert Kuncz Aladár nem szerette a tárgyakat, alig mAradt utána néhány holmi" – magyarázta. H. Szabó Gyula szerint viszont meglehetősen gazdag a hagyaték. Székely Melinda elmondta: Máthé-Szabó Magda rengeteg olyan levelet idéz az emlékiratban, amelyeket Kuncz franciául írt neki, ezeket ő maga fordította magyarra. A könyvből Rekita Rozália olvasott fel részleteket, amelyekből H. Szabó Gyula szerint olyan adalékok is kiderülnek, amelyek korábban nem voltak ismertek. Az emlékiratból kiderül például, hogy Kuncz végzetesnek bizonyuló betegsége napra pontosan 1931. március 15-én este kezdődött. Aznap hétfő volt, Kuncz Aladár pedig két nap múlva, szerdán fejezte be a Fekete kolostort. Még megérhette az első pozitív kritikákat, de a közönségsikert már nem. Merni, kísérletezni, akarni! Az Erdélyi Magyar Filmszövetség füzetsorozatának Rendezői Beszélgetések című indítódarabját mutatták be kedden délután a Kolozsvári Magyar Napok keretében. A Bocskai-házban tartott könyvbemutatón a Művelődés Műhelyében megjelent kötet felelős kiadója, Szabó Zsolt beszélgetett a szerzővel, Lakatos Róbert Árpáddal A Rendezői Beszélgetések címmel megjelent interjúkötetben négy országból összegyűjtött filmrendezők keresik a választ arra, hogyan lehet történeteket elmondani dokumentarista környezetben. Lakatos olyan rendezőkkel beszélgetett, akik 2000 után kezdték el munkásságukat, vagyis a kortársaival, hiszen, mint fogalmazott, így hitelesebb, mélyebb beszélgetés alakulhatott ki. Lakatos magyar, szlovák, román és cseh rendezőkkel (sorrendben: Bollók Csaba, Fliegauf Benedek, Pálfi György, Nemes Gyula, Kerekes Péter, Prikler Mátyás, Zuzana Liová, Iveta Grófová, Cristi Puiu, Jan Gogola, Almási Tamás, Mundruczó Kornél) beszélgetett, az utolsó két interjúalanyt pedig „kakukktojásnak" nevezte, mivel nem dokumentumfilmekkel váltak elismertté. A kötet elsősorban a feltörekvő, amatőr filmrendezőknek vagy egyéb filmes szakmabelieknek szól, hangzott el a könyvbemutatón, hisz olyan dolgokat mutat be, amit nem lehet tanítani, de mindenképp érdemes számba venni. A szerző kiemelte, a könyv üzenete: „Merni kell, kísérletezni, és akarni kell!" Hozzátette, a füzetsorozat következő kötetét még idén szeretnék megjelentetni, ebben újabb rendezőkkel készült beszélgetéseket olvashatnak majd az érdeklődők az „életről, filmről, etikai tartásról". Karácsonyi Tímea, Kiss Előd Gergely Krónika (Kolozsvár) 2016. augusztus 20.Erdélyi személyiségek kaptak magyar állami kitüntetést KolozsváronAz erdélyi magyar kulturális élet több jelessége kapott magyar állami kitüntetést szombaton Kolozsváron, az államalapítás ünnepén. Az ünnep alkalmából Áder János köztársasági elnök a magyar érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozta Hadházi András Kolozsvári színművésznek, Kozma Dezső irodalomtörténésznek és Szabó Gyula Miklós közírónak, szerkesztőnek. Ugyanakkor Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Gergely Balázsnak, a Kolozsvári Magyar Napokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesület elnökének adományozott Pro Cultura Hungarica díjat. A díjakat Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár adta át. Az államtitkár a ceremónia után az MTI-nek elmondta: fontos, hogy példamutatásul szolgáljon azoknak az embereknek az élete, munkássága, akik a közösségükért tesznek, küzdenek. Soltész Miklós kijelentette: az államalapítás ünnepén fontos felidézni, hogy a kereszténység felvétele olyan változást indított el a magyarságban, amely a megmAradás záloga volt, és máig is kihat. Úgy vélte, ki kell emelni Szent István példáját, aki egyfelől tisztelte és befogadta az idegeneket, másfelől azonban a haza megóvására is odafigyelt. „A határok védelme, az államszervezet felállítása ma is fontos része és feladata az életünknek, amikor a migrációs válság közepén kultúrák csapnak össze, és a kereszténység egy számunkra idegen kultúrával versenyez" – jelentette ki. MTI Erdély.ma 2016. augusztus 22.Augusztus 20.A függetlenségre és a keresztény hagyományokra fókuszáltak a politikusok Az ország biztonsága, függetlensége és keresztény hagyományai, a Szent István-i örökség védelme állt az augusztus 20-ai politikai üzenetek középpontjában, de kiemelt téma volt a beszédekben és az ünnepre kiadott közleményekben az Európai Unió és a migránsválság is. Szombat reggel katonai tiszteletadás mellett felvonták Magyarország nemzeti lobogóját Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren. Áder János köztársasági elnök az azt követő tisztavatáson azt mondta, a "hazaszeretetet nem temettük el a múlt nagyjaival együtt súlyos márványtömbök alá, és a hősiesség nincs szobrokba dermesztve", mert hősiesnek lenni nemcsak a történelmi cselekedetek révén lehet, hanem becsületes munkával, kitartó szorgalommal, tiszteletreméltó teljesítménnyel is. Áder János köztársasági elnök délelőtt a Sándor-palotában Kövér László, az Országgyűlés elnöke jelenlétében átadta a Magyar Szent István Rendet Marton Éva operaénekesnek és Makkai Ádám költőnek. Az államfő a legmagasabb állami kitüntetést elnyerő díjazottakról azt mondta, hogy ismerik a tehetséggel járó felelősség súlyát, és bármilyen messze jártak is, érezték, hogy Magyarországhoz, a magyar hazához tartoznak. A Miniszterelnökséget vezető Lázár János Hódmezővásárhelyen tartott ünnepi beszédében kijelentette, Magyarország soha nem mondott le szuverenitásáról, a keresztény, független állam Szent István öröksége. Az Európai Unió nem egy több száz éves politikai szövetség, hanem egy teszt-üzemmódban működő kezdeményezés – mondta a miniszter, majd hozzátette: "Brüsszel ma nagyobb határsértő, mint a bevándorlók", hiszen a "zéró legitimitású, senki által meg nem választott" európai vezetők kényük- kedvük szerint próbálják alakítani a tagsági szerződést, pedig szuverenitásáról egyetlen tagállam sem mondott le. Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Tolna megyei Nagymányokon rendezett egyházi ünnepségen az ország megtartásának és építésének fontosságáról szólt. Kiemelte, Szent István megteremtette az ország egységét, megőrizte azt, területét minden irányban megnagyobbította. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Kiskunfélegyházán tartott beszéde után az MTI-nek úgy fogalmazott, az ország függetlenségének és szabadságának Szent István-i és keresztény alapokon nyugvó védelme szolgálhatja hosszú távon Magyarország boldogulását. Szent István példája azt mutatja, hogy sosincs ingyen a szabadság és a függetlenség – mondta. Az MSZP közleményében azt írta, hogy a kormány a legfontosabb történelmi hagyományokkal fordul szembe, a párt azonban hisz abban, hogy Magyarország megérdemli a biztonságot és a kiszámítható fejlődést, gyűlölködés helyett a normális közéletet, a jövőt és a megbecsülést az Európai Unión belül. Az LMP úgy vélekedett, az államot csak a magyar emberek közössége erősítheti meg, és arra figyelmeztetett, hogy "az állam azok nélkül az emberek nélkül, akik közösségét alkotják, csak üres váz, amely képtelen biztonságra, jólétre, fenntarthatóságra és összefogásra épülő jövőt biztosítani". A külhoni magyarság is az államalapításra emlékezett A Szent István-napi ünnep alkalmából a határon túl, Kolozsváron, Pozsonyban és a kárpátaljai Aknaszlatinán is az államalapításra emlékeztek szombaton a határon túli magyar szervezetek, magyar kormánypolitikusok részvételével, akik magas állami kitüntetéseket adtak át. Kolozsváron az erdélyi magyar kulturális élet több jelessége kapott magyar kitüntetést. Áder János köztársasági elnök a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozta Hadházi András Kolozsvári színművésznek, Kozma Dezső irodalomtörténésznek és Szabó Gyula Miklós közírónak, szerkesztőnek. Ugyanakkor Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Gergely Balázsnak, a Kolozsvári Magyar Napokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesület elnökének adományozott Pro Cultura Hungarica díjat. A díjakat Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár adta át. Az államtitkár a ceremónia után az MTI-nek kijelentette: az államalapítás ünnepén fontos felidézni, hogy a kereszténység felvétele olyan változást indított el a magyarságban, amely a megmAradás záloga volt, és máig is kihat. Úgy vélte, ki kell emelni Szent István példáját, aki egyfelől tisztelte és befogadta az idegeneket, másfelől azonban a haza megóvására is odafigyelt. "A határok védelme, az államszervezet felállítása ma is fontos része és feladata az életünknek, amikor a migrációs válság közepén kultúrák csapnak össze, és a kereszténység egy számunkra idegen kultúrával versenyez" – jelentette ki. Kelemen Hunor szerint a múltra való emlékezés nem luxus, hanem nemzeti kötelesség, az RMDSZ elnöke Szilágycsehen beszélt erről, ahol egy emlékművet is avattak a település első és második világháborús áldozatainak. Kelemen Hunor úgy vélte, az emlékműállítással azt is kifejezi a közösség, hogy a szülőföldjén, erős közösségként akarja a jövőjét tervezni, alakítani. Az RMDSZ elnöke szerint augusztus 20-án azon is el kell gondolkodniuk a magyaroknak, hogy a Szent István király által megalapított ország miként mAradhatott fenn ezer év és sok viszontagság után is. Emlékeztetett arra, hogy a szilágycsehi közösség köztéren szerette volna felállítani világháborús hősei emlékművét, de végül ezt csak a református templomkertben tehette ezt meg, mert a kisváros önkormányzata hat alkalommal is leszavazta az emlékműállítást. Kárpátalja-szerte több helyszínen emlékezett meg az ukrajnai megye magyarsága államalapító Szent Istvánról, a központi ünnepséget a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) immár hagyományosan a Técsőhöz közeli Aknaszlatinán tartotta. A szlovákiai magyarság hat kiemelkedő személyisége kapott magas magyar állami kitüntetést szombaton a nemzeti ünnep alkalmából. Az Áder János köztársasági elnök által adományozott kitüntetéseket Cimbalmosné Molnár Éva, Magyarország pozsonyi nagykövete adta át a diplomáciai képviseleten. Az államalapításra emlékeztek az amerikai magyar közösségek és szervezetek is szerte az Egyesült Államokban a hétvégén. Népújság (Marosvásárhely) 2016. szeptember 11.Bookfest Marosvásárhelyen magyar kiadók nélkülKimondottan a román olvasóknak szól ez a vásár, magyar könyvet nem találni – válaszolta érdeklődésünkre egy látogató, akit megkérdeztünk, milyennek találja az angol nyelvű, Bookfest elnevezést viselő könyvvásárt, amit a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban szerveztek a hétvégén. A román mellett magyar nyelvű óriásplakátokkal is hirdetett könyves esemény megtévesztően hatott, hiszen többen is úgy értelmezték, hogy a novemberi Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár időpontját hozták előbbre a szervezők. Ám a program alapján hamar kiderült, hogy szó sincs erről. A Bookfestet harmadik alkalommal szervezték meg Marosvásárhelyen, ahogy egy magyar látogató fogalmazott, „mintegy ellenrendezvényeként a novemberi könyves eseménynek”. Az angol nevű román kulturális eseményen Markó Béla románra fordított, a Badminton. Poezii oportune și inoportune című kötetét is bemutatták. A Nemzeti Színház előcsarnokában 23 standon 29 könyvkiadó kínálta legfrissebb köteteit, amelyek között volt egy magyar nyelvű meséskönyv, illetve egy háromnyelvű – román, angol és magyar – kiadvány a pálinka történetéről. A román nyelvű kiadványok között angol könyvek is szép számban kaphatók voltak, többek között a frissen megjelent Harry Potter-sorozat legújabb része, a Harry Potter and the Cursed Child, vagyis Harry Potter és az elátkozott gyermek című kötet, amely július végén jelent meg Londonban. A legújabb Harry Potter-történet tulajdonképpen nem regény, hanem színdarab. Érdeklődésünkre, hogy a magyar kiadók közül miért nem volt jelen egy sem a hétvégi eseményen, H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója azt mondta, túl sok a standbér, amit kértek a színházban. „Nekik lehet, hogy üzlet, de nekünk nem az” – magyarázta a kiadóigazgató, hozzátéve, hogy a magyar közönség amúgy sem látogatja ezt a vásárt, tehát egy magyar kiadónak mindenképpen veszteség ott ülni három-négy napon keresztül. „Számunkra bőven elég az évi négy nagy eseményen való részvétel: a tavaszi és nyári Budapesti könyvvásáron, a Kolozsvárin és a novemberi Marosvásárhelyin.” Káli Király István, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke érdeklődésünkre elmondta, a novemberi Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár szervezését már májusban megkezdték, hamarosan a szervezői csapat ismerteti a várható programot. A könyvvásárra rendszeresen meghívják a jelentős román kiadókat is, de azok közül nagyon kevesen tesznek eleget a meghívásnak. Az Oxford, valamint a Kolozsvári egyetemi kiadó van jelen rendszeresen az eseményen, a többi távol mArad – magyarázta Káli Király István. Antal Erika Székelyhon.ro 2016. szeptember 30.Ötvenéves a GyökerekA Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium tanulói, véndiákjai mindig képesek voltak időtálló ötletekkel, meglepetésekkel szolgálni. Az iskola szelleme „behálózta” a nebulókat, hatni tudott a padokban ülő diákokra, akik így hozzájárultak, hozzájárulnak ma is iskolájuk, városuk hírnevének öregbítéséhez. Találkozóra készülődve, az ötvenedikre, mi, véndiákok egyre gyakrabban beszélünk egymással, idézzük fel emlékeinket. A nyár végén magyartanárunk, Albert Ernő A Gyökerek iskolai folyóirat néprajzrovata címmel tanulmányt készített a Kriza János Néprajzi Társaság október 21-én tartandó, Tudománytörténeti hagyományok és örökség a Kolozsvári (romániai magyar) néprajzkutatásban tematikájú értekezletére. Megkeresett – egyik alapítója voltam a Gyökereknek –, így ugrott be, hát persze: 2016 októberében 50. születésnapját ünnepeli a Gyökerek, a Székely Mikó Kollégium iskolai folyóirata. Hogyan is indultunk? Albert Ernő kéziratából idézek: „1966. október 1-jén az ifjúsági szervezetek országos konferenciát tartottak. Azon az összejövetelen hangzott el, hogy fel kellene eleveníteni a diákújságok hagyományát. Végre a sok unalmas gyűlés helyett olyan javaslat hangzott el, amely mozgósítani tudta a diákokat. Magam arra gondoltam, hogy elkészítem az első szám tervét, megbeszélem a tanulókkal, elindítjuk a folyóiratot. DIÁKOK lett volna a címe. Előzőleg azonban megkerestem a Brassóban működő nyomdánál dolgozó ismerősünket azért, hogy tájékozódjunk a nyomdai költségekről. Olyan összeget közölt, amelyet akkor nem tudtunk volna előteremteni. Arra gondoltunk, esetleg majd később a szülők segítségével összegyűjtjük a szükséges összeget… A diákok megelőztek – bátrabbak, határozottabbak voltak… Néhány hét elteltével, órám után Kerekes Mária és Szabó Éva XI. osztályos tanuló azzal kísért el, hogy diákfolyóiratot szeretnének megjelentetni – bizonyára a forrás közös volt. Elmondtam, hogy Brassóban költségeiről érdeklődtem, egyelőre el kell halasztanunk a folyóirat megjelentetését. Egy hét elteltével, most már óránk kezdésekor közölték tanulóim, hogy ha nem lehet nyomtatni, kézírással el is készítették a folyóirat első számát. Neve: Gyökerek. Látszott az egész osztály hangulatán, hogy megvalósítását magukénak érzik, ezért elő sem hozakodtam az általam kigondolt címmel. Az első szám megszületett, valamely érdekes és értékes folyamat elindult. Az első szám szerkesztői: Herbszt István, Kerekes Mária, Szabó Éva. A 34 oldalt olvasható betűkkel, egységesen Keresztes Irén írta. Mind a négyen a XI. A osztály tanulói voltak.” Az első – sajnos, az időközben elhunyt Keresztes Irénke gyöngybetűivel írt – számban a szerkesztők megfogalmazták akaratukat: „A folyóirat célja megszerettetni az irodalmat tanulótársainkkal, és eddigi irodalmi ismereteink minél jobb elmélyítése”. A szám tartalma tükrözi ezt a célt: a Janus Pannoniusról, Gaál Gáborról, Szilágyi Andrásról, Radnóti Miklósról írt tanulmányokat Bartalis János versei, világirodalmi szemle – külföldi írók, költők művei – egészítik ki, de nem hiányzik sem az anekdota, sem a sziporka belőle. 1967. január 21-én megjelent a második szám, a szerkesztésbe immár beszállt az igazgatóság is: géppel írott kiadvány; majd február 2-ától, a 3. szám megjelenésétől Bíró Iván Géza rajztanár által készített címlappal jelentünk meg, ez meghatározta a folyóirat arculatát, annak „kimúlásáig”. A tanulók által gyűjtött népköltészeti anyagok is megjelentek már. A folyóirat tartalma is változott, vaskosabb, érettebb lett, a harmadik számtól Gyökerek/Rădăcini címmel, két nyelven jelenik meg. Az irodalmi kör munkássága, népköltészeti anyagok (Nika Tibor, Molnár Károly, Árvay Katalin, Bedő Ildikó és sok más diák gyűjtései) mellett pályázatot hirdetnek meg „eredeti irodalmi alkotások írására”. Új írások címszó alatt első szárnypróbálgatással jelentkeznek is „a költők”. Sokukból az is lett, Kapui Ágota (1970 és 1974 között szerkesztő), Veress Gerzson, Benedek Éva, Vrabie Florica, akik már az elemi iskola padjaiból kérezkedtek be a folyóiratba. De a szerkesztők figyelme kiterjedt a romániai magyar irodalomra is, jeles alakjaihoz fordulnak levélben: Szabó Gyulához, Faragó Józsefhez, Méliusz Józsefhez, Beke Györgyhöz, Horváth Istvánhoz. Nagy Istvánt Késmárki Erzsébet kereste meg. Fordítással is próbálkozik Ütő Judit, Mattis Waldemar, Persinariu Maria, Lepedus Csaba, Târlungeanu Lidia, Sipos Attila, Tóth Attila, Pászka Imre. Mitroi tanár (alias Miron Rusu Barian) a szárnypróbálgató költők írását fordítja magyar nyelvről románra. Elindul Szabó Éva szerkesztésében egy állandó rovat, a Színházi őrjárat. Frissen megjelent könyvek bemutatása, pályaválasztási tanácsadás, sőt, már érettségizett diákok, Ferenczi Imre, Sikes Márta, Bende József is visszatérnek a laphoz, segítenek a szerkesztésében. Közben a folyóirat hírneve eljut Kézdivásárhelyre, és még messzebb. A Kolozsvári Brassai Sámuel-iskolából Kardos Adrienn és Gyulai Gyöngyi keresi meg szerkesztőségünket. Életre szóló barátság kezdete ez, Kardos Adrienn és jómagam az egyetemen is egymás mellé kerültünk. Gazdagodik a folyóirat, visszatérnek a volt diákok: Bogdán László, Czegő Zoltán írásai mellett a véndiák képzőművészek alkotásairól készült fotók jelennek meg. Tanáraink is beszállnak: Becsei Pál a 9. számban kitűnően dokumentált tanulmányában írja le a Székely Mikó Kollégium történetét, de a nebulók fejét tágítandó szót kér Sombori Sándor, dr. Székely Zoltán. Valami elindult a kollégiumban. Valami, ami megmozgatott mindenkit. Az iskola 110 éves évfordulója alkalmával Albert Ernő ezeket mondta: „…jó földbe fogóztak a Gyökerek. Gondos kertészek ápolták… köszöntjük az 1967-ben végzett XI. A osztályos tanulókat is, akik lelkes munkával elindították folyóiratukat, amely azóta nem kevés dicsőséget szerzett iskolánknak”. A folyóirat mellett évkönyvet is kiadott az igazgatóság, de sajnos, az iskola 125 éves évfordulójára, 1984-ben elkészült évkönyv már nem került nyomdába, kéziratban várja feltámadását a Csikósné Péter Julika – aki napokig eltűrt maga mellett, aki elkészítette a folyóirat bibliográfiáját – által gondozott dokumentációs könyvtárban. Valami elindult és valami elmúlt. De merem remélni, hogy azokban a tantermekben, amelyekben annak idején mi ültünk, izgultunk, nevettünk, alkottunk, most is vannak olyan tanulók, akik alkotni szeretnének, akik útra indítanának valami hasonlót, annak modernebb változatát, de örök életűt. Kerekes Mária Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. január 6.Életképek2016-ban jelent meg Jancsó Elemérné Máthé-Szabó Magda Emlékirat című könyve. A rendkívül szép kivitelezésű kötet címzettje Jancsó Miklós, színész, egyetemi oktató, író. „Édes gyermekem, régi tervem, hogy leírom neked mindazt, amit az én drága szüleimről s azok családjáról tudok, hogy maradjon meg legalább ennyi róluk a te emlékedben…. Az élet határán visszafelé fordul az ember, azok felé, akiknek az életét köszönheti, akiket szeretett, ha mindnyájukat nem ismerte is, de a róluk szóló mozaikszerű történetek tovább élnek a családban”. A kézirat gondozói H. Szabó Gyula és Székely Melinda. A szerző az írását nem kiadási szándékkal írta. A kézirat gondozói adták a címet és az alcímet-Életképek Kolozsvárról, Kunczékról és más családokról. Az Emlékirat című könyv a korabeli polgári család életébe nyújt betekintést. Az olvasó képet alkothat Kuncz Aladár életpályájának alakulásáról is. Kuncz Aladár (1885, Arad- 1931, Budapest) író, szerkesztő, műfordító, kritikus. Ugyanakkor a szerző rendkívül fortélyosan felvázolja a hajdani, mára már letűnt életvitelt. (Hol van oly bő gyermekáldás?) Mindenki mindenikről jóformán mindent tud. Ennek megfelelően a családok belső élete nyitott. Feltár egy olyan kort, mely ma már jóformán ismeretlen. Többek között ennek is köszönhető mondanivalójának értéke. A könyvről A kézirat első része a szerző gyermekkori élményeiről szól. Bele kerültek a történetbe levelek, családi napló részletei, vendégszöveg, a sajtóban megjelent anyag is. Több, mint száz személyről van szó, egyeseket becenevénemlíti. A kézirat fontos része a Kuncz Aladár és a szerzőközti levélváltás anyaga. Kuncz Aladár különböző alkalmakkor írt levelet, például mikor ösztöndíjasként Párizsban volt, vagy fogsága idején. Érdekességként megjegyezhető, hogy franciául leveleztek. A kötet Függelék című fejezetében értékes információk olvashatók a kézirat kiadásáról, a kéziratbanidézett Máthé-Szabó Magdához írt francia nyelvű levelek keltezési sorrendjéről is. A rokoni kapcsolatok áttekintését segíti a leszármazási tábla. A kézirat gondozói a szerkesztés folyamatába nyújtottak betekintést. „A szöveg digitális változata az Országos Széchenyi Könyvtárban letétbe helyezett gépirat alapján készült… Kétféle jegyzetelést alkalmaztunk, csillaggal jelöltük a szerző, illetve a címzett, Jancsó Miklós jegyzeteit, a gondozókét számoztuk. A francia nyelvű levelekben csak az az ékezet-és vonzathibákat javítottuk ki, meghagyva az esetleges sutaságokat, magyarosságokat.” A levélrészleteket a szerző fordította. Mondhatni kevés a képanyag. A fényképeket Jancsó Miklós bocsátotta a szerkesztők rendelkezésére, a 2016-s felvételeket H. Szabó Gyula készítette.A könyv 126 oldal, 20×14 cm. A borító Matei László munkája.Az Emlékirat a múlt történelmének hiteles tanúja. Kuncz Aladár-kép Az emlékiratszerző önmagáról, az általa átélt eseményekről, az emberi kapcsolatokról ír.Jellegzetessége a szubjektív rálátás. Jancsó Elemérné Máthé-Szabó Magda szubjektív látásmódján keresztül ismerhetjük meg Kuncz Aladár életpályájának eddig kevésbé ismert vonatkozásait, életének kolozsvári színhelyeiről kaphatunk képet.A könyv kolozsvári bemutatóján Jancsó Miklós elmondta, hogy édesanyjának szívügye volt a Kuncz hagyaték. A Kuncz hagyaték egy része Budapesten, az Országos Széchenyi könyvtárban van, a másik része a Jancsó család tulajdonában.A szerző folyamatosan rendezte az emlékiratot. Ő maga gépelte. Az írásából kiderül, emlékeiben hogyan élt Kuncz Aladár egyénisége.„Dadi társaságbeli lény volt. Szeretett színházba, hangversenyekre, vacsorákra, uzsonnákra, táncmulatságokra, kávéházba járni. Mégis felírta a Görögtemplom utcai kert filagóriájának falára:” Ha egyedül vagyok, szeretnék néha társaságba menni. Ha társaságban vagyok, mindig szeretnék egyedül lenni.… És a nagy, barna, jóságos szemeivel, szerető érdeklődéssel figyelt mindenkit és mindent. De érezte, és bizonyos fokig élvezte, hogy őt figyelik.” Idéz más szerzőknek Kuncz Aladárral kapcsolatos véleményét is. Dadi munkamódszerét a következőképp jellemzi Trócsányi: „Kuncz Aladár a könnyen tanuló, és dolgozó típushoz tartozott.” A kolozsvári piarista gimnáziumban érettségizett, majd 1903-1907 között Budapesti Egyetem magyar-latin szakos hallgatója, az Eötvös József Collegium tagja. Nagyrabecsült tanára Riedl Frigyes volt. Doktori értekezését Toldy Ferencről írta. Budapesten főgimnáziumi tanárként dolgozik. Az Emlékiratban idézi PomogátsBéla: Kuncz Aladárról szóló monográfiából: „Dadi hivatást látott a munkájában, latint és magyart tanított, emellett iskolai kirándulásokat szervezett, az ifjúsági könyvtárat, a diákok franciakörét ő irányítja, előadásokat tart, ünnepségeket rendez. Közben részt vesz a haladótanárok, a radikálisok és az új irodalommozgalmaiban. Pedagógiai tárgyú írásai felvilágosultságról és radikalizmusról vallanak.”1909-1914 között a Nyugat munkatársa. „Pomogáts rámutat Dadi kapcsolatára a Nyugattal. „Kuncz filológusnak, kritikusnak, írónak készül, az eddig elmondottak már sejtetik, hogy az új magyar irodalom soraiban találja meg otthonát.” Nagy érdeklődést tanúsított a francia irodalom és kultúra iránt. Többször volt Párizsban. 1912-13-ban tanulmányi szabadságot és ösztöndíjat kap.14 hónapot tölt Párizsban, találkozik barátaival, francia ismerőseivel. Az első világháború kitörése Franciaországban érte. Mint ellenséges ország állampolgárát internálják egy franciaországi faluba, így lett a Noirmoutier, illetve az Ile d’ Yeu foglya. Mindezekről a történtekről az apjához, Kuncz Elekhez írott levelekből kaphatunk képet.1923-ban Kolozsváron telepedik le.A fogság élményeit a Fekete kolostor című remekművében, dokumentumértékű emlékiratában örökítette meg. 1931 márciusában kezdődött a betegsége.„Betegsége alatt javította Dadi a Fekete kolostor kefelenyomatát- idézi Marosi Ildikót, aki a Helikon levelesládája című könyvében közli Kovács Laciné visszaemlékezését. „Kovács Laciné szerint Dadi nálunk gépelte a Fekete kolostort, s amikor befejezett egy részt, bejött a másik szobából, és felolvasta nekünk. Dadi kézzel írta a könyvét, gépelni nem is tudott, ennél az íróasztalnál írta, amelynél én most ezeket a visszaemlékezéseket gépelem.A kézirat, amit annak idején Dédi bácsinak elküldtem, jóformán javítás nélküli.”Kuncz Aladárt sokan meglátogatták betegsége alatt. „Barátai, írótársai, a rokonok szeretettel vették körül. Babits, Kosztolányi, Móricz a Fekete kolostorról írottakat kefelenyomatban az ágyánál olvasták fel, meg akarták szerezni neki ezt az utolsó örömet, siettek, mert nem tudták, lesz-e már ideje, hogy meghallgassa.” Érdemes elolvasni Jancsó Elemérné Máthé-Szabó Magda Emlékirat című könyvét, amely rendkívül érdekes és olvasmányos. Filológiai szempontból is értékes, mivel kutatás tárgyát is képezheti. Csomafáy Ferenc erdon.ro 2017. január 7.Öntudatot erősítő kötetekTöbb székely család könyvespolcán látnák szívesen a kezdeményezők a Székely Könyvtár sorozat eddig megjelent köteteit. A szerkesztők az évek során rájöttek ugyan arra, hogy nem lehet „kicsi kanállal lenyomni az olvasók torkán” a sorozatot, ám továbbra is azt vallják, hogy ezek a könyvek, amellett, hogy a székely-magyar öntudat megerősödését segítik elő, egyúttal élvezetes olvasmányul is szolgálnak. Nemcsak az a közös ezeket a szerzőket illetően, hogy ugyanazon földrajzi területről származnak, hanem leginkább a világlátásuk köti össze őket – fogalmazott Lövétei Lázár László, a Hargita Kiadóhivatal igazgatója, amikor a fele útjához érkezett Székely Könyvtár sorozatról beszélgettünk. 2012-ben adták ki a Székely Könyvtár sorozat legelső kötetét, amelyben székely népballadákat gyűjtöttek egybe. A Hargita Kiadóhivatal és Hargita Megye Tanácsa közös könyvkiadási projektje részeként évente tíz kötet kiadását tervezték, ötdarabos minisorozatokban. A Székely Könyvtár sorozatba olyan szerzők írásait válogatják be, amelyek nemcsak székely-magyar öntudatunk megerősödését segítik elő, hanem egyúttal élvezetes olvasmányul is szolgálnak – tűzték ki célul már a kezdetekkor a kezdeményezők. A legutóbb megjelent, ötvenedik kötetben Markó Béla verseiből kínálnak válogatást. A félidejéhez érkezett sorozat része ugyanakkor az 50+ számozású, Siklódy Ferenc Könyvjegyek I. című kötete, amely a művésznek a sorozat előfizetői számára készített könyvjegyeit tartalmazza. Az ex librisek mellett pedig a sorozat szerkesztői osztják meg gondolataikat az adott kötetről, amelyeket végigolvasva egyfajta erdélyi irodalomtörténet bontakozik ki. Évente tíz kötet „A Hargita Kiadónak korábban már volt egy mini könyvsorozata, a Bibliotheca Moldaviensis, amely a moldvai magyarokkal kapcsolatos alapműveket gyűjtötte össze. Abból évente egy vagy két kötet jelent meg, összesen mintegy tíz darab. Abban az időben jelentek meg a Góbé és a Székely termékek, és akkor Ferenczes István, a kiadó korábbi igazgatója azt mondta, hogy ha van ilyen, hogy székely termék, akkor van székely szellemi termék is, és érdemes lenne a székely-magyar írott kultúra alapműveit is összegyűjteni egy könyvsorozatba. Aztán a megyei tanács segítségével támogatókat kerestünk, és elkezdődött a sorozat könyveinek a kiadása. Fontos, hogy egy grafikailag, tipográfiailag nagyon szép, kézhez álló, zsebben elférő, olvasható és rendkívül elegáns sorozatról van szó” – elevenítette fel a kezdeteket Lövétei Lázár László. Mint mondta, a koncepció az volt, hogy évente tíz kötet jelenik meg, öt pünkösdre, öt pedig a marosvásárhelyi könyvvásárra, amit rendszerint év végén rendeznek. Már a kezdetekkor fontosnak tartották, hogy ezekben az ötös minisorozatokban legyen régi, tizennyolc, tizenkilencedik századi irodalom is, illetve legyen huszadik századi és kortárs szerzőktől is kötet. Ugyanakkor szempont az is, hogy próbálják lefedni az egész Székelyföldet, hogy ne csak csíki vagy udvarhelyszéki, hanem marosszéki, háromszéki és aranyosszéki szerzők művei is helyet kapjanak a sorozatban, azaz a székely-magyar írott kultúra egészét próbálják felmutatni. A műveket egy hattagú szerkesztőbizottság válogatja: Fekete Vince - József Attila-díjas költő, szerkesztő, Ferenczes István - József Attila-díjas költő, író, György Attila - József Attila-díjas költő, szerkesztő, Lövétei Lázár László - József Attila-díjas költő, szerkesztő, Mirk Szidónia-Kata - szerkesztő, a néprajztudományok doktora, Molnár Vilmos - Márai Sándor-díjas író, szerkesztő. A sorozat egységes grafikai arculata Léstyán Csaba grafikus munkáját dicséri. Egy helyen az alapművek A kiadóhivatal igazgatója elmondta, bizonyos kötetekből – például a Kányádi Sándor- és a Márton Áron-kötetet – újra ki kellett adják, akkora volt az érdeklődés irántuk. De magának a sorozatnak több megrendelője is lehetne, ahhoz képest, hogy milyen fontos alapműveket tartalmaz. Ugyanakkor árban is hozzáférhető – 35 lej egy kötet, Székelyföld előfizetőknek 25. „Közel ezer előfizetője van a Székelyföld folyóiratnak, mi nagyon számítottunk ezekre az előfizetőkre. Azt hittük, hogy ha a folyóirat kell az olvasóknak, akkor erre a könyvsorozatra is előfizetnek. Nem így történt. A két lista érdekes módon nem fedi egymást. Vannak azonos nevek is, de nem sok. Valószínű, hogy velünk is baj van marketingszempontból, de az tény, hogy az eddig kipróbált módszerek nem nagyon váltak be. Volt már rádióreklám, plakát, szórólap, Facebook, mindenféle, de egyszerűen az van, hogy ha valami kell az olvasónak, akkor azt megveszi, ha meg nem kell, akkor nem fogja megvenni. Nem lehet kicsi kanállal lenyomni a torkán. Ha végiglapozzuk az eddig megjelent köteteket, akkor a balladáktól Mikes Kelemenig, Tamási Árontól Bözödi Györgyig lehetne sorolni a szerzőket-műveket, de megtalálhatók a sorozatban Kányádi Sándor, Apor Péter, Benedek Elek, Zsögödi Nagy Imre, Balázs Ferenc, Szabó Gyula, Márton Áron, Cserei Mihály, Tompa László kötetei is, csupa olyan mű, ami tényleg fontos, és ha valaki ezeket elolvassa, akkor jobban megismeri saját magát is, és azt, hogy egyáltalán ki is ez a népcsoport, amiből ő származik. A szakma részéről bizonyos távolságtartás is érzékelhető: van, aki nagyon szereti a sorozatot, és van aki megkérdezi, hogy mi az, hogy már megint a székely? Úgy látszik, egy lónak tényleg két oldala van, egyik is átesik rajta, a másik is. Van, aki a székelyre még mindig úgy tekint, mint valami romantikus csodabogárra, a másik meg egyszerűen, ha hallja ezt a szót, akkor kirázza a hideg. Mi természetesen a nyeregben érezzük magunkat, próbálunk középen maradni ennek kapcsán. Szerintünk egy roppant fontos vállalkozásról van szó, hogy egy helyen olvashatók lesznek ezek az alapművek.” Mitől székely? Lövétei Lázár László rámutatott, hogy a szerzők származásán túl, ami leginkább közös bennük, az a világlátás, ami nagyjából azt jelenti, hogy van egy olyan közös pont, ahonnan a szerzők körbenéznek a világba. „Ott van például Bözödi Györgynek a harmincas évek végén írt Székely bánja című kötete. Azt is lehet mondani, hogy ebben nagyon sötéten látja a székelység jelenét és jövőjét. Talán ő a legkritikusabb a székelységgel kapcsolatban, és mégis érződik, süt belőle az aggódás a saját népe sorsa iránt: mi lesz velünk, mit kéne módosítani, miben kéne nekünk változni ahhoz, hogy ne a kihalás felé tántorogjunk. Tehát, még akkor is, amikor szidja a saját népét, hogy ez sem jó, az sem jó, érezni benne, hogy itt nekünk igenis valami dolgunk van, nekünk itt kéne valamit csinálni, kezdeni valamit saját magunkkal. És ott van még a nyelvhez való viszony is. Nekem van egy határozott meggyőződésem, hogy a székely irodalomban a nyelv nem feltétlenül a kommunikáció eszköze, hanem valami egészen más. Ha például Tamásit vesszük alapul, akkor az Ábel-trilógiában bizonyos kérdésekre Ábel válaszolhatna egyszerű igennel vagy nemmel is. De nem így válaszol, hanem cifrázza is a nyelvet, három oldal kell, amíg kiderül, hogy mi a válasza. Ha jól emlékszem, Láng Gusztáv ezt a fajta írásmódot nevezte feleselő novellának. Tehát a nyelv itt nemcsak arra való, hogy beszélgessünk, hanem valami egészen másra. Többek közt ezek vagyunk mi.” Péter Beáta Székelyhon.ro 2017. január 13.A székelyudvarhelyi kódex kalandos vándorlásaA székelyudvarhelyi kódex szövegét pontosan a mohácsi vész esztendejében, 1526-ban kezdték el fordítani meg írni. A kódex az udvarhelyi római katolikus főgimnázium könyvtárában volt az 1876-os felfedezésétől egészen 1944-ig. A visszavonuláskor a műkincseket-műtárgyakat Erdély-szerte bevagonírozták, elmenekítették a közelítőfront elől. A szerelvényt lebombázták Szombathely határában, a rakomány szétszóródott a töltés két oldalán. Ma viszont már újra biztonságos helyen, a Tamási Áron Gimnázium páncélszekrényében őrzik a székelyudvarhelyi kódexet. A közel fél évezredes könyv kalandos vándorlásának és hazakerülésének jártunk utána. A fiatal lány a klastrom cellájából nem láthatta a tornyot, amit Hunyadi János, a törökverő építtetett csaknem nyolcvan évvel korábban. Ez a torony még sokáig állni fog még azután is, hogy az oszmán porba gázolja a sereget, a királyt, az országot. Kis idő múlva a kertben látni, kezében egy imakönyvnél nem nagyobb, de vastagabb könyvecske. Belepillant olykor, csak hogy megállapítsa, a bátyjától kapott ajándék kétszeresen is Judit könyve, őt ugyanis úgy hívják, Nyújtódi Judit, s a kézzel írott munka is a Judit könyve a Bibliából. Amit a katolikusok deuterokanonikusnak mondanak, a protestánsok pedig apokrifnak, de csak majd jóval később. Erről most kár és vétek bölcselkedni, a reformátor vitairatát röpke tíz éve hogy kiszegezték a wittenbergi templom főkapujára. Judit a tövisi ferences kolostorban apáca, ami pedig Erdélyben van, távol a világtól, értelemszerűen még távolabb Luthertől. És egyébként akitől e nyelvbotlasztó elnevezés származik, Sziénai Sixtus, amikor Judit testvérbátyja kijelöli az első oldal tükrét és tintába mártja tollát, még csupán hatéves, egészen biztos, még a porban játszott és nem a második kánonhoz tartozó istenes irodalom könyvein agyalt. András viszont Szent Ferenc rendjének frátere Udvarhelyen. Igen, Nyújtódi András fordította, ő másolta és bevallottan húgának ezt a munkát. A liturgikus könyvek, a Szentírás mind latinul íródnak, testvérhúgát a szép magyar nyelvre fogja imigyen. Mérgezett idők Nem esik nehezemre bevallani, Szabó Gyula regényfolyamára, A sátán labdáira gondoltam miközben e tizenhatodik század harmadik évtizedére időzített helyzetvázlatot írtam. Amikor Judit apáca kezében először látni a könyvet, nagyjából két év eltelt már a mohácsi vésztől, addigra a középkori regionális nagyhatalom – s ez a magyar királyság – agonizál, majd kimúlik. Igen, a székelyudvarhelyi kódex szövegét pontosan a tragédia esztendejében, 1526-ban kezdték el fordítani meg írni, s e nem csekély munkára ráment a következő esztendő is. Keletkezésének története tehát fekete évhez kötődik, amire sokszor hivatkoznak mindmáig a hivatásos történészek, sőt, a huszadik meg a huszonegyedik század politikusai. A történelem madárjósai, az írók nemkülönben, és logikus, mind egyetlen jelentésében: hogy ott, akkor és azzal kezdődött a nemzet romlása. A kódex vándorlásának krimibe illő fordulatait igyekszem értelmezni minduntalan, az ezekből adódó lehetséges következtetéseket és következményeket, ám csakhamar rájövök, a bűntény vagy a bűntényszerű helyzetmódosulás az, aminek az elmaradása miatt mégsem krimi a történet. Úgy tudom, senki nem halt meg ezért a bőrkötésű könyvért, bár tagadhatatlan, egész sor érdemtelen vagy hitvány dologért haltak s halnak meg emberek. A krimi tehát elmarad, és marad egy a maga huszadik századiságában jellemző vándorlástörténet. A kódex az udvarhelyi római katolikus főgimnázium könyvtárában volt felfedezésétől egészen 1944-ig. A visszavonuláskor a műkincseket-műtárgyakat Erdély-szerte bevagonírozták, elmenekítették a közelítőfront elől. A szerelvényt lebombázták Szombathely határában, a rakomány szétszóródott a töltés két oldalán. Kódexünket nagy szerencsénkre Jancsó Ádám, az ottani gimnázium igazgatója találta meg, és látva, hogy régi holmi, beadta a római katolikus plébániára, ahonnan átkerült az Országos Széchényi Könyvtárba. Tizenöt esztendővel a történtek után megint Udvarhely jön képbe. Mészáros Imre, a katolikus státus egykori európai műveltségű tanára volt akkoriban a gimnázium igazgatója. Igen, akit még ma is Mészi tatának emlegetnek nagy rokonszenvvel az öregek. Honnan, honnan nem, ő tudta, hogy a gimnázium kódexe megvan s hol van. Mészáros Imre elmondta Albert Dávid történelemtanárnak-aligazgatónak a történetet, aki nekiállt, hogy visszaszerezze. Fiatal volt és bátor, teszi hozzá az emlékező, ám a bátorság hamar fogyó valami volt akkoriban, az 1956-ot követő időkben. Kint is, itthon, Erdélyben is. A nemrég még felekezeti iskolában szolgáló tanárokat megfélemlítették, egykettőre reakciós, osztályellenség, ellenforradalmár lett bárki már csak a gyanú okán is. Ebben a mérgezett időben az aligazgató olyat is csinált, hogy meghívta Szabó Dezső húgát, találkozzon a tanulóközösséggel. Az írót, aki az udvarhelyi főreál franciatanára is volt a múlt század elején négy kerek éven át, s aki Budapest ostromának napjaiban halt meg, csak a hetvenes években kezdték úgy-ahogy emlegetni, addig a harmadik utas koncepció (szerintem több, politikai doktrína) kidolgozóját horthyfasisztának mondták. S Albert Dávid, az akkori végzős évfolyamelső mondott díszbeszédet 1956. március 15-én a kolozsvári egyetem aulájában, mire Balogh Edgár, a rektor odalépett hozzá, köszönöm neked, fiam, gyönyörűen beszéltél, mondta neki könnyes szemmel. Mindezt nincs hogyan beleírni a közvetlen kódextörténetbe, ám beszélnünk kell róla, mert ez idő tájt, ilyen s hasonló hangulatú történetek közepette volt a fordulópont. Albert Dávid levelet írt az OSZK-nak, személyesen a könyvtár igazgatójának, dr. Jóború Magdának. Az üzenetváltás protokolluma szerint válaszra vártak, de semmi. Kis idő múlva, minden előzetes bejelentés nélkül, diplomáciai postán, kísérőlevéllel... .. megérkezett a kódex. Amit Albert Dávid annyi idő teltén elmond, hogy a történet végére jó darabig még nem lehet pontot tenni. Mert igaz, hogy kalandosan hazakerült a ritkábban Nyújtódinak, máskor meg Székelyudvarhelyinek mondott kódex, de a mindenható állam is közbeszólt ám, szokása szerint rendelkezett. – Betettük a páncélszekrénybe a könyvet, de most más veszély környékezte. A levéltári törvényre hivatkozva ezt is be akarták gyűjteni, mire meggyőztem Boar Liviut, a megyei levéltár akkori igazgatóját, hogy változatlanul iskolánkban a helye, mert a mű nem levéltári műfaj. Sikerült megmentenünk a központosítástól, az album gymnasiit, a jezsuita iskola legrégibb anyakönyvét sajnos, be kellett szolgáltatnunk. Az így szabadított kódexszel lesétáltam Hubbes Évához, a dokumentációs könyvtár akkori vezetőjéhez, papírt írtunk, betettük a páncélszekrénybe. Aztán jött a rendszerváltás. Derzsi András, a római katolikus plébánia gondnoka ezen a ponton folytatja: attól tartottunk, valami baja eshet a kódexnek. Azokban az időkben történt ez is, az is. Megbeszéltük Kovács Sándor főesperes úrral, kikértük a könyvtári állományból, itt, a plébánián helyeztük el. Egészen 2015 tavaszáig őriztük, akkor az iskola visszakérte. Laczkó György, a Tamási Áron Gimnázium igazgatója megerősíti, valóban így, konfliktus-, de nem érzelemmentesen zajlott le a visszakérés, előtte a múzeum gyakran és hosszasan kikölcsönözte, kiállításokra hordozták. Visszakérték, visszakapták. Úgy tervezi, idővel közszemlére kerül, ám hogy így legyen, a nagy könyvtárakéhoz-kiállításokéhoz hasonlóan megteremtik azt a sajátos mikroklímát, ami minden kockázati tényezőt kiszűrve óvja a becses nyelvemléket. Amit tudunk, és amit nem A vázolt vándorlástörténet természetesen nem teljes. Az is érdekelne, csak létező források híján nincs honnan megtudnom, hogyan került az udvarhelyi gimnázium könyvtárába, ahol aztán tiszta véletlenül Szabó Sámuel kolozsvári kollégiumi tanár fedezte fel 1876-ban, egy értekezlet napjaiban. Bejegyzés segít, Fancsali Dániel gyergyói plébános, később udvarhelyi tanár és igazgató hozta magával 1810-ben s elhelyezte az iskola könyvtárának polcán. Hogy került hozzá, és egyáltalán ki tulajdona lehetett a tizennyolcadik században, a tizenhetedikben, még találgatni sem lehet. Nyújtódi András személye sem sokkal élesebb, mint a néhány száz évvel korábban élt krónikásé, akit mindmáig úgy hívunk, a Névtelen, mert puszta létezését leszámítva szinte semmi egyebet nem tudni róla. Pedig Nyújtódi fordította le és írta meg könyv kétharmadát, a már említett Judit könyvét és a második részt kitöltő katekizmust, amely tulajdonképpen a magyar nyelv legelső katekizmusa. No igen, tudni róla, hogy Krakkóban tanult. Lukinich Imre gimnáziumi tanár, aki az 1907-es kiadás bevezetőjét írta, kinyomozta, hogy a család a kézdiszéki Nyújtód községből származik. A középkor mozgalmasságában több ágra szakadt, a Székely Oklevéltárban udvarhelyszéki, rugonfalvi, keresztúri, szentdemeteri előnévvel szerepelnek. Lukinich azt is kiderítette, hogy egy keresztúri előnevet használó Istvánnak a fiát Andrásnak, lányát Juditnak hívták, másik fiát meg Demeternek, utóbbi a tizenhatodik század második felében királybíró is volt. Végül pedig Benkő Elek, aki feldolgozta Székelykeresztúr középkori kályhacsempeleleteit, nemesi kúriájuk nyomait Keresztúrfalván találja meg. Ez is a történethez tartozik, még az az epizód is, amely eléggé szubjektív, de hihető: bátyja ösztökélésére annyira megbarátkozhatott a magyar nyelven íródott bibliai történettel, hogy a kódex harmadik részét, ezt a halálról szóló példák gyűjteményét feltehetően Judit apáca másolta. Mindent egybevetve a hat tartalmi rész hat kéz írása, amiből ha igaz, kettőnek sikerült utánanyomozni. Judit könyve Judit története egy ókori sztori (emez újkori kifejezés minden értelmében), több ősi nyelven létezik még a Krisztus előtti időkből. A Biblia és az Ezeregyéjszaka bővelkedik a hasonlóan gyönyörű és félelmetes mesékben. Asszíria uralkodója, Nabukodonozor nagy sereget küldött az izraeliek leigázására. Ostromgyűrűbe fogták a várost, Bethuliát, és amikor a védők már-már feladták, a nagyon szép és istenfélő özvegyasszony átment az ellenség táborába, Holofernész hadvezér bizalmába férkőzött. Leitatta, majd fejét levágva visszament övéihez. Az ostromlók szedték a sátorfát és eltakarodtak. Ezt az idők folyamán sokat prédikált epizódot az öregebbik Lucas Cranach is megfestette, és (véletlen egybeesés, persze) nagyjából akkor, amikor a székelyudvarhelyi Kódexet írta és díszítette Nyújtódi András. A kép a bécsiSzépművészeti Múzeumban látható. Még egy megjegyzés, a kötetnek van legújabb kori kiadása. (Székelyudvarhelyi Kódex 1526–1528. Régi Magyar Kódexek, 15. szám. A nyelvemlék hasonmása és betűhű átirata bevezetéssel és jegyzetekkel. Közzéteszi, a bevezetést és a jegyzeteket írta N. Abaffy Csilla. Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest, 1993.) Oláh István Székelyhon.ro 2017. január 18.Születésnapi beszélgetés Albert Ernő néprajzkutatóvalCsak a fiatalok látnak öregnek Néhány nappal ezelőtt, január 14-én ünnepelte 85. születésnapját Albert Ernő tanár, néprajzkutató, nyugalmazott iskolaigazgató. Csíkdánfalván született, az egyetem elvégzése óta Sepiszentgyörgyön él. Munkássága Csíkhoz és Háromszékhez egyaránt kötődik. Albert Ernő e-mailen válaszolt kérdéseimre. – 85 év – sok vagy kevés? Elégedett, ha visszatekint? – Ha a számot nézem, azt mondom, sok. Ha visszatekintek eddigi életemre, terveimre, megvalósításaimra, akkor kevésnek tartom. Azért tartom kevésnek, mert végzős diákként, kezdő tanárként bőven jelöltem meg magamnak feladatokat, de abból keveset tudtam megvalósítani. Pedig igyekeztem. Amikor Konsza Samu, az iskola volt tanára és igazgatója, egyben néprajzkutató 80. születésnapját ünnepeltük tanárokkal és diákokkal együtt, akkor 35 éves voltam, és azt gondoltam: tanárként, kutatóként mily eredményesen dolgozott, dicsőséget szerzett az iskolának, a megyének, illő méltó módon köszönteni – bár sem tanítványa, sem tanártársa nem voltam. Azt is megállapítottuk: milyen szép kort élt meg, megérdemli a pihenést, hisz öregember. Aztán karjába vett az idő, gyors léptekkel száguldott velünk is, s amikor bekopogtunk a 80 évesek ajtaján, azt mondtuk, mi nem is vagyunk olyan öregek, mint akit akkor ünnepeltünk. S még ráadatott most újabb öt év, s most is azt mondom – bizonyára a fiatalok látnak öregnek, magunkat nem érezzük annak. – Minden interjúalanyomtól megkérdezem: honnan az indíttatás? Milyen családban született? Mi határozta meg csíkdánfalvi gyermekéveit? – Édesapám nagycsaládban született, tizenketten voltak testvérek, kilencen hetven éven felüli életkort éltek meg. Nagyanyám gyakran siratta a három korán elhalt gyermekét. Amikor 74 éves korában, 1947-ben nagyapámat temettük, a rokonok, a barátok, az ismerősök mellett ötvenkét unokája és dédunokája kísérte az utolsó útra. Az elemi iskolában, a mi osztályunkban hárman tanultunk unokatestvérekként. Amikor csépléskor a rokonság összegyűlt nagyapóék udvarán, nagy ricsajt csaptunk, szaladgáltunk, kicsi volt számunkra a nagy udvar. Nagyobb unokatestvéreim sok mindenre megtanítottak. Szüleim iparosok voltak, közvetlenül nem éltem a földműves emberek életét, annál inkább tetszett, amikor megismertem a kialakított szokások törvényeit. Mert Dánfalván, és a többi felcsíki községben is, kialakított életforma szerint éltek az emberek, s annak betartását egymástól is megkövetelték. Dánfalvától soha nem szakadtam el teljesen, a mindennapjait mindig is követtem. Most elszomorít a népesség csökkenése: 1977 és 1992 között a község lakossága 212 fővel lett kevesebb. – Ön többször, több helyen is vallott életéről, ezért minden életszakaszáról nem kérdezek most részleteket, de a gimnáziumi éveiből – ha tegyük fel, öt mondatban kellene megfogalmaznia, mit emelne ki? – Csíkszereda s a gimnázium számomra a város megismerését jelentette. Dánfalván petróleumlámpa fényénél tanultunk, a bentlakásban eleinte rácsodálkoztunk a villany fényére. Aztán a nagy épület titkaiba is bepillanthattunk. Később a nagyobb diákoktól hallottunk a népi írókról, magunk is egymásnak adtuk azokat a könyveket, amelyeket városi osztálytársainktól kaphattunk. E könyvek hatására egyszerre másként kezdtünk látni a világba. Utolsó éveinkben szerveztük az iskola kultúréletét: soktagú tánccsoportunkat Kovács Dénes tanár úr tanította. Színdarabokat tanultunk be, külön magyar és külön világirodalmi kört alakítottunk. Irodalmi törvényszéken ismertettünk ifjúsági regényt. Magunkkal viaskodtunk a hirtelen jött átalakulási folyamatokban. De mindenképpen alkotni, tenni akartunk. 1950-ben úgy búcsúztunk az iskolától, hogy senki azt sem mondta: fél kalap! Régi, úri, elavult szokásnak tekintették a kicsengetési ünnepséget, pedig előző évben még szépen búcsúztak a diákok, mi is nagyon készültünk rá. Nem számoltam meg az öt mondatot. De legalább még néhány ezer hátravan, ha mindent el kellene mondani arról, mit jelentett számomra Csíkszereda s a gimnázium. – Kacérkodott az újságírással is, végül magyartanár lett, testvére, Albert Antal viszont újságíró volt. Az Önök ifjúkorában, az 1950-es években nem az volt az újságírás, mint korábban, vagy mint mondjuk 1968 vagy 1990 után. Mi az, ami vonzhatta vagy eltántoríthatta a fiatalt? – Érettségi után újságírónak készültem. Felvételi jellegű cikk után értesítettek, hogy induljak Bukarestbe, a Magyar Szó szerkesztőségébe. A reggeli vonattal Szeredáig utaztam, onnan a késői gyorssal számítottam Bukarestbe jutni. Alig szálltam fel a vontara Dánfalván, levél érkezett a bátyámtól, amiben azt írta, hogy jobbnak látná, ha egyetemen tanulnék, állásban van, ő is tud segíteni. Édesanyám, hogy megakadályozza továbbutazásomat, gyalog indult utánam a 20 kilométeres távolságból, s amikor Szeredában megtalált, mutatta bátyám levelét. Nem akartam szószegő lenni, de édesanyám annyira sírt, hogy nem engedhettem egymagára haza, így a Dánfalva felé induló vonaton melléje ültem. A további körülményekre most nem térek ki. Egy hét múlva indultam Kolozsvárra felvételizni a magyar szakra. Az egyetemen új világ tárult elénk. Az előző év hallgatói határozott új ifjúságnak mutatkoztak be, mindent tudtak az új világról, mi pedig nem találtuk helyünket. Közben céduláztam a nyelvészeti katedrán a moldvai nyelvjárást Domokos Pál Péter A moldvai magyarság 1941-ben kiadott könyve felhasználásával. Négy éven át pénzt is kaptam érte. Néptáncok, népköltészet gyűjtésébe is bekapcsolódtunk, az egyetem tánccsoportját szerveztem. Közben éjjelenként vagonokból áruk kirakására vállalkoztunk. A bentlakási szobánk kis szemináriumi estéket jelentett. Egy szobában laktunk Szabó Gyulával, Kányádi Sándorral. Viták vitákat értek: bíráltunk, elégedetlenkedtünk, lázadoztunk. Az egyetem elvégzésekor Faragó József ajánlására felvettek volna a Folklór Intézetbe, de én tanítani akartam. Szívem szerint a moldvai csángómagyarokhoz mentem volna, de ott éppen akkor, 1954-ben szüntették meg a magyar iskolákat, így végül Sepsiszentgyörgy mellett döntöttem. – Mit jelentett az Ön számára a tanítás? – Az első pillanattól kezdve örömet találtam az irodalmi, nyelvtani órákban. Tanárságom során végig arra törekedtem, hogy térjek el a kialakított sablonoktól, a kérdező, a felelő, a jegyadó, az összefoglaló mozzanatoktól. Arra törekedtem, hogy tanulóim önálló feladatok elvégzésére vállalkozzanak. Lehetett látni, hogy nekik is örömet jelent az ilyen kihívás. Bevezettük, hogy mindegyik tanuló készítsen nagyobb lélegzetű dolgozatot kedvelt írójáról, vagy írja meg a szülőfalujában látottakat, szokásokat. A feladatot év elején beszéltük meg, a dolgozatnak év végére kellett elkészülnie. Dolgozat született ily módon például Háromszék várairól és vártemplomairól. Két tanulóm végigkerékpározta a megyét, fényképeket, rajzokat készítettek, a várak történetéhez adatokat gyűjtöttek, két év alatt négy kötetben mutatták be alkotásukat. Egy másik tanuló Bethlen Gáborgyergyószárhegyi gyermekkoráról készített dolgozatot. Jó alkalomnak kínálkozott a város utcáinak névadói című dolgozat készítése arra, hogy egyrészt a tanulók megismerjék jelentős személyiségek életét, róluk fényképeket keressenek, és a város térképét is elkészítsék. Bár hosszú időn át egy vagy két osztályban tanítottam, az évek során közel ezer dolgozat készült el. A jelenkori írókról szóló dolgozatok készítői íróktól kértek segítséget írásaik elkészítéséhez. Az írók pedig szívesen írták életrajzukat, tanácsaikat. Fokozatosan mintegy száz ilyen levél gyűlt össze, amely jelentős dokumentuma a XX. századi irodalomnak. Közöttük található Illyés Gyula, Passuth László, a L’Umanité egyik szerkesztője, Kós Károly, Horváth István, Sütő András, Kányádi Sándor és még sok író és művész levele. Gyakran emlegettük az iskola diákfolyóiratát, a Gyökereket. Ez a folyóirat 1966-ban jelent meg, és 1980-ban a 47. szám után betiltották. Jó lehetőséget kínált a tanulók önálló megnyilatkozásaira, mindennapi életük bemutatására. – Hosszú ideig volt – kisebb megszakítással – az 1-es számú Líceum (Székely Mikó Kollégium) igazgatója. Hogyan jutott ideje a kutatásra, a gyűjtésre? – Elsősorban tanárnak, majd igazgatónak kellett lennem. De már egyetemi hallgató koromban hozzákezdtem szülőfalum népköltészetének összegyűjtéséhez. A gyűjtőmunkát Sepsiszentgyörgyre érkezésemtől kezdve folytattam, és ebben segítettek tanulóim is. Amikor az iskolának az ötvenes évek végén sikerült magnetofont szereznünk, azzal végeztük a gyűjtést. Hatalmas népköltészeti anyag gyűlt össze. Mintegy háromezer felvételünk található hangszalagon. Ezt Budapesten 150 CD-re másolták át. Sikernek tekinthetjük a Háromszéki népballadák és A halálra táncoltatott leány című köteteket, az Édesanyám sok szép szava címűt, Albert Mátyás és Tamás Katalin gyimesi csángók életrajzát, meséit, hiedelemmondáit, a Dánfalváról és Felcsíkról szóló három kötetet, az 1848-as forradalomról és a madéfalvi veszedelemről szólót. Készítettem két szöveggyűjteményt is a középiskolák magyar irodalmának tanításához. Összesen huszonöt kötetem, mintegy százötven tanulmányom és számos kisebb írásom jelent meg. – Van kedvenc balladája? – A Kőmíves Kelemen balladát kedvelem a leginkább, még ha nehéz is választani. Talán azért emelném ki, mert gyűjtéseink során azt tudtuk gazdagítani a leginkább, és új elemek létezését is be tudtuk mutatni. 1902-ben Horger Antal azt írta, hogy Csíkban senki nem ismeri. Öt év múlva Bartók Béla több új változatát vette fonográfra, lejegyezte Kodály Zoltán is. Magam egészen 1971-ig folyamatosan kutattam hollétét, ekkor Ditróban csodálatos szépségű változatára bukkantam. Később Háromszéken a cigányok őrizte változatokkal lehetett bővíteni ismereteinket. A részletek kerülésével azt írom le csupán, hogy míg 1973-ig a népköltészeti kutatás az egész magyar nyelvterületen 46 változatát ismerte, amelyek között Csíkból 13, Háromszékről két szöveget és dallamot jegyeztek le, addig napjainkban Csíkból 22-t, Háromszékről 30-at ismerünk. Így tehát 2016-ra a változatok ismeretének száma 99-re emelkedett, nagyrészt a csíki és háromszéki gyűjtések eredményeként. Két eddig ismeretlen motívumra is sikerült rátalálnunk: az egyik háromszéki szöveg szerint a kőművesek bécsi tornyot építenek, néhány változatban pedig az építők kardot húznak, és úgy esküsznek, hogy kinek felesége hamarabb érkezik, feláldozzák. – Hogyan telnek nyugdíjaséként a napjai? – Folytatom a kutatásokat. Ehhez ma már a számítógép kezelése nélkülözhetetlen. Amíg korábban napok elteltek, amíg például Daczó Katalinnal közös dolgainkról beszélgethettünk, addig az üzenet két perc alatt megérkezik, s a következő két percben már a válasz is szállhat Csíkszereda felé. De ugyanez mondható mondjuk Kanadáról. Ott folyóiratot szerkesztő volt tanítványom, ha cikket kér, még aznap lebonyolítható, ő pedig amikor megjelenik az írás, azonnal postázza a világhálón. Vagy: a nyolcvanas években, ha szükségem volt valamely itt nem található könyvre, Kolozsvárra kellett utaznom, hogy jegyzeteljek. De az 1940-es években megjelent nyelvészeti folyóiratot még az egyetemi könyvtárban sem adták a kezünkbe – az évszám nem tetszett. Mostanság, ha valamit el kell olvasnom, a világhálón megkereshetem. Hajnalonként a számítógép segítségével elolvasom a háromszéki, csíki, kolozsvári, magyarországi újságokat. Gyakran dühöngök, amikor pert indítanak például a székely zászlóért, a kétnyelvű hivatalos iratok kibocsátásáért is vagy a községházáért. Talán azért is, hogy tudjanak rólunk, mostanság gyakran leírom: Székelyország. Ha megrettennek az autonómia hangoztatásától, akkor idézhetjük az 1506-os évet, amikor Székelyországnak nevezték területünket. Vagy arról nem hallottak, hogy 27 000 lakosú terület külön országként szerepel? De más teendőm is van. Feleségem három éve eltörte a lábát, azóta a bevásárlás rám vár. Addig azt sem tudtam, merre van az üzlet, most már az elárusítók mind ismernek… – Min dolgozik most? – Szeretném megjelentetni a Gyergyóditróban gyűjtött népköltészetet – külön kötetben, valamint a madéfalvi veszedelemhez kapcsolódó, eddig ismeretlen, közel száz levéltári iratot. Naponta dolgozom egyik kedves emléket idéző könyvön, amelyben az 1694-es tatárbetörést szeretném megörökíteni. Amikor a tatárok megtámadták Csíkot, és fel akarták gyújtani a csíksomlyói templomot és scholát is, mintegy 200 csíki diák élet-halál harcra vállalkozott. Ők a lakossággal közösen sikerrel akadályozták meg ezt. Ezt szeretném megírni. Daczó Katalin Hargita Népe (Csíkszereda) 2017. január 30.Engem Udvarhely elvarázsoltNagy idők tanúja Albert Dávid, aki majd két évtizedig volt a gimnázium igazgatója. Az életéről beszélgettünk. Egyszerű csíki családból származik, tudásvágya és ambíciója vitte előre. Filozófusnak jelentkezett, történész lett belőle. Ezt nem bánja, csak néha azt, hogy több időt szánhatott volna kutatásra. Évtizedekig dolgozott igazgatóként és főtanfelügyelőként, oktatástörténti kötetei is jelentek meg – sok mindent átélt és túlélt, a mai világ szerinte teljesen más, mint ami az ő ifjúkorában volt. • Csíkdánfalván és Csíkszeredában gyerekeskedett • Nagyon félt a padláson rejtegetett világháborús szurony miatt • Éltette a királyt egy dalban, de nagyon megszidták miatta az egyetemen • 1948-ról is markáns véleménye van • Székelyudvarhely nagyon megfogta 1956-ban • Akkor még élt a falu, amikor tanfelügyelő volt • 1985-ben váltották le az igazgatói állásából • „A gondolkodásban legyen önállósága az embernek" A 83 éves Albert Dáviddal Rózsa utcai otthonában sok mindenről – a karrierjéről, negyvennyolcról, Szabó Dezsőről, a megyésítésről, a gimnáziumról – beszélgettünk. - Gyerekkorából leginkább mire emlékszik? - A szülőfalumban nem sok évet töltöttem, mert hatéves koromban már beköltöztünk Csíkszeredába. Családunk, az Albert nemzetség Dánfalva felső részén, Felszegben lakott, az egyik legrégebbi nemzetség. A nemzetségen belül is volt rétegződés, mi a tehenes gazdák közé számítottunk. Ez kisbirtokkal járt, ezért édesapám más, kisegítő munkákat is elvállalt. Az első elemit már megkezdtem Dánfalván, arra nagyon emlékszem, hogy új, a román világban épült iskolába jártunk, palatáblám volt. Megszokott falusi életmódunk volt. Az 1940-es bécsi döntésig a faluban nagyon nyomott, fásult volt a hangulat, de néhányan el tudtak menni, hogy dolgozzanak a Regátba. A kicsi magyar világban viszont valósággal kinyílt a világ és sok ember megindult, elsősorban Budapest, Magyarország felé. Az én szüleim hatéves koromban úgy döntöttek, hogy Szeredába költözünk, ez 1940-ben volt. A városban édesapám altiszt volt a városházán és mi mellette, egy bérlakásban laktunk – ez a mostani főtéren volt körülbelül a megyeházától a Petőfi utca felé. Csíkszereda tulajdonképpen egy T-alakú urbanisztikai képződmény volt akkor, az egyik főutca Udvarhely felől jött, erre pedig merőleges volt az Alcsíkot Felcsíkkal összekötő út. Ezeket az épületeket lebontották az újramegyésítés után. - A háborút hogyan vészelték át? - 1944 nyarán édesapám szerzett egy lovat és egy szekeret, s hazamentünk Dánfalvára, onnan pedig felmentünk az erdőbe. A legtöbb családnak volt ilyen erdei boronaháza, mert a kaszálás egy-két hétig tartott. Ott keresztülvonultak az oroszok, de minket nem bántottak. Egész nap figyeltem őket, néztem, ahogy vonultak. Néha egy-egy tinót vagy disznót „elejtettek", megebédeltek és mentek tovább, de nem durváskodtak. Csíkszeredában az iskola hadikórház volt, s időbe telt, amíg az oktatás újraindult, az iskolát februárban kezdtük el – akkor még az volt a neve, hogy Segítő Mária Római Katolikus Főgimnázium. A tankönyveink is a Révai-kiadású, katolikus iskoláknak szóló könyvek voltak, a bentlakásban apácák főztek, nekünk pap tanárunk volt, Márton Áronpüspök is látogatta az iskolát, amíg lehetett. - Személyes élménye is van róla? - 1948-ban a csíksomlyói búcsún az iskola diákjaiként kötelet fogtunk a papság és Márton Áron püspök körül, hogy ne tóduljanak oda a civilek. Az alsó tagozatot egyházi iskolában jártam, kisérettségit tettem, és utána mentem a középiskolába. Ugyanakkor az iskola végzősei közül választották ki azt a három erős fiatalembert, aki a labóriumot vitte. Ez egy nagyon súlyos tárgy, jó kötésű legénynek kellett lennie, aki vitte – annak nagy neve és tekintélye volt az iskolában. Az iskolának volt egy kápolnája, minden vasárnap misére mentünk, ahol állni kellett, a tanároknak székek voltak hátul. Mindig rettegtem, hogy el fogok ájulni, néha el is dőlt egy-egy diák. Átéltem az államosítást is. Visszagondolva erre, úgy emlékszem, hogy ezt jól megtervezve hajtották végre. Gyergyó vidéke egyfajta vörös sarka volt ennek a vidéknek, tudniillik a Maros völgyében volt igazi munkásmozgalom a két világháború között, ott sztrájkok is voltak. Gyergyószentmiklóson is volt úgynevezett munkáshagyomány, mozgalom, így onnan hoztak igazgatót az iskolába, az örmény származású Karácsony Zakariást. Történelem szakos, vastag hangú ember volt, mesélt a történelemórákon. Én nagyon élveztem ezeket a meséket – akkor jöttem rá, hogy egy történelemtanárnak mesélnie kell, ezért nagyon sokat kell olvasnia, hogy legyen mit mondania. Ma sajnos kevés figyelmet szentelnek arra, hogy a gyermekeket megtanítsák beszélni, pedig a régi iskolákban ezt még külön tantárgyként is tanították. Visszatérve, Gyergyóból diákokat is hoztak, akik sportoltak – a katolikus iskolában ez nem volt hagyomány. Kiirtották egy részen a fákat, röplabda-pályát alakítottak ki, egyszerre mindenki megkedvelte. A kápolnában a keresztet letakarták, az oltárt felszámolták, az egészből lett egy kiváló parkettájú terem és néhány hét múlva már hétvégi táncmulatságot rendeztek itt. Én is odahaza egy seprűvel tanultam táncolni, mert bennünket arra senki sem tanított, annyi dolga volt a szüleinknek. Akkor már öten voltunk testvérek, mert Csíkszeredában még született egy húgom. Az iskola vegyes lett, a lányokkal táncolni kellett, azon a parketten kiválóan lehetett sirülni. - Ideológiailag mennyire próbálták önöket befolyásolni? - Hetente voltak előadások és úgy közelítették meg a dolgot, hogy a kommunizmus és az őskereszténység között nincs nagy különbség. Jézus azt akarta, hogy az emberek szeretetben és egyenlőségben éljenek. Azt gondoltuk, hogy amit terveznek, az nem is olyan rossz. Emellett nagyon nyomták a szövegben a nemzetiségek egyenlőségét, és erre nagyon fogékonyak voltunk, mert volt fogalmam arról, hogy mit is jelent a román nacionalizmus. Az iskolában az előadók nagyon gyakran hangsúlyozták, hogy most jön az igazi, jó világ. Mert Jézus nem azt akarta, amit aztán a papság, a pápaság eltérített. Jézus szegénységben jött a világra és minden emberért feláldozta az életét. Azóta is elgondolom, hogy egy eszme hogy el tud torzulni, gondoljunk csak a kereszténységre és az inkvizícióra vagy arra, hogy a romániai kommunizmus hogy eltorzult Ceaușescu alatt. Ártatlan, fogékony, kisebbségi gyermekek előtt a kommunizmus eszméje is ilyen volt, tömegesen iratkoztunk be a diákszövetségbe. Sok mindent szerveztünk, kirándulást, versenyeket. - A Maniu-gárdák miatt? - Amint említettem, a menekülést Dánfalván éltük át. 1944 őszén egy nap óriási rémület volt, hogy a szomszédos falvakban mik történtek. A férfiak igyekeztek elmenni, édesapám is gyorsan megrakott egy szekeret ganéval, a teheneket befogta és elment az erdőre, amíg ezek elvonultak. Csodáltam édesanyám lélekjelenlétét. Amikor a front elvonult, ottmaradt sok zubbony, katonanadrág, amiből szedett össze néhányat, hogy abból varr nekünk valamit. Nagy volt a szegénység akkor. Ekkor már hírlett, hogy fegyver vagy lőszer miatt lőttek agyon valakiket. Disznót tartottunk, nagy üstben főtt a pityóka nekik, édesanyám gyorsan kiborította, a katonanadrágokat bele az üstbe, rá a pityókát és a vizet. Nehogy baj legyen. Egyszer jött is egy nyegle román legény félig katonaöltözetben, de tudott valamennyire magyarul. Mondta nagyapámnak, hogy „Na, tata, nézzük meg, hogy mit vitt fel a padlásra?" Megijedtem, mert a padláson a kacatok között hányódott egy első világháborús, rozsdás szurony. Szerencsére nem találta meg. Megrémültem, hogy ezek után milyen világ vár ránk. - Érettségi után miért döntött a történelem mellett? Hogyan választott pályát? - Éltanuló voltam, mindenből jól tanultam, de engem a filozófia nagyon feldobott, úgy gondoltam, hogy ahhoz mindennek van köze. Széles volt az érdeklődési köröm, ezért mentem filozófiára. Nagyon szerettem az irodalmat is. Az érettségi alatt például Mereskovszkijt olvastam – a városházára összegyűjtöttek egy csomó könyvet, ami az elmenekülteké, kilakoltatottaké lehetett, onnan halásztam ki. Nehéz körülmények között zajlott az élet. Nekem pénzt kellett keresni, hogy elmehessek az egyetemre, minden nyáron, ahogy az iskola befejeződött, mentem dolgozni, kőművesként, kétkezi munkára. Vettem egy rend ruhát, két-három inget, egy pár cipőt, egy kis kofferral mentem Kolozsvárra. Jelentkeztem a filozófiára, 1952 nyarán. Fel is vettek. A szüleim kérdezték, hogy mi leszek, mire mondtam, hogy bármi lehetek, újságíró, író. Nem tartották ezeket komoly szakmáknak, de nem tudtak beleszólni. A családban nagy szabadság volt a pályaválasztást illetően, s engem eleve értelmiségi pályára szántak. A filozófiát megkezdtük, de már tavasszal közölték, hogy megszűnik – választhattunk, hogy átmegyünk-e mind történelemre vagy elvesz az év. A történelmet választottuk, s én végül megszerettem azt a szakot. Nagyon. Annyira, hogy még udvarolni sem jártam. Annyit csináltunk, hogy szombatonként kicsíptük magunkat és lementünk a bőrgyár tánctermébe táncolni a munkáslányokkal. Engem nem vitt rá a lélek, hogy kísérgessem az egyetemista kolléganőket, mert nagyon sok időbe tellett. Sorba kellett állni a menzán délben, hazakísérni, délután megint elhívni, elkísérni, hazakísérni – akkora időveszteséggel járt volna, hogy nem akartam. - Ehelyett inkább könyvtárba járt? - Igen. Első évtől utolsó évig csak kitűnő minősítéseket kaptam, másodévtől pedig úgynevezett köztársasági ösztöndíjam volt készpénzben, ami akkora volt, mint az édesapám fizetése. Az étkezde és a bentlakás is ingyen volt – az ösztöndíjból vettem kalapot, cipőt, nagykabátot, sőt édesapám névnapjára kis csomagot állítottam össze. Minden hónapban szertartásszerűen megebédeltem egy nagyon jó vendéglőben. Én, az egyszerű székely diák rendeltem a pulykasültet egyszer egy hónapban. A váradi diáktársainkkal, akik sokkal dörzsöltebbek voltak, néha elmentünk egy kis kocsmába, ahol valami hitvány bor mellett énekelgettünk operett- és opera betétdalokat. A Bánk bánból énekeltük, hogy „meghalt a cselszövő, éljen a király!". „Fülek" akkor is voltak, két nap múlva hívattak a rektori hivatalba, a rektornak volt ilyen munkás-helyettese, hatalmas öklökkel. Szemben ült velünk, nézett, csapta az asztalt: „Magukat a munkásosztály és a parasztság azért küldte az egyetemre, hogy az új rendszernek legyenek a harcosai! S akkor maguk éltetik a királyt?!!" Valósággal sokkolt, hogy énekelni sem lehet. Első év után megválasztottak a diákotthon elnökének, majd beválasztottak az egyetemi KISZ-bizottságba, ahol Szabó Gyula ült mellettem. Titkárhelyettes lettem a bizottságban, de gyakorlatilag az egész KISZ-munkát én irányítottam. 1956 tavaszán már érződött a magyarországi forradalomnak az „előszele". Mint a történelem kar éltanulóját, engem jelölt ki a rektor, hogy megtartsam a március 15-i ünnepi beszédet. Tömve volt az egyetem aulája. Balogh Edgár 1954-ben szabadult a börtönből, ő volt akkor már a rektor – a beszéd nagyon jól sikerült, a közönség is ünnepelt, Balogh felugrott, odajött és azt mondta, hogy „Köszönöm neked, fiam!" - Mi volt abban a beszédben? - Mindig szilárd meggyőződésem volt az, hogy az 1848-as forradalom nagyon hősies vállalkozása volt a magyar nemzetnek, együtt a lengyellel, olasszal és másokkal, de ezt valahogy ki kellett volna egészíteni azzal, hogy az események alatt más nemzetiségekkel ki kellett volna egyezni. Ennek hangot is adtam, ezt is érintettem és a mai napig tartom magam hozzá. 1848-49-ben a szabadságharc alatt a megegyezés elmaradt és nemcsak a bécsi udvar ármánykodása miatt, hanem a vezető magyar politikusok egy részének szűklátókörűsége miatt. Később az emigrációban is akadtak olyanok, mint Teleki László vagy Klapka György, akik az események alatt előjöttek ezzel a témával, de Kossuth mindig elzárkózott, mondván, hogy nem lesz részese a magyar Szent Korona-birodalom feldarabolásának – mert akkor területi engedményeket kellett volna tenniük. A kiegyezés, amit a nagy liberális nemzedék hozott létre, tulajdonképpen egy kényszermegoldás volt. Sajnos a magyar szabadságról, függetlenségről le kellett mondani. Ma a történettudomány úgy tekinti, lehetett látni azt, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiának rossz vége lesz, de gazdaságilag nagyon sokat épült, polgárosodott Magyarország. Ha úgy maradhatott volna a monarchia, akkor folytatódhatott volna is ez, de azt ki gondolhatta komolyan, hogy a tót, a román, a szerb magyarrá változzon? Senki. Széchenyi is úgy vélekedett Kossuthtal vitatkozva, hogy nem tudja elképzelni, hogy a tót vagy a román csak úgy örömmel magyarrá változzon. Az előadásra visszatérve, a magyar szabadságharc méltóságát hangsúlyoztam, Balogh Edgárral pedig sokáig leveleztem. Én Szabó Dezső nagy rajongója voltam már egyetemista koromban. Azonban nem voltam biztos benne, hogy jól cselekedtem-e, hogy meghívtam a lányát az iskolába beszélgetni, s ezt megírtam Balogh Edgárnak. Válaszolt nekem, hogy nem lehet fasizmussal vádolni Szabó Dezsőt, és nem lehet úgy kidobni, ahogy a kommunista rendszerben azt akkor tették. El kell olvasni a műveit. Nemrég dúlt a vita arról, hogy Magyarországon betették a nemzeti kerettantervbe. Eddig is be kellett volna tenni a tantervbe és a tanárnak tudnia kell, hogy a Szabó Dezső segítségével tanítson igazi magyarságféltést, mert semmi köze nincs a fasizmushoz, sovinizmushoz. El kell olvasni az Életeimet. Amikor idekerültem Udvarhelyre, 1957 tavaszán hallottam, hogy Szabó Dezső lánya itt van Székelyföldön – mindjárt felvettem vele a kapcsolatot, meghívtam a gimnáziumba egy beszélgetésre, mert akkor már aligazgató voltam. Néztek a tanárok, hogy most ez a fickó kitöri a nyakát, mert még Auschwitzet is túlélt zsidó kolléganőnk is volt,Salamon Ella. Nem bántam meg, mert nagyon érdekes dolgokat mondott Szabó Dezsőről mint emberről, az utolsó napjairól Budapest ostroma alatt. A kilencvenes években mondta nekem Bodor András kolozsvári történészprofesszor, hogy az ötvenes években Albert Dávidot nagyon szerették volna „megtartani az egyetemnek", de ő mégis Udvarhelyt választotta. Miért? Már harmadéves koromban Jakó Zsigmond hatása alá kerültem, külön is foglalkozott velem. Én elhatároztam, hogy tanár nem leszek, hanem a kutatómunkával fogok foglalkozni, levéltáros leszek vagy hasonló. Jakó ki is nézte nekem a nagybányai levéltárat, ahol üresedés volt, nagyon szerette volna, ha elkezdem a nagybányai kisnemesség anyagainak a feldolgozását. Én letettem az államvizsgát, piros diplomával végeztem, bárhová jöhettem volna a Székelyföldre, de senki elől nem foglaltam el a helyet. Nem akartam a tanári pályán kezdeni. A levéltárak a belügyminisztérium szigorú felügyelete alatt álltak, hosszú időbe telt, amíg megkaphatta valaki az állást. Csíkszeredában laktam a szüleimnél, eltelt 1956 júliusa, augusztusa – a szüleim már kérdezték, hogy mi lesz veled, ha már ennyit tanultál. Felültem a buszra, bementem Vásárhelyre, a Magyar Autonóm Tartomány tanügyi káderosztályára, bemutattam az irataimat, hogy szeretnék valami ideiglenes tanári állást találni. Így kerültem egyből aligazgatónak Székelyudvarhelyre a gimnáziumba, hangsúlyozva azt, hogy ha megjön a jóváhagyásom, akkor mehetek a nagybányai levéltárba. Akkor Mészáros Imre volt az igazgató, de az egész tanári karban két párttag volt, Baczó László földrajztanár és Spanyár Teréz. Én akkor már párttag-jelölt voltam és így jöttem ide. Mészáros nagyon szeretett, valósággal családtagnak számítottam náluk. Jött egy megszorítás, hogy az iskola vezetője csak párttag lehetett – Imre bácsi pedig nem lehetett az, mert őt a római katolikus egyház taníttatta, nem is akart. Akkor a rajoni főtanfelügyelő és Imre bácsi közösenrábeszéltek arra, hogy vállaljam el az igazgatói állást. Közben megjött a nagybányai levél, hogy jóváhagyták, de akkor már maradtam. Engem Udvarhely úgy elvarázsolt, hogy nem akartam innen elmenni. Azok az őszi színek! Ezt csak az tudja megérteni, aki Csíkban született, vagy ott élt – a csíki tájnak a hangulata, a színei egészen másak, s ez a lelkiállapotra is rányomja a bélyegét. A gyönyörű táj fogott meg, nagyon szerettem gyalogolni – azt mondtam, hogy én már innen nem megyek el. Ugyanakkor lenyűgözött a református kollégium könyvtára is – csíki katolikusként azt addig nem tudhattam. Egy évig voltam igazgató a gimiben, amikor jöttek, hogy vegyem át az Udvarhely-rajoni tanfelügyelőség vezetését – akkor a tanügy és a művelődés egyben volt. Töprengtem egy kicsit, de elvállaltam.Kozseni Andrásnak, a munkásból lett rajoni néptanács-elnöknek bemutattak – végig mért, a végén azt mondta, hogy szerezzen magának valami rendes öltözetet. Aztán Bertalan Sándor, a titkár mondta, hogy terepre kell járni, csizma kell, nadrág. - Mi volt a feladata akkor? - A kultúra odatartozott, s nagyon jó munkatársaim voltak, mint például Nagy Jenő vagy Mester Sándor. Az akkori falu egészen más volt, a falvak tele voltak iskolákkal, Fenyőkúton vagy Pálpatakán nagy iskolák működtek, Lövétén tízszer ennyi diák volt. Akkora kultúrversenyek voltak, hogy Korondon például három napig tartott az egyik. Sófalván az egész falu zenész vagy táncos volt. Nekem életre szóló élmények voltak azok. Hiába mondják, hogy minden rossz volt, akkor még élt a falu! Nem bánom, hogy ezt az időszakot abban a beosztásban töltöttem. - A hatvanas években érzett-e Bukarestből jövő szigort? - A román kommunista rezsim az elején ügyelt arra, hogy a tanügy élére nagyon markáns értelmiségit nevezzen ki. Annál nagyobb megalázás nincs, amikor a tanügy vagy a kultúra élére egy iskolázatlan pártembert neveznek ki. A román kommunizmus amilyen volt, olyan volt, de akkor olyan akadémikus volt a tanügyminiszter, aki a Sorbonne-on végzett. Akkoriban, a hatvanas évek végén volt egy enyhülés a rendszerben – maga a rendszer a történelem szemétládájába, süllyesztőjébe került, ott is van a helye. De a rendszeren belül emberek élnek és azoknak a teljesítménye különböző lehet. 1968-ban, amikor volt a változás, kialakultak az új megyék. Eleinte úgy volt, hogy itt lesz a megyeközpont. Fazakas János jött ide más aktivistákkal, nekem akkor is beszédet kellett mondanom. A beszédet teljesen Benedek Elek Halljátok, emberek? című kötetének politikai publicisztikái alapján írtam. - Pozitívan értelmezte akkor, hogy Udvarhely megyeközpont lesz? - Igen, mert úgy láttuk, hogy rengeteg közjogi, adminisztratív, gazdasági pozitívummal fog járni és a Székelyföld felemelkedését fogja szolgálni, erről határozottan meg voltam győződve. Aztán kitört Csíkban a ribillió, napokig tüntettek, a csíki csoport meggyőzte Ceaușescut, hogy Csíkszereda legyen az új megye központja. Megtörtént, és nemsokára jöttek, hogy vállaljam el a megyei tanfelügyelőség vezetését. Innen még mentünk páran, Gotthárd Béla is akkor lett rajoni főügyészből megyei főügyész, de mások is voltak még. Gondoltam, segítek összeverbuválni, aztán hazajövök. Ott laktam Csíkban hétköznap, a feleségem, Judit idehaza tanított tovább, én csak hétvégenként jártam haza. Rengeteg munka a nyakamba szakadt, nagyon sokat kellett járnom terepre, de aztán néhány év múlva már nem akartam maradni, beleuntam, haza akartam jönni. Szerencsém volt, mert a tudományos munkát nem hagytam abba. Volt egy olyan tudományos anyagom arról, hogy az első világháború után mi történt a megyében. De kutattam a harmincas évek Munkás-Paraszt Blokkjának a történetét is – ez a baloldali magyar szervezet részt vett a választásokon is, négy képviselője is bejutott a parlamentbe. Írogattam a Korunkba, A Hétbe, a Hargita Kalendárium majd minden számába egy-egy történelmi témát. Tulajdonképpen ennek köszönhettem, hogy néhány hónapi főtanfelügyelői működés után, 1968 nyarán „hazaengedtek" Csíkból. A gimibe viszont nem tudtam, és nem akartam menni, mert ott két nagyon kedves kollégám, Dobos Ferenc és Vida Gyula tanították a történelmet – így az 1-es általános iskolába, a mai Tompa Lászlóba kerültem történelemtanárnak. Nagyon megszerettem a tanítást. - A gimnáziumba hogy került vissza? - 1972-ben a Malom utcában laktunk a családdal egy államosított házban, amikor Ilyés László – utódom a tanfelügyelőségnél – mondta, hogy szeptembertől el kell vállalnom az gimnáziumot. Az addigi igazgató, Papp András az új, ipari iskola (a mai Kós Károly Iskolaközpont) vezetője lett. Én 72-től egészen nyugdíjazásomig a gimnáziumban maradtam. - A hetvenes években már jött a szigor fentről, a magyar oktatást már kezdték elsorvasztani... - Igen. Kemény harcokat kellet vívni azért, hogy a matematika osztályok megmaradjanak. Amikor szorítottak, mindig súgtam meg a matricásoknak vagy a tehnósoknak, s a mérnökök, részlegvezetők aztán a pártgyűléseken akkora hisztit csaptak, hogy nem mertek hozzányúlni az osztályokhoz. A mérnöki elitnek a gyerekei a gimibe jártak, azokkal nem mertek ujjat húzni a megyénél sem, főleg a Tehnoutilajban volt ilyen szempontból nagy összetartás és szellem. A textilosztályok létesítését Szabó Álmossal, a készruhagyár igazgatójával megoldottuk, felszereltük az osztályokat. Amikor ipari líceum lettünk, a műhelygyakorlatot úgy oldottuk meg Petres Gyulával, aki a Tehno igazgatója volt, hogy az ipari gyakorlatot ott végezték a diákok a gyárban – de közben matekeztek! A Matricagyárban is ugyanígy csináltuk, s én azért reszkettem, nehogy baleset legyen, hogy kiderüljön a turpisság. Aztán 1985-ben a magyar igazgatók nagy részét leváltották az országban, engem is. Utána is ottmaradtam történelemtanárnak, s aztán a rendszerváltás utáni időszakot szerettem a legjobban. Akkor már lehetett beszélni mindenről, a diákok is szerették, az nagyon jó időszak volt. - Hogy élte meg a rendszerváltást? - Nem volt konfliktusom, nem fenyegettek, tanítottam tovább. Közben tanultam angolul, németül és nagyon élveztem a tanítást. Megismerkedtem a Békehadtest itteni tagjaival, ők jártak hozzánk, az egy nagyon jó időszak volt. Ami a kutatásokat illeti, akkor nagyon komolyan tudtam foglalkozni a tudományos dolgokkal, 1993-ban az iskola 400 éves évfordulójára megjelent a gimnázium története, de azon kívül is foglalkoztam az oktatástörténettel. A Lakiteleki Alapítvány pályázatán hatvan pályázóból első díjat nyertem a gimnázium történetével, a budapesti Gellért Szállóban volt a díjátadó. - Ahogy visszatekint az életére, van-e valami, amit megbánt? Van-e olyan dolog, amit másképp csinált volna? - Én az életem nagyrészét leéltem és azt hiszem, hogy nem csináltam volna másképp semmit. Az ember tetteit és sorsát befolyásolja az, hogy milyen géneket örökölt, milyen családi környezetből jött, milyen iskolái voltak – ettől én meredeken soha nem kanyarodtam el. Esetleg többet kellett volna foglalkoznom a tudományos munkával. De a világ megfordult és ma sokkal érdekesebb, ha a kutyákról írnak egy könyvet vagy a konyhaművészetről. - Megfordult abból a szempontból a világ, hogy a hatvanas-hetvenes években egy fiatalnak mennyi lehetősége volt székelyföldi magyarként. Hogyan látja ezt? - Hálás vagyok a sorsnak. Én egy olyan faluban voltam gyerek, ahol csak egy rádió volt, orvos nem, csak bábaasszony. El lehet képzelni, hogy a kommunikáció milyen volt. Ma viszont használom a számítógépet, önállóan gondolkodom, híreket nézek, nem vagyok rabja ideológiáknak. Ez egy óriási dolog, nem is lehet összehasonlítani azzal, amit mi átéltünk annakidején. Az egyik unokám Birminghamben tanul, a másik Budapesten dolgozik, a harmadik Münchenben jár egyetemre. A világ ma más. Vannak árnyoldalai is a mai világnak, például az interneten, a Facebook-on való névtelen mocskolódás, de ez vele jár. - Mit tart élete legnagyobb tanulságának? - Amikor az ember így az élete vége felé jár, akkor hajlik arra, hogy ilyen egységes választ adjon, hogy például jobban vigyázzon az egészségére. Sokat foglalkozunk azzal, hogy életben, mozgásban tartsuk ezt a rozoga testet. Ma ez a válasz nem egészen kielégítő, mert túlteng benne, hogy vigyázz az egészségedre, de azért van benne annyi igazságmag, amit a fiatalok is megszívlelhetnek. Amikor az ember fiatal, akkor könnyelműen bánik magával. Pedig az öregkort megérni szép dolog éssok szépség van az öregkorban. A másik üzenet pedig az, hogy a gondolkodásban legyen önállósága az embernek. Lehet akármilyen rezsim, ideológia, azt azért mindjárt nem szabad lenyelni. Annak vannak olyan torzulásai, amik nagyon csúnyán végződnek. Bizonyos szellemi szabadságot, függetlenséget az utolsó pillanatig meg kell őrizni, nem szabad sohasem feladni. Sok alkalom van arra, hogy az embert elkapja a gépszíj. Szerintem a falusi környezetemből jött ez az óvatosságom. Bár néha a környezetemben kellett mutatnom, hogy én milyen „vonalas" vagyok, kettős életet éltem: az egyik volt az igazgató-tanfelügyelő, ami kötelezett bizonyos dolgokra, de emellett volt a másik életem, ami szent volt. Természetemnél fogva mindig szerettem a csendes, magányos meditálást, gondolkodást, tanulást. Szerettem idézni Goethe Faustjából Faust monológját: „Ha visszatérek szűk szobámba s a lámpa meghitt fénye int, / Oszolni kezd keblem homálya, s a szív magára lel megint." KATONA ZOLTÁN Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely) 2017. február 3.Többet kínálnának NyirőnélNemcsak egy ember nevéhez fog fűződni az udvarhelyi irodalmi múzeum. De high-class lesz. A legutóbbi tanácsülésen bemutatott tervek láttán csak ámultunk-bámultunk, hogy Udvarhelyen ilyent is lehet – a Szombatfalván álló egykori Nyirő-villában ugyanis olyan irodalmi múzeum kapna helyet az épület felújítása és eredeti állapotába való visszaállítás után, hogy annak nemcsak helyi szinten járnánk csodájára. A főtéri szoborparknak nagyon komoly konkurenciája lenne. S ha még Nyirő (elveszett) hamvait is sikerülne tényleg eltemetni, akkor a farkaslaki Tamási-emlékhelyekkel (sír + szülőház) vetekedhetne a Budapestről támogatott Székelyudvarhely. De ne fussunk ennyire előre, inkább nézzük meg a terveket, mert abban Nyirőnél is több van. High-tech a földszinten A szombatfalvi Nyirő-villa a múlt század harmincas éveiben épült, a közhiedelemmel ellentétben nem Kós Károly, hanem Toroczkay Wigand Ede tervei alapján, az író és családja 1936 és 1941 között lakott benne. A háború után államosították, 1976 óta egy házaspár szociális lakásként használta (a férj időközben elhunyt, a feleség jelenleg is ott lakik), 2014-ben került az Urbana Rt-től az önkormányzat tulajdonába. A tanácsülésen is bemutatott terveket Várday Zsolt műépítész készítette 2016-ban. Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója szerint a terv a Nyirő-villának a restaurálásáról és irodalmi múzeummá való átalakításáról szól. Az irodalmi palettán szeretnénk nyitni, természetesen Nyirőre fókuszál, viszont egy kicsit többet szeretnénk mutatni, mint egy személyiség – vázolta portálunk megkeresésére Miklós, aki részletekbe is belement, néhány olyan dolgot mondott el a ház belső átalakításáról, amelyek segítségével már jobban el tudjuk képzelni az épület új rendeltetését. Az ismert Kováts-fotón látható verandát visszaállítanák eredeti állapotába, a belső fogadótér mellett pedig két nagyobb terem van – ezekben, mintegy hetven négyzetméteren jönne létre az irodalmi múzeum multifunkcionális kiállítófelülete. Ebben interaktív asztal és más korszerű eszközök lennének, amelyek segítségével mutatnák be a szakmai gárda által javasolt anyagot. Nem steril múzeumi tér lesz, hanem egy olyan terem, amiben például könyvbemutatót is lehet tartani, de látványos, high-tech dolgot tudnánk kialakítani – mondta Miklós Zoltán. Rekonstrukció a régi képek alapján Az emelet egyik szobájában lenne berendezve a tulajdonképpeni, hagyományos Nyirő József-emlékszoba. Az épület belsejét a Kováts Fényképészetnél fellelhető régi fényképfelvételek segítségével igyekeznek rekonstruálni. Azt tudni kell, hogy Kováts István fényképsz, Haáz Rezső, valamint Nyirő József jóbarátok voltak, a fényképész pedig több felvételt is készített a Nyirő-házban. A múzeumigazgató szerint olyan felvétel is készült, ami a dolgozószobában, az íróasztalánál ülő írót mutatja. Az emelet egyik nagyobb termét Székelyudvarhely, illetve Udvarhelyszék irodalomtörténetének szentelnék, tehát megmutatnák Nyirő irodalmi kortársait is. Amellett kell majd állást foglalni, hogy Udvarhely vagy Udvarhelyszék? Utóbbiba Kányádi Sándor vagy Tamási Áron, illetve Szabó Gyula is beletartozik. Vagy csak udvarhelyiekre, köztük Tompára és Tomcsára fókuszálunk? – tette fel a kérdést Miklós Zoltán, majd elmondta, hogy ezt egy szakmai bizottság fogja eldönteni. Ebbe a bizottságba Pomogáts Béla és Takaró Mihály irodalomtörténészeket, illetve Lakatos Mihály és Lőrincz György írókat kérték fel. A négy bizottsági tag február 23-án fogja az első ülését megtartani Budapesten. Ami a ház melletti területet illeti, megmarad a kert jellege, akárcsak a gyümölcsösé, de új kerítése is lesz a háznak, az épület fűtését szolgáló kazánház pedig a villa melletti kis melléképületben kap helyet. Honnan jön a pénz? Budapestről. Az említett tervek elkészítése a Haáz Rezső Múzeum költségvetéséből történt. Az egész projekt költségvetése 1 598 000 lej + ÁFA, ebből az összegből 310 ezer lejt a felszerelésre, berendezésre fordítanának – ezt Orbán Balázs, a Koalíció önkormányzati képviselője közölte portálunk megkeresésére. Magyarországi forrásokból fogjuk finanszírozni – jelentette ki Orbán, kérdésünkre pedig elmondta, hogy a projekt tulajdonképpen az országház elnökének, Kövér Lászlónak, illetve kabinetfőnökének személyes támogatását élvezi. Az még kérdés, hogy a pénz konkrétan a magyar Országháztól fog-e jönni vagy valamilyen alapítványon keresztül, de megvizsgálják, hogy jogilag mi lenne a legmegfelelőbb. Ami az ütemtervet illeti, Orbán Balázs szerint összeállítják a finanszírozónak a dokumentációt és idén tavasszal, illetve kora nyáron el is kezdenék az épület restaurálását és átalakítását. Természetesen mindezt a pénz megérkezésekor, amire ígéretet kaptak Veress Lászlótól. A régebb az Ilyés Közalapítványnál irodavezetőként dolgozó, részben udvarhelyi származású Veress jelenleg Kövér László kabinetfőnöke. Orbán szerint közbeszerzési eljárást kell kiírni a munkára, mint mondta, „azt szeretnénk, hogy legkésőbb 2018 szeptemberében lehessen az ingatlant felújítva, felszereléssel együtt használatba venni, szerintem ez lehet a reális – ha ennél hamarabb lesz meg, az csak jobb." Arra a kérdésünkre, hogy mi lesz az épületben jelenleg albérlőként lakó idős asszonnyal, Orbán azt mondta, hogy a bérleti szerződése le van járva, a város neki megfelelő lakhatást ajánlott fel. „Lerobbant, lelakott ingatlan, annál jobbat kap. Ez egy széleskörű közösségi projekt, úgy gondoljuk, hogy ezt nem akadályozhatja egy magánszemély. Neki a város egy másik, méltányos albérletet fog felajánlani." – mondta az önkormányzati képviselő. Másfél év múlva elméletileg új pompájában várja majd a látogatókat a Nyirő-villa, hogy megismertesse az érdeklődőkkel Nyirő József, illetve az udvarhelyi irodalom örökségével, történetével. Remélhetőleg addig egykori, névadó tulajdonosának a hamvai is elő-, illetve helyükre kerülnek. Katona Zoltán Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely) 2017. április 12.Májusban a magyar könyvkultúráé a főszerep KolozsváronHetedik alkalommal szervezik meg Kolozsváron az Ünnepi Könyvhetet május 11 és 14. között. Könyvbemutatók, beszélgetések, zene, színházi előadás várja az érdeklődőket. „Szeretnénk minél inkább a Fogoly utcára koncentrálni, oda szeretnénk minél több eseményt szervezni, de működnek a párhuzamos helyszínek is” – fogalmazott H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója. A magyar könyves kultúra – és a zene – négy napig uralja a belvárost – tette hozzá. Csomos Éva-Zsuzsánna a programpontokat: május 11-én délután zajlik az ünnepélyes megnyitó, majd magyar- és világirodalomból származó gyerekdalokat hallgathatunk. Molnár Krisztina Rita magyarországi műfordító, költő két előadást is tart, egyet gyerekeknek, egyet felnőtteknek – hangzott el. Színházi előadás is zajlik majd Nyáry Krisztián Így szerettek ők könyvsorozata nyomán – a felolvasószínház Kosztolányi Dezső eddig ismeretlen arcát mutatja fel. Térey János költővel beszélget Prieger Zsolt újságíró, péntek este pedig az Anima Sound System Dj-set zenél: Hemingway, Örkény, Pilinszky, Áprily, Ady-műveket szólaltatnak meg. Gerlóczy Mártont az Áprily-évforduló kapcsán hívták meg a szervezők. A Báthoryakat övező mítoszokól Várkonyi Gábor írónő és Várkonyi Gábor történész beszélget majd. Ferencz Blanka elmondta, idén a NEST-tel közösen szerveznek iskolásoknak szóló slambajnokságot. A Könyvhét előtti héten az összes kolozsvári magyar iskolában szerveznek előválogatót, vasárnap pedig a döntő zajlik. Idén a NEST experijammel is készül, audiovizuális élményt nyújtva a hallgatóságnak. Nagy Péter, az Exit Könyvkiadó ügyvezetője elmondta, két és fél évvel ezelőtt egy 13 éves lány, Lupescu Kata ifjúsági kalandregényt kezdett írni, amelyet a kiadóhoz is eljuttatott. A kiadó támogatta ezt, a most 15 éves lány már a negyedik köteténél tart, az első regényét pedig a Könyvhéten ismertetik majd. Műfordítók, elméleti szakemberek találkoznak, akik többek között arról beszélnek majd egyebek mellett, hogy milyen műveket érdemes újra lefordítani. Kassáról érkező vendégeik a város színházkultúráját ismertetik majd, városnéző túrákat is szerveznek a Korzó Egyesülettel közösen, csatlakozik az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Művelődés is a programsorozathoz. maszol.ro 2017. május 12.Szerzők és olvasók ünnepe – 7. Kolozsvári Ünnepi KönyvhétH. Szabó Gyula kapta a Kolozsvár Társaság díját Újra a könyvkiadók, könyvterjesztők sátrai foglalják el a Fogoly utcát, az RMDSZ, a Romániai Magyar Könyves Céh, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete szervezésében létrejött 7. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét kapuit tegnap délután nyitották meg. A szervezők vasárnap estig várják az irodalmi-, zenés- és gyermekprogramokra az érdeklődőket a várfalak árnyékában. A rendezvény hivatalos megnyitóján Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke átadta a Kolozsvár Díjat, amelyet idén, jelentős kiadói tevékenységéért H. Szabó Gyulának, a Kriterion Könyvkiadó igazgatójának ítélték oda. A kitüntetést eddig hat alkalommal kapták meg olyan személyek, akik sokat tettek a romániai magyar könyvkiadásért, a „könyvek születésétől, azok kézbevételéig”. H. Szabó Gyula elmondta: díját megosztja azokkal a csapatokkal, akik az évek során segítették őt a munkájában, és sokat tettek a romániai könyvkiadásért. A könyvhét megnyitóján először H. Szabó Gyula, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke szólalt fel, kiemelve: folytatják, ápolják a könyvhét hagyományát, felajánlva a rendezvényt a mindenkori és mostani meghívottaknak, kiemelve közülük a Kassáról érkezett vendégeket. Markó Béla, a Kós Károly Alapítvány elnöke párhuzamot vont a világháló terjedése, használata és Gutenberg illetve a könyvmásoló barátok között. A könyveket másoló barátok is jobban szerették volna, ha a mesterségük a kolostor falai között marad, nem akarták, hogy a könyv tömegtermék legyen. Ám ahogy Gutenberg sem a barátok ellen hozta létre másolóját, Markó Béla szerint a világháló forradalma sem a könyv ellen irányul. – Az internetnek köszönhető, hogy mindenki ír, mindenki olvas naponta, az sms-írókból, sms-olvasókból könyvírók és könyvolvasók is válhatnak. Rövid az sms, de a haikukkal is meg lehet szerettetni a verseket – vélte az alapítvány elnöke. Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere Müller Péter szavait idézve kezdte beszédét, majd kiemelte: az Ünnepi Könyvhét mindenki számára gazdagságot jelent, hiszen ez az esemény köti össze a budapesti Vörösmarty-teret a kolozsvári Fogoly utcával, a klasszikus műveket a kortárs alkotásokkal. Hozzáfűzte, a világ mindig a könyvek által ment előbbre, és jó lenne, ha mindenki hátizsákjában lapulna egy-egy kötet. Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke ellentmondott Markó Bélának, szerinte az elektronika, informatika nem veheti át a könyvek helyét. Az írásbeliséget meg kell őrizni, hisz értékeinket csak a leírott szóval tudjuk megóvni. Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja történettel készült a megnyitóra, amelyben kiemelte a szüleinktől tanult helyes olvasási testtartást nem szükségszerű betartani, a könyveket azonban nem cserélhetjük le eBook readerekre, a Könyvhetet laptophétre. A főkonzul szerint az eBook hasznos, csak idegen, gépies, egy könyvet nem lehet bekapcsolni, kikapcsolni. Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár) 2017. május 13.Ünnepi Könyvhét a Minerva-házbanTöbb rendezvény helyszíne volt tegnap a Minerva-ház. A délelőtti, A kassai bohém társaság a (Kassai) Szinházi Ujság hasábjain című, a pincegalériában megnyitott kiállítás után (képünkön a megnyitó egyik pillanata) a száz éve született Gáll Ernőre, a Korunk egykori főszerkesztőjére emlékeztek az emeleti Cs. Gyimesi Éva teremben. Előadást tartott Kántor Lajos (Gáll Ernő szerepe a Korunk második folyamának megújulásában) és Tibori Szabó Zoltán (Önazonosság és méltóság – egy régi levélváltás mai tanulságai). Ezt követően a Minerva Művelődési Egyesület legújabb kiadványait mutatta be az egyesület elnöke. Szintén az emlékezés jegyében zajlott a délután 3 órakor kezdődő programpont, ezúttal Áprily Lajos halálának 50. évfordulója volt fókuszban, elő- adást tartottak: Balázs Imre József, Berényi Károly, Liktor Katalin, Hantzné Lám Irén. A kassai bohém társaság a kassai Szinházi Ujságban Erősen szlovákos magyarsággal mutatta be a kassai Szinházi Ujság bohém társaságáról készült kiállítást Eleonóra Blaskova, a Kassai Állami Tudományos Könyvtár munkatársa, akinek a magyar nem anyanyelve, s mint kiderült, hallás után tanulta meg. A szlovák iskolában mögötte ülő, szlovákul nem tudó magyar fiútól, később a környezetéből való „hallgatózást” aztán olyan tökélyre fejlesztette, hogy az 1911–23 között megjelent Szinhazi Ujsagot nemcsak holmi idegen nyelvű történelmi kuriózumként forgathatta, hanem értően kutathatta, tegnap pedig Kolozsváron többnyire szabadon beszélve ismertette az erről készült színes anyagot. Kolozsvár és Kassa ezer szállal kapcsolódik egymáshoz: a kassai színház létrehozása kolozsvári művészeknek köszönhető, sok neves magyar színész, operaénekes Kassán és Kolozsváron is tevékenykedett, a kassai közélet jeles személyiségei közül sokan a kolozsvári egyetemen tanultak. Például az a Kemenczky Kálmán, aki Kolozsváron lett a jogtudományok doktora, visszatérése után Kassán többek között a Szinházi Ujság főszerkesztője, tulajdonosa volt, és akinek a fia is eljött most Kolozsvárra, magával hozva azt a bőröndöt, amellyel apja egykoron a kolozsvári egyetem és Kassa között utazgatott. Ezúttal sem volt üres ez a bőrönd: a megilletődött utód, Kemenczky Kálmán a sátoraljaújhelyi Kazinczy társaság kiadványait hozta benne. Kiadványokban sem szűkölködött ez a kiállításmegnyitó, Eleonóra Blaskova is hozott néhány tudományos kötetet, az egyik például egy bizonyos féle Ki kicsoda, amely az 1848–1939 közötti kassai lakosok névsorát és adatait tartalmazza. Palencárné Csáji Ildikó a Kassai Polgári Klub vezetője is elhozta szervezetük néhány kiadványát. Ez a klub a kassai magyar kulturális örökség ápolását tűzte ki céljául, népfőiskolaként is működik, de nekik köszönhetően áll például ma Márai-szobor a városban az íróról elnevezett téren, és Esterházy János emlékét mellszobor őrzi. Nemcsak a kassai színházi élet mutatkozik meg az 1911–23 között megjelent Szinhazi Ujság hasábjain a maga gazdagságában, a hetilap a fiatal művészgeneráció első irodalmi és grafikai próbálkozásainak terepe is egyben. Ebből hoztak el tucatnyi bemutató táblát a kassaiak Kolozsvárra. Az Ünnepi Könyvhét keretében a Minerva-házban megnyílt kiállítás hétfőtől két hétig a központi egyetemi könyvtár előcsarnokába költözik. A rendezvény kolozsvári értelmi szerzője, Szabó Zsolt a megnyitón elmondta: az EMKE-vel együttműködve szeptemberig szeretnék több erdélyi városba elvinni ezt az értékes anyagot. Kerekes Edit Gáll Ernőre emlékezve Két előadással emlékeztek a száz éve született Gáll Ernőre, a Korunk egykori főszerkesztőjére a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében a Minerva-házban. Gáll Ernő az 1926-ban alapított kolozsvári társadalomtudományi folyóirat élére az 1957-es újraindulásakor került, az úgynevezett második folyamtól, és 1984-ig volt a kiadvány főszerkesztője. Visszaemlékezésében Kántor Lajos irodalomtörténész, aki 1990 és 2008 között állt a folyóirat élén, kiemelte: a centenárium alkalmával ebben az évben több fázisban is emlékeznek Gáll Ernőre, a tegnapi rendezvényt követi majd egy budapesti megemlékezés, illetve egy ősszel sorra kerülő esemény is. Gáll Ernő szerepe a Korunk második folyamának megújulásában című előadásában Kántor Lajos elmondta: 1957-es újraindulásakor, az akkori politikai helyzeteknek is köszönhetően, tulajdonképpen még nem lehet érdemben beszélni a lap megújulásáról, modernista eszmei fejlődésről, ennek jelét igazából csak az 1960-as év első, januári számában lehet tapasztalni. Ebben Gáll Ernő írja a bevezető tanulmányt, Kántor szerint ekkor lehet felfigyelni erre a törekvésre. – Gáll Ernő jelentős lépéseket tesz a világra való nyitás érdekében, ez a saját életében és a Korunk szerkesztésében is megnyilvánul. Később aztán, az 1964-es március–áprilisi számban megjelent, Prométheusz az idők sodrában című írásából kiderül, hogy lényeges változás történik Gáll Ernő gondolkodásában – magyarázta az irodalomtörténész. Hozzáfűzte: 1967-ben elindulnak az egyéni rovatok a folyóiratban, többek között A dialógus jegyében címmel a Gáll Ernőé is, és később az is megtapasztalható, hogy az akkori főszerkesztő nyitni akar a fiatalok felé. Kántor ugyanakkor fontosnak tartotta megemlíteni azt az 1980-as január–februári dupla lapszámot is, amely, egy kerekasztal-beszélgetésen elhangzottak alapján, a nemzedékek közötti problémákra fókuszált, és amelynek bevezetőjét ugyancsak Gáll Ernő írta. Tibori Szabó Zoltán újságíró Önazonosság és méltóság – egy régi levélváltás mai tanulságai című előadásában úgy vélte, Gáll Ernő nem csupán az erdélyi és a magyarországi baloldali értelmiség kiemelkedő alakja volt, hanem egyben az anyanemzeteiktől elszakadt népcsoportok helyzetének, az ún. nemzetiségi létnek az egyik tudatos kutatója és bátor gondolkodója is. Köllő Katalin A két legújabb Minerva-könyvről A Minerva Művelődési Egyesület gondozásában megjelent két legújabb kötetet mutatta be tegnap a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében Tibori Szabó Zoltán, az egyesület elnöke. Mindkét könyv igényes, szép kivitelezésű, a kolozsvári Idea Könyvműhely munkáját dicséri. Kulcsár Gabriella zenetanárnak, kritikusnak a Szabadságban 2000 és 2015 között megjelent, válogatott zenekritikáit tartalmazza a Kolozsvári zenés panoráma című kötet, amelynek bemutatóját nemrég, április 21-én tartották szintén a Minerva-házban. A szerző témakörök szerint válogatta ki a különböző hangversenyekről megírt impressziói alapján a cikkeket, amelyek a kötetben megjelentek: a válogatás Kolozsvár zenei életét tükrözi a szimfonikus zenétől a kamarazenéig, de olvashatunk régizenéről, egyházi, film-, tánc- és jazz zenéről egyaránt. A második bemutatott kötet a kolozsvári Igazság és Făclia napilapok sajtófotó archívumát dolgozza fel, és a nyelvi kötődésből adódóan ez a könyv magyar és román nyelven jelent meg – ismertette Tibori Szabó Zoltán. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a digitalizált fotóarchívum elérhető a Minerva Művelődési Egyesület honlapján, amely nemrég Deák Ferenc – jelenleg Amerikában élő, kolozsvári fotóművész – fényképeivel is kiegészült. Az archívum 35-36 ezer negatívot tartalmaz digitalizálva, amely mind hozzáférhető, kommentálható, tehát a közölt fényképekhez hozzá lehet szólni, adatokkal ki is lehet egészíteni – hívta fel a figyelmet erre a lehetőségre az egyesület elnöke. A kötet másik különlegessége, hogy a digitalizálásban is részt vevő olyan fiatal kutatókat és diákokat kértek fel arra, hogy írják meg észrevételeiket, véleményüket a látott fényképekről, akik a kilencvenes évek után születtek, szemléletmódjuk, meglátásuk pedig már eltér attól a világtól, amelyet az archívum megörökített. A könyvben továbbá korabeli dokumentumokat is közölnek, a szövegek pedig a szerzők szerint jelennek meg magyarul vagy románul, utána pedig a fordítás a másik nyelvre. A könyv végén angol nyelven is olvasható összefoglaló. Az illusztráláshoz kiválasztottak egy dobozt, és annak tartalmát közölték a könyvben a hibákkal együtt – magyarázta az egyesület elnöke. Valóságos és szellemi találkozások Áprily Lajossal Halálának 50. évfordulója jelentette az alkalmat és témát az Áprily Lajosról szóló megemlékezésre, beszélgetésre, amelyre szintén a Minerva-házban került sor tegnap. H. Szabó Gyula író, a Kriterion igazgatója a rendezvény felvezetésében rávilágított arra az elképzelésre, hogy az elhangzó előadások, beszélgetések révén a nagy költő emberi arcát szeretnék megismertetni a hallgatósággal. Ami sikerült is, hiszen Áprily Lajost közeli jó barátai, tanárkollégái, levelezőtársai emlékezéseiből ismerhettük meg: tehát nemcsak a költőt, hanem elsősorban a tanárt, a kollégát, közeli jó barátot. Berényi Károly és Liktor Katalin elsősorban Weress Margit magyar–német szakos tanár visszaemlékezésein, levelezésein keresztül mesélt Áprilyról, hiszen Weress Margit és Jékely Lajos éveken keresztül kollégák voltak a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban, barátságuk pedig mondhatni egy életre szólt. A korabeli kéziratok fontos kordokumentumok is egyben, amelyek segítenek megérteni és megismerni egy időszak közösségi, kulturális életét is. Hantz Lám Irén találkozásairól mesélt Áprily Lajossal, amelyek „valóságosak voltak” az édesapja, Lám Béla révén, továbbá „szellemi találkozások” a levelezések útján. Egy meglepetésvendéget is hozott az előadásra: Csonkané Rácz Katalint, akinek az édesanyja diáklányként ismerte személyesen Áprilyt, a tanárt, már Magyarországon. Balázs Imre József szerkesztő, költő, irodalomtörténész az Áprily Lajosról szóló tanulmányát ismertette. Ú. I. / Szabadság (Kolozsvár) 2017. május 23.Páskándi-darabot mutatott be az egri színház a Festum Varadinum zárónapjánA Páskándi Géza Vendégség című darabjából készült produkciót láthatta a nagyváradi közönség az egri Gárdonyi Géza Színház előadásában, a május 7. és 21. között szervezett Festum Varadinum zárónapján. Az emberi természetnek a legkülönfélébb kapcsolatai és nem utolsósorban a hatalommal szembeni viselkedésében semmi olyan nem történhet, amire ne találhatnánk előzményt a történelemben. Ezért számít ma már közhelynek a megállapítás, hogy a múlt nemcsak megihleti, de igazolja is az alkotó szándékait, illetve, hogy ordas időkben a történelemből vett példa az allegória legmegfelelőbb kifejezésmódja: mindenki érti, az éber cenzúra mégsem tilthatja le a múltra való hivatkozást. A vasárnap zárult nagyváradi Festum Varadinum kulturális rendezvénysorozat második hetében két idevágó eseményt is szerveztek: Varga Gábor Az üres tér dicsérete című drámakötete a Kriterion Kiadónál jelent meg, Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője pedig érdekes beszélgetést folytatott a kötet szerzőjével és H. Szabó Gyulával, a kiadó igazgatójával. A jelenlevők megtudták, hogy a kötet darabjai közt vannak régebbi és újabb keletkezésű írások, melyek apropóját épp a már említett múlt-jelen analógia kínálta, de Varga Gábor azt is elmondta, hogy élt ugyan ezzel a „kínálattal”, ennek ellenére nem tartja magát igazi drámaírónak. A történelmet megjelenítő másik esemény az egri színház előadása volt, amely Páskándi Géza Vendégség című drámájából készült. Páskándi darabjának főhőse Dávid Ferenc, az erdélyi unitáriusok mártír püspöke, aki mellé szintén hőssé nő fel a mellé kirendelt besúgó, Socino. Kettejük vitája, illetve barátsága kétirányú példázata a hit fegyverének erejéről a hatalommal és a hatalmasokkal szembeni kiállásban. Dávid Ferenc „bűne” mindössze annyi, hogy rendíthetetlen hite képes új és új híveket szerezni az unitárius egyháznak, sőt az ugyancsak unitárius János Zsigmond fejedelemsége idején, az 1557-es tordai országgyűlésen Dávid Ferenc hirdette ki a vallásszabadságot, amit törvénybe iktattak, és a protestáns felekezetek összeegyeztetésére nemzeti zsinatok tartását határozták el. A János Zsigmondot követő Báthory István katolikus fejedelemnek viszont kényelmetlen lesz a karizmatikus és megingathatatlan unitárius hitű Dávid Ferenc, és ezért hallgat Blandrata udvari orvos javaslatára – aki szintén unitárius, de szolgalelkű alattvaló is – hogy a hontalan Socinót vegyék rá a püspök megfigyelésére, gondolatainak olyan irányú magyarázatára, hogy nyilvánosan el lehessen ítélni a kényelmetlen hitújítót. Socinót lenyűgözi Dávid Ferenc lénye, konok hite, embersége, és elvállalja ugyan a fejedelemtől kapott feladatot, de egyben megpróbálja kijátszani a túl rövid és csak gondolattöredékeket idéző jelentéseiben. Hiába győzködi Blandrata, Socino már Dávid Ferenc oldalán áll, ezért „állítják rá” mindkettőjükre Máriát, a tudatlan cselédlányt, aki tulajdonképpen nem is érti a két férfi vitáját, de teljesíti a feladatot úgy, ahogy tőle kitelik, vagyis ahogy nem az ész, hanem ahogy a hús súg be. Mindkét férfi Mária szeretője, ezért a nőnek „kinyílik a szeme”, terrorizálja őket, zsarolja, megalázza – Dávid Ferenc szavaival – ugyancsak a hús jogán. Dávid Ferenc nem remél semmiféle kegyelmet, s amikor Blandrata megüzeni Máriával, hogy másnap jönnek érte a fejedelem katonái, ám mintha csak véletlen volna, az ajtót nyitva hagyják, Dávid Ferenc nem is gondol a szökésre. Érvelése logikus: ezzel csak azt bizonyítaná, hogy bűnös, márpedig ő nem az. És elmagyarázza Socinónak, mi a különbség a bűnös és a kényelmetlen ember között: Azok kényelmetlenek az emberek számára, akiktől nem azt a választ kapják, amit ők szeretnének, amit ők már a lelkükben jó előre eldöntöttek. Azok kényelmetlenek az emberek számára, akik nem adnak nyugalmat, nem nyújtanak pihenőt a lelkiismeretnek, akik mindig kérdeznek, még akkor is, amidőn mindenki minden választ mindenre már megadott. Ezek a kényelmetlen emberek. Ezek sose ölnek, ezeket mindig megölik.” A Gárdonyi Géza Színház művészei Blaskó Balázs rendező irányításával a katarzis iskolapéldájával örvendeztették meg a kéthetes eseménysor zárónapján a nagyváradi közönséget. Dávid Ferencet Kelemen Csaba alakította, egyetlen percig sem zökkenve ki a tudós püspök szerepéből, ugyanolyan meggyőző volt Nagy András is a meghasonlott lelkű Socinóként, a Blandratát alakító Reiter Zoltán, Várhelyi Dénes a püspök vejének szerepében és nem utolsósorban a nehéz feladatot vállaló Nagy Adrienn mint Mária. A megrázó finálé előtt pedig Dávid Ferenc – útravalóul – a közönség számára megmagyarázza a címet is, tulajdonképpen Socinóhoz intézve szavait: „Vendég voltál – a tudatomban. Én is vendég voltam a tiédben. És mindketten vendégek Isten tudatában. Egyetlen vendégségünk ez.” Az egri társulat kedden Gyergyószentmiklóson a Figura Stúdió Színházban, szerdán a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban is bemutatja az előadást. Molnár Judit / Krónika (Kolozsvár) 2017. június 20.I. Fehér Megyei Magyar Napok: minőségi együttlét a szórványbanÓriási siker övezte a merész kezdeményezést A gazdag programokat kínáló, többhelyszínes rendezvénysorozatra 2017. június 15. és 18. között került sor, a rendezvény megmozgatta a megye magyarságát, közel 2500-an vettek részt a különböző eseményeken. A fő helyszínen, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban közölte a város lakosságával a friss híreket Lőrincz Helga alpolgármester: aláírták a szerződést a vártemplom felújítására és hamarosan elkezdődik a Bethlen utca lakosainak áttelepítése. Szórványban, ahol a magyarság aránya 20% alatt van, nem könnyű a kisebbség érdekeit képviselni, a komolyabb, hosszú távú célokat és beruházásokat megvalósítani, az átlagember számára pedig nyíltan és büszkén felvállalni magyar identitását. Kellenek hozzá határozott vezetők, korrekt és élelmes politikusok és elengedhetetlen a különböző közösségi mintaformálók és intézményvezetők együttműködése. Ugyanakkor pontosan kell ismerni a közösség igényeit, elvárásait, és ugyanannyira fontos a külső segítség, a tömbben élő magyarsággal való kapcsolattartás valamint az anyaország részéről hozzáadott anyagi támogatás is, amelyek hiányában a szórvány legfeljebb csak araszolhat, de fejlődésről szó sem lehet. Fehér megyében, különösen Nagyenyed esetében úgy tűnik, sikerült meglelni ezeket a sokrétű erőforrásokat, amelyek új fejezetet nyitnak a közösség életében. „A Fehér Megyei Magyar Napok hagyományt kívánt teremteni azáltal is, hogy – bár a Dr. Brendus Gyula Egyesület volt a jogi lebonyolító – civil szervezetek, tanintézmények, egyházak, vállalkozók és a helyi társadalom tagjai közös erővel a Fehér Megyei RMDSZ infrastruktúráján keresztül együtt dolgoztak a rendezvény sikeréért” – fogalmazott Horváth Enikő projektvezető, akinek tapasztalata mindvégig kulcsfontosságúnak bizonyult. „Rendezvényünket, amely összefogni és erősíteni kívánta a minőségi együttlét útján a Fehér megyei magyarságot, az Erdélyben zajló hasonló magyar napok mintájára terveztük, figyelembe véve a szórvány sajátos igényeit. Legfontosabb célunk a közösségépítés, valamint népi hagyományainknak és kulturális értékeinknek a bemutatása volt. Ezek tudatosítása, megőrzése és megismerése által a jövő nemzedéke is részesülhet ebben az ajándékban. Meggyőződésem, hogy e négy nap alatt egy olyan esemény meghonosítása valósult meg, amely több szempontból is elősegíti egy aktív és élhető közösség erősödését, ugyanakkor fontos kezdeményezése az interetnikai párbeszédnek és a toleranciának is. Programjaink mindenkihez, minden korosztályhoz, érdek- és szociális csoporthoz szóltak, a családi szellem és az itthon maradás fontosságát hangsúlyozták” – nyilatkozta összegzésképp lapunknak Lőrincz Helga alpolgármester. Magyarul hangos a központ! avagy miénk itt a tér – ez volt az első kellemes benyomása mindazoknak, akik Nagyenyed főterén megfordultak a négy nap alatt. A gyönyörűen felújított kollégium impozáns látképe mellé a magamfajta lokálpatrióták már előre odaképzelték a kívül-belül restaurált református vártemplomot és a „kiszellőztetett” Bethlen utcát is, úgyhogy az öröm azonnal meghatványozódott és ugyanaz az érzés remegtette meg sokak keblét: még mindig mi uraljuk itt a központot…! A magyar beszéd mellett a kollégium udvaráról kihallatszó zeneszótól is „boldogok voltak a város utcái” – ahogyan egyik kedves ismerősöm fogalmazott. Csütörtökön este a sztármeghívott Republic adott fergeteges koncertet – amiről egy évvel ezelőtt még álmodni sem mert senki –, pénteken pedig a helyi Smici Blues Band rockzenekar ejtette ámulatba a közönséget, mindenféle túlzás nélkül, hiszen a véndiákokból álló csapat, élükön Farkas Balázzsal, a magyar napok kedvéért állt össze újra és nyújtott emlékezetes produkciót. Természetesen a népzene sem hiányozhatott: pénteken este felléptek Antal Tibor és Zenekara, Boros Erzsébet Csokonai Vitéz Mihály-díjas népdalénekes, a marosludasi Hajdina Néptánccsoport, valamint a Nagybaconi Pásztortűz Néptánccsoport, utóbbi a Kovászna megye tanácsa által támogatott székely-szórvány kapcsolatnak köszönhetően. A nap magyar retro partyval, illetve táncházzal zárult, ahol a jó muzsikát a magyarlapádi Pirospántlikás és a vajasdi Margaréta népzenekarok szolgáltatták. A vidéki zenés produkciók közül említésre méltó a Titán együttes bethlenszentmiklósi fellépése. Iskolai rendezvények különös hangsúlya A magyar napok idejére két iskolai esemény is beékelődött: az évzáró és a hagyományos tornavizsga. Előbbit megtisztelte jelenlétével Csulák Péter magyar konzul, aki a Bethlen Gábor Kollégiumot az erdélyi oktatás egyik legfontosabb bástyájának nevezte, ahol – mivel maradéktalanul érvényesülnek a keresztény és a magyar oktatás hagyományai – annak szellemiségét nem lehet elpusztítani. Az 1847 óta megrendezésre kerülő tornavizsga mindig nagy látványosságnak számított a városban, a magyar napok pedig csak tovább növelték az érdeklődők táborát. A Kerekes Ferenc és Tályai Stefánia tornatanárok által összeállított főprodukció mutatós látványt nyújtott, ugyanakkor zenei aláfestésként a Pál utcai fiúk szuggesztív vezérdala valamint a gyakorlat végén az összes diák által kézenfogva kialakított, az összetartozás erejét sugalló hatalmas kör mélyen meghatotta a közönséget. A tornavizsga szépségét, magasztosságát kiemelte az egyforma „uniformis” is: a kék-fehér Bethlen-színeket jelképező öltözetben mutatták be a gyakorlatokat. A sporttevékenységek közül nagy érdeklődés övezte a pénteken megrendezett Bethlen Kupát, amelynek keretében izgalmas kosárlabda-mérkőzésekre került sor, a Két Fűzfa Egyesület szervezésében. Véndiáktalálkozó és igényes kulturális programok A rendezvény az elszármazott és a környéken élő véndiákok találkozójának is tekinthető, hiszen a Fehér Megyei Magyar Napok alkalmat nyújtottak arra is, hogy az elszármazottak együtt lehessenek. Bitai László, a Két Fűzfa Egyesület elnöke pénzügyi előadást tartott Mibe fektessünk 2017-ben? címmel és ismertette a Bethlen-kollégium érdekében elindított, hosszú távú tőkebefektetést, amelyről lapunkban már részletesen beszámoltunk. A magyar napokon több könyvkiadó is standot állított fel a kollégium udvarán, és pénteken néhány könyvbemutatóra is sor került. Szőcs Ildikó igazgató és Kapitány Horváth Zsuzsa A nagyenyedi főnixmadár című, az iskola történetét új szemszögből tárgyaló, elsősorban építészettörténeti vonatkozások ismertetésében jeleskedő munkát ismertették. Csécs Márton torockói unitárius lelkész Sebes Pál az ember és hagyatéka elnevezésű kiadványt mutatta be, amelyet a torockói iskolát virágzóvá tevő rektor születésének 230. évfordulójára adtak ki 2016-ban. Ezt követően a Székelyföld folyóirat mutatkozott be – első ízben Nagyenyeden –, a városhoz kapcsolódó írásokat állítva a figyelem központjába (Bakó Botond cikke a kollégium felújításáról, Hantz Lám Irén írása az enyedi és torockói tájat megörökítő Vass Albert festőművészről). Lövétei Lázár László főszerkesztő ismertette a 20 éves lap arculatát, legfontosabb díjait és sikerének titkát, hiszen aSzékelyföld rendelkezik a legtöbb előfizetővel a Kárpát-medencében. A Kriterion Közművelődési Alapítvány szervezésében kettős könyvbemutatóra és filmvetítésre került sor: az érdeklődők Jancsó Elemérné Máthé-Szabó Magda Emlékirat és Jancsó Miklós Volt egyszer egy Kolozsvár című köteteit ismerhették meg, és elbeszélgethettek Jancsó Miklós színművésszel. H. Szabó Gyula, a kiadó igazgatója ismertette majd részleteket vetített a Kastélyok Erdélyben című dokumentumfilmből. Szombaton került sor a Fehér megyei RMDSZ Nőszervezetének konferenciájára, melyet Tóth Tünde pszichológus tartott A nők elleni erőszak megelőzése címmel. A kollégium és a város történetéről szóló építészettörténeti sétákat is szerveztek, Kapitány Horváth Zsuzsa művészettörténész vezetésével. Az állandó jellegű kulturális programok közül kiemelkedőnek bizonyultak az Erdélyi magyar művészek a nagyenyedi Inter-Art táborokban című tárlat, a Lőrincz család és Harácsek Lehel fotókiállítása valamint az Erdélyi Ifjúsági Keresztény Egyesület szervezésében megvalósított Kontraszt-kiállítás. Előtérben a helyi értékek A magyar napokra jellemzően, kézműves vásárral, gyerekprogramokkal és gasztronómiával várták a szervezők az érdeklődőket. A FaLó sátránál különleges koktélokat, a borstandoknál helyi borokat, az Igazi Csíki Sörnél hideg söröket kóstolhattak. A nagyenyedi dűlőkön termett híres nedűkből Papp Péter pincészetének borkóstolóin, illetve a házi borok mustráján lehet ízelítőt kapni. A gyereksátrakban a szervezők minden játszani vágyót játékokkal és érdekes programokkal vártak, amelyek közül nagy érdeklődés övezte Szekeres Ildikó székelykocsárdi tanárnő magyar népi mintás tányérfestészetét, Albert Ferenc, a Palmetta Kézműves Egyesület elnökének fafaragó minitanfolyamát és nem utolsósorban Lőrincz Konrád felenyedi lelkipásztor bemutatóját, aki a merített papír készítésének mesterségét igyekszik feleleveníteni. Mint ismeretes, a felenyedi papírmalomban készült a 16–18. század folyamán az a jó minőségű, vízjeléről beazonosítható papír, amely a Bethlen-kollégium nyomdáját látta el alapanyaggal. Szombaton Zöld Napot, közös hulladékgyűjtési akciót tartottak a megye 12 településén, vasárnap pedig Nagyenyed – Torockó – Nagyenyed útvonalú látványos kerékpártúrára hívták a sport kedvelőit, a torockói TAT Egyesület szervezésében. A záróeseményre a Nagyenyedi Vártemplomban a vasárnapi ünnepi istentisztelet keretében került sor. Tóth Tibor református lelkipásztor a 118. Zsoltár öröménekét, az isteni kegyelem általi „jó előmenetelt” példázta, a megható prédikációt pedig Csengeri Kostyák Zsuzsa orgonakoncertje tette egyben fennköltté is. Basa Emese Szabadság (Kolozsvár) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
