|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 452 találat | lapozás: 1-30 ... 331-360 | 361-390 | 391-420 ... 451-452 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Sarolt /magyar fejedelemasszony/ 2015. május 8.Esély egy jobb jövőértA Gyulafehérvári Caritas szerdán Erdőszentgyörgyön, a Rhédey-kastélyban mutatta be az Esély egy jobb jövőért elnevezésű projektet, amelyet Balavásáron, Erdőszentgyörgyön, Gyulakután és Makfalván indítanak. A projekt futamideje 14 hónap, az Európai Gazdasági Térség pénzalapjából támogatják, célja a térségbeli nehéz helyzetben élő gyermekek társadalmi kirekesztettségének elkerülése. Romániában a gyermekek felét fenyegeti a szegénység A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a 2014-es adatok szerint Romániában a gyermekek több mint 50%-át veszélyezteti a szegénység és a társadalmi kirekesztettség. Ennek több oka van, például az anyagiak hiánya, a szülők gondatlansága és nemtörődömsége, a gyermekek elhagyása, az árvaság, amely tanulási kudarcot, iskolakerülést illetve -elhagyást eredményez. Ezekből adódóan számos más pszichoszociális probléma jelentkezik, nemkívánatos viselkedés, gyenge készség- és képességfejlődés, amelyek negatív hatással vannak a gyerekek személyiségének fejlődésére, életminőségére, és társadalmi kirekesztéshez vezetnek. Az országos helyzettől, sajnos, a Nagy-Küküllő térsége sem tér el. A Balavásár, Erdőszentgyörgy, Gyulakuta és Makfalva vezetőivel, pedagógusaival és szociális munkásokkal folytatott tárgyalások igazolták a statisztikai adatokat. Éppen ezért a térség nehéz helyzetben lévő, 6-14 év közötti gyermekeinek pszichoszociális nevelését és fejlesztését tűzték ki célul. Ez egyéni és csoportos foglalkozásokból, képzésekből áll, amelyeket műhelymunkák keretében végeznek a gyerekek, a szülők és nevelők, valamint pedagógusok. Ezeket a tevékenységeket a Gyulafehérvári Caritas szakemberei – pszichológusok, szociálpedagógusok, szociális munkások, gyógypedagógusok, szociológusok – az oktatási intézmények vezetőivel folyamatosan egyeztetve ütemezik be és működtetik az igények és a szükség függvényében. A tevékenységek helyszíneit az önkormányzatok, a központok felszerelését a projekt támogatási alapjából biztosítják. Négy szociális központot hoznak létre Fontos pillére a projektnek, hogy megalapozza a társadalmi elfogadást egy régiós szociális stratégia és akcióterv kidolgozása révén, amelybe bevonják a helyi egészségügyi, oktatási és önkormányzati szereplőket, valamint a lakosságot, nem csupán a projekt 14 hónapos időszakára, hanem legkevesebb 5 évre a projekt lezárása után. A terv keretében létrehoznak négy szociális központot a már említett településeken, Balavásáron, Erdőszentgyörgyön, Gyulakután és Makfalván. Szociális szolgáltatásokat biztosítanak, egyéni és családi pszichoszociális támogatást nyújtanak 6-14 év közötti gyermekeknek és hozzátartozóiknak, csoportos szociális tevékenységeket, foglalkoztatási terápiát, prevenciós programokat, felzárkóztató tevékenységeket végeznek. A szülőknek tematikus műhelymunkákat biztosítanak, módszertani képzéseket tartanak a helyi oktatók számára, továbbá kampányt folytatnak gyermekjóléti témában. Ezt követően szociológiai felmérést készítenek, amelyet egy hosszú távú stratégia és akcióterv kidolgozása követ. A projekt 125 6 és 14 év közötti gyermeket érint. Értéke 130.659 euró, amelyből 117.370 euró vissza nem térítendő támogatás. A tájékoztatón Ludescher László, a Gyulafehérvári Caritas ágazati igazgatója és Vécsei Szilárd, a területi tevékenységek koordinátora ismertette a projektet. Jelen volt Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere, Sagyebó István, Balavásár polgármestere, Kovács Zoltán, a gyulakutai iskola igazgatója, valamint Makfalva szociális referense – tájékoztatott Pápay Kamilla projektfelelős. Mezey Sarolta Népújság (Marosvásárhely) 2015. május 21.A kétnyelvűségért folyó harc újabb fejezeteStr. Bilingvism – Kétnyelvűség utca A Civil Elkötelezettség Mozgalom tegnap sajtótájékoztatón ismertette a Marosvásárhelyi Ítélőtáblának a kétnyelvű utcanevek ügyében több hónap eltelte után megfogalmazott indoklását, amelyet május 12-én kaptak kézhez. Mint ismeretes, az Országos Diszkriminációellenes Tanács tavaly augusztusi határozata kimondta, hogy az egynyelvű, illetve a részlegesen kétnyelvű utcanévtáblák diszkriminatívak. Ezt a határozatot támadta meg a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal, az Ítélőtábla nekik adott igazat, semmisnek nyilvánítva a Diszkriminációellenes Tanács határozatát. Igazságtalan igazságszolgáltatás Szigeti Enikő, a CEMO ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az Ítélőtábla határozatát megfellebbezik, és kérik, hogy nyilvánítsák semmisnek a bírónő ezen döntését, hiszen a 2007-es tanácsi határozatban ott van az utcanév-lajstrom, ahol világosan látszik, hogy azok a személynevek, amelyekre az indoklásban hivatkoznak, s amelyben azt magyarázzák, hogy a fordítással sérülnének a román történelmi személyiségek nevei, nincsenek lefordítva. A bírónő nevezetesen a Stefan cel Mare, a Mihai Viteazul, az Avram Iancu és a Horea utcát nevezi meg. – A világon sehol sem fordítanak le személyneveket, kivéve Marosvásárhelyt, ahol a Dózsa György és a Kinizsi Pál utcát sikerült átkeresztelni. A bírónő felsorol négy magyar utcanevet is, a Köteles Sámuelt, "Nagy Budai Antalt", a Márton Áront, a Bolyai Farkast, amelyek magyar személyiségekről vannak elnevezve, s ezeket soha senki nem gondolta, hogy lefordítsák románra – ez áll többek között a nyolcoldalas indoklásban, amelyben Corina Ioana Muresan bírónő kifejti, hogy miért nem indokolt a kétnyelvű utcanév-táblák használata Marosvásárhelyen. – Még mindig döbbenettel olvasom ezeket az indoklásokat, hisz 14 évvel a közigazgatási törvény megszületése óta, gyakorlatilag az anyanyelv-használati jogoknak a bevezetése óta még mindig ott tartunk, hogy a bíróság úgy tesz, mintha ezek nem léteznének. A chartára – a kisebbségek nyelvhasználati jogait szavatoló Regionális Chartára vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájára – is hivatkoztam, amelyet nem fordítottam le románra. A chartaszakértők explicit kérték, hogy a földrajzi nevek esetén ne úgy értelmezzék a földrajzi nevet, hogy helységnév, hanem úgy, hogy helységnév, utcanév stb. A chartában toponímia szerepel, ami nem csak helységnevet, hanem utcanevet és minden egyes földrajzi nevet jelent. Ezt teljesen mellőzte a bírónő az indoklásában. Ugyanakkor használja a 2007-es utcanév-lajtromot, elismeri, hogy létezik, viszont az említett négy utcanév megakadályozza az összes többi lefordítását. A chartát úgy tekinti a bírónő, mint egy létező egyezményt, de elköveti azt a hibát, hogy azt állítja, hogy ezeket úgy kellett ratifikálni, hogy megfeleljenek a közigazgatási törvénynek, holott egy nemzetközi egyezmény erősebb, s az erősebb befolyásolja a gyengébbet. Amikor Románia ratifikálta a chartát, akkor a közigazgatási törvényben bizonyos módosításokat kellett volna eszközölni, csak ezt Románia mindmáig nem tekintette prioritásnak. Románia ratifikálta azt a cikkelyt, amely a toponímiára vonatkozik. Az alapján, amit Románia 2008-ban életbe léptetett, mi bárhol, bármikor magyarul kellene beszéljünk. Meglátjuk, hogyan dönt a Legfelsőbb Bíróság. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács azt állítja, hogy ott objektívebb döntéshozatal történik. De úgy tűnik, hogy az utóbbi évben az anyanyelv- használati perekben azért nem egyértelműek a döntések. Jó lett volna, ha 2001 után egyértelmű tanácsi határozatok születnek, mert akkor nem lennének ilyen félreértelmezések – fogalmazott Szigeti Enikő. Büntetést senkire sem róttak ki Barabás Miklós a kétnyelvű táblákkal kapcsolatban elmondta, hogy figyelemmel kísérik az utcanévtáblák sorsát. A rendőrségi akciók után körülbelül 60-70 táblát szereltek le, több mint 17-et visszatettek. Azóta is vannak megrendelők, akik igénylik a kétnyelvű utcanévtáblát. Érdekes, a rendőrségi túlkapások után döntöttek úgy, hogy csak azért is! A kétnyelvű táblák miatt büntetést még senki sem kapott. Múlt héten adtak át egy felszólítást, amelyben 48 órás hatállyal kérték a táblák eltávolítását, mert ellenkező esetben 30 ezertől 50 ezer lejig terjedő pénzbírság róható ki. A rendőrök közben lefényképezték a táblákat, többször megfordulnak a ház körül, a megfélemlítési akció zajlik. A kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezését folytatjuk, továbbra is rendelnek az emberek belőlük. Készíttettünk egy matricát Str. Bilingvism – Kétnyelvűség utca felirattal. Mivel a kétnyelvű utcanévtáblák kapcsán sokszor elhangzott a reklám, ennek értelmében reklámakcióba kezdtünk. Ilyeneket lehet igényelni, bárhová fel lehet ragasztani. Ezzel szeretnénk felhívni a figyelmet erre a megoldatlan marosvásárhelyi problémára – mondta Barabás Miklós. A CEMO aktivistái az egynyelvű "reklámtáblákat" összesítik, s kíváncsiak, hogy a kihelyezői kapnak-e magas büntetésről szóló felszólítást. Mert ha csak a kétnyelvű "reklámtáblát" kihelyezők kapnak felszólítást, akkor a Diszkriminációellenes Tanácsnál is be tudják bizonyítani, kettős mércével mér a rendőrség. Mezey Sarolta Népújság (Marosvásárhely) 2015. május 22.Csillagok, csillagok, tovább ragyogjatok!Hálásak lehetünk mi, marosvásárhelyiek, hogy bővelkedünk magyar vonatkozású rendezvényekben, kiváltképpen ilyenkor, a városnapok alkalmával. Azért is hálásak lehetünk, hogy vannak lelkes emberek, civil szervezetek, akik/amelyek felvállalják kulturális események szervezését és lebonyolítását, hiszen be kell vallanunk, nem kis munkát, szervezőkészséget, türelmet és hozzáértést igényel egy délutánt vagy estét betöltő színvonalas műsor összeállítása. Nem mintha a nyilvánosságra tartozna, de kedden este fárasztó munkanap, majd szülői értekezlet után rohantam be a Kultúrpalotába. Nótaestre. A Marosvásárhelyi Napok kiemelkedő és várt eseménye ez minden évben. A főpáholy oldalsó zugában kaptam helyet, s mielőtt kifújtam volna magam, a műsor el is kezdődött. Kilyén Ilka Magyar Örökség díjas színművésznő mint főszervező a tőle megszokott tartással és eleganciával állt színpadra. Köszöntője után a város két alpolgármesterét, Peti Andrást és Claudiu Maiort szólította pódiumra. Nem nótázni, hanem azért, hogy a hivatal üdvözletét tolmácsolják a város magyar ajkú, fiatalos, de többnyire tisztes kort megélt nótakedvelő hallgatóságának. Értelmezés kérdése, de mindenképpen méltányolandó, hogy Claudiu Maior magyarul szólt a közönséghez. Ifj. Jánoska Béla és népi zenekara kíséretében csendültek fel az ismert nóták Ritziu Ilka Krisztina, Ördög Miklós Levente, Vígh Ágnes, Szabadi Nóra, Kilyén Ilka, Ábrám Tibor, Tollas Gábor, Buta Árpád Attila tolmácsolásában. A közönség előbb csak dúdolt, de ahogy egyre jobban ráhangolódott az éneklésre, fellángolt a nótázási kedv, s Buta Árpád nótáit már együtt fújták. Végül nem is lehetett tudni, Buta Árpádot szereti-e a közönség annyira, vagy a közös nótázást. Annyiban maradtunk, hogy mindkettőt. Bevallom, én is szívesen énekeltem a kis kút, kerekes kútról, a zavaros Nyárádról, a százados úrról, aki felül a lovára, s végül a szépen ragyogó, utat mutató csillagokról. De nem ragadtatom el magam, inkább arról is szólok, hogy a muzsika és nóták közé vidám jeleneteket iktattak: Szőlősi Pénzes Szilárd és Cseke Péter, a Hahota színtársulat tagjai, majd Kilyén Ilka és Ritziu Krisztina nevettették meg a közönséget. S tették mindezt Kovács Levente művészeti tanácsai alapján. S ha nóta volt, vidámság volt, nem hiányozhatott a tánc sem, Eötvös Mária koreográfiájára perdült táncra Mészáros Zoltán és táncospárja. S akkor még nem szóltunk a szervezőkről, a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesületről, az EMKE Maros megyei szervezetéről és a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalról, amelyek idén is kiváltották a közönség elismerését. Azét, amely hűséges még a magyar nótához, a magyar hagyományokhoz, s amelyet értékelni kell, mert nem biztos, hogy húsz év múlva lesznek még annyian, hogy benépesítsék a Kultúrpalotát. Mezey Sarolta Népújság (Marosvásárhely) 2015. május 23.Csomagban átcipelt múltBeszélgetés a 60 éves Kapui Ágota költővel, szerkesztővel – Erdélyben, sepsiszentgyörgyi pedagóguscsaládban született. Kérem, meséljen gyermekéveiről. – Édesanyám szívbeteg volt, tehát a szüleim tudták, hogy nem lehet testvérem, ezért teljes lényükkel rám koncentráltak. Én voltam az egyke iskolapéldája, akinek mindent megadtak, amit a hatvanas-hetvenes években egy család egy gyermeknek megadhatott. Két maximalista pedagógusszülő irányította a lépteimet, fontosnak tartották, hogy nyelvet tanuljak, zongorázzak, rajzoljak, olvassak. Könyveket adtak a kezembe, megmondták, mi a nekem való olvasmány. Persze, én mindig azt olvastam titokban, ami nem volt nekem való. Kisgyermekként nagymamám sok mesét olvasott. Soha nem engedtem, hogy abbahagyja addig, amíg teljesen be nem rekedt. Anyukámnak gyönyörű hangja volt, sokat énekelt, verset olvasott, így kaptam rá a költészet ízére, Adyra, Arany Jánosra, Reviczky Gyulára, Juhász Gyulára. Még ma is elszorul a torkom, ha a Pillangókisasszony nagyáriáját meghallom, mert az volt anyám kedvenc operája. Édesapám a Bánságból jött, és benősült egy székely családba. Apai nagyapámnál töltöttem minden nyaramat egy Temesvár melletti faluban, ahol egy másik kultúrát, mentalitást ismerhettem meg. Az iskolában mindig a maximumot kellett kihoznom magamból, mert a tízes nálunk elvárás volt. Ha gyengébb jegyet kaptam egy dolgozatra, azt édesanyám hamarabb tudta, mint én, és a büntetés nem maradt el. Ez az állandó megfelelési kényszer lassan-lassan lázadóvá tett, szerettem olyan barátokkal lenni, akik nem voltak eminensek, mert mellettük csupa izgalom volt az élet. A megfelelés és a világ másik oldalának megismerése közt lavíroztam, a barátaim körében átlagos, hétköznapi tizenévesnek érezhettem magam. – Kik voltak tanítói, tanárai, akikre ma is szívesen emlékszik vissza? Milyen volt az egykori 1-es számú, híres-neves, ma "elhíresült" Mikó Kollégium szellemisége az 1960-as évek végén, a ’70-es évek elején? – Az akkori 1. számú líceum hiába viselte ezt a semmitmondó nevet, nem feledte el múltját, hagyományait, a Mikó az Mikó maradt. Mindannyian büszkék voltunk arra, hogy a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumba járunk, ahogy szüleink, nagyszüleink is azok voltak. A tanáraink is erősítették bennünk ezt a szellemet, és olyan tudást adtak, amelyből egész életemben megéltem, bárhová sodort a sorsom. Az a humánműveltség, amelyet az oktatóim megalapoztak, sok helyzetben kisegített engem. Berde Zoltán tanár úr a világ legjobb magyartanára volt, egy igazi példakép. Ő volt az első kritikusom, minden versemet az ő útmutatásai alapján gondoltam tovább, javítottam, tisztáztam le. Szász Fehér Gyöngyi tanárnő szerettette meg velem a francia nyelvet, de nem feledem Becsei Pali bácsit, a latintanáromat sem. Édesanyám volt a történelemtanárom, furcsa volt őt anyaként szeretni és tanárként elfogadni. Láttam, hogy mindennap vázlatot ír és lelkiismeretesen készül az óráira. Szigorú volt és kedves, következetes, de megértő is. Sokan szerették, és ez leginkább akkor vált számomra nyilvánvalóvá, amikor eltávozott, és sok-sok volt diákja búcsúzott tőle. – Melyek voltak első próbálkozásai, és ezek hol "kötöttek ki": a szemétkosárban, az iskola faliújságján vagy a újságszerkesztők asztalán? – A versírás mindig valamifajta elvonulást jelentett számomra egy olyan világba, amelyet más nem ismerhet. Most is emlékszem, milyen is volt az ihlet pillanata. Eszembe jutott egy szókapcsolat, amely nem hagyott nyugodni, bezárkóztam a szobámba és továbbgondoltam, papírra vetettem, játszadoztam vele egy kicsit. Nyugtalanító volt, izgalmas, ígéretes, furcsa kis folyamatok indultak meg a lélekben, és jöttek a szavak, a képek, a rímek… A Mikónak volt egy diáklapja, a Gyökerek, az első verseimet ebben publikáltam, de a Megyei Tükörnek is volt egy gyerekrovata, a Cimbora, amelynek szerkesztője voltam, és itt is megjelent egy-egy írásom. A Cimborát szerkesztő diákcsoportot, Zsehránszky István irányította, akivel sokat beszélgettem költészetről, irodalomról. Emberileg is nagy hatással volt rám. – Kolozsvár akkor (és most is) az erdélyi magyar kultúra szellemi fellegvára volt. Kiket ismert egyetemistaéveiben az ott élő költők, írók közül? – Az egyetem olyan magasra tette a mércét, hogy utána nehéz volt elszakítani azt a köldökzsinórt, amellyel magához fűzött a város. Kolozsvár szellemisége meghatározó volt az életünkben, minden köve, minden utcája, épülete lehelte magából a kultúrát, a múlt hagyatékát, az erdélyiség lényegét. Jó volt ott lenni, érezni a pezsgést, a fiatalság varázsát…A háttérben azonban egy aljas játszma bábjai voltunk mindannyian. Sokáig nem hittem, hogy engem is megfigyelnek, és "bűneimet" lajstromozzák azért, hogy egyszer a szememre vethessék. – Hol kapott állást az egyetem elvégzése után? – Ez az euforikus állapot egy csapásra megszűnt, amikor ott álltunk a kihelyezés küszöbén. Kolozsváron nem lehetett maradni, mert akkor még létezett a zárt város fogalma. Ma már tudjuk, hogy ez a diktatúra kényszerítő eszköze volt, hogy szétszórjon minket a legeldugottabb falvakba, belenyomjon a sárba, a megalkuvásba. Egy súlyos magánéleti válság, egy baleset más irányt szabott az életemnek. Hazakerültem Sepsiszentgyörgyre, ahol műszaki fordítóként kezdtem dolgozni a kapcsolószekrénygyárban. Ekkor kezdődött el életem legreménytelenebb időszaka. – Mikorra gyűltek össze kötetre való versei? Miért nem jelenhettek meg a Forrás-sorozatban, amellyel egykoron a romániai magyar irodalom fiatal tehetségei dobbantottak? – A nyolcvanas évek közepe tájékán összegyűlt egy kötetre való írás, és egy gyermekverskötet terveit is dédelgettem. Elvittem a bukaresti Kriterion Kiadóhoz az anyagot, és ígéretet is kaptam arra, hogy megjelenhet, de aztán évekig nem történt semmi. Már Magyarországon éltem, amikor megtudtam, hogy a kötetek anyagát "kukába dobták", mert elhagytam az országot, tehát "hazaárulóvá" váltam. Furcsa volt az is, hogy minden szerkesztőségből csak visszautasítást kapok épp azoktól az emberektől, akik régebben szívesen közölték az írásaimat. – Úgy érezte, hogy figyelték, vagy most már bátran kimondhatjuk: meg is fenyegették a 80-as évek végén, amikor nem volt szabad leírni pl. azt, hogy kézdivásárhelyi, csak így: tg- secuiesci… – Igen, és ez a fenyegetés volt az utolsó csepp a pohárban. A gépgyárban eltöltött kilenc esztendő börtön volt számomra. ’87-ben megcsillant a szabadulás reménye, amikor a Háromszék elődjénél, a Megyei Tükörnél megüresedett egy hely az ipari rovatnál. Nagyon távol állt tőlem ez a terület, de reméltem, hogy idővel testhezállóbb feladatot kaphatok. Az akkori főszerkesztő meg is ígérte, hogy felvesz, amint lehet. Akkor váratlan dolog történt, amely mindent felborított. Behívattak a pártbizottsághoz, ahol megfenyegettek és megaláztak. Azt mondta egy elvtárs, hogy örüljek, hogy van munkám, és ne akarjak újságíró lenni, mert az én múltam nem fér össze az újságírói etika szabályaival. Azért nem jelennek meg mostanában a verseim, mert kritikus és lázító hangvételűek. Villámcsapásszerűen ért ez a támadás. Akkoriban hallani lehetett, hogy Magyarország nyit az erdélyiek felé, befogadja és nem küldi haza őket. Ez a kényszerhelyzet szülte a döntésünket, hogy elhagyjuk az országot. – Valahol olvastam, hogy 1988-ban, amikor családja elhagyta az országot, férjével, fiával és egy bőrönddel lépte át a határt. Nehéz volt az a bőrönd, vagy sokkal nehezebb volt az a másik "csomag", amit a szívében vitt, s úgy hívjuk: szülőföldszeretet? – Abban a csomagban minden benne volt, ami az addigi életünket jelentette. Otthagytuk az édesapámat és a nagyanyámat, az anyám sírját, a barátainkat, a múltunkat. Akkor még nem sejtettük, hogy ez a "mitikus monstrum" másfél év múlva megbukik, és lesz újrakezdés otthon is. – Hogyan alakult élete az áttelepedést követő években? – Voltak jó és rossz dolgok, remények és reményvesztett időszakok. Dabasra kerültünk, egy olyan településre, amelyről Vay Sarolta Régi magyar társasélet című könyvében olvastam valamikor, és akkor lenyűgözött a kisnemesi fészek különleges hangulata, a bálok, farsangok, vadászatok és nagy kártyapartik világa, amely az 1800-as évek végének Magyarországára jellemző volt. Dabas befogadott minket, megélhetést adott, lettek nagyszerű barátaink, jó- és rosszakaróink. A Táncsics Mihály Gimnázium tanáraként megélhettem a hivatás minden szépségét, elnyerhettem a diákok bizalmát, szeretetét. Kiteljesedhettem mindabban, amit szülőföldemen kellett volna művelnem, hogy hasznos legyek, és legyen értelme, visszaigazolása a sok tanulásnak. – Farkas Árpád mondta: megírta azt, amit akart, új verset nem ír, ne várjon az olvasó, nem lesz… Miben reménykedhetünk az Ön esetében? – Nem tartom magam költőnek, mert soha nem váltam azzá. A költők életművet hagynak maguk után, én ezzel nem szolgálhatok. Amióta hazát váltottam, nem nagyon írtam verset. Elfelejtettem, milyen az az érzés, amit gyermekként megtapasztaltam, az ihlet pillanata. Cserében sok minden más megadatott nekem. Voltam tanár, rendező, tehetséges fiatalok útját egyengethettem. Újságot, helytörténeti kiadványokat szerkesztek, szeretem összehozni a helybélieket szülőföldem magyarjaival. Igazi másodvonalbeli háttéremberré váltam, és minden tudásommal azt segítettem, aki valóban előtérbe kívánkozott, és ott van a helye. – Egyetlen verskötete jelent meg, Vers az időben. Gondolt- e arra, hogy régebbi és újabb verseit egybegyűjtve egy teljes Kapui Ágota- válogatást tesz az olvasók asztalára? – Nincsenek ilyen ambícióim! Jó, ha az ember idejében belátja, hogy középszerű, nem kell mindenáron arra törekedni, hogy költő legyen. Aki költőnek született, az a diktatúra, a fenyegetések, sanyargatások ellenére is az lett. Bennem nincs tüske azért az elvetélt költősorsért, most is az irodalom közelében mozgok, szeretem a szerkesztői munkát, jó dolog egy szerzőt hozzásegíteni egy új kötethez. – Igaz, hogy nem írt sok verset, de annál több szépirodalmi kötetet szerkesztett, mégpedig a dabasi Valentyik Ferenccel és Feldman Lászlóval. Kérem, sorolja fel ezeket, és miről szólnak? – Van, amit velük együtt szerkesztettem és van amit önállóan. Valentyik Ferenc dabasi helytörténész rengeteg értékes témát kutatott fel a helyi kötődésű írók-költők, politikusok, közéleti személyek elfeledett életművéből. Társszerkesztőként részt vettem az általa felkutatott Vay Sarolta-versek kötetté szerkesztésében (Virág borul minden rögre), Gyóni Géza Idegen lantokon című kötetének szerkesztésében (amelyben Valentyik Ferenc összegyűjtötte a Csak egy éjszakára című vers 12 nyelvre lefordított változatát), az 1000 dabasi pillanat c. helytörténeti album szerkesztésében. Szerkesztettem dr. Zlinszky János volt alkotmánybíró családtörténetét, Mitták Ferenc Pirkadat című kötetét, valamint a szerző Nyíló ablakok című középiskolás naplóját. Összeállítottam az Áldás a magyarra című kötetet, amelyet a honosított magyaroknak ajándékoz a dabasi önkormányzat. Feldman Lászlóval együtt szerkesztettem a Díszpolgári portrék sorozat két darabját: A dabasi csodadoktor című kiadványt és a Két, istennel beszélő ember című kötetet. – Az Ötödik évszak (1980) c. vers-, próza- és képzőművészeti antológiában azt írja: "Csak az időnek nem tulajdonítasz/ különösebb fontosságot/ míg szorítását nem/ érzed". Érzi már az idő szorítását? – Kár volna tagadnom: érzem az idő szorítását, hiszen hatvanéves vagyok. Ha a hatvanéves nagyanyámra gondolok, ő ebben a korában egy fájós lábú, kendős, ősz hajú asszony volt, aki csak értünk élt. A világ sokban megváltozott, és én is változtam. Nem érzem öregnek magam, és mindent megteszek, hogy egészséges maradjak, szellemileg és fizikailag is friss legyek. A középkorúság státusza kitolódott, engem fiatalítanak a barátaim, az aktív, feladatokkal teli életem, a sport, az az olthatatlan vágy, hogy még sokáig együtt legyek a gyermekeimmel, és ha lesznek majd unokáim, akkor ne legyen köztünk generációs szakadék. Nem adom meg magam az időnek, hiába érzem a szorítását… Székely Ferenc Népújság (Marosvásárhely) 2015. május 27.A hős honvédekre emlékeztek NagybaconbanAlig múltak el 1989 decemberének történései, a nagybaconiak már megemlékezésre készültek. Volt is miért készülődniük: a két világháborúban 147 falustársuk veszett oda, ám áldozatvállalásukért soha köszönetet nem mondhattak. Az első rendezvényeken még sok olyan hadfi vett részt, aki átélte a háború borzalmát, ám időközben sokan nyugodni tértek, mára hírmondónak alig hatan maradtak. A kevésnek is fogytán az ereje: Mokán Ferenc, Baló András, Kiss Árpád, Virág Mihály, Nagy B. Sándor és Nagy Máthé Árpád közül már csak az előbbi négynek engedte egészsége, hogy részt vegyen a rendszeresen pünkösd másodnapján tartott főhajtáson. Hetven esztendővel a világégés lezárulta után szülőfalujuk tapssal jutalmazta kiállásukat. A református templomban Molnár Sándor lelkipásztor János evangéliumából vett igére alapozott prédikációjában a haszontalan háborúkról beszélt: mindegyiket az igazságosság nevében indítják, ám nem számolnak azzal, hogy mennyi szenvedést okoz. Feladatunk – mondotta a tiszteletes –, hogy az igazságot a mindennapokban keressük, s ha tehetjük, cselekedjünk úgy, hogy az ellenségeskedésnek elejét vegyük. A Kós Károly tervezte református kultúrház falán elhelyezett Nagybaczoni Nagy Vilmos-emlékplakettnél a Történelmi Vitézi Rend nevében Dimény János, a Baróti Szabó Dávid Középiskola igazgatója mondott beszédet. Szólt az Erdővidékről származó kilenc – köztük hat Bacon községi – tábornokról, majd a székelyek szabadsághoz való ragaszkodását emelte ki: ha van Európában olyan népcsoport, amely megérdemli, hogy sorsát saját kezében tartsa és jövőjéről döntsön, az évszázadokon keresztül a határokat védő székely nép az. A felújított központi parkban Simon András polgármester a veteránok példamutató kitartásáról beszélt, s arra kérte az egybegyűlteket, a hazájukért és népükért vérüket hullajtókra egy perc néma csenddel emlékezzenek. Nagy Kinga Sarolta történelem szakos tanár a falu háborús vesztességeit vette számba: nincs olyan család, amely valamilyen módon ne lett volna érintett – mondotta. A hősök napjának egyik első szervezője, a falut harminc esztendeig református lelkészként szolgáló Bereczki László a megemlékezés fontosságát emelte ki, s az utókort adósnak mondotta, amiért sem a harcokban elesett, sem a hazatért honvédeknek évtizedekig nem adóztak. Az eseményen fellépett a nagybaconi fúvószenekar, a nyugdíjasklub Őszi Csokor Dalköre, a Benedek Elek Művelődési Egyesület Dalköre, a Konsza Samu Gimnázium xilofoncsoportja, szavalt Lakatos Ágnes, Bardocz Boglárka, Bartha Imre, Molnár Erzsébet, énekelt Szabó Tamara. Hecser László Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. június 9.Dobozolni jó?Akinek megadatott a történelmi „szerencse”, hogy beleszülessen valamely diktatúra mindennapjaiba, s nevelődése is ilyen politikai mederben folytatódjon, tapasztalhatta, hogy – egy kölcsönzött metaforát használva – ama „lassú vírus” jószerével még az ember magánéletét is kikezdte. Illyés Gyula verse, az Egy mondat a zsarnokságról ilyen oldalról mutatja be az önkényuralmi rendszereket. Bárhol, bármilyen helyzetben érezheted a nyílt elnyomásra és terrorra „szakosodott” rezsimek jelenlétét, ahogy a költő írta: „nemcsak a vallatásban, / ott van a vallomásban, / az édes szó-mámorban, / mint légy a borban, // mert álmaidban / sem vagy magadban, / ott van a nászi ágyban, / előtte már a vágyban, // mert szépnek csak azt véled, / mi egyszer már övé lett; / vele hevertél, / ha azt hitted, szerettél.” Érdemes szót ejteni viszont a zsarnokság emberi összetevőiről, illetve eredőjéről is, mert hiszen bennünk van a másik fölötti uralkodásnak ez a hajlama, amelynek a mindenkori vezérek általi kiélésében aztán hol egy egész család, hol valamely véletlenszerűen összeállt csoport, illetve intézményes formában működő munka- vagy más közösség leli „örömét”. Egyik vagy másik családtag például társát, gyermekét, a hozzá legközelebb állókat keríti hálójába, tartja fojtó ölelésében. Mondjuk ki nyíltan, zsarolja naponta, mivel azt is ő mondja meg, mégpedig ellentmondást nem tűrve, hogy mi és mikor lenne jó és kellemes nekik. Általában nem nehéz felismerni, aki vezérszerepre tör. Ízlést, szokást, eljárást, véleményt az ilyen egyet ismer, és egyet fogad el – a sajátját. Ami a másiktól származik, az csakis jelentéktelen, érdektelen lehet szemében, mondhatni: az olyan nem is létezik... Elbeszélő és színpadi művek tanúskodnak, hogyan nyilvánul meg az emberben a zsarnoki ösztön, miként erőlteti rá másokra akaratát egy-egy vezér (!), s mit meg nem tesz, hogy véghezvigye akár észbontó terveit is. Míg nem akad emberére, pontosabban, míg ki nem hívja maga ellen a sorsot, mely sors például egy lázadó személyében testesülhet meg... Mert bizonyára dobozolni jó annak – hogy egy irodalmi példával éljek –, ki krónikus álmatlanság, idegrendszere kimerültsége okán már nem alkalmas komoly, felelősséggel járó feladatok teljesítésére, de ha valakit erre kényszerítenek, folytonosan zsarolva, aki képes felmérni, hogy az ilyen időtöltés vagy szórakozás, illetve játék nélkülöz minden ésszerűséget, abban az efféle dobozkészítés a lázadást érleli. Mert a dobozkészítés úgymond semleges vegyhatású foglalatosság lenne, tekinthetni – például ínséges időkben – szerény jövedelemkiegészítésnek egy kis család számára, de mihelyt egy beteg elme kisajátítja, ezáltal kényszermunkává téve a kiszolgáltatottak és megzsaroltak számára egy célirányos tevékenységet, a terror eszközévé válik. Ez esetben már nem valamiféle emberhez méltó és valós szükségletet kielégítő munka a dobozkészítés, hanem a zsarnoki ösztön kiélésének biztos jele az illető személy részéről, azaz: dobozolás. Az egyperces novellák írójaként számon tartott modern klasszikusunk, Örkény István Tóték című színművében tűnt fel új, az értelmező szótárakban sem rögzített jelentésében ez a szó, és az önkény(uralom) szinonimájaként vált igen plasztikus kifejezéssé. A darab beteges elméjű őrnagy-hőse meggyőződéssel vallotta, sőt ennek elfogadására kényszerítette az őt vendégül látó családot, hogy kellemes játék a dobozolás. Környezete viszont fuldokolt a rájuk kényszerített, minden nap estétől reggelig tartó és a zsarnokságot leképező játéktól, s a családfő által készített „guillotine” le is sújtott az őrnagyra. A darab nézője látni nem látja, csak a háttérből hallja Tót úr „gépének” háromszori rettenetes döndülését, de az már közvetlenül a színen hangzik el, éspedig magának a lázadónak a szájából, hogy élve vágta négy egyforma darabba azt, akinek a dobozolás vált rögeszméjévé... Borcsa János Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2015. június 26.Megnyílt a 19. Ariadné textilművészeti tárlatMarosvásárhelyről tizenhét képzőművész állította ki munkáit, Temesvárról tizenegy, Kolozsvárról kilenc. Suceaváról, Déváról és Nagyváradról is ketten érkeztek alkotással, ezenkívül egy-egy textilművész Székelyudvarhelyről, Szegedről, Nagyváradról, Bukarestből, Budapestről, Sepsiszentgyörgyről, Gyergyóújfaluból és Gorjból küldte el munkáját a Marosvásárhelyen 19. alkalommal megrendezett Ariadné textilművészeti kiállításra. Amikor sok évvel ezelőtt létrejött az Ariadné kiállítás Marosvásárhelyen, mind több és több képzőművész kezdett figyelni a textilművészetre – mondta Nagy Miklós Kund újságíró-szerkesztő, író a szerda esti megnyitón a Kultúrpalota földszinti kiállítótermében. Ahogy fogalmazott, az idei rendezvényt kevésbé jellemzi az újítás. Van mese, mítosz, születés és halál, vidámság és szomorúság, tudomány és még a természet féltése sem hiányzik – sorolta a méltató, hogy mi minden van ezen a tárlaton, amelyet leginkább a hagyomány iránti tisztelet ural. „Ennek a tárlatnak az az újdonsága, hogy végre nem akar mindenáron valami újat hozni” – mondta érdeklődésünkre Bandi Kati marosvásárhelyi textilművész, aki úgy értékelte az idei tárlatot, hogy az a mesterségbeli tudást tükrözi a leginkább. Az iparművészet egyik ága a textilművészet, amely ipari technikával és művészi igénnyel kivitelezett használati- és dísztárgyakat hoz létre. Ha ezek közül a kritériumok közül valamely hiányzik, akár az ipari technika, akár a művészi igény, vagy a használhatóság – akkor csorbul az adott alkotás, mondta az ismert alkotótművész, aki úgy véli, sok szempontból lehet egy alkotás művészi. Az iparművészethez tartozó textilművészetnek is megvannak a sajátos kritériumai, amelyeket, ha az alkotó tiszteletben tart, annál értékesebb a műve. Nincs olyan textilművészeti kiállítás, amelyen ne lenne jelen a mítosz – hangsúlyozta Nagy Miklós Kund, felhívva a figyelmet a munkák sokszínűségére, az ötletgazdagságra, ugyanakkor a minőségre is, hiszen rengeteg munka van a kiállított művekben – mondta. Az idei tárlaton többek közt Nagy Dalma, Puskei Sarolta, Sajgó Ilona, Hunyadi Mária, Bandi Kati, Szabó Ágnes, Pacsika Lia alkotásai láthatók. A munkák között vannak szőttesek, kompozíciók, többnyire hagyományos módszerekkel készített faliszőnyegek, ruhák, képek, de nem hiányoznak a nem hagyományos összeállítások sem. Antal Erika Székelyhon.ro 2015. július 12.Másodszorra szervezték meg a nyílt napot a Bethlen-kastélybanAz erdélyi reformátusok igazi találkozóhelyévé vált szombaton a bonyhai Bethlen-kastély, ahol immár második alkalommal szerveztek nyílt napot. Nyolcvan önkéntes, javarészük helyi református férfiak, asszonyok készítették elő a terepet, kaszálták a füvet, metszették a bokrokat a bonyhai kastélykertben, takarították a termeket, hogy méltó módon tudják fogadni Erdély majd minden református gyülekezetéből érkező vendégeket. Az Erdélyi Református Nőszövetségre bízott Bethlen-kastély szombaton immár második alkalommal adott helyet egy olyan találkozónak, amelynek nem titkolt célja népszerűsíteni Árva Bethlen Kata református nagyasszony hagyatékát, és adományokat gyűjteni a kastély felújítására. Az idei rendezvény központi témája az imádkozás volt, igehirdetésében nagytiszteletű Szegedi László, az Erdélyi Református Egyházkerület missziói előadója, kőhalmi lelkész is erről beszélt. Arra hívta fel a jelenlevők, a színpad előtt padokon, székeken, kiterített pokrócokon üldögélők figyelmét, hogy nagyon fontos, hogy imáink és tetteink összhangban legyenek. „Ha képmutató az imádságunk, akkor olyanok tetteink is. Az örökkévaló Istennel való beszélgetéseink őszinték kell hogy legyenek. Valaki egyszer azt mondta: inkább csúnya szájú legyek, de szép legyen az életem, s igaza van: hiába állunk ki szépen, kegyesen imádkozni, ha cselekedeteink, életünk mást mutat” – hangoztatta a lelkész. Bár a kastély és udvara ugyanúgy néz ki, mint egy évvel ezelőtt, azért van előrelépés a felújítási tervben. Az elmúlt egy év alatt sokan dolgoztak azért, hogy a nőszövetségre bízott érték megmentődjön – hangsúlyozta köszöntő beszédében Borsos Melinda, az Erdélyi Református Egyházmegye elnöke, aki elmondta, hogy egy csapat szakember elkészítette az állagmegóváshoz szükséges tervet, az uniós pályázathoz szükséges előtanulmányt, valamint a látványterveket, hogy milyen lesz a kastély, amikor újra teljes pompájában tündököl majd. A családi nap keretében több sátorban és a kastély egyik földszinti termében is foglalkozások voltak. A gyerekeket közös éneklésre hívták, imádkozó kezeket készíthettek, bibliai történeteket tanulhattak. Az érdeklődők kétszer is meghallgathatták Lengyelné Püsök Sarolta előadását Árva Bethlen Kata imádságairól. A kastély udvarán imaösvény volt, amely lelki utazásra hívta a résztvevőket. Újra lehetőség adódott meglátogatni a Bethlen-kastély belső, emeleti termeit, valamint a bonyhai református templomot. Az egyik legnépszerűbb sátor a zsoltársátor volt, ahol egész nap énekelni lehetett. Simon Virág Székelyhon.ro 2015. július 17.Közel félmillió eurós pályázatot nyert a MilvusFelmérik az "ökoszisztéma- szolgáltatásokat" Tegnap délelőtt a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület a marosvásárhelyi Bolyai klubban ismertette legújabb – az Európai Unió által támogatott – programját, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontjával és a CEEweb for Biodiversityvel – a környezetvédelmi szervezetek közép-kelet-európaihálózatával – közösen valósít meg. A támogatásnak köszönhetően 91.000 hektáron felmérik az ökoszisztéma-szolgáltatásokat a Nyárád és Kis-Küküllő mentén levő Natura 2000-es területeken. Tulajdonképpen a Nyárád völgyét és a Küküllő-dombságot, a Bekecset, valamint a Nagy- Küküllő menti molyostölgy-rezervációt foglalták be a pályázatba. Tegnap a sajtótájékoztatón a projektben részt vevő szervezetek képviselői ismertették, hogy tulajdonképpen mire is költik az unió által felajánlott 402.340 eurót. A projektmenedzser Kelemen Katalin, munkatársa a Milvustól Papp Délia Judit, valamint Kelemen Márton biológus, a tájékoztatón még jelen volt Tripolszky Sarolta, a CEEweb for Biodiversity képviselője és munkatársa, Óhegyi Erzsébet valamint Rares Bonfate, a pályázatot kezelő román környezetvédelmi minisztérium képviselője. Tripolszky Sarolta kifejtette: ők biztosítják azt a szakmai hátteret, amelynek köszönhetően – az unió keretirányel-vének megfelelően – az említett területen felmérik az ökoszisztémák állapotát, ezek gazdasági erejét, amelynek potenciálját a helyi lakosoknak és döntéshozóknak kell majd kiaknázniuk környezetkímélő módszerekkel. Az ökoszisztéma-szolgáltatások olyan természeti források, amelyeket nemcsak környezetvédelmi, hanem kulturális, jóléti szempontok szerint gazdasági hatékonysággal ki lehet használni. Kelemen Márton elmondta: ezek a források három kategóriába sorolhatók. Az egyikbe tartoznak az ún. ellátó, termelő jellegű javak, mint a víz, levegő, föld, legelők, erdők – az ökoszisztémának azok az összetevői, amelyek biztosítják a létfeltétel alapját. A másodikat a szabályozó jellegű szolgáltatások képezik – ezen azokat a minimális beavatkozásokat értik, amelyekkel értékesítik vagy akár megóvják a természetes vagy az ember alkotta életteret. Ide sorolhatók a kulturális szolgáltatások is, amelyek a gazdasági tényezőket hozzásegítik ahhoz, hogy kihasználják, értékesítsék az említetteket. Ezek lehetnek rendezvények, szimpóziumok, más jellegű találkozók, amelyeken tudatosítják az érintett érdekcsoportokkal az ésszerű, fenntartható gazdálkodás szükségességét, esetleg olyan turisztikai programok, amelyekkel a sajátos tájat, ökoszisztémát lehet értékesíteni, népszerűsíteni. A program keretében különböző kutatási módszerekkel felmérik a lehetőségeket. Amint megtudtuk, az érintett övezetekben már hozzáfogtak a kérdőívezéshez, amiben arra kíváncsiak, hogy a helyiek mit tartanak fontosnak, kiaknázandónak. Megalakult egy tudományos tanácsadói testület is, amely irányítja a felmérést, elemzi és értékeli a begyűjtött adatokat. Eddig 12 ökoszisztémát különítettek el. Az erdélyi táj sajátossága a kisparcellás mezőgazdálkodásnak köszönhetően ún. mozaikos terület, ahol jól megfér egymással a megművelt és a beavatkozástól mentes terület. A döntéshozókkal megosztják a projekt következtetéseit, hogy ezeket beépítsék a helyi vagy a regionális gazdaságfejlesztési politikába, annak érdekében, hogy megőrizzék az ökoszisztémák biodiverzitását – hallhattuk a sajtótájékoztatón. A Népújság kérdésére Kelemen Márton elmondta, ismerve a helyi sajátosságokat, gazdasági és politikai helyzetet, nincs garancia arra, hogy ezeket a következtetéseket figyelembe veszik a döntéshozók, holott ennek az új szemléletnek az a hozadéka, hogy a közösségek megőrizhetik az alapvető természeti forrásokat, amelyekből – megfelelő mértékletességgel – hosszú távon gazdálkodhatnak – tegyük hozzá, nem sok anyagi ráfordítással. A terv megvalósításának határideje 2016 december vége. A milvusosok arról biztosítottak, hogy lesz folytatás. Népújság (Marosvásárhely) 2015. július 19.„Öt perc alatt lehet új mítoszt gyártani”Nem a rockoperát kell alapul venni a történelemtanulásban – fejtette ki Szántai Lajos művelődéstörténész péntek esti előadásán a székelyudvarhelyi Művelődési Házban. A több mint háromórás értekezés Szent István és Koppány karakterének átértelmezéséről szólt, a Képes Krónika tükrében. Az Új mítosz vagy régi legenda? – Koppány vezér és Szent István a Képes Krónikában című előadáson Szántai Lajos a magyarság őstörténetéről beszélt, bemutatva a XIV. században keletkezett dokumentumot a körülbelül félig telt oszlopos teremben. Mint elmondta, az évtizedek óta ismert rockopera művészeti alkotás, amely Koppány vezért és Szent Istvánt is tévesen ábrázolja, így a mostanában újra dívó népnemzeti szemlélet is téveszmékre alapul. Az előadó beszélt Attiláról, a tulajdonképpeni első magyar királyról, a királyi ágakról, a László Gyula történész által megalkotott kettős honfoglalás elméletéről, valamint a magyarság kereszténységre való áttéréséről. Mint elmondta, több igaznak elfogadott, de valójában téves információt is alapul vesznek a magyarság történetében. Kivetítőn bemutatta a Képes Krónikában fellelhető rajzokat, beszélt a királyok ábrázolásának szimbolikájáról, de elmondta azt is, hogy a dokumentumban a képek olykor ellentmondásban állnak a szöveggel, illetve helyenként ki is egészítik egymást. Következtetésként vonta le, hogy Koppány vezért nem kell pogánynak, kiváltképp nem táltosnak kikiáltani, hiszen végső soron ő is keresztény volt, ilyen módon pedig nem a magyar nép pogányságát kell az igazi magyar hagyományrendszerrel azonosítani. Ugyanakkor István király és édesanyja, Sarolt esetében tévesen hiszik azt, hogy ők erőltették rá a magyar népre a kereszténységet, idegen segítséggel – jelentette ki. A modern mítoszokkal kapcsolatban kifejtette: egy részük régi legendákra épül, de vannak olyanok, amelyek a kultúránktól teljesen idegenek, mégis meghonosodtak, mint például a Valentin-nap. „Öt perc alatt lehet új mítoszt gyártani” – fogalmazott a művelődéstörténész. Bálint Kinga Katalin Székelyhon.ro 2015. augusztus 3.Kopjafafalu, örök emlékeztetőülAz innen elszármazottakat nem várja szülői ház, nem nyitnak kaput, nem terítenek asztalt a szőlőlugas alatt, mert a falut víz takarja. Csak emlékezni jönnek haza minden esztendőben, azért haza, mert mindennek dacára ide kötik őket a gyökerek. A Küsmöd-patak menti székely falut 27 évvel ezelőtt árasztották el. A gát, a víztározó megépítését követően a falu házai, a templomok is sorra a tó fenekére kerültek, az embereknek költözni kellett, nem volt könyörület. Fájó szívvel hagyták el az ősi portákat, s búcsúztak el attól az élettértől, amit a Jóisten nekik rendelt. Át kellett élniük az ősi hagyaték temetését, s a pusztulás elől menekülve szóródtak szét a nagyvilágban. Idén újból hazajöttek az elszármazottak kopjafafalut avatni és az együvé tartozás erejét ünnepelni. Rekordok könyvébe illő csoda – 164 kopjafával 1995-ben Sükösd Árpád jóvoltából saját siratófalat építettek az egyedülálló történelmi és vallási bözödújfalusi közösség emlékére, amelyben katolikusok, unitáriusok, görög katolikusok és székely szombatosok éltek együtt évszázadokon át példás egyetértésben. Az idei augusztus elsejei találkozóra kopjafafalut létesítettek a siratófal szomszédságában. Minden kopjafa egy-egy elárasztott háznak, gazdaságnak, egy elűzött családnak állít emléket. Az utcákat úgy alakították ki, ahogy eredetileg helyezkedtek el, Alszeg, Felszeg, a Vizentúl, s a szomszédok ugyanúgy egymás mellett kaptak helyet, ahogy egykoron. Végig lehet sétálni az utcákon, mindenki megtalálja a sajátját. 164 kopjafát állítottak, melyek példátlan összefogás eredményeként a Kárpát-medence 64 településéről származó fafaragó munkáját dicsérik, Sepsiszentgyörgytől Homoród-almásig, a Felvidéktől Somosdig, Alsócsernátontól Matyóföldig, Csókfalvától Székelykeresztúrig és sorolhatnám. A szervezők megkeresésére ingyen vállalták a munkát együttérzésük jeléül azokkal, akiket a kommunista diktatúra kiparancsolt a faluból. S ezzel bizonyították, hogy nem veszett ki a magyarokból az összefogás, hatalmas ereje van ma is. Balázs Antal sepsiszentgyörgyi fafaragó, aki a 164- ből 38 kopjafát faragott ki, elmondta, jó lenne, ha a fafaragók összefogását a politikusok is követnék. – Összefogtunk, és rekordok könyvébe illő alkotást hoztunk létre. Bözödújfalu feltámadt, s ha ez nem csoda, akkor mi? Sokan faragtunk, sokat. A lelkünket is belefaragtuk, hogy aki hazajön, átölelhesse a kopjafáját, a házát, ahol megtanulta kimondani két legszebb szavunkat: édesanyám és édesapám – fogalmazott a fafaragó, nyugalmazott tanító. A fecskék is hazajártak, keresték a házakat A rendezvényre nagyon sokan jöttek el, rengeteg gépkocsi sorjázott az úton, benépesült az emlékhely, a kopjafafalu s az egykori utcák emberekkel teltek meg. Ismét élet volt Bözödújfaluban. A szertartás szentmisével kezdődött, a plébános hangsúlyozta, hogy Romániában talán ez az egyetlen falu, amelyikről mindenki hallott, és örvendetes, hogy az innen elszármazott közösség örök emlékeztetőül kopjafákkal jelzi: nem lehet falvakat nyomtalanul eltüntetni, mert az emberek tovább élnek, és feltámasztják a falut. Id. Szombatfalvi József esperes, Bözödújfalu szülötte bevallása szerint az utóbbi két hétben mindennap jelen volt a munkálatoknál. Volt ideje emlékezni a falura, a lakókra, a gyermekkorára, a történésekre. – A magyar kultúrtörténet egyedi eseménye zajlott Bözödújfaluban, olyan tragédia, amely kínos örökségünk. Mégis mindig a megértésről, a szeretetről és a megbocsátásról szóltam a híveimnek. Mert anyagi javaink odavesztek, de lelkünk és utódaink iránti felelősségünk megmaradt. Úgy, ahogy egykor Ábrahám, nemcsak anyagi javakat örökíthetünk át gyermekeinknek, hanem hitet és szeretetünk melegét is. Jó lenne csak szívünk jobbik felét, csak a mosolyt átadni, hogy gyermekeink ne fekete és kínos örökséget kapjanak. Jó lenne úgy elmenni, hogy ne legyen tartozásunk, hogy megbocsátottunk minden sértést és bántást. A sírok mellett ki kell békülni. Ábrahám is szerette volna, ha Izmael és Izsák békében él. Milyen más lett volna a világ, ha a két testvér szerette volna egymást. A szeretet és megbocsátás a mi örökségünk. A szeretet és a megbocsátás ereje hozta létre ezt a kopjafafalut, melynek utcáin ezután járni fogunk, és megállunk házunk előtt. Megrázó, hogy miután a falu a tóba süllyedt, a fecskék minden évben visszatértek, keringtek a tó fölött, keresték az ősi fészket, de nem találták. A mi gondolataink is ott keringenek, betérünk templomainkba, halljuk a harangokat, a kereplőt. Három éve ígértem, hogy újjáépítjük a falut, és íme, újjászületett, mert közösségünk vezetői mellénk álltak. Csibi Attila polgármester rábólintott, azt mondta, ha lehetne, akkor legyen! Lett, áll a kopjafafalu. De van egy üzenetem a világnak: úgy dolgozzunk, úgy gondolkozzunk, hogy ne születhessen több kopjafafalu. Mert, sajnos, azon az úton járunk, hogy sok kiöregedett falu helyén nemsokára kopjafafalut állíthatunk! – fogalmazott az esperes. A római katolikus templom tornyát is újjáépítik – Nem a mi dolgunk ítélkezni és felelősöket keresni, de átéljük azt a fájdalmat, amit a bözödújfalusiak átéltek. Az önkormányzat az emlékezők mellé áll, nem lerombolni szeretné a falu maradványait, hanem építeni akar. 2014-ben a falurombolás jelképes hírvivője, a katolikus templom tornya, nem bírta tovább a víz szorítását, feladta a harcot a hullámokkal, és összeomlott. Elkéstünk azzal a tervvel, hogy a tornyot megerősítve, megőrizzük azt a jelet, ami annyi emberben váltott ki döbbenetet az elárasztott falu fölött őrködő templomtorony láttán. Terveink vannak, szimbólumként, üzenethordozóként vissza szeretnénk állítani a katolikus templom tornyát; meglesz, mert Isten is úgy akarja és a támogatók, a budapesti Székely Hargita Alapítvány, a magyar kormány is mellénk áll. Készül egy falumakett, amely a Rhédey-kastély egyik termében kap helyet. Építkezni a romok üzenetén is lehet, s mi felvállaljuk ezt – fogalmazott Csibi Attila polgármester. Egy imádkozó és dolgozó népet nem lehet elpusztítani – Bözödújfaluban jelképesen benne van az egész erdélyi magyarság sorsa. A hatalom sohasem szűkölködik magyarázatban. A jelen sivár víztükör, de a jelenben benne rejlenek a lehetőségek is. Soha nem volt könnyű sorsunk, a megmaradást senki sem tudja helyettünk vállalni – mondta dr. Csige Sándor Zoltán, Magyarország csíkszeredai konzulátusának vezető konzulja. Dr. Grezsa István, a miniszterelnökség miniszteri biztosa azt hangsúlyozta: – Nemsokára az elmúlt száz esztendő számvetésére kerül sor, s nem mindegy, milyen mérleget vonunk meg, hiszen a kisebbségi sorsra jutott nemzettársaknak sokat kellett szenvedniük, s a kútból fel kellett emelkedniük. Azt szeretnénk, ha 2020-ban egy gyarapodó magyar nemzet tagjai lennénk – mondta a felszólaló. Soós Zoltán,a Maros Megyei Múzeum igazgatója azt hangsúlyozta, hogy csak a fizikai dolgokat lehet elpusztítani, azt a népet, amelyik imádkozik és dolgozik, nem. Legyen ez a falu az újjáépítés példája! Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök arra tért ki, sajnálatos, hogy közösségeink – a Hargita és Maros megyei – eltávolodnak egymástól. Fontos lenne a megye- és a belső határokat lerombolni, hiszen a Székelyföldön belül nincs határ. Élő és szerves kapcsolat kellene kiépüljön a székely régiók között. A felszólalók sorában az elszármazott Sükösd Árpád következett, aki Ausztriában él, s akinek a nevéhez az emlékhely létrehozása fűződik. Az ünnepi műsort a sárospataki ifjak fellépése, majd a faragóknak és támogatóknak járó díszoklevelek átadása, közös fotózás követte. Az ünnepség után az emlékező családok virágot helyeztek el a kopjafák lábánál, sokan az árnyas domboldalakon időztek még, saját birtokaikon piknikeztek, miközben a tó tükrét fürkészték. Mezey Sarolta Népújság (Marosvásárhely) 2015. augusztus 15.Egység a sokféleségben: Kolozsváron megkezdődött a KultiválÖt régióból érkezett magyar fiatalok népesítik be szombaton a kolozsvári Bánffy-palotát. A Kultivál, azaz Kárpát-medencei Kulturális Ifjúsági Fesztivál ünnepélyes megnyitója pénteken volt a palota udvarán, majd a Szépművészeti Múzeumban nyitották meg a résztvevők fotóiból összeállított tárlatot. Széman Péter , az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöke üdvözlő szavaival vette kezdetét a Kultivál a kolozsvári Bánffy-palotában. A Kárpát-medence öt magyarlakta régiójából összegyűlt fiatal művészeket Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja is köszöntötte, kiemelve, hogy kisebbségben a kulturális értékek megőrzése, továbbadása sokszor a túlélés eszközéül szolgál. A Kultivál – Kárpát-medencei Kulturális Ifjúsági Fesztivál, a regionális és műfaji sokszínűségeken túl, az organikus egység jeleit is felmutatja: azt az utánozhatatlan egyediséget, ami a magyar kultúrát jellemzi és határokon át összekapcsolja – mondta a főkonzul. Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke a régi és az új termékeny ötvözését emelte ki megnyitó beszédében „ezen a szép, ócska Kolozsváron” – ahogy ő fogalmazott. A Bánffy-palota barokk falai között a modern művészetek, a néptánc mellett a jazz simán megférnek egymással. Polyák Albert, az NMI főigazgatója és Borzási Sarolta, a SHARE Föderáció magyar közösségért felelős alelnöke üdvözlő szavai után a résztvevők levonultak a múzeum földszinti kiállítótermeibe, ahol két tárlat is nyílt egyszerre: a 130 éves EMKE hőskorát bemutató emlékkiállítás, valamint a „Kultiválos” fiatal fotósok bemutatkozó tárlata. A Kultivál szombaton rendkívül színes és változatos programsorozatot kínál az érdeklődőknek, erről itt lehet mindent megtudni. Este pedig kötetlen ismerkedésre nyílik alkalom a Bulgakovban. maszol.ro 2015. szeptember 10.Önálló lett a Kis Szent Teréz karmelita kolostorA Karmel hegytől Marosszentgyörgyig Tíz évvel ezelőtt fektették le a marosszentgyörgyi karmelita kolostor alapkövét, miután az Apostoli Szentszék Szerzetesi Kongregációja a Sarutlan Karmelita Rend generálisának hozzájárulásával engedélyt adott ennek megalapítására. A Kis Szent Teréz kolostor kánoni megalapítására dr. Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke, Tamás József segédpüspök, Oláh Dénes főesperes jelenlétében szeptember 8-án szentmise keretében került sor. E naptól kezdve a kolostor önállóvá vált, rendi joghatóság alá került. A marosszentgyörgyi szentmisén nemcsak egyházi főméltóságok, papok, nővérek, szerzetesek vettek részt, hanem számos katolikus hívő is, akik szívükhöz közel érzik a kolostor lelkiségét. Több évszázados múlt A világi emberek közül valószínűleg nem sokan szereztek tudomást arról, hogy a marosszentgyörgyi az egyetlen erdélyi karmelita kolostor. A Karmelhegyi Boldogságos Szűz Mária Rendje a palesztinai Karmel hegyen született, ahol Illés próféta élt és tevékenykedett a Krisztus előtti IX. században. A próféta imádságai révén a Karmel hegy a termékenység és a szépség jelképévé vált. A karmel szó kertet jelent. A XII. században, a harmadik keresztes hadjáratot követően néhány Európából érkezett vezeklő zarándok az Illés-forrás közelében, a Karmel hegy egyik völgyében telepedett le, hogy remeteként, Illés szellemében éljen tovább keresztény életet. Egyházjogi szempontból ezek a remeték a jeruzsálemi pátriárka fennhatósága alá tartoztak. Alberto Avogadro, Jeruzsálem pátriárkája (1150-1214), aki a Karmel hegy közelében székelt, mivel Jeruzsálem már szaracén fennhatóság alatt állt, összeállított számukra egy életszabályt. A 15-16. század folyamán többen próbálkoztak a rend megreformálásával. Ezek közül az Avilai Szent Terézé (1515-1582) bizonyult maradandónak, mivel ő nem csupán reformálta a rendet, hanem visszatért az eredeti "regulához", és saját karizmájával gazdagította annak lelkiségét. Ez az irányzat 1892-ben önálló renddé vált. Ezt nevezik ma "Sarutlan" vagy terézi Karmelnek, míg az előbbi, enyhített fegyelműt "Sarus" Karmelnek. Az elnevezés tehát nem a lábbeliviselettel van összefüggésben, hanem a 16. századbeli reformra utal. A ferencesek honosították meg ezt a fogalmat, akik szegénységük, elszántságuk jeléül mezítláb jártak. Szent Teréz 17 női kolostort alapított, a reformált irány túllépte Spanyolország határait. Napjainkban 82 országban, mintegy 800 kolostorban több mint tízezer sarutlan karmelita nővér él. 1997 novemberében dr. Jakubinyi György érsek meglátogatta a pécsi Karmelt, hogy felkérje a magyar nővéreket a kolostoralapításra. A nővérek egy kis csoportja 2001 nyarán érkezett Erdélybe, hogy alkalmas helyszínt keressen a kolostornak. 2004-ben Marosszentgyörgyre esett a választás, a Tófalva határában elterülő gyönyörű, csendes környezetre. 2005. február 11-én Jean-Claude Périsset nuncius szentelte meg a kolostor alapkövét, 2006 szeptemberében megérkeztek az első nővérek az egyházmegye által építtetett kolostorba, amit Jakubinyi György érsek és Tamás József segédpüspök október 1-jén fel is szentelt Kis Szent Teréz tiszteletére. Háromfős kis közösséggel elkezdődhetett a karmelita élet. Áldás a kolostorra Dr. Jakubinyi György érsek felolvasta a szerzetesi élet és megszentelt intézmények kongregációjának a döntését, amellyel jóváhagyják a marosszentgyörgyi önálló kolostor létrehozását. Az érsek a tartalmas prédikáció után áldást kért a kolostorra, a testvéreket pedig arra buzdította, hogy imáikkal kísérjék a kolostor életét és vegyenek részt a nyilvános rendezvényeken. Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános hálát adott a mindenható Úristennek a csodálatos eseményért, s azért, hogy az érsek szívében hordozza a karmelita kolostor ügyét. A község vezetőségének köszönetet mondva hangsúlyozta, úgy érzi, hogy "az ő szívük is kissé a Karmelben dobog". A Karmel születésének fájdalmát és örömét velük együtt viselték, s ha csak törmelékkel is, de leaszfaltozták az ide vezető utat. Bíznak abban, hogy lesz még folytatás, lesz még jobb minőségű út is – fogalmazott Baricz atya. "Imádkozunk minden emberért" "Nagyon fontos nap ez a mi Karmelünk életében, mert mostantól önálló lesz a kolostor. Magyarországról a magyarszéki Mindenszentek Karmel alapította a marosszentgyörgyi Kis Szent Teréz Karmelt. A Jóisten ajándékából ez a kis Karmel, leválva az anyakolostorról, teljesen önállóan fog működni, perjelnője lesz, illetve tanácsosnői, nem kell semmiben egyeztetni az anyakolostorral. Saját káptalanja, döntéshozó testülete lesz, amibe az örökfogadalmas nővérek tartoznak. A káptalan választja meg a perjelnőt és a két tanácsos nővért, akik a közösséget vezetik. A Karmelünk rendi joghatóság alá fog tartozni. Jelenleg nyolcan vagyunk, hét nővér és egy jelölt, s ezzel be is telt a kolostor, mert nyolc cellánk van. Jövő évben bővítenünk kell, hogy fogadhassuk az érdeklődőket. Hála Istennek, van érdeklődő. Mi arra szeretnénk áldozni az életünket, hogy imádkozzunk, nemcsak az egyházért és a papságért, hanem minden emberért, hogy nagy szeretetben éljünk, és ezt sugározhassuk szét Erdély földjére. A karmelita rend szemlélődő rend, kontemplatív, ami azt jelenti, hogy konkrét apostoli tevékenységet nem végzünk, mi imaapostolkodást végzünk. Kétkezi munkával dolgozunk, hogy a szellemünk szabad maradhasson az imára. Van egy könyvkötő- és egy gyertyadíszítő műhelyünk, szeretnénk önellátó gazdálkodásba kezdeni, és példát mutatni. Vissza szeretnénk adni a földművelés nemes értékét. A földdel dolgozni nagyon lélekemelő, nem megszabadulni kell földjeinktől, hanem megművelni, mert ennek nagyon mély szakrális értelme is van. A Teremtés könyvében olvassuk, hogy arcod verejtékével keresd meg a kenyeredet. Isten a mi javunkra adta ezt a földet, nagyon fontos, hogy úgy gazdálkodjunk vele, hogy majd számot tudjunk adni az ég és a föld teremtőjének. Fákat ültetünk, példát mutatva, hogy nemcsak irtani kell az erdőinket, hanem telepíteni is" – mondta Johanna nővér. Az ünnepi esemény agapéval végződött. Tegnap délelőtt a káptalan Johanna nővért perjelnővé választotta. Mezey Sarolta Népújság (Marosvásárhely) 2015. szeptember 21.2500 gyermeket "oltottak be" magyar néptánckultúrávalMaros megyében nincs a népi kultúrának és hagyományőrzésnek még egy olyan ága, amit olyan előszeretettel művelnének, mint a néptánc. Együttesek, csoportok, táncházak éltetik őseink tánckultúráját, amiben a legapróbb óvodás gyermekek, elemisták s a nagyobbak is nagyon jól feltalálják magukat. Azt is mondhatnánk, hogy mozgalommá nőtte ki magát a néptánc- oktatás, ami annál is örvendetesebb, mert ebben leljük a kapaszkodót, s nem szakadunk el végleg attól az örökségtől, amit sokszor önmagunktól adunk fel. Vannak lelkes emberek, akik ügyszeretetből felvállalják ezt a fáradságos munkát, és a gyermekekbe oltják a néptánc szeretetét. Ilyen Füzesi Albert is, aki húsz éve vezeti a Napsugár néptáncegyüttest, s aki két évtized alatt 2500 gyermeket tanított meg táncolni, egy egész "mozdulatországra". Utánpótlásra volt szükség – Az 1956-ban alakult Állami Székely Népi, majd Maros együttes mellett egy év múlva létrehoztak az ötvenes-hetvenes években egy gyermekegyüttest. Nagyon jól működő gyerek- és ifjúsági együttes volt. Többen is bekerültek a nagy együtteshez táncosnak. Több mint 20 év után megszűnt, majd újraalakult, de ötévnyi működés után valamiből kifolyólag ismét megszűnt. Pedig számos díjat nyertek belföldön és külföldön is. 1990-ben kerültem a Maros Művészegyütteshez, 1993-ban tánckarvezető lettem. Ekkor jöttem rá, hogy tulajdonképpen nincs táncosutánpótlás. Mi, az új generáció, akik 1990-ben megfiatalítottuk a csapatot, s átvettük a stafétát, Lőrincz Lajos Forrás együttesében táncoltunk. Hét pár jött át a Maros Művészegyütteshez. A régi kollégákkal beszélgetve eszembe jutott, mi lenne, ha felélesztenénk a gyerekegyüttest, s egyúttal megoldanánk az utánpótlás problémáját is. Meg kellett kérdezzem a művészegyüttes akkori igazgatóját, Iosif Titi Boantat, hogy mit szól ehhez a projekthez? Ugyanis a gyermekegyüttessel ott kell tartani a próbákat, s ott kell működni, nyilván, az együttes égisze alatt. Úgy vetettem fel a kérdést, hogy mind a két tagozaton – a románon és a magyaron is – indítani kellene gyermekegyüttest. Átgondolta, valószínűleg meg kellett beszélje valakikkel, de rábólintott, mondván, nincs akadálya. Az együttes megalakítása jó ötletnek bizonyult, 1995 januárjában elindítottuk a csoportokat. Az igazság az, hogy az "övéké" három hónap alatt befuccsolt, mert nem voltak felkészülve sem lelkileg, sem szakmailag arra, hogyan kell gyerekekkel dolgozni, de aztán tíz évre rá újraindították az együttesüket, s azóta is működik. Az első hirdetésre 250 gyermek jelentkezett – Mi volt a folytatás? – Akkor még 29 éves voltam, eszembe sem jutott, hogy milyen nagy fába vágtam a fejszémet. Az első hirdetésre 250 gyermek jelentkezett. Amikor bejöttek a próbaterembe, szinte elájultam. Édes jó istenem, mit csinálunk ennyi gyermekkel? Egyszerűen nem volt tér! Nem volt más megoldás, szelektálni kellett. Kapásból nyolcvan gyereket válogattunk ki a 250-ből. Azoknak, akik akkor nem jutottak be, gyermektáncházat szerveztünk, tehát senkinek sem vettük el a kedvét a tánctól. Aztán aki ügyesen táncolt ott, idővel bekerült a gyermekegyüttesbe. Annyira jól sikerült az indulás, hogy két évre rá hivatásos táncos került be a Maros Művészegyüttesbe ebből a csoportból. 1996. június elsején már bemutatkoztunk a szülők előtt, és 1997 márciusában a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban megtartottuk az első komolyabb előadásunkat. Ezeket az előadásokat Koszorús Kálmán, a Maros együttes akkori prímása és zenekara kísérte. Szenzációs sikerünk volt. Nagyon nagy volt a lelkesedés. Meg kell jegyeznem, hogy ’96 őszén koreográfusnak kértük fel a Maros Művészegyütteshez a sepsiszentgyörgyi Jánosi Józsefet. Idejött, és ő is beszállt a gyermekegyütteshez. Sőt, ő lett a Napsugár névadója. Azt szerettem volna, ha a Maros Művészegyüttes utánpótlás- együtteseként is tartanak számon, de ő azt mondta, hogy legyen ennek egy külön neve, s mert gyerekegyüttes, nagyon jól illik rá a Napsugár név. – Kivel dolgoztak még az évek során? – A Napsugár együttessel való együttműködésre felkértem Bodor Ildikót, aztán őt "elvitte" a Duna együttes, majd jött helyette Ravasz Mária, akit szintén "elvitt" a Duna együttes Budapestre. Őt követte Lengyel Ildikó, akivel több mint tizenöt évig dolgoztunk együtt, szünetekkel, mert közben két gyermeket hozott a világra. 2012-ig dolgoztunk még Domokos Zsuzsannával is. Ekkor jött a lányom, Füzesi Tímea, aki 4 éves korától táncol az utánpótláscsoportban, most a kolléganőm. – Hány gyermek fordult meg a Napsugár együttesben? – Az évfordulóra készülve számvetést készítettem: az évek folyamán körülbelül 2500 gyermek és fiatal táncolt az együttesben. Jelenleg három csoportban 120 gyerek táncol, de ez a szám változó, mert van, aki lemorzsolódik, vannak újak, akik most kapcsolódnak be. A kiscsoportban vannak a 10-12 évesek, a középcsoportban a 13- 16 évesek korosztálya és attól felfele, egyetemista korú fiatalokig. – Milyen jellegű rendezvényeken léptek fel az évek során? – Évente 50-60 fellépésünk van bel- és külföldön. Olyan sok különálló előadásunk nem volt, viszont minden évben fellépünk farsangkor és karácsonykor. A farsangi műsorokba a farsangi szokásokat építettük be. Valamennyi műsorunkban három koreográfia szerepel. Minden nyáron elmegyünk edzőtáborba, ott egy hétig "gyúrjuk az anyagot", aztán elkezdjük az őszi szessziót, s a nyári anyagból karácsonyra elkészül egy új koreográfia. Ezt körbeöleljük karácsonyi kántálódalokkal vagy betlehemes szokásokkal. Évente kétszer van bemutató, de minden rendezvényen részt veszünk, ahová meghívnak és eljutunk. A Napsugárral részt veszünk a Gyöngykoszorú- találkozókon. Itt jegyzem meg, hogy az erdőcsinádi Gyöngykoszorú szervezésébe már a Napsugár születése előtt beszálltunk Fazakas Jánossal együtt. Minden esztendőben társszervezőként ott vagyunk, részt veszünk a fesztiválokon, város- és falunapokon. A kiscsoporttal nem járunk vidékre, a nagyobb műsoroknak részesei, de önálló műsoruk még nincs. Nem vagyok annak a híve, hogy nagyon sok előadást tartsunk, mert a színpad kiégeti a táncost. Minél több színpadi fellépésük van, annál hamarább belefáradnak. Az a jó, ha a gyermek kívánja a táncot, a szereplést, s nem én erőltetem rájuk a fellépést. Ha túl sok a fellépés, a gyermekek a családi programok miatt nem tudnak megjelenni, s akkor szétesik a csapat, aminek egységesnek kell lenni. Csak annyi előadást vállalunk, amennyit a csoport és a szülők "elbírnak". Nagyon fontos: a Napsugár a szülők hozzáállásával működik. A szülők vállalják az anyagi áldozatot, a vendégek fogadását. A mostani gálaműsorra is fogadjuk a külföldieket. Tavasszal voltunk mi, most ők jönnek. Ez csak a kölcsönösség alapján működhet. – A gyermekek nemcsak a magyar tánckultúrát szívják magukba, egy nagyszerű életformát is elsajátítanak. Elmondható, hogy a Napsugárnak egyben közösségépítő szerepe is van? – Igen, az előadásokra eljárnak a szülők, nagyszülők, megnézik a gyerekeiket, barátságok szövődnek. Szenzációs élmény, ahogyan belőlük egy nagy család alakult ki. Éveken át kosaras bált szerveztünk a szülőknek, megismerték egymást. Összejárnak több faluban, tíz- tizenöt család együtt sátorozik például Remetén, Panitban vagy Szőkefalván. Együtt szilvesztereznek, együtt járnak locsolni. Összetartó csapat vagyunk, szülők és gyermekek egyaránt. Nem csak a néptáncról meg a népdalról szól ez az egész. Elgondolkodtam, hogy mi is a Napsugár vonzereje, hogy húsz év elteltével is jönnek a gyerekek, holott én a táncpróbákon nem vagyok egy "puha gyerek". Nagyon sokat kell izzadni, dolgozni a próbateremben, hogy sikereket érjünk el, mégis ott vannak a próbákon. Mi tartja össze a csoportot? Azt gondolom, hogy a gyökereink mélyebbre nyúlnak, mint amit mi felfogunk. Ezek a gyökerek tudat alatt "bizgerálják" a fantáziánkat. Nem tudjuk, hogy mitől szeretjük, nem tudjuk, hogy miért kell nekünk a néptánc, de csináljuk. Menet közben jön meg az étvágy. Amikor látjuk ezt az összetartó erőt, akkor érezzük, hú, de jó helyen vagyunk! Ezt kell csinálni! – Még sok éven át! Isten éltesse a Napsugarat! Fergeteges jubileumi előadás – örömkönnyekkel A jubileumi évfordulót méltón, fergeteges előadásokkal ünnepelte meg a hét végén a Napsugár Néptáncegyüttes. Szombaton a győrújbaráti Csobolyó néptáncegyüttes, a soproni Pendelyes táncegyüttes és a Napsugár néptáncegyüttes előadását láthatta a közönség. A Pendelyes az Eltáncolt cipellőket, míg a Napsugár a Ludas Matyit vitte színre, azaz táncolta el, a közönség örömére. A vasárnapi gálaműsoron – lapzártakor zajlik – fellépnek a jelenlegi és volt napsugarasok és a vendég együttesek. – Erős ma is a népdalhoz, a néptánchoz, a népzenéhez és az ünnepi szokásainkhoz való ragaszkodás. Mindenki tudja, érzi, hogy múlt nélkül nincs jövő. Ez az a hely, ahol rájövünk, mekkora nemzeti kincset hagytak ránk őseink. Ezt a hatalmas értéket ma már nemcsak jogunk, hanem kötelességünk is megtanulni és továbbadni a fiatalabbaknak. Mi ezt tesszük.Közülünk nagyon sokan profi táncosok, oktatók és táncegyüttes-vezetők lettek, nemcsak Erdélyben, hanem külföldön is. A húsz esztendő kötelez a folytatásra. Reméljük, mindig lesz annyi magyar ember Marosvásárhelyen, hogy legyen kiért izzadni. Isten éltessen, Napsugár! – hangzott el a felvezető köszöntőben. Barabási Csaba Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója elmondta, büszke, hogy az általa vezetett hivatásos intézménynek van utánpótlása. Ahhoz, hogy húsz évet megérjen egy együttes, sok mindent kell tenni, mint egy nagy családot, egyben tartani, a mindennapi gondokkal küszködve. Szükség van egy apára, aki összefogja ezt a nagy családot. Ez az apa nem más, mint Füzesi Albert – mondta az igazgató. A név hallatán tapsban tört ki a közönség, elismerésül Füzesi Albertnek az ügyszeretetéért, a szakértelméért és odaadásáért, amit a Napsugárért, a marosvásárhelyi és a környékbeli magyarságért, azért a 2500 gyerekért és fiatalért tett, akik tőle tanultak meg táncolni. – Füzesi nagyon korán felismerte, hogy e változó világban, amikor Európa megnyitotta kapuit, gyerekeinket nagyon odafigyelve, becsületesen, magyarként kell nevelnünk. Szükség van a gyermekekre, a táncosokra, de szükség van a szülőkre is, akik tagjai a nagy családnak. Büszke vagyok, hogy ilyen fiatalokat ismerhettem meg, elkísérhettem őket előadásokra, turnékra bel- és külföldön. Ott döbbentem rá, hogy mennyire szívből csinálják, amit a szülőktől, nagyszülőktől örököltek, és becsülettel, emelt fővel mentek fel a színpadra akár Szerbiában, akár Magyarországon, akár Szlovákiában, akár Ausztriában vagy Erdély bármely településén. A Napsugár mindig zászlóvivője volt népi kultúránknak. Akik részei voltak ennek a nagy családnak, legyenek büszkék, hogy Napsugár-tagok voltak! Vannak közöttük orvosok, tanárok, jó szakmunká-sok, építészek és diákok, akik előtt még ott az élet – hangzott el az igazgató ünnepi köszöntőjében. Mezey Sarolta Népújság (Marosvásárhely) 2015. október 3.Irodalmi-zenés előadásÉn sem volnék, ha nem volnál… Nagyszeben, Székelyudvarhely és Csíkszereda után Marosvásárhely volt az utolsó állomása annak a turnénak, amelyet a Sebő együttes, Jordán Tamás színművész és Fűzfa Balázs irodalomtörténész erdélyi városokban tett az Én sem volnék, ha nem volnál... című nagy sikerű irodalmi-zenés előadással. A marosvásárhelyi előadáson Jordán Tamás Kossuth- és Prima Primissima díjas színművész objektív okokból nem vehetett részt. Az erdélyi turnét a csernátoni Haszmann Pál Közművelődési Egyesület és a Kovászna megyei Bod Péter Megyei Könyvtár szervezte, hogy Kányádi Sándor és erdélyi költőtársainak líráját közelebb vigyék főként a fiatal közönséghez. Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Elméleti Líceum díszterében nagyon nagy sikerrel, telt ház előtt léptek fel. Az erdélyiek által is kedvelt Sebő együttest Sebő Ferenc, Kossuth-, Prima- és Nemzet Művésze díjas zenész, előadóművész, népzenekutató vezeti. Az együttesben mellette muzsikál Barvich Iván és Perger László. Sebő Ferencet az erdélyi közönség többek között a Felszállott a páva népzene- és néptáncvetélkedő zsűrijéből is ismerhetik. A Sebő együttes, az általuk elindított mozgalom óriási szerepet vállalt a magyar népzene és irodalom megőrzésében és közvetítésében. Most Kányádi-verseket és erdélyi magyar költők műveit adták elő. Az előadás hangulatteremtője Fűzfa Balázs, innovációdíjas irodalomtörténész, aki többek között arról híres, hogy Jordán Tamással együtt A nagy versmondás és A 12 legszebb magyar vers programokat működteti. Harminc nagy sikerű kis- és nagylemezt jelentetett meg Magyarországon és külföldön. Hatalmas szerepük van a magyar népzene és irodalom értékeinek megjelenítésében, közvetítésében. "Én sem volnék, ha nem volnál,/ ha te hozzám nem hajolnál,/ te sem volnál, ha nem volnék,/ ha én hozzád nem hajolnék" – énekelték, mondták Kányádi Sándor Két nyárfa című, az előadás címét adó versét. A jelen levő Markó Béla költő is felolvasta két versét. Az előadáson a költészet, az irodalom és a zene olyan élményét felfokozódását tapasztalhattuk meg, amiben nem mindennap lehet része a közönségnek. Felemelő közösségi élmény volt! Mezey Sarolta Népújság (Marosvásárhely) 2015. október 7.Jubileumi zarándoklat Gyulafehérvárra25 éves a Caritas Több százan buszokkal érkeztek október 4-én, vasárnap a gyulafehérvári Szent Mihály- székesegyházba, ahol a Caritas sokrétű, felebaráti szeretetből fakadó negyed évszázados munkájára tekintettek vissza. A zarándokok Isten áldását kérték, hogy Erdély-szerte betegek, elesettek, idősek között továbbra is teljesíthessék a szeretetszolgálat parancsát. A szentmisét dr. Jakubinyi György érsek celebrálta, dr. Márton András igazgató köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták a Caritas munkáját. Akik bekopognak a legeldugottabb házakba is Az tudja igazán, mit is jelent a Caritas munkája, aki feküdt már ágyban betegen, egyedül, s nem volt, aki benyissa az ajtaját. Nem volt, aki egy pohár vizet vagy egy szelet kenyeret adjon, s nem volt, aki egy szót szóljon hozzá, megnézze, él-e vagy hal-e. Vagy nem volt, aki egy veder vizet hozzon a kútról, s felvágja a tűzifát. – Ha nem lett volna a kis gondozóm, megfagytam volna a télen! – mondta egy ágyhoz kötött idős vidéki asszony terepjárásunk alkalmával. Amikor a Szent Mihály-székesegyház előtt megpillantottam a templomba igyekvő sok piros dzsekis, Caritas-jelvényes zarándokot, óhatatlanul ezek az élethelyzetek jutottak eszembe. Ők azok a segítők, akik Erdély legeldugottabb falvaiban a legmesszebb eső házakba is bekopognak, s megkérdezik: hogy tetszik lenni? Aztán jöhet a vérnyomásmérés, a kötözés, az injekciózás, a gyógyszeradagolás, a mosdatás és még ki tudja, mi minden, ami a betegek gondozásakor adódik. Ők azok, akik azt a szeretetszolgálatot végezik nap mint nap, amit más senki. Ők azok, akik 25 éve Márton Áron püspök szellemiségét képviselik. Velük telt meg délelőtt a templom, s egy kora délután erejéig tőlük lett ismét többségében magyar ajkú a jobb időket is megélt gyulafehérvári vár és a fejedelmi-püspöki palota környéke. Krisztus szeretete sürget minket! Dr. Jakubinyi György érsek a jubileumi ünnepen arról a szeretetről és szolgálatról beszélt, amelyet Jézus rendelt el, s amelyet a Caritas 25 éve intézményesen vállalt fel. – Az Úr Jézus idejében a hittudósok, rabbik azt vitatták, hogy a Tórában szerepelő 613 parancs közül melyik fontosabb a másiknál. A vitába bevonták az Úr Jézust is, aki az Isten iránti és felebaráti szeretetet nevezte meg, és először mondta egyenrangúnak a kettőt. Jézus mértéket is ad: "úgy szeresd felebarátodat, mint önmagadat, ahogyan én szeretlek titeket". Krisztus szeretete sürget minket! – Caritas Chisti urget nos! Ez a Caritas alapja. A felebarátban szolgáljunk Istennek! Mit kívánjunk a Caritasnak a 25. születésnapján? Százhúszig! – fogalmazott az érsek. Ludescher László, a Caritas szociális ágazatának igazgatója, aki jelenleg hat megyében 240 munkatárssal dolgozik, a zarándoklaton elmondta, hogy a Caritas 25 éves működése tulajdonképpen az ég és föld találkozása, kapocs a kettő között, az Isten, az eszmék és a realitás, a szenvedés és a szükségletek között. A Caritas próbálta ezeket úgy összekapcsolni, hogy a kettő ne legyen két külön elvont világ. Ez a nagy célkitűzés a továbbiakban is, hogy megtaláljanak minden szenvedő embert, és segítő kezet nyújtsanak a bajban levőknek. Dr. Márton András, a Caritas igazgatója megható beszédében mutatott rá, hogy újkori történelmünk nyilvánvalóan megmutatta: a szép, a jó, az igaz és a szent nem magától értetődő velejárói közösségi életünknek. Meg kellett tapasztalnunk, hogy a számunkra annyira fontos értékek, mint az ember méltósága, a felebaráti szeretet, a szabadság, a bizalom, a felelősség, nem önmagukban létező értékek. Bár a Jóisten mélyen beleírta mindnyájunk szívébe, nem elég vágyakozni utánuk. Valósággá csak akkor válnak, ha cselekvő módon megvalósítjuk, ha mindennapi életünknek, kapcsolatainknak részévé tesszük. Felebarátunk méltósága attól lesz valósággá, ha méltósággal közelítünk hozzá. A szabadság, a bizalom, a felelősség, a felebaráti szeretet akkor válik valóra, ha megajándékozzuk egymást vele. Köszönet elöljáróknak, munkatársaknak, támogatóknak – A Caritas 25 éves története kitartó törekvés a bennünk és közöttünk újjáépülő, a cselekvő szeretet, a méltóság, a szabadság, a bizalom és a felelősség emberi és intézményes kereteinek építésére. Hálás vagyok minden percért, amikor ezt szolgáltuk, és javára válhattunk bajba jutott, elkeseredett, kiszolgáltatott testvéreinknek. Szívből bánok minden percet, mikor ez ellen bármilyen módon vétettünk. Számos kiváló ember éltette, gazdagította jóra való törekvéseinket. Köszönetet szeretnék mondani, és hálát adni mindenkiért, aki munkájával, példájával, bátorításával jó szándékainkban támogatott, imádságában hordozott. Elsősorban munkatársainkért, akik sokszor több emberre méretezett erőfeszítések árán, de kitartottak a közös küldetésben. A családtagokért, akik szeretetükkel hordozták, támogatták munkatársainkat, munkánkat, szándékainkat, elviselték szeretteik távollétét, küldetésükből adódó terheltségét. Ft. Vencser László és ft. Szász János igazgató urakért, akik életre hívták és stabil pályára állították szervezetünket, akikkel öröm és megtiszteltetés volt együtt dolgozni, akik tanácsára, támogatására, imáira továbbra is számítunk. Köszönet jár a főegyházmegye elöljáróinak, hogy első perctől fontosnak látták és teret adtak a Caritas munkájának, megajándékoztak bizalmukkal, bátorítottak, ki-álltak mellettünk és törekvéseink mellett – mondta dr. Márton András igazgató, aki román és német nyelven is megismételte beszédét. A szentmise végén Molnár József, a Caritas közkapcsolati felelőse minden zarándokot közös szeretetlakomára hívott meg az érseki palota udvarára. Itt kiosztották a munkatársaknak, önkénteseknek járó okleveleket. Az érdeklődők megtekinthették többek között a székesegyházi kriptát, Márton Áron lakosztályát az érseki palotában, a fejedelmi termet, az egyházművészeti múzeumot és a nemrégiben uniós alapokból felújított várat. Mezey Sarolta Népújság (Marosvásárhely) 2015. október 13.Ipartörténeti múzeum ötletét kiviteleznékMár Lokodi Edit-Emőke tanácselnöksége idején felmerült az ötlet, hogy újra életre kellene hívni az egykori székely ipartörténeti múzeumot – mondta Szabó Árpád, a Maros Megyei Tanács alelnöke. Az ötletet Vasile Bolos megyei tanácsos a tavasz folyamán egy ülésen újra felvetette. A tanácselnök nem zárkózott el tőle, úgy értékelte, kár lenne, hogy Marosvásárhely ipartörténetének tárgyi emlékei veszendőbe és feledésbe menjenek. A székely iparmúzeum gyűjteményének jelentős része megvan Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója lapunk megkeresésére elmondta, hogy az iparmúzeum újralétesítéséről lenne szó tulajdonképpen, hiszen a marosvásárhelyi múzeumélet a Baross Gábor (Horea) utcai székely iparmúzeum indításával kezdődött 1893-ban. A műemlékekre vonatkozó szakirodalomban olvasható, hogy a marosvásárhelyi Székelyföldi Iparmúzeum építését az 1875-ös tűzvészt követő építkezési hullám kontextusában kezdték el, historizáló, illetve eklektikus irányelveket követve. A múzeum szükségességének gondolatát 1885-től a Székely Művelődési és Közgazdasági Egylet támogatta. 1889-ben központilag is felkarolták az ügyet, a kereskedelmi, valamint pénzügyminisztérium 1600 koronával támogatta az építkezést, a helyi adományokból is segített kezdeményezés 1890-ben jutott el a kivitelezésig. A terveket Kiss István építész végezte, az építkezési munkálatok Soós Pál építőmester nevéhez fűződnek, de a homlokzati plasztika kivitelezésében szerepet kap Szabó Antal szobrász is. Ebben az épületben ma a Természettudományi Múzeum működik, holott iparmúzeumnak tervezték, és számos ipartörténeti érdekesség is fűződik hozzá. Soós Zoltán kitért arra is, hogy a székely iparmúzeum gyűjteményének jelentős része itt maradt, a másik része 1918 után Kolozsvárra került. Új épület kell a Természetrajzi Múzeumnak – Mikor lehetne szó a marosvásárhelyi ipartörténeti múzeum létrehozásáról? – kérdeztük az igazgatót. – Ahhoz, hogy a természetrajzi múzeumot kiköltöztessük, egy új épület szükséges. Mi a somostetői egykori vendéglő üresen álló épületét javasoltuk, hiszen abban kiváló múzeumot lehetne létrehozni. A természetrajzi múzeumot jól össze lehetne kapcsolni az állatkert profiljával. Tudomásom szerint a szóban forgó épület még mindig a Romarta Rt. tulajdonában van. A cég hajlandóságot mutat az eladásra, az áráról nincs tudomásom, ezt a Maros Megyei Tanácsnak kell megtárgyalnia s a költségvetésbe befoglalnia. Mezey Sarolta Népújság (Marosvásárhely) 2015. október 20.Új köntösbe öltözött a mezőbándi református templomA Székely-Mezőség legimpozánsabb templomát öltöztette újra hófehérbe a Mezőbándi Református Egyházközség, s ezzel újból a falu dísze lett az imádság háza. A küzdelmes munka árán gyönyörűen felújított 130 éves templomot 2015. október 18-án hálaadó istentiszteleten áldotta meg főtiszteletű Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Büszkék lehetnek a bándiak Büszke lehet az a közösség, amelynek ilyen ősi hagyaték adatott meg, olyan hagyaték, ami életerőt, jó módot, tartást és erős hitet sugároz, ahová méltósággal léphetnek be vasárnapról vasárnapra istentiszteletre, az élet legszebb pillanataiban, esküvő vagy keresztelő alkalmával. Déli 12 óra előtt megkondult a harang. Zzászlóval bevonult a kórus, érkeztek az egyházi főméltóságok: főtiszteletű Kató Béla püspök, Jakab István maros-mezőségi esperes, Szabó Ferenc vértesaljai esperes, Lukácsi Szilamér lelkipásztorral, dr. Csige Sándor Zoltánnal, Magyarország csíkszeredai vezető konzuljával, Szabó Barna főgondnokkal és Bartha Albert gondnokkal együtt. A hálaadó istentiszteleten a meghívottak, a vendég lelkészek, magyarországi vendégek mellett a gyülekezet is nagy számban vett részt. Örüljetek! Jakab István, a Maros-mezőségi Egyházmegye esperesének előfohásza után Kató Béla püspök optimizmust sugárzó igehirdetése következett. A püspök elismerően szólt a mezőbándi gyülekezet nagyszabású munkájáról, aminek eredménye a gyönyörűen felújított templom, ami elsősorban az imádság helye. Ravasz László püspök szerint az öröm Isten legszebb ajándéka. Vágyunk rá, szeretnénk, ha mindennap részünk lenne ebben az életérzésben. Ami felülről jön, Istentől jön, nem függ a pillanatnyi értékválságtól. A statisztikák azt mutatják, hogy a magyarságra a búskomorság, a pesszimizmus jellemző. Villanásnyi örömeink vannak, de az általános életérzésünk ezzel ellentétes. Ilyen ünnepeken kell tudatosítsuk magunkban, hogy isteni öröm kell áthassa az életünket! Egyedül Istené a dicsőség! Az igehirdetést követően Lukácsi Szilamér lelkipásztor a vendégeket név szerint köszöntötte, majd a 400 éves református gyülekezet történelmét, a templomaik sorsát ismertette. – Soli Deo gloria! – Egyedül Istené a dicsőség! A mezőbándi református közösség lelkét öröm tölti be, hiszen órási összefogással megújult a 130 éves templom. Az ősi településről szóló legrégebbi feljegyzésre a pápai tizedjegyzékben bukkantak, ami 1332-ből származik. Református hitre pontosan 400 éve tértek át a mezőbándiak. Ekkor épült fel az első vályogtemplom. Később ehelyett kőtemplomot építettek azon a helyen, ahol ma az ortodox templom található. Ez a templom nem állta ki az idő próbáját, sokat kellett javítani. 1881-ben az egyházközség megvásárolta a telket, s 1883-ban Losonczi Dénes tervei alapján megkezdődött az építkezés, amely három évig tartott. A templom 27 méter hosszú, 12 méter széles, 10 méter magas, a torony pedig 44 méteres. Három harang szól benne. A szószéket id. Csiszár Sámuel készíttette, az Úrasztala Kiss János marosvásárhelyi asztalos munkája, az orgonát Szabó János készítette, a toronygombot Káli Nagy Ferenc csináltatta. Szász Domokos püspök 1894-ben szentelte fel. A templom 2010 után érett meg a teljes felújításra. A munkálatok 2013-ban kezdődtek. Szász István 70 darab fémlemezt adományozott. Óriási összefogás eredménye a megújult templom. Hálaadás, köszöntések A gyülekezetet köszöntötték Jakab István, Szabó Ferenc esperesek, dr. Csige Sándor Zoltán vezető konzul, Nagy Sándor egyházmegyei főgondnok, Kelemen Atilla parlamenti képviselő, Szabó Andor mezőmadarasi lelkész. A gyülekezetet a Balázs János Zoltán vezette kórus, majd Mészáros János Elek magyarországi énekes dallal örvendeztette meg. A hálaadó ünnepség a gyülekezeti otthonban folytatódott, ahol szeretetvendégséget tartottak. S mielőtt még az ebédet tálalták, a mezőbergenyei Domahidi lányok léptek színpadra, akik – négyen – komolyzenével kápráztatták el a közönséget. Fellépett a Csipkebokor gyermek- és ifjúsági táncegyüttes. Dr. Szekeres Gerő ismertette a gyülekezeti otthonfelújítás tervét. Mezey Sarolta Népújság (Marosvásárhely) 2015. október 26.Lugos nagy szülöttjéről emlékeztek meg Üllőn2015. szeptember végén felhívás érkezett az üllői kulturális központ vezetőjétől, Laza István úrtól a lugosi magyarság képviselői felé, hogy részt vennénk-e a Lugoson született és iskoláit is itt végzett Vitéz Doberdói Bánlaky József ny. altábornagy, első világháborús hadvezér, hadtörténész halálának hetvenedik évfordulóján tartandó megemlékezésen, a Budapesthez közeli kisvárosban, Üllőn. A meghívó 2015. október 11-re, vasárnapra szólt. Az üllői megemlékezésen kéttagú lugosi küldöttség is részt vett, amelynek alulírott is tagja volt. A megemlékezés-sorozat az üllői római katolikus temetőben található sírnál kezdődött, ahol az altábornagy és neje, szül. burghauseni Axman Etelka hamvai találtak örök nyugalomra immár hetven éve. Kisné Szabó Katalin polgármester asszony köszöntője, a Honvédelmi Minisztérium képviselője, Maruzs Roland alezredes megemlékező beszéde után, Kovács Kornél plébános áldotta meg a jelenlevőket, majd a koszorúzások következtek. Délután a városháza dísztermében emlékműsorral folytatódott az emlékezéssorozat. Lugos magyarsága képviseletében én szólaltam fel, párhuzamot vonva az apa, Szende Béla volt honvédelmi miniszter és fia, Vitéz Doberdoi Bánlaki József /1863-1945/ életútja között. Mindkettő Lugosról indult, fényes katonai pályát futott be, kiváltva az össznemzeti megbecsülést a hon dicső polgáraivá, sokak példaképévé váltak, szűkebb pátriájuk, Lugos hírnevét öregbítve. Végezetül bemutattam a mai Lugost, mint fejlett, modern iparral, egyetemmel rendelkező ötvenezres várost, ahol a magyarság még nyolc százaléka az összlakosságnak, van érdekképviselete, civil szervezetei, I–VIII. osztályos magyar tagozata, magyar rendezvényei. Megígértem a jelenlevőknek, hogy Lugoson az apa már létező kultuszát egybefonjuk Vitéz Doberdói Bánlaki József emlékének ápolásával. Vitéz Doberdói Bánlaky József 1863. február 14-én Lugoson született Szende Béla gavozsdiai nemes földbirtokos és a segesvári polgári kormányzónak a megszöktetett unokája, Sternheim Róza Sarolta szerelme gyümőlcse gyanánt. Alsóbb iskoláit Lugoson végezte, majd 1883-tól a budapesti Tudományegyetemen tanult. 1884–85-ben elvégezte a Ludovika Akadémia egyéves önkéntesi tanfolyamát. Innen felfelé ível a katonai és családi karrierje, kisebb buktatókkal, de mindig becsülettel hazája és magyarsága iránt tett hűségesküje szerint. De ez már egy másik elbeszélés, egy dokumentumregény, amelyet dr. Polman Ferenc írt meg kutatásai alapján. /Dr. Polman Ferenc: Oroszlán karddal és lúdtollal. Doberdói Bánlaky Józsefélete és munkássága/ Langó Ferenc Attila Népújság (Marosvásárhely) 2015. november 16.A magyar szórvány napjánGyöngykoszorú- találkozó Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának – hangzott el Kodály Zoltán felismerése, amelyet örökül hagyott az elkövetkező nemzedékeknek. Ennek tudatában kezdték el Maros megyében a Gyöngykoszorú-találkozókat, s ezért dolgoznak ma is, hogy a gyermekek, fiatalok saját kultúrájukban nőjenek fel, amit áthagyományozhatnak az új generációnak. Különösen a szórványban van óriási jelentősége a néphagyományok, népszokások parázson tartásának, mert ha egy nemzedékben kialszik a láng, a szórványmagyarság beolvadása visszafordíthatatlan lesz. A megmaradásért – fenyő a Petőfi- szobornál Marosludas olyan szórványtelepülés, ahol a magyarság számaránya húsz százalék alá esett, mégis az egyházak, az iskolák magyar tagozatai életerős közösségeket éltetnek. A Hajdina Hagyományőrző Egyesület a néptánc oktatását vállalta fel, s több generáción át vonta be a gyermekeket és a fiatalokat a magyar népi kultúra ápolásába. Az idei Gyöngykoszorú-találkozót talán nem véletlenül időzítették a magyar szórvány napjára, hiszen szórványban ünnepelni, s érezni a magyar szellemiség együvé tartozását felemelő érzés. Az ünnepség a Petőfi-szobornál kezdődött, ahová kivonultak a tánccsoportok, a megmaradás jeléül egy tuját ültettek, majd egy-egy szál virágot helyeztek el a szobor talapzatán. Itt Kocsis Csaba, az RMDSZ kerületi elnöke köszöntötte a résztvevőket, elmondta, hogy a rendszerváltás után, amikor az Erdélyi Magyar Közművelődési Egylet és néhány lelkes ember ezt a mozgalmat elindította, bíztak abban, hogy Erdély-szerte fel lehet éleszteni a szunnyadó népi kultúrát. Ezt a munkát azóta is küzdelmesen végzik. – Biztatni kell minden embert, aki ebben a munkában szerepet vállal. Ne hagyják abba, mert enélkül a XXI. század globalizálódó világában sokkal szegényebbek leszünk, mint elődeink. Magyar néptánc, népdal, magyar nyelv és kultúra nélkül identitásunk elvész. Jövőnket a múltra kell építenünk. Ennek jegyében jött létre és működik a marosludasi Hajdina néptáncegyüttes is, amely évről évre színvonalasabb fellépésekkel örvendeztet meg – mondta a kerületi elnök, aki hozzátette, hogy Andrássytelepen az iskola 13 évvel ezelőtt vette fel a Petőfi Sándor nevet. Sajnos, az oktatás átszervezése miatt a költő nevét viselő iskola már nem iskola, évek óta "lakatot tettek rá". A részt vevő tánccsoportok a Petőfi- szobornál közösen énekelték el a Távolból című költemény zenés változatát, majd a Maros-hídon át elindultak a művelődési ház felé. Táncosok, citerások a színpadon A táncosok, mielőtt a terembe értek volna, megálltak a polgármesteri hivatal előtt, ahol Ioan Cristian Moldovan polgármestert tánccal köszöntötték. Az önkormányzat támogatta a rendezvényt, a szervezők ezzel a gesztussal fejezték ki köszönetüket. A színpadon Tóth Sándor, a Hajdina vezetője és Kis István alpolgármester üdvözölte a résztvevőket. Majd a csoportok következtek: a Hajdina néptánc-együttes, amelyet Farkas Sándor Csaba és Kásler Magda oktat a táncra, nyárádmenti és kutasföldi táncokat mutatott be. Aztán jött a mohácsi Újhold együttes somogyi és szatmári táncokkal, vezetőjük Kiss Gábor, a felfalusi Bíborka néptáncegyüttes, amely kalotaszegi táncot járt, felkészítő Luka Szabolcs. A holtmarosiak saját táncaikkal léptek fel, Nagy Levente vezetésével. A medgyesi Gyöngyvirág küküllőmenti táncokat mutatott be, felkészítő Lukács Levente. A Hajdina kis "hajtásai", a Tatárka és a Pohánka is színpadra lépett, előbbiek a 3-6 évesek, gyermekjátékokat és felcsíki táncokat táncoltak, utóbbiak, a 6-12 évesek csoportja pedig nyárádmenti táncokat. Fellépett még a helyi Transilvania együttes Nelu Mihasan vezetésével. A rendezvény érdekes színfoltja volt a szilágysomlyói Szederinda citeraegyüttes, amelyet Gáspár Attila zenetanár tanít muzsikálni. Szívesen jönnek, ha magyarul lehet énekelni Gáspár Attila zilahi zenetanár elmondta, régóta tartják a kapcsolatot a marosludasi együttesekkel, sok helyen találkoztak már. – Szívesen elmegyünk mindenhova, ahol magyarul lehet énekelni, citerázni s a szilágysági népdalokat megismertetni. A szilágysági szórvány nem annyira ismert, sem az erdélyi, sem a magyarországi köztudatban nem él annyira, mint a Székelyföld. Pedig gyönyörű népdalaink, népszokásaink, népi hagyományaink vannak. A Szederinda citeraegyüttes hagyományőrző csoportja felvállalta, hogy tolmácsolja ezt a népi kultúrát. Magyarországon sokfelé léptünk fel, eljutottunk Bécsbe is. A Szilágyságban többen citeráznak, de nem olyan színvonalon, hogy azt iskolában tudnák tanítani. Én Dobán 1976 óta foglalkozom citeraoktatással. Emellett Szilágysomlyón, Zilahon, Szilágyperecsenben tanítom a gyerekeket citerázni. A Szilágyságban vannak tömbben élő magyarok, de vannak gyenge szórványtelepülések is. A Tövisháton a legtöbb falu magyar, elöregedett lakossággal. A Kraszna mentén vannak erős magyar települések, Szilágysomlyótól északkeletre ott van Szilágyperecsen, gazdaságilag is erős, életképes közösség, Varsolc, Szilágykraszna, Magyarkecel, Zovány, Ipp, Sarmaság, Szilágylompért, Selymesilosva. Mind olyan települések, amelyeket művelődéstörténeti szempontból érdemes lenne visszahozni a köztudatba – fogalmazott Gáspár Attila. Kiváló alkalom a fiatalok nevelésére A legmesszebbről a mohácsi Újhold néptáncegyüttes érkezett. Kiss Gábor, az együttes vezetője elmondta, hogy a 600 kilométer nincs is annyira messzi. – Félnapos út, és amit kapunk érte, az nagyon fontos számunkra: erdélyi magyar néptánc-együttesekkel léphetünk fel. Szeretünk közösségekkel együtt lenni, a fiatalokat ebben az élményben részesíteni. Kiváló alkalom a fiatalok nevelésére. A Hajdina a nyáron Mohácson szép műsorral szerepelt. A mo-hácsi néptáncegyüttesben jobban szeretjük az erdélyi táncokat, de Tóth Sándor kérésére "magyarországi anyagot hoztunk", somogyit és szatmárit. Mi mezőségi, kalotaszegi, küküllőmenti, székelyföldi táncokat, forgatósokat, legényeseket is táncolunk. Tulajdonképpen ezen nevelkedtünk. Vallom, hogy egy nemzet hite és kultúrája tartja egyben a népet. Ha elveszítjük e kettőt, mindent elveszítünk. Ide csatolnám az elmúlt hónapok válságát, amit Európa megél. Most nyíltan kell erről beszélni, nagyon oda kell figyelni, hogy megmaradjunk. A fiataljaink most kapnak észbe. Nemrégiben Törökországban jártunk, s hallották, hogy a török gyermekek milyen hangerővel, torkukszakadtából éneklik a himnuszt. Ez felrázta a gyermekeinket. Az ő harcuk következik, hogy helyretegyék a dolgokat – fogalmazott a mohácsi tánccsoport vezetője. Táncház és szeretetlakoma A Gyöngykoszorú-találkozó táncházzal és szeretetlakomával ért véget, amelyet a líceum éttermében tartottak. A helybeliek délutáni gyérebb részvétele estére népesebb mulatsággá gyarapodott, ahol szülők, nagyszülők együtt szórakoztak. Ezen, sajnos, nem lehettünk ott, de örülhetünk annak, hogy a szórványban mégiscsak van élet, megszólalt az együvé tartozás érzése, ahol több mint háromszáz ember gyűlt össze. Mezey Sarolta Népújság (Marosvásárhely) 2015. december 2.Mester és tanítványaiKolozsvár történelme folyamán nem egyszer bizonyította, mindig ki tudta „termelni” azokat a művészeket, akik tevékenységük következtében meghatározó értékeket alkottak, nem egyszer példát mutatva más erdélyi városoknak is Könyvtárnyi irodalom bizonyság arra, a valódi tehetség minden időben képes bizonyítani az adottságait. Szerencsére a ma művésze nyitott ajtókat találhat, Kolozsváron, ha erre érdemes. A koncert és ráadás című Gálahangversennyel tisztelgett az alkotó és az alkotás előtt a Kolozsvári Magyar Opera. Köszöntötte Selmeczi Györgyöt, az európai hírnevű zeneszerzőt, karmestert, rendezőt, zongoraművészt, 25 éve a Kolozsvári Magyar Opera munkatársát, a zenepedagógust. Szép Gyula operaigazgató méltatta értékes munkásságát. Selmeczi Györgynek köszönhető a kortárs operaművészet jelenléte a színpadon. Népszerűsítette az erdélyi magyar zenés színház produkcióit. Selmeczi György Kolozsváron született. Édesanyja Selmeczi Marcella zenepedagógus, édesapja karmester. Nekik köszönhetően, zenei tanulmányait már ötéves korában elkezdte. Tanárai Tulogdy Sarolta, Guttmann Mihály, Szalay Miklós valamint Vermesy Péter voltak. 1971-ben nyert felvételt a bukaresti Zeneművészeti Főiskolára, ahol Halmos György és Oláh Tibor voltak a mesterei. 1975-ben Budapesten folytatta tanulmányait: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, Kadosa Pálnál tanult. 1976-tól 1977-ig Párizsban Pierre Boulez, majd 1979-ben – szintén Párizsban – Daniel Charles irányításával dolgozott. Közben, 1974-től 1975-ig a kolozsvári Állami Magyar Színházban helyezkedett el karmesterként és zeneszerzőként, miközben számos rádió- és televíziós felvételt készített. 1976-ban Magyarországra, Miskolcra költözött, ahol a Zeneakadémia miskolci tanárképző intézetében tanított. Megalakította és vezette a Miskolci Új Zenei Műhelyt, és a Miskolci Nemzeti Színház zeneigazgatója volt. Emellett még a budapesti 25. Színház zeneigazgatói posztját is betöltötte. Zeneszerzőként számos színpadi és filmzenét komponált. Az 1980-as években a Várszínház és a József Attila Színház zeneigazgatójaként tevékenykedett. Megalapította a Mérték Egyesületet, a Vetületek Kortárs Opera Fórumot, 1989-ben Budapesten újjáalakította a Camerata Transsylvanica kamarazenekart, létrehozta a Budapesti Kamaraoperát. 1995-ben megalapította az Auris Társulat és Művészeti Alkotóközösséget, melynek az óta is, művészeti vezetője. 1996 és 2000 között a szolnoki Szigligeti Színház zeneigazgatója volt, miközben a Kolozsvári Állami Magyar Opera állandó vendégkarmestere, 2004-től művészeti vezetője. (Világhálós hivatkozás alapján) Magyarországon kívül, Európa számos országában hangversenyezik karmesterként, zongoraművészként és zeneszerzőként. Hangfelvételek sora fűződik a nevéhez (saját művein kívül Liszttől Sztravinszkijig). Televíziós népszerűsítő sorozatot készített az operáról (Kolozsvári operamesék), tévés interjúsorozatot kortárs zenészekkel (Kortársaim). Részben az Auris Társulat közreműködésével számos opera- és más zenei előadást rendezett és vezényelt Európa szerte. Selmeczy György jelenléte a Kolozsvári Magyar Opera színpadán maga nemében olyan jelenség, mely alkotóan, hatékony módon befolyásolta az intézmény repertoárját, az erdélyi zenés színház népszerűsítését. Ennek volt fényes bizonyítéka az Operagála, melyen Selmeczy György, mint zeneszerző, karmester, zongoraművész, zenepedagógus és konferanszié fellépett, lenyűgözve egy zsúfolásig telt termet, bizonyítva a modern operai felfogások létjogosultságát. Koncert és ráadás című Gálahangverseny A gálaesten a Kolozsvári Magyar Opera énekesei, valamint vendégművészek léptek fel: Egyed Apollónia, Pasztircsák Polina, Chiuariu Livia, Sebők Klára, Nagy Noémi Kriszta, Molnár Mária, Pataki Adorján, Sándor Árpád, Szilágyi János, Barabás Sándor, Béres Melinda, Márkos Albert, Ferenczi Endre, Rónai Ádám, Szép András, a Kolozsvári Magyar Opera énekkara, zenekara és sokan mások. A műsorban szerepelt Koncert: versenymű négy hegedűre és zenekarra. Részletek hangzottak el a Szirén, a Spiritiszták, a Bizánc című operákból, valamint A vasárnapi iskola című zenés játékból. Vezényelt Kulcsár Szabolcs, Jankó Zsolt, Incze G. Katalin és Selmeczi György. „Ráadásként” Selmeczi György életpályájának néhány mozzanatára emlékezett. A zenében való gondolkodás alakulásával kapcsolatban megjegyezte, zenész környezetben nevelkedett. 18 hónaposan, gyermekkocsiban, az opera páholyában hallgatta a János vitéz című produkció próbáját. Szerinte „Az előadóművész olyan, mint a fogpaszta: ha egyszer kinyomtad, már nem lehet visszagyömöszölni.” Erős kötödése volt, van a színházhoz. 1990-ben Simon Gábor operaigazgató meghívására lett az intézmény munkatársa, együttműködik a Kolozsvári Operával. Operát, filmzenét, musicalt írt. A múlt század utolsó két évtizedében dalokat is írt, rengeteg műfajban, amely olyan volt, mint a személyes napló. A „ráadásban” színházi és filmdalok, musical-részletek, énekelt versek hangzottak el. A dalokat zongorán kísérte. Sebők Klára színművész Kohlhaas Mihály balladáját adta elő. A budapesti Színház és Filmművészeti Egyetem diákjai és a Jazzybirds együttes léptek fel. A rendkívül gazdag és színes program hallatlan sikert ért el a nézők körében. A budapesti Színház és Filmművészeti Egyetem diákjai a Szép város Kolozsvár -potpourri több változatát mutatták be. Dal a színházról- alkotást a budapesti Filmművészeti Egyetem diákjai és a Jazzybirds együttes adta elő. A Kolozsvári Magyar Opera Örökös Tagja Selmeczi György a Kolozsvári Magyar Opera Örökös Tagja lett. Mint mondta, sikeresen működött együtt a Kolozsvári Operával, amely világhírű intézménnyé vált. Díjak a Kolozsvári Magyar Operának Szép Gyula operaigazgató büszkén beszélt az intézmény sikereiről, és az országos elismerést kifejező díjakról. Jászvásárban (Iaşi), a harmadik alkalommal megtartott Operagálán a Kolozsvári Magyar Opera több értékes díjat nyert. Novák Péter rendezésében, a Figaro házassága című produkció elnyerte a legjobb operaelőadás díját. A legjobb musical-díjat a Béres László rendezésében készült Letshow című előadás nyerte. A legjobb kortárs táncelőadás díját a Szentivánéji álom című balett kapta (Jakab Melinda rendezésében). Florin Ioan Ianc és Viorica Bogoi balett- táncosokat díjazták a Szentivánéji álomban nyújtott alakításért. A Kiválóság díját Pataki Adorján és az Életmű díjat Szeibert István, a Kolozsvári Magyar Opera magánénekesei nyerték. Befejezésül megemlíteném, Selmeczi György első nyilvános szerepléséről, ami az Egyetemiek Házában volt megtartva, én írtam riportot, évtizedekkel ezelőtt. Csomafáy Ferenc erdon.ro 2015. december 3.Csak tiszta forrásból – népdal és nótaversenyA marosvásárhelyi Kéknefelejcs Nótatársulat és a csíkszeredai Tiszta Forrás Alapítvány Csak tiszta forrásból címmel először szervezett népdal- és nótaversenyt. A verseny célja a tehetségek felkutatása, hagyományaink ápolása, megőrzése, a magyar népdalok megismertetése és megszerettetése a gyermekekkel és a fiatalokkal. A verseny első fordulóját a Bolyai Farkas Elméleti Líceum amfiteátrumában tartották, ahol négy korosztályban 167-en vettek részt. Az advent első vasárnapján tartott döntőben 75-en mérték össze népdal- és nótaéneklési tudásukat a Maros Művészegyüttes termében. A rangos rendezvényről Ábrám Tibor, a Kéknefelejcs Nótatársulat vezetője, népdal- és nótaénekes számolt be lapunknak. A verseny során a tiszta, csengő hangot, a szép hangszínt, az összeállított listán szereplő népdalok értékét és az előadásmód hitelességét, meggyőző erejét értékelte a zsűri, amelynek tagjai dr. Buta Árpád Attila, Kacsó Ildikó, Dobos Krisztina, Koszorús Kálmán, illetve az elemi osztályosok kategóriájában: Biró Éva, Kiss Annamária, Antal Rozália, Boros Emese valamint Kádár Barna Zsolt voltak. A színvonalas versenyen az első-második osztályosok kategóriájában első helyezett lett az ákosfalvi Nagy Szabolcs Botond, második a mezőpaniti Barabási Beatrix Andrea és a nyárádtői Zilinszki Delinke Dorottya, harmadik a körtvélyfáji Antal Péter és a nyárádszeredai Siklódi Réka. A harmadik-negyedik osztályosok közül első helyre a csittszentiváni Gálfalvi Rebeka Evelin, második helyre a csibai Lőrincz Beatrisz és a nyárádremetei Fodor Dániel, harmadik helyre a nyárádgálfalvi Kelemen Karola és a nyárádszentbenedeki Kilyén Kincső került. A 11-14 évesek korosztályában a székelyhodosi Nemes Barbara és a mezőpaniti Nagy Szilvia bizonyult a legjobbnak. Második helyezett lett a nyárádszeredai Aszalós Hilda, harmadik pedig a gyulakuti Varga István. A középiskolások, azaz a 15-18 évesek korosztályában a segesvári Kerekes Kingát illette az első hely. Második szintén a segesvári Fülöp Emese Andrea lett. S hogy a sor ne szakadjon meg, a harmadik díj is Segesvárra ment, Szabó Helgáé lett. A felnőttkorosztályban a zsűri nem ítélt oda első és második helyezést, a harmadik díjat a mezőpaniti Bodó Csaba Loránd kapta. Különdíjban részesült a kisiratosi (Arad) megye Szécsényi Adalbert. A jó hangulatú rendezvénynek lesz folytatása, melyet a Kéknefelejcs Nótatársulat vállal fel továbbra is. Mezey Sarolta Népújság (Marosvásárhely) 2015. december 11.Bemutatta új csapatát a KMDSZ elnökeMegtartotta 2015-ös közgyűlését a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) csütörtökön. A zsúfolásig telt teremben Rés Konrád Gergely, a KMDSZ elnöke mutatta be új csapatát, az elmúlt év eredményeit és újításait, illetve a vezetőtanács által előzetesen iktatott alapszabályzat-módosítási javaslatokat – közölte pénteken diákszövetség. A közgyűlésen kezdetén a KMDSZ elnök köszöntötte a jelenlevőket, majd a 102 regisztrált tagból jelen levő 66 megszavazta Krippán Kingát, a KMDSZ volt vezetőtanácsi és jelenlegi ellenőrző testületi tagját mint ülésvezetőt. A napirendi pontok megszavazása után Rés Konrád Gergely számolt be a KMDSZ elmúlt évéről, megemlítve az eddig több mint 6000 diáknak tömegközlekedési előnyöket és kedvezményeket nyújtó A kártyát, az Európa Ifjúsági Fővárosa címnek köszönhető eseménybővítéseket és új rendezvényeket (a Kolozsváron megszervezett OTDK-szekciót, a Nemzetközi Diákolimpiát, az I. Kolozsvári Utcazene Fesztivált és sok más rendezvényt), melyek szervezésével a KMDSZ foglalkozott. Emellett tájékoztatott a KMDSZ irodáinak és szakosztályainak eredményeiről, valamint beszámolt arról, hogy idén létrejött a számítógépes játékokkal foglalkozó eSports, de a színisek frissen alakult Színfolt nevű szakosztályát is bemutatta. Az elnök Tepfenhardt Betinának, a KMDSZ pénzügyisének adta át a szót, ő a 2015-ös év pénzügyi beszámolót tartotta meg, aki – miután a kiadásokról és bevételekről beszélt – azt is elárulta, hogy a megmaradt összeget a KMDSZ-iroda felszerelésének fejlesztésére fordítják. A beszámolók elfogadása után Kisgyörgy Réka jelenlegi elnökhelyettes ismertette az alapszabályzat-módosítási javaslatokat, melyeket a jelenlevő regisztrált tagok egyöntetűen elfogadtak. A következőkben az új vezetőtanácsi jelölteket, illetve az Ellenőrző Testület tagjait ismerhették meg a jelenlevők. A szavazás után kiderült, a regisztrált tagok jóval több mint 2/3-adának a bizalmát elnyerték a jelöltek, így mindenki elfoglalhatja pozícióját 2016. február 15-e után. Ekkor az új elnökhelyettes Székely Kinga lesz, aki továbbra is a szakosztályokért felel, Kisgyörgy Réka lesz az új pénzügyis, Lokodi Katalin a tanügyért, Andacs Zsolt-Levente a tagságért, Belényesi Hunor programokért és kultúráért, Buryán Tünde PR- és kommunikációért, Tasnádi Márta Karrierirodáért, Lőrincz István pedig a Sportirodáért lesz felelős. Az Ellenőrző Testület tagjai Antal Géza, Borzási Sarolta, Gödri Csilla, Krippán Kinga és Tepfenhardt Betina lesznek jövő év februárjáról. maszol.ro 2016. január 4.Tatárka, Pohánka és HajdinaA népi kultúra őrzői Marosludason Eseményekben, fellépésekben gazdag évet zárt a marosludasi Hajdina Kulturális Egyesület. A Hajdina, a Pohánka és a Tatárka néptáncegyüttesek nemcsak a helyiek, hanem az erdélyi és határon túli népi kultúrát kedvelő közösségek szívébe is belopták magukat. A Hajdina Kulturális Egyesület vezetője, Tóth Sándor a néptáncegyüttesek tavalyi fellépéseit összegezte. A Hajdina júliusban és augusztusban Magyarországon lépett fel, Szentgáloskéren az Aratófesztiválon vettek részt, majd Somodorban léptek fel, Gálosfán az Otthonka Fesztivál meghívottjai voltak. A nemzeti ünnep alkalmából, a magyarok kenyere ünnepén Mohácson részt vettek a búza összeöntésén és a Szent Miklós vízi- és taposómalomnál táncoltak. Ezt követően a 29. Mohácsi Folklórfesztiválon, a Pécsi Déli Kapu Folklórfesztiválon, a harkányi fesztiválon, Pécsváradon a Szent István-ünnepen táncoltak. Szeptember elején a Hajdina szervezésében ünnepelték meg a Marosludas környéki betelepítések 110. évfordulóját, amelynek Andrássytelep adott otthont. Mivel annak idején Andrássytelepre 17 bukovinai székely családot telepítettek, itt szervezték meg az első Bukovinai Székely Folklórtalálkozót. Aztán következett a marosludasi Kárpát-medencei Gyöngykoszorú találkozó, majd a marosvásárhelyi Gyöngykoszorúk gyöngye, ahol szintén fellépett a Hajdina. Legutóbbi előadásuk a karácsonyi ünnepi műsor volt, ahol mindhárom néptánccsoport fellépett, előadásuk címe: Angyalok hirdeték. – Közénk jött a fény, a béke, a szeretet emberré lett. Az angyalok, a pásztorok és minden jóakaratú ember erre várt. Arra vártunk, hogy a Tatárka, a Pohánka és a Hajdina visszaröpítsen abba a világba, amelyben elődeink ünnepelték a Messiás születését. Ezt a hangulatot Kásler Magda és Farkas Sándor Csaba táncoktatóknak az együttesek előadásában sikerült megteremteni – mondta az egyesület vezetője. Az előadást a marosludasi önkormányzat, Magyarország csíkszeredai konzulátusa, az EMKE, a Romgaz és a Bethlen Gábor Alapítvány támogatta. A legfőbb támogatók mégis azok a magyar családok, akik gyerekeikkel részt vesznek a hagyományok, népszokások éltetésében, hiszen nélkülük üres és kihalt maradna minden. A Tatárka néptáncegyüttesben jelenleg 23 3-6 év közötti, a Pohánkában 25 6-11 év közötti gyermek, míg a Hajdinában 13 fiatal táncol. A színpadon megelevenedtek a Szent Borbála, Szent Miklós, Szent Luca, Szent István és Szent János nevéhez fűződő szokások, népi játékok és táncok. A székely karácsony hangulatát idézhettük fel betlehemes díszlet mellett. Az angyaljárás tett koronát a műsorra. Mezey Sarolta. Népújság (Marosvásárhely) 2016. február 3.Megújuló közösségi élet MadarasifeketénA madarasifeketei református közösség egyre többet hallat magáról. Károly Károly tiszteletes úr jóvoltából érkeznek abeszámolók a gyülekezeti életről, nőszövetségi találkozókról, szórványtáborokról. Most úgy döntöttünk, mi látogatunk el a kis mezőségi szórványtelepülésre, ahol 116 református él, és ahol vasárnaponként 35-40- en járnak templomba, a 20vallásórás gyerek közül 12 járnak rendszeresen órákra. 116 lelkes, összetartó közösség Károly Károly (fotó) 2007-ben került a feketei gyülekezetbe, e csodálatosan szép tanyavilágban élő református családokkal együtt közösen a hitben, nemzetben, szeretetben való megmaradást vállalták fel. – Nagyon barátságos, kedves emberek a gyülekezet tagjai, akik őszintén ragaszkodnak az egyházhoz, a közösségükhöz. Hűséges templomba járók, segítőkészek, kiveszik a részüket az önkéntes munkából. Nincs olyan alkalom, hogy valaki meg ne hívjon bennünket. A külföldön dolgozók is járnak haza, ünnepekkor találkozunk, szeretetvendégséget szervezünk. Hála Istennek léteznek a modern kommunikációs eszközök, Facebookon megszólítom őket, s így sokkal többen jönnek el a közösségi alkalmakra. Az asszonyok finom süteményeket készítenek, a férfiak az italról gondoskodnak, s közösen a jó hangulatról. A gondnok, Borbély Márton minden egyházi vonatkozású munkából, szervezésből kiveszi a részét – mondja a tiszteletes útban a település felé, ahová egy borús téli napon sáros úton érkezünk. Korszerűsítik a templomot, új köntöst kap a harangláb A templom egy szépen bekerített, nagy telken található, vadgesztenyefák övezik. Az épületen még most is – talán a nosztalgia kedvéért – az általános iskola felirat olvasható. Valamikor 900 lelkes gyülekezet élt itt, a hatvanas években annyi gyerek volt, hogy 1967–1977 között I–VIII. osztályos iskolát kellett működtetni. A csökkenő gyermeklétszám miatt 1980 után összevonták az osztályokat. 1990 után az egyház visszakapta az iskola épületét, ami hajdanán felekezeti iskolaként működött. Miután megszűnt az elemi iskola és az óvoda is, 1994-től templomként is ezt az ingatlant használják, hiszen a régi öregvölgyi templomot, akárcsak Kisfekete templomát, lebontották. Az előbbi tégláit a mezőmadarasi templomba építették be. – Az épületet teljesen felújítjuk, leverjük a régi vakolatot, padlót, ajtót, ablakot, csatornát cserélünk, mind a fronton levő nagyobbik helyiségben, a templomban, mind a kisebbikben, az egyházi irodában. A hátsó részben levő lelkészi lakást is felújítjuk. Mindehhez pályázatok révén anyagi támogatást kaptunk, 1,5 millió forintot az Emberi Erőforrások Minisztériumától és 35 ezer lejt a Művelődési és Kultuszminisztériumtól. Az épület felújítási munkálatainak befejezését május 31-ére tervezik. Az ingatlan mellett található 13 méter magas, 1901-ben épült harangláb teljes felújítás alatt áll. Tavaly augusztus 20-án belecsapott a villám, akkor derült ki, hogy a torony kupolájának szerkezete elkorhadt, ki kell cserélni. Ezért a kupolát le kellett szedni, a torony új, Székelyvarságon készített zsindelyborítást kapott, ami 15 ezer lejbe került. Tavasszal felszerelik a villámhárítót is. A harangláb felújításának összértéke 10 ezer euró körüli – számolt be Károly Károly tiszteletes úr. Mezey Sarolta. Népújság (Marosvásárhely) 2016. február 20.Megzsarolták a V4-eketA fejlesztésekre szánt uniós támogatások csökkentésével fenyegette meg a visegrádi országokat Matteo Renzi olasz kormányfő, amennyiben nem vesznek részt a migrációs krízis hatékony kezelésében – közölte újságírókkal az Európai Unió állam –, illetve kormányfőinek kétnapos csúcstalálkozónak részleteit ismerő brüsszeli forrás péntek hajnalban. Az uniós vezetők csúcstalálkozóján a migrációs válság lehetséges megoldásairól folytatott vitán Matteo Renzi azzal fenyegette meg Magyarországot, Csehországot, Lengyelországot és Szlovákiát, ha nem vesznek részt a menedékkérők tagországok közötti elosztásának rendszerében, csökkenthetik a fejlesztésekre szánt kohéziós alapból származó uniós pénzeket. „A migrációs krízis minden európai országot érintő közös európai probléma” – hangsúlyozta az olasz kormányfő. Ha ezek az országok nem mutatnak szolidaritást, akkor az unió költségvetése is kevesebb szolidaritást fog mutatni irányukban – tette hozzá. Szabadság (Kolozsvár) 2016. március 7.A Bekecs és a nyárádmenti táncmozgalomNyolcszáz gyermek és fiatal kapcsolódott be Amikor rázendítenek a zenészek, s elődeink népviseletébe öltözött derék fiatalok vonulnak a színpadra, kisimul az arcunk, elillan a lelkünk mélyén szunnyadó szomorúság, s valami őserejű vidámság lesz úrrá rajtunk. Ez az érzés kerít hatalmába, amikor a Bekecs néptáncegyüttes elkezd táncolni. Népszerűségük nemcsak Maros megyében, hanem Erdély-szerte töretlen. A Felszállott a páva televíziós népzenei és néptánc-tehetségkutató verseny hozott számukra még nagyobb hírnevet és ismertséget a Kárpát-medence tánckedvelői körében. Az együttest Benő Barna vezeti, vele beszélgettünk a Bekecsről, a néptáncról s a néptáncoktatás mozgalmáról, amelyet az egész Nyárádmentén felvállaltak. Munkájuk révén e térségben 800 gyermek tanulja a néptáncot és élteti a hagyományt. – Tízéves koromtól táncolok, negyedik osztályos voltam, amikor Füzesi Alberttel a Napsugár néptáncegyüttesnél elkezdődött a táncoskarrierem. A Napsugárnál hét évig táncoltam, aztán tizenhét éves koromban a Maros Művészegyütteshez szegődtem, ahol öt évig voltam alkalmazott. Ezzel belekerültem a táncos "körforgásba". Már a napsugaras időszakban hívtak tanítani, három-négy évig tanítottam a Folk Center által működtetett marosvásárhelyi táncházban, akkoriban a művészeti líceummal szemben, ami jelenleg a dzsesszklubban működik. Abban az időben már majdnem minden táncoskolléga foglalkozott néptánctanítással. Ennek is köszönhető, hogy azóta több táncház létesült Marosvásárhelyen. Először Mezőbergenyében volt csoportom, utána Marosugrán rövid időre, azt követően kerültem Nyárádszeredába. A Bekecsnél Szabó Erikával kezdtük, akinek a férje nyárádszeredai volt. – A Bekecs néptáncegyüttes már létezett akkoriban. – Igen, a Bekecs együttest 1998-ban Veress Kálmán hozta létre. 2002-ig működött az ő vezetése alatt, utána Farkas Sándor vette át, aztán különböző okok miatt megszűnt a tevékenység, és 2007-től kezdtük újra az oktatást. Először a Bocskai István Elméleti Líceum tánccsoportjaként, a líceum diákjai táncoltak benne, a helyiek és a környékbeliek, egyesek lemorzsolódtak, mások bekapcsolódtak. A Bekecs nevet 2008- ban vettük fel. Felhívtam telefonon Veress Kálmánt, megkérdeztem, hogy beleegyezik-e, merthogy ezt a nevet ő találta ki. Beleegyezett. Az új Bekecs együttesnek nagyon kevés köze volt az előzőhöz, tulajdonképpen egy teljesen megfiatalított együttes jött létre ugyanazzal a névvel. Az együttesben jelenleg nyárádszeredai és környékebeli, marosvásárhelyi, sőt még gyergyói fiatalok is táncolnak. – Bekecs néptáncegyüttesről beszélünk, amelyben több csoport, több generáció táncol. – Jelenleg öt generáció táncol Nyárádszeredában, kétévente igyekeztünk újabb táncosnemzedéket indítani. Van egy játszóházunk, oda óvodáskorú gyermekek járnak, egy Morzsa-Bekecsünk, amely a harmadik–hetedik osztályosok generációját fogja át, van egy Apró-Bekecsünk, amelyben a hetedik–tizedik osztályosok, a Kis-Bekecsünk, amelyben a tizenegy–tizenkettedik osztályosok és elsőéves egyetemisták, és van a Nagy Bekecs, amelyben a "vének", a 18-30 év közötti korosztály táncol, s amelyben én vagyok a legidősebb. – Adatközlő hagyományőrzők táncolnak-e a Bekecsben? – Nem sikerült őket bevonni. Azonban meg kell említenem, hogy a felsoroltakon kívül még van három csoportunk Nyárádszeredában. Kezdő tánccsoportokat indítottunk a líceumban és van egy felnőttcsoportunk is. Oda vártuk vissza a fiatal házasokat. Több-kevesebb sikerrel működik ez a csoport, ugyanis a családosok hobbiszinten művelik a táncot, nem profi együttesről van szó. Viszont a Nagy Bekecsben hivatásszerűen űzzük a táncot. Jelenleg 12 fiú és 13 lány tagja az együttesnek. – Rengeteg tánccsoportot említettél, jelenleg hányan kapcsolódtak be ebbe a mozgalomba? – Nyárádszeredában 170-en táncolnak az említett csoportokban, ehhez hozzáadódnak a környékbeliek is, pontosabban – egy község kivételével – az egész Nyárádmente. Ezeken a településeken a Nagy Bekecs 16 táncosa oktat néptáncot. Minden községben van legalább egy tánccsoportunk. Az is előfordul, hogy egy községben három tánccsoport működik, mert a községet életerős, nagyobb falvak alkotják. Ákosfalván például a községközpontban, Harasztkeréken és Székelyvajában van csoportunk. A község kilenc falujából ebbe a három faluba hozzák be a gyermekeket. Dózsa György községben két tánccsoport, Karácsonfalva községben három, Gálfalva községben két, Nyárádszeredában hét, Székelyberében két, Nyárádmagyaróson egy, Csíkfalva községben két, Nyárádremetén két, Koronkában két tánccsoport működik. Jedden, sajnos, már nincs akit oktatni. A Nyárádmentén összesen 800 gyermek részese a néptáncoktatásnak. – Kizárólag a néptáncoktatást vállalta fel a Bekecs, vagy a népi kultúra más szeletét is? – Nyárádszeredában nagyon fiatal, zsenge korú fiataloknak indítottunk népi hangszeres oktatást, a gyermekek hegedűn, citerán és furulyán tanulnak játszani. A furulyásokat brácsára és bőgőre szeretnénk "áthangolni". Úgy gondoljuk, hogy egy ilyen nagyszabású mozgalomnak saját zenekarra is szüksége van, legalább házi használatra. Valahol el kell kezdeni a népzeneoktatást is. Ebből Bartis Zoltán, a prímásunk veszi ki a részét, aki szárhegyi származású, de Vásárhelyre nősült, s az Üver zenekart vezeti. Ezzel a zenekarral léptünk fel a Felszállott a páva vetélkedőn is, ahol a legjobb határon túli előadó különdíjjal illettek. – Ha már a Pávánál tartunk, melyek voltak a Bekecs legemlékezetesebb és legnagyobb sikerei? – Móron volt egy olyan szabadtéri előadásunk, ahol tízezernél is többen voltak a közönség soraiban. Itt a Csík zenekarnak voltunk az "előzenekara". Számomra a Bekeccsel ez volt a legnagyobb élmény, hiszen óriási közönségnek táncolhattunk. A Páván tudtuk, hogy több mint egymillió ember néz a Duna tévében, de a teremben csak 200-an voltak. Az élő előadások nyújtják a legkiemelkedőbb élményt. Tavaly augusztus elsején is volt egy élménydús előadásunk, amikor a nyárádszeredai kistérségi napokon az Attila Fiai társulattal az István, a király című rockoperából adtunk elő részleteket. Egyedi élmény volt. Jó hír, hogy május 27-ére Szovátára hívták meg őket, s ott is lesz közös előadásunk. Élőben hallani a nagy slágereket az eredeti előadókkal s az előadás részesének lenni nagyon intenzív, nagy élmény. – Évente hány kiszállást, turnét, fellépést vállal az együttes? – Tavaly nyolcvan előadásunk volt. Ahogy telnek az évek, egyre több előadásunk van. A Páva előtt körülbelül 65 volt, viszont az ott elért sikernek köszönhetően még tíz előadásunk volt. Azt gondolom, hogy a népszerűségünk inkább annak köszönhető, hogy sohasem csalódott bennünk a közönség, s emiatt hívnak vissza. Lépésről lépésre építettük ezt az együttest, s kialakítottuk a kapcsolatrendszerünket. Az együttesnek hat saját nagy műsora született. A Hamupipőke előadásunkkal megfordultunk Budapesten a Hagyományok Házában, Kolozsváron a Magyar Operában, Marosvásárhelyen a Nemzeti Színházban és több kisebb településen is Maros megyében. Marosvásárhelyen március 30- án 10 órától láthatja a közönség az utolsó előadást a Maros Művészegyüttes termében. A Hagyatékok folklórműsorunk több mint 100 előadást ért meg, amit Erdélyben és Magyarországon színházakban, szabadtéri színpadokon és kisebb művelődési házakban adtunk elő. – Mit táncol szívesen a Bekecs? – Néptáncot. Olyan tág a paletta! Minden táncnak megvan a maga szépsége és különlegessége. Minél jobban belemélyülünk, minél részletesebben tanuljuk meg, annál inkább rájövünk, hogy mit miért és hogyan kell táncolni. A néptánckutatás olyan szakaszba jutott, hogy egy táncról nem azt jelentjük ki, hogy ez kalotaszegi tánc, hanem megnevezzük a falut és az adatközlőt. Például Bogártelkéről a Poncsa tánca. A készülő új műsorunkban a táncosok stílusát, karakterét mutatjuk be, s próbálunk rájönni az összefüggésekre, mitől is egyedi az adatközlő tánca. Nem imitációról van szó, hanem a táncfolyamat miértjeit próbáljuk megérteni. Sokan kiemelik a gesztusokat, de ezen túlmenően sok olyan apróság van, amire érdemes odafigyelni. A színpadi néptánc fejlődésének folyamata végig követhető, ez letisztulóban van, s ebben próbáljuk mélyebbre ásni magunkat. Itt tart a néptáncvilág. Vannak, akik nem ezt művelik, a román együttesek teljesen másként táncolnak, mint mi. – Ejtsünk szót az együttesek finanszírozásáról. Ki támogatja a Bekecs együttest? – 2009-ben létrehoztuk a Bekecs Táncegyesületet, jogilag ez a működési keretünk. Próbálunk több lábon állni. Biztos támogatónk a nyárádszeredai önkormányzat, a költségvetésünk 15 százalékát biztosítja. A többi kialakul. A nyárádmenti polgármesteri hivatalok pártfogolnak még, velük szerződést kötöttünk a táncoktatásra vonatkozóan, ez részleges támogatás. Ezenkívül vannak a pályázatok. Leveleket is írunk, tavaly a magyarországi nemzetpolitikáért felelős államtitkárságnak és a kultúráért felelős államtitkárságnak írtunk. Pozitív volt a válaszuk, segítettek bennünket. Nagy álom válna valóra, ha biztosítanák a költségvetésünket. Hosszú távon ez lenne a jövő. El kellene különítsük az oktatási programunkat a Nagy Bekecsétől. Ez utóbbi valószínűleg hamarosan különálló intézmény lesz, az ügyintézés folyamatban van. Az oktatási rész további támogatására is nagy szükség lenne. Ezért kéréssel fordultam a megyéhez, de a törvények nem teszik lehetővé a támogatást. A román tanügyi törvény szerint csak heti egy órában oktathatunk néptáncot, s azt is csak hetedik osztályig. Heti egy órában nem lehet minőségi művészeti oktatást végezni. Minden egyes új szakág bevezetéséért nagy harcot kell vívni. Azt próbáljuk, hogy a harminc csoporttal működő oktatási rendszerünk működtetését a magyarországi oktatási rendszer mintájára szervezzük meg. Azt szeretnénk, ha az egész átlátható lenne, leszögeznénk, mit tanítunk, hogy tanítjuk, és milyen módszer szerint. – Most is kiszállásra készül az együttes… – Igen, Dubajba, fesztiválra. De erről majd akkor beszélünk, amikor hazaérkeztünk. Mezey Sarolta. Népújság (Marosvásárhely) 2016. március 24.Regemondók a Vlaicu iskolábanElső ízben szervezték meg kedden az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola magyar tagozatán az Országos Regemondó Vetélkedő megyei fordulóját a III. osztályos diákok számára. A zsűri pontozásai alapján az országos szakaszra továbbjutott Hallai Mónika (Kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola, felkészítő: Németh Emese) és Bella Viktória Csenge (Pécskai 2-es számú Általános Iskola, felkészítő: Bella Hajnal Annamária). A zsűri tagja volt Mikes Sarolta (ny. magyartanár), Ilyés Ibolya (Pedagógusok Háza, módszertani irányító), és Viszhányó Aranka (tanító, Aurel Vlaicu Ált. Isk.). A monda- és regemondó verseny célja a magyar nyelvi és történelmi hagyományok őrzése, a regék, mondák megtartása, mesélése, anyanyelvünk ősi szavainak az újjáélesztése, a népi nyelv alkotó erejének a megismerése, továbbá a tiszta, értelmes, összefüggő beszéd szorgalmazása. A döntőre Marosvásárhelyen kerül sor, április 22–23-án. Sólya Emília 2016. április 11.Megrongálódott a templom MezősámsondonA mezősámsondi római katolikus templom ideális környezetben, büszkén magasodik a falu fölé. Mária-Terézia idejében, 1770-ben épült, miután elődjét, az 1757-től álló fatemplomot lebontották. A római katolikus hívek a faluban megfogyatkoztak, a templom gyakorlatilag hívek nélkül maradt. A barokk építészet e mezőségi remekében kéthavonta tartanak misét, akkor is csak hárman-négyen vesznek részt. A templomhoz közeledve szembetűnik, hogy körös-körül mállik róla a vakolat, a toronyról szintén, a falak salétromosak. A templomkert gondozatlan, az ott található sírkövek düledeznek, van olyan, amit fel is döntöttek. A parókia, ami a templommal egy időben épült, hasonló állapotban van. Mivel 1981 óta nincs állandó plébános, az épület üresen áll. Török Albert, a gondnok őrzi a templom kulcsát, ő nyitott ajtót, hogy betekintsünk a jobb időket is megért hajlékba. Dicsőség Istennek! – olvasható a nagybetűs felirat a szép barokk templomban, amelynek padjai régen megteltek. A sámsondi a marosvásárhelyi–remeteszegi plébánia fíliája, ezért e plébánia lelkésze, Szénégető István római katolikus plébános a beszolgáló lelkész, aki kéthavonta jár ide misét tartani. Telefonon kerestük meg a templom sorsa felől érdeklődni, felvázolva az általunk tapasztaltakat. Szándékuk és vágyuk, hogy rendbe hozzák a templomot, azonban a lehetőség egyre kevesebb. Bevallása szerint nagyon rég halogatják a sámsondi templom ügyét. Ennek részben az az oka, hogy nagyon kevés hívük van, s még azok sem vesznek részt a misén, akik el tudnának menni a templomba. A misére járók száma mostanában háromra zsugorodott. A plébánoshoz tartozó 31 falu közül ilyen szempontból a "legfájdalmasabb" Sámsond. Azzal van szerencséjük, mondja a plébános, hogy a görög katolikusok itt tartják istentiszteleteiket, így legalább az ima megmaradt a templomban. – 2002 óta szolgálok Sámsondon, a fokozatos létszámcsökkenés megállíthatatlan. Híveim nagy részét kikísértem a temetőbe. Kevesen maradtak. Próbálkoztunk zarándoklattal, családokkal mentünk ki, hogy gyermekzsivaj legyen a templom körül, hogy életet leheljünk a közösségbe. Arra is volt próbálkozás, hogy egy hatgyermekes székelyföldi családot költöztessünk a papi lakba, hogy élettel töltsük meg az épületet, hogy egy gazdaságot hozzunk létre, s a templom környezetét rendbe hozzuk. Azonban ez nem sikerült úgy, mint egy hasonló sorsú plébánián. Próbálunk pályázni, akárcsak a mezőbándi templomért. A faluban el kellene kezdeni a cigánypasztorációt, ezek a feladatok. A fő figyelmet azonban oda fordítjuk, ahol több hívünk van – fogalmazott a plébános. Mezey Sarolta Népújság (Marosvásárhely) 2016. április 27.Az RMDSZ benyújtotta megyei tanácsosi listájátPéter Ferenc a tanácselnökjelölt A kerületi választási iroda 27 ezer támogató aláírás kíséretében iktatta az RMDSZ megyei tanácsosjelöltjeinek listáját, amely teljes, 44 nevet tartalmaz. Első helyen Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke, második helyen Péter Ferenc szerepel, akit az RMDSZ megyei tanácselnökjelöltként nevesített. A tanácselnöki tisztség megszerzése a tét A tanácsosi lista iktatása után Brassai Zsombor, a megyei RMDSZ szervezet elnöke a sajtónak nyilatkozva elmondta, köszöni a támogatók aláírását, a munkatársak hozzájárulását az aláírásgyűjtési akció sikeréhez. A 27 ezer támogató aláírást megelőlegezett bizalomként és pozitívumként kell elkönyvelni. Az elnök meggyőződése, hogy az aláírások köteleznek, olyan kampányt kell folytatni, amellyel megszólítják Maros megye magyar választóinak jelentős részét. Arra számítanak, hogy legalább 13 tanácsosi mandátumot megőriznek a megyei tanácsban. A tanácsosi tisztségre jelöltek mintegy kétharmada kicserélődött, egyharmadát a régi tanácsosok teszik ki. A kétharmadban új és fiatal jelöltek szerepelnek. Ami a jelöltek kiválasztásával kapcsolatosan fontos volt: igyekeztek ezúttal is arra törekedni, hogy Maros megyének minden régiója képviselettel rendelkezzen a tanácsban. A kampány rendkívül fontos üzenete, hogy az RMDSZ a megyei tanácselnöki tisztség megszerzésére törekszik. A sajtó kérdésére válaszolva Brassai Zsombor elmondta azt is, hogy a megyei tanácsosi listán szereplő jelöltek kiválasztásakor a területi képviseletre figyeltek. Tekintettel arra, hogy Maros megye nagy közigazgatási egység, a megyei tanácsnak nagyon sokrétű problémával kell foglalkoznia. Ezért vélik fontosnak, hogy a mikrorégiók is képviseletet kapjanak. Másrészt a jelöltek szakmai tapasztalatát vették figyelembe. Bejutó helyet biztosítottak a nőszervezetnek, illetve a Maros Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanácsnak. Az első 15 jelölt között van a Magyar Polgári Párté is, ily módon a megyei tanácsosjelöltek listáján is megvalósult a politikai összefogás. – Bízom abban, hogy ez a szavazatszámban is kamatozni fog. A 2012. évi tapasztalatból indultunk ki, amikor külön listákon indultunk a szavazatokért. Ha együtt indulunk, ma akár 15 tanácsosunk is lehetne. Bízunk a választókban, hogy erősíteni tudjunk az RMDSZ- frakció képviseletén – fogalmazott Brassai. Szükség van a váltásra A tanácselnöki tisztségre jelölt Péter Ferenc nyilatkozatában elhangzott, hogy azzal a 16 évi önkormányzati tapasztalattal, amellyel rendelkezik, képviselni tudja a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget és Maros megye lakosságát. – Úgy gondolom, hogy a Szovátán kivitelezett sikeres projekt Maros megyére is kiterjeszthető. Ha a megyénkbeliek úgy gondolják, hogy a szovátai példa lehet Maros megyére nézve, kérjük, szavazzanak az RMDSZ listájára. Úgy érzem, a megyének szüksége van a váltásra, hiszen gazdasági szempontból a közép-romániai régión belül a harmadikról a negyedik helyre csúszott vissza. Meg kell tennünk mindent, hogy a megye gazdaságilag megerősödjön, s visszanyerje méltó helyét ebben a régióban – fogalmazott a tanácselnökjelölt, aki arról is beszélt, hogy a kampány során a személyes kapcsolatra helyezi a hangsúlyt, megpróbálnak minél több településre elmenni, és minél több emberrel találkozni. Péter Ferenc elmondta, nem volt könnyű döntés felvállalni a jelölést, de a szövetség megyei vezetőségével úgy gondolták, hogy fontosabb a megye egésze, ennek száz települése, mint egy a megyéből. Ezért választotta a szovátai polgár-mesterjelöltség helyett ezt az utat. Szovátán Fülöp László mérnök személyében sikerült olyan polgármesterjelöltet találni, aki méltóképpen vezetheti tovább a várost. A Népújság arra volt kíváncsi, milyen konkrét tervek szerepelnének Péter Ferenc programjában. – Konkrét tervekről nehéz beszélni. Elsősorban jól kell működtetni azt az intézményrendszert, ami pillanatnyilag a megyei tanács alárendeltségében van. Folytatni kell azokat a projekteket, amelyeket elkezdtek. Ha konkrét tervekről van szó, akkor elsősorban a megye infrastruktúrájára, a repülőtérre kell gondolnunk, mert ezekkel van gond. Ahhoz, hogy sikeres legyen ez a megye, kötelező módon csatlakoznia kell az ország nemzetközi infrastruktúrájához, ami hiányzik. Kiépült infrastruktúrával másképp jelentkeznek a beruházók. A legnagyobb probléma, hogy Maros megye gazdasági szempontból pozíciót veszített, a régióban a harmadik helyről a negyedikre került. Ezen kell változtatni. Fontos feladata tehát a megyei testületnek, hogy Bukarestben és a nemzetközi fórumokon képviselni tudja a megye érdekeit, hogy visszanyerje azt a gazdasági potenciált, amit elveszített ebben a régióban – fogalmazott Péter Ferenc. A megyei tanácsosi listán szereplő első 15 jelölt: Brassai Zsombor, Péter Ferenc, Pokorny László, Kolcsár Anquetil-Károly, Szabó Árpád, Csép Éva-Andrea, Aszalos Gábor, Kupás János, Tatár Béla, Kovács Mihály-Levente, Bartha Mihály, Fülöp József, Szabó Albert, Szigyártó Zsombor-István, Biró József-Attila. Mezey Sarolta Népújság (Marosvásárhely) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
