|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 457 találat | lapozás: 1-30 ... 301-330 | 331-360 | 361-390 ... 451-457 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Gáspár-Barra Réka 2014. március 8.Teológusok PetrozsénybanHunyad – Március első vasárnapján a Gyulafehérvári Római Katolikus Teológia növendékei látogattak el Petrozsényba, hogy betekintést nyerjenek a szórványközösségek életébe. A teológusok az egyházközséggel való ismerkedés során részt vettek a Szent Borbála templomban tartott vasárnapi szentmisén is, számolt be Ft. Szász Jánospápai káplán, kanonok, petrozsényi plébános. Gáspár-Barra Réka Nyugati Jelen (Arad), 2014. április 23.Nemzetközi magyar tantárgyverseny DévánHét ország diákjait várják a Téglásba A Kárpát-medence irodalomkedvelő diákjainak legjobbjai mérik össze tudásukat, tehetségüket ezen a héten az Apáczai Csere János nemzetközi magyar nyelv és irodalom tantárgyversenyen. A rendezvénynek első ízben ad otthont a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum, ahol már a napokban lázasan folyik a szervezés, hiszen hát ország diákjait várják. A munkából a megyei tanfelügyelőségnek is bőven kijut. – Ez a rendezvény nagy-nagy megtiszteltetés számunkra, hiszen hét országból: Szerbiából, Horvátországból, Szlovéniából, Magyarországról, Szlovákiából, Ukrajnából és természetesen Romániából érkeznek versenyzők. Olyan diákok, akik otthon első, második, harmadik díjat nyertek a magyar tantárgyversenyek országos szakaszán. Tehát egy nagyon rangos rendezvényről van szó, ami kihívást is jelent számunkra, hiszen nagyon alapos és szerteágazó szervezést igényel – fogalmazott Vlaic Ágnes Hunyad megyei kisebbségi tanfelügyelő, a szervezőbizottság tagja. A verseny április 24–27. között zajlik. Az ünnepi megnyitóra csütörtökön, április 24-én kerül sor a dévai Művész Színházban. Maga a verseny két felvonásban zajlik majd. Pénteken délelőtt az egyéni dolgozatok megírására kerül sor, szombaton pedig az előre megadott tematikájú dráma-bemutatókra és memoriter próbára. – Őszinte kíváncsisággal várom a versenynek ezt a felvonását, hiszen itt nem csupán a tudás, de a leleményesség, csapatszellem is fontos tényező. A drámabemutatókra ugyanis több ország képviselőiből áll össze egy-egy csapat, közösen kell megjeleníteniük a megadott témát. A VII–VIII. osztályosok számára idén a bukovinai székely népmesék világa, illetve az áldozat motívumát tartalmazó várépítő balladák jelentik a dramatizálásra váró tematikát, a középiskolásoknak pedig Petőfi Sándor életének egy mozzanatát kell majd a színpadon megjeleníteniük – ismerteti a valóban érdekesnek ígérkező megmérettetést a tanfelügyelő. A rendezvényre érkező mintegy 56 diáknak és kísérőiknek természetesen alkalmuk lesz megismerni Déva illetve Vajdahunyad épített örökségét is. Erre pénteken és szombaton kerül sor, városnézés, illetve helytörténeti kirándulás keretében, melybe az Örökségünk őrei programban résztvevő helybeli diákok is aktívan bekapcsolódnak. Szombat este pedig zenés-táncos összejövetelen nyílik alkalom a helybeli és a Kárpát-medence különböző csücskeiből érkezett diákok közti ismerkedésre. A záróünnepségre és díjkiosztásra vasárnap délelőtt 10 órakor kerül sor. A rendezvényre meghívást kaptak Winkler Gyula és Sógor Csaba EP-képviselők, Király András oktatásügyi államtitkár és munkatársai, Magyarország bukaresti nagykövetségének képviselői, az RMDSZ oktatási főosztályának, illetve az RMPSZ-nek vezetői, helyi közintézmények, partneriskolák képviselői. Gáspár-Barra Réka. Nyugati Jelen (Arad) 2014. április 29.Bemutatták a dévai református temető monográfiájátNéma sírkövek beszédes adatai A temetők sorsa olyan, mint az embereké. Nagyrészük születik, virágkorát éli, felserdül, felnő, majd elmagányosodik, elpusztul, mint az alatta nyugvó gyülekezet. A temetők halnak meg legutoljára. Néha évszázadokig konokul őrzik a múltat – fogalmazott a szórványgyülekezetek és szórványtemetők jó ismerőjeként, Vetési László lelkipásztor A dévai református temető monográfiájának vasárnapi bemutatóján. A kötet kapcsán Vetési László átfogó képet rajzolt Erdély több ezer magyar temetőjéről, az élőkről, a holtakról, a nyelv- és jelképvesztéssel szembesülőkről, a természet által visszafoglaltakról. A házsongárdi temető jó ismerőjének, Gaal Györgynek gondolatát idézve mondta: a temetők fél évszázados, háromnegyed évszázados késéssel általában követik a településen élők etnikai, nyelvi, vallási szerkezetének változását. Vagy cammognak utánunk, vagy zuhannak ránk új szokásokkal, új jelképekkel. Fontos volna tehát nagyobb figyelmet fordítani temetőinkre, akár a műemléképületekhez hasonlóan örökbe fogadni, gondozni őket, hiszen Erdélyben a kastélyok, udvarházak mellett a temetők őrzik igazán a múltat, a bizonyosságot, hogy voltunk, vagyunk és a reménységet, hogy leszünk. Gondozásuk mégis állandóan háttérbe szorul, közösségi és egyházi körökben egyaránt. Pedig, Szegedi László magyarigeni lelkész gondolatát idézve: a meggyérült szórványgyülekezetekben a köveknek és emlékeknek lelkipásztorává is kell lenni. Erdély ezernyi temetője várja a számba vevő gondoskodást – fogalmazott Vetési László, nagyra értékelve a dévai református temető monográfiáját, a szerző, Barra Árpád áldozatos és szakszerű munkáját, mellyel felmérte, és rögzítette a temető beszédes adatait. – Úgy olvastam végig ezt a látszólag csupán neveket és számadatokat tartalmazó könyvet, mint egy posztmodern regényt, melyben a sorok között családok története, egy egész közösség sorsa rajzolódott ki számomra. A kötet születéséről, szerkezetéről, a szerző munkásságáról, életpályájáról a monográfia szerkesztője beszélt. Barra Árpád székely család sarjaként, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen szerzett vegyész diplomával 1964-ben jegyezte el magát a dél-erdélyi szórvánnyal. Itt alapított családot, és előbb Petrozsényban majd Déván, négy évtizeden keresztül hivatástudattal oktatta-nevelte a reá bízott nemzedékeket. Eközben hűséges marad a zsenge ifjúságától benne lappangó történelmi érdeklődéshez is: kitartóan járja, kutatja a vidéket, és az 1989-es fordulat után helytörténeti írásokat közöl a Hunyadvármegye havilap hasábjain. Később a Bethlen Gábor helytörténeti kör alapítótagja lesz, és gyakran vállal helytörténeti témájú előadásokat. A dévai református temető felmérését 1996–97-ben végezte el, pontos térképet, alaprajzot készítve, és mérnöki precizitással jelölve be a térképen a temetőben akkor fellelhető 1622 sírt. A kötetben valamennyi sírról pontos leírást találunk: állagáról, a sírkő anyagáról, feliratáról. Az adatokat egy ábécé, illetve egy sorszám szerinti táblázatba foglalta a szerző, így a könyv segítségével az érdeklődők idő múltával is fellelhetik a Déván eltemetett őseik sírhelyét, illetve pontosan kideríthető, hogy egy bizonyos helyen kinek a földi maradványait helyezték el a 19–20. században. A könyvhöz pontosan kidolgozott térképmellékletek tartoznak, illetve egy fotógyűjtemény a kiadás évében még fellelhető jellegzetes dévai sírokról. Az 1997-ben elkészült kézirat, objektív okok miatt csupán 16 év múltán került kiadásra. Ez időbeni eltolódás azonban mit sem csorbít a könyv értékén. Sőt! A másfél évtizedes várakozás során széles körben is nyilvánvalóvá vált, hogy mekkora szükség van temetőink felmérésére, a néma sírkövek beszédes adatainak rögzítésére – fogalmazott a szerkesztő. Barra Árpád, a könyv bemutatása alkalmával köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták munkája során, a kötetet méltató Vetési Lászlónak, illetve Lovász János dévai lelkipásztornak, aki lehetővé tette, hogy a kötet a helyi református templomban, gyülekezeti körben kerüljön bemutatásra. A szerző elmondta továbbá: e monográfia, jellegénél fogva, nem számíthat több százas, több ezres példányszámú forgalmazásra. Ezért a kötet kis példányszámban látott napvilágot, amiből azonban igyekezett eljuttatni több olyan közösségi könyvtárba, ahol minden érdeklődő fellapozhatja, megkeresheti benne a számára fontos adatokat. Gáspár-Barra Réka Barra Árpád: A dévai református temető monográfiája. Nyugati Jelen (Arad) 2014. május 8.Hunyad Megyei Magyar NapokTáncház és szórványápolás Szűknek bizonyult a vajdahunyadi Corvin-Savaria magyar ház kedden délután, amikor az Erdély-szerte oly erős hagyományokkal rendelkező táncházra került sor. Nemcsak a kohászváros magyarjai vettek részt nagy számban a rendezvényen, hanem a szomszédos Déváról és Csernakeresztúrról is szép számmal jöttek el. Aligha bánták meg, a hangulat nagyszerű volt. Felemelő érzés volt, amikor az egybegyűltek közismert magyar népdalokat énekeltek. Kiss Mihály, a vajdahunyadi magyar iskola aligazgatója, illetve Lengyel Izabella tanítónő, a dévai Szivárvány nyugdíjas-kórus vezetője nem kevesebb, mint 10 népdalt tanítottak meg az egybegyűlteknek, szebbnél szebb, lélekhez szóló igazi magyar népdalokat. Később a Fölszállott a páva népzenei vetélkedő nyertese, a kolozsvári Tokos zenekar is megérkezett, amely további népdalokat adott elő, immár profi módon. Sőt, a kolozsvári fiatalok kalotaszegi és mezőségi néptáncokra is megtanították az egybegyűlteket, amire főleg a néptáncban amúgy is jártas csernakeresztúri ifjak voltak fogékonyak. A felemelő hangulatú ünnepség estig húzódott el, mivel sikere jócskán fölülmúlta a szervezők várakozásait. Örvendetes, hogy a táncház hagyománya olyan erős a szórványban is, hogy annyian lelkesednek a magyar folklór iránt, jegyezte megy Lengyel Izabella. A felnőttek bevonása nagyszerű öltetnek bizonyult, hangsúlyozta a rendezvény sikere alapján Kiss Mihály, aki minden nyáron a Kallós Zoltán Alapítvány által szervezett néptánc- és népdaltáborba viszi a vajdahunyadi iskola diákjait. Eközben Petrozsényban, a Jézus Szíve iskolaközpont diákjai rajzkiállítást szerveztek A bányászat gyermekszemmel címmel, mely során ötletesebbnél ötletesebb rajzok révén mutatták be, hogyan tekintenek a gyerekek a felnőttek foglalkozására. A demográfia a legnagyobb ellenség Déván az unitárius parókián kerekasztal-beszélgetésre került sor a szórvány helyzetével és kilátásával kapcsolatosan. A kérdés tüskés, a folyamatok egyáltalán nem bíztatóak, a Hunyad megyei magyar egyházak szinte kivétel nélkül többet temetnek, mint ahányat keresztelnek, sőt, sajnos az sem ritka, hogy a temetések száma többszörösen meghaladja az esküvők és keresztelők együttes számát, hangsúlyozta a házigazda-főszervező Koppándi-Benczédi Zoltán unitárius lelkész. A kedvezőtlen folyamatokat a statisztikák is megerősítik, a magyarság száma népszámlálásról népszámlálásra csökken, tömbvidéken lassan, vegyes vidéken gyorsabban, a szórványban pedig hatványozottan, derült ki Chirmiciu András előadásából. Hunyad megyében, például, megfeleződött az utóbbi 20 év alatt. Ennek megfelelően az erdélyi városok etnikai arculata is jelentősen megváltozott a magyarság kárára. A résztvevők érdekes és tartalmas hozzászólásai nyomán valós kerekasztal-beszélgetés alakult ki, noha az asztal nem kerek, jegyezte meg humorosan a házigazda lelkipásztor. A végvárakat semmi képen sem szabad feladni, egyeztek meg az egybegyűltek, gazdag történelmi hagyatékunk erre kötelez bennünket. Noha évszázadok óta szórványnak számít, Hunyad megye magyar történelmi öröksége jelentős, ismertette a helyzetet Dézsi Attila volt prefektus és kormányfőtitkár Gáspár-Barra Réka színvonalas munkája alapján. A Nyugati Jelen újságírója ugyanis nagyszerű összeállítást készített a megye magyar műemlékeiről, fényképekkel és adatokkal, melyet Dézsi Attila mutatott be az egybegyűlteknek, néhol újabb információkkal kiegészítve. Köztiszteletnek örvendő főispánként Dézsi sokat tett a magyar történelem ápolásáért, főleg olyan műemlékek felkarolásáért, amelyek a helyi magyar közösség hiánya miatt elvésztek volna. Az előadásból egyértelműen kiderült, hogy azokon a helyeken, ahol megmaradt a magyar közösség, a történelmi örökséget ápolják, felújítják, gondozzák, ott viszont, ahol már nincs magyar közösség, műemlékeink, történelmünk jelképeink sorsa sokkal mostohább. A Barcsay Ákos-műemlékét Déva főterén felállíttató volt prefektus további konkrét elképzeléseket vázolt fel a megyeszerte szétszórt, omladozó magyar műemlékek megmentésére. Hogyan lehetne megállítani a demográfiai mélyrepülést? A kérdés nehéz, hiszen nemcsak a szórványmagyarságot érinti, hanem szinte egész Európára jellemző folyamatról van szó. Bíztató azonban, hogy számbelileg megfogyatkozva is, a Hunyad megyei magyarság intézményei jelentősen bővültek, illetve megszilárdultak az utóbbi években. Nyugati Jelen (Arad) 2014. május 10.V. Hunyad Megyei Magyar NapokVígjáték és komolyzene Nagy sikert aratott Szászvároson és Vajdahunyadon Kulcsár-Székely Attila Halhatatlan élet című egyszemélyes vígjátékával. Piski után a székelyudvarhelyi művész ezen városok magyarsága előtt lépett fel csütörtökön Hunyad megyei turnéja második napján, majd pénteken a Zsil-völgyében, Aninószán és Lupényban tartott előadást. Szászvároson és Vajdahunyadon is szép számban gyűlt össze a helyi magyarság a Nyirő József regényéből készült előadásra. Fiatalok és idősebbek, mindenki nagyon élvezte az előadást, sokán utána még külön le is fényképezték magukat a székelyföldi művésszel. Mindkét előadás előtt egy kis politikára is sor került, Sógor Csaba EP-képviselőjelölt ugyanis a szászvárosi és vajdahunyadi magyarságot is meglátogatta erdélyi kampánykörútja során. Déva ezúttal sem maradt ki a magyar napok programjából, csütörtök este a dévai Nagyboldogasszony római katolikus templomban koncertezett a Juventa kamarazenekar, vonós hangszereken: hegedűn, brácsán, csellón szólaltatva meg Locatelli, Vivaldi és Mozart műveit. – A zenekart tulajdonképpen a dévai Művészeti iskola tanárai alapították, és mindig meghívják soraikba néhány tehetséges tanítványukat is. Ez alkalommal is több diák, köztük a Téglás iskolaközpontban tanuló Fodor Orsolya is aktívan részt vett a koncerten – ismertette a vegyes összetételű zenekart Varga Csaba gitárművész, aki egy Vivaldi-darab erejéig lépett be a műsorba, szólistaként. A koncert nagy sikernek örvendett a szépszámú közönség körében. A fiatal zenészeknek, pedig amolyan főpróba volt a május végére tervezett németországi turnéjuk előtt. Gáspár-Barra Réka. Nyugati Jelen (Arad) 2014. május 29.Vajdahunyadon is kiosztották a „civilkeretet”Jelentős támogatás a magyar közösségnek Vajdahunyadon, a magyar közösség jelentős mértékben részesült a civilszervezetek és egyházak számára kiosztott önkormányzati támogatásból. – A tanács idénre 250 ezer lejes alapot hagyott jóvá, amiből minden egyes pályázó magyar közösségnek sikerült juttatnunk. Az egyházi alapból pedig jókora szeletet eszközöltünk ki a magyar történelmi egyházak számára – számolt be Takács Aranka, vajdahunyadi RMDSZ-tanácsos. Az egyházaknak elkülönített 100 ezer lejből 20 ezret kapott a vajdahunyadi római katolikus egyházközség, templomjavításra, 10 ezer lejt a helyi református egyházközség a halottasház kijavítására és további 3, illetve 5 ezer lej jutott az alpestesi és hosdáti református gyülekezetnek is. Ez a városi keretösszegnek közel 40 százalékát teszi ki! A civilszervezetek sorában a Diversitas Társaságnak 9900 lejes támogatást ítélt meg az önkormányzat a Hunyad Megyei Magyar Napok helyi rendezvényeinek a fedezésére. A vajdahunyadi tanács kénytelen volt néhány hiányos pályázatot visszautasítani. Az egyes szervezeteknek kiosztandó összeg felső határát pedig 20 ezer lejnél szabták meg. Így a 250 ezer lejes alapból 80 ezret fordítottak az egyházakra, 37 ezer lejt osztottak ki a sportegyesületeknek,18 ezret az ifjúsági szervezeteknek és 50 ezer lejt a művelődést szolgáló civilszervezeteknek. A maradék 67 068 lej pedig még kiosztásra vár. Erre a későbbiekben lesz alkalom újra pályázni. Gáspár-Barra Réka. Nyugati Jelen (Arad) 2014. június 3.Hűség napjaBukovinai daloktól visszhangzott vasárnap a dévai Magyar Ház minden sarka. Hajdani építőinek leszármazottai a Hűség napját ünnepelték, azt a sajátos ünnepet, melyen előtérbe kerül a hit, a nyelvi, vallási identitásőrzés – mindaz, ami megtartó erőként van jelen a közösség életében. A rendezvény hagyományosan, ünnepi szentmisével kezdődött, melyen Albert Leánder OFM, dévai plébános mindenekelőtt Isten hűségére és személyes gondoskodására fordította az ünneplők figyelmét. Illetve párhuzamot vonva a megmaradásáért küzdő dévai közösség és a kihalt mezőségi települések között, rávilágított a töretlen hit megtartó erejére. A Dévára telepedett bukovinai székelyeknek új hazájukban is számos megpróbáltatással kellett szembesülniük. Mégis, ma is megvan az ünneplő viselet, amit fel lehet ölteni, ma is vannak unokák, akiket kézen lehet fogni. És van hova eljönni, együtt ünnepelni. Abba a templomba, melyet a közösség maga épített, Istenben bízva, az Ő segítségével – fogalmazott a dévai plébános. Az ünnepség fontos és szintén hagyományos mozzanata a közösen elköltött ebéd, melynek idén fő fogása a Székely László és Molnár Gyula által főzött ízes gulyás volt. A leghatásosabb fűszernek azonban a humor bizonyult, melyet a vőfély-szerepet vállaló Aczél Imre és Hompót Imre szolgáltatott. A hangulatteremtésből a dévai Szivárvány nyugdíjasklub kórusa is jócskán kivette a részét, hiszen még az asztali áldás előtt bukovinai székely dalokkal köszöntötte az egybegyűlteket, majd ebéd közben teljes repertoárjukat végigénekelték. Közben a dévai Renaissance együttes is fellépett a Magyar ház színpadán, az udvaron pedig íjász–madarász bemutató zajlott. – A sokféle játékból, mellyel ez alkalomra készültünk, az eső miatt jóformán semmit sem tudtunk bemutatni, eljátszani. Pedig volt a tarsolyunkban lovaglós vetélkedő, staféta, interaktív malmozás és sok egyéb érdekes szabadtéri játék. De a gyermekeknek így is került szórakozás. Három cserkészünk, korabeli ruhában tartott vadászsólyom bemutatót – mesélt a Magyar Ház udvarán zajló eseményekről Daradics János cserkésztiszt. Majd hozzátette: számára idén a legnagyobb hűségnapi élményt az jelentette, hogy az egyházközség keretében működő közösségek a szervezési buktatók és a kedvezőtlen időjárás ellenére nagyszerűen feltalálták magukat és igazi, jó hangulatú közösségi napot kerekítettek a rendezvényből. Gáspár-Barra Réka. Nyugati Jelen (Arad) 2014. június 20.Vidám iskolabúcsúztató LupénybanKincset lelt közösség Szülők, diákok, pedagógusok számára egyaránt emlékezetesen zárult az idei tanév a lupényi magyar tagozatos tanintézményben. – Orosz Erzsébet és Madaras Irén kolléganőimmel úgy éreztük, hogy szükség van az iskolában a szülő–diák–pedagógus kapcsolat erősítésére, a közösségépítésre és ezt leginkább közös, játékos tevékenység formájában tudtuk elképzelni – fogalmazott Şoacă Erika, iskolaigazgató. Az ötlet életképesnek bizonyult. Szerda délután a helyi református templom kertjében mintegy 70 óvodás, iskolás, tanár, tanító, szülő és nagyszülő indult kincsvadászatra. Az iskola vezetősége ugyanis bejelentette, hogy Óvisuli Sutyiboszorkány ellopta a tanintézmény valamennyi osztálynaplóját és a diákok ellenőrzőjét. Márpedig e nélkül nagy veszélybe kerül az iskola és annak teljes közössége. A 4-5 tagú csapatokba rendeződő szülők, diákok, tanárok nagy lelkesedéssel vágtak neki a boszorkány-lopta naplók felkutatásának. Annál is inkább mivel a kincsvadászat vezetői úgy vélték: a naplók mellett egyéb kincseket is elrejtett a boszorkány. – A csapatokat úgy próbáltuk kialakítani, hogy mindegyikben legyen óvódás, iskolás gyermek, szülő vagy nagyszülő és pedagógus is. Sok akadályon kellett túljutniuk, és valamennyi sikeres próbatétel után a csapatok egy-egy térképrészletet kaptak jutalmul. Nyolc állomás után összeállt a térkép, amely elvezetett a kincses ládához. Ebben voltak elrejtve az osztálynaplók, az ellenőrzők, és persze jó néhány csokoládépénz is. A dévai Corvin Kiadó jóvoltából pedig igazi kincset érő könyvek is ott lapultak a ládában – számolt be az iskola vezetője. Az akadálypályán rendkívül jó volt a hangulat. A nagypapák hihetetlenül jól teljesítettek a zsákba ugrós próbán, de jól szórakoztak a célba dobás, pohártorony-rakás, lufi szállítás során is. A csapatok legmagasabb tagjának WC-papíros múmiává sodrása is nagy derültséget keltett a versenyzők körében. – Úgy érezzük, a rendezvény maximálisan elérte a célját: a szülők, gyerekek, tanárok igazi közösségként élhették meg a vidám élményeket, különböző korosztályok között szövődtek barátságok, csapatszellem alakult, egyszóval mindannyiunkban megerősödött az együvé tartozás érzése. Ezt szerettük volna kézzelfoghatóvá is tenni, így a rendezvény végén, aki akarta, akrillfestékbe mártott tenyerének nyomatát rajta hagyhatta egy fehér vásznon. Erre a vakáció folyamán ráíratjuk az iskolánk nevét, és meglesz a saját zászlónk – mesélte a rendezvényt követően Şoacă Erika. És ami még inkább dicséretes, hogy a rendezvénynek folytatása lesz. A tanintézmény vezetője szerint szeptember elején egyhetes játszóházat szerveznek a gyermekek számára, ahol a szülők ismét szerepet kapnak. Lesz táncház, mese, játék és pólófestés. – Utóbbival az a célunk, hogy legyen a gyermekeinknek egyfajta, sajátkészítésű „egyenruhája”, egy olyan öltözet, amivel, ha bárhol megjelenünk, nyilvánvalóvá válik együvé tartozásunk – mondja az igazgatónő. Az ősz folyamán szüreti bált terveznek, melyre már a teljes magyar közösség hivatalos lesz. Az adventi időszakban pedig koszorúkészítésre várják a már jól összekovácsolt vidám iskola-közösséget. – A kellékek, anyagiak biztosítása érdekében e programsorozathoz a Bethlen Gábor Alap támogatását pályáztuk meg. Még nem kaptunk hivatalos értesítést, de reméljük, hogy pozitív elbírálásban részesül a pályázatunk. A programot azonban mindenképp végigvisszük, hiszen már az első rendezvény nagyon hasznosnak bizonyult. Ha lesz némi anyagi támogatásunk is, akkor még színvonalasabb programot tudunk kínálni a közösségnek – fogalmazott Şoacă Erika iskolaigazgató. Gáspár-Barra Réka. Nyugati Jelen (Arad) 2014. július 18.Máté Márta újra főtanfelügyelő-helyettesMinisztériumi kinevezés nyomán Hunyad megyében ismét Máté Márta lett a főtanfelügyelő-helyettes. – Kinevezésem az idei tanévre szól, és várhatóan a nyár folyamán megérkezik a 2014–15-ös tanévre szóló hosszabbítás is. A hazai tanügyben a vezető állásokra kereken hat esztendeje nem volt versenyvizsga. A legutóbb 2008-ban vizsgáztak az igazgatók, illetve tanfelügyelők. Azóta utóbbiak minisztériumi kinevezéssel töltik be állasukat, az iskolaigazgatók pedig a tanfelügyelőségtől kapnak kinevezést – közölte tegnap Máté Márta. Régi-új tisztségében a tanfelügyelő asszony számos sürgős tennivalót nevezett meg. Általánosságban mindenképp prioritást élvez az oktatás minőségének javítása, aminek a vizsgaeredményekben kell tükröződnie. – A nyolcadikosok országos felmérésén idén sem születtek túl fényes eredmények. Meg kell találnunk azokat a módszereket, amivel javítani tudunk a gimnáziumi oktatás színvonalán úgy, hogy ez az év végi vizsgákban is tükröződjön – fogalmazott a tanfelügyelő asszony. A magyar tannyelvű oktatás terén a minőségjavítással párhuzamosan a beiskolázási létszám emelésére, illetve a Hunyad megyei magyar oktatási hálózat átszervezésére koncentrálna. – Másfél hete tartottunk megbeszélést a megye magyar oktatási stratégiájáról. Úgy néz ki, hogy néhol a minőség megtartása érdekében át kell szerveznünk a jelenlegi struktúrát, hiszen az egy-két gyermekkel működő osztályokban nehéz a színvonalat tartani. Úgyszintén nagyon oda kell figyelnünk a beiskolázási számokra. Mindenekelőtt az előkészítő osztályokra. Az eddigi beiratkozások alapján idén nem kell feladnunk egyetlen előkészítő osztályunkat sem, de a létszám mindenhol a minimum körül mozog. Ez komoly odafigyelést igényel – fogalmazott Máté Márta, főtanfelügyelő-helyettes. Gáspár-Barra Réka, Nyugati Jelen (Arad) 2014. augusztus 1.Munkanélküli végzősökEzernél több fiatal várja a segélyt Hunyad megyében az utóbbi két hónap alatt közel 1100 idei végzős jelentkezett be a Munkaerő-foglalkoztató Ügynökségnél. – Az érvényben lévő törvény értelmében azon 16 év feletti fiatalok, akik befejezték tanulmányaikat, de nem jelentkeztek egyetemre, főiskolára, és munkahelyet sem találtak, hat hónapig részesülhetnek a végzősöknek járó, havi 250 lejes munkanélküli segélyben. Ennek elsődleges feltétele, hogy a tanulmányaik befejezését követő 60 nap során jelentkezzenek be a munkaerő-foglalkoztató ügynökségen, mint állást keresők. Ha két hónap leforgása alatt nem találnak semmiféle munkát, akkor jogosulttá válnak a végzősöknek járó segélyre. Ezt egy éven belül kell igényelniük – közölte Rodica Peter, AJOFM-igazgató. Mint mondta, Hunyad megyében 972 elméleti- és szakközépiskolát végzett diák, illetve 111 felsőfokú oktatásban részesült fiatal jelentkezett be az ügynökségen. Az intézmény igazgatója szerint a nyilvántartásba való felvétel nem csupán hat hónapra terjedő segélyt jelent. Amennyiben a fiataloknak sikerül egy komoly, munkakönyves állást találniuk, ahol legalább 12 hónapos szerződést kötnek, akkor ők maguk is, de munkaadójuk is jelentős állami támogatásra számíthatnak. A fiatalok elsősorban egy 500 lejes „alkalmazási” juttatásban részesülnek, és ha még nem járt le a hat hónapos segélyük, akkor annak hátralevő részét is felvehetik. A végzősöket alkalmazó munkaadó pedig szintén állami támogatásra számíthat. Amennyiben hosszú távú szerződést köt a fiatallal, az első 12 hónapban az állam 500 lejjel támogatja az új alkalmazott bérezését. – Mindemellett helyi szinten igyekszünk további segítséget nyújtani a munkát keresőknek. Uniós finanszírozásból egy 16 hónapra terjedő programot is indítunk, melynek keretében számos szakképző tanfolyamot biztosítunk azok számára, akik munkanélküliként szerepelnek a nyilvántartásainkban. A képzések dévai és petrozsényi központjainkban zajlanak. Részleteket az ügynökség honlapján lehet találni – közölte az AJOFM igazgatója. Gáspár-Barra Réka, Nyugati Jelen (Arad) 2014. augusztus 15.Dévai és csernakeresztúri hagyományőrzők a XXV. „Bukovinai Találkozások” Nemzetközi FolklórfesztiválonMegénekelték a bonyhádi rokonokat Harmadik alkalommal vett részt a dévai Segesvári Miklós Pál Egyesület Szivárvány Nyugdíjasklubjának népdalcsoportja a Bonyhádon megrendezett „Bukovinai találkozások”-on. Az Országos Székely Szövetség által immár 25. alkalommal megszervezett nemzetközi folklórfesztiválra évről évre meghívást kapnak a Bukovinából elszármazottak, illetve ma is itt élők hagyományőrző csoportjai. Idén a házigazdák, illetve erdélyi (dévai és csernakeresztúri) néptáncosok, énekkarok mellett Lengyelországból, Moldova Köztársaságból, Felvidékről, Szlovéniából is érkeztek résztvevők. A három napig tartó rendezvény jól bevált programja szerint idén is a táncos-dalos utcai felvonulás jelentette a fesztivál fénypontját. – Bonyhádon ilyenkor a lakosság apraja-nagyja részt vesz a szervezésben, egész nap az utcán zajlik az élet, a települést áthatja az ünnepi hangulat. Az utcai felvonulást is nagyon jól megszervezik, mindenkinek alkalma van bemutatni a magával hozott táncokat, dalokat. Ezt megelőzően azonban mindig van egy nagyon-nagyon színvonalas nyitógála, illetve évről évre alkalma adódik egy-egy székely településnek a bemutatkozásra. Idén a madefalviak ismertették a faluban élő hagyományokat: táncot, muzsikát, sajátos székely termékeiket – meséli Lengyel Izabella, a dévai népdalcsoport karvezetője, aki idén 25 fős énekkarral érkezett Bonyhádra. A résztvevők számára azonban a fesztivál második napja, a Szomszédolás a legvonzóbb, amikor a Bonyhád körüli települések (Cikó, Dombóvár, Bátaszék, Kéty, Somberek, Gara) meghívnak egy-két együttest, hogy bemutassa műsorát. – Mi idén Dombóvárra kaptunk meghívást, ahol csodálatos vendégszeretetben volt részünk. Számomra mindig megható az az odaadás, amellyel minket fogadnak. Bonyhádon elég sok Déváról elszármazott család él, és csodálatos megtapasztalni a rokoni találkozások örömét – meséli Lengyel Izabella. Mint mondja, a dévai népdalcsoport igyekezett színvonalas előadással meghálálni a gondos vendégszeretetet. – Repertoárunkban első perctől előtérben voltak a Zsók Béla, dévai néprajzgyűjtő által lejegyzett bukovinai székely dalok. Idén azonban már a kakasdi Sebestyén Ádám által gyűjtött dalokból is előadtunk néhányat. Nagy öröm számomra, hogy bár az énekkar a nyugdíjasklub keretében alakult, egyre több fiatal kapcsolódik be és teljesen átragad rájuk az idős nénik-bácsik irigylésre méltó örök vidámsága, vállalkozókészsége. Ez nem csupán a próbákon, helybeli előadásokon nyilvánul meg, de mindig pozitívan reagálnak az olyan felkérésekre is, amelyhez több száz kilométert kell utazni. Ezúttal is vállalták a közel ezer kilométeres utat és valamennyien a saját kis nyugdíjukból is hozzájárultak a költségekhez. Idén azonban két jó szándékú támogatónk is akadt Winkler Gyula EP-képviselő személyében, illetve Takács Aranka vajdahunyadi városi tanácsos közbenjárására a Kovászna megyei tanács is jelentős összeggel támogatta az utunkat. Köszönet érte! – mondta Lengyel Izabella karvezető. Gáspár-Barra Réka Nyugati Jelen (Arad), 2014. szeptember 12.Tanácskoztak Hunyad megye magyar pedagógusaiA tanóra szent és sérthetetlen 4 Hunyad megyei magyar pedagógus vett részt a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban az iskolakezdést előkészítő éves tanácskozáson. – Örömömre szolgált, hogy a kollégák ilyen szép számban eljöttek a Zsil völgyéből is, hiszen ezek a találkozások rendkívül fontosak a tapasztalatcsere, az információáramlás szempontjából – fogalmazott a rendezvény főszervezője, Vlaic Ágnes kisebbségi tanfelügyelő. Az elmúlt tanév eredményeinek kiértékelése nyomán természetesen a tanácskozás fő témájává vált a kérdés, hogy miként lehetne javítani a magyar nyelven történő oktatás színvonalán. Vlaic Ágnes tanfelügyelő asszony szerint az elmúlt tanév eredményei kielégítők. A nyolcadikosok a megyei átlag felett teljesítettek, az érettségizőknél pedig az 58,62 százalékos siker ugyan nem érte el a megyei átlagot, ellenben pozitív meglepetést hozott a kötelező vizsgatantárgy (reál szak esetén matematika) terén produkált 89,65 átmenési arány. – Úgy gondolom, az idei eredményeink jónak mondhatók. De természetesen van még mit javítani és ez a diákok hozzáállásán túl igen nagy mértékben függ a pedagóguskollégáktól is. Ezért a minőségjavítás érdekében hozott legfontosabb határozatunk az volt, hogy az idei tanévben az ötven perces tanóra szent. Ez azt jelenti, hogy természetesen továbbra is fontosnak tekintjük a közösségszervezést, az iskolán kívüli tevékenységeket, a különböző versenyekre való felkészülést, de a legfontosabb, hogy minden egyes tanórát megtartsanak a kollégák, hiszen ez képezi az iskola lényegét, és csak ezáltal alapozható meg a diákok tudása – fogalmazott Vlaic Ágnes kisebbségi tanfelügyelő. Elmondta továbbá, hogy a pedagógusok képzése terén jelentős előrelépés történt az elmúlt tanévben. Egy tanító véglegesítőzött és további hat kolléga nyerte el az első, illetve másodfokozatot. Az önképzés irányába is komoly igény mutatkozik a Hunyad megyei magyar pedagógusok részéről. Az óraszámokkal kapcsolatos személyes kérdéseken, illetve az információáramlás hatékonyabb megszervezésén túl a képzési lehetőségekre fókuszálódott a tanácskozás résztvevőinek az érdeklődése. Vlaic Ágnes tanfelügyelő szerint a megyében nincs komolyabb pedagógushiány. A dévai magyar oktatási központban, illetve a szászvárosi, petrozsényi, lupényi, vulkáni és vajdahunyadi magyar tagozatokon, óvodákban összesen kilencven szakképzett pedagógus tanít. – Égető szükség tanítónőre, óvónőre, illetve magyar szakos tanárra a Zsil völgyében lenne. Jó volt megtapasztalni, hogy a szomszédos megyék kisebbségi tanfelügyelőinek szétküldött kérésünk, miszerint onnan is szívesen fogadunk akár állás nélkül maradt képzett pedagógusokat halló fülekre talált, és Fehér megyéből egy tanítónő érkezett, aki a szászvárosi iskolába kapott kihelyezést – közölte a tanfelügyelő. A tanácskozáson természetesen a diáklétszám is örök aktualitásként jelentkezett. Vlaic Ágnes szerint 2006 óta megyei szinten folyamatosan csökken a magyar nyelven tanuló diákok száma, s bár az apadás nem látványos, a lupényi, vulkáni, illetve vajdahunyadi iskolákban már a tagozat létét veszélyezteti. Megyei szinten azonban idén is 1100 körül mozog a diáklétszám, melynek szinten tartása érdekében ugyancsak a minőségjavítás lehet a leghatékonyabb eszköz. A tanévkezdést előkészítő dévai tanácskozáson külön megbeszélést tartottak az intézményvezetők, illetve sor került a tanítók, óvónők és magyar szakos pedagógusok szakmai megbeszélésére is. Gáspár-Barra Réka, Nyugati Jelen (Arad) 2014. szeptember 26.Húszéves a Csernakeresztúri Hagyományőrző EgyesületJárd ki lábam, járd ki most! Vidám csujogatások, dalolás és tánc közepette ünnepelte huszadik évfordulóját a Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület. Hunyad megye legmagyarabb falujában „mióta a világ, világ”, azaz a bukovinai székelyek múlt század eleji betelepedése óta mindig is pezsgett a közösségi élet, a kommunizmus éveiben is megtartották a bálokat, a karácsonyi katonajátékot, és dalárda, tánccsoport, színjátszókör működött a településen. – Az utóbbi évtizedek rohanása azonban talán mindezt felemésztette volna, ha húsz esztendővel ezelőtt nem látogat a faluba Kóka Rózália bukovinai származású néprajzgyűjtő, és nem hívja fel a figyelmünket arra, hogy milyen drága kincset őrzünk. Ő bíztatott, hogy jogi formát adjunk hagyományőrző csoportunknak, az ő kezdeményezésére fogtunk neki tájházat alakítani. Személyesen vitte el pályázatunkat az Illyés Alapítványhoz és mindent elkövetett annak érdekében, hogy a csernakeresztúri hagyományok életben maradhassanak – emlékszik vissza a kezdetekre Szabó Julianna, az egyesület elnöke. A helyiek közül is sokan felkarolták az ötletet. Az idősebbek, de fiatalok is lelkesen kapcsolódtak be a munkába. – Egész nyáron dolgoztunk, hogy a tájháznak megvásárolt ingatlannak visszaadjuk eredeti jellegét és berendezzük. Édesanyám, Rókay Zena, aki akkoriban a 70-es éveit taposta, még pontosan tudta, minek hol a helye a házban, és a tárgyak begyűjtésében is sokat segített. Ő tanította a hagyományos tánclépéseket is. Korábban is volt tánccsoportunk, de a bukovinai gyökerekre kevésbé fordítottunk figyelmet. Kóka Rózália biztatására tudatosan kezdtük felderíteni, ápolni mindazt a hagyományt, ami még élt a faluban – meséli Szabó Julianna. Az évek során a hagyományos táncok mellett újra felelevenítették a májusfaállítást is, a szüreti szekeres felvonulást, a bukovinai mesemondást és számtalan más régi szokást. A tánccsoportba eredetileg idősek és középkorúak is bekapcsolódtak. – Édesanyám nyolcvanéves korában még szerepelt a színpadon. Később a felnőttek már háttérbe vonultak, hiszen egyre több fiatal kapcsolódott be a hagyományőrzésbe. Az évek folyamán közel 150-en fordultak meg a tánccsoportunkban. Az első táncoktató Kelemen János volt, az egyesületi elnök pedig Tamás Ferenc – emlékszik Szabó Julianna, aki immár több mint egy évtizede vette át az egyesület vezetését Kelemen Ilonával és Blozsné Rókay Annával karöltve. A húszéves évforduló alkalmával valamennyi hajdani táncos és családja hivatalos volt az ünnepségre. – Megemlékezéssel indítottuk az évfordulós rendezvényt. A Tájházban elevenítettük fel azok emlékét, akik már örökre elköltöztek. Blozsné Rókay Anna sok évig tanította a fiataljainkat, egészen eredeti koreográfiákat dolgozva ki. Sajnos, ő sincs már közöttünk. Tavaly a Főnix Somogyi Nagyasszonyok kitüntetését nyerte el. Ezúttal utóbbiak egy emléktáblát hoztak Csernakeresztúrra, amit a tájház falán helyeztünk el. Egy hálaadó szentmisén is részt vettünk közösen – számolt be az évfordulós ünnepségről Szabó Julianna. A rendezvény vidámabb részére másnap került sor, amikor a fiatal táncosok a helyi kultúrotthonban mutatták be a 20 év munkájának gyümölcsét, bukovinai táncokban bővelkedő műsort adva elő. A rendezvény meghívottja volt a dévai Szivárvány nyugdíjasklub énekkara is, szintén bukovinai dalokkal léptek föl. Az előadásokat követően pedig elkezdődött a hajnalig tartó mulatság. – Közel kétszázan voltunk. A 2010-es nagy bukovinai székely találkozó óta még nem volt ennyi ember együtt a kultúrházban. Nagyszerű volt a hangulat: régi és mai táncosok egymást túlszárnyalva ropták a táncot, pattogtak a hagyományos csujogatások, közben fogyott az ízletes gulyás, melyet a tánccsoportunk újházasai: Nisztor Sándor és felesége, Annamária készített. Támogatóink jóvoltából még egy díszes ünnepi tortára is tellett – mondta a főszervező, hálásan említve az egyesületet ezúttal is támogató Communitas Alapítványt, Corvin Kiadót, RMDSZ-t és külön Dézsi Attila kormánytisztviselőt, aki az előbbiekhez hasonlóan az évek folyamán mindig bátorította, támogatta a csernakeresztúri hagyományőrzést. Gáspár-Barra Réka, Nyugati Jelen (Arad) 2014. október 28.Harmadik évadját nyitotta meg az Őrökségünk őrei programHarmadik évadját nyitotta meg tegnap a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban az Örökségünk őrei mozgalom, mely 2012-ben az RMDSZ szórványcselekvési programjának keretében Hegedűs Csilla államtitkár és Winkler Gyula EP-képviselő kezdeményezésére indult. Az elmúlt két esztendőben Hunyad megye számos műemlékét fogadták örökbe a dévai diákok. Kutatásaikról, ötletes népszerűsítő tevékenységükről többször is beszámoltunk már a Nyugati Jelen hasábjain. A legügyesebb csapatok Winkler Gyula EP-képviselő támogatásával háromnapos brüsszeli tanulmányúton vehettek részt. – A brüsszeli tanulmányút azontúl, hogy nagyon vonzó díjnak bizonyult a diákság körében, egyfajta európai szellemiséget is kölcsönöz a versenynek. A diákokban tudatosodik az Európai Unióhoz való tartozás és az a tény, hogy olyan kulturális örökséggel rendelkeznek, amire méltán lehetnek büszkék. A versenynek fontos hozadéka az is, hogy bár a múltról, évszázadokkal ezelőtti alkotásokról szól, a fiatalok mindezt az értéket átültetik a mába, a 21. század kommunikációs lehetőségeinek széles skáláját használva fel – fogalmazott az évadnyitón jelen lévő Winkler Gyula EP-képviselő. Elmondta továbbá: az első évi dévai siker után, tavaly az aradi Csíky Gergely Kollégiumban is elindították a programot, hasonlóan brüsszeli tanulmányutat ajánlva fel a nyertes csapatnak. Idén az örökségőrző mozgalomban szintén tavaly óta részt vevő Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium diáksága számára történt meg a brüsszeli felajánlás. – Ez reményeink szerint azt is jelenti, hogy a nagyenyedi kollégium és a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum között szorosabbra fűződik a kapcsolat, és nem csupán a két megye igen gazdag történelmi hagyatékát ismerhetik meg kölcsönösen a dévai, illetve nagyenyedi diákok, hanem fiatal Hunyad megyei tanintézményünknek sikerül betekintést nyernie a sok évszázados kollégium hagyományaiba is – fogalmazott az EP-képviselő. A két iskola együttműködésében rejlő sokrétű lehetőséget hangoztatta Szőcs Ildikó, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatója is, aki Lőrincz Helga Fehér megyei kisebbségi tanfelügyelő és Ladányi Árpád Fehér megyei RMDSZ-elnök társaságában vett részt tegnap a dévai évadnyitón. Hegedűs Csilla örökségvédelmi államtitkár asszony, az Örökségünk őrei program fővédnöke újból elismeréssel szólt a dévai diákság ilyen irányú tevékenységéről, hangsúlyozva, hogy olyan minőségű helytörténeti ismertetők, népszerűsítő anyagok születtek a program során, melyek múzeumi kiadványként is megállnák a helyüket. – A diákok, lelkes munkájuk során olyan információkat kutattak fel, melyek már a feledésbe merülés útján voltak. És nemcsak felkutatták ezeket, de ország-világ tudomására is hozták és hozzák folyamatosan. E téren, illetve a közösségépítés terén is messze túlszárnyalták eredeti elképzeléseinket – fogalmazott Hegedűs Csilla államtitkár. Az évadnyitó alkalmával a programban részt vevő diákok szívesen meséltek az elmúlt években szerzett tapasztalataikról. A Fáy Béla-kastély, illetve a dévai Vármegyeház őrei egyaránt hangsúlyozták: a legnagyobb élményt a közös munka jelentette, ami nagyon összekovácsolta a csapatot. – Mi tavaly második alkalommal vettünk részt a versenyben, és igyekeztünk arra koncentrálni, hogy a román közösség körében is népszerűsítsük a műemléket. Az első év buktatóiból okulva, a csapat nagyszerűen működött, és meg is nyertük a versenyt – fogalmazott Forrai Antal, tizedikes diák, a legsikeresebb tevékenységeik között említve a román iskolák körében meghirdetett madáretető-készítő versenyt. A Vármegyeház őrei a csapatépítő élményeken túl örömmel nyugtázták, hogy egy olyan műemléképületet sikerült ismertté tenni, amelyről minimális információ létezett a köztudatban. Kocsis Attila iskolaigazgató házigazdaként és a program helyi irányítójaként elmondta: számára nagy öröm, hogy az iskola diáksága ilyen lelkesen vesz részt az örökségőrzésben. És különösképpen örül annak, hogy az iskolából, illetve a vetélkedőből kinövő nemzedékek folytatják az örökbefogadott műemlékek népszerűsítését. Az évad ünnepélyes és egyben kötetlen hangulatú megnyitóját a verseny gyakorlati vonatkozásainak ismertetése zárta. Winkler Gyula EP-képviselő elmondta: a 12–13 fős csapatoknak november közepéig kell bejelentkezniük a tanintézmények titkárságán, és a hivatalos verseny március közepéig tart. Az évadot záró bemutatókon rangsorolni fogják a csapatok tevékenységét, és a legjobb dévai, illetve nagyenyedi csapatok brüsszeli tanulmányútra számíthatnak jövő áprilisban. Gáspár-Barra Réka Nyugati Jelen (Arad) 2014. október 31.Beszélgetés Hegedüs Csillával, a művelődési tárca örökségvédelmi államtitkárávalFolytatódik a száz erdélyi műemlék helyreállítása Hegedüs Csilla örökségvédelmi államtitkár nyitotta meg Déván az erdélyi diákság körében meghirdetett Örökségünk őrei program harmadik évadját. Az ünnepélyes és egyben fiatalos, kötetlen hangulatú megnyitót követően beszélgettünk a mozgalommá nőtt örökségvédelemről, illetve a minisztériumi támogatással zajló műemlék-felújításokról. – Az Örökségünk őrei program egyik ötletgazdája és fővédnökeként többször jelen volt már a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum rendezvényein, és mindig elismeréssel nyilatkozik az itteni diákok lelkesedéséről, eredményes munkájáról. Mennyire sikerült ezt a programot kiterjeszteni más megyékre is? – Tavaly az aradi Csíky Gergely Főgimnázium is bekapcsolódott a programba és van már egy-két örökbefogadott műemlék Temes, Fehér, Szeben és Beszterce megyében is. A Déván megtapasztalt rendkívül pozitív hozzáállás nyomán igyekszünk minden évben olyan iskolatársításokat kezdeményezni, melynek során a dévai tapasztalat eljuthat más erdélyi tanintézményekbe is. Nagyon sok múlik a pedagógusokon, hiszen ők indítják, ők irányítják közvetlenül az egész programot. Szerencsénk volt Déván, Nagyenyeden és Aradon is, mert a pedagógusok ráéreztek a program közösségépítő, identitáserősítő erejére, jövőbemutató jellegére. – Arad megyében tavaly Hunyadhoz hasonló lelkesedéssel kapcsolódtak be a diákok a programba. Idénre maradt-e a lendület? – Úgy tűnik, hogy ahol sikerül elvetni a magot, ott már folyamatos a növekedés. Igaz az is, hogy Winkler Gyula EP-képviselő tavaly az aradi nyertes csapat számára is felajánlotta a brüsszeli tanulmányutat és ennek azért jelentős mobilizáló ereje van. Idén a nagyenyedieknek szól a felajánlás. De azon gondolkodunk, hogy jó lenne erdélyi szinten megszervezni egy örökségvédelmi nyári tábort, melybe minden megye legügyesebb csapata meghívást kapna. Ennek további pozitív hozadéka lenne. A különböző vidékek diákjai találkoznának és megismernék egymás törekvéseit, az örökbefogadott műemlékeket. – Az örökségvédő program kapcsán is gyakran kerül említésre Vajdahunyad, illetve Déva vára. Mindkettő évek óta felújítás alatt áll. Körvonalazódik-e már egy határidő, amikorra e jelentős műemlékek teljes pompájukban nyitják meg kapuikat a látogatók előtt? – Azért ezek a várak eredetileg sem két perc alatt épültek föl. Valószínűleg tehát egy hosszú folyamat még, amíg sikerül befejezni a teljes helyreállításukat. Sajnos azok után, hogy 2010 és 2012 között Kelemen Hunor kulturális miniszter nagyon komoly pénzalapot különített el örökségápolásra, hiszen száz magyar vonatkozású műemlék helyreállítása kezdődött el, az utóbbi két évben jóformán lenullázták ezt az összeget. Az idén megpróbáltuk újraindítani ezt az átfogó projektet. Sikerült is néhány helyszínen. Másutt még nem, merthogy az idei költségvetésben is minimális összeg volt jóváhagyva az örökségvédelemre. Idén már megpróbáltuk támogatásban részesíteni Vajdahunayd, illetve Déva várát is. Viszont az a gond, hogy egyik műemlék esetében sincsenek készen a helyreállítási tervek. Vajdahunyad váránál például egy 15-20 évvel ezelőtt összetákolt dokumentáció alapján folynak a helyreállítási munkálatok, ami sok esetben többet árt, mint használ. Én nagyon remélem, hogy a tervezési folyamat beindul, és az azt jelenti, hogy jövő év végén akár neki is lehet kezdeni egy valóban átfogó és szakszerű felújításnak. Déván pillanatnyilag a vár jelentős részét uniós alapokból újítják fel, de a projekten kívül eső részekre a tárca is megpróbál anyagi támogatást nyújtani. Tehát azt hiszem, rajta vagyunk a jó úton. Kelemen Hunor jövőre is a 2012-es szintű jelentős összeget hagyta jóvá műemlék-felújításra, nagyon reméljük, hogy ez így is marad és akkor teljes erővel tudjuk újraindítani a tevékenységet. – Milyen jelentősebb erdélyi műemlékek élveznek prioritást a helyreállítási törekvésben? – Igyekeztünk konzultálni történelmi egyházaink képviselőivel, hiszen erdélyi épített örökségünknek a legjobb ismerői közé tartoznak. De megkérdeztünk minden megyei, területi szervezetünket is, az így kapott információk alapján állt össze három évvel ezelőtt az a száz műemlékes lista, amit gyakorlatilag prioritásként emlegetünk, és aminek helyreállításához minisztériumi szinten is igyekszünk pénzalapot biztosítani. Hunyad megyét illetően természetesen prioritást élvez a vajdahunyadi és dévai vár, valamint a sarmisegetusai dák erődítmény. Utóbbi ugyan nem magyar vonatkozású, de UNESCO-örökségként mindenképp figyelemreméltó műemlék, aminek helyreállítása jelentős mértékben növelheti a térség kultúrturizmusát és ez a magyar közösséget is pozitívan érinti. A prioritások közt szerepel továbbá az őraljaboldogfalvi templom és hát a szomszédos megyékben is említésre méltó a gyulafehérvári székesegyház, a temesvári múzeum épülete, ami szintén magyar vonatkozású műemléképület. És hát Erdély-szerte sorolhatnánk, hiszen Kolozs, Bihar, Szatmár megyékben, illetve a Székelyföldön is számos magyar érték került fel a prioritási listára, amiknek reményeink szerint jövőre el is kezdhetjük a helyreállítását. Gáspár-Barra Réka Nyugati Jelen (Arad) 2014. november 4.Brittich Erzsébet könyvbemutatója DévánHazatért a „Fehér tulipán” Az alkotó sejtjeibe ivódott Alföld mellett Déva is meghatározó helyszínévé vált Brittich Erzsébet képzőművész, író, költő életének – derült ki a dévai unitárius szórványközpontban tartott könyvbemutatója alkalmával. A város ugyanis nem csupán egyike a közel harminc egyéni kiállítási helyszínnek, ahol 2009-ben ex-libriseit mutatta be az alkotó, hanem sokkal több ennél: az ide kötődő élmények, emlékek metszeteket, verseket hívtak életre, melyek legfrissebb kiadványának is részévé váltak. Brittich Erzsébet első ízben jelentette meg önálló kötetben az utóbbi 21 esztendő versbe foglalt gondolatait, illetve egy válogatást ezekből, melyek a Seregély az almafánkötetcím alatt láttak napvilágot, az aradi Kölcsey Egyesület gondozásában. A kötetben időrendben sorakoznak a versek. A szovjet munkatáborokat megjárt családtagok, ismerősök, jó barátok fájdalmát, emlékét megjelenítő Gulág-versektől az egyéni gyötrődéseket, kételyeket, lelki kötődéseket megismerve követhetjük az alkotó életútját a beteljesülés felé. Az aforizmaszerű kétsorosok, rímjátékok, szabad versek, szonettek formai sokszínűségét kínáló írások mindegyikében ott feszül a költő lelke: az alföld vonzása, Istenbe vetett hite, a szépség, igazság és mindenekelőtt a szabadság iránti vágya, amely a Leláncolt csónak balladájában csúcsosodik ki. – Szívem szerint ezt ajánlottam volna címadó versnek is – mondta az alkotó, aki dévai könyvbemutatója alkalmával egyfajta „nyílt interjú” során osztotta meg hallgatóságával verseinek üzenetét és azokat a történéseket, hangulatokat, érzéseket, melyek egy-egy írást életre hívtak. Így derült ki, miért van szüksége a véső és ecset mesterének arra, hogy néha szavakba öntse a benne élő képet, gondolatot. – Úgy vagyok ezzel, hogy amikor meglátok, megérzek valamit, az egyből valamilyen formát ölt bennem. Van úgy, hogy fekete-fehérben látom, van úgy, hogy színekben. És van, amikor szavak tódulnak elő bennem, amikor írnom kell, mert minden más forma hamisnak tűnne – mondta az alkotó. Brittich Erzsébet versei valóban tökéletesen illenek alkotói világába, néhol kiszínezik, néhol feltárják a metszetekből, faragványokból megismert világot. Mindez fordítva is fennáll. A verseskötetet ugyanis néhány saját metszésű grafika illusztrálja. Némelyiknek története szorosan kötődik egy-egy vers születéséhez. – A kötetzáró „Behavazott erdő” című metszet Déván készült. Itteni jó barátom, Bágyoni Balogh Csaba emlékét idézi több versem is – mondta a költő, felolvasva a képi ellentéttől feszülő „Fehér tulipán”-t. A kötet kapcsán az írások hátterében húzódó családi kötődésekre, történelmi vonatkozásokra is kitért az alkotó és számos versét maga olvasta fel hallgatóságának. Így a sorok, gondolatok tökéletes hitelességgel szólaltak meg, megértésre, visszhangra találva a hallgatóságban. A bemutató természetesen kötetlen beszélgetéssel és dedikálással zárult. Gáspár-Barra Réka Nyugati Jelen (Arad) 2014. november 8.Veszélyben a dévai Barcsay-emlékműOlaszországból telefonon értesítette a helyi sajtót Costache Aoanei Rahovean, hogy pert nyert a dévai vármegyeház előtt felállított Barcsay Ákos-emlékmű ügyében, és a gyulafehérvári táblabíróság végleges határozata értelmében el kell távolítani azt. Barcsay Ákos dévai emlékművét 2011-ben állították, Dézsi Attila akkori prefektus kezdeményezésére. Az obeliszkszerű emlékmű alapjául a Déva-közeli Barcsay-birtokon megtalált gránitoszlop szolgált, melyre az újraállítás alkalmával a következő kétnyelvű felirat került: Acaţiu Barcsay Ákos 1619–1661, Rincipe al Tarnsilvaniei / Erdély fejedelme, Comite al Judeţului Hunedoara / Hunyad megye főispánja, Proprietar al cetăţii Devei / A dévai vár birtokosa. A Kelemen Hunor művelődési miniszter jelenlétében leleplezett kétnyelvű, de egyértelműen magyar történelmi vonatkozású emlékoszlop természetesen sokaknak szemet szúrt. Costache Aoanei Rahovean, nem tudni mennyire saját szántából és mennyire biztatásra, többször is egyszemélyes tüntetést szervezett az emlékoszlop tövében, annak mielőbbi eltávolítását követelve. Mivel azonban a trikoloros éhségsztrájkja sem vezetett eredményre, beperelte a dévai önkormányzatot, magát a polgármestert, illetve a művelődési minisztériumot, azzal vádolva őket, hogy hamis történelmi adatokra alapozva hagyták jóvá az emlékmű felállítását, mivel véleménye szerint Barcsay Ákos soha nem volt a dévai vár birtokosa, ráadásul protestáns fejedelemként megkeserítette a helyi románság életét. Nevetséges állításaival természetesen pert vesztett. Fellebbezett a gyulafehérvári táblabíróságon, az emlékmű-állítás engedélyeinek szabályos voltát kérdőjelezve meg. Úgy tűnik, e vonalon sikerrel jár, a táblabíróság ugyanis folyó év október 29-én végleges határozatot hozott az ügyben, és Costache Aoanei Rahovean szerint ennek értelmében az emlékoszlopot el kell távolítani jelenlegi helyéről. A határozatot azonban egyelőre nem hozták nyilvánosságra, sőt az ügyben vádlottként szereplő dévai önkormányzatot sem értesítették a döntésről. – Egyelőre semmi hivatalos értesítést sem kaptunk ez ügyben – közölte tegnap Chinci Laura, önkormányzati szóvivő. Petru Mărginean polgármester viszont egy korábbi nyilatkozata során úgy fogalmazott: „Még nincs hivatalos döntés az ügyben, de a táblabíróság határozatát gyakorlatba fogjuk ültetni. Ha az áll benne, hogy az obeliszket le kell bontani, akkor lebontjuk, és majd eldöntjük, hogy hol állítsuk fel újra”. Costache Aoanei Rahovean a műemlék-állítási engedély szabályszerű voltának megkérdőjelezésén túl, újabban azt hangoztatta, hogy Barcsay Ákos emlékoszlopa tulajdonképpen egy sírkő, aminek nincs mit keresnie közterületen. Dézsi Attila kormányzati tisztségviselő azonban határozottan cáfolja ezen állítást: „Az oszlopot a hajdani Barcsay-birtokon találtuk meg egy kukoricásban. Kiemelésekor régészek is jelen voltak, akik egyértelműen megállapították, hogy nem temetkezési emlékről van szó, hanem egy olyan oszlopról, mellyel a család későbbi leszármazottai elődeiknek állítottak emléket a kastély parkjának területén. Feltehetően a sétányok mentén állhatott az oszlop, melyen a család kiemelkedő tagjainak neve szerepelhetett. De az írás már csak részleteiben volt olvasható”. Mindennek ellenére, amennyiben a fehérvári táblabíróság végleges, de egyelőre nyilvánosságra nem hozott határozata valóban az emlékmű lebontását szorgalmazza, gyakorlatilag minden észérv és történelmi tény háttérbe szorul. Hiszen egy, az engedélyeztetési folyamatban felfedezett mulasztás elegendő az obeliszk eltávolításának elrendeléséhez. Gáspár-Barra Réka nyugatijelen.com Erdély.ma 2014. november 12.Ingyenes online-tankönyvet kérnek a középiskolásokTáncolj a jogaidért! Hétfőn délben immár harmadszor perdült táncra a diákság a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum második emeletén. Mint kiderült, a nagyszünetbeli tánc nem öncélú: – A Romániai Magyar Középiskolások Országos Szövetsége (MAKOSZ) körlevélben kért fel arra, hogy minden diáktanács a maga módján járuljon hozzá a diákjogok népszerűsítéséhez és ezek gyakorlatba ültetéséhez. November 17-én ünnepeljük a Diákok Jogainak Világnapját és ennek kapcsán úgy döntöttünk, mi nagyszünetbeli tánccal próbálunk hozzájárulni a diákjogokra való odafigyeléshez. A múlt héttl kezdődően minden hétfn, szerdán és pénteken tánczene szól a sulirádióban, és egyre többen csatlakoznak a táncos diákokhoz. Már a kisebbek is felmerészkednek az alsóbb emeletről, és be is állnak a sorainkba. Ha a héten is tovább n az akció népszerűsége, akkor talán a diákjogok világnapja után is folytatjuk a nagyszünetbeli táncot – fogalmazott János Zsolt, a dévai Haeur Erich diáktanács nemrég megválasztott elnöke. Hogy pontosan milyen jogokért kell kiállniuk, azzal nem igazán voltak tisztában a dévai diákok. Ám országos szinten a magyar diáktanácsok elég konkrét célkitűzést fogalmaztak meg a diákjogok közelgő világnapja alkalmából. Honlapjukon „Tegyük szabaddá a könyveket” címszó alatt fogalmazzák meg követelésüket arra vonatkozóan, hogy a tanügy-minisztérium XI–XII. osztályos diákok számára is biztosítsa az ingyenes tankönyvekhez való hozzáférést. A tanügyi törvényt idézve mutatnak rá, hogy a kisebbségi oktatásban részesül diákok számára az állam kötelezettséget vállal a tankönyvek biztosítására mind a 12–13 évfolyamra. Ez azonban csak elméleti szinten létezik, gyakorlatban a magyar diákoknak is meg kell venniük a tankönyveiket, akárcsak román társaiknak. A MAKOSZ képviselői úgy vélik: amennyiben a kormány ingyenes oktatásról beszél, és jobb eredményeket vár el az érettségin, akkor a diák nemzetiségétől függetlenül köteles lenne ingyenes tankönyveket biztosítani a középiskola végéig. A magyar középiskolások országos szövetsége konkrét javaslatot is tesz ennek minimális költségek mellett történ megoldására: „Tisztában vagyunk azzal, hogy ez nagyon nagy költség lenne, így kigondoltunk egy másik megoldást: biztosítsanak egy olyan online felületet, ahova minden 11-12-es diák felhasználási lehetőséget kap, és ott megtalálhatja az összes szükséges dokumentumot” – olvasható a MAKOSZ honlapján. Gáspár-Barra Réka Nyugati Jelen (Arad) 2014. november 17.Törvényes elismertséget a Magyar Szórvány Napjának„A szórvány napja több mint ünnep: számvetés és tervezés. Hiszen arról beszélünk, hogy mi történt az elmúlt esztendőben, és arról, hogy milyen kihívások állnak előttünk, hogyan tudunk ezekre jó válaszokat adni. A legközelebbi tervünket jövő héten terjesztjük be a Magyar Állandó Értekezlet napirendjére: azt szeretnénk, ha a Magyar Szórvány Napját törvény szentesítené” – ezekkel a gondolatokkal nyitotta meg Kelemen Hunor szövetségi elnök november 15-én, Medgyesen a Magyar Szórvány Napja keretében megszervezett konferenciát. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség 10. nagyváradi Kongresszusa november 15-ét, Bethlen Gábor születésének napját, az Összefogás jegyében a Magyar Szórvány Napjává nyilvánította, amelyre első ízben Déván, majd Brassóban, tavaly pedig Nagyenyeden került sor. Az alábbiakban a hét végén Déván tartott megemlékezésről számol be lapunk munkatársa. Kettős ünnep és MÁK-tisztújítás Kettős ünnepet ültek péntek délután a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban. A Hunyad megyei magyar oktatási központ közössége ugyanis irodalmi műsorral kapcsolódott a Magyar Szórvány Napja alkalmából tartott rendezvénysorozathoz és ez alkalommal ünnepelte meg egyéves születésnapját az RMDSZ Hunyad Megyei Nőszervezete is. A kettős ünnep továbbá alkalmat adott a Hunyad Megyei Magyar Állandó Konferencia (MÁK) éves ülésének a megtartására. A Magyar Szórvány Napja új keletű ünnepünk, amely négy évvel ezelőtt innen Hunyad megyéből indult és ma már egyre több erdélyi közösség érzi magáénak. Bizakodásra ad okot, hogy a Magyar Állandó Értekezlet Szórványszakbizottsága döntést hozott arról, hogy Kárpát-medence szerte megünnepeljük e napot, így idén már másodszor volt alkalom erre. Fontosnak tartom, hogy ne kicsinyeljük le a szimbolikus alkalmakat, hiszen a szórványban fontos szerepet játszhatnak az ilyen találkozások. Örömmel tölt el, ha a nagyobb odafigyelést, visszhangot kapó központi rendezvények mellett több kisebb közösségben is megünneplik a Magyar Szórvány Napját. Ezért időzítettük úgy, hogy ez ünnephez kapcsolódva indítsuk el Nagyenyeden a Fogadj Örökbe egy műemléket program idei fordulóját és itt, Déván szintén ez alkalommal tartsuk meg a Hunyad megyei magyar egyházak, felekezetek, civil- és RMDSZ szervezetek egyeztető fórumának, a MÁK-nak az éves ülését. Nyilvánvaló, hogy a demográfia nem kedvez nekünk, de az utóbbi időben sok területen tudtunk és tudunk eredményeket, konszolidációt felmutatni. Gondolok itt az oktatásra vagy akár hagyomány- és értékőrzésre. Ezeket a törekvéseket, mozgalmakat, szervezeteket hálózatba kell építeni, hogy egymás megvalósításaiból okulva, erősödve haladjunk tovább. Úgy érzem tehát, még sok a tennivaló, de sok az eredmény is. Van tehát ok és indok az ünnepre – fogalmazott Winkler Gyula EP-képviselő, a Magyar Szórvány Napjának fő kezdeményezője. A képviselő által említett eredmények, megvalósítások sorában mindig kiemelt helyen szerepel a dévai magyar oktatási központ, melynek pedagógusai, diákjai ezúttal is rendkívül színvonalas műsorral járultak hozzá az ünnepi hangulat megteremtéséhez. – Úgy gondoltuk, a Magyar Szórvány Napján meg kell csillogtatnunk gazdag kultúránk kincseit. Ezért a legtisztább forrásból származó, régi gyímesi dalokkal leptük meg a közönséget, és az ünnep megkoronázására Bánk Bán Hazám, hazámkezdetű áriáját választottuk – fogalmazott Lengyel Izabella kórusvezető, aki a Dalos pacsirta nevet viselő maroknyi leánykórusával ezúttal is fantasztikus sikert aratott. Vastapsot kapott a szintén általa vezetett Szivárvány Nyugdíjasklub Énekkara is, melynek tagjai bukovinai székely népdalokkal léptek fel. A tiszta csengésű népdalok nagyszerűen épültek be a Csatlós Zsófia tanítónő és Kun Gazda Kinga tanárnő által összeállított irodalmi műsorba, melyben Ady Endre, Wass Albert, Váci Mihály, Reményik Sándor gondolatai mellett helyet kaptak a kortárs költőnemzedék képviselői, a múlt gazdag örökségéből épülve a reményteli jövő felé irányítva a hallgatóság figyelmét. Az irodalmi műsornak külön bája volt, hogy a diákok tulipán formában sorakozva álltak színpadra, ezzel is utalva az ünnepség következő momentumára, amikor az RMDSZ Hunyad Megyei Nőszervezetét köszöntötték egyéves születésnapja alkalmából. Kun Gazda Kinga, megyei nőszervezeti elnök hálás szívvel mondott köszönetet minden nőtársának, akik lélekkel vállalták, vállalják a közösségi munkát. Ennek eredményeképp rendkívül gazdag tevékenységi beszámolót tarthatott a nőszervezeti elnök, csak érintőlegesen említve a tucatnyi szépemlékű rendezvényt: október hatodiki és március 15-i megemlékezéseket, kokárdavarrást, Szórvány- és Magyar-napi ünnepségeket, a sikeres könyvtári esteket, farsangot, disznótort, szüreti bált, gulyásfőzést stb. A sokrétű munka elismeréseként Winkler Gyula EP-képviselő ünnepi tortával kedveskedett a Nőszervezetnek, melyből azért a férfiak is részesültek. Az ünnepi rendezvényt követően került sor az iskolaközpont aulájában a Hunyad Megyei Magyar Állandó Konferencia éves ülésére, mely ezúttal tisztújítással párosult. Az ülést Dézsi Attila leköszönő MÁK elnök nyitotta meg, számba véve az elmúlt esztendő(k) megvalósításait, melyek közül mindenképp kiemelkedő figyelmet érdemel Barcsay Ákos erdélyi fejedelem emlékének az ápolása. – Négy évvel ezelőtt a Magyar Szórvány Napján állítottuk fel a dévai Vármegyeház előtt Barcsay Ákos emlékoszlopát. A civilkezdeményezésre megvalósult emlékművet nem nézte mindenki jó szemmel. Ilyenfajta megnyilvánulásnak vagyunk pillanatnyilag is a tanúi. De Barcsay Ákos emlékét már nem lehet visszaszorítani a homályba – fogalmazott a volt prefektus. Ennek bizonyítékaként említtette a tavaly megalapított Barcsay Ákos-díjat, melyet a Hunyad megyei magyar közösség kiemelkedő személyiségeinek ítélnek oda. – E díjjal elsősorban azokra szeretnénk figyelni, akik a háttérben, mindennapi munkájuk során, kitartással és eredményesen járulnak hozzá közösségünk megmaradásához – fogalmazott a leköszönő MÁK elnök, Váci Mihály Még nem elég című versével zárva le mandátumát. A jelenlévők hosszasan értékelték Dézsi Attila közösségi tevékenységét, majd sor került az új elnök megválasztására. Az RMDSZ megyei vezetőségének jelöltjét, Kocsis Attila iskolaigazgatót a némileg furcsa felvezetés nyomán a jelenlévők egyhangúlag megszavazták. Winkler Gyula EP-képviselő megerősítette: Kocsis Attila, a tizedik tanévét ünneplő magyar oktatási központ igazgatójaként nem csupán az oktatási intézmény megerősödésében munkálkodott eredményesen, de igen aktívan vett részt a Hunyad Megyei Magyar Napok, illetve minden más közösségi rendezvény megszervezésében is. Ennek elismeréseképp idén a MÁK Barcsay Ákos-díjjal tüntette ki az iskolaigazgatót. Utóbbi megtiszteltetésként értékelte az elnöki megbízatást, hozzátéve, hogy elődje elég magasra helyezte e mandátummal járó mércét. A MÁK frissen megválasztott elnöke mellé András József petrozsényi egyetemi tanárt jelölte a testület képviselőjévé az RMDSZ Hunyad megyei küldötteinek tanácsába. Gáspár-Barra Réka Nyugati Jelen (Arad) 2014. november 19.Communitas-támogatás a Téglás diákjainakIdén új formában hirdette meg a szórványvidéki anyanyelvű oktatást támogató pályázatát a Communitas Alapítvány. A dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum, a dél-erdélyi magyar oktatás egyik bástyájaként ezúttal is jelentős támogatásban részesült, közölte a tanintézmény igazgatója: A Communitas Alapítvány évek óta egyik fő támogatója intézményünknek, a bentlakási és ingázási költségek fedezésében pedig a legjelentősebb támogatónkként tartjuk számon. Idén váltás történt az erre vonatkozó pályázati kiírásban. Míg a Communitas korábban az ingázási és bentlakási költségek támogatására is kalendarisztikus évben számolta a juttatást, addig idéntől átálltak a tanév szerinti támogatási rendszerre, ami a tanintézmények, diákok szempontjából sokkal előnyősebb, sőt az elszámolást is átláthatóbbá teszi. Intézményünk idén a bentlakási költségek résztámogatására 7673 lejt kapott a Communitastól, ingázásra pedig 25 625 lejt – közölte Kocsis Attila Levente iskolaigazgató. Elmondta továbbá, hogy a dévai Téglás Gábor Elméleti líceumban jelenleg 25 diák veszi igénybe a bentlakást, többségükben Zsil-völgyiek, valamint három más megyéből érkezett fiatal. Számukra a Communitas Alapítvány támogatásából a bentlakási költségek 25-30 százalékát tudják fedezni szeptember – március időszakra. Az ingázó diákok száma ennél sokkal magasabb: naponta 41 diák ingázik Csernakeresztúrról, 3 Bácsiból és 21 Vajdahunaydról. Előbbieket iskolabusszal szállítják nap mint nap Dévára, utóbbiak viszont egy magáncéggel kötött szerződés értelmében, a cég városközti buszával közlekednek. Ebbe az önkormányzat a költségeknek mintegy 30 százalékával pótol be. A Communitas Alapítvány résztámogatásával viszont az egy főre eső ingázási költség nagyjából negyedére csökken. – Ez még így sem elhanyagolható összeg, hiszen vannak családok, ahonnan testvérpárt ingáztatnak a szülők és mondjuk a 180 lejes havi bérletből még mindig rájuk hárul 40-45 lej. De mindenképp a Communitas támogatás jelentős mértékben csökkenti az ingázási kiadásokat. És ezt az idei tanév teljes időszakára biztosítani tudjuk – fogalmazott az iskolaigazgató, a diákok, szülők nevében is köszönve a támogatást, amely nélkül nagyon nehéz lenne fedezni az ingázás, bentlakás költségeit és ez számos diák esetében kizárná az anyanyelven való tanulás lehetőségét. Gáspár-Barra Réka Nyugati Jelen (Arad) 2014. december 31.Lebontották Barcsay Ákos dévai emlékoszlopátDecember 29-én este a polgármesteri hivatal utasítására lebontották Barcsay Ákos erdélyi fejdelem dévai emlékművét. A vármegyeház előtti téren 2011. november 12-én, a magyar szórvány napja alkalmából Kelemen Hunor akkori művelődési miniszter, az RMDSZ számos helyi, megyei és országos tisztségviselőjének, illetve a helyi közintézmények képviselőinek jelenlétében leplezte le az emlékoszlopot, melyet Dézsi Attila akkori prefektus mentett meg az enyészettől. Az emlékoszlop ugyanis Kisbarcsán, a hajdani Barcsay-birtok területén került elő, egy kukoricásban. A pillanatnyi tulajdonosok a tisztségben lévő magyar prefektushoz fordultak, aki szakemberek bevonásával emelte ki az oszlopot a kukoricásból, restauráltatta és egy kezdeményező csoporttal társulva felállíttatta Déva régi központjában. Az oszlopra Barcsay Ákos bronzplakettje került, illetve a következő kétnyelvű felirat: Acaţiu Barcsay Ákos 1619–1661, Principe al Tarnsilvaniei / Erdély fejedelme, Comite al Judeţului Hunedoara / Hunyad megye főispánja, Proprietar al cetăţii Devei / A dévai vár birtokosa. Az avatóünnepségen jelen lévő alpolgármester büszkén mutatott rá, hogy Barcsay Ákos fejedelem nevéhez nem csupán a román oktatás támogatása, illetve Erdély címerének megalkotása fűződik, de rokoni szálak fűzik a brit királyi családhoz is. Erdély egykori fejedelmének többségi szemszögből is elismert érdemei ellenére azonban, bő másfél hónappal az emlékoszlop leleplezését követően már előkerült egy trikolóros éhségsztrájkoló, aki az emlékmű azonnali lebontását követelte. A nevetségesnek tűnő követelésre senki nem reagált. Legalábbis látszólag. Mint utóbb kiderült, a háttérben szorgosan folyt a munka. Előbb csak az emlékmű körüli kerítés tűnt el darabonként, aztán lekerült az emlékmű-állító neve, eltört egy-két gránit lap. Az éhségsztrájkoló pedig perbe fogta az önkormányzatot. Légből kapott vádjaival első fokon pert vesztett, de kitartó fellebbezés nyomán 2014 októberében elérte célját: a Gyulafehérvári Táblabíróság az emlékműállítás engedélyeztetési folyamatában elkövetett mulasztásokra hivatkozva elrendelte a Barcsay Ákos-emlékoszlop eltávolítását Déva központjából. Az önkormányzat ugyan nem siette el a dolgot és nem zárkózott el az RMDSZ-szel való egyeztetéstől sem, de a törvény betűire hivatkozva december 29-én este 8 órakor a térre rendelt egy marógépet és egy kisebb teherautót, s néhány ember segítségével eltávolították az emlékművet. Hogy pontosan hová vitték, arról senki sem hajlandó nyilatkozni. – Egyelőre biztonságos letétbe helyeztük, mert nem szeretnénk, hogy megrongálódjon az emlékoszlop. A továbbiakban elindítjuk a visszaállítását célzó jogi folyamatot, hiszen meggyőződésünk, hogy ennek az emlékoszlopnak Déva főterén van a helye. Barcsay Ákos emléke ugyanis szorosan kötődik Dévához és Hunyad megyéhez. Azonban amennyiben áttörhetetlen ellenállásba ütközünk a helyreállítást illetően, az emlékművet fel fogjuk ajánlani egy olyan erdélyi közösségnek, amely hajlandó azt „örökbe fogadni”, megbecsülni és méltó helyen felállítani – fogalmazott az emlékműállító bizottság tagjaként Dézsi Attila. Az emlékoszlopot lebontó brigád az utolsó gránitlapig mindent elszállított a helyszínről, a puszta talapzatot hagyva a helyén. A csípős decemberi estén nem sok járókelő lehetett szemtanúja az emlékműbontásnak. Az arra járók közül néhányan ugyan megjegyezték, hogy „biztosan magyar ember emléke volt, azért kell lebontani”. De az épp arra tévedt RTV-riporter még egy fotóra sem méltatta a darabjaira szedett emlékművet, inkább a kezdeményezőket „méltató” csípős megjegyzés kíséretében fordult be a közeli kocsmába. A helyi román sajtó képviselői amúgy teljességgel hiányoztak az emlékműbontásról. Tény, hogy hivatalosan senki sem hívta őket, de a mai információáramlás melletti egységes távolmaradásuk igencsak elgondolkodtató! Gáspár-Barra Réka, nyugatijelen.com Erdély.ma 2015. január 17.Beszélgetés László Attilával, a dévai Fioretti csoport vezetőjévelIsten virágoskertjében Déván, a Szent Antal plébánián kerek egy esztendeje működik a Fioretti csoport, amely az értelmi fogyatékkal élő fiatalok, gyermekek számára nyújt találkozási lehetőséget, közösségi alkalmat. A csoport kezdeményezője László Attila, aki több mint egy évtizedes tapasztalattal a háta mögött szólította meg az értelmi fogyatékkal élő fiatalokat, gyermekeket illetve szüleiket. – Tizenegy évvel ezelőtt egy svájci barátom ajánlotta fel a lehetőséget, hogy egy genfi alapítványnak segítsek levezetni a Romániában tervezett táboroztatást. Tulajdonképpen ez volt a mélyebb találkozásom az értelmi fogyatékkal élőkkel. Azonban előtte a katolikus egyház keretében alkalmam volt olyan családokat látogatni, ahol éltek ilyen fiatalok, gyerekek, és már akkor motoszkáltak bennem olyan kérdések, hogy tulajdonképpen mit is jelent az értelmi fogyaték, miben különböznek ezek a gyermekek, fiatalok tőlünk, hogyan élnek, mire volna igazán igényük. – Azóta mennyire sikerült megválaszolni ezeket a kérdéseket? – Azóta minden nyáron több táborban veszek részt és annyira mély kapcsolataim lettek ezekkel az emberekkel, hogy úgy érzem: szükségem van arra, hogy találkozzam velük és együtt legyünk. Azt vettem észre, hogy a legtöbb ember fél a közelségüktől, mert nem érti őket meg. Tavaly volt egy olyan gondolatom, hogy tulajdonképpen nem is helyes, hogy fogyatékkal élőről beszéljek, hanem inkább úgy mondanám, hogy ők mások. Mint ahogy mindannyian különbözünk egymástól, mások a képességeink, elvárásaink, azok, akiket fogyatékkal élőknek nevezünk, szintén csak annyiban különböznek tőlünk, hogy bizonyos vonatkozásban mások. Közeledni kell hozzájuk ahhoz, hogy megismerjük és megértsük őket. Törekvés a természetességre – Egy éve kezdeményezte a Fioretti csoport létrejöttét. Miért érezte szükségét annak, hogy itthon is foglalkozzon a fogyatékkal élőkkel? – Hiányérzet volt bennem olyan szempontból, hogy Nyugaton gyakran találkoztam az utcán értelmi fogyatékkal élő emberekkel. Sétálnak kéz a kézben, mosolyogva, üzletbe járnak, és az emberek természetesnek tartják ezt, nem bámulják őket az utcán. Azt szeretném, ha nálunk is természetessé válna ez, hogy az értelmi fogyatékkal élők kijönnek az utcára sétálni a szüleikkel, kísérőikkel, elmennek a boltba, a parkba és a járókelők, vásárlók ezt természetesnek tartják, elfogadják őket a másságukban. – Romániában mennyire van lehetőségük az értelmi fogyatékkal élőknek, hogy bekapcsolódjanak különböző közösségekbe gyermek- illetve felnőttként? – Tudomásom szerint 1990 után több hazai nagyvárosban indultak be ilyen kezdeményezések, hogy velük foglalkozzanak, intézményeket hoztak létre. Azonban itt Déván úgy láttam, hogy van egy ilyen űr, főleg ami a magyar közösségünket illeti. „Nincs tudomásom olyan védett műhelyekről, ahol dolgozhatnának” – A jelenlegi törvények, rendelkezések szerint van-e lehetőségük ezeknek a gyermekeknek, fiataloknak részt venni a közoktatásban, felnőttként pedig munkát vállalni? – A törvényes kereteket annyira nem ismerem, azonban azok a fiatalok, akikkel jelenleg foglalkozunk, iskolába járnak. Természetesen különleges odafigyelést igényelnek, előrehaladásuk mértéke nagymértékben függ a tanügyi káderek jóindulatától. Később, hogy felnőttként mennyire tudnak munkát vállalni, azt nem tudom. Nincs tudomásom olyan védett műhelyekről, ahol dolgozhatnának. Akiket én személyesen ismerek, néhányan a szüleik mellett próbáltak dolgozni, többen azonban az adott körülmények között nem tudnak semmilyen munkát végezni. – Beszéljünk egy kicsit a Fioretti csoportról. Elsősorban mit jelent a név? – A fioretti olaszul virágoskertet jelent. S amikor csoportban kezdtem gondolkozni, csak ez a szó járt az agyamban, úgyhogy nem tudtam szabadulni tőle. Szent Ferenc életére is utal, meg ahogy úgy elnéztem ezt a csoportot, tényleg olyan, mint egy virágoskert. Sokszínű, különböző formájú, igényű emberek, és úgy érzem, nekünk is megvan ott a helyünk, a szülőkkel együtt ebben a kertben. – Milyen korú fiatalok kapcsolódtak a csoportba? – Jelenleg 15 évtől ötven évig terjed a csoporttagok életkora. De el kell mondanom, hogy azoknál, akik értelmi fogyatékkal élnek, az életkor nagyon relatív, úgyhogy nagyjából egyformán tudunk viselkedni mindenkivel, körülbelül egy a szint. – Hogyan zajlanak a Fioretti csoport találkozói? – Az első találkozókat úgy képzeltük el, hogy alkalom legyen valamire fókuszálni. Különböző foglalkozásokkal kezdtük, mint papírhajtogatás, festés, gyurmázás, hogy mindnyájan egy hullámhosszra kerüljünk, utána meg játékokkal, tánccal, zenével fűszereztük a találkozóinkat. Majd mikor eljött a jó idő, sokat kirándultunk erdőbe, a dévai várba, a piski arborétumba. Fontos a természetbe kimenni. Főleg azokkal, akiknek nagyobb a mozgásigényük. Mindenkit az igényeiben kell megfogni, nem lehet mindenkivel egyformán foglalkozni. Erre próbáltunk koncentrálni, hogy megismerjük egymást és lassan-lassan közösséget kezdjünk építeni. Egyre családiasabb találkozók – Mennyire haladt a közösségépítés egy év alatt? – Nagy örömmel mondhatom, hogy egy év távlatából nézve azt látom, hogy mind a fiatalok, mind a szüleik egyre családiasabban mozognak a találkozókon. És nagyon jó látni, hogy a fiatalok, gyermekek hogy örvendenek egymás jelenlétének, hogyan közelednek azokhoz, akik végigkísérték őket ezen a kalandon egy év alatt. Nem tartják már egymást idegennek. És nagy tisztelettel nézem ezeket a szülőket, akik tényleg vállalják, hogy támogatják gyermekeiket és nagy szeretetben részesítik őket. – Bizonyára van elképzelés a folytatásra. Milyen irányba szeretné fejleszteni ezt a csoportot? – Tulajdonképpen eredetileg nem is annyira a csoport, mint a személy volt a legfontosabb. Az ő igényeiket keresgéltük, beszélgettünk a szülőkkel, hogy milyen irányba menjünk, mert ez a leglényegesebb. Egy év után sok embernek a füléhez eljutott a tevékenységünk és vannak, akik igényelik, hogy bekapcsolódjanak a mozgalmunkba. Tehát nagy levegőt kell vennünk, mert úgy néz ki, hogy tovább kell lépni. A kis közösségünket meg kell nyissuk azok előtt, akik eldugva, esetleg szégyenkezve viselték otthon ezt a terhet, mert van akinek teher elviselni, hogy a gyermeke fogyatékkal él. Félnek a szomszédok megjegyzéseitől, az ilyen vonatkozásban még éretlen társadalmunk. Azt hiszem, jelenleg ez a legfontosabb célkitűzésünk, hogy ilyen embereket befogadjunk, hogy érezzék, nincsenek magukra hagyva, esetleg a fiatalok is kapjanak maguknak egy olyan környezetet, ahol otthonosan tudnak mozogni, együtt tudnak vidám pillanatokat tölteni, szórakozni, kikapcsolódni. Meg a szülők is tudjanak szusszanni. – Jelenleg havonta egy találkozásra van alkalom. Ez elegendő, vagy igény volna többre is? – Persze az igény sokkal nagyobb, szerintem ha hetente találkoznánk, az is kevés lenne. Azonban amikor egy új csoport indul, úgy látom, fontos időt szánni arra, hogy mélyen szántsunk, hogy időt adjunk az élmények feldolgozására, próbáljuk jól megismerni egymást és biztos lépéseket tegyünk. – Az említett svájci tapasztalat táborokról szól, ami már egy egészen komoly lépés lenne a Fioretti életében is. Ilyen terveket szövögetnek-e? – Természetesen ez is egy távoli terv. Pillanatnyilag a helyi körülmények nem engedik meg egy svájci színvonalú tábor lebonyolítását, azonban bízom benne, hogy kisebb léptékben, de jóakaratú emberek segítésével majd lesz alkalmunk ilyen tevékenységre is. Ez még a jövő titka, hogyan tudunk lépni, milyen támogatásokat tudunk szerezni, mert egyelőre kizárólag az emberek jó szándéka, jó akarata segít minket a munkánkban. Gáspár-Barra Réka Nyugati Jelen (Arad) 2015. február 19.Féléves az ifjúsági zenekarFéléves fennállását ünnepelhette vasárnap a dévai Szent Antal plébánián működő Ifjúsági zenekar. – Bár ez nagyon zsenge kornak számít, nekünk élménydús időszak áll a hátunk mögött – meséli Todor Franceska, a zenekar ifjú vezetője, aki tavaly szeptemberben döntötte el, hogy összehívja zenekedvelő társait és ifjúsági csoportot alakít. – Régóta járok ferences találkozókra és szinte irigykedve figyeltem, hogy mindenhol működnek ifjúsági csoportok, énekkarok. Úgy gondoltam, ezt nálunk is életre lehetne hívni, csak egy kis erőfeszítés kell hozzá. Megkértem a kántort, hogy segítsen és szóltam a társaimnak is. Örömmel láttam, hogy szinte első szóra tizenketten gyűltünk össze, és azóta is mindannyian kitartanak. Van egy gitárosunk, egy szintetizátoron játszó társunk és néhányan ritmushangszereken kísérjük a dalokat. Ez így éppen elegendő hangszerelés a 9-10 énekhang mellé. Nagyon jó kis csapatunk van – meséli Franceska. A jó csapatot természetesen nem csupán a zene tartja össze. A közös pizzasütések, tekézések, kirándulások szintén hozzájárulnak ahhoz, hogy meglegyen az összhang. – Általában hetente egyszer próbálunk, és ezekbe az alkalmakba is belefér a móka, a társalgás is. Ha viszont misére vagy szentségimádásra készülünk, akkor szinte napjában találkozunk, próbálunk és olyankor igyekszünk jobban odafigyelni a zenére. Még sokat kell fejlődnünk, meg jó lenne más ifjúsági zenekarokkal is megismerkedni. De amire vágytam, hogy mi fiatalok együtt énekeljünk, azt már sikerült elérni – mondja Franceska. A további cél az lenne, hogy legalább havi rendszerességgel sikerüljön bevezetni az ifjúsági miséket is. Farsang utolsó vasárnapját a Gyulafehérvári Főegyházmegyében az ifjúság vasárnapjaként tartják számon. Ez alkalommal a dévai Szent Antal templomban az ifjúsági zenekarnak a nagymisén is alkalma volt énekelni. – Szeretnénk rendszeressé tenni a templomi szereplésünket és az ifjúsági énekek által minél több fiatalt megszólítani, közelebb hozni a templomhoz, megerősíteni a hitben – mondja a fiatal karvezető. Gáspár-Barra Réka Nyugati Jelen (Arad) 2015. február 28.Egy diárium beszédes lapjai – Helytörténeti előadás Kitidről Dévánsütörtökön a Hunyad Megyei Könyvtár, a megyei múzeum, valamint a dévai művelődési központ közös szervezésében emlékeztek a „román nemzet nagy mártírjaira” Horia, Cloşca és Crişan parasztvezérekre, akiket kereken 230 évvel ezelőtt törtek kerékbe, illetve börtönöztek be Gyulafehérváron. Véletlenszerűen, a dévai Bethlen Gábor helytörténeti kör aznapi találkozóján is szóba került az 1784-es parasztfelkelés három vezére. Az itt felolvasásra került korabeli feljegyzések azonban korántsem ábrázolták ilyen dicsfényben azokat, akik hihetetlen kegyetlenséggel mészárolták végig a Maros völgyét, legyilkolva a nemesi és lelkészi családokat, felégetve a kúriákat és parókiákat, megsemmisítve az értékes könyvtárakat, anyakönyveket. Minderre Sólyom János hajdani kitidi lelkész feljegyzéseiből is fény derül, aki 1755 és 1792 között szolgált a Hunyad megyei gyülekezetben. – Jó húsz esztendeje találtam rá Sólyom János diáriumára (naplójára), amely az 1960-as években, a kitidi templom lebontása idején került a bácsi parókiára. Az akkori bácsi lelkész, Finta János ugyanis féltő gonddal menekítette át Kitidről az úrasztali edényeket, terítőket, a levéltár megmaradt részét, valamint ezt az időette irományt, amit aztán feleségemmel, Kun Kríza Ilonával több hónapon keresztül igyekeztünk kiböngészni és értelmezni – mutatott rá a helytörténeti körön tartott előadásának alapanyagára Kun Árpád, nyugalmazott református lelkész. Az előadás során kiderült: Kitid 13. századi feljegyzésekben szerepel először, majd kenézfaluként említik, ahol már a középkorban jelentős volt a román lakosság. Református templomát az 1700-as években emelték, és az ide kinevezést nyert Sólyom János lelkész építette fel a parókiát. Az említett parasztfelkelést követően azonban a magyar lakosság aránya folyamatosan csökkent. – Ma egyetlen magyar református asszony él a faluban, Ravisaniné Farkas Piroska, aki még pontosan emlékszik arra, hogy hol állt a templom. Lebontását követően köveit téesz-istállóba építették be. A telek ma egy román család birtoka, nyoma sincsen a hajdani templomnak. A temetőben viszont még fellelhetők a magyar sírok – ismertette a falu mai helyzetét Kun Árpád lelkész. A több mint két évszázados diárium soraiból fény derült a hajdani kitidi magyar családok életére, sőt a hunyadi egyházmegye múltjáról is érdekes információkat nyerhettünk. – Sólyom János leírja, hogy annak idején hol voltak református gyülekezetek, és név szerint említi a vele kortárs lelkészkollégákat. Eszerint a 18. században Hunyad megyében 29 lelkész szolgált. És ebben nem szerepeltek a Zsil-völgyi gyülekezetek, hiszen e vidék akkor még szinte lakatlan volt. Ma összesen tíz református lelkész van Hunyad megyében – vont párhuzamot múlt és jelen között az előadó. A továbbiakban azonban rávilágított arra is, hogy az évszázadok óta vegyes lakosságú Hunyad megyében régen sem voltak nagyszámú gyülekezetek. Néhol mára teljesen kipusztultak, de a történelem több kis közösséget megedzett, és szórvány mivoltukban mai napig fennmaradtak gyülekezetek. Kitid sajnos nem tartozik ezek közé! És ebben fontos szerepük volt a ma nemzeti hősként tisztelt parasztvezéreknek, akiknek „dicső ténykedése” drasztikusan megváltoztatta a dél-erdélyi etnikumi arányokat. Gáspár-Barra Réka Nyugati Jelen (Arad) 2015. március 10.Vasúttörténeti kiállítás DévánAz erdélyi vasút hőskora Az Első Erdélyi Vasút, illetve a Magyar Keleti vasút megépítésének történetét bemutató kiállítás nyílt a dévai Dák- és Római Civilizáció Múzeumában. – Az anyagot teljes egészében a budapesti Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumtól kaptuk, vándorkiállítás formájában, a gyulafehérvári Egyesülés múzeumának közbenjárásával. Bizonyára sokakat meglepnek majd a kiállított háromnyelvű pannók, ezek szövege, illusztrációja, de nekem személyes meggyőződésem, hogy a múzeumunknak nem szabad kizárólag a dák és római emlékek bemutatására korlátozódnia, nyitnunk kell a világ felé és olyan kiállításokat hozni, ami a helybeliek érdeklődésére számíthat. Márpedig a vasúttörténeti kiállításnak igencsak helye van Hunyad megyében, hiszen számos itteni település a vasúttal együtt született, illetve növekedett – fogalmazott Liliana Ţolaş múzeumigazgató. Burkolt magyarázatával igyekezett elejét venni az esetleges szélsőséges megjegyzéseknek, hiszen a tucatnyi háromnyelvű pannó között szerepel gróf Mikó Imre vasúthálózati terve is, a korabeli Magyarország térképével. Szomszédságában pedig azon nyolc magyar miniszter arcképe látható, akik hathatósan részt vettek az erdélyi vasút kiépítésében 1867 és 1914 között. – Meggyőződésünk, hogy a kiállítás olyan történelmi és műszaki adatokkal szolgál, melyek hiányoznak a tankönyvekből, ellenben széleskörű érdeklődésre tarthatnak számot – fogalmazott a kiállítás dévai gondnoka. A pannókon valóban kép és szöveg formában egyaránt végigkövethetők a vasútépítés előzményei, a tulajdonképpeni munkálatok, illetve az ezeket szükségessé tévő gazdasági, politikai háttér: „Erdély az 1867. évi kiegyezés előtt az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legkedvezőtlenebb helyzetben lévő régiója volt. A mezőgazdasági árutermelés csak szórványosan bontakozott ki, az általános műveltség, az ipar és városiasodás alacsonyabb szinten állt, mint a tőle nyugatra fekvő területen. A közlekedési infrastruktúra fejletlen, az úthálózat zömében kiépítetlen. A Magyarország nyugati határáról kelet felé kiépülő vasút 1867-ig csak Erdély kapuit érte el. Debrecen, Temesvár 1857-ben, Nagyvárad, Arad 1858-ban kapott vasutat. 1867 után azonban fordulat következett be Erdély fejlődésében” – olvasható a kiállításon. Egy következő pannón pedig ez áll: „Erdélyben vasutat építeni nem volt könnyű. A nehéz terepszakaszok leküzdésében, folyó- és völgyhidak, töltések és bevágások, alagutak építésében, az állandó földcsuszamlások elleni harcban mérnökök, munkások és kubikusok sokaságának szívós munkájával tekintélyes műszaki eredmények születtek. A Nagyvárad–Predeal szakaszon 11, a Piski–Petrozsény szakaszon 9 alagút épült. (…) a 211 km hosszú Első Erdélyi Vasúton az első szerelvény 1868 karácsonyán futott be Gyulafehérvárra”. A kiállításon minderről korabeli felvételeket is megtekinthetnek a látogatók: az építkezési munkálatok, az akkoriban épült csinos vasútállomások, mesékbe illő gőzösök képei sorakoznak. – Idén ünnepeljük a Piski–Petrozsény szárnyvonal átadásának 145. évfordulóját. Négy esztendő alatt épült meg ez a rendkívül nehéz szakasz. Gazdasági szempontból azonban igen fontos volt, hiszen hozzáférést biztosított a nemrégiben feltárt Zsil-völgyi széntelepekhez. Az alagútépítésben főleg észak-olaszországi kőfaragók dolgoztak. Egész telepek jöttek létre – elevenítette fel a dél-erdélyi vasútépítés hőskorát Dionisie Daniel Ardelean, a CENAFER volt igazgatója, aki meghívottként volt jelen a kiállításon. Korabeli történetként megemlítette még, hogy a vasúti csomópontot eredetileg Dévára tervezték, ám az itteni polgárság tiltakozott az ipari létesítménynek számító csomópont ellen, így a parányi Ópiskire építették azt. Tulajdonképpen ennek köszönhető, hogy Piski várossá nőtte ki magát – mondta Daniel Ardelean, hangsúlyozva, hogy míg Nyugat-Európában az ipari fejlődés tette szükségessé a vasúti hálózat kiépítését, addig Erdélyben sokfelé maga a vasút hozta el az ipari fejlődés lehetőségét. Újságírói kérdésre Ardelean párhuzamot vont az erdélyi vasút 150 évvel ezelőtti és mai helyzete között. – Akkor 4 év alatt épült meg a Piski–Petrozsény szárnyvonal. Hunyad megyében azóta egyetlen vonalat építettek még Déva és Brád között, de ez alig pár évet üzemelt. Gyakorlatilag tehát az akkori vasúthálózat működik ma is. Sőt a Hátszeg–Karánsebes fogaskerekű vasutat fel is számolták már. Akkor átlagosan 60 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedtek a vonatok, melyeket a nagyobb állomásokról elnevezett gőzösök vontattak. Ma lényegesen nagyobb sebesség felé közelít a vasút, de kihasználtsága minimális, annak ellenére, hogy nemzetközi egyezmény szorgalmazza a vasúti közlekedés előnyben részesítését a közútival szemben. Ehhez azonban megfelelő fejlesztési politikára van szükség, ami akkor volt, most nincs – derült ki a vasúti szakember véleményéből. A kiállításon még további érdekes információkhoz juthat a látogató. Érdemes tehát felkeresni a dévai múzeum főépületének emeletén berendezett vasúttörténeti tárlatot, melyen még egy korabeli gőzmozdony miniatűr mása is megtekinthető. A kiállítás április közepéig marad Déván. Gáspár-Barra Réka Nyugati Jelen (Arad) 2015. március 23.Idei örökségőrzőkA dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban a hétvégén került sor az Örökségünk őrei program harmadik évadjának záró momentumára. A programot három évvel ezelőtt indította az RMDSZ identitásőrző és közösségépítő céllal. A dévai magyar iskolaközpont elsők közt kapcsolódott be a Hegedűs Csilla RMDSZ kulturális főtitkár-helyettes által kezdeményezett és Winkler Gyula EP képviselőtámogatásával zajló programba. Térségünkből az aradi Csiky Gergely Főgimnázium és nagyenyedi Bethlen kollégium csatlakozott a mozgalomhoz. Az eredményes tevékenység láttán pedig idén a Communitas Alapítvány is a támogatandó programok sorába emelte a fiatalok örökségőrző mozgalmát – ismertette a történetet Kun Gazda Kinga Viola tanárnő, aki házigazdaként köszöntötte az évadzáró bemutatóra érkezetteket. Winkler Gyula EP képviselő pedig büszkeséggel értékelte az örökségőrző program eredményeit. – Elsősorban büszke vagyok arra, hogy létezik egy ilyen mozgalom, amit itt Hunyad megyében, Bethlen Gábor fejedelem szülőházának tövében indítottunk útjára, és ami azóta folyamatosan terebélyesedik, olyannyira, hogy ma már Brassótól Temesvárig, Aradtól Medgyesig léteznek örökbefogadott műemlékek és vannak olyan fiatalok, akik az iskolai tananyag mellett, azzal együtt szívják magukba a műemlékek tiszteletét, szeretetét, a hagyományok, a magyar nyelv ismeretét. És büszke vagyok arra, hogy ebben nekem is szerepem van, nem csupán a mozgalom elindításában, hanem annak folytonosságában, fenntartásában is – fogalmazott Winkler Gyula képviselő. A köszöntők után került sor az idei csapatok bemutatkozására. Elsőként a tordosi református templomot örökbefogadó hetedikesek vonultak színre, tömören ismertetve a számos tudós lelkipásztor, köztük Sipos Pál matematikus életének, munkásságának fontos színterét. Bár a diákok némileg szabadkozva ígérték, hogy jövőre „alaposabban előkészített” bemutatóval állnak az érdeklődők elé, idei történelmi ismertetőjükkel már jó példát mutattak azon társaiknak, akik a verseny hevében néha nagyobb hangsúlyt fektettek a saját tevékenységük bemutatására, mint a műemlék népszerűsítésére. Szintén példaértékű volt a Vármegyeház őreinek bemutatója. A ma már tizenegy-, tizenkettedikes diákok három évvel ezelőtt fogadták örökbe a dévai vármegyeházat, mindhárom évadban kitartva védencük mellett. Végzősökként, ezúttal versenyen kívül mutatták be hároméves tevékenységüket, mellyel a „Hamupipőke sorba szorított gyönyörű műemléképületet” sikerült ország-világ előtt ismertté tenni. Legfontosabb megvalósításaik között sorolták a magyar, román és angol nyelven megszerkesztett Wikipédia oldalt, a szintén háromnyelvű ismertető CD kiadását, illetve a műemlék előtti téren újraültetett fenyőfájukat, melynek elődjét ismeretlen tettesek kitörték. Mint kiderült, tevékenységük sokféle tapasztalattal járt, amit kellő humorral és fiatalos nyitottsággal raktároztak el, magukkal vive Ady Endre sorait, bízva az új lángok, új hitek, új eszmék erejében. Kiegyensúlyozott, komoly, szép bemutatóval ismertették védencük történetét és annak ápolását, népszerűsítését célzó tevékenységüket a dévai református templom őrei is. A kilencedikes diákok tavaly ősszel fogadták örökbe a templomot, és a néhány hónap alatt igyekeztek minél szorosabbra fűzni kapcsolatukat a műemléképülettel, illetve a gyülekezettel, jelenlétükkel, szerepléseikkel gazdagítva a templomi rendezvényeket. A szászvárosi római katolikus templom és kolostor őrei idén a templom védőszentjének, Árpád-házi Szent Erzsébetnek életét bemutató előadással készültek, illetve röviden ismertették a templom történetét és a kolostor épületében működő Szent Erzsébet gyermekotthont. S bár tavalyi előadásuk emlékezetesebbre sikeredett, a diákok és osztályfőnökük, Kásler Enikő kitartása és munkája mindenképp elismerést érdemel. Szintén az örökségőrző program „öreg harcosaiként” léptek színre a piski Fáy Béla-kastély őrei, akik az utolsó percben döntötték el, hogy idén is beszállnak a versenybe. Citrom show címen bemutatott hosszas és szórakoztató előadásukkal, a piski arborétum megvédését ábrázoló fiktív jelenettel, az ötletes kisfilmmel és reklámokkal, lazaságukkal többször is mosolyt csaltak a közönség arcára. A Déva várát örökbefogadó kilencedikesek sajátos szövegváltozatban adták elő Kőműves Kelemen legendáját, majd a vár népszerűsítését szolgáló tevékenységeik bemutatása idején a Kőnig Frigyes rajzai alapján készült animációs kisfilmmel jelenítették meg a dévai vár 1849 előtti állapotát. A bemutatók sorát a szászvárosi vártemplom őrei zárták, akik két esztendeje fogadták örökbe védencüket. Bemutatójukból kiderült: élő kapcsolatot sikerült kialakítani a kis létszámú szászvárosi gyülekezettel és a teljes helyi magyar közösséggel. A 800 éves műemléképület népszerűsítésében sem volt hiba: a diákok világhálót, sajtót, nyomdát igénybe véve ismertették a templomot. Hétvégi bemutatójukon Reményik Sándor és Jékely Zoltán verseire építve, árnyjátékkal jelenítették meg a templom építését és mai állapotát. A legfiatalabb versenyzők sorait gyarapító nyolcadikosoknak nem csupán a csapat szintjén sikerült jó közösséget kovácsolniuk, de maguk mellé állították szüleiket és a bemutató alkalmával nekik szurkolt a közönség jelentős része, köztük a szászvárosi gyülekezet képviselői és azok az osztálytársak is, akik kiszorultak a csapatból. A jól megérdemelt vastaps némileg már elővetítette a zsűrizés eredményét. A zsűri idén, a korábbi évektől eltérően csupán három tagot számlált. – Szerettük volna, ha idén is közöttünk van Hegedűs Csilla kulturális főtitkárhelyettes, a mozgalom kezdeményezője, illetve Dézsi Attila a Hunyad Megyei Magyar Állandó Konferencia volt elnöke és Széll Lőrinc, a megyei ifjúsági hatóság vezetője. Sajnos, különböző elfoglaltságok miatt egyikük sem tudta elfogadni meghívásunkat. A zsűri tagja volt azonban Winkler Gyula EP képviselő, valamint Dezméri István megyei RMDSZ ügyvezető elnök is, akik egyrészt külső szemlélőként értékelhették a diákok bemutatóját, másrészt a mozgalom támogatóiként rálátással bírtak az egész éves tevékenységre – fogalmazott a zsűri elnöke, Kocsis Attila Levente iskolaigazgató. Elmondta: a csapatok rangsorolásában figyelembe vették a diákok által e tanév folyamán kifejtett műemlék-népszerűsítő tevékenységet, továbbá azt is, hogy a csapat tagjai mennyire ismerik védenceik történetét, mennyire kötődnek az épülethez. – Természetesen elbírálási szempont volt az is, hogy a bemutató során a csapatok mennyire tudják eladni a portékájukat, de figyeltünk a beszédre, az öltözködésre, az egységes felállásra is – mondta a zsűri elnöke. A testület döntése alapján a következőképpen rangsorolódtak a csapatok: harmadik helyezést és egyben a tanintézmény által felajánlott egynapos nagyenyedi kirándulást nyert a dévai református templom őreinek csapata. Második helyezést és az ifjúsági hatóság által felajánlott kosztesdi hétvégét nyert a Fáy Béla-kastély és arborétum őreinek csapata. Az első helyet pedig a szászvárosi vártemplom őrei nyerték el, s ezzel együtt háromnapos brüsszeli tanulmányútra kaptak meghívást Winkler Gyula EP-képviselőtől. – Számomra nagy öröm az, hogy immár harmadik éve sikerült megszervezni ezt a versenyt az iskolánkban, és bár az első évi lelkesedés kicsit alább hagyott, a megszólított 7–12 -es évfolyamok mindegyike idén is részt vállalt e mozgalomban. Diákjaink sok más elfoglaltságuk mellett lelkesen tevékenykedtek az örökbefogadott műemlékek népszerűsítésében, és ez dicséretes. Továbbá el kell mondanom: különleges örömmel töltött el az a tény, hogy a vármegyeház őrei, akik két évvel ezelőtt nyerték meg a fődíjat, tavaly is, idén is bemutatták tevékenységüket, ráadásul ezúttal versenyen kívül. Ez számomra azt bizonyítja, hogy bár természetesen a meghirdetett díjaknak nagy a motiváló ereje, nem ez az egyetlen mozgatórugója a mozgalomnak. És emiatt bízom abban, hogy iskolánkban van jövője az örökségünk őrei programnak – fogalmazott a versenyt követően Kocsis Attila iskolaigazgató. Gáspár-Barra Réka Nyugati Jelen (Arad) 2015. március 31.Beszédes fényképek – Helytörténeti előadás a lupényi fotó-klubrólAz 55 évvel ezelőtt megalakult Zsil-völgyi Cristal fotóklub története került bemutatásra a dévai Bethlen Gábor helytörténeti kör márciusi találkozóján. – A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem végzőseként 1959-ben kaptam kinevezést Lupényba. Meglepetéssel tapasztaltam, hogy a bányászvárosnak elkönyvelt településen komoly kulturális élet folyt. A szakszervezeti klubban Paletta néven festészeti, linómetsző, illetve ex-libris körök működtek, 1960-ban pedig megalakult a Cristal fotóklub is. Mindezek Tellmann József képzőművész kezdeményezésére indultak és az ő szakszerű irányításával működtek – indította helytörténeti előadását Zavada Emil, nyugalmazott gyógyszerész. Tellmann Józsefről, mint régi jó barátról tett említést, aki brassói szász család sarjaként a második világháború idején a német hadseregben szolgált. Emiatt előbb deportálták, majd 1946-ban Lupényba száműzték, kényszerlakhelyre, ahol a bányában kellett volna munkát vállalnia. – Feleségének visszaemlékezéséből tudom azonban, hogy Tellmann Józsi már fiatalon szemüveget viselt, ezért nem tartották alkalmasnak a földalatti munkára és a beszerzési osztályon helyezkedhetett el. Szabadidejét az alkotás mellett a közművelődés szolgálatába állította – fogalmazott az előadó. Az 1950-es, 60-as években, Tellmann Józsefhez hasonlóan számos erdélyi értelmiségit: orvost, tanárt, lelkészcsaládot, kisemmizett „osztályellenséget” száműztek a Zsil völgyébe, ahol többségük igyekezett kamatoztatni tudását, tehetségét és a kivetettségben is megteremteni a kultúrélet feltételeit. Így történt, hogy a fotóklub tevékenységébe többnyire orvosok, gyógyszerészek, művészek és mérnökök kapcsolódtak be, többek közt dr. Bócsa J., dr. Csatai Emil, dr. Miklós J., dr. Bartha Csaba, természetesen Tellmann József és sokan mások. A klubtevékenység alapvetően a tagok által készített fotók elemzéséből állt, de itt nyílt alkalom a Foto és a svájci Camera szaklapok tanulmányozására is, illetve a társadalmi kérdések megvitatására. – A régi városháza előtt egy üvegezett pannón állandó jelleggel kiállítottuk a klubtagok képeit. Általában különböző tematikájú kiállítások voltak, amik az akkori idők ünnepeihez kötődtek: nők napja, május 1, gyereknap, november. stb. A hatvanas években országos kiállításokra is küldtek be alkotásaikból. – A klubnak jól felszerelt laboratóriuma volt, ahová csupán a fogyóeszközöket kellett magunknak bevinni, amúgy a teljes felszerelés rendelkezésünkre állt a filmek, fotók előhívására. 1970-ben már beindul a színes diapozitívok készítése és vetítése is és a fotóklub filmstúdióvá alakul. Öt évvel később Cineclub 18 néven egyesül a petrozsényi stúdióval. A 18-as szám a Lupény és Petrozsény közötti 18 kilométeres távolságot jelezte. Jómagam nemsokára Dévára költöztem, de tudomásom szerint a klub, Tellmann József irányításával még jó pár évig működött – mesélte Zavada Emil. Előadását természetesen a klubtagsága idején készült fotókkal illusztrálta. A képek művészi vonásain túl külön élmény volt felidézni a hajdani Zsil-völgye arculatát. Elsősorban a környékbeli hegyek: Sztrázsa, Páring, Retyezát erdős vagy kopár fennsíkjait, ahol akkor még csak a turistajelző táblák, illetve az Erdélyi Kárpát Egyesület által épített menedékházak tűntek ki a zöldellő vagy épp havas tájból. A fotóklub állandó kiállítási pannójának bemutatása kapcsán került elő a Lupény régi főteréről készült fénykép, azzal a század eleji városházával, mely az 1977-es bányászsztrájk nyomán a kommunista bosszúnak esett áldozatul. A helytörténeti kör tagjai még élő emlékként idézték fel az akkori feszült hangulatot, a Bukarestből odautazó Ilie Verdeţ miniszterelnök-helyettes túszul ejtését és Ceauşescu kényszerű munkalátogatását. Erről magánjellegű fotók természetesen nem maradtak fenn, de minden 1977-ben készült Zsil-völgyi fotó, még ha a Páreng havas csúcsát is mutatja, magában hordja az akkori hangulat emlékét. Akárcsak a régi Lupény arculatát őrző képek. A fotózás, a fotóklubok története amúgy szorosan összefügg a társadalmi átrendeződéssel, a gazdasági fejlődéssel, ami végül is átlagossá degradálta a korábban művészágazatba sorolt fotográfiát. – Manapság már nagyon ritka a hagyományos laboratóriumi módszerekkel, saját kezűleg előhívott fekete-fehér fénykép. Az új technológia új dimenzióba helyezte a fotográfiát, így a hajdani fotóklubok is nagyon meggyérültek. Déván, a 2013-as városnapok alkalmával Mihai Panaitescu színházi rendező és fotóművész megalakította a Fotoclub 24 nevet viselő egyesületet, melynek én is tagja lettem. Volt is egy közös kiállításunk a színház előcsarnokában, de sajnos ezzel ki is merült a klubtevékenység – zárta fél évszázadot felölelő visszatekintését Zavada Emil gyógyszerész. Gáspár-Barra Réka Nyugati Jelen (Arad) 2015. április 1.7. Bányászati-Kohászati és Földtani Konferencia DévánDicső múlt, beárnyékolt jelen Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság március utolsó napjaiban Déván szervezte meg a 17. Bányászati-Kohászati és Földtani Konferenciát, melyre ezúttal közel kétszáz neves szakember érkezett. – E konferencia egy olyan interdiszciplináris fórum, melyen a szakmabelieknek alkalmuk nyílik bemutatni saját kutatási eredményeiket, ugyanakkor betekintést nyernek a rokonszakmák világába is, alkalom nyílik az ismerkedésre, kapcsolatteremtésre. Ugyanakkor célkitűzésünk, hogy a mai világban eluralkodó angol szaknyelv mellett éltessük az anyanyelvű szakmai kultúrát. Továbbá fontos eleme a rendezvénynek a vándor jelleg. A konferenciát minden esztendőben más helyszínen szervezik, így a résztvevőknek alkalmuk nyílik bejárni Erdély minden olyan területét, mely akár bányászati-kohászati, akár földtani szempontból érdeklődésre tarthat számot – fogalmazott Wanek Ferenc geológus, tudománytörténész, aki kezdeményezője és 1999 óta fő szervezője az évi rendszerességgel megtartott nemzetközi konferenciának. A rendezvényen idén is mindhárom szakma a legmagasabb szinten képviseltette magát, így a meghívott előadók soraiban jelen voltak a Magyarhoni Földtani Társulat, a Magyar Állami Földtani Intézet, a Miskolci Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal, valamint a Kolozsvári BBTE, a Brassói és Petrozsényi Egyetemek képviselői. Továbbá számos, szakmában érdekelt hazai, magyarországi és nemzetközi cég is képviseltette magát. A háromnapos konferencia tulajdonképpen szakmai kirándulással kezdődött. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE) szervezésében Vajdahunyad és Pusztakalán érintésével az Aranynégyszög településeit járták be a bányászatban, kohászatban érdekeltek. Az EMT szervezésében zajló földtani kirándulás résztvevői szintén érintették az Aranynégyszög településeit, illetve megtekintették a megye északi részén fekvő valamennyi érdekesebb geológiai formációt. Természetesen mindkét kirándulás alkalmával a kultúrtörténeti látnivalók sem szorultak háttérbe. A tudományos előadások sorozata plenáris ülésszakkal indult, melyen az általános érdeklődésre számot tartó témák kerültek bemutatásra. Elsőként a Magyar Tudományos Akadémia és a Miskolci Egyetem Anyagtudományi Kutatócsoportja mutatta be legújabb eredményeit, majd Nagy Lajos, OMBKE-képviselő értekezett a magyar szénbányászat kitörési pontjairól. Szakmabeliek és laikusok egyaránt érdeklődéssel követték Galacz András (ELTE Őslénytani tanszék) előadását az őslénytani kutatások során felbukkanó tudományos csalásokról. A plenáris ülésszakot Szakács Sándor (Sapientia EMTE) előadása zárta, mely a Kárpát-medence legfiatalabb vulkánjának, a Csomádnak az aktivitását taglalta. A konferencia további része bányászati, kohászati, földtani és tudománytörténeti szekciókra osztva zajlott, számos érdekes kutatási terület eredményeit hozva nyilvánosságra. A tudománytörténeti szekción elhangzó előadások mindegyikének helyi kötődése is volt. Wanek Ferenc professzor Téglás Gábor földtannal kapcsolatos munkásságát mutatta be. – Téglás Gábort elsősorban történészként, régészként tartják számon, annak ellenére, hogy végzettsége szerint geológus volt és jelentős munkásságot fejtett ki e tudományágban is. Elsősorban kutatásaira hivatkozva, ő hívta fel elsőként az erdélyi út- és vasútépítő szakemberek figyelmét arra, hogy az Erdélyi-medence erős domborzata és gyenge geológiai felépítése miatt gyakran kell majd számolni a földcsuszamlásokkal. Továbbá elsőként járta be és térképezte fel az Erdélyi Érchegység barlangjait. De figyelemreméltók őslénytani kutatásai is, melyeknek során, például, a barlangi medve csontvázát morfológiailag sőt morfostatisztikailag is feldolgozta – fogalmazott az előadó. Udvarhelyi Nándor, miskolci szakember a Rudai 12 Apostol Bányatársulatot mutatta be, mely a XX. század elején Európa egyik leggazdagabb aranylelőhelyén tevékenykedett. Tóth János a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum képviseletében értekezett, és Born Ignác munkásságáról, illetve az Aranynégyszöggel való kapcsolatáról értekezett. A hivatalosan Kapnikbányán, de sokak szerint Gyulafehérváron született Ignaz von Born neves 18. századi geológus, a világ első nemzetközi tudományos társaságának megalapítója családi öröksége által kötődött Hunyad megyéhez. Édesapjának ugyanis Nagyágon és Csertésen voltak nemesércbányái, melyben a császári család is részvényes volt. Érdekes vonatkozásokra derült fény Barcsay Ákos erdélyi fejedelem életéből is. Papp Péter, a Magyar Földtani Intézet volt munkatársa Barcsay és Apáczai Csere János kapcsolatának bemutatásával világított rá a szintén Hunyad megyei kötődésű fejedelemnek a tudomány támogatását célzó munkásságára. A kultúrtörténeti előadások sorát a marosvásárhelyi Rusz Ottilia zárta, aki a boicai születésű Knöpfler Vilmos 19. századi erdélyi szemész-, sebész- és szülészorvos természettudományi munkásságát ismertette. Az idei konferencia az általános célkitűzésekre való összpontosítás mellett, a szakmán túlmutató kérdésként vetette fel a civil és szakmai szerveződések szerepét abban, hogy a bányászat, kohászat, földtan kikerülhessen a Kelet-Európában az utóbbi 20-25 évében ránehezülő árnyékból. Gáspár-Barra Réka Nyugati Jelen (Arad) 2015. április 11.Petrovits István és Fazakas Tibor tárlata VajdahunyadonKözös alapra építve Tematikáját és formavilágát tekintve igen színes tárlat nyílt meg e héten a vajdahunyadi képzőművészeti galériában. Petrovits István, háromszéki szobrász és Fazakas Tibor, barcasági születésű, de immár vajdahunyadinak tekinthető grafikus ismeretsége, barátsága fél századdal ezelőtt szövődött, amikor a marosvásárhelyi Művészeti Líceum padjaiban együtt tanulták a véső és ecset kezelését Izsák Mártontól, Barabás Istvántól, Hunyadi Lászlótól és sok más neves képzőművésztől. Jó pár esztendő eltéréssel aztán mindketten a Bukaresti Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Akadémián csiszolták tehetségüket. Útjaik azonban szétváltak: Petrovits István hazatért Sepsiszentgyörgyre, Fazakas Tibor azonban már a kolozsvári Pedagógiai Főiskola elvégzése után Vajdahunyadra kapott kinevezést. – Hosszú évekig nem találkoztunk. Aztán 1989 után egyre gyakrabban nyílt lehetőségünk részt venni magyarországi alkotótáborokban. Itt találtunk ismét egymásra, és az utóbbi, Bugacon megszervezett tábor alkalmával született meg e vajdahunyadi kiállítás ötlete – ismertette a távolra nyúló előzményeket a házigazda szerepét betöltő művésztárs. A két alkotónak nem csupán életútja haladt más-más irányba, de kifejező-eszközeik is merőben eltérnek egymástól. Petrovits István a monumentális szobrászatban talált megfelelő eszközt, teret, formát az önkifejezésre. Fazakas Tibor pedig leginkább a szabályos formákba zárt op-artban jeleníti meg gondolatait, meglátásait. Alkotásaik azonban érdekes módon harmonikusan illeszkednek egymáshoz – talán a mindkettejük életét, munkásságát meghatározó marosvásárhelyi évek nyoma fedezhető fel bennük – Úgy gondoltam, Vajdahunyadra mindenképp a középkorhoz, reneszánszhoz kötődő alkotásokkal illik jönni, ezért került itt kiállításra Hunyadi Mátyás mellszobra, illetve a Régizene fesztivál díja, ami egy kisplasztika, úgyszintén egy Szent György-ábrázolás is. Itt van még egy köztéri szobromnak is a mása, a sepsiszentgyörgyi megyei kórház udvarában felállított Meg nem született gyermekek emlékműve – mutat a kiállított alkotásokra Petrovics István. A szobormások, kisplasztikák között pedig színes, diópáccal és akvarellel készült női aktok díszítik a falakat. – Ezek tulajdonképpen szobor-tervek, vázlatok, fekete-fehér rajzok, amiket utólag különböző technikával kiszíneztem, így váltak önálló képpé – magyarázza a művész. A képek lényegre törő formái, a megjelenített gesztusok egyértelműen utalnak az alkotó szobrászkezére, -szemére. Sőt, székely lelkére is. Szilaj életerő feszíti a formákat, de bennük rejlik a lélek minden rezdülése. Olyan kéz és olyan lélek rajzolta, formázta e műveket, mely Bethlen Gábort, Kós Károlyt, Szent Lászlót és a magyar történelem sok más kiválóságát hívta elő kőből, fából, bronzból. Kisplasztikákban örökítve meg Kodály, Bartók, Kőrösi Csoma Sándor, Mikes Kelemen, Sütő András, Kríza János és Erdély számos nagy szülöttjének emlékét is. A lelki nagyságot, székely életerőt sugárzó alkotásokhoz sajátos módon illeszkedik Fazakas Tibor mértani formákba öntött világa. Alkotásaiban ott lappang a feszültség, a fények, árnyak játéka, az örök fekete-fehér ellentét, melyet újabban egy-egy véletlenszerű arany, ezüst vonalvezetéssel old fel a művész. – Amióta nyugdíjban vonultam egyre kevesebbet használom a körzőt, vonalzót, egyre kevésbé ragaszkodom a kötött formákhoz. Minden évben egy-egy új technikával kísérletezem. Az utóbbi időben arany és ezüst festékkel rajzolok, teljesen szabadjára engedve a kezem. Az így kialakuló formákat színezem a magam meglátása szerint: templommá, virággá stb. Új technikaként alkalmazom a gyűrt papírt is. Ez egészen izgalmas kísérlet. Egyszerű fehér papírból alakulnak ki a különböző formák, melyeknek a gyűrődések térhatást biztosítanak. Természetesen a klasszikus op-art sem szorult háttérbe. Az utóbbi időben a sakktábla-szerű ábrázolás kerített hatalmába és sokat foglalkoztam a háború–béke, a harang-, a kehely-ábrázolással – mutat alkotásaira Fazakas Tibor, aki ezúttal is teljesen új munkákkal állt a vajdahunyadi közönség elé. A két művész egymásra találása remélhetőleg nem merül ki e közös tárlatban. Petrovits István már meghívást kapott egy dévai bemutatkozásra is és a székelyföldi települések illetve európai nagyvárosok mellett idővel talán felénk is otthonra talál néhány székely lelkű Petrovits-plasztika. Gáspár-Barra Réka Nyugati Jelen (Arad) 2015. április 29.Bogdán Ilona emléktábla a TéglásbanJövőt csiszolt, gonddal másnak Bodgán Ilona piski tanítónő emlékét őrzi a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum aulájában tegnap felavatott márványtábla. – Egy olyan tanító nénire emlékezünk ma, aki egész életét a Hunyad megyei magyar kisdiákok oktatására, nevelésére szentelte, és fontosnak tartotta, hogy halála után is szolgálni tudja a magyar oktatást, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumra hagyva teljes vagyonát – fogalmazott az emléktábla-avatás alkalmával Kocsis Attila Levente iskolaigazgató. Elmondta továbbá: Icu nénit egy telefonbeszélgetés nyomán kereste fel először. – 2013 őszén hívott fel Bogdán Ilona, szinte sürgetve a találkozást, melyen megtudtam, hogy már egy évvel korábban megírt végrendeletében a dévai magyar oktatási központra testálta minden földi javát. Megtisztelő és egyben meglepő volt számunkra a döntése, hiszen nem ismertük korábban, és kiderült, hogy neki sem volt alkalma személyesen meglátogatni iskolánkat. Elmondta azonban, hogy a Nyugati Jelen napilap hasábjain annyi szépet és jót olvasott az iskolánkról, a diákokról, a sikeres tevékenységekről, hogy úgy érezte ennek a munkának a támogatására szeretné felajánlani mindazt, amit életében összegyűjtött – mesélt a különleges adomány történetéről az iskolaigazgató. Az emlékét őrző tábla avatásán jelen volt Tasnádi Gyöngyi, piski tanítónő, Bogdán Ilona legjobb barátnője. Ő elevenítette fel a tavaly, 88 éves korában elhunyt pedagógustárs és jó barát emlékét. – Különleges ember volt, aki nagyon szerette a szépet: a virágokat, az állatokat, irodalmat, költészetet, művészetet, a természetet, az embereket és legfőképp a gyermekeket. Tanítói hivatását is emiatt választotta, és egész pályafutása idején rendületlen kitartással, türelemmel, szakértelemmel és szeretettel nevelte a reá bízott gyermekeket. Rövid dévai kitérővel, egész életében Piskin tanított. A szülők és kollegák egyaránt nagyra értékelték munkáját. A diákok hálája pedig egyértelműen tükröződik abban, hogy egy éve bekövetkezett halála óta mindig friss virág van a sírján. Számomra különleges barát volt, akitől emberként, nőként, tanítóként nagyon sokat tanultam. Mindig arra bíztatott, hogy vegyük észre a körülöttünk lévő szépet, jót, és érezzünk felelősséget a minket körülvevő világ iránt – fogalmazott Tasnádi Gyöngyi. Az emléktábla-avatásra eljött Horvát Rozália is, aki jó szomszédként gondozta, segítette a közeliek számára Icu néniként ismert tanítónőt. Az örökségével megajándékozott tanintézmény diáksága is jelen volt a megemlékezésen, és Babits, illetve Váci Mihály sorait tolmácsolva hajtottak főt Bogdán Ilona tanító néni emléke előtt. – Fontosnak tartottuk, hogy diákjaink is tudják ennek az emléktáblának a történetét, megismerjék Bogdán Ilona életét, tevékenységét, és igyekezni fogunk, hogy ezután minden esztendőben megemlékezzünk róla. Rendkívüli szerénysége miatt megtiltotta számunkra, hogy életében bármilyen formában nyilvános köszönetet mondjunk nagylelkűségéért. Örökösként azonban ápolni kívánjuk az emlékét. Az iskolánkra hagyott anyagi javaknak – egy jómódú piski utcában álló lakóháznak, teljes berendezésének, illetve annak a pénzbeli örökségnek, melyből még a ház átíratását is rendezni tudtuk – egy kuratórium viseli gondját. Azon leszünk, hogy a célnak megfelelően hasznosítsuk, a Hunyad megyei magyar oktatás javára – fogalmazott az iskolaigazgató. Gáspár-Barra Réka Nyugati Jelen (Arad) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
