|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 538 találat | lapozás: 1-30 ... 391-420 | 421-450 | 451-480 ... 511-538 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Szabó Csaba 2010. július 13.Mit kínál a marosvásárhelyi zenetanári szak?Elekes Márta-Adrienne a zenetanári szak tanszékvezetője Úgy gondolom, ez év májusi teremnévadó ünnepségünk óta, sokan már nemcsak tudják, hogy városunkban a felsőfokú magyar nyelvű zenei oktatás a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen talált otthonára, hanem az ódon hangulatú Pálffy-ház vendégeiként beleérezhettek abba is, mit jelent, az immár Metz Albert, László Árpád, Szalman Lóránt és Szabó Csaba védjegyének örvendő termekben szívni magunkba tudományt s művészetet egyaránt. A falak mögötti munkáról faggathatnánk tanárt és egyetemi hallgatót. A lezajlott záróvizsgák izgalmát magunk mögött tudva azonban időszerűbbnek mutatkozik a kérdés: milyen perspektívát kínál egy zenetanári diploma? Négy évfolyamunk végzett már. Örömmel nyugtázzuk, diákjaink nagy részét sikerült "megfertőznünk" a pedagógusi pálya elhivatottságával. Van, aki a magyar népdal szeretetétől vezetve került hozzánk, s most rendíthetetlen határozottsággal állítja, maga is tanítani akar. Korábbi végzőseink sorsát követve ugyancsak megelégedéssel vesszük tudomásul, hogy sikerül helytállniuk. Zenei alapképzésünk úgy van megalkotva, hogy mindenki feladatot talál magának. Van, aki éppen a zene- színészet párosítást találta vonzónak, de azokat is említhetjük, akik ma a Marosvásárhelyi Filharmónia Vegyeskarát erősítik. Vagy akár hadd idézzem, hogyan nyilatkozik erről Boér Izabella újonnan végzett hallgatónk: "Valaki a napokban megkérdezte, hogy óvónőként miért éppen a zene területét választottam, hogy tovább képezzem magam, s miért nem fordultam inkább a pszichopedagógia felé? Mert azt gondolom, nem elég tisztában lenni a gyermek életkori sajátosságaival, eszközök kellenek, új módszerek, alternatívák, és én mindig is éreztem, hogy a zenében olyan tartalékerő rejlik, amely képes megsokszorozni bármely tevékenység eredményességét. Úgy vélem, nem elegendő a zenei nevelést csupán egy- két foglalkozásra korlátozni; nem elég kizárólag ennek a műveltségi területnek a tevékenységkörére hagyatkozni. Szándékom, hogy maximálisan kiaknázzam a zene kínálta fejlesztési lehetőségeket, és egyre jobban kiszélesítsem módszertani hasznosíthatóságának spektrumát. A Művészeti Egyetem zenepedagógia szakának friss végzőseként, tanáraim biztatása által hitemben és szándékomban egyaránt megerősítve folytatom majd óvodapedagógusi munkámat, mindennapi tevékenységembe integrálva a szerzett ismeretanyagot, nem tévesztve szem elől egy későbbi esetleges pályamódosítás lehetőségét az óvoda- és zenepedagógia ötvözésével." Az idei felvételire Zenetanár szak – magyar tagozat alapképzésre július 12. és 18 között lehet beiratkozni a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem titkárságán, a Köteles Sámuel utcai épületben. A július 20–21-én zajló felvételi vizsgákat megelőzően csütörtökön, pénteken, szombaton és hétfőn (július 15, 16, 17 és 19-én) délelőtt 10 órától a jelentkezők számára ingyenes előkészítőket szervezünk a Pálffy-házban (Bolyai utca 12/A szám). Bővebb felvilágosítást telefonon a 0265/266-281-es számon, e-mailen a [email protected] vagy [email protected] címeken, és személyesen a Köteles Sámuel utca 6. szám alatt lehet kérni az egyetem titkárságán. Népújság (Marosvásárhely) 2010. szeptember 22.Öngyilkos magatartások ellenBesegíteni a szélsőséges politikai köröknek: a sajtó számára látványos, (vissz)hangos öngyilkosság lenne. Azért mást is tesz a sajtó, mint hogy beszámol a sztárok és celebek öngyilkosságáról (a politikai öngyilkosságokról is), és ezzel valóságos szuicidhullámot indít el. Ahogyan a Prigoană-médiatörvény bizonyos előírásainak támogatási kényszerét magyarázza az RMDSZ-es képviselő. Azért mást is tesz a sajtó, mint hogy beszámol a sztárok és celebek öngyilkosságáról (a politikai öngyilkosságokról is), és ezzel valóságos szuicidhullámot indít el. Ahogyan a Prigoană-médiatörvény bizonyos előírásainak támogatási kényszerét magyarázza az RMDSZ-es képviselő. Jut eszembe: nekem nem kell ezt magyaráznia, hiszen éppen én voltam az, aki még 1993-ban egy ötrészes riportsorozat végén, amely azt vizsgálta, miért követtek el fél év alatt tizenhárman öngyilkosságot egy Brassó megyei magyar faluban, ugyanazt a következtetést vontam le, mint a képviselő által említett szociológusok: amint publicitást kapott és figyelmet nyert az első önkezűleg életét elvető személy, az elkeseredett emberek maguk is szerették volna, ha legalább halálukban empátiával, megbocsátó szeretettel közelednek hozzájuk. Igaz, hogy nem csak a sajtóban kerülnek ezek a sajnálatos esetek közbeszéd témájává, hanem először az öngyilkos közvetlen környezetében, a falujában, a tömbházában, baráti körében – ennek ellenére azóta se írtunk lapomban azokról, akik önként távoztak az árnyékvilágba. Még arról a rákból gyógyult fiatalasszonyról sem, akinek – a politikai osztály húsz éves ténykedése miatt is – csökkentették a fizetését, s így nem tudta megvásárolni az utókezeléshez szükséges gyógyszereit. Lám, lám, nem kell nekünk sajtótörvényben előírni, hogy legyünk felelősek, mert igyekszünk felelősen is viselkedni. Az erdélyi magyar sajtóban dolgozók legjava – és vannak egy páran! – így ír és gondolkodik. A bértollnokok, revolverújságírók, zsarolók ellen meg ott a büntetőtörvénykönyv. Erről ennyit. S hogy meggyőzzem az olvasót, hogy az erdélyi magyar újságíró mással is foglalkozik, mint hogy öngyilkosságokról számoljon be beteges kéjjel, hadd mondjam el, hogy ezeket a sorokat a budapesti Román Kulturális Intézet vendégszobájában pötyögtetem, ahol romániai és magyarországi kisebbségi újságírók találkoztak. Az alkalmat az szolgáltatta, hogy a szinte megszállott kolozsvári tévés, Szabó Csaba által létrehozott Fehér Holló társaság megjelentette és bemutatta Noi-Mi című kötetét. Szórványban élő magyar újságírók jegyzeteit, riportjait, tanulmányait és sci-fi regényrészletét román nyelven. Bevallottan azért, hogy a többség is megismerje őket, megtudja, hogy ők ma is a transzilvanizmus hívei, amely feltételezi a népek közötti dialógust és kulturális cserét. És megtudja azt is, hogy ezek a gondolkodó újságírók nem rögeszmésen csak az etnicitás problematikájával foglalkoznak, hanem van közöttük olyan is, aki a történelem, és olyan, aki a mélylélektan kérdéseit feszegeti, más európai rangú filmkritikát jegyez. A budapesti találkozón a sztereotípiák káros voltáról beszélgettünk. Összevetettük a média előítéleteit a társadalom sztereotípiáival, és megállapítottuk: a többségnek a kisebbségről, a kisebbségnek a többségről alkotott véleménye jobb, mint a sajtó által lefestett kép. (Egy kivételt talán. A romák elleni társadalmi előítélet szerencsére nem köszön vissza a szemérmes sajtóban, ám a média még nem találta meg ennek a kirekesztésnek az ellenszerét.) A kisebbségi újságírónak hidat kell építenie saját közössége és a többség közé, amelyen kétirányú az eszmék és az értékek közlekedése. Így válhat lehetővé az integráció, amelynek szereplője nem csupán a kisebbség, hanem a többség is. A korszerű európai társadalom kialakulása azt feltételezi, hogy Romániában a románság, Szlovákiában a szlovákság is beilleszkedjen valójában soknemzetiségű országa társadalmába, elvesse a nemzetállami rögeszméit. Magyarországon a magyarságnak pedig el kell fogadnia, hogy országa nem nemzetállam, több százezer roma lakja, akiket nem sikerülhet erőszakkal asszimilálni. Nem folytatni a hídépítést, hanem besegíteni a szélsőséges politikai köröknek a társadalmi, kulturális tér aláaknázásába: a sajtó számára látványos, (vissz)hangos öngyilkosság lenne – állapították meg a budapesti Román Kulturális Intézet tanácskozásán jelenlevők. Akik valahányan késznek mutatkoztak a hídverési közmunkára. Sokan voltak! Ambrus Attila. Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. szeptember 25.Fehér Hollók a szórványértA Szórványtengelyek alapítója és lelkes éltetője látogatott el a Maros-parti kisvárosba, a hajdani híres magyar kultúrközpontba, a Világhírnév Kiadó Fehér Holló sorozata legújabb kiadványainak szerzőivel. Az Áprily Estek szeptemberi rendezvényén Szabó Csaba, a szórványtelepülések megmentésének megszállottja ismertette a szervezet célkitűzéseit és eredményeit. Egyre bővülő lelkes csapatával, a Fehér Hollókkal eddig is sokat tett a szórványban élő magyarság öntudatra ébresztéséért, megmentéséért, hogy soha ne némuljanak el templomainkban a harangok, ne néptelenedjenek el iskoláink. Ismertetőjében hangsúlyozta: „vándormadaraival” mindig oda megy, ahol kevesen vannak, ahol a legnagyobb szükség van az erkölcsi és anyagi támogatásra. Enyeden pedig kevesen vannak, ezért is jöttek ide. Jóllehet, Bethlen Gábor máig ható művelődéspolitikája következtében még mindig gyűjtő fókusz a Bethlen-kollégium, amelyre a többségiek is felnéznek, a tüzet azonban csiholni, a lángot táplálni kell! Ilyen „tűzcsiholók” az emlékezetes délután vendégei is, akiket sorra mutatott be az RTV Kolozsvári Stúdiójának munkatársa. A pergő párbeszédekre épülő bemutató első szerzője Simon Ilona, akinek Meselélektan párhuzamokkal című könyve került terítékre. A könyv „afféle gondolatébresztő megjegyzéseket kínálhat a legkézenfekvőbb, gyerekeket, szülőket, nevelőket leginkább, legmélyebben érintő-foglalkoztató kérdésekhez” – olvasható a különleges témát feldolgozó kiadvány fülszövegében. Mihály István, a Kolozsvári Rádió szerkesztő-műsorvezetője, a népszerű Nahát című „média és életfigyelő” rovat gazdája Örömszakadtáig című könyvébe foglalta a rádióban elhangzott jegyzetei, glosszái, kisesszéi egy részét. Ízelítőül ezekből olvasott fel. Szabó Csaba, a találkozó mediátora Kaffka Margit félmosolya című, édesanyja emlékének ajánlott, sok újdonságot, irodalmi csemegét tartalmazó könyében a százaktól beskatulyázott írónőt állítja új megvilágításba. „Fontosnak tartom megjegyezni – olvasom az Előszó helyett című fejezetben –, hogy e kis kötet nem a Kaffka Margit-mamutmonográfiák nyomán készült... Nem Kaffka-adatok halmaza, életrajzi részletek percre szabott dossziéja. Talán inkább irodalmi nagyriportként kellene elkönyvelni – vagy stílszerűen szép(ia)irodalmi riportként.” A rendezvényen részt vett Szegő József, a Világhírnév Kiadó felelős kiadója is. Az emlékezetes délután a gyorsan gazdára talált értékes könyvek dedikálásával zárult. Nagyenyed szépet, igazat szerető magyarjai mindig visszavárják a kolozsvári Fehér Hollókat! Szabadság (Kolozsvár) 2010. december 7.„Hídépítés"Meg kell törni azt a tömör jégpáncélt, amely elválasztja egymástól az erdélyi magyar és román közösséget, lehetetlenné téve közöttük a kommunikációt. Ezt a célt tűzték ki a Világhírnév Kiadó Fehér holló újságíró-sorozatának szerzői, akik Szabó Csaba tévés újságíró vezetésével az eddig kiadott kötetek legjobb írásait ültették át román nyelvre. A kötet bemutatóját a NOI, azaz MI, magyarok címet viselő szórványtanácskozás keretében tartották meg a Kolozsvári Rádió nagytermében. Ez volt a tíz éve indult Szórványtengely mozgalom huszadik rendezvénye, amelyen Markó Béla költőként és tankönyvszerkesztőként ajánlotta a teremben levő román anyanyelvű érdeklődőknek a NOI_MI válogatást. A tanácskozáson felszólaltak a Szórványtengely mozgalom keretébe tartozó erdélyi középiskolák vezetői, akiket az iskolákat támogató helyhatósági képviselők, tanfelügyelők, Nagyenyedről pedig a polgármester kísért el. Amikor a romániai magyarokról esik szó, a legtöbben a székelyekre gondolnak, s nem azokra a „fekete lyukakra", ahol a kis magyar közösségek elsorvadásával együtt eltűnőben van a magyar kultúra. Ezt a folyamatot szeretnék lassítani, meggátolni a mozgalom képviselői, akik nem a románsággal szemben, hanem egy nagyobb erő, az etnikumok eltűnéséhez vezető könyörtelen folyamat, a globalizáció ellenében is támogatják a megmaradás szigeteit – egészítette ki Szabó Csaba gondolatait a nagyszebeni Szombatfalvi-Török Ferenc. A Szórványtengely mozgalom alapító tagja értékelte a Kolozsvári Rádió és Televízió szerepét Szeben megye szórványmagyarságának a feltérképezésében. A továbbiakban megosztotta azt a gondját is a hallgatósággal, hogy bár működik magyar tagozat, a német tannyelvű iskolák oldják meg Szeben megyében a nemzetiségi kérdést. Ezt a könyvet azok számára adtuk ki, akik hajlandók a párbeszédre, s akik megértik, hogy a nagy kultúrák kicsi közösségi kultúrákból épülnek fel – hangsúlyozta Ambrus Attila brassói újságíró, aki Szabó Csaba, Mihály István, Simon Ilona, Balázs János és Tamási Attila mellett a kötet hat szerzőjének egyike. A könyv üzenete erdélyi és európai is egyben, az áldatlan versengés helyett nem az egyetlen identitásba való beolvasztásra kellene törekedni, hanem meg kellene érteni, el kellene fogadni a másik fél másfajta önazonosságát. Ezt akarják közvetíteni a kötet szerzői, akik az együttélés hídjainak építésére szőttek összeesküvést ezzel az antológiával – hangzott el többek között Markó Béla ismertetőjében. A találkozón az anyagi mecénás, Szegő József adta át a Szórványtengely mozgalom keretében végzett munkájáért az elismerő oklevelet három fiatal tévésnek, Száraz Annának, Darai Leventének és Varga Mártonnak (képünkön). A tanácskozás második részében a szórványlíceumok vezetői vették át a szót. A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumnak a város életében betöltött szerepéről Mihai Horaþiu Iosan polgármester beszélt. Szőcs Ildikó igazgatótól megtudtuk, hogy az enyedi kollégium teljes külső és belső felújítására hatmillió eurós pályázatot nyertek a regionális operációs program keretében, a helyhatóság támogatásával. A munka reményeik szerint márciusban kezdődik el. „Nem a sokaság, hanem/ Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat." – idézte a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum mottóját Fodor Dóra igazgató, aki az emberéletet követelő múlt után az ígéretes jelenről beszélt. Sikerült két párhuzamos kilencedik osztályt indítani, s az 55.000 lakosú Torda 5.000-es létszámú valamint az Aranyos menti magyar lakosság számára biztosítani tudják az identitás megőrzésének a lehetőségét, s közben nyitni a román közösség felé is. A szebeni Octavian Goga líceum mellett a medgyesi gázipari szakközépiskola magyar tagozatát mutatta be az igazgató. Jelen volt Kocsis Attila, a dévai Téglás Gábor magyar tannyelvű iskola vezetője, s Vicsay János, Máramaros megye főtanfelügyelő- helyettese, ahol két önálló magyar tannyelvű középiskola működik. A román nyelven megtartott rendezvényt egyenes adásban közvetítette az RTV kolozsvári stúdiója. A kötetet sokan megvásárolták, s remélhetőleg el is olvassák majd. Bodolai Gyöngyi, Népújság (Marosvásárhely) 2010. december 30.Romák vertek meg magyarokat„A nagybaconiak forronganak” – ismeri el a polgármester Igazságot követelnek a megvert nagybaconi fiatalok, ugyanakkor a helyi rendőröket félretájékoztatással és puhány fellépéssel vádolják. Lapunk tegnap hallgatta meg a nyolc panaszost, akik éppen a megyeszékhelyi sürgősségi kórházba érkeztek törvényszéki orvosi láttamozásra, miután december 25-én hajnaltájban – állításuk szerint igazságtalanul, ok nélkül – megverték őket egy kisbaconi roma klán tagjai. A 23 éves, nagybaconi Szabó Csaba foglalta össze a csapat nevében a sérelmeket: szerinte a rendőrség tájékoztatója, miszerint „két, helyi fiatalokból álló csapat” verekedett volna össze az alkoholfogyasztás és egy félreértés miatt, enyhe túlzással is téves. – Szó sem volt alkohol miatt kitörő verekedésről, és nem a helyiek, hanem a kisbaconi cigányok ütöttek agyon, teljesen ártatlanul – forrongott a fiatal. A csapat éppen a barátnők látogatásából tért haza, és lefekvés előtt betért a helyi kocsmába. – Volt, aki autóval érkezett, és nem is fogyasztott szeszes italt, akik igen, azok pedig legfeljebb egy sört ha ittak, ezt lehet ellenőrizni, hiszen a verés után vérvételre kísértek minket – részletezte Csaba. Azt is elmondta: a romákat egy „kardos” nagybaconi legény fenyegette meg a helyszínen, ám mivel ő nem a társasághoz tartozott, nem szenteltek komolyabb figyelmet az eseménynek. Mindaddig, amíg úgy 30 kisbaconi roma meg nem érkezett a kocsmába. – Csákánnyal, kalapácsokkal, botokkal felfegyverkezve jöttek. A kijáratot eltorlaszolták, és elkezdtek verni, kit ahol értek. Egyik társunkat a rendőr előtt is ütötték. Mi több, amikor panaszkodtunk, a rendőr vállvonogatva, nevetve mondta, hogy „asta- i viaţa” (ilyen az élet) – panaszolta Csaba. – A cigányok mindig győztesen kerülnek ki a verekedésekből, mert a rendőröknek folyton segítenek az otthoni munkákban – dühöngött a 23 éves megvert fiatal. – Ennek következménye lesz. Elegünk van ezekből az eltussolt verésekből – háborgott elkeseredettségében könnybe lábadt szemmel a megvert fiát szorongató, 43 éves Vinczi Csaba. Buzsi Andrea, a rendőrség szóvivője megkeresésünkre elmondta, hogy a megverteknek írásban kell panaszt tenniük a megyei rendőrségen, és az ügyben kivizsgálást indítanak. Bardocz Csaba, Nagybacon polgármestere kérdéseinkre igazolta: a megvert fiatalok nem bajkeverők. – Állítólag egy fiatal roma gyermeket nemrég megvertek a nagybaconi fiatalok, ezért jöttek bosszút állni a romák. A rendőrök véleményem szerint megfelelőképpen jártak el. A lakosság legtöbbször őket okolja a bajokért, ám nem szabad elfelejtenünk, hogy ketten nem fékezhettek meg több tíz dühös embert – magyarázta a polgármester, aki elismerte, hogy a falu népe valóban forrong, és elöljáróként csak reménykedni mer, hogy nem következik újabb bosszúhadjárat (ezúttal magyar kezdeményezéssel). Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2011. április 18.Tavaszi vásár ZsombolyánAz akarat megvan, de ki kell lépni a régióból a szervezéssel! A Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesülete Tavaszi Vásárt szervezett a hét végén a zsombolyai kiállítás-központban, a helyi városháza és a Csekonics Gazdakör támogatásával. A vásáron a bánsági régióból, valamint Magyarországról és a Vajdaságból érkezett 26 õstermelõ, mezõgazdasági szolgáltató és kereskedõ kínálta portékáját a zsombolyai vásárlóknak. Szórakozási lehetõségben sem volt hiány: idén is megrendezték a bánsági magyar gazdakörök bográcsos-fõzõ vetélkedõjét, Szabó Csaba óteleki polgármester jóvoltából lovas- és pónilovas hintók, hátaslovak álltak a vásár látogatóinak rendelkezésére. Szombat délután az újszentesi kultúrotthon néptánccsoportjának fellépése színesítette a programot. Benkõ Zsolt, a BMGVE ügyvezetõ igazgatója, a vásár szervezõje elégedett volt a régióból érkezett termelõk részvételével: eljöttek a vásárra az óteleki, a pusztakeresztúri õstermelõk, a temesrékasi borászok, a Temes megyei méhészek egyesülete, de nem hiányoztak a kézmûves termékek és az Arad megyei hagyományos termékek (házikolbász, sonka, bor, pálinka) sem. A határokon túlról eljöttek a magyarcsernyei és nagykikindai mezõgazdasági szolgáltatók, továbbá ott volt Zsombolyán a híres csabai kolbász és hungarikumnak számító magyar édesség, szárított gyümölcs is. Csõsz János, a Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesületének igazgatója úgy véli: a tavaly õsszel megrendezett elsõ zsombolyai vásár valamivel sikeresebb volt, mert azon több mezõgazdasági termelõ vett részt. Talán a húsvét elõtti idõpont nem a legszerencsésebb - mondta Csõsz János -, a tavaszi vásárt jövõre május elseje körül szerveznénk meg és majális jellege lesz. Azért remélem, hogy a zsombolyaiak jól érzik magukat, minden résztvevõ megkóstolhatja a versenyzõk által fõzött bográcsosokat, ha úgy tetszik, lovagolhat, megnézheti az újszentesi néptáncosok fellépését. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Marossy Zoltán Temes megyei alprefektus, aki az alábbiakat nyilatkozta a Nyugati Jelennek: A szervezõkben az akarat megvan és ez a zsombolyai kiállításközpont kiválóan alkalmas a mezõgazdasági jellegû vásárok megszervezésére. A környékrõl, a határ mindkét oldaláról jönnek a résztvevõk, de véleményem szerint akkor lehetne elõrelépni, ha kilépnénk ebbõl a régióból és Erdélybõl, a Székelyföldrõl is meghívnánk kiállítókat. Nagyobb hírverés kellene a vásárnak, elsõsorban Temesváron, de Nagyszentmiklóson és a közeli Nagykikindán is, hogy több legyen a vásárló! A gátaljai, a kisoroszi (Vajdaság), az óteleki, a pusztakeresztúri, az újszentesi, a végvári magyar gazdakörök, valamint a BMGVE csapatai szombaton ádáz csatát vívtak a bográcsosok vetélkedõje során. Az elsõ helyet végül a Pusztakeresztúri Gazdakör csapatának sertéspörköltje szerezte meg, az ótelekieket, a BMGVE csapatát és a végváriakat megelõzve. A vásár résztvevõi és látogatói végigkóstolhatták a gazdakörök mesterszakácsainak fõztjét, hozzá óteleki savanyúságot és temesrékasi borokat is fogyaszthattak. Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad) 2011. június 20.Hollóavatás és médiaklub MaroshévízenSarány István törékeny Székelyföld-tükre Június 17-én, pénteken délután a Maroshévízi Kemény János Gimnázium dísztermében mintegy harminc érdeklõdõ jelenlétében bemutatásra került a Fehér Holló újságírósorozat tizenkettedik kötete: Sarány István Zászlópengetés címû jegyzetfüzére. A bemutatót média-kerekasztal követte, melynek során a maroshévízi magyarság mindennapi gondjaival ismerkedett a kolozsvári Szórványtengely-mozgalom médiaklubja. A nagycsaládias hangulatú könyvbemutatót eredetileg Csíkszeredába tervezte a kiadó - Sarány István ugyanis a Hargita Népénél dolgozott sokáig, s egy ideig ennek fõszerkesztõje is volt -, de a szerzõ szerette volna tiszteletben tartani a Fehér Holló sorozat erõsen szórványbarát szóráspolitikáját, így szülõvárosát, a háromnegyed részben románok által lakott Hargita megyei Maroshévizet jelölte meg avatása színhelyéül. A kisváros - mely szülõvárosa is a szerzõnek - nagy szeretettel fogadta a Szórványtengely-mozgalmat, valamint magát a könyvet megjelentetõ kolozsvári Világhírnév Kiadót. Szabó Csaba (Kolozsvári TV) sorozatszerkesztõ felsorolta az eddig megjelent hollóköteteket és szerzõiket (Mihály István - Kolozsvári Rádió, Szabó Csaba - Kolozsvári TV, Tamási Attila - Bányavidéki �?j Szó, Ambrus Attila - Brassói Lapok, Balázs János - RTV Bukarest, Simon Ilona ex-Fiatal Fórum, Bodolai Gyöngyi - Népújság), majd magát a fehér hollóságot mint transzszilván állapotot határozta meg: a médiapróza, mint olyan - találmány, teremtés-finalitás. Jó minõségû, füzérbe kötve összefüggõ próza benyomását keltõ mûfajtalálmány. Otthonát a minõségi publicisztika és az irodalom közötti senkiföldjére teremtettük meg. A Zászlópengetés címû kötet kapcsán abból a posztmodern recenziólevélbõl olvasott fel, amely a Caffé stockholmi világhálós kulturális folyóiratban jelent meg: A régi világ magyar újságíróit juttattad eszembe, amikor rátalálni véltem arra az útra, amelyen rendszeresen - és egyéni lépésritmusban - haladsz a problémafelvetésben. Szerettem, hogy nem magadnak írsz, hogy közösségedet szolgálod, hogy nem magadért, hanem szûkebb hazádért aggódsz, és ezen aggodalmadat néha szorongásos jegyzetekben vezeted le. Szorongást konvertálsz médiaprózába, ami nem leányálom, hiszen a mûfaj köt, és a hírlapírásban nincs pardonkodás, hogy püpü, most én nem a holnapi lapba írok, hanem. kötetbe. A hollóvá avatás ceremóniája Bodolai Gyöngyi (Népújság) pályatárs Vásárhely-Maroshévíz iskolapárhuzam, valamint László Edit (Marosvásárhelyi Rádió) szórvány- és élethelyzet gyorselemzésével folytatódott. A jövendõbeli fehér hollókat �?tvös József egyházi újságíró, generális direktor képviselte, aki õsszel megjelenõ vizitációs riportkötetét próbálta térben és idõben Sarány István könyvbemutatójához és természetesen ahhoz a Maroshévízhez kötni, amelynek léte szorosan összefügg a Bánffyakkal és Urmánczyakkal. Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnökének - egyben a Fehér Holló újságírósorozat egyik kötete (Táltos erõ) támogatójának - üdvözlõ beszédét magának a szerzõnek a felszólalása követte. Sarány István Fogyjon a magyar címû jegyzetét olvasta fel - megmosolyogtatva az egybegyûlteket. A dedikálások után a Maros és Kolozs megyei újságírók elkezdték munkájukat: interjúk, riportok sora készült el a maroshévízi magyarság intézményeirõl, és természetesen az Urmánczy-strandról, ahol az Urmánczyak utóda, Szabó Kálmán fogadta a médiaklubot. Népújság (Marosvásárhely) 2011. július 25.Szórványgondokról tanácskoztak MáramarosszigetenSzórvány és média az Iza partján címmel szervezett könyvbemutatóval egybekötött kerekasztal-beszélgetést a kolozsvári Szórványtengely-mozgalom a máramarosszigeti Leöwey Klára Gimnáziumban. A beszélgetésen Szabó Csaba, a Kolozsvári Televízió szerkesztője, valamint Tamási Attila, a Bányavidéki Új Szó újságírója a helyi civil és politikai élet képviselőivel beszélgetett el a régió gondjairól, mindennapjairól. Béres István RMDSZ-es parlamenti képviselő szerint a máramarosi szórványrégió legnagyobb gondját az jelenti, hogy nagyon sokan kivándoroltak, legtöbben olyanok, akik iskolázottak, jól képzettek, itthagyták a várost, az országot. „Akik itt maradtak, azoknak többnyire megélhetési gondjaik vannak. Ugyanakkor létezik egy réteg, aki annak idején nem kapta meg az egészséges nevelést, így nem tudja, hogy hova, melyik nemzetiséghez tartozik, így nehéz őket bármivel is megszólítani” – mutatott rá a képviselő. A beszélgetésen felmerült az a tény is, hogy a történelmi Máramarosnak nincs saját magyar nyelvű lapja. 1990-ben elindult a Szigeti Turmix hetilap, ám az 15 évre rá megszűnt. 2008-ban ugyan volt még egy próbálkozás egy hetilap beindítására Máramarosi Hírlap címmel, ám az rövid két hónap működés után anyagi gondok miatt szintén megszűnt. Jelenleg Máramarosban csak a Bányavidéki Új Szó hetilap működik, szintén komoly gazdasági nehézségek között, tavaly majdnem meg is szűnt. A 3500 példányszámban eladott újságot hárman szerkesztik. Tamási Attila szerint szükség lenne több tudósítóra, ám ezt anyagilag nem tudják fedezni. Zahoránszki Brigitta. Krónika (Kolozsvár) 2011. szeptember 23.Félárbocon a nagysármási magyar oktatás"…A Belső-Mezőségnek nincs magyar középiskolája, kollégiuma, ahol össze lehetne gyűjteni a magyar gyermekeket, hogy ne forduljon elő például az, hogy Sármás körzetében több mint száz 0-14 éves gyermek nem részesül magyar oktatásban" – hívta fel a figyelmet Vetési László, az Erdélyi Református Püspökség szórványügyi előadója az áprilisban tartott II. Mezőségi Civil Műhelyen. Az ott hallott adatokból kiindulva szervezett baráti beszélgetést a kolozsvári székhelyű Szórványtengely Mozgalom és lapunk a sármási református egyházközség gyülekezeti termében. A helyhatóságot Sallai Imre, Nagysármás alpolgármestere képviselte, részt vett Ötvös József, a Marosi Egyházmegye esperese, az Erdélyi Református Püspökség generális direktora, Kántor Attila, a Maros-Mezőségi Egyházmegye esperese, Trombitás Jolán óvónő, Bartha Erzsébet, Györfi Apollónia, Sallai Ildikó, Székely Szabina tanítónők és Rigó Ildikó kémia szakos tanár. Szabó Csaba, a Szórványtengely Mozgalom vezetője, az RTV kolozsvári stúdiójának munkatársa a mozgalom céljairól és az elért eredményekről számolt be, olyan iskolákról, ahol szinte a semmiből sikerült a magyar tannyelvű oktatás fontos központjait kialakítani. Szólt azoknak az újságíróknak a tevékenységéről, akik a Világhírnév Kiadó Fehér Hollók sorozatában közölt riportjaikban, írásaikban gyakran foglalkoznak a szórványban élő magyarság sajátos gondjaival. A beszélgetés során derült ki, hogy az anyanyelvi oktatásból kimaradó környékbeli gyermekeken kívül nem mentes a gondoktól a nagysármási magyar nyelvű oktatás sem. A valamikori párhuzamos osztályok alig több mint fél osztálynyi gyermekre zsugorodtak. Balázs Lajos, a rendezvényt vendégül látó helybeli református lelkész adatai szerint 2007-ben négy, az elmúlt évben mindössze három gyermeket kereszteltek, s a házasságkötések száma is kettő és nyolc között mozgott. Amikor ezek a nemzedékek iskolába kerülnek, a gyerekek számát illetően amúgy is hiányos létszámmal működő sármási magyar óvodai és iskolai tagozaton kénytelenek lesznek az osztályokat összevonni. Bár az óvodában 12-15 tagú csoportok működnek, s a múlt tanévben 18-an voltak az előkészítő csoportban, az idén mindössze 13-an kezdték meg az első osztályt. Két család elköltözött, két gyermeket román tagozatra adtak, egy pedig visszamaradt az óvodában. Az I-IV. osztályokban is kevés a gyermek, 11-en járnak második, 15-en harmadik és 17-en a negyedik osztályba. A felsőbb osztályokban sem sokkal jobb az arány, az ötödikben 14-en, hatodikban 13-an, hetedikben 15-en, nyolcadikban 14-en tanulnak. Ha nem sikerül gyermekeket toborozni a környékbeli falvakból, ahol már megszűnt a magyar iskola, akkor távlatokban hasonló sors vár a sármási magyar oktatásra is. Holott, ahogy Vetési László fogalmazott, sokan arra gondoltak, hogy a belső Mezőségnek ez a szép települése alkalmas lenne egy gyűjtőpont kialakítására, ahol kollégiumot is ki lehetne alakítani. Nagysármás oktatási központtá alakítása 2003-ban az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának szórványügyekben tartott összejövetelén is felmerült. A megvalósuláshoz azonban következetességre, összefogásra, tettekre lett volna szükség. A tervekhez képest jelenleg nem működik magyar középiskolai osztály a nagysármási iskolában. A szülők közül ketten-hárman engedhetik meg, hogy valamelyik környező városban járassák kilencediktől a gyermeküket, mivel a havi költségek közel nyolcszáz lej körül vannak. A többi általános iskolát végző sármási diák a román tagozaton tanul tovább. Véleményünk szerint hasznos lenne felvenni a kapcsolatot a szamosújvári Téka Alapítvánnyal, hisz az ott működő bentlakásos, jól felszerelt és komplex képzést nyújtó kollégium a mezőségi gyermekek érdekében jött létre, akiknek az utaztatását is megoldották. Balázs Lajos református lelkipásztor visszatekintőjéből az derült ki, hogy a XX. század kezdetén sem volt zökkenőmentes a sármási magyar oktatás helyzete. Az impériumváltás utáni időszakban a református parókián szervezték meg a felekezeti oktatást, de 1922-ben a nem megfelelő körülményekre hivatkozva bezáratták az iskolát. Később, 1930-ban, amikor már 250 iskolaköteles gyermek volt, megszüntették a magyar nyelvű oktatást. 1938-ban, amikor Vásárhelyi János püspök közbenjárására lépések történtek egy tanító alkalmazása és felekezeti iskola építése ügyében, a magyar tanulók száma 270 volt. Sallai Imre alpolgármester szerint, amivel a jelen levő pedagógusok is egyetértettek, Sármás nagy problémája, hogy a külföldi munkalehetőség, a környező városok elszippantják a fiatalokat, s ahhoz, hogy az iskola megmaradjon, vállalkozások beindítására lenne szüksége, amelyek megélhetést biztosítanak a helybelieknek. Erre Sármáson minden feltétel adott lenne, jó az út, elkészült a közművesítés, s központja szépen rendezett település benyomását kelti. Azzal kapcsolatosan, hogy miképpen lehetne a környező falvakban levő gyermekeket összegyűjteni, Kántor Attila esperes nem túl bizakodó. A bemutatott statisztikák szerint egyre kevesebb a reformátusok száma, több faluban már nincsen senki, gyerek pedig alig maradt. A helybeliek szerint próbálkoztak a környező iskolákban, de egyrészt a szülők nem egyeztek bele, hogy mindennap utazzon a gyerek, másutt az iskolából nem engedték el, mert nélkülük megszűnt volna a román tagozat is, s van, ahol a lelkész zárkózott el az együttműködéstől, másutt már szégyellik vállalni magyarságukat. A lelkészek azonban, akik bővebben beszámolhattak volna a sajátos helyzetről, sajnos nem voltak jelen, és a tanfelügyelőség képviselője sem jött el a megbeszélésre. Az a tény, hogy Sármás három megye találkozásánál fekszik, megnehezíti a helyzetet, hisz a gyermekeket különböző megyékből kellene toborozni. Az iskolabusz jelenleg Lárgáról és Marócházáról szállítja az iskolásokat, de még egy-két útvonalra szükség lenne. Ahhoz, hogy megmaradjon a magyar tagozat az óvodában és az iskolában is, ha jövőtől a tanintézmények finanszírozása a tanulók után járó fejpénz alapján történik majd, lépni kell. A megbeszélésen elhangzott, immár elkerülhetetlen, hogy ezeket a tevékenységeket, mivel az alpolgármesternek nagyon sok a tennivalója, egy helybeli alapítvány vállalja fel. Ennek létrehozásában kellene támogatni a nagysármásiakat, hogy pályázni tudjanak. Az iskolán kívül szó esett arról is, hogy Nagysármás és környéke felfedezéséhez, ahol 1908-ban fúrták az első földgázkitermelő szondát, s ahol a határban ma is vannak égő tüzek, s ahol a mezőségi táj s a közelben levő tavak sok szép látnivalót nyújtanak, nagyobb népszerűsítésre lenne szükség, s a jól átgondolt turizmus is jövedelmet, munkahelyeket jelenthetne – hangzott el a beszélgetés során, amit a helybeliek valószínűleg továbbgondolnak majd. Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely) 2011. október 2.Zsil-völgyi magyar kulturális napokHétvégén Lupény megerősítette pozícióját, mint a Zsil völgye magyar fővárosa. Jóllehet a közeli Petrozsényban több magyar él, Lupényban sokkal jelentősebb magyar élet zajlik, jóval több a magyar rendezvény. Benedekfi Dávid helyi RMDSZ-elnök és csapata ügyesen összefogja a helyi közösséget, sőt, a lupényiak rendezvényei a bányavidék többi településének magyarságát is megmozgatják, szemben a passzív Petrozsénnyal. Hétvégén sem volt különb a helyzet, a Zsil-völgyi magyar kulturális napok Lupényban zajlottak, melyen a helyieken kívül a környező települések magyarsága is részt vett. A gazdag rendezvénysorozat Balázs Csaba fotókiállításával kezdődött pénteken, melyen a helyi fiatalember a bányavidéken és külföldön készített arcképeit tekinthették meg a szakszervezeti klubban. Este a lupényi és a bányavidék többi városából érkezett magyarság nagyszerűen szórakozott a szüreti bálon. A rendezvénysorozat fénypontja mégis a szombati nap volt, amikor a bányavidék magyarsága bemutatkozott Erdélynek. Pontosabban a Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, Csíkszeredáról, Brassóból és Nagyenyedről érkezett vendégeknek. A Szabó Csaba kolozsvári újságíró által indított szórványtengelyek mozgalom 21. szórványkonferenciájára ugyanis a lupényi szakszervezetek házának dísztermében került sor. A magyarok által „bőven és hangosan meglakott” bányászrégió megmaradt magyarságának problémáit térképezték fel demográfiai, oktatási, kulturális és gazdasági szempontból, illetve tapasztalatot cseréltek a többi dél-erdélyi szórványvidékkel. Magyarok a Zsil völgyében A hatvanas-hetvenes években a vulkáni és lupényi iskolákban még 4 párhuzamos magyar osztály volt, manapság viszont az elemi oktatás összevont osztályokkal működik, pedig 2007-től a vulkáni diákok Lupényban tanulnak, ismertette a szomorú helyzetet Kasza Mária, a lupényi iskola igazgatója. Így sikerült csak megmenteni az általános szintet, külön-külön mindkét helyen veszélybe került volna, mondta Illés Katalin, a vulkáni iskola aligazgatója. Petrozsényban sokkal jobb a helyzet, de az Böjte Csaba atya Szent Ferenc Alapítványának köszönhető. A bányavidéken folyamatosan csökken a magyarság száma, a gyülekezetek kiöregednek, szemléltették a helyzetet Gáll Sándor református és Marthy Attila római katolikus lelkészek. A bányavidékiek igen visszafogottan fogadták a kolozsvári Szabó Csaba és a marosvásárhelyi Ötvös József református lelkész-egyházi újságíró derűlátó kilátásait az erdélyi magyarság demográfiai helyzetéről. Szerintük megszűnt a magyarság demográfiai hullámvölgye, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Csíkszeredán ugyanis a fiatal értelmiségi magyar családokban erősen elterjedt az utóbbi években a harmadik, sőt, negyedik gyermek vállalása, Marosvásárhelyen több a keresztelő, mint a temetés, legalábbis Ötvös József szerint. Bárcsak hasonló tendencia uralkodna a bányavidéki magyarságnál is! Jelenleg a legfontosabb kihívás a közeledő népszámlálás, melyen minden magyarnask fel kell vállalnia magyarságát, hiszen a mostani számoktól függ a magyar oktatás, anyagi támogatása, társadalmi súlya országos szinten, hangsúlyozta Winkler Gyula EP-képviselő, a Hunyad megyei RMDSZ elnöke. Aki szerint az agyonhangoztatott templom és iskola mellet az érdekképviselet a magyarság harmadik tartópillére, hiszen ez karolja fel döntéshozói szinten előbbiek ügyét. A Zsil-völgy magyarságának helyzete elválaszthatatlan a bányavidék gazdasági helyzetétől. A szocializmus éveiben, a kőszénbányászat fellendülése idején, a magyarság száma gyorsan növekedett, a „fekete arany” hanyatlása a magyarság hanyatlását is eredményezte. Éppen ezért fontos a gazdasági alap, melynek fejlesztési elképzeléseit Dézsi Attila mutatta be az egybegyűlteknek. Lupényi származásúként Hunyad megye prefektusa komoly lépéseket tett a bányavidék kormányszintű felkarolása érdekében. „Noha kevesen vagyunk, s számunk csökken, a Zsil-völgyi magyarság mindig is értékes embereket adott”, hangsúlyozta Benedekfi Dávid főszervező. A széles körben elismert, románok által is nagyra tartott prefektus a legjobb példa erre. Éppen ezért zavaró, hogy sokan a Zsil völgyét csak a bányászjárásokkal társítják, az ottani magyar életről, magyar kultúráról tudomást sem vesznek, hangsúlyozta lokálpatrióta pátosszal Bács Erzsébet nyugalmazott petrillai tanárnő. A bányavidéki magyarságnak és oktatásának nem anyagi támogatásra van szüksége, azt saját erőből képesek megoldani, hanem segítség kell, hangsúlyozta Benedekfi Dávid a vendégek meglepetésére, kiknek mindenütt az anyagi gondokat említették szórványjárásuk során. Együtt magyarul Miután Krizbai Jenő és Kocsis Attila igazgatók bemutatták a nagyenyedi, illetve dévai iskolákat, s a vendégek bemutatták könyveiket, szórakoztató program következett. A római katolikus közösségi házban töltött káposzta versenyt szerveztek, melyen 9 helyi konyhaművész mérte meg tudását. A nyertesek díjat kaptak, egy-egy fakanalat, a nyertes természetesen a legnagyobbat. Ezután az egybegyűltek is megkóstolták a finomságokat. Vasárnap az Erdély különböző tájairól érkezett vendégeknek a Zsil völgye érdekességeit és természeti szépségeit mutatták be, majd a parányi urikányi magyar közösséghez látogattak. Délután a lupényi református templomban ökumenikus istentiszteletre került sor, majd az idősek napját ünnepelték süteményekkel, teával és kávéval. Chirmiciu András nyugatijelen.com Erdély.ma 2011. november 17.Németh Zsolt az RTV kolozsvári magyar adásábanA nemzetegyesítés folyamata párhuzamosan zajlik a nemzet földarabolódásának folyamatával – mondotta ma a Román Televízió kolozsvári magyar adásának stúdiójában Németh Zsolt, a Magyar Köztársaság parlamenti államtitkára. A beszélgetésben szó volt a közelgő Magyar Állandó Értekezlet napirendjéről is. Bardocz Sándor, az Erdélyi Figyelő csütörtöki, közösségi magazinjának műsorvezetője több témakörben is kérdezte a magyarországi politikust. Az Erdélyi Figyelő közösségi kiadásának szerkesztői: Márkus Etelka és Szabó Csaba. RTV kolozsvári magyar adás Erdély.ma 2012. május 10.Végh Sándorra emlékeznek szülővárosábanÜnnepi hangversennyel, emlékkiállítással és szoboravatással emlékeznek a száz évvel ezelőtt született Végh Sándorra (1912–1997) május 17-én, csütörtökön este fél 7-től a Kolozsvári Magyar Operában. Végh Sándor hegedűművész, kamarazenész, kvartettprimárius és karmester a 20. század egyik legismertebb magyar zeneművésze. Kolozsváron született, 1925-től a budapesti Zeneakadémián Hubay Jenő osztályában tanult, majd megalapította a Végh Vonósnégyest és a Magyar Triót. A háború után külföldön folytatta pályáját. 1946-ban kvartettjével megnyerte a genfi nemzetközi versenyt, és csakhamar a világ leghíresebb muzsikusaival – szoros szakmai-baráti kacsolatokat ápolt többek között Pablo Casalsszal – a legjelentősebb zenei fesztiválokon játszott együtt. Bázel és Düsseldorf után, az 1970-es évektől a salzburgi Mozarteum egyik legnagyobb hatású hegedűtanáraként és a Camerata Salzburg kamarazenekar karmestereként vonult be a szakma és a zenekedvelők tudatába. A Kolozsvári Magyar Operában jövő csütörtökön sorra kerülő esemény első mozzanataként leleplezik a Makkai István marosvásárhelyi szobrász által készített Végh Sándor-mellszobrot, és a résztvevők megismerhetik a centenáriumra megjelentetett Végh Sándor monográfiát (Löwenberg Dániel: Végh Sándor emlékére, Rózsavölgyi és Társa, Budapest), a szoborpályázat terveiből összeválogatott különleges fotóalbumot (Végh Sándor 28 arca, Concord Media Jelen, Arad), valamint a Végh Sándor Magyarországon címmel kiadott, a mester eddig kiadatlan koncertfelvételeit tartalmazó CD-ket. Az ünnepi hangversenyen fellép a Kolozsvári Magyar Opera zenekara Jankó Zsolt vezényletével. Szólistaként közreműködik Béres Melinda hegedűművész, a Végh-család által fiatal erdélyi muzsikusok számára létrehozott Végh Sándor Díj korábbi kitüntetettje. A műsorban Mozart, Bartók, Szabó Csaba és Schubert művei hangzanak el, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak Végh Sándor személyéhez és pályájához. Szabadság (Kolozsvár) 2012. május 16.Hazahozzák” Végh Sándort szülővárosábaCentenáriumi ünnepség a világhírű hegedűművész emlékére Születésének századik évfordulóján, május 17-én ünnepi hangversennyel és szoboravatással tisztelegnek Végh Sándor hegedűművész, kamarazenész, karmester és tanár munkássága előtt a Kolozsvári Magyar Operában. A budapesti székhelyű Végh Sándor Kamarazene Központ által idén januárban meghirdetett szoborpályázat nyertes alkotását, Makkai István marosvásárhelyi szobrász munkáját csütörtökön este fél 7-kor leplezik le az intézmény emeleti előcsarnokában, majd az opera zenekarának műsora keretében Mozart-, Bartók-, Schubert- és Szabó Csaba-művei hangzanak el, vezényel Jankó Zsolt, szólistaként közreműködik Béres Melinda hegedűművész. A zenei szakma és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) összefogásának eredményeként tavaly februárban alakult meg Budapesten a Végh Sándor Kamarazene Központ, amelynek célkitűzése a magyar kamarazene-kultúra felélesztése és ápolása, amely a 20. században kamarazenészek és együttesek kiemelkedő sorát adta az európai zenei életnek, magyarázta a Kolozsvári Magyar Opera emeleti előcsarnokában tegnap délben tartott sajtótájékoztatón Gyenge Enikő zenetörténész, a Végh projekt koordinátora. Példaként a Budapest Vonósnégyest, a Waldbauer-Kerpely Vonósnégyest, a Léner-kvartettet, a Magyar Vonósnégyest, a Végh Kvartettet és a Roth Kvartettet említette, hangsúlyozva: az ő jelenlétük révén a vonósnégyes, és tágabb értelemben véve a kamarazene bekerült a pódiumműfajok közé, a koncerttermekben is sztárokként üdvözölték ezeket az együtteseket. A magyar kamarazene- és vonósnégyes-hagyomány legismertebb nemzetközi letéteményese Végh Sándor hegedűművész, kamarazenész és tanár volt, akire munkásságának népszerűsítésével emlékeznek születésének századik évfordulóján. A hangversenyek és nemzetközi vonósnégyes versenyek mellett, amelyeket ebben az időszakban bonyolítanak le, a mostani kolozsvári ünnepség is hozzá kíván járulni ahhoz, hogy Végh Sándort újra „hazahozzák” szülővárosába. A Kolozsvári Magyar Operában csütörtökön este zajló esemény első mozzanataként leleplezik Makkai István marosvásárhelyi szobrász Végh Sándor-mellszobrát, amelynek elkészítésére idén januárban írt ki pályázatot a Végh Sándor Kamarazene Központ. Gyenge Enikő kiemelte: a felhívásra negyven képzőművész jelentkezett – köztük a kolozsvári Lőrincz Lehel, Kolozsi Tibor és Starmüller Géza is –, a beérkezett pályamunkák közül pedig öttagú zsűri választotta ki a legjobbat. A Végh projekt koordinátora utalt arra is, hogy nem volt könnyű dolguk, hiszen számos remek alkotás közül kellett egyet megnevezniük. A sajtótájékoztatón jelenlévő nyertes, Makkai István elárulta: a Szárhegyi Alkotótábor művészeti csereprogramja keretében a Budapest Galéria vendége volt idén februárban, már ott hozzálátott a mellszobor elkészítéséhez. A szoborpályázat terveiből különleges fotóalbumot jelentettek meg Végh Sándor 28 arca címmel, amely az aradi Concord Media Jelen gondozásában látott napvilágot, ezt a csütörtöki ünnepség résztvevői is fellapozhatják. Az érdeklődők megvásárolhatják továbbá Löwenberg Dániel Végh Sándor emlékére című monográfiáját, valamint a Végh Sándor Magyarországon címmel kiadott, a mester koncertfelvételeit tartalmazó CD-ket is, részletezte Gyenge Enikő. Szép Gyula operaigazgató ezután Szőcs Géza magyarországi kulturális államtitkár üzenetét olvasta fel. Elhangzott: „Végh Sándor szellemi hagyatékának be kell épülnie minden magyar kultúrember tudatába, művészetről való ismeretei fundamentumába. Elfogadhatatlan, hogy Erdélyben, Kolozsváron a magyar gyerekek úgy nőjenek fel, hogy ne tudják: városukban nemcsak Mátyás király és Bolyai János született, hanem Végh Sándor, a hegedűművészet állócsillaga is”. Az ünnepi hangversenyről szólva Jankó Zsolt karmester elmondta: igyekeztek úgy összeállítani a programot, hogy a Végh Sándor által különösen kedvelt zeneszerzők műveit játsszák. Eszerint az opera zenekara Mozart Figaro házasságának nyitányát, Bartók hegedűre és zenekarra írt 1. rapszódiáját, valamint Schubert 5., B-dúr szimfóniáját adják elő, továbbá Szabó Csaba Kis erdélyi szvitjét, amelyet szerzője a művésznek ajánlott. Szólistaként közreműködik Béres Melinda hegedűművész, aki 1993 nyarán megkapta a Végh család által fiatal erdélyi muzsikusok számára létrehozott Végh Sándor Díjat, s az év őszén, amikor egy külföldi ösztöndíj révén a prágai Mozart Akadémián tanulhatott, a hegedűművésszel is volt alkalma találkozni. – Ami a zenekari kurzusait illeti, nem csak együttesként dolgozott velünk, hanem külön-külön mindenkire odafigyelt, hogy a zenekar jobban szóljon – idézte fel Végh Sándorhoz fűződő élményeit Béres Melinda. Hozzátette: a művész számára különösen fontos szerepet játszott a kamarazenélés a zenekaron belül. – Emlékszem, a próbákon és a koncerten is ülve, és a lehető legkevesebbet vezényelt. Arra ösztönzött bennünket, hogy a zenekarban is egymást hallgassuk, s csak olyankor lépett közbe, amikor azt feltétlenül szükségesnek érezte – magyarázta a hegedűművész, aki a hangszeres kurzusokon is sok mindent elsajátított Végh Sándortól, s még egy vonót is kapott tőle ajándékba. – Úgy emlékszem rá, mint egy nagyon kedves öregúrra, akitől rengeteget lehetett tanulni, és aki ugyanakkor nagyon egyenesen, köntörfalazás nélkül megmondta a véleményét. Művészien beszélt, a metaforáira pedig, amelyekkel magyarázott, mostanában is hivatkozom a hegedűórákon – összegezte Béres Melinda. FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár) 2012. augusztus 18.Új szerzők a Fehér Holló sorozatbanLőwy Dániel Két világ közt, valamint Bodó Márta Hit, kultúra, kommunikáció című könyvét mutatták be csütörtökön délután a Világhírnév kiadó székházában a III. Kolozsvári Magyar Napok keretében. A kötetek a Világhírnév kiadó újságírói munkákat publikáló Fehér Holló sorozatában jelentek meg. Az Amerikában élő neves vegyészkutató, Lőwy Dániel publicisztikai írásokat, esszéket, tanulmányokat, megemlékezéseket tartalmazó kötetét Szabó Csaba, az RTV kolozsvári területi stúdiója magyar szerkesztőségének munkatársa, a Szórványtengelyek-mozgalom vezetője méltatta. A szerző, a New Yorkban kiadott Amerikai Magyar Népszava Szabadság szerkesztőségének főmunkatársa, „első látásra otthont keres a kötetben, de ez inkább a kutatókra jellemző, jól megtervezett keresés-kutatás” – fejtette ki Szabó Csaba. – Lőwy Dániel írásait olyan témakörökben lehetne vitaanyagnak használni, mint például „a magány földrajza- és feldolgozása, a felelősségtudat súlya, tömege és menedzselése vagy a rendszerezés irodalma” – állapította meg a kötet méltatója. Szabó Csaba szerint a szerző „mindenhol Kolozsváron van, és mindenhol egyedül”. Mint kiemelte, a kötet azonban nem csak a magányról és a vágyakozásról szól, hiszen olyan tényirodalmi jegyzeteket, drámai történetek feldolgozását is tartalmazza, amelyeket szerinte kiáltványprózának lehetne nevezni. Lőwy Dániel elmondása szerint negyedik szakmája keretében ír – túlnyomórészt erdélyi vonatkozású – művelődési tárcát, hiszen amellett vegyészkutató, egyetemi tanár, és helytörténész is. Mint kiemelte, a kötetben Kossuth Lajos amerikai útjának – több forrásból, alaposan dokumentált – felmérésével is foglalkozik. Vizsgálja azt, hogy a Kossuthhoz kötődő hely-, település-, utcanevek hogyan kerültek be a köztudatba, illetve melyek maradtak máig használatban. Címadó írása nincs a kiadványnak: a „két világ közt” a látásmódban rejlik – magyarázta Lőwy Dániel. Úgy vélte, életkörülményei folytán talán nagyobb távlatból láthatja az itthoni történéseket, összefüggéseket. A kötetben foglalt írásoknak legalább fele torontói, New York-i, washingtoni, másik része kolozsvári, aradi, magyarországi publikációkban jelent meg – mondta a szerző. Hozzátette: a többnyire hetilapokban közölt írásokban törekedett arra, hogy valóban lekösse, és fenntartsa az olvasóközönség figyelmét és érdeklődését. Bodó Márta interjúkat, riportokat tartalmazó kötetéről Simon Ilona, az RTV kolozsvári területi stúdiója magyar szerkesztőségének fordító munkatársa beszélt. Méltatásában kiemelte: miközben a különféle vallások, elméletek és irányzatok között elveszni látszik a hit és az állandóság, és mindenki a „tömegkommunikációra esküszik”, egyre többet hallani a „befele fordulás, az elcsendesedés áldásos hatásairól” is. Mint megállapította, a hit, kultúra és kommunikáció fogalmát egymással összefüggésben próbálják meg mindenki számára érthetővé és elérhetővé tenni a kötetben foglalt írások. Ezekben a szinte „külön kasztként kezelt” papok, szerzetesnők, szociális munkások szólalnak meg, akik helyettünk is foglalkoznak a hit kérdésével – részletezte Simon Ilona. – A kötetet csak azért nem tudja az ember egy ült ő helyében elolvasni, mert lépten-nyomon el kell rajta gondolkodni: mit és hogyan kellene változtatni életünkön, hogy a hit, kultúra és kommunikáció ne csak három szó, hanem megélt, tartalmas valóság legyen számunkra – összegezte. Bodó Márta, a Keresztény Szó katolikus kulturális havilap főszerkesztője elmondta: szerkesztői, újságírói munkája 10–12 évének terméséből válogatta össze a kötet írásait. Hangsúlyozta: a katolikus sajtóban kifejtett munka is része, bár sajátos kategóriája az újságírásnak, amelynek szólnia kell az élet különféle szeleteiről. – A katolikus számomra nem egy felekezeti határt jelent, hanem azt a szemléletet, hogy az értékek szintjén azonosulni tudunk minden velünk közös értékrendet valló emberrel – emelte ki Bodó Márta. ZAY ÉVA Szabadság (Kolozsvár) 2012. augusztus 21.Kolozsvári Magyar Napok, avagy Kolozsvári Magyarok Napja?A III. Kolozsvári Magyar Napok rekordmennyiségű városnéző sétát szervezett román nyelven, rekordmennyiségű érdeklődővel. Míg az első, 2010-es rendezvénysorozat két városnézést hirdetett meg román nyelven, azonban érdeklődők hiányában nem volt szükség román „idegenvezetésre”, addig az idei évben két és félszer annyi alkalommal vezettek román nyelvű csoportokat. A kérdést úgy tehetnénk fel: mennyiben válhatnak a magyar napok nemcsak a magyaroké? Kiindulásképpen: általánosabb keretbe helyezve a románokat (is) megszólító, Kolozsvári Magyar Napok keretében eddig szervezett programokat, a viszonylag stabilan jelenlévő temető- és városlátogatás mellett, kevés más jellegű programról is beszámolhatunk. Ilyenek az első alkalommal, egyéni kezdeményezésre megvalósuló kerekasztal-beszélgetés és felolvasás Kortárs erdélyi magyar írók románul címmel és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) szervezésében idén lezajlott Beszélgetések: magyarok a román civilek szemével című párbeszéd-kezdeményezés, melyeknek mindkét alkalommal (egyébként találó módon) az Insomnia Kávéház biztosított otthont. Ezenkívül az idei programkínálat között szereplő, Kincses Kolozsvár Egyesület és Kolozsvár Társaság közös szervezésében lebonyolított Magyar politika a ’89 utáni Kolozsváron című beszélgetés második felében, bővebben kitértek a román–magyar párbeszéd közelmúltjára és lehetséges jövőjére. Ha meg akarnánk rajzolni e tendencia vonalát, a 2011-es évvel együtt – amikor az ilyen irányú próbálkozások teljesen alábbhagytak – egyfajta „J” formát nyernénk. A köztes év bezárkózásának okát, valószínűleg megtaláljuk a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport restaurálása és a Iorga-féle tábla elhelyezése, valamint Székelyföld brüsszeli külképviselete körül kirobbant botrányokban. Az idei házsongárdi sétákat, mind a négy alkalommal Csécs Kinga művészettörténész hallgató, míg az egy alkalommal lebonyolított városnézést a régész szakos T. Szabó Csaba vezette. Az előbbi a Házsongárd Alapítvány, míg az utóbbi a KMDSZ felkérésére mesélt a „magyar Kolozsvárról”. A hétfői nap kivételével (talán a hír nem előzhette meg eléggé eseményét) az összes napon kb. 20–50 fős csoportokkal lehetett számolni. Az átlagéletkor is kedvezően alakult, inkább a középkorúak vagy fiatalok felé húzott. Tehát a lehetőséget megteremtették, a lehetőséggel élni akarók eljöttek; de mire is teremtettünk lehetőséget? Sajnálatos módon a szervezők nem gondoskodtak előzetes koncepcióról. Magunk jobb megismertetése (lehetőség szerint tudatos, koncepció szerinti megismertetése) kiaknázatlan potenciálforrás maradt. A sétavezetésekről általánosan elmondható (a közvetítés felvállalásának néhány óvatos kísérletétől eltekintve), hogy megrekedtek a látványosság szintjén. Id. Kós Károly vagy az író, politikus Bánffy Miklós sírjai némák maradtak a román látogatók előtt. Természetesen a Kolozsvári Magyar Napok továbbra is szóljon a magyar kultúráról, de miért ne szólhatnának román nyelven is a magyar kultúráról? A beszélgetéseket is ki lehetne mozdítani a személyes és szubjektív hangvételű, társadalmi szempontból kevésbé releváns szintről, magasabb nívójú, szakértői csoportok felé nyitva. Az már kiderült, hogy hallgatóság van, kérdés: hogy nekünk van-e mondanivalónk. GYŐRI TAMÁS Szabadság (Kolozsvár) 2012. október 2.Újabb Fehér Holló-kötet bemutatójaVita média és közösség kapcsolatáról A román nyelvű média érdeklődési területének beszűkülése és a hazai magyar sajtó kapcsolatteremtő szerepének háttérbe szorulása volt a témája annak a kerekasztal-beszélgetésnek, melynek szervezője a Szórványtengely mozgalom illetve ennek Fehér Holló Médiaklubja volt, helyszíne pedig a Marosi Református Egyházmegye esperesi hivatalának marosvásárhelyi tanácsterme. A rendezvényen – amelyre szeptember 28-án délután került sor – kolozsvári és marosvásárhelyi újságírók vitatták meg a média és közösség közötti kapcsolatok kérdéskörét. A Fehér Holló Újságíróklub olyan újságírókat tömörít, akik önszántukból, saját energiaforrásokra támaszkodva próbálnak kapcsolatokat teremteni közösségek, közösségépítő intézmények és az erdélyi magyarság gondjait önzetlenül felvállaló személyiségek, civil csoportosulások között – mondta az újságírócsoportot bemutató beszédében Szabó Csaba kolozsvári újságíró a Teleki-Bolyai Könyvtárban, ahol a sorozat eddig megjelent köteteiből álló adománycsomagot adott át Kovács Bányai Réka könyvtárosnak. Az újságírók érdeklődésére kitűnt, hogy a Teleki Téka gondjai iránt valós érdeklődés mutatkozik a magyar média részéről; a közeljövőben az RTV Kolozsvári Stúdiója és a Keresztény Szó fog majd népszerűsítő riportot készíteni az intézményről. A Teleki-Bolyai Könyvtárban tett látogatás után a Marosi Református Egyházmegye esperesi hivatalának tanácstermébe vonult át a kolozsvári médiaküldöttség. Itt azoknak az erdélyi magyar újságíróknak a kötetei kerültek terítékre, akiknek riportjai, interjúfüzérei vagy médiaprózája kötetben is megjelent a Fehér Holló sorozatban (Ambrus Attila, Tamási Attila, Mihály István, Szilágyi Szabolcs, Simon Ilona, Lőwy Dániel, Bodó Márta, Balázs János, Aczél Dóra, Fülöp Noémi, Szabó Csaba, Bodolai Gyöngyi, Ötvös József). A sorozat legújabbját, Bodó Márta (a Keresztény Szó főszerkesztője) Hit, kultúra, kommunikáció című riportkötetét kolozsvári tévés kollégája, Simon Ilona mutatta be. A beszélgetés során egyértelművé vált, hogy a hazai magyar média továbbra is "távolabbra tekintőbb" mint a román, hiszen jó néhány olyan témakört is érint a Bodó Márta kötete, amelynek feldolgozása nem feltétlenül erdélyi magyar anyanyelvű újságíró feladata. E téren a Bodó Márta által készített katolikus "VIP- interjúkat" (Paul Poupard bíborossal, a Vatikáni Kultúra Pápai Tanácsának elnökével; Armand Puig i Tarrech barcelonai biblikumtanárral; John-Michael Botean amerikai görög katolikus püspökkel) hozta fel példának Szabó Csaba. A Médiaklub alapítója elmondta: az utóbbi hónapokban megejtett tucatnyi belföldi és Románia környéki riportútja alapján úgy érzi, hogy két tendencia érhető tetten manapság a hazai médiában: a román nyelvű média érdeklődési területének beszűkülése és a hazai magyar sajtó kapcsolatteremtő szerepének háttérbe szorulása. Az előbbire a Moldáviával kapcsolatos tudósításokat hozta fel, nevezetesen az Angela Merkel- látogatást, amelyet Moldávia föderalizálásának egyik felvonásaként fog fel a külpolitikai kommentárokhoz szokott nyugati(bb) olvasóközönség, nálunk viszont bohóckodás szintjére húzták le (ellopták a műgyepet a moldávok; a kancellár asszony cipeli a moldáv borospalackokat stb). A hazai magyar média kapcsolatteremtő funkciójának háttérbe szorulását többek között saját felméréseivel támasztotta alá, miszerint tízezrével vannak Erdélyben már olyan magyarok, akik nem igénylik a hazai magyar információt, és vagy a főváros, vagy – jobbik esetben – Budapest "információs holdudvarába" kerültek. – Az erdélyi magyarság szekértáborok laza kapcsolatrendszerében él, az egyik közösség nem tudja, mit csinál a másik. A médiaintézmények nemigen keresik az együttműködés útjait, bár az újságírók fontos szerepet játszhatnának abban, hogy az erdélyi magyarság ne csússzon el a bukaresties információigénylés közellátó udvarába – mondta Szabó Csaba. A kerekasztal-beszélgetésen bebizonyosodott. hogy a Szórványtengely mozgalom által beindított együttes újságírói fellépések (közös kiszállások "nehezebb témák" együttes feldolgozására) jó eredményeket hoztak. Kitűnt, hogy a Népújság (Bodolai Gyöngyi révén) és a Kolozsvári TV közös sármási oktatási riportja "megoldássá dagadt", azaz lényeges változásokat hozott a régió oktatási stratégiájában. Ezt valójában az egész erdélyi magyar média sikerélményeként is fel lehet fogni. Megegyezés született: azok az újságírók, akik szeretnének "közös témákat" együttes erővel feldolgozni, keressék a Fehér Holló Médiaklubbal a kapcsolatot! Sz. Cs. Népújság (Marosvásárhely) 2012. október 5.Bemutatták Bodó Márta egyházi kötetétA Fehér Holló sorozat legújabb kötetét, Bodó Márta Hit, kultúra, kommunikáció című könyvét mutatta be a hétvégén a Világhírnév Kiadó Marosvásárhelyen. Az interjúkat és riportokat tartalmazó kötet egyházi személyiségeket, vagy ahogy Szabó Csaba, a sorozat ötletgazdája és a kiadó vezetője fogalmazott: egyházi VIP-ket sorakoztat fel. A Keresztény Szó és a Vasárnap című katolikus lapok főszerkesztője olyan egyházi méltóságokkal beszélget el, mint Paul Poupard bíboros, a Vatikán Kultúráért felelős Pápai Tanácsának elnöke, Armand Puig i Tarrech, barcelonai biblikumtanár, John-Michael Botean, az amerikai román görög katolikusok püspöke, Nelson Viola, a nemzetközi Caritas lelkivezetője vagy Christoph Schönborn bécsi bíboros-érsek. A kötetből nem hiányoznak a kimondottan magyar témák sem: Darvas Piroska segítő nővér Szent Ignác lelkiségéről mesél, Bereczki Szilvia az erdélyi egyetemi és ifjúsági pasztorációról beszél, a riport készítése óta elhunyt Erőss Rozália azt a második világháborús eseményt eleveníti fel, amikor férje a halálmenetből mentett ki egy zsidó nőt. A marosvásárhelyi könyvbemutatón a szerző hangsúlyozta: az embernek nem csak a rózsafűzért kell imádkoznia reggeltől estig, ennél sokkal többet kell tennie, amihez jelentős nyitásra van szüksége. A címmel kapcsolatosan a könyvet bemutató Simon Ilona újságíró kifejtette: az utolsó szót, a kommunikációt akár a szeretet szóval is be lehetne helyettesíteni. „A hitről aligha lehet más fogalomra asszociálni, de a kötetbe beválogatott interjúk olvastán az emberben csendes meggyőződéssé érlelődik a gondolat, hogy a kultúra nem más, mint a remény, hogy érdemes írni, zenét szerezni, míg a kommunikáció mindenkoron valamiféle szeretet jele, a másik felé kinyújtott kéz” – fejtette ki a pályatárs. Könyvében Bodó Márta olyan emberekkel beszélgetett el, akik azt sugallják: ez a mai kor világába átemelt, átfogalmazott néhány szó meghatározhat egy egész emberi életet. Ahol az emberi kifejezés Simon Ilona szerint csupa nagybetűvel értendő. Szucher Ervin 2012. november 15.Cselekvést, ne csak beszédet! Brassóban ünnepelték a Magyar Szórvány Napját második alkalommalNovember 15-én, Bethlen Gábor fejedelem születésének napján a Brassó megyei RMDSZ, valamint az RMDSZ Főtitkárságának szervezésében második alkalommal került megrendezésre a Magyar Szórvány Napja. A Brassóban sorra került ünnepség az Áprily Lajos szülőházán, a költő és műfordító születésének 125. évfordulója alkalmából elhelyezett emléktábla-avatással vette kezdetét. Áprily Lajos szülőháza előtt Kelemen Hunor szövetségi elnök méltatta erdélyi költőnket. „Költőként, irodalomszervezőként, közéleti személyiségként Áprily Lajos a legjobb transzilván hagyományokat vitte tovább, elérve azt, hogy az erdélyi magyar irodalom felfedje európai arcát. Európai értékeket képviselt ő akkor, amikor a két világháború között sokan elvesztették az irányt. Ezzel az emléktáblával kötelességünknek teszünk eleget. Mi, a huszonegyedik század erdélyi magyarjai nem hagyjuk, hogy Áprily szellemisége és emléke kivesszen a köztudatból” – mondta az RMDSZ elnöke. „Cselekedni kell” – kezdte Kelemen Hunor szövetségi elnök megnyitóbeszédét a Magyar Szórvány Napja alkalmából szervezett konferencián. Az RMDSZ elnöke elmondta, a 90-es évek elején elindított szórványprogramokat gondolja újra, aktualizálja a Szövetség. „Az elmúlt 23 évben az RMDSZ-nek voltak sikerei és kudarcai. Az eredményeinket próbáljuk megerősíteni, a hibáinkat igyekszünk kiigazítani. A kilencvenes években elindított szórványkollégiumok, a Magyar Ház hálózat, a pedagógusok utazási költségeinek a támogatása mind-mind olyan programok, amelyek sikeresen működtek az elmúlt két évtizedben. Nekünk azonban válaszolnunk kell az új kihívásokra, át kell gondolnunk a Szövetség szórványpolitikáját. Figyelembe véve azt, hogy a Székelyföldön az önkormányzataink megerősödtek, képesek gondoskodni a közösségről, a támogatáspolitikánkat is újra kell gondolnunk, nagyobb összegekkel kell támogatnunk a szórványközösségeinket. Már szinte közhely, de ma is igaz: aki szórványt épít, az a tömböt menti” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke. Kiemelte az elmúlt két év egyik nagy megvalósítását, a Székelyföld – Szórvány Összetartozunk programot, amely szerinte az RMDSZ egyik sikertörténete, hiszen személyes kapcsolatok által erősödik az erdélyi magyarság egysége, összetartozása. „Új, közösségépítő programokat kell indítanunk, amelyeket közös munkával, közös felelősséggel, a jövőben bízva tudunk sikeressé tenni” – zárta megnyitóbeszédét Kelemen Hunor. Kovács Attila, az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöke köszöntőbeszédében kiemelte: „Minden nap a szórvány napja kell legyen, hisz fontosak az ünnepek, elviselhetőbbé teszik a szórvány magyar létet, azonban nekünk a hétköznapokban kell igazán helytállnunk annak érdekében, hogy legyenek magyar iskoláink, tudjuk támogatni az egyházainkat, a civil és kulturális szervezeteinket, a magyar közösséget. A szórvány magyarság napjai a helytállásról szólnak, és ahhoz, hogy ezt meg tudjuk valósítani, szükség van a politikai képviseletre”. Majd ezt követően kihangsúlyozta: „a szórvány számára az igazi népszámlálás december 9-én következik, hisz annak függvényében, hogy milyen arányban leszünk jelen a szavazáson fog eldőlni, hogy lesz-e képviselőnk a parlamentben, illetve akkor fog bebizonyosodni, hogy a szórvány számít-e az országos képviselet szintjén”. A megnyitó folytatásában Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a szórványprogram elmúlt három sikeres évéről adott számadását követően újabb vállalást fogalmazott meg. Bejelentette, hogy megyehatárok feletti együttműködést kívánnak kialakítani a háromszékiek a brassói magyarsággal. A Székelyföld - Brassó kapcsolat felelőseként pedig Markó Attila, sepsiszentgyörgyi RMDSZ-es képviselőjelöltet bízzák meg, aki erdővidéki családi kötöttséggel rendelkezve tudja felvállalni és végezni ezt a feladatot. "Elsősorban Székelyföld nyert a szórványban élő magyarságokkal kötött kapcsolatokból. Egymás megismerését, közös értékeink felkutatását kell erősítenünk, és a magyar szolidaritás jegyében még többet kell egymásért vállaljunk. Az a célja a 2009-ben Hargita Megye Tanácsa által indított Összetartozunk közösségerősítő programunknak, amely azóta székelyföldivé nőtte ki magát, hogy ne csak a vezetők között, hanem emberek-emberek között épüljenek ki kapcsolatok, a családokat hozzuk egymáshoz közelebb" - hangsúlyozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. A jövő évben képviseleti irodát kívánunk nyitni a partner szórványmegyéinkben, ami által még hatékonyabbá tudjuk tenni a közös együttműködést. A konferencia folytatásában Szegedi László református esperes, a kőhalmi Szórványdiákotthon vezetője a szórványkollégiumok működését mutatta be, Szabó Csaba a Szórványtengely mozgalom alapítója a kapcsolatteremtő média, Ambrus Attila a Brassói lapok főszerkesztője pedig a szórvány sajtó szerepét ismertette. Majd Székely István, az RMDSZ főtitkárhelyettese a kulturális autonómia és a szórvány intézményrendszerek kapcsolódási pontjairól tartott előadást a jelenlevő szórványban működő RMDSZ szervezetek, magyar házak, szórványkollégiumok és szórvány ifjúsági szervezetek képviselőinek. Ezt követően Hegedüs Csilla, az RMDSZ főtitkárhelyettese a szórványmenedzser programot mutatta be, míg Magyari Tivadar, RMDSZ főtitkárhelyettes az Erdélyben fellelhető iskolaválasztási trendeket ismertette. A folytatásban bemutatásra került a Székely - Szórvány Összetartozunk program, melynek céljairól, tapasztalatairól, valamint a jövőbeni tervekről Takács Aranka, az RMDSZ vajdahunyadi szervezetének elnöke, Kiss Csilla, a Kovászna megyei tanács szórványprogram felelőse, valamint Zonda Erika, a Hargita megyei tanács szórvány munkacsoportjának vezetője és Bodor László főtitkárhelyettes, a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnöke beszélgettek. A konferencia zárógondolatát Winkler Gyula, európai parlamenti képviselő fogalmazta meg, kiemelve a rendezvény hagyományteremtő jellegét, mely alkalmat ad az elmúlt év mérlegének megvonására, illetve az elkövetkező időszak közös megtervezésére. „Mindannyian egy élő szórványnak vagyunk a munkásai: a szórvány jövőjéről beszélünk, hisz mi nem csak krónikásai akarunk lenni egy haldokló közösségnek, hanem építői a szórvány magyar közösségek megmaradásának” – fejtette ki. A délután folyamán a Magyar Szórvány Napja alkalmából elindított Fogadj emlékbe egy műemléket program keretén belül Kelemen Hunor szövetségi elnök az Örökségünk Őrei címmel jutalmazta a brassói Áprily Lajos Főgimnázium közösségét, majd a konferencia programját a REDUT Kulturális Központban megtartott gálaműsor zárta. rmdsz.ro 2012. november 19.MAGYAR SZÓRVÁNY NAPJAVan jövője az erdélyi magyar szórványnak Szórvány és tömb között nem csak vezetői szinten kell kapcsolatot teremteni, hanem emberek emberek között is – értettek egyet az előadók Brassóban. Második alkalommal szervezték meg a Magyar Szórvány Napját november 15-én, ezúttal Brassóban. A megnyitón Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke elmondta: az 1990-es évek elején kigondolt szórványstratégiát tavaly elkezdték újragondolni, és a 21. század hazai, társadalmi valóságához viszonyítani. Az idei legfontosabb program a szövetségi elnök szerint a szórványmenedzser szolgálat, amely 9 megyére terjed ki, de emellett meg kell említeni azt is, hogy a szövetség támogatáspolitikáját is újragondolták. Mert aki szórványt épít, az tömböt ment, és ha a szórvány meggyengül, akkor a tömb széle kezd majd elszórványosodni - fogalmazott Kelemen, aki szerint van erdélyi magyar jövő a szórványban. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke hangsúlyozta, hogy a Székely-szórvány program keretében Hunyad, Szeben és Fehér megyékkel működnek együtt. Bár minden megyében vannak sajátos problémák, a napi gondok ugyanazok. A 2011-es mérleg: 3 megye, 50 rendezvény, 8-10 ezer résztvevő, 60 együttműködő intézmény. A háromszéki gyerek, ha elmennek Budapestre megnézni a Szent Koronát, akkor közben megállnak a szórványvidéken is - magyarázta. A tanácselnök szerint a gyerekeknek is jó látni, tapasztalni, hogy a tömbmagyar vidékeken kívül hogyan élnek emberek, akiknél nem is olyan egyszerű a magyar kultúra, a magyar nyelv használata a mindennapokban, mint Székelyföldön. Tamás Sándor ugyanakkor Brassó megyével is erősíteni akarja a kapcsolatot, mind kulturális, mind infrastrukturális téren. Székelyföld nyert a szórvánnyal való kapcsolatából - mondta Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke, aki szerint Erdélyben az egymás megismerését, közös értékeink felkutatását erősíteni kell. Felfokozott negatív folyamatok mentén a kiábrándultság, felélem erősödni fog, éppen azért most kell összefogni, a támadásokra együttes erővel válaszolni tud a magyarság. Borboly szerint ugyanakkor szórvány és tömb között nem csak vezetői szinten kell kapcsolat legyen, hanem emberek emberek között, családok családok között kell kapcsolatokat kiépítsenek. A székely ember kicsit elfelejtette, hogy hogyan is néz ki Erdély többi része, és ez nem helyes. Jobban kell tehát tematizálni, mások értékeit közbeszéd tárgyává kell tenni, és a szórványt bátorítani kell - fogalmazott. A politikus elmondta, hogy a szórványban élő tehetséges gyerekeknek ösztöndíj programot akarnak elindítani, a székely család programot is ki akarják terjeszteni, és a partner megyékben Hargita megye képviseleti irodát is nyitni fog. Szegedi László református esperes, a kőhalmi szórvány diákotthon vezetője szerint nem lehet a szórványban minden magyart megmenteni. Nem lehet megmenteni azért, mert nem akarja, azért, mert az asszimilációnak az eredményeként nehéz megmagyarázni, és az embereknek megtanulni, hogy hol a helyük. A család, mint intézmény, a maga szerkezetében, minden ízében recseg-ropog, emiatt egyre több olyan gyerek kerül az intézményekbe, akiknek apa és anyahiányuk van. A szórványléthez nem csak anyagiak szükségeltetnek, hanem az, hogy a családot, mint intézményt a maga egészében helyre kell állítani, és ehhez szociális segítségre, a társadalomnak, az egyháznak, a civil intézményeknek a támogatására van szükség. A kollégiumoknak az egyik legfontosabb szerepe ezt pótolni – magyarázta. Szabó Csaba, a Szórványtengely mozgalom vezetője szerint sok olyan újságíró van, akik sokat járnak szórványba, sok információ jut el hozzájuk, ami a politikumhoz nem. A média előnye ugyanakkor, hogy feltehet naiv kérdéseket is. Szabó Csaba hozzátette, a gagauzokban látja a szórvány és a székelység szövetségesét, így november végén a gagauz kormányzó el is látogat hozzájuk egy valós autonómia beszélgetésre. Ambrus Attila, a Brassói lapok főszerkesztője szerint az erdélyi magyar önazonosság megtartása szempontjából a szórványközösségek számára létfontosságú az erdélyi magyar média. Minden erdélyi magyarnak biztosítani kell az erdélyi magyar nyelvű sajtóból való tájékozódást, és a hozzáférés jogát. Szükség van az egész napos magyar rádióra, országosan, és szórványban is terjesztett napilapra és hetilapra. Ezzel a szórványok közötti kommunikációt és információcserét valósítanák meg, illetve a tömb és a szórvány közti kapcsolatokat is elősegítené – vélekedett. Székely István társadalomszervezésért felelős főtitkárhelyettes az idén létrehozott Kulturális Autonómia Tanácsról (KAT) beszélt. A tanácsban 60 olyan személy van, akik oktatási és kulturális intézmények vezetői. Továbbá 25 országos civil szervezet képviselteti magát, 9 történelmi egyház püspöksége delegált egy-egy személyt a tanácsba. Olyan testület, amelyben a politikai szemléletmód nem szerepel, ugyanakkor egy olyan kooperációs felület, ahol ez a három entitás - civil, közigazgatás, egyház - meg tudja beszélni a problémáikat. Székely a szórványt is meghatározta: szórványhelyzetben van az a közösség, amelyik a saját erőforrásaira alapozva nem tudja a saját identitását megőrizni és újratermelni, tehát támogatásra szorul. A KAT irányából olyan struktúrákat, olyan együttműködést és olyan programokat tudnak generálni, amire rákapcsolódva a szórvány a saját tevékenységét egy magasabb szinten tudja elvégezni. Hegedüs Csilla főtitkárhelyettes a Szórvány Cselekvési Terv kapcsán elmondta, hogy ez abban különbözik az összes többi szórványstratégiától, hogy konkrét lépéseket és teendőket, feladatokat fogalmaz meg, de azt is tartalmazza, hogy hogyan kell ezeket megvalósítani, és ennek a tervnek a legelső pragmatikus, programorientált megvalósítása az Összetartozunk Szórványmenedzser szolgálat, amelyet az RMDSZ főtitkársága hívott életre. Hegedüs ismertette a szórványmenedzser program három fontos pillérét is. Az egyik a "Minden, ami magyar", amelynek keretében a szórvány kulturális hálózatát indították el, ami magába foglalja a szórvány kulturális értékeinek felmérését és hasznosítását, illetve célként fogalmazta meg a kulturális és médiakínálat bővítését. Az RMDSZ Főtitkársága által elindított szórványmenedzser szolgálat része a Fogadj örökbe egy műemléket program, amely Hegedüs szerint az RMDSZ egyik legcivilebb kezdeményezése. A program célja olyan magyarságszigetek kialakítása, ahol a közösség tagjai találkoznak, ünnepelnek, megőrzik épített örökségüket megerősítve az összetartozás érzését. A főtitkárhelyettes szerint ez egy virtuális térfoglalás. Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatásért felelős főtitkárhelyettese arról beszélt, hogy helyről helyre felmérték az iskolaválasztás tipikus indokait. 5 csoportba sorolta azokat az indokokat, amelyek ott élnek a különböző családokban, amikor a gyerekeket iskolába íratják. 1. A racionális választás indoka. Ez esetben az emberek hideg fejjel, lehetőleg érzelemmentesen mérlegelnek, főleg a megéri-nem éri meg számítások alapján. Olyan családokban fordul elő, ahol vállalják a nemzeti identitásukat, az anyanyelv használatát, de amikor iskolát választanak, az anyanyelv kérdése nem elsődleges, vagy nincs jelen. Magyari szerint minél nagyobb a gyerek, annál inkább előkerül ez az érv. 2. A román környezetbe való beilleszkedés. Először azért érvelnek ezzel, mert azt mondják: ott megtanul románul a gyerek. Másodszor: amennyiben román iskolába jár a gyerek, szélesebb társadalmi hálózatban tud elhelyezkedni, több lehetősége lesz, amikor munkát keres. A harmadik alcsoportja, a későbbi diszkriminációtól való félelem. 3. Teher - A harmadik csoportja az indokoknak a terhekről szól Magyari szerint, olyankor csak azért választanak román iskolát, mert az egyszerűbb megoldásokat szeretik választani, ami nem jár plusz anyagi teherrel, vagy plusz utazással, időtöltéssel. 4. A negyedik csoportba tartoznak azok az érvek, amely szerint a részleges magyar nyelven tanulás elégséges. Ennek két változata van: tanult már magyarul, tehát kipipálható, a gyerek már tud románul, tehát egy felsőbb iskolában mehet román iskolába 5. Az ötödik kör a strukturális indokokat tartalmazza, ezek megváltoztathatóbbak, mint a gondolkodásmód, akkor, amikor azért választanak román iskolát, vagy osztályt, mert olyan típusú magyar osztály nincs. Takács Aranka, az RMDSZ vajdahunyadi elnöke, képviselőjelölt szerint a szórvány-székely partnerség egyik legnagyobb eredménye a Hunyad Megyei Magyar Napok. Hozzátette: az elején sokan szkeptikusak voltak, de most már az emberek elhitték, hogy az Összetartozunk program egy olyan őszinte kezdeményezés, amely az emberekről szól, és az emberekhez szól. Kiss Csilla, a Kovászna megyei szórványprogramjának felelőse elmondta, azok a lehetőségek, amelyeket a székelyföldi gyerekek megkapnak, azok el kell jussanak a szórványbeli gyerekekhez is. Zonda Erika, a Hargita megyei tanács szórvány-munkacsoportjának vezetője kiemelte, hogy 2011-ben 22 udvarhelyszéki és temes megyei iskola kötött testvérkapcsolatot, de a magyarországi testvérmegyéket is bevonták ebbe a programba, a hármas kapcsolatnak nagyobb az eredménye. Bodor László, a MIÉRT elnöke fontosnak tartotta, hogy a fiatalok nem érdektelenek a szórványgondokkal szemben, és tesznek is azért, hogy ezek a gondok megoldódjanak. A MIÉRT-ben megszületett ezelőtt 4 évvel egy elképzelés: tömbmagyarságban élő fiatalok olyan döntéseket hozzanak, amelyek pozitívan diszkriminálják a szórványban élő fiatalokat, és ez minden téren jelenjen meg, úgy forrásszerzés, mint közösségi programok terén – fogalmazott. Transindex.ro 2012. december 4.Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben (1885-1902)Budapesten a Méry Ratio Könyvkiadó és a Pro Minoritate Alapítvány közös szervezésében tartják az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben (1885-1902) c. című könyvsorozat bemutatóját. A rendezvény helyszíne és időpontja: Benczúr Ház, 1068 Budapest, Benczúr u. 27., Díszterem, 2012. december 4., 11 óra. A könyvbemutatóval párhuzamosan konferenciát is tartanak, melyen előadást tart Michael Zimmermann, az Osztrák Köztársaság magyarországi nagykövete, L. Simon László, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára, Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Szabó Csaba, a Bécsi Magyar Történeti Intézet igazgatója. Moderátor: Tamási Judit - Külügyminisztérium. A nagyközönség számára népszerűsítő stílusban írt összefoglaló mű az Osztrák–Magyar Monarchia földrajzáról, állat- és növényvilágáról, történetéről és néprajzáról. 21 kötetéből 7 foglalkozik a korabeli Magyarországgal (Általános rész, Alföld, Budapest, Dunántúl, Felső-Magyarország I–II., Erdély és a szomszédos hegyvidékek). Az Osztrák–Magyar Monarchia Írásban és Képben egyes néprajzi fejezetei forrásértékűek. Színvonaluk egyenetlensége és tudományos igényük hiányának ellenére a magyar népi kultúra első összefoglalási kísérletét nyújtják. Ugyancsak értékes a kötetek néprajzi illusztrációinak többsége. Az Osztrák–Magyar Monarchia Írásban és Képben 1887–1901 között jelent meg Budapesten. Az egész Monarchiát bemutató munka létrehozásának gondolata a néprajzot kedvelő és a birodalmat jól ismerő Rudolf trónörökös főherceg fejében született meg. Az osztrák rész főszerkesztőjének Joseph von Weilen lovagot, a magyar résznek Jókai Mórt kérte fel Rudolf. A magyar történetírás és néprajztudomány legjelesebb képviselői vettek részt a szövegrészek megírásában, például Marczali Henrik, Márki Sándor, Pulszky Ferenc, Mikszáth Kálmán. A kor legjobb magyar festőművészeit, grafikusait küldték szerte az országba, hogy megörökítsék a különböző tájakat, városokat. A Magyarországot bemutató kötetek számára dolgozott többek között Benczúr Gyula, Munkácsy Mihály, Zichy Mihály, Feszty Árpád. Az egész munka 396 füzetben jelent meg, 572 közleménnyel, 4520 rajzzal és 19 színes képmelléklettel. Napjainkra e könyvsorozat felbecsülhetetlen forrása lett a történészek, művészettörténészek és néprajzkutatók számára. Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben 21 kötete az interneten is elérhető. Felvidék.ma 2013. február 9.Emlékező és emlékeztető barangolásokKét újságíró a szerzője annak a kötetnek, amelyet Xantus János természettudósunk halálának harmincadik évfordulója tiszteletére csütörtök este mutattak be a magyar konzulátus rendezvénytermében. A kolozsvári Szabó Csaba és a brassói Ambrus Attila Folyópartok – Újnomádok című, riportokat és jegyzeteket tartalmazó könyve két különböző stílus felhasználásával született meg – mondta bevezetőjében a házigazda, Magdó János főkonzul. Szabó Csaba a hagyományos irodalmat követi, sok jelképpel és személyes véleménnyel átitatva, Ambrus Attila pedig a leíró újságírói látásmódot követte. Mindketten, Xantus Jánoshoz hasonlóan, sok utazási élményt és természetszeretetet mondhatnak magukénak. A zsúfolásig megtelt teremben részletet vetítettek le a tudós fiának, Xantus Gábornak 1979-ben készült riportfilmjéből, amelyben xantus Jánossal tudós társadalmunk egy másik klasszikusa, Szabó T. Attila beszélget családról, munkáról, könyvekről. A kötetet ismertető Kötő József színháztörténész a reinkarnálódott Xantus-i szellemiséget emelte ki, amely transzszilván hangulatú, mégis a mai globális veszélyek árnyékában már megváltozott. A Folyópartokban Szabó Csaba a természet és az emberi természet, a nemzet és az egyén kapcsolatát érvényesíti, az Újnomádokban pedig Ambrus Attila saját környezetünket állítja szembe a nagyvilággal, azzal a következtetéssel, hogy itt, Közép-Kelet-Európában újra meg kell tanulnunk együtt élni. A szerzők közül Szabó Csaba a hálátlan hírlapi újságírói munkát megtörő riportsorozat kapcsán hangsúlyozta, hogy általa nemcsak Xantus Jánosra, hanem más kiemelkedő tudósainkra (Mészáros Miklósra, Bodrogi Györgyre stb.) is emlékezik. Ambrus Attila az európai, amerikai, törökországi útjairól hazatérőben városa határában a vándort fogadó tábla lélekmelegítő feliratát idézte, melyen régóta ez áll: Braşov, Brassó, Kronstadt. A találkozót Köllő Csongor és Laczkó Vass Róbert színművészek fellépése színezte, akik részleteket olvastak fel a kötetből. Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár), 2013. május 11.Kincsünk a szóIzgalmas, meglepetéseket tartogató nyomozómunkára vállalkozott Kuti Márta, amelynek eredménye a csütörtökön este a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János-termében bemutatott kötet. A rendezvénynek a Marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület volt a házigazdája, amelynek elnöke, Puskás Attila köszöntötte a szerzőt. A Kincsünk a szó a kolozsvári Világhírnév Kiadó újságíró szerzőket felsorakoztató Fehér Holló sorozatában jelent meg. A sorozatot és annak szerzőit Szabó Csaba szerkesztő, az RTV kolozsvári munkatársa mutatta be a marosvásárhelyi közönségnek. A kötetet Bodolai Gyöngyi méltatta, majd a szerző felolvasta az örmény kisebbségről és nyelvről írt jegyzetét és dedikálta a könyvet. Az alábbiakban Bodolai Gyöngyi méltatásából idézünk. Egyed Emese költő, egyetemi tanár a hétfői kolozsvári bemutatón, amelyre a Sapientia Napok keretében került sor, nyelvművelő publicisztikának nevezte a Kicsünk a szó című kötetben összegyűjtött írásokat. Találó ez a műfaji besorolás, hisz Kuti Márta a Népújság Színes Világ című mellékletében közölt cikksorozatából állította össze a kötetet. Pontosabban abból a hatvan jegyzetből, amelyek tárgya a nyelv, az anyanyelv, a miénk és a magyarnál is kisebb és néhány annál nagyobb nép anyanyelve. Az a csodálatos valami, amit Németh László a "lélek örökítőanyagának" nevezett. Kuti Márta, aki magyar nyelv és irodalom szakot végzett tanárként került az Igaz Szó című szépirodalmi folyóirat szerkesztőségébe, szerencsés embernek mondhatja magát. A lap korrektoraként, majd olvasó-, kép- és tördelőszerkesztőként, később könyvszerkesztőként az erdélyi irodalom legkiválóbb képviselőinek szövegeivel dolgozott, s ahogy Egyed Emese megjegyezte, igényes szerkesztőként hasznos tanáccsal látta el a szerzőket. Ezért is aggasztja a mai sajtó nyelvének állapota és az átlagolvasó egyre szegényedő szókincse, amit jegyzetíróként is nemegyszer szóvá tett. De nem elégedett meg ennyivel. Ma is emlékszem, milyen örömmel újságolta 2006-ban, hogy sikerült megvásárolnia a Magyar etimológiai szótárat, s hogy mennyire érdekes olvasmányt jelent számára a szavaink eredete körüli vizsgálódás. Mivel arra gondolt, hogy az átlagembernek nincs pénze a szótárra, s ideje sincs arra, hogy szavaink múltjáról, jelenéről, jövőjéről "böngészkedjen", megteszi ő helyettünk, s közben ízelítőt ad arról, hogy milyen kincs birtokosai vagyunk, illetve lehetnénk, ha jobban odafigyelnénk erre a csodálatos eszközre, amely nélkül érzéseinket és gondolatainkat sem tudnánk kifejezni. Nyomozómunkája során megismertet gyakran használt szavaink – anyanyelv, nép, nemzet, áldás, átok, könyv, dicsőség, ördög, kölcsön, természet, gazdag, szegény, néz, tekint stb. – és különleges szavaink – pernahajder, pletykafészek, maszlag, csáva, sznob, csór, csóró, baki stb. – származásával, jelentésének alakulásával. Az ismerkedés kapcsán pedig művelődéstörténeti ismereteinket bővítve, az olvasóval összekacsintva szórakoztat is. S mintegy vigasztalásképpen, hogy nem is olyan kicsi nemzet a magyar, a miénknél kisebb népek nyelvéről – baszk, katalán, okcitán, ír, abház, grúz, kartvéli, ruszin, rután, oszét, jász, alán – is beszámol, s olvashatunk az örmények, osztrákok és a vlachok nyelvéről, és arról is, hogy ez utóbbi megnevezése valójában az olasz szóból ered. A bevezetőben elmondja, hogy diákkorában csodálta, de nem értette Szabó T. Attila professzorát, aki hihetetlen odaadással, türelemmel és lelkesedéssel gyűjtötte a Szótörténeti tár anyagát. Ma már saját kutakodásaiból kiindulva úgy érzi, hogy "minden felfedezett szó a játékos szenvedélyével örvendeztette meg" egykori tanárát. Írásait, amelyben fontos szerepet játszanak az állatok, madarak is, a nyelvi ki mit tudok sikeréből kiindulva jó játéknak szánja. Ehhez annyit tehetnénk hozzá, hogy olyan érzés kötetbe szerkesztve újra találkozni ezekkel a frappánsan, a jelenlegi helyzetünkhöz igazítva megírt, finom iróniával, humorral fűszerezett nyelvművelő jegyzetekkel, mintha az anyanyelv "dirab-darabjainak" birtokában "nyelvünk erdőzúgásába" (Sütő András) hallgatnánk bele. Bodolai Gyöngyi Kuti Márta Kincsünk a szó Világhírnév Kiadó, Kolozsvár, 2013 Sorozatszerkesztő: Szabó Csaba Népújság (Marosvásárhely) 2013. június 10.Más olvasatban – könyvröptetés és Moldávia erdélyi gyökereiKönyvröptetés és rácsodálkozás címmel szervezett a Kolozsvári Könyvhéten rendhagyó olvasásnépszerűsítő kerekasztalt a Fehér Holló Médiaklub. A rendezvényen közéleti személyiségek egyszerű olvasóként csodálkoztak rá az újságírósorozat köteteire. Másnap az EME-székházban román nyelvű kerekasztallal rukkolt elő a médiaklub, melynek címe Határtalan anyanyelv – Limba maternă fără hotare volt, és amelynek fő témái a székelység, a gagaúzok, a moldávok illetve ezek kisebbségi státusza, szokásvilága, anyanyelvi gondjai voltak Mindkét rendezvényen megteltek az otthont adó termek: a Sapientia Óváry-terme illetve az EME-székház előadója. A kerekasztal-beszélgetések díszvendége Aurelian Lavric, a Kisinyovi Állami Egyetem történésze volt. „Ideje arról is beszélni, hogy a könyvek olvasók nélkül elvesztik önmagukat, és a legjobb esetben is csak szervezett pótcselekvésként könyvelhetők el” – mondta Szabó Csaba, a Fehér Holló Médiaklub alapítója. Hozzátette: nincs nagyobb öröm egy (köz)író számára, mint az, ha valaki elolvassa könyvét. Ennél már csak az az élmény nagyobb, ha az olvasó megjegyzéseket is fűz azokhoz, vagy – és ez a az író-olvasó intim kapcsolatának netovábbja -, ha másodszor elolvasva a könvet kijelenti: „másodszorra mintha más olvasata lenne, mint először”. A rácsodálkozók sorát Guttmann Szabolcs nyitotta meg, aki nagyszebeni emlékei tükrében villantotta fel Kalmár Zoltán: Nagyszeben a vörös város és hajdani magyarjai című kötetének témakörét, és számtalan saját élménnyel „írta tovább” azt. Kuszálik János Lőwy Dániel: Két világ között című publicisztika-kötetét tartva kezében vallotta be, hogy másodszorra olvasva a könyvet, nemcsak a felnőtt Lőwy Dániel képe sejlik fel előtte, hanem a diák is, aki egykoron a kéményekről tartott előadást kedves iskolájában. Demény Péter Mihály István: Örömszakadtáig című publicisztika-füzéréről beszélt, vagy inkább annak szerzőjéről, akinek családias hangnemben „felrótta”, hogy túl gyakran pesszimista. – Mihály Istvánt először az Ifjúmunkásból ismertem meg. Két szerkesztő volt, akit feltétlenül elolvastam, ha megjött az iskolába a lap: Bodor Gy.Tamást és Mihály Istvánt – mondta. Megjegyezte: nagy kár, hogy a szerző egyre ritkábban közöl az írott sajtóban, irodalmi lapokban. Horváth Gabriella Szabó Csaba – Ambrus Attila: Folyópartok – Újnomádok című közös kötetéről beszélt, annak első felét szinte jelzős szerkezetekig elemezve. Elmondta: olyan tájleírások és megszemélyesítések is vannak a szövegben, hogy az a filológusoknak külön csemege, az olvasónak meg valóságos „rácsodálkozás, röptetési kísérlet”. Aurelian Lavric, a Kisinyovi Állami Egyetem tanára a Fehár Holló Újságírósorozat román nyelvű válogatását, a NOI_MI-t mutatta be, külön hangsúlyt fektetve arra a regényes nyomozásra, amely Alexandru cel Bun első, erdélyi magyar felesége nyomán ered a két Moldva alapítása nyomába. „Moldova Köztársaságban nem újdonság az, hogy a két országrész máramarosi eredetű, de Bedőházi Drágosnak (olacos de Bedeuhaza) és Izakonyhai Bogdánnak (Bogdan de Cuhea) a magyar államhoz és szokásvilághoz való szoros kapcsolata nem közismert. Történész kollégáimmal beszéltük, hogy a Jó Sándor Margarétái című regényes nyomozást Kisinyovban be kellene külön mutatni, már csak azért is, mert a magyar és lengyel regényekben megjelenő Moldova-kép újdonságszámba menne a moldáv olvasók körében” – mondta a történész. Az erdélyi-moldáv kapcsolatok feltérképezése volt a vezérfonala a Határtalan anyanyelv – Limba maternă fără hotare román nyelvű kerekasztalnak is, amelyet a Médiaklub az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal közösen szervezett. Szabó Csaba hivatalos médiaanyagok vetítése által támasztotta alá azon meggyőződését, hogy Erdély és Moldova Köztársaság között egyre szorosabb kapcsolat alakul ki. Meglátásában ennek a kapcsolatnak a gyökerénél a közös történelem kell hogy álljon, hiszen Nagy Lajos magyar király Magyarországa nélkül soha nem születhetett volna meg a történelmi Moldva. Szabó Csaba hazai román történészeket idézett, akik szerint „a kezdetek Moldvája Erdély nyúlványaként fogható fel”. Aurelian Lavric egyetemi tanár elmondta: több hangsúlyt kellene fektetni a 14.századi történésekre, a magyar-moldáv kapcsolatokat más szinekben is fel kellene tüntetni, hiszen egyértelmű,hogy mindkét Moldva megmaradásának egyik titka az a szervezeti rendszer, amit Drágos illetve Bogdán az akkori Magyarországról hozott. „Moldávia Székelyföldjéről”, az autonóm státust kiharcoló Gagaúziáról valamint magánakMoldáviának a jövőjéről beszélve Aurelian Lavric elmondta: jelenleg nagyon erősek azok az erők, amelyek a régiót nem az Európai Únióhoz, hanem az Orosz-Ukrán-Kazah vámúnióhoz szeretnék kapcsolni. Ehhez az általános horizontvesztéshez az is hozzájárul, hogy az egyszerű emberek tömegei moldovánokként határozzák meg magukat, és az alkotmányban is az áll, hogy a köztársaság nyelve nem a román, hanem ennek tájszólása (grai), a moldován. A kerekasztal-beszélgetésen részt vett Nagyenyed román nemzetiségű polgármestere, Horatiu Josan is, aki nem a moldáv-magyar, hanem az erdélyi román-magyar kapcsolatok gyakorlati vetületeiről beszélt. A polgármester elmondta: a városi tanácsban folyó munka, együttműködés rendkívül fontos. – Nagyenyeden 16-17 százalék a magyarság arányszáma, így a román tanácsosok minden leszavazhatnának, ha akarnák. Enyeden viszont másképpen van ez, ezért jut pénz mindig a Bethlen Gábor Kollégiumnak is. Az együttműködés a kulcsa az együttélésnek – mondta. A rendezvény végén stílszerűen moldáv borospalackot és tokajit bontottak meg, jelezve, hogy a moldáv-magyar közeledést a bor is segíteni fogja. A médiaklub meglepetésként az Eurovízió moldáv és magyar „félignyertes” zeneszámainak klippjét vetítették ki, hangsúlyozva, hogy – Romániával ellentétben – mindkét nép saját nyelvén énekelt Malmöben. Maszol.ro 2013. augusztus 20.Elsüllyedt világA kolozsvári Világhírnév Kiadónál jelent meg Lőwy Dániel legújabb könyvbe foglalt remeke, melyben továbbra is teljesíti azt az önként felvállalt fogadalmát, hogy a nagyvilágnak elmondja azokat a körülötte levő eseményeket, melyeket elolvasva, erősítheti az emberek közötti megértést, párbeszédet, valamint az életbe vetett hitet. Könyvének címe- Károlyka gróf díszfogata- jól érzékelteti a szerző szándékát. Keresztmetszetet adni egy olyan korról, mely a XX. század fergeteges viharaiban olyan változásokon ment keresztül, amelyek nagyon sok hagyományt változtattak meg gyökereiben, de sokszor a keserves, kegyetlen és embertelen események sem tudták eltüntetni azt, ami benne értékes volt. Erről a korról számos írás jelent meg, melynek következtében újat mondani nagyon nehéz, de nem lehetetlen. Lőwy Dániel sajátos formában ráérez arra a fonalra, melyben úgy tud bemutatni egy életformát, hogy az az olvasóinak olvasmányos, tanulságos és élvezetes legyen. Károlyka, nem más, mint az egyik legismertebb erdélyi nemes családban született gróf Teleki Károly születetett 1930-ban Kolozsváron. Majd Sáromberkére kerül. Az ottani kastélyban nevelkedik. Mikor eljönnek az iskolaévek, először magántanítók, nevelőnők képezik. Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának Angol Internátusában folytatta tanulmányait 1941 szeptemberében, ahol kimagasló tanulmányi eredményről tett tanúbizonyságot. Különösen a matematikában és természettudományokban jeleskedett. Pécsre kerül. Fiatalon elmenekül az országból Ausztriába. Ott később német nyelven érettségizik Bécsben. Beiratkozik a grázi egyetemre. Technische Universitat Graz. Emigrál az Egyesült Államokba. Beiratkozik a Massachusetts Institute of Technology-ra, és gépészmérnöki diplomát szerez, majd mesterfokozatot nyer gépészmérnöki szakterületen. Szakmai pályafutását a repülés- és űrtechnológiának szentelte. Részt vett az első űrhajók és a továbbiak tervezésében. Tervező mérnökként jelen volt a Cape Kennedy Kilövő Állomáson valamennyi űrhajó kilövésén, majd Kaliforniában részt vett az űrhajó működésének kiértékelésén. Ő volt az, aki felügyelte az űrhajók hasznos tehervitelének a biztonságát. E tevékenységéért a NASA-tól több kitüntetést is kapott. Főmérnöki beosztásban a Landsat nevű kommunikációs szatellit tervezője és kivitelezője volt. (A szakmai életrajzot Teleki Kati állította össze.) Ezek után nyugodtan állíthatjuk, az űrprogramban jelentős szerepet játszott egy magyar gróf is, aki nem volt más, mint gr. Teleki Károly. Akire mi csak büszkék lehetünk, hiszen azt bizonyította életével, és munkásságával adottságai megfelelnek minden követelménynek. Gondolkodásban, tevékenységben távol áll attól a képtől, melyet a különböző rendszerek, nagyon sokakban az elnyomás korszakaiban igyekeztek kiépíteni az Erdélyben nevelkedett arisztokráciáról. Lőwy Dániel a kolozsvári Babeş- Bolyai Tudományegyetem Kémia karán szerzett diplomát és jelenleg több mint 21 éve Washingtonban él, ahol a Marylandi Egyetem tudományos főmunkatársa és a Virginia Állam-beli Alexandria Nova Egyetemének docense. Mivel vonzódása az irodalmi életben is tekintélyes. Kolozsvár napilapjában is több írása jelent meg. Közölt a Korunkban. Budapesten kiadott Panoráma magazin folyóirat tudósítója. A Dunánál c. művelődési folyóirat főmunkatársa, a New Yorkban megjelenő Amerikai Magyar Népszava Szabadság szerkesztőségi tagja, 2006-2007 között a Washingtoni Magyar Klub társelnöke, majd az elnöke (2007. december – 2009. január). Több könyv szerzője. A könyvről Lőwy Dániel nem véletlenül vette észre a több évtizede Amerikában élő magyar gróf Teleki Károlyban azt az irodalmi lehetőséget, amit könyvbe sűrítve most jelentetett meg. Hiszen a főúri világ rejtelmes rezdülései az olvasókat, különösen, ha még jól is van tálalva, lekötik. Olvasván a könyvet megállapíthatjuk, beszélgetésre épülő családregény, amit a napokban mutattak be. A könyvet a Világhírnév Kiadó adta ki, a Fehér Holló sorozatban (szerkesztője Szabó Csaba). A borítóterv Szabó Gellért munkája. A borítólapon látható gr. Teleki Károly fiatalkori fényképe (1943), a hátlapon Melka Vince festménye a sáromberki kastélyról. A kötet grafikai illusztrációi, linómetszetei Balázs Ernő munkája. A „Hetedfél évtized múltán felidézett letűnt életvitel” című fejezetben a szerző elmondja, Teleki Károllyal a Washingtoni Magyar Klubban ismerkedett meg. A beszélgetésüket kötetbe foglalta. „Amit a beszélgetések során felidézett, egyedi megközelítés: gyermekszemmel felmért családi viszonyok, rácsodálkozás a kastély életére, és az egykori, gyorsan kibontakozó értelmű kisfiú által becserkészett mozgástér, illetve feltérképezett világ…Amit gr. Teleki Károly elmondása megörökít, elsüllyedt világ. A kastély mindennapjai és ünnepnapjai, reggeli lovaglással, emlékezetes vendégségekkel, hajtóvadászatokkal vagy magaslesből lőtt őzekkel…” Beszélt a szüleiről, apjáról, Károly grófról, akit a társaságban Pufiként ismertek. Az édesanyja Teleki Gemma. Marosvásárhelyen „virágárus grófné-ként ismerték.” Portréját ismerhetjük meg, aki az otthonmaradást választotta a kivándorlás helyett, vállalva annak minden nyomorúságát, megpróbáltatásait. Az elmúlt rendszerben pincelakásban lakott Marosvásárhelyen. Bár lehetősége lett volna, hogy jobb életfeltételek között éljen, vállalta ezt az életformát. Egyik TV interjúban arra a kérdésre, miért nem megy ki a külföldön élő gyermekeihez, azt válaszolta: „Igen, jól élnek, de igazából hazájuk nincs. Ő hazament, ő a földhöz ragaszkodott”. Rendkívül pozitív életszemlélete volt. De a Teleki család más tagjairól is érdekes emlékei vannak, mint például Teleki Sámuelről, a híres Afrika-kutatóról, vagy Teleki Béla erdélyi politikusról. A kötet szerzőjére jellemző a nagyfokú dokumentáltság. A Függelékben megtalálható a könyvben szereplő Teleki család tagjainak életrajza, a kötetben szereplő más személyek életrajzi adatai. Az olvasó megismerheti a sáromberki Teleki kastély, a sárospataki Teleki kastély, a tancsi Földvári –Teleki udvarház, a marosújvári Mikó- Teleki kastély rövid történetét. Megtudható, melyek voltak a főúri városi Teleki házak Kolozsváron és Marosvásárhelyen. A Jegyzetek-című fejezetben a beszélgetés során felmerült események, adatok forrásait, jelöli meg. Szemléletessé teszi a könyvet a fekete- fehérben bemutatott Fényképalbum. A szerzőt kérdeztem Lőwy Dániel elmondta, 2007-ben rögzített beszélgetések alapján született meg ez a családregény. A beszélgetések magyar nyelven zajlottak le. A szerző számolt azzal a ténnyel, hogy a beszélgetőtárs emlékképe egyes esetekben pontatlanságot is tartalmazhat, 75 év távlatából. Emiatt az adatokat, a történésekre vonatkozó beszélgetés tényanyagát ellenőrizte, megjelölve a forrásokat (Jegyzetek). A beszélgetésekben részt vett Teleki Károly második felesége, Teleki Károlyné Pesthy Katalin is, önéletrajza megtalálható a kötetben. Fontos volt a nevek azonosítása, hiszen a családban csak Károly névvel több személy szerepel. A beszélgetés során sok apró részlet, kitérő bukkan elő, ami nem feltétlenül vált ki érdeklődést az olvasónál, mert szubjektív értékű. Információözönben az ember elveszhet. Emiatt szükséges az információk szelekciója. Az elmondottakban néha ellentmondások jelentkeztek. Fontosnak tekintette, hogy a családtörténeti emlékezés tényanyagának elemzését, azonosítását. A rendkívül olvasmányos könyv magával ragadja az olvasó figyelmét. Számomra élményt jelentett a Károlyka gróf díszfogata-című, beszélgetős családregény olvasása. Csomafáy Ferenc erdon.ro 2013. december 7.In memoriam Szabó Csaba2013. december 14-én délután 5 órakor a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színházának előcsarnokában különleges, az egyetem 1963–1987 közötti korszakának egyik meghatározó tanáregyéniségére, Szabó Csaba zeneszerzőre, az intézetben beszédtechnikát és zenei ismereteket oktató adjunktusra emlékeztető kötet bemutatására kerül sor. Szabó Csaba /Ákosfalva, 1936. ápr. 19. – Szombathely, 2003. máj. 23./ akár Marosvásárhely zenei életének kiemelkedő személyiségeként, akár a színészképzés korszerűsítésének egyik jelentős képviselőjeként egyaránt számot tarthat az utókor tiszteletére, magas szintű értékelésére. Az egyetemen található hivatalos dokumentumok szerint Szabó Csaba számára 1963. október 1- jétől állította ki a munkakönyvet a személyzeti osztály, helyettes adjunktusi beosztásban. Ezt követően 1964. október 1-jétől a helyettes jelzőt a törvényben előírt egy év leteltével eltörölte a hivatal, s véglegesített adjunktusa lett az intézménynek. 1966. október 1-jétől a marosvásárhelyi Állami Népi Együttes karmesterének nevezték ki másodállásban, azonban továbbra is teljes katedrája maradt a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben. 1987. szeptember 15- én szakadt meg adjunktusi beosztású alkalmazása, miután a kommunista diktatúra törvényei értelmében a kitelepedést kérvényező egyének nem taníthattak romániai oktatási intézményekben. 1988-tól 2003-ig a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán folytatta zenepedagógusi pályáját, melynek során elméleti és gyakorlati szempontból egyaránt Kodály Zoltán zenepedagógiai koncepciója jelentette számára a legfontosabb iránymutatást. A színészképzésben eltöltött negyedszázad során jelentős mértékben járult hozzá a beszédtechnika, a hangképzés és a színpadi beszéd oktatásának tudományos alapokra helyezett korszerűsítéséhez, valamint a zenei ismeretek és énekhangképzés kifejlesztéséhez; addig ezeket a diszciplínákat inkább tapasztalati alapokra építve oktatták az intézetben közreműködő tanárok. Muzsikusi munkásságát tekintve elmondhatjuk, hogy Szabó Csaba egész élete, egész életműve "harcos" küzdelem a magyarság megmaradásáért és művelődéséért, a magyarság zenekultúrájáért: beleértve zeneszerzői, zenetudósi és zenepedagógiai tevékenységét is. Zeneszerzői és tudományos érdeklődése egyaránt szülőföldje magyar népzenei és zenetörténeti hagyományához kötötte: Marosvásárhelyt a Franz Schmidt-tanítvány Trózner József, majd Kolozsvárott a Gheorghe Dima Zeneakadémián a Kodály-tanítvány Jodál Gábor és Jagamas János növendékeként elkötelezett kutatója és művelője erdélyi nemzeti hagyományainknak. Seres András etnográfussal közösen 1991-ben megjelentetett Csángómagyar daloskönyve és az Erdélyi magyar harmóniás énekek a XVIII. századból című, 1999-ben a Magyar Művészeti Akadémia által a millenniumi pályázaton Arany Díjjal jutalmazott tudományos gyűjteménye örökre beírta a nevét a magyar zenekultúra történetébe, a magyar örökség aranykönyvébe. Zeneszerzői életműve tematikai és műfaji szempontból rendkívül sokrétű, stílusában igen sokszínű. Az avantgárd új asszociatív zenei nyelvét a magyar zene harmóniás fundamentumába ágyazta. Vokális művei – a gyermekkarok játékosságától, vidámságától (Csingi-lingi reggelek) vegyes karainak drámaiságáig (Kőműves Kelemen) ívelnek, sajátos kórustechnikai megoldásokkal. Vokális-szimfonikus alkotásai – a Szent Márton-mise és a Szent Cecília-mise, miként a részben ide sorolható Passacaglia Kájoni János Székely miséjének Kyrie eleison dallamára című darab – a magyar evangéliumi zeneművészetnek talán legszentebb teljesítményei közé tartoznak. Szőllősy András Szabó Csaba zeneszerzői életművéről írt szavait a kötet előszavának írója idézi: "Ez a gyémánt kétféle ragyogást sugároz: a korszerűségét és az időtlenségét." S ha majd egyszer, nem távoli időben, képes lesz valaki megírni az erdélyi magyar zenekultúra történetét, Szabó Csaba életművét a legfényesebb lapokra helyezheti el. A Szabó Csaba Nemzetközi Társaság nemes feladata lehet az elkövetkező időkben az erdélyi magyar zenetörténet kutatásainak összefoglalása és közreadása a XVIII. századtól Seprődi János munkásságán át egész Szabó Csabáig – és tovább. Hiszen minden sovinizmus nélkül igaz lehet Csokonai Vitéz Mihály Marosvásárhelyi gondolatok című versének üzenete a XVIII. és XIX. század fordulójáról: "Itt van a legvégső oltára Pallasnak, Az emberiségnek, a csínosodásnak…" – napjainkig érő nemzeti elkötelezettség. A bemutatásra kerülő kötet példaértékű alapossággal tekinti át Szabó Csaba életútját, művészi és pedagógusi pályáját. Az életmű fejezeteit különböző szerzők tollából olvashatjuk: Láng Gusztáv életrajzi vázlatát, a marosvásárhelyi évekről Csíky Csaba és Kovács Levente tanulmányait. Angi István, Pávai István és Elekes Márta írásai a zeneszerző műhelyébe kalauzolják az olvasót, a szombathelyi évekről Köteles György közöl átfogó szintézist. A kötetet Ittzés Mihály és Szabó Péter szerkesztették. A kottagrafika Kocsis Tamás munkája. A borítóterv, a tipográfia, a tördelés az Írisz Repro Stúdióban, Kecskeméten történt. Felelős kiadó a Cellissimo Bt. ügyvezetője, Budapest, 2013. Nyomdai kivitelezés: Prime Rate Nyomdai Kft., Budapest. Felelős vezető: dr. Tomcsányi Péter. Az előszót Tóthpál József jegyzi. A kötetben az életművet átfogóan bemutató, gazdag dokumentációs anyag található, Szabó Csabáné Szánthó Klaudia és Szabó István válogatásában és összeállításában. A művész hagyatékának és szellemiségének ápolója a halála óta elmúlt évtizedben a Szabó Csaba Nemzetközi Társaság. A függelékben dokumentumok, interjúk, nyilatkozatok, kritikák, beszámolók, levelek, nekrológok, megemlékezések, valamint Szabó Csaba műveinek (zeneművek, irodalmi művek, hangfelvételek) jegyzéke található. A könyvbemutatón több tanulmány szerzőjével (Csíky Csaba, Elekes Márta, Pávai István – aki vetítéssel egybekötött előadás keretében méltatja Szabó Csaba népzenével kapcsolatos munkásságát) találkozhat az érdeklődő közönség, jelen lesznek Szabó Csaba családjának tagjai, özvegye és fia, valamint volt tanárkollégák, tanítványok. Csíky Csaba összeállításában elhangzik néhány, Szabó Csaba által szerzett kórusmű és zongoradarab (Ávéd Éva előadásában). Az esemény mediátora Kovács Levente. Kovács Levente Népújság (Marosvásárhely) 2013. december 13.Egy könyvritkaság a helyére kerültViszontagságosan érdekes lehet a könyvek sorsa is. Hosszú éveken lapulnak személyes könyvgyűjteményekben, hogy aztán egy nap a különös véletlenek folytán visszakerüljenek a társuk mellé, a könyvtárba, ahol mindig is a helyük lett volna. Két évszázad után adták át tegnap Köteles Sámuel 1817-ben megjelent Az erköltsi filo’sofiának eleji című művének első kötetét a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtárnak. A könyvet az teszi értékessé, hogy a 15 éves Bolyai János tulajdonában volt, amiről kézírása és aláírása tanúskodik. A könyvet matematikusokból, újságírókból és RMDSZ- politikusokból álló csoport juttatta vissza példás összefogással a Tékába, a világhírű matematikus egykori személyes könyvtárában levő csonka második kötet mellé. Bolyai János az erdélyi magyar tudományosság kimagasló személyisége, talán a legnagyobb magyar matematikus. Emlékezete kollektív identitásunk fontos eleme, ápolása kötelességünk… Ennek jegyében került sor az értékes kötet megvásárlására és adományozására a Teleki Téka Alapítvány számára – hangsúlyozta nyilatkozatában Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki tegnap Peti András alpolgármester, az RMDSZ városi szervezetének elnöke, Haller Béla, a Teleki Téka Alapítvány elnöke és Lázok Klára, a Teleki-Bolyai Könyvtár vezetője jelenlétében ünnepélyes keretek között adta át a kötetet az alapítványnak. Az elmúlt idő nyomában Kérdés, hogy valaha kiderül-e, hogy a kötet hol lapult, merre vándorolt olyan hosszú időn át, de felfedezése, az írás azonosítása, a könyv értékének megállapítása és megvásárlása is felér egy detektívregénnyel. A történet a november 8-i kolozsvári Bolyai-vacsora napján kezdődött. A Bolyaiak emlékét ápoló rendezvényen a magyar tudomány napját ünnepelve arra emlékeztek, hogy az idén 190 éve kelt Bolyai Jánosnak apjához címzett híres levele: "…a semmiből egy új, más világot teremtettem". A vacsorán tartott előadást a Népújság olvasói számára jól ismert Oláh-Gál Róbert, a Sapientia EMTE csíkszeredai karának oktatója, akinek a Bolyaiak életéről szóló kötetét a Fehér Holló újságírósorozatban adta ki Szabó Csaba, a sorozat szerkesztője. A Bolyai-vacsorára volt hivatalos a marosvásárhelyi származású Körtesi Péter, a Miskolci Egyetem Matematikai Intézetének docense, aki a Bolyai Farkas középiskola után a kolozsvári BBTE matematika- informatika szakán végzett. Ismert Bolyai-kutató, a Bolyai- kultusz határon túli népszerűsítője, akit az idén másodszor tüntettek ki az egyetemek közötti közép-európai felsőoktatási tanulmányi csereprogramok (CEEPUS) működtetésében játszott szerepéért. Mivel korábban érkezett meg egyetemi tanulmányai színhelyére, a Farkas és a Király utcában sétált, ahol a kovácsoltvas ablakrácsokkal s az oszlopos erkéllyel díszített szép, öreg Toldalagi–Korda-palotában működött a matematika tanszék és a könyvtár. – Ahogy kolozsvári diákságunk helyszínén keresgéltem az emlékeim közt ("Á la recherche du temps perdu"), akkor vettem észre egy kapualjban a kis antikváriumot, ahova betértem, miközben kedves barátom, Müller Ádám emléke dolgozott bennem. A zsúfolt helyiségben magyar könyveket kerestem. Kiderült, hogy nincsenek, ezért matematikakönyvekről érdeklődtem, de az is kevés volt. Már kifele indultam, amikor az elárusító kislány odaszólt, hogy van valami érdekes, egy olyan könyv, ami Bolyai ex librisét tartalmazza. A páratlan kis könyvben valójában nem ex libris, hanem Bolyai János saját kezű beírását láttam. Ha nem foglalkoztam volna Bolyai János munkásságával, akkor is feltűnt volna, hogy mennyire hitelesnek látszik a beírás, és az eltelt idő alatt be is bizonyosodott, hogy nem tévedtem. A könyvben az 1817. november 12-i dátum szerepelt, Bolyai János 15 éves volt akkor. Az Appendixen és az Üdvtan címlapján is hasonlóan jellegzetes kalligrafikus írás látható. Feltételezésem megerősítette, hogy a kis könyv utolsó lapjára is be volt írva, hogy a Bolyai Jánosé. Első oldalain az íráson kívül 3x4 centiméteres pecsét vagy régebbi érme benyomódása látszott. Bár 80 százalékban meg voltam győződve, hogy a beírás eredeti, gyanús volt számomra, hogy mind az első, mind a második oldalon egy 4x5, illetve egy 6x8 centiméteres rész éles késsel vagy ollóval ki van vágva. A könyvet, amely 1817-ben jelent meg, a marosvásárhelyi Református Kollégium nyomdájában nyomtatták. A kivágások láttán arra gondoltam, hogy esetleg a Tékából ellopott könyvek közül való, s ha nagyon érdeklődöm, talán nyoma vész. Az ára 700 euró, mondták, s nem engedték, hogy lefényképezzem, ezért az adatokat lejegyeztem, majd láttam, hogy egy kis üvegszekrényben a ritkaságok közé teszik vissza. Végiggondoltam, hogy meg kellene vásárolni, de ha kiderül, hogy lopott, igazolnom kell, hogy miképpen került hozzám – morfondíroztam, majd sajnálkozva otthagytam az antikváriumban. A nyomozómunka Este a Bolyai-vacsorán egyetemi vezetők, matematikusok társaságában mondtam el, hogy szívesen felajánlom, valaki járjon utána, tisztázza, hogy lopott könyv-e vagy sem, majd meg kellene vásárolni, s a Tékában elhelyezni. A társaságból Szabó Csaba újságíró, Oláh- Gál Róbert könyvének a kiadója mozdult rá, átvette a nyomozást, s a későbbiekben minden lépéséről tájékoztatott – mondta el Körtesi Péter. A történtekről Szabó Csaba, a Fehér Holló Médiaklub alapítója és vezetője a Kolozsvári Televízió magyar adásában részletesen is beszámolt. A helyszínen sikerült megnyernie az antikvárius bizalmát, aki számlát ígért, s hagyta lefényképezni a kötet első lapját. Ezután kezdődött az igazi nyomozómunka, amelyben fontos szerepe volt Wanek Ferencnek, aki az írásszakértői véleményt készítette, s "az alacsony t betűk", "a visszaforduló kerek betűzárások", "a kezdőbetűk kiemelt kezelése" és más jellegzetességek alapján – Bolyai János 1814-es és 1817-es kézírásával összehasonlítva – arra a következtetésre jutott, hogy a viszonylag érett, kiírt jellegű írás minden valószínűség szerint a jövendő tudósé. A Teleki–Bolyai Könyvtár osztályvezetőjével felvett kapcsolat során kiderült, hogy a könyv második kötetét a Tékában őrzik, de az első kötet sorsáról nem tudtak. Amint Lázok Klára, a Téka vezetője elmondta, Deé Anikó tudományos kutató a két Bolyai személyes könyvtárának 152 kötetét azonosította be a Teleki–Bolyai Könyvtár állományában, s tudomásuk volt arról, hogy a két tudós gyűjteményéből szétszórtan még fellelhetők könyvek. A második kötetet 1880. április 8-án Koncz József, a Református Kollégium könyvtárosa a helyi katolikus gimnázium könyvtárának adta cserébe egy másik könyvért, s úgy került be az 1960-as években a Teleki Tékába. A kötetben Bolyai János aláírása mellett Koncz József sorai olvashatók. A Téka felértékelése és a budapesti Széchényi Könyvtár szakvéleménye alapján megállapították, hogy az ár reális, érdemes a könyvet megvásárolni. Mivel a pénzt nem sikerült adakozással összegyűjteni, és a "nyo-mázás" szerepelői úgy gondolták, hogy a Tékában van a könyv helye, Szabó Csaba az RMDSZ-hez fordult, ahol első perctől kedvezően fogadták a lehetőséget, s a Communitas Alapítvánnyal közösen megvásárolták a könyvet. Magángyűjteményből közgyűjteménybe Az átadáson Kelemen Hunor szövetségi elnök elmondta, hogy a legjobb értelemben vett postás szerepét vállalta egy szellemi értelemben jelentős örökség átadásával, amelyet a szakemberek régóta keresnek. A könyv azt mutatja, hogy Bolyai János a kor legfontosabb értékeit tudhatta magáénak, hisz az, hogy ki milyen értéket tart a könyvtárában, ki milyen könyveket olvas, a szellemi habitusát is megmutatja. A nyomtatvány igazi jelentőségét a kutatók fogják meghatározni, most viszont az a fontos, hogy egy magángyűjteményből közgyűjteménybe került, viszonylag jó állapotban. – Nekünk nem a semmiből kellett új világot teremtenünk, de sokszor azt érezzük, hogy amikor a mi világunkat újra kell teremteni, akkor az nemcsak a jövőről, hanem a múlt értékeinek a felfedezéséről, megőrzéséről és beépítéséről szól. Azért adományozzuk a Teleki Téka Alapítványnak, hogy jó kezekben legyen a következő évtizedekben. Ha olyan írott értékekre bukkanunk, amelyek az erdélyi magyar, sőt az egyetemes magyar kultúra számára fontosak, a jövőben is arra törekszünk, hogy azokat visszaszerezzük – hangsúlyozta a szövetségi elnök. Hű őrzői leszünk Haller Béla, a Teleki Téka Alapítvány elnöke vette át, majd át is adta Lázok Klárának, a Teleki-Bolyai Könyvtár vezetőjének a könyvet, amit a Bolyai-múzeum tárlójában helyeztek el, s tegnaptól már meg is lehet tekinteni a Bolyai-relikviák között. Mindenki elmerenghet a Horatius-idézeten, amelyet Bolyai János, a majdani zseniális tudós 15 évesen beleírt azon az őszön, amikor a református kollégiumban tett sikeres záróvizsga után tanulmányai folytatására várt – mondta Haller Béla, aki Szabó Lőrinc fordításában olvasta fel a Horatius sorait: "Álld helyed bátran, ha szorít a sors, és / légy szilárd; viszont okosan, magad vond/ össze, hogyha kedvez a szél, túlontúl/ büszke vitorlád."/ (Ódák) Az eltelt kétszáz év alatt odalett a latin és az a mértéktartó bizakodás is, amellyel János 15 évesen kilépni készült az életbe, de temperamentumát ismerve lehet, hogy csak az illendőség parancsának megfelelve választotta ezt az idézetet. A magunk részéről megígérjük, hogy a könyv hű őrzői leszünk – tette hozzá Haller Béla. A megtalált könyv tudománytörténeti jelentőségű, mivel keltezése pontosan tájékoztat arról, hogy mikor került Bolyai János könyvtárába a kötet, s ugyanakkor segítséget jelent a fiatal Bolyai szellemi fejlődésének megismerésében. A bejegyzésben szereplő latin nyelven írt mottószerű Horatius-idézet szerepének, jelentésének tisztázása további kutatást igényel – mondta Lázok Klára. A történet érzelmi oldala, hogy Bolyai János egykori könyvtárának két kötete egymás mellé került, s így kiteljesedett egy történet, lezárult két könyv vándorlása egymás felé Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely) 2014. január 30.Románoknak szánt magyar történelemkönyvet mutattak be Kolozsváron- Kolozsváron csütörtökön mutatták be azt a magyar történelemkönyvet, amelyet román nyelven, kimondottan románok számára írt egy fiatal történészekből álló csoport. Szabó Csaba kolozsvári televíziós újságíró, a könyv megírásának az ötletgazdája az MTI-nek a bemutató előtt elmondta, az O istorie a maghiarilor (A magyarság története) című 172 oldalas könyv olvasmányos stílusban próbálja a román olvasó számára összefoglalni a magyarok történetét a honfoglalás előtti kortól napjainkig. "A könyv a magyar történelemszemlélet alapján született, vannak viszont olyan történelmi események amelyekben a román olvasó számára meg kellett jegyezni, hogy a román történelemszemlélet mást tart arról az illető eseményről. Az ilyen eseményeknél csak tájékoztatjuk az olvasót, és nem döntjük el, hogy melyik a jó változat" - jelentette ki Szabó Csaba, a kolozsvári Fehér Holló Újságíróklub vezetője. "A román-magyar történelmi mérkőzést mindig lefújták, amikor az került szóba, hogy ki volt itt hamarabb. Arra tettünk most kísérletet, hogy végigjátsszuk ezt a meccset" - tette hozzá Szabó Csaba. Elmondta, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen doktorált, vagy jelenleg doktori képzésen részt vevő fiatal történészeket kért fel egy-egy fejezet megírására. Az őstörténet és a honfoglalás korát Pál Szabó Ferenc, a középkori magyar királyság Mohácsig tartó történetét Váradi Éva, Mohácstól az 1700-as évekig Ciprian Rad, Erdélynek az osztrák birodalomba való betagolódásától 1914-ig Pócsai Sándor, 1914-től napjainkig Wellmann László írta meg a történelmi összefoglalót, Szabó Csaba pedig a Kárpát-medencében élő és a világban szétszóródott magyarság mai helyzetéről írt egy fejezetet. A könyv ötletgazdája megjegyezte, több román történészt is be szeretett volna vonni a munkába, de végül csak egy vállalkozott a feladatra. A könyvet a kolozsvári Világhírnév kiadó jelentette meg. : Gazda Árpád, (MTI) 2014. január 31.A magyarok története románoknakKolozsváron tegnap mutatták be azt a magyar történelemkönyvet, amelyet román nyelven, kimondottan románok számára írt egy fiatal történészekből álló csoport. A magyarság története a magyar történelemszemlélet alapján született, vannak viszont olyan történelmi események, amelyekben a román olvasó számára meg kellett jegyezni, hogy a román történelemszemlélet mást tart arról az eseményről. Az ilyen eseményeknél csak tájékoztatjuk az olvasót, és nem döntjük el, hogy melyik a jó változat – ismertette Szabó Csaba kolozsvári televíziós újságíró, a könyv ötletgazdája. A román–magyar történelmi mérkőzést mindig lefújták, amikor az került szóba, hogy ki volt itt hamarabb. Arra tettünk most kísérletet, hogy végigjátsszuk ezt a meccset – tette hozzá Szabó Csaba. Elmondta, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen doktorált vagy jelenleg doktori képzésen részt vevő fiatal történészeket kért fel egy-egy fejezet megírására. Megjegyezte, több román történészt is be szeretett volna vonni a munkába, de végül csak egy vállalkozott a feladatra. Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2014. január 31.KISEBBSÉGBEN: A Fehér Holló szárnyrebbenéseiCseke Gábor olvasónaplója Nemrégiben érdekes könyvbemutatón vettem részt a csíkszeredai Kájoni János megyei könyvtárban: Oláh-Gál Róbertnek a két Bolyairól szóló tudománytörténeti riportjait magába foglaló kötetét (X-ek, azaz ismeretlenek a Bolyaiak életében), annak történetét ismerhettük meg - és nem csupán a szerző jóvoltából. Jelen volt ugyanis, házigazdaként, az a Sarány István közíró is, aki az eseményen a Fehér Hollónak elnevezett, egyre terebélyesedő könyvsorozat kiadóját (Világhírnév) képviselte. Megtudhattuk tőle, hogy a Fehér Holló tulajdonképpen egy erdélyi médiacsoportosulás, amelynek feltett szándéka, hogy a napjainkban erőteljes sorvadásnak indult - netán divatja vesztett? - nemes zsurnalizmust, a publicisztika műfaját átmentse a számára csöppet sem kedvező időn. A szerény kivitelezésű, önerőből támogatott Fehér Holló-kötetek száma immár több tucatra rúg, s immanens, saját értékeik mellett igen fontos szempont, hogy egymásra hatásuk ráadásul további új minőséget, valóságmegközelítést eredményez. Zászlópengetés A Bolyaiak életét és korát övező komplex problémakörben mozgó kötet bemutatója közben, egyáltalán nem mellesleg eszembe jutott az, hogy a beszélgetést irányító Sarány István igazából az első szerzők között volt, aki legjobb publicisztikai írásait egybegyűjtve, megválogatva és célirányos eszmei rendbe sorolva részt vett a Fehér Holló-mozgalom elindításában, terebélyessé válásában. A 2011-ben napvilágot látott Zászlópengetés című kötete (szerkesztette: Szabó Csaba - a Fehér Holló megálmodója -, lektorálta Ambrus Attila - maga is az alapítók egyike) mindenekelőtt nézőpontjával tűnik ki a megszokott publicisztikai gyűjtemények közül. A könyv Szórványlét című bevezetőjében a szerző arra próbál meggyőzően fényt vetni, hogy az erdélyi magyarság - és általában minden emberi közösség, akárcsak úgy általában is, maguk a dolgok - többféle nézőpontból szemlélhető, s alaptudnivaló, hogy ami az egyik szögből netán soknak látszik, az máshonnan tekintve nyugodtan lehet már-már elenyészően kevés. Többség és kisebbség egymásba játszó dialektikájának mindennapi alkalmazásában segíti tehát az olvasót azzal, hogy mindjárt a könyv első lapjain leszögezi: „A Székelyföld magyarságát tömbmagyarságnak könyveli el a politikai diskurzus, s így él a köztudatban is a székelyföldi lét. A vaslábi magyarság szórvány-e? Vagy netán a vaslábi románság él szórványban? Vagy mi a helyzet a Székelyföld déli, a Barcasággal határos peremének magyarságával? A bölöni magyar tömbben él-e vagy szórványban a román ajkú cigányok között? A moldvai Klézsén a magyarok tömbben élnek-e avagy szórványban? Tovább ragozva: szórványban él-e a csíkszeredai unitárius vagy a homoródalmási katolikus? A szórványkérdés tehát nézőpont kérdése, akkor is, ha csak etnikai vagy felekezeti vonatkozásban vizsgáljuk. Vagy annak függvényében is változhat a megítélés, hogy mekkora területre — településre, tájegységre, megyére, történelmi régióra vagy országos szintre — vetítve boncolgatjuk a kérdést. A hévízi román például többségi a városában, kisebbségi a megyében és többségi Erdély-szinten meg országos szinten. Akkor a hévízi román most többségi-e vagy kisebbségi? A hévízi magyar számbeli kisebbségben él településén, megyeszinten a számbeli többséghez tartozik, országos szinten pedig egy kisebbségi közösség tagja. Most már mi ő? Többségi vagy kisebbségi?” Érdekes módon, Sarány István ezúttal nem is annyira a kijelentéseivel, mint inkább a kérdéseivel ülteti el bennünk a szemléleti rugalmasság igényét, s bevezetője után jobban értjük - nem egy esetben a bőrünkön is érezzük - publicisztikai látleleteinek igazságtartalmát. Ugyancsak javára válik, hogy rövid lefutású, igazából mindennapi jelzés értékű írásait kifogyhatatlan rendszerező kedvvel csoportosítja ciklusokba, amelyek címei önmagukért beszélnek. S ha nem is mindig tudatosan, de a sejtés szintjén föltétlen eligazodunk, ha ilyesmiket olvasunk az írások fölött: Délibábok helyett, Román feltámadás, Zászlópengetés, Iskolai agresszió, Visszaszolgáltatás, Operett és operáció, Tüzelünk, Fogyjon a magyar, Ünnep lélekben, Statisztika és tragédia... A kötetben tárgyalt problémák mindennapi sokasága és sokrétűsége mindegyre arról győzik meg az olvasót, hogy a vérbeli közírónak lételeme a valóságra való állandó ráhangolódás és -kapcsolódás, a látszólag önmagukban megoldandó gondnak minősülő jelenségek ugyanis legtöbbször a fű alatt és akár jóval mélyebben is, végső soron összefüggnek, egymást erősítve vagy gyengítve. Előszeretettel mutat rá a délibábkergetés meddő gyakorlatára mindennapjainkban, amikor nem a józanul megálmodott tervek vezérlik a cselekvést, hanem a terméketlen vágyálmok, az örökölt illúziók, az önmagunkba zárkózás ellentmondásos, vitatható védőpajzsa mögött. Problémaláttatása mindvégig igazodik ahhoz a kettős szemlélethez, amit könyve bevezetőjében magára nézve is érvényesnek fogalmazott meg - józan önértékelésre és önbecsülésre buzdítva az olvasót, mind egyéni, mind szűkebb-tágabb közösségi összefüggésben. Elvégre Sarány István „fehér hollósága” is relatív a maga nemében; s inkább olyan szempontból ritka madár ő, hogy mifelénk egyre kevesebben és szakszerűtlenebbül művelik a publicisztikai elemzés, az újságírói avatott véleménymondás műfaját. Sarány esetében viszont ez az állítás nem áll: a lap, ahol dolgozik (Hargita Népe) szerencsére még nem adta fel azt az eszményét, hogy a hírek, az idők járása befogadását és értelmezését az újságírónak kutyakötelessége elősegíteni, állásfoglalásával befogadhatóvá tenni. Szerzőnk továbbra is jelen van szinte naponta lapja hasábjain, ugyanakkor a fentebb említett médiaklubhoz tartozása révén felelősséget vállal az újabb tagok toborzásában, felkarolásában. A szabály ugyanis pofonegyszerű: a Fehér Holló-sorozatban kiadott bármely szerzőnek kijár a klubtagság - más szavakkal, a tagság gyarapodásával egyidőben egyre több azon művek száma, melyek mai valóságunk kérdéseiben és jelenségeiben segítenek eligazodni. Ezt ünnepelhettük a Bolyaiakról szóló kötet megjelenése ürügyén. Dokumentarista látásmód Fehér hollóságra ugyan még nem vállalkozott, bár több könyves szerző Daczó (Szabó) Katalin, s minden további nélkül akár ma is összeállna egy izgalmas interjúkötet azokból az írásaiból, melyek heti rendszerességgel jelennek meg közel egy éve a Hargita Népe hasábjain. Alkalmam volt írni nemrégiben Daczó Katalin több munkájáról, évekkel ezelőtt pedig interjút is készítettem vele, amikor alkotóként éppen dokumentumfilmek, filmriportok készítésére rendezkedett be, rendszeresen benevezve a Film.dok fesztiválra, amelyen szép sikereket ért el. A mindenekelőtt a Duna televíziót tudósító filmestől akkor megkérdeztem: számára mi a vonzóbb a dokumentumfilm készítésében: a dokumentarizmus varázsa, vagy maga a film műfaja? Válasza némileg tétovázó volt, de pontos, és ma is érvényesnek tartom: „Ezen magam is sokat töprengtem, de nem tudtam egyértelmű választ adni rá magamnak. Az biztos, hogy mostanig, bármilyen munkahelyem is volt, valamiképpen kapcsolatban álltam a valóságkutatással, a ledokumentálható, tárgyi világgal. Udvarhelyi könyvtárosként a helytörténeti gyűjteményekkel foglalkoztam, aztán Csíkszeredába jőve az Antena 1-hez jelentkeztem, de az állás pár hónap múlva megszűnt, majd kis kitérővel következett a Csíki TV, ahol hamarább lettem dokumentumfilmes, mint riporter. Első munkám a 110 éves városháza történetének feldolgozása lett, aztán a híradózás mellett, 1998 és 2002 között, Visszajátszás cím alatt mintegy 100 részes filmsorozatban jártam utána a csíkszeredai Petőfi utca patinás épületei egykori történetének. Tehát a filmezés régi szerelem, de csak az egyik lehetőség arra, hogy a valóságról valljunk. Épp úgy foglalkoztat az írott riport vagy akár egy helytörténeti kiállítás. Ha lefilmeztem valamit, az nem gátolt meg abban, hogy riportban vagy könyvben, más megközelítésben is feldolgozzam a témát. Szeretem elgondolkoztatni az embereket, hogy a problémafelvetésem megérintse őket.” Ezt a műhelyvallomást azóta sem írta felül az élet, sőt! Még úgy sem, hogy a filmes lendület időközben kényszerűségből alább hagyott - és ez mindenek előtt nem Daczó Katalinon múlott, intézményes betegségről van szó, melynek nyomán a Film.dok is máról holnapra kimúlt -, de a dokumentarista érdeklődés továbbra sem pihen, új és újabb megnyilvánulási területeket keres és talál magának. Az egyik ilyen érvényes kifutópálya a Morfondir.ro weboldal, amelynek Derítés című rovatában Daczó Katalin érdekesebbnél érdekesebb helytörténeti dokumentumokat idéz fel és kommentál Csíkszereda és környéke múltjából, levéltári kutatásokra alapozva. A másik területet éppen a Hargita Népének szánt gyakori riportok, beszélgetések jelentik, amelyek a székelyföldi valóságnak egy-egy kevésbé ismert személyiségét, eseményét, emlékezetes pillanatát idézik föl, a minden részletben elmélyülő, minden összefüggés iránt érdeklődő oknyomozó riporter szemével. Daczó Katalinra fokozottan jellemző: nem igazán lehet tetten érni, hogy írásaiban netán engedne bármiféle üresjáratnak. Már témaválasztásai is kellően rendhagyóak - anélkül, hogy a szerző engedne az olcsó szenzációhajhászás divatjának. Egyszer a híres romániai kaszkadőr, Cseh Szabolcs székely-magyar gyökerei után nyomoz, bemutatva eközben a széles körben, nemzetközileg is ismert szakember életének eddig „láthatatlan” oldalát, máskor viszont a méltatlanul háttérbe szorított, már-már elfeledett erdélyi költő, Salamon Ernő portréjához kutat fel eddig ismeretlen életrajzi adalékokat... Már-már elfeledett székely festő, János László nyomaira bukkan, aki valamikor Szépvízről indult nehéz körülmények között és ugyanott futott be egy gyűjteményes kiállítással, amit aztán a csíkszeredai múzeum is bemutatott... Hogy majd a Székelyföldön közismert, a magyar vasúttörténelemben kiemelt fontossággal bíró gyimesi műtárgy zaklatott, eseménydús sorsáról szóljon - nem mindennapi hitelességgel. Rátalált ugyanis egy építőmérnökre, Rigó László-Szabolcsra, akit annyira érdekelt a gyimesi vasúti leágazás története, hogy alapos tanulmányozásba kezdett. A vele készített interjú minden tekintetben emelte a lap információs értékét... Sorra szólaltatja meg, alapos kérdezz-felelek alapján a kiteljesedő életpályájú székelyföldi személyiségeket - volt orvos-polgármestert, fotografáló geológust, a nyugalmazott versmondó könyvtárigazgatót, a csángóföldön oktató, népszolgálatot végző pedagógus házaspárt, a Nagy Imre festőművész hagyatékát kezelő és felügyelő, dizájner és művészeti közíró kurátort stb. -, s ugyancsak ő az, aki nélkülözhetetlen aprómunkával segíti a madéfalvi Siculicidium 250. évfordulója alkalmával rendezett emlékév dokumentáris megalapozását. Évek óta következetes összeállítója a csíkszeredai városvezetés által támogatott helytörténeti évfordulós naptárnak, ami legtöbbször izgalmas felfedezésekkel, elfeledett adatokkal és eseményekkel lepi meg nem csupán a nagyközönséget, de olykor a szakmát is. Daczó Katalin legutóbbi években született legjobb írásai - véleményem szerint - önként kínálják magukat ahhoz, hogy kötetté szerveződve gazdagíthassák a Fehér Holló-sorozat eddigi palettájának színárnyalatait, ezáltal újabb taggal bővítve a szépreményű médiaklubot. Csíkszereda, 2014. január 27. maszol.ro, 2014. február 3.Újrajátszott román–magyar történelmi „mérkőzés”Román nyelven, kimondottan románok számára írt magyar történelemkönyvet mutattak be csütörtök este Kolozsváron. A kiadvány egy fiatal történészekből álló csoport munkája. Szabó Csaba kolozsvári televíziós újságíró, a könyv megírásának ötletgazdája elmondta, az O istorie a maghiarilor (A magyarság története) című 172 oldalas könyv olvasmányos stílusban próbálja a román olvasó számára összefoglalni a magyarok történetét a honfoglalás előtti kortól napjainkig. „A könyv a magyar történelemszemlélet alapján született, vannak viszont olyan történelmi események, amelyekben a román olvasó számára meg kellett jegyezni, hogy a román történelemszemlélet mást tart arról az illető eseményről. Az ilyen eseményeknél csak tájékoztatjuk az olvasót, és nem döntjük el, hogy melyik a jó változat" – jelentette ki Szabó Csaba, a kolozsvári Fehér Holló Újságíróklub vezetője. „A román-magyar történelmi mérkőzést mindig lefújták, amikor az került szóba, hogy ki volt itt hamarabb. Arra tettünk most kísérletet, hogy végigjátsszuk ezt a meccset" – tette hozzá Szabó Csaba. Elmondta, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen doktorált, vagy jelenleg doktori képzésen részt vevő fiatal történészeket kért fel egy-egy fejezet megírására. Az őstörténet és a honfoglalás korát Pál Szabó Ferenc, a középkori magyar királyság Mohácsig tartó történetét Váradi Éva, Mohácstól az 1700-as évekig Ciprian Rad, Erdélynek az osztrák birodalomba való betagolódásától 1914-ig Pócsai Sándor, 1914-től napjainkig Wellmann László írta meg a történelmi összefoglalót, Szabó Csaba pedig a Kárpát-medencében élő és a világban szétszóródott magyarság mai helyzetéről írt egy fejezetet. A könyv ötletgazdája megjegyezte, több román történészt is be szeretett volna vonni a munkába, de végül csak egy vállalkozott a feladatra. A könyvet a kolozsvári Világhírnév kiadó jelentette meg. Krónika (Kolozsvár), (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
