|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 616 találat | lapozás: 1-30 ... 331-360 | 361-390 | 391-420 ... 601-616 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Kató Béla 2014. július 12.A református egység erejeKelemen Hunor: apránként foglaljuk vissza a tereket Több mint 3 ezren vettek részt tegnap a Sepsiszentgyörgyön megrendezett VII. Magyar Református Világtalálkozón, amely keretében leleplezték Kálvin János reformátor egészalakos szobrát a vártemplom alatti Kálvin téren. Az egész napos rendezvény számos programot foglalt magába, minden korosztályt megszólított. – Sepsiszentgyörgyön az elmúlt 500 esztendő alatt a reformátusság megmutatta, hogy élni akaró közösség, amely építkezett, jövőt álmodott, a református Székely Mikó Kollégiumot megalapította, és századokon át nevelte, ápolta felnövekvő generációit – jelentette ki megnyitó beszédében ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. – Ma sem szeretnénk egyebet tenni, azt szeretnénk, hogy a világ reformátusai ránk figyeljenek: ez a nép élni akar, ez a közösség meg szeretne maradni, és mindazok, akik falakat építenek, számoljanak azzal, hogy a hit által lebontjuk azokat. Ezt követően Balog Zoltán magyarországi református lelkész, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője a határok feletti magyar–magyar összetartozásról beszélt, amely a magyar nemzet egyik legfontosabb erőforrása. Beszédet tartott ft. Bogárdi Szabó István Duna melléki református püspök is. „Ahol hitben, szeretetben találkozunk, mindig az a világ közepe, ez a keresztyénségnek és egyben a mi református meggyőződésünknek a nagy titka” – fogalmazott. Utolsóként a Kárpát-medencei reformátusság nevében ft. Fazekas László, a szlovákiai református keresztyén egyház püspöke szólt a közönséghez. „Május 24-én, Debrecenben a református egységfesztiválon elhangzott: miénk itt a tér, mert mi nőttünk itt fel. Úgy gondolom, ez mindenképpen ide is tartozik, hiszen a Kárpát-medence számunkra az a tér, ahol a magyarság a keresztyénség talaját megtalálva nemzetté lett – hangsúlyozta. A 240 cm magas, Bocskai Vince szovátai képzőművész által alkotott, egészalakos Kálvin-szobrot Incze Sándor, a Sepsi Református Egyházmegye nyugalmazott esperese, a Székely Mikó Kollégium Alapítvány elnöke, Kató Béla református püspök és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere leplezte le. Kelemen Hunor kulturális miniszter köszöntőjében elmondta, az elmúlt 25 évben, amikor köztéri szobrokat állítottak, többnyire a magyar történelemből választottak olyan személyiségeket, akiknek a gondolataik, a munkájuk, örökségük, mindaz, amit képviseltek, él a jelenben, és azt akarják, hogy éljen a jövőben is. – Lépésről lépésre foglaljuk vissza a tereket és hozzuk el a történelemből azokat az értékeket, amelyek meghatározták az elmúlt ezer évet. Ebből a sorból látszólag kilóghat Kálvin János szobrának leleplezése, de nem így van, hiszen ő azokkal az eszmékkel alkotott, melyek a magyar történelmet is meghatározták – mondta a miniszter. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere beszédében felhívta a figyelmet: „könnyebb országhatárokat mozgatni, mint kulturális és civilizációs határokat, éppen ezért nem véletlen, hogy az erdélyi magyar egyházak Romániában a mai napig támadásoknak vannak kitéve, és hogy olyan ügyek borzolják a kedélyeket, mint a Székely Mikó Kollégiumé.” Berszán Réka 2014. július 13.Állásfoglalás a Mikóért a református világtalálkozónA református egység, a Székely Mikó Kollégium ügye, valamint a kárpátaljai reformátusok mellett áll ki a Magyar Református Egyház Generális Konventjének zárónyilatkozata. Kiegészítésként bekerült a Kárpát-medencei egyházi oktatás mellett való kiállás is. A kétnapos sepsiszentgyörgyi plenáris ülés végén, pénteken fogadták el a zárónyilatkozatot. A szentgyörgyi találkozó és ülés a 7. Református Világtalálkozó része volt, ezzel lezárták a Kálvin-éveket, és elkezdték a készülődést a reformáció 500 éves jubileumára. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke házigazdaként felhívta a figyelmet, hogy a jövőtervezésben a gyerekvállalás a kulcskérdés, és ebben a szemléletváltásban az egyházaknak is óriási felelősségük van. Rámutatott, hogy a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban tartott ülés helyszíne szimbolikus, hiszen a Székely Mikó az egyházi visszaszolgáltatásért folytatott harc, az egyházi értékek vigyázásának szimbólumává vált. A kétnapos ülésen bizottsági jelentések hangzottak el, többek között Kocsis Márta az Egyházalkotmányi Bizottság tevékenységét ismertetve elmondta, hogy az egyik legnagyobb kihívás az egyházfegyelem kérdése, mivel a részegyházak egyikében sincsen olyan szabályozás, amit teljes egészében a többi tagegyház átvehetne. A Református Káté Bizottság munkájáról Szabó István dunamelléki püspök elmondta, készül egy egységes vallásoktatási anyag. A Generális Konvent zárónyilatkozatát egyhangúan fogadták el annak tagjai, ebben megfogalmazzák elvárásukat, hogy a Székely Mikó Kollégium ügye rendeződjön, és az egyház tulajdonában maradjon. Adakozásra szólítják fel ugyanakkor a világ magyar reformátusait, hogy a kárpátaljai magyarok, a háborús helyzetben lévők és a rászorulók gondjain segíthessenek. Aggodalmukat fejezik ki továbbá a térség országaiban az egyházi oktatásra vonatkozó törvényi szigorítások miatt, és az összetartozás megerősítése mellett kötelezik el magukat. Bíró Blanka, Székelyhon.ro 2014. július 18.Kálvin a mentális határonA reformációt nem Kálvin indította el, Luther német reformációja nélkül Kálvin el sem képzelhető. Ugyanakkor Luther reformációja Kálvin nélkül történelmi mellékesemény maradt volna. Kálvin János születésének 505. évfordulóján Sepsiszentgyörgyön szobrot állítottak a 7. Magyar Református Világtalálkozó eseménysorozata keretében. Bő egy évvel ezelőtt, 2013 márciusában fogalmazódott meg a Kálvin-szobor felállításának ötlete, április 15-én pedig Bocskay Vince szovátai szobrász már meg is kapta a felkérést a mű elkészítésére. Kálvin János születésének 505 éves évfordulója Incze Sándor nyugalmazott református esperest, a Székely Mikó Kollégium Alapítvány elnökét ihlette meg, elképzeléséhez pedig csatlakozott Keresztes László nyugalmazott tanár, az alapítvány titkára is. „Március végén már Antal Árpád polgármester irodájában ültünk – idézte fel Keresztes László –, és értesültünk nagy örömmel, miszerint elképzelésünk találkozik a városvezetés azon tervével, hogy szobrok révén adjanak plusz egyéniséget Sepsiszentgyörgy köztereinek. A városi és megyei önkormányzat mellett rövidesen az Erdélyi Református Egyházkerület támogatását is magunk mögött tudtuk.” Hogy az alkotó kiválasztását nem előzte meg pályázati kiírás, csak részben magyarázható az időszűkével. „Miután az iskolaalapító Mikó Imre szobrával mindannyian nagyon elégedettek voltunk, s Bocskay Vince a legendás iskolaigazgatónkról, Csutak Vilmosról készült szobor tervét elbíráló bizottságnak is tagja volt, egyértelmű volt, hogy őt kérjük fel Kálvin alakjának megformálására” – hangzott Keresztes László indoklása. Ott áll, másként nem tehet A szovátai képzőművész örömmel fogadta a felkérést, még akkor is, ha hithű katolikus létére a nagy reformátor alakjának megörökítésére kérték fel. A többek között Márton Áron püspök egész alakos kolozsvári szobra, a csíkszépvízi Szent László-szobor, vagy a Mikes Kelemen zágoni portrészobra révén megérdemelt hírnévre szert tevő művész Szász Tibor sófalvi református lelkész segítségével igyekezett „felfedezni” magának Kálvint. „Természetesen bennem is élt egyfajta kép róla többek között Sütő András Csillag a máglyán című drámája alapján, de a dokumentálódás sok tekintetben árnyalta ezt a képet. Például abban, hogy milyen szerepet játszott Kálvin Szervét Mihály halálos ítéletének meghozatalában – mondta. – Rengeteg Kálvin-ábrázolás megtekintése után egyre inkább kezdett érdekelni a feladat, két hónap alatt el is készítettem a szobor makettjét.” Miután sem az elöljárókból álló, sem pedig a szakemberi bizottság – tagjai között Vinczeffy László festővel, Jánó Mihály művészettörténésszel és Damokos Csaba képzőművésszel – nem fogalmazott meg kifogásokat a szobortervvel kapcsolatban, következhettek a megvalósítás fázisai. November elején elkészült a fémszerkezet, amelyre december 31-én a művész felrakta az első adagot a másfél tonnás agyagrétegből. „Kicsit babonából, hogy elmondhassam: még abban az évben elkezdtem az érdemi munkát” – tette hozzá Bocskay Vince némi öniróniával. A hasonló léptékű munkák többnyire 9-10 hónapot vesznek igénybe, de Kálvin július 10-i születésnapja, illetve az aktusnak a Református Világtalálkozó eseménysorozatába való beillesztése alaposan felgyorsította a ritmust. Így négy és fél hónap múltán már Sánta Csaba szovátai szobrász-bronzöntő műhelyében volt a szobor, július 8-án pedig Csíkszeredába „utazott”, ahol a Dóczi András szobrász-kőfaragó által faragott andezit talapzaton kereste meg a helyét. Egy nappal később a sepsiszentgyörgyi Kálvin-téren állították fel, hogy aztán július 10-én délben több mint kétezer ember jelenlétében adják át az örökkévalóságnak. Bocskay Vince 2,4 méter magas Kálvin-szobra kevésbé szokványos módon ábrázolja a nagy reformátort. „Először is levettem a fejéről a klasszikus beretet, szerintem fejfedő nélkül jobban érvényesül a koponyaforma. Úgy ítéltem meg, hogy az ugyancsak klasszikus, könyvvel a kezében ábrázolás túlságosan életképszerű, a munkát, a következetességet, az egyéniséget, erőt csupán a kezekkel próbáltam kifejezni. Fontosnak tartottam, hogy stabil térfoglalást sugalljon az „itt állok, másként nem tehetek” lutheri értelmezésében. A szobor méretét ugyanakkor mindig a tér hordozza: egyaránt fontos, nehogy kinője a teret, de azt az érzést se keltse, hogy bele kell nőnie a térbe” – igyekezte jellemezni alkotását a szobrász. A mintegy 30 ezer euróba kerülő – magánemberek áldozatvállalásának is köszönhető –, immár 23. kültéri Bocskay-alkotás a kevés Kálvin-szobrok egyike a világon. Közülük a legismertebbek a genfi ülő Kálvin, a budapesti Kálvin-téri szobor, a franciaországi dombormű, illetve a soproni mellszobor. Láthatóvá lenni A szoboravatáshoz méltó szervezeti keretet nyújtott a 7. Magyar Református Világtalálkozó rendezvénysorozatának háromszéki záró szakasza. Az idei világtalálkozó – amelynek jelmondata: „Legyenek láthatóvá tetteid!” – rendhagyó módon fél éven át tartó rendezvények összessége volt. Május elsején a felvidéki Czeglédi Péter Napokkal indult, a biharkeresztesi Művészeti fesztivállal, majd a délvidéki Bácskossuthfalván rendezett Kálvin-konferenciával folytatódott, május 24-én pedig Debrecenben rendezték a több ezer embert megmozgató egységfesztivált. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke is a 90. zsoltár idézésével nyitott Sepsiszentgyörgyön: „Legyenek láthatóvá tetteid szolgáidon.” Beszédében felidézte azokat az időket, amikor politikai rendszerek falakat húztak az egyházi közösség tagjai közé, amikor gyanakvás, meghurcoltatás járt a hit felvállalásáért. „Ma, amikor hálát adunk azért, hogy ennek az időszaknak vége van, feltesszük a kérdést: miért kell nekünk együvé tartoznunk? A reformáció adta meg a lehetőséget, hogy az egy nyelvet beszélők anyanyelvükön hallgassák Isten igéjét, és az anyanyelvért folytatott küzdelem hozta el, hogy a világ magyar reformátusai ma már nem választhatók el egymástól” – hangsúlyozta. Őrhelyek és őrzők Székelyföld egyik legfontosabb őrhelyének titulálta Kató Béla a sepsiszentgyörgyi vártemplomot, illetve az annak árnyékában fekvő Kálvin-teret, a szoboravató ünnepség helyszínét. A székelyeket határőr-katona népként ismeri a világ, akik Magyarországot, egyben a nyugati kereszténység mellett hitet tett Európa határait védték. De Genf is őrhely volt, egyik őrének pedig Kálvin János számított, aki a leghitelesebben hirdette Isten igéjét, és aki – bár keveset tudott a magyarokról – útmutatása révén mégis jelen volt a reformátusok közel öt évszázados tanításában. „Kálvin János bronzszobra beáll a sepsiszentgyörgyi református vártemplomának védői közé, akik évszázadokon keresztül kiegyenesített kaszával és a hit fegyverével védték ezt a helyet. Ez a szobor ettől kezdve a nyugati keresztyénség határköve is, jelzi, hogy a székelyföldi református közösség az európai protestantizmus erős bástyája” – fogalmazott a püspök. Kálvin János az a nem magyar híresség, akiről a legtöbb utcát nevezték el Magyarországon, tudhattuk meg a rendezvény díszvendégétől, Balog Zoltán lelkipásztortól, Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetőjétől. „Ez a szobor is olyan kövön áll, amelynek négy sarka van, amelyek a magyarság számára a hitet, a kultúrát, a közösséget és a nemzetet szimbolizálják, de ez a négy fogalom határozza meg a magyarság helyét Európában.” Az ő olvasatában a szobor arca azt mutatja, szembe kell nézni az élet nehézségeivel, a kéz pedig azt jelöli, hogy dolgunk, tennivalónk van a világban. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint Székelyföld a nyugati kereszténységnek köszönhetően volt képes megőrizni önazonosságát. Az elöljáró kiemelte: nemcsak a keleti és nyugati vallások határa a térség, hanem azon mentális választóvonal közelében is fekszik, amely Brassónál húzódik, és amely a székelyeket megvédte a beolvasztástól. Székelyföld lakóinak szembe kell szállniuk félelmeikkel, kitartással és hittel kell végigmenniük az úton, az egyházakkal partnerségben el kell érni az önrendelkezést, és azt, hogy a magyar nyelv hivatalos nyelvvé váljon a régióban. Csinta Samu, Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. július 31.ÚjjászületésekBocskay Vince szobrászművész műhelyében Kemény, időtálló bronzruhába öltözteti, s közben lelket is lehel történelmünk, nemzetünk nagyjaiba, akik Erdély és Magyarország kisebb-nagyobb városaiban közvetítik a múlt üzenetét. Míg korábban a groteszk kisplasztikában remekelt, a rendszerváltás óta egymás után kapja a megrendeléseket térszobrok, emlékművek készítésére. Bocskay Vince szovátai szobrászművész legutolsó köztéri szobrát július 10-én, a református világtalálkozó alkalmából avatták fel Sepsiszentgyörgyön. A református vártemplom előtti régi piactérre, amely Kálvin János (1509–1564) nevét viseli, a "magyarrá fogadott" genfi reformátor 2,4 méteres alakját mintázta meg. A szobrot Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a nyugati kereszténység határkövének nevezte. – Katolikus vallású lévén, hogyan talált meg ez a feladat? – beszélgettünk el az avatóünnepség kapcsán Bocskay Vincével. – A gróf Mikó Imréről készült szobrom (1998) annyira beépült a szentgyörgyiek tudatába, lelkébe, hasonlóképpen a zágoni Mikes Kelemen-mellszobor (1997) is, hogy a tervezett Kálvin-szobor kapcsán újra rám gondoltak. Az ötlet Incze Sándor nyugalmazott református esperestől, a Székely Mikó Kollégium Alapítvány elnökétől származik, aki arra gondolt, hogy az idei Kálvin-évben (halálának 450. évfordulóján) tartandó világtalálkozón egészalakos szobrot kellene állítani a reformáció vezéralakjának. Az ötletgazda mellé szegődött Keresztes László nyugalmazott Mikó kollégiumi tanár, védnökséget vállalt Kató Béla református püspök, s a helyhatóságok is felajánlották a támogatásukat. Ezek után megkerestek, én elfogadtam a felkérést, elkészítettem a makettet, s 2013 áprilisában bemutattam egy szakemberekből álló bizottságnak. Megtekintette Kató Béla püspök, Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke s Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere is. Nem volt kifogásuk ellene. – Milyen források alapján érett meg benned Kálvin alakja? – Tudtam, hogy Szász Tibor felsősófalvi református lelkész tudományos szinten foglalkozott Kálvin Jánossal, s őt kértem meg, hogy biztosítsa a szükséges szöveget és képanyagot. 10-15 képből kellett leszűrnöm a lényeget, s közben óvakodtam attól, hogy a meglévő Kálvin-szobrokat ismételjem. Igyekeztem minden sallangot mellőzni, ezért elhagytam a berettjét, azzal a gondolattal, hogy ne amiatt hasonlítson Kálvinra. A berett alatti sapkát viszont megtartottam, hogy kifejezőbb legyen a fej, a szép formájú koponya. Sokat töprengtem, hogy adjam-e a kezébe a könyvet, hiszen szinte minden szobrán az Institutióval (Institutio Christianae Religions – Tanítás a keresztyén vallásról) ábrázolják. Úgy döntöttem, hogy elhagyom a könyvet is, mivel az volt az érzésem, hogy a szobrot életképpé változtatja, narratív, elbeszélő jelleget kölcsönöz neki. Végül, minden színpadi kelléket mellőzve, letisztítottam, amennyire csak lehetett. A taglejtésre alapozva, a kezek mozdulatával próbáltam sugallni az általa terjesztett hit térhódítását a lutheri mondásnak megfelelően: "Itt állok, másként nem tehetek." – Hogyan készült a ruha? – Bár a legtöbb ábrázoláson bundát visel, igyekeztem korhű hangulatot kelteni, a kompozíció szerves részévé tenni az öltözéket. Az volt a célom, hogy a palást orgonasípokra emlékeztető redői révén a néző tekintete lentről önkéntelenül is fölfele irányuljon, az alsó rész nagyobb hullámzásától a felső rész apróbb ráncain keresztül a kihajló gallér puritán tisztaságáig, hogy aztán abból mintegy kirobbanjon a kompozíció lényege, a portré. – Hogyan kristályosodott ki benned Kálvin személyisége? – Az én olvasatomban határozott, konok, aszkéta típusú, szikár alkat volt, s ezt kellett sugallnia a portrénak, hogy hitelesen kifejezze mindazt, amit Kálvin a saját korában véghezvitt. Három elemmel éltem a legfőképpen, a portréval és a két kézzel. Minden szobrom megfogalmazásakor ugyanolyan jelentőséget tulajdonítok a kezeknek, mint a fejnek, mivel a kéz is portré a maga nemében, s pont annyira jellemző a személyiségre, mint az arc. Egyéni vonásokat kell tükröznie, mert nincsen két ember, akinek egyforma lenne a keze. – Mi befolyásolta a szobor méretét? – A 2,40 méteres nagyságot a tér mérete követelte meg. A köztéri szobrok legfontosabb feltétele, hogy beilleszkedjenek az adott térbe. Nem szabad azt a hatást kelteni, mintha a szobor kinőtte volna a teret, ellenkezőleg, olyan kell legyen, mintha onnan nőtt volna ki. Amikor megbízást kapok egy szoborra, legelőször a helyszínt mérem fel. Ezután dől el, hogy milyen méretarányban készítem el a makettet. Számomra a makett azért fontos, hogy kiderüljön: a végleges változaton mit kell módosítani. Miután megállapítom a hibákat, s gondolatban kijavítom azokat, elkezdődhet a nagy szobor előkészítése. – Az átlagember számára titokzatos, érdekes folyamat az, ahogy egy szobor megszületik. Megkérlek, avass be ebbe a munkába! – Először is a forgóállványra készül el az acélszerkezet, ami másfél tonna agyagot kell hogy elbírjon, annak ellenére, hogy a szobor belül üresen marad. Az acélra farácsozatot szerkesztek, ami az agyag tartóváza lesz. Amikor a váz készen van, arra rakom fel az agyagot. Kezdetben Szovátán bányásztam, ma Korondról veszem. Ugyanabból az agyagból mintáztam már királyt, grófot, püspököt stb. Minél többször hordom fel, annál finomabb lesz. Miközben rakom az agyagot, a maketthez képest sok minden megváltozik, a szobrot ugyanis már más nézőpontból látom. Egy nagy szobor készítése csupa "csalás", ugyanis tudni kell, hogy alulról szemléli az ember. Egy templom magasan levő, csodálatos barokk szobrait közelről megfigyelve, a dülledt szemek, a torz vonások láttán valósággal megijed az ember. Fent ugyanis torznak kell lennie ahhoz, hogy alulról a megfelelő méretekben lássuk. A nagy szobrok megformálása létráról történik. Akinek kevesebb a gyakorlata, nem tudja, hogy a szobornak nem a létra tetejéről, hanem alulról nézve kell természetesnek hatnia. A gyakorlat során az ember megszokja, hogy a látszati csalódást beszámítva mennyit kell torzítani. Minél magasabban van a fej, annál inkább úgy kell alakítani a természetes arányokat, hogy nagyobbra mintázzuk a fej részleteit. A negatív és a pozitív formák közötti különbséget, a mélyedéseket és kiemelkedéseket is el kell torzítani, mert a térbe kikerülve a valódihoz képest nem lesz túlzott a megjelenítés. Ha a természetes arányok szerint dolgoznánk, a tér felemésztené a formát, ami látszólag ellaposodna, elvesztené a plasztikáját. A fény-árnyék játék pedig elsikkadna, ha nem lennének túlzottak a negatív-pozitív formák közötti különbségek. – Milyen érzés, amikor az agyag felkerült a tartószerkezetre? – Amikor az agyagszobor elkészül, még mindig nem tudjuk, csak sejtjük, hogy mit csináltunk. Az egész folyamatban az a legizgalmasabb pillanat, amikor a köztéren a helyére kerül, azt tekinthetjük az igazi vizsga pillanatának. – Mi történik az agyagszoborral? – Ez lesz az öntőminta, amelyről gipsznegatívot veszünk. Mivel egy több mint kétméteres szobrot nem lehet gipszel beburkolni, a felületét kis darabokra osztom fel. Lemezeket szúrok az agyagba, amelyekkel felparcellázom. 30-40 felületet kapok, s ha a gipsz tejfölvastagságúvá vált, minden rekeszt kitöltök vele. Amikor elkészült, az agyagot kimossuk belőle, miközben a gipsz felvette az agyag formáját. A formát öntőviasszal kenjük ki olyan vastagságban, amilyen a fém fala kell hogy legyen. A bronzszobor ugyanis belül üres, s olyan szépen szól, akár a harang. A viaszpozitívon belüli üreget tűzálló anyaggal (homok, kvarcliszt, gipszlé) töltik ki, ami egy kemény magot alkot. A gipszet kívülről leszedik, de a viasz marad. Erre kívülről egy köpenyt húznak a magot alkotó tűzálló anyagból, s a köpenyen egy beöntőcsatornát hagynak. Ha készen van, "szép gyöngén megfogják", "s beteszik a tűzbe", ahol kiolvad a viasz, s a két tűzálló réteg között megmarad levegőből a szobor. Ezután kiveszik a kemencéből, s a viasz helyére beöntik a bronzot. Ha minden megfelelően történt, a szobor nem torzul el. Volt tanítványom, Sántha Csaba önti Szovátán, nagy szakértelemmel. Amikor kihűlt, leverik a köpenyt, kiverik a magot belőle, s készen van a szobor. A fugák helyén maradó ormókat cizellálni kell, majd a patinázás következik. Ha barnára akarjuk patinázni, akkor kénmájjal (kénpor, szóda, víz) kezeljük a felületét. Ha zöldes patinát szeretnénk, akkor kékkő vizes oldatával fújjuk le. Ha szükséges, acélcsapokat helyezünk el a szobor alján, hogy a talapzatra minél tartósabban fel lehessen fogni. – Bernády György polgármester egész alakos bronzszobrát jól ismerjük Marosvásárhelyen, akkora tömeg talán soha nem gyűlt össze, mint az 1994-es avatáson, s Bocskay Vince készítette a Don- kanyari hősök bronz emlékművét is a katolikus temetőben (2005). Hol láthatók a többi szobraid, emlékműveid, kérlek, sorold fel, kiket álmodtál kőbe, bronzba az elmúlt évek során! – Petőfi Sándort (1992, Szováta; 1993, Százhalombatta), Mikes Kelement (1997, Zágon), Apor Vilmos vértanú püspököt (1998, Gyula), gróf Mikó Imrét (1998, Sepsiszentgyörgy), Patatich Ádám érseket (2000, Kalocsa), Bod Pétert (2001, Felsőcsernáton), Márton Áron püspököt (2005, Kolozsvár; 2008, Szováta), Szent Lászlót (2009, Csíkszépvíz), Sütő Andrást (2011, Sopron) és Deák Farkast (2012, Nyárádszereda). – És az emlékművek? – A két világháború hőseinek emlékműve Szovátán, a politikai foglyoké Székelyudvarhelyen (1996), millenniumi emlékoszlop Nagyváradon (közös munka, 2000), millenniumi emlékmű Székelykeresztúron (2001), az 1848-as forradalom és szabadságharc valamint a két világháború hőseinek emlékműve Kézdivásárhelyen (2002), az 1956-os elítéltek emlékműve a Kolozsvári Református Teológiai Intézetben (2006). – Milyen érzés a szobrász számára, amikor egyik vagy másik alkotásával találkozik? Gondolom, nagyon büszke vagy… – Jaj, dehogy, messze áll tőlem a büszkeség. Ha elmegyek egy szobrom mellett, valósággal visszahúz, s a hibákat látom még álmomban is. – Ezek szerint utólag sem könnyű szobrásznak lenni. – Amilyen nehéz, olyan szép is. Amikor elkezdek gondolkozni egy munkán, szenzációs elképzeléseim születnek, a képzeletem szinte határtalan, de ahogy dolgozni kezdek rajta, az elképzelt mű egyre szűkebb határok közé szorul, s végül örülök, ha legalább egy kis százalékban sikerül megvalósítani azt, amit szerettem volna, s amit ki merek adni a kezemből. A kisplasztikákat a műteremben el lehet rejteni, de egy köztéri szobor óriási felelősséget jelent, mivel szünet nélkül hirdeti magáról a jót és a rosszat is. – Tekintve, hogy ennyi nehézséget, ennyi vívódást okoz, választanád-e még egyszer a szobrászatot? – Soha nem bántam meg, s ha újrakezdhetném, csak ezt tenném. Amikor hozzáfogok egy szoborhoz, mindig ugyanazt az izgalmat érzem, olyan gyomoridegem van, mint amikor elkezdtem a pályát. – Megtörtént-e, hogy a szobor nem olyan lett, ahogy elképzelted? – Hogyne, előfordult, hogy a kész gipszet semmisítettem meg. – Egész pályafutásod alatt rajzott tanítottál Szovátán, majd néhány évig a székelyudvarhelyi Palló Imre művészeti iskolában. Hogyan hatott ez a munkádra? – Több kár volt benne, mint haszon, mégis úgy érzem, hogy a gyermekektől mindig tanul az ember, elsősorban az önmagával szembeni igényességet, s azonkívül a felelősségre való törekvést is. Azt viszont már nem fogom megtudni, hogy a 40 éven át tanítással töltött idő alatt mit tudtam volna a műteremben megvalósítani. Azt tervezem, hogy az idén, ahogy nyugalomba vonulok, beköltözöm a műterembe, s folytatom a kisplasztikát, amit a legjobban kedvelek. – Tudom, hogy az egyik lányod díszlet- és jelmeztervező, az ajtón túl is leselkedik valaki, s itt, a műteremben kisgyermekmunkák vannak. Az öt unokád közül melyik érdeklődik a szobrászat iránt? – A legnagyobbik szépen fest, s én vigyázok, hogy a tehetségét megőrizze. – A gyermek Bocskay Vincére ki "vigyázott"? – Apai nagyapám kőfaragó volt Görgény- üvegcsűrön, édesapám műbútorasztalosként a szovátai Bernády-villa kapuját és szakállszárítóját faragta. Ötödik osztály után kezdtem el rajzolni, s az első találkozásom a képzőművészettel egy Kusztos Endre- kiállítás volt Szovátán. Hetedik osztálytól írattak be a marosvásárhelyi művészeti iskolába. Bár grafikusnak készültem, IX. osztályban, amikor szakot kellett választani, Hunyadi László szobrászművész emberként, tanárként és művészként olyan hatással volt rám, hogy a szobrászat mellett döntöttem, s amikor érettségiztem, egyértelmű volt, hogy a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Egyetemen tanulok tovább – emlékezik Bocskay Vince Kossuth Lajos hófehér mellszobra előtt, amit megrendeltek, de elfelejtették visszamondani, s így a gipszminta a műteremben jobb sorsra vár. Biztos vagyok benne, hogy megkerül a helye, ahogy abban is, hogy sok különleges kis- és nagyobb szobor kap testet és lelket a keze nyomán az ősztől megszaporodó időben. Bodolai Gyöngyi , Népújság (Marosvásárhely) 2014. augusztus 1.A Keskeny út tíz éve TusványosonA 25. tusványosi szabadegyetemen a Keskeny út misszió tízéves születésnapját ünnepelte. Az ökumenikus sátor a hiteles keresztény élet felvállalását, felmutatását kínálja a keresők és az egyházból, vallásból kiábrándult fesztiválozók számára. A program mindig a ráhangoló nappal kezdődik, mert a szervezők fontosnak tartják az imádkozást a programért, a teljes fesztiválért. Szerdán nyitányként Kádár János Zoltán teológiai hallgató kifejtette, hogy Isten timelinerén meghívás van közzétéve, amelyre mindannyian pozitív módon reagálhatunk, Bustya János lelkész-tanár pedig Fészbuk dzsénörésön címmel tartott igen jól dokumentált előadást. 16 órától élményszínház várta a jelentkezőket, érdekfeszítő volt az önmagukkal szembesülő szereplőket figyelni. Csütörtökön Andorkó Attila unitárius lelkész a gondolat teremtő és gátló erejéről beszélt, és felhívta a figyelmet a bűnök elengedésére. Példája egy félig telt pohárról szólt, melyet kinyújtott kézzel lehet tartani akár egy órán át, de több óra után iszonyatos súllyal nehezedik a fogvatartóra. Ehhez hasonló a lelkiismeretet fogva tartó bűn vagy negatív gondolat. Ruszka Sándor kézdivásárhelyi iskolalelkész arra tanított, miként nézzünk szembe félelmeinkkel, ami nem könnyű, de a szeretet segítségével lehetséges elűzni őket. Délután a kézműves-foglalkozások alatt személyes istentapasztalatokról, élményekről, hitről, önmagukról beszélgettek a fiatalok. Az esti film C. S. Lewis életének tragikus szerelmét követte végig, az Árnyékország a boldogság és a fájdalom viszonyára világított rá. Pénteken a megszokott hangolót követően Ruszka Sándor az egyház fogalmát próbálta úgy megfogalmazni, hogy ne csupán egy adószedő és szolgálatokat nyújtó intézményt lássunk benne. A kerekasztal-beszélgetésen Kató Béla református püspök is részt vett, az unitárius egyházat Székely Kinga Réka képviselte, a moderálást Bardócz Csaba ikafalvi lelkész vállalta. Kiderült: nem az a kérdés, hogy van-e szükség egyházra, hanem az, hogy milyen egyházra van szükség? A püspök úr szerint „az egyház nem csak úgy, önmagától fejlődik, emberek élnek benne. Ha valaki hitelesen tud Istenről a másik embernek beszélni, és az Ő törvénye szerint cselekedni, ebből következhet az, hogy mások is követők lesznek. Az egyházban élni életforma, nem csak alkalomszerű találkozó.” Szombaton sátorbontás előtt Előttem az élet, és nem látok tőle semmit, avagy hogyan találjam meg a hivatásomat? címmel tartott érdekes előadást a Mărgulescu házaspár, kitartásra buzdítva: ha valami nem sikerül egyből, nem szabad feladni, az ezredikre biztosan összejön, mint Edisonnak az izzólámpa... A tizedik Keskeny út sajátos kezdeményezéssel bővült: baba-mama klubjában gyermekjátékok és önkéntesek várták a látogatókat. A legizgalmasabb pillanatok mégis azok voltak, amikor közösen tapasztaltuk meg Isten nagyságát és erejét: ahogy hozzánk küldte a KGB-angyalokat, akik sörivás közben felhúzták a sátrat, ahogy délelőttönként kivétel nélkül megjelentek és beintették a 9-es dalt, a himnuszt... Sorolhatnám azokat a reggeli álmos pillanatokat, amikor az átázott, gumicsizmás, didergő társaság a fesztiválozókért és az eltűnt fiúért imádkozott, vagy a vagány jameléseket... Együtt éltük meg a bakikat is az agyongyötört, vízfoltos sátrunkban, az Isten házában. RUSZKA MARGÓ, Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. augusztus 14.Egyházi szakmunkásképzés: nemcsak hit kérdéseMiközben a Romániában tanuló mintegy 200 ezer nyolcadikos diák 25 százalékának tartanak fenn szakiskolai, szaklíceumi helyeket, a fiatalok kevesebb mint 10 százaléka iratkozik ilyen iskolákba. A két romániai református egyházkerület idén először indít magyar szakiskolai, szaklíceumi oktatást Erdélyben. A magyar állami támogatást élvező kezdeményezés szándéka, hogy minőséget hozzon az erdélyi magyar szakoktatásba. Orbán Viktor magyar miniszterelnök jelenlétében avatják fel október 3-án Kolozsváron az új magyar szakiskolát. A magyar állami támogatással felújított és berendezett egyházi épületben induló képzést a Kolozsvári Református Kollégium felügyeli. Üzenetértékűnek tartja Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a magyar miniszterelnök személyes jelenlétét a kolozsvári avatón. Szerinte azt jelzi, hogy a magyar kormány számára kiemelt fontosságú az erdélyi magyar szakoktatás újjáélesztése és jövője. A történet több mint egy évvel ezelőtt kezdődött, amikor az egyház visszakapta egyik kolozsvári épületét, ahol korábban a volt faipari líceum működött. Az épület hasznosítása kapcsán fogalmazódott meg a magyar szakiskolai oktatás ötlete. Péter Tünde Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes tavaly így nyilatkozott az Erdélyi Naplónak: „Regionális magyar szakiskola és szaklíceum létrehozásáról folynak a tárgyalások, amely nemcsak tőlünk, hanem a környező megyékből is idecsábíthatná a szakmunkásképzésre iratkozó nyolcadikosokat. Ehhez elsősorban a szülői ellenállást kell leküzdeni, meg kell győznünk őket arról, hogy érdemesebb elsajátítani egy piacos szakmát, mint elméleti továbbtanulásra ösztönözni mindenkit.” A tárgyalásokba bekapcsolódtak a történelmi magyar egyházak, a polgármesteri hivatal, a tanfelügyelőség, az RMDSZ és a civil szervezetek. Egy évvel ezelőtt készült összeállításunkban Kató Béla püspök a minőségi oktatást nevezte meg az új szakiskola beindításának feltételeként. „Ma azt látjuk, hogy a szakiskolai és szaklíceumi képzés Erdély-szerte kényszerből jön létre, a szülők ésa diákok egyelőre kerülik. A döntéshez több kérdésre is megnyugtató választ kell kapnunk: ki az iskola létrehozója, ki lesz a tulajdonosa, és ki lesz a fenntartója? Az egyház csakis színvonalas, megfelelő választékot kínáló szakmai oktatásban vállal partnerséget.” Közösből egyházi iskola A kezdetben széles körű összefogással felkarolt magyar szakoktatás megvalósítása végül az egyház „felségterületén” landolt. Miután az elképzelés több hónapon át egy helyben topogott – az iskola indulásának költségeit sem a polgármesteri hivatal, sem a tanfelügyelőség nem állta –, az új magyar szakiskola beindítását az Erdélyi Református Egyházkerület vállalta fel. Nemcsak az épületet biztosította hozzá, hanem az iskola beindításához szükséges anyagi támogatást is kilobbizta a magyar kormánynál. Kató Bélának Orbán Viktor miniszterelnök megígérte: minden lehetséges eszközzel támogatják az erdélyi magyar szakoktatás, szakmunkásképzés újraindítását. „Laboratóriumi szerepet szánunk a kolozsvári kezdeményezés elindításának – mondta el lapunknak az egyházkerület püspöke. – Ha a modell működőképesnek bizonyul, Erdély más régióiban is kiterjesztjük, új szakiskolákat, szaklíceumokat hozunk létre.” Kató Béla szerint egyházi keretben lehet odafigyelést és felelősségvállalást biztosítani a magyar nyelvű szakoktatás újraindításához. A működésképtelen állami szakképzés csapdájából csak így lehet kijutni. „Az elmúlt 25 évben a szakoktatás sérült a leginkább. A kommunizmusban sem volt tökéletes, hiszen az igazi akkor szűnt meg, amikor kivették a céhek kezéből. De 1990 után a kommunista évek gyakorlatához képest is visszalépés történt.” Ennek fő okát a püspök az egyetemi képzés túlburjánzásában látja, abban, hogy elhitették a fiatalokkal: az igazi megvalósítás az egyetemi diploma. Ezzel párhuzamosan megváltozott a közmegítélés: szakiskolába csak a buták, a semmire sem alkalmasak kerülhettek. Hosszú éveknek kellett eltelniük a keserű felismerésig: több egyetemi diploma birtokában sem lehet munkát találni, ezért sokan szakképzetlenként próbálnak szerencsét a munkaerőpiacon. Vagy frusztrált emberként indulnak Nyugat-Európába epret szedni. A magyar fiatalok kiúttalanságát szociológiai tanulmányok is igazolják. Egy Kolozs megyei felmérés szerint az évente végző mintegy 600 nyolcadikos magyar diákból 100 kénytelen román nyelvű szakiskolába vagy szaklíceumba iratkozni. További 100 fiatal kényszerből kerül elméleti középiskolákba, mivel nem akar román szakiskolába iratkozni. A nyolcadikat végzett magyar diákok egyharmada eleve lemorzsolódik, ki a román oktatás miatt, ki azért, mert az elméleti líceumbeli tanuláshoz szükséges motiváció híján érettségi diploma nélkül marad. Mérnökök helyett szakmunkásokat Az új magyar szakiskola hiánypótló Kolozsváron. Az indulás nehézségei ellenére viszonylag hamar sikerült megfelelő szaktanárokat, mérnököket és mestereket szerződtetni, és kialakult azoknak a cégeknek a köre is, ahol az iskola leendő tanulói gyakorlati oktatáson vehetnek majd részt. Az indulás előtt álló új iskola iránt akkora az érdeklődés, hogy a kezdetben tervezett két osztály helyett a Református Kollégium három osztályt kért a tanfelügyelőségtől. A gyerekek tömeges jelentkezése ellentmond annak a kolozsvári trendnek, miszerint sok szakiskolai osztály el sem indulhat az érdektelenség miatt. Nem véletlen, hogy a kezdetben minden támogatást megígérő kolozsvári román főtanfelügyelő a siker láttán kezd visszalépni, és azt szorgalmazza, hogy csak két osztály induljon. Kimondatlanul is azokat a román szakiskolai osztályokat félti, amelyek eddig is csak magyar gyerekekkel tudtak elindulni. Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes szerint ez nem lehet szempont a harmadik szakiskolai osztály jóváhagyásában, a román főtanfelügyelő véleményének ellenére Király András államtitkárral együtt biztosították a kollégiumot és az egyházkerületet, hogy valamennyi beiratkozó gyereknek lesz helye. A romániai erőviszonyok ismeretében Székely Árpád, a Kolozsvári Református Kollégium igazgatója egyelőre kivár, hiszen csak szeptemberben dől ela harmadik osztály sorsa. A tervek szerint az egyik osztályban szakács-, a másikban fodrászképzés indulna, de a szintén jelentős beruházást igénylő gáz- és vízszerelés, valamint az elektronikus berendezéseket kezelő szakmunkásképzés mellett is kitartanak. Hamar kiderült: a román tanügy csak szólamok szintjén támogatja a szakoktatást. A nehézkesen beszerezhető engedélyeken túl az is gondot jelent, hogy nincs pénz a kisegítő személyzet – kapus, takarítónők, nevelők – bérezésére. Bár a sokismeretlenes egyenletként induló kolozsvári magyar szakiskola számos gondját-baját sikerült már orvosolni, jó néhány az indulás pillanatáig fennáll. Az indulás híre azonban nemcsak a nyolcadikos magyar gyerekeket örvendeztette meg Kolozs megyében, hanem számos vállalkozót is. A Bosch cég nemeszsuki szerelőüzemének vezetősége is figyelemmel kíséri az indulást, hiszen nekik is kell a jól képzett szakmunkás. A szakmunkás-képesítést igénylő legtöbb állásra műszaki egyetemet végzett mérnökök jelentkeztek, olyannyira nincs megfelelő számú szakmunkás Kolozsváron, és akkora a túltermelés a Kolozsvári Műszaki Egyetem mérnöki karain. Nem válnak inasiskolává A kolozsvári indulással párhuzamosan a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nagyváradi líceumában, a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban is jelentős váltás zajlik. Az eddig kizárólag elméleti osztályokkal működő tanintézmény tavaly került nehéz helyzetbe, amikor 12 gyerekkel indított matematika-informatika osztályt – az alacsony gyereklétszámra hivatkozva – kis híján megszüntette a polgármesteri hivatal. Az alacsony létszámú nagyváradi magyar osztályok összevonását kezdeményező polgármesteri határozat a református gimnáziumot is válaszút elé állította. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke lapunknak elmondta: a kényszerhelyzet új lehetőségeket is kínált, hiszen régi vesszőparipája a partiumi magyar szakoktatás megteremtése. Akárcsak más vidékeken, a Bihar megyei román szaklíceumokban az utóbbi években elindított néhány magyar szaklíceumi vagy szakiskolai osztály életképtelennek bizonyult, többségük leépült, a magyar gyerekek nem szívesen iratkoznak ilyen helyre. Csűry István cáfolta azt a közvélekedést, miszerint nincs érdeklődés a szakoktatás iránt. „Egyre több partiumi, határ menti magyar fiatal iratkozik magyarországi szaklíceumba. A nyolcadikat végzett Bihar megyei magyar fiatalok egyik kedvenc iskolája a berettyóújfalui szaklíceum, de máshova is mennek, miután nálunk nincs megfelelő magyar nyelvű képzés.” Ez a felismerés, illetve a nagyváradi líceummal kapcsolatos történések arra késztették az egyház vezetőségét, hogy a Lorántffyban új képzési formát honosítsanak meg. Nem volt könnyű döntés, hiszen az egyház vezetősége szembe találta magát a tanárok egy részével, akik azzal vádolták az egyházi felső vezetést, hogy inasiskolává akarja alakítani a kollégiumot. „Többször is találkoztam a tanárokkal, hogy elmagyarázzam, és megnyugtassam őket: a tanügyi rendszer átalakulás előtt áll, és nem mellékes, hogy ebbe a folyamatba mi, magyarok elsőként vagy utolsóként kapcsolódunk-e be” – magyarázta a püspök, aki példaként a magyarországi szakoktatás reneszánszát említi. Nagyváradi egyházi szakoktatás A reálosztály matematika–informatika szakához közel álló elektronikai–elektrotechnikai osztályt hirdettek meg idéntől a Lorántffy Zsuzsanna Gimnáziumban: a tervek szerint 12. osztályban már a robottechnika területén is jártassá tennék az itt végzőket. Kellemes meglepetésre a helyek hamar beteltek: az addig létszámhiánnyal küzdő reálosztály sikeres projektként induló új magyar szaklíceumi osztállyá vált. „A képzés nagy előnye, hogy egy mesterségről kiállított oklevelet ad a diákoknak, sikeres érettségi vizsga esetén pedig érettségi diplomát is. A mesterség elsajátításáról tanúskodó bizonyítvány azonban érettségi diploma nélkül is érvényes” – magyarázta a püspök. Minthogy a magyar szakmunkáshiány általános jelenség, Csűry István az egyház szerepét és felelősségét hangsúlyozta. Mivel a magyar nyelvű világi oktatásban továbbra sincs átgondolt stratégia, az egyház a több lábon álló szakmai oktatás alapjainak lerakását tervezi. „Közös felelősségünk ez a magyar gyerekek iránt. Ha lesz világi kezdeményezés a partiumi magyar szakoktatás kiépítésére, üdvözölni fogjuk és támogatjuk. Ha nem, akkor az egyház fogja ezt felvállalni” – fogalmazott Csűry István. A Partiumban újdonságnakszámító kezdeményezés holland támogatásra is talált. A Holland Pedagógiai Intézet a mindent átfogó felekezeti oktatás híve, segítségükkel sikerült beszerezni a Lorántffy új szaklíceumi osztályának a teljes berendezését, a tanműhelyek és szaklaborok felszerelését. Útkereső „refik” Az egészséges felépítésű oktatási rendszerek piramis alakúak. A csúcsot a jól képzett, elit értelmiségi réteg jelenti, a gúla alsó felében található a széles körű szakmunkásképzés. A német nyelvterületen például az iskolás fiatalok 50-60 százaléka jár szakközépiskolába vagy érettségit nem nyújtó szakiskolába. Románia ebből a szempontból is egyedi jelenség Európában: az oktatási piramis a feje tetejére állított, azaz felfelé nyílik szét végzetesen. A rendszer, amely a sikeresen érettségiző diákok számához képest mintegy 150 százaléknyi helyet biztosít a romániai egyetemeken, végzetesen felhígította nemcsak a középiskolai, de az egyetemi oktatást is. Kató Béla püspök szerint a református kollégiumok hálózatában az egyházi oktatás mindent elért, amit eddig elérhetett, ezért ahol a helyi körülmények megkövetelik, kiegészítő képzést kell kezdeményezni. Az általunk megkeresett egyházi kollégiumok igazgatói szerint mindenekelőtt az emberek mentalitásának megváltoztatására van szükség. „A szülőknek rá kell jönniük, hogy érettségi mellett vagy éppen helyett jó lenne mesterséget tanulni. Igazából csak annak kellene elméleti líceumba iratkoznia, akinek tanulmányi eredményei ezt indokolják” – fogalmazott lapunknak a Marosvásárhelyi Református Kollégiumigazgatója, Benedek Zsolt. A marosvásárhelyi tanár szerint a városban nagy gonddal küszködik mind a magyar, mind a román szakoktatás, rengeteg hely marad betöltetlen. Kollégiumuk a posztliceális képzésben lát fantáziát: az évente 30 diákkal induló egészségügyiasszisztensképzésre kétszeres a túljelentkezés, egész Erdélyből érkeznek ide érettségizett diákok. Az orvosi egyetem tanári gárdája által képzett leendő nővérek a kollégiumban zajló oktatáshoz hasonlóan igen alapos képzést kapnak, ami sokat javít elhelyezkedési esélyeiken is. A marosvásárhelyi kollégium 80 százalékot meghaladó érettségi eredményéhez képest a jóval gyengébben teljesítő Sepsiszentgyörgyi Református Kollégium azon kevesek közé tartozik, ahol a szokásos humán és reálosztályok mellett nem alakult ki alternatív képzés. Csurulya Edit igazgatónő szerint a három-négy évvel ezelőtti nagyon gyenge érettségi eredményekhez képest az elmúlt évek javulást hoztak – az idén végzettek érettségi eredménye 20 százalékponttal volt jobb az előző évekénél –, a 69 százalékos eredményt azonban a tavaly-tavalyelőtt elbukott végzősök nagy táborának gyenge teljesítménye 50 százalékra húzta vissza. Az intézményvezető szerint a szentgyörgyi szakiskolai, szaklíceumi hálózat gyatra minősége miatt kevesen látnak fantáziát újabb képzés indításában. A székelyföldi helyzettel kapcsolatban azonban Kató Béla úgy fogalmazott: a helyi lapokban tömegesen jelennek meg álláshirdetések, miközben nincs szakmunkás. „Vállalkozók panaszkodnak, hogy bármennyit is hirdetik a megüresedő állásokat, alig akad jelentkező. A jól képzett szakmunkásokra való igény ellenére Székelyföldön nincs olyan szakiskolai hálózat, amely ki tudná elégíteni ezt az elvárást.” Marosvásárhely mellett a kolozsvári kollégiumban is évek óta működik a hároméves nővérképzés, Szatmárnémetiben két éve indították útjára az előkönyvelői szakot. Több kollégiumban megjelent az esti képzés mint középiskolai oktatási forma, Zilahon – Erdélyben abszolút újdonságként – az 1–4., vagy az 5–8. osztályt befejezni akaró felnőttek számára indítottak településekre kihelyezett esti képzést. A legtöbb kollégium tehát keresi a jelenlegi oktatási keretet kiegészítő lehetőségeket. A szaklíceumi, szakiskolai kezdeményezéseket az egyházi kollégiumokban (is) komoly fenntartások övezik, a kolozsvári és nagyváradi kezdeményezés sikere azonban úttörővé teheti az egyházat a kor követelményeihez jobban alkalmazkodó erdélyi magyar oktatási rendszer megteremtésében. „Nem véletlenül indította újra a hároméves szakmunkásképzést az oktatási minisztérium, hiszen a rendszerváltás óta eltelt két évtized szakoktatása nem felelt meg a követelményeknek. Természetes, hogy az indulás nehéz, de erről az útról letérni már nem lehet” – mondta az Erdélyi Naplónak Király András, az oktatási minisztérium államtitkára (képünkön). A politikus szerint a gyerekek csak a rossz szakiskolát kerülik, ahol úgy állítanak ki szakmunkásdiplomát, hogy nincs mögötte semmiféle tudás. Szerinte a közeljövőben gyökeresen átalakul a román oktatási rendszer. Arra a kérdésre, hogy milyen presztízse lehet a szakoktatásnak olyan körülmények között, amikor az elméleti líceumok kínálata megegyezik a nyolcadikat végzett gyerekek létszámával, Király elismerte: egyelőre nehéz minisztériumi szinten drasztikusan csökkenteni az elméleti osztályok számát. Jelenleg ugyanis a 200 ezer, nyolcadikat végzett romániai diák – ha sikerrel veszi a képességvizsgát – gond nélkül beiratkozhat valamilyen elméleti líceumba, a mintegy 50 ezer szakiskolai, szaklíceumi hely pedig jórészt betöltetlen marad, vagy nagyon foghíjas osztályok indulnak. A helyzeten csak akkor lehetne gyökeresen változtatni, ha 50 ezerrel csökkentenék az elméleti líceumokban fenntartott helyek számát. Hasonlóan rossz a helyzet a mintegy 10 ezer magyar diák körében is, ahol a szaklíceumi, szakiskolai képzésben résztvevők aránya kevesebb, mint 10 százalék. Ez az arány a jövő tanévtől kényszerből is nőni fog, miután a képességvizsga új rendszerének bevezetésével az eddigi ötös átlag helyett minden tantárgyból kötelezően el kell majd érni az ötös átmenő jegyet. A megoldás azonban nem az, hogy feltöltsék a szakiskolákat a leggyengébb képességű gyerekekkel. Olyan rendszer kialakítása tűnik ésszerűnek, amelyben a közepes képességű gyerekek is opcióként tekintenek a szakoktatásra, a szakmunkásképzésre. „A könnyen megszerezhető egyetemi diploma illúziója hamarosan lecseng. Eddig a több mint száz állami és magánegyetem erős lobbija miatt szorult háttérbe a szakmai oktatás, de a kiépülőben levő új tanügyi rendszer megkerülhetetlenné teszi a szakoktatás teljes átértékelését” – fogalmazott az oktatási államtitkár. Makkay József Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. szeptember 5.Szórványstratégia az erdélyi református egyházbanLelki gondozás és nemzeti megmaradás Hogyan lehetne leghatékonyabban szolgálni az erdélyi református szórványmagyarságot? A kérdés bonyolult, hiszen az erdélyi magyarság egyre nagyobb hányada szórványosodik el, itt a legjelentősebb a népességfogyás – minden felekezetnél –, s ebből kifolyólag ráadásul a beolvadás is számottevő. Hogyan lehet leghatékonyabban megbirkózni a szórvány kihívásaival, mindenekelőtt a lelki gondozás és a nemzeti megmaradás ötvözésével? Erről folytattak háromnapos eszme- és tapasztalatcserét az erdélyi református egyházkerület vezetői és szórványban szolgáló lelkészei szeptember elején az algyógyi szórványközpontban. Kötéltánc a hit és nyelv határán A nyelv a szolgálat eszköze, nem fegyver, kapu, melyen betérve az ember Isten útjára lép, nem gát, amely elválasztja a szent Igétől, jegyezte meg dr. Tunyogi Lehel magyarfodorházi (Kolozs megye) lelkipásztor. A szórványban, sajnos, az sem ritka, hogy a gyülekezet egy része csak töri, vagy már egyáltalán nem érti a magyar nyelvet, derült ki a lelkészek beszámolóiból. Az Igét azonban hozzájuk is el kell juttatni, az Ige hirdetése a lelkész elsődleges feladata, szögezte le dr. Kató Béla püspök. Ugyanakkor a református egyház magyar nemzeti egyház, nemzeti megmaradásunk egyik tartópillére. Az Igét románul is el lehet juttatni, de ezzel gyengül a nemzeti jellege, felhígul a gyülekezet. A magyar nyelv kizárólagos használatára való ragaszkodással viszont az a veszély áll fenn, hogy egyes hívek elpártolnak az egyháztól, olyanok is, akiket rugalmasabb hozzáállással meg lehetne nyerni, derült ki a lelkészek beszámolóiból. Sok fiatal – főleg a vegyes házasságokból származók – nem ismeri eléggé az anyanyelvét, román nyelvű kisegítés nélkül, csak magyarul aligha lenne képes felkészülni a konfirmálásra. Velük mi legyen?, hiszen amúgy is egyre kevesebb a fiatal, a lelkész hajthatatlan magyarkodása viszont lehet, hogy a román szülő ortodox vallása karjába (vagy az ateizmus felé) taszítja a kamaszt. A nyelvhasználat roppant érzékeny kérdés. A református egyház mindenképpen kitart a magyar nyelv mellett, a templomi liturgia csakis magyarul zajlik, máskor viszont a helyzettől függően, óvatosan, a román nyelvet is használni lehet, javasolta Vetési László, a kolozsvári püspökség szórványfelelőse. Holland, svájci vagy amerikai testvérgyülekezetek látogatásain bevett szokás, hogy a szertartás egy részét lefordítják hollandra, németre vagy angolra. A magyar–román kétnyelvűség viszont kényesebb kérdés. Ennek bevezetése visszatetsző a gyülekezet azon részének, amely megmaradt magyarnak és az egyházban látja nemzeti megmaradása egyik alapelemét. Ezért a kétnyelvűség bevezetése kizárt, szögezte le Vetési László. Amikor viszont temetésen a halott hozzátartozói sem értenek magyarul, akkor tiszteletből illik románul is megszólalni a szertartáson a magyar mellett. Ilyen esetekre jó előre fel kell készülni a kellemetlen román nyelvfordulatok elkerülése végett, ajánlotta dr. Szegedi László, az egyházmegye generális direktora. Olyan esetek is előfordultak az erdélyi szórványban, hogy a magyar gondnok román felesége áttért a református hitre, 30 éve minden vasárnap rendszeresen eljár a templomba, buzgóan részt vesz minden egyházi rendezvényen, önkéntes munkával is, csak éppen magyarul nem tud. Illetlenség lenne, ha ilyenkor kitartanának az egynyelvűség mellett. Óvatos rugalmasság A rugalmasság nem tiltott, de nem is ajánlott. Szórványban, tekintettel a gyülekezetek etnikai-nyelvi állapotára óvatosan, a helyi lelkész tapasztalata szerint kivételesen elfogadható kisegítőként, míg Kolozsvárott vagy Marosvásárhelyen szigorúan tilos, az egyszerűen nemzeti árulás lenne, szögezte le Vetési László. Roppant érzékeny, annyira érzékeny, hogy néha már vérzékeny, derült ki dr. Tunyogi lelkipásztor felszólalásából. A zsidóság például az egyház révén tartotta meg évezredeken keresztül eredeti héber nyelvét, noha azt már Jézus születése előtt évszázadokkal feladta. A Megváltó idején a zsidóság már az arámi nyelvet beszélte, később a görög, ladinó és jiddis vette át a mindennap használatos nyelv szerepét. A vallásnak köszönhetően a rég óta elfelejtett héber mégsem hallt ki. Ez példaértékű kell hogy legyen, főleg, hogy a zsidóság majdnem kétezer évig szétszórtan élt a világban, miközben a magyar szórvány még nem egészen 100 éves, hangsúlyozta előadásában dr. Kozma Zsolt teológiai professzor. Nyelvi rugalmasság nélkül azonban aligha lehet visszanyerni, vagy megtartani a beolvadó híveket. Főleg a vegyes házasságokból származókat, szórványban ugyanis egyre ritkább a tiszta magyar család, annál gyakoribb viszont a vegyes házasság. Célpont a vegyes házasságokból származók Úgyis is befellegzett a szórványnak. Vagy inkább mindenáron meg kell menteni? Mindkét szemlélettel találkozni az utóbbi években, noha kétségtelenül az utóbbi a helyes, vélekedett Takács Péter, Magyarország kolozsvári konzulja. Mindenekelőtt a vegyes házasságokból származó gyermekeket kell megszerezni a magyarság számára, tömeges elvesztésük jelentős érvágás lenne a szórvány és a nemzet számára. A református egyház – akárcsak a többi erdélyi magyar történelmi egyház – számára ez a fő cél, s ebben Magyarország támogatására számíthatnak. Nemzeti megmaradásunk tartópillérei a templom és az iskola, kulcsa pedig a magyar nyelv. Ne hagyjuk elveszni, az elvesztett területet sokkal nehezebb visszahódítani, mint megvédeni, hogy el ne essen, hangsúlyozta az erdélyi származású Barabás János, Magyarország kolozsvári főkonzulja. Arra kérve az egybegyűlt lelkészeket, hogy népszerűsítsék gyülekezeteik körében a kettős állampolgárságot. A magyar–román vegyes házasságokból született gyerekek meghódítása nem könnyű dolog kisebbségként, főleg a szórványban, de nem is lehetetlen. Számos példa van erre, még az algyógyi háromnapos eszmecserén résztvevő református lelkészek között is. Végvárak megerősítése Dr. Kató Béla püspök szerint a végvárak megerősítése kiemelt cél az erdélyi református egyházkerület – és a nemzet – számára, jóllehet korántsem egyszerű kérdés. A szórványba olyan lelkészeket kell kiküldeni, akik vállalják a kihívással járó nehézségeket és hosszú távra terveznek. Gyakori váltakozásuk nem megoldás, azáltal nem lehet tartósan építeni, hangsúlyozta Kántor Csaba püspök-helyettes. A szórványban sokkal nagyobbak a kihívások, mint tömbvidéken, itt az Igehirdetésen kívül iskolát kell menteni, közösséget összetartani, kulturális programokat szervezni stb., vagyis olyan nemzetmentő feladatok vannak, melyeket tömbvidéken a civilszervezetek és a helyi hatóságok végeznek el. Ennek ellenére a szórványba nem mindig a legjobb lelkipásztorokat helyezték ki, ismerte el Vetési László. Ezen azonban jelentősen javítottak az utóbbi években, Magyarország támogatásának köszönhetően az önfenntartásra képtelen kis szórványgyülekezetek lelkészei számára az anyagi megélhetés problémái megoldódtak, s az egyház is egyre inkább olyan lelkészeket küld a szórványba, akik küldetésnek tekintik szolgálatukat. A jelképes „vérátömlesztéssel” nemcsak a szórvány ügye halad tömbvidéki lelkészek kihelyezésével, hanem a tömbvidék is tudomást szerez a szórvány gondjairól, s ezáltal megerősödnek az erdélyi magyar–magyar kapcsolatok. E téren az egyház is tanulhat a politikumtól, a Szórvány–Székelyföld program példaértékű, jegyezte meg Szegedi László generális direktor. Noha kétségtelenül nehéz, a szórvány helyzete nem reménytelen. Néha onnan is jön segítség, ahonnan nem gondolták volna: a gazdasági válságtól. A szocialista ipar hanyatlása nyomán sokan – főleg idősebbek – visszaköltöztek szülőfalvaikba, az utóbbi évek kivándorlása pedig jóformán megszűnt. Sőt, olyan is van, hogy a rendkívül erős gazdasági hanyatlás nyomán hazatérnek Spanyolországból a 10-15 évvel korábban kivándoroltak, amint több szórványtelepülés lelkésze jelezte. Ott született gyerekeik legjobb esetben csak törik a magyart, idehaza viszont magyar iskolába járnak, hiszen románul egyáltalán nem tudnak, spanyol oktatás pedig nincs. Sok, nagyon sok a borús jel, mégis van reménykeltő fejlemény is. Az Algyógyon összegyűlt számos – főleg fiatal – lelkipásztor és lelkész asszony körében nemcsak pesszimizmussal, hanem optimizmussal is találkozni. Chirmiciu András, Nyugati Jelen (Arad) 2014. szeptember 5.Központokkal és népiskolákkal mentenék meg a szórványtÉvente mintegy ötezerrel csökken az Erdélyi Református Egyházkerület híveinek száma, második éve nem telnek be a teológián meghirdetett helyek. Lesznek közösségek, ahol elfogynak az emberek, és lesznek gyülekezetek, ahova nem tudnak majd lelkipásztort küldeni. A szórványgyülekezetek nem tudják eltartani papjaikat, egy lelkipásztori állás fenntartásához minimum 8 ezer euróra van szükség. A szórványok lelkipásztorainak többnyire egyetlen keresőként kellene fenntartaniuk gyakran sokgyermekes családjukat. Ezen problémák megoldására született terve az egyházkerületnek, amelyet a magyar kormány és a svájci protestánsok segítségével valósítanának meg. 3-4 települést kiszolgáló központokat hoznak létre lelkészi lakásokkal, ifjúsági és diakóniai központtal, ezeket felszerelik, autót is biztosítanak a falvakat szolgáló lelkészeknek. A tiszteletes asszonyok a létrehozandó népiskolákban juthatnak kenyérkereső álláshoz. Szórványgondozó lelkipásztorok találkoztak a napokban Algyógyon, a szórványgyülekezetek gondjairól beszélgetni. Itt ismertette Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke az egyházkerületi vezetőségnek a szórványlelkészeket érintő döntéseit. Mint mondta, fontos, hogy a lelkipásztorok anyagi biztonsága biztosított legyen, hiszen ennek függvényében tudnak kifelé, a gyülekezet felé is valamit nyújtani a lelkipásztorok. – Ahol lehet, ott meg kell tartani a lelkészi állást. Az utolsó erőnkig meg akarunk tartani valakit, aki a gyülekezetben szolgál. Az egyházkerület ugyanakkor nem a lelkipásztort akarja eltartani, hanem a gyülekezeteket akarjuk megerősíteni, hogy képesek legyenek a lelkipásztorukat eltartani. Nem önmagunkat kell fenntartani, hanem a gyülekezetet kell abban segíteni, hogy minél hosszabb ideig képes legyen a lelkipásztorát eltartani – mondta a püspök. Ki fizeti a papot? Megkérdeztük Ballai Zoltánt, az egyházkerület gazdasági tanácsosát, milyen bevételekből fedezik költségeiket az egyes gyülekezetek, egyházközségek. – Minden egyházközség önállóan szervezi meg az állásait: lelkipásztor, kántor, diakónus, harangozó, gondozó, néhol külön lelkigondozó, titkár, könyvelő. Az állások költségeinek fedezéséhez szükséges pénzösszeget az adott egyházközségnek kell előteremtenie, lelkészek és néhány világi állás esetében állami szubvenciót is kap. Kis gyülekezetek esetében legtöbbször a gyülekezet nem tudja előteremteni a fizetés fedezetét, ebben segít az egyházkerület saját alapokból, illetve pályázatokból. A parókia költségeit legtöbbször fele-fele arányban a lelkipásztor, illetve gyülekezet fedezi, de nagyon sok helyen a gyülekezet teljesen átvállalja a parókia költségeit. A gyülekezet istentiszteleti helyeinek és egyéb gyülekezeti célú épületeinek közköltségeiről szintén az egyházközségek gondoskodnak. Egy egyházközség fő bevételei tehát: egyházfenntartói járulék, perselypénz, adományok, rendkívüli adományok, támogatások, néhol ingatlanok, földek, erdők utáni bérjövedelem – mondta Ballai Zoltán. Központok kialakításában segítenek a svájciak Az egyházkerületben évente 5 ezerrel csökken a hívek száma, ugyanakkor tavaly és idén is kevesebb felvételiző jelentkezett, mint ahány helyet meghirdettek a teológián. Ez a fogyás óhatatlanul azt hozza magával, hogy lesznek helyek, ahol elfogynak az emberek, és lesznek gyülekezetek, ahova nem tudnak majd lelkipásztort küldeni. Így több gyülekezet kerül egy lelkipásztor szolgálata alá. Kató Béla elmondta, ennek a helyzetnek a megoldására vonatkozik az együttműködési terv, amelyet az erdélyi és királyhágómelléki egyházkerületek a Svájci Protestáns Egyházszövetség segélyszervezetével (HEKS) aláírtak. A következő négy évben kijelölnek bizonyos gyülekezeteket, ahol jövendőbeli központokat erősítenek meg – itt lesznek lelkészi lakások, ifjúsági és diakóniai központok, amelyek 3-4 települést szolgálnak majd ki, és ehhez járművet is biztosítanak a lelkipásztoroknak. Az elmúlt időszakban az egyházkerület vezetősége áttekintette, hogy milyen jövedelme van egy egyházközségnek, és mekkora összeg kell egy gyülekezetnek ahhoz, hogy meg tudjon élni. Egy lelkipásztori állás fenntartásához (fizetés, parókia fenntartási költségei stb.) minimum 8 ezer euróra van szükség. Amennyiben nincs meg ez az összeg, ezt kell kiegészíteni. Ebben magyar kormánytámogatásra számítanak, hiszen Budapesttel sikerült megértetni, hogy ha az utolsó magyar adminisztrátor is kivonul a településről, akkor a közösség menthetetlenül hanyatlani kezd. A püspök szerint a támogatást pályázati formában fogják kiosztani, folyósításának is vannak kritériumai, amelyeket teljesíteni kell. Csűry István királyhágómelléki püspök szerint nem arról van szó, hogy egy nagyobb gyülekezet viseli 8–10 kisebbnek a terhét, hanem egy erősebb gyülekezeti központ kiépítésével két-három direkt módon szolgáló lelkipásztornak a szolgálatával történne a szórványgondozás, nem egy munkatársra ráterhelve ezt a szolgálatot. – Ennek kell az anyagi hátterét megteremteni. Egyébként nagyon sok minden már megvan, Isten az ölünkbe ejtette, a visszaszerzett ingatlanok között több is van, amelyek alkalmasak egy-egy ilyen központ kiépítésére. A legnagyobb probléma mindig az, hogy a szórványba kikerült lelkipásztor panasza egész áradatot jelent, és jogosak ezek a panaszok. Én magam is csodálom azokat a lelkészeket, akik akár évtizedeket kibírnak ilyen helyeken. A lelkipásztornak családja van. Jön az első kérdés, mit lehet a feleség szolgálatával kezdeni? A másik, jön a gyermek, hogyan iratom iskolába? Lehet látni, hogy bennünket senki az égvilágon nem támogat, és elsősorban a román államra gondolok, amelynek kutya-kötelessége lenne. Ha ezt a segítséget nem kapjuk, legalább nekünk legyen annyi megújító és újképpen gondolkodó felfogásunk, hogy ezeket a nehéz helyzeteket tudjuk enyhíteni. Egyházi népiskolák nyílhatnak, papnékkel A szórványgondozó lelkipásztorok egyik nagy kérdése és problémája a tiszteletes asszonyok munkahelyének a biztosítása. Az Erdélyi Református Egyházkerület a népiskolák visszaállítását tervezi ott, ahol a hivatalos, állami tanügy nem képes, vagy nem akarja ellátni az oktatást. Ehhez azonban a lelkipásztorok elkötelezettségére is szükség van, vállalniuk kell, hogy az adott közösségben maradnak huzamosabb ideig, hiszen ha néhány év után otthagyják a gyülekezetet, azzal csalódást okozhatnak. Kató Béla arról is beszélt, hogy a lelkipásztorok jelen helyzetben nem csak lelkigondozói egy településnek, mindeneseknek kell lenniük, például közösségszervezőknek, egyébként ez a másik terület, amire külső támogatást lehet szerezni. Németországban 1700 emberre jut egy lelkigondozó, Erdélyben a jelenlegi statisztikák szerint 350–400 lélekre jut egy lelkipásztor. Ha nem tudják azt a plusz feladatot vállalni, ami nem kimondottan lelkipásztori teendő, akkor nem kapják meg a támogatást, amelyből fent lehet tartani ezeket az egyházközségeket. Azonban azt is fontos tudni, hogy a szolgálat nem pénz kérdése – hangsúlyozta Kató Béla. Pénzzel senkit sem lehet igazán motiválni, csak a tiszta szívből végzett munkának van tényleges eredménye, és csak ez okoz igazi örömöt – mondta a püspök. Egyházi jövőkép Erdélyben A hozzászólások során a lelkipásztorok arra is kíváncsiak voltak, hogyan látja a püspök az Erdélyi Református Egyházkerület jövőjét. – Egyetlen egy nagy problémánk van, a lélekszámcsökkenés. Ez az egész keresztyén Európának a problémája. Ha a számokat nézzük, és nem jön be valami újabb gazdasági kudarc, akkor az erdélyi magyarság 1 millió körül stabilizálódhat. Most, akik gyülekezetekben vagyunk, temetünk. Eltemetjük a 3-4 testvérrel rendelkezőket. Most átlag két gyermeke van a fiataloknak, a lélekszámcsökkenés elkerülhetetlen – mondta Kató Béla. – Mivel Nyugat-Európában sem születik elég gyermek, semmilyen eszközünk nincs, hogy a gyermekeinket itthon tartsuk, hiszen Nyugaton sokkal jobban megfizetik a szakembereket. Ma már érzelmileg sem lehet hatni rájuk, ugyanannyi időbe kerül Nyugatról hazajönni repülővel, mint egy kisebb településről autóval egyik megyéből a másikba jutni. Az uniónak vesztesei vagyunk ilyen szempontból – mondta Kató Béla. A püspök szerint a megoldás az lenne, ha a családok 3-4 gyermeket vállalnának, mert egy-kettő talán elmegy külföldre, de nagyobb a valószínűsége, hogy az örökség gondozására is maradnak itthon. – Lelkipásztorként az a nagy kihívás, hogyan beszéljük rá a fiatalokat arra, hogy több gyermeket vállaljanak. Ember nélkül nincs ország, nincs közösség – mondta a püspök. Kató Béla az egyházi vagyonról is beszélt: – Egy épület nem határozza meg a jövőnket. Ha egy gyülekezet elkezd szaporodni, akkor építhet, de lehet ezer esztendős egy épület, semmit nem ér, ha nincs, aki élettel betöltse. A szimbólumok fontosak, de ezek csak szimbólumok, nem ez dönti el a jövőnket. Ha a ránk bízottak azt kérik, hogy az emlékeket is őrizzük, akkor kötelességünk, de nem elég csak ezzel foglalkozni. Minden műemléket fel lehetne újítani, a kérdés, hogy kinek? Ha nincs, aki birtokba vegye az örökséget, akkor fölöslegessé válik az örökség, hiába van rá telekkönyvünk. KISS GÁBOR, Szabadság (Kolozsvár) 2014. szeptember 15.Szívvel-lélekkel munkálkodnak a mezőszengyeli templomonKözeledik az ismerős, szél lábú deres ősz... de most mintha a szép időnél megrekedt volna, a simogató meleg napok ajándéknak számítanak a mezőségi embereknek, főleg azoknak, akiknek fontos munkát kell befejezni. Általában a kész munka számbavételére, az ünnepekre kapunk meghívást, amikor együtt örülnek az emberek az eredményeknek. Ilyenkor beszámolók hangzanak el arról, ki mit tett, mivel járult hozzá a kivitelezéshez, azonban a szereplések, fellépések mellett elsiklik a lényeg: a munka, ami ünneplésre teremt lehetőségét. Most kivételesen nem ünnepről, hanem önkéntes munkáról, a mezőszengyeli templom felújításáról szólunk, amelyet azért vállaltak, hogy október 25-én ünnepelhessen a közösség, hogy Kató Béla püspök jelenlétében újra felszentelhessék Istennek e mezőségi hajlékát. Menteni, ami még menthető! A Maros-mezőségi Egyházmegye gyülekezetei, lelkipásztorok, gondnokok, hívek összefogtak, hogy megmentsék a szórványban elárvult templomokat. Így újították fel a 35 lelkes báldi gyülekezet templomát vagy az uzdiszentpéteri egyházközséghez tartozó Pagocsa-völgyi haranglábat is. Szombaton újabb közmunka színhelyére, Szengyel felé haladva Jakab István esperes beszámolt az önkéntesek lelkesedéséről, a gyülekezeteket összekovácsoló önzetlen munkáról. Elmondta, hogy a tavasz folyamán a csittszentiváni egyházmegyei közgyűlésen tette szóvá, hogy az egyházmegyében sok a romosodó templom, harangláb, az elnéptelenedő gyülekezetek önerőből nem tudják elvégezni az állagmegőrző munkálatokat. Barabási Lőrinc mezőbergenyei gondok már akkor kinyilvánította: a bergenyei gyülekezet kész segítséget nyújtani. A jó szándék mellé többen csatlakoztak, mezőpanitiak, nagysármásiak, galambodiak, csittszentivániak, s elhatározták, megjavítják a mindössze 19 lelket számláló mezőszengyeli gyülekezet templomát. Péter bácsi kívánsága Az elnéptelenedő gyülekezetekről beszélve útközben megálltunk, és meglátogattuk a mezőtóháti templomot, igaz, csak kívülről. Sok időnk nem volt, siettünk, de ha lett volna, felkerestük volna az egyetlen gyülekezeti tagot, Simon Péter bácsit, akinek óhaja az, hogy Isten adja meg számára az örömöt, hogy még egyszer tele legyen a templom. Az egyébként kivitelezhető kívánságát a közelmúltban könnyes szemmel osztotta meg az esperessel. Ennek ismeretében mi kell több? Az egyházmegye népesebb gyülekezeteiből el kell látogatni oda, s meg kell tölteni a parányi templomot. Nem is ártana felvállalni ezt a szolgálatot, hiszen a tömbben élőknek szembesülniük kellene a pár tíz kilométerre levő, közeli mezőségi valósággal. Munkaerőben, lelkesedésben nincs hiány De kanyarodjunk Mezőszengyelbe. A templom a falu központjától kissé távolabb, a dombon, szép gyümölcsöskert közepén áll, amit "Isten segedelmével és dicsőségére Farcádi és Kovásznai Kováts Miklós és neje Váradi Varga Katalin emlékére, lányuk, dr. Albert Sándorné 1937-ben építtetett". Tehát nem régi, de mégis javításra szoruló templomról van szó. Érkezésünkkor a javítási munkálatok nyoma már látható volt, a tetőzet rendben, a csatorna új. A munkálatok május folyamán kezdődtek, júniusban folytatódtak, aztán szombaton újabb "forduló" következett. Mire Jakab István esperessel a helyszínre értünk, már javában keverték a maltert, a bergenyeiek már felállították az állványt, s a többi önkéntessel vakoltak, meszeltek. Mások az oldalbejárati lépcső építésén fáradoztak. Munkaerőben nem volt hiány, az önkéntesek között ott találtuk Balogh Károly csitt-szentiváni lelkészt, aki az elnőtt füvet kaszálta, Szabó László felsővárosi lelkészt, aki többek között a templom bejárati ajtaját mázolta, Kovács- Szabó Levente mezőméhesi lelkészt, Lakó Jenő mezőzáhi és mezőszengyeli lelkészt, Nagy György mező-paniti és Barabási Lőrinc mezőbergenyei gondnokot, Lőrinczi Károly mezőbergenyei kántort, továbbá Puskás Árpád csittszentiváni gondnokot, aki a szakács szerepét vállalta, hogy igazi finom halászlével és gulyással lepje meg a csapatot. Hetven éve 26-an konfirmáltak a faluban A sok férfi mellé egyetlen asszony, a szengyeli Fábián Aranka néni szegődött be önkéntesnek. Ő a volt gondnok özvegye. – Sajnos én már 83 éves vagyok, nem tudok többet vállalni, a szakácsnak segédkezem. Tudja, kedves, kevesen vagyunk, csak 19-en. Elfogytunk. A legtöbb idős ember. Mi 1945-ben 26-an konfirmáltunk. Ha minden úgy marad, ahogy akkor volt, most nem kellene mások javítsák a templomunkat! Sajnos a parókiát lebontották, az építőanyagot elvitték, a templompadokat is ki akarták szedni, és el akarták vinni Andrássy-telepre, de nem engedtük! A férjem azt mondta: nem! Szükségünk lesz még rá. Még itt vagyunk! Idén volt egy konfirmálónk, igaz, román iskolába jár. A gyermekeim jók, látogatnak, egyik fiam Ludason, a másik Maroskeresztúron lakik. Az unokáim tanult emberek, ők is rendszeresen látogatnak, hiszen itt nőttek fel, szeretik Mezőszengyelben. Amikor itt vannak, többen vagyunk a templomban – mesélte Aranka néni, miközben a krumplit hámozta. A beszélgetéshez csatlakozott Szász Ferenc is, aki bodoni születésű, de jelenleg Szengyelben él, itt van üzlete. – Tizennyolcból, mert tizenkilencedik a pap, heten járunk templomba. Szerintem az egyházmegyében ez a legjobb arány! Ha Marosvásárhelyen a gyülekezeti tagok 45 százaléka a templomba járna, nem férnének be! Állnának a templom udvarán – monda Szász Ferenc. Sokan azt kérdezik: minek felújítani a templomot? Mire a végére érnek, meghalunk! Ez nem megfontolt gondolkodás. Ha csak egy ember van a gyülekezetben, akkor is megéri! Bólyán egy emberért javították meg a templomot. Nem hagyhatjuk, ami a miénk! Megjavítottuk a báldi templomot is – fogalmazott a mezőméhesi lelkész. Megmutatjuk, mire vagyunk képesek! – Olyan szép ez a templom, kár hagyni, hogy tönkremenjen! Amikor megláttuk, hogy néz ki, nem sokat gondolkodtunk, belevágtunk. A közmunkánk értéke körülbelül 40 ezer lej. De ezt nem lehet pénzben pontosan kifejezni. Ha vállalkozóval kivitelezik, akkor sokkal többe került volna. Nagyon sok segítséget kaptunk az esperesi hivataltól, gyülekezetektől, a polgármesteri hivataltól. Azon túlmenően, hogy dolgozunk, a más- más faluból érkezők megismerjük egymást. Nem kellett a noszogatás, önként jelentkeztek az emberek, pedig mindenkinek munkahelye van. A szentiváni gondnok egész éjszaka dolgozott, ma reggel mégis velünk tartott. Jó a hangulat, jólesik együtt dolgozni! Megmutatjuk, közös erővel mire vagyunk képesek! Kell egy mozgatóerő, amit Jakab István esperes személyében megtaláltunk – fogalmazott Barabási Lőrinc bergenyei gondnok, aki vállalta, hogy október 25-éig befejezik a munkát. Ehhez még két-három alkalomra lesz szükség, beleértve a nagytakarítást is, amihez újabb önkéntesek jelentkezését várják. – Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét! – kezdte ebéd előtti áhítatát az esperes. – Krisztusi hívásra jöttünk. Jót teszünk a szengyeliekkel, de jót teszünk saját magunkkal is, hiszen a jó öröm forrása. Isten tudja, milyen jövőt szán a szengyeli templomnak, de mi hisszük, hogy helyesen cselekedtünk azzal, hogy átvállaltuk a terhüket – fogalmazott az esperes. Ezt követően koccintás, tálalás, az ízek mesterének többszöri dicsérete, az árnyas fák alatti jó hangulatú ebéd, sörözés következett. Le sem nyeltük az utolsó falatot, a fizikai munkához szokott kőművesek máris az állványon teremtek. Nem pénzért, szeretetből, szívvel-lélekkel dolgoztak! Ezért is áldásos ez a munka! Mezey Sarolta, Népújság (Marosvásárhely) 2014. szeptember 16.Az egymásra találás jegyébenGyulakután zárult a missziós hét Lélekhez szóló, hitet erősítő, az összetartozás élményét nyújtó, a jövőben való bizakodást, reménységet ébresztő szabadtéri istentisztelet helyszíne volt vasárnap délelőtt Gyulakuta. A Küküllői Református Egyházmegye missziós hetének záró rendezvényén ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyház püspöke hirdette az igét. Az ünnepi alkalomra hívek százai sereglettek össze a több mint 80 egyházközségből álló egyházmegyéből, amelyben 59 lelkész teljesít szolgálatot. Az istentiszteleten az Erdélyi Református Egyház elöljárói mellett az "anyaországi szolgálattevőket", Répás Zsuzsannát (aki nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárként vállalta a rendezvény fővédnökségét) és Brendus Réka főosztályvezető-helyettest köszöntötték. A rendezvénysorozat, amelynek célja az evangéliumnak minél szélesebb hallgatósághoz való eljuttatása volt, hétfőtől kezdődően minden korosztályt megszólított, vallástanárok, vallásórás gyermekek, presbiterek, nőszövetségi tagok, kórusok, lelkipásztorok és a fiatalok találkoztak. Mozgalmas, eseményekben gazdag hét volt – állapította meg Markó Gábor egyházkerületi főgondok. Ha a mi álmaink és vágyaink, terveink belesimulnak Isten akaratába, akkor azon az ő áldása van…– összegezte a tanulságokat Biró István segesvári lelkész, az egyházmegye esperese. A főjegyzővel együtt két éven át tervezték a missziós hetet, amely átlagosan 450 embert vonzott naponta, mozgósítva azokat a gyülekezeteket is, ahol a rendezvények zajlottak. Első nap a vallástanárok és a vallásórás gyerekek találkoztak egymással a nyárádszentlászlói református templomban és annak udvarán. Ozsváth Ilona vallástanárnő Kálvin János életéről tartott előadást, majd a közel 400 gyermek éneket tanult, játszott, ismerkedett egymással. Kedden 380 presbiter ülésezett Vámosgál-falván, annak emlékére, hogy 300 évvel ezelőtt az egyházmegyében ott alakult meg az első presbitérium. A sikeres napon, ahogy Veress László, az egyházmegye főgondnoka jellemezte, dr. Buzogány Dezső teológiai professzor Kálvin és az Institutió, Ősz Sándor Előd lelkipásztor, az Erdélyi Református Egyházkerület Levéltárának munkatársa Kálvin és a presbiterek címmel tartott előadást. Erre az alkalomra készült el a Küküllői Református Egyházmegye presbitereinek névsorát tartalmazó képes kiadvány Veress László, Koncz László Ferenc, Nagy-Kórodi László munkája nyomán. A harmadik napon a nőszövetségek találkoztak a bonyhai Bethlen-kastély udvarán, ahol a család volt a vezértéma. Erről szólt Tatár Anna lelkipásztor, elnöknő igehirdetése, s Kilyén Ilka színművésznő előadása is. 15 kórus lépett fel csütörtökön Kibéden, s a találkozóról minden résztvevő felsőfokon beszélt. – Kortársai vagyunk-e önmagunknak? A gyülekezeti tagok között élünk, vagy lemaradtunk nyelvezetben, struktúrákban, igehirdetési stílusban? – a pénteki nyárádszeredai lelkészértekezleten Dávid István kolozsvári egyetemi lelkész tartott kemény kérdésekkel átitatott előadást az igehirdetés nehézségeiről, az ige megértésének és megértetésének lehetőségeiről. A témát, ami szinte mindennap feszegeti az ige munkásait, háromórás vita követte – fogalmazott Biró István esperes. Szombaton ifjúsági nap helyszíne volt Gyulakuta. Márton Előd, az IKE utazótitkára a példaképekről beszélt, Paizs József segesvári lelkész Tévhitek Istenről témával tartott a fiatalok nyelvén szóló, színes, érdekes előadást. A vasárnapi záró istentisztelet a missziós találkozó emlékére állított kopjafa avatásával kezdődött a gyulakutai református templom kertjében. A jelen levő gyülekezeti tagok alkotta hosszú sor onnan vonult a központi parkba, ahol ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyház püspöke Ésaiás könyvéből vett példára építette igehirdetését. Azt megelőzően arról beszélt, hogy a párizsi magyar gyülekezet nyolcvan százalékát Erdélyből származó hívek alkotják, aki magukban hordozzák eredeti identitásukat egy életen át. Prédikációjában az Istenről alkotott kép sokféleségéről szólt (szabadító, gondoskodó, harcos és győzedelmes, teremtő…), s feltette a kérdést, hogy nekünk milyen istenélményünk volt az elmúlt években. Majd felsorolta, hogy Istenhez valamilyen fájdalom, veszteség okán fordulunk, egyházi életünk valamilyen eseménye alkalmával járunk templomba. Amikor jól megy sorunk, gazdagságunkban távol maradunk. 25 évvel a rendszerváltás után, a kiábrándultság, a cselekvésképtelenség állapotába jutva pedig Istent tesszük felelőssé mindazért, ami velünk történik. Holott nem az úr karja rövidült meg, nem az ő füle süket, hogy meg ne hallgathatna – idézte a prófétát, a sok nyomorúság oka, hogy eltávolodtunk Istentől. Ha nem vesszük komolyan a figyelmeztetést, akkor miattunk megy tönkre az egyház, a magyarság – hangzott el az egyházi vezető prédikációjában, aki ígéretéhez híven nem a püspöki hivatalban, hanem jórészt igehirdetéssel, a hívek körében tölti megbízatását. A bűnvalló imádságot Kántor Csaba, az egyházkerület főjegyzője mondta el, s a részt vevő lelkészek a püspökkel együtt több asztalnál osztották az úrvacsorát a népes gyülekezet tagjainak. Fontos, hogy ragaszkodjunk örökségünkhöz, az anyanyelvünkhöz, annak minél szélesebb körű használatához, iskoláinkhoz, ahol gyermekeink elsajátíthatják azt, templomainkhoz, amelyekben gyermekeinket kereszteljük, halottainkat búcsúztatjuk, és melyekben Istenhez imádkozunk – szólt az egybegyűltekhez Répás Zsuzsanna, a rendezvény fővédnöke, aki a református egyház szerepét hangsúlyozta, s a magyar kormány támogatásáról biztosította a jelenlevőket. Közeledjetek az Istenhez, és közeledni fog hozzátok – erősítette meg a ft. Kató Béla által mondottakat a Jakab apostol közönséges leveléből vett igével Szegedi László generális direktor. Ez a hét több száz gyülekezeti tag imádságos szívét ragadta meg, s erősítette hitünket – hangsúlyozta Veress László egyházmegyei főgondnok, majd felolvasták Varga József polgármester köszöntőjét. Egyedül Istené a dicsősség, és miénk a hálaadás – összegzett befejezésképpen Biró István esperes, aki köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak "az egymásra találás hetének" sikeréhez. – Jézus Krisztus parancsának eleget téve – tegyetek tanítványokká minden népeket – próbáltuk megszervezni ezt a missziós hetet, beletagolódva a parancs több mint kétezer éves folyamatába. És végül néhány vélemény a népes gyülekezet fiatal és idősebb résztvevőitől: – Gyönyörű, Istenhez hívó szertartás volt, s reméljük, hogy az elkövetkező években sok fiatal is átélheti, átérezheti majd ezeket a pillanatokat – nyilatkozta a balavásári Túri Levente. – Ez nap azt jelentette, hogy mi, magyar reformátusok összetartozunk a szeretetben, s arra biztat, hogy a régi szokást, amit őseink nekünk megszereztek, tartsuk, tiszteljük és adjuk át az utókornak – mondta a nyárádszentimrei Szabó Károly. – Élmény volt számunkra itt lenni, akik az Úr Jézust követjük, szeretjük és vele élünk – vallották a népviseletbe öltözött vámosgálfalvi asszonyok, köztük Imreh Juliska és Keszeg Anna. Az istentiszteletet szeretetvendégség követte. (bodolai) Népújság (Marosvásárhely) 2014. szeptember 17.Megnyitották a Sapientia 14. tanévétVállalja a versenyt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE), amelynek oktatói a diákoktól is ezt várják el, hiszen a felsőoktatási intézmény olyan embereket nevel ki, akik közösséget alkotnak, és azonos értékeket vallanak – jelentette ki Dávid László rektor a Sapientia EMTE keddi kolozsvári tanévnyitóján. Dávid rámutatott: a felsőoktatási intézménynek idén meg kellett hosszabbítania intézményes akkreditációját, ugyanis már öt éve annak, hogy a Román Felsőfokú Oktatás Minőségét Biztosító Hatóság (ARACIS) elvégezte az akkreditációhoz szükséges vizsgálatokat. A Sapientia EMTE kedden tizennegyedik tanévét kezdte meg: Kolozsváron, Csíkszeredában és Marosvásárhelyen összesen 30 alapképzést és nyolc magiszteri képzést indítottak, a hallgatókat pedig mintegy 220 oktató tanítja. Dávid László emlékeztetett: az intézmény a 28 romániai magánegyetem rangsorában az első helyet foglalja el, míg az ország összesen 75 felsőoktatási intézménye közül a huszadik. „Ha nem jött volna létre a Sapientia EMTE és a Partiumi Keresztény Egyetem, akkor nem lenne magyar nyelvű műszaki képzés az országban, ugyanis jelenleg hasonló képzést indítani szinte lehetetlen az akkreditációs feltételek miatt” – hívta fel a figyelmet a rektor. Dávid hangsúlyozta: az igazi egyetemek közösséget teremtenek, szemben a tömegoktatás arctalanságával. Az elsőéves egyetemistákhoz fordulva az intézményvezető tanácsként Will Rogers amerikai humoristát idézte: „Érts ahhoz, amit csinálsz! Szeresd, amit csinálsz! Higgy abban, amit csinálsz!” Kató Béla református püspök, a Sapienta Alapítvány kuratóriumának elnöke a kolozsvári tanévnyitón elmondta: az új tanévre sikerült felépítei a marosvásárhelyi kar kollégiumát, amelyben 240 hallgatónak tudnak szállást nyújtani. Hozzátette: a Sapientia EMTE tovább terjeszkedik, Sepsiszentgyörgyön ugyanis erdőgazdálkodás szakot szeretnének indítani, erre a célra 17 hektár erdőt kapott ajándékba a felsőoktatási intézmény. A kuratórium idei célkitűzései között szerepel emellett az eddig megkezdett beruházások véglegesítése – egyrészt a csíkszeredai kar épületének felújítása, a tervek szerint ugyanakkor korszerű felszereléssel látják el a kolozsvári stúdiótermet is. A tanévnyitón Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár is részt vett, aki kifejtette: a magyar kormány büszke az általa finanszírozott Sapientia EMTE-re, amely „nem vált diplomagyárrá, évente pedig hét–nyolc helyet lép előre az egyetemeket osztályozó ranglistákon. Hozzátette: világszínvonalú egyetemet szeretnének, ugyanis a felsőoktatásba fektetett energia busásan megtérül. Tonk Márton, a Sapientia kolozsvári karának dékánja arról értekezett, hogy a romániai magyarság demográfiai csökkenésének megakadályozásához szükség van független, autonóm magyar intézményekre, ezért a Sapientiának feladata van: szakmai tudást, tartást és identitást kell nyűjtania diákjainak. Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere szintén hangsúlyozta: az iskola hatékonyan szól bele a nemzeti közösség alakulásába. A tanévnyitó keretében az egyetem kiváló oktató díjat adott át Szép Sándor professzornak, majd az elsőéves diákok letették az esküt, emellett felavatták a Kuncz Ödön nevét viselő perszimulációs termet. Kiss Előd-Gergely, Krónika (Kolozsvár) 2014. október 1.Tanévnyitó a marosvásárhelyi Kántor-tanítóképző Főiskolán"Ahol hit van, ott erő, munka, eredmény, tisztesség van" Mit jelentett az elmúlt 25 esztendő, és mit hoz az új tanév? Hogyan kell fogadni az új évet, milyen szerepe van a kántor- tanítóképzésnek a kisebbségi létben, az egyházkultúrában? Mit lehet tenni azért, hogy fiataljaink ne külföldön keressék a boldogulást, hanem a szülőföldön szolgálják közösségüket? – e gondolatok köré épült a tanévnyitó ünnepi istentiszteleten az elsőéves diákoknak szóló útravaló üzenete. A Vártemplomban megtartott, hálaadó istentisztelettel egybekötött tanévnyitó ünnepélyen Ötvös József vártemplomi lelkipásztor köszöntötte az egyházi elöljárókat, a marosvásárhelyi Kántor- tanítóképző Főiskola tanárait, hallgatóit, szülőket, meghívottakat, majd dr. Balla Péter, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora köszönte meg az oktatóknak a sok évtizedes, hűséges, kitartó szolgálatot, az elmúlt 25 év vezetői szolgálatát a leköszönt tagozatvezetőnek, dr. Barabás Lászlónak. A marosvásárhelyi Kántor- tanítóképző Főiskola, a Károli Gáspár Református Egyetem kihelyezett tagozatának igazgatója ugyanis negyed évszázados vezetői tevékenysége után visszavonul, és helyét átadja Gál Józsefnek. Dr. Balla Péter hangsúlyozta, minden egyes következő év egy talány, de félelem nélkül kell fogadni, és Istent szolgálni. "Nemcsak a tananyag leadása, az igényes szakmaiság a fontos, az igazi tanítónak az élete a legjobb vonzerő. Félelem nélküli szolgálat, tiszta, szent élet legyen mindannyiunk kiváltsága" – tette hozzá a rektor. Az ünnepi közgyűlést megnyitó dr. Barabás László, a Károli Gáspár Református Egyetem docense, immár a 25. tanévnyitó ünnepi istentiszteletén hangsúlyozta, "huszonnégy évvel ezelőtt a semmiből egy új egyházi főiskola jött létre a Vártemplom, a testvéregyházak és a Károli Gáspár Református Egyetem segítségével. Az eltelt 25 év alatt 850 erdélyi fiatal végzett a marosvásárhelyi Kántor- tanítóképző Főiskolán és vállalt szolgálatot. Az elmúlt 20 évben 288-an kántori oklevelet is szereztek, közülük 178-an református, 79-en római katolikus, 25-en unitárius, négyen baptista és hárman evangélikus kántorvizsgát tettek". Ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke méltatta azt, ahogyan nemzetben gondolkodva, a Károli Gáspár Református Egyetemen és kihelyezett tagozatán, a Kántor-tanítóképző Főiskolán 25 éve oktatnak. Egyedüli, vissza nem térő lehetőségnek nevezte ezt az iskolát, amelynek jövőjét a diákokban élő hit meghatározza. Hozzátette, "ahol hit van, ott erő, munka, eredmény, tisztesség van". Az ünnepségen a főiskola diákjaiból alakult kórus énekelt, átadták az okleveleket azoknak, akik a kántorvizsgát a nyáron sikeresen letették. Dr. Barabás László hangsúlyozta, a kántorképzés fontos, nagy szükség van minden felekezetben kántorokra. Az erdélyi mintegy 500 egyházközség csupán 25 százalékában van szakképzett kántor – jelentette ki. Nagy László unitárius lelkész, főjegyző gondolatai után volt és jelenlegi diákok szóltak az elsőévesekhez. "A három év alatt útipoggyászunkba észrevétlenül mindenki belecsúsztatta a maga kis ajándékát: megértést, melegséget, emberséget, bátorítást, közvetlenséget, szeretetet" – hangzottak el Borka Vitális Erzsébet szavai. Imreh Gabriella Noémi frissen diplomázott kántor orgonajátéka után dr. Szenczi Árpád, a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karának dékánja a vezetőváltásról szólt, a folytatásról. A marosvásárhelyi Kántor- tanítóképző Főiskola vezetői tisztségét Gál Józsefnek ítélte oda az egyetem szenátusa, akinek vállalt feladata – mint elmondta – olyan értelmiségieket képezni, akik tisztikart alkothatnak a nép irányítására, képzett tanítókat és énekvezéreket, akik szeretik népüket, ezért nem különülnek el attól, hanem annak körében végzik napi tevékenységüket. "A több mint két évtizedes hatékony munkára való visszatekintés nyomán érzem a rám ruházott tagozatvezetői megbízatás súlyát, felelősségét, személyemet megtisztelő voltát. Jelen helyzetben én sem szeretnék egyebet, mint ami joggal elvárható: tudatosan építkező, becsülettel végzendő munkát ígérni" – mondta az új tagozatvezető, Gál József. Dr. Molnár Tünde orgonaművész, a főiskola tanárának orgonajátéka után következett az elsőévesek fogadalomtétele, majd Sebesi Margit elsőéves levelezős diák éneke hangzott el, az ünnepség az egyetemi polgárrá fogadással és a kántorjelöltté fogadással zárult. Antalfi Imola Népújság (Marosvásárhely) 2014. október 3.Kolozsvárra érkezett Orbán Viktor magyar miniszterelnökFelkereste a Sapientia tavaly felavatott tordai úti épületét Csütörtökön este Kolozsvárra érkezett Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, aki az Erdélyi Református Egyházkerület meghívására látogat városunkba. A kormányfő külön gépe tegnap este 7 órakor érkezett, információink szerint Horváth Anna RMDSZ-es alpolgármester és Vákár István, a megyei tanács ideiglenes elnöke fogadta. A repülőtérről Orbán Viktor a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tordai úti épületébe sietett, ahol Kató Béla református püspök, Dávid László, a Sapientia rektora, valamint Tonk Márton, a Sapientia Természettudományi és Művészeti Kar dékánja kíséretében felkereste az egyetem tavaly felavatott új épületét, amelynek építési költségeit a magyar állam bocsátotta az intézmény rendelkezésére. A tavalyi felavatáson Orbán Viktor egészségügyi okokból nem lehetett jelen, felesége, Lévai Anikó képviselőte az ünnepségen. A Sapientia vezetőségével tartott rövid megbeszélést követően Orbán Viktort a református püspökségen várták. A magyar kormányfő pénteken reggel 9 órakor találkozik Emil Boc kolozsvári polgármesterrel, majd a 10 órától kezdődő ünnepségen felavatja a Református Kollégium idén ősszel beindított szakiskoláját. 2014. október 3.PERCRŐL PERCREOrbán Kolozsváron: ünnep balhézás nélkül, minitüntetéssel A miniszterelnök felavatta a református szakiskolát, miközben kint tucatnyian tüntettek a kormányfő ellen. 14:00 Orbán Viktort az ünnepség után körbevezették az új épületben. 11:21 "Egy hazát sokféleképpen lehet szolgálni, az embereknek nemcsak az orvosát, hanem a gázszerelőjét is körültekintően kell megválasztaniuk. Nem szívesen élnénk egy olyan városban, ahol nem lelkiismeretes emberek vezetik a buszt, hordják a szemetet vagy vágják a füvet. A diákok legyenek büszkék arra, hogy egy ilyen patinás épületben magyarul tanulhatják a szakmát" - mondta Orbán. Orbán "az erdélyi autonómia első szószólóját", Kós Károlyt idézte, aki a Kiáltó szó című írásában azt írta, hogy a megcsonkított Magyarország lemondott egyes nemzetrészeiről. Orbán elmondta, egész nemzetben gondolkodik, hiszen "az együvé tartozás érzése természetes érzés". „25 éves építkezés után elmondhatom, egyetlen magyarról sem mondunk le, és minden magyarért kiállunk". "Dolgozni kell, ha élni akarunk, élni akarunk, tehát dolgozni fogunk” - idézte ismét Kós Károlyt, majd Kató Bélával és Székely Árpáddal közösen elvágta a szalagot. Az egybegyűltek elénekelték a Himnuszt. A hivatalosságok megtekintik az iskola épületét, majd másoknak is lehetőségük lesz erre. 11:06 Orbán Viktor ezeket a gondolatokat közölte a hallgatósággal: "A kincses város az ötvöseinek, azaz kétkezi munkásainak köszönheti a kincses nevét. A szakiskola üzenet a múltnak, mának és jövőnek. A múltnak azt üzeni: igyekszünk felnőni ahhoz a szellemiséghez, amely tündérkertté varázsolta ezt a vidéket. A mának azt üzeni: van elég erőnk, tudásunk, hogy megmaradjuk, eredményesek, sikeresek, és magabiztosak legyünk." Hozzátette: minden itt élő nemzet azon a néven kellene szólítsa a várost, amelyet magáénak érez. Orbán kifejtette: "A lehetetlen nem egy tény, hanem egy vélemény. Különleges, ami itt ma történik: a kommunista diktatúra által elkobzott, és visszaszolgáltatott épületben a magyar kormány támogatásával a református egyház szakiskolát indít, a közösség érdekében kamatoztatják ingatlanjukat. A határon túlra irányított összegek zömét oktatásra fordítja a magyar kormány. A régi szeretet házában mától a szakma szeretetére tanítják a diákokat. Az egyháznak, és intézményeinek mindig készen kell állnia arra, hogy megfeleljenek a ma kihívásainak. Magyar állami támogatású egyetem már van, most itt az idő, hogy a magyar fiataloknak a magyar szakmai oktatás lehetősége is biztosítva legyen." 10:59 Orbán Viktor beszél. Köszönti Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt. 10:57 Reményik Sándor Templom és iskola című versét Oláh Szilárd XII. osztályos tanuló adja elő. 10:55 Kató Béla azt mondta, az elmúlt évezredekben a legjobb oktatás a családban történt, ahol az apa átadta fiának tudását. Most, mikor az egyetemek tucatjai jelennek meg, akkor senki nem akar szakmunkás lenni, mert a társadalom azt tartja, hogy csak az az ember, aki mérnök, orvos, vagy tanár. Így a fiatalok inkább egyetemre mennek, majd elvégeznek még egy egyetemet, majd ha nem találnak munkát, akkor elmennek Spanyolországba epret szedni. Ilyenkor úgy érezhetik, hogy a társadalomban számukra nem méltó helyet foglalnak el. A magyar diákoknak még nehezebb szakmát tanulni, ugyanis alig léteznek magyar nyelvű szakképzések. Ezért indítják be a mai napon is ezt a szakiskolát. Egyúttal arra a kérdésre is választ adnak, hogy miért kellenek az egyházaknak az elkobzott ingatlanok. Elmondta, hogy a magyar kormány, Orbán Viktor segítsége nélkül nem sikerült volna az iskolanyitás. Az eredetileg két osztályra tervezett oktatást a túljelentkezés miatt egy újabb osztállyal kellett kibővíteni. 10:45 Hopka Balázs, az Emerson Kft. igazgatója is szót kapott, aki támogatásáról biztosította az új iskolát. Jelenleg Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke beszél. 10:42 Horváth Anna egy ajándékot ad át Orbán Viktornak: az iskola névadó püspökének arcképét, akiről elmondta, hogy családi szálak is fűzik hozzá: apai dédapja nevelőapja volt. 10:41 Az ünneplőbe öltözött személyek a miniszterelnök érkezése után félreálltak a tüntetők elől. 10:40 Horváth Anna köszönetet mondott mindazoknak, akiknek köszönhetően az új iskola megnyílhatott: Király Andrásnak, a Kolozs megyei parlamenti képviselőknek, Magdó János volt főkonzulnak, és nem utolsó sorban a magyar kormánynak. 10:33 Az ellentüntetés, úgy tűnik, elmarad - a tüntetők elé beállt, ünneplőbe öltözött személyeken kívül nem látni más mozgolódást. 10:32 Székely Árpád, a Református Kollégium igazgatója után Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere beszél. 10:30 Megkezdődött az ünnepség. A konferanszié köszönti a miniszterelnököt, az államtitkárokat (Potápi Árpád és Wetzel Tamás is elkísérte Orbánt erdélyi látogatására), a főtanfelügyelőt, illetve az egyházi és világi méltóságokat. Elmondta: a szakiskola Szász Domokos egykori református püspök nevét veszi fel. Ne csak az elméleti oktatás szintjén, hanem a szakoktatásban is magyarul tanulhassanak a diákok - indokolja az intézmény létrehozását. 10:25 "Az Orbán-rezsim nagyon rátelepedett a civil társadalomra. Az Ökotárs és a Krétakör elleni fellépés ellen tiltakozunk, velük szolidarizálunk. Rengeteg ok lenne tüntetni, de mi erre szorítkozunk" - nyilatkozta a Transindexnek az egyik tüntető. 10:22 Megérkezett Orbán Viktor. 10:19 Az Orbán-ellenes tüntetésen "Autonómiát a civil társadalomnak" és "Interetnikus feszültség helyett multikulti együttműködést" feliratú bannereket tartanak - jelentette a helyszínen tartózkodó tudósítónk. 10:05 Nem lesz szélsőjobbos tüntetés. Értesüléseink szerint a román szélsőjobb körök nem készülnek utcára vonulni Orbán Viktor kolozsvári látogatása kapcsán. 10:00 Egyelőre nem tűnik tömegrendezvénynek sem az Orbán Viktor politikája ellen, sem az Orbán Viktor mellett szervezett demonstráció. A meghirdetett helyszínen 10 óra előtt 1 perccel 5 tüntető várta, hogy történjen valami, a szimpátiatüntetők pedig még nem is verődtek csoportba. A helyszínen tucatnyi rendfenntartó lézeng, egyelőre nem sok dolguk akad. Orbán még nem érkezett meg. Orbán Viktor az Erdélyi Református Egyházkerület meghívására érkezett Kolozsvárra, ahol felavatja a református kollégium és szakiskola új épületét a Hídelvi református templom mellett (Kálvin/Câmpeni utca 1. szám). Orbán később a válaszúti Kallós Zoltán Alapítványhoz is ellátogat. Transindex.ro 2014. október 3.Orbán Viktor: eljött az idő, hogy újjáélesszük Erdélyben a magyar szakoktatási rendszertGazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Orbán Viktor szerint az ezredforduló iskola- és egyetemalapításai után elérkezett az erdélyi magyar szakoktatási rendszer újjáélesztésének az ideje. Magyarország miniszterelnöke ezt Kolozsváron mondta, ahol ünnepélyes keretek között avatta fel a helyi Református Kollégium szeptemberben indított szakoktatásának otthont adó épületet. A református egyház tízévi jogi küzdelemmel szerezte vissza a román államtól az iskolaépületet, melyet a magyar állam segítségével újított fel és rendezett be. A Szász Domokos református püspökről elnevezett épület avatóján a miniszterelnök elmondta, egy iskola alapítása nem csupán az élni akarást jelzi, hanem azt is, hogy a közösségnek van elég ereje és tudása, hogy eredményes, sikeres, és magabiztos legyen. "Üzenjük, a mai magyarok felfogása szerint a lehetetlen nem egy tény, hanem egy vélemény" - jelentette ki a miniszterelnök. Orbán Viktor helyesnek találta, hogy a határon túlra irányuló magyarországi támogatás nagy része az oktatást és a nevelést szolgálja. Kijelentette: nemcsak tudóssá, de jó szakemberré is csak a maguk nyelvén válhatnak a fiatalok. Hozzátette, a magyar nyelvű szakképzés elindulása jó hír a kolozsvári románoknak is, mert az iskola növendékei ugyanolyan lelkiismeretes munkával szerelik majd a magyar és a román emberek gáztűzhelyét. A miniszterelnök szerint minden szakma alapja a képzés és a hivatás. Hibának vélte a hivatás fogalmát egyes szakmákhoz társítani. "Valójában mindenki hivatást gyakorol, aki felelősségteljesen végzi a munkáját és lelkiismeretesen dolgozik" - tette hozzá. A miniszterelnök a Kolozsvár magyar nyelvű helységnévtábláiról folyó vitára is utalt, amikor kijelentette: "minden nemzetnek és népnek, amelyik itt élt, és itt él, amelyik munkájával és imádságával naggyá tette a várost, joga van ahhoz, hogy azon a néven szólítsa, amelyet a sajátjának érez". A nemzetegyesítés állásáról szólva kijelentette: az együvé tartozás érzete természetes érzés, az ezt eltagadó ideologikus nemzetek fölöttiség mesterséges konstrukció, és ezért életidegen. "Büszkék lehetünk arra, hogy 25 éves építkezés után elmondhatjuk, Magyarország és a magyar nemzet újra egymásra talált. Egyetlen magyarról sem mondunk le, és minden magyarért kiállunk. Hiszem, hogy Kós Károly 1921-es iránymutatása ma is érvényes: dolgoznunk kell, ha élni akarunk, élni akarunk, tehát dolgozni fogunk" - jelentette ki Orbán Viktor. Hozzátette: ahhoz, hogy a magyar nemzet ismét a nagy és erős nemzetek sorába emelkedjen, Kós Károly parancsát Szent Ágoston útmutatásával kell kiegészíteni: "Úgy kell imádkoznunk, mintha minden Istentől függene, és úgy kell dolgoznunk, mintha minden rajtunk múlna". Kató Béla erdélyi református püspök az Orbán Viktorhoz intézett köszönetében reményét fejezte ki, hogy a szakiskola kialakításához nyújtott támogatásáért sem Brüsszelben, sem Budapesten nem kap feddést. Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere közösségi megnyilvánulásokra buzdította a kolozsvári magyarokat. Kijelentette: ha sokaságként viselkednek, soha nem lesznek elegen a közösségi célok megvalósításához. Az iskolaavató előtti utcán tucatnyian tüntettek Orbán Viktor ellen. Kétnyelvű transzparenseik egyikén az "autonómiát a civil társadalomnak" jelszó állt. (MTI), Kolozsvár 2014. október 4.Kolozsváron a magyar kormányfő (Iskolaavató)Az ezredforduló iskola- és egyetemalapításai után elérkezett az erdélyi magyar szakoktatási rendszer újjáélesztésének ideje – erről Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke beszélt Kolozsváron, ahol tegnap ünnepélyes keretek között avatta fel a helyi Református Kollégium szeptemberben indított szakoktatásának otthont adó épületet. A református egyház tízévi jogi küzdelemmel szerezte vissza a román államtól az iskolaépületet, amelyet a magyar állam segítségével újított fel és rendezett be. A Szász Domokos református püspökről elnevezett épület avatóján Orbán Viktor elmondta, egy iskola alapítása nem csupán az élni akarást jelzi, hanem azt is, hogy a közösségnek van elég ereje és tudása, hogy eredményes, sikeres és magabiztos legyen. „Üzenjük, a mai magyarok felfogása szerint a lehetetlen nem egy tény, hanem egy vélemény” – jelentette ki a miniszterelnök. Orbán Viktor helyesnek találta, hogy a határon túlra irányuló magyarországi támogatás nagy része az oktatást és a nevelést szolgálja. Kijelentette: nemcsak tudóssá, de jó szakemberré is csak a maguk nyelvén válhatnak a fiatalok. A magyar kormányfő a Kolozsvár magyar nyelvű helységnévtábláiról folyó vitára is utalt, amikor kijelentette: „minden nemzetnek és népnek, amelyik itt élt, és itt él, amelyik munkájával és imádságával naggyá tette a várost, joga van ahhoz, hogy azon a néven szólítsa, amelyet a sajátjának érez”. A nemzetegyesítés állásáról szólva kijelentette: az együvé tartozás érzete természetes érzés, az ezt eltagadó ideologikus nemzetek fölöttiség mesterséges konstrukció, és ezért életidegen. „Büszkék lehetünk arra, hogy 25 éves építkezés után elmondhatjuk, Magyarország és a magyar nemzet újra egymásra talált. Egyetlen magyarról sem mondunk le, és minden magyarért kiállunk. Hiszem, hogy Kós Károly 1921-es iránymutatása ma is érvényes: dolgoznunk kell, ha élni akarunk, élni akarunk, tehát dolgozni fogunk” – jelentette ki Orbán Viktor. Hozzátette: ahhoz, hogy a magyar nemzet ismét a nagy és erős nemzetek sorába emelkedjék, Kós Károly parancsát Szent Ágoston útmutatásával kell kiegészíteni: „Úgy kell imádkoznunk, mintha minden Istentől függene, és úgy kell dolgoznunk, mintha minden rajtunk múlna.” Kató Béla erdélyi református püspök Orbán Viktorhoz intézett köszönetében reményét fejezte ki, hogy a szakiskola kialakításához nyújtott támogatásáért sem Brüsszelben, sem Budapesten nem kap feddést. Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere közösségi megnyilvánulásokra buzdította a kolozsvári magyarokat. Kijelentette: ha sokaságként viselkednek, soha nem lesznek elegen a közösségi célok megvalósításához. Az iskolaavató előtti utcán tucatnyian tüntettek Orbán Viktor ellen. Kétnyelvű transzparenseik egyikén az Autonómiát a civil társadalomnak jelszó állt. Orbán Viktor miniszterelnök felkereste Traian Băsescu államfőt tegnap este Bukarestben – ismertette Havasi Bertalan. A Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője hangsúlyozta, hogy Orbán Viktor magánlátogatást tett a román elnöknél. Victor Ponta tegnap szerencsétlennek nevezte, hogy Traian Băsescu „baráti vacsorára” hívta Orbán Viktort, akit az Amerikai Egyesült Államok is bírált politikája miatt. Hozzátette, ő maga elnökként nem ült volna le „elvtársi vacsorára” Orbán Viktorral. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. október 4.Orbán Viktor: Cluj az Kolozsvár, Klausenburg és Claudiopolis isFelavatták a Szász Domokos püspök nevét viselő Református Szakképzőt Orbán Viktor, Magyarország kormányfője jelenlétében avatták fel tegnap a kolozsvári Református Szakképzőt a Kálvin/Câmpeni utca 1. szám alatt. Orbán Viktor azt hangoztatta: Cluj Kolozsvárt, Klausenburgot és Claudiopolist is egyaránt jelenti. Horváth Anna alpolgármester szerint a mostani avatás alkalom a köszöntésre és a köszönetmondásra is. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) püspöke kifejtette: visszaszolgáltatott ingatlanjaikkal az erdélyi magyarságot szolgálják. Székely Árpád, a kollégium igazgatója az erdélyi magyar szakoktatás fontosságáról beszélt, Hopka Balázs Emerson-igazgató szerint a vállalatok is érdekeltek abban, hogy támogassák az újonnan létrehozott tanintézményt. Az avatóünnepséget követően Orbán Viktor Válaszútra igyekezett, Kallós Zoltán Alapítványánál tett látogatást. Délután Bukarestben Traian Băsescu államfő fogadta hivatalában a magyar miniszterelnököt. Orbán: Magyarország hozzá tud járulni a határon túli magyarok szülőföldön való boldogulásához. Szabadság (Kolozsvár) 2014. október 4.Orbán Kolozsváron: jó szakemberré anyanyelvén válhat a fiatalMagyarország ma már ott tart, hogy az alaptörvényben rögzített felelősségviselés jegyében érdemben is hozzá tud járulni, hogy a külhoni magyar közösségek szülőföldjükön boldoguljanak – jelentette ki Orbán Viktor a kolozsvári Református Kollégium szakiskolájának pénteki avatóünnepségén. A hiánypótlónak számító magyar szakképzésnek otthont adó egyházi ingatlant a magyar kormány 650 ezer eurós támogatásával újították és szerelték fel. A több mint négyszáz éves múltra visszatekintő Református Kollégium keretében szeptemberben beindult szakiskola átadásán elmondott beszédében Orbán Viktor hálát adott Istennek, hogy az általa vezetett nemzeti oldalt választotta eszközül a külhoni magyarok megsegítésére. A több száz kincses városi magyar részvételével rendezett ünnepségen a kormányfő meggyőződésének adott hangot, miszerint az oktatási intézmény valódi kincseket, jó magyar szakembereket fog nevelni, ami szerinte jó hír a kolozsvári románok közössége számára is. „Mert a mi diákjaink ugyan magyarul tanulják ki a szakmájukat, de ugyanolyan lelkiismeretes munkával szerelik majd meg a magyar és a román emberek gáztűzhelyét is" – jelentette ki Orbán. A miniszterelnök üdvözölte, hogy bár az elvártnál, a méltányosnál lassabban, de mégiscsak visszakerülnek jogos tulajdonosaikhoz a kommunizmus idején elkobzott javak, az erdélyi magyar történelmi egyházak pedig vallott és vállalt nemzetmegtartó szerepükhöz híven a közösség érdekében kamatoztatják ezeket. Felidézte, az általa vezetett kormány az ezredforduló táján iskolákat, főiskolákat, egyetemeket alapított szerte a Kárpát-medencében, hogy a magyarság az anyanyelvi oktatás révén megerősödve szülőföldjén, versenyképes tudás birtokában élhetővé alakítsa saját jövőjét. „Jelenleg a Magyarország határain kívülre irányuló összegek többségét az oktatásra és nevelésre fordítjuk. És ez így helyes, hiszen mi lehetne magasabbrendű cél a magyar nemzet megmaradásánál és gyarapodásánál?" – állapította meg a kormányfő. Arra utalva, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület által több mint tíz éves küzdelem után visszaszerzett épületben egykor a diakonisszák otthona működött, elmondta: a régi szeretet házának épületében immár a szakma szeretetére fogják tanítani a diákokat. Szerinte a ma kihívása Erdélyben úgy hangzik: eljött az idő, hogy újjáélesszük a magyar nyelvű szakoktatási rendszert, biztosítani a megfelelő képzettséggel rendelkező szakemberek magyar nyelvű képzését. Hozzátette, nemcsak tudóssá, hanem jó szakemberré is csak a maguk nyelvén válhatnak az egyes nemzethez tartozó fiatalok, és felhívta a figyelmet, miszerint az embernek nemcsak az orvosát kell nagy körültekintéssel megválasztania, hanem a gázszerelőjét is. Orbán Viktor úgy vélte, valójában mindenki hivatást gyakorol, aki felelősségteljesen végzi a munkáját, és lelkiismeretesen dolgozik. „Egy olyan városban, ahol nem lelkiismeretesen gyűjtik össze a szemetet, vezetik a buszokat és nyírják a füvet, senki sem élne szívesen és hosszú ideig" – állapította meg a miniszterelnök. Orbán szerint a magyarok büszkék lehetnek arra, hogy 25 éves építkezés után elmondhatják: Magyarország és a magyar nemzet újra egymásra talált. „Egyetlen magyarról sem mondunk le, minden magyarért kiállunk. Nagy idők kapujában állunk, jó reményünk van arra, hogy a magyar nemzet ismét a nagy és erős nemzetek sorába emelkedjen" – szögezte le a miniszterelnök. Az avatóünnepségen – amelyen a szakképzésnek otthont adó tanintézet felvette az erdélyi református egyházat 1885 és 1899. között irányító Szász Domokos püspök nevét – Kató Béla, az egyházkerület jelenlegi vezetője elmondta: az egyház az erdélyi magyarságra leselkedő veszélyt felismerve vállalta fel, hogy kezébe veszi a gyermekek szakoktatását. Az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke meggyőződését fejezte ki, miszerint a szakiskola beindításával sikerül megváltoztatni a szakoktatással kapcsolatban élő negatív társadalmi felfogást. Kató Béla ugyanakkor az Orbán Viktorhoz intézett köszönetében reményének adott hangot, hogy a szakiskola kialakításához nyújtott támogatásáért sem Brüsszelben, sem Budapesten nem kap feddést. Horváth Anna alpolgármester közösségi megnyilvánulásokra buzdította a kincses városi magyarokat, szerinte ugyanis az elmúlt száz év tapasztalata arra inti a kisebbségbe szakadt közösségeket, hogy fennmaradásukhoz, céljaik eléréséhez egységes fellépésre van szükség. Egyébként az ünnepség alatt az oktatási intézmény előtti utcán mintegy tíz fiatal tüntetett Orbán Viktor ellen. A Facebook közösségi oldalon meghirdetett akció részvevői román és magyar nyelvű transzparenseket mutattak fel, ezek egyikén autonómiát követeltek a civil társadalomnak. Magyarország miniszterelnöke a korszerűen felújított iskolaépület megtekintése után Válaszútra utazott, ahol megtekintette a Kallós Zoltán által irányított szórványkollégiumot, kifejezett kérésére pedig együtt ebédelt a menzán a diákokkal. Rostás Szabolcs Krónika (Kolozsvár) 2014. október 9.A mesterség is lehet hivatásAz egykori erdélyi református püspök, Szász Domokos nevét vette fel az Orbán Viktor által Kolozsváron felavatott új magyar nyelvű szakiskola. A mérföldkőnek számító eseményen a magyar miniszterelnök úgy fogalmazott: eljött az ideje az erdélyi magyar szakoktatási rendszer megújításának. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke avatta fel október 3-án Kolozsváron a Református Kollégium szeptemberben indított szakoktatásának új épületét. A tízéves jogvita után az Erdélyi Református Egyházkerülethez visszakerült épületet 1895-ben építtette az egyházkerület akkori püspöke, Szász Domokos. Az új református szakiskola a jeles egyházi vezető nevét viseli. Orvos és gázszerelő: egyformán fontos „A Magyarország határain kívülre irányuló támogatások többségét oktatásra és nevelésre fordítjuk. Ez így helyes, ha a cél a nemzet megmaradása és gyarapodása” – fogalmazott Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök a Kárpát-medencei magyar középiskolai, kollégiumi rendszer és a magyar nyelvű felsőoktatás megteremtése és megszilárdítása után fontosnak tartja a magyar nyelvű szakoktatás újjáélesztését. „Az egyházi intézményeknek mindig készen kell állniuk, hogy megfeleljenek az új idők kihívásainak. Ez a kihívás Erdélyben ma azt jelenti, hogy élesszük újra a magyar nyelvű szakoktatási rendszert.” A református egyháznak az erdélyi magyar oktatásban betöltött szerepét ecsetelve a miniszterelnök így fogalmazott: „Minden szakma becsülete két olyan pilléren áll, amely mélyen gyökerezik a protestáns hagyományokban: képzés és hivatás. Felszínre kell hoznunk a képzés és a hivatás eredeti értelmét. Ezekre pedig leginkább azok hivatottak, akik még ismerik e szavak valódi értelmét.” Orbán Viktor hosszan beszélt a különböző szakmák és mesterségek becsületének visszaszerzéséről. „Hibát követünk el, amikor a hivatás fogalmát szakmákhoz, és nem emberekhez társítjuk. Valójában mindenki hivatást gyakorol, aki felelősségteljesen végzi munkáját, és lelkiismeretesen dolgozik. Olyan városban, ahol nem lelkiismeretes emberek gyűjtik össze a szemetet, vezetik a buszokat és nyírják a füvet, senki sem élne szívesen és hosszú ideig.” Az embernek nemcsak az orvosát kell nagy körültekintéssel megválasztania, hanem a gázszerelőjét is, ennek ellenére ma is gyakran értetlenséget szül, amikor egy foltozott nadrágú, olajos kezű ember saját munkájára hivatásként tekint. Pedig a protestáns értelmezés szerint a hivatás Istentől kapott elhivatás, amelyet mindenkinek a saját szakterületén kell betöltenie: fodrászként, vízszerelőként, politikusként, atomfizikusként. „Egy hazának sokféle mesterségre van szüksége” – summázta a magyar miniszterelnök. Mentés végveszélyben Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szerint az erdélyi magyar közösség újra kezébe vette gyermekei taníttatását, miután felismerte a végveszélyt: lassan elfogynak az egy-egy szakmát mesteri fokon művelő emberek. Napjainkra érett be az a kommunista időszakbeli riogatás, hogyha a gyerek nem tanul, kollektivista vagy gyári munkás lesz. A rendszerváltás utáni egyetemi dömping rátett egy lapáttal a mesterségek gyors elértéktelenedésére, elhitetve a közvéleménnyel, hogy csak az számít megvalósításnak, ha valaki mérnök, tanár vagy orvos lesz. Ez oda vezetett, hogy fiataljaink több egyetemi diploma birtokában is kiszolgáltatottakká válnak, nem találnak munkát. Erdély szórványvidékein a helyzetet az is súlyosbította, hogy alig léteznek magyar nyelven oktató szakiskolák. Ezen igyekezett változtatni a református egyház. A püspök kijelentette: az anyaország támogatása nélkül a református kollégium és az egyházkerület együttes akarata ellenére sem jött volna össze az új szakiskola. „Nem egészen tíz hónappal ezelőtt fordultam Orbán Viktor miniszterelnökhöz. Ő nem csak megértett, és hátba veregetett, hogy így tovább, püspök úr, hanem szavait tett is követte” – mondta a püspök. Az iskolaavatás ünnepi pillanataiban Kató Béla nem felejtett el szólni a szakoktatás körüli dilemmákról sem: „Az igazi kérdés: sikerül-e megváltoztatni itthon a szakoktatást övező negatív hozzáállást? Én hiszem, hogy igen! Egyetlen gyereket sem hagyunk elveszni.” Csillagos tanműhelyek A Székely Árpád igazgató által vezetett kolozsvári Református Kollégium szűk egy évvel ezelőtt úgy vállalta fel az új tanintézet létrehozását, hogy az alapozás idején tucatnyi kérdésre még nem ismerték a választ. A tanfelügyelőség, a magyar főkonzulátus, Kolozsvár magyar alpolgármestere, az RMDSZ oktatási főosztálya és az Erdélyi Református Egyházkerület informális találkozói után hosszú ideig nem mozdult semmi, hiszen egyetlen biztos pont volt a történetben: a visszakapott egykori szeretetotthon lelakott, tönkrement épülete. Felújítására és az iskola beindítására azonban a román állam nem adott pénzt. Az időközben korrupció vádjával letartóztatott magyar főtanfelügyelő-helyettes, Péter Tünde volt az iskolaindítás legfőbb világi támogatója, ő segédkezett a különböző tanügyi engedélyek beszerzésében. Az iskola elindításához tehát nélkülözhetetlenné vált a magyar állami támogatás: információink szerint magyarországi költségvetési forrásokból 600 ezer euróval támogatták az iskolaépület teljes felújítását és berendezését. A Szász Domokos szakiskolát nemcsak külsőleg, hanem berendezésében is a kor követelményei szerint újították fel és rendezték be. A szakácsképzést szolgáló modern konyha a legelegánsabb étterem konyhája is lehetne, az elektronikus műszerekkel felszerelt tanműhelyek is jól képzett elektronistákat ígérnek. A szakmai és elméleti oktatást nagyszerűen felszerelt laborok is biztosítják. Kató Béla püspök szerint sikerült kedvező áron beszerezni a szükséges felszerelést, ilyen szempontból is sikertörténet az egykori szeretetotthon gyors ütemű felújítása és átadása. A jó képzés cégérdek Az eredeti elképzelés szerint a kolozsvári Református Kollégium lelkész-tanára, Kovács Tibor lett volna az új szakiskola igazgatója, a megyei tanfelügyelőség azonban a mindössze három osztályból álló új tanintézet élére nem hagyott jóvá külön vezetőt, így a fiatal lelkész a püspökség megbízottjaként felel a szakoktatási vonalért. A szeptemberben 79 gyerekkel, román tanfelügyelőségi és minisztériumi engedéllyel hivatalosan elindított három szakiskolai osztályban 30-an szakácsnak, 23-an fodrásznak tanulhatnak, 26-an pedig két szakmát is elsajátíthatnak: az elektronista képesítés mellett gáz-vízszerelői szakmunkásdiplomát kapnak. Az elmúlt időszak egyik sok ismeretlenes feladványa volt a szaktanárok, mesterek alkalmazása. A kolozsvári magyar szakemberhiánnyal járó gondokat az is súlyosbította, hogy a kollégium három szakiskolai osztályra senkinek sem tudott főállást ajánlani. Ilyen körülmények között a püspökség kedvezményeket biztosított az ott tanító magyar szakembereknek. A szakácsosztály oktatását elvállaló szakember-vállalkozó, Kovács Zsolt mesterszakács, a Mikó étterem üzemeltetője például megkapta az iskola diákjainak étkeztetési jogát: az ő cége szállítja a bentlakóknak és az iskolában étkező kisebb osztályok diákjainak a napi menüt. A fodrászoktatásra is sikerült tanári diplomával rendelkező magyar vállalkozót találni Somkodi Noémi fodrászoktató tanár személyében, az elektronikai szakra pedig eddig román iskolában oktató magyar mérnök-tanár, Katona Kálmán jelentkezett, akinek régi álma magyar szakiskolában tanítani. Hozzájuk társul Béner István víz-gázszerelést oktató mérnök-tanár, doktorandusz is. Kovács Tibor szerint ebben a tanévben véglegesítik azon kolozsvári cégek körét, ahol a diákok a szakmai gyakorlatot végzik. A hároméves szakiskolai képzésben ugyanis az első év inkább elméleti képzést jelent, és csak második évtől kötelező az állandó szakmai gyakorlat egy vállalati telephelyen. A kezdeti tartózkodások ellenére potenciális partnerekben nincs hiány. Az ünnepélyes avatón az Emerson multinacionális cég kolozsvári igazgatója, Hopka Balázs elmondta: ma már egyetlen nagy cég sem várhatja, hogy az iskolák futószalagon szállítsák neki a jobbnál jobb szakmunkásokat. Ehhez partneri viszonyt kell kiépíteniük az oktatási intézményekkel, s ebben a törekvésben az Emerson élen jár. Kijárat a zsákutcából A szakiskola természetesen nem jelenti a továbbtanulás zsákutcáját. A három éves képzés után a szakmunkásdiplomával rendelkezők beiratkozhatnak egy líceum 11. osztályába, esti vagy nappali tagozatra. Kovács Tibor örömmel nyugtázza, hogy sok fiatal eleve azért iratkozott a magyar szakiskolába, mert szakmát akar tanulni. Közülük többen is megállnák a helyüket a kollégium líceumi osztályaiban, sok a jó képességű gyerek, tehát eleve tévhitnek bizonyul, hogy szakmát tanulni csak a leggyengébbek jönnek. „Akinek jó a kézügyessége, de nem megy neki túl jól a matek, nem feltétlenül buta gyerek. Mindössze annyit jelent, hogy 5-8. osztályban mindenkit egyforma szempontrendszer szerint bírálnak el, nincs pályaalkalmassági előkészítés. Ez a rendszer alapos változtatásra szorul” – fogalmaz a kolozsvári magyar szakiskola új egyházi vezetője. A Szász Domokos szakiskola már ezen az úton jár. Makkay József Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. október 9.Vérnyomok között, csatazajbanHogyan lehet a szórványban hosszútávon megtartani a református lelkipásztori állásokat, fenntartani a gyülekezeteket? Szórványokat és missziós egyházközségeket gondozó lelkipásztorok tárgyaltak Algyógyon a témáról, amelyben az Erdélyi Református Egyházkerület vezetősége is program kidolgozására készül. A szórványlelkész-találkozó hagyományai immár több mint húsz évre nyúlnak vissza: 1993-tól 2005-ig évente találkoztak a lelkipásztorok. Támogatás hiányában 2013-ig szünetelt a folyamat, a tavalyi találkozó sikerességén felbuzdulva viszont Erdélyből és Moldvából idén már több mint hatvan lelkipásztor gyűlt össze Algyógyon. Kiértékelték az elmúlt év eseményeit, munkáját, megosztották egymással a gondokat, megbeszélték az elvárásokat. Az Erdélyi Református Egyházkerület vezetőinek beszámolójában Kató Béla püspök ismertette a kerület szórványlelkészeket is érintő döntéseit. „Fontos, hogy biztosítva legyen a lelkipásztorok anyagi biztonsága, különben hamar otthagyják a gyülekezetet. Ahol lehet, meg kell tartani a lelkészi állást, de tudni kell, hogy az egyházkerület nem a lelkipásztort akarja eltartani, hanem a gyülekezetet akarja megerősíteni, hogy képes legyen a lelkipásztorát eltartani” – fogalmazott a püspök. Hogy mit jelent ez? Kató Béla szerint azt, hogy nem a lelkipásztornak kell segítséget nyújtani, az egyház nem a lelkész családját akarja eltartani, a lelkipásztorok ugyanis képzettségüknél fogva máshol is szerezhetnének állást. A gyülekezetet kell segíteni a megerősödésben, hogy képes legyen fenntartói járulékot fizetni, kigazdálkodni a lelkipásztori állás fenntarthatóságát biztosító pénzt. „Kiszámoltuk: ha egy közösség nem tud évente legalább 8000 eurónyi összeget befizetni, veszélybe kerül a lelkészi állás. Persze vannak olyan kicsi gyülekezetek is, ahol ingatlanok bérbeadásából, egyéb jövedelmi forrásokból sikerül előteremteni a szükséges pénzt” – magyarázza a püspök. Ha nincs meg az említett összeg, ki kell egészíteni. Úgy tűnik, a magyarországi kormánnyal sikerült megértetni: ha az utolsó magyar adminisztrátor is kivonul egy településről, a közösség menthetetlenül a pusztulásba tart. A püspök által vázolt tervek szerint a magyar állami támogatást pályázati formában osztják el, a támogatásnak ugyanis vannak teljesítendő kritériumai. Más helyzet, ha egy gyülekezetből elfogynak az emberek. Ezért az egyházkerület vezetősége a gyülekezeti központokat szeretné megerősíteni – a parókia felújításával, szolgálati autó biztosításával –, ahonnan a lelkipásztor öt-hat, akár tíz kisebb szórványba is el tud járni. Felvetésünkre, miszerint nem kínálkozik-e megoldásként hogy a nagyobb, tehetősebb gyülekezetek felvállalják a kisebbek gondjait, segítsék őket nemcsak imádságban, de anyagilag is, Kató Béla kijelentette: ahogy a társadalomban sem, úgy az egyházban sem működik a javak egyenlő elosztásának elve. Léteznek ugyan Erdélyben hasonló jellegű, esetenként példaértékű kezdeményezések, kényszeríteni azonban nem lehet senkit sem. És ez a fajta emberi szolidaritás egyre kevésbé működik. Zsúfolt imaház vagy üres templom? Kétségbevonhatatlan tény, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület híveinek lélekszáma drasztikusan csökken. Míg Szász Domokos püspöksége idején, az 1800-as évek utolsó tizedében készült jelentések arról szóltak, hogy évente hatezerrel nőtt a lélekszám, addig az elmúlt években az erdélyi püspökök ennek az ellenkezőjéről számolhattak be a gyűléseken. „Hiába harcolunk sokszor az ingatlanjainkért, ha nem tudjuk élettel megtölteni azokat. A legutolsó kicsi imaház, amely megtelik, sokkal értékesebb számomra, mint az őraljaboldogfalvi templom, amely már régóta üresen áll. Őraljaboldogfalván már nincsenek magyarok. A lélekszámcsökkenés az egyház legnagyobb gondja. Ha nincs ember, nincs közösség sem” – állítja Kató Béla. Márpedig ez elsősorban nem pénz kérdése. Ezért jó, hogy az átlaghoz képest Erdélyben a református lelkipásztoroknak van a legtöbb gyermekük. Így amikor a nagycsaládról beszélnek, saját életükkel állíthatnak példát. Ez azonban nem elegendő: rengeteget kell foglalkozni a fiatalokkal, beszélni, megértetni velük az élet értelmét, célját, megismertetni velük a keresztyén értékrendet, a nagycsalád boldogságának titkát. Mindezeket pedig nemcsak az igehirdetés révén, sokkal inkább a velük való állandó foglakozások, táborozások során. Ifjak: jönnek, mennek, maradnak Az algyógyihoz hasonló találkozók során elsősorban egymás beszámolóit hallgatják meg a jelenlevők, eszme- és tapasztalatcsere folyik, újabb ás újabb ötletek bukkannak fel. Beszélgetések zajlanak, hogy melyik gyülekezetben mit kell tenni annak érdekében, hogy jobban menjen a munka. „Egész napot szántunk arra, hogy mindenki elmondhassa panaszát, amelyet az egyházkerületi vezetők természetesen meghallgattak. Az együttlétek alkalmával előadásokra is sor kerül. Nem dogmatikai jellegű fejtegetések, hanem a szolgálati munkával kapcsolatos előadások, ezekre a szórványban levők egyszerűen ki vannak éhezve” – magyarázza Vetési László szórványügyi előadó, a találkozók ötletgazdája. Úgy tartja, 15-20 évvel ezelőtt sokkal nehezebb volt a helyzet, mint most, a lakhatási és életkörülmények ugyanis ma már lényegesen jobbak, a szolgálati autókkal, az egyre modernebb kommunikációs technikával egyszerűbb a kapcsolattartás. Pozitív diszkrimináció „Korábban nyolc éven át a mezőségi Melegföldváron és Feketelakon szolgáltam, de csak most van lehetőségem részt venni az algyógyi találkozón” – meséli Barticel Kiss Krisztián, a maroshévízi gyülekezet lelkipásztora. Szerinte több szempontból is hasznos ez a találkozó, éjszakába nyúlóan beszélgettek a „hasonló cipőben járó szórványkollégákkal”, problémákra kerestek közös megoldásokat. Maroshévízhez tíz kisebb szórvány tartozik, egy részük ortodox tömbben, másik része katolikus vidéken él. A két legközelebbi kollégához, Ratosnyára és Gyergyószentmiklósra rengeteget kell utazni, a helyettesítés kérdése ugyanis nem volt megoldott. Az algyógyi beszélgetések során körvonalazódott, hogy az esperesi segédlelkész tudna bizonyos esetekben segíteni. „Most úgy érzem, nem vagyunk magunkra hagyva, pozitív hozzáállást tapasztaltam az egyház vezetősége részéről. Feltöltekezve jöttem el Algyógyról” – mondja Barticel Kiss Krisztián. „Mintha pozitív diszkriminációban részesültünk volna” – teszi hozzá mosolyogva. Vetési szerint a szórványban nagy problémát okoz a lelkipásztor családtagjainak sorsa: a feleségnek nincs munkahelye, a gyerekeket nem lehet magyar iskolába íratni. Ezért aztán nagy volt a mozgás e területen, akadt rá példa, hogy fél év alatt három lelkipásztor is váltotta egymást egy missziós gyülekezetben. Uzdiszentpéteren 20 év alatt 32 lelkipásztor szolgált, Bákóban valamivel jobb a helyzet: ott az elmúlt 40 évben 17 pap fordult meg. A gyülekezetekben többnyire elvárják, hogy a papnak legyen tapasztalata, de a fiatalnak is örülnek, aki nagy lendülettel veti bele magát a munkába. Sok helyen tapasztalható, hogy ha egy fiatalabb lelkész több időt marad egy gyülekezetben, ott nagyobb a pezsgés: bibliaórákat tart, gyülekezeti találkozókat szervez, foglalkozik a fiatalokkal, kirándulni viszi őket, amire az idősebb korosztály már ritkábban vállalkozik. Elgondolkodtató viszont, hogy sok esetben olyanok kerülnek gyülekezetbe, akik a vegyes vidékeken nem tudnak vagy egyenesen nem akarnak elmondani néhány szót románul is – például temetés alkalmával. A céltalanság magányossága További problémát jelent a lelkipásztorok hiányos felkészültsége a szórványmunkára. Megszokott életterükből kiszakadva, speciális kihívások elé kerülve sokan kiégnek, leépülnek, elmagányosodnak. Az idősebbeknél ez sok esetben alkoholizmushoz vezetett, a fiataloknál inkább a számítógépfüggéshez. „Ez a lelkészi kategória nagyon leterhelt életformát folytat, hiszen a szórvány nagy csatatér, ahol vérnyomok látszanak, csatazaj hallatszik” – fogalmaz Vetési. A lelkipásztoroknak tisztában kell lenniük saját, illetve az intézményes távlati és közelebbi céljaikkal, saját mindennapi programjukkal. Úgy nem lehet szórványban szolgálni, mondja Vetési, hogy az ember sodródik az árral, és csak a holnapot nézi. „Nem csak szólam szintjén kell hinni és vallani, hogy azon a helyen Jézus Krisztus jó vitéze vagyok. Stratégiát kell kidolgozni minden területen, az a regenerálódásban is segít. Például az oktatás területén: van-e iskola, kell-e iskolabusz, hova mennek a gyerekek továbbtanulni, tudok-e segíteni a tanítónőnek pályázni az ingázásra, és hasonlók” – sorolja szórványügyi előadó. Somogyi Botond Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. október 20.Kiteljesítik az elődök munkájátHarangzúgás fogadta a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium jubileumát ünneplők bevonulását szombaton a belvárosi református templomba: egyházi és világi méltóságok, az egyházmegye lelkészi közössége, egykori és mai diákok, cserkészek, a testvérkollégiumok küldöttei, valamint a szépszámú vendég együtt adott hálát a próféta szavaival: „Mindeddig megsegített minket az Úr”. Az 1994-ben újjáindult kollégium kétnapos ünnepét záró istentiszteleten Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke prédikációjában a 100. zsoltár szavait kibontva emlékezett meg Isten korszakokon átívelő kegyelméről, hálát adva az utóbbi húsz évért, az újraindulásért. A feladat nagyságáról és szépségéről beszélt, a hit és az értékek átadásának fontosságáról, melyeknek kiemelt helyei, „virágoskertjei” a kollégiumok. Köszönetet fogalmazott a mindenkori adományozók önfeláldozó segítségéért. 1670, 1994, 2014 Tőkés Zsolt igazgató, akinek lendületes munkája nyomán kibontakozhatott és jellegzetes arculatot nyert az újraindult iskola, köszöntőbeszédében kegyelettel emlékezett a kollégiumalapító Bethlen Jánosra, az iskolát korszerűsítő és a templomot építtető Baczkamadarasi Kis Gergelyre, az új kollégiumi szárnyat megépíttető Gönczi Lajosra. Végül a 18. század nagy imádkozójának, Szikszai Györgynek a tanítók számára írt gyönyörű imájából idézett. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára kiemelte: „önök értékőrzők és -átadók”. Együttgondolkodásnak, szövetségkötésnek minősítette a magyar reformátusság öt évvel ezelőtti egyetlen egyházba való tömörülését. „Gyümölcsök” Örömét fejezte ki, amiért a magyar kormány meghozhatta döntését, megítélve a kérelmezőknek a kettős állampolgárságot. Ennek köszönhetően az ünnepélyen jelen lévők többsége élhetett és élt a lehetősséggel, hogy újra jogilag is betagolódjon a nemzettestbe. „Erősítsen a tudat, hogy ez az iskola Benedek Eleket, Orbán Balázst, Ravasz Lászlót adott a hazának.” Reményét fejezte ki, hogy új nagyjaink már e padokban tanulnak. Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium volt helyettes államtitkára a tálentum evangéliumi példázatát idézte, azzal a hittel, hogy a diákok felelősséggel kamatoztatják Istentől kapott tehetségüket és lehetőségeiket. Bartolf Hedvig Hargita megyei főtanfelügyelő egymás elfogadásáról, az egymásra való odafigyelés fontosságáról egy szemléletes történettel szolgált. Az ünnepségen közreműködött a kollégium Zsoltár- és Népdaléneklő csoportja, a Szakács Annamária vezette, több mint hatvantagú kórus, valamint Kiss-Ferenczi Sára, aki Reményik Sándor Öröktűz című versét szavalta el. Molnár Melinda Székelyhon.ro 2014. október 28.Az összefogás szép példája MezőszengyelenAz összefogásnak, a segítségnyújtásnak, az önzetlen munkának egyre ritkább példáját mutatták fel a Maros-Mezőségi Egyházmegye gyülekezetei azáltal, hogy felújították a 19 lelkes mezőszengyeli gyülekezet református templomát. A nyár, az ősz folyamán több napon át közmunkáztak lelkészek, gondnokok, presbiterek, gyülekezeti tagok, hogy Isten házát megmentsék az enyészettől, mondván, kár lenne érte, hiszen legyen bár szórványban, a reformátusság közös kincse. A templom október 25-ére készült el, amikor hálaadó istentiszteletet tartottak Kató Béla, az Erdélyi Egyházkerület püspöke, Jakab István esperes, Lakó Jenő beszolgáló mezőzáhi lelkipásztor, az egyházmegye számos lelkésze, gondnokok, közmunkázók és a helyi gyülekezet jelenlétében. Az istentiszteletre több mint kétszázan mentek el, zsúfolásig megtelt a templom, sokan állni kényszerültek, mint egykor. Fehér ékesség a falu felett A templom 1937-ben épült dr. Albert Sándorné Farcádi Kovásznai Kovács Ottília nagyobb adományából az akkor négyszáz lelket számláló gyülekezet számára. Az évtizedek során a lélekszám annyira apadt, hogy a ludastelepi egyházközséghez, majd 2002-től a mezőzáhihoz csatolták. A parókiát lebontották, a templom padjait is el akarták vinni. A templom időközben romos állapotba került, a befolyó esővíz gyengítette a tetőszerkezetet. 2012-ben belül kimeszelték, de a külső javítást önerőből nem tudták megoldani. Sokan lemondtak róla, mondván, hogy az alig 77 éves templomnak nincs jövője, többé már nem fog fehéren ékeskedni a falu fölött. És mégis. A templomot felújították, mindez Pál apostolnak a rómabeliekhez írott levelének egy gondolata szellemében valósult meg: Tartozunk mi, az erősek, hogy a gyengék erőtlenségét hordozzuk! – mondta Lakó Jenő lelkipásztor. Áldozathozatal a kisebbekért A mezőszengyeli kis gyülekezetnek megadatott az a ritka alkalom, hogy a hálaadás igéjét Kató Béla püspök hirdesse. – Ebbe a templomba vasárnaponként legtöbb tizenkilenc ember járhatna, holott az 1930-as években még négyszázan voltak a gyülekezetben. A templom felé jövet egy gondolat fogalmazódott meg bennem, az, hogy adósok vagyunk. Ha adósságról hallunk, hátunkon végigfut a hideg, hiszen a mai világban nagyon sok ember kínlódik, családok, országok, nemzetek szenvednek adósságok miatt. Veszélyes ez, nem jó tartozni. Van, aki büszke, hogy soha az életben nem kellett kölcsönhöz folyamodnia. Mégis, a vállalkozóknak muszáj hitelt felvenniük. A kilencvenes években létrehoztunk egy alapítványt, gazdálkodásra bátorítottuk az embereket. Rábeszéltem egy idősebb atyánkfiát, vegyen traktort, van anyagi forrás hozzá. Felvette a hitelt, megvásárolta a traktort. Aztán nem járt, nem dolgozott vele. Megkérdeztem tőle: miért? – Mert még nem fizettem ki! Adós vagyok – mondta. Az ige szerint mindannyian adósok vagyunk Istennek. Itt vagyunk egy 19 lelkes, fogyó gyülekezetben. Népként, közösségként is fel kell tennünk a kérdést: mivel vagyunk adósok ezért, mi a mulasztásunk? Miért nem tudunk megmaradni ezen a földön? Miért pusztulunk és egyre inkább fogyunk? A kérdésre sok válasz van, de a leghangsúlyosabb, hogy nem tiszteltük igazán az életet. Hány megszületendő gyermeket nem vállaltak közösségeinkben! Nem tiszteltük a házasságunkat, a hűséget, a becsületet, szétmennek a családok. Megszűnt az egészséges környezet, ahol a gyermekek felnőhettek. A tulajdont sem tiszteltük, könnyen megszabadulunk dolgainktól. Elfecséreljük a javakat. A lista végtelen. Hiába hibáztatunk mást sorsunk alakulásáért, mi magunk vagyunk ennek okozói. És ez a legszomorúbb ebben a történetben! Akik a templomot javították, ez szólalt meg lelkükben. Érzik, túl sok mindenről lemondtunk, sok mindent elhanyagoltunk, annyira önzők vagyunk, hogy nem tudunk a lejtőn lefele haladó közösségre odafigyelni, pedig törlesztenünk kell ezt az adósságot. A mezőszengyeli templomért megvalósult összefogás jele annak, hogy hittek, megérezték, adóssággal nem lehet élni. Áldozatot kell hozni a kisebbért, a szegényebbért. Hogy milyen jövője lesz a templomnak, tőlünk is függ. Csoda az együttmunkálkodás, de a valódi csoda az lesz, ha lesz ki megtöltse ezt a templomot. Csak hittel van esély arra, hogy a közösség tovább éljen! – mondta a püspök. Hálából és nem háláért javították a templomot – Kis közösség nagy ünnepe ez. Szívemben hála, öröm, elismerés, vidámság, reménység, bizakodás. Fél évvel ezelőtt jártunk itt esperesi vizitáción. Megállapítottuk, hogy a templom romos. Csak belül meszeltek, ennyire futotta az erejükből. Ekkor fogalmazódott meg, hogy vajon mi, a Maros-Mezőségi Egyházmegye képes-e a többletre, amivel segíthetjük a kicsi közösségeket? Közgyűlésen vetettem fel a gondolatot. Buzgó presbiterek, gondnokok felvállalták az ügyet, és rengeteg közmunkával megvalósították a csodát. Nem mondhatunk le a kicsiny közösségekről. Nemcsak a mezőszengyeliek gazdagodtak, mi is gazdagodtunk. Nem háláért, hanem hálából javították a templomot, pedig nem kis áldozattal járt. Útiköltséget álltak, 50-60 kilométerről utaztak ide, a közmunkázók állták az ebédet, ők is főzték. Jó volt együtt lenni a munkásokkal. A legfiatalabb 16 éves volt, ifj. Szilágyi János, a nagysármási gondnok fia, de volt nyolcvanéves is, aki azt mondta: – Ha dolgozni akarok, akkor tudok! Itt van a dolgok nyitja. Trianon után fogalmazódott meg, hogy kisebbségként Erdélyben megmaradni nem lehet. Emiatt sokan eltávoztak. A mi válaszunk mindig az: igenis lehet! Rajtunk múlik – mondta az esperes. Elismerés, oklevelek Köszönet kíséretében az egyházközségek képviselőinek kiosztották az elismerő okleveleket. Lakó Jenő tiszteletes úr név szerint sorolt fel minden közmunkázót és adakozót. Barabási Lőrinc mezőbergenyei gondnoknak kiemelten megköszönték, hogy megszervezte és felügyelte a közmunkát, aki megígérte, ilyen lelkülettel vállalják tovább a munkát. A templomjavítási munkálatokban Mezőbergenyéből 17-en, Nagysármásról heten, Galambodról tízen, Mezőpanitból négyen, Csittszentivánról ketten – Balogh Károly lelkipásztor és Puskás Árpád gondnok –, Marosvásárhelyről Szabó László lelkipásztor, Mezőméhesről Kovács-Szabó Levente lelkipásztor, Uzdiszentpéterről Kiss Szabolcs lelkipásztor, továbbá a mezőbodoni nőszövetség tagjai vettek részt. A mezőszengyeliek, akik szintén hozzájárultak templomuk javításához, csodálkozva tették fel a kérdést: léteznek még ilyen emberek? Igen, léteznek, csak meg kell szólítani őket. A hálaadó istentisztelet az egyházmegye együttesének énekeivel, szavalatokkal, majd szeretetvendégséggel zárult. Az együttlét délután Mezőzáhon az egyházmegyei presbiteri konferenciával folytatódott, ahol Szabó Árpád udvarfalvi lelkipásztor Evezz a mélyre címmel tartott előadást. Mezey Sarolta Népújság (Marosvásárhely) 2014. október 28.Nem „szeparatista tevékenységre” kell a sepsiszentgyörgyi lőtérFelháborítónak tartja Antal Árpád a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának Victor Ponta miniszterelnökhöz címzett nyílt levelét, miszerint szeparatista tevékenységre használnák a sepsiszentgyörgyi lőteret, amely területéből öt egyház is temetkezési helyeket alakítana ki. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere az esetre reagálva elmondta, ez idáig több száz ingatlant adtak már át az önkormányzatoknak az elmúlt években, és azt tapasztalta, gyakorlatilag mindenhol máshol, csak Székelyföldön nem adtak át a korábban katonai gyakorlatozásra használt ingatlanokat. Antal Árpád kifejtette, hogy az önkormányzatok többnyire ipari parkokat, munkahelyeket, múzeumokat létesítettek ezeken a területeken, illetve épületekben, tehát a közösség javára tudták azokat felhasználni, és ez Sepsiszentgyörgy esetében sem történne másként. „Nincs semmiféle székely szeparatizmus a visszaigénylésben” Mint magyarázta, valószínűleg ezek a szervezetek tíz évvel le lehetnek maradva, mivel nem tudják, hogy Románia pont ennyi ideje vált NATO tagországgá. Hozzáfűzte, ennek egyik eredménye az is, hogy már megszűnt a kötelező sorkatonaság az országban, így nagyon sok katonai létesítmény nem működik, ahogyan a megyeszékhely területén található lőtér sem. Megjegyezte, meredeknek tartja a Kelet-Ukrajna és Románia helyzetét megemlítő párhuzamot, ugyanakkor a civil szervezetek azt is megfogalmazták, hogy a lőtér a román állam jelenlétét jelzi Háromszéken. Ezzel kapcsolatban a városvezetője csupán annyit fűzött hozzá: nincs semmiféle székely szeparatizmus a visszaigénylésben, és reméli, sosem kerül sor olyan esetre, amikor a román hadsereg tankjai lőnék szét a székelyföldi autonómiáért tüntetőket. Temetők létesülhetnének a lőtéren Antal Árpád öt olyan dokumentumot is bemutatott, amelyeket a történelmi egyházak vezetői írtak alá. A Kató Béla erdélyi református püspök kézjegyével ellátott, önkormányzathoz címzett kérésben három hektárnyi területet kérnek a reformátusok a lőtérből, temetkezési helyek kialakítása céljából. Antal közölte, hasonló kéréssel fordult még az önkormányzathoz Ioan Selejan ortodox püspök, Hajdu János római-katolikus főesperes, Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök és Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök. Mindannyian temetkezési helyeik bővítésére igényelték a területeket. Arra is kitért a polgármester, hogy a köztemetőben helyhiány miatt már nem lehet temetkezni. A városvezető kissé cinikusan megjegyezte, hogy nem az osztrák-magyar hadsereg kezére akarja átadni a román állam tulajdonában levő lőteret, hanem egy valós közösségi problémát szeretne megoldani. Olyan problémát, amelyet harminchét más megyében már megoldottak. Antal ugyanakkor felháborítónak tartotta, hogy amikor négy történelmi egyház püspöke, továbbá egy főesperes címzett kérést az önkormányzathoz, megvádolják azzal, hogy szeparatista tevékenységet folytatnának a lőtér visszaadását követően. Mint ismeretes, korábban a védelmi minisztérium és a kormány részéről is pozitív volt a fogadtatás az igénylést illetően. Legutóbb az igazságügyi minisztérium utasította el a kérést, ugyanis a hetven hektárból csupán hatvankettőnek tisztázott a tulajdonjoga. A területeket különben nem csupán temetkezési célokra használnák, egy rehabilitációs központot, parkolót és emlékparkot is létrehoznának. Arra is kitért a polgármester, hogy a köztemetőben helyhiány miatt már nem lehet temetkezni. A városvezető kissé cinikusan megjegyezte, hogy nem az osztrák-magyar hadsereg kezére akarja átadni a román állam tulajdonában levő lőteret, hanem egy valós közösségi problémát szeretne megoldani. Olyan problémát, amelyet harminchét más megyében már megoldottak. Antal ugyanakkor felháborítónak tartotta, hogy amikor négy történelmi egyház püspöke, továbbá egy főesperes címzett kérést az önkormányzathoz, megvádolják azzal, hogy szeparatista tevékenységet folytatnának a lőtér visszaadását követően. Mint ismeretes, korábban a védelmi minisztérium és a kormány részéről is pozitív volt a fogadtatás az igénylést illetően. Legutóbb az igazságügyi minisztérium utasította el a kérést, ugyanis a hetven hektárból csupán hatvankettőnek tisztázott a tulajdonjoga. A területeket különben nem csupán temetkezési célokra használnák, egy rehabilitációs központot, parkolót és emlékparkot is létrehoznának. Bencze Melinda Székelyhon.ro 2014. október 29.Kelemen Hunor a történelmi egyházak elöljáróival egyeztetett a közösségépítésrőlA magyarság jövője közös ügyünk Államelnök-választási kampányában a magyarság ügyének közös képviselőetéről, a szükséges szociális szolgáltatásokról, egészségügyről, az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról és oktatási kérdésekről egyeztetett Kelemen Hunor szövetségi elnök az erdélyi magyar történelmi egyházak elöljáróival. „Közösen többek és erősebbek vagyunk, jobban el tudjuk látni közösségépítő feladatainkat. A magyarságnak széleskörű összefogásra van szüksége az élet minden területén, mert azok, akik építeni akarnak, jólétünk érdekében dolgoznak, csakis egységesen léphetnek fel a magyarság valamennyi fontos ügyében” – összegezte a találkozók tapasztalatait az RMDSZ államelnök-jelöltje. Jakubinyi György római katolikus érsek és Kelemen Hunor szövetségi elnök a magyarság érdekvédelmi szervezetének rendelkezésére álló képviselőeti eszközökről beszélgetett, valamint arról, hogy az ország közéletének új korszakában arra van a legnagyobb szükség, hogy a magyarság összezárjon, pontosan ismerje lehetőségeit és kitartóan haladjon tovább azon az úton, amelyet az RMDSZ taposott ki az elmúlt két és fél évtizedben. „A parlamentáris demokrácia és a folyamatos párbeszéd volt eddig is törekvéseink két legfontosabb eszköze. Ebben szellemben szeretnénk folytatni érdekképviselőeti munkánkat” – tette hozzá az RMDSZ elnöke. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke az erdélyi magyar közösség egyházi ingatlanjai visszaszolgáltatásának folytatását és a visszakapott épületek közösségi hasznosítását tekinti az egyik jelentős érdekvédelmi feladatnak. „Huszonöt éve arra vállalkoztunk, hogy megszerezzük vagy visszaszerezzük az identitásunk megőrzése szempontjából fontos jogokat, értékeket. Ezt a munkát csak összehangolt fellépéssel, a közösség széleskörű támogatásával folytathatjuk. Úgy gondolom, az eddigi eredményeink felhatalmaznak arra, az RMDSZ és a magyarság szövetségének megerősítését kérjük egy új időszak küszöbén” – mondta Kelemen Hunor az egyházfővel való találkozón. Böcskei László római katolikus megyés püspök az idősek gondozásáról, az otthoni beteggondozásról és a gyerekotthoni körülmények biztosításáról beszélgetett Kelemen Hunorral, aki elmondta: az egyház ilyen irányú tevékenységeit azért tekinti fontosnak, mert az állami gondozásból jelenleg hiányzik a valódi törődés, a szeretetszolgálat. „Ez az a többlet, amit az egyház mindig is nyújtott az embereknek, ezért úgy gondolom, hogy az államnak támogatnia kell azokat a kedvező szociális szolgáltatásokat, amelyeket az egyházak hosszú évtizedek óta következetesen működtetnek” – fogalmazott a tanácskozáson a szövetségi elnök, aki az iskolai vallásoktatásról azt mondta: fontos, hogy a gyermekeknek biztosítsák a felekezeti hovatartozásuknak megfelelő hittanóra lehetőségét. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke az európai szintű egészségügyi szolgáltatásokat és az ilyen profilú intézmények létrehozásának szükségességét említette a Kelemen Hunorral való találkozóján, amelynek további kiemelt témái az anyanyelvű oktatás gyermeklétszáma, valamint a műemléktemplomok helyreállítására felhasználható európai uniós lehetőségek voltak. „Hosszú távú stratégiát kell kidolgoznunk a magyar nyelvű tanítás terén, főként a vegyes és szórványkörnyezetre vonatkozóan kell felvázolnunk egy nagyon pontos jövőképet az oktatásszervezés irányáról. A stratégia létrehozásában egyházaink hozzájárulása elengedhetetlen, ahogy a gyakorlatba ültetésében is fontos szerepük lesz, hiszen a szülőkhöz továbbra is el kell juttatnunk minden lehetséges módon az anyanyelvű oktatás fontosságának üzenetét. Ez az identitás megőrzésének alapja ” – mondta a találkozón az RMDSZ államelnök-jelöltje a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének. Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke fontosnak tartja a választásokon való jelenlétet és arra ösztönzi az erdélyi magyarságot, hogy minél nagyobb számban vegyen részt a vasárnapi szavazáson, amikor a közösség jövőjéről is dönteni kell. „A magyarság hiteles képviselőetét kell biztosítanunk és megerősítenünk a következő időszakban, amikor újabb kihívások várnak ránk, amikor a hazai közvélemény arra figyel, hogy nekünk, magyaroknak mennyire erőteljes a hangunk, milyen mértékben támogatjuk azt, amit közös ügyünkként meghatároztunk”– jelentette ki a november 2-i megmérettetésről az evangélikus-lutheránus egyház vezetője, aki sok sikert kívánt Kelemen Hunor szövetségi elnöknek érdekvédelmi munkája folytatásához. (RMDSZ) Nyugati Jelen (Arad) 2014. november 6.Ne szóljon igéd hiábaVerőfényes őszi napsütésben autózom át a Mezőségen. Szászrégent elhagyva kissé „vadulni” kezd a táj. Lélegzetelállítóan szép helyeken vezet az út a Maros partján, Wass Albert hamvait őrző és a Helikonnak egykor szállást adó Marosvécs, majd Dédabisztra, Ratosnya és Gödemesterháza után Maroshévíz következik, ahol a négygyermekes Barticel-Kiss lelkészházaspár már lázasan készülődik: imaházat avatnak a szomszédos Borszéken. A parókia udvarán nagy a sürgés-forgás: még mikrobuszt is béreltek, hogy a környező településekről és Maroshévízről gyülekezeti tagokat szállítsanak az ünnepségre. Barticel-Kiss Krisztián alig több mint egy éve került az egyházközségbe, de a gyülekezeti életen már meglátszik munkája. Az alig 350 lelkes közösségből korábban jó, ha huszonöten jártak templomba, ma már százhoz közelít a számuk. Presbiteri, nőszövetségi, ifjúsági és felnőtt bibliaórát tart, három vallásórás csoportot vezet. Felesége, a maga is lelkipásztor Emese kórust vezet, a gyermekeket furulyázásra, Krisztián pedig gitározásra oktatja. Kis zenekart is terveznek összeállítani. „Így nemcsak a fiatalok járnak majd el templomba, hanem szüleik, hozzátartozóik is, akik kíváncsiak lesznek a gyerekek műsorára” – vázolja missziós terveit a lelkipásztor. Temetőből temető Nehéz anyagi körülmények között lévő gyülekezetet vett át, most azonban igyekeznek mindent helyrehozni. Sőt, temetőt is vásároltak. A Sbârcea román nemesi család visszakapta államosított területét, amelyen az idők folyamán temető alakult ki, s mivel ipari célokra nem tudta értékesíteni, kénytelen volt azt eladni az egyetlen ajánlattevőnek. A kezdeti vételárat ezért az egyháznak sikerült lényegesen lealkudnia, s a helyi magyar vállalkozók, valamint a Hargita Megyei Tanács segítségével megvásárolni. „A temetőt bekerítettük, a templomban villamosítottuk a harangot, új fűtési rendszert vezettünk be, s szeretnénk kápolnát is építeni. Milyen város az, ahol a temetőben nincs kápolna?” – teszi fel a kérdést Barticel-Kiss. A temetések sajnos gyakoriak, a magyar közösség apad: a kilencvenes évek elején még több mint 900 lelkes maroshévízi reformátusság szinte a harmadára csökkent. A fafeldolgozót bezárták, a cipőgyár és a kötöde is takaréklángon üzemel, a munkanélküliség magas, a fiatalok elvándorolnak, sorolja az okokat a Kisiklódról származó, de már több mint 20 éve Maroshévízen élő Soós Éva, aki kis üzletet vezet a településen, hétvégeken pedig esküvőkön énekel. Veress Csaba Attila mérnök az oktatási helyzetet ecseteli: az egykor magyar iskolába járó diákok már románul beszélnek, meg sem akarják ismerni régi kollégáikat. A valamikor párhuzamos magyar osztályokat működtető iskolába ma már egyre kevesebben iratkoznak be. Gyors ötlet, „fenti” segítség Közben közeledünk Borszék felé, a tükörsima autóút festői tájakon vezet fel. A kis templom épp a főút mellett fekszik, szinte átellenben a szintén idén felszentelt katolikus templommal. Az új imaház ötlete is a lelkészházaspárhoz kötődik. „A fürdőtelepen levő rozoga, salétromos kis háromszobás lakásba a faluból vittem ki istentiszteletre autóval az idős egyháztagokat. Ezért arra gondoltam, hogy inkább lent, a faluban kellene ingatlant szereznünk” – eleveníti fel a történteket a lelkipásztor. Az egészet a Fennvaló kormányozta – teszi hozzá. Egy 14 áras egyházi terület árából vásárolták a jelenlegi házat a kerttel együtt. A fürdőtelepen, az épülő modern wellness-központ közelében lévő imaháznak használt épületet szinte csodával határos módon magas áron tudták értékesíteni. A hirdetésre különben főleg moldáviaiak jelentkeztek, de őket visszautasították. „Nem leszünk soha olyan szegények, hogy egyházként idegeneknek adjuk el a területet” – jelenti ki büszkén Barticel-Kiss Krisztián. Egy Borszékről Amerikába elszármazott magyar vásárolta meg az ingatlant. Az összegből sikerült felújítani az épületet, tornyot építeni, harangot öntetni, bútorokat készíttetni. Óriási volt a lelkesedés, Maroshévízről is mentek az emberek segíteni, hiszen a 44 lelkes borszéki közösség nagy része már idős ember. Amikor megtudták, hogy harang is van a kis templomban, egy 87 éves beteg néni elcsoszogott, hogy meghallgassa a „református harangot”. A lelkipásztor szerint azonban koránt sincs még minden készen, a kétszintes házzal – amely immár toronnyal együtt kis templomként szolgálja a kis borszéki reformátusságot – további tervei vannak a lelkipásztornak. Miután másfél évtizeden át egy amerikai alapítvány önkénteseként dolgozott, s a különböző tevékenységekből jelentős összeget gyűjtött össze, az alapítvány amerikai vezetői hozzájárultak ahhoz, hogy a pénzt missziós célokra használja fel. „Szeretnénk jövőre konyhát kialakítani, vendégszobákat berendezni, így a borszéki egyház kis jövedelemforrásra is szert tehetne. Előbb-utóbb csak beindul a turizmus, s akkor keresni fogják a szálláshelyeket” – vázolja elképzeléseit a lelkipásztor. Borszék, az egykor tündöklő fürdőváros Borszék Székelyföld legészakibb települése a Gyergyói-, a Kelemen- és a Besztercei-havasok találkozásánál fekszik. Neve a magyar bor (itt borvíz, ásványvíz értelmű) pataknévből származik, amelyhez a magyar szeg (= szeglet, sarok) utótag társult. Ez az idők folyamán a szék főnévvel cserélődött fel. Már a 16. században ismert volt gyógyvize, több mint 30 bővizű borvízforrással rendelkezik. A fürdő a falutól 4 kilométerre, 900 méter magasan fekszik. A borvizet szekereken messze vidékekre is elhordták a helybéli székelyek. Fürdőháza 1725-ben épült, borvizét már 1770-ben palackozták. A két világháború és az impériumváltás kedvezőtlenül érintette a települést, a kegyelemdöfést azonban a szocializmus hazug gazdaságpolitikája adta meg. Az 1968-ban városi rangot kapó településben nagy potenciált látnak a befektetők: főleg izraeli zsidók vásárolják fel a villákat, de a moldáviai újgazdagok is ide menekítik a pénzüket. Ezért az ingatlanárak igen magasak. Az egykoron Karlovy Varyval, Badennel, Ótátrafüreddel egyenrangú, zömében magyarlakta fürdőhely ma már csak árnyéka önmagának. A gyönyörű sétányok, a bájos fürdőpavilonok, de főleg a gyógykezelő központ romos állapotban van, a sajátos fürdőhelyi „színes világ” csak az emlékezetben él. Sorsfordító Isten „Nagy szerencsénk van a lelkészházaspárral – mondják a székeket rendezgető, kávét és kalácsot előkészítő asszonyok. – Barticel tiszteletes úr fiatal, tele van energiával, sok ötlete van, és mindent hamar próbál elintézni.” Az ünnepi istentiszteleten Kató Béla püspök igehirdetésében arról beszélt, hogy akkor válhatunk közösséggé, ha vannak közös lelki élményeink. Nem elég házaknál egybegyűlni és imádkozni, olyan hely kell, ahol az Istennel való közösséget együtt lehet megtapasztalni. A püspök szerint azért érdemes Erdélyben református magyarnak lenni, mert egyrészt közösségben élünk, másrészt Istenben olyan reménységünk van, amilyen másoknak nincs. Harmadrészt pedig azért, mert sokszor tapasztaljuk, hogy szabadító Urunk van, aki a legnyomorúságosabb helyzetben is meg tud tartani, képes arra, hogy megváltoztassa életünket. A püspök hangsúlyozta: kész van a templom, de nem szabad itt megállni, mindig vissza kell jönni az Úr hajlékába, ahol erőt, vigasztalást lehet nyerni. Ha ezt mások is látják, akkor számukra is vonzó lesz az egyház, a kis közösség pedig szaporodhat, hiszen a településen vannak még olyanok, akik valamikor a református egyházhoz tartoztak. A zsúfolásig megtelt teremben, a kinti padokon szorongók meghatódva hallgatták a püspöki prédikációt, majd a Barticel-Kiss családi zenekar műsorát – a Ne szóljon igéd hiába című dal sok embernek csalt könnyeket a szemébe. Mik József elmondta: igyekeznek, hogy az egykor dícső napokat megért város minél szebb legyen, a turisták újra felfedezzék maguknak Borszéket. A lelkipásztor szeretné, ha Maroshévízet – amelyhez Göde, Széppatak, Bélbor és Gödemesterháza is tartozik – összekapcsolnák Borszékkel. Utóbbi missziós egyházközséghez tartozik Galócás, Hódos, Salamás és Tölgyes. A kérés eljutott ugyan az illetékesekhez, de végül nem tárgyalták, mert az összevonáshoz és missziós központtá alakításhoz szükséges jogi keretet a közeljövőben alakítják ki. „Egy tíz gyülekezettel rendelkező szórványközpont nagyobb eséllyel pályázhatna különböző projektekre alapítványokhoz, szervezetekhez – reménykedik Barticel-Kiss Krisztián. Somogyi Botond Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. november 10.Megnyílt a Kálvin idősotthonSzombaton ünnepélyes keretek között nyitották meg Marosvásárhelyen a Romániai Református Egyház Nyugdíjintézete által építtetett Kálvin idősotthont. A 3700 négyzetméter összfelületű ingatlan egyik szárnyában egy- és kétágyas, 72 személy befogadására alkalmas 48 lakrész, a másik szárnyában tíz, nyugdíjas lelkészeknek otthont adó lakás található. A rendezvényen jelen volt Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Kántor Csaba püspökhelyettes, Lukács József, a Királyhágó- melléki Református Egyház püspökhelyettese, Tárkányi Márton, a nyugdíjintézet igazgatója, Jakab István, az otthon igazgatója, valamint több egyházi és világi meghívott. – Ne vess el engem az én vénségemnek idején; mikor elfogy az én erőm, ne hagyj el engem! – ezzel a Zsoltárok könyvéből vett fohásszal – melyet Kántor Csaba püspökhelyettes is alapigéjének választott –, az időskort megér ember könyörgésével nyitotta meg kapuját az idősotthon. Mint mondta, szeretetteljes szolgálat indul el az otthonban, amely támaszt és vigaszt nyújt fogyatkozó erejű időseknek, odahajol az elesettekhez, betegekhez, reményt nyújt a hitevesztetteknek. – Az elmúlt öt év a magyar református egyházban a kálvini jubileumi évek jegyében zajlott. Sepsiszentgyörgyön szobrot állítottunk a nagy reformátornak, most pedig átadjuk ezt a hajlékot, amelyet szintén róla neveztünk el. A Romániai Magyar Református Egyház munkásai, fizetett alkalmazottai egy nyugdíjintézetbe tömörülve dolgoznak, és megpróbálják a munkával megteremtett javakat úgy felhasználni, hogy ne csak a saját életüket tegyék öncélúan ezzel a vagyonnal biztonságossá, hanem úgy dolgoznak, hogy a tágabb közösséget is szolgálják – mondta Kató Béla püspök. A nyugdíjintézet abból a megfontolásból döntött az idősotthon létrehozása mellett, hogy a fiatalok által befizetett nyugdíjalapot ésszerűen használják fel. Közismert, ebben az országban egyre kevesebben dolgoznak, az átlagéletkor kitolódik, és arra kell számítani, hogy nem lesz aki befizessen a nyugdíjalapba. A pénzt olyan ingatlanokba fektetik, amelyek az idő teltével is megőrzik az értéküket. Amikor Marosvásárhelyen az Eminescu utcában, közel a Diakóniai Házhoz, eladó lett a telek, bár magas áron árulták, úgy döntöttek, hogy a város szívében ez a hely lesz a megfelel. Áll rajta egy 150 éves ház, ezt szerették volna átalakítani. Az építkezési engedélyeztetés során a városrendezési osztály arra szólította fel az új tulajdonost, hogy az épület utca felőli falát teljes hosszában két méterrel költöztesse bennebb. Pereskedni nem volt érdemes, ezért úgy döntöttek, hogy lebontják a régi házat, és újat építenek. A várossal sokat vitatkoztak, egyezkedtek, de végül három év után az egyház megkapta a 100.000 eurós kárpótlást. – Ma egy csodálatosan szép, modern, a XXI. század igényeinek megfelelően berendezett idősotthont adhatunk át, amiből semmi sem hiányzik. Isten dicsségét szolgálja a mi munkánk, s a megteremtett javak felhasználási módjában rejlik ez. Egy ilyen háznak nemcsak az építése, de a fenntartása is nehéz és költséges. Olyan világot élünk, amikor a világ minden tája felé szétszélednek a fiatalok. Itthon maradnak a szülők, akik annak idején abban reménykedtek, hogy a gyermekeik gondoskodnak róluk. Az otthon nekik nyújt segítséget. Óriási dolog egy keresztyén központban biztonságban tudni az idős szülőket. Az egyház nem az anyagi haszon megszerzésére törekszik, a realitásokkal szembenézve próbál segíteni azokon is, akik önhibájukon kívül kerültek oda, hogy saját forrásaikból nem képesek önmaguk ellátására befizetni. Bízunk abban, hogy az otthon méltó lesz Kálvin nevéhez, s az itt dolgozó nővérek, gondozók Isten erejével tudnak szolgálni. Ha az intézménynek nem lesz ilyen kisugárzása, akkor csak egy lesz a többi között – mondta a püspök. Jakab István, az otthon igazgatója azt hangsúlyozta, hogy ebben a házban a szeretetnek kell uralkodnia, amit bevisznek az itt lakók szobájába. Az ápolás és gondozás mellett vissza szeretnék adni azt a méltóságot, amit a társadalom egyre inkább megvon az emberektől. Mit nyújt még az otthon? Mentálhigiénés szakemberek segítenek a beköltözők beilleszkedésében, ünnepségeket, rendezvényeket szerveznek, csoportos és egyéni gyógytornát tartanak azoknak, akiknek ezt a háziorvos elírja, gyógymasszázst biztosítanak. A társalgóban lehetőség nyílik különböző foglalkozásokra – kézimunka, társasjáték, színház, zene –, biztosított a tévé és az internetszolgáltatás. Minden vasárnap és ünnepnapokon istentiszteletet tartanak. Tárkányi Márton, a nyugdíjpénztár igazgatója köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik hozzájárultak az otthon felépítéséhez, majd a meghívottaknak bemutatták az épületet. Mezey Sarolta Népújság (Marosvásárhely) 2014. november 13.Az egyház nem szolgáltatás (Reformátusokról nem csak reformátusoknak)Az elmúlt héten az Erdélyi Református Egyházkerület generális konventje a sepsiszentgyörgyi belvárosi református gyülekezetben tett hivatalos látogatást. Az ünnepi programsorozat nyitóakkordjaként Kató Béla püspök jelenlétében a felújított templomtoronyra elhelyezték az egyházkerület címerét és a székely címert, ezzel is jelezve a református közösség, valamint a székely nép identitásának létét és erejét. A ceremónia végén Pap Attilával, a gyülekezet lelkipásztorával beszélgettünk, aki készséggel számolt be a püspöki vizitációról, valamint a további teendőkről. A lelkipásztor nehezményezte, hogy napjainkban az emberek az egyházra szolgáltatásként, és nem szolgálatként tekintenek. Ennek hátránya, hogy a befizetett egyházfenntartói járulék ellenében valamilyen szolgáltatást várnak, gyakran az egyházmegyét vagy egyházközséget érint szociális gondok megoldását. Továbbá a lelkipásztor kiemelte a háromszéki reformátusok egyházzal szembeni negatív attitűdjét is, amely – mint fogalmazott – gyakran tapasztalható a lelkész közvetlen munkatársai részéről is. Elmondta: találkozott olyan egyházközséggel, ahol a presbiterek kijelentették, azért van a lelkész, hogy imádkozzon az egyháztagok helyett is. Fontosnak tartja a mentalitásváltást, amely – mint mondta – nem könnyű feladat, azonban elengedhetetlen lépés a további építkezés szempontjából. Hangsúlyozta a gyermekekkel, fiatalokkal való munka fontosságát, a vallásórák megtartását, a konfirmandusok hitbeli megerősítését. Eddigi tapasztalataira alapozva elmondta, ezek megszervezése és eredményes kivitelezése elsősorban nem a lelkipásztortól függ, hanem a szülőkkel, családokkal való személyes kapcsolat meglététől. Ezt a személyes kapcsolatot csak a gyülekezeti tagok otthonában lehet kialakítani a családlátogatások során. A lelkész megfogalmazta abbeli szándékát, hogy a közeljövőben felkeresi a kisgyermekes családokat. Szeretné nyitottá tenni a gyülekezeti szeretetszolgálatot, hogy ne csak az egyes tisztségeket betölt személyeknek legyen lehetőségük részt vállalni a gyülekezeti diakóniai feladatokban, hanem minden egyháztagnak. Végezetül egy kéréssel fordult a gyülekezet felé: a családlátogatások alkalmával fogadják nyitott szívvel és lélekkel a lelkipásztort. Huszár Szilamér Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. november 24.Európai Polgár Díjat kapott a Temesvár TársaságTőkés László európai parlamenti képviselő felterjesztése nyomán az idei év európai díjazottjai között van a temesvári Temesvár Társaság (Societatea Timișoara) is. A díjat az Európai Parlament zsűrije minden évben olyan tevékenységért ítéli oda, amely az európai gondolatot erősíti vagy népszerűsíti. A Temesvár Társaság évek óta azért küzd, hogy a temesvári forradalom szellemisége, lángja továbbra is érvényesüljön a romániai közgondolkodásban, politikában. 1990 márciusában fogalmazták meg a Temesvári Kiáltványt, amelynek védelmében Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb antikommunista tüntetéssorozat indult 1990 első hónapjaiban Romániában. A csoport a kilencvenes évek derekán lusztrációs törvénytervezetet készített, amelyben tíz évre megtiltották volna, hogy a volt kommunista párt és a hírhedt szekuritáté egykori vezetői választhatók legyenek. A Temesvár Társaságon kívül a díjat ebben az esztendőben Romániából Andrei Pleșu közíró, filozófus kapta meg. Tőkés László erdélyi EP-képviselő javaslatai alapján a korábbi években Európai Polgár Díjban részesültek Smaranda Enache, a Pro Europa Liga társelnöke, Kató Béla református püspök és Nyisztor Ilona pusztinai csángó-magyar hagyományőrző. Brüsszel, 2014. november 24. Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája itthon.ma 2014. november 26.Az Erdélyi Református Egyházkerület állásfoglalása a Mikó-ügy kapcsán25 év jogállamiságba vetett hitünk dőlt ma meg azzal, hogy a Ploiesti-i Táblabíróság jogtalanul elvette az Erdélyi Református Egyházkerülettől a Református Székely Mikó kollégium épületét. Olyan állapot állt elő, amivel a román állam azt jelezte a reformátusoknak, a kisebbségieknek, hogy nem ugyanazok a jogok illetik meg, mint bárki mást ebben az országban. Nem akarunk másodrendű állampolgárok lenni, és követeljük az államtól, hogy mondja ki, hogy a kisebbségek mire jogosultak. Nem akarunk abba a helyzetbe jutni, amibe a szászok jutottak, hogy másodrendűek, eladhatóak lettek. Újra kell gondolnunk az egyház és állam viszonyát a következő időben, ezért november 29-re, szombatra rendkívüli egyházkerületi közgyűlést hívunk össze 11 órára a kolozsvári Kétágú templomba, ahol az egyházkerületi közgyűlés meghatározza, hogy milyen irányba indulunk tovább. Az a lojalitás és a jogállamiságba vetett hitünk, amivel ezekben az esztendőkben a román állam iránt viseltettünk súlyosan károsult. A leginkább az fáj, hogy egy egész közösséget, ha nem többet a 700 000 lelket számláló református közösséget arcul csapták, hazugnak, csalónak, követelőzőnek nevezték. Ez számunkra erkölcsi kérdés, nem egy épület léte, vagy nem léte a tét. Ez a visszaállamosítás azt üzeni, hogy ebben az országban bármikor bármit meg lehet tenni. Ugyanakkor igazságtalanság történt azokkal szemben is, akik a munkájukat végezték. Ez a kérdés azért lehet súlyos a következő időszakra nézve, mert az összes református kollégium ebben a helyzetben van, hiszen azt a tényt nem akarták elfogadni, hogy a református egyház felépítése és rendje szerint minden hozzá tartozó intézmény külön jogi személyiséggel rendelkezett. Ez az a tény, amit most egyértelműen megtagadtak. Ha a román állam nem akarja érteni és beismerni a tényeket, akkor mindig találhatnak olyan jogi vesszőhibát, amivel bármikor bármit meg lehet tenni. Határozottan visszautasítjuk az államnak ezt a hozzáállását. Egyértelmű diszkriminációnak tartjuk, hogy míg a többségi egyháznak szállodákat és több millió euró értékű ingatlanokat adományozott, addig a kisebbségi egyháztól azt is elvette, ami a sajátja volt! Ragaszkodunk az egyház autonómiájához! A román állam most minden ’90-től erre visszaszerzett ingatlan birtokviszonyát megkérdőjelezte. A református egyház tulajdonának alig egyharmadát adták vissza, most pedig erről az egyharmadról is azt mondja, hogy törvénytelenül és jogtalanul került vissza jogos tulajdonosához. Ettől kezdve már csak a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága marad lehetőségként, ahol meg kell hallják az európai keresztyénség, reformátusság tiltakozását! „Te pedig, emberfia, prófétálj Izráel hegyeinek, és mondd: Izráel hegyei, halljátok meg az Úr igéjét! Így szól az én Uram, az Úr: Mivel az ellenség hahotázva azt mondta rólatok: Birtokunkba kerültek az ősi halmok! – ezért prófétálj, és mondd: Így szól az én Uram, az Úr: Mivel a vesztetekre törnek mindenfelől, hogy a többi nép birtokává legyetek, és mivel szájukra vettek titeket a rágalmakat terjesztő népek, azért, Izráel hegyei, halljátok az én Uramnak, az Úrnak igéjét! Ezért így szól az én Uram, az Úr: Fölemelt kézzel esküszöm, hogy majd a körülöttetek élő népeknek kell eltűrniük, hogy gyalázzák őket! Mert én mellettetek vagyok, és felétek fordulok: megművelnek és bevetnek titeket." (Ezékiel könyve 36, 1-4a-7-9) Kató Béla, püspök Markó Gábor, főgondnok Erdély.ma 2014. november 26.Markó Attila: az Emberi Jogok Európai Bírósága elé visszük a Mikó-ügyetMarkó Attila számára nincs különbség a felfüggesztett és a végrehajtandó büntetés között a Székely Mikó Kollégium visszaállamosításról szóló döntés tükrében. Nyilatkozata szerint a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elé viszik az ügyet. Az Erdélyi Református Egyházkerület rendkívüli tanácskozást tart szombaton, ahol a további lépéseket tárgyalják meg. Markó Attila (fotó) az ítélettel kapcsolatban közölte: „előttem semmi különbség nincs a felfüggesztett vagy a végrehajtandó büntetés között annak az érdemi kérdésnek a tükrében, hogy a Székely Mikó Kollégium a református egyház tulajdonát képezte, attól államosítási dekrétummal elvették, azt érvényes román jogszabályok szerint jogosan visszaszolgáltattuk, és amelyet ezzel a döntéssel visszaállamosítottak.” A képviselő szerint az nem is kérdés, hogy ezt az ügyet a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elé viszik. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke portálunknak megerősítette a visszaállamosítás tényét, és a további lépéseikről is beszámolt. Elmondta, „hihetetlen, de a hír igaz, hogy a román állam mégis meg merte tenni: egy hétszázezer fős közösséget arcul csapott azzal, hogy visszavette azt az ingatlant, amit már egyszer visszaadott. Ezáltal azt üzeni, hogy bármikor bármi megtörténhet.” A püspök elmondta, hogy szombatra egyházkerületi közgyűlést hívott össze Kolozsvárra, ahol az Egyházkerület legfontosabb testülete fog dönteni arról, hogy melyek lesznek a következő lépések. Az Erdélyi Református Egyházkerület elnökségének közleménye Huszonöt év jogállamiságba vetett hitünk dőlt szerdán meg azzal, hogy a Ploiesti-i Táblabíróság jogtalanul elvette az Erdélyi Református Egyházkerülettől a Református Székely Mikó kollégium épületét. Olyan állapot állt elő, amivel a román állam azt jelezte a reformátusoknak, a kisebbségieknek, hogy nem ugyanazok a jogok illetik meg, mint bárki mást ebben az országban. Nem akarunk másodrendű állampolgárok lenni, és követeljük az államtól, hogy mondja ki, hogy a kisebbségek mire jogosultak. Nem akarunk abba a helyzetbe jutni, amibe a szászok jutottak, hogy másodrendűek, eladhatóak lettek. Újra kell gondolnunk az egyház és állam viszonyát a következő időben. Az a lojalitás és a jogállamiságba vetett hitünk, amivel ezekben az esztendőkben a román állam iránt viseltettünk, súlyosan károsult. A leginkább az fáj, hogy egy egész közösséget arcul csaptak, hazugnak, csalónak, követelőzőnek neveztek. Ez számunkra erkölcsi kérdés, nem egy épület léte vagy nem léte a tét. Ez a kérdés azért lehet súlyos a következő időszakra nézve, mert az összes református kollégium ebben a helyzetben van, hiszen azt a tényt nem akarták elfogadni, hogy a református egyház felépítése és rendje szerint minden hozzá tartozó intézmény külön jogi személyiséggel rendelkezett. Ez az a tény, amit most egyértelműen megtagadtak. Ha a román állam nem akarja érteni és beismerni a tényeket, akkor mindig találhatnak olyan jogi vesszőhibát, amivel bármikor bármit meg lehet tenni. Határozottan visszautasítjuk az államnak ezt a hozzáállását. Egyértelmű diszkriminációnak tartjuk, hogy míg a többségi egyháznak szállodákat és több millió euró értékű ingatlanokat adományozott, addig a kisebbségi egyháztól azt is elvette, ami a sajátja volt! Ragaszkodunk az egyház autonómiájához! Szabó Enikő Székelyhon.ro (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
