|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Kelemen Atilla 2004. július 9.Mózes Edith újságíró visszatért a Maros megyei TKT /Területi Küldöttek Tanácsa/ ülésére és – hasonlóan Bálint Zsombor reagálására, ő is elítélte az itt elhangzott kritikus megjegyzéseket. „Némely felszólaló úgy beszélt, mintha teljesen kívülálló lett volna” stb., kifogásolták, hogy nem volt többes jelölés Marosvásárhelyen, nem tartottak megfelelő előválasztásokat. Mózes Edith megvédte a bírált Kelemen Attilát: Marosvásárhely RMDSZ-es polgármesterjelöltjeként több mint harmincnégy ezer szavazatot kapott. Mózes Edith szerint az RMDSZ-nek felül kell vizsgálnia az elkövetkezendőkben, hogy milyen tisztségviselőket bíz meg. /Mózes Edith: Különös kiértékelő. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 9./2004. július 27.Búzásbesenyőn falunapot tartottak. Szentmise és istentiszteletek után a Rátonyi János Művelődési Otthonban fellépett a katolikus énekkar és az ifjúsági műkedvelő csoport. Simon István polgármester románul és magyarul köszöntötte a falu népét. Búzásbesenyő példa a békés együttélésre, jól élt itt 655 év alatt magyar, román, cigány, hangzott el. Dr. Kelemen Atilla képviselő, az RMDSZ Maros megyei elnöke kiemelte, hogy három gyülekezet (katolikus, református és ortodox) együtt tud ünnepelni. /B.D.: Otthon – Búzásbesenyőn. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 27./2004. augusztus 5.Kerekes Károly parlamenti képviselő naponta interpellál a szovátai út ügyében, Miron Mitreához, a Közlekedési és Építkezési Minisztérium tárcavezetőjéhez fordult, követelve a Marosvásárhelyt Szovátával összekötő 13-as országút Erdőszentgyörgy és Sóvárad közötti szakaszának felújítását. Kelemen Atilla RMDSZ-es képviselő Ovidiu Natea prefektus társaságában szintén felkereste a minisztert. Lokodi Edit, a Maros Megyei Tanács elnöke az újságíróknak bejelentette, ha ezen a héten sem kezdik el a szovátai útszakasz javítását, látványosabb formáját választja a tiltakozásnak. Nem tudják, hova tűnt az a pénzösszeg, amit kiutaltak az út javítására. A bekötőutak is rosszak. A környéken a szeméttakarítást és -elhordást sem szervezték meg kellőképpen. /Szucher Ervin: Vendégijesztő utak és riasztó időjárás. = Krónika (Kolozsvár), aug. 5./2004. augusztus 16.Borbély László, dr. Kelemen Atilla RMDSZ képviselők és Lokodi Edit, a megyei tanács elnöke aug. 13-án Erdőszentgyörgyön találkoztak a Kis-Küküllő Térségi Társuláshoz csatlakozott községek polgármestereivel. Megjelent Borbély Emma, a társulás ügyvezetője is. Az RMDSZ részéről dr. Kelemen Atilla felelős a vidékfejlesztésért. Nem könnyű a dolga, mert a 14 év alatt egyetlen kormánynak sem volt vidékfejlesztési programja. A falusi értelmiségnek megfelelő környezetet kell biztosítani, hogy helyben maradjanak. /kilyén): Kistérségi mozgalom. "Közösségi sebeinkről beszélni kell". = Népújság (Marosvásárhely), aug. 16./2004. augusztus 18.Romániában közel 10,3 millió a vidéken lakók száma, ami az összlakosság 47,3%-át teszi ki. A vidéki lakosságnak csupán a 38,5%-a aktív, biztos keresettel rendelkező, 10,5%-a pedig munkanélküli segélyre szorul. Több mint 2,6 millióra tehető azoknak az inaktív vidéki nyugdíjasoknak a száma, akiknek a zöme néhányszázezer lejes nyugdíjból tengődik, ők teszik ki a vidéki lakosság 25,6-%-át, további 36% pedig, eltartott. Ezek az adatok súlyos szociális nehézségekre utalnak. A vidéki utak jelentős hányada rendkívül rossz állapotban van, vidéken nincs ivóvíz hálózat, kanalizáció, kommunikációs infrastruktúra. Komoly vidékfejlesztési stratégiára van szükség, szögezte le Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke. A vidéki társadalom tőkehiányban szenved, minek következtében a gazda nem tudja igénybe venni az EU-s támogatási rendszerek kínálta fejlesztési alapokat. A mezőgazdaságban foglalkoztatottak arányát 10% alá kellene csökkenteni három éven belül, ez jelenleg a hivatalos statisztika szerint 25% felett van, s legalább további 20% a nem nyilvántartott, néhány holdas, háztáji gazdálkodók száma. Milyen alternatívát kínálnak ennek a 30-35%-nak, akiknek három év múlva abba kell hagyniuk a gazdálkodást és az állattenyésztést? Erre nem gondolnak Romániában! – Eddig a magyarországi támogatások számottevő hányadát a kultúra és a hagyományőrzés fenntartására fordították. Kelemen Atilla szerint előbb támogatni kell a vidék gazdasági fellendülését és megerősödését. Vidéken a fiatalok körében nagy a szociális nyomor. Az alkoholizmus általános lett a falvakban. A helyi tanácsoknak össze kell hangolniuk munkájukat, jelenleg ugyanis az egyik község gázt vezet be, a másik a kanalizálással foglalkozik. Sürgősen létre kellene hozni a kistérségi társulásokat és meg kell határozni a regionális fejlesztési programokat. Meg kell keresni az EU-s partnereket is. Minden településen meg kell alapítani a falugondnoki intézményt. Sürgősen el kell kezdeni a felnőttképzést és a szakmai átképzést. /Dr. Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke: Vidékfejlesztés – de hogyan? Nem könnyű a vidéki embernek! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 18./2004. augusztus 19.A múlt héten a Kis-Küküllő Térségi Társuláshoz csatlakozott hat község polgármesterei Erdőszentgyörgyön találkoztak Borbély László, dr. Kelemen Atilla RMDSZ-képviselőkkel, Lokodi Edittel, a Maros Megyei Tanács elnökével. A találkozón polgármesterek ismertették azokat a gondokat, amelyeket sürgősen meg kellene oldani. Erdőszentgyörgyön nem sikerült mostanig megjavítani Bözöd, ill. a Bözödi-tó felé az utat. /(kilyén): Felleltározták a Kis- Küküllő menti gondokat. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 19./2004. augusztus 20.Brassai Zsombor cikkének /Földcsuszamlás avagy banánhéj, Krónika, aug. 13./ végén az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnökének nevezte magát. Brassai Zsombor azonban nem elnöke az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének, hanem a Maros megyei szervezet dr. Kelemen Atilla által kinevezett ügyvezető elnöke. Fizetett alkalmazott, munkáltatója Kelemen Atilla. Az írás így a munkaadó előtt tett tiszteletkör. Az RMDSZ valójában nem Kelemen Atillának köszönheti a 13-12 arányú fölényét a helyi tanácsban, hanem Doru Opriscannak, aki független tanácsosként jóval több szavazatot szerzett a szükségesnél és a román választási törvény értelmében, a töredékszavazatok visszaosztásánál, az RMDSZ-nek is jutottak román voksok. A marosvásárhelyi kudarcot nem lehet a demográfiai helyzettel magyarázni, mivel a választójoggal rendelkező korcsoportban Marosvásárhelyen a magyarság még mindig 53 százalékot képvisel, csak a teljes népesség szintjén csökkent le aránya a népszámlálás adatai szerint 47,5 százalékra. Román elemzők szerint a magyarság 20 százaléka szavazott Dorin Floreára, s ezért nyerhetett már az első fordulóban. Floreát 48 556-on, Kelement mindössze 34 625-en választották. Fel kellene tenni a kérdést, hány magyar szavazót riasztottak dr. Kelemen Atillának a kampány idején tett Tőkés Lászlót támadó vagy az MPSZ-t (Magyar Polgári Szövetséget) hídon dübörgő egérnek nevező nyilatkozatai. Azt is meg kellene kérdezni, miért zárkózott el az RMDSZ a marosvásárhelyi előválasztások megrendezésétől? Markó Béla, az RMDSZ 1993-ban megválasztott szövetségi elnöke örömmel nyugtázta már az 1996-os helyhatósági választásokon: „Az RMDSZ országos eredményei összességükben felülmúlták az 1992-es szintet, ami a lakosság változatlan bizalmát tükrözi.” (RMDSZ Tájékoztató, 1996. június 5.) Majd 2000-ben ismét az urnák elé járultak, és Markó az MTI-nek adott nyilatkozatában így értékelt: „Az RMDSZ Erdély-szerte jobban szerepelt a mostani helyhatósági választáson, mint 1996-ban.” (Népújság, 2000. június 20.) Végül a 2004-es értékelés, Markó Béla szavaival: „A Központi Választási Iroda végleges adatai szerint az RMDSZ jobb eredménnyel került ki a helyhatósági választások első fordulójából, mint 2000-ben.” (RMDSZ Tájékoztató, 2004. június 17.) A második forduló eredményeinek ismeretében már azt is kijelentette: „A mi értelmezésünkben pedig ez egyfajta bizalmi szavazás is volt, és ily módon megerősített bizalommal, sokkal optimistábban nézhetünk az őszi parlamenti választások elé.” (RMDSZ Tájékoztató, 2004. június 22.) Összefoglalva: az RMDSZ elnökének meglátása szerint a romániai magyarságnak az RMDSZ iránti bizalma 1992-től folyamatosan és rendíthetetlenül növekedett, és nincs ok attól tartani, hogy ez a töretlen felfelé ívelés a jövőben változna. Izsák Balázs az RMDSZ-re leadott szavazatokat táblázatba foglalta. A számok az RMDSZ szavazóbázisának folyamatos sorvadását mutatják. Az RMDSZ-vezetés 8 éve nem meri a nyilvánosság előtt vállalni a kapott szavazatok számának értékelését. Hogyan növekedhetett a megszerzett polgármesteri székek száma? A kérdésre a választ, a 2000 után önállóvá lett községeknél kell keresni. 2000-ben 2957 polgármestert választottak Romániában, míg 2004-ben 3137-et. 2000 óta lett önálló község Csedreg, Csíkkozmás, Csíkmadaras, Egri, Kálmánd, Kibéd, Koltó, Kökényesd, csak egynéhány a 22 új községből, amelyek az RMDSZ-nek a győzedelmes pluszokat hozták. Ugyanakkor hiba egy kategóriába sorolni egy nagyváros és egy kis település polgármesteri székét. Marosvásárhelyen 2000-ben a polgármester-választást eldöntő, második fordulóban 94 034-en vettek részt a választási névjegyzéken szereplő 137 642-ből. 2004-ben pedig 86 875-en a 133 667-ből. Dorin Florea pedig körülbelül 1000 szavazattal kapott többet, mint 2000-ben. A magyarság tömeges távolmaradása kimutatható. /Izsák Balázs: Mitől hiteles egy közösség? = Krónika (Kolozsvár), aug. 20./2004. augusztus 21.Aug. 19-én Mezőbánd, Mezőmadaras, Mezőpanit, Mezőcsávás és Mezősámsond polgármesterei, alpolgármesterei és tanácsosai a kisrégió községeit tömörítő Székely Mezőségi Kistérségi Társulás létrehozásáról tárgyaltak. A megbeszélésen jelent volt Lokodi Edit, a megyei tanács elnöke, Kelemen Atilla, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke és Brassai Zsombor ügyvezető elnök, megyei tanácsos. /(mezey): Mezőségi kistérségi társulás alakul. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 21./2004. augusztus 23.Fél-háromnegyed ház jellemezte aug. 20-án az ünnepséget Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota kistermében. Dávid Csaba, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke majd Kelemen Atilla, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke mondott köszöntő beszédet. Fiatalok is csak mutatóban akadtak a sorok között. /Nagy Botond: Ünnepi összejövetel a Kultúrpalotában. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 23./2004. szeptember 27.A kisebbségi lét Romániában és Magyarországon címmel szept. 24-25-én kétnapos szemináriumot szervezett Marosvásárhelyen a Bernády György Közművelődési Alapítvány. A kuratórium elnöke, Borbély László képviselő elmondta: a romániai társadalom demokratizálódását bizonyítja, hogy ma már nyíltan lehet beszélni az autonómiáról, regionalizmusról. Dr. Kelemen Atilla parlamenti képviselő figyelmeztetett: a nacionalizmus réme most is kísért, ezért folyamatosan cselekedni kell a felszámolása, semlegesítése érdekében. Markó Béla, az RMDSZ elnöke leszögezte, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek egyéni jogainak a biztosítása nem oldja meg a kisebbségben élő népcsoportok identitásának a megőrzését. Markó fontosnak tartja a kulturális és személyi elvű autonómia megteremtését, a területi autonómiát pedig a közigazgatási és más síkon történő decentralizálás útján látja megvalósíthatónak. Varga Attila parlamenti képviselő, alkotmányjogász az autonómiát csak úgy látja megvalósíthatónak, ha nemcsak a magyarság és románság között lesz állandó dialógus a továbbiakban, hanem a román közösségen belül is megindul a párbeszéd. „Abban mindnyájan egyetértünk, hogy az autonómia a kisebbségi érdekérvényesítés legmagasabb kerete, mely nemcsak elviselhetővé, hanem élhetővé teszi a kisebbségi létet” – mondotta Bálint-Pataki József, a HTMH elnöke előadásában, melyben az autonómia-törekvések határon túli magyar tapasztalatait járta körül. Üdvözlendőnek nevezte, ha egy érdekképviseleti szervezet választási programjában közérthető formában jelenik meg az autonómiára vonatkozó terv. Bálint-Pataki József , a „testre szabott” autonómia modellbe való gondolkodást ajánlotta. A HTMH elnöke szerint Székelyföld autonómiája nem oldaná meg a Romániában élő magyarok önrendelkezésének kérdését. Borbély László képviselő szerint hat-hét hónap alatt ki kell dolgozni azt a törvénycsomagot, amit kisebbségi törvénynek vagy a kulturális autonómia törvényének lehet nevezni. A Vajdasági Magyar Nemzeti Tanács szerepét Varga László, a testület vezetőségi tagja ismertette. Varga László nem tért ki részletesen, a közelmúlt magyarokat ért atrocitásaira, de a szemináriumon szó esett erről. Hosszú idő után, most először fordult elő, hogy amikor az egyik kisebbségi magyar közösség bajba jutott, a különböző magyarországi politikusok és pártok egy emberként álltak ki mellette. Ennek az összefogásnak meglett az eredménye: Európa felfigyelt. Az autonómia-törekvéseknek is egyik fontos eleme az ilyenfajta összefogás, egység – fogalmazódott meg a szeminárium végkövetkeztetése. /Máthé Éva, Bögözi Attila: Kisebbségi szeminárium Marosvásárhelyen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 27./2004. szeptember 29.Szept. 25-én Maros megyében is lezárult a parlamenti jelölt-állítási időszak. Maros megyéből előreláthatólag 3-4 képviselő és két szenátor kerülhet be a parlament alsó és felső házába. A két szenátori hely közül – az RMDSZ szabályzata szerint – az egyik Markó Béla elnököt illeti meg. A másik szenátori helyért Frunda György jogász és Szakács János vegyészmérnök mérkőzik meg. A képviselőjelöltek száma 14. A névsorban szerepelnek az eddigi képviselők: Borbély László közgazdász, Kelemen Atilla állatorvos, Kerekes Károly jogtanácsos és Makkai Gergely meteorológus. Új nevek: dr. Benedek Imre Sándor szívgyógyász-főorvos; Dávid Csaba mérnök, a marosvásárhelyi RMDSZ szervezet elnöke; Náznán Jenő mezőgazdász; dr. Kakassy Sándor fogorvos, aki korábban képviselő volt; Tatár Béla, a marosvásárhelyi közszállítási vállalat igazgatója; Csata Edit közgazdász (korábban a vámhivatal vezetője); Dudás Annamária közgazdász; Györfi Annamária, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem adminisztratív munkatársa; Orbán László Levente, fiatal mérnök Maroskeresztúrról; Jakab István, fiatal közgazdász. /(Máthé Éva): Előválasztás Maros megyében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 29./2004. október 4.Hat erdélyi megyében rendeztek a hét végén előválasztásokat. Beszterce-Naszód, Fehér és Hunyad megyékben a magyarok kis számára való tekintettel csakis a közvetett előválasztások jöhettek szóba. Maros megyében viszont, ahol a magyarok aránya 39 százalék, és Szilágy megyében, ahol közel 28 százalékban élnek magyarok, adottak voltak a feltételek, mégsem vállalkoztak a közvetlen választások megszervezésére. Fehér megyében igen kicsi az esélye annak, hogy az RMDSZ szenátort vagy képviselőt jutasson a parlamentbe, de a töredékszavazatok visszaosztásakor bármi lehetséges. Az okt. 1-jei küldöttgyűlés rangsorolása következtében az első helyen Rácz Levente megyei elnök végzett, aki a képviselőházi listát vezeti majd, a szenátorlista első helyére a második helyezett Tóth Csaba gyulafehérvári RMDSZ-elnök került. Beszterce-Naszód megyébe az RMDSZ-t Kocsis András, a képviselőlista első helyezettje, vagy Koszorús Zoltán szenátori listavezető képviselheti. Hunyad megyében igazán csak a képviselőjelöltnek van esélye, erre a tisztségre a küldöttek a jelenlegi képviselőt, Winkler Gyulát javasolták. A Maros megyei RMDSZ képviselőjelöltjeinek listája első öt helyére Kerekes Károly, Borbély László, Kelemen Attila, Benedek Imre és Jakab István került fel. A szenátor-jelöltek első helyén "hivatalból", az SZKT döntésének következtében Markó Béla szövetségi elnök szerepel, a másodikra pedig Frunda György SZKT-elnököt választották. Szilágy megyében Seres Dénes szenátor képviselőjelöltként indul. Bihar megyében a szenátori listát a jelenlegi szenátor, Pete István vezeti. A befutó helyen levő képviselők: Lakatos Péter, Sóki Béla és Székely Ervin. Az RMDSZ nem válaszolt pozitívan a Magyar Polgári Szövetség azon megkeresésére, hogy Biharban is állóurnás előválasztásokat tartsanak, sőt az együttműködés más formáira sem voltak hajlandók, Szilágyi Zsolt, az MPSZ jelöltje úgy döntött, nem vesz részt az RMDSZ-előválasztásokon. Szilágyi szerint az elektoros rendszer nem kellően átlátható, ellenőrizhető. Nem tartotta kizártnak, hogy függetlenként indul az őszi választásokon. /Sz. K.: Közvetett előválasztások hat megyében. Töretlen remény a töredékszavazatokban. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 4./2004. október 13.Az okt. 10-én lezajlott előválasztásokkal lezárul a Romániai Magyar Demokrata Szövetség őszi előválasztás-sorozata. A következő jelöltlisták alakultak ki: Arad megye, küldöttgyűlés, 2004. október 9. Képviselőjelöltek: Király András, Horváth Levente, Nagy István. Szenátorjelöltek: Cziszter Kálmán, Bölöni György Beszterce-Naszód megye, küldöttgyűlés, 2004. október 2. Képviselőjelöltek: Kocsis András, Toók Katalin, Szilágyi János. Szenátorjelölt: Koszorús Zoltán Bihar megye, küldöttgyűlés, 2004. október 2. Képviselőjelöltek: Lakatos Péter, Sóki Béla, Székely Ervin, Dérer Ferenc, Bradács Alíz, Sarkady Zsolt, Póti Csaba. Szenátorjelöltek: Pete István, Szentmiklósi Zoltán Brassó megye, küldöttgyűlés, 2004. október 9. Képviselőjelöltek: Kovács Attila, Kovács Csaba, Nádudvary György, Aranyosi István. Szenátorjelöltek: Szente László, Magdó János, Nedeczky László Bukarest, küldöttgyűlés, 2004. október 8. Képviselőjelöltek: Dr. Cihó Miron, Máté Csaba. Szenátorjelöltek: Dr. Kövér György, Kováts László Hargita megye, urnás előválasztás, 2004. október 10. Szenátorjelöltek: Verestóy Attila, Sógor Csaba, Dézsi Zoltán, Borbáth István, Zsombori Vilmos. Képviselőjelöltek: Kelemen Hunor, Antal István, Garda Dezső, Asztalos Ferenc, Korodi Attila, Melles Előd, Sebestyén Csaba Hunyad megye, küldöttgyűlés, 2004. október 2. Képviselőjelöltek: Winkler Gyula, Szőts Lajos. Szenátorjelöltek: Babóczi Imre, Dézsi Attila Kolozs megye, urnás előválasztás, 2004. október 10. Szenátorjelöltek: Eckstein-Kovács Péter, Szedilek Lenke, Bethlendi István, Váncsa Áron Pál. Képviselőjelöltek: Kónya-Hamar Sándor, Máté András Levente, Mátis Jenő, Vekov Károly, Kovács Péter Kovászna megye, urnás előválasztás, 2004. október 10. Képviselőjelöltek: Antal Árpád András, Tamás Sándor, Márton Árpád, ifj. Olosz Gergely, Haszmann Péter Pál, Dimény János. Szenátorjelöltek: Puskás Bálint Zoltán, Németh Csaba, Szabó Ilona, Papp Attila, Török Béla. Maros megye, küldöttgyűlés, 2004. október 2. Képviselőjelöltek: Kerekes Károly, Borbély László, Kelemen Atilla, Benedek Imre, Jakab István, Makkai Gergely. Szenátorjelöltek: Markó Béla, Frunda György, Szakács János Máramaros megye: Történelmi Máramaros: küldöttgyűlés, 2004. október 8., Nagybánya terület, urnás előválasztás, 2004. október 10. Képviselőjelöltek: dr. Bónis István (Nagybánya terület), Béres Ildikó (Történelmi Máramaros), Böndi Gyöngyike (Nagybánya terület). Szenátorjelöltek: Várady László (Történelmi Máramaros), Kádár Miklós (Nagybánya terület) Szatmár megye, küldöttgyűlés, 2004. október 9. Képviselőjelöltek: Varga Attila, Erdei Dolóczki István, Vizsnyai Csaba, Kereskényi Gábor, Antal István, Tóga István, Seres Ferenc, Reha Endre. Szenátorjelöltek: Szabó Károly, Kereskényi Sándor, Günthner Tibor, Kabai István, Juhász Zsolt Szeben megye, küldöttgyűlés, 2004. október 9. Képviselőjelöltek: Jakab Elek, Bándi István. Szenátorjelöltek: Benedek Zakariás, Balázs Béla Attila Temes megye, küldöttgyűlés, 2004. október 9 Képviselőjelöltek: Toró T. Tibor, Marossy Zoltán. Szenátorjelölt: Bodó Barna A 2000-es választások nyomán az RMDSZ-t 26 képviselő és 12 szenátor képviseli a törvényhozásban. /Az RMDSZ véglegesítette jelöltlistáját. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 13./2004. október 28.A kormánypárt gyengeségi jelének minősítette a PSD és a Román Nemzeti Egységpárt (PUNR) között okt. 26-án aláírt Maros megyei megállapodást Borbély László. Hasonlóan vélekedett Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei elnöke is, kijelentve, hogy a kormánypárt nem is konzultált a szövetséggel. A választások idejére szóló együttműködési szerződés értelmében az Egységpárt nem állít önálló listát, hanem arra buzdítja híveit, hogy a kormánypártot támogassák. A kormánypárt Lazar Ladariunak ajánlotta fel a képviselőházi lista negyedik helyét. Ladariu hangsúlyozta: „Nem fogom a hátamon bevinni az RMDSZ negyedik jelöltjét”. A kormánypárt az idei helyhatósági választásokon magyarellenes hangnemmel próbált többletszavazatokhoz jutni. /Antal Erika, Szucher Ervin: Borbély: ki a magyar ellenzék? = Krónika (Kolozsvár), okt. 28./2004. november 1.Okt. 29-én tartották Marosvásárhelyen az RMDSZ Maros megyei szervezetének kampánynyitó rendezvényét. Megtelt a sportcsarnok, a megjelenteket Kelemen Atilla, majd Frunda György köszöntötte az Edda-koncerten. Markó Béla, az RMDSZ elnöke hangsúlyozta, mindenkinek el kell menni szavazni. Nagy István kifejtette, Markó Bélát nem kötelező szeretni, de bízni kell benne. Ugyanúgy az RMDSZ-ben is. Bemutatta az RMDSZ megyei szenátor- és képviselő-jelöltjeit. Szenátor-jelöltek: Frunda György, Szakács János, Tatár Béla, Gál Éva. Képviselő-jelöltek: Kerekes Károly, Borbély László, Kelemen Atilla, Benedek Imre, Jakab István, Dávid Csaba, Náznán Jenő, Orbán László, Csata Edit. /Mózes Edith: Fergeteges RMDSZ-kampánynyitó a sportcsarnokban. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 1./2004. november 25.Nov. 24-én zsúfolásig megtelt a marosvásárhelyi sportcsarnok az RMDSZ kampányzáró rendezvényén. Nagy Zsolt, a kampánystáb vezetője arra kérte a magyarságot, hogy legyenek ott nov. 28-án a választáson, hogy az RMDSZ erős maradjon a következőkben is. Dr. Kelemen Attila Maros megyei RMDSZ-elnök után Markó Béla államelnökjelölt szólt az egybegyűltekhez. Elmondta, hogy Vásárhelytől Vásárhelyig (Kézdivásárhelytől Marosvásárhelyig), közösségtől közösségig, magyarságtól magyarságig folyt a kampány. „Az RMDSZ ernyője 15 éve véd minket, és még sokáig kell védenie, mert nem mindig süt a nap. Mindenki befér az RMDSZ ernyője alá.” Koncz Zsuzsa és Bródy János adott koncertet, majd színpadra léptek az RMDSZ képviselő- és szenátorjelöltjei az egész országból. /Nagyálmos Ildikó: Kampányzáró Marosvásárhelyen. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 25./2004. november 27.Nov. 26-án Marosvásárhelyen az RMDSZ megyei szervezete leleplezte II. Rákóczi Ferenc szobrát, Pokorny Attila képzőművész alkotását. Kelemen Atilla, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke szobraink sorsáról szólt, felemlegetve a nyárádszeredai Bocskai-szobor történetét, amelyet csak többszöri próbálkozásra sikerült felállítani, az aradi Szabadság-szobor kálváriáját, a vásárhelyi szobrokat – Kossuth Lajos, Bem tábornok és Széchenyi szobrát – amelyeket azóta beolvasztottak. Az RMDSZ megyei elnöke, a december 5-i, magyarországi népszavazásra utalva hangsúlyozta: reméli, semmiféle politikus szavazás nem határozhat arról, hogy mi a magyar nemzet részei vagyunk. Kijelentette és feladatként bízta a városi tanácsra: vissza kell állítani a Kossuth utcát, és legyen megint Rákóczi-lépcső. Megköszönte Pokorny Attilának, hogy a szobrot megalkotta, és Sántha Csabának, hogy az öntést elvégezte. Kötelességünk visszaállítani szobrainkat, és emléket állítani azoknak, akik tettek valamit a magyarságért, jelentette ki Borbély László, a Bernády Alapítvány elnöke, összefogásra buzdítva az aradi Szabadság-szobor példájával, amelyet csakis az összefogás erejével sikerült kiszabadítani 80 évig tartó rabságából. /Mózes Edith: Vigyázzunk a szobrainkra, vigyázzunk egymásra! Újra áll II. Rákóczi Ferenc szobra Marosvásárhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 27./2004. december 4.Az RMDSZ színeiben mandátumot szerzett szenátorok és képviselők: Szenátus: PETE ISTVÁN – Bihar; ECKSTEIN-KOVÁCS PÉTER – Kolozs; PUSKÁS VALENTIN ZOLTÁN – Kovászna; NÉMETH CSABA – Kovászna; VERESTÓY ATTILA – Hargita; SÓGOR CSABA – Hargita; MARKÓ BÉLA – Maros; FRUNDA GYÖRGY – Maros; FEKETE SZABÓ ANDRÁS – Szilágy; SZABÓ KÁROLY – Szatmár;Képviselőház KIRÁLY ANDRÁS – Arad; LAKATOS ANDRÁS – Bihar; SÓKI BÉLA – Bihar; KOVÁCS ATTILA – Brassó; KÓNYA-HAMAR SÁNDOR – Kolozs ; MÁTÉ ANDRÁS – Kolozs; ANTAL ÁRPÁD – Kovászna; TAMÁS SÁNDOR – Kovászna; MÁRTON ÁRPÁD – Kovászna; SZÉKELY LEVENTE – Galac; KELEMEN HUNOR – Hargita; ANTAL ISTVÁN – Hargita; BECSEK-GARDA DEZSŐ – Hargita; ASZTALOS FERENC – Hargita; BÓNIS ISTVÁN – Máramaros; KEREKES KÁROLY – Maros; BORBÉLY LÁSZLÓ – Maros; KELEMEN ATTILA – Maros; SERES DÉNES – Szilágy; VARGA ATTILA – Szatmár; ERDEI-DOLOCZKI ISTVÁN – Szatmár; TORÓ TIBOR – Temes /Czédly József: Képviselőink és szenátoraink Románia parlamentjében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 4./2004. december 4.A választás eredményeként az RMDSZ szenátorai: Pete István közgazdász (Bihar megye), Verestóy Attila vegyészmérnök és Sógor Csaba református lelkipásztor (Hargita), Eckstein-Kovács Péter jogász (Kolozs), Puskás Bálint Zoltán jogász és Németh Csaba tanár (Kovászna), Markó Béla tanár és Frunda György jogász (Maros), Szabó Károly mérnök (Szatmár) és Fekete Szabó András Levente mérnök (Szilágy). Az RMDSZ képviselői: Király András György tanár (Arad megye), Lakatos Péter közgazdász és Sóki Béla tanár (Bihar), Kovács Attila tanársegéd (Brassó), Székely Levente Csaba állatorvos (Galac), Kelemen Hunor állatorvos, filozófiatanár, Antal István mérnök, Becsek-Garda Dezső Kálmán tanár és Asztalos Ferenc tanár (Hargita), Kónya-Hamar Sándor filozófiatanár és Máté András Levente jogász (Kolozs), Antal Árpád András szociológus, Tamás Sándor jogász és Márton Árpád Francisc színész, jogász (Kovászna), Bónis István fogorvos (Máramaros), Kerekes Károly jogász, Borbély László közgazdász és Kelemen Attila állatorvos (Maros), Varga Attila jogász és Erdei-Doloczki István mérnök (Szatmár), Seres Dénes jogász (Szilágy) és Tóró Tibor fizikus (Temes). /(demeter): A tulipános testület. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 4./2004. december 8.Dec. 7-én tizenöt percig elérhetetlen volt az erdélyi Transindex a magyarországi felhasználók számára. A hírportál szerkesztői ezzel jelezték, hogy noha a magyarországi szavazópolgárok nem voltak szolidárisak a határon túl élő magyarokkal a vasárnapi népszavazáskor, "nincs semmi baj, az élet megy tovább". A népszavazást követően a hírportál látogatottsága megugrott – mondta el Kelemen Attila főszerkesztő. /Borbély Tamás: Feszültségoldó taktikák. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./2004. december 24.A parlament felsőháza, a szenátus alelnökévé választották Corneliu Vadim Tudort, a Nagy-Románia Párt elnökét. "Közös listát állítottunk az alelnökök és a háznagyok megválasztására, hogy elkerüljük az alkudozást. Corneliu Vadim Tudor is a listán szerepelt, mivel pártjának, amely 21 mandátumot szerzett a szenátusban, joga volt alelnököt jelölni. A választók azok, aki azt akarták, hogy Tudor a szenátus alelnöke legyen" – magyarázta Radu Berceanu, a D.A. pártszövetség szenátora. További alelnökök: Radu Berceanu (DP), Puiu Hasotti (NLP), Codrut Seres (RHP). Az RMDSZ ebben az ülésszakban egy titkári tisztséget tölt be, erre ismét Puskás Bálint Zoltánt jelölték. Noha a D.A. Szövetséget alkotó két párt, az NLP és a DP kezdettől fogva kikötötték, hogy külön frakciót alkotnak a parlament két házában, a liberális és a demokrata szenátorok végül úgy gondolták: együtt maradnak, mert így hatékonyabb munkát tudnak végezni. A két pártnak összesen 49 szenátora van, 3-mal több mint a Szociáldemokrata Pártnak. A képviselőházban az RMDSZ-nek egy háznagyi tisztség jutott, ezt Borbély László tölti be. Az RMDSZ frakcióvezetőjének, Kelemen Attilának és helyettesének, Varga Attilának februárig hosszabbították meg a mandátumát, hogy a kormányalakítási tárgyalásokat folytató RMDSZ-bizottságban – amelynek a frakcióvezetők is tagjai – az esetleges személycserék ne okozzanak zavart. A szakbizottságok közül egyedül a mezőgazdasági élén van RMDSZ-es képviselő Kelemen Attila személyében. /Megalakultak az állandó bizottságok. Corneliu Vadim Tudor a szenátus alelnöke. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 24./2004. december 29.Hiába várta Benedek Imre, marosvásárhelyi szívgyógyász, RMDSZ-es politikus, hogy a szövetség felsőbb vezetősége elnézést kérjen az őt ért sérelmek miatt, és köszönje meg kitartását a szervezet mellett, a marosvásárhelyi orvos-politikusnak csalódnia kellett. Benedek, állítása szerint, csalás miatt nem lehetett a Maros megyei önkormányzat elnöke, legutóbb pedig egy névtelenségbe burkolózó RMDSZ-tisztviselő azzal vádolta, hogy önjelöltként jelentkezett az egészségügyi miniszteri tisztségre. A marosvásárhelyi orvos-politikus úgy döntött: fél év után „kipakol”, feltárja az őt ért sérelmeket. Benedek Imre cáfolta, hogy valaha is ilyesmit terjesztett volna önmagáról. Azonban mind a Szociáldemokrata Párt (PSD), mind a D. A. Szövetség szívesen látta volna Benedeket az egészségügyi tárca élén. Nemrégen Borbély László is elmondta, hogy ott szeretné tudni maga mellett a kormányban. A helyhatósági választások utáni belső megmérettetésen – Benedek állítása szerint – Lokodi Emőke Edit csalással került a megyei önkormányzat élére. „Azon az ominózus RMDSZ-ülésen, melyen négy személyt jelöltek az elnöki tisztségre, a második fordulót nem Lokodi nyerte nyolc szavazattal hét ellenében, hanem én. Nem volt szavazatszámláló bizottság, hanem Borbély László gyűjtötte össze a szavazócédulákat, felolvasta az eredményt, majd összetépte a papírokat. Ismerve az engem támogató kollégák számát, nekem már akkor gyanús volt, ezért összeszedtem az eltépett papírfecniket. Arra kértem Kelemen Atillát, számoljuk újra a szavazatokat; ő viszont elutasította ezt. Miután otthon összeragasztottam a cetliket, kiderült, hogy lényegében én győztem” – állította Benedek Imre, aki június 24-én átadta a dokumentumok másolatát Kelemen Atilla megyei elnöknek és az RMDSZ Szövetségi Elnöki Hivatalának, ahonnan még nem kapott választ. „Számomra ez lezárt ügy, erről nincs mit nyilatkoznom – utasította el a válaszadást Kelemen Atilla. Arra a kérdésre, hogy miért csak most tárta fel az általa vélt jogszabálysértéseket, Benedek Imre elmondta: a választási kampányban nem akarta rombolni az RMDSZ esélyeit. /Szucher Ervin: Benedek Imre: kérjen elnézést az RMDSZ! A marosvásárhelyi orvos-politikus szerint csalással választottak megyei tanácselnököt. = Krónika (Kolozsvár), dec. 29./2005. január 15.Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter január 14-én Budapesten hivatalában fogadta Kelemen Attilát, a román parlament mezőgazdasági bizottságának elnökét. Kelemen Attila tájékoztatta magyarországi tárgyalópartnerét a romániai választások után kialakult helyzetről. A tárgyaláson szót esett arról is, hogy tovább kívánják szélesíteni a magyar agrártárca és a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE) kapcsolatait. /Magyar-román agrártárgyalások Budapesten. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 15./2005. január 22.A képviselőházban az RMDSZ egyetlen szakbizottságban tudott elnöki funkciót kiharcolni. A mezőgazdasági szakbizottság elnöke Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke lett. Ez fontos szakbizottság, hiszen Románia lakosságának 50%-a vidéken él, fejtette ki Kelemen Atilla. Ez összeférhetetlen a frakcióvezetői tisztséggel, ezért Kelemen február elsejétől lemond frakcióvezetői tisztségéről. Reméli, hogy az RMDSZ hamarosan a Sapard-ügynökség vezérigazgatói tisztjét fogja betölteni, és akkor csökkenteni lehet a bürokráciát. Kelemen szerint a tanügy, egészségügy, mezőgazdaság. területén Maros megyében egy-egy első hely az RMSZ-t illeti. Kelemen nem ért egyet azzal, hogy a megyében van huszonvalahány szaktanfelügyelő, de csak a magyar tantárgynak nem lehet magyar tanfelügyelője. Nem elég az, hogy van egy magyar főtanfelügyelő-helyettes. Az RMDSZ Maros megye legfőbb politikai alakulata. /Mózes Edith: Vége az öncenzúrának? = Népújság (Marosvásárhely), jan. 22./2005. február 2.Ellentmondásos hírek jelentek meg a sajtóban arról, hogy az RMDSZ a megyei intézmények hány százalékának élére nevezhet ki saját vezetőt. Sajtóhírek szerint dr. Kelemen Atilla, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke, a megyei tárgyalóbizottság tagja a megyei koalíciós tárgyalásokat követően úgy nyilatkozott, hogy „az RMDSZ a megyei dekoncentrált intézmények 37 százaléka élére nevezheti ki saját jelöltjeit”. Továbbá, hogy „az RMDSZ a politikai algoritmus alapján 14 igazgatói, valamint 26 igazgatóhelyettesi tisztségre jogosult, amelyek betöltését a lehető leghamarabb szeretné megvalósítani”. Kelemen Atilla a Népújságnak nyilatkozva tagadta, hogy nyilatkozott volna. Megegyeztek a koalíciós partnerekkel, hogy még nem nyilatkoznak, a végső megegyezés még messze van. /Mózes Edith: Kelemen Atilla: Korai még konkrét helyekről beszélni. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 2./2005. február 7.Február 4-én ülésezett az RMDSZ megyei szervezetének két közgyűlés közötti döntéshozó testülete, a Területi Képviselők Tanácsa (TKT). Dr. Kelemen Atilla, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke közölte, hogy zárt ülésen tárgyaltak. A politikai alkukérdésekről volt szó, Markó Béla elnök felvázolta a központi tárgyalások jelenlegi állását. Az RMDSZ megtárgyalta a tisztújítás kérdését is: február 28-ig zajlanak a kerületi/körzeti közgyűlések, a megyei tisztújító közgyűlést március 4-én lesz. /Mózes Edith: Elhúzódó koalíciós alkutárgyalások. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 7./2005. február 19.Február 18-án Maros megyében a kormánykoalíciót alkotó négy párt képviselői bejelentették, hogy aláírták az országos mintára született megyei egyezményt és megalakították a Megyei Koalíciós Tanácsot. Az RMDSZ-t Kelemen Atilla és Frunda György képviselte. Frunda György szenátor biztosította a jelen levő újságírókat, hogy nem lesznek politikai leváltások. /Mózes Edith: Fiadzik a Protokollum. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 19./2005. március 4.Dr. Kelemen Atillát az RMDSZ Maros megyei elnökét négyéves megbízásának lejártával újabb megyei elnöki mandátumra jelölte a tagság. Az RMDSZ-es polgármesterek és alpolgármesterek száma nagyobb, mint volt korábban, sikerült magyar tanácselnököt választani a Maros megyei önkormányzat élére. Nem sikerült azonban magyar polgármestert választani Marosvásárhely élére. Kelemen szerint sokkal kevesebb a magyar választópolgár Marosvásárhelyen, mint amennyivel az RMDSZ számolt. /Farczádi Attila: Az RMDSZ felelősségéről az EU- csatlakozást megelőző években – interjú dr. Kelemen Atillával. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 4./2005. március 7.Március 5-én Marosvásárhelyen Markó Béla államminiszter, az RMDSZ szövetségi elnöke jelenlétében megtartották az RMDSZ megyei szervezetének tisztújító küldöttgyűlését. Kelemen Atilla eddigi elnököt 169 érvényes szavazatból 143 igen, 26 ellenszavazattal újraválasztották megyei elnökké. Markó Béla hangsúlyozta, hogy az erdélyi magyarság nagyszerű szolidaritással az egység mellett tette le a voksát. Az autonómiát vállaltuk és teljesíteni fogjuk, mondta. Elsősorban a kisebbségi törvényt ígérte, amely megteremti a kulturális autonómia jogi kereteit. Kelemen Atilla kijelentette: eredményes munkát végeztünk. És sorolta: „2000-ben nem volt magyar nyelvű Bolyai iskola, nem volt restitúciós törvény, vagy a kétnyelvűség érvényesítését szavatoló közigazgatási törvény; még nem volt a megyei önkormányzatnak magyar tanácselnöke, nem érvényesült a számarányunknak megfelelő méltányos elosztási rendszer, nem volt ennyi polgármesterünk és tanácsosunk, és nem voltunk kormányon, illetve olyan alkupozícióban, amelyből végre méltányos elégtételt tudtunk szerezni érdekeinknek”. Dávid Csaba, a marosvásárhelyi városi szervezet elnöke a véleménykülönbségek ellenére az intelligens együttműködést tekintette járható útnak az RMDSZ megyei és városi szervezete között. /Mózes Edith: Kelemen Atillát újraválasztotta a megyei küldöttgyűlés. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 7./2005. március 8.Román Győző, a lap munkatársa szerint az RMDSZ által frissen kormánytisztségekbe kinevezettek közül többen az RMDSZ vezéreinek csicskásai. Megjegyezte, látott már pálfordulást az RMDSZ-ben. Kelemen Atilla eleinte belső ellenzéki politikus volt. A szatmári Kereskényi Sándor, a néhai ellenzéki újságíró a szenátusba kerülve hirtelen elfelejtett mindent, amit addig írt. A valahai Orient Expressz számait olvasva pálfordulások tömegére bukkan az újságíró. Egyik cikk Borbély Lászlót és Frunda Györgyöt bírálta, a szerző: Csutak István. Évekig az RMDSZ belső demokratikus ellenzékének egyik meghatározó alakja volt. Jelenleg az Integrációs Minisztérium RMDSZ-es államtitkára. /Román Győző: Tiszta vizet a nyílt kártyákba. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), márc. 8.) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||