|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 368 találat | lapozás: 1-30 ... 241-270 | 271-300 | 301-330 ... 361-368 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Kisgyörgy Zoltán 2015. július 20.Falunap új székely kapuval (Dálnok)A szombaton tizenegyedik alkalommal megtartott dálnoki falunap két legkiemelkedőbb eseménye a díszpolgár- és székelykapu-avatás volt. Ezenkívül falumonográfia-bemutatót és főzőversenyt is tartottak. Az ünnepen a Balaton nyugati partján fekvő Cserszegtomaj és az Egertől tíz kilométerre található Noszvaj testvértelepülés küldöttsége is részt vett Bartha Gábor és Bóta Géza polgármester vezetésével. Az esemény 6 órakor a gidófalvi fúvószenekar ébresztőjével kezdődött, majd a dálnoki önkormányzat nevében Bartók Ede Ottó polgármester nyitotta meg a rendezvényt, a két magyarországi testvértelepülés lakóinak üdvözletét azok polgármesterei tolmácsolták, és átadták a Cserszegtomajt ábrázoló négy nagyméretű művészfotót, illetve egy címeres magyar lobogót. A két testvértelepülés küldöttsége szokásához híven bort is hozott a faluünnepre. Az istentisztelet után sor került a díszpolgáravatásra. A községért, az itt élő polgárokért kifejtett kimagasló tevékenységéért a község képviselő-testülete elismerése és tisztelete jeléül díszpolgári címet adományozott Gocz Elvira ny. betegápolónak és Balogh Sándor ny. nyelvtanárnak. A jelenleg Kovásznán élő Gocz Elvira anyai nagyszülei voltak dálnokiak, ezért gyermekkorában sok időt töltött itt. Végleges hazatérése után felkarolta a nehéz sorsú gyermekeket, és jelentős összegekkel segítette hajdani iskoláját, a Darkó Jenő-iskolát, legutóbb 2014-ben az ő adományából sikerült kicserélni az iskola összes nyílászáróját – hangzott el többek között a laudációban. Balogh Sándor betegsége miatt nem lehetett jelen a díszpolgáravatáson, de megüzente, amint felépül és Dálnokba jön, személyesen veszi át az oklevelet. Habár nem született e vidéken, Budapesten él, de ősei révén székely származású, évtizedek óta hazajár Dálnokba, és önzetlenül segíti a faluközösséget. 1991-ben német állampolgárként telepedett vissza Magyarországra, már abban az évben Erdélybe látogatott, és lakást vásárolt magának Sepsiszentgyörgyön, ahonnan hetente többször is Dálnokba látogatott, ahol nemcsak távoli rokonait, hanem szegény sorsban élő dálnoki családokat is messzemenően segített – hangzott el a róla szóló laudációban. A díszpolgáravatás után a jelenlevők a református műemlék templomba vonultak, ahol a sorozat, illetve a kötet szerkesztői – Nagy Balázs néprajzkutató, Tóth Szabolcs Barnabás történész és Zsigmond Győző néprajzkutató, tanszékvezető egyetemi tanár – bemutatták a Székelyföld települései sorozat ötödik kötetét, a kétszáz példányban megjelent Dálnok falumonográfiáját. A falumonográfia társszerzői: Bara Sándor, Csáki Árpád, Cserey Zoltán, Kicsi Sándor, Pethő Ibolya, Kisgyörgy Zoltán, Kisgyörgy Blanka, Polgár Erzsébet, Székely Zsolt, Zsigmond Győző és Zsigmond Júlia. Ötletként felvetődött, hogy jó lenne, ha a sorozat kötetei digitális formátumban a világhálóra is felkerülnének. Kisgyörgy Zoltán, lapunk főmunkatársa, a kötet társszerzője a dálnoki gyógyvizekre hívta fel a jelenlevők figyelmét. A könyvbemutató és a déli harangszó után a dálnokiak és meghívottjaik, élükön a gidófalvi fúvószenekarral, a falu bejáratához felállított, 9,5 méter széles és 6,5 méter magas székely kapuhoz vonultak. A kapun az Erőt, egészséget, áldást, békességet! köszöntő szöveg olvasható. A falukaput egy XVIII. századi dálnoki székely kapu motívumainak felhasználásával a torjai Pethő Sándor fafaragó készítette. Marti Orsolya tanuló Zádori Gábor A mi székely kapunk című versét szavalta el, majd Bartók Ede Ottó polgármester elmondta: a dálnokiak régi álma teljesült. A kaput Kedves Tibor csernátoni római katolikus plébános, beszolgáló lelkész szentelte meg. A falunap elmaradhatatlan eseménye a főzőverseny volt, melyre idén hét csapat – a helyi önkormányzat, a Darkó Jenő-iskola, az RMDSZ nőszervezete, Már Sándor és családja, a Vad Természet Vadászegyesület, Cserszegtomaj csapata és a dálnoki vadásztársaság – nevezett be. A zsűri elnöke Daragus Attila mesterszakács, Torja község polgármestere volt. A csapatok pityókatokányt, csülkös és zalai babgulyást, székelygulyást, muflonpörköltet, báránypaprikást és vaddisznópörköltet készítettek, amelyeket a zsűrizés után a jelenlevők is megkóstolhattak. Az idei főzőverseny fődíját Cserszegtomaj csapatának ítélték oda. Ezután megkoszorúzták a művelődési központ homlokzatán tavaly felavatott Dózsa-emlékplakettet, majd a nagyteremben megtekintették a helyi asszonyok kézimunka-kiállítását. Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. július 21.Tizenegyedik Dálnok-napÉrtékteremtő könyv- és textilkiállítás Szombaton ünneplőbe öltözött Dálnok apraja-nagyja, és nem hiába, a tizenegyedik alkalommal rendezett egynapos faluünnepre méltán lehetnek büszkék. Nemcsak a kulturális és gasztronómiai kínálat gazdagsága volt lenyűgöző, hanem a mindenkor jellemző családias hangulat is. A jelenlévők jóllakottan, élményekkel gazdagon távoztak, ahogyan a krónikás is, aki az alábbiakban a részletekbe avatja be az olvasókat. A 6 órai ébresztőt „megúsztuk”, amikor a gidófalvi fúvósok kimuzsikálták a későn ébredőket az ágyból, hogy le ne késsék a nemsokára kezdődő főzőversenyt, amelyre 7 csapat sorakozott fel: a helyi önkormányzat, a Darkó Jenő-iskola, az RMDSZ nőszervezete, Már Sándor és családja, a Vad Természet Vadászegyesület, Cserszegtomaj, valamint a helyi vadásztársaság csapata. Falumonográfia-bemutató Az ünnepséget Bartók Ede Ottó polgármester nyitotta meg, név szerint megköszönve a rendezvény színvonalát biztosító helyi önkéntesek munkáját. Bartha Gábor, Cserszegtomaj és Bóta Géza, Noszvaj polgármestere átadták ajándékaikat, majd Fejér László Ödön képviselő méltatta a helyiek összefogását. Ezután díszpolgárrá avatták Gocz Elvirát és Balogh Sándort, laudációjukban hangsúlyozva a helyi közösséget és a rászorulókat támogató gesztusaikat. Sajnos, Balogh Sándor egészségügyi gondjai miatt nem lehetett jelen az ünnepségen, neki a későbbiek során személyesen adják át a megtisztelő címet. A községben már hagyománya van a település történetét feldolgozó könyvek kiadásának, ezúttal a sorban ötödik kötetet, Dálnok monográfiáját Nagy Balázs, Tóth Szabolcs és Zsigmond Győző mutatta be a református templomban, kiemelve azokat a tényeket, amelyek a települést egyedivé tették mind a múltban, mind a jelenben. A kötet társszerzői: Bara Sándor, Csáki Árpád, Cserey Zoltán, Kicsi Sándor, Pethő Ibolya, Kisgyörgy Zoltán, Kisgyörgy Blanka, Polgár Erzsébet, Székely Zsolt és Zsigmond Júlia. A bemutatón elhangzott, az elkövetkezőkben nagymonográfiát is kiadnának a településről. Székelykapu-avatás és dínomdánom A továbbiakban az önkormányzatiság tízéves jubileumát megtisztelő falukaput avatták fel a település bejáratánál. A 9,50 m széles és 6,5 m magas, 18. századi helyi díszítőmotívumok felhasználásával készült mestermű a torjai Pethő Sándor faragómester munkáját dicséri. Az avatás ünnepélyes pillanataiban Bartók Ede Ottó felkérésére az egybegyűltek egy perc megemlékező csendet tartottak Veres István néhai tanácsos emlékére, aki évek óta szívügyének tekintette a kapuállítást. Az avatóünnepség hangulatát a gidófalvi rezesbanda és a kézdivásárhelyi mazsorettek bemutatója, valamint Marti Orsolya szavalata fokozta. A falu új büszkeségét Kedves Tibor csernátoni római katolikus plébános, beszolgáló lelkész szentelte meg. Ezt követően folytatódott a dínomdánom, csapra verték a testvértelepülések által hozott boros hordókat, jóllaktak az üstökben készült finomabbnál finomabb ételekből. Később a meghívott előadók mellett Fésűs Adél, Andrási Ágota, Balogh Erika és Nyircsa Klára pedagógusok, valamint Fakó Alpár táncoktató irányításával a helyi óvodások és iskolások népi gyerekjátékokkal, valamint modern és néptáncokkal szórakoztatták a résztvevőket. Az RMDSZ helyi nőszervezete eredeti ötlettel rukkolt elő, a faluban készített több száz textil kézimunkát gyűjtötték össze, feltüntetve a tulajdonos vagy éppen a készítő nevét, valamint a készítés évét. A falu asszonyainak jóvoltából a kultúrotthon nagytermét zsúfoltságig megtöltötték szebbnél szebb darabokkal, amelyeket Barna Jolán Mária szakszerűen értékelt, mi több, egyes kézimunkák kapcsán személyes élményeket, történeteket is felelevenített. Ezt a kiállítás követendő példaként érdemes emlegetni, lám, mennyi kincs rejlik még a ládafiákban, amelyeket ily módon a nagyvilág elé lehet és érdemes tárni, ezzel is öregbítve a településhez kapcsolható értékek tárát. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2015. augusztus 11.Zarándoklat SzejkefürdőnNépviseletbe öltöztetett fiatal lovasok felvonulásával nyitották az unitáriusok találkozójának ez évi ünnepségét az udvarhelyi Szejkén. „Ez a hely sokak számára lelki erőt adó kútforrás” – mondta megnyitó- és köszöntőbeszédében Bálint-Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke, a világiak és a hívek mellett köszöntve a magyarországi és az amerikai unitáriusok képviseletét is. „Számunkra – folytatta – Szejkefürdő több mint másfél évtizede különös jelentőséggel bír. Úgy érezzük, itt közelebb van egymáshoz az ég és a föld, elzarándokolhatunk, virágot helyezünk a legnagyobb székely, az unitárius Orbán Balázs sírhalmára. Az idei találkozás jeladás gyülekezeteink részéről, mert bármennyire idegen erők is dolgoznak szétforgácsolásunk feladatán, mi azon vagyunk, hogy ha gyérülnek is soraink, jobban kinyújtsuk kezünket egymás felé, mert a hit és a lelkiismereti szabadság gyermekei vagyunk. A vallás és a hit ugyanis erőt ad az ember számára élete minden pillanatában. Szüntelen rágalmazásoknak vagyunk kitéve, kétségbe vonják múltunkat, történelmünket, tulajdonjogainkat, nyelvünket, sorvasztják iskoláinkat, s itt közös imával igazoljuk, hogy élünk, dolgozunk, értékeket valósítunk meg, hitünk és tehetségünk szerint Isten dicsőségét munkáljuk. Szükségünk van arra, hogy hallassuk szavunkat a nagyvilágban, hogy megmutassuk, nem csak a templomok csendes falai között tudunk imádkozni, mert a vallás eleven valóság, ami az emberi életet erőssé és gazdaggá teszi. Ezért zarándokoltunk ide, és ezután is ide jövünk, hogy folytassuk munkánkat egyházunk, hitünk, népünk és nemzetünk megmaradásáért és felemelkedéséért.” Az ünnepi istentiszteleti szolgálatot Máté evangéliumának alapján Kedei Mózes székelyudvarhelyi lelkész végezte, kiemelve a hit által gyakorolt kitartó összetartozás érzésének meghatározó fontosságát: „Mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük (Mt.18:20). A szejkei székely kapuk állandóan tárva vannak minden igaz zarándok előtt. Velünk vannak itt nemzeti és vallási nagyjaink, magunk között érezzük Istent, itt van közöttünk példaadónk és nagy tanítómesterünk, a Názáreti Jézus. Meggyőződésem, hogy minél nagyobb a nemzetiségek elleni támadás, annál jobban erősödik Szejke szelleme, és itt leszünk általa is erősebbé lenni az elkövetkezőkben.” A prédikációt követően az úrvacsorai előkészítő beszédet néhai költőnk, Magyari Lajos versét idézve, közismert szónoki pátoszával Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész, egyházi közügyigazgató mondta, mindenki számára érthetővé téve a szent jegyek, a kenyér és a bor egyházi szimbolikáját, majd szabadtéri sátrakban első alkalommal százaknak osztottak úrvacsorát a Háromszék–felsőfehéri Unitárius Egyházkör lelkészei. A szeretet, a hála és a köszönet szavait közvetítette beszédében a találkozót szervező egyházkör esperese, Török István olthévízi lelkész, kiemelve, hogy a Szejkefürdők is szükségesek ahhoz, hogy magyarságunk talpon tudjon maradni. A zarándokok végeláthatatlan sora kígyózott a székely kapuk alatt Orbán Balázs síremlékéhez. A virágkoszorúk általi kegyeletadás után Nemes Levente, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színművésze adta elő mély átérzéssel és pátosszal Tompa László Lófürösztés című versét. A találkozó zárásaként az előadósátorban Márk Attila árkosi unitárius énekvezér a háromszéki orgonákkal kapcsolatos kutatásainak eredményeiről beszélt, majd e sorok írója geológusként és helyismerőként Szejkefürdő szellemét idézte. A művészi zenés-énekes műsorban fellépett István Ildikó, a nagyajtai citerazenekar, Varga Réka és Borbáth Szilveszter. A sétányok mellett sorakoztak az unitárius asszonyok kézművesstandjai, az árkosi Márkné Pál Tünde és Nagy Irén festett népművészeti darabjai. Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. augusztus 11.Az összefogásnak megvan az eredményeA szombaton tartott Szejkefürdői Unitárius Találkozón több mint hetven lelkész és háromezer hívő lélek sereglett össze az úrvacsorával egybekötött istentiszteletre. Főtisztelendő Bálint Benczédi Ferenc püspök úr arra biztatott, hogy merjünk megmaradni identitásunk mellett, merjünk hívő keresztények és jó magyarok lenni – olvasható a Magyar Unitárius Egyház Főhatósága közleményében. Ne engedjük, hogy a globalizációt elősegítő pénz olvasztótégelyébe kerüljünk, hanem szeressük szülőföldünket, anyanyelvünket. Keressük azokat a lényegi vonásokat, melyek minket összekötnek, és ne engedjük, hogy éket verjen közénk a hitetlen és erkölcstelen hatalomvágy. A Jézus-lelkületű, hívő és erényes elődökről beszélt Kedei Mózes székelyudvarhelyi lelkész, biztatva a jelenlevőket, hogy az életpéldák keresése közben őket tartsuk szem előtt, őket tartsuk követendő példáknak. Legyen olyan erős hitünk, mint Jézusnak volt, olyan elszántságunk, mint Dávid Ferencnek, olyan népszeretetünk, mint Kriza Jánosnak. Úrvacsorát venni azt jelenti, hogy elfogadjuk azt az életvezetést, melyet a názáreti Jézus határozott meg evangéliumában. Isten jónak teremtette az embert, és arra hívta el, hogy itt a földön megvalósítsa az ő országát, Isten országát. Betartani a jézusi aranyszabályt, szeretni Istent és a felebarátot, megbocsátani ellenségeinknek és mindeközben méltóságteljes és boldog életet élni nehéz feladat. Erről a nehéz, de gyönyörűséges igáról beszélt Kovács István sepsiszentgyörgyi lelkész, közügyigazgató az úrvacsorára előkészítő beszédében. Ugyanakkor kiemelte, hogy a szabadtéri istentiszteletnek és úrvacsoravételnek fontos üzenete Isten teremtett világának megbecsülése, óvása. A földet, a szülőföldet nem eladni és nem letarolni kell, hanem megmunkálni, tisztán tartani, átmenekíteni utódainknak. Mindhárom szónok Orbán Balázs nagyságára hívta fel a figyelmet, aki a székelyek lakta területeket felkutatta és megörökítette, és aki örökösének a székely népet tette meg, hogy az művelődjön, tudományában és erkölcsében, hitében és kitartásában erősödjön. Orbán Balázs felnőtt fejjel tért át az unitárius vallásra, mert ebben találta meg a hit és a cselekedet egységét, a lelkiismereti szabadságot, a szerénységgel párosuló népszolgálatot. A Háromszék-felsőfehéri Egyházkör jóvoltából friss házikenyér volt az úrvacsorai darabka kenyér, és ízletes korty bor a százados kelyhek szentségéből. A szolgálatvégző tizennyolc lelkésznek, valamint a kórustagoknak és gondnokoknak a püspök úr, a közügyigazgató úr, valamint Török István esperes osztotta az úrvacsorát, akik aztán a többezres úrvacsoravevő sereget szolgálták ki. Öreg és fiatal áhítattal és örömmel vette magához az úrvacsorai szent jegyeket, emlékezve Jézusra, a mi tanítómesterünkre és megváltónkra, valamint mindazokra, akik előttünk jártak istenszeretetben és emberi méltóságban. Nemes Levente sepsiszentgyörgyi színművész Tompa László Lófürösztés című versét szavalta el Orbán Balázs sírjánál, ahová a tiszteletadók koszorúkkal vonultak a székely kapuk alatt. Imre szorítja, és Áron nem hagyja magát, hallottuk a kitartás, az emberi tartás, a meg nem alkuvás üzenetét, és úgy éreztük, igen, mi is hozzájuk hasonlóak vagyunk, mert égető napként perzsel minket is a kinti szorongatás és a benti jellembeli gyengeség. Szorongat a beolvadás, felszámolódás veszélye és szorongat a pénz és hatalom utáni hajsza erkölcstelenséget szülő izzadtsága. Márk Attila árkosi énekvezér és Kisgyörgy Zoltán újságíró az előadósátorba sereglett embereknek a Háromszék-felsőfehéri Egyházkör orgonáiról és Orbán Balázs földjéről tartott érdekfeszítő előadásokat. Varga Réka vargyasi énekvezér, Borbáth Szilveszter vargyasi ifjú és István Ildikó népdalénekes szívet gyönyörködtető dalokkal ajándékoztak meg. Végül a nagyajtai ifjúsági Áfonya citerazenekar pengetett szép népdalokat a hallgatóságnak. Isten erre a földre teremtett minket, ezt a földet adta nekünk, ezt a nyelvet és ezt a hitet. Isten iránti hálával köszönjük, hogy együtt imádkozhattunk, együtt énekelhettünk zsoltárokat és együtt vehettük magunkhoz az úri szent vacsorát – zárul a közlemény. Népújság (Marosvásárhely) 2015. augusztus 18.A falu, ahol tojásból épült a kultúrház (Kiadvány Árkosról)Szülőfalujáról írt községismertetőt Kisgyörgy Zoltán, a Háromszék főmunkatársa, helytörténész, geológus és genealógus. A baróti Tortoma Kiadónál megjelent színes könyvecskét az árkosi falunapon mutatják be, de már kapható a Tortoma Könyvesházban, ára 18 lej. Kisgyörgy Zoltán azt az elvet vallja, hogy egy helytörténeti ismertetőt nem csupán száraz adatokkal kell megtölteni, hanem a helyhez, műemlékeihez, nagyjaihoz, lakóihoz kötődő érdekességekkel is kell fűszerezni. Ezt tette ez esetben is. A gazdag könyvészeten alapuló munkát a szerző kutatásai egészítik ki, és közel nyolcvanéves személyes élményei, tapasztalatai, gyűjtései kerekítik teljessé. Hogy miért is van szükség erre a kiadványra? Kisgyörgy Zoltán megválaszolja: olvassa az árkosi ifjú vagy idegen, bárki érdeklődő, hadd okuljon belőle, hadd győződjön meg arról, mire volt képes a múltban és mire képes a jelenben is ez az egészséges, élni-alkotni akaró faluközösség, amely megküzd a 21. század kihívásaival, akár az elődök. A szerző feleleveníti: Árkos 1968-ban elvesztette önállóságát, Sepsikőröspatak községhez csatolták, ám 2004-ben sikerült azt visszanyernie. A legutóbbi népszámlálási adatok szerint 1527-en élnek Árkoson, közülük 1469 székely-magyar. Az olvasó megtudhatja, hogy Árkos első, Árpád-kori temploma a Szentegyháza nevű helyen állt. Ma kőtömbös kopjafa és márványtábla őrzi emlékét. 1602-ben 11 lófő, 19 szabad székely, egy darabont és egy jobbágy élt családjával a faluban. Az 1848–49-es szabadságharcból Árkos népe derekasan kivette részét. A hősök emlékét 2003-ban emelt obeliszk őrzi. Megismerhetjük a település templomait – köztük az unitárius vártemplomot, melynek egytonnás harangja a második legnagyobb Háromszéken – és iskoláit, no meg neves lelkészeit és iskolamestereit. A könyvecske kitér a művelődési életre, elmeséli, hogy a Végh Béniám nevét viselő kultúrházat tojásból – azok árából – építették. A zágoni báró Szentkereszty család árkosi történetéről és kastélyáról is szól egy fejezet. Kisgyörgy Zoltán több helybeli idős ember vallomását idézi, melyekből kiderül: a Szentkereszty bárók jó emberek voltak. A múlt emlékeit őrzi a Bálint Zoltán által alapított, működtetett tájmúzeum, mely idén immár 17 éves. A faluismertetőt tanulmány zárja a Szentkereszty-kastélyt övező dendrológiai parkról, annak értékes fáiról és cserjéiről a szerző lánya, Kisgyörgy Blanka tollából. Szekeres Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. augusztus 20.Szent Istvánra emlékezik Háromszék népeSzent István királyra, az államalapítóra emlékezik térségünk népe ma és a hét végén. Szentmisék, templombúcsúk, szentbeszédek, protestáns igehirdetések és szószéki szolgálatok elevenítik fel az ünnep üzenetét. A hét derekán és végén számos oltáron gyújtják meg az emlékidézés gyertyalángját, százak és ezrek ünnepelnek, különösképpen ott, ahol a templom névadója Szent István: a kézdiszentléleki Perkő-hegyen, Kovásznán, Mikóújfaluban, Sepsiszentkirályban és Árkoson. Ismét zeng a Perkő Háromszék oltára ez a hegy, a búcsújárók találkozóhelye. Idén a búcsú ma 10 órakor kezdődik a kézdiszentléleki Szent István-szobornál. Ha esik az eső, elmaradhat az ünnepi műsor, akkor csak koszorúzás lesz, és várhatóan nem kerül sor a búcsús körmenetre sem, a déli harangszókor kezdődő ünnepi szentmisét az erődtemplomban tartják. Az ünnep szónoka Bodó Imre tb. főesperes, szentszéki tanácsos, plébános. A mise után, 16 órakor hagyományőrző néptáncfesztivál kezdődik, időközben bárki ellátogathat a közeli Kiskászonba a Búcsújárók emlékházához, ahol a vidék egyetlen szakrális témájú gyűjteményét őrzik, és azt az egyedi Szent Istvánt-ábrázolást, amelyen István felajánlja a Szent Koronát Máriának. Estbe hajolva, 20 óra után zenekari koncertekkel ér véget a régi hagyományokra visszatekintő búcsús ünnep. Közös ima Kovásznán Orbaiszék történelmi központjában, az 1922-ben Szent Istvánra felszentelt templomban augusztus 16-án, vasárnap már kigyúltak a gyertyák az ünneplőbe öltöztetett oltáron, amelyet a Szent Király szobra díszít Szent Margit és Árpád-házi Szent Erzsébet társaságában, ekkor tartották az István-napi templombúcsút. Az ünnepi szónok Szabó Lajos kanonok sepsiszentgyörgyi plébános volt, és ez alkalommal ünnepelték a Kovásznához kötődő Bartos Károly egykori sepsiszentgyörgyi segédlelkész 25 éves jubileumát – tájékoztatott Kovács Gábor plébános, címzetes esperes, és elmondta, hogy Szent Istvánra emlékező szentmiséket tartanak a megszokott időben a barátosi és a kommandói filiákban is. A hívek a helybeli Szent Gellért Lovagrend szervezésében közösen vesznek részt a mai perkői búcsún. Búcsú Mikóújfaluban Az Oltfej e településén is hagyományosan nyúlik vissza az István-napi templombúcsú, ugyanis a jelenlegi templom védőszentje is Szent István. A búcsús mise 17 órakor kezdődik, de ezt megelőzően zajlik a gyermekek rózsafüzér-mondása. A kerület papsága és a hívek jelenlétében mondja el a szentbeszédet Bilibók Géza új tusnádfürdői plébános, a szentmise főcelebránsa pedig Hajdú János, a sepsi-barcasági főesperesi kerület főesperese, sepsiszentgyörgyi plébános lesz. Ebben az évben az augusztus 20-ai búcsús ünnepet szombaton és vasárnap a tizedik falunapi ünnepségekkel zárják. Szombaton bemutatják Mikóújfalu monográfiáját, amelyet a Háromszék Vármegye Kiadó jelentetett meg, s amelyben a mikóújfalusi katolikus egyház története is olvasható. A mai búcsút a Mária Rádió a helyszínről közvetíti. Falu őrzi Szent István király nevét Sepsiszentkirályban a helybeli római katolikus kisközösség kápolnájában a Szent István-napi búcsús mise augusztus 22-én, szombaton 11 órakor kezdődik. Hagyomány már, hogy a misén részt vesznek a falu protestáns lelkészei is. Ünnepi szónoknak Benedek Károlyt, a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templom új káplánját kérte fel Kacsó Sándor, az illyefalvi mater plébánosa. Ezt követően vasárnap ugyancsak 11 órakor a helybeli református templomban Kacsó plébános, Bustya János református és Adorjáni Levente unitárius lelkész méltatja a Sepsiszentkirály számára különösen fontos ünnep üzenetét. Szentmise Árkoson Árkos katolikus közössége lélekszámában megnövekedett. Kápolnáját a báró Szentkereszty család építtette 1824–25-ben Szent István tiszteletére. A filia a sepsikőröspataki anyaegyházhoz tartozik. A hívek áldozatkészsége, közmunkája révén ebben az évben bővítették, templommá nagyították az egykori kápolnát. A búcsú augusztus 23-án, vasárnap 16 órakor lesz – tájékoztatott Duka Antal gondnok –, az ünnepi szentbeszédre T. Gábos Zoltán málnásfürdői plébánost kérték fel. Az árkosi búcsú szeretetvendégséggel zárul. A megye többi katolikus templomában is ünnepi szentmisén emlékeznek az államalapító királyra. Ünnep Sepsiszentgyörgyön A Szent József belvárosi templomban és az azt övező templomkertben tartják az államalapító mellszobránál. A szentmise 18 órakor kezdődik, ezt követően megszentelik és kiosztják az új kenyeret. Protestáns templomainkban augusztus 23-án, vasárnap a délelőtti istentiszteleteken beszélnek a lelkészek augusztus 20-a jelentőségéről, közvetítik híveiknek annak messziről érkező, de egyre időszerűbb üzenetét, és részt vesznek a Szent József-plébánia esti szertartásán. Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. augusztus 24.Kettős falunap OltfejbenAz év háromszázhatvanöt napjából kettőt csak megérdemel e község kikapcsolódni akaró lakossága, hogy megüljön egy hétvégi népünnepélyt, községünk napját – hangsúlyozta Nyáguly Vilmos, Mikóújfalu polgármestere szombati falunapi megnyitóbeszédében. A rendezvény a testvéri barátság hangulatában pergett, Mikófalva, Bálványos és Balószög testvértelepülés elöljárói-szószólói mint régi barátokat köszöntötték az eltelt években is szállást adó újfalusi barátaikat, s az egybegyűlteket üdvözölte Csige Sándor Zoltán, Magyarország csíkszeredai vezető konzulja és Márton Árpád parlamenti képviselő. Ahol otthon van a fúvósmuzsika, ott nem gond sem a hajnali zenés ébresztő, sem a vasárnapi fergeteges fúvóskoncert, melyet a helyi Nagykürt ’95 fúvószenekar meghívására nyolc környékbeli rezesbanda – Árkos, Kálnok-Kőröspatak, Gidófalva, Sepsibükszád, Nagybacon, Barót és Magyarhermány – szolgáltatott. S mert Újfaluban húsz esztendeje hagyomány a fogathajtás, ezzel vette kezdetét a szombati program. Nyolc egyes, kettős fogat és egy hintó versenyzett a kupáért. A zsűri elnöke, Bódi Zsolt mikóházi polgármester, aki maga is lovasszakember, tapsvihar közepette adta át a vetélkedő nagydíját a helybeli Victor Popnak. Negyven jubiláló házaspár ült a meghívottak padjaiban: a 30, 40, 50, sőt, 60 éve házasságra lépők, akiket ebből az alkalomból emléklappal, jubiláris éremmel, feliratos mézespogácsával és egy szál virággal köszöntött a polgármester, s díjazta azokat a helyi és máshol élő, de a településhez valamiképp kötődő intézményvezetőket, magánszemélyeket, akiknek anyagi vagy természetbeli adományai-támogatásai nélkül nem jöhetett volna össze a falunap. Központi eseménye volt a rendezvénynek Mikóújfalu monográfiájának bemutatója, amelyet a Háromszék Vármegye Könyvkiadó jelentetett meg a Székelyföld települései sorozat részeként. A kötet szerzőit Demeter Ferenc helyi tanácstag, a falu jelenkori életét és népességét összefoglaló tanulmány társszerzője mutatta be. A 160 oldalra terjedő kiadvány inkább tanulmánygyűjtemény, mintsem egy átfogó monográfia ismérvei szerint született meg, s így csak a történész Cserey Zoltán utalt a település létrejöttében fontos helyi üvegművesség kezdeti eseményeire. A kötet születéséről Sepsiszéki Nagy Balázs szerkesztő és néprajzkutató-szerző beszélt. A helyieknek megélhetést biztosító földtani kincsekről, az épületkövekről, a még rejtőzködő és kevésbé kihasznált ásványvíztartalékokról e sorok írója, a régmúltról a bemutatón részt vevő régész, Székely Zsolt, a településtörténetről Nagy Sándor, a Fejér Ákos-iskola igazgatója, történelem szakos tanára és Ferencz Mária helybeli nyugalmazott magyartanár szerzőként beszélt. Érdeme a szerkesztőknek, hogy a kötetben helyet kapott olyan helyi adatszerző is, mint Baló G. József közbirtokossági elnök. Több archív fotó emeli a kiadvány értékét, a fotóillusztrációkat a sorozatszerkesztő Tóth Szabolcs és S. Nagy Balázs, Nyáguly Vilmos, Lunguly Levente és Illyés András Zsolt készítette. Az ünnepi műsoron fellépett a Gáspár Attila tanította helyi Murgó gyerek-néptánccsoport, a minifoci-bajnokságot szervező IKU Egyesület. Szerepelt Opra Balázs és a helybeli Bartos Barna zongora–énekes duó, majd László Attila koncertjével és tűzijátékkal végződött a faluünnep. Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. augusztus 25.Letette írókését (Búcsú Máthé Ferenc Ilonkától)Ötvenöt évvel ezelőtt lettünk munkatársak az Ebhát-határ tetején. Lent a mélyben ásták a belszinti szénbánya lejtősaknáját, s mi, Veled együtt, Isten szabad ege alatt a széntelep mélységét kerestük egy autóra szerelt fúrógéppel. Sok mindenhez értek, mondtad, de géppel fúrni még nem fúrtam, szeretem s csinálom, mert megfizetik, s ez becsületes-féle fúrás! Itt ismertelek meg. Te meséltél sokat szeretett Vargyas szülőfaludról, a Sírókút- és Tatárhídja-mondáról, a Látóhegyről, alakítottad házi múzeumodat, beszéltél az ágas-bogas vargyasi Máthé családokról, s édesanyáddal, Ilonka nénivel, Esztike testvéreddel s Gúzs Sanyi sógoroddal bámultuk, ahogy kezed-vésőd alól pattognak szerteszét a cserefaforgácsok, és születnek szebbnél szebb emlékkopjáid, sulyokjaid. Édesanyád megsúgta: ne ellenkezzen vele semmiben sem, mert erőst ákációs természete van! Megtudtam, megtudták sokan, de ebben benne volt, hogy magyarságtudatodból egy fikarcnyit sem engedtél. Addig faragtad mintáiddal ékített díszsulyokjaidat, hogy 1977-ben Máthé Ferenc írókése címmel Rólad írtam bemutató tanulmányt a Népi mesterek címet viselő megyei rangú kiadványban. Huszonkét díszsulykod dörzsmásolatát közöltem, s ezekről ismerhették meg mértani és indadíszes mintáidat az akkori háromszéki, pályára lépő fiatal faragók. Azóta Te már a bútorfestéssel is összebarátkoztál, s lassacskán gyűjtögetted a rólad szóló írásokat, elismerő okleveleket. Csak nagyot néztél s nagyot nézett mindenki, amikor A megye díszpolgára okleveled átadásakor magam mondtam laudációdat. Lásd, milyen sok szállal kötődtünk egymáshoz. Halálod előtt dossziédba tetted az Életfa-díjadról szóló okleveledet, de örökre letetted írókésedet. Idősebb voltál nálam, s mégis így búcsúzom: Nyugodjál békében, Ferikém! Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. szeptember 1.Árkosi találkozások„Otthon az, ahová hazatérsz” – idézte Wass Albertet Máthé Árpád polgármester a tizenegyedik alkalommal tartott árkosi falunap szombati megnyitóján. Igazán otthon érezhettük magunkat Kisgyörgy Zoltán személyes hangú könyvbemutatóján, gyermekek műsorait csodálva a színpad előtt, szeretteinkkel beszélgetve vagy hangosan énekelve a közismert dalokat a magyar könnyűzene egyik meghatározó jelentőségű szerzőjével és előadójával, Bródy Jánossal. Asztalitenisz-bajnoksággal kezdődött és tábortűzzel, valamint késő éjszakába nyúló zenés vigalommal ért véget az idei árkosi faluünnep, mely során könyvbemutató, a helyi polgármester és a testvértelepülések meghívottjainak ünnepi szónoklatai, az árkosi Dr. Gelei József Általános Iskola kisebb és nagyobb diákjainak színjátszó- és táncműsorai, az árkosi fúvószenekar ünnepi térzenei koncertje, a sepsiszentgyörgyi Őszirózsa Dalkör műsora, a kőröspataki fiatalok Kőrös tánccsoportjának táncai, majd a kálnoki fiatalok és a kőröspataki Limited Táncegyüttes zumba- és moderntánc-bemutatója várta az érdeklődőket, főmeghívottként pedig Bródy János lépett fel. Bródy János koncertje után a hagyományos tábortűz is fellobbant a Végh Béniám Kultúrotthon kertjében. A rendezvény alatt az Árkosi Tájmúzeum tárlata és festménykiállítás is várta az érdeklődőket a központban. Kisgyörgy Zoltán Árkos című kismonográfiájának bemutatójára zsúfolásig megtelt a községháza díszterme. Lélekben hazatérve egymással és egykori önmagukkal is találkozhattak a jelenlévők, felidézve az egykori Árkost, annak természeti kincseit, épített örökségét és azokat az itt élő és alkotó személyiségeket, akikre méltán lehetnek büszkék a helyiek. Többek között szó esett a monográfiaírás nehézségeiről, gyerekkori sétákról és csókolózásokról, patakban való fürdőzésről, háborúról, Zoli bácsi születéséről, Árkos alatti földtani leletekről, Imreh Domokos tanító bácsi kulcscsomójáról, Luxemburgi Zsigmond király parancsáról, a községháza erkélyéről, a kurátor sziklájáról, tulokszarvakról, furcsa nevű kövületekről, egy különleges cseréppipáról, elásott kincsről és ennek kereséséről, szabadságharcról, genealógiáról, harangokról, Gelei tanár úrról, a Szentkereszty bárókról és más neves árkosi személyiségekről is. Múltmentés volt igazi egyéni produkcióban, mely azon túl, hogy tartalmas és tanulságos, annyira élő, friss és szórakoztató volt, hogy tanítani lehetne általa a stand up műfaj sztárjait. Zoli bácsi nemcsak ezzel a munkájával, de egész életével mutatja, miként kell építő tagja lenni egy közösségnek, hogyan kell a múlt átörökítésében megtalálni az igazán értelmes élet lehetőségét ebben a korban, amikor az erőltetett globalizáció egyre inkább elmossa a kis közösségek értékeit, feloldja a civilizációk közötti határokat, anyagi érdekeknek rendelve alá történelmet és hagyományokat egyaránt. A Bródy Jánossal való találkozás is fontos része volt a rendezvénysorozatnak, kivétel nélkül mindegyik dala régi ismerősünk volt, mely valahol fiatalságunk, gyermekkorunk legmélyén ivódott belénk, kitörölhetetlenül. Élő legenda állt az árkosi kis színpadon, és élőben pengette azokat az akkordokat, melyekre először fogtunk gitárt a kezünkbe. A tábortűz hatalmas lángjait nézve a városnapok tűzijátéka jutott eszembe. Vajon mitől szebb, hangulatosabb, ha ágyúdörgéseket hallunk, és csillog fölöttünk az égbolt? A tűz pattogása nem annyira hivalkodó, de talán mélyebben megérint, mert nemcsak a jelen, hanem a múlt gazdagságát is idézi. Az égbolt pedig így is csilloghat fölöttünk az augusztusi éjszakában. A tüzet nézve végigpörgettem magamban a nap eseményeit. Pár dologról nem szokás írni, de ezek is ugyanolyan fontosak számomra: ismerős arcok, vidám köszöntések, meleg kézfogások... Jól esik érezni, hogy befogadott ez a közösség. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. szeptember 12.Barangolás ÁrkosonNem nagy dörrenés – ezekkel a szavakkal jellemezte a szerző, Kisgyörgy Zoltán, lapunk főmunkatársa Árkos című kismonográfiáját a sepsiszentgyörgyi Tortoma Könyvesházban tartott szerda esti könyvbemutatóján, de alighanem csak a szerénység hangja szólt belőle. Ezt bizonyította az is, hogy jóllehet szülőfalujában az augusztus végi falunapokon már ismertették a kiadványt, a megyeszékhelyen zajlott találkozóra is sokan elmentek. És nem is kellett csalódniuk, hiszen Demeter László, a baróti Tortoma Kiadó vezetőjének köszöntőszavai után Kisgyörgy Zoltán egyfajta barangolásra hívta az érdeklődőket. Személyes hangvételű előadásában beszélt árkosi gyermekkori élményeiről, helyeket, embereket, Szentkereszty bárót, szomszédokat, tanárokat idézett meg, szólt azokról a sorsfordító eseményekről, amelyeket gyermekként, fiatalként megélt, érdekességekről, a helyi közösségben élő legendákról. Szép volt, mondta, vagy az idő széppé varázsolta, mondjuk, mindegy is, mert azt mindenki érezte: csak szülőfalujáról tud ekkora szeretettel beszélni az ember. S hogy miért, mi szükség e kismonográfiára? Maga adta meg a választ: még a kő is elporlad, földbe süllyed, az írott szó viszont megmarad. Ha valaki majd arra lesz kíváncsi, kik és miként éltek e településen, mit lehet tudni múltjáról, nevezetességeiről, földrajzáról vagy éppen a kastély arborétumáról, talán leemeli majd a könyvespolcról és belelapoz. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. szeptember 21.Székföldi Magyar Napok ErősdönEgész napos műsora volt szombaton a Kovászna Megye Tanácsa által kezdeményezett idei székföldi rendezvénynek is. Akárcsak tavaly, Erősd volt ebben az évben is a kezdő, hamarosan következik Árapatak és Hidvég. A délelőtti toborzót a kálnok-sepsikőröspataki fúvósok fújták. A rendezvény kezdő helyszíne a református templom volt. Kettős ünnep ez számunkra – hangsúlyozta Ráduly-Baka Zsuzsanna helybeli lelkipásztor a megnyitó istentiszteleten –: emlékezés a gyülekezet egykori lelkipásztorára és közös együttlét. A templom udvarán állított emlékkopját az egyházközség néhai lelkipásztorának, Erdélyi Lajosnak (1920–1970) családja és leszármazottjai. A lelkipásztor életéről, munkásságáról Kozma Csaba tanár tartott rövid előadást. A lelkész tizennyolc évet szolgálta az erősdi magyarságot az egyház számára nehéz, 1952-ben kezdődő időszakban, amint az kiderül az előadó által az eklézsia tizennyolc évéről összeállított tanulmányból is. A leleplezett emlékkopja Szőcs Levente sepsiszentgyörgyi sporttanár munkája. A koszorúzással egybekötött emlékezésen beszédet mondott Kovács László, Előpatak község polgármestere és Grüman Róbert, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Az ünnepi műsor során fellépett a sepsiszentgyörgyi Pitypang vegyes kar (karvezető zenetanár: Sebestyén Lajos), a Kincskeresők néptáncegyüttes (tánckarvezető: Tőkés Zsolt), szavalt Ráduly-Baka Bíborka és Kozma Orsolya. Az ünnepség szeretetvendégséggel és táncházzal zárult. A vasárnap sem telt el esemény nélkül a faluban, ugyanis meglátogatta Erősdöt a Diakónia Alapítvány fogyatékosokkal foglalkozó csoportjának motoroskaravánja, s a bátorkodó fogyatékkal élők meggyőződhettek arról, milyen is kiválóan szép időben motorbiciklivel utazni. Az alkalmi vendégek részt vettek a vasárnapi istentiszteleten. Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. szeptember 22.Keresztes Ede-emlékkopját avattak (Lécfalva)A századik életévét betöltött dr. Keresztes György Pál azzal a céllal látogatott kíséretével Budapestről Lécfalvára, hogy emlékkopját állíttasson édesapja, lécfalvi dr. Keresztes Ede (1879–1967) jogász emlékére, és részt is vegyen annak felavató-megszentelő templomi ünnepségén. Minderre – korára való tekintettel is – a Bethlen Gábor Alapítványt kérte fel, a pasaréti elöljárók és az alapítvány képviseletének társaságában érkezett Lécfalvára. Nem mindenkinek adatik meg ez a lehetőség, s mondanunk sem kell, hogy nagy tisztelettel fogadta a helybeli református presbitérium a Keresztesek ősi fészkében. Édesapja volt ugyanis a budapest-pasaréti református gyülekezet megalapítója és templomépítő főgondnoka, aki 75 évvel ezelőtt személyesen adta át azt az országzászlót a lécfalvi avatóünnepségen, amelyet gyülekezete adományozott szülőfalujának 1940. november 3-án. A református templomban Péter Barna József lelkipásztor hirdetett igét: „És íme, én veled vagyok, hogy megőrizzelek téged, valahová menéndesz, és visszahozzalak e földre...” (1 Máté 28, 10–15), figyelmeztetve a Szentírás szavaival is arra, hogy a tisztes korú vándor, a fiúgyermek egy évszázad után eljutott apja nyugvóhelyéhez, s felkereshette azt a lécfalvi Keresztes-temetőben. „Emlékezetes marad számunkra az istentisztelet – mondták –, a helybeli egyházi vegyes kar, a Kovászna városi ifjúsági fúvószenekar, a lécfalvi gyerekek furulyacsoportjának fellépése, a falu lelkészével, gondnokával és Kertész Barna karmesterrel, református énekvezérrel való találkozásunk. Közösen énekeltük el nemzeti imánkat.” A csernátoni Haszmann fivérek adomány gyanánt faragták ki az emlékkopját, érezve az esemény nemzetiségtörténeti súlyát, és elhelyezték azt a lécfalvi templom cintermének emlékhelyén. Lécfalvi Keresztes Edére emlékeztek, virágkoszorúkat helyeztek el a vendégek: Ajtony Artúr nyugalmazott lelkész, Viczián István geológus, presbiter, Magyary Rozália és Bakos István, a Bethlen Gábor Alapítvány ügyvezető kurátorai, akikkel Isten szabad ege alatt együtt énekelte a gyülekezet a székely himnuszt. A Keresztesek temetőjében részlet hangzott el Joó Sándor pasaréti lelkipásztor temetési prédikációjából, amelyet 1967-ben mondott Keresztes Ede hamvainak elhantolása alkalmával. A kopjaállító ünnep után újabb barátságok köttettek a megterített asztal mellett, emlékezve arra a nemes ajándékra, amelyben 75 évvel ezelőtt, az 1940-es felszabadulás alkalmával részesült Lécfalva székely-magyarsága. Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. szeptember 24.Öröklő KisborosnyóBizonyára, Háromszék minden kisebb települése legalább annyi helytörténeti értékkel rendelkezik, mint Kisborosnyó, de ha nem rendelt minden faluba a Fennvaló egy-egy olyan néptanítót, lelkészt, tollforgató falutudóst vagy krónikást, mint oda, homályba vesznek az események, csirájában maradnak a jobbnál jobb ötletek, s ember legyen az később a talpán, aki megírja-összegyűjti a helyi értékeket, s megmenti az utánunk következőknek. A kisborosnyóiaknak volt, amit örökölni, de ebben a közösségben nemcsak a múlt, hanem közelmúlt, s a jelen is értéket teremt. Újságcikkek és tudósítások, a média minden csatornája rögzítette azt, amit az itt működő Nyíres Lokálpatrióta Kör megteremtett nemzedékek nevelői, Damó Gyula néptanító és őt mindenben segítő felesége, Damó Irma tanítónő, irányításával. Ha nem támogatta volna őket a mindenkori faluközösség, a lelkészek, a presbiterek, falufelelősök, községi tanácsosok és a borosnyói önkormányzat, terméketlen talajra hintett próbálkozások maradtak volna kezdeményezéseik, amelyekről jelenleg nemcsak egy történelmi emlékpark, emlékfák sora, hanem emlékjelek, emlékkopják és emléktáblák tanúskodnak. Élettel teli iskola és templom Kisborosnyón az iskolának és az óvodának is van neve. Az itt született Nagy Károly erdélyi református püspök és Tompa Klára örökös jótevő unokáinak van, amit örökölniük. Éppen szüneten voltak látogatásunk idején, s mi azon örvendeztünk, hogy ebben a faluban három pedagógus összesen ötvenhárom gyereket nevel és oktat, s ha nem is gyarapodik jelentős mértékben a tanulósereg, de nem is apad. Zsigmond Réka tanítónő tizenkilenc előkészítőst és másodikos gyereket tanít, Kónya Enikő tizenhárom elsőst, másodikost és negyedikest, Magyarósi Noémi Szidónia óvó néninek pedig huszonegy óvodása van! Éreztük, hogy a csevegő-csirikáló gyereksereg Kisborosnyó élő csemetekertje! Nem üres a paplak Annak ellenére, hogy gyakran változtak itt a falu lelkészei, mindig teremtettek értékes hagyatékot. A nemrég távozott Rátoni Botond tiszteletes Kisborosnyói útjelző című gyülekezeti lapja a helyi események valóságos jegyzőkönyve volt. Tavaly szeptember elsejétől Székely Róbert Imre kovásznai gyakorló segédlelkész vette át a zömében református kisborosnyóiak lelki gondozását, felújított templomot és gyülekezeti házat kapott, s új lelkészi lakban kezdte meg munkáját. Folytatja elődje gyülekezeti lapját, megszervezte a faluban az internet-szolgáltatást, s a parókia udvarán állandó szabadtéri néprajzi kiállítást rendezett. Nyáron a Vitézi rend illyefalvi ünnepségén vitézzé avatták. A falu temploma valóságos emlékhely. Nagy Károly erdélyi református püspök emléktáblája mellett más értékeket is őriz a kálvinista templom, ugyanis ebben az esztendőben új beltéri kopjafával gazdagodott a kisborosnyói Tompa és Herszényi család emlékére. Az emlékkopját Bartha Árpád gondnok faragta a helybeli Tompa-kripta előtti évszázados hársfa vihar döntötte ágából. Kisborosnyón nemcsak a gondnok, hanem több férfiember is birkózik már a kopjafaragás mesterségével. – Fémplakettet szándékszunk elhelyezni Székelyföld sport-csillagainak emlékére faragott templomi kopjánkra – sorolta újabb ötleteit Damó tanító –, amit a nemrég tragikus hirtelenséggel elhalt Áros Károllyal, a Háromszék napilap sportújságírójával közösen terveztünk el. Mályvafa és trombitafa Ötletekben nincsen hiány a Damó családban, ugyanis a történelmi emlékparkban számtalan jeles személyiség által ültetett emlékfa ékeskedik-virul és emlékeztet ültetőjére is. Utóbb dr. Jeszenszky Géza budapesti történész-egyetemi tanár és magyar közéleti személyiség ültetett egy mályvafát, s miként megtudtuk, majd ősszel Dálnoki Lajos rétyi polgármesterrel a zenekultúra mesterének, Kelemen Antal tanár-karnagynak az emlékére szándékoznak gyökereztetni egy trombitafát! – Milyen más változásra számíthatunk az emlékparkban? – kérdeztük. – A nagyborosnyói községi tanács jóváhagyta a park új kerítésének költségeit, s az ahhoz szükséges nyersanyag már a faluban. A közmunkában főleg a helybeli fiatalokat fogjuk bevonni. Még idén felavatásra kerül két emlékkopja: egyik a magyar honfoglalás, a másik pedig néhai Mustafa Kemal Atatürk török köztársasági elnök emlékére, aki uralkodása idején számtalan jelét adta a magyarok és történelmünk jeles személyiségei iránt érzett tiszteletének. Gólyabarát tanító bácsi Damó tanító nem szűnt meg madárbarát lenni. Saját maga nevelt fel két, táplálék nélkül maradt gólyafiókát, amelyek a falu utcáján sétáltak, s annyira szelídek voltak, hogy a gyermekek simogatását is eltűrték. Kétévi távollét után visszatértek születési helyükre, s a temető évszázados fáinak száraz ágaira telepedve szemlélték, majd körberepülték a helyet. Amint azt a tanító kihangsúlyozta, a visszatérő gólyák viselkedésének metaforikus töltete, példaértéke van. A nagy magyar költő, Tompa Mihály is holtig kereste elődeinek származási helyét, s azok közé Kisborosnyót is beszámította, ahol valóban a népes kisnemesi Tompa família évszázadokon át a falu meghatározó családjai és személyiségei közé tartozott. A Tompák omladozó kriptája ezt ma is tanúsítja a kisborosnyói temetőben. – Minden esztendőben, így a jelenlegiben is, estefelé 10–15 kelepelő gólya telepedik a temető fenyőinek ágaira – maradt a gólyatörténeteknél a tanító. Ilyenkor a fenyők, mintha fel lennének díszítve. Gábor György, a nagyborosnyói borjúhizlalda mészárosa még most is emlékszik arra, amikor Székely igazgató engedélyével hetente két-három alkalommal vágóhídi maradványokat, faggyúcafatokat szállított kerékpárján Damó tanító úr a kis gólyák etetésére. Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. október 28.Páll Sámuel kilencvenedik születésnapjánTöbb kettős találkozónál a mai – fejtette ki pénteken a gyülekezeti teremben összegyűlteket köszöntő tiszteletes Balla Barna, Málnás református lelkipásztora: október 23-án méltóságteljesen emlékezik a magyarság az 1956-os forradalom eseményeire, mi pedig október 23-a estéjén a 90. életévét betöltő Páll Sámuel világháborús veteránt, nyugalmazott igazgató-tanítót köszöntjük, s falunk lakója, Kisgyörgy Tamás, a Charta Könyvkiadó vezetője bemutatja T 1224 – Úz völgye című dokumentumkötetének második, átdolgozott és bővített kiadását. Egyre ritkulnak sorai azoknak, akik részesei voltak a második világégésnek, túlélték azt, s kiváló emlékezőtehetségükkel figyelmeztetik a ma élőket, a fiatalokat nemzetünk vesztett háborújának egyik legszomorúbb időszakára. A Charta igazgatója kiadójának köteteivel bizonyította nemzetszolgálatát, a saját maga szerkesztette, kibővített könyve túlmutat a képzőművész személyén, édesapja naplójegyzeteire hajszálpontossággal ráépítette a Csíkon, Háromszéken és Gyergyó vidékén is áthaladó országos székelyföldi belső védvonal egy-egy sarkalatos eseményét. A könyvbemutatók során előbukkant újabb adatok kényszere sürgette a kötet második kiadását – mondta Kisgyörgy Tamás málnási bemutatóján. Szabó József János magyar hadtörténész szerint, mivel a napló pontosítja a korabeli hivatalos harci események egy-egy momentumát, ennek a műfajnak ez az eddig legsikeresebb dokumentuma. A sepsibesenyői családi gyökerekkel rendelkező Páll Sámuel tanító úr – akit számos málnási tanítványa köszöntött virággal – korát meghaladó éleslátással ragadta ki beszédében életének, katonaéveinek érdekfeszítő történéseit, az akkor 17 évesen besorolt Úz-völgyi tüzér katona emlékfoszlányait. Nagy volt a székely határőrség áldozata – olvassuk gondolatait a bemutatott kötetben –, mert semmi sem sikerült. Elveszítettük a háborút, elveszítettük hazánkat, elveszett a dicsőség, s odaveszett a sok székely katona. Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. november 9.Magyar nap HidvégenSzombat este sikerrel zárult a Székföldi magyar napok második kiadása a régió legészakibb falujában. A hétvégi csend és az esti előadás előnyére szolgált annak az ünnepségnek, amelyre megérzésünk szerint a település magyarsága igazából várt. Megvalljuk, hogy ilyen alkalomra már aligha kerül lehetőség a szerfelett vegyes etnikummal bíró településen – ízlelgettük a telt teremben ülők véleményét. Hidvég lakóinak csak egyharmada magyar, ugyanennyi román, míg a maradó egyharmadot a román anyanyelvű cigányság teszi ki, amely azonban az utolsó népszámlálás alkalmával román nemzetiségűnek vallotta magát. Újra bebizonyosodott: helyénvaló volt a megyevezetés azon határozata, hogy minden évben megszervezze a Székföldi magyar napokat a régió három településén, Erősdön, Árapatakon, valamint negyvennyolcas győztes csatánk helyszínén, Hidvégen. Miután az ötletgazda nevében Gáj Nándor megyei tanácstag üdvözölte a hidvégieket, Horváth Miklós, az érdekszervezet helyi elnöke szólt. „Legyen emlékezetes ez a nap – mondta –, erősítse önazonosságunkat és magyarságunkat, tartsa meg erős kisközösségként szórványsorsra jutott helyi magyarságunkat, hiszen ezt szolgálja a ma esti kultúrműsor is.” Nem azon kell aggodalmaskodni, hogy huszonkét tanulóra apadt a hidvégi iskola magyar tagozata, hanem örvendeni kell, hogy egyáltalán létezik, hogy két összevont osztályban sikeresen tanulnak anyanyelvükön – derült ki táncos-zenés műsoruk láttán (képünk), miként a székföldi magyarság helyzetére jelképesen illő Kőműves Kelemen népballada-megjelenítésükből is, amelynek színpadi változata Gajai Mária és Sala Emília pedagógus munkája. A másodikos Pivolda Irma Anna korát meghazudtolva adta elő Kányádi Sándor Krumplis mese című versét. Ráduly Baka Rebeka népdalcsokrával a székföldi erősdi fiatalok üzenetét hozta, míg a deres hajú Göncze Sándorné Petőfi-versével a szomszédos árapatakiakét, ugyanis mindkét falu népes csoportja eljött a hidvégi előadásra. A két és fél órás műsor többi részét megyei együttesek szolgáltatták. A Fenyőcske Néptáncegyüttes csíkszentdomokosi, felcsíki és sóvidéki fergeteges számaival ízleltette a székely tánckultúra egy-egy kincsszemét, népdalokat adott elő Bodor Andrea. Formában volt a Kónya Ádám Művelődési Ház Visky Árpád Színjátszó Társulatának minden szereplője, akik három Nóti-jelenettel nevettették meg a népes közönséget. A humoros-életes darabokat művészi leleményességgel helyezte színpadra Deme Róbert fiatal rendező. Az estnek azonban volt egy számomra különleges eseménye is. Horváth Miklós kissé csodálkozva mondta, hogy megérkezett az a két brassói ötvenhatos, akik a földvári megemlékezésen mondták, hogy eljönnek a hidvégi magyar napra is. V. Lay Imre és testvéröccse, Lay György egykori politikai foglyok, ünnepi uniformisban érkeztek. „Eljöttünk – mondta Imre –, hogy megtiszteljük az egyre fogyó hidvégi magyarokat, mert emlékezetükben a legtovább él a földvári fogolytábor szomorú emléke.” Másnap érdeklődéssel olvastam Lay Imre számomra dedikált ajándék visszaemlékezését (Brassói srácok. Az EMISZ és az ’56-os forradalom. Cenk Könyvek, 2006). Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. november 12.Ferences betegápoló nővérek ÁrkosonHivatásuk kegyelméért, szerzetesi közösségük fennállásának 25. évfordulójáért, erdélyi alapításuk 10. évfordulójáért és kolostoruk felépüléséért adtak hálát Istennek ünnepi szentmisén októberben az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérek Árkoson. Ugyanakkor megáldották a kolostort és felszentelték a kápolnát. Az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka dr. Jakubinyi György érsek volt, aki Tamás József püspökkel, Böjte Csaba ferences atyával, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnökével, több szerzetes pappal és a kerület papságával együtt mutatta be a szentmisét. Megszentelt életek Ferenc pápa meghirdette a megszentelt élet évét, amely 2014. november 30-án, advent első vasárnapján vette kezdetét, és 2016. február 2-án, gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepével ér véget. Ezért a világegyház és a Gyulafehérvári Főegyházmegye is kiemelt figyelmet fordít a szerzetesrendekre. A kilencedik évfolyamot megért Csíksomlyó Üzenete című kiadvány idei húsvéti számában – amelyet a Csíksomlyói Ferences Rendház adott ki – részletesen megismerhetjük az Erdélyben működő, különböző karizmákkal rendelkező, Isten és ember szolgálatára elkötelezett szerzeteseket. Közöttük vannak Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei. Központi anyaházuk Magyarországon Kozármislenyben (Pécs mellett) található, ezt 1996-ban svájci jótevő támogatásával építették fel; a Dorothea Otthont 2004-ben nyitották meg, ahol időseket gondoznak. A nővérek több éven át a pécsi kórházakban ápolónőként teljesítettek szolgálatot. Az érsekség honlapján olvashatjuk róluk: „Szerzetesi közösségünket, Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővéreit Bali Katalin M. Kapisztrána nővér alapította P. Hegedűs Kolos OFM segítségével 1990-ben Magyarországon. Hivatalosan főtisztelendő Mayer Mihály, a pécsi egyházmegye akkori megyéspüspöke hagyta jóvá 1993-ban. Életformánk alapja a II. János Pál pápa által jóváhagyott Szent Ferenc Reguláris Harmadik Rendje testvéreinek és nővéreinek regulája és élete, amely hivatásunkat röviden így foglalja össze: A testvérek és nővérek életformája ez: kövessék a mi Urunk Jézus Krisztus szent evangéliumát, és éljenek engedelmességben, szegénységben és tisztaságban! Lelkiségünket Szent Ferenc életéből és szelleméből merítjük. Ő arra szólítja fel követőit, hogy szerzetesi életükben az alázatos és szegénnyé lett Jézus Krisztus példáját követve egész szívvel szolgálják embertársaikat.” Mivel a nővérek közül többen is erdélyiek, régi vágyuk volt, hogy hivatásuk által saját népüket is szolgálják. Ezért örvendtek, amikor Böjte Csaba OFM (Ordo Fratrum Minorum – Kisebb Testvérek Rendje) hazahívta őket Erdélybe, és dr. Jakubinyi György érsek áldását adta, hogy Árkoson segítsék a kismamaotthon lakóit. Irgalmasság Anyja Kismamaotthon Az árkosi Irgalmasság Anyja Kismamaotthont a Pro Vita Hominis Életvédő Társaság hozta létre dr. Kovács Zita gyermekorvos vezetésével a lányanyák, a nehéz helyzetben levő vagy otthonról kitagadott nők megsegítésére, majd 2005-ben a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vette át annak működtetését. Francesca nővér, a helyi közösség vezetője, Regina nővér, Pacifika nővér és Terzícia nővér a szerzetesi életet megélve, az imádságból merítve erőt nagy odaadással, szeretettel, odafigyeléssel gondozzák immár tíz éve az otthon lakóit. Az évek során közel nyolcvan anya kopogtatott be a kismamaotthon ajtaján várandósan, szülés előtt vagy szülés után a kórházból kijőve, csecsemőjével. Olyan is volt, aki három vagy öt gyermekkel érkezett. A nővérek befogadták, együtt laktak, főztek velük, gondoskodtak róluk, tanítgatták a gyermeknevelésre és hitre, az élet mindennapi dolgaira. A kis kertben pedig igyekeztek megtermelni a konyhára kerülő zöldségeket. Ottlétük után mindenkinek megoldották a sorsát, elrendeződött az életük. Ferences kolostor épül Árkoson – adta hírül lapunk 2013. április 18-i számában a falu szülötte, Kisgyörgy Zoltán főmunkatársunk, aki beszámolt arról is, hogy az elmúlt 150 esztendő alatt megváltozott a település felekezeti összetétele. A Szentkereszti család által építtetett, a Szent István oltalma alá helyezett katolikus kápolna már nem elégítette ki a hétszeresére nőtt közösség igényeit, így a tavaly augusztusban templommá növekedett. Két év alatt felépült a kolostor, és eljön az a pillanat is, amikor a nővérek oda költözhetnek, ezzel megnövekszik a kismamaotthon befogadóképessége. A kolostorkápolna titulusa A sepsikőröspataki egyházközséghez tartozó Árkos filia lelkipásztoraként Fekete József plébános köszöntötte az egybegyűlteket október 17-én, a kolostor felszentelésének napján. Jakubinyi György érsek beszédet tartott, megszentelte a vizet, könyörgést mondott az új rendház megáldására. A kolostorkápolna titulusa: Assisi Szent Ferenc stigmatizációja. Magyarázta, hogyan kapta meg Szent Ferenc a stigmákat és milyen szerepe van a katolikus hitéletben. A stigma görög eredetű szó, jelt jelent. Eredetileg amikor a rómaiak elfogták a szökött rabszolgát, hogy ne legyen kedve többet megszökni, a gazdája nevének kezdőbetűit beleégették a bőrébe. Ezt nevezték stigmának, jelnek. Utána a katolikus keresztény misztikában az Úr Jézus öt szent sebét (a kezén, a lábán és az oldalsebét) nevezték stigmának. Előfordult az a szentek életében, hogy rendkívüli misztikus jelenségként, úgy átélték az Úr Jézus szenvedéseit, annyira együtt éreztek vele, hogy testükön megjelent az öt szent seb. Ezeket nevezzük stigmatizált szenteknek. Stigmatizált szentek Ki volt az első stigmatizált az egyháztörténelemben? – tette fel a kérdést Jakubinyi György. Az első, aki az Úr Jézus sebeit megkapta, Assisi Szent Ferenc volt. Amikor már olyan nagy lett a ferences rend, hogy tömegek léptek be, és már nem tudtak úgy cselekedni, mint az alapító szent atya, próbáltak lazítani. Ez nagyon bántotta Szent Ferencet, s amikor a nagygyűlésen, az úgynevezett káptalanon kezdték jelenteni, hogy jó volna itt-ott enyhíteni, mert képtelenek olyan szigorúan élni, miként ő kívánja, a maga egyszerűségében Szent Ferenc azt mondta: „ezen nem lehet változtatni, én magától Krisztustól kaptam ezt a szabályzatot, s aki akarja, az kövesse, úgy, mint én, Isten kegyelméből”. De látván, hogy így nem megy, lemondott a rend vezetéséről, félrevonult Toscánában az Alverna hegyre. Ott 1224-ben, halála előtt két évvel a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén, szeptember 14-én átélte az Úr Jézus szenvedését. Két hónap múlva gyóntatója parancsára megírta, mi is történt tulajdonképpen: megjelent egy szeráf, vagyis egy angyal, aki nem más volt, mint az Úr Jézus, a keresztrefeszített. Öt szent sebéből vérzett, és attól a perctől kezdve Szent Ferenc is érezte, hogy testén megjelenik az öt szent sebhely. Barátja, Gogoli bíboros, aki többször láthatta az ő sebhelyeit, meg volt győződve, hogy ez természetfölötti eredetű, az Úr Jézus kitüntetése, ezért miután pápává választották, szentté avatta. Szent Ferenc óta 326 stigmatizáltat tart számon az anyaszentegyház, jelenleg kb. 16 stigmatizált él. A leghíresebb napjainkban Szent Pio atya, kapucinus szerzetes pap volt. Köszönöm az életet Böjte Csaba testvér hálát mondott a nővéreknek egy kisfiú történetén keresztül, aki az életét annak köszönheti, hogy a nővérek Árkoson befogadták: – Én igazából köszönetet hoztam a gyerekektől a nővérek felé. Székelyhídon is van egy házunk, sok gyerekkel. Nemrég ott miséztem: ünnep volt, szép volt minden. A mise végén odajött egy 4–5 éves kisfiú, szépen felöltözve, ügyesen, nyakkendővel, egy nagy csokor virágot hozott nekem, s azt mondja a mise végén: „Köszönöm szépen az életet”. Azt hittem, hogy jön egy hosszabb vers, amivel ő elakadt az első sor végén, hisz ilyen még szokott történni a gyerekekkel. Ránéztem, mondom: „Na, és tovább?”. S akkor a gyermek nagy, kerek szemekkel ugyanazt még egyszer elmondta: „Köszönöm szépen az életet.” Akkor körülnéztem, hátha a nevelő tudna neki súgni, körülnéztem, s hát láttam egy anyukát... Ezt az anyukát ezelőtt hat-hét évvel hoztam ide Árkosra. Akkor 22 éves volt, de sohasem járt sem óvodába, sem iskolába. Az anyukája meghalt, az apja pásztor volt, a falu állatait őrizték, úgy nőtt fel a legelőn... Emlékszem, ezt a nőt beültettem az autóba. Értarcsáról hosszú volt az út Szentgyörgyig, útközben végig beszélgettünk. Én azt hittem, ha valaki analfabéta, az nagyjából ugyanúgy gondolkozik, mint mi, csak nem tud írni vagy olvasni. De akkor döbbentem rá, hogy ez a nő sem Hófehérkéről, sem Winetouról, sem az Anyám tyúkjáról nem hallott. Sőt, a Szentírásról, a karácsonyi történetekről sem. Jöttünk errefelé. Az egyik városban ott állt egy nagy karácsonyfa szépen feldíszítve, kivilágítva, lógtak rajta az ajándék csomagok. Kérdezte a nő: „Ez micsoda?” „Ez karácsonyfa.” „ S azt miért állítsák?” Elmondtam a Krisztus születését. S kérdezi: „Mik lógnak rajta?” „Ajándékdobozok.” S újból kérdez: „Mi az az ajándék?” Akkor engem ez nagyon mellbe ütött. Itt van egy 22 éves nő, aki áldott állapotban van, és nem tudja, mi az ajándék, nem kapott még soha olyant. Megálltam egy üzlet előtt, bementem, az elárusító lány elcsodálkozott rajtam, hogy pap létemre miért veszek bizsut, fülbevalót meg nyakláncot. Szépen becsomagolták, odavittem neki, s mondom: „Tessék!” „Mi ez?” „Ajándék!” „Kinek?” „Nekem?” „Nahát...” Kibontotta. Nem tudom elmondani azt az örömet, amit az az egyszerű nő érzett, amikor életében az első fülbevalóját felakasztotta, felcsíptette a fülére. Aztán elhoztam őt ide, Árkosra. Olyan megható, hogy a nővérek nem kérdezték, honnan hoztam, hanem befogadták. Egy épületben laktak, egy asztalnál ebédeltek, egy konyhán főztek. Nemcsak vele, hanem még sok-sok más, hasonló sorsú anyukával. Szent Ferenc Jézus Krisztus evangéliumát ennyire szépen megélni, hogy az utcáról bejövő koldussal egy födél alatt lakni s megosztani kenyeredet az éhezőkkel, hát nagyon kevesen tudják ezt ilyen szépen teljesíteni. Hála Istennek, a nővéreknek ment, és ez a gyermek azért tudott megszületni, azért maradt életben, mert akkor mi úgy döntöttünk, hogy befogadjuk. A hatóság el is akarta venni az anyától, mert nem tudott írni-olvasni, de aztán végül a nővérek addig foglalkoztak vele, megtanították a nevét leírni, meg kicsit viselkedni, s így nevelheti a saját gyermekét. Igen, amikor az a gyermek azt mondta, hogy köszöni nekünk az életét, akkor ezt így is gondolta, s így is volt. S olyan szép volt, mert megköszönte, és én a köszönetet elhoztam a kedves nővéreknek, mert tényleg nagyon nagyra értékelem azt a munkát, amit végeznek a gyermekek javára... Nemcsak Csaba testvér, hanem az itt élő háromszékiek is nagyra értékelik azt az áldozatos munkát, amit a nővérek végeznek az élet védelmében. A ferences nővérek egy reménység fát készítettek – amely a vendégszobában kapott helyet –, az ünnepség vendégei ráragasztották üzeneteiket, amelyből szép nagy életfa lett. Adja a jó Isten, hogy szépen kiviruljon. Józsa Zsuzsanna Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. november 17.Líra és honismeret (Könyvbemutató Sepsiszentgyörgyön)A veszprémi Lőwey Lilla bölcsész-történész előadóval és albumszerkesztővel, valamint Váradi Péter Pál közismert fotóművésszel találkozhatott maréknyi érdeklődő a sepsiszentgyörgyi evangélikus-lutheránus templomban vasárnap délután. Líra és honismeret volt a javából a másfél órás esemény. Soós Andrea előadóművész Dsida Jenő legszebb verseit mutatta be, Váradi Péter Pál pedig Dsida szatmári és kolozsvári éveit a vetített és közismerten brilliáns felvételein. A Tamási Áront, Áprily Lajost, Nyirő Józsefet és Reményik Sándort bemutató színes albumok után a még nyomdaillatú Dsida-kötetet, a Magyar Zsoltár alcíműt dedikálták a szerzők. Keleti-Kárpátok 1. Kárpát-Kanyar – Szórványmagyarság, olvashattuk a kettős szerkesztésű kötet címét, éppen a magyar szórvány napján, amikor a magyar nyelvterület ezen vidékei gondjainak-örömeinek zuhataga érkezett mihozzánk mindenfelől az éter hullámain. Háromszék keleti határhegyei is lencsevégre kerültek már – tudtuk meg a Sepsiszentgyörgyre érkezett szerkesztőktől – a Keleti-Kárpátok 2. címet viselő albumban, amely az elkövetkező időszakban jelenik majd meg. Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. december 10.Honismereti fotóalbumok a hazai Kárpát-koszorúrólNegyedszázat is meghaladta azoknak az Erdélyt bemutató színes és igényes kiállítású fotóalbumoknak a száma, amelyeket a Veszprém testvérvárosunkban működő PéterPál Könyvkiadó jelentetett meg a rendszerváltás óta eltelt negyedszázad alatt. Nincs olyan tája Erdélynek, ahol meg ne fordult volna a Tamási Áron- és Gizella-díjas szerzőpáros, a Magyar Örökség Díjas fotóművész Váradi Péter Pál és életpárja, Lőwey Lilla, aki a ragyogóan szép fényképfelvételeket hitelesen dokumentált és veretesen ványolt szövegekkel tette és teszi még mindig halhatatlanná. Mindketten kötődnek Erdély földjéhez, a férj bölcsőjét Nagyváradon, Lilla asszonyét Szovátán ringatták. Megszólal a szerkesztő „Tavaly az erdélyi Alpokról, a sokak számára talán kevésbé ismert Déli-Kárpátokról készítettünk két albumot – nyilatkozta lapunk kérdésére Váradi Péter Pál –, ebben az évben pedig kiadtuk a Keleti-Kárpátok első vonulata, a Kárpát-kanyar albumát. Nem telt el évszak, hogy Erdély egy-egy ragyogóan szép vidékét meg ne örökítettük volna. Ez a hármas sorozat azonban sokkal több fotóalbumnál, a mi históriás szövegünk teszi súlyosabbá. Tudtuk, hogy szórványvidéken járunk, hogy mit kell lencsevégre kapni, miről kell nejemnek igazul és hitelesen dokumentálódnia. A Kárpátok Koronája – Keleti-Kárpátok 1. talán még az előzőknél is értékesebb életteret örökít meg, hiszen szívében fekszik a ragyogóan szép környezetben tündöklő Brassó, a soknemzetiségű város, Dél-Erdély gyöngyszeme. Bonckésünk alá vettük a hét- és tízfalusi csángó falvakat, a történelmi Háromszékhez, a mai Kovászna megyéhez tartozó Bodza-vidéket, de ezen túlmenően sokak számára meglepő, hogy átléptük a Kárpátok vízválasztóját azzal a céllal, hogy bemutathassuk a Kárpát-kanyar havasalföldi peremén elterülő egykori székely megyét, a legendás Luana földjét, amelyet a mai Prahova és Buzău megye hegy- és domblábi övezetei öleltek közre. Mintegy hatszáz évig éltek e tájon őseink, ragaszkodva a földhöz, melyre rendeltettek, melyet szülőföldjükként védelmeztek. Nem tudták túlélni a történelem viharait, s az erős beolvasztó politika következtében felmorzsolódtak a súlyos évszázadok alatt. Az örökséget, melyet utódaikra hagytak, nem sikerült megóvni, a megtartó erő gyengének bizonyult.” Székely megye Havasalföld peremén Sokunk számára jobbára ismeretlen a szóban forgó egykori megye históriája, pedig tájait-vidékeit bejárta, ismertette Gazda László (1933–2007) sepsiszentgyörgyi földrajz-geológia szakos tanár, néprajzkutató, közíró. Számos idevágó adatát, összegyűjtött emlékeit külön kiadványban jelentette meg (Székely megye a Havasalföldön, a Székelyföld déli meghosszabbítása, Sepsiszentgyörgy, 2007). Az egykori Saaka (Secuieni) – Székely nevű megye annak a korábbi kun-katolikus püspökségnek a területén feküdt, amelyről Középajta neves tudós papja, Benkő József külön tanulmányt írt (Bécs, 1781). A szerzők közlik az egykori megye címerét (képünk), amely Săcuieni néven látható Cantacuzino gróf egykori térképén is. Szerintük a szóban forgó közigazgatási egység 1845-ben szűnt meg hivatalosan, „területén három új megyét alakítottak ki: Prahova (81 magyar településsel és földrajzi névvel), Bodza (77 magyar település és földrajzi név), valamint Ialomiţa. A Secuieni-nek nevezett Székely megye Havasalföld legjelentősebb gyümölcs- és szőlőtermő területe volt. (Címerképe a szőlő, s ez a szimbólum a két szomszédos megye címereiben meg is maradt).” Részletesen taglalják, miként terjedt ki az egykori magyar királyság a Kárpátokon túli havasi területekre a 11. században, s miként folytatta a terjeszkedést a Német Lovagrend. 1227-ben Milkó városában II. Endre magyar király és Róbert esztergomi püspök megalapította a milkói püspökséget a tatárok elől menekülő kun törzsek számára. Az új püspökség a barcasági Német Lovagrendnek is püspöksége lett. Milkó városát – írják – az 1241-es tatárjárás elpusztította. „A mohácsi csatavesztés után Magyarország megszűnt nagyhatalom lenni, s a Kárpátokon kívül rekedt magyarság védelem nélkül maradt. Havasalföldön a katolikus vallási élet korlátozódott, melynek következménye a korai évszázadokban való elrománosodás volt.” Számtalan fényképfelvételt közölnek az egykori székely eredetű településekről (Măneciu-Ungureni, Unguriu, Vălenii de Munte, amely 1431-ben Székelyvására névalakban jelent meg, tovabbá Posești-Ungureni és Calvin.) A 2011-es népszámláláskor Buzău megyében még 81-en vallották magukat magyar nemzetiségűnek. Az ócirill betűkkel ékített terméskőből faragott kereszteken gyakran kapták lencsevégre a székely faragók által kedvelt naprozettát, a székely faragóhagyományt utánzó díszes nagykapukat, a régi századokban szakrális célokra homokkő-sziklákba vájt barlangtemplomokat, amelyek Ilie Mandricel buzăui kutató szerint a „barbár hunok” idejéből származnak, s tele vannak eddig meg nem fejtett bekarcolásokkal, írásjelekkel. Mindezek friss, 2014 végén és ebben az esztendőben készült fényképfelvételekről tekintenek az olvasóra. A hogyan tovább „Folytatjuk, már dolgozunk is a Keleti- Kárpátok 2. albumon – meséli Váradi Péter Pál. – Bodola és Keresztvár térségétől indulunk bemutatni a Háromszéki-havasokat egészen a nagy Szamos völgyéig, úgy, hogy még megmaradjon számunkra hely ölelkezni azzal a Kárpát-szakasszal, amely innen Románia északkeleti határvonaláig tart.” A veszprémi albumokat forgatva arról sem szabad megfeledkezni, hogy azok hiteles és magyar helynevezéktan szerint szerkesztett térképei nélkülözhetetlenek számunkra, miként a sok szép vers és versidézet is, ugyanis a Kárpát-kanyart bemutató albumból sem zárták ki a szerzők a Brassót és Barcaságot ízig-vérig szerető költőt, Áprily Lajost. A PéterPál Könyvkiadó kötetei felbecsülhetetlen értékeket mentettek-mentenek meg számunkra, az egyszerű olvasó, az egyes vidékek után érdeklődők, de a tájimádó gyalogosok, az autós turizmus kedvelői, nemkülönben a régész-történész társadalom számára is, mert valljuk be, mikor volt és mennyit tartott az az időszak, amikor a kristálytiszta igazságot kereső régészeink-történészeink megélhetőségük biztosítása mellett korlátlanul belemerítkezhettek múltunk, őstörténetünk, a székelység eredetének s történetének kutatásába?! Miként a legújabb album előszavát író dr. Kovács Lehel István egyetemi oktató jegyzi, „a honismereti fotóalbumok a fényképek erejével állítanak emléket, mementóként őrzik meg e táj jelenlegi állapotát az eljövendőknek”. Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. december 14.Legyünk csillagot látókAz emberi élet nem lehet öncélú, úgy kell dolgoznunk, alkotnunk, hogy szellemiekben, lelkiekben és anyagiakban is megerősödjön közösségünk, hogy ne csak múltunk nagyjai tegyenek büszkévé, hanem a jelenben lévő emberség, egymásra figyelés és az istenhit is – hangsúlyozta ünnepi prédikációjában Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök tegnap a kétszáz éve született Berde Mózsa forradalmi kormánybiztos emlékét idéző sepsiszentgyörgyi istentiszteleten az unitárius templomban, mely alkalomból kihirdették a lapunk és a Háromszéki Magyar Sajtóért Alapítvány (Hármas Alapítvány) kezdeményezte szoborpályázat eredményét. Bevezető imájában Kovács István házigazda lelkész az adventi fény és az összefogás szerepét hangsúlyozta: „ha összeadjuk fényünket, legyőzzük a sötétséget”. Azt mondta, a múltból sugárzik azoknak a fénye, akik előttünk jártak, lángoltak, világítottak, fényük a jelent is beragyogja, erőt ad gerincet kiegyenesíteni, hinni, álmodni, bízni, hogy bár sokszor látszólag győzelemre áll a sötétség, de végső soron mindig a világosság győzedelmeskedik. „Így emlékezzünk ma e táj nagy szülöttére, Berde Mózsára, aki szerény életével a lehetetlent, a végtelent, a mindenséget ostromolta és beragyogta nemcsak szűk környezetét, de egész Erdélyt, és szolgálta népét, közösségét” – mondotta Kovács István lelkész. Az unitárius egyházfő Máté evangéliumából (2./9.) és a Zsidókhoz írt levélből (13./7.) vett példázatra alapozta prédikációját: „Íme a csillag, amelyet láttak, előttük ment”, valamint „Emlékezzetek meg azokról, akik előttetek jártak”. Bálint Benczédi Ferenc szerint Berde Mózsa élete, példája és magatartása nemcsak az unitáriusoknak, nemcsak a Háromszéken élő emberek számára csillag, hanem az egyetemes keresztény világnak is, utat mutat a keresgélő, a kétségek között élő ma emberének is. Azt mondta, karácsonyra készülve elevenítsük fel, hogy a bibliai kor embere is kétségbeesések között élt, de meglátták a csillagot, amely nemcsak a pásztorokat vezette, hanem évszázadok, évezredek óta mindazokat a keresztény hitű embereket, akik nem a hatalomra, a mások fölötti uralkodásra, hanem a köz szolgálatába próbálják állítani tudásukat, erejüket, hitüket, szeretetüket. Az 1848–49-es háromszéki önvédelmi harc jeles alakjáról Kisgyörgy Zoltán, lapunk munkatársa tartott humoros mazsolákkal tűzdelt ismertetőt. Kiemelte, Berde Mózsát a székely katonaság választotta meg népképviseleti országgyűlési követének, részt vett a kolozsvári országgyűlés jobbágyfelszabadítási törvénytervezetének összeállításában, és küzdelme eredményeként a képviselőház kimondta a határőrrendszer megszűnését. Többször idézte a Berde-életrajz íróját, Benczédi Gergelyt, és kitért a Szentivánlaborfalván ma is élő Berde-leszármazottakkal való személyes találkozásaira. Az alkalomra kiadott, Egy szobor születése – Berde Mózsa című kiadványból Ferencz Csaba, lapunk gazdasági vezetője, a Hármas Alapítvány kuratóriumának alelnöke olvasott fel egy rövid részt Egyed Ákos történész, akadémikus Berde Mózsa forradalmi tevékenységéről írt összefoglalójából. A Hármas Alapítvány kezdeményezte, a Magyar Unitárius Egyházzal és Sepsiszentgyörgy önkormányzatával közösen meghirdetett szoborpályázat eredményét Czimbalmos-Kozma Csaba városgondnok hirdette ki. A szoborbizottság és a többségében képzőművészekből álló bírálóbizottság közös döntése alapján a nyolc pályamunka közül a székelyudvarhelyi származású, Magyarországon élő Harmath István alkotásának megvalósítására esett a választás, a pályázatra beküldött maketteket a gyülekezet a helyszínen megtekinthette. Ez alkalomból újabb Berde Mózsa-emlékkopjával gazdagodott az unitárius templom (kettő korábbról származik, egyik az udvaron áll), amelynek szimbólumairól Balázs Antal, a kopjafa készítője beszélt. Közreműködött a Kelemen Alpár vezette szentivánlaborfalvi Székely István Dalkör és a Dénes Istvánné Karácsony Gabriella vezényelte sepsiszentgyörgyi Kriza János Unitárius Vegyes Dalárda, népdalokat énekelt István Ildikó. A templomi ünnepség a magyar himnusszal ért véget, majd a templom udvarán Buzogány Árpád szentivánlaborfalvi unitárius lelkész mondott imát a Berde Mózsa-emlékkopjánál, utána a gyülekezet elénekelte a székely himnuszt. Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. január 22.Bácsfalusi találkozásokBrassó–Derestye felől a balra kanyarodó út Bácsfalut érinti elsőként. Első települése Négyfalunak és egyike Hétfalunak. Mondhatni történelmi. A Nagykőhavas lábánál fekvő település környezete festői, a legkiválóbb turisztikai csemegéket kínálja, ugródeszka a Kárpát-kanyar tájai felé. Lépten-nyomon közös múltunkra emlékeztet, a csángó élettér felbecsülhetetlen értékeit kínálja. Az itt-ott anyanyelvünkön olvasható feliratok, egy emléktábla, az evangélikus-lutheránus magyar templom előtti újabb emlékmű tudatja, jó helyen járunk. Mondják, közösségi háza is van Bácsfalunak, és nem is akármilyen. Barcsa István evangélikus lelkész szeretettel fogad, friss és új nyomtatott kiadványokkal ajándékoz meg: időt is spóroltunk, falubemutatónkhoz is forrásanyagot kaptunk. Kovács Lehel István helytörténész, Négyfalu egyik legtermékenyebb tollforgatója egy 2013-ban kiadott kötetében megkísérli azt is elmondani, hogy ez a falu – melyet képtelenek voltunk elhatárolni a szomszédos Türköstől és a főút mentén sorakozó Csernátfalutól – talán a legtöbb értelmiségit adta a környék magyarságának, akik közül mi csak a jelesebbekből válogatunk. Bálint András csángó tanító és krónikás, aki Sepsiszentgyörgyön kezdte a tanítóképzőt, s volt úgy, hogy gyalog bandukolt Bácsfaluig egy karácsonyi vakációban, ismert számunkra. Részese volt a hétfalusi néprajzi múzeum létrehozásának, és arról álmodozott, hogy Zajzoni Rab István csángó költőnek szobrot állítson szülőföldje. E sorok írójának legmegbízhatóbbnak Bálint András azon falutörténetei bizonyultak, amelyeket a két világháború között közölt a Csángó Naptárakban! Felkerestük Bácsfalu jeles papja, Borcsa Mihály síremlékét a falu temetőjében. Érdemei vitathatatlanok. Mint a negyvennyolcas események résztvevőjének, menekülnie kellett földink, a papolci Kiss Sándor ezredessel való kapcsolatai miatt. Bácsfalu kiemelkedő művészek fészke is volt. Itt ringatták bölcsőjét a nagy csángó szobrász Istók Jánosnak (1873–1972), aki a hosszúfalusi fafaragó-iskolából indult Münchenbe, Budapesten Köllő Miklós műhelyében, majd Stróbl Alajos mesteriskolájában alkotott. Beke György vele folytatott beszélgetéséről írt máig emlékezetesen az immár megsárgult lapú Csángó krónikájában, jómagam, ha tehetem, a budai Bem-rakparton hajtok fejet nagy műve, Bem tábornok monumentális szobra előtt. Sejtheti az olvasó, hogy nem cél, de lehetetlen is szólni azokról az ötvenhatos jeles személyiségekről, akik sok-sok szállal kapcsolódtak ehhez a településhez, akikről Kovács Lehel István írta 56 bácsfalusi című könyvét (2013). Nem tudtam eddig, de most tudom, hogy Bácsfalu szülötte volt Nagy Béla (1929–2010) kutató és jeles pedagógus, EKE-barát és túraszervező. Mint fika, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium kisdiákja, ismertem, emlékszem most is a nagy diákra, aki előtt köszönéskor meg kellett hajolni és Nagy úrnak szólítani! Kifogyhatatlan helybeli forrás A bácsfalusi evangélikus egyházközség története című monográfia (2011). Társszerzői között az eklézsia lelkésze mellett ott látni Hochbauer Gyula helytörténészt, Kovács Lehet Istvánt, az egykori szentgyörgyi politikus Rab Istvánt, Rab Sándort, a Székely Mikó Kollégium fungens történelemtanárát, jeles előadót, nemkülönben a tollat egyre gyakrabban, veretes módon és mesterien forgató Veress Emese Gyöngyvér néprajzi szakírót, közírót. Hétfalusi idegenvezetőm, kalauzom Szecseleváros kiváló ismerője, a jeles gyógyszerész, a református hitben élő Fodor Levente. Éreztük: legalább annyira szereti Négyfalut, akárcsak őseinek faluját, a háromszéki Sepsimagyaróst. Fodor Levente falujának is több kiváló szülötte volt, többek között Kóréh Ferenc, az Amerika Hangja rádióállomás jeles szerkesztője, a sepsiszentgyörgyi Székely Nép napilap (1940–1944), lapunk elődje főszerkesztője. Fodor Leventével kutattuk-fotóztuk torony magasában Bácsfalu régi harangját, amely akkor is szólt, amikor a majdani szobrász Istók Jánost keresztelték: Ezen harang csináltatta Istók István curator és öreg falnagy párj. Barthalmi Katával a maga költségén. Anno 1836 die nov. Bartha Márton idejében. Jó volt látni, miként dacol az idővel az a magyar nyelvű porladó emléktábla is, amelyet a helybeliek állítottak az egykori magyar kultuszminiszter, Báró Eötvös József 1869-béli bácsfalusi látogatásának emlékére. A szent szabadság oltalmában A XIX. század történelmének legmozgalmasabb időszaka és legdicsőbb eseménye kétségtelen a Barcaságon is zajló 1848/49-es forradalom és szabadságharc. A bácsfalusi csángó-magyarok követei is ott voltak az agyagfalvi székely nemzetgyűlésen, és kinyilatkoztatták a többi csángó falvak követeivel egyetemben, hogy „mint magyar ajkúak, a székely nemzet honvédelmi rendelkezései alá ajánlják magukat, s a nemzet törvényes akaratát egyesített erővel támogatják!” Ez az egyetlen mondatba foglalt kijelentés is bizton elegendő ahhoz, hogy testvéreinkként emlegessük és fogadjuk a hét- és tízfalusi csángókat, tegyük ezt annak érdekében, hogy minél jelentéktelenebbé alacsonyodjék az a közigazgatási megyehatár, amely elválaszt tőlük, de amely nem lehet választóvonala közös anyanyelvünknek, mert fölötte szabadon szárnyalnak népdalaink, zenei anyanyelvünk kincsei. Az agyagfalvi gyűlésen hétfalusi nemzetőri század alakult, de mégis véres bosszút szenvedett el a harcok színteréhez közel eső Bácsfalu népe, ugyanis 1848. december 23-án, karácsony szombatján 17 bácsfalusit lelőttek, másoknak kövön levágta nyakát az osztrák elnyomókkal tartó és felbujtott román népfelkelők serege. A 17 vértanú a bácsfalusi evangélikus templom mögött közös sírban pihen. Ezt az eseményt nevezik és emlegetik véres karácsonyként még ma is a helybeliek. Sok időnek kellett eltelnie, míg alkalom adódott, hogy a gyülekezet 2003-ban emlékjelet állíthasson az áldozatoknak. A hősök nevét őrző emléktábla és az emlékmű ott áll a templomkert főútra néző előterében. Hétfalu szabadságharcának dicső eseményei a többi településre is kiterjedtek. Nem maradtak adósok a harcok és megtorlások dokumentált leírásával a kortárs tollforgatók – Borcsa Mihály, Orbán Balázs, Koós Ferenc –, de a jelenlegi történészek, helytörténészek, közírók – Nagy János, Hochbauer Gyula, Kovács Lehel István és mások – sem, mert semmivel sem voltak veszélytelenebbek, életet és önfeláldozást követelőbbek az itt lezajlott harcok, mint a szépmezői, az illyefalvi vagy a többi háromszéki véres ütközet. A négyfalusi csángók hősiességére is emlékezteti a fiatal nemzedéket a Bácsfaluhoz közel eső Tömösi-emlékmű, a bácsfalusi emléktábla és a Csernátfalu központjában emelt későbbi Csángó-szobor, amelyet utóbb Hosszúfaluba költöztettek, s amelynek kálváriájáról majd ott emlékezünk meg. A falujárónak nyitott szemmel kell barangolnia. Látnia kell, hogy takarosak-rendezettek a négyfalusi porták. Gondozottak a templomok, papi lakások és a temetők is. Kedves, vendégszerető a csángó ember, jobb sorsot és kisebbségként mindenképpen több megbecsülést érdemel. Kisgyörgy Zoltán Háromszék. Erdély.ma 2016. február 3.„Türkös nem falu...”Hétfalusi barátaimtól hallottam, hogy ez a kijelentés nem falucsúfoló. Vicces beugratóféle, ugyanis Türkös Négyfalu részeként azért nem falu, mert nevében nincs benne a falu szó, miként Bácsfalunak, Csernátfalunak, avagy Hosszúfalunak. Jó, jó, de mégis falu – folytatták, mert Négyfalu része! De városrészként is lehet emlegetni, mert Négyfalu város, s annak Türkös is része! A négy falu teljesen összeépült a századok során, s ha valaki nem találja meg a városrészeket jelölő eligazító táblákat, úgy jár, mint mi: eltéved. A régi Türkös és Kossuth-emléke Türkös története Négyfalu históriájának része, melyről sorozatunk bevezetőjében szóltunk. Magyar evangélikus egyháza fiatalabb a többinél, egy ideig Csernátfalu anyaegyházához tartozott, de a reformáció tanai Johannes Honterus kemény kezű intézkedései nyomán gyökeret vertek itt is. Később Türkös is önállósult, ezzel magyarázható, hogy 1885-ben épült temploma nem hasonlít a szomszédokéhoz. Miután Négyfalu kivált a szász egyház hegemóniája alól (1886), első lelkésze, Deák Sándor – földink, a Torja részeként ismert Karatna szülötte – 48 évig folytatta szolgáló paplaképítő áldásos tevékenységét. Evangélikus templomának egyedi neogótikus oltára a neves hosszúfalusi faragóiskola híres tanára, Kupcsay János tervei szerint készült. A papi lakot történelmi emlékhelynek is nevezhetnénk, mert kertjében virágoztak azok a rózsák, melyeknek megszárított sziromleveleivel kitömték az evangélikus vallású Kossuth Lajos halotti párnáját. Szemfedelét is hétfalusi csángó asszonyok hímezték a Csángók Nagyasszonyaként emlegetett Sipos Jánosné Bereczki Anna vezetésével. Nevét emléktábla őrzi a bácsfalusi temetőben. Türkösön a katolikus restauráció idején újra gyökeret vert a „régi vallás”, és a Bara-dombra Mária Terézia engedélyével 1754-ben katolikus fatemplomot építettek. Ennek helyén áll a sorozatos alakítások eredményeként épült mai plébániatemplom (képünk), védőszentje Szent Mihály. Udvarán működik a közösségi élet másik központja, a Márton Áron Ifjúsági Ház. Létrehozója szintén földink, a tragikus hirtelenséggel elhalt T. Gajdó Zoltán mikós diák, négyfalusi-türkösi plébános, pápai káplán, aki Kézdisárfalva–Szászfalu közös templomának cintermében alussza örök álmát. Utódja, T. András József plébános – aki 2006 óta pásztorolja a plébánia híveit – elmondta, hogy beleszámolva a hosszúfalusi Apor Vilmos filiális templom köré csoportosuló közösséget is, híveinek lélekszáma nyolcszáz körül ingadozik. Élő közösség Rácsodálkoztam, mennyire gazdag Hétfalu, s így Türkös históriás kínálata, s hogy mennyire állnak helyt hitükben és ragaszkodnak identitásukhoz hétfalusi csángó testvéreink. Id. Domokos Jenőt, aki negyedszázadig volt Türkös evangélikus lelkipásztora, személyesen is ismertem. A parókia kapujában utódja, az új lelkész, Kóródi Levente szeretettel fogadott, kalauzként pedig Kovács Lehel István Hétfalu kitartó és hűséges krónikása szegődött mellém, segített válogatni a gazdag helytörténeti érdekességek között. A település azonban más értékekkel-meglepetésekkel is várt. A főút melletti evangélikus templom cintermében három kőoszlopot állíttattak 2004-ben az 1848-as szabadságharc és a két világháború hőseinek emlékére. A magyar szabadságharcban és forradalomban huszonegy türkösi evangélikus és katolikus vesztette életét, akik nevét az egyik kőoszlopon örökítették meg. A Türkösön székelő néprajzi múzeum trapéz oromfalas régi épülete 1804-ből való, itt székelt egykoron Brassó Kúriája, Orbán Balázs szerint „a durva hatalmaskodás e bűnfészke”, ahol a hétfalusiak dézsmáit hajtották be a Cenk alatti város hatalmasai. Ebben az épületben rendezték be 1964-ben Négyfalu néprajzi múzeumát, amelynek – bár tulajdonukban volt Kiss Béla és Bálint András gyűjtéséből származó eredeti csángó néprajzi anyag – 1990-ig sok köze nem volt a hétfalusi csángókhoz. A rendszerváltás után változott a helyzet. Senki nem várta el, hogy kimondottan Csángó Múzeum legyen a neve, témaköre, hiszen Négyfaluban élnek román ajkúak is. Most mind a két etnikum emlékeit, életét-múltját tükrözi az intézmény. Magyar nyelvű kiadványt is kínáltak látogatásunk idején, bántó volt azonban, hogy a tárlatvezető nem ismerte a magyar nyelvet. A csángó-székely zászlóalj születése Türkös biztosított helyet a Kúria melletti telken a 126-os, csángókból és székelyekből álló zászlóalj megszervezésére – derül ki Kelemen György (1833–1916) negyvennyolcas csángó honvéd visszaemlékezéséből (A Barcaság 1848–1849-ben. Szecseleváros, 1998). A zászlóalj őrnagya földink, a sepsiszentkirályi Vida Dániel volt, akit Bem nevezett ki. Vida a kézdivásárhelyi katonai nevelde végzettje, a háromszéki határőrezred hadnagya, Kézdivásárhely térparancsnoka volt. Tetteinek méltó elismeréseként a fogarasi harcok hőseként emlegetjük. Márkos Ervin kőhalmi unitárius lelkész egy 1907-ben Fogarason keltezett emlékfüzetre hívta fel figyelmünket, amely Vodráska Vencel fogarasi főgimnáziumi tanárnak azt az emlékbeszédét tartalmazta, melyet a Honvéd Alap javára rendezett fogarasi ünnepségen mondott 1905-ben. Ekkor ugyanis gyűjtést indítottak egy negyvennyolcas emlékmű felállítására, melyen méltó helyet foglalt volna el Vida neve is. Az emlékműből vagy nem lett semmi, vagy elsöpörte a történelem. Az emlékbeszédből idézzük Vida hősiességének egy momentumát, amely jobbára ismeretlen a hétfalusiak számára. „Bem rendeletet küldött, hogy a Fogarason állomásozó zászlóalj két százada siessen a Törcsvári-szoros védelmére (...), a visszamaradt 600 ember két ágyúval és egy század Kossuth-huszárral fedezze a fogarasi várat, valamint az Olt völgyétől Vledényig igyekezzék az ellenséget feltartóztatni... Engelhardt cári tábornok Mundra mellett homlokzatba támadta az Olt bal partján a Vida őrnagy vezette magyar haderőt. Végtelen volt a két megütközött had között az aránytalanság. Engelhardt 20 ágyújával és 12 ezer emberével szemben csak 600 honvéd és két ágyú képezte a magyar haderőt... Vida látván az ellene fellépő haderő nagyságát (...), reggelfelé megkezdte csatarendben a visszavonulást. Az ulánus csapatok és az oroszok mindenfelől bekerítették a honvédséget... Vida Dániel is, míg csak volt kivel harcolni, addig helyéről nem mozdult (...), átvágva az ellenség sorain, az Olt felé húzódott. Itt azonban 12 kozák állotta útját, kikkel viaskodva három dsidaszúrás után lehanyatlott lováról. A kozákok lovával elnyargaltak, más martalócok, meglátván őrnagyi ruháját, levetkőztették, és addig ütötték, vagdalták, míg halottnak hitték. Pénztárcáját ellopták. Eszméletét vesztve, iszonyúan összevagdalva feküdt vérében a hős, mígnem a reggeli hűs levegő eszméletét visszaadva, az Olt partjához vonszolta sebektől vérző testét. Itt találtak rá az ulánusok, ahonnan az őrtanyára, majd a várba szállították...Lüders faggatta a fogarasi várban Vidát: maroknyi népével hogyan mert az ő hadseregével szembeszállni? Vida azt felelte: Kegyelmes uram, mit tartana Ön azon törzstisztjéről, aki a parancsszóra kirendelt harcmezőről gyáván elfut? Az orosz tábornagy helyeslően intett, rendelkezett, hogy gyógyítsák meg, és a kozákok által elrabolt pénzének egy részét is megtérítette. Nem így a bevonuló osztrákok, akik galádul bántak vele. A brassói fellegvárban egy halálkamrába dobták, lázba esett, s ilyen állapotban vitték a nagyszebeni börtönbe.” Itt kimondták rá a halálos ítéletet, melyet nyolcévi várfogságra változtattak. 1853 februárjában szabadult az olmützi börtönből. Keze alatt sok hétfalusi és háromszéki harcolt. Utóbbiak között a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Lajos, a barátosi Mirtse Dénes százados, testvére, a sepsiszentkirályi Vida József, Sükösd János, Újvárosi Ferenc, az albisi Vén Ferenc, a kézdivásárhelyi Szőcs Dani és a hősi halált halt bölöni Tana Benedek. Vida porai a sepsiszentkirályi családi sírboltban nyugszanak. Szülőfalujában, Sepsiszentkirályban és a fogarasi unitárius templom előcsarnokában márványtáblát állíttattak emlékére. Négyfaluban-Türkösben nincs emléke a 126-os csángó-székely zászlóaljnak. Öröklő utókor Türkösön kaptuk lencsevégre a Zajzoni Rab István-iskola udvarán a költő mellszobrát, a helybeli Szász-Benedek István alkotását. Magyar iskolák a Kárpát-kanyarban a címe annak a kötetnek, amely 1992-ben jelent meg Hochbauer Gyula szerkesztésében, kútfőjeként a hétfalusi népoktatás történetének. A zajzoni középiskoláról Pap Árpád iskolatörténetéből böngésztünk, majd ismerkedünk a hely híressé vált diákjaival: az egykori királyi táblai ülnökkel, a bácsfalusi Gyerkó Györggyel és Jakab András szobrásszal, Thököly Imre erdélyi evangélikus fejedelem udvari lelkészével, a türkösi Hajdu Istvánnal, a csernátfalusi Pap Sámuellel, Bálint Istvánnal és Bencze Mihállyal. „Amikor Johannes Honterus brassói reformátor 1544-ben meglátogatta Hétfalut, már egyházi iskola működött egy tanítóval. Az ősi skóla Csernátfaluban volt, azon a helyen, ahol a jelenlegi középiskola egyik épülete áll – írja iskolatörténetében Pap Árpád. Az azóta eltelt évszázadok alatt megszakítás nélkül folyt a magyar nyelvű oktatás, mindig léteztek magyar iskolák, általában a templomok mellett, szoros és sikeres együttműködésben a helyi történelmi egyházakkal, így találta meg a barcasági csángó magyarság a túlélés egyetlen lehetséges módját. A kommunizmus évei alatt az akkori hatalom folyamatos nyomást gyakorolt a magyar közösségre, következetes és állandó lépéseket tett a magyar iskolahálózat meggyengítésére. Ennek a diszkrimináló kisebbségi politikának a következményeként 1978-ban megszűnt a négyfalusi magyar elméleti középiskolai tanítás. Az 1989-es romániai események után a helyi magyar közösség újra anyanyelvén akarta taníttatni gyerekeit. Beindulhatott 1990-ben a Négyfalusi Magyar Líceum, majd 1992-től a Zajzoni Rab István Elméleti Középiskola.” Ebben napjainkban magyar óvoda, elemi és líceumi osztályok működnek. Többek között ennek a líceumnak volt diákja Géczi Levente Székelyudvarhelyen élő jogász és Gödri B. Alpár fungens tatrangi lelkipásztor is. Kisgyörgy Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. február 4.Múltunk és jelenünkKönyvsorozat a megye településeiről Öt esztendeje született meg az ötlet, ami mára kézzelfogható és olvasható valósággá vált. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke fogalmazta meg annak szükségességét, hogy a Háromszék Vármegye Kiadó gondozásában olyan könyvsorozat lásson napvilágot, amelyik egymás után a megye összes településének múltját és jelenét bemutatja. A Székelyföld települései című sorozat szerkesztésével Nagy Balázs néprajzkutatót és Tóth Szabolcs Barnabás történészt bízta meg a megyetanácselnök. Kezdetét vette a lappangó kéziratok és a potenciális szerzők felkutatása, az első kötetek szerkesztése. Sorozatindító kötetként Háromszék honismereti bibliográfiája (1844–2012) jelent meg 2012-ben, melyet Jakab Albert Zsolt és Kinda István állítottak össze. Ugyanebben az évben az első falumonográfiát dr. Pozsony Ferenc akadémikus, egyetemi tanár írta szülőfalujáról, Zaboláról. Ezt követte Egyed Ákos történész professzor, akadémikus kötete erdővidéki szülőfalujáról, Bodosról. Mivel a szerkesztőknek az volt a céljuk, hogy olyan szerzőcsapatot verbuváljanak, amelyik képes lesz a megye valamennyi településéről kismonográfiákat, tanulmányköteteket írni, a 2013-ban megjelent, Mikóújfalut bemutató kötetnek már nyolc szerzője van. Dálnok kismonográfiáját tizenketten írták, és a nemrég bemutatott Alsócsernáton kötetnek is tíz szerzője van. Állandó szerzőink dr. Székely Zsolt régész, Kisgyörgy Zoltán geológus, Köllő Zsolt Ágoston földrajz szakos tanár, Cserey Zoltán és Csáki Árpád történészek. A szerkesztőbizottság 2015-től két taggal – dr. Kinda Istvánnal és Csáki Árpáddal – bővült. A kötetek földrajzi-geológiai bevezetőt, régészeti- és történeti összefoglalót, egyház- és templomtörténeti dolgozatokat, helynévgyűjtéseket, néprajzi leírásokat és a civil szerveződések múltjának összefoglalóit nyújtják. Kötetenként vannak sajátosságok, mint például Mikóújfalu esetében a ragadványnév-anyag közlése, Dálnoknál a neves személyek lexikona vagy Alsócsernátonnál a Haszmann Pál Múzeum története. Kiadás alatt áll Bodok kismonográfiája, s idén tervezünk megjelentetni egy tanulmánykötetet magyar és román nyelven Zágonról. A sorozat eddig megjelent kötetei megrendelhetők és megvásárolhatók a Kovászna Megyei Művelődési Központban. Érdeklődni a 0267.735.648-es telefonszámon lehet. (A szerkesztők) Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. február 11.Maksai kihívásokA közeljövő lépései előtt jól jön egy futó, összegző visszapillantás, ugyanis a községfejlesztés dolgában egy sor megkezdett vagy megálmodott beruházás folytatása következne – derült ki a Bács-Benke Lászlóval folytatott beszélgetés során, aki az Erdélyi Magyar Néppárt színeiben megválasztott polgármesterként közel négy esztendő óta – politikai viták miatt – önkormányzati testület nélkül vezeti a községet, a polgármesteri hivatal beosztottjaival közösen végzi a közigazgatási munkát. Nehézségek közepette – Voltak olyan terveink és elképzeléseink, amelyeket községi tanácsi határozat hiányában nem tudtunk sem megkezdeni, sem megvalósítani – nyilatkozta Bács-Benke László. – Ezért sorolom csak a lehetőségek adta eredményeinket anélkül, hogy betartanám az időrendet. Jelentős mennyiségű tört kővel felújíttattuk a Sepsibesenyő felé tartó leromlott bekötőutat. Sajnos, a faluban sem jobb az út, de nem folytathattuk a kavicsozást, mert még nem zárult le az évekkel ezelőtt megkezdett és abbahagyott, a helyi ivóvízhálózat munkálatait végző céggel folyó perünk. Csak a törvényszéki eljárás eredménye láttán dőlhet majd el, miképpen alakul jövőben a falu ivóvízzel való ellátása. De önerőből elvégeztük a besenyői kultúrotthon teljes külső-belső felújítását, rendeztük környékét, és bekerítettük az azt körülvevő telket is. Hasonló beruházásra lenne szükség a közvetlen közelben levő iskolaépületnél is, ahol egyelőre csak állagmegőrzésre futotta, s így egyelőre esővízcsatornával vettük körül az épületet. Sepsibesenyő fejlesztését szolgálná a kiváló minőségű helyi kénes vizű Büdöskút értékesítése, erre megyei elképzelés és tanulmány is született a népi fürdők felújításának sorában. A tervről nem lehet lemondani, de az említett tanácsi határozatok hiányában nem tudtunk pályázni. Hangsúlyozom, az eddigieket mind önerőből végeztük. A Besenyői-tó maksai oldalán levő makadámút kátyúiba is került a tört kőből, s ugyancsak önerőből teljesen felújíttattuk a tóparti telkünkön álló, tanácsi tulajdonban levő hétvégi házat, korszerűsítettük belső felszerelését-bútorzatát. Minden irányba lépni – Repülnek az évek, ivóvízre lenne szükség mindhárom településen, de nem működik a megépített szennyvízhálózat és derítőállomás. – Az ivóvízrendszer kiépítése lenne soron pályázati pénzből, reméljük, lesz erre kiírás. Ez a legfontosabb feladat. A vezetékes ivóvízhálózat indokolná az említett – és már megépített – kanalizálási rendszer működtetését, beindítását, ami azonban műszaki változtatásokat igényelne: bővíteni kellene és rákötni Sepsibesenyő és tó környéki leendő szennyvízhálózatot, és fővezetékét behozni a Besenyő-patak völgyébe, hogy szabadeséssel rá lehessen kötni majd a magasabban fekvő községközpont és Eresztevény településrész szennyvizét is. A megépített derítőállomás beindítása és üzemeltetése külön költségeket követel, amelyekre azonban tanácsi határozatok nélkül nem volt lehetőség pályázni, ha nem is uniós, de legalább fejlesztési minisztériumi pénzalapokra. Vízföldtani tanulmányt kell megrendelni, mert ilyen globális klimatikai viszonyok mellett nem lehet megbízni a természetes vízforrások hozamában, a legbiztosabb a fúrások útján nyerhető mélységi vízréteg lenne. – Hogy áll Maksa a magántulajdon visszajuttatása ügyében? – Rendbe tettünk minden középületet, így a polgármesteri hivatal és a községi tanács épületét is. Rendeztük a községi irattárat. Megfelelő helyiséget alakítottunk ki a Biblionetnek, amelyet visszaköltöztetünk a tanács udvarán levő épületbe, mert a felszabaduló szobákban hamarosan be tudunk indítani egy fogorvosi rendelőt, a szomszédos helyiségekben pedig gyógyítóközpont létesül (masszírozás, akupunktúra stb.) amolyan szociális juttatásként. Felújítottuk az eresztevényi határ mezei útjait, kavicsoztattuk a település mellékutcáit. Terveim között szerepel egy különálló kultúrotthon építése, amelyre megvan a saját területünk, előtanulmányunk és pénzalapunk is, de ez már a következő mandátumot betöltő feladata lesz. Segítettük a maksai református egyházközséget a helyi ravatalozó elkészítésében, s ebben az évben az eresztevényi egyházközséget akarjuk támogatni. Amennyiben választóim továbbra is bizalmat szavaznak, megvalósításukat vállalom. A legfontosabb az infrastruktúra lenne. Még mindig melengetem lelkemben egy eresztevényi szociális étkezde megteremtésének gondolatát, amely az ottani üresen maradt iskolaépületben kapna helyet. Egy Temes megyei, önerőből kivitelezett hasonló egységet volt alkalmam látni, és meggyőződtem arról, hogy hasznos és érdemes szociális létesítmény, és nálunk is kivitelezhető lenne. Ami a tulajdonba helyezést illeti, községi szinten zömében megoldódtak. Jelenleg folyamatban a község területén levő egykori Benke család részleges földterület-öröklése, amelyet az újabban jelentkező igénylők kérnek vissza. Kisgyörgy Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. március 30.Regruta-locsolás MikóújfalubanRégi, több éve szünetelő helyi húsvéti szokást elevenítettek fel Mikóújfaluban: húsvéthétfő kora délelőttjén kezükben kis kosárkával indultak a regruta korú fiatalok közös locsolásra. Szerencséjük volt, mert régi időkbe is visszanyúló történetű fúvószenekar kísérte őket. A csapat megállt a leányos házak előtt, s a rezesek rázendítettek a Nyisd ki, babám, az ajtót kezdetű népdalra. Meglocsolták nemcsak a lányokat, hanem a ház asszonynépét is, és elköltötték az ünnepi kínálmációt, a kalácsot és a kedvcsináló, ünnepi hangulatot erősítő innivalót. A kiskasornya – kosárka – már csak azért is fontos volt, mert a regruta-jelöltek piros tojást is kaptak, s szokás szerint ebből készíti a polgármester, Nyáguly Vilmos családja az ünnepi tojáspaprikást, ebben az évben – kivételesen – az előételnek számító tojáspástétomot. Ha hagyomány, akkor azt meg kell becsülni még akkor is, ha ki tudná már megmondani, hogy a sok nemzetiségű, de elmagyarosodott egykori üveggyári munkások honnan hozhatták magukkal, honnan menthették meg a regruta-locsolást? Néprajzkutatók dolga. A hagyományőrzés azonban az újfalusi fiatalok dicséretére váljék! Kisgyörgy Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. március 31.Húsvét után KézdikőváronIgaz-e vagy sem, csak a ráérős történész tudná holtbiztosan bizonyítani, hogy a hajdanában Torján fészket rakó Aporok felkarolták és segítették a számukra is kedves és takarékos-munkás Kővár és Szárazpatak környéki besenyő-maradékokat. De az biztos, hogy szokásrendjüket, hagyományaikat, magyar katolikus vallásukat máig megtartotta az egykori peselneki, újabb nevén kővári ember, aki nyelvünket beszélő, dalainkat éneklő székely-magyarrá lett. Kő és virág A kőváriak a Torjai-hegység Kászon-pataki lejtője alatt építettek maguknak települést. Csipetnyi hangulatos helytörténettel azoknak szolgálunk, akik kevésbé ismerik ezt a kézdiszéki falut. Régi dokumentumokban Peselnek néven találjuk a XIV. században még besenyő eredetű népek által lakott települést. Akárcsak Torja, ez is az egykori Felső-Fehér vármegyéhez tartozott, az Aporok latifundiumának részeként, mint a királyi várak melletti „erősségeket övező területek”. Nevének megváltoztatásáról szájról szájra járó történet is fennmaradt. „A földbirtokos Pótsa családnak két szép lánya volt, Klára és Irma, akik meghívást kaptak egy budapesti udvari bálra. A bálterembe bevonuló hajadonokat így jelentette be – nyilván hangos szóval – a lakáj: Pótsa Klára és Irma kisasszonyok, Háromszék, Peselnek! A jelenlevők mosolyra fakadtak, a lányok pedig elszégyellték magukat. Hazatérve meggyőzték apjukat, hogy kérelmezze és változtassa meg a gúnyolódásra okot adó falunevet.” A névváltoztatást már a millennium évében kérték, ám helyi adat szerint az első újszülöttet csak 1906-ban jegyezték be kővárinak az állami anyakönyvbe. Az új helységnév nagyon találó volt, mert a falu teraszosan, hegyoldalban megépített házait, udvarait magas kőfallal vették körül a lakók. Mindenik úgy néz ki, mint egy-egy kicsi kővár. – Dehogy kővárak ezek – igazított ki Kelemen Attila falufelelős. – A hegyoldalban csak úgy tudott vízszintes udvart kialakítani a kővári ember, hogy kőfalat emelt, s azon belül elsimította a földet. Ezt a temérdek mennyiségű fellazult kárpáti követ mind a kővári erdő területéről szedték össze, és szekerekkel hordták le a faluba. A hagyomány szerint a régi település nyugatabbra feküdt, az egykori Céklás és Falu-patak közötti helyen. Azt a területet ma is Faluhelynek nevezik. De mert vízben szegény volt a tájék, a szomszédos völgybe költöztek. Több ez a történet, mint puszta szájhagyomány, ezt bizonyítja, hogy megtalálták a falucska régi, román kori templomának romjait. Alapfalait a környéket bejáró Orbán Balázs még látta. A helyet egy kereszttel jelölte meg a nép 1998-ban, azóta sem hiányzik róla egy-egy virágcsokor. Igazi falusi környezetben érzi magát az ide érkező. A jobbról-balról emelkedő kőfalak különös hangulatot kölcsönöznek a településnek. A kerítéseken belül, házak előtt korai virágok, jácint, sáfrány, tőzike hirdeti, hogy megérkezett a tavasz a hegyek alá is. Lüktető életjelek – Léptek-e előbbre a falufejlesztésben? – kérdeztük a falufelelőst. – Mértékkel – felelte –, ‘sze még a községközpont is csak kanálisrendszerének kiépítésénél tart. Nálunk az infrastruktúra a főút korszerűsítésével kezdődött. 1,1 kilométert kaptunk, ebben az évben épülnének meg a gyalogjárók és a vízelvezetők. Jó volna ivóíz is, mert a lenti helyeken nagyon szennyezett a kútvíz. Itt a szárazság, Szentlélek alatt már nem folyik Kővár pataka sem... Eredményes a településfejlesztés az I–VIII. osztályos iskolánknál. Pénzalapunk van – 75 ezer lej – az épület felújított tetőterének beépítésére, a padlásvilágítókat már süti a nap. Az építkezést ebben az esztendőben folytatják, a költségekbe besegített Kovászna Megye Tanácsa is. Ezzel a bővítéssel lehetőség adódik, hogy a falu óvodája a kultúrotthon épületéből az iskolába költözhessen. Ebbéli örömét fejezte ki Jankó Erna iskolai programfelelős, aki éppen látogatásunk idején érkezett haza a hagyományos körzeti Kányádi Sándor-szavalóversenyről. Klára Hunor elsős tanuló továbbjutott a megyei szakaszra. Elmondta, van iskolaújságjuk, honlapjuk, és felvállalta az annyira fontos helyi művelődési élet bővítését. A plébánosnál – Oroszhegyi születésű vagyok – mutatkozott be Péter Artúr, Kővár építő pap bácsija. – Inkább itteni feladataimat hangsúlyoznám mint eddig tartó lelkészi utamat. Nézzük meg az új plébániát, ahol már a központi fűtés is működik, tegnap fejeztük be a fürdőszobát, a berendezés egy része is már benn az épületben. Tágas, kényelmes és modern, vendégszoba kialakítására is gondoltunk. Öröm tölti el a lelkemet, hogy mellénk álltak a hívek, harmincnyolc ember tíz utánfutó épületkövet termelt ki az erdei avar alól, és lehordta rekordidő alatt! Ez a megtartó erő... Arról volt szó, hogy tavalyra az épület alapja elkészül, de sikerült már karácsonyra feltenni a virágot a tetejére. Büszke a faluközösség, hogy önerőből és kalákával vadonatúj plébániát épített. A régi megrepedezett, kiderült, nem volt szilárd alapja, az amúgy is csuszamlós hegyoldali talajrétegre építették, most kápolnát alakítottak ki benne. Téli időben az időseknek nehéz eljutni a hegyen álló templomba, van, hogy itt zajlik a hétvégi mise. Bensőséges, szép húsvétjuk volt. Nagycsütörtökön tartották az utolsó vacsorára emlékeztető szentmisét, megtörtént a jelképes oltárfosztás, nagypénteken pedig – székelyesen szólva – a csonka mise, teszi hozzá a plébános, a kereszt alatti hódolat, ahol térdet hajtanak, de ez nem jelenti, hogy bálványimádók lennének. Emlékezetes marad mindenki számára a nagyszombat esti feltámadási szertartás lelket emelő öröme. Szívesen fáradtunk bele a hosszú, de nagyon szép ünneplésbe. – Mindent megtett az atya egyházközségünkért –folytatta Kelemen Attila. – Kihasználta a lehetőségeket, magyarországi pénzalapot szerzett, testvértelepülésünk, a Gyöngyös melletti Visonta is bepótolt. A visontaiakat várjuk, negyven személy érkezik hozzánk. Együtt megyünk a pünkösdi búcsúra, ellátogatunk Gyimesbükkre. A vendégek családoknál lesznek elszállásolva, ami a legbiztosabb összekötő kapocs. Már ismerjük egymást, ők is voltak nálunk, mi is megtapasztaltuk vendégszeretetüket. Kővár mai temploma új keletű. A millenniumi fenyves szélén trónoló épülete messzire ellátszik. Szent Lőrinc tiszteletére épült barokk stílusban 1825-ben. A templomkertben helyezték el a két világháború áldozatai és az 1944 őszén kegyetlenül elhurcoltak névsorát tartalmazó emléket. A falun alul másfajta népek is megtelepedtek a régi időkben. Ma már kevés kővári fiatal tud erről: Polyvár a hely neve, Erzsébet várának is hívták a régiek. Régészek ástak ezen a helyen, késő neolitikumi telepnek bizonyult, ahonnan állatokat ábrázoló kerámiaszobrocskák kerültek napvilágra. Fenn, a Kővári-patak völgyében gyógyhatású édes-kénes ásványvízforrás tör felszínre, ez a kővári Büdös-kút: „aki annak vizét issza, vágyik ide vissza!” – ismételgeti manapság is az ismerős szólásmondást a szülőföldjét szerető kővári ember. Kisgyörgy Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. április 7.Helyi szerzők könyve Magyarhermány száz évérőlMagyarhermány százéves múltjának részletes leírására vállalkozott egy szerzőpáros: Virág András, aki nemcsak a település, hanem a tágabb környék egyik legjobb ismerője és Balog Irma jeles pedagógus, nyelvszakos tanár, a helybeli Máthé János Általános Iskola nyugalmazott igazgatója. Szerencsés egybeeséssel van dolgunk, ugyanis a nyugalmazott iskolaigazgató a legjobb ismerője a helybeli népoktatás történetének. A mértéktartás, a szerénység, a tiszta igazság kimondására való törekvés az indítéka annak, hogy a nyolcvanadik évét tapodó Virág András eleve nem vállalkozott szülőfaluja gyerekkora előtti históriájának megírására. – Nem vagyok történész – mondta. – A falu múltjával nálam képzettebbek, többek között a falutudós Máthé János, Boér Imre tanár úr és többen mások behatóan foglalkoztak. Virágot kiváló emlékezőtehetséggel áldotta meg a Fennvaló, történeteiben hinnie kell az olvasónak. „Könyvünkben próbáltunk ízelítőt nyújtani a magyarhermányi székelység életéről. Leírásainkban főleg a még élő idős emberek elbeszéléseire, visszaemlékezéseire alapoztunk. Ezek alapján igyekeztünk megjeleníteni az utókornak mindazokat a történéseket, változásokat, amelyek végbementek falunk életében száz év távlatában” – írják. Érdeme a 150 oldalas fehér-fekete és színes dokumentumértékű képekkel illusztrált kiadványnak, hogy egyetlen fejezetében sem távolodik el a mától, a jelentől, lépésről lépésre tudja az olvasó, hányadán állnak a dolgok jelenleg a Bacon községhez tartozó településen. Virág Andrásnak sikerül elmesélni a két világháború utáni változásokat, a közigazgatás helyzetét, a közművelődés mikéntjét, a rendtartó székely falu jó irányú kötöttségeit, bemutatni az egykori népviseletet és népszokásokat. A könyvben részletesen szó esik a lélekszámában egyre növekvő helybeli román anyanyelvű cigány lakosságról. A mai fiatal olvasónak tudnia kell, hogy Erdővidék északi része – így Magyarhermány is – 1968 előtt a történelmi Udvarhelyszékhez tartozott. Virág András számára fontos volt a megélhetést biztosító mezei munkák leírása, mert bár a Dél- Hargita lába alatt elterülő hegyvidéki település lakóinak nem kellett átélniük a kollektivizálás erőszakosságát, mégis nehéz volt megteremteni a megélhetés anyagi alapját. Egyfajta sajátos és egyéni igazságra való törekvéssel írja le véleményét a Trianon utáni változásokról, az erőszakos helyi románosításról, az 1938-ban felszentelt görögkeleti templom építési folyamatáról, a bécsi döntés utáni részleges lerombolásáról, az azt követő számonkérés miatti rettegésről. „Mindenki meg volt ijedve – írja a szerző –, mert ismert volt a Maniu-gárda mészárlása Szárazajtán (…). Egyetlen szerencséjük volt a magyarhermányiaknak, hogy az orosz csapatok ezen a részen előnyomultak, lovas orosz járőrség érkezett Magyarhermányba (…), a megalakult kommunista sejtszervezet megmentette a magyarhermányiakat attól, hogy a szárazajtaiak sorsára jussanak. A román templomot az ortodox papság 1997-ben kijavíttatta, ma ott áll bezárva, őrzi a viharos idők emlékét, mivel a faluban egyetlen híve sincs.” Hasznosak meglátásai az erdőőrség mikéntjéről, a vadászatról is, hiszen ő maga is vadász volt. Ugyanígy ír a kevésbé ismert korabeli pénznemekről, a Hangya szövetkezetről, a természeti csapásokról, a haszonállatok gyógyításáról, a harangokról, a temetőkről. Hermány jeles szülötteiről is szól, bizonyítva rendkívüli megfigyelőképességét. Különleges érdeme a könyvnek a bodvaji vashámorról, a vidék altalajkincseiről közölt adatok. Közrebocsátja a szerző emlékeit, alkalmi beszédeit, hivatalos levelezéseit, hiszen rövidebb ideig a községvezetői állást is betöltötte. Dokumentált fejezet Balog Irma iskolatörténete. Az oktatás 1760-tól nyert folytonosságot a helybeli egyház irányítása alatt, a korszerű és mutatós új iskola a helybeliek számottevő segítségével és közmunkájával csak 1878 és 1880 között épült fel, 1882-től a község vette át, és a magyar millennium évében államosították. A szerző részletesen beszámol az igazgatása alatt (1980–2004) történt sikerekről, kudarcokról, de a pedagógusi pálya viszontagságairól is. Írása tanulságos olvasmány a ma pedagógusai számára, bizonyság arra, hogy az elhivatott és lelkes oktatók, sajnos, sem a múltban, sem ma nem részesülhetnek a kiérdemelt társadalmi megbecsülésben, érdem szerinti méltányos állami javadalmazásban. A szerző közel száz olyan jeles személyiségről számol be, akik a falu iskolájának tanulói voltak, közülük – hogy harag ne essék –, csak egy régi jelesség nevét említjük: Hermányi Dienes József pap, esperes és íróét, aki a magyar memoárirodalom egyik előfutára volt. Reméljük, a kötet ott lesz a fiatal nemzedék polcán, hogy ismerjék meg falujuk múltját, miképpen erkölcsi kötelessége ismerni a szorgalommal és lelkesedéssel összeállított munkát a jövő nemzedéket oktatóknak is. A kötetet a mai falu képestára zárja, előszavát Szakács Gyöngyike tanítónő írta. Virág András – Balog Irma: Magyarhermány száz év távlatából 1914–2014. (T3 Kiadó és Nyomda, Sepsiszentgyörgy, 2015) Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. április 13.A dal ünnepe UzonbanFelemelő érzés volt részt venni szombaton az Uzonban tartott I. Református Kórustalálkozón. Jó ötletnek bizonyult itt, az Alvégen is kórustalálkozót szervezni, a rendezvényt az Uzoni Református Dalárda és a református egyházközség kezdeményezte. A Feketeügy menti településen már 1879 óta hagyománya van a közös éneklésnek, miként kiderült a vendégfogadó uzoni lelkipásztor, Ungvári Barna András szavaiból. „Énekeljetek az Úrnak, áldjátok az ő nevét, hirdessétek napról napra az ő szabadítását” (Zsolt 96,2) – hangzott el a szószékről, majd a lelkész köszöntötte az érkező kórusokat. A repertoár gazdag volt, kórusonként két-három vagy négy dal került bemutatásra, a vallásos szerzemények mértéktartóan keveredtek a népdalokkal, a népdalfeldolgozásokkal, sőt, a férfi dalkörök ajkán a hazafias és betyáregyveleggel is. Az uzoni református dalárda rövid történetét és a fellépő együtteseket Szabó Margit, a helybeli Tatrangi Sándor Általános Iskola igazgatója mutatta be. A vendégfogadók dalárdája Az úton című ősi ír áldással nyitott: Az Úr vezessen végig az úton, ha szerteszét sodor is a sors, mert ha Őbenne bízva bízunk, nagy örömben majd találkozunk (vezényelt Miklós Árpád). Sokak számára meglepetés volt a keresztvári ( Brassó megye) Fekete Lajos Református Férfidalárda fellépése, akik hazai szerzeménnyel lepték meg a jelenlévőket: névadójuk, a lisznyói származású Fekete Lajos egykori dalszerző kántortanító karmesterük két alkotását énekelték. A dalok szinte leckeként hangzottak, karnagyuk Gábos Ferenc volt. Kiss Zoltán keresztvári lelkipásztor üdvözlőbeszédében hangsúlyozta az együtt éneklés közösségformáló és megtartóerejét. A szórványban élő magyar közösségeknek szükségük van ezekre a közös élményekre, hozzájárulnak zenei anyanyelvünk megéléséhez, megőrzéséhez, továbbadásához, nemzeti tudatunk erősítéséhez. Egyed Kolumbán Erzsébet kilyéni tiszteletes asszony vezényelte a 12. évébe lépő református vegyes kart. Mély átéléssel adták elő Joseph Haydn–Beharka Pál Az Úrra hagyjad utad! című dalát és a Mester, a bősz vihar dühöng! című, ismeretlen szerzőtől származó művet. Énekelve sorakozott az úrasztala köré a gidófalvi református vegyes kar fiatal karmesterükkel, a brassói zeneakadémia végzettjével, Oláh-Badi Alpárral. Az Általmennék én a Tiszán... című népdalfeldogozásuk után Claude Goudimel és Csomasz Tóth Kálmán istenes szerzeményeit adták elő. A szomszédság nevében vett részt a találkozón a Kelemen Alpár vezette, negyedszázados évfordulóját ünneplő Szentivánlaborfalvi Székely István Dalkör. Különleges volt hallani a férfiak ajkáról Jacques Berthier El Senyor című Taizé-szerzeményét. Fellépésük rendhagyó, mert a mélyen vallásos számot népdalcsokor és betyárnóták követték hegedű- és gitárkísérettel. Vendégként lépett fel a szomszéd egyházmegyéből érkező papolci vegyes kórus négy vallásos dallal (Karnagy Márton János kántor) és a találkozó zárószámaként a kibővült és megújult Sepsi Református Egyházmegye Tiszi Kara zömében magyar zeneszerzők (Kávási és Berkesi Sándor) dalaival. Karmesterük és zenei kíséret: Hajdú Loránd. Mintegy a találkozó koronájaként a jelen lévő énekesek ajkáról felhangzott Händel Győzelmi indulója, vezényelt Sipos Zoltán ismert sepsiszentgyörgyi karmester. Meghitt hangulatban, népes tömeg előtt fiatalok leplezték le a kórustalálkozó emlékkopjáját. Áldás előtt Balázs Antal faragómester, nyugalmazott tanító jellegzetes humorával részletezte az emlékkopjába faragott jelképeket, piacos felébe a találkozó vezérigéjét („Énekeljetek az Úrnak, áldjátok az ő nevét”), hátoldalába Holló Ernő versidézetét („A dal megtisztít, fölemel...”) és az uzoni kórus jelmondatát („Szívből fakadjon mindig dalunk”) véste. A koszorúzás zenei aláfestését Miklós Katalin és Jácinta hegedű- és brácsaduója szolgáltatta, majd felhangzott nemzeti imánk. Szólt a köszönet azoknak is, akik anyagiakkal támogatták a rangos rendezvényt. Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. április 14.Kulturális hét UzonbanHagyomány a Feketeügy menti községközpontban, hogy időnként hétvégi kulturális napokat szerveznek. Meghívott és helyi együttesek különféle műsorszámokkal lépnek fel, szolgálván a művelődésre, szórakozásra nyitott közönséget – hangsúlyozta Ráduly István polgármester, ötletgazda és szervező. A kulturális táplálékhoz mindenki könnyen hozzájuthatott az elmúlt hétvégén is, mert az önkormányzat jóvoltából a belépés díjtalan volt. Mi nem csalóka manapság? Meglepetés volt a kovásznai Pokolsár Egyesület égisze alatt működő Pokolsár Társulat fellépése, ugyanis jelenlétükre bizonyára otthon, a Kőrösi Csoma Sándor Napokon is számítottak a szervezők. Különleges élményben részesült a népes uzoni közönség Tamási Áron háromfelvonásos drámai színjátéka, a Csalóka szivárvány bemutatóján. A darabot Gazda József nyugalmazott tanár rendezte, a rendező munkatársa Berecki Árpád. A társulat produkcióját a múlt év decemberében mutatták be, ebben az évben vidékre is eljutottak. Gazda József lapunk munkatársának korábban, a kovásznai bemutatón nyilatkozott a Tamási-darabról: „Csalóka-e a szivárvány? – tette fel gyönyörű művével nagy írónk a kérdést. S válasza: igen, csalóka! Mert ugyan ki nem lenne elégedetlen a sorsával? Nemzetünk, népünk gyötrelmesen nehéz sorsával, melynek szükségszerűen része az egyén, a mindenkori egyén sorsa is. A te sorsod, az én sorsom! Valamennyiünké, akik itt, Erdély földjén élünk, s e megtöretett nép, a magyarság sorsának részesei vagyunk. S így joggal érezzük: bizony, jó lenne átbújni a szivárvány alatt!” A diákszínjátszás Kovásznán negyvenéves múltra tekint vissza. A Pokolsár Egyesület színtársulata azt tűzte ki célul, hogy a régen előadott darabokat – régi-új szereplőkkel – újra színpadra viszi. Jelenleg már a negyedik színdarabot mutatták be. Fellépésüket vastapssal viszonozta a közönség. Fúvósmuzsika A hétvégi fellépésre vállalkozott az 1998-ban alakult uzoni Atlantisz Egyesület megújult és megfiatalodott fúvószenekara is, amely továbbviszi a fúvósmuzsika helyi hagyományait. Balla Tímea, a minden esti műsorvezető felolvasta a zenekar Kodálytól kölcsönvett jelmondatát: „A tűznek nem szabad kialudni. Az ember zene nélkül nem teljes egész, csupán töredék. A zene mindenkié!” Számos szakmai és közönségsiker kísérte, kíséri a zenekar útját, ami újabb erőgyűjtésre és töretlen fejlődésre sarkallja az egyesület tagjait is. Jelenleg negyvenöt tagot számlál az együttes, korosztályok szerinti csoportokban folyik a folytonos felkészülés. A legkisebbek, a furulyások bontogatják szárnyaikat, igyekeznek elsajátítani a zenei alapfogalmakat. Ezt követi a hangszeres gyakorlat a gyerekdalok, népi és modernzene-feldolgozások elmélyítésére. A végső cél, hogy a legfiatalabbak is tagjai lehessenek a nagy zenekarnak, mint akik arra vannak hivatva, hogy ápolják és továbbvigyék a több mint hetven esztendőre visszatekintő uzoni fúvószenei hagyományokat – derült ki a karmester Lázár Lászlóval történő személyes beszélgetésünkből. Tíz, a legkülönbözőbb zenei műfajba sorolható dalt szólaltatott meg a zenekar, kétórás kikapcsolódást, kellemes szórakozást biztosított a népes hallgatóságnak, akik soraiban ott voltak a szomszédos falvak zenekedvelői is. Többek között felhangzott Müller Jászkun- és ifj. Lehár Ferenc Lyuk, lyuk, lyuk-indulója, Vittorio Monti Csárdása, a Mamma Mia stb. Tánc, tündöklő népviselet Nem túlzás azt állítani, hogy az Alvégre másodszor meghívott kézdiszentléleki Perkő Táncegyüttes szombat esti másfél órás fellépése megkoronázta a háromnapos rendezvényt. A szentföldi székely lányok-fiúk lelkükből ropták a legszebb csíki, ördöngösfüzesi, széki, vajdaszentiványi és kalotaszegi táncokat, alig bírták a felújított uzoni színpad deszkái. Negyven azoknak a lelkes fiataloknak – régebbieknek és zsengéknek – a száma, akik rendszeresen képzik magukat, a több évtizedes táncörökség tulajdonosaiként nemcsak itthon, hanem a határokon túl is megkülönböztetett elismerésnek örvendenek – tudtuk meg Marti Jenő táncvezértől. Tánc nem létezik zene nélkül – mondták, és Ábri Béla kézdiszentléleki zenész, jeles prímás nevét emlegették, aki több évtizedes tapasztalatával áll az együttes mellett, segíti zenei tudásával, olykor közösen sepsiszentgyörgyi és csíkszeredai zenészekkel. A kézdiszentléleki Borsika néptánccsoport többnyire az Apor István Általános Iskola tanulóiból verbuválódott azzal a céllal, hogy utánpótlásként szolgáljon a nagy együttes számára. A borsikásokból két pár ifitáncos is bemutatkozott Uzonban szombaton. Nagy ajándék ez nekünk – hangoztatták többen a közönség soraiból. Ráduly István polgármester díszoklevelet nyújtott át az együtteseknek, és további sikereket kívánt, kifejezve meggyőződését, hogy nemzeti kultúrhagyományaink, zenei anyanyelvünk, táncaink és a követendő irányokat mutató műkedvelő színjátszó mozgalmunk összetartó erő, amelyre arcszínét gyakran változtató korunkban egyre nagyobb szükségünk lesz. Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. április 16.Azok a sötét nyolcvanas évek 3. (A magyartalanítás módszertana)1988 áprilisában Nicolae Ceauşescu bejelenti, hogy az országban 2000-ig végrehajtják az ún. település-szisztematizálási tervet, amelynek során mintegy hét-nyolcezer falut felszámolnak. Az erdélyi városok jó részének ősi városmagjait már következetes munkával eltüntették (többek között a szisztematizálás áldozata lett Arad, Csíkszereda, Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad, Segesvár, Szatmárnémeti, Zilah régi városmagja), s nem a tervet tették félre, nem a szándék változott, most is az idő lett kevés ahhoz, hogy ez a folyamat minden magyar várost érinthessen: egyáltalán, hogy a diktátor általános, végső megoldása, „Endlösung-terve” megvalósulhasson. Júniusban Bukarest egyoldalú döntéssel bezáratja a kolozsvári magyar főkonzulátust. A személyzetnek 48 órán belül el kell hagynia az épületet és Románia területét. (Az ok: az előző napi „románellenes”, „nacionalista és soviniszta” budapesti demonstráció.) Ezen a napon és a rá következőkön a román határőrök indoklás nélkül visszafordítják a magyar turisták döntő többségét a magyar–román határról. Júliusban a bukaresti külügyminisztérium közli, hogy 48 órán belül ki kell üríteni és át kell adni a Magyar Kultúra Házát. Törvény születik, hogy Hargita megyéből 1100 X. osztályt végzett diákot kell átirányítani a Regátba, míg onnan 940 diákot fogadni. További törvény, hogy a szaklíceumokat pártoló vállalatoknál – duális képzés – kötelező öt évet dolgozniuk a végzetteknek. A tanügyminisztérium továbbá Maros megyéből 1451, Kolozs megyéből 1730, Hargita megyéből pedig mintegy 1400 magyar diákot kíván zömében Kárpátokon túli és teljes egészében román középiskolákba kényszeríteni. A többi megyét illetően hasonló a helyzet. Azok a magyar diákok, akik nem jutottak be a szakiskolák XI. osztályába, csak román és zömében Kárpátokon túli iskolákban folytathatják tanulmányaikat. Amennyiben ezt valaki nem vállalja, nem tanulhat tovább (azaz nem tanulhat estin, és nem jelentkezhet újra a következő évben), tehát nem tudja megszerezni a középiskolai végzettséget. Augusztusban a magyarországi Nagylétánál átszökik Magyarországra egy 72 fős csoport. A határőrizeti hatóságok bezárják őket a helyi moziba, majd másnap 32 személyt megbilincselve visszaadnak Romániának. A visszaadott szökevényeket megverik a román határőrök, majd szabadon engedésük után kötelesek jelentkezni a Securitatén. Augusztus 28-án Aradon tárgyal Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, a minisztertanács elnöke és Nicolae Ceauşescu, az RKP főtitkára, államelnök. A találkozót a magyar pártvezetés számos tagja ellenzi, Grósz mégis elmegy tárgyalni, a helyszínt is a román fél jelöli ki. A tárgyaláson Ceauşescu minden magyar felvetést, javaslatot visszautasít. A magyar főtitkár mindenben visszakozik, és a közös közlemény is a román javaslat alapján készül el. A találkozó valójában román diplomáciai siker. Szeptemberben hatvanhét pedagógust helyeznek Hargita megyébe, ebből csak egy magyar nemzetiségű. Az év folyamán közel tízezer magyar nemzetiségű román állampolgár marad útlevéllel Magyarországon vagy szökik át oda a zöldhatáron. A nyolcvanas évek végére drámai magyar közoktatási és persze felsőoktatási helyzet alakult ki, emigráló értelmiséggel és külhoni, főleg anyaországi magyar egyetemekre pályázó, haza többet aligha térő diákokkal. A cenzúra „fölszámolása” után megerősödik az öncenzúra. Sütő András naplói, kivált a Szemet szóért (1993), a kisebbségi intézmények, jogok letarolása elleni értelmiségi-közösségi vagy épp saját személyes tiltakozásainak, beadványainak, a diktátornak, pártvezetőknek írt levelek tucatjainak tárhelyei: a szövegekben kódolt eredménytelenséggel. Mert ahogy az Imamalom című jegyzetben olvassuk például: „1990-ig a sajtóban cenzori engedély nélkül egyetlen szó sem jelenhetett meg. Annyi sem, hogy bükk vagy makk! Annyi sem, hogy Jucikánk meghalt, szombaton temetjük. Ha pedig az államelnök születésnapja netán szombatra esett, azon a napon gyászhír a sajtóban nem jelenhetett meg. De megjelenhetett pénteken vagy hétfőn, ami mégis szerencsés állapot a nemzetiséginek nevezett panaszok közlési lehetőségéhez képest. Azokat ugyanis a sajtóban egyáltalán nem lehetett szóvá tenni.” E naplók, a Heródes napjai is, megrendítő látleletei ennek az évtizednek, „erdélyi magyarok sorsából kiszakadt sírás, panasz, fájdalom az exodus kezdetén, majd annak felerősödött sodrában. Emberi, közösségi sérelmek jegyzőkönyvelése.” Az életük a kivándorlás és helyben maradás fájdalmas konfliktusának színterévé válik – mondja az író. Az 1989. decemberi forradalomig – Sütő András csak diktatúradöntésnek hívja – hátralévő hónapokban újabb ezrek hagyják el az országot. A megrendülés alapvető élménye nélkül (Bertha Zoltán) erről az időszakról, a nyolcvanas évekről beszélni nem lehet. Az irodalom szinte egyetemes „szenvedéshangulatot” tükröz, „a fájdalom, a nyomorúság, a kiszolgáltatottság érzületeit szuggeráló hanghordozás, a szorongást, a félelmet, a rettegést, a kínt sugárzó rezignáció, az erőszak, a megalázás, a kegyetlenség emberi-lélektani viszonyrendszereit leképező” elemeit. Számos író Magyarországra emigrál, például Köntös Szabó Zoltán, Kocsis István, Köteles Pál, Tamás Gáspár Miklós, Hervay Gizella, Láng Gusztáv, Bodor Ádám és mások; sokuk csak Magyarországon jelentetheti meg műveit, például Kányádi Sándor, Sütő András, Beke György, s Farkas Árpád versei, a kevés, amit ír, zömmel magyarországi lapokban látnak, láthatnak napvilágot. A hajdani Megyei Tükör „szabadcsapatának” több tagja, Csiki László, Vári Attila, Tömöry Péter és Czegő Zoltán is emigrál (az 1988-ban kitelepült költő-író 22 év után visszatér Sepsiszentgyörgyre). „Badar álmaink közt, magunkra hagyatva”, írja Bogdán László (Utazás a Koronán) egy kései, Farkas Árpád hatvanadik születésnapját köszöntő versében. Farkas Árpád ezekben az esztendőkben költőként alig-alig szólal meg, inkább fordít, több szerzőtől is: a közlési jogtól időszakosan épp megfosztott, így az évben csak magyarul megjelenő Ana Blandianától (1985), Marin Sorescutól (1987), Adrian Popescutól (1990). 1998-ban – talán a lélek enyhültéért – gyermekverskötetet ad ki. 1985-ben a Magvető megjelenteti A befalazott szószék című, válogatott verseket tartalmazó kötetét, a Magyarországra visszatért Püski Sándor 1991-ben A szivárgásban címmel egy újabbat: egy fejezetnyi (Szárnyas kövek) új verssel, majd a 2002-es Erdélyi asszonyokban s a Válogatott versek (2012) lapjain is találkozni néhány új költeménnyel. 1993-tól Farkas Árpád elvállalja a Háromszék főszerkesztését, s 2011-ig, tizennyolc éven át irányítja a lapot. A lap – melynek nem kinevezett, hanem megválasztott főszerkesztője – „rendre elnyerte a Bethlen Gábor Alapítvány és a Magyar Művészetért Alapítvány díjait és a Bocskai-emlékérmet, Árpád fejedelem- és legutóbb a Bethlen Gábor-díjat a Kárpát-medence talán máig egyetlen, minden hatalmi szférától független, az erdélyi magyar sajtópaletta legnagyobb példányszámú napilapjaként. Kiváló munkatársakkal együttműködve, persze, a számos egyéni teljesítményért járó sajtódíjjal kitüntetett, csak nemrég elhunyt Sylvester Lajossal, Áros Károllyal, Simó Erzsébettel, valamint Bogdán Lászlóval, Kisgyörgy Zoltánnal, hosszan sorolhatnám a legfiatalabbak, Farcádi Botond főszerkesztőutód, Farkas Réka, Mózes László, Szekeres Attila, Váry. O. Péter és társaik nevét, s megnyugtat, hogy stafétaátadáshoz jó és erős szellemiségű, az autonómiaküzdelmet is bátran fölvállaló lapcsináló utánpótlást hagyhatunk örökül” – jegyzi meg utólag Farkas, szomorúan téve hozzá, hogy a Háromszék az egyetlen igényes, nagy példányszámú napilap Erdélyben, mely az RMDSZ magyar adófizetők pénzéből is e célra létesített Communitas Alapítványától évek óta fityingnyi támogatást nem kap. (Történeti-társadalmi háttérrajzok a Farkas Árpád-monográfiában) CS. NAGY IBOLYA Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. április 18.Zöld-napok hetedszerSikeres volt a Zöld Nap Egyesület tavaszi rendezvénye Térségünk legaktívabb, a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás park részleges felújítását célzó tavalyi projektjükkel Az év civil szervezete-díjat elnyerő Zöld Nap Egyesület a hétvégén hetedik alkalommal szervezte meg a Tavaszi Zöld Napokat. A sporttevékenységekkel, vetélkedőkkel, könyvbemutatóval, színvonalas előadásokkal, de játékkal és gitáresttel is csábító rendezvénysorozat programjain több százan vettek részt. A kézdivásárhelyi civilszervezet a már több éve kialakult hagyomány szerint a Föld napjához közeli időpontban egy hétvégét a testmozgásnak, különböző „zöld” tevékenységeknek szentel. A Tavaszi Zöld Napokat idén április 15–17. között a helyi önkormányzat sportirodájával közösen szervezték meg, nagyrészt a kézdivásárhelyi Sportcsarnok környékén. Pénteken a már bejáratott sporttevékenységekre jelentkezhettek az érdeklődők, mintegy negyvenen regisztráltak a Sportcsarnok előterében megszervezett amatőr asztalitenisz-bajnokságra. Délután az ügyességi kerékpárverseny volt a fő attrakció, ahová több mint nyolcvan óvodás, elemis és középiskolás diák jelentkezett, emellett több mint száz szülő és nagyszülő jött el szurkolni a Sportcsarnok parkolójába. A látványos „lassúsági” verseny lényege, hogy a kerékpáros versenyző minél tovább a kerékpárján maradjon, de közben minden trükköt bevetve a lehető leglassabban araszoljon a cél fele. A „zöldnapos” tavaszváró rendezvény első napja a 2014-ben megjelent, Háromszék Természetkalendáriuma bemutatójával zárult a Vigadó Galériában, ahol az érdeklődők nemcsak a kötet kapcsán tájékozódhattak, hanem a könyvben szereplő természetfotókból készült kiállítást is megcsodálhatták. Szombat délelőtt a Zöld Nap Egyesület önkéntesei a kézdiszentléleki önkormányzat által kialakított park ünnepélyes átadásán vettek részt, ahol játékos–mozgásos vetélkedőt, csapatjátékokat szerveztek a helyi gyerekek számára. A nap ezúttal is a Vigadó Galériában zárult, ahol az egyesület spanyolországi EVS-önkéntese, Enrique De Paz Miguel és a lemhényi Csoma Attila gitáros-műsoros estjére került sor. A Tavaszi Zöld Napok vasárnap a sportmotel társalgójában megszervezett előadássorozattal zárultak. Sebestyén Tihamér doktorandusz a székelyföldi erdőkben bőven található fahulladék energetikai hasznosítása kapcsán adott elő, különösen érdekes volt a két geológus, Kisgyörgy Zoltán és Bartha Zsolt előadása a székelyföldi borvízforrások védelméről, illetve háromszéki földtani „ínyencségekről”. Silvia Blanco Gonzalez, az egyesület másik spanyol önkéntese személyes élményeiből kiindulva az óceánok műanyaggal való szennyezéséről beszélt, emellett téma volt a természetes bőrvédelem és az önkéntesség is. Kertész Tibor Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
