|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 435 találat | lapozás: 1-30 ... 301-330 | 331-360 | 361-390 ... 421-435 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: 2009. szeptember 23.A Benkő Levente újságíró, történész által sajtó alá rendezett, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel ellátott Az őszinteség két napja /Polis Könyvkiadó, 2008/ című kötet bemutatásával vette kezdetét szeptember 21-én Kolozsváron az Evangélikus-Lutheránus Püspökség Reményik Sándor Galériájában zajló Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely rendezvénysorozata. A Román Munkáspárt Kolozs Tartományi Bizottságánál, kolozsvári és marosvásárhelyi írók, szerkesztők részvételével 1956. szeptember 29-én és 30-án Kolozsváron tartott gyűlés jegyzőkönyveit és az azokhoz kapcsolódó dokumentumokat tartalmazza a kötet, mondta el Dávid Gyula irodalomtörténész. A hozzászólásokból a romániai magyarság nemzetiségi követelései olvashatók ki. /Ferencz Zsolt: Az őszinteség két napja: 1956. szeptember 29–30. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 23./2009. október 10.A szászrégeni Gavrila Olteanu parancsnok vezette Maniu-gárda 1944. szeptember 26-i vérengzésének tizenhárom helybeli magyar áldozatára emlékeztek két hete a 600 lelket számláló erdővidéki Szárazajtán. A több áldozatot követelő észak-erdélyi magyarellenes menetelés első állomásán 65 évvel ezelőtt meggyilkolt személyekről a gárdisták azt tartották: ők a felelősek a falu határában 1944. szeptember 4-én lezajlott román–német fegyveres összecsapásban elesett 13 román katona haláláért. Ez mondvacsinált vád, véli másokkal együtt Benkő Levente újságíró, történész. Többnyire a korabeli eseményekkel foglalkozott a század ‘40-es éveiben élt személyek visszaemlékezéseiből összeálló, 1995-ben megjelent Szárazajta című kötetében; levéltári források és élettörténetek szolgáltatták a második világháborús magyar hadifoglyok és internáltak sorsáról írt könyveinek alapját. Benkő Levente Az őszinteség két napja című legújabb kötetét három hete Kolozsváron, a Reményik Sándor Galériában, a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhelyen mutatták be. A románok közül néhányan azt állították, hogy a magyarok ásóval és kapával bántalmaztak és öltek meg Szárazajta határában állomásozó román katonákat. Elképzelhetetlen ásóval és kapával nekimenni egy állig felfegyverzett hadseregnek. Levéltári források szerint maguk a román csapatokat vezető katonatisztek jelentették: nincs tudomásuk arról, hogy civilek támadták volna meg katonáikat. A rosszindulatú történetkutatók a kollektív bűnösség voltát hangoztatják, egyesek hirdetik valamely nemzet, például a magyar kollektív bűnösségét. Ezt a nézetet vissza kell utasítani. Ahogy az 1944. őszi szárazajtai, csíkszentdomokosi, egeresi, magyarremetei, gyantai stb. magyar-gyilkosságok miatt nem a román nemzet felelős, hanem néhány forrófejű román katonatiszt vagy önjelölt szabadcsapat-parancsnok, ugyanúgy az ippi és ördögkúti vérengzésekért és az 1940. szeptemberében Székelyföldön elcsattant pofonokért sem hibáztathatók kollektíven a magyarok. A Szárazajta szomszédságában található Középajtán például egy román ember védte meg a falut a Maniu-gárdától. Hasonló eset történt Nagybaconban, ahol román ember bírta jobb belátásra a gárdistákat. 1990-ben nyílt először lehetőség arra, hogy Szárazajtán nyíltan megemlékezzenek a történtekről. A település lakói annyi év távlatából végre egyházi szertartással temethették el a meggyilkoltakat. Az 1944. szeptember 26-i mészárláskor ugyanis Gavrila Olteanu, a Maniu-gárdák parancsnoka megparancsolta: szállítsák el a dögöket – így idézték fel a történteket a szemtanúk; tehát mindenféle gyászszertartás nélkül. A kommunizmus idején nemhogy megemlékezni, de még beszélni sem volt szabad a történtekről. A magyar egyházi források világosan rögzítik: a szárazajtai áldozatokat a Maniu-gárdisták meggyilkolták, a román közigazgatás forrásai szerint a kivégzettek háborús balesetet szenvedtek. /Ferencz Zsolt: A levéltár a megismerés helye, nem a titoktartásé. Beszélgetés Benkő Levente történész-újságíróval. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 10./2009. november 21.Sem az iskolák, sem a kultúrházak, sem az katolikus egyház nem engedélyezik a moldvai csángó falvakban, hogy ingatlanjaikban tartsák az iskolán kívüli magyar foglalkozásokat. A legtöbb településen bérelt épületben tanulnak a gyermekek, mert saját házak vásárlására nem futja az oktatási programot fenntartó Moldvai Csángómagyarok Szövetségének. Székeket hoztak a külsőrekecsini Gyermekek Házához. Támogatók adományából építették fel ezt a házat. A magyar órákat korábban egy családnál tartották. Az emeleten tanári lakást és számítógéptermet alakítottak ki. Moldvában 21 településen tartanak magyar órákat, de csak hét faluban van magyar közösségi ház. Ezeken a településeken egyre többen tanulnak magyarul. – Az emberek azt érzékelik, hogy nem csak egy rövid időre jövünk, itt megzavarjuk az ők életüket, és aztán tovább állunk, hanem hosszú távon gondolkodunk – hangsúlyozta Solomon Adrian, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke. Lujzikalagorban három évig kis raktárban tartották a magyar órákat. Az 5000 lelkes községben már 100 gyermek jár a magyar foglalkozásokra. Ezért bérelte ki a Csángó Szövetség most a házat. 35 ezer euróra lenne szükség ahhoz, hogy a Csángó Szövetség megvásárolhassa a házat, ahol a tanári lakás is helyet kapna. Az összeget közadakozásból próbálják összegyűjteni. Duna TV. /Hosszú távon gondolkodik a Csángómagyarok Szövetsége. = Erdély. Ma, nov. 20./ 8/ November 18-án volt az Erdővidéki Közművelődési Napok leggazdagabb kínálata: Barótra, Olasztelekre, Kisbaconba, Erdőfülébe, Nagybaconba, Ürmösre, Bölönbe, Nagyajtára és Vargyasra vittek programot a szervezők. Másnap Baróton Hidak címmel a felsőrákosi alkotótábor anyagából, Bardocon pedig az Elveszett Világ Természetvédelmi, Turista és Barlangász Egyesület tagjainak munkáiból nyílt fényképkiállítás, Bölönben Höncz László Bűnösként is győztes című könyvét, Baróton pedig Magyari Hunor Az erdővidéki református egyházmegye templomai című albumát mutatták be. Vargyason megnyílt az Erdővidék nagyjai című kiállítás, Középajta népe pedig Magyari Hunor albumát ismerhette meg, a bölöni Kék virág néptáncegyüttes Zalánpatakon és Középajtán lépett fel. Baróton előbb dr. Bona Gábor, majd Pelyach István történész tartott rendhagyó történelemórát az 1848―49-es szabadságharcról, majd a csíkszeredai Mesehetes zenekar szerzett lépett fel. Dr. Egyed Emese Baróti Szabó Dávid Kisded szótáráról /Tortoma Kiadó, Barót/ beszélt, mely most jelent meg. Az 1792-ben Kassán nyomtatott második kiadás alapján készült könyvet méltatva a kolozsvári egyetemi tanár kiemelte: ,,Amikor készült, munkafüzet volt, tanári segédletként tudták használni a magán- és iskolai oktatásban azok, akik tudatosan akartak magyarul beszélni, s azok is, kik magyarul akartak megtanulni. ” Erdőfülében a Magyar Művelődési Intézet főigazgatóját, Borbáth Erikát telt ház fogadta. Örökségvédelem és hagyományápolás című előadásában arra tért ki, hogy mennyi hasznot hajthat a ma emberének az elmúlt évszázadok alatt felhalmozott közös tudás. Olaszteleken kiállítás nyílt Nagy Viktor fényképeiből, majd Kolumbán-Antal József székelyudvarhelyi író Székely honfoglalás című kötetét mutatták be. Kisbaconban Csikány Tamás és Kedves Gyula budapesti történész Székelyek a napóleoni háborúkban, valamint Huszárok az 1848/49-es szabadságharc erdélyi hadszínterén címmel tartott előadást. Szabó Zsolt főszerkesztő, valamint Benkő Levente szerkesztő ismertette a Művelődés című folyóiratot, Jánosi József pedig Erdővidéki táncélet című kötetét. Fehér János művészettörténész Erdővidék épített örökségéről értekezett. Baróton megnyílt Kiss Béla sepsiszentgyörgyi képzőművész akvarell-kiállítása. /Hecser László: Gazdag Erdővidéki Közművelődési Napok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 21./2009. december 29.Tévedett, aki azt hitte, hogy az RMDSZ kormánykoalíciós szerepvállalása nem váltja ki az erdélyi magyarság legalább egy részének a rosszallását. Ha az RMDSZ az elfogadhatóság határán belül marad, akkor indokolt ez az újabb próbálkozás. Ha viszont a szövetség vezetőit erre a lépésre önös érdekek vezérelték, akkor nem kell sietni a koccintással. /Benkő Levente: Mire koccintsunk? = Krónika (Kolozsvár), dec. 29./2010. január 5.A másik fél megharagszikAmikor eljutottam oda, hogy a kolozsvári országgyűléssel foglalkozzam – amit 1848. május 30-án hívtak össze, és amely bizony megalkotta a polgári átalakulás alapvető törvényeit, persze a március 15-ei és a pozsonyi országgyűlés nyomán –, ez olyan önbizalmat adott nekem, hogy azután sokat vitatkoztam a román kollégákkal a negyvennyolcas forradalom kérdéséről. * Gyakran vitatkoztak? * Természetesen. Amikor az ilyen nagy kérdések előjöttek, mindig azt mondtam a román kollégáknak: ide hallgassatok, hát a negyvennyolcas forradalomból végül is a román társadalom nyert a legtöbbet Erdélyben, hiszen az 1848 nyarán, egyik napról a másikra felszabadult jobbágyság többsége román volt, és azt a földet, amelyen azelőtt robotoltak, dézsmát fizettek, végre a tulajdonukba vették. 1848-ban tehát a magyar többségű kolozsvári országgyűlés egy nagyon jó jobbágytörvényt fogadott el, amelynek alapján az erdélyi magyar nemesség tulajdonképpen önmagát számolta fel, és amelynek alapján az erdélyi román társadalom erőteljes fejlődésnek indult…* És amely megerősödés az 1918. december elsejei gyulafehérvári nemzetgyűlésen csúcsosodott ki… * Pontosan. Ezt az elméletemet nem utasították ugyan el, de nem is fogadták el egyértelműen. Inkább azt mondták, hogy őket a császár szabadította fel 1854-ben. Sokszor elgondolkoztam, hogy milyen jó volna, ha magyar és román történészek összevetnénk az iratokat, és megvizsgálnánk például az 1848 őszén elindult irtózatos erdélyi polgárháborút, ami a mai napig nincs feldolgozva! Ennek híján indult el nálunk, főleg Ceausescu idején, az a nacionalista hullám, amely a történelmet kisajátította, és megszülte a negyvenezer román elpusztításáról, a felperzselt 270 román faluról szóló elméletét. Nemzedékek nőnek fel az ilyen valótlan elméleteken. Kutatásaim alapján többször leírtam és elmondtam, hogy szó sem lehet negyvenezer román áldozatról. Egyébként a történetkutatás terén mind magyar, mind román részről egyfajta várakozó álláspontot tapasztalok, hogy ti. mikor kezdődik el a párbeszéd. Nem csak 1848-ról, hanem az első és a második világháborúról, Trianonról is. Ezek tisztázása nélkül a jövő nemzedékek is zavaros történeti tudattal fognak felnőni, ami baj. * A tisztázáshoz arra is szükség volna, hogy a történelemkutatás a szakmaiság keretein belül maradjon, és ne legyen kiszolgáltatva ideológiáknak vagy egyéb érdekeknek… * Ez alapvető kérdés. Sokszor mondtam román kollégáimnak: gyertek, tegyük egymás mellé a forrásokat, vessük össze, elemezzük azokat. Mindig azt mondták: ti a ti forrásaitokkal, mi a miénkkel. Ez az alapvető buktató. Mert például az 1848-as erdélyi polgárháború viharában mindkét fél hajlamos volt elhallgatni vagy minimalizálni a másik fél veszteségeit. Lám, mennyire fontos a történeti forrás kritikája! Amíg nem történik meg az összehasonlító forráskritika, az egyes adatok összevetése és realitásuk elfogadása, addig a történetírás nem tud a saját lábára állni, hanem a politika kiszolgálója lesz, mint ahogy elvárta és megkövetelte Ceausescu, és ennek issza a mai napig a levét a román történetírás. * A magyar történetírás e téren hogy áll? * A magyar történetírás korábban elkezdte kritikusan vizsgálni a forrásokat, és előbbre tart a realitások megítélése terén, mert nem csak a saját, hanem az osztrák és más források is érdeklik. De azért a magyar történetírásban is van tartózkodás annak a kutatásában, hogy a másik fél vajon hogy fogadta azt, ami 1848-ban történt. * 1989 előtt gördültek-e akadályok a munkája elé, volt olyan levéltár vagy levéltári iratanyag, amire azt mondták: ezt nem lehet? * Nagyon sok. Különösen az 1980-as évektől a levéltárak csak azt adták ki, amit ők jónak láttak. Olyasmit, ami kimondottan magyar nemzeti ügyekkel foglalkozott, egyáltalán nem adtak ki. Mindig azt mondták: elvitték Bukarestbe fényképezni. * És a cenzúra? * Az 1980-as években alig vagy semmit sem tudtam publikálni. Visszadobták a Csutak Vilmos tevékenységéről írt könyvem kéziratát, visszadobták a tanulmányaimat, az 1848 a magyar sajtó tükrében című munkámat, amelyen nagyon sokat dolgoztam. A Csutak-kötetem 1989 után megjelent, de utóbbi azóta sem, mert valaki azt mondta, hogy nem lehet kiadni…* Hogyhogy? 1989 után? * Ezt nem lehetett, mert akinek meg kellett volna írnia az ajánlást, azt mondta: nem lehet… mert a másik fél megharagszik… Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy amikor az egyik román kollégával arról vitatkoztunk, hogy volt-e 1848-ban negyvenezer román áldozata az erdélyi polgárháborúnak, azt mondtam neki: kolléga úr, mindent meg lehet írni, de az a helyes, ha leírom, hogy egyes források szerint negyvenezer áldozat volt, más források viszont négyezerötszáz román és nyolcezerötszáz-kilencezer magyar áldozatot említenek. A számokon lehet vitázni, azokat lehet elemezni, de legalább megvizsgáltunk minden forrást. * Benkő Levente: Bodosi tarisznyával az Akadémiára – Beszélgetés a 80 éves Egyed Ákos történésszel, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnökével. HELIKON, 2009. december 10. b.d. Forrás: Népújság (Marosvásárhely) 2010. március 17.A 13. pontAz Új Magyar Gárda Székely Szakaszának újbóli kolozsvári fellépése túllép az alkotmány biztosította szabad gyülekezési és véleménynyilvánítási kereteken. Nem az árpádsávos zászló miatt, merthiszen tudvalevő, hogy az egyik legrégibb magyar jelképről van szó. A viszketegséget az okozza, hogy sokan a nyilaskeresztet is oda képzelik, de eszükbe nem jut például a Mátyás-korabeli árpádsávos heraldika. S miközben azt is tudni lehetne, hogy a világ legelterjedtebb és legismertebb zászlója, az Amerikai Egyesült Államoké is ugyanolyan árpádsávos, tán valami magyar gyökerek miatt is. Tehát nem ezzel van baj. Hanem azzal az SS-jelképpel és jelszóval, amelynek okán és láttán a világon bárkit elő kellene állítani. Mert az ilyen és ehhez hasonló jelszavak és ideálok hirdetői ölték meg sokan mások mellett a magyar költészet egyik markáns alakját, Radnóti Miklóst, vagy például a magyar sporttörténet nem kevésbé legendás labdarúgóját, a Fradi harmincas évekbeli egykori játékosát, Tóth Potya Istvánt. Könyvtárnyi még a példa. A történelmet – nem lévén egzakt tudomány – lehet ugyan értelmezni és magyarázni, tán kell is. De SS-jelvénnyel és jelszóval ágálni tegnap, ma, holnap, akármikor mérhetetlen tájékozatlanság, sőt inkább butaság. Ha nem éppen ellenünk, magyarok ellen irányított provokáció. Ami arra jó, hogy a magyarság talán legszebb és legszentebb ünnepének lényegéről elterelje a figyelmet. És táplálékot biztosítson a negatív szenzációra mindig éhes sajtónak, és milliónyi olvasójának, általános magyarellenes hangulatot csiholva tehát. Az ilyenfajta székely gárdáskodás, vagy gárdás székelykedés nem csak Kolozsváron okoz kárt, de Erdélyben mindenütt. Ilyen körülmények között a március tizenötödikei ünnepségeinket mindig gyanakvás és rosszallás kíséri a románság körében – ezért verték meg tavalyelőtt Kolozsváron a magyar zászlót vivő iskolást a román szélsőségesek –, miközben a többségi nemzetnek valahogyan azt kellene a tudomására hoznunk, hogy 1848. március 15-e indította el azokat a reformokat, amelyeknek során Erdélyben százezrével szabadultak fel a jobbágyság alól a románok. A kolozsvári magyar ifjúság tegnapelőtt elfogadott tizenkét pontos kiáltványa mellé tizenharmadiknak ajánlanám tehát: követeljük a magyarellenes magyar megnyilvánulások beszüntetését is. Benkő Levente. Forrás: Krónika (Kolozsvár) 2010. március 22.Kolozsváron zárták le a MIT CivilsulitKolozsváron tartotta a hétvégén a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) a Civilsuli zárókonferenciáját. A 12. előadássorozat péntek délutántól szombat estig tartott a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány székhelyének előadótermében, a rendezvényen túlnyomórészt gimnazisták vettek részt. Bognár Zoltán és Szász Alpár Zoltán politológusok Autonómia, lerágott csont és mégis… című interaktív előadásukban azt próbálták körüljárni, hogy a gyakorlatban milyen lenne az autonómia. Ezt követően Rick Stout filmjét láthatták a résztvevők Európa népességének drasztikus csökkenéséről – a témáról Veres Valér szociológus vezetett beszélgetést. Másnap Benkő Levente A kommunizmus megdicsőülése, avagy mit ne felejtsünk el című előadásában hangsúlyozta, hogy vigyázni kell a nosztalgiázással, de emlékezni is kell azokra, akik akár életük árán is tettek valamit a változásért. A rendezvényen előadást tartott Lakatos Róbert filmrendező, a kolozsvári Sapientia tanára is. Este közel háromórás beszélgetéshez ült asztalhoz a Rosia Montana Gold Corporationt (RMGC) képviselő Szentesy Cecília, az RMGC műszaki igazgatója, valamint Moscu Katalin építész, a verespataki épületek restaurátora, és a projekt ellen fellépő Stefania Simion, az Alburnus Maior Egyesület jogásza, Kovács Zoltán Csongor, a Zöld Erdély Egyesület elnöke és Soós Attila Greenpeace aktivista. A beszélgetést lapunk munkatársa, Rostás Szabolcs moderálta. Fodor Enikő. Forrás: Krónika (Kolozsvár) 2010. május 31.Karácsonyi a MÚRE új elnökeKarácsonyi Zsigmond vezeti hétvégétől a Magyar Újságírók Romániai Egyesületét (MÚRE). A szervezet hétvégi tisztújító közgyűlésén Vajda György, a marosvásárhelyi Népújság és Gáspár Sándor, a marosvásárhelyi rádió munkatársa is pályázott az elnöki tisztségre, ám Karácsonyi már az első fordulóban megszerezte a szavazatok hetven százalékát. Karácsonyi Zsigmondot választották meg a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnökévé a hétvégi tisztújító közgyűlésen, amelyen az egyesület fennállásának húszéves évfordulóját is megünnepelte a 260 tagot számláló szakmai szervezet. A tisztségre Vajda György, a marosvásárhelyi Népújság és Gáspár Sándor, a marosvásárhelyi rádió munkatársa is pályázott, ám Karácsonyi már az első fordulóban megszerezte a szavazatok hetven százalékát. Ambrus Attila leköszönő elnök az alapszabály szerint már nem jelentkezhetett új mandátumra. A MÚRE új vezetője lapunknak elmondta: legfontosabb célkitűzésnek a területi szervezetek munkájának megerősítését tartja. „Bukaresttől Szatmárig, Temesvártól Csíkszeredáig, Sepsiszentgyörgyig óriási területeken fejtünk ki tevékenységeket, és szükségesnek látom, hogy a fiókszervezetek a jövőben hatékonyabban működjenek, az újságíróknak szakmai és etikai képzéseket biztosítsanak” – fejtette ki az ÚMSZ-nek Karácsonyi Zsigmond. A MÚRE közgyűlésén módosult az alapszabály is: az igazgatótanács tagjainak számát tizenkilencről tizenötre csökkentették, megszüntették az ügyvezető elnöki tisztséget, helyét az ügyvezető igazgató veszi át. Ambrus Attila eddigi elnök a döntést lapunknak azzal magyarázta, hogy „a kétfejű vezetést, amely a MÚRE-t húsz éven át jellemezte” már nem találták korszerűnek. „Úgy érzem, az elmúlt évek alatt sikerült egy élő, tartalommal telített szervezetet felépítenünk. Fontos kapcsolatokat építettünk ki magyarországi, vajdasági, kárpátaljai, és felvidéki kollégákkal, s ezekre a struktúrákra építve, remélem, a jövőben növekedni fog az egyesület tagsága” – mondta az ÚMSZ-nek a leköszönő elnök. A közgyűlés Csép Sándort választotta meg az audiovizuális sajtóért felelős alelnöknek, az írott sajtóért Szekeres Attila alelnök felel majd, a becsületbíróság elnöke pedig Maksai Magdolna lett. A hétvégi rendezvény záróünnepségén átadták a Veszely Károly-díjakat. Az elismeréseket Benkő Levente, a Krónika napilap újságírója (a kommunista korszak bűneinek feltárásáért) és a Bányavidéki Új Szó szerkesztősége (a máramarosi olvasók információs igényeinek kielégítéséért) kapta. Fleischer Hilda Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. június 4.Büszkék legyünk vagy magyarok?Amikor kicsi voltam, azt tanultam, hogy Erdély valamikor a magyaroké volt, de a románok elvették. Apámék nem részletezték a történteket, mit is mondhattak volna nekünk, elemista csemetéknek? Mit taglalták volna, hogy volt egyszer egy első világháború, Trianon, aztán újra magyar világ, majd megint Romániához csatoltak? S hogy miért és hogyan történt, ami történt? A lényeg, hogy Erdély a miénk, a magyaroké volt, de a románok elvették. Ők, akik a mi idejövetelünk után jóval később szivárogtak be Erdélybe. Az iskolában viszont azt tanították, hogy Erdély az övék volt, mármint a románoké, mert ők voltak itt előbb. Mivelhogy ők a dákoktól és a rómaiaktól származnak; mi, magyarok pedig sokkal később jöttünk, amikor barbárokként elözönlöttük a Kárpát-medencét. Szerencsére Stella Lopaci tanító néni, akinek a férje, a nenea Hruscsov becenévre hallgató Vladimir bácsi besszarábiai volt, de akit a történelem a szüleitől és a testvéreitől örökre elszakított és Pókhé Misi tanító bácsi nem evvel tömték a fejünket, hanem írni és olvasni és számolni tanítottak minket. Jaj, elfelejtettem mondani, hogy: románul, mert abban az Olt menti kicsiny faluban akkoriban a hozzánk hasonlóan ideiglenesen megtelepedő Szabó Gyuri bácsiékon és Árpi bácsiékon kívül fia magyar sem volt. Amúgy a Vassok ide számítottak volna, de ott a fiúk már bozgoroztak, és nem akartak megszólalni magyarul. S nem telt el úgy hét, hogy legalább egyszer valamelyik ne bántson minket, mert bozgorok vagyunk, s főleg Dani öcsémet, mert kicsike volt és lehetett cibálni. Mert otthon azt tanulták. S nem volt olyan hét, hogy ne keltem volna a segítségére. Kujakkal. Mert otthon én is ezt tanultam: ne hagyjam magam megalázni. A katonaságnál lincshangulat lett, amikor a bukaresti Augusztus 23. Stadionban nyolcvanezer néző végighurrogta és fütyülte a magyar himnuszt. S a barakkba összezsúfolt vagy kétszáz baka szintúgy. S főleg a végén lett forró a helyzet, amikor Nyilasi, Törőcsik és társaik elvitték az egyik pontot a világbajnoki selejtezőn. A románok nagy bosszúságára, természetesen, mert a végén mi utazhattunk a spanyolországi vébére. Valaki székkel verte ki az ablakot, megint volt éktelen füttykoncert és hurrogás, a román rádió pedig elkövette azt a végzetes hibát, hogy a meccsközvetítés befejezését követően rögtön bedobott valami Status Quot. Öcsémmel a katonabarakk egyik üres szobájában könnyes örömet táncoltunk a vérpezsdítő dallamra, mire Gaidi Gheorghe, akinek a nagyapja, legidősebb Gajdi György még Fehér megyei magyar volt, az apja már félmagyar-félromán, benyitott, s mivel magyarul nem tudott, románul mondta s mosolyogva: A ti helyetekben én is ünnepelnék… Jaj, azt is elfelejtettem mondani, hogy amikor gimnazisták voltunk, magyar csajokkal leveleztünk. Mariann albertirsai volt, Klári budaörsi, s mindketten azt írták a hozzájuk intézett legelső levelünkre válaszolva, hogy: „Hol tanultatok meg ilyen jól magyarul?” Érdekes, Nagy Katinak, aki pozsonyi volt, és a fényképét ma is őrzöm, neki nem kellett megmagyarázni, hogy „Nézd, Erdély valamikor Magyarországhoz tartozott, de itt akkor is éltek magyarok, amikor nem oda tartozott. Ma is vagyunk itt vagy kétmilliónyian…” S ilyesmik. Mert Kati nem kérdezett olyant, hogy hol tanultunk meg ilyen jól magyarul. Na. Aztán egyszer a püspökladányi vasútállomáson a magyar határőr azt mondta a valamelyik irodában a gyanúsan új meggypiros útleveleket ellenőrző társának a távbeszélőn, hogy: „Román férfi, Benkő Levente”. Hiába mondtam a marhának, hogy de nem, mert magyar vagyok, ő feszt azt mondta, hogy „De nem, mert román, mert román az útlevele”. És büszke voltam erdélyi mivoltomra. Azóta elröhögök az egyik dákoromán leszármazott barátom étrendjén, amikor aszongya, hogy egyek nála eredeti dák ételt. Vagyis puliszkát. Mondom neki: öcsém, hol voltak a dákok s a rómaiak Krisztus után vagy másfél évezreddel, amikor Kolumbusz Kristófék behozták Európába az első kukoricaszemet? He? S avval piszkálom, hogy látod, a mi, nyereg alatt puhított hús magyar elméletünk legalább áll a lábán, mert emberünk, lovunk, nyergünk és húsunk Ázsiában is volt, s a Kárpát-medencében is. Na? És büszke vagyok erdélyi mivoltomra. De való igaz: nem hiszek sem a kebelre borulásban, sem a vegyes házasságokban. Mostanában pedig magyar állampolgár lehetek. Gyorsított eljárással, saját kérésemre, csak be kell bizonyítanom, hogy valamelyik ősöm magyar állampolgár volt, esetleg tudok magyarul. Csakugyan? Nem viccelnek? Benkő Levente Krónika (Kolozsvár) 2010. augusztus 20.Befalazott történelem?Még nem tudni, hogy rejt-e vagy sem emberi holttestmaradványokat a hírhedt politikai titkosrendőrség Kolozs tartományi volt székházának egyik rejtélyes cellája. Erre napokat, talán heteket is kell még várni, de biztos, hogy a kommunizmus bűneit vizsgáló intézet (IICCR) kutatói nem járhatnak tévúton. Hiszen nem sokkal a karhatalmiak által Kolozsváron 1950 áprilisában elkövetett – és a mostani feltárás tárgyát képező – politikai gyilkosságok után, 1956 tavaszán maga a belügyminisztérium Kolozs tartományi igazgatója, bizonyos Ioan Nedelcu alezredes ismerte be egy pártgyűlésen, hogy emberek sokaságát hurcolták meg alaptalan vádakkal, s hogy valahányszor munkamegbeszélésre hívták őket Bukarestbe, mindig azt az ukázt kapták: menjenek haza, üssenek-vágjanak, versenyezzenek, hogy ki küld több embert a Duna-csatornához. Nem mintha e rémgépezet tagjainak kellett volna különösebb biztatás. Az akkori belügyes vezér akár hárította valamelyest a felelősséget, akár nem, de beismerte annak a parányi részét, amit a terrorgépezet az 1946-os kommunista hatalomátvételtől számított szűk tíz évében – és öszszességében 1989 decemberéig – elkövetett. Az eddig napvilágra jutott levéltári részletek és a visszaemlékezések alapján kijelenthető: nincs kétség afelől, hogy mindaz, amit a kommunizmus gaztetteiről ma tudni lehet, alighanem csak a jéghegy csúcsának a csúcsa. Hiszen a kolozsvári kutatás tárgyát képező Maxim-, illetve Dabija-csoport tagjai mellett például a Szoboszlay- és az érmihályfalvi csoportok kivégzetteinek a holttesteit és a háromszéki Ozsdola kommunistaellenes székelyeit is nyomtalanul tüntették el a pribékek. Ilyen értelemben is vitán felüli a kutatómunka fölöttébb szükséges volta. De ugyanilyen jogos Marius Opreának, az IICCR volt vezetőjének a felháborodása is, amelynek a lényege nem az, hogy őt mint a liberális párt által jelölt szakembert pár évi munka után félrébb állítják, hanem az, hogy a nem kevésbé elismert szakértő Vladimir Tismăneanu által vezetett intézmény működését a Boc-kormány takarékosságra hivatkozva majdhogynem ellehetetleníti. Ami újabb jele annak, hogy az 1989 utáni Románia nem akar szembenézni önmaga közelmúltjával. A befalazott történelem ellenszere márpedig a falbontás. Benkő Levente. Krónika (Kolozsvár) 2010. október 29.Szabadság-emlékérem és könyvbemutatóAz 1956-os forradalmi eseményekre és következményeire hívta fel a figyelmet az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége és a Kincses Kolozsvár Egyesület rendezvénye pénteken délután 6 órától a Magyar Szabadság Éve Kolozsváron rendezvénysorozat központi székhelyén, a Szentegyház/Iuliu Maniu utca 4. szám alatt. Az 1956 Kolozsváron című film vetítése után Dávid Gyula irodalomtörténész, ’56-os elítélt tartott előadást, majd Kelemen Hunor szövetségi elnök Szabadság-szobor emlékérmet adott át az ötvenhatosoknak, pontosabban Kelemen Kálmánnak, Kiss Bélának, Nagy Benedeknek, Dávid Gyulának és Domokos Miklósnak (képünkön), ily módon fejezve ki a szövetség háláját, hogy ma erdélyi magyarokként biztonsággal tervezhetjük jövőnket szülőföldünkön. Filep Jánosnak és Szekerán Istvánnak eljuttatják a kitüntetést. A kitüntetések átadása után Benkő Levente Volt egyszer egy ’56 című könyvét mutatta be Rácz Éva rádiós szerkesztő. Szabadság (Kolozsvár) 2010. december 2.Karácsony előtti könyvmustraNagyvárad – Magyarországi és romániai kiadók könyveiből nyílt vásár csütörtökön a nagyvárad-őssi Antonio Alexe Sportcsarnokban. A Könyvet a fa alá! mottóval szervezett vásár vasárnapig látogatható. A tavalyi sikeren felbuzdulva idén második alkalommal szervez ünnepi könyvvásárt aHonterus Könyvkereskedés. A Könyvet a fa alá! mottóval megrendezett vásárt csütörtök délben nyitották meg a nagyvárad-őssi Antonio Alexe Sportcsarnok folyosóján. A megnyitón viszonylag szép számban érkeztek érdeklődők. Herman Ferenc főszervező mondott rövid köszöntő beszédet. Felhívta a figyelmet, hogy nem csak Erdélyből és a Partiumból, hanem Magyarországról is érkeztek kiadók, így az idei könyvvásár nemzetközinek mondható. A megnyitón felléptek a váradi Francisc Hubic Művészeti Iskola Koreográfia szakos diákjai, Ramona Gavriş balettoktató vezetésével, majd megkezdődhetett a felállított standok közötti könyvmustra. Mint ahogy Herman Ferenctől megtudtuk a kiadók különböző árkedvezményekkel próbálják a látogatók számára vonzóvá tenni könyvvásárt. Nem véletlen, hogy éppen ünnepek előtt szervezték meg, hiszen céljuk elsősorban az, hogy minél több családban kerüljön könyv a karácsonyfa alá, ezáltal pedig minél több emberrel ismertessék meg az olvasás örömét. A szervezésben szintén szerepet vállaló Delorean Gyula RMDSZ-es önkormányzati képviselő, érdeklődésünkre kifejtette: összesen huszonegy könyvkiadó vesz részt az idei könyvásáron, mely háromszor több a tavalyi évhez képest. Szeretnék, ha Várad kellemes színfoltjává nőné ki magát a rendezvény. Nyitvatartási program A sportcsarnok folyosóin felállított standok között zömében magyar, emellett román és angol nyelvű könyveket is láttunk. Az egyik budapesti kiadónál hangoskönyveket is lehet vásárolni akár hetven százalékos árkedvezménnyel. Művészeti lexikonok, térképek, útikönyvek, világirádalmi, ezotériai, vallási kötetetek, gyermekkönyvek, folyóiratok, stb. széles választéka közül lehet válogatni. Pénteken és szombaton 10-18, vasárnap pedig 10-14 óra között látogatható a vásár. A gyermekek számára kézműves foglalkozásokat is szerveznek (pénteken és szombaton 10-14, illetve 16-18, vasárnap 10-14 órák között) illetve jelen lesz a Mikulás is, aki meghallgatja a gyerekek kívánságait. A kolozsvári kiadók könyvbemutatóval is készülnek: szombaton 11 órakor mutatják be Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla: Törzsében székely volt – Tamási Áron, valamint a Székelyföld képi autonómiája című kiadványaikat. Továbbá bemutatásra kerül a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon, sorozatzáró kötete, melyet Dávid Gyula, a lexikon főszerkesztője ismertet. Nagyváradhoz különleges kötődése van a munkának, hiszen az ide köthető számos alkotó, irodalmi jelenség, folyóirat, és nem utolsó sorban munkatárs mellett a nagyváradi nyomdában készült mind az öt kötet. A Polis kiadó könyveiről Dávid Gyula, a kiadó vezetője beszél, a Művelődés kiadványairól Benkő Levente, a folyóirat szerkesztője, míg a Kriterion többi újdonságát H. Szabó Gyula, a kiadó igazgatója mutatja be. A könyvbemutatókon kedvezményesen vásárolhatók meg a kiadók könyvei. Belépés ingyenes. Mészáros Tímea, erdon.ro 2010. december 6.Kettéosztott erdélyi magyar közművelődés? – Kevesebb könyv, kevesebb olvasóAlig húsz érdeklődő jelent meg szombaton délelőtt a nagyváradi filharmóniában, ahol a II. Nagyváradi Ünnepi Könyvvásár alkalmából a kolozsvári a Kriterion Könyvkiadó, a Művelődés és a Polis Kiadó munkatársai voltak a meghívottak. Szabó H. Gyula, a Kriterion igazgatója köszöntötte a maroknyi közönséget, majd átadta a szót Dávid Gyulának, aki a Polis kiadó mostanában megjelent könyveiről beszélt. A legfontosabb kiadvány, mely vélhetőleg a leginkább érdekli az olvasókat, a Romániai magyar irodalmi lexikon két sorozatzáró (5/1-es és 5/2-es) kötete volt. Benkő Levente lapszerkesztő a Művelődés kiadványairól beszélt. Abban mind a három meghívott egyhangúlag egyetértett, hogy egyre csökken a kereslet a könyvek és általában az olvasás iránt, s rámutattak arra a furcsa jelenségre, amely az erdélyi magyar irodalmi műhelyeket kélt részre osztja, ugyanis mint mondták, a Király-hágó mintegy falként választja el a partiumi és az erdélyi kultúrát egymástól, az alkotóművészetet és a közművelődést egyaránt. A helyszínen meg is lehetett vásárolni a kiadók által forgalmazott könyveket. Sz. M. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2011. január 13.Átvehetők a tiszteletpéldányokA Kovászna Megye Tanácsa, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és az RMDSZ Háromszéki Szervezete újévi ajándékaként a Háromszéki nekigyürkőzés című kötet szerzői a sepsiszentgyörgyi Charta Könyvkiadó Gábor Áron utca 14. szám alatti székhelyén átvehetik a közel négyszáz oldalas kiadvány egy-egy kötetét. A könyv írásainak szerzői és jelentősebb interjúalanyai a megjelenés sorrendjében: Simó Erzsébet, Ferencz Éva, Tankó Vilmos, Váncsa Árpád, Bedő Zoltán, Benkő Levente, Bogdán László, Karácsony Éva, Zsigmond Győző, Gazda József, Bodor János, Zsuffa Zoltán, Józsa Lajos, Kala Sándor, dr. Nagy Lajos, Gazda Zoltán, Tompa Ernő, Mózes László, Áros Károly, Gajzágó Márton, Bede Erika, B. Kovács András, Magyari Lajos, Puskás Attila, Fodor Pál, Torma Sándor, Iochom István, Orbán Árpád, Veszeli Lajos, Király Károly, Deák Vilma, dr. Demeter János, Kányádi Mihály, Vargha György, Forró Eszter, Kónya Ádám, Albert Levente, Márton Árpád, Gazda Árpád, Benedek Zsolt, Kiss Jenő, Nyisztor Tinka, Jakab Mihály, Czoppelt Júlia, Kovács Márta, Máthé Ferenc, Jancsó Katalin. Az időközben elhunyt szerzők tiszteletpéldányát a hozzátartozók vehetik át. A kötet szerkesztője elnézést kér mindazoktól a szerzőktől, akik írásai és visszaemlékezései terjedelmi okok miatt az 1990-es év eseményeiből (1990. január 1.—május 20.) kimaradtak. Amennyiben a második kötet szerkesztéséhez és kiadásához megfelelő támogatást találunk, 2011. március 15. tiszteletére az olvasó asztalára helyezhetjük az 1990. év háromszéki emléktöredékeit a februári tanügyi tüntetés, az első szabad március 15. és a májusi parlamenti választások eseményei köré súlypontozva. A Háromszéki nekigyürkőzés második kötetének kiadásával helyreigazítjuk azokat az aránytalanságokat, amelyek az 1989—90-es év rendszerváltozáshoz fűződő háromszéki eseményeit az országos sodrásból kiszorították vagy elhallgatták. A kötet szerkesztője, Sylvester Lajos Háromszéki nekigyürkőzés Emléktöredékek az 1989-90-es rendszerváltás napjaiból /Charta Könyvkiadó, Sepsiszentgyörgy, 2010/ Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. január 14.Újítást!Olosz Gergely háromszéki képviselő bejelentése, miszerint ő is indul az RMDSZ országos elnöki tisztségéért, alighanem az eddigi két pályázó közül a jelenlegi csúcsvezetés bizalmát élvező Kelemen Hunornak kedvez. Hiszen Tamás Sándor háromszéki RMDSZ- és megyei tanácselnök első reagálása meglehetősen világosan jelzi: a székely megye aligha támogatja saját parlamenti képviselőjét, vagyis Oloszt a szövetségi elnöki tisztségért zajló versengésben. A Kelemen Hunorral és Eckstein-Kovács Péterrel szemben eleve esélytelennek tűnő Olosz ilyen körülmények között a kongresszuson többnyire attól az Eckstein-Kovácstól vesz majd el szavazatokat, aki gyakran másként vélekedett, mint a szövetségi csúcsvezetés, és a szövetség belső parlamentjében, vagyis a Szövetségi Képviselők Tanácsában nem egy ízben bírálta nyíltan a csúcsvezetés ballépéseit. Mint például a Traian Băsescu államelnök eltávolításáért 2007-ben lezajlott, sikertelen népszavazást. Olosz bejelentése egyben azt is érzékeltetni látszik, hogy Háromszéken – talán általában a székely tömbben? – minimális elvárás az RMDSZ igazi megújulása, és olyan érdekképviseletté, vagy ha így jobban tetszik: politikai tényezővé való átgyúrása, amely nem elmaszatolja, és nem elutasítja, hanem tudomásul veszi és fel is vállalja a székelyföldi, általában a magyar többségű vidékeknek a szórványénál hangsúlyozottabb elvárásait. Is! Például azt, hogy az önrendelkezés ne választási jelszó legyen, hanem mind a magyarság, mind a románság körében a kérdéskörről folytatott párbeszéd révén is jól megfogalmazott, elérendő cél. Például azt, hogy legyen ehhez bel- és külpolitikája. És például azt, hogy a romániai magyarság egyetlen parlamenti képviseleteként ne (csak) a határon túli magyarságot megtagadó magyarországi, bukott szocialistákkal és szabaddemokratákkal parolázzon, hanem rendezze viszonyát és vállalja fel az előrevivő együttműködést a nemzetegyesítő politikai erőkkel. Ha mindehhez nemzedékváltás kell, ám legyen. De legyen! Mert az RMDSZ akkor fog tudni megújulni igazán, ha elnökét nem irányítják a szövetség oligarchái, akik igen közel járnak már a hatvanhoz, és a munkájukat ők is elvégezték – már aki, már ahogyan. Mert addig minden mai elképzelés villával falra hányt borsó marad. Benkő Levente. Krónika (Kolozsvár) 2011. január 21.Lelkiismeret kérdéseA magyar történelemben példátlan helyzet alakulhat ki, ha a magyar alkotmány valóban úgy módosul, ahogyan azt az Országgyűlés elnöke, Kövér László előrevetíti. Trianon utáni magyarországi szavazati joghoz ugyanis országhatárokon kívül élő ember csak úgy juthatott, hogy például 1990 után anyaországi letelepedés révén megszerzett magyar állampolgárként utóbb mégis hazament, netán kétlakivá vált. magyarországi szavazati joggal tehát nem élhettünk úgymond testületileg, de legalábbis nem annyian, mint ahányan a jelek szerint az igen nagy érdeklődésnek örvendő egyszerűsített honosítás révén várhatóan élhetünk. Ez jelenti a körvonalazódó tényállás példa nélküli voltát, s ezzel nem tud mit kezdeni a jelek szerint sem a magyarországi ellenzék, sem Európa néhány politikusa. Az olyasfajta érvelés vagy elszólás, miszerint a szavazati – és értelemszerűen a választhatósági – jog kiterjesztésével Magyarország nem ismeri el a mai államhatárokat, rosszindulatra, de mondhatnám azt is: az elődök valamikori rossz döntései miatt az új helyzet láttán ébredező rossz lelkiismeretre vall. Az is sántít, hogy a szavazati jog lakóhelyhez kötődjék, mert akkor mi okon-jogon szavazott, bennünket, határon túli magyarokat is érintően az 1989 utáni, mindenkori magyar Országgyűlés vagy kormány, ha nem a nemzet együvé tartozása, illetőleg a bennünket hol óvni, hol megtagadni akaró szándék okán? Mert akkor Magyarországon miért is születtek szavazati joggal élők kézfelemelésével olyan jó és rossz döntések, amelyek nem az ott élőket, hanem bennünket érintettek? Az ilyesfajta érzelmi megközelítésekkel együtt azért valóban tisztázni kell, hogy miben áll a leendő magyar állampolgárok szavazati-választhatósági joga. Például a Kövér László bejelentése szerinti, megkülönböztetés nélküli, tehát a Magyarországon lakókéval azonos jog a helyhatósági választásokra is kiterjed-e, vagy sem? S ha igen, miként lehet azt érvényre juttatni? Például – bár ez választási törvény kérdése – lehet-e egyszerre mind Magyarországon, mind az utódállamokban választható ugyanaz a személy? Ilyen kérdések közepette tiszta és világos, hogy legalább ilyen lépésekkel javítható valamelyest a valamikor elrontott Európa. S ez is tiszta: a lelkiismeretünk. Benkő Levente, Krónika (Kolozsvár) 2011. február 3.Magyar leckeAz eddigi ügyvitel során nem állt elő megoldhatatlan helyzet – jelentette ki tegnap Kolozsváron Szilágyi Mátyás. A Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja ezt arra utalva fogalmazta meg, hogy felvetődött a kérdés: például az 1940 és 1944 között magyar állampolgársággal rendelkező észak-erdélyi románok vagy azok leszármazottai ütköznek-e valamiféle akadályba, midőn egyszerűsített honosítással magyar állampolgárságot kérelmeznek. Tudniillik a magyarnyelv-tudás, illetve a magyar nyelven folytatott tanulmányok mellett a valamikori magyar állampolgárság is bizonyító tényezőként számít, s eddig nem is egy erdélyi román nemzetiségű ember lépett a honosítási kérelem ügyében. Sietve teszem hozzá, hogy nem kell félni az olyasfajta mérhetetlen butaságtól és rosszindulattól, mint amilyenekkel a 2004. december 5-i emlékezetes népszavazás előtti kampányban Kovács László és a hozzá hasonlóan magyar nyelvet beszélő, de idegen szívű ideológiai társai Magyarország népét huszonhárommillió román beözönlésével riogatták. És sietve teszem hozzá azt is, hogy az egykori magyar állampolgársági kötődésüket bizonyítani tudó Kárpát-medencei, utódállamokban élő horvátok, románok, szerbek, szlovákok, szlovének, ukránok ugyanolyan joggal kérvényezhetik és kaphatják meg a magyar útlevelet, akárcsak mi. Szent Istvánnak a vendégek befogadásáról és gyámolításáról szóló, Imre herceghez intézett intelmeire – miszerint az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő – alaposan rácáfoltak az utóbbi két évszázad Kárpát-medencei eseményei, s főleg nemzetállami törekvései; az imént említett nemzetek pedig e Kárpátok ölelte térségben már rég nem jövevények és vendégek, hanem tetszik, vagy sem, akárcsak mi: államalkotó tényezők. Ettől még a másság iránt való türelem Szent István-i gondolata semmit sem veszített időszerűségéből. S mert a román politikum, de a civil társadalom berkeiből is sokszor és sokan kioktatták már Magyarországot demokráciából és például a nemzetiségi másság iránti türelmességből, akkor most itt van a magyar lecke. Ami egyben a vegyes házasságok fölöttébb haszontalan volta mellett arra a nem kevésbé hamis és buta „elméletre” is vaskos válasz, miszerint romániai magyar gyermek tanuljon románul, mert úgy könnyebben érvényesül. Benkő Levente. Krónika (Kolozsvár) 2011. szeptember 16.Beolvasztás kérdéseRomániára is érvényes nemzetközi egyezmények, ezek között az egyetemes emberi jogok chartájának betartását, továbbá a nemrég elfogadott új, oktatási törvény betű szerinti alkalmazását kérik a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem nyíltan magyarellenes szenátusától és vezetésétől a magyar tannyelvű tagozat újraindítását szorgalmazók. Felesleges, sziszifuszinak tűnő erőfeszítés ez, hiszen a magyar tagozat újraindulását ellenzők, s kilenc, magyarajkú professzor nyugdíjba kényszerítésével e gáncsoskodást kiegészítők minden kétséget kizáróan betéve ismerik a szóban forgó törvényt s az egyezményeket. Mert nem pusztán charták és törvények betartásának vagy éppenséggel megszegésének kérdése ez. Hiszen az igazi törvény, az igazi szabály az olyan, hogy azzal szemben nincs mese, s akár tetszik, akár nem, érvényre kell jutnia ama ókori Róma óta ismert alapállás szerint, hogy a törvény szigorú, de törvény. Egy félmondat erejéig azért az is idetartozik, hogy az új oktatási – vagy talán minden – törvényben a jogalkotó éppen elég kiskaput hagyott ahhoz, hogy a majdani alkalmazás során a jogszabályt értelmezni, de akár nyakát szegni lehessen. A marosvásárhelyi egyetemen zajló magyarellenes gáncsoskodás elsősorban olyan emberi tulajdonságok kérdése is, mint például a bölcsesség s az emberi jóérzés. És a képzés tökéletesítéséé, javításáé is, ha abból az alapigazságból indulunk ki, hogy minden ember a saját anyanyelvén tudja képezni a legjobban önmagát. A marosvásárhelyi ügy egyébiránt tökéletesen tükrözi azt az impotenciát, amely a nemzetiségi jogok maradéktalan érvényre juttatása és zavartalan működése terén mind a nemzetközi fórumok, mind az RMDSZ-t, tehát romániai magyar parlamenti érdekképviseletet s annak az oktatási tárcát felügyelő kormányfő-helyettesét is magában foglaló Boc-kormány tanúsítanak. S ezzel is összevetve a marosvásárhelyi gáncsoskodás fényes bizonyítéka annak a mindenkori román beolvasztási törekvésnek, amellyel a MOGYE az eltelt évtizedekben, tágabb szórásban pedig a teljes romániai magyarság szembesült. Aki pedig az önálló Bolyai-egyetem újraindításáért tüntetett, s a MOGYE magyar tagozatáért tüntet, az a beolvasztás ellen is szavát emeli. Benkő Levente. Krónika (Kolozsvár) 2011. szeptember 26.Mi, hol, mikor?Megemlékezés és könyvbemutató Szárazajtán A szárazajtai református templomban ma 11 órától megemlékeznek a magyarellenes vérengzésről, a Lármafa Kulturális és Sportegyesület átveszi a falunak odaítélt magyarországi Ex libris-díjat. A központban levő emlékmű koszorúzása után az Ajtai Abod Mihály Általános Iskolában bemutatják Benkő Levente történész, újságíró Szárazajtáról írt második, bővített könyvét. Hitvilág A sepsiszentkirályi unitárius egyházközség október 2-án 11 órától ökumenikus istentisztelet keretében az öregek vasárnapját tartja. Erre az alkalomra hazavárják a faluból elszármazott 70 éveseket és idősebbeket vallásfelekezeti különbség nélkül. Részvételi szándékukat jelezzék a 0746 433 798-as telefonon. 20. országos konferencia A sepsiszentgyörgyi Írisz házban (Gyöngyvirág utca 5. szám) tartja a Református Mentő Misszió és a Bonus Pastor Alapítvány országos találkozóját szeptember 30.–október 2. között Együtt az úton, fedezd fel (újra) a KÖZÖSSÉGet címmel. A konferencián az előadások mellett lesz kiscsoportos foglalkozás, közgyűlés és alternatív programok, szombat este tevékenység a különböző korosztályoknak, vasárnap ünnepi istentiszteletek a város református templomaiban. Honlapok: www.ce-union.ro, www.bonuspastor.ro. Irodalmi önképzőkörök A sepsiszentgyörgyi Turulmadár Ifjúsági Irodában ma 18 órától újraindul a József Attila Irodalmi és Beszédművelő Önképzőkör tevékenysége. Várnak minden 12–19 éves, az irodalom, nyelvművelés, önismeret iránt érdeklődő tanulót. További információ a [email protected] e-mail címen és a 0745 957 039-es telefonon. * A Parnasszus irodalmi önképzőkörön a sepsiszentgyörgyi unitárius egyház tanácstermében ma 18 órától Józsa Zsuzsanna Görögország hétköznapi csodái címmel tart élménybeszámolót. Pinceklub. A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban ma 16 órától a Háromszéki Fürge Ujjak Kézimunkakörbe várnak minden kézimunkázni szerető fiatalt és időset. A kör vezetője: Gábor Éva. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. november 2.Szárazajta – itt és mostÁtlagon felüli örömöt jelentett számomra Benkő Levente legújabb kötetének megjelenése. A legújabb megnevezés azonban talán nem is épp annyira helytálló, hiszen egy régebbi könyvének átdolgozott és jelentős mértékben kibővített változatáról van szó. Mivel azonban az első kiadás már szinte föllelhetetlen, valószínűleg sokak számára válik becsessé ez a könyv. Egészen konkrétan a Szárazajta* című dokumentumkötetről van szó. Az író, kutató, terepet járó, történetek, sorsok és történelmek nyomába eredő Benkő Leventével egyetemista koromban találkoztam először. No, nem személyesen, hanem bibliográfiaként, hiszen a tananyagunk részét képezte. Ritka eset azonban, amikor a kötelező könyvészet olyan hatással bír, mint néhány elszánt egyetemistára a tőlünk földrajzilag is csöppet távol eső, székelyföldi Benkő Levente. Szégyenkezve vallom be, hogy amíg háromszoros kerülőúton kezembe nem került a Szárazajta című karcsú kötet, azt sem tudtam, hogy létezik ilyen falu. Aranyárban mérték, korlátozott példányszámban jelent meg, nagyon szerencsésnek kellett lenni ahhoz, hogy valahogyan kölcsönkapjuk, kézbe véve pedig mit is láttunk: egy vékonyka, zöld és meglehetősen gyengécske nyomdatechnikával készült kiadványt. Beleolvasva azonban valami fura dolog született: fájdalomból, kínból, könnyekből, haragból, kétségbeesésből, elkeseredésből, szavakból táplálkozó varázslat. Nem lehetett letenni: egy éjszaka alatt kellett a végére jutni, holott már az első tíz oldal elolvasása után világossá vált, hogy itt nem lesz katarzis, ez nem az a műfaj. Tudnom kellett azonban, hogy mi is történt igazából Szárazajtán 1944. szeptember 26-án, persze, csak annyira, amennyire ezt most így, több évtized távlatából tudni lehet. Talán ez a dokumentumkötetek igazi varázsa: ebben az esetben szó sem lehet a fikció megnyugtató érzéséről, és bár nem könnyű esti olvasmány, mégsem bírunk tőle szabadulni, mert az igazságkeresés vágya erősebbnek bizonyul a védekező mechanizmusnál. Így bármilyen kegyetlen legyen is a téma: olvassuk. Jelen témánk pedig nem nélkülözi a kegyetlenséget. S hogy Benkő Leventét sem hagyta nyugodni a Szárazajtán az 1990-es évek elején felgöngyölített tragédia, annak ékes bizonyítéka a most megjelent újabb kötete. Akiknek az emlékezetében még él a fentebb említett karcsú zöld könyvecske, azok most valószínűleg meglepődve veszik kézbe a terjedelmes (az előzőnek legalább ötszöröse), finom tapintású, borítója által is visszafogott, drámát sejtető könyvet. Ebben pedig most megkapjuk a kerettörténetet is: a szerző ezúttal nem elégszik meg magának a szárazajtai vérengzésnek a szemtanúk által történő felidézésével, nyilvánosságra hozatalával, hanem közlésre szánja a teljes dokumentációt, kutatásainak anyagát, bírósági jegyzőkönyveket, periratokat, korabeli feljegyzéseket. Ugyanakkor kontextusba is helyezi a történéseket, hiszen a szárazajtai tragédia nem egy önmagában létező, egyedi eset, hanem történelmi helyzetek, döntések és állapotok fájdalmas hozadéka. Tény, amely többször, több fórumon is elhangzott: 1944. szeptember 26-án szörnyű vérfürdő helyszíne volt Szárazajta. Tizenkét helyi lakos lelte ekkor halálát. Gavrila Olteanu kapitány vezette a Maniu-gárdistákat, akik kegyetlen példát statuáltak: tizenkét falubelit – köztük egy idős asszonyt – kivégeztek, többeket megsebesítettek, bántalmaztak, a falut feldúlták, kirabolták. A szörnyűségeket nyilvánosan követték el: gyermekek, szülők, testvérek, rokonok, falubeliek kellett hogy végignézzék szeretteik pusztulását. Hogy mi és hogyan történt, azt szemtanúk állításai, a lelkileg megtört emberek által felidézett események igazolják. Hogy miért történt, arra a kérdésre kereshetik a választ a történészek, az oknyomozó riporterek, ahogyan tette Benkő Levente, feltárva a vonatkozó forrásokat. Hideg fejjel tekintve át a történelmet, a két világháború közötti, a második bécsi döntés utáni állapotokat, a gyűlölködés kétoldalú megnyilvánulásait, ésszel talán még magyarázatot is találnánk, ha lehetne találni a megmagyarázhatatlanra. Ezért fontos, hogy ne tévesszük szem elől az előzményeket, ne vonjunk le elhibázott következtetéseket, ne ítélkezzünk elhamarkodottan. A tények ettől még tények maradnak: ártatlan emberek életét oltották ki, egy falu lakosságát tették tönkre, generációkon túl sem gyógyuló sebeket ejtve. Bűnösöket lehet és kell is találni, de ezek talán nem azonosak a végrehajtókkal. Ahhoz azonban, hogy ebbe bármilyen szinten is beleláthassunk, ismernünk kell azt a feltáró munkát, amelyet Benkő Levente elvégzett, és amelynek szintézise a most megjelent kötet. S hogy kinek is ajánlható a Szárazajta? Gyakorlatilag bárkinek. Bár természetesen mást jelent egy útkereső egyetemista, és mást egy szakmabeli (történész, kutató stb.) számára, de hogy mindenkiben nyomot hagy, aki kicsit is érdeklődik a történelmünk iránt, az biztosra vehető. A döntés és véleményezés mindenkinek szíve joga, ismerni a megismerhető tényeket azonban kötelességünk. SÁNDOR BOGLÁRKA ÁGNES *Benkő Levente: Szárazajta. Tortoma Könyvkiadó, Barót, 2011. (A könyvbemutatót csütörtökön 6 órától tartják az EME Jókai utca 2–4. szám alatti székházában) Szabadság (Kolozsvár) 2012. február 1.Intő kétezer csángóértBalsejtelmes a Moldvai Csángó-magyarok Szövetsége elnökségének lemondása. A magyar kormány nemzetpolitikai államtitkárságával kialakult vita akár odáig is elvezethet, hogy az évtizedeken át áhított, tizenkét éve megannyi akadály leküzdésével immár működő moldvai magyar nyelvű oktatás súlyos károkat szenved. Hogy apokaliptikus végkimenetelről ne is beszéljünk, mert ugyebár nem jó emlegetni az ördögöt… A kialakult helyzet amolyan „hagyományosan” magyarosnak mondható: már megint marjuk egymást, ráadásul a moldvai magyar nyelvű oktatás fölöttébb hasznos intézményét sodorva veszélybe… Higgadtabb szemrevétel viszont a „vitában” szemben álló felek mindenikét higgadtságra intené, nehogy a két bába között elvesszen a gyermek. A csángószövetség elnökségének mint pénzforrásokra pályázó bármely intézmény felelős testületének nem lehet kifogása az ellen az elv ellen, hogy a mindenkori pályáztató, magyarabbul: a pénzt adó elszámoltatási joggal bír. Sőt kötelezettséggel, amennyiben közpénzeket kezel a pályázatok okán-során. Nos, amennyiben az MCSMSZ-nél végzett ellenőrzés nem súlyos könyvelési, pénzügyviteli, egyszerűbben: a kiforratlan szervezeti kultúrához kapcsolható mulasztásokat talált, azokat menet közben is lehet úgy pászítani, hogy a szekér továbbhaladjon. Merthogy a moldvai magyar nyelvű oktatással dolgozók számára bizonyára fontosabb maga a tartalom, mint az egyébként valóban megkérdőjelezhetetlen, de akkor is bürokratikus aktarendezgetés, vagyis a háttér. Ám ha vajmi valóságmagva is lehet annak, amit a magyar nemzetpolitikai államtitkárság sejtet, hogy tudniillik a csángó szövetségnél tapasztalt ügyvitel „súlyos visszaélésekre is alkalmat adhat”, akkor ezen alaposan el kell gondolkodnia mindenkinek. A moldvai magyar nyelvű oktatást egy új intézmény létrehozásával gyakorlatilag teljes ellenőrzése alá vonni szándékozó nemzetpolitikai államtitkárságnak viszont az ellen nem lehet kifogása, hogy az erdélyiek csak jobban tudják, mi a teendő az ellenszél fújta keleti végeken. A ma magyarul tanuló több mint kétezer csángó magyar gyermek nevében is mondhatnám: ha az MCSMSZ élén nincs vezetőség, majd lesz; ember emberrel pótolható, de az anyanyelvű oktatás semmivel. Benkő Levente Krónika (Kolozsvár) 2012. március 13.Március 15-i rendezvények az EMNP szervezésébenAz Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Erdély számos magyarlakta településén emlékezik ünnepségsorozattal az 1848-as szabadságharc kitörésének 164. évfordulójára. A Néppárt és az EMNT kiemelt ünnepi rendezvényei idén három helyszínen zajlanak: I. Nagyvárad A nagyváradi Szacsvay Imre szobornál délután három órakor kezdődő rendezvényen ünnepi beszédet mond Tőkés László, az EMNT elnöke, Zatykó Gyula, a Néppárt Partium régióért felelős országos alelnöke, valamint meghívott vendégünk, Csóti György, a Fidesz országgyűlési képviselője. Orbán Viktor magyar miniszterelnök ünnepi üzenetét Török Sándor, az EMNT Bihar megyei szervezetének elnöke olvassa fel. Ezt követően a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium diákkórusa, a Nagyváradi Asszonykórus, valamint a Váradi Dalnokok lépnek fel. Az eseménysorozat a nagyváradi-olaszi református templomban fél öt órakor kezdődő ökumenikus istentisztelettel zárul. II. Zilah Zilahon, a Wesselényi-szobor előtt 18 órakor kezdődik a megemlékezés. A Néppárt részéről ünnepi beszédet mond Toró T. Tibor országos elnök, dr. Sándor József Szilágy megyei elnök, valamint Tunyogi Tímea helyi elnök. A megemlékezésen felszólal Varga Ferenc, az Erdélyi Magyar Ifjak szilágysági elnöke is. Orbán Viktor magyar miniszterelnök ünnepi üzenetét Lukács Levente, a Néppárt zilahi szervezetének alelnöke tolmácsolja. A rendezvényen Ady Endre és Juhász Gyula versek hangzanak el. A megemlékezés utolsó mozzanata a Wesselényi szobor megkoszorúzása lesz, ahol – többek között – Püsök Csaba, az EMNT egyházi és szociális ügyekért felelős alelnöke helyez el koszorút. III. Marosvásárhely Marosvásárhelyen március 14-én, szerdán délben a Bolyai Farkas Elméleti Líceum dísztermében tartandó Rendhagyó 1848-as történelemórával veszi kezdetét az ünnepségsorozat. Délután 18 órakor a helyi Demokrácia Központban Spielmann Mihály író, történész nyitja meg a képeslap-kiállítást. Március 15-én délelőtt 10 órakor nyílik a Pilvax Kávéház, ahol kokárdakészítésre, valamint a 12 pont kinyomtatására régi nyomdagépen történő kinyomtatására is lehetőség lesz. Az EMNT által meghirdetett Az én szabadságharcom gyermekrajz-pályázat eredményeit fél kettőkor ismertetik a szervezők, majd ezt követően Sebestyén Aba és barátai előadását tekinthetik meg az érdeklődők. A kávézóban délután '48-as dalokat oktatnak, majd magyaros ruhák bemutatására kerül sor. A vár területén délben nyitja meg kapuit a kézműves vásár. A 17 órakor a Petőfi-szobornál kezdődő ünnepi műsor keretében beszédet mond Portik Vilmos, a Néppárt Maros megyei szervezetének elnöke, Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke valamint a rendezvény díszvendége, Balogh Zoltán, a Magyar kormány társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára. A rendezvény az EMI fáklyás felvonulásával zárul. Az eseményen jelen lesz Papp Előd, a Néppárt Székelyföld régióért felelős országos alelnöke is. A kiemelt ünnepi rendezvények mellett a Néppárt valamint az EMNT helyi szervezeteinek képviselői több helyszínen is részt vesznek az 1848-as megemlékezéseken. Kolozsvár A kolozsvári Biasini szállónál rendezett ünnepségen a Néppárt részéről Gergely Balázs, a közép-erdélyi régióért felelős országos alelnök tart beszédet. Erdővidék Az erdővidéki civil szervezetek által március 14-én rendezett bodvaji ünnepségen beszédet mond Nemes Előd, a Néppárt Kovászna megyei szervezetének elnöke. Sepsiszentgyörgy Március 15-én délelőtt 12 órától a Váradi József Iskolában díjazzák az EMNT Magyarnak lenni jó! gyermekrajz-pályázatának háromszéki nyerteseit. A Néppárt sepsiszentgyörgyi szervezetének részéről Nemes Előd, Kovács István, Bedő Zoltán és Váncsa Zsuzsanna helyeznek el koszorút a Kossuth-szobornál, majd a Szabadság téri 1848-as emlékműnél. Barót A Véczeri-emlékműnél szervezett ünnepségen beszédet mond Szép Béla, a Néppárt baróti szervezetének elnöke. Az EMNT erdővidéki szervezetének részéről Marián István elnök valamint Benkő Levente alelnök helyeznek el koszorút. Orbaiszék Az orbaiszéki EMNT elnöksége megkoszorúzza a kovásznai '48-as emlékművet, majd a Néppárt zabolai szervezetének vezetőségével közösen részt vesznek a Zabolán szervezett megemlékezéseken is. Kézdivásárhely A főtéri Gábor Áron-szobornál tartott megemlékezésen beszédet mond Johann Taierling, a Néppárt kézdivásárhelyi szervezetének alelnöke. Csíkszék Csíkszeredában két helyszínen, a Gál Sándor szobránál, illetve a Mikó-várnál is megemlékeznek az 1848-49-es márciusi eseményekről. A Néppárt részéről mindkét helyszínen jelen lesz és koszorút helyez el György László, a megyei szervezet elnöke, Tőke Ervin, a városi szervezet elnöke, valamint Tiboldi László, az EMNT csíkszéki elnöke. A Néppárt helyi képviselői jelen lesznek más csíkszéki településeken szervezett rendezvényeken is, így a madéfalvi Siculicidium emlékműnél Szász Attila, a Néppárt csíkcsicsói elnöke, Csíkdánfalván Kajtár Edit, a Néppárt helyi szervezetének elnöke, Csíkszenttamáson a helyi szervezet részéről Bíró Ferenc, míg Csíkszentdomokoson Máthé Zoltán megyei elnökségi tag koszorúz. A nyergestetői emlékműnél a Néppárt részéről Bölöni Ferenc, a csíkszentimrei szervezet elnöke, Nemes Zoltán, a tusnádfürdői szervezet elnöke, Tőke Ervin, a csíkszeredai szervezet elnöke, valamint Sorbán Attila, a Csíkszékért felelős Hargita megyei alelnök helyez el koszorút. Székelyudvarhely A Márton Áron téren található Vasszékely szobornál szervezett ünnepi megemlékezésen jelen lesz László János, a Néppárt Udvarhelyszékért felelős Hargita megyei alelnöke és Zakariás Zoltán, a Néppárt udvarhelyi szervezetének elnöke. Az EMNT részéről koszorút helyez el Nagy Pál udvarhelyszéki elnök, valamint Bíró Edith és Szabó K. Attila helyi elnökségi tagok. Gyergyószentmiklós Kossuth Lajos és Petőfi Sándor szobránál koszorúznak a Néppárt és az EMNT gyergyószéki szervezeteinek képviselői: Bákai Magdolna, a Néppárt Gyergyószékért felelős Hargita megyei alelnöke, Szőcs Gábor, a gyergyószentmiklósi szervezet elnöke és Bicsak Péter alelnök. A gyergyószéki EMNT részéről Pázmán Attila alelnök tiszteleg a '48-as forradalom hősei előtt. Brassó A Brassó megyei EMNT – az eddigi hagyományokhoz híven – idén is körbejárja és megkoszorúzza a megye területén található '48-as emlékműveket. Arad A Néppárt Arad megyei szervezetének elnöke, dr. Burián Sándor valamint Endreffy Lajos alelnök a helyi Szabadság-szobornál tisztelegnek nagyjaink emléke előtt. Beszterce-Naszód A Néppárt és az EMNT Beszterce-Naszód megyei szervezeteinek képviselői a vicei Szent István szobrot koszorúzzák meg. A bethleni Demokrácia Központban 18 órától kezdődik a László Jolán tanárnő illetve ifj. Kerekes Zoltán, a Néppárt megyei szervezetének elnöke által tartott, vetítéssel egybekötött előadás, amelyen az 1848-49-es események felelevenítésével emlékeznek az egybegyűltek. Erdély.ma 2012. március 16.Nem érdekel ostoba és önző harcotokTulajdonképpen nem érdekel a szövegetek. Nem akarom hallgatni tovább, hogyan vitézkedtetek a vitaasztalnál, a folyosón, a teremben, a parlamentben, a kormányban, akárhol, s hogy milyen hathatós munkátokba és hathatós közbenjárásotokba került, míg elfogadtattátok. Nem akarom hallgatni tovább, hogy csak ti dolgoztok, hogy csak ti tesztek, csak a tiétek a munka, főleg a neheze, csak tiétek érdem és babér, s abból a legjava – miközben szemérmetlenül elhallgatjátok, hogy az igazi munkát itt, lent mások is kezdik s végzik, s az elfogadtatásért itt, lent sírtak és sírnak elébb. Számtalanszor elmondtam, legalább ennyiszer leírtam, de ha csak önmagamnak, akkor is megismétlem: emlékeim szerint azért küldtünk oda benneteket. Hogy a mi érdekeinket vigyétek oda, hogy a mi érdekeinkért hathatósan dolgozzatok és hathatósan közbenjárjatok, míg elfogadtatjátok, amit el kell fogad(tat)notok. A vitaasztalnál, a vitafolyosón, a vitateremben, a parlamentben, a kormányban, akárhol, akárkivel. Ha kell, a Jóistennel, de ha kell, magával az ördöggel, nem érdekel, mert emlékeim szerint, ha nem tévedek: ezért küldtünk oda benneteket – s ezért, még szép, fizetségeket is kaptok. Azt sem akarom hallgatni tovább, amint dicsekedtek, amint magatokat fényezve pöffeszkedtek és oktattok, hogy mit értetek el – mert innen, lentről az érem másik oldala is látszik: olykor bizony jól elcsináltátok. És jól elértétek… Nem akarom hallgatni tovább, hogy azok, akik közbenjárnak és vitézkednek és elfogadtatnak, vagy sem, szóval hogy árulók. Nem akarom látni és hallani tovább, hogy egyik itt rontotta el, a másik amott, hogy egyik ekkor alkudott meg, a másik akkor; és nem akarom hallgatni tovább, hogy a mi érdekeink legjavát feláldozták az önzés s a hatalomvágy oltárán. Ha igaz, akkor sem akarom hallgatni ezt tovább. Mert a szöveg, mint mondám, tulajdonképpen nem érdekel, de a cselekvés annál inkább: ha új időkhöz új ember kell, nosza: álljon, ki legény, a gátra. Nem akarok sirámokat hallgatni tovább, sem dörgedelmeket, és nem akarok látni többé régi, ismerős, de egymástól elforduló tekinteteket. Sem parolára nem mozduló kezeket. De az is igaz, hogy nem akarok látni többé nagy mellényeket, választási kampányban alázatos, utána gyalázatos képviselőket, főtitkárokat és elnököket. És nem akarok hallani több kioktatást, sem ideges képviselőt, minisztert, elöljárót, akinek viszket, ha innen, lentről megkérdezik: honnan e szép gyarapodás, amikor a mi pénztárcánk egyre vékonyabb? Mint ahogyan leszólást és üzenetet sem akarok hallani tovább: mit és hogyan írjon, mit emeljen ki, s mit hallgasson el a sajtó – mert huszonvalahány évvel a sarlós-kalapácsos diktatúra után ide jutott a pártérdekeknek kiszolgáltatott sajtószabadság. Nem akarom látni és hallani tovább, amint ünnepkor egymás szájából tépitek ki a szót s kezéből a mikrofont. Nem akarom látni s hallani tovább, amint feltételeket szabtok, hogy az egyik s a másik s a harmadik s a hányadik csak akkor szólhat, ha gondolatait elébb vizsgálatnak vetette alá – mert akkor halott az eszme: a szólásszabadság. Nem akarom látni tovább, ahogyan közös ünnepünket kisajátítjátok, hogy a márciusi, máskori, mindenkori napsugarakban s a rivaldafényben sütkérezzetek. Nem akarom hallani tovább, hogy egyik vitézebb a másiknál, egyik alá- vagy fölévalóbb a másiknál, s azt sem, hogy melyik a kakasabb kakas a sok-sok szemétdomb valamelyikén – mert közben, ha észrevennétek, ha látnátok és hallanátok, a hátsóbb sorokban álldogálók az élet másmilyen dolgait osztják s szorozzák. Vagy egyszerűen hazamennek. Nem akarom látni s hallani tovább ezt az önpusztító iszapbirkózást, és nem akarom tovább hallgatni ezt az egymásra acsarkodást. Hallgattam eleget, mert szóltatok eleget, nagyon sokat, máskor, s március idusán. Reményikien s reménykedőn szólva, félre ne értsetek, s ne is magyarázzatok: én nem temetni és nem lázítani, csupán figyelmeztetni akarok. És kérni benneteket, hogy hagyjátok abba, mert az ostoba és sehova, csak pusztulásba vezető vitára ti lehettek valók, de nem a nemzetünk és nem az ünnepek. És még azért jöttem, hogy az acsarkodást s széthúzást kereső apróhirdetésetekre jelentkezve elmondjam nektek: ebben rám ne számítsatok. Benkő Levente Krónika (Kolozsvár) 2012. április 12.Az első fordulóból vissza lehetne szerezni a polgármesteri széket MarosvásárhelyenElnézést kérek minden marosvásárhelyi magyartól, de az, ami Marosvásárhelyen történik, az a széthúzásnak az iskolapéldája. Egy olyan városban, ahol a magyarságnak a számaránya közelíti az ötven százalékot, amikor egyfordulós a polgármesterválasztás és elvileg első fordulóból vissza lehet szerezni a polgármesteri tisztséget, ami történik ezekben a napokban, ebben az időszakban Marosvásárhelyen, az tényleg minden, csak nem összefogás. A marosvásárhelyi összmagyarság érdekeit kéne nézni, ki kellene találni, vagy jó lett volna kitalálni azt az egyetlenegy komoly embert, akinek tényleg hisznek a vásárhelyiek. Ha én ilyen helyzetben lennék, mint Vass Levente, hogy elővesznek, nem vesznek, elővesznek, nem vesznek, egyszerűen megköszönném és azt mondanám: gyerekek, én kiszállok ebből a játékból. Nem tudom, jó-e ez a taktikázás, én azt sem látom jónak, hogy három magyar politikai alakulat – RMDSZ, MPP, EMNP – egy olyan helyen, mint Marosvásárhely, ahol alaposan meg kell gondolni a dolgokat, egymással meccselnek., miközben a nevető negyedik simán győz. Ha egy párton belül, vagy akár egy politikailag plurális közösségen belül van egy úgynevezett előválasztás, szerintem az a lista elegendő arra, hogy azon túl már azok a jelöltek maradjanak talpon, akik a lehető legnagyobb támogatottságot élvezik a közösség részéről. Ha lenne beleszólásom, akkor azt mondnám, hogy van esély arra, hogy Marosvásárhelyen magyar polgármester legyen, de csak akkor, ha komolyan összefognak és a magyarság felé azt a pozitív üzenetet továbbítják, hogy itt most félretesszük az önös és másmilyen szempontokat. Ha az az üzenet megy ki a választópolgárokhoz, hogy ebben a kérdésben mindannyiunk érdekében megegyeztük, tehát van egy jelöltünk, aki felsorakozik fenntartások nélkül mindenki, mind a három alakulat, akkor sikerülhet visszaszerezni a marosvásárhelyi polgármesteri széket. Benkő Levente Marosvásárhelyi Rádió. Erdély.ma 2012. április 19.Mindent vissza!Lehetetlen fel nem figyelni és egyet nem érteni a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség általános helynöke és irodaigazgatója, Potyó Ferenc szavaival. Az egyházi elöljáró ugyanis fején találja a szeget, amikor úgy véli, hogy a kommunista diktatúra idején elorzott javak visszaszolgáltatását szabályozó jogi keretet úgy módosítaná az Ungureanu-kormány – sejthetően a kérdésben egyeztetésre hívott teljes parlamenti politikum –, hogy a végeredmény a hatóságoknak, és ne a jussukat visszakérőknek feleljen meg. Mert amit most Bukarestben kiagyalni igyekeznek, az valóban nem más, mint egy második államosítás. Ha szabad így szólnom: a kormány mentségére legyen mondva, ez a fonák folyamat nem új keletű, hiszen az 1989. decemberi rendszerváltozás óta zajló, csigalassú visszaszolgáltatás során sok minden megtörtént már, beleértve fájdalmasan sok esetben éppen további jogfosztást eredményező megoldást is. Márpedig a tulajdonjog nem képezheti semmilyen alku tárgyát. Számtalanszor leírtam már, legfeljebb önmagam ismétlem: ha a mai Románia az egykori mérhetetlen gazemberségeket végrehajtó kommunista Románia jogutódja, márpedig az, akkor el kell számolnia, s ez az alapállás valamennyi közép-kelet-európai posztkommunista államra érvényes kell hogy legyen. Magyarabbul, ha az 1940-es évek vége felé az akkori Románia – értelemszerűen az államhatalom, a kormányzat – ellopta az emberek, egyházi és civil, de akár politikai intézmények jussát, és évtizedeken át élvezte azok hasznát, akkor most a számlát – akár tetszik, akár nem – ki kell egyenlíteni, a jussot vissza kell adni. És akkor még nem is szóltam a Trianon utáni első években lezajlott agrárreformokról, amelyek jóval megelőzték a kommunistákéit, és gyakorlatilag kihúzták a talajt az erdélyi magyarság talpa alól. Az RMDSZ helyes úton jár, amikor ellenzi a természetbeni visszaszolgáltatás leállítását, s amikor úgy érvel, hogy a visszaigénylés, vagyis a jogorvoslat tekintetében újabb lehetőségeket kell adni az egykor kisemmizetteknek vagy örököseiknek, de egyben soha ne tévessze szem elől, hogy a restitutio in integrum, a teljes visszaszolgáltatás, a teljes jogorvoslat elvét vállalta. Benkő Levente. Krónika (Kolozsvár) 2012. május 24.KegyeletgyalázásIszonyú zavar és rosszindulat kavarog Nyirő József hamvainak itthoni örök nyugalomra helyezése körül, mert nyilvánvaló, hogy a magyar nyelvterületen tisztelt és szeretett író újratemetéséhez jócskán eltúlzott körítést terveztek a szervezők. Hogy azt ne mondjam: a kegyeletadásból politikai tőkét is kovácsolnának maguknak, ami így egyenesen kegyelet-, sőt halottgyalázás. Ráadásul kettős, ha ide számítjuk a bukaresti szolgálatosok acsarkodását. Pedig jó volna végre megtanulni, hogy – főleg most, a magyar érdekképviseletnek a hatalomból való kiebrudalása után, s ennek következményei közepette – a román közvélemény és politikum egyetlen magyar kezdeményezést, egyetlen magyar zászlót vagy kokárdát sem nyel le olyan könnyen, mint azt gondolnánk. Azt is jó volna tudni, hogy Horthy kormányzó neve, az 1940 és 1944 közötti észak-erdélyi időszak egészen másképpen cseng a román elmék többségében, mint azt hinnénk, s mint azt a történelmi igazság is megkövetelné. Mindemellett én nem hiszem, hogy a történetkutatás egyértelműen tisztázta volna: milyen mértékben voltak igazságosak a kommunista és bosszúeszméktől átitatott egykori népbíróságok – ma kész ténynek vett – ítéletei, azok mennyire voltak valós vagy vélt sérelmek megtorlásának az eszközei, s ezzel együtt Nyirő mit tett vagy mondott a kérdéses időszakban, kit, hogyan és milyen mértékben szolgált ki. Én még annak a magyar irodalomtörténeti értékelésnek sem hiszek, amely Nyirő írói munkásságát úgy értékeli le, ahogyan, s azt ma tananyagként is tálalja. Mert ha kritikátlanul elfogadunk mindent, amivel Nyirő nevét ma (is) bemocskolják, akkor ugyanolyan kritikátlanul bűnösként kezelhető a másik terror, a nem kevésbé gyilkos kommunista diktatúrát kiszolgáló tollforgatók, lapszerkesztők egész hada – mondjuk Asztalos Istvántól Zimán Józsefig. Ugye, hogy senki sem vállalja? Amúgy Nyirő Józsefet azzal a szeretettel kell hazahozni, amellyel ő a szülőföldjét szerette. S amelynek úgy kell őt visszaadni, ahogy illik: keresztény módon. És csendes méltósággal. Benkő Levente. Krónika (Kolozsvár) 2012. augusztus 24.Célból eszközÖnös célokra használná fel az Igazság napját a romániai magyar politikum. Ennek jelét adja a Székely Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt, s az sem kizárt, hogy az RMDSZ is kér majd belőle. Az SZNT és az MPP szerint ugyanis a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumot a román államnak visszaszolgáltató igazságtalan alapfokú bírósági ítélettel szembeni szeptember elsejei tiltakozásnak székelyföldi autonómiatüntetéssé kell kinőnie magát. A Székelyföld önrendelkezése jelszavát sokszor és sokan zászlójukra tűzték már célként, a valóságban kampányeszközként használva azt. Az RMDSZ ellenzéke többször kérte számon ezt a szövetségtől, most az SZNT és az MPP próbálja kifogni a szelet, amikor egy vészjósló előzményt teremtő bírósági ítéletben megtestesülő jogtalanság ügyéhez próbálja felemelni – a maga népszerűségére – eszközként a Székelyföld önrendelkezési ügyét. Veszélyes játék ez, mert itt és most tényleg csak a Székely Mikó Kollégium ügyére kellene fókuszálni, hogy a patinás kollégium jelszavával élve, úgy Legyen világosság!, hogy az igazságtalanságot tenné érthetővé és láthatóvá ország-világ számára, s egyben: a fény ama gyújtópontban perzseljen. Hogy ezt az elemi tulajdonjogi kérdést senki ne terelhesse az ún. „országféltő” retorika síkjára. Bármilyen fájó és furcsa: a Mikó-ügy halálát jelenti az autonómiaüggyel való összemosása. Mert a sepsiszentgyörgyi tüntetés tétje, hogy mindenekfelett jogi megközelítésből tegye érzékennyé a román és a nemzetközi sajtót és a közvéleményt – az igazi tulajdonjog helyreállítása reményében. A tülekedőket kérem tehát, hallgassanak a legilletékesebbre, a Székely Mikó Kollégium ügyében egyedül tüntető Sánta Imre református lelkészre: „Felkérem (…) a politikusokat, hogy (…) ezt az ügyet ne próbálják egyéni vagy pártérdekek céljára kihasználni. Itt sokkal többről van szó, hagyják meg tisztának bár ezt az egyet. Nem értük állok 49 napja a Mikó előtt hőségben, esőben, szélben, hanem szeretett iskolámért és egyházam, székely népem érdekeiért. (…) Én egy magyar leszek a tömegben, akinek meggyőződése, hogy szeptember elseje csak politikusok nélkül lehet az Igazság napja”. Ugye világos? Benkő Levente Krónika (Kolozsvár) 2012. augusztus 25.Székelyföld 2012 / 8Azt is mondhatnók, hogy súlypontos a csíkszeredai kulturális folyóirat idei augusztusi száma. Száz oldalon Csíkszentdomokos múltjából idéznek fel jelentős mozzanatokat. Lázár Csilla tömör összefoglalója vezeti fel a tanulmányokat, dokumentumokat, verseket, önéletírást egyaránt tartalmazó összeállítást. Ebből az idézet: "1599-ben Csíkszentdomokoson ölték meg Báthory Endre bíboros-fejedelmet. Négyszáz év múltán, 1896-ban Csíkszentdomokoson megszületett Márton Áron, ki majd’ fél évszázadon keresztül volt az erdélyi egyházmegye hitvalló, példaadó püspöke. E két, látszólag egymástól független esemény a szentdomokosiak világképében egyetlen önértelmező "elbeszéléssé" olvadt össze: úgy tartják, hogy a négy évszázados bűnhődésért és vezeklésért kinyilvánított isteni irgalom jeleként született éppen e helyen a szentéletű egyházfő." Márton Áronról és a moldvai püspökségről, valamint Márton Áron letartóztatásáról igen érdekes budapesti illetve bukaresti dokumentumok kerülnek az olvasók elé Seres Attila illetve Denisa Bodeanu kutatók tálalásában. Kurkó Gyárfás író-politikus is a község szülötte. Róla a lányával készült interjúból tudunk meg többet. A domokosi körképet sajátosan egészíti ki a népi mesemondó Albert András önéletírásából közölt részlet. Benkő Levente írása a Maniu-gárdisták 1944-es csíkszentdomokosi tömegmészárlását világítja meg részletesebben. A néprajzkutató Balázs Lajos a szimbolikus térhasználat szempontjából vizsgálva mutatja be helyi kutatásai eredményeit. Lírában Nagy Irén képviseli a hely szellemét. Vers és rövidpróza külön fejezetben is gazdagon képviselteti magát a lapban. Fekete Vince, Potozky László, Király Zoltán, Turóczi Ildikó, Serestély Zalán, Szeles Judit, Varga László Edgár, Murányi Sándor Olivér és Noszlopi Botond írásai azt is érzékeltetik, irodalmi köztudatunkban milyen határozottan szerez érvényt magának a fiatal tehetségek egyre népesebb raja. Ezt hangsúlyozza a Székelyföld Szemle fejezete is. A lapszám csíkszentdomokosi jellegét Ádám Gyula fotói teszik még érzékelhetőbbé. m. Népújság (Marosvásárhely) 2012. október 4.Szó és tettBocskai Istvánnak az anyaországi és erdélyi magyarság összefogására buzdító intelme köszön vissza, pontosabban ölt testet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem létében, valamint a két intézmény létrehozásában és működtetésében szerepet vállalók által tegnap aláírt megállapodásban. Ha ugyanis elfogadjuk, hogy minden nép és nemzet kulturális és akár politikai létezésének, fejlődésének hosszú távú és alapvető letéteményese az anyanyelvű templom és iskola, e keretben pedig a felsőfokú és szakszerű képzés, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy a nemzetben gondolkodó és cselekvő, magyarországi és erdélyi politikai erőknek és szereplőknek (is) köszönhetően létrejött két erdélyi magyar felsőoktatási intézmény az erdélyi magyarság megmaradásának a bástyái. A két intézmény létezése a példája annak, hogy lám, miként lehet és kell a nyolcvanas évek nagy és nemes tettekkel kapcsolatos álmodozásait valósággá tenni, hogyan lehet és kell a szót tettnek követnie ahhoz, hogy egyről a kettőre jussunk. Mert siránkozásból, (ön)sajnálkozásból, a tanuljunk meg kicsik lenni féle agymosásból valóban csak a semmit lehet „építeni”, esetleg önmagunk sírját ásni. Kicsit ugyan sarkosnak tűnik Orbán Viktor magyar kormányfőnek a megfogalmazása, miszerint az önsajnálat és a lebeszélés együtt már a következő néhány évtizedben elvezet a magyar nemzet biztos pusztulásához – a helyzet talán mégsem ennyire borús –, ezzel együtt jól és mindig jókor jön az összefogásra, az önépítkező cselekvésre, az együtt és egymásért folytatott munkára s a pozitív, előre vivő, felhajtó erők, szavak és tettek mozgósítására való biztatás. Miként helyénvaló néhai fejedelmünk, Bocskai István a nemzetben való gondolkodásra buzdító tanácsának felelevenítése, ezzel egyidejűleg az ifjúság szívében és agyában is a némelykori rendcsinálás. Aki ettől meggyőződésből vagy valaminő divatos, de romboló áramlat előtti megfelelési kényszerből, netán megrendelt szolgaiságból eredően viszket, hát vakarózzék. Vagy menjen allergológushoz. Benkő Levente Krónika (Kolozsvár) 2012. október 18.FogódzókeresőA román fél tájékozatlanságában és a magyar fél felemás menedzsmentjében egyaránt keresendők a Kolozsváron kéthavonta megjelenő Helikon irodalmi folyóirat és a városi tanács közötti együttműködés kapcsán kialakult vita gyökerei. Ezért hát azt kell mondanom: kedves román barátaim! Csak Trianonig visszamenőleg is lassan évszázadban mérhető erdélyi, romániai egymás mellett élésünk. Így hát éppen elég időtök lett volna minden különösebb megerőltetés nélkül meglátni, hogy kik-mik vagyunk, s hogy a mifelénk tollat irodalmi igénnyel forgatók már 1928-ban létrehozták az általatok most fantomlapnak nevezett irodalmi folyóirat elődjét, az Erdélyi Helikont. Csak az 1989. decemberi változásokig visszamenőleg is lassan negyedszázados léptékben mérhető egymás mellett élésünk, ezalatt is láthattátok volna, hogy Erdély újságos standjain itt-ott kivillan az 1990-ben a kommunista időkbeli Utunkról megint Helikonra váltó, a magát világhálón is kínáló lap. Itt és most nem érdekes, hogy újraindulásakor a lap a szellemi és tárgyi jogutódlás vonatkozásában is miért nem vette vissza egykori nagy elődje nevét, bár ez is megérne egy misét. De mert erről a lapról – és sok másról – sem a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon, sem a folyóirat honlapja, sem a Google kereső nem nyújt olyan érdembeli eligazítást, amelyet fellapozva vagy amelyre rákattintva a huszonegyedik század rohanó embere, így a román sajtós kolléga vagy/és önkormányzati képviselő legalább a lényegi tudnivalók erejéig percek alatt felvilágosulna, ezért azt mondom: kedves magyar barátaim! Talán hasznos volna úgy eladni magunkat és portékánkat, hogy elérhetőbbé, érthetőbbé és megérthetőbbé váljon az, amit ittlétünk során teszünk vagy tenni akarunk. Ez nem csak a Helikon ügye-baja és érdeke, hanem egyben a teljes romániai magyar lap- és könyvkiadás rendszeréé, mindannyiunké is. A huszonegyedik század műszaki eszközei és lehetőségei lényegesen megkönnyítették a kommunikációnak legalább azt a részét, amelyet az elérhetőségek, idegen szakszóval élve: a linkek jelentenek. Márpedig ha vannak ilyen fogódzók, ilyen kiindulási pontok, talán kedves román és magyar barátaink könnyebben rákattannak arra is, ami jó. Ami jó. Benkő Levente Krónika (Kolozsvár) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
