Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 452 találat lapozás: 1-30 ... 361-390 | 391-420 | 421-450 | 451-452
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Sarolt /magyar fejedelemasszony/

2016. május 4.

Új sorozat, ezúttal fúvószenekarokkal
A csíkszéki közbirtokosságok és önkéntes tűzoltó alakulatok bemutatása után újabb sorozatot indít a Csíki Hírlap: a következőkben a térség fúvószenekarainak munkájába tekinthetünk be. Jelenleg tizenöt amatőr fúvószenekar működik Csíkszéken, elsőként a Csíkszenttamási Ifjúsági Fúvószenekart ismerhetik meg olvasóink.
A zenekart működtető egyesület vezetőjével, Teutsch Gabriellával és a karvezető Sándor Árpáddal beszélgettünk a csíkszenttamási ifjú fúvósokról. A jelenleg huszonöt tagú, 2008 óta működő csíkszenttamási fúvószenekarban tízféle hangszeren játszanak a település ifjai. Tudásukat nemcsak a helyi ünnepi alkalmakkor mutatják meg, hiszen a térség számos kisebb-nagyobb eseményére kaptak már meghívást.
Az első világháború után, a múlt század húszas éveinek elején Bálint Vilmos plébános alakította meg Csíkszenttamáson az első fúvószenekart – amelyet egész Csíkban elsőként tartanak számon. Az a zenekar a második világháborúig működött. Később, 1945 telén Bara Ignác kántor nyugdíjasként kezdte zenélni tanítani a helyi fiatalokat. De miután megalakultak az állami gazdaságok, az emberek egyre kevesebbet zenéltek. Lassan-lassan a hatóságok betiltották a fúvószenés lovas határkerülést, majd a csíksomlyói búcsúra való felvonulást is. Mindezek után, 1981-ben id. Márton Dénes tanított be egy 12 fiatalból álló zenekart, amely mindaddig jól is működött, amíg a fiatalok elmentek katonának, illetve külföldre, aminek következtében feloszlott a zenekar. Azt követően több évig nem volt fúvószenekar Csíkszenttamáson, végül helyi közös összefogás eredményeként 2008-ban megalakult a jelenleg is működő ifjúsági zenekar – ismertette az előzményeket Teutsch Gabriella. A Csíkszenttamási Ifjúsági Fúvószenekar egyesületének vezetője azt is elmondta, az elinduláshoz szükséges hangszereket a helyi közbirtokosság vásárolta meg, míg a gyermekek akkori taníttatását az önkormányzat fizette.
Az ifjúsági zenekarok állandó nehézsége, hogy folyamatosan cserélődnek a tagok, egyes nemzedékek kinőnek, helyükre újak kerülnek. Az új tagokat pedig be kell tanítani, sok esetben teljesen az alapoktól kezdve. Az is megtörténik, hogy miután egy-egy gyermek kipróbálja a zenélést, rájön, hogy mégsem neki való, és lemorzsolódik. Ugyanakkor arra is van példa, hogy bizonyos fiatalok hiába kerültek el városba egyetemre, amikor tehetik, részt vesznek a próbákon, fellépéseken. Épp emiatt minden évben változik a zenészek száma, jelenleg 25 állandó tagot számlál a zenekar. Tanév közben heti rendszerességgel próbálnak, a vakációban viszont több alkalommal gyakorolnak közösen. Mint megtudtuk, Sándor Árpád karvezető nem mindig van jelen a próbákon, a fiatalok nélküle is tudnak már próbálni.
„Utánpótlásra van szükség” – ismerte el a zenekar vezetője. Meglátása szerint inkább az érdeklődőből van hiány a településen. Azt is elárulta, hogy az ifjaknak a vakációkban pozitívabb a zenéléshez való hozzáállásuk, év közben, a tanulás mellett viszont kevesebb időt tudnak arra szakítani. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem elég csak a próbákon részt venniük a tagoknak, hanem otthon is minél többet gyakorolniuk kellene – akkor tudnak csak megfelelően fejlődni.
Teutsch Gabriella megjegyezte, hogy sokféle csoport működik a településen, amelyek megosztják a fiatalokat. De a zenekar pozitív vonzata például, hogy a tagok közül többen iratkoztak a csíkszeredai művészeti líceum zeneosztályába, az idősebb generációból pedig vannak, akik Nagyváradon folytatták egyetemi tanulmányaikat zenei szakirányon. Közülük voltak, akik toborzót szerveztek, illetve az egyik évben az Iskola másként programba is bekapcsolódtak.
A fúvósegyesületet 2014-ben azzal a céllal hozták létre, hogy törvényesen tudjanak a zenekar anyagi költségeivel – hangszervásárlással, utazási kiadásokkal – elszámolni. A fúvósok első számú segítsége a közbirtokosság, illetve a szülők és az önkormányzat, mellettük időnként a helyi vállalkozók is hozzájárulnak kiadásaik fedezésére. Az egyesület révén pedig az elmúlt években a jövedelemadó két százalékát is többen felajánlották számukra, ami egy kisebb összeg, de – mint Teutsch fogalmazott – az is nagyon jól jön. A felajánlott összegekből egyik évben hangszert vásárolnak, másik évben pedig turnézni megy a csapat.
Mint megtudtuk, a 2008-ban megvásárolt hangszereket folyamatosan cserélni, javítani kell – ez állandó költség. Korábban a közbirtokosság segítségével készült el egy rend fellépőruha, de amellett szükségük lenne vastagabb kabátokra, amelyekben télen is színpadra állhatnak a fiatalok. Szükségük lenne egyforma kesztyűkre, és ha tehetnék kottavásárlásra is költenének – részletezte Teutsch Gabriella és Sándor Árpád. A karvezető megjegyezte, mindezek mellett a jelenleg használt hangszereket is jó lenne professzionálisokra cserélni, hiszen nem lehet tudni, hogy a fiatalok többsége által használt gyengébb minőségűek mikor mennek tönkre. Azt is megjegyezte, hogy – habár több ezer lejes különbség van a professzionális és kínai új hangszerek ára között – egy új kínai árából vásárolható egy használt profi hangszer.
Hosszasan sorolták az eseményeket, amelyeken fellépett az ifjúsági fúvószenekar az elmúlt években. Elsősorban a helyi eseményekre hivatalosak, de több alkalommal jártak vendégszerepelni is. Többek között zenélnek a március 15-ei ünnepségen, húsvéti határkerülésen, kortárstalálkozókon, a helyi falunapokon, a Tusnád Maratonon, a balánbányai városnapokon, a felcsíki fúvóstalálkozón, testvértelepülések ünnepein, illetve karácsonyi műsort is adnak a helyieknek. Továbbá megmutatták tudásukat a Madéfalvi Hagymafesztiválon, tanulhattak a csíkszentsimoni fúvóstáborban. Emellett a fúvószenekart tavaly meghívta a szüreti bált szervező korosztály, hogy ők biztosítsák a zenét felvonulásuk alatt.
A zenekar tagjai és hangszereik
Albert Ernő – harsona, Albert Levente – harsona, Antal Balázs – dobszett, Antal Zsuzsanna – fuvola, Bíró Alpár – trombita, Bíró Dávid – vadászkürt, Bíró Henrietta – fuvola, Bőjte Sarolta – trombita, Csók Anita – klarinét, Demeter Adolf – tuba, Ferencz Boróka – fuvola, Guzrán Erzsébet – klarinét, Imets Dorottya – vadászkürt, Kiss Szabina – fuvola, Kósa Endre – tenorszaxofon, Kurkó Noémi – tenorkürt, Mákszem Boglárka – vadászkürt, Molnár Andrea – tenorszaxofon, Molnár Szabina – fuvola, Szabó Andrea – tenorszaxofon, Szabó Edina – fuvola, Szebeni Cintia – klarinét, Szebeni Melinda – trombita, Teutsch Péter – klarinét, Teutsch Tamás – pikoló, fuvola, dobszett.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro

2016. május 4.

Marosludasi tornyok
Szeressétek a templomot, a templomot s az iskolát! Reményik Sándor-idézettel az újság "ősi olvasója", Kiss Ibolya általdedikált háromnyelvű kötetet kapott ajándékba a Népújság szerkesztősége. Címe: Ludus – Turnuri, towers, tornyok.Szerzői: Ioan A. Borgovan és Kiss Ibolya.
A cím és a borítólap sejteti, hogy a kötetben a különböző marosludasi felekezetek templomai szerepelnek: a Szent Péter és Pál apostolok nevére felszentelt ortodox templom, a református templom, a Szent Miklós ortodox templom, a római katolikus templom, a marosgezsei Aranyszájú Szent János-templom, a Mindenszentek ortodox templom, az andrássytelepi református templom, az andrássytelepi Boldog Gizella római katolikus templom, a Szent Péter apostol görög katolikus templom, az eczkentelepi református templom.
Mindenik templom történetébe betekintést nyerhet az olvasó, megtudhatja, kik voltak az alapítók, a lelkészek, s kik szolgálnak ma. A szerzők arra is kitértek, hogyan alakult a gyülekezetek lélekszáma az évek során.
Illusztrációként valamennyi templom leírása mellett Kiss Ibolyának a templomról készített festménye szerepel. A szöveget román nyelvből magyarra és angolra Csíki Noémi fordította. A Mega könyvkiadó gondozásában megjelent kötetet Iulia Pop szerkesztette.
Az újság "ősi olvasója", Kiss Ibolya, a Mezőség festője mindig szeretettel fogadta a Népújságot, jelenleg nyugdíjas tanárnő, a Képzőművészek Maros Megyei Egyesületének alapító tagja, több mint száz – egyéni és csoportos – kiállítása volt, képei számos országba eljutottak. A tanárnőt számos közösségépítő rendezvény szervezőjeként ismertük meg, akinek további életerőt és alkotókedvet kívánunk!
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

2016. május 8.

Bolyai-parkkal gazdagodott Marosvásárhely
Több száz résztvevő jelenlétében avatták fel május 7-én, szombaton a Sapientia egyetem épülete előtt a Bolyai János mellszobrot és a körülötte levő kopjafákat. A diákok, tanulók, oktatók mellett számos marosvásárhelyi lakos, bel- és külföldi meghívott vett részt a felemelő ünnepségen. Több száz résztvevő jelenlétében avatták fel szombaton a Sapientia egyetem épülete előtt a Bolyai János mellszobrot és a körülötte levő kopjafákat. A diákok, tanulók, oktatók mellett számos marosvásárhelyi lakos, bel- és külföldi meghívott vett részt a felemelő ünnepségen.
Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora köszöntésében méltatta a város – ha nem is szülötteinek, de illusztris és immár örökös lakóinak – életét, érdemeit, az egyetemes tudomány fejlődéséhez való hozzájárulásukat. Elmondta, ha az életben útjaik nem is fonódtak össze, de itt szoborba öntve a magyar nép két dicső alakja, Kossuth Lajos és Bolyai János talán „csak átköszön egymásnak, s megpróbálják megfejteni ennek a népnek a jövőjét”. Szólt arról is, hogy a szobor alkotója, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolai Karának volt dékánja, Berek Lajos, aki egyúttal képzőművész is, a Bolyaiak és az egyetem iránti elismerése, tisztelete jeléül adományozta a szobrot Marosvásárhelynek.
Kilyén Ilka színművésznő, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Maros megyei elnöke beszédében kiemelte: a történelem során oly kevés szó esett és esik az illusztris személyiségek női felmenőiről, pedig életük alakulásában azok a nők meghatározó szerepet játszottak. Ezt a hiányosságot pótolja Bandi Árpád nyugalmazott tanár, az emlékpark kezdeményezője, aki szorgalmazta, hogy a Bolyaiak női felmenőinek kopjafákkal állítsanak emléket a Bolyai János szobor körül. Az egyetem vezetésének elévülhetetlen érdeme, hogy a kezdeményezést felkarolta, pártolólag állott a közös ügyhöz.
Bandi Árpád nemes egyszerűséggel kezdte beszédét: „Nagy dolog, amikor valakinek az álmai valóra válnak...”. És elmesélte, miként kezdett el kutatni a női felmenők után egy szinte véletlenszerű, Pávai Vajna Krisztinához kapcsolódó történet kapcsán. Majd derűsen ígérte: szándékában áll felkutatni a férfiági felmenőket, az emlékhelyet kibővíteni az ő kopjafáikkal is, a munkát pedig már el is kezdte, amikor megtalálta Farkas nagyapját, akit Maros és Fehér megye közös határszélein, Magyarherepén temettek el 1797, március 21-én.
A kopjafákról:
A női felmenők kopjafái, a félkörívben, jobbról balra, amint az a matematikában szokás: Pávai Vajna Krisztina, János nagyanyja, felsőkápolnai Kakutsi Klára, János dédnagyanyja, melegföldvári Földvári Erzsébet, János ükanyja, apanagyfalusi Apafi Erzsébet, János szépanyja és Sarolta, Szent István nővére, János ősnagyanyja.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

2016. május 10.

Európa-nap
Átadták az ALAE- kitüntetéseket
A Maros Megyei Tanács legrangosabb kitüntetését adták át tegnap a marosvásárhelyi Kultúrpalota Tükörtermében. Az ALAE- kitüntetéssel azon személyiségek iránti tiszteletet és megbecsülést fejezik ki, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak szakmai téren, és személyiségük meghatározó közösségünkben. A megyei tanács nemrég létrehozott kitüntetését első ízben két jeles személyiség kapta meg: dr. Kolozsváry Zoltán mérnök és dr. Horatiu Suciu szívsebész professzor. Az ALAE latin kifejezés, magyarul szárnyakat jelent.
Dr. Kolozsváry Zoltán – a szakma és közösség szolgálatában
Elsőként dr. Kolozsváry Zoltán laudációja hangzott el, amelyet Szabó Árpád, a Maros Megyei Tanács alelnöke ismertetett. A kitüntetést is ő vette át, lévén, hogy dr. Kolozsváry Zoltánt szakmai kötelezettsége és egy új projekt kivitelezése Svédországba szólította.
– Dr. Kolozsváry Zoltán rendkívüli tudományos szaktekintély a kohászat, a fémek felületi hőkezelése terén. Annak ellenére, hogy közel jár a nyolcvanadik életévéhez, tudományos munkája mellett a Plasmaterm Részvénytársaságot is vezeti.
1937-ben, Marosvásárhelyen született, általános és középiskolai tanulmányait a Bolyai Farkas Líceumban végezte. Ezt követően a bukaresti Politechnikai Főiskolán szerzett gépészmérnöki oklevelet. 1959–1993 között a marosvásárhelyi Metalotechnika könnyűipari gépgyártó vállalat keretében működő kutatórészleget vezette, amely az átszervezést követően a bukaresti Központi Kutatóintézethez tartozott, amelynek tudományos igazgatója volt.
1994-ben kollégáival együtt létrehozta a Plasmaterm Rt.-t, melynek ma is vezérigazgatója. A marosvásárhelyi Műszaki Egyetem, majd a Petru Maior Egyetem, 2005-től a Sapientia tanára.
Kolozsváry Zoltán aktív részese volt a marosvásárhelyi közéletnek, 1992-2012 között helyi tanácsosként tevékenykedett. Számos tudományos és akadémiai testületnek tagja, így a Román Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja, a Magyar Tudományos Akadémia különböző testületeinek tagja és tiszteletbeli tagja, a Nemzetközi Hőkezelő- és Felületkezelő Szövetség elnöke, 2004 óta az Európai Bizottság anyagismereti és felületi kezelések szakértője, 2008-ban már 14 szabadalommal és mintegy 200 szakmai közleménnyel rendelkezett.
Számos kitüntetés birtokosa, 1973-ban tudományos érdemrenddel, 2000-ben tudományos lovagrenddel tüntették ki, 2014-ben Bernády György- emlékplakettet, 2015-ben a Román Műszaki Tudományos Akadémia kiválósági díját vehette át. Dr. Kolozsváry Zoltán mérnök szabadidejében hobbijának él, szabédi botanikus kertjében öt kontinensről összegyűjtött 800 növényfajt ápol.
Tekintettel arra, hogy dr. Kolozsváry Zoltán rendkívüli munkássága hozzájárult Maros megye országos és nemzetközi népszerűsítéséhez, méltó a Maros Megyei Tanács kitüntetésére – fogalmazott laudációjában Szabó Árpád alelnök, aki pár mondatban magyar nyelven is méltatta a kitüntetettet.
Új esélyt és életet adó szívsebész: dr. Horatiu Suciu
A másik kitüntetett dr. Horatiu Suciu szívsebész, egyetemi tanár, akinek laudációját mentora, dr. Deac Radu fogalmazta meg, azonban objektív okok miatt dr. Serban Banu ismertette.
– A kitüntetett 1993-ban szerzett orvosi diplomát a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. Tanárai ambíciós diákként tartották számon. Szorgalma, tehetsége és odaadása orvosi pályájának felfele ívelését vetítette elő. Tanárai nem csalatkoztak benne, 2014-ben egyetemi tanár lett. A szívsebészet terén elődei nyomdokaiba lépett, szakmailag az ország leismertebb klinikáján, a marosvásárhelyi Szív- és Érsebészeti Intézetben teljesedett ki. 2000 óta ő vezeti az intézetet. Nevéhez számtalan sikeres szívműtét és szívátültetés fűződik, amivel életet ajándékozott pácienseinek. Munkájában tökéletességre törekedett, ami elengedhetetlen az orvoslásnak e rendkívül nagy tudást igénylő területén. A szakmai elismerésen túl, az igazi elismerés azoktól származik, akik neki és csapatának köszönhetik, hogy újjászülettek, hogy életben maradtak és hosszabb földi életnek örvendhetnek. A klinikavezető professzor szakmai kiválósága egész csapatára kihat, hiszen olyan szellemben dolgoznak körülötte, amivel nemzetközi viszonylatban is a legrangosabb klinikák közé sorolják az intézetet. Szakmai elismerésének folytán a Román Orvostudományi Akadémia levelező tagjává választotta. E kitüntetés dr. Horatiu Suciu eddigi munkásságának szakmai elismerése – hangzott el a laudációban.
Dr. Horatiu Suciu köszönetet mondott a kitüntetésért mindazoknak, akik rá gondoltak és erre érdemesítették. Az elismerést nem sajátjának, hanem egész szívsebészeti csapatának tulajdonítja.
Ciprian Dobre tanácselnök egy latin közmondással Omnia mea mecum porto! (Mindenemet magammal viszem!) arra kívánt reflektálni, hogy minden ember annyit ér, amit magában hordoz. Suciu doktor akkor is kitűnő és nagy tudású szívsebész lenne, ha elvennék tőle a címeit, kitüntetéseit. A közösségnek meg kell becsülnie az értéket, az itt dolgozó értékes embereket, ezért létesítették az ALAE-kitüntetést.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

2016. május 18.

Kalotaszegtől Bonchidáig
Nem vagyok a táncművészet értője, csak csodálója és tisztelője. Csatlakoztam hát az értők és tánckedvelők táborához, és pünkösd másodnapján jegyet váltottam a marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes előadótermébe, ahová a budapesti Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a volt Honvéd együttes tánckarának a Bonchida és Kalotaszeg című előadására hívták a nagyérdeműt. Igaz, a helyek elkeltek, előadás előtt már csak pótszékre lehetett helyet kapni, de ennek is örülni kellett, hiszen sokan lábon álltak.
Egy olyan nemzet tagjaként, amely népi kultúráját ilyen fokon élteti és ragyogtatja, a látottak csak büszkeséggel tölthetnek el. A budapesti együttes dinamikus, pörgő előadásra valami őserő mozdult meg a közönségben, valami olyan érzés öntött el, ami megbizseregtet és más dimenziókba emel. Persze, tudtuk, hogy a Zsuráfszky Zoltán művészeti vezető nevével fémjelzett együttes előadása csak jó lehet, hogy Martin György hagyatéka, az eredeti adatközlőktől tanult és filmen rögzített táncanyag a sajátunk, nem csoda hát, hogy minden mozdulatra, dallamra együtt rezonáltunk a táncosokkal.
Az Élő Martin Archívum sorozat két része arról győzött meg, hogy az Erdélyben együtt élő népek kultúrája összefonódott, a kultúrák közötti átjárhatóság a tánc nyelvén is valós. Az előadás követte Martin György néprajzkutató kutatásainak helyszíneit, s az előadók a filmkockákon szereplő táncosokat élőben jelenítették meg: bonchidai magyarokat, románokat és cigányokat, akik eljártak egymás mulatságaiba, ismerték egymás kultúráját és táncolták egymás táncait. Az előadáson láthattunk még Nádas-völgyi táncokat, majd a híres és látványos kalotaszegiek léptek színre.
Zsuráfszky Zoltán, a néptáncegyüttes művészeti vezetője elmondta, hogy kiemelten fontos az értékeket azokon a helyszíneken bemutatni, ahol annak idején ő is gyűjtött, s ahol a népi kultúra még mindig szerves része a mindennapoknak. Marosvásárhelyen mindig csak átutaztak, most adatott meg először, hogy itt is bemutatkozzanak.
Megtették, nagy sikerrel.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

2016. május 31.

A marosvásárhelyi óvónőképző 50 év távlatából
50 évvel ezelőtt, 1966-ban nyitotta meg kapuját a marosvásárhelyi Pedagógiai Líceum, ötéves képzési idővel, egy-egy magyar óvónői és tanítói osztály, illetve két-két román osztály számára. Mi, az első végzős óvónői osztály, 45 évvel ezelőtt, 1971. május 25-én ballagtunk, és utánunk már csak öt évfolyam végzett.
A marosvásárhelyi Pedagógiai Líceum tízéves történetének nem kizárólag az eltelt évek száma ad különleges alkalmat és indokot a megemlékezésre. Városunkban és Erdély-szerte évszázados tradíciókkal rendelkező középiskolák működtek és működnek.
A tíz év jelentőségét leginkább a vállalt küldetésben kereshetjük: jól felkészült magyar óvónőket és tanítókat képezni többnyire a három székely megye számára. Hiszen a jó óvoda, iskola legfontosabb feltétele a jó pedagógus, aki hivatásáért él, alkot, érte lelkesedik és nevelő munkájában örömet talál. A mi képzőnk – ma már kijelenthetjük – ezt a küldetését, a pedagógusképzést becsülettel teljesítette a nehéz körülmények ellenére is. A kezdeti nehézségeket – épület- és szaktanárhiány – mi, növendékek szinte fel sem fogtuk, csupán azt éreztük, hogy az első két évben a Bolyai Farkas középiskola szeretettel befogad bennünket, otthont ad a vidékről érkező diákoknak is. Tanáraink számára is nagy kihívást jelenthetett egy olyan iskolában tanítani, amelyiknek nem volt hagyománya, hiszen 1956-ban megszüntették a szászrégeni magyar tanítóképzést, óvónőképző pedig a megyében addig nem működött. Ennek ellenére a nemes cél érdekében nagy lelkesedéssel, odaadással talán velünk együtt tanulták e képzés csínját-bínját, rakták le a rögös út köveit és élvezték munkájuk szépségét, sikerességét.
Osztályunk nagyszerű közösséggé formálódott, nem számított, hogy nagyvárosból vagy kicsi székely faluból jöttél, hogy milyen családból származol, esetleg árva vagy-e. A szeretet, egymás elfogadása, megbecsülése és segítése volt e közösség célja. A tanulás és az óvodai mintatanítások mellett a sok kirándulás, a kézilabda-bajnokságok, színházi előadások, koncertek és nem utolsósorban a diákbulik tették felejthetetlenné diákéveinket. A sok diákcsíny elkövetése után néha jött Erzsike néni számonkérése, büntetése, de még ma is a fülemben cseng Kádár tanárnő kiállása mellettünk: Ne bántsátok, ezek a lányok megállják az életben a helyüket!
És ez így is lett. Nem dicsekvésként, de bárhova kerültünk, kicsi székely falukba, városokba, megyeközpontokba, a Gyimesekbe, valamint Budapestre, Németországba, nyomot hagytunk növendékeink lelkében, abban a közösségben, ahol éltünk, amelyet becsülettel szolgáltunk. Osztálytársaim szakmai tekintélyre tettek szert a 40 év alatt, közülük sokan óvodavezetők lettek, módszertani-pedagógiai köröket vezettek, képzők gyakorló óvodáiban tanítottak, és valamennyien megszerezték a tanügyben elérhető legmagasabb fokozatot. A 40. osztálytalálkozó óta minden évben találkozunk, mert jó együtt lenni, felidézni diákéveinket, elbeszélgetni családról, unokákról, sorsokról, fél évszázadot megélt barátságunkról.
50 év távlatából szemlélve úgy érzem, hogy nagyszerű emberek neveltek, alapos ismereteket és műveltséget közvetítettek, és nekik köszönhetünk nagyon sok mindent. Hálánk jeléül szeretettel sorolom fel tanáraink nevét: Mester Judit és Bartha Anna osztályfőnökök, Varga Erzsébet, Sebestyén Teréz, Kádár Sarolta, Vészi Mária, Hőgyes Károly, Nagy Géza, Milosits Béla, Klára József, Baltag Emil, Rozsnyai Enikő, akik sajnos már csak fentről figyelhetik tanítványaik életét, és az örökifjú Tímár Katalin és Tőkés András.
1976-tól az Erdély több városában működő magyar tanítóképzőt, beleértve a marosvásárhelyit is, egy tollvonással megszüntetik, így a kezdeti lendületes fejlődés megtorpan. Tulajdonképpen a másfél milliós magyar közösség óvodáinak és iskoláinak az elsorvasztásáról volt szó, erre törekedett a Ceausescu-rezsim. Az óvónők és tanítók utánpótlását csupán a székely- udvarhelyi és a nagyváradi képzők látták el, nem rajtuk múlt, hogy nagyon sok magyar óvodában és iskolában szakképzetlen, illetve román anyanyelvű óvónők és tanítók tanítottak egészen 1990-ig.
Kovács Júlia
Népújság (Marosvásárhely)

2016. június 9.

Csíkdánfalva nem adja fel
A csíkdánfalvi polgármesteri hivatal épületéről is el kell távolítani a Községháza feliratot – döntött alapfokon a Hargita megyei törvényszék a magyarellenes Dan Tănasă feljelentése nyomán. A község elöljárója, illetve az önkormányzat az indoklás kézhez kapása után fellebbez a nem jogerős ítélet ellen – közölte Böjte Csongor Ernő polgármester.
A községvezető elmondta, a per során több bizonyítékkal igazolták, hogy az 1912-ben a közbirtokosság által épített épületet eleve községházának nevezték, és a közigazgatási szótár szerint is a „primaria” kifejezés egyik magyar megfelelője a községháza, de a törvényszék ezeket nem vette figyelembe, mint ahogy a felperes eljáráshoz fűződő érdeke és személyes érintettségének hiányára vonatkozó kifogásukat is elutasította. (Krónika) AKI LEGYŐZTE ÖNMAGÁT. Pontosabban névrokonait. A Suceava megyei Drăguşeni faluban ugyanis három azonos nevű polgármesterjelölt indult, a nyertes Vasile Lică Cepoi volt, aki a második keresztnevet direkt a választásokra vette fel, nehogy összetévesszék a másik két Vasile Cepoi-jal. A polgármesteri tisztséget eddig is betöltő, nyertes Cepoi 1200 szavazatot kapott, a másik kettő százat, illetve tízet. A nem mindennapi eset híre egyébként Amerikába is eljutott, az Associated Press és a New York Times is beszámolt róla. (Transindex)
ZSAROLT, LEBUKOTT. Bíróság elé állítják a jelenleg bírói felügyelet alatt álló Julien Tănasă újságírót, aki ellen zsarolás gyanújával folytattak eddig vizsgálatot. A vádirat szerint az újságíró idén márciusban felajánlotta egy Maros megyei község polgármesterjelöltjének – a későbbi feljelentőnek –, hogy 3500 euró fejében hozzásegíti a választás megnyeréséhez. Tănasă egyébként négy évvel ezelőtt a lapjában pocskondiázta, s ezzel előnyhöz juttatta a választási harcban a mostani feljelentő ellenfelét, aki meg is nyerte a választást, sőt, másik három községben ugyanígy segített személyeket, hogy megnyerjék a polgármester-választást. Április folyamán Julien Tănasă azzal fenyegette meg a feljelentőt, hogy amennyiben nem ad neki 2500 eurót – ennyire csökkentette a megvesztegetés díját –, az ellenfelet fogja ismét segíteni. Végül a megzsarolt polgármesterjelölt átadott 2300 eurót, ekkor csaptak le Tănasăra a bűnüldöző szervek. ( Székelyhon)
GYORS VOLT, DE NEM ELÉGGÉ. Majdnem sikerült megdöntenie a gyorshajtás romániai rekordját egy fiatalembernek: 244 km/h-val száguldott Mercedesével az A1-es autópályán Arad és Temesvár között, amikor befogta a radar. A csúcstartó a román közlekedési rendőrség szerint az az autós volt, aki idén februárban 246 km/h-ás sebességgel közlekedett a Torda és Bors között épülő sztráda egyik, már elkészült szakaszán. A német rendszámú Mercedes 27 éves vezetőjének 90 napra bevonták a jogosítványát és 1125 lejre bírságolták. (Főtér)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. június 16.

A hálózat (Egy megfigyelt család 10.)
Kilenc részben családunk férfitagjainak „bűnös” múltjáról olvashattak. (Kisebbik öcsémről, Árpádról, majd később.) Azokról a kommunista diktatúra elleni tiltakozásokról – ezeket jócskán felnagyítva és célzatosan kibővítve a történtekhez képest –, amelyekért mérhetetlen büntetésekkel sújtotta családunkat a román nacionalista-kommunista hatalom. Erre az előzetesre azért volt szükség, mert a megfigyeléseket a meg nem bánt „bűneinkért” tartotta indokoltnak a Securitate.
Mielőtt továbblépnénk, ismerjük meg – legalább vázlatosan –, miként volt lehetséges, hogy életünk legapróbb részletéről is tudomást szerezzen a román politikai titkosrendőrség. A szekuritáté III. ügyosztálya (belügyi elhárítás) egy bonyolult hálót vont a lakosság fölé, amely működtetése nélkül soha nem ismerte volna meg a célszemély(ek) tevékenységét, gondolatait. A hálót (reţea informativă) „bogok” kapcsolták sűrűvé, ők a tartótiszt (ofiţer operativ) ügynökei (informatori) voltak. Az informátor feladatot kapott, amelynek végrehajtására meggyőzés, jutalom vagy zsarolás következtében írásos kötelezvényt tett, és a továbbiakban fedőnévvel adta jelentéseit. A közbeszédben az informátort besúgónak (turnător) nevezték. Minden 5–8 informátort egy „rezidens” fogott össze és alkotott egy rezidentúrát. Embereiről csak neki és a tartótisztnek volt tudomása. Az egy-egy üzemben, intézményben, vállalatnál tevékenykedő informátorcsoport tagjai nem ismerhették egymást. Altatott ügynök volt az, akitől nem vártak folyamatos információt, leginkább akkor aktivizálta a tartótiszt, amikor az informátorok megbízhatóságát kellett ellenőrizni vagy különleges feladatot megoldani. A minősített informátor valamely szakmában kitűnő volt, és többnyire hazafias érzülete miatt lett informátor. A minősítetlen informátor alkalmi szolgálatot végzett. Többnyire megzsarolt, szabadon engedett bűnözőket bíztak meg egy-egy feladattal. Ők általában nem írtak alá kötelezvényt. Szintén alkalmi informátorok az együttműködők (colaborator). Őket különösen a kapott terhelő anyag valódiságának az ellenőrzésével bízták meg. A beugrató ügynök (agent provocator) úgy beszél és viselkedik, mintha a célszeméllyel egyetértene, sőt még érvel, buzdít is, hogy amaz minél többet áruljon el magáról és társairól.
A forrás (sursa) gyakran előforduló megnevezés a jelentésekben. Gyakorlatilag azonos az informátorral, jelentéseit többnyire szóban adja, amit a tartótiszt leír. Postaláda (rövid út) az a hely, ahol (ahonnan) a tartótiszt átveszi informátora jelentéseit. Magyarázata: nagyobb konspiráció. Konspiratív lakás az a bérelt vagy ideiglenesen nem lakott lakás, ahol biztonságban találkozhat a tartótiszt a rezidenssel vagy az informátorral.
Azokat az informátorokat, akik visszakoztak, nem adtak értékelhető jelentéseket vagy elárulták tevékenységüket, azonnal eltávolították a hálózatból, és átkerültek a megfigyeltek sokkal népesebb csoportjába. A „jó” anyagokért pénzbeli vagy más jutalmakat adtak a hasznos ügynököknek, amint azt olvashatjuk Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című könyvének négy kötetében ( Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2014). A beszervezés menetét Szolzsenyicin A Gulág szigetcsoport könyvében írja le érzékletesen, valósághűen.
Gheorghe Raţiu ezredes, a román információs hálózat országos főnöke szerint 1989-ben kb. egymillió román állampolgár szolgált informátorként.
Puskás Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. június 18.

Profiként kell az új generációt nevelni
Ballagtak a kántortanító-képző végzősei
Idén huszonöt végzős lépett ki a Marosvásárhelyi Kántortanító-képző Főiskola padjaiból. Kántorok, tanítók, óvónők lesznek. Az erdélyi magyarság felcseperedő generációjának nevelői, akik a gyermekek, a hívek lelkébe hitet, szeretetet, szülőföldhöz ragaszkodást csepegtetnek, s akikre a Jóisten nagyon nagy felelősséget ruházott. Olyan felelősséget, amit csak átörökíteni lehet régi kántortanító-nemzedékektől, akiktől egész falvak, városi közösségek felemelkedése és megmaradása függött.
Jöjjetek énhozzám!
A ballagási ünnepség a Jókai (Eminescu) utcai diakóniai központ udvarán kezdődött, majd a főiskola könyvtárában folytatódott. A hálaadó istentiszteletet a Vártemplomban tartották. Házigazdaként Ötvös József lelkipásztor köszöntötte a végzősöket, a tanárokat és a ballagók hozzátartozóit. A ballagókat arra emlékeztette, hogy soha ne feledjék azt a jézusi felszólítást, ami a templom bejáratánál olvasható: Jöjjetek énhozzám mindnyájan! Ez nem csak megfáradtaknak, erőtleneknek szól, hanem főként a fiataloknak.
Ki van jelölve a helyed!
Nt. Jakab István esperes Lukács evangéliumából azt a fejezetet (6:12-19) olvasta fel, amely a tanítványok elhívásáról szól. Jézus feladatokkal, küldetéssel ruházza fel a tanítványokat, nem bocsátotta el őket, hanem együtt ment velük, nem mondta azt, hogy ezután magukra kell boldogulniuk. Ez a legfontosabb üzenet ma: Jézussal indulni, vele imádkozni, az ő segítségét és tanácsát kérni, hogy e rohanó életben ne maradjunk egyedül. Jézusból erő árad. Honnan ez az erő? Mi az, ami Jézushoz vonzotta a tömegeket? Honnan volt ereje gyógyítani?
Az élő Isten maga adta az erőt, ő az erőforrás. Ezt kell nekünk is megtanulni. Hiszen a mai ember minden mást fontosabbnak tart annál, mint hogy imádkozva ezt az erőforrást keresse. Az imádságaink sokszor csak egy jajkiáltásra korlátozódnak. Azért vagyunk erőtlenek, mert elvesztettük az élő kapcsolatot Istennel – fogalmazott az esperes, majd elmondta: az erdélyi magyarságnak nemcsak jó szakemberekre van szüksége, hanem olyan emberekre, olyan pedagógusokra, tanárokra, orvosokra, lelkipásztorokra, akik hivatásszerűen, Jézus elhívására élik az életüket. Azok, akik átélik ezt a hivatást, nem fognak elcsüggedni, nem fognak kétségbeesni. Szakmát lehet választani, de hivatást nem. Bódás János verséből idézve biztatta a fiatalokat: Ki van jelölve a helyed, ne nyugodj, míg meg nem leled!
A végeken is helyt kell állni
Gál József, az intézmény igazgatója visszapillantott a 2015–2016-os tanév kezdetére, amikor 93 diákkal kezdték el az oktatást nappali és levelezői tagozaton. Saját épülettel még nem rendelkeznek, de az iskola legfőbb értéke a diákság. Közülük 25-en mondanak búcsút az intézménynek, hogy helyüket ősszel, remélhetőleg, nagyobb létszámú elsőéves diák vegye át.
Kicsi Noémi osztályvezető tanár az együtt töltött három évre pillantott vissza. Elmondta, hogy Erdély minden tájáról érkeztek diákok, a Gyimesektől kezdve egész Hunyad megyéig, mindenki hozta a saját nyelvjárását, szokásait, de közös cél érdekében tanultak együtt. A tanárnő emlékeket, kirándulások, tanulmányi utak élményeit elevenítette fel. Olyan erdélyi településeken jártak, ahol a konfirmálók románul mondták el: református magyar vagyok!, vagy nem értették II. Rákóczi Ferenc imáját, a Győzhetetlen én kőszálam szövegét. Igen, a végzősöknek a végeken is helyt kell állniuk, s magyarul kell megtanítaniuk a miatyánkot!
Profiként kell az új generációt nevelni
A többi egyház részéről Obermeier Ervin katolikus és Léta Zsolt unitárius lelkész köszöntötte a végzősöket.
– Nyelvében él a nemzet, s nektek megadatott, hogy magyarul tanuljatok! Ha álmotok, tervetek között szerepel az a nehéz feladat, hogy fogyóban levő nemzetünket magyar lelkülettel tanítsátok, akkor hittel, tudással meg is valósíthatjátok azt. Profiként kell a mai világban az új generációt nevelnünk! Ellenkező esetben, nem lesz nyert ügyünk – fogalmazott Léta Zsolt unitárius lelkész.
Dr. Barabás László, a Kántortanító-képző Főiskola volt igazgatója három költeménnyel tarisznyálta fel a hallgatókat, míg dr. Molnár Tünde orgonajátékával és dr. Csíky Csaba kórusművek megszólaltatásával tette emelkedett hangulatúvá a ballagási ünnepséget.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

2016. június 22.

Türi Magyar Napok – negyedszer
Negyedik alkalommal szervezik meg a Türi Magyar Napokat július 2-án és 3-án. A rendezvényen idén is gazdag, változatos és színvonalas lesz a kínálat, melyet ez alkalommal is Kémenes Loránd plébános és a római katolikus egyház készített elő a Balázsfalva szomszédságában élő magyarságnak, a meghívottaknak és vendégeknek, akik évről évre azért érkeznek ide, hogy a lankadó magyarság- és identitástudatot erősítsék a türiekben.
A IV. Türi Magyar Napok programja a következőképpen alakul: szombaton 9.30 órakor előkészítik a nagy üstöt, amelyben türi gulyást főznek. A jelszó: Aki tűri, gyűri! Az üst körül Török Zoltán a szakácsmester. 10 órakor elindulnak a szekeresek, végigjárják a falut, és toborozzák a "jó népet". Őket kíséri az uzoni Atlantisz Művelődési Egyesület fúvószenekara, a rezesbanda. Ugyanebben az időpontban kezdődnek a kézműves-foglalkozások a gyergyószentmiklósi Pro Terra Alapítvány munkatársainak vezetésével. A nap folyamán egész napos mézeskalács-kiállítás lesz a múzeumban, Furus Julianna segítségével pedig elsajátítható a mézeskalács-készítés. 11.40 órakor a Magyar Házban a délutáni iskolások Gáspár Ildikó tanárnő vezetésével mutatnak be műsort. 12 órakor a marosvásárhelyi Kővirág együttes muzsikál. 13 órakor kezdődik a szentmise, a hálaadás azért, hogy élnek még magyar emberek Türben. Muzsikál a Remény zenecsoport. 14 órakor ünnepi beszédek hangzanak el, majd ezt követően megkezdődik a közös ebéd a nagy üstből.
Délután fél 4 órakor ismét az uzoni fúvószenekar koncertezik, majd 4 órától bemutatkoznak a bethlenszentmiklósi és magyarpéterfalvi tánccsoportok. Ezt követően nótadélután lesz, énekel: Ábrám Tibor, Buta Árpád és Ritziu Krisztina. 18 órától Nagy István és a Gruppenhecc társulat szórakoztatja a közönséget a Migráncs vagyok, nem piskóta című műsorával. 19.30 órától kosaras bál kezdődik.
Július 3-án, vasárnap 12 órakor szentmisét tartanak a római katolikus templomban, zenél Garamvölgyi Anett (koboz, ének) és Kiss Levente.
13 órától közös ebéd lesz, melyre minden résztvevő hivatalos. Ebéd közben szintén a zenészpáros muzsikál. Ebéd után vérbeli táncházat ígérnek a szervezők.
Az eseményre – amelyet a lelkes türiek, a helyi katolikus plébánia, a budapesti Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Kovászna Megyei Tanács és a Communitas Alapítvány támogatnak – meghívták a marosvásárhelyieket is, akik régóta szoros kapcsolatot ápolnak Kémenes Loránd atyával. A marosvásárhelyiek lehetőségeik szerint imával és jelenlétükkel támogatták azt az ügyet, amelyet Lóri atya a szórványban felvállalt.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

2016. június 30.

Átvette hivatalát Péter Ferenc megyei tanácselnök
"Kisebb járomból nagyobb járomba"
A Maros Megyei Tanács június 24-i alakuló ülésén Péter Ferencet választották tanácselnökké, aki 16 éven át Szováta polgármestere volt. Annak ellenére, hogy a PSD-vel való koalíciós egyeztetések előrevetítették a szavazatok alakulását, mégis nagy érdeklődés övezte a számlálóbizottság bejelentését: a teremben jelen levő 24 RMDSZ-es és PSD-s tanácsos egyöntetűen Péter Ferencre szavazott.
Az ülésen őszinte örömet és tapsot váltott ki ez a bejelentés azok részéről, akik azért szurkoltak, hogy az RMDSZ jelöltje négy év után ismét elnyerje a megye sorsát nagymértékben meghatározó tisztséget. Elnökké választását követően Péter Ferenc nyilatkozott a sajtónak.
– Négyéves időszakra szavaztak bizalmat önnek, milyen prioritásokkal kezdi a mandátumát?
– Kisebb járomból nagyobb járomba hajtottam a fejem. Négyéves mandátumról van szó, de négy évről beszélni túl sok. Először is a legfontosabb, hogy minden elkezdett munkálatot befejezzünk. Utána fel kell leltározni azokat a gondokat, amelyekkel a megye szembesül. Ezeket próbáljuk megoldani. Mindig az infrastruktúra volt a legfontosabb, számomra is ez a prioritás. Tudjuk, milyen állapotban van a repülőtér. Nagyon fontos, hogy a fellendülés érdekében lépéseket tegyünk, mert fennáll az a veszély, hogy kivonulnak a repülőtársaságok. Természetesen az országutak, megyei utak, az autópálya kérdése is nagyon fontos számomra, mint ahogy az is, hogy a nagyvárosi övezettel kiemelten foglalkozzunk. Lényegesnek tartom a helyi önkormányzatokkal, a polgármesterekkel való kapcsolattartást, tevékenységüket össze kell fogja a megyei testület. Velük együttműködve számos pályázatot "megfoghatunk" és nagyon sok regionális kérdés megoldható. Minden egyes kérdést kezelni kell.
– A szociáldemokrata párttal alkot koalíciót az RMDSZ, milyen lesz az együttműködés a liberális párti frakcióval?
– Úgy gondolom, hogy mindannyiunk számára fontos a megye s az ügyek megoldása. Nem hiszem, hogy valamely fontos megyei projekt bemutatásakor a liberálisok elleneznék a kivitelezést, mert akkor ez azt jelentené, hogy a megye lakossága ellen vannak. Ha olyan pályázatokat teszünk az asztalra, amelyek a megyét szolgálják, ők sem lehetnek ellene.
– Új elnökként hétfőn vette át a hivatalát, mivel kezdte a munkát?
– Bármilyen hivatalban, nem csak a megyei tanácsban, azokkal a hivatali vezetőkkel kell leülni, akiknek a munkáját meg kell ismerni. Meg kell állapítani a prioritásokat, sürgősen meg kell oldani azokat a gondokat, amelyek felmerülnek. Ezt követően lépésről lépésre megyünk tovább, a megyei tanács jegyzőjével, az alelnökökkel és irodavezetőkkel karöltve. Az elkövetkező egy-két hónapban lesz bőven munka.
– Egy korábbi nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy Lokodi Edit volt tanácselnök szakmai tanácsaira is számít.
– Természetesen. Nagyon jó kapcsolatban voltunk az elnöksége alatt és után is. Ha olyan kérdésbe ütközöm, amelyre nem találom a választ, véleményt kérek tőle is, hiszen nyolc éven át vezette ezt a megyét. És nem rosszul! Mindenkit tisztelek, aki tett ezért a megyéért, de úgy érzem, hogy az utóbbi négy évben sok minden elmaradt. Ha csak a vidékfejlesztési programot nézzük, a megyei testület egyetlen pályázatot sem nyújtott be. Ez a továbbiakban megengedhetetlen. Nem kell elfelejteni, hogy 100 km utunk továbbra sincs leaszfaltozva, sok a földút, és sok megyei út nagyon rossz állapotban van. Meg kell tennünk mindent, hogy a kormány nyújtotta támogatási lehetőségekkel éljünk. Az uniós pályázatoknál megjelentek az első kiírások különböző tengelyekre, s ezekre minél több pályázatot kell benyújtanunk – mondta Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke, aki azt is kihangsúlyozta, hogy az anyanyelv- használati jogok érvényesítéséért is mindent megtesz, amit a törvény megenged.
Megalakultak a szakbizottságok
A Maros Megyei Tanács alakuló ülésén megalakultak a szakbizottságok is. Az RMDSZ-es tanácsosok a következő szakbizottságokban vesznek részt:
A műszaki-gazdasági bizottságban: Kupás János, Pokorny László és Kolcsár Anquetil- Károly, a terület- és településrendezési bizottságban: Szabó Árpád, Brassai Zsombor és Tatár Béla, a közszolgáltatási bizottságban: Aszalos Gábor, Kovács Mihály-Levente, a szociális és művelődési bizottságban: Csép Éva-Andrea és Fülöp József, a jogi bizottságban: Szabó Albert és Bíró József-Attila, a mezőgazdasági és környezetvédelmi bizottságban: Bartha Mihály és Szigyártó Zsombor-István.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

2016. július 16.

Alkotó műhellyé alakult a Téka
Sok kíváncsi, lelkes gyerkőc lepte el a Téka Alapítvány udvarát vasárnap délután: 110 kisiskolás érkezett Szamosújvárra, a VIII. Kézműves táborba.
Egyesek közülük visszajáró táborozók, másoknak ez az első tábora. A hangulat már az érkezés pillanatától felszabadult, otthonias volt: a szülőktől való búcsúzkodás után a kis vendégek csapatépítő játékok segítségével ismerkedtek meg.
Lapohos Sarolta
Szabadság (Kolozsvár)

2016. augusztus 2.

300 fellépő a székely- mezőségi táncosok találkozóján
Mezőbergenyében székely-mezőségi táncosok találkozóját tartották, ami hagyományteremtő rendezvény kíván lenni e térségben. A változatos és jó hangulatú találkozót a Kincsásó Egyesület szervezte, ahol a térség néptánccsoportjait és a testvértelepülés Kisgyőr együttesét vonultatták fel.
Az elmúlt hét végén zajló rendezvény péntek este kezdődött, amikor a helyi kultúrotthonba táncházba sereglettek a táncosok és tánckedvelők. A fergeteges táncház és szórakoztató tánctanulás a rendkívül mozgalmas szombatba torkollott, délelőtt 10 órakor újrakezdték a táncoktatást, ami délután folytatódott. A szombat estét a Bekecs Néptáncegyüttes fellépése tette feledhetetlenné, majd ismét táncház következett, megtelt a művelődési ház előtti tér, s szilaj mulatság kerekedett az óvoda előtt újonnan felállított szabadtéri színpadon.
Vasárnap délelőtt a találkozó résztvevői istentiszteleten vettek részt, majd délben ismét benépesedett a szabadtéri színpad környéke. A kánikulai melegben, a tűző napról menekülve, sörsátrak árnyékában várták a műsor kezdetét. A fellépők ez alkalommal sem okoztak csalódást, hiszen Bartis Zoltán és bandája, azaz az Üver zenekar muzsikájára fürge lábak pezsgő tánca következett.
A fellépések előtt Gálfi Gizellát, a Kincsásó Egyesület titkárát kértük, összegezze a rendezvény történéseit, s ossza meg olvasóinkkal, miért is fontos ez a találkozó.
– Tizenkét együttest hívtunk meg a Székely-Mezőségről és a magyarországi Kisgyőrből. Eljött a csíkszentmártoni Cserebojtos, a holtmarosi táncegyüttes, a marosszentkirályi Vadrózsa, a mezőmadarasi Árvalányhaj, a mezőbándi Csipkebogyó, a csittszentiváni néptánccsoport, a szabédi Fürge Lábak, a helyiek közül pedig a Kincsásó Egyesület kis- és nagycsoportja. Ha csoportonként átlagban 20 fellépőt számolunk, érzékelhető, milyen népes seregszemléről beszélünk. Mi, szervezők úgy számoltuk, hogy 300 fellépő táncos, muzsikus, vendég vett részt a rendezvényen. A legfontosabb, hogy a gyermekek, a fiatalok megtanulják, műveljék és szeressék elődeik tánckultúráját. Ezért vállaljuk fel a szervezést, hogy az ifjúságban kialakuljon a hagyományos népi kultúra művelése iránti igény, hogy ezt sajátjának érezze, hogy a következő generációknak is átörökíthessék.
A meghívott zenészek – a Csíkszeredaiak, az Üver – minőségi élőmuzsikát szolgáltattak. A találkozó táncoktatói is elismert személyiségek, a Maros Művészegyüttes tagjai: Kásler Magdi, Farkas Sándor Csaba. De a fiatal tehetségek is felnövekvőben vannak, itt a helyi Gagyi Lorándot (aki a Napsugárban táncol) vagy Bende Szendét említem – mondta Gálfi Gizella.
A falu életében e rendezvény – amely a szervezőkön túlmenően gyermekeket, fiatalokat, szülőket, egyházat megmozgatott – jó kezdet volt a hagyományteremtésre. A szervezők ezért is leltek nagylelkű – a mezőpaniti helyi tanács, a Magyar Művészeti Akadémia, a mezőbergenyei református egyházközség, a TimKo pékség – támogatókra.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

2016. augusztus 8.

Először rendeznek Kárpát-medencei székely, csángó és magyarörmény művészeti fesztivált
Kiállítások, koncertek, táncház és előadások is várják az érdeklődőket az első Kárpát-medencei Székely, Csángó és Magyarörmény Művészeti Fesztiválon augusztus 12. és 14. között Gyimesbükkön.
A fesztiválon Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondó önálló estet ad, az Artashat Örmény Színház társulata Csiky Gergely A vasember című művét mutatja be, fellép Vaszi Levente csángó énekes, a közmédia Fölszállott a páva című tehetségkutató műsorának közönségdíjasa. A látogatók betekintést nyerhetnek egy hagyományos csángó lagziba, megtekinthetik A Lovasíjász című filmet, kiállítást láthatnak többek között Márton Áron püspök életéről és meghallgathatják a keleties zenét játszó Örmény Trió koncertjét is.
Issekutz Sarolta, az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesüle elnöke az erdélyi, avagy magyarörmény identitásról, Bogos Mária kutató a szépvízi örményekről, Halász Péter néprajzkutató a csángókról, Páll Ágoston a korondi kerámia motívumrendszeréről, Darvas-Kozma József pápai káplán, címzetes esperes Márton Áron erdélyi püspökről tart előadást.
A Budapesti Fővárosi Örmény Önkormányzat, a Csíkkörzeti Magyar-Örmény Szentháromság Alapítvány és a Gyimesbükkért Egyesület rendezésében hagyományteremtő jelleggel megvalósuló esemény elsősorban magyar identitást erősítő összejövetel a Gyimesben - mondta el Esztergály Zsófia Zita, a Fővárosi Örmény Önkormányzat elnöke az MTI-nek.
Hozzátette: a rendezvényen indítják útjára az Egyél jót, tegyél jót! jótékonysági mozgalmat is, amelynek bevételéből az ezeréves magyar határnál található Rákóczi-vár felújításához járulnak majd hozzá. A tradicionális gasztronómiára támaszkodva székely, csángó, magyarörmény és magyarországi ételeket, valamint éttermeket vonnak be a mozgalomba, és az ételek eladásából befolyt összeggel is segítik a vár felújítását. A mozgalom fővédnöke Pataky Attila, védnöke Berecz András, aki részt vesz a gyimesbükki eseményen is. Az elnök hangsúlyozta: a mozgalom lényege, hogy összefogás eredményeként valósul meg.
A művészeti fesztiválon látható lesz Páll Ágoston kerámiakiállítása és Kabdebó János fotóművész tárlata is, lesz fáklyás körmenet a Keresztúton, fegyverbemutató, máglyarakás és csángó táncház.
A látogatók tradicionális ételeket, többek között gombapaprikást puliszkával, örményragut, borjúpörköltet juhtúrós puliszkával, erdélyi csorbát, muszakát és borjúbográcsot kóstolhatnak - ismertette a részleteket Esztergály Zsófia Zita, hozzáfűzve: a látványos gyimesbükki fesztiválnak négy helyszín ad otthont, amelyek között csángólovasokkal és lovaskocsival lehet majd közlekedni.
Szabadság (Kolozsvár)

2016. augusztus 11.

Együtt táboroznak a Gyimes-völgyi diákok
Kilenc Gyimes-völgyi iskola diákjai táboroznak együtt a héten zajló, tizedik alkalommal megszervezett gyimesbükki táborban, ahol a bibliai történetek kiscsoportos feldolgozása mellett számos műhelymunkába is bekapcsolódhatnak.
A gyimesbükki katolikus egyházközség által szervezett táborban vesznek részt kilenc Gyimes-völgyi iskola diákjai a héten – köztük a román tannyelvű intézmények magyar tanulói is. A táborozók foglalkoztatása hétfőtől péntekig három csoportban zajlik: külön egész napos programokkal készültek a legkisebbeknek, míg a 3-6. osztályosoknak, illetve a legnagyobbaknak délelőtt bibliai történetek mentén tartanak beszélgetéseket, délután pedig különböző műhelymunkákba kapcsolódhatnak be a diákok – tudtuk meg a szervezők által szerkesztőségünkbe eljuttatott tájékoztatóból. Mint írják, délelőttönként feldolgozzák az irgalmas szamaritánus, a tékozló fiú, a szőlőmunkások, valamint a könyörtelen hitelező történeteit, délutánonként pedig többek között zene- és gitároktatás, bútorfestés, varrás, faragás, élményszínház várja az ifjakat.
Szombatra előadásokkal készülnek a szervezők, a helyszín a gyimesbükki plébániatemplom szükségtemploma lesz. Issekutz Sarolta, az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesületének elnöke a magyarörmény identitásról beszél, míg Bogos Mária kutató a szépvízi örményekről tart ismertetőt. Azt követően Halász Péter néprajzkutató Hány félék a csángók? című előadását hallgathatják meg az érdeklődők, majd Páll Ágoston a korondi kerámia motívumrendszeréről, a védjegy megőrzéséről beszél. A szünet előtt pedig még meghallgatható lesz Darvas-Kozma József, a Csíkszeredai Millenniumi-templom plébánosának Márton Áron Erdély püspökéről szóló bemutatója.
A szünetben a helyi plébániatemplomban megnyitják a Márton Áron püspök életéről szóló kiállítást, majd újra a szükségtemplomban folytatódik a program: Koszta Zoltán népművész a honfoglaláskori katonai ruházatokat mutatja be, majd Kaszás Géza a Lovasíjász filmjét vetítik. Az ebéd után sportfoglalkozásokat tartanak. Vasárnap a szentmisét és a cserkészek fogadalomtételét követően délután táncházban rophatja az ifjúság. A tábor hétfőn zárul, a déli 12 órakor a kontumáci templomnál kezdődő Nagyboldogasszony-napi búcsús szentmisével.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro

2016. augusztus 16.

Egyél jót, tegyél jót a Rákóczi-várért
Májusban, pünkösd előtt kapták meg az engedélyt a gyimesbükkiek a Rákóczi-vár felújítására. A munkálatok elkezdése azonban késik, a közbeszerzési eljárást a következő napokban írják ki, de a felújításra szükséges pénznek is csak a töredéke gyűlt össze.
Székely, Csángó és Magyarörmény Művészeti Fesztiválnak adott otthont a Nagyboldogasszony ünnepét megelőző napokban Gyimesbükk. A rendezvényt a Budapesti Örmény Önkormányzat, a Csík Körzeti Magyar-Örmény Szentháromság Alapítvány és a Gyimesbükkért Egyesület szervezte. Az eseményt felvezető sajtótájékoztatón Deáky András, a fesztivál házigazdája elmondta, késik a Rákóczi-várként ismert őrtorony (eredeti nevén Blockhaus) felújítása. Az 1626 körül Bethlen Gábor idejében épített váracska romjait évente turisták ezerei keresik fel, ezért is időszerű a munkálat elkezdése.
A késésnek két oka van: egyrészt a régészeti feltárások eredménye nyomán módosítani kellett az eredeti terveken, másrészt a közbeszerzési eljárás egy hosszú folyamat. Deáky elmondta, hogy a felújítást a Gyimesbükkért Egyesület, a Budakeszi Alapítvány és Gyimesbükk önkormányzata vállalata fel – a világ magyarságának támogatásával. A tervek szerint kétemeletes lesz a látogatható felület, az alsó szinten kiállítótermet, a felső részen pedig egy kilátót, illetve egy kávézót alakítanak ki. A munkálatokra 80 millió forintra, azaz kb. 200 ezer euróra lenne szükség – hangsúlyozta Deáky –, és jövő pünkösdre szeretnék befejezni.
A hétvégi gyimesbükki rendezvényen indították útjára az Egyél jót, tegyél jót! jótékonysági mozgalmat is, amelynek bevételéből a Rákóczi-vár felújítását támogatják. A tradicionális gasztronómiára támaszkodva székely, csángó, magyarörmény és magyarországi ételeket, valamint éttermeket vonnak be a mozgalomba, és az ételek eladásából befolyt összeggel is segítik a munkálatokat – újságolta Esztergály Zsófia, a Fővárosi Örmény Önkormányzat elnöke. Az eseményen jelen volt Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondó, aki felvállalta a mozgalom fővédnökségét. A mozgalom erdélyi nagykövete György Ottilia. Elhangzott, hogy Székelyföldi és anyaországi vendéglőket vonnak be a mozgalomba, hagyományos örmény ételek kerülnek fel az étlapokra.
Az először megrendezett fesztivál négy helyszínen zajlott: a kontumáci templomban és a templom melletti szabadtéri színpadon, a Rákóczi-vár alatti kempingben, a Deáky Panzióban és a gyimesbükki plébániatemplomban. A fesztiválon fellépett Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondó, Vaszi Levente népdalénekes, az érdeklődők betekintést nyerhettek egy hagyományos csángó lakodalomba. Levetítették Kaszás Géza: A Lovasíjász című filmjét, meg lehetett tekinteni a Márton Áron püspök életéről szóló, illetve Kabdebó János örmény témájú kiállítását. A Magyar Kollégium keretében Issekutz Sarolta, az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület elnöke az erdélyi, avagy magyarörmény identitásról, Bogos Mária kutató a szépvízi örményekről, Halász Péter néprajzkutató a csángókról, Páll Ágoston a korondi kerámia motívumrendszeréről, Darvas-Kozma József Csíkszeredai plébános pedig Márton Áron püspökről tartott előadást. Az eseményen fellépett a keleties zenét játszó Örmény Trió, a kisvárdai Koszta Zoltán bőrműves bőrpáncélokat, Árpád-kori viseleteket mutatott be, lovas és harci hagyományokat ismertetett, és a fesztivál kezdetén ő fújta meg szarukürtöt.
Dobos László |
Székelyhon.ro

2016. augusztus 30.

Új Kezdet – 200
Hála a begyűjtött szavakért
A Marosvásárhelyi Vártemplomi Református Egyházközség vasárnap mutatta be lapja, az Új Kezdet folyóirat 200. számát. Az ünnepi istentiszteleten főtiszteletű Kató Béla püspök hirdetett igét. Ezt követően az érdeklődők fórumbeszélgetésen vehettek részt, amelynek meghívott előadói voltak: Jenei Tamás egyházkerületi előadó-tanácsos, Somogyi Botond, az Üzenet főszerkesztője, Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője, Karácsonyi Zsigmond, a Népújság főszerkesztője, illetve Gáspár Sándor, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztője.
Az ünnepi istentiszteleten Lőrincz János esperes köszöntötte az Erdélyi Egyházkerület püspökét, Dési Zoltán egyházkerületi főgondnokot, és a hálaadás napján a mindenkori hálaadásra hívta fel a figyelmet, aminek nem szabad csupán egy napra korlátozódnia.
Kató Béla püspök igehirdetése elején elmondta, hogy Erdély-szerte szinte minden gyülekezetben újzsenge vasárnapján a hálaadás alkalmát ülik meg a gyülekezetek. – Itt, Marosvásárhelyen, a Vártemplomban is hálaadó ünnepséget tartanak, és a presbitérium döntése nyomán egy különleges hálaadásra került sor. A hálaadás abból fakad, hogy tizenhét esztendővel ezelőtt a gyülekezet elöljáró lelkipásztora arról döntött, hogy egy folyóiratot indít el, amely a gyülekezet tükrét, életének a villanásait mutatja be. Az ünnepi szám bemutatásával elkezdődik a reformáció jubileumi évének rendezvénysorozata. Jövőre 500. éve annak, hogy Luther Márton a wittenbergi vártemplom kapujára kiszegezte 95 tételét. Kányádi Sándor azt mondja: Be kell hordanunk, hajtanunk mindent.
A szavakat is. Miközben a betakarításra gondolunk, és a termésért adunk hálát, ez az ünnepi alkalom is egy termésért ad hálát. Hiszen begyűjtöttük, behordtuk a szavakat is. A reformáció 500. évére készülve fontos számunkra, hogy megfogalmazzuk, mi is történt az 500 év alatt és mi a teendő a következő időszakra. Amikor száz évvel ezelőtt a 400. évfordulót ünnepelték, arra törekedtek, hogy az elmúlt négy évszázad dicsőségét, eredményeit felelevenítsék. Ebben a dicsőségben lehetett élni. Azonban az eltelt száz esztendő sok mindent másként alakított, s ma súlyos kérdésekkel kell szembenéznünk, azzal, hogy milyen perspektívája, milyen jövendője van magyar református egyházunknak Erdély földjén. Fontos kérdések ezek, melyekre választ kell adni. A reformáció igehirdetői azért voltak olyan nagy hatással a környezetükre, mert a legégetőbb problémákra próbáltak választ adni, hiszen az új kor hajnalán Európa különleges kérdésekkel állt szemben. Reformátoraink nem seperték szőnyeg alá a kérdéseket, hanem őszintén feltárták, és választ kerestek rájuk. Európa ma is óriási kihívásokkal áll szemben, ami magyarságunkat, református egyházunkat is érinti. Ma, amikor egy egyházi tartalmú magyar nyelvű folyóirat 200. számát ünnepeljük, arra gondolunk, hogy mit jelentett 500 évvel ezelőtt népünk számára, hogy anyanyelvén hallgathatta Isten igéjét. Nagy feladatok előtt állunk, amikor nyelvünk sorvadását tapasztaljuk, s Isten igéjét kell segítségül hívnunk, úgy, ahogyan reformátoraink tették. Ez a mi erős sziklavárunk, erre építhetünk... Az egész kultúránk Károli Gáspár Bibliájára és Szenczi Molnár Albert magyar nyelvű zsoltáraira épül. Népünk magyar anyanyelvi, szakrális közössége eköré épült fel. Az egyházi szóhasználat anyanyelvi funkciója nem formális, nem csupán hazafias kötelesség, hanem ennél több, bibliai elvárás. Anyanyelvünk feladása az utolsó várunk feladását jelenti – hangsúlyozta Kató Béla püspök.
A folyóirat a jelen krónikája
Az igehirdetést követően Kozsik József színművész Wass Albert- és Reményik-verseket szavalt. Ötvös József vártemplomi lelkipásztor, az Új Kezdet felelős szerkesztője röviden ismertette a folyóirat történetét, amelyet 2000-ben Fülöp G. Dénes vártemplomi lelkipásztor alapított, s amelyet 2000-2009 között Adamovits Sándor szerkesztett. A 200. lapszám egyes példányaiban legalább egy ige, egy vallásos vers, egy prédikáció került az olvasó asztalára. A szerkesztőség hiszi, hogy az Új Kezdet című folyóirat 200. számának megjelenésével a Vártemplom, Marosvásárhely, Erdély és a Kárpát-medence sajtótörténetet írt, hiszen a húszoldalas újság tizenhét éven át vallásos és egyházi tartalmú írásokat közvetített a családokhoz.
Gáspár Sándor rádiós szerkesztő a 200. lapszám címoldalaiból összeállított kiállítást mutatta be, ismertette a munkatársakat, a lap szerkezetét. – A lap a jelen krónikája, amely folyamatosan tartalmi és technikai fejlődésen ment át.
Ötvös József felelős szerkesztő oklevelet adott át a lap három hűséges munkatársának: dr. Bustya Dezső volt püspökhelyettesnek, Fodor Sándornak és Fülöp Gézának.
Az ünnepi istentiszteletet egy fórum, beszélgetés követte, amelyen Gáspár Sándor elmondta, hogy az egyházi életről beszámolni kötelesség, ezért is fontos az Új Kezdet megjelentetése. Jenei Tamás egyházkerületi előadói tanácsos az egyházi sajtó történetét vázolta fel, míg Somogyi Botond, az Üzenet főszerkesztője elmondta, hogy az egyházi sajtó a szószék meghosszabbított keze. Éppen ezért a kilencvenes években indították útjára az Üzenetet, amely már túl van a 600. lapszámon. Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője azt hangsúlyozta, hogy a Reményik által megfogalmazott két bástya, a templom és iskola mellett a harmadiknak, a sajtónak is épp olyan szerepe van az erdélyi magyarság megmAradásában. Karácsonyi Zsigmond, a Népújság főszerkesztője kidomborította, hogy az egyházi események jelentős teret kapnak a világi sajtóban, nevezetesen lapunkban, úgy igyekszünk tükrözni a vallásos jellegű rendezvényeket, hogy a tudósítások a világi olvasók számára is olvasmányosak legyenek.
Bányai László Bukaresti nyugalmazott lelkész felvetette egy egyházi oldal indokoltságát is. Viszont a Népújság az egyházi és vallásos híreket, tudósításokat nem elfektetve, hanem "frissiben", az eseményeket követően a laptestben közli.
Az ünnepség nemzeti imánkkal zárult.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

2016. szeptember 6.

Magyarok és galambok
Esettanulmányt lehetne írni arról, miként fejlődött ki és vált általános jelenséggé az elmúlt évtizedekben Romániában a felelősség áthárítása, de legalább is az azzal való próbálkozás.
A politikából jószerint teljesen kikopott a felelősségvállalás fogalma, egy-egy elveszített választás esetén például a politikai alakulatok és annak képviselői sohasem magukban keresik a hibát, hanem külső körülményekre fogják a kudarc okát: a választóik nem mentek el szavazni, mert esett, havazott, fagyott, kánikula volt, az ellentábor félrevezette, megvesztegette, megzsarolta a szavazópolgárokat, az emberek kiábrándultak a politikából stb.
De igazságtalanok lennénk, ha azt állítanánk, hogy a kifogáskeresés csak a politikusok sajátja, ez a tulajdonság ugyanis az egész társadalomra jellemző. A román köznyelvben immár szólásként meghonosodott „mortul e de vină" (a halott a hibás) típusú verdikt minden egyes esetben magyarázatként szolgál, amikor valaki ki akar bújni a felelősségre vonás alól, vagy az igazi vétkest nem lehet, nem szabad felelősségre vonni, emiatt olyasvalakinek kell elvinni a balhét, akinek már úgyis mindegy. Legyen az halálos áldozattal járó közúti baleset, gondatlanságból elkövetett emberölés, gazdasági bűncselekmény, pénzügyi panama vagy közpénzek elsikkasztása, bevett szokás hajmeresztő kifogásokkal takarózni.
A román és a montenegrói labdarúgó-válogatott vb-selejtezőjének otthont adó Kolozsvár Aréna játékterének silány minőségére például a honi labdarúgó-szövetség illetékesei azzal a „magyarázattal" szolgáltak, hogy az Untold fesztivál során megrongálódott gyepszőnyeget nem lehetett újrafüvesíteni, mert a galambok felcsipegették a magvakat. Ráadásul az indoklás szerint éjszaka támadtak a szárnyasok, amikor nem volt ki elkergesse őket. Az ornitológusok azóta is kutatnak az éjjel aktív galambfajta után...
Hasonló pengelogikával operál a Kolozsvári polgármesteri hivatal is, amikor arra hivatkozva érvel a kétnyelvű helységnévtáblák kihelyezésének elutasítása mellett, hogy a táblákat akkor sem rakta ki, amikor még elérte a törvényben szereplő húsz százalékot a kincses város magyarságának számaránya. Akkor meg minek helyezzék ki most, 16 százaléknyi magyarnak? Vessenek magukra a magyarok, hogy ennyire fogy a létszámuk! Lám, meg is találtuk az igazi felelősöket...
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

2016. szeptember 8.

Leleplezőim (Egy megfigyelt család /22.)
A Securitate Levéltárát Tanulmányozó Nemzeti Tanácshoz ( CNSAS) – a bizalom miatt ennek magyar tagjához, Csendes Lászlóhoz – többször fordultam a rám állított „informátorok” és „források” valódi nevének megismeréséért. Mindmáig sikertelenül. A tanács elnöke 2006-ban így válaszol: „numele reale ale persoanelor numai dacă acestea pot fi stabilite cu certitudine”. Azaz: csak, ha a valós neveket teljes bizonyossággal meg lehet állapítani. Meggyőződésem, hogy nem rajtuk múlott. Így aztán ma sem tudom biztosan, kit fed a „Kemeni”, a „Málnási”, a „Kerekes”, a „Chilachi”, a „Kovács Károly”, az „Olteanu”, az „Imre”, a „Miklós István”, a „Lemhényi Attila”, a „Popescu”, az „Ötvös Géza”, a „Poenaru Ioan”, az „Antonescu”, a „Dorneanu E”, a „Zoltani” név. Van, akit szinte biztosan azonosíthatok, van, aki nevét csak sejtem, és van, akiről fogalmam sincs, hogy ki ő.
Tizenöt név... Tizenöt, becsületét eladó, embertársainak kifürkészésére vállalkozott hús-vér ember. Bizonyára ma is környezetemben él, aki él, mások meg igyekeztek oda elpályázni, ahol a becsületükön esett foltot senki nem ismeri. Soha a politikai fordulattól eltelt évek alatt nem vett egyik sem bátorságot, hogy eljöjjön hozzám tettéért bár bocsánatkérő szavakkal vezekelni. Nem egyformán bűnösök. Írásomban példákat adok azokról, akik igyekeztek semleges (vagy számomra kedvező) véleményt leírni, adni, de azokról is, akiket irántam érzett gyűlölet vezérelt nyilatkozataikban. Nem a valóság. Arról legtöbben „zárkózottságomra”, „politikai témák kerülésére” vagy csak a „sakk és a biológia iránti vonzalmamra” hivatkozva, tényszerűen szóltak. Ők lehettek tisztességes emberek, de megzsaroltak, megfélemlítettek vagy apróbb szabálytalanságok miatt bajban lévők. A maguk rendjén igyekeztek nem ártani. Az „Antonescu” nevűről külön írok (gondolom, hogy ki volt), mert arcátlan hazugságával akart ártani nekem. De lássunk néhány példát!
Az S. T. névrövidítés egyértelműen Scridon Teodor, kiváló sakkozó kollégánk, rendőrtiszt, román ember létére azt nyilatkozza, hogy nem bocsátkozom politikai tartalmú beszélgetésekbe, és nem vagyok nacionalista-soviniszta hangvételű ember. „Chilachi”, „Zoltani” és „Olteanu” azt nyilatkozzák, hogy mind otthon, mind a munkahelyemen visszahúzódó magatartásom van. „Málnási” (A. I. munkatársam volt, a nyilatkozatból következtetve) így értékel: „...nem nagyon ismeri a mesterségét, gyámoltalan ember, nem ismeri ki magát dolgaiban, úgy megy az utcán, mint egy kóbor kutya. Semmit nem valósított meg sem az életben, sem szakmai téren, a sakkal tölti a napjait, elhagyja azt a helyet, ahol jelenlétében politikáról beszélnek stb.” Ha a nevét jól sejtem, soha nem rokonszenveztünk egymással, italt mértéktelenül kedvelő kolléga volt. Meghalt.
„Kemeni” (D. Gy. lenne?) a Kolcza-kertben pálinkázik velem, feltételezi, „a hajlamosság megvan benne, hogy a városban röpcédulát terjesszen”. Ugyancsak „Kemeni” az, aki politikai múltamra kíváncsi. Neki válaszolom: „majdnem semmi, amit tettem, csupán, hogy magyar vagyok, voltam és leszek...” „Kovács Károly” – emlékszem rá, rovarölő szerért jött hozzám a laborba, ő dr. Németh Ernő a Sanepidtől – „agyi (kortikális) gátlásról” ír 1986-os jelentésében velem kapcsolatban, ami miatt nem szívesen emlékszem a börtönévekre, nem gyűlölettel, hanem félelemmel és elborzadva... Nyájaskodó, behízelgő modora mindig undort keltett bennem.
A két mellékelt dokumentum részlet az eredeti nyilatkozatokból. Az elsőben arra utasítják a közelembe férkőzött „Chilachi” informátort, hogy figyelje, otthon mivel foglalkozom, kik és miért látogatnak engem, milyen dokumentumokat tartok, be akarok-e hozni külföldről tiltott, nacionalista-irredenta irodalmat, vagy írok-e ilyesmit, hogy kivigyem az országból? megyek-e más megyébe, mikor és főleg milyen céllal?
A második szövegben Bákó megyei „forrást” említenek (ő Demse Márton tanító, mozdonyvezető), akit egyeztetett feladattal rám kell állítani. 1984-ben meglátogatott (a szoborrobbantás előtti nap). Nem tudtam, hogy dolgozott a szekunak, inkább üldözöttként ismertem.
Puskás Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. szeptember 15.

Emlékképek a 25 éves Erdélyi Naplóról
Negyedszázaddal ezelőtt, 1991 szeptemberében jelent meg először az Erdélyi Napló hetilap. A romániai magyar lappiac legnagyobb, ötvenezres példányszámú hetilapja a kommunista visszarendeződés elleni harc zászlóshajója lett. A kezdetekre emlékezünk.
Már virradt, mire kiálltuk a többórás sort a borsi határátkelőnél, és elindultunk Nagyréde felé. Négyen ültünk az 1300-as Daciában: Nagy Laci, Tompa Zé, Benke és én. Nem nagyon beszéltünk egymással. Kora hajnalban indultunk Nagyváradról, el-elbóbiskoltunk a reggeli napsütésben, csak akkor kaptuk fel a fejünket, amikor az autórádióban elkezdődött a Reggeli Krónika, benne a hírek Moszkvából. 1991. augusztus 23-at írtunk, három nap telt el a moszkvai puccs óta. Feszülten figyeltük a fejleményeket, aggódtunk, nálunk is bekövetkezhet a kommunista visszarendeződés. Félelmünk nem volt alaptalan, hiszen Marosvásárhely fekete márciusa, a Szekuritáté újbóli megalakulása, mondhatni rehabilitálása után, lépten-nyomon erre utaló jelekbe botlottunk. Úgy éreztük, a romániai magyar sajtó legnagyobb és legprogresszívebb lapkiadójává fejlődött Bihari Napló „felrobbantását” is az új szeku szervezte, ezért szűntek meg lapjaink, ezért kerültünk utcára mi is. Ezért indított, mondvacsinált vádak alapján eljárást ellenem a régi Milíciától semmiben sem különböző rendőrség… És ezért lettünk állástalan újságírók, akik ezzel az utazással változtatni akartak sorsukon…
Azért is izgulhattunk a fejlemények miatt, mert nem tudtuk kiszámítani, miként befolyásolja a puccs az éppen széteső szovjet-piacról profitáló, nagyrédei Sámson Holding kft. helyzetét és tulajdonosának adakozókedvét.
Hogy mi közünk volt nekünk ehhez? Hát nem kevesebb, mint az, hogy az Erdélyi Napló elindításához szükséges pénzért mentünk Nagyrédére. Ugyanis Zalatnay István, az Antall-kormány határon túli magyarokért felelős államtitkára (jelenleg a Budapesti Erdélyi Gyülekezet lelkésze) azért irányított bennünket a jótékony célokat támogató Sámsonhoz, mert fontosnak tartotta kezdeményezésünket, és mert segíteni próbált, hogy mielőbb talpra álljunk a bennünket ért méltánytalan helyzetből.
Nagyrédén síri hangulat fogadott, nem csoda, hiszen a zavaros viszonyok miatt hatalmas összegek ragadhattak a szovjet partnereknél. De mivel nem küldtek el bennünket, reménykedtünk, hogy mégiscsak megkapjuk a megígért támogatást. Egész nap tűkön ültünk, estefelé adták át. A két és fél millió forint szinte kitöltötte az akkor divatos, fémkeretes, fekete műbőr „diplomata táska” belsejét. Mint a maffiafilmekben, kattantak a táska fémcsatjai, és elindultunk hazafelé. Már csak azon aggódtunk, miként jutunk át a határon vele. Másnap megkönnyebbülve tettük be az összeget a kiadó pénztárába, reklámbevétel előlegeként könyveltük el. Bár senki sem kérte, a lap megjelenése után értékét le is hirdettük becsülettel.
Indulás a malteros ládákról
A Kanonok Sor stadion felőli végén lévő épületrészben a szanaszét heverő malteros ládákra tett deszkákon ültünk, az Erdélyi Napló alakuló összejövetelén. Nem emlékszem pontosan, ki volt ott, csak arra, hogy már ősziesen bágyadt volt az augusztusvégi napsütés, és olyan csipikés volt a hangulat: „szomorúak voltunk és boldogok”. Szomorúak, mert még mindig nem hevertük ki a bennünket ért méltánytalanságokat, és boldogok, mert éreztük, hogy ismét lehetőséghez jutottunk. A szerkesztőség alapító tagjainak névsorát az első szám impresszumából idézem: Tompa Z. Mihály (főszerkesztő-helyettes), Dénes László (olvasószerkesztő), Némethy László (szerkesztőségi titkár), Bagi László, Bartos Csilla, Benke Péter, Bércesi Tünde, Csapó József, Kállai László, Legmann Ronald, Simon Judit, Szőke Mária, Tófalvi Zoltán, Vajnovszki Kázmér szerkesztők.
Olyan volt ez a gyűlés, mint egy demonstráció: itt vagyunk, élünk, lapot fogunk csinálni és nem akárhol, hanem a Kanonok Soron. Még a Bihari Napló Kiadó vezérigazgatójaként indítottam el a 25. szám alatti épületrész átvételét és felújítását. Hosszú egyeztetés után, a katolikus püspökség gazdasági ügyeinek adminisztrátora, Matos atya, azzal a feltétellel adta bérbe, ha a jelenlegi bérlőket „kitesszük” és felújítjuk az állagát. Lehet, azt hitte, nem tudjuk teljesíteni a feltételeket, így mégsem lesz „sajtófészek” az a hely, amely éppen az újságíró Ady Endre Egy kis séta című cikke miatt vált hírhedtté a magyar kultúra történetében. Egyik feltételt sem volt könnyű teljesíteni, hiszen a megyei rendőrség útlevélosztályát, a Kőrös Vidéki Múzeum restauráló műhelyét kellett „kitennem”. A sajtónyilvánossággal zsaroltam meg az intézményvezetőket, hol szépen, hol csúnyán, egyszer majdnem tettlegességig fajult viták után elértem, hogy végül kiköltöztek. A felújítás augusztus végére még nem fejeződött be, így az első lapszámokat a Bémer téri lakásom nappalijában készítettük. Néhány hét múlva költöztünk be a szerkesztőségi szobákba, nekem a romos fészerekkel tarkított belső udvarra néző iroda jutott, az első emeleten. Négy évig ez volt az otthonom.
A siker titka
Nem is olyan rég már marketing-kommunikációs tanácsadóként unottan ültem az irodámban, éppen a megújuló energiatermelési projekteken dolgoztam, de igazából csak arra tudtam gondolni, mit válaszolok, ha nemsokára megjön a volt kolléga és kérdéseket tesz fel a pályámról. Biztosan megkérdezi, mi volt az Erdélyi Napló népszerűségének, piaci sikereinek a titka, hogyan tudott éveken át ötvenezres példányszámban megjelenni, gazdaságilag független, politikai befolyás nélkül fennmAradni?
Nézek ki az ablakon az ipari tájra, próbálok visszaemlékezni. Lassan ráhangolódom huszonöt évvel ezelőtti énemre, nehezen élesednek azok az értékek, amelyekben akkor hittem. Feljegyeztem őket, nehogy ismét a feledés homályába vesszenek.
Az Erdélyi Napló sikerét mindenekelőtt az alapító csapat konok elhatározása alapozta meg, ez a társaság úgy érezte, hogy a visszarendeződő viszonyok között, az egykori kollégák árulása ellenére sem hagyja magát félreállítani, elhallgattatni. Az első szám Újra itt van című, beköszöntő szerkesztőségi vezércikkében azt írtam, ez a kis csapat, a háttérből irányított egymásra uszítás, a mesterségesen szított gyanakvás légkörén felülemelkedve is hisz egymásban, a gazdaságilag független, szabad sajtó ügyében és a visszarendeződés viszonyai között vállalja a hatalmi represszió kockázatát és létbizonytalanságot. Igen, komolyan vettük a sajtószabadságot. Ma már megmosolyognivalóan patetikusnak hangzik, de akkor ez volt az életérzésünk. Úgy érzem, ez az attitűd mindvégig megmAradt a csapatban, ez érezhetően meghatározta a lap koncepcióját, a szerkesztőség értékrendjét. Tehát a titok első nyitja, az érdektelen lapcsinálás őszinte, tisztességes szándékában keresendő.
A tisztességes szándék azonban nem lett volna elég, ha nem sikerül egy olyan lapkoncepciót kialakítani, amely magas szakmai színvonalon kielégíti a korszak romániai magyar társadalmának érdeklődését. A lap szerkezete, tematikai és földrajzi egyensúlya, műfaji felépítése, nyelvezete, őszinte, a dolgokat nevén-nevező kommunikációja hitelessé tette tartalmát az olvasó szemében. Meghatározó szerepet töltött be ezeknek a szakmai értékeknek a megvalósításában Dénes László, Mihálka Zoltán lapszerkesztő és Adonyi Nagy Mária olvasószerkesztő műveltsége, szakmai tudása. Bércesi Tünde, később Kinde Annamária, Indig Ottó, T. Szabó Edit, Barabás Zoltán szakmai alázattal végzett szerkesztői munkája. A fáradtságot nem ismerő utazó riporterek, Tófalvi Zoltán, Simon Judit, Szőke Mária, Marián Antal, Sorbán Attila sokszor szenzációs interjúi, riportjai. És a hosszabb-rövidebb időre csatlakozó jó nevű munkatársak: Ágoston Hugó, Ferenczes István, molnár Gusztáv, Zudor János, Ferencz Zsuzsanna, Ágopcsa Marianna, Szekernyés János, Boros Ernő, Klacsmányi Sándor, Krilek Sándor, Mirk László, Tarr Károly, Ujj János, Váradi Mária, Magyari Tivadar és még sorolhatnám a neveket.
A lap 1992 januárjától, pályázaton nyert McIntosh rendszeren, a romániai magyar sajtóban elsőként, Romániában másodikként vezette be a számítógépes szövegszerkesztést, tördelést és nyomdai előkészítést. Telegdi Gyula rendszergazda ezzel beírta nevét az egyelőre senki által nem vezetett, romániai magyar sajtó történetébe.
Sikerült tehát a lap mellé állítani a romániai magyar sajtó színe-javát, de ez is kevés lett volna, ha nem sikerül a már ismertetett módon szerzett kezdőtőkére alapozva, kialakítani egy olyan gazdasági hátteret, reklám és terjesztési tevékenységet, amely életben tartotta a vállalkozást. A romániai magyar sajtóban egyedülálló módon, az Erdélyi Napló hosszú távú és nagy értékű szerződéseket kötött Budapesti reklámügynökségekkel, így a hirdetési felület értékesítéséből származó bevétel nyereséges működést biztosított. A kiadó saját lapterjesztő hálózata – Nagy László koncepciója alapján – minden magyarlakta településre eljuttatta a lapot, anélkül nem érhette volna el a rekordpéldányszámokat.
A kiadó helyzete egy-két év alatt megszilárdult, így a réteglapok kiadását is fel tudta vállalni. Mindenekelőtt a Kelet-Nyugat kiadását Horváth Andor szerkesztésében, a Molnár Anikó alapította Szemfüles című gyermeklapot, új kiadványként beindította a Média című sajtószemle hetilapot és a Cápa szabadidő magazint, de megpróbálkozott a gazdaságilag bajba jutott Fiatal Fórum és a Családi Tükör megmentésével is.
A lelátóról nézve
Budapest, Bem rakpart, Szőcs Géza főhadiszállása. Gyakran megfordultam ott, hiszen egy ideig az Erdélyi Napló Budapesti képviselete is ott működött. De 1995 tavaszán, egy havas, csatakos kora tavaszi napon nem reklámügyekben nyomtam le a kilincset, hanem azért, hogy felajánljam Gézának, vegye át a kiadó többségi tulajdonát és vállalja magára a kiadó működtetésének felelősségét.
1995 elején kiderült ugyanis, nem lehet minden lapot megmenteni, sőt az Erdélyi Napló túlélésének esélyei is egyre többször szóba kerültek. Az egyre nézettebb Duna Televízió lassan, de biztosan elvonta az olvasókat, felére csökkentve a lap ötvenezres példányszámát. A bajt csak tetőzte, hogy a kiadó gazdasági hátterét biztosító reklámbevételek is egyre apadtak, mint utóbb kiderült, azért is, mert jórészük magánzsebekben kötött ki. Új alapokra kellett helyezni tehát a működést. Olyan megoldást kerestem, amely biztosítja a kiadó értékrendjének megtartását és politikamentes gazdasági függetlenségét. Szőcs Gézára gondoltam, amikor úgy véltem, olyan piacismerettel és kapcsolatrendszerrel rendelkező személyt kell bevonni, aki képes lesz új reklámszerződésekkel, egyéb források feltárásával biztosítani a lap függetlenségét.
Géza kötélnek állt, és ezzel elkezdődött az Erdélyi Napló új korszaka.
Nemsokára elváltak útjaink. Az én utam az Ady Endre Sajtókollégium, majd az Erdélyi Magyar Ki Kicsoda felé vette az irányt, később a Krónika, az Erdélyi Riport, az Új Magyar Szó szerkesztőségében próbáltam érvényesíteni azt az etikai és szakmai modellt, amivel az Erdélyi Naplótól eljöttem. Most pedig a lelátóról figyelem, mi történik a pályán.
Többek között azt látom, az Erdélyi Napló nem sokat változott, immár 25 éve, hétről hétre megjelenve éli viszontagságos életét, örömmel fedezem fel néha, hogy az első évek értékeit is tovább viszi.
Köszönet mindazoknak, akik segítették, hogy megérje, megünnepelhesse negyedszázados születésnapját!
Laptörténet Az 1991. szeptember 5-én indult Erdélyi Napló hetilap a rendszerváltás után alakult első országos terjesztésű magyar újság volt, amely 1990-ben rövid ideig napilapként is megjelent, az erdélyi terjesztés megoldatlansága miatt azonban kiadását felfüggesztették. A lap kiadóvállalatát, az Analóg Kft-t 1995 őszén váltotta a kolozsvári székhelyű Erdélyi Híradó. Stanik Istvánt követően a lap új főszerkesztője Szőcs Géza, helyettese pedig Sorbán Attila lett. Ezt követően a hetilap újabb főszerkesztőjévé az Erdélyi Napló korábbi munkatársát, Barabás Zoltánt nevezték ki. A kolozsvári székhelyű kiadóvállalatot 1997 januárjától a Nagyváradi Erdélyi Sajtóház Kft. váltotta, és a lap vezetőségében is személycserék történtek. A főszerkesztői teendőkkel Gazda Árpádot, a lap korábbi temesvári munkatársát bízták meg. 1997 végén tőle vette át a stafétabotot Dénes László, aki előzőleg a lap főszerkesztő-helyetteseként dolgozott. A lap életében 2004 decemberében állt be újabb változás, amikor a szerkesztőség Kolozsvárra költözött: a lap menedzseri és főszerkesztői teendőit Makkay József vette át, a lapot a Kalauz Kft. adta ki. 2009 augusztusa és 2010 szeptembere között az Erdélyi Napló megjelenése szünetelt.
2010 augusztusától a lap új tulajdonosa a Magyar Nemzet Lapkiadó Kft., 2012-től pedig az Erdélyi Napló tagja lett az Udvarhelyi Híradó Kft. által kiadott lapcsoportnak. A lap főszerkesztői teendőit 2012 áprilisától Csinta Samu vette át, távozása után pedig 2015 októberétől Makkay József lett a lap felelős szerkesztője.
Stanik István
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2016. szeptember 22.

Kastélysorsok fiatal vallatói
A mezőmadarasi Orbán-kúria
Sorra megszólalnak Erdély kastélyai, néha a volt tulajdonosok hangján, de sokkal inkább azokén az egyszerű emberekén, akik még emlékeznek a kastélyok, udvarházak volt lakóira, az ott folyó életre, szórakozásra, a kastélyokhoz tartozó földeken végzett munkára. Az idő mélyéről felszínre hozott emlékek így lényegülnek át élő történelemmé, s válnak dokumentummá írásban, filmen, fényképeken.
Emléktöredékek nyomában
Az ötletgazda, aki tanítványaival szóra bírja a mikrotörténelmet, Simonffy Katalin PhD, a Babes–Bolyai Tudományegyetem média szakának társult oktatója, tévészerkesztő. Csapata középiskolás diákokból, egyetemi hallgatókból tevődik össze, akiknek nyaranta tábort szervez egy-egy kastély környékén.
Az idén augusztusban a mezőmadarasi Orbán-kúria történetét kutatták a falu emlékezetében, s ottlétük nyomán születtek meg azok a fotókkal gazdagon illusztrált írások, amelyek sok érdekes részletet elevenítenek fel az udvarházakban gazdag, festőien szép mezőségi falu történetéből. Nagy Andrea, Schneider Hanna, a királyhelmeci Marcell Zoltán, Imecs Endre és Szabó Gellért írásaiból válogattuk ki és fűztük fel a téma köré a legjellemzőbb, legérdekesebb részleteket. »A székely mezőségi, közel 1300 lelkes faluba nem mókás anekdotákért, nem is a vidéki élet szépségeit lencsevégre kapni érkeztünk. Fotóriportunk – a teljesség igénye nélkül – elsősorban a mezőmadarasi Orbánkúria és lakóinak történetére irányult, amiről néhány idős falusi ember emlékezetében élnek még emléktöredékek. Kísérőnk, Szabó Andor református lelkész először a faluról mesélt.
Szívükön viselték az ittlakók sorsát
Az erdélyi falvak között egyedülálló Mezőmadaras. A falucska nagyon is festői, sőt mesebeli, mert a technika vívmányai, a fejlődés éveken át nagyban elkerülték. Ezt az idilli környezetet látva nem is gondolnánk a település hányatott sorsára. Pedig az élet itt is keményen bánt az emberekkel. Mezőmadaras a rettegett szocializmus éveiben minden támogatásról lemAradt, és csak 2004-ben szakadt el Mezőbándtól, s ezt követően kezdték el a Marosvásárhely felé vezető rövidebb út aszfaltozását.
A dombok és fák mögött megbúvó településen a 19. században egyszerre több földbirtokos család élt, akik szívükön viselték a falu lakóinak sorsát. A református templom udvarán sírkövek őrzik emlékét annak a kornak. A Bethlen, a Fodor, az Orbán, a Pataki, a Szekeres család együtt, de gyakran egymással vetekedve fejlesztette a falut. Nekik is köszönhető, hogy régiónkban Madarason alapították az egyik első óvodát, és itt kaptak először egy csésze tejet reggelire az iskolás gyerekek, sőt a gyengébbek vitamint is. Akiben lehetőséget láttak, annak a vagyonos családok biztosították a továbbtanulási lehetőséget.
Egy 1831-ben készített statisztikai felmérés szerint Mezőmadarason 12 "kúria" létezett. A lista élén grófBethlen Pál neve olvasható. A XIX. század végén közölt adatok már Orbán György nevét is említik. Az Orbán család Kézdimárkosról került Madarasra. Az évek során tetemes földbirtokra tettek szert és a Bethlenektől vásárolták meg a ma lakatlanul álló kúriát, ami korábban Mihály Zsigmond nagybirtokos tulajdona volt.
Az Orbán család emlékét idéző sírkövet a 88 éves Nagy Géza ápolja. Büszkén emlékezik a családra és a vele egykorú Orbán Pállal való barátságára.
500 éves kúria, regényes családtörténet
Kovács Júlia, Nanóka emlékeiben is hajdani pompájában él a kúria: "volt cseléd, volt kertész, nagyon szépteniszpálya. Az út le volt kövezve, ott jártak a vendégek, akik még külföldről is érkeztek… A falusiak dolgoztak a földjeiken, a templomban megvolt az ő padjuk, de szóba álltak a munkásokkal. Nem volt probléma, hogy ők Orbánok".
A jövőre 500 éves kúria ma már igencsak rozoga állapotban emlékeztet az egykori földbirtokos család életére. Kertjében temették el Orbán Károly ’48-as főhadnagyot. Az épülethez vezető út melletti füves rétről a faluban úgy tudják, hogy teniszpálya volt ott, s ha igaz, akkor maga Kossuth Lajos is kezébe vette az ütőt, s a megbeszélések szünetében játszott a ház urával.
A Háromszéki lófő székely eredetű Orbán család története regényes. Az 1828-ban született márkosfalvi Orbán Károly honvéd huszárfőhadnagy Bem tábornok hadsegéde volt, felesége Pataky Borbála. Fiuk, Orbán György földbirtokos az erdélyi nemesi családból származó zeykfalvi Zeyk Saroltát vette feleségül, aki fiatalkorában az idős Kossuth Lajos "napsugarát" jelentette. Bár a hagyomány úgy tartja, hogy a Madarasra ellátogató Kossuth Lajos a kúria teniszpályáján ismerkedett meg a még gyermek Zeyk Saroltával, az adatok fényében ez csak legendának számít.
Kossuth Lajos és Zeyk Sarolta kapcsolata
Zeyk Sarolta 1884-ben európai körutazáson vett részt rokonainál, és a visszaúton hosszabb időre megálltak Zeyk Józsefnél, a lány Torinóban élő nagybátyjánál. A 19 éves lány megilletődve lépett be a Via de Mille 22. szám alatti ház kapuján, ahol az akkor 82 éves egykori kormányzó lakott. Az özvegy Kossuth évek óta csupán húga, inasa és szakácsa társaságában élt. Életét felvillanyozta a fiatal látogató, és Sarolta hazatértével elkezdődött a hét éven át tartó levelezésük. Bár mindvégig hangoztatja, hogy "atyai barátod vagyok", érezni lehet, hogy Kossuth szerelmes. Humorizál, csillogtatja a műveltségét, több nyelven idézget, miközben tisztában van vele, hogy az egésznek semmi jövője nincs, sosem fogja viszontlátni a hölgyet."Születésnapodon nagyon elszomorított a gondolat, hogy áldásomat egy atyai csókkal nem nyomhatom homlokodra. Megérezted-e, hogy a gondolat magneticus telegraph-huzalán repülnek feléd szegény öreg barátod hő szerencsekívánatai?"
Sarolta közben férjhez megy Orbán Györgyhöz, és gyermeke születik. Kossuth aggódik érte: "Szeretném tudni, miként teljesíti férjed a polgár, hazafi kötelességét. Férjedről – a nevén kívül – mind e mai napig semmit sem tudok. Utolsó leveledben is csak annyit írtál, hogy kitűnő egészségű, zömök, kicsi ember. Megvallom, engem az, hogy zömök-e vagy nyúlánk, kicsi-e vagy nagy, csak középszerűen érdekel. Én lelkéről szeretnék tőled hírt venni, szeretném tudni, hogy kicsoda, micsoda? Mit ismer hivatásának? Mi célja van az életben? Nem folytatom. Hiszen az a kis Sárika, ki magát egyszerű falusi kisleányomnak címezi levelében, nem is olyan egyszerű, és nem is olyan falusi, mint aminőnek Te csúfolod – van abban lélek, van szellem…"
A sokáig őrzött titok
És a történet csattanója: "Köszönöm a megnyugtatást, hogy leveleimet senkivel nem közlöd, s elégeted. Szükségem volt e biztosításra, miszerint oly tartózkodás nélkül írjak, mint ahogy írok. Hogy én a tieiddel hasonlón bánok, arról már utóbbi levelemben biztosítottalak. Számíthatsz reá, én is számítok adott szavadra. Különösen kérlek, ezen levelemet mindjárt add át a lángoknak, amint elolvastad, nehogy valami véletlen által kívüled még másnak is szeme elé kerülhessen. Neked, tudom, nem látszand nevetségesnek, amit érzelmeim felől írtam, de más annak vehetné, engem kevés ember tud megérteni… Kérlek is, igen kérlek, kedves leányom, ne tartsd meg, égesd el leveleimet."
Sarolta, aki sokáig őrizte a titkukat, élete derekán mégiscsak elővette a leveleket, és eljuttatta a Hatvany Lajos,Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső szerkesztésében megjelenő Esztendő című szépirodalmi folyóirathoz, amelyben 1918-ban hozták nyilvánosságra a leveleket. Kossuth Lajos 1884 és 1891 között írt harminc levelét könyv alakban egy évvel később a Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt. adta ki. Az agg Kossuth és Napsugárcímen 1989- ben a Szépirodalmi Könyvkiadó jelentette meg újabb kiadásban. Zeyk Sarolta 58 évesen, fiatal nagymamaként autóbalesetben hunyt el.
A világlátott Orbán Károly
Orbán György és Zeyk Sarolta fia, Orbán Károly (Mezőmadaras, 1888. július 6 – Temesvár, 1958. szeptember 1.) a Ludovika Akadémián végzett, és 1908-tól 1911-ig ulánus hadnagyként szolgált. 1911-ben Angliában kereskedelmi főiskolát végzett, majd Elefántcsontparton dolgozott egy angol vállalatnál. Ott érdekes afrikai műtárgyakat gyűjtött. Apja halála után 1913-ban hazatért, és Mezőmadarason gazdálkodott. Az első világháborúban az orosz fronton harcolt mint ulánus főhadnagy. A háború után visszatért Madarasra. Nevezetesek voltak különleges vadásztrófeái és híresen nagy vendégszeretete, amivel a faluba betévedőket fogadta. Gyakran utazott Nyugat-Európába, több nyelvet beszélt. 1926-ban angol nőt vett feleségül, akitől két gyermeke született. Felesége a harmincas évek közepén visszatért Angliába és ott 1941-ben meghalt. Angliából hozott fügefái a kollektivizálásig éltek. Orbán Károly 1942-ben johannita lovag lett. 1944 nyarán ismét megházasodott, de felesége 1954-ben meghalt. Leánygyermekük Amerikában él.
Orbán Károlyt az 1949. március 2-áról 3- ára virradó éjszakán kényszerlakhelyre hurcolták Marosvásárhelyre. Előbb angol nyelvleckéket adott, majd könyvelésből tartotta fenn magát. 1956-ban Huszár József révén az elsők között került kapcsolatba a Szoboszlay-féle szervezkedéssel.
Az ő feladata lett volna Marosvásárhelyen kirobbantani a fegyveres felkelést. A Szoboszlay Aladár által tervezett árnyékkormányban ő lett volna a külügyminiszter. A Securitate állandóan figyelte. Elfogták, és a Temesvári pert követően kivégezték. Az ő fia az Egyesült Államokban élő Orbán Pál, akire – mint egykori játszótársra – Nagy Géza emlékezik. Az idős madarasi férfi szavai nyomán egy másfél évszázados történet bontakozik ki s közben az ő élete is, amelyet meghatározott az a kiváltságos helyzet, az "a gyönyörűség", hogy gyermekként bejárása volt az Orbán-kúriába. 14-16 évesen együtt játszottak, bicikliztek, jártak "leventére". Pálnak kötöttebb volt a napirendje, és iskolába is csak hetente kétszer járt számot adni tudásáról, mivel magántanár foglalkozott vele.
Nem mehetett mulatságokba, a falubeli lányokkal szórakozni, de a játékra, a turpisságokra mindig tudtak időt szakítani – emlékezik csillogó szemmel Nagy Géza, aki még mindig tartja a kapcsolatot a fél évszázada a másik világrészen élő egykori játszótárssal. Orbán Pál a kommunista rendszer idején egyszer félve néhány órára, majd 1994-ben látogatott el újra Mezőmadarasra. Nagy Géza azt vallja: tudnunk kell, honnan jövünk, ahhoz, hogy tudjuk, hogy hova tartun. « Ezt tartja szem előtt a tábor szervezője, Simonffy Katalin is, aki az erdélyi kastélyok utóéletét kutatva, diákjaiban szeretné felkelteni az érdeklődést erdélyi múltunk e sokáig elhallgatott szelete iránt, amely még annyi érdekes eseményt, részletet tartogat. További kitartást, támogatókat, érdeklődő fiatalokat kívánunk munkájához!
A diákok írásaiból vett részletekből összeállította Bodolai Gyöngyi.
A fényképeket Nagy Andrea készítette.
A diákok által felhasznált könyvészet: az interneten megtalált adatok mellett Szabó Miklós Mélyrenyúló gyökerek, Mezőmadaras 800 éves története című könyve, Kriterion Kiadó, 2008.
Népújság (Marosvásárhely)

2016. október 10.

Gyöngykoszorú-találkozó Mezőbándon
A hagyomány arra való, hogy visszavezesse az embert önmagához! E mottó jegyében tizenhárom évi szünet után Mezőbándon újraéledt a Gyöngykoszorú-találkozó mozgalom. A helyi Csipkebogyó tánccsoport és a református egyházközség közös erővel leheltek életet a rendezvénybe, tizenkét néptánccsoportot hívtak meg, s tették a találkozót a népi kultúra ünnepévé, amelynek legfőbb hozadéka az ősi hagyaték éltetése, gyerekek, fiatalok közösséggé kovácsolása a Székely-Mezőségen.
Csillagszemű gyermekekben gyönyörködünk
A találkozó a csoportok felvonulásával kezdődött, majd a református templomban istentiszteletet tartottak, ahol köszöntések hangzottak el. Lukácsi Szilamér, az egyházközség lelkésze hangsúlyozta, öröm, hogy van folytatás, hogy többéves vágyuk teljesült, hiszen tovább vihetik Böjthe Zoltán és Judit munkáját. Mezőbándon ma több mint 50 gyerek kapcsolódott be a néptáncoktatásba, a Csipkebogyó három csoportjába, sok a fiatal, a lelkes szülő, akik fontosnak tartják a hagyomány éltetését. A csoportokat Szabó Éva vezeti fáradtságot nem ismerő buzgalommal. Körülötte egy olyan közösség állt össze, amely összetart, s aminek gyümölcsei ma már nyilvánvalóak. Azon túlmenően, hogy a nagyszámú közönség gyönyörűségére táncolnak, egymástól is tanulhatnak a fiatalok, főként a székely-mezőségi régió táncaiból.
– Azért szerveztük a Gyöngykoszorú- találkozót, hogy felszínre hozzuk az igazgyöngyöket, támogassuk csillagszemű gyermekeinket, csodáljuk a mélyről fakadó rátermettségüket, s együtt örüljünk velük! Mutassuk meg Európának, hogy vannak gyökereink, amiből táplálkozzunk, van élő népi kultúránk, amit nem engedünk megtépázni. Addig vagyunk erősek ezeken a tájakon, amíg gyermekeink táncolnak, szól a szívből jövő népdal! – fogalmazott a lelkész a találkozó megnyitóján.
Köszönet a szülőknek, az édesanyáknak
Kilyén Ilka, Magyar Örökség díjas színművésznő, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke főként a gyerekekhez szólt, hangsúlyozva, mennyire büszkék lehetnek arra, hogy megadatik nekik néptáncot tanulni. Olyan gazdag magyar néptánckincsünk, hogy egy emberélet nem lenne elég valamennyit elsajátítani. Ami a miénk, annak megőrzésére igyekezni kell, hogy az anyanyelv mellett a zenei anyanyelvünket, a mozgáskultúránkat is sajátjának érezze a felnövő nemzedék. Ennek a megtartása, továbbadása az ő feladatuk lesz – fogalmazott az EMKE elnöke, aki köszönetet mondott a szülőknek azért, hogy szép ruhába öltöztetik és elküldik a gyermeket táncolni, és hogy áldozatot hoznak e mozgalom éltetéséért, amelyet Szabó György Pál és Szabó Éva indított el Maros megyében.
Erdély új nemzedékének zászlóvivői
– A magyar népi kultúrában valami olyan hatalmas erő és minőség van, ami újjá tud születni – fogalmazott Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke. – Biztos vagyok abban, hogy ti, fiatalok, akik gyönyörű népviseletet öltöttetek, akik megtanultátok a táncokat, a muzsikát, nem valami gyászmenetbe álltatok be, hanem ti vagytok Erdély új magyar nemzedékének a zászlóvivői. Minden táncotok, fellépésétek legyen az élet nagy öröme! – hangzott a biztatás.
Dr. Vass Levente, az RMDSZ képviselőjelöltje a közösség erős érdekképviseletére hívta fel a figyelmet, akárcsak Böjthe Zoltán, a helyi RMDSZ elnöke, aki a decemberi választásokon való részételre is buzdította a jelenlevőket.
A rendezvény résztvevőit a község elöljárói, Horváth Árpád alpolgármester és Radu Mircea polgármester is köszöntötték.
Tánc, mulatság, jókedv
A tánccsoportok a református közösségi otthon színpadán léptek fel. Bevezetőül Balázsi János, a falu kántora népdalokat énekelt. A színpadon a helyi Csipkebogyó csoportjait, a mezőmadarasi Árvalányhajt, a medgyesi Gyöngyvirág néptánccsoportot, a Csillagfény és a Szivárvány néptánccsoportot, a felfalusi Bíborkát, a szabédi Fürge Lábakat és a mezőbergenyei Kincsásót láthatta a közönség. Népdalt énekelt még Barabás Beatrix.
A fellépések mögött álló rengeteg munkát oklevéllel jutalmazták a szervezők.
Délután mindenki táncházba volt hivatalos, ahol jókedvvel, örömmel táncolhatott.
A helyi közösség, az asszonyok nagyon kitettek magukért, az eseményre nagy adag töltött káposztát főztek. Hat nagy fazékban 1800 töltelék rotyogott, amihez 65 kg húst használtak fel. A táncosok, a vendégek jóízűen falatoztak belőle. Ezenkívül házi sütemény, kalács és egyéb finomságok is kerültek az asztalra, ami ismét a helyiek összefogását, a közért tenni akaró hajlandóságát bizonyítja.
Mezey Sarolta Népújság (Marosvásárhely)

2017. január 12.

Felfüggesztették tisztségéből a SRI operatív vezetőjét
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatója, Eduard Hellvig felfügesztette tisztségéből a SRI operatív vezetőjét, Florian Coldeát, miután Sebastin Ghiță szökésben lévő üzletember több bűncselekmény elkövetésével vádolta meg nyilvánosan a tábornokot.
A SRI csütörtök esti közleménye szerint a szolgálatban bizottság jön létre Florian Coldea esetleges törvényszegéseinek vagy szakmai vétségeinek kivizsgálására. A vizsgálat lefolytatásáig a SRI eddigi második emberének hatáskörét Eduard Hellvig veszi át.
A több bűncselekménnyel gyanúsított és országos körözés alatt lévő Sebastin Ghiță az elmúlt napokban videóüzenet-sorozatban számolt be Florian Coldea állítólagos viselt dolgairól. Az üzletember a legutóbbi, szerda este közzétett felvételen azt bizonygatta, hogy szoros baráti viszonyt ápol a tábornokkal, akivel néhány alkalommal együtt is nyaraltak külföldön. 
Sebastin Ghiță azzal vádolja Florian Coldeát, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetőjével, Laura Codruța Kövesivel együtt az irányításuk alatt tartják az államfőt, és azzal zsarolják Klaus Johannist, hogy bűnvádi eljárásokat indíttatnak ellene, illetve a felesége ellen. Az üzletember azt állítja: a SRI igazgatóhelyettese letartóztatással fenyegette meg Victor Ponta korábbi miniszterelnököt, ha erőlteti a Brassó-Comarnic autópálya megépítését.
Néhány napja az egyik videóüzenetben Sebastin Ghiță arról is beszélt: Florian Coldea megzsarolta az akkor kormányfői tisztséget betöltő Victor Pontát, hogy Laura Codruţa Kövesit javasolja a DNA élére. A korrupcióellenes ügyészség vezetője erre a kijelentésére nem kívánt reagálni, csak annyit jegyzett meg, hogy „egy szökésben levő gyanúsított” nyilatkozatait nem kommentálja.
Korábban az üzletember azzal is vádolta Coldeát és Kövesit, hogy igazságtalan döntések születtek bizonyos büntetőjogi perekben, így például a 2014-ben tíz év jogerős börtönbüntetésre ítélt Dan Voiculescu médiamágnás és politikus esetében. Egy hangfelvételt is közzétett, amelyen Traian Băsescu államelnök is megszólalt, aki az elmúlt években a hírszerzés szigorúbb ellenőrzését szorgalmazta. Szerinte ugyanis a hírszerzés túl nagy befolyásra tett szert az igazságszolgáltatásban és a közéletben, ami visszaélésekre ad lehetőséget. A Ghiță  által kiszivárogtatott felvétel ügyében január elején a legfőbb ügyészség hivatalból vizsgálatot indított.
Az üzletembert többek között megvesztegetéssel, zsarolással, befolyás vásárlásával, titkosnak minősülő információk nyilvánosságra hozatalával és jogosítvány nélküli gépkocsivezetéssel gyanúsítják. Bűnvádi dossziéja 1300 oldalas, és öt feljelentésen, illetve 35 tanú vallomásán alapul. Távollétébenletartóztatási parancsot adtak ki ellene, mert nem jelent meg az ügyészségen, amikor beidézték. Azóta országos körözés alatt ál, emellett nemzetközi elfogatóparancs is készül ellene.
maszol.ro

2017. január 18.

A szeku örök
Politikai thrillerekbe, Keresztapa-szerű gengszterfilmekbe illő kémtörténet tartja lázban immár napok óta Romániát. Nem hiányzik semmi, ami egy ilyen sztori kelléke: kémek, ügyészek, rendőrök, magas rangú, nyakig sáros politikusok, megvesztegetett újságírók, kifürkészhetetlen hatalmi játszmák, tömérdek pénz, feljelentések, váratlan fordulatok, szökés, üldözés, kiszivárogtatás, zsarolás, árulás. Csak a remény hiányzik, hogy egyszer mégiscsak élhető, normális ország lesz Romániából, olyan, ahol valóban azok vezetik az államot, akiket demokratikus választás révén a lakosság erre felhatalmaz.
Sebastian Ghiţă tündöklése és bukása olyan autentikus romániai történet, amelyet a világ normálisabb felén fikciónak, fantazmagóriának minősítenének. Már az üzletember felemelkedése körül is sok a kérdés: vélhetően titkosszolgálati háttér kellett ahhoz, hogy az amúgy tehetséges fiatalemberből oly zsenge korban Románia egyik leggazdagabb üzletembere legyen, aki mindvégig állami szervekkel, önkormányzattal, hírszerző szolgálatokkal üzletelt. Bukása azonban még érdekesebb: vélhetően valamiféle titkosszolgálati belháború során Ghiţă kegyvesztetté válhatott, a korrupcióellenes ügyészség és a hatóságok célkeresztjébe kerülvén pedig hiába remélt védelmet, így aztán fogta magát, és lelépett, megszökött. Azóta sem tudni, hol tartózkodik, viszont eltökéltnek látszik, hogy mindenkit bemártson. Saját tévécsatornájában naponta jelentkezik egy-egy leleplező anyaggal. Ezekben arról mesél, hogyan nyaralt együtt Florian Coldeával, a Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) operatív igazgatójával és Laura Codruţa Kövesivel, miként irányítja az országot egymással karöltve a RHSZ és a korrupcióellenes ügyészség, mivel zsarolta meg Florian Coldea hírszerzési operatív igazgató Victor Ponta volt miniszterelnököt, hogy Laura Codruţa Kövesit nevezze ki főügyésznek, miként tartják a kezükben Klaus Iohannis államelnököt stb. S bár egynémely állításáról kiderült, hogy nem igaz, szavait pedig sokan kétségbe vonják és igyekeznek cáfolni – de vajon kinek, kiknek hihetünk, ha a titkosszolgálatok tartják kezükben a román sajtó jelentős részét is?! –, a videofelvételek mégsem maradtak hatás nélkül. Coldeát előbb felfüggesztették, aztán belső vizsgálatot kezdeményezett a hírszerző szolgálat, melynek eredményét tegnap hozták nyilvánosságra, s melyben – minő meglepetés! – megállapítják, hogy főnökük sem törvényt, sem belső szabályzatot nem sértett, de állítólag maga kérte felmentését, így aztán tartalékba helyezték.A rendkívül kusza történetben a kérdések és rejtélyek sora napról napra sokasodik. Egyszerű halandókként, akiknek nincs bepillantása a legmagasabb szinten zajló hatalmi játszmákba, csak kapkodjuk fejünket. De ha csak egy százaléka igaz annak, amit a szökevény Ghiţă állít, már az bőségesen elég, hogy keserűen summázzuk: Romániában a titkosszolgálatok jócskán túllépik hatáskörüket, a politikai, gazdasági és médiaelitbe beszivárogva őrzik és mentik át hatalmukat. A szeku örök.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. február 13.

A vargyasi Sütő család élő művészete
A préselt és műanyag bútorok korszakában, amikor minden az egyszerűségről, a könnyen kezelhetőségről és a funkcionalitásról szól, örvendetes módon egy másik irányzat is feltörekvőben van. Az újonnan   festett népi bútorok lassan teret hódítanak, bekerülnek a modern lakásokba. A régebbieket restaurálják, s régi pompájukban kerülnek vissza a parasztházakba, eredeti környezetükbe, követhető útját mutatva annak, hogy milyen pompás is a hagyományos festett bútor. Vargyason a híres bútorfestő Sütő család portáját, élő múzeumát látogattuk meg a Kovászna megyei turisztikai napok alkalmával. A portát sok népművészetet kedvelő és turista is felkeresi. Sőt, Károly walesi herceg is megfordult itt, és elismeréssel illette a hagyományőrző székely családot, amelyet több díjjal, köztük Magyar Örökség Díjjal is kitüntettek. 
A tizenhatodik bútorfestő nemzedék 
– A Sütő család története 1568-ig nyúlik vissza. Sütő János és József, két mesterlegény, az egyik asztalos, a másik ács, ekkor került Vargyasra a Székelykeresztúr mellőli Fiatfalváról. A helyi Daniel-kastélynál végeztek ács- és asztalosmunkát. Munkájuk végeztével megtelepedtek a faluban, és utána tizenöt nemzedéken keresztül apáról fiúra örökítették át a mesterséget. A fiaim és az unokatestvéreik a tizenhatodik nemzedékhez tartoznak már – mondta Sütő István, aki elárulta, hogy pár éves fiai már kézbe veszik a szerszámokat, amikor a műhelybe mehetnek.  
– Családunk történetének dr. Kós Károly nézett utána, és kiadta A vargyasi  festett bútor című könyvét. A családfánkat is Kós Károly készítette el, én csak az újabb „fertályt” toldottam hozzá, akik 1971 után születtünk. 2011-ben megjelent egy könyvecském a család történetéről, ez egy negyven évet átfogó kiegészítés. A korai történethez is sok érdekes dolgot sikerült hozzátenni. Pár éve újabb frissítésre érett meg az a könyv.
Festéktörő kő, mondószékek, kamarásasztal 
– A legrégebbi eszközünk a festéktörő kő,  ezen őrölték, porították elődeink a színes ásványokat. A festéktörő kőhöz van két kicsi őrlőkő, ezek segítségével  nyerték a festéket. Mai napig a hagyományos családi receptet használjuk a festékeink elkészítésére. A kő különlegessége, hogy az 1680-as évszám szerepel rajta, Sütő Józsefre utaló felirattal. Innen biztosan tudjuk, hogy festéssel is foglalkozott a család. A festés maga szabadkézi, az alapszínre jön a mintázás, a betéteknek először a  kereteit  rajzolom meg, de a mintázás, virágozás mindig teljesen szabadkézi. Mi a legfontosabb? Valamennyi darabot hagyományos mintákkal festünk, mindenik egyedi. Ha tükörből tizenötöt készítek egyszerre, úgyis mindegyik egyedi, s mindenik hagyományos. Na, ez a különlegessége a mi népművészetünknek!  Hiába kötött a forma, nagy teret enged a kreativitásnak.  A bútorok közül a székely háztartás elemeit készítjük, elsősorban ládát, kisebbet, közepest, nagyot. A legnagyobb a kelengyés- vagy hozományosláda. Nekünk is van belőle három is. A lány ládában vitte az összes holmiját az új házhoz. A hozományához tartozott a vetett ágy, ami aztán a tisztaszoba díszévé vált.  Érdekes, mert alvásra sohasem használták, a család anyagi helyzetét, státusát mutatta. Minél magasabb volt, annál gazdagabb volt a család. Aztán itt van a vendégváró pad, a falon a saroktékák. Vargyas, unitárius falu lévén, a tékát elsősorban italtárolásra használták, katolikus falvakban Bibliát tartottak benne. A fali téka őse a falban egy mélyedést takart, amolyan hűtőszekrényként működött az északi falon, és polcokkal volt ellátva.  Viccesen szoktuk mondani, hogy a kőház jó, mert nyáron hideg s télen hideg. Az élelmiszerek jól elálltak a fal mélyedésében. Aztán itt az állótálas, vagy a  legérdekesebb hagyományos darabjaink: a kontyos vagy mondószékek. A székelyek nem zárták a kaput, éjjel is nyitva volt, hogy ha bármi történik,  tudjanak egymáson segíteni.  Régen is összeveszett a férj és a feleség. Erről a székek állása beszélt. A székeket vagy a háttámlájukat úgy  cserélték meg, illetve kirakták a székeket a tornácba, hogy az érkező értesüljön:  nem a legjobb pillanatban érkezett. A vendég megfordult, s ment tovább. Ez volt a mondószékek „mondanivalója”. A jellegzetes székely asztal, a kamarásasztal mély kenyeresfiókkal volt ellátva. Alul pedig az úgynevezett  titoktartó, egy csúszólappal ellátott titkos rekesz volt. Általában egy ajtócska van ezen az asztaltípuson. Hogy titkos, kérdezik, ha mindenik így készült? Hát nem mindegyik egyformán készült. Nemcsak a mi családunk volt ilyen leleményes, a régi mesterek mindig építettek a bútorokba titkos rekeszeket. Az iratokat és a pénzt itt tartották.
A Sütő-bútorok egyediek, minden mástól megkülönböztethetőek
A Sütő család háza autentikus néprajzi múzeum. Bútoraik az 1800-as évekből valók. Mindeniken szerepel a készítés évszáma. Vannak újabb darabok is, a bölcsőt például István nagyapja készítette az unokáinak, de van hintaló is. Az eredeti bútordarabokat mai napig készítik. Van kereslet irántuk. A családban öten is dolgoznak, az István nagybátyja, az  édesapja és a két öccse.  
– A vargyasi Sütők bútorai minden más festett bútortól megkülönböztethetőek. De nem csak a Sütő-munkákat lehet megkülönböztetni, hanem még a családtagokéit is. Mindenkinek megvan a stílusa, az én tulipánjaim nem olyanok, mint az édesapáméi például.  Szép, kötött, szimmetrikus, szabályos vonalvezetésű mintákat festünk, a virágok arányosak a levelekhez. Egyedi a szegfű, a rózsa, de a legtöbb a tulipán. Nem a kék a legjellemzőbb a mi bútorainkra, hanem a bordó, a meggypiros, a barnás. Ez azért van, mert ennek az alapanyaga  nagy mennyiségben fellelhető a környéken. Persze,  használjuk a jobbágykéket is. Ha bemennek a vargyasi templomba, láthatják a templomkéket, ami egészen világos. Ritkán használunk zöld színt. Érdekes, ezt leginkább  a szászok használták alapszínnek, bár azt gondolnánk, hogy ez a magyar ízlésnek felel meg. Viszont ránk a barna és a kék jellemző. 
– Mivel kezdi a munkát? Mit fest meg először? – tettük fel a kérdést a mesternek. 
– Először elkészítem például a ládát, amit fecskefarok sarokillesztéssel fogok össze. Ez egy erős szerkezet, ez a titka, hogy rengeteg láda fennmaradt az évszázadok során.  Ma  is kézifűrésszel vágom be,  és kézzel vésegetem össze. A szerkezet, a vasalatok, a zárak is hagyományosak. Vargyason van egy fiatal kovácsunk, addig nézegette, tanulmányozta a 200 éves zárszerkezetet, amíg elkészítette. De kanyarodjunk a festésre: a szegélyek színeit húzom meg, utána jön  az alapozás. Ha betétek kerülnek rá, a körvonalakat megrajzolom. Ennyi csalás-ámítás van rajta. Utána megfestem a betét alapszínét, ugyanezt teszem a  külső részekkel is. Meghúzom a szegővonalat, s akkor következik a kiindulóminta. Kancsó, csokor, szív vagy margaréta. Ebből indul az úgynevezett erezés, a szárak és a levelek, ezután jön a virágozás, majd a virágoknak az árnyékolása, két színnel emeljük ki. Aztán következik a levelek és a szárak árnyékolása, majd a legvégén a viaszozás az egész felületen. Ha a bútort jó körülmények között tartják, míg a világ s két nap tart. A fát két ellenségétől kell megvédeni: a nedvességtől és a rovaroktól.
A bútoroknak Károly herceg is csodájára járt
A walesi herceg, akit gróf Kálnoky Tibor és felesége, Anna szoktak vendégül látni, köztudottan nagy tisztelője az erdélyi hagyományoknak, a kézművességnek és a hamisítatlan házi készítményeknek. Nem csoda hát, ha a Sütő család portáját is meglátogatta. Az udvaron ott áll egy kopjafa, amit nagyapám készített a család 400 éves múltjának emlékére, A Sütő dinasztia felirattal, a tizennégy nemzedékkel. Amikor megakadt rajta a herceg szeme, megjegyeztem, hogy „Felség, a mienk is dinasztia, igaz, nem királyi, csak kézműves”. Erre Károly herceg őfelsége egyet legyintett, s azt mondta: much better! Azaz: sokkal jobb!
MEZEY SAROLTA
Népújság (Marosvásárhely)

2017. február 15.

Unitárius egyház: megzsarolták Kovács István sepsiszentgyörgyi lelkészt
Kovács István unitárius lelkész feljelentette a bűnüldöző szerveknél Horváth Alpárt, a Székely Idő főszerkesztőjét, mert az újságíró megzsarolta és nyilvánosan rágalmazta – közölte szerdán az unitárius egyház sajtóirodája.
Az egyház közleménye szerint idén január 15-től kezdődően Horváth Alpár leveleket és telefonüzeneteket intézett egykori barátjához, Kovács Istvánhoz, amelyben a Szekuritátéval való együttműködéssel „és más alaptalan vádakkal” illette.
Az újságíró részletesen ecsetelte Kovács István pszichopata mivoltát, felrótta neki, hogy válásakor nem állt ki mellette volt felesége ellenében, számon kérte, hogy 15 évvel ezelőtt  nem vállalt kezességet egy általa felveendő banki kölcsönhöz, majd egy negyedszázaddal ezelőtti állítólagos tetemes „kölcsön” visszafizetését követelte kamatostól, mert ellenkező esetben folyóiratában megjelenteti az ún. terhelő bizonyítékait.
„Lelkiismeretem tiszta”
Kovács István levélben válaszolt Horváth Alpárnak az újságíró vádjaira. Ebben leszögezi: lelkiismerete tiszta, senkiről semmilyen jelentést nem írt, sem az elmúlt rendszerben az államvédelmi szerveknek, sem a rendszerváltás után. „Ha te mégis rendelkeznél valamilyen általad bizonyítéknak nevezett dokumentummal az egyértelműen hamisítvány” – írta a lelkész, aki a főszerkesztő anyagi követeléseit is alaptalannak tartja.
Az erősödő nyomásgyakorlásra Kovács István január 27-én ügyvéd általi felszólítást küldött a zaklatójának, kilátásba helyezve, hogy a zsarolás és rágalmazás folytatása esetén kénytelen lesz az állami bűnüldöző és igazságszolgáltatási szervekhez fordulni. Ennek hatására Horváth Alpár a 2017. január 30-i telefonos üzenetében Kovács Istvánt az ő meggyilkolásának szándékával is megvádolta.
„21 órás ultimátum”
Az újságíró január 29. és február 8. között öt levéllel fordult az egyház főhatóságához és a szélesebb körű egyházi nyilvánossághoz. Az első három levelet a Székely Idő főszerkesztőjeként jegyezte, a továbbiakat pedig főszerkesztőként és a Székely Önrendelkezési Tanács ideiglenes ügyvivőjeként. Első levelében 21 órás (!) ultimátumot küldött az egyházvezetőségnek, amelynek a lényegét így fogalmazta meg:
„Hétfőn (január 30-án) este kilencig módjukban áll leállítani KOVÁCS ISTVÁN szennyesének nyilvánosságra hozását, ha megfelelő döntést hoznak. (…) Ha Önök látnak megoldást, azt egy fél nap alatt is megtalálhatják (pl. a Kovács Istvánnak a palásttól való megfosztása), s így az egyház becsületét is menthetik a hívek előtt. Ha nem találnak Önök sem megoldást, a „Kovács István viselt dolgai” vagy valami hasonló cím alatt a Székely Idő kedden-szerdán megjelenő lapszámában már olvashatják a „feuilleton” első részét – természetesen hiteles fénymásolat-ábrákkal dokumentáltan!”
A főszerkesztő a február 1-én küldött leveléhez mellékelt, majd az újságjában is közölt, 1984. november 15-i és december 7-i keltezésű jelentésekből kiderült, hogy azok egy olyan orosztanártól származnak, aki 1984 őszén Sepsiszentgyörgyön orosz nyelvű magánórákat tartott Bajna Erzsébet középiskolás diáklánynak. Abban az időszakban Kovács István teológiai hallgató volt Kolozsváron, nem tudott oroszul, tehát 1984 őszén nem adhatott oroszórákat Sepsiszentgyörgyön – emlékeztet az egyház közleménye.
Az orosztanár volt a besúgó
Ezt követően Kovács István február 1-én felhívta Horváth Alpárt, akit tájékoztatni akart arról, hogy névazonosságból fakadó félreértés áldozata lehet. A  félreértés abból adódhatott, hogy az általa elküldött két besúgói jelentés (Notă informativă) forrásának fedőneve szintén „Kovacs Istvan”. A lelkész csak a főszerkesztő feleségével tudott beszélni, az újságíróval nem.
Február 2-án Bajna Erzsébet (a jelentésekben szereplő egykori diáklány) egyértelműen megnevezte a jelentéstevő, „Kovacs Istvan” fedőnevű korabeli sepsiszentgyörgyi orosztanárát, majd levélben tájékoztatta Horváth Alpárt a volt besúgó orosztanár valódi kilétéről, aki nem azonos Kovács István lelkésszel. Az egyház közleménye szerint ez sem akadályozta meg a főszerkesztőt  abban, hogy a Székely Idő legutóbbi lapszámában megjelentesse írását Kovács István általa feltételezett besúgói mivoltáról és „más valótlan rágalmairól”. Az újságíró a fenyegetését azután váltotta valóra, miután Bajna Erzsébet már elküldte neki a névazonossággal kapcsolatos félreértést tudatosító levelét.
Kovács Istvánt már átvilágították
Az egyház közleménye felidézi, hogy a Magyar Unitárius Egyház a belső átvilágítási folyamat keretében – 2009-től kezdődően – kérvényezte a Szekuritáté Irattárait Vizsgáló Országos Tanácstól (románul: Consiliul Național pentru Studierea Arhivelor Securității) a hozzáférést a korábbi és jelenlegi közép- és felsőszintű tisztségviselők iratgyűjteményeihez.
Kovács István esetében az illetékes államigazgatási intézmény többször is nemleges nyilvántartási igazolást állított ki az esetleges iratgyűjteményeivel kapcsolatban (ügyiratszám: P935/10), vagyis azt igazolta, hogy nyilvántartásukban nem szerepel semmilyen iratgyűjtemény Kovács István nevén.
Az egyház vezetése idén február 2-én kérvényezte a Szekuritáté Irattárait Vizsgáló Országos Tanácstól, hogy – tisztázás céljából – fedjék fel a Horváth Alpár által megnevezett „Kovacs Istvan” és „Fănuș” ügynökök/besúgók valódi személyazonosságát.
Kerestük ebben az ügyben a Székely Idők főszerkesztőjét is, ám egyelőre nem tudtuk elérni.
maszol.ro,

2017. február 20.

A hála jegyében született ezüstmisés kötet
Sebestyén Péter ezüstmisés római katolikus plébános tizenötödik kötetét, az Ezüstbeszédet vehette kézbe és ismerhette meg az olvasó szerdán este a marosvásárhelyi Deus Providebit Házban. A kötetet Oláh Dénes főesperes mutatta be, aki maga is mestere a remekbe szabott írásnak. 
Az Ezüstbeszéd című kötetben az ezüstmisés szerző huszonöt év szónoklataiból válogatott, olyan homíliákat, szentbeszédeket, amelyek a lelkipásztori szolgálatban eltöltött esztendők emlékezetes pillanatait és helyszíneit örökítik meg. A beszédeket olvasva rádöbbenünk, jó ehhez a nemzethez és a hívő közösséghez tartozni. A lelkipásztori sorok egyszerre tanítanak, nevelnek, hitet erősítenek, egészséges nemzettudatot ápolnak, általános műveltséget gyarapítanak, megkedveltetik a szép beszédet, életvezetési ötletekkel szolgálnak, életszentségre buzdítanak. Kibékítenek egymással értelmet és szívet, tudományt és vallást, korszerű, naprakész teológiai tudással vértezik fel az olvasót – vallja a szerző a kötet előszavában, majd reményét fejezi ki, hogy a könyvben leírt szavak nem tűnnek el a semmiben, hanem mozgósítanak, Krisztus követésére indítanak, s a jövő papi nemzedékei több ember-öltőn át haszonnal forgatják majd. 
– Tizenöt kötet önmagában is teljesítmény. Nem szabad elszalasztani az alkalmat, hogy mindannyiunk nevében gratuláljunk a szerzőnek. A kötet érdekessége, hogy a bevezetőben Sebestyén Péter ezüstmisés szerzőnek nevezi magát, és ebből a megfontolásból kapta az Ezüstbeszéd címet is. A kötet küllemre is szép kivitelezésű, színe is ezüst. Sebestyén Pétert 1992. április 25-én szentelte pappá Csíksomlyón az Erdélyi Egyházmegye első érseke, Bálint Lajos. Ezért is van az első borítón a csíksomlyói Szűzanya képe és Krisztus szimbólumaként a gyertya. Csonkig égni! – ez sok lelkipásztor jelmondata. Jubileumi esztendő tehát az idei, amikor a szerző első jubileumi hálaadó szentmiséjét, az ezüstmisét mutatja be. E kötet nem más, mint az ezüstmisés szerző hálaadása a 25 éves papi szolgálatért – fogalmazott Oláh Dénes főesperes.
Mit tartalmaz a kötet? Válogatást 25 év lelkipásztori szolgálatából. Az első részben 25 tanulmány, búcsús beszédek, elmélkedések, a második részben szintén 25 téma, vegyes beszédek és esszék találhatók. 
Forgassa tehát ki-ki lelki épülésére, hitbeli gyarapodására e tartalmas könyvet.
MEZEY SAROLTA
Népújság (Marosvásárhely)

2017. február 22.

Egy patinás ház pusztuló kertje
A Petőfi utcában mostanság kivágott százados fák és a beépítésre kerülő szép kert a múltbeli kolozsvári társadalmi élet egyik jelentős színterének tanúi voltak. A kert története nagyrészt a Farkas utcához, az ottani 8. szám alatti Nemes–Bethlen-palotához fűződik. A Főkormányszék 1790-ben Nagyszebenből Kolozsvárra költözik, s ezután egyre több nemesi-főúri család vásárol itt telket téli szálláshely, többnyire palota építésére. A már felépült főtéri Bánffy-palota jó mintául szolgált a hasonló építményeknek, s az ott közreműködő mesterek is eltanulták a főúri építkezések ízlését, elvárásait.
Az építtetők közé tartozott gróf Bethlen Gergely (1717–1792) is, Bethlen Farkasnak, Erdélyország egykori kancellárjának, tudós történetírójának az unokája is. Ő már 1781-ben telekkel bír a Bel-Farkas utcában, s ekkoriban köt szerződést Leder Józseffel, az akkor még kezdő szamosújvári építőmesterrel egy itteni ház felépítésére. Hogy mennyire haladt az építkezés, arról nincsenek adataink, de bizonyára az 1798 augusztusi nagy tűzvész kárt tehetett benne. Valószínűleg ezután új tervekkel fogtak az építkezéshez, annál is inkább, hogy a megrendelő fia, gróf Bethlen Ferenc (1762–1812) lett az ingatlan gazdája. Ekkor már lehetőség nyílt a telek végét lezáró városfal felhasználására is. A városi tanács 1796-ban határozatot hozott a védőfalak kiárusításáról, újszerű hasznosításáról. Vagyis a fal menti telkek tulajdonosai megvásárolhattak egy-egy falszakaszt, s akár nekiépítkezhettek, akár azt lebontva köveit építőanyagul használhatták. Ennek alapján készülhetett olyan terv az új palotára, amely a várfalat is az épületbe foglalta: annak déli keresztszárnyát a városfalnak építették, ablakokat vágtak belé. A falon túli szomszéd tiltakozott is emiatt. De talán még az építkezés lezárulta előtt a család megvásárolta a városfaltól délre eső Külső Torda (utóbb Petőfi) utcai telket, úgyhogy nem csak ablakokat, hanem kocsikaput is nyitottak a várárokból kialakított kert felé.
A téglalap alakú belső udvart körbezáró emeletes épület az 1810-es évekre készülhetett el, utcai homlokzata hasonlíthatott az átellenben épült Teleki-palotáéra. Sajnos rajz vagy fénykép sem örökítette meg. Ekkor már ifj. Bethlen Ferenc (1800–1875) volt a tulajdonos, aki rokonát, gróf Bethlen Karolinát (1803–1891) vette nőül. Nyílt házat tartottak, nem csak palotájuk termeiben rendeztek gyakran fogadásokat, hanem a melegebb hónapokban szépen parkosított hátsó kertjükben is délutánonként fogadták az előkelő társaság tagjait. Az akkor még tényleg „csendes Petőfi utca” zaja nem zavarta a társalgást, udvarlást, házi muzsikálást. A családi hagyomány szerint e kertben 1849 tavaszán Teleki Sándor kíséretében Petőfi is megfordult. E vészterhes időkben néha vezető politikusok tanácskoztak az itteni fák alatt. 
A forradalom és szabadságharc bukása után bizonyára megszűnt a házban és kertjében zajló társadalmi élet. Az emberek bezárkóztak. Minthogy a tulajdonos, Bethlen Ferenc többnyire vidéken (éppen Bethlenben) tartózkodott: a ház fia, gróf Bethlen Sándor (1823–1884) használatába került, aki rövidesen ennek tulajdonosává is vált. Bethlen Sándor engedte át az 1859-ben megalakult Erdélyi Múzeum-Egylet részére a palota földszinti helyiségeit a könyvtár elhelyezésére. 1860. július 15-én nyílt meg a 20 000 kötetes téka Szabó Károly szakszerű irányításával. 1865-ben az egyesület még az egész épület megvásárlásáról is tárgyalást folytatott a tulajdonossal.
Az 1872-ben megnyitott kolozsvári tudományegyetem új helyzetet teremtett. A Múzeum-Egylet gyűjteményeit használatra átvette az egyetem. 1874. október 1-jétől a közös vezetés alá helyezett múzeumi és egyetemi könyvtár a volt guberniumi, most már egyetemi épület földszintjén kap termeket.
 Bethlen Sándor grófnak báró Bánffy Jozefával (1828–1902) kötött házasságából született neves fia, Bethlen András (1847–1898) az 1890-es évek első felében az ország földművelésügyi miniszteri tisztségét tölti be. Ennek egyik lánya, Bethlen Margit grófnő írónőként szerez érdemeket, s Bethlen István (1874–1946) miniszterelnök feleségeként örvend köztiszteletnek. A Farkas utcai házat András húga, Bethlen Polyxéna (1850–1939) örökli, akinek második férje gróf Nemes János (1834–1905). Így marad a ház a XX. századi államosításig gróf Nemes Jánosné telekkönyvi tulajdonában. Nemesék a század végén az egész palotát renováltatják, teljesen átépítik homlokzatát, ennek tengelyébe, a koronázó párkány alá kialakíttatják a gróf Nemes és gróf Bethlen címereket. Ezek ismétlődnek az udvari homlokzaton is. Ekkor kap az ingatlan – főleg oldalsó és hátsó szárnyában – bérházszerű beosztást. A tulajdonosok házasságából négy gyermek születik: Polyxéna (1882–1963), Sarolta (1884–1980), Bálint (1886–1903), Ferdinánd (1887–1914, hősi halott).
Nemes Polyxéna 1912-ben báró Huszár Pállal (1872–1927) köt házasságot. Ez rövidesen csődbe jut, s a férj Budapesten él haláláig. A különc Polyxéna grófnő nem kedveli a Farkas utcai egyre inkább bérház jelleget öltő palotát, ahol édesanyja és Sarolta húga az utcai főúri lakosztályban él. Így ő magának még a világháború előtt emeltet a Petőfi utcai, keletre megtoldott kertbe, a várfal elé egy emeletes, szecessziós stílusjegyeket viselő villát. A szomszédban lakó Mikó Imre leírja az itt folyó főúri életvitelt: „Szűk és előkelő kör látogatta a grófné házát: egy nyugalmazott nagykövet és valóságos belső titkos tanácsos, egy törzstiszt a kettős monarchia egykori vezérkarából, több földbirtokos-feleség és barátnő, akik csak a telet töltötték Kolozsvárt, a régi egyetem néhány itt maradt tanára, s vagyonukat vesztett mágnás hölgyek és urak” (A csendes Petőfi utca. 1978. 126.) Polyxéna grófnő a két világháború közt a nőmozgalomban és a jótékonykodás-szervezésben is szerepet játszott. Hanem a földbirtokreform a családot megfosztotta vagyona jelentős hányadától, ami megmaradt, az helyi intézők kezén nem jövedelmezett eleget, úgyhogy végül a család anyagi helyzete megrendült. A Petőfi utcai villát a kert hozzá csatlakozó részével kénytelenek voltak eladni, s a nagy vendégeskedésnek is véget vetettek. Édesanyjuk halála után báró Huszár Pálné és húga, Nemes Sarolta grófnő intézték a ház birtokügyeit. Így az ő engedélyükkel költözhetett be a palota hátsó szárnyába az Egyetemi Könyvtárból kitett múzeum-egyleti levéltár, Erdély múltjának kincsesbányája. 1949. június 26-án került sor az ünnepélyes megnyitóra, amelyen Gaál Gábor tolmácsolta a Román Akadémia jókívánságait, az Erdélyi Múzeum-Egylet vezetősége nevében Balogh Edgár kívánt sikeres munkálkodást, befejezésül a levéltár igazgatója, Jakó Zsigmond vázolta terveiket. (Akkor még nem sejtették, hogy az Akadémia a következő évben kisajátítja a levéltárat.)
A levéltár megnyitásának idején történik az egész palota és kertjének államosítása. Szinte csodával határosan a két korábbi tulajdonosnő részére meghagynak egy szobát, ahol halálukig élhetnek. Főleg a Fuhrmann-műhelyben segédkező Sarolta néni az 1960–1970-es évek Kolozsvárjának közismert alakja volt. E sorok írójának is gyakran mesélt a Farkas utca és a Házsongárdi temető titkairól.
Gaal György
Szabadság (Kolozsvár)

2017. április 28.

Első protestáns országos olimpia Nagyenyeden
Nagyenyeden tartották az első protestáns tantárgyverseny országos szakaszát. Korábban az iskolai vallásolimpia ökumenikus jelleggel zajlott, az idén viszont két csoportban, külön került sor az országos megmérettetésre. Kolozsváron éppen a napokban találkoztak a hittanvetélkedő versenyzői, a református, evangélikus és unitárius vetélkedőre pedig a hét első napjaiban Nagyenyeden gyűltek össze a diákok, 13 megyéből több mint százan. A díjakban sem fukarkodtak a szervezők, összesen hatvan díjat osztottak ki a legügyesebbeknek.
Nem is lehetett jobb választás a szervezők részéről, mint 2017. április 24. és 26. között, 500 évvel a reformáció után Nagyenyeden szervezni a protestáns felekezetek I. országos tantárgyversenyét. Abban a városban, amelyben teljes pompájában áll a majdnem 400 éves Bethlen Gábor nevét viselő református kollégium, és amely mindig is fontos szerepet játszott a protestantizmus életében, mert fogékony volt a megújulás szellemére. Igazolja ezt a tény, hogy a reformáció elveinek Erdélybe érkezésekor Enyed városa csatlakozott a reformációhoz, még ha nem is volt nyilvánvaló a különbség a lutheri és a kálvini konfessziók között. Nagyenyed protestáns várossá lett. A két reformátori irány szétválásakor szintén Nagyenyed ad helyet annak a zsinatnak, amely a szétválást kimondta 1564-ben és ezzel szervezetileg is létrejött az Erdélyi Református Egyház. Nagyenyed ma sem maradhatott ki a protestáns felekezetek életének fontos pillanataiból…
Erdély 13 megyéjéből 112 diák érkezett Nagyenyedre, hogy a vallás tantárgyversenyen megmérettessen. A protestáns egyházakat képviselő református, evangélikus és unitárius felekezetű fiatalok vetélkedőjét az Oktatási Minisztérium, a Fehér Megyei Tanfelügyelőség és a Nagyenyedi Református Kollégium szervezte. A rendezvény ünnepi megnyitójára április 24-én hétfőn délután került sor a BGK dísztermében, a tulajdonképpeni versenyt keddre, a díjkiosztó záróünnepséget szerdára tűzték ki. Az ünnepélyes megnyitón meghívottak, szervezők, lelkészek, diákok hallgatták a buzdító ünnepi beszédeket. Az igehirdetési szolgálatot Gudor Kund Botond, a Nagyenyedi Református Egyházmegye esperese végezte az olimpia vezérgondolataként megfogalmazott bibliai ige alapján: „Célegyenest futok Isten felülről való elhívásának jutalmáért, amely Krisztus Jézusban van.” (Fil 3, 14) A résztvevőket köszöntötte Nagy Éva, az Oktatási Minisztérium Kisebbségi Nyelveken folyó oktatásért felelős kabinetjének igazgatója, Nagy Gabriella, az Oktatási Minisztérium Kisebbségi Nyelveken folyó oktatásért felelős kabinetjének tanácsosa, Eugenia Marcela Dărămus, Fehér megyei főtanfelügyelő, Nicolae Bolea szaktanfelügyelő, Nagy Tímea kisebbségi tanfelügyelő, Gáll Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület tanügyi tanácsosa. Püsök Sarolta, az olimpia országos bizottságának elnöke ünnepi beszédében ez a vezérgondolat 1Kor 14, 13 volt: „Hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé tudományt”. Ennek alapján kifejtette, hogy a nevelésnek a teljes személyiségre ki kell terjednie: érzelmi, értelmi és akarati nevelésről beszélt. A jelenlevőket köszöntötte Iulia Adriana Oana Badea, Nagyenyed polgármestere is, és végül Szőcs Ildikó, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatója, a rendezvény házigazdája. Az ünnepi megnyitón fellépett a Bethlen Gábor Kollégium Collegium Gabrielense nevű régizene-együttese, vacsora után pedig a marosvásárhelyi Gordonka zenekar koncertje zárta a napot. Kedden a verseny izgalmai után a diákok Torockóra kirándultak, meglátogatták a torockószentgyörgyi várat, este megnézték a Ficfa Zenekar és a Fügevirág Néptánccsoport előadását, majd a táncházban mulatoztak. A szerdai eredményhirdetés és díjkiosztó között Mit jegyeztél meg az ittléted alatt? címmel tudásbörzét és kvízt szerveztek. Bízunk abban, hogy a diákok és tanárok számára nemcsak vetélkedő, hanem tartalmas együttlét volt a Nagyenyeden töltött három nap.
Lőrincz Ildikó, vallástanár / Szabadság (Kolozsvár)

2017. május 9.

Lelkekbe írt élet
Emlékszobát avattak Disznajón
A Felső-Maros menti falu néprajzát, helytörténeti adatait és a Csősz házaspár munkássága idején virágzó visszhangos művelődési életét tükröző dokumentumokkal Csősz Ferenc tanítónak állít emléket felesége, Csősz Irma. A hónapok óta tartó előkészületekben a polgármesteri hivatal és a nőszervezet nyújtott segítséget, hogy a falu népével közös sok évtizedes munkájuk tárgyi nyomai is fennmaradjanak.
Az ünnepségre összesereglett elöljárók, nőszervezeti tagok, tanítványok, volt kollégák, jelenlegi pedagógusok, rokonok, ismerősök, falubeli érdeklődők főhajtással adóztak a hajdani népnevelő tanító emlékének a disznajói temetőben. Ezt követően a művelődési otthonban bemutatott gazdag műsorral idézték fel Csősz Ferenc emlékét, aki feleségével együtt énekre, táncra, szereplésre bírta a falu lakóit, elismerésre méltó oktatói, nevelői, az önazonosság megőrzésére irányuló és a színvonalas szórakozást meggyökereztető tevékenységük által.
A Nagy Enikő, a marosvécsi iskola aligazgatója által vezetett ünnepségen elhangzott, hogy a Csősz házaspár egyik tagja sem volt helybeli születésű, mégis hamar megnyerték a disznajóiak bizalmát, és „úgy tudtak élni, célokat kitűzni, hagyományt őrizni, kultúrát életben tartani, a megmaradásért minden erejükből munkálkodni, és harcolni is, ha kellett”, ahogy kevesen – hangzott el Vita Melinda, Zsigmond Edit és Dali Enikő visszatekintőjében. A falu történetét levéltárakban kutatták fel, népdalkincsét házról házra járva gyűjtötték össze, a kezükre bízott kis- és nagyobb diákokat az oktatómunka mellett fegyelemre, rendre, kitartásra és a szülőföld, a szülőhely iránti szeretetre, illemre nevelték.
1975-ben érkeztek a faluba, miután első állomáshelyükön, Mezőfelében is belefogtak már a népnevelésbe, amit Iszlón folytattak, ahol iskolát építettek, de tevékenységük a Disznajón töltött évek alatt bontakozott ki a legteljesebben. Tovább éltették a hagyományos Nagy-éneket, úgy adva elő a több mint ötvenszakaszos Móti-lassút, mint sehol máshol Erdélyben. Új viseletet terveztek a disznajóiaknak, ami a szövés, varrás és a jellegzetes helybeli keresztszemes hímzés eredménye. 1982-ben a marosvásárhelyi Kultúrpalotában ebben a viseletben énekelt a 120 disznajói gyermek, akárcsak Csősz Ferenc karmester, akit másnap a pionírtanácshoz hívattak, és ingyen csináltattak neki pionírparancsnoki egyenruhát, hogy máskor abban vezényeljen.
A hőskorszakban műsoraikat csak a megyei pártbizottság engedélyével mutathatták be. A Kodály Zoltán 100. születésnapjára betanult Háry János daljáték, a szigorú feltételek ellenére – a szöveg lefordítása román nyelvre, a huszárok számának egyre való csökkentése – 25 előadást ért meg négy év alatt. A daljátékot a háromszéki Rétyen, Csősz Ferenc szülőfalujában is előadták, ahogy minden május 2-án valamennyi műsorukat, Disznajón pedig minden évben fogadták a rétyiek híres fúvószenekarát.
Csősz Ferenc vezetésével „Háry János volt a csúcs”– hangzott el a továbbiakban. Az előadás érdekében az egész falu összefogott, a fűtetlen kultúrotthonban és az iskolában éjfélig folytak a próbák. A kedvenc éneket – Felszántom a császár udvarát – a művelődési házat megtöltő közönség együtt énekelte.
Megyei viszonylatban Disznajón szervezték meg először az ötvenévesek találkozóját, amire Csősz Ferenc évről évre ünnepi műsort szervezett. 1980-tól erre az alkalomra tanították be Beethoven IX. szimfóniájából az Örömódát három nyelven, amit ma is ismer a közösség, és a falunappá alakult találkozót az idén augusztusban 37.-szer szervezik meg.
Ha valaki azt hinné, hogy ezért az emberpróbáló, lelkes munkáért Csősz Ferenc elismerésben részesült, igencsak téved. 50. születésnapjára az volt a köszönet, hogy kitiltották a kultúrotthonból. A köszöntőműsort a megyei pártbizottság 1989-ben azzal a feltétellel engedélyezte, ha háromnegyed része román nyelven szól.
Csősz Ferenc munkáját felesége folytatta, évről évre új színdarabot mutattak be, a dalcsoport rendszeresen részt vett a Gyöngykoszorú találkozókon, felújították és bemutatták a régi fonó játékait, műsort állítottak össze a János-napi köszöntőkből, sikeres volt a Sorozó is. Színvonalas műsorokkal szerepeltek a Kárpát-medence magyarok lakta területein – hangzott el többek között az előadásban.
Mindezt a tevékenységet a Csősz-szoba őrzi. A plakátokon az összes zenés és prózai darab szereplőjének neve olvasható. A sikeres előadások sajtóvisszhangja a 40 éve vezetett falukrónikában négy kötetet tesz ki. Gyöngybetűs kézírással be van kötve a később könyvformában megjelent helybeli népdalok gyűjteménye, olvashatók a disznajói diákok néprajzi témájú dolgozatai, fényképalbumok őrzik a termékeny évek fontosabb eseményeit, s megtalálható a Csősz házaspár valamennyi kiadványa, ami nyomtatásban is napvilágot látott. Egy nagyon szép kék „lájbis fersing” őrzi az eredeti Felső-Maros menti népviseletet, keresztszemes és írások kézimunkák pedig a házaspár mindkét tagjának a kevés szabadidőben folytatott tevékenységét, hiszen Csősz Ferenc nagyon szépen tudott kézimunkázni. A sportban is élen járt a legjobb környékbeli A osztályos röplabdacsapatok tagjaként.
A falu sok mindennel tartozik a Csősz házaspárnak, ezért örül, hogy a néprajzi múzeum mellett a Csősz-emlékszobát is felavathatják, amely a múltról és Disznajó művelődési életéről szól – hangzott el többek között Ördög Ferenc, Marosvécs polgármesterének az emlékszobát megnyitó beszédében. Csép Éva Andrea parlamenti képviselő a nőszervezet munkáját értékelve kijelentette, hogy egy közösségben olyan kincsre, amit Csősz Irma, a falu óvó nénije jelent, ügyelni kell.
„Aki egy évre lát előre, magot vet, /aki több évre, fát ültet,/ aki több nemzedékre – gyermeket nevel” – idézte az ismert mondást Nagy Ferenc jódtelepi református szórványlelkész, aki tagja volt az első 33 gyermekből álló osztálynak, amelynek kisdiákjai a Csősz Ferenc keze alatt nevelkedtek. A hozzá fűződő emlékeit idézte a gyermekkoriaktól kezdődően egészen a halálos ágyán megszólaltatott hegedűig. Beszélt a ma is benne élő táncokról, dalokról, majd Reményik Sándort idézve hangsúlyozta, hogy az a nemzedék, aki Csősz Ferencnek tanítványa volt, jól tudja, hogy mit köszönhet egykori tanítójuknak. Csősz Ferenccel kapcsolatos családi emlékeket mondott el Nagy Géza, a sógor, Csősz Irma testvére. Felszólalt László (Fülöp) Irén tanítónő, aki a Csősz házaspár előtt bontogatta szárnyait Disznajón.
A beszédeket megszakító műsorban többségében olyan helybeli gyermekek léptek fel, akik már a szüleiktől hallották a Csősz Ferenc által tanított énekeket. Megható volt látni, hogy munkássága hogyan él ma is tovább immár a második nemzedékben. Verset mondott, énekelt és hangszeren játszott Zsigmond Andrea, Nagy Sarolta, Bíró Krisztina, Bíró László, Nagy Boglárka, Nagy Franciska, ifj. Nagy Mihály, aki eljutott a kisiskolások szavalóversenyének országos szakaszáig, és fellépett a Zsigmond Tünde tanítónő irányításával működő tánccsoport, megérdemelt sikert aratva.
Bár munkássága során Csősz Ferenc az egyre nehezebb körülmények között semmilyen elismerést nem kapott, feleségét az EMKE 1994-ben Vámszer Géza-díjjal ismerte el, és Marosvécs község díszpolgárává avatták.
Aki Disznajó régi és mai történetére, egy megszállottan, szívvel-lélekkel dolgozó pedagógus házaspár életének és tevékenységének alapos részleteire kíváncsi, a falumúzeum mellett megtekintheti a Csősz Ferenc-emlékszobát is a helyi óvoda épületében.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)



lapozás: 1-30 ... 361-390 | 391-420 | 421-450 | 451-452




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998