|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Kató Béla 2000. december 14.Dec. 13-án Fugyivásárhelyen fórumot tartott az Egyházunk Megújulásáért Közösség. Bemutatták kilencpontos programtervezetüket. A kezdeményezők úgy vélik, a református egyháznak nem politikai, hanem szellemi szerepet kell betöltenie a magyar nemzeti közösség életében. Hosszú távú program nélkül a református egyház "a divatos populista szólamok, valamint az egyéni hatalmi törekvések gettópolitikájának áldozatává válik″. Az egység érdekében a református egyháznak rendeznie kell viszonyát az Erdélyi Egyházkerülettel, illetve a Protestáns Teológiai Intézettel. Kállay László fugyivásárhelyi lelkipásztor kifejtette, az összejövetelre meghívták az egyházkerület előjáróit is, de Tőkés László püspök azt válaszolta, nem kíván elmenni a fórumra. Az egyházkerület dec. 18-i igazgatótanácsán napirendi pontként szerepel a Megújulási Közösség kérdése. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület generális direktora a Krónikának kifejtette, az egyházkerület nem ért egyet azzal a célkitűzéssel, amelyet az Egyházunk Megújulásáért Közösség felvállalt. /Fórumot tartott az Egyházunk Megújulásáért Közösség. = Krónika (Kolozsvár), dec. 14./ A fórumonon Balogh Barnabás lelkész elmondta, azért vannak itt, ″hogy az Isten igazsága mellé álljunk.″ Kállay László tiszteletes szerint a találkozó akár a ″parciális zsinat″ elnevezést is kaphatta volna, mert az a kérdés: miként lehet változtatni mindazon, ami nem méltó az egyházhoz. ″Úgy érezzük, itt az egyház elhajlott a küldetésétől, a valóságtól, a szeretetben járástól.″ Ez nem egy szeparatista társaság, jelezte. A programtervezetről elhangzott, hogy a szöveg megfogalmazásakor az érintettek beleegyezésével felhasználták az Erdélyi Református Egyházkerület kedden megválasztott püspöke, Pap Géza, valamint munkatársai, Ötvös József és Kató Béla egyházi programjának egyes részeit. A programtervezet szerint az egyházkerületben az evangéliumi megújulás helyét átvette a politikai manifesztációk sorozata. Fontosnak tartják a kegyességi mozgalmak, így a CE Szövetség integrálását, ugyanakkor a szektás megnyilvánulások elleni fellépést. A többször is szót kérő résztvevők parttalanná tették a vitát A találkozón 34 lelkész, 21 gondnok, illetve presbiter, valamint 20 egyháztag vett részt. A találkozó résztvevői végezetül öttagú ügyvezető testületet választottak a megújulási közösség ügyeinek képviseletére, s a véglegesített program mellé rövid beadványt fogalmaztak, hogy a két szöveget az egyházkerület igazgatótanácsa elé terjesszék. /Szűcs László: Van másik hang a Királyhágómelléken. = Bihari Napló (Nagyvárad), dec. 14./2000. december 29.Az Erdélyi Református Egyházkerület élén váltás történt. Pap Géza személyében új püspököt választottak. A főjegyző Kató Béla, a missziói előadó Ötvös József lett. Karácsony harmadnapján járt le az óvási idő, s ettől a pillanattól a megválasztottak hivatalosan is az egyház elöljáróivá váltak. Új minőségükben mindhárman először Marosvásárhelyen, cserealji református egyházközségben találkoztak, meghatározni a feladatköröket. Pap Géza püspök kifejtette: ″Célunk, hogy a kormányzásba bevonjuk az egyházmegyéket, tisztázzuk a fegyelmi ügyeket.″ ″Azt szeretném, ha az egyházat közösen irányítanánk, közösen megbeszélnénk az egyházi teendőket; csapatmunkában gondolkodunk.″ - Rendhagyó, hogy a püspök megtartja a gyülekezetet és lelkészként is szolgál. Kató Béla főjegyző kiemelte, hogy az egyháznak át kell értékelnie teljesen a diakóniáját, ugyanis nemcsak az öregekkel, a betegekkel, a rokkantakkal, hanem az egészségesekkel is foglalkozni kell. Ezt próbálta meg Kató Béla Illyefalván. Erdélyben arra kell koncentrálnunk, hogy segítsük hozzá az embereket a megerősödéshez. Ahogy ez Háromszéken sikerült, remélhetőleg egész Erdélyben sikerülni fog. Pap Géza püspök megállapította, hogy a lelkész elsődleges küldetése az igehirdetés. A püspök leszögezte, hogy meg kell különböztetni a lelkiségi mozgalmakat olyan szempontból, hogy azok belülről vagy kívülről szerveződtek-e. Valamennyi mozgalom képviselőivel őszinte párbeszédet kell folytatni. - Kató Béla főjegyző kiemelte: nem szabad hagyni, hogy egy gyülekezetben évekig ott maradjon egy alkoholista lelkipásztor, vagy olyan, aki elhagyja a családját, vagy aki megbotránkoztatja a gyülekezetet a viselkedésével. Ha ilyen jelenségek ellen emel szót a mozgalom, természetesen egyetértenek velük. Ha más a cél, például az egyházban egyházzá lenni és párhuzamosan haladni, akkor ők maguk zárják ki a másik felet, ami nem helyénvaló. Ötvös József missziói előadó elmondta: felmérik, milyen missziói tevékenységet kell folytatni a szórványban. /Mezey Sarolta: Nem uralkodni, hanem szolgálni akarunk. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 29./2001. február 7.Az Erdélyi Református Egyházkerület újonnan választott igazgatótanácsa úgy döntött, hogy Marosvásárhelyre helyezi át a kolozsvári diakonisszaképzést. Kató Béla főjegyző elmondta: az intézet összmagyar oktatási ügyet vállalt fel, de a református egyház egymagában nem képes fedezni a kétközpontú képzés költségeit. Az Erdélyi Református Egyházkerület 1992-ben indította be a diakonisszaképzést Kolozsváron, amely fél állami, fél egyházi státusában is rendkívüli eseménynek számított, mivel akkor még a tanügyi törvény nem engedélyezte a magyar nyelvű szakoktatást. Az érettségi utáni 3 éves képzés sikernek bizonyult. 1995-ben végzett az első évfolyam, s az elmúlt öt évben 180-an szereztek oklevelet a kolozsvári református oktatási intézményben. A végzősök "kelendők" voltak, kivétel nélkül el tudtak helyezkedni, sokuknak már az oklevél megszerzése előtt állást ajánlottak, minden versenyvizsgán sikeresen szerepeltek. Az áthelyezés mellett szólt a kolozsvári helyhiány is. "A főgond az, hogy sem a kollégiumot nem kapta vissza az egyház, sem a Bocskai tér 15. szám alatti épületét, ahol most a statisztikai hivatal és a mezőgazdasági igazgatóság székel". "Ezek az épületek telekkönyvileg is az egyház nevén vannak, egy kormányhatározat is visszajuttatta, mégis a benne lévő állami intézmények sem lakbért nem fizetnek, sem kiköltözni nem hajlandóak." - ismertette a helyzetet Tőkés Elek oktatási tanácsos. Mindezek ellenére Tőkés Elek nem ért egyet a döntéssel: "Azért lenne szükség rá, mert sok kolozsvári vagy Kolozsvár vonzáskörzetéhez tartozó fiatal anyagi lehetőségei nem engedik meg, hogy a tandíj mellett a bentlakás költségeit is fizesse, s egyben elveszíti a magyar szakoktatás előnyét is." /Gál Mária: Megszűnik a kolozsvári református diakonisszaképzés. Kató Béla: Nem felszámol, hanem racionalizál az egyház. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 7./2001. május 9.A lelkésztársadalom komolyan aggódik az egyházi javak visszaszolgáltatása miatt - hangzott el az Erdélyi Református Egyházkerület vezetőinek és a háromszéki egyházmegyék képviselőinek első alkalommal megrendezett találkozóján. Három háromszéki egyházmegye lelkészeivel találkozott máj. 8-án Pap Géza erdélyi református püspök, Kató Béla püspök-helyettes és Ötvös József generális direktor. Az Erdélyi Református Egyházkerület nemrég megválasztott vezetőinek ez volt az első háromszéki látogatása. Kató Béla püspök-helyettes kifejtette, a kis gyülekezetek jelenleg egzisztenciális gondokkal küzdenek, szükség van az egyház központi segítségére is. Felmerült az is, hogy megoldást kell találni arra, miként vállalhatnák át a nagyobb gyülekezetek a kisebbek terheit. Minden háromszáznál kevesebb tagú gyülekezet súlyos gondokkal küzd, de nehézségeik akadnak a 300-500 lelkes gyülekezeteknek is. Az erdőtulajdonok visszaszolgáltatása enyhítene ezeken az anyagi gondokon, azonban rendezetlen ez a kérdés. "Erdélyben először Sepsiszentgyörgyön történik meg, hogy az egyház a helyi - magyar többségű - önkormányzat támogatásával visszakap egy ingatlant" - hangsúlyozta Kató Béla. /Farkas Béla: Első ízben Háromszéken az Erdélyi Református Egyházkerület új vezetői. = Krónika (Kolozsvár), máj. 9./2001. június 5.Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem múlt heti illyefalvi akadémiai napjai Sepsiszentgyörgyre kihelyezett pódiumbeszélgetésén a polgárvárosok, polgárosodás a Székelyföldön volt a téma. Kolumbán Gábor, Hargita megye tanácsának tagja azt a székelyföldi jövőképet vázolta, mely szerinte a régió Európához tartozását szavatolja. Szerinte el kell tűnnie annak a különbségnek, ami jelenleg a falu és a város között létezik, létre kell jönnie annak az együttműködésen alapuló, kiegyensúlyozó versenynek. Ide kell vonzani a felkészült szakembereket, és ezzel párhuzamosan helyben kell felsőfokú oktatási intézményeket létesíteni. A protestáns szabadegyetem házigazdája, Kató Béla illyefalvi református lelkész, az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője leszögezte, hogy polgár csak az lehet, aki tulajdonos. /(fekete): Polgár csak az lehet, aki tulajdonos. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 5./2001. július 7.1992 januárjában alakult meg a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban /Szatmárnémeti/ a Véndiákszövetség. Júl. 14-én immár tizedszer gyűltek össze a véndiákok, a világ minden tájáról. Először aranydiplomaosztásra is sor kerül az 50 éve végzettek tiszteletére. A zászlós bevonulás minden esztendőben az ünnepség legemelkedettebb pillanata. Idén a Véndiákszövetség, a Kölcsey Gimnázium, a Hám János Római Katolikus Gimnázium, a Református Gimnázium zászlaja illetve a cserkész zászlón kívül már ott díszeleg a tavaly a magyar kormánytól kapott millenniumi lobogó is. A véndiákszövetség beleegyezésével itt fogják átadni idei díjait a Bocskai Szövetség is. Idén Egyed Ákos, az illyefalvi Kató Béla, a magyarországi Lovas István részesül Bocskai díjban. A szövetség az intézmények közül idén az Erdélyi Naplót részesíti elismerésben. /Dancs Artúr: Véndiáktalálkozó és jubileum. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 7./2001. július 12.A bálványosi szabadegyetem az átmeneti időszak legstabilabb intézménye és az alapgondolat, amelyre a tábor indulásakor épült, ma is érvényes - jelentette ki Toró T. Tibor, a Reform Alapítvány csíkszeredai sajtótájékoztatóján, amelyen a tizenkettedik Bálványosi Nyári Szabadegyetem /júl. 22-29., Tusnádfürdő/ programját ismertették. A meghívottak között található Orbán Viktor, Németh Zsolt, dr. Deutsch Tamás - a magyar kormány részéről, Duray Miklós, Kasza József, Kovács Miklós, Markó Béla - a határon kivüli magyar politikai szervezetek vezetői, Tőkés László, Kató Béla, Böjte Csaba, Lucian Muresan - egyházi méltóságok, Adrian Nastase, Smaranda Enache, Vasile Dancu, Andrei Marga, Serban Mihailescu, Viorel Coifan, Pavel Abraham - a román politikai élet személyiségei. Az idei megbeszélések a "kényszerek és lehetőségek" téma köré épülnek. Az előadások témái között említhető: "Schengenen innen és túl", "Erdélyi magyar magánegyetem, Sapietia Alapítvány - látható eredmények és láthatatlan akadályok", "Közigazgatási decentralizáció és re-centralizáció az EU-ban", " Az egyház társadalmi szerepvállalása és az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása", "Regionális biztonságpolitika és együttműködés", Dél-kelet-európai nemzeti vágyak és célok az euroatlanti integráció tükrében. Ez utóbbi téma meghívott előadói Orbán Viktor magyar miniszterelnök valamint Adrian Nastase román miniszterelnök. /(Daczó Dénes): XII Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 12./2001. július 16.Júl. 14-én Szatmárnémetiben, a hagyományos Véndiák-találkozón a Bocskai Szövetség immár hetedik alkalommal adta át erkölcsi elismerését azon személyiségeknek és intézményeknek, akik tevékenységükkel kiemelkedően szolgálják a magyarság érdekeit. Dr. Kreczinger István, Bocskai Szövetség elnöke hangsúlyozta, ez a díj a szolgálat és az önzetlenség elismerése, és olyan erdélyi, magyarországi és Nyugaton élő személyiségek részesülnek benne, akik Bocskai István végrendelete és a Bocskai Szövetség programja szerint a magyar nemzet egységéért és oszthatatlanságáért munkálkodnak. Az újonnan kitüntetettek: dr. Egyed Ákos /Kolozsvár/ akadémikust, Kató Béla református püspök-helyettest /Illyefalva/, Dr. Lovas István /Budapest/ újságírót, politológust, valamint az Erdélyi Napló hetilapot. A szólásszabadság egy másik őre, az erdélyi sajtó egyik jeles képviselője, az Erdélyi Napló hetilap képviseletében Dénes László főszerkesztő vehette át az elismerés oklevelét. /Szilágyi Gabriella: A szólásszabadság rehabilitálása. Szatmárnémetiben osztották ki az idei Bocskai-díjakat. = Krónika (Kolozsvár), júl. 16./2001. július 27.Romániában mostanáig megoldatlan az elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának ügye; erre nincs, vagy éppen ellenkező előjelű politikai akarat mutatkozik - állapították meg júl. 25-én a bálványosi nyári szabadegyetem előadói. - Arra van politikai akarat, hogy ne szolgáltassák vissza az egyházi ingatlanokat - jelentette ki Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke. A püspök hangsúlyozta, hogy míg mintegy 1000 ingatlan visszaszolgáltatására várnak a magyar történelmi egyházak, 1000 ortodox templom épült tíz év alatt Erdélyben. - Az alapszerződésből cinkos módon kihagyta a két fél az RMDSZ hallgatólagos beleegyezésével az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának kérdését - tette hozzá. - Az 580 elkobzott ingatlanunkból ötöt kaptunk vissza kormányrendelettel, de csak egyet birtokolunk ténylegesen - vázolta helyzetüket Tamás József, a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye csíkszeredai segédpüspöke. Kató Béla püspök-helyettes bemutatta a gyülekezetében, Illyefalván végzett munkát, azt, hogy román állami támogatást nem kapott sem a gyermekfalu létrehozásához és működtetéséhez, sem az 1700 Kovászna megyei vállalkozást támogató, 7000 munkahelyet létrehozó alapítvány anyagi háttere biztosításához. A román görög katolikus egyház helyzetét Nicolae Anusca lelkész, a balázsfalvi görög katolikus érsekség mellett működő Caritas-szervezet igazgatója mutatta be. A román hatalom egyházához való ellenséges magatartását kommunista és pánszláv fogantatásúnak nevezve. Tőkés püspök kijelentéseire reagálva, Serban Mihilescu kormányfőtitkár megállapította: Tőkés László immár 11 éve aberráns kijelentéseket tesz. /Bálványosi nyári szabadegyetem. Nincs politikai akarat az egyházi ingatlanok visszaadására. Az RMDSZ-nek felül kell vizsgálnia irányvonalát. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 27./ Magyarország határon túli támogatáspolitikájáról szólva Bárdi Nándor a Teleki László Alapítvány részéről - moderátor - a bevezetőben az elmúlt század magyar támogatáspolitikáját vázolta. Eszerint a két világháború közötti időszakban a jövőkép és a döntő stratégiai kérdés a revízió. Jancsó Benedek szerint: elvesztettük a területi integritásunkat, de meg kell őrizni a kulturálist. Budapesten a Népies Irodalmi Társaság foglalkozott az erdélyi ügyekkel, biztosította a két világháború között az erdélyi magyar kisebbség támogatását. Ennek a két oldala: a normatív támogatási politika, a másik a "tűzoltás". A magyar támogatás politikában e kettősség végig megvolt. A két világháború között az erdélyi támogatások nyolcvan százalékát normatív alapon, az oktatásra kellett költeni: ebből tartották el azt az 1800-1900 iskolát, amit az egyházak hoztak létre. Ezt 30-40 százalékban magyarországi pénzekből tartották el. A támogatáspolitika másik része, a politikai támogatás szoros gyeplőn keresztül működött. A második korszak 1940-1944 közötti. Gyakorlatilag Dél-Erdélyben nem lehetett ugyanazt folytatni. Működött a kölcsönösségi kisebbségpolitika: amit csináltak a dél-erdélyi magyarokkal, azt csinálták Észak-Erdélyben a románokkal. Sokkal fontosabb, ami Észak-Erdélyben történt. Gyakorlatilag egy képzésközpontú, tudásalapú modernizációs programot próbáltak megvalósítani: téli iskolákkal, gazdatovábbképzőkkel, az egyetemnek mindenféle más kurzusaival. A harmadik korszak 1944-48: továbbra is folyt a támogatás, Magyarországról a Kisgazda Párton keresztül az erdélyi szövetkezeti mozgalmat támogatták. A negyedik korszak - 1989-ig. Ekkor egyfajta családi, népi támogatás alakult ki. Spontánul szerveződött középosztálybeli vagy értelmiségi csoportok Magyarországról hoztak könyveket. A nyolcvanas évek második felében jelentkezett a gyógyszer a romániai gyógyszerhiány következtében. A magyar támogatáspolitika ötödik korszaka az, ami 1989 után létezik. 1990-1993-94 között döntően bizalmi alapon folyt, majd intézményesült. Negyven évig nem foglalkoztak kormányzati szinten a külmagyar problémával és meg kellett teremteni az intézményes hátteret. Közben a határon túli társadalom és intézményépítés igényelte e támogatásokat. Az 1994-98 között létrejönnek az Illyés Alapítvány és más támogatási formáknál is az adott országban működő alkuratóriumok. Körülbelül 300-400 ember vehet részt e rendszerben az egész Kárpát-medencében. Így sokkal nagyobb az ellenőrzése az erőforrásoknak. 1998-tól aztán gyakorlatilag kiépül a határon túli magyarság intézményrendszere, ezt kellene tovább fejleszteni, működtetni. - Elekes Botond, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának határon túli főosztályának vezetője szerint sajnálatos, hogy az adott országok államhatalmai nem teljesítik vagy szerény csak mértékben azon kötelességüket, hogy az ott élő magyar kisebbség jogos kulturális támogatását ellássák. Dobos András az Új Kézfogás Közalapítvány titkára szerint elsősorban a regionális együttműködés felé kell elmozdulni, ez irányba kell a támogatási formákat építeni és fejleszteni. Veress László, az Illyés Közalapítvány titkára részletesen beszámolt eddigi eredményeikről. Az eltelt tizenegy év után az Illyés Közalapítvány alapintézményként értékelhető. Tíz év 7,5 milliárd forintot jelentett. Érdekes a ciklusok szerinti megoszlás: 1990-994 1,2 milliárd Ft, 1995-1998-ban 1,7 milliárd és 1999-2002-es ciklusban 4,5 milliárd Ft fordítható határon túli támogatásra. A határon túli magyar szervezetek, így az erdélyi is, önhibáján kívül nem tudja maradéktalanul fenntartani intézményrendszerét. /Daczó Dénes: Vigyázó szemetek Tusványosra vessétek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 27./2001. szeptember 8.Sepsiillyefalván 1990-ben kezdték meg annak az épületegyüttesnek a megvalósítását, amely szellemi központtá varázsolta az utána következő illyefalvi létesítmények együttesét. Kató Béla tiszteletes hangsúlyozta: céljuk volt, hogy olyan európai levegőjű, berendezésű épületet hozzanak létre, ahol mindenki szellemileg, testileg is jól érezze magát. Megoszlik ötven-ötven százalékban a világi és egyházi rendezvények száma, az egyháziak pedig megoszlanak az ökumené szempontjából, negyven százalék a református és hatvan a többi felekezet jelenléte. Román neoprotestáns rendezvényeknek is helyet adnak. A neoprotestantizmus sokkal erősebb a románság körében, mint Erdélyben a magyarok körében. A saját környezetükben ellenségesen fogadják őket, ezért eljönnek ide tanácskozni, képzéseket tartani ifjak számára. Olyan rendezvényeik is vannak, amit a Soros Alapítvány támogat, különböző interetnikus kapcsolatokat előtérbe helyező pályázatok révén nyernek ehhez támogatást. - Illyefalván megfordult a magyar kultúra színe-java. 1993-ban olyanok fordultak meg, akiknek akkor még nem volt nagy nevük, Orbán Viktor, Németh Zsolt, a Fidesz teljes vezérkara, az akkori román ellenzéki képviselők, Constantinescu, Horia Rusu, aki azóta meghalt. Minden magyar püspök járt már itt, katolikus, református, valamint nagykövetek is. Gyakori vendégük Pomogáts Béla, de volt itt Csoóri Sándor, továbbá művészek, írók, politikusok, gazdasági szakemberek. - A tíz év alatt százhatvan-százhetvenezren fordultak meg. /Fekete Réka: Illyefalva - szellemi központ. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 8./2001. november 13.Elődjét, Csiha Kálmánt építkező egyházi vezetőként tiszteli az egész magyar reformátusság, Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke folytatja-e az építkezést, tette fel a kérdést az Erdélyi Napló munkatársa. Pap Géza arra emlékeztetett, hogy az erdélyi református egyház fennállása óta folyamatosan építkezett. Az első világháborút követő impériumváltás után a román hatalom egyetlen tollvonással ötszáz iskolájától fosztotta meg a református egyházat. De 1936-ban Makkai Sándor püspök már újra háromszáz működő felekezeti iskolájától tájékoztatott. Aztán következett 1948, az államosítás, amikor újra elvették a felekezeti iskoláikat, a diakóniai épületeket. 1989 óta negyedszázra tehető azon templomok, diakóniai központok száma, amelyek a gyülekezetek erőfeszítése révén felépültek. Az egyháznak a már álló épületekben kell megvalósítania a maga missziós, diakóniai, katekétikai elveit. - A püspöki munkakörrel járó feladatok megosztására, a csapatmunkára vonatkozó elképzelést már induláskor megfogalmazta. Ötvös József generális direktorként a missziós tevékenységért felel. Kató Béla a gazdasági, valamint a diakóniai ügyek felelőse. Mindazzal, ami ezenfelül még marad, a püspök próbál megbirkózni. - Az átvilágítás kérdése már korábban felvetődött. Pap Géza a saját dossziéját kérte ki, de még mindig nem kapta meg. Jó lenne végre tiszta vizet önteni a pohárba, hangsúlyozta. Aggályaik vannak, tette hozzá, hogy az elmúlt tíz esztendő alatt érintetlenek maradtak-e azok a dossziék. Ennyi idő elég lehetett arra, hogy átnézzék, meghamisítsák, tetszés szerint módosítsák a tartalmukat. - Az ortodox egyház szinódusának az üggyel kapcsolatos határozata kimondja: az átvilágítási eljárás sérti a gyónási titkot, s ezzel a kérdést levették a napirendről. Pap Géza püspök elmondta, az az elképzelésük, hogy felállítják saját egyházi belső átvilágító testületüket. Erre vonatkozó javaslatát ismertette a legutóbbi zsinati ülésünkön. A püspök szerint az átvilágítás legfőbb, hogy lehetőséget biztosítson az elmúlt időszakban elkövetett bűnök bevallására, a bocsánatkérésre és a megbocsátásra. Amennyiben viszont valaki nem hajlandó megjelenni a vének tanácsa előtt, a tanács javaslatára a püspök az egyházkerület fegyelmi bizottsága elé utalja az ügyet. A román hatalomnak nem áll szándékában hiánytalanul visszaszolgáltatni a javainkat, tért át a püspök az elkobzott javak kérdésére. - A státustörvénnyel kapcsolatban megjegyezte: az egyházakra - az igen jól kiépített struktúrájuk révén - támaszkodni lehet. /Szentgyörgyi László: Beszélgetés Pap Gézával, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökével. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 13./2002. január 20.Eredményes volt az a háromnapos rendezvény, amelyet Marosvásárhelyen tartottak RMDSZ-politikusok valamint az erdélyi egyházak és közélet jeles személyiségeinek részvételével. Jeles magyarországi és hazai előadók, illetve lelkészek - dr. Sulyok Elemér, dr. Goják János, dr. Holló László, dr. Vass Csaba, Soós Károly, Kovács K. Zoltán, Csernák Béla, Böjthe Csaba, Papp László, Bara László, Kató Béla, Szász János, Márton András, valamint Csató Béla főesperes, a rendezvény házigazdája - tartottak előadást, jan. 18-án pedig dr. Jakubinyi György érsek vezetésével került sor ünnepi szentmisére. A legfőbb konklúzió, hogy mi és egyház, mi és RMDSZ együtt vagyunk, és nem a barikád két oldalán - összegezte a tanulságokat Markó Béla, az RMDSZ elnöke. bennünk levő keresztény emberkép felismerésével és kimondásával cselekedhetünk az erdélyi magyarság javára - hangsúlyozta Markó Béla. /(bodolai): Kereszténység és közélet. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 21./2002. január 20.Jan. 20-án Marosvásárhelyen, a Vártemplomban ünnepi istentiszteletre került sor abból az alkalomból, hogy elkészült a hat éve épülő Eminescu utcai diakóniai otthon. Igét hirdetett Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese, illyefalvi református lelkész. Az egyház az az intézmény, amelyre mindig lehet számítani, mondta Kató Béla. Fülöp G. Dénes felvázolta milyen sokrétű, építő tevékenységet végeztek az egyházközségben - az árvaház működtetésétől, a könyvkiadásig, az idegennyelv-kurzusoktól az öregotthon építéséig, a nagycsaládok megsegítéséig. . Fülöp G. Dénes lelkész a közeljövőben nyugállományba vonul, köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a diakóniai otthon megépítéséhez. A diakóniai otthon, amely valószínűleg a Bocskai István nevét viseli majd, és 35 idős ember befogadására, előadások megtartására, orvosi ellátásra, betegápolásra, vendéglátásra lesz alkalmas. Megépítéséhez hollandiai, svájci, amerikai, angliai gyülekezetek, az Illyés Közalapítvány és a marosvásárhelyi egyházak kuratóriuma járult hozzá. /(mezey): Felavatták a marosvásárhelyi diakóniai központot. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 21./2002. február 14.A keresztény értékrend és a média kapcsolatáról szerveztek konferenciát a hét végén Sepsiszentgyörgyön. A Háromszéki Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület és az Erdélyi Magyar Zenetársaság a rendezte meg az egyház szerepvállalását elemző konferencialánc részeként a tanácskozást. Az előadások zömét médiaszakemberek tartották: a sepsiszentgyörgyi Bíró Béla, a budapesti Nánó Csaba, a kolozsvári Gábor Dénes, Lőrincz Emese, Sándor Krisztina és Farkas Imola. Márton Árpád parlamenti képviselő előadása A keresztyén értékek az RMDSZ programjában és cselekvésében címet viselte. A tanácskozás a környék egyházi vonatkozású látványosságai megtekintésével folytatódott. Illyefalva példája messzeföldön ismert. Kató Béla református tiszteletes, jelenlegi püspökhelyettes majdnem a semmiből teremtett ifjúsági keresztény központot, helyreállította a templomerődöt, felújította a templomot. Alsócsernátont példázza, hogy egyetlen ember, Haszmann Pál meg tudta alapozni egy egész térség hírnevét. Jelenleg a Székely Nemzeti Múzeum önálló részlegeként működő alsócsernátoni múzeum alapítója nevét viseli. /Sarány István: Háromszéki szellemi séta. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 14./2002. április 12.A romániai magyar református egyházban vita folyik arról, hogy a jelenlegi két egyházkerület mellett jöjjön létre egy harmadik is, amely a székelyföldi egyházmegyék fennhatóságát vállalná. Az átszervezés kezdeményezője, Kató Béla háromszéki lelkész, egyházkerületi főjegyző rámutatott arra, hogy a romániai magyar református egyház mai formájában Trianon után jött létre, azt követően, hogy a Partiumot leszakították a Tiszántúli Református Egyházkerületről. A zsinat a református egyház legfontosabb testülete, azonban az erdélyi zsinat nehézkesen működött. A királyhágómelléki egyházkerület a kisebb, az erdélyi a nagyobb, így 6:4 arányos képviselet van a zsinatban, a kolozsváriak javára. A kisebb gyakran érezte azt, hogy a többség elutasította akaratát. Székelyföld és környéke képezné a harmadik egyházkerületet. A Székelyföld mind a romániai magyarság, mind a reformátusság, mind a hazai gazdasági, geopolitkikai helyzetben egyre fontosabb szerepet tölt be. Ez utóbbit az is bizonyítja, hogy az ortodox egyház, amelynek itt soha nem volt püspöksége, létrehozott egy püspöki hivatalt. - Ezzel párhuzamosan Kolozsváron létrehoznánk egy állandó zsinati irodát ? ez lenne a romániai magyar református egyház "kormánya", a zsinat pedig a törvényhozói feladatokat látná el. A tervezetet a székelyföldi egyházmegyék már beadták a zsinathoz. Az elképzelést a két egyházkerület vezetősége támogatja. /Makkay József: Átszervezés előtt a református egyház? Kolozsváron püspökségek fölötti zsinati iroda működne. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 12./2002. május 8.Az Erdélyi Református Egyházkerületben már 1964–től létezett Önsegélyző Pénztár (ÖP). Az ÖP gondok nélkül működött, de az utóbbi évekre jellemző nagy infláció negatívan befolyásolta tevékenységét. Mivel az alapok befizetése és a hitelek folyósítása is lejben történt, a ÖP vagyona gyakorlatilag elértéktelenedett. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője tájékoztatott arról, hogy az új, a Státer ÖP tagjai lehetnek a Református Egyház hívei és alkalmazottai. Az anyagi segítség elsősorban a kölcsönnyújtást jelenti. Az egyházközségek is igényelhetnek kölcsönöket a helybeli lelkészen keresztül (például lelkészi hivatalok feljavítására). /Somogyi Botond: Újraindul az Önsegélyző Pénztár Interjú Kató Bélával, az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzőjével. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 8./2002. május 10.Civil parlamentet hoznának létre a hét végén tartott kolozsvári Civil Fórum egyes résztvevői, amely hatékonyabban képviselné a különböző szervezetek, egyesületek érdekeit, mint az RMDSZ. A kezdeményezők szerint az erdélyi civil társadalom felnőtt oda, hogy megszervezze önmagát, valamilyen együttműködési rendszert alakítson ki, és utána tárgyaljon az RMDSZ-szel a civil szféra érdekvédelmének átvételéről. A múlt héten tartott kolozsvári Civil Fórumon felmerült, alakuljon egy ötfős munkacsoport a cél elérése érdekében. A testület tagjai: Somai József (a Romániai Magyar Civil Szervezetekért Alapítvány elnöke), Kató Béla (az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese), Hajdó Csaba (a Civitas Alapítvány igazgatója), Bodó Barna (a Szórványért Alapítvány elnöke), valamint Birtalan Ákos parlamenti képviselő lennének. Ma már 1450 magyar civil szervezet tevékenykedik Erdélyben, ezért felvetődik a civil szervezetek közösségi identitásának kérdése. Hajdó Csaba a Szövetségi Egyeztető Tanács (SZET) – amely a civil társadalom egyfajta ernyőszervezete – létjogosultságáról elmondta, nem látja lényegét SZET működésének. "Nem tudom pontosan hányszor ülésezett, és általa mennyire tudott érvényesülni a civil társadalmi kontroll az RMDSZ fölött" – mondta a Krónikának Hajdó, aki nem tartja szerencsésnek azt sem, hogy különböző alapítványok révén az RMDSZ kezelje az erdélyi civil társadalomnak szánt magyarországi vagy romániai pénzalapokat. Bodó Barna szerint, különösen a kormánykoalíciós szerepvállalás óta, az RMDSZ sokkal inkább pártként jelenik meg a közéletben, semmint olyan átfogó struktúraként, ahogyan a kilencvenes évek elején elindult, s amilyennek sokan elképzelték. Véleménye szerint a civil szférának szánt összegeket egyértelműen az RMDSZ ellenőrzi. Birtalan Ákos egy úgynevezett civil alap létrehozását javasolná. "Ennek célja, hogy a különböző csermelyekben csorgó támogatásokat, amelyeke itthoni vagy külföldi forrásokból származnak, célirányosan használják fel. Pillich László, a Heltai Gáspár Alapítvány elnöke szerint egy ilyen rendezvény, mint a civil szervezetek fóruma, nem döntéshozó, hanem egy tanácskozójoggal bíró rendezvény. Össze kellene hívni az összes létező civil szervezet elnökeit, akkor az egy döntéshozó és legitim rendezvény lehetne. /Ifj. Cseke Péter: Maguk osztanák el a támogatásokat. = Krónika (Kolozsvár), máj. 10./2002. május 21.Visszaszolgáltatják a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumot. A református egyház hajdani reprezentatív iskolájának számító tanintézmény jelenleg a városi önkormányzat tulajdonában van, és az épületben működő gimnázium igazgatósága adminisztrálja. 1993 óta az épületben újraindult a felekezeti oktatás. A régi-új tulajdonos a református egyház az Erdélyi Református Egyházközség révén. Hatvan napon belül az egyház képviselőinek el kell kezdeniük az átadási-átvételi tárgyalásokat a jelenlegi tulajdonossal, a városi tanáccsal. Az épületben ma közel 1700 diák tanul 63 osztályban, amelyek közül hat idén végez. Az intézményben működő két iskola több mint száz pedagógust foglalkoztat, a világi rész igazgatója Bíró Béla, a református gimnáziumot pedig Bustya János tiszteletes vezeti. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházközség püspökhelyettese szerint a református egyház első igazán nagy fontosságú visszakapott intézményéről van szó. “Szeretnénk, ha mindenki úgy érezné, hogy mi győztünk – fogalmazott Kató Béla –, s ezen nem csak a református egyházat értem, hanem a romániai magyarságot." /Csinta Samu: Kató Béla: a magyarság győzelme. Visszaszolgáltatják a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumot. = Krónika (Kolozsvár), máj. 21./2002. június 10.Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese leszögezte: a református egyházkerületben 550 épületet igényelnek vissza. Mindegyik egyházközség visszakéri az egykor tulajdonában lévő földterületeket, erdőket és épületeket. Az egyházfők közelmúltban tartott tanácskozásán a kormány azon törvénytervezetéről volt szó, amelyet a parlamentben tesznek le az egyházi vagyon visszaszolgáltatásáról. Sajnos e tervezet hiányos. Az egyházfők úgy találták, hogy a szövegben elrejtették a halogatás, vagyis a soha vissza nem adás lehetőségét. Ezért egységesen arra az elhatározásra jutottak, hogy az eltulajdonított középületeket nem tíz év múlva, hanem tizedrészüket azonnal visszakérik, a többit pedig a következő öt évben. Az RMDSZ felé is megfogalmazódott, hogy ezt az álláspontot kellene képviselni. Az egyházak azokat az ingatlanokat sem kapták vissza, amelyeket kormányrendelettel visszaadtak. /L. M.: A reformátusok 550 épületet igényelnek vissza. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 10./2002. június 17.Jún. 16-án szülőfalujában, Pusztakamaráson köszöntötték a 75 éves Sütő András erdélyi magyar írófejedelmet az egybegyűltek. A református templomban a hálaadó istentiszteleten igét hirdetett Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese, valamint Csató Béla, marosvásárhelyi plébános. Amikor innen elmegyünk, kezdjünk életmentésbe, mondotta Csató Béla plébános, és először a lelki életet mentsük. Vetési László lelkész, a Diaszpóra Alapítvány elnöke vette át a szót. Ahogy nő és gyarapszik az életmű, mintha úgy fogynának el azok, akik olvashatnák, hangzott a figyelmeztető megjegyzés Vetési Lászlótól. Az ünneplők gyülekezete Mezőségi Tanulmányi Alapot hoz létre, jelentette be Vetési László, amelynek segítségével támogatják a szórványvidéken élő tehetséges gyermekek és fiatalok anyanyelvi továbbtanulását. Az ünnepi köszöntők sorát Bálint-Pataki József nyitotta meg, aki Magyarország miniszterelnökének, Medgyessy Péternek az üzenetét tolmácsolta. Ezek után köszöntötte Sütő Andrást Markó Béla, az RMDSZ elnöke, Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség részéről, Farkas Árpád, Márkus Béla, Sylvester Lajos, Bogdán László, Bertha Zoltán, Nagy Pál, Kötő József, a pusztakamarásiak részéről pedig Szász Gyula. Sütő András megköszönte a hozzá címzett szavakat, kegyelettel említette föl mindazokat "az emlékbe költözetteket", akik nélkül e maradék nép nem létezne. Az ünnepi gyülekezet a templomból a szülőházhoz vonult, ahol Vetési László felolvasta Fodor Sándor üzenetét, majd Pálfy G. István közíró, a Hungária Televízió Közalapítvány elnöke mondott köszöntőt. A köszöntők sorát Kányádi Sándor zárta, aki, mint mondotta, aszúsodó szeretettel üdvözli a születésnapját ünneplő Sütő Andrást. Az írót az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület életműdíjjal tüntette ki. /Köllő Katalin: Ott álltunk, tehettünk-e másként? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 17/2002. július 19.Nagy Olga rendkívül termékeny szerző. Legújabb könyve: Esély a megmaradásra /Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely/. Írásában a széles körben ismert illyefalvi példával foglalkozott. Kató Béla református lelkész külföldi támogatással munkahelyeket teremtett, ezáltal vetve gátat a kivándorlásnak. Tej- és húsfeldolgozó, valamint faipari kisüzem működik, mezőgazdászokat képeznek a tanfolyamokon (svájci tapasztalatcserére küldve), egészségügyi központ (fogászati rendelővel, gyógyszertárral) és Keresztyén Ifjúsági Központ épült, és család nélküli apróságokat fogadnak be a Gyermekfaluba. Iparművészeti és Irodalmi Központ is működik a faluban. A Séra-kúriában szabnak és varrnak, Simó Júlia vállalkozásának termékeit külföldön is vásárolják, irodalmi múzeumot (Mikszáth- és Jókai-emlékszoba) rendeztek be. /P. Buzogány Árpád: Esély a megmaradásra. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 19./2002. július 29.Júl. 28-án a Magyar Ház felavatásával kötötték egybe a fehéregyházi Petőfi-ünnepséget. Az egész napos Petőfi-ünnepség a református templomban vette kezdetét, ahol Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspök-helyettese hirdetett igét. Ezután a fehéregyházi és héjjasfalvi rezesbanda kíséretében, Petőfi-dalokat és Kossuth-nótákat énekelve vonult végig a tömeg a Petőfi-kerthez. A fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke, Gábor Dénes után Markó Béla RMDSZ-elnök mondott beszédet. Kalmár Zoltán, a nagyszebeni Polgári Művelődési Egyesület elnöke hangsúlyozta, hogy a szórványban élő magyarok is tisztelegnek Petőfi nagysága előtt, majd hozzátette, sajnos, egyre ritkábban keresik fel a magára hagyatott "magyarocskákat" az RMDSZ vezetői. Leleplezték a kiskunfélegyháziak ajándékát, a Petőfi verseit németre fordító Kerbeny Kálmán mellszobrát, melyet Krasznai János készített. Délután a fehéregyházi Magyar Ház ünnepélyes megnyitóját tartották meg. Az Illyés Alapítvány támogatásával létesült Magyar Házban többek között könyvtárat indítanának a körülbelül nyolcszáz személyt számláló fehéregyházi magyarság számára. /Orbán Zsolt: Egy korszak lelke. Petőfi-ünnepséget tartottak Fehéregyházán. = Krónika (Kolozsvár), júl. 29./2002. szeptember 6.Bírósági úton tiltakozik a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium vezetősége az ellen, hogy a megyei földosztó bizottság a Református Kollégiummal közösen nevezte meg a visszakapott szántóföldek és erdőségek tulajdonosaként. A polgármester szerint a viszály árt a magyar közösségnek. A júliusi telekkönyvezés után megszületett az egyház és az iskola fenntartásáért felelős polgármesteri hivatal közötti megállapodás. Ez kimondja, hogy a két önálló intézmény, a Székely Mikó Kollégium és a Református Kollégium a 2003-2004-es tanév végéig ugyanúgy működik tovább, mint eddig. Mindkét fél kifejezte tárgyalókészségét, ám a Székely Mikó Kollégium vezetősége bírósági úton tiltakozott, hogy a földosztó bizottság mindkét intézményt megjelenítette a 30 hektár erdő és 20 hektár szántóföld visszaszolgáltatását jóváhagyó dokumentumon. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője szégyenletesnek találja a peres eljárás elindítását. "Elkezdődött egy per, és ki fog derülni, hogy egyik iskola sem lehet a tulajdonos, ez a föld ugyanis a református egyházé." Ugyanis az Erdélyi Református Egyházkerület a törvényes jogutód. Hasonlóan vélekedett Albert Álmos, Sepsiszentgyörgy polgármestere, az RMDSZ területi elnöke is. A református egyház egyébként igen jelentős, 2, 5 milliárd lejes beruházással elkezdte az iskola felújítását, amelynek Bíró Béla igazgató is örül. /Farkas Réka: Igazgatóváltás szükséges? Egyházi földért perel a Székely Mikó. = Krónika (Kolozsvár), szept. 6./2002. október 8.A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása körül kialakult vita kapcsán Kató Béla református püspök-helyettes összegezte a helyzetet. Hosszú küzdelem után májusban megszületett az a jegyzőkönyv, amely szükséges volt ahhoz, hogy az egyház visszakapja a szóban forgó ingatlant. Ez meg is történt. Amikor az épület sorsa eldőlt, felerősödött a félelem a világi tagozat részéről, hogy az egyház, visszakapva az épületét, csak a református tagozat felé fordul majd. Ez okozta a nagy ijedelmet, hogy most biztosan ki fogják tenni az embereket, tanárokat. Eddig mindössze két épület került vissza: a székelykeresztúri kultúrház és a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium. A többi ingatlan, amit kormányrendelettel szolgáltattak vissza, nem került vissza. Az egyház továbbra is részt akar venni a közoktatásban. Azokat az épületeket pedig, amelyeket ilyen célokra nem tudnak hasznosítani, bérbe is adhatják. Az épületek elég rossz állapotban vannak. /Sándor Boglárka Ágnes: Szükség van-e restitúcióra? Egyházi-világi ingatlanvita. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 8./2002. október 29.Kisborosnyón felújította a református templomot a megcsappant lélekszámú közösség saját munkájával és holland segítséggel. Kató Béla református püspök-helyettes hirdetett igét. Ezután a közönség a falu iskolájához vonult. Az iskola felvette Nagy Károly Erdély püspöke (1918-1926), a Protestáns Szemle szerkesztője, a falu szülötte nevét. /Kisgyörgy Zoltán: Kisborosnyón megújult a templom, nevet kapott az iskola. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 29./2003. január 21.A Sapientia Alapítvány létrejöttének harmadik évfordulója alkalmából tartottak jan. 20-án sajtótájékoztatót Kolozsváron, az alapítvány Egyetem utcai székhelyén. Tonk Sándor, az alapítvány elnöke rámutatott: a Sapientia által létrehozott Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) jelenleg 25 szakkal rendelkezik, /a Partiumi Keresztény Egyetemmel együtt/ 1600 diákkal és közel 300 oktatóval. Jó színvonalat biztosítanak, sok a vendégtanár. Csíkszereda már rendelkezik megfelelő épülettel, Kolozsváron a közeljövőben megnyitják a rektori hivatal épületét a Bocskai-házban, Marosvásárhelyen pedig nemsokára megkezdik egy campus építését. Magyarország változatlanul biztosítja az évi kétmilliárd forint támogatást, hangzott el, de más forrásokat is kell találni, hiszen nem lehet arra alapozni, hogy más állam költségvetésére működtessenek egyetemet. Jó kapcsolatokat építettek ki a romániai és a magyarországi egyetemekkel egyaránt. Szerződést kötöttek a Babes-Bolyai Tudományegyetemmel, annak tanárai oktathatnak az EMTE-n, az elmúlt napokban írtak alá szerződést az Erdélyi Múzeum-Egyesülettel és a debreceni egyetemmel, valamint előkészületben van a pécsi, soproni és gödöllői tudományegyetemmel való együttműködés aláírása. Mindaz, amit végeztek, nem valósulhatott volna meg azon támogatások nélkül, amelyeket a különféle intézményektől kaptak: a Határon Túli Magyarok Hivatalától és a magyarországi, illetve a kolozsvári programirodától. A határon kívüli magyarságnak újra kell integrálódnia a magyar tudományos életbe, ezt az integráló feladatot a Sapientia vállalja. Tánczos Vilmos, az alapítvány alelnöke a kutatási programok intézetének munkájáról szólt, kiemelve annak célját: az erdélyi magyar magánegyetem támogatása, ezen túlmenően az erdélyi magyar tudományosság szolgálata. Több mint hatvan doktori ösztöndíjat biztosítanak a fiatalok számára, bejegyeztették a Scientia Kiadót, amely kizárólag a kutatási ösztöndíj keretén belül született tudományos munkákat jelenteti meg, ezenkívül félévenként tízezer dollárt költenek a vendégtanári programra. Az intézet utolsó célkitűzéseként Tánczos Vilmos az erdélyi magyar tudományosság adatbázisának elkészítését jelölte meg. /Köllő Katalin: Mérlegkészítés a Sapientia Alapítványnál. Három éve hozták létre az alapítványt. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 21/ Az EMTE-n 1600, Kolozsváron a Babes-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) 6000 magyar diákot oktat a 300-350 magyar oktató. Kolozsváron a Bocskai-házba 1,3 millió dolláros befektetés eredményeként ez év márciusának közepén költözik be az EMTE rektori hivatala. Működésre és eszközök beszerzésére a Sapientia Alapítvány 2000-ben 527,6, 2001-ben 820,3, 2002-ben 1020,4, azaz összesen 2368,3 millió forintos keretből gazdálkodott. Ingatlanberuházás céljára 2000-ben 1323,3, 2001-ben 1075,2, 2002-ben pedig 666,7 millió forintot költöttek. Az összköltségvetés az említett három évre 5433,5 millió forint volt. Ez év januárjától tíztagúvá bővült a Sapientia Alapítvány addig kilenctagú kuratóriuma. Az Erdélyi Unitárius Egyház kérésére kuratóriumi tag lett Kolumbán Gábor főgondnok. Tőkés Elek, a Báthory István Gimnázium igazgatójának helyét - lemondása után - Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspök-helyettese vette át. Birtalan Ákos parlamenti képviselőt betegsége idején Kun Imre helyettesíti. A PKE és az EMTE rektorai tagjai a magyarországi Rektori Tanácsnak. /Lepedus Péter: Bővült az alapítvány kuratóriuma. = Krónika (Kolozsvár), jan. 21./2003. február 2.Febr. 1-jén Szatmárnémetiben, a Láncos-templomban tartotta rendkívüli közgyűlését a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. A gyűlésen elsősorban önrendelkezésről, státustörvényről, alkotmánymódosítási javaslatokról, egyházi oktatásról és megmaradásról esett szó, de nem hiányoztak az RMDSZ-t bíráló kijelentések sem. A közgyűlés elfogadta azt a javaslatot, amely a romániai magyar nemzeti közösségi önkormányzat létrehozásának kezdeményezéséről szól. Átiratban visszautasították az RMDSZ tiszteletbeli elnöki tisztségének megszüntetésére irányuló kezdeményezést. A dokumentumot eljuttatták a kongresszusát tartó RMDSZ-nek. A közgyűlés elfogadta továbbá a tanügyi törvényre, az alkotmány módosítására vonatkozó előterjesztéseket, és azt a két üzenetet, amelyek az anyaországhoz, Magyarország kormányához, a magyarországi testvéregyházakhoz, illetve a román honfitársakhoz, a román kormányhoz és az itteni testvéregyházakhoz szólnak. Az összes RMDSZ-platform vezető személyisége jelen volt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Szatmárnémetiben megtartott közgyűlésén. Erdélyi Géza felvidéki református püspök igehirdetésében az egység megtartásának a fontosságáról szólt, hozzátette: az egyéni érdekeket, a hiúságot, az fel kell adni. Dr. Bölcskei Gusztáv, a magyarországi református zsinat elnöke, dr. Tonk Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka és Juhász Tamás, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet rektora mondtak köszöntőt. Tőkés László püspök a közgyűlés támogatását kérte ahhoz az aláírásgyűjtési akcióhoz, amelyet Csoóri Sándor és köre szervezett, a státustörvény lényegének a megváltoztatására történő próbálkozások megfékezésére. Nem ellenrendezvényt szerveztek, hangsúlyozta, hanem ez a kongresszus kiegészítő rendezvénye. Nem mindegy, hogy az egység szónak mi a tartalma. A püspök rámutatott: a romániai magyarság mai legnagyobb problémája a drasztikus apadás. Az 1991-ben még 700 ezer lelket számláló reformátusság ma már kevesebb mint 600 ezer főből áll. Sipos Miklós esperes a tanügyi törvény hiányos és az egyházi oktatás számára hátrányos voltát, az egyházi ingatlanok és földek visszaszolgáltatásának a halogatását, az önálló magyar egyetem ügyének a késleltetését, az ortodox egyházzal szembeni látványos megkülönböztetést említette, mondván, így fest az a példaértékű kisebbségi lét. A közgyűlés elé vitt előterjesztések kapcsán az egyházkerület illetékes vezetői tartottak előadást. Tolnay István oktatásügyi előadótanácsos indítványozta, hogy a közgyűlés kérje mind a magyar, mind a román kormányt az egyházi oktatás erkölcsi, politikai és anyagi támogatására. Toró T. Tibor, a Reform Tömörülés elnöke megállapította, hogy nem tudták megfékezni azt a törtető szándékot, amely mindent - civil társadalmat, egyházakat - maga alá gyűrt. Az RT elnöke szerint az alternatíva mégsem egy másik párt, hanem az egységes közképviselet. Németh Zsolt, a Fidesz volt államtitkára arról beszélt, hogy ma, az MSZP-s kormány idején, lényegesen másfajta hozzáállás tapasztalható a határon túli magyarokkal szemben, mint pártja kormányzása alatt: a MÁÉRT munkájának az ellehetetlenítésére irányuló intézkedések, az Illyés Közalapítvány kuratóriuma körül kialakult botrány után, úgy tűnik, hogy a státustörvény van soron. Katona Ádám, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés platform elnöke kijelentette, hogy autonómia, önrendelkezés és kettős állampolgárság szükséges. Vekov Károly, a Nemzetépítő Platform elnöke kiemelte, hogy nem született meg egyetlen erdélyi magyar stratégia sem. Ki kell állni az elnemzetietlenítő törekvésekkel szemben. Pécsi Ferenc parlamenti képviselő, a Polgári Együttműködési Mozgalom elnöke szerint az RMDSZ saját programjával ellentétes magatartást tanúsít, amikor hozzájárul a centralizmus elmélyüléséhez, és amikor azokat az elveket állítja előtérbe, amelyek a kormánypárttal való jó viszonyt erősítik. Székelyudvarhelyről ötvenfős csoport érkezett a közgyűlésre, Szász Jenő polgármester vezetésével, aki kijelentette: nem kell félni az újtól, attól, hogy egy vagy akár több hiteles szervezet képviselje a romániai magyarságot. Dr. Kincses Előd ügyvéd véleménye az, hogy az RMDSZ etikátlanul politizál, és "kizárólag a román államtól reméli az itteni magyarság gondjainak a megoldását, ezért a törvényhozásban számos demokrácia-ellenes törvényt megszavaztatott, mondván, a protokollumot bármi áron be kell tartani". /Fodor István: A Királyhágómelléki Református Egyházkerület közgyűlése a Láncos-templomban. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), febr. 2./ Elfogadták az önkormányzat általános, szabad, közvetlen és titkos szavazással történő megválasztását, közképviselettel való felruházását, valamint a Székelyföld autonómiájának a törvényerejű statútum általi szavatolását. Az RMDSZ 1993-ban programjába iktatta a belső önrendelkezést, amelynek eszközeként a személyi elvű, helyi és regionális önkormányzatok létrehozását jelölte meg. A testület egy kezdeményező bizottság létrehozását javasolta, amely véglegesíti az önkormányzat törvényes feltételeinek elnyeréséhez szükséges dokumentumokat, és megszervezi az autonómia-statútumok közösségi vitáját. Megjelentek az eseményen az RMDSZ belső ellenzékének vezéralakjai, valamint a szövetség peremére szorult egykori tisztségviselők. Egymás mellett ültek a Reform Tömörülés, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés, valamint a Nemzetépítő Platform küldöttei, de részt vett a gyűlésen Borbély Imre, a Magyarok Világszövetsége régióelnöke és Csapó József volt Bihar megyei szenátor. Eljött a budapesti Erdélyi Gyülekezet tiszteletbeli főgondnokaként Németh Zsolt volt külügyi államtitkár, a Fidesz Magyar Polgári Párt alelnöke, továbbá Bölcskei Gusztáv, a magyar református zsinat elnöke, Tonk Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka és Juhász Tamás, a kolozsvári Protestáns Teológia rektora. Nem ellenrendezvényt szerveztünk, hanem afféle kiegészítő rendezvényt, jelentette ki Tőkés László püspök. Emlékeztetett arra, hogy a tavalyi népszámlálás adatai szerint Marosvásárhelyen 50, Szatmárnémetiben 40, Nagyváradon 30, Kolozsváron pedig 20 százalék alá esett a magyarság számaránya. Csapó József volt Bihar megyei szenátor az egyházi és nemzeti önrendelkezés szükségességéről szólt. Toró T. Tibor úgy vélte, néhány száz méterrel arrább az RMDSZ kongresszusa a minden magyarnak helyet adó közösségi önkormányzatot készül végleg szétrombolni. Mozgalmat kell indítani a közösségi önkormányzat helyreállításáért. "Segítsük át az indulás nehézségein a polgári körök és egyesületek mozgalmát - jelentette ki Toró. "A státustörvény mintha elveszett volna a nemzetközi elvárások labirintusában - fogalmazott Németh Zsolt. - A kormány által javasolt módosítások anti-státustörvényt eredményeznének."Csép Sándor, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke elsősorban filmes minőségében idézte fel, hogy a tavalyi népszámlálásig alig történt valami azóta, hogy elkészítette a kalotaszegi egykézésről szóló első filmjét. Egy ritkaságszámba menő gyarapodó gyülekezet, Désháza titkát abban vélte felfedezni, hogy ott nemcsak hirdetik a szeretetet, hanem gyakorolják is. Katona Ádám, az RMDSZ Erdélyi Magyar Kezdeményezés nevű platformjának elnöke bejelentette, hogy Tőkés László egy hónappal ezelőtt elfogadta, hogy a platform tiszteletbeli elnöke legyen. Gergely István csíksomlyói katolikus plébános és Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője a munka szükségességére hívta fel a figyelmet. Szabó László unitárius lelkész a Magyar Ifjúsági Tanács képviseletében azt szorgalmazta, hogy az egyházak és a becsületes polgári erők vállaljanak kezdeményező és meghatározó szerepet a közképviselet "tisztítótűzszerű átalakításában". Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere arra biztatta a jelenlevőket, ne féljenek az újtól, ne féljenek attól, hogy akár több hiteles szervezet fogja majd képviselni a romániai magyarságot. Az egyházkerületi közgyűlés elfogadta a Csoóri Sándor nevével fémjelzett felhívásnak a szövegét, amelyet a kedvezménytörvény védelmében több Kárpát-medencei közéleti személyiség is aláírt, sőt aláírásgyűjtés indításáról határoztak.A közgyűlés határozatban rögzítette: "Románia szuverén, független, szociális és demokratikus jogállam" - ezt a megfogalmazást javasolta az államformát meghatározó első cikkelyben. A közgyűlés kérte, hogy az állami iskolákban folyó vallásoktatás kerüljön egyházi irányítás és felügyelet alá, a vallástanárokat pedig állami alapból, de az egyház fizethesse. Javasolta, hogy az alkotmány és a tanügyi törvény módosítása által a felekezeti oktatást is törvényesítsék.A közgyűlés üzenettel fordult az anyaországhoz, Magyarország kormányához és a magyarországi testvéregyházakhoz, amelyben erkölcsi és politikai támogatást kértek a belső önrendelkezés és az erdélyi magyar autonómia érdekében tett törekvésekhez. Egy másik elfogadott üzenetet a román honfitársakhoz, Románia kormányához és a román testvéregyházakhoz címeztek. Ebben többek között az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozatra hivatkozva visszautasították a mesterséges asszimilációs politikát, és kérték az autonómia biztosítását. /Gazda Árpád: Az RMDSZ szerepében a református egyház. = Krónika (Kolozsvár), febr. 3./ Az egyházkerületi rendkívüli közgyűlés az RMDSZ kongresszusához intézett átiratában leszögezte: visszautasítja az RMDSZ tiszteletbeli elnöki hatáskör megszüntetését. /A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Rendkívüli Közgyűlésének átirata az RMDSZ VII. Kongresszusához. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), febr. 2./2003. február 12.Országos kezdeményezést jelentett be február 11-én Sepsiszentgyörgyön Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője. A püspökség arra hívja fel az erdőbirtokaikat visszaszerzett egyházközségeket, hogy Erdély-szerte alakítsanak gazdálkodói közösségeket a szakszerűbb és mintaszerűbb működés érdekében. Elejét kell venni annak, hogy az erdőt eladják. A Sepsi Református Egyházmegyében a kb. ezer visszajáró hektárból 742-t mértek eddig ki a harminc egyházközségnek. /(b. kovács): Új erdőgazdálkodói társulás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 12./2003. február 22.Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspök-helyettese elmondta, hogy az egyetemes imahét alapgondolatát 1968 óta mindig valamelyik ország keresztény egyházai közösen állítják össze. Idén Argentína volt soron, az alapgondolat volt: Ez a mi kincsünk cserépedényben van. Az imahét alkalom a menekült státus bemutatására. /Sylvester Lajos: A mi kincsünk cserépedényekben van. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 22./2003. március 8.Markó Béla RMDSZ-elnök márc. 6-án néhány órát hívei körében töltött Sepsiszentgyörgyön.Albert Álmos területi elnök szerint a Polgári Kör, az ASIMCOV, a Kereszténydemokrata Mozgalom, az alsó-háromszéki polgármesterek, falusi RMDSZ-vezetők amúgy is találkozóra, megbeszélésre készültek. Puskás Bálint szenátor, a Kereszténydemokrata Mozgalom megyei elnöke szerint az egységet meg kell őrizni. Markó Béla kifejtette, hogy az RMDSZ most sokkal erősebb, mint valaha, figyelemre méltó egyezményt sikerült tető alá hozni idén a kormánypárttal, jó úton haladnak a tulajdonjog rendezése, az egyházi ingatlanok és közösségi javak visszaszolgáltatása terén, az anyanyelvi oktatás kiteljesítése ügyében, elérték, hogy kormányprioritásként kezelik az Erdélyt átszelő autópályát, s rögzítették a Nastaseékkal aláírt paktumban, hogy bármilyen fajta területi, adminisztratív átszervezés csak az RMDSZ támogatásával történhet meg. Vannak, akik szerint egy szűk érdekcsoport kezébe került a szövetség, amely már rég nem követi a közösség hasznát, hanem önös célok nyomában halad. Markó mindezt nem így látja. Úgy véli, az RMDSZ-nek nincs szüksége tiszteletbeli elnökre, a civil társadalomnak, az értelmiségieknek, az egyházaknak, a sajtónak kell ellátnia az ellenőrző funkciót. A Magyar Nemzeti Önkormányzatot deklaráció szintjén létre lehet ugyan hozni, de haszna kevés lesz. Markó arról beszélt, hogy az aggodalom, a rossz közérzet indokolt például Kovászna megyében. Igen magas a munkanélküliség, a prefektúra és a kormánypárt által ellenőrzött intézmények megbénítják az önkormányzatokat, és bizonyíthatóan ellenünk dolgoznak. Olosz Gergely alprefektus leszögezte, hogy a Romániában érvényes törvények Kovászna megyében érvénytelenek, itt nem lehet közös erdőgondnokságokat létrehozni, az egykori állami gazdaságok földjét valós tulajdonosaiknak visszaadni, nem mozdul a magánerdészetek ügye. Demeter János, a megyei tanács elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy 2003. év folyamán az uniótól igen nagy pénzek érkeznek Romániába, sajnos, Bukarestben azon dolgoznak, hogy Moldva, Havasalföld felé irányítsák azokat. Háromszéken nagy mennyiségű földet, erdőt, telket, házakat vásárolnak fel brassóiak, bukarestiek. Ki kell dolgozni Székelyföld regionális fejlesztési politikáját. Szőke György vállalkozó szerint a csúcsvezetésnek lépnie kellene Verestóy szenátor ügyében, akinek rossz híre Focsani-tól Csíkszentsimonig, Bukaresttől Martonosig terjed. Megkérdezte: hogyan harcolnak az RMDSZ-es tisztségviselők a magyar vezetők kinevezéséért, miközben Verestóy szenátor Hungastro nevű sepsiszentgyörgyi cégében mind az igazgató, mind az aligazgató román. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspök-helyettese az RMDSZ értékrendjét firtatva azt kérdezte, melyik lenne az a három feltétel, melynek nem teljesítése a szövetséget partnerével való szakításra bírná. (Markó végül a tulajdon-visszaszolgáltatás megtorpanását, az egyetemi oktatásban kitűzött célok elmaradását, a 2004. évi állami költségvetésnek a magyarlakta vidékekre hátrányos voltát jelölte meg szakítópróbaként.) Tamás Sándor képviselő a megvalósult autonómia szeletének nevezte a 90 000 hektár visszaszolgáltatott erdőt, melynek értéke 400 millió dollár. /(simó): Markó Béla Sepsiszentgyörgyön. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 8./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||