|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 556 találat | lapozás: 1-30 ... 241-270 | 271-300 | 301-330 ... 541-556 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Kányádi Sándor 2009. május 27.Székelyudvarhely két nevesebb iskolájában, a Tamási Áron Gimnáziumban és a Palló Imre Művészeti Szakközépiskolában a kortárs magyar irodalom oktatásáról érdeklődött a cikkíró. A Tamási Áron Gimnáziumban Lőrincz József magyar szakos tanár elmondta, kortárs magyar irodalmat nem tanít. A tananyag műfajközpontú, és az érettségi követelményeknek megfelelően kell összeállítani a tanterv szerkezetét. Kevés az idő. Kérdéses, hogy a diákoknak mennyire ajánlott a posztmodernektől tanítani, mivel nem követnek eszményeket, nem teremtenek értéket. A kortárs magyar irodalom Kovács András Ferenc, Kányádi Sándor és Szilágyi Domokos bekerül a tananyagba. Dr. Ozsváth Imola fiatal magyar szakos tanárnő más szemszögből látja a kérdést, szerinte minden témához lehet kapcsolni a kortárs irodalomból is műveket. A tanárnő rendszeresen visz be órára pl. Nagy Koppány Zsolt novelláskötetéből részletet, vagy akár Orbán János Dénes írásaiból is ízelítőt. A Palló Imre Művészeti Szakközépiskola magyar szakos tanárnője, Bogdán Ida kifejtette, nincs lehetőség sokat foglalkozni a kortárs költőkkel, de ő igyekszik párhuzamot vonni a jelenkori költők írásai és a műalkotások között, hogy a diákokat még több információval lássa el. A kilencedik osztályban tanulnak Kovács András Ferencről, a tíz-tizenegyedikben Esterházy Péterről, Faludy Györgyről, érintőlegesen beszélnek Kertész Imréről, a tizenkettedik osztályban pedig Orbán János Dénesről is szó esik. A kortárs irodalom tanítása tehát tanárfüggő. Az iskolai órák csökkentése szintén nem a kortárs irodalom oktatásának kedvez. A klasszikusok tanítása viszont elengedhetetlen. /Magyari Beáta: Kortárs magyarirodalom-oktatás a középiskolában. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 27./2009. május 28.Május 27-én Csíkszeredán köszöntötték a nyolcvanéves Kányádi Sándort, hosszú sárban álltak a dedikálásra várók. A hangulatot a Kaláka együttes jelenléte fokozta. Felcsendültek a jól ismert, megzenésített Kányádi-versek. A koncert során a Székelyföld folyóirat szerkesztői is köszöntötték az ünnepeltet, Fekete Vince és Lövétei Lázár László költők Kányádihoz írt egy-egy versüket olvasták fel. A megyenapok csíkszeredai rendezvényei megkezdődtek a Szabadság téren, ahol népművészeti sátrak, kézművesek standjai, illetve a könyvvásár várta az érdeklődőket. /Antal Ildikó: Kányádi és Kaláka Csíkszeredában. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 28./2009. május 29.Talán a kézműves- és könyvvásár volt a most záruló IX. Hargitai Megyenapok legsikeresebb rendezvénye. A csíkszeredai Szabadság téren a hagyományos mesterségek őrzői, valamint a könyvkiadók három napon át kínálták portékáikat. Az esemény csúcspontja Kányádi Sándor dedikálása volt a Székelyföld kulturális folyóirat sátránál. Az egész héten át tartó rendezvénysorozat egyszerre több Hargita megyei helységben zajlott, és a népművészettől kezdve a dokumentumfilmig az összes művészeti ág képviseltette magát. Gyergyócsomafalván Petrás Mária keramikus kiállítása igazi premier volt: a nemzetközi hírnévnek örvendő keramikus Máriát ábrázoló munkáit először láthatta az erdélyi közönség. A Hargita Megyei Kulturális Központ által szervezett rendezvények közül Ferencz Angéla, az intézmény igazgatója a dokumentumfilm-estet emelte ki. /Horváth István: Sikere volt a megyenapoknak. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 29./2009. június 10.Lövétei Lázár László és Molnár Vilmos volt a Magyar Írószövetség Csikófogat című rendezvénysorozatának május 6-i vendége az írószövetség budapesti székházában. A szerzőkkel Ferenczes István költő, a csíkszeredai Székelyföld főszerkesztője beszélgetett, és bemutatták a folyóirat májusi, Kányádi-számát is. – „Ami kimaradt. ” Konferencia a kortárs magyar irodalom középiskolai oktatásáról címmel tartott tanácskozást az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) május 8–10. között az Árkosi Kulturális Központban. A programban szerepelt dr. Borcsa János előadása Holt Költők Társasága: Boér Géza címmel, valamint Elek Tibor előadása Király László munkásságáról. Az érdeklődők irodalmi esten vehettek részt Király Lászlóval. Pécsi Györgyi a 80 éves Kányádi Sándor, Elek Tibor pedig Székely János munkásságát mutatta be. Ambrus Ágnes Kortárs erdélyi irodalom a tankönyvekben témakörben tartott előadást, Orbán János Dénes és Sántha Attila előadása Az Előretolt Helyőrség tegnap és ma címet viselte. /Hírek. = Helikon (Kolozsvár), jún. 10./2009. június 25.A hetvenes évek végétől kezdődött az a folyamat, hogy a magyar nyelv és irodalom szakos hallgatók száma az egyetemen egyre csökkent. Volt olyan év, hogy 11-en jelentkeztek egy helyre. A minőségi színvonal egyre magasabb lett. A kis létszámú szemináriumi csoportoknak volt egy nagy előnye is: kinek-kinek a képességei szerint lehetett kitűzni azt a szakmai mércét, amit teljesíteni képes. Riasztó volt a minisztérium gyakorlata, hogy a kitűnő eredménnyel államvizsgázott magyar tanárokat ne a fő-, hanem a mellékszakjukkal helyezzék ki, de nem Erdélybe, hanem a Regátba. A Botosani, Suceava, Konstanca és más megyék iskolaigazgatói sok esetben felháborodva fogadták a „bozgort”, hiszen az említett tárgyak tanítását feleségek, érettségizett unokahúgok stb. alkalmazásával már rendszerint „megoldották”. 1982-től a tanszék rendszeresen a minisztériumhoz fordult a változtatás érdekében, igénybe vették a némi befolyással bíró bukaresti magyar értelmiség segítségét ezekben az ügyekben, de sohasem sikerült elérniük változtatást a kihelyezések tekintetében. Kitűnő évfolyam került 1985-ben a választás elé: távolmaradásukkal tiltakozni fognak e gyakorlat ellen, nem asszisztálnak, nem veszik át saját kezűleg a kényszerlakhelyt kijelölő papírt. Elébe állnak a következményeknek. Gyimesi Éva most jutott hozzá a Szekuritáté ezzel az aktussal kapcsolatos irataihoz, saját dossziéja megkapott harmadik kötetében. A magyar szekció 22 hallgatója közül senki nem jelent meg a kihelyezés időpontjában, mivel elégedetlenek voltak a számukra kijelölt helyekkel. A minisztériumban úgy döntöttek, hogy hivatalból oda helyezik ki őket, ahova szólnak a helyek, jegyeik csökkenő sorrendjében. A Szekuritáté tudomás szerzett arról, hogy Cseke Éva bölcsészkari adjunktus kezdeményezésére a hallgatók kihelyezés előtt érdeklődni kezdtek Kovászna, Maros, Kolozs és Hargita megye tanfelügyelőségeinél, hogy vannak-e a felsorolt megyékben üres posztok. Megtudták, hogy vannak üres magyar szakos tanári állások, amelyekről értesítették a Nevelés és Oktatásügyi Minisztériumot, az viszont nem bocsátotta e posztokat az 1985-ös végzettek rendelkezésére. A diákok memorandumait olyan személyiségek támogatták, mint Kányádi Sándor, Domokos Géza, Huszár Sándor, Horváth Andor, Kántor Lajos és Szilágyi Júlia, és a tiltakozás a kezdetektől fogva bekerült a Szabad Európa Rádió híranyagába. /Gyimesi Éva: Csoportos tiltakozás 1985-ben. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 25./2009. július 30.A régi torockói családból származó helyi vállalkozó, Balogh Szabolcs szülőfaluja iránti elkötelezettségének eredménye megjelent újabb munkája, a Torockó titkai című gyönyörű könyv. Anyaga négy évtized munkájának az eredménye: összegyűjtötte a falujáról szóló regéket, történeteket, az ősi bányászmesterséggel kapcsolatos lappangó ismereteket, bemutatja a falu tárgyi és szellemi néprajzának, nyelvének sajátosságait. Balogh Szabolcs Kányádi Sándorral vallja: „Be kell hordanunk, hajtanunk mindent. / A szavakat is... / Semmi sem fölösleges. //... Mert leapad majd a víz. / És fölszárad majd a sár. // És akkor majd a megőrzött, / a meglévő szóból újra- / teremthetjük magát / az első búzaszemet, / ha már igével élnünk / tovább nem lehet. ” (Noé bárkája felé) A könyvben olvasható az 1828. július 14-én a torony aranyozott gombjában elhelyezett és 1974-ben megtalált emlékirat is. /Józsa Miklós: A kövek örökké élnek. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 30./2009. augusztus 15.Amikor a szülő- s felnevelő faluja, Kézdiszentlélekre vonatkozó forrásokat tesz közzé, tulajdonképpen egyfajta hordás eredményét mutathatja be. S végezte ezt a hordást azzal a tudattal, amit Kányádi Sándor egyik versében csak megerősíthet mindenkiben: „Be kell hordanunk, hajtanunk mindent. /A szavakat is. Egyetlen szó,/egy tájszó se maradjon kint. /Semmi sem fölösleges. ” Ez olvasható Borcsa János Kézdiszentléleki breviárium /Ambrózia Kiadó, Kézdivásárhely/ című könyve előszavában. /Borcsa János: Be kell hordanunk mindent… = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 15./2009. augusztus 17.Lukács János felvidéki szobrászművész Múzsa című szobrával magasra állította a mércét az idei VII. Zerindi Nemzetközi Alkotótáborban, összegezte közleményében Hevesi Mónár József szervező. 35 évvel ezelőtt alakult meg a képtár. Kiállt a képtár ügye mellett annak idején Cseke Péter, Beke György, Kányádi Sándor, és még sokan mások. Maga Nagyzerénd, a honfoglalás kori település is ihletforrás. Tavaly például újra felmerült a névadó Tar(r) Zerind alakjának megörökítése. /A kétarcú múzsa Zerinden. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 17./2009. szeptember 7.Nagyváradon az olaszi temető felszámolását és elköltöztetését kísérte végig egy negyed évszázadon át fényképezőgépével Tóth István fotóművész, a Romániai Fotóművészek Szövetségének elnöke. Ezekből a felvételekből nyílt tárlat Marosvásárhelyen a Bernády Házban. Tóth István elmondta, hogy amikor 1984-ben elkészítette az első fotót az olaszi temetőben, egy meggyalázott síremlék háborította fel, de még nem tudta, hogy mi vár a temetőre, hogy el fogják azt onnan költöztetni. Kányádi Sándor szavait idézve, az a legárvább, akinek halottja sincs, hangzott el a megnyitón, de akinek még temetője sincs, az még árvább. /A. E. : Egy temető halála. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 7./2009. szeptember 16.A hétvégén esedékes a nagybányai magyar közösség legfontosabb rendezvénye, a Főtér Fesztivál, melyet szeptember 18–20-a között, negyedik alkalommal rendeznek meg helyi civil szervezetek, ifjúsági és kulturális csoportok szervezésében. Nem hiányoznak a sportvetélkedők, csapatversenyek, a színházi előadások és a gyermekprogramok, könnyűzenei és népzenei koncertek, bemutatkoznak a környékbeli kézművesek, ugyanott könyv- és képeslapvásár is nyílik. A Lendvay-ház pincéjében fiatal nagybányai magyar képzőművészek munkáiból nyílik kiállítás. A rendezvény első napját a szatmári színház zárja Mindörökké Beatles című zenés műsorával. A kolozsvári Puck Bábszínház Ördögverő jó barátok című interaktív előadására várja a gyerekeket. A Medáliák Társaság helytörténeti és irodalmi vetélkedőt szervez. Kányádi Sándor tiszteletére szerveznek előadást, író-olvasó találkozóval egybekötve. /Fesztiválra készül a nagybányai magyar közösség. = Krónika (Kolozsvár), szept. 16./2009. november 6.A 15. évéhez érkezett Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár, melyet Káli Király István, a szervező Romániai Magyar Könyves Céh elnöke nyitott meg november 5-én. /Nagy Székely Ildikó: „Amit egyszer magához kezesített…” Nagykorúsodó könyvünnep. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 6./ A vásárra eddig még soha nem jelentkezett annyi kiállító, mint idén. A vásáron az anyaországi kiadók is szép számban képviseltetik magukat. /Máthé Éva: Megnyílt a 15. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. = Krónika (Kolozsvár), nov. 6./ Első ízben adták át a Romániai Magyar Könyves Céh Életműdíját. Az Emléklappal, pénzösszeggel, és a Hunyadi László szobrászművész által készített plakettel járó kitüntetést a 80 éves Kányádi Sándornak ítélte oda a céh, a díjat november 5-én adták át a 15. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár megnyitóján. A november 5 és 7. között tartó jubileumi rendezvényen ugyanakkor kiosztották a Szép könyv 2008-díjakat is. Szépirodalom kategóriában a Bookart Kiadó Richard Wagner Ingóságok című kötete vitte el a pálmát, a művészeti könyvek–albumok kategóriában Banner Zoltán Gaál Andrásról szóló albuma kapott díjat (Pallas Akadémia Kiadó), a Legszebb gyermekkönyv címet pedig a Mentor Kiadó nyerte el Wass Albert A törpék és az óriás című kiadványával. /(köllő): Életmű-díj és Szép könyv-díjak átadása. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 6./2009. november 9.Elégedettek a hét végén zárult marosvásárhelyi könyvvásárral a szervezők és a kiadók. Tőzsér József, a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó vezetője elmondta: szinte kétszeresét adták el a tavalyi mennyiségnek. Az igazgató a 15 új, a vásárra megjelentetett kötettel is magyarázza a sikert. Nagy sikere volt Albert Ildikó pszichológus Léleképítés című könyvének vagy Balázs Lajos Amikor az ember nincs es ezen a világon című, Csíkszentdomokosról szóló néprajzi munkájának, valamint a művészeti albumoknak. A hétkötetes Benedek Elek-kiadványt 30 százalékos árkedvezménnyel kínálták. Káli Király István, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke szerint is jól sikerült a vásár, de a forgalom kisebb volt, mint az előző években. Az idei könyvvásár legnagyobb eseménye a Kányádi Sándor tiszteletére szervezett Kaláka-koncert volt, amelyre a színház nagyterme zsúfolásig megtelt. Külön eseménynek számított a Korunk kiadásában napvilágot látott Prospero-könyvek sorozat legfrissebb kötete: Ferencz Éva és Zsehránszky István Makra Lajos színművészről szóló könyve. /Antal Erika: Könyvvásár-kasszasiker. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 9./2009. december 29.Kányádi Sándornak ítélték oda az idei irodalmi Simonyi-díjat, életművéért és a magyarságtudat erősítéséért. Korábbi Simonyi-díjasok: Szabó Magda, Beke György, Bodor Pál, Szőcs Géza, L. Simon László. Ugyanakkor Kányádi Sándort felkérték a jövő évi Simonyi Imre Országos Szavalóverseny díszvendégének. A Simonyi-díj átadása megelőzi a szavalóversenyt. /Simonyi-díj Kányádi Sándornak. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 29./2010. január 11.Messze ható üzenetGazdára találtak a Báthory István-díjak Tizenkét személy illetve szervezet vehette át az idén a Báthory István-díjat, amellyel azoknak a személyeknek, illetve szervezeteknek a munkáját jutalmazzák, akik a legtöbbet tettek, tesznek a romániai, állami finanszírozású magyar felsőoktatás megteremtése érdekében. Az elismerést, amelyet a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) javaslatára az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) oktatási szakbizottsága adományoz, szombaton délután a marosvásárhelyi Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központban nyújtották át ünnepélyes keretek között az idei kitüntetetteknek. Mikor lesz a sok jó szándékból egy akarat a romániai magyar felsőoktatás ügyének egységes rendezésére – tette fel a kérdést nyitóbeszédében Tőkés László, az EMNT elnöke, EU-képviselő, aki szerint le kell szokni a provinciális kisebbségi gondolkodás szűk korlátairól és egyetemes összefüggésbe kell helyezni a romániai magyar felsőoktatás ügyét, amelynek jogosságát ily módon meg sem lehet kérdőjelezni. Az EMNT bővített elnökségének tanácskozásán napirendi pontként szerepel a stratégia kidolgozása, amelynek megvalósítására teljes körű összefogásra van szükség – tette hozzá. Manapság akkora a csend mintha e téren minden rendben volna, holott "növesztik titkon szőrüket már a hatalmas meszelők" – idézte Kányádi Sándor sorait Hantz Péter tudományos kutató, a BKB alelnöke, akit határozott kiállásáért távolítottak el a Babes–Bolyai Egyetemről. Azok az egyetemi tanárok, akik az idei díjakat kapják, sikeres emberek, annak ellenére, hogy nem váltak a hatalom zsoldosaivá – hangzott el beszédében. Az öt éve kiosztásra kerülő díj történetét Kovács Lehel, a díjazottak gazdag munkásságát Ördög Miklós Levente műsorvezető olvasta fel. Az idei díjazottak: Bács-Várkuti Emőke, a Pro Kárpátia Alapítvány ügyvivője, aki a nemzetközi kapcsolattartás terén támogatta a Bolyai Kezdeményező Bizottság tevékenységét; a dél-tiroli Dolomiten című napilap, amely számos fényképekkel illusztrált cikket közölt a Babes- Bolyai Tudományegyetemen a magyar feliratok kapcsán történtekről; Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI), amely szervezet tüntetéseket, imaest-láncokat szervezett a Bolyai Kezdeményező Bizottság támogatása érdekében; Cornelius Hell, irodalomtörténész, újságíró, aki a Die Furche cmű osztrák napilap szerkesztőjeként rendszeresen beszámolt a romániai magyarság valós helyzetéről, a Babes–Bolyai Tudományegyetem "hamis multikulturalizmusáról"; a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ), amely rendszeresen kiállt a Bolyai Egyetem újraindítása érdekében; Kiss Olivér újságíró, a Szabadság című napilap volt főszerkesztője, aki a lap hasábjain közölte azoknak az egyetemi oktatóknak a listáját, akik a magyar karok ellen foglaltak állást; Pálfalvi Attila egyetemi tanár, volt oktatási miniszterhelyettes, aki a rendszerváltáskor elősegítette, hogy anyanyelvén tanulhasson az a sok ezer diák, akiket a diktatúra kényszerített román osztályokba, s aki részletes tervet készített a Bolyai Egyetem újraindítása érdekében; Páskándiné Sebők Anna kultúr- történész, aki filmet készített a Bolyai Egyetem erőszakos felszámolásáról; Somai József, aki létrehozta a Bolyai Egyetem Barátainak Egyesületét, és újabb vállalásként az egyetem ügyét nemzetközi joghatóságok elé terjeszti. Marosvásárhelyről három egyetemi tanárt tüntettek ki Bárthory-díjjal, Béres András professzort, a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem volt rektorát, akinek "oroszlánrésze volt annak kiharcolásában", hogy 1990 januárjában az intézményben magyar kar létesüljön, amelynek jogait egy autonómia-nyilatkozat szentesítette; Brassai Zoltán orvosprofesszort, akadémikust, aki orvosként, kutatóként, orvos szakíróként impozáns életművet alkotott úgy, hogy nem hódolt be a hatalomnak és nem lépett be a Román Kommunista Pártba, és pályafutása során következetesen harcolt az önálló erdélyi magyar egyetem ügyéért; Péter Mihály orvosprofesszor, aki tudós egyetemi tanárként a rendszerváltáskor többször kiállt a magyar nyelvű felsőoktatás helyreállításáért, s az 1990 márciusában elszenvedett súlyos fizikai bántalmazás ellenére tovább folytatta oktatói és orvostörténeti szakírói tevékenységét. Béres András professzortól azt kérdeztük: 1989-ben remélte-e, hogy sikerül ilyen mértékben kibővíteni a színművészeti egyetemen folyó tevékenységet? – 1989-ben még nem, de 1990-ben, amikor elvállaltam a rektorságot, már gondoltam, hogy idáig eljut a "színi", s reménykedem, hogy tovább fog fejlődni. – Az élet egy befejezetlen kísérlet, ahogy Salvador Luria Nobel-díjas tudós mondta. Ilyen a magyar nyelvű felsőoktatás kérdése is, soha nincs teljesen befejezve, mindig valamire törekszünk, de véleményem szerint a dolgok jó irányba haladnak, …csak ki kell várni – jegyeztük Brassai Zoltán orvosprofesszor szavait. A harmadik vásárhelyi kitüntetett, Péter Mihály egyetemi tanár a következőket válaszolta: – Elvégeztem az egyetemet, tanítottam is román nyelven, de, ha el kellene az orvosnak árnyaltan mondanom, hogy hol mi fáj, ma is zavarba jönnék. A papjával, a tanítójával és az orvosával minden embernek anyanyelvén kell beszélnie, s erre mindenkinek meg kell teremteni a lehetőséget. A magyar felsőoktatás ezért volt a szívügyem, az ma is, s az lesz, amíg élek. – Erdélyben adott a kellő potenciál, erő, de húsz év alatt szinte semmire nem jutottunk, ami egy tarthatatlan állapot, ezért kísérletet kell tennünk az ügyben érintett és érdekelt felek összehozására, s egy közös stratégia melletti felsorakoztatásra. Jelentse ez az esztendő ennek a tervnek a megvalósítását – mondotta Tőkés László, aki szerint Báthory István, az első erdélyi magyar egyetem alapítójának a neve komoly súlyt, messze ható üzenetet kölcsönöz a díjnak. Európa nem zárkózhat el egy sikeres közigazgatási modelltől, az autonómiától, amelynek alapját a föderalizáció és a decentralizáció jelenti, mivel az egyes régiók lakói jobban tudják, hogy mire van szükségük – hangzott el a dél-tiroli Dolomit című lapot képviselő Hatto Schmidt beszédében, aki azzal fejezte be szavait, hogy lapja az erdélyi magyarság küzdelmei után a sikeréről szeretne tudósítani. A szellemi tőke, a tudás fontosságát hangsúlyozta Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia Báthory-díjas volt elnökének üzenete, amelyet Kincses Ajtay Mária egyetemi tanár olvasott fel. (bodolai) Forrás: Népújság (Marosvásárhely) 2010. január 11.Tizenegy pedagógus vehetett át életmű-díjat a szaktestülettől – A kétévente átnyújtott elismerési lehetőség az Ezüstgyopár-díj odaítéléséhezA Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) Kolozs megyei szervezete szombaton, a Báthory István Elméleti Líceum dísztermében, adta át a 2009-es évi érdemes oktató-nevelő díjat tizenegy Kolozs megyei pedagógusnak, több évtizedes pedagógusi tevékenységük méltánylása céljából. Az 1996-ban létrehozott díjat eleinte évente, majd 2000-től kezdődően kétévente adják át nyugdíjas vagy nyugdíjhoz közel álló pedagógusoknak. Az esemény Tárkányi Erika Tímea, Kolozs megyei RMPSZ-elnök beszédével kezdődött, majd a laudációk felolvasása következett. Az idei díjazottak a következők: Almássy Mária tanár, Halmágyi Endre és Halmágyi Gizella tanító, Jakab-Medvéssy Erzsébet tanár, Jancsik Edit óvónő, Kassai István és Karsay József tanár, Kovács Valéria tanító, Lendek Erzsébet és Szabó Bertalan tanár, valamint Szekerán István tanító. A rövid műsorban közreműködött a Báthory-líceum és a S. Toduţă Zenelíceum néhány diákja. „Nagy öröm számunkra, hogy ezen a napon a figyelem és az érdeklődés középpontjába kerülnek azok a pedagógusok, akiket méltónak talált erre a díjra a pedagógusszövetség megyei választmánya – a volt tanítványok és pedagógus kollégák javaslatai alapján. Az érdemes oktató-nevelő díj egy küzdelmes, a pedagógusi szakmát hivatásnak tekintő életpálya elismerése. Ezt az életutat nemcsak a magas szintű szakmaiság jellemzi, hanem túlmutat az oktatás keretein, fontosnak tartva a közösségépítő szerepkört is, ahol a megtartó erő a hűség: egy nemzethez, egy közösséghez, a vállalt hivatáshoz” – hangzott el Tárkányi Erika – Tímea RMPSZ-elnök beszédében. „Almássy Máriának, a dési Andrei Mureşanu Líceum kémiatanárának szívügye volt a minőségi oktatás. Pontosan felmérte minden diák képességét, de azt is tudta, hogyan kell értékké tenni azt, ami minden diák szívében ott van. Ő volt számomra az ideális tanár és a példakép”, tudtuk meg Bentia Annamária laudációjából. A tanítóházaspár Halmágyi Endréről és Gizelláról elfogultság nélkül vélekedett a laudációban lányuk, Jakab Gizella: „Édesapám dinamikus és jó szervezőként rengeteg tevékenységben vett részt, a tanulók tudásának gyarapítása érdekében állandóan vetélkedőket szervezett az osztályok, illetve a szomszéd falvak tanulói között is. Író-olvasó találkozók lebonyolításában is részt vállalt: neki köszönhetően maradt meg bennem gyerekkori emlékként Kányádi Sándor és Banner Zoltán előadása. Édesanyám tanítóképzőt végzett, ám volt, amikor óvónőként dolgozott. Varrottasai több országba eljutottak. Nőtársait varrásra és hímzésre tanította”. „Az iskolában sikernek számít, ha a tanulónak nem rándul görcsbe a gyomra, amikor elkezdődik az óra, és otthon arról mesél: milyen érdekes dolgokat tanult aznap. Valahogy így voltam én Jakab-Medvéssy Erzsébet matematika óráival. A tanárnőt szaktanárként és osztályfőnökként egyaránt szerették. Tanárkollégáival is megtalálta a közös hangot” – így vélekedett laudációjában Kaupert Melinda. „Az emlékek tárában megkeresni harmincnyolc dolgos év értékeit úgy, hogy az aktív kolleganők számára tanulságos legyen, nehéz feladat. Jancsik Edit óvónő elsősorban a gyermekek szépérzékét fejlesztette. Ugyanakkor növendékeinek kifejezőkészségét verstanítással és meséléssel fejlesztette olyan szintre, hogy később a tanítónők elismeréssel adóztak munkájának”, hangsúlyozta a laudációban Pálffi Éva. „Engem Kassai István tanár biztatott arra, hogy a pedagóguspályát válasszam. Amikor növendéke voltam, csodálattal figyeltük, ahogy a tanár úr mindenki arcára mosolyt varázsolt. Köszönöm a sorsnak, hogy megismerhettem és tanulhattam tőle” – mondta Németh Margit tanító, majd arra buzdította Kassai Istvánt, hogy a tordai magyarság körében még sokáig tevékenykedjen. „Karsay József földrajztanár hozzájárult a Györgyfalvi-negyed 1-es számú Általános Iskola arculatának kialakításához. Huszonhat éven át látta el az említett tanintézet aligazgatói tisztségét. Volt diákjai nem felejtették el, és ma is megkérdezik tőlem: hogy van, mit csinál Karsay tanár úr, volt aligazgatónk? Erre én csak annyit válaszolok, hogy jól van, és ma is az iskoláról álmodik”– vélekedett Lőrincz Ernő. Ezt követően Karsay József kifejtette a kolozsvári lakónegyedi iskolák elnéptelenedése miatti aggodalmát. „Kovács Valéria tanító harminc éven át dolgozott a Báthory-líeumban úgy, hogy igazgatói mindig meg voltak elégedve a munkájával. Lehettek is, hiszen munkáját az igényesség, pontosság és ötletesség jellemezte. Nagy odaadással, teljes erőbedobással dolgozott, mindig a tökéletességre törekedve. Szeretett bennünket és bízott bennünk, akár egy édesanya. A mai napig az én szeretett tancim volt és marad” – közölte Káptalan Erna. „Lendek Erzsébet matematikatanár tevékenységét a hivatástudat, az odaadás és a következetes munka jellemezte. Osztályfőnökként igazságos volt, és nagy hangsúlyt fektetett diákjai magyarságtudatának fejlesztésére, a hit, a tisztelet és szeretet megszilárdítására” – tudtuk meg Kerekes Andrea laudációjából. Válaszképpen a díjazott kifejtette: a pedagógusi pálya volt a hivatása és a feladata, de nagyon örül tanítványai sikereinek. „Meglepetés számomra ez a díj, és talán nem is érdemlem meg”, mondta szerényen Lendek Erzsébet. „Szabó Bertalan matematikatanár óráin mindig csendben, fegyelmezetten dolgoztak a gyerekek. Nyugdíjasként is számíthatnak rá a Brassai-líceumban: ha szükséges, szívesen segít. Nem csak tudást, hanem erkölcsi értékeket is kaptunk tőle, és számomra Berci bácsi ma is példakép” – mondta Farkas Mónika, aki visszaemlékezett a Szabó Bertalan által szervezett kirándulásokra is. Virág Erzsébet az utolsó díjazottról, Szekerán István tanítóról mondott laudációt, aki családi okok miatt nem vehetett részt az ünnepségen. „Gyermekkori emlékem: harmadikos vagyok, és a szilágyfőkeresztúri kultúrotthon színpadán állok varázslónak öltözve. A hátam mögött csodálatos palota, amelyet a tanító bácsi készített, és ő állította színpadra a tanév végi mesejátékot is”, emlékezett vissza Virág Erzsébet, majd miután felsorolta a tanító életútjának fontosabb állomásait, kitért arra is, hogy Szekerán István volt az, aki 2006-ban – 45 évi kihagyás után – újraindította a Beszterce-Naszód megyei Óradnán a magyar nyelvű oktatást Bauer-Madarász Ilonával közösen. A tizenegy díjazott mellett most adták át Halmos Katalin zenetanárnak az októberben Szovátán neki ítélt Ezüstgyopár díjat is, mivel a tanárnő objektív okok miatt nem vehetett részt azon az ünnepségen. Az ünnepi eseményen Udvary Tímea és Szabó Brigitta, a Báthory-líceum diákjai szavaltak, valamint hangszeren közreműködött Túrós Klára, Gombás Brigitta, Müller Márta és Fodor Ilka Borbála, a S. Toduţă Zenelíceum diákjai. A díjazottak emléklapot és könyvjutalmat kaptak. A laudációk felolvasása után Tárkányi Erika Tímea Kolozs megyei RMPSZ-elnöktől megtudtuk: a most átadott érdemes oktató-nevelői díj birtokosait Ezüstgyopár díjra jelölhetik. Ezt az országos szintű kitüntetést kétévenként adják át Szovátán, a pedagógusszövetség ottani székhelyén. NAGY-HINTÓS DIANA. Forrás: Szabadság (Kolozsvár) 2010. február 6.LapozóHúsz év Helikon Húszéves a kolozsvári irodalmi hetilap, a Helikon. Részlet az idei első szám vezércikkéből: "A lapelőd, az UTUNK szerkesztőségébe katonákat kvártélyoztak be ’89 karácsonyán, onnan kimenekítettünk két öreg írógépet, valamennyi papírt s indigót és egy doboznyi reprót s képet, hogy szöveget illusztráljunk velük, ha lesz még valaha szöveg… Ezen kellékekkel áthurcolkodtunk a főtér sarkára a nagy könyvüzlet fölé, s ott az írószövetség kolozsvári fiókjának egyik szobájában "nekiláttunk" az új folyóirat megalapításának. Ez akkor ott, a tó-tágast álló rendszerváltó valóságban lezajlott másfél-, két fertályóra alatt. Elköszöntünk két öregharcos kollégától, megegyeztünk abban, hogy leendő folyóiratunk milyen névre hallgasson, és máris elkezdtük amúgy egy álltó helyünkben fölvázolni, mit fogunk az első számban közölni. Hogy aztán hogy találunk gazdát, hol és ki fogja nekünk kinyomtatni, milyen pénzből, milyen papírra, ki és hol fogja terjeszteni, hogy azt végül el is olvassa valaki? – ilyesmikről egy szó nem esett, hisz az efféle gond immár csak arra jó, hogy ócska szegényszagú aggodalmakat teremjen, márpedig erre most semmi szükség, hiszen mi életünkben ma először olyan folyóiratszámot fogunk szerkeszteni, melynek a megjelentetését nem kell cenzornak jóváhagynia. Mert nincs cenzor; többé nincs cenzúra." (Szilágyi István főszerkesztő) * És egy írás az első Helikonból: "Tiszta nevek kellenek, mondta új lapunk főszerkesztője. Nem lepődnék meg tehát, ha visszautasítaná jelen kéziratomat. Ugyanis az én nevem bemocskolódott, mert hallgatva és szabadlábon éltem túl a Ceausescu-korszakot. Hála az Istennek, élnek közöttünk olyanok, akiknek a neve nem szennyeződött be e sötét években. Doina Cornea, Cs. Gyímesi Éva, Mircea Dinescu, Kányádi Sándor, Király Károly, Sütő András, Tőkés László és Tőkés László és Tőkés László. És sokan mások. És vannak aztán olyan nevek, amelyeknek kimondása azzal a kockázattal jár a gyanútlan beszélőre, hogy nem a saját nevét mocskolja be, hanem a száját. Egyetlen példát említenék. Az egyetlen példa: Hajdu Győző és Victor. (Tudok kettőig számolni. Ez a 2 ember ugyanaz. Ez az a 2 ember, aki egyebek mellett arra vetemedett, hogy a Szózatot is beleszője a Kondukátorhoz intézett hűségnyilatkozatába.) Neki nem ér a neve. És a többi hasonszőrűé sem. Sokaké. Hadd soroljak fel azonban végezetül még néhány tiszta nevet. Arad, Arad, Arad, Brassó, Brassó, Brassó, Bukarest, Bukarest, Bukarest, Kolozsvár, Kolozsvár, Kolozsvár, Nagyszeben, Nagyszeben, Nagyszeben. És Temesvár és Temesvár és Temesvár. És sokan mások." (K. Jakab Antal: Tiszta nevek) B.D. Forrás: Népújság (Marosvásárhely) 2010. február 26.Kányádi versek versenyeSzatmárnémeti – A verseny országos döntőjét május 8-9–én a Szilágy megyei Varsolcon tartják, ahol megyénket a két kategória első helyezettjei képviselik. Péntek délután immár második alkalommal tartották meg a Kányádi Sándorversmondó versenyt, melyen I–IV. osztályos diákok vettek részt. A szavalóverseny megyei döntőjének a szatmárnémeti Bălcescu–Petőfi Általános Iskola adott helyet. A diákok két kategóriában mérkőztek meg: 23 I. és II. osztályos, valamint 19 III. és IV. osztályos diák vett részt a megmérettetésen. A gyermekek szavalatait zsűri értékelte, melynek elnöke Miclăuş Judit, az elemi oktatásért felelős szaktanfelügyelő volt. Az I–II. osztályosok előadását Schuller Elza magyartanár, Krányák Jusztinatanítónő, valamint Török Enikő tanítónő zsűrizte, a III–IV. osztályosok versenyében pedig Mihalca Orsolya magyartanár, Belluska Éva tanítónő, valamint Suhó Zoltán tanító döntötte el a sorrendet. Forrás: erdon.ro 2010. március 9.Hagyományőrzés Somosdon"Be kell hordanunk, hajtanunk mindent. A szavakat is. Egyetlen szó, egy tájszó se maradjon kint. Semmi sem fölösleges." – írja Kányádi Sándor, mintegy figyelmeztetve arra, hogy őriznünk kell néphagyományainkat, szokásainkat, hogy azok sohase haljanak ki. Ezt teszik évek óta a Somosdi Általános Iskola diákjai is. Hagyománnyá vált, hogy minden évben megtartják a Mikulás-bált. Karácsonykor a templomban elevenítik fel a karácsonyi ünnepkörhöz tartozó szokásokat. A nagyobb fiúk kántálni, istvánozni járnak. Farsangi időszakban az álarcosbál megszervezése, előkészítése a VII. osztály feladata. Hetekig tartó lázas készülődés előzte meg idén is a farsangi mulatságot. A sok munka meghozta gyümölcsét. Ötletes jelmezekkel, jobbnál jobb jelenetekkel, táncokkal szórakoztatták az I-VIII. osztályosok a kultúrotthonban összegyűlt népes közönséget "farsangfarkán". Megjelentek a hajdani farsangok szereplői, a fiatal pár, a cigánylány, a madárijesztő, a kéményseprő, de volt, aki orvosnak öltözve mindenáron be akart oltani sertésinfluenza ellen. Láttunk Barbie babát, Zorrót, tudóst. Megelevenedtek a mesék hősei: Piroska, Hófehérke, a vadász, a boszorkány. Volt János vitéz, pókember, bohóc is. A régi farsangok világát idézte fel a fonójelenet, a menyasszonykikérés, a tréfás esketés. Jól megfértek egymás mellett a csárdás, a cigánytánc és modern tánc, a különböző nemzetiségek táncai. Napjainkat parodizálta a szervező VII. osztály jelenete, a Hó Ferike. A hosszú, háromórás műsort a díjkiosztás követte. Tombola és táncmulatság zárta a rendezvényt. Közben volt "kínáció" is: főtt kukorica édesítve, szendvics, hűsítő, sőt, torta is. Mindenki nagyon jól szórakozott, jól érezte magát. Gratulálunk minden gyereknek, tanítónőnek, osztályfőnöknek, a zenetanároknak a jól sikerült műsorért. Köszönjük a szép élményt. Az ünneplés, a hagyományokhoz, szokásokhoz való ragaszkodás nemzeti és vallási identitásunk fontos összetevője. Ápoljuk továbbra is hagyományainkat! Tövissi Éva magyartanár. Forrás: Népújság (Marosvásárhely) 2010. április 18.Örök nyugalomra helyezték Bálint Lajos érseketRokonai, köztük testvére, barátai, hívei, tisztelői, az ő áldásával újjászülető katolikus iskolák képviselői rótták le kegyeletüket április 7-én a csíksomlyói kegytemplomban Bálint Lajos érsek ravatalánál. A gyászmise kezdetét az egyházmegye templomaiban harangzúgás jelezte. A ravatal mellett a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium székely ruhás diákjai álltak díszőrséget. A Jakubinyi György érsek celebrálta liturgián részt vett Tamás József segédpüspök, Böcskei László és Tempfli József nyugalmazott váradi püspök, Schönberger Jenő szatmári, Martin Roos temesvári püspök, Cornel Damian bukaresti segédpüspök, Orbán Szabolcs, az Erdélyi Szent István Ferences Rendtartomány provinciálisa, illetve számos hazai, valamint magyarországi pap és szerzetes. „A jó Isten azzal tüntette ki elhunyt főpásztorunkat, hogy feltámadása ünnepén, húsvétkor még bemutathatta szentmiséjét és utána távozott a Mindenhatóhoz, akit életén át szolgált. Közismert volt szerénysége, és éppen azért a végrendeletét is a lehetőségek szerint betartjuk” – mondta Jakubinyi érsek a szentmise bevezetőjében, majd felolvasta a pápának a bukaresti apostoli nuncius közvetítésével küldött üzenetét és az egyházmegye hivatalos gyászjelentőjét. A szentmisén – szintén az Atyához költözött érsek kívánságát tiszteletben tartva – nem volt prédikáció. A szentmisét követően nagyon sokan utaztak Csíkdelnére, hogy az erdélyi főegyházmegye első érsekét utolsó földi útjára kísérjék. A paptársak elmondták, Bálint Lajos érsek sokszor hangoztatta, hogy egyszerű temetést szeretne, „nem kell a főpásztorokat fárasztani”, elég, ha csak szülőfaluja plébánosa és két ministráns kíséri sírjához. „Kívánsága volt, és kívánhat-e ember többet, derékaljnak szülőföldet, ősi templom tömött árnyát szemfedőnek.” Csintalan László csíkdelnei esperes-plébános Kányádi Sándor Tamási Áron sírjára írt verséből, majd Bálint Lajos érsek szavaiból idézett. A főegyházmegye első érsekét a csíkdelnei Szent János-templom cintermében szülei mellé helyezték örök nyugalomra. A főegyházmegye minden templomában az isteni irgalmasság vasárnapján a nagymisét érte ajánlották fel. Bálint Lajos, az erdélyi főegyházmegye első érseke 1929. július 6-án Csíkdelnén, székely család hetedik gyermekeként látta meg a napvilágot. Az elemi iskolát szülőfalujában, a középiskolát a csíkszeredai katolikus gimnáziumban, teológiai tanulmányait – hároméves katonai munkaszolgálattal megszakítva – Gyulafehérváron végezte. Márton Áron püspök szentelte pappá 1957. április 28-án. Segédlelkész volt Sepsiszentgyörgyön, plébános Futásfalván, Csíkszentdomokoson és Székelyudvarhelyen. 1981-ben novai címzetes gyulafehérvári segédpüspök, 1990-től megyéspüspök, 1991. augusztus 5-től a főegyházmegye első érseke lett. 1993-ban súlyos betegsége miatt lemondott, nyugdíjas éveit Marosfőn, majd Székelyudvarhelyen töltötte. Érseksége idején az ő áldásával szerveződtek újra az egyházmegye katolikus gimnáziumai, az egyházmegyei Caritas, jelentős figyelmet fordított a szórvány-, a cigánypasztorációra, ő hívta az országba Kalkuttai Teréz anya nővéreit, számos templom építését segítette. Csúcs Mária Vasárnap (Kolozsvár) 2010. április 20.Húsz éve történt a kelet-európai rendszerváltozás - Az RMDSZ, a romániai magyarság szervezetének kibontakozásaHúsz éve, 1990. április 21-22-én tartotta Nagyváradon első kongresszusát a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), amely napjainkig a romániai magyarság és Románia meghatározó politikai ereje. 1989 decemberében Romániában megbukott a diktatúra, elérhető közelségbe került a jogállamiság, a demokrácia, a piacgazdaság, a többpártrendszer, a vallásszabadság, a nemzetiségi egyenjogúság. Király Károly, Tőkés László és Domokos Géza, a romániai magyar értelmiség képviselőiként bekerültek az új román vezetésbe, amely eltörölte a Ceausescu-éra nemzetiségellenes törvényeit, Kisebbségi Bizottságot hozott létre és nyilatkozatban mondta ki a nemzetiségi jogok szabad gyakorlását. A romániai magyarok szervezete a forradalom napjaiban, december 22-én jött létre Magyar Demokrata Tanács néven, Domokos Géza, a Kriterion Kiadó igazgatójának elnökletével. Az alakuló ülést 1989. december 25-én tartották Bukarestben, már Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnevezéssel. Az Ideiglenes Intéző Bizottságban szerepet vállalt a romániai magyar értelmiség színe-java: a Végrehajtó Bizottság elnöke Domokos Géza, tiszteletbeli elnöke Tőkés László, titkára Verestóy Attila lett, a testületben helyet kapott Cs. Gyimesi Éva, Kántor Lajos, Balogh Edgár, Sylvester Lajos, Király Károly, Demény Lajos, Horváth Andor, Lányi Szabolcs, Sütő András, Kányádi Sándor és Toró Tibor. Az RMDSZ nem pártként, hanem társadalmi mozgalomként indult, a romániai magyarság nemzetiség közképviseleti és érdekvédelmi szerveként. Az alapítók megszövegezték a szövetség Kiáltványát és Munkaprogramját, helyi szervek létesítésére hívtak fel, s leszögezték, hogy tiszteletben kívánják tartani Románia területi integritását. A deklarált jogokhoz tartozónak tekintették az anyanyelvi oktatási rendszer kiépítését, saját művelődési és tudományos intézmények működtetését, a magyar nyelvű sajtó megteremtését, a magyar nyelv szabad használatát a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban, a nemzetiségi ügyek minisztériumának felállítását, valamint a nemzetiségi jogok alkotmányos szavatolását. Az elkövetkező napokban-hetekben egymás után alakultak a mozgalom helyi és megyei szervezetei. 1990. január 13-án az RMDSZ első országos küldöttértekezlete Marosvásárhelyen elfogadta a szövetség részletes programját és elvi nyilatkozatát. Az ún. szándéknyilatkozat hangsúlyozta: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség nem ideológiai alapon tevékenykedik, hanem az a törekvés vezérli, hogy tömörítse mindazokat a mozgalmakat, szervezeteket vagy csoportosulásokat, amelyek elfogadják alapelveit, támogatják programját és a közös célok érdekében együttműködést tanúsítanak. A dokumentum leszögezte, hogy a romániai magyarság nemzeti kisebbségként tényleges jogegyenlőségben kíván élni a román néppel. Jelezte, hogy a szövetség jelölteket kíván állítani az országgyűlési választásokra, javaslatokat tesz majd a kormányban a nemzeti kisebbségek számára fenntartott tisztségek betöltésére, képviselőket akar küldeni az államigazgatás területi és helyi szerveibe, sürgősségi programot dolgoz ki a lakosság fogyasztási cikkekkel való ellátására, életkörülményeinek javítására. Az egyik legfontosabb kérdésben, az oktatásügyben a szervezet kifejezte azt az igényét, hogy a romániai magyarság hozza létre önálló anyanyelvi oktatási hálózatát az óvodától az egyetemig. Javasolta, hogy a Kolozsvárott visszaállítandó Bolyai Egyetem legyen a felsőfokú képzés anyanyelvi intézménye, a magyar iskolákban minden szinten oktassák a magyar nemzet történelmét is, a román iskolákban használatos történelem tankönyveket pedig dolgozzák át, hogy azok hitelesen tükrözzék az ország területén élő népek közös történelmét. Az Ideiglenes Intéző Bizottság 1990. január 24-én benyújtotta a szövetség működésének engedélyezésére vonatkozó kérelmet, amelyet bukaresti törvényszék 1990. január 30-án iktatott. A RMDSZ ekkor már 17 megyében rendelkezett tagszervezetekkel és közel 300 ezer tagot számlált, a létszám február végéig mintegy 600 ezerre emelkedett. A romániai magyarság nagy többsége belépett a szervezetbe, amelyen belül megalakultak a magyar szakembereket aktivizáló jogi, pénzügyi, művelődési, mezőgazdasági stb. szakbizottságok, megkezdődött az önálló magyar iskolarendszer újjászervezése. Az RMDSZ 1990. február 24-25-i sepsiszentgyörgyi második országos küldöttgyűlésén a résztvevők újraválasztották az Országos Ideiglenes Bizottságot 11 tagú elnökséggel, az elnök ismét Domokos Géza, a tiszteletbeli elnök újfent Tőkés László lett. A szövetség háromtagú titkárságának élére Bitay Ödön került, az újonnan létrehozott tanácsadó testület vezetője Király Károly lett, tagjai pedig Cs. Gyimesi Éva, Fábián Ernő, Kányádi Sándor, Sütő András és Toró Tibor. A román-magyar megbékélés történelmi lehetősége 1990 tavaszától egyre csekélyebbé vált az élesedő nacionalista közhangulat, a Ceausescut kiszolgáló középrétegek feléledése és visszaszivárgása az államhatalomba, a szélsőséges nacionalista szervezetek színre lépése nyomán. A májusra kiírt választások előtt megindult az izgatás és a sajtókampány az RMDSZ ellen, felmelegítve a vádakat az állítólagos magyar revizionista, irredenta törekvésekről. A magyarellenes hisztéria, amelynek szításában a Nemzeti Megmentési Front szerepe mindvégig tisztázatlan maradt, az 1990. márciusi marosvásárhelyi véres eseményekbe torkollott. Az atrocitások kiemelt célpontja volt a romániai magyarság szervezete: az RMDSZ marosvásárhelyi székházát 19-én valóságos ostrom alá vették a fejszékkel, husángokkal felszerelkezett, busszal ideszállított, felheccelt román tüntetők, a rendőrség pedig tétlenül nézte, ahogy a tömeg rátámad a székházból távozó magyarokra. A zavargásoknak több halálos áldozata, több száz sebesültje volt, Sütő András, az RMDSZ egyik irányítója életre szóló sérülést szenvedett. Az RMDSZ tiltakozott a kormánynál, a történtek kivizsgálását, a folytatás megakadályozását követelte, miközben a román vezetés Magyarországot és az erdélyi magyar nacionalizmust okolta a történtekért: sokak szerint a "magyar kártya" nem véletlenül került elő a választások előtt a romániai belpolitikában. A marosvásárhelyi pogrom miatt halasztást szenvedett az RMDSZ első kongresszusa, amelyre április 21-22-én került sor Nagyváradon 17 megyéből érkezett 322 küldött részvételével. Domokos Géza elnöki beszámolójában megfogalmazta, hogy a Marosvásárhelyen történtek következtében az RMDSZ tevékenysége, a romániai magyarság jogainak kivívásáért folytatott küzdelme új szakaszba lépett. Szertefoszlottak bizonyos illúziók, lejárt a töretlen optimizmus időszaka, ezek helyét a józan tisztánlátás, a felelősségteljes vizsgálódás igénye vette át - mondta, s hozzátette azt is, hogy a Nemzeti Megmentés Frontja csak akkor számíthat a Romániai Magyar Demokrata Szövetség támogatására, ha teljesíti a kisebbségi jogok biztosítására tett ígéretét. A vitában felszólalók elsősorban arra tértek ki, milyen utat keressen a szövetség a szervezeti élet fejlesztésében, a megújulást és a tisztulást milyen mértékben hajtsa végre, s hogyan folytassa tevékenységét az RMDSZ a kialakult belpolitikai helyzetben. A tanácskozáson konszenzus jött létre, miszerint az adott politikai környezetben az a legfontosabb, hogy a magyarságnak egységes, önálló politikai szervezete legyen. A résztvevők megvitatták és elfogadták a szövetség politikai programját (amely felölelte a kisebbségi önszerveződésre vonatkozó feladatokat is), kidolgozták az RMDSZ alapszabályát, majd megválasztották a vezető testületeket: a 101 tagú választmányt, az pedig a 19 tagú elnökséget. A szövetség elnökét és főtitkárát nyílt szavazással választották meg: az elnök ismét Domokos Géza, a főtitkár a Budapestről Erdélybe visszatért Szőcs Géza lett, Tőkés László tiszteletbeli elnök maradt. A résztvevők jóváhagyták azt az elképzelést, hogy Bukarestben legyen a szövetség politikai központja, Kolozsváron pedig a főtitkárság. A kongresszus határozatot hozott arról is, hogy az RMDSZ részt vesz az 1990. május 20-ai választásokon. A megmérettetés komoly sikert hozott: az RMDSZ a szavazatok több mint 7 százalékával a Nemzeti Megmentési Front mögött a második legerősebb politikai-társadalmi tömörülés lett Romániában, a Szenátusban 12 mandátumhoz, a Képviselőházban pedig 29 képviselői helyhez jutott. A szervezet 1990 óta is folyamatosan parlamenti tényező, a későbbiekben több alkalommal kormányzati szerepet is játszott: először az 1996-2000, majd a 2004-2008 közötti periódusban, legutóbb pedig 2009 decemberében. MTI 2010. május 28.Mudurát támadta az EMNTLemondatná a Budapesten megalakult Emberi Méltóság Tanácsában betöltött tagságáról Mudura Sándor nagyváradi vállalkozót az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezete. Az alakulat csütörtökön nyilatkozatban fejezte ki „elképedését” azzal kapcsolatban, hogy Mudura tagja lehet a Széchenyi Emlékév alkalmából életre hívott testületnek, miközben a tulajdonában lévő Lotus Market pláza finanszírozása ügyében nemrég büntetőper indult a bihari megyeszékhelyen. Az EMNT a korrupciógyanús ügyeknek az anyaországban küszöbönálló elszámoltatásával összefüggésben utal a Krónika május 14-i számában közölt cikkre, amelyből kiderül: a Partiumra is kiterjedt a Magyarországon sikkasztás miatt börtönbüntetésre ítélt Kulcsár Attila tevékenysége, részben az exbróker pénzéből épült fel ugyanis Nagyvárad első bevásárlóközpontja. Mudura 2003-ban megnyílt plázájának alapításába a Kulcsár-ügy másodrendű vádlottja, Kerék Csaba cége, a Britton Kft. sikkasztás és pénzmosás útján szerzett 2,5 millió euróval szállt be, emiatt a váradi ügyészség áprilisban vádat emelt a magyarországi brókerbotrány három vádlottja ellen. Csütörtökön egyébként a budapesti Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a Kulcsár Attila 8 év szabadságvesztését és 230 milliós vagyonelkobzását kimondó, 2008-ban született elsőfokú ítéletet, új eljárást rendelt el, a fővádlottat pedig szabadlábra helyezte. Az EMNT ugyanakkor azért is kifogásolja, hogy a vállalkozó tagja legyen az Emberi Méltóság Tanácsának, mert a váradi Mecénás Alapítvány – amelynek főtámogatói közé tartozik Mudura is – 2002–2003-ban a Széchenyi-terv keretébe tartozó érmindszenti projektet a Királyhágómelléki Református Egyházkerülettől „átjátszotta” az RMDSZ Bihar megyei vezetőinek kezére. Különben az Emberi Méltóság Tanácsa áprilisban alakult meg Budapesten Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke vezetésével, tiszteletbeli elnöke Oláh György Nobel-díjas kémikus, alelnöke Kányádi Sándor költő. Az emberi méltóság tiszteletének erősítését és a nemzet mártírjai emlékének ápolását célul kitűző szervezet tagja többek között Buzánszky Jenő, az Aranycsapat tagja, Jókai Anna Kossuth-díjas író, Kozma Imre, a Máltai Szeretetszolgálat elnöke és gróf Széchenyi Mihály, a történelmi család tagja. „Felszólítjuk Mudura Sándort, hogy mondjon le a testületben betöltött tagságáról, hogy tevékenységével ne vessen árnyékot az egyébként tiszteletreméltó kezdeményezésre” – áll az EMNT nyilatkozatában. Rostás Szabolcs Krónika (Kolozsvár) 2010. július 20.Falunapra készül VadasdAz Erdőszentgyörgy közeli Havad községi Vadasdon július 25-én, vasárnap tartják a falu napját. Az elszármazottakat és a vendégeket 10 órakor az iskolában fogadja Velencei András ny. tanító. A havadi polgármesteri hivatal karbantartó csoportja termopán ablakokkal szerelte fel és kimeszelte a belső termeket. A találkozóra érkezők megtekinthetik a 2000-ben felavatott Molnár Dénes-képtárat. Újból megszólal a múlt század ötvenes éveiben leszerelt iskolacsengő, amely ez alkalommal ismét ott lesz az iskola bejárata előtt. A 11 órakor kezdődő hálaadó istentiszteleten Kató Béla sepsiillyefalvi református lelkipásztor, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese / főjegyzője hirdeti az igét. A "marasztaló" ünnepi műsorban Wass Albert, Ady Endre, Kányádi Sándor, Molnos Lajos versei mellett elszavalják Jakab Ödön, egykori vadasdi lelkésznek A mi harangjaink című költeményét is. A falunapra adták ki újra a Vadasdi krónika című egyháztörténeti-helytörténeti-néprajzi kötetet, amely kibővítve, javítva, szómagyarázattal és fényképekkel gazdagítva kerül az olvasó asztalára. A kis székely falu történéseinek krónikája először 2000-ben, a harmadik falutalálkozó alkalmával látott napvilágot. – Azóta 10 év telt el – vélekedik szerkesztője, Székely Ferenc –, s nem maradt más hátra, minthogy ezt a tíz évet "odacsatoljuk" a többihez, az ötszázhoz. Mert mit ír a vadasdi krónika? A falu első írásos említése 1567-ből való, de Orbán Balázs szerint régi harangján ez állt: Maria Mater Graciae Mater Misericodiae 1502. Ha ez igaz – és miért kételkednénk benne? –, akkor nyolc évvel ezelőtt meg kellett volna ünnepelnünk a falu fennállásának 500. évfordulóját. Nem tettük! Csak írtuk- írtuk a "krónikát", a faluban történteket, sorakoztattuk egyházi életünk adatait, a fontosabbakat, hogy majd 2010-ben, a negyedik falutalálkozó alkalmával egy kis könyvet, szellemi útravalót, történéseink aranyládáját adjuk a közelebbről vagy távolabbról hazatérők, falusfeleink kezébe. b.d. Népújság (Marosvásárhely) 2010. augusztus 3.In memoriam Farkas János(1928–2010) Minek áltatnók magunkat? Miért mondanók, hogy Farkas János halála váratlanul ért bennünket? Sajnos, ez a halál nem jött váratlanul – immár mintegy öt esztendeje ott toporgott az ajtaja előtt. Mégis fáj, hogy búcsúznunk kell tőle. Mégis fáj, hogy immár örökre elment. Jómagam, 1956 őszén – „ama véres őszön” – ismertem meg, amikor Asztalos István mellett, az akkor frissen megindult Napsugár vezetésére vállalkozott. Mert Ő – érdekes módon – a kommunista ifjúsági szervezet szándéka szerint a lap meghatározó személyisége volt még akkor is, ha mi, a többi belső munkatárs eleinte csak legyintettünk a neve hallatán. Aztán – rövid 3 éven belül – kifogytunk Asztalos Istvánból – és lassacskán Ő vált a lap főszerkesztőjévé. Az egyetlen főszerkesztővé Kolozsváron, akinek nem volt nyílt, vagy titkolt ellenjelöltje–vetélytársa: Kányádi Sándor, Bálint Tibor, Bajor Andor – és ha nem tekintik szerénytelenségnek – jómagam – nem voltunk párttagok és így számba se jöhettünk – mi pedig ezt tudtuk, elfogadtuk. Nem pályázott főnöki beosztásra elsőrangú művésznőnk, Soó Zöld Margit sem. Ezzel szemben, Farkas János kiválóan ellátta tisztét. Nem a felső, politikai hatalommal kacsintott össze a mi hátunk mögött – amint ezt elvárták és szerették volna megvalósulva látni a lap alapítói –, hanem velünk kacsintott össze a Hatalom háta mögött. És sikerült aránylag hamar, néhány év alatt, egy olyan gyermeklapot megvalósítani, amelyikkel ma se kell szégyenkeznünk. A lap első három oldalán „megadtuk a császárnak, ami a császáré”, pártos verseket, sőt vezércikkeket is közöltünk – hogy a lap egyáltalán megjelenhessen –, a megmaradt 21 oldalon, pedig helyet kapjanak Kányádi Sándor, Kiss Jenő, Jánky Béla és más, első rangú költőink remek versei. Jobbnál jobb történeteket, meséket nagyrabecsült prózaíróinktól, akiknek névsorát Méhes Györggyel kezdeném – és amely remekbe szabott írások újrakiadása még napjainkban is napirenden van. Őszintén szólva, Asztalos, majd közel három évtized múlva Bajor Andor végső búcsúja után kezdtem azt hinni, hogy immár – mint a legidősebb a Napsugár egykori munkatársai közül, – én következem, rajtam a sor. Ám nem így lett, mind csak a nálam fiatalabbak mentek. Bálint Tibor után Jánky Béla, most pedig Farkas János. Azt hiszem, lassacskán megalakulhat „odaát” a Napsugár hajdani szerkesztősége, hiszen elsőnek ment el Asztalos István, de most mellette van a lapszerkesztés minden csínját-bínját ismerő Farkas János is, aki annak idején a villámhárítás szerepét is betöltötte, hogy bennünket, a lap belső munkatársait megkíméljen és hagyjon, hogy legjobb meggyőződésünk szerint írjuk a „Napsugár”-t. Gondolom, „odaát” immár nem kell azon törnie a fejét, hogy miképpen járjunk túl a Kisangyaloknak szánt lap Főnöke, a Gazda eszén. Jánoskám, nyugodj békességben, mert jövünk mi is, régi munkatársaid, immár nemsokára – amikor a Fennvaló szólít. Fodor Sándor. Szabadság (Kolozsvár) 2010. szeptember 15.Felélednek a regionalizmusok - beszélgetés Dávid GyulávalIdén jelent meg két kötetben a Kányádi Sándor által a „romániai magyar Noé bárkájá”-nak nevezett Romániai Magyar Irodalmi Lexikon utolsó része. A lexikon főszerkesztője, a kolozsvári Polis Könyvkiadó igazgatója, Dávid Gyula bevallotta: elégedetlenséget érez a 42 éves munka végén. A lexikonnal kapcsolatos gyűjtőmunka Balogh Edgár főszerkesztésével kezdődött, majd a harmadik kötettől önre hárult ez a feladat. Azonban már az első kötettől részt vett a szerkesztésében is. Hogyan kapcsolódott be a munkába? – A romániai magyar írásbeliséget felölelő lexikon terve negyvenkét évvel ezelőtt, 1968-ban, Bod Péter Magyar Athaenasa megjelenésének 200. évfordulója idején vetődött fel. Balogh Edgár volt az ötletgazda, s az elképzelést Venczel József a szócikkek jegyzékének elkészítésével pontosította. Intézményi háttere eleinte a Korunk volt – annak szerkesztőségében tartottuk a kéthetenkénti lexikonszerkesztési megbeszéléseket –, majd 1970-től a Kriterion Könyvkiadó, 1989 után pedig az Erdélyi Múzeum-Egyesület, amelynek révén a harmadik kötettől az anyagi hátteret biztosítani lehetett pályázatok útján. Ezért szerepel az utóbbi köteteken kiadóként az elvitathatatlan úttörő Kriterion mellett az Erdélyi Múzeum-Egyesület is. Én kezdettől – még abban az időben, amikor a börtönből kiszabadulva szabadúszóként voltam több hazai magyar folyóirat munkatársa – benne voltam a csapatban. 1970-től a Kriterion kolozsvári szerkesztőjeként a kézirat belső szerkesztője lettem, amikor aztán a harmadik kötet megjelent, Balogh Edgár rám testálta a főszerkesztői tisztet is. Romániai Magyar Irodalmi Lexikon a cím, mégsem csak szépirodalmi művek és szerzők szerepelnek a kötetekben. – Az alapelképzelés az volt, hogy ne csak a szépirodalom és az irodalomtudományhoz kapcsolódó műfajok kerüljenek be a lexikonba, hanem minden, ami a romániai magyar írásbeliséggel kapcsolatba hozható, tehát például a társadalom- és természettudományok, a műszaki tudományok teljes skálája, azonkívül a művészetek, illetve a színművészetből, a zenéből, a képzőművészetből mindaz, ami az írásbeliséggel kapcsolatba hozható. Tehát nemcsak azok a szobrászok vagy festők kerültek be, akik megírták az életük történetét, hanem azok is, akik egy-egy nagyobb írónak vagy költőnek a portréját megalkották, azok a zeneszerzők, akik irodalmi alkotásokhoz zenét szereztek. Ugyanakkor az is eldőlt már az elején, hogy ebben a lexikonban nemcsak személyi címszavak lesznek, hanem olyan összefoglaló szócikkek is, amelyek egy-egy irodalmi szempontból fontos témakörnek vagy vidéknek a leírását tartalmazzák. Így az első kötetben volt Arad, Brassó, Csíkszereda magyar irodalmi élete, ott volt másrészt az erdélyi magyar intézménytörténet: a könyvkiadókról, a színházakról, az egyesületekről is készült néhány szócikk, és persze voltak irodalomelméleti és műfaji szócikkek is. E miatt a szinte parttalan profil miatt nevezte később Kányádi Sándor ezt a lexikont a „romániai magyar Noé bárkájá”-nak. Az első kötet még a diktatúra idején, 1981-ben jelent meg. Milyen kifogások érkeztek a cenzúra részéről? Sok szerzőt kellett kihagyni? – A szócikkek kiválasztásában és megszerkesztésében természetesen érvényesíteni kellett az akkori politikai kritériumokat: akinek kifogásolható volt az életpályája, nem kerülhetett be a lexikonba. Az egyházi személyek munkásságából is csak az kerülhetett be, ami az egyházi irodalom körén kívül esett. (Sikerült ugyan beiktatni összefoglaló szócikkeket a különböző erdélyi magyar felekezetek irodalmáról, de ennek gyakorlatilag csak később volt jelentősége.) A kiválasztást illetően az volt az elgondolás, hogy mindenki bekerül, akinek legalább egy önálló könyve megjelent. Ez aztán a cenzúra részéről politikai felhangú vádat hozott a fejünkre: azt mondták, azért tettünk be annyi „jelentéktelen írót”, hogy a magyar kultúrfölényt érzékeltessük a románokkal. Az első kötet, amely A-tól F-ig terjedt, s 1981-ben jelent meg, már 1977–78-ra elkészült – ekkor még sokan vettek részt a munkában –, a cenzúrától azonban elég hosszú idő után kaptuk meg a kifogásokat. A kiadó képviselőjeként nekem kellett leülnöm a minisztérium egyik vezérigazgatójával, akivel tételről tételre vettük át a kifogásolt szócikkeket, helyben javítva a szövegeket. Utána azonban még többször is visszakérték a szöveget (olykor a nyomdai munkák előrehaladott fázisában) és kívántak újabb és újabb javításokat. Egy korrektúrapéldányt, amelyre a cenzor egymást követő kihúzásait és megjegyzéseit rávezettem, megőriztem, s amikor néhány éve az Országos Széchényi Könyvtár felvetette, hogy a Magyar Elektronikus Könyvtárba felvennék a lexikont, az első kötetnek ezt az eredeti példányát adtam oda, ez olvasható náluk, egy eligazító jegyzettel a kötet történetéről. A második kötet nagyon hamar, ’83-ban elkészült, azonban csak 1991-ben, a rendszerváltás után jelenhetett meg. Mi volt a késlekedés oka? – Az első kötet 40 ezer példányban jelent meg, és a visszhangja annyira fellelkesítette a közel száz munkatársat, hogy a második kötet anyaga 1983-ra össze is állt. Ez G-től K-ig terjedt volna, azonban Kós Károlyt – az 1940-es, második bécsi döntés után írott egyik cikke miatt – „ellenséges elem”-nek nyilvánították épp születésének centenáriuma küszöbén, és mindenestől kitiltották volna a lexikonból is. Ezért zárul a 2. kötet a „Ke...” kezdőbetűs szócikkekkel. A K betű második felét félretettük, mert bíztunk abban, hogy lesz valami változás. Ilyen, a jövőre számító manőverezések egyébként voltak még: az „evangélikus egyházi irodalom” címszó például az első kötetbe került volna, de Balogh Edgár kitalálta, hogy egy utalószóval („lásd – lutheránus egyházi irodalom”) kikerülünk egy buktatót, így ez átkerült a harmadik kötetbe. Az ilyen ravaszkodásokkal sok mindent ki lehetett védeni. Csakhogy amire a második kötet kézirata kész lett, már ezekkel sem értünk el sokat. Ami a szövegből a cenzúrakifogások végrehajtása után maradt volna, azt sem a kiadó, sem pedig a szerkesztők nem vállalták, így félretettük, azzal a közel száz kézirattal, könyvtervvel együtt, amelyekről Domokos Géza, a Kriterion igazgatója egy ’89-es interjúban beszélt. A változás után én még a Kriterionnál dolgoztam, és 1990-ben elindítottunk egy sorozatot Tiltott könyvek szabadon szalagcímmel: a lexikon második kötete (az 1983-as változatlan szöveg) is ebben a sorozatban jelent meg ’91-ben. A változás után ugyanis sok korábbi lexikon-munkatárs, aki addig a szerkesztésben és adatgyűjtésben közreműködött, más pályát választott, így nem lett volna, aki a feltétlenül szükséges szövegátdolgozásokat és főleg az azóta eltelt közel egy évtized eseményeit (újonnan jelentkező írókat, új könyveket) bedolgozza. Nyilván sok minden megváltozott a harmadik kötettől kezdődően. – 1989 után természetesen már nem volt szükség arra az erőltetett ideologizálásra, amelyet korábban gyakran azért kellett alkalmazni, hogy egyes szerzőket elfogadhatóvá tegyünk a hatalom szemében, és bekerülhessenek a lexikonba. Ugyanakkor a munkatársaknak azt a csoportját, akik a fontos szócikkeket megírták volna, már nem tudtuk beszervezni. Ekkor frissen végzett magyar szakosokból és nyugdíjas tanárokból az Erdélyi Múzeum-Egyesület kötelékében alakítottunk ki egy szerkesztői gárdát, az egyesület pedig pályázott ezeknek a kifizetésére, ezt a pénzt azonban csak ösztöndíj formájában számolhatták el, és minden évben újra kellett pályázni. Így aztán az, aki valami biztosabb állást talált, itthagyott bennünket, én pedig kezdhettem elölről a csoport szervezését. A negyedik kötet megjelenése után a támogatási rendszert oly módon alakították át, hogy többé nem lehetett pályázni ilyen célra, így 2005-ben munkatársak nélkül maradtam. Egy időre én is kénytelen voltam félretenni az utolsó kötet anyagát (vállaltam az erdélyi 1956-os bebörtönzöttek életrajzi adattárának összeállítását), és csak 2007-től tudtam ismét komolyabban foglalkozni vele. Ebben az utolsó menetben sikerült aztán bevonni néhány fiatal munkatársat, akik egy-egy nagyobb területet (sajtó, televízió, zeneirodalom) felvállaltak. Ennek ellenére az időközben jócskán kibővült Venczel-féle szócikkjegyzékből sok minden megíratlan (vagy számos régebben megírt szócikk aktualizálatlan) maradt, és nekem el kellett döntenem, hogy várok-e még egy-két évig, hogy teljesebb, pontosabb lehessen az utolsó kötet, vagy megjelenik így, ahogy végül megjelent. Most került némi pénz a kiadásra, nekem pedig – túl a 80-on – számot kell vetnem munkaképességem véges voltával. Miért nem 5. és 6. kötet jelent meg? Miért 5/1 és 5/2? – Ennek egyszerű technikai magyarázata van: amikor kiderült, hogy könyvként mekkora lesz ennek az utolsó résznek (S–ZS) a terjedelme, már készen volt az egészet felölelő helységnévmutató, az irodalomjegyzék, s ezt kétfelé kellett volna választani, sőt át kellett volna dolgozni az egész utalószórendszert. Különben az eljárás nem szokatlan: a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában megjelent, az 1945–1975-ös időszakot átfogó hatkötetes magyar irodalomtörténet is ezt követi, ugyanúgy, folyamatos oldalszámozással. Nem tervezik, hogy az első kötetet újra kiadják, kiegészítve mindazokkal, akik akkor nem kerülhettek be, illetve azokkal, akik azóta jelentkeztek kötetekkel? – Nemcsak az első kötetet kellene kiegészítve újra kiadni, hanem az öszszes korábbit, hiszen 1981 óta 30 év telt el, a második kötet lezárása óta 27, s a harmadik óta is 16. Ami azóta történt, azt mind be kellene gyűjteni egy újrakiadásba. A másik dolog, hogy az 1989 előtt reánk kényszerített szemléleti korlátok miatt az első két kötet értékelő szövegeit is újra kellene írni. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke határokon átívelő nemzetegyesítésről beszél, a nemrég leköszönt köztársasági elnök, Sólyom László pedig elterjesztette a kulturális nemzet fogalmát. Ön szerint az egységes nemzet eszméjével hogy egyeztethetők össze az ilyen régiókat felölelő kiadványok? – A „kulturális nemzet” fogalma nem mai keletű és nem is köthető politikai koncepciókhoz. Realitás, amely mindig megvolt, gondoljunk akár a török hódoltság idején három részre szabdalt Magyarország vagy az önálló Erdélyi Fejedelemség századaira. Eszébe jutott akkor valakinek, hogy az erdélyi író nem magyar író? A Trianon után más államok fennhatósága alá került magyarságrészek szellemi élete számára egyfajta önvédelemként született a saját kisebbségi körre szorítkozó önszerveződés. De a két világháború között jelentkező erdélyi írókról senki nem mondta, hogy művük nem a magyar irodalom része. Csak a kommunista korszak próbált mesterséges határokat ráerőszakolni külön-külön a hatalma alatt álló egyes kisebbségekre. És nemcsak mi, magyarok voltunk ennek a szenvedő alanyai. Hogy egy kevesek által tudott példát mondjak: miután a korábbi Románia Pruton túli részeit a Szovjetunióhoz csatolták, ott létrehozták a moldovai szovjet köztársaságot, ahol ugyanazon a román nyelven cirill betűkkel lehetett csak írni, ahol a besszarábiai román tájnyelv szókincsét irodalmi nyelv rangjára emelve, s szovjet intézménynevekkel, -terminusokkal felduzzasztva kialakították a „moldován nyelvet”, s az abszurditás odáig ment, hogy képesek voltak még moldován–román szótárt is szerkeszteni, amelyben az egyik oldalon latin, a másik oldalon cirill betűkkel volt leírva az, hogy „om”. Manapság egy ettől teljesen eltérő jellegű folyamatnak, a regionalizmusok feléledésének és kivirágzásának vagyunk tanúi: a nemzetnél kisebb közösségek érzik úgy, hogy valami különösen összeköti őket, s ennek az összetartozásnak megvan a maga külön megtartóereje. De senkinek sem jut eszébe mondjuk székely irodalomról beszélni, székely irodalmi lexikont vagy pláne székely–magyar szótárt szerkeszteni. Mit érez most, egy közel 50 éves munka végén? – Őszintén szólva elégedetlenséget: én magam tudom a legjobban, hogy mi minden hiányzik ebből a lexikonból, hogy kedvezőbb külső feltételek mellett mi mindent lehetett volna jobban megcsinálni benne. Ugyanakkor hálát érzek mindenki iránt, aki kitartott e mellett a munka mellett, hiszen bizonyos szempontból ez a lexikon is tükre, dokumentuma annak a kornak, amelyben készült. Varga László. Krónika (Kolozsvár) 2010. október 11.Már 2014-ben megnyílhat a szamosújvári magyar iskola – Több száz mezőségi gyermek tanulhat magyarul a szórványintézménybenÖnálló magyar iskola alapkövét – a jövőnek szánt üzeneteket tartalmazó időkapszulával – helyezték el szombaton Szamosújváron, remények szerint már 2014-ben megkezdheti első tanévét több mint 30 mezőségi szórványtelepülés ifjúsága. A Kemény Zsigmond Mezőségi Magyar Oktatási Központ a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány 12, és a szamosújvári Téka Alapítvány 10 éve indított szórványoktatási programját teljesíti ki, amellyel hosszú távon biztosítanák a szórványközösség minőségi magyar nyelvű oktatását. Ezt segítik Válaszúton az 1–4., Szamosújváron az 5–12. osztályosok számára épített kollégiumok, ahol eddig mintegy 300 gyermek számára biztosítottak szállást és ellátást, lehetővé téve számukra az anyanyelven történő tanulást. Nem szokványos módon a Szamosújvári Helyi Tanács egyöntetűen szavazta meg a magyar iskola megépítésére szánt 8000 négyzetméteres telek kiutalásáról rendelkező határozattervezetet. Az alapkőletételt megelőzően Szamosújvár épített örökségéből, a város életének mozzanataiból és történetéből kínált ízelítőt a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem diákjainak a Téka Alapítvány székhelyén megnyitott tárlata. „A Téka húsz éve épít, többek között fiatal, lelkes és erős közösséget is, de eddig az iskolaközpont a legfontosabb projekt. Az ötlet négy évvel ezelőtt született meg a helyi pedagógusok és döntéshozók jóvoltából” – hangzott el Balázs–Bécsi Attila köszöntő beszédében, majd a kivitelező Arcon cég igazgatója, Gönczi István bemutatta a Szervácziusz László által tervezett épületet. „A beton- és téglaszerkezetű épület egyik ágának földszintjén és emeletén osztálytermeket, a másik ágában bölcsődét és óvodát, elülső részében pedig még egy osztálytermes részt építünk. A főbejárat fölött a Tékát és Szamosújvárt jelképező elemeket tartalmazó tornyos szerkezetet létesítünk” – részletezte Gönczi. „Pénzzel a bolond is tud építeni, de pénz nélkül csak az, akinek hite van” – mondotta Orbán Viktor magyar kormányfő gyermek- és családügyi tanácsadója, Révész Máriusz, aki kiemelte: „Ott épülnek csodák, ahol ember és ember mögött közösség van.” Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja szintén értékelte a Szamosújváron „önerőből és összefogásból létrejövő intézményt”. A magyarországi Apáczai Közalapítvány igazgatója, Csete Örs a magyarság házának nevezte az épülendő központot. „Be kell gyűjteni mindent, még a szavakat is” – idézte Kányádi Sándor szavait az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke, Toró T. Tibor hozzátéve: be kell gyűjteni a szórványgyerekeket is. Az eseményen Nagy Bercel, a Szülőföld Alap Oktatási Kollégiumának elnöke Répás Zsuzsanna, Magyarország nemzetpolitikájáért felelős helyettes államtitkár üzenetét tolmácsolta, az Oktatási Államtitkárság főosztályvezetője részéről pedig Varga Attila köszöntötte a jelenlévőket. Felszólalt továbbá az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Szép Gyula, Románia elnökének tanácsosa, Eckstein–Kovács Péter, Veres Valér tanácsos, Markó Béla miniszterelnök-helyettes kabinetfőnöke, Nagy Zoltán és László Attila kolozsvári alpolgármester is. A helyi döntéshozók közül Török Bálint alpolgármester és Ovidiu Drăgan polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. Az ünnepély után a felszólalók egy része segédkezett az alapkövet jelképező időkapszula betonba öntésében. Az időkapszula az iskolaalapítók jövőnek szánt üzenetét tartalmazza. Elhelyezték benne a telekkiutalásról szóló tanácsi határozat szövegét, az iskolaalapító okiratot, az iskolaalapító felhívást és azok névsorát, akik 2006 decemberétől 2007 közepéig aláírásukkal támogatták ezt a törekvést, Az én iskolám témában I–XII. osztályosok számára meghirdetett vetélkedő legjobbnak ítélt rajzait, verseit, prózai írásait, a Téka Alapítvány, a válaszúti Kallós Alapítvány és a szamosújvári Czetz János cserkészcsapat ismertetőjét, valamint Juhos Kiss János széki származású költő versét. Az időkapszula a majdani iskola bejáratának bal oldalán helyezkedik el, pontos helyét emléktáblával jelzik majd. A 650–700 gyermek befogadására alkalmas bölcsődét, óvodát, általános iskolát, líceumot és szakiskolát is magába foglaló beruházás összértéke, az iskola felszerelésével együtt 12 630 000 lej. A projektet a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont példájára kiviteleznék, az építkezést a magyar és román kormány, illetve alapítványok fedeznék, egyelőre meghatározatlan arányban. A 60 ezer euró értékű tervezés költségeit az RMDSZ és a magyar kormány segítségével fedezhettük. Az építkezés elkezdését a magyar fél eddig 40 millió forinttal támogatta. Ígéretet kaptunk, hogy 2014-ig az iskolaépítés benne marad a finanszírozást lehetővé tevő, Nemzeti Jelentőségű Intézmények és Programok projektben – mondotta Balázs–Bécsi Attila, a Téka Alapítvány elnöke. – A kivitelezés során megtörténhet, hogy a tervezettnél nagyobb összeget kell befektetni, de remélem, hogy a dévai iskolához hasonlóan megtaláljuk a forrást, és sikerül megépítenünk a központot. Az alap elkészítése 2011 áprilisáig tartana, reális elvárásaink szerint, ha minden a megfelelő ütemben halad, a központ négy-öt év múlva készülne el – tájékoztatott az alapítvány elnöke, akitől azt is megtudtuk, hogy az oktatási központ létrehozása után a helyi polgármesteri hivatallal kötött szerződés szerint a Téka Alapítvány célkitűzése a projektbe foglaltak alapján kialakítani a központ intézményes hátterét is. Balázs–Bécsi Attila alapvető célnak tartja kiemelni a magyar diákokat a vegyes tannyelvű oktatási környezetből, továbbá anyanyelvű szellemiségű nevelést és oktatást biztosítani számukra egy önálló magyar iskolában. A válaszúti kollégiumban lakó kisdiákok a válaszúti iskolában tanulnak, majd onnan a szamosújvári kollégiumba kerülve, jelenleg a város négy különféle iskolájában folytatják tanulmányaikat, magyar nyelven. „Szamosújváron jelenleg a magyar gyermekek négy intézményben tanulnak öt épületben, van olyan tanár, aki három épületben tartja óráit. Ilyen körülmények között nem alakulhat ki egy összetartó, igényes magyar tanulói közösség. A jelenlegi helyzetben veszélyt jelent továbbá, hogy a szülők a minőség miatt eltekintenek az anyanyelvű oktatástól, és az egyre korszerűbb román iskolákba íratják gyermekeiket” – magyarázta Balázs–Bécsi Attila. Nem szokványos jelenet, amikor egy román többségű helyi tanács tekintélyes méretű belvárosi telket utal ki önálló magyar iskola megépítéséhez. Balázs–Bécsi Attila ezt csak részben magyarázta a pártok közti koalíciós egyezséggel, hiszen a határozattervezetet mindenki egyöntetűen megszavazta. Az alapítvány elnöke úgy értékelte, a városban húsz év alatt megszületett egy olyan hangulat, miszerint a magyarokat megilleti egy önálló iskola. Kiderült, a szamosújvári iskolák vezetősége sem fél attól, hogy „elveszítené” a magyar osztályokat, néha inkább mintha szívesen „szabadulnának” az azokkal együtt járó plusz gondoktól. Balázs–Bécsi Attila elmondta, hogy miután a Petru Maior-líceumban három éven át sikerült két magyar kilencedik osztályt indítani, az idén a második kilencediket már az Ana Ipătescu iskolában kellett beindítani. A majdani szórványiskola a város négy intézményében szétszórtan tanuló gyerekeket gyűjtené egyetlen iskolába: a Válaszútról bekerülő kisdiákok 5. osztálytól a szamosújvári kollégiumtól öt percre, a távolsági autóbuszállomás közelében, a Fermei utcában megépülő intézményben tanulnának érettségiig. Az oktatási központ létrehozása egyébként nem vezet egyetlen magyar iskola vagy osztály megszűnéséhez sem, jó eséllyel megszüntetné vagy lényegesen visszaszorítaná viszont azt a jelenlegi gyakorlatot, miszerint a szórványtelepüléseken a magyar szülők jelentős része más lehetőség híján román nyelven taníttatják gyermekeiket. SALLAI ANDRÁS LORÁND , Szabadság (Kolozsvár) 2010. október 18.Civil szektor politika és partnerség Magyarországon és határainkon túlVéget ért a XI. Civil Fórum A hét végén Marosvásárhelyen szervezett civil fórum második napján Latoczai Csaba, a magyar közigazgatási és igazságügyi minisztérium helyettes államtitkára a magyar kormány civil stratégiájáról tartott előadást, majd kiosztották a Civil Díjakat. Az év legjobb civil szervezete címet a Gyulafehérvári Caritas nyerte el. "Én nem határon túli vagyok, hanem határtalanul magyar!" Az előadás mottója egy Kányádi Sándor-idézet volt: "Én nem határon túli vagyok, hanem határtalanul magyar!", amellyel az államtitkár azt kívánta jelezni, hogy a magyar kormány egységes nemzetben gondolkodik, mind a jogalkotás, mind a támogatáspolitika terén le akarja bontani a bürokratikus akadályokat. A felméréseik szerint jelenleg nehézkes a nyilvántartásba vétel és a törlés, a törvényességi felügyelet, magas a ténylegesen nem működő szervezetek száma, az adatszolgáltatások komplikáltak, túl sok külön jogszabály van, a nyilvántartások töredezettek, nem koherensek. Gazdálkodási szempontból szűkülő adókedvezményeket tapasztaltak, problémás a beszámolás (számvitel) nyilvánossága, a pályázati mechanizmus bonyolult, soklépcsős, időbeni csúszások vannak, illetve a nem megfelelő eljárások alkalmazása miatt nem hatékony a működés sem az állami, sem a civil oldalon, magasak a költségek, hiányoznak a szektor tényleges teljesítményét mérhetővé tevő adatok. A célok között – egyebek mellett – egy egységes Civil Kódex létrehozását, a bírósági eljárások egyszerűsítését, hatékony, a hivatalos együttműködésre épülő információs rendszerek kiépítését, a fogalmak tisztázását, a beszámolás rendszerének és a pályázati eljárásoknak a leegyszerűsítését említette meg. Eszközként pedig egységes civil törvény, Nemzeti Civil Alapprogram, illetve egy Kárpát-medencei egységes civil háló létrehozását nevezte meg. Az előadást követően a szekciók vezetői számoltak be a délelőtti munkálataikról, majd a civil díjak kiosztására került sor. Az Év civil szervezete díjat a Gyulafehérvári Caritas nyerte el, a második díjat a Bonus Pastor Alapítvány, harmadikat a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület kapta. Óhajok, sóhajok a támogatáspolitikával kapcsolatosan Bodó Barna, az MCSZESZ elnöke a civil fórum végén a Népújságnak nyilatkozva kijelentette: Amikor egy ilyen rendezvény végére érünk, mindig fellélegzünk, hogy sikerült végigvinni, ugyanis sok olyan körülmény volt, aminek a megoldásához nagyon kemény munkára volt szükség, hiszen egyéves kihagyás után indítottuk újra a fórumot olyan gazdasági körülmények közepette, amikor a civil szervezeteknek nagyon kevés pénzük volt. Ennek tudatában, az a tény, hogy több mint százan regisztráltak, de láttam a teremben olyanokat is, akik tudomásom szerint nem regisztráltak, azt jelenti, hogy a tavalyelőtti fórumnál sokkal jobb az idei. Nem jutottunk el az igazi nagy fórumok szintjéig, de bízom abban, hogy sikerült átvészelni azt a nehéz periódust, ami azzal járt, hogy két évig gyakorlatilag nem volt fórum. A munka maga mind a plenáris, mind pedig a szekciók keretében jó volt, az előadások színvonalasak voltak, különösen Pârvulescu tanár úr előadása volt az, amely nagyon sokak számára elgondolkodtató. A vita, amelyet Kolumbán Gábor moderált, s amelyen a megyei tanács elnöke, Lokodi Edit, Csegzi Sándor alpolgármester, valamint Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere vett részt, szintén egy nagyon jó beszélgetéssé alakult. Alkalom volt arra, hogy olyam kérdések is szóba kerüljenek, amelyek régóta vita tárgyát képezik, például, a somostetői út kérdése, s ezek a tisztázó beszélgetések nagyon fontosak. A szekciók nagyon jók voltak, a beszámolók meggyőztek arról, hogy komoly felvetések, komoly javaslatok születtek, ki tudtunk adni egy olyan civil díjat, amely meggyőződésem, szerint azt jelzi, hogy a szociális területen nagyon jó munkát végeznek a szervezeteink, hiszen az első díjat egy egyházi keretben működő szociális szervezet kapta, ami azt jelenti, hogy ezekre a szervezetekre kiemelten oda kell figyelni. – Lesz-e valamilyen konkrét hozadéka ennek a fórumnak? – Konkrét hozadéka mindig a következők során alakulhat ki, hiszen az az előadás, amelyet Latorcai Csaba államtitkár tartott azt jelzi, hogy egy nagyon hosszú együttmunkálkodásra kell számítanunk és ez az együttmunkálkodás arról fog szólni, hogy el tudjuk mindazt mondani, ami a támogatáspolitikával kapcsolatosan az utóbbi években óhajként, sóhajként, bajként bennünk megfogalmazódott. Azt hiszem, ez a legnagyobb konkrét hozadéka, hiszen Latorcai Csaba elmondta, első alkalommal beszélt nyilvánosan a magyar támogatáspolitikával kapcsolatos elképzelésekről, tehát ez külön megtisztelő volt számunkra. Mózes Edith, Népújság (Marosvásárhely) 2010. október 23.Hogy ne kéne nyelvünk féltünkben lenyelnünk" (részletek egy interjúból)Búcsú Toró Tibortól Az újabb veszteségről, a fizikus dr. Toró Tibor professzor elhunytáról lapunkból is értesülhettek már az olvasók. Emlékezetét megőrizzük, rokonszenves egyéniségét most búcsúzóul egy marosvásárhelyi interjú részleteivel is megpróbáljuk felidézni. A beszélgetést akkor rögzítettem magnószalagra, amikor 1992-ben a KZST és a Megyei Könyvtár meghívottjaként tartandó előadásokra érkezett városunkba. Nem gyakran, de mindig szívesen jött ide, hiszen megszállott Bolyai-kutatóként vonzotta az a település, amelyet a két nagy tudós neve is fémjelez. A teljes interjút pár éve a Míg a magnó összekapcsolt című kötetbe is beválogattam. Ezúttal a reáliákat képviselő tanár irodalmi vonzalmaira valló részt ragadjuk ki a párbeszédből. – Itt érinthetjük a beszélgetésben a marosvásárhelyi előadásának egyik érdekes vetületét. Ez az ön sokirányú foglalatosságára is fényt derít. Kiderül, hogy a mai szakosodott világban is szoros kapcsolat lehet a reál és humán tudományok között. Összefüggésbe hozható például József Attila költészete és az antianyag. – Meggyőződésem, hogy a megismerés minden formáját fel kell használni, a művészetet is. Humán oldalról is jöhetnek olyan információk, amelyekre az egzakt tudományoknak szüksége lehet. A tudományos és művészi alkotás amúgy sem válik el annyira egymástól, mint ahogy egyesek gondolják. Kevesen tudnak József Attila transznegatívumról szóló elméletéről. Ő a művészetekből kiindulva jutott el az antianyag, illetve az első antirészecske, a pozitron fogalmához. A szimmetriára alapozva, ami a művészet egyik sajátossága, feltételezte, hogy ha létezik negatív elektron, kell lennie pozitronnak is. A fizika akkor ezt még fel se fedezte. Különben a megmaradás nagy törvényeit a fizikában mind a szimmetria törvényéből lehet levezetni. Persze, a szimmetriatörésnek is szerepe lehet a megismerésben. József Attila ezt is megfogalmazza egyik versében. Azt mondja a szimmetriasértésre, hogy " a törvény szövedéke mindig fölfeslik valahol". – A zseni tehát minden különösebb ismeret nélkül felismerhet, előreláthat bizonyos rejtett jelenségeket? – Kevéssé ismert, hogy József Attila korának egyik legműveltebb embere volt. 1923–24-ben Szegeden, amikor a francia–magyar szakot elkezdte, atomfizika előadásokra is járt, vizsgázott is belőle. A híres magyar elméleti fizikus, Ortvay Rudolf előadásait hallgatta, Bécsben, Párizsban is foglalkozott ilyesmivel. Egy bécsi levelében fogalmazta meg a transznegatívum kérdését. Olvasta a kor legmodernebb asztrofizikai könyveit, és ez verseiben is tükröződik. – Nyilván ön nemcsak József Attiláról tud ilyen különlegességeket. Az irodalom, a színház, a művészetek is vonzzák. S ha már eljutottunk a személyesebb dolgokig, el kell mondanom, hogy évekkel ezelőtt, amikor rádióinterjút készítettem önnel, majd később az újságban közöltem beszélgetést, innen is, onnan is megdorgáltak, az elvtársak orroltak miatta. Tudta, hogy felkerült a hatalom feketelistájára? Sejtette, hogy közbelépett a szekuritáté? – Hogyne tudtam volna. 1984-ben egy hónapig napi nyolc órán keresztül hallgattak ki a szekuritátén. Azzal vádoltak, hogy egy földalatti magyar irredenta mozgalom egyik vezetője vagyok, összekötő kapocs Bukarest, a Székelyföld, Magyarország és a nyugat között. Koncepciós pert akartak kreálni ellenem. Teljesen alaptalan volt a vád, a tervük végül nem sikerült. – A támadást az is magyarázhatja, hogy a régi barátok a diktatúra ellen nyíltan kiálló Kányádi Sándorral együtt jártak a székelyudvarhelyi református kollégiumba. – Igen, ez is közbejött. A kihallgatás 14. napján az őrnagy nekem szegezte a kérdést, hogy mit írt be Kányádi a nálam levő verseskötetébe, amely Magyarországon jelent meg. Mondtam, hogy abba semmit. Nem hitte. Tényleg volt egy ilyen kötetem. Abban benne van Sándor Halottak napja Bécsben című híres verse. A teljes változat. Az itthon kiadott Szürkület című kötetében a vers hiányos, egy részét a cenzúra kivétette, a hiányt pontok jelzik. Kányádi, akinek tehette, beírta a kiszedett sorokat. Érdemes itt felidézni azokat, nálunk nagyon kevesen ismerik. A hazai könyvben így van: "mennyben s pokolban szószóló légy érettünk közbenjáró"... E két sor után következik a kihagyás. Ekképp hangzik: "Fölséges uram kend/ hogyha férkőzése/ volna közelébe/ kérje meg odafent// hogy vetne már véget/ a nagy protokollnak/ dolgaink romolnak/ s bizony hogy avégett// // s lenne védelmünkre/ hogy ne kéne nyelvünk/ féltünkben lenyelnünk/ s önnön szégyenünkre"... Hát erről van szó. Ezt többen látták nálam, valaki besúgta. De az információk nem voltak tökéletesek, a magyarországi könyvben keresték a beírást. Én ezt a kötetet bevittem, s vele együtt Kányádi verseinek akkoriban kiadott román nyelvű válogatását is. Ioan Alexandru, a mai nagy ortodox román költő írt hozzá szép előszót. Abban a könyvben a vers hiánytalan, a cenzúra nem talált a magyar eredetiből kitiltott sorokban sem áthallást. Bemutattam a kötetet és ott maradt náluk, gondoltam, legalább művelődnek egy kicsit. Az ügy aztán még tartott vagy két hétig, nem zárult le, de többet nem hívtak. A könyvemet egy jó év múlva kaptam vissza. N. M. K. Népújság (Marosvásárhely) 2010. november 15.Átadták a Bethlen Gábor Alapítvány díjaitPuskás László görög katolikus pap és a Magyar Katolikus Rádió részesült idén a Márton Áron-emlékéremben. Az elismeréseket a Bethlen Gábor Alapítvány többi díjával együtt november 14-én, vasárnap adták át az Uránia filmszínházban. Puskás László festőművészt, görög katolikus lelkészt Lezsák Sándor, az alapítvány kuratóriumi elnöke méltatta. Lezsák a papszülő példáját emelte ki először, aki a szovjet hatalom totális egyház megsemmisítése közepette is megőrizte hitét. Mivel – sok más paptársához hasonlóan – id. Puskás László sem volt hajlandó pravoszlávnak vallani magát, kényszermunkatáborba került: réz-, ólom- és kőbányákban dolgozott. Csak betegsége miatt került vissza Kárpátaljára, de ott is csupán fizikai munkát vállalhatott haláláig. Fia Lembergben végzett művészettörténetet, de mivel a papi hivatáshoz ragaszkodott, 1970-ben áttelepült Magyarországra, mert csak itt maradt fenn a különálló görög katolikus egyház. 1993-ban szentelték pappá, ekkor már Magyarországon és Ukrajnában is ismert festőművész volt. Puskás atya, számos hazai és határon túli görög katolikus templom díszítése mellett, a krakkói Isteni Irgalmasság-bazilika magyar kápolnájának mozaikját is jegyzi. Szőke Jánossal karöltve Puskás László nagyon sokat tett azért, hogy 2001-ben II. János Pál Romzsa Tódor vértanú püspököt boldoggá szentelje. „Csak minimálisan vonatkozik rám ez a kitüntetés, – mondta Puskás László – valójában az egész kárpátaljai magyar papságot illeti meg. Azokat, akik készek voltak feláldozni magukat hitükért, az egyház egységéért.” A szintén Márton Áron-emlékéremmel kitüntetett Magyar Katolikus Rádió érdemeit Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek ecsetelte. A főpásztor a díj névadójának gondolatát átvéve kijelentette: a világnak az imádság és a prédikáció mellett az életekben megvalósuló példákra is szüksége van. Éppen ezért lehet az, hogy a katolikus rádió műsorainak csak tíz százaléka vallásos, liturgikus tartalmú, kilencven százalékban a legnemesebb közszolgálati feladatokat látja el. Juhász Judit vezérigazgató-helyettes úgy fogalmazott, hogy reményt, erőforrást ad ez a díj most a rádió minden munkatársának a megmaradáshoz. Spányi Antal, a rádió vezérigazgatója visszaemlékezett, hogy keresett a püspöki konferencia alkalmas eszközök az erkölcsi megújulás elősegítéséhez. A székesfehérvári püspök szerint a katolikus rádió az egyik szükséges eszköz, amelyen keresztül az értékek eljuthattak a Kárpát-medence minden magyarjához. A harmincéves Bethlen Gábor Alapítvány díjátadásán Bethlen Gábor-díjat kapott Bohumil Doležal cseh politológus, közíró, Kányádi Sándor költő, Für Lajos történész, volt honvédelmi miniszter és Király Tibor jogtudós. Tamási Áron-díjban részesült a Franciaországban élő műfordító, Járfás Ágnes, a Teleki Pál-érdemérmet pedig Pogány Erzsébet, a Felvidék Ma alapító-igazgatója, illetve Hornyik Miklós délvidéki közíró vehette át. Az Eötvös József Kollégium Teleki Pál-díját már korábban átadták. Agonás Szonja, Magyar Kurír 2010. november 16.A könyvek szeretete megmaradNovember 11–13. között tartották meg a XVI. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt, amelyen jelen voltak a jelentősebb romániai magyar kiadók képviselői. Az eseménynek néhány váradi vonatkozása is volt. Marosvásárhely egyik legjellegzetesebb és legrangosabb őszi eseményének alkalmából benépesült a Nemzeti Színház előcsarnoka. Sokféle rendezvény zajlott, folyamatosan voltak programok. A Kultúrpalotában, a vártemplom diakóniai központjában, a Bernády György Közművelődési Központban is tartottak összejöveteleket. A teátrum előcsarnokában könyvek garmadájából lehetett válogatni. A könyvkiadók elhozták újdonságaikat. A nagyváradi Mákvirág, Riport, Várad és Europrint kiadóknak közös standja volt. A kiadók mellett néhány könyvüzlet is hozott érdekes olvasmányokat. A váradi Hobby Libri könyvesbolt munkatársai is részt vettek a könyvfesztiválon. Harmadízben állítottak föl standot a könyvvásáron. Sajnos lehetett érezni a gazdasági válság hatását. Szeretettel, érdeklődéssel nézegették az emberek a nóvumnak számító köteteket, ám nem vásároltak úgy, mint az előző esztendőkben. Fontos a könyv szeretetére való nevelés. E gondolat jegyében a könyv ünnepére jó néhány iskolákból is érkeztek gyermekcsoportok pedagógusok kíséretében. A könyvkiadók egyébiránt szép kivitelezésű, gazdagon illusztrált gyermekkönyvekkel jelentkeztek. Az egyik irodalmi estnek A gyermek az új magyar irodalomban volt a témája. A meghívottakkal, Lackfi Jánossal és Háy Jánossal a moderátor szerepét betöltő Láng Zsolt beszélgetett. Kányádi Sándor is megtisztelte jelenlétével a fesztivált, dedikált is a Kossuth-díjas költő. Két váradi költőnek is volt könyvbemutatója. A közönség megismerkedhetett Szűcs László új verseskötetével, a Bolondok a parton cíművel és Kinde Annamária Szandra May és Tom Vanguard című verses regényével. A könyvfesztiválon mindig nagyon jó hangulat uralkodik, nem volt ez másként az idén sem. A vásáron az irodalombarátok találkozhatnak a kiadók reprezentánsaival, mindenféle könyvújdonsággal, már csak ezért is érdemes ellátogatni. A könyvkiadók részéről is megvolt az érdeklődés. A Polis Könyvkiadó képviselője is hangsúlyozta, hogy e rendezvény nagyon jó reklámozási lehetőség (róluk például azt hitték, hogy már nem is léteznek). Az viszont szomorú, hogy nincsen elegendő pénzük az embereknek könyvre, pedig egy új kötet megjelenése és megvásárlása mindig öröm azoknak, akik szeretnek olvasni, irodalommal foglalkozni. T. H. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2010. december 12.Könyv-tér nyílt NagyváradonNagyvárad – Péntek délután új könyvesüzlet nyílt Nagyváradon. A Könyv-tér kínálatában elsősorban magyar nyelvű, keresztény, illetve gyermekeknek szóló könyveket találhatunk meg. A nagyváradi Ştefan cel Mare/Püspöki út 28 szám alatt, a CE Szövetséghez tartozó épületben ünnepélyes keretek között nyílt meg a Könyv-tér nevet viselő új könyvebolt. A kolozsvári mintára létesült üzletben többek között magyar nyelvű keresztény, ugyanakkor gyermekeknek szóló könyveket lehet megvásárolni. Az ünnepélyes megnyitón Visky István házigazdaként köszöntötte a Koinóniai Kiadó képviselőit, illetve a megjelent pár tucatnyi érdeklődőt. Elmondta: nagy merészség szükségeltetik a mai gazdasági viszonyok között könyvesüzletet nyitni, főleg ha az magyar, sőt mi több keresztény. Ebből is látszik, hogy nem az üzleti nyereség a célja a vállalkozásnak, hanem annak a régi bölcsességnek a követése, miszerint “elvész a nép, amely bölcsesség nélkül való”. A Könyv-tér tehát több mint egy könyvesbolt: nemcsak a hitélet útját követi, hanem nagy figyelmet szentel a gyermekkönyvekre, illetve az erdélyi magyar szerzők népszerűsítésére is. Árkedvezmény Zágoni Balázs, a Koinónia Kiadó igazgatója köszöntőjében kifejtette, hogy Kovács Tibor és Jutka álmodta meg a könyvek ezen birodalmát, ahol nem csak olvasni lehet, hanem akár egy kávéra is be lehet térni. A gyerekek számára külön gyermeksarkot hoznak létre, ahol a lurkók ellehetnek, míg a felnőttek a könyvkínálatból válogatnak. Lesznek diafilmek is, hiszen ezeknek Erdély-szerte újra nagy reneszánsza van. Az este keretében Zágoni Balázs, Sajó Enikő és Darai Erzsébet több Koinónia kiadványt is bemutatott: Kiss Bitay Éva Fantasztikus Földgolyóját, Kányádi Sándor Volt egyszer egy kis zsidó című, az erdélyi jiddis népköltészetet felelevenítő könyvét, Legszebb karácsonyi ajándék a nátha című erdélyi kortárs meseírók antológiáját, Axel Hambreus Az első karácsonyi ajándékok legendáját, valamint Luther Márton Mélysége és magassága című kötetét. Végül Zágoni Balázs köszönetnyilvánítással zárta a könyvbemutatóval egybekötött ünnepélyes megnyitót, melynek alkalmából húsz százalékos árengedménnyel várják a vásárlókat, hétköznap 10 és 18 óra között. Mészáros Tímea, erdon.ro (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
