|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Kiss Olivér 2012. augusztus 29.Beszámoló a Gondviselés Segélyszervezet 2012. évi közgyűlésérőlA Gondviselés Segélyszervezet 2012. augusztus 14-én Kolozsváron tartotta az erdélyi és a magyarországi tagozatainak első összevont közgyűlését. Az Egyházi Képviselő Tanács üléstermében a Segélyszervezet közel húsz munkatársa tanácskozott, ugyanakkor a gyűlést néhány meghívott is megtisztelte jelenlétével. A közgyűlést az anyaszervezet elnöke (Szombatfalvi József) és a magyarországi tagozat vezetője (Zoltán Csaba) nyitották meg, majd Bálint Benczédi Ferenc püspök fejtette ki alkalmi gondolatait. A meghívottak köréből a Segélyszervezet két kiemelt partnerszervezetének képviselői üdvözölték a jelenlevőket: Popa Ilona az ODFIE társelnökeként, Kiss Olivér pedig az Erdély Mentőcsoport médiafelelőseként értékelte az eddigi szervezetközi együttműködésünket. A jelenlét számbavételével a közgyűlés megalakult, majd meghatározta a tárgysorozatot. A legrészletesebben tárgyalt napirendi pont az anyaszervezet és a területi fiókok tevékenységi jelentéseinek értékelése volt. Ennek alapját a vezető tisztségviselők által összeállított éves tevékenységi beszámoló képezte, amelyet az elnökség előzetesen elküldött a Segélyszervezet munkatársainak, akárcsak a Magyar Unitárius Egyház Főtanácsának. A megvitatott jelentést és a pénzügyviteli beszámolót a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. A következőkben a közgyűlés körvonalazta a Segélyszervezet működésének irányvonalait és kijelölte a közeljövőbeli szervezetfejlesztési tennivalókat, amelyek végrehajtásával az elnökséget bízta meg. Ezután a Segélyszervezet hitelvi alapvetésének elfogadása következett. Eszerint a Segélyszervezet küldetése: a szükségben és bajban levők segítése, s ez által az egyház ember- és közösségszolgáló hivatásának kiteljesítése. A Segélyszervezet működésének unitárius teológiai–eszmei alapjait körvonalazó szakmai anyag szerzője Székely Kinga Réka, a Magyar Unitárius Egyház hitélet-fejlesztési és missziói előadó tanácsosa. A Segélyszervezet új alapszabályának megalkotása előtt a Közgyűlés meghatározta a szervezeti keretábra alaptényezőit. Eszerint a Gondviselés Segélyszervezet anyaszervezetének kerete egyaránt magában foglalja az erdélyi területi szervezeteket és a magyarországi fiókot, amelyek működését közös vezető testületek (országos közgyűlés, elnökség, illetve felügyelőbizottság) irányítják és felügyelik. Emellett a területileg (egyházkörönként vagy megyénként, illetve egyházközségenként vagy településenként) létrejövő fiókok saját vezető testületek által szervezik és irányítják működésüket. A Közgyűlés által egyhangúlag elfogadott alapszabály meghatározza a Segélyszervezet jellegét és céljait, működésének és szervezetének alapelveit, szerkezetét és szabályait. Az új alapszabály elfogadásával az erdélyi és a magyarországi egyházrészek közelmúltbeli (2012. június 28.) újraegyesüléséhez hasonlóan a Közgyűlés megteremtette a segélyszervezeti tevékenység egységes Kárpát-medencei szervezeti keretét és szabályait. Az utolsó napirendi pont alatt került sor a Segélyszervezet elnökségi és felügyelőbizottsági tagjainak megválasztására – hároméves megbízatási időszakra –, valamint főtanácsi képviselőjének kijelölésére. A választás eredményeként a Segélyszervezet vezető tisztségviselői: Szombatfalvi József elnök (lelkész, Székelykeresztúr), Zoltán Csaba alelnök (közgazdász, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatója, Budapest), Szabó László ügyvezető elnök (lelkész, Kolozsvár–Szind). Az elnökség további tagjai: Orbán Árpád (mérnök, a Civitas Alapítvány székelyudvarhelyi irodájának igazgatója, Székelyudvarhely), Rácz Norbert (lelkész, Kolozsvár), Simó Sándor (lelkész–esperes, Homoródjánosfalva) és Székely Kinga Réka (lelkésznő, az Unitárius Lelkészek Országos Szövetségének elnöke, Homoródszentpéter). A Közgyűlés a következő személyeket választotta a Felügyelőbizottság tagjává: Bartha Alpár (lelkész, Fiatfalva), Dr. Hatfaludy Zsófia (gyógyszerész, a Budapesti Unitárius Egyházközség gondnoka) és Solymosi Alpár (lelkész, Csíkszereda). A közgyűlési választás eredményeként Zoltán Csaba lett a Segélyszervezet képviselője a Magyar Unitárius Egyház Főtanácsában. Segélyszervezetünk további működésére és munkatársaim életére a jó Isten áldását kérem! Kolozsvár, 2012. augusztusa Szabó László www.unitarius.org Erdély.ma 2013. június 14.Árvízzel szemben önkéntesként, MagyarországonPilismaróton segédkezett az Erdély Mentőcsoport és a Gondviselés Segélyszervezet Hosszas szervezkedés előzte meg vasárnap esti indulásunkat a magyarországi árvízövezetbe: pontosan tudni kellett, hol lenne a leginkább szükség önkéntes munkánkra, várni, hogy partnerszervezetünk, a szolnoki Életjel Mentőcsoport vezetői engedélyt kapjanak az anyaországi szakhatóságoktól ahhoz, hogy civilekként mi is társulhassunk hozzájuk. Későn derült ki, pontosan hányan kelünk útra, késleltetett az élelmiszer beszerzése, az esőköpenyek, gumicsizmák, katonai hálózsákok becsomagolása, az áramfejlesztő szállításának intézése. Két gépkocsival végül nyolcan indultunk neki, a tervezettnél 3 órával később Magyarország északi csücskébe, a Komárom-Esztergom megyei Pilismarótig vezető 500 kilométeres útnak: hárman Székelyföldről, négyen Kolozsvárról, egy önkéntes Tordáról. Nagykároly közelében éjféltájt keltünk át a határon, majd az autópályán hajnali 4-re érkeztünk a Budapesttől alig 45 kilométerre északnyugatra levő Pilismarót sportcsarnokához, a mentőalakulatok szálláshelyére. Tevékenységünket a magyar Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság parancsnoksága alatt álló szolnoki Életjel Mentőcsoport szakmai irányításával fejtettük ki. Induláskor tudtuk: a szakhatóságok bejelentése szerint egyes helyszíneken a hétfői és a keddi nap is kritikus lesz. A sportcsarnokban már minden hely foglalt volt, s amúgy sem akartunk senkit felébreszteni a csörömpöléssel, hát az udvaron pihentünk le. Alig szűk órát aludtunk, indult a bevetés. A magyar katasztrófavédelem munkatársainak irányításával és felügyelete alatt, illetve Turi László, a szolnoki Életjel Mentőcsoport vezetőjének a tanácsai alapján hozzáláttunk a homokzsákoláshoz, az ezeket elhelyező búvár biztosításához, a gát megerősítéséhez és szigeteléséhez, illetve a szervezési háttérfeladatok ellátásához. Új helyzet adódott az erdélyi önkéntesek számára, hiszen a korábbi bevetésektől eltérően (Albánia északi részén 2010 decemberében, Buzău megyében 2012 telén), most több száz fős tömegben, idegenekkel kellett együtt, összehangoltan dolgozniuk. A pilismaróti gáton jelen levő több száz katona, helybéli, vámos, pénzügyőr, katasztrófavédelmi és községházi alkalmazott, az Alkotmányvédelmi Hivatal munkatársai, sok-sok más intézmény, önkéntesszervezet emberei mellett önkénteseinknek „munkát kellett keresniük” maguknak. Sikerült is, hiszen többen már két-három, vagy akár négy napja dolgoztak, s hétfőre már nagyon elfáradtak. Vegyes volt a hangulat a gáton. Sokan egyszerűen nem értették, miért éppen itt, s miért éppen ekkora hatalmas erőbevetéssel zajlik a gátépítés, és annak mindenáron történő megvédése. Helybéliek és sok szakmabeli közül erre a kérdésre senki sem tudott pontos és hiteles választ adni. Több helybéli szerint a korábbi években Pilismarót üdülőtelepi részét szinte mindig elárasztotta a víz, a házakat ezért sokkal magasabbra építették, mint máshol. Ahogy az egyik résztvevő fogalmazott: a „csakazértis árvízvédelem” kissé demoralizált egyeseket, de mások erőt merítettek Orbán Viktor magyar miniszterelnök kijelentéséből: „gátat nem adunk fel, megvédjük a legnehezebb szakaszokat is”. Egyesek szerint az anyaországban egy évvel ezelőtt létrehozott új katasztrófavédelmi struktúra hatékonyságát és életképességét akarták bizonyítani. Voltak, akik úgy vélekedtek, a szakemberek eleve is a könnyű szakaszokat választották ki, mert tudták, azokat meg lehet védeni. Ezt mások határozottan cáfolták, ugyanis több helyen az általuk legproblémásabbnak tartott övezeteket választották ki feltétlen védelemre. A harcba induló katonának vagy a csatatéren levőnek, ugye, nem kell gondolkoznia, hanem parancsokat kell végrehajtania, az elemzést megteszik mások. De a helyszínen úgy éreztem, a megválaszolatlan kérdések, amelyek engem is az érkezés pillanatától emésztettek, elvették egyesek figyelmét a feladattól, bár mindenki a maximumot adta. Csapatunk tagjai alaposan kivették a részüket a munkából: leváltották a gáton dolgozókat, mindenben segédkeztek, amire csak szükség volt, ha kellett, szemetet gyűjtöttek zsákokba, és a megjelölt helyszínre vitték. Adott pillanatban úgy tűnt, komoly gondok vannak a gáttal: a víz lassan kimosta a néhány nappal korábban kialakított gátat, s egy része megindult. Hirtelen még nagyobb nyüzsgés lett: sokkal gyorsabban érkeztek a homokzsákokat a szakadásveszély helyszínére szállító csónakok, egyből négy búvár jelent meg a vízben. A gátszakadás miatt az ott-tartózkodókat maguk alá temethették volna a zsákok. Hirtelen minden nem hivatásos távozott a helyszínről, csak a szakemberek dolgoztak tovább a helyzet stabilizálódásáig. Kedd hajnalra látványosan apadt a Duna, ezért itt már csak őrző szolgálatra – néhány katonára – volt szükség. A segítők más feladatot kerestek, ám Budapesten úgy döntöttek: a mintegy 200 kilométerre levő Mohácsra már csak a hivatásos személyek mennek. Helyszíni munkánk mennyiségileg nem volt sok, de azt nagy lelkesedéssel fejtettük ki, miközben számottevő tapasztalatra tettünk szert. Kiss Olivér Szabadság (Kolozsvár) 2013. július 17.Új esélyt a magyar ügyeknek a kolozsvári közigazgatásbanEgy éve tölti be Kolozsvár alpolgármesteri tisztségét Horváth Anna „Fontos célnak tartom, hogy megvalósuljon az attitűd-váltás az intézményen belül, továbbá a magyar, illetve a román közvélemény irányába. Ha a városházán belül elnyerjem a kollégák bizalmát, kialakítsunk egy olyan légkört, amely az együttműködést segíti elő. Célom volt az anyanyelvhasználat „meghonosítása”: lásd az Igen, tessék! mozgalmat, illetve azt, hogy ajtómra magyar felirat is került. Régi és új munkatársak bevonásával jó csapatot hoztam létre. Szakmaisággal és nagyon-nagyon sok munkával vívtam ki magamnak azt, hogy elismerjenek ennyi idő alatt” – fogalmazott lapunknak adott interjúban Horváth Anna. Az RMDSZ-es alpolgármester, aki idestova egy éve tölti be ezt a tisztséget, az elmúlt egy év sikereiről, kudarcairól, az elkövetkező időszak terveiről beszélt. A beszélgetés alkalmával kiderült egy személyes vonatkozású cél, elhatározás is: eltökélt szándéka, hogy többé nem dohányzik. – Milyen érvek szóltak amellett, hogy Önt javasolja az RMDSZ az alpolgármesteri tisztségbe? – Az alpolgármester-jelöltnek mindenekelőtt városi tanácsosnak kell lennie. Ezt a feltételt az én esetemben nem volt egyszerű teljesíteni, ugyanis a jelöltlistán a negyedik helyet foglaltam el, ami nemigen számított befutónak. Remélem, ez volt az utolsó alkalom, amikor a negyedik vagy az ötödik helyért izgulnunk kellett... Korábban az RMDSZ-es polgármesterjelölt tanácsosi listavezető volt, elvileg őt illette meg a polgármesterhelyettesi tisztség. A kampány alatt a polgármester-jelöltet jobban megismerik, nő a bizalmi indexe. Tavaly Eckstein-Kovács Péter nem kívánt jelen lenni a tanácsosi jegyzéken, így kizárásos alapon (úgy ítélték meg, Geréd Imre még túl fiatal és tapasztalatlan, Oláh Emese pedig nem vállalta) ketten maradtunk Csoma Botonddal. Egészséges, szoros versenyhelyzet jött létre. A kerületi elnökök testülete nem tudott dűlőre jutni, patthelyzet alakult ki, s végül – ezt sokan demokrácia-deficitként ítélték meg – a Megyei Állandó Tanács hozta meg a döntést, hogy én legyek az RMDSZ alpolgármester-jelöltje. – Tavaly rendhagyó módon Ön pihenőszabadsággal kezdte tevékenységét. Miért? – 2012. június végén kezdődött a mandátumom és a kemény munka a polgármesteri hivatalban, s csak július végén mentem pihenőszabadságra. Rendkívül nehéz, embert próbáló volt a kampány, sokszor hajnalig plakátot ragasztottunk. Számomra a nyári időszak az, amelyet a családommal, a gyerekeimmel együtt tudok tölteni. – Milyen volt a kezdeti időszak? – Stresszes hetek, hónapok voltak. Éreztem, hogy hatalmasok a kolozsvári magyarság velem szembeni elvárásai. Felelősséget és bizonyítási kényszert éreztem. A városházi kollégák jelezték, hogy nagyon sietek bizonyos kérdések megoldásával. Ügyeltem viszont, hogy a sietség ne menjen az elintézésre váró ügy kárára. Tévedtem: azt hittem, hogy a politikai alkudozások lesznek a legnehezebbek, s nem a döntések, teendők közigazgatási kivitelezése. Ez meglepett. Emil Boc polgármester nagyon együttműködő volt – ehhez természetesen hozzájárult a Demokrata-Liberális Párttal kötött helyi koalíciós megállapodás. Ránk van utalva, jelenleg egyetlen határozattervezetet sem tudnak nélkülünk elfogadni – korábban csak a kétharmados döntésekben volt szükségük ránk. A PDL-s tanácsosok részéről volt és van politikai számítás: amikor úgy érezték, hogy „túlfeszítettük a húrt” bizonyos kérdésben, s hogy többet veszítenek, mint amennyit nyernek, akkor rendszerint visszatáncoltak. – Ez milyen esetekben fordult elő? – A temetőszabályzat módosításánál például. Ezt követően nem próbálkoztunk más, számunkra hasonlóan fontos tervezeteknek a plénum elé terjesztésével. Ilyen volt a műemlékek elé helyezendő tájékoztató táblák ügye is. Elvi kifogásuk nincs ezzel kapcsolatban, de félnek, hogy nagy lesz a „politikai ára”. Volt olyan eset, amikor az ilyen javaslatokat megszavazta ugyan a tanács, de a kivitelezés mégis elakadt. Az ellenzék minden alkalmat megragad arra, hogy magyar ügyekben keresztbe tegyen. Az etnikai feszültségkeltés, és annak hozadéka még mindig túlságosan csábító ahhoz, hogy lemondjanak róla. – Milyen célokat fogalmazott meg a mandátum elején? – Fontos célnak tartom, hogy megvalósuljon az attitűd-váltás az intézményen belül, továbbá a magyar, illetve a román közvélemény irányába. Hogy a városházán belül elnyerjem a kollégák bizalmát, kialakuljon egy olyan légkör, amely az együttműködést segíti elő. Célom volt az anyanyelvhasználat „meghonosítása”: lásd az Igen, tessék! mozgalmat, illetve azt, hogy ajtómra magyar felirat is került. Régi és új munkatársak bevonásával jó csapatot hoztam létre. Szakmaisággal és nagyon-nagyon sok munkával vívtam ki magamnak azt, hogy elismerjenek ennyi idő alatt. A legjobb módszer a saját példa, ezért sokat és komolyan dolgoztam. Látták, hogy ha valamit célul tűztem ki, azt nem hagyom, és kész. Azt tapasztalták, hogy velem nem működik a kifárasztásos technika. Az első év csatája ez volt a városházán belül. Ezt különben a román sajtó is tükrözte, az ambiciózus magyar asszonyról írtak a többségi újságírók, akik – észrevettem – kesztyűs kézzel bánnak velem, közben keményen bírálják a városvezetőt és alpolgármester kollégámat, illetve a városi tanácsosokat. Eddig csak rossz szokásaimra – például cigarettázás – mutattak rá, viccesen, ironikusan. – Ehhez hozzájárul az is, hogy Kolozsvárnak eddig nem volt hölgy alpolgármestere? – Igen, egyértelműen, bár Kolozsvár és Kolozs megye szintjén egyre több a nő politikus, akiket mellesleg elég keményen támadnak a román sajtóban „nemre való tekintet nélkül”. Rólam, úgy vettem észre, pozitív kép alakult ki a román médiában és közvéleményben, bár egyesek túlmennek ezen, s azt állítják, túl erős hatásom van Bocra, s tulajdonképpen én vezetem a városházát. Ez akadályozhatja is a munkámat, s kissé tartok ettől a megítéléstől. Sokszor úgymond betesznek nekem az ilyen cikkekkel. Ezzel tulajdonképpen Bocon akarják elverni a port, s csorbítani érdemeit, önbecsülését. Sokaknak nem érdeke, hogy a városvezető és helyettese jól együtt tudjon dolgozni. Mindezt úgy próbáltam ellensúlyozni, hogy minimálisra csökkentettem a román sajtóban a jelenlétet. Azt gondolom, ez előny. Nem érdekem, s sok energiát és időt elvehet a munkámtól. Egy kis érdekesség: amikor a Paprika Rádióban elkezdtem a kéthetente sugárzott interaktív műsort, nem sokkal később a Napoca FM adón a polgármester is ugyanazt tette – heti rendszerességgel. – A magyar közösség irányába milyen célokat fogalmazott meg? – Négyéves célt tűztem ki, amelyet röviden így fogalmaznék meg: sokkal erősebb tanácsi jelenlét! Most már tudjuk, hogy csak 15 százaléknyian vagyunk Kolozsváron, de még így sem lehetetlen a nyolc vagy akár tíz önkormányzati képviselő. Csodákban nem hiszek, de odafigyeléssel, kitartó munkával meggyőzhetők a kolozsvári magyarok arról, hogy az emberek nem önmagukért töltenek be tisztséget, hanem a közösségért. Ilyen hittel fejtem ki tevékenységemet. Azon vagyok, hogy a jelenlegi rendkívül szerencsés konjunktúrát a közösség javára tudjuk fordítani. – A politikai súly szempontjából előny vagy hátrány, hogy Ön nem az RMDSZ megyei elnöke? – Soha nem éreztem ennek hátrányát. Amikor valamely politikai egyeztetésen erre szükség volt, Máté Andrással tudtunk együtt súlyt adni bizonyos kérdéseknek. Amikor kellett, Csoma Botond RMDSZ-es tanácsi frakcióvezető is csatlakozott hozzánk. Előny az, hogy nagyon oda tudok figyelni a közigazgatási teendőkre, ezekre összpontosítok. Ellenzem a tisztségek halmozását. A kapacitásom le van foglalva az alpolgármesteri teendőkkel. Hiszek a csapatmunkában: a közöttünk korábban fennálló igen éles versenyhelyzet ellenére nagyon jól tudok együtt dolgozni Csoma Botonddal is. A kollégákkal megosztjuk, hogy ki, mikor, hova megy el a szakértelem, rátermettség, kompetencia, rálátás alapján. Nem tisztségekben gondolkozunk, hanem kompetenciában. – Központi szinten Emil Boc pártja ellenzékben van. Ez mennyiben jelent nehézséget? – Ez nem nehezíti a helyzetet, sokkal inkább az olyan „örökölt” megoldatlan problémák, amelyek a két-három évvel ezelőtti időszakból származnak, amikor a polgármester pártja, a PDL kormányon volt. Gyakori esetnek számít, hogy az azonos politikai színezetű tisztségviselők egyáltalán nem egyeztek, mi több, konfliktusban voltak. Nem könnyebb, nem nehezebb ellenzéki polgármesterrel együtt dolgozni Kolozsváron. Vákár Istvánnal, a Kolozs Megyei Tanács alelnökével sikerült egy olyan kommunikációs csatornát létrehoznunk különböző döntéshozók között, amelyet többen használnak... – Vákár Istvánt említette, akinek sikerült kilobbiznia, hogy a megyei döntéshozó testület 60 ezer lejt utaljon át a műemlékek elé helyezendő tájékoztató táblákra és ugyanennyit a többnyelvű helységnévtáblákra. Hol tartanak ezek az ügyek? – A műemlékek esetében a jó hír az, hogy a közbeszerzési eljárás elindult. Szeptemberben kihelyezzük az első harminc táblát, ötnyelvű szöveggel. Erre a Babeş–Bolyai Tudományegyetemmel kötött együttműködési megállapodás alapján kerül sor. Az első harmincat havonta további harminc követi, a végső szám 369. Megítélésem szerint a folyamat egy évet tart. A jegyzéket bővíteni lehet. A magyar nyelvű helységnévtábla kihelyezése nem megvalósítható. Iszonyú nagy a politikai ára, s teljesen fölösleges időpocsékolásnak tartom azt, hogy kigyomrozzunk egy tanácsi határozatot, amely ellen a prefektus óvást emel a közigazgatási bíróságon, ahol aztán elveszítjük a pert. Lásd az aranyosgyéresi példát. Ezért Vákár Istvánnal azt találtuk ki, más utat keresünk. Ez a következő: a Kolozsvár 2012 Európa Kulturális Fővárosa Egyesületnek 40 ezer lej céltámogatást utaltunk át új városkapuk ötletbörzéjére. Ez látványosabb, szembetűnőbb lesz, akárcsak Brassóban. Ezek elhelyezése nem igényel városi tanácsi határozatot. A kulturális főváros magába foglalja a többnyelvűséget mint megjelenítendő értéket. Ez jövő év végéig megvalósul. A Kolozsvár 2012 Európa Kulturális Fővárosa Egyesület vezetőségében benne vannak a helyi döntéshozó politikusok, az egyetemek vezetői, a politikai pártok képviselői, a prefektus, illetve elődje. Ha ők beleegyeznek, akkor a tanácsban sem akadályozhatják meg az ügyet... – Folyamatosan visszatérő téma a Mátyás-szoborcsoport védelme és biztonsága. A kolozsvári magyarság úgy érzi, továbbra is védtelen ez a kincs. Továbbra sincs megnyugtató megoldás? – Védtelen a műemlék, és hosszú ideig az is marad. Bonyolult, összetett kérdés ez. A törvény szerint nem kihágás vagy bűncselekmény felmászni egy műemlékre. A szobor megrongálása az utóbbi kategóriába tartozik... – ... s amikor nemrég letört egy bronzdarab...? – A műemlékvédelmi bizottság illetékesei és más szakemberek szerint ez nem a szoborra való felmászás miatt történt. Ezt le is írták. Az összeszerelési hiba volt. Egy évbe telt elhitetni a városházán belül, hogy a Mátyás-szoborcsoport védelme számomra fontos. Meg kellett értetni, hogy nem csak azért intézkedem ebben az ügyben, mert valaki szombaton este felhívott vagy SMS üzenetet küldött, hanem mert komolyan gondolom ezt a kérdést, s addig fogom mondani, amíg megoldást nem találunk. Sajnos nincs lehetőség arra, hogy egy helyi rendőr folyamatosan őrizze Fadrusz alkotását. Mindenféle adminisztratív megoldást próbáltam foganatosítani, a legutolsó a vasráccsal történő körbekerítés. Ezeket is el kell távolítani, mert rontják az összképet, de a Kolozsvári Magyar Napokra visszakerül... – ... nehogy a magyarok ismét felmásszanak rá, akárcsak a tavaly... – ... igen, sajnos ez is előfordult. A felmászás a szoborcsoportra nem „magyarellenesség”. Sajnos magyarországi turista csoportok is felmásztak a piedesztálra. A kisgyerekek számára is nagyon csábító. Hogy ez miért baj, a kollégák is nehezen értették meg. A nyár második felében virággal vesszük körül, hátha az segít. Egyik megoldás sem teremt abszolút biztonságot. Kiss Olivér Folytatjuk Szabadság (Kolozsvár) 2013. július 27.„Verespatak Románia Bős-Nagymarosa”Eckstein-Kovács: Băsescu azt kérdezte, mi ez a Verespatak-mánia? Az elmúlt évek során határozott, egyértelmű és céltudatos fellépés volt tapasztalható a politikai és civil diskurzus terén, de kevés a lehetőség a probléma megoldására, a tervezett befektetés megakadályozására – a hallgatóságban ez fogalmazódott meg azon a Verespatakól zajló beszélgetésen, amelyen Eckstein-Kovács Péter, az RMDSZ volt szenátora, Illés Zoltán, a magyar Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára, illetve Hupa Félix, az EMNP és Para Zoltán Róbert, az EMNT képviselője vett részt. A politikusok a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban Határon átnyúló környezetszennyezés (palagáz- és aranykitermelés) címmel tartottak előadást. A moderátor-témafelvezető Kovács Zoltán Csongor, a Zöld Erdély Egyesület elnöke diplomatikusan felrótta, hogy az elmúlt években „igen gyenge volt a magyar részvétel” a tervezett verespataki aranybánya-beruházással kapcsolatban. Illés Zoltán elmondta: Románia számára Verespatak lesz az, amit Magyarországnak Bős-Nagymaros jelentett. (A Duna magyarországi és csehszlovákiai közös szakaszának hasznosítására tervezett építményről van szó, amely végül csak részben valósult meg, s maradandó környezeti károkat eredményezett – szerk. megj.) – A szennyezés nem válogat, mindenkire kihat – fogalmazott. Hozzátette: mindenki emlékszik arra, kik támogatták a Csehszlovákiával kötött megállapodás kivitelezését. Kifejtette: a nemzetközi előírások alapján Románia meghallgatta a magyar felet, de ennek semmi követkeyménze nem volt. – Ugyanúgy cselekszik tovább, mert szuverén állam. Joga van döntést hozni, amilyent akar. Rövidtávú érdekeket érvényesítenek. A kanadaiak kibányásszák az aranyat, s elviszik a pénzt. A cianidos technológia akkor is elfogadhatatlan, ha annak használata, mondjuk, Nagy-Magyarország területén történne – fogalmazott. Emlékeztetett: Tőkés László EP-képviselő kezdeményezésére az Európai Parlament 2010 tavaszán, minősített szavazattöbbséggel elfogadta azt a határozatot, amely a ciánalapú bányászat általános tilalmának kimondását kezdeményezte az Európai Unió egész területén. – Az Európai Bizottság nem akarja ennek a végrehajtását, ugyanis többek között Spanyolországban és Svédországban is ciánt használnak az arany kitermelésére. Más technológiával 10–15 százalékkal drágább a kitermelés. Nem számít az élet, az ember, minden a pénz érdekében történik – fogalmazott Illés Zoltán. Szokásához híven Eckstein-Kovács színes elemekkel tarkította beszédét. Elmesélte például, hogy „amikor bekopogtam Băsescuhoz, s elbeszélgettünk Verespatakról, illetve kifejtettem ellenző álláspontomat, akkor megkérdezte: mi ez a Verespatak-mánia?” – Négy hegyet bedarálnak, s mindenhol kőhegyek maradnak. Háromszáz hektáron terül majd el a zatytározó, amely legalább száz évig ott marad. A palagáz kitermelése kapcsán Franciaország azt mondta: jamais! (soha!) Romániában tengerparti üdülőtelepek közelében akarják azt kitermelni. Alkotmányellenes és veszélyes, hogy a parlament állami kisajátítási előjogokkal akarja felruházni a bányavállalatokat. Şova miniszter azt mondta: a román állam részesedése 70 százalék lesz. Ilyen Isten nincs! – fogalmazott Eckstein-Kovács. Azt is szóvá tette, hogy Victor Ponta a parlamentnek próbálja átpasszolni a felelősséget. Verespatak kapcsán a moderátor által kért EMNP-álláspontra Hupa Félix csak annyit mondott: Tőkés László a politikai alakulat védnöke… Az utolsóként szóló Para Zoltán Róbert az oktatás szerepét emelte ki a környezetvédelmi kérdések tudatosításában. Kiss Olivér Szabadság (Kolozsvár) 2014. október 31.Ne halat: hálót adjunk a magyar fiataloknakJövőre a magyar kormány a Kárpát-medencei szakképzés kialakítására és fejlesztésére összpontosít – jelentette be csütörtökön Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári Természettudományi és Művészeti Karán tartott egynapos konferencián, amelynek központi témáját az erdélyi szórványrégiókban megvalósítandó szakképzés lehetőségei képezték. A koncepció szerint a magyarlakta régiókban a duális képzésre helyezik a hangsúlyt, s ilyen céllal új kormányzati programok születnek a közeljövőben, ugyanakkor átszervezik az oktatási-nevelési támogatást annak érdekében, hogy a rendelkezésre álló pénz hatékonyabban szolgálja a kitűzött célokat. A konferencia résztvevőihez intézett köszöntőbeszédében Dávid László, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora elmondta: 15 évvel ezelőtt sokan, sokat és sok helyen vitáztak arról, hogy milyen feladatot kellene ellátnia egy erdélyi magyar felsőoktatási intézménynek. – A vélemények többsége a tehetséggondozás és a kiválóság képzésének irányába mutatott. Most úgy érezzük, egyetemünknek meg kell felelnie az új kihívásoknak, és biztosítanunk kell a romániai magyar szakképzéshez szükséges tanári kart. Ennek érdekében a műszaki képzésben részt vevő diákjaink pedagógiai modult is választhatnak, ezáltal megteremthetik maguknak a lehetőséget arra, hogy a duális szakképzési hálózat oktatóivá váljanak. Két év alatt szakpedagógusokat tudunk biztosítani az erdélyi szakoktatás számára – jelentette be a felsőfokú intézményvezető. Kiss Olivér Szabadság (Kolozsvár) 2015. február 27.Nagyon jól tudunk románul, mégis kell az anyanyelvhasználatA kolozsvári magyarok háromnegyedét kérdezte az Igen, tessék! Bár a kolozsvári magyarok 85 százaléka nagyon jól vagy anyanyelvi szinten beszél románul, mégis igénylik a magyar nyelv használatának lehetőségét a mindennapokban, az orvossal, ügyvéddel való bizalmasabb kommunikáció során, a megkérdezettek több mint 90 százaléka a hivatalokban is, és ragaszkodnak az olyan jelképes gesztusokhoz, mint a többnyelvű feliratok. Az anyanyelvű kereskedelmi kiszolgálást, az Igen, tessék! projekt közmegítélését, a nyelvi tudatosság és a fogyasztás, a nyelvtudás és nyelvi attitűd közötti összefüggéseket, az anyanyelvhasználat igényét, valamint az anyanyelvi kiszolgálás befolyásoló erejét mérte ez a tavalyi kutatás. A Nyelvhasználat és nyelvi tudatosság Kolozsváron című felmérést Kiss Tamás szociológus szakmai irányítása alatt Bethlendi András és Talpas Botond végezte; az előzetes eredményeket a napokban a Nemzetpolitikai Kutatóintézet szakmai konferenciáján mutatták be Budapesten. Kiss Olivér Szabadság (Kolozsvár) 2017. január 12.Szappanopera kolozsvári módra: magánterületből közvilágításos közútSenki sem hajlandó befektetni olyasmibe, ami nincs a tulajdonában. Attól is mindenki ódzkodik, hogy tisztázatlan tulajdonjogú telkeket vegyen át, netán beruházásokat eszközöljön azokon. A helyzet tovább bonyolódik, amikor a helyi önkormányzat olyan – fondorlatos gondolkozásra valló forgatókönyv alapján összeállított – szappanopera egyik szereplője, amelynek címe akár A magán- és köztulajdon esete egymással lehetne. Ilyen gordiuszi csomót jelent például az, amikor a magánszemélyek lemondanak az általuk vásárolt telkek egy részéről – alkalomadtán jó néhány négyzetméterről –, hogy a beépített telkek között utca létesülhessen. Igen ám, de ez továbbra is magánterület marad, a városháza pedig – a hasonló kérések sokasága ellenére – képtelen lépni, és úgymond befektetni, vagyis aszfaltozni, közvilágítást bevezetni, esetleg a közszállítást megoldani. Eddig az egyetlen sikertörténettel egy monostori utca büszkélkedhet… A magánterületeknek beruházás (közművesítés, közszállítás, közvilágítás) céljából a Kolozsvári Polgármesteri Hivatalnak történő adományozása nem új keletű, a városi tanács legutóbbi ülésein is több erre vonatkozó határozattervezetet fogadott el a döntéshozó testület. Igen ám, de – figyelmeztette a Szabadságot a kolozsvári önkormányzat sajtóosztályának egyik illetékese – ez nem minden esetben jár automatikusan azzal, hogy a városháza azonnal aszfaltozni fog, vagy másnap hozzálát a közvilágítás bevezetéséhez. – Az új városrendezési terv bizonyos szempontból könnyítéseket vezetett be, ez viszont nem azt jelenti, hogy rózsás a helyzet a polgármesteri hivatalnak átadott utcák aszfaltozása szempontjából. A magánutcáknak az önkormányzatnak történő adományozása nem jelenti azt, hogy a városháza rögtön szerződést köt egy vállalattal az aszfaltozás érdekében. Ugyanakkor nyitott kérdés marad a közvilágítás bevezetése, a közszállítás esetleges megoldása pedig talán még több időt vesz igénybe – nyilatkozta lapuknak Iulia Perşa, a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal sajtóosztálynak munkatársa. Az évek során kialakult helyzettel kapcsolatban Oláh Emese RMDSZ-es városi tanácsos elmondta: úgy tudja, közpénzekből megvalósított befektetés esetén a Számvevőszék miden esetben feltételként szabta a városházának, hogy az utca vagy a telek a tulajdonát képezze. – Ugyanakkor az önkormányzat semmilyen formában nem rendelkezhet a tisztázatlan tulajdonú telkekről. Ahhoz, hogy a magánutcákat az önkormányzat leaszfaltozhassa, a föld a városháza tulajdonába kell, hogy kerüljön. Eddig ez úgy működött, hogy a tulajdonosok az utcát a városházának adományozták annak érdekében, hogy az önkormányzat beruházhasson, azaz aszfaltozhasson vagy járdát hozzon létre. De nem túl gyakori, hogy a tulajdonosok megteszik ezt a lépést. Amennyiben pedig nem jön létre az adománylevél, a környék lakóinak a jelenlegi állapotban kell használniuk az utat. Sok esetben a helyzetet megnehezíti, hogy az ingatlanfejlesztővel nem lehet felvenni a kapcsolatot, így minden függőben marad – jegyezte meg az önkormányzati képviselő. Jelentős befektetés a városháza részéről Oláh Emesétől megtudtuk azt is, hogy tapasztalata és adatai szerint ilyen vonatkozásban a legnagyobb gondot a Mező/Câmpului utca térsége jelenti: innen érkezett a legtöbb adományozási és aszfaltozási igény a városházára. A következő „gócpont” a Bună Ziua lakónegyed. – A legtisztább az, amikor az út területe az ingatlanfejlesztő tulajdonát képezi, s az teljes egészében átadja azt a városházának. Az „átvevési” gyakorlat csak két-három éve működik, a telek átvételét követően a városházától elvárják, hogy mihamarabb aszfaltozza le a közutat, bevezesse a közvilágítást, s jöjjön a busz is. Ez nagy költségvetési erőfeszítést igényel – fogalmazott a városi tanácsos. A polgármesteri hivatal sajtóirodájától származó információk szerint az elmúlt évek egyetlen sikertörténete a Monostor lakónegyedben levő Edgar Quinet utca: valamennyi tulajdonos lemondott jogairól, átadta a telket, így a városháza aszfaltozhatott, bevezethette a közvilágítást, mi több, módosították a 19-es számú autóbuszjárat útvonalát is, így most már az erdő alatt lakók is – a Kolozsvári Közszállítási Vállalatnak (CTP, volt RATUC) köszönhetően – kényelmesen és civilizált körülmények között utazhatnak a belvárosba. A városháza figyelmeztet: nem minden esetben tudja átvenni és leaszfaltozni a korábbi magánutakat, -utcákat, ezeknek ugyanis meg kell felelniük az érvényben levő jogszabályokban rögzített bizonyos előírásoknak, paramétereknek (például az út szélességére vonatkozóan). „A kezdeményezésnek a környék lakói részéről kell érkeznie. Nekik kell összeállítaniuk és benyújtaniuk a szükséges dokumentációt” – olvasható a városháza egyik iratában. Az Európa negyed egyik lakója a Szabadságnak azt mondta: évekkel ezelőtt az utca egy részét a városházának adományozták. – Ennek alapján a Villamosművek bevezette a közvilágítást, de az aszfaltozás elmaradt. Egy olyan néni intézi az ügyet a polgármesteri hivatallal, akit sem az utcában, sem a városházán nemigen kedvelnek, s emiatt az ügy akadozik – közölte lapunkkal a lakó. Tudatta: az utca végén levő, zsákutcába torkolló részt nem adták át a városházának, ott nincs is közvilágítás. Kiss Olivér Szabadság (Kolozsvár) 2017. január 21.Paplakfejlesztés SzindenEgy évtizednyi munkálatok eredménye Hivatalosan unitárius paplakként működik ugyan, de már évek óta használják különböző erdélyi magyar civil szervezetek (például az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) innen indítja az immár több évtizede szervezett Jókai Mór Emléktúrát, itt tartotta bevetési gyakorlatait az Erdély Mentőcsoport is), s már időszerűvé vált, hogy jelentős fejlesztést eszközöljenek a Kolozs megyei Szinden található 104 éves közösségi házon. Szabó László unitárius lelkész tájékoztatása szerint az 1568-ban alapított Magyar Unitárius Egyház Kárpát-medence-szerte (Erdélyben és Magyarországon) 140 unitárius egyházközséggel rendelkezik, a tagok száma 60 ezer körül mozog. – Közülük az egyik legkisebb a Szindi Unitárius Leányegyházközség, amelynek csupán 17 helybeli tagja van, 74 éves átlagéletkorral. A maroknyi szindi magyarságnak az unitárius egyházközség maradt az egyetlen szervezeti kerete, amely a 97 százalékban román többségű faluban ápolja a nemzeti azonosságtudatot. A szindi magyar közösség tagjainak zöme idős, beteg és özvegy. Szociális és egészségügyi gondokkal küzdő öregemberekről van szó, akik magukra maradottakként szerény életkörülmények között élnek, mivel utódaik a közeli városokba költöztek vagy éppen nyugat-európai vendégmunkások. Szind földrajzi fekvése amúgy szerfelett előnyös: 5-5 kilométernyire található a Tordai- és a Tordatúri-hasadéktól, illetve a tordai sóbányától. Mindezek arra késztették az egyházközséget, hogy a több százéves templomon kívüli egyetlen épületét, a paplakot átalakítsa közösségi vendégházzá – részletezte a lelkész. A lelkipásztor közölte: az elmúlt évtizedben az egyházközség nekilátott a 220 négyzetméter alapfelületű, 104 éves paplak fejlesztésének, ami során az anyagi támogatások mellett rendkívüli értéket jelentett sokak önkéntes munkája. Az elmúlt 10 évben – Székelyföldről, Kolozsvárról, Budapestről és más vidékekről – mintegy száz személy érkezett a szindi paplakra kalákázni. A több száz napot kitevő munkálatok eredményei: gázalapú fűtésrendszer kialakítása, a konyha és más épületrészek újravakolása és festése, ablakok cseréje, néhány új ágy beszerzése, az udvar hátsó részének rendbetétele és beültetése gyümölcsfa-csemetékkel stb. Ezek közül kiemelkedő fontosságú a fűtésrendszer megvalósítása (közel 20 ezer lej értékben), amely az épület használhatóságának új léptéket biztosít. Ennek köszönhetően a karácsonyi istentiszteletet a gyülekezet – emberemlékezet óta – első alkalommal tarthatta a paplakon, a fűtetlen, ilyenkor jéghideg templom helyett. Megtudtuk: számottevő befektetést jelentett a metángáz bevezetése, amely a téli időszakban tapasztalt alacsony hőmérsékletek okozta többletfogyasztás és -kiadás ellenére jelentősen növeli a közösségi ház vonzerejét. Részletek és szemléltető képek a www.szind.hu honlapon. Kiss Olivér Szabadság (Kolozsvár) 2017. február 1.Helységnévtábla-per: ítélethozatal február 14-énKedden a kolozsvári kétnyelvű helységnévtáblák ügyében a városi törvényszéken tartott tárgyaláson a felek ugyanazokat az érveket sorakoztatták fel – számolt be lapuknak a fejleményekről Szőcs Sándor, a Minority Rights Egyesület vezetője. – A bírónő ismét kifogásolta, hogy a perhez csatlakozó magánszemélyeket nem idézték be. Arra a kérdésemre, hogy képviselhetem-e őket, azt válaszolta: igen, akkor ön a szóban forgó személyek kurátora, azaz amolyan gondnoka – jelentette ki az ügyvéd. Az ügyvéd elmondta: a tárgyalás során mindkét fél ugyanazokat az érveket sorakoztatta fel, mint a decemberi tárgyaláson. Egyrészt a városháza jogi képviselője úgy ítélte meg, hogy Kolozsváron a törvény nem írja elő a kétnyelvű helységnévtáblák kihelyezését, mert a magyar lakosság száma 20 százalék alá csökkent. Másrészt, az ügyvéd felsorolta a magyar kisebbségnek milyen jogai sérültek, illetve azt, hogy közösségünket hármas diszkrimináció érte. Egyrészt nem biztosítják egy kisebbség számára a törvény által előírt jogát. Másrészt több más erdélyi településen kitették a kétnyelvű helységnévtáblákat annak ellenére, hogy a magyar kisebbség nem éri el a húsz százalékot. Harmadrészt pedig olyan településeken – például Temesvár és Nagybánya – is kihelyezték ezeket a táblákat, ahol a magyarság aránya még a 10 százalékot sem éri el. Február 14-én hoznak ítéletet az ügyben. Kiss Olivér Szabadság (Kolozsvár) 2017. március 9.LEMOND HORVÁTH ANNA, KOLOZSVÁR ALPOLGÁRMESTEREAz RMDSZ ügyvezető elnökségén Kelemen Hunor szövetségi elnökkel ezekben a percekben zajló közös sajtóértekezletén Horváth Anna bejelentette: a városi tanács következő ülésén lemond Kolozsvár alpolgármesteri tisztségéről. A politikus továbbra is a helyi döntéshozó testület RMDSZ-es frakciójának tagja marad. A politikus azzal indokolta döntését, hogy október óta hatósági felügyelet alatt áll, a DNA kérésére pedig ezt az intézkedés immár több alkalommal jóváhagyta a bíróság (legutóbb hétfőn), fellebbezéseit pedig sorozatosan elutasították.Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) befolyással való üzérkedéssel vádolja, és 2016. október elejétől hatósági felügyelet alá helyezte az alpolgármestert, aki fizetés nélküli szabadságot vett ki eltiltása idejére. A bíróságra karácsony előtt benyújtott vádirat szerint az alpolgármester hatvan fesztiválbérletet fogadott el a júniusi választási kampányban tevékenykedő önkéntesei számára egy ingatlanfejlesztőtől, cserében pedig megsürgette számára a városházán egy építési engedély kiadásához szükséges jóváhagyások kibocsátását. Kiss Olivér Szabadság (Kolozsvár) 2017. március 10.Inkább a rablók, mint a DNA?Estére halasztottam a Nagytakarítás Romániában (România, marea curăţenie) című film megtekintését, amely – többek közt – az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) által az elmúlt időszakban elkövetett túlkapásaira is rávilágít, bár az az érzésem, sok újdonsággal nem kecsegtet. Az utóbbi hónapok ugyanis szolgáltattak jó néhány példát a DNA működésére vonatkozóan. Az egyik mindenképpen Horváth Anna esete. Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere, akit október elejétől tartó hatósági felügyelet alá helyeztek – nem gyakorolhatja alpolgármesteri tisztségét, fizetés nélküli szabadságra ment, tehát nincs jövedelme, nem hagyhatja el az ország területét, nem tarthatja a kapcsolatot bizonyos személyekkel, zár alá helyezték a nevén levő ingatlant. Horváth Anna tegnap lemondott alpolgármesteri tisztségéről. Politikai súlyát, emberi tartását, kitartását, munkabírását, őszinteségét tekintve az alpolgármester nem számít tucatpolitikusnak. A városi önkormányzatban megállta a helyét, következetesen és szívósan végezte feladatát, ereje és tudása szerint képviselte a magyar közösséget. Napirenden tartotta a különböző ügyeket, s bár határozottsága, rendíthetetlensége, tántoríthatatlansága miatt gúnynevet is adtak neki a városházi alkalmazottak (Anakonda), ez inkább bóknak számított, hiszen kollégái körében nagy tiszteletnek és elismerésnek örvendett. Az ellene felhozott vád egyszerűen érthetetlen – legalábbis számomra. Mi történik? Csak egyszerűen rájárt a rúd? Boros János és László Attila vádmentes alpolgármesteri tevékenysége után feltétlenül példát kellett statuálni, lám-lám magyar tisztségviselő is lehet korrupt? Éppen eltökéltsége, elhivatottsága és elkötelezettsége okozta a vesztét: egy olyan építkezési engedélyt igyekezett megsürgetni, amelyet a törvény értelmében a közhivatalnak már hosszú-hosszú idő óta ki kellett volna bocsátania. De a városháza el is utasíthatta volna az üzletember kérését, teret engedve ezáltal az igazságszolgáltatásnak. A tótumfaktum hivatal azonban ezt sem tette. S hogy történetesen attól a vállalkozótól kaptak koncertjegyeket a helyhatósági választási kampány során az önkéntesek, akinek az ügyét sürgetni igyekezett? De hát bizonyos értelemben ez a feladata: nyomatékosan képviselni a kolozsvári polgárok törvényes, jogos érdekeit. Valóban: az önkéntesek hozzájárultak ahhoz, hogy ismét alpolgármester legyen, s ezért fizetést is kapjon, de innen a DNA által megfogalmazott vádakig (pénzmosás, befolyással való üzérkedés) nagyon hosszú az út. Beigazolódott az, amit október elején írtam a blogomon: vékony jégen táncolnak a DNA ügyészei. Ilyenkor, ugye, szinte mindenki a legrosszabbra gondol: csúszópénzt fogadott el és/vagy kért, megvesztegették, tetten érés történt, rajtaütésszerű ellenőrzést tartottak, lehallgatták a telefonját, s saját magára nézve inkrimináló dolgokat mondott, miegymás. De hát semmi ilyesmi. Nem kérte a koncertjegyeket, nem szabta feltételként az ügyintézés gyorsítására. Nem kapott vagy adott pénzt, nem ajándékozták meg egzotikus vakációval, világkörüli úttal őt és/vagy családját, senki sem jelentette fel. Igen ám, de a korrupció kapcsán olyanok egyes emberek, mint Pavlov kutyája. Mihelyt azt hallják, hogy DNA és politikus, azonnal beindul a feltételes reflex. Nyálaznak, élvezik a mutatványt, a „bilincsek táncát”, ahogy azt nemrég Dana Gârbovan mondta. Kevesen gondolnak arra, hogy esetleg túlkapás, tévedés. Hogyhogy, hát a DNA is tévedhet? Igen, és most ismét Dana Gârbovant, a Bírók Országos Szövetségének elnökét idézem, aki szerint mihelyt valamely személy vagy intézmény szinte teljhatalmi pozícióban van, és senki sem ellenőrzi, előbb-utóbb óhatatlanok a túlkapások. Tanácsa az: a DNA kapcsán is gyakoroljuk a kritikai szemléletet. Úgy érzem, Horváth Anna több esetben belenyúlt a méhkasba lásd nyelvi jogok, többnyelvűség, műemlékvédelem, kulturális örökségünk védelme, törvénytelen építkezések stb. S a darazsak ellepték. A törvényesség és a tisztesség jegyében ujjat húzott egy olyan kolozsvári személlyel, aki 1989 előtt is a struktúrákban tevékenykedhetett, s ma is igen befolyásos pozícióban lehet. Bosszúhadjárat? Karaktergyilkosság? Lejáratási kampány? Alighanem. Egyébként öt hónap elégséges időnek kellett volna lennie az ügyészeknek arra, hogy bizonyítsák a vádakat. Egyre inkább beigazolódni látszik az éjszaka közepén háza ablakán kinéző, s csuklyásokat közeledni látó politikusról szóló vicc: abban reménykedik, hogy bár csak tolvajok lennének, s nem a DNA álarcosai... A tárgyakról le lehet mondani, de a meghurcoltatást, a minden alapot nélkülöző vádak miatt besározódott közéleti, politikusi hírnevet, tönkretett karriert és magánéletet már sokkal nehezebben. Vagy egyáltalán… Kiss Olivér Szabadság (Kolozsvár) 2017. március 17.Eckstein: egyértelműen a csendőrség túlkapásáról van szóBár a Szabadság által megkérdezett jogászok szerint erre nincs jogalap, a Román Csendőrség alkotmányellenesnek tartja, hogy Március 15-e alkalmából a kolozsvári magyarok Erdély-zászlóval vonuljanak fel. Értesüléseink szerint ezt a tényállást közölték is a csendőrség kolozsvári vezetői az RMDSZ Kolozs megyei és kolozsvári szervezetének képviselőivel az eseményeket megelőző egyeztető gyűlésen, hosszas történelmi értekezésbe bocsátkozva. Ugyanakkor az is köztudott: a szervezők, azaz az RMDSZ képviselői értesítették a csendőrség álláspontjáról azokat, akikről tudták, hogy – akárcsak a tavaly – Erdély-zászlóval szándékoznak felvonulni a megemlékezésen. A csendőrség azt állítja: a szervezők elhatárolódtak az Erdély-zászlóval vonuló személyektől, és azt kérték tőlük, tekerjék a rúdra azokat vagy hagyják el a felvonulást. A kékruhások továbbá azt állítják: az Erdély-zászlósok nem voltak hajlandók eleget tenni a szervezők kérésének, ezért utóbbiak a csendőrséghez fordultak segítségért. A Biasini-szállodánál zajlott ünnepséget követően Csoma Botond parlamenti képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke a Szabadságnak határozottan cáfolta a csendőrség által állítottakat, mi több, szembesítette a tényekkel azt a civil ruhás csendőrségi vezetőt, aki az Erdély-zászlóval megjelenő Soós Sándort, az EMNP Kolozs megyei szervezetének elnökét emiatt feltartóztatta. A csendőrrel folytatott szemközti beszélgetés során a politikus túlkapásnak és elfogadhatatlannak nevezte a karhatalmi akciót. Eckstein-Kovács Péter ügyvéd, volt RMDSZ-es szenátor lapunknak elmondta: nincs olyan törvénycikkely, amely tiltaná az Erdély-zászló használatát. – Ismét zászló-háború van, lásd korábban a Székely-zászló kifüggesztése körüli botrányt. Közeledik 2018, s minden jel szerint a Román Egyesülés szelleme mélyen áthatja a karhatalmi szerveket. Véleményen szerint törvénytelen a kihágási jegyzőkönyv. Románia címerében különben is fellelhető az Erdély-címer. Akik tehát ezt kifogásolják, azok Románia címerét támadják. Az érintettek minden valószínűség szerint perelni fognak, a pert vélhetően meg is nyerik. Nyilvánvaló, hogy a csendőrség túlkapásáról van szó – fogalmazott Eckstein-Kovács Péter. Fancsali Ernő, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kolozsvári elnöke azt nyilatkozta: óvást emel a kihágási jegyzőkönyv ellen. – Ezáltal az is kiderül, ki mond igazat – mondta a Szabadságnak március 15-i ünnepséget követően. Tegnap Facebook-falára a következőket írta: „1. A szervezők szerint a csendőrség egy nappal a rendezvény előtt értesítette őket, hogy nem kívánatos Erdély zászlaja. 2. Erről a helyszínen levő szervezők értesítettek, tehát a zászlókkal csak saját felelősségre vonulhattunk. Azt is elmondták, hogy tájékoztatniuk kell a csendőröket a jelenlétünkről. 3. Tájékoztatták a csendőröket, megjelölve az Erdély-zászlósokat. 4. Kiragadtak a tömegből a szervezőkre hivatkozva, éspedig, hogy nemkívánatos személyek vagyunk a zászlókkal, 500 lejre büntettek a csendőrök, a jegyzőkönyvbe is ez került. 5. Amint az általam alá nem írt jegyzőkönyvet megkapom, megteszem a szükséges lépéseket. A bírósági eljárás során kiderül, hogy mi az igazság. 6. Nem vádolom a szervezőket Erdély zászló-ellenességgel, sőt. Azt róvom fel nekik, hogy nem álltak ki mellette és hagyták, hogy vegzáljanak. 7. Teljességgel elfogadhatatlan, hogy a helyszínen ott nem lévők különböző elméleteket gyártanak és relativizálják a kérdést. Az utólagos magyarázkodások is feleslegesek. Vannak felvételek és jegyzőkönyvek. Nem kívánok többet hozzászólni a kérdéshez, csak ha érdemben szükséges.” Csoma Botond interpellálni fog Csoma Botond RMDSZ-es parlamenti képviselő bejelentette: a felháborító eset kapcsán a parlamentben interpellálni fog, a történtekkel kapcsolatban kérdőre vonja a belügyminisztérium illetékeseit. Szerkesztőségünk a Kolozs megyei csendőrparancsnokhoz fordult az ügy tisztázásáért. Többek között arra vagyunk kíváncsiak, mely törvénycikkelyek alapján kötötték feltételhez, az Erdély-zászló mellőzéséhez a rendezvény engedélyezését és büntették meg a felvonuló fiatalokat. Ugyanakkor azt kértük tőle, tájékoztassanak, melyik szervező kérte őket az Erdély-zászlót vivők eltávolítására, megbüntetésére és figyelmeztetésben részesítésére. Kiss Olivér Szabadság (Kolozsvár) 2017. március 24.Helységnévtábla-per: megindokolták az ítéletetA Minority Rights Egyesület az alapfokon újratárgyalt per kedvező ítéletét követően tegnap közölte: a Kolozs Megyei Törvényszék megindokolta döntését. Eszerint a bíró megállapítja, hogy az alperes, nevezetesen a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal nem tartotta be a 2001-ben elfogadott 215-ös számú törvény és a 2002-ben elfogadott 99-es számú tanácsi határozat előírásait, azaz nem helyezte ki a kétnyelvű helységnévtáblákat. Ugyanakkor, ami még fontosabb, kiemeli: a 2001-ben elfogadott 215-ös törvény 131-es cikkelye, amelyet a 2006-ban elfogadott 286-os törvény is magába foglal, megállapítja: a kétnyelvű helységnévtáblákat akkor is ki kell helyezni, ha különböző okokból, a kisebbségi lakosság aránya idő közben 20 százalék alá csökkent. Az indoklás szerint alapvető fontosságú megállapítani, melyik népszámlálás adatai a mérvadók, a 2001-ben lefogadott 215-ös számú törvény előírásai ugyanis egyértelműek: amennyiben valamely nemzeti kisebbség aránya magasabb, mint 20 százalék, a kétnyelvű helységnévtáblákat kötelező kihelyezni – ugyanakkor ott, ahol az arány alacsonyabb, a helyhatóságnak kell mérlegelnie, kihelyezésük mennyire alkalmas, illetve célszerű. Az ítélet indoklásának legfontosabb megállapítása a következő: a 2001-es és 2002-es intézkedések (helyhatósági törvény elfogadása, illetve a Kolozsvári Városi Tanács határozatának meghozatala) csakis az 1992-es népszámlálás adatait vehették figyelembe, a 2002-ben végzett népszámlálás végleges és hivatalos adatai ugyanis még nem voltak elérhetők. Megállapítják: még a 2002-es népszámlálás kezdete, illetve adatainak begyűjtése, feldolgozása és törvénybe foglalása előtt a kolozsvári helyhatóságnak érvényt kellett volna szereznie azoknak az imént említett normatíváknak, amelyek a 1992-es cenzus alapján kötelezővé tették a kétnyelvű helységnévtáblák kihelyezését. Ilyen összefüggésben a bíró megalapozatlannak találja Emil Boc polgármesternek a városháza ügyvédjein keresztül közvetített érvelését, miszerint a 2002-es normatívák életbe léptetésekor a városházának az ebben az évben lebonyolított népszámlálás adatait kellett volna figyelembe vennie. Érdemes megjegyezni azt is: a bíróság értetlenségének ad hangot annak kapcsán, hogy a városháza kérésére 2014. október 15-én az Országos Statisztikai Hivatal kolozsvári fiókja hivatalos átiratban azt közölte: 2001-ben, a közigazgatási törvény életbe lépésének esztendejében Kolozsváron a magyarság aránya csupán 18,96 százalék volt. Megjegyzik: Romániában 1992-ben és 2002-ben végeztek hivatalos népszámlálást, más adat tehát nem mérvadó. Az ügy szempontjából jogilag irrelevánsnak tekintik azt is, hogy 2015-ben a helyhatóság ötnyelvű üdvözlőtáblák elhelyezését tervezte. A bíróság következtetése: a Kolozsvári Polgármesteri Hivatalnak az 1992-es népszámlálás adatait kell figyelembe vennie, és a 2001-ben elfogadott 1026-os számú kormányhatározat értelmében a kétnyelvű helységnévtáblákat a normatíva megjelenésének pillanatától számított maximum 90 napon belül ki kellett volna helyeznie, mert akkor a forradalom után két évvel végezett cenzus volt az egyetlen hivatalos és érvényes adat a magyarság számarányára nézve. Megállapítja ugyanakkor, hogy a Minority Rights Egyesület kérése csak részben teljesíthető, a német anyanyelvű lakosság számaránya 1992-ben ugyanis csupán 0,34 százalék volt. A polgármester az indoklás közlésétől számított 15 napon belül fellebbezhet. Kiss Olivér Szabadság (Kolozsvár) 2017. április 8.Háromnyelvű helységnévtáblák Kolozsváron – mikor és meddig?Már az sokat sejtető volt, hogy Kolozsvár polgármestere sajtótájékoztatót tart: Emil Boc az elmúlt másfél-két évben nemigen találkozott szervezett formában szemtől szemben a kolozsvári média képviselőivel. Mi több, a városháza sajtóosztályának alkalmazottai külön felhívták a Szabadság munkatársának figyelmét a rendkívüli eseményre. Mindezek ellenére senki sem volt biztos abban, mi lesz a téma. Viszont lévén, hogy jövő hét első felében lejárt volna a Szőcs Sándor és lánya, Izabella által vezetett Minority Rights Egyesület kezdeményezte per ítéletének a fellebbezési határideje, erős sejtés fogalmazódott meg mindenkiben: Erdély fővárosának polgármestere történelmi jelentőségű bejelentést tesz. Csak sejteni lehetett, hogy Emil Boc a magyar közösség számára pozitív bejelentést tesz, ezért például az ügyben hosszú ideje nyomást gyakorló Musai-Muszáj akciócsoport frontemberei, Szakáts István és Bethlendi András két változatban készítették el a polgármesterhez intézett nyílt levelüket. A bizonytalanságot némileg enyhítette az, hogy több forrásból származó információ alapján egyre inkább az körvonalazódott, hogy az elöljáró a magyar közösség számára pozitív előjelű bejelentést tesz. Más is közrejátszott az ügyben: szakítva a közel kétéves „hagyománnyal”, miért hívna össze rendkívüli sajtótájékoztatót amiatt, hogy fellebbez? A józan paraszti ész, az intuíció, ráérzés azt sugallta: megembereli magát, s bejelenti – kiteszik a kétnyelvű helységnévtáblákat. Emlékszem, a kétezres évek derekán szívrepesve vártuk, mi lesz a Gheorghe Funar rosszemlékű, szélsőségesen nacionalista volt polgármester által kiásatott főtéri „gödrök” sorsa. Emil Boc éppen az Egyesült Államokban tartózkodott, az ügy „intézését” Boros János volt alpolgármesterre bízta, aki meg is szervezte a régészeti ásatások betömését. Csakhogy Boc meggondolta magát, és letelefonált… Lehet, sosem fogjuk pontosan megtudni, mi játszott közre a magyar közösség számára rendkívül pozitív döntés meghozatalában. Vajon a csillagok állása, vagy az, amit Szakáts István, a Musai-Muszáj civil akciócsoport frontembere mondott: egyszerűen megérett a helyzet. Mennyit nyomott a latban a Minority Rights Egyesület többéves pere? Hát a sajtó nyomása? S az ellenzéki pártok unszolása? Kétségtelen, hogy az évek óta tartó hercehurca a polgármester móc lelkiismeretét is emésztette, viszont attól tartott, népszerűsége lényegesen csökken, amennyiben „enged a magyar nyomásnak”, a törvényszék ítéletének indoklása viszont hatott ügyvédi mivoltára: belátta, nincs tovább. A következő helyhatósági választásokig több mint három év van, a döntést most kell meghozni, s végrehajtani. Addig úgyis adódnak még lángoló helyzetek, s a választópolgárok elfelejtik a magyar ügyet. Boc emelte a tétet, ugyanis nem csupán azt teszi, amire a törvényszék kötelezi: németül is kiíratja Kolozsvár elnevezését. Igen ám, de a hazafiak megnyugtatására azt is kiírja, Hadrianus római császár idején emelték municípiumi rangra Napocát… Kérdés viszont, milyen közigazgatási akadályokba ütközik majd a háromnyelvű helységnévtábláknak az engedélyeztetése, s ki, hol fog „beleköpni a levesbe”. Hogy Funar és Ionuţ Ţene csapata nem marad tétlenül, az előre borítékolható. Hosszú még az út a kivitelezésig: Boc elmondása szerint beleszól a kataszteri és a környezetvédelmi hivatal, a városháza urbanisztikai osztálya, majd pedig meg kell rendelni, kivitelezni kell, s ki kell helyezni. Aztán minden valószínűség szerint következnek a gerilla akciók: lefestik, megrongálják, eltávolítják. Megannyi alkalommal kijavítani, visszahelyezni pedig pénzbe kerül… Megannyi lehetséges buktató, akadály, nehézség. Legyünk viszont derűlátók: a Kolozsvári Magyar Napokra megfelelően fogadjuk majd vendégeinket! Kiss Olivér / Szabadság (Kolozsvár) 2017. április 11.Musai-Muszáj: tovább harcolunk a többnyelvűségértHétfőn a Musai-Muszáj akciócsoport és a Minority Rights Egyesület képviselői (Szakáts István és Bethlendi Tamás, illetve Szőcs Sándor és Izabella) közös sajtótájékoztatón üdvözölték Emil Boc polgármester döntését, hogy nem fellebbezi meg a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezésére vonatkozó ítéletet. – A normális, európai gesztusra több évvel ezelőtt kellett volna sort keríteni. Kár, hogy jogi úton kellett ezt kiharcolni, s a városvezető nem etikai, kulturális megfontolások alapján cselekedett. Szerintünk a humor volt az egyik legfontosabb eszköz, amely célravezetőnek bizonyult – mondták, hozzátéve: „történelmi, multikulturális és európai nagyságának megfelelően”, a Musai-Muszáj többnyelvű emléktáblát szándékszik kihelyezni születése helyén, az Insomnia kávézóban, amelyről a latin nyelvű felirat sem hiányozhat. A „muszájosok” arról is beszámoltak, hogy – paradox módon – legjelentősebb támogatójuk éppen azon intézmény volt, amellyel „harcba szálltak”: a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal. Emlékeztettek: a városháza által meghirdetett ifjúsági részvételi költségvetés (COM’ON, Kolozsvár!) keretében meghirdetett közönségszavazás során a Musai-Muszáj győzött – kétszer. Első ízben 4 ezer lejt kaptak, másodszor viszont a városháza illetékeseinek gáncsoskodása miatt elestek a vissza nem térítendő támogatástól, mondták. Arról is beszámoltak, hogy az évek során körülbelül 3 ezer lejt mintegy 250 magánszemély adományaiból gyűjtöttek össze. Ugyanakkor megköszönték az RMDSZ-nek, hogy az ügy mellé álltak, továbbá köszönetüket fejezték ki a Landman Gábor vezette European Committee Human Rights Hungarians Central Europa, azaz az Európai Magyar Emberjogi Alapítvány Közép-Európa civil szervezetnek, a perhez csatlakozott 374 polgárnak, az önkénteseknek, a Facebook-oldalukat lájkoló 13 700 személynek, illetve a román többséghez tartozó támogatóknak. – Folytatjuk a többnyelvűségért, a multikulturalizmusért folytatott harcot. Projektjeink közé tartozik a vasútállomás épületén elhelyezett, majd eltávolított emléktábla, amelyen csupán az intézmény román vezetőit tüntették fel. Továbbá kifogásoljuk, hogy a Házsongárdi temető bejáratánál nincs többnyelvű turisztikai tájékoztató tábla. A Musai-Muszáj által az évek során kreált szellemi értékekből, azaz feliratokból, videókból, kreatív megoldásokból körülbelül egy év leforgása alatt kiállítást szervezünk – jelentették be. A mozgalom képviselői reményüket fejezték ki, hogy Emil Boc jelen lesz a Kolozsvári Magyar Napok megnyitóján, sőt jövőre a március 15-i ünnepségeken is. Azt követően, hogy Szőcs Izabella, a Minority Rights Egyesület képviselője felvázolta a többéves harc mozzanatait, a jogász édesapja, Szőcs Sándor, az egyesület elnöke elmondta: nem számítottak arra, hogy Emil Boc sajtóértekezleten bejelenti, eláll a fellebbezés benyújtásától. Minden bűnét „megbocsátjuk”, teljes körű amnesztiát hirdetünk – jegyezte meg viccesen. A Szabadság arra volt kíváncsi, mi történik akkor, ha Emil Boc különböző, vélt vagy valós akadályokra hivatkozva (valamelyik közhivatal nem bocsát ki engedélyt stb.) elodázza a háromnyelvű helységnévtáblák kihelyezését. – Az ítélet kimondja: a táblákat 30 napon belül ki kell helyezni, ellenkező esetben fegyelmi eljárás indulhat ellene. Meggyőződésem, hogy ilyesmire nem kerül sor – jelentette ki Szőcs Izabella. Kiss Olivér / Szabadság (Kolozsvár) 2017. április 20.Urbanisztikai engedély a helységnévtáblákraA Kolozsvári Polgármesteri Hivatal illetékes szakosztálya már kibocsátotta az urbanisztikai engedélyt az Emil Boc által április 7-én bejelentett háromnyelvű helységnévtábla elhelyezésére – tájékoztatta a Szabadságot Oláh Emese alpolgármester, aki szerint az építkezési engedély kibocsátása még folyamatban van. Lapunk arra volt kíváncsi, hogyan vélekedik a kérdésről Landman Gábor, a Hollandiában bejegyzett a European Committee Human Right Hungarians Central Europe Alapítvány elnöke, aki néhány évvel ezelőtt indított pert a kolozsvári városháza ellen. – Romániában a magyar közösség nyelvi jogokkal rendelkezik. Ezek a nyelvi jogok nagyon fontos gazdasági jogokat biztosítanak. Papíron egy budapesti, vagy bukaresti ugyanúgy otthon érezhetné magát egy olyan településen, ahol a magyar társhivatalos nyelv – fogalmazott a civil aktivista. – Sajnos ez gyakorlatban nincs így, annak ellenére, hogy a törvények biztosítják ezeket a jogokat. A kolozsvári többnyelvű helységnévtábla nagyon jelképes nyelvi ügy. A román törvények értelmében, már 2001-ben ott kellett volna lennie, így hát a tábla hiánya a törvénytelenség szimbóluma. Sajnos azt tapasztaltam, hogy sokan nem ismerik ezeket a nyelvi jogokat és azt hiszik, hogy amennyiben a magyar ajkú lakosság 20% alá csökkent, nem kötelező elhelyezni a táblát – írja e-mail-üzenetében a civil aktivista. Megjegyezzük: a jogszabály értelmében 20 százalékos kisebbségi arány fölött a helyhatóságnak kötelező kihelyeznie a két- vagy többnyelvű helységnévtáblákat, ezalatt pedig a gesztus opcionális. Hozzátette: egyébként 2010 óta folyamatosan a holland sajtóban hangoztatta, hogy Románia felzárkóztatása az Európai Unióban nem lehetséges, amennyiben az ország nem tiszteli azokat a szerződéseket, amelyeket a NATO és EU csatlakozásakor feltételeként vállalt. – Erről egy jelentés is megjelent a holland sajtóban, amelyben a romániai jogállamiságot bírálom tíz ügy alapján, többek között a kolozsvári, marosvásárhelyi és a tordaszentlászlói ügy kapcsán – írja a kisebbségvédelmi aktivista. Amint arról lapunk több ízben beszámolt, a háromnyelvű helységnévtáblák ügyéről még a rossz emlékű Gheorghe Funar szélsőségesen nacionalista kolozsvári polgármester idejében döntött a Kolozsvári Városi Tanács. Mivel a magyargyűlölő városvezető a vélt pénzhiányra való tekintettel nem volt hajlandó eleget tenni az önkormányzati képviselők döntésének, a Kolozs Megyei Tanács utalt ki összeget erre a célra. Funar még ekkor sem helyezte ki a háromnyelvű helységnévtáblákat. A Landman Gábor vezette hollandiai civil szervezet néhány évvel ezelőtt pert indított a kolozsvári városháza ellen, ám a bíróság elutasította a keresetet. A döntést azzal indokolták: a Németalföldön bejegyzett civil szervezet nem kötelezhet egy romániai állami hivatalt valamely közigazgatási intézkedés meghozatalára. Ekkor Szőcs Izabella és Szőcs Sándor ügyvéd bejegyeztette a kolozsvári székhelyű Minority Rights Egyesületet, amely pert indított. Hosszas pereskedést követően 2017. március végén a civil szervezet megnyerte a pert. Emil Bocnak 30 napja van az ítélet végrehajtására. Kiss Olivér / Szabadság (Kolozsvár) 2017. május 11.Váratnak magukra a háromnyelvű kolozsvári helységnévtáblákÚgy tűnik, hogy az európai őshonos kisebbségek jogaiért küzdő ernyőszervezet, a FUEN jövő héten kezdődő kolozsvári kongresszusáig nem kerülnek ki a már több mint egy hónapja végleges és visszavonhatatlan bírósági ítéletben rögzített háromnyelvű helységnévtáblák. Ennek kapcsán az igen rangos európai szintű rendezvényen felszólaló polgármestertől azt próbáltuk megkérdezni – sikertelenül –, hogyan történhet meg, hogy a törvény által előírt 30 napon belül nem sikerült dűlőre vinni a dolgot, holott a szükséges iratok nagy részét éppen az általa vezetett intézménynek kell kibocsátania. Ugyanakkor arra lettünk volna kíváncsiak, számára vajon nem visszás, hogy szót kap a kisebbségek jogaiért küzdő nemzetközi szervezet rendezvényének ünnepélyes megnyitóján, holott egy hónap alatt nem volt képes kihelyezni a háromnyelvű helységnévtáblákat? Az ügyben viszont megszólalt Oláh Emese, Szőcs Izabella és Sándor, Vincze Lóránt és Bethlendi András. Bár számításaink szerint tegnap lejárt a határidő a háromnyelvű helységnévtáblák kihelyezésére, egyelőre minden jel arra mutat, Emil Boc polgármester nem hajlandó eleget tenni a végleges és visszavonhatatlan bírósági ítélet kitételeinek. Az elöljáró április 7-én, pénteken rendkívüli sajtóértekezleten jelentette be, hogy nem szándékszik élni a fellebbezésre vonatkozó törvényes jogával, így a fellebbezési határidő lejártától (április 10., hétfő) számított 30 napon belül ki kellett volna helyeznie a román, magyar és német nyelvű feliratokat a város bejáratainál. Bár a városvezető jövő héten, pontosabban május 18-án, csütörtökön felszólal a FUEN kolozsvári kongresszusán, minden valószínűség szerint az európai őshonos kisebbségek jogaiért küzdő ernyőszervezet nemzetközi értekezletéig nem lesznek többnyelvű helységnévtáblák Kolozsváron. Egyesek szerint ez minimum visszás helyzetet teremt, mások pedig úgy ítélik meg: ez a szó szoros értelmében blamázs az egész helyhatóság számára és a városházának a jogállamról alkotott véleményére nézve. Az ügy kapcsán lapunknak nyilatkozva Oláh Emese alpolgármester elmondta: egyelőre az engedélyeztetési folyamat zajlik. A román nyelvű sajtónak április végén kifejtette: egy-másfél hónap leforgása alatt az önkormányzat eleget tesz a bírósági ítéletben foglaltaknak. „Ez egy nagy lépés a közösségünk számára” – fogalmazott. Minority Rights: türelmi időben Emil Boc Bár közigazgatási bíróságok működését szabályozó, 2004-ben elfogadott 554-es számú törvény harminc napban állapítja meg az önkormányzatokra vonatkozó végleges és visszavonhatatlan, illetve írásban megindokolt és kiközölt bírósági ítéletek végrehajtási határidejét, Szőcs Izabella, a magyar közösség jogaiért harcoló és a számunkra kedvező eredményt elért Minority Rights Egyesület képviselője „türelmi időt” adna Emil Bocnak. – A jogszabály szerint amennyiben a fellebbezési határidő lejárta után eltelik 30 nap, a felperes kérheti a közigazgatási bírság kirovását. Az imént említett törvény értelmében ezzel a közigazgatási egység vezetője vagy a kötelezett személy büntethető. A bírság a bruttó minimálbér 20 százaléka, azaz 290 lej. Egyelőre úgynevezett türelmi időt szavaztunk meg neki, de amennyiben a FUEN-kongresszusig nem intézkedik, akkor a kényszervégrehajtás mellett dönthetünk – nyilatkozta Szőcs Izabella. Forrásaink szerint a közigazgatási bírságot nem egy alkalommal, hanem minden egyes késedelmi napra szabhatja meg a bíróság, amennyiben a felperes ilyen igénnyel fordul hozzá. Komikusnak tartja a helyzetet Szőcs Sándor. A Minority Rights Egyesület vezetője a Szabadságnak azt mondta: vicces, hogy környezetvédelmi engedély szükséges a helységnévtáblák kihelyezésére, holott azok semmivel sem szennyezik többel a természetet, mint a meglévők. – Építkezési engedély?! Tulajdonképpen a régiek lecseréléséről van szó. A bürokratikus útvesztőket több más esetben is tapasztaltuk, a polgárok ennek a szenvedő alanyai. Egyenesen nevetséges, hogy az önkormányzat nem tudja házon belül elintézni azokat az engedélyeket, jóváhagyásokat, dokumentumokat, amelyeket éppen neki kell kiállítania. Olyan ez, mintha az általam vezetett ügyvédi irodát köteleznék valamire, s nem vagyok képes felszólítani saját magamat, hogy bocsássam ki az iratot – élcelődött a kolozsvári ügyvéd. Vincze Lóránt: érdeklődünk a polgármesternél Vajon mi okból nem sikerült még kihelyezni a háromnyelvű helységnévtáblákat Kolozsváron? – tette fel lapunk megkeresésére a retorikus kérdést Vincze Lóránt. A FUEN elnöke értésünkre adta: szép gesztus lenne, ha a polgármester érvényt szerezne a bírósági ítéletnek a jövő héten kezdődő magas rangú nemzetközi kisebbségvédelmi konferencia megnyitójáig. – Nem tudom, mi húzódik meg a háttérben. Lehet, technikai okok akadályozzák a folyamatot, lehet, közbeszerzési eljárás szükséges, s ha igen, akkor ez több mint harminc nap. A táblák ügye addig nincs megoldva, ameddig fizikailag nem kerülnek a település bejárataihoz. Az ítélet és az indoklás nem megfellebbezése egy jó szándékú döntés, üdvözlendő lépés, de csak akkor mondhatjuk, hogy pont került ennek az ügynek a végére, amikor a megcsillannak a napfényben a helységnévtáblák – fogalmazott az elnök. A FUEN magas rangú tisztségviselője hangsúlyozta: szerinte mindenképpen előrelépés az, hogy Boc nem fellebbezte meg a magyar közösség számára kedvező ítéletet. – Ki kell helyezni a táblákat, ez egyértelmű – szögezte le. Hozzátette: amennyiben a külföldi vendégek érdeklődnek az ügy iránt, tájékoztatják őket a részletekről, mi több, Boctól meg fogják kérdezni, mi a helyzet. Kivár a Musai-Muszáj Az igen látványos és figyelemfelkeltő akciói miatt Emil Boc döntésének meghozatalában meghatározó szerepet játszó civil akciócsoport egyelőre a „jóhiszeműség vélelmével” előlegezi meg a polgármestert. – Emlékezetem szerint az április eleji sajtótájékoztatóján a polgármester egy-másfél hónapot mondott a kivitelezés kapcsán. Hogy a törvény maximum harmincat mond? Még alakulhat a dolog. Egyelőre semmilyen akcióval nem készülünk – jelentette ki Bethlendi András, a mozgalom frontembere. Megfigyelők szerint amennyiben a városvezető valóban nem szerez érvényt a végleges és visszavonhatatlan bírósági ítéletnek, éppen a FUEN-kongresszus az alkalom, amely teret biztosít Emil Boc határozott és erélyes számonkérésére, és a törvények tiszteletére és betartására vonatkozó jogállam intézményei és jogszabályai által megszabott határidők betartásának felrovására. Kiss Olivér / Szabadság (Kolozsvár) 2017. június 15.Bíróság elé kerül Horváth Anna ügyeAz elkövetkező időszakban, hosszas huzavona után, bíróság elé kerül Horváth Anna ügye – tudtuk meg. Az iratcsomóban foglaltak, illetve az eddigi eljárások törvényességét ellenőrző speciális testület úgy ítélte meg, az ügy bíróság elé kerülhet. Értesüléseink szerint az imént említett grémium a volt kolozsvári alpolgármester és ügyvédje által benyújtott összes kérést visszautasította. Amint arról lapunk többször beszámolt, az RMDSZ-es tisztségviselő például több ízben kérte az ügyészség által igényelt és a bíróságok által folyamatosan fenntartott hatósági felügyelet feloldását. Úgy értesültünk, a testület Horváth Anna azon kérésének megválaszolását is elutasította, hogy jogos volt-e vagy sem a tavalyi, több hónapig tartó lehallgatás. Az októberi kihallgatást követően az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) decemberben emelt vádat Horváth Anna ellen. Áprilisban a Kolozs Megyei Táblabíróság elutasította a volt kolozsvári alpolgármesternek a DNA bizonyítékgyűjtési eljárásai ellen benyújtott kifogásait. Márciusban Horváth Anna lemondott alpolgármesteri tisztségéről. Októbertől a politikus folyamatosan hatósági felügyelet alatt van, illetve eltiltották tisztsége gyakorlásától. Amint arról több ízben beszámoltunk, Horváth Annát befolyással való üzérkedéssel vádolja a DNA, és 2016. október elejétől hatósági felügyelet alá helyezték az alpolgármestert, aki fizetés nélküli szabadságot vett ki eltiltása idejére. A vádirat szerint Horváth Anna hatvan fesztiválbérletet fogadott el a tavaly júniusi választási kampányban tevékenykedő önkéntesei számára egy ingatlanfejlesztőtől, cserében pedig megsürgette számára a városházán egy építési engedély kiadásához szükséges jóváhagyások több éve elhúzódó kibocsátását. Kiss Olivér Szabadság (Kolozsvár) 2017. június 17.Helységnévtáblák: júliusban kikerül a többi isEmil Boc polgármester tegnap a Szabadság felvetésére válaszolva közölte: hosszú hetekig tartó „hadakozás” után az Országos Útügyi Igazgatóság vezetősége végre engedélyezte a többi háromnyelvű helységnévtábla kihelyezését Kolozsváron. – A földterület az ő tulajdonukban van, ezért volt szükség a belegyezésükbe. A Vivo (egykori Polus) bevásárlóközpont közelében azért tudtuk olyan hamar kihelyezni a helységnévtáblát, mert a telek az önkormányzat tulajdona. Az összes többi terület az útügyi igazgatóság tulajdonát képezi, s sajnos nagyon hosszú ideig tartott az engedélyeztetés: különböző szakbizottságoknak kellett elemezniük a helyzetet, s jóváhagyniuk a táblakihelyezést – fogalmazott a polgármester. Az elöljáró szerint már csak a kataszteri hivatal méréseire van szükség ahhoz, hogy a helyzet minden további helyszín esetében rendeződjön. A helységnévtáblák kihelyezéséhez is sajnos annyi engedélyre van szükség, mint egy hétvégi ház építéséhez. A többi engedélyt, láttamozást és jóváhagyást a polgármesteri hivatal ügyosztályainak kell kibocsátania, ez hamar megy. Csak az útügyre, a kataszterre és a rendőrségre kell várnunk, a többi rajtunk múlik. A háromnyelvű helységnévtáblák minden bizonnyal júliusban kikerülnek – szögezte le Emil Boc. Városházi források szerint a többi háromnyelvű helységnévtáblát még nem rendelte meg a polgármesteri hivatal. Egy illetékes szerint az önkormányzat már megtehette volna ezt a lépést még az engedélyek beszerzése előtt annak érdekében, hogy felgyorsítsa a folyamatot. Amint arról lapunk több ízben beszámolt, a Szőcs Sándor és Izabella vezette, kolozsvári bejegyzésű Minority Rights Egyesület peres úton érte el a háromnyelvű (román, magyar és német) kolozsvári helységnévtáblák kihelyezését. A perhez több száz kolozsvári polgár csatlakozott. Az elmúlt 27 évben a magyar politikai szféra képtelen volt kiharcolni ezt a jogot, ezért előbb egy hollandiai, majd az imént említett kolozsvári civil szervezet érte el ezt az eredményt. Kiss Olivér Szabadság (Kolozsvár) 2017. június 22.Öt miniszter kérvényezte lemondása visszavonásátA Gindeanu-kabinet öt tagja nyújtott be ma a lemondása visszavonását célzó kérvényt a miniszterelnöki hivatalhoz, ez azonban nem létezik a jelenlegi törvénykezésben. A magukat meggondoló miniszterek a következők: Mihai Tudose (gazdaság), Toma Petcu (energiaügy), Sevil Shhaideh (fejlesztés), Ana Birchall (európai ügyek), illetve Andreea Păstârnac (külföldön élő románok). Tudorel Toader hivatalban lévő igazságügyi miniszter ma azt mondta, lemondása június 30-án válik visszavonhatatlanná, addig azonban reményei szerint megalakul az új kormány. „Én mindvégig mondtam, hogy biztosítom az ügyvitelt, ellátom a feladataimat az utolsó percig. A 90-es törvénynek van egy 6-ik cikkelye, ami szerint a lemondás a kormányhoz történő benyújtás utáni 15. napon válik visszavonhatatlanná. Ez azt jelenti, hogy mivel én június 15-én nyújtottam be a lemondásomat, az június 30-án lesz végleges. Ez csak annyit jelent, hogy június 30-át követően már nem vonhatom vissza a lemondást, de azt nem jelenti, hogy nem lehetek ügyvivő miniszter. Meggyőződésem, hogy június 30-áig megalakul az új kormány” – mondta Tudorel Toader. Kiss Olivér Szabadság (Kolozsvár) 2017. július 19.Családtervezés. Látod, találtam valamit, ami nem politika! (Tusványosi hangulatképek)Sátortábor, fiatalok, politikai nyári egyetem. De vannak olyanok, akik kifejezetten más jellegű programpontot keresnek. „Családtervezés. Látod, találtam valamit, ami nem politika! Menjünk el!” – kiáltott fel egy hölgy a Tusványos programfüzetét böngészve. A Hargita megyei Tusnádfürdőn 2017. július 18-23. időszakban zajlik a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. Kiss Olivér / Szabadság (Kolozsvár) 2017. július 22.Tőkés László Tusványoson: Trianonban kerékbe tört nemzet Ma Tusványoson Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke elmondta: szerinte jelenleg „a keresztyén gyökereit megtagadó és azok szilárd alapjairól elrugaszkodó Európa újabb végzetes fenyegetésekkel találja szembe magát” azt követően, hogy a kontinens polgárai alighogy maguk mögött hagyták a vérzivataros huszadik századot és szabadulni tudtak a gyilkos totalitárius világhatalmak jármából. Úgy gondolja, ez a megállapítás nem csupán az európai országokra, hanem „Trianonban kerékbe tört nemzetünkre” is érvényes, ugyanis „a globalista internacionalizmus és liberalizmusszuverenitását és létét fenyegető veszélyeivel kell szembenéznie”. Megítélése szerint jelenleg Erdélyben Románia kisebbségellenes, elnemzetietlenítő politikájával is fel kell vennünk a harcot. Megítélése szerint az, amit a posztkommunista magyar és román politikai pártok művelnek, „az már önmagában kész kabarénak számít”, ugyanis elég ha a „pehelysúlyú” budapesti ellenzék kusza összevisszaságát vagy a bukaresti kormánypártok tragikomédiába forduló teljesítményét szemléljük. Ezzel szemben, vélekedik Tőkés László, Tusványos hű maradt önmagához, elveihez, eszményeihez, hitéhez. Visszaemlékezve a nyári szabadegyetem és diáktábor kezdeteire, elmondta, hogy eleinte a résztvevők a román-magyar megbékélés útját kereték, de útközben a román partnereket sajnos elveszítették. Kiss Olivér / Szabadság (Kolozsvár) 2017. július 22.Ügyvezető titánok harca: Toró T. Tibor versus Porcsalmi BálintKedélyes, gesztusértékű megnyilvánulások és nyilatkozatok, a közeledési szándékot jelző célzások, ugyanakkor éles bírálatok és kritikák hangzottak el pénteken Tusványoson a Kettő az ügyvezető! című politikai konfrontáción Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke között. Ugyanakkor észlelhető volt, hogy a két politikus szándékosan kerüli a kényes témákat. Igen nagy érdeklődés kísérte, hogy egy asztalhoz ült az RMDSZ és az EMNP ügyvezető elnöke, hiszen erre az elmúlt évtizedben nem volt precedens. Mit ír a munkaköri leírásukban, illetve miben merül ki a munkájuk? Eddig miért nem volt hasonló esemény? Lesz-e még Erdélyi Magyar Kerekasztal? Milyennek látják Erdélyt, s politikai stratégiájukban hol foglalnak helyet a románok? Hogyan látják a Trianoni Békeszerződés századik évfordulójával kapcsolatos, vélhetően felerősödő román nacionalista retorika ellensúlyozását? – többek között ezekről faggatta a két politikust az újságíró-trió: Kozán István, a Csíki Hírlap, Cseke Péter Tamás, a maszol.ro és Makkay József, az Erdélyi Napló főszerkesztője. Olaj, de hova? Masszív RMDSZ-jelenlét „Olajat önteni a kerekek közé, nem a tűzre” – fogalmazott Porcsalmi Bálint az első kérdésre válaszolva, míg Toró T. Tibor úgy vélekedett: személy szerint kevesebb reprezentációt és több párbeszédet és vitát szeretne bevinni a szervezetbe. Miért nem került sor eddig az ügyvezető elnökök vitájára? – A szervezők minden évben meghívják Tusványosra az RMDSZ szövetségi és ügyvezető elnökét, illetve vezető politikusait és tisztségviselőit. Lévén, hogy a korábbi esztendők tapasztalata alapján Porcsalmi Bálintot bevállalós embernek ismertem, szinte biztosra vettem, hogy pozitívan válaszol majd a felkérésre – mondta Toró. Álláspontja szerint eddig nem a nagyszabású rendezvénysorozat szervezőin múlott, hogy az RMDSZ vezetői nem jelentek meg s fejtették ki álláspontjukat akár a nemzetpolitikai kérdésekkel kapcsolatban. Porcsalmi Bálint pragmatikus választ adott: Erdélyben új politikai realitással állunk szemben. – Az utóbbi időben szerencsére rendeződött az RMDSZ és a FIDESZ viszonya, a két alakulat és vezetői közötti kapcsolat más alapokon nyugszik. Fontos, hogy itt is elmondhassuk, nyomatékosítsuk álláspontunkat – mondta. A WebSzabadságnak adott videóinterjújában kifejtette: közel húsz RMDSZ-es vezető politikus vesz részt Tusványoson. - Ez egyrészt a megváltozott erdélyi politikai realitásnak tudható be, és annak, hogy a FIDESZ stratégiai partnerként kezeli az RMDSZ-t, van egy élő és működő partnerség. Ugyanakkor rengetek olyan kérdés és téma van terítéken Tusványoson, amelyben megkerülhetetlen a RMDSZ véleménye, álláspontja, legyen szó gazdasági kérdésekről, kisebbségi politizálásról és jogvédelemről. Ezért vannak itt a képviselők, szenátorok, RMDSZ-es politikusok. Megjegyezte, örömmel hallja, hogy az érdekvédelmi szervezet képviselőinek jelenléte élénkíti a vitát, nem annyira egyoldalú egy-egy panelbeszélgetés. Visszatérve az ügyvezető elnökök vitájára: Toró T. Tibor úgy ítélte meg, Porcsalmi révén beindulhat egy intenzívebb párbeszéd az EMNP és az RMDSZ között. – Hátha Bálintnak sikerül meggyőznie elnökét, hogy üljön le a mi politikai alakulatunk vezetőjével. Ilyen vonatkozásban nekem könnyű dolgom lesz Szilágy Zsolttal – humorizált a politikus. Úgy vélekedett, jó volt a közös fellépés Klaus Johannis államfő székelyföldi látogatása alkalmával. – Hogy ismét közös szervezetben tevékenykedünk majd, akárcsak hajdanán? Ez már túlhaladott – hangsúlyozta az EMNP ügyvezető elnöke. Egyeztetés, de munka is Porcsalmi Bálint úgy reagált: az RMDSZ nem csak az egyeztetést, hanem a munkát is szereti. – Egyértelmű, hogy már nem hozható vissza az, ami régen volt. Amennyiben folyamatosan azon siránkozunk, hogy milyen volt, amikor ez működött, akkor képtelenség előre haladni. Azt várom el az EMNP-től, hogy aktívan bekapcsolódjon a közös munkába, mint például a Minority SafePack, az európai szintű kisebbségi jogvédelem kapcsán általunk elindított aláírásgyűjtésbe – mondta az RMDSZ-es politikus. Kijelentette, hogy sem Kelemen Hunor, sem pedig Szilágyi Zsolt nem volt olyan helyzetben, hogy összeállítsa Klaus Johannis székelyföldi látogatásának napirendjét, de pozitív volt az ezzel kapcsolatos egyeztetés. Ezzel szemben Toró úgy értékelte, hogy a Minority SafePack kezdeményezés tulajdonképpen „a bálványosi folyamat sikere és eredménye”, s Porcsalmi „nyitott kapukat dönget”. Felajánlotta, hogy az EMNT által működtetett Demokrácia Központokon és különböző hálózatokon keresztül is hozzájárulnak majd ahhoz, hogy az európai kisebbségvédelmi kezdeményezés megfelelő számú aláírással rendelkezzen. Kuruc-labanc, jó magyar-rossz magyar Lesz-e még Erdélyi Magyar Kerekasztal? Erről a két politikus másként vélekedett. Porcsalmi szerint elemezni kell, mit lehet tenni a jelenleg lélegeztető gépre helyezett, hibernáló politikai egyeztető fórum újraélesztésére. – Helmut Kohlt idézném: a beszéd legyen rövid, a kolbász pedig hosszú – jegyezte meg Porcsalmi. Ezzel szemben Toró úgy vélekedett, jó, ha az erdélyi politikai egyeztetésnek intézményesített formája van. – Tulajdonképpen magyar vonatkozásban csak két párt maradt, az MPP ugyanis azt követően, hogy az utóbbi időben egyre rövidebb sugarú pályán gravitált az RMDSZ körült, mára már beolvadt a Kelemen Hunor vezette alakulatba. Úgy vélem, az autonómiának kell lennie a fő témának, irányvonalnak és stratégiának. Székelyföld esetében már volt egy, az autonómiát előirányzó törvénytervezet, nem értettük, miért kell másnak egy párhuzamosat csinálni. Persze, nem érdek, hogy csak egy ilyen dokumentum legyen – ismerte el az EMNP-vezető, majd hozzátette, hogy szerinte Erdélyben a magyarság vezetőinek „szüksége van egy új egyeztető fórumra”. - Ahhoz, hogy úgymond kiegyezésről beszélhessünk, s partnerségi viszonyt alakíthassunk ki, előbb pontot kell tenni a kuruc-labanc, jó magyar-rossz magyar paradigmának. Ez a politikai retorika nem segít. Ugyanakkor túl kell lépni azon is, hogy ki, mikor, mit nyilatkozott, mit üzent valaki valakinek. Másrészt túl kell tennünk magunkat a múltbeli vagy a jelenlegi személyes ellentéteken, problémákon – mondta Porcsalmi. Bukaresti és erdélyi politizálás Toró támadott: úgy gondolta, nehezen jöhet létre az erdélyi magyar-magyar párbeszéd, mivel „az egyik társaság Bukarestben politizál s jól érzi ott magát”, a másik meg Erdély-centrikus. – Mondhattátok volna nekünk amolyan összekacsintós módon, hogy né, fiúk, csináljatok ti kisebbségi vonatkozású árnyékjelentést, mert ti hitelesen tudjátok ezt megjeleníteni. Ti félig kormányon vagytok, mégsem tehetitek meg azt, hogy kvázi saját magatok ellen állíttok össze dokumentumot - mondta Toró arra utalva, hogy tavaly nyáron az RMDSZ elkészítette és elküldte Strasbourgba az Európa Tanácshoz azt az árnyékjelentést, amely a regionális és kisebbségi nyelvek chartájának ratifikálásakor vállalt román kötelezettségek teljesítésére vonatkozik. Mint ismert, a román kormány mintegy két és fél éves késéssel, 2016. március 2-án nyújtotta be jelentését, és abban a nemzeti kisebbségek nyelvi jogainak a kiterjesztéséről számolt be úgy, hogy a dokumentum csak a 2010 és 2013 közötti időszakot öleli fel. Ki, milyen Erdélyt képzel el? Toró a transzilvanista értékek érvényesítése mellett tette le voksát. A régió jövőjére és a románokkal való együttműködésre vonatkozó moderátori kérdésre azt mondta: aktívan keresik a kapcsolatot a transzilvanista román pártokkal, csakhogy azok nem léteznek. Porcsalmi egyaránt az erdélyiség érvényesítése mellett foglalt állást, de úgy gondolta, hogy az EMNP által képviselt föderális Románia álláspontot, amelyet a 2014-es kampányban Szilágyi Zsolt képviselt, lépéseknek kellett volna követnie. – Ilyen esetben módosítani kell az alkotmányt, a törvényeket – mondta Porcsalmi, aki szerint a jövő évi román egyesülés száz éves évfordulója kapcsán a magyarságnak pozitív üzenettel kell előrukkolnia. – Azt kell például hangsúlyoznunk, az elmúlt száz évben mit adtak a magyarok Erdélynek az elmúlt évszázadban. Ugyanakkor tökéletes románsággal kell kommunikálnunk álláspontjainkat, csakhogy nem egyből az autonómiával kell kezdeni. Induljunk el a kályhától –vélekedett az RMDSZ ügyvezető elnöke. Kiss Olivér / Szabadság (Kolozsvár) 2017. július 27.Elmehet külföldre nyaralni Horváth Anna? A Legfelső Bíróság mai döntésén múlik, hogy Kolozsvár márciusban lemondott alpolgármestere elmehet-e külföldre nyaralni vagy sem. A tudomásunkra jutott információk szerint az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) megfellebbezte a Kolozs Megyei Ítélőtábla által július 14-én hozott ítéletet, amely jóváhagyta Horváth Anna azon kérését, hogy augusztus végétől szeptember elejéig külföldre utazhasson. „Igen fura dolog történt, ugyanis a július közepén Kolozsváron zajlott nyilvános tárgyalás alkalmával a DNA ügyészének nem volt semmiféle ellenvetése azzal kapcsolatban, hogy kértem a külföldi nyaralás lehetőségét. Számomra értelmezhetetlen a jogállam keretei között hogy az ügyet kezelő - elvben teljesen szuverén - ügyészen kívül még ki az, akinek ilyen nyilvánvaló beleszólása, sőt, döntési jogköre van ilyen részletekbe menően is.” – nyilatkozta lapuknak Horváth Anna. Amint arról lapunk július 15-i számában beszámoltunk, szokatlan ítéletet hozott a Kolozs Megyei Ítélőtábla: a DNA kolozsvári területi kirendeltségének kérésére a bíró újabb 60 nappal meghosszabbította a hatósági felügyeletet Kolozsvár volt alpolgármestere ellen, de engedélyezte azt, hogy Horváth Anna néhány napra elhagyhassa az ország területét. A Kolozs Megyei Ítélőtábla honlapján szereplő információk szerint megállapították a DNA ügyésze által kért hatósági felügyelet újabb 60 nappal történő meghosszabbításának törvényességét és megalapozottságát. Ugyanakkor a bíró jóváhagyta, hogy augusztus 29-szeptember 9. időszakban Horváth Anna elhagyhassa Románia területét, és a Balatonon tölthesse pihenőszabadságát. Megtudtuk: Erdély fővárosának volt RMDSZ-es polgármester-helyettese megfellebbezte a bírói felügyelet újabb 60 nappal történő meghosszabbítását, amelyről a Legfelső Bíróság szintén ma dönt. Ezzel kapcsolatban korábban Horváth Anna a Szabadságnak azt nyilatkozta: méltánytalannak tartja, hogy egyetlen konkrét indok megjelölése nélkül ismét meghosszabbították a most már kilennc hónapja tartó hatósági felügyeletet. Ez azzal jár, hogy a volt tisztségviselő nem gyakorolhatja az alpolgármesteri jogkörrel járó feladatokat (egyébként márciusban amúgyis lemondott), semmilyen formában nem veheti fel a kapcsolatot a DNA által nevesített és az ügyben érintett személyekkel, illetve nem hagyhatja el az ország területét. Horváth Anna a lapuknak elmondta: a meghosszabbított tiltás akadályozza mind politikai, mind önkormányzati munkájában. Többek között Antal Gézával, az RMDSZ kolozsvári szervezetének ügyvezető elnökével nem tarthatja a kapcsolatot, bár erre a megyeszékhely magyarságának érdekvédeleme biztosítása érdekében feltétlenül szükség lenne. Ugyanakkor az ügyészek tiltása miatt nem érintkezhet Antal Annamáriával sem, aki Oláh Emese jelenlegi alpolgármester közvetlen munkatársa, jóllehet önkormányzati ügyekben egyeztetnie kell Emil Boc magyar helyettesével. Elemzők szerint érthetetlen, miért fellebbezett a magyarországi nyaralás jóváhagyása mellett döntő bírói ítélet ellen a DNA, holott a tárgyaláson az intézmény ügyészének nem volt semmiféle ellenevetése az intézkedés engedélyezése ellen. Kiss Olivér / Szabadság (Kolozsvár) 2017. augusztus 7.Hangosan mondott fájdalmak fesztiváljaAzon morfondírozom, vajon milyen társadalmi erő képes arra, hogy jobb belátásra bírja a kolozsvári városházát, s meggyőzze Emil Boc polgármestert és két helyettesét, Oláh Emesét és Dan Tarceát arról, hogy az Untold zenei fesztivál a belvárostól minél távolabbi helyszínre kerüljön. Vajon az online petíció elégséges, vagy ezúttal is utcai megmozdulásra van szükség?! Tudjuk, a helyhatóság és a tuc-tuc bulikat kedvelők folyamatosan azzal érvelnek: az Untold hírnevet és sok-sok pénzt hoz, Kolozsvár ismét felkerül a világ zenei térképére, elözönlenek bennünket a turisták, dől a zsé, rengetegen csillagászati áron kibérelik szobáikat, lásd az egyik felsőfokú oktatási intézmény professzorának is mennyi jutott a sóskából – bár minden bizonnyal börtönbe kerül ezért. Úgy érzem, a városvezetést elvakítja a fesztivál nemzetközi hírneve és a kasszasiker, s nincs tekintettel ránk, a település polgáraira. Miért kell sokuknak valósággal elmenekülnünk Kolozsvárról azért, hogy aludni tudhassuk? Jómagam például pénteken délután benyomom a padlógázt, s ha elindul a rozsdás Solenza, akkor 100 kilométerig meg se állok! (Állítólag a 20 km-re fekvő Vistán is hallszik a zenebona ...) És ezzel nem vagyok egyedül, sok ismerős, barát ugyanezt teszi. De nem mindenki ilyen szerencsés. A Mócok útján levő gyermekkórházban gyógyuló kicsinyek például képtelenek távozni az egészségügyi intézményből: szenvedésükhöz hozzáadódik a dübörgés miatti alvatlanság is. A közel levő Kolozsvár Arénából áradó hangzavar még elviselhetetlenebbé teszi a lábadozó gyermekek életét a kórtermekben. Tényleg oda jutottunk, hogy ennyitől sem tudjuk gyerekeinket megóvni? Nem mintha valakinek kételye lett volna a zajszennyezettség magas fokával kapcsolatban, de tavaly mérték is a zajszintet a környéken, ennek ellenére minden marad a régiben. Elviselhetetlen, kimondhatatlan… Jó címet adott Oborocea Mónika a kolozsvári rádióban sugárzott műsorának. Untold – el/ki nem mondott, elrejtett, kimondhatatlan. Jakab-Benke Nándor viszont kimondja azt, amit én ide leírok: köztereket, a város polgárainak közös tulajdonát, például a Sétateret egy hétre „szemtelenül” lezárják, úgy, hogy jogszabályban van foglalva, hány százalékát keríthetik a köztereknek, a közúti és a tömegközlekedési járművek forgalmát szinte megbénítják, s mindebből magánszemélyek húznak hasznot. Geambaşu Réka is hasonlóképpen gondolkozik: „a kollektív dohogás” valószínűleg (már) nem elég ahhoz, hogy a dolgok változzanak, ezért a petíció, mint egy bizonyos társadalmi, polgári elégedetlenség megnyilvánulási formája célravezetőbb. S mindketten, akárcsak én, felvetik a kérdést: máshol miért olyan helyeken szervezik a hasonló zajjal járó fesztiválokat, ahol azok nem zavarják a lakosokat? Úgy vélem: a petíció mellett az utcai felvonulás, valamint a városházához tartozó helyi rendőrség folyamatosan hívható forró vonalán (0264-955) a kitartó, akár napi többszöri panasztétel hozhat eredményt. Maga a polgármester mondta nemrég az újságíróknak: igazából ez a fokmérője annak, hogy milyen szintű elégedetlenséget vált ki az emberekben bizonyos rendezvény, esemény. A hívások az esetek többségében célt érnek, a panaszok számát jelentik a városvezetőnek, aki hátha jövőre ráveszi a szervezőket, hogy az Untoldra legközelebb – időben és térben – a Gorbó-völgyében kerüljön sor. Persze, ez sem az ideális megoldás, ugyanis az állatvilág (sajnos) nem hívhatja a forró vonalat. Az őzek, a rókák, a madarak, s a többi még itt élő erdei állat legfennebb elmenekül. A telefonos panasztétel mellett egyelőre nekünk is csak ez a megoldás marad… Kiss Olivér / Szabadság (Kolozsvár) 2017. augusztus 26.Markó a centenáriumról: csak 96 év…Ha jól belegondolunk, s pontosan számolunk, nem is százról, csak 96 évről van szó, 1940-1944 között ugyanis Észak-Erdélyt visszacsatolták Magyarországhoz – mondta Markó Béla volt az RMDSZ-MIÉRT Edzőtáborban tartott előadásán, amelyben a közelgő román centenáriumi ünnepségekre utalt. - Az elmúlt években tisztán kinyilvánítottuk, mit gondolunk a centenáriumról, s most mégis elcsodálkoznak, hogy nem ünnepelünk majd velük, s az erdélyi szászokkal. Az együttélés nehézségein túl alapvető eltérések vannak például a jövőképeink között is. Ők akkor is és most is a nemzetállamok Európájában gondolkoztak, mi erősen decentralizált államban, ahol a regionalizmus és az autonómia elvei érvényesülnek – fogalmazott az RMDSZ volt elnöke. Megütközve vette tudomásul Klaus Johannis államfő azon kijelentését, hogy az erdélyi szász kisebbség a román többséggel fog ünnepelni. Szerinte egyáltalán nem biztos, hogy ezt így gondolja, a másik kisebbségi közösség összes tagja. Úgy véli, Johannis olyan román állam nevében beszélt, amelyben mindenki román, az erdélyi magyar közösség viszont erről teljesen másképp vélekedik. - 1989-ben azt hittük, hogy feloldónak a nemzetállami görcsök, de nem így történt. Románia elmúlt száz évét pedig nem lehet sikertörténetként elkönyvelni. Nincsenek autópályák, a vasúti hálózat nagyjából ugyanaz, mint 100 évvel ezelőtt. Románia szempontjából az elmúlt 100 év kudarc, mert hibás volt a jövőkép. Magyarországon is nemzetállamot építenek, de azzal motiválják, hogy más típusút. Ennek kihatása van Romániára is – értékelte Markó. Álláspontja szerint a Minority SafePack kezdeményezés mindenképpen pozitív lépés az RMDSZ részéről. – Hátha ily módon Brüsszel újragondolja a kisebbségi kérdést – fogalmazott. Kérdésre válaszolva kijelentette: véleménye szerint „problematikus” a nem Magyarországon élő kettős magyar állampolgárok voksolása a jövő évi anyaországi választásokon. – Természetesen korántsem mindegy, mit gondol rólunk a magyar kormány, ám nagy dilemma, hogy beleszóljunk-e a magyarországi dolgokba, vagy sem – mondta. Kiss Olivér / Szabadság (Kolozsvár) 2017. szeptember 30.Pert vesztett az ANI ellen Horváth AnnaAz érintett által a Facebook közösségi portálon nyújtott tájékoztatás szerint Kolozsvár volt alpolgármestere első fokon elvesztette a pert az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) ellen, pontosabban a bíróság elutasította Horváth Anna keresetét. – Miután közlik az indoklást, fellebbezek Bukarestbe – közölte a Szabadsággal a politikus. Mint ismeretes, az ANI azzal vádolja Horváth Annát, hogy részt vett a Kolozsvári Városi Tanács azon határozatának meghozatalán, amellyel a Claudiopolis Egyesületnek 90 ezer lejt ítéltek meg közpénzből, holott a civil szervezet elnöke a volt alpolgármester volt. A politikus azt állítja: közjegyzői nyilatkozattal a tanácsi határozat előtt lemondott elnöki tisztségéről. Ezen kívül az ANI azt kifogásolja, hogy szintén tanácsi döntés alapján 30 ezer lejt ítéltek meg a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemnek, Horváth Anna pedig a felsőfokú oktatási intézmény oktatója volt. A hajdani tisztségviselő szerint sohasem volt a Sapientia alkalmazottja. Horváth Anna 15 napon belül fellebbezhet. Kiss Olivér / Szabadság (Kolozsvár) 2017. október 7.Izgalom és könnyek Horváth Anna első nyilvános tárgyalásánTanúk kihallgatásával kezdődött a korrupciós per Bár a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) kérésére a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) által végzett tavalyi lehallgatás hanganyagának – azaz a vádirat összeállítását képező sarkalatos, kulcsfontosságú bizonyíték – meghallgatására csak a következő alkalommal kerül sor, több váratlan fordulat is volt Horváth Anna és Fodor Zsolt, az Euro GSM társtulajdonosa korrupciós perének tegnapi első nyilvános tárgyalásán. Eddig Kolozsvár volt alpolgármesterét és az üzletembert csupán zárt ajtók mögött hallgatták ki, vagyis ezeken az újságírók és további érdeklődők, érdekeltek nem vehettek részt. A pénteki tárgyalás során immár nyilvánosan hallgatták ki kettejüket, illetve a védőügyvédjeik által javasolt tanúkat, akik vélhetően először kerültek ilyen helyzetbe, hiszen messziről látszott, mennyire izgulnak. A tárgyalás örömkönnyekkel ért véget – de az ügynek még koránt sincs vége: a következő tárgyalás időpontját október 20-ra tűzték ki. Tavaly október első felében tartottak házkutatást Horváth Anna városházi irodájában, Kolozsvár alpolgármesterét és néhány tanút ugyanekkor hallgattak ki a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) kolozsvári fiókjánál korrupció gyanújával. Az alpolgármestert később meg is vádolták azzal, hogy arra kérte Fodor Zsolt üzletembert: vásároljon 60 bérletet – 20 ezer lej értékben – különböző zenei fesztiválokra azoknak az önkénteseknek, akik segítették őt a helyhatósági választások előtti kampány során. A vád szerint Horváth Anna és Fodor Zsolt abban egyeztek meg, hogy mindezt az Euro GSM és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) között kötött támogatási szerződéssel álcázzák. A DNA szerint ugyanakkor Horváth Anna közbenjárt a városháza ügyosztályán annak érdekében, hogy az üzletembernek kibocsássanak egy hosszú ideje várt iratot. A fentiek alapján az ügyben befolyással való üzérkedés és pénzmosás vádjával indult bűnvádi eljárás. Az ügy miatt 2017 márciusának második felében Horváth Anna lemondott alpolgármesteri tisztségéről. Ugyanakkor, bár több ízben óvást emelt az intézkedés miatt, a volt alpolgármester ellen végig hatósági felügyelet volt érvényben, így nem hagyhatta el az ország területét és bizonyos személyekkel semmilyen formában nem vehette fel a kapcsolatot. Fodor Zsolt: baráti kapcsolat fűzött Horváth Annához A tegnap elsőként kihallgatott személy az Euro GSM Kft. társtulajdonosa volt. A vádlott elmondta: baráti szálak fűzik Horváth Annához, akit hosszú évek óta ismer. – Tavaly májusban felhívott, s találkozni akart velem. A Karolina tér egyik kávézójában találkoztunk. Megkérdezte, tudok-e segíteni a választási kampány finanszírozásában. Eddig se magánszemélyként, se cégeimen keresztül nem adtam pénzt ilyen célra. Anna azt mondta, hogy a KMDSZ fiataljainak bérleteket ígértek zenei koncertekre, s mivel hajdanán jómagam is az ifjúsági szervezet tagja voltam, beleegyeztem. Lévén, hogy az Electric Castle főtámogatója voltam, azt gondoltam, a szervezőktől kapott protokolljegyeket ajánlom fel, de azokat az alkalmazottak már igénybe vették, ezért vásárolnunk kellett – mondta az üzletember. Hozzátette: a Karolina tér 4. szám alatti ingatlan rehabilitálásának és az eredeti, az 1870-ben levő állapot visszaállításának engedélyezésére már 2014-ben kérvényt nyújtottak be a városházára, ugyanis a munkálatok egy terasz felépítését is feltételezték. Mivel hajdanán ez oszlopokon állt, az alatta levő 10 négyzetméteres telket a helyhatóságnak koncesszionálnia kellett volna Fodor cégének. Az üzletember volt kihallgatáson az urbanisztikai osztályvezetőnél, de a helyzet nem rendeződött, ezért 2015 novemberében kihallgatást kért Horváth Annától. – 4-5 hónapra rá felhívott, hogy a telekkönyv helyzete megoldódott ugyan, de időközben bizonyos iratok érvényessége lejárt. A 2016. május 13-án a Karolina tér egyik kávézójában tartott személyes találkozónk során nem éreztem, hogy valamilyen formában kényszerítene a KMDSZ anyagi támogatására. Hogy ígért-e nekem valamit cserébe? Nem. A beszélgetésünk végén, mivel éppen a szóban forgó épület előtt voltunk, Horváth Anna megkérdezte: apropó, hogy áll az engedélyeztetés. Azt válaszoltam, folytatódik a vörös kakas meséje – mondta vallomásában az üzletember. Horváth Anna: hallgassuk meg a hanganyagot! Nyilatkozattételében a volt alpolgármester azt kérte, mihamarabb kerüljön sor a SRI hanganyagának a meghallgatására. – Ugyanabba az iskolába jártunk, barátok vagyunk Fodor Zsolttal, természetes, hogy hozzá is fordultam segítségért. Egyébként a törvény értelmében az anyagi támogatásokat nem egy személy, hanem egy politikai szervezet kaphatja. Mivel saját forrásból nem tudtam finanszírozni a kampányt, bankkölcsönhöz nem fordulhattam, a barátaim segítségét kértem – mondta többek közt a volt tisztségviselő, nyomatékosítva, hogy kizárólag a választási törvény alapján járt el. Azt is igyekezett megértetni, hogy az önkéntesek más RMDSZ rendezvényeken is tevékenykedtek, nem csupán a kampány során, szponzorálásukra általában végzett munkájukért került sor. – Nem vettem részt a cég és a KMDSZ közötti támogatási szerződés megszerkesztésében, aláírásában. A városházán pedig egyébként is feladatköröm volt a polgárok által jelzett problémák megoldása – mondta. Kiss Olivér / Szabadság (Kolozsvár) 2017. október 14.Restaurálják a kolozsvári evangélikus-lutheránus templom külsejétAz Észak-Nyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség (ADR Nord-Vest) közvetítésével, az Európai Uniótól is származó pénzalapokból restaurálják a kolozsvári evangélikus lutheránus templom külsejét – tájékoztat Fehér Attila, a felekezet főtanácsosa. „Két év kemény munka után pénteken aláírtuk a szerződést” – közli az egyházi vezető a Facebook-oldalán. A Fehér Attila által leírtakból megtudjuk, hogy a pályázatot a RegioConsult iroda állította össze és nyújtotta be az Észak-Nyugati Regionális Fejlesztési Ügynökséghez, a tervezéssel a Tektum és az Irod M iroda foglalkozott. „Köszönöm a megelőlegezett bizalmat a kolozsvári egyházközség vezetőségének, Adorjáni Dezső Zoltán püspöknek, dr. Csutak Ibolya felügyelőnek és a presbitériumnak. Ugyanakkor mindazoknak is köszönet akik segítettek és megértéssel voltak irántam a projekt elkészítésének idősz Kiss Olivér / Szabadság (Kolozsvár) 2017. október 21.Horváth Anna-per: tanúk kihallgatásával folytatódottBár az előző, első tárgyaláson a bíró jóváhagyta a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) által a Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármester és Fodor Zsolt üzletember közötti tavaly májusban folytatott megbeszélés hanganyagának a meghallgatását, erre tegnap mégsem került sor – hozzáértők szerint előbb kihallgatnak valamennyi tanút, s csupán ezt követően „játsszák be” a hanganyagot. Az ügyvédek szerint a felvétel kulcsfontosságú, mi több, perdöntő is lehet, a Korrupcióellenes Ügyészség ugyanis az elhangzottak alapján vádolta meg befolyással való üzérkedéssel Horváth Annát és pénzmosással Fodor Zsoltot. A tegnapi nyilvános tárgyaláson a vád tanúit hallgatták meg. Ligia Subţurică, Kolozsvár volt főépítésze elmondta: a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal belső működési szabályzata értelmében nem volt Horváth Anna alárendeltje, így a politikus nem volt, hogy közbejárjon nála. – Én tulajdonképpen csak Emil Boc polgármesternek tartoztam felelősséggel. Lévén, hogy a régi általános városrendezési szabályzat bizonyos előírásai sürgőssé tették bizonyos ügyek intézését, tavaly tavasszal, kora nyáron, nagyon sokan fordultak hozzám: a város polgárai, befektetők, tervezők, városi építészek stb. Nem emlékszem, hogy egy bizonyos ügyben Horváth Anna egyáltalán hozzám fordult volna. Nyomást amúgy sem gyakorolhatott rám, mert nem voltam az alárendeltje. Őrület volt az az időszak, éjjel is bent voltam az irodában – mondta a műszaki szakember. Ugyanezt vallotta Mirela Mărincean is, a városháza közlekedésbiztonsági osztályának a vezetője, aki egyébként nem is értette, őt miért hallgatják ki. Másfelől, a tegnapi tárgyaláson két üzletember is azt vallotta: anyagilag 5-5 ezer lejjel segítette ugyan Horváth Anna választási kampányát, ám a politikus semmit sem kért cserébe, és ők sem fordultak hozzá ügyes-bajos dolgaik elintézésére. Három tanú nem jelent meg, őket a következő alkalommal behozatják a tárgyalóterembe. A tárgyalás végén Horváth Anna védőügyvédje kérte az immár egy éve hatályban levő hatósági felügyelet feloldását. Azzal érvelt: már nincsenek érvényben a bizonyos szabadságjogokat korlátozó intézkedés indokai, így például a vádlott már nem alpolgármester, így nem tud semmilyen befolyást gyakorolni a tanúkra, a vádat pedig nem feltételezni, hanem bizonyítani kell. – Horváth Anna ismert és elismert tagja a kolozsvári közösségnek, sok helyre meghívják, közrendezvényeken vesz részt – mondta az ügyvéd, emlékeztetve, hogy a bírósági felügyelet immár több mint egy éve érvényben van, ideje lenne ennek feloldására. A bíró ennek kapcsán a napokban dönt. Kiss Olivér / Szabadság (Kolozsvár) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||