|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 420 találat | lapozás: 1-30 ... 301-330 | 331-360 | 361-390 | 391-420 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Bernády György 2015. április 11.Só útja, nyolcadszorEgyre népszerűbb rendezvény Április 8-án, szerdán szervezte meg a Fókusz Öko Központ a jobbágyfalvi Tündér Ilona vendégházzal közösen a Só útjaévadnyitó környezetvédő jellegű rendezvényt. A hagyományossá vált túrára évről évre egyre többen neveznek be, nemcsak gyalogosok, hanem immár kerékpárosok is. Az idén több mint 600 résztvevő járta be a Székelybő–Jobbágyfalva közötti mintegy 12 km-es távot, és vett részt a jobbágyfalvi Tündér Ilona vendégháznál rendezett eseményeken. A Székelybőért Egyesület tagjai az idén is frissen sütött fánkkal és teával várták a résztvevőket, akik a helyi falumúzeum megtekintése után útra keltek, hogy megismerjék, felfedezzék a nyárádmenti tájat. Az eseményen a marosvásárhelyi Bernády György, a Mihai Vitezul, az Európa, a 7-es számú iskola, a Pedagógiai, a Bolyai és a Művészeti Líceum, valamint a koronkai általános iskola tanárai és diákjai vettek részt. Az idén a Pro Biciclo Urbo egyesület közreműködésével újra kerékpártúrát is szerveztek. A vendégeket Szász Csaba, a Tündér Ilona vendégház tulajdonosa fogadta, aki elmondta, hogy számára a Só útja évadnyitó rendezvény is, ezért fogadják nagy szeretettel a vendégeket, akiket a 2015-ös idényben kibővült szolgáltatásokkal várnak. Az idén – az előző évektől eltérően – szakmai tanácskozást tartottak a fenntartható turizmusról mindazokkal, akik érintettek a Só útja program fejlesztésében. A kerekasztal- beszél-getést a Fókusz Öko Központ és az Európai Klímaszövetség közös programja keretében szervezték. Mivel 2015 a fejlődés éve Európában, az Európai Klímaszövetség helyi partnereivel közösen konzultációsorozatot kezdeményezett a helyi közösségek fejlesztési elképzeléseiről. – Az emberek napjainkban élményeket keresnek, ezért a turizmust fejleszteni szándékozók olyan programokat kell kidolgozzanak, amelyek az otthoni, megszokott tájtól, környezettől eltérő élménnyel, tapasztalatokkal gazdagítják a turistát. Ezt csakis közös összefogással lehet elérni, hiszen nem elég csak szállást, ellátást biztosítani számukra, hanem megfelelő turisztikai programcsomagokat kell kidolgozni. A Fókusz Öko Központnak van már ajánlata e téren. A programok a helyi szereplők összefogása alapján születtek, és követendő példaként szolgálnak a környezetbarát turizmus terén. Az egyesület szívesen megosztja e téren szerzett tapasztalatait az érdeklődőkkel, mivel úgy gondoljuk, hogy a Nyárádmentén ennek a típusú turizmusnak van esélye – mondta dr. Hajdu Zoltán, a Fókusz Öko Központ elnöke, aki hozzátette, a Só útja is lehetőséget kínál arra, hogy az útvonal mentén levő nyárádmenti települések bekapcsolódjanak a maguk ajánlataival – szállással, látnivalókkal, emléktárgyakkal, kézműves- és helyi élelmiszer-termékeikkel –, és ezáltal kiegészítik a szervezet kezdeményezését. Az a tény, hogy a rendezvényükre több száz diák megy el, jelzi, hogy van igény az ilyen jellegű turizmusra, szabadidős programra. -vagy Népújság (Marosvásárhely) 2015. április 21.Közlések Szováta közelmúltjárólMásodik kötete jelent meg a Szovátai történetek című munkának, az ugyancsak szovátai Szolláth Hunor tollából. Alig hetven oldal, nem riaszt az átrágni való betűtenger nyomasztó érzésével. Huszonkét kisebb közlést tartalmaz, egy olyan fiatal szerző kutakodásainak eredményét, akinek nevét helyismereti írások kapcsán ismerheti a környékbeli olvasó. Szováta, ez a jobb sorsra érdemes székely fürdő évente igazi tömegeket vonz, és akik ott töltik, akár szórakozással, pihenéssel, akár a gyógyulás reményével az idejüket nyaranta, bizonyára kíváncsian lapoznak egy ilyen kiadványt. A szerző a közelmúlt dokumentumait gyűjtötte, dolgozta fel és még az olyan témákat sem hagyta ki a könyvből, melyek egészen röviden tárgyalnak egy-egy témát. Ésszerű és hasznos ez az elv. A szovátai egyházak történetéből több jelentős mozzanatot vázol Szolláth Hunor. A jelenlegi református templom építésének idejéből a Szovátán is villatulajdonos Bernády György szerepvállalását tisztázza: 1936-ban templomtervet készíttetett. A templom karzatának, kazettás mennyezetének elkészültéről, Fülep Lajos művészettörténész lelkésszé kinevezéséről, Veress József, az első fürdő megteremtőjének az egyházközségnek végrendeletileg adományozott hagyatékáról (a fürdő, illetve telek házzal együtt), végrendeletéről külön is olvashatunk. Hogy az egyházi témáknál maradjunk: a római katolikusok tulajdonában lévő feljegyzésekről (Domus Historiae), a görög katolikusokról (1894-ben emeltek templomot, a negyvenes években római katolikussá álltak át) is új adatokat közöl. Összefoglalja a környékbeli régészeti leletekkel, és a Szovátán áthaladó vasutak megépítésével kapcsolatos ismeretanyagot. Közöl egy 1881-ből származó fürdőleírást, az első világháború eseményeinek vázlatát. Tárgyalja a kultúrotthon felépítése körüli, a magyar és román hatalomváltásból fakadó huzavonát és az ártó szándékot sem nélkülöző beavatkozásokat, Ady rövid látogatását, Petelei Istvánnak a városhoz való kötődését. Híres fürdővendégekről is olvashatunk, például egy anekdotát a román királynéval kapcsolatosan. Kimondottan a helyismeret tárgykörébe tartozik, és a fürdőteleppel kapcsolatos ismereteinket gazdagítja a Körtesy Károly fotográfus szovátai felvételeiről, más fényképészekről és képeslapokról szóló írás, akárcsak a Vadász János helyi építőmester emlékének szentelt rész. Helyi sajtótörténeti vázlata bizonyára majd terjedelmessé dagadó tanulmány csírája, ám ebben a formában tömör és hasznos olvasnivaló. Szolláth Hunor e kiadványával a nagyközönséghez szól, ezek a kisebb közlések és kötetbe foglalásuk olyan eszköznek tekinthető, amely hozzájárul ahhoz, hogy a mérleg serpenyője ne a feledés és majd a tudatlanság, hanem a helyismeret felé billenjen. P. Buzogány Árpád eszm.ro 2015. április 22.Bordi András-emléktárlat MarosvásárhelyenMint arról korábban hírt adtunk, Bordi András festőművész alkotásaiból nyílt tárlat a marosvásárhelyi Bernády Házban. A Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány szervezte emlékkiállítás megnyitójára április 9-én került sor, a közeli és távoli vidékeken egyaránt nagy hírnévnek örvendő néhai festőművész alkotásait e hónap végéig, április 29-ig tekintheti meg a közönség. Mint azt a kiállításra hívó leporellón olvashatjuk, Bordi András 1905-ben született Héderfáján. 1917-ig szülőfaluja iskolájában tanult, majd azon év őszén szülei – Ozsvát Anna és id. Bordi András – a marosvásárhelyi Református Kollégium első gimnáziumi osztályába íratták. Itt figyelt fel rá Gulyás Károly, a kollégium kitűnő rajztanára, és ezt követően második apjaként gondoskodott képzéséről. 1925-ben, a nyolc gimnáziumi osztály végzésekor került sor első egyéni kiállítására a kollégium egy külön termében. A kiállított 60 rajz, akvarell- és olajfestmény legtöbbjét a látogatók megvásárolták. E látogatók között volt dr. Bernády György polgármester is, akinek támogatását az ifjú művész a továbbiakban is élvezhette. Ugyanezen esztendő őszén kezdi meg festészeti tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán, Réti István osztályában. 1927-ben Marosvásárhely város ösztöndíjával egyéves párizsi tanulmányútra indul, 1928-ban kiállítják önarcképét a Société des Artistes Francais Grand Palais-beli tárlatán. 1931-ben befejezi egyetemi tanulmányait, és több dicsérő oklevél, illetve díj birtokosaként hazatér a szülői házba, ahol műtermet épít magának. 1935 nyarán egybekel Bíró Ilonával, a következő esztendők során három gyermekük született. 1939-ben költözött Marosvásárhelyre, ahol 1940-ben nevezték ki a Kultúrpalota gondnokává és a Városi Képtár őrévé, majd igazgatójává. Vezetése alatt a képtár állománya 135 műtárgyról 1100-ra gyarapodott. 1944-ben a képeket és szobrokat, valamint a Tükörterem üvegablakait a palota pincéiben elfalaztatta, és a visszavonuló hadsereg kiürítési parancsát kijátszva megmentette azokat a biztos pusztulástól. 1949-ig a Kultúrpalotában működő Városi Festőiskola vezetője, tanára és adminisztrátora. 1941-ben választották a Barabás Miklós Céh alelnökévé, e pillanattól kezdve ő szervezte a céh erdélyi kiállításainak nagy részét, köztük a két kiváló marosvásárhelyi festőművész, a fiatalon elhunyt Dósa Géza és Vida Árpád emlékkiállítását. 1945 és 1971 között Marosvásárhely művészeti életének egyik vezetője volt. A Művészeti Múzeum igazgatójaként 1971-ben bekövetkező nyugdíjba vonulásáig közel 150 kiállítást szervezett, ugyanakkor alapító tagja a Képzőművészek Szövetsége marosvásárhelyi fiókjának és tanít a vásárhelyi Zene- és Képzőművészeti Középiskolában. Ami életművét illeti, 1951-ben a sepsiszentgyörgyi színház emeleti előcsarnokába, 1961-ben a marosvásárhelyi Transilvania Szálló ebédlőtermébe festett nagyméretű seccót (utóbbi a szálloda átalakításával megsemmisült). 1944-ig művészi érdeklődésének homlokterében az emberi arc és alak állt. Portréfestészetének legszebb darabjai családi vonatkozásúak. A hatvanas évek közepétől alakította ki jellegzetes akvarellstílusát, amelyet a formai leegyszerűsítés és a felfokozott színek harmóniája jellemez. E periódus többsége tájkép és portré. Nyugdíjba vonulását követően kizárólag festészettel foglalkozott. 1989. augusztus 11-én hunyt el Marosvásárhelyen. Szülőfaluja, Héderfája általános iskolája 2002-ben a művész iránti tisztelet jeléül felvette a Bordi András nevet. Számos egyéni és csoportos bel- és külföldi kiállításon (köztük a budapesti Magyar Nemzeti Galériában 1981-ben berendezett egyéni tárlaton) vitte műveit közönség elé, amely mindmáig tisztelettel és kegyelettel emlékszik rá. Ennek jele a legutóbbi, Bernády Ház-beli emlékkiállítás is. Alkotásait tizenkét ország – Anglia, Ausztria, Amerikai Egyesült Államok, Franciaország, Izrael, Horvátország, Kanada, Magyarország, Németország, Olaszország, Svájc és Románia – magángyűjteményeiben, múzeumaiban őrzik Knb. Népújság (Marosvásárhely) 2015. április 26.Flekken vagy kultúra?Jezsuita atya, unitárius lelkipásztor, református pap-fiú, orvos, újságíró, képzőművész, tanár, mérnök, informatikus, közgazdász, könyvtáros, barlangász, történész – részben Marosvásárhely szülöttei, részben máshonnan ideszármazottak osztották meg egymással azt, hogy miért jó, vagy miért nem jó itt élni, miért maradtak itt, vagy jöttek ide, Marosvásárhelyre. Marosvásárhely flekkenváros, vagy mégsem az? Inkább enni szeretnek, szerettek a lakói, vagy a kultúrát fogyasztották szívesebben? – vetette fel a témát Ábrám Noémi, a Páros csütörtök elnevezésű estek szervezője. Mi változott az utóbbi években, évtizedekben? Honnan hová fejlődött az a gyerekkori-ifjúkori város, amelyre mindenki úgy emlékszik vissza, mint a béke és nyugalom szigetére, ahol a románok is tudtak magyarul, a fák lombjai összeértek az utca felett, az emberek ismerték egymást, léteztek baráti társaságok, legendás vendéglők és kerthelyiségek. Aztán a várost ellepték azok, akik nem értékelik a múltat, amit itt találtak, nem becsülik, a vegyipari kombinát füstje mérgezi a levegőt, a város vezetője úgyszintén, az emberek félnek, bizalmatlanok, a politika sem érdekli már őket. A legtöbb szó a kétnyelvűségről, az utcanévtáblák körül kialakult helyzetről esett. A résztvevők zöme arra a következtetésre jutott, hogy ez a Vásárhely már nem az, amely tíz-húsz-harminc évvel ezelőtt volt. De mielőtt a társaságból ki-ki elmondta volna saját vásárhelyi élményét, gondolatát, Sebestyén Mihály történész vázolta Marosvásárhely művelődési életének történetét az utóbbi 100-150 évben, kezdve onnan, hogy a városi polgárokban mindig élt egyfajta igény a kultúra iránt. Bár enni szerettek, zenélni, zenét hallgatni, táncolni is szívesen eljártak, látogatták a kolozsvári színtársulat évente tartott vásárhelyi miniévadját, ugyanakkor más társulatok előadásait is megnézték szívesen az Apolló nagytermének színpadán. Kaszinó működött a városban, ahol szombatonként összegyűltek, és az erre a célra vásárolt lemezjátszón szóló muzsikát hallgatták a város kispolgárai és mesteremberei. Bernády György Kultúrpalotát építtetett könyvtárral, hangversenyteremmel, festő- és zeneiskolával, képtárral, de már jóval korábban, 1802-ben megnyitotta kapuit a Teleki Téka, mint az első közkönyvtárak egyike. Még azelőtt nyelvmívelő társaság alakult, és itt jött létre Székelyföld első ipartörténeti múzeuma. Ma pedig nemzeti színház és magánszínház, báb- és stúdiószínház, alternatív színházak, filharmónia várja a kultúrafogyasztókat, múzeumi rendezvények, képzőművészeti kiállítások, fotótárlatok, könyvbemutatók, irodalmi és művészettörténeti előadások vonzzák az érdeklődőket, kisebb-nagyobb kulturális központok, templomok, egyházi gyülekezeti termek, kultúrkocsmák szerveznek rendszeres művelődési eseményeket. A hét minden napján történik valami, egy nap akár több esemény közül lehet választani. Ma már nem működik az egyeztetés, a közönségnek kell döntenie ízlése, igénye, elvárása, szabadideje szerint, hogy hová megy, mit kíván megtekinteni, meghallgatni a gazdag kínálatból. Amikor a Ballada nevű kisvendéglőben a 25–30 tagú baráti társaság arról vitázott, hogy valóban flekkenfalva-e Vásárhely, még legalább öt helyen tartottak kulturális rendezvényt: a Nemzeti Színházban, a Spectrum Színházban, a Maros Művészegyüttes nagytermében, a Kultúrpalotában, a Bernády Házban. Antal Erika Székelyhon.ro 2015. május 12.Szól a rege ősi módraIgazságos Mátyás király korának és a mesebeli hetes számnak a jegyében tartották meg a hét végén a hetedik országos regemondó versenyt a harmadik osztályosok számára. Mint minden évben, ezúttal is a marosvásárhelyi Dacia általános iskola tanítói közössége vállalta a tanügyi költségvetésből mai napig sem támogatott, egyik legszebb kisiskolá-soknak szóló vetélkedőnk szervezését nagylelkű támogatók segítségével. Ők éltetik tovább Fejes Réka tanfelügyelő irányításával a regélés ünnepét. Ami az anyanyelv ünnepe is egyben, de ugyanakkor az emlékezés, az önismeret piros betűs napja. Mert "mondani kell a regét, most, amikor diétára van fogva a nyelv, s tenni kell azért, hogy szépen szóló magánhangzóink, határozott mássalhangzóink ízes szavakká formálódjanak" – mondta üdvözlő beszédében Bárdosi Ilona nyugalmazott tanítónő, aki évről évre büszkén veszi számba regemondó gyermekeit, az idén 38-at, akik Bukaresttől Szatmárig az ország minden pontjáról érkeztek. S hozták magukkal szűkebb szülőföldjük érdekes történeteit, amelyekben "a szeretet és az igazság keresése mesévé színesítette a valóságot". "Minden monda, rege, legenda egy-egy korty remény, mert méltányos és igazságos: felemeli a jókat és lesújt a gonoszakra. Kikalapálja a történelem csorbáit: mert nem azt meséli el hajszálpontosan, ami történt, hanem aminek történnie kellett volna. Eszményi hősöket állít mércéül a gyakorta botló, tévedő ember elé, és visszahelyezi régi rangjába az erkölcsi nagyságot, az önfeláldozást, a közösség szolgálatát" – idéztük Zsigmond Emese, a Napsugár főszerkesztőjének szavait. A mai gyermekeknek szükségük van hősökre – egészíthetjük ki Makkai Kinga zsűritag szavaival. A Deus Providebit Tanulmányi Házban berendezett színpad Mátyás udvarát idézte, ahol a trónszékben a 38 harmadikos kisdiák osztotta az igazságot, s közben Vajda Gyöngyi tanítónő vezetésével táncot, népdalt tanultak, a művészeti iskolás nagyfiúk fúvósnégyese szórakoztatta őket. Hogy nevüket ne tudja a zsűri, a corvinák iniciáléinak egy-egy hangjával hívták a meseszékbe a versenyzőket, hogy regéik révén a hallgatóság bejárhassa egész Erdélyt s annak történelmét. Jobbára népviseletben, az izgalmakat legyőzve szőtték-fonták a szót a regemondás örömünnepén. Az izgalommal várt délutáni eredményhirdetést megelőzően egy Mátyás- korabeli tánc teremtette meg a hangulatot, a Dacia általános iskola V. osztályos tanulóinak Hayasi Akio vezette tánccsoportja adta elő. Büszkék vagyunk rátok, hogy itt voltatok, s kitartást, bátorságot tanultunk tőletek – köszöntötte Bárdosi Ilona tanítónő a díjkiosztásra összegyűlt regemondókat, akiket arra biztatott, hogy adják tovább tudásukat. Értékelte, hogy jobbára minden résztvevő a saját lakhelye környékéről származó regét adott elő vagy Mátyás korát idézte, s így annyira változatos volt a vetélkedő, hogy a 38-ból alig két-három monda ismétlődött. A továbbiakban a helyes hangzásra, hangképzésre, a hangok színének a szépségére, a helyes hangsúlyozás fontosságára hívta fel a figyelmet, majd beszámolt, hogy a zsűri mind az öt tagja nagyon hasonlóan értékelte a regemondó kisdiákok teljesítményét. Végül elkövetkezetett az eredményhirdetés, Zsigmond Emese, a Napsugár főszerkesztője átadta a lap különdíjait, amelyekből a gyermekek mellett jutott Bárdosi Ilonának, Fejes Réka tanfelügyelőnek és a szervezőknek is. A marosvásárhelyi pedagógiai líceum dísztermében Bokor Renáta, a marosvásárhelyi Dr. Bernády György Általános iskola diákja vehette át az első díjat, Berekméri Lászlóval, a Körtvélyfáji Általános Iskola tanulójával együtt. Második helyezett a nagyváradi Coroianu Dávid, a Szacsvay Imre Általános Iskola kisdiákja lett. Kozma-Kulcsár András Zsolt és Kovács Tamara került a harmadik helyre, mindketten a nagyváradi Báthory István Általános Iskola tanulói. Sokan dicséretben részesültek, a Napsugár szerkesztősége értékes különdíjakat adott, a Székely Legendárium ajándékaképpen a térkép mellett az első erdélyi rajzfilmet a Likaskő legendájáról. A versenyzők teljesítményét a Bárdosi Ilona, Makkai Kinga, Krammer Teréz, Vízhányó Aranka és Zsigmond Emese alkotta zsűri elemezte és minősítette. A szervezésben, a vetélkedő lebonyolításában a Kacsó Tünde, Kali Hajnal, Molnár Hajnal, Pál Annamária, Plájás Gyöngyi, Séra Tünde Csilla, Csiki Csilla, Simon Kerekes Csilla, Simonfi Anna, Szakács Judit, Szász Réka, Tordai Zsuzsánna, Vajda Gyöngyi, Zalányi Erzsébet tanítónők vettek részt, munkájukat Bálint Katalin, a szervező iskola aligazgatónője értékelte. Az alkalomra a szervezők egy könyvecskét adtak ki, a résztvevők képével, az elmondott regével és a regét megjelenítő rajzzal, ami kedves, hasznos olvasmány lehet kisebb és nagyobb diákok számára is. (bodolai) Népújság (Marosvásárhely) 2015. június 1.Ortodox pünkösdöt ünnepeltetnek a magyar diákokkalA Maros megyei tanfelügyelőség utasítása ellenére egyes iskolaigazgatók az ortodox pünkösdöt ünnepeltették meg több vásárhelyi tanintézet magyar nemzetiségű tanulójával és pedagógusával. A diszkriminatív és cinikus intézkedést több katolikus és református tanár is jelezte, olyan, akit az iskola vezetősége arra kötelezett, hogy pünkösd hétfőjét ne május 25-én, hanem június elsején ünnepelje. A névtelenségbe burkolózó pedagógusok mellett Kerekes Szilárd, a Liviu Rebreanu Általános Iskola történelemtanára és egyben az Iskola a Dombon Egyesület elnöke közleményben szóvá is tette, hogy a gyermeke iskolájában, a Bernády György Általános Iskolában valamint az Elektromaros szakközépiskolában csak az ortodox ünnep számít szabadnapnak. A legtöbb etnikailag és felekezetileg vegyes iskolában mindenki a saját pünkösdjét ünnepelhette, míg a Művészeti Gimnázium vezetősége mindkét hétfőt szabaddá tette. Kérdésünkre, hogy egyes iskolaigazgatók miért nem tartják tiszteletben az etnikai és vallási kisebbségek jogait, Ştefan Someşan főtanfelügyelő meglepettnek bizonyult, hisz egyetlen ilyen visszás helyzet sem jutott tudomására. Mint mondta, ő maga szólította fel az iskolaigazgatókat, hogy a magyar tagozatnak egy héttel korábban adják ki a szabadnapot. „Nem jön, hogy higgyem, hogy gondok lettek volna, hisz megmondtuk: az egy helyett senkinek nem jár két szabadnap, de azt az egyet akkor vehesse ki, amikor ünnepel. Elsősorban a diákok érdekeit tartottuk szem előtt, így elvétve előfordulhatott olyan eset, hogy egyik-másik, román tagozaton is leadó tanárnak be kellett mennie dolgozni május 25-én. De nem hinném, hogy ha megkért volna egy éppen lyukasórán lévő román kollégát, az ne ugrott volna be helyette” – próbálta tisztázni a helyzetet a főtanfelügyelő. Someşan fülébe azok az esetek sem jutottak el, amikor magyar tanárok által oktatott teljes magyar osztályokat kényszerítettek május 25-én iskolába az igazgatók, azért, hogy az iskola „egységesen, június elsején ünnepelje a pünkösdöt”. Szucher Ervin Székelyhon.ro 2015. június 4.A visszaszerezhető MarosvásárhelyA 2016-os helyhatósági választáson induló magyar polgármesterjelöltet őszi előválasztáson választja ki a marosvásárhelyi magyarság. A három erdélyi magyar párt egyessége 15 éve tartó politikai fiaskó végére szeretne pontot tenni. Összeállításunkban a három jelöltet mutatjuk be. A 2000-es helyhatósági választásokon a mai napig nem tisztázott körülmények között veszítette el a polgármesteri széket a marosvásárhelyi magyarság. Utoljára Fodor Imre személyében 1996–2000 között volt magyar elöljárója a hajdani székely fővárosnak, majd mintegy 170 szavazatos többséggel került pozícióba a román jelölt, Dorin Florea. Az RMDSZ vezérkara annak ellenére sem tartotta fontosnak megóvni az eredményt, illetve a szavazatok újraszámlálását kérni, hogy több szavazókörzetből érkeztek visszaélésről szóló hírek. Nem tudni hát, hogy a 2000-es választáson elcsalták-e a magyar szavazatokat, vagy a magyarság részarányának csökkenésével többségbe kerültek a román szavazatok. 1992-ben a 164 445 marosvásárhelyi lakos 51,4 százaléka volt magyar, tíz évvel később, 2002-re részarányuk 46,4 százalékra csökkent, a 2011-es népszámlálás adatai szerint a magyarság aránya 42,84 százalékra esett vissza a városban. Az RMDSZ polgármesterjelöltjei 2000 óta három alkalommal maradtak alul a helyhatósági választásokon a több román párt színeiben is jelölt Dorin Florea polgármesterrel szemben. A legutóbbi, 2012-es megmérettetésen a Maros megyei RMDSZ keretében megszervezett előválasztáson Vass Levente orvos-politikus és Csegzi Sándor alpolgármester mérkőzött meg. Az RMDSZ országos csúcsvezetősége mégis úgy döntött, hogy a győztes Vass Levente helyett Frunda György szenátort indítja. Tulajdonképpen a 2008-as forgatókönyv ismétlődött meg, amikor Csegzi Sándor belső megmérettetésen körözte le Borbély László minisztert, Csegzit mégis visszalépésre kényszerítették. Egybehangzó vélemények szerint Borbély és Frunda csúfos veresége azzal magyarázható, hogy az RMDSZ csúcsvezetősége önkényesen változtatta meg a városi és a megyei szervezet polgármester-jelölési döntéseit. Idén márciusban a három erdélyi magyar párt, az RMDSZ, az MPP és az EMNP helyi vezetői szándéknyilatkozatot írtak alá a közösen szervezendő előválasztásról, amire a pártok országos vezetői is rábólintottak. Az eredetileg május végére tervezett előválasztást közös megegyezéssel halasztották 2015. október 11-re. Az előválasztáson az a jelölt vehet részt, aki legalább 1350 aláírást gyűjt be, társadalmi támogatottságát egyházak vagy civil szervezetek ajánlásával is bizonyítja. Állandó marosvásárhelyi lakhellyel rendelkező, 18. életévüket betöltött, magyar nemzetiségű polgárok szavazhatnak, akik a választói névjegyzékbe regisztrálnak a www.elovalasztas.ro honlapon, a marosvásárhelyi magyar politikai szervezetek székházában az aláírásokat gyűjtő önkénteseknél vagy a marosvásárhelyi történelmi egyházaknál. Eddig mintegy 2500 személy regisztrált. Az előválasztásra három polgármesterjelölt gyűjtött össze megfelelő számú támogató aláírást: Soós Zoltán az RMDSZ, Portik Vilmos, az EMNP jelöltje és Barabás Miklós független jelölt. Mindhármukat megkérdeztük az előkészületekről és a marosvásárhelyi polgármesteri szék visszaszerzésének esélyeiről. Soós Zoltán: választási biztosíték az összefogás – Az RMDSZ jelöltjeként hogyan tekint a marosvásárhelyi előválasztások mozgósító erejére? Vajon milyen mértékben sikerül legyőzni a marosvásárhelyi magyarságon eluralkodott apátiát? – Az előválasztásnak egyik fő célja eleve az emberek mozgósítása volt. Az utóbbi másfél évtized marosvásárhelyi helyhatósági választásain éppen az apátia bizonyult a legnagyobb visszatartó erőnek, s ennek veszélye ma sem múlt el. Az előválasztás egyféle konkurenciaharcot indított el a pártok között, és ennek legfőbb hozadéka a mozgósítás lehet. El kell érnünk, hogy legalább öt-hatezer magyar, azaz a marosvásárhelyi választópolgárok legalább 10 százaléka regisztráljon, és szavazzon az előválasztáson. – Mennyire áll fenn annak a veszélye, hogy elszabaduljanak az indulatok, az embereket pedig épp a sárdobálás tartsa távol a részvételtől? – Jól kezelt politikai kultúrában ez a fajta megmérettetés nem jelenthet veszélyt. A néppártos jelölttel, Portik Vilmossal több éve dolgozom együtt a Vásárhelyi Forgatag szervezésében. Ez a közös munka adott bizalmat ahhoz, hogy megméretkezzünk személyeskedés, vádaskodás, kardcsörtetés nélkül. A közösségen belüli viszálykodást csitítanunk, csillapítanunk kell, ez most a legfontosabb teendő. Marosvásárhely számára nem pártpolitikai stratégiát, hanem nemzetstratégiát kell közösen kidolgoznunk. Ha meglesz a közös jelölt, mögéje nyugodt lélekkel sorakozhat fel majd mindenki. A felelős politikai alakulatok összefogása jelent erre garanciát. Nyilván, ez sem zárja ki az esetleges magyar független jelölt indulását, de ilyen előzmények után bármilyen partizánakció választási hitelessége megkérdőjeleződik. – Az elmúlt évek marosvásárhelyi helyhatósági választásainak statisztikái azt mutatják, hogy az RMDSZ polgármesterjelöltjei a magyarság számarányához képest kevesebb szavazatot kaptak. A magyarok vagy nem mentek el szavazni, vagy a román polgármesterre szavaztak. Hogyan szeretnének ezen változtatni? – Az RMDSZ klasszikus szavazóbázisa a középkorú, 40 év fölötti, illetve az idősebb nemzedék, akik átélték a kilencvenes marosvásárhelyi eseményeket. Ők még érzik az igazi tétet, hogy miért is folyik a harc. A fiatalabb generációkat nehéz megszólítani, nehéz a politika felé vonzani. Esetükben a félelem mint üzenet már nem működik. A határok légiesedésével ők már teljesen más világban élnek. Számunkra is ez a kérdés: sikerül-e olyan közös üzenetet találni, amellyel a fiatalokat is meg tudjuk szólítani. Ott van ugyanakkor a politikából teljesen kiábrándultak tábora, akik egyetlen jelölt mögé sem tudnak igazából felsorakozni. Sokféle közömbösség létezik tehát, és nekünk többféle réteget és több generációt kell más-más üzenettel megszólítanunk. Ezt az ellenfél, a mai román polgármester jól tudja. A rendelkezésére álló hatalmas erőforrásokkal folyamatosan felméréseket, közvélemény-kutatásokat rendel, amiből nagyon jól megismeri a magyar választópolgár közhangulatát. – Magyar jelölt milyen mértékben lenne képes román szavazókat is megszólítani? – Nem vitás, a román középréteg számára is fontos, hogy változás történjen a város életében. Sok román ember etnikai hovatartozástól függetlenül szívesen látna egy olyan fiatal, dinamikus polgármestert, aki kiragadhatná Marosvásárhelyt a középszerűségből, és végre megfelelő irányba terelné. Nekünk ezt a román réteget is meg kell szólítanunk. – Ön a Hit Gyülekezetének tagja. Mit gondol, felekezeti hovatartozása milyen mértékben befolyásolhatja együttműködését a történelmi magyar egyházakkal? – Marosvásárhely vallási térképe az egyik legszínesebb Romániában: nemcsak reformátusok, római katolikusok és unitáriusok élnek nagy számban a városban, hanem sok a neoprotestáns is. Tovább árnyalja a képet, hogy a román vallási térkép is sokat változott az elmúlt 15 évben. Az egyházi hovatartozásomnak nem kellene problémát jelentenie. Nehéz eldöntenem, hogy egyházi elköteleződésem milyen hatást gyakorolhat a választók szimpátiájára. A támogató aláírások gyűjtése idején megkértem a munkát végző önkénteseket, hogy számoljanak be erről is, ha ezt a témát feszegetik az emberek. Kiderült: a mintegy 1400 aláírónak legfeljebb az öt százaléka kérdezett rá egyházi hovatartozásomra, de ők sem utasították el az aláírást. Minimális, fél százalék alatti volt azok aránya, akik emiatt nem támogattak. Soós Zoltán Történész, 1974-ben született Marosvásárhelyen. 2006-tól a Maros Megyei Múzeum igazgatója, 2002 óta a marosvásárhelyi önkormányzat RMDSZ-es képviselője. Idén, a magyar kultúra napján Pro Cultura Hungarica-díjjal tüntették ki a térség szellemi és épített örökségének ápolásáért. Portik Vilmos: le kell mondani a pártérdekekről – Sokan és sokféleképpen vélekednek arról, miért veszett el 2000-ben a magyar polgármesteri szék, illetve azóta miért nem lehetett visszaszerezni. Ön tud erre racionális magyarázattal szolgálni? – Kétezerben a vereségünk mintegy 170 szavazaton múlott. Ebben jócskán benne volt a mi ügyefogyottságunk is: egyrészt a mozgósításban voltak komoly hibák, másrészt nem számoltattuk újra a szavazatokat. Az akkori vereséget nem hoznám összefüggésbe a magyarság fogyásával, mert számarányunk enyhe apadása ezt nem indokolta. A következő másfél évtized viszont azt támasztja alá, hogy a magyar politikusok sem hittek már a visszaszerzés lehetőségében. Három évvel ezelőtt, RMDSZ-csúcsvezetők kolozsvári háttérbeszélgetésén hangzott el az az ominózus mondat, hogy „Marosvásárhelyt többé nem tudjuk visszaszerezni”. Ha egy magas rangú RMDSZ-vezető tesz ilyen egyértelmű kijelentést, hogyan viszonyuljon a kérdéshez egy helyi politikus? Az RMDSZ-kommunikációban az elmúlt években nagyon ritkán hangzott el az az álláspont, hogy Marosvásárhelyt vissza kell szereznünk. Ha ez nincs benne a magát legerősebb romániai magyar pártként definiáló RMDSZ közbeszédében, hogyan lehetne ennek az ellenkezőjéről meggyőzni a helyi magyarságot? – Most mégis új kezdet előtt állunk. Az egymásnak feszülő erdélyi magyar pártok egyféle kegyelmi pillanatnak köszönhetően Marosvásárhelyen közös asztalhoz ültek és megegyeztek. Mekkora ennek a gesztusnak a mozgósító ereje? – Romániai viszonylatban a marosvásárhelyi magyarság soraiban van a legnagyobb igény az összefogásra: közvélemény-kutatási adatok szerint az emberek több mint 90 százaléka igényli. Mindenki érzi és tudja, hogy egységesen támogatott, közös jelölt nélkül Marosvásárhelyen nem lesz magyar polgármester. A közösségi érdekek szempontjából az összefogáson alapuló előválasztás nagy pozitívum. Arra kell törekednünk, hogy ezt a marosvásárhelyi kezdeményezést ne rontsuk el. Látni kell azonban, hogy a marosvásárhelyi magyarok életében ma már olyan mérvű a politikától való elfordulás, hogy félő: még egy ilyen széles körű összefogás sem hozza meg a várt eredményt. – Ön szerint mennyire őszinte az összefogás igénye a különböző pártok részéről? Lebonyolítható az előválasztás átlátható, tiszta módon? – Ha pártpolitikai érdekeket veszünk szemügyre, a marosvásárhelyi pártszervezetek kezdeményezése nem mindenik párt csúcsvezetőségében jelent jó pontot. Módszertanilag nincs akadálya annak, hogy tiszta, tisztességes eszközökkel lebonyolított előválasztásunk legyen. Itt inkább az a kérdés, hogy a pártok országos vezetői milyen mélységben akarnak beleszólni az előválasztások menetébe, illetve az azt követő egyességekbe. Ha a pártok csúcsemberei hagyják, hogy a Maros megyei szervezetek bonyolítsák le a teendőket, akkor zökkenőmentesen alakul az előválasztás. Én igazából mást hiányolok. Azt, hogy nincs papíron rögzített megállapodás arról, hogy az előválasztás végkimenetelétől függetlenül a jövő évi helyhatósági választásokra Marosvásárhelyen választási szövetség jön létre. Sok ember legnagyobb félelme: az RMDSZ azt fogja erőszakolni, hogy az előválasztást nyert jelölt a tulipán színe alatt induljon, ami azonnal visszavetné a kezdeményezés sikerét. A pártérdekeknek való megfelelési kényszer azért sem volna szerencsés, mert nekünk az a dolgunk, hogy a politikától megcsömörlött 40–45 százaléknyi marosvásárhelyi magyart visszahozzuk a választási fülkékbe. Ez csak egy új egység megvalósításával lehetséges. – Milyennek tartja ma a marosvásárhelyi magyar emberek lelkiállapotát? – Félelem van ma a marosvásárhelyi magyar emberekben, nem mernek politikáról beszélni. Az utca emberét nem érdeklik a közügyek. Ebben az is közrejátszott, hogy a három magyar politikai alakulat nem ütött meg közös hangot. A fő okot mégis abban látom, hogy az elmúlt 15 évben a marosvásárhelyi magyar politikai elit olyan háttéralkukat kötött a végrehajtó hatalommal – Dorin Floreával és a hozzá tartozó politikai szereplőkkel –, amelyből a magyarságnak sem haszna, sem előnye nem származott. A támogatásunkért cserébe kapott apró helyi magyar eredményeket sem tudtuk igazából érvényesíteni. Egy példa: tíz évvel ezelőtt a Kossuth Lajos utca névhasználatát jóváhagyó önkormányzati döntést megtámadták a bíróságon, ahol mintegy tíz évig csűrték-csavarták az ügyet, mígnem végleges bírósági döntés tiltotta meg a névhasználatot. Ehhez képest a legutóbbi tanácsülésen újra engedélyezték más magyar utcanevek mellett a Kossuth Lajos névtábla kifüggesztését is, egyféle idegenforgalmi szempont szerint. Miközben a magyar közszereplők ezt sikerként könyvelik el, nem veszik észre, hogy valaki ismét megtámadja a bíróságon, és újra évekig eltart a román igazságszolgáltatás útvesztője, miközben az alkuért cserében a magyarok által megszavazott román kérések azonnal életbe lépnek. – Győzelem esetén képes lenne-e átlépni a pártpolitikai falakon, igazi csapatot alkotni az RMDSZ-szel és a független jelölt embereivel? – A marosvásárhelyi előválasztás számomra azt jelenti, hogy már most csapatot alkotok Barabás Miklóssal és az őt támogató civilekkel, valamint Soós Zoltánnal, akivel jól együtt tudunk dolgozni a Forgatagban. Közben a saját csapatom az a néppárti, EMNT-és társaság, amellyel a helyi közéletben tevékenykedem. Ezért sem értem, hogy a nemzeti összetartozás napján az RMDSZ és az MPP miért különcködik. Miért szerveznek külön eseményt, amiből a néppártot eleve kihagyják? Ha én szerezném meg a marosvásárhelyiek bizalmát, első dolgom volna véget vetni ennek a marosvásárhelyi vezetést jellemző haramiaságnak. Portik Vilmos Az EMNP Maros megyei elnöke, a Vásárhelyi Forgatag főszervezője. A Sapientia–Erdélyi Magyar Tudományegyetem kommunikációs és közkapcsolatok szakán végzett 2006-ban. 1982-ben született Marosvásárhelyen. Barabás Miklós: gyógyír a politikából kiábrándultak számára – Mi késztette arra a Civil Elkötelezettségi Mozgalom, a CEMO tagjaként, hogy benevezzen az őszi magyar polgármesterjelölt-előválasztásokra? – Elsősorban az a tapasztalat, amit a CEMO-ban szereztem a marosvásárhelyi kétnyelvű táblákért folytatott küzdelem során. Azt látom, hogy a helyi magyarság 25 év alatt fájdalmas gyorsasággal veszítette el pozícióit Marosvásárhelyen. Tömegek indultak el az asszimiláció útján. Számarányunkban alig kerültünk 50 százalék alá, máris kiszorultunk szinte mindenhonnan. Az elmúlt 15 évben gyors ütemben neveztek el iskolákat román személyiségekről, anélkül hogy ezt a magyarság megakadályozta volna. Csupán néhány iskola maradt a városban, amelynek nem román a neve. A CEMO például két éven át keményen küzdött azért, hogy az iskolánk megkaphassa a Bernády György nevet. A kétnyelvű utcanév-táblák napi harcába keveredve jöttem rá, hogy a magyarság ellenében beindított folyamatot csakis teljes paradigmaváltással lehet megakadályozni és leállítani. Új politikai-érdekvédelmi eszköztár bevetésére van szükség. – Bár valamennyi magyar politikus valódi érdekvédelmet hirdet Erdélyben, valahogy ezt mégsem sikerül átültetni a valóságba. Ön mit tenne másként Marosvásárhelyen? – Az én előnyöm az, hogy nem köt semmiféle politikai alku vagy egyezség. Nem nehezedik rám politikai párt nyomása. Az embereket már régen nem érdekli a politikusok folyamatos mutyizása, ezért elfordultak a politikától. Nemcsak az RMDSZ-t büntetik ezzel, hanem az összes magyar politikai pártot. Óriási a közélettel szembeni kiábrándultság, s ezt a negatív trendet csak egy civil szférából érkező ember tudná megállítani és visszafordítani. A CEMO áll mögöttem, a civilek támogatnak, együtt alakítjuk a stratégiát. Indulásom tehát civil akcióként fogható fel, még akkor is, ha a helyi adminisztrációba való belépést tűztük ki célként. – A politikusok által dominált közéletben vajon mennyire lehet olyan átlátható előválasztást szervezni, amelyben független jelöltként egy civil is megtalálhatja számításait? – Szerintem ma Marosvásárhelyen megszervezhető egy mindenki számára elfogadható előválasztás. Erre azért van lehetőség és egyben szükség is, mert a marosvásárhelyi magyarság óriásit csalódott az RMDSZ-ben. Az RMDSZ sok esetben a közössége ellen dolgozik. Bizonyossá vált, hogy az eddiginél sokkal konfrontatívabb politikát kell folytatnunk ahhoz, hogy visszaszerezzük Marosvásárhelyt. Ma épp emiatt van nagyobb esélye független jelöltnek bekerülni a rendszerbe. Szeretném megmutatni az embereknek: ahhoz képest, amit az elmúlt 25 évben láttak a pártérdekek által befolyásolt helyi közigazgatásban, a civil szférából érkezve egészen más projektet tudok nekik ajánlani. Van egy közigazgatási törvényünk, amit nem használunk ki, pedig ezt is meg kellene tölteni számunkra fontos tartalommal. – Közvélemény-kutatások szerint a románság is pártfüggetlen polgármestert, helyi vezetőt szeretne látni települése élén. Így van ez Marosvásárhelyen is? – Nálunk is nagyon sok román szembefordult a városvezetéssel. A legutóbbi botrány tömegekben verte ki a biztosítékot, amikor kiderült, hogy a Florea-féle városvezetés milyen óriási összegekkel támogatja az elsőosztályú labdarúgócsapatát. Ezeknek a közpénzeknek sokkal fontosabb rendeltetésük lenne a város mindennapi életében. Ma már nem úgy kell elképzelni a román közösséget, mint a kilencvenes években vagy akár a kétezres évek elején, amikor összezártak a magyarság ellenében. Egyre több román ember gondolkodik a kispártos megoldásokban, éppen a nagy pártokban tapasztalható korrupció és mutyizás miatt. Nyilván külön stratégiára van szükségünk, hogy ezeknek a románoknak legalább egy részét meg tudjuk szólítani. Barabás Miklós Történész, a Bolyai Farkas Líceum tanára, a Civil Elkötelezettségi Mozgalom (CEMO) tagja. A kétnyelvű marosvásárhelyi táblákért folytatott akciócsoport szóvivője. 1977-ben született Marosvásárhelyen. Makkay József Erdélyi Napló (Kolozsvár 2015. június 17.Józsa Nemes Irén-emlékkiállítás Szovátán1918 őszén, a spanyolnáthajárvány idején menekíti Bedébe családját Nemes Mihály marosvásárhelyi geológus. Itt, a világtól elzárt kis nyárádmenti faluban születik meg a család második gyermeke, Irénke. Habár Józsa Nemes Irén festőművész /Bede,1918. október 11. – Marosvásárhely, 2003. október 30./ Marosvásárhelyen élt és alkotott, következetesen bedeinek vallotta magát. A szülőhely meghatározó erejűvé vált egész életére, munkásságára, és tette őt a "Nyárádmente nagy festőjévé". Nemes Irén Szovátával való kapcsolata 1938-ban kezdődött. Dr. Bernády György, Marosvásárhely egykori polgármestere, a szovátai református templom építésének kezdeményezője kéri fel Nemes Irénkét, leányának iskolatársát, a marosvásárhelyi festőiskola egyik legtehetségesebb tanítványát és Bartha Péterné tiszteletes asszonyt (Józsa Gerő magyartanár édesanyját) a templom kazettás mennyezetének megfestésére. Ezzel a munkával vált a család szovátaivá. Bartha Péterné házát Szovátán építi fel, Józsa Gerő, Marosvásárhely legendás hírű magyartanára több nyarat is tölt családjával Erdély legnevesebb fürdőhelyén. A kiállítás képeit a százhalombattai Takács Péter gazdag erdélyi gyűjteményéből válogatta össze. A jeles műgyűjtő is hazajárónak számít Szovátán. Az 1989-es fordulat után az elsők között kereste fel egy segélyszállítmány kísérőjeként városunkat. A látogatásból egy testvérvárosi kapcsolattá szélesedő barátság született Bodó Lajos helybéli tanárral. Szovátán keresztül szerette meg Takács Péter a számára mindaddig ismeretlen Erdélyt, és vált az erdélyi festmények szenvedélyes gyűjtőjévé. A június 13-án megnyitott kiállítás a Medve-tó 140. születésnapjára szervezett ünnepségsorozat egyik legkiemelkedőbb eseménye volt. Péter Ferenc, Szováta város polgármestere megnyitóbeszédében kiemelte az alkotó és a műgyűjtő szovátai kötődéseit. Nemes Irén egyik első jelentős alkotása a helyi református templom kazettás mennyezete. Siklódi Zsolt szovátai festőművész a marosvásárhelyi festőiskola jelentőségét emelte ki és jelölte meg helyét az erdélyi festőiskolák történetében. A nagybányai festőiskola meghatározó szerepű volt Magyarország és Erdély művészettörténetében. Amennyire ismert a Hollósy Simon kezdeményezte nagybányai festőiskola, éppannyira hiányos, feldolgozatlan a művészettörténeti írásokban kevésbé tárgyalt, Bordi András és Ciupe Aurel vezette marosvásárhelyi festőiskola története. A világháború után Kolozsvárra összpontosították az erdélyi magyar művészeti oktatást. (Szép feladata lenne a művészettörténetnek a nagybányai festőiskola hagyományainak anyaországi folytatói mellett a marosvásárhelyi festőiskola történetének, jelentőségének kutatása is.) Weisz Attila kolozsvári művészettörténész, egyetemi adjunktus, a művésznő unokája Józsa Nemes Irén életpályáját vázolta a résztvevőknek. – Nemes Irénke nyolc évig járt a vásárhelyi festőiskolába. Nagybányával ellentétben, itt iskolai katalógus és jegyek is voltak. Nemes Irén kiforrott, érett festőre utaló munkái már a harmincas években megjelentek. A negyvenes évek akvarell- és olajfestmény-sorozatai már túlmutatnak a festőiskolában tanultakon. A negyvenes évek végén az állami támogatások rákényszerítik a vásárhelyi festőket a szocreál stílusú képek festésére is. Ez alól a háromgyermekes családanya sem lehetett kivétel. A hatvanas évektől már érett alkotások a művei, témáit a szülőfalu, gyermekkori élményei adják. A hetvenes években születnek legértékesebb alkotásai. Az 1990-es évek a reménység évei voltak. Egyre több gyűjtő fedezi fel alkotásait, témáit továbbra is a gyermekkorában megismert hagyományőrző, rendtartó székely falu adja, kiegészítve tájképeivel, természet után festett faluábrázolásokkal. 2003-ban bekövetkezett halálakor a számtalan újságcikken kívül nem jelent meg róla átfogó monográfia. A Mentor könyvkiadó felkérésére írtam meg 2014-ben megjelent, a művésznőt bemutató kötetemet. Akárcsak a marosvásárhelyi festőiskoláé, a művésznő igazi felfedezése még hátravan. A hozzáértők, a szakemberek jól tudják ezt. Ezt igazolja Takács Péter gazdag J. Nemes Irén- gyűjteménye is. A művészettörténész könyveivel, a műgyűjtő képeivel írja a művészettörténetet, jelentette ki Takács Péter műgyűjtő, a kiállítás képanyagának tulajdonosa. Tíz éven át fűzték baráti szálak Józsa Nemes Irénhez. Mikor a művésznő kis nyugdíját elvitték a gyógyszerek, Takács Péter festékeket, ecseteket, vásznat vásárolt neki, és biztatta munkája folytatására. Rendszeresen vásárolta is a Nemes Irén-képeket mind Erdélyben, mind az anyaországban. Jelenleg egy több mint negyven darabból álló, a művésznő teljes életútját átfogó gyűjteménnyel büszkélkedhetik. "Biztos, hogy Irénke most figyel bennünket" – zárta meghatóan szép beszédét a hajdani jó barát. A város mindent megtett a kiállítás méltó körülmények közötti megrendezéséért. Kiss János, a szovátai kulturális élet örökmozgó mindenesének figyelme a legapróbb részletekre is kitért. Az önkormányzat, a városvezetők támogatásával, Siklódi Zsolt kivitelezésében, gyönyörű plakátok, meghívók, művészi kivitelű prospektusok várták a látogatókat. (jandrás) Népújság (Marosvásárhely) 2015. augusztus 5.Mondd meg, kinek állítanál szobrot, megmondom, ki vagy!Igencsak sokat elárul egy közösség szellemi, lelki, erkölcsi állapotáról, hogy kinek, kiknek állít vagy állítana szobrot. Ha körülnézünk Erdélyben, majd minden városban találunk – még ott is, ahol valójában semmi keresni valójuk nem lenne – egy-egy Mihály vitézt, Avram Iancut, meg egyéb 1848-as román „hőst”, vagy más, enyhén szólva ellentmondásos román történelmi figurát ábrázoló szobrot. Távol álljon tőlem a gondolat, hogy netán valamiféle szemléletváltásra próbáljam rávenni a román történészeket, ennek elsősorban belső meggyőződésből kellene megtörténnie, de az biztos: előbb-utóbb ez is bekövetkezik. Vannak már előfutárai is e változásnak, hogy most csak Lucian Boia – korábban pedig Andrei Pippidi – munkásságára utaljak, könyveik közül egyesek magyar nyelvű fordításban is hozzáférhetők. Úgy tűnik, a román történetírás is egyre közelebb kerül ahhoz, hogy feladja a szovjetnek mondott szemléletet, amely a „mától kezdve minden másként történt” elv alapján működött. Mindezt annak kapcsán írom, hogy a legutóbbi marosvásárhelyi önkormányzati képviselőtestületi ülésen határozat született arról, hogy szobrot állítanak Constantin Romanu Vivunak, a Románia enciklopédiája szerint „hős forradalmárnak”, akinek legfőbb érdeme, hogy a 12. légió parancsnokaként 1848-ban a magyarok ellen harcolt a Marosvásárhely környéki településeken. Mindenestre meglehetősen tiszteli a városvezetés a 48-as román hősöket, hisz Constantin Romanu Vivu mellett, Petru Dobra, Ion Buteanu, Alexandru Papiu Ilarian és természetesen Avram Iancu nevét is utca viseli. Az még nem tisztázott ugyan, hogy hol is állítanák fel a szobrot, de gyaníthatóan nem a város szélén, inkább a központban. Ellentétben a magyar személyiségeket megörökítő szobrokkal, amelyek rendre a főtértől távolabb kaptak helyet. Beleértve a városépítő Bernády Györgyét is, akinek nem jutott hely az általa építtetett Városháza és Kultúrpalota közelében sem. Bezzeg a kormány által kinevezett Emil Dandeanak igen, holott az ő nevéhez – legalábbis a vásárhelyi legendárium szerint – csak a főtéri városi vécé építése fűződik. Szentgyörgyi László Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2015. augusztus 19.Jövő héten kezdődik a Vásárhelyi ForgatagÖsszművészet és gasztronómia Jövő héten kezdetét veszi az immár harmadik alkalommal sorra kerülő Vásárhelyi Forgatag. Az ez évben is igen gazdag,összművészeti-irodalmi kínálattal kecsegtető rendezvénysorozattal kapcsolatosan kedd délelőtt tartottaksajtótájékoztatót a szervezők a Teleki Téka udvarán, a lassan ikonikussá váló nagy diófa alatt. A szervezők közül elsőként a fesztivál gasztronómiai részéért felelő Gáspár Botond szólalt fel, aki elmondta: a Forgatag idei díszvendége Baja városa, amelynek képviselői szombaton ebédet szolgálnak fel a résztvevőknek, két-háromszáz adag halászlét főznek majd. – A fesztivál gasztronómiai részét nem csak kóstolók és ebédek alkotják: augusztus 28- án, pénteken dr. Madaras Sándor idegsebész Jó ételnek illatáról című gasztronómiai kötetét mutatjuk be, a könyvbemutatót kóstolás, ezt pedig egy, a vadhúsról szóló előadás követi. Szombaton előadással összekötött ökörsütésre kerül sor, vasárnap pedig első alkalommal szervezzük meg a Bűvös bogrács című, meghívásos főzőversenyünket. Ugyancsak e napon kerül sor a nyereményekkel kecsegtető gasztrokvízre és gulyásismertetőre is, valamint a Nemzeti Gulyásnaphoz is csatlakozunk. A Forgatag kerekasztal-beszélgetéseit szervező Jakab Orsolya hozzátette, ilyen jellegű rendezvényekre ugyancsak első alkalommal kerül sor. – Két beszélgetés tematikáját Marosvásárhely képezi, a harmadik egy előadás lesz majd. Augusztus 27- én, csütörtökön délután 5 órától a Maros-parti Borudvarban a vásárhelyi román–magyar kapcsolatokat, többek között a két, párhuzamosan létező város közötti átmeneteket, közös pontokat elemezzük a beszélgetés során, amelyen hat meghívott vesz részt: három magyar és három román beszélgetőtárs, mindkét részről három generáció képviselői. A beszélgetéseken szinkrontolmács fordít, a meghívottaink között van Alexandru Dub, Lucian Sacalean, Novák Zoltán és Koós Anna, továbbá ígéretet kaptunk, hogy megtisztel jelenlétével és hozzászólásával Lucian Mândruta is. A második beszélgetés pénteken veszi kezdetét, ez Marosvásárhely gazdasági helyzetéről, illetve potenciáljáról szól aktív vásárhelyi magyar és román üzletemberek részvételével: eljönnek a Clini Lab, a Bioeel, a Surtec képviselői, de jelen lesz Dan Masca is. Kétnyelvűen beszélünk majd a két identitással rendelkező városról, az első beszélgetés moderátora Lázok Klára, a Teleki Téka igazgatója, a másodiké Ligia Voro újságíró. Ami a szombati előadást illeti, ígéretet kaptunk arra, hogy Vásárhelyre látogat Lukács Csaba és Tóásó Előd, aki a bolíviai éveiről, fogva tartásáról beszél. Novák Zoltán történész a Borsos Tamás Egyesülettel közösen szervezett Szóforgatag várható programpontjairól szólt: – Idén is két típusú rendezvényeken vehetnek részt az érdeklődők, lesznek előadások és tematikus séták. Előbbiekkel kapcsolatosan össz-nemzeti és helyi jellegű előadásokat szervezünk. Nagy József hadtörténész Marosvásárhelyiek Galíciában és az Alpokban – a Magyar Királyi 22-es Honvéd Gyalogezred az első világháborúban címmel tart előadást, míg dr. Pap József értekezése A magyar nemzettudat kialakulása címet viseli. Mindkettőre a Kultúrpalota kistermében kerül sor. A másik programcsoportot a tematikus séták alkotják, ezek keretében idén, augusztus 27-én, csütörtökön Bernády György-sétát is szervezünk. Lesz továbbá szecessziós séta Oniga Erika idegenvezetésével (pénteken), barokk séta Orbán Jánossal (szombaton), középkori séta Győrfi Zalánnal (vasárnap), valamint román nyelvű összegző séta László Lóránttal (ugyancsak vasárnap). Lázok Klára a Tékaforgatagról szólt, amely idén vásáros jelleget ölt. – Idén is megszervezzük a Téka könyvvásárát, amely csütörtökön a könyvtár udvarán nyílik, pénteken pedig a Maros-partra költözik. Csütörtök délelőtt kezdünk két könyvbemutatóval: 11 órakor a 2014- ben megszervezett, Sütő Andrásról szóló konferencia könyvanyagát mutatjuk be a Polis Kiadó szervezésében, 12 órakor pedig a Mentor Kiadó új kiadványával ismerkedhetnek meg az érdeklődők: Balázs Árpád hiánypótló, turisztikai-kulturális- demográfiai, Zsebre szabott Marosvásárhely című kötetének bemutatóján a szerző is részt vesz. A könyvvásár pénteken költözik a Maros partjára, nyolc kiadó állítja majd ki köteteit. A Beszélő könyvek rendezvénysorozatunk idei tematikáját a ponyvairodalom képezi, a népszerű irodalom kultúrtörténeti értékéről beszélgetünk Kőszegi Péterrel, a Magyar Tudományos Akadémia munkatársával a Téka udvarán lévő diófa alatt, ezt követően pedig egy kiállítást is megnyitunk: a Könyvek a ponyván című időszakos tárlatunk május végéig lesz látogatható. A Forgatag keretében idén is szervezünk gyerekprogramokat, szombaton délelőtt tíz órától a Teleki Tékában, négy órától pedig a Maros- parton. Csatlos Károly hozzátette, idén szerződést írtak alá a polgármesteri hivatallal, amelynek értelmében rendelkezésükre bocsátják a Maros-parti sportakadémia területét, pénteken és szombaton pedig lezárják az Enescu utcát, ahol szabadtéri koncertekre kerül sor.A kortárs tér című képzőművészeti programnak az Aranykakas ad majd otthont, és elkészült a Forgatag mobiltelefonos applikációja is, amelyről bővebb információkat a www.forgatag.ro című honlapon szerezhetnek az érdeklődők. Knb. Népújság (Marosvásárhely) 2015. augusztus 19.Őseink példája ad erőtSzékelyföldi helytörténeti körúton a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület Székelyföldre indult kétnapos helytörténeti körútra a hét végén a marosvásárhelyi Lorántffy Zsuzsanna KulturálisEgyesület. Az idegenvezető szerepét Balás Árpád tanár vállalta el, aki egész úton fáradhatatlanul, színesen, érdekesen magyarázta azoknak a településeknek a történetét, érdekességeit, történelmi jelentőségét, amelyeken áthaladtunk. Szombaton reggel Marosszentgyörgy irányába indultunk. Az első megálló a marosvécsi várkastélynál volt, ahol a várkertben Kemény János sírjánál helyezték el az egyesület koszorúját. A helyszínt, Kemény Jánost vagy az Erdélyi Helikon íróközösséget nem kell külön bemutatni a Népújság olvasóinak. Elég annyi, hogy ez volt a két világháború közötti időszak legsikeresebb és legrangosabb írói szerveződése. Innen indultunk tovább a Gyergyói-medence felé. A ditróiak büszkesége Az 56 méter hosszú, 23 méter széles, 1000 ülő- és 2000 állóhellyel rendelkező kéttornyú templom Székelyföld messze híres temploma, a ditróiak büszkesége neogótikus stílusban épült, toronymagassága 75 méter. Mindkét tornyán található toronyóra, ami még ma is működőképes. Az ablakkeretek csúcsívesek, ami ugyancsak a neogótikára utal. A templom főoltárát carrarai márványból készült szobrok díszítik: Jézus Szent Szíve, Szent István és Szent László királyok szobrai, a falu szülöttjének, Siklódi Lőrincnek a művei. A szentély és a hajó ablakait, amelyeken a tizenkét apostol látható, Róth Miska, a szentélyt díszítő szekkókat Pauli Erik olasz festő készítette. A Tatárdomb és a Lázár-kastély Gyergyószárhegy felé haladva látható a Tatárdomb. A legenda szerint háromezer tatárral vette fel a harcot háromszáz székely 1658-ban Szárhegy határában. Az otthonukat védők legyőzték, megfutamították a tízszeres túlerőben lévő ellenséget. Őseink hősiessége ma is példaként áll előttünk, erőt kell adjon arra, hogy felül tudjunk kerekedni a nehézségeken – áll a felirat. Gyergyószárhegy élete összefonódott a Lázár család történetével. A Lázár-kastély 1532-ben épült, 1632-ben bővítették. Itt töltötte gyermekkora egy részét Bethlen Gábor. 1499-ben Lázár András pápai bullát kér a helybeli kolostor alapításához. 1665-ben Lázár István egy darab területet a ferences szerzetesek számára bocsátott, ahol kápolnát is építtetett nekik. 1669-ben Kájoni János új épületet emeltetett. 1670-ben egy aranyozott, ezüstözött, festett cifra oltárt is rendeltek a zárda templomába. Sajnos, a folyamatban levő perek miatt a kastélyba nem tudtunk bemenni. Örmény templom – Gyergyószentmiklós A következő megálló a gyergyószentmiklósi örmény templom volt, amelyet lőrésekkel ellátott, szabálytalan vonalú fal övez, keleti és nyugati oldalán két kisebbfajta bástyához hasonló, kívül félkörű, belül szögletes alaprajzú építmény található. A kőfal ablakszerű mélyedéseiben elhelyezett, Krisztus kínszenvedésének jeleneteit ábrázoló értékes fametszetek 1750 körül készülhettek, ezek jelenleg az örmény plébánia épületében találhatók. Az északi mellékoltárhoz tartozik a templom legértékesebb festménye, amely 1752-ben készült a velencei mechitarista kolostorban. A képen Világosító Szent Gergely, az örmények első katholikosza jelenik meg. Világosító Szent Gergely élete legfontosabb cselekedeteként az addig keresztényüldöző III. Tiridat király megtérítését tartják számon, mely maga után vonta az egész örmény nép kereszténnyé válását. Ember, vésd szívedbe, hogy ez a föld mindig székely volt és az is marad! Gyergyóalfalu templomának felirata szerint a templom 1213-ban épült, a 15. században gótikus stílusban átépítették, majd 1766-ban barokkizálták. Egykori védőfalának csak töredéke maradt az 1930. évi restaurálás után. A templomkertben áll az I. és II. világháború áldozatainak emlékműve, a bejárattól jobbra pedig egy zászlótalapzat, amelyet 1942-ben Budapesten élt alfalviak állítottak. Ennek felirata: Ember, vésd szívedbe, hogy ez a föld mindig székely volt és az is marad! A templomtól jobbra és balra park van, ahol István hitvédő pap, a csíksomlyói pünkösdi búcsú elindítójának szobra látható. Kossuth-szobor – Gyergyócsomafalva 1894-ben László Gyula indítványozta, hogy Marosvásárhelyen állítsanak szobrot Kossuth Lajosnak. A Bernády György vezette 380 tagú szoborbizottság 1897-ben Köllő Miklós gyergyócsomafalvi szobrászt bízta meg a mű elkészítésével: "Faragja székely kéz az emléket, vezesse vésőjét székely szív, mint ahogy a szobor székely földben álljon". 1899. június 11-én Marosvásárhelyen leplezték le Kossuth Lajos ércszobrát. 1921-ben a román hatalom ledöntötte, 1995-ben a Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány közgyűlése kezdeményezte a Kossuth-szobor újbóli felállítását az alkotóművész szülőfalujában. Így 2001-ben került felavatásra Gyergyócsomafalva központjában a Köllő Miklós által alkotott Kossuth-szobor Sántha Csaba által újraalkotott pontos mása. A szobrot is magába foglaló teret ifj. Köllő Miklós műépítész, a szobor alkotójának kései rokona tervezte. Madéfalván a madéfalvi veszedelem, azaz a székelyek legyilkolásának emlékét őrző emlékmű megkoszorúzására került sor. A székelyek legyilkolásának emlékét őrző kőoszlopot, Köllő Miklós alkotását, amelynek tetején kitárt szárnyú turulmadár látható, 1905. október 8-án avatták fel. A szombat esti Csaba királyfi rockopera volt az egyik fontos része a programnak. Délután azonban hatalmas eső kerekedett, órákig zuhogott, már azt hittük, lehetetlen lesz felmenni a csíksomlyói nyeregbe, a pünkösdi búcsúk helyszínére. Végül mégis elállt az eső, és megtartották az előadást. A szállásra való visszatérés csoportunk számára kisebbfajta kalanddal ért fel, de végül mindenki hazaért és elégedetten fogyasztotta a finom vacsorát: zsíros kenyeret vörös hagymával. A csíksomlyói Mária-szobor 500 éve Vasárnap délelőtt a Csíki Székely Múzeumba látogattunk, ahol a csíksomlyói kegyszobor 500. évfordulója alkalmából A csíksomlyói Mária-szobor 500 éve – Mária-tisztelet Erdélyben címmel nyílt emlékkiállítás. A kiállítás a Mária-szobor olyan tárgyi emlékeit – a Batthyány Ignác püspök által adományozott fémkoronák és jogar, a Kisjézus ruhácskái, amelyekbe még a 20. század közepéig öltöztették – mutatja be, amelyeket első alkalommal láthat a nagyközönség. Az emlékezés parkja Székelyudvarhelyen a szoborpark "lakóit" ismertette Balás Árpád tanár úr. A szobrok 12 ismert történelmi személyiséget – Kós Károly, Bethlen István, Wesselényi Miklós, Bethlen Gábor, Fráter György, Szent László király, Csaba királyfi, Hunyadi János, Báthori István, II. Rákóczi Ferenc, Bem apó, Nyirő József –, valamint tizenharmadikként a névtelen Vándor Székelyt ábrázolják. Az emlékezés parkjának létrehozója a Székelyudvarhelyért Alapítvány, a szoborparkot 2004- ben avatták fel. Innen mentünk tovább Keresztúrra. Koszorúzás Petőfi vén körtefájánál A Gyárfás-kúriában tartózkodott élete utolsó éjszakáján Petőfi Sándor. Sokáig volt Petőfi ittlétének "élő" tanúja az öreg körtefa, amelyet utóbb már csak vaspántok tartottak össze. Helyére a kegyelet új csemetét ültetett, mely előtt emléktáblát helyeztek el Kányádi Sándor négy sorával: "Haldoklik az öreg tanú,/Petőfi vén körtefája./Azt beszélik ő látta volt/ verset írni utoljára." Késő délután már csak lassítottunk Héjjasfalván Zeyk Domokos szobra előtt, Fehéregyházán az Ispánkútnál, majd Segesvár érintésével, fáradtan, de élményekkel gazdagon érkeztünk haza Marosvásárhelyre. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2015. augusztus 31.Amikor Marosvásárhely volt a világHazatérők nagy ünnepe Harmadszorra hozta haza a Forgatag a világ különböző tájain élő marosvásárhelyieket. Az augusztus 29-ére, szombatraidőzített együttlét első délelőtti helyszíne a Bolyai líceum udvarán nyílt Nosztalgia kávéház volt, délután pedig a Kultúrpalotában bemutatott gálaműsor nagyérdeműjeként tölthettek el emlékezetes órákat a Bernády városát otthonuknak érzők. Tíz órakor már több mint százan haladtak át a líceum udvarán felállított, korhűen díszített kapun, amely, akárcsak a vendégeket fogadó önkéntesek öltözete, a közelgő időutazáshoz teremtett hangulatot, feledtetve az első kellemetlen benyomást, amelyet a tanintézet bejáratától nem messze dübörgő munkagépek okoztak. Amint azt a délutáni gálán Kirsch Attila főszervező, az Öregdiákok Baráti Körének elnöke meg is jegyezte, az útjavítást kimondottan a kávéházi program idejére tervezhette be a polgármesteri hivatal, a gépek munkája ugyanis pontosan addig tartott, ameddig a műsor. A délelőtti hőségben pillanatokon belül "elkeltek" a kávéház napernyővel védett asztalai, de mivel nem minden asztalhoz jutott ernyő, a világtalálkozó több résztvevője tarthatott attól, hogy nehezen bírja ki az előtte álló két órát. A szervezők természetesen igyekeztek ezt megoldani, és árnyékosabb helyekre kísérték a vendégeket, a gond csak az volt, hogy a színpadtól távolabb – bizonyára hosszú idő után találkozott – ismerősök, barátok beszélgetőcsoportjai alakultak ki, így nem mindenhol lehetett zavartalanul élvezni az egyébként rendkívül színvonalas, szórakoztató produkciókat. Mielőtt a szellemi és földi jót – a múlt század eleji Marosvásárhelyt megidéző dallamok, arcok, tárgyak mellé aprósüteményt és később feketekávét is – kínáló kávéház megnyílt volna, Kirsch Attila üdvözölte a jelenlevőket. Száz főre számítottak, de most már pótasztalokra is szükség van – jegyezte meg a főszervező, majd a korábbi két év világtalálkozóját idézte fel, végül pedig átadta a szót B. Fülöp Erzsébetnek, a múlt és jelen találkozására épülő műsor rendezőjének, aki színművész társaival, Ördög Miklós Leventével és Galló Ernővel varázsolta elő a száz évvel ezelőtti világot. Múlt századi Thália-varázs A Nosztalgia kávéház vendégei 1920-ban, a Király Ernő-estek publikumának soraiban találták magukat, a szenzációként bekonferált, Amerikából érkező színész – akit Galló Ernő alakított – partnerével, Bársony Rózsival egy Mágnás Miska-jelenettel mulattatta az egybegyűlteket. Már az első percekben kiderült, hogy a műsort a kor könnyed derűje és eleganciája mellett az idősíkok közötti csapongásból, illetve elszólásokból és bakikból eredő egészséges humor hatja át. A beígért Király Ernő-kritika helyett például egy háromgyermekes anyáról szóló írást hallhattunk a korabeli színházi lapból, az ünnepelt színész pedig arról mesélt, hogy cipésze egyszer megkérdezte: miért kell annyit próbálni, nem megy? Szintén a jókedvet szolgálta egy hajdani – szintén Galló Ernő alakította – akrobataművész performansza, aki egy keréken mutatta be, hogy hogyan sétáltak egy évszázaddal ezelőtt a vásárhelyi korzón. Női szívek ismerője "Volt egyszer, 1864-től 1938-ig egy gyógyszerész, jogász, városépítő, (…) a női szívek ismerője, egy igazi snájdig férfi" – vezette fel az egyik leginkább várt jelenetet B. Fülöp Erzsébet, miközben fekete öltönyben, cilinderben máris színre lépett Bernády György. Ördög Miklós Levente minden gesztusában hiteles Bernády volt. A hajdani polgármester nagyvonalúságát, nők iránti hódolatát, humorát felidéző vidám pillanatok után az irodalmat kedvelő, Petőfit szavaló, nótára gyújtó férfiú is megmutatkozott, majd újra a humoré lett a főszerep, a Bernády rejtélyes nőügyeiről kíváncsiskodó titkárnő ugyanis azt az ígéretet kapta kenyéradójától, hogy a titokról a fátyol majd a negyedik világtalálkozón lebben fel. A városépítő polgármester alakjának megidézése végkicsengésében azonban Bernádyhoz méltón ünnepélyes volt, az egybegyűltek a Nyílt levélből hallhattak egy gondolatot: "Egész életemen át egyetlen vágyam, egyetlen célom volt, hasznára lenni a köznek, hasznára lenni fajomnak". Ükanyák csészéi, dédanyák emlékfüzete A kávéházi együttlétet, múlt és jelen egybefonódását a közönség folyamatos megszólítása, bevonása tette igazibbá. B. Fülöp Erzsébet mikronfon-jával az asztalok között sétált, és század eleji reklámszövegek, régi marosvásárhelyi cégek, üzletek, szórakozóhelyek felidézésére kérte, majd az igazi férfi jellemzőiről faggatta az egybegyűlteket, illetve azt is megtudakolta, hogy járt-e valaki közülük fürödni a Ritzbe. Előadók és publikum közeledését a tárgybörze tette teljessé. Amint azt a szervezők korábban meghirdették, az együttlétre régi kávéházi tárgyakat lehetett hozni, és a három színművész által megformált alakok alkotta zsűri értékelte a régiségekkel megterített asztalokat. A versenyre hárman neveztek be, Szőcs Boróka az üknagyszüleitől maradt kávéscsészéket tette közszemlére, Szabó Judit az egykori fizetésképtelen írók, költők elmaradhatatlan kávéházi kellékeit, tollat, papírt, melléje pipát, magyar kártyát és régi pálinkáspoharakat sorakoztatott fel, a legfiatalabb versenyző, Kiss Bora pedig egy 1800-as évekből származó Bibliával, illetve a déd- és nagymamája emlékfüzeteivel érkezett. A zsűri tetszését az ő asztala nyerte el leginkább, de a virágcsokor mindhárom versenyzőt megillette. A Nosztalgia kávéház kínálta időutazás a jelenben ért véget, erről a bolyais diákok tavasszal alakult együttese, az Illusion gondoskodott. Miután a kávéház bezárt, az érdeklődők Buksa Éva Mária tanárnő vezetésével az iskolamúzeumba látogathattak el. "Őrzői vagyunk egymásnak" A találkozó délután a Kultúrpalotában folytatódott. A telt házas közönség egyértelműen igazolta a műsorvezetői szerepet betöltő színművész házaspár, Nagy István és Fodor Piroska üzenetét: "A világot ma Marosvásárhely jelenti". A találkozó első perceiben a délelőtti élmények felidézése után Kirsch Attila üdvözölte az idei Forgatag Bajáról érkezett díszvendégeit, a testvérvárosok, Zalaegerszeg és Kecskemét küldöttségét, Magyarország csíkszeredai konzulátusának képviselőjét, illetve az egyházak és a média képviselőit. – Ma harmadszor adjuk a nagyvilág tudtára, hogy a marosvásárhelyiekben van erő és akarat, éljenek akár itthon vagy a nagyvilágban, a közösségépítés és erősítés szándékával képesek egymásért cselekedni. (…) Valahol otthon kell lennünk a világban, földrajzi és lelkivilágunkban. Bárhogy alakul sorsunk, felelősségünk mindig nagy marad, mert őrzői vagyunk egymásnak, mindenkinek, akivel találkozunk, és akit a Gondviselés ránk bízott, akár marosvásárhelyi, akár nem – mondta a rendezvény főszervezője, aki a továbbiakban az átlagban 25 év körüli lelkes szervezőcsapatról szólt, majd így zárta gondolatait: – Kívánom Önöknek, éljék meg a világtalálkozó során a pillanat örömét (…), az értékmegőrző és értékteremtő marosvásárhelyiség erejét. Viszlát 2016-ban. A mi itthonunk és otthonunk Marosvásárhely. Fercsák Róbert bajai polgármester üdvözletét Csubákné Besesek Andrea, a város alpolgármestere tolmácsolta. – Ahol baráti szálak futnak össze, ott az egész világ szülőföldnek látszik – mondta egyebek mellett a köszöntő sorok felolvasása után az alpolgármester. Dr. Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul üzenetét dr. Csige Sándor Zoltán vezető konzul adta át. "Marosvásárhely minden magyar számára fontos, és annak is kell maradnia" – hangzott el a főkonzuli levél felolvasásakor. Együtt, a csitári hegyek alatt… A köszöntők után kezdődhetett is a mintegy két és fél órás, műfajokban gazdag műsor, amelyet Sebestyén Aba állított színpadra. A Bekecs néptáncegyüttes kalotaszegi, majd Maros menti táncokkal gyönyörködtette a nagyérdeműt, Ritziu Ilka Krisztina népdalokat énekelt. "Kinek nincs kedve itt lakni, menjen mennyországba lakni", szárnyalt fel hangján a sokat tudó, népi lélek. A marosvásárhelyi születésű Grossmann Péter zongoraművész a klasszikus zene és a költészet egybefonódásának élményét nyújtotta. Kilyén Ilka Lázáry René Sándor-verset adott elő, majd a "vásárhelyivé lett" kategória két fiatal képviselője, a musicalbetétdalokat előadó Kiliti Krisztián és Illés Alexa művészetis diákok uralták a színpadot. A bajai Liszt Ferenc ami Rézfúvós Kvintett Bartók-műveket szólaltatott meg, majd a negyedórás szünet után legfiatalabb fellépőként az Illusion bolyais diákegyüttes lépett színpadra. A tehetséges fiatalokat a Tiberius vonósnégyes követte, majd Ördög Miklós Levente és Szabadi Nóra kabaréjelenetekkel és kuplékkal szórakoztatta a nagyérdeműt. A gálaműsor utolsó fellépői Boros Emese és zenésztársai, a zongorán játszó Fülöp Csongor, illetve a trombitán kísérő Puja Barna voltak. Négy népdalfeldolgozást hallhatott a publikum, az utolsó A csitári hegyek alatt kezdetű dal volt, amelyet az együttlét utolsó előtti perceiben felállva énekelt a világtalálkozó minden résztvevője. Az "énekpróba" után a műsor valamennyi előadója színre lépett, hogy közönségével együtt énekelhesse el a székely, majd a magyar himnuszt. Nagy Székely Ildikó Népújság (Marosvásárhely) 2015. szeptember 19.Az autonómiáról beszélt Vincze Loránt a Bernády-konferenciánA Dr. Bernády György Alapítvány által szervezett Autonómia: elmélet és gyakorlat elnevezésű konferencián Vincze Loránt, a FUEN alelnöke, az RMDSZ külügyi titkára az európai autonómia-modelleket mutatta be, kitérve azok létrehozásának körülményeire, majd az erdélyi magyar önrendelkezési törekvések jelenéről beszélt. „Jogosan érezzük úgy, hogy kevés az előrelépés, mindannyian tapasztaljuk, hogy a román többség, a romániai elit nem áll készen az EU több mint 16 országban sikeresen működő kollektív jogok rendszerének elfogadására. De látnunk kell, hogy a román társadalom a szociális, gazdasági élet számos más területén is nagyon lassan fejlődik. Elég, hogyha az elmulasztott országos jelentőségű infrastruktúra-fejlesztésekre gondolunk, a megígért és soha meg nem épített sok száz kilométer autópályára” – fogalmazott Vincze Loránt. Elmondta, szeretné, ha egy következő konferencián az autonómia-modellek között már az erdélyi magyarok önrendelkezéséről is beszámolhatna és az autonóm területek zászlói között a székely zászlót is feltüntethetné. A FUEN alelnöke szerint az autonómia romániai elfogadtatását célzó munkát folytatni kell: „érdekvédelmi szervezetként, európai partnereink segítségével az a feladatunk, hogy a megértés és elfogadás folyamatát minden eszközzel felgyorsítsuk. Ehhez folyamatosan ismételnünk kell érveinket, koncepciónkat, szövetségeseket kell keresnünk a román többség soraiból, és mindezek mellett fel kell mutatnunk a magyar közösség egyöntetű támogatását” – mondta el Vincze Loránt a marosvásárhelyi Bernády-konferencián. maszol.ro 2015. szeptember 21.Autonómia: elmélet és gyakorlatÖnálló döntéshez való jog "A Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kisebbségi szemináriumsorozatának idei utolsó állomása, amelyet Autonómia: elmélet és gyakorlat címmel szerveztünk, ismételten arról győzött meg mindenkit, hogy folytatnunk kell a párbeszédsorozatot, hiszen mérvadó előrelépés a kisebbségi közösségek és a többségi társadalom kapcsolatában csak akkor következhet be, ha képviselőik egymást folyamatosan informálják a közösségeik számára fontos témákról, problémákról" – jelentette ki Borbély László, az alapítvány elnöke a kétnapos szeminárium záróbeszédében. Borbély szerint az RMDSZ azért választott a dél- tiroli autonómiamodellhez hasonló tervezetet, mert abban világosan meg vannak fogalmazva azok a kitételek, amelyek minden téren védelmezik a kisebbségben élő közösségeket. Az európai idegengyűlölet és nacionalizmus "A menekültügy egyik napról a másikra nem megoldható problémáinak orvoslása után is szembe kell néznünk majd az idegengyűlölettel és nacionalizmussal. Ez a mi kisebbségi törekvéseinkben is jelentősen megnehezíti a megoldás- és partnerkeresést. De nem jelenti azt, hogy megtorpanunk, és nem beszélünk a romániai magyar közösség célkitűzéseiről" – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök. Az RMDSZ elnöke szerint a jelenlegi geopolitikai helyzet nem kedvez az őshonos kisebbségek jogairól és törekvéseiről való közéleti állásfoglalásnak, de erről mégis folyamatosan beszélni kell, még akkor is, ha az Európai Uniót most a határainál történő helyzet foglalkoztatja, és az aktuális téma a menekültügy. A kisebbségi jogok tekintetében három korszakról beszélt: az első 1993-ig tartott, Romániának az Európa Tanács parlamenti közgyűlésébe való felvételéig. A másodikban a kisebbségek képviselői sikeresen fogadtatták el törekvéseiket a többségi társadalommal. Ennek azonban 2007-ben, Románia EU-csatlakozásával vége szakadt. A jelenlegi, harmadik korszakban lelassult a kisebbségi jogok érvényesítése, a többségi politikumra nem nehezedik külső nyomás, nemzetközi szintű elvárás. Elmondta, hogy tavaly bocsátották közvitára a regionális autonómiára vonatkozó törvénytervezetüket, amely kiindulópontként a működőképes dél- tiroli modell elemeit használta fel. Viszont az autonómia közvitája kapcsán nehezményezte a folyamatosan ismétlődő berögződéseket, sztereotípiákat, illetve a másság és az újszerűség keltette félelmeket. Kelemen Hunor a tanügyi törvényt nevezte az utolsó olyan romániai jogszabálynak, amely a kisebbségi közösségek igényeit is figyelembe vette, de felháborítónak tartja, hogy a törvény előírásait nem sikerült betartatni a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. Európának jelenleg nincs megoldása Európának jelenleg nincs megoldása az etnikai kérdések rendezésére – jelentette ki Markó Béla szenátor. Véleménye szerint téves megközelítés, ha az autonómia kapcsán kizárólag egyfajta közigazgatási felosztásra gondolunk. "Az autonómia egy olyan elv, amely elválaszthatatlan az etnikumközi viszonyok általános rendezésétől, gyakorlatilag nincs elvi, csak nagyságrendi különbség például egy önálló magyar iskola és egy bizonyos terület sajátos státusának elfogadása között. Az autonómia ugyanis nem más, mint az önálló döntéshez való jog mindazokban a kérdésekben, amelyek az adott kisebbséget érintik. Az önálló döntéshozatalhoz való jog elengedhetetlen feltétel a kisebbségi közösségek önazonosságának megőrzéséhez" – jelentette ki. A menekültválság kapcsán úgy vélte, a jelenlegi feszültségek nem az egységes Európát, hanem a nemzetállamokat erősítik. "Az európai vezetőknek most lett volna alkalmuk arra, hogy együttműködjenek, ehelyett kerítéseket építenek egymás között" – tette hozzá. Fel kell gyorsítani a megértés és elfogadás folyamatát "Jogosan érezzük úgy, hogy kevés az előrelépés, tapasztaljuk, hogy a többség, a romániai elit nem áll készen az EU több mint 16 országában sikeresen működő kollektív jogok rendszerének elfogadására. De látnunk kell, hogy a román társadalom a szociális, gazdasági élet számos más területén is lassan fejlődik. Elég, ha az elmulasztott országos jelentőségű infrastruktúra-fejlesztésekre gondolunk, a megígért és soha meg nem épített sok száz kilométer autópályára" – fogalmazott Vincze Loránt, a FUEN alelnöke. Kijelentette: szeretné, ha egy következő konferencián az autonómiamodellek között már az erdélyi magyarok önrendelkezéséről is beszámolhatna, és az autonóm területek zászlói között a székely zászló is ott lenne. Mint mondta, az autonómia romániai elfogadtatását célzó munkát folytatni kell: "érdekvédelmi szervezetként, európai partnereink segítségével az a feladatunk, hogy a megértés és elfogadás folyamatát minden eszközzel felgyorsítsuk. Ehhez folyamatosan ismételgetnünk kell érveinket, koncepciónkat, szövetségeseket kell keresnünk a román többség soraiból, és mindezek mellett fel kell mutatnunk a magyar közösség egyöntetű támogatását". Az autonómia megoldása Romániában várat még magára Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke hangsúlyozta: az autonómiáról szóló kerekasztalok, egyetemi kutatások, rendezvények már huszonöt éve zajlanak, de az eredmények nem igazán látszanak. Arról is beszélt, hogy a PEL mindig is támogatta az autonómiát mint demokratikus megoldást a magyar közösség megmaradására Erdélyben és szülőföldjén. "Ez 25 év után sem változott meg. Meglátásom szerint, amíg Romániában létezik a megosztottság a magyar közösségen belül az autonómia eszközeivel kapcsolatosan, amíg az Európai Unióban a kisebbségek státusa nem prioritás, az autonómia megoldása Romániában is várat még magára. Azt hiszem, ebben a kontextusban nagyon fontos lenne, hogy a magyar közösség állítson össze egy leltárt arról, amit a 25 év alatt elért, és azokról az elvárásokról, amelyek léteznek, és ezen belül a különböző törvényeket és a különböző autonómiaformákat is nevezze meg. Ugyanakkor meg kell nevezni, kik a partnerek ebben. Fontos elmondani, hogy az autonómia megvalósítása a liberális demokrácia elveit, az európai közösséget fogja megerősíteni, és ezt a dokumentumot feltétlenül román és angol nyelven is meg kell jelentetni, mert ebben a pillanatban sokan úgy érzik, hogy többfajta autonómia is létrejöhet: olyan autonómia is, amiben egy állam kerítéseket húzhat fel, de olyan is, amiben egy nagyhatalom elfoglal egy félszigetet. Fontos, hogy a romániai magyar közösség erőteljesen tudja kifejezni, hogy az az autonómia, amire vágyik, nem szeparatizmus, a demokratikus elvekre és az európai hagyományokra épül, és azokat erősíti" – jelentette ki a PEL elnöke. A tanácskozáson jelen volt Gabriel Andreescu, a Nemzeti Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem tanára, Carla Andrea és Constantin Sergiu, a Bolzanói Kisebbségkutató Intézet munkatársai, Firczak Gheorghe, a Romániai Rutének Kulturális Egyesületének elnöke, Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke, Frunda György, a miniszterelnök tiszteletbeli tanácsosa, Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Márton Árpád képviselő, az RMDSZ autonómiatervezetének társszerzője, Nastasa- Kovács Lucian, a Román Akadémia G. Baritiu Történelemtudományi Kutatóintézetének munkatársa, Novák Csaba Zoltán történész, a Román Akadémia marosvásárhelyi Gh. Sincai kutatóintézetének munkatársa, Cristian Pirvulescu egyetemi tanár, a Pro Demokrácia elnöke, Salat Levente egyetemi tanár – BBTE, Sigmirean Cornel egyetemi tanár – Petru Maior, Székely István, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Szokoly Elek politikai elemző. Konklúzióként fogalmazódott meg, hogy bár léteznek érvényben lévő kisebbségi törvények, és Románia több nemzetközi egyezményt is aláírt, nincs egy olyan követési rendszer, amely a vállalt jogok alkalmazását biztosítaná. A résztvevők egy olyan monitoring- rendszer kialakítását javasolták, amely világosan megfogalmazza, milyen kötelezettségeik vannak azoknak az intézményeknek, amelyeknek a törvény szerint alkalmazniuk kell a nemzeti kisebbségi közösségekre vonatkozó jogszabályokat. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2015. október 1.A magyar frontváros élhető jövője a tétAz előkészülés jegyében a 2016-os helyhatósági választásokra, október 11-én, Marosvásárhelyen összmagyar előválasztást tartanak. A választói névjegyzékben regisztrált marosvásárhelyi magyarok döntik el, hogy ki lesz a közösen támogatott polgármesterjelölt, aki jövőre a városvezetői székért mérkőzik meg a román jelöltekkel. Az előválasztáson három személy indul: Barabás Miklós független jelölt, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum tanára, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) aktivistája, Portik Vilmos, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Maros megyei szervezetének elnöke és Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, városi önkormányzati képviselő. Öt kérdést tettünk fel: a jelöltek válaszait ábécésorrendben közöljük. – Melyek a legfontosabb, megoldásra váró teendők, amelyeket ön, Marosvásárhely leendő magyar polgármestereként prioritásként kezelne? Az elmúlt negyedszázad tapasztalatai alapján min szeretne gyökeresen változtatni? – Barabás Miklós: Az elmúlt negyedszázadban azt tapasztaltam, hogy akadálytalanul zajlik Marosvásárhely lakosságának a mintegy felét kitevő magyarság térvesztése. Mindamellett, hogy nagy számban voltunk jelen az önkormányzati döntéshozatalban, anyanyelvünket szinte egyetlen közintézményben sem használhatjuk. A vegyes tannyelvű iskolákban a magyar gyerekek is azt tanulják, hogy megtűrtek, másodrangú állampolgárok vagyunk. Az RMDSZ több marosvásárhelyi tagja az elmúlt negyedszázadban a város magyarságának köszönheti képviselői, szenátori mandátumát, de miniszterünk, sőt, miniszterelnök-helyettesünk is akadt. Elfogadhatatlannak tartom, hogy a magyar közösség ügye Marosvásárhelyen nem prioritás az érdekképviselet számára, nem kezelik kellő odaadással és hozzáértéssel. Ezen a hozzáálláson szeretnék változtatni. Jelszavam: közösségi érdekvédelem másként. El kell végre készíteni azt a hosszú távú stratégiát, amivel a marosvásárhelyi magyarság további térvesztését képesek vagyunk megállítani, illetve vissza tudjuk szerezni elveszített pozícióját. Célom, hogy szülővárosomban a közösségem ne diszkriminált, megtűrt közösségként élje mindennapjait, hanem a románsággal egyenlő félként. – Portik Vilmos: Meg kell szüntetni a város elviselhetetlen légszennyezettségét. Közszállításunk az ország szégyene: fel kell számolni a maxi-taxi járatokat, és nemcsak az autóbuszállomány szorul sürgős korszerűsítésre, hanem újra kell gondolni a teljes tömegközlekedési hálózatot, hogy a rohamosan fejlődő világ elvárásainak 20-30 éves távlatban is megfeleljen. A kétnyelvűség teljes körű érvényesítése csupán végrehajtás kérdése, de a város imidzsének újjáépítése idegenforgalmi, innovációs és gazdasági szempontok szerint már sokkal nagyobb kihívás és szép feladat. – Soós Zoltán: Ahhoz, hogy a város élhető legyen, elsőként a környezetszennyezést kell felszámolni. Marosvásárhely a legszennyezettebb romániai városok egyike, az Azomureş szennyezésébe szó szerint belefulladunk. A légúti megbetegedések száma messze az országos átlag felett van. Nem könnyű ez a csata, hiszen komoly érdekekkel állunk szemben, ezért harcolnunk kell, amíg sikerül. Megtartjuk a népszavazást: 1500 munkahelyért cserébe megengedhetetlen, hogy százszor több ember egészségét kockáztassuk. A város fejlődéséhez munkahelyeket kell teremteni, fejleszteni az ipari parkot, idevonzani a befektetőket. Marosvásárhely Erdély szíve: földrajzi adottságai, kulturális öröksége páratlan lehetőséget teremt a turizmus fejlesztésére. Városunk számára szerintem ez a kitörési pont. Marosvásárhely magyar identitásáért – A magyarság szempontjából Marosvásárhely frontváros, ahol sok elvarratlan szál nehezíti a román-magyar kapcsolatokat. Milyen lépéseket tart a legfontosabbnak ahhoz, hogy a magyarság otthon érezze magát szülővárosában? – B. M.: Mivel Marosvásárhelyen a magyar nyelvet a közigazgatásban nem használják, alig vannak magyar feliratok, nem létezik magyar ügyintézés, a románok nem látják és nem ismerik közösségünket. „Elvarratlan szálak” szerintem nincsenek: a román városvezetés és a helyi döntéshozók a problémát lezártnak tekintik. A munkahelyteremtés, az oktatás támogatása mellett mindenképpen az anyanyelvhasználatot oldanám meg. Amennyiben olyan stratégiai területeken nem használhatjuk az anyanyelvünket, mint a közigazgatás, oktatás, igazságszolgáltatás, egészségügy, az asszimilációnkat semmi nem akadályozza meg. Valós kétnyelvűség megteremtése a cél: olyan környezet, amelyben mindkét közösség tagjai szabadon használhatják anyanyelvüket. Marosvásárhelyt valóban frontvárosnak tartom, mivel itt él a legnagyobb romániai magyar közösség, mintegy 60 000 ember. Az itteni események végeredménye az összes többi erdélyi település magyarságának a sorsát meghatározza. Ha Marosvásárhelyen sikerül megvalósítanunk a kétnyelvűséget, akkor ez más településeken is menni fog. Ha elbukunk, akkor máshol sokkal nehezebb lesz a próbálkozás. – P. V.: Egyelőre azt látom, hogy sok esetben mi magunk viselkedünk úgy, mintha másodrendű állampolgárok lennénk. Minap egy magyar politikai szervezet által szervezett és kétnyelvűnek tervezett közvitán négy-öt román ajkú résztvevő miatt az első húsz perc után órákon keresztül csak románul beszéltek. Olyanra is volt példa, hogy magyar a magyarral román nyelven vitatkozott. Állítom, hogy a városban akkor fogjuk, jól érezni magunkat, ha lesz bátorságunk belakni, ha a román ismerőseinkkel etnikai kérdésekről is merünk beszélni, illetve lesz bátorságunk ahhoz, hogy ügyünket, céljainkat megvédjük. A kétnyelvűség alkalmazása mellett a magyar emberek az intézményekben is meg kell találják a helyüket. Közösségileg kell elérnünk azt, hogy a nagyvállalatoknál ne etnikai kritériumok szerint alkalmazzák a munkavállalókat. Van, ahol konkrét intézkedésekkel tud segíteni az önkormányzat, de van, ahol csak az öntudatára ébredő, cselekvő és magabiztos közösség tud változást előidézni. – S. Z.: Ezen a területen is változás kell. Az én városomban nem számít, hogy ki magyar és ki román, mert mindenkinek azonos jogai vannak a nyelvhasználatban is. Meggyőződésem, hogy a városvezetésen és szimpatizánsaikon kívül senkit nem zavarnak a kétnyelvű táblák. Meg fogom oldani ezt a kérdést: 90 napon belül minden utcának kétnyelvű táblája lesz Marosvásárhelyen. Kétnyelvűvé kell tenni az ügyintézést is. A múzeumban, amit igazgatok, már bevezettük a kétnyelvűséget, és senki nem tiltakozott ellene. Ám ahhoz, hogy közösségünk a városban otthon érezzemagát, véget kell vetnünk a politikaiacsarkodásnak, az intrikáknak, a felesleges viszályoknak. Fontos, hogy képesek legyünk az együttműködésre, függetlenül attól, hogy bizonyos kérdésekben mást gondolunk – jó példa erre az évről évre megszervezett Vásárhelyi Forgatag.Vagy ahogy most, a polgármesteri előválasztás kapcsán is sikerült összefognunk. Csak együtt vagyunk erősek! Együtt vissza tudjuk szerezni a jelenlegi vezetés által elkobzott törvényes jogainkat. Közös csapatttal a nyertes mögött – Milyen esélyt lát arra, hogy a három magyar jelölt közül kikerülő nyertes mögé a másik két alulmaradó jelölt és annak csapata, szavazótábora fenntartások nélkül felsorakozzon? Lesz-e közös, koalíciós választási lista? – B. M.: Abban az esetben, ha a nyertes jelölt a közösség érdekeit őszintén és a megvezetés szándéka nélkül felvállalja, a marosvásárhelyi magyarság követni fogja. A közös, koalíciós választási listával kapcsolatban azt tudom mondani, hogy az előválasztás számomra annyit jelent: október 11-e után kiderül, ki lesz a magyar pártok polgármesterjelöltje a jövő évi helyhatósági választáson. – P. V.: Ez egyelőre meglehetősen ködös helyzet. Megegyezésünk szerint az előválasztásokat a megfelelő jelölt megtalálásának a céljával terveztük. Mindannyian egyetértettünk abban, hogy a pártok alázatot kell tanúsítsanak, nem szabad politikai üggyé változtatni az eseményt. Ez szép gondolat, mégis azt látom, hogy nem mindannyiunk számára sziklaszilárd elv ez. Határozott törekvések vannak arra, hogy a jelölteket a pártok jelöltjeiként mutassák be. A mai marosvásárhelyi közállapotokat figyelembe véve mélységesen helytelen elképzelés ez, hiszen itt nem a pártok a fontosak, hanem közös csapat kialakításával olyan polgármesterjelöltet állítani a jövő évi választásokra, amelyikben megbíznak a marosvásárhelyiek. A koalíciós lista, a választási szövetség a felelős politikai vezetők bátorságától, elsősorban az RMDSZ-es kollégák bölcsességétől, helyzetfelismerésétől és a már említett politikusi alázattól függ. A néppárt országos vezetése arról biztosított, hogy határozottan támogatja a közös választási jel alatt indulást. Meggyőződésem, hogy a marosvásárhelyi magyarok is ezt látnák szívesen, ami rég nem tapasztalt részvételt hozna a jövő évi helyhatósági választásokon. – S. Z.: Abban állapodtunk meg, hogy összefogunk. Mindkét riválisom komoly ember, az egyik még a barátom is. Nincs okom kételkedni, hogy betartják azt, amiben megállapodtunk és támogatni fognak abban, hogy változás legyen Marosvásárhelyen. Példátlan ez az összefogás. A matematikai lehetőség eddig is adott volt arra, hogy Marosvásárhelynek magyar polgármestere legyen. Most erre ráerősítettünk. Az összefogás által már a politikai lehetőség is adott. Ezekután remélem, lesz közös választási lista is. Különben mi értelme lett volna az egésznek? – Volt-e olyan polgármestere Marosvásárhelynek az elmúlt száz évben, akinek a munkásságát példának tekinti, és akinek városfejlesztési elképzeléseivel azonosulni tud? – B. M.: 1989 után Fodor Imre polgármester fogalmazta meg azt az igényt, hogy a magyar közösség érdekeit érvényesíteni kell. Úgy tűnik, ő ezt képviselte, de a törvényes keret ezt akkor még nem tette lehetővé. 2001-ben jelent meg a 215-ös közigazgatási törvény, ami tág kereteket biztosított amagyar nyelvhasználatra a közigazgatásban, de ő sajnos ekkor már nem volt polgármester. Az ő munkásságát, hozzáállását tartom követendőnek. – P. V.: Nem igazi marosvásárhelyi az, aki ne hallott volna a városépítő polgármesterként emlegetett Bernády Györgyről. Ha valaki munkásságából erőt lehet, erőt kell meríteni, akkor az ő hozzáállását érdemes megvizsgálni. Akkor is korszakváltás zajlott le a világban, ezért a bátorsága és jövőtervező hozzáállása példamutató lehet napjainkban is. – S. Z.: Egyértelműen dr. Bernády Györgyre gondolok. Mind emberi, mind történész szemmel elképesztő volt a munkássága. A poros kisvárosból ő teremtett modern nagyvárost. Sokan tudják, hogy a Kultúrpalota és a Városháza fűződik a nevéhez, de azt talán kevesebben, hogy a közvilágítás, a csatornázás, a kövezett és aszfaltozott utcák kialakítása is az ő munkáját dicsérik. Soha akkora infrastrukturális fejlődés nem volt a város életében, mint az ő idejében, pedig akkoriban nagy ellenállás fogadta elgondolásait. Bernádytól tanultam, hogy merjünk nagyot álmodni, nagy terveket megfogalmazni, mert csak így érdemes. Megszólítani a románokat – Magyar polgármesterjelöltként számít-e román szavazókra? Milyen üzenettel tudná őket megszólítani? – B. M.: Az előválasztáson most amagyar közösség megszólítására törekszem. De a három jelölt közül csak én kommunikálok a román közösséggel románul is közszereplői Facebook-oldalon. Tevékenységemet a román közszereplők, a román média is követi. Tudom, hogy a város román közösségének is fontos lenne az átláthatóság, a közpénzek racionális elköltése. Ők isérzékelik, hogy a város gazdasági fejlődése elmarad Kolozsvár, Brassó vagy Nagyszeben mellett. Nincsenek nagybefektetők, a jelenlegi városvezetés nem fektet megfelelő hangsúlyt az innovációra. Ezen az állapoton is változtatni szeretnék, ezt irányukba jelzem. – P. V.: Azt azért látni kell, hogy a mai Marosvásárhelyen az etnikai szavazás elsősorban a román lakosságra jellemző. Az elmúlt három választás minden eredménye azt mutatja, hogy ők sokkal inkább etnikai megfontolás alapján, fegyelmezetten szavaznak, mint mi, magyarok. Ez a trend csak akkor fog megváltozni, ha olyan magyar jelölt lesz Marosvásárhelyen, akiről a románok elhiszik, hogy nem kell félniük, mert a döntéshozatalban megmarad a helyük. Nagy kihívás, de ilyenjelölt szeretnék lenni. Marosvásárhelyiségem és a velünk együtt gondolkodni képes román ajkú véleményvezérek lehetnek ebben segítségünkre. – S. Z.: Mindenkire számítok, aki változást akar Marosvásárhelyen, magyarra és románra egyaránt. Akit nem a múltbéli hibák, hanem a jövő teendői foglalkoztatnak: hogyan lehet élhető, fejlődő várost teremteni. Másfél évtizednyi elvesztegetett idő után itt az ideje, hogy visszavegyük a várost. Nekünk, magyaroknak és mindenkinek, akinek elege van a jelenlegi városvezetésből. A változást csak egy erős háttérrel rendelkező jelölttel lehet véghezvinni. Ezért abban bízom, hogy aki a jelenlegi polgármestert le akarja váltani, október 11-én is rám fog szavazni. Makkay József Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2015. október 9.Szovátán is bemutatkozik az Erdélyi ÉrtéktárOktóber 8–18. között hatodik alkalommal rendezik meg a Székelyföld Napokat, melynek keretében Hargita, Kovászna és Maros megye számos településén kerül sor olyan kulturális eseménysorozatok megszervezésére, melyek elsődleges célja a székelyföldi magyar kulturális értékek felmutatása, az együvé tartozás és a közösségi érzés erősítése. A Székelyföld Napok keretében a Kriza János Néprajzi Társaság az erdélyi magyar értékeket népszerűsítő és a külhoni (erdélyi) értékőrző mozgalom kiépítésének módszertanát bemutató Erdélyi Értéktár. Érték, ami összetart címet viselő projektjét mutatja be. A társaság október 12- én Szovátán, a Bernády György Közművelődési Egylettel és Szováta önkormányzatával közösen Érték, ami összetart. Előadások az Erdélyi Értéktárról címmel projektbemutatót, valamint Képek és értékek. Erdély néprajzi értékeinek képi reprezentációi címmel fotókiállítást szervez, mely az erdélyi magyar népi kultúra mára már letűnőfélben levő helyi értékeire irányítja a figyelmet. A válogatott képanyag a 20. század első felére jellemző erdélyi magyar népéletet és a népi kultúra értékeinek lehető legkülönbözőbb területeit vonultatja fel, kezdve a hagyományos népi mesterségektől és munkafolyamatoktól a népszokások, a hagyományos népi építészet és a népi tárgy- és öltözködéskultúra elemein át egészen a vallási élet központi helyeként számon tartott templomokig. A kiállításon Vámszer Géza (1896-1976), Kós Károly (1919-1996), Szabó Tamás (1933), Péterfy László (1936), Vas Géza (1934) és mások képei láthatók. A kiállítást tervezte, a kísérőszövegeket írta és a képeket válogatta: Jakab Albert Zsolt – Kedves Anett – Vajda András. Látványterv: Könczey Elemér – Szentes Zágon. A rendezvény megnyitójára október 12-én 14 órakor a szovátai városháza nagytermében kerül sor. Népújság (Marosvásárhely) 2015. október 13.XVIII. Bernády NapokIdéntől ölti magára a nagykorúság jelzőjét a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kezdeményezte őszi rendezvénysorozat, de már régóta rászolgált arra, hogy a marosvásárhelyi magyarság úgy tartsa számon, mint a város egyik legrangosabb hagyományos ünnepi eseményét. A közönség mindig nagy érdeklődéssel övezte és igen szép számban tisztelte meg jelenlétével a városépítő polgármester emlékét idéző megnyilvánulásokat. Hisszük, hogy most sem lesz másképp, számítunk aktív részvételére, hiszen ez teheti valóban élményteljessé a műsorokat, amelyekkel minden korosztályt szeretnénk megszólítani. Ezúttal három napon át, október 22., 23., 24- én zajlanak a rendezvények a Bernády Házban, amely immár két évtizede sokoldalú szellemi központként változatos programokkal igyekszik megfelelni a vásárhelyi magyarok elvárásainak, illetve a Kultúrpalotában, ahol a tradícióknak megfelelően a Napok záróeseményére a Nagyteremben kerül sor. Az első nap, október 22. a fiataloké. A diákvetélkedők, amelyeket minden évben megszerveztünk, igen népszerűek, kedvelik a kicsik, nagyok is. Sikerüket a szülők, tanárok támogatása is elősegíti. A szakemberek is szívesen bekapcsolódnak a versenyek előkészítésébe, lebonyolításába, mert tudják, hogy ezek a vetélkedők is nemzedékről nemzedékre tovább éltetik Bernády szellemét, ápolják örökségét az ifjak körében. A Simon György magyar szakos tanár patronálta idei diákvetélkedő várostörténeti jellegű, a címe: Bernády nyomában. Az V-VIII. osztályosok a Fodor János történész vezette városnézés után 15 órától a Bernády Házban versengenek az elsőségért. A IX–XII. osztályos középiskolások interjúkkal, riportokkal, más műfajú munkákkal, filmes összeállításokkal bizonyíthatják felkészültségüket, tehetségüket. A nyertesek értékes díjaknak örülhetnek. A Bernády Napok ünnepélyes megnyitója október 23-án, pénteken 17 órai kezdettel zajlik a Bernády Házban. Majd könyvbemutató és tárlatnyitás tarthat számot a művészetkedvelők figyelmére. A közművelődési központ kiállításaival is komoly hírnevet és rangot szerzett magának. A kortárs képzőművészet számos hazai és külföldi kiválósága állította itt ki alkotásait, és adományozott értékes műveket az alapítványnak. Így a létesítmény műgyűjteménye folyamatosan gazdagodik. A kollekciót 2009-ben a Galéria a Bernády Házban című albumban mutattuk be a nagyközönségnek. Most az érdeklődők megismerhetik a gyűjteménynek azt a részét is, amellyel az azóta eltelt időszakban lett gazdagabb a Ház. A rendezvényen az ugyancsak Nagy Miklós Kund szerkesztette Galéria a Bernády Házban 2. című igényes kiadvány bemutatása mellett kiállítást is nyitunk a kötetbe foglalt munkákból. Október 24-én, szombaton 10 órakor a református temetőben folytatódik a megemlékezés. Dr. Bernády György sírját koszorúzzák meg az emlékezők. Majd 10.30-tól a Bernády téren a polgármester szobránál helyezzük el a koszorúkat. 18 órakor a Kultúrpalota nagytermében kezdődik a gálaest. Mint mindig, ennek egyik fénypontja ezúttal is a Bernády-emlékplakett átadása. A Gyarmathy János szobrászművész alkotta bronzplasztikát és az oklevelet a város egyik olyan személyisége kapja, aki sokat tett a Városépítő hagyatékának megőrzéséért, továbbadásáért. Az idei kitüntetett már a 17. a díjazottak sorában. Ezt követően a költészet és a zene barátainak lesz része emlékezetes élményben. A Csíky Boldizsár zeneszerző koncepciója alapján létrejött, A lélek anyanyelvén című verses-zenés összeállítás két nagy tehetségű előadóművész, Bogdán Zsolt kolozsvári színművész és ifj. Csíky Boldizsár zongoraművész tolmácsolásában szólaltat meg olyan szerzőket, mint a költő Dante, Ady, József Attila, Kosztolányi, Tarkovszkij, Szilágyi Domokos, Székely János, Tóth Árpád, Radnóti és Kányádi, illetve a zeneszerző Liszt, Chopin, Brahms, Szkrjabin, Rachmaninov, Gershwin és Bartók Béla. Minél több embernek szeretnénk örömet szerezni az esttel. Ahogyan eddig is, a belépés díjtalan. Borbély László, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. október 26.Az értékteremtés ünnepeNagy Miklós Kund a kitüntetett Hétesztendőnyi művészálom teremtette meg péntek délután a 18. Bernády Napok megnyitójának hangulatát. Égvilágcserepek, Miért?, Sámánkereszt, Csillagözön, Szemérem, fa – köszöntek vissza a Bernády Ház földszinti kiállítótermében a korábbi tárlatok azon alkotásainak – festményeknek, grafikáknak, szobroknak – címei, amelyeket a kiállító művészek adományoztak az évek során a húsz éve működő kulturális központnak. A kollekciót a Galéria a Bernády Házban 2. című album is egybegyűjtötte. A 2009-es első album folytatásaként megjelentetett igényeskiadványt szerkesztője, Nagy Miklós Kund ajánlotta a népes közönség figyelmébe. Az együttlét első perceiben a Művészeti Líceum két diákja, Alex Cioata és Domahidi Péter hegedűjátéka töltötte be a termet. Ez a momentum újra igazolta, hogy a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumának egyik legfőbb célkitűzése a fiatal tehetségek felkarolása. A továbbiakban Borbély László, az alapítvány kuratóriumának elnöke szólt a jelenlevőkhöz. "Szükség lenne egy állandó galériára" – Nagykorúak lettünk ezzel a rendezvénysorozattal. Úgy érzem, hogy egy nagy családban vagyunk itt együtt – hangsúlyozta a kuratóriumi elnök, egyrészt a művészekre, másrészt azokra a marosvásárhelyiekre utalva, akik az 1995-től szervezett 225 kiállítás törzsközönségéhez tartoznak. – Mintegy 200 műalkotás van a birtokunkban. A bemutatásra kerülő album annak a 72 művésznek a munkáit jeleníti meg, akik 2009-től állítottak ki a Bernády Házban, és adományoztak az alapítványnak alkotásaikból – mondta Borbély László, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy fontos a fiatal nemzedékben tudatosítani az elmúlt negyedszázad értékeit. A megkezdett munkát folytatni kell, ugyanakkor egy állandó galériára is szükség lenne, ahol a Bernády Ház kincsei mindig megtekinthetők lehetnének. Titkok a teremben A képzőművészet gyakran szolgált ihletforrásként az irodalom számára, ennek érzékeltetésére Bálint Örs színművész Juhász Gyula Gioconda című versét szavalta el. ..."Mert álmok híján holt leány a lélek" – üzente egykor a költő, és Nagy Miklós Kund is ehhez a gondolathoz kapcsolódott a Galéria a Bernády Házban 2. című album bemutatásakor. – Álom és valóság, számtalan titok van ebben a teremben is. Amennyi művész, annyi világlátás, álom, a valóság megannyi kivetítése – mondta az album szerkesztője, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy a kiadványban olvasható, tárlatnyitókon elhangzott szövegek korábban lapunk Múzsa mellékletében jelentek meg. – A Népújság mindig tárt kapukkal várta ezeket az írásokat. Kevés művészközösség örvendhet akkora figyelemnek, mint az itteniek – jegyezte meg a szerkesztő. Nagy Miklós Kund arról is szólt, hogy a Bernády Ház fontos életműveket bemutató kiállításoknak is otthont adott az évek során, volt itt Vasarely-, Capa-, Brassai- tárlat, de a nagy öregek mellett a fiatal alkotók is mindig helyet kaptak ezekben a termekben, és csoportos kiállításokra is gyakran sor került. – Büszke vagyok arra, hogy a Bernády Ház hírneve messzire jutott. A szaktestülettel évente összeülünk kiválasztani azt a 10-12 művészt, aki alkotásaival nálunk bemutatkozhat. Marosvásárhelyiek mellett azoknak is lehetőséget adunk, akik rég eltávoztak ebből a városból, de a szívük itt maradt. A Székelyföldről, Kolozsvárról, Nagyváradról és az anyaországból is voltak kiállítóink. Nem ismerek még egy olyan nagylelkű közösséget, mint amilyen a munkáikat önzetlenül felajánló képzőművészeké, akik a megnyitó előtti napokon abban is segítettek, hogy a műfajilag sokszínű tárlat egységet, harmóniát árasszon – tette hozzá az album szerkesztője. A bemutatót követően a jelen levő művészek dedikálták az értékőrző kiadványt, amelyben Both Gyula fotói örökítik meg az alkotásokat Nagy Miklós Kund, Sebestyén Mihály, Bocskay Vince, Túrós Eszter méltatásai kíséretében. Negyedórás munkaszünet a Bernády téren Szombat délelőtt Bernády György sírjánál, majd a városépítő polgármester szobránál megemlékezéssel és koszorúzással folytatódott a rendezvénysorozat. A Bernády téren az emlékezés negyedórájában többnyire szüneteltek az útjavító gépek, csak enyhe háttérzaj hallatszott. – Az embernek szüksége van sikerélményekre. Számomra óriási sikerélmény az, hogy meg tudtunk győzni egy céget, hogy 15 percre szüneteltesse a munkát – jegyezte meg a szobornál enyhén ironikusan Borbély László, majd így folytatta: – Nem tudom, mit szólna Bernády, ha most itt lenne velünk. Bizonyára elkezdené irányítani a munkát. A korabeli képek is mutatják, hogy jelen volt a Kultúrpalota építésénél és mindenhol, ahol egy polgármesternek jelen kell lennie. Nemcsak álmai voltak, meg is tudta valósítani az álmait. A mai nap legfontosabb üzenete az, hogy ne hagyjuk magunkat – hangsúlyozta a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke, majd az elmúlt 25 év értékeiről szólt, amely Marosvásárhely két párhuzamos társadalmát, a magyar, illetve román közösséget együttgondolkodásra kellene késztesse. Végül a megemlékezésen évről évre tiszteletét tevő Dr. Bernády György Általános Iskola vezetőségének mondott köszönetet az alapítvány elnöke, ezt követően pedig a jelen levő intézmények, szervezetek képviselői koszorúztak, illetve a Bernády-örökséget fontosnak érző marosvásárhelyiek helyezték el a szobornál virágaikat. Ahol az "emberség tüze" ég A Bernády Napok szombat délutáni zárógáláján Nagy István színművész köszöntötte a Kultúrpalota telt házas publikumát, majd Borbély László szólt az ünnep jelentőségéről. – Október vége számunkra mindig kihívás. Mindig igyekszünk egy olyan rendezvénysorozatot létrehozni, amellyel értékeket mutatunk fel, illetve a jövőre tekintünk. Ha Bernády György most itt lenne közöttünk, és azt kérdezné, hogy édes ecsém, mit csináltatok ti itt az utóbbi 24 évben, elmondhatnám, hogy több mint 1500 rendezvényt szerveztünk, 225 kiállításunk volt, három szobrot emeltünk, 25 könyvet adtunk ki. Bernády munkásságában az értékteremtés a legfontosabb. (...) A marosvásárhelyiek nélkül sem az alapítványt megálmodni, sem a Bernády Napokat megszervezni nem tudtuk volna. Ezt követően az est fénypontja, a Bernády- emlékplakett átadása következett. A Marosvásárhelyért sokat tett közéleti személyiségnek járó kitüntetést ezúttal Nagy Miklós Kund, a Dr. Bernády György Alapítvány kuratóriumának alelnöke, a Bernády Házban szervezett művészeti és irodalmi események házigazdája, több mint 30 könyv szerzője, lapunk Múzsa mellékletének szerkesztője vehette át. A kitüntetett Csokonai Vitéz Mihály Marosvásárhelyi gondolatok című versét idézte, amelyben a költő "a világ abroszán legkritikusabb" helynek nevezi városunkat, majd így folytatta: – Azt, hogy a legkritikusabb hely, gyakran tapasztalhatjuk, de ugyanakkor a legszerethetőbb hely is. Számos olyan alkotó él itt, aki nem marosvásárhelyi születésű. Ez is bizonyítja, hogy ez a város képes magához édesgetni, idekötni az embereket. Itt mindig sokat jelentett a kultúra, a szellem, Csokonait idézve, az "emberség tüze". Ezt ismerte fel Bernády, ezért hozta itt létre a sok lehetőséget, amelyek a kisvárost nagyvárossá tették. A 17. Bernády-emlékplakett átadása után egy újabb különleges mozzanat következett. Tekintettel a kettős ünnepre – a 20 éves Bernády Ház és a nagykorúvá vált Bernády Napok ünnepére – az alapítvány kuratóriuma gyűjteményéből három műalkotást bocsátott sorsolásra azon jelenlevők között, akik a nevüket és lakcímüket tartalmazó borítékot előzetesen eljuttatták a Bernády Házba. Sz. Kovács Géza grafikáját a Bernády Ház rendezvényeire rendszeresen ellátogató Benczédi Gyöngyi vihette haza, Szép György olajfestménye Boros István Tety ismert grafikusművészé, karikaturistáé lett, Gyarmathy János plakettje pedig egy fiatal művészetbarát, a gyógyszerészhallgató Kucsera Dániel otthonát gazdagíthatja. A gála egy ősbemutatóval, A lélek anyanyelvén című zenés-irodalmi összeállítással zárult. A számos költő és zeneszerző művéből született rendkívüli produkció ötletgazdája Csíky Boldizsár zeneszerző, előadói Bogdán Zsolt Uniter-díjas színművész és ifj. Csíky Boldizsár zongoraművész voltak. A nagyérdemű hosszú percekig tartó tapssal köszönte meg az élményt, amelynek egyik legintenzívebb momentuma a közönség közvetlen közelében tolmácsolt Radnóti-üzenet volt: "Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,/ nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt/ kis ország, messzeringó gyerekkorom világa." Nagy Székely Ildikó Népújság (Marosvásárhely) 2015. október 26.Értékmegőrzés a marosvásárhelyi Bernády NapokonAz értékteremtés és értékek átadása volt az egyik fő gondolata az idén háromnaposra sikeredett, 18. alkalommal megszervezett Bernády Napok rendezvénysorozatnak Marosvásárhelyen. A Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány 24 éves, 20 éve szervez rendezvényeket, és 18. éve rendezi meg a Bernády Napokat – összegezte Borbély László, az alapítvány elnöke az idei ünnepi eseménysorozat gálaestjén szombaton a Kultúrpalota nagytermében. Mint elhangzott, az eltelt évek alatt 1500-nál is több rendezvényt szervezett az alapítvány, 3 szobrot állítottak, 22 könyvet adtak ki, és 225 kiállításnak adott otthont a Bernády-ház. Az alapítvány a Bernády Napok rendezvénysorozat keretében vetélkedőkkel igyekezett felkelteni a diákok érdeklődését a városépítő Bernády György életműve iránt. Idén száz fiatal vett részt a vetélkedőn, ahol diákok városnéző sétát tettek Fodor János történésszel, majd a látottak alapján válaszoltak a kérdésekre. Simon György, a vetélkedők vezetője elégedett volt a versenyzőkkel, mint mondta, nagyon sokan érdeklődnek a fiatalok közül, ami azt jelenti, hogy Bernády szelleme tovább él. A képzőművészeti kiállítások során minden művész egy-egy alkotást adományozott a Bernády-háznak. A gyűjtemény ma már közel kétszáz értékes műalkotásból áll, festmények, grafikák, kisplasztikák, hagyományos és nonfiguratív alkotások sorakoznak, „nagy öregek” és fiatal tehetségek művei. Az összegyűlt allkotásokból 2009-ben kiállítást szerveztek, illetve egy művészeti katalógust is kiadtak Bernády Galéria címmel, ám azóta tovább gyarapodott a gyűjtemény, így az idei rendezvénysorozaton újabb albumot adtak ki. Szombaton megkoszorúzták a református temetőben Bernády György síremlékét, illetve a róla elnevezett téren egész alakos szobrát, este a Kultúrpalota nagytermében az ünnepi műsor keretében átadták a Bernády-emlékplakettet. A Gyarmathy János szobrászművész által készített bronzplakett 17. kitüntetettje Nagy Miklós Kund újságíró-szerkesztő, művészeti író, a képzőművészeti tárlatok örökös házigazdája, több mint 30 kötet szerzője. A rendezvénysorozat keretében A lélek anyanyelvén című műsort tekinthette meg a nagyérdemű: Bogdán Zsolt kolozsvári színművész és ifjabb Csíky Boldizsár zongoraművész estje katartikus élményt nyújtott a költészet és zene párosításával, egymásra hatásával. Antal Erika Krónika (Kolozsvár) 2015. október 29.Könyvek és hiányzó fényképekSzakkönyvek vására várja az érdeklődőket a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem folyosóján az idei évfordulós ünnepségsorozat keretében. A Bookfest címet viselő vásáron jelen van az egyetem saját kiadója, az University Press, amely román és magyar nyelvű szakkönyveket kínál az érdeklődőknek. Meg lehet vásárolni az egyetemi felvételire szükséges tananyagot tartalmazó anatómia- és kémiakönyvet is. A könyvünnepen jelen van a Petru Maior Egyetem kiadója, valamint az orvosi szakkönyveket megjelentető FarmaMedia és a Studium Alapítvány kiadója is. A FarmaMedia 35 címmel szerepel, főleg német nyelvből fordított hasznos zsebkönyvekkel, családorvosoknak szóló román nyelvű szakkönyvekkel és az egyetem magyar oktatóinak az Erdélyi Múzeum Egyesület által kiadott orvosi szakkönyveivel – tájékoztatott Székely László, aki hozzátette, hogy az EKG-ról szóló zsebkönyv örvendett a legnagyobb érdeklődésnek. A Studium Alapítvány standján a szív- és érrendszeri, valamint a központi idegrendszeri betegségek gyógyszertanáról szóló könyvek fogytak tegnap a legjobban, valamint a rögzített fogpótlásokról szóló szakkönyv, a Gyermeksebészeti útmutató és az orvosoknak írt angol nyelvkönyvet vásárolták a hallgatók – sorolta Vészi Bernadette. A kiállított könyvekkel a Studium – Prospero Alapítvány szakkönyvtárát is népszerűsítik egyben, az alapítvány ugyanis azzal az egyezséggel járult hozzá az egyetem akkeditációjához, hogy könyvállományát a hallgatók rendelkezésére bocsátotta – egészítette ki a mondottakat Vass Levente, az alapítvány igazgatója. Elhallgatott történelem A MOGYE frissen felújított előcsarnokában sajnos továbbra is ott látható a történelmi valóságot elferdítő emléktábla, amely Mihály királynak tulajdonítja a mai egyetem alapítását. Az első emeleti folyosón rendezett régifénykép-kiállítás, az Old UMF az egyetem múltjának történelmi hűségre törekvő bemutatása helyett a célzatos elhallgatást választotta. A nem román vonatkozású tényekről egy szó sem esik, a képek zömét az egykori alreáliskola épületébe az impériumváltást követően beköltözött Mihai Viteazul Katonai Líceum fekete-fehér képei teszik ki. Arról nem értesülhetnek a hallgatók, hogy dr. Bernády György polgármestersége idején (a városi törvényhatóság által a magyar hadügyminisztérium rendelkezésére bocsátott területen) a Kosárdombon emelt épületbe 1908-tól a Kismartonból áthelyezett császári, királyi alreáliskola költözött be. Az intézmény olyan nagy becsben állt, hogy az odáig vezető utat Bernády György a menhelytől kezdődően sárga téglával köveztette ki. A kadétiskola 1918-ban hagyta el az épületet, amely 1919-ig üresen állt, majd ingyenes orvosi rendelőként működött, ahol Osváth Kálmán orvos-író, a Zord Idő című folyóirat szerkesztője szegény sorsú betegeket gyógyított, ahogy az Sebestyén Mihály lapunkban közölt írásában olvasható (Néhány szó a kadétiskoláról, Színes Világ, 2011. IV. 15.). Az épületbe 1919 szeptemberében I. Ferdinánd román király rendelete alapján költözött be a román katonai líceum, amely felvette Mihai Viteazul nevét. Az 1941-ig tartó időszakról gazdag képanyagot láthatunk, az 1941–45 közöttiről viszont semmit. Ekkor ugyanis a Magyar Királyi Csaba Királyfi Honvéd Gyorsfegyvernemi Hadapródiskola működött az épületben. Ezekről Vécsey László az iskola történetét képekkel is bemutató részletes könyvet írt, ami 1998-ban jelent meg Tatabányán. A szóban forgó éveket a nagyszabású építkezés (1.660.000 pengő értékben) jellemezte: szaktantermek, istállók, fedett és nyitott lovarda, vívóterem, gépjárműszínek, tiszti étkezde, lakások, utak, kerítések épültek. Kicserélték a vezetékeket, bebútorozták az üresen maradt épületet, központi fűtést szereltek, s tiszti étkezdének megvásárolták a Székely kioszkot, amelynek képét kiállították. A katonák kiköltözése után a Mihály király rendelete alapján létrejött kolozsvári magyar tannyelvű orvosi egyetem vette birtokába az épületet, amelyet az új céloknak megfelelően kellett átalakítani. Ha az egyetem vezetősége a történelmi hűségre törekedett volna, ami nem szégyen, csak egyeseknek kellemetlen, egy felhívás nyomán valószínű sokan segítették volna korhű fotókkal az említett időszakról is a szervezőket. Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely) 2015. november 21.Újvidéki vendégjáték MarosvásárhelyenNeoplanta Hamarosan új vendégjátékot láthat Marosvásárhelyen az érdeklődő közönség. Mint azt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezetőségének közleménye tudatja, e hónap folyamán városunkban vendégszerepel az Újvidéki Színház a szóban forgó, Neoplanta című előadásával, melyet Végel László azonos című regényének felhasználásával vitt színre a jeles vajdasági társulat. A koncepciórendezést Urbán András, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház igazgatója jegyzi. Újvidék a multikulturalizmus és multietnicizmus városa, de kérdés az, hogy mi áll ezeknek a szavaknak a hátterében. A Neoplanta című előadás Újvidék, Vajdaság és a régió közösségeiben jelen levő feszültségeket és ellentmondásokat igyekszik felfedni. A 2014-es bemutató alkalmával Venczel Valentin, az Újvidéki Színház igazgatója elsősorban azt hangsúlyozta ki, hogy ez a darab egyesekre biztosan provokatívan hat. "Éles kritikával szól ez az előadás. Mindennel szemben kritikus. Minden jelenség, ami meghatározza, vagy úgy gondoljuk, hogy meghatározza az életünket, túlnő Újvidék és Vajdaság, sőt, még Szerbia határain is. Ezek a jelenségek az egész régióban jelen vannak" – nyilatkozta az igazgató. Az Újvidéki Színház Neoplanta című előadása november 23-án, hétfőn 17 és 20 órától tekinthető meg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Nagytermében, stúdiótérben. A délután 5 órakor kezdődő előadásra a kedvezményes árú vendégjátékbérletek, míg az este 8 órakor kezdődőre a Bernády György-mecénás-bérletek és a teljes árú vendégjátékbérletek érvényesek. (Knb.) Népújság (Marosvásárhely) 2015. november 24.Huszonöt éves a szovátai Bernády Közművelődési EgyletTöbb évtizede léteznek–működnek Szovátán civil közművelődési tevékenységek, körök és szerveződések. A hatvanas-hetvenes években a Petelei István irodalmi kör működött – mintegy tíz évig. A fürdőtelepi könyvtárban hozta létre Balogh László könyvtáros, aki Szováta után Sepsiszentgyörgyön íróként megbecsülve élt haláláig. A kört diákok, pedagógusok, könyvtárosok és más foglakozásúak támogatták. A hetvenes-nyolcvanas években a városi könyvtárban Domokos Edit könyvtáros művelődési kört vezetett, sokirányú és változatos programmal. A diktatúra szorításai közepette a kör sok embernek kielégítette művelődési igényét, szervezett keretet biztosított azon értelmiségiek tevékenységének, akik már több éve színvonalas előadásokat tartottak, szakdolgozataikat hazai és külföldi sajtó közölte. A művelődési kör tevékenysége alatt több mint negyven vendégelőadó és vendégművész mutatkozott be. A változások után, 1990-ben Domokos Edit és Bölöni Domokos újságíró egyetértettek, hogy a művelődési kör helyett egy egyesületet kell létrehozni, amit bírósági bejegyzés után már jogi szervezetként lehet számon tartani, és mint ilyen nagyobb a lehetőség a többszintű tevékenységre. Induláskor segítőnk Kovács Katalin és Molnos Ferenc volt. 1990. november 23-án megalakult a Bernády Közművelődési Egylet, amelyet 1991. január 3- án jegyeztek be a Segesvári Bíróságon. A felavatási ünnepség 1991. február 9-én volt. Marosvásárhely nagyvárosi arculatának kialakítója – a XX. század elején – a jeles polgármester, országgyűlési képviselő, dr. Bernády György, a népszerű demokrata. Nemcsak a megyeszékhely modern városképének a kialakításáról gondoskodott, hanem Szovátán a fürdőtelep egyik festői részét ő parkosíttatta nyaralóvillája közelében. "Politikai pályafutásának legeredményesebb éveiben került sor a szovátai vízvezeték- hálózat, kanalizálás kiépítésére, majd később a villany bevezetésére. E tettei teszik őt rokonszenvessé, példamutatóvá a szovátaiak lelkében" – írja a Falvak Népe című újság 1991 márciusi számában Márton Béla tanár. Ugyancsak 1991 márciusában írja Tófalvi Zoltán egyletüdvözlő cikkében a Népújságban, Domokos Kázmért, Petelei Istvánt nem feledve: "Minden lokálpatrióta- melldön-getés, mítoszteremtés nélkül merjük hinni, hogy a megalakult Bernády Közművelődési Egylet magára vállalja a szellemi, művelődési építkezés minden terhét és gyönyörűségét. A nagy elődök ragaszkodása a figyelmeztető példa: Szovátát nem elég szeretni. Szovátáért végre tenni is kell! (...) A ránk zúduló információ-áradatban azokat a fogódzókat kell keresnünk, amelyek erősítik nemzetiségi létünk értékteremtő szenvedélyét." Az alakuló gyűlésen elnökké Mester Zoltán laboratóriumi főasszisztenst választották, alelnöknek Bodó Anna tanárnőt, titkárnak Domokos Edit könyvtárost; majd a későbbi választások során alelnök lett Fülöp Judit, Bán Dolli, és titkár Kiss János. A tagság a kezdeti 120 alapító tagról 160-170-re gyarapodott, kiválások, elhalálozások, illetve új tagok belépésétől függően. A vezetőtanács pedig 15, illetve 10 tagú volt az elmúlt évtizedekben. Most nyolctagú, s a kezdetektől máig tagja Márton Béla. A BKE tiszteletbeli elnöke Tófalvi Zoltán író, történész. Az egylet a 25 év alatt arra törekedett, hogy az alapszabályzatban megjelölt célokat elérje és teljesítse a Bernády-szellemű elvárásokat: – a helyi hagyományok szerint megszervezni a művelődési életet; – népi hagyományok gyűjtése, ápolása; – találkozók szervezése művészekkel, írókkal, tudósokkal; – együttműködni más hazai és külföldi civil szervezetekkel; – ünnepek, évfordulók megtartása, emlékező ülések; – műemlékvédelem; – könyvbemutatók, kiállítások stb. szervezése. Az egyik tisztújító közgyűlésen hangzott el az elnöki beszámolóban: "A közművelődésbe, magyar kisebbségi kultúránkba – ki merem mondani – szerelmesnek kell lenni. S mi a szerelem? Adok is, kapok is. Aki ezt nem érzi, az Kazinczyval szólva »hagyja másnak az áldozatot!«" Az elmúlt huszonöt év mindenik éve, hónapja – akár hete – sugall egy újabb és újabb gondolatot a hétköznapok, ünnepnapok hosszú során, hiszen változunk, tapasztalunk, és csodálkozunk, hogy változik a világ is körülöttünk. Sok kérdésre feleletet ad az élet, sok változatlanul gyötör. Gondolatok, kultúrforgácsok kívánkoznak a visszaemlékező elé 2015-ben. Próbáljuk aprítani vékonyabb szeletekre közművelődésünket, a Szovátáét, a Bernádyét. A huszonöt év művelődési közterét, életterét – mai szóval a kultúrai térerőt – kíséreljük meg azonosítani. Ebben a térerőben sokszor nem olyan látványos a munka, sok a háttértevékenység, ami nincs kiplakátolva, máskor telt házas ünneppé nemesedik erőfeszítésünk a kultúra járhatóbb, ismertebb útjain. Itt lehet elidőzni a közművelődés már említett két pólusán: adni és befogadni. Az előbbit nem hanyagoltuk el a huszonöt év alatt, sőt, cáfoltuk a nem jóindulatú "gittegylet" minősítést. Az utóbbi, a kapni, befogadni kérdés már véletlenszerűbb, és ezt a véletlent nagyon sok nem véletlen tényező befolyásolja (televízió, internet, szabadidő, érdektelenségig fokozódó távolság a közösségi szellemtől stb.). A befogadónak, íme, mit adott huszonöt év alatt a BKE, azzal a megállapítással együtt, hogy fontos feladata az ernyőszervezeti szerepkör, amennyiben jogi, logisztikai és infrastrukturális hátteret biztosított több szerveződésnek a múltban és a jelenben is: Intermezzo kamarakórus (Fülöp Judit karnagy vezetésével), Mezőhavas népi zenekar (Mátyus Vilmos vezetésével), Sóvidék kulturális folyóirat (főszerkesztő Szolláth Hunor), a szovátai 15. Mátyás hagyományőrző huszárezred lovas csapata (vezetője Lázár Béla huszárkapitány), Harmat néptáncegyüttes, játszóház (Fábián Gabriella és Kiss Enikő vezetésével), Gizmó diákújság, Szarkafészek színjátszók (vezető Kovács Katalin). Az egylet partnerségi kapcsolatot tartott fenn a szovátai iskolákkal is. A BKE szervezési munkájában huszonöt év alatt tehát a következőket adta: több kiírást megért Szép beszéd verseny, szavalóverseny, március 15. megünneplésére összeállított műsorok, irodalmi évfordulókra szervezett előadások, szavalások előkészítése, képzőművészeti kiállítások szervezése, neves költők, írók, tudósok, színészek meghívása, könyvbemutatók helyi, erdélyi valamint magyarországi szerzőktől, zenés irodalmi műsorok kórusművekkel, kórusnapokon, a Szovátai Tavaszi Kórusfesztiválokon a szervezésben együttműködés, kirándulások szervezése szoboravatásokra, emlékhelyek felkeresésére, kiállításokra, népfőiskolák szovátai szervezésekor azok hathatós támogatása, kézimunkakör, Zenei ábécé előadás-sorozat, a Medve-tó születésnapi ünnepeire szervezett kulturális műsorokkal együttműködés, testvérvárosi kirándulások és viszontfogadások, a marosvásárhelyi Bernády Napokon részvétel és koszorúzás, honismereti diákvetélkedőkön részvétel a szervezésben, a Magyar Művészeti Akadémia szovátai tagjainak köszöntőünnepsége, egyszeri, de jelentős esemény: Sánta Csaba szobrászművész Hadiárvacímű szobrának felállítása a városháza udvarán 2001-ben, Petelei István emlékének ápolása, részvétel adventi koncertek szervezésében, farsangi bál szervezése 22 alkalommal. Mindezek megtartása nem jöhetett volna létre, ha nincsenek támogatóink. A támogatás együttműködést is jelent nagyon sok esetben, már induláskor – mintegy tíz évig – a városi könyvtárral. A városi önkormányzat és polgármesteri hivatal állandó segítségét, támogatását kapjuk folyamatosan. További segítőink a református, a római katolikus és az unitárius egyház, a Teleki Oktatási Központ, a Danubius fürdővállalat. Több kereskedelmi egység – most csak a jelentősebbeket említem: Elixon, Larix, Dósa üzletház, élelmiszerüzletek, Borház, Zöldbéka, gyógyszertárak, Polaris, Dan Cristian faragóüzeme –, illetve magánember évenként ismétlődő pénzügyi, tárgyi segítségének örülhettünk. Médiatámogatóink voltak a Szovátai Hírmondó, a Sóvidék Televízió, a Népújság és a marosvásárhelyi rádiócsatornák, illetve újságok. Külön említést érdemelnek azok a szovátai művészek, akik évente egy-egy kisorsolásra bocsátott alkotásukkal voltak a segítségünkre. Mindent összegezve: a huszonöt év alatt jelen voltunk Szováta művelődési életében. Sikerek- kudarcok mérlegén a sikerek látványosabbak, a kudarcok tanulságosabbak. A Bernády Közművelődési Egylet vezetésével eltelt két és fél évtized életem szép időszaka lehetett, mert mindig akadtak segítő társak, és mindig akadtak munkánkat igénylő és megbecsülő szovátaiak. Mester Zoltán Népújság (Marosvásárhely) 2015. november 28.Bolhacirkusz és szabadság (Beszélgetés Csíky Boldizsár zeneszerzővel)„Szeretem ahogy lát, ahogy hall, ahogy beszél, ahogy láttat, ahogy hallgattat, ahogy beszéltet” – fogalmazott Kincses Margit zongoraművész Csíky Boldizsár 75. születésnapi köszöntőjében. A kortárs magyar zeneszerzés egyik legelismertebb személyiségével többek között arra kerestük a választ: mi viszi fel az embert a hegy tetejére? – Szokott fütyörészni, dúdolgatni, ha magában van? – Nem nagyon, viszont – és ezzel valószínűleg így van a zeneszerzők többsége – majdnem mindig hallok magamban valami zenét. Most, miközben beszélgetünk, éppen a Mozart hegedűre és brácsára írt Simfonia Concertantéjának második tételét. Ha egy képzett muzsikus ránéz egy kottára, azonnal felcsendül benne a zene. Szinte főbe kólintott, amikor egyszer a könyvtárban kezembe adták a Haydn Búcsúszimfóniájának kéziratát, és azt láttam, hogy a mester két vízszintesen elhelyezett kottapapíroldalon szinte fel sem vette a tollát például a brácsaszólam leírása közben. Ami azt jelenti, hogy közben hallotta a többi szólamot. Ez nekem magas, szinte demoralizáló volt. A belső hallás talán részben magyarázza, hogy nem dúdolok vagy fütyörészek, hiszen az a bennem szóló zenével együtt valami zavaros, elviselhetetlen polifóniát gerjesztene. Hacsak nem a saját ötleteimet próbálgatom… – Milyen partitúra szólal meg önben legkönnyebben? – Ez jelentős mértékben technikai probléma. Nem vagyok annyira virtuóz kottaolvasó, hogy mondjuk egy óriási zenekart felvonultató Richard Strauss-partitúrát azonnal halljak: azzal kínlódom, baktatok vele. Egy Mozart-szimfóniával vagy Bach-művel könnyebben boldogulok. Ismerek azonban kollégákat, akik harmincsoros partitúrákat olvasnak minden gond nélkül. Éveken át rendeztek például Budapesten egy igen rangos karmesterversenyt, én is zsűriztem ott. A remek ifjú karmesterek között szinte lehetetlen volt különbséget tenni, ezért aztán a legvégén már direkt hibákat írtunk a partitúrába, mondjuk olyan jellegűeket, hogy egy melódiarészletet nem az oboa játszott, hanem a fuvola, és lestük, észreveszik-e? Beismerem, gonosz dolgok voltak ezek, de egy osztrák karmester például mind a tizenkét hibát kiszúrta. A gyakorló karmesterek többnyire jobbak ezekben a dolgokban, mint a zeneszerzők, akik munka közben legfeljebb zongorakontrollt használhatnak. – A könnyebben megszülető művei egyben a kedvencei is? Évtizedek múltán is éppúgy vállalja az alkotásait, vagy folyamatosan csiszolgatná őket? – Minden a megszólalás, a visszaigazolás pillanatában dől el. Az ember ideális hangzatokat és hangszerszíneket hall, vet papírra, ám a felcsendülés pillanatában kiderülhet róla: bizony nem szól a legjobban. Ez alól csak a legnagyobbak kivételek, mi, az „alsóbb regiszter” sokszor kínlódunk vele. A műfaji besoroláson túl műveimet stiláris szempontból is elég pontosan lehet csoportosítani. Van egy határozottan népzenei ihletésű csoport, ahová nem csak vokális művek tartoznak – ami pedig logikus volna a magyar nyelv vonzó sajátosságaiból fakadóan. Egy másik csoport annak a huszadik századi, tizenkét fokú szeriális iskolának hatására született, amit az új bécsi iskola képviselői hagytak ránk, de bennem korántsem a rájuk jellemző doktriner formában él. Ezek a műveim sokkal érzelmesebbek és szűkszavúbbak, mint amit ez a zeneszerzési technika feltételezne, mivel mindig féltem tőle, hogy az előadó vagy a közönség egyszer csak arra gondol: ejnye, miért nincs már vége? Aztán vannak olyan műveim, amelyeket egyszerűbb hangvételben írtam, ezek többnyire egyházzenei darabok, kisebb kórusoknak szánva, ahol a technikai szint már-már meghatározza a stílust, hiszen miközben nem lehet túllépni egy bizonyos szintet, nem szabad leereszkedni a tömegdalok nívójára sem. És van a legutóbb születettek kategóriája. Több mint tizenöt éve – amikor a Magyar Rádió kórusa elénekelte egy Balassi-versre írt művemet – éreztem először, hogy na, ez olyan egyéni hang, ami csak én vagyok. – Inspirálja vagy inkább bénítja az alkotásban, ha felkérésre, határidőre kell zenét írnia? – A zenei lapzárta is olyan, hogy akkorra valamit meg kell csinálni. Miközben a végterméken nem szabad látszania, hogy bizonyos kényszerítő körülmények között született. A hasonló helyzetek, a fokozott összpontosítás más forrásokat is mozgósít, mint amihez az ember szokványos helyzetekben nyúl. Különleges politikai, társadalmi, családi, érzelmi viszonyok is inspirálóan képesek hatni. Írtam például ’89-ben dühömben, csak azért is egy divertimentót, ami, ugyebár, szórakoztató, könnyed műfaj. Akkoriban óriási nyomás alatt voltam, borotvaélen táncolt a további karrierem, a feszültség ezt hozta ki belőlem. Egy öreg, sokat tapasztalt református lelkész barátom mondta, amikor megszűnt a kommunista világ, hogy most arra kíváncsi, mi következik: bolhacirkusz vagy alkotói szabadság? A bolhaidomítás ugyanis úgy zajlik, hogy az üvegkalitkát egy üveglappal lefedik, hogy a bolhák ne tudjanak kiugrálni belőle. Aztán egy idő után már le is vehetik a lapot, mivel a bolhák időközben megszokják, hogy csak bizonyos magasságig ugorhatnak, másképp beverik a fejüket. És valóban, sok alkotó esetében a rendszerváltozás után a szimbolikus üveglap levétele hihetetlen bénaságokat okozott. – Van kedvenc „megrendelője”? A Maros Népi Együttesnek például sokáig rendszeres szerzője volt. – Nem az egyetlen, de mindenképpen említenem kell a budapesti Angelica kórust, amelynek a karmestere azt mondta, írhatok nekik, amit akarok. Ettől egy szerző természetesen vérszemet kap, de valóban írhattam bármit, s az Angelica nemegyszer szebben adta elő, mint amilyennek eredetileg képzeltem. Azóta is nagy kedvvel és késztetéssel írok nekik. A visszaigazolás ténye természetesen lehet inspiráló, de hervasztó is. Néha viszont a megrendelőtől függetlenül úgy mélyedtem el a zenei anyagban, hogy gyakorlatilag megszűnt az alkotás megrendelésjellege. – Általában érdekli az embereket egy-egy mű keletkezéstörténete. Csíky Boldizsár művei – például A Hegy, a Gulág vagy a csellóra írt mise – rendelkezik valami hasonlóval? – Picit elcsúsztatottnak tartom azt a képet, amely úgy próbálja vonzóvá tenni egy művész pályáját vagy műveit, hogy az életrajzában nagy, a műveket előidéző megrázkódtatásokat keres. Természetesen van ilyen – gondoljunk csak Verdi Requiemjére –, de nem ez a jellemző. Ha a fentiekre kérdezett, ezeknek éppen van ilyen hátterük. Apám a marosvásárhelyi vártemplom papja volt, ’53-ban halt meg, valószínűleg a stressz következtében, hiszen egy ideig úgy éltünk, hogy sose tudhattuk, hol és mikor áll meg az a bizonyos fekete autó. Ez a hangulat, fenyegetettség végigkísérte az életemet, de nem gondoltam rá, hogy ebből valaha is zenemű születik. Néhány évvel ezelőtt viszont találkoztam egy idős emberrel, aki elkezdte mesélni, hogy a Szovjetunióban az Usszuri folyó mentén lévő uránbányában dolgozott, meg hogy miként sikerült életben maradnia, aztán 11 ezer kilométeren át hazajutnia. Elkezdtem győzködni őt, írja le az emlékeit, de ez csak úgy sikerült, hogy „ráuszítottam” egy újságíró ismerősömet, Máthé Évát. Az ily módon megszületett könyv nyomán sűrűsödött bennem ez a történet zenei élménnyé, született meg a Gulág. – Milyen hangszeren szólalt meg először ez a dráma? – Természetesen nagyzenekaron. Írás közben jöttem rá, hogy fel kell oldanom a történetet, nem szabad abban a rettenetes sötét hangulatban hagynom a közönséget, és egy férfikórusra írt egyszerűbb dallammal, egy férfikaron megszólaló De profundisszal zártam, amely – lévén egy Dávid-zsoltár – mondhatni szakralizálta a darabot. A Hegy eredeténél viszont egészen közvetlen élmény áll: egy öreg vadőr hurcolt fel a Kelemen-havasok tetejére. Előzetesen meghallotta, hogy kétségbe vonom, képes-e egyáltalán hatvanévesen felmenni a hegyre. Mit mondjak, úgy meghordozott, hogy alig tudtam felcipelni magamat. A csúcsról szétnézve kezdtem el gondolkodni: mi viszi fel az embert a hegy tetejére? Miért ült bele Kolumbusz azokba a rozoga hajókba? Miért nyúlt bele Fermi a láncreakcióba? A magyarázat: a megismerés kényszere. Ez áll a darab természetleíró, deskriptív álcája mögött. A Hegy tételeinek címei – Körvonalak ködben, Mélységiszony, A csúcs vonzása, Nosztalgia – ezt próbálják érzékeltetni. – És a csellóra írt mise? – A Misa Instrumentalisnak nincs különösebb története. Korábban senki sem írt szólócsellóra misét. Engem a liturgikus szöveg hullámverése ragadott meg. A Credóhoz vagy a Dies iraehez, vagy akármelyik miserészhez óriási zenei háttér tapad a nagyszerű művek jóvoltából. Az irodalmat ismerő szerzőre nagy hatást gyakorol a szavak előélete. E gordonkadarab a liturgikus szöveg prozódiáját követi, a hangszer ez alapján szövi a gondolatot. Nagyon nehéz csellóra jó polifóniát írni, bár nagyon igyekeztem, nekem csak egy fugatóra futotta. – A hatvanas években avantgárd zeneszerzőnek titulálták, mostanában meg konzervatív avantgárdnak. Segítene értelmezni ezt a folyamatot? – Selmeczi Györgyöt, a kolozsvári operához Budapestről gyakran hazajáró karnagyot, kiváló zeneszerző barátomat idézném, aki nagyon érzékeny a stiláris dolgokra, műveli is az óriási repertoárt a kuplétól a legnehezebb zenekari művekig. Szerinte a hatvanas évek végére kialakult bennem egy Bartókból, dodekafóniából, népzenei háttérből összeállt összegző reflex. Megvolt ez itt nekünk Kelet-Közép-Európában, ebből kiindulva jött egy nagy elrugaszkodás, amely aztán mindenféle kísérletezések és kanyarok után gyakorlatilag ugyanoda tért vissza. Én nem tettem meg ezeket a kanyarokat, jártam a magam útját, s egyszer csak újra találkoztunk a nagyon radikálisokkal is, akik időközben valahol kitombolták magukat. Részemről nem volt ez tudatos, legerőteljesebben talán a gyakorlati zenével való folytonos kapcsolatom alakította így. A zeneakadémia elvégzése után ugyanis a marosvásárhelyi filharmónia művészeti titkárává neveztek ki. Bár ez a munkakör a bőgőhúrok beszerzését vagy a zenészek szállásgondjainak rendezését is jelentette, de állandó kapcsolatot is egy zenekarral. Élőben tapasztalhattam meg, mi az a stiláris határ, amit egy jó zenekar képes elviselni, közben pedig a hangszerek képességeit és korlátait is megismerhettem, és ennek zeneszerzőként ugyancsak nagy hasznát vettem. Csíky Boldizsár Zeneszerző, tanár, muzikológus, 1937. október 3-án született Marosvásárhelyen. A Bolyai Gimnázium, majd a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia végzettje. 1961 és 1990 között a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia művészeti titkára, majd 1997-ig igazgatója. Fontosabb művei: Concertatio nagyzenekarra, Erdélyi Rapszódia szimfonikus zenekarra, Gulag – symphonic memorial, Divertimento fúvósoktettre, Prelúdium, Fúga és Posztlúdium szimfonikus zenekarra, La quiete di Piazza Dante, szimfonikus kép, Missa Instrumentalis gordonkára, Passacaglia egy Bolyai-képletre, szólóhegedűre, Szillogizmus zongorára, Barcsai-kantáta kórusra és zenekarra, A Hegy – nagyzenekarra. Kitüntetések: a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia Bartók–Pásztory-díja (1986), A Román Akadémia George Enescu-díja (1980), a Magyar Kulturális Kormányzat Erkel Ferenc-díja (2002), a Magyar Berzsenyi Társaság Berzsenyi Dániel-díja (1999), Marosvásárhely díszpolgára (2003), a Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2013), a KÓTA (Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége) életműdíja (2015). Közéleti tevékenység: a Kemény Zsigmond Társaság elnöke, a Pro Európa Liga társelnöke, a dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány és a Teleki Téka kuratóriumának tagja, marosvásárhelyi önkormányzati képviselő (1990–1998). Csinta Samu Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. november 29.Helytörténeti konferenciát szerveztek MarosvásárhelyenAz Erdélyi Múzeum Egyesület marosvásárhelyi fiókegyesülete és a Borsos Tamás Egyesület a 14. alkalommal megtartott Magyar Tudomány Napja Erdélyben című rendezvénysorozat keretében tartott tudományos ülésszakot Maros megye és Marosvásárhely történetéből címmel. A szombati, egész napos konferencián zömében helyi történészek értekeztek Marosvásárhely vagy Maros megye történelmét érintő témákról. Pánczél Szilamér, a Maros megyei múzeum munkatársa például arról tartott előadást, hogy az elmúlt évek során a múzeum által koordinált nemzetközi és interdiszciplináris kutatások jóvoltából a római Dacia keleti határvédelmi rendszerének tudományos vizsgálata jelentős paradigmaváltáson esett át. A keleti limes. Stratégia és kutatás vs. kutatástratégia című előadásban a Maros megye területén húzódó limes-szakasz lelőhelyeinek kutatásairól, az azok során felmerült kérdésekről és értelmezési módozatokról beszélt. A két világháború közötti, közismert iskolapolitikának egyik sajátos szegmensét jelenti az egyházi iskolák helyzete. A katolikus Státus főgimnáziumai kétszeresen kerültek kisebbségi helyzetbe: etnikailag és felekezetileg. Ezt a témát járta körül Tamási Zsolt történész, a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Liceum igazgatója A Marosvásárhelyi Státus Főgimnázium a két világháború között című előadásában. Az 1869. évi népszámlálás tíz marosszéki településéről fennmaradt eredeti felvételi íveinek elemzésére vállalkozott Pakot Levente, a Központi Statisztikai Hivatal, Népességtudományi Kutatóintézet munkatársa. A budapesti történész a lélekösszeírások és népszámlálások egyéni és háztartási adatait elemezve mutatta be a korabeli Marosszék népességének családi- és háztartásszerkezeti jellemzőit. A marosvásárhelyi ügyvéd, Fekete Andor két emlékiratot is hagyott az utókorra, amelyeket pályája végén, 1949-1950-ben vetett papírra. Az egyik másolatban Marosvásárhelyen, a másik a budapesti Akadémiai Levéltárban található. Az emlékiratok csupán két fontosabb elfoglaltságát járják körbe, az ügyvédi pálya kiemelkedő pereit és a kaszinóban kifejtett tevékenységét, de ezek között bőven akadnak önéletrajzi vonatozások is – mutatott rá Fekete Andor emlékiratairól című előadásában Spielmann Mihály történész. Pál-Antal Sándor Bernády György városrendezési és fejlesztési elgondolásait, programját és azok életbe léptetését ismertette előadásában, Berekméri Árpád Róbert Egyházlátogatás a Marosi Egyházmegyében a két világháború között címmel értekezett, Nagy József a marosvásárhelyi magyar királyi 22. honvéd gyalogezred etnikai viszonyainak ábrázolásáról a korabeli helyi sajtóban. Weisz Szidónia „Nemességed nagyobb dicsőségére...” A somkeréki Erdélyiek privilégiumai a közép- és kora újkorban, Simon Zsolt Marosvásárhely szabad királyi rangra való emelése 1616-ban címmel értekezett, Nemes Gyula Csíkfalvi Csók János, a 18. század templom-és toronyépítő ácsmestere, Murádin János Kristóf A „kicsi magyar világ” politikai keresztmetszete. Az Erdélyi Párt Maros-Torda vármegyei és marosvásárhelyi városi szervezete 1940 és 1944 között, Hámori Péter Székelyföldi „Tennessee-völgy”, Észak-Erdély elektrifikálása és gazdaságfejlesztése 1940-1944, Sárándi Tamás A nagy kihívás. Maros megye és a Székelyföld közellátásának kérdése 1940 őszén című tudományos dolgozatát mutatta be. A konferencián elhangzott előadások, a tervek szerint kötetben is megjelennek. Antal Erika maszol.ro 2015. november 30.Történész konferenciát tartottak a KultúrpalotábanAz Erdélyi Múzeum-Egyesület Marosvásárhelyi Fiókegyesülete és a Borsos Tamás Egyesület szervezésében tudományos ülésszakot tartottak szombaton a Magyar Tudomány Napja Erdélyben alkalmából, Marosvásárhelyen. A 14. fórumot Maros megye és Marosvásárhely történetéből címszó alatt tartották meg a Kultúrpalota kistermében , amelyen elsősorban a marosvásárhelyi történész kutatók ismertették legújabb kutatási eredményeik, de az ülésszaknak gyergyóremetei, kolozsvári és budapesti meghívottjai is voltak. A fórumot Simon Zsolt, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Marosvásárhelyi Fiókegyesületének titkára és László Lóránt a Borsos Tamás Egyesület elnöke nyitotta meg, majd Pánczél Szilamér a Maros Megyei Múzeum régésze a Maros megye területére eső római limes-szakasz lelőhelyeinek kutatása során felvetődött kérdésekre kereste a választ előadásában. Ezt követően Weisz Szidónia a Teleki-Bolyai Könyvtár munkatársa a somkeréki Erdélyi család közép- és kora újkorban szerzett privilégiumait ismertette. Simon Zsolt a „Gheorghe Şincai” Társadalom- és Bölcsésztudományi Kutatóintézet kutatója az 1616-ban, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem által Marosvásárhelynek adományozott szabad királyi rang mibenlétéről és az ezzel járó kiváltságokról értekezett. Nemes Gyula helytörténész, a Nagyernyei Református Egyházközség főgondnoka, csíkfalvi Csók János ácsmesternek a 18. század utolsó harmadában kifejtett tevékenységét vázolta, főleg a mesternek a nagyernyei református templom építése alkalmával kifejtett munkájára fókuszálva. Pakot Levente, a budapesti Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézetének munkatársa, az 1869. évi népszámlálás tíz marosszéki településéről fennmaradt eredeti felvételi ívet elemezte. Pál-Antal Sándor, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, előadásában Bernády György marosvásárhelyi polgármester városrendezési és fejlesztési elgondolásait, programját és azok életbe léptetését vázolta. Ebédszünet után a tudományos fórum Spielmann Mihály, a Teleki-Bolyai Könyvtár nyugalmazott osztályvezetőjének előadásával folytatódott, aki Fekete Andor marosvásárhelyi ügyvéd két emlékiratáról beszélt a jelenlévő közönségnek. Ezt követően Berekméri Árpád-Róbert, az Erdélyi Református Egyházkerület Marosvásárhelyi Vidéki Gyűjtőlevéltárának levéltárosa a Marosi Egyházmegyében, a két világháború közt tartott egyházlátogatásokról tartott előadást. Nagy József gyergyóremetei hadtörténész, a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem doktorandusza a marosvásárhelyi magyar királyi 22. honvéd gyalogezred etnikai viszonyait vázolta a korabeli helyi sajtó tükrében. Tamási Zsolt a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium igazgatója, a Marosvásárhelyi Státus Főgimnázium két világháború közötti történetét ismertette. Murándi János Kristóf a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának oktatója előadásában a második bécsi döntés után Magyarországhoz visszacsatolt Észak-Erdély legfontosabb magyar politikai formációjának, az Erdélyi Pártnak Maros-Torda vármegyei és marosvásárhelyi szervezetét mutatta be. Hámori Péter, a budapesti Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum kutatója Székelyföldi „Tennesse-völgy”, Észak-Erdély elektrifikálása és gazdaságfejlesztése 1940-1944 címmel tartott előadást. Sárándi Tamás a Maros Megyei Múzeum munkatársa az 1940 őszén a Székelyföldön fennálló közellátás problémáit és annak megoldási módozatait ismertette. Székelyhon.ro 2015. december 12.Bernády iskolába érkezett a jutalomÖrömszerző Csodasarok Újabb Csodasaroknak örülhettek pénteken a marosvásárhelyi Dr. Bernády György Általános Iskola kisdiákjai. A Miénk a város című – a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által Kárpát-medencei diákok számára három éve indított – játék újabb megjutalmazottja a tanintézet egyik előkészítő osztályának tanulója, Gherman Eric volt. Ugyanebből az iskolából Kelemen Sára Bernadett harmadik osztályos, a Református Kollégiumból Szabó Ágota előkészítős diák, a Római Katolikus Teológiai Líceumból Cseh Botond Kristóf első osztályos tanuló, a 14-es számú óvodából pedig Airizer Elvira könyvjutalomban részesült. Az Eric osztályát megillető Csodasarkot, illetve a könyveket a Magyarország csíkszeredai főkonzulátusát képviselő dr. Farkas Balázs konzul a Dr. Bernády György Általános Iskolában adta át. Az eseményen jelen levő diákok köszönetképpen furulya- és énekszóval, szavalatokkal teremtettek szentestei hangulatot. Az ünnepi pillanat az Ó, gyönyörű szép titokzatos éj közös éneklésével zárult. Ezt követően Ioan Borgovan iskolaigazgató mondott köszönetet a vendégnek, majd a konzul arra biztatta a gyerekeket, hogy közösen bontsák ki a karácsonyi ajándékozás hangulatát kicsit már előrevetítő csomagokat. A gyereksereget persze nem kellett kétszer kérni, örömmel vette birtokba az új csocsóasztalt, a társasjátékokat és a könyveket. Vasárnap délelőtt a mezőpaniti Kádár Márton Általános Iskolába is megérkezik az értékes jutalom, két diák, Székely Dóra és Ignat Attila Sándor Csodasarok díjban, Barabási Koppány Zoltán könyvjutalomban részesül. Mint köztudott, a Kárpát-medencében összesen 50 Csodasarok talál gazdára, ebből 31 erdélyi tanintézetekbe kerül. Jutalomkönyvet 150 gyermek kap a városépítő játékban való eredményes részvételért. Nagy Székely Ildikó Népújság (Marosvásárhely) 2016. január 14.Izgalmas boldogságBeszélgetés Csíky Boldizsár zeneszerzővel, muzikológussal Karakteres véleményével városunk szellemi életének meghatározó egyénisége. Művészeti titkárként, igazgatóként, majd tanácsosként évtizedeken át irányította a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia tevékenységét. 2006-tól a Művészeti Egyetem Zenetanárképző Karának tanára. Tagja a román és a magyar zeneszerzők szövetségének. Tartalmas, érdekes rendezvények szervezésével vezeti a Kemény Zsigmond Társaságot, a Pro Európa Liga társelnöke, részt vesz a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumának munkájában, az 1990-ben alakult városi tanács művelődési bizottságában tevékenykedett nyolc éven át. 2003-ban kapta meg a Marosvásárhely díszpolgára címet, és a munkásságát elismerő számos kitüntetés közül itt csak a budapesti Liszt Ferenc Akadémia Bartók–Pásztory-díját, a Román Akadémia George Enescu-díját, a Magyar Kulturális Kormányzat Erkel Ferenc-díját és a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét említjük. Egy délutánba hajló borongós hétköznapon szőttük, fontuk a szót életéről, a zenéről, a városról, s beszélgetés közben Csíky Boldizsár időnként a zongorához ült, hogy játékával is érzékeltesse a mondottakat. Végül pedig megmutatta azt a rendkívül szakszerű módon felszerelt ötvösműhelyt, ahol ezüst ékszereket készít a családjának. – Ízig-vérig vásárhelyiként szülővárosodban futottál be figyelemre méltó pályát. Gondolom, nem tévedek abban, hogy a városhoz való ragaszkodásod nagyon mélyről ered. – A Bolyai középiskolában látható nagyapám tablóképe, aki az Osztrák-Magyar Monarchia királyi közjegyzőjeként a Márton Áron és Bolyai Farkas utcák sarkán álló tornyos házat építtette, s jelentős adománnyal járult hozzá a Kultúrpalota építéséhez is. Édesapám a Vártemplom református lelkésze volt, az ő és az én 1954-es érettségi-tablóm is ugyanennek az iskolának a folyosóin található. Anyám és feleségem családjának élete is e városhoz kötődött. – Mikor és hol kezdtél el zongorázni? – Öt-hat éves koromban, az édesapám nyomában, aki elég jól játszott. Később a Kultúrpalota első emeletén levő városi zeneiskolába jártam Erkel Sári nénihez. – Olvastam, hogy kétszer érettségiztél, hogyan is volt ez? – A Bolyai középiskolában tettem először érettségi vizsgát, majd egy évre rá a művészeti iskolában is. Improvizációs készségem és a meghallgatott zeneművek kotta nélküli visszajátszása késztette tanáraimat, hogy a kolozsvári Gheorghe Dima Zenekonzervatórium zeneszerzés szakán meghirdetett helyre irányítsanak. 1955-ben kezdtem meg tanulmányaimat, a zeneszerzés szak hat évre volt tervezve, így diákéveim alatt sokféle nagy élmény részese lehettem, felemelőké, mint az ’56-os események kolozsvári hullámverései, lesújtóké, mint azon a gyűlésen való kényszerű jelenlét, ahol a Diákházban a még nem főtitkár Ceausescu a maga terrorisztikus stílusában kikényszerítette a Bolyai és Babes egyetemek összevonását. Az a feszült hangulat is mély nyomot hagyott bennem, amelyben vártuk, mikor kerül sor ránk, akik 1956 októbere végén a Mátyás-ház lovagtermében megszavaztuk követeléseinket, és társaink egymás után tűntek el közülünk. Ma sem tudom, hogyan úsztuk meg, talán nem voltunk rajta bizonyos helyszíni fényképeken? – Tanáraid közül kire emlékszel szívesen? – Az européer műveltségű Sigismund Toduta zeneszerzés-tanárként szigorú professzionális igényességre nevelt. Az egyáltalán nem kevésbé széles látókörű Jagamas Jánostól magyar folklórt és formatant tanultam, esztétikát az imponáló fantáziájú Földes Lászlótól. – Egyetemi hallgató korodban mire készültél, mi volt az elképzelésed? – "Gyanús" származásom miatt nem mertem nagy terveket szőni, ezért, amikor lehetőség nyílt, hogy hazatérjek, azt választottam. 1961-ben meghirdették a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia művészeti titkári állását, amire sikeresen vizsgáztam. Csak később jöttem rá elődöm, Bârceanu Klára kitörő lelkesedésének okára, amikor is átadta nekem a posztját. A művészeti titkár ugyanis mindenért felel, attól kezdődően, hogy a vendégművész milyen repertoárt választ, melyik szállodában helyezik el, ki várja érkezésekor, hogy a kiszállásra induló autóbusznak van-e ülésrendje, a partitúrában előírt hangszerek ott vannak-e a próbán, műsorfüzeteket, szakmai jelentéseket ír, ellenőrzi, hogy rendben van-e a koncert kottaanyaga, próbarendet ír, plakátokat tervez, számtalan jóváhagyó aláírásért előszobáz a gyanakvó cenzoroknál és párttitkároknál (mert ugyebár egy értelmiségi már eleve gyanús, egy művészeti értelmiségi kétszeresen, egy nemzetiségi művészeti-klerikális származású értelmiségi négyszeresen gyanús volt), és sorolhatnám tovább. – Milyenek voltak az első évtizedek? Így kérdem, mert négy évtizedről van szó. – 1961-ben neveztek ki. Különös érzés volt egy – általam addig idealizált – zenekar életének boszorkánykonyhájába belelátni. A zenekarban magas képzettségű hangszeresek mellett féldilettánsok ültek, akik kijavították a kottában a számukra érdesebbnek tűnő harmóniákat (Bartók is így járt). A párttitkár karmesterek egymást jelentgették fel a városi pártbizottságnál, botcsinálta funkcionáriusok magyarázták a szocialista művészet szerepét, időnként ankétok zajlottak, ahol egyszer a városi pártmegbízott a zenekar morális profilját kivizsgálva, az általa összehívott közgyűlésnek azt dörögte: "elvtársak, eljött az ideje, hogy a felsőbb szervek jól megmossák az alsóbb szerveiket". Néha megjelent egy bőrkabátos fedőneves alak, aki a külföldi művészek kijelentései után érdeklődött. Állandó bakalódás folyt a nagyteremért Tompa Miklós színházigazgatóval (akkoriban a színház is a Kultúrpalotában működött), mindazonáltal szerda esténként egészen jó színvonalú hangversenyek hangzottak el. – Pályád alakulását illetően miben volt jó és miben nem a művészeti titkári állás? – Ekkor kezdődött kettős életem. A zeneszerzés egész embert kíván, a zenekar melletti munka szintén. Nagy haszonnal járt viszont egy zenekar mellett annak minden szakmai titkát kitanulni. Nagyzenekari műveimben a karmesterek a hangszerelést szokták dicsérni. Az ifjúságnak szánt hangversenyek alkalmával tartott előadásaimban megtanultam – sok év alatt –, hogy hogyan lehet szakmailag hibátlanul, de számukra érthető nyelven közel hozni a zene üzenetét. Ennek ma tanárként is hasznát veszem. Kikísérleteztem, miképpen lehet a szigorúan cenzúrázott repertoárt finoman kijátszani, hol van az az érzékeny egyensúly, ahol a műsorpolitikában helyet kaphatnak a magyar előadóművészek is (szinte minden élenjáró magyarországi művész fellépett nálunk, még a legnehezebb időszakokban is), működésem alatt mindvégig kétnyelvű plakátok és műsorfüzetek jelentek meg. – Voltak-e összetűzéseid a hatalommal? – Sok alkalommal, de egy ideig nem volt szó véres összetűzésekről, és némely praktikákkal sikerült megúszni a párttagságot is. Ez 1988-ig tartott, ekkorra a fölém kinevezett új vezetőség miatt annyira sűrűsödött körülöttem a levegő, hogy áthelyezésemet kértem a bábszínházba. Boldog egy év volt, házi szerzőként végre zeneszerzésből éltem. – Fesztiválok elindítása, szervezése kötődik a nevedhez, beszéljünk ezekről! – 1971-ben Szalman Lóránttal megkerestük a zenekedvelő megyei főtitkárt, Veres Nicolaét, és engedélyt kértünk egy fesztivál szervezésére, ezt meg is adta. 1972-ben, a második Marosvásárhelyi Zenei Napokra készült el a város zenei múltjának a feltárása. Összeállítottam egy lexikont a város zenei alakjairól (1864-től kezdődően), a köztudatba kerülhetett végre Metz Albert, László Árpád, Erkel Charlotte, Zsizsmann Rezső és még 32 elfeledett muzsikus neve. A Musica sacra fesztivált az 1990-es márciusi események nyomán találtam ki, hogy a cenzúra alól nemrég felszabadult vallásos zene erejével próbáljuk meg oldani a városban vibráló feszültséget. Az első műsorfüzettől kezdve mottóként szerepelt minden vallás képviselőjének az üzenete, s a város valamennyi templomában felléptünk. A Silvestri-fesztivál már az újabb idők eredménye volt. – Hogyan kerültél vissza a filharmóniához? – A zenekar és kórus kezdeményezésére versenyvizsga volt, évtizedek óta először az intézmény (és a város?) történetében, addig mindig "kinevezések" voltak, felülről (azóta is?). A kiváló muzikológus, Pavel Puscas volt a versenytársam, a zsűrit a zenekar és a kórus alkotta. Engem választottak. Aztán át kellett szervezni az intézményt. Egy nagyobb, szólamvezetőkből álló csoport volt a vezetőtanács, volt egy szűkebb, tagság választotta szenátus, szóval kitört az addig ismeretlen demokrácia. Négy évet ígértem, hét lett belőle. Aztán kértem a nyugdíjazásom, hátha még tudok írni valamit. – Nem beszéltünk még Csíky Boldizsárról, a zeneszerzőről, holott szimfonikus zenekarra, kamarazenekarra, különböző hangszerekre írt darabok, sok kórusmű, színpadi zene jelzi, hogy a filharmóniánál töltött esztendők alatt az alkotóművész sem pihent. Olvasom, hogy műveidet 12 európai és Európán kívüli országban játszták, Romániában minden nagyváros zenekara előadta darabjaidat. – Nem tartozom a könnyen alkotó szerzők közé, sokszor demoralizál a nagyok óriási opusszáma, talán a magammal szembeni éberség teszi ezt, s talán, mert attól félek leginkább, hogy az előadók vagy a közönség bőbeszédűnek tart. Egy jelenkori szerző megítélésében a legfontosabb tényező az, hogy van-e egyéni hangja, amiről őt fel lehet ismerni, és vannak-e eszközei, amelyekkel hatni tud a hallgatóságra. Elég későn éreztem azt, hogy talán közel kerültem ehhez, hogy kiműveltem saját stílusomat, amikor, vagy húsz éve, a Magyar Rádió kórusa adta elő egy Balassi-versre írt darabomat. – Zeneszerzőként ki vagy mi volt rád a legnagyobb hatással? – Mindig éreztem, de most már tudom, hogy Bartók. Nyilván teljesen más eszközökkel írok, de zenéjének kristályos tisztaságát, lényegmondását, robusztus erejét nem kerülhettem el, és beletörődtem, hogy a mélyből nézem őt. Másrészt vokális műveimben központi problémám a magyar nyelv és a zene bonyolult, titokzatos viszonya, a zenei prozódia végtelen lehetőségei, emellett a magyar népzene zenei anyanyelvvé válása majd minden darabomban tetten érhető. – Viszonyod az előadókkal? – A szerző ül a teremben, hallgat és izzad, "nem is én voltam", nagy ritkán kihúzza magát és körülnéz, figyelve a hatást. – Feleséged, Csíky Ágnes elismert textilművész, a lakásotoknak is különleges hangulatot adnak az alkotásai, két nagyon tehetséges, szép gyermeked van, akik szintén a zenei karriert választották. A fiad bel- és külföldön elismert zongoraművész, egyetemi tanár rengeteg tanítvánnyal, a lányod csellistaként tehetséges, intelligens, sokoldalú muzsikus, az Erdély TV Visszhang című adását is vezeti. Gondolom, nagyon boldog ember vagy. – Erősen izgalmas dolog ez a boldogság. Amikor kiállítnak, kiállnak a színpadra, ugyanazt a feszült emóciót érzem, mint mindig saját szerepléseimnél. Lehetek bármilyen edzett profi, ez az izgalom mindig átjár. – Rendkívül meglepődtem, amikor egy rendezvényen érdeklődésemre a feleséged, Ágnes azt mondta, hogy érdekes, egyéni ékszereit te készítetted. Az ötvösséget, ami a művészi fantázia mellett kemény manuális igénybevételt jelent, sehogyan sem tudom összeegyeztetni a zongorázással, ami a kéz kímélését is feltételezi. – Régóta izgatott, hogy régi horgász barátom, Hunyadi László szobrászművész amorf tárgyakból, egy ezüstkanálból például, ékszereket tud készíteni. Tűrte, hogy a nyakán üljek, és ellessem a mesterséget. Aztán megpróbáltam én is, kezdetben egyszerűbb, majd jobb darabok születtek, a mester is mondta, hogy: na. Kérésemre mutatja a női nyakékeket, fülbevalókat, egyebeket. Formájukat, színösszeállításukat tekintve számomra különlegesen szép valamennyi. Ennél jobban a műhely láttán csodálkozom el, ahol szerszámok garmadája szolgálja ezt az egészen más típusú alkotómunkát. Úgy köszönök el, hogy a beszélgetést még folytatjuk, hiszen sok mindenről nem esett szó, amit szerettem volna megkérdezni, és amiről Csíky Boldizsár is szívesen beszélt volna. Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely) 2016. január 15.A törvények betartását kérelmezikMűemlék-feliratozás és -védelem Csütörtök délelőtt sajtótájékoztató keretében a Demokratikus Marosvásárhelyért civil szervezet elnöke, Kovács Dávid István két olyan beadványt ismertetett, amelyeket egy nappal korábban a marosvásárhelyi bíróság melletti ügyészségen iktattak. Marosvásárhely polgármestere ellen hivatali visszaélés miatt nyújtott be feljelentést, a műemlék épületek megjelölésének elmulasztása okán. Racz Lucian, az önkormányzat műszaki osztályának igazgatója ellen ugyancsak kötelezettségmulasztás és a Bolyai téri, védettnek nyilvánított övezet rongálásának vádjával indított eljárást a parkot szegélyező faragott terméskövek eltávolítása miatt, melyek a városépítő Bernády György polgármester idejéből származnak. Amint a civil szervezet képviselője kifejtette, hozzávetőleg háromszáz – a város műemlék jellegének rombolását ellenző – román és magyar lakos támogató aláírása kíséretében nyújtották be az ügyészségre a beadványt. A beadványban a civil szervezet a Kulturális Minisztérium 2014. évi 2815-ös számú Rendeletére hivatkozik, amelynek előírásai kötelező jellegűvé teszik a műemlék épületek megjelölését, többnyelvű feliratozását. A városi tanács a múlt évi februári ülésén a 9978-as számú határozattal döntést hozott a műemlék épületek feliratozásának elfogadására, az ehhez szükséges 50.000 lejes költségvetési tételt is elkülönítették. Ugyanakkor ígéret hangzott el azon szakigazgatóságok megjelölésére, amelyek azért kellett volna feleljenek, hogy 2015. december 31-ig a municípium műemlék épületeire a többnyelvű feliratok felkerüljenek. A civil szervezet a tavalyi tanácsülésen bemutatta az általuk közadakozásból elkészített és felajánlott ötnyelvű feliratot, és akkor úgy tűnt, az elöljárók rábólintottak a mintapéldányra. A tanácsosokkal való utólagos egyeztetések nyomán ezt háromnyelvűre – román, magyar és angol feliratozásra – csökkentették, és beillesztették a QR-kódot is, amely révén okos-telefonokkal is leolvashatókká váltak volna. Az akkor bemutatott pár soros leírás tartalmazta az utcanevet és házszámot, a műemlék épület típusát, azonosító számát, az építés évét, valamint az építtető nevét és az épület fontosabb történelmi jellemzőit. Arra a kérdésre, hogy a tanácsosok ellen is irányul-e a beadvány, a civil szervezet képviselője elmondta, miszerint a tanácsosok kezdeményezték, tanácsi határozat született, a végrehajtásért, illetve annak elmulasztásáért azonban a város polgármestere vonható felelősségre. Kérdésre válaszolva elmondta, miszerint a megyeszékhely műemléklistáján száznegyvennyolc épület szerepel. A Bernády korabeli szegélykövekért A második beadvány, melyben a köztisztviselőkre vonatkozó hivatali visszaélés a vád, ismeretlen tettes ellen, illetve a polgármesteri hivatal szakosztálya, nevezetesen Racz Lucian mérnök ellen irányul. Amint a civilek képviselője kifejtette, a tavaly augusztustól a megyeszékhelyen zajló nagy útfelújítási lázban a város több, védetté nyilvánított övezetét megrongálták, felmérhetetlen erkölcsi és anyagi kárt okozott a hivatal által foglalkoztatott vállalkozói csoport. A műszaki igazgató válaszlevelében elismerte, miszerint a Bolyai téri ellenőrzéseket követően a civilek észrevétele jogosnak bizonyult, ugyanakkor felszólította az Astor Com Kft. fővállalkozót annak orvoslására. Ennek ellenére a Sáros utca és Gecse Dániel utca közötti tér, illetve a Bolyai parkot övező termésköveket nem helyezték vissza, ellenkezőleg, ismeretlen helyre szállították, és helyükre gyenge minőségű szegélykő került. Amint a Demokratikus Marosvásárhelyért szervezet képviselője jelezte, a 12 millió eurós vissza nem térítendő európai uniós támogatást, melyet a Jeddi utat a megyei sürgősségi kórházzal összekötő út projektje révén hívtak le, ám a kivitelezés meghiúsult, úgy próbálták időben felhasználni útjavításokra, hogy előtanulmány, megalapozott és jóváhagyott építkezési terv nélkül lendültek a nagy átalakításokba, ami semmiképp sem elfogadható, ezért választották a köztisztviselők felelősségrevonásának ezt az útját. Szer Pálosy Piroska. Népújság (Marosvásárhely) 2016. január 25.Szabad, lélegző kultúrát kell építeniDíjátadó gálákkal, tárlatnyitókkal, gazdag programsorozatokkal ünnepelték a hétvégén a magyar kultúra napját Erdély-szerte. Erdélyért életműdíjat adtak át az RMDSZ jelenlegi és korábbi vezetői Egyed Ákos kolozsvári történésznek, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjának a jeles nap alkalmából szervezett pénteki ünnepségen, a kincses városban. A díjat az RMDSZ, valamint az általa létrehozott Communitas Alapítvány és a Kós Károly Akadémia Alapítvány ítéli oda évről évre. Az elismerésről Markó Béla, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke elmondta, kényszer hatására alakult úgy, hogy a magyar kultúra nagyjai az alkotómunkán túl a közéletben is szerepet vállaltak, de büszkének kell lennünk arra, hogy a magyar kultúrában az igazi élet és az igazi mű nem választható el egymástól. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke arról beszélt, hogy a kisebbségi lét alapvetően védekező lét, de nem lehet azzal védekezni, „hogy magunkra zárjuk az ajtót". Úgy vélte, a kultúra azáltal is megszűnhet, „hogy elfelejt kérdezni". „Kérdező és nyitott, azaz szabad és lélegző kultúrát kell építenünk, ennek feltételeit kell megteremtenünk. Ha nem így teszünk, akkor abból csak skanzen lesz, abból csak múzeum lesz, ami szükséges, de nem elegendő" – fogalmazott az RMDSZ elnöke. „Most már azt is tudom, mi az életműdíj: először meg kell jól öregedni, hogy az ember megkaphassa" – késztette nevetésre a közönséget Egyed Ákos a díjátadón. A rendezvényen az Erdélyi Magyar Kortárs díjakat is átadták, elsőként Fekete Vince költő vehette át a kortárs irodalmat gazdagító alkotásaiért. A képzőművészek közül az elismerést idén Onucsán Miklós érdemelte ki, az előadóművészetek közül színházban és filmekben nyújtott alakításaiért Molnár Levente vehette át. A színész laudációját pályatársa, Dimény Áron írta, amelyben – a Saul fia című film sikerére utalva – úgy fogalmazott, a kortárs magyar kultúráért díj az Oscar előszobája. Háromszék Kultúrájáért díjat is kapott Egyed Ákos Háromszéken is kitüntették Egyed Ákost: a történészprofesszor ünnepélyes keretek között vette át az idei, a Kovászna Megyei Művelődési Központ által 2013-ban alapított Háromszék Kultúrájáért díjat. Az elismerést Tamás Sándor, a megyei önkormányzati vezető adta át a 86 éves történésznek a magyar kultúra napja alkalmából szervezett ünnepségen, szombaton Olaszteleken. Az impozáns olaszteleki Daniel-kastély méltó helyszínként szolgált ennek a – Egyed Ákos szavaival élve – „történelmi eseménynek", amelyet a korhű öltözetű Kájoni Consort régizene együttes előadása még inkább ünnepélyessé tett. „A professzor úr azt mondta egy alkalommal, hogy akkor éri el a célját a megemlékezés, a visszatekintés, ha képesek vagyunk levonni belőle a tanulságokat, ha ismerjük a történetünket, nemzedékről nemzedékre átadjuk és hozzátesszük a saját történeteinket, tapasztalatainkat. Egyed Ákos nemcsak ragaszkodott a történelemhez, de vigyázott is rá: úgy tárta elénk, hogy megismerjük, úgy adta tovább, hogy hozzátette a maga részét, de hagyta, hogy levonjuk belőle a saját tanulságainkat. Ez a díj a megbecsülés jele, a tiszteleté, a köszöneté: hogy ragaszkodott, de vigyázta is történelmünket" – méltatta a történész munkásságát Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke. A történész Bodoson született, szülőfalujához kötődő élményei bevallása szerint végigkísérték életútját, és büszke arra, hogy Erdővidékről származik, ide mindig hazatér. Ahogyan az eseményen megtekintett portréfilmben is elmondta, már gyerekként nagy hatással voltak rá az édesapja által elmesélt történetek, majd később a Székely Mikó Kollégium szellemisége is arra buzdította, hogy a választott pályára lépjen. A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem történelem és földrajz szakán tanult tovább, majd az átszervezett Román Akadémia kolozsvári kutatóintézetébe nevezték ki kutatónak, ahol 45 éven át dolgozott. „Kis nép, kis nemzet jobban kell vigyázzon a saját értékeire, mert kis nemzetnél, kis országnál kis hibák is nagy bajok forrásai lehetnek, vigyázzunk tehát, hogy a legfontosabb nemzeti kérdésekben az érdekegyesítés legyen minden magánérdeknél előbbre való" – vallja Egyed Ákos. Bánffy-kiállítás Váradon A nagyváradi vár C épületében nyitották meg a hét végén az Illuzió és tükröződés című, gróf Bánffy Miklós pályaképét bemutató tárlatot. Egy modern kori reneszánsz embernek, a sokáig méltatlanul elfeledett írónak, színházi rendezőnek, egyben Magyarország egykori külügyminiszterének állít emléket az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet tárlata, amely Kolozsvár, Bukarest, Hága, Kisinyov, Rabat, Bécs, Szeged és Budapest után nyílt meg Nagyváradon. A kiállítás a polihisztor művészi világát kívánja visszaadni és megkísérli bemutatni az írót, grafikust, politikust, karikaturistát, díszlet- és jelmeztervezőt, színházi rendezőt, valamint a koronázási ünnepségek megtervezőjét. A látogatók megtekinthetik egyebek mellett a Bánffy által A kékszakállú herceg vára című Bartók-operához tervezett jelmezek rekonstrukcióit is, amelyeket a kolozsvári magyar opera a Bánffy 2014 emlékévhez készített, de meghatározó részt képviselnek a New Yorkban élő Nicolette Jelen Bánffy modern szilikátművei is. A kiállítás különleges aktualitása, hogy feleleveníti IV. Károly száz évvel ezelőtti koronázási ünnepségét is, amelynek kormánybiztosa, tervezője szintén a gróf volt. A bemutatónak minden helyszínen akad egy különlegessége is, ez Nagyváradon a család bárói ágának tulajdonát képező pecsétnyomó, amelyet Bánffy Farkas ajánlott fel a február 28-áig látható programra. A Szebeni Zsuzsanna kurátor és Szebeni-Szabó Róbert látványtervező által alkotott tárlatot Prőhle Gergely nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár, az emlékév kezdeményezője nyitotta meg. Művészetek összhangja a Kultúrpalotában A zene, a képzőművészet, tánc, irodalom együttesen mutatkozott meg hat intézmény összefogásaként Marosvásárhelyen a magyar kultúra napja alkalmából, a Kultúrpalota harmadik emeletén, a magyar klasszikusokat, a Bernády-gyűjteményt bemutató képtárban. A Maros Megyei Múzeum, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, a Látó szépirodalmi folyóirat, az András Lóránt Társulat és a Tiberius vonósnégyes közös ünnepléssel emlékezett a Himnusz születésnapjára. A képtárban zenével, tánccal, verssel fűszerezett rendkívüli tárlatvezetésen vehettek részt a jelenlevők. A gyűjtemény történetéről Soós Zoltán múzeumigazgató elmondta, a műalkotások nagyobb részét letétbe kapta a város 1913-ban a budapesti Szépművészeti Múzeumtól, ám az 1920-as hatalomváltást követően soha nem adta vissza. A közelmúltban sikerült tisztázni a tulajdonjogot, és most már végérvényesen Marosvásárhelyé maradnak a festmények. Például ott látható Thorma János Tessitori Nóráról, a híres színésznőről festett arcképe, amely előtt Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója mondott néhány gondolatot. A Tiberius vonósnégyes a Bordi András által festett Bernády György-portré előtt kezdte a zenélést, a színművészetis hallgatók, Pataky László: Krumpliszedők festménye előtt mutatták be első performanszukat. Majd Kovács András Ferenc, a Látó főszerkesztője olvasta fel egy korábbi versét, amelyet a szatmárnémeti Kölcsey-gimnáziumnak írt. Úgy fogalmazott, a kultúra iránti fogékonyság hiánya a legnagyobb ellensége a kultúrának. Kulturális nyílt nap Nyílt napot tartott a Hargita Megyei Kulturális Központ a magyar kultúra napja alkalmából pénteken Csíkszeredában. Baráti találkozóra várták az érdeklődőket, amelynek keretében a központ munkatársai az intézmény szerteágazó tevékenységét mutatták be. A találkozón részt vettek a térség kulturális szakemberei, az intézmény partnerei, civil szervezetek képviselői, valamint a Kós Károly Szakközépiskola XI. C., építészeti osztálya is. Az esemény egyik meghívottja Lázár Csilla, a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum alapítója volt, aki a Márton Áron-emlékév tartalmát ismertette. Az emlékévet hivatalosan február 12-én nyitják meg, ennek kapcsán számos programot terveznek. Többek között egy, fiataloknak szóló helyismereti tábort Csíkszentdomokoson augusztus végén, de hirdetnek majd fotó- és kisfilmpályázatot, a múzeum anyagát Csíkszeredában is bemutatják, és készül egy kültéri kiállítás is, amelyet különböző fesztiválokon mutatnak be. A Kájoni János Megyei Könyvtár részéről Kelemen Katalin elmondta, intézményük is a maga eszközeivel hozzájárul az emlékév programjaihoz, vetélkedőket szerveznek, valamint Márton Áronhoz kapcsolódó kiállításokat terveznek. A kulturális központ munkatársa, Botár László hangsúlyozta, sok mindennel foglalkoznak az intézményben, ezek közé tartozik a képzőművészet és vizuális művészetek bemutatása, és igyekeznek olyan kapcsolatrendszert kiépíteni, hogy a helyi értékeket népszerűsíthessék. Kiállításokat hoznak el, évente megszervezik többek között a Free Camp nemzetközi alkotótábort, a Hargitai szalon tárlatot. „Minden rendezvényünknek sajátos az arculata, és fel lehet ismerni, hogy a kulturális központban készült" – hangzott el. Értékközvetítőket díjaztak Öt díjazottnak adtak át elismerést az Udvarhelyszék Kultúrájáért gálaesten. A magyar kultúra napja alkalmából szervezett rendezvénysorozatot koronázó díjátadón egy kulturális egyesületet, egy színjátszócsoportot, egy művelődésszervezőt, egy polgármestert és egy grafikust tüntettek ki Udvarhelyen. Idén a helyi G. Egyesület kapta a Közösségért díjat, mivel több száz koncertet, irodalmi estet, kocsmaszínházi előadást, képzőművészeti kiállítást, fesztivált és vetítést szervezett a városban. A Vitéz Lelkek diákszínjátszó csoportnak ítélték idén az Udvarhelyszék Kultúrájáért Egyesület Értékközvetítő díját. A negyedévszázados társulat több mint amatőr színjátszó csoport, és több mint iskolások szabadidős tevékenysége, hiszen meghatározza a Tamási Áron Gimnázium diákjainak életét, teret adva személyiségük kibontakozásának. Az Értékteremtő díjat Rezi Erika-Gabriella alsóboldogfalvi művelődésszervező vette át kultúranépszerűsítő tevékenységei, irodalom és művészet iránti elszántsága elismeréseként. Az értékmentő-díjat Tamás Ernőnek, Székelyvarság polgármesterének ítélte az Udvarhelyszék Kulturájáért Egyesület: több mint tizenöt éves munkássága alatt felismerte, az értékek megőrzése és közkinccsé tétele nemcsak egyéni felelősség, hanem közösségi érdek. Gyöngyössy János, Homoródkarácsonyfalván élő történelmi grafikusnak ítélték az Udvarhelyszék Kultúrájáért életmű díját, amellyel munkásságát ismerte el az egyesület. Több tízezren szavalták közösen a Himnuszt és a Nemzeti dalt pénteken, a magyar kultúra napján. Az Együtt szaval a nemzet kezdeményezés központja idén Szarvas volt, de interneten keresztül Romániából, Szlovákiából, Szerbiából és Horvátországból is csatlakoztak a rendezvényhez. Krónika (Kolozsvár) 2016. február 4.Magyar népdaléneklés szak a Népművészeti IskolábanKözeli és távoli helységekből is járnak A komoly munka mellett a vidámság, a nevetés is hozzátartozik az órához, ahogy Matei Mária-Erzsébet tanárnő egyéniségében is jól megfér egymás mellett az igényesség és a jókedv, a türelem és a lendület, amivel tanítványait irányítja. A főtéri Apolló- épületben működő Népművészeti Iskola magyar népdal szakán, amely 2015 őszén indult, 11-en tanulják csoportosan vagy egyéni óra keretében a népdaléneklés sajátos előadásmódját. Tehetséges gyermekek és felnőttek, akiknek a többsége vidékről, akár a megye távoli településéről jár az iskolába, ahol az éneklés mellett zeneelméletet, zenetörténelmet is tanulnak. Az új szak jó híréről, első sikeres vizsgaműsoráról értesülve Iulian Praja színművészt, a Népművészeti Iskola igazgatóját kerestem fel, aki röviden az iskola jelenéről és múltjáról is beszámolt. Elismeréssel szólt Metz Albertről, a 20. század kezdetén a városi tanács és a dr. Bernády György polgármester által alapított városi Zeneiskola első igazgatójáról, aki közel két évtizeden át irányította az intézményt, megalapozva a város zenei életét. A Kultúrpalota felavatását követően az iskola az új helyszínre költözött, és sok később ismertté vált művész számára teremtette meg az indulás és a kibontakozás lehetőségét a két világháború közötti időszakban a zene mellett a képzőművészet, majd a színművészet terén is. Sokan az ott tanult szakon folytatták egyetemi tanulmányaikat, vagy egyszerűen csak képességeiket, adottságaikat fejlesztették magas szintre – mondta az igazgató, akivel magyar nyelven beszélgettünk. A Művészeti Líceum mellett a hajdani Zeneiskola utódjának tekinti magát a Népművészeti Iskola is, amelynek 34 szakára 408 gyermek és felnőtt jár ebben a tanévben. Az intézmény története során többször változtatták meg az elnevezését, ma Népművészeti Iskolaként ismerjük, s az intézmény a megyei tanács alárendeltségébe tartozik. Az iskolában zeneszakon (orgona, zongora, hegedű, szaxofon, gitár, canto – klasszikus zene, könnyűzene, román és magyar népdaléneklés), vizuális művészetek (festészet, ikonkészítés, ruhatervezés, fotó), koreográfia (román néptánc, balett) és román nyelvű színművészet szakon folyik képzés. A magyar népdaléneklés szak beindítását azért tartotta fontosnak az igazgató, mert úgy gondolja, hogy a vegyes lakosságú Marosvásárhely és a megye magyar lakói is meg kell őrizzék az önazonosságukat, kell tudniuk, hogy honnan jöttek és merre tartanak. A zeneelmélet és zenetörténelem magyar nyelven történő oktatása, ahova a hangszeren játszani tanulók is járnak, 2014-ben kezdődött Kiss Annamária tanárnő vezetésével. Matei Mária-Erzsébet, a Népművészeti Iskola volt canto szakos növendéke (Papp Mária tanárnő tanítványa), aki a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem zenepedagógia szakán végzett, az elmúlt év őszén ajánlotta fel az igazgatónak, hogy szeretné a szakját tanítani. Iulian Praja arra kérte, hogy vállalja el a magyar népdaléneklés oktatását. Matei Mária-Erzsébet igent mondott, bár beszélgetésünk során bevallotta, hogy sokat kellett készülnie, és folyamatosan tanul a szakemberektől ma is. Közben nagyon megszerette a népdaloktatást, s olyan kedvvel végzi, ami átragad tanítványaira is. A kiscsoportos lányok már büszke, szép tartással énekelnek. A negyedik osztályos Kovács Bea Kunigunda Maros-szentkirályról jár, Zólyomi Adrien Krisztina Galambodról. A szép hangú, előkészítő osztályos kislány tehetségét énekesnői pályára vágyó édesanyjától s jó énekesként számon tartott édesapjától, valamint a nagyapától örökölte. Elmondja, hogy apukáját is szeretnék beíratni a következő évtől. A harmadikos marosvásárhelyi Szabó Eszter a mesemondásban jeleskedve eljutott az országos döntőig. A népdaléneklés mellett lépésről lépésre furulyázni tanul. A lányok lelkesek, a dalok szövegét is kifogástalanul megtanulják egyik hétről a másikra. Apostol Krisztina Nanette, a Műveszeti Líceum zongora szakos tanulója is boldogan dalol. Körtvélyfájáról kíséri az édesanyja Szász Boglárkát, aki a kis- és a nagycsoport tevékenységében is részt vesz. Óvodáskora óta énekel, tagja a körtvélyfáji tánccsoportnak, édesanyja, Szász Erzsébet pedig a népi ruhák készítésében jeleskedik. A nagycsoportba a vásárhelyi Szabó Alexa Tünde, a Művészeti Líceumban hegedű szakos Szabó Vivienn és a már említett Szász Boglárka mellett László Barbara Héderfájáról jár az órákra, ahol látványosan haladnak a népdaléneklésben. Az egyéni foglalkozáson Falka Emőke, a nyárádszeredai líceum magyar szakos tanárnője mellett két férfi tanítványa is van Matei Mária tanárnőnek. Mindketten, a marosvásárhelyi Bíró Levente és a Csíkfalváról járó Marton Szilárd napi foglalkozásuk mellett zenekarban játszanak, ezért tartják fontosnak, hogy képezzék a hangjukat. Az iskolában, amelynek elvégzését követően előadói oklevelet kapnak, nemcsak az énekléssel, a különböző tájegységekkel, a táncrendek jellegzetességeivel, a hagyományos viselettel is megismerkednek. A tanév alatt szerzett ismereteket az áprilisi vizsgaelőadáson mutatják be, ahol az énekesek mellett a tánc szakra járó fiatalok mezőségi táncot adnak elő. Kérdésekre Iulian Praja igazgató elmondta, hogy magyar népi tánc és színművészet csoportot is indítottak volna, ha lett volna érdeklődés. Ugyanakkor remélik, hogy a magyar népdaléneklés szakra járó fiatalok elviszik a jó hírét az iskolának, s jövő évre többen fognak erre a szakra is jelentkezni. Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2026 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
