Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 
 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
 szűkítés        -        
      találatszám: 3976 találat lapozás: 1-30 ... 3721-3750 | 3751-3780 | 3781-3810 ... 3961-3976
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


  

Névmutató: Kelemen Hunor

2017. július 28.

Nem kérnek a megosztottságból: elítélik a székelyek honos népcsoporttá nyilvánítását
Természetellenesnek, meggondolatlannak és nevetségesnek tartja a romániai magyar pártok és szervezetek vezetőinek többsége azt a polgári kezdeményezést, miszerint a székelységnek külön népcsoportot kellene alkotnia Magyarországon.
Jobbára csodálkozást és döbbenetet váltott ki Erdélyben a magyarországi Nemzeti Választási Bizottság (NVB) kedden hozott döntése, melynek alapján a testület hitelesítette a székelyek honos népcsoporttá nyilvánítására irányuló választópolgári kezdeményezést. Az NVB honlapja szerint a kezdeményezést bizonyos Váradi Barna nyújtotta be.
Megosztást szolgáló kezdeményezés
Az RMDSZ minden egyes népszámlálás alkalmával arra kérte a magyarokat, így a székelyföldieket is: vállalják magyarságukat „székely öntudatuk” mellett, hiszen a magyar közösség valós létszámától függ több olyan alapvető jog is, amely például az anyanyelv-használathoz kapcsolódik – válaszolta a szövetség sajtószolgálata lapunk kérdésére.
Bár az identitás szabad kinyilvánításának oldalán áll, a szövetség mégis arra figyelmeztet: a hasonló kezdeményezések következményei beláthatatlanok lehetnek.
Ebben annak veszélye is rejlik, hogy a román szélsőségesek – az „oszd meg és uralkodj elve” alapján – ismét bizonyítgatni kezdik: a székelyek külön kisebbséget alkotnak, a magyar közösség számaránya így Romániában nem is tehető 1,3 millióra. „Székely vagyok, de a magyar nemzeten belül nem vagyok kisebbség. A kezdeményezést nem támogatom” – hangsúlyozta érdeklődésünkre Kelemen Hunor szövetségi elnök a téma kapcsán.
Nem tartja hasznos kezdeményezésnek a magyarországi próbálkozást Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ügyvezető elnöke sem. „Minden identitás a pozitív ismérvek mellett negatív tényezőkkel is jár, ilyen ez is. Mihelyt létezik Székelyföld, létezhet székely identitás is, csakhogy ez a népcsoport annyira integrálódott a magyar közösségbe, hogy meggondolatlan és felesleges ilyen kezdeményezésekbe fogni” – vélekedett Toró. A néppárti vezető emlékeztetett azokra a román megosztási kísérletekre, melyek ’89 után megerősödtek. Ilyen volt például a forradalom utáni első két népszámlálás metodológiája, mely külön entitásként tüntette fel a magyart és a székelyt.
Pozsony Ferenc néprajzkutató lapunktól értesült a hírről, amelynek hallatán nevetéssel reagált a kezdeményezésre. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) külső tagja kifejtette: ő is csak azt mondhatja, amit Egyed Ákos már rég megfogalmazott. A neves történész elmélete szerint a székelység már 1848–49-ben betagolódott a modern, polgári magyar nemzeti közösségbe. Utoljára Nicolae Ceauşescu próbálkozott a székelység kiragadásával a magyarság sorából, igyekezete azonban nem járt sikerrel” – mondta Pozsony Ferenc.
Már csak a jászok és a kunok hiányoznak
"Ilyen alapon a jászok és a kunok is alkothatnak külön népcsoportot” – reagált Váradi Barna kezdeményezésére Biró Zsolt. Bár meglepte a kezdeményezés, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke úgy véli, a Székelyföldön is akadnak székelyebbek a székelyeknél. Ez a legutóbbi népszámláláson is kiderült, amikor egyesek mindenáron székelyként szerették volna bejegyeztetni magukat. Biró nem zárja ki azt sem, hogy egyes áttelepültek így próbálnának hasznot húzni a legközelebbi kisebbségi önkormányzati választásokon.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke természetellenesnek és abszurdnak tartja a felvetést. Ugyanakkor nem zárja ki a kívülről irányított provokáció lehetőségét sem. „A törvény szerint az a népcsoport számít hivatalosan elismert kisebbségnek Magyarország területén, amely a magyar nyelvtől és kultúrától eltérő nyelvet beszél és kultúrát képvisel, ugyanakkor legalább száz éve az ország jelenlegi határain belül él. Tudomásom szerint sem a bukovinai székelyek, sem a Ceauşescu-rendszerben áttelepültek vagy a zöld határon átszököttek nem élnek száz éve Magyarországon. Hogy a nyelvükről meg a kultúrájukról ne is beszéljünk!” – fejtette ki lapunknak az SZNT elnöke.
Izsák Balázs továbbá leszögezte: bárhol is élnének, a székelyek magyar identitásúak. „Aki székely Csíkban, székely Pesten is!”
Lényegesen különbözik a fentiek véleményétől Ráduly Róbert, az RMDSZ csíkszeredai polgármesterének álláspontja. Szerinte a Székelyföldön nagyon sok sors- és nemzettársában komoly igény mutatkozik arra, hogy magyar anyanyelvű székelynek vallja magát. Érvelése szerint az, aki Csíkban székelynek mondja magát, Magyarországon sem vallhatja másnak magát. Ha egyszer felkerülök a mennybe, és találkozok tősgyökeres székely nagyszüleimmel, hogyan magyarázzam meg nekik, hogy én elmagyarosodtam, már nem vagyok székely?” – kérdezett vissza Ráduly.
Az Országgyűlésé a végső szó
Amint arról a Krónika is beszámolt, a nemzetiségek jogairól szóló törvény értelmében nemzetiség minden olyan – Magyarország területén legalább egy évszázada honos – népcsoport, amely az állam lakossága körében számszerű kisebbségben van, a lakosság többi részétől saját nyelve, kultúrája és hagyományai különböztetik meg, egyben olyan összetartozás-tudatról tesz bizonyságot, amely mindezek megőrzésére, történelmileg kialakult közösségeik érdekeinek kifejezésére és védelmére irányul.
Jelenleg tizenhárom, az állam által elismert nemzetiség van Magyarországon: a bolgár, a görög, a horvát, a lengyel, a német, az örmény, a roma, a román, a ruszin, a szerb, a szlovák, a szlovén és az ukrán. A törvény szerint amennyiben további nemzetiség kíván bizonyságot tenni arról, hogy megfelel a feltételeknek, legalább ezer, magát ehhez a nemzetiséghez tartozónak valló, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán szavazati joggal rendelkező magyar választópolgár kezdeményezheti a nemzetiség Magyarországon honos népcsoporttá nyilvánítását.
Ennek első lépéseként a kezdeményezők benyújtják a honos népcsoporttá nyilvánítására irányuló választópolgári kezdeményezést az NVB-hez, amely azt formai szempon¬tok alapján elbírálja. Az NVB keddi ülésén a kezdeményezést hitelesítette, a határozat jogerőre emelkedése után a kezdeményezőknek 120 nap alatt ezer támogató aláírást kell összegyűjteniük. Ezek hitelességét a Nemzeti Választási Iroda ellenőrzi, és amennyiben megvan a szükséges számú aláírás, az NVB kikéri a népcsoporttá nyilvánításról a Magyar Tudományos Akadémia véleményét. Ezt követően az NVB az MTA véleményével és az összegyűlt aláírások számával felterjeszti a kérelmet az Országgyűléshez, amely dönt a honos népcsoporttá nyilvánításról.
A választási bizottsághoz forduló Váradi Barnáról egyesek tudni vélik, hogy azonos azzal a Csibi Barnával, aki 2011 márciusában Csíkszereda központjában felakasztott egy Avram Iancut jelképező szalmabábut.
A Székely Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület alapítója „hőstettét” pedig a világhálón is közzétette. A férfi ellen két bűnvádi per is folyamatban van. 2015 decemberében idegengyűlöletre való felbujtásért és revizionista eszmék terjesztéséért állították bíróság elé, két hónappal korábban pedig rasszista, fasiszta és idegengyűlölő nézetek terjesztéséért. Az időközben Kárpátaljára telepedett és megházasodott férfi felvette felesége nevét, így lett belőle Váradi Barna. Az utóbbi időben többször is felbukkant szülővárosában, bizonyos források szerint pedig nemrég hazaköltözött.
Szucher Ervin / Krónika (Kolozsvár)

2017. augusztus 4.

„A legnagyobb hiba az lenne, ha 2018-ban beburkolóznánk sündisznóállásba”
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kisebbség-többség közti paktumot szorgalmaz
2018-as centenáriumára készülésről Kelemen Hunor RMDSZ elnök lapunknak úgy nyilatkozott: hiba lenne, ha beburkolóznánk sündisznóállásba, és egész évben csak siránkoznánk, félnénk, rettegnénk. Ezt el kell kerülni, így ugyanis nem lehet építkezni. Ebből a meggondolásból döntöttek úgy, hogy jövőre az őszinte beszédet választják: Ezer év Erdélyben, száz év Romániában mottóval arra törekednek, hogy megmutassák, mi, magyarok az elmúlt száz évben mit tettünk, mivel járul Kelemen Hunor: hiba lenne sündisznóállásba burkolózni tunk hozzá Romániához, tehát az értékalkotás és értékalkotók bemutatása lesz az egyik cél. Az RMDSZ szövetségi elnökével készített interjúnkban arra is rákérdeztünk: hogyan értékelik az együttműködést a parlamenti pártokkal az eltelt fél év után, Klaus Johannis székelyföldi látogatása kapcsán arra voltunk kíváncsiak, várnak-e változást az államfővel való kapcsolatban. Kelemen Hunor azt is megemlítette, ismét javasolta a kisebbség-többség paktum megkötését.
- A választásoktól eltelt fél év parlamenti munka után, hogyan értékelik az együttműködést a parlamenti pártokkal?
- Alapvetően az volt a szempont, hogy legyen egy folyamatos párbeszéd valakivel a parlamenti csoportok, pártok közül. Mert eredményeket nem lehet elérni 7%-kal, bár erősebb a parlamenti frakciónk, mint volt az előző mandátumban, de mégis messze vagyunk az 50%-tól, amivel törvényeket lehet alkotni. A kormányzó koalíció, a PSD-ALDE ajánlotta fel az együttműködést, sajnos, az első félév bebizonyította, az ellenzéki oldalon nincs, akivel érdemben lehetne együttműködni. Ez nem biztos, hogy így fog maradni, de ma ez látszik. Ezért a kormánypártokkal indítottuk el az együttműködést, és abban állapodtunk meg, hogy minden olyan kérdésben, amelyben egyeztetünk, és közös álláspontot tudunk kialakítani, támogatjuk a kormánynak az előterjesztéseit, illetve a kormánytöbbség megszavazza a mi tervezeteinket.
Természetesen arra is kell számítani, hogy az együttműködésben mindig kódolva van a konfliktus is. Az első ilyen már rögtön az év elején megjelent, amikor a 13-as sürgősségi kormányrendeletet elfogadták, ugyanis mi nem tartottuk helyesnek az eljárást. A legutóbbi kormányválság idején nem kértünk semmi olyat, amiről az elmúlt években ne lett volna szó, vagy ami nem lenne összeegyeztethető az alkotmánnyal, Románia nemzetközi vállalásaival és az európai uniós értékekkel. Ők szerintem akkor hibáztak, amikor az erdélyi képviselőiket nem hozták el a tárgyalásokra, és amikor visszaléptek a magyarellenes hangulat miatt. De volt egy csomó olyan kérdés, amelyben sikerült megegyeznünk: a költségvetéstől a bértörvényig, a betegjogoktól a nyelvhasználatig a szociális és egészségügyi intézetekben, az oktatási törvény esetében. Összességében ezt a fél esztendőt elfogadhatónak, jónak tartom, ezért az augusztus végére tervezett együttes frakcióülésen a parlamenti együttműködés folytatását fogom javasolni. A megállapodást négy évre írtuk alá azzal a megjegyzéssel, hogy minden parlamenti ülésszak után mindkét fél kiértékeli azt. Mind Calin Popescu Tariceanu, mind pedig Liviu Dragnea részéről azt a jelzést kaptuk, hogy folytatni szeretnék az együttműködést velünk.
Az elmúlt félévben a kormányba lépés lehetősége valóban felmerült kétszer. Először rögtön a költségvetés elfogadása után februárban. Ekkor azt mondtuk, hogy ez most nem alkalmas, mivel nem teremtődtek meg ennek a feltételei. Majd felmerült a júniusi cirkusz előtt, hogy amikor váltják Sorin Grindeanut, akkor egyben a koalíciót is bővítenék, de ezt sem tartottuk járható útnak. Nekik nélkülünk is megvan a többségük (54%), és ha fegyelmezetten dolgoznak, akkor szinte nincsen olyan kérdés, amelyben nem dönthetnének.
- Az ellenzéki pártok közül az USR-vel milyen a viszonya a szövetségnek? Foglalkoztatja-e annak esélye vagy veszélye, hogy ez az alakulat inkább magához csábítson magyarokat, hiszen nemrég magyar nemzetiségű személyt választottak az élére?
- Ők azt mondják, hogy a 2016-os parlamenti választáson kaptak magyar szavazatokat, ezt el tudom képzelni, de nem azokkal nyertek. Egyébként az elmúlt 27 évben mindig voltak olyan román politikai pártok, amelyre magyarok kisebb vagy nagyobb arányban voksoltak. Jelen pillanatban az USR saját identitásválságát éli, és nem lehet tudni, hogy jön vagy megy. Ebben a pártban szinte mindenféle ideológiát valló személy megtalálható, kérdés tehát, hogy mi marad belőle. Jelenleg a viszonyunk velük nagyon változó, képlékeny. A betegek jogainak tárgyalásánál például az USR-sek és a liberálisok a végszavazáson kimentek, s elmondták, mennyire nagy hiba, hogy az anyanyelven való szolgáltatás, segítségnyújtás egyáltalán szóba került. Aki figyelmesebb, és a mikrofonhoz hamarabb érkezik, annak a hangja hallatszik, tehát nincs összehangolt álláspont az alakulaton belül.
- Klaus Johannis székelyföldi látogatása után milyen mederbe terelődött az államfővel a kapcsolat, egyáltalán mi várható el tőle?
- Jó lett volna, ha erre a látogatásra 2015-ben, és nem 2017-ben kerül sor, így ezt úgy lehet értékelni, hogy az újraválasztása irányába tett első lépések egyike volt, hiszen megválasztása óta nem üzent és nem tett semmit a magyar választók irányába. Az államfőválasztáson a magyar emberek mindenhol Johannist támogatták döntő többségben. Azt állítják, a legtöbb magyar szavazatot a Székelyföldön kapta: igen, mert ott többségében magyarok élnek, de ha megnézzük Kolozsvárt vagy a Partiumot, akkor itt is mindenhol a magyarok 80%-a vagy még több rá voksolt. Azok a magyarok, akik elmennek szavazni, sokkal hamarabb szavaznak egy szászra, mint egy románra, még akkor is, ha kifogásaik vannak vele szemben, és ez azt hiszem 2017-re is érvényes. Johannis a magyar szavazóit biztos nem veszítette el, a kritikusait kevésbé valószínű, hogy meggyőzte, ugyanakkor román szimpatizánsait sem ábrándította ki, mert a román zászlóval eljátszott történetből jól került ki. Utána elment Marasestire, az első világháború csatájának egyik helyszínére, tehát nagyon vigyázott arra, nehogy magyarbarátsággal vádolhassák meg.
A szűk körű megbeszélésen elhangzott, hogy megpróbálja megemészteni, amit tőlünk hallott, de alapvető változást ma még nem mernék megjósolni. Tájékozattuk az elnököt a közösségünket foglalkoztató kérdésekről, de nem beszéltünk olyasmiről, amelyek ugyan rettenetesen fontosak számunkra, de orvoslásuk nem az államelnök feladata és kompetenciája, mint például az infrastruktúra, a költségvetés és hasonlók. Ugyanakkor kiemelném: ilyen típusú államelnöki látogatásra, hogy a székelyföldi vezetőkkel egyszerre találkozott és tárgyalt, eddig még nem került sor, és ezzel akár azt is üzenheti, hogy Székelyföldet egy entitásként kezeli.
Az államfőtől többek között azt kértük, éljen elnöki jogkörével, és vállalja a mediátor szerepet, amikor magyarellenes hangulat bontakozik ki, hogy legyen, aki a többséget csitítja és visszafogja. Még 2015-ben javasoltuk, hogy a kisebbség és többség közötti paktumnak legyen ő a kezdeményezője, erre nagy szükség lenne 2017-ben is.
- A kisebbség-többség paktumot milyen elvek alapján kellene megfogalmazni?
- Ezt a kérdést 2015-ben javasoltam az elnöknek egy beszélgetésünkön rögtön a megválasztása után. Vittem egy konkrét szövegjavaslatot is kiindulópontnak. Gyakorlatilag egy bevezető után négy pontot indítványoztunk, amelyek arra vonatkoznak, hogy a megszerzett jogokból nem lehet visszavenni sem törvényes, sem adminisztratív intézkedésekkel. Kezdeményeztük, hogy azokban az esetekben, ahol a törvényhozó szándékát egyértelműsíteni kell, módosítsunk közösen, továbbá a meglévő jogok bővítését együtt tervezzük meg, s társadalmi párbeszéd után fogadtassuk el a parlamentben, valamint vegyük ki a belpolitikai küzdelmekből a kisebbségi kérdést, azaz a magyar ügyet. Hiszen amikor valakinek nincs jobb ötlete, akkor általában előveszik a magyar kérdést, hogy viszik Erdélyt, szakítják szét az országot, stb. Tudom, mindez szinte illúzió, enyhén naiv dolognak tűnhet, de ha ezt a pártok felvállalnák, akkor könnyebb lenne.
- Mitől, illetve kitől függ az, hogy a megállapodás ténylegesen is létrejöjjön?
- Azért javasoltam Johannisnak, mert az államelnöktől kell elindulnia egy ilyen kezdeményezésnek, neki kell vállalnia érte a garanciát, alkotmányos feladta és szerepe a társadalomban mediátorként cselekedni. Ha valamelyik párt áll elő ezzel, akkor nyilvánvaló, hogy aki a másik oldalon van, nemet mond. Egyébként 2015-ben a parlamenti pártok elnökeinek is jeleztem a szóban forgó paktum megvalósításának a lehetőségét, de választási év következett, ezért részükről semmilyen reakciót nem kaptam. Minden ilyen paktumnál, legyen szó infrastruktúráról, hadseregről, oktatásról, EU-ról vagy NATO-ról, mindig az államelnök kezdeményezett. Másrészt úgy gondoltam, hogy ennyit bevállalhat egy szász nemzetiségű politikus…
- Hogyan készül az RMDSZ a mai Románia létrejöttének 2018-as centenáriumára?
- Az ügyvezető elnökségen létrejött egy munkacsoport, amely ezzel foglalkozik. Tervezünk az elkövetkező évben néhány akciót, ami szerintem fontos. Köztudottan 1918-nak az értékelése száz évvel az események után sem igazán változott a két közösségen belül. A magyarok sem gondolkodnak ma másképpen 1918-ról és az elmúlt száz évről, mint a románok, és úgy vélem, ez nem igazán fog változni a következő hónapokban 2018-ig. Rengeteg oka van annak, hogy miért alakultak így a történések, mindezt nem szeretném elemezni, ez történészek, társadalomtudósok feladata. Biztos vagyok abban, ha a román állam az elmúlt száz évben folyamatosan és nagyon nyíltan nem arra törekedett volna, hogy asszimilálja a kisebbségeket, és felszámoljon a társadalomban mindent, ami nem román, akkor talán a mai nemzedékek másképp viszonyulnának ehhez a kérdéshez. De mivel a két világháború között, Ceausescu alatt is egyértelmű volt ez a szándék, 1989 után szintén gyakran lehetett ezt a ki nem mondott törekvést érezni, nyilvánvaló, hogy újratermelődtek a félelmek: a románok attól félnek, hogy el akarjuk szakítani Erdélyt, a magyarok pedig attól tartanak, hogy a románok meg akarják fosztani őket az identitásuktól. Ezek a félelmek nyilván a jelenbe, illetve a jövőbe torkollnak, és nem látom annak a lehetőségét, hogy lényegesen változtatni tudjunk rajta.
A legnagyobb hiba az lenne, ha 2018-ban beburkolóznánk sündisznóállásba, és egy éven keresztül csak félnénk, rettegnénk és siránkoznánk. Ezt kell valahogy elkerülni, mert siránkozásból, rettegésből, félelemből nem lehet építkezni, inkább a tisztességes, őszinte beszédet kell választani. El kell mondanunk, mit gondolunk és mit várunk el a román államtól száz év után, de ugyanakkor a másik bőrébe is be kell valamelyest bújni. Azt tapasztalom, hogy a különböző nemzedékek értékelésében azért van jelentős különbség. Az elmúlt száz évben felnőtt nemzedék csak közvetett tudással rendelkezik arról, hogy mi történt 1918 előtt. Még az 1940-44 közötti időszakra is kevesen emlékeznek, közvetlen emlékeik nincsenek, már ők is csak szüleiktől tudják, hogy mi volt akkor. Ezért úgy véljük, hogy olyan tudományos konferenciákat kell szervezni, ahol ezt a száz évet elemezzük, megbeszéljük, kibeszéljük történészekkel és szakemberekkel, megértjük, újraértelmezzük, újrafogalmazzuk, amit ilyenkor újra lehet fogalmazni. Ugyanakkor kiadványokkal készülünk, amelyekben felmutatjuk, hogy az elmúlt száz évben mit tettünk, mivel járultunk hozzá Erdélyben Romániához – minden területen az értékalkotást és az értékalkotókat mutatnánk fel. Mindennek azt a munkacímet adtuk, hogy Ezer év Erdélyben, száz év Romániában.
Ugyanakkor a románok felé, főleg a fiatalok, 20-30 évesek irányába próbálnánk egy lazább, érthetőbb kampányt folytatni, főleg az online médiában, de nem csak. Megpróbáljuk elmagyarázni, kik vagyunk mi, a 21. században élő erdélyi magyarok, és mit akarunk. Mert rengeteg olyan tévképzet, előítélet él rólunk, amelyet a román társadalom történelemszemlélete alkotott. A románságnak pedig el kell fogadnia, hogy mi nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at. Ez a kölcsönös megértésnek és tiszteletnek kellene a terepe legyen. Időnként félek attól, hogy mivel Románia nagy megvalósításokat a centenárium évében nem tud felmutatni, ezért rosszízű nacionalista retorikával elkenik a száz évet, amire a BBTE rektora már erős kísérletet tett. Nem fogják tudni azt mondani, hogy építettünk 1800 km autópályát, összekötöttük száz év után végre a történelmi régiókat. Nem számolhatnak be arról, hogy ma, ha felülsz a vonatra Bukarestben, hamarabb elérsz Balázsfalvára, mint száz évvel ezelőtt. Azt fogják tudni elmondani, hogy ma másfél órával többet utazol Balázsfalváról Bukarestbe, mint száz évvel korábban. Tehát ilyen szempontból számomra nagy kérdés, mit tud felmutatni a román állam azon kívül, hogy száz éve létezik az ország. Ekkor ugye hajlamosak nacionalista retorikával mindenféle szólamokat puffogtatva megünnepelni a száz esztendőt.
PAPP ANNAMÁRIA, ÚJVÁRI ILDIKÓ / Szabadság (Kolozsvár)

2017. augusztus 7.

Elvennék Kelemen Hunor román állampolgárságát
A román állampolgársága visszavonásával büntetné Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét a Románia Korszerűsítéséért Országos Koalíció nevű szövetség, miután Kelemen egy múlt heti, a kolozsvári Szabadság című napilapnak adott interjúban úgy fogalmazott: a romániai magyarok nem tudják és nem is akarják megünnepelni az 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlés centenáriumát.
A szakszervezeteket és civil szervezeteket tömörítő koalíció vasárnapi közleménye megdöbbentőnek nevezi Kelemen nyilatkozatát.
„Bár teljesen megértjük és feltétel nélkül támogatjuk a tolerancia és az egyazon államban történő etnikumközi együttélés európai értékeit, felháborítónak és és törvénysértésre buzdítónak tartjuk, ezért elítéljük az RMDSZ elnökének nyilatkozatait” - áll a közleményben.
A koalíció a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz és a parlamenthez fordul a nyilatkozat miatt, amely álláspontja szerint „magas fokú ideológiai penetrációval rendelkezik a magyar közösség soraiban.” „Polgári engedetlenséget jelent, valamint azt, hogy nem ismeri el a román államot, a törvényeket, a történelmet, a kultúrát és a nemzeti önazonosságot” – fogalmaznak a szerzők.
A szervezet azért is súlyosnak tekinti Kelemen nyilatkozatát, mert úgy értékeli: az RMDSZ elnöke azáltal „tagadja, hogy a román néphez és államhoz tartozik.” Ezért felszólítják, hogy mondjon le képviselői mandátumáról, és sürgősen tisztázza a román államhoz való viszonyát. Ellenkező esetben azt javasolják az állampolgári hatóságnak, hogy vonja vissza Kelemen román állampolgárságát.
A koalíció létrehozói szerint a romániai politikai rendszer elöregedett, a közigazgatás pedig „beteg”, ezért az állami intézmények, az oktatás és a gazdaság megreformálását szorgalmazza.
antena3.ro; itthon.ma/erdelyorszag

2017. augusztus 7.

Kőműves Kelemen
Vessenek a vérmókusok elé, ha értem az RMDSZ ügyvezető elnökségén felállított szakmai kommunikátorok logikáját és célját a román egyesülés centenáriumának kapcsán.
Ha netán valaki lemaradt volna róla, amint azt lapunkban is kifejtette Porcsalmi Bálint, és újabban maga a szervezet elnöke is megerősített a kolozsvári Szabadság napilapban, a Szövetség egy átfogó kommunikációs kampánnyal készül, Ezer év Erdélyben, száz év Romániában címmel.
Azt mondják az a szándékuk, hogy az együttélés pozitív oldalait domborítsák ki, amibe viszont az önrendelkezés, mint viszálykeltő elem, nem fér bele.
Nos, ehhez képest Kelemen Hunor a „Békés Együttélés Programját” ismertetve azzal nyit az interjúban, hogy a magyarok nem tudnak és nem is akarnak ünnepelni. Mert ez a centenárium nekik nem ünnep. Pont. A román nyelvű sajtó már át is vette a szóban forgó interjút, éppen a fent idézett kijelentést tűzve főcímbe.
Nyilván az illetékes főkommunikátorok jobban ismerik, jobban rálátnak a fölénk tornyosuló politikai gépezetek fogaskerekeire, és eszerint jelölték ki, hogy mi a helyes, mi a politikailag korrekt a centenáriumot kísérő társadalmi közvitában. De kissé nehezen érthető, hogy ez a szofisztikált „érzelmi kommunikáció” mivel tapintatosabb?
Persze nem kell hozzá sok sütnivaló, hogy belássuk, az apró-cseprő verbális torzsalkodások elkerülhetetlenek lesznek egy olyan politikai ünnep kapcsán, ami az országot két, párhuzamos nemzeti közösségre osztja. A kérdés csak az, hogy miért sértőbb, alkalmatlanabb országos közvitára egy közigazgatási törvénytervezet, ami modern jogi formába öntené az együttélés szabályait, és ami racionális vitára sarkallja a feleket, mint ez a kelemeni, érzelmi, dacos kommunikáció, ami egyszerűen elutasítja az ünnepet? Ami nem meggyőzni próbál, hanem inkább duzzog, ahelyett, hogy érvelne a közös megemlékezés feltételeiről.
Hogyan épít magának romániai jövőt az erdélyi magyarság, ha meg sem próbálja elfogadtatni a román közvéleménnyel életmódjának és gyarapodásának garanciáját, az önrendelkezést? Mert ha ezt megspórolja, olybá tűnik minden politikai erőfeszítése, mint a balladai kőművesé.
Pozsony János / Székely Hírmondó; Erdély.ma

2017. augusztus 8.

Kulcsár Terza: aggasztó, hogy növekedni látszik a hivatásos feljelentők száma
leményben reagált Kulcsár Terza József parlamenti képviselő, a Magyar Polgári Párt Kovászna megyei elnöke arra, hogy Kelemen Hunor román állampolgárságának a megvonását kezdeményezi egy múlt heti nyilatkozata miatt a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR). Kelemen a Szabadság napilapban közölt interjúban kijelentette: "a románságnak pedig el kell fogadnia, hogy mi (az erdélyi magyarság) nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at”. Kulcsár Terza közleményében kijelenti, ha nem is hat már a meglepetés erejével, mégis aggasztónak találja, hogy Romániában a magyarellenesség sorozatos megnyilvánulásai mellett növekedni látszik a "hivatásos feljelentők" száma is. "Azt tapasztalom ugyanis, hogy az utóbbi időben a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) nevet viselő, nyilvánvalóan politikai és egyéb érdekek mentén irányított álcivil szervezet csatlakozott ezek sorához" - áll a közleményben. "Miután ez év júniusában ismételten is a gyulafehérvári ígéretek be nem tartására emlékeztettem a közvéleményt, illetve kijelentettem, hogy míg a románok a nagy egyesülés centenáriumaként készülnek megünnepelni a 2018. évet, addig számunkra ez a gyász éve lesz, az említett szervezet ellenem fenyegetőzött feljelentéssel. Legutóbb az RMDSZ elnökének nyilatkozata kapcsán szólaltak meg ugyanilyen hangnemben, és a feljelentéssel való fenyegetőzés mellett kilátásba helyezték, hogy kezdeményezni fogják Kelemen Hunor román állampolgárságának megvonását" - áll Kulcsár Terza közleményében. A képviselő kijelenti, egyetért az RMDSZ elnökének nyilatkozatával, visszautasítja a magyarellenesség újabb megnyilvánulását, és szolidaritását fejezi ki Kelemen Hunorral. "Nehéz komolyan venni a CNMR szándékát, hiszen még egy ilyen önmagát civilnek nevező szervezetnek is tudnia kellene, hogy Románia Alkotmányának 5. cikkelye 2. bekezdésének értelmében az állampolgárság nem vonható vissza olyan személytől, aki azt születés révén szerezte meg. De amennyiben valamilyen oknál fogva Romániában mégis megtörténhetne, hogy az erdélyi magyarság jogsérelmeinek következményeként megfogalmazott meggyőződéséért és véleményéért bárkit is az állampolgárság megvonásával sújtanának, akkor én magam is felajánlom, hogy lemondok román állampolgárságomról" - zárul Kulcsár Terza közleménye. (közlemény) Transindex.ro

2017. augusztus 8.

Jéu szunt Hunor!
Kedves Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció! Látom, olvassák a Szabadságot. Ezért alulírott itt jelzem, diszkréten, hogy nem csak Kelemen Hunor, hanem én, egyszerű erdélyi magyar asszony sem fogom tudni és nem is akarom ünnepelni 1918-at, ilyenformán nekem sem jár a román állampolgárság. Se nekem, se a hozzám hasonlóknak, sőt, nem túlzok, ha azt állítom, hogy elhunyt apám se bánná, ha post mortem visszavonnák román állampolgárságát, amely életében csak hátrányos megkülönböztetést, megaláztatást jelentett számára is. Ne legyenek kicsinyesek, ne ragadjanak le tehát egy személynél, a nem ünnepelni készülők listája lényegesebben hosszabb, állunk a „retorziók” elébe.
Mindenki, aki százig el tud számolni, sejthette, hogy rázós év lesz a következő. Az évforduló ürügyén máris szabadjára engedett nemzeti érzelmek és ezek koholói nem csak a jóérzés, hanem egy magára valamit is adó európai államra kötelező játékszabályokat is kezdik elfeledni. Ami centenárium címszó alatt most itt bugyborékol, annak sajnos semmi köze az ünnephez. Perverz kéjenc az a román politikus, aki elvárja az erdélyi magyaroktól, hogy román szomszédjaikkal együtt hórázzanak Erdély elcsatolásának örömére. De hát perverzek, kéjencek mindig is voltak, pláné a politikában, attól még tisztességesen is meg lehetett volna ülni az ünnepet. De nem ez készül, mint ahogy az elmúlt száz év sem erről szólt. A román hatalmi körök és az ezeket morálisan támogató civil koalíciócskák valamiféle beteges kényszert éreznek, hogy a jubileum alkalmával maguk is átéljék az ellenfél térdre kényszerítésének, leigázásának száz évvel ezelőtti gyönyörét. Afféle pótcselekvés, a száz év alatt sem modernizálódott nemzet frusztrációja. Hát ehhez kell – kellene - most az erdélyi magyarság.
A helyzet nem veszélytelen. 1918 okán olyan magyarellenes diskurzus nyer legitimitást, ami egy adott ponton ellenőrizhetetlenné válhat.
Székely Kriszta / Szabadság (Kolozsvár)

2017. augusztus 8.

Nacionalista lavináradatot indítottak el Kelemen Hunor kijelentései
Az RMDSZ elnöke állampolgárságának megvonását is kezdeményezhetik
Meglehetősen útszéli, durva és nacionalista reakciókat váltottak ki egyes román hírcsatornák, valamint média-szakemberek részéről Kelemen Hunor kijelentései Nagy-Románia megalakulásának jövő évi centenáriumára vonatkozóan. Az RMDSZ elnökével lapunk múlt pénteken közölt interjút, amelyben Kelemen Hunort többek között arról kérdeztük, hogyan készül a szövetség a 2018-as centenáriumra. Nyilatkozatának részleteit románra fordítva átvette a Hotnews.ro portál, ettől elindult a lavina, és többen kemény bírálatokkal illeték a román médiában az RMDSZ elnökét. Mi több, a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) még azt is kilátásba helyezte, hogy kezdeményezni fogja Kelemen Hunor román állampolgárságának megvonását. Az RMDSZ ma kiadott közleményében nyilvánosságra hozta a beszélgetés szövegének teljes román nyelvű fordítását, amelyet az Agerpres hírügynökség egészében közzé is tett.
Kelemen Hunor román állampolgárságának megvonását kezdeményezheti múlt heti nyilatkozata miatt a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR). A román akadémiai, üzleti szférát, szakszervezeteket és szakmai szervezeteket tömörítő társaság uszító jellegűnek találta az RMDSZ elnökének a Nagy-Románia megalakulása jövő évi centenáriumára vonatkozó nézeteit, amelyek lapunknak adott, múlt hét pénteken közölt interjúban hangzottak el.
"Mi nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at"
Az RMDSZ elnöke úgy vélte: mind a magyarok, mind a románok ugyanúgy tekintenek 1918-ra és az elmúlt száz évre, mint korábban, és ez a következő hónapokban sem fog változni. „A románságnak pedig el kell fogadnia, hogy mi nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at" – fejtette ki. Megjegyezte, az elmúlt évtizedekben "folyamatosan újratermelődtek a félelmek: a románok attól félnek, hogy el akarjuk szakítani Erdélyt, a magyarok pedig attól tartanak, hogy a románok meg akarják fosztani őket az identitásuktól".
Kelemen Hunor szerint hiba lenne, ha az erdélyi magyarság "sündisznóállásba" zárkózna Erdély és Románia egyesülésének a centenáriuma évében. "El kell mondanunk, mit gondolunk és mit várunk el a román államtól száz év után, de ugyanakkor a másik bőrébe is be kell valamelyest bújni" - vélekedett. Ezért olyan tudományos konferenciákat kell szervezni, amelyeken történészek és szakemberek bevonásával lehet elemezni, kibeszélni és újraértelmezni az eltelt száz évet. Hozzátette: a szövetség kiadványokkal készül felmutatni, hogy mit tett a magyarság az elmúlt száz évben, és mivel járult hozzá Erdély és Románia fejlődéséhez. Az RMDSZ azt a munkacímet adta a centenáriumi programjának, hogy Ezer év Erdélyben, száz év Romániában.
Kelemen Hunor ugyanakkor kifejtette, a centenáriumon a románság nem ünnepelheti meg azt, hogy autópályákkal kötötte össze Erdélyt az ország többi régióival, és a vonatok is lassabban járnak ma az átvett infrastruktúrán, mint száz évvel ezelőtt. "Számomra nagy kérdés, mit tud felmutatni a román állam azon kívül, hogy száz éve létezik az ország" - vélte az elnök, hozzátéve: a megvalósítások hiányában félő, hogy Romániában nacionalista retorikával fogják megünnepelni a centenáriumot.
Kezdeményeznék Kelemen Hunor román állampolgárságának megvonását
A Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) közleményben tudatta: az államfő által vezetett Legfelsőbb Védelmi Tanácsnál és a parlamentnél tesz panaszt a kijelentés miatt, mely - értelmezése szerint - kétségbe vonja a román állam létét, a törvényeket, a történelmet, a kultúrát és a nemzeti identitást. A társaság felszólította Kelemen Hunort, mondjon le parlamenti képviselői mandátumáról, és tisztázza az RMDSZ viszonyát a román állammal. Kilátásba helyezte, ha ez nem történik meg, kezdeményezi Kelemen Hunor román állampolgárságának a megvonását.
A CNMR úgy vélte: az RMDSZ elnöke az idegen állampolgár szemszögéből belülről támadja a román államot, és elvitatja azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a román nép tett az elmúlt 27 évben azért, hogy a magyar nyelv, kultúra és identitás védelmében minden feltételt teljesítsen. Ezek az intézkedések - a CNMR szerint - a pozitív diszkrimináció határáig mentek, és oda vezettek, hogy a román lakosság elvándorolt vagy elszigetelődött a magyar többségű térségekben.
A társaság szerint az RMDSZ elnöke megnyilvánulásával saját pártja kudarcát próbálja leplezni, hiszen a szövetség politikusai évtizedek óta katasztrofális szociális és gazdasági eredményekkel vezetik a magyarok lakta vidékek önkormányzatait. A közlemény Alexandru Cumpanasut, a CNMR elnökét is idézte, aki felszólította a romániai magyarokat, ne hagyják magukat megtéveszteni egyes magyar vezetők gyűlöletre és megosztásra irányuló kijelentéseitől, és keressék a harmonikus együttélés lehetőségeit.
Porcsalmi Bálint: nem vehetik el a román állampolgárságot
„Oltári baromságnak tartom azt a feltevést, miszerint Kelemen Hunortól vonják meg a román állampolgárságot. Egyrészt elfogadhatatlan, hogy ebben az országban az embernek ne legyen joga a szabad vélemény-nyilvánításhoz, másrészt pedig a román állam nem veheti el a román állampolgárságot senkitől, aki születése által vált román állampolgárrá” – nyilatkozta lapunknak Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Hozzátette: mindezt a belügyminisztériummal szoros kapcsolatban álló civil szervezetnek tudnia kellene. Közlése szerint ugyanis a CNMR aligha tekinthető a román társadalom hangjának: a szervezet évek óta a román belügyminisztérium támogatásából él, és immár sokadik alkalommal nyilvánul meg magyar ügyekben. Szabadság (Kolozsvár)

2017. augusztus 9.

Az ortodox egyháznak kellett rendre utasítania a Kelemen Hunort szidalmazó pópát
Tovább gyűrűzik a gyűlöletkampány Kelemen Hunor múlt heti kijelentése kapcsán, amely szerint a romániai magyarok nem tudják ünnepelni a centenáriumot. Vasile Antonie Tămaș előpataki ortodox pap tegnap a Facebookon tett közzé egy gyalázkodó szöveget ennek kapcsán, amelyben többek közt egy senkinek nevezte az RMDSZ elnökét, aki "meggyalázza azt az országot, amely pénzt ad neki azért, hogy kigúnyolja szimbólumait és népét". Az RMDSZ az ortodox egyházhoz fordult az ügyben, amely felelősségre vonta a bejegyzést posztoló papot, aki ezt követően beismerte: írása magánvélemény volt, amelyet nem megfelelő hangnemben fogalmazott meg, és amely nem egyezik meg sem az ortodox egyház, sem a Hargita és Kovászna megyei ortodox püspökség álláspontjával. Transindex.ro

2017. augusztus 9.

Senkiföldjén
Ezer év Erdélyben, száz év Romániában. Ezzel a telitalálat-címmel indítana kampányt jövőre az RMDSZ, hogy a román állam megalakulásának centenáriuma alkalmával ismertesse, mit tettek hozzá a romániai magyarok ahhoz az országhoz, amelyben kisebbségként élnek. A szervezet mértéktartó politikáját tekintve már maga a jelszó meglepően merész. Kanóc, igen rövid kanóc, amely csak addig égett, amíg a megfelelő helyeken a megfelelő emberek lefordították a Kelemen Hunorral készült Szabadság-interjút az ország nyelvére, aztán robbant. Nagyot. Mert mit is mondott pontosabban a szövetségi elnök?
Elsőre azt a nyilvánvaló „rágalmat” engedte meg magának, hogy azt állítsa: a románok által annyira féltett fél-Romániányi Erdély csak száz éve része Romániának. Gyakorlatilag megtagadta tehát Mihály viteázul több mint négyszáz éves egyesítési mítoszát. És ez még nem minden. Hiába volt tiszavirág-életű az akkori állapot, „tágabb értelmezésben” egyenértékű azzal a közvélekedéssel, hogy Románia, a román állam – legalábbis lélekben és eszmeileg – 1600-tól kezdődően létezik. A velős cím márpedig – amit kijelentéseivel Kelemen Hunor egyértelműsített („száz éve létezik az ország”) – azt az üzenetet is magában hordozza, hogy szemben az ezeréves európai államokkal a román állam alig százéves…
A háttérben pedig a román nép sokféle vélt vagy valós sérelme és félelme húzódik. A kisebbrendűségi érzés az egyik legsúlyosabb ezek közül. A köztudatában rögzült kép szerint Erdélyben a magyar urakkal szemben kivétel nélkül a románok voltak a szegény sorsú, elnyomott, kizsákmányolt, korlátozott jogokat élvező kisebbség, akiket lenéztek, kevesebbnek, szolgának tartottak. 1990 után aztán jött az újabb fajta szolgaság, amikor a románok szintén egy jobb élet reményében tömegesen mentek epret szedni Spanyolországba vagy szobalánynak, pincérnek az olaszokhoz. Szorgalmasan dolgoztak, mégis: többnyire olyan munkát végeztek, amit az adott ország állampolgárai nem szívesen vagy annyi pénzért nem szívesen, így aztán társadalmi státusuk ismét csak nem tartozott a rangosabbak közé. Ment aztán az alja nép is Nyugatra, koldushálózat, prostitúció, tolvajlás kötődött/kötődik Románia nevéhez, és mert a hírekben ezek viszik a prímet, a román útlevél – amit soha nem néztek jó szemmel – egyenesen teherré vált.
A balkanizmusnak az itthon maradottakra is érvényes mindenkori stigmája táplálja az Európával szembeni kisebbrendűségi érzést, ezért is örvendett olyan nagy támogatásnak az Európai Unióhoz való csatlakozás, hiszen így létrejöhetett valamiféle egyenlőség, vagy annak a látszata: együvé tartozunk, egyformán értékesek vagyunk, egy román is ér annyit, mint egy dán, francia vagy spanyol.
Az Európai Unió amolyan békaként nyelte le nagy sokára Romániát. A csatlakozási tárgyalások során sokszor kapott Bukarest olyan észrevételeket a tagállamoktól, amelyeket legszívesebben nem tett volna ki az ablakba. A közép- és kelet-európai államok tömeges csatlakozásáról le is maradtunk 2004-ben, csak három évvel később vettek be nagy nehezen, ráadásul Bulgáriával kerültünk egy kalap alá. (Pedig a románság azt hitte, legalább a bolgároknál többet ér, elvégre mindenféle európai tanulmányban és országjelentésben Románia általában valamivel jobb helyezést/minősítést ért el).
Románia tehát 2004-ben kevesebbnek találtatott a brüsszeli hatalmasok szemében. A nyugati munkavállalást pedig még a 2007-es csatlakozás után is évekig korlátozták, és a pontosan kidolgozott menetrend legutolsó türelmi időszakának a végén is csak nyögvenyelősen vált nyitottá a román dolgozók előtt például a brit munkaerőpiac.
A Nyugat felsőbbrendűségével szemben olyan jó lenne hát, ha legalább itthon akadna egy kis elismerés. Vállveregetés, kockacukor, hogy fiú, ezt jól csináltad. Ehhez képest a románok közt is vannak szép számmal immár, akik szóvá teszik a hazai hiányosságokat, a magatehetetlenséget, az egyhelyben (vagy visszafelé) topogást, olyan véleményformálók, akik úgy szeretik a hazájukat, a nemzetüket, hogy jobbítanának helyzetén, ezért leleplezik bosszantó gyengeségeit, végzetes gyarlóságait. Látják és szóvá teszik, hogy pusztulnak az egyébként gazdasági előnyök teremtésére képes műemlékek, hogy fejetlenül és egyéni érdekek mentén dúl az építkezés, hogy szedett-vedetten történnek a településfejlesztések, hogy egy valamirevaló autópálya sem épült, hogy igénytelen és gyenge minőségű tessék-lássék munka zajlik stb. Egyre látványosabb különbség van a történelmi régiók között, és ha Bukarest mérges is ennek kimondásáért, a megállapítás igazságát támasztja alá az a sok tízezer moldvai román, aki Jászvásár helyett inkább Kolozsvárra jön tanulni, hogy aztán többé ne is térjen haza. A szászfenesi tömbháznegyedben parkoló autók tömkelege nem Kolozs megyei rendszámtáblájú, nyáron sem. A bákói, neamţi egyetemisták nem mennek haza, mert mint mondják, itt jobb az életszínvonal, más a mentalitás. Mint ahogy a Nyugaton dolgozó románok (köztük erdélyiek) nem jönnek haza, mert egynéhány határvonallal odébb még jobb az életszínvonal és az életfelfogás.
Hogy mindez így van, nem kétséges. Mégis, hogy ezt sokan el is mondják, borzasztóan frusztráló. Ha pedig mindezt egy magyar teszi szóvá, az megbocsáthatatlan. Ha Kelemen Hunor mondja el, hogy Románia nem tud felmutatni nagy megvalósításokat a centenárium évében, hogy „ma másfél órával többet utazol Balázsfalváról Bukarestbe, mint száz évvel korábban”, hogy „a király meztelen”, akkor az legalább hazaárulás. Olyan, mintha a Bukarest keblén melengetett kígyó marna oda. Az árva, az üldözött, a hazátlan, akit befogadtak, megtűrtek, felöltöztettek, akinek enni adtak, jogokat adtak (s így minden igyekezet ellenére még rendesen asszimilálni sem bírtak, pedig most ugye nem lenne vele ennyi baj), oly sok év után ahelyett, hogy hálatelten csókolgatná a gondoskodó kezet, bírálni, sértegetni merészel, és még ráadásul nem is ünnepli a napot, amikor édes szüleit elvesztvén örökös gyámság alá került. Soha jobban nem éreztethették, mint e mostani felháborodással, minek tekintenek bennünket, hol is a helye meglátásuk szerint a romániai magyar kisebbségnek.
„– Nincs is ruha a császáron! – rivalgott fel végül a tengernyi tömeg. A császár nagyon megütközött ezen; maga is úgy vélte, hogy igazat mondanak, de azt gondolta »Most már tovább kell mennem, nem futhatok haza szégyenszemre!« És még peckesebben lépegetett fényes kísérete élén, a kamarás urak pedig még buzgóbban vitték mögötte palástja uszályát – a levegőt.”
Elismerni, hogy valamit rosszul csinálnak, aztán esetleg megkeresni a képességeket, erősségeket, és onnan kezdve jól csinálni, ez nagyon sokba kerül. Hát egyszerűbb látványosan megtagadni-büntetni a hálátlan fattya(ka)t és még buzgóbban vinni tovább – a levegőt.
Kerekes Edit / Szabadság (Kolozsvár)

2017. augusztus 9.

Nacionalista lavinaáradatot indítottak el Kelemen Hunor kijelentései
Az RMDSZ elnöke állampolgárságának megvonását is kezdeményezhetik
Meglehetősen útszéli, durva és nacionalista reakciókat váltottak ki egyes román hírcsatornák, valamint média-szakemberek részéről Kelemen Hunor kijelentései Nagy-Románia megalakulásának jövő évi centenáriumára vonatkozóan. Az RMDSZ elnökével lapunk múlt pénteken közölt interjút, amelyben Kelemen Hunort többek között arról kérdeztük, hogyan készül a szövetség a 2018-as centenáriumra. Nyilatkozatának részleteit románra fordítva átvette a Hotnews.ro portál, ettől elindult a lavina, és többen kemény bírálatokkal illeték a román médiában az RMDSZ elnökét. Mi több, a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) még azt is kilátásba helyezte, hogy kezdeményezni fogja Kelemen Hunor román állampolgárságának megvonását. Az RMDSZ ma kiadott közleményében nyilvánosságra hozta a beszélgetés szövegének teljes román nyelvű fordítását, amelyet az Agerpres hírügynökség egészében közzé is tett.
Kelemen Hunor román állampolgárságának megvonását kezdeményezheti múlt heti nyilatkozata miatt a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR). A román akadémiai, üzleti szférát, szakszervezeteket és szakmai szervezeteket tömörítő társaság uszító jellegűnek találta az RMDSZ elnökének a Nagy-Románia megalakulása jövő évi centenáriumára vonatkozó nézeteit, amelyek lapunknak adott, múlt hét pénteken közölt interjúban hangzottak el. "Mi nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at"
Az RMDSZ elnöke úgy vélte: mind a magyarok, mind a románok ugyanúgy tekintenek 1918-ra és az elmúlt száz évre, mint korábban, és ez a következő hónapokban sem fog változni. „A románságnak pedig el kell fogadnia, hogy mi nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at" – fejtette ki. Megjegyezte, az elmúlt évtizedekben "folyamatosan újratermelődtek a félelmek: a románok attól félnek, hogy el akarjuk szakítani Erdélyt, a magyarok pedig attól tartanak, hogy a románok meg akarják fosztani őket az identitásuktól".
Kelemen Hunor szerint hiba lenne, ha az erdélyi magyarság "sündisznóállásba" zárkózna Erdély és Románia egyesülésének a centenáriuma évében. "El kell mondanunk, mit gondolunk és mit várunk el a román államtól száz év után, de ugyanakkor a másik bőrébe is be kell valamelyest bújni" - vélekedett. Ezért olyan tudományos konferenciákat kell szervezni, amelyeken történészek és szakemberek bevonásával lehet elemezni, kibeszélni és újraértelmezni az eltelt száz évet. Hozzátette: a szövetség kiadványokkal készül felmutatni, hogy mit tett a magyarság az elmúlt száz évben, és mivel járult hozzá Erdély és Románia fejlődéséhez. Az RMDSZ azt a munkacímet adta a centenáriumi programjának, hogy Ezer év Erdélyben, száz év Romániában.
Kelemen Hunor ugyanakkor kifejtette, a centenáriumon a románság nem ünnepelheti meg azt, hogy autópályákkal kötötte össze Erdélyt az ország többi régióival, és a vonatok is lassabban járnak ma az átvett infrastruktúrán, mint száz évvel ezelőtt. "Számomra nagy kérdés, mit tud felmutatni a román állam azon kívül, hogy száz éve létezik az ország" - vélte az elnök, hozzátéve: a megvalósítások hiányában félő, hogy Romániában nacionalista retorikával fogják megünnepelni a centenáriumot.
Kezdeményeznék Kelemen Hunor román állampolgárságának megvonását
A Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) közleményben tudatta: az államfő által vezetett Legfelsőbb Védelmi Tanácsnál és a parlamentnél tesz panaszt a kijelentés miatt, mely - értelmezése szerint - kétségbe vonja a román állam létét, a törvényeket, a történelmet, a kultúrát és a nemzeti identitást. A társaság felszólította Kelemen Hunort, mondjon le parlamenti képviselői mandátumáról, és tisztázza az RMDSZ viszonyát a román állammal. Kilátásba helyezte, ha ez nem történik meg, kezdeményezi Kelemen Hunor román állampolgárságának a megvonását.
A CNMR úgy vélte: az RMDSZ elnöke az idegen állampolgár szemszögéből belülről támadja a román államot, és elvitatja azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a román nép tett az elmúlt 27 évben azért, hogy a magyar nyelv, kultúra és identitás védelmében minden feltételt teljesítsen. Ezek az intézkedések - a CNMR szerint - a pozitív diszkrimináció határáig mentek, és oda vezettek, hogy a román lakosság elvándorolt vagy elszigetelődött a magyar többségű térségekben.
A társaság szerint az RMDSZ elnöke megnyilvánulásával saját pártja kudarcát próbálja leplezni, hiszen a szövetség politikusai évtizedek óta katasztrofális szociális és gazdasági eredményekkel vezetik a magyarok lakta vidékek önkormányzatait. A közlemény Alexandru Cumpanasut, a CNMR elnökét is idézte, aki felszólította a romániai magyarokat, ne hagyják magukat megtéveszteni egyes magyar vezetők gyűlöletre és megosztásra irányuló kijelentéseitől, és keressék a harmonikus együttélés lehetőségeit.
Porcsalmi Bálint: nem vehetik el a román állampolgárságot
„Oltári baromságnak tartom azt a feltevést, miszerint Kelemen Hunortól vonják meg a román állampolgárságot. Egyrészt elfogadhatatlan, hogy ebben az országban az embernek ne legyen joga a szabad vélemény-nyilvánításhoz, másrészt pedig a román állam nem veheti el a román állampolgárságot senkitől, aki születése által vált román állampolgárrá” – nyilatkozta lapunknak Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Hozzátette: mindezt a belügyminisztériummal szoros kapcsolatban álló civil szervezetnek tudnia kellene. Közlése szerint ugyanis a CNMR aligha tekinthető a román társadalom hangjának: a szervezet évek óta a román belügyminisztérium támogatásából él, és immár sokadik alkalommal nyilvánul meg magyar ügyekben. Szabadság (Kolozsvár)

2017. augusztus 9.

Kelemen Hunor: Azt a kultúrát akarjuk megőrizni, amit az EU is értéknek tekint Egymillió aláírás Európa sokféleségéért
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség július közepén indította el a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés online aláírási kampányát. Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke a szövetség által létrehozott jogaink.eu internetes felületet ajánlotta az erdélyi magyaroknak, amely többek között abban is segítséget nyújt az aláíróknak, hogy megtalálják lakcímük postai irányítószámát.
Kelemen Hunor elmondta: az RMDSZ 250 ezer romániai aláírás összegyűjtését vállalta. „Meg kell győznünk az EU-t, hogy semmit nem akarunk elvenni másoktól, azt a kultúrát akarjuk megőrizni, amit az EU is értéknek tekint” – jelentette ki. Úgy vélte, a polgári kezdeményezés arra kényszerítheti az Európai Uniót, hogy a tagállamokra kötelező érvényű szabályozást vezessen be. Porcsalmi kijelentette: a romániai kampány során a szabad anyanyelv- és szimbólumhasználatot, a regionális politika kisebbségi vonatkozásait és a televíziós közvetítések korlátozásainak a megszüntetését helyezik a középpontba. Azt kérjük, Európa álljon ki kisebbségi jogainkért Mi, az erdélyi magyar közösség kultúránkkal, hagyományainkkal több évszázada gazdagítjuk az európai közösséget. Most Európán a sor: azt kérjük, hogy álljon ki értünk, álljon ki a kisebbségi jogainkért – ezzel az üzenettel indította az RMDSZ az Európai védelmet jogainknak! (Minority SafePack Initiative) kampányt. Porcsalmi Bálint hangsúlyozta: bár a szövetség először gyűjt elektronikus formában aláírást, reméli, sikeres lesz a kampány, hiszen a kisebbségügyi kezdeményezést támogató aláírás ívének kitöltése mindössze 3 percet vesz igénybe. Az RMDSZ az online kampányra külön weboldalt hozott létre a https://jogaink.eu címen. Európának meg kell védenie polgárait Kelemen Hunor szövetségi elnök kiemelte: amikor elindították a Minority SafePack európai polgári kezdeményezést, egyetlen cél foglalkoztatta az RMDSZ-t és az őshonos kisebbségek kérdésével foglalkozó Európai Nemzetiségek Föderatív Unióját (FUEN): az, hogy törvényhozásra kényszerítsék az európai döntéshozókat. „Európa ma megosztott az őshonos kisebbségek tekintetében is: van a boldogabbik Nyugat-Európa, ahol sikerült megoldani a kisebbségi kérdést, és ott vannak a volt kommunista országok, amelyeknek Románia is része. A mi esetünkben azt állítja az állam, a hivatalos álláspont az, hogy sikerült modellértékűen rendezni a kisebbségi kérdést, de ez nem igaz” – mutatott rá a kezdeményezés fontosságára Kelemen Hunor. Meggyőződése, hogy Európának meg kell védenie polgárait, az őshonos kisebbségeket is, amelyek a többségiekhez hasonlóan szintén hozzájárultak az elmúlt száz esztendőben Európa sokszínűségéhez, viszont nem kívánnak asszimilálódni. „Ezt az EU-nak kötelessége felismerni. Mi párbeszédet kérünk a törvényhozóktól, ezt követően pedig egy olyan törvényt, amely rendezi a kisebbségi jogokat a tagállamok szintjén. Uniós védelmet nyújt az őshonos kisebbségeknek, szabad anyanyelvhasználatot és szimbólumhasználatot ír elő, egyenlő bánásmódot biztosítana többség és kisebbség között” – hangsúlyozta. Az EB idén áprilisban regisztrálta a kezdeményezést A kezdeményezést áprilisban regisztrálta az Európai Bizottság, így egy év áll rendelkezésre ahhoz, hogy Európa legkevesebb hét tagállamából egymillió aláírás gyűljön össze a jogalkotás elkezdéséhez – aláírni legegyszerűbben a személyi szám vagy a személyi igazolvány segítségével egyszer lehet minden uniós tagállam 18. életévét betöltött állampolgárának, még akkor is, ha valaki kettős állampolgár. „Aláírni magyarul is lehet, fontos kiválasztani az állampolgárságnak vagy a bejelentett lakhelynek megfelelő országot, mert az űrlapok különböznek egymástól” – nyomatékosított Porcsalmi. Bár Európában jövő áprilisban zárul a kampány, az RMDSZ még idén decemberben szeretné Erdélyben lezárni az aláírások gyűjtését. Ennek az időszaknak a végén a kezdeményezőknek be kell nyújtaniuk hitelesítésre a román szakhatóságokhoz az aláírásokat. Az RMDSZ arra kér mindenkit: civil szervezeteket, egyházakat, médiát, magánembereket, pártállástól függetlenül, hogy áldozzanak rá három percet, és írják alá az európai kisebbségek jogait támogató kezdeményezést, népszerűsítsék az ügyet, kapcsolódjanak be a kampányba. Az RMDSZ szeptemberben indítja a papíralapú aláírásgyűjtést Az RMDSZ szeptemberben elindítja a papíralapú aláírásgyűjtést is azok számára, akik az interneten még nem írták alá a kezdeményezést. Ugyanakkor figyelmezteti az aláírókat, hogy az aláírásokat a román állam intézményei ellenőrzik, és kizárják azokat az aláírókat, akik mind papíron, mind pedig az interneten aláírtak. Azt is kéri, hogy a kettős állampolgársággal rendelkező erdélyi magyarok csak az egyik állampolgárságuk alapján támogassák a kezdeményezést. Az EU-nak akkor kell foglalkoznia a kezdeményezéssel, ha 2018. március 4-ig több mint egymillió alá- írást sikerül összegyűjteni. Mi a Minority SafePack? Az Európai Unió 2012 áprilisa óta teszi lehetővé, hogy polgárai az európai polgári kezdeményezés jogával éljenek. Ennek lényege, hogy olyan javaslat esetén, amelyet az unió egymillió polgára támogat alá- írásával, az Európai Bizottság jogszabályt alkothat egy adott kérdéskörben, amely összhangban áll az európai uniós alapszerződéssel és irányelvekkel. A Minority SafePack, azaz Mentőcsomag a kisebbségek számára – Egymillió aláírás az európai sokszínűségért egy 2013-as európai kezdeményezés, amelynek célja, hogy a kisebbségvédelem bizonyos területei az uniós jog részei legyenek. A javaslatcsomag összesen 15 intézkedést javasol az EU számára nyelvi, oktatási, kulturális kérdésekben, a regionális politikában, a kisebbségek európai parlamenti jelenlétének kérdésében, a diszkriminációellenesség, a médiaszabályozás és a támogatáspolitika terén. Európa 47 államában hozzávetőleg 340 történelmi kisebbség él, lélekszámuk meghaladja a 100 milliót. Minden hetedik európai polgár valamely történelmi kisebbség vagy etnikum tagja. Az Európai Unióban annak 23 hivatalos nyelve mellett hatvannál több regionális vagy kisebbségi nyelvet beszélnek. Az említett nyelveket beszélő polgárok száma 40 millió. A projekt az utóbbi évtizedek legfontosabb európai kisebbségi összefogásának eredménye. Az előzmények 2011-ben a FUEN, az RMDSZ, a Dél-tiroli Néppárt és az Európai Nemzetek Ifjúsága közös kisebbségvédelmi európai kezdeményezést indított. Egy év alatt összegyűlt a szükséges egymillió aláírás. A 2013. július 16-án benyújtott európai kezdeményezés bejegyzését az Európai Bizottság (EB) 2013. szeptember 13-án elutasította, mert úgy ítélte meg, hogy a javasolt szabályozás nem tartozik jogalkotási hatáskörébe, azt tagállami szinten kell megvalósítani. A bizottság elismerte, hogy a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak a tiszteletben tartása az unió egyik értéke, de hozzátette, sem az EU szerződése, sem az EU működési szerződése nem nyújt törvényes alapot a kisebbségekhez tartozó személyekkel kapcsolatos jogalkotáshoz. A FUEN 2013. november 25-én megtámadta az elutasító döntést az Európai Közösségek Bíróságánál, mert a bizottság nem vette figyelembe a kezdeményezés mellékleteként benyújtott intézkedéscsomagot és azt a védzáradékot sem, amely az intézkedés különböző elemeinek felhasználását teszi lehetővé. 2014-ben Szlovákia és Románia az EB, Magyarország pedig a kezdeményezők oldalán kérte, hogy beléphessen a perbe.
Mózes Edith / Népújság (Marosvásárhely)

2017. augusztus 9.

Jószomszédi iszony
Romániában, ahol oly példásan megoldották az együtt élő nemzetiségek – amint nevezni szeretik: kisebbségek – helyzetét, mindig akad egy jól csengő vagy éppen ismeretlen nevű szervezet, csoportosulás, amely gondoskodik arról, hogy mi, magyarok idegennek, megtűrtnek érezzük magunkat.
Ahogy közeledik a nagy egyesülés százesztendős évfordulója, az ilyesfajta megnyilvánulások szaporodnak, sűrűsödnek. Az elmúlt napokban Kelemen Hunor RMDSZ-elnök állampolgárságtól való megfosztását kezdeményezték, mert azt merészelte mondani: „a románságnak pedig el kell fogadnia, hogy mi (az erdélyi magyarság) nem fogjuk és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at”.
A Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció – amelyről eddig nem nagyon hallottunk, de saját bevallásuk szerint egy akadémiai, üzleti szférát, szakszervezeteket és szakmai szervezeteket tömörítő társaság – nem kertel, meglátásuk szerint Kelemen kijelentésével „kétségbe vonja a román állam létét, a törvényeket, a történelmet, a kultúrát és a nemzeti identitást”. Fulmináns nyilatkozatukban igen keményen megfeddik az RMDSZ elnökét, amiért „elvitatja azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a román nép tett az elmúlt 27 évben azért, hogy a magyar nyelv, kultúra és identitás védelmében minden feltételt teljesítsen”. S miközben arra szólítják fel a magyarságot, „ne hagyják magukat megtéveszteni egyes magyar vezetők gyűlöletre és megosztásra irányuló kijelentéseitől, és keressék a harmonikus együttélés lehetőségeit”, azt is leszögezik: a kisebbségek e nagyszerű paradicsomában nincs helye annak, aki többről, jobbról merészel álmodozni.
Pedig Kelemen Hunor nem tett egyebet, csak az RMDSZ jövő évi terveiről beszélt, arról, hogy hiba lenne, ha az erdélyi magyarság „sündisznóállásba” zárkózna Erdély és Románia egyesülésének centenáriumi évében, ehelyett „el kell mondanunk, mit gondolunk és mit várunk el a román államtól száz év után”. Kiadványokkal, konferenciákkal készülnek bemutatni, hogy mit tett a magyarság az elmúlt száz évben, mivel járult hozzá Erdély és Románia fejlődéséhez, kampányuk munkacíme: Ezer év Erdélyben, száz év Romániában.
Józan ésszel nehéz felfogni, mi oly sértő kijelentéseiben, hacsak nem a szembesülés, hogy száz év összes igyekezete, erőfeszítése dacára még mindig vagyunk. Hiábavalóak voltak az egyesülés utáni erőteljes románosítási törekvések, sikertelennek bizonyult Ceauşescu vad nacionálkommunizmusa, az elmúlt 27 esztendő összes próbálkozása a magyarlakta régiók gazdasági megnyomorítására, még mindig vagyunk, számban megfogyatkozva ugyan, de erős nemzeti öntudattal, élni, megmaradni akarással. Nem tudjuk, nem akarjuk megünnepelni ezt a száz esztendőt, amelynek legfontosabb ígéretei még mindig beváltatlanok, és elsősorban nem mi, hanem ők tehetnek arról, hogy a jószomszédi viszony helyett csak az iszony erősödik.
Farkas Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. augusztus 9.

Kelemen Hunor román állami kitüntetésének a megvonását kezdeményezte a CNMR
A Kelemen Hunornak 2000-ben adományozott Románia Csillaga kitüntetés visszavonását kezdeményezte a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) a politikus múlt heti nyilatkozata miatt.
A román akadémiai, üzleti szférát, szakszervezeteket és szakmai szervezeteket tömörítő társaság kedden újabb közleményben bírálta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökének a Nagy-Románia megalakulása jövő évi centenáriumára vonatkozó kijelentéseit. Ezúttal azt kezdeményezte, hogy a Románia Csillaga adományozói indítsák el az érdemrend visszavonásának procedúráját.
"Ha ez nem történik meg, a CNMR bírósági úton indítja el a Románia Csillaga Érdemrend visszavonását, amiként a CNMR több tagja, mint például Constantin Degeratu és Costin Georgescu Tőkés László kitüntetésének a megvonását is sikerrel kezdeményezte" – áll a keddi közleményben. A CNMR arra emlékeztetett, hogy a román állam legmagasabb rangú kitüntetését „olyan románok" birtokolhatják akik „elismerik, értékelik az országot és a történelmét, és feltétel nélküli lojalitást tanúsítanak a román állam iránt".
A társaság úgy vélte: az RMDSZ elnökének a múlt pénteki nyilatkozata a román állam megtagadásáról, a román történelem, kultúra és a románok alapvető jogainak az elvitatásáról szólt, és Kelemen Hunor „kiírta magát a román állampolgárok sorából" nyilatkozatával.
A CNMR két nappal korábban még Kelemen Hunor román állampolgárságának megvonását kezdeményezte. Az RMDSZ elnökével a kolozsvári Szabadság napilap közölt interjút pénteken. Ebben a politikus kijelentette: „a románságnak el kell fogadnia, hogy mi (az erdélyi magyarság) nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at". Az RMDSZ elnöke úgy vélte: az elmúlt évszázadban „folyamatosan újratermelődtek a félelmek. A románok attól félnek, hogy el akarjuk szakítani Erdélyt, a magyarok pedig attól tartanak, hogy a románok meg akarják fosztani őket az identitásuktól".
Kelemen Hunor úgy vélte: hiba lenne, ha az erdélyi magyarság „sündisznóállásba" zárkózna a centenárium évében, ezért a szövetség konferenciákat szervez, és kiadványokkal készül felmutatni, hogy mivel járult hozzá a magyarság az elmúlt száz évben Erdély és Románia fejlődéséhez. Az RMDSZ azt a munkacímet adta centenáriumi programjának, hogy Ezer év Erdélyben, száz év Romániában.
Kelemen Hunor ugyanakkor kifejtette, a centenáriumon a románság nem ünnepelheti meg azt, hogy autópályákkal kötötte össze Erdélyt az ország többi régióival, és a vonatok is lassabban járnak ma az átvett infrastruktúrán, mint száz évvel ezelőtt.
"Számomra nagy kérdés, mit tud felmutatni a román állam azon kívül, hogy száz éve létezik az ország" – mondta az elnök, hozzátéve, hogy a megvalósítások hiányában félő, hogy Romániában nacionalista retorikával fogják megünnepelni a centenáriumot.
Gazda Árpád / MTI; Erdély.ma

2017. augusztus 10.

Kelemen Hunor: ha elveszik a Románia Csillaga kitüntetést, az hihetetlenül rossz üzenet lesz
Ha a románság betartja a magyarságnak 1918-ban tett ígéreteit egészen más volna ma Romániában a két közösség, a magyarság és a románság viszonya - jelentette ki Kelemen Hunor csütörtökön, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Az RMDSZ elnöke annak apropóján nyilatkozott a rádiónak, hogy a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) el akarja vétetni tőle a Románia Csillaga kitüntetést, miután Kelemen lapinterjúban úgy nyilatkozott: "a románságnak el kell fogadnia, hogy mi, az erdélyi magyarság nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at."
A politikus a rádióban hangsúlyozta: az erdélyi magyarság már érzi azt a nacionalista hullámot, amelyet a közelgő centenárium kelteni látszik. Nem fogadja el, hogy bizonyos kérdésekről csak románok beszélhetnek, vagy ha magyarok beszélnek róla, az hihetetlenül durva nacionalista vihart kavar. Az nem a megfelelő állapot, ha egy egész közösség, az erdélyi magyarság a centenáriumi év alatt megfélemlítve, elbátortalanítva visszahúzódik, mert ebben az állapotban nem lehet alkotni - fogalmazott.
Éppen ellenkezőleg: fel kell mutatniuk, hogy az elmúlt száz évben mit tettek hozzá ahhoz az országhoz, amelyet a történelem fintora hazájukká kijelölt - hangsúlyozta Kelemen Hunor. Hozzátette: szerencsére vannak olyan román hangok is, amelyek a racionalitás és a párbeszéd irányába hatnak.
A kitüntetéssel kapcsolatban azt mondta, hogy azt Emil Constantinescu korábbi román elnöktől kapta, éppen a román-magyar kapcsolatok erősítéséért. Ha elveszik tőle, akkor is tud majd aludni, bár hihetetlenül rossz üzenetnek tartaná - mondta.
MTI; maszol.ro

2017. augusztus 10.

Ștefan Ciocan: Olaj a tűzre (A Kelemen Hunor-interjú margójára)
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök legitim kérdéssel állt elő, amely különben nem okozott volna annyi bonyodalmat román körökben, ha nem épp ő mondja. A Nagy Egyesülés centenáriuma kapcsán ugyanis felmerül az ésszerű kérdés: mit tett Románia Erdélyért az elmúlt száz évben, amiért nekünk, erdélyieknek, etnikumhoz való hovatartozásunktól függetlenül okunk lenne az örömre? Indokolt tehát Kelemen aggodalma, miszerint olyan megvalósítások hiányában, amelyek láttán az erdélyiek is jó szívvel ünnepelnék a centenáriumot, minden rendezvény olcsó nacionalista propagandává süllyed, amely az egyesülés szükségességét és törvényességét lenne hivatott igazolni. A cél az, hogy az erdélyi románokba ne merüljön fel a kérdést, hogy hozott-e egyáltalán valami jót a Kárpátokon belüli régióknak az 1918. december 1-i egyesülés.
Románia nem tett túl sokat Erdélyért, a Bánságért, a Körösökért és Máramarosért. Épp ellenkezőleg, a monarchia idejében és a kommunista időszakban is folyamatosan az erdélyi kultúra, az erdélyi szellemiség és gazdaság folyamatos tönkretételén ügyködtek. Az erdélyi ipari régiókból származó adókat Románia elmaradott régiói fele irányították, ellehetetlenítve ezzel az 1918 után Romániához csatolt részek fejlődését. A Kárpátokon belüli részeket elárasztották a regátból származó köztisztviselők hadával, megfertőzve a térséget a lustaság, ügyeskedés, harácsolás vírusával. Ceausescu úgy adta el a szászokat Németországnak, mint valami árucikket. Az általuk épített kastélyokat, városokat és falvakat hagyták tönkre menni, vagy, ami még rosszabb, roma kolóniákat telepítettek helyükre, akik aztán végképp tönkretettek mindent. Műemlékek tucatját hagyták összeomlani, több ezer kastély, udvarház vált termelőszövetkezeti székhellyé, amelyekre szintén az enyészet várt. A románok csak az utóbbi években jöttek rá, milyen szép pénzt lehet keresni az erdélyi kastélyokkal és kúriákkal, ezért elkezdték ezeket feljavítani, már ha volt még mit.
A kultúra és szellemiség tekintetében az elmúlt száz év katasztrofális következményei még nyilvánvalóbbak. Megpróbálták teljesen kiirtani az erdélyi szellemiséget. A görög katolikus egyházat, amely az Erdélyi Iskola mozgalom meghirdetője volt, törvényen kívül helyezték, papjaikat megalázták, börtönbe vetették. Az állam a kommunizmus leverése után sem tanúsított nagyvonalú magatartást a görög katolikus egyházzal szemben. Románia hivatalos történelméből hiányzik Erdély történelmének több jelentős fejezete, az erdélyi politikai és katonai vezetők szinte ismeretlenek, sokukat gyakorlatilag kitöröltek a köztudatból. Még két olyan európai ismertségű személyiség, mint Hunyadi János és Hunyadi Mátyás sem kapta meg az őket megillető helyet. És akkor még nem is említettük az erdélyi fejedelmeket, akiknek a román kultúra fejlődéséhez és elterjedéséhez való hozzájárulása vitathatatlan, román tankönyveket, román tannyelvű iskolákat létesítettek Erdély területén vagy azon túl is.
Sanyarú sors jutott a Nemzeti Párt és az erdélyi Szociáldemokrata Párt román nemzetiségű vezetőinek is, márpedig ők az 1918-as egyesülés kezdeményezői közé tartoztak, nem beszélve a több száz görög katolikus papról, akik ugyanazon célért küzdöttek, de mégis letartóztatták őket, nagy részük a kommunista börtönökben lelték halálukat az egyesülés után alig három évtizeddel. Még az egyesülés vezéralakjának számító Iuliu Hossu görög katolikus püspököt is letartóztatták és megalázták, pedig ő volt az, aki a Gyulafehérvári Határozatot felolvasta. Az elmúlt száz évben Erdély történelme tabu volt Bukarest számára. Az erdélyi románok agyából és lelkéből csakis történelmük elhallgatásával és erős nacionalista propagandával tudták kiirtani a multikulturalitás tudatát, amely Erdélyt, Európa egyik leggazdagabb és legértékesebb régióját jellemezte. Románia az elmúlt száz évben gyakorlatilag végig azon volt, hogy Erdélyt minél távolabb költöztesse Európától. És most elvárja, hogy ezért köszönetet mondjunk.
Glasul Hunedoarei; Szabadság (Kolozsvár)

2017. augusztus 10.

A PNL elnöke is nekiment Kelemen Hunornak
A Nemzeti Liberális Párt elnöke, Ludovic Orban szerint sértő a románokra nézve, hogy Kelemen Hunor kimondta: a magyaroknak nincs ünnepelni valójuk 2018-ban.
Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke is beszállt azok sorába, akik durván nekitámadtak Kelemen Hunornak, aki egy múlt heti lapinterjúban leszögezte: a magyaroknak nincs ünnepelni valójuk az 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlés centenáriumán, és nem is akarnak ünnepelni. Orban a Realitatea hírtelevízióban szerdán este „sértőnek” nevezte a román nemzetre nézve az RMDSZ elnökének kijelentéseit.
„Sértés a nemzettel szemben. Másrészt ellenzem, hogy konfliktusokat generáljunk Hunor kijelentései nyomán (sic!), aki áldozatként akarja feltüntetni magát, azt szeretné, ha az egész politikum reagálna, és rászállna, hogy áldozatként állíthassa be magát. Szankcionáljuk, nem vitás, hogy szankcionálni fogjuk. Elsősorban azáltal, hogy sohasem fogadjuk el, amit akarnak, a törvénymódosításokat és a kulturális autonómiát.
Állandó játszmáikkal arra számítanak, hogy nyernek majd valamit, és ez általában a sértő magatartásban merül ki" – mondta a PNL elnöke Kelemen kijelentése kapcsán.
A politikus szerint az 1918-as esemény centenáriuma az egész nemzeté, és „nagyon sok magyar származású román állampolgár is meg fogja ünnepelni”, függetlenül attól, mit mond az RMDSZ elnöke. „Kelemen Hunor a zavarosban halászik ezzel a történettel” – vélekedett Orban, aki egyébként félig magyar: a Brassóban született politikus édesapja magyar nemzetiségű – minden bizonnyal ennek tudható be, illetve a magyar ügyekben tanúsított elutasító magatartására válaszul adott fricska, hogy a róla szóló magyar Wikipédia-szócikkben neve Orbán Lajosként szerepel.
Mint arról beszámoltunk, nem Orban az egyetlen, aki durva elutasítással reagált Kelemen kijelentésére: a Románia Korszerűsítéséért Országos Koalíció (CNMR) román állampolgársága megvonását, illetve a Románia Csillaga érdemrendje visszavonását követelte, és a román sajtóban is számos támadás érte.
Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár)

2017. augusztus 10.

Ha a románság betartja a magyarságnak 1918-ban tett ígéreteit egészen más volna ma Romániában a két közösség, a magyarság és a románság viszonya - jelentette ki Kelemen Hunor csütörtökön, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Az RMDSZ elnöke annak apropóján nyilatkozott a rádiónak, hogy a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) párt el akarja vétetni tőle a Románia Csillaga kitüntetést.
Erre azután került sor, hogy Kelemen Hunor egy lapinterjúban úgy nyilatkozott: „a románságnak el kell fogadnia, hogy mi, az erdélyi magyarság nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at.”
Az MTI beszámolója szerint a politikus hangsúlyozta: az erdélyi magyarság már érzi azt a nacionalista hullámot, amelyet a közelgő centenárium kelteni látszik. Nem fogadja el, hogy bizonyos kérdésekről csak románok beszélhetnek, vagy ha magyarok beszélnek róla, az hihetetlenül durva nacionalista vihart kavar.
Az nem a megfelelő állapot, ha egy egész közösség, az erdélyi magyarság a centenáriumi év alatt megfélemlítve, elbátortalanítva visszahúzódik, mert ebben az állapotban nem lehet alkotni – fogalmazott.
Éppen ellenkezőleg: fel kell mutatni, hogy az elmúlt száz évben mit tettek hozzá ahhoz az országhoz, amelyet a történelem fintora hazájukká kijelölt - hangsúlyozta Kelemen Hunor. Hozzátette: szerencsére vannak olyan román hangok is, amelyek a racionalitás és a párbeszéd irányába hatnak. A kitüntetéssel kapcsolatban azt mondta, hogy azt Emil Constantinescu korábbi elnöktől kapta, éppen a román-magyar kapcsolatok erősítéséért. Ha elveszik tőle, akkor is tud majd aludni, bár hihetetlenül rossz üzenetnek tartaná – mondta. Krónika (Kolozsvár)

2017. augusztus 10.

Mi nem ünnepelhetünk
Újabb magyarellenes hisztériát váltott ki a román médiában Kelemen Hunor RMDSZ-elnök ama kijelentése, mely szerint a románságnak el kell fogadnia, hogy mi nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at.
A magát civil szervezetként meghatározó Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) pedig úgy döntött, emiatt panaszt tesznek a Legfelsőbb Védelmi Tanácsnál és a parlamentnél. Sőt, kilátásba helyezték állampolgársága megvonásának és a 2000-ben neki adományozott Románia Csillaga kitüntetés visszavonásának a kezdeményezését is. Értelmezésük szerint ugyanis politikusunk kétségbe vonta a román állam létét, a törvényeket, a történelmet, a kultúrát és a nemzeti identitást.
Súlyos vádak ezek, melyek hátteréről tudni kell, hogy egy olyan szervezet részéről hangzottak el, mely szoros kapcsolatban áll a román belügyminisztériummal, mi több, annak anyagi támogatásából tartja fenn magát. Nyilván nem véletlenül.
Állásfoglalásuk tehát egyúttal a belügyminisztériumban velünk kapcsolatban uralgó gondolkodást és hozzánk való viszonyulást tükrözi. Ugyanakkor a benne kódolt üzenet is világos: „hallgassunk és tűrjünk, mert, ha nem…”
Ami pedig Kelemen Hunornak a román nemzeti ünneppel kapcsolatos kijelentését illeti, üdvözöljük, hogy végre a magyar érdekvédelmi szervezet vezetőjéhez méltó módon, pontosan, a valós helyzetnek megfelelően és mindannyiunk nevében fogalmazott.
Hiszen édesanyja halálának az évfordulóján mindenki gyászol és senki sem ünnepel!
Márpedig mi Erdély Magyarországtól történt elcsatolásával szellemi édesanyánkat, vagyis a hazánkat veszítettük el! A mostohaszülő szerepét immár kis híján 100 esztendeje betöltő Románia pedig azóta is ellenségként kezel minket, és a létünkre tör! Így hát nekünk, magyaroknak gyásznap ez az évforduló!
Éppen ezért fel kell sorakoznunk a szövetségi elnök, valamint a témában általa képviselt álláspont mögé, és egységesen szembeszállnunk a létünkre törő sötét erőkkel.
Azon kívül ugyanis, hogy ily módon megvédjük az igazságunk és a méltóságunk, egyúttal azt is a bukaresti hatalom tudomására hozzuk, hogy nem lehet minket megfélemlíteni.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó / Erdély.ma

2017. augusztus 11.

Korszerű soviniszták koalíciója
Újabb nemzetmentő szervezet szállt versenybe a Romániát a magyarveszélytől lassan száz éve megóvni akaró pártok, civil szervezetek és egyéb gittegyletek amúgy sem gyenge mezőnyében. A magát Románia Korszerűsítéséért Országos Koalíciónak nevező alakulat, amelynek vezetőit amúgy messianisztikus hajlamokkal verte meg a balsors, mivel folyamatosan meg kívánják menteni az országot az alkalmatlanná vált politikusoktól és közintézményektől, de erőfeszítéseiket eleddig kevés siker koronázta – talán azért, mert a megmentés és a korszerűsítés aktusa jórészt közlemények kiadásában merül ki – , most ismét csak közleményekben szállt síkra a magyarokkal szemben. Ezúttal Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt vették célba, aki egy lapinterjúban amúgy semmi különöset nem mondott, csupán ismét leszögezte, ami minden épelméjű és jóérzésű ember számára evidencia: hogy a magyaroknak nincs ünnepelnivalójuk az Erdély Romániával való egyesülésének szándékát egyoldalúan, a többi ott élő őshonos nemzet megkérdezése nélkül kinyilvánító 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlés századik évfordulóján. A korszerűsítőkben ettől annyira felhorgadt a nemzetféltés vágya, hogy két napon belül két dörgedelmes közleményt is kiadtak. Az elsőben Kelemen állampolgárságának megvonását, a másodikban a Románia Csillaga érdemrendje visszavonását követelik, amiért – szerintük – kijelentésével megkérdőjelezi a román államiságot, valamint a románok történelmét és kultúráját. Amúgy a koalíciónak nem ez az első magyarellenes megnyilvánulása, volt már olyan közleményük is, amelyben „nemzetellenesnek” és „diszkriminatívnak” nevezték a szatmárnémeti önkormányzat azon elvárását, hogy a mintegy 40 százalékban magyarlakta városban tevékenykedő helyi rendőrök a magyar nyelvet is ismerjék. Hogy mindezt milyen sajátos logika alapján szűrték le, legyen az ő bajuk. A közlemények alapján minden esetre több feltételezés is adódik. Először is az, hogy a magát az akadémiai, szakszervezeti és civil szféra gyűjtőkonglomerátumaként meghatározó koalíció úgy akar kilépni az eddigi fájó ismeretlenségből, hogy a jól bevált magyarellenes uszítás eszközéhez nyúl. Egy másik lehetőség az, hogy a szervezet valójában a klasszikus, soviniszta, szekus hangulatkeltők gyülekezete, amely fő feladatának tartja – vagy valakik fő feladataként tűzték ki – a magyargyűlölet szítását, hiszen azzal általában el lehet nyomni az éppen regnáló kormányok katasztrofális teljesítményéről szóló érdemi bírálatokat. Esetleg mindkettő egyszerre, hiszen az egyik nem zárja ki a másikat. Lehetne ugyan legyinteni, hogy csupán egy újabb olyan szervezetről van szó, amelyet az ügyeletes elmebetegek és/vagy uszítók használnak saját homokozóként. Hiszen például az állampolgárság megvonását az alkotmány sem teszi lehetővé olyan személy esetében, aki születés révén szerezte meg azt, a Románia Csillaga érdemrend visszavonása pedig Tőkés László esetében sem annak a szégyene, akitől elvették, hanem azé, aki elvette. Csakhogy nem tanácsos. Egyrészt azért, mert képviselőiket idén már Sorin Grindeanu korábbi kormányfő is fogadta. Másrészt azért, mert az ilyen uszítások nagy mértékben hozzájárulnak az általános közhangulat radikalizálódásához, a magyarellenesség fokozásához. Nemigen bízunk ugyanis abban, hogy a román történetírás által „nagy egyesülésnek” titulált nagygyűlés századik évfordulóján akad olyan jelentős román párt és politikus, amely és aki elég bátor lenne ahhoz, hogy ne pattanjon fel az egyébként is mindig előszeretettel elővett magyargyűlölet-biciklire. Hiszen abban a közhangulatban, amelynek előszelét a mostani uszítás máris megelőlegezi – a román sajtó egy részében is elindult a hőbörgés Kelemen kijelentése miatt –, és amelyben a magyarellenesség élharcosait egyre szélesebb körben próbálják igaz hazafiakként beállítani, nagy eséllyel azonnal haza- és nemzetárulónak bélyegzik, és lenullázódik a támogatottsága. Az ellenzéki „liberálisok” elnöke, Ludovic Orban máris beállt a sorba. Itt tartunk most, 2017-ben. És nem úgy néz ki, hogy 2018-ban értelmesebb, a normális párbeszédre fogékony, empatikusabb lesz a romániai közhangulat. Vannak ugyanis, akik tesznek róla, hogy ne lehessen az. Ami persze nem akadályozhat meg abban, hogy amikor szükséges, kimondjuk: 2018-ban nekünk, magyaroknak semmilyen ünnepelnivalónk sem lesz. Krónika (Kolozsvár)

2017. augusztus 11.

A centenáriumról másképpen
Még pár hónap van a jövő évi román egyesülési centenáriumi év hivatalos kezdetéig, és máris elkezdődött a román-magyar vita. Legalábbis az kellene legyen, de inkább ostoba szájtépésnek nevezhető, ami a közösségi oldalakon, a médiában és főleg a román hírtelevíziókban zajlik. Kelemen Hunor lapunknak adott interjújának szavai érzékenyen érintették a román nacionalistákat, akik ismét beindították a gépezetet, és aljas módon próbálják manipulálni a román lakosságot. A vad nacionalista ordas eszméktől fröcsögő, egyoldalú televíziós adások célja, hogy a román lakosságot feltüzeljék, meggyűlöltessék a magyarokat és ezáltal előkészítenék a terepet arra, hogy megnyirbálják a nemzeti kisebbségek, kifejezetten a magyarok jogait. Abban reménykednek, hogy ezt a lakosság nagy része tiltakozás nélkül elfogadja, főleg ha ráhangolják erre. Egy ilyen burkolt terv már jó ideje észrevehető, mindenki vérmérséklete szerint ítélheti meg, hogy mekkora sikere lehet. A borúlátóknak a két világháború között vagy a kommunizmus második felében megtapasztalt kisebbségi jogfosztást juttathatja eszébe a terv, a derűlátók pedig azt hajtogatják, hogy az EU- és a NATO-tagság mindenre gyógyírt jelent, és a történelem kereke nem fordítható vissza.
Nem akarom eldönteni, hogy a reménykedőknek vagy a szomorkodóknak, a lazáknak vagy a szorongóknak van-e igazuk. Arra kell odafigyelni, hogy a lehető legnagyobb mértékben vonjuk ki magunkat ezeknek az álvitáknak, hergelő lázításoknak a hatása alól. Nem kötelező förmedvényes tévéműsorokat nézni, amúgy is értesülünk hírből róluk másnap baráti beszámolókból. A Kárpát-medencében sokféle ellenséges, szervezett hergelést átéltünk már, ezeknek a társadalomba való átültetése távolról sem olyan egyszerű, mint ahogy a primitív kiagyalók sematikusan és leegyszerűsítve elképzelik, főleg ma nem, amikor számos tömegtájékozódási eszköz létezik.
A románok többségében olyan kép fog élni rólunk, amilyet sugárzunk magunkról. Ha nyitott, vagány, jókedvű, kétnyelvű kisebbségiek leszünk, akkor jöhetnek a legvadabb nacionalista hordószónokok is, mert úgysem fogják tudni elhitetni a rólunk kitalált rágalmaikat nemzettársaikkal. Továbbra is arra kell törekednie a romániai magyar közösségnek, hogy büszkén, nyíltan felvállalja kultúráját, történelmét, amelyből nap mint nap erőt meríthet. Emellett a versenyképességre, az önszerveződésre kell nagy hangsúlyt fektetnie, mert ezek adják azt az erőt, amivel százezer rágalmazó, szitkozódó és gyűlölködő szóvirágbomba játszi könnyedséggel visszaverhető. Át kell látnunk a szitán, fel kell ismerni az említett álságos tervet, amely máris nem annyira félelmetes, hiszen ha rájövünk, hogy mi a célja rosszakaróinknak, könnyebben tudunk védekezni támadásaik káros hatásától.
Az 1918-as román Nagy Egyesülés egyértelmű, hogy nem jelent ünnepet a romániai magyaroknak, akik ekkor veszítették el államiságukat és kisebbségi sorsba kerültek. A manipulációktól mentes, józan paraszti ésszel gondolkodó románok is tudják ezt, és lelkük mélyén át is tudják érezni, hogy amennyiben fordítva alakult volna a történelem, valami hasonlót éreznének ők is. Arra viszont nekünk, magyaroknak is vigyáznunk kell, hogy túl sok keserűség ne gyűljön fel bennünk, és mi se dramatizáljuk túl a centenáriumot.
Tény, hogy nehéz év lesz a 2018-as, amikor sok oldalról megpróbálják destabilizálni az etnikai viszonyokat, de legalább mi magunk meg kellene tennünk mindent azért, hogy ezeket a kísérleteket meghiúsítsuk. Fölösleges nagyotmondásokkal nem kellene hozzájárulnunk a gyűlölködés szításához, el kell ismernünk, hogy a románoknak hatalmas ünnep ez, hiszen csodával határos módon sikerült összerakni azt a Romániát, amely ma is csak bukdácsol Európa perifériáján. Ugyanakkor olyan homogén államot sikerült összekovácsolni száz év alatt, amely 2018-ban biztos talajon áll, EU- és NATO-tag, és nem úgy néz ki, hogy hamarosan szét fog esni. Ez olyan siker, amely ha nekünk jött volna össze, minden további nélkül büszkék lennénk rá.
Romániát száz évvel ezelőtt sok minden terhelte. Betegségek, írástudatlanság, gazdasági elmaradottság, hatalmas különbségek a régiók között. Ezeknek a terheknek egy része megmaradt, régiónként továbbra is jelentős mentalitásbeli különbségeket vehetünk észre, de a románság azért ma száz évvel a Nagy Egyesülés után sokkal egységesebb, mint volt akkor. A nyelv, a kultúra erős kötelék, akárcsak nekünk, hiszen száz év alatt az asszimilációs törekvések ellenére sem tudtak minket, magyarokat beolvasztani.
Ezért jó lenne, ha a centenárium jegyében kevesebb görcsösséggel és egymásnak feszüléssel viszonyulnánk nemzeti félelmeinkhez, mert ezek léteznek mindkét oldalon. Mi is időnként túl érzékenyek vagyunk, ahogy a románok is túllihegik a magyarok lojalitásának kérdését, és főleg az a baj, hogy mindkét oldalon többnyire a kizárólagosságra való törekvés figyelhető meg. Azt kell elfogadni a centenárium jegyében, hogy Erdély román, magyar, szász, cigány, zsidó, örmény föld egyaránt, évszázadokon át egymás mellett éltek ezek a közösségek. Ez a jövőben sem kellene, hogy változzon, ha megfelelő józansággal viszonyulunk a mai kihívásokhoz. Nem kellene görcsösen ragaszkodni, hogy Petőfi Sándor, Nicolae Bălcescu, Avram Iancu, Kossuth Lajos „fejével gondolkozzunk”, hanem mi magunk, próbáljuk megadni saját válaszainkat a XXI. századi kihívásokra. Kell ismerni a múltat, de meg kell találni a ma érvényes fogalom- és eszköztárat, fel kell ismerni a folyamatosan változó kihívásokat.
Éberséggel, nyitottsággal, hatalmas nyugodtsággal és még több türelemmel 2018-at is át fogjuk vészelni, együtt és egymás mellett, akárcsak az eddigi több évszázadot, még akkor is, ha ezt bizonyos háttérerők nem így akarják.
Borbély Tamás / Szabadság (Kolozsvár)

2017. augusztus 12.

Az autonómia és a nagy egyesülés – a BBTE rektorának elgurult a gyógyszere
100 évvel ezelőtt több mint 100.000 ember tartott Erdély minden szegletéből Gyulafehérvárra, hogy tanúja legyen annak, amint beteljesül Románia történelmének legjelentősebb aktusa. A románok lelkesen és hazaszeretettől áthatott szívvel érkeztek, hogy összefogjanak egy egységes országért.
A román népnek az első világháború után sikerült kihasználnia az európai népek felszabadítási mozgalmát és a „Gyulafehérvári Nemzetgyűlés Határozatában” szentesítette saját felszabadítását és egyesülését. Azok, akik saját szemükkel látták ennek a több évszázados államnak a beteljesülését, a szabadság borzongását a szívükben hordva pusztultak el, a következő nemzedékek számára pedig az 1918-as Egyesülés szép történelemleckévé vált, melynek előnyeit – a románok és más erdélyi etnikumok szabadsága és nemzeti identitásának védelme – néha nem értékelve élvezzük.
Megtiszteltetés volt, hogy Ioan-Aurel Pop akadémikussal és egyetemi professzorral és doktorral, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektorával beszélgethettem arról, milyennek látják egy évszázaddal később azt a momentumot azok, akik egy olyan Románia határain belül éltek, melyért sok százezren áldozták fel magukat. Mielőtt elmerülnénk a vele készült interjúban, meg kell említeni, hogy prof. dr. Ioan-Aurel Pop történész, akadémikus, egyetemi professzor, a Nemzetközi Történelemtudományi Bizottság Nemzetközi Kapcsolatok Történelme Részleg tagja, a Romániai Történészek Nemzeti Bizottságának alelnöke és Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) tagja.
Több könyv szerzője, melyek közül megemlítjük a Românii şi maghiarii în secolele IX-XIV. Geneza statului medieval în Transilvania, ed. I-a şi a II-a (Románok és magyarok a IX-XIV. századokban. A középkori állam születése Erdélyben. I. és II. kiadás – a szerk.), Istoria Transilvaniei (vol. I., până la 1541) (Erdély történelme - I. köt., 1541-ig), Istoria Transilvaniei (vol. II, de la 1542 până la 1711) (Erdély történelme – II. kötet, 1542-től 1711-ig) és Istoria României – Compediu (Románia történelme – Összefoglalás).
- Már régebb óta figyelem, hogy azok, akik a magyar kisebbségnek adandó autonómiát támogatják, követeléseik alátámasztására a Gyulafehérvári Nagy Nemzetgyűlés NYILATKOZATÁRA hivatkoznak. Mit kellene ezekre a követelésekre válaszolnia egy román történésznek, kultúrembernek?
- Kezdetnek minden olvasójukat arra szeretném emlékeztetni, hogy demokratikus társadalomban élünk (mely – e pillanatban – demokratikusabb, mint Románia egyes nyugati vagy északnyugati szomszédainak társadalmai), melyet nehezen, emberi áldozatokkal építettünk fel és melyet minden áron meg kell védenünk. Márpedig egy demokratikus társadalomban a gondolat-, a lelkiismeretszabadság, a petíciós jog és más hasonlók nemcsak megengedettek, de az alkotmány egyenesen szavatolja azokat. Ezért a magyar vezetőknek is megengedett, hogy bármit kérjenek Romániában! Egy feltétellel: kéréseiknek be kell illeszkedniük a Romániának nevezett állam demokratikus jogrendjébe
és az Európai Unió szabályozásainak kereteibe. Ebben a szellemben viszont a romániai magyar közösség egyes szervezetei által kért autonómiának semmi köze sincs a demokráciához és a Gyulafehérvári Nagy Nemzetgyűlés Határozatához sem. Nézzük meg, miért!
Először is, a magyar vezetők által (érdekvezérelt és módosított) autonómia kifejezést a kérdéses Határozat szövege egyetlen alkalommal tartalmazza, nevezetesen a II. cikkelyben: „A nemzetgyűlés a fent említett területeknek (Erdély, Bánság és Partium – a Partiumról, vagy „magyar Részekről”, abban az értelemben, hogy ezek a Magyarország felé eső románok által lakott területek voltak, vagyis a Körösvidékről, Szatmárról, Máramarosról, Szolnokról, Ungról, Beregről, Ugocsáról és a többiről van szó) ideiglenes autonómiát biztosít az általános népszavazással választott alkotmányozó testület összegyűléséig.” Mint látható, a többségében románok által lakott, Romániával egyesült területekről van szó (kb. 100.000 négyzetkilométer), egységesen kezelt területekről. Másodsorban, a Gyűlés még e területeknek is csak ideiglenes autonómiát adott, annak az egyetemes szavazással megválasztott gyűlésnek az összejöveteléig, melynek feladata új alkotmányt adni a Román Királyságnak. Mindezeket a rendelkezéseket szigorúan betartották, Erdély pedig a Bánsággal és a nyugati Részekkel együtt végleg, bármiféle autonómia nélkül, csak a jelzett feltételek teljesítését követően tagozódott be Romániába. A december 1-i Határozatot bírálók „megfeledkeznek” egy lényeges ügyről, nevezetesen az egyesülés „elrendeléséről”. A dokumentumnak pontosan a szóban forgó románok és az említett területek Romániával való egyesülése a kulcseleme! Ezt az egyesülést pedig a demokratikusan megválasztott és az összes szóban forgó románokat képviselő hivatalos dokumentumokkal („megbízó levelekkel”) rendelkező 1228 küldött „rendelte el”. Márpedig a romániai magyar kisebbség, az összes többi kisebbséggel ellentétben, sohasem ismerte el explicit, globális és hivatalos módon a Nagy Egyesülést.
Ebből kell kiindulni.
Miként hivatkozhatnál a gyulafehérvári dokumentumba foglalt bizonyos kijelentésekre, elvekre, jogokra, ha te nem ismered el annak az okiratnak a lényegét, amiről itt írunk? De még így is, a szóban forgó elvek, józan, helyes és tárgyilagos elemzése esetén teljesen másról beszélnek, mint magyaroknak nyújtott autonómiáról. Ezekre néha tudatlanságból, máskor szándékosan hivatkoznak, tudva, hogy kevés román olvassa ma már azokat, vagy ha igen, még kevesebben tudják helyesen értelmezni őket. Marius Diaconescu kollégám nem olyan rég helyesen és közérthetően elmagyarázta ezeket a gyulafehérvári elvek kiforgatásával kapcsolatos dolgokat.
- Ezeket különben intenzíven felhasználták a Tusnádfürdői Nyári Egyetemen is annak bizonyítására, hogy az önrendelkezésre vonatkozó magyar követelések, a román állam jövője, Nagy-Románia centenáriuma a Gyulafehérvári Nyilatkozatban szereplő állítások megvalósulásához kötődnek. Kérjük, hogy professzorként és románként is mondja el véleményét.
- Ezeket az „elveket” a magyar nyári táborokban nem a magyar nemzet és nem a romániai magyar kisebbség javára, hanem a kedélyek felszítására használják fel. Bármelyik román értelmiséginek gondosan el kell olvasnia a Nagy Nemzetgyűlés Határozatot és magának kell megítélnie azt. Az említett gyűlés – az Egyesülés ünnepélyes elrendelése után – a következő alapvető elveket határozta meg: „teljes nemzeti szabadság minden együttélő népnek”, „egyenlő jogok és teljes autonóm vallásszabadság az állam minden felekezete számára”. A „teljes nemzeti szabadságot” egyértelműen, párhuzamos értelmezések lehetősége nélkül határozták meg és az a Határozat szerzői számára az „együttélő népek” jogát jelentette arra, hogy „saját nyelvükön részesüljenek oktatásban, közigazgatásban és ítélkezésben”, „képviselettel rendelkezzenek – Románia – törvényhozó testületeiben”, valamint az ország kormányzásában. Mit lehet elmondani ezekkel az elvekkel kapcsolatosan?
A romániai magyarok a saját nyelvükön részesülnek „oktatásban”, ingyenesen és gyakran állami ösztöndíjjal óvodától a doktori címig és a posztgraduális képzésekig. Nincs, például, olyan magyarok által kért felsőoktatási program, amit ne engedélyeztek volna az állam szakirányú szervei. Ennek feltétele a legnagylelkűbb Európában: legalább tízen kell jelentkezzenek arra a szakra. De a pozitív diszkrimináció szellemében 7-8 hallgatóval is engedélyeznek szakokat. Következésképpen 10 ilyenfajta tanulmányokra jelentkező hallgató számára Romániában kb. 20 magyar professzort fizetnek. Ha pedig nincs 10 jelentkező ilyenfajta tanulmányokra, akkor Magyarországról hoznak fiatalokat, akik az európai szabályozások szellemében Romániában tanulnak, magyarul, a román állam költségvetéséből fenntartott helyeken!
Sőt: egy magyarul tanuló hallgató kétszeres finanszírozást kap az államtól (egy németül tanuló pedig 2,5-szerest) a románul tanulóhoz képest. Az 1918 utáni Romániában sohasem állították le a minden fokú magyar nyelvű oktatási rendszert, csak korlátozták a nacionalista kommunizmus korszakában (a XX. század 80-as éveiben). Következésképpen ma elég sok romániai magyar nem beszéli jól (vagy nem beszéli egyáltalán) az ország hivatalos nyelvét és képtelen beilleszkedni a román közösségbe (miközben a legfrissebb népszámlálás szerint a román etnikumúak adják a lakosság csaknem 90 százalékát). Márpedig a romániai magyaroknak lehetőségük van tökéletesen kétnyelvűnek lenni és bármilyen tisztséget betölteni, bárhol az országban, lekörözve a román etnikumúakat. Egyes magyar vezetők káros politikája miatt, sajnos, ez a lehetőség elvész, nem hasznosul.
A saját nyelvű közigazgatással ugyanez a helyzet: a magyarok mindenhol az országban az arányuknak megfelelően jelen vannak a közigazgatásban, azokban a falvakban, községekben, városokban, megyei jogú városokban pedig, ahol többségben vannak, a közigazgatás gyakorlatilag magyar, magyar nyelven zajlik. Az „ítélkezés” a magyar többségű területeken gyakran magyar bírókkal és törvényszéki jegyzőkkel zajlik. Amikor arra szükség van, a román állam tolmácsokat biztosít. Következésképpen bármelyik peres fél, tanú stb. korlátozás nélkül magyarul beszélhet a bíróság előtt. Van értelme a többiről is beszélni? A magyaroknak a két háború közötti időszakban, akárcsak a többi kisebbségnek, parlamenti képviselettel rendelkező saját pártjaik voltak. Amikor pedig nem voltak, akkor már minden pártot felszámoltak, a románokat is (1938-tól 1944-ig). A kommunizmus alatt Erdélyt nagyjából 1950-ig, 1953-ig a magyarok vezették, aztán folyamatosan jelen voltak Románia vezetésében, minden központi szervben, az arányuknak megfelelően, sőt azt meghaladó mértékben. A magyarok most folyamatosan részt vesznek a kormányzásban, még akkor is, amikor nem alkotnak koalíciót egy többségi párttal. A Képviselőházban és a Szenátusban nem volt egyetlen törvényhozási ciklus sem magyar képviselők és szenátorok nélkül, méghozzá a választás útján elértnél nagyobb arányban. Nincs olyan, úgy-ahogy fontos országos jellegű intézmény, ahol ne lenne jelen a magyar pártok egy vagy több képviselője, a Román Nemzeti Banktól a Román Kulturális Intézetig.
Igaz, hogy a hivatkozott dokumentumban még egy helyen használják az autonómia szót (pontosabban, mint láthattuk, az „autonóm” melléknevet), nevezetesen a III. cikkelyben, ahol „az állam minden felekezete számára” biztosított „teljes autonóm vallásszabadságról” beszélnek. De itt nyilvánvalóan vallásról, felekezetekről van szó és nemcsak a magyarokéról (kálvinista, erdélyi római katolikus, unitárius és a többi), hanem az összesről. Következésképpen az 1918. december 1-i gyulafehérvári dokumentumban sehol sincs szó valamelyik kisebbségnek (vagy akkori szóhasználattal „együttélő népnek”) biztosított (területi, kulturális, regionális, jogi, közigazgatási, politikai és a többi) autonómiáról, hanem a már említett értelmezésű „teljes nemzeti szabadságról”, nevezetesen arról a jogról beszélnek, hogy saját nyelvükön részesüljenek oktatásban, közigazgatásban, ítélkezésben, képviselőik legyenek a kormányban, a parlamentben és így tovább. Márpedig ezek megvalósultak és nap mint nap megvalósulnak. Természetesen, ma sincs – mint bármely emberi dologban – tökéletesség! Egy magyar sohasem fogja magát úgy érezni Romániában, mint Magyarországon, az „anyaországban”, ahogy azt egyesek nevezni szeretik.
Az a baj, hogy egyes magyar vezetők Magyarországgá akarják változtatni Erdélyt (ahogy azt hajdanán illuzórikusan hitték), ami már nem lehetséges. Ezért jobb lenne, ha mindnyájan egy új Románia hatékony és becsületes felépítésére összpontosítanánk energiánkat az Európai Unió keretében és nem kellene középkori nosztalgiákat kergetni, mint amilyen „Székelyföld autonómiája”! Egyes magyar vezetők és román állampolgárok pedig szabadok abban, hogy ne szeressék Romániát, de törvényi kötelességük tisztelni azt. Különben összetűzésbe kerülnek a törvénnyel.
- Vajon, ha a Nyilatkozatot elfogadó Nagygyűlés nyomán létrehozott állam ellen harcolsz, akkor hivatkozhatsz még rá, hogy többletjogokat követelj? Egyes magyar vezetők az 1918 után egyesült román állam ellen harcoltak a hadseregükkel (Székely Hadosztály), a két világháború közötti romániai pártjukkal és Magyarország propagandájával.
- Ismétlem: a magyarok közösségként sohasem ismerték el Erdély egyesülését Romániával, explicit, egyértelmű módon, ahogy azt a szászok, a svábok, az ukránok, a romák stb. tették (a nem-magyar kisebbségek közül csak a szászok esetében volt jelentősebb állásfoglalás ebben a kérdésben és az sem volt egyértelműen románpárti – ld. itt –, az ukránokról és főleg a romákról nincs értékelhető adat – a szerk.). Mit jelent ez? Ez az Erdély lakosságának abszolút többsége által az akkor hatályos nemzetközi jog összes rendelkezésével összhangban lévő és az 1919–1920-as Párizsi Békekonferencia által igazolt, majd az 1989 előtti és utáni más nemzetközi jogi értékű dokumentumok által elismert 1946–1947-es Békekonferencia által újra igazolt 1918. december 1-i „rendelet” el nem fogadását jelenti. Ebben az esetben az ezt a hozzáállást támogató magyar közösségi vezetők (nem minden magyar!) nemcsak a román, hanem a nemzetközi törvényeken is kívülre helyezik magukat és nincs joguk egy olyan dokumentumra hivatkozni, melyet lényegében nem fogadnak el.
Más szóval, a gyulafehérvári gyűlés határozatából nem emelheted ki csak azokat a részeket, melyek nem felelnek meg neked! De a magyar vezetők még így is, a pro domo érvelésükben is – mint látható volt – tévednek: a kérdéses nyilatkozat, melynek csak az Egyesülés tekintetében van törvényereje, sehol sem tartalmaz autonómiát az erdélyi etnikai kisebbségek számára…
- Az AEÁ-ban, ha kilépsz a törvény ernyője alól, ahogy egyes magyar vezetők kiléptek a Nyilatkozat ernyője alól, amikor úgy döntöttek, hogy harcba lépnek az újonnan létrehozott román állam szétszakításáért, akkor a törvény többé nem véd meg, sőt veszélyforrásnak tekint. Mi a véleménye erről az érvről? Jogos, vagy ha nem, akkor melyek lennének az árnyalatok?
- Románia nem Amerika és Európa sem egyenlő az AEÁ-val! Európának erős történelmi hagyományai vannak, melyeken nem lehet könnyen és kockázatmentesen túllépni. A magyarokat évszázadokon keresztül „domináns, nemesi, felsőbbrendű” nemzetként nevelték, „a Kárpát-medence civilizátorainak” mondták őket, ahol a hajdani kisebbségeknek (románoknak, szlovákoknak, horvátoknak, ruténeknek, szerbeknek stb.) örökre hálásaknak kellett volna lenniük, azonosulniuk kellett volna a magyarok nyelvével és kultúrájával, el kellett volna fogadniuk azt a „nagy megtiszteltetést”, hogy asszimilálódhatnak ebbe a „nagylelkű magyar nemzetbe”. Márpedig a kérdéses nemzetek szintén életre keltek, majd követelték és – ahogy az természetes is – megszerezték a jogaikat. Ezért meg kell érteni és udvariassággal, nagylelkűséggel, sőt akár pozitív diszkriminációval is kell kezelni a bizonyos magyar körökben még mindig létező mérhetetlen gőgöt, amit az „ezeréves” uralkodói mentalitás táplál. Az állam által megtett bármilyen kemény lépést hangsúlyosabban érez meg egy kisebbség, vagy a kisebbségekhez tartozó egyes egyedek. Persze, egy jól szervezett és erős állam tökéletes rendet teremthetne és példásan megbüntethetne bármilyen törvénysértést, a kisebbségeket is beleértve, ahogy azt Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Ukrajna és mások teszik. De egyrészről Románia nem egy jól szervezett állam, másrészről egy ilyenfajta, erőből való fellépés nem hozná a tisztességes románok által elvárt eredményeket (legalábbis nem a magyar kisebbség esetében). Ez nem azt jelenti, hogy a román államnak nem kell küzdenie az összes hatályos törvény tiszteletben tartásáért.
- Lehet-e a Nagy Nemzetgyűlésre hivatkozni, ha azt nem ratifikálta Románia Parlamentje? Vagy Bukarest is ekként fogadta el?
- Románia Parlamentjének nem kellett ratifikálnia a gyulafehérvári dokumentumot! Románia tudomásul vette az említett határozatot és törvényerővel ruházta fel az abba foglalt rendeletet. A határozat egyetlen törvényerejű döntése pedig a románok és az általuk lakott (hajdanán Ausztria-Magyarországhoz tartozó) területek egyesülése volt Romániával, ez a döntés pedig a bukaresti Parlamentben is törvény lett. A többi elv, elgondolás, ajánlás, célkitűzés és más hasonló dolog volt, melyek egy álomszerű, ideális demokratikus társadalomban alkalmazhatók. A románok nem akartak elnyomottakból elnyomókká válni, ezt pedig – amennyire az emberileg lehetséges volt – be is tartották. Az erdélyi magyarok, természetesen, nem érezhették magukat úgy a Román Királyságban és aztán Romániában, mint a „történelmi Magyarországon”, melyben a diszkrimináció államelv volt. De ezen túlmenően fel kell számolnunk azt a káros legendát, hogy a Gyulafehérvári Határozat magában hordozná a magyarok és/vagy a többi kisebbség (területi, vagy bármilyen másfajta) autonómiájának elvét
és hogy a román állam nem ismert el és alkalmazott egy ilyenfajta elvet. Ez egy belemagyarázás, ami nem tesz mást, csak zavart, egyet nem értést, hazugságot, sőt etnikai gyűlöletet kelt.
- Mi a véleménye Románia centenáriumi készülődéseinek stádiumáról?
- Ez a „stádium” egyszerűen nem létezik! Egy zagyvaság volt az egész az elejétől kezdve (a Nagy Egyesülés Centenáriumának szentelt Főosztály 2016-os létrehozásától) egészen a végéig (ennek a szervnek a Művelődésügyi Minisztériumon belüli 2017-es eltemetéséig, ahol igazgatóság lett, vagy valami ilyesmi). Ki érthet ebből még bármit is? Azt hiszem, hogy a hatóságok vagy nem tulajdonítanak semmilyen jelentőséget a Centenáriumnak, elavult, irreleváns, a „krónikák porához” méltó akciónak tekintik, vagy ezen a téren sem képesek semmire (ahogy az autópályák, a vasút, az oktatás, az egészségügy és a többi esetében sem). Ez nem azt jelenti, hogy az összes román tehetetlen vagy műveletlen, és semmit sem tesz a Nagy Egyesülés Centenáriuma ügyében. Legalábbis „Erdélyben, a Bánságban és a nyugati Részeken” tisztességgel készülünk az eseményre, ahogy az tisztességes házaknál szokás. (Tudom, hogy miként készülődnek az 1918-ban Főnix-madárként feltámadt Lengyelországban, vagy Csehországban, Szlovákiában, Horvátországban, Litvániában, Lettországban, Észtországban és így tovább.) Mindezek a közép-kelet-európai népek és országok 1918-ban támadtak fel újra és természetes dolog, ha felidézik történelmüknek azokat a meghatározó pillanatait. Annál inkább „felelőtlenek, kihívók és észbontók” (Mircea M. Morariu szavaival élve) egyes magyar vezetők, például Kelemen Hunor rendszeresen tett kijelentései, akik nem tesznek mást, csak azt igazolják, hogy egyes magyarok (hatóságok, szervezetek és személyek) részéről létezik egy információs háború a románok és Románia ellen.
Kelemen úr hajdani uralkodói arroganciával arra emlékeztet bennünket, hogy a magyarok ezer éve vannak itt, míg a románok csak száz éve, megfeledkezve arról, hogy éppen ezért a mérhetetlen büszkeségért, ezért a dominanciavágyért és minden áron való uralkodásért vesztették el a nagy Magyarországot. Az ilyenfajta erdélyi és nemcsak erdélyi magyar vezetők megfeledkeznek arról, hogy vége van annak, amikor minden román szolga volt, hogy a románok feltámadtak és demokráciára ébredtek, hogy békében akarnak élni a velük együtt élőkkel, nem kérdezve többet állandóan, hogy ki volt az első és ki volt erősebb. Mindenesetre Románia egységes, szuverén és független államként való elismerése nélkül – már amennyire valóságosak lehetnek ma ezek a jellemzők – nincs lehetőség kiegyezésre. Miért nem állnak elő a magyarok egy egyetértési és együttműködési stratégiával, nagylelkű valóságok felépítésére vonatkozó nagylelkű elgondolásokkal, jó szavakkal és dicséretekkel akkor, amikor indokolt? Számukra Románia egy katasztrófa és egyetlen bűne van, mégpedig az, hogy létezik, a románok pedig arra születtek, hogy szolgák legyenek és a „Kárpát-medence civilizátoraira” hallgassanak, ahogy nem olyan rég még mondták és írták. Kelemen úrnak, hiszen meghatározó politikus, ismernie kellene a tömegek pszichológiáját és nem kellene állandóan feszítenie a húrt, a román néppel szembeni lenéző nyilatkozatokat téve és megvetést gerjesztve, főleg, hogy az „anyaország” példája jelenleg minden európai demokrata számára siralmas, ahol a budapesti hatóságok politikájában Horthy Miklós és más totalitárius szellemek dicsőítését, az idegenek és a menekültek elítélését, a felsőoktatás ellenőrzését látják és így tovább. A románok szerencsére már nem szolgák, sem mások alávetettjei, képesek a saját fejükkel gondolkodni, képesek megismerni, összehasonlítani és következtetéseket levonni. Ebben a szellemben csakis egyetlen következmény körvonalazódik egyes magyar vezetők politikájából: a romániai magyar kisebbség elszigetelődési tendenciája, a román társadalomba való integrálódás elutasítása (ami implicit módon az emigrálás gondolatát is magába foglalja), a román nép, értékeinek és jelképeinek a lenézése.
Ha „a romániai magyaroknak nincs mit ünnepelniük 2018-ban”, akkor egyértelmű, hogy nem ismerik el annak az államnak a legitimitását, melyben élnek, vagyis Románia legitimitását. Ez pedig az alkotmány súlyos megsértése és a törvény bünteti. Márpedig így nem lehet együtt élni. Együttéléshez nagylelkűségre, megértésre, odaadásra, másságra van szükség. Ezt szeretnénk látni a romániai, a magyarországi és a bárhol élő magyar vezetők mindennapos gyakorlatában. Szerencsére sok romániai magyar hűséges és tisztelettudó polgára annak az államnak, melyben élnek.
A románok különben egyáltalán nem szörnyetegek vagy identitásrombolók, ahogy azt egyes forrófejűek és Szent István Magyarországának dicsőségéről álmodozók állítják. 2018-ra vonatkozóan pedig most összegyűlünk, emberek és intézmények, és továbbra is össze fogunk gyűlni, hogy szép, emlékezetes, nyugodt ceremóniákat gondoljunk ki, de főleg azért, hogy forrásköteteket és összefoglalókat jelentessünk meg, új korabeli tanúvallomásokat hozzunk felszínre, történelmi épületeket tatarozzunk, múzeumokat frissítsünk fel és nyissunk meg újra, 1918-nak szentelt keresztekhez és emlékművekhez vezető utakat újítsunk fel, szobrokat és más dicsőítő himnuszokat szenteljünk Ferdinánd királynak, Mária királynénak, Ion I. C. Brătianunak, Gheorghe Pop de Băseşti-nek, Vasile Goldişnak, Iuliu Maniunak, Iuliu Hossunak, Miron Cristeának, Alexandru Vaida Voevodnak és megannyi más személynek, akik félretettek minden ellenségességet, hogy a román nemzet szolgálatába álljanak. Az viszont kár, hogy nem tudunk egy kicsit koordináltabbak lenni, nem tudunk harmóniában, összhangban és szinkronban lenni, ahogy az nagy ünnepkor szokás. A demokráciának nem szabad anarchiává fajulnia, mert azt veszélyeztethetjük, amit egy évszázaddal ezelőtt felépítettek az említett nagy államférfiak. Személy szerint azt szeretném 2018-ban látni, hogy a románok összes nagy értelmiségije a köz szolgálatába áll és az ország érdekében felelős tisztséget vállal, ahogy azt az elődeink tették 1918-ban, nemzetünk „asztrális órájában”.
Lucian Ionescu
[Forrás: Transparent News, Fordítás: Főtér] itthon.ma/erdelyorszag

2017. augusztus 12.

Megadták az alaphangot
Ha valóban ez lenne az ára Románia korszerűsítésének, akkor minden bizonnyal már megfogalmaztuk volna a nyílt levelet Kelemen Hunornak: önként adja vissza állami kitüntetését, mondjon le román állampolgárságáról, vigye el a balhét, hozza meg az áldozatot annak érdekében, hogy az ország, amelyben élünk, végre fejlődő, modern, európai, civilizált állam legyen.
Ha ugyanis a Nemzeti Koalíció Románia Korszerűsítéséért nevű szervezet igen hangos és látványos, hatalmas médiavisszhangot kapott agitálását nézzük, könnyen azt hihetjük, az RMDSZ elnökének kitüntetése és állampolgársága az egyetlen akadálya annak, hogy Románia olyan hely legyen, amilyent mindannyian szeretnénk: biztonságos, élhető, fejlett.
Hogy mindez nem így van, azt persze mi jól tudjuk, de a neve alapján komolynak tűnő és fontos ügyekkel foglalkozó szervezet alighanem igen sokakat megtéveszthet: nevéhez méltó módon komolynak és fontosnak állít be olyan ügyeket, amelyekre inkább a nevetséges, groteszk, tragikomikus jelzők találnának. Vagy inkább az elkeserítő: hiszen ha 2017-ben Romániában ilyen magyarellenes hisztériát válthat ki Kelemen Hunor azon mondata, mely szerint a magyarság nem tudja és nem is akarja ünnepelni 1918-at, akkor bizony nagy bajok vannak az országban. Érdemes ezért alaposabban szemügyre venni a magát az akadémiai, üzleti, szakszervezeti és szakmai szervezeteket tömörítő társaságként meghatározó koalíció nyilvánosan felvállalt céljait, vezetői struktúráját. Szembetűnő, hogy a román társadalom minden szövetét átfogja: média-képviselők, rektorok tanácsa, szakszervezetek, megyei tanácsok szövetsége, helyi önkormányzatok, szakmai és civil szervezetek tartoznak ide.
Elnöke az igen kétes múlttal rendelkező Alexandru Cumpănaşu műsorvezető, civil aktivista (?) – sokak azt is kétségbe vonják, végzett-e egyetemet, ehhez képest a belügyminisztérium egyik kollégiumában tanít! –, de ott találjuk alelnökként többek között az 1989-es utcai eseményekben mindmáig tisztázatlan szerepet játszó Constantin Degeratu tábornokot, Costin Georgescut, a Román Hírszerző Szolgálat volt vezetőjét vagy Vasile Puşcaşt, Románia uniós csatlakozási főtárgyalóját. A társaság szinte valamennyi tagja tehát szorosan kötődik valamely nagyon erős állami intézményhez, többek nyílt titkosszolgálati kapcsolatokkal rendelkeznek – kicsit mintha ama láthatatlan, a választott politikai hatalomtól független államhatalmi struktúra villanna elő, „a rendszer”, amelyről oly sokan és oly sokat beszélnek Romániában.
A módszerek is kísértetiesen emlékeztetnek a Securitate eljárásaira: megtévesztés, diverzió, félretájékoztatás, nacionalista hangulatkeltés, magyarellenesség stb. – mintha csak a volt politikai titkosrendőrség lendült volna akcióba új név alatt, tetszetősebb, jobban csengő jelszavakat tűzve zászlójára.
Ezért oly aggasztó a román társadalom legbelsőbb szöveteibe ékelődött társaság magyarellenes kirohanása. Nem Kelemen Hunor állampolgárságát vagy kitüntetését féltjük – inkább attól tartunk: mindazok, akiknél a hatalom összpontosul, megadták az alaphangot a jövő évi centenáriumra. Farcádi Botond / Háromszék; Erdély.ma

2017. augusztus 13.

Iohannis: a szászok a románokkal együtt ünneplik meg Erdély és Románia egyesülésének centenáriumát
Klaus Iohannis szerint a romániai szászok a románokkal együtt ünneplik meg 2018-ban Erdély és Románia egyesülésének centenáriumát.
Románia elnöke – aki korábban a Romániai Németek Demokratikus Fórumát, majd a román Nemzeti Liberális Pártot (PNL) vezette – a Brassó megyei Szászkeresztúron (Crit) beszélt erről vasárnap, az erdélyi szász kultúrát népszerűsítő fesztiválon.
"A pozitív üzenetekre kell összpontosítanunk. (.) A szász közösség együtt fogja ünnepelni a románokkal Románia centenáriumát, és remélem, hogy végül mindenki meg fog győződni arról, hogy ez az igazi üzenet. A centenárium rendkívül fontos, és még ha egyesek csak azt látják is belőle, hogy eltelt száz év, akkor is nagy dolog, mert szerintem Románia ebben a száz évben bizonyította be, hogy egy, a birodalmak peremén fekvő kis országból erős országot lehet kialakítani a régióban. Egy stabil országot (.) amely hozzájárul az egész térség fejődéséhez és stabilitásához. Mondhatjuk, hogy az utóbbi száz évben fontos és határozott lépéseket tettünk a jó irányba" – idézte az államfő szavait az Agerpres hírügynökség.
A román állami hírügynökség az államfő kijelentését Kelemen Hunornak a centenáriummal kapcsolatos kijelentésére tett reagálásaként értelmezte. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével a Szabadság kolozsvári napilap augusztus 4-én közölt interjút. Ebben a politikus kijelentette: „a románságnak el kell fogadnia, hogy mi (az erdélyi magyarság) nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at".
Az RMDSZ elnöke úgy vélte: az elmúlt évszázadban „folyamatosan újratermelődtek a félelmek. A románok attól félnek, hogy el akarjuk szakítani Erdélyt, a magyarok pedig attól tartanak, hogy a románok meg akarják fosztani őket az identitásuktól".
Kelemen Hunor úgy vélte: hiba lenne, ha az erdélyi magyarság „sündisznóállásba" zárkózna a centenárium évében, ezért a szövetség konferenciákat szervez, és kiadványokkal készül felmutatni, hogy mivel járult hozzá a magyarság az elmúlt száz évben Erdély és Románia fejlődéséhez. Az RMDSZ azt a munkacímet adta centenáriumi programjának, hogy Ezer év Erdélyben, száz év Romániában.
Gazda Árpád / MTI; Erdély.ma

2017. augusztus 14.

Mit kapott Erdély Romániától?
Nemcsak az uborkaszezonnak köszönhető, hogy oly heves indulatokat váltottak ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök egy héttel korábbi szavai az egyesülés meg-, illetve meg nem ünnepléséről. A nyilvános térben – televíziókban, újságokban, világhálón – megjelent cikkek, hozzászólások jól tükrözik a román társadalom jelenlegi állapotát, viszonyulását hozzánk, magyarokhoz, és pontosan jelzik azt is, mire számíthatunk jövőben, a nagy centenárium évében.
Az alaphangot megadta az egyértelműen szekus kötődésekkel rendelkező, ugyancsak kétes, de jól csengő nevű Nemzeti Koalíció Románia Korszerűsítéséért, és nagy lendülettel csatlakoztak hozzá a legjelentősebb véleményformálók. Többségük Kelemen fejét követelte, a háládatlan magyarok kipucolását Romániából, hogy végre megvalósulhasson a nagy álom, a színtiszta nemzetállam. Kevesen, nagyon kevesen vették a fáradságot, hogy elgondolkozzanak az RMDSZ-elnök mondandójának lényegén: valóban, mit is adott Románia Erdélynek az elmúlt száz esztendőben? Nyert vagy veszített a régió a nagy egyesüléssel? Édesanyja vagy gonosz mostohája volt e térségnek a román állam, amely kihasználta, kizsigerelte, gáncsolta fejlődését? Nehéz lehet a szembesülés azzal, ami e néhány, nagyon kevés írásból kitetszik. Az elmúlt száz esztendő minden korszakában – lett légyen királyság, kommunista diktatúra vagy nyugati típusú demokráciát imitáló berendezkedés – a bukaresti elit folyamatosan az erdélyi gazdaság, kultúra és szellem lerombolására törekedett. Oly nagy volt a félelem, hogy elveszíthetik a hatalmas szerencsével ölükbe pottyant régiót, hogy nem engedték s mai napig nem engedik természetes módon fejlődni, igyekeznek megölni, nacionalista szólamokkal megsemmisíteni szellemiségét. És mindez nemcsak a magyarok ellen irányult, irányul, hanem az erdélyiség ellen. Láthattuk, miként került tiltólistára március 15-én a székely zászló mellett a románok által 1918-ban felvonultatott Erdély-zászló is.
Erdély Magyarországhoz csatolásának már régóta nincs realitása, még függetlenné válása is esélytelen, olyannyira románná vált az elmúlt száz esztendőben. A félelmek azonban ma is olyan nagyok, hogy nem merik engedni szabadon fejlődni, esélyt sem adnak szárnyalására, nem hagyják motorrá válni, amely maga után húzhatná a többi vánszorgó régiót. Inkább elbalkánosították, lezüllesztették, s ha mégis felüti fejét itt-ott a transzilván szellem, nemzetféltő indulatok söprik el.
Rendkívül kényes kérdést vetett fel Kelemen Hunor, ezért volt oly heves a válasz. Látszólag az a kijelentése váltott ki indulatot, hogy a magyaroknak nincs mit ünnepelniük jövőben, pedig tulajdonképpen a szembesülést szeretnék elkerülni, hogy egész Erdélyt, az egykori tündérkertet feláldozták a nacionalista rettegés oltárán. Pontosan tudják, a válasz a kérdésre, hogy mit adott Románia Erdélynek, nemcsak a magyarok, de a románok számára is lehangoló.
Farkas Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. augusztus 15.

NÓTA A SZÁSZ HALOTTI TORON
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke nagy vihart kavart a romániai belpolitikában, amikor kijelentette, az erdélyi magyarok nem fogják együtt ünnepelni a románokkal a gyulafehérvári nemzetgyűlés 100. évfordulóját. Vele ellentétben Klaus Johannis elnök ismét bizonyságot tett arról, hogy már csak a nevében német, szívében az asszimiláló, többségi nemzethez tartozik: bejelentette, hogy a szászok együtt ünneplik a románokkal Erdély csatlakozását a román államhoz.
Biztos jó buli lesz, már előre csorognak a könnyeim, hogy kimaradok belőle. Annak idején, erdélyi magyar honfitársaimmal egy szász embert választottunk meg, aki Nagyszeben csodatévő polgármestereként a német megbízhatóság és alaposság reményével kecsegtetett a balkáni zűrzavarban. Azt reméltük, ez a kisebbségi ember lesz Románia legjobb elnöke, és ezáltal a sovinizmus kegyelemdöfést kap. Ráadásul a mi szavazatainkon múlt a győzelme. Aztán kiderült, mégsem egy szászt, hanem egy románt választottunk meg.
Gyermekkoromban, az 1970-es években Brassóban, a hét szász város ‒ Siebenbürgen ‒ egyikében egy olyan utcában laktunk, amelyben pontosan száz ház volt. A panelnegyedekkel ellentétben ez az utca tükrözte a brassói etnikai arányokat, a lakosoknak mintegy fele román volt, harminc százaléka magyar, húsz százaléka szász. Jól megfértünk egymás mellett, a kölcsönös udvariasság jeléül mindig a másik nyelvén köszöntünk, ő meg a mi nyelvünkön köszönt vissza, mi gyerekek együtt játszottunk és úgy egyáltalán, együtt nyögtük a kommunizmust. Aztán a szászok eltünedeztek. Elköltöztek Németországba, mondták a szüleink és kerülték a témát, gyermeke előtt nem politizált az ember. Pár év után, amikor már tudták, hogy nem jár el a szájunk, megtudtuk tőlük: Ceausescu eladta őket, fejenként 13 ezer márkáért. Így fogalmaztak, és ez is volt a lényeg: eladták őket, mint a juhokat.
A szász telepesek első hulláma 1150 körül érkezett Erdélybe, majd a tatárjárás pusztításai után újabb telepesek érkeztek. De nagyszámú németföldi bevándorló érkezett a XVI. század végén és a XVII. század elején, az ellenreformáció idején is Erdélybe, hiszen itt szabadon gyakorolhatták a protestantizmust.
A szászok az Unio Trium Nationum tagjai voltak, a magyarok és a székelyek mellett számos privilégiumot élveztek, s bár a történelem nehézségei őket sem kímélték, de bátran kijelenthetjük, hogy ők szenvedtek a legkevesebbet Erdély népei közül, ellenben ők prosperáltak a legjobban. Építészeti és iparművészeti szempontból a szász örökség a legértékesebb Erdélyben, a szász városok ‒ kiemelten Brassó, Nagyszeben és Segesvár ‒ Európa ékszerei közé tartoznak.
Az Erdélyt bekebelező románok azonban nem tisztelték ezt a különleges örökséget, sem létrehozóikat. Beindult az asszimilácó, az elüldözés és a leépülés, amit aztán a II. világháború végkimenetele csak fölgyorsított, aztán a Ceausescu-rezsim föltette a pontot az i-re, kiárusította a szászokat és kezet tett ingatlanjaikra. Erdély legpatinásabb, legértékesebb épületeire. Ezek az ingatlanok ‒ akár egész települések ‒ aztán a balkanizáció martalékaivá váltak. A gyönyörű szász falvakat a betelepült cigányok putriteleppé lakták. Számos épületet lebontottak, hiszen kellett a hely a panelnegyedeknek.
De a le nem bontott műemlékek közül is rengeteg esett áldozatul a trehányságnak, legutóbb ‒ tavaly télen a szászveresmarti és a rádosi templomok tornya omlott le. Ugyan Brassó, Segesvár és Nagyszeben óvárosát szépen rendbe tették ‒ az utóbbit épp maga Klaus Johannis ‒, a többi jelentős egykori szász városban is beindult a restaurálási folyamat és az Erdély-bolond Károly hercegnek köszönhetően néhány szász falu is visszanyerte hajdani patinájának egy részét, de fölbecsülhetetlen értékek semmisültek meg a román uralomnak köszönhetően.
Ami maradt, turistaként meglátogathatják az építők Németországban élő utódai, nosztalgiájuk persze román zsebeket töm meg. Esetleg nosztalgiabefektetőként is visszatérhetnek, amennyiben az előbb említett zsebeket megtömik. Ahhoz, hogy az óvárosok maradványaihoz eljussanak, a nosztalgiaturistáknak elébb át kell vergődniük Európa legocsmányabb panelnegyedein, amelyeket azok gányoltak, akikkel ünnepelni fogják a „nagy egyesülést”.
A történelem kontextusában Klaus Johannis kijelentése szánalmas és gerinctelen, hajdan büszke, országépítő nemzetét megtagadó ‒ és mindenekfölött mélyen megalázó. Olyan ez, mint nótára fakadni és táncra kerekedni egy halotti toron – de úgy látszik, egy második mandátum reményében megéri.
Jó bulizást kívánunk neki, de amennyiben ismét az erdélyi magyarok szavazatán múlik majd a mandátuma, aligha lesz oka a vigasságra.
Orbán János Dénes / Magyar Idők

2017. augusztus 15.

A többség-kisebbség viszonyára hívták fel a figyelmet a Kolozsvári Magyar Napok megnyitóján
Ünnepi beszédekkel és a Magyar Állami Népi Együttes Tánckánon – Hommage à Kodály című előadásával nyitották meg a 8. Kolozsvári Magyar Napokat hétfő este a Kolozsvári Állami Magyar Operában.
Elsőként Gergely Balázs főszervező, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke szólalt fel, aki Kolozsvár pozitív és negatív hétköznapjaira reflektált, mert hiszi, hogy az ünnepek létjogosultságát a hétköznapok adják. Bár a Petőfi utcai régi füvészkertet megszüntették, a Szent Mihály-templomban a restaurálásokat tervezik.
magyar napokat a sajtóban tavaly méltánytalanul meghurcolták, de nem soká azután a Nemzeti Audiovizuális Tanács és a Román Televízió etikai bizottsága igazságot szolgáltatott. A Brassai Sámuel Elméleti Líceum egyik osztályát megszüntették, az Apáczai Csere János Líceum terjeszkedik. Március 15-én meghurcolták az Erdély-zászlót, de rá egy hétre a FUEN és az RMDSZ bejelentette a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtését.
Gergely Balázs kijelentette: a Kolozsvári Magyar Napok létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen, de fontos észrevenni, hogy a magyar közösség csakis a többséggel való kommunikáció által vívhat ki magának tiszteletet. „Akik rejtőzködnek, nem megértést és megbecsülést, hanem ellenszenvet és félelmet kapnak” – fogalmazott. A főszervező szerint az értékeket nemcsak őrizni, hanem folyamatosan felmutatni kell.
Kelemen: őszinte beszédre és kölcsönös tiszteletre van szükség
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke harminc évvel ezelőtti emlékeit idézte fel. 1987-ben költözött a kincses városba, amikor felszámolóban volt minden, ami nem román. A kommunizmusban, de az elmúlt száz évben is a magyar közösség többnyire olyan dolgokat kapott, amelyeket nem kért, és nem érdemelt meg, de nem szabad azt hinni, hogy minden egyetlen ember műve volt, mutatott rá. Elmondta: minden kedvezőtlen körülmény ellenére neki meggyőződése volt, hogy a magyar közösségnek van esélye talpon maradni.
Kelemen Hunor ugyanazt látja ma is, amit harminc évvel ezelőtt: „minden vészjel ellenére van magyar jövő ebben a városban és ebben a régióban”, fogalmazott. Elég például csak arra gondolni, hogy Kolozsvár évszázadok óta vonzza a magyar fiatalokat Erdély minden szegletéből. A jövő tervezésével együtt jár viszont az is, hogy néha a múlt felé kell fordulni, tette hozzá.
A szövetségi elnök az elmúlt napokban sokat tárgyalt és sokféleképpen értelmezett, a centenáriummal kapcsolatos kijelentéseire is kitért. „Az elmúlt napok történései ismételten arról győztek meg, hogy a feladat ma semmivel sem egyszerűbb, mint nemes és kiváló elődjeinknek volt az elmúlt száz esztendőben” – mondta. A közösségek jövőképeinek egymásba kell érni, nem pedig egymás ellen épülni, aminek alapja az őszinte beszéd és a kölcsönös tisztelet.
„Nem ismétlem meg mindazt, amit mondtam a centenárium kapcsán, hisz úgy vagyok ezzel, mint ama szakállas viccben a székely férfi, akinek a felesége az ötvenedik házassági évfordulón félve szóvá tette, hogy az esküvő óta eltelt fél évszázadban egyszer sem mondta, hogy szereti. Erre jött a válasz, hogy az esküvő napján mondtam, mit érzek irántad, és azt is, hogy ha valami változik, szólok. Én is csak azt tudom mondani, hogy ha valami változik, majd szólunk” – vont párhuzamot Kelemen Hunor.
Toró: a közösségi szolidaritás a kulcs
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke felszólalásában rámutatott: a Kolozsvári Magyar Napok sikere közös siker. A rendezvénysorozat évről évre példát mutat más városoknak, ahol a kolozsvári esemény mintájára szerveznek magyar napokat. Jó ürügy arra, hogy a magyar közösség folyamatosan felmutassa ezeréves kultúráját, tette hozzá.
Az ügyvezető elnök továbbá párhuzamot vont a Kolozsvári Magyar Napok és az idén Nagyszebenben megszervezett erdélyi szászok ünnepe között. „Mi, erdélyi magyarok nem szeretnénk úgy járni, mint a nagy múltú erdélyi szászok közössége. Nem szeretnénk azt, ha elöljáróink elrománosítanák nevüket, mert azt gondolják, hogy ez az út a politikai felemelkedés felé” – fogalmazott. Toró T. Tibor szerint kölcsönös tiszteletre, egymás értékeinek elfogadására és közösségi szolidaritásra van szükség, egy olyan értékrendre, amely nemet mond a gyűlöletre, az intoleranciára, a homogenizációra, és a békésnek látszó, de annál veszélyesebb ideológiákra. A román bukaresti politika pedig ma odáig süllyedt, hogy nem akar ez ellen fellépni, jelentette ki, majd Kelemen Hunor példáját hozta, akit szerinte jogtalanul támadtak azért, mert őszintén mert beszélni.
Kövér: a nemzetállamnak nincs alternatívája
Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke beszédében Németh Lászlót példázta, aki 1941-ben Kolozsváron, egy előadás keretében sokak meglepetésére eképpen fogalmazott: „Egy negyedórám van meggyőzni Önöket, hogy kisebbségi sorsukból kiguvadva nincs joguk vidám többségnek érezniük magukat, hanem azonnal egy másik kisebbségi sorsba kell beállniuk.” Ebből kiindulva beszélt arról, hogy mi a módja annak, hogy a magyarok ne süllyedjenek kizsákmányolt és megalázott „bennszülötti sorsba”. „Az egyik a józan magyar nemzeti öntudat, a másik az ezen józan öntudaton alapuló cselekvésre és együttműködésre képes magyar állam, amely nem kiszolgáltatja, hanem szolgálja a nemzetét, Magyarország határain belül és kívül egyaránt” – fogalmazott
Álláspontját szembeállította azokéval, akik úgy gondolják, hogy a nemzeti identitás és a nemzetállamok kora lejárt Európában. A Magyar Országgyűlés elnöke a 21. századi hadviselésről is beszélt, amely a közösségek értéktudatát, nem pedig területét akarják megszállni. „Az emberek értéktudatának legszervesebb részei a nemi, a családi, a vallási és a nemzeti önazonosságuk. Nem véletlen, hogy Európában jelenleg ezek az identitáselemek állnak a támadások célkeresztjében, hogy ezen identitásokat oltalmazni hivatott intézmények, azaz az egy férfi és egy nő életközösségén alapuló család, a keresztény egyházak és a nemzeti államok állnak ideológiai ostromtűz alatt” – mutatott rá. Meglátása szerint olyan erőcsoportok akarják maguknak alárendeli Európát és ennek erőforrásait, amelyek úgy gondolják, hogy elegendő erejük és hatalmuk van erre.
Kövér László szerint nincs „elfogadható, életképes, emberhez méltó” alternatívája a nemzetállamnak. Az országgyűlés elnöke szerint a nemzetállam nem nemzeti kizárólagosságra épül, hanem a nemzetállamban minden polgár méltóságát egyenlő módon tisztelnek. „2010 óta a magyar politikának az a célja, hogy nemzeti államunkat újjáépítsük, az identitásunkat és a nemzeti összetartozásunkat megerősítsük, szomszédainkkal együtt erősítsük a nemzetállamok együttműködésén alapuló Európai Uniót. 2014-ben ezt a célt erősítették meg a magyarországi, a Kárpát-medencében és a nagyvilágban élő, szavazati joggal rendelkező magyar állampolgárok. 2018-ban ismét erről kell döntenünk. Otthon, Magyarországon, s itthon, Erdélyben és Kolozsváron is” – összegzett Kövér László.
Tasi Annabella / maszol.ro

2017. augusztus 15.

Kelemen Hunor ünnepi beszéde a 8. Kolozsvári Magyar Napok megnyitóján
Ebben az évben is arra kaptam felkérést, hogy a Kolozsvári Magyar Napok megnyitóján szóljak Önökhöz, mondjak ünnepi beszédet. Ilyenkor illik dicsérni a szervezőket, meg is érdemlik, jól esik dicsérni őket. Dicséret azért, amit tesznek Gergely Balázsék. Jót tenni és különösen jól tenni a jót dicséretes dolog.
A Kolozsvári Magyar Napok mára nemcsak egy a sok kulturális program közül, hanem ennél több. Egy brand, de meg annál is több. Mágia, varázslat, ragadós példa. Terjed, mert jónak találtatik.
Kedves Balázs és a teljes csapat, legyen erő bennetek, hogy még sokáig szervezhessétek a Kolozsvári Magyar Napokat. És legyen kedvetek is hozzá, mert az erő kedv nélkül fabatkát sem ér. És legyenek támogatóitok, mert arra is szükség van. Közösség az lesz.
Tisztelt vendégek, kedves barátaim!
Most engedjétek meg, hogy személyesebbre vegyem a gondolatsort, mert ünnepi beszéd ide, ünnepi beszéd oda, én itt Kolozsváron és hát persze, Erdélyben, ebben a csodálatos hazában minden nap magyar napot élek, akárcsak önök, akárcsak milliónyi ember. Ezek kicsit másabb magyar napok, mint mondjuk a szegedi, budapesti, ráckevei, dunaszerdahelyi, lendvai, újvidéki, hogy ne is beszéljünk a munkácsi magyar napokról. Transzilván magyar napok, jelentsen ez bármit is 2017-ben.
Mégis van valami, ami hasonlóvá teszi ezeket: a közös nyelv, a közös kultúra és történelem, identitásunknak azok a lényeges elemei, amelyekért meg kell dolgoznunk itt is, ott is.
Én 1987-ben költöztem ebbe a városba. Igazából már 1986-ban eldöntetett, csak kötelező katonai szolgálatra vittek engem is.
Akkor éppen felszámolóban volt minden, ami magyar. Ez így persze személytelen: a Ceaușescu-diktatúra felszámolásra ítélt mindent, ami nem román. Kollektív bűnt követett el a diktátor. Igen, egyedül nem lett volna képes arra, amit tett. Egyetlen diktátor sem. Sem Hitler, sem Sztálin, egyetlen véreskezű szörny sem cselekedett egyedül. A mi diktátorunk sem. Ez furcsán hangzik, akár vitára is okot adhat.
De legyünk humorunknál: mi olyan gazdagok vagyunk itt, Erdélyben, hogy még diktátorunk is volt. Persze, teszem hozzá azonnal, kaptuk, nem a mi érdemünk. És még sok mindent kaptunk az elmúlt közel száz esztendőben, többnyire olyan dolgokat, amelyeket nem kértünk, és nem is érdemeltünk meg. És azt kívánom, hogy soha ne ismétlődjön meg ez, sem a mi, sem a gyerekeink, sem az unokáink életében.
Szóval, akkora bűnt egy ember nem képes egyedül elkövetni. Ezt időnként érdemes felidézni a múló emlékezetben, mert hajlamosak vagyunk azt hinni, az képzelni, hogy mindaz, ami velünk történt, az egyetlen ember műve volt.
És még akkor is, amikor halálra ítélt nemzetiség, nyelv, kultúra voltunk, amikor már egyesek a halotti torunkra készültek, én ebben a városban azt éreztem a nyolcvanas évek utolsó éveiben, hogy van remény, van lehetőség, talán lesz még időnk, talál túléljük, talán talpon maradunk.
Lehetséges volt, lehetségesnek tűnt. Ennek sokféle oka volt és magyarázata is sokféle van. A sok egyszemélyes intézmény, amely erőt és hitet adott azokban az években. A város nyitottsága, befogadásra nyitott hagyománya. Rögtön otthon éreztük magunkat, érezhette magát az, aki ide érkezett, és rövidebb vagy hosszabb ideig itt állt szándékában élni. Fontos ez ma, 27 évvel a diktatúra után is, mert nem árt tudni, honnan jövünk.
Történelmietlen módon fogok feltenni egy kérdést. Mentségemre legyen, nem vagyok történész. Próbáljuk meg elgondolni, milyen lenne a mi kis világunk, Erdélyünk, csodálatos Transzilvániánk, ha 1989-ben nem bukik meg a kommunista diktatúra. Ha Ceaușescu kap még néhány évet kriminális terveinek végrehajtására. Gondoljunk bele: kibírtuk volna? Ki bírta volna ki? Lennének Kolozsvári Magyar Napok?
Amikor én ebbe a városba jöttem, fogalmam sem volt, hogy meddig fog tartani a kommunizmus. És amikor megbukott, naiv módon azt hittem – mentségemre legyen mondva, nem voltam egyedül –, hogy gyorsan magunk mögött tudjuk hagyni az örökséget, amely – mint minden múlt és örökség – bennünk is nyomot hagyott. Akkor nem tudtam, honnan is tudhattam volna, hogy ez nem lesz lehetséges néhány év alatt.
Mélyről indultunk, de volt erőnk feljönni, volt erőnk talpon maradni. És ez annak a kultúrának is köszönhető – a szó legtágabb értelmében értve a kultúra fogalmat –, amely ennek a városnak, Kolozsvárnak minden porcikájában él, és eddig mindent túlélt.
Szellemiség és hangulat, viszonyulás a világhoz, újragondolása a múló időnek, alkotás és építkezés, tudás és – mint minden igazi tudás – egyben észrevétlen, akaratlan iránymutatás, útjelző tábla, világító torony.
Ma, közel száz évvel azután, hogy Romániát adta a sors elődjeinknek és nekünk, ismét jó okunk van és sok-sok alkalmunk elgondolkodni, hogy mivé lettünk és mivé lehettünk volna. Ha!
De nincs ha, végül is egy nemzet és egy nemzetiség, egy közösség élete, sorsa, különösen jövője nem állhat abból, hogy mi lenne ha, mi lett volna ha. Csakis abból áll, amit és ahogy megéltünk, és ahogy elvégezzük a dolgunkat, legyen az bármi is. Nekünk pedig itt dolgunk van. Feladatunk ebben a városban, ebben a régióban.
Szóval, amikor több mint három évtizede ide érkeztem sok más barátommal, kollégámmal, ismerősökkel és ismeretlenekkel együtt, és ez a város befogadott és elfogadott, akkor nemcsak a múltra gondoltam, sokkal inkább a jövőre. Hittem abban, és a mai napig szentül hiszem, hogy itt, Kolozsváron és itt, Erdélyben lehetséges számunkra, magyar közösség számára is a jövő.
Akkor nem voltunk szabadok, de erős volt a hit, és hihetetlen energia munkálkodott bennem is, hogy tudás birtokába kerülni, tanulni, tanulni, tanulni.
Aztán a szabadság is eljött, kinyílt a világ és újabb kihívások előtt álltunk.
Hölgyeim és uraim!
Kolozsvár vonzása évszázadok alatt nem csökkent. Ennek a varázsnak a megfejtése nem egyszerű. Azt látni, hogy most is ezresével, tízezresével vonzza a magyar fiatalokat Erdély minden szegletéből. Gazdagodni akarnak, mindenek előtt tudásban és kultúrában, és egyben gazdagabbá teszik a Kincses várost.
Ezért is hiszem ma azt, hogy minden vészjel ellenére van magyar jövő ebben a városban és ebben a régióban. Nekünk szükséges, hogy a múlt felé is forduljunk néha. Szükséges, de nem elégséges. A jövőt is ki kell találnunk.
Az elmúlt napok történései ismételten arról győztek meg, hogy a feladat ma semmivel sem egyszerűbb, mint nemes és kiváló elődjeinknek volt az elmúlt száz esztendőben. Közösen kell kitalálnunk: ki-ki a maga közössége számára, de úgy, hogy a jövőképek egymásba érjenek, és ne egymás ellen épüljenek. Ennek az alapja az őszinte beszéd és a kölcsönös tisztelet. Nem lesz könnyű. De lehetséges.
Nemrégiben én magam is erről próbáltam beszélni, és rettenetes vihar kerekedett. Nem ismétlem meg mindazt, amit mondtam a centenárium kapcsán, hisz úgy vagyok ezzel, mint ama szakállas viccben a székely férfi, akinek a felesége az ötvenedik házassági évfordulón félve szóvá tette, hogy az esküvő óta eltelt fél évszázadban egyszer sem mondta, hogy szereti. Erre jött a válasz, hogy az esküvő napján mondtam, mit érzek irántad, és azt is, hogy ha valami változik, szólok.
Én is csak azt tudom mondani, hogy ha valami változik, majd szólunk.
Hölgyeim és uraim!
Ahogy az elmúlt évtizedekben, úgy a következő időszakban is mi, magyarok a Jókai utcán fogunk sétálni, míg a román barátaink a Napocán, és miközben mi a Szentegyház utca épületeit csodáljuk, addig ők a Iuliu Maniu utcában teszik ugyanazt.
El fog férni ez a két világ egymás mellett? Rajtunk biztosan nem fog múlni.
A Kolozsvári Magyar Napok brand köré jövő esztendőben – a kultúrán keresztül mindenképp – akár a magyar-román párbeszéd zászlóshajóját is meg lehetne próbálni felépíteni. Egy próbálkozást mindenképpen megér.
Úgy néz ki, hogy szél, az lesz jó bőven. Vitorlát kell bontani, és vagy haladunk, vagy eltörik az árbocunk, de legalább megpróbáltuk. És mi haladni szeretnénk.
Elhangzott 2017. augusztus 14-én, a Kolozsvári Magyar Operában
(RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ) erdon.ro

2017. augusztus 15.

Az identitás és a hit erejét felmutató Kolozsvári Magyar Napok
Kövér László szerint a múlt sokszor megtapasztalt egyik tanulsága, hogy „az idők igazi nyerteseinek soha nem azok bizonyulnak, akiknek erősebbek a fegyvereik vagy hangosabbak a hazugságaik, hanem azok, akiknek erősebb az identitása és a hite”.
Az Országgyűlés elnöke Kolozsváron beszélt erről a Kolozsvári Magyar Napok hétfő esti nyitógáláján. Németh László 1941-ben Kolozsváron elmondott gondolataiból kiindulva a 21. századi hadviselés részének tekintette, hogy az alávetésre szánt közösségeknek először nem a területét, hanem a tudatát igyekeznek megszállni.
E tudattorzítás részének tekintette annak a sulykolását, hogy a nemzeti identitás és a nemzeti államok kora lejárt Európában.
„Mi, magyarok, azt kívánjuk minden szomszédunknak, amit önmagunknak: nemzetközi együttműködésre képes, erős, szuverén nemzetállamot, amely nem a nemzeti kizárólagosság gondolatára épül, hanem a különböző nemzetekhez tartozó polgárai méltóságának egyenlő tiszteletére; amely nemcsak a területén élő többségnek, hanem a számbeli kisebbségben élő nemzeti közösségeknek is biztosítja az identitását; amely a területén élő minden őshonos közössége számára képes biztosítani a szülőföldön való megmaradásra és boldogulásra vonatkozó érdekeit a külső, globálisnak nevezett ellenérdekekkel szemben” – fogalmazott Kövér László.
Úgy vélte, Közép- és Kelet-Európa, a Kárpát-medence Európa megújulásának egyik hajtóerejévé válhat, ha az itteni államok túl tudnak lépni a nemzeti felsőbbrendűségre, kizárólagosságra irányuló 20. századi törekvéseiken.
A térség államainak szerinte azt kell felismerniük, hogy úgy érvényesíthetők a nemzeti önérdekek, hogy ezzel nem veszélyeztetik, hanem erősítik a szomszédaik érdekérvényesítési lehetőségeit is.
„Ha nem, akkor a térség népei együtt fogják elveszíteni államaikat, többség és kisebbség együtt fog identitás nélküli, fogyasztónak nevezett kifosztható biológiai erőforrássá válni” – vélte Kövér László.
Megjegyezte: a kisebbségi sorban élő európai polgárok gondjait nem az identitás nélküli nyitott társadalmak, hanem a saját önérdekeiket felismerő, egymással együttműködő európai nemzetállamok képesek megoldani. „Az a tény, hogy az elmúlt évszázadban, vagy az elmúlt negyedszázadban ez nem sikerült, nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a jövőben sikerülhet” – tette hozzá.
Kövér László nyomatékosította: 2010 óta a magyar politikának az a célja, hogy nemzeti államunkat újjáépítsük, az identitásunkat és a nemzeti összetartozásunkat megerősítsük, szomszédainkkal együtt erősítsük a nemzetállamok együttműködésén alapuló Európai Uniót”.
Úgy vélte, a 2018-as magyarországi országgyűlési választásokon is erről kell dönteni Magyarországon és Erdélyben is.
Az Országgyűlés elnöke a kolozsvári magyarság józan azonosságtudatát olyan megtartó erőnek nevezte, amelyből „nemcsak Budapesten és Bukarestben, hanem mindenhol Európában lehet és érdemes is példát s erőt meríteni”.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke köszöntésében arról szólt, hogy Kolozsvár ma is ezrével, tízezrével vonzza az erdélyi magyar fiatalokat. „Van magyar jövő ebben a városban, és ebben a régióban” – jelentette ki, de szerinte a jövőt is ki kell találni.
Úgy kell kitalálni, hogy a román és a magyar jövőképek egymásba érjenek.
Ennek az alapja szerinte csakis az őszinte tiszta beszéd lehet. Kelemen Hunor szerint nem a magyarságon fog múlni, hogy a kolozsvári román és magyar világ el fog-e férni egymás mellett.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke köszöntésében az erdélyi szászok elmúlt napokban tartott nagyszebeni és az erdélyi magyarok kolozsvári ünneplését vetette össze. „Mi nem szeretnénk úgy járni, mint száz testvéreink. Nem szeretnénk, ha a nemzeti identitásunkat csak a szebenihez hasonló nosztalgiarendezvény keretében élhetnénk meg. Erre csattanós válasz a Kolozsvári Magyar Napok. Ez az élni akaró közösség rendezvénye” – fogalmazott Toró T. Tibor.
Gergely Balázs, a magyar napok főszervezője úgy vélte, a Kolozsvári Magyar Napok az elmúlt hét év alatt kiérdemelte a Transylvanicum jelzőt, és a románság elismerését is kivívta. Kijelentette: közösségépítő, közösség-erősítő folyamat zajlik e rendezvény keretében Kolozsváron.
„Azok a közösségek, amelyek rejtőzködnek, titkolóznak, elbújnak, soha nem megbecsülést keltenek maguk iránt, hanem ellenszenvet, vagy félelmet” – fogalmazott. Hozzátette: a magyarság továbbra is a robbanásszerűen fejlődő Kolozsvár aktív, építő közössége akar lenni. Ehhez szerinte nemcsak teremteni kell, hanem közszemlére kell tenni az értékeket.
A nyitógála közönsége, mely zsúfolásig megtöltötte a Kolozsvári Magyar Opera termét, a köszöntőbeszédek után a Magyar Állami Népi Együttes Tánckánon – Hommage a Kodály című előadását nézhette meg.
MTI; Krónika (Kolozsvár)

2017. augusztus 15.

Kelemen Hunor és a másnaposság
Kelemen Hunor a román nyilvánosság szemében lassan egyes számú közellenséggé stilizálódik. Pedig nem tett egyebet, mint kimondott néhány nyilvánvaló igazságot.
Például azt, hogy Románia a Monarchiából örökölt infrastruktúrát az elmúlt száz esztendő alatt nemhogy tovább fejleszteni nem volt képes, de még eredeti állapotában megőrizni sem. S tette ezt annak ellenére, hogy Trianon után Európa egyik – természeti adottságaiban és (román, magyar szász, zsidó, örmény) történelmi örökségében leggazdagabb – államának számíthatott. Rendelkezésére állt minden, ami egy országot egyetlen évszázad alatt is a kontinens egyik jelentős államává tehet.
Kelemen Hunor egyik „legfelháborítóbb” állítását szeretném tényekkel alátámasztani. A szüleim a két világháború közt – kommunisták gyanánt (akkor az még rettenetesen mást jelentett, mint '45 után, amikoris úgy rúgták ki őket a nagybetűs pártból, hogy a lábuk sem érte földet) – előfizetői voltak a (nagyon) baloldali Brassói Lapoknak. A Székelyföld egyik eldugott zugában, Köpecen még ugyanabban az órában vehették kézhez a Brassói Lapokat, mint Brassó polgárai. Sőt, a lap még ugyanaznap a budapesti, sőt a pozsonyi és újvidéki kaszinók látogatóinak asztalára is odakerült. A román államvasutak, implicite a román posta jóvoltából, mellesleg. (Szüleim a lap összes évfolyamát meg is őrizték, egészen addig, amíg – letartóztatásukat követően – nagyanyám félelmében befűtötte velük a kemencét.)
Az elmúlt száz esztendőben a román posta és közlekedésügy oda züllött, hogy én ma a Kolozsvártól 15 kilométernyire fekvő Magyarvistán a Kolozsváron megjelenő Szabadságot (írva és mondva) két-három nap után kapom meg. (De én is gyűjtöm az évfolyamokat…)
No comment.
Ennek az igazságnak a kimondása az ellen, aki merészeli kimondani, a „román nemzeti érzékenység” gyalázkodásokkal tele áradatát indíthatja el. Ez a tény mindent elmondhat annak a diadalmas száz esztendőnek a természetéről, melyet a többségi nyilvánosság éppen megünnepelni készül.
De hogy ez a száz esztendő mit eredményezett számunkra – egyre inkább maradék – románok és magyarok számára, azt leginkább egy kevésbé ismert analógiával szemléltethetném.
Finnország Romániával csaknem egy időben vált független nemzetállammá. 1917-ben. Hosszú időn át idegen birodalmak, a svéd és az orosz tartományaként létezett. Akárcsak az Oszmán-, majd Osztrák-Magyar birodalmak részét képező Erdély. De a függetlenség kivívása a finneknél nem azzal kezdődött, hogy a finn kulturális életet korábban domináló svéd polgári és értelmiségi elitet, a finn kultúra és gazdaság úgymond „felvirágoztatása” érdekében gyakorlatilag felszámolták volna. No nem! A feltörekvő finn elit (a finn nyelvet mellesleg nem a svédek, hanem az országot a XIX. század elején meghódító orosz cárok tették hivatalos nyelvvé, s az országot a szovjet állam tette – ajaj! – függetlenné is) svéd polgártársait arra használta fel, hogy a finn kultúrát és gazdaságot a svéd kultúra és gazdaság színvonalára emeljék. A finn alkotmány a svéd nyelvet és kultúrát a svéd nyelvi-kulturális közösség szinte már „jelentéktelen” számaránya ellenére is (nota bene: a svédek finnországbéli aránya ma is éppen 6 százalék!) a finn állam a finnel egyenrangú nyelve és kultúrája gyanánt szentesítette. Sőt, ismétlem, annak ellenére is, hogy a finn nyelv hivatalos státusát a svéd állam, akárcsak a magyar a románt, még a XIX. század elején sem volt hajlandó hivatalos nyelv gyanánt elismerni.
Az eredmény közismert. A finnek nem inszceníroznak világra szóló diadalünnepet. Nem szorulnak rá. Finnország (Európa kezdetben még egyik legjelentéktelenebb államocskája) ma Európa – kulturálisan és gazdaságilag is – elismert mintaállama. A finn vállalatok világszerte hódítanak, a finn oktatási rendszer a modern világ mindenki által irigyelt példaképe.
A kisebbségi közösség egyenjogúságának elismerése a finn társadalmat felfele nivellálta.
Minálunk ennek az ellenkezője történt. Románia a nemzeti homogenizáció jegyében „megszabadult” német és zsidó kisebbségétől, s a szintén megtizedelt magyarokkal szemben vívott „szabadságharcának” eredményeként „egységes nemzetállamát” a Monarchiabéli multikulturális Erdélyhez viszonyítva mélyen lefele nivellálta. Mára Európa egyik (legalábbis Finnországhoz viszonyítva) „dinamikusan fejlődő” államocskájává tornászta fel magát.
Persze, mint minden analógia, ez is sántít. A finneket a finnugor származás nem szédítette mitologikus magasságokba. Beérték a maguk „halszagú” származásával. S a Kalevalával. A mi román honfitársaink esetében „nu a fost cazul”. Nekik – Traianus büszke utódaiként – nem kellett Európába igyekezniük, hiszen, úgymond, ők voltak (a sokszor még le is sajnált) Európa ősei. Igaz, egykor, ha nem is Európa őseiként, de vitéz védelmezőiként mi is hajlottunk arra, hogy szégyelljük azt a bizonyos halszagú rokonságot. Ma már büszkélkednénk vele, de a finneknek mintha már nem igazán akaródzna büszkélkedni velünk.
Kelemen Hunortól vissza lehet vonni kitüntetéseit, állampolgárságától megfosztani a mai – olyan, amilyen, egyebek közt Romániát is gyöngéden pátyolgató – Európában sem lehet. (Ámbár maga az ötlet is az elmúlt száz esztendő jogállami-demokratikus diadalmenetének eklatáns bizonyítéka).
A tényeket azonban aligha lehet szőnyeg alá söpörni.
Ezt ma már a román társadalom jelentős része is érzékeli. Ha majd a Nagy Egyesülés századik évfordulójának diadalmámorából kijózanodik, a tényekkel, melyek valóban kegyetlen dolgok, előbb-utóbb maga is kénytelen lesz szembenézni. (Ha nem, az végképp katasztrófa leend.)
A mámor ugyanis csodálatos dolog, de minél fékeveszettebb, annál kínosabb másnaposságok szokták követni.
S ezen a másnaposságon Kelemen Hunor mai és holnapi megkövezése mit sem változtathat.
Sőt!
Bíró Béla / Szabadság (Kolozsvár)

2017. augusztus 15.

„Mágia, varázslat, ragadós példa” – ünnepi nyitógálával hétfő este elkezdődött a 8. KMN
Immár nyolcadik „kiadásához” érkezett a Kolozsvári Magyar Napok, amelynek hivatalos, ünnepélyes nyitógálájára hétfő este került sor a Kolozsvári Magyar Opera nagytermében. A közönséget köszöntötték Gergely Balázs főszervező, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Toró T. Tibor, az EMNP ügyvezető elnöke, valamint Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke. Fellépett a Magyar Állami Népi Együttes Tánckánon – Hommage à Kodály című előadásával.
Gergely Balázs köszöntő beszédében elmondta, idén is közösen ünnepelünk, a közös ünneplés létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen: a rendezvény kiérdemelte a Transylvanicum jelzőt, és nem csak az erdélyi magyar közösség, hanem a román többség ünnepe is.
A kolozsvári magyar napok rendezvény keretében közösségépítő és –erősítő folyamat zajlik, a magyarságnak meg kell mutatnia értékeit – hangsúlyozta Gergely Balázs.
Kelemen Hunor RMDSZelnök köszöntőjében elmondta, a Kolozsvári Magyar Napok mára nemcsak egy a sok kulturális program közül, hanem: brand, de meg annál is több – mágia, varázslat, ragadós példa, amely terjed, mert jónak találtatik. Visszaemlékezett 1989 előttre, amikor halálra ítélt nemzetiség, nyelv, kultúra voltunk, de mindemellett Kolozsváron azt érezte, hogy van remény és lehetőség túlélni, talpon maradni. Erre adott okot a város nyitottsága, befogadásra nyitott hagyománya: otthon érezhette magát az, aki ide érkezett, és rövidebb vagy hosszabb ideig itt állt szándékában élni. Kolozsvár vonzása évszázadok alatt nem csökkent, és ennek a varázsnak a megfejtése nem egyszerű, hiszen ma is azt látni, hogy ezresével, tízezresével vonzza a magyar fiatalokat Erdély minden szegletéből, akik gazdagodni akarnak mindenek előtt tudásban és kultúrában, és egyben gazdagabbá teszik a kincses várost – mondta Kelemen Hunor.
Kifejtette hitét, hogy minden vészjel ellenére van magyar jövő ebben a városban és ebben a régióban, a jövőt pedig ki kell találni: „ahogy az elmúlt évtizedekben, úgy a következő időszakban is mi, magyarok, a Jókai utcán fogunk sétálni, míg a román barátaink a Napocán, és miközben mi a Szentegyház utca épületeit csodáljuk, addig ők a Iuliu Maniu utcában teszik ugyanazt. El fog férni ez a két világ egymás mellett? Rajtunk biztosan nem fog múlni”.
Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke szerint annak biztosítéka, hogy az előttünk álló évtizedekben mi, magyarok a szülőföldünkön ne süllyedhessünk alávetett, kizsákmányolt és megalázott bennszülötti sorba: az a józan magyar nemzeti öntudat, valamint az ezen alapuló cselekvésre és együttműködésre képes magyar állam, mely nem kiszolgáltatja, hanem szolgálja a nemzetét, Magyarország határain belül és kívül egyaránt. Úgy vélte, Közép- és Kelet-Európa, a Kárpát-medence Európa megújulásának egyik hajtóerejévé válhat, ha az itteni államok túl tudnak lépni a nemzeti felsőbbrendűségre, kizárólagosságra irányuló 20. századi törekvéseiken. A térség államainak szerinte azt kell felismerniük, hogy úgy érvényesíthetők a nemzeti önérdekek, hogy ezzel nem veszélyeztetik, hanem erősítik a szomszédaik érdekérvényesítési lehetőségeit is. Az Országgyűlés elnöke a kolozsvári magyarság józan azonosságtudatát olyan megtartó erőnek nevezte, amelyből „nemcsak Budapesten és Bukarestben, hanem mindenhol Európában lehet és érdemes is példát s erőt meríteni”. Szabadság (Kolozsvár)

lapozás: 1-30 ... 3721-3750 | 3751-3780 | 3781-3810 ... 3961-3976




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

  
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998