|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 408 találat | lapozás: 1-30 ... 361-390 | 391-408 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Medgyessy Péter 2014. március 13.K Ö Z L E M É N YA történet közismert, a tények pedig vitathatatlanok. 2002-ben a Királyhágómelléki Református Egyházkerület által, a Széchenyi Terv keretében, az érmindszenti Ady-központ céljaira elnyert 320 millió forint összegű pályázati pénzt a Mudura Alexandru, Kiss Sándor, Lakatos Péter, Biró Rozália, Földes Béla és Szabó Ödön által létrehozott Mecénás Alapítvány, a posztkommunista Medgyessy Péter-kormánnyal összejátszva, eltulajdonította jog szerinti gazdájától. Ezt a pénzt felhasználva, Ady Endre nevét bitorolva, egy konferenciatermet és egy félbe maradt termálszállót épített Nagyváradon. Az ismert részletektől ezennel eltekintve, 2012 júniusába érkezünk, amikor is a nagyváradi önkormányzat, a Mecénás Alapítvány tetemes összegű adóhátralékai miatt, a 310 ezer euróra becsült Körös-parti ingatlant egyik napról a másikra árverésre bocsátotta. Már ekkor szembeötlött az a lényeges árkülönbség, mely a 320 millió forintos, azaz mintegy 1,1 millió eurónyi pályázati összeg és a 310 ezer eurós kikiáltási ár között tátongott. A botrányos esetet a „Mecénás” pózában tetszelgő RMDSZ-klikknek akkor még sikerült eltussolnia. De nem sokáig. Múlt héten, az Ady nevén futtatott váradi RMDSZ-központot egy pénzmosás alapos gyanújára okot adó ingatlancsere keretében a Mecénás Alapítvány a Léda Ház fejében az önkormányzat kezére játszotta át – vagyis 1,1 millió euróból „felépült” tulajdonát a 283.000 euróra értékelt neves, de leromlott állapotban található épületért dobta oda cserében. Ezek után joggal vetődik fel a kérdés: hová tűnt a két ingatlan értékének különbözetét kitevő, mintegy 800 ezernyi euró – a magyarországi adófizetők pénzéből származó pályázati támogatási összeg?! Gátlástalan cinizmusra vall Szabó Ödön parlamenti képviselő, Mecénás-igazgató azon nyilatkozata, mely szerint: „a Léda Háznak óriási szellemi értéke van, több, mint amit szögben, téglában, gerendákban mérni lehet. Mi az alapítói és a támogatói szándék szerint, Ady Endre kulturális örökségének az ápolásáért hoztuk meg a döntést, hogy elcseréljük a két ingatlant” (sic!). Magyarán szólva: a pályázati pénz több mint 2/3-ad részét nem másért, mint nagy költőnk szellemi örökségének az ápolása végett sikkasztották el. A politikai erkölcseiben is elbukarestiesedett RMDSZ-vezér hazug állításainak cáfolataképpen hadd idézzük azokat az „Éles megállapításokat”, melyeket Gáll András Levente volt államtitkár megbízásából, 2011 januárjában a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szakemberei fogalmaztak meg. A 16 oldalas vizsgálati anyag 57. megállapításában ez áll: „Nem állapítható meg, hogy történt-e elszámolás. A fellelhető dokumentumok nem utalnak arra, hogy megtörtént volna az elszámolás, és készült volna beszámoló a beruházás megvalósulásáról – olyan, ami pénzügyi és jogi szempontból értékelhető volna” (kiemelések az „Éles megállapítások” szerkesztőitől). A 42. megállapításból viszont az is kiderül, hogy: „3. A beruházás során elkészült eredmény csak 49 évig illeti meg használati jog alapján a kedvezményezett Mecénás Alapítványt. 4. Tulajdonjoga nem keletkezik az Alapítványnak. 5. 49 év múlva a Nagyváradi önkormányzat tulajdona lesz a beruházás tárgya. 6. Kizárólag üzleti alapú befektetés valósul meg. 7. Beruházás végeredményeként a Román Nagyváradi Önkormányzat gazdagodik. 8. A Magyar Költségvetés pénze nem a határon túli magyarságot szolgálja. 9. A Magyar Kormány nem a határon túli magyarságot szolgálja.” (Kiemelések az „Éles megállapítások” szerkesztőitől.) A megállapítások végtére nem is igényelnek kommentárt. Egészen egyértelmű, hogy az etnobiznisz Mecénás Alapítványba tömörült RMDSZ-es bihari képviselői „gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással működtek közre abban, hogy a Széchenyi Terv keretében a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Magyarországi Református Egyház Tiszántúli Egyházkerülete ne tudja végrehajtani az érmindszenti beruházást” – olvasható a 65. éles megállapításban (kiemelés az „Éles megállapítások” szerkesztőitől). A mostani, újabb botrányt kavaró váradi ingatlancsere legfeljebb annyiban jelent újat a közpénzek hűtlen elherdálásában, hogy nem 49 év után, hanem máris a nagyváradi önkormányzat kezére játssza át a magyar köztulajdont. Az évtizedes botránysorozatnak különleges időszerűséget kölcsönöz az éppen most zajló Simon Gábor-affér. Az MSZP volt alelnökével egy gyékényen áruló Szabó Vilmos volt vallásügyi államtitkár, valamint Kiss Elemér volt kancellária-miniszter „határon átnyúló nemzetpolitikája” már annak idején megtalálta opportunista partnereit Zuschlag János határon inneni elvtársaiban, nevezett Szabó Ödön és Tsai személyében, akik Ady Endre öröksége ürügyén a nemzeti közszolgálatot is jól jövedelmező vállalkozásként „privatizálták”. Ők azok, akik elárvult külhoni magyarságunk újrahonosítása mellett a korrupció meghonosításában is élen járnak… Nagyvárad, 2014. március 10. Tőkés László előző királyhágómelléki püspök Reggeli Újság (Nagyvárad), 2014. március 27.Erdélyi üdvtörténet – újra kormányon az RMDSZKormányra került az RMDSZ. Megírom. Merthogy ez pozitív történet. Erdélyben gyakorlatilag 1996 óta élünk ebben a pozitív történetben, azóta kisebb megszakításokkal vagy kormányon van az RMDSZ, vagy kívülről támogatja az aktuális hatalmat, bárki is gyakorolja éppen, hiszen az érdekvédelem nem ideológiai kérdés. És meg kell őrizni az eredményeinket, így az érvelés másik része, ezt meg kifejezetten üdvözlendőnek tartjuk, mert az észak-erdélyi autópályának mind a 64 kilométere megőrzésre érdemes. Történelmi skicc Gyorsan skiccelnénk egy rövid történelmi áttekintést, csak hogy örömünket megértsétek. Romániában 1989-ben tetszettünk forradalmat csinálni, három hónapig tartott az eufória, 1990 márciusában Marosvásárhelyen már megmutatták nekünk, hol lakik a románok istene. Visszajöttek, akik el sem mentek, újraaktiválták a szekusok jelentős részét, 1993-ban három magyar politikus mindenfajta felhatalmazás nélkül paktumot kötött a régi-új komcsikkal. Választópolgárokként 1996-ig pedig csak néztünk ki a fejünkből, hogy akkor ezt így hogy. 1996-ban került kormányra első ízben az RMDSZ, és elkezdődött az üdvtörténetünk, lett mindenféle eredmény, amit most meg kell őrizni. Ezekből csak pár emlékezetesebbet sorolnék fel: négyszázezerrel kevesebb magyar él most már Erdélyben, mint 1990-ben, de sebaj, a románoktól alsó hangon hárommillióan léptek le. Romokban az oktatás, amiért néhány magyar államtitkárunk is felelős, valamint Markó Béla miniszterelnök-helyettesként felügyelte ezt a terrénumot. Az egészségügyet szétverték, az elmúlt negyed évszázadban négy miniszterünk is dolgozott e vívmányon. Miénk a kulturális tárca, ezúton is köszönjük a magyar adófizetőknek, hogy forintjaiknak hála létezik még magyar kultúra Erdélyben. Mert adólejeink e célra szánt kétharmadát magára költi a parlamenti képviselettel rendelkező magyar kisebbségi szervezet. Nem véletlen a kacifántos megfogalmazás, ilyen jogcímen kapják, nem csoda, hiszen ők fogalmazták meg ezt a jogszabályt, hatalomban, hol máshol. Beléptünk a NATO-ba és az EU-ba is, bónusznak megkaptuk az IMF-et, azóta is áldásos kormányzásukat élvezzük, mármint az IMF-ét. Sötét felhők Erdély egén Így értük meg a 2012-es esztendőt, amikor egy kormánybukást követően (abban is benne voltunk mi, magyarok) a választók úgy döntöttek, hogy egy szociálliberálisnak nevezett koalíciót (román betűszóval: USL), illetve csatolt részeit kétharmados hatalommal ruháznak fel. Az USL villámháborúval elfoglalta a demokratikus intézményeket, lenullázta a fékeket és ellensúlyokat, megpróbálta maga alá gyűrni az igazságszolgáltatást, leváltani az államfőt, ellehetetleníteni a korrupcióellenes hatóságok munkáját, alkotmányellenes bányatörvénnyel beindítani a verespataki cianidos aranykitermelést, kivonni a honatyákat az igazságszolgáltatás hatálya alól, mindezt vehemens és állandó magyarellenes kampánnyal keretezve. Feszt belénk voltak akadva, de legalább most már minden román tudja, hogy néz ki a székely zászló, és mettől meddig tart Székelyföld. Két nagyobb projektet is elbukott ez a kétharmad, az egyik a regionalizációnak nevezett újratervezési kísérlet, a másik az alkotmánymódosítási tragikomédia. Az RMDSZ meg ellenzékben volt, setét felhők gyülekeztek Erdély egén, valahogy el kellett tölteni az időt, így hát meséket találtak ki. Huszonöt évvel a kommunizmus bukása után a tulipánosok nekikezdtek erdélyi szórvány-, oktatási- és kulturális stratégiákról beszélni, az Erdély 2020 nevű gazdasági stratégiát nem szívesen említem, mert a közgazdász barátaim azóta is röhögnek, amióta felkértem őket, hogy véleményezzék a cuccot. Ebből a kétharmados sötét társaságból szappanoperába illő sokfordulós bohózat után kiváltak a liberálisok, mondjuk értük nem kár. Maradtak a szocik, Iliescu megannyi kis tanítványa, éltanulóként egyelőre még a börtönből ad tanácsokat a korrupcióért lecsukott Adrian Năstase volt kormányfő, Medgyessy Péter haverje. És ennek a Năstasénak a famulusa Victor Ponta miniszterelnök, aki ráérzett az új idők új szeleire, gyakorlatilag tévéstúdiókból kormányoz, és a legbefolyásosabb kereskedelmi hírtelevízió (illetve médiatröszt) tulajdonosa egy igazolt szekusbesúgó, Dan Voiculescu, alias Felix, aki anno gründolt egy zsebformációt is Konzervatív Párt néven, ami a kivénült, nyugdíjas, kirúgott szekusok gyűjtőpártja. ők a másik koalíciós partner. Gyalogmagyar kérdések Két csavar van még a történetben. Az egyik, hogy alkotmányjogi megfontolásokból az USL eredeti kormányprogramját folytatják, és számomra nagyon kérdéses, hogy amihez nem volt elég a kétharmad, azt hogy oldják meg törékeny többséggel? A másik: e kormányprogram nemzeti kisebbségekre vonatkozó fejezetét – saját bevallásuk szerint – eredetileg is az RMDSZ írta. Ki lehet találni, hogy szerepel-e benne az autonómia szó. Ráadásul választási évben vagyunk, és a választási évek nem a következetes reformokról, munkáról, miegyébről szólnak. Ennek a választásnak viszont nagy tétje van: az idei év végén tíz évnyi kihagyást követően a szocik újra megkaparinthatják az államfői széket is. Márpedig Romániában az államelnöknek komoly mozgástere van, ezt használta ki eddig Traian Băsescu, aki két mandátum után nem indulhat újra, más potens kihívó egyelőre nem látszik. Egyes vélemények szerint a korábban a nagy öregek által kinézett utód, a szélsőjobblibi Crin Antonescu is taktikai okokból játssza most az ellenzékit, az a cél, hogy az államelnöki választás második fordulójára biztosan ebből a brancsból maradjon két jelölt, onnantól kezdve övék a hatalom és dicsőség. Akkor meg minek, kérdezné az egyszerű gyalogmagyar, minek legitimálja az RMDSZ a kormányra lépéssel ezt a korrupt, magyarellenes bandát? Hát a verestóyk és borbélylacik miatt. Előbbit „a Hargita fodrászának” nevezik a székelyek, „Isten druzsbájának” a románok. Utóbbi jelenleg az RMDSZ egyik legbefolyásosabb embere, politikai alelnökként nagyon megerősödött, amióta Markó Béla fél lábbal visszamászott a költészetbe, és itthagyta nekünk a klónját, Kelemen Hunort utódnak. Borbély László jelenleg azért nem áll korrupció vádjával a bíróság előtt, mert a régi paktumos szocialista elvtársak nem járultak hozzá a mentelmi joga megvonásához, holló a hollónak, ugye. És a kör itt bezárult. Demeter Szilárd Erdélyi Napló (Kolozsvár), 2014. március 28.N Y I L A T K O Z A TÁldott legyen Antall József néhai miniszterelnök, valamint Szacsvay Imre néhai országgyűlési jegyző emléke, akiknek tavaly decemberben Székelyhídon, illetve idén, március idusán, Biharsályiban szobrot állítottak. Önmagában tekintve csak örvendenünk lehetne mindkét történelmi, politikai nagyságunk emléke ilyetén megörökítésének. Értelemszerűen, nem is a jeles szoboralakokkal, hanem egyes szoborállítókkal támad gondunk, amikor kilétüket és viselt dolgaikat számbavesszük. Petőfi koszorúi című versében Babits Mihály ezt kérdezi: „Ki ünnepli Őt ma, mikor a vágy, a gond messze az Övétől, mint sastól a vakond…?” Petőfi, Antall és Szacsvay koszorúit ma olyanok hordják az általuk emelt szobraik elébe, mint Szabó Ödön RMDSZ-vezér és korrupt csapata, valamint Makay Zsolt, a Jólét és Szabadság (JESZ) kétes hírű magyarországi kalózpárt elnöke, akik kivételes értékű szellemi nagyjaink nevével és művével próbálják hitelesíttetni / legitimáltatni magukat, és igyekeznek pártos politikai tőkét kovácsolni belőlük – huszonöt esztendővel a kommunista diktatúra bukása után (1989). Apropo: kommunizmus. A bihari RMDSZ és Szabó Ödön személyi, politikai koordinátáinak meghatározói semmiképpen nem a szóban forgó szobrok által megörökített, neves nagyságok, hanem sokkal inkább az a díszes „elvtársi kör”, akiket az elmúlt években előszeretettel Nagyváradra hívtak és vendégül láttak, nevezetesen: Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc, Kuncze Gábor, Nyakó József, Újhelyi István, Bajnai Gordon, Mesterházy Attila, Gurmai Zita és Tsaik. Makay Zsoltról és a JESZ-ről viszont – egyebek mellett – azt kell tudnunk, hogy Antall József rendszerváltoztató örökségéhez nekik aztán végképp semmi közük nincsen, az Antall-örökösöktől is teljesen elszakadtak, nem is beszélve a Lezsák Sándor nevével fémjelzett, hiteles MDF-vonulatról. Maga a Család erről így nyilatkozott: „A JESZ-szervezettel az Antall-család a mai napig perben áll… Önmagában szép, hogy a szoborállításra sor kerülhetett, de »hitelt nem érdemlő alapítvány« keze által.” A leírottak összefüggésében szólva értékes ugyan „a süttői mészkő”, melyből a mártírjegyző szobrának talapzata készült, de semmiképpen sem kívánatos, hogy a JESZ és annak pártalapítványa „aktívan jelen akar lenni nem csupán a Kárpát-medencében, hanem a tengeren túl is” (Makay Zsolt). Erkölcsileg és politikailag egyenesen kártékony, hogy nemcsak történelmünket – ennek részeként pedig magát a Szacsvay Imre vérével aláírt Függetlenségi Nyilatkozatot –, hanem a szoborállítás nemes ügyében részes „nemes és szent egyházainkat” is obskurus politikai céljaik elérésére és igazolására próbálják felhasználni nevezett nemzetpolitikai kalandorok. Mindezeket azért szükséges tisztázni, hogy történelmi nagyjaink nevét, emlékét és szobrait megtisztítsuk a jelenkor politikai sarától. Nagyvárad. Tőkés László EP-képviselő az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke 2014. április 3.Erdély mint szimbolikus térMárcius 23–31. között több mint 313 Bihar megyei és Partiumi lakost kérdeztek meg a nagyváradi Pro Demokrácia Egyesület önkéntesei azon felmérés keretében, amely a magyarországi választási kampány hatásait volt hivatott felmérni a külhoni magyarság körében. Az eredményeket tegnap ismertette Simon Adrián, az egyesület elnöke. A felmérésből kiderült, a romániai magyar lakosság nagy része ritkán és rendszertelenül követte a magyar pártok kampányát. Érdekes adat emellett, hogy a felmérés alapján öt magyarból kettő nem tudta magát határozott politikai rendszerhez sorolni. A megkérdezettek 28%-a egyébként keresztény-demokratának vallotta magát, 17%-a pedig liberálisnak. A legapróbb arányt a magukat „zöldnek” vallók érték el 3 százalékkal. A volt miniszterelnökök közül két jobboldali politikus, Orbán Viktor és Antall József tevékenységét értékelték legtöbbre a megkérdezettek. Előbbi 9,1-es, utóbbi pedig 8,7-es átlagot ért el a tízes skálán. Medgyessy Péter tevékenységét ugyanakkor 4,8-re, Gyurcsány Ferencét 2,8-re, Horn Gyuláét pedig 4,3-re értékelték átlagosan. Mint Simon Adrián megjegyezte, Medgyessy esetében az is sokat számított, hogy részben erdélyi származású. Azzal kapcsolatban, hogy melyik pártra szavaz majd, a megkérdezettek 86 százalékának volt konkrét elképzelése. Nyolc százalékuk még nem döntötte el, 6% pedig egyáltalán nem akar szavazni. A megkérdezettek jelentős hányada (mintegy 66%-a) egyébként a Fidesz-KDNP mellett voksolna. A JESZ/MDF-re 13%, a Jobbikra pedig 14% szavazna, a Független Kisgazdapártra pedig 4%. A Pro Demokrácia Egyesület munkatársai ugyanakkor a felmérés alapján elkészítették a különböző pártok tipikus szimpatizánsainak profilját. Ezek a Jobbik esetében 45–65 éves vidéki férfiakat jelentenek, akik az Simon megfogalmazásában „a rendszerváltás vesztesei”. A kisgazdapártot elsősorban olyan 60 év fölötti férfiak támogatják, akik „a ’90-es évek politikai rendszerénél ragadtak meg”. A JESZ/MDF támogatói pedig kisvárosban vagy falun élő 45 fölötti férfiak, illetve 65 fölötti nők, akik határozott politikai értékrenddel rendelkeznek és főként keresztény-demokraták. A Fidesz-KDNP szimpatizánsai változatos nemű, életkorú, irányultságú polgárok, sokukra jellemző azonban, hogy nem a pártot, hanem a pártvezetőt támogatják. Mint Simon Adrián elmondta, a külhoni magyarok szavazata valószínűleg csak egyetlen mandátumot jelent pluszba vagy mínuszba egyik vagy másik pártnak. Ennek fényében a Jobbik erdélyi kampányával kapcsolatban (amely az egyedüli olyan párt volt, amely aktívan kampányolt a régióban) elmondta, hogy sokkal inkább a magyarországi választópolgároknak szólt, semmint az ittenieknek. Mint hozzátette, „Erdély továbbra is szimbolikus tér marad a magyar pártok diskurzusában”. Szombati-Gille Tamás. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2014. április 25.Kiss Sándor nagy bajban: bűnvádi eljárás indult elleneCsúszópénz elfogadása, pénzmosás és hatalommal való visszaélés gyanújával indult bűnvádi eljárás Kiss Sándor, a Bihar megyei önkormányzat RMDSZ-es alelnöke ellen – jelentette be csütörtökön a román korrupcióellenes ügyészség (DNA). Egymillió eurónyi megvesztegetés ügyében indult bűnvádi eljárás Kiss Sándor, a Bihar megyei önkormányzat alelnöke ellen, aki egyúttal az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöke. Mint az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) váradi ügyészeinek csütörtöki közleményéből kiderül, Kiss ellen a csúszópénz elfogadása mellett hivatali visszaélés és pénzmosás gyanújával indult bűnvádi eljárás. A hivatalos közlés szerint az ügyben a gyanúsítottak között szerepel még Mudura Sándor, Bojtor Vilmos László, Gheorghe-Ioan Roatiș, Beneamin Rus, Miklóssy Ferenc, valamint Miklóssy Ferenc-László is. Mint a bűnvádi eljárás megkezdésére vonatkozó rendeletből kiderül, Kiss, Bojtor és Rus kiterjedt pénzügyi konstrukciót dolgozott ki és működtetett: romániai (a Rus által vezetett váradi Selina és a Trameco Rt.) és egyesült államokbeli (a Bojtor által irányított Wasleys Worldwide LLC Washington) cégek közvetítésével 2005-2006-ban 600 ezer eurónyi pénzt mostak tisztára. A DNA közlése szerint az történt, hogy bár a Selina közvetlenül tárgyalt bizonyos gépek és berendezések megvásárlásáról németországi és hollandiai beszállítókkal, a tranzakciót végül a Trameco ütötte nyélbe a Wasleys Worldwide LLC Washington nevű fedőcég közvetítésével, a tranzakciót pedig az eredeti megállapodáshoz képest magasabb áron bonyolították le. Az így tisztára mosott 600 ezer eurónyi, jogosulatlanul szerzett hasznot pedig Rus a DNA rendelkezésére álló információk szerint nem tartotta meg, hanem a Bihar megyei közgyűlés akkori elnökének, Kiss Sándornak adta át, hogy az előnyben részesítse a Selinát egyes váradi területek értékesítése során. A korrupcióellenes ügyészek úgy számolnak, hogy két ilyen tranzakcióval a Bihar megyei önkormányzatnak mintegy 8,6 millió eurós kárt okoztak. Korábban egy másik összetett pénzügyi kondtrukciót is tető alá hoztak a felek 2003-2004-ben, ebben már hármukon kívül Roatiș, Miklóssy Ferenc és Miklóssy László is érintett volt. Ennek keretében a Miklóssy Ferenc által irányított debreceni Keviép KFT a Bojtor által vezetett londoni Ariston Distribution Corporation LTD-nek 187 ezer euró értékben szállított gépeket és anyagokat, amelyeket azonban néhány nap múlva 500 ezer euróért visszavásárolt a nagyváradi East Bau Construct KFT révén, amelyet Miklóssy László vezetett. Az így „kifehérített" 300 ezer eurót a gyanú szerint Miklóssy Ferenc, a Keviép többségi tulajdonosa Kissnek és Mudurának adta át, hogy gyakoroljanak befolyást a nagyváradi városháza által kijelölt tárgyalóbizottságra, hogy az önkormányzat a debreceni céggel kössön PPP-szerződést a város szeméttározójának kivitelezésére és üzemeltetésére. Egy másik hasonló akciót is gyanít a DNA. Ebben Kiss, Mudura, Bojtor és Rus érintett. Az ügylet során a Trameco Rt. az Ariston Distribution Corporation LTD közvetítésével hozott be árut Romániába a Selina által korábban kialkudottnál mintegy 50 százalékkal magasabb áron 2003-2004-ben. Az így tisztára mosott 100 ezer euró a korrupcióellenes ügyészek gyanúja szerint szintén Kisshez és Mudurához vándorolt, hogy egyes közbeszerzési versenytárgyalások során a Selina kerüljön ki győztesként. Az ügy felgöngyölítésében egyébként a DNA-t a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), a nagyváradi rendőrség szervezettbűnözés-ellenes osztálya, valamint a magyarországi, németországi és hollandiai hatóságok segítették. Kiss igazságot vár „Lassan közel két évtizede vagyok a közéletben, már mindennek lefestettek ez idő alatt. Azokat az ügyeket, amelyeket most 9–10 év után előszednek, már vagy 3-szor, 4-szer vizsgálták. Sorban le is zárták. Most ötödször is nekifutnak” – fejtette ki a történtek kapcsán csütörtöki sajtónyilatkozatában Kiss Sándor. Mint fogalmazott, igazából nem ismeri az újabb vádakat, de ha megkérdezik, válaszol. „Az, hogy egy ilyen időszakban, amikor az egész ország vizsgálat alatt van, az államelnököt, a miniszterelnököt és egy sor embert vizsgálnak, és engem ki akartak hagyni, ez már szinte sértésnek tűnt egy ilyen fontos választási évben. A viccet félretéve, abban reménykedem, mint bármilyen normális ember, hogy az ország Nyugatra és nem Keletre tart, és így az igazság valóban igazság lesz” – szögezte le a megyei közgyűlés alelnöke. Ioan Mang, a Bihar megyei közgyűlés alelnöke az Agerpres hírügynökség megkeresésére úgy nyilatkozott, meglepődött a Kiss Sándor ellen felhozott gyanú hallatán, mivel – mint mondta – 2005–2006-ban az RMDSZ-es megyei közgyűléselnök tevékenységét több ízben is ellenőrizték. A Szociáldemokrata Párti (PSD) politikus szerint „valószínűleg ez azoknak az akciója, akik nem szeretik Kisst, vagy inkább rosszat akarnak neki”. A Selina esthajnalcsillaga A 2005-2006-os telekvásárlási visszaélések egyébként az Aradi úti, a helyiek által Kiss-féle tömbházakként emlegetett lakónegyedhez kapcsolódnak, ahol a Selina ma is építi a Luceafărul elnevezésű lakónegyedét. Mint csütörtökön az Informația de Bihor portál is emlékeztetett, a helyi sajtó már 2006-ban gyanúsnak tartotta az ügyletet. Kiss Sándor, a megyei közgyűlés elnökeként még 2005-ben bejelentette ugyanis, hogy több ezer „szociális" lakást készülnek felépíteni, azaz olcsón, előnyös hitelkonstrukcióval juthattak volna ezrek lakrészhez a tervezett tömbházakban. A várólistára több ezren is feliratkoztak. Azonban a történet hirtelen új fordulatot vett. A megyei tanács versenytárgyalást írt ki egy 1500 lakrészesre tervezett Aradi úti telekre, illetve egy 2500 lakrészesre meghirdetett Rulikowsky (Egyetem) úti telekre. Előbbi esetben a kiindulási ár 58,52 euró/négyzetméter, utóbbinál 47,88 euró/négyzetméter volt. Az Informația de Bihor portál újságírója szerint a tenderen való részvétel kritériumait úgy határozták meg, hogy a Selina jól jöjjön ki belőle – meg is nyerték mindkét kiírást. Az Aradi úti telekhez négyzetméterenként 59,72 euróért, a másikért 48,12 euró/négyzetméterért jutottak hozzá. A szociálisnak tervezett lakásokat pedig végül a Selina építette fel, a lakónegyed azonban inkább a luxus kategóriába tartozik, az árak pedig váradi viszonylatban csillagászatinak mondhatóak. Ennek oka a portál szerint az, hogy nem sikerült a szerződésben rögzített ütemben haladni az építkezéssel, s Rus úgy gondolta, hogy ha drágán kínálja a lakásokat, akkor azok nem találnak vevőre, így nem kell gyorsabb ütemben haladnia. Együtt az Ady-központért Amint arról több ízben is írtunk, Mudura Sándor és Kiss Sándor is alapítói annak a Mecénás Alapítványnak, amely a hírhedt nagyváradi Ady-központra úgy kapott több mint egymillió eurónak megfelelő, 320 millió forintos magyarországi támogatást, hogy a pénzre előzőleg 2001-ben sikerrel pályázott a Királyhágómelléki Református Egyházkerület a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumánál. A Tőkés László püspöksége idején, 2002 májusában kötött megegyezés alapján Érmindszenten épült volna fel a költőről elnevezett vallási, kulturális és turisztikai központ, csakhogy a júniusi magyarországi kormányváltás után az ügyet átvevő Miniszterelnöki Hivatal a pénzt decemberben átirányította a Mecénás Alapítványnak, amellyel nem pályázat útján szerződött. A politikai döntés tényét maga Szabó Vilmos államtitkár ismerte el 2003-ban a Krónikának. Noha a projektet 2006-ban lezárták, az Ady-központból máig csupán egy konferenciaterem valósult meg, a tervezett szálló soha nem készült el, a félkész létesítmény miatt pedig a telek azóta is építési területre emlékeztet. A beruházás becsült értéke ma csupán 300 ezer euróra rúg, miközben a támogatás mai értéken is eléri az egymillió eurót. Bár a Mecénás nevében Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke korábban lapunknak azt mondta, a Magyar kormány felé maradéktalanul elszámoltak, az EMNT többszöri felszólítására sem mutatták be a nyilvánosságnak, hogy mire fordították a magyar adófizetők pénzét. A központot időközben ugyanakkor az alapítvány elcserélte a Léda-házra, az ingatlanok a városi önkormányzat tulajdonába kerültek. Mudura és a Kulcsár-ügy A Medgyessy Péter volt magyar miniszterelnök barátjaként ismert Mudura Sándor egyébként korábban a nagyváradi Lotus Plaza bevásárlóközpont megépítése kapcsán került a figyelem középpontjába, miután kiderült, hogy a beruházást részben a magyarországi brókerbotrány főszereplőjeként elhíresült Kulcsár Attila pénzéből valósították meg. A Kulcsár-ügyben zajló tárgyalások keretében 2003-ban tanúként hallgatták ki Mudura Sándor nagyváradi nagyvállalkozót, mivel a másodrendű vádlott, Kerék Csaba egyik cége, a Britton Kft. 2,5 millió euróval, a teljes összeg felével szállt be a Sebes-Körös-parti város első plázájának, a Lotus Marketnek az alapításába. A nagyváradi üzletember 2003-ban Budapesten tett tanúvallomásában az áll, hogy miután 2000-ben megvásárolta a Szőllős negyedbeli elhagyatott sörgyárat, nem kapott megfelelő hitelt arra, hogy felépítse a bevásárlóközpontot. 2001 második felében Kerék – akit Mudura távolról ismert – azt mondta neki: egy amerikai befektetőcsoport áll mögötte, amely valószínűleg beszállna az üzletbe, ráadásul hitelt is szerezne. Kerék valóban szert tett a 11,8 millió dolláros bankkölcsönre, mégpedig a magyar Eximbanktól. Mudura Sándor azt vallja, a hitel igen előnytelen volt számára, és emiatt a teljes beruházás a tervezett 9 millió euró helyett 12 millióba került. A vállalkozó akkoriban azt is elmondta a magyar nyomozó hatóságoknak tanúvallomásában, hogy Kulcsár Attila jó ötletekkel rukkolt elő az üzlethez, ezért választotta be a plázát működtető Lotus Rt. felügyelőbizottságába, de arról vallomása szerint nem volt tudomása, hogy a pénz kétes forrásokból származik, és Kulcsár sötét ügyleteket bonyolít. Bálint Eszter. Krónika (Kolozsvár) 2014. május 6.Kiss Sándor lemondását követeli az EMNPLemondásra szólította fel Kiss Sándort az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), amely elfogadhatatlannak tartja, hogy a Bihar megyei közgyűlés korrupciós botrányba keveredett alelnöke következmények nélkül folytassa pályafutását. „A történtek után az lenne a legkevesebb, ha visszavonulna a politikából. Ez nemcsak a közösségnek válna hasznára, hanem követendő példa lenne napjaink romániai társadalmában is” – szögezte le hétfői sajtótájékoztatóján Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei szervezetének elnöke, aki Zatykó Gyula és Szilágyi Zsolt országos alelnök társaságában emlékeztetett a helyi RMDSZ-vezető „kétes múltjára”. Kiss ellen, mint ismeretes, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) nagyváradi ügyészei többrendbeli bűnvádi eljárást indítottak csúszópénz elfogadása, pénzmosás és hatalommal való visszaélés gyanúja miatt. Zatykó most emlékeztetett, hogy a helyi pártvezér már korábban is összetűzésbe került a törvénnyel adócsalás vagy éppen „pornóbotrány” miatt. „Pár napra őrizetbe is vették, de eddig megúszta” – magyarázta. Ismét felhívta a figyelmet az ominózus nagyváradi Ady-központ ügyére, arra, hogy az RMDSZ által létrehozott Mecénás Alapítvány hogyan térítette el a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek megítélt magyar állami támogatást, amellyel máig nem számolt el nyilvánosan, és gyanítja, hogy a váradi üzletember, és a Kiss-ügyben szintén gyanúsított Mudura Sándor és a volt magyar kormányfő, Medgyessy Péter közti jó viszonynak köszönhető az ügy határon túli kivizsgálásának elodázása. „Ugyanazok az ismert nevek, Kiss Sándor, Mudura Sándor. Biró Rozália még nem került fel a listára, de tudjuk, hogy alpolgármester volt, amikor az önkormányzat megítélte a szerződést a debreceni Keviépnek” – magyarázta Zatykó, emlékeztetve a nyomozóhatóság gyanújára, mely szerint Kiss és Mudura összesen 300 ezer eurónyi kenőpénzért cserébe közbenjárt azért, hogy a magyarországi cég kivitelezhesse és üzemeltethesse a váradi szeméttározót. „Nem akarunk osztozni a felelősségen. Nem akarjuk, hogy miattuk árnyék vetüljön ránk, a helyi magyar kisebbségre és a teljes román társadalomra” – szögezte le Szilágyi, aki sajnálattal állapította meg, hogy Kissék módszerei ugyanolyanok, mint a magyarországi szocialista párté. A bűnvádi eljárás alatt álló Simon Gábor volt MSZP-elnökhelyettes titkos számláit említette és feltette a kérdést, hogy a Kiss-ügy átnyúlik-e vajon az MSZP köreibe, Simon „bajtársainak” van-e kapcsolata Kiss Sándor társaival. Szilágyi egyúttal felszólította az érintetteket, hogy ne pusztán személyes vagyonnyilatkozataikat hozzák nyilvánosságra, hanem számoljanak el azokkal a közpénzekkel is, amelyek az elmúlt 15 évben rájuk voltak bízva. „Politikai színezettől függetlenül, az a cél, hogy a helyi magyarságot ne a DNA által gyanúsított elöljárók alapján ítéljék meg” – szögezte le Szilágyi. Vásárhelyi-Nyemec Réka. Krónika (Kolozsvár) 2014. május 8.Mindenki Szabadság-szobraAz aradi Szabadság-szobor több szempontból is különleges alkotás, ám legfőképpen talán azért, mert 124 éves, viharos története során sokan sokféleképpen hivatkoztak rá. Összeállításunkban ezt az igencsak változatos repertoárt igyekszünk érzékeltetni az emlékmű „kiszabadításának” tízéves évfordulóján. Nem néma az a kőszobor mely amott a magyar Golgotán a halhatatlan vértanú halottak emlékének emeltetett. Én hozzám a kitaszított élő halotthoz ki egykor zászlótartója valék Magyarország függetlenségének, melyért ők a lehóhérolt hősök annyit küzdöttek és mártír halált haltanak, én hozzám elhozták a múltak szellemei a velőkig ható szózatot, mely amaz emlékszobor kimagasló alakjának Hungáriának hallgatag ajkairól zeng: Hazádnak rendületlenül légy híve oh magyar! (...) – részlet Kossuth Lajos beszédéből, melyet Torinóban írt a szoborcsoport felavatása alkalmából 1890. szeptember 20-án. Hőskor „A vértanúk emlékünnepe. A templomból a Szabadság térre vonult a menet. A szobor előtt felállított amfiteátrális tribünön 3000 ember foglalt helyet. Az egész teret 25 000 ember állja el. A szobor körül levő négy oszlopról hatalmas lángok csapnak fel. Az ünnepélyt a dalárdák gyászdallal nyitották meg, majd Salácz Gyula polgármester a közönség meg-megújuló éljenzése közt megkapó beszédet tartott. A beszéd alatt lehullott a négy óriási árbocra erősített két vászonfal. A közönségen nagy meghatottság vett erőt, csaknem minden szem könnyekkel van tele. Damjanich özvegye folyton sírt, arcáról a fájdalom könnyei perdültek alá. Munkácsiné pedig hevesen zokogva fordult Zalához, s vele kezet szorított. Nagy meghatódottság között hangzott el azután a Szózat, melyet a közönség nagy része is énekelt. Zala György erre lelkes beszéd kíséretében átadta a szobrot Salacz polgármesternek” – részélet az Ellenzék című lap 1890. október 7-i számából. Már az első világháború után felmerült a szobor lebontásának gondolata a Romániához csatolt Aradon, ám egy ideig még sikerült megőrizni eredeti helyén. 1923-ban a rongálások megakadályozása céljából bedeszkázták, míg végül 1925-ben a Ion I. C. Brătianu vezette kormány eltávolíttatta az emlékművet a Szabadság-térről. Több helyen őrizték a szobrokat. 1999-ben az aradi vár árkából szállították az aradi minoritákhoz, kik a 2004-es újraállításig őrizték a szabadságharc emlékművét. Bonyodalmak és megoldások Közvetlenül a rendszerváltás után elindult az aradi Szabadság-szobor visszaállításáért folytatott küzdelem. Ez a szándék végighúzódott a kilencvenes éveken, különböző politikai tárgyalásokkor téma volt. 1999-ben – a szabadságharc 150. évfordulójának évében – Dávid Ibolya magyarországi igazságügy-miniszter nem hivatalos tárgyalást folytatott Aradon román kollégájával, Valeriu Stoicával, annak érdekében, hogy az aradi vár árkából a Szabadság-szobor a helyére kerüljön az 1848-49-es forradalom évfordulójának tiszteletére. Valeriu Stoica ekkor úgy vélekedett: még nem érkezett el az ideje az emlékmű helyreállításának. Nemsokára felmerült egy úgynevezett megbékélési emlékpark lehetősége, ahol a Szabadság-szobor is helyet kaphatna. 1999. október elsején kormányhatározat értelmében a Szabadság-szobrot átszállították a várból az aradi minorita rendházhoz, ahol elkezdődött a mű restaurálása. 2002-ben városi határozat és megyei RMDSZ–PSD-protokollum szólt a szobor újra felállításáról. Helyszínül a Tűzoltó teret jelölték meg. 2003-ban megalakult a Szabadság-szobor felállítására létrehozott alapítvány a restaurálás és újbóli felállítás költségeinek összegyűjtése céljából, ugyanebben az évben négypárti egyeztetés is folyt a szobor ügyében, ahol megegyeztek a felállításról. Pár hónappal később mégis meghiúsulni látszott a terv, mert a szobor a művelődési minisztérium szerint esztétikailag nem felelt meg a mai követelményeknek, „másrészt a szaktárca csak a román történelem jeles mozzanataiból ihletődött alkotásokat pártolja, támogatja és védi”. Pár hét múlva, szeptemberben már az Állami Építkezési Felügyelőség lépett az ügyben: formai okokra hivatkozva leállíttatta a Szabadság-szobor felállításának munkálatait. Az intézkedéseket tárgyalások sorozata követte a 2003-as esztendőben: Markó Béla, az RMDSZ elnöke Adrian Năstase miniszterelnökkel egyeztetett, de Ion Iliescu államelnök is tárgyalt Mádl Ferenccel, a Magyar Köztársaság elnökével, Medgyessy Péter miniszterelnök pedig román kollégájával, levélváltások és helyi szintű tárgyalások folytak. A román fél újfent megbékélési park létesítését kezdeményezte, az RMDSZ ezt – amennyiben az a Tűzoltók terén létesül – elfogadta. A 2003. október 5-re tervezett felavatás elmaradt. „Álláspontunk változatlan: még idén fel kell állítani a Szabadság-szobrot. A román fél a miniszterelnök által már korábban szorgalmazott változatot hozta elő újra, azaz egy ’48-as üzenetet közvetítő szoborpark létrehozását, amelyben a Szabadság-szobor is helyet kapna. Ez viszont a műalkotás visszaállításának beláthatatlan ideig való elhúzását jelentené, s ehhez mi nem lehetünk partnerek” – Markó Béla szövetségi elnök válasza a Krónika kérdésére a 2003. szeptember 10-i lapszámban. „Meglepődve látjuk, hogy több mint két év elteltével is újabb és újabb nehézségek állnak elő az aradi Szabadság-szoborcsoport felállítása körül, és nem is egészen értjük, miért történik így” – Orbán Viktor, a Fidesz elnöke az MTI kérdésére válaszolva 2003. szeptember 16-án. „Hogy a Năstase-kormány a helyi döntést most felrúgta, nem csupán annak a jelzése, hogy választások közeledtén – gesztusokat tesz a PSD a nacionalista hátországnak. Azt is jelenti, hogy a román kormány a nemzeti érzelmeket és – ezen keresztül – a román–magyar megbékélést tranzakciók eszközeként fogja fel. (…) Ha viszont (az RMDSZ) belemegy az emlékmű szoborparkosításába – egyfajta el-petőfi-schilleresedésébe –, akkor a megbékélés politikai tranzakcióként való felfogása mellett áll ki. És megválaszolatlanul hagyja a kérdést, hogy mi fontosabb a számára: a történelmi megbékélés, vagy annak ügyleti kezelése” – részlet Bakk Miklós vezércikkéből a Krónika 2003. szeptember 17-i lapszámában. „A MISZSZ aggodalommal szemléli az aradi Szabadság-szobor felállítása körül kialakult helyzetet, és felszólítja a magyar érdekvédelmi szervezeteket, hogy határozottan álljanak ki nemzeti értékeink védelme mellett” – részlet a MISZSZ IX. Kongresszusának zárónyilatkozatából 2003 szeptemberében. „»Nem a propaganda, hanem a tudomány eszközeivel kell helyükre tenni a dolgokat.« Az akadémikus úgy véli, a magyar közvélemény joggal várta az aradi Szabadság-szobor visszaállítását. »Még abba is beleegyezett, hogy a műalkotást nem is az őt megillető, eredeti helyére állították volna vissza, hanem a Tűzoltó téren« – mondotta Egyed Ákos (történész, akadémikus – szerk. megj.). – » Ha ez a szobor jó volt az aradiaknak a 19. század végén, miért ne lenne jó most is – tette hozzá. De választások közelednek, és úgy látszik, a kormányfő ismét ki próbálja játszani a nemzeti kártyát. (…) Ha RMDSZ-vezető lennék, legalább egyszer kipróbálnám, mi történik akkor, ha kijelentjük: köszönjük szépen, ilyen körülmények között nem kérünk az együttműködésből« – jelentette ki Kovács András (művészettörténész – szerk. megj.). – »Úgy kellene felállítani a szoborcsoportot, nehogy újra ledönthessék« – summázta véleményét Kányádi Sándor. Úgy vélte, a szoborállítást szellemi szinten is meg kellett volna alapozni, és e szellemi síkon bizony mélyebbre kellett volna leásni” – részlet a Krónika 2003. szeptember 19-i számából, amelyikben erdélyi közéleti személyiségeket szólaltat meg a Szabadság-szobor ügyéről. „Önök, miniszterelnök úr, minket súlyosan megsértettek. Az engem nem érdekel, hogy az Ön művelődési miniszterének tetszik-e a Szabadság-szobor. Nekünk tetszik! Érdekes módon az aradi románok sem mondták eddig, hogy nekik nem tetszene. Márpedig ha így van, akkor tessék elfogadni, hogy hátha mégis jogunk van nekünk is szobrot állítani ebben az országban. Aradon! A Tűzoltó téren! És nem feltétlenül kézen fogva egy román szoborral, mert a megbékélési park ötletét csak akkor támogatjuk, ha az nem művészietlen és nem történelmietlen tisztelt kormánypártiak! Mit szólnának Önök, ha nekiállnánk szétszedni Mihai Viteazul vagy Avram Iancu szobrát, és külön próbálnánk elhelyezni a lovat és az embert?” – Markó Béla az RMDSZ SZKT-n 2003. október 11-én Marosvásárhelyen. Megbékélés A Szabadság-szobor kérdésének megoldása képezte 2004-es évben kötendő PSD–RMDSZ-egyezség legfőbb akadályát, s miután a kormányzó párt 2004. március elején kormányhatározattal szavatolta a szoborállítást, megszülethetett a protokollum. A kormányhatározat értelmében a Szabadság-szobor a Tűzoltó téren egy az 1848-as Forradalom Emlékműve elnevezésű diadalívvel együtt kap helyet, így jön létre a Megbékélés Emlékpark. Arad Zala György alkotásán és a diadalíven túl egy további emlékművel is gazdagodhatott, amely Románia és Erdély 1918-as egyesülésének állít emléket. A diadalív miatt a Szabadság-szobor már fölállított talapzatát 45 fokos szögben el kellett fordítani. 2004. április 25-én Aradon, a Tűzoltó téren újra felavatták az az 1925-ben lebontott Szabadság-szobrot. Az ünnepségen először a majd csak 2005-ben felavatott diadalív makettjét leplezték le, majd a Zala György alkotását. Az avatáson részt vett többek közt Medgyessy Péter, Dávid Ibolya és Răzvan Theodorescu is. A restaurálás és felállítás magyar állami segítséggel és közadakozásból valósult meg. A Szabadság-szobor eredetileg a ma Avram Iancu tér nevet viselő Szabadság téren állt. A Megbékélés Emlékparkja az egykori Attila tér, későbbi Tűzoltók terét jelenti. „Az aradi Szabadság-szobor körül kialakult válság megoldása szintén nem kizárólag »két politikai alakulat« – az RMDSZ és az SZDP – ügy. Ez a jeles műalkotás az egész magyar nemzet közös kulturális öröksége. Éppen ezért sorsáról – felállításának helyéről és módjáról – dönteni az RMDSZ önmagában nem illetékes. Következésképp javasoljuk, hogy a Szabadság-szobor újraállítása kérdésében konszenzuson alapuló összmagyar döntés szülessen – a Magyar kormány, illetve az erdélyi egyházak és a civil szféra, valamint a polgári mozgalom szervezetei bevonásával” – részlet az EMNT Állandó Bizottságának 2004. január 22-én kelt állásfoglalásából. „Aradon hamarosan két gigantikus műalkotás hirdeti majd a román hősök dicsőségét, cserébe pedig mi is jókat koszorúzgathatunk majd a Szabadság-szobornál március 15-én és október 6-án. Az államkassza pedig könnyebb 190 milliárd lejjel” (az összeg a két új emlékmű ára – szerk. megj.) – részlet Balog Levente 2004. március 8-i vezércikkéből (Krónika). „Nincs miért tagadnom, az aradi Szabadság-szoborról hozott kormányhatározat nyitotta meg az utat a 2004-es együttműködés elől. (…) A miniszterelnökkel kialakított megállapodás legfontosabb eleme, hogy időben nem kapcsolódik össze a két emlékmű felállítása. A Szabadság-szobor már áprilisban állhat, a másik emlékművet pedig minden valószínűség szerint az ősz folyamán állítják fel” – Markó Béla szövetségi elnök a Krónika 2004. március 8-i lapszámában. „A választási évben újrakötött protokollum nem más, mint választási szövetség az SZDP-vel. Ennek az elvtelen, utódkommunista irányba elhajló, nemzeti érdekeinket sértő paktumnak a látványos kulisszája az aradi Szabadság-szobor. A további megcsúfolásával létrehozandó úgynevezett román–magyar megbékélési park első rendben nem a »megbékélésről«, hanem a hivatalos RMDSZ megalkuvásáról szól” – részlet Tőkés László 2004. március 15-én Nagyváradon kelt nyilatkozatából. „Arad, az erdélyi magyarság Mekkája. A szervezők szerint mintegy tízezres tömeg vett részt az aradi ünnepségen; egy harminc fős csapat kifütyülte a felszólalókat” – Krónika, 2004. április 26. „Ma politikai üzeneteket fogalmaztunk meg, és talán keveset beszéltünk a lényegről. Arról, hogy a Szabadság-szobor egy kiváló műalkotás. Most, hogy felállítottuk, kiszabadítottuk, magam is újra meggyőződhettem róla: nagyon szép ez a szobor. Érett, kiforrott művészi munka, annak ellenére, hogy annak idején egy nagyon fiatal művész készítette – nyilatkozta a Krónikának Markó Béla. – Elég szomorú, hogy nálunk a politikától függ, hogy látható-e egy ilyen műalkotás: annak idején politikai okokból vették le, és tulajdonképpen most is politikai okokból került vissza Arad közterére. Remélem, ez a pillanat kezdete annak, hogy nem a politika határozza meg ezeket a kérdéseket” – részlet a Krónika 2004. április 26-i lapszámából. „»Istennek hála, áll a szobor. Aradon áll, köztéren áll. Fantasztikus üzenet, hogy az anyaország európai uniós csatlakozásával egy időben állíthattuk fel, és arra kötelezi Magyarországot, hogy élő lelkiismerettel képviseljük a világban azt, hogy minél hamarabb bővülhessen Európa« – jelentette ki Dávid Ibolya, az MDF elnöke. A Szabadság-szobor ügyében elévülhetetlen érdemeket szerző politikus (…)” – részlet a Krónika április 26-i lapszámából. „Ma sem egyeznék bele abba, hogy egyetlen szobrot emeljenek, és nemcsak politikai, hanem esztétikai szempontok miatt sem. Két esztétikai víziót állítottunk itt egymással szembe, és ez európai szemszögből igen érdekes perspektívát szolgáltat” – Răzvan Theodorescu művelődési miniszter szavai a Krónika április 26-i lapszámában. „Tőkés László elítélte az RMDSZ egyre megalkuvóbb politikáját, amelynek része az aradi megbékélés park is. Elfogadhatatlannak tartotta, hogy az RMDSZ egymagában kisajátítja az aradi Szabadság-szobor ügyét, egyedül dönt az úgynevezett megbékélési parkról is, holott ennek közös ügyünknek kellene lennie. Úgy vélte, a parknak szintén a Petőfi–Schiller nevet kellene adni” – tudósítás az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács 2004. április 24-i üléséről az Erdélyi Naplóban. „»Kiszabadítottuk« – imigyen szól az RMDSZ-sikerpropaganda. Arról nem is szólva, hogy valójában ki is szabadította ki a szobrot, újból csak felvetődik a kérdés, hogy melyik csapatban játszik az, aki kifogástalanul együtt tud működni az utódkommunista-nacionalista román hatalommal, miközben a magyar nemzeti erők lefasisztázásában vállal cinkosságot. Melyik oldalon állanak azok, akik »párbeszédet«, »megértést«, »együttműködést« és kölcsönös »tiszteletet« hirdetnek elnyomóinkkal szemben, miközben Arad magyarsága a szemük láttára, szinte teljesen kipusztul?! Minő »európaiság« az, mely az erdélyi magyarság vértelen genocídiumához, továbbtartó asszimilációjához és exodusához ünnepelve asszisztál? Az aradi diadalív nem más, mint: durva magyarellenes provokáció. Az erdélyi magyarságnak elidegeníthetetlen közösségi joga saját hazájában saját szobrait és műemlékeit előfeltételek és restrikciók nélkül felállítania. Az aradi Megbékélés Parkja valójában a magyar politikai megalkuvás szégyenletes objektuma – s mint ilyen, a Petőfi–Schiller fantomegyetemmel, valamint a Kempinsky-szindrómával rokon létesítmény. Felavatása egyet jelent a magyar politika, illetve az erdélyi magyarság »rituális megalázásával« – még akkor is, hogyha a Szabadság-szoborcsoport újraállítása önmagában véve örvendetes eseménynek számít” – részlet Tőkés László püspök, az EMNT elnökének Csapatjátékok. Nyilatkozat az erdélyi magyar párbeszédről című 2004. április 28-án kelt írásából (Erdélyi Napló). „A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kampányindító rendezvényén vagyunk ezen az esős, szomorkás péntek délutánon. Igaz, rossz nyelvek szerint a kampány már szűk másfél héttel korábban, Aradon megkezdődött. A Szabadság-szobor Váradon is az RMDSZ-nek statisztál: az óriásplakáton a Zala György-alkotás – amit már lassan nem lehet tudni, ki is szabadított ki: Dávid Ibolya, Markó Béla, Năstase vagy a sors... – alatta a Tűzoltó téren összegyűlt tömeg. A képet a felhívás uralja: »Együtt, szabadon! 2004. június 6-án szavazzon az RMDSZ jelöltjeire!«” – részlet Fábián Tibor 2004. május 11-én az Erdélyi Naplóban megjelent cikkéből. Kiszabadítva Az újraállítás óta az aradi Szabadság-szobor továbbra is hivatkozási alap, leginkább kampányidőszakban merül fel sikertörténetként. „Ha az első alkalommal megtorpantunk volna, Szabadság-szobor sem lenne, semmi sem lenne ma Erdélyben” – részlet Markó Béla 2006. március 15-i beszédéből Kézdivásárhelyen. „Király András, az Arad megyei RMDSZ-szervezet a szórványban élő magyarság nevében állt színpadra, és szimbolikus gesztusként az aradi Szabadság-szobor egy csavarját adta át Takács Csaba kampányfőnöknek” – részlet az RMDSZ 2008. október 28-i, kolozsvári kampányindítójából. „Támogatom Andrei Şaguna püspök szobrának a felállítását Gyulán – mondta el Traian Băsescu tegnap a város román tanítási nyelvű általános iskolájában és gimnáziumában tartott fórumon. Az elnök utalt arra, hogy Aradon Szabadság-szobor állít emléket az aradi vértanúknak, továbbá – mint mondta – Şaguna püspök XIX. századi tevékenységét utóbb az UNESCO is elismerte” (Transindex.ro, 2009. február 4.) „Később is mondták, hogy soha nem lesz ismét Szabadság-szobor Aradon. És áll ma a Szabadság-szobor! A minap is hallottuk egy román politikustól: soha nem lesz területi autonómia. Erre is csak azt válaszolhatjuk: várjuk ki a végét” – Markó Béla szövetségi elnök Székelykeresztúron elhangzott ünnepi beszédéből 2009. március 15-én. 2011. áprilisában három bronzelem (a diadém, egy tőr és egy kard) tűnt el a szoborról. A hiányzó elemeket pótolták, a szobor mellé térfigyelő kamerákat telepítettek. 2013 novemberében az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) bejelentette, hogy a Szabadság-szobor eltávolítását támogató aláírásokat gyűjt. Az ezirányú határozattervezet napirendre tűzésére esélyük szinte nulla. Tíz év múlva Az újraállítás tízéves évfordulóján ünnepséget rendeztek Aradon, ahol bemutatták a Gondozzátok, őrizzétek… című emlékalbumot. A kötet címe Salacz Gyula egykori polgármester szavait idézi, és sorban a harmadik kiadvány, mely az újraállítás óta a Szabadság-szoborról szól. „A Szabadság-szobor sikertörténet – szoktuk mondani, sikertörténet lett, mert mindenki elvégezte a rá bízott feladatot, senki sem kételkedett abban, hogy a helyi vagy az országos RMDSZ vezetés nem fog keményen, következetesen kiállni az ügy mellett a cél érdekében. Így volt ez az elmúlt 25 évben, így volt 10 évvel ezelőtt is, és így van mind a mai napig. Amennyiben további sikertörténetek tanúi, szereplői szeretnénk lenni, akkor azt az egységet kell megőriznünk, amelyet közösségünk felmutatott, és lehetővé tette, hogy ez a szobor ismét köztérre kerüljön. Mivel az egység a feltétele annak, hogy közösségünknek ereje legyen, az RMDSZ meg tudja valósítani azt, amit közösségünk elvár. Ha ezeket teljesítjük, akkor maradunk őrzői múltunknak, gondozói jelenünknek és építői jövőnknek” – Király András oktatási államtitkár, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke Aradon 2014. április 25-én (Nyugati Jelen). „Számunkra a szobor nemcsak a szabadság, hanem az összetartozás szimbóluma is, mert csak összefogással tudtuk megvalósítani. Köszönet mindenkinek, aki ebből a munkából kivette a részét, kezdve a csákányozástól egészen a felavatásig. Zala György munkája gazdagítja városunkat, és hirdeti a szabadságot, a megértést és az együttműködést” – Bognár Levente, Arad alpolgármestere Aradon 2014. április 25-én (Nyugati Jelen). „És ennek a szobornak az üzenete számunkra a mai napig él. Hiszen látjuk, hogy nekünk minden nap, újra és újra meg kell küzdenünk a szabadságért. És ismételten meg kell győznünk a többségi társadalmat, hogy ha tőlünk elveszik jogainkat, szabadságunkat, akkor ők sem lehetnek szabadok. És ezt nekünk minden nap újra kell kezdenünk, mert a szabadságért való küzdelem nem érhet véget este, vagy a hét végén, vagy a hónap végén. És az a munka, amit 1989-től 1999-is, majd 2004-ig, majd 2014-ig közösen elvégeztünk azt mutatja, hogy lehetnek olyan pillanatok, amikor megbotlunk, vagy elgáncsolnak és elesünk, de képesnek kell lennünk felállni, hitünket, reményünket megerősíteni, és újra talpra állni, haladni, építkezni” – részlet Kelemen Hunor, az RMDSZ elnökének beszédéből Aradon, 2014. április 25-én (rmdsz.ro). Az aradi Szabadság-szobor a szabadságért való állandó harc jelképévé vált egyrészt azáltal, hogy az 1848-49-es forradalomra emlékeztet, másrészt az újraállításáért való küzdelem miatt. Kompromisszumok és sikerek egyaránt születtek vele kapcsolatban, ám az szinte biztosra vehető, hogy különböző megközelítésekben hivatkozási alapként továbbra is találkozhatunk nevével. Pedig Aradon személyesen megnézni az igazi. Dénes Ida. Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. szeptember 11.A magyar pártrendszer polaritásaAnnak ellenére, hogy korunkban a lényeges politikai-gazdasági kérdések a háttérben dőlnek el, s a demokratikus ellenőrzöttség alá eső közéleti terület úgy viszonyul a tényleges hatalmi folyamatokhoz, mint a platóni barlanghasonlatban a lekötözött emberek által figyelt árnyak a teljes valósághoz, mégsem értelmetlen a klasszikus politológia egyes kérdésfelvetéseit végigfuttatni a magyar valóságon. Ilyen például a rendszerváltás utáni magyar politika polaritása, amely a gyakori változások után az utóbbi fél évtizedben stabilizálódni látszik. Jóllehet, az egész magyar politikai elit gúzsba kötve táncol akkor is, ha egy része kormányra kerülve a globalista jármot úgy fogja fel, mint az egyéni- és klikk-érdekérvényesítés kiváló eszközét. Ismerjük a jó öreg Rejtő-poént: „meg lehet magát vesztegetni?”– kérdi az arab csendőr Tuskó Hopkinst, akinek villan a szeme: „Azt próbálja meg! – feleli, majd hozzáteszi: menni fog”. De éppen ezért nem mindegy, hogy kormányra kerül-e ismét az a galeri, amelyik kormányon úgy működött, mint az idegen gyarmatosító hatalom helyi adminisztrációja. Ellenzékben pedig ideológiai muníciót szolgáltatnak a magyar szuverenitás ellenségeinek. (Lásd Tavares-jelentés.) A demokrácia nem kis részben színház, egyes országok esetében majdhogynem teljes mértékben az, ahol sikerült kialakítani egy olyan álparlamentarizmust, amelynek keretében bármelyik párt győz, ugyanazt a globalista főhatalmat szolgálja, a jelek szerint Magyarországon nem tartunk itt. Utódkommunisták, liberálisok, konzervatívok 1990-ben három pólus mutatkozott: az utódkommunista, a liberális és a konzervatív. Gazdasági szempontból a szociáldemokrata pólus lefedetlen volt, az utódkommunisták, akiket akkor még egyedül az MSZP képviselt, nem sokat törődtek a munkássággal s a szociális ellátórendszerrel. (A Munkáspártot nem számítom e pólushoz, bár utódkommunista párt volt az is, de egy percig sem volt hajlandó az antiimperializmusból feladni, nem állt be az új „gazda” mellé, hanem külföldi szövetségesek és belső társadalmi támogatottság híján elvérzett). A liberális pólust az SZDSZ és a vele akkor még szövetségben működő Fidesz jelenítette meg, a konzervatívot az Antall József által integrált nemzeti kereszténydemokrata koalíció, az MDF–KDNP–FKGP szövetség. 1994-ben minden felfordult, alapvető átrendeződés zajlott le. A posztkommunista pólus gazdagodott az SZDSZ-szel, melynek még az antalli mérsékelt, a globalista főhatalomnak önmagát a kulcskérdésekben (adósságszolgálat, a kommunista politikai bűnözők felelősségre vonása, a nemzeti érdekeket tekintetbe nem vevő privatizáció) alávető politika is túl nemzeti volt. Inkább odavetették saját szavahihetőségüket, s harsány antikommunistákból, az MSZP első számú gyalázóiból átvedlettek koalíciós partnerré egy 54 százalékos MSZP mellett. Vannak, akik ezt anyagi érdekekkel magyarázzák. Jómagam úgy vélem, legalább annyit nyomott a latban az eszmei ideológiai rokonság is, mely elsősorban a nemzetellenességben és a globalizmus kiszolgálásában ragadható meg. Erre utal a Demokratikus Charta megszerveződése, aminek apropója az volt, hogy a globalizmus egyik helyi főemberének, Surányi Györgynek a mandátumát Antall nem hosszabbította meg a Magyar Nemzeti Bank elnöki székében. A Charta, a nem létező fasiszta veszély elleni népfrontos fellépés hozta ki az MSZP-t a politikai gettóból 1991–92-ben. A konzervatív póluson megjelent a Fidesz, a Torgyán-vezette, kiszámíthatatlan, követhetetlen Független Kisgazdapárt pedig sokak elemzésében mint fél-pólus jelent meg. Mindenesetre 1994 és 1998 között sokáig úgy nézett ki, hogy a Fidesz-KDNP-MDF, az MSZP-SZDSZ és a Kisgazdapárt a voksok egy-egy harmadával számolhat a választásokon s szükségszerű, hogy ezek közül két erő szövetséget kössön. Mint tudjuk, a Kisgazdapárt és a Fidesz lépett szövetségre úgy, hogy a Fidesz várakozáson felül, a Kisgazdapárt pedig várakozáson alul szerepelt. Bejutott ugyanakkor „fél-pólusnak” 5 százalékkal a MIÉP. Az SZDSZ-MSZP szövetség pedig tartósnak bizonyult, ami nem meglepő, hiszen megvolt az értékrendi átfedés, a közös érdek és a közös külső igazodási pont. Két oldal közt 2002 és 2010 között kétpólusú volt a magyar politikum: egy oldalon állt az MSZP és hű fegyverhordozója, a támogatottságát következetlenségével teljesen szétprédáló SZDSZ. (Ehhez persze az is szükséges volt, hogy a nemzeti erők Pozsgay Imrétől Szűrös Mátyásig az MSZP-ből kikopjanak és az MSZP nemzetellenességben az SZDSZ-hez soroljon be. Kovács László, Gyurcsány Ferenc, Lendvai Ildikó, Kósáné Kovács Magda, Szabó Zoltán, Szekeres Imre, Szanyi Tibor s hadd ne soroljam tovább, kiválóan alkalmas figurák voltak ehhez és olyan látványos nemzetellenes húzásokhoz, mint a státustörvény megszavazása, majd az annak érvényesítését biztosító Orbán-Năstase egyezség elleni demagóg támadás, a 23 millió román munkavállalóval való fenyegetés vagy a 2004-es népszavazás uszító kampánya.) Másik oldalon a Fidesz, melynek kétes értékű eszmei partnere volt az MDF, mely mára teljes mértékben erodálódott, élpolitikusaik egy része, akik az eredeti eszmeiség megtagadását karrierérdekektől vezérelve követni tudták, most Gyurcsány Ferenc körül tűnnek fel. Atipikus erőtér 2010-ben változott a helyzet a Jobbik parlamentbe kerülésével. Létrejött egy teljesen új, atipikus hárompólusú rendszer, melynek legerősebb, központi eleme a kormányerők szólamaiban „centrális erőtérként” jelenik meg. E gondolat, mint retorikai motívum már a 2009-es európai parlamenti választás tájékán hallható volt, amikor Orbán a Fideszt és a KDNP-t nevezte a mérsékelt centrális erőknek, ellentétben ellenfeleivel, a baloldali és jobboldali „szélsőségesekkel”. A szélsőségesség vádja persze nem állja meg a helyét, hiszen egyetlen politikai erő sem kívánja a demokratikus berendezkedést valamilyen diktatórikus rezsimmel felváltani, s az erőszak sem jelenik meg egyetlen párt retorikájában sem (a politikai szélsőségességnek e két alapvető ismertetőjegye van), de annyi biztos, hogy a választók széles tömegei számára ez egy jól fogyasztható megfogalmazás. Tény az, hogy van egy nemzeti radikális pólus, amit az utóbbi félévtizedben 15–20 százalékos támogatottságot magáénak tudó Jobbik jelenít meg, amely retorikájában és a magyar sorskérdésekre adott megoldási javaslatokat illetően élesen elkülönül a kormányerőktől akkor is, ha vannak lényeges találkozási pontok. A Jobbik akkor lenne zavarban, ha megnyerné a választást, és szembetalálkozna azzal a kérlelhetetlen valósággal, hogy a parlamenti többség nem elég egy ország átprogramozásához. S egy dolog az elvi célrendszer és más az ezer fék, beépített gáncs, nemzetközi kényszerszabta csekély mozgástér, amiben egy szuverenitásának jelentős részétől megfosztott, a multinacionális cégek által nagymértékben uralt kis ország kormánya mozogni tud. (Nem vitatom, hogy egyes területeken valóban változást hoznának, mint például a kulturális finanszírozás esetében. De aziránt erős kétségeim vannak, hogy például az adósságszolgálat frontján vagy autonómiaügyben áttörést tudnának elérni.) Az MSZP és szatellitpártjainak vonatkozásában felmerül a szélsőségesség problematikája, hiszen ha volt a negyed évszázados legújabbkori magyar demokráciának valós sérülése, akkor az a 2006-os rendőrterror volt, amikor a politikailag befolyásolt rendőrség, bíróság és a sajtó egységfrontjával szemben a megkínzott, megvert, megalázott egyszerű polgárnak nem volt kihez fordulni. De ezzel a politikai erővel sem a potenciális szélsőségesség a fő probléma, hanem az, hogy a globalista gyarmatosítók hazai segéderőiként működnek. Kellő tér hiányában a besorolhatatlan és igen csekély szavazóerőt jelentő LMP-t most nem helyezem el ebben a rendszerben, valójában ők a három pólus mellett egy negyedik „félpólust” jelenítenek meg. Békés építkezés? Biztató, hogy a nemzeti erők fokozott térnyerése figyelhető meg az elmúlt két évtizedben. Ha 1994 óta eltelt húsz évet vizsgáljuk, akkor azt láthatjuk, hogy húsz esztendeje a nemzeti erők a leadott voksok felénél kevesebbet mondhattak magukénak, s innen evoluált a helyzet addig, hogy két választáson egymás után a voksok két harmadának örvendhettek. Visszatérve a magyar jövő szempontjából tényleges veszélyt jelentő pólusra: nem biztos, hogy az álbaloldal jelenlegi szétziláltságából van kiút. Elérte őket az osztódás jelensége, marakodnak a koncon s a megmaradt szavazóerőn. Mindehhez politikai bohózatba illő kalandokba is bemennek, mint amilyen most legutóbb az ismeretlenség homályából előrángatott Falus Ferenc főpolgármesterjelöltté avatása. Falus Medgyessy Péternél is rosszabb kommunikátor, bukása megjósolható. Magyarán jó esély van arra, hogy a jelenlegi polaritás mentén „befagy” a magyar pártrendszer, és csak kisebb mozgások lesznek középtávon. Ez akár másfél évtized békés nemzeti építkezést is jelenthet. Borbély Zsolt Attila, Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. szeptember 11.Botrányszagú RMDSZ-politizálás NagyváradonA Bihar megyei RMDSZ szeretné megkapni a kultuszminisztériumi és a miniszterelnök-helyettesi tárcát Bukarestben. Biró Rozália kiiktatása után Szabó Ödön megyei ügyvezető elnök az egyik esélyes. A 39 éves politikus viselt dolgainak jártunk utána. Traian Băsescu román államelnök augusztus 7-én utasította el az RMDSZ jelöltje, Bíró Rozália Bihar megyei szenátor kinevezését a kulturális miniszteri posztra. Az államfő szerint a közgazdasági végzettséggel rendelkező Biró Rozália alkalmatlan a kultuszminiszteri tisztségre. A Kelemen Hunor lemondását követően megüresedő kultuszminiszteri és miniszterelnök-helyettesi tárca újabb várományosának nevesítését az RMDSZ szeptemberre ígérte, a kiszivárgott nevek között található Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke is. A miniszteri tárcát a hírek szerint a Bihar megyeiek szeretnék megszerezni, ezért a kulisszák mögötti egyeztetésekben a történész végzettségű Szabó Ödön indulna eséllyel az újabb nevesítésre. RMDSZ-üzletemberek kedveltje Az 1975-ben Szilágysomlyón született, kárásztelki származású politikusról az erdélyi magyar közvélemény keveset tud, a helyi magyar közösség annál többet. A Nagyváradi Egyetemen 1997-ben történelem-földrajz szakot végzett szilágysági fiatalember a helyi ifjúsági szervezetekben kezdett el politizálni. A Bihar megyei RMDSZ a kilencvenes években a legerősebb, nemzeti elkötelezettségű RMDSZ-szervezet volt Erdélyben, Tőkés László királyhágómelléki református püspök és a mai ellenzéki politikusok köré csoportosulva. Ezt a beágyazódást változtatta meg Szabó Ödön a kilencvenes évek végi megjelenésével a nagyváradi RMDSZ-porondon: a Megyei Képviselők Tanácsában (MKT) az ifjúsági szervezetek 25-30 százaléknyi szavazatát játszotta át a háttérből keményen nyomuló Kiss Sándor-féle nagyvállalkozói körnek. A kétezres évek eleji, puccsszerű hatalomváltásnak alájátszott az addigi nagyváradi alpolgármester, Kapi István leváltása is, akinek helyébe az új nagyváradi RMDSZ-hatalom mindvégig hűséges (ki)szolgálója, Biró Rozália került. Az Erdély viszonylatában is ritka vehemenciával történt bihari hatalomátvétel mögött van, aki román titkosszolgálati módszereket vizionál, mások úgy vélekednek, hogy az új politikai elit egyszerűen megvásárolta a hatalomátvételhez szükséges ifjúsági szavazatok zömét. A következő lépésben a nemzeti táborhoz tartozó vidéki RMDSZ-vezetők gyors leváltása következett. A bihari lett Erdélyben az első egyszínű, belső ellenzék nélküli megyei RMDSZ-szervezet. Az utolsó ellenzéki polgármestert, az érmihályfalvi Kovács Zoltánt nemrég késztették távozásra. A bihari RMDSZ-t az új csapat vezetői egyféle közös vállalkozássá alakították át. A Kiss Sándor megyei RMDSZ-elnök és megyei önkormányzati alelnök ellen az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály által idén áprilisban indított bűnvádi eljárás egyelőre csak sejteti a bűzös hátteret, amelynek szálai – a helyiek szerint – polipként terjednek szét a gazdasági élet számos területére. Aki napi 24 órában dolgozik Ebben a kétes hátterű „érdek-képviseleti” rendszerben Szabó Ödön különösen színes figura. Az új megyei felállásban a kétezres évek elején helyi szinten még komoly hatalommal rendelkező RMDSZ-vezetők a fiatal történésznek a Kőrösvidéki Múzeumnál találtak kutatói állást. Szabó Ödön közben megyei önkormányzati képviselő lett, és a 2012-es parlamenti képviselői megválasztásáig – vagyonnyilatkozatainak tanúsága szerint – tíz éven át a nem túl magas, közalkalmazotti fizetését az önkormányzati üléspénzek egészítették ki. Mindez annak fényében érdekes, hogy Bíró Rozália alpolgármestersége alatt – minő véletlen – két igen értékes önkormányzati lakást is meg tudott vásárolni Nagyvárad belvárosában, a színház melletti Bazár épületében. A telekkönyvi kivonatok tanúsága szerint az egykor államosítással, a román állam tulajdonába került két lakrész tulajdonosa immár Szabó Ödön és a felesége. A szegény legényként Szilágyságból Nagyváradra érkező ifjú politikusnak – akárcsak a romániai politikusok százainak – igencsak jót tett az új foglalkozás, ami leginkább vagyoni gyarapodásban látszik meg. Ez alól Szabó Ödön sem kivétel, akit nemcsak a helyi RMDSZ korifeusai hoztak helyzetbe, hanem a Budapesten hatalomra kerülő balliberális kormányoldal is. A kapcsolatot ő maga kereste, amikor Erdélyben először Nagyváradra hívta meg Medgyessy Pétert, Gyurcsány Ferencet, Kuncze Gábort, Nyakó Józsefet, Újhelyi Istvánt, Bajnai Gordont, Mesterházy Attilát és társait. A baloldali politikusok hálája nem késett: 2006 és 2010 között Szabó Ödön az ITD Hungary befektetés-ösztönző és kereskedelemfejlesztő állami ügynökség partiumi megbízottja volt. Érdekes módon, a jelzett időszakban leadott vagyonnyilatkozatai erről a forrásról nem tesznek említést, de mint kiderült, a havi mintegy kétezer dolláros apanázst saját cégére, a Hubeo Kft. számláira fogadta, de a cég sem fizetést, sem osztalékot nem fizetett saját tulajdonosának. Első látásra rendkívül aktív politikus képét mutatja néhány, a tulajdonunkba került elszámolás fénymásolata az ITD Hungary fele. Szabó Ödön napi nyolc órát dolgozott a magyar állami ügynökségnek, napi nyolc órát a történelmi múzeumnak, és napi nyolcat az RMDSZ megyei ügyvezető elnökeként, nem beszélve a megyei közgyűlésben sorra került ülésekről. A két embernek is sok foglalatosság csak úgy állhat össze, ahogyan azt közeli ismerői állítják: Szabó Ödön a Kőrösvidéki Múzeumnál csak a munkahelyi regiszter szerint dolgozott, és kapott fizetést, valójában főállású munkahelyén nagyon ritkán látták. Mint ahogy befektetés-ösztönző ügyködésének sem látta sok eredményét a Bihar megyei magyarság. Egyházféltő ingatlankisajátítás? Szabó Ödön neve az elmúlt tíz évben kétszer került be hangsúlyosabban az erdélyi magyar sajtóba. Tőkés László királyhágómelléki püspök azzal vádolta meg, hogy szerepe volt 2002-ben az első Orbán-kormány által a Királyhágómelléki Református Egyházkerület keretében eltervezett érmindszenti Ady-központra kiutalt 1,3 millió euró magyar állami támogatás eltérítésében. A második, szintén méretes botrány akkor robbant ki körülötte, amikor 2013 júniusában az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által első alkalommal megszervezett Szent László Napok nevét még májusban benyújtotta levédésre a bukaresti Márkavédelmi Hivatalhoz. Szabó Ödön egyszerűen ellopta az EMNT grafikusa által tervezett színes logót, és leadta azt Bukarestben. Amikor az ügyből erdélyi méretű botrány lett, azzal védekezett, hogy a római katolikus egyház számára akarta levédeni a nevet, mert úgymond a szentek kultuszának ápolása nem civil szervezetek, hanem az egyház feladata. Logikája szerint – amelyet a román bíróság szerencsére nem fogadott el – például a Szent Miklós hagyományőrző egyesületeket vagy a Szent György napokat szervező civil szervezeteket is fel kéne számolni. A római katolikus egyház nagyváradi kanonokja utólag kiállt Szabó Ödön elképzelése mellett, azonban a bírósági határozat szerint a szentek neveinek használati jogát nem lehet korlátozni vagy levédeni, így az EMNT által elkezdett nagyváradi Szent László Napok idén zavartalanul megérhette a második kiadását. Az egyházát féltő Szabó Ödön RMDSZ-es megyei ügyvezető elnöknek azonban a nagyváradiak szerint ettől egy teljesen eltérő, másik arca is van. Tagja ugyanis a belvárosi Szent László római katolikus plébánia egyházi tanácsának, és ebben a minőségében 2007-ben egy adásvételi szerződést hozott tető alá az egyházközség kétszáz éves kántori lakására. A gyülekezet tagjai nem igazán értették, hogy plébániájuk miért válik meg egy 515 négyzetméteres telken fekvő, belvárosi polgári lakástól akkor, amikor az egyháznak nem volt sürgős kiadása vagy előre nem látott pénzszükséglete. A kezünkbe került telekkönyvi kivonat tanúsága szerint az új tulajdonos egy Lukács László nevű férfi, aki a polgármesteri hivatal adóosztályának kimutatása szerint kárásztelki személyi igazolvánnyal rendelkezik. Ő Szabó Ödön egyik közeli rokona, akinek örökösei nincsenek, így eshetett rá a választás. A volt egyházi tulajdonú, belvárosi lakásban azóta is Szabó Ödön édesanyja lakik: a botrány elkerülése végett fia nem íratta a maga nevére újabb ingatlanszerzeményét. A tranzakció idején a gyülekezetben szolgáló Lőrincz Ottó plébánost Böcskei László nagyváradi püspök áthelyezte Nagyszalontára, egy katolikus szempontból kis szórványgyülekezetbe. Nagyváradi forrásaink szerint az egyház el akarta kerülni a hívek elégedetlensége miatti botrányt, ezért került sor az egykori belvárosi plébános elhelyezésére. A Szent László római katolikus plébánia egyházi tanácsának egyik tagja megkeresésünkre névtelenül úgy nyilatkozott: a hét évvel ezelőtti adásvételi szerződés részleteit ma is homály fedi, és ez táplálja az emberek szóbeszédét, értetlenségét. Senki nem tudja, mennyit fizettek ki a nagy értéket képviselő egyházi ingatlanért, és mi lett a pénz sorsa. Sok tehát a kérdőjel Szabó Ödön nagyváradi politikusi tevékenysége körül. Biró Rozália miniszteri kinevezésének botránya után itt van immár a második. Makkay József, Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2015. március 13.A második legősibb foglalkozás: miért nem kutatja a politikatudomány a titkosszolgálatokat?A kommunista rendszer összeomlása egészében múlt időbe tette ezt a kérdést – mondja Révész Béla, titkosszolgálatokat kutató politológus. - Társadalomtudományi szempontból mit értünk pontosan a titkosszolgálatok kifejezés alatt? – Erre sem a társadalomtudományokban, sem a titkosszolgálatok praxisában nincs „pontos” meghatározás, nem is lehet. Általában sem létezik a priori igazság, tehát nem is ismerhető fel eleve, mi az egyedüli igaz és helyes álláspont – miért a titkosszolgálatok fogalma lenne ez alól kivétel? Az viszont igaz, hogy vannak olyan közös elemei a titkosszolgálatoknak, amelyek a rájuk vonatkozó vizsgálódások számára is közös kutatási tematikát körvonalaznak. Ezt a közös nevezőt jelezheti, hogy a mindenkori titkosszolgálatok (államvédelmi, állambiztonsági, nemzetvédelmi, nemzetbiztonsági szervek, elhárítás, hírszerzés, politikai rendőrség stb.) általában nem nyilvános szabályozás mellett, leplezett intézményi keretek között, titkos hivatásos állománnyal és információs hálózattal, operatív módszerekkel, speciális technikákkal vesznek részt a legváltozatosabb formájú szuverén hatalmak védelmében. A „második legősibb foglalkozás”-ról van szó, amely a korai időszakban még csak az uralkodó személyét védő bizalmi emberek csoportját jelentette, majd az állam fokozódó intézményesülésével bonyolult struktúrával és differenciált feladatrendszerrel működő terjedelmes szervezetté vált. A rájuk vonatkozó elméleti kutatások viszont jelentős lemaradást mutatnak. Ön több írásában is arra hívta fel a figyelmet, hogy a politikatudomány nem ismerte fel kellőképpen a titkosszolgálatok és azok működésének politikai és politológiai relevanciáját. Mivel magyarázható az, hogy a politológia nem tartja fontosnak a titkosszolgálati tevékenységek elemzését, és az eddigi kutatások zöme történeti, normativista irányból közelít a problémakörhöz? – Valóban, ha betérünk egy könyvesboltba, vagy belepillantunk egy elektronikus könyvtári katalógusba, a titkosszolgálatokkal foglalkozó címek döntő többsége múlt időben foglalkozik a szolgálatokkal. Ezek tömeges publikálása azt a látszatot keltheti, mintha minden rendben lenne a titkosszolgálatok vizsgálata körül. Közben pedig csak arról van szó, hogy a mindenkori hatalomváltások után az új politikai vezetés előszeretettel használja fel a korábban titkolt iratokat a korábbi hatalom erkölcstelen, aljas, korrupt voltának leleplezésére, amelynek főszereplője éppen a korábbi titkosszolgálat. Ez vagy igaz, vagy nem, de az biztos, hogy a hatalom mindig válogat ezen dokumentumok körében, nehogy esetleg az ő érintettségük is kiderüljön. A történész viszont örül, hiszen olyan források birtokába juthat, amely hosszú időre kutatási témát, publikációs lehetőséget, oktatási kurzusok beindítását és fokozatszerzési esélyt biztosíthat számára. Annak, hogy a politológia tematikájába egyáltalán nem kerültek be a titkosszolgálatok kutatásának alapjai sem, ugyanaz a magyarázata, mint ahogyan pl. a szervezetszociológia, a döntéselmélet, a társadalomlélektan vagy a kommunikációelmélet sem reflektál erre a jelenségre. A modern, polgári társadalom számára evidenciának tűnik, hogy a titkosszolgálatok vizsgálatának kutatási terepe a diktatúrák környékén keresendő. A kommunista rendszer összeomlása pedig egészében tette múlt időbe ezt a kérdést. A jogtudomány normatív szemlélete hasonló okokra vezethető vissza. Az alkotmánytan, a közigazgatástan számára a „jó állam” a releváns kutatási téma, a „periférikus” titkosszolgálatok csak mellékesen, mint hatályos, vagy éppen módosítandó joganyag kerülhetnek szóba. A politológia számára pedig a posztkommunista érában egyértelműen a hatalomgyakorlás demokratikus alapjai, a közpolitikai viták, az integrációs mechanizmusok váltak központi kutatási területekké, és örömmel hagyta meg a titkosszolgálatok kutatását a társadalom- és politikatörténet művelőinek. Ez a helyzet egyébként a nemzetközi szakirodalmat figyelve általában is jellemző. Milyen szempontok alapján lehet releváns, érvényes a titkosszolgálatok működése a politikatudományi vizsgálódás számára? – Gyakran azt hiszik, hogy a titkosszolgálatok csupán hírszerzéssel foglalkoznak. Pedig ennél sokkal fontosabb, hogy a mindenkori hatalmi vezetés, mint a hírigények megrendelői, nem önmagukban kíváncsiak az ellenséges tényezők céljaira, szándékaira, intézkedéseire. Ezen információk birtokában ugyanis a veszélyeztető, fenyegető, kockázati tényezők mérlegelését követően elsősorban éppen a titkosszolgálatokat aktiválja ezek elhárítására, az ellenséges – annak vélt vagy csak annak beállított – tevékenység ellenőrzésére, megelőzésére, megakadályozására, megszakítására, elterelésére, elhárítására. Mindkét esetben lenne vizsgálni valója a politológiai kutatásoknak. A szolgálatok minden esetben olyan „mélyről jövő” információkat igyekeznek megszerezni, amelyek csak az ő sajátos kapcsolati rendszereik, speciális titkosszolgálati eszközeik és módszereik felhasználásával lehetségesek. Ezek értékelése és elemzése azonban olyan sajátos szelekciót is tartalmaz, amely bizonyos prioritásokat is megfogalmaz a döntéshozó irányába. Hogy éppen milyen ajánlásokat tartalmaz egy-egy előterjesztés, nagyban befolyásolja a döntéshozó végső elhatározásait – tudjuk a döntéselmélet ábécéjéből. Ily módon nem a „rosszul” vagy diszfunkcionálisan működő szolgálat válik a döntést befolyásoló tényezővé, hanem a szervezeti működés eredményeképpen lesz részese a politikai döntéshozatalnak. Nem beszélve a szervezeti „inerciáról”, amikor saját szervezeti érdekei is motiválhatják ezen szerepét, vagy éppen más politikai tényezők használják fel a titkosszolgálatok kivételes presszionáló lehetőségét. A másik esetben, amikor a titkosszolgálat nem a szeme, füle a hatalomnak, hanem éppen a keze, még közvetlenebb a politikai érintettsége a titkosszolgálatoknak. Itt a kutatásnak például azokat a folyamatokat kellene elemzés tárgyává tenni, melyek során a hatalmi érdekek képviseletében konkrét emberi és csoportközi viszonyokat alakítanak át, változtatnak meg, amelyek a politikai szereplők gondolkodásformáinak, célkitűzéseinek, attitűdjeinek, érzelmi beállítódásainak, személyes kapcsolatainak stb. módosításán, befolyásolásán, „felülírásán” keresztül valósíthatók meg. Érdemes ismét hangsúlyozni, hogy ez nem a „rossz” szolgálatok természetéből adódik, hanem a titkosszolgálatok örök tulajdonságaiból. A titkosszolgálati tevékenység immanens jellemzője a titkosság, az ügyek titokban való intézése, menedzselése. A korlátozott körülmények között milyen módon érhető tetten a kutató számára a vizsgálandó folyamatok esszenciája? – A titkosszolgálatok lényegüknél fogva rejtőzködőek. Az viszont olcsó kifogás lenne, ha erre hivatkozva lemondanánk a vizsgálatukról. A csillagász sem mondja, hogy mivel a végtelent úgysem lehet megismerni, ezért tegyük le a távcsövet. Más dolog, hogy a szokottnál nagyobb erőfeszítéseket kell tenni a kutatási tárgy megismeréséért, mint egyéb vizsgálódások esetében. Az viszont látható, hogy a politológusok is inkább a könnyebb ellenállás irányában keresik kutatási témáikat, ahol a már hagyományosan jól kidolgozott témakörök irodalma segíti őket megbízható sorvezetőkkel. Létezik általános módszertana a titkosszolgálatokat vizsgáló politológiának, vagy ez még kidolgozásra vár? – Mivel az ez irányú kutatások voltaképpen még el sem kezdődtek, nehéz lenne bármiféle metodológiát felfedezni. De mivel valamiféle metadiszciplináris vizsgálódásra lenne szükség, nyilván az érintkező tudományterületek jól felhasználható módszertani útmutatással szolgálhatnának. Ha az „ellenség észlelése és az ellenségkép megfogalmazása” kutatási témát vennénk példának, ebben a politikai kommunikáció, a tartalomelemzés, a politikai szemantika változatos eszköztára megfelelő segítséget nyújtana. De a „humán tényezők és a digitális technika viszonya a posztmodern hírszerzésben” téma már a számítástechnika módszereinek alkalmazását is szükségessé teszi. A titkosszolgálatok léte és működése megosztja a közélettel aktívan foglalkozó rétegeket. A legtöbben egyetértenek abban, hogy a titkosszolgálatoknak a nyilvánosságra is tartozó ügyeit közzé kell tenni, ám a mindenkori politikai hatalom többnyire ellenérdekelt ebben a folyamatban. Hol húzódik a határ a nyilvánosság és nem nyilvánosság között, egyáltalán ki húzza meg ezeket a határokat, és ezek mennyire átjárhatók? – Elméleti megalapozottsága és kidolgozottsága miatt mérvadó lehetett volna a Kenedi János elnökletével 2008-ig működött Szakértői Bizottság jelentése. Ez az állambiztonsági iratok nyilvánossága, a szellemi kárpótlás és a tudományos megismerés garanciáit leginkább egy új törvény, a „dossziétörvény” elfogadásával látta volna megvalósíthatónak. A jelentés szerint ez egyszerre járulhatna hozzá az alkotmányban biztosított emberi jogok kiteljesítéséhez, illetve az állambiztonsági iratok minél teljesebb nyilvánossá tételéhez. A jelentést a politikai változások sajnos teljesen mértékben negligálták, pedig megállapításai praktikus megoldásokat tartalmaztak, elvi alapjai pedig az UNESCO-nak „az egykori elnyomó rendszerek állambiztonsági irataival” kapcsolatos 1994-es vizsgálatának megállapításaival is egybecsengtek. Eszerint „Az elnyomó szervek iratai az egész ország örökségét képviselik. Mi több, ezek az egész emberiség örökségét jelentik abban az értelemben, hogy tudatosíthatják a nemzetekben az intolerancia, a fajüldözés és a politikai totalitarianizmus veszélyét”. Ön szerint mi annak az oka, hogy a közvéleményt sokkal jobban érdekli a különböző titkosszolgálatokban funkciót betöltők személye, mint a szolgálatok működésének megértése? – Az utóbbi években mérséklődött a közvélemény érdeklődése a „ügynökügyek” iránt. A kilencvenes években a rendszerváltás előtti hálózati személyek (az „ügynökök”) megítélése meglehetősen egységes volt, egyes „nagy nevek” napvilágra kerülése pedig különösen nagy vihart kavart. Ebben fordulatot Medgyessy Péter miniszterelnök botránya eredményezett. Az érdeklődőbb közvélemény ekkor szembesült azzal a tanulási folyamattal, hogy a szolgálatokkal együttműködő személyek nem mindegyike „ügynök”, hanem lehet „titkos megbízott”, vagy „titkos munkatárs”, esetleg hálózaton kívüli, mint az „alkalmi megbízott”, a „társadalmi” vagy a „hivatalos kapcsolat”. Ráadásul Medgyessy Péter a maga „szigorúan titkos tiszti” besorolásával nem is a belső, hanem a kémelhárítás vonalán – mint mondotta – „óvta” a nyolcvanas évek elején a Pénzügyminisztériumnak a Valutaalapi és Világbanki csatlakozással kapcsolatos titkait. 2010-et követően pedig jócskán összezavarta még a kormánypárti szimpatizánsokat is az a kormányzati magatartás, amely nyíltan felvállalta a korábban az állambiztonság főcsoportfőnökségen foglalkoztatottak magas beosztásokba való alkalmazását – különösebb magyarázat nélkül. A jelenlegi tendenciák alapján, hogy látja, fog-e változni a közeljövőben a politikatudomány hozzáállása a titkosszolgálati kutatásokhoz? – Táplálhat bizonyos averziót a téma iránt az olyan „finnyás” megítélés, amely erkölcstelennek, „piszkosnak” minősíti az olyan szervezeteket – és a velük való foglalatosságot −, amelyek arra törekednek, hogy másokról intim adatokat gyűjtsenek titokzatos célokból. De mindez egyáltalán nem teszi nem létezővé ezek tevékenységét, még ha elegánsabb is negligálni őket. Ugyanakkor minden, a titkosszolgálatokra vonatkozó szakmai vita termékeny hatással lehet a politológiai vonatkozású kutatás és oktatás helyzetére. A diskurzus jövőbeni tárgya már nem egyszerűen az önálló kutatás-oktatás puszta léte, hanem annak tudomány-rendszertani helye, tematikájának és kutatásának esélyei, módszertani problémái, oktatásának lehetőségei, valamint a megismerhetőség esélyei körül zajlanának. E tekintetben a jelenleg domináns politológiai kutatói körtől áttörés nem várható. Jellemző napjaink egyik legjelentősebb tanulmánygyűjteményének a valóságtól eltávolodó szemléletére, hogy miközben a magyar politikai intézményrendszer jelenlegi szereplői körébe gond nélkül besorolja az Államadósság Kezelő Központját, a közel hatszáz oldalon egyszer sem lehet a titkosszolgálatok nevével találkozni. Talán egy következő politológusi generáció felfedezi magának a kérdés súlyát és fontosságát. Révész Bélától azt is megkérdeztük: igazolható-e tudományos módszerekkel, hogy a titkosszolgálatok alkalmanként tényleges szerepet töltenek be a politikai folyamatok alakításában, illetve vannak-e olyan területek, melyeken kimutatható a titkosszolgálatok politikára gyakorolt hatása? A szakember válaszát és saját kedvenc példáját viszont annyira érdekesnek találtuk, hogy külön, egy második részben közöljük. Révész Béla Jogász, szociológus, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Politológia Tanszékének docense. Kutatási területe: a hidegháború korszakának politológiai, szociológiai és eszmetörténeti vizsgálata, különös tekintettel a titkosszolgálatok szerepére, illetve a rendszerváltás időszakára. (Fotó: Somorjai László/Hetek) Transindex.ro 2015. szeptember 7.„Sántít az egyenlő távolságtartás elve”Nyolcszázezer forint kártérítést nyert egy peren Tőkés László Budapesten, egy róla szóló könyv miatt – első fokon. Többek között erről is beszámolt hétfői nagyváradi sajtótájékoztatóján, ugyanakkor a Mecénással kapcsolatos feljelentésről is állást foglalt. „Külön gratulálok Csomortányi Istvánnak, aki folytatja azt a harcot, amit püspökként elkezdtem” – mondta hétfőn Tőkés László, aki közleményben is üdvözölte azt, hogy Csomortányi büntetőfeljelentést tett a DNA-nál az Ady-központ ügyében. Mint ismeretes, 2002-ben a Széchenyi Terv keretében az akkori magyar kormányzat a Királyhágómelléki Egyházkerület ama projektjére adott 1,1 millió eurónyi összeget, hogy Adyfalván, Szatmár megyében komplexumot építsenek. Ám közben kormányváltás lett, és a Bihar megyei RMDSZ közbenjárására az új kormányfő, Medgyessy Péter úgy határozott, hogy a pénzt átirányítja a Kiss Sándor, Biró Rozália, Lakatos Péter RMDSZ-es politikusok, és a néhai Mudura Sándor vállalkozó által alapított Mecénás Alapítványhoz, amelynek vezetését Szabó Ödönre bízták. A pénzből – a projekt szerint – Váradon építettek volna Ady-központot, azaz konferenciatermet és hotelt, de utóbbi máig sem készült el, a félkész komplexumot pedig végül az önkormányzattal elcserélték egy másik ingatlanra, az Ady-központot pedig nemrégiben a néhai Mudura Sándor családjához kötődő cég szerezte meg, árverésen. Csomortányi István szerint ez is gyanús, és az is, hogy a támogatási összeg jelentős része eltűnt, és azzal a mai napig nem számoltak el – ezért tett feljelentést a DNA-nál. Reakció Az ügyről hétfőn Tőkés közleményt is kiadott, ebben így fogalmaz: „Az egyházkerület vezető képviselői több rendben is a pártoktól való egyenlő távolság elvét hangoztatva próbálták igazolni a korrupció gyanújával vád alá helyezett Kiss Sándor vezette bihari RMDSZ iránti pártos viszonyukat. (…) Az ún. egyenlő távolság elve azonban abban a tekintetben is eleve sántít, hogy nem egyházi irányelv, hanem eredetileg egy, a Markó Béla volt pártelnök nevéhez fűződő RMDSZ-doktrína. (…) jelen összefüggésben nem lehet kérdéses, hogy egyházaink (…) nem lehetnek egyenlő távolságra a Mecénás Alapítvány vezérkarát kitevő bihari RMDSZ-potentátoktól, valamint azoktól, akik egyházunk elorzott tulajdonához fűződő jogát védelmezik. Az Anyaszentegyház éppen úgy nem állhat egyforma közelségben a mentelmi jognak örvendő Biró Rozália szenátor és Szabó Ödön parlamenti képviselővel, mint ahogyan a Gyurcsány Ferenchez és Orbán Viktorhoz viszonyított távolságuk sem lehet azonos”. Újságírói kérdésként felmerült tegnap, hogy mi történik, ha esetleg bírósági eljárás lesz az ügyből, amit ebben az esetben román hatóságok indítanának, de mivel magyarországi közpénz volt a támogatás, a károsult a magyar állam, ezért utóbbinak is be kellene lépnie az esetleges eljárásba. Csomortányi István szerint ez jó kérdés, egyelőre nem tudják, de még nem is tart ilyen szakaszában az ügy, ezért ez később fog kiderülni. Megnyerte Egy másik témáról szólva Tőkés László tudatta: első fokon megnyerte azt a pert, amit Budapesten indított, a Noran Libro kiadó ellen. Ez jelentette meg ugyanis az időközben súlyos betegségben elhunyt Andrassew Iván könyvét, Ne vígy minket a késértésbe címmel. A 2012-ben megjelent kötet Tőkés László életéről szól, bíráló formában, magánlevelezésekből, netes forrásokból is közölve részleteket. Tőkésék Szász Jelnőt, a Magyar Polgári Párt volt elnökét sejtik a kiadvány mögött, valamint az RDMSZ akkori választási ellenkampánya részének gondolják a könyv megjelenését. A tegnapi tájékoztatón jelen volt Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Tőkés irodavezetője is, aki emlékeztetett: a könyvet akkoriban sok magyar helyi vezetőnek is megküldte valaki postán, Nagyváradon adva fel a küldeményeket – ők pedig hiába próbálták kideríteni, ki volt a feladó, a posta nem adta ki az információt. Nos, a Tőkés által indított perben első fokú ítélet van: a bíróság 800 ezer forintnyi nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte az alperest, azaz a kiadót. A bírák azt látták ugyanis igazolva, hogy a kötetben szereplő adatok megszerzése során a kiadó magántitok- és levéltitok-sértést követett el. A tájékoztató egyéb témáinak során Tőkés László fontosnak látta cáfolni azt, hogy Magyarországon élne, azt hangoztatta, hogy új családjával Váradra költöztek, és bár ő a Fidesz-KDNP listáján lett EP-képviselő, erdélyi képviselőnek tekinti magát. Néhány kontextusban felmerült a migránsügy is. Erről Szilágyi Zsolt többek között azt mondta, szerinte „nemsokára Romániában, Erdélyben is szembesülni fogunk vele”. Tőkés László szerint pedig „A migránsok inváziójának jelenlegi körülményei között meg kell védenünk Európát, értékeinket és országainkat.” Hozzátette: szolidárisnak kell lennünk a menekültekkel, üldözöttekkel, de ez nem jelenthet önfeladást. Azt jelezte, hogy Orbán Viktor politikáját támogatja. Váltás Belső szervezési ügyről is szó esett a tájékoztatón. Mint kiderült, eddig tartott Orbán Mihály tevékenysége, mint Tőkés László itteni irodavezetője. Helyette mostantól Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke lesz egyben Tőkés irodavezetője is. Szilágyi Zsolt jelezte: ezért ismét többet lesz Váradon, bár brüsszeli feladatainak is igyekszik megfelelni, valamint a pártvezetéssel kapcsolatos, sokszor utazásokkal járó munkájának is. Szeghalmi Örs erdon.ro 2015. szeptember 14.A Néppárt Bihar megyei szervezete elnökének közleményeCsomortányi István: „A harcot az igazságért és a közösségünk bizalmával sorozatosan visszaélő magyar tisztségviselők felelősségének megállapításáért nem hagyom abba.” A kisiklatott nagyváradi Ady-központ ügye az elmúlt másfél évtized erdélyi korrupciós botrányainak egyik legsúlyosabbika. Miután 2002-ben az RMDSZ és a magyar szocialisták közreműködése nyomán, történelmi egyházaink megkárosításával, egy tulipános pártalapítvány segítségével, bihari RMDSZ-es politikusok közreműködésével eltüntettek közel egy millió euró közpénzt, azt kell látnunk, hogy a felelősök megnevezése és a tisztességes elszámolás bemutatása helyett a szégyenletes ügy kapcsán Kelemen Hunor nem csupán a tolvajok nevében kiált segítségért, de a teljes Kárpát-medencei magyar közvéleményt is félrevezeti. Az Ady-központ és a nagyváradi Mecénás Alapítvány ügyében ez év augusztus 31-én tettem feljelentést ismeretlen tettes ellen a Nemzeti Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) nagyváradi területi szolgálatánál. A feljelentés kezdeményezője és aláírója nem más, mint jómagam, Csomortányi István. Az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnökeként én ismerem a legjobban az ügyet, hiszen az eredeti, az érmindszenti Ady-központ fejlesztésére vonatkozó pályázatot kezdeményező Tőkés László, a KREK egykori püspöke mellett egy évtizede harcolok az igazság feltárásáért és a felelősök megnevezésért. A feljelentés megtételéhez az ügy helyi jellege miatt nem tartottam szükségesnek az országos jóváhagyást, úgy gondoltam, hogy ez az ügy ránk, nagyváradiakra tartozik, itt kell megoldanunk. Méltatlan és példátlan Elfogadhatatlan és méltatlan, hogy miután az Ady-központ körüli korrupciós ügy részleteit pártelnökként pontosan kell ismernie, párttársai számonkérése és a botrány tisztázása helyett Kelemen Hunor a nyilvánosság előtt úgy állítja be a történteket, mintha néppártos gyakorlat lenne tisztességes RMDSZ-es politikusokat feljelenteni. Elfogadhatatlan és példátlan, hogy Kelemen Hunor mindezt úgy teszi, hogy közben az egyik korrupciós botrányból a másikba bukdácsoló bihari párttársai ügyét összemossa az erdélyi magyarság egyik legfontosabb ügyével, a marosvásárhelyi magyar polgármester-jelöltállítással. Az, ahogyan a saját tulajdonában lévő Transindex.ro hírportálon, gyakorlatilag önmagával készített interjúban próbál összefüggést tákolni pártja nagyváradi korrupciós botránya és a marosvásárhelyi nemzeti ügy között, az erdélyi magyar közéletben eddig ismeretlen és példátlan, sőt, magyar szocialista szövetségesei módszereit túlszárnyaló félrevezetés és manipuláció. Elfogadhatatlan és tisztességtelen az, ahogyan a csúsztatás kedvéért a Bihar megyei szervezetünk bélyegzőjével és nevében iktatott dokumentumot az országos szervezet által megfogalmazott anyagként mutatják be, kihasználva azt a tényt, hogy a pártok megyei szervezetei nem rendelkeznek önálló jogi személyiséggel. Következmények nélkül Fontos tudni, hogy csupán az elmúlt időszakban kénytelen voltam kétszer is nyílt levélben kérni segítséget Kelemen Hunor pártelnöktől bihari társai botrányai kapcsán. Sajnos eredménytelenül – írja közleményében Csomortányi István. – A bihari RMDSZ élén háborítatlanul folytathatja munkáját az a Kiss Sándor megyei elnök, akit 4,3 millió euró kenőpénz elfogadása miatt vittek el bilincsben éppen a DNA nyomozói, vagy az a Szabó Ödön megyei ügyvezető elnök, aki mai napig nem tisztázta, hogyan jutott családja tulajdonába a nagyváradi Szent László plébánia nagy értékű belvárosi kántorlakja, és aki képviselőként alig pár hete iktatott törvénymódosító javaslatot a „csak” felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek újraválaszthatósága érdekében. De következmények nélkül politizálhat Bihar megyében az a Biró Rozália is, aki mosolyogva szavaz korrupt román szocialista szenátortársai mentelmi jogának felfüggesztése ellen. És folytathatnánk a sort. Zaklatássorozat Bihar megyében másfél évtizede folyik a küzdelem a helyi magyar közélet tisztességének visszaadásáért, melynek legnehezebb időszaka éppen a magyarországi szocialisták kormányzására esett. A helyi RMDSZ-hez majdhogynem haza jártak Medgyessy Péter, Kuncze Gábor, Gyurcsány Ferenc, Demszky Gábor, Nyakó István vagy Újhelyi István. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tétlenségében mégis cinkosságot vállalt bihari párttársaival akkor is és most is. Abban, hogy Kelemen Hunor magyarok elleni feljelentésekről beszél, mégis az a legvisszatetszőbb, hogy éppen embereinek az Erdélyi Magyar Néppárt bírósági bejegyzése kapcsán tett feljelentése után zajlott az utóbbi negyed század legnagyobb hazai zaklatássorozata azzal, hogy a román hatóságok Szatmár, Beszterce és Hunyad megyékben több ezer (!), a Néppárt bejegyzését támogató magyar embert idéztek be kihallgatásra és vegzáltak hónapokon át. Tették ezt úgy, hogy közben az RMDSZ nagyrészt kormánypárt volt. Azóta is példátlan súlyú magyarok által magyarokkal szemben elkövetett tett ez. Fentiek tükrében, a félrevezetés és manipuláció megakadályozása érdekében, hogy a Bihar megyében folyó korrupció elleni harcot ne lehessen összemosni semmilyen más üggyel, a mai napon az Ady-központ ügyében az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetének pecsétjével és megyei elnöki minőségemben tett feljelentésemet visszavonom és magánszemélyként, a saját nevemben újraiktatom a Nemzeti Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) nagyváradi területi szolgálatánál. Ezzel is világossá kívánom tenni, hogy szigorúan helyi, Bihar megyei ügyről és kezdeményezésről van szó, de meggyőződésem, hogy a korrupció elleni küzdelem sikerre vitele közös, összmagyar érdek. A harcot az igazságért és a közösségünk bizalmával sorozatosan visszaélő magyar tisztségviselők felelősségének megállapításáért nem hagyom abba. Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnöke Nagyvárad, 2015. szeptember 11. erdon.ro 2015. október 6.Szabadságszobor emlékérméket adtak át Aradon25 éves az aradi Szabadságszobor. 1890. október 6-án adták át Aradon Zala György alkotását. Az évforduló előestéjén az aradi színházban tartottak ünnepi rendezvényt, amelyen több közéleti személyiséget tüntettek ki. Az ünnepséget Fekete Károly, a Kölcsey Egysület titkára vezette és felszólalt Faragó Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Arad megyei elnöke, Király András, a Szabadságszobor Egyesület elnöke és Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke. A beszédek után Kelemen Hunor és Király András, az alkalomra készült jubileumi emlékérméket adott át. Emlékérmét kapott: Markó Béla, volt RMDSZ-elnök Intézmények RMDSZ, országos elnökség; RMDSZ, Arad megyei szervezet; Szabadságszobor Egyesület; Szent Erzsébet magyar és erdélyországi konventuális minorita rend; Aradbelvárosi református egyházközség; Aradi evangélikus lutheránus egyház; Aradbelvárosi magyar baptista gyülekezet; Csíky Gergely Főgimnázium; Nyugati Jelen szerkesztőség; Rákóczi Szövetség Magánszemélyek Szép Gyula, Szepesi László, Kocsis Rudolf, Kolozsi Tibor, a szobor restaurátora, Matúz András, az emlékérem alkotója, Böszörményi Zoltán laptulajdonos, Bálint György A Szabadságszobor Egyesület munkatársai közül Pataki Ildikó, Péró Tamás, Szabó Irén, Szabó Mihály, Darida János, Arad volt alpolgármestere, Bognár Levente Arad alpolgármestere, Bölöni György, megyei képviselő, Cziszter Kálmán, aradi képviselő, Horváth Levente, volt alprefektus, Matekovits Mihály, Módi József, református esperes, Nagy Gizella, Nagy István, Tokay György, Ujj János, Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei elnöke, Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, Krály András, a Szabadságszobor Egyesület elnöke, Communitas Alapítvány, Teleki Alapítvány, RMDSZ képviselőházi frakció, RMDSZ szenátusi frakció, Magyarország Miniszterelnöki Hivatala, Takács Csaba, Nagy Zsolt, Orbán Viktor miniszterelnök, Medgyessy Péter, a szobor újraállításakori magyar miniszterelnök, Dávid Ibolya volt igazságügy-miniszter, Szabó Vilmos volt államtitkár, Bálint Pataki József, Verestóy Attila, Borbély László, Kelemen Attila Az emlékérmék átadása után a résztvevők megtekintették a Tizenhárom – az Aradon kivégzett tábornokok emlékére című táncjátékot, amelyet az Aradi Kamaraszínház és a békéscsabai Tabán Táncegyüttes adott elő a szabadkai Juhász zenekar kíséretével. Koreográfus Farkas Tamás, rendezte Farkas Tamás és Tapasztó Ernő. nagyistvan.pecska.ro Erdély.ma 2016. március 24.Magyarságpolitikánk csődjeMohi Csaba nemzetközi jogász, az előző Orbán-kormány nagykövete a Magyar Nemzetben tegnap megjelent írásában elemzi a balliberális kormányok meghunyászkodásának és az azóta eltelt időszakban történt további meghátrálásoknak a következményeit. Szijjártó Péter magyar külügyminiszter január végén Bukarestben tárgyalt román kollégájával, Lazăr Comănescuval. Ennek befejezéseként kiadott zárónyilatkozatában azt hangsúlyozta, hogy a nehéz, alapvetően a nemzeti közösségekhez kapcsolódó kérdéseket levették a kétoldalú kapcsolatok napirendjéről, és a hangsúlyt mostantól a közös sikertörténetekre helyezik. Ugyan jócskán vannak megoldatlan kérdések – folytatta Szijjártó Péter –, amelyek alapvetően az országaink területén élő nemzeti kisebbségekhez tartoznak, ám előbb sikertörténeteket kell csinálnunk, hogy a nehéz kérdéseket később meg tudjuk oldani. A hagyományos bizánci iskolán felnőtt román külügyér sietett megdicsérni ifjú kollégájának bölcsességét, „pragmatikusnak és cselekvésorientáltnak minősítette” őt. Mosolyogva és sietve elfogadta a magyar javaslatot, miszerint a jövőben a sikertörténeteknek kell prioritást adnunk. Mit is tehetnénk ehhez hozzá? Immár száz év óta valóban vannak sikertörténetek a magyar–román viszonylatban, ezek azonban kizárólag a román fél sikerei. Nézzük át, a Szijjártó-nyilatkozat jegyében milyen „magyar sikertörténetek” születtek a közelmúltban. Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke február 28-án a Szövetségi Képviselők Tanácsának marosvásárhelyi ülésén úgy értékelte, hogy a korábban is ismert, de még kezelhetőnek tartott romániai magyarellenesség immár veszélyes dimenziókat mutat, felerősödött, és új köntösben jelent meg. Majd így folytatta: már az igazságszolgáltatást is felhasználják jogaink csorbítására, javaink visszavonására, megcsonkítására. Tervszerűen és folyamatosan, hivatásos feljelentők bírósági keresetei alapján, egymás után születnek az ellenünk irányuló, jogcsorbító és megalapozatlan ítéletek. A magyar nyelvet – a szlovákiai nyelvtörvényhez hasonlóan – Romániában betiltani kívánó törvényjavaslat kapcsán a magára hagyott romániai magyarság felelős vezetője azt hangsúlyozta, hogy „rajtunk már csakis a magyar kormány tudna segíteni az Európai Unió és az Európa Tanács fórumain kezdeményezendő eljárásaival”. Kormányunk ilyen kezdeményezéseiről nincs tudomásunk, ugyanakkor a hivatkozott magyar külügyminiszteri nyilatkozat felbátorította és megalapozta az újabb „sikertörténetet”, nevezetesen azt, hogy röviddel ezután, március 3-án a román köztársasági elnök visszavonta Tőkés Lászlótól azt a magas kitüntetést, amit korábban a mai „demokratikus” Románia megteremtéséért tett kimagasló érdemeiért kapott. Maga az erdélyi püspök úgy értékelte, hogy kitüntetésének megvonása beleilleszkedik abba a magyarellenes hangulatba, amely Romániában Victor Ponta hatalomra kerülésével jelentősen megerősödött. Tőkés László nem csupán szikra volt, amely felrobbantotta az egyik legaljasabb kommunista rendszert, de egyúttal fáklyalángként mutatta a helyes utat Erdélyben, az elszakított területeken, és egyúttal idehaza is. Az Antall-kormány a Ceaușescu utáni Románia megteremtését követően kezdeményezhette volna Tőkés László Nobel-békedíjra való előterjesztését, s jó okunk van azt gondolni, hogy ehhez a nemzetközi közvélemény támogatását is megkapta volna. A történelem által felkínált pillanatnyi lehetőséget csakis a legnagyobb politikusok veszik észre. Ezt a kegyelmi pillanatot – mint annyi mást a magyar rendszerváltás során – elmulasztotta a hazai vezetés, és az évek alatt sikerült következetes sárdobálással befeketíteni ezt a szentéletű embert. (A római bölcsesség szerint: „A művészet örök, az élet rövid, az alkalom pedig elillan”. Eredetiben „Ars longa, vita brevis, occasio praeceps”.) Így aztán ez is – sok más elpuskázott magyar lehetőséggel együtt – elillant. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a magyar kormány a Tőkés Lászlót ért méltánytalanságot megpróbálta kompenzálni azzal, hogy március 11-én Magyar Becsületrenddel tüntette ki. Tőkés László korábban (Magyar Nemzet, 2005. november 19.) így értékelt: „Harcom igazi protestáns örökség, de nem úgy tevődik fel a kérdés, hogy megéri-e vagy nem éri meg. A becsületesség olykor nem éri meg. Az embernek jobb volna beilleszkednie egy korrupt vagy hazug világba, de amint Luther Márton mondta: másként nem tehetek.” Erdélyi magyarságunknak a legfelső hazai politikai vezetés által történt elárultatására álljon itt két példa. Az egyik 2002. december 1-jéhez fűződik, és a budapesti Kempinski szállodához. Ezen a napon ünnepli Románia Erdély Magyarországtól való elcsatolásának napját. A cikkhez mellékelt képen a magyar miniszterelnök, Medgyessy Péter pezsgővel ünnepel Adrian Nastase román miniszterelnökkel, teljes hazai „főpapi kíséret” mellett, Göncz Árpád államfővel és Kovács László külügyminiszterrel. Figyelmet érdemel Nastase győztes nevetése, valamint a hazai stáb megalázkodó és kínos mosolya. Az eseményhez tartozik, hogy Medgyessy ugyanezen év januárjában lépett hivatalába, és annyira sietett, hogy miniszterelnökségének már első évében megünnepelte ezt a magyarság számára oly gyászos napot, továbbá az is idetartozik, hogy a Magyar Nemzet Medgyessy hivatalba lépését három héttel követően megírta, hogy az új magyar demokrácia miniszterelnöke a Kádár-rendszerben D-209 fedőkód alatt III/II-es szigorúan titkos ügynökként tevékenykedett. 2010-ben, az Orbán-kormány hivatalba lépésekor ugyanitt, a Kempinski előtt nem pezsgő folyt, hanem gyászharang szólalt meg. Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, az Európai Parlament képviselője bocsánatkérésre szólította fel Göncz Árpádot, Medgyessy Pétert és Kovács Lászlót. Itt jegyezzük meg, hogy az egyéni kiállás szép példáját adta Vizi E. Szilveszter, a Magyarország Barátai Alapítvány elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, aki bejelentette: visszaadja a Románia Csillaga tiszti fokozata érdemrendjét, miután Klaus Iohannis román elnök visszavonta Tőkés László román állami kitüntetését. Döntéséről levélben tájékoztatta Románia budapesti nagykövetét. Az e cikkhez mellékelt második fotó egy közelmúltban történt eseményt örökített meg: Orbán Viktor külügyminisztere, Szijjártó Péter – a magyar–román sikertörténetek propagátora – magas kitüntetést adott át az Erdély elszakítását korábban ünneplő szocialista miniszterelnöknek. No comment. Mindezek után Tőkés László – aki annak idején Orbán Viktornak köszönhetően szerzett európai parlamenti képviselői mandátumot – a közelmúltban ezt nyilatkozta: „most már én sem értem Orbán Viktor nemzetpolitikáját”, majd elhagyta a határon túli magyar vezetők részére összehívott tanácskozást. A magyar külügyminiszter és számos magas rangú kormányzati vezető megnyilvánulásai azt mutatják, hogy a magyar történelem területén komoly ismerethiány van, ezért most csak egy dolgot emelünk ki Erdély legfontosabb magyar–román összefüggéseiből. Az évszázadok során Erdélyben nagyszámú különböző nemzetiség (székelyek, szászok, románok, zsidók, örmények stb.) élt egymással békében. A középkori Erdély szabad szellemisége azt eredményezte, hogy ami sehol a világon nem sikerült, az itt igen: kis területen nagyon sok eltérő „filozófiájú” vallás háborítatlanul működött. Éltek itt evangélikusok, kálvinisták, római katolikusok, unitáriusok és trinitáriusok, baptisták és anabaptisták, ortodoxok és görög katolikusok, továbbá ortodox zsidó vallásúak, valamint olyan székelyek is, akik szabad elhatározásból a zsidó vallás rítusait követték. Ők a „szombatosok”. Bocskai István fejedelmünk felismerte, hogy Erdélyben csakis úgy tud a sokszínű és sokvallású lakosság körében békét és ezzel virágzó gazdaságot teremteni, ha teljes nemzeti egyenrangúságot és teljes vallásszabadságot biztosít. Ezt a megoldást ajánljuk a mai román és valamennyi európai vezetőnek, valamint mindazoknak, akiknek Erdély ügyében mondandójuk vagy teendőjük van. itthon.ma/szerintunk 2016. április 6.Hivatali hatalommal való visszaélés és hamisításra való felbujtás miattA Siculitas bűnvádi feljelentést iktatott a DNA- nál Kincses Előd ügyvéd és Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács, illetve a Siculitas Egyesület elnöke tegnap iktatta a Korrupcióellenes Ügyészségen (DNA) azt a bűnvádi feljelentést, amelyben Cenan Iulius ezredes, a csendőrség megyeiparancsnokának büntetőjogi felelősségre vonását kérték hivatali hatalommal való visszaélés és hamisításra való felbujtásmiatt. Ugyanakkor hamisítás miatt kérték azoknak a csendőröknek a felelősségre vonását, akik olyan személyeket büntettek meg, akik jelen sem voltak a március 10-i felvonuláson, illetve a megemlékezésen. "Egyúttal a büntetések szabálysértés miatti kiszabásának beszüntetését is kértük, mert az teljes mértékben törvénytelen" – nyilatkozta a Népújságnak Kincses Előd. A véleménynyilvánítás szabadságát tiszteletben kell tartani Újra elmondta: nem igaz, hogy a bejelentett és be nem tiltott tüntetés engedélyköteles. A március 10-i egy teljesen szabályosan megtartott tüntetés volt. Ezúttal az Európai Emberjogi Bíróság joggyakorlatára is hivatkozott, amely Magyarország esetében kimondta, hogy nem megalapozott azoknak a személyeknek a megbüntetése, akik civilizáltan tüntettek, amikor december elsején a budapesti Kempinski szállodában Medgyessy Péter magyar miniszterelnök Adrian Nastase román kollégájával, valamint Verestóy Attila és Kelemen Atilla RMDSZ-es képviselőkkel koccintott. A panaszt azzal indokolták eredetileg, hogy nem állt rendelkezésükre három nap, hogy be tudják jelenteni a tüntetést Budapesten, mivel csak az utolsó pillanatban jelentették be, hogy sor kerül erre a sokak által vitatott koccintásra. Az ügyvéd szerint az emberjogi bíróság fő érve nem az volt, hogy a három napot lehetetlen volt betartani, hanem az, hogy be nem jelentett tüntetést sem szabad megakadályozni és büntetni, mert a véleménynyilvánítás szabadságát tiszteletben kell tartani. Az ítélet indoklásában az is benne van, hogy természetes, egy tüntetésen zajongani is lehet, hiszen ez a lényege, hogy az emberek kinyilváníthassák nemtetszésüket. "Tehát az Európai Emberjogi Bíróságnak ez az ítélete abszolút egyértelművé teszi a jogi helyzetet. Ezekkel az érvekkel, amelyeket most az Európai Emberjogi Bíróságnak a Bukta kontra Magyarország ítéletéből kiolvastam, védekeztünk mi végig, ezeket hoztuk fel a csendőrségen, amikor több alkalommal is Izsák Balázs és munkatársai, illetve jómagam tárgyaltunk és magyaráztuk, hogy nem szükséges az engedély. – Eddig hány személy kapott büntetést? – Pontos nyilvántartásom nem lehet, mert nem közölték. Izsák Balázs is hiába kérte, de jelenleg 77 ember képviseletét látom el. – Várják a DNA reakcióját… – A DNA akkor, amikor letettem a feljelentést a saját ügyemben, amikor vegzáltak a határátlépéskor, beindította a nyomozást, kihallgatta a tanúk egy részét, tehát lefolytatta az eljárást, és megállapította, hogy mivel nincs arra szabály, hogy valakit mennyit lehet "szobroztatni" a határon, nem történt törvénysértés. – Ha ebben az esetben is ilyen semleges, semmitmondó határozat születik, panaszt tesznek le az Európai Emberjogi Bíróságon? – Semmi esetre sem hagyjuk annyiban. Olyan alapvető emberi jogokat sért meg a csendőrség, amelyek védelmében egészen Strasbourgig megyünk, és biztos vagyok benne, hogy Strasbourgban sikerrel járunk, hiszen itt van ez a bizonyos joggyakorlat. Budapesten be sem volt jelentve a tüntetés, és mégsem lehetett szabályosan megbüntetni a tüntetőket. *** Mint már tájékoztattuk olvasóinkat, a március 10-i székely szabadság napi felvonulás nyomán több személynek küldött ki büntetést a megyei csendőrség csendháborítás miatt, közöttük olyanoknak is, akik nem is vettek részt az eseményen, sőt olyanoknak is, akik az állítólagos "azonosítás" időpontjában nem tartózkodtak Vásárhelyen. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2016. június 18.„AKINEK LEVÁGTÁK A KEZÉT ÉS A LÁBÁT, SOKÁIG ÉRZI MÉG SAJOGNI AZ UJJAKAT, AMIK NINCSENEK”A BALLIBERÁLIS HANGADÓKAT NEM ÉRDEKLI TRIANON Aki nem vállal érzelmi, lélektani, kulturális és történelmi közösséget a magyarsággal, az mitől lenne magyar? Ahogy Illyés Gyula fogalmazott: „Magyar az, akinek fáj Trianon.” Megszokhattuk már, hogy a baloldali és liberális körök számára a történelmi események egy része szabadon értelmezhető, relativizálható, megtagadható. Ennek egyik legújabb ékes bizonyítéka a Párizsban élő Kende Péter szociológus állásfoglalása. (A Nagy-Magyarország nem létező képlet című interjú a szélsőbalos és liberális szellemiségű Népszavában jelent meg 2016. június 20-án.) Az egykori kommunista, Németh Péter főszerkesztő szerint Kende egy kvalifikált, tekintélyes történész, aki érdekes és érvényes véleményt fogalmazott meg. Kende szerint a „Trianon-eszme” nem népszerű, a közbeszédben már alig esik szó róla. „De hát mit lehet erről beszélni csaknem 100 év távlatában? (…) Trianonról ma sokkal kevésbé esik szó, mint 2010-ben vagy az Antall-kormány idejében. Mert kiderült gyakorlati használhatatlansága, értékének vitathatósága…” Trianonnal tehát nem érdemes foglalkozni, mert már senkit sem érdekel. Transznacionalista-kozmopolita nézőpontból Kende eszmei állásfoglalása elfogadhatónak tűnik, annak ellenére, hogy köszönőviszonyban sincs a valóssággal. Ugyanis az ország nemzeti-jobboldali elkötelezettségű része még emlékszik a Magyarország eltörlésére irányuló aljas kísérletre, és egy-egy koncert végén még ma is zeng a nézőtér: „Vesszen Trianon!” A skandálók tisztán látják a jelenlegi helyzetet, de ettől még meglehet a véleményük. A magyarok jelentős része Székelyföldön járva otthon érzi magát, mert az ott élők ugyancsak magyarok, és szinte minden ház, műemlék, temető stb. a magyar múlt szerves része. Még akkor is, ha ez az érzés Washington és Brüsszel ügynökei számára tudatos provokációt vagy ósdi múltba révedést jelent. Az egyik székelyföldi gimnázium ballagásán a diákok az Ismerős Arcok zenekar Nélküled című számát adták elő (a magyar himnuszt nem szabad, a románt pedig nem akarták elénekelni). A jelenlévők átszellemült arccal énekelték: „Mi egy vérből valók vagyunk.” Mielőtt a trianoni békediktátum kedvelői a fajelmélet emlegetésébe kezdenének, gondolják végig, mik a feltételei az izraeli állampolgárság megszerzésének. Kende környezetében Trianon nyilvánvalóan nem téma, a balliberális, progresszív értelmiségiek számára Magyarország brutális szétdarabolása nem túlságosan jelentős esemény. A baloldali világnézet életidegen, torz felfogásának bizonyítéka az alábbi mondat is: „Ha a világot nem valamilyen ósdi nacionalizmus szemüvegén keresztül nézzük, akkor kiderül, hogy a határon túli – erdélyi, felvidéki stb. – magyarok egy része is habozna, ha azt kérdeznénk tőlük, hogy ők milyen nemzethez tartoznak.” Minden nemzetnek vannak árulói, és minden közösség tagjai között akadnak gazemberek, de én még olyan – a Kárpát-medencében élő – határon túli magyarral nem találkoztam, aki ne vállalta volna a magyarságát. Tudjuk, hogy például Franciaországban a nemzeti identitás vállalása elavult és nevetséges dolog, de a frankfurti iskola és ’68 neomarxista beteges szellemisége még ott sem fertőzött meg mindenkit. Kende azonban bátran ítélkezik: „Aki itt felelőst keres, azon politikai álgondolkodók közé tartozik, akik a történelmi események mögött rejtett összeesküvést keresnek, háttérhatalmakat, holott az események nagyon jól megmagyarázhatóak a közvetlen adottságokból. Trianonra is így kell emlékezni.” A „nemzeti összetartozás napja” szerinte értelmetlen kifejezés. Kende lekezelő cinizmusa vérlázító. Valóban nincs szükség ideidézni az úgynevezett háttérhatalmakat, mert pontosan tudjuk, hogyan jutottunk Trianonig. Tudjuk, mit műveltek a román és szerb nacionalisták, milyen gyalázatos szerepet játszott a magyarság megcsonkításában Edvard Benes, Tomás Masaryk és Georges Clemenceau. Emlékszünk még az amerikai Thomas Woodrow Wilson semmibe vett pontjaira. De tudjuk azt is, hogy mennyire rosszul vizsgázott a magyar politikai osztály egésze, és mekkora felelősség terheli a szabadkőműveseket, valamint a szocialista-kommunista mozgalmakat. A magyar nép óriási árat fizetett a Tanácsköztársaság nevű kommunista diktatúráért. De Kende Péter nincs egyedül ezzel a torz és magyarellenes szemléletével. 2015-ben Bauer Tamás, az SZDSZ egykori meghatározó figurája így emlékezett Trianonra: „A mai magyar establishment ma megint a nemzeti összetartozás napját ünnepli. A trianoni békeszerződés évfordulójának ünneplése nyilvánvalóan szamárság. A trianoni békeszerződés kész tényeket rögzített: az Osztrák–Magyar Monarchia szétesett, Magyarország románok, szerbek, horvátok, szlovákok lakta területei Romániához, Jugoszláviához, Csehszlovákiához kerültek, és a határokat a háborús győztesek javára vonták meg. Addig több mint tízmillió nem magyar élt kisebbségi sorban Magyarországon, ezen túl két-három millió magyar került kisebbségi helyzetbe a szomszéd országokban. Aki ezt nemzeti tragédiának tekinti, az több jogot vindikál a magyaroknak, mint a szomszéd népeknek. Ez számomra nem elfogadható.” Nehéz súlyos jelzők használata nélkül véleményezni Bauer eszmefuttatását. Az ugyanehhez a szubkultúrához tartozó Kálmán C. György számára Trianonra emlékezni szánalmas dolog: „Bármilyen tartalommal, bármilyen alkalomból és bárkitől – ömlik a trianonozás, többé-kevésbé jól formált magyar mondatok ezrei hagyják el a klaviatúrákat naponta. Közvetett haszna máris van: a trianonozók (minden nemzetmentő búbánatuk dacára) bizonyára jól érzik magukat, ez hosszú távon egészségmegőrző és termelőerő-megújító hatású. Már csak azt kellene kieszelni, hogy hogyan másképp tudnánk még igába hajtani ezt a látens energiát.” Ebben a témakörben mindenképpen érdemes szó szerint idézni az MSZP egyik titkos aktivistáját, Braun Róbertet, aki főtanácsadóként szolgálta Medgyessy Pétert, Gyurcsány Ferencet, Bajnai Gordont és Simor Andrást. Braun túllép Kendén, Trianon számára is ünnepnap. „Az új morális rend középpontjában a politikai nemzet áll: a közösség, mely létének értelme – az, amitől tagjainak többet ad, mint a puszta gazdasági érdekközösség – nem a felsőbbrendűség vagy etnikai-kulturális egyediség, hanem a közösen vallott értékek. A morális autonómia, a szabadság, a kultúrák és életformák egyenrangúságának, az ember veleszületett, elidegeníthetetlen jogainak és méltóságának a tisztelete, a fékek és ellensúlyok rendszerének, a pillanatnyi kisebbségi vélemények és értékek védelmének, a demokrácia rendjének elfogadása és megvédése. A nyugatos értékrendet procedurális értékelv támogatja: egyenrangúságra, demokratikus vitára, a kisebbségi vélemények tiszteletben tartására épülő folyamatok biztosítják, hogy senkit ne zárjunk ki a nemzetből. Ezt a lehetőséget teremtette meg Trianon: azt, hogy másoktól függetlenül, szabadon és autonóm módon képviselhessük saját kultúránk értékeit és érdekeit. (…) Az új, 1920. június 4-én kezdődő történet – a tragédiában fogant nemzeti függetlenség és szabadság története – a magyar kultúrát képviselő és őrző politikai nemzet létét és fönnmaradását ünnepli. Az ünnep nem önmagáért való, hanem az értékekért, melyeket a nemzet képvisel.” A marketinges Braun számára az ünneplés közben – az Egyesült Európa képében – felcsillan a boldog jövő lehetősége is. „Az egészen bizonyos, hogy a Trianon előtti múlt narratív lezárása nélkül, a kontinuitás fönntartása mellett nincs modern és nyugatos Magyarország. Miközben nekem személyesen számos vitám van a nyugati politika jelenlegi gyakorlatával, az alapokkal kapcsolatban – szabadság, demokrácia, egyenrangúság, szolidaritás – nincsenek kételyeim. Vagyis a narratív lezáratlanságra épülő politika nemcsak tragikus, de káros is: szegénységet, szomorúságot és deprivációt eredményez. Mindennek tragikus aktualitást ad Macron francia és Gabriel német gazdasági miniszter közös cikke a The Guardianben: az Egyesült Európa ma már nem vízió, hanem történeti pillanaton belül létrejövő valóság. A magyar elitnek ma még van választása abban, hogy hova akar tartozni. Pár év elteltével, ha Magyarország nem változtat politikai világnézetének alapjain és illiberális politikai gyakorlatán, kívül reked a politikai és társadalmi egyenlőséget és minél többek számára gyarapodást és jó életet kínáló modern és nyugatos politikai kereteken. Évtizedek elteltével majd újra átkozhatjuk a nyugat igazságtalanságát és kiálthatjuk a magyarság cserbenhagyását. A Trianon fájdalmára, szenvedés- és nagyságtörténetére épülő narratíva fönntartása, a múlt le nem zárása ezt eredményezi. A történelem nem a szemünk előtt, hanem a részvételünkkel zajlik. Most. MOST. Ezért van szükség új, a független és önálló nemzeti létet ünneplő narratívára a progresszív oldalon, és ezért érdemes lezárni a kivagyi nagymagyar narratívát a konzervatív oldalon. „A többi megbeszélhető.” Nyilván e megbeszélhető dolgok közé tartozik az Egymillióan a magyar sajtószabadságért nevű Facebook-csoport idei közleménye: „Ma van az ultranagymagyarok sírásnapja!!! Trianon, nemnemsoha, hiszekegyhülyeség! Vissza (Kis)Nagymagyarországot!” Ide vezet a nemzeti identitás feladása, a szellemi-kulturális önazonosság elveszítése. Ez politikailag abszolút korrekt, és az emberjogi fundamentalisták számára is elfogadható. A balliberális értelmiségi csoportokat egyáltalán nem zavarja, hogy Trianonban teljesen figyelmen kívül hagyták a Kárpát-medence etnikai viszonyait, hiszen minden harmadik(!) magyar egy idegen állam polgára lett. A nagyhatalmak a kisebbségek bosszúvágyának kielégítése érdekében lemondtak a népek önrendelkezésének és a méltányosságnak oly sokat hangoztatott elvéről is. Ezt a diktátumot tudomásul lehet venni, de lélekben elfogadni nem szabad. Aki ezt teszi, az kiiratkozik a magyarok közösségéből. Mert aki nem vállal érzelmi, lélektani, kulturális és történelmi közösséget a magyarsággal, az mitől lenne magyar? Ahogy Illyés Gyula fogalmazott: „Magyar az, akinek fáj Trianon.” Végezetül emlékezzünk Karinthy Frigyesre, aki világpolgárnak nevezte magát, de az alábbi sorokat mégis ő vetette papírra: „De nem mondtam ki azt a szót soha. És most már nem is tudom kimondani, csak ennyit: valami fáj, ami nincs. Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi még sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam.” Tóth Gy. László A szerző politológus Magyar Idők (Budapest) 2017. szeptember 17.CSOMORTÁNYI ISTVÁN NYÍLT LEVELE KELEMEN HUNORNAKNyílt levél Kelemen Hunor pártelnöknek Tisztelt Elnök Úr! Jelezz balra és fordulj jobbra… hangzik a Ceaușescu-érát jellemző, klasszikussá vált erdélyi vicc csattanója. Bizony ez a „tíz éves” vicc jutott többünk eszébe, mikor pár nappal ezelőtt olvashattuk, hogy Nagyváradon Markó Béla és Lengyel László beszélgetéskötetét Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke és parlamenti képviselője mutatta be. Pártelnöki elődjét, Markó Bélát, azt gondolom, soha nem fogjuk elfelejteni, ha nem másért, hát azért, mert a 2002-es választások második fordulóját meg sem várta, mikor midannyiunk – az erdélyi magyarok – nevében gratulált Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelöltnek. És bizony Lengyel László közgadász-politológust is nehéz lesz emlékezetünkből kitörölni, hiszen „szakértőként” mindenkor az elvárt és megrendelt eréllyel igyekezett megmagyarázni nekünk, hogy miért is rossz minden, amit a nemzeti oldal tesz és miért is demokratikus és hasznos a bal-liberális oldal valamennyi rezdülése. S látva, hogy manapság is minő ügybuzgalommal szolgál Lengyel – most éppen Botka László szocialista miniszterelnökjelölt-jelölt tanácsadójaként – önkéntelen is Kövér László örökérvényű szavai tolulnak eszünkbe: „kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna”. Nekünk, bihariaknak, Szabó Ödön sem szorul bemutatásra, őkelme azonban arra a kétes kárpát-medencei hírnévre is szert tett, hogy ő volt az, aki mintegy fenyegetésképpen, a kormánypártok gyengítésének nyílt szándékával, az RMDSZ SZKT ülésén alig pár esztendeje még erdélyiek magyarországi pártjának bejegyzésére tett javaslatot. Szabótól nem álltak távol e „hasznos” ötletek, hiszen korábban éppen az ő meghívására érkeztek ifjúsági káderképzést tartani az MSZP-s Istvánok, Nyakó és Újhelyi. „Minden szavazat számít, az meg, hogy hogyan szerezzük meg, soha ne derüljön ki” – oktatták akkor. S bizony ki feledhetné, hogy Gyurcsány Ferencet és Demszky Gábort Erdélyben egyedül Nagyváradon fogadták, a helyi RMDSZ vezérkar, Bíró Rozália, Szabó Ödön, Kiss Sándor és Lakatos Péter lelkes meghívására? Elnök Úr! Még Ön sem vitathatja, gonosz időket éltünk 2010 előtt. Olyan időszakot kellett átvészelnünk, melyet ép ésszel senki nem sírhat vissza. Amíg öszödi beszédében Gyurcsány arról panaszkodott, hogy majdnem beledöglött, hogy úgy kellett tenni, mintha kormányozna, addig a gazdaságilag és moráljában tönkretett nemzet valóban az összeomlás szélére került. Eszerint joggal merül hát fel a kérdés, hogy miért jó nekünk, erdélyi magyaroknak, ha pártja nem csupán cinkos tétlenséggel, de tevékeny módon, főelkövetőként irányítja a bal-liberális megmondó emberek határon túli szellemi kútmérgezését? A Lengyel-Markó-Szabó szereplés másnapjáig azt gondoltam, ezúttal csupán a sötét-RMDSZ-ként emlegetett bihari párttársainak magánakciójáról van szó, mígnem kiderült, hogy a nagyváradi bemutató után alig egy nappal, Kolozsváron már az Ön főszereplése mellett folyt le ugyanaz. Nagyváradon, 2017. szeptember 14-én Lengyel László politológus a következőket mondta: „Van egy kormány, mely a fejünk felett hadonászik, és adott esetben kiteszi az asztalra, hogy Erdélyért vérzik a szíve.”, illetve meglátásában Magyarország nemzetközi megítélése olyannyira mélypontra süllyedt, hogy bármit tesz vagy mond a kormány, annak az ellenkezője történik, ezért „sokkal többet árt Budapest, ha megszólal Erdély-ügyben még annál is, mintha inkább néma maradna”. Elnök Úr! Ön is így gondolja? Ezért szervezik a Lengyel Lászlók erdélyi turnéjait? És ezért tartja ön olyan fontosnak, hogy együtt lépjenek fel? Önök tényleg így gondolják? Mert mi, az erdélyi magyarok többsége éppen az ellenkezőjét! Mi azt látjuk, hogy végre olyan kormányunk van, melynek valóban számít Erdély és erről nem csak beszél, ha nem tesz is érte. Van egy kormányunk, mely visszaadta Magyarország nemzetközi megbecsülését, melynek erdeményeképpen lehetősége és ereje van megszólalni erdélyi közösségünk sorskérdéseiben és ezt meg is teszi. Az elmúlt időszak igazolta, hogy „Budapest nem maradhat néma”, hiszen határozott fellépésével hatékonyabb védelmet ad számunkra, mint a bukaresti „érdekképviselet” – elég, ha csupán a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium helyzetére gondolunk. Elnök Úr! Önök – a nemzeti kormány legerőteljesebb segítő szándékának ellenére – időnként, ha tehetik, szembe mennek legalapvetőbb kárpát-medencei érdekeinkkel. Itt már nem véletlenekről, félreértett vagy félremagyarázott esetekről van szó. Érthetetlen, hogy miközben a napnál világosabbak Soros György tevékenységének következményei, Ön a francia közszolgálati rádió romániai adójának (RFI) Tusványos előtt pár nappal adott interjújában, a valós veszélyt bagatelizálva, a következőket mondja: „…nem hiszem, hogy Soros képes lenne rezsimeket megdönteni, és főleg arra nem tartom képesnek, hogy globális problémákat okozzon, mint ahogyan időnként bemutatják”. Érthetetlen, hogy a román közszolgálati rádió RMDSZ-befolyása alatt álló magyar részlegeinél és a közvetlenül RMDSZ-kézben lévő Erdély Tv-nél továbbra is Parászka Boróka és társai működnek és a Magyar ATV indoktrináltságát megszégyenítő elkötelezettséggel uszítanak a nemzeti értékek, a hagyományos értékrend ellen. Mindeközben pedig a nyíltan ultraliberális és a tavalyi kvótareferendum alatt a Kétfarkú Kutya Párt erdélyi gúnyplakát-kampányával kapcsolatban „nyilvánvalóan semmilyen felelősséggel nem tartozó” Kovács Péter volt ügyvezető elnököt szépen és csendben a Kolozsvári Rádió magyar adásának túlfizetett igazgatójává buktatták föl. Egyenesen elképesztő, hogy a nyugat-Európát morális válságba taszító „politikailag korrekt” beszédmód fő témáit párttársai hogyan csempészik be nap mint nap az erdélyi magyar közbeszédbe, a parlamentben hogyan szavaznak össze-vissza a hagyományos családmodell védelmére szánt alkotmánymódosítás kapcsán, hogy ennek betetőzéseként maga a legújabb ügyvezető elnökük és kampánygurujuk, Porcsalmi Bálint – valóban igazi LMBTQ-aktivista módjára – tegyen egyenlőségjelet a meleg kisebbség és az őshonos nemzeti kisebbségek helyzete és védelmének szüksége között. Minderre sem Bukarest, sem a kisebbségi lét folyamatos alkukényszere nem szorította sem Önt, sem párttársait. Adódik hát a nyilvánvaló következtetés: ezekben az ügyekben mutatkozik meg a Bukarestben konformista, a román kormánytöbbséghez szinte feltételek nélkül odasimuló, de Budapesten harcos jogvédő RMDSZ valódi Janus-arca. Pedig soha nem volt még oly nagy szükség a következetes és hiteles erdélyi magyar politikára és a magyar összefogásra, mint éppen most, mikor a centenáriumi évnek kikiáltott 2018 előtt egyre sűrűsödnek a provokációs és uszító cselekmények. Azonban Önöknél sajnos most éppen fordítva van, mint az említett rendszerellenes viccben: Önök jobbra jeleznek és balra fordulnak. Mély kiábrándultsággal, Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetének elnöke kelt Nagyváradon, 2017. szeptember 16-án Erdély.ma 2017. november 2.Édes Munkács, itt vagyunk!Három év múlva lesz Trianon 100. évfordulója. Nem lesz kellemes. Szomszédaink önfeledten ünnepelnek majd, és ahol lehetőségük adódik rá, bizonyára nem mulasztják el, hogy a velük élő – no meg az anyaországi – magyarok orra alá dörgöljék a tényt: egy évszázada ők győztek, és voltaképpen azóta is azt csinálnak a fennhatóságuk alá került kisebbségekkel, amit csak jólesik nekik. Bemelegítésképpen alkalmunk lesz végignézni jövőre a románok emlékévét: Gyulafehérváron 1918. december 1-jén tartották azt a nagygyűlést, amely deklarálta Erdély elszakadását Magyarországtól, és amelytől a mai Románia létét számítjuk. És amire – emlékezzünk – Medgyessy Péter akkori miniszterelnök 2002-ben Budapesten koccintott Adrian Nastaséval. Medgyessy tizenöt évvel ezelőtti suta gesztusában mint pezsgőspohárban szálló buborékban sűrűsödik az az önfeladó és tragikus hozzáállás, amely oly sokáig jellemezte viszonyunkat az ország megcsonkításához. Az valahol természetes, hogy a Magyarország hajdani területéből részesülő államok nem igyekeznek megkönnyíteni magyar kisebbségük életét, és változó intenzitással ugyan, de alapvetően az asszimilálásukra törekszenek. Az azonban, ahogy a magyar politika és az anyaországi társadalom nagyon sokáig ehhez a törekvéshez és a határon túli magyarsághoz hozzáállt, korántsem ilyen magától értetődő. Trianonhoz fűződő viszonyunkat még a rendszerváltás után is a közöny határozta meg egyfelől, másfelől pedig az a belénk rögzült félelem, hogy ha csupán felvetjük a kérdést, az egyenlő a sovinizmussal. Ebben a hozzáállásban a Fidesz 2010-es győzelme hozott alapvető változást. A kormánypárt tagadhatatlan erénye, hogy van politikai bátorsága. Ha valahol, ez a nemzetpolitikában kiválóan megmutatkozott. Első intézkedései egyikeként bevezette a kettős állampolgárságot, jelezve, hogy ezen a területen változások várhatók. Ne feledjük, mindez egy olyan időszak után történt, amelybe belefért a 2004-es kettős állampolgárság elleni kampánytól Sólyom László 2009-es szlovákiai kitiltásáig nagyon sok minden. Ahogy az is – sosem feledem –, hogy amikor Robert Fico átrándult a magyar oldalra Bajnai Gordonnal találkozni, gépfegyveres testőrei mikrobusza nyitott ajtajából fürkészték a tájat, demonstrálva az aktuális erőviszonyokat. „Magyarország megvétózta a NATO–Ukrajna Bizottság ülését” – adta hírül néhány napja az InfoRádió. Az Origóra hivatkozó tudósítás szerint december 6-ra hívták volna össze a NATO–Ukrajna Bizottságot a NATO külügyminiszteri szintű találkozója alkalmából. A bizottság, szólt a hír, Ukrajnának nagyon fontos, hiszen ez mutatja, hogy a nyugati országok Ukrajnát támogatják az Oroszországgal szembeni konfliktusban, ráadásul Ukrajna a NATO tagja akar lenni, így a testület kétségkívül létfontosságú számára. Később valamelyest árnyalódott a kép: mint a Válasz.hu a külügyminisztériumtól megtudta, a NATO nagyköveteinek értekezletén szó volt arról, hogy magas szintű találkozóra kerüljön sor Ukrajnával, ám Magyarország ezen az ülésen egyértelművé tette, hogy mivel az ukrán oktatási törvény szerzett kisebbségi jogokat vesz el, jelenleg nem tud támogatni miniszteri szintű találkozót Ukrajnával. A szövetség a külügyminiszteri találkozó napirendjének egyeztetése során úgy döntött, hogy a partnerek közül Grúziával tart konzultációt a decemberi külügyminiszteri értekezleten. Nem vétóról van tehát szó – de a magyar érdek melletti határozott kiállásról igen. A magyar külügy az ukrán oktatási törvény elfogadásakor meghirdette, hogy minden fórumon akadályozni fogja az Ukrajna számára fontos ügyeket. És most ezt teszi. Észre kell vennünk: a nemzetpolitika területén paradigmaváltás történt. Ebbe beleférnek olyan komikus és nyilvánvaló belpolitikai szándékot sejtető esetek is, mint az, amikor a magyar kormány beszállt a Csíki sör Heinekennel vívott háborújába – de közös érdekeink markáns, határozott és bátor képviselete is. Ha egyszer véget ér a Fidesz kormányzása – mert egyszer véget fog érni, hiszen a kormány számos más területen negyedannyira sem teljesít fényesen, és egyébként is, egyszer minden véget ér –, jó lenne, ha ez a nemzetpolitikai minimum érintetlen maradna. Ha természetes lenne, hogy a magyarságot, éljen bárhol, egységként kezeljük. Ha továbbra is nyilvánvaló volna, hogy a határon túli közösségeket, óvodáikat, iskoláikat, intézményeiket anyagilag is támogatjuk. Ne tévedjünk: ez még nagyon messze van az irredentizmustól. A Fidesz az ukrán és határon túli ügyekben folytatott politikájával csupán azt teszi, amit bármelyik más ország magától értetődőn tenne a helyünkben. Ezt is megértük. Közeledve Trianon kerek évfordulójához, épp ideje volt. Wekerle Szabolcs / Magyar Nemzet (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
