|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 339 találat | lapozás: 1-30 ... 271-300 | 301-330 | 331-339 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Szabó István 2016. június 28.Pásztor Sándor lett a Bihar megyei tanács elnökeAz RMDSZ-es Pásztor Sándor választotta meg elnöknek keddi alakuló ülésén a Bihar megyei tanács. A két alelnök a szociáldemokrata párti (PSD) Ioan Mang és a Demokraták és Liberálisok Szövetsége (ALDE) színeiben megválasztott Traian Bodea lett. A liberálisok (PNL) megjelentek az ülésen, de az elnök megválasztása előtt botrányosan kivonultak. Verekedés éppen nem tört ki, de lökdösődés és ordibálás volt a Bihar megyei tanács keddre harmadjára összehívott alakuló ülésén. Claudiu Pop prefektus köszöntése után az ülést a korelnök RMDSZ-es Szabó István vezette. A mandátumigazolás során kiderült, hogy a PNL-s Florina Şchiop visszalépett, helyét a listán következő Ovidiu Bezi foglalta el. A mandátumigazolás, a frakcióvezetők megválasztása – az RDMSZ Pásztor Sándort választotta – és az eskütétel gond nélkül lezajlott. A tanácselnök megválasztása következett. Szabó István az RMDSZ-s Pásztor Sándor, Ionel Avrigeanu a liberális Mircea Mălant jelölte. Utóbbi szívhez szólónak szánt szavakkal mondta, hogy a választóik miatt fogadja el a jelölést, bár tudja, nem választják meg. Ordibálás, lökdösődés A botrány a szavazólapok kiosztását követően kezdődött. A liberálisok azzal vádolták a PSD-s Stela Babăut, hogy már az asztalnál voksolt, és szavazatát megmutatta, így sérült a szavazás titkossága. Dacian Foncea PNL-s tanácsos ordítva, az ülésvezető és a megyei tanács jegyzője, Carmen Soltănel szavába is többször kérte új szavazás elrendelését, majd, mikor ez nem sikerült, és a tanácsosok az urnához vonultak, lökdösődés alakult ki. Emiatt később Anamaria Tiron tanácsos panaszt is tett, mint mondta, Foncea egy adott pillanatban el akarta vinni az urnát. Látva, hogy az ordítozásuk nem jár eredménnyel, a PNL-sek kivonultak a teremből, ezzel kiváltva ott lévő szimpatizánsaik tapsát. Az ülés ezt követően folytatódott. Pásztor Sándor megválasztását a 18 jelen lévő tanácsos támogatta. Az ülésvezetést átvevő RMDSZ-es tanácselnök elmondta, sajnálja a kialakult helyzetet, és mindent megtesz a normalizálásáért. Ezt később nyilatkozatban is elismételte. Azt is hangsúlyozta: fontos nyereség, hogy hosszú kihagyás után ismét magyar ember vezetheti Bihar megyét. Pásztor Sándor az RMDSZ ötödik tisztségviselője, akit megyei önkormányzati elnökké választottak. A két magyar többségű megyén - Hargitán és Kovásznán - kívül a román pártokkal kötött egyezségek alapján az RMDSZ Szatmár, Maros és Bihar megyében szerezte meg a megyei önkormányzati elnöki tisztséget. Az alelnököket, Ioan Mangot és Traian Bodeát szintén 18-18 szavazattal választották meg, a szakbizottságok összetételének jóváhagyását azonban Pásztor Sándor javaslatára elnapolták a következő tanácsülésre. Miért álltak össze a PSD-vel? Kelemen Hunor szövetségi elnök korábbi nyilatkozata szerint azonban a PNL "nem sok választási lehetőséget hagyott" az RMDSZ-nek. "A liberálisok 70 százalékos többséggel nyertek Nagyváradon, ott nincs igazán szükségük ránk, csak dekoratív szerepünk lehetne. Ilie Bolojan polgármester mellett nagyon nehéz lenne dolgozni úgy, hogy nincs szüksége ránk. Biztos vagyok benne: csak azért ajánlották fel az alpolgármesterséget, hogy megszerezzék a megyei tanácselnöki posztot, de a kollégáim inkább abban voltak érdekeltek, hogy megszerezzék a megye vezetését, mert egy megyei tanácselnök már egyenrangú félként tárgyalhat a város polgármesterével" - magyarázta a Bihar megyei RMDSZ döntését Kelemen Hunor a Mediafax hírügynökségnek. maszol.ro 2016. június 30.Születésnapi beszélgetés a 75 éves Bágyoni Szabó István íróval, költővelFelénk siető égi postások – A magyar nyelv és irodalom szakos tanári diploma megszerzése után, 1964-ben első állomásod a Maros megyei nagysármási középiskola volt. Ha szüleim 1962-ben Pusztakamarásról nem Mócsra, hanem az egyazon távolságra lévő Sármásra adnak, hogy továbbra is magyarul tanuljak, tanárom lehettél volna… Hogyan emlékszel vissza erre a mezőségi nagyközségre, a század eleji, anyaországi telepesek utódaira, megmaradásukért, identitásmegőrzésükért való küzdelmükre? – Kérdésedből sok mindent kiérzek. Példának okáért azt, hogy alaposan ismered Sütő Andris gyermekkori vidékét, a minden értelemben dimbes-dombos, tavas-tócsás Mezőséget. No meg azt is – és ennek örülök –, hogy ezek tudtában is bátorkodtál belelapozni A lovak estére hazaérnek című regényembe. Amely voltaképpen az általad is említett kérdéseket – magyar betelepítések, majd román „magyartalanítások”, iskoláink és egyházaink erkölcsi-anyagi leépítése stb. – próbálja feszegetni. Úgy tűnik, Sártelek – ez Nagysármás regénybeli neve – és környéke talán ilyen értelemben Erdély egészét, annak jövőbeni sorsát – és persze, annak kritikáját – sejthette volt a bukaresti „főolvasók” szemében, mert a kötet csak tízéves késéssel jelent meg – és persze, Budapesten. Ma is tisztelettel emlékszem Nagysármás és vidéke neves embereire, Hermán János tiszteletesre, aki dombról prédikálta szerte halotti búcsúztatóit, hogy öblös hangját az Úristenen kívül mi is hallhassuk, Páll András doktorra és segédjére, sógoromra, néhai Sarkadi Vilire, akik alatt nem pihent meg az egyfogatos kordély, valahányszor a telepeken élők egészségéről, mentésről volt szó. Meg Laci gyógyszerészre, a mesemondó Juliska nénire… És álljon itt még valami: Sármásra érkezésem talán első „felelős” megbízatása, a kollektív gazdaság kukoricafosztásán való részvételünk mellett, a népszámlálás helyi bizottságában való részvételünk… Hát részt is vettünk: de egyetlen magyar név után sem ceruzával jelöltük be a nemzetiségi hovatartozást. Ahogyan a központi „megbízott”, Sticlaru elvtárs követelte. Csak gyaníthatjuk, hogy az éj leple alatt hány nem román családból fabrikálhattak – radírozás után – román nemzetiségűt… – Alig 3 év után léptél még egyet Kolozsvár felé. Pontosabban Tordára, ahol a középiskolai oktatáson kívül felruháztak aligazgatói teendőkkel is. Akkor kezdődött a nemzetiséget is romboló „aranykorszak”: az erdélyi magyarság elsorvasztásának „legtermékenyebb” időszaka… Mennyire lehetett követni és betartani, üllő és kalapács között, a sütői gondolatot: „úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk”? – Torda előtt volt még egy megállóm: Harasztoson helyettes tanárkodtam egy éven át. Ezt a falut voltaképpen a Torda közeli lőtér és a Nagyenyed felé futó országút választja el szülőfalumtól, Bágyontól. Apósom – tudni kell, hogy voltaképpen a nősülésem lódított ki Nagysármásról Torda felé; feleségem ott dolgozott, lakásunk is ott várt rám… –, nos: apósom pöfögő kis Simsonjával furikázgattam naponta a tordai Jósika utca és a harasztosi iskola között. És nem kis veszélyek közepette – időnként bizony az épp lőgyakorlatot végző kiskatonák süvítő golyózáporai alatt… Most látom, ezzel a fejem fölött zajló kisded légi csatákkal sokat sejtető főpróbákat rendeztek számomra az égiek… Jó előre sejthettek volna valamit…? Vagy figyelmeztetni szerettek volna valamire? Gondolom, eddigi katedráim igen-igen változatos „összetétele” maga volt a figyelmeztető: Nagysármáson – a pályaválasztáskor behirdetett „középiskola” nem is volt középiskola, pontosabban a középfokon nem voltak magyar osztályok. Így óráim számát zeneoktatással, kórusvezetéssel pótolták; Harasztoson pedig csak a román V–VII. osztályokban „jutottam szóhoz” – tiszta magyar szakos végzettségem ellenére mateket, történelmet, ének-zenét kellett tanítanom… persze román nyelven. „Ne az égiekkel perlekedj, édes fiam! – nyugtatott édesanyám –, ezeket a tordai földieket kellene nagybátyádnak megkeresnie az érdekedben.” Tudni kell, hogy középiskolás koromtól én tordai nagybátyámnál, „Kicsi Pistánál”, a vidék híres csizmadiamesterénél voltam „kovártélyban” – mondhatni: szolgadiákként…, s csak nagy ritkán látogattam haza, Bágyonba. Kolozsvári egyetemi éveim alatt úgyszintén… Vásárhelyi Géza költőbarátom, falum körzeti orvosa egyik poharazgatásunk közben meg is jegyezte: „Maholnap én leszek az igazi bágyoni, kedves Bágyoni!” Visszatérve a kérdésedhez, a sütői gondolathoz: egyszer csak hagytam csapot-papot, a nem reám szabott katedrát, és munkahely után néztem Tordán. Így kerültem a város turisztikai hivatalához. – Fontos volt, hogy néhai Lászlóffy Aladárral és Vásárhelyi Géza orvos-költővel Tordán 1970-ben beindítottátok a Jósika Miklós Közművelődési Kört, amely a kommunista diktatúra éveiben Aranyosszék talán legmeghatározóbb magyar szellemi műhelyévé vált… – Igen, ma is úgy látom. Ezzel az akkor egyáltalán nem veszélytelen lépésünkkel bizony nem csupán a volt mészkői papköltő, Balázs Ferenc szellemi hagyatékát, a „magyar vidékfejlesztést”, mint mozgalmat élesztettük újjá, hanem – kissé nagyképűen fogalmazva – visszaadtuk annak az erdélyi városnak a hitét, amely város jó négy évszázaddal azelőtt a szabadság, a lelkiismereti szabadság gondolatát álmodta meg Erdély és Európa népei számára. Szabadon élni, lelki és szellemi szabadságban alkotni, magyarul is… Persze, föl kellett kutatnunk a város azon intézményeit, fórumait, neveket, akik a hajdani „magyar Torda” emblematikus figurái voltak – vagy lehettek. Hiszen 1970 körül sem helyi magyar színtársulat, sem tordai vagy Aranyos vidéki magyar lap már nem létezett… Hogy a régi református vagy unitárius gimnáziumokról ne is beszéljünk. És még valami: rendre haza kellett hívnunk – csalogatnunk? – azokat az irodalmi-közművelődési nagyságokat, akiket Torda és Aranyosszék szórt szét a világban: a két Lászlóffytól el egészen Székely Jánosig, Mikó Imrétől Létay Lajosig, Anavi Ádámtól el egészen a színész Miske Lászlóig, a szobrászművész Suba Lászlóig, az iparművész Egri Lászlóig… Nos, a Jósika Kör hatalmas helyi sikerei – és kiszállásai, hiszen ott voltunk mi a farkaslaki Tamási-emlékmű avatásán, ott a székelykeresztúri Petőfi-szobor avatásán; Kövenden és Torockón rendszerint felléptünk hol versműsorokkal, hol az épp aktuális Brassai Sámuel-emlékesteken – úgy látszik, mifelénk fordította a még létező magyar hivatalosság figyelmét. Történt ugyanis, hogy 1972-ben Nedelka Géza tanügyi inspektor meghívott, foglalnám el az ő rövidesen megüresedő posztját, a tordai Mihai Viteazul Líceum aligazgatói székét. Egykori tanárom ajánlatát elfogadtam, már azért is, mert tudtam: Géza Csíkszeredába készül, családot alapítani. – 1974–89 között Kolozsváron kapsz állást, mégpedig az egyetlen írószövetségi hetilapnál, az Utunknál. – Tovább kellett lépnem, bár nagyon szerettem tordai középiskolás tanítványaimmal dolgozni. Isten bizony, sokszor úgy éreztem magamat a katedrán, mintha a „jósikakörös” dolgaimat folytatnám. Katedrám összetételéről ne kérdezz! Magyar irodalomtörténetet az első évben nem taníthattam – lévén, hogy Imreh Lajos tanár úr, egykori középiskolai magyartanárom itt kollégám volt, és nem is akármilyen –, de tanítanom kellett filozófiát, politikai gazdaságtant és kutyafülét… Középiskolai időszakom második éve aztán megnyugtatóan kezdődött: Imreh tanár úr nyugdíjba vonult, én meg hozzáfoghattam elképzeléseim valóra váltásához. Végre, szakomat oktathattam! Igen ám, de történelmi ismeretek hiányában – már ami a Trianon utáni erdélyi históriát illeti – az elmélet csak üres szólam. Tettem a magam dolgát: kisded színpadi valamit írtam tanítványaim számára Egy nap az Erdélyi Helikon szerkesztőségében címmel, amelyben a vesztes magyarjaink közül felvonultattam a Kuncz-fiúktól Kós Károlyékig szinte mindenkit…, persze a nyertes Emil Isacot és Octavian Gogát is… Úgy tapasztaltam, hogy attól a „bemutatótól” számítva – mert külön „rendezvényen” mutattuk be – tanítványaim zömmel a maguk helyén tudták a történelmi változásainkat értelmezni. Hogy később aztán mi történhetett, nem tudhatom, de a téli vakáció első napjaiban jött a hír Kolozsvárról: tordai kinevezésemet a megyei főinspektor nem írta alá. Punktum. Hetekig feleségemmel együtt fásultan figyeltük sorsunk alakulását. És jött a megváltás! Életmentőnek bizonyult az Utunk főszerkesztőjének, Létay Lajosnak az üzenete – Mikó Ervin és Köntös-Szabó Zoltán hozták a hírt, személyesen –: van üresedés a lapnál, januártól szívesen fogadnak! Pillanatot sem gondolkoztam az ajánlaton. Mondtam is Köntös-Szabó Zolinak: „Mögénk álltak az égiek! Valaki nem felejtette el, hogy Létay apósa, a jó emlékezetű Lőrinczy Árpád tiszteletes úr bizony konfirmáltató papom volt Bágyonban…” Zoli fülembe súgta: „Ezt Létay bátyánk katonatársa, az a bizonyos Ceaușescu aztán meg ne neszelje!” És történt, hogy 15 éven keresztül „utunkos” lehettem. – A kolozsvári évek teremtik meg a publikálási lehetőséget, s szinte két-három évente teszel le egy-egy kötetet az olvasók asztalára. Ezek közül egyik legjobb regényed a Kések ideje (1979), amelyben a múltat összekötöd a jelennel, s megszületik egy fájóan szép lírai vallomás szülőföldedről, az Aranyos mentéről, Bágyon vidékéről. Kritikusaid azon nyomban párhuzamot vonnak Sütő András korábban írt Anyám könnyű álmot ígér c. kötetével. Miről szól a kötet, hogyan fogadta a szakma? – A könyv voltaképpen a mindenkori történelmi időknek kiszolgáltatott „collectáló” diákok életéről szól, akik hol európai peregrinációkon vesznek részt, hol önvédelemre alkalmas kések gyűjtését kénytelenek megszervezni… Mert másként elvesznének – akár a holland utcasarkokon, akár Aranyosszék mindig is veszélyeztetett kapualjaiban. A főhős Jeney Vaskóban álom és valóság kegyetlen kavarodása – olvasmányélmények és gyermekkori emlékek váltakozó valósága teremti meg azt a szülőföld-hangulatot, amely tovalendíti a témán netán eltöprengő olvasót. A szakma, örömömre mind Erdélyben – Kántor Lajos és Láng Gusztáv révén –, mind pedig Magyarországon – Fodor András által – megtisztelő elismeréssel fogadta prózámat, az időközben napvilágot látott versköteteimmel együtt. Aminek örülök, hiszen Budapesten kényesek ám a mi mondatainkra… – Az 1989-es áttelepedés után következik néhány rövid-hosszabb időszak egyik-másik budapesti lapnál: az Uniónál, az Új Magyarországnál, a Pest Megyei Hírlapnál, a Szabad Földnél. Hogyan foglalnád össze ezt a periódust: valóban az anyaországi útkeresés és az önmegtalálás évei voltak ezek? – Amennyiben újságírói mivoltomra gondolunk: ezek a lapok mindenképpen „az önmegtalálás” lehetőségei voltak. Anyagilag sem utolsók. Hiszen meg kellett ám kapaszkodnunk. Ráadásul: feleségem nem vállalhatott munkát, hiszen kisfiunk egyéves, karon ülő kis lurkó volt még… s az állampolgárságra is három évet kellett várnunk. Itt kell megemlítenem, hogy egyfajta szerencse is mellénk szegődött: az irodalmi lapok szerkesztői, versrovatvezetői – valamikor vendégeink is voltak kolozsvári lakásunkon – szinte hetente, havonta kérték írásaimat. Ma is őrzöm Bella Pista, Nagy Gazsi, Fodor Bandi, Masszi Péter, Turcsány Péter „sürgető” leveleit, Páskándi Géza pár soros „reagálásait”. Mindezek nem is elsősorban forintokat, hanem mellénk állást, emberbaráti biztatást jelentettek számunkra a világváros vállalt forgatagában… Persze magam sem tétlenkedtem. Az Unió s majd a PoLíSz is szinte mindenik lapszáma közölt erdélyi írást. Emlékszem, mekkora feltűnést keltettek Balázs Ferenc, aranyosszéki papköltőnk fotókkal kiegészített versei, naplórészletei – akárha a tordai Jósika Kör gerjesztette gondolatok így folytatódtak volna énbennem is. De fel-felszisszent az olvasó a Páskándi-írásokra is… Az Új Magyarország kolumnás írásomat hozta egykori kolozsvári lapom, az Utunk régi-új szerkesztőinek – Szilágyinak, Lászlóffynak, Királynak, Mózesnek, Sigmond Pistának – immáron helikonos elképzeléseiről, új lehetőségeiről. A PoLíSzt megjelentető Kráter Műhely Egyesület erdélyi témájú könyveit részben magam szerkeszthettem – örömömre. Végezetül hadd jegyezzem meg: a Pest Megyei Hírlap, s majd a Szabad Föld kulturális rovatvezetőjeként már-már napi kapcsolatban álltam például az akkor még Marosvásárhelyen élő és alkotó Sütő Andrással, de a kolozsvári Fodor Sándorral és a már Magyarországra költözött Huszár Sándorral is. Azt érezhettem, hogy az anyaországi lapok legalább annyira igényelték az erdélyi – főleg nagy öregjeink – írásait, mint mi az itteni „lehetőségeket”. – Leltár című, Kós Károly halálára írt versedben írod: „kifogytak rajzos arcú, birsalma tekintetű aggastyánjaink”. Valóban megcsappant nagy öregjeink egykori népes hada? – Fizikai valójukban sajnos meg… De hála az egeknek – no és az asztalunkra letett kézjegyeiknek –, szellemiségüket, nyelvben és nemzetben gondolkodó magatartásukat megtartotta az idő! – Milyen kapcsolatot ápolsz az erdélyi írókkal, művészekkel, itteni olvasóiddal? – Szerencsém van ezekkel az elektronikus kütyükkel – égi „postásokkal”, skype-pal. Amikor hiányoznak, mert hiányoznak, fogom magam és tárcsázok, vagy ezt-azt bepötyögöm a számítógépembe. Egyszóval: ilyenkor is az égiek sietnek segítségünkre. És amikor már nem tudok mit kezdeni ezzel a 75 éves embert meghaladó technikával, hívom Dávid fiunkat, és a dolgaink egyenesbe jönnek. – Min dolgozol jelenleg? – Ezekben a hetekben főleg megbicsaklott egészségi állapotom foglal le… De fáradt derékkal is ott kell lennem a budapesti könyvnapokon. Tavaly karácsonyra két kötetem is megjelent: esszékötetem Egy íróasztal vendégei címmel látott napvilágot Győrben, regénytrilógiámat pedig – Erdélyi hármasoltár címmel – a kolozsvári Kriterion jelentette meg. Székely Ferenc hargitanepe.eu 2016. július 11.Nevetésben gazdag falunapokat tartottak GyergyóremeténNem patikamérlegen mérték a vidám szív orvosságát Remetén, a hétvégi, tizenhetedik falunapokon. A nagyotmondó kaláka, a mesélés, a humor, az ugratás, tehát az élet lételeme nyert főszerepet a kétnapos ünnepségen. Ebben az esztendőben Berecz András mesemondót választották a nagyközség díszpolgárává. Annyi súlyos téma volt már a falunapokon, hogy amikor szervezésbe kezdtünk, beugrott, most beszéljünk a humorról” – magyarázza az idei témakörválasztást Laczkó-Albert Elemér, Remete polgármestere. Bevallja, nem könnyebb a humorról beszélni, mint a komoly témákról. „Viccesnek lenni nem jelenthet sem komolytalanságot, sem minőségbeli csökkenést. Azt szeretnénk, hogy a humor beépüljön az életünkbe, hogy helyet kapjon ebben a nagy komolyságban, a valóságban”. A viccnek fele sem tréfa, derült ki a szombat délelőtti szimpozionon is. Lung László Zsolt színész, humorista, Balázs Lajos néprajzkutató és Bíró A. Zoltán antropológus nevettetve gondolkodtatott el a vicc mögött megbújó valóságon. Bár csupán az esti program részét képezte a nagyotmondó kaláka, már délelőtt bemelegítettek, többen is kiegészítve az előadókat. Az esti kalákában Madarász György volt a főszereplő, az idős remetei Asztalos doktorral megesett történetet mesélt. Az orvos a beteg hozzátartozóinak lelkére kötötte, a folyékony orvosságot kiadva, hogy minden gyógyszerezésnél jól rázzák meg. A rokonok a betegre értették a rázást, végezték is rendszeresen, amíg alig mAradt szusz benne. Azt az embert választotta díszpolgárává a község, aki úgy fogalmaz magáról, hogy „egy dologgal foglalkoztam mindig, hogy odaférkőzhessek az érdekesen gondolkodó emberek közelébe.” Berecz András jogi egyetemre is elment, hogy lássák, megpróbál ember lenni, aztán a pilisi erdőgazdaságban volt időszaki erdőművelő sétaút-karbantartó, Duna menti állami gazdaságban sósavat pakolt, végül kikötött a mesemondásnál és népdaléneklésnél. „Amikor kinyitom a szám, ha nem igaz is, amit mondok, de érdekes legyen” – vallja Berecz András akinek már nagyapja is egy nap alatt öt kocsmát is bejárt, hogy új népdal nélkül haza ne menjen, édesanyja pedig a legjobb történetszínező, karakterutánzó volt. Bereczre felnéznek a remeteiek, hisz nemcsak meséivel jár rendszeresen vissza, hanem hazakísérte az általa felkutatott gyergyói táncokat, dalokat. „Olyan eszmeiséget hozott, amit a régiek biztos, jobban bírtak, de nekünk tanulnivalónk van belőle rengeteg” – fogalmazott Laczkó-Albert Elemér az előadóról, aki nem lehetett személyesen jelen az ünnepségen. Nemcsak az volt a falunap-szervezők célja, hogy megnevettessék az embereket, az örömszerzés más módjait is igénybe vették. Így sikerült örömet szerezni Péter Róbertnek, a Gyulafehérvári Caritas munkatársának. „Olyan embereket, akiknek nehéz kimozdulni a házból, ő hétről hétre összevonzza egy közösségbe, és az idősek itt életkedvet kapnak. Ebben nem kevés a humor, az optimista szemlélet, és ezt köszönjük meg neki” – mondta a polgármester. Idén is megörvendeztettek két családot a Tiszta udvar, rendes ház elismeréssel: Portik Szabó István és Laczkó Benedek Árpád teheti háza falára a plakettet. A pedagógusi munka elismeréseként pedig Laczkó Magdolna, Balázs Teréz és Ivácson Tímea fogadhatta a kitüntetést. Balázs Katalin Székelyhon.ro 2016. július 16.Magyar Bukarest 18. (Hencz Hilda)1921. március 19-én a katolikus és református püspök letette a hűségesküt a román államnak, azonban a Románia és Vatikán viszonyát szabályozó konkordátumot csak 1927-ben írták alá. Valóban elérkezett az idő, hogy az erdélyi magyarok is elfogadják a trianoni szerződés aláírásával kialakult helyzetet. A jelt Kós Károly neves műépítész, a magyar kultúra egyik legnagyobb személyisége, a transzilvanizmus zászlóvivője adta meg, aki társszerzője volt az 1921. január 22-én megjelenő Kiáltó szónak. A röpirat jelentette a magyarság aktív részvételén alapuló új kulturális és politikai program kiindulópontját. Bár a Bukaresti Hírlap megemlíti, a röpiratnak úgy tűnik, nem volt nagy visszhangja a megzavarodott Bukaresti magyarság körében. Kós felhívta a figyelmet, hogy mennyire fontos kimozdulni a passzivitásból, a kulturális megmAradásért harcolni: ,,...szembe kell néznünk a kérlelhetetlenül rideg valósággal, és nem szabad ámítanunk magunkat. (...) Az lesz a miénk, amit ki tudunk küzdeni magunknak. A bátraknak kiáltok hát, a harcolni akarónak, a kötelességtudóknak, a látni akaróknak, az előrenézőknek. (...) Az Élet nem vár, az Élet rohan.” A magyarok akkor lesznek lojálisak a román államhoz, írta Kós, „ha megadatik számunkra az új keretek között az a minimum, melyet mi nemzeti kultúránk, ősi szokásaink, faji öntudatunk, szociális érzéseink, gazdasági fejlődésünk szempontjából ezeresztendős múltunk tanulságaképpen nélkülözhetetlennek tudunk”. A röpiratot elkobozták, és a román cenzort, aki engedélyezte megjelenését, elbocsátották. Még 1921-ben megalakul az erdélyi Magyar Szövetség, amelynek célkitűzése a kisebbségi jogok betartásának felügyelete volt, és amelynek Kós Károly lett a titkára. A szövetséget egy időre betiltották. A félelem legyőzése és a passzivitásból való kimozdulás létfontosságúvá vált. Az adott feltételek mellett azonban nem mindig sikerült megtalálni a legjobb megoldást. Szász István, a református egyház papja, jó tíz évvel később írta egy cikkében, hogy a Bukaresti magyarok képviselői jóhiszeműen, a közösség érdekében cselekedtek. Szemtanúja volt az eseményeknek, és részt vett a két Bukaresti magyar szövetség fúziójánál is. 1921. május 8-án történt az egyesülés, az új szövetség neve Szent Istvánnal Egyesült Magyar Társulat lett. Szabó István mestert választották meg elnöknek, a katolikus tanító Tokay Gyula lett a titkár. Szász István nem volt benne a vezetőségben, csak később lett a társulat titkára. A tagok száma 1434, közülük 897-en a katolikus szövetségből jöttek, 537-en pedig a Magyar Társaságból, amely már korábban egyesült a betegsegélyző és temetkezési egylettel és a művelődési egyesülettel. A Magyar Társulat jelentős, 12 millió lejre becsült ingó és ingatlan vagyonnal és 40 ezer lej készpénzzel rendelkezett. A Szent István Egyesület vagyona jóval kisebb volt: 30 ezer lej készpénz és 400 ezer lej kötvényekben. Az új vezetőség első feladata elég kényes volt: bizonyítania kellett minden egyes tagja román állampolgárságát, hogy a társulatot elismerjék jogi személyként, és feloldják a Zalomit utcai székhely lefoglalását. Az 1925-ben megjelent (a gyűjteményekben csak ez az egyetlen évszám található) Jogi személyként elismert társaságok és alapítványok évkönyvében megtalálható a Magyar Társulat is, pontatlan, Societatea de ajutor mutual Sf. Ştefan Şi Ungară – unite (Egyesült Szent István és Magyar Önsegélyző Társulat) megnevezéssel. Feltüntették a vezetőtanács tagjainak (elrománosított) nevét, foglalkozását, lakcímét és nemzetiségét is („mind románok”). Ez a lista kisebb mértékben eltér a magyar lapokban megjelent névsortól; mindenesetre egy pap sem szerepelt, a legtöbb tag kisiparos volt. A szabályzat szerint papok nem lehettek még csak egyszerű tagok sem, ami leszűkítette a kulturális tevékenységek körét, a társulat gyakorlatilag halálesetek vagy betegségek esetén működő önsegélyző egyletté alakult át. Bárki beléphetett a magyarok verejtékével és pénzével felépített társaságba, nemzetiségre, politikai hozzátartozásra vagy vallásra való tekintet nélkül. Habár történeti szempontból a Magyar Társulat a Bukaresti magyarság folytonosságának jelképe mArad, gyakorlatilag kirakatszervezetté vált anélkül, hogy bármilyen szerepet játszott volna a magyarok társadalmi-kulturális életében. A tagdíjak beszedésén túl semmi sem történik már ott, panaszolta Nagy Sándor, aki szerint az egyesítéssel és működési szabályzatával a társulat feladta régi énjét. Az egyesítést rossz házassághoz hasonlította; a szervezet, amelyet alapításától jórészt református papok vezettek, most a katolikusok befolyása alá került, akkor, amikor a román katolikus hatóságok fő célja mindenekelőtt a hívők elrománosítása volt. 1929-ben, amikor Nagy Sándor egy magyar egyetemi diákszálló megalapításához a Magyar Társulat támogatását kérte, visszautasították. Az új társulat nem érzett semmilyen felelősséget a Bukarestben rekedt hadiözvegyek és hadiárvák százaiért, sem az Erdélyből újonnan érkező, kétségbeesetten munkát kereső magyarok, köztük 13–14 éves hadiárvák tömegeiért, akik a szegény sorsú magyarok sorait szaporították. 1929-ben, a díszterem bérleti szerződésének lejártával, a társulat használni kívánta azt, és komoly összegeket fektetett felújításába. Egy év múlva azonban ismét kénytelen volt bérbe adni a Lido filmszínháznak. Az udvaron található vendéglőt is bérbe adták a Luther sörgyárnak (a jelenleg bontás alatt álló Griviţa gyár elődje), amely aztán felújította. A Bukaresti kulturális élet, és ezen belül a román–magyar kapcsolatok némiképp eltérő módon alakultak. 1921-ben, amikor Octavian Goga költő-miniszter megnyugtató válaszokat adott a magyar sajtó számára, egy hasonlóan optimista interjú jelent meg a Nemzeti Színház igazgatójával, Victor Eftimiuval. Megtudhattuk, hogy a színház repertoárjában két magyar darab, Lengyel Menyhért és Madách Imre műve is szerepel, és a színház előcsarnokában leleplezték Madách Imre szobrát. Ez igazán merész lépés volt, ugyanis két év múlva, 1924-ben Kolozsváron irredentizmus vádjával betiltották Az ember tragédiáját. Egy másik forrásból arról értesültünk, hogy a Bulandra Társulat a Mária Királyné Színházban Molnár Ferenc darabját játszotta. Valamivel később, 1926-ban négy Bukaresti színházban is műsoron voltak magyar szerzők művei, a kedvenc Molnár Ferenc volt. Rendkívüli esemény volt 1925-ben, hogy Nicolae Iorga meghívta a Kolozsvári Magyar Színházat egy Bukaresti turnéra. A három előadást többek közt Victor Eftimiu, Mihail Sadoveanu és Petru Groza is megnézte. Nem vettek részt azonban a Magyar Párt tagjai, de távol mAradtak a román hivatalosságok is; a parasztpártiak pedig a magyarokra támadtak. Nicolae Iorga-, Móricz Zsigmond-, Lengyel Menyhért-, I. L. Caragiale- és Moliére-darabokat adtak elő. A művészetek útján könnyebb volt a közeledés románok és magyarok közt. A legérdekesebb Bartók Béla esete. A román népzene iránt tanúsított érdeklődésének köszönhetően a zeneszerző román körökben is nagyon népszerű volt. Gyűjtéseit még 1909-ben kezdte, és az eredményesség érdekében románul is megtanult. 1924-ben fesztivált szerveztek a tiszteletére; George Enescuval közösen lépett fel, és országos turnén vett részt a Károly király művelődési alapítvány égisze alatt. Románbarát magatartása miatt kivívta a szélsőséges nacionalista magyarországi magyarok haragját, elbocsátották a Budapesti zeneakadémiáról is. Nem kímélték a román nacionalisták sem, horthysta ügynöknek titulálták. Kodály Zoltánt, Bartókkal ellentétben a románok ellenségének tartották. Az 1923-ban Pest, Buda és Óbuda egyesülésének 50. évfordulóján bemutatott Psalmus Hungaricus a bibliai Dávid 55. zsoltárának modern változata. A zsoltár szövegét Kecskeméti Vég Mihály írta át 1560 körül, és egy 1620-as vallásos énekkönyvben jelent meg. Az oratórium 1934-es, Radu Urlăţeanu vezényelte Temesvári és Aradi előadása nagy vihart kavart, ugyanis a zsoltár szövegét a trianoni Magyarország aktuális politikai helyzetének nézőpontjából értelmezték: egy elhagyott és elárult ország, amely Isten segítségét kéri. A román sajtó nyílt politikai vádakkal tűzdelt, habzó szájú kampánya miatt Urlăţeanu 1935-ben öngyilkos lett. A román hatóságok már 1923-ban elrendelték az 55. zsoltár visszavonását a református zsoltárkönyvekből. A zsoltár csak az 1999-es kiadásban került vissza a zsoltárkönyvbe, a Béza Tódor (Théodore de Bèze) szövegváltozatában, egy 1562-es genfi dallammal. Voltak formális művelődési események is, például 1931-ben a Cartea Românească Kiadónál megnyitották a Budapesti magyar művészek kiállítását Nicolae herceg patronátusa alatt; a királyi ház egyetlen képet sem vásárolt, maga a herceg is külföldön tartózkodott a megnyitó idején. Az 1930-as gazdasági válság idején egyetlen figyelemre méltó kezdeményezése volt a Bukaresti magyarságnak: egy magyar nyelvű színház megalapítása, de a nagy költségek miatt ez az intézmény nagyon hamar csődbe ment. Nem tudjuk, ki kezdeményezte, és volt-e köze a közelgő parlamenti választásokhoz. 1930 májusában a Bukaresti Magyar Újság reklámkampányba kezdett a magyar színház megalapításáért, melynek vezetője Kovács Imre lett. A kultuszminisztériumban főigazgatói tisztséget ellátó Liviu Rebreanu szkeptikus volt a kezdeményezést illetően, és szkeptikusak voltak a Magyar Párt vezetői is, de a magyarság lelkesen támogatta. Az előadásokat 1930 tavaszán kezdték volna el a Sărindari utcai Alhambra Színházban. A működési engedély jóváhagyását azonban túl sokáig húzták-halasztották, egyre több feltételt szabtak, egyebek mellett, hogy a társulat színészei román állampolgárok legyenek, és hogy az előadott darabok ne sértsék a románok érzéseit. Az első előadást végül a Magyar Társulat dísztermében tartották meg valamikor december vége felé. A magyarság színe-java ott volt, a bevétel 29 ezer lejre rúgott. Ezután azonban a bevételek drasztikusan csökkentek, hétezer, majd ötezer lejre, két hónappal később pedig már a színház csődjéről beszéltek. A bukás oka az volt, hogy a színházigazgatónak nem sikerült megfelelő termet bérelnie, az úri közönségnek a Zalomit utcai terem túl szegényes volt, a szegények számára pedig a jegy túl drága. Az Erdélyből érkező színészeknek még öltözőjük sem volt, a folyosón öltöztek, de elképesztően magas honoráriumot igényeltek; egy énekespáros havi 28 ezer lejt kért. Másfelől a Magyar Társulat minden előadásnál 1500 lej terembért kért, a bevétel legfeljebb azt fedezte, a honoráriumokra már nem futotta. Mégsem mondtak le végleg a színház ötletéről; e célból egy egyesületet is létrehoztak, amely rövid idő alatt 32 ezer lejt gyűjtött össze, egy megfelelőbb termet béreltek, a Posta mögötti Tesleanu Termet. A Pax Klubba tömörülő magyar zsidók is jelentős összeggel támogatták az újrakezdést. A jegyek ára eléggé magas volt, a páholyban 195 és 280 lej között; az olcsóbb helyekért 20 és 100 lej közötti összeget kellett fizetni. Az első előadást 1931. március 8-án Petru Groza is megnézte. Hamarosan ismét jelentkeztek a pénzügyi gondok, és április 19-én a Liedertafel Teremben megtartották az operaáriákból és magyar népzenéből álló búcsúelőadást. A jegy ára 60 és 150 lej között váltakozott. A színészeknek fellépőruháikat is zálogházba kellett adniuk, hogy ki tudják fizetni adósságaikat. (folytatjuk) JÁNOS ANDRÁS fordítása Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. július 17.A Helikoni Leszármazottak TalálkozójaA Marosvásárhelyi Helikon-Kemény János Alapítvány 2016. július 29-30-án tartja a Helikoni Leszármazottak Találkozóját. A báró Kemény Miklós kezdeményezésére létrehozott alapítvány 2000-től rendszeresítette emlékrendezvényeit, Marosvécsre pedig 2003-tól hívja meg évente ilyenkor a helikoni írók leszármazottait. A kastély visszaszolgáltatása óta – amely eseményre, s a tényleges átvételre, a kapuk megnyitására 2014 őszén kerülhetett sor – a helikoni találkozók ismét azon falak között zajlanak. amelyek annak idején otthont adtak a báró Kemény János által szervezett programoknak. Fontos irodalomtörténeti eseménysorozatnak számítottak az 1926 és 1944 között tartott marosvécsi találkozók, amelyeken a meghívottak az erdélyi magyarság és az irodalom legfontosabb kérdéseiről tanácskoztak. Ezek az alkalmak meghatározták a későbbiekre vonatkozó tennivalókat, a könyvkiadás, az írástudó értelmiségiek feladatait, de ugyanakkor – bár a munkaközösség nem rendelkezett semmilyen hivatalos formával, nem voltak választott tisztségviselői – olyan nyilatkozatokat fogalmaztak meg, olyan irányvonalakat szabtak meg, amelyek a békét és a haladást, az erdélyi magyarság érdekeit, a társnépekhez való közeledés ügyét szolgálták. Alakulásakor Kemény János 28 írónak küldött meghívást, megszűnésekor, 1944 őszén 55-en vallották magukat helikonistáknak. Alapító tagok: Áprily Lajos, Bánffy Miklós, Bárd Oszkár, Bartalis János, Berde Mária, Endre Károly, Gulácsy Irén, Gyallay Domokos, Hunyady Sándor, Kacsó Sándor, Kádár Imre, Kemény János, Kós Károly, Kovács Dezső, Kuncz Aladár, Ligeti Ernő, Makkai Sándor, Molter Károly, Nagy Dániel, Nyirő József, Olosz Lajos, Reményik Sándor, Sipos Domokos, Szabó Mária, Szentimrei Jenő, Szombati-Szabó István, Tabéry Géza, Tamási Áron, Tompa László. A későbbiekben a helikoni közösség tagja lett Asztalos István, Balázs Ferenc, Császár Károly, Dsida Jenő, Finta Zoltán, Gagyi László, Járosi Andor, Jékely Zoltán, Karácsony Benő, Kiss Jenő, Kovács László, Lakatos Imre, Makkai László, Markovits Rodion, Maksay Albert, Moldován Pál, Ormos Iván, Pakots Károly, Szabédi László, Szántó György, Szemlér Ferenc, Szenczei László, Tavaszy Sándor, Vásárhelyi Z. Emil, Vita Zsigmond és Wass Albert. Napjainkban az Erdélyben, illetőleg Romániában működő irodalom, akárcsak a magyarországi, vagy az összmagyar, szekértáborokra és provinciákra töredezett szét. Marosvécsnek, a helikoni szellemnek nincsen már akkora kisugárzása, mint a múlt század húszas és harmincas éveiben, de úgy tűnik, hogy ezen a helyen egyre inkább lényeges dolgok fogalmazódnak meg, és az itteni találkozók kezdik visszanyerni egykori szerepüket. Egyre szélesebb az a réteg, amely figyel a Kemény János örökösei által felvállaltakra. Ilyen önbecsülésre, önértékelésre ébresztő alkalom lesz a mostani találkozó is. eloszekelyfold.wordpress.com 2016. július 26.Tőkés László tusványosi beszédeA XXVII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Itthon Európában! című július 23-i délelőtti fórumán Németh Zsolt moderátori bevezetője után Tőkés László EMNT-elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök beszéde hangzott el. Az EP-képviselő Voltunk, vagyunk, leszünk mottójú felszólalása alább olvasható. A délvidéki Kishegyes, a felvidéki Martos és a kárpátaljai Felsőszinevér nyomán Tusnádfürdő! A szervezők: a Pro Minoritate Alapítvány és a Magyar Ifjúsági Tanács kiemelt partnereként, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nevében sok szeretettel és tisztelettel köszöntöm a XXVII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Részvevőit itt, Tusnádfürdőn, a Székely Autonómia szállásterületén. A Nemzeti Összetartozás szellemében és a Nemzeti Együttműködés Rendszerének keretében külön is üdvözlöm Mindazokat, akik határon innen és túl, a határok fölötti nemzetegyesítés jegyében, az utóbbi hat esztendőben, az újrahonosítási törvénynek köszönhetően válhattak újból egymás polgártársaivá! Ugyanakkor engedjék meg, hogy bevezetésképpen Mindnyájunk nevében együttérzésünket és részvétünket fejezzem ki Franciaország népe és a gyászoló Hozzátartozók iránt a páratlanul kegyetlen nizzai terrorcselekmény miatt, mely az előző, hasonló merényletekkel, vagy a tegnap esti eszelős müncheni merénylettel együtt egész európai kultúránk elleni életveszélyes fenyegetést jelent. Nem utolsó sorban sok szeretettel köszöntöm körünkben a Nemzet miniszterelnökét, őszinte köszönetünket és elismerésünket fejezve ki iránta azért a nemzet- és európai politikai szolgálatáért, amelyet Kárpát-medencei magyarságunk és – meggyőződésem szerint – egész kontinensünk, illetve kelet-közép-európai térségünk védelmében és javára folytat. Itt és most van a helye annak, hogy újból felidézzem néhány évvel ezelőtt, ugyanitt elhangzott azon kérésünket – szó szerint idézem –, hogy: „vállaljanak védhatalmi státuszt a határon túli magyarok, Erdély iránt, mint ahogyan Ausztria tette ezt az olaszországi Dél-Tirol esetében.” Röviddel ezelőtt egy újságíró ezzel a kérdéssel fordult a dél-tiroli EURAC Kisebbségi Jogok Intézetének két szakemberéhez: – „Ausztria még mindig védhatalmi státuszt gyakorol a dél-tiroli németek fölött? – „Természetesen, Ausztria mindig is védhatalom volt, és ez nagyon fontos a dél-tiroliak számára” – hangzott a válasz. Munkatársa pedig így folytatta: – „… zajlik a második (1972-es) autonómiastatútum felülvizsgálata, melynek során ismét meghatározzák majd, mi lesz Ausztria szerepe Dél-Tirol vonatkozásában.” Két Európai Uniós tagországról, Olaszországról és Ausztriáról van szó, melyek 1946-ban, majd 1972-ben egy akarattal rendezték a Dél-Tirolban élő német/osztrák közösség területi önrendelkezésének, autonóm jogállásának a kérdését. Miniszterelnök úr, köszönjük a védelmüket és támogatásukat! Európai módra, Románia és Magyarország is ezenképpen juthatna egyezségre a romániai, erdélyi, Székelyföldi magyarság önrendelkezése ügyében; a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) pedig ugyanezt a megoldást javasolja az összes külhoni magyar közösség esetében. Kezdettől fogva az autonómia ügye mellett áll ki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács, országos és területi szinten, együtt az Erdélyi Magyar Néppárttal; sőt legutóbb az RMDSZ és társpártja, az MPP is elmozdulni látszik ebbe az irányba. Ezért élt, halt áldott emlékű Fodor Imre, Marosvásárhely legutóbbi magyar polgármestere, a Székely Nemzeti Tanács korábbi elnöke, és emellett tett hitet a bibliai korhatárt immár túllépett Király Károly, élő példaképünk az átkos emlékű Ceaușescu-diktatúra elleni küzdelemben! Az 1956-os forradalom és szabadságharc idei jubileuma memento gyanánt tudatosítja bennünk, hogy szabadságszerető és szabadságharcos nép a magyar. Az erdélyi magyarság, kiváltképpen pedig a székelység számára a szabadság záloga és biztosítéka maga az autonómia. Köszönetet mondok azért, hogy már az Alaptörvény is példás módon rendelkezik ebben a nemzetpolitikai prioritást jelentő kérdésben, konkrét módon pedig Szili Katalin személyében miniszterelnöki megbízott hivatott eljárni a külhoni magyarok autonómia-törekvéseinek előmozdítása érdekében. Miért olyan fontos számunkra az autonómia és a védelem? A védhatalmi státusz és az önrendelkezés? A továbbiakban erre a kérdésre keresem a választ: egy évforduló (A) és egy bibliai ige (B) összefüggésében: A.) Márton Áron kiállása az erdélyi magyarság védelmében (1946-2016 = 70 éve) Nem véletlen, hogy a magyar kormány idén emlékévet hirdetett boldog emlékű Márton Áron erdélyi/Gyulafehérvári katolikus püspök tiszteletére. Júniusi emlékkiállítása megnyitóján méltán nevezték őt „erkölcsi mércének”, akit példaként lehet az érték- és morális válságban lévő európai társadalom elé állítani, hiszen Ő egyaránt védelmére kelt az üldözött zsidóknak, a fogságba hurcolt erdélyi németeknek és a betiltott román görögkatolikus egyház kiszolgáltatott híveinek és papjainak, akikkel együtt utóbb ő is rabsorsra jutott. Nem utolsó sorban pedig éppen hetven esztendeje annak, hogy ismételten fellépett saját hívei és magyarságunk védelmében, akik a II. világháború befejeztével a megszálló szovjet hadsereg és a visszatérő román impérium hatalma alá kerültek. Észak-Erdély és általában az erdélyi magyarság sorsa és jövője forgott kockán. A berendezkedő kommunista-barát román hatalommal és magával a Román Kommunista Párttal kiegyező Magyar Népi Szövetség elárulta Erdélyt. 1945 novemberében a Szövetség Százas Intézőbizottsága – Katona Szabó István diákvezető és Nagy Géza református gimnáziumi tanár ellenszavazatai mellett – egyhangúlag egész Erdély Romániához való tartozása mellett foglalt állást. Kiáltványukban – a korabeli PC/politikai korrektség szóhasználatával – jelentették ki, hogy „az erdélyi nemzetiségi kérdés megoldása nem határkérdés”; óvtak „a nemzetközi reakció” háborús mesterkedéseitől, és hitet tettek „Erdély két népének eltéphetetlen egysége” mellett. Beke György „a magyar önfeladás egyik legsúlyosabb drámájának”, „önkéntes magyar Trianonnak” minősítette a Népi Szövetség Petru Groza és Vasile Luca/Luka László jelenlétében és politikai nyomása alatt elfogadott „hűségnyilatkozatát”, mely „a népakarat meghazudtolásával járatta le az önrendelkezés nemes eszményét.” Edmund Burke brit filozófus szerint: „A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek mAradjanak.” Erdélyben viszont a román kormányzat és a kommunisták által félrevezetett vagy velük cinkosságot vállaló magyar „szövetségi” politikusokkal szemben akadtak olyan felelős egyházi és polgári vezetők, akik nem mAradtak „tétlenek”, hanem Áron püspök köré tömörülve szembeszegültek a Magyarnak nevezett Népi Szövetség kapitulációjával, és memorandumot intéztek a párizsi békekonferenciához, melyben az önrendelkezés elvének klasszikus megfogalmazásával fejezték ki nemzeti közösségük azon igényét, hogy: „Rólunk nélkülünk ne határozzanak, és ne akarják az erdélyi magyarságot keresztre feszíteni.” Az 1946. június 11-i, csíksomlyói búcsú közel állt ahhoz, hogy spontán népgyűléssé alakuljon át, mely erdélyi magyarságunk hiteles álláspontját juttassa kifejezésre. Az előretörő bolsevik hatalom árnyékában azonban Márton Áron kellő hitbeli bölcsességgel fogta vissza és csillapította le a háborgó kedélyeket és a jelenléti csúcsot döntő sokaságot. Szentbeszédében viszont kivételes nyíltsággal szólt a kiszüremlő párizsi határozat igazságtalanságáról és következményeiről. A nagy püspök a búcsújárók népének biztonságát nem kockáztatta, ezzel szemben viszont a helyettes áldozatvállalás szellemében szólt helyettük is: „A püspöknek azonban meg kellett hallania híveinek nagy aggodalmát, és ki kellett mondania azt, amit nekik nincsen szabadságukban kimondaniuk…. Ez nem politika. Itt az életünkről van szó. S az emberi élethez az Istentől nyertünk jogot.” Márton Áron börtönviseléssel megpecsételt igazsága és a vele szemben álló „gyászmagyarok” elvtelen önfeladása a jelenben is érvényes és időszerű tanulságokkal szolgál számunkra. Még mielőtt bárki is „magyar irredentizmussal” vádolna, vádaskodna – le kell szögeznünk, hogy a mostani, változott körülmények között mi nem határkérdésről, hanem autonómiáról beszélünk, nem területet, hanem közösségi jogokat kérünk és követelünk. A nemzetközi szerződéseket és Románia alkotmányát tiszteletben tartva politikai párbeszédet szorgalmazunk, hogy az ország törvényes rendjének megfelelően és a román politikai törvény- és döntéshozókkal egyetértésben, egy olyan, tényleges és teljes körű autonómiarendszert hozzunk létre a magyar nemzeti közösség számára, mely – meggyőződésünk szerint – egyedül képes biztosítani megmAradását, gyarapodását és szabad fejlődését. Ezen törekvésünk teljes mértékben összhangban áll a nemzetközi normákkal, és megfelel azoknak a demokratikus autonómiaformáknak, melyek a világ és Európa számos országában közmegelégedésre működnek, és egyben a megbékélés és a stabilitás hordozói. A felidézett történelmi példa másik nagy tanulsága az, hogy nemzeti közösségünk választott vezetőinek, szervezeteinek, pártjainak és szövetségeinek erkölcsi és politikai kötelességük a demokratikus népakarat képviselete, különös tekintettel a népek és nemzeti közösségek önrendelkezési jogának a tiszteletben tartására. Ebben a tekintetben az erdélyi magyarság képviseletét kisajátító prekommunista Magyar Népi Szövetséggel szemben Márton Áron püspök és áldozatvállaló memorandista elvbarátai voltak az igazi és hiteles demokraták. Harmadsorban az egyházi népszolgálat világító példája szolgál tanulságul. „Ez nem politika. Itt az életünkről van szó!” – mondotta volt Áron püspök. Csak helyeselni lehet, hogyha nemzeti egyházaink nem bonyolódnak bele a pártpolitikába. Ami viszont hitbeli és történelmi örökségük folytatásaképpen ma is elvárható tőlük: az a híveik és társadalmunk javát szolgáló erkölcs- és nemzetpolitika. Az, hogy Isten szava legyenek a nép felé, és hogy a nép szavát is meghallják és hallassák, amikor és amennyiben ez szükséges. Amit ebben a viszonylatban Márton Áron mond, az az egyházi és világi előjárókra egyaránt érvényes: „A vezetőknek tudniuk kell, hogy tényleges tekintélyük addig van, a polgárok támogatására és tiszteletére addig van jogcíműk, engedelmességre addig számíthatnak, amíg hivatalukat küldetésnek tekintik az Isten által meghatározott rend és célok megvalósítására.” B. Nehémiás próféta buzdítása a jogos önvédelemre Erdély nagy püspöke vert helyzetben, a kommunizmus végérvényes berendezkedésének már-már kilátástalan időszakában mutatott példát arra, hogy soha ne adjuk meg magunkat, még a legreménytelenebbnek tűnő helyzetekben se adjuk fel a küzdelmet. A jogos önvédelem vállalására, bátorságra, kitartásra, önfeláldozó kiállásra buzdítja hosszan tartó fogságból szabaduló, ellenség által szorongatott népét Nehémiás próféta, amikor is a nemzeti önfenntartás eme „hadiparancsát” intézi hozzá: „Ne féljetek tőlük! A nagy és rettenetes Úrra emlékezzetek, és harcoljatok testvéritekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségeitekért és házaitokért!” (Neh 4,14) Isten embereit népünk iránti olthatatlan szeretetük késztette „ama nemes harc” (Pál apostol) felvételére. Istenbe vetett bizodalmukkal együtt „testvéreik, fiaik, leányaik, feleségeik” iránti odaadó szeretetük kölcsönzött a hadviselőknek kellő bátorságot és lelki motivációt ahhoz, hogy ne alkudjanak, és ne fussanak meg, hanem szükség esetén még a hivalkodó Góliátokkal, a legnagyobb túlerővel is halált megvető bátorsággal szálljanak szembe. Vértelen igazság- és szabadságharcainkban, elkeseredett politikai és mindennapi küzdelmeinkben az Ige szava és Isten népének áldozatvállalása szigorú önvizsgálatra késztet bennünket: vajon megvan-e bennünk az a szeretet, mely népünk ügyének és védelmének megalkuvás nélküli szolgálatára késztessen? A „kompromisszumok művészetének” nevezett „politizáláson” kívül képesek vagyunk-e következetesen kiállni „házaink” népe, hazánk családjaink, gyermekeink, közösségeink és gyülekezetünk, falvaink és városaink védelmében és érdekében, hogy – idei nyári Táborunk központi gondolata értelmében – valóban itthon érezhessük magunkat szülőföldünkön, hogy ne csak itthon voltunk légyen, hanem a jelenben és a jövőben is itthon legyünk Erdélyben, Székelyföldön, Partiumban, Tusnádfürdőn és Nagyváradon, Komáromban, Beregszászon, Szabadkán, Drávaszögben, a Mura-mentén, az Őrségben és Budapesten, Magyarországon és az összes magyar külhoni területen – hogy nehogy az egész Európát önazonosságában fenyegető migránsok sorsára jussunk, nehogy a saját szülőhazánkban vagy Európában és a nagyvilágban szétszóródva váljunk idegenekké…?! Amikor a kommunizmus összeomlott, majd az egyesült Európához csatlakoztunk – azt hittük, végre megszabadultunk, s kisebbségbe kényszerített népünkre is új korszak virrad. Negyed század után azonban azt kell látnunk, hogy nem csupán mi magunk, hanem immáron az egész, válságba kormányzott Európa súlyos veszélybe forog. Történelmi hagyományainkra emlékeztető módon, egyszerre kell harcba szállnunk az önmaga vesztét okozó nyugati világért, valamint saját magunk védelmében. „Ne féljetek! Harcoljatok!” – hangzik Nehémiás kiáltványa. A föltétlen konfliktuskerülés jelenkori politikai divatjában sokaknak sérti a fülét ez a felhívás, Brüsszel urai pedig nem tudják, mihez is kezdhetnének a Bibliával, mint ahogy Izráel népének és a keresztény Európának az identitása is idegen és zavaró számukra. Mindazáltal erre a „politikailag korrektnek” aligha mondható felszólításra kell hallgatnunk, és amikor és amennyiben szükséges, a konfliktust is vállalnunk kell, hogyha bőrünkről, létünkről, sorsunkról – „testvéreinkről, fiainkról, leányainkról, feleségeinkről, házainkról” – van szó, amikor Európa és magyarságunk jövője a tét! Ámbátor a Gonosszal szemben nem gyakorolhatunk „konfliktuskerülő magatartást”, és kompromisszumot sem köthetünk vele – hanem csak egyet mondhatunk: „Távozz tőlem, Sátán!” Az idei Tusnádfürdői tábor sátoraiban ennek a nemes harcnak a vállalásával vettük számba az európai, a közép-európai és a Kárpát-medencei helyzetet és a magyarság állapotát, és tekintettük át sorskérdéseinket, valamint azokat a politikai, nemzeti, társadalmi, bel- és külhoni, illetve nemzetközi „hadszíntereket” és kihívásokat, melyek – a szintén bibliai szellemű – építőmunka mellett jogos küzdelmünk töretlen folytatására késztetnek bennünket. Befejezésképpen Csintalan László kanonoknak, az idei csíksomlyói búcsú szónokának két himnuszunk szavait összekapcsoló áldásmondását idézem: „Isten, áldd meg a magyart, és ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!” itthon.ma//erdelyorszag 2016. augusztus 26.Augusztusi SzövétnekSzínes, izgalmas, értékes élményt nyújt Megjelent a Szövétnek augusztusi száma. Az uborkaszezon végére, amely itt, Aradon immár csemegeuborka-szezonnak nevezhető. Annyi magyar vonatkozású kulturális eseményt rendeztek, annyi említést érdemlő program várta az érdeklődőket, hogy a szerkesztőnek eszébe jut, vajon mi az, ami kimAradt, amiről mindenképpen szólni kellett volna a – sajnos – csak kéthavonta megjelenő kulturális szemlében. Örömmel nyugtázhatjuk, hogy a lap szerzői között több új név villant fel. Ennek egyik fő „okozója” a tősgyökeres Aradinak tekinthető, jelenleg Kölnben élő fogorvos, Kövér Péter és odaadó neje, Andrea, akik meginvitáltak nemrég felújított soborsini házukba tíz irodalomhoz közelálló, ismert személyt, hogy egy hétvégén asztal köré üljenek, és elbeszélgessenek sok mindenről, és hagyományt teremtsenek. „Soborsini repkény” – ezt a nevet kapta a rendezvény. A házigazda megkérte a résztvevőket, hogy küldjenek egy-egy írást a Szövétnek részére. Ezzel emeljék a lap színvonalát. A Soborsinban megjelenők írásainak sorát a vajdasági Verbász szülötte, ismert újvidéki prózaíró és szerkesztő, Bordás Győző nyitja Irodalmi majális kastélytőben című beszámolójával. Hudy Árpád, régi Aradi ismerősünk, az Irodalmi Jelen olvasószerkesztője Nemzeti italainkról közöl szellemes eszmefuttatást. Soborsini röpkény – Kéz kezet fog című, keserű érzelmekkel telített írásában lapunk állandó munkatársa, Sarusi Mihály eleveníti fel az irodalmi majálison megélt élményeit. A meghívottak között ott volt Soborsinban a Szövétnek „nagy öregje”, első szerkesztője, Réhon József is. A lap Memoár rovatába került visszaemlékezése, Soborsini repkény, figyelemre méltó, mint általában az ő sorai. Tudományos igényességgel szól az olvasókhoz a Történelem rovatban Vekov Károly, nyugalmazott egyetemi tanár Soborsin című tanulmányában. A Humor rovat, nem feltétlenül kacagtató, annál inkább elgondolkodásra késztető, briliáns humortól átitatott darabjait szintén a soborsini majálison résztvevő szerzők „követték el”. Kövér Péter Az aranyhegyű töltőtoll avagy Képzeletbeli és valós dedikálás a könyvhéten című írásában a nemrég elhunyt Esterházy Péternek állít emléket, Szabó István ízes nyelvezetű humortól duzzadó, Petróljom című elmélkedése lenyűgöző, Jámborné Péterszabó Ilona rövid, frappáns írása (Utazom) végére „ledermed a merevlemeze”. A miénk is. A szépirodalom az augusztusi számból sem mArad ki. Verssel jelentkezik Böszörményi Zoltán (Dizájn) és Szabó Péter (apám), rövid prózával Radnai István (Csillapított éhség) és folytatódik Nótáros Lajos Arad mArad című regénye a VII/4. résszel. Ujj János értékelése (A stilisztikában ismeretlen Száraz köd) Juhász Béla Száraz köd című novelláskötetét méltatja a sikeres könyvbemutatót követően. Aradi magyar kortárs képzőművészek kiállítása kapcsán Ódry Mária (aki szintén jelen volt a soborsini találkozón, bemutatja egy-egy mondatban a Kölcsey Képtár 7. tárlatán, a Klió Teremben szereplő művészeket. Ennek a 14 képzőművésznek egy-egy munkája jelenik meg az augusztusi Szövétnek két belső borítóján. Háborús, Aradi emlékei vannak a nem messze Szegedtől, Domaszéken élő és alkotó szobrászművésznek, Mihály Árpádnak, akit Kert és szobrok című írásában mutat be Csotó Nagy Mária. A képzőművészet kapcsán mindenképpen említést és elismerést érdemelnek Kett Groza János dekoratív illusztrációi, amelyek több helyen díszítik a lapot. Három fotóművész is hozzájárult a lap színessé tételéhez: a címlapon Bodó Judit felvétele (Nyári idill), a hátsó borítón Allerhand István fotója (Érett bogyó), a Helytörténet rovatban pedig Siska-Szabó Zoltán fekete-fehér fotópárja (Régi és új Arad-3.) Rövid kihagyás után – örömünkre – ismét tollat ragadott a Piroska házaspár. Piroska Katalin, az Aradi színháztörténet tudós ismerője A Marica grófnő és ami mögötte van – Nyolcvan éve mutatták be Aradon Kálmán Imre operettjét címmel közöl izgalmas tanulmányt. Piroska István szerint „Azt írta az újság”: Amikor még nem volt probléma a kisebbségi nyelvhivatalos használata, rég volt. Az Oktatás rovat sem mAradt üres. Megtölti Fülöpné Bálint Anna Erika „Hol volt…” Éppen 60éve. Pécska című visszaemlékezése iskolás korára. Ettől a helyszíntől nagyon-nagyon messzire utazott Rogoz Marianna, a Csiky Gergely Főgimnázium kémia–fizika szakos tanára, aki Tapasztalatcserén az Egyesült Államokban című beszámolójában betekintést enged a tengerentúli tanügy titkaiba. S még nincs vége az izgalmaknak. A Hitélet rovatban Koreck Aladár cikke olvasható: Hittanórák Szoboszlay Aladárral, folytatódik Regéczy Szabina Perle memoár-sorozata: Szemek tüzében, és Fitoriné Rezik Julianna közlésében második, befejező része jelenik meg: Rezik Aliz Brüsszeli és bécsi nemzetközi zongoraversenyeken című emlékezésnek. Sok olvasónk örömére jelezzük: megjelent Brittich Erzsébet második keresztrejtvénye: 40évvel ezelőtt, 1976 augusztusában távozott…( és a júniusi rejtvény helyes megfejtése). Meggyőződésünk, hogy színes, izgalmas, értékes élményt nyújt minden kedves olvasójának a Szövétnek 2016. augusztusi száma. Nyugati Jelen (Arad) 2016. augusztus 29.Voltunk, vagyunk, leszünkA mostani, változott körülmények között mi nem határkérdésről, hanem autonómiáról beszélünk, nem területet, hanem közösségi jogokat kérünk és követelünk – szögezte le az idei Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban Tőkés László. Az alábbiakban közöljük az EMNT elnöke előadásának szerkesztett változatát. Itt és most van a helye annak, hogy újból felidézzem a néhány évvel ezelőtt, ugyanitt elhangzott azon kérésünket – szó szerint idézem –, hogy: „vállaljanak védhatalmi státuszt a határon túli magyarok, Erdély iránt, mint ahogyan Ausztria tette ezt az olaszországi Dél-Tirol esetében". Röviddel ezelőtt egy újságíró ezzel a kérdéssel fordult a dél-tiroli EURAC Kisebbségi Jogok Intézetének két szakemberéhez: – „Ausztria még mindig védhatalmi státuszt gyakorol a dél-tiroli németek fölött? – Természetesen, Ausztria mindig is védhatalom volt, és ez nagyon fontos a dél-tiroliak számára – hangzott a válasz. Munkatársa pedig így folytatta: – „... zajlik a második (1972-es) autonómiastatútum felülvizsgálata, melynek során ismét meghatározzák majd, mi lesz Ausztria szerepe Dél-Tirol vonatkozásában." Két európai uniós tagországról, Olaszországról és Ausztriáról van szó, amelyek 1946-ban, majd 1972-ben egy akarattal rendezték a Dél-Tirolban élő német/osztrák közösség területi önrendelkezésének, autonóm jogállásának a kérdését. Miniszterelnök úr, köszönjük a védelmüket és támogatásukat! Európai módra, Románia és Magyarország is ezenképpen juthatna egyezségre a romániai, erdélyi, Székelyföldi magyarság önrendelkezése ügyében; a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács pedig ugyanezt a megoldást javasolja az összes külhoni magyar közösség esetében. Kezdettől fogva az autonómia ügye mellett áll ki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács országos és területi szinten, együtt az Erdélyi Magyar Néppárttal; sőt legutóbb az RMDSZ és társpártja, az MPP is elmozdulni látszik ebbe az irányba. Ezért élt-halt áldott emlékű Fodor Imre, Marosvásárhely legutóbbi magyar polgármestere, a Székely Nemzeti Tanács korábbi elnöke, és emellett tett hitet a bibliai korhatárt immár túllépett Király Károly, élő példaképünk az átkos emlékű Ceaușescu-diktatúra elleni küzdelemben! Védhatalmi státusz és önrendelkezés Az 1956-os forradalom és szabadságharc idei jubileuma mementó gyanánt tudatosítja bennünk, hogy szabadságszerető és szabadságharcos nép a magyar. Az erdélyi magyarság, kiváltképpen pedig a székelység számára a szabadság záloga és biztosítéka maga az autonómia. Köszönetet mondok azért, hogy már az alaptörvény is példás módon rendelkezik ebben a nemzetpolitikai prioritást jelentő kérdésben, konkrét módon pedig Szili Katalin személyében miniszterelnöki megbízott hivatott eljárni a külhoni magyarok autonómiatörekvéseinek előmozdítása érdekében. Miért olyan fontos számunkra az autonómia és a védelem? A védhatalmi státusz és az önrendelkezés? A továbbiakban erre a kérdésre keresem a választ: egy évforduló (A) és egy bibliai ige (B) összefüggésében. A.) Márton Áron kiállása az erdélyi magyarság védelmében Nem véletlen, hogy a magyar kormány idén emlékévet hirdetett boldog emlékű Márton Áron erdélyi/Gyulafehérvári katolikus püspök tiszteletére. Júniusi emlékkiállítása megnyitóján méltán nevezték őt „erkölcsi mércének", akit példaként lehet az érték- és morális válságban lévő európai társadalom elé állítani, hiszen ő egyaránt védelmére kelt az üldözött zsidóknak, a fogságba hurcolt erdélyi németeknek és a betiltott román görögkatolikus egyház kiszolgáltatott híveinek és papjainak, akikkel együtt utóbb maga is rabsorsra jutott. Nem utolsósorban pedig éppen hetven esztendeje annak, hogy ismételten fellépett saját hívei és magyarságuk védelmében, akik a II. világháború befejeztével a megszálló szovjet hadsereg és a visszatérő román impérium hatalma alá kerültek. Észak-Erdély és általában az erdélyi magyarság sorsa és jövője forgott kockán. A berendezkedő kommunistabarát román hatalommal és magával a Román Kommunista Párttal kiegyező Magyar Népi Szövetség elárulta Erdélyt. 1945 novemberében a Szövetség Százas Intézőbizottsága – Katona Szabó István diákvezető és Nagy Géza református gimnáziumi tanár ellenszavazatai mellett – egyhangúlag egész Erdély Romániához való tartozása mellett foglalt állást. Kiáltványukban – a korabeli pc/politikai korrektség szóhasználatával – jelentették ki, hogy „az erdélyi nemzetiségi kérdés megoldása nem határkérdés"; óvtak „a nemzetközi reakció" háborús mesterkedéseitől, és hitet tettek „Erdély két népének eltéphetetlen egysége" mellett. Beke György „a magyar önfeladás egyik legsúlyosabb drámájának", „önkéntes magyar Trianonnak" minősítette a Népi Szövetség Petru Groza és Vasile Luca/Luka László jelenlétében és politikai nyomása alatt elfogadott „hűségnyilatkozatát", mely „a népakarat meghazudtolásával járatta le az önrendelkezés nemes eszményét". Edmund Burke brit filozófus szerint: „A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek mAradjanak". Erdélyben viszont a román kormányzat és a kommunisták által félrevezetett vagy velük cinkosságot vállaló magyar „szövetségi" politikusokkal szemben akadtak olyan felelős egyházi és polgári vezetők, akik nem mAradtak „tétlenek", hanem Áron püspök köré tömörülve szembeszegültek a magyarnak nevezett Népi Szövetség kapitulációjával, és memorandumot intéztek a párizsi békekonferenciához, amelyben az önrendelkezés elvének klasszikus megfogalmazásával fejezték ki nemzeti közösségük azon igényét, hogy: „Rólunk nélkülünk ne határozzanak, és ne akarják az erdélyi magyarságot keresztre feszíteni" Az 1946. június 11-ei csíksomlyói búcsú közel állt ahhoz, hogy spontán népgyűléssé alakuljon át, amely erdélyi magyarságunk hiteles álláspontját juttassa kifejezésre. Az előretörő bolsevik hatalom árnyékában azonban Márton Áron kellő hitbeli bölcsességgel fogta vissza és csillapította le a háborgó kedélyeket és a jelenléti csúcsot döntő sokaságot. Szentbeszédében viszont kivételes nyíltsággal szólt a kiszüremlő párizsi határozat igazságtalanságáról és következményeiről. A nagy püspök a búcsújáró népnek a biztonságát nem kockáztatta, ezzel szemben viszont a helyettes áldozatvállalás szellemében szólt helyettük is: „A püspöknek azonban meg kellett hallania híveinek nagy aggodalmát, és ki kellett mondania azt, amit nekik nincsen szabadságukban kimondaniuk... Ez nem politika. Itt az életünkről van szó. S az emberi élethez az Istentől nyertünk jogot." Márton Áron börtönviseléssel megpecsételt igazsága és a vele szemben álló „gyászmagyarok" elvtelen önfeladása a jelenben is érvényes és időszerű tanulságokkal szolgál számunkra. Nem területet, hanem jogokat kérünk Még mielőtt bárki is „magyar irredentizmussal" vádolna, vádaskodna – le kell szögeznünk, hogy a mostani, változott körülmények között mi nem határkérdésről, hanem autonómiáról beszélünk, nem területet, hanem közösségi jogokat kérünk, és követelünk. A nemzetközi szerződéseket és Románia alkotmányát tiszteletben tartva politikai párbeszédet szorgalmazunk, hogy az ország törvényes rendjének megfelelően és a román politikai törvény- és döntéshozókkal egyetértésben olyan tényleges és teljes körű autonómiarendszert hozzunk létre a magyar nemzeti közösség számára, amely – meggyőződésünk szerint – egyedül képes biztosítani megmAradását, gyarapodását és szabad fejlődését. Ezen törekvésünk teljes mértékben összhangban áll a nemzetközi normákkal, és megfelel azoknak a demokratikus autonómiaformáknak, melyek a világ és Európa számos országában közmegelégedésre működnek, és egyben a megbékélés és a stabilitás hordozói. A felidézett történelmi példa másik nagy tanulsága az, hogy nemzeti közösségünk választott vezetőinek, pártjainak és szervezeteinek erkölcsi és politikai kötelességük a demokratikus népakarat képviselete, különös tekintettel a népek és nemzeti közösségek önrendelkezési jogának a tiszteletben tartására. Ebben a tekintetben az erdélyi magyarság képviseletét kisajátító prekommunista Magyar Népi Szövetséggel szemben Márton Áron püspök és áldozatvállaló memorandista elvbarátai voltak az igazi és hiteles demokraták. Harmadsorban az egyházi népszolgálat világító példája szolgál tanulságul. „Ez nem politika. Itt az életünkről van szó!" – mondotta volt Áron püspök. Annak idején hasonlóképpen fogalmazott másik nagy erdélyi püspökünk, Makkai Sándor, aki azt mondta, hogy Erdély ügye nem politikai, hanem erkölcsi kérdés számára. Csak helyeselni lehet, hogyha nemzeti egyházaink nem bonyolódnak bele a pártpolitikába. Ami viszont hitbeli és történelmi örökségük folytatásaképpen ma is elvárható tőlük: az a híveik és társadalmunk javát szolgáló erkölcs és nemzetpolitika. Az, hogy Isten szava legyenek a nép felé, és hogy a nép szavát is meghallják, és hallassák, amikor és amennyiben ez szükséges. Amit ebben a viszonylatban Márton Áron mond, az az egyházi és világi elöljárókra egyaránt érvényes: „A vezetőknek tudniuk kell, hogy tényleges tekintélyük addig van, a polgárok támogatására és tiszteletére addig van jogcímük, engedelmességre addig számíthatnak, amíg hivatalukat küldetésnek tekintik az Isten által meghatározott rend és célok megvalósítására." B.) Nehemiás próféta buzdítása a jogos önvédelemre Erdély nagy püspöke vert helyzetben, a kommunizmus végérvényes berendezkedésének már-már kilátástalan időszakában mutatott példát arra, hogy soha ne adjuk meg magunkat, még a legreménytelenebbnek tűnő helyzetekben se adjuk fel a küzdelmet. A jogos önvédelem vállalására, bátorságra, kitartásra, önfeláldozó kiállásra buzdítja hosszan tartó fogságból szabaduló, ellenség által szorongatott népét Nehemiás próféta, amikor is a nemzeti önfenntartás eme „hadi parancsát" intézi hozzá: „Ne féljetek tőlük! A nagy és rettenetes Úrra emlékezzetek, és harcoljatok testvéritekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségeitekért és házaitokért!" (Neh 4,14) Isten embereit népünk iránti olthatatlan szeretetük késztette „ama nemes harc" (Pál apostol) felvételére. Istenbe vetett bizodalmukkal együtt „testvéreik, fiaik, leányaik, feleségeik" iránti odaadó szeretetük kölcsönzött a hadviselőknek kellő bátorságot és lelki motivációt ahhoz, hogy ne alkudjanak, és ne fussanak meg, hanem szükség esetén még a hivalkodó Góliátokkal, a legnagyobb túlerővel is halált megvető bátorsággal szálljanak szembe. Vértelen igazság- és szabadságharcainkban, elkeseredett politikai és mindennapi küzdelmeinkben az ige szava és Isten népének áldozatvállalása szigorú önvizsgálatra késztet bennünket: vajon megvan-e bennünk az a szeretet, mely népünk ügyének és védelmének megalkuvás nélküli szolgálatára késztessen? A „kompromisszumok művészetének" nevezett „politizáláson" kívül képesek vagyunk-e következetesen kiállni „házaink" népe, hazánk, családjaink, gyermekeink, közösségeink és gyülekezetünk, falvaink és városaink védelmében és érdekében, hogy – idei nyári táborunk központi gondolata értelmében – valóban itthon érezhessük magunkat szülőföldünkön? Hogy ne csak itthon voltunk légyen, hanem a jelenben és a jövőben is itthon legyünk Erdélyben, a Székelyföldön, a Partiumban, Tusnádfürdőn és Nagyváradon, Komáromban, Beregszászon, Szabadkán, Drávaszögben, a Mura mentén, az Őrségben és Budapesten, Magyarországon és az összes magyar külhoni területen. Hogy nehogy az egész Európát önazonosságában fenyegető migránsok sorsára jussunk, nehogy a saját szülőhazánkban vagy Európában és a nagyvilágban szétszóródva váljunk idegenekké! Európa súlyos veszélyben forog Amikor a kommunizmus összeomlott, majd az egyesült Európához csatlakoztunk, azt hittük, végre megszabadultunk, s kisebbségbe kényszerített népünkre is új korszak virrad. Negyed század után azonban azt kell látnunk, hogy nem csupán mi magunk, hanem immáron az egész, válságba kormányzott Európa súlyos veszélyben forog. Történelmi hagyományainkra emlékeztető módon egyszerre kell harcba szállnunk az önmaga vesztét okozó nyugati világért, valamint saját magunk védelmében. „Ne féljetek! Harcoljatok!" – hangzik Nehemiás kiáltványa. A föltétlen konfliktuskerülés jelenkori politikai divatjában sokaknak sérti a fülét ez a felhívás, Brüsszel urai pedig nem tudják, mihez is kezdhetnének a Bibliával, mint ahogyan Izráel népének és a keresztény Európának az identitása is idegen és zavaró számukra. Mindazáltal erre a „politikailag korrektnek" aligha mondható felszólításra kell hallgatnunk, és amikor és amennyiben szükséges, a konfliktust is vállalnunk kell, hogyha bőrünkről, létünkről, sorsunkról – „testvéreinkről, fiainkról, leányainkról, feleségeinkről, házainkról" – van szó, amikor Európa és magyarságunk jövője a tét! Ámbátor a Gonosszal szemben nem gyakorolhatunk „konfliktuskerülő magatartást", és kompromisszumot sem köthetünk vele – hanem csak egyet mondhatunk neki: „Távozz tőlem, Sátán!" Az idei tusnádfürdői tábor sátoraiban ennek a nemes harcnak a vállalásával vettük számba az európai, a közép-európai és a Kárpát-medencei helyzetet, illetve a magyarság állapotát, és tekintettük át sorskérdéseinket, valamint azokat a politikai, nemzeti, társadalmi, bel- és külhoni, illetve nemzetközi „hadszíntereket" és kihívásokat, amelyek – a szintén bibliai szellemű – építőmunka mellett jogos küzdelmünk töretlen folytatására késztetnek bennünket. Befejezésképpen Csintalan László kanonoknak, az idei csíksomlyói búcsú szónokának két himnuszunk szavait összekapcsoló áldásmondását idézem: „Isten, áldd meg a magyart, és ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!" Tőkés László A szerző európai parlamenti képviselő Krónika (Kolozsvár) 2016. szeptember 9.Megjelent az 1956-os filmhíradó teljes évfolyama DVD-kiadványkéntAz 1956-os filmhíradó teljes felújított évfolyamát megjelentette DVD-kiadványként a forradalom 60. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA), amely öt 1956-os tematikájú emblematikus magyar játékfilmet is restaurált. A 44 filmhíradó 503 percnyi anyagát tartalmazó négylemezes kiadvány páratlan történeti forrásértéket képvisel – hangsúlyozta csütörtökön Budapesten Fazekas Eszter projektvezető, aki felidézte: a filmhíradó a korszak hivatalos propagandájának fő közvetítőeszköze volt, amelyet a moziszünetekben vetítettek. A lemezeken halláskárosultak számára is élvezhető formátumban, valamint angol felirattal is nézhetőek a filmhíradók, emellett készült egy tematikus válogatás is a legérdekesebb anyagokból, amelyet történészi kommentárral láttak el. A projekt részeként elvégezték Makk Károly Szerelem (1970), Szabó István Szerelmesfilm (1970), Gárdos Péter Szamárköhögés (1986), Sándor Pál Szerencsés Dániel (1982) és Gábor Pál Angi Vera (1978) című filmjének teljes körű digitális restaurálását is – fűzte hozzá Fazekas Eszter a sajtótájékoztatón, kiemelve, hogy a filmeket négyezer pixel feletti felbontásban, széles vásznon is vetíthető formátumban újították fel, megszüntetve a hibákat, ragasztásokat, karcolásokat és a nyersanyagöntésből származó egyenetlenségeket is. Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) főtitkára az eseményen elmondta: az öt játékfilm felújítását 60 millió, az 1956-os filmhíradó évfolyam megjelentetését 2,3 millió forinttal támogatta a köztestület. Az akadémia és a MaNDA együttműködése 2012-ben kezdődött, korábban Szőts István két iskolateremtő filmjét, az Emberek a havason és az Ének a búzamezőkről című alkotást is közösen restaurálták – idézte fel. Lugossy László filmrendező, az MMA rendes tagja a bemutatón arról beszélt, hogy a filmhíradó 1956-os évfolyama „igazából arról szól, ami nincs benne, hiszen nem az események, hanem az eseményeket kísérő propaganda lenyomata”. „Az események torzképe, kivéve, ha tudunk olvasni benne” – fűzte hozzá, hangsúlyozva, hogy fontos lenne a fiatal korosztályhoz is eljuttatni a kiadványt, amely nélkül nehéz képet alkotni az 1956-os forradalomról. „Ahogy távolodunk az időben, egyre nagyobb a kísértés arra, hogy az 1956-os forradalomból valamiféle egyolvasatú mítosz szülessék” – fogalmazott Lugossy László, aki szerint azonban az az érdekünk, hogy az 1956-os eseményeket a maguk összetettségében értsük meg és éljük át. Ebben segíthet az öt restaurált film, amelyek sokszínű lenyomatát adják a levert forradalom fájdalmának. Az öt játékfilm restaurálását a MaNDA szakmai irányításával a Magyar Nemzeti Filmalap Filmlaboratóriumában és a Focus Fox Stúdióban végezték el, a filmhíradó digitalizálása a MaNDA saját műhelyében zajlott. ( MTI) Nyugati Jelen (Arad) 2016. szeptember 22.„Az igazmondást választotta menedékül” (Elbúcsúztatták Csoóri Sándort)Csoóri Sándor mindig a magyarokkal volt – hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere a szeptember 12-én elhunyt Csoóri Sándor költő, író, filmalkotó temetésén tegnap az Óbudai temetőben. A szertartáson Csoóri Sándor családtagjai, pályatársai, tisztelői között jelen volt a kormány képviseletében Orbán Viktor miniszterelnök és a kabinet több tagja. Részt vett a temetésen Boross Péter volt miniszterelnök is. Balog Zoltán búcsúbeszédében kiemelte: ha a 21. század magyarjai erős közösséget akarnak alkotni, akkor újra élniük kell a népi hagyományt, nem valamilyen foszladozó nosztalgiából, hanem mint a megmAradás és gyarapodás egyik fontos zálogát. A miniszter szerint mégis elmAradt a katarzis, amit az író kevésbé magának, sokkal inkább a nemzetnek kívánt. Annak a sokaságnak, országlakóknak és azon kívülieknek, akiket 1990 után annyira nemzetnek kívánt látni. ElmAradt a katarzis: a közös megérkezés a demokráciába, a megtisztulás élménye, s a közös alapról indulás akár sokfelé is – emlékeztetett a miniszter, idézve Csoóri Sándor kérdését is: „Lehet olyan demokráciára bármit is építeni, mely együtt él a vérbírókkal?” Balog Zoltán elmondása szerint hamar Csoóri Sándor lett „az, aki nem jó”. „Tiltakozó aláírások, ellencikkek százai, és máris kiröpítették »közösségi lelkiismeretünk« státuszából Csoóri Sándort azok, akiket zavart az ő közösségi lelkiismerete” – idézte fel. Csoóri Sándornak elevenek mAradtak sebesülései, mert akit szimbólumnak tartottak, az nem volt sebezhetetlen: ember volt. „És szabad mAradt mégis, belülről szabad, az utolsó pillanatig, az utolsó évek közéleti magányában is. Miközben a részvétel és a tanúskodás mindennapi igénye – melyet Móricz Zsigmondban úgy csodált – soha nem hagyta el” – hangsúlyozta. Bogárdi Szabó István református püspök Ézsaiás próféta 40. könyvéből, majd Pál apostol 2. korintusi leveléből idézett. Búcsúbeszédében felidézte, hogy Csoóri Sándor egész életében szerette az „egybegyülekezést”, és most, holtában még egyszer egybegyülekeznek tisztelői, hogy megadják számára a végtisztességet. Bogárdi Szabó István felidézte, hogy néhány hete, amikor meglátogatta Csoóri Sándort a kórházban, megkérdezte tőle, hogy harci vagy vigasztaló zsoltárt olvasson fel számára. Önkéntelenül is harci zsoltárok felolvasásába kezdett, de a nagy beteg alkotó „végső, elrettentő erővel” vigasztalót kért. A püspök „nagy magyar őrállónak” nevezte Csoóri Sándort, aki egyszerre volt próféta, apostol és tanú, aki akkor is szeretett itt élni, amikor „az országot nem úgy rakták össze”, ahogy ő szerette volna. Csoóri Sándor maga volt az élet, a gondolkodás és a modern költészet. Halála a második világháború utáni magyar irodalom és szellemi világ legnagyobb vesztesége – mondta Tornai József költő Csoóri Sándor ravatalánál. Kósa Ferenc filmrendező kitért arra is, hogy Csoóri Sándor a kommunista diktatúra idején nem a zsarnokság túlerejét mérlegelte és nem az elnémulást választotta menedékül, hanem az igazmondást, mert egy magyar költőnek ez a dolga. Csoóri Sándor szelleme életművében velünk mArad – fogalmazott Illyés Mária művészettörténész. Csoóri Sándort a kormány saját halottjának tekintette, temetését a Nemzeti Örökség Intézete szervezte. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. szeptember 22.Örök nyugalomra helyezték Csoóri SándortA fővárosi Óbudai temető 16-os parcellájában megtartott szertartáson Csoóri Sándor családtagjai, pályatársai, tisztelői között jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök és a kormány több tagja, a magyar közélet egyéb jelesei, illetve Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is. Csoóri Sándor hosszan tartó súlyos betegség után, 86 éves korában halt meg 2016. szeptember 12-én kora hajnalban. Temetése ma délután 3 órakor kezdődött Óbudán. A szertartás kezdetén a gyászolók a Nemzeti Énekkar művészeivel elénekelték a 90. zsoltárt. Bogárdi Szabó István dunamelléki református püspök igei alapú búcsúbeszédében felidézte, hogy Csoóri Sándor egész életében szerette az „egybegyülekezést”, és most, holtában még egyszer egybegyülekeznek tisztelői, hogy megadják számára a végtisztességet. Elmondta, hogy néhány hete meglátogatta Csoóri Sándort a kórházban, és megkérdezte tőle, hogy harci vagy vigasztaló zsoltárt olvasson-e fel neki. Önkéntelenül is harci zsoltárok felolvasásába kezdett, de Csoóri Sándor mégis vigasztalót kért. A püspök nagy magyar őrállónak nevezte Csoóri Sándort, aki egyszerre volt próféta, apostol és tanú, aki akkor is szeretett itt élni, amikor az országot nem úgy rakták össze, ahogy ő szerette volna. Tornai József költő, volt írószövetségi elnök barátként és pályatársként beszélt a búcsúztatón. Azt mondta, Csoóri Sándor maga volt az élet, a gondolkodás és a modern költészet. Halála a második világháború utáni magyar irodalom és szellemi világ legnagyobb vesztesége – mondta az idős költő. Szerinte Csoóri az új modern magyar líra megszületésénél bábáskodott. Szerinte nemcsak politizáló, sőt lázadó költő, közéleti egyéniség volt, de a hatvanas évektől járta az országot, és nagy felháborodást kiváltó irodalmi riportkönyvet írt a paraszti gazdaságok tönkretételéről. Tornai szerint Csoóri Sándor politizált, de versei nem politizálódtak át, a versírást a személyiség nagy kalandjának tekintette, éppen ezért volt népszerű lírájában és társadalom bírálatában is. A rendszerváltás után nem sokkal kiábrándult a politikából, a költészetet a sorsának tekintette, a jót akarta, az igazi életet az igaztalan, hazug élettel szemben. Illyés Mária művészettörténész azok nevében is búcsúzott, akik már nincsenek köztük. Édesapja, Illyés Gyula baráti viszonyban volt Csoóri Sándorral, haláláig figyelemmel kísérte fiatalabb pályatársa sorsát. Illyés Mária szerint Csoóri Sándor fájdalommal ment el, mert úgy érezte, hogy a világ jobbításáért folytatott harca nem volt sikeres. „Ha van méltó utókor, lesz mit helyrehoznia. Életműve most kerülhet tisztább levegőbe, most kell megkapnia az őt megillető figyelmet. Szelleme ebben az emelkedő műben velünk mArad” – fogalmazott. Kósa Ferenc filmrendező azt mondta a búcsúztatón, hogy Csoóri Sándor az igazmondást választotta menedékül. Ahogy fogalmazott, Csoóri Sándor a kommunista diktatúra idején nem a zsarnokság túlerejét mérlegelte és nem az elnémulást választotta menedékül, hanem az igazmondást, mert egy magyar költőnek ez a dolga. Elmesélte, hogy Csoóri a hatvanas években azt mondta neki első találkozásukkor, hogy ki kell csikarnunk a történelemtől a szabad gondolkodás és az igazmondás jogát, nincs más választásunk. Aznap életre szóló barátságot kötöttek. A rendező felidézte, hogy az évtizedek alatt sok filmnovellát és forgatókönyvet írtak együtt, az első ilyen a Tízezer nap volt, amelyben nevén nevezték az 1956-os forradalmat és emiatt a hatalom betiltotta az alkotást. Kósa Ferenc annyit mondott erről, hogy „tisztességes emberek és tisztességes magyarok akartunk mAradni, erről tanúskodnak közéleti küzdelmeink is”. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere elsőként mondott beszédet. Azt mondta, „elmAradt a katarzis, amit az író kevésbé magának, sokkal inkább a nemzetnek kívánt. Annak a sokaságnak, országlakóknak és azon kívülieknek, akiket 1990 után annyira nemzetnek kívánt látni. ElmAradt a katarzis: a közös megérkezés a demokráciába, a megtisztulás élménye, és a közös alapról indulás akár sokfelé is”. A miniszter elmondása szerint hamar Csoóri Sándor lett „az, aki nem jó”. Tiltakozó aláírások, ellencikkek százai jelentek meg, és máris kiröpítették közösségi lelkiismeretünk státuszából Csoóri Sándort azok, akiket zavart az ő közösségi lelkiismerete. Balog azt is mondta: nem engedték, hogy médium legyen az, aki korábban egyszemélyes intézményként volt jelen a belvárosi asztaltársaságban és a lakiteleki népi sátorban is. Ahogy fogalmazott: „Csoóri nem lehetett az ünnepelt”. A miniszter szerint a véleményvezérek a legnagyobb vadra lőttek, és sok nagyságot is megtévesztett a történelmi sebek kinemmondhatóságával operáló korszellem. „Csoóri Sándornak elevenek mAradtak sebesülései, mert akit szimbólumnak tartottak, az nem volt sebezhetetlen: ember volt. És szabad mAradt mégis, belülről szabad, az utolsó pillanatig, az utolsó évek közéleti magányában is. Miközben a részvétel és a tanúskodás mindennapi igénye – melyet Móricz Zsigmondban úgy csodált – soha nem hagyta el.” Csoóri Sándor élete önálló műfaj, érdekcsoportba, osztályba, politikai táborba nem sorolható létezés. Még akkor sem, ha mindig a magyarokkal volt. itthon.ma 2016. szeptember 22.NAGY ÉS SÚLYOS SZOLGÁLATÚ ŐRÁLLÓBalog Zoltán: A nép nyelvét, költészetét saját személyes nyelvén kínálta nekünk Csoóri Sándor Szerda délután zsoltárénekléssel és imádságokkal kísérték utolsó útjára Csoóri Sándor Kossuth-díjas költőt, írót családtagjai, pályatársai és tisztelői. A költőt református szertartás szerint az Óbudai temető 16-os parcellájában temették el, koporsóját nemzetiszínű kötéllel engedték le a sírgödörbe, a hulló hant mellé virágot dobtak a résztvevők. A temetést a Nemzeti Örökség Intézete szervezte, a gyászszertartáson közjogi méltóságok, barátok, pályatársak is elbúcsúztak a szeptember 12-én, 86 éves korában elhunyt költőtől. A szertartás kezdetén a gyászolók a Nemzeti Énekkar művészeivel elénekelték a 90. zsoltár 1. és 2. versét. Ezt követően Bogárdi Szabó István református püspök Ézsaiás próféta 40. könyvéből, majd Pál apostol 2. korinthusi leveléből idézett. A püspök búcsúbeszédében felidézte, hogy Csoóri Sándor egész életében szerette az „egybegyülekezést”, és most, holtában még egyszer egybegyülekeznek tisztelői, hogy megadják számára a végtisztességet. Bogárdi Szabó István elmondta, hogy amikor meglátogatta a haldoklót a kórházban, meglepetésére vigasztaló zsoltárt kért tőle búcsúzóul a harci zsoltár helyett. A püspök „nagy magyar őrállónak” nevezte Csoóri Sándort, aki egyszerre volt próféta, apostol és tanú: őrálló volt, akinek nagy és súlyos szolgálata van – mondta püspök. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere úgy véli: kidőlt egy hatalmas tölgyfa, amelynek ágain madarak raktak fészket, már régóta énekeltek és nevelték fiókáikat, most felröppennek, helyet keresnek. – Csoóri élete önálló műfaj, érdekcsoportba, osztályba, politikai táborba nem sorolható politikai létezés, még akkor sem, ha mindig a magyarokkal volt – hangsúlyozta a miniszter, majd azzal folytatta: kevés, ha azt mondjuk, hogy őt kihagyva nem lehet megírni az elmúlt 60-70 év magyar történelmét, inkább mondjuk azt, életművében benne van a magyarok történelme; amiben az elmúlt száz évben reménykedtek, amiért harcoltak, amit feladtak s amit megszereztek és létrehoztak – mindezt tudta szóba hozni, papírra vetni. Halála nem változtat ezen. A nép nyelvét, költészetét saját személyes nyelvén kínálta nekünk. Noha életében minden elképzelhető elismerést megkapott, mégis elmAradt a katarzis, amit az író kevésbé magának, sokkal inkább a nemzetnek kívánt. Annak a sokaságnak – országlakóknak és azon kívülieknek –, akiket 1990 után annyira nemzetnek kívánt látni. ElmAradt a katarzis: a közös megérkezés a demokráciába, a megtisztulás élménye, s a közös alapról indulás akár sokfelé is. Majd Csoóri kérdését idézte: „Lehet olyan demokráciára bármit is építeni, mely együtt él a vérbírókkal?” Hamar ő lett az, aki nem jó: tiltakozó aláírásokkal, ellencikkekkel kiröpítették közösségi lelkiismeretünk státusából azok, akiket zavart az ő közösségi lelkiismerete. Tornai József költő soha nem gondolta volna, hogy ott kell állnia Csoóri Sándor sírjánál, hiszen ,,ő maga volt az élet, a gondolkodás és a modern költészet, halála a második világháború utáni magyar irodalmi és szellemi-politikai világ legnagyobb vesztesége”. Arra emlékeztetett, hogy 1967-es, Második születésem című kötetével alakult ki a Csoóri-vers érzéki képeivel és gondolatiságával. Illyés Mária művészettörténész felidézte első találkozását a költővel, és azt, miként karolta fel Illyés Gyula. Felváltva idézett Illyés és Csoóri naplójából, amiből kiderült, hogy nemcsak szakmai, hanem baráti és gondolatközösség is volt közöttük. Sajnálja, hogy Csoóri fájdalommal ment el; akár Illyés Gyula, ő is úgy érezte, hogy életének mozgatóereje, a világ jobbítására fordított harca nem volt eléggé sikeres. Ha van méltó utókor, akkor lesz mit helyrehoznia. Kósa Ferenc filmrendező felidézte, hogy az évtizedek során sok filmnovellát és forgatókönyvet írtak együtt, az első ilyen a Tízezer nap volt, amelyben nevén nevezték az 1956-os forradalmat, azon nem voltak hajlandók változtatni, emiatt a hatalom betiltotta az alkotást. Szólt arról, hogy akkor pontosan érzékelték: olyan korban és országban élnek, amelyben az embertelenség erői messze felülmúlják az emberségét, és a Trianonban megcsonkított ország, valamint a történelem által megtöretett nemzet erőinek szinte semmi esélyük a politikai hatalom vérvörös diktatúrájával, az országot megszálló hadsereg irdatlan katonai erejével szemben. A temetésen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök, Schmitt Pál volt köztársasági elnök, Boross Péter volt miniszterelnök, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Fekete György, az MMA elnöke, a Hitel volt és jelenlegi szerkesztői, szerzői. Csoóri Sándor hosszan tartó betegsége miatt már több éve visszavonult a közéletből, nem alkotott. Nélküle a magyar szellemi élet lett szegényebb, de életművével örök helyet küzdött ki a magyar irodalmi és történelmi panteonban is. Csoóri Sándor a magyar költészet egyik legszebb hagyományát követte, azt, amit népi-látomásos költészetnek is nevezünk, ami Sinka István lírájától Nagy Lászlóig végbevitte a magyar versben a minőség forradalmát, és megteremtette a magyar érzésű és látású költészetet. Költőt talán nem illendő versszó nélkül búcsúztatni, és most, hogy végső földközelben van, a Földközelben című versének egyik versszakát idézem: „Jó lovak, jó vitézek, jó halálok, / újra és újra elvérző őseim, / itt, földközelben, / még az emlékezet is hatalmasabb.” Pataki Tamás Magyar Idők (Budapest) 2017. január 21.ÉrtékteremtőkSzékely Ferenc ötödik interjúkötete Hálás műfaj az interjú. Beszélgetős műfaj lévén, különösen a tévében és rádióban használják előszeretettel. Az írott sajtósok is kedvelik. Az olvasó és hallgató is szereti, mert az emberi gyarlóság már csak olyan, hogy szeretünk mások gondjairól, bajairól hallani, olvasni, hátha gyógyírt találunk, akár icipicit is, a sajátunkra, de ha kárörvendezhetünk, azt sem vetjük meg. Magam is szeretek interjúkat, beszélgetéseket olvasni, hallgatni, mert mindig azt remélem, olyasmit tudok meg a beszélgetés alanyáról, amit eddig nem, még ha ismerem is valamennyire életét, munkáját. De nem csak a megkérdezett, a kérdező személye is árulkodó. Jól s jót kérdezni nem könnyű. Ehhez az interjúalany kiválasztása jelzésértékű. Ha kiforrott személyiségeket faggat a kérdező, saját érdeklődési köréről árulkodik elsősorban. Az sem mindegy, hogy a kultúra vagy valamelyik egzakt tudomány képviselője, ugyanis minden beszélgetés hatalmas és időigényes felkészülést igényel az adott személy életművéből. Hiszen csak így tudhat meg többet az olvasó, hallgató, így ismerheti meg az alanyt. Tehát a kérdező kicsit író, kicsit festő, kicsit orvos vagy mérnök stb. kell legyen ahhoz, hogy ráérezzen az író, festő, orvos stb. lényének lényegére, és továbbadja azt nekünk, olvasóknak, hallgatóknak.Székely Ferenc immár ötödik könyveként is az interjú műfaját választotta. Számvetések ezek a beszélgetések, hiszen az alanyok mögött gazdag életmű áll, s születésnapjukon erről az értékteremtő munkáról kérdezősködött. Ő azt vallja, egyetemes magyar nemzetben gondolkodik. Ez úgy igaz, hogy az erdélyi alkotókat faggatja elsősorban, éljenek akár szülőföldjükön, akár távoli vagy közeli országokban, ám az egységes magyar kultúrába betagolódva. Erdély, és gondolunk itt a történelmi Erdélyre, amelynek része volt a Bánát és a Partium is, ezeréves történelme során ezrekben számolható nagyságokat adott nekünk és a nagyvilágnak. Hosszú a sora azoknak az erdélyi művészeknek, tudósoknak, gondolkodóknak, akik a magyar nyelv határain túl az emberiség egyetemes kultúráját, tudományát gazdagították, és számontartja őket a világ. És vannak, akik még köztünk élnek, akiket még megkérdezhetünk, hogy miért is olyan fontos számukra a szolgálat, az anyanyelv, a népművészet, a színház vagy irodalom szolgálata, a lelkek gondozása. Székely Ferenc ezt tette, szerényen, tisztelettel, lényegre törően faggatta őket, és portrékká formálódtak a beszélgetések, melyek java része a Háromszékben is megjelent. Első interjúkötete, A megmentett hűség egy adott földrajzi tájegységhez, a Sóvidékhez kapcsolódik (25 beszélgetés Sóvidéken született, onnan elszármazott vagy ott dolgozó jeles személlyel), a többinél az Idő a mérvadó: a kerek születési évforduló: 60, 65, 70, 75, 80 és annál is több év betöltése. A következő kötetek: A szülőföld ölében (2014), Harangszó a szélben (2015), Égbe nyúló kapaszkodó (2015). Nemrég megjelent beszélgetőkönyve az Őrhelyen gyújtott jeltüzek (2016) Olosz Katalin, Bágyoni Szabó István, Demeter József, Kincses Elemér, Balla Tamás, Péntek János, Fazakas Tibor, Kallós Zoltán, Gazda József, Bodor Ádám, Cseke Gábor portréit tartalmazza. Valamennyi kötet üzenetet hordoz – érdemes tovább folytatni. KUTI MÁRTA Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. január 26.A Bethlen-kollégium titkaA református egyházi tulajdonban levő Bethlen Gábor Kollégium felújításának alkalmából tartottak hálaadó istentiszteletet szeptember 17-én Nagyenyeden. Erdély legkorszerűbb, legjobban felszerelt iskolájává varázsolták a frissen felújított nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumot. A patinás épületegyüttes kívülről-belülről gyönyörű látványt nyújt. A több száz éves alma mater épületeit uniós forrásokból, valamint az egyházkerület és a helyi önkormányzat anyagi hozzájárulásának köszönhetően újították és szerelték fel korszerű, digitális oktatóeszközökkel. A beruházás értéke mintegy hatmillió euró. A felújítás nehézségei A református egyház 2004-ben kapta vissza az épületegyüttest, a kollégiumnak régen azonban nem csak ezek az épületei voltak a birtokában. A kommunista államosítás előtt tanári lakásokkal, erdővel, földekkel rendelkezett, ez a vagyon tette lehetővé azt, hogy a kollégium önfenntartóan tudott működni. A visszaszolgáltatást követően időbe telt birtokba venni a kollégium ingatlanjait, mert az épületegyüttesben található a dokumentációs könyvtár és a természetrajzi múzeum is. Amúgy a két közgyűjteménynek otthont adó épületet szintén az egyházkerület újította fel, annak költségei ugyanis nem szerepeltek az uniós projektben. Saját költségén újította fel az egyházkerület a kollégiumi étkezdét is. A református egyház így mintegy 3,5 millió lejt fektetett az ingatlanok korszerűsítésébe, ennek jelentős részét a magyar állam finanszírozta. A nagyenyedi önkormányzat egyébként partner volt az uniós pályázat benyújtásában és támogatásában: nélküle az egyházkerület nem tudta volna felújítani a kollégiumot. Az egyezség szerint az egyházkerület 25 évre elengedte a kollégium bérleti díját, cserébe azért, hogy az önkormányzat pályázati úton megszerezte a felújítás költségeit. „Az önkormányzat kiszámolta, hogy olcsóbban jön ki, ha segít uniós forrásokból felújítani az épületegyüttest ahelyett, hogy 25 évig fizesse a bérleti díjat” – fogalmaz a püspök. A vonatkozó törvények értelmében ugyanis egyházi ingatlanban működő állami iskola esetében az önkormányzatnak megszabott bérleti díjat kell fizetnie az egyháznak. A nagyenyedi önkormányzattól eltérően más városoknak – köztük Kolozsvárnak is – sajnos hiába ajánlott fel az egyház ugyanilyen együttműködést, mert nem voltak rá vevők. Korszerű felszerelés, nagy érdeklődés Kató Béla szerint annak ellenére, hogy a Bethlen Gábor Kollégium állami intézmény, az egyházkerület a református oktatás szerves részének tekinti. Nemcsak kívülről, hanem belül is teljesen megújult a középiskola. A kollégiumban (bentlakásban) immár minden szoba saját fürdőszobával rendelkezik. Erdély szinte minden vidékéről járnak ide gyerekek. A beruházással az érdeklődés is megnőtt az intézmény iránt. Jól példázza ezt az egyik végzős diák, akivel az ünnepség alatt elegyedek szóba. Tankó Gyöngyi három éve diákja az iskolának, Gyimesközéplokról érkezett. Csodálkozó kérdésemre – miért nem ment közelebb, egy székelyföldi iskolába – azt mondja, nem ő az egyetlen a vidékről, aki a Bethlen Gábort választotta. „A három tizenkettedik osztályban heten vagyunk Gyimesközéplokról. Én az ikertestvéremmel érkeztem, ő a turisztika szakra, én a tanítóképzőbe járok. Nagyon jól érezzük magunkat, igaz, haza csak a sátoros ünnepek alkalmával tudunk menni. Sok ideig szívtuk a port, de megérte, hiszen nagyon szép lett az épület és a bentlakás is” – magyarázza Tankó Gyöngyi. Szőcs Ildikó, a kollégium igazgatója szerint a modern felszerelés része a projektnek: három számítógépes labor és vadonatúj kémialabor áll az iskola diákjainak rendelkezésére, ugyanakkor minden osztálytermet a legkorszerűbb berendezésekkel látták el. A bútorzatot is kicserélték, ezt a Bethlen Gábor Alap támogatta. Minden osztályteremhez tévé, laptop és vetítő, sőt még nyomtató is tartozik. Szőcs Ildikó igazgató az iskolai oktatással kapcsolatban elmondja: a Bethlen Gábor Kollégiumban – Erdélyben egyedülálló módon – kabinetrendszerben működik az iskola. Vagyis a gyerekek óráról órára más terembe vándorolnak, akárcsak az Egyesült Államokban. Erdély büszkesége A hálaadó istentiszteleten a Zakariás 3,2b bibliavers alapján Kató Béla püspök hirdetett igét. Mi a titka a Bethlen Gábor Kollégiumnak, miért tud évszázadok óta szinte folyamatosan működni? – tette fel a kérdést igehirdetésében a püspök. „Jeruzsálemben és környékén évezredeken keresztül harcoltak, a várost többször lerombolták, de mindig újjáépült, mert az emberek hittek abban, hogy az Úr velük van. Az Isten oltalmában való erős és személyes hit a titka annak, hogy az enyedi kollégium ma is él és virágzik. Ez a hit öröklődött nemzedékről nemzedékre, és ez éltette a generációkat annyi évszázadon keresztül” – fogalmazott Kató Béla. Igehirdetését követően Szőcs Ildikó igazgató a nyolc évvel ezelőtt megkezdett munkálatokról beszélt, valamint arról, hogy a kollégium úgy újult meg, mint a poraiból feltámadt főnixmadár. Maksay Ádám egyházkerületi műszaki előadó, tervezőmérnök többek között azt hangsúlyozta, nehéz volt megoldani azt, hogy a több éves felújítási munkálatok során folyamatosan biztosítani lehessen az oktatást diákok és tanárok számára. Köszöntötte az egybegyűlteket Horaţiu Mihai Josan, Nagyenyed leköszönt polgármestere is, aki a kollégiumot a város kincsének nevezte, ahol olyan kiválóságok tanultak, mint Kőrösi Csoma Sándor tibetológus. A városnak kötelessége volt támogatni a felújítást, hiszen az oktatás és a kultúra rendkívül fontos a város és a különböző nemzetiségű, egymással jó viszonyban élő lakosok számára. „Isten éltesse az iskolát, amely Nagyenyed, Erdély és Románia büszkesége lehet” – mondta Josan. Az ünnepségen felszólalt Oana Iuliana Badea polgármester is, aki annak idején Bukarest részéről az Oktatási Minisztérium államtitkáraként írta alá a papírokat. „A társadalom alapjainak az építését jelenti, ha ilyen iskolákat tudunk felmutatni” – mondta a polgármesterasszony. Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök köszöntőjében elmondta: felmenői mind a nagyenyedi kollégiumban tanultak. Ám nem csak ők, hiszen sok barcasági, királyföldi, dél-erdélyi evangélikus is, akik a nehéz körülmények miatt nem tudtak dunántúli vagy felvidéki magyar scholákba iratkozni. „Ezért a ma Erdélyben élő több tízezres magyar evangélikus közösség a nagyenyedi Bethlen Gábornak is köszönheti létét” – zárta felszólalását a püspök. Nem könyöradomány Kelemen Hunor RMDSZ-elnök beszédét követően Balog Zoltán miniszter üdvözölte a jelenlevőket. Erdélyben a reformátusoknál szinte minden Bethlen Gáborral kezdődik. Az erdélyi fejedelem nem tehetett meg mindent, amit kellett, de igyekezett mindent megtenni, amit lehet – fogalmazott a miniszter. Most a magyar és a román állam, az önkormányzat és az egyház közös erővel példamutatóan összefogott, és mindent megtett, hogy az európai uniós pályázatból az iskola megújuljon. A pénzt azonban nem szabad könyöradománynak tekinteni, hiszen tudnunk kell azt, hogy a kelet-európai országok 1990 után átadták leszegényedett gazdaságukat a nyugati, német, francia, olasz stb. vállalatoknak szinte adó- és vámmentesen, hogy azok meggazdagodjanak, és általa egy kicsit mi is fejlődjünk. Mi itt Kelet-Európában egymásra vagyunk utalva, meg kell értetnünk mindenkivel, hogy csak együtt munkálkodva tudunk megmaradni, együtt építve a nemzetek Európáját egy olyan időben, amikor láthatólag a kontinens fölé viharfelhők gyülekeznek – mondta Balog Zoltán. Fekete Károly tiszántúli püspök a Kárpát-medencei Református Egyházak Generális Konventje elnökének, Szabó István dunamelléki püspöknek a köszöntését tolmácsolta, majd a jelenlevő főméltóságok átvágták a szalagot, és az épületet hivatalosan is átadták. Ezt követően emléktábla-avatásra került sor, amelyet gróf Mikó Imre és Vásárhelyi Boldizsár emlékére a Magyar Út- és Vasútügyi Társaság, a Közlekedéstudományi Egyesület, a Magyar Mérnöki Kamara és az Erdélyi Magyar Műszaki Társaság állíttatott. Színes programok a kollégiumban Délután a közelről és távolról érkezett vendégek számos programpont közül választhattak. A Collegium Gabrielense régizene együttes, a kollégium Fügevirág néptánccsoportjának és a Ficfa zenekar, valamint a gyomaendrődi mazsorettek műsora után a fiatalok a Bagossy Brothers Company koncertjén lazíthattak. Mások az iskolatörténeti, természetrajzi múzeumot, sportfotó- és rajzkiállítást tekinthették meg. A gyerekeket kézműves foglalkozások várták, az új cserkészotthonban cserkésztalálkozóra került sor, mások virtuális iskolalátogatáson vehettek részt vagy a biológiai laborban kísérleteket végezhettek. Kárpát-medencei református tanévnyitó Kárpát-medencei református tanévnyitó Bethlen Gábor Kollégium ünnepélyes felavatását követő napon, vasárnap délelőtt került sor a Kárpát-medencei református iskolák közös tanévnyitójára. Az istentiszteleten a Kárpát-medence 36 református tanintézete képviseltette magát. A nagyenyedi vártemplomban tartott ünnepség alkalmával Szegedi László missziói előadó, a kollégium egykori diákja hirdette az igét 1Móz 6,9-22 alapján. Majd Brendus Réka, a kollégium volt diákja, a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának főosztályvezető-helyettese köszöntötte a dél-erdélyi magyarság egyik legkiemelkedőbb intézményének diákjait és tanárait. A román oktatásügyi államtitkárság kabinetigazgatójaként Nagy Éva szólt az egybegyűltekhez. „Megmaradni csak úgy lehet, ha értékeinket megőrizzük és továbbadjuk. Ezek közé tartozik anyanyelvünk is, amely ősi hitünkkel együtt önazonosságunk alapját jelenti” – hangsúlyozta. A köszöntéseket követően Ábrám Tibor, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi alelnöke, a miskolci Lévay József Református Gimnázium iskolaigazgatója tartotta meg tanévnyitó beszédét, amelyben hangsúlyozta, intézményeink egyre inkább érzékelik, hogy Európa egyik legnagyobb keresztyén református nevelési rendszerének tagjai. Ez a stratégiai tervezés lehetőségét és felelősségét jelenti számunkra. Ábrám Tibor elmondta: a testvéri közösségvállalás gyakorlata érhető tetten a Kárpát-medencei református oktatásalap adománygyűjtésében is. Ennek eredményeképpen a nagyenyedi kollégium kilencedikes tanulói ajándékban részesültek: minden diák egy Bibliát kapott kézhez. A Fórika Éva által vezetett kollégiumi kórus műsorát követően a 2004-ben alapított Bethlen-díj átadására került sor. Idén Királyhágómellékről érkezett a kitüntetett Popper Cserepes Zsófia tanárnő személyében, akit Kovács Laura méltatott. A díjazott német–magyar szakon végzett a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, majd 30 évig Nagyváradon tanított. A Lórántffy Zsuzsa Gimnáziumba került 1991-ben, majd néhány év múlva az igazgatója lett. Somogyi Botond Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2017. február 11.Egybefonódó jeltüzek„… az a valamennyire egész ember, kinek könnyű a toll s nem nehéz a kasza” – idézi Benedek Eleket a 65. születésnapján önmagával interjút készítő Székely Ferenc. És reflektál is Elek apó intelmére: „Hogy nekem mennyire könnyű a toll, azt mások döntik el, a kasza viszont ott lóg a csűr oldalán, sokszor veszem kézbe”. Egy ideje persze a tollat nála is felváltotta a számítógép, ami előny meg hátrány is, hiszen a digitálisan feltett kérdések és válaszok révén eltűnhet a személyes beszélgetés varázsa, viszont a technikának köszönhetően könnyen áthidalható a távolság a dialógust folytatók között. Ezzel annak is nagyobb az esélye, hogy a tervezett könyv idejében, többnyire karácsony táján napvilágot lásson. Bizonyíték rá, hogy decemberben a szerző immár az 5. interjúkötetével* rukkolt elő. Születésnapi beszélgetések ezek is, nem egyet a Múzsa olvasói már előzetesen megismerhettek. Sűrűn követték egymást az egybegyűjtött interjúk, jól érzékelhető, hogy Székely Ferenc nagy kedvet kapott hozzájuk, s úgy tűnik, a közölt beszélgetések is egyre hosszabbak. A legfrissebb kiadvány terjedelme a három évvel ezelőttinek szinte a duplája. A korábbi, kezdeti bizonytalanság után, amikor a kérdező még nem tudhatta, hol, melyik lapban jelennek meg majd a beszélgetései, a könyves megjelentetések tapasztalatával gazdagodva, már céltudatosabban tervezheti meg az interjúit, azok hosszát is a realitásokhoz igazíthatja. Az is látszik, hogy nem riporteri, interjúkészítő bravúrokra vágyik, életműveket akar bemutatni, ezért többnyire ragaszkodik az időrendhez, a bevált támpontokhoz, amelyek elősegítik azt, hogy az olvasó előtt a megszólaltatottak teljes pályája kirajzolódjék. A jól kiválasztott alanyok pedig majdnem mindig előrukkolnak olyan érdekességekkel, amikről a köztudatnak nem volt tudomása. Idősebb emberek a kiválasztottak, kerek évfordulók kapcsán kéri fel őket eszmecserére, olyan közösségi szolgálatot felvállaló, alkotó, építő, teremtő egyéniségek, szellemi nagyságok, akiknek van mondanivalójuk, s mondandójukat értékes munkásság is igazolja. Előző kötetei kapcsán mellékletünkben már méltattuk néhányszor Székely Ferenc vállalkozását, beszélgetőkönyveinek erényeit, nem akarnánk ismételni azokat. A névsor azonban ide kívánkozik, a szereplők listája is beszédes, a beszélgetésekből kiragadott interjúcímek is sokat sejtetnek. A népmesegyűjtő, helytörténész Balla Tamás, az író, költő Bágyoni Szabó István, a Kossuth-díjas Bodor Ádám, a költő, szerkesztő Cseke Gábor, a református lelkész Demeter József, a képzőművész Fazakas Tibor, a művészettörténész Gazda József, a néprajzkutató Kallós Zoltán, az író, rendező Kincses Elemér, a folklórkutató, irodalomtörténész Olosz Katalin és a nyelvész, etnográfus Péntek János különleges, érdekes és épületes földrajzi, szellemi régiót képvisel. Ahogy mondani szokás, a könyv tényleg olvastatja magát. N. M. K. *Székely Ferenc: Őrhelyen gyújtott jeltüzek. Születésnapi beszélgetések. Üveghegy Kiadó, Százhalombatta, 2016 Népújság (Marosvásárhely) 2017. február 27.Könyvbemutató a DIO HázbanFebruár 21-én, az anyanyelv nemzetközi napján, a DIO Ház kiállítóterme zsúfolásig megtelt kultúrát kedvelő közönséggel. A Kemény János Művelődési Társaság égisze alatt újabb könyvbemutatóra került itt sor. Őrhelyen gyújtott jeltüzek címmel Székely Ferenc interjúkötete 2016-ban az Üveghegy kiadónál látott napvilágot. Benne olyan jeles személyiségeket bír szóra, mint Bágyoni Szabó István, Bodor Ádám, Cseke Gábor, Gazda József, Olosz Katalin, Kallós Zoltán, Péntek János. Utóbbiak ketten levélben köszöntötték az egybegyűlteket. A rendezvényt a társaság elnöke és lelke, Böjte Lídia tanárnő nyitotta meg, és bemutatta a vendégeket: Székely Ferencet, a kötet szerzőjét és alanyát is egyben, valamint Balla Tamás népmesegyűjtőt, Fazakas Tibor képzőművészt, Kincses Elemér írót, rendezőt, Kilyén Ilka színművésznőt és nem utolsósorban Demeter József lelkipásztort, házigazdát, aki maga is szerepel a könyvben. Székely Ferenc elmondása szerint, mikor a jelenlegi, azaz az ötödik interjúkötete megjelent, rákérdeztek, hogy mikor áll le? Válaszként Kuti Mártát, a könyv szerkesztőjét idézte: „Hosszú a sora azoknak az erdélyi művészeknek, tudósoknak, gondolkodóknak…, akik még köztünk élnek, akiket még megkérdezhetünk, hogy miért is volt olyan fontos számukra a szolgálat, az anyanyelv, a népművészet, a színház vagy irodalom szolgálata, a lelkek gondozása”. Elsőként Balla Tamás magyardécsei helytörténésznek, mesegyűjtőnek adta át a szót, aki elmondta, hogy a könyvek megírását egykori tanárának köszönheti. Ő bátorította, biztatta, hogy gyűjtse és írja le a népmeséket. 18 évesen fejezte be első könyvét, mely Fehér Virág és Fehér Virágszál címen 1970-ben jelent meg. Azóta megjelent kötetei, a Borsszem Péter (2002) és A világéneklő madár (2013) külföldre is kikerültek, a szórványmagyarság kedvelt gyermekirodalmi alkotásaiként. A képzőművészetet képviselő Fazakas Tibor magával hozta néhány alkotását is, melyeket egykori egyetemista társa, Baróthi Ádám méltatott. Képei, melyeket a közönség is megcsodálhatott, az op-art művészeti irányzatot követik. A világ körforgását adja vissza műveiben, térben kitárulkozó formái saját lelkivilágát tükrözik. Csendes, zárkózott ember, elkötelezett népe iránt. Szülőfalujának, Barcaújfalunak 45 munkáját adományozta, Vajdahunyad pedig, ahová élete és munkássága köti, 35 munkáját kapja meg. Ez utóbbi helyen volt szerencsém a tanár úrnak diákja lenni egykor. Máig bennem él csendes, szerény lénye, az, ahogyan a szépre, az esztétikumra nyitogatta elménket. A szerinte lényeges dolgokat így foglalta össze: hit, béke, szeretet és egészség. Szívből kívánom önnek valamennyit, kedves Tanár úr. Kincses Elemér író, rendező nem szorul bemutatásra az erdélyi közönség előtt. 1972-ben végezte el a rendezői szakot, a marosvásárhelyi színház rendezője lett, majd hosszú ideig művészeti igazgatója. 170 darabot rendezett, munkája elvitte Budapestre, Bécsbe, a Vajdaságba. 1972-ben jelent meg első novelláskötete, a Bekötött szemmel. Sikeres drámákat írt és vitt színre: Ég a nap Seneca fölött, Trójában hull a hó, Csatorna. Ez utóbbit román nyelvre is lefordították, akárcsak a Soha című önéletrajzi regényét. Ebből olvasott fel részleteket Kilyén Ilka színművésznő. Az író elmondása szerint mérhetetlen szeretetben nőtt fel, mely kihatott egész életére és munkásságára. Amit akart, az nem más, mint emberi módon, emberi történeteket mesélni, embereknek. Szerintem sikerült. Demeter József lelkipásztor nem nagyon akart magáról beszélni. Szerinte a hit, népünk és egyházaink sorskérdései nagyon mélyen benne vannak a kötetben. Magáról csak annyit árult el, hogy bár nyugdíjas, szívesen szolgál, tevékenykedik most is. A könyvből tudtam meg, hogy teológai tanulmányait Kolozsváron végezte. Itt számos jeles emberrel került kapcsolatba: Kós Károllyal, Farkas Árpáddal, Magyari Lajossal, Fodor Sándorral. A teológián ismerkedett meg egy holland házaspárral, akiknek a DIO Ház építését is köszönhetjük. 32 évet szolgált Szászrégenben. Elmondása szerint nehéz évek voltak, de „ha komolyan vesszük a pályát, a hivatást, a küldetést, akkor sok feladat vár ránk”. Böjte Lídia megköszönte Demeter Józsefnek a Kemény János Társaság sokéves támogatását, Kilyén Ilka pedig elszavalt neki egy Radnóti Miklós-, egy Dsida Jenő- és egy József Attila-verset. A rendezvény megható, meleg hangulatban, dedikálásokkal zárult. Az élményt nagyon köszönjük. Reméljük, lesz folytatása. Fábián Gizella Népújság (Marosvásárhely) 2017. április 28.A Reformáció 500 éveNemzetközi konferenciát szerveztek Aradon Az Aradi Aurel Vlaicu Egyetemnek a Kultúrák és Felekezetek Közötti Kapcsolatokat Tanulmányozó Központja, a Reformáció 500 éve címmel nemzetközi konferenciát szervez április 26–28. között. A program szerdán 17–20 óra között, a vendégek fogadásával, elszállásolásával indult. Tegnap, csütörtökön az Egyetem Aulájában a 9 órakor kezdődött hivatalos megnyitón az Egyetem vezetőségének a társaságában prof. dr. Ramona Lile rektor köszöntötte a hazai előadók mellett az Egyesült Államokból, Dél-Koreából, Lengyelországból, Magyarországról, Ukrajnából, Hollandiából, Németországból, Nagy Britanniából, illetve Dél-Koreából érkezett előadókat. Ezt követően, prof. dr. Corneliu Constantineanu moderátor felkérésére a lengyelországi prof. dr. Wojciech Szczerba, az Evangélikus Protestantizmus és a civil társadalom címmel megtartott előadásával indult a román, illetve angol nyelvű konferencia. Azon az Aradi Református Egyházmegyét nt. Czégé Imre arad-gáji, illetve nt. Józsa Ferencz nyugalmazott lelkipásztor képviselte. Amint érdeklődésünkre nt. Czégé Imre elmondta, az Egyetemtől a közelmúltban kapták a meghívást a tartalmas konferenciára. A szinkronfordítással zajló konferencián neves külföldi és hazai egyetemi tanárok tettek eleget a meghívásnak, összesen 40 értekezést tartva, több helyszínen. Az előadások rengeteg új információval szolgálnak, mert nemcsak a reformátusok és az evangélikusok vannak itt, hanem a pünkösdista, baptista és ortodoxok egyházaknak a képviselői is jelen vannak. Ami a magyar nyelvterületet illeti, előadást tartott prof. dr. Kovács Ábrahám A magyar és a koreai reformátusság válasza a totalitárius rendszer irányába címmel. Ugyanakkor a romániai magyar előadókat dr. R. Szabó István képviselte, akik a beszélgetésünk után románul a Miről beszélünk? című előadását készült megtartani. A marosvásárhelyi Bonus Pastor Alapítvány ügyvezető igazgatója kérésünkre el is mondta megtartandó előadásának a lényegét. Már a címe is jelzi, hogy hitvitát érint, amiben a felperes a per során nem juthat egy rosszabb határozathoz, mint ami a per előtt volt érvényben. – Vagyis, miről beszélünk? Rosszabb helyzetet teremt a reformáció, vagy teljesen megújított valamit? Alapjában én a reformációnak Erdélyben kifejtett hatására kívánok kitérni, különösen Erdély aranykorára szeretnék összpontosítani, Bethlen Gábor uralkodására, az ő politikájára. A hitéből fakadó társadalmi, politikai, szociális és mindennemű átalakításaira. Amikor a reformációra emlékezünk, annak a jegyében érdemes azt tenni, hogy az 500 évvel ezelőtt nem egyszeri esemény volt, hanem azóta is folyamatosan létező valóság. Annak mindig az a kihívása, hogy aktualizálni kell az evangéliumi alapértékeket, tanításokat, elveket, hogyan hozom be a mai politikai, társadalmi, egyházi vonatkozásokba? A Bethlen Gábor kora kedvenc témám, amiben kérdéseket kívánok nyitva hagyni. Közöttük azt is, miért nevezzük aranykornak Bethlen Gábor korának az időszakát. Az akkori korban létezett ugyanis az Unio Trium Nationum, amiből a románokat kiszorították. Hogy helyes volt-e vagy nem, csak akkor dönthetjük el, ha belehelyezzük magunkat az akkori időszaknak a valóságába. Itt látom a nagy kihívást a történészek számára is, amikor mai fejjel, akkori helyzeteket próbálunk értékelni. Azt nem lehet csak csúsztatásokkal tenni. Nagy gondom és bele is kívánom szőni az előadásába, hogy Erdélyben és Partiumban is kialakítottunk párhuzamos társadalmakat, mert a magyar egyházak és közösségek párhuzamban élnek a románokkal, és igazából csak akkor próbáljuk a kapcsolatokat keresni, ha van közös ellenségünk. Román nyelven olyan előadás is elhangozott: a reformáció hogyan hatott a XVI–XVII. századi erdélyi román társadalomra. Az előadóval elbeszélgettem és megegyeztem, hogy nincsenek román–magyar kapcsolódási pontok teológusok, más vezető emberek között, hanem azok megmaradnak a protokolláris szinteken. Mert Bethlen Gábort annyira az erős hite irányította, hogy befogadta a kiüldözött jezsuitákat, akik kimondottan reformáció ellenesek voltak. Ő nem félt tőlük, manapság viszont a párhuzamos társadalmainkat, bizonyos mértékben a félelem motiválja, ami nem jó tanácsadó – előlegezte meg számunkra előadásának a lényegét dr. R. Szabó István, a marosvásárhelyi Bonus Pastor Alapítvány ügyvezető igazgatója. Nt. Czégé Imre annak a reményének adott hangot, hogy a Reformáció 500. évfordulója alkalmából még számos, színvonalas előadást szerveznek idén. Balta János / Nyugati Jelen (Arad) 2017. május 21.A református egység napját tartották NagyváradonA Kárpát-medence valamennyi református püspöke részt vett a részlegesen felújított nagyváradi várban szombaton tartott református egység napján. Csűry István házigazda püspök ünnepi beszédében a sokszor újraépített, nemrég rekonstrukción átesett nagyváradi várral példázta, hogy van esély a lélek megújulására is. „Ha ezek a falak annyiszor újraépültek, nekünk miért ne lenne lehetséges ugyanez? Legyen megújulása református anyaszentegyházunknak, magyar nemzetünknek. (...) Őrizzük a közös várat, és benne mindenki a magáét is" – idézte Csűry Istvánt a portál. A szabadtéri ünnepi istentiszteleten prédikáló Bogárdi Szabó István dunamelléki református püspök azt tartotta az Őrizd a várat! bibliai idézet egyik olvasatának, hogy nemcsak fizikai, hanem lelki értelemben is őrködni kell a vár, a torony fölött, és keresni kell Isten kegyelmét. Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár szerint a reformációnak kulcsszerep jut abban a lelki ébredésben, amelyre szüksége van a magyarságnak az előtte álló feladatok megoldásához. Victor Opaschi, a román kormány vallásügyi államtitkára is azt hangsúlyozta: az 500 éve indult reformációnak fontos szerepe volt a modern európai demokrácia megszületésében, nemcsak egyházi, hanem szociális, politikai és társadalmi következményei is voltak. A nagyváradi várban összegyűlt több ezres tömeg számára 25 asztalnál osztottak úrvacsorát. A rendezvény keretében délután az összegyűltek különböző rétegeit megszólító konferenciákat, előadásokat tartottak. Tőkés László európai parlamenti képviselőt, aki két évtizeden át állt püspökként a Királyhágómelléki Református Egyházkerület élén, a szervezők nem hívták meg a rendezvényre, ennek ellenére családjával együtt részt vett az istentiszteleten. itthon.ma/civilifi 2017. május 22.Megmutatták az erejüketEgységben az erő – tartja a mondás, és épp ezt támasztotta alá a szombaton a nagyváradi várban megrendezett Református Egység Fesztivál, amely gyakorlatilag népünnepélyjelleget öltött. Több mint ötezer református gyűlt össze Váradon ez alkalomból, hogy hitközösséget vállaljon. A vendégek nem csak Erdély kölünböző egyházmegyéből, hanem a Kárpát-medence számos területéről érkeztek. A rendezvénysorozat kiemelkedő eseménye az úrvacsoraosztással egybekötött ünnepi istentisztelet volt, amelyen mintegy hatezer hívő vett részt a várudvaron és a fejedelmi palota belső udvarán felállított hatalmas sátrak árnyékában. Az egybegyűlteket Csűry István, a házigazda Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke köszöntötte, kifejezve reményét, hogy az eseménynek otthont adó váradi várhoz hasonlóan a református egyház és a magyar közösség is képes lesz ismételten megújulni. Az ünnepi istentiszteleten Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök hirdetett igét, a fesztivál ószövetségi vétetésű jelmondata „Őrizd a várat!” (Náhum 2, 1) alapján. Mint rámutatott, 1660 augusztusában a nagyváradi várat feladni kényszerülő védőknek is annyira fontos volt Isten szava, hogy nemcsak a szabad elvonulást kérték a törököktől a megadás feltételéül, hanem azt is, hogy elszállíthassák a nyomdát, valamin a félig kinyomtatott Váradi Bibliát. A szertartáson közreműködött többek közt Steinbach József dunántúli püspök, Csomós József tiszáninneni püspök, Halász Béla délvidéki püspök, Kató Béla erdélyi psüpök, Fekete Károly tiszántúli püspök, Csáti Szabó Lajos horvátországi püspök, Fazakas László felvidéki püspök, Adorjáni Dezső erdélyi evangélikus püspök, valamint Forró László főjegyző, a Református Egység Fesztivál főszervezője. Az alkalmi beszédek rendjén a rendezvényt, s az egybegyűlt közösségeket üdvözölte Bara Lajos István királyhágómelléki főgondnok, Victor Opaschi vallásügyi államtitkár, valamint Christoph Weber és Uel Marrs írországi, illetve svájci meghívottak. Az énekek alkalmával szolgálatot tett a nagyváradi ifjúsági fúvószenekar, valamint a nagyváradi gyülekezetek egyesített énekkara is. Szavalattal közreműködött Meleg Vilmos presbiter, a Szigligeti Színház színművésze is, aki Illyés Gyula A reformáció genfi emlékműve előtt című verséből adott elő rszéleteket. Az úrvacsoraosztást követően az istentisztelet aHimnusz közös eléneklésével zárult. Az egységnap további rendezvényeivel gyermekektől a nagyszülőkig minden korosztály számára kínált érdekességeket. A legkisebbeket a helyi kézművesek, valamint az Arany Kapu Egyesület és a Zabhegyezők közreműködésével színes gyermekprogramokkal várták. A tizenéves korosztályt ifjúsági zenekarok, valamint a váradvelencei református gyülekezet színjátszó csoportja szórakoztatta a nyári színpadon. A rendezvény két tematikus konferenciát is magában foglalt. A várudvaron szervezett nőszövetségi konferenciát a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanárképző ének szakának hallgatói nyitották meg egy rendhagyó koncerttel, amely a reformáció korában keletkezett művektől erdélyi szerzők művein át egészen dél-amerikai darabokig a kórusművek széles skáláját felvonultatta. A konferencia keretében Dr. Lukács Olga a reformáció nőnevelésre gyakorolt hatásáról tartott előadást, míg Békefy Lajos és Röhig Klaudia lelkipásztorok Magyar egység – Solus Christusban! Esélyek, buktatók, reményeink címmel értekeztek. Közreműködött Écsi Gyöngyi és a Nagyváradi Kántorkórus. A nőszövetségi rendezvény záróakkordjaként Aczél Dóra osztotta meg a súlyos betegségből való gyógyulással kapcsolatos tapasztalatait egy pódiumbeszélgetés keretében. Az egységnap másik kiemelkedő konferenciája a Partium reformációjával foglalkozott, melynek keretében kilenc egyházmegye reformációja került bemutatásra. Ezzel párhuzamosan kiállítások és tematikus standok várták a szépszámú látogatót. Megtekinthető volt többek közt az Erdélyi Gyülekezet kopjafa-kiállítása, valamint a várban kialakított állandó református tárlat keretében Szenczi Kertész Ábrahám bibliát is kinyomtató nyomdagépének életnagyságú, rekonstruált változata. A fesztivál két nagyszínpadi előadással zárult. A Guinness-rekorder, 34 nyelven éneklő, Liszt Ferenc-díjas magyar népdalénekesnő, Dévai Nagy Kamilla adott szívhez szóló koncertet, majd ezt követően Erkel Ferenc Bánk bán című operájának legemlékezetesebb dallamait, áriáit hallgathatta meg a közönség a debreceni Csokonai Nemzeti Színház művészeinek előadásában. A Református Egység Fesztivál a XXVI. Festum Varadinum rendezvénysorozat részét képezte. Sz. G. T. / Reggeli Újság (Nagyvárad) 2017. május 22.A református egység napját tartották NagyváradonA Kárpát-medence valamennyi református püspöke részt vett a felújított nagyváradi várban szombaton tartott református egység napján. A házigazda Királyhágómelléki Református Egyházkerület által a reformáció 500. évfordulójára szervezett Őrizd a várat című rendezvényről a nagyváradi Erdon.ro portál számolt be vasárnap. Csűry István nagyváradi püspök ünnepi beszédében a sokszor újraépített, nemrég felújított nagyváradi várral példázta, hogy van esély a lélek megújulására is. „Ha ezek a falak annyiszor újraépültek, nekünk miért ne lenne lehetséges ugyanez? Legyen megújulása református anyaszentegyházunknak, magyar nemzetünknek. (…) Őrizzük a közös várat, és benne mindenki a magáét is” – idézte Csűry Istvánt a portál. A szabadtéri ünnepi istentiszteleten prédikáló Bogárdi Szabó István dunamelléki református püspök azt tartotta az Őrizd a várat bibliai idézet egyik olvasatának, hogy nemcsak fizikai, hanem lelki értelemben is őrködni kell a vár, a torony fölött és keresni kell Isten kegyelmét. Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár szerint a reformációnak kulcsszerep jut abban a lelki ébredésben, amelyre szüksége van a magyarságnak az előtte álló feladatok megoldásához. Victor Opaschi, a román kormány vallásügyi államtitkára is azt hangsúlyozta: az 500 éve indult reformációnak fontos szerepe volt a modern európai demokrácia megszületésében, nemcsak egyházi, hanem szociális, politikai és társadalmi következményei is voltak. A nagyváradi várban összegyűlt többezres tömeg számára 25 asztalnál osztottak úrvacsorát. A rendezvény keretében délután az összegyűltek különböző rétegeit megszólító konferenciákat, előadásokat tartottak. MTI; Népújság (Marosvásárhely) 2017. június 6.A visszajáró történelem útjainEmlékmű Nagyzerindnek Miközben végiglapoztam Fazekas József nagyzerindi ny. történelemtanár A visszajáró történelem útjain c. kötetét, meg a pünkösd szombatján a nagyzerindi kultúrotthonban a méltatók beszédeit hallgatva minduntalan Horatiusnak az ércnél maradandóbb emlékműre (saját alkotására) vonatkozó sora járt az eszemben. Egy értékes könyv amolyan emlékmű, s talán még inkább, ha azt a szerző egy szűkebb-tágabb közösségnek, tájegységnek, helységnek állítja: a szó elszáll, az írás megmarad, s azt akár évszázadok múltán is elő lehet venni. Fazekas József ilyen emlékművet állított szűkebb hazájának, a Körösköznek, Nagyzerindnek és környékének. Ha a táj lakója kezébe veszi, sok mindent megtudhat szülő- vagy lakóhelyéről, olyan dolgokat, amelyekről, legfeljebb, őseitől tud, hallomásból, valamit. A szerző, mondta egyik méltatója, tanártársa, Csanádi János Eleinkről szól a fámac., tavaly tavasszal bemutatott művét mintegy folytatja, egészíti ki egy virtuális falumonográfia érdekében. Mindkettő nagyon tiszteletre méltó, értékes munka – vajon akad-e valaki az ifjabb nemzedékből, aki majdan folytatná? Hallottam egykori tanítványától, hogy a „tanár bácsi” attól tartott, kevesen jönnek el a könyvbemutatóra. Ehhez képest a zerindi kultúrotthonban álltak is jó néhányan ülőhely híján, s amikor a műsorvezető (az egykori tanítvány, a későbbi magyartanár, a kultúrotthon vezetője, Kiss Csilla, aki egyébként remekül látta el tisztjét) üdvözölte a megjelenteket, legalább tucatnyi helységet sorolt fel – a környékbeli Feketegyarmaton, Anton, Simonyifalván, Vadászon kívül többek között Nagyszalontát, Aradot, Debrecent említette. Ez utóbbi városból Tabajdi György Pál, a könyvben külön fejezetet kapott nagyzerindi születésű Tabajdi Károly egykori Arad megyei alispán, jeles politikus, a zerindi iskola névadójának leszármazottja és fia jött el. Mindez külön kommentár nélkül is igazolja, hogy a szerzőt mennyien tisztelik, s voltak kíváncsiak könyvére. A szombat délelőtti esemény jócskán túlnőtt egy „közönséges” könyvbemutató keretein: a méltatókon (Kiss Csilla, Pelokné Csordás Gabriella – egykori osztálytárs –, Nagy István szerkesztő, tördelő, pécskai fizikatanár) kívül a kötethez szorosan kapcsolódó versek (Semsei Ildikó, Brittich Erzsébet), hangzottak el, egy részlet az 1879. évi nagy zerindi árvízről szóló verses beszámolóból („amikor a zerindi szőlőcsősz is költő volt” – kommentálta a szerző), továbbá felolvasás a zerindi falusi képtár egyik kezdeményezőjével és lelkes harcosával, Fazekas Józseffel készült egykori tévéinterjúból, végül egy szép, az egykori osztálytárs által felolvasott vers, Arany János (1848-ban keletkezett Öröksége: „Ha minket elfú az idők zivatarja: / Nem lesz az istennek soha több magyarja.” A jól megkomponált könyvbemutató-előadás végén fellépett néhány szép dallal a Rozmaring népdalcsoport, amelyet annak idején a szerző neje, Fazekas Irén tanárnő hozott létre és vezetett. Aztán elvonultak az egykori kislányok, a legtöbben már rég nem ténylegesen zerindiek, az iskolába, találkozóra. A községen belüli Zerind falu lakossága (a könyvből idézek) 1930-ban meghaladta a 2300-at, manapság alig a nyolcszázat. Elfúj bennünket az idők zivatarja? Az összejövetel végén a jelenlévő Szabó István (nagyvarjasi – Arad megye – gyökerű, ma a magyarországi Sarkadon élő) történész, szépíró tartott magvas bemutatót Trianonról, a június 4-i nemzeti összetartozás napjáról. Mi lett volna, ha...?, adhatnánk a címet rövid előadásának. Történelmietlen kérdés, ma az van, ami. Fazekas József mintegy 190 oldalas könyve hat fejezetre (Helytörténet. Körösköz, Képtár, Környezetvédelem, Nyelvemlékeink nyomában, Az iskoláról, Polgármesterek zerindi helyzetképe) tagolódik, és tucatnyinál több reprodukciót tartalmaz a zerindi képtár anyagából. Írásokat, beszédeket, interjúkat, jó részük az egykori Vörös Lobogóban, a mai Nyugati Jelenben látott először napvilágot. És ami meglepetés volt a szerző számára: a könyv elején egy színes portré, Siska-Szabó Hajnalka alkotása, amelyet a szerkesztő titokban csempészett be, mert a szerző aligha egyezett volna bele. Az egykori nagyszalontai osztálytársak (tizenketten jöttek el!), egy szép, Szalontáról szóló könyvvel és diplomával lepték meg a hetvenéves szerzőt, kérvén, hogy olvassa fel az oklevél szövegét. Az első mondatok után azonban szünet következett: a meghatottságtól elcsuklott a hangja... 2017. június 7.Szent László váradi szobrai 1692-től napjainkigKedd este a Kanonok soron havi összejövetelüket tartották a Nobilitas Egyesület tagjai. Csorba Sándor levéltáros és Péter I. Zoltán helytörténész tartottak előadásokat. Ezt volt a társaság 2016/17-es évadjának utolsó találkozója a nyári szünet előtt. A megjelenteket Szabó István, a Nobilitas Egyesület ügyvezető elnöke köszöntötte. A továbbiakban Csorba Sándor, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség levéltárosa tartott expozét, Szent László király nagyváradi szobrai a török alóli felszabadítástól napjainkig címmel. Arra hívta fel a figyelmet: a káptalant és a püspökséget 1693-ban helyezték vissza a javaikba, de Bunyitay Vince még 1693-ban, illetve 1695-ben Debrecenig hatoló tatár betöréseket említ, valamint a Rákóczi-szabadságharc idején, 1703-ban Váradot is érték csapások. A város egyetlen temploma az 1693-ban épített Szent Brigitta-kápolna volt, munkaerő hiányában pedig a püspöki és káptalani birtokok még évekig nem termeltek jövedelmet, ezért az 1692-öt követő közvetlen időszakban nem az jelentette a fő problémát, hogy miként emeljenek szobrot Szent Lászlónak. A napjainkban a Székesegyház keleti oldalbejárata mellett látható barokk kőszobor felállításának tervét 1738. július 24-én döntötte el a káptalan, és a források szerint még abban az évben már el is készült. Csáky Miklós püspök levelezéseiben egy monumentális márványszobor terve továbbra is szerepel, melynek modellje 1743-ban készült el, de nem lett kivitelezve. Az 1738-ban a Kispiacon (most Szent László tér) felállított szobrot 1893-ban helyezték át a papnevelde kertjébe (Pray György/Berzei utca). 1948-ban a szobrot elásták, majd 2000-ben restaurálták, és a Székesegyház keleti mellékbejárata közelében újból felállították. Szent Lászlónak azt a szobrát, mely ma a Székesegyház főbejárata előtt látható, a király kanonizációjának 700. évfordulója alkalmából rendelte meg Schlauch Lőrinc bíboros, de a költségekhez a káptalan is hozzájárult, illetve közadakozásból is kiegészítették. Az alkotás 1892-re elkészült ugyan, de a Szent László térre való kihelyezésére csak 1893. szeptember 10-én került sor. A szobrot a szombathelyi Tóth István akadémiai szobrász készítette el, aki több alkotást is csinált az egyházmegye számára (például a Barátok temploma előtti Piéta). A viaszveszejtéses technikával öntött bronzszobrot az 1924. május 8-i rongálást követően helyezték át a Székesegyház elé. Egyéb tervek Az idők folyamán meg nem valósított szobortervek is voltak. Egy lovasszobor felállításának tervét már Schlauch bíboros is dédelgette, aki 1894-ben vette tervbe a szobor elkészíttetését a milléniumi ünnepségekre. Hozzá hasonlóan Tóth Istvánt kívánta megbízni a szobor elkészítésével utódja, Szmrecsányi Pál is. Konkrét lépeseket Széchenyi Miklós püspök tehetett, aki 1913. október 21-én levélben bízta meg a művészt egy meghívásos pályázatos szoborterv elkészítésére 90 ezer korona alapból. 1914-ben Tóth két 1/3-os gipszmodellt is készített, amit szerződéskötés követett 1916. május 1-jei kivitelezési határidővel, ami azonban az első világháború miatt meghiúsult. 1942-ben az emlékünnepségre szerettek volna egy lovasszobrot készíteni. Várad főispánja, Hlatky Endre 1941-ben kezdett tárgyalásokba a Vallás- és Közoktatási Minisztérium tanácsosával, Say Gézával, aki a budapesti Erdey Dezsőt bízta meg a szoborterv elkészítésével, anyagi támogatást is ígérve a városnak a megvalósításhoz. A gipszminta 1941 novemberére készült el, a tervet azonban Nagyvárad vezetősége, köztük a polgármester is elutasította, amúgy pedig bronz hiányában eleve halálraítélt kezdeményezés volt. Korunkban is vannak kezdeményezések: az RMDSZ-hez köthető Varadinum Kulturális Alapítvány megbízásából 2017 áprilisára készült el Deák Árpád váradi szobrászművész Szent Lászlót ábrázoló agyagmodellje. A felsoroltak következtetéseként elmondható: kezdetben a római katolikus egyház volt a kizárólagos kezdeményező, az 1940-es években viszont már a világi autoritások is felkarolják a szoborállítás gondolatát, valószínűleg inkább nemzetiségi, politikai megfontolások, mintsem lelkiségi szempontok alapján. Egy esetben sem ihletődtek a középkori mintákból, mindegyik mű önálló művészi elképzelésen nyugszik, és a szobrok kivitelezésében a kor hangulata minden esetben visszatükröződik. Nagyvárad építészete Péter I. Zoltán helytörténész Nagyvárad építészetéről tartott előadást, részletesen kifejtve, hogy miként alakul ez a román, a gótikus, a reneszánsz és a barokk korban, milyen és hány templom, illetve ház volt a tárgyidőszakban. Természetesen beszélt a várbeli első székesegyházról is, az anekdotákkal fűszerezett érdekes időutazás pedig vetítéssel zárult a Bazilikáról, valamint a Fő utcai épületekről a vasútállomástól az Ady líceumig. Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro 2017. június 9.Találkozót tart a magyar református diaszpóra KanadábanReformáció 500 Kanadában ezen a héten tartják a magyar református diaszpórának a reformáció 500. évfordulója alkalmából szervezett találkozóját. Az esemény szerdán kezdődött és péntekig tart. Vass Zoltán, a torontói Első Magyar Református Egyház lelkipásztora a közmédiának elmondta: a Niagara Falls-ban rendezett eseményre Kanadából, az Amerikai Egyesült Államokból, Ausztráliából és Európából is érkeztek egyházi küldöttek. Egy szerdai kerekasztal-beszélgetésen a résztvevők az egyházat érintő örömökről és problémákról beszéltek. Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, valamint a magyarországi református egyház zsinati elnöke azt mondta: bár országonként, régiónként jelentősen eltérő helyzetben vannak a közösségek, a résztvevők egyetértettek, hogy „mindenekelőtt az evangéliumi igehirdetésben kell megújulnunk”. Ebben van elrejtve az egyház jövője – tette hozzá. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke arról beszélt, hogy a problémák ugyanazok a Kárpát-medencében és a diaszpórában is. „Hogy valaki Bukarestben vagy Torontóban tűnik el a közösségéből, az elvileg mindegy” – fogalmazott. Mint mondta, úgy látják, csak az intézményhez tartozás segíti a közösséget abban, hogy megmaradhasson. Ha valaki egyetlen intézménnyel sincs kapcsolatban, „annak veszélyben van a hite is, a gyülekezeti közössége, a vallásossága és az anyanyelve is” – vélekedett. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Kanadában folytat tárgyalásokat, és csütörtökön ellátogat a találkozóra. MTI Népújság (Marosvásárhely) 2017. július 12.Erdélyi magyar kézben van a bukaresti tőzsdén jegyzett legértékesebb részvénycsomagA Digi többségi részvénycsomagjának birtokosaként az egyik leggazdagabb romániainak tudhatja magát Teszári Zoltán, de Verestóy Attila szenátor is nagy lábon élhet kizárólag részvényeinek osztalékából. Öt erdélyi magyar is van a bukaresti értékdőzsdén jegyzett vállalatok leggazdagabb részvényesei között. A ranglistát lóhosszal vezeti Teszári Zoltán, a Digi alapító-tulajdonosa. A nagyváradi üzletember a telekommunikációs cég részvényeinek 56,93 százalékát birtokolja. A Digi piaci értéke jelenleg 3,7 milliárd lej körül van, ami azt jelenti, hogy Teszári részvénycsomagja 2,3 milliárd lejt ér. Ezzel az összeggel Teszári Zoltán a leggazdagabb hazai pénzemberek rangsorában is az élbolyban szerepel, tavaly a negyedik helyet foglalta el. A második legtehetősebb magyar részvényes a Verestóy család. A Hargita megyei RMDSZ szenátornak 87 ezer, nejének, Verestóy Erzsébetnek pedig 12 ezer részvénye van a földgázszállítással foglalkozó Transgaznál. Egy Transgaz részvény jelenlegi ára 442 lejt, a Verestóy család csomagja tehát körülbelül 44 millió lejt, 9 millió eurót ér. A vállalat jelentős nyereséggel zárta a 2016-os évet, amely után a napokban részvényenként 46,33 lej osztalékot fizetett. Mivel Verestóyéknak közel 100 ezer részvényük van, az osztalékuk 1 millió eurót tesz ki. Tincău Tibornak 18 600 500 részvénye van a nagyváradi Sinteza Rt.-nél, 7,2 millió lej értékben, míg Szabó István, a SIF Transilvania igazgatója 355 ezer lej értékben birtokol részvényeket a befektetési alapnál. A leggazdagabb részvényesek toplistájának második és harmadik helyét szintén erdélyiek foglalják el, igaz, ők nem magyarok. Horia Ciorcilă a Transilvania bank elnök-vezérigazgatója, aki a hitelintézet részvényeinek 4,29 százalékával rendelkezik. A részvénycsomag értéke hozzávetőleg 431 millió lej, mely összeggel Ciorcilă közvetlenül Teszári Zoltán után következik a toplistán. A dobogó harmadik fokán Dorel Goia, a PVC termékek gyártására szakosodott Teraplast első embere áll. A besztercei üzletember többségi részvényese a Teraplastnak, részvénycsomagjának értéke 172 millió lej. A bukaresti értéktőzsde által közzétett információk szerint további négy erdélyi milliomos részvénytulajdonos van: a nagyszebeni Ilie Carabulea (Carpatica Kereskedelmi Bank) 41 millió, a kolozsvári Timofte Andrei Iancu (Transilvania Construcții) 14 millió, a brassói Mihai Miron (Ropharma) 11 millió, a nagyenyedi Liviu Hagea (Prebet) pedig 4,5 millió lejes részvénycsomag tulajdonosa. Pengő Zoltán / maszol.ro 2017. július 21.„Európa feladata már nem a nyugati kultúra terjesztése, hanem védelme”Az Európa felé irányuló, immár három éve zajló tömeges bevándorlás várható következményeiről, a migráció európai uniós megítéléséről, a magyar bevándorlás- és biztonságpolitika meghatározó elemeiről, azok létjogosultságáról esett szó a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében szervezett csütörtöki kerekasztal-beszélgetésen, amelyen többek között Bakondi György, magyar miniszterelnöki megbízott és Georg Spöttle közismert biztonságpolitikai szakértő is részt vett. A tusványosi panelbeszélgetést moderáló Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet ügyvezetője vitaindítóként beszámolt arról, hogy az intézmény megrendelésére tíz országra kiterjedő – még nem publikált – közvélemény-kutatás készült, amelynek egyik lényeges eredménye az volt, hogy míg Németországban és Ausztriában tíz emberből hatan nem ellenzik a migrációt, a kelet-, közép- és dél-európai államokban nagyjából ugyanilyen arányban elutasítják azt. Migrációs útvonalak három irányba A tömeges migrációs áradat, amely 2015-ben több mint 400 ezer embert mozgatott meg, jelenleg három fő irányban halad, és továbbra is mindegyiknek a célpontja Európa – hangsúlyozta Bakondi György. Mint mondta, a legaktívabb a tengeren keresztül vezető, Líbia–Olaszország útvonal, ahol a tavalyi adatokhoz képest hatvan százalékos növekedés tapasztalható. Ebből az irányból legnagyobbrészt fekete-afrikaiak jönnek, akik immár másfél milliónál többen vannak Líbiában – tette hozzá. – Az Európai Unió azt fontolgatja, hogy megtiltja a gumicsónakok eladását Líbiának, de ennél azért hathatósabb megoldásokra lenne szükség – jegyezte meg enyhe iróniával Bakondi György. Mint mondta, miközben valamennyi európai nemzetállam védekezni kezdett, akár a kiutasítások gyorsítása, akár a titkosszolgálatok erősítése, vagy egyéb módozatok által, az EU kötelezettségszegési eljárások indítását tartotta célszerűnek azon tagállamok irányába, akik fékezni próbálták a törvénytelen bevándorlást. A migráció másik, Marokkóból Spanyolországba vezető iránya nemrég alakult ki, ezen jelenleg tízezres nagyságrendekben érkeznek a bevándorlók, a harmadik pedig a Balkánról Magyarország felé vezető útvonal – részletezte a szakértő. A magyar kormány továbbra sem fogadja el a javaslatot, hogy az Európába érkezett bevándorlókat kvótarendszer alapján ossza szét egy központi, uniós bevándorlási hivatal, illetve migrációs politikája sem változott az elmúlt három évben. Bár a különféle diplomáciai csatornákon és egyéb utakon Magyarország törekszik a migráció problémáját illető uniós álláspont megváltoztatására, a hangsúlyt továbbra is a határvédelem hatékonyágának biztosítására helyezi – mondta Bakondi György. Európai jogszabályokban jártasak a bevándorlók „Intelligens” kerítésrendszerünk van, amelyen úgynevezett tranzitzónák, azaz kapuk vannak, ahol a magukat regisztrálni kívánó bevándorlók bejöhetnek, és elkezdődhet az uniós elvárásoknak megfelelő eljárások lebonyolítása – magyarázta a panelbeszélgetésen részt vevő Juhász Tünde, a magyar kormány Csongrád megyei megbízottja. Kiemelte, a magyar hatóságok határozottan visszautasítják a kritikákat, miszerint a határkerítésnél nem bánnak megfelelően a bevándorlókkal. A megfelelő orvosi ellátás mellett szociális munkások, pedagógusok sora dolgozik azon, hogy a tranzitövezetben a túlbürokratizált uniós eljárások lebonyolítására várakozó embereknek megfelelő körülményeket és elfoglaltságot biztosítsanak – hangsúlyozta Juhász Tünde. Elmondta, a bevándorlók többsége csodálatraméltó jártassággal rendelkezik az európai jogszabályokat illetően, és különféle leleményes metódusokkal próbálják ezt a jogrendet a maguk javára fordítani. Politikailag is szerveződhet a muszlim közösség A bevándorlás kapcsán rengeteg nyitott kérdés van – hangsúlyozta Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő: ilyen például az is, hogy honnan szereznek a nyomorúsággal, szegénységgel küzdő szubszaharai államokból érkező migránsok nyolc-tízezer eurót az embercsempészek kifizetésére. – Afrika egy hatalmas válsággóc, ahol hatalmas tömegek várnak arra, hogy útra induljanak, ugyanakkor a líbiai politikai rendszer összeomlásával megnyílt a kapu az afrikai áradat előtt. Sok helyen nincs elegendő mennyiségű ivóvíz, nincs élelem és rablóbandák jelentek meg, akik a keveset is elveszik az emberektől – emelte ki Herencsár Lajos biztonságpolitikai szakértő, aki egy évet dolgozott az ENSZ keretében Szudánban, továbbá Afganisztánban, és hosszabb ideig élt Líbiában is. Úgy vélte, 2015-ben a bevándorlók hulláma az Európai Uniót meglepetésként érte. Magyarország ekkor egyértelműen jelezte, hogy az áradat hatalmas veszélyt jelent, és a Schengen-szerződésben foglaltaknak megfelelően vállalkozott rá, hogy határainál megállítsa. Az uniós döntéshozó rendszerekben hosszadalmas folyamatok indultak meg, de mára bebizonyosodott, hogy ezek a mechanizmusok alkalmatlanok a problémák megoldására – tette hozzá. Herencsár Lajos szerint le kell szűrnünk a tanulságot, hogy Európa feladata immár nem a nyugati kultúra terjesztése, hanem annak védelme. – Ha az EU nem lesz képes döntéshozó szervezetként a megújulásra, nagyon borús jövő várható, hiszen a már kialakult törésvonalak erősödni fognak. Mindemellett, ha létszámban gyarapodik Európában a muszlim közösség, várhatóan politikai alapon is szerveződni fognak, tehát az sem kizárt, hogy a jövőben az európai törvényhozásokban is jelentős szerephez jutnak. Európa kívánatos hely Németh Szilárd, a magyar Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának alelnöke szerint tudomásul kell venni, hogy Európa a – különböző okokból érkező – bevándorlók számára kívánatos hely, és számbeli növekedésükkel egyre inkább csökken az általános közbiztonság, valamint a szubjektív biztonságérzet is. Hangsúlyozta, a klímaváltozás által kiváltott, és a gazdasági migráció eredményes megfékezése érdekében a kiváltó okokat, így a lakosságot gyötrő rablóbandákat, vagy az éhínséget az adott helyszínen kell felszámolni. A panelbeszélgetésen jelen volt Szabó István, a Budapest Airport biztonsági igazgatója is, aki elmondta, a repülőtéren a Nyugat-Európában megszokott eljárással ellentétben nem külső biztonsági szervezetek emberei tevékenykednek, hanem a reptér maga választja ki és alkalmazza a biztonságiakat, ezáltal a rendszer könnyebben és gyorsabban áttekinthető, ellenőrizhető, és bízik abban, hogy a légikikötő a hatóságok támogatásával továbbra is „biztos pont” marad. Zay Éva / Szabadság (Kolozsvár) 2017. augusztus 16.Ahol a csendet hallani lehet (Bita a Mezőföld peremén)Bita a felső-háromszéki Mezőföld déli részén, de földrajzi, különösen időjárási szempontból annyira fontos ún. Rétyi-szorulat előterében helyezkedik el. Magyarán annyit jelent, hogy ezt a kis falucskát télvíz idején jobban telibe kapja a mindent megfagyasztó Nemere, hamarabb kipergeli a már kikelt kenyérgabonát, amelyről elsöpörte a hótakarót. Ha valaki tanulmányt szeretne írni arról, hogy miképpen tartja fenn magát a jelenlegi körülmények között is egy háromszéki falu, akkor annak Bitára kellene mennie. „Sok szempontból jól van ez így nekünk – mondták –, Réty községközpontnak ránk is gondja van!” Két vízfolyás szorításában Van, amikor árvíztől kell félni, a Feketeügytől és a Kovászna vizétől, de ha leapad, letisztul, van, amiből inniuk a marháknak, megtartja a kutakban a vízszintet. Valóban csendes ez a maréknyi falu. Hallod-e, te, mekkora itt a csend?! – mondják gyakran. Mindenki ismer mindenkit, hamar terjed a hír, és ennek van egy nagyon fontos hozadéka, ez tartja a mi kis falvainkban az erkölcsöt, a viselkedési szabályokat, egyszóval: „ügyelj, te, hát mit mond a falu!?” E sorok írója évente keresi fel Bitát riportútjain. Nem hírközpont a helybeli ABC, de Csákány Jolánka mindig szeretettel fogad, s jelzi, történt-e valami, hová érdemes menni. Reggel a tejcsarnokba a tejjel együtt a hírek, a szenzációk is eljutnak, de amikor a tehéncsorda estefelé jövöget haza a közeli rétről, amikor a gazda várja kolompoló jószágát, hallani lehet a csendet. Itt mindenki elfárad esetére, jólesik a meleg vacsora, és a csend is, mert az itteni embernek mindenért meg kell dolgoznia, s így születhetett Bitán a szállóige: a csendet is meg kell kapálni! Szabó Ernő földmegmunkáló mezőgépész régi ismerősünk. Egy idő óta a rétyi községi tanács tagjaként minden mozdulatát-rezdülését ismeri szülőfalujának. Reggeliben már kicsalta homlokára a verejtéket a kánikulai napsütés. Ügyelő szemével az arató-cséplőt figyeli, nagy nap ez számára: kezdődik az aratás. Hozzá hasonló, gépekkel dolgozó mezőgépész van még vagy féltucatnyi a faluban. Ez a szerencséje annak a földbirtokkal rendelkező idősebb rétegnek, amelynek fizikai ereje fogytán, de még részesülhetnek a szülők által megszerzett és megtartó földterületek áldásaiból. – Ma az én búzámat kezdem aratni – mondta Szabó Ernő –, igazi aratóidőben vagyunk. Annyi ideje azonban kerül, hogy szólhasson faluja életéről is. – Egyébként nekünk, termelőknek nincsen okunk panaszra. Elég szép a határ – kezdte. – Az aszály egy keveset már ártott, főleg a legelőkön érződik ez. Baj, mert a falunak még elég szép az állatállománya, 130 körül ingadozik az állatlétszám. A tejet – szerencsénkre – elhordja a Covalact. Az aratásnak jó most a száraz idő, a kapásoknak kevésbé. Jól indultunk tavasszal, nem túlzok, ha azt mondom, hogy mindenféléből olyan közepes hozamra lehet számítani. Repcét is vetett bérelt földön a határban a Timate Kft. Szabó Ernőre bízta a zömében református faluközösség az eklézsia gondnoki teendőit is. A hívek már azt is megszokták, hogy az utóbbi időben Bitán gyakran váltogatják egymást a lelkészek. Egyik alig szokja meg, továbbmegy, jön a másik, „annak is ki kell járnia a bitai előiskolát!” Csak az egyházi nyilvántartás a megmondója annak, hogy melyik lelkész mennyit szolgált a faluban, az azonban biztos, hogy aki évtizedekig tette kötelességét, azt ma is emlegetik a helybeliek. Ezért esik gyakran szó Demeter Antalról (1885–1952), aki 45 évig szolgálta a falu gyülekezetét, kultúrházat építtetett, megírta a falu és az egyházközség történetét a nemrég elhunyt Váncsa Dezső tiszteletesről. „Menjenek-jöjjenek – hangoztatják mindig –, mi mindenkit szeretettel fogadunk. Bárkit kérdezhetnek, a bitai eklézsiát minden pap szerette!” Igazi orbaiszéki falu ez: van dicsőséges múltja, történelme és maroknyi jeles szülötte is, akikre méltán lehetnek büszkék. Kicsi falu tömör múlttal, de fogyva is jelene van – Kezdjük a jelennel. Melyek a legfontosabb hírei? – Jó hírem van, mert polgármesterünk megnyert egy kormányprogramos pályázatot, amelynek alapjaiból leaszfaltozzák a falu bekötőútját 1,2 km hosszúságban, amely majdnem felér az iskoláig, és egy teljesen új hidat építenek Bita bejáratához a Feketeügyre. Öröm ez az egész falu számára. Ivóvizünk van, mert rácsatlakoztattak a rétyi vezetékes hálózatra. Szennyvízhálózatunk is megépült, a derítőállomás a Besenyő-patak völgyében van. Anyagi okok miatt még nem tud minden család fürdőszobát építtetni, pedig ez lenne egyik feltétele annak, hogy itt is beindulhasson a jövedelmet hozó falusi turizmus, márpedig ezt a falut a csendért és a házi bioélelmiszerért igazán sokan felkereshetnék. Dombora Lehel polgármester arról tájékoztatott: eddig 17 bitai család jelentette be, hogy rácsatlakozna a csatornarendszerre, ez azonban nagyon kevés, és akadálya lehet a működtetésének. Sajnos, nem működik a helybeli borvízkút, a tavalyi erős téli fagy miatt meghibásodott a vízválasztó berendezés, édes vízzel keveredik a savanyú, szakember és pénz szükségeltetik, hogy újra borvizes falu lehessen Bita. Az a tény, hogy itt 104 m mélységben találták meg a borvízréteget, azt bizonyítja, hogy az egész Felső-Háromszéki-medence mélystruktúrájában jelen van a szénsavas ásványvíz. Eklézsia és szellemi kincs – Mi a feladata pillanatnyilag az egyházgondnok Szabó Ernőnek? – A 230 lelkes Bita lakóinak zöme református. Templomunk rendben van, gyülekezeti termünk is, most jóváhagytak egy állást a harangozónknak. A nyárra terveztük a lelkészi lakás udvarán levő melléképületek teljes renoválását. Megalapozott tehát a főhatóság felé tett kérésünk, miszerint nekünk ismét lelkészre van szükségünk. Pillanatnyilag Dénes László Levente egerpataki lelkipásztor szolgál be hozzánk. Az 1567. évi összeírásban Bita csupán 5 kapuval szerepelt, de neve – írásos formában – már 1556-ban megjelent a Székely Oklevéltár és Szabó T. Attila adatai szerint. A közösség csak a XVIII. században építtetett magának templomot. Erre utalnak a nevezett század elejéről keltezett kegyszerei és egy elpusztult régi harangja is. Az 1848–49-es szabadságharc hőseinek és a Bajkó család áldozatainak emlékkopját állítottak a templom előterében. A nemrég meghalt Szabó Jenő bátyánk faragta, aki minden jónak akarója volt. A bitai világháborús áldozatoknak is emléket állítottak a templombelsőben. „Szép szavú” harangjukat a híres aradi Hőnig cég öntötte 1914-ben. Kiterjedt család a Szabó família. Ebből származott a fametsző és grafikus Gy. Szabó Béla (1905–1985) is. Itt ringatták bölcsőjét bitai Bajkó Lajosnak (1830–1985), a szabadságharc honvédszázadosának, naplóírónak. Bajkó nevű család ma is él itt, sőt, Bajkók utcanév is van a faluban. Bajkó Lajosnak Barót főterén állítottak emléket, porai ott pihennek az azóta felszámolt régi temetőben. Bitai Szabó András szintén a falu szülötte volt, műfordítással foglalkozott, tanára volt a Székelyudvarhelyi Református Kollégiumnak. Nagy szolgálatot tett a jelennek néhai Szabó István kézdivásárhelyi tanár is, aki Adalékok Bita falutörténetéhez című, 2005-ben megjelent munkájában közölte a veszendő helytörténeti adatokat és a kiváló helytörténész, dr. Nagy Lajos rétyi orvos Bitáról szóló írását is. Különös érdeklődésre tarthat számot – mint turisztikai érdekesség – a falu déli határában, a Kovászna vize közelében fekvő, Balaton nevű „feneketlen tó”, amely nem más, mint egy egykori meandertó (ökörszarvtó). Az említett két vízfolyás árterületének köszönhetően, bár utóbb a mocsaras területeket lecsapolták, Bitán aránylag mindig több fehér gólya fészkel, mint máshol. Temetőjében monumentális fenyők őrzik a magyar millennium emlékét. Telepítette bitai Szabó Ignác, aki Bitán született az 1800-as években. Édesapjának, idős Szabó Józsefnek négy gyermeke volt: József, Kálmán, Zsuzsa és Ignác. A kiegyezés utáni polgári fellendülés hatására két gyermekét indította el a tudás útján. Ignác a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban érettségizett, majd Selmecbányán szerzett erdőmérnöki diplomát. Pályáját a Nagyszeben környéki erdőmérnökségen kezdte. Rövid idő után Görgénybe helyezték. Itt széles körű, szakszerű erdőtelepítést végzett, amelynek az első világháború gyászos következményei vetettek véget. Trianon után áttelepedett Magyarországra. Nyugdíjazásáig erdőmérnökként dolgozott a Bakonyban, majd haláláig Hatvanban gazdálkodott. Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. szeptember 30.SZOMBATI-SZABÓ ISTVÁN SZAVALÓVERSENY (LUGOS)A lugosi Református Egyházközség idén is megrendezi október 21-én a már hagyományossá vált Szombati-Szabó István, néhai lugosi költő-lelkipásztor emlékét ápoló szavalóversenyt. A verseny nem hivatásos versmondók számára szól, a következő kategóriákban: elemi iskolák I–IV. osztályos tanulói általános iskolák V–VI. osztályos tanulói általános iskolák VII–VIII. osztályos tanulói középiskolák IX–XI. osztályos tanulói középiskolák XII. osztályos tanulói–egyetemi hallgatók felnőtt korosztály CÉLUNK: SZOMBATI-SZABÓ ISTVÁN KÖLTŐ-LELKIPÁSZTOR HAGYATÉKÁNAK MEG-ISMERTETÉSE, EMLÉKÉNEK ÁPOLÁSA, A MAGYAR KULTÚRA MŰVELÉSE ÉS A MAGYAR IDENTITÁS ERŐSÍTÉSE. A verseny két fordulós lesz: a versenyzők első ízben egy szabadon választott Szombati-Szabó István verset, második fordulóban pedig a 200 éve született költőóriás, Arany János hagyatékából választott verset kell előadjanak (max. 3-4 perc). A két vers elmondása után a zsűri minden kategóriában dönt az alábbi díjak odaítéléséről: I. díj – 400 RON II. díj – 200 RON III. díj – 100 RON valamint a támogatók által felajánlott különdíjak és könyvcsomagok. A mezőny győztese a Gergely Kálmán-díjat kapja, mellyel 200 lejes elismerés is jár. Benevezési határidő: az űrlapokat 2017. október 15-ig kérjük eljuttatni a Lugosi Lelkipásztori Hivatalba. Benevezési űrlap és bővebb tájékoztatás az alábbi elérhetőségeken igényelhető: POSTACÍM: Református Egyházközség Lugos (Parohia Reformată Lugoj) RO -305500 Lugoj, Str. Magnoliei, nr. 15, Jud. Timis. Tel/fax: +40 (0)256-351103, mobil: +40 (0)788-628750, E-mail: [email protected] Támogatásokat és felajánlásokat hálás köszönettel fogadunk. Gáll Zoltán lugosi lelkipásztor Szórvány.info; Erdély.ma 2017. október 1.Orbán Viktor Szászfenesen: Magyarország elég erős ahhoz, hogy felelősséget vállaljon az erdélyi magyarokért isMagyarország ma már lélekben és testben is elég erős ahhoz, hogy felelősséget vállaljon az erdélyi magyarokért is – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kolozsvár melletti Szászfenes református templomának vasárnapi avatóünnepségén. A miniszterelnök a település református közösségének gyülekezetszervező, templomépítő munkáját méltatva kijelentette: „ahol van munka, ahol van akarat, tenni akarás és összefogás, ott a segítség sem marad el. (...) Büszkék vagyunk rá, hogy a magyar kormány támogathatta ennek a templomnak a befejezését”. Megjegyezte: a templomépítéshez nyújtott segítség részben annak is köszönhető, hogy a Kárpát-medence magyarsága 2014-ben már együtt dönthetett „egy határokon átnyúló, minden magyar közösségért felelősséget vállaló nemzetpolitika” mellett. „Kérem, ne feledjék, jövőre megint eljön az idő, és megerősíthetjük ezt a szövetséget” – tette hozzá Orbán Viktor. „Nekünk magyaroknak akkor lesz jövőnk, akkor tudjuk megóvni közösségünket, épületeinket és szellemi örökségünket, ha összefogunk, akkor lesz jövőnk, ha növeljük az óvodák, iskolák számát, és minden magyar gyermek számára elérhetővé tesszük a magyar nyelvű oktatást. Akkor lesz jövőnk, ha megteremtjük annak feltételeit, hogy Önök a szülőföldjükön tudjanak boldogulni. Itt élhessenek, itt dolgozzanak, itt alapíthassanak családot, és itt járhassanak a gyülekezetbe. És végül akkor lesz közös jövőnk, ha továbbra is együtt hozzuk meg a közös döntéseket" - fogalmazott a miniszterelnök. Orbán Viktor kijelentette, hogy Európa nyugati fele nemtörődömségből vagy naivságból eltünteti vallási szimbólumait, és hátat fordít saját kultúrájának, észre sem véve, hogy ezzel saját jövőjét dobja el. „A mai templomavatónk túlmutat önmagán. Olyan mint cseppben a tenger. A magyar ember élni akarásáról tesz tanúbizonyságot” – hangoztatta. A templomavató istentisztelet keresztelővel kezdődött. A gyülekezet legújabb tagját Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke keresztelte meg. Prédikációjában Kató Béla erdélyi református püspök a bibliai menedékvárosok példáját idézve azt kívánta, hogy legyen a templom menedék. Nekünk, erdélyi magyaroknak az intézményeink jelentik a menedékhelyet, ahol megőrizhetjük anyanyelvünket, kultúránkat” – fogalmazott a püspök. Megjegyezte, úgy építették fel a templomot, hogy mellette bölcsőde és óvoda kap majd helyet. Nemcsak a gyülekezet felnőtt tagjai menekülhetnek a templomba, hanem ide hozhatják gyermekeiket is. Orbán Viktor az avatási ünnepség után a templom előtt összegyűlt hívőket emlékeztette arra, hogy ők is szavazhatnak a magyar parlamenti választáson, és kérte a támogatásukat a jövő áprilisban esedékes megmérettetésen. Én csak akkor tudok önöknek segíteni, ha önök is segítenek bennünket” – mondta a miniszterelnök. A Kolozsvártól nyugatra fekvő, a várossal csaknem összeépült Szászfenes az utóbbi 15 évben megnégyszerezte lakossága számát. A kedvezőbb ingatlanárak miatt tízezrek költöztek – többnyire Kolozsvárról – a településen felépített tömbháznegyedekbe, így Szászfenes a több mint 30 ezer lakosával ma Románia legnagyobb községe. A település 14. században épült római katolikus templomát a reformáció utáni két évszázadban a protestánsok használták. Református templom azonban mindeddig nem épült Szászfenesen. A több mint ezer fősre gyarapodott református közösség szerveződő gyülekezete istentiszteleteit előbb egy magánházban, majd a település kultúrházában, később pedig az egyik presbiter tulajdonában levő panzióban tartották. Máté István lelkész a templomavató előtt elmondta, hogy a teljes beruházás 3,5 millió lejbe (238 millió forint) került, a Bethlen Gábor Alapkezelő 160 millió forinttal támogatta az építkezést. MTI; Székelyhon.ro 2017. október 1.A protestantizmus fél évezredes fennállását ünnepelték KolozsváronTöbb ezren ünnepeltek Kolozsváron a reformáció 500. jubileuma alkalmából az erdélyi protestáns egyházak által szervezett központi rendezvényen. A Farkas utcai templomban tartott hálaadó istentiszteleten közel 600 igehirdető és ugyanennyi gondnok, presbiter vett részt. Az ünnepet a felújított 122 éves Protestáns Teológiai Intézet épületének újraavatásával folytatták, ahol leleplezték Szász Domokos egykori püspök mellszobrát, valamint megnyitották az Erdélyi Református Múzeum és a teológiai intézet új sportpályájának kapuit. Az ünnepi istentiszteleten az igét dr. Kozma Zsolt teológiai professzor hirdette a Zsolt 78,1-7 alapján. Kiemelte: a Tóra, a törvény nemzedékről nemzedékre fenntartotta Izrael népét, ahogyan bennünket is megtartott az ige. „Mindeddig Isten velünk volt, alakította a történelmünket. Egyházunk több ezer éves története pedig Isten története, amely bekebelezett bennünket is, Fiában, az Úr Jézus Krisztusban pedig eggyé lett” – jelentette ki. Hozzáfűzte: „Isten történelme az élet tanítómestere, ebben a folyamatban pedig saját magunkat is megláthatjuk, részesei vagyunk.” A professzor rámutatott: az atyáról fiúra szálló törvény biztos pontot jelent, a szó igévé válik, ereje van, ha a lélek megérinti, ezért ma is át kell adnunk fiainknak, utódainknak az örök tanításokat. „A templomok és iskolák sorsa a családban dől el” – szögezte le az igehirdető. Az ünnepi köszöntők sorát Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke indította. Kijelentette: „az isteni gondviselés, az evangéliumi tanítás, a pásztorok és hívek áldozatos munkája, a keresztyén testvérfelekezetekkel való kölcsönös tisztelet és eredményes együttműködés segítette és segíti ma is egyházunkat népünk és híveink szolgálatában.” Elmondta, az unitárius egyház számára a reformációra való emlékezés nemcsak a reformátorok tettei előtti tisztelgést jelenti. „Valljuk és tehetségünk szerint munkáljuk is a bennünk és közöttünk jelenvaló és eljövendő Isten országát. Az örök élet részeseiként hitünkkel és cselekedeteinkkel törekszünk igazolni Isten megismerésének és a Jézusi tanítás megélésének igazságát egyéni és közösségi életünkben” – szögezte le a püspök. Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke ünnepi beszédében elmondta: „történelmi magyar egyházak, protestánsok és katolikusok, keresztyének – mi akkor tudunk nagy célokat elérni, a Krisztustól kapott hivatásunkat hitelesen betölteni, jó lelkiismerettel szolgálni népünket, ha egy irányba, összeadva erőinket, együtt haladunk a közös cél felé. Különleges erdélyi sorshelyzetünkben megtanultuk, hogy egymásra vagyunk utalva.” A püspök rámutatott: „1920-ban nemcsak anyaország, de anyaegyház nélkül is maradtunk, akkor fogadta be ifjainkat az Erdélyi Református Teológia. Később létrehoztuk a közös Protestáns Teológiai Intézetet. Ami valamikor külső kényszer volt, ma felbecsülhetetlen áldás, amit örömmel ápolunk és őrizünk.” A Királyhágómelléki Református Egyházkerület nevében Csűry István püspök szólt az ünneplőkhöz. Kiemelte: a nemzet, a keresztyénség védelme szent ügy, amely elszánt küzdelmet érdemel. „Az önvizsgálat jegyében Isten elé kell vinnünk aggodalmunkat: megújulhat-e az anyaszentegyház. Isten alkalmasnak lát bennünket arra, hogy felruházza életünket az új emberrel. Az első teremtett ember, akit Isten jóra teremtett, elveszítette ezt a jóságot. Az első és döntő reformáció már Krisztussal elkezdődött, közénk, tékozló gyermekek közé érkezett, és köztünk marad, amíg felöltözzük a megújult identitást” – jelentette ki, majd hozzátette: reformátoraink igazi szolgálata abban rejlik, hogy felismerték, Isten akaratának alkalmazása halaszthatatlan. A püspök szerint az ige üzenete megerősít bennünket, hogy Krisztusban megújuló emberek vagyunk, ezért meg kell fogadnunk, hogy éljük és éltetjük Isten megismerését, szeretetének boldogító állapotát, a megújulás csodáját. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke két jelmondatot állított az ünneplők elé: a Bethlen Gábortól származó „tudománnyal és fegyverrel kell küzdeni”, valamint a Magyarországi Református Egyház mottóját – „ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?” Elmondta: „emlékezésünk a reformáció kettős jubileumán is arra ösztönöz, hogy Krisztusig lássunk vissza: a bűnös ember egyedül Jézus Krisztusban való hit által, Isten ingyen kegyelméből, kizárólag a Szentírás alapján és a Megváltó érdeméből üdvözülhet. Mindezekért egyedül Istené a dicsőség.” A világi egyházfők képviseletében Farkas Emőd, a Magyar Unitárius Egyház főgondnoka Dávid Ferenc szavait idézte: „akiket Isten lelke megvilágosított, nem szabad hallgatniuk, sem az igazságot elrejteniük.” A főgondnok szerint a mostani alkalom nem csupán megemlékezés, hiszen minden visszapillantás egyfajta tükörbe tekintés is. „A reformáció a megújulást hordozza magában, amely nemcsak a történelmi esemény, hanem mindennapi életünk mozgatórugója kell hogy legyen” – hangsúlyozta, majd felhívta a figyelmet a világiak egyházi életbe való aktív bekapcsolódásának szükségességére, hogy bizakodással, reformátori lélekkel, felekezettől függetlenül vihessék előbbre az egyház küldetését. Balog Zoltán, Magyarország Kormánya Emberi Erőforrások Minisztériumának vezető minisztere a lelki-szellemi megújulás együtt történő munkálásának jelentőségéről beszélt. Rámutatott: a 200 éve születet Arany János walesi bárdjaiban és a mai ünneplőkben van valami közös: nem maguknak és nem magukért énekeltek, ahogy az igehirdetők sem magukért viselik a palástot. „Keresztyén közösségek megbízásából vagyunk itt. Gyülekezeteket, választókat, magyar családokat képviselünk. Hatalmas tisztesség és felelősség másokért és nem önmagunkért tenni” – hangsúlyozta. A miniszter kijelentette: „azok lesznek a jó pásztorok és jó képviselők, akik nem magukból, hanem kegyelemből élnek.” Úgy véli, a történelem viharain át Isten megőrizte közösségünket, utunk és életünk pedig közös azokkal, akikkel egy nyelven, egy szívvel dicsérjük Őt. Az istentiszteleten a Kolozsvári Református Kollégium kórusa szolgált dr. Székely Árpád vezénylésével, Kovács Réka orgonatanár kíséretével. Az istentiszteletet követően az ünnepséget a Protestáns Teológiai Intézet udvarán folytatták, ahol Kállay Dezső, a Protestáns Teológiai Intézet rektora házigazdaként köszöntötte a meghívottakat. Elmondta: a 122 éves intézet célja már az indulásakor az volt, hogy a legkisebb gyülekezetbe is eljuthasson az evangélium és a zsoltár. „A hitébresztő, evangéliumi hitben megőrző és megerősítő, a lelkeket pásztorló és összetartó, a tudatos népnevelő és közösségszervező feladatot teljesítő lelkipásztorok mindenkori szolgálatának jelentősége a nemzettudat fenntartásában, anyanyelvünk ápolásában, közösségeink megerősítésében nem szorul külön magyarázatra. Kisebbségi létünk mai sajátossága, hogy erre a szolgálatra fokozottan szükségünk van” – jelentette ki a rektor. Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek elmondta: „a múltat nem tagadhatjuk, de feldolgozzuk, és a jövőbe tekintünk. Ezért ünneplünk ma együtt, keresztyének.” Az érsek az ünneplő közönségnek azt kívánta, mindnyájunkat ez a jelszó vezesse: „a szükségesekben egység legyen, a kétségesekben szabadság, de mindenben a szeretet.” B. Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki Református Egyházkerületének püspöke kijelentette, a Protestáns Teológiai Intézet felújított épülete méltó helyszín a reformáció megünneplésére, hiszen a templomból való átvonulás jelzi: „az életet formáló isteni ige meghallása, a megváltó Krisztus megismerése és a szentháromság Istennek való lelki hódolás után a szellem világát is át kell hatnunk a szent életre való elkötelezéssel.” Kiemelte: az isteni áldások ezeríziglen is kihatnak csak azért, mert Isten hűséges. Rámutatott: a teológia Enyedről való elköltöztetése egykor nagy felháborodással járt, de mára bebizonyosodott, hogy jó döntés volt. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a teológiai intézet dísztermének kiemelkedő helyén levő felirat („Az ige testté lett”) jelentőségére hívta fel az ünneplők figyelmét. Úgy véli, ez a Szász Domokos püspök hitvallását és prófétai látását tükrözi. Az ige legelőször Krisztusban öltött testet, majd az első pünkösdkor az egyházban, de testté lett a reformáció idején is, amikor a reformátorok Isten igéjét tették ismét az egyház tanításának és életének zsinórmértékévé – ez a testté válás lehet a kapaszkodónk a legnehezebb időkben is. A püspök kijelentette: „a mi szabad vallásgyakorlatunk csak az anyanyelv teljes körű használatával érhető el. A romániai magyar közösség fennmaradása csak akkor lehetséges, ha sikerül újrateremteni intézményeit és önmagát.” Az egyházi elöljáró köszönetet mondott az anyaország által nyújtott jelentős anyagi támogatásért, amelynek köszönhetően a kolozsvári intézmények is megújulhattak. „Mi tudomásul vesszük a nemzetközi értekezletek egykori döntéseit, lojális állampolgárai akarunk lenni annak az országnak, amelyben élünk, de protestáns hitünk miatt sem tudjuk elfogadni másodrangúságunkat. Ezért is fontos, hogy legyenek intézeteink, iskoláink, óvodáink. Az enyedi lelkészképző intézetet Erdély legszebb szülötteként emlegették, de Kolozsvár Tündérország legellenállóbb, legimmunisabb gyermeke. Túlélt három impériumváltást, egyedüli protestáns tanintézetként megmenekült az államosítástól, kedvező széljárásban pedig úgy gyarapodott, hogy a nehéz időkre is maradtak erőtartalékai. Immunitását az alapító éleslátása, tanárainak felkészültsége, hite és hűsége, de legfőképp Isten védelmező karja biztosította. A megújult épület tiszta falai között ezért adunk ma hálát” – összegzett a püspök. A beszédet követően Kató Béla püspök Kállay Dezső rektorral leleplezték Szász Domokos Gergely Zoltán szobrászművész által készített mellszobrát. Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke a reformáció hazánkban kifejtett hatásairól, ezek jelentőségéről beszélt. „A reformáció átalakította a világot, és átalakította Erdélyt is. Sőt, ennél többet tett” – jelentette ki, majd hozzátette: „számunkra, erdélyi magyarok számára Luther Márton tanai és a nyomukban keletkező kreatív káosz jelentősen hozzájárult az erdélyiség, a transzilván szellemiség születéséhez. És ez ma közös örökségünk. Az erdélyiség mint mentalitás, kritikai gondolkodás és kreativitás, onnan nézve a modernitás kezdete, az akkori uralkodó eszmékkel szemben fogant meg.” Az RMDSZ elnöke úgy véli, az erdélyi észjárás a reformáció korában kristályosodott ki, vált egyedivé, a maga korában egyenesen különlegessé. Elhangzott: keresztény gyökereink ápolása közös feladat, politikai vezetőink pedig ennek alapján harcolnak továbbra is a százéves gyulafehérvári ígéretek betartásáért, a magyar emberek jogaiért, közösségünk megmaradásáért. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke ünnepi köszöntőjében feltette a kérdést: „van-e bennünk annyi erő, amennyit a következő 500 év megkövetel majd?” Válaszként kijelentette: mélyek és erősek azok a gyökerek, amelyek mindeddig – Mohács után, a száz évvel ezelőtti elszakadás után, de a kommunista diktatúra alatt is – megtartottak bennünket. „Ha 500 év történelmének súlya alatt is megálltunk egyenesen, akár a tölgy, akkor meg fogunk állni a következő 500 évben is” – szögezte le az államfő. Rámutatott: a magyarság fennmaradása a faluról falura járó protestáns prédikátoroknak, Európa, a nyugati világ fennmaradása pedig a reformátorok helytállásának is köszönhető. „A kereszténység olyan üllő, amelyen rengeteg kalapács elkopott már” – mondta Orbán Viktor, és hozzáfűzte: őriznünk és folytatnunk kell az öt évszázada fennálló szellemi-lelki-kulturális hagyományt, amelyet itt, Erdélyben, az európai vallásszabadság bölcsőjében a reformáció egyházai hoztak létre, emellett otthont kell itt teremtenünk a magyarok következő nemzedékének. „Mi, magyarok határokkal elválasztva és szétszaggatva is egy közös test tagjai vagyunk” – szögezte le a miniszterelnök, olyan jövőt tűzve ki célul, amelyben a magyar és román nemzet viszonya kiegyensúlyozott, és amelyben az erdélyi magyarok jogait is elismerik. Az avatóünnepségen a teológiai intézet vegyeskara szolgált Benkőné Zonda Timea vezénylésével. A rendezvény zárásaként hivatalosan is megnyitották az Erdélyi Református Múzeum épületét, ahol egyháztörténeti kiállítást, valamint a Berde Mária és Berde Amál életét bemutató tárlatot tekinthették meg az érdeklődők. Erdély.ma 2017. október 3.Emlékművet avatott a református közösségOktóber 1-én emlékművet avattak fel a margittai református templom kertjében. Az avatást ünnepi istentisztelet előzte meg, az igét Ft. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke hirdette. Az alapigét János Evangéliuma 12. részének 12-19-ig terjedő verseiből vette. Prédikációjában kitért arra, hogy ma, amikor gyülekezetek ürülnek meg, mert az emberek elhagyják otthonaikat, szülőföldjüket, elmennek végeláthatatlan utakra, sokszor céltalanul, kimerítve a kalandozás fogalmát, jó dolog látni, hogy a margittai Gyülekezet gyarapodik és megtölti templomát. „Testvéri közösségben vagyunk és emléket állítunk. Mindig lesznek erős, ünneplő és emléket állító, imádkozó, jövőképet hordozó közösségek.”– mondta az ünnepi szónok. Október hava lévén, kitért arra is, mennyire fontos volt, mi mindent adott a reformáció az embereknek. A püspök után a házigazda, Kovács Gyula lelkipásztor mondta el az ünnepséghez fűződő gondolatait. Az alapigét a 25. Zsoltár 1-2 verséből vette. „A reformáció 500. évfordulóján, október havában, együtt vagyunk, egy akarattal.” – mondta beszédének bevezető részében. A továbbiakban hangsúlyozta, hogy: „ A reformáció értéket adott ennek a világnak, a reformáció Isten műve, ami által meg akarja tartani az ő Anyaszentegyházát. A reformáció a Szentíráshoz való visszatérés, Isten igéjének magyarázása mindenkinek saját anyanyelvén. A Biblia szövegének anyanyelvre való fordítása és nyomtatása, mindenki számára elérhetővé tétele.” Kegyelettel emlékezett azokra, akik vállalták hitükért a szenvedéseket is. Beszédének második részében a margittai református egyházközség nevében köszöntötte azokat, akik együtt ünnepeltek a közösséggel: Ft. Csűry István püspököt és feleségét, a Tiszántúli Református Egyházkerület lelkészi főjegyzőjét, püspök helyettesét, Nt. Derencsényi Istvánt, és feleségét, a debreceni Kossuth utcai gyülekezet küldöttségét, Cseke Attila szenátort, a helyi és körzeti RMDSZ-, valamint az intézmények és civil szervezetek vezetőit és mindenkit, aki jólélekkel érkezett az ünnepi istentiszteletre. A tiszteletes felkérte a Református Kórust és a Mi-Kis Kórust, hogy mutassák be énekszolgálatukat, valamint ifj. Kiss Imrét és Lőcsei Erzsébetet ezen alkalomra választott versük elszavalására. Ezen szolgálatok is emelték az ünnepi hangulatot. A templomkertbe A templomban záróénekként a Szózatot énekelték a hívek, majd a templomkertbe vonultak, hogy részt vegyenek az emlékmű avatásán. Kovács Gyula lelkipásztor mutatta be dióhéjban az emlékművet és készítőjét/tervezőjét Szabó István monospetri fafaragó művészt. Köszönete mondott az alkotónak és az anyagi támogatónak, Nemes Antal vállalkozónak egyaránt. Az emlékmű első oldala kézben tartott szívet ábrázol, alatta a kálvini jelmondat: Szívemet égő áldozatul neked adom Uram felirattal. A hátoldala szintén kézben tartott szívet ábrázol, alatta: A reformáció 500 évében. Egyedül Istené a dicsőség feliratokkal. Az emlékmű felső centrális része lángszimbólumot ábrázol. Avató beszédet Nt. Derencsényi István mondott. „A margittai református közösség időtálló, maradandó alkotással emlékezik az évfordulóra. A kálvini jelmondat már sok évszázad próbáját kiállta, most Margittán is emlékműbe vésve lesz időtálló, mondta a magyarországi vendég. Az emlékművet Ft. Csűry István, Nt. Derencsényi István és Kovács Gyula lelkipásztor leplezték le. A beszédek között Kocsis Alexa szavalata hangzott el. A polgári vendégek közül Cseke Attila szenátor mondta el ünnepi gondolatait. „Örömömre szolgál, hogy együtt lehetünk szülővárosomban és ünnepelhetjük a reformáció 500. évfordulóját.”- mondta beszédének bevezető részében. A továbbiakban kifejtette, hogy a reformáció egyetemes értékeket teremtett, nem csak a reformátusok javára. „Nekünk, magyaroknak elsősorban a magyar nyelvet hozta, hiszen anyanyelvünkön olvashattuk a Bibliát, hallgathattuk az istentiszteleteket és hozta az erdélyi szellemiséget.”- latolgatta a továbbiakban. Püspöki áldás Az ünnepség a templomkertben püspöki áldással, majd nemzeti imánk éneklésével zárult, majd a meghívott vendégeket szeretetvendégség várta a parókián. Szőke Ferenc / erdon.ro (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
