|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 509 találat | lapozás: 1-30 ... 241-270 | 271-300 | 301-330 ... 481-509 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Kriza János 2009. március 19.Kolozsváron a Kriza János Néprajzi Társaságnál (KJNT) Gazda Klára, Keszeg Vilmos, Peti Lehel és Tötszegi Tekla könyvét ismertették. Gazda Klára Közösségi tárgykultúra – művészeti hagyomány című egyetemi jegyzetére az interdiszciplinaritás és az antropológiai szemlélet jellemző. Keszeg Vilmos Alfabetizáció, írásszokások, populáris írásbeliség című kötetét termékeny egyensúly jellemzi. Peti Lehel A moldvai csángók vallásossága című könyvében található nyolc tanulmány a vallásosság témájával (látomások, szektásodás, mozgalmak) foglalkozik. A Tötszegi Tekla által szerkesztett Satul traditional vazut prin obiectivul lui Denis Galloway című kötet bemutatja Galloway fényképész-festő életpályáját. Szabó Árpád Töhötöm a fiatal kutatók tanulmányait tartalmazó Lenyomatok című kiadvány VII-es számú kötetét, Ilyés Sándor a KJNT 16. évkönyvét, Jakab Albert Zsolt pedig a néprajz szak oktatóinak tanulmánykötetét mutatta be. /Ferencz Zsolt: Néprajzosok könyvbemutatója. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 19./2009. március 25.Súlyos betegség után elhunyt Jecza Péter szobrászművész /Sepsiszentgyörgy, 1939. okt. 16. – Temesvár, 2009. márc. 24./ A kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola szobrász szakán végzett. A temesvári Pedagógiai Főiskolára nevezték ki tanársegédnek. Később műszaki rajzot tanított a műegyetemen, majd 1990-től a Nyugati Egyetem képzőművészeti karának professzora volt. Nemzedékek sorát készítette fel és indította el a szobrászpályán. Megmintázta a magyar kultúra és irodalom számos halhatatlanjának – Bartók Bélának, Kőrösi Csoma Sándornak, Kriza Jánosnak, Klebesberg Kunónak, Bölöni Farkas Sándornak, Trefort Ágostnak stb. – a mellszobrát. /Elhunyt Jecza Péter szobrászművész. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 25./2009. április 25.Hiánypótló szakmunkát jelentetett meg Sepsiszentgyörgyön Jánosi József, akit negyvenéves kultúrtisztviselői munkássága alatt a háromszékiek táncosként és koreográfusként ismertek meg leginkább, az utóbbi években ellenben egyre több kiadványban teszi közzé gyűjtőmunkája eredményeit. Tanulmányokat közöl, daloskönyvet szerkeszt, és a 2004-ben megjelent Háromszéki táncok után megjelent a szerző második szakkönyve: Erdővidéki táncélet. Kriza János székely népköltési gyűjteménye, a Vadrózsák 1863-as megjelenése óta – amelyben először jelenik meg Erdővidék külön néprajzi tájegységként, de itt sem esik szó e vidék táncéletéről – nem született az elmúlt közel másfél évszázadban olyan szakmunka, amelyben az erdővidéki táncos alkalmakat és szokásokat, valamint az egyes táncokat, illetve táncrendeket ismertetnék. Ezért is rendkívüli az Erdővidéki táncélet megjelenése. A Kovászna Megyei Művelődési Központ és a budapesti Hagyományok Háza közös kiadványában a szerző többségében négy falu – Felsőrákos, Ürmös, Bölön és Vargyas – adatközlőitől gyűjtött táncanyagot írt le, amelyet kiegészít a Szalay Zoltán által összeállított kottás dallamtár, továbbá bő ismeretanyagot van a könyvben a ruha- és hajviseletről, a szokásokról, a legismertebb zenekarokról. Az archív zene- és táncfelvételeket tartalmazó DVD-melléklet értékes örökséget ment át a jövő számára. /Fekete Réka: Erdővidék táncélete. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 25./2009. május 7.Május 7-én Kolozsváron a Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT) székházában csíkszeredai estet tartottak. A rendezvényen láthatták Ádám Gyula Arcpoétika című fényképkiállítását. A HMKK-Könyvek sorozatban megjelent fotóalbumokat Péter Boglárka ismertette: Ádám Gyula egyéni albumai közül a Zsindelyország. Székelyvarság képekben, a Barangolás – Borszék és környéke, a Csíkszeredáról szóló Egy város lenyomata, az Arcpoétika, a Napom, napom fényes napom, a Képek a Gyimes völgyéből és a Száz év fényei című albumokat. /HMKK: Hargita Megyei Kulturális Központ/ Ádám Gyula és Bajna György Óda Gyergyóremetéhez című 2007-es albuma mellett szó esett Bálint Zsigmond Lélekőrző falvaim (2009) és Nagy P. Zoltán Címerem: fény és árnyék (2008) című albumairól is. /Ferencz Zsolt: Csíkszeredai est a Krizánál. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 7./2009. május 27.Április 23-26-a között volt a XVI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, amelynek idei díszvendége Románia volt. Ennek, illetve a kiadványok minőségi növekedésének köszönhetően a Romániai Magyar Könyves Céh kiadóinak részvétele jóval sikeresebb volt, mint az előző három évben, állapította meg Káli Király István, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke, a Mentor Kiadó igazgatója. A könyvfesztiválon a Mentor két kiadványának – Benedek István: Szellemek oltalmában. Burmában Orwell-lel című úti-esszéjének és Kászoni Zoltán Székelyföldi vadászatok című munkájának – volt nagy sikere. Június 4-8-a között lesz Budapesten a 80. Ünnepi Könyvhét, melynek legfontosabb helyszíne idén is a Vörösmarty tér lesz. Ez alkalomból a Mentor Kiadó négy szépirodalmi művet és egy néprajzi munkát jelentetett meg: Egyed Emese Szabadító versek, az idén 70 éves Lászlóffy Csaba A waterlooi ganajtúró bogár verseskötete, Székely János drámákat /Protestánsok, Caligula helytartója, Mórok/ – magába foglaló kötete, Bajor Andor paródiáit Füstöl az acélkalapács, illetve Magyar Zoltán Szilágysági dekameron. Szilágysámsoni tréfás történetek című munkája. A Mentor előkészületben lévő kiadványai között van: Kazinczy Ferenc Erdélyi levelek, továbbá hat XVI-XIX. századi marosvásárhelyi krónikaíró munkáját tartalmazó mű, A vásárhelyi krónikák. Szabó Sámuel XIX. századi, Kriza János-kaliberű, elfeledett gyűjtő Erdélyi néphagyományok című munkája; Tófalvi Zoltán 1956 erdélyi mártírjai című művének 4. kötete, amely a Fodor Pál-féle per dokumentumait mutatja be; az Erdélyi testamentumok 4. kötete, Tüdős Kinga szerkesztésében, illetve Marosvásárhely történetének első kötete Pál-Antal Sándortól. Folytatják Wass Albert életműsorozatát. /Nagy Székely Ildikó: „A kultúremberek okosabbak…” Az erdélyi könyv örömpillanatai. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 27./2009. május 28.Kolozsváron a Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT) székházában Almási István kolozsvári születésű népzenekutató A népzene jegyében. Válogatott írások /Európai Tanulmányok Alapítvány, 2009/ című könyvét. A szerzője idén decemberben ünnepli 75. születésnapját. Almási Istvánnak, a romániai magyar népzenekutatás jelentős képviselőjének számos kötete jelent már meg, köztük a Jagamas Jánossal közösen írt Magyaró énekes népzenéje. Egy Felső-Marosmenti falu magyar néphagyományaiból, illetve a Faragó Józseffel együttdolgozva született Virágok vetélkedése. Régi magyar népballadák című kötet. A mostani kötet 25, 1974 és 2007 között született tanulmányt tartalmaz. A házigazda szerepét Pozsony Ferenc néprajzkutató, a KJNT elnöke töltötte be. /Ferencz Zsolt: A népzene jegyében. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 28./2009. június 3.Úttörő jelentőségű, tudományos igényű munkával gazdagodott a magyar néprajzkutatás. Mohay Tamás A csíksomlyói pünkösdi búcsújárás /L’Hartmann Kiadó, Budapest/ című könyve nagyszabású összefoglaló egy magyar búcsújáró helyről, elsősorban néprajzi-antropológiai megközelítésben – hangzott el Tánczos Vilmos néprajzkutató méltatójában Mohay Tamás könyvbemutatóján, június 1-jén Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság székhelyén. A szerző, egyben a Magyar Néprajzi Társaság főtitkára, már évtizedek óta foglalkozik néprajzzal. Mohay elmondta, hogy jelenleg a könyv folytatásán dolgozik, amely az 1949-től napjainkig terjedő időszakot fogja vizsgálni. /Sipos M. Zoltán: A búcsú története. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 3./ Tánczos rámutatott arra, hogy „úttörő jelentőségű” munkáról van szó, ugyanis „előzmény nélküli a maga sokirányúságában, kritikai jellegében és terjedelmében”. /Jakab András: Mohay Tamás a csíksomlyói búcsúról. = Krónika (Kolozsvár), jún. 3./2009. július 4.A felnőttképzés nagyon széles skálán mozog: az egyik oldalon ott vannak a hobbitevékenységek képzései, a másik oldalon pedig a szakmai továbbképzések. A művelődésszervezés is egyfajta felnőttképzés. A kóruséneklésnek – mint bármely más közösségi tevékenységnek – jellemformáló ereje is van. A népfőiskola intézményesülése a XX. század harmincas éveire tehető. A református egyház megszervezte a sárospataki csizmás diákok iskoláját, a katolikusok pedig elindították a kifejezetten népfőiskolás jelleggel működő képzésüket, a KALOT (Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete) elnevezésű mozgalmat. Erdélyben a népfőiskola Balázs Ferenc unitárius lelkész nevéhez kötődik. A bécsi döntés után, 1940 és 1944 között Észak Erdélyben a református egyház több népfőiskolát tudott beindítani az Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) keretén belül. A KALOT is beindította a maga népfőiskoláját Csíksomlyón. A második világégés után az EMKE 1946-ban próbált népfőiskolákat indítani, ezek az intézmények azonban 1947–1948-ban, az EMKE megszűntetésével együtt megszűntek. Dáné Tibor Kálmán, az EMKE elnöke elmondta, hogy a felnőttképzésbe 1982-ben kapcsolódott be, amikor az Ember és természet elnevezésű, magyar nyelvű szabadegyetemi kollégium továbbszervezését vette át, aztán 1993-tól az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületnél (EMKE) keretében folytathatta ezt a munkát. Az EMKE-n belül különböző közművelődési szakmai csoportok jöttek létre, amelyek később önállósodtak, mint például a Romániai Magyar Dalosszövetség, a Barabás Miklós Céh, a Romániai Magyar Táncszövetség, a Romániai Magyar Zenetársaság stb., így jött létre 1994-ben a Romániai Magyar Népfőiskolai Társaság is. Dáné Tibor Kálmán úgy látja, Romániában nincs kihasználva eléggé a felnőttképzés mint oktatási forma. Régebben kétéves rendszerességgel szerveztek népfőiskolai tábort Szovátán, majd Szentegyházán. Foglalkoztak pályázatíró, közösségszervező, -építő tréningek megszervezésével, nyelvoktatással is. Az elmúlt húsz évben szép számban jöttek létre magyar házak Erdélyben. Ilyen többek között Kolozsváron a Szabédi-ház, a Györkös Mányi Albert Emlékház, a Heltai Alapítvány mint kulturális központ, a Pro Iuventute, a Kriza János Néprajzi Társaság székháza vagy Válaszúton a Kallós Alapítvány épülete, azután Szamosújváron a Téka háza, Nagybányán a Teleki Ház, magyar házak Désen, Besztercén, Nagyenyeden, Zilahon, Szilágysomlyón, Medgyesen, Csernakeresztúron stb. Az EMKE és a Népfőiskola egy hálózatot kíván kialakítani a magyar házak között. A Sárospataki Népfőiskolai Egyesület szakmai hozzájárulásával már elindítottak – egyelőre még csak tíz magyar házzal – egy szakmai programot, ezt szeretnék az elkövetkezőkben kibővíteni. /Ferencz Zsolt: Sem a román, sem a magyar társadalom nem használja ki eléggé a felnőttképzés lehetőségét. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 4./2009. augusztus 7.A székelykeresztúri Molnár István Múzeumban megnyitották a JubilArts elnevezésű képzőművészeti kiállítást, augusztus 5-én író-olvasó találkozót szerveztek, hétvégén pedig megnyitják az Évezredek a Nagy-Küküllő mentén című állandó régészeti és várostörténeti kiállítást. Olyan írókat, költőket hívtak meg, akik e kisvárosból, illetve a környékéről származnak: Szente B. Levente, P. Buzogány Árpád, Vass István, Kincsesné Bokor Anna, illetve Zagyi Ferenc köszöntötte az érdeklődőket. Fülöp Lajos muzeológus, néprajzkutató, egykori múzeumigazgató elmondta, habár Keresztúr soha nem volt kiemelkedő irodalmi központ, éltek, tanultak és tanítottak itt olyan írók, költők, tudósok – mint például Kriza János, Aranyosrákosi Székely Sándor, Tompa László, Szabó Gyula, Tiboldi István –, akik érdemben gazdagították az erdélyi irodalmat. Az est szervezője és házigazdája Szente B. Levente író, költő volt, aki jelenleg a székelykeresztúri Kisváros című önkormányzati lap főszerkesztője. P. Buzogány Árpád először a Romániai Magyar Szó 1993-ban meghirdette pályázatára küldte be írásait, amelyet megnyert. A gagyi származású 44 éves írónak, költőnek azóta számos hazai és külföldi lapban jelentek meg versei és meséi, és kötetei is népszerűek. Vass István nyugdíjas pedagógus – bár két önálló kötete is megjelent – nem tartja magát írónak. Műveiben főként szakmai kérdéseket boncolgat. „Írásaimat, tanulmányaimat elsősorban a pedagógusoknak szántam. Manapság az oktatáshoz is kezdünk úgy viszonyulni, mint a politikához és sporthoz: az emberek úgy gondolják, hogy ehhez mindenki ért” – fejtette ki Vass István. Az idő fogságában című első kötetéből, majd Nevelésszociológiai vizsgálatok egy székelyföldi kistérségben című könyvéből olvasott fel egy részletet. Kincsesné Bokor Anna a maga szórakoztatására kezdett el írni. A székelykeresztúri irodalomkedvelők elsősorban 2003-ban megjelent Mesélő Erdély című könyvsorozatának első kötetét, A bátorság próbáját ismerik. Ez a könyv folytatása az unitárius gimnáziumban 100 évvel ezelőtt elkezdett, a környék hagyományainak, kincseinek összegyűjtésére irányuló munkának. Zagyi Ferenc Székelykeresztúr kulturális krónikája c. könyve év elején jelent meg, amelyben a szerző széles áttekintést nyújt a környék másfél évtizedes művelődési múltjáról. Az egykötetes szerző 38 éven keresztül volt a város kulturális életének szervezője, így hiteles tudósítást tud adni erről az időszakról. Hat év kitartó kutatómunka során állította össze kötetét. – Ezen a héten zajlanak Székelykeresztúr fennállásának 550. évfordulója alkalmából megszervezett ünnepi rendezvények. /Lőrinci Réka: Író-olvasó találkozó az 550 éve alapított Székelykeresztúron. = Krónika (Kolozsvár), aug. 7./2009. szeptember 30.Kisebbségi tradicionális közösségek változásban – revitalizációs stratégiák, megőrzés és az etnikai identitások politikai felhasználása címmel szervezett szeptember 29-én egész napos konferenciát a kolozsvári székhelyű Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (ISPMN). A Kriza János Néprajzi Társaság székházában a különböző etnikai folyamatokról tartott tudományos tanácskozáson magyar, román és angol nyelvű előadások hangzottak el: a résztvevők többek között a debreceni Lajos Veronika, a kolozsvári Tánczos Vilmos és Pozsony Ferenc előadását hallgathatták meg, ugyanakkor a varsói Agnieszka Barszczewska tanulmányát is elolvashatták. Peti Lehel néprajzkutató, a Kisebbségkutató Intézet munkatársa, a konferencia főszervezője elmondta: a tudományos tanácskozás célja fórumot teremteni azoknak a kutatóknak, akik a romániai kisebbségek körében vizsgálódnak. A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet egyik legnagyobb projektje a kisebbségek intézményrendszere kataszterének elkészítése volt, ugyanakkor számba vették a kisebbségi közösségekről jelentős tudással rendelkező személyeket is. /F. Zs. : Konferencia a nemzeti kisebbségek helyzetéről. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 30./2009. október 13.Nagyszámú közönség jelenlétében szentelte fel Nagyajtán a katolikus filia új harangját Tamás János segédpüspök. A jelenlevőket Barabás Mihály tanár, a helybeli Kriza János-iskola igazgatója köszöntötte. A nagyajtai katolikusoknak 1935-ben lakóházból alakítottak kápolnát, melyet 2007-ben javíttattak. Kettős ünnepe volt ez a közel százlelkes filiának, mert nemcsak harangot szereltek, hanem Magyarok Nagyasszonya titulust, védőszentet kapott a kápolna. A 90 kg-os új harangot egy székelyudvarhelyi harangöntő ajánlotta fel a püspökségnek. A harang felirata: Az Úr dicsőségére adományozta Lázár Imre harangöntő-vállalkozó az Úr 2009. évében a gyulafehérvári főegyházmegye 1000. évfordulóján. Magyarok Nagyasszonya, könyörögj érettünk! /(Kgy. Z.): Harangszentelés és búcsú Nagyajtán. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 13./2009. október 25.Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem Erdélyi Köre 2009 októberének közepén Pusztinára, a Magyar Házba hívta tagjait. A meghívott előadó Tánczos Vilmos volt. A Kriza János Néprajzi Társaság kiadásában tavaly megjelent gazdag kötet, a Lokális és transznacionális csángó életvilágok magyar szakemberek mellett románt, amerikait, lengyelt, németet is felvonultat. /Kántor Lajos: Kolozsvári néző – 2009. október (4). = Szabadság (Kolozsvár), okt. 26./2009. október 25.A hét végén volt a másfél évtizede évente mindig megrendezett Kriza János Balladamondó Verseny, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének szervezésében. Erdély tizennyolc középiskolájából érkeztek diákok Sepsiszentgyörgyre, a vetélkedőre. A zsűri Lestyán Attilának, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Gimnázium tanulójának ítélte az első díjat. /Fekete Réka: A ballada a magyar nyelv múzeuma. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 26./2009. október 28.Valamennyi korosztály részvételére számít november 21-én a Kolozsvár magyar művelődési életéhez programokkal hozzájárulni kívánó, 1999-ben alakult Ördögtérgye Néptáncegyüttes. A szervezet tízéves születésnapját is megünneplő VI. Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozó gazdag programmal várja az érdeklődőket. Stanik Bence, az Ördögtérgye elnöke kifejtette, az egyesület Kolozsvár egyik legfontosabb kulturális-művelődési szervezetévé kezd válni. A program idén is gyermekfoglalkozással kezdődik, majd a Mátyás király álruhái című mesejátékot adja elő a Maros Művészegyüttes. Ezt követően Néprajzi egyetemi jegyzetek címmel a Kriza János Néprajzi Társaság rendhagyó, táncos könyvbemutatót tart: Gazda Klára, Szikszai Mária, Pozsony Ferenc és Keszeg Vilmos mutatja be egy-egy kötetét. A tíz év alatt több ördögtérgyés házasság született. Megtartják a korábbi és a jelenlegi ördögtérgyések találkozóját. – Az Ördögtérgye aktív táncosainak mintegy fele oktat jelenleg folyamatosan a világ különböző országaiban: az Amerikai Egyesült Államokban, Magyarországon stb. és persze Erdély különböző településein. /Ferencz Zsolt: Évforduló – „Ne elégedjünk meg azzal, amit kaptunk, próbáljuk meg azt továbbadni” – bíztat Stanik Bence, az Ördögtérgye Néptáncegyüttes elnöke. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./2009. október 30.Móser Zoltán dunántúli fotóművész, művészettörténész, néprajzos, tanulmányokat és forgatókönyveket író, Erdélyhez szorosan kötődő sokoldalú tanár, akinek Névviseletek című hatkötetes sorozata első öt részét mutatták be október 28-án szerda Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság székhelyén. Tánczos Vilmos szerint az öt könyv műfaját nehéz meghatározni: a kötetek kicsit kalendáriumok és névmagyarázók is, ugyanakkor tartalmaznak régi magyar irodalmi verseket, népi időjárási regulákat, „hónapverseket”, vallásos himnuszokat, kottákat, szentek legendáit, vallásos népszokások, népi hiedelmek és jóslások leírását, nevekhez kapcsolódó szólásokat, közmondásokat. A Bicskén élő Móser Zoltán elmondta: munkájának célja megőrizni a megőrizhetőt népi hagyományunk gazdagságából, és kicsit ellensúlyozni azt az érdektelenséget, amely évek óta sújtja az anyaország sajtójában a népművészetet. Móser Zoltán főleg fotós, ez mutatkozik meg minden, eddigi kötetében. /Ö. I. B. : Nevekbe foglalt magyar folklór. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 30./2009. november 3.Az Erdélyi Múzeum-Egyesület mai könyvtárának állománya a kolozsvári magyar intézmények könyvtárai közül a legnagyobb, a könyvtár három különböző épületben található. Mostani állományának gazdagsága alig közelíti meg annak a nagynevű, értékes könyvekből álló gyűjteménynek a gazdagságát, ami 1950-es felszámolása előtt jellemezte a könyvtárt. Ez a mai, megközelítőleg 80 ezer kötetet és számos kéziratos hagyatékot tartalmazó könyvtár az 1990-es újjáalakulás után jött létre, és semmit nem kapott vissza az eredeti tulajdonából. 1990-ben, az EME újjászervezésével a mai könyvtárat az akkor az egyesület birtokában levő mintegy 15 ezer kötettel indították útjára, azzal az elhatározással, hogy a továbbiakban beszereznek minden magyar nyelvű szakkönyvet és folyóiratot. A két szoba kevésnek bizonyult az egyre gyarapodó könyvállomány számára, ugyanis az Országos Széchényi Könyvtár és az Akadémiai Könyvtár folyamatosan támogatja a könyvtárat, emellett hazai és külföldi magánszemélyek és kiadók is adományoztak könyveket. 1991-ben Győrbiró István sepsiszentgyörgyi tanár és Binder Pál brassói nyugalmazott kutató–tanár letétbe helyezték kézirataikat az EME-nél, ezzel megalapozva a kézirattárat. Az EME két együttműködési megállapodást kötött 1994-ben: a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemmel az EME könyvtárának egyetemi jegyzetekkel történő kiegészítéséről és a Magyar Országos Levéltárral a tudományos együttműködésre. Az EME könyvtára jelentős hagyatékokat kapott, Szabó T. Attila, Pataki József történetkutató, dr. Kós Károly néprajzkutató és Nagy Jenő nyelv- és néprajzkutató hagyatékát. Az utóbbi két hagyatékot az EME tartós használatra a Kriza János Néprajzi Társaságnál helyezte el. A raktározási gondokat 1995-ben sikerült – ideiglenesen – megoldani a Jordáky könyvtár, a Lakatos utcai könyvtár, kézirattár és kutatóműhely megindításával, ami Jakó Zsigmond professzor, Sipos Gábor és segítőtársaik, tanítványaik munkájának köszönhető. Jelenleg az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek 3 működő könyvtára, 3 könyvtárosa és egy levéltárosa (Bogdándi Zsolt) van. Könyvtárai: Rhédey ház (Jókai utca 2.). Ide kerültek a nyelvészeti és irodalomtörténeti szakmunkák is, itt avatták fel az EME Információs Dokumentációs Központját 2007 januárjában. Jordáky könyvtár: 1995 óta működik, Jordáky Lajos hagyatéka mellett itt van Gobbi Hilda kb. 24 000 kötetes színházi könyvtára, amelyet 1991-ben kapott meg az EME. Lőrinczi ház (Lakatos utca): kézirattári részleg Szabó T. Attila, Nagy Jenő, Brüll Emánuel, Gy. Szabó Béla, Kelemen Lajos, Kós Károly, Nagy Jenő, Vetró Artúr, Bözödi György, Imreh István, Jordáky Lajos és mások hagyatékai, középkori oklevelek fényképei, kézikönyvtár több mint tízezer kötettel. Az Elektronikus Információ Szolgáltatáshoz Kolozsváron diákok csak az EME könyvtárában férhetnek hozzá szabadon. Az EME könyvtárai jelentős részét katalogizálták, bevezették az Erdélyi Közös Katalógusba (https://ekka.progress.ro). /Papp Kinga, könyvtáros: Az Erdélyi Múzeum-Egyesület jelenlegi könyvtárai. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 3./2009. november 23.A kolozsvári Ördögtérgye Néptáncegyüttes megalakulásának tízéves évfordulóját ünnepelték a hatodik Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozón. Az rendezvény délelőtti programjai elsősorban gyermekeknek szóltak, délután pedig felnőtt táncoktatással, a Kriza János Néprajzi Társaság könyvbemutatóival, nemez- és fotókiállítással folytatódott a program. Az esti gálaműsoron fellépett a Zurboló, a Szarkaláb, a Kaláka és a szegedi Cuháré néptáncegyüttes is. Az Ördögtérgye pedig a Feketetó – a feketetói vásár táncban és énekben című műsorát mutatta be. Néprajzi egyetemi jegyzetek címmel Gazda Klára, Szikszai Mária, Keszeg Vilmos, Pozsony Ferenc könyveit mutatták be. Ezt követően az Ördögtérgye Néptáncegyüttes tíz év nemezterméséből szervezett kiállítást és vásárt. Henics Tamás bécsi fotóművész Falu szélén, táncház mélyén című fotókiállítását is délután nyitották meg. Kallós Zoltán néprajzkutató és Lengyel „Türei” László is népdalokat énekelt. /Tízéves születésnapját ünnepelte az Ördögtérgye. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 23./2009. november 26.November 24-én a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság székházában megnyílt Petrás Mária csángó képzőművész és énekes kiállítása. Az agyagból megformált kerámia-domborművek, Petrás Mária neve és munkássága sokakat vonzott a megnyitóra. Vándorkiállításról van szó: a moldvai vallásosságból ihletődött domborműveket már Válaszúton, Gyergyócsomafalván, Zágonban és Csíkszeredában is megtekinthették a csángó kultúra iránt érdeklődők. /Sipos M. Zoltán: Csángó harmónia agyagban. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 26./2009. december 2.Hülyének nézik az olvasót, és a megosztás logikáját érvényesítik azok az intézmények, amelyek bizonyos szempontok alapján szétválasztják a magas és a populáris irodalmat, kultúrát. Adottnak veszik, hogy vannak az elitek, akik képesek arra, hogy a magas irodalmat befogadják, és vannak a kirekesztettek, akik számára csak egy megrágott, bizonyos mértékben stupid irodalom lesz elérhető – Selyem Zsuzsa irodalomkritikus fenti gondolata vitát szült a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet, a Babes–Bolyai Tudományegyetem és a Kriza János Néprajzi Társaság hétvégi konferenciáján. A Kultúra és piac című kolozsvári rendezvényen Selyem Zsuzsa előadásában (A kortárs irodalom opciói a posztkom kapitalizmusban) kiemelte, vannak olyan több milliós példányszámban eladott regények (ide sorolta Stephenie Meyer, Paulo Coelho, Wass Albert műveit), melyek jól meghatározott célcsoportnak nyújtanak szolgáltatást: ready-made (készen kapott) közösségi identitást kínálnak megvételre anélkül, hogy az olvasót önreflexióra, kritikai gondolkodásra ösztönöznék. Wass Albert regényei „kényelmes monotonitással kínálják fel az olvasóknak a felsőbbrendűség érzését”. Selyem Zsuzsa szerint az irodalmi intézmények a pártpolitikai struktúrákat másolják „Azt mondják az általam igen tisztelt irodalomtanárok, hogy Coelho, Meyer azért jó szerzők, mert legalább rászoktatják a diákokat az olvasásra. Csakhogy Coelhótól soha nem fogunk eljutni Nádas Péter, James Joyce, Virginia Woolf olvasásáig” – magyarázta a kortárs irodalmat oktató egyetemi adjunktus. Fekete László, a Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint Selyem pesszimista következtetéseket vont le a populáris és magas irodalmi kultúra elválasztásából. Elmondta, nem érti, miért újszerű és drámaibb most a különválasztás, amikor ez mindig is megvolt. Berszán István, a BBTE magyar irodalom tanszékének vezetője ellentmondást vélt felfedezni abban, ahogy „sajnálkoztunk a populáris és a magas irodalom szétválasztásán azután, hogy elmondtuk, milyen óriási szakadék van közöttük”. /O. M. : Olcsó identitást adó könyvek. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 2./2010. március 19.Azok a "fekete" napok…(Húszéves az RMDSZ című kiadvány nyomán) 1990. március 15. Az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc évfordulójának első "szabad" megünneplése, incidensekkel, előzetes és hónapokig ismételgetett hisztérikus rágalmakkal. Az 1848-as forradalomra való békés emlékezéseket több városban megzavarják a Vatra Româneasca hívei. Szatmárnémetiben az ünneplőkre támadnak, magyarokat vernek meg. Március 16. A Tudor lakónegyedben lévő gyógyszertár bejáratára kitett kétnyelvű felirat ürügyén a Vatra Româneasca Szövetség magyarellenes provokatív tüntetést szervez Marosvásárhelyen. Magyarellenes tüntetések Szatmárnémetiben is. Az RMDSZ Országos Elnöksége nyilatkozatban, Maros megyei vezetősége, Sütő András aláírásával, nyílt levélben hozza a hatalom tudomására a magyarság fenyegetettségét. Március 17. • Marosvásárhelyen folytatódnak a magyarellenes megmozdulások. Feltüzelt román tüntetők behatolnak a református egyház felsővárosi hivatalába, bántalmazzák az ott tartózkodókat és feldúlják az irodát; eltávolítják az 1848-as emléktáblára a magyar követség által elhelyezett, piros-fehér-zöld szalaggal díszített koszorút. A rendőrség figyelmen kívül hagyta a helyi RMDSZ-vezetők ez irányú panaszát. Az RMDSZ elnöksége tiltakozik a magyarellenes provokációk ellen. A Nemzeti Szövetség Ideiglenes Tanácsa nem reagál az RMDSZ helyzetjelentéseire. • Kolozsváron megalakul a Bolyai Társaság (április végén a Cégbíróságon megkapta a jogi személy státusát is). Célja az önálló magyar felsőoktatási hálózat kiépítése, a kolozsvári tudományegyetem visszaállítása. Március 18. • Folytatódnak Marosvásárhelyen a magyarellenes megmozdulások. • Kolozsváron megalakul a Romániai Magyar Zenetársaság, valamint a Kriza János Néprajzi Társaság. Március 19. Román nacionalista tömeg Marosvásárhelyen tüntet a magyarok ellen. A környékről 13 busszal hoznak további tüntetőket. Megtámadják a magyar nemzetiségűeket és leszaggatnak minden magyar feliratot. Az RMDSZ székházát fejszékkel, husángokkal ostromolják meg. Az épületben bennrekedt 75 személyt a rendőrség nem védi meg. Később a katonaság szabad elvonulást ígér a magyaroknak, viszont tétlenül szemléli, hogy a román tömeg láncokkal, botokkal támad a székházból távozókra. Sok a sebesült, Sütő András írót fél szemére megvakítják. Március 20. • Román tömegek rátámadnak a magyarokra, sok a sebesült. Este Iliescu elnök nyugalomra inti a románokat és a magyarokat. A válság kezelésére Bukarestben összeül az RMDSZ Ideiglenes Intéző Bizottsága. A megbeszélésen részt vesznek a Nemzeti Liberális Párt képviselői is. • Az RMDSZ nyilatkozatban tiltakozik a történtek miatt, és kéri az események kivizsgálását. •Az RMDSZ vezetősége magyarországi és romániai értelmiségi találkozón vesz részt Budapesten, hogy párbeszédet kezdjenek a két nép és a két kultúra kapcsolatainak kritikus kérdéseiről. Nyilatkozatot adnak ki a szatmárnémeti és marosvásárhelyi magyarellenes provokatív akciókról. • Székelyudvarhelyen 20 ezer ember részvételével a nagygyűlésen elutasítják a marosvásárhelyi Vatra Româneasca provokációját. Felhívásukat a román kormányszervekhez és az ENSZ-hez intézik. Az előző napi események hírére az RMDSZ sztrájkot hirdet a gyárakban, de a türelmetlen munkások a város központjába vonulnak, hogy a megyei tanács székháza előtt tiltakozzanak az előző napi magyarverések ellen. Román tömeg is gyülekezik Marosvásárhely központjában, a katonaság kordont von a magyarok és a románok közé. Ismét Szászrégen környéki román falvakból hoznak teherautókkal, autóbuszokkal románokat, akik dorongokkal, fejszékkel, rönkhúzó csáklyákkal felfegyverkezve átszakítják a kordont, és megtámadják a magyar tüntetőket, akik védekezésül visszavágnak. Az összetűzésnek 6 halálos áldozata van, majdnem félezer a sebesült. A román kormány nyilatkozatában Magyarországot vádolja a marosvásárhelyi vérengzésért. Forrás: Népújság (Marosvásárhely) 2010. március 29.Összefogni a szórványkollégiumokat – A megmaradás előfeltétele a pozitív gazdasági diszkrimináció –hangzott el a muzslyai szórványkonferenciánA hétvégén a muzslyai Emmausz Kollégium adott otthont a Szórványok egyesítése a Délvidéken című tudományos konferenciának, melyen a Kárpát-medence magyar szórványvidékeiről érkező civil szervezetek, politikusok és szakemberek vettek részt. A Híd-Európáért Nemzetiségi Civil Egyeztető Fórum (ENCEF) 2005-ben alakult egyesület határokon átívelve foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, tavaly Kolozsvárott tartotta meg az első Szórványok egyesítése konferenciát. Az idei konferencia a Magyar Köztársaság külügyminisztériumának támogatásával jött létre, és a fő hangsúlyt a Kárpát-medencei szórványvidékek gazdasági fejlesztésére, a Duna menti vidékek gazdasági együttműködésére helyezték. Kárpátalján kívül képviseltetve volt a Kárpát-medence minden magyarok lakta régiója. Jelen volt a magyarországi Híd-Európáért Nemzetiségi Civil Egyeztető Fórum, a Hét Határ Egyesület, a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft., a vajdasági Szórvány Alapítvány, a Torontál Szórványközpont, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete, az Árgus civil szervezet, a Ci-Fi Civil Központ, a romániai Dévai Szent Ferenc Alapítvány, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége, a pozsonyi Kriza János Néprajzi Társaság, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség. Dr. Adamov Dávid, a Híd-Európáért Nemzetiségi Civil Egyeztető Fórum elnöke a konferencia kezdetén megtartott sajtótájékoztatón elmondta: egymás megismerése mellett a tanácskozás célja a kölcsönös tanácsadás, egy civil háló létrehozása, a pozitív jövőkép és a megoldási javaslatok kidolgozása. Egyúttal bejelentette a szórvány-konferenciák folytatását, amelynek következő színhelye Kárpátalja lesz. Dr. Becsey Zsolt volt európai parlamenti képviselő, a Hét Határ Egyesület elnöke szerint a rendszerváltás és az európai integráció jó hátteret ad, de a problémáinkat még nem oldja meg. Stratégiai célunk pedig megmaradni mindenütt a Kárpát-medencében, ahol magyarok élnek, a magyar gazdasági belső piac megőrzéséért, másrészt, pedig azért, mert a statisztika is azt mutatja, hogy ahol megmaradt az őshonos magyar közösség, ott a nacionalizmus és a szélsőségesség kisebb intenzitású. Ehhez viszont fontos gazdasági lépések szükségesek, miközben demográfiai visszaszorulásban van a Kárpát-medencében élő magyarság (de a többi nemzet is). Csak az képes megmaradni, aki ezeket az integrált őshonos lakosokat meg tudja tartani. Ehhez fontosak a gazdasági intézkedések, ha kell, akkor a pozitív diszkrimináció is. Az új magyar nemzetpolitikában, pedig a külgazdaságnak kiemelt szerepe kell, hogy legyen, hiszen Magyarország és a Kárpát-medence magyarsága csak akkor tud kibontakozni, ha egy nagyon komoly gazdasági terjeszkedést valósítunk meg. Tőkés Lászlót, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét és az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőjét egyházi személyként, most pedig politikai-közéleti szinten elkötelezetten foglalkoztatja a szórvány, amelynek újabban a gazdasági diszkrimináció okoz komoly gondot. Szerinte a szórványkérdés erkölcsi ügy és nem csupán egy szakmai kérdés. Bejelentette, hogy áprilisban, Brassóban az EMNT szórványtanácsot alapít, amely intézményesen kíván foglalkozni a csángókkal, a nagyvárosokban élő és a dél-erdélyi szórványmagyarsággal. Szerinte az EU-ban hangoztatott mobilitás, a munkaerőpiac megnyitása vagy a földeladás liberalizációja nem kedvez a szórványnak. – Nem lehet érdekünk, hogy a magyar ember Spanyolországba menjen dolgozni, hogy felvásárolják alólunk a földet, hanem az, hogy idehaza tudjuk megőrizni népünket a beolvadástól és az elvándorlástól. Az európai hátteret olyan irányban kell kihasználnunk, hogy összehangoljuk az európai lehetőségeket a saját célkitűzéseinkkel – mondta Tőkés. Tápi Lajos, a Magyar Köztársaság szabadkai főkonzulátusának vezető konzulja emlékeztetett, hogy a délvidéki magyarság 40 százaléka szórványban él. A munkanélküliség aránya rendkívül magas, ugyanakkor az ide irányuló támogatások összege alig öt százalék. Súlyosak ezek az ellentmondások európai kitekintésben is, ha nem lépünk. Az európai elveket Szerbiának is alkalmaznia kell. A pozitív diszkrimináció az Európába igyekvő Szerbia számára azt kell, hogy jelentse, hogy fel kell, hogy karolja a szórványban élő magyar kisebbséget is. Szerbia európai integrációjával a magyar kisebbség is az európai verseny részesévé válik. Felvetődik a kérdés: a döntő többségben mezőgazdaságból élő szórványmagyarság jelenlegi állapotában hogyan fog az EU-ban versenyképes lenni? A konferencián előadást tartott: dr. Becsey Zsolt a Határokon átívelő gazdasági együttműködés és a hatása a szórvány közösségekre címmel, dr. Czene Zsolt, a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft., Stratégiai Tervezési és Vidékfejlesztési iroda projektcsoport vezetője a Helyi gazdaságfejlesztés – ötletadó megoldások, jó gyakorlatok címmel, Búcsú Lajos, Baja alpolgármestere a gyakorlatban is megvalósult határokon átnyúló környezetgazdálkodási és hulladékgazdálkodási modellt mutatta be. Dr. Kégler Ádám, a Magyar Tudományos Akadémia Politikai Tudományok Intézetének tudományos munkatársa a Civil érdekérvényesítés az Európai Unióban címmel tartott előadást. Pósa Krisztiánnak, a Határon Túli Magyarok Hivatala volt főosztályvezető-helyettesének a Délvidéki magyarság a Bánságban volt a témája, Talpai Sándor, a VMSZ alelnöke arról beszélt, mit tehet a VMSZ a szerbiai szórványmagyarságért, Rácz Szabó László, az MPSZ elnöke pedig a párt szórványpolitikájáról szólt. A konferencia keretében volt könyvbemutató és két kerekasztal-beszélgetés: A kárpát-medencei szórvány civil szervezetek helyzete és jövőbeni víziói és A szórvány közösségek fennmaradásának kulcsterülete: a gazdasági fejlesztés címmel. A konferencián elhangzott számos konkrét javaslat közül figyelmet érdemelt az, amely szerint indokolt lenne összefogni a szórványmagyarság kollégiumait. Részükre valamilyen közös szervezetet létrehozni. Közösen ugyanis sokkal hatékonyabban tudnák érvényesíteni érdekeiket, az anyaországban, Brüsszelben, de helyi szinten is. Természetesen a szórványmagyarság továbbra is számíthat a Brüsszelben ténykedő képviselők, illetve ottani kapcsolatokkal bíró szervezetek támogatására. Kecskés István. Forrás: Magyar Szó (Újvidék) 2010. április 21.EMKE-díj Dukrét GézánakNagyvárad – Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Kun Kocsárd-díjjal ismerte el Dukrét Géza, a PBMET elnökének a partiumi magyarság érdekében kifejtett közösségszervező és műemlékmentő munkásságát. A napokban a kolozsvári Állami Magyar Operában fennállásának 125. évfordulóját ünnepelte az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, mely egybeesett a szervezet éves közgyűlésével. Ez alkalomból díjazták mindazon személyiségek, EMKE-tagok tevékenységét, akik szakterületükön sokat tesznek az erdélyi magyar fennmaradásáért, értékeinek megőrzéséért. Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) elnöke az EMKE egyik alapítójáról elnevezett Kun Kocsárd-díjat vehetett át, a partiumi magyarság érdekében kifejtett közösségszervező és műemlékmentő munkásságáért. Laudáció Mint ahogyan a Szilágyi Aladár közíró által felolvasott laudációban is elhangzott, a földrajztanár az 1989-es fordulatot követően részt vett az Erdélyi Kárpát Egyesület újraalakuló gyűlésén. Az EKE alelnökeként, majd elnökeként tevékenykedett, tagja lett a Kriza János, illetve a Magyar Néprajzi Társaságnak, valamint az Erdélyi Múzeum Egyesületnek (EME) is. Közben 1993-ban megalapította a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottságot, később Társaságot, melyet a mai napig irányít. Négy év múltán elindította a Partiumi füzetek című sorozatot, melynek eddig 62 kiadványa jelent meg. A civil összefogással intézményesült, hét megyére kiterjedő értékkutatók és -mentők társasága megalakulása óta minden tavasszal megrendezi Nagyváradon a Partiumi Honismereti Találkozót, ősszel pedig vándorgyűlés formájában a Partiumi Honismereti Konferenciát. A mintegy 120 fős tagság az épített örökség felleltározása, a műemlékvédelem, emlékművek és emléktáblák állítása, a régió jeles szülötteinek népszerűsítése, a helytörténeti és néprajzi kutatásokon kivül az ifjúság számára honismereti táborokat szervez, melyeknek a honismeretre való nevelés mellett gyakorlati eredményei is vannak, hiszen minden alkalommal egy-egy közeli műemlék állagának megőrzése is szerepelt az eddig lezajlott tizenhárom tábor programjában. A legkedvesebb díj Dukrét Géza az erdon.ro-nak elmondta: bár számtalan elismeréssel és emlékplakettel jutalmazták már eddig is, melyek közül a magyarországiak talán rangosabbak a Kun Kocsárd-díjnál, mégis ennek örül a legjobban, ez a legkedvesebb számára, mert Erdélyhez, illetve a Partiumhoz kötödik. Azt bizonyítja, hogy a PBMET az egyik legjobban működő szervezet Romániában, amit különben a számtalan rendezvény is fémjelez. Fontos azonban, hogy a könyvkiadáson vagy táborszervezésen túl tanácsadás is szerepel a palettán, neki köszönhető például az, hogy sok templom vagy leromlott állagú műemlék felújításakor nem végeztek kontármunkát. Ciucur Losonczi Antonius erdon-ro 2010. május 8.Egy kilencvenéves örökifjúKicsiny, öreg székely házunk / Sötét padlásán jártam, / S a bölcsőt, melyben ringattak, / Egy sarokban megtaláltam. // Mintha újra gyermek lennék, / Ráborulva hajtogattam, / S rég pihenő édes anyám / Bölcsődalát is hallottam. // Első gyermekként ringatott / E bölcsőben édes anyám, / Utánam meg Péter öcsém / Foglalta el ringó tanyám. // Majd a Margit húgomé lett, / Kitől Márta örökölte, / De őt az ég megsajnálta, / S a mennyeknek visszakérte. // Ám a bölcső tovább ringott, / Rozi húgom került belé, / Majd Kálmán öcsém követte, / De az ég őt is elvevé. // Azóta fönn porosodik / Kedves bölcsőm a padláson, / Szeretettel ringatgatom / Szeretett öreg pajtásom. * István Lajos: A bölcső. Korond, 1946. * Néprajzi értékű ez a kedves vers. Huszonhat éves fiatalember írta, művelődésre szomjazó, kultúréhes falusi legény, a vidéki pennás emberek kihalófélben lévő fajtájából való. Aki egy életre eljegyezte magát a helytörténettel, a fogalom legtágabb értelmében, vagyis mindennel, ami vele és körülötte szűkebb pátriájában történt. * Versének lelőhelye a Régi és valódi Lőcsei féle Székely Naptár az 1947-ik, 365 napból álló esztendőre, melynek címlapján még ez is olvasható: Uralkodó bolygó a ' Nap. A vásárok pontos jegyzékével. Kiadja a Székely Naptárak Kiadóvállalata, Tg.- Mures–Marosvásárhely, Eötvös J. utca 7. * István Lajos Korondon született, 1920. október 27-én. Az elemi iskolát Korondon végezte, majd magánvizsgát tett a polgári iskola VI. osztályából. Volt edénygyári munkás, tisztviselő 1960-tól 1980- ig, nyugdíjazásáig kerámiamester a korondi edénygyárban. Írásait a következő folyóiratok közölték: Székely Naptár, Ifjúságunk, Magyar Vetés, Népismereti Dolgozatok, Művelődés, Falvak Dolgozó Népe, Hargita, Hazanéző, Honismeret és a Félegyházi Hírek. Kötetei: Korondi kerámia (Csíkszereda, 1973), Korondi székely hiedelmek és anekdoták (Budapest, 1973) – Hoppál Mihállyal. Munkáit a Lakitelek Alapítvány, a Martin György Alapítvány, a budapesti Néprajzi Múzeum és a Kriza János Néprajzi Társaság díjazta. * A kilencvenedik esztendejét taposó nyugdíjas ma is szülőfalujában él. Legújabb könyvének címe: Korond és környéke, kiadja a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület, Hargita Megye Tanácsa támogatásával. "A kiadvány múltunk, sajátos életformánk lenyomatának egy szelete – írja P. Buzogány Árpád, a kötet szerkesztője. – Nem csupán a tudomány számára összegyűjthető morzsákról van szó, hanem az élet részeként megismert tudásanyag hasznosságáról, amelyhez társul a szerző, az adatközlők sok- sok személyes élménye is. István Lajos a közössége birtokában lévő hatalmas tudásanyag jelentékeny részét évtizedeken keresztül megörökítette, "papírra tette" akkor, amikor a beszédhang és a mozgókép rögzítésének technikai feltételei nem mindenki számára voltak elérhetők. Azzal a céllal, hogy mások felhasználhassák, okulhassanak belőle. Ezért nevezzük őt Korond krónikásának." B.D. Népújság (Marosvásárhely) 2010. május 13.Két háromszéki tudós a Magyar Tudományos AkadémiánSzáznyolcvanadik közgyűlésén huszonkét külső tagot választott a Magyar Tudományos Akadémia, köztük két háromszéki származásút is. A baróti születésű Benedek József, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Földrajztudományi Karának dékánhelyettese a Gazdaság- és Jogtudományok Osztályban nyert külső tagságot. Szűkebb kutatási területe a regionális tudomány, mely szakágazatnak erdélyi vezető egyénisége, megalapozója és fejlesztője. Pozsony Ferenc Zabolán született, jelenleg a BBTE Magyar Néprajzi és Antropológiai Tanszékének tanára, a filológiai tudományok doktora, az MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának külső tagja. Szűkebb szakterülete a folklór, a szokáskutatás, a társadalomnéprajz és Erdély népeinek interetnikus viszonyai. A folklorista-antropológus tudós a hazai magyar néprajz egyik vezető szakembere, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke. Erdélyből még külső tagságot nyert Kovács András kolozsvári történész-művészettörténész, Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi levéltárkutató, Csibi Vencel-József, a kolozsvári Műszaki Egyetem professzora. Erdély.ma 2010. május 22.Suba László konfessziójaMindig szerettem volna világot látni, de az élet úgy hozta, hogy végül is a szülőfalum, Makfalva és választott városom, Torda között töltöttem el az életemet. Most már kevésbé vágyom el, mert részben a televízió kielégítette kíváncsiságomat, és – tegyem hozzá –, úgy érzem, Erdély annyira a lelkemhez nőtt, hogy ki merem mondani: szerencsésnek érzem magam, hogy itt születtem és éltem le az életemet. (Bevezetés) Nem kedvelem különösebben az idegen kifejezéseket, de a címbéli konfesszió a "hitvallás", a "művészi ez-meg-az" helyett most különösképpen alkalmas annak jellemzésére, ami a szobrászművész és művészpedagógus könyvében "képzőművészeti beszéd" minősítéssel szerepel. A megengedés itt helyénvaló, Suba László ugyanis "egyszólamú" ember: ugyanazt mondja, ha más- más szövegkörnyezetben vagy művészeti térben tenné is. Nagy Miklós Kund írja róla: "Suba a Kis-Küküllő menti község hűséges fia, állandó tárlata is van ott, senki sem csodálkozik, hogy munkáinak egy részén népművészeti hatásokat vélünk felfedezni. Ez a szobrokra és a kerámiákra egyaránt vonatkozik. De a népi rusztikus ihletettség mellett tematikailag a mediterrán mondavilág, bibliai kapcsolódások sem hagyják érintetlenül, ezt főleg keretes kerámiáin vehetjük észre, formai megoldásai, lényegre törő egyszerűségükben is sokat mondó alabástrom- és faplasztikái pedig a modern szobrászat iránti vonzalmát tanúsítják. Plakettjei, íróportréi irodalmi, történelmi elkötelezettségre vallanak." Ebben majdnem minden benne van Suba Lászlóról. Vallomásos életbeszéde, művészmonológja is ezt nyomatékosítja, a gyermekkortól máig terjedő időintervallum vázlatos megírásával, a pálya főbb mozzanatainak fölvillantásával. Ne hallgassuk el, hogy 2005-ben a kolozsvári Kriza János Társaság kiadásában jelent meg Suba László gyűjtésének eredménye: Torda és környékének fazekassága, szerkesztői jártassága pedig ebben a friss kötetben is megmutatkozik: az első részben Makfalva és Torda áll a középpontban, mindig az "elbeszélő" életkapcsolatainak tükrében; a második, szerényen csak Függelék, cikkek, tanulmányok címmel ellátott részben Makfalváról, Kibédről vagy Tordáról, a Wesselényi Művelődési Egyletről vagy a tordai Petőfi Társaságról, számos jeles megnyilvánulásról, tárlatról esik szó – Balázs Imre, Keszeg Vilmos, Nagy Miklós Kund, Németh Júlia, Ráduly János és Suba László írásaiban. Maradt hely a reprezentatív képtárnak is a könyvben, harminckét repróval, amelyekhez hozzájön a fedél Dózsa című szobra (márványba vésett szövege szerint: In memoriam Georgius Dosa, Siculus de Makfalva 1474-1514), a hátsó borítón pedig a Petőfit és Szendrey Júliát a kisfiukkal felmutató alkotás. * Suba László: Makfalvától Tordáig. Képzőművészeti beszéd a művelődési körökről. Hiperborea Kiadó, Torda 2010 (bölöni) Népújság (Marosvásárhely) 2010. május 27.Bíró Donát emlékéreKedden, május 25-én elhunyt Bíró Donát tanár, helytörténész, a szászrégeni magyarság meghatározó, közismert személyisége, akinek több várostörténeti és a környékről szóló monográfiája, tanulmánya, cikke jelent meg. Mindig a háttérben maradt, úgy kutatta a múltat, hogy a jövőnek szóló példát szolgált ezáltal azoknak, akik olvasták írásait. Tanárként több nemzedéket nevelt fel. Bíró Donát 1930. május 9-én született a Hargita megyei Csíkmadarason. Elemi iskolába szülőfalujában járt, majd Csíkszeredában érettségizett. 1954-ben államvizsgázott a kolozsvári Bolyai Egyetem történelem fakultásán, melynek elvégzése után megkezdte didaktikai pályafutását Szászrégenben, a magyar tannyelvű Tanítóképzőben, a 2-es számú líceumban, valamint a szintén helybéli 5-ös számú általános iskolában. Nyugdíjazása után is tovább dolgozott, mivel Szászrégenben hiányoztak a szakképzett tanárok, így történelmet, gazdaságtant és filozófiát tanított a város két középiskolájában. Szabadidejében elszánt – s talán legfontosabb – kutatója Szászrégen múltjának, foglalkozott tehát helytörténettel, etnográfiával. Kutatásai számtalan kötetet, illetve helytörténeti és etnográfiai tanulmányt eredményeztek. Ezek nyomtatásban is megjelentek, valamint a különböző hazai és külföldi folyóiratokban, például Művelődés, Szászrégen és Vidéke, Népújság stb. Fontos kitüntetéseket és díjakat is kapott, mint pl. 1992-ben a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaságtól (III. díj), szintén harmadik díjat a budapesti Néprajzi Múzeumtól 1992-ben és negyedik díjat 1997-ben. A szászrégeni helyi tanács is értékelte helytörténeti tevékenységét, és a helyi kultúra és irodalom terén elért eredményeiért 2004-ben oklevéllel tüntette ki. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége hosszú pedagógusi pályafutása során elért eredményei elismeréseként az Ezüst Gyopár Díjat adományozta neki. Román nyelven is közölte helytörténeti tanulmányait a municípiumi könyvtár égisze alatt megjelent Reghinul cultural című kötetben. Didaktikai és helytörténeti kutatómunkája mellett énekkari tevékenységet is folytatott. Tagja az erdélyi EMKE- nek, az EME-nek, valamint a zürichi Ungarisch Historischer Verein Zürich-nek. A helyi Szászrégen és Vidéke című lapban sorozatban jelentek meg cikkei, tanulmányai Erdély fejedelmeiről, például: Báthory Istvánról, Báthory Zsigmondról, Bethlen Gáborról, Bethlen Istvánról, Rákóczi Györgyről, valamint a Szászrégen környéki helységekről, mint Abafája, Beresztelke, Holtmaros, Nagyfülpös, Dedrádszéplak, Marosfelfalu, vagy nemzetünk történelmének fontosabb eseményeiről, mint: a nándorfehérvári diadalról, a mohácsi csatáról, a kuruc mozgalomról, az 1848-49-es szabadságharcról, Szent István királyunkról, Mátyás királyról, az erdélyi székelyekről és szászokról – áll a Demeter Judit által összeállított életrajzban. Temetése ma 14 órától lesz a magyarrégeni kápolnából. Nyugodjék békében! Nagy András, Szászrégen polgármestere Népújság (Marosvásárhely) 2010. július 15.Jecza Péter győzelmes hazatéréseTanuljuk meg Jecza Pétertől, hogy céltudatosaknak kell lennünk, nem kishitűeknek — mondta a tegnap esti szoboravatón Gazda József művészettörténész. Vargha Mihály képzőművész szerint szükséges, hogy lendületet kapjunk egy olyan köztéri alkotástól, amely a tiszta művészi szabadságot hirdeti. Noha Jecza Péter szobrászművész már az ezredforduló után, halála előtt felajánlotta, ingyen ad egy reprezentatív köztéri szobrot Sepsiszentgyörgynek, az előző önkormányzati ciklusban nem sikerült hazahozni alkotását — közölte lapunkkal Gazda Zoltán önkormányzati képviselő, a szoborállítás ,,ötletgazdája". (mol) Tegnap avatták Jecza Péter szobrászművész Niké II. szobrát Sepsiszentgyörgyön az Erzsébet park dísztava mellett. Niké a görög mitológiában a győzelem istennője, a rómaiaknál Victoria néven reinkarnálódott. A sepsiszentgyörgyi születésű, európai rangú művész szülővárosával, Háromszék egészével eszmélő korától kezdve, különösen az 1968-as megyésítés után bensőséges, művészi vonatkozásban folyamatos alkotó kapcsolatot ápolt. Szimbolikus alkotásának, a Niké II. szobrának sepsiszentgyörgyi felavatása ennek a kapcsolatnak az összegzése. Jecza győzelemszobra nem egy hadi esemény megörökítése, hanem az emberi gondolat világába emelt absztrakció, az elvonatkoztatott Győzelem. Az alkotásokból sugárzó szuggesztív gondolatiság megragadásának képessége Jecza Péter szobrászművészetének fő jellemzője. E sorok íróját háromszéki baráti körével együtt a hatvanas évek végétől négy évtizedes kapcsolat szálaiból szőtt szoros szövetkezés vonzotta egymás közelségébe. Szobrának, egyben szellemiségének hazatelepedése napján eme kapcsolat révén született alkotói munka néhány mozzanatát és ennek tárgyi megjelenítését kísérelem meg. Grafikai jelből portré A megyésítés után, a Király Károly-éra alatt, 1969-ben kijártuk, hogy Dálnokban, Dózsa szülőházának vélt helyén emlékjelet állíthassunk. A bukaresti jóváhagyás egy román és magyar nyelvű szöveg elhelyezésére szólt. Plugor Sándorral, a helyi és a Háromszékre hazaszólított képzőművészekből alakított szövetségi fiók vezetőjével azt sütöttük ki, hogy a kétnyelvű feliratot egy hatalmas kőtömbre helyeztetjük el, hisz Dózsa szülőháza nincs meg, s a levegőbe nem tudunk szeget verni, hogy a táblát arra felfüggesszük. A példa saját tapasztalatunkból adott volt, már egy éve állt Barabás Miklós kézdimárkosfalvi szobra a hatalmas andezittömbből faragott talapzaton, mert a mikóújfalusi faragómesterek nem voltak hajlandóak kisebb kőelemekből megépíteni. A kétnyelvű szöveget a nagy felületen valamilyen grafikai jellel szokás elválasztani. Vonalkával, ponttal, a kor politikai kívánalmai szerint ötágú csillaggal. Egyik megoldás sem tetszett, ezért a sepsiszentgyörgyi származású és szülőhelyéhez vonzódó Jecza Péterhez, a már országos hírű szobrászhoz fordultunk. Azért is hozzá, mert ahhoz már nem volt pénzünk, hogy grafikai jel helyett portrét rendeljünk, s ehhez egyébként a szükséges hatósági jóváhagyások is hiányoztak. Ezt megelőzően, amikor egy minimálisan héttagú, képzőművészeti szövetségi tagokból álló művészcsoportot kellett az országos szétszórtságukból Háromszékre hazaszólítani, Jecza Péter is szerepelt ennek a virtuális szövetségi fióknak a tagsága között, de hamarosan be kellett látnunk, hogy az általa Temesváron teremtett alkotói feltételeket, az ország egészére szétsugárzó szellemi légkört itthon egyelőre nem tudjuk megadni, és provinciális önzés miatt megbontani sem szabad az ott megteremtett alkotói körülményeket. Jecza esetleges hazatelepedéséről tárgyaltunk, de az ott maradás érveit el kellett fogadnunk, viszont mindkét tárgyaló fél természetesnek tartotta, hogy alkotó kapcsolatokat alakítunk ki. Ezért utaztunk Temesvárra azzal az abszurdnak tűnő ötlettel, hogy egy pontszerű grafikai jel helyett alkosson egy nagyméretű Dózsa-portrét. Megtörtént. Így született két, néhány mondatos szövegű emléktábla-felirat helyett egy emlékmű és ennek művészi értékeit tekintve is lényegi eleme, a dálnoki Dózsa-portré. Markáns, erőt, elszántságot, az eszme legyőzhetetlenségét sugárzó nagyméretű bronz dombormű, amely a háttérül szolgáló sziklatömb keménységéhez társulva, a bazaltoszlopok közé fogott, kiegyenesített kovácsoltvas kaszakert és a mögéje telepített göcsörtös gyertyánfasor összhatásaként hatalmas erőt és akaratot áramoltat a néző felé. Kőrösi Csoma Sándor Kovásznán A dálnoki Dózsa-plakettet megelőzően Jecza Pétert kértük föl a Kőrösi Csoma Sándor-szoborpályázaton való részvételre. Ha a szoborállítási szándék érvényesítése közben nem alakult volna ki éles vita afölött, hogy hová, a szülőfaluba, Csomakőrösre kerüljön-e a Csoma-szobor, vagy az európai rangúra emelkedő fürdőváros központjába, Kovásznára, meggyőződésem, hogy Jecza Péter akkor is az általa képviselt alkotói iskola szellemiségéhez igazodva alkotta volna meg. A szakmai zsűri és mindannyiunk megítélése szerint a pályázaton Jecza Péter volt a nyertes, de figyelemre méltó, végleges anyagba, bronzba-kőbe kívánkozó alkotások kerültek ki a többi pályázó műhelyéből is. (Puskás Sándor Csoma Sándor-szobra a csomakőrösi emlékkiállításon látható.) A szobor helyének kijelölése körüli vita arra volt alkalmas, hogy Kovászna főterére egy egyenes testtartású, tisztaságot, értelmet és elhivatottságot sugárzó arcú, emberi méltóságot megjelenítő, háromnegyed alakos mellszobor szülessen, amely a tudós-kutató elkötelezettségét szuggesztív erővel közvetíti. 1969-ben avattuk, országra szóló ünnepséget szervezve köréje. Tulajdonképpen ez az alkalom volt az első olyan dobbantás, amely az ennek nyomán is kialakult, mára nemzetközi rangra emelkedett Kőrösi Csoma Sándor-kultuszt elindította, a társművészeteket is inspirálta, és az 1968-ban, az adminisztratív-területi újjászervezés nyomán született Kovászna megye egyik kulturális „védjegyévé" vált. A szobrot egyébként 1969-ben a legmagasabb szakmai minősítésre tartották érdemesnek: az Év Portrészobra volt. És a kovásznai szoboravatással egy időben a szülőfalu, Csomakőrös is felállíttathatta az archaikus faluképhez, a faluközpont kis teréhez illő, stílusjegyeit tekintve klasszikus fogantatású Csoma Sándor-szobrát. Patrontáskás katonaszobor A Jecza Péterrel kiépült sokrétű kapcsolatainknak voltak „kudarcos" mozzanatai is, amelyek nem építhették köztereink esztétikai élményét, de ennek dacára a szobrász lelki építkezésében, művészi-emberi tartásában kamatozódtak. Ilyen volt a sepsiszentgyörgyi katonaszobor története, amelyre Jecza Péter is pályázott. Eredetileg a felszabadulás élményét akartuk köztéri szoborral kifejezni, és nem valamilyen katonai haditettekre emlékeztetve, amire, köztudott, Sepsiszentgyörgyön a második világháborúban nem is került sor. Jecza Péter a felszabadulást mint absztrakciót elvont térplasztikai alkotáshoz igazítva képzelte el. Kizsűrizték. Így került képbe szegény Balogh Péter, akinek a betegsége elhatalmasodásához — tanúja voltam — ez a szobortörténet nagymértékben járult hozzá. Balogh Péter kiváló szobrász volt, eleve a természeti és emberi formák absztrahálásából indult ki. Ezt akarta továbbépíteni a szentgyörgyi szabadságszobor esetében is. Bennünk, úgy tapasztalta és úgy vélte, megértő és támogató partnerekre talál. Abban az időszakban már mi is „tehetetlenek" voltunk. Tőlem — részben éppen a szobrok miatt — megvonták a bizalmat, és eltávolítottak a szobrok mellől. Balogh Péter pályamunkáját a legmagasabb szintű „szakmai" ellenőrzésnek vetették alá: aggastyánkorú tartalékos katonatisztek vegzálták a munkát, és volt, aki a maketten kézzel tapogatva is kereste a felszabadító katona patronjának a helyét, és a bronzszobor paruléja fölött vitatkoztak, hogy annak a hegyivadászokra emlékeztetőnek vagy valami másnak kell lennie. Ez is hozzátartozik Bronz Béla születéstörténetéhez. Jecza Péter háttérbe szorítása pedig művészi-erkölcsi értékmentésnek bizonyult, mint ahogyan magam is áldhattam a Fennvalót, hogy a katonaszobor végleges kivitelezésében nem kellett részt vennem. Aki a hazájában is lehet próféta Jecza Péternek Sepsiszentgyörgyön és Háromszéken még számos monumentális köztéri és egyéb alkotása van. Ő készítette el a Váradi József Általános Iskola előtt álló Lázár Mihály-szobrot is. 1972-ben rendeltük meg — úgy emlékszem, ezt is pályázati kiírás révén — Bölöni Farkas Sándor szülőfalujában elhelyezendő köztéri mellszobrát. A nagy utazó a demokratikus eszméket hazaplántáló szándékkal járta Nyugat-Európát és főleg Észak-Amerikát, ami szerencsés módon egybeesett Jecza Péter abban az időben már kiállításai, munkái révén Nyugat felé és Nyugat felől közvetítő gondolkozásával. A nagy utazó hazája-népe iránti elkötelezettségét megjelenítő alkotás gipszmakettként vészelte át a diktatúra hátralevő éveit, és csak a ’89-es romániai fordulat után kerülhetett Bölön „templomnegyedének" teraszos terére. Jecza Péter szülőföldi megbecsülésének jelzése az is, hogy ő készíthette el ugyancsak az erdővidéki nagyközség, Nagyajta számára Kriza János köztéri arcképszobrát. A tudós püspök, híres székely népdalgyűjtő portréját a 90-es évek elején avatták fel. Ezt megelőzően, a kommunista diktatúra legsötétebb éveiben felkérésre a sepsiszentgyörgyi Csíki utcai új római katolikus templom számára készítette el a Keresztút című alkotást és Szent Mihály arkangyal szobrát. A föld felett valóságos „földalatti" munkát végzett. Titokban formázott és öntött. Az oltárkép szenvedéstörténete és a művész személyes élete egybefonódott. Valóság és mítosz, reális szenvedés és transzcendens értelmi-érzelmi síkok kerülnek így egymás mellé. Jecza Péter hatalmas tehetsége révén még éltében próféta lehetett saját hazájában. Folyamatosan csatákat nyert itthon és igen számos nyugati világvárosi kiállítása révén. Győzött. Ennek a győzelemnek egyik stációja a sepsiszentgyörgyi Erzsébet park Niké-szobra. Jecza Péter élete során folyamatosan itthon volt, és most mégis hazaérkezett. Jecza Péter nem megtért — erre nem volt oka —, hanem hazatért. Alkotásának avatása kapcsán együtt örvendezzünk ama szándék kivitelezésének, hogy a sepsiszentgyörgyi Erzsébet park Háromszék neves emberei köztéri szobrainak hazatérésre, visszatérésre alkalmat teremtsen, és örökös otthont biztosítson. Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2010. augusztus 10.Az elhivatottságról - Antal Árpád emlékezeteAntal Árpád egyetemi professzor, szerkesztő 2010. július 6-án hunyt el Kolozsváron. Koporsóját a család apraja-nagyja és egykori diákjai vették körül, maguk is többnyire már idős emberek. Túlnyomórészt a magyar irodalom erdélyi tanárai. A professzor hosszas, de türelemmel viselt betegség után hunyt el. A rá emlékezők arcán a tőle tanulható békesség és remény látszott, az elválás szomorúsága mellett a megtanulható jövőépítés bizonyossága. Innen a teljesség érzete, ha Antal Árpád emlékét idézzük. Ő maga azt mondotta néhány éve, pályafutására visszapillantva: „megkíséreltük kompromisszumot vállalva is becsületesnek maradni”. A tanár mint ember. A tanári szerep mint etikai kérdés… Ennek mibenlétéről gondolkozom a következőkben. Antal Árpád a székelyföldi Nyujtódon született Antal Árpád földműves és Török Mária varrónő fiaként. A Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát. Tudni kell, hogy magyar-francia-néprajz szakra iratkozott a kolozsvári egyetemre 1945-ben. Kedvenc tanárai (Gunda Béla, Zolnai Béla) távozásával aztán maradt a magyar szak egyedül, de az irodalmat mindvégig társadalmi összefüggéseiben kívánta szemlélni. Rövid középiskolai tanári munka után (Kézdivásárhely, Nagy Mózes Gimnázium) 1950-től 1987-ig, betegség miatti nyugdíjazásáig tanította a kolozsvári egyetemen a magyar irodalom történetét (főleg a XIX. század első felének irodalmát), a bevezetést a filológiába, rövid ideig a magyar művelődéstörténetet is. Egy olyan korszakban, amelyben a hozzá hasonló helyzetű és meggyőződésű ember nem utazhatott külföldre (Magyarországra sem…), magyar irodalmat tanított Romániában, s ennek az egyetemi katedra mellett olyan lehetőségeivel is élt, mint a kommentált szövegkiadás (Katona, Vörösmarty, Arany, Vajda, Jókai, Mikszáth, Gárdonyi művei), ami iskolai segédkönyvként is felhasználható volt, de ami főleg a Tanulók könyvtára sorozatnak köszönhetően a klasszikus magyar műveltség jelentős forrása volt a magyarországi könyvkiadástól és könyvforgalomtól elzárt Románia magyar olvasói számára.. Tankönyvírásban meg kellett tapasztalnia a totalitárius rendszer alapvető kultúraellenességét: már kinyomtatott tankönyvét bezúzták, nem követhette használatát a középiskolai gyakorlatban. Egyetemi jegyzetét elkészíthette, 1979-ben jelent meg A magyar irodalom a reformkorban és az 1848-49-es polgári demokratikus forradalom idején című, 1959-es egyetemi jegyzetének átdolgozott kiadása (A magyar irodalom a reformkorban és 1848-49-ben címmel). A nagy hagyományú középiskolai irodalomoktatást a tanárképzés iránti figyelmével szolgálta, az egyre romló iskolaviszonyok idején az olvasáshoz való rendíthetetlen jóviszonyban látta a közművelődés sarkalatos kérdését. Nem rajta múlt, hogy a magyar nyelvű könyvkiadás az 1980-as évek végére minimálisra csökkent. Nem annyira falusi származása, mint inkább a népi írók iránti fiatalkori lelkesedése, a falukutató mozgalmak iránti érdeklődése, néprajzkutató hajlama magyarázza a falusi olvasókörök múltjára vonatkozó kutatásait. Néprajzi jellegű kutatásaiban a történeti esemény folklorizálódásával és az egyetemes mondakincs erdélyi magyar jelenlétével foglalkozott. Éppen abban az évben tanította nekünk a reformkori magyar irodalmat, és arra emlékszem, megállt az előadásban és verset kezdett mondani. A kurzusillusztráció, A magyar költő című Vörösmarty-vers („Jár számkiűzötten az árva fiú…”) annyira váratlanul hatott ránk, akik a versmondásban kortársi szövegekhez vagy iskolai egyvelegekhez szoktunk, hogy nem túlzás talán, ha a szépség pillanatára ébredésnek nevezem azt a szerepből kiesést vagy éppen a személyesített tanítás lehetőségének megvillantását. Vörösmarty nyelvi varázslatához (annak közvetítéséhez, életre keltéséhez) az ő félig mosolygós lénye, tudós humora, halksága, áhítatos hangja kellett. A magyar nyelv és irodalomtudományi szakot ellátó tanszéket felelősségtudattal vezette, a munkahelyi feszültségeket mint örökös békítő enyhíteni próbálta. Nem volt rebellis alkat, igényességét a meghittség köreiben személyes lelkesedéssel, azon túl is felelősségtudattal és következetesen képviselte. És hogyan viselkedjék a tanár a nagy katasztrófák idején? Sirasson? Lázadjon? Meneküljön? Helyén maradt, belső tusakodással bizonyára, de a jövő nemzedékének fenntartva és éltetve az oktatásnak a politkumtól ritkán függetleníthető intézményét. Nem volt könnyű dolga, a diáklétszám alacsony volta mellett a középiskolai személyzetpolitika a beolvasztás (ellehetetlenítés) jeleit mutatta. (A reformkor irodalmi életének lelkesedése a mindennapi oktatási tárgya volt évtizedekig: a személyi kultusz Romániájában élve hogyis ne vezetett volna ez meghasonláshoz? Nála szívbetegséghez vezetett.) Határozott történelem-érzékelését tapasztalhatjuk abban a döntésében, hogy idős korban, gyönge egészségi állapotban is vállalta egy időre a tilalom évtizedei után 1990 újjáalakult Erdélyi Múzeum Bölcsészet-, Nyelv- és Irodalomtudományi Szakosztálya irányítását, azok közé tartozott, akik tudták, hogy több intézmény együttes, összehangolt működése nélkül a magyarságnak nincs jövője Erdélyben sem. Érdemes megvizsgálnunk, milyen személyiségeknek szentelt különös figyelmet. Élete nagy példaképét – immár a XXI. századba érve – Márton Áron püspökben jelölte meg. Monográfiát készült írni a szent életű, szabadságától, hatásköre gyakorlásától a zsarnoki hatalom által megfosztott püspökről, de néhány közlemény után kedvét szegték az ellentmondásos visszajelzések, a téma divatba jövetele. Egykori tanárai közül a már említett Gunda Béla, a nyelvész Gombocz Zoltán, Harkai Schiller Pál, György Lajos volt rá különös hatással (György Lajos irodalomtörténész, könyvtáros, tanár munkásságával külön is foglalkozott: György Lajos 1992). Szentiváni Mihálynak, az unitárius kollégium egykori nagy reménységének, népdalgyűjtőnek monográfiát szentelt, amelyet elismerően fogadott a kritika (Szentiváni Mihály. Monográfia. Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó, Bukarest, 1958). Szentiváni eszmetársáról, kortársáról, a püspökké lett Kriza Jánosról Faragó Józseffel együtt írtak könyvet (Bukarest, 1965). Saját kortársai közül Márton Áron püspök mellett Szabó T. Attiláról írt méltatást, írt a fiatal Gyulai Pálról, pedagógus pályákat vizsgálva Nagy Gézáról. A művelődési és tudományos intézményeket mint különböző nemzedékek együttműködésének ideális terepét tekintette. Fiatal korában a Móricz Kollégium révén ismerte meg a társadalmi dialógus lehetőségeit (1945–48), ennek továbbvitelében reménykedve lett szervezője és vezetője a kolozsvári Szabó Dezső kollégiumnak is (1946–47). A gyülekezési szabadságot korlátozó időben az irodalom szeretete révén kísérelte meg közvetlen környezetének, tanároknak, diákoknak, olvasóknak átadni tudását, egyszersmind az érzelmi intelligencia ajándékait. Szerkesztőként a Román Akadémia magyar nyelvű lapját, a kolozsvári székhelyű NyIrK-et szerkesztette, rövid ideig az Erdélyi Múzeum megbízott főszerkesztője is volt. Többszáz, általa irányított szakdolgozat jelzi lelkiismeretes egyetemi tanári munkáját és 1990-2008 között több sikeresen megvédett doktori disszertáció is (Benedek Elek levelezése; Széchenyi István naplói; Barcsay Ábrahám költészete; Jósika Miklós műveinek fogadtatása; a felvilágosodás erdélyi írónői; az érzékenység színháza; a katolikus népénekek forrásai; Shakespeare műveinek korai magyar recepciója; és a sort hosszan folytathatnók). Biztos értékrend, önképzés, a hétköznapok lelkiismeretes munkája: ez jellemezte témavezetői munkáját, s aki ismeri a tudományos kutatás természetét, tudja, hány elbizonytalanodás, visszatérés, tévedés árán lehet eljutni a legkisebb eredményig is. Ebben az egyénre szabott és láthatatlan munkában volt páratlan tehetségű tanárunk, Mesterünk. Ebben a versenyre épülő és magát sokféle technikával kényeztető, gúzsba kötő világban a beszélgetések híve maradt. Valami régesrégi intézmény ez, semmivel nem pótolható. Nemcsak az információk cseréje: a sejtések megfogalmazása, a bizalom révén a vélemények békés ütköztetése, szellemi útkeresés, társkeresés. Élete utolsó évtizedében a verskedvelő professzor Tóth Árpád és Novalis költészetében jelölte meg a szépség otthonos teljesítményeit. Naponta sétált – korábban ilyen sétákon ő próbálta feleségét, Jancsó Lya tanítónőt depressziójából visszabűvölni; immár őt, a fizikailag egyre erőtlenedőt kísérte valamelyik családtagja, ismerőse. Nem érhette meg 85. születésnapját (1925. július 24-én született, jaj, a sírkő 1924-et jelző felirata korrigálandó!...) Immár más útra hívtak, drága Tanárunk. Hitedet, mint energiáidat is, szétosztottad, hogy biztos értéket örököljünk Tőled. Ennek a gazdagságnak a tudatában maradunk áldott ösvényeden. Antal Árpád /Nyujtód, 1925. július24. – Kolozsvár, 2010. július6./ Egyed Emese, Helikon (Kolozsvár) 2010. november 4.Megjelent Kinda István néprajzkutató csángókról szóló köteteA napokban megjelent Kinda Istvánnak, a Székely Nemzeti Múzeum néprajzkutatójának a moldvai csángó társadalomról szóló kötete. A kiadványt elsőként 2010. október 22-én mutatták be Kolozsvárott a BBTE Magyar Néprajz és Antropológiai Tanszék, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság, valamint a Kriza János Néprajzi Társaság szervezésében lezajlott tudománytörténeti konferencia keretében. A kötetet dr. Pozsony Ferenc egyetemi professzor, az MTA külső tagja ismertette: „Kinda István már diákkorában cselekvően bekapcsolódott a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszéke, valamint a Kriza János Néprajzi Társaság által a moldvai csángó falvakban szervezett alapkutatásokba. A csoportos terep- és levéltári vizsgálatok keretében elsősorban a római katolikus falvak társadalmi és egyházi életét, valamint morális értékrendjének változását kutatta. A moldvai csángó magyarokkal kapcsolatos szakmai eredményeit eddig számos hazai és külföldi tudományos konferencián mutatta be, legsikeresebb tanulmányai pedig magyar, román és angol nyelven jelentek meg. Első önálló kötete a tavaly nagy sikerrel megvédett doktori dolgozatának átdolgozott változata, melyben a szerző azt vizsgálja, hogy a moldvai csángó falvakban az utóbbi évszázadokban hogyan változott az erkölcsi értékrend, a helyi közösségek a morális rend betartását kikényszerítő ellenőrzésnek milyen intézményesített formáit működtették, s a különböző vétségeket elkövetőkkel szemben milyen büntetéseket foganatosítottak. Munkájában árnyalt képet rajzol arról, hogy az ortodox többségű Moldvában működő római katolikus lelkészek milyen szerepet játszottak az erkölcsi rendszer formálásában és működtetésében, a különböző korszakokban hogyan változott társadalmi megítélésük és státusuk. Kinda István kötete határozottan szakít a moldvai csángó kultúra és társadalom mitizáló, szépítő bemutatásával, kutatásával és elemzésével. Árnyaltan elemzi és értelmezi, hogy a különböző korszakokban a csángó falvakban hogyan alakultak át az egyének és a közösségek alapvető értékei, érdekei és kapcsolatai, azok pedig hogyan tükröződtek és reprezentálódtak a mássághoz való viszonyulásukban.” Kinda István: Ellenőrzött közösségek. Szabályok, vétkek és büntetések a moldvai csángó falvakban. Erdélyi Múzeum-Egyesület – Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2010, 240 oldal. A kötetet lektorálta: Kotics József és Pozsony Ferenc, Erdély.ma 2010. november 25.A magyarság arca Lükő Gábor életművébenLükő Gábor A magyar művészet évezredei címmel nyílt kiállítás november 23-án, kedden délután Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT) székházában. – Lükő Gábornak a kultúrára való holisztikus látásmódját, jellegzetes személyiségét tükrözi ez a kiállítás – mondta a Kemény Gyula és Pozsgai Péter által tervezett és kivitelezett tárlatot méltató Tánczos Vilmos, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékének tanára. Rendszer-idegen embernek írta le a Kossuth-díjas néprajzkutatót, aki idegennek minősült a harmincas évek, „úri”, majd a kommunizmus Magyarországában is. Egyéni életművében a magyarság keleti vonatkozásait, szellemiségének gyökereit kutatta – magyarázta. A nacionalizmus vádja is felmerült munkásságával szemben, noha megtanult románul, és 1932–33-ban hét hónapig kutatott Moldvában, ahol falumonográfiákat is készített a Dimitrie Gusti-féle módszertan szellemében. A magyarság kereszténység előtti arcát kutató életműve lehet, hogy nem divatos, de aktuális – jelentette ki Tánczos Vilmos. – Nem az a kérdés, hogy tézisei közül melyik szorul revízióra. Lükő Gábor arra hívja fel figyelmünket, hogy csak saját kultúránkat értve tudunk kiteljesedni, és ezt nem gyömöszölhetjük indogermán tipológiákba, avagy hamis zenei skálákba – hangsúlyozta Pozsgai Péter, a budapesti Corvinus egyetem tanára, Lükő hagyatékának gondozója. A Lükő Gábor Alapítvány ezirányú célja értelmében jelentették meg A magyar lélek formái, a Moldvai csángók és a Zenei anyanyelvünk című köteteket, valamint a Lükő kilencvenedik születésnapjára kiadott Tűzcsiholó című tanulmánykötetet – részletezte Pozsgai, aki az elmúlt napokban a BBTE Néprajz és Antropológia tanszékén előadássorozatban ismertette Lükő Gábor munkásságát. Pozsony Ferenc, a tanszék tanára, a KJNT elnöke kiemelte azt a tényt, hogy a fent említett két intézmény az összmagyar tudományosság és kultúra elemeként integrálja Lükő Gábor hagyatékát. A kiállítás panói régészeti leleteken, használati tárgyakon alkalmazott motívumvilág részleteit jelenítik meg, kiemelve az egyes ábrázolástípusok közötti hasonlóságokat. Az emlékek művészi kifejezésmódja, a tematikák rokoníthatósága izgalmas élményt rejt a laikus számára is. A tárlat a magyarság keleti gyökereihez való kapcsolódásra hívja fel a figyelmet. Jelzi azt, hogy az eredetmítosz, a totemisztikus ősök, a Nap és a Hold stb. szimbolisztikájának összefüggései a honfoglalás-kori magyar, az Ural-vidéki leleteken, tárgyi emlékeken, a magyar népművészet alkotásain egyaránt kimutathatók. Az est hangulatát, mondanivalóját a Serege együttes által előadott moldvai csángó népzenei válogatás, valamint az „...és rólam feledkezzetek el.” Lükő Gábor a moldvai csángóknál (1932–33) című dokumentumfilm vetítése egészítette ki. A kiállítás január közepéig látogatható. Szabadság (Kolozsvár), (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
