|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 78 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-78 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Bertha Zoltán 2007. július 6.Erdélyi, magyarországi és felvidéki írók, költők, irodalomtörténészek részvételével nyitották meg Nagyváradon a negyedik Partiumi Írótábort. A rendezvény témája idén Ady Endre művészete, beleértve a költő magánéletének szakaszait, párkapcsolatait is. Pomogáts Béla irodalomtörténész a július 5-án tartott tábornyitón Erdély Adyja címmel tartott előadást, amit Péter I. Zoltán Ady és Léda című könyvének bemutatója követett. A tábor a következő két napon előadásokkal, bemutatókkal folytatódik. Vers a versről címmel Ködöböcz Gábor és Bertha Zoltán tart előadást, lesz költészeti verseny, melyen a résztvevőknek egy-egy Ady-művet kell parodizálniuk. /Gergely Gizella: Ady-versek új fényben. = Krónika (Kolozsvár), júl. 6./2007. július 16.Nagyváradon tartotta vándorgyűlését a Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetsége (KITÁSZ), a rendezvényen a régió kiemelkedő személyiségeiről hangzottak el előadások. A szövetség elnöke a Budapesten élő Medvigy Endre, aki főként a kommunizmus idején mellőzött írók – Sinka István, Nyirő József, Wass Albert – munkásságát kutatja. Az irodalomtörténész nemcsak a munkája révén kötődik a Partiumhoz: szülei Nagyváradon születtek. Medvigy Endre a vele készült interjúban kifejtette, a szövetség elnevezése egy ernyőszervezetet takar, amely közel negyven tagszervezetet számlál a Kárpát-medence minden régiójában. Egyetemes magyarságban gondolkodó, határokat, politikai megosztottságot figyelmen kívül hagyó szervezetről van szó, amely a Kárpát-medence egy-egy szeletének értékeit igyekszik felmutatni a vándorgyűléseken. Korábban többek között Kassán, Gyulán, Gyergyószentmiklóson tartottak rendezvényeket. Sok előadás hangzott el a mostani vándorgyűlés három napja alatt, Partium neves személyiségeiről olyan szaktekintélyek értekeztek, mint Jankovics Marcell vagy Andor Csaba. Dsida-évforduló van, ezért hívták meg Lisztóczky László irodalomtörténészt, az egri Dsida Jenő Baráti Kör elnökét. Madách Imre felesége, Fráter Erzsébet Nagyvádon hunyt el, Andor Csaba tartott előadást róla. Hlatky Endre főispánnak rendkívül fontos szerepe volt nemcsak a nagyváradi, de az egyetemes magyarság életében is. A magyar rádió igazgatójaként József Attilát szerepeltette, és 1944-ben ő olvastatta be Horthy Miklós fegyverszüneti proklamációját. Hlatky nevéhez főződik továbbá az Ady-emlékmúzeum létrehozása is, hiszen ő vásárolta fel 1940 után a múzeum törzsanyagának számító gyűjteményeket. Medvigy Endre Sinka Istvánról tartott előadást, akinek a munkásságával régóta foglalkozik. Sinka István költészete sokkal nagyobb értéket képvisel a magyar irodalomban, mint amennyire ma elismerik, hangsúlyozta. /Gergely Gizella: Repülőgépről a Partium. = Krónika (Kolozsvár), júl. 16./ Július 15-én ért véget Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetségének XVI. Vándorgyűlése. Jakobovits Miklós nagyváradi festőművész Hollósy Simon festőművész és a nagybányai művésztelep címen beszélt Hollósy életéről, művészi hitvallásáról, Urbán László irodalomtörténész Nagyvárad egykori szerelmes trubadúrjáról, Nadányi Zoltánról. Bertha Zoltán irodalomtörténész Németh László partiumi gyökerei és nagyváradi beszéde című előadásában felidézte azokat gondolatokat, melyeket az író figyelmeztetésként szánt a magyar nemzetnek. Németh László nagyváradi beszédében fogalmazta meg: „Magyar az, aki az érdekei ellen is magyar akar maradni”. A Bihar megyei poéták közül Gellért Sándor költészetébe kalauzolta a jelenlévőket Gellért Gyula református esperes, a költő fia. Lipcsey Ildikó történész Páskándi Géza munkásságáról tartott előadást. Az előadásokat Bálint István János szerkesztő zárta Boldog Várad címmel. /Szőke Mária: Kis ízelítő szellemi kincseinkből. = Reggeli Újság (Nagyvárad), 2006. júl. 16./2007. november 3.Soha többé akkora rangja, tisztelete, becsülete írói szónak magyarul nem lesz, mint amennyinek a Sütő András tolla alól kikerülő szavak örvendtek, írta Szőcs Géza. Amit alkotott: új irodalmunk legszámottevőbb eredményei közé tartozik, írta Nagy Pál 1967-ben. A jelenkori magyar irodalom egyik legnagyobb vigasza Sütő András, jegyezte le Illyés Gyula 1977-ben. Sütő András esszévilágában többek között egy markáns erdélyi kincsestár, egy transzszilván szellemi univerzum boltozódik föl, fogalmazott Bertha Zoltán 2007-ben. Emlékkönyv jelen meg Sütő Andrásról: Csillag a máglyán. In memoriam Sütő András. Oktatási segédkönyv. Válogatta, szerkesztette, összeállította Görömbei András /Nap Kiadó, Budapest, 2007/ A könyvben írók, költők, irodalomtörténészek vallanak az íróról, köztük Csoóri Sándor, Czine Mihály, Farkas Árpád, Kántor Lajos, Kányádi Sándor és Nagy László. /B. D. : Emlékkönyv Sütő Andrásról. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 3./2008. június 23.Megalakult Marosvásárhelyen a Sütő András Baráti Egyesület Nagy Pál irodalomtörténész elnökletével, melyre Kolozsvárról, Sepsiszentgyörgyről és Debrecenből is érkeztek értelmiségiek. A szervezetet az elnökkel együtt Borbély László politikus, Demeter József szászrégeni református lelkész, Gálfalvi Zsolt publicista, Kincses Előd ügyvéd, Szalkay József közgazdász és Székely Emese tanár, iskolaigazgató hozta létre. „Minden eszközzel támogatni szeretnénk a mezőségi gyerekek magyar nyelvű oktatását, és azt is kezdeményezzük, hogy utcákat, iskolákat nevezzenek el az íróról, szobrot állítsanak neki a magyarlakta településeken” – mondta Demeter József lelkész, az író unokatestvére, az egyesület kezdeményezője. Az író emlékére létrehozott egyesületnek bárki tagja lehet, aki elfogadja annak célkitűzéseit. Bertha Zoltán debreceni egyetemi tanár, irodalomkritikus Sütő András sajátos látásmódú, biblikus stílusú, világirodalmi jelentőségű színdarabjait és műfajteremtő szerepét emelte ki. Cs. Nagy Ibolya debreceni szerkesztő, irodalomkritikus beszámolója szerint a magyarországi Helikon Kiadó elkezdte a teljes életmű kiadását, az első kötet már megjelent. Cs. Nagy Ibolya Ablonczy Lászlóval, a Sütő-monográfia írójával szerkesztette Sütő András utolsó, a Hétvégi hajrában című publicisztikakötetét. Először Debrecenben neveztek el utcát a pusztakamarási íróról, Advent a Hargitán című drámáját pedig hamarosan bemutatják Írországban. Nagy Pál szerint az író népszerűsége nem csökken, bár életében és halála után is lejárató kampányok folytak ellene. A közgyűlésen bemutatták Székely Ferenc, az erdőszentgyörgyi iskolaközpont könyvtárosa, Sütő András unokatestvére által összeállított Nyolcvan nyugtalan esztendő /Mentor Kiadó/ című kötetet is, amely az író nyolcvanadik születésnapja alkalmából rendezett megemlékezésen elhangzott méltatásokat tartalmazza. /Máthé Éva: Az író hagyatékát ápolják. = Krónika (Kolozsvár), jún. 23./ – Sütő András sokat tett azért, hogy a magyar szellem, a magyar lélek és a nemzetegység spirituális temploma fölépüljön – hangsúlyozta dr. Bertha Zoltán. „Ha porból lettünk is, emberként meg nem maradhatunk az alázat porában”. Sütő András szállóigék seregét hagyta ránk: A fű lehajlik a szélben, és megmarad. Addig élünk, amíg módunkban áll visszafelé tekinteni. Nyelvéből kiesve létének céljából is kiesik az ember. A szabadság nem külsőség, hanem a belső ember. Ott kezdődik az ember, amikor összetéveszti magát mindazzal, amitől megfosztották. Úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk. Maradok, másként nem tehetek. Vagyunk, akik voltunk, leszünk, akik vagyunk. Maradunk, ahol voltunk, és leszünk, ahol vagyunk. Népének, közösségének halhatatlan szószólója volt. Azt jelenti számunkra Sütő András, hogy a XXI. században, a harmadik évezredben is folytatódik az a klasszikus nemzeti sorsirodalom, amely – csak a XX. században – Adytól Németh Lászlóig, Illyés Gyuláig, és tovább, Kányádi Sándorig és Csoóri Sándorig ívelt. Sütő András életműve folytatás is, a nagy elődök folytatása, és további példa, útmutatás, intelem, közösségi, kollektív parainesis. – Sütő munkássága temploma lesz a magyar önismeretnek és önszemléletnek – fejtette ki dr. Bertha Zoltán. Cs. Nagy Ibolya irodalomkritikus, Sütő András több kötetének szerkesztője arról számolt be, hogy milyen könyvei jelentek meg az író halála óta. Nagy Pál ismertette az itthon és Magyarországon megjelent Sütő-könyveket, kiemelve a Helikon Kiadó által gondozott életműsorozat elindítását, majd bemutatta a Sütő emlékének adózó legfrissebb kiadványt, a Nyolcvan nyugtalan esztendő című kis kötetet, amely a Mentor Kiadó jóvoltából az író 80. születésnapján (tavaly) a marosvásárhelyi emléktábla-avatáskor és a pusztakamarási emlékezésen elhangzott beszédeket, előadásokat, leveleket, üzeneteket foglalja magába, Székely Ferenc szerkesztésében. Az író rádiós vallomásait, interjúit tartalmazó hangtár létesítését javasolta Jászberényi Emese. Dáné Tibor Kálmán országos EMKE-elnök a kolozsvári Szabédi-ház példájára hivatkozva ajánlotta föl segítségét az írói hagyatékok feldolgozásában, amennyiben létrejön a Sütő András-emlékház és művelődési központ, melynek létesítését Tófalvi Zoltán is szorgalmazta. Tófalvi felajánlotta a Sütővel készített filmanyagot a Háznak. Vetési László tolmácsolta az amerikai magyarság támogatási szándékát a hagyaték és az életmű ápolásában és megőrzésében. Papp Kincses Emese Sütő András-prózadíj létrehozását javasolta. /Bölöni Domokos: Megalakult a Sütő András Baráti Egyesület. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 23./2008. július 2.A Nagyváradon ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Partiumi Írótáborban közel nyolcvan Kárpát-medencei író, költő, lapszerkesztő találkozik július 3-tól, tájékoztatott Barabás Zoltán költő, a Partiumi Írótábor Egyesület elnöke. Az idei írótábort a Holnap-centenárium jegyében a Partiumi Magyar Művelődési Céhhel közösen szervezte az egyesület. Nyílt nappal kezdődik a találkozó, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházában felavatják a Holnap emléktábláját, majd a Magyar Írószövetség lapja, a Magyar Napló irodalmi estjét megelőzően Faragó Laura énekes és Lászlóffy Zsolt zeneszerző lép fel. Július 4-én a Várad, 5-én pedig az Egerben megjelenő Agria folyóiratot mutatják be. Bemutatják továbbá Székelyhidi Ágoston Debreceni Napló Erdélyből című kötetét és Sipos Lajos Tamási Áron életpályája című könyvét. A táborban több neves magyarországi irodalom és művészettörténész is részt vesz: Vasy Géza, a Magyar Írószövetség elnöke, Pomogáts Béla, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete lapjának, a Literaturának a főszerkesztője, Szakolczay Lajos irodalomtörténész, Ködöböcz Gábor irodalomtörténész és Bertha Zoltán irodalomtörténész tart előadást a Holnap-antológia szerzőiről. /Fried Noémi Lujza: A Holnap-centenárium jegyében. = Krónika (Kolozsvár), júl. 2./2008. július 4.Június 14-én megalakult a Sütő András Baráti Egyesület Marosvásárhelyen, a Bernády Házban. Bölöni Domokos „Úgy szeretem Marosvásárhelyt, hogy sosem feledhetem Pusztakamarást” címmel számolt be az eseményről a Népújságban /jún. 23./ „Sütő András sokat tett azért, hogy a magyar szellem, a magyar lélek, és a nemzetegység spirituális temploma fölépüljön” – hangsúlyozta előadásában dr. Bertha Zoltán egyetemi tanár, irodalomkritikus. Cs. Nagy Ibolya irodalomkritikus, Sütő András több kötetének szerkesztője arról számolt be, milyen könyvei jelentek meg az író halála óta. Cs. Nagy Ibolya szavait hallhatta félre mind Kovács András Ferenc, aki elhagyta a helyszínt, mind Sebestyén-Spielmann Mihály, a neves történész-levéltáros, aki a jeles költő és főszerkesztő távozta után nyomban KAF „védelmére kelt”. Cs. Nagy Ibolya hiába próbálta magyarázni az álláspontját, Sebestyén kikérte magának, hogy őt szülővárosában idegenek oktassák ki Sütőből és helytállásból. A marosvásárhelyi Vásárhelyi Hírlap június 27-i számában megjelent egy glossza, Sebestyén Mihály tollából. Azt írta, hogy „a meghívott előadó, debreceni egyetemi tanár gyöngécske apológiával, méltatlan színvonalon méltatta Sütő András munkásságát, irodalomtörténeti helyét. Vásárhely többet érdemel. A felkért szerkesztő, Cs. Nagy Ibolya az „erdélyi magyar irodalom megosztására tett kísérletet”. A hölgy a debreceni Digitális Irodalmi Akadémia bennfenteseként közölte, hogy az idei díjazott Kovács András Ferenc, »különben nagyon tehetséges költő« lett, de ezzel ki- vagy elütötte az elismeréstől Szilágyi István (Kő hull apadó kútba) kolozsvári főszerkesztőt, Kossuth-díjast. A kormányzat beleszólt, és most különböző írói csoportosulások szavazhatnak be akárkit, „olyan jöttment nemzetietlen taknyosokat is, mint KAF. ” Sebestyén Mihály felállt, jelezte, hogy „nem kérnek a magyarhonui pártvitákból és országmegosztó agyarkodásból, a hölgy férje, maga is nevetlen irodalomtörténész, felkért, hogy tartsam a számat. ” Az ügyben Bölöni Domokos megkérdette Cs. Nagy Ibolya véleményét, idézett leveléből. Cs. Nagy Ibolya leszögezte, nem tett kísérletet az erdélyi magyar irodalom megosztására. Nincs mit megosztani: nincs egységes erdélyi magyar irodalom. Ennek n kirívó példája lehet a három évvel ezelőtti esemény is: amikor a Sütő András elleni, A Hét-beli sajtóhadjárat miatt szükség lett volna az »egységes« erdélyi (de legalább vásárhelyi) magyar irodalmi kiállásra, az író védelemére. Mellesleg kik írták a Sütő-monográfiákat (az elsőt már 1986-ban): a „nevetlen“ magyarországi irodalomtörténészek, vagy az egységes erdélyi magyar irodalomtörténetírás jelesei? Cs. Nagy Ibolya sorolta Sebestyén tévedéseit: nincs »debreceni Digitális Akadémia«, s ő nem »bennfentes«., nem mondta, hogy Kovács András Ferenc »ki- vagy elütötte« az »elismeréstől« Szilágyi Istvánt, nem mondta, hogy a »kormányzat beleszólt«, és átalakította a régi rendszert, nem mondtam, hogy »KAF jöttment, nemzetietlen taknyos«. A másik »nevetlen irodalomtörténész«, a »hölgy férje«, nem mondta, hogy Sebestyén »tartsa a száját«, a »magyar demokratikus chartáról« sem esett egyetlen szó sem. A két megrótt irodalomtörténész, Bertha Zoltán és Márkus Béla csak azért nevetlenek, mert Sebestyén Mihály nem írta le a nevüket. Bölöni Domokos jelen volt, jegyzetelt, tanúsíthatja: Cs. Nagy Ibolya igazat mondott. /Bölöni Domokos: Amik elhangzottak és amik nem. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 4./2008. július 26.Nagy Pál irodalomtörténész, szerkesztő a nemrég létrehozott Sütő András Baráti Egyesület alapításáról beszélt. Szászrégenben Demeter József tiszteletes megpendítette: jó lenne létrehozni baráti kört Sütő András emlékének ápolására. Nagy Pál egyetértett a kitűnő ötlettel, s hozzákezdett a tájékozódáshoz: felkeresett több írókollégát, újságírókat, közéleti embereket, művészeket, irodalombarátokat, érdeklődvén a véleményeket illetően. Egyetértés volt a szükségességében. Létrehoztak egy héttagú kezdeményező bizottságot, megfogalmazták az alapvető célkitűzéseket. Június 21-én Marosvásárhelyen megalakították a Sütő András Baráti Egyesületet. Folyamatos a jelentkezés; eddig legalább százan nyilatkoztak. Hosszadalmas lenne felsorolni mindazokat, akiket már az egyesület tagjai, köztük van Gróf László egyetemi professzor Oxfordból, Lauer Edith az Egyesült Államokból, Csoóri Sándor költő Budapestről, Egyed Ákos történész Kolozsvárról, Görömbei András irodalomtörténész Debrecenből, Fodor Sándor író Kolozsvárról. Sajnálatos módon volt az eseménynek furcsa "utórezgése" is. A Vásárhelyi Hírlap munkatársa "konkolyhintő", "kútmérgező" vélekedés megnyilatkozását fedezte fel az előadásokban, megjegyezve egyebek között: "Nem kérünk a magyarhoni pártvitákból és országmegosztó acsarkodásból (...)" Ugyanekkor "gyöngécske apológiának" titulálta a jeles debreceni irodalomtörténésznek, Bertha Zoltánnak – Sütő egyik monográfusának – az előadását, és "nevetlen"-nek azt a Márkus Bélát, aki feleségével, Cs. Nagy Ibolyával együtt kötetekre menő tanulmányt írt az idők során irodalmunkról, nem utolsósorban éppen Sütő Andrásról is. Mindezekkel szemben az az igazság, hogy szó sem volt itt semmiféle "konkolyhintésről", "országmegosztó acsarkodásról". /Bölöni Domokos: Épülő szellemi "szálláshely". = Népújság (Marosvásárhely), júl. 26./2008. augusztus 2.A 80 éves kolozsvári Szőcs Istvánt /sz. Marosvásárhely, 1928. aug. 2./ köszöntötte Nagy Pál irodalomtörténész, hangsúlyozva, nem akármi az a szellemi teljesítmény, melyet tető alá hozott. Nagy Pál egyike azoknak, akik a kolozsvári Helikon hasábjain leghamarabb Szőcs István jegyzeteit veszi szemügyre, és nemigen csalódik. Nagy Pál nem sorolta fel Szőcs István munkáit az 1965-ben megjelent Kritikus holdtölte című regényétől kezdve a Félrejáró ingák /Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2005/ címmel kiadott esszéi vaskos kötetéig. Megemlítette az 1979-ben megjelent, Selyemsárhajó című könyvét, a kiváló művelődéstörténeti tanulmányt, melyről annak idején a jeles debreceni irodalomtörténész-kritikus, Bertha Zoltán így nyilatkozott: "Szőcs István látásmódfrissítő, szemlélettágító könyvét" leginkább a messzemenő "nyitottság" jellemzi. Szőcs István színikritikákat írt, a kortárs pályatársakról esszéket, a magyar őstörténet rengetegében barangoló közléseket, a magyar nyelv múltját titkait kutató jegyzeteket. Pályájának kezdete óta újságíró (is) volt, szerkesztő (is), regények írója (is); jelenleg a kolozsvári Helikon főmunkatársa, az erdélyi magyar szellemi élet egyik legjelentősebb, legsokoldalúbb, legszókimondóbb tollforgató egyénisége. Egyik színházi cikkében ezt olvasható: "a mai színházat, rendezőt, színészt, dramaturgot és persze, egy bizonyos minimális közönséget, főleg az előbbiek cimboráit, havereit végleg nem érdekli az irodalom és a színháztörténeti előzmény, csakis bizonyos exhibiciók, magamutogatások és kitárulkozások, önkecsegtetések lehetősége érdekli a színpadon: a remekmű legfennebb annyiból, hogy annak ürügyén, révén, kapcsán mindezt produkálhatja". /Nagy Pál: Baráti levél a 80 éves Szőcs Istvánhoz. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 2./2008. augusztus 25.Nekünk, a hetvenes évek diáknemzedéke számára Páskándi Géza kezdettől példa és szinte legenda volt, írta Bertha Zoltán magyarországi irodalomtörténész. Tudták róla, hogy hat évet töltött Románia legszörnyűbb börtöneiben és lágereiben. S hogy szabadulása után, a hatvanas évek végén már világirodalmi jelentőségű abszurd drámákat írt, illetve a Vendégséget nagy sikerrel játszották Budapesten, miközben színműveit Romániában letiltották. A Vendégséggel ő indította el az új gondolati-morálpéldázatos, klasszicizáló erdélyi történelmi drámaírás folyamatát, amely azután az ő életművében (többek között erdélyi és Árpád-házi triptichonjában), s a többiek (Székely János, Sütő András, Kocsis István) munkásságában is kibontakozott és kiteljesedett. Egységes magyarságtudatra, nemzeti eszmélésre, egyetemes műveltségeszmény követésére tanított bennünket, írta Bertha Zoltán. A nyolcvanas évek közepe táján, a Mozgó Világ, a Tiszatáj betiltása, az Új Forrás meghurcolása, Nagy Gáspár verseinek megbélyegzése és az őt ért megtorló retorziók után, az Írószövetség gyűlésén Páskándi Géza felháborodással kijelentette: a határon túl, Romániában folyamatosan szüntetik meg a magyar intézményeket, iskolákat, folyóiratokat, lapokat; s akkor most itt is megszüntetnek egyet-kettőt?! A kommunizmus leple alatt erőszakos magyarellenes nacionalizmus tombolt Romániában; Magyarországon pedig szintén (hasonlóan erőszakos és magyarellenes) anti-nacionalizmus dühöngött. Páskándi Géza világossá tette: az a liberalizmus vagy szabadelvűség, amelyből a nemzet szabadsága, a nemzet identitása, vagy a kisebbségi magyarság nemzeti autonómiája hiányzik: fabatkát sem ér. Páskándi emlékezett, Romániában mindig rászóltak: „ne magyarkodjon”, Magyarországon is lehurrogták: „ne magyarkodjon”. Páskándi Géza tanított minket hűségre és tisztességre, tudásra és hitre. Az ember és a magyar szeretetére, emlékezett rá Bertha Zoltán. /Bertha Zoltán: In memoriam Páskándi Géza. = Helikon (Kolozsvár), augusztus 25./2008. november 22.November 21-én a XIX. alkalommal megrendezett Érmindszenti zarándoklat nevet viselő rendezvénysorozat keretében irodalmi tanácskozást tartottak a Szatmár Megyei Múzeumban „A Holnaptól a Nyugaton át a Kelet Népéig“ címmel. Muzsnay Árpád, a szervező Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület alelnökének köszöntője után a több magyarországi irodalomtörténész tartott előadást, majd „A pálya forrásvidékén” című előadásában Cseke Péter kolozsvári irodalomtörténész, egyetemi tanár Adynak, Móricznak és Szabó Dezsőnek az Erdélyi Fiatalokra tett hatásáról értekezett. Pomogáts Béla budapesti irodalomtörténész Ady transzilvanizmusáról tartott előadást, Bertha Zoltán irodalomtörténész, egyetemi tanár pedig A Nyugattól a Kelet Népéig címmel Németh László eszmevilágáról beszélt. /Irodalmi tanácskozás Szatmáron. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), nov. 22./2008. november 24.November 22-én tartották a XIX. Érmindszenti zarándoklatot. A költő szülőházának udvarán álló mellszobor előtt a fagyos szél ellenére is sokan összegyűltek az egész Kárpát-medencéből. „Építésre készen a kövünk” – szólt a költővel Tőkés László európai parlamenti képviselő arra hivatkozva, hogy ha nem építjük, erősítjük egységünket, akkor Bábel tornyaként omlunk össze. „Ady hitet, biztatást, tartást ad nekünk, egyebek közt abban is, hogy ne ordítsuk, hanem szeressük a hazát, lehetőleg cselekvően” – hangsúlyozta Pomogáts Béla budapesti irodalomtörténész. /Sike Lajos: „Ne ordítsuk a hazát” = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 24./ A szatmárnémeti Kölcsey-kör és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület szervezte eseményen Tőkés László püspök arra hívta fel figyelmet, hogy közös összefogással a költő egész alakos szobrát kellene felállítani a szülőház udvarán a jelenlegi, múlt rendszerből örökölt mellszobor helyett. Tőkés azt is hangsúlyozta, hogy nem csak évente egyszer, a költő évfordulóján kellene figyelni az elzárt, félreeső Érmindszentre: a kiöregedő falut a pusztulás fenyegeti. Muzsnay Árpád művelődésszervezőnek köszönhetően irodalmi tanácskozás is volt Szatmárnémetiben, A Holnaptól a Nyugaton át a Kelet Népéig címmel, melyen nyolc, neves erdélyi és magyarországi szakember tartott előadást. Cseke Péter kolozsvári sajtótörténész Ady, Móricz és Szabó Dezső az Erdélyi Fiatalok című lapra tett hatását ismertette, Pomogáts Béla irodalomtörténész Ady transzszilvanizmusát méltatta, Bertha Zoltán A Nyugattól a Kelet Népéig címmel Németh László eszmevilágáról tartott előadást. Az Ady-ünnepségekkel egy időben az Ifjú szívekben élek című pódiumvetélkedőt is megrendezték. A költő verseiből összeállított zenés szavalóversenyre idén négy iskolai csapat nevezett be. Csanáloson is rendeztek szavalóversenyt. /Végh Balázs: Zarándoklat a költő szülőházához. = Krónika (Kolozsvár), nov. 24./2008. december 20.Hadnagy József erdélyi származású és a lelki erdélyiségéhez ragaszkodó költő, megjelent ötödik verseskötete. A nyolcvanas évek végén az elviselhetetlennek tűnő romániai diktatúra elől elmenekült, azóta Debrecenben élő költő nemcsak gyökereivel kötődik szülőföldjéhez, könyvei is rendre Erdélyben, Marosvásárhelyen jelennek meg, miközben egyes művei sokféle más Kárpát-medencei, sőt külföldi, svédországi magyar lapokban, kiadványokban is szerepelnek. Az Égő fák (1994) és a Szürkéntúli Fények (1996) című kötetek után a Mint szép mesék kalóza (2000) már valódi költőegyéniséget reprezentált, írta Bertha Zoltán irodalomtörténész. A költő töprengett a „világról, emberről, Istenről, életről és halálról, értelemről és érzelemről, bűnről és erényről. Istenkeresése költészetének egyik vonulata. A másik a szerelem. Harmadik a szülőföld, a táj – a haza. Világképe nem túlságosan derűs, szkepszise az évekkel csak mélyül” – ahogyan mindezt róla több kötetének szerkesztője, a kiváló marosvásárhelyi prózaíró, Bölöni Domokos állapította meg. A Hajnaltól hajnalig (2006) című kötetben több az oldottabb, vallomásosabb-bensőségesebb tónusú költemény- A poétikai gazdagodás folytatódik Labirintus /Rím Könyvkiadó/ című legfrissebb versgyűjteményében. A Két hazám című töredéke definiálja köztes létállapotát („Ott gyökér. Itt levél”; „Ott élek. Itt lakom”; „Telek fagypontján / itt kapaszkodom / az ott mélyülő gyökérbe”). Sorslátomásos, a magyarság romlását és fogyatkozását láttató költeményei között a különös erejű Rákos fekély című verse. /Bertha Zoltán: A költői szó mélységei és labirintusai. Hadnagy József új kötete elé. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 20./2009. június 19.Lászlóffy Csaba kolozsvári költő és drámaíró az erdélyi irodalmi élet meghatározó személyisége hetven éves. Nála nem volt rendszerváltás, ma is vállalja múltját. Szomorú és megrendítő beszámolói a diktatúra éveiről örök motívumok verseskötetében, a magyar líra „feketekönyvében”. „Az erdélyi magyar sors tragikumának jellegzetességei, a kisebbségi és az általános nemzeti, a személyes és a közösségi sorstapasztalatok, a nehéz történelmi atmoszférájú múlthoz és a szintén súlyos történelmi jelenhez kötődő individuális és egyetemes emberi sorsélmények felrázóan és katartikusan sűrűsödnek össze ebben a valóságot és víziót olyannyira sugallatosan vibráltató teremtett létuniverzumban” – írta róla Bertha Zoltán irodalomtörténész. /Lászlóffy Csaba 70 éves. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 19./2009. július 18.Július 9-12-e között Kecskemét látta vendégül a Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetsége (KITÁSZ) vándorgyűlését. A KITÁSZ közel két évtizede működik, és a teljes Duna-tájat lefedi, számos tagszervezete van a Kárpát-medence különböző pontjain. A magyar nemzet békés újraegyesítése meglehetősen lassan és keservesen halad előre, ha ugyan halad, nyilatkozta Medvigy Endre irodalomtörténész, a KITÁSZ elnöke. „A magunk szerény eszközeivel megpróbálunk valamit tenni a magyarság szellemi egységének erősítéséért. ” Az idei vándorgyűlés címe: Határtalan hazában. Eljöttek a Berzsenyi Társaság, a Székelyföldön működő kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Egyesület, a Muravidék Baráti Kör tagjai, és érkeztek Kassáról, Zentáról és a Kárpátaljáról is vendégek. A kecskeméti vándorgyűlést Székelyné Kőrösi Ilona történész, főmuzeológus, a Katona József Emlékház vezetője és Medvigy Endre elnök nyitotta meg. Számos érdekfeszítő előadás hangzott el, többek között: Szabó Dezsőről (Szőcs Zoltán közíró, a Szabó Dezső Emléktársaság elnöke), Kőrösi Csoma Sándor és a mai magyar nemzettudat (Gazda József, a Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Egyesület elnöke), Petelei István és az erdélyi novellaköltészet a századfordulón (Boros Erika irodalomtörténész, egyetemi docens), Sütő Andrásról (Nagy Pál, a Sütő András Baráti Egyesület elnöke), Lászlóffy Aladárról (Bertha Zoltán irodalomtörténész), A délvidéki magyar irodalom és a magyarkanizsai alkotótábor antológiája (Tari István költő), Czine Mihályról (N. Pál József irodalomtörténész), Esterházy János élete és halála (Molnár Imre történész), Az írás szerepe a moldvai csángómagyarság sorsában (Halász Péter néprajztudós, a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület titkára). Nagy Pál irodalomtörténészt a Sütő András Baráti Egyesület elnöke számára nagy élmény volt a vándorgyűlés. Sokan kérdeztek Sütővel kapcsolatos dolgokat, hiszen a találkozó résztvevői, a kárpátaljai, muraközi egyesületek, irodalmi társaságok vezetői és a kecskeméti irodalmárok ismerik és nagyra becsülik Sütő András életművét. A KITÁSZ semmiféle anyagi támogatást nem kap a jelenlegi magyar hatóságoktól. /Bölöni Domokos: Katona József és Kodály Zoltán szellemiségének őrzői. Határtalan hazában. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 18./2009. augusztus 12.A harmadik úthoz kötődő, a sajátos és autonóm magyar út létjogosultságát megalapozó nézetekkel a történelmi jelentőségű nagy szárszói találkozón (1943. augusztus 23. és 29. között) többen is kiálltak (Gombos Gyula, Juhász Géza, Féja Géza, Püski Sándor, Fitos Vilmos és mások), de azokat a legerőteljesebben Németh László exponálta. Ő világossá tette, hogy „a szabadság, amelyet hoznak, valóban a magyarság felszabadulása legyen. Egy rendszer önmagában nem válthat meg egy népet; minden attól függ: kik, milyen módon, milyen ösztönökkel alkalmazzák. ” A szocializmusnak nevezett állami felügyelet kolhozokba, tömegműhelyekbe terelt, sötét jobbágysorba taszított szolganéppé és szorosan ellenőrzött értelmiséggé alacsonyítaná a magyar népet – diagnosztizálja előre az eshetőségeket. S hogy milyen látnoki pontossággal vizionált, azt egyrészt a megvalósult bolsevizmus magyarországi népirtó nemzetellenessége is bizonyítja, eltérően a térség többi országának nacionál-kommunizmusától, amely sem demográfiai, sem öntudati-önérzeti szempontból nem végezte azt a fajta pusztítást a (látszólag ugyanannak a típusú) rendszernek alávetett néppel, mint nálunk. A balsejtelem másik részét pedig az 1989-90-es fordulat utáni korszak formális szabadpiaci (ténylegesen inkább globálkolonizációs) viszonyai igazolhatják. Ezért is olyan megrázó az is, amit beszédéhez hozzáfűzött Némert László: „Tegyük fel, hogy van Új-Guineában egy párt, amely azt vallja, hogy Új-Guineának az angolokénak kell lennie. A másik szerint Új-Guinea csak a hollandok alatt lehet boldog. S most föláll valaki, és azt kérdi: nem lehetne Új-Guinea a pápuáké? Ez a – harmadik oldal. ” Egyébként a tanácskozást lezáró szavaiban Veres Péter is a magyar nemzeti megmaradás elsődlegességére helyezte a hangsúlyt: „Ha a mai népi értelmiség valóban az örök magyar jelleg megőrzője akar lenni, mint ahogy ezt Németh László megjelölte, akkor én úgy hiszem, nincs más útja…” Németh László tehát Szárszón is időszerű és időtálló válaszokat adott legégetőbb sorskérdéseinkre. – Bertha Zoltán: A Nyugattól a Kelet Népéig és Szárszóig – Németh László eszmevilágáról című tanulmányának befejező részéből. Helikon, (Kolozsvár), 2009. július 10./b. d. : A hit a legelső erő. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 12./2009. október 27.Hagyományos díjátadó ünnepségét tartotta október 24-én az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) Székelyudvarhelyen, amelyen sor került a hetvenéves írók, költők köszöntésére, valamint a Debüt- és Hídverő díjak átadására. Díjazottak: EMIA díjas: Lászlóffy Csaba Debüt-díjas: Máté Angi, Hídverő-díjas: Bertha Zoltán. Gálfalvi Zsolt köszöntötte a 75. életévét betöltő Pomogáts Béla irodalomtörténészt. /Átadták az EMIA-díjakat. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 27./2009. november 17.Kuszálik Péter nemrég megjelent kötetében (Purgatórium. Pro-Print Kiadó, Csíkszereda, 2009) a Sütő-életmű kutatóit és monográfusait felülbírálva képletes pert indított, megkérdőjelezve Sütő András irodalomtörténeti besorolásának eddigi eredményeit. Azokat a kutatókat, akik a 2005-ben lezajló Földes-vitában is megszólaltak (lásd Ablonczy László, Bertha Zoltán, Görömbei András, Márkus Béla, Cs. Nagy Ibolya írásait A Hét 2005 első félévi számaiban) Kuszálik Péter képletesen védőügyvédeknek tekinti Sütő András „szentté avatási perében”, ő pedig az advocatus diaboli, aki a terhelő bizonyítékokat sorolja fel. A tárgyalás hitelét megrendíti, ha az ügyész a vádirat előterjesztését többször megszakítva hol pamfletíróként humorizál a vádpontok kapcsán, hol rövid részleteket árul el az előre elhatározott ítéletből. Ezért a marosvásárhelyi Bethlen Gábor Művelődési Egyesület november 19-én tartandó beszélgetőestje nem a vád és nem az ítéletmondás fóruma kíván lenni. A beszélgetést felvezetője Stefano Bottoni történész. /Lázok János: Az esküdtszéké a szó. A Bethlen Gábor Művelődési Egyesület vitaestje. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 17./2010. március 14.Könyvtári este és a türelem próbájaA Partiumi Magyar Művelődési Céh szervezésében zajló, Könytári esték rendezvénysorozat legújabb alkalmára péntek délután került sor. Több kiadványt is bemutattak az este során. Egri, illetve sárospataki meghívottak részvételével péntek délután ismét Könyvtári estével jelentkezett a Partiumi Magyar Művelődési Céh Nagyváradon. A vendégeket és a mintegy három tucatnyi érdeklődőből álló közönséget, illetve Tőkés László európai parlamenti képviselőt Barabás Zoltán, a kulturális szervezet vezetője köszöntötte. Köbödöcz Gábor irodalomtörténész elsőként azt a breváriumot mutatta be, mely a Kazinczy Ferenc születésének 250. évfordulója alkalmából a Magyar Írószövetség, a Tokaji Írótábor valamint a Partiumi Magyar Művelődési Céh által tavaly szervezett zarándoklatot tetőzi be. Az irodalomtörténész elmondta, összesen 72 mű szerepel a kötetben, ezek közül néhány rövid opuszt fel is olvasott. Köbödöcz úgy véli, hogy Kazinczy Ferenc életműve az irodalmi köztudatban, de az oktatásban sincs méltó módon jelen. A nyelvújító jó példája az elhivatottságnak, hiszen életfeladatát az embert próbáló időszakok ellenére méltósággal beteljesítette. A kötet érdekessége, hogy tartalmaz néhány szerelmi művet is, melyek kevésbé ismertek Kazinczy életművéből. A kötet anyagát egyébként Fehér József és Kováts Dániel szerkesztette és válogatta. Egy zarándoklat betetőzése Fehér József, a széphalmi Magyar Nyelv Múzeumának igazgatója felelevenítette hogyan született meg a Híven szeretni a jót című brevárium létrejöttének az ötlete amikor a zarándokok – élükön Tőkés László képviselő – Széphalomon jártak. Egy üveg – az egykori Kazinczy birtokon termett szőlőből készült – borral köszönte meg Tőkés Lászlónak a könyv nyomdaköltségeinek finanszírozását. Beszélt Kazinczy irodalmi jelentőségéről, fordításairól, utazásairól, illetve arról is, hogy az Erdélyi levelekben megfogalmazott kijelentés – miszerint Magyarország nem ismeri Erdélyt – mennyire aktuális kétszáz év múltán is. Az igazgató elmodta azt is, hogy végigjárva Kazinczy erdélyi utazásának útvonalát szomorúan tapasztalták, hogy Zsibón milyen állapotban található a Wesselényi mauzóleum. Tőkés László európai parlamenti képviselő is visszaemlékezett a tavalyi zarándoklatra és örömét fejezte ki, hogy az anyanyelv szakralitásának hitvallásával sikerült méltó módon megemlékezni a nyelvújítóról. Bónusz könyvbemutató Meleg Vilmos szavalata után az egri Köbödöcz Gábor esszéket, tanulmányokat, kritikákat és életinterjúkat tartalmazó Megtartó párbeszéd című kötetét Bertha Zoltán irodalomtörténész méltatta. A kötet a magyarság kérdéseivel, a kisebbségi léttel, a kultúra szolgálatának fontosságával, a kommunizmus bűneivel is foglalkozik, de megtalálhatóak benne József Attila, Juhász Gyula, Sütő András stb. életművével kapcsolatos elemézés is. Nagyváradi vonatkozása is van a kötetnek ugyanis Barabás Zoltán és Lipcsei Márta költők egy-egy művének elemzése is olvasható benne. A kötetet méltatásához hosszászólt Lipcsei Márta is. Az este utolsó felében a negyed évente megjelenő Agria irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat legújabb számát mutatta be Köbödöcz Gábor főszerkesztő. Bár az előzetes programban nem szerepelt, a Sárospatakról érkezett Fehér Erzsébet, több neveléstudományi kötet szerzője is bemutatta könyveit illetve beszélt a sárospataki neveléstörténetről. Nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy a több esetben indokolatlanul hosszú beszédek valamint az előzetes programban nem szereplő bónusz könyvbemutató miatt meglehetősen elhuzódott a rendezvény, ami miatt a közönség is többször jelét adta, hogy az ő türelme is véges. Mészáros Tímea. Forrás: erdon.ro 2011. január 8.Szellemi készenlétbenA Mentor Kiadónál 1998-ban jelent meg az Erdélyi Panteon című sorozat első kötete, Művelődéstörténeti vázlatok alcímmel, ezt 1999-ben követte a második, s 2001-ben a harmadik kötet. Azóta Erdély jeles írói, művészei, tudósai közül többen elhunytak, s mindamellett rajtuk kívül is hiányoznak többen, akiknek a harmadik kötetben lett volna a helyük ennek a sorozatnak a lapjain. Ezért döntött úgy a Mentor Kiadó vezetősége, hogy folytatják az Erdélyi Panteon sorozatot, a negyedik kötetben ezúttal elhunyt és kimaradt írókat, irodalomtörténészeket mutatnak be a szerzők – olvasható a szerkesztő Nagy Pál kötet végi Jegyzetében. Terveik szerint egy következő, ötödik kötetben szerepelnek majd a művészek és tudósok. Nagy Pál olyan szövegekből válogatott, amelyek kötetben, folyóiratban korábban már napvilágot láttak. Az alábbiakban mazsolázunk ezekből. Regénye, A zöld csillag és naplószerű önéletrajzi könyve, az Íme, az emberek! Madridban jelent meg, a szerző kiadásában. Mindkét könyv a menekülttábori lét keserveiről, a hontalanságról ad számot. A székelység írója a Mi az igazság Erdély esetében? című nemzetpolitikai tanulmányát a nyugati világ megnyerésére és jobb tájékoztatására fogalmazta. A pánszlávizmussal és a szovjet bolsevizmussal szemben erős Magyarországra van szükség, ez a nyugati világ érdeke. 1953. október 16-án a Fennvalóval és egyházával megbékélve hunyt el Madridban. Neve fennmarad, amíg magyarok élnek a földön. (Nyirő Józsefről – Medvigy Endre). Makkai, ha nem is vitatkozik mindezen, de az írásban közlés, a mondanivaló, az üzenet célba jutását tartja lényegesnek; a stílus helyenkénti ékessége csak némi hangszeres kedvderítő kísérlet hozzá – alkalmi eszköz, kellék... És maga az írás is! Makkai afféle kultúrhéroszi, népnevelői alkat, néppedagógus; nála az írás ennek a hivatásnak rendelődik alá. (Makkai Sándorról – Szőcs István) Tabéry regényei a társadalmi harcok mozgását, a világnézetek küzdelmét kívánták megvilágítani. A kor tablójának gazdag és festői ábrázolására, drámai jellemek és helyzetek teremtésére, a történelmi atmoszféra érzékeltetésére törekedtek. Tabéry ennek következtében zsúfolta regényeibe az adatok bőségét, és kísérletezett a nyelvi archaizálás korfestő lehetőségeivel. (Tabéry Gézáról – Pomogáts Béla) Hunyady legmaradandóbb alkotásai elbeszélései. Az élet apró mozzanatainak megragadása, emberi sorsokat jellemző tettek, magatartás és erkölcsiség művészi formába való öntése nála az elbeszélés műfajában sikerült a legjobban. (Hunyady Sándorról – Jancsó Elemér) * A bábaasszony fiában, a minden lépten visszarúgott, a puszta egzisztenciáért tíz körömmel verekedő, a tüdővészével fiatal halálraítélt Sipos Domokos írásaiban ne lett volna drámai erő? Ő, akit az élet nap nap mellett nem feszít keresztre, és nem húz karóba, talán meg se tudta volna írni a Vajúdó idők küszöbén infernális erejű utolsó mondatait, amelyeknél megrázóbban csak az evangélista örökítette meg a pillanatot, amikor a Megváltónak a kereszten felnyújtják az ecetes vizet. (Sipos Domokosról – Szentimrei Jenő) * "...amit vetett, az termést hozott, az megmarad. Abból kenyeret sütünk ma, holnap, holnapután, kenyeret, mi, s a jövő nemzedékei. A csend, amelyről De különben csend van címmel a hazai magyar költészet egyik legszebb versét írta, örökre körülzárta őt, ám olvasói számára csupa mozgás, csupa illat, '16-féle nyelven' zengő madárdal, harangszó és hattyújáték lesz továbbra is az ő csendje. (Bartalis Jánosról – Kiss Jenő) Akik ismerték, elmondhatják: nem volt mindennapi ember. Szálfatermetű – amikor én az ötvenes évek fordulóján, nem sokkal utolsó meghurcoltatása és azt követő halála előtt megismertem, már kissé hajlott hátú –. Gorkijra emlékeztető fejjel, valóságos Gorkij-bajusszal, mélyen emberi, de mégis bizonyos fajta távolságtartó gesztusokkal. (...) Nem volt mindennapi írói útja sem, mert (...) volt ereje ahhoz, hogy levonja a következtetést tévedéseiből. (...) ezt Daday Loránd a legnehezebb időkben is tettekkel, társadalmi pozíciója, sőt olykor élete kockáztatásával bizonyította. (Daday Lorándról – Dávid Gyula) Humorista volt, vagyis olyan író, aki mellre szívta a fájdalmat, azután szivárványkarikát fújt belőle. Így csak kevesen tudták a mutatvány bámészai közül, hogy a szokatlan szemfényvesztő zokog-e vagy dohányzik. (Tomcsa Sándorról – Bajor Andor) Emberi, tiszta vallomás; kortársairól, bajtársairól szólva is magáról beszél, s magára emlékezve is a nemzetiségi történelmet mondja. Őszi fényben rezdülő lírával, az elvégeztetettség érzésével. Mindenre pontosan emlékszik, mindent környezetével együtt láttat, s mégis, mintha olykor atlantiszi mélységből, beomlott tárnák alól szivárognának fel a dallamok, amikor még hitték, hogy valamit tenni lehet az emberért, még a vidéki lapok deszkapadlós szerkesztőségeiben is. (Kacsó Sándorról – Czine Mihály) Vita Zsigmond írásai a 17. századtól a 20. századig, Gyulafehérvártól Kolozsvárig, Apáczai Csere Jánostól Áprily Lajosig járták be az erdélyi magyar művelődés és irodalom útjait. Minden megállapítását, minden felfedezését gazdag levéltári anyaggal támasztotta alá, azonban a filológiai munkán, az adatok és adalékok meggyőző bőségén is minduntalan átüt személyes vonzalma, elkötelezettsége szülővárosa és az erdélyi magyar kultúra iránt. (Vita Zsigmondról – Pomogáts Béla) Beke György és nemzedéke 1944 őszén találkozik először a történelemmel; mégpedig úgy, hogy az mindjárt harcba is dobja a népi demokrácia kivívásáért, a nemzeti előítéletek eloszlatásáért, az egyenjogúságért, az egyéni és közösségi jogokat szavatoló demokratikus társadalmi rend megteremtéséért. Társadalmi és nemzeti rianások befolyásolták tehát kezdeti tájékozódását; aminthogy később ugyanilyen jellegű tektonikus mozgások juttatták búvópataksorsra induláskori eszményeit, hogy aztán a hatvanas évek végén újból előtérbe kerüljenek, tudatosan megtervezett munkába állítsák, majd a nyolcvanas évek végén számvetésre késztessék, hogy a 20. századi erdélyi magyarság illúzióival leszámolva életműve kiteljesítésén munkálkodhassék. (Beke Györgyről – Cseke Péter) * Huszár küldetéstudatban élte meg bukaresti létét, az idegenségérzetet a "hazánk az anyanyelv" kompenzálta, s célként fogalmazta meg e kulturális missziót. Ehhez persze munkatársakra is volt szükség. A Hétnek nagy szerepe volt abban, hogy a protokolláris Bukarestet értékes emberek gyülekezetévé varázsolták, Huszárnak pedig abban, hogy meghatározó szava volt a szerkesztőség tagjainak kiválasztásában, ennek köszönhetően az ötvenes évek végén " elásott" Földes Lászlót főszerkesztő-helyettesi rangban maga mellé véve rehabilitáltatta. (Huszár Sándorról – Bányai Éva) Bálint Tibor, az ízig-vérig kolozsvári író, az erdélyi sors különleges szavú megörökítője, a jellegzetes közép-európai társadalmi-történelmi élethelyzetek látomásos megelevenítője és az emberiségnyi léthorizontok megvilágítója: az erdélyi és az egyetemes magyar szépírás mesterei, legkiválóbbjai közül való volt – és marad. (Bálint Tiborról – Bertha Zoltán) Páskándi Géza munkássága, különösképpen drámaírása, drámaírói életműve nemcsak a modern magyar irodalom külön fejezete, hanem, mint ahogy ma már egyre inkább látszik, s remélhetőleg mindenki számára egyre bizonyosabbá, nyilvánvalóvá is fog válni, az egész európai modernségnek és főként a kelet-közép-európai drámaművészetnek is az egyik kiemelkedően jelentős alkotása. (Páskándi Gézáról – Bertha Zoltán) Ebben a tisztes korban az életmű karaktere már jól látszódik az arcon. A világító, ám fáradt fényű szem – akárcsak gazdája – begyűjtött mindent. Jót is, rosszat is, de az utóbbit nem karéjozhatta annyi bánat, hogy ne ragyogna. Avval is, hogy Torda ama híres országgyűlésének fölszabadító erejét és Mátyás igazságát, a szülötte föld és a befogadó város, Kolozsvár fényét egybemontírozta. (Lászlóffy Aladárról – Szakolczay Lajos) Erdélyi Panteon. Művelődéstörténeti vázlatok. Negyedik kötet. Szerkesztette: Nagy Pál. Mentor Kiadó Marosvásárhely, 2010 Népújság (Marosvásárhely) 2011. július 11.Ismét írók „táboroztak” Nagyváradon„Magyar irodalom – magyar jövő” – ez volt a mottója a nyolcadszor megszervezett Partiumi Írótábornak, amely július 7-e és 9-e között, csütörtöktől szombatig zajlott Nagyváradon. Barabás Zoltán főszervező szerint irodalmi nemzet a magyar, s az írástudóknak mindenkor felelősséget kellett vállalniuk a magyarságért. Az írótáborba nemcsak a partiumi régióból, hanem Magyarországról, a Felvidékről és Erdélyből is érkeztek írók, költők és irodalmárok. A helyszín, mint az előző alkalmakkor is, a nagyváradi Góbé Csárda volt. A három nap alatt az írótáborban megfordult sok jeles személyiség, többek között Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke, Mezey Katalin, a Tokaji Írótábor kuratóriumának elnöke és Pomogáts Béla, az Anyanyelvi Konferencia elnöke. Ködöböcz Gábor, az egri Agria irodalmi folyóirat főszerkesztője be is mutatta a kiadvány legújabb számát, amelyben váradi költők versei is szerepelnek. Előadást tartott Horváth Béla irodalomtörténész, Benő Attila docens, Szakolczay Lajos műkritikus, Bertha Zoltán irodalomtörténész, Oláh János és Pataki István költők, Vasy Géza irodalomtörténész, Csép Sándor drámaíró, illetve János-Szatmári Szabolcs irodalomtörténész, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora is. Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke szombat délelőtti előadásában az irodalom szerepéről értekezett, amelyet a magyar történelemben töltött be. Kifejtette: történelemformáló például a Szentírás magyarra fordítása, amely a nemzet megújulását a reformáció korában segítette. Felemlegette a Te voltál a mi hajlékunk nemzedékről nemzedékre kezdetű zsoltárnak a rendszerváltás előtt betöltött fontos szerepét is – a zsoltárt gyakran a nemzeti Himnusz helyett énekelték, amikor azt nem volt szabad. Az 1991-es II. Református Világtalálkozó mottója is ez az idézet volt. Felsorolta azokat a Biblia-kiadásokat, amelyek Magyarország területén születtek. Felhívta a figyelmet a prédikációirodalom fontosságára is, mondván, a szószéken elhangzott, jó esetben irodalmi értéket képviselő beszédek jutnak el a legtöbb emberhez. Nagy Orsolya. Krónika (Kolozsvár) 2011. október 8.Az Erdélyi Toll nyári számaA Székelyudvarhelyen megjelenő irodalmi és művelődési folyóirat III. évfolyamának 2. számában olvashatjuk: Brauch Magda: A Székely Útkereső levelezésének felbecsülhetetlen értékű dokumentumai; Bertha Zoltán: "…meggyötörten is gyönyörű". Kányádi Sándor világa; Nagy Pál: Halhatatlan; Pomogáts Béla: Útkereső irodalomtudomány II.; Málnási Ferenc: Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében V.; 125 éve született – Tóth Árpád: Körúti hajnal; Málnási Ferenc: "A Végtelen Fény milliom karátja…"; "Félek a szótól" (Brauch Magda beszélgetése Böszörményi Zoltánnal); Csire Gabriella: Mondák és históriák; Bölöni Domokos: Csillagfogó; Csávossy György: Erdélyi ima; Jancsik Pál, Elekes Ferenc, Beke Sándor, Böszörményi Zoltán, Nagy Attila, P. Buzogány Árpád, Bencze Mihály, Fülöp Kálmán, Hadnagy József, Ráduly János, Mészely József, Nagy József Levente, Csatáné Bartha Irénke, Székely-Benczédi Endre versei * P. Buzogány Árpád: Hölgyválasz, Böszörményi Zoltán prózája; Eszteró István: Újszülött unokáknak; Elekes Ferenc prózája, Ötvös József: Jóska, a falu bolondja; Zsidó Ferenc: Laska Lajos hétköznapi kalandjai * Erdélyi történelmi népballadák II.; Barabás István: Magyar zene román lexikonban; Málnási Ferenc: Nagy Pál: Betűvetés mezején * Erdélyi Toll gyermekeknek: László László, Ráduly János, Csire Gabriella, Mészely József, Beke Sándor írásai. b.d. Népújság (Marosvásárhely), 2012. április 28.Ismét versek Dsida otthonábólSzületésnapi beszélgetés Füzesi Magdával Füzesi Magda 1952. május 3-án született a kárpátaljai Nagyberegen. Szülőfalujában érettségizett, majd Beregszászban nyomdász lett. 1975-től a kétnyelvű járási lap munkatársa, később a magyar kiadás felelős szerkesztője. Magyar nyelv- és irodalomszakos diplomát az Ungvári Állami Egyetemen szerzett. Írásai számos magyarországi és erdélyi lapban, illetve antológiában láttak napvilágot, verseiből oroszra és ukránra is fordítottak. Ezekből a nyelvekből magyarra ő is fordít. Mindeddig kilenc önálló verseskötete jelent meg. Az ukrán és a magyar írószövetségeknek, továbbá a Magyar Művészeti Akadémiának a tagja, újságírói tevékenységéért Táncsis Mihály-díjjal tüntették ki. – Magyar–ukrán kétnyelvű versesköteted címe: „Szőttes pirossal, feketével”. A fekete-pirosnak mifelénk már van egy sajátos jelentése. – Ismerem Kányádi Sándor „Fekete-piros” című versét, csábító is a gondolat, hogy azt mondjam: persze, az én versemben is tettenérhető a kárpátaljai őshonos magyarság passzív ellenállása. Adott esetben ez a „szőttes pirossal, feketével” fogalom sokkal prózaibb: szülőfalumban, Nagyberegen (a történelmi Bereg megye egykori „fővárosában”) készítik, szövik a híres-nevezetes beregi szőttest – pirossal, feketével. A piros az öröm színe, a fekete a bánaté. S talán nem kell hangsúlyoznom, hogy a kárpátaljai magyarság sorsában az öröm mellett (megmaradtunk!) jócskán benne van a bánat is („malenykij” robot, megtizedeltetés, szétszóródás). A vers különben így kezdődik: „A dolgok fáit szél tépázza / felriad a sok gond-madár. / A lovak össszebújnak fázva, / ki tudja, meddig tart a nyár?” A sorok között ott van a kolhozosítás (1949), a félnapokig sorbanállás a betevő falatért, vagy akár a cukorjegy is. Azt hiszem, az erdélyi olvasó magyarázat nélkül is érti: egyformán megéltük a piros-fekete időket, bár azt, hogy ez itt is így történt, én csak az utóbbi években tudatosítottam. – A piros-fekete időket egyaránt megélték és versekben dolgozták fel mind Erdélyben, mind Kárpátalján. Költészeted legtömörebb összefoglalását Bertha Zoltántól olvastam. Idézem: „A kárpátaljai sorsviselés éles, metsző fájdalmassága, a konok, szigorú, csaknem engesztelhetetlen keserűség, a tájban-gyökerezettség kínzó-ambivalens elrendeltetésszerűsége mintegy kigyöngyözi a szenvedés, a kötődés és a reménytelenséggel határos megkönnyebbülésvágy sugallatos metaforáit és létszimbólumait”. Másik méltatódnak, Petrőczi Évának „Egy lenvirág reggeli imája” lett a kedvenc verse: „Ez az egyszerre paraszti és poétaasszonyi könyörgés olyan, mint egy, a ládafiából előkerült családi Biblia lapjain lévő régi imádság, olyan mint egy aszályos-kegyetlen évben született fohász.” De térjünk vissza a jelenbe. Változatos irodalmi életpálya után kerültél Kolozsvárra, és itt sem akárhová, egyenesen Dsida Jenő hajdani otthonába. – Ott kell kezdenem, hogy 2001-ben megözvegyülvén, magam is alig vártam a nyugdíjaztatást. Egyetlen lányom Magyarországon találta meg a párját egy kolozsvári fiatalember személyében, az unokák növögettek, úgy éreztem, ott van rám szükség. Édesanyám is biztatott, hogy akkor segítsek a lányomnak, amikor szükség van rám, egy idő után a családok amúgy is „szétfejlődnek”. Így aztán 2005-ben beadtam a letelepedési kérelmet. Aztán – mondjam, ne mondjam? – az ügyintézés malmai következtek. Volt is erről egy kis krokim „(T)örökbe fogadtak” címmel, amikor a magyarországi hivatalos okmányaimat Mahda névre állították ki, merthogy az ukránból így transzliterálták – előírás szerint. Na, de nem erről akartam beszélni, hanem Dsidáról. Időközben találkoztam egy új, kolozsvári társsal, aki történetesen Dsida Jenő egykori otthonában született. E kapcsolatnak köszönhetően kinyílt előttem a világ. Sokat utaztam Erdélyben, megismertem Csíkország nevezetességeit (ezekből az élményekből több versem született), és eljött az idő, amikor már elég erősnek éreztem magam, hogy kialakítsak egy új életteret Kolozsvárt. Dsida nevét ismertem már diákkoromban is, ugyanis (a most kárpátaljai) Beregszász a költő iskolavárosa volt: 1914–1918 között Dsida itt töltötte gyermekéveit, anyai nagyszüleinél. A beregszászi vasútállomás falán (a költő nagyapja állomásfőnök volt) tábla őrzi a majdani literátor emlékét. „Dsida-versek kárpátaljai olvasata” címmel írtam egy tanulmányt arról, mit üzenhet verseivel szűkebb pátriám irodalombarátainak a költő, aki „Tekintet nélkül” című költeményében kertelés nélkül leszögezte: „Krisztusnak és Pilátusnak, / .... / egyformán szolgálni / nem lehet”. Van egy dédelgetett álmom: a Dsida-ház kertjét a költő virágaival szeretném beültetni. Olyan virágokkal, amelyekben egykor örömét lelte, hiszen mintegy testamentumként hagyta ránk: „Orrodba édes illatot gyüjts / szívedbe békét és mosolygást, / szemedbe fényt, hogy az utolsó / napon is tudj örülni folyvást...” /. Lehet ennél szebben írni életről és halálról? – Bár köteteidet nem találni sem magyarországi, sem erdélyi könyvesboltokban, a nevedet mégis ismerik a magyar olvasók a Kárpát-medencében. Tucatnyi verseskönyvedből jónéhány költemény került be az összmagyar antológiákba. A természetes, egyszerű, dallamos sorok szinte tálcán kínálják magukat az énekeseknek is. Nem csoda, hogy a Kalákától Dinnyés Józsefig, Kárpátaljától a Vajdaságig sokan ráharaptak... – Nem vagyok jó sáfára a verseimnek, mai szóval élve: a marketing nagyon távol áll tőlem. Mindaz, ami verseimmel történt, Isten ajándéka. Időnként megkerestek antológiaszerkesztők, hogy adjam áldásomat egy-egy vers megjelentetésére. Volt úgy is, hogy egy-egy publikálást utólag fedeztem fel valahol. Ami a dallamosságot illeti: Posztmoderniában ez nem kifejezetten előnye egy költeménynek. Dinnyés József daltulajdonos volt az első muzsikus, akinek „megakadt a gitárja” a „Küzdelem” című versemen. Őt még abból az időből ismerem, amikor a nyolcvanas évek végén a Beregszászi Tanítók Házában egy hatalmas Lenin-portré alatt teli torokból énekelte, hogy „Határtalanul szeretném hazámat...” Időközben a verseimből dallá vált egy CD-nyi, bízom benne, hogy hamarosan a nagyközönség számára is hozzáférhető lesz. A kárpátaljai Credo verséneklő együttes tucatnyi versemet megzenésítette, legutóbb éppen az „Agyő, Kárpátalja!” címűt. Ez az a vers, amelyet Ivaskovics József, az együttes vezetője szerint a zenészek sem tudnak könnyek nélkül előadni. – A peresztrojkát már tapasztalt lapszerkesztőként harcoltad végig. Hoztál-e ebből az időből egy saját történetet? – Érdekes, hogy pont a napokban jutott eszembe egy ilyen történet. Dióhéjban: 1969-től (sikertelen egyetemi felvételi után) hat évig nyomdász, tördelő voltam, majd 1975-ben önérzetes kollégáim szerint tisztességes szakmunkásból firkász lettem. Végigjártam a szamárlétrát: korrektorból lettem szerkesztő egy kétnyelvű (magyar és ukrán) járási lapnál. Természetesen vezércikkeket is írtam, és az egyik ilyen „felszólamlásom” váltotta ki a hatalom nemtetszését. Történt pedig, hogy Katona József „Bánk Bánjából” Tiborcot hívtam segítségül: „mert ki száz meg százezret rabol, bírája lészen annak, akit a szükség garast rabolni kényszerít”. (Valahogy így, nincs a kezem ügyében a kritikai kiadás...). Egyszóval másnap megjelent a szerkesztőségben egy rendőr (már peresztrojkát írunk!), aki a rendőrfőnök üzenetét hozta: szerkesztő asszony, tudhatná az eljárást, ha annek a Tiborcnak valami panasza van, akkor írjon beadványt, ne az újságban rágalmazza a milíciát. Persze, könnyű most ezen mosolyogni, de volt idő, amikor éjszakákat nem aludtam egy-egy meredekebb bíráló (tényfeltáró) publikáció megjelenése után. 2003-ban Táncsics-díjjal tüntetett ki az anyaország. Akkor a Magyar Nemzetben közölt interjúban meg is kérdezte az újságíró kolléga, hogy mit gondolok, miért keresett meg a kitüntetés? Azt mondtam: bizonyára jól szerepeltem „kötéltáncos” kategóriában. 1989-re viszont már a kötéltáncon is átlendültünk. Ekkor jelentettem meg a „Kósa Anna balladáját”, az első közvetlen utalást a háború utáni elhurcolásokra. Kósa Anna falumbeli öregasszony volt, a fiát elpusztították, anyai fájdalmában valóban megzavarodott. – Az anyaországba kivándoroltak Kárpátaljai Szövetsége lapjának, a Kárpátaljai Hírmondónak a főszerkesztője vagy. Mi ez: hűtlen hűség, távolibb, tehát objektívabb rálátás, utóélet vagy csak nosztalgia? – Ezen sokat lehetne morfondírozni, de én nem szeretném „megideologizálni” a helyzetet, annál is inkább, mert egykori ismerőseim között voltak olyanok is, akik lelkiismeret-furdalásukat azzal csillapították, hogy ők majd Magyarországon „a határok légiesítésén fognak munkálkodni”. Én nem tűztem ki magam elé ilyen nagy célt, de amikor nyolc évvel ezelőtt a több mint ezer tagot számláló Kárpátaljai Szövetség elnöksége fantáziát látott abban, hogy folyóiratot adjon ki, és engem megkerestek a főszerkesztői feladatra, hosszas lelki gyötrődés után („alkalmas vagyok én erre?”) elvállaltam. A lap életképes, az olvasók szeretik, jó visszajelzéseket kapunk. Sok anyaországi számára meglepetés, hogy mennyi minden történt az utolsó ezer esztendőben „azon a Kárpátalján”. Külön büszkeségem, hogy egy idős nyíregyházi főiskolai tanár minden lapszám után jelentkezik, hogy „már megint tanultam valamit”. És hadd legyek már egy kicsit hedonista: a sok politikum után, amely több mint három évtizedes újságírói pályafutásom alatt „rámszakadt”, örömmel szerkesztek egy olyan folyóiratot, amelyben kiélhetem a hűtlen hűséget, a távolibb, tehát objektívabb rálátást és a nosztalgiát is. – Múzsákra még egy költőnőnek is szüksége van. Gyermekverseidet az egykori (örök) kisgyermek, a mama vagy a nagymama írja? – A kérdés jó, különösen, hogy sosem gondolkodtam el még azon, hány ember is lakhat bennem egyszerre. Szerintem mindhárom „énem” ott van egy-egy gyermekvers születésénél. Bár egy alkalommal Kányádi Sándor azt mondta, nincs olyan fogalom, hogy gyermekvers: csak jó vagy rossz vers van. Több gyermekversíró korszakom is volt, Magdi lányomnak történetecskéket írtam (közülök többet megzenésítettek). Amióta a nagyberegi lányom és a kolozsvári vejem megajándékoztak két okos és – hangsúlyozom – érzékeny lelkű kislány unokával, Hajnalkával és Orsikával, ismét szóbaálltak velem a tündérek. Jó látni, hogy a lányom családjában fontos a nemzeti értékrend. Csak zárójelben jegyzem meg: a járókelőknek furcsa lehetett, amikor a budapesti születésű kisebbik unokám még óvodásként a Margit-hídon sétálva boldogan felkiáltott, „Nézd, nagymama, magyar zászló!” Ez is nevelés kérdése... – A beszélgetésből kiderült, hogy beilleszkedtél az új környezetbe, lassan ennek a hazának is „ismered könnyét, sóhaját”. Ám szerintem még a kívülálló szemével látod az erdélyi magyarságot. Hadd kérdezzem meg végezetül: mi az, amitől jól érzed magad Kolozsvárt, Kalotaszegen, a Székelyföldön? – Kezdetben vala a gyámoltalanság. Én Budapesten sokáig csak vendég voltam: emlékszem, a békásmegyeri református gyülekezetben az első alkalommal a legutolsó sor legszélső székére mertem csak leülni... Más kérdés, hogy azóta ott is barátokra találtam. Lehet, hogy furcsán hangzik egy olyan ember szájából, aki a határon túl egy tömbben élő magyarságból került a kincses városba, de Kolozsvár a magyar mentalitásával fogott meg. Nem mintha a beregvidéki nemzettársaink feladták volna identitásukat: nekem otthon magától értetődő, hogy Beregszászban a feliratok magyarul is ki vannak írva, hogy 1991 óta Kárpátalja magyarlakta települései polgármesteri hivatalainak épületein a törvény értelmében az ukrán mellett ott van a magyar trikolor is, és még sorolhatnám. S mindez nem azért van így, mert Ukrajna annyira barátja lenne a demokráciának: egy százötvenezres kisebbséggel az államalkotó nemzet nemigen számol... Más a helyzet Romániában, ahol egymillió kétszázezer magyar él. A 2011-es népszámlálás óta tudjuk, hogy Kolozsváron a magyarság százalékaránya 18-ról sajnos 16 százalékra csökkent, ezért itt minden magyar rendezvénynek jelentősége van. Örvendetes, hogy a városban a történelmi egyházak lelkipásztorai milyen összhangban munkálkodnak. A magyar kultúra napján, augusztusban, a városnap környékén, vagy emléktábla-avatáson és még hosszan sorolhatnám, hol mindenhol fognak össze, és ösztönzik híveiket az identitás megőrzésére. Kolozsvár egyenes derekú város. Méltósággal éli meg a mostani felemás időt is, hiszen annyi minden történt már itt a letűnt századok alatt. És mennyi minden történhet! A Házsongárdi temető eszünkbe juttatja, hogy „hol nemzet süllyed el”, de utána nyomban azt is, hogy „romon virág”. Ezt jelenti nekem Kolozsvár. Kalotaszeg és Székelyföld szavak nélkül is áll a vártán, áll kitartóan és megfellebbezhetetlenül, mintha az utóbbi száz esztendőben mi sem történt volna! Én tanulni jöttem Erdélybe. Nemcsak a látnivalókat fedeztem fel, kaptam ajándékba egy belső látást is. Ha Isten élni enged, ezt az ajándékot szeretném megosztani Erdély kisebb testvérével, az egykor éppen a fejedelmi Erdélyről leszakadt Kárpátalja magyarságával. – Témáid így hát nálunk is akadnak bőven. Születésnapodra azt kívánjuk, hogy versekre serkentő jó tündéreid ezután is sűrűn felkeressenek. KRAJNIK-NAGY KÁROLY. Szabadság (Kolozsvár) 2012. május 24.Nyirő József újratemetéseEmlékkonferenciával tisztelegtek az író előtt A székely apostol címmel emlékkonferenciát tartottak a Magyar Írószövetség budapesti székházában szerdán az 1953-ban Madridban elhunyt Nyirő József író újratemetése alkalmából. A konferenciát Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke nyitotta meg. Bevezető előadásában rámutatott, hogy nincs olyan ország, ahonnan annyi "kiművelt emberfőt" üldözött el a "20. század két nagy pusztító izmusa", a nácizmus és kommunizmus, mint amennyit Magyarországról. A politikus példaként Wass Albertet, Tordas Tibort, Határ Győzőt, Püski Sándort és Gombos Gyulát említette. "Magyarországon a magyar hagyományok és a magyar észjárás szerinti írásművészet és művelődés mind a Rákosi-, mind a Kádár-korban tiltott irodalomnak minősült" – vélekedett, hozzátéve, emiatt a magyar közönség nem ismerhette meg olyan írók műveit, akiknek ma "megingathatatlan helye" van a magyar szépirodalomban, közoktatásban. Lezsák Sándor szerint ilyen Nyirő József is. Megjegyezte: az elüldözött alkotók a száműzetésben is írták műveiket, sokszor csak az asztalfióknak. Szerinte mindezt nem tették volna, ha nem bíztak volna igazukban, abban, hogy az utókor kárpótolja őket. "Az újratemetés alkalmat ad újrakezdésre, újraértékeléshez, újraszületéshez is" – szögezte le Lezsák, hozzátéve, hogy Nyirő József újratemetése jelképesen is lezárja száműzetését. "Szellemének a száműzetését még csak ezután kell felszámolni" – jegyezte meg, hozzátéve, hogy az író műveit meg kell ismertetni az ifjúsággal és azokkal a "százezrekkel", akik az 1990-ig tartó kultúrpolitika miatt nem találkozhattak alkotásaival. Lezsák Sándor úgy vélte, hogy az író rehabilitációját nem lehet csupán a könyvpiacra bízni, abban segítenie kell az államnak is, például filmadaptációk készítésével is. Emlékeztetett: az újratemetéssel Nyirő József végakarata teljesült. Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár előadásában négy erdélyi író, Tamási Áron, Wass Albert, Bánffy Miklós és Nyirő Jószef életútját hasonlította össze. Az államtitkár rámutatott arra, hogy az 1930-as éveket optimizmus, az elkészült és megjelent művek feletti öröm jellemezte mind a négy írónál. Felidézte, hogy a II. világháború és a század második fele "szétzilálta és megölte" mind a négy írót, valamennyiüket a szülőföldjüktől távol érte a halál. Csak ezután térhettek haza: elsőként Tamási Áron, majd Bánffy Miklós, Wass Albert, utolsóként pedig a mostani újratemetéssel Nyirő József "fenyvesei, forrásai közé". Szőcs Géza kiemelte: a halálukkor megvont "keserű mérleget" enyhítheti, hogy hőseik mindvégig az olvasóikkal voltak és vannak az 1930-as évek bizakodásával, önbizalmával, humorával, önérzetével, "átmentve számunkra a termékeny évek igézetét, megteremtve a kapcsolatot a halhatatlan szerzők és az örök olvasók között". Szőcs Géza hozzátette: hirdették és hirdetik, hogy noha az író maga múlandó, az irodalom örök. A konferencián Medvigy Endre és Pomogáts Béla irodalomtörténész; Mács József felvidéki magyar író, szerkesztő; Lakatos Mihály író; Tari István költő, író; Hegedűs Imre János és Márkus Béla irodalomtörténész; Skultéty Csaba író; Bertha Zoltán irodalomtörténész, kritikus és Vári Fábián László költő tartott előadást. Népújság (Marosvásárhely) 2013. január 16.Ötven diákíró találkozik SárváronIdén is megrendezik a Kárpát-medencei magyar diákírók és diákköltők találkozóját Sárváron március 26. és 29. között. A háromnapos tábor résztvevőit pályázat útján választják ki. Az irodalmi táborra azok a középiskolás diákok kapnak meghívást, akik az Írók Alapítványa és az Írók Szakszervezete, a Sárvári Városi Önkormányzat, valamint a sárvári Tinódi Gimnázium által kiírt irodalmi pályázaton bekerülnek az ötven legjobb közé – tájékoztatta az MTI-t hétfőn Mezey Katalin József Attila-díjas költő, az Írók Szakszervezetének titkára. Elmondása szerint minden évben több száz jelentkezőből választják ki a legjobbakat. Mezey Katalin rámutatott: a magyarországi és a külhoni középiskolákban is nagy az érdeklődés az évtizedek során rangos irodalmi eseménnyé vált rendezvény iránt. A sárvári irodalmi tábort az 1970-es évektől rendezik meg, a rendszerváltás óta az Írók Alapítványa és az Írók Szakszervezete közösen szervezi a találkozót a várossal és a gimnáziummal. Az évek során az egykori pályázók közül olyan elismert költők és írók kerültek ki, mint Kemény István, Kun Árpád, Tóth Krisztina, Vörös István – aki tagja az idei zsűrinek is – vagy Varró Dániel és Lackfi János, a külhoni területekről pedig az erdélyi Lukács Aranka és a felvidéki Polgár Anikó – sorolta Mezey Katalin. Idén is vers és próza, valamint tanulmány kategóriában lehet pályázni, az interneten közzétett feltételek szerint. A pályamunkákat magyar nyelven, kizárólag postán, levélben lehet eljuttatni az Írók Alapítványa budapesti címére – fűzte hozzá. A legjobbnak ítélt ötven szerző kap majd meghívást a tavaszi szünetben a sárvári táborba, ahol a műhelymunka során háromtagú zsűri – Bertha Zoltán irodalomtörténész, Vörös István, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezetője és Papp Márió költő – értékeli a pályaműveket, és sor kerül a díjkiosztó ünnepségre is. Népújság (Marosvásárhely), 2013. június 15.A Toll védelmeÖtödik évfolyamához érkezett a székelyudvarhelyi folyóirat Kisiskoláskorom kedvenc tárgyai közé tartozott a háromszínű golyóstoll, amely egyetlen érintésre pirosban vagy zöldben folytatta a megszokott kék sorokat. A székelyudvarhelyi Erdélyi Toll ennél sokkal több árnyalattal lepi meg minden negyedévben olvasóit a legfiatalabb "Tollforgatóktól" a szépkorúakig. Az ötödik évfolyamához érkezett irodalmi, művelődési folyóirat az – idén huszonkettedik évébe lépett – udvarhelyi Erdélyi Gondolat Lap- és Könyvkiadó sajtóterméke különös szépségű, váratlan virágként született 2009-ben, akkor, amikor már a médiavilágban is érzékelhetővé váltak a gazdasági válság jelei, a meglévő irodalmi- művelődési lapok köré csoportosult szerzők és olvasók köre pedig rég körvonalazódott. Szükség, igény volt rá mégis. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogyaz elmúlt fél évtized alatt egyszer sem kellett megtorpannia, sem minőségében, sem terjedelmében nem érintették az anyagilag, eszmeileg egyaránt nehéz idők mellékhatásai. Ötödik évfolyamának első számában megtaláljuk az induláskor "megkóstoltatott," azóta egyszer sem nélkülözött rovatokat – Anyanyelvünk épségéért, Írók a szülőföldről, Irodalomtörténet, Sajtótörténet, Múzsa és Lant, Híres magyar múzsák, Filozófia, Élő néphagyományok, Hit és üzenet, Élő tudomány, Erdélyi Toll – gyermekeknek –, az első ötvenegynéhány oldalon, a szintén ismert és kedvelt Műhely rovatban pedig Az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó és szellemi műhely húszéves évfordulóján címmel Beke Sándor főszerkesztő 2012-ben kiadott interjúkötetének első fejezete olvasható. Mi módon befolyásolta az 1989 utáni romániai magyar sajtó az alkotói pályák alakulását, milyen emlékeket idéz a rendszerváltás után megjelent Székely útkereső, mi a jelentősége a 70-nél több magyar írót "egy közös erdélyi asztalhoz" ültető Erdélyi Tollnak? – jeles írók, költők, irodalomtörténészek, egyetemi tanárok, szerkesztők véleményét ismerhetik meg minderről a kötet, illetve a lap olvasói. Ezen gondolatokból válogattunk: "Szomorúság és életbizalom: ez jellemez ma minden szellemi igényt, mert nem lehet nem észrevenni etnikai sorvadásunk aggasztó tüneteit, ugyanakkor kötelességünk és felelősségünk a jövőteremtő munkálkodás. Ez a kötelességéthosz fűti az Erdélyi Toll működtetését is, színvonala, jellege, holdudvara pedig nyilván egyre feltűnőbb lesz az erdélyi és egységes Kárpát-hazai kulturális magyar ég-boltozat alatt." (Bertha Zoltán), "Megőrzésre, továbbadásra méltó szellemi táplálék gyermeknek, fiatalnak és idősnek egyaránt." (Sipos Erzsébet), "Nekem személy szerint a reményt jelenti, hogy Erdélyben (és persze, Székelyföldön) továbbra is szükség van az írott szóra, a nyelvre, az irodalmi alkotásra." (Demeter Attila). Sorozatban közölt prózaanyagával – Bölöni Domokos: Szélrózsa kankalin, Málnási Ferenc: Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében, Balázs Sándor: Köznapi filozófia, Bustya Dezső: Tűnődések – számomra a folytonosság ígéretét sugallja, egyfajta biztonságérzetet kelt az ötesztendős Erdélyi Toll. Olyan érzés ez, mint amikor valaki több hónapos távollét után hazatér, és mindent a helyén talál. (A tartalomból: Beke Sándor: Az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó és szellemi műhely húszéves évfordulóján (I.), Bölöni Domokos: Szélrózsa kankalin (VI.), Pomogáts Béla: A helikoni költészet, Bárd Oszkár: Kell lennie, Madách Imre: Isten keze, ember keze, Málnási Ferenc: "Mondottam, ember, küzdj és bízva bízzál", Nagy Pál: Volt akkor egy Művészet, Pomogáts Béla: Búcsú egy műhelytől, Kozma László: Szabó T. Attila, Málnási Ferenc: Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében (XII.), Brauch Magda: Nyelvi illem – régen és ma, Bertha Zoltán: Magyarság és emberség, Brauch Magda: Erzsébet asszony, Balázs Sándor: Köznapi filozófia (VI.), Ráduly János: Népies rabversek 1897-ből, Szőcs Katalin: Az élet virága (I.), Sebestyén Péter: Húsvét, az ünnepek ünnepe; Feltámadás; Látta és hitt, Bustya Dezső: Tűnődések (IV.), Zsigmond Enikő: Milyen gát a Bogát-dombja, küszöb-e a Gréces-tető? A Múzsa és Lant rovat szerzői: Albert–Lőrincz Márton, Barabás István, Beke Sándor, Bodó Márta, Csatáné Bartha Irénke, Csire Gabriella, Demeter Attila, Elekes Ferenc, Eszteró István, Ferenczi Enikő, Fülöp Kálmán, Gáspár Erika, Ilyés András Zsolt, Kamenitzky Antal, Kiss Lehel, Komán János, Kozma László, Molnos Ferenc, Mester Györgyi, Mészely József, Nagy Irén, P. Buzogány Árpád, Pálffy Tamás, Ráduly János, Tar Károly. Az Erdélyi Toll – gyermekeknek rovatban Barcsay Andrea-Krisztina, Csatáné Bartha Irénke, Csire Gabriella, Kiss Lehel, Kozma László, László László, Mester Györgyi, Mészely Adél, Mészely József, Nagy Székely Ildikó, P. Buzogány Árpád, Tar Károly írásai szerepelnek.). nszi Népújság (Marosvásárhely) 2013. július 16.Gondolatok az Erdélyi GondolatrólKözvetlenül a rendszerváltás után egy tehetséges brassói fiatalember, Beke Sándor Székelyudvarhelyre költözik, és elhatározza, hogy életét nem csupán a versírásnak, hanem a könyvkiadásnak is szenteli. Lírikus alkata ugyanis jól megfért különleges menedzseri képességeivel. És megszületett az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, amely fennállása óta mintegy 300 könyvet jelentetett meg, többek között a szépirodalom, a nyelv- és irodalomtudomány, az etnográfia, a folklór, a történelem, a filozófia, a szociográfia, a művészettörténet, a biológia tárgyköréből, de memoárok, publicisztikai és esszékötetek is napvilágot láttak az utóbbi két évtizedben. A Székely Útkereső című irodalmi művelődési lapot követően pedig, 2009-ben, immár több mint 200 oldalas terjedelemben megjelent az Erdélyi Toll című irodalmi művelődési folyóirat is. Dióhéjban ennyi az erdélyi könyvkiadás és sajtótörténet immár szerves részét képező Erdélyi Gondolat Könyvkiadó története. Az Erdélyi Gondolaté, amelynek születésénél ott bábáskodott a felejthetetlen emlékű neves néprajzkutató és író Nagy Olga, aki tudományos tekintélyét latba vetve, önzetlen segítőkészséggel állt Beke Sándor mellé, segített betörni a könyves szakma meglehetősen zárt világába. Úgy is, hogy számtalan kötetét ajánlotta föl kiadásra, de úgy is, hogy olyan jelentős szerzőket sikerült megnyernie az ügynek mint Fodor Sándor, Cseke Péter, Murádin László, Péntek János, Jancsik Pál, Benkő András és a többiek. A kiadó megalakulásának 20. évfordulóján a főszerkesztő, Beke Sándor a 21. századi erdélyi könyvkiadással, sajtókiadványokkal, irodalommal és könyvterjesztéssel kapcsolatos körkérdésekkel fordult az Erdélyi Gondolat munkatársaihoz, olvasóihoz, megszólaltatva neves írókat, irodalomtörténészeket, nyelvészeket, egyetemi tanárokat, szerkesztőket. Az Erdélyi Toll 2013/1 és 2013/2 számában napvilágot látott válaszok Albert-Lőrincz Márton, Balázs Sándor, Barabás István, Bertha Zoltán, Bölöni Domokos, Brauch Magda, Buksa Éva-Mária, Csire Gabriella, Demeter Attila, Jakobovits Miklós, Málnási Ferenc, P. Buzogány Árpád, Pomogáts Béla, Ráduly János és Sipos Erzsébet véleményét tartalmazzák. A ‘89 utáni erdélyi magyar sajtó hatását firtató kérdéssel kapcsolatban a válaszok sokaságából Pomogáts Béla egy gondolatát emelném ki: „A Székelyföld a maga különleges történelmi és kulturális, mondhatnám így is: „lelki” hagyományai révén a magyar kulturális közösség meghatározó tényezője. Mondhatnám, ahhoz, hogy a nemzeti kultúra teljes értékű örökösei és gazdái legyünk egy kicsit „székelyeknek” is kell lennünk – Budapesten, Szegeden, Debrecenben, Pécsen, sőt Szabadkán, Pozsonyban, és Kassán is. Vagyis vállalnunk kell a Székelyföld hagyományait és kultúráját, ismernünk kell ezt a kultúrát, birtokba kell vennünk egyetemes magyar értékeit, és el kell köteleznünk magunkat fennmaradásának és gazdagodásának, megismerésének és megismertetésének ügye mellett. Mindennek szolgálatában áll, mindezt elősegíti az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, a Székely Útkereső és az Erdélyi Toll.” S hogy milyen értékeket adott a magyar könyvbarátoknak az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó? Bertha Zoltán szerint „örök érvényű erdélyi sajátosságok tárházát, enciklopédikus tudástárát bővítette elévülhetetlen kincsekkel (s így elévülhetetlen érdemeket is szerezve, sőt halmozva) az utóbbi két évtizedben. A Sütő András által olyannyira messze sugárzó jelképiséggel feldúsított fogalom, a sajátosság méltósága, a genius loci kap általa is markáns, karakteres önkifejeződést. Elég végigtekinteni a számtalan kitűnő művelődéstörténeti, néprajzi-népismereti, helytörténeti, gyermekirodalmi és végtelenül sorolhatnánk, hogy még mi mindenféle műfajba sorolható könyvek seregén, hogy nyilvánvalóvá váljon mindenki előtt: a nemzeti önismeret szép- és szakirodalmának egyik megkerülhetetlenül fontos műhelyteremtő központja, rangos centruma és őrvára épült fel a kiadó által az elmúlt években. A sajátos szellemi értékek minden egyes könyvet külön jellemeznek, de együtt valóban lenyűgözően bizonyítják, hogy éppen olyan területeket is be tudtak világítani, amelyek olykor a figyelem peremére szorultak. A székely népi humor felderítésének például nincs másik olyan gazdája, mint ez a kiadó, ez a vállalkozás.” A két, egyenként 232 oldalas kiadvány tartalmazza többek között Pomogáts Bélának A helikoni költészet és A helikoni elbeszélő irodalom című tanulmányait, Bertha Zoltán Magyarság és emberség című esszéjét, Nagy Pál írását az egykori Művészetről. A 190 éve született Madách Imrére Málnási Ferenc, Sipos Domokosra Józsa Miklós emlékezik, a 100 éve született Jékely Zoltánról pedig Ráduly János készített tartalmas összeállítást. Köszönésről, megszólításról, nyelvi illemről értekezik Brauch Magda, és néhány nyelvi babonára, köznyelvi hibára is felhívja a figyelmet. Különleges irodalmi csemegének számít a Szélrózsa kankalin, Bölöni Domokos összetéveszthetetlenül eredeti, sajátosan kifejező, nyelvi, stílusbeli bravúrokban bővelkedő mondatfolyam-sorozata önmagáról, életéről, környezetéről. Mindkét kötet szerves részét képezi a szépirodalmi anyagot tartalmazó Múzsa és lant című rovat. Mellyel kapcsolatban csupán annyit: olykor a kevesebb több is lehet. A gyenge verseknek – elvétve bár, de ilyenek is akadnak – semmi keresnivalójuk egy igényes kiadványban. A minőség jegyében történő válogatás szigora a jóindulatú ösztönzés mellett sem elhanyagolható. Két sikeres évtizedet zárt nemrég az Erdélyi Gondolat, és minden bizonnyal további, még sikeresebb évtizedek várnak a sajátos arcélű, Székelyudvarhely határait rég átlépett könyvkiadóra. Németh Júlia Szabadság (Kolozsvár) 2013. augusztus 27.Carbonaro és társai a BulgakovbanOrbán János Dénes, az est házigazdája megjegyezte: kellemes meglepetés volt számára, hogy ilyen sokan eljöttek, noha nem csináltak nagy hírverést az eseménynek. És bár a kávézóban párhuzamosan egy másik irodalmi program is zajlott, a közismert irodalmárok, az alkotó közeli barátai mellett lelkes, fiatal olvasók és pályájuk elején lévő alkotók is szép számban tiszteletüket tették az ünnepségen. Elsőként a költő Carbonaro álnéven írt, Ha a polip szuszog Kolozsvárott című, kétkötetes ópuszát ismerhettük meg. Méltatója, Farkas Wellmann Endre szerint nem véletlen, hogy éppen Szőcs Géza hatvanadik születésnapja előtt jelent meg. A költő mindig valamilyen meglepetéssel rukkol elő: ilyen Carbonaro alakja is. A szövegek Kolozsvárról és Sziveri Jánosról szólnak, akihez különleges kapcsolat fűzi Szőcs Gézát. Olyan témák, motívumok köszönnek vissza ezekben a kötetekben, amelyekről régebben is beszélt, más szövegösszefüggésben. Például közös beszélgetőkönyvükben kijelentette, hogy számára a haza sokkal inkább idő-, mintsem térbeli, és határai valahol a nyolcvanas években keresendők. „Úgy érzem, hogy folyamatosan újraértékelődik az idő, a történelem és a személyes élettörténete az alkotónak és természetesen rengeteg sok minden más, mint például Sziveri János alakja, irodalmi jelentősége”. A rövid méltatás után az ünnepelt elmondta: csak most derült ki számára, hogy ez egy igazi szamizdat bemutató. A nyilvánosság kizárásával történik, a kötetek a könyvesboltokban nem kaphatók, sajtó nem ír róluk. Ugyanakkor fontosnak tartotta kiemelni azt is, hogy Farkas Wellmann Endrének a könyv genezisében jelentős szerepe van. Tavaly tavasszal egy rendezvényen felolvasott egy verset, amelyet hajdanában írt Sziverinek, és nem fejezett be; ekkor készített vele költőtársa és barátja egy interjút. Ebben a beszélgetésben mesélt többek között a vajdasági költőről is. Sziveri ’89-ben halálos betegen érkezett szülőhazájából Magyarországra, ahonnan menekülnie kellett, politikai és egyéb okok miatt. Élete utolsó hónapjaiban sokat beszélgettek Szőcscsel, verseket is fogalmaztak egymásnak, egymáshoz, egymásról, a felolvasott mű is ezek közé tartozik. Az ünnepelt sokat mesélt Sziverinek Kolozsvárról, ahová a vajdasági költő nagyon szeretett volna eljutni. Tulajdonképpen az a tudat tartotta életben egy darabig, hogy együtt látogatnak majd el Erdélybe. „Wellmann volt az, aki fölvetette az ötletet, hogy le tudnák-e jegyezni néhány ilyen történetet az Irodalmi Jelen számára. Én ezt megtettem, és végül sikerült 21 olyan történetet írni, amelyek a képzeletbeli arcát Erdélynek valós elemekkel ragadják meg. Így állt össze ennek a kétkötetes kiadványnak az első kötete. A második kötet Sziverivel való kapcsolatunk különböző dokumentumait foglalja magába: fotókat, nekrológokat, leveleket, kéziratokat és néhány olyan fejezetet, amely rokonítható ezzel a szövegvilággal”. Szőcs az esten ízelítőképp fölolvasott néhány szöveget a fent említett kötetekből. S bár a technika ördöge meg szerette volna őt ebben akadályozni, a költő nem szakította félbe előadását, jól elboldogult mikrofon nélkül is, amíg beszereztek egy újabb hangosítót. Az est második felében mutatták be az Irodalmi Jelen Könyvek és az Erdélyi Híradó közös kiadásában megjelent, Album Amicorum címűkötetet, amely az ünnepelt tiszteletére írt alkotásokat tartalmazza, a következő szerzőktől: Arany Ágnes, Bertha Zoltán, Bogdán László, Bollobás Enikő, Borbély Szilárd, Böszörményi Zoltán, Bréda Ferenc, Cserna-Szabó András, Csorba László, Dorin Tudoran, Elek Tibor, Farkas Árpád, Farkas Wellmann Endre, Földes Hobo László, Géczi János, György Attila, Horváth Iván, Karácsonyi Zsolt, Karátson Gábor, Karinthy Márton, Tomaso Kemény, Milorad Krstic, Ladik Katalin, Lövétei Lázár László, Lőwy Dániel, Makkai Ádám, Márton László, Monoki István, Orbán János Dénes, Selmeczi György, Sárközy Péter, Szálinger Balázs, Szörényi László, Temesi Ferenc. Jánosi Andrea, a kötet illusztrátora a költő szerint az Erdélyben megjelenő szépirodalmi kiadványok egyik legszebbikét készítette el. Eddigi köteteinek illusztrációja csak részben felelt meg elképzeléseinek, ezzel viszont teljes mértékben elégedett. Orbán János Dénes frappáns köszöntőjében Szőcs Gézával kapcsolatos régi történeteket is fölelevenített. Hangsúlyozta egyebek mellett, hogy Szőcs és Sziveri verseivel lehet leginkább hölgyeket hódítani. „Géza mindig is egy kiszámíthatatlan alkotó volt. Minden untatja, ami hétköznapi, ami mind a költészetében, mind a magánéletében, mind a politikai pályáján megmutatkozik. Ellentmondásos személyként tartják számon, de sebaj, hiszen éppen ezért izgalmas” – mesélte OJD, majd kitért a költő szerepére a kilencven után kibontakozó irodalom párfogásában. Miután visszatért Erdélybe kényszeremigrációjából, Szőcs Géza megpróbált felépíteni egy kulturális birodalmat. S bár ő maga konzervatív, jobboldali beállítottsági ember, jól tudta, hogy mindezt ötvözni kell a modernitással. Ő biztosította az Előretolt Helyőrség irodalmi lap megjelenésének feltételeit, de szerkesztését a fiatalokra, Orbán János Dénesre és társaira bízta, nem szólt bele az olyan tartalmakba sem, amelyek magukra vonták a katolikus egyház haragját. Amikor elfogyott a pénze, és úgy érezte, hogy nem tudja már finanszírozni a fiatalok irodalmi vállalkozásait, átadta a stafétabotot Nagy Elek vállalkozónak, Méhes György író fiának és régi jó barátjának, Böszörményi Zoltánnak, aki üzletemberként térvén vissza külföldi emigrációjából Aradra, megalapította a Nyugati Jelen napilapot és az Irodalmi Jelent. Így a fiataloknak továbbra is volt hol publikálniuk. Erdélyben a tehetségek felkutatása és támogatása sokkal jobban működött, mint Magyarországon, ennek köszönhető, hogy az elmúlt tizenöt évben több mint ötvenen publikálták köteteiket az Erdélyi Híradó Kiadó Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy sorozatban. Az erdélyi magyar irodalom felnevelte utánpótlását, amelynek jelentősége átgyűrűzött a magyarországi irodalmi köztudatba is. Az a gárda, amely Szőcs Gézának köszönheti megjelenését, ma több mint 150 irodalmi díjat tudhat magáénak. „Vitathatatlan, hogy mekkora nagy hatással volt ez a Kolozsvár-centrikus szellemi pörgés a kortárs fiatal magyar irodalomra. Mindezt Szőcs Géza robbantotta ki. Ha ez nem nemzetszolgálat, akkor mi az?” – fogalmazott OJD. Arról sem feledkezett meg Orbán, hogy a Serény Múmia rovat hasábjait biztosító Helikonnak, nevezetesen Szilágyi Istvánnak és Kántor Lajos irodalomkritikusnak szintén nagy szerepe volt a kilencven után születő erdélyi irodalom kibontakozásában. Orbán János Dénest az est meglepetésvendége, Lévai Anikó követte. A magyar miniszterelnök felesége köszöntőjében elmondta: Szőcs Géza rendkívül következetes és becsületes ember, a fantáziája szárnyal, de annak, amit leír, mindig van valami valóságalapja. Amikor megkérte, hogy a szakácskönyvéhez írjon előszót, csak azzal a feltétellel vállalta el, ha végigeheti a fogásokat, amelyeket neki kötelező volt lefőznie. „Mindig fantasztikus ötletei vannak. Csak olyan emberekkel találkozik, akikből úgymond ihletődhet.” Majd Nagy Elek idézte fel közös üzleti és baráti beszélgetéseiket, amelyek a fiatal irodalmat érintették. „Sok mindent megéltünk közösen, örömet, sikereket, embert próbáló pillanatokat egyaránt. A legnagyobb dolog, hogy a nemzetedet szerető, nemzetedért aggódó ember tudtál maradni.” Végezetül Böszörményi Zoltán emlékezett vissza 1988-as találkozásukra Torontóban, ahol Szőcs Gézának volt föllépése. A költőbarát fölolvasta a Majorana Sz.G. hatvanadik születésnapjára gondol című versét, a születésnapi album egyik legszebb darabját, amelyet az ünnepelt megilletődve fogadott. irodalmijelen.hu 2013. november 2.A biztos pontErdélyi Toll: ötödik évfolyam, negyedik szám Idén negyedszer öltötte magára jól ismert, mégis mindig újnak, ünnepinek látszó színeit az Erdélyi Toll. Az udvarhelyi Erdélyi Gondolat Lap- és Könyvkiadó gondozásában megjelenő ötéves irodalmi és művelődési folyóirat azzá a biztos ponttá vált az elmúlt fél évtizedben, amelyhez alkotó és – igényes, szellemi élményeit megválogató – olvasó könnyen és szívesen visszatalál. Értékrendjének állandóságát mi sem bizonyítja jobban, mint szerzőinek névsora, amely már az induláskor valós értéket ígért, az évek során pedig egyre gazdagodott. Míg a 2009-es első évfolyam legelső számában hat alkotó hangján szólalt meg a Múzsa és lant, az ötödik évfolyam utolsó számában a lírának és szépprózának szentelt rovatot 24 szerző – Albert-Lőrincz Márton, Beke Sándor, Bölöni Domokos, Böszörményi Zoltán, Brauch Magda, Csatáné Bartha Irénke, Csire Gabriella, Csontos Márta, Elekes Ferenc, Ferenczi Enikő, Fülöp Kálmán, Gáspár Erika, Kamenitzky Antal, Kiss Székely Zoltán, Komán János, Kozma László, Mester Györgyi, Mészely József, Molnos Ferenc, Nagy Irén, P. Buzogány Árpád, Ráduly János, Pálffy Tamás Szabolcs, Tar Károly – "lakja be" műfaji változatosságban (az árnyalatokban gazdag versanyag mellett félperces történetet, hosszabb prózai alkotást, sőt regényrészletet is találunk). A Múzsa és lant azonban nem az egyetlen ötödik évét "betöltött" rovat. Már az induláskor, a köszöntő sorok utáni első oldalakon ott találhattuk magunkat a szülőföldről valló alkotóknak szentelt térben – ezúttal Nagy Irén versei várják ebben a rovatban az olvasót –, alámerülhettünk az Anyanyelvünk épségéért című nyelvművelő rovat gondolatvilágában – a legújabb lapszámban Fülöp Lajos a nyelvi humorról, Brauch Magda a "szuk- szükölésről" ír, illetve Málnási Ferenc Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében című nagyszabású munkájának tizenötödik fejezete olvasható –, és híres magyar múzsákkal találkozhattunk – ezúttal Brauch Magda Szilágyi Domokos egykori szerelmét idézi meg. Mindemellett az Erdélyi Toll születésekor már felvillant a néphagyományokhoz és a hitvilághoz való kapcsolódás szükséglete – az Élő néphagyományok rovatban ezúttal Szőcs Katalin Fokos című munkájának második fejezetét olvashatjuk, a Hit és üzenet rovatban pedig Baricz Lajos versei és Pálffy Tamás Szabolcs prózája vár. Az évfordulókra való kitartó megemlékezés az Erdélyi Tollat idősíkokat találkoztató őrszemmé teszi. A legújabb lapszámban Málnási Ferenc a 75 éve elhunyt Dsida Jenő, illetve a 130 éve született Kós Károly alakját hozza újra olvasóközelbe. Kós Károly emléke az irodalomtörténetnek szentelt rovatban is felvillan Bertha Zoltán írásában, ugyanitt Pomogáts Béla Bánffy Miklósról és Erdélyi történet című regényéről ír. A könyvismertetés az indulástól az Erdélyi Toll egyik elmaradhatatlan színfoltja volt. Ezúttal Málnási Ferenc az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó 1994 és 2006 között megjelent nyelvművelő köteteit mutatja be. Az Erdélyi Toll ötödik évfolyamának negyedik számából a filozófia – Albert-Lőrincz Márton: A barátságról – és a művészettörténet – Burján Emil: Fülep Lajos műbölcseleti alapelvei (IV.) – sem hiányzik. A Maradandó művészet című rovatban Kedei Zoltán festőművész lírai szépségű alkotói vallomásai örvendeztetnek meg. A finálé pedig huszadszorra is a gyermekvilág önfeledtségét hozza. Talán ez a legkisebb befogadóknak szentelt tér az első számú biztosíték arra, hogy öt, tíz, tizenöt év múlva is kívánt, keresett lesz az udvarhelyi Erdélyi Toll. Nagy Székely Ildikó Népújság (Marosvásárhely) 2014. május 17.Az idei első Erdélyi Toll színeiA székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Kiadó gondozásában negyedévente megszülető irodalmi- művelődési folyóirat, az Erdélyi Toll idei első számában is bőkezűen ajándékozza meg a szépirodalom kedvelőit. A Múzsa és lant rovatban ezúttal csaknem 30 alkotói világ villan fel, megjelenési sorrendben Buksa Éva- Mária, Kiss Székely Zoltán, Ferenczi Enikő, Tar Károly, Pálffy Tamás Szabolcs, Jancsik Pál, Balázs Tibor, Csontos Márta, Nagy József Levente, T. Ágoston László, Hadnagy József, Elekes Ferenc, Beke Sándor, P. Buzogány Árpád, Albert-Lőrincz Márton, Csávossy György, Komán János, Mester Györgyi, Csire Gabriella, Kiss Lehel verse, Benke Júlia, Fülöp Kálmán, Mészely József, Ráduly János, Bartus Rozi, Bodó Márta, Szente B. Levente, Kozma László, illetve Farkas Szabolcs hangján szólnak a múzsák. Amint az várható volt, folytatódnak az olvasót ismerős tájakra kísérő sorozatok. Az Írók a szülőföldről című rovatban Nagy Irén Nyikó mente című szonettkoszorúját találjuk, Mester-szonettjének sorai mintha az Erdélyi Toll szervezőelvére rímelnének:"Helyén van itt minden, mind, ami van,/ Ima vagy ének, mit dúdol a folyó". Az irodalomtörténeti fejezet színvonalát Pomogáts Béla a "továbbélő" erdélyiségről, Bertha Zoltán Lászlóffy Aladár írásművészetéről értekezve biztosítja, folytatódik Beke Sándornak a Székely Útkeresőt levelezés és dokumentumok tükrében bemutató sajtótörténeti munkája, illetve az Anyanyelvünk épségéért című rovat, amelyben Málnási Ferenc erdélyi anyanyelvoktatásról szóló műve a XVI. fejezethez érkezik. A megemlékezések a 185 éve született Orbán Balázshoz kötődnek, akinek szellemét Tompa László, Józan Miklós, Málnási Ferenc, Beke Sándor alkotása idézi meg. A filozófiáról szóló rovatban Balázs Sándor Köznapi filozófia című munkája folytatódik, ma is élő néphagyományokkal Ráduly János és Szőcs Katalin színesíti a Tollat. A Maradandó művészet rovatban Kedei Zoltán festőművész osztja meg tavaszt idéző műtermi gondolatait az olvasóval, a hit üzenetét T. Ágoston László és Kozma László tolmácsolja. Az idei első Erdélyi Toll izgalmas színfoltja a Kultúr-térkép rovat, amelyben Csontos Márta az erdélyi multikultúra fényében értekezik Octavian Goga románságtudatáról és irodalomszemléletéről. Ugyanitt Szilágyi Józsa Mária nyelvész édesapjára, Józsa Jánosra, a Bolyai Tudományegyetem néhai neves tanárára emlékezik, illetve az egykori tanár székelyekről szóló, 1934-ben az Új Cimborában megjelent írása is elolvasható, melynek zárómondata: "A székelyek az országnak legvallásosabb, legbecsületesebb és legmunkásabb népe". Az udvarhelyi lap az elmúlt fél évtized gyakorlatához híven utolsó oldalain a jövendő, illetve az egészen új olvasókhoz szól. A gyermekek Tollát a jól ismert szerzőcsapat, Beke Sándor, Bölöni Domokos, Csatáné Bartha Irénke, Kiss Lehel, Mészely József, Nagy Irén, Ráduly János és P. Buzogány Árpád teszi ezúttal is színessé és könnyű röptűvé. Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely) 2014. május 21.Születésnap – Lászlóffy Csaba költő, író, esszéista, műfordító – ma 75 évesTordán született 1939. május 21-én. 1960-ban diplomázott a kolozsvári Babeş–Bolyai Egyetem magyar nyelv és irodalom szakán. 1962–68 között az Igazság, 1969-től a Dolgozó Nő, 1990-től a Családi Tükör szerkesztője, a Szabadság napilap Tetőn irodalmi mellékletének a szerkesztője. 2005-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja, József Attila-díjas, Misztótfalusi Kis Miklós és Péterfi Vilmos életműdíjas. Két írásának közlésével köszöntjük lapunk munkatársát születésnapján! „A Kolozsvárott élő Lászlóffy Csaba – a hajdani legendás Forrás-nemzedék mértékadó személyisége – jelenkori literatúránk egyik legkiemelkedőbb alkotója. A kortárs erdélyi és az egyetemes magyar irodalom kivételes képviselője, évtizedek óta az egyik legtermékenyebb és legsokoldalúbb mestere: a változatosság, a sokműfajúság, a jelentéses szemléleti és formai gazdagság élő klasszikusa. Számtalan kötete öleli fel költői, lírikusi, próza-, dráma- és esszéírói életművét; verseskönyveinek, elbeszéléseinek, novelláinak, kisregényeinek vagy hosszabb lélegzetű epikai műveinek, színdarabjainak, értekező szövegeinek, publicisztikáinak rengetege folyamatos egymásutániságában is lenyűgöző teljesítmény.” (Bertha Zoltán) Szabadság (Kolozsvár) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
