|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 478 találat | lapozás: 1-30 ... 391-420 | 421-450 | 451-478 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Horváth István 2015. július 10.Írótábor az emlékezetkultúra jegyébenCsütörtökön délután a Partiumi Keresztény Egyetemen vette kezdetét a XII. Partiumi Írótábor, melyen jeles irodalmárok, irodalomtörténészek tartottak előadásokat. A 2004 óta megrendezésre kerülő Partiumi Írótábor idei, XII. évadát csütörtök délután a nagyváradi székhelyű Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) Bartók termében nyitotta meg Szigeti Horváth István az egyik szervező intézmény a Partiumi Magyar Művelődési Céh (PMMC) elnöke. Elmondta, hogy mint minden évben, ezúttal is egy adott tematika mentén szervezték meg az írótábort, az idei rendezvény Az emlékezetkultúra a régiók irodalmában összefoglaló cím alatt zajlik. Szigeti Horváth István a megnyitón kifejtette: „a közösség emlékezete kapcsán mindig az a központi kérdés, hogy melyek azok az események, folyamatok, amelyeket a közösségnek nem szabad elfelejtenie, hisz az emlékeit elveszítő közösség hagyományait és identitását veszíti el. A közösségi emlékezet sokszor olyasvalamit is magában foglal, amit a kollektívum tagja nem élt, nem élhetett át, ennek ellenére emlékezik rá. Az írásbeliség, az irodalom, mint ilyen értelemben felfogott életképek hordozója az emlékezés kultúrájának fontos médiuma, és ezáltal egy régió, egy közösség emlékezetének hordozója is, ekképpen döntő módon hozzájárul az identitás kialakulásához és fenntartásához. Ennek a vezérgondolatnak a jegyében hívtuk meg visszajáró, már ismert előadókat, és olyan előadókat is, akik még talán nem mutatkoztak be a Partiumi Írótáborban”. A köszöntő után a megjelentek egy perces néma felállással adóztak a nemrégiben elhunyt Barabád Zoltán költő, a Partiumi Írótábor ötletgazdája és hosszú ideig főszervezője, illetve Mihálka Zoltán szerkesztő emlékének. Az írótábor első napjának előadója volt Nagy Erika író, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának titkára, Bertha Zoltán irodalomtörténész, a debreceni Károli Gáspár Református Egyetem docense, Ködöböcz Gábor irodalomtörténész, az egri Eszterházy Károly Főiskola docense, Jónás Zoltán szerkesztő. Bemutatkozott továbbá Szilágyi Szilvia fiatal költő, aki a Partiumi Keresztény Egyetem volt hallgatója. A csütörtöki nap programja este felolvasóesttel zárult a Bodega kulturkocsmában. Pap István erdon.ro 2015. július 21.A katolikus hittanárok Udvarhelyen akadémiáznakA kommunikációs kompetenciák fejlesztése tanórán témájú 23. Bolyai Nyári Akadémián a Nagyváradi és Temesvári Egyházmegyéből, illetve a Gyulafehérvári Főegyházmegyéből érkezett negyven hittanár csütörtökig a római katolikus dogmatika és fundamentális teológiai témák feldolgozásáról hallgat előadásokat és készít kreditpontos portfóliót. A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumban a huszonnyolc tanítási és két óra értékelő foglalkozás mellett tíz óra szakmai kirándulást, illetve a záró értékelésre egyéni felkészülési időt biztosítanak számukra – tudtuk meg Gál László programszervező, főegyházmegyei főtanfelügyelő-helyettestől, a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatójától. Hétfőn Veni Sancte-szentmisén vettek részt a Szent Miklós-plébániatemplomban. A szentbeszédet Horváth István kanonok, főegyházmegyei főtanfelügyelő mondta a képzésen részt vevő, az iskolai hitoktatásban működő szakképzett hittanároknak, katekétáknak. Akik ezekben a napokban felkészültségüket szeretnék gyarapítani, új és korszerű tanítási-tanulási módszereket, stratégiákat megismerve gyakorlatba ültetni és kommunikációs kompetenciákat fejleszteni, a hitoktatás, keresztény katolikus nevelés hatékonyságának emeléséért. Délután pedig Derzsi András öregdiák Élő történelem – élő hit mottóval udvarhelyi sétára invitálta a részvevőket. A képzés célja a hittanos tanulói csoportok, közösségek alakulásának segítése, fejlesztése, személyiségfejlesztés, a tantervi és szaktárgyi tudás integrálása; a didaktikai folyamat tervezése és irányítása, valamint a szakmai együttműködés és kommunikációfejlesztés. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológiai Fakultásának adjunktusai, Jitianu Liviu dogmatika-filozófia előadótanár és Vik János, a fundamentális teológia előadótanára, valamint Horváth István főtanfelügyelő témacentrikus katekétikai előadásait kommunikációs gyakorlatok, viták és önálló munka egészíti ki. Kedden előadások hangzottak el a szakrális kommunikációról. Szerdán az Egyház és politika téma mellett Jitianu Liviu az egyéni és közösségi identitás kommunikatív vonatkozásairól beszél, amit csoportmunka követ, hogy a tanult módszerek alkalmazásával egy kommunikációfejlesztő hittanórát tervezhessenek meg, amit végül bemutatnak a csoport előtt is. Csütörtökön 12 órától kerül sor az ünnepélyes záró szentmisére a Szent Miklós-hegyi plébániatemplomban. Molnár Melinda Székelyhon.ro 2015. augusztus 20.A Főtér arcaiA Kolozsvári TV magyar adásának huszonötödik évfordulója alkalmával mutatták be Bardocz Sándor A Főtér arcai című dokumentumfilmjét kedd este a Tranzit Házban. A Kolozsvári Magyar Napok keretében sorra kerülő vetítést beszélgetés követte. A Román Televízió Kolozsvári Stúdiójának munkatársa összeállításában a kolozsvári Főtér „arcait” szándékozott bemutatni az elmúlt 25 év társadalmi, politikai, kulturális folyamatainak tükrében. A negyedszázadnyi történelmet felidéző képeken pillanatokra megelevenedik a város szimbólumává vált terének hányatott története, különös figyelmet szentelve a rosszemlékű „kolozsvári bíró”, a várost tizenkét évig vezető szélsőséges nacionalista Gheorghe Funar polgármester magyarellenes hadjáratára, annak következményeire. A dokumentumfilm szerzője kiemelte azt a kolozsváriak számára mind a mai napig megrázó élményként ható pillanatot, amikor 1992-ben a Mátyás-szoborcsoportra felkerült a továbbra is eltávolíthatatlannak bizonyuló Iorga-tábla, illetve a kolozsvári polgároknak az 1994-ben elrendelt régészeti ásatások megakadályozására tett kísérleteit. Az ezt követő időszak a Mátyás-szobor restaurálásáról, a régészeti leletek befedéséről, a Fadrusz János alkotása előtti „üvegkoporsó” létrejöttéről szól. Az öt évvel ezelőtti átalakítását követően a Főtér az egymást érő tömegrendezvények helyszíne. Ezek változatossága, hangulata már egy új, békésebbnek remélt korszaknak a szerves része, mindemellett szó esett ezeknek a fesztiváloknak a hátulütőiről, a közeli műemléképületekre gyakorolt negatív hatásairól is. A vetítés után Horváth Anna RMDSZ-es alpolgármester és szociológus férje, Horváth István, Marius Tabacu, a Transilvania Filharmónia igazgatója, és Guttmann Szabolcs műépítész beszélgetett a témáról Bardocz Sándorral. A tévés azonnal rákérdezett Horváth Annára: 1992-ben, a Iorga-táblának a Mátyás-szobor talapzatára történő visszahelyezésekor hogyan érezte volna magát alpolgármesterként. Kitérő választ kapott – Azokban az években nem éltem Kolozsváron – mondta az alpolgármester. Bőbeszédűbbnek bizonyult Marius Tabacu, aki bevallotta: az 1989-es forradalom után 1992-ben érezte azt, hogy fél. – Tudtam, hogy ebből nagy baj lehet – utalt a helyi lakosok ellenállására, a Mátyás-szoborcsoport körüli élő láncra, amelyet Kolozsvár magyarsága szervezett a műemlék megvédésére. (Erre akkor került sor, amikor a polgármester utasítására 1992. december 1-jén, a román nemzeti ünnep napján (ismét) elhelyezték az emlékmű talapzatán azt az 1932-ben már egyszer sértő szándékkal kifüggesztett, majd 1940-ben eltávolított táblát, amely Nicolae Iorgának a „saját nemzetére támadó, de legyőzött királyról” szóló szövegét tartalmazta – szerk. megj.) – Eszembe jutott az, ami 1990 márciusában Marosvásárhelyen történt. Féltem, mert tudtam, hogy kezelhetetlenné válható indulatok szabadulhatnak el – magyarázta. KISS OLIVÉR Szabadság (Kolozsvár) 2015. augusztus 31.Búcsú a Babeş–Bolyaitól (8.)Végül hosszú vita után abban egyeztünk meg, hogy a gazdasági igazgató még próbál alkudni, és ha sikerül, akkor az egyetem megveszi az épületet. Csekély alkudozás után ez meg is történt. Nekem úgy tűnt, hogy a református kar vezetői az épületért, a római katolikus kar vezetői pedig a lelkészképzés befogadásáért nagyon hálások voltak a rektor úrnak. Nem tudom, hogy Marga ezt tudatosan vagy csak ösztönösen tette, de sikerült megbontania azt az egységet, amely addig jellemezte a magyar tanárok képviselőit az önálló karok létrehozásában. Itt kell elmesélnem azt a furcsa esetet is, amely nagyon elszomorított néhány évvel később. Már nem voltam rektorhelyettes, amikor a kisebbik lányom úgy döntött, hogy megpróbálja elvégezni a református tanárképző kar egyik mesteri szakát. A felvételi két részből állt: az alapképzésen elért átlag adta a végleges jegy egyik komponensét és egy szóbeli vizsgán kapott jegy a másikat. Mivel neki az átlaga nem volt nagy, ezért csak úgy remélhette, hogy bejut az tandíjmentes helyekre, ha a szóbeli vizsgán jól szerepel. A vizsga után azt mondta, úgy érzi, nem fog bejutni annak ellenére, hogy a szóbeli vizsgán elég jól tudott, de nem jeleskedett. Az eredményhirdetésre mégis elment, amely azonban órákat késett a meghirdetett időponthoz képest. Amikor kifüggesztették az eredményt, és meglátta, hogy a tandíjmentes helyek utolsó helyén szerepel, nagyon dühös lett, hisz könnyen ki tudta számolni a kifüggesztett végeredményből, hogy ez csak úgy lehetséges, ha a szóbeli vizsgán maximális osztályzatot kapott, az pedig lehetetlenség. Szóval ezért késett olyan sokáig az eredményhirdetés! – gondolta. Otthon elmesélte a dolgot, még mindig dühösen, hogy vele ne tegyenek kivételt, csak azért, mert az én lányom. És kijelentette, hogy nem foglalja el a helyet, így a soron következő (aki a tandíjasok között az első helyen volt) bejuthat ingyenes helyre. Amúgy is nagyon el volt keseredve, amikor meglátta az eredményt, sírt, hogy nincs pénze a tandíj fizetésére. Az ismerősök, rokonok közül sokan arra biztatták, hogy nyugodtan foglalja el a helyet, hisz ő nem hibás azért a dologért. De ő hajthatatlan volt, másnap bement, és a titkárnő nagy csodálkozására nem foglalta el a helyet. Erre a tettére nagyon büszke voltam, és az vagyok ma is! Illetlen viselkedés? 2000 elején Andrei Marga rektor javaslatára az egyetem meghívta az összes magyarországi egyetem rektorát egy találkozóra. A találkozó célja az egyetemek közti együttműködési szerződések megújítása, illetve megkötése azokkal, amelyekkel nem volt még ilyen szerződés. Első nap megbeszéltük az együttműködés általános kereteit, amelyek alapján megkötöttük a szerződéseket, második napra terveztük a további, konkrét lehetőségek megtárgyalását, amelyek akár egyetemenként változhatnak. Ezt az egyetem jósikafalvi (belişi) épületében szándékoztunk megtartani. Már az elképzelés is furcsa volt, hisz télen ott nincs mit csinálni, nincs mit látni, hosszú az út oda-vissza. Tulajdonképpen csak evés és ivás volt, hisz amikor a tényleges tárgyalásra került volna a sor, a rektornak fontos elintéznivalója támadt Kolozsváron, így hamarabb visszament. Hamarosan mi is visszatértünk Kolozsvárra, és vacsorával folytattuk a találkozót. Ebből számomra világos lett, hogy itt nem a valódi együttműködésre való törekvésről volt szó, hanem csak kirakatnak kellett az egész találkozó. Nagyon szépen illett a multikulturális eszme körítéséhez. Hasonló eset volt, amikor Max van der Stoel, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosa javaslatára és patronálásával Különbözőség a felsőoktatásban – Románia példája címmel rendezett szimpóziumon Andrei Marga – aki akkor még tanügyminiszter is volt – a megnyitó után hamarosan elhagyta az elnökségi pulpitust és a termet is, és csak a délutáni megbeszéléseken vett részt. Így hiányzott a délelőtti plenáris előadásokról. A rendező egyetem rektora kihagyta a konferencia legérdekesebb és legfontosabb részét. A többi plenáris előadótól kissé elütően én nem dicsértem, hanem bíráltam a szerintem szlogenszerűen használt multikulturalizmust. Amikor a plenáris ülés után elhagytuk az aulát, a mellettem elhaladó görög katolikus kar dékánja meg is jegyezte, hogy „legalább színt vittél a beszélgetésbe”. A szimpózium gyakorlati megszervezésével Horváth Istvánt bízták meg, aki akkor a szociológia kar adjunktusa volt. Én is kaptam meghívót, előadás-felkérőt (plenáris előadásra) konkrét címmel. A rendezvény közeledtével megkaptuk a programot, és csodálkozva vettem észre, hogy nem szerepelek a plenáris előadók között, csak a délutáni csevegésben. Nem kérdeztem, miért, csak jeleztem, hogy ebben az esetben nem megyek el a rendezvényre. Másnap újabb programot kaptunk, ahol már plenáris előadó voltam. Sajnos csak nagyon ritkán tudtam ilyen hatékonyan végezni a munkámat. A Max van der Stoel csapatában volt Schöpflin György is, aki később az egyetem díszdoktora lett. Kevés alkalmam volt személyesen beszélgetni vele, de arra emlékszem, hogy határozottan kijelentette, szerinte az egyetem román vezetősége soha nem fogadja el a magyar karokat. Nekem akkor még voltak illúzióim. Az 1990-es évek közepén egyszer a Korunk szerkesztőségében tartott előadást a két világháború közti magyar baloldali értelmiségről, köztük nagyapjáról, Schöpflin Aladárról. Jól emlékszem egyik mondatára, miszerint lehet, hogy akkor hiba volt baloldalinak lenni, de hogy szégyen nem volt, az biztos. Mivel csak felületesen ismertem, meglepődtem, amikor a Fidesz színeiben lett európai parlamenti képviselő. Később még találkoztunk azon az európai parlamenti meghallgatáson 2007-ben, amelyet Kónya-Hamar Sándor képviselő szervezett a romániai magyar nyelvű felsőoktatás érdekében, ahol, többek között, mindketten előadók voltunk. Négy év alatt, amíg rektorhelyettes voltam, sokféle emberrel volt alkalmam találkozni. A heves viták ellenére a személyes kapcsolatokban csak nagyon kevés román embernél tapasztaltam ellenségeskedést. Úgy éreztem, hogy elfogadják azt, jogunk van kiállni az érdekünkben, ezért nem nehezteltek ránk, csak persze nem engednek a magukéból. Andrei Marga rektornak érdekes volt a munkastílusa. Munkabírása hatalmas volt, érdeklődése szerteágazó. Amikor külföldre utazott, mindig vásárolt magának egy-két érdekes könyvet, amelynek később hasznát vette. A vezetőségi gyűlésekre többnyire kész megoldásokkal érkezett, ha volt is valakinek ellenvéleménye, nehezen tudta érvényesíteni azt. Ellenben ha valami nem érdekelte, vagy egyszerűen nem akarta megszavaztatni, akkor engedte, hogy a beszélgetés teljesen mellékvágányra menjen, sőt be is segített ebbe, a végén pedig vagy elhalasztatta vagy leszavaztatta azt. Nyolc évig volt az egyetemnek a rektori tisztség mellett elnöki tisztsége is. Amikor Marga volt az elnök, akkor az volt a fontosabb funkció, amikor pedig ismét rektor lett, akkor az elnöki funkció teljesen eljelentéktelenedett. Egyetemi felmérés A BBTE a rendszerváltozás utáni tíz évben nagyon sokat fejlődött, új karok, új szakok jelentek meg, a diákok létszáma is megtöbbszöröződött. Érdekes módon ebben az időben az egyetemek közti versengés inkább a diáklétszámra korlátozódott, csak később kezdték figyelembe venni a különféle rangsorolásokat. Ezért a BBTE, amerikai stílusban, beleszámolta a diáklétszámba mindazokat, akik doktori iskolába jártak, és azokat a tanárokat is, akik véglegesítő vagy fokozati vizsgára jelentkeztek. Ezért szoktak, akkor és ma is, negyvenezres diáklétszámról beszélni. Az egyetem nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy minél nagyobb súllyal legyen jelen a mindennapokban, állandóan szerepeljen a sajtóban legalább a rektor által. Díszdoktorrá avattak szinte mindenkit, aki számított a világban: bíborost, kancellárt, királyt, pápát. De azért ne legyünk rosszmájúak, voltak közöttük egyetemi tanárok is! Amikor lehetőség adódott rá, az egyetem elhatározta, hogy „felméreti” magát az Európai Egyetemek Szövetségével (EUA). Ez 25 ezer dollárjába került a felsőoktatási intézménynek, nem számítva bele ebbe annak az öt embernek a teljes ellátását, aki szinte egy hétig Kolozsváron végezte a megfigyeléseket, szóba állt tanárokkal, diákokkal, tisztviselőkkel. Majd összeállított egy mintegy százoldalnyi jelentést az egyetem fejlődéséről, potenciáljáról, multikulturális jellegéről. A jelentés pozitív képet nyújtott az egyetemről, ez is volt a célja. Egyetlen egy dologról nem szólt ez a jelentés: hogy milyen színvonalú az oktatás. Ezt nem mérték fel! Miniszteri látogatások Rektorhelyettesi időmben, ha jól emlékszem, két magyar miniszter látogatta meg az egyetemet: Torgyán József és Magyar Bálint. Mindkettőt a szenátus termében fogadtuk, ahol elbeszélgettek a magyar tagozat képviselőivel. Ezeken a találkozókon röviden bemutattam az egyetemet, majd a minisztervendég beszélt, utána kérdések/kérések és válaszok hangzottak el. Emlékszem, hogy amikor belépett a rektori folyosóra, és meglátta a román egyetem rektorainak a falon sorakozó féldomborművét, Torgyán József megkérdezte, hogy „ennek az egyetemnek 1919 előtt nem volt rektora?” (Ma már láthatók a Ferenc József Tudományegyetem, sőt a Bolyai rektorai is.) Amikor azt mondtam a karok bemutatásánál, hogy az ortodox és görög katolikus karokon nincs magyar nyelvű oktatás, hisz nálunk nincsenek magyar ortodoxok és görög katolikusok (akkor még ezt így tudtam!), Torgyán József nevetve megjegyezte, hogy én huncutul utalok az ő vallására (ugyanis görög katolikus volt). A beszélgetés jó hangulatban folyt, a miniszter urat egészen más embernek ismertük meg, mint amilyennek a politika mutatta. Ezután érdekes előadást tartott a Báthory-líceum színültig megtelt dísztermében tanárok és egyetemisták előtt. A vezetőség román tagjai nem tartottak igényt arra, hogy találkozzanak Torgyán József miniszterrel. Amikor Magyar Bálint látogatta meg az egyetemet, Marga rektor személyesen fogadta az irodájában, igaz, ismerték egymást személyesen még abból az időből, amikor Marga is miniszter volt. Egy román miniszteri látogatásra is emlékszem, amikor Mircea Geoană akkori külügyminiszter látogatta meg az egyetemet egy rövid beszélgetésre. Gabriela Firea sertepertélt körülötte, és a miniszter adjutánsaként mutatkozott be. Magamban furcsálltam ezt a szárnysegédi pozíciót, de elfogadtam, hogy a külügy is militarizált valamilyen szinten. Támogassuk az operát! Egyszer (talán 2001 kora őszén) telefonált Simon Gábor, a kolozsvári magyar opera igazgatója, és azt mondta, biztos forrásból tudja, hogy az egyetem anyagilag támogatta a román operát, méghozzá azt is tudja, milyen összeggel. Jó lenne, ha támogatná a magyar operát is legalább egy előadás megvásárlásával. Én erről a támogatásról nem tudtam, nem tárgyaltunk róla vezetőségi gyűlésen (nem emlékszem, hogy valaha is hiányoztam volna, de azért ritkán előfordulhatott). Gondoltam, kiugratom a nyulat a bokorból. A következő gyűlésen előhoztam a dolgot, mégpedig olyan formában, hogy azt mondtam (mintha természetesen tudnék a dologról): nagyon jónak tartom, hogy az egyetem támogatja a román operát, és szeretném, ha ugyanezt tenné a magyar operával is. A rektor rögtön jóváhagyta, a többiek sem tiltakoztak. Húszmillió lejt szavaztunk meg (ez mai pénzben kétezer lej), és az egyetem ebben az összegben jegyeket vásárolt, amelyeket szétosztottunk a diákok között. Az opera kijelölt két előadást, amelyeken a jegyeket igénybe lehetett venni, két diák mehetett egy jeggyel. Az akciónak nagy sikere volt, mindkét alkalommal megtelt az opera nagyterme. Sajnos egy évre rá ezt már nem sikerült megtennünk, mert amikor ismét szóba hoztam a dolgot, a főkönyvelő tiltakozott, hogy nem tudja törvényesen elkönyvelni az adományt. Szóval közben megkereste a módját, hogy ne kelljen pénzt adnia ilyen célra. Egyszer volt Kolozsváron ingyen opera... Kása Zoltán Lapunk Szempont mellékletében sorozatban közöljük Kása Zoltánnak, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem egykori rektorhelyettesének, a Sapientia EMTE szenátusa elnökének visszaemlékezéseit. Az írás részlet a szerző készülő könyvéből. Krónika (Kolozsvár) 2015. szeptember 21.Autonómia: elmélet és gyakorlatÖnálló döntéshez való jog "A Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kisebbségi szemináriumsorozatának idei utolsó állomása, amelyet Autonómia: elmélet és gyakorlat címmel szerveztünk, ismételten arról győzött meg mindenkit, hogy folytatnunk kell a párbeszédsorozatot, hiszen mérvadó előrelépés a kisebbségi közösségek és a többségi társadalom kapcsolatában csak akkor következhet be, ha képviselőik egymást folyamatosan informálják a közösségeik számára fontos témákról, problémákról" – jelentette ki Borbély László, az alapítvány elnöke a kétnapos szeminárium záróbeszédében. Borbély szerint az RMDSZ azért választott a dél- tiroli autonómiamodellhez hasonló tervezetet, mert abban világosan meg vannak fogalmazva azok a kitételek, amelyek minden téren védelmezik a kisebbségben élő közösségeket. Az európai idegengyűlölet és nacionalizmus "A menekültügy egyik napról a másikra nem megoldható problémáinak orvoslása után is szembe kell néznünk majd az idegengyűlölettel és nacionalizmussal. Ez a mi kisebbségi törekvéseinkben is jelentősen megnehezíti a megoldás- és partnerkeresést. De nem jelenti azt, hogy megtorpanunk, és nem beszélünk a romániai magyar közösség célkitűzéseiről" – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök. Az RMDSZ elnöke szerint a jelenlegi geopolitikai helyzet nem kedvez az őshonos kisebbségek jogairól és törekvéseiről való közéleti állásfoglalásnak, de erről mégis folyamatosan beszélni kell, még akkor is, ha az Európai Uniót most a határainál történő helyzet foglalkoztatja, és az aktuális téma a menekültügy. A kisebbségi jogok tekintetében három korszakról beszélt: az első 1993-ig tartott, Romániának az Európa Tanács parlamenti közgyűlésébe való felvételéig. A másodikban a kisebbségek képviselői sikeresen fogadtatták el törekvéseiket a többségi társadalommal. Ennek azonban 2007-ben, Románia EU-csatlakozásával vége szakadt. A jelenlegi, harmadik korszakban lelassult a kisebbségi jogok érvényesítése, a többségi politikumra nem nehezedik külső nyomás, nemzetközi szintű elvárás. Elmondta, hogy tavaly bocsátották közvitára a regionális autonómiára vonatkozó törvénytervezetüket, amely kiindulópontként a működőképes dél- tiroli modell elemeit használta fel. Viszont az autonómia közvitája kapcsán nehezményezte a folyamatosan ismétlődő berögződéseket, sztereotípiákat, illetve a másság és az újszerűség keltette félelmeket. Kelemen Hunor a tanügyi törvényt nevezte az utolsó olyan romániai jogszabálynak, amely a kisebbségi közösségek igényeit is figyelembe vette, de felháborítónak tartja, hogy a törvény előírásait nem sikerült betartatni a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. Európának jelenleg nincs megoldása Európának jelenleg nincs megoldása az etnikai kérdések rendezésére – jelentette ki Markó Béla szenátor. Véleménye szerint téves megközelítés, ha az autonómia kapcsán kizárólag egyfajta közigazgatási felosztásra gondolunk. "Az autonómia egy olyan elv, amely elválaszthatatlan az etnikumközi viszonyok általános rendezésétől, gyakorlatilag nincs elvi, csak nagyságrendi különbség például egy önálló magyar iskola és egy bizonyos terület sajátos státusának elfogadása között. Az autonómia ugyanis nem más, mint az önálló döntéshez való jog mindazokban a kérdésekben, amelyek az adott kisebbséget érintik. Az önálló döntéshozatalhoz való jog elengedhetetlen feltétel a kisebbségi közösségek önazonosságának megőrzéséhez" – jelentette ki. A menekültválság kapcsán úgy vélte, a jelenlegi feszültségek nem az egységes Európát, hanem a nemzetállamokat erősítik. "Az európai vezetőknek most lett volna alkalmuk arra, hogy együttműködjenek, ehelyett kerítéseket építenek egymás között" – tette hozzá. Fel kell gyorsítani a megértés és elfogadás folyamatát "Jogosan érezzük úgy, hogy kevés az előrelépés, tapasztaljuk, hogy a többség, a romániai elit nem áll készen az EU több mint 16 országában sikeresen működő kollektív jogok rendszerének elfogadására. De látnunk kell, hogy a román társadalom a szociális, gazdasági élet számos más területén is lassan fejlődik. Elég, ha az elmulasztott országos jelentőségű infrastruktúra-fejlesztésekre gondolunk, a megígért és soha meg nem épített sok száz kilométer autópályára" – fogalmazott Vincze Loránt, a FUEN alelnöke. Kijelentette: szeretné, ha egy következő konferencián az autonómiamodellek között már az erdélyi magyarok önrendelkezéséről is beszámolhatna, és az autonóm területek zászlói között a székely zászló is ott lenne. Mint mondta, az autonómia romániai elfogadtatását célzó munkát folytatni kell: "érdekvédelmi szervezetként, európai partnereink segítségével az a feladatunk, hogy a megértés és elfogadás folyamatát minden eszközzel felgyorsítsuk. Ehhez folyamatosan ismételgetnünk kell érveinket, koncepciónkat, szövetségeseket kell keresnünk a román többség soraiból, és mindezek mellett fel kell mutatnunk a magyar közösség egyöntetű támogatását". Az autonómia megoldása Romániában várat még magára Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke hangsúlyozta: az autonómiáról szóló kerekasztalok, egyetemi kutatások, rendezvények már huszonöt éve zajlanak, de az eredmények nem igazán látszanak. Arról is beszélt, hogy a PEL mindig is támogatta az autonómiát mint demokratikus megoldást a magyar közösség megmaradására Erdélyben és szülőföldjén. "Ez 25 év után sem változott meg. Meglátásom szerint, amíg Romániában létezik a megosztottság a magyar közösségen belül az autonómia eszközeivel kapcsolatosan, amíg az Európai Unióban a kisebbségek státusa nem prioritás, az autonómia megoldása Romániában is várat még magára. Azt hiszem, ebben a kontextusban nagyon fontos lenne, hogy a magyar közösség állítson össze egy leltárt arról, amit a 25 év alatt elért, és azokról az elvárásokról, amelyek léteznek, és ezen belül a különböző törvényeket és a különböző autonómiaformákat is nevezze meg. Ugyanakkor meg kell nevezni, kik a partnerek ebben. Fontos elmondani, hogy az autonómia megvalósítása a liberális demokrácia elveit, az európai közösséget fogja megerősíteni, és ezt a dokumentumot feltétlenül román és angol nyelven is meg kell jelentetni, mert ebben a pillanatban sokan úgy érzik, hogy többfajta autonómia is létrejöhet: olyan autonómia is, amiben egy állam kerítéseket húzhat fel, de olyan is, amiben egy nagyhatalom elfoglal egy félszigetet. Fontos, hogy a romániai magyar közösség erőteljesen tudja kifejezni, hogy az az autonómia, amire vágyik, nem szeparatizmus, a demokratikus elvekre és az európai hagyományokra épül, és azokat erősíti" – jelentette ki a PEL elnöke. A tanácskozáson jelen volt Gabriel Andreescu, a Nemzeti Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem tanára, Carla Andrea és Constantin Sergiu, a Bolzanói Kisebbségkutató Intézet munkatársai, Firczak Gheorghe, a Romániai Rutének Kulturális Egyesületének elnöke, Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke, Frunda György, a miniszterelnök tiszteletbeli tanácsosa, Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Márton Árpád képviselő, az RMDSZ autonómiatervezetének társszerzője, Nastasa- Kovács Lucian, a Román Akadémia G. Baritiu Történelemtudományi Kutatóintézetének munkatársa, Novák Csaba Zoltán történész, a Román Akadémia marosvásárhelyi Gh. Sincai kutatóintézetének munkatársa, Cristian Pirvulescu egyetemi tanár, a Pro Demokrácia elnöke, Salat Levente egyetemi tanár – BBTE, Sigmirean Cornel egyetemi tanár – Petru Maior, Székely István, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Szokoly Elek politikai elemző. Konklúzióként fogalmazódott meg, hogy bár léteznek érvényben lévő kisebbségi törvények, és Románia több nemzetközi egyezményt is aláírt, nincs egy olyan követési rendszer, amely a vállalt jogok alkalmazását biztosítaná. A résztvevők egy olyan monitoring- rendszer kialakítását javasolták, amely világosan megfogalmazza, milyen kötelezettségeik vannak azoknak az intézményeknek, amelyeknek a törvény szerint alkalmazniuk kell a nemzeti kisebbségi közösségekre vonatkozó jogszabályokat. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2015. október 5.Duşa kirohanása az autonómia ellen – Apartheidet emlegetnek a románokApartheidet vizionálnak a Székelyföldön a román szervezetek. Erről a hétvégi marosfői tanácskozásukon esett szó, amelyen Mircea Duşa védelmi miniszter is részt vett. Memorandumukban „szeparatizmussal” vádolják a magyarokat. Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke szerint „hangulatkeltés helyett a munkára kellene koncentrálni”. Kemény kirohanást intézett a romániai magyar közösség, valamint az autonómiaigények ellen szombaton Mircea Duşa védelmi miniszter. A politikus a Hargita megyei Marosfőn, Hargita, Kovászna és Maros megyei román szervezetek képviselőivel találkozva úgy fogalmazott: egy kisebbségnek tiszteletben kell tartania azon ország alkotmányát és törvényeit, amelyben él, az autonómiáról szóló vitáknak pedig „nincs helyük.” „Meg kell érteniük azon szervezeteknek, amelyek a magyarokat képviselik – akik szerény emberek, és ugyanolyan kiegyensúlyozottak, mint mi –, hogy a folyamatos vita, az, hogy szalmával táplálják a tüzet, nem jó dolog, egy demokratikus országban pedig egy kisebbségnek tiszteletben kell tartania az ország alkotmányát és törvényeit, amelyben él, az autonómiáról szóló vitáknak pedig nincs helyük. Románia alkotmánya egyértelmű, és már az első cikkelyében szentesíti az állam szuverenitását” – mondta Duşa. A miniszter szerint ha a kisebbségek képviselői bizonyos köztisztségeket vállalnak el, függetlenül attól, hogy parlamenti képviselőkről vagy egyéb magas állami tisztségekről van szó, az alkotmányra tesznek esküt, hogy tiszteletben tartják az ország alaptörvényét és a többi jogszabályt, „akkor tegyék is ezt meg.” „Nem lehet, hogy a méltóságteljes pillanatban, amikor megszerzik a mandátumot, egy dolgot mondanak, aztán pedig minden, amit ezt követően tesznek, ellentmondásban van azzal, aminek a tiszteletére fölesküdtek. Ne uszítsák az általuk képviselt polgárokat a többségi polgárok ellen” – jelentette ki Duşa. Megdicsért magyarellenesek A miniszter szerint a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma – amely egyébként egy szélsőségesen magyarellenes, soviniszta szervezet – „reprezentatív szervezetté és egyensúlyteremtő tényezővé vált a térségben”, sőt Duşa szerint az alakulat egyenesen „elsimította a politikusok által gerjesztett feszültségeket, amelyek negatív hatással lehettek volna a románok és magyarok együttélésére.” „Elemzéseket közölt, dokumentálta a három megyében élő románok életét, de főleg azt, ahogy a románok a megyei intézményekhez viszonyulnak, olyan anyagokat készített, amelyeket az országos döntéshozó fórumok elé terjesztettek az érintett megyék gazdasági és közigazgatási ügyeiről. A fórum által tett javaslatok közül sok bekerült az ebben az időszakban elfogadott törvényekbe” – mondta a Hargita megyében képviselői mandátumot szerzett miniszter. A három székely megyében élő román szervezetek képviselői azért gyűltek össze szombaton Marosfőn, hogy megvitassák a román közösség helyzetét, és intézkedéseket kértek nemzeti identitásuk védelmére. A rendezvény résztvevői – a civil fórum mellett Hargita megyei román polgármesterek, tanárok és papok, illetve Adrian Jean Andrei prefektus – többek között azt állították, hogy „diszkriminációs és elnemzetlenítési törekvések” áldozatai. Szerintük a térségben élő románokat diszkriminálják, marginalizálják, és nincs esélyegyenlőség. Úgy vélték, jelen körülmények között a térségben élő román közösség a megszűnés szélére sodródhat. „Apartheidféleségről” beszélnek A román akadémia Etnikai Problémákat Kutató Európai Központjának igazgatója, Radu Baltasiu úgy fogalmazott: „az elmúlt huszonöt év legfőbb eredménye egy uralt kisebbség és egy uralkodó többség kialakulása, egy etnikai alapú, középkori jellegű kulturális és intézményi apartheidféleség megjelenése.” A résztvevők memorandumot fogadtak el, amelyben „szeparatizmussal” vádolják a magyarokat, amelyet a pártközi alkuk nyomán az állami hatóságok elnéznek, és azt kérik: dolgozzanak ki országos stratégiát a magyar többségű megyék román lakosai nemzeti identitásának megőrzésére. Emellett egy, a Romániában kisebbségben élő románok ügyeivel foglalkozó kormányzati főosztály, valamint egy, ezen közösség helyzetét tanulmányozó elnöki és kormányzati tanácsosi tisztség létrehozását követelik. Emellett azt kérik, hogy a román kormány erősítse meg a román állami szervek – köztük a hadsereg és a rendfenntartó szervek – jelenlétét, és ne engedjen a prefektusok leváltására irányuló RMDSZ-es követeléseknek, „mivel ők az egyetlenek, akik figyelemmel kísérhetik és megtorolhatják a román állammal szemben ellenséges akciókat”. A memorandumban azt áll: annak ellenére, hogy ezt de jure nem fogadják el, a magyar autonómia de facto létezik a térségben, a román állam reakciójának hiánya miatt pedig „a magyar közösség vezetői egy románok nélküli Székelyföld identitását hirdetik”. Hangulatkeltés helyett munka „A memorandumoknál jobban szeretem a munkát” – reagált a Marosfőn elhangzottakra a Krónikának Borboly Csaba. A Hargita Megyei Tanács elnöke Horváth Istvánt, a Kisebbségkutató Intézet elnökét idézte, aki egy kutatást ismertetve úgy fogalmazott, Hargita megyében nincs konfliktusos helyzet, együttélés helyett pedig egymás mellett élésről lehet beszélni, ennek egyik oka pedig az, hogy a Hargita megyei települések vagy döntően magyar vagy pedig döntő mértékben román többségűek. „A román többségű helységek az Európában szavatolt helyi autonómia elve alapján ugyanúgy élhetnek lehetőségeikkel, mint a többi önkormányzat, a megyei közgyűlés pedig ennek jegyében keresi az együttműködés lehetőségeit” – fogalmazott Borboly Csaba. Emlékeztetett: kezdeményezték a Kelemen–Görgényi Közösségi Fejlesztési Társulás megalapítását Hargita megye északi települései számára, hogy közösen fejlesztési projekteket valósítsanak meg, elindították egy együttélési kódex kidolgozását, és a hívek számarányát figyelembe véve támogatják a felekezeteket, így az ortodox egyházat is, ugyanakkor külön kulturális pályázatot írtak ki román egyesületek, civil szervezetek számára, a forrásokat szintén arányosan osztva el. „Hangulatkeltés helyett a munkára kellene koncentrálni, mi ezt tesszük” – szögezte le a politikus. Balogh Levente, Bíró Blanka Krónika (Kolozsvár) 2015. október 5.Tamás: a székely autonómia segítene a román identitás megőrzésébenNem pedig a román erőszakszervezetek létszámának növelése, ahogy azt a soviniszta románok követelik. „Egyetértek, hogy stratégia kell a magyar többségű megyék román lakosai nemzeti identitásának megőrzésére. Ennek a stratégiának Székelyföld Autonómia Statútumában van a helye, és ott tanulmányozható is” – nyilatkozta Tamás Sándor. A Kovászna megyei tanács elnöke azokra a felvetésekreválaszolt, amit a Hargita megyei románok marosfői találkozóján fogalmaztak meg Mircea Dușa hadügyminiszter részvételével. Tamás Sándor szerint, ha a székelyföldi románok jogait rögzítenék az autonómia statútumban, akkor „legalább mi is garanciát kapnánk arra, hogy nemzeti identitásunkat meg tudjuk őrizni”. Ellenkező esetben ismét átvernek, mint nagyon sokszor az elmúlt 95 évben. A megyei tanácselnök felidézte: nem az első eset, hogy a hadügyminiszter megfenyegeti a háromszéki elöljárókat. Ezek után várjuk a megtorlásokat: ellenőrző szervek, ügyészség, vádemelés. A téma kapcsán Borboly Csaba, a Hargita megyei közgyűlés elnöke a Krónikának azt mondta: „a memorandumoknál jobban szeretem a munkát.” A Hargita Megyei Tanács elnöke Horváth Istvánt, a Kisebbségkutató Intézet elnökét idézte, aki egy kutatást ismertetve úgy fogalmazott, Hargita megyében nincs konfliktusos helyzet, együttélés helyett pedig egymás mellett élésről lehet beszélni, ennek egyik oka pedig az, hogy a Hargita megyei települések vagy döntően magyar vagy pedig döntő mértékben román többségűek. „A román többségű helységek az Európában szavatolt helyi autonómia elve alapján ugyanúgy élhetnek lehetőségeikkel, mint a többi önkormányzat, a megyei közgyűlés pedig ennek jegyében keresi az együttműködés lehetőségeit” – fogalmazott Borboly Csaba. foter.ro 2015. október 18.Anyanyelvhasználat: a helyzet jó, de nem reménytelenÖt kisebbségügyi kérdésekkel is foglalkozó szakember beszélte ki a közigazgatásban biztosított anyanyelvhasználat kérdését. A Kulturális Autonómia Tanács (KAT) kezdeményezésére öt intézmény – két egyetem és három kisebbségkutató intézet – egy-egy szakembere ült össze péntek délután a kolozsvári színház stúdiótermében, hogy a közönség számára is nyilvánosan a kisebbségi anyanyelvhasználatról vitatkozzanak. A KAT ezzel a témával indította a Nemzetpolitikai kerekasztal című előadássorozatát, melynek célja az eseményre szóló meghívó szerint: „nemzeti létünk szempontjából releváns kérdéseket tudományos megközelítést alkalmazó előadók bevonásával körbejárni”. A moderátor, Papp-Zakor András bevezetőjében egy kárpátaljai tanulmányból idézett, miszerint a kisebbségi nyelvek megőrzését alapvetően négy, egymással – és a többségi közösségnek a kisebbségekkel kapcsolatos szándékaival, törekvéseivel és politikájával – szorosan összefüggő tényező határozza meg. Ezek pedig a következők: Beszélők, akik fenntartják a nyelvet (demográfiai faktor). Helyzetek, színterek, ahol a nyelvet nem csupán szimbolikus és szakrális, hanem gyakorlati célokra, valódi kommunikációs igények kielégítésére is használni lehet (hasznossági tényező). Jogok, melyek biztosítják a nyelv használatának lehetőségét (politikai feltétel). A beszélők szándéka: hogy akarják is használni ezt a nyelvet, illetve tovább örökíteni a következő generációk számára (szimbolikus érték). A tanulmány megállapítása szerint a magyar nyelv hosszú távú fenntartása csak akkor lehetséges, ha valamennyi feltétel együtt van. A moderátor a jelenlegi romániai kisebbségi anyanyelvhasználat jogi feltételeire és azok gyakorlati alkalmazására vonatkozó kérdésére elsőként Horváth István (Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Kolozsvár) nyújtott átfogó képet. Az anyanyelvhasználat jogi kereteinek kiépítésével az 1993–96 közötti időszaktól kezdve foglalkoztak. A törekvés arra irányult, hogy a kisebbségi nyelvet beszélők számára minél szélesebb körű autonómiát lehessen biztosítani. A kisebbségvédelmi törvények személyekre vonatkoznak, ezeket Románia belső jogrendjének részévé tette, így különböző erősségű és koherenciájú jogszabályok születtek az anyanyelvhasználat különböző területein: az oktatástól kezdve a közigazgatáson át egészen az igazságszolgáltatásig. Horváth István szerint nem volt alaposan átgondolva a jogszabályok alkalmazása, különösen ami a közigazgatást illeti. Idővel politikai alkudozással igyekeztek javítani ezeken. Az önkormányzatok nem tudták megteremteni a betartásukhoz szükséges infrastrukturális vagy személyzeti feltételeket, például a formanyomtatványok magyarra fordítását vagy magyarul beszélő alkalmazottak biztosítását. A romániai magyarság 80 százaléka él olyan településen, ahol a törvény szerint biztosítani kellene az anyanyelvhasználat jogát a közigazgatásban. Problematikus, hogy egyes településeken, mint például Kolozsváron, hiába él jelentős számú magyar kisebbség, az arányosságra hivatkozva nem biztosítják a nyelvi jogok gyakorlásának lehetőségét. Említésre méltó, hogy ott, ahol a magyarok többségben vannak, az infrastrukturális feltételek is biztosítottak. Kevésbé jellemző ez az írásbeliségre, aminek az oka egyrészt a hivatalnokok túlterheltsége, másrészt a beszélők viszonyulása, akik inkább kitöltenek egy román nyelvű formanyomtatványt, mint egy magyart. Horváth István összegzésképpen elmondta: szükséges felülvizsgálni a nyelvi jogok alkalmazását, különösen a közigazgatásban, ugyanakkor tényleges anyanyelvhasználatra kell buzdítani a magyar lakosságot. Ferenc Viktória (Nemzetpolitikai Kutatóintézet, Budapest) több Kárpát-medencei vonatkozást emelt ki, mondván: minden régióban kiemelt fontosságú téma a magyar anyanyelvhasználat kérdése a közigazgatásban. Kárpátalján mintegy száz olyan település van, amely érintett a nyelvi jogok alkalmazásában. Több felmérést és egy fókuszcsoportos kutatást is végeztek nyelvhasználókkal és a közigazgatásban dolgozó alkalmazottakkal, arra vonatkozóan, hogy mennyire érvényesül az anyanyelv használni akarása. Azt tapasztalták, hogy van egy berögzültség az állampolgárok részéről az anyanyelvhasználatot illetően. Mindemellett sokan nem is tudnak arról, hogy jogukban állna magyar ügyfélszolgálatot igényelni. Azt is tapasztalták, hogy sokkal inkább igényelik szóban az anyanyelvhasználat biztosítását, mint írásban, mert annak nyoma marad. Ferenc Viktória pozitív példaként hozta fel a Vajdaságot, ahol 2012 óta érvényben van egy olyan nyelvhasználati stratégia, mely akár a romániai magyarság számára is kiindulópont lehetne. A nyelvi jogosítványok többségi elfogadottságára reflektálva elmondta: politikai kultúra kérdése, hogy Kelet-Európában nehezebben fogadják el a kisebbség evidens jogait, amelyet többletjognak értelmeznek. Így van ez a Vajdaságban is, ahol a Magyar Nemzeti Tanács nemrég egy nyelvőrséget állított fel a nyelvi jogok megvalósulásának felügyelésére, amit azonban nem fogadtak túl jól a helyi önkormányzatok. Annál a kérdésnél maradva, hogy mennyire ismerik a kisebbségi nyelvet beszélők a jogaikat, Horváth István elmondta: ez nagyban múlik azokon az intézményeken, amelyeknek kötelességük lenne biztosítani a törvény által szavatolt nyelvhasználati feltételeket. A jogismeret fontos, de azon is múlik, hogy van-e magyar nyelvű űrlap kihelyezve az ügyfélszolgálaton, jelzik-e az alkalmazottak, hogy hol van magyar ügyfélszolgálat, és a gyakorlatban mindez hogyan valósul meg. Salat Levente, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem oktatója a kérdéshez kapcsolódóan megjegyezte: összesen 512 olyan norma van, mely a kisebbségi jogokhoz kapcsolódik, és ezeknek jelentős része nyelvi jogokat is érint. A jogalanyoknak nem kötelességük eligazodni ebben a jogi dzsungelben. Azt is láthatjuk, hogy a jog alkalmazói szívesen elszabotálják a jogosítványokat, a lakosság többsége pedig indokolatlannak tartja ezeket. Az RMDSZ – a vitathatatlan vívmányok melletti – mulasztása, hogy a jogokat zárt ajtók mögött, politikai alkuk eredményeképpen érte el. Senki sem érezte át a jog hétköznapi emberek szintjén történő alkalmazását – fogalmazott Salat Levente. Toró Tibor, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója szerint fontos különbséget tenni a városok és a magyar lakta kisebb települések, falvak kapacitása között. A magyar döntéshozóknak jó odafigyelniük, hogy legalább azokon a településeken érvényesüljön a jog, ahol magyar polgármesterek, alpolgármesterek vannak. A típusnyomtatványok biztosítására megyei szintű segítséget lehetne biztosítani. Szankcionálni kellene azokat az önkormányzatokat, ahol nem a törvény által biztosított formában járnak el. Ehhez a problémakörhöz tartoznak az egészségügyben biztosított nyelvhasználati jogok is. Horváth István kifejtette: két törvényszabályozás is van erre vonatkozóan. Az orvosi kamara lázongani kezdett ezek bevezetésekor, mert úgy értelmezték, hogy az orvosoknak kellene megtanulniuk a páciens nyelvén, holott a magyar nyelvű tájékoztatás biztosítása a menedzsment dolga lenne. Vizi Balázs (MTA TK Kisebbségkutató Intézet, Budapest) azzal kapcsolatosan, hogy az általános retorika szerint Romániában példás módon megoldották a kisebbségi anyanyelvhasználat kérdését, nemzetközi összefüggéseket is érintve kifejtette: tíz év alatt nem sok előrelépés történt, ennek ellenére megállapítható, a jogszabályok által biztosított jogosítványok jó színvonalt képviselnek. Három színtér létezik, ami európai szinten szóba kerül, amikor valamilyen jog érvényesítéséről szó van: Az első az a politikai szint, ahol ezt hatalmi kérdésként kezelik: ez a politikai háttéralkuk, egymással konfrontálódó nemzetképek terepe. A második a jogszabályok szintje, ahol a jogszabályalkotásnak van egy belső dinamikája. Itt a legfontosabb kérdés, hogy van-e valamilyen ellenőrző vagy szankcionáló rendszer, illetve van-e olyan státusza a kisebbségi nyelvnek, amelyet az alkotmány vagy a törvények garantálnak. Ez Romániában nincs tisztázva. A harmadik a társadalmi elfogadottság szintje, ahol nagyon sok probléma van: a jogismeret hiánya, a jogbiztonságba vetett bizalom hiánya, a nyelvek presztízse, a pénzkérdés. Vizi Balázs szerint vegyes lakosságú területeken a kétnyelvűség támogatása, akár a közalkalmazottak nyelvtanfolyamokon való részvétele ösztönző hatású lenne. Nemzetközi összefüggésben elmondta: bár Dél-Tirol példáját gyakran pozitív értelemben említik, de ott is (ugyanakkor Belgiumban is) hasonló gondok merülnek fel a kisebbségi nyelvhasználat terén, mint Romániában. Egyetlen különbség talán csak a pénz kérdése. Horváth István a nyelvi státus kérdését érintve kifejtette: Romániában a magyar nyelvnek nincs jogi státusa, csak a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által beszélt nyelvnek. A törvényi szövegezés mindig ragaszkodik ahhoz, hogy ez egy egyéni jog. Az egész romániai törvénykezésben csak két normatív jog van, mely nevesíti a magyar közösséget: az egyik a nyelvi charta elfogadásához, a másik pedig a magyar nyelv napjának nemrég elfogadott megünnepléséhez kötődik. Az egyik következő cél lehetne az anyanyelvhasználat megerősítésére a magyar nyelvi statútum kidolgozása, akár helyi szinteken is – javasolta Horváth István. Hogyan lehet továbblépni és tartalommal tölteni fel a jelenlegi szabályozást? Vagy teljesen át kellene szabni azt? – tette fel a kérdést Papp-Zakor András. Salat Levente szerint a romániai politikai mező igen komoly átalakulások idejét éli, a fő magyar politikai erő partner nélkül maradt. Ennek ellenére úgy látja, hogy van esély arra, hogy a kisebbségi törvény napirendre kerüljön. A fő problémát abban látja, hogy az RMDSZ érdekei ütköznek azzal, hogy ebben a kérdésben előrelépés történjen. Köztudottan van egy törvénytervezet, mely 2005 óta ott van a parlamentben, és amelynek fontos eleme a kulturális autonómia, amiről az érdekképviselet nem mond le. Ez egy olyan csapdahelyzet, melyben ha volna is nyitottság a román fél részéről arra, hogy a kisebbségi törvény kérdését elővegyék, az RMDSZ nem engedheti meg magának, hogy lemondjon a kulturális autonómiáról. A BBTE professzora a továbblépés lehetőségét abban látja, hogy a Horváth István által is hangsúlyozott egyéni jogok helyett területhez köthető jogokként értelmezné a román törvénykezés az anyanyelvhasználati jogot. Toró Tibor a nyelvi és etnikai kérdések – a nyelvi statútum és a kulturális autonómia – szétválasztása kapcsán elmondta: nagyon sokan intézményi szinten is keverik a két különböző jogot. Hozzátette: a hivatalos nyelvvé válás az autonómia szintjén van, az a román többség nélkül nem kivitelezhető. A jelenlegi szabályozás tartalommal való feltöltését illetően viszont külpolitikai szinten, a Romániáról szóló országjelentésekre támaszkodva lehetne eredményt elérni. A továbbiakban a százalékarányos küszöb és az arányosság kérdésének problematikáját járták körül a beszélgetés résztvevői. Romániában körülbelül 120 olyan közigazgatási egység létezik, ahol 20 százalék fölött van a magyarság aránya. Ez számban kifejezve 60-70 ezer embert jelent. Ehhez képest vannak olyan nagyvárosok, ahol a magyarok több ezres nagyságrendben vannak jelen, de mivel nem érik el a százalékarányos küszöböt (ami egyébként külföldön általában 8 százalékot, Kárpátalján 10 százalékot jelent), nem gyakorolhatják nyelvi jogaikat. Ez ellentmondásos helyzeteket eredményez. Egy másik fontos probléma, a köztisztviselők számarányos leképeződése a közigazgatási egységekben. Számos esetben fordult elő, hogy egy állást a magyar nyelv ismeretének feltételéhez kötött egy-egy önkormányzat, ami miatt több kereset indult a diszkriminációellenes tanácsnál. A kerekasztal-beszélgetés egyik következtetéseként Salat Levente kifejtette: bár nagyon látványos eredményekre nem lehet számítani a kisebbségi anyanyelvhasználatot illetően, de pesszimizmusra sincs ok, hiszen az adott lehetőségek jó kihasználása, a kérdés mikromenedzsmentje nagyon sok mozgásteret biztosít. Ehhez az kell, hogy ne általános politikai eszméket hajszoljunk, amiket majd kampány idején felhasználhatunk, hanem vizsgáljuk meg a jog alkalmazásának lehetőségeit. Vizi Balázs a következtetések sorában elmondta: az anyanyelvhasználati kérdés folyamatos dinamikus mozgásban van. Állandó nyíltabb, erősebb vagy gyengébb küzdelem van a felek között. Nem valószínű, hogy itt a többség és a kisebbség között egy ideális konszenzus alakítható ki. Jó tehát, ha hozzászokunk. Papp-Zakor András egy dalszöveget parafrazálva zárta a beszélgetést: a helyzet jó, de nem reménytelen... Mészáros Tímea foter.ro/cikk 2015. október 19.Anyanyelvhasználat a közigazgatásbanA Kulturális Autonómia Tanács (KAT) Nemzetpolitikai kerek-asztal című, új rendezvénysorozatának első beszélgetésére került sor pénteken, a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében. A rendezvényen öt partnerintézmény – két egyetem és három kisebbségi ügyekkel foglalkozó kutatóközpont – által javasolt előadó a közigazgatásban történő anyanyelvhasználat témáját járta körül. Székely István, a KAT elnöke a kerekasztal célkitűzései kapcsán kiemelte: "a rendezvény célja a nemzeti létünk szempontjából releváns kérdések körüljárása tudományos megközelítést alkalmazó előadók bevonásával. Meggyőződésünk, hogy az egyes szakpolitikai kérdések megfogalmazásában, a megoldások keresésében szakemberek bevonása, az állításukra való odafigyelés elengedhetetlen. A beszélgetés kép- és hanganyagát rögzítettük, amelynek utólagos hasznosítását tervezzük". A beszélgetés bevezetésében Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet igazgatója hangsúlyozta: "a romániai jogrend szerint a kisebbségvédelmi törvények egyéni jogokat biztosítanak, így különböző erősségű és koherenciájú jogszabá-lyok születtek az anyanyelvhasználat különböző színterein. A fenntarthatóság jegyében fontos lenne folyamatossá tenni az anyanyelvhasználat alkalmazásának monitorizálását, és a tényleges anyanyelvhasználatra ösztönözni a lakosságot". Toró Tibor, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója hangsúlyozta: "a jogérvényesítésben különbséget kell tenni a városok és a magyarlakta kisebb települések, falvak kapacitása között. A típusnyomtatványok biztosítására megyei szintű segítséget lehetne biztosítani". Vizi Balázs, az MTA TK Kisebbségkutató Intézet kutatója rámutatott: "három színtér létezik a jogérvényesítések esetében: politikai szint, a jogszabályok szintje és a társadalmi elfogadottság szintje. Az anyanyelvhasználat társadalmi megítélésének jobbításával kiemelten kellene foglalkozni." Ferencz Viktória, a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa elmondta: "több kutatásunk is azt bizonyítja, hogy a kisebbségben élők körében alacsony az anyanyelven történő ügyintézés igénye, ami a jogaik nem megfelelő ismeretéből adódik. Ezen folyamatosan javítani kell". Salat Levente, a Babes–Bolyai Tudományegyetem oktatója kiemelte: "több száz olyan norma van, amely kisebbségi, ezen belül nyelvi jogokhoz kapcsolódik, ezek között a jogalanyoknak nehéz eligazodni. A következőkben jobban át kell gondolni a jog hétköznapi emberek szintjén történő alkalmazását". A KAT Nemzetpolitikai kerekasztal-sorozatának következő beszélgetésére november második felében kerül sor. Népújság (Marosvásárhely) 2015. október 19.Beszélgetés az anyanyelvhasználatrólA közigazgatásban történő anyanyelvhasználat témakörét járta körbe a Kulturális Autonómia Tanács (KAT) Nemzetpolitikai kerekasztal című, új rendezvénysorozatának első beszélgetése, amit pénteken tartottak meg a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében. Székely István, a KAT elnöke a kerekasztal célkitűzései kapcsán kiemelte: „a rendezvény célja a nemzeti létünk szempontjából releváns kérdések körüljárása tudományos megközelítést alkalmazó előadók bevonásával. Meggyőződésünk, hogy az egyes szakpolitikai kérdések megfogalmazásában, a megoldások keresésében szakemberek bevonása, az állításukra való odafigyelés elengedhetetlen”. A beszélgetés bevezetésében Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet igazgatója hangsúlyozta: „a fenntarthatóság jegyében fontos lenne folyamatossá tenni az anyanyelvhasználat alkalmazásának monitorizálását és a tényleges anyanyelvhasználatra ösztönözni a lakosságot.” Toró Tibor, a Sapientia oktatója hangsúlyozta: „a jogérvényesítésben különbséget kell tenni a városok és a magyar lakta kisebb települések, falvak kapacitása között. A típusnyomtatványok biztosítására megyei szintű segítséget lehetne biztosítani”. Krónika (Kolozsvár) 2015. november 12.Arany nyelvét ünneplik Erdély-szerteIdén több erdélyi és partiumi helyszínen is megünneplik a magyar nyelv napját. Miután október 13-án a képviselőház is rábólintott az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakciója által közösen kezdeményezett jogszabályra, idéntől Romániában is a magyar nyelv hivatalos napja november 13. A törvényt szerdán hirdette ki Klaus Johannis államfő. Magyarországon egyébként 2011 óta ünneplik hivatalosan november 13-án a magyar nyelv napját, 1844-ben ezen a napon fogadták el ugyanis a magyart államnyelvvé tevő törvényt. Új havilap Váradon Nagyváradon a Bihar megyei RMDSZ a Szacsvay Akadémiával közösen kétnapos rendezvénysorozattal készül. Csütörtökön a magyar nyelv használatáról tart előadást a kolozsvári székhelyű Nemzeti Kisebbségkutató Intézet igazgatója, Horváth István, rávilágítva, hogy a közéletben és a közigazgatásban miképpen állunk az anyanyelvhasználattal, milyen lehetőségeink és kötelességeink vannak azt illetően, hogy anyanyelvünkön kommunikálhassunk. Az előadó beszél majd néhány jól ismert kezdeményezésről is – például a kolozsvári Igen, tessék! egyesületről –, amelyeknek az a céljuk, hogy a többnyelvűséget, de kiváltképp a hivatalos román mellett a magyar nyelv használatát segítsék elő az üzleti szférában. Pénteken, a magyar nyelv napján a Tessék kérem, Nagyvárad! című kulturális-közéleti havilap próbaszámát ismertetik, amely a kolozsvári Igen, tessék! mozgalomhoz hasonló célokat tűzött maga elé. A készítők Nagyvárad épített öröksége, kulturális élete mellett érdekes és fontos személyiségeket is bemutatnak majd a lapban, amelyben teret kapnak azok a váradi vállalkozások is, amelyek kétnyelvű, román és magyar ügyfélszolgálatot működtetnek, vagy szolgáltatásaik elérhetők magyarul is. Ugyancsak pénteken este Benkő Péter, Mikó István és Rusz Milán magyarországi színművész előadásában tekinthető meg az a különleges előadás, amellyel a magyar filmvilág egyik csillagának, Jávor Pálnak állít emléket. A debreceni Mandala Dalszínház előadásának címe: Jávor Pali utolsó mulatása. Diákok az anyanyelvről Kolozsváron a Georgius Aranka Társaság szervezésében ünneplik a magyar nyelv napját. Az Apáczai Csere János Elméleti Gimnáziumban este hat órától Lőrincze Lajos nyelvészre emlékeznek, majd anyanyelvi játék kezdődik (kor)határok nélkül. Marosvásárhelyen csütörtökön 13 órától a helyi RMDSZ Nőszervezete és a Római Katolikus Gimnázium diákjai ünnepi előadásra hívják az érdeklődőket. „A magyar nyelv napját velünk együtt ünneplők a magyar nyelv eredetéről, anyanyelvünk szépségéről, nyelvünk költőiségéről hallhatnak, valamint egy rövid filmösszeállítást is megtekinthetnek arról, hogy mit olvasnak szívesen a mai fiatalok, milyen számukra a jó könyv. Előadóink gyerekszemmel, diákésszel közelítik meg mindazt, amit a felnőttek többnyire másként látnak. Az előadást versek és táncok is színesítik” – áll a meghívóban. Nagybányán, a veresvizi Krisztus Király-plébánia Don Bosco Termében pénteken 17 órától fellép a Németh László Elméleti Gimnázium kórusa, majd szabad beszélgetésre kerül sor az iskola igazgatójával, Váradi Izabellával a magyar nyelv jelenéről és jövőjéről. A Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ székhelyén pénteken 18 órától kerül sor a Képről szóra – szóról képre, avagy a művészetek nyelve című eseményre, melynek alkalmával a szárhegyi művészeti központ gyűjteménye által ihletett írások kiállítására és felolvasására kerül sor, rálátást nyújtva az irodalom és képzőművészet találkozására. Az eseményen a gyergyószentmiklósi Dr. Kercsó Attila Irodalmi Kör működik közre. Ünnep Tamási szülőfalujában A székelyudvarhelyi székhelyű Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont Farkaslakán ünnepel, lehetőséget teremtve a helyi és környékbeli fiatalok és iskoláskorú gyermekek számára, hogy ezen a napon meglátogassák Tamási Áron szülőházát, az író testvére, Ágnes néni udvarán felújított kultúrcsűrt, illetve a Tamási Áron Művelődési Házat. A résztvevők pénteken délben megkoszorúzzák az író sírját, majd meglátogatják a szülőházat Tamási Erzsébet fia, Sipos Mátyás kalauzolásával. Ezt követően Hadnagy Jolán, a Tamási Áron Művelődési Egyesület vezetője kalauzolja végig az érdeklődőket a Tamási Áron Alkotóházon, majd felolvasást tartanak irodalmi művekből a helyi művelődési házban. Krónika (Kolozsvár) 2015. november 24.Beszámoló A Magyar Tudomány Napja Erdélyben 14. fórumárólA tudomány evolúciója: a valóság és a virtuális világok Az Erdélyi Múzeum-Egyesület tizennegyedik alkalommal rendezett tudományos fórumot a magyar tudomány napja alkalmából. Konferenciánk a 2002-ben indult sorozat része, célja, hogy a különböző tudományágak és tudományos műhelyek számára teret biztosítson az elért eredmények bemutatására, megvitatására, valamint a jövőbeni feladatok kijelölésére és egyeztetésére. Idei rendezvényünk plenáris ülésére 2015. november 20-án került sor Kolozsvárott a hagyományos helyszínen, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. Ez évi fórumunk központi témája A tudomány evolúciója: a valóság és a virtuális világok , a rendezvény fővédnökségét Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke vállalta el. Nagyszabású ünnepi konferenciánk minden évben nagy érdeklődésnek örvend, a rendezvény első napján a közönség plenáris előadásokat hallgathat meg, majd ezt követően a szakosztályok és fiókegyesületek szervezésében, szűkebb szakterületek szerint csoportosulva hangzik el több tíz értékes előadás, amelyeket minden esetben szakmai vita követ. A rendezvényt Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke nyitotta meg, aki beszédében kiemelte a rendezvénysorozat jelentőségét, ezt követően Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja köszöntötte az egybegyűlteket. Köszöntőjében kitért a szellemi elitnek a kisebbségi közösségben betöltött fontos szerepére. A köszöntések sorában Kocsis Károly, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottságának elnöke következett, aki a határon túli magyar tudományos intézmények számának gyarapodására hívta fel a figyelmet, kiemelve, hogy míg a kilencvenes évek elején mindössze tizennyolc műhelyt sikerült összeszámolni, mára már kilencven tudományos intézményről számolhatunk be. Az idén a plenáris ülésen tizennyolc előadás hangzott el, a nyitó előadást a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Lovász László tartotta Szépség és matematika címmel, aki először tisztelte meg jelenlétével az Erdélyben megtartott magyar tudomány napját. Ezt követően intézményvezetők tartottak beszámolót a gondjaikra bízott tudományos műhelyek kutatómunkájáról és tudománynépszerűsítő tevékenységéről. Egyetemi rektorok, csoportvezetők, múzeumigazgatók, kutatóintézetek vezetői számoltak be intézményeik tevékenységéről, az erdélyi tudományossághoz való hozzájárulásukról. Soós Anna távollétében Nagy László rektorhelyettes rajzolta fel a Babeş–Bolyai Tudományegyetem tudományos térképét, ezután következett Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora (Tudományos kutatás a Sapientia EMTE-n. Célok; feltételek és elért eredmények) és Bányai Éva, a Bukaresti Egyetem Idegen Nyelvek és Irodalmak Karának hungarológiai csoportvezetője nyújtott átfogó képet az egyetem múltjáról, jelenéről és jövőjéről, az elérendő célokról. Ezt követően az egyetemi tanárok sorában Buzogány Dezső, a Református Tanárképző Kar és a Protestáns Teológiai Intézet oktatója kapott szót, aki Egyháztörténet és állagmegóvás címmel ismertette az általa vezetett kutatócsoport munkáját, míg Szilágyi Tibor, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanára az orvosbiológiai kutatásokról beszélt a közönségnek közérthető formában. Biró A. Zoltán intézményvezető Csíkszeredából (KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központja) Szakmai és társadalmi szerep – Társadalomtudományi kutatóműhely címmel tartott előadást. Horváth István, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetője az első hét év tudományos munkásságáról értekezett. Lázok Klára, a marosvásárhelyi Teleki–Bolyai Könyvtár osztályvezetője, video üzenetben küldte el A Teleki-Bolyai Könyvtár tudományos-, illetve tudománynépszerűsítő tevékenysége 2013-2015 című előadását. Erdélyi múzeumigazgatók (főként a történelmi Székelyföldről, de a szatmárnémeti múzeum aligazgatója is) ismertették intézményeik hozzájárulását a régió kulturális és tudományos életéhez: Vargha Mihály, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum éléről (Utak és irányok a Székely Nemzeti Múzeum életében), Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója (Centrum a végeken – A Csíki Székely Múzeum tudományos munkája), Miklós Zoltán-István, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum vezetője (Értékorientált jövőépítés), Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója (Múzeumfejlesztési stratégiák a Maros Megyei Múzeumnál. Műemlékvédelem, kutatás és állománygyarapítás), Csergő Tibor, a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum igazgatója (A felzárkózás évtizede (2005–2015). Tudomány és közművelődés a Tarisznyás Márton Múzeumban), valamint Szőcs Péter Levente (A Szatmár Megyei Múzeum gyűjteményei és tudományos kutatásai. Eredmények és lehetőségek) A kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság elnöke, Jakab Albert Zsolt tudományszervező tevékenységükről számolt be, és rendezvénysorozatunk tizenhárom éves pályafutásában először mutatkozhatott be a Kolozsvári Magyar Diákszövetség is, jelenlegi elnöke, Rés Konrád a KMDSZ tehetséggondozó aktivitásáról tartott előadást. Az előadás-sorozatot a házigazda intézmény főtitkárának, Bitay Enikőnek a beszámolója zárta, A múlt értékei, a jelen kutatásai, a jövendő céljai az Erdélyi Múzeum-Egyesületben címen ismertette az EME kutatóműhelyeiben, könyvtárában, szakosztályaiban folyó tudományos kutatómunkát és tudománynépszerűsítő tevékenységet. Zárszavában az együttműködések jelentőségét emelte ki, utalva arra, hogy ez a fórum is ezt szolgálta azáltal, hogy 18 intézmény tudományos törekvéseiben tekinthettünk bele. „Csakis egymás tudományos tevékenységének megismerése, értékelése, tisztelete és az összehangolt együttműködés adhat alapot a kisebbségben működő hatékony tudományfejlődésnek” . A tudomány napi rendezvény keretében 2015-ben is sor került a Gr. Mikó Imre-emléklapok átadására. Lovász Lászlónak, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének az EME tudományos kutatói és ismeretterjesztő munkássága folyamatos és hatékony támogatása elismeréseként adományozott Gr. Mikó Imre-emléklapot intézményünk. Sipos Emese tudományos kutatómunkája és az EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályának újjászervezésében és folyamatos működtetésében kifejtett kiemelkedő munkássága elismeréseként, míg Mező Piroska és Kerekes György az EME kiadványainak szerkesztésében, gondozásában kifejtett kiemelkedő munkásságukért részesült Gr. Mikó Imre-emléklapban. A plenáris rendezvény fogadással ért véget az Agapé étteremben, melynek ünnepi hangulatát Márkos Albert és Kolcsár Péter kiskoncertje emelte. Erdélyi Múzeum-Egyesület eme.ro 2016. január 13.Az erdélyi magyarság megkapta kábító csokjátErősítheti a határon túli magyarok el-, azaz Magyarországra vándorlását a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), amelyet külhoniak is igényelhetnek. Az erdélyi ifjúságkutatások szerint a magyar fiatalok körében két erős trend figyelhető meg: a kivándorlási és a gyerekvállalási kedv növekedése. „Mibe fog ez nekünk, erdélyi magyaroknak kerülni?" – fogalmazta meg aggodalmát Horváth István szociológus az akár tízmillió forintos vissza nem térítendő támogatást biztosító családok otthonteremtési kedvezményével kapcsolatban (csok) a Facebookon. A kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetője azt vetette fel, hogy a magyarországi szociálpolitikai intézkedés nem idéz-e elő újabb kivándorlást a magyarlakta területeken. A kormány a feltételek ismertetésekor a külhoni magyarok ügyére külön kitért. Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára a köztévének adott interjújában hangsúlyozta, hogy a határon túli magyarok is igénybe vehetik a támogatást, ha Magyarországra költöznek. Az intézkedés elviekben a külhoni fiatalok jelentős körét érintheti. A határon túli magyar politikusok és a kisebbségi közösségekkel foglalkozó kutatók okkal félnek attól, hogy felgyorsul a magyarság fogyása a szomszédos országokban. A népszámlálási adatok egyébként is azt mutatják, hogy az utóbbi húsz évben jelentős volt a lélekszámcsökkenés: Romániában 1992 és 2011 között a 25 százalékot is elérte. Vajdasági szociológusok 2012-ben még azt is kiszámolták, hogy Szerbiában naponta 11 magyarral van kevesebb. Ennek az elvándorlás a fő oka, de szerepet játszik az elöregedés, a csökkenő születésszám is. A Népszabadság által megkeresett szakemberek szerint egyelőre még Magyarországon is nehéz megbecsülni a csok hatását, nemhogy a határon túl. Ám azt többen is biztosra veszik, hogy lesz elszívó ereje. Ráadásul tovább erősítheti azt a tendenciát, ami a kettős állampolgárság 2011-es bevezetése óta megmutatkozik a statisztikákban. A KSH Népességtudományi Kutatóintézet által kiadott 2015-ös Demográfiai portré szerint az utóbbi években ismét növekedett abból a négy szomszédos országból – Romániából, Ukrajnából, Vajdaságból, Szlovákiából – a bevándorlás, ahol nagyobb magyar közösség él. A tanulmány szerint nem zárható ki, hogy az egyszerűsített honosítás bevezetése váltotta ki ezt a hatást: azaz az állampolgárság megszerzése után már csak egy lépés az anyaországi lakcímkártya beszerzése. A nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos, Wetzel Tamás arról tájékoztatta lapunkat, hogy eddig 740 ezren tették le az állampolgári esküt, a kérelmek 97 százaléka pedig a Kárpát-medencéből érkezett, döntően Romániából, Szerbiából és Ukrajnából. Közülük 80 ezren rendelkeznek hivatalosan magyarországi lakcímmel: 50 ezren már eleve itt laktak, 2011 óta pedig 30 ezren jelentkeztek be magyarországi lakcímre. Egy 2014-es adat a trend erősödésére utal: két éve 17 ezer külföldi születésű, de magyar állampolgárságú bevándorló jelent meg a statisztikákban. (Igaz, ebben benne vannak a külföldre vándorolt magyarországiak gyerekei is, nem mindenki határon túli magyar.) A trendforduló azért is figyelemre méltó, mert a külhoniak körében az utóbbi időben már nem volt olyan vonzó Magyarország, mint az 1980–1990-es évek fordulóján vagy a 2000-es években. Míg a rendszerváltást megelőző évek alatt, majd egy ideig azt követően is az erdélyiek nagy számban menekültek a Ceausescu-diktatúra, majd a magyarellenes atrocitások elől, később a konjunktúra szívta fel a külhoni munkaerő egy részét: a Moszkva teret megtöltötték a határon túli feketemunkások. Ám Szlovákia, majd Románia uniós csatlakozása után számukra is megnyíltak Nyugat-Európa kapui, ráadásul a gazdasági válság miatt a magyarországi bérek már nem voltak vonzók. Viszont ha lassan, de már nálunk is megindult az átlagbér növekedése, ráadásul a csok és a lakásépítések áfájának csökkentése miatt beinduló építőiparnak ismét szüksége lesz a munkaerőre. Mindez újra munkaerőt szívhat el például a székely megyékből, melyek az átlagbér és vásárlóerő tekintetében a román statisztikai hivatal szerint az ottani lista végén kullognak. Összehasonlításképp: míg 2015 harmadik negyedévében Budapesten 204 ezer volt az átlagos nettó fizetés (az országos átlag pedig 160 ezer), Kovásznában lejről átszámolva 91 ezer, Hargitában 84 ezer forint. Ha a statisztikák mögé nézünk, árnyaltabb a kép. A 2013-ban bemutatott erdélyi ifjúságkutatás szerint a 18–35 éves romániai magyarok körében nőttön-nő a kivándorlási kedv is, ám egyre kevesebben jönnének Magyarországra. Messze nem biztos tehát, hogy az anyaországi lakcímkártya egyenlő a letelepedéssel. Sokan egy magyar jogosítványért jelentkeznek be, mások egy műtét miatt. Fedinec Csilla kisebbségkutató szerint az idősebb ukrajnai „kettős állampolgárok” stratégiája, hogy a magyar nyugdíjjogosultság megszerzése érdekében bejelentkeznek Magyarországon, de továbbra is Kárpátalján élnek. A magyar útlevél sok vajdasági és kárpátaljai számára csak eszköz ahhoz, hogy az unióban vállalhassanak munkát. Ugyanakkor az erdélyi ifjúságkutatás szerint nőtt a gyerekvállalási kedv, sőt a három vagy több gyereket kívánók aránya 17-ről 21 százalékra emelkedett. Körükben is vonzó lehet a csok. Azt Horváth István is elismerte lapunknak válaszolva, hogy tömeges elvándorlást nem fog előidézni, de elvezethet a „gyöngyhalászathoz”. Azaz növelheti a fiatal diplomások kivándorlási kedvét, gyengítve ezzel a határon túli elöregedő közösségeket. M. László Ferenc. Népszabadság 2016. január 18.Elvándorlást hozhat a magyar otthonteremtési támogatás?Erősítheti a határon túli magyar fiatalok elvándorlási kedvét a magyar kormány családi otthonteremtési kedvezménye – vélik erdélyi szociológusok. Szerintük az anyaország a szülőföldön maradást elősegítő programokkal csökkenthetné a migrációs hatást. Már most viszonylag magas az elvándorlási kedv az erdélyi magyarság körében, és a magyar kormány által bevezetendő családi otthonteremtési kedvezmény (csok) további szívóhatást gyakorolhat – fogalmazta meg aggályait lapunknak Horváth István szociológus. A kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetője rámutatott, hogy a szociális jogok kiterjesztése premiernek számít Magyarországon, és vannak rétegek, melyek erre rákapcsolódhatnak, a támogatás miatt áttelepedhetnek az anyaországba. Emlékeztetett, hogy a különböző jogok kiterjesztése a külhoni magyarokra fokozatosan történt, a magyar állampolgárság megszerzésével első lépésben nem járt együtt minden állampolgársági jog, de a választási törvény módosításával szavazati jogot, tehát politikai jogot kaptak, a szociális jogokat azonban akkor is a különböző hozzájárulások befizetéséhez kötötték, vagyis csak azok részesülhettek szociális támogatásban, akik Magyarországon hozzájárultak a társadalombiztosítási alaphoz. „A csok ilyen értelemben számít úttörőnek, hiszen bárki megpályázhatja, aki korábban az Európai Unió valamelyik államában, például Romániában hozzájárult a társadalombiztosítási alaphoz" – hívta fel a figyelmet a szakember. Rámutatott, hogy Romániában a gyerekvállalást ösztönző, a családtámogató programok nem is léteznek, ezért a magyarországi otthonteremtési kedvezmény a pályakezdők, de a stabil anyagi helyzettel rendelkezők számára is kecsegtető lehet. Horváth István szerint ez egyelőre elméleti modell, sokan kivárják majd, milyen lesz a konkrét megvalósítása, ám akkor szívó hatást gyakorolhat a külhoni magyarokra. „Ha a gyerekvállalási kedv amúgy is megjelenik mint élet- vagy családprojekt, akkor a fiatalok mindenképpen megfontolás tárgyává teszik majd, hogy áttelepedjenek Magyarországra, ahol lehívhatják a 20 millió forintos támogatást. A fiatal családok felvállalják majd a három gyereket, de ezek a gyerekek már nem Erdélyben vagy a Székelyföldön fognak megszületni" – vázolta a lehetséges forgatókönyvet a szociológus. Magas az elvándorlási kedv Horváth István rámutatott, az erdélyi magyarság körében már így is viszonylag magas az elvándorlási kedv, az elmúlt években pedig új célpontok jelentek meg. 2008-ban az erdélyi magyarság körében még alacsonyabb volt a kivándorlási kedv, mint a román etnikumúak között, ám ez ma már nem mondható el, Anglia és Németország irányába jelentősen megnőtt nemcsak az elvándorlás szándéka, hanem ténye is, mondta Horváth. Ugyanakkor a nyugati országokban most körvonalazódó migránsellenes intézkedések valamennyire elkedvetleníthetik a kitelepedni vágyókat. Például Nagy-Britannia csökkenteni akarja a bevándorlást, a megszorítás pedig a kelet-európaiakra is vonatkozna, Németország pedig megnehezíti a letelepedést – ezek az intézkedések még nem vezetnek a migráció csökkenéséhez, csak a stagnálásához, magyarázta a szociológus. Szerinte Erdélyben még mindig létezik egy jelentős migrációs potenciál, és sokan megfontolás tárgyává tehetik, hogy igénybe veszik a csokot, és kitelepednek Magyarországra. Ez a lehetőség az eddigi elméleti migrációs szándékot elmozdítja a konkrét döntés irányába, vélte. Székelyföldi veszteség Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy szociológus végzettségű polgármestere szerint a magyar kormány kedvezménye a már meglévő kivándorlási kedvet mozdíthatja el az anyaország irányába. Elmondta, korábban az önkormányzat korlátozott eszközeit is megpróbálta bevetni a migráció fékezésére, a fiatalok hazacsábítására: a Gyere haza program keretében ingyentelket ajánlanak a házépítésre vállalkozó fiataloknak. De a program nem hozta meg a remélt eredményeket, mert a fiatalok nem jutottak hitelhez. Kifejtette, a jelenlegi államhatárokon belüli Magyarország érdekeit szem előtt tartva az Orbán-kormány kezdeményezése mindenképp pozitív, hisz az anyaország is komoly népességfogyással küzd. Ilyen esetben az a felelős közpolitika, ha kedvezményekkel ösztönzik a gyerekvállalást, vélte. A migráció folyamatos Kelet–Nyugat-tengelyen, elsősorban a képzett fiatalok keresik a boldogulást Nyugat-Európában, és ezt nehéz megállítani, szögezte le Antal. „Az a székelyföldi fiatal, aki azt tervezte, hogy Angliába megy dolgozni, lehet, hogy a csok hatására inkább Magyarországon telepedik le, ott vállal gyereket. Ez nemzetpolitikai szempontból kisebb veszteség, ám a Székelyföldnek mégiscsak az" – példálózott. „Az elmúlt években a magyar kormány kevesebb szülőföldön maradást elősegítő programot kezdeményezett, mint amennyit reméltünk, elvártunk" – fogalmazta meg hiányérzetét Antal Árpád, hangsúlyozva, hogy mindenki a szülőföldjén tud a legjobban kibontakozni, így a székely ember is itthon kellene családot alapítson, gyereket vállaljon. Azt kellene megoldani magyar kormányzati segítséggel, hogy a gyerekvállalás ösztönzése az itthon maradás támogatásával társuljon, összegezte a háromszéki RMDSZ-es politikus. Kifejtette, azok, akik felróják, hogy Magyarország pénzt költ a határon túli magyarokra, meg kellene hogy vizsgálják, hogy a külhoni magyarok milyen mértékben járulnak hozzá a magyar GDP-hez, azzal hogy ott termelnek, oda látogatnak és költenek. „Erről nem akarok vitát nyitni, egyetértek azzal, hogy a magyar adófizetők pénzét Magyarországon kell elkölteni, de a magyar államnak felelőssége is van a határon túli magyarokkal szemben. A jól működő, bevált oktatási-nevelési támogatás mintájára a szülőföldön való boldogulást elősegítő programokat is életbe kellene léptetni" – szögezte le a sepsiszentgyörgyi elöljáró. Rámutatott ugyanakkor, hogy a magyar kormány Kárpátalján, Délvidéken komoly programokat finanszíroz. A határon túliak között is működnie kell a szolidaritás elvének, és érthető, hogy ott nagyobb szükség van a segítségre, tette hozzá, de szerinte meg kell találni a módját annak is, hogy az erdélyiek, székelyföldiek is szülőföldjükön tudjanak boldogulni. Mint arról beszámoltunk, a külhoni magyar állampolgárok nem igényelhetik a magyar állam által beharangozott vissza nem térítendő támogatást. A magyar kormány azoknak a pároknak ad tízmillió forintos (150 ezer lej) vissza nem térítendő támogatást a lakhatási kérdések rendezéséhez, akik tíz éven belül három gyermeket vállalnak. A családi otthonteremtési kedvezmény kiterjesztéseként további 10 millió forintot is kaphatnak az anyaországi családok huszonöt éves futamidőre, ennek kamata nem lehet magasabb 3 százaléknál. A tíz plusz tízmillió forintos támogatást azok a családok is igénybe vehetik, amelyekben a már meglévő két gyermek mellé vállalnák a harmadikat. Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár) 2016. január 19.Ki kábít kit?Az erdélyi magyarság megkapta kábító csokját – hirdette a Népszabadság bombasztikus címe azt követően, hogy kiderült: a magyar kormány által kitalált családi otthonteremtési kedvezményt, amelynek keretében a három gyereket vállaló párok tíz plusz tízmillió forintos támogatást kapnak, a határon túli magyar állampolgárok is igényelhetik, ha átköltöznek Magyarországra. A napilap azt követően kezdett el látványosan „aggódni" az erdélyi magyarokért, hogy Horváth István szociológus, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetője fölvetette: a csok kivándorlási hullámot idézhet elő. A balliberális sajtó ilyetén aggodalmai még akkor is mérsékelten hitelesek, ha amúgy a felvetés jogosnak tekinthető. Az ilyen és hasonló tartalmú címekkel ellátott cikkek mögött nem annyira az erdélyi vagy a felvidéki magyarok elvándorlása miatt érzett őszinte aggodalom érhető tetten, sokkal inkább az, hogy ha már nem találtak mást, ami miatt beleköthetnének a programba – elvégre nehéz hitelesen bírálni egy olyan kezdeményezést, amely az állampolgárok otthonhoz jutását segíti elő, egyben pedig a népességfogyás megállítására vagy legalább lassítására is kíséretet tesz –, akkor a határon túliakat ürügyként felhasználva próbálnak fogást találni a csokot kitaláló kormányon. Vagyis inkább ezek az írások nevezhetők mérgezett csóknak, hiszen úgy hullatnak látványosan krokodilkönnyeket a potenciális elvándorlás miatt, hogy közben burkoltan – vagy nem is annyira burkoltan – a határon túliak ellen uszítják az anyaországiakat, azt sugallva, hogy az erdélyi „bevándorlók" elhappolhatják előlük a támogatást. Hogy ez máris eredményes, arról bárki megbizonyosodhat, aki a cikkek alatti kommentárokat elolvassa. Mindezek mellett ismételten megjegyezzük: a csok valóban járhat elszívó hatással mindaddig, amíg Romániában nincs hasonló otthonteremtési támogatás. Ezt azonban meg lehet kísérelni orvosolni: ha a román pártok számára ez nem prioritás, azért vélhetően senki sem akadályozza meg az RMDSZ-t abban, hogy az elvándorlás veszélyének elhárítása érdekében, román támogatókat is toborozva, beterjesszen a magyarországihoz hasonló támogatásról szóló tervezetet a törvényhozásban. Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár) 2016. február 4.A 23 millió román után a háromgyerekes székelyektől is féltik Magyarországot?Egyesek szerint a háromgyerekes határon túliak fogják ellepni a magyar ugart az Orbán-kormány politikájának következtében. A magyar sajtó egy része újra megkongatta a vészharangot: "a magyar otthonteremtési kedvezmény kivándorlást idézhet elő Erdélyben". Azt már csak apró betűsen teszik hozzá, hogy nem fog tömegeket elmozdítani és a kettős állampolgársághoz fűződő viszony sem fog radikálisan megváltozni. “Az erdélyi magyarság megkapta kábító csokját” – írta meg két hete a Népszabadság, és vizionálta az erdélyi magyarság nemzethalálát a magyar kormány családi otthonteremtési kedvezménye következtében. Habár a cikk végkövetkeztetése az volt, hogy tömeges elvándorlást nem fog előidézni a magyar kormány nagycsaládosoknak szóló kedvezménye, mégis mintha azt akarná sugallni, hogy a magyarországi szociálpolitikai intézkedés újabb kivándorlási hullámot fog előidézni Erdélyben. A cikk azután jelent meg, hogy Horváth István, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetője „Mibe fog ez nekünk, erdélyi magyaroknak kerülni?” kérdéssel posztolt egy, a tízmillió forintos vissza nem térítendő támogatásról szóló írást. A nol.hu megkérdezésére Horváth elmondta ugyan, hogy nem valószínű, hogy tömeges elvándorlást fog előidézni az intézkedés, a cikk trendfordulókról, kivándorlási kedv megnövekedéséről, lehetséges Magyarországra való telepedésről beszélt. Még Magyarországon is nehéz lesz felbecsülni a program hatását A legtöbb szakember úgy véli, hogy a csok hatását még Magyarországon is nehéz lesz felbecsülni, nemhogy a határon túl. Amióta a magyar kormány bejelentette a programot, sokféle feltételezés és találgatás jelent meg a témával kapcsolatban. Az már biztos, hogy a csok megjelenése óta akár ötödével is megdrágulhattak az új lakások, a használt lakásokért is egyre nagyobb összegeket mernek elkérni, és a telkek is egyre keresettebbek Magyarországon. Sőt, az index.hu keddi cikkében már arról is beszámolt, hogy egyes ingatlanoknál mostanában több árat is meghirdettek, hiszen volt rendes és egy külön ár azoknak, akik a családi otthonteremtési kedvezménnyel szerették volna megvásárolni a lakást. A magyarországi gazdasági híreket szinte csak a csok uralja, viszont csak lassan áll össze a kép, hogy ki, hol, mennyiért tud majd házat, lakást venni. Mivel még a magyarországiak esetében sem teljesen világosak az otthonteremtési program hatásai, a környező országok magyarsága, ezen belül is az erdélyi magyarok szempontjából a nol.hu cikke inkább volt riogatás, mint valós előrejelzés. Attól, mert valakinek van magyarországi lakcímkártyája, még nem biztos, hogy ki is költözött A KSH Népességtudományi Kutatóintézet által kiadott 2015-ös Demográfiai portré szerint 2011-től újból megnövekedett a négy szomszédos országból érkezettek száma. A kiadvány szerint elképzelhető, hogy sok esetben a magyar állampolgárság megszerzése vezetett a magyarországi bejelentett lakóhely létesítésére irányuló döntéshez. Azt már lábjegyzetben írják le, hogy arról, hogy a külföldön született, magyar állampolgárságot szerző, majd Magyarországon lakcímet létesítő személyek valóban letelepednek-e az országban, nincsenek adataik. A könnyített honosítás bevezetése után 740 ezren tették le az állampolgársági esküt, a kérelmek 97 százaléka a Kárpát-medencéből érkezett. A 740 ezer közül 80 ezren vannak azok, akiknek van Magyarországon bejelentett lakcíme is, viszont 50 ezren már eleve Magyarországon éltek. Attól, hogy valaki rendelkezik magyarországi lakcímkártyával, még nem biztos, hogy le is telepedett az országban. Az ugyan mindenképpen beszédes, hogy 2011-ben 3061, 2012-ben 9168, 2013-ban 8364, míg 2014-ben 17221 külföldön született bevándorolt magyar állampolgárt regisztráltak a hivatalok, viszont ebbe beleszámítanak a külföldre vándorolt magyarországiak gyerekei is, nem mindenki határon túli tehát. A cikk ugyanakkor kitér arra is, hogy az erdélyi fiatalok körében magas a kivándorlási hajlandóság és megnőtt a gyerekvállalási kedv is, így a fiatalok elgondolkodnak azon, hogy áttelepedjenek Magyarországra, ahol igényelhetik a 20 millió forintos támogatást. Ezzel szemben a hétvégén bemutatott ifjúságszociológiai kutatás eredményei több ponton is árnyalják a Népszabadságban megjelent állításokat. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézet együttműködésében készült felmérés 2700 (1000 erdélyi, 700 felvidéki, 500 vajdasági, 500 kárpátaljai) határon túli magyar fiatal megkérdezésével készült, és a Kárpát-medencében élő magyar anyanyelvű és/vagy magyar nemzetiségű 15-29 évesekre fókuszált. Érzelmi okokból, és nem a magyarországi szociális juttatásokért kell a magyar állampolgárság A kutatásból kiderült, hogy a megkérdezettek mintegy fele igényelte már a magyar állampolgárságot, Ukrajnában 68, a Vajdaságban 82, Erdélyben 56 százalék a felmérésben részt vevő fiatalok körében a magyar állampolgársággal rendelkezők aránya. A felmérés szerint a felsőfokú végezettséggel rendelkező városiak nagyobb arányban igényeltek magyar állampolgárságot. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a vele járó vélt és valós előnyök azok, amelyek miatt igényli valaki a magyar állampolgárságot. Ez annak is betudható, hogy a magyar igazolványt elsősorban az utazási kedvezményekhez kötötték, így a kettős állampolgárság intézményéhez is elsősorban a "jogosulatlan" előnyökhöz való jutást társították az ellenzők. Mindezeknek ellentmond, hogy a most megkérdezett fiatalok körében az igénylés okai között az érzelmi, etnikai tényező került az első helyre. Az eredményből ugyanakkor kitűnik, hogy sem a magyarországi jóléti szolgáltatások, sem a választásokon való részvétel lehetősége nem gyakorolt jelentős vonzerőt az igénylés szempontjából. Nem a magyarországi TAJ-kártya és nem is az erzsébetvárosi tejvásárlási szokások megváltoztatása miatt igényelték a magyar állampolgárságot. Az érzelmi szempontok után természetesen megjelentek a pragmatikus indokok is. Legtöbben a külföldi, de nem magyarországi utazások megkönnyítését és a külföldön, de nem Magyarországon való munkavállalást jelölték meg. Azok körében, akik nem igényelték a magyar állampolgárságot, szintén az érzelmi szempontok voltak a fontosak. A megkérdezettek úgy gondolták, hogy az állampolgárság nélkül is magyarok. Erdélyben kevesebb a családos fiatal A kárpát-medencei ifjúság helyzetének felmérését tizenöt év után készítették el újra. A 2001-ben készült MOZAIK ifjúságszociológiai kutatás eredményeihez képest több dolog is változott, az egyik legfontosabb, hogy kevesebb a házasságban élők száma a fiatalok körében. A szociodemográfiai adatok szerint a fiatalok mintegy fele egyedülálló. Ugyanakkor megfigyelhető, hogy mindegyik régióban csökkent a házasságban élők száma. A legnagyobb visszaesés Felvidéken észlelhető, de Erdélyben is jelentős a csökkenés. Amíg 2001-ben 22% élt házasságban, addig mostanra ez az arány 15%-ra esett vissza. Szintén csökkent a gyerekkel rendelkező fiatalok száma is. Amíg 2001-ben 15%-nak volt gyereke, addig a mostani felmérés szerint már csak 13% válaszolt igennel. Az összes megkérdezettnek csupán az 1,2 százaléka válaszolta azt, hogy három vagy több gyereke van, így újra felvetődik a kérdés, hogy egyáltalán mekkora "tömegeket" tud majd “elkábítani a csok”. A gyerekvállalási kedv tekintetében valóban megfigyelhető egy növekedés, hiszen egy 2011-es kutatás szerint a három vagy több gyereket akarók aránya 16,5% volt. Az akkori kutatás ugyanakkor azt is kimutatta, hogy míg az országos mintában az egyetemisták között három vagy több gyermeket akarók csupán 7 százalékot tettek ki, addig a magyarok között 21 százalék volt ez az arány. A jelenlegi kutatás már 21 százalékra teszi azoknak a számát, akik három vagy több gyereket szeretnének életük során. Viszont megnövekedett a saját lakással rendelkező fiatalok száma is, amíg a 2001-es felmérés szerint 12 százalék volt ez az arány, jelenleg 14 százalékra emelkedett. Erdélyben alacsonyabb a migrációs hajlandóság, mint a többi határon túli régióban Habár mindenki a megnövekedett kivándorlási hajlandóságról beszélt az elmúlt időszakban, az erdélyi fiatalok esetében a többi régió fiataljaihoz képest alacsonyabb a kivándorlási hajlandóság. Amíg a vajdasági fiatalok 15,7 százaléka, a kárpátaljaiak 11,2, a felvidékieknek pedig a 11,7 százaléka válaszolta azt, hogy külföldre szeretne menni és konkrét elképzelései is vannak ezzel kapcsolatban, addig ez az arány az erdélyiek körében 7,1 százalék. Azoknak az aránya, akik nem tudják, hogy hogyan és hová szeretnének menni, szintén a mi régiónkban a legalacsonyabb, 10,6 százalék. Ha beleszámítjuk azokat is, akik csak néha gondolkodnak az elvándorláson, akkor a fiatalok nagyjából 44 százalékának megfordult a fejében a kivándorlás ötlete, de ez nem jelenti azt, hogy ennyien el is fognak menni az országból. 2001-ben 41 százalék akart külföldön munkát vállalni. Horváth: premier a magyarországi intézkedés, de nem fog radikális változást eredményezni A témával kapcsolatban természetesen megkérdeztük Horváth Istvánt is, akinek a Facebookon megjelent kérdésfelvetése elindította az "aggódást" a magyarországi és az erdélyi médiában is. Horváth elmondta, hogy nem beszélt tömeges kivándorlásról, és nem bocsátkozott találgatásba a mennyiséget illetően, viszont ez a fajta szociális támogatás, amely kiterjed azokra a határon túli magyarokra is, akik nem laknak életvitelszerűen Magyarországon, bizonyos rétegeket elgondolkodtathat az elmozdulás irányába. Horváth úgy látja, hogy azok számára, akik otthonteremtésben gondolkodnak és megvan a kezdeti tőkéjük és a lehetőségük, hogy áthelyezzék a lakhelyüket Magyarországra, a tízmillió forintos kezdőtőke vonzónak bizonyulhat. Ez egy olyan tényező, amely egy racionális családot akár költözésre is késztethet, mivel a romániai otthonteremtési politikáknak nincsen jelentős állami támogatottsága, szemben a magyarországi intézkedéssel. Horváth ugyanakkor elmondta, hogy ez egy olyan típusú szociálpolitikai intézkedés, amely premier a határon túli magyarok szempontjából, hiszen eddig - habár megvolt a magyar állampolgárságuk - a szociális ellátásra nem voltak jogosultak, csak hozzájárulásos alapon. Ez a legelső olyan szociálpolitikai intézkedés, amely alanyi jogon megadja a tízmillió forintos támogatást, ha Magyarországra költöznek. Eddig az állampolgársági jogoknak nem volt szociális hozadéka, a mostani, alanyi jogon kijáró szociális komponens viszont sajátos folyamatokat indíthat el. Itt arról van szó - fogalmazott Horváth, hogy olyan rétegek mehetnek el, akiknek van elmozdítható tőkéje, tehát olyan középosztálybeli rétegek, akik lehet, hogy hangsúlyosan nem jelennek meg a különböző felmérésekben, de mindenképpen olyan rétegek, akik jelenleg Magyarországon könnyen elhelyezkedhetnek (orvosok, tanárok, informatikusok). A kutató ugyanakkor megerősítette, hogy nem tömegekről van szó, és ezek a rétegek eddig is migráltak, így lehetséges, hogy elgondolkodnak ezen az ajánlaton is. A szakértő arra a kérdésre, hogy a magyar állampolgársággal rendelkezők eddig sem a magyarországi szociális juttatásokért igényelték azt, és miért pont ez az intézkedés mozdíthatja meg őket, elmondta, hogy ha megnézzük a magyarországi lakásárakat, és nem Budapesten, akkor ez a tízmillió forint jelentős támogatás, amely arra késztetheti az embereket, hogy stratégikusan gondolkodjanak, és esetleg megfontolják, hogy egy magyarországi vidéki kisvárosban vállaljanak munkát, mert így lehetőségük lesz saját lakásban megalapozni a jövőjüket. Simon Mária Tímea Előzmény: Népszabadság, 2016. január 13. Az erdélyi magyarság megkapta kábító csokját. Transindex.ro 2016. február 10.Az 1918-as román ígéretek nemzetközi számonkérését kezdeményezték egy kolozsvári fórumonGazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Az erdélyi románok 1918-as ígéreteinek a nemzetközi szinten történő számonkérését kezdeményezték egy szerdai kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a magyar nemzetpolitika nemzetközi környezetéről szerveztek Kolozsváron. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Kulturális Autonómia Tanácsa által szervezett nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetésen Fábián Gyula egyetemi docens, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem jogász oktatója vetette fel, hogy a nemzetközi szokásjogban száz év az elévülési idő, és 2018-ig lehet eséllyel számon kérni azokat a kisebbségekre vonatkozó ígéreteket, amelyeket az erdélyi, bánsági és magyarországi románok képviselői a Romániával történő egyesülést kimondó gyulafehérvári nyilatkozatban fogalmaztak meg. Fábián Gyula elmondta, a nemzetközi jogban a különböző nemzetközi egyezmények mellett az egyoldalú nyilatkozatok is jogforrásnak számítanak. Ezért a romániai magyar kisebbség az elkövetkező két évben még eredményesen hivatkozhat a számára tett ígéretre. A kisebbségnek azonban nincsen nemzetközi jogalanyisága, ezért nem fordulhat közvetlenül az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez (ENSZ). "Magyarország kezdeményezésére viszont az ENSZ Közgyűlése megkérdezhetné a hágai Nemzetközi Bíróságot, hogy tanácsadóként hogyan vélekedik a gyulafehérvári ígéretekről" - jelentette ki a jogász. Hozzátette, ehhez hasonlóan, az ENSZ Közgyűlése által kérdezték meg a szerbek a Nemzetközi Bíróságtól, hogy jogosnak tartja-e Koszovó kiválását Szerbiából. Fábián Gyula azt is elmondta: a hágai bíróság véleménynyilvánításának döntő szerepe lehetne, hiszen Románia is fordult már ehhez a fórumhoz, és elfogadta a román-ukrán tengeri határ kérdésében hozott döntést. Az erdélyi, bánsági és magyarországi románok képviselői 1918 december elsején tartott gyulafehérvári nagygyűlésükön - önrendelkezési jogukra hivatkozva - az általuk lakott területek és a Román Királyság egyesüléséről fogadtak el határozatot. A gyulafehérvári nyilatkozat teljes szabadságot, anyanyelvű közigazgatást és igazságszolgáltatást, valamint arányos képviseletet ígért a Romániához csatlakozó népeknek. A kerekasztal-beszélgetés többi résztvevője - Horváth István, a romániai Nemzeti Kisebbségkutató Intézet igazgatója, Magyari Tivadar, a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) szociológus oktatója, Kántor Zoltán, a magyarországi Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója, valamint Herner-Kovács Eszter, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontja Kisebbségkutató Intézetének munkatársa - egyetértettek abban, hogy a jelenlegi nemzetközi környezet nem kedvez a kisebbségi jogérvényesítésnek. Kántor Zoltán úgy vélte azonban, hogy a katalán és a skót önállósodási törekvések, és a migránsválság is rávilágíthat arra, hogy az identitás kérdései Nyugat-Európában is fontosabbak, mint korábban voltak, és ez segítheti a magyar nemzeti közösségek törekvéseit. MTI 2016. február 11.Lehetőség még van, de „helyzet nincs” a kisebbségvédelemben?Nemzetpolitikai kerekasztal: „A nemzetpolitika nemzetközi környezete” Az elkövetkező években aligha lesz lényegre törő változás az európai őshonos kisebbségek életében, mind a jogi kereteket, mind a tartalmat illetően – többek között ezt a következtetést vonhattuk le a Kulturális Autonómia Tanács harmadik nemzetpolitikai kerekasztal rendezvényén, amelynek során a romániai magyar kisebbség jogérvényesítéséről értekeztek a felkért szakemberek. A Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében megtartott eseményen a moderátor Papp-Zakor András rádiós szerkesztő kérdéseire Herner-Kovács Eszter, a Magyar Tudmányos Akadémia (MTA) Társadalomtudományi Kutatóközpontjának munkatársa, Kántor Zoltán, a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa, Fábián Gyula, a Sapientia EMTE kolozsvári kara jogtudományok szakának oktatója, Horváth István, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke és Magyari Tivadar, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatója válaszolt. NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár) 2016. február 12.Az erdélyi magyarság problémáival szemben érzéketlen a nemzetközi közösségA kisebbségi jogérvényesítés nemzetközi lehetőségeiről beszélgettek a Kulturális Autonómia Tanács rendezvényén. Számon kérhetőek még az 1918-as ígéretek? Az erdélyi magyar kisebbség nem ugyanazt a nyelvet beszéli, mint a nemzetközi kisebbségvédő szervezetek, amikor jogérvényesítésről van szó, és már nem érdekeljük annyira ezeket a fórumokat, mint a kilencvenes évek elején, amikor a kisebbségi kérdést biztonságpolitikai kérdésként kezelték – derült ki a Kulturális Autonómia Tanács nemzetpolitikai kerekasztalán. A nemzetpolitika nemzetközi környezete volt a témája a rendezvénysorozat harmadik beszélgetésének, a meghívottak pedig Herner Kovács Eszter az MTA – Társadalomtudományi Kutatóközpont – Kisebbségkutató Intézetétől, Fábián Gyula, a Sapientia EMTE oktatója, nemzetközi jogász, Kántor Zoltán, a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet vezetője, Horváth István, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetője és Magyari Tivadar, a BBTE oktatója voltak. Cél a külhoni magyarok megerősödése Hogyan definiáljuk a nemzetpolitikát a kisebbségi magyarok esetében – tette fel az első kérdést Pap-Zakor András, a Kolozsvári Rádió munkatársa, a beszélgetés moderátora. Kántor Zoltán megfogalmazása szerint a nemzetpolitika a magyar állam és a külhoni magyar kisebbségek azon törekvése, hogy a külhoni magyarok megerősödjenek. A nemzetpolitika össznemzeti együttműködés, és eszményi esetben magába foglalja az összes szintet, és mindenki részt vesz ebben a nemzetépítésben. Ugyanakkor a nemzetpolitika további célja, hogy a külhoni magyar közösségek az összmagyar nemzetbe tartozzanak. Fábián Gyula nemzetközi jogász szerint minden népcsoport a másságának a megőrzésére törekszik, ezt a másságot pedig egy saját államban lehet a legjobb körülmények között megőrizni. Ezt nevezi a nemzetközi jog az önrendelkezés elvének, ugyanakkor nem minden népcsoportnak van megadva a lehetőség a külső önrendelkezésre, a nemzetközi jog megkülönböztet etnikai és nemzeti kisebbségeket, akik a belső önrendelkezés elérésére törekednek. A romániai magyar kisebbség egy állammal rendelkező, az önrendelkezés elérésére törekedő nemzeti kisebbség. Nincsen pontos nemzetközi jogi keret Arra a kérdésre, hogy ennek a belső önrendelkezésnek az elérésére milyen és mekkora teret biztosít a nemzetközi jogi keret, Horváth István elmondta, hogy az évek során sokat változott a helyzet, hiszen a kilencvenes évek elején Románia belügyként kezelte a kisebbségi kérdést, amelynek az alakításába nem szólhat bele külső tényező. Az akkori hatalom vélekedése szerint a kisebbségi kérdést a többség és kisebbség között kell megoldani, még akkor is, ha a kisebbség egyes kulturális, társadalmi és politikai, történelmi hagyományokon keresztül egy másik centrumhoz kapcsolódik. Ezzel szemben a kilencvenes évek közepén ez megváltozik, amikor nemzetközi nyomásra kétoldalú szerződéseken keresztül rendezték a kisebbségi kérdést. Nincsen pontosan rögzített jogi keret, és nincsenek egyértelmű tartalmi keretek sem– fogalmazott a szakember, viszont létrejött egy elvi keret, amely három szereplőt ismer el: a román és magyar államot, valamint a romániai magyar kisebbséget. Ennek az elvi keretnek a tartalma viszont mindig függ a két ország közötti viszonytól és a nemzetközi hangulattól egyaránt. A kisebbségpolitika alkufolyamatok sorozata egy változó viszonyrendszerben – fogalmazta meg álláspontját Horváth. A nemzetközi jogban alkalmazott be nem avatkozás elvét hozta fel Fábián, aki azt is megjegyezte, hogy a romániai magyar kisebbség szempontjából Magyarország nem sérti ezt az elvet, ugyanis az erdélyi magyarokkal kapcsolatos észrevételei még nem befolyásolják a román kormány működését. Az Európai Unió nem akar a kisebbségi kérdéssel foglalkozni Az Európai Unió nem szeretne „főállásban” a kisebbségi kérdéssel foglalkozni, az egyéb nemzetközi fórumok pedig csak ajánlásokat tesznek, amelyek viszont nem kötelező érvényűek az államokra nézve. A kisebbségi jog fejlesztésére nincsenek lehetőségek, és Románia nagyon ügyel arra, hogy ne legyenek a kollektív jogok elismerve. Ezt bizonyítja az is, hogy Romániában 800 olyan jogszabály született, amely a kisebbségi helyzetet szabályozza, de ezzel szemben nincsen egy kisebbségi kerettörvény, ami szilárd alapot adhatna az esetleges további tárgyalásokra. Herner Kovács Eszter, az MTA kutatója hozzátette, hogy a nemzetközi fórumok csak ajánlásokat tettek a kisebbségi politikával kapcsolatban, ezek az ajánlások azonban nem voltak kötelező érvényűek, és be nem tartásuk nem járt semmilyen szankcióval. Ugyanakkor maga az ellenőrzési mechanizmus sem a kisebbségeket védi, hiszen az államok maguk készítik el a jelentéseket az országuk kisebbségvédelmi politikájáról, amelyet árnyékjelentésekkel csak módosítani lehet. A nagy történelmi helyzetek ideje lejárt Horváth István szerint az őshonos kisebbségek az elmúlt tizenöt évben kevesebb teret kaptak, hiszen amíg a kilencvenes években biztonságpolitikai kérdésként kezelték ezeket a csoportokat, addig az elmúlt években más nemzetközi események hatására háttérbe szorult az ügyük. A nagy történelmi helyzetek ideje lejárt – fogalmazott a szociológus. Magyari Tivadar szerint azonban azt, hogy mit tehettünk volna másképp, más történelmi kontextusban, már nem érdemes feszegetni, mert mind Magyarország, mind pedig a romániai magyar kisebbségi elit azt tette, amit abban a pillanatban a legjobb tudása szerint a legjobbnak vélt. A kisebbségvédő fórumok érzéketlenek az erdélyi magyar kisebbségek problémáival szemben A nemzetközi kisebbségvédő fórumok érzéketlenek lettek az erdélyi magyar kisebbség problémáira, és ez azért van, mert nem azon a nyelven mondjuk el a követeléseinket, amelyet ezek a fórumok is megértenek. Nem fogékonyak a mi fejlesztési igényeikre, mert mi az ideális állapotokhoz képest mondjuk el a gondjainkat, ezzel szemben ők folyamatos előrelépésnek látják a romániai kisebbség jogi kereteit. Az erdélyi magyarság intézményes követeléseit nem értik - mondta el a véleményét Magyari. Hasonló véleményen volt Horváth István is, aki szerint a nemzetközi fórumok csak egyéni jogsérelemmel foglalkoznak. Stratégiaváltás szükséges Meg kellene találni a közös nyelvet a nemzetközi fórumokkal, vélik a szakértők: stratégiaváltásra lenne szükség, és az egyéni jogsérelmeket kellene előtérbe helyezni. Így sokkal többet kellene beszélni a mindennapi diszkriminációról vagy akár a restitúcióról, mert ezekre még fogékonyak ezek a szervek. Magyari ugyanakkor hibának tartja azt, hogy a köztudatban elterjedt az a nézet, hogy kisebbségi kérdésben nem volt illő a történelmi érvet felhozni. Szerinte igenis érvelni kellett volna azzal, hogy az erdélyi kisebbségnek azért van szüksége önálló intézményrendszerre, mert az évszázadok alatt ebben szocializálódott, ebben polgárosodott vagyis valamikor kiépítette ezt, ezért továbbra is igénye van rá. Számon lehet-e kérni az 1918-as román ígéreteket? A beszélgetés talán legérdekesebb felvetése Fábián Gyula jogásztól származott, aki elmondta, hogy a nemzetközi jogban a különböző nemzetközi egyezmények mellett az egyoldalú nyilatkozatok is jogforrásnak számítanak. Ezért akár kezdeményezni is lehetne az erdélyi, bánsági és magyarországi románok 1918-as ígéretének a nemzetközi fórumokon való számonkérését. Fábián ugyanakkor elmondta, hogy a nemzetközi jogban száz év az elévülési idő, ezért csak két évig lehetne még hivatkozni arra, hogy az 1918-as gyulafehérvári nagygyűlésen a Romániával való egyesülést támogatók teljes szabadságot, anyanyelvű közigazgatást és igazságszolgáltatást, valamint arányos képviseletet ígértek a Romániához csatlakozó népeknek. Simon Mária Tímea. Transindex.ro 2016. március 30.Készül a magyar–román jó együttélési kódexElkezdődött Hargita Megye Tanácsa magyar–román jó együttélési kódexe kidolgozásának a folyamata, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézettel együttműködve, miután közel három év alatt sikerült elhárítani a jogi akadályokat. A napokban találkozott Borboly Csaba megyeelnök az intézet vezetőjével, Horváth Istvánnal, aki arról tájékoztatta, hogy hamarosan négy fókuszcsoportos interjút szerveznek magyar ajkú résztvevőkkel Csík-, Udvarhely-, Gyergyó-, Maroshévíz-területen, majd ugyanennyi készül román ajkúakkal is ugyanezekben a térségekben. A kezdeményező Borboly Csaba szerint a gazdasági kérdéseken túl szükség van egy helyes útmutatásra, melynek segítségével ténylegesen megvalósulhat a békés együttélés. Erre született meg válaszként a dokumentum ötlete, amely remélhetőleg jó példaként szolgál más megyék számára, ahol a magyarság számarányában kisebbségben él. A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elemzéseket készít és egyeztetéseket folytat e célból, az összes érintett felet megkeresve, a végső, kidolgozott szöveget pedig a megyei tanács határozatban erősíti majd meg. A kódexet valamennyi helyi tanács elfogadhatja határozatban, így az beépülhet a megye jogrendjébe, ugyanakkor a megye alapszabályának melléklete is lesz a dokumentum. Remélhetőleg a kormány Hargita megyei intézményei, a prefektus, a rendőrség és a szakigazgatóságok is csatlakoznak majd a kódexhez, amely által hatékonyabban lehet kezelni a különböző érzékenységek és hiányos jogi szabályozás miatt keletkezett problémákat, etnikai színezettől mentesen. Hargita Megye Tanácsa a 2016. február 29-i soros ülésén hagyta jóvá a vonatkozó határozatot, amely kutatásokhoz biztosít jogi és pénzügyi keretet. Borboly Csaba három éve jelentette be a jó együttélési kódex elkészítésének szándékát, de a bürokrácia miatt három év kellett, hogy végre érdemben el tudják kezdeni: mostanra lett teljes a jogi dokumentáció, így a négy szereplő – Hargita Megye Tanácsa, a kolozsvári székhelyű Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, a kormány Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala és a Hargita Megyéért Egyesület – a határozat elfogadását követően partnerségben kivitelezi a kódexet. Közlemény Erdély.ma 2016. április 11.A délvidékiekkel való szolidaritás nevébenÁprilis 10-én, vasárnap délelőtt két egymást követő eseményen idézték fel Nagyváradon a délvidéki magyarság kálváriáját, főhajtással adózva az áldozatok emlékének. Előbb az újvárosi református templomban tartott igehirdetésen, majd az egyházkerületi székházban megejtett tárlatnyitón. Az alkalmat az adta, hogy a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítvány vándorkiállítása, amely a délvidéki magyarirtás 70. évfordulóján, 2014-ben az Országházból indult útjára, s amely a Kárpát-medence több mint negyven helyszínén volt látható eleddig, legutóbb Temesváron és Aradon, megérkezett a Körös-parti városba is. Tőkés László európai parlamenti képviselő, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke János evangéliuma 19. részének 25-27. verseire alapozva előbb a szolidaritás fogalmát járta körül prédikációjában, az értelmezések sokaságát a keresztyéni hit- és lélekközösség fundamentumára helyezve, hiszen a golgotai kereszt fényében mélyebb megvilágításba kerül az együvé tartozás ténye, valósága. A mindent összemosó globalizáció helyett az összetartó szeretet egyetemességét tapasztalhatjuk meg a krisztusi testvériségben és közösségben. „Add, hogy a világ tömeges sodródása ne szakíthasson ki bennünket családunkból, népünkből, közösségünkből” – szólt az igehirdető fohásza, aki az egyetemes embertestvériségtől a nemzeti együvé tartozásig húzódó ívre fűzte fel megpróbáltatásunk tragikus példáit. A püspök felsorolta azokat a szolidaritási alkalmakat, amelyeket a kisebbségi sorban élő magyar nemzetrészek bátorítására szerveztek az utóbbi években munka- és harcostársaival, lélekben elzarándokolva azokra a helyszínekre, ahol megnyomorgatták, üldözték és halálra adták embertársainkat, csak azért, mert magyarok voltak. A Délvidékről szólva még csak nem is olyan távoli az a múlt, lásd a temerini fiatalok kálváriáját. Tőkés László felhívta a figyelmet: a gyászos események felidézésekor nem a sebek feltépése a cél, hanem a részvét kifejezése és az igazságtétel szükségességének hangoztatása. „Mert növeli, ki elfödi a bajt” – idézte Illyés Gyulát. A gyógyulás útja a diagnózis kimondásával kezdődik, mert tudnunk kell, mi történt és minek nem szabad megtörténnie ismét. Az igehirdetés után Sándor Lajos váradújvárosi lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket és a vendégeket, majd Matuska Márton újvidéki újságíró, helytörténeti kutató vázolta azokat a múltbéli történéséket, amelyekről a Keskenyút Alapítvány kiállítása szól. A magyarokat rengeteg sérelem és tragédia érte a XX. században amiatt, hogy két világháború veszteseiként szigorúbbak elbánásban részesültek, mint a többi legyőzött ország népei. A ma Szerbiához tartozó Délvidéken például tudományosan kitervelt, módszeres etnikai tisztogatás zajlott a magyarok és más kisebbségek ellen 1944-45-ben, több tízezer nemzettársunkat egyszerűen legyilkoltak, százezret pedig elüldöztek szülőföldjéről a kommunisták, akik azokat a szerbeket sem kímélték, akik „nem kellettek” Titóéknak. Egészen 1990-ig még beszélni sem lehetett a vérengzésekről, nemhogy kutatni a történteket vagy emléket állítani az áldozatoknak. A kutató rövid összefoglalója csupán felvillantani tudta e kérdéskör bonyolultságát, amelynek diplomáciai vonzatai is csak növelik hiányérzetünket. Az istentisztelet után a hívek egy része átvonult a templomból a Partiumi Keresztény Egyetemnek is otthont adó egyházkerületi székházba, amelynek emeleti aulájában megnyitották a Délvidéki magyar golgota című történeti tárlatot a Partiumi Magyar Művelődési Céh és Tőkés László EP-képviselő parlamenti irodája közös szervezésében Sz. Horváth István, a PMMC igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket és az alapítvány képviselőit, akiknek nevében Cseresnyésné Kiss Magdolna kuratóriumi elnök mutatta be röviden a kiállítás anyagát. Emlékeztetett: az 1944-45-ös délvidéki magyarirtás mindmáig nem szerves része a magyar történelemoktatásnak, Szerbiában is csak hős partizánokról szól a tanítás. Beszélt az elmaradt beismerésről, feltárásról, bocsánatkérésről, tisztelgésről, rehabilitációról és kárpótlásról – a mindmáig húzódó léleknyomorító hiányérzetről. Az egyik pannón szereplő felirat például így igazít el: Csurog, Zsablya és Mozsor teljes magyar és német lakosságát kollektíven háborús bűnösnek nyilvánították, s bár a civil szervezetek kitartó küzdelmének, a magyar állam és a helyi politikai erők határozott fellépésének köszönhetően 2014. október 30-án a szerb kormány hatálytalanította a magyarokat kollektív háborús bűnössé nyilvánító határozatokat, de a leszármazottaknak továbbra is egyénileg kell kérniük az áldozatok rehabilitálását… Tőkés László mintegy végszóként jegyezte meg a Fekete-Körös menti magyarirtásokra utalva: „Ha valaki, a Bihar megyeiek át tudják érezni a délvidékiek gyászát.” A tárlatnyitón Thurzó Sándor József brácsaművész egy-egy Dankó János- és Bihari Sándor-szerzeményt játszva teremtett illő zenei hátteret, a részvevők pedig hozzájuthattak Matuska Márton dokumentumköteteihez és a vándorkiállítás minőségi katalógusához. tokeslaszlo.eu 2016. május 1.Az ország legjobb hittanosai CsíkszeredábanOrszágos magyar római katolikus hittanversenynek adott otthont Csíkszereda április 28–30. között. Az olimpiásznak a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium volt a házigazdája. A Tanúim lesztek elnevezésű tantárgyverseny ünnepélyes megnyitóját péntek délelőtt tartották a Márton Áron Főgimnázium dísztermében, ahol Tamás József püspök celebrált szentmisét. Elmélkedésében rámutatott arra, hogy a szépen megélt keresztény élet a legszebb tanúságtétel. Horváth István kanonok, főegyházmegyei főtanfelügyelő örömének adott hangot, hogy az idei évtől a vetélkedő minisztériumi elismerésben részesült, ugyanakkor a Gyulafehérvári Főegyházmegye mellett a Szatmári egyházmegye is képviseltette magát e rangos megmérettetésen. Csíkszeredáról és a csíki oktatás múltjáról Darvas-Kozma József esperes-plébános nyújtott rövid történelmi áttekintőt a fiataloknak. A vetélkedő fontosságát hangsúlyozta beszédében Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő, köszönetét fejezve ki Bogos Mária szaktanfelügyelőnek és a házigazda iskola vezetőségének. A továbbiakban Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének tiszteletbeli elnöke és Holló László a versenybizottság elnöke látta el jótanácsokkal a versenyzőket. Az eredményhirdetést és a díjkiosztót szombaton tartották a katolikus gimnázium kollégiumának dísztermében. Az évfolyamonként kiosztott összesen 30 első, második és harmadik díj közül 14 Hargita megyében maradt. Iochom Zsolt | Székelyhon.ro 2016. május 4.A legjobb háromszéki hittanosokÁprilis 28–30. között Csíkszereda adott otthont az Országos Magyar Római Katolikus Hittanversenynek, melynek a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium volt a házigazdája. A Tanúim lesztek tantárgyverseny ünnepélyes megnyitóját péntek délelőtt tartották a Márton Áron Főgimnázium dísztermében, ahol Tamás József püspök celebrált szentmisét. Elmélkedésében rámutatott arra, hogy a szépen megélt keresztény élet a legszebb tanúságtétel. Horváth István kanonok, főegyházmegyei főtanfelügyelő örömének adott hangot, hogy az idei évtől a vetélkedő minisztériumi elismerésben részesült, ugyanakkor a Gyulafehérvári Főegyházmegye mellett a Szatmári Egyházmegye is képviseltette magát e rangos megmérettetésen. Csíkszeredáról és a csíki oktatás múltjáról Darvas-Kozma József esperes-plébános nyújtott rövid történelmi áttekintőt a fiataloknak. A vetélkedő fontosságát hangsúlyozta beszédében Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő, köszönetét fejezve ki Bogos Mária szaktanfelügyelőnek és a házigazda iskola vezetőségének. A továbbiakban Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének tiszteletbeli elnöke és Holló László, a versenybizottság vezetője látta el tanácsokkal a versenyzőket. Az eredményhirdetést és a díjkiosztót szombaton tartották a katolikus gimnázium dísztermében. Háromszék képviselői négy dobogós helyezést – egy első és három második díj – értek el, hármat a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum, egyet pedig a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium szerzett meg. Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. május 25.Hatodszorra zajlik Szociológus Napok KolozsváronKétnapos programmal jelentkezik a 6. Szociológus Napok. A BBTE Magyar Nyelvű Szociológia és Szociális Munkásképző Intézet és a Max Weber Szociológiai Szakkolégium által szervezett eseménysorozat romakutatás, férfikutatás, törzsi társadalmak témában jelentkezik idén. Csütörtökön Illyés Szabolcs 17 órától roma vallási közösségek antropológiai vizsgálatának módszertani kérdéseiről tart előadást, 16 órától Horváth István ismerteti a romániai szegregált roma közösségek helyzetét. Fél 9-től Horváth István, Pásztor Gyöngyi, Péter László, Veres Valér, Rat Cristina, Kiss Tamás, Bartha Zsuzsanna és Bodó Izabella beszélgetnek a hazai romakutatásokról. Pénteken 16 órától diákok tartanak előadásokat illetve kutatási beszámolók hangzanak el, 18 órától Hadas Miklós, a Corvinus Egyetem munkatársa tart előadást A vulkán megszelídítése. Adalékok a nyugati férfibeállítódások hosszú távú átalakulásának vizsgálatához címmel. Fél 8-tól Turóczi Ildikó számol be kameruni tapasztalatairól, ahol a hagyományos és modern gyógyászatot kutatta. A programok a Szociológia Tanszék Dostoievski utcai épületében zajlanak. Kustán Magyari Attila maszol.ro 2016. június 3.Adalékok a Bethlen Kollégium történetéhezA nagyenyedi főnixmadár Nemrég kellemes meglepetésben volt része azoknak, akik számára kedves a közel négyévszázados Bethlen Kollégium. Az épületegyüttes felújításának befejező szakaszában, ez év tavaszán hagyta el a kolozsvári Stúdium Kft. nyomdát az a tetszetős külsejű és tartalmas kiadvány, amely a sok dúlást megért, de főnixmdárként mindig megújulni tudó nagyhírű intézmény történetébe nyújt betekintést. A Bethlen Gábor Alapítvány támogatásával megjelent könyv szerzői és gondozói volt enyedi diákok (Kapitány-Horváth Zsuzsa, Krizbai Jenő, Lőrincz Kinga, Kónya István, Vass József, Horváth Mitzi),valamint igazi enyediekké vált dolgozói,Szőcs Ildikó, Dvorácsek Ágoston és Gordán Edina könyvtáros. A kiadvány ötletgazdái és anyagi támogatói, „az anyaggyűjtés szorgalmas segítői”Horváth Enikő könyvelő és Horváth István vállalkozó. A rendkívül körültekintően felhasznált könyvészeti anyag (mintegy 88 cím) magába foglalja a kollégium történetével kapcsolatos legfontosabb munkákat, amelyeknek anyagát kitűnő szintézisbe állították a szerzők. Szőcs Ildikó igazgató a Tisztelt Olvasókhoz intézett bevezető sorait így zárja: „Bízom benne, hogy a kiadvány, melyet kezében tart, sok emléket felidéz, amennyiben véndiákként, pedagógusként, alkalmazottként kapcsolódik a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumhoz...” Az iskolatörténeti tanulmány („Fejedelem, a fundamentum áll!)Krizbai Jenőtörténelemtanár munkája, aki valósággal beleszületett az intézmény történetébe, mint egykori diákja, majd tanára, igazgatója. Kitűnően dokumentált, rendkívül olvasmányos tanulmányában felvázolja a kollégium intézménytörténetét a kezdetektől az 1989-es rendszerváltás utáni időkig (napjainkig). Számomra azonban legérdekesebb, legújszerűbb Kapitány-Horváth Zsuzsa Budapesten élő művészettörténész„A víz szalad, a kő marad...” című építéstörténeti tanulmánya, amely korszakonként mutatja be századokon át építkező kollégiumot, épületeinek szakszerű leírásával valósággal lenyűgözi az olvasót, egyben újabb kutatásokra ösztönöz. „Az építéstörténet szépen felgöngyölíthető: – írja a szerző a tanulmány záró részében – kirajzolódnak a fontosabb korszakok, jelentősebb személyiségek. Néhány ponton azonban homályba merülnek a részletek. Az iskola történetének vizsgálásában további kutatást igényelnek az építészek személyei... Az iskola hosszú története tehát bőven rejt még feltárandó részleteket.” Gordán Edina, a Bethlen Dokumentációs Könyvtár könyvtárosának – aki 2013 őszétől viseli e tisztet – kutatási témája a nagyenyedi református kollégium könyvtárának története 1622 és 1914 között, sok érdekes újdonsággal lepi meg az olvasót. A bibliotéka, akárcsak a Kollégium „nem kerülhette el az évszázadok pusztításait. Ahogy azonban a jelen példa is mutatja, mindvégig képes volt a megújulásra, újrakezdésre” – írja a szerző. Ezt igazolja a ma mintegy 70 000 kötetet számláló értékes gyűjtemény, amelyre tökéletesen illenek a mottóként választott Jékely Zoltán-sorok: „ A könyvek is, prédái volt tüzeknek, / e polcokon mind-mind újjászületnek,...” Dvorácsek Ágoston, a kollégium fizikatanára A Ritkaságok és Természeti Dolgoknak Gyűjteményes Háza című tanulmányában részletes betekintést nyújt a Kollégium még vissza nem szolgáltatott természettudományi múzeumának történetébe és rendkívül gazdag anyagába. Az írásFüggeléke igen értékes adatokkal egészíti ki a munkát. „A nagyenyedi múzeum, A Ritkaságok és Természeti Dolgok Gyűjteményes Háza 1796-ban létesült, és jelenleg is működik. A kollégiumé volt és a kollégiumé lesz! Ha mi is úgy akarjuk!” – vallja meggyőződéssel a szerző. A kötet A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium – sziget a szórványban című záró tanulmánya Szőcs Ildikó igazgatónő igen alapos, nagy szakértelemmel megírt munkájával zárul. „Jelen tanulmányban – írja a szerző – a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium intézményi helyzetének bemutatására vállalkozom, a teljesség igénye nélkül, különös tekintettel a szórványban végzett nemzetmentő tevékenységére. Egy olyan környezetben, ahol a történelem viharai több ízben elpusztították a lakosságot, az épített örökséget, nagy szükség van erőt sugárzó intézményekre, amelyek életet lehelnek a sokszor kilátástalannak tűnő hétköznapokra.” A körültekintően megszerkesztett, jól dokumentált írás a román oktatási rendszerbe ágyazza a Bethlen Kollégium sajátos helyzetét, kitér Nagyenyed és a kollégium sok évszázados, kezdetben nem felhőtlen, kapcsolatára, majd az intézmény szórványkollégium jellegéből fakadó sajátosságokat taglalja, amelyeknek egyik jellegzetessége a keresztszülőprogram és annak hatása. A tanulmány Függelékében a kollégium közel négy évszázados történetének legfontosabb eseményeit veszi számba a szerző 1622-től napjainkig. A tartalmas kötet értékét növeli Vass József grafikusművész, kollégiumi véndiák borítóterve és a sok fénykép, amelyek közül különösen kiemelkednek Lőrincz Kinga sajátos látásmóddal készült fotói. Kapitány-Horváth Zsuzsa szerkesztő a könyv Előszavában meggyőződéssel vallja, hogy e kiadvány beszédesen bizonyítja: „...a Bethlen-szellem létezik, és bármikor képes jól működő gépezetté kovácsolni a véndiákokat egykori tanáraikkal, iskolai dolgozókkal.” Murvai Miklós A nagyenyedi főnixmadár - Adalékok a Bethlen Kollégium történetéhez /Nagyenyed, 2016/ Nyugati Jelen (Arad) 2016. június 16.A nagyenyedi főnixmadárAdalékok a Bethlen-kollégium történetéhez Nemrég kellemes meglepetésben volt része azoknak, akik számára kedves a közel négy évszázados Bethlen-kollégium. Az épületegyüttes felújításának befejező szakaszában, ez év tavaszán hagyta el a kolozsvári Stúdium kiadó nyomdáját az a tetszetős külsejű és tartalmas kiadvány, amely a sok dúlást megért, de főnixmadárként mindig megújulni tudó nagyhírű intézmény történetébe nyújt betekintést. A Bethlen Gábor Alapítvány támogtásával megjelent könyv szerzői és gondozói volt enyedi diákok (Kapitány-Horváth Zsuzsa, Krizbai Jenő, Lőrincz Kinga, Kónya István, Vass József, Horváth Mitzi) valamint igazi enyediekké vált dolgozói, Szőcs Ildikó, Dvorácsek Ágoston és Gordán Edina könyvtáros. A kiadvány ötletgazdái és anyagi támogatói, „az anyaggyűjtés szorgalmas segítői” Horváth Enikő könyvelő és Horváth István vállalkozó. A rendkívül körültekintően felhasznált könyvészeti anyag (mintegy 88 cím) magába foglalja a kollégium történetével kapcsolatos legfontosabb munkákat, amelyeknek anyagát kitűnő szintézisbe állították a szerzők. Szőcs Ildikó igazgató az olvasókhoz intézett bevezető sorait így zárja: „Bízom benne, hogy a kiadvány, melyet kezében tart, sok emléket felidéz, amennyiben véndiákként, pedagógusként, alkalmazottként kapcsolódik a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumhoz...” Az iskolatörténeti tanulmány (Fejedelem, a fundamentum áll!) Krizbai Jenő történelemtanár munkája, aki valósággal beleszületett az intézmény történetébe, mint egykori diákja, majd tanára, igazgatója. Kitűnően dokumentált, rendkívül olvasmányos tanulmányában felvázolja a kollégium intézménytörténetét a kezdetektől az 1989-es rendszerváltás utáni időkig (napjainkig). Számomra azonban legérdekesebb, legújszerűbb Kapitány-Horváth Zsuzsa Budapesten élő művészettörténész A víz szalad, a kő marad... című építéstörténeti tanulmánya, amely korszakonként mutatja be a századokon át építkező kollégiumot, épületeinek szakszerű leírásával valósággal lenyűgözi az olvasót, egyben újabb kutatásokra ösztönöz. „Az építéstörténet szépen felgöngyölíthető: kirajzolódnak a fontosabb korszakok, jelentősebb személyiségek. Néhány ponton azonban homályba merülnek a részletek. Az iskola történetének vizsgálásában további kutatást igényelnek az építészek személyei... Az iskola hosszú története tehát bőven rejt még feltárandó részleteket.” – írja a szerző a tanulmány záró részében. JÓZSA MIKLÓS Szabadság (Kolozsvár) 2016. június 27.Most és mindörökkéMolnár János teológus, költő és prózaíró legújabb Most és mindörökké című regényét mutatták be június 25-én, szombaton a nagyváradi várban, a 4. Szent László Napok keretében. Az egybegyűlteket Horváth István köszöntötte, majd Szász László a Károli Gáspár Református Egyetem irodalomtörténeti tanszékének nyugalmazott egyetemi docense méltatta a kötetet. Mint elmondta, Molnár Jánost elsősorban teológia-tanárnak és tudományos kutatónak tartja, de kiváló regényírónak is bizonyult. Szépprózájában tudatosan vállalt attitűd a szociológiai érzékenység. A könyvbemutató során a Szigorúan ellenőrzött evangélium szerzője arról is beszélt, hogy nem vallja magáénak a manapság divatos „mágikus realizmust”, hiszen véleménye szerint a valóság sokkal érdekesebb lehet, mint a fantázia bármely szüleménye. Legújabb regényének főhőse egy fiktív útépítő mérnök, akit egy baleset miatt bíróság elé állítanak, s miközben ítéletére vár, belül saját magánharcát is megvívja, viaskodván hitével. Mint a szerző elmondta, tudatosan állított olyan hőst regénye középpontjába, amelyik fenntartásokkal él a baloldali életszemlélet irányába, ugyanis véleménye szerint ilyenre kevés példa van a kortárs magyar irodalomban. Molnár János ugyanakkor azt is hozzátette egyetért naplóíró főszereplőjével abban, hogy a keresztyén egyháznak a krisztusi szellemhez való visszatérésben kell keresnie identitását a jelenkorban. A bemutató kötetlen beszélgetéssel zárult. Sz. G. T Reggeli Újság (Nagyvárad) 2016. augusztus 6.Horváth István: Válogatott versek (Székely Könyvtár)Falusi költő, de inkább a falu költője, annak minden terhével, hátrányával, majd előnyével együtt. Teher, hátrány inkább az elején, előnyök főleg a végén, de inkább a közepén. Hat elemivel, autodidaktaként, maga mögött hagyva aprócska faluját, Ózdot, „sorsának természetes díszletét” (Deák Tamás), a tájnyelvvel, igazi anyanyelvével felvértezve, természetes közegéből, falusi közösségéből kiszkadva lép a poétai mezőkre. És visszahőköl. Nem is a „mezőktől”, mert még csak nem is hihette, nem is remélhette, hogy vadvirágos rétek, csobogó patakok stb. várják, hanem az aszfalttól. Attól a városi világtól, ahová hirtelen belecsöppen. Kilép a parasztjai közül, és belép a városiak közé. Ahonnan kilépett, kinézik maguk közül, ahová belépett: nem fogadják be. Ez (lesz) költészetének tragédiája. Ez a kettősség, ez a meghasonlottság. Hiába az otthonról, a faluból a vérében hozott gazdagság, a népköltészet, a balladák, a mesék csodálatos színpompája, a népi pogány eredetű képzeletvilág, ha gyökerét vesztettnek érzi magát, harisnyás embernek a városi literátorok között. Jövevény, kívülálló, és ezen még a vele született, „a költő természetéhez tartozó nyelvi és technikai fogékonysága” (uő), de az állandó tudásszomja, az állandó tanulni akarása (hiányai bepótlására), s ennek folyományaként műveltsége kipallérozása sem enyhíthet. De legalább van, ahová elvágyódni, ahová visszavágyódni. És az eltávozása utáni kiélesedett figyelmű rálátással van – mindig –, ahová visszafordulni. Mert mit is tehetne egy számára teljesen szokatlan, ellenségesnek érzett környezetben? Visszamegy – az állandó otthontalanság-érzéstől, az elveszített szülőföld fájdalmától, a megtagadott paraszti sors emlékétől gyötörten – oda, verseiben, ahonnan eljött. És lassacskán megtalálja mondandójához a formát is, a szélesen hömpölygő, inkább epikus (tizenhat szótagú, páros rímű), de népköltészeti elemeket is magában hordozó tárgyias elbeszélő lírát. És még a versvégen felmutatott jelkép, tanulság, az örök újrakezdésről például a Tornyot raktam című, méltán elhíresült versében, ez a mai szemmel picit didaktikusnak ható konklúzió-levonás sem tudja elhalványítani a vers igazi erejét, nagyságát. (Gyermekkorom mindenféle iskolai ünnepélyeinek kedvelt darabja volt a költemény, az akkori diák-előadók patetikája, erőteljes, fokozódó ritmusú intonációja, emelkedő hangfekvése ma is itt rezeg a fülemben.) De a Tornyot raktam mellett ott van – kicsit rá is kap e vers nyomán a széles hömpölygésű, az elbeszélő rész után, a befejezésben gondolati-lírai reflexiót beiktató darabok ízére – a Disznóölésre (a Családi kör nagyszerű rokonverse), a monumentális Paraszt-oltás, középiskolás éveim kötelező olvasmánya, a Mert kifelé nem volt útja titkokat sejtető darabja, ugyancsak erős didaktikus zárlattal, vagy a Nyugtod ne legyen remeklése, no meg a Szolgálatváltozás sajátos, Horváth István-os, igen remek balladája. De líraibb költeményei között is találunk igazi gyöngyszemeket már a kezdeti (meg a későbbi) időszakból is, ilyen Az én vándorlásom (talán erre figyelhetett fel Jékely), Ül felettem a búbánat, 1943, vagy a Halál marka lendül – csak így, kapásból. Nem túl sok van belőlük, igaz, de sok-sok részletszépség kárpótolhat megannyi versében, vagy bosszanthat, hogy hogyan is nem sikerült végigvinnie az egész költeményen azt a szépséget, amikor Kosztolányi-, Arany-, Petőfi-hatások csillognak-villognak itt is, ott is, sőt, Nagy László Ki viszi át a szerelmet című versére is találunk „ráírást” Ha létünk léte eltűnik címmel. Igaz, a nagy kortárséhoz képest sokkal szerényebb kivitelezésben. Az 1944-es fordulattól aztán, ha válogatott verseinek kötetét olvassuk, egy-két ívnyit továbblapozhatunk bátran. A harisnyás parasztból pantallóssá vált, dicsért népköltő nem találja sem a helyét a megújult világban, sem a hangját, hogy miként is kellene viszonyulnia ehhez az új, gyökeresen megváltozott világhoz, és egyáltalán: versben hogyan kellene szólania. Születik így egy csomó felejthető, igen gyenge költemény, népieskedő hangon, mert nagyon-nagyon vékony szál választja el a népi darabokat, a népies verseket az álnépiesektől, amelyek leginkább a giccshatár közelében járnak, vagy még ott sem. Kívülállóból belül álló lesz (ha van ilyen egyáltalán), de a ruha rajta továbbra is a kívülállóé mArad. A szerep is, amit játszania kell, amit a kezdet kezdetén felvett, s no meg amit aztán ügyesen rá is kényszerítettek. A merőben új költői feladatra azonban csak gyatra megoldások születnek. Majd csak a hatvanas évek közepe táján talál újra magára, amikor az öregség, betegség, a közelítő halál formálja már nagy erővel át líráját. És az újra felfedezett gyerekkor, falusi világ, egy idősödő ember szembenézése egykori önmagával újra megtermékenyíti benne a költőt. Az elégikus szomorúság hangjával, a búcsúzáséval azonban – kifelé tartva az életből – mintha nemcsak saját magát búcsúztatná, hanem azt a falusi, paraszti világot is, aminek akkor már jószerével (vagy lassacskán?) befellegezni látszott. Horváth István-emlékünnepély Magyarózdon Magyarózdon augusztus 6-án Horváth István-emlékünnepségre kerül sor. A református templomban 10 órától Ötvös József vártemplomi lelkész hirdet igét. Márkus Béla irodalomtörténész a Magyarózdi torony alatt, Fekete Vince költő Kortársunk, Horváth István címmel tart előadást. Csomós Attila, az RMGE Maros megyei szervezetének elnöke változó világunkról, Dávid Gyula irodalomtörténész Horváth Istvánról őrzött emlékeiről beszél. 12 órakor a megújult emlékházban Szémán Péter EMKE-elnök beszél a költő hagyatékáról. Ezt követően a résztvevők a temetőbe látogatnak. Az ünnepség a művelődési házban folytatódik. Fekete Vince Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. augusztus 6.Horváth Arany: Miért gázolták halálra Horváth István írót?1997. július 5. Kézdivásárhelyen KIRÁLY KÁROLLYAL több kérdésről beszélgettünk, többnyire arról, ami kimAradt az első könyvéből, vagy amit bizonyos személyekkel kapcsolatban még nem illő megírni, így jutottunk el édesapámhoz, akiről a következőket mondotta: – Édesapádat 1970-ben ismertem meg személyesen, miután súlyos betegsége után felhívtál telefonon, hogy segítsek bejuttatni a kovásznai szívkórházba. Hogy nyugodtan, kényelmesen érezze magát, hogy elhúzódhasson verset írni, a pártgazdasághoz tartozó gerendavillában helyeztem el. Ha jól emlékszem, a földszinti 8-as szobában volt először. Nagyon gyakran látogattam – már amennyit megengedett akkoriban az időm. Áldott jó ember volt, szerettem beszélgetni vele. Amíg másoktól elfordultam, egyre jobban esett édesapád atyai szeretete, bölcsessége, mert tisztán látta azt a kificamodott világot, amiben éltünk. Pontosan felmérte a küzdelmemet. Horváth István emléke kiemelkedő! Ha te is emlékszel... egyszer együtt voltunk és a magad módján túl kényes kérdéseket feszegettél a nyitott teraszon, Pista bácsi az ujjával jelezve kicsit megfenyegetett, hogy hallgass. 1971-ben azt kérdezte: – Karcsi fiam, ezzel a fiatalos hévvel felméritek-e, hogy mit tesztek helyesen? Féltelek titeket itt, Kovászna megyében. A hegyen túliak lábujjhegyre állva figyelik minden mozgásotokat. Nehogy az író, költő „gyermekek”, Farkas Árpiék bajba jussanak veled együtt. Én viszont tudtam, hogy azt a korszakot ki kell használni Kovászna megyében. Ki is használtuk. A hetvenes években éppen Horváth István barátsága és magatartása is meggyőzött, megerősített abban a hitemben, hogy be kell fejezni a megalkuvó, bólogató politizálást, ha meg akarok mAradni embernek és magyarnak. Ezt folyton megvitattam Pista bácsival, és ő, bár egyfolytában óvott, mégis egyetértett velem. Mondjam ki: szinte egyformán gondolkodtunk. Amíg mások tömegesen elhagyták az országot félelmükben, én szembeszegültem a hétfejű sárkánnyal. H. I. barátsága ebben erősített meg, kegyetlen küzdelmemben soha nem tagadott meg. Azt tudtuk, hogy lehallgatnak, igyekeztünk a kovásznai találkozásainkon óvatosak lenni, de mindenképpen a Securitate fókuszába került. És még egy dolgot tudni kell: a szeku sokkal jobban tartott a következetesen szívós költőktől, mint némely, külföldet járó, nagyhangú magyarkodótól. Felső-Háromszéken édesapád nagy tekintélynek örvendett. Meghívták iskolákba, művelődési házakban találkozott az emberekkel. Szavának súlya volt. Érdekességként elmondom, hogy a megyei Securitate parancsnoka, Hanches János nagy tisztelője volt Horváth Istvánnak, ő vigyázott a költőre ahelyett, hogy csak megfigyeltette volna. Lehet, hogy ez is hozzájárult a leváltásához? Az öreg sokszor arra figyelmeztetett, hogy ne lógjak ki a sorból. Azt is mondta, hogy az író ne politizáljon tételesen, az írónak viszont látnia kell, hogy a politikus jól politizál vagy rosszul. Egyszer így szólt: – Karcsi fiam, te szinte naponta szemet szúró tettekkel állsz az ellenség elé. Igen, így mondta 1971-ben: ellenség. Amit nem felejthetek, igyekezett a funkciómtól félteni. Arra is ügyelt, nehogy beszélgetéseinkkel hozzájáruljon leváltásomhoz. De amikor bedobtam a törölközőt, megértett. Őt elgázolták. Én élek. Ezt a forgatókönyvet írták meg, és egyik sem véletlen. Húsz évvel Horváth István halála után, 1997. január 17. A Kolozsvári magyar rádió riportere, Muzsnay Magda és Essig József operatőr tért vissza Magyarózdra, az író nyomába. A riporter MIHÁLY FERENCET, édesapám első unokatestvérét emlékeztette az elhunytra, és így került sor arra a vallomásra, amit eddig nem mert megtenni sem ő, sem más a faluban. Az interjú után én is kikérdeztem nagybátyámat. Részletesebben beszámolt a történtekről, különösképpen hangsúlyozta, hogy édesapám titoktartásra kérte fel, nem akarta, hogy tudomásomra jusson, hogy őt figyelik. Mivel párton kívüli voltam, állandó bizonytalanság fenyegetett. Édesapám attól félt, hogy kitesznek a Művelődéstől, ha valahol szót emelek. – Elég rendszeresen járt ki Ózdra egy magyar belügyes, Kerekes ezredes – mesélte Ferenc bátyám. – A falu férfinépétől érdeklődött Pista után, jól megijesztette az öregebbjét, nekem csak a bátrabbja merte elmondani, hogy mit kérdezett. Házamnál evett, ivott az a tiszt, nem mutatta, hogy rossz szándékú, mivel magyar volt, lehet, hogy ennél fogva rendesebb volt velünk. Sok mindenről beszéltünk, de főleg ő kérdezett. Pista bácsiról nem érdeklődött. Vagy ha igen, akkor nem olyasmiről, ami gyanús lett volna nekem. Én nem mertem belebonyolódni az ő bajába, tudtam, amit tudtam, s aggódtam bátyámért. Na, de Pista bácsit én olyan megfontoltnak, okosnak ismertem, hogy gondolni sem mertem arra, hogy ezek mégis bekerítik valamivel. A faluban volt Securitatés megbízott. Nem vettük komolyan, olyan aljaember volt, akinek nem volt tekintélye. Pénzért tette. Ahogy hazajött bátyám, nemsokára megindult a faluban, jött s ment. Horváth István távozása után végigjárta a falut. Arany után is érdeklődött valakitől egyszer. Ez a feladata – gondoltam –, ezért kapja a fizetést. 1977. január 4. Amikor elgázolta bátyámat a részeg szekustiszt, a temetés előtti nap valósággal elárasztották a falut a securitatésok. Felfegyverkezve, minden utcánál egy-egy kapunál megállt a katonai autó. Nem volt elég a mi bánatunk, a faluban riasztó félelem dúlt, hogy vajon mit akarnak a temetésen? Marosvásárhelyről megérkeztek a legmagasabb hivatalos belügyi szervek. Amíg megérkezett a halottas menet, kivonultak a temetői útra, közvetlenül a temető mellé állottak a kocsikkal. A tor után sem mentek el, úgy hajnalban hallottuk, hogy vonulnak ki a faluból. Utána, bár biztosan látták s tudták, hogy kik beszéltek a sírnál, mégis kikérdezték a férfiakat, hogy ők miről tudnak többet? Nem telt el egy hónap, és megint kivonultak a faluba. Egyik tiszt elkérte a szülőház – most emlékház – kulcsát. Behatoltak és mindent, de mindent felkutattak. Arra voltak kíváncsiak, hogy vannak-e magyarországi titkos anyagok? Engem külön kérdőre fogtak, hogy itthon mit dolgozott, kivel találkozott Pista bácsi, és még járt-e itt Király Károly, találkoztak-e ezen a helyen Pista bácsival. Megfenyegettek, hogy mondjam meg az igazat, mert ha nem, felelni fogok a törvény előtt. Rettentő idegesen folyt a házkutatás, bár az elején nem konkretizálták, hogy pontosan mit keresnek. Engem minduntalan kérdőre vontak, válaszoljak kérdéseikre, az igazat mondjam, mert ha nem, a törvény előtt fogok felelni. Erre azt válaszoltam: „amit mondok, azért felelősséget vállalok. Ebben a házban tudtommal nincs olyasmi, ami után kutatnak”. Lassan kiderült, hogy az író rendszerellenes írásait keresik. Azért voltam biztos a dolgomban, mert ha volt is ilyen írása bátyámnak, azt nem hozta haza, volt annak jobb helye is, ahova elrejthette. De a tisztek csak még jobban fenyegetőztek, hogy ne tagadjam, mert én biztosan tudok az ilyen írásokról. Csak azt erősítettem: ilyen iratokat nem találnak, és én nyugodt vagyok, mert ha igazságos úton járnak, nem emelhetnek ellenem vádat. Csak ha igazságtalanságot cselekednék, akkor vádolhatnak meg valamivel. Elmentek. Nemsokára újra megjelentek, a férfiakat külön-külön hívták magukhoz, és faggatták őket, hogy kiket ismertek a temetésen, akik nem idevalók voltak? Ekkor már megijedt a falu, szinte futva érkeztek hozzám panaszkodni. Bennem az első pillanattól felmerült a kérdés, illetve tudtam, hogy szándékos gyilkossággal és nem véletlen halálesettel állunk szemben. Pista bácsi a halála előtti években elmondta nekem, hogy általában a magyar értelmiségieket megfigyelés alatt tartják, és már nem is egyszer észrevette, ha valahol megjelenik, akkor követik. A családban ezt senkinek nem mondta rajtam kívül. A leányát rettentően féltette. Arany is olyan erélyesen kimutatta az ellenérzését a diktatúrával szemben, hogy az is elég lett volna a családnak. Pista bácsi átlátta az én lelki világomat, és, mint egész életünkben, tudta, hogy hol kell elmondania a titkát. Akár én kerestem fel Kolozsváron, akár ő jött haza, az én színvonalamhoz leereszkedve megérttette velem a dolgok lényegét. Egymás titkait csak mi tudtuk, és tanácsaival megértette velem, hogy mikor hogyan viselkedjem, hogy fennmAradjak, hogy lehetőleg mi fennmAradjunk. Itthon a Pista bácsi megfigyelője mindent jelentett, különösen, amit nekünk nyilvánosság előtt mondott el. Furcsa dolog – hányszor elgondolkozom ezen –, ez a csendes bölcs jóember konokul magyar volt. Kiharcolta az ásatásokat a Dégi csupon, ahol az avar temetőt feltárták. A gyűjtései, azok magyarázatai mindig visszanyúltak őseinkhez. Rákosi tiszteletes úr is sokat volt vele, ők okosabban elbeszélgettek, nem tudom, hogy ő ezekről a belső dolgokról tud-e valamit. A változás után az ezredest még egyszer láttam Vásárhelyt. Köszönt és sietett tovább. Én nem vagyok olyan ember, hogy másnak bajt csináljak, de bátyám haláláért még valakinek felelnie kell. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. augusztus 9.Kettős ünnep NagyajtánEmlékoszlopot avattak, kiállítást nyitottak Nagyajta központi terén, vasárnap délután emlékoszlopot avattak. Péterffy Dénes munkája ezentúl a két testvértelepülés, Nagyajta és a magyarországi Csákánydoroszló lakóinak barátságára emlékezteti az arra járókat, arra a barátságra, mely idén a 21. születésnapját ünnepelte. Az emlékjelt Csákánydoroszló község önkormányzata állíttatta, azon egy Ismerős Arcok-idézet olvasható: „Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk, mi egy vérből valók vagyunk”. Az ünnepségre gyülekező helybélieket és vendégeket Benkő Klára tanítónő köszöntötte, elmondva, idén éppen tizedik alkalommal találkoztak a két település lakói, akik között a fennálló kapcsolat túlmutat egy szokásos testvértelepülési viszonyon. A barátság szimbóluma „Huszonegy éves barátságunk szimbóluma ez a csodálatos kopjafa” – fogalmazott, átadva a szót Kozó József csákánydoroszlói iskolaigazgatónak, aki a magyarság történelmének fájó pontjaira emlékeztetve világított rá arra, hogy bár sokszor, sokan voltak azok, akik hagyományainktól, szokásainktól, épületeinktől megfosztani akartak, mindig akadtak olyanok, akik helytálltak a nehéz időkben. „A kopjafák megmAradásunk jelképei, mutatják az utat, melyen haladni érdemes”– hangoztatta. Barabás Mihály volt nagyajtai iskolaigazgató, Horváth István csákánydoroszlói és Bihari Edömér nagyajtai polgármester is szólt az ünneplőkhöz. Köszönetet mondtak azoknak, akik a két, egymástól egyébként ezer kilométerre levő település barátságának alapjait lerakták. A kopjafaavatás rövid ünnepi műsorral ért véget, majd Fekete Levente unitárius és Nagy Károly Kázmér református lelkészek megáldották a két település barátságának jelképét. Értékek egy szobában A falu ünnepi délutánja ezután az óvoda épületében folytatódott, ahol Nagyajta értéktára címmel nyílt kiállítás, melyet a magyarországi Kemestaródfa polgármestere, Takó Gábor nyitott meg. Az általa vezetett önkormányzat volt ugyanis az, amely tavaly pályázatot nyújtott be a Magyar Földművelésügyi Minisztériumhoz, támogatást nyerve értéktárak létrehozására, felkérve a nagyajtaiakat, kapcsolódjanak be abba. A hárommillió forint összértékű pályázatból állandó kiállítást rendeztek be Kemestaródfán és Nagyajtán is, az utóbbi települést megillető 1,7 millió forintból hordozható számítógépet, más ajándékokat is vásároltak, készítettek az erdővidékieknek. Bihari Edömér, Nagyajta polgármestere elmondta, örömmel kapcsolódtak be a pályázatba, ugyanakkor köszönetet mondott Bihari Katalin óvónőnek és Benkő Tünde kultúrfelelősnek is, akik helyi szinten sokat tettek azért, hogy a kiállítás létrejöhessen. A tárlatot bemutatva kifejtette, hogy azon Nagyajta értékeinek csak egy kis hányada látható, a 350 éves kupás cseréptől kezdve, régi iratokon, a Péterffy család 1594-ig visszavezetett családfáján, régi használati tárgyakon, díszokleveleken át egészen a Kuttlik Rudolf által szerkesztett és szabadkézzel írt Nagyajtai Sport című újság egy-egy példányáig, a talán ezer egykori futballista kartotékját is tartalmazó ládáig. A pannókon számos régi, a falu valamikori életébe bepillantást engedő fénykép is megtekinthető, többek között az egykori cigányzenekar és a rezesbanda, osztályképek, csoportképek, faluképek, ugyanakkor megszemlélhető a nagyajtai Péterffy család feljegyzéseinek tavaly kiadott könyve is, benne Nagyajta történelmére vonatkozó számos érdekességgel. – Bár Nagyajta legnagyobb értéke a vártemplom, ezt a kiállítást is érdemes megtekinteni a múltunk iránt érdeklődőknek – ajánlotta végül a község polgármestere. Böjte Ferenc Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
