|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 553 találat | lapozás: 1-30 ... 481-510 | 511-540 | 541-553 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Tibori Szabó Zoltán 2015. június 5.Lucian Boia: Igazság és igazságtalanság Versailles-banFOLYTATÁS JÚNIUS 4-I SZÁMUNKBÓL Erdélyről sem állíthatjuk leegyszerűsítő módon, hogy román terület volt. Egyszerre volt román, magyar és német, ahol a románok többségben voltak, de a lakosság felét már nem sokkal haladták meg (53,8% az 1910-es magyar népszámlálás szerint, 57,8% 1930-ban). Közben 1910-ben az itt élők 31,6%-át tekintették magyarnak (valójában ez nem magyar nemzetiséget jelentett, hanem mindenkit, akit magyarul beszélőként regisztráltak), 1930-ban pedig 24,4%-át. A németek 1910-ben 10,8%-nyian, 1930-ban pedig 9,8 %-nyian voltak. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a kisebbségek éppenséggel nem voltak kicsik. Történelmi és kulturális szerepük pedig kiemelkedő volt, a magyarok Erdély elitjét adták, a németek pedig gazdasági értelemben játszottak nélkülözhetetlen szerepet. Sokatmondó a városi lakosság etnikai összetétele is – már a román uralom időszakában, az 1930. évi népszámlálás idején. A városokban ekkor a kisebbségek abszolút többségben voltak, jóval meghaladva a románok számát. Újabb tévhitekkel, mítoszokkal való leszámolásra vállalkozott Lucian Boia Vesztesek és győztesek című könyvében, ebből idézünk részleteket. Az első világháború és az azt lezáró versailles-I békeszerződés „nemzeti előítéletek nélküli” újraértelmezéséről szóló esszé a budapesti CSER kiadónál jelent meg Tibori Szabó Zoltán fordításában. Szabadság (Kolozsvár) 2015. augusztus 20.Sors és jelkép – Katalógus-bemutató a QuadróbanA Magyar Nemzeti Galéria Sors és jelkép. Erdélyi magyar képzőművészet 1920–1990 című kiállításához készült katalógussal ismerkedhettek meg az érdeklődők kedd délután a Quadro Galériában, a jelenlévők ugyanakkor részleteket tudhattak meg az augusztus 23-ig még nyitva tartó tárlatról is a kötet szerkesztőjétől és a kiállítás kurátorától, Szücs Györgytől, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettesétől. A kiállítást kísérő, a kiállított művek mellett gazdag dokumentációt tartalmazó katalógus a tárgyalt időszak művészettörténetét, legfontosabb mestereit, intézményeit, csoportjainak történetét dolgozza fel, miközben a legjelentősebb magyarországi és romániai szakemberek, történészek, kultúrtörténészek, irodalomtörténészek bevonásával a problémakörök tágabb, elméleti megközelítésére és reflektív feldolgozásra vállalkozik. A tanulmányok szerzői: Balázs Imre József, Banner Zoltán, Boros Judit, Gazda József, Kántor Lajos, Murádin Jenő, Novotny Tihamér, Ileana Pintilie, Sümegi György, Székely Sebestyén György, Szücs György, Tibori Szabó Zoltán, Vallasek Júlia, és Vécsi Nagy Zoltán. Szabadság (Kolozsvár) 2015. október 10.Megalakult az RMDSZ kolozsvári szervezete, Horváth Annát választották elnöknekElsöprő többséggel választották meg szombaton a városi szervezet alakuló ülésén Horváth Annát az aznap megalakult kolozsvári RMDSZ-szervezet élére. Az alpolgármester az egyetlen jelölt volt a tisztségre. Számos vita, számos tanácskozás után született az a döntés a Kolozs megyei RMDSZ-ben, hogy létre kell hozni a kolozsvári városi szervezetet. Ez a folyamat már Máté András Levente vezetése alatt elindult, de akkor objektív okokból megszakadt – fogalmazott Csoma Botond, a megyei szervezet elnöke szombaton délelőtt a városi szervezet alakuló ülésén. Tisztában vannak vele, hogy a kolozsvári magyar társadalom heterogén, sokan ki is ábrándultak a politikából. Ennek a folyamatnak összetett háttere van, nem lehet csak az RMDSZ-t felelőssé tenni érte – mutatott rá. Tizenhárom kerületi szervezete persze mostanáig is volt az RMDSZ-nek a városban – tette hozzá Csoma. Abban reménykednek, hogy a közösségi életet fel tudják virágoztatni és vissza tudják hozni az eltávolodott embereket. A megyei szervezetektől félnetek nem kell Az alakuló ülésen jelen lévő Kelemen Hunor szövetségi elnök úgy fogalmazott, az elmúlt esztendőben azt tapasztalták, a kiábrándultság leginkább a városokat érintette, holott ezen közösségek véleménye hihetetlenül fontos lenne. Kolozsvár nem engedheti meg magának, hogy ne hallassa a véleményét, a városi szervezet pedig eszköze lehet ennek – mondta a politikus. „Az igazi nagy tartalékaink még mindig a nagyvárosokban vannak, ez alatt a székelyföldi nagyobb városokat is értem, hiszen az elmúlt választások részvételi adatait nézve ezeken a településeken volt alacsonyabb a részvétel” – fogalmazott Kelemen, hozzátéve, nem használni ezeket a tartalékokat egy politikai érdekszervezet számára bűn. A megyei területi szervezetek óvatoskodnak a városi szervezetekkel szemben, tud példát arra, hogy városi szervezet éppen a megyei miatt gyengült meg, ezen azonban hamar túl kell tenni magunkat – magyarázta. „Hiúságunkat rendeljük alá” Szép ház az RMDSZ, a mestergerenda tökéletes, a tetőszerkezet megvan, a falak is ott vannak valahol, de baj van az alappal – mondta Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus – Lutheránus Egyház püspöke, azt kívánva, építsék meg közösen a stabil, erős alapokat, hiszen bázis nélkül nem működhet egyetlen szervezet sem. Kovács Sándor katolikus esperes arról beszélt, mivel a kolozsvári szervezet lesz a legfiatalabb, kívánja, hogy fiatalos lelkesedéssel, ugyanakkor bölcsen végezze áldásos tevékenységét a kincses város magyarságának javára. Gyerő Dávid, a Magyar Unitárius Egyház főjegyzője kiemelte, a kolozsvári magyar közösségben sok erő van, ez azonban sokszor lappangó, sokszor gyenge, érdektelen, közömbös, de az utóbbi időben meglátszott a közösség ereje. Ifj. Deák Ferenc, a Kolozs megyei szervezet ügyvezető elnöke Kántor Lajos levelét olvasta el. Kántor azt írta, az összefogás lehetőségét kell újra megtalálni, gyakorlati célokat kitűzni, ha azt akarjuk, hogy a megfogyatkozott, de még mindig jelentős magyarság szavát hallassa. „Hiúságunkat rendeljük alá a kolozsvári magyarság érdekeinek” – fogalmazott a levélben. Tibori Szabó Zoltán, a Minerva Egyesület elnöke a politikából való kiábrándultságról beszélt, amely az Egyesült Államoktól Japánig mindenhol tetten érhető, ennek ellenére mégis erősödnek a demokrácia értékei. Éppen ezért részéről az RMDSZ lehet jobboldali, baloldali, liberális, de egy nem lehet: illiberális – emelte ki, Kelemen Hunor felszólalására és Orbán Viktor elhíresült tusványosi beszédére utalva. Az elnök: Horváth Anna A közgyűlés a felszólalások után egyöntetűen megszavazta a működési szabályzatot, ezt követően nevesítették az új szervezet vezetőit. A 104 szavazatból 101 igennel Horváth Annát választották (egyetlen jelöltként) a városi szervezet elnökének, az ellenőrző bizottság tagjai Kerekes Sándor, Maksay Tünde és Pásztor Csaba. A város alpolgármestere megköszönte a lehetőségét annak, hogy belevághat a munkába. Arra kérte a kolozsváriakat, maradjanak az ügy mellett, hiszen „hívó szóban hiány nem lesz”. Kustán Magyari Attila maszol.ro 2015. november 3.Hazatérő „korunkos” képzőművészek – kiállításmegnyitó a Minerva-házbanTizenöt hazatérő képzőművész – nyolcan csak a munkájuk által reprezentálva, heten pedig személyesen is – alkotásait sorakoztatja fel az a nagyméretű kiállítás, amelyet pénteken délután nyitottak meg Kolozsváron, a Minerva Művelődési Egyesület emeleti, illetve alagsori termeiben. – Nem véletlenül adtuk a Hazatérés címet ennek a tárlatnak, hiszen a felkérésre mindnyájan pozitívan reagáltak és szívesen tértek haza, akár személyesen, akár csak az alkotásaik által – mondta Kántor Lajos irodalomtörténész, az 1973-ban útjára indított Korunk Galéria alapítója. A folyóirat akkori, főtéri székhelyén működtetett galéria számos pályakezdő fiatalnak – és nemcsak – adott megmutatkozási lehetőséget, sokak számára pedig az egyetlen lehetőség volt, hogy a nyilvánosság elé kerüljenek az alkotásaik. A Korunk Galéria és a kolozsvári magyar főkonzulátus közös rendezvényeként megnyílt tárlaton Tibori Szabó Zoltán, a Minerva-egyesület elnöke köszöntötte a szép számban megjelent érdeklődőket, megjegyezve: azt kívánja, hogy minél gyakrabban térjenek haza a művészek, „mutassák meg magukat, mert, amint a helyszínen is tapasztalható, van hálás közönségük, akik kíváncsiak rájuk”. KÖLLŐ KATALIN Szabadság (Kolozsvár) 2015. december 5.A Látó 2015-ös nívódíjai2015-ben huszonnegyedik alkalommal osztja ki a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztősége a lapban publikált szerzők közül válogatva évzáró nívódíjait. Huszonhárom év alatt több mint 50 alkotó vehette át a vers, próza, esszé és debüt kategóriában az elismerést.A nívódíjak átadására a Látó Irodalmi Színpad keretében kerül sor Marosvásárhelyen 2015. december 12-én, szombaton 18 órától a Kultúrpalota kistermében. 2015-ben Aczél Géza (vers), Murvai Béla (debüt), Szilágyi Júlia (próza) és Tibori Szabó Zoltán (tanulmány) veheti át a Hunyadi László képzőművész tervezte Batsányi-emlékplakettet és a díjjal járó pénzjutalmat. Laudációt mond: Demény Péter, Kovács András Ferenc, Láng Zsolt és Vida Gábor. A Látó-nívódíjat először 1992- ben osztották ki, az előző Látó-évfolyam legjobbnak ítélt szerzőit tüntetve ki az elismeréssel. Az 1991–2013 közötti időszak díjazottjai: André Ferenc, Balázs Imre József, Bálint Tamás, Benedek Szabolcs, Bodor Ádám, Bogdán László, Burus János Botond, Demény Péter, Dimény Lóránt, Domokos Géza, Egyed Emese, Farkas Wellmann Éva, Ferenczes István, Fekete J. József, Fekete Vince, Gagyi József, Gulyás Miklós, Hajdú Farkas-Zoltán, Hatházi András, Horváth Előd Benjámin, Jakabffy Tamás, Jánk Károly, Jánosházy György, Karácsonyi Zsolt, Kelemen Hunor, Kenéz Ferenc, Kincses Réka, Kinde Annamária, Király Kinga Júlia, Király László, Kisgyörgy Réka, László Noémi, a Láthatatlan Kollégium hallgatói, Lászlóffy Aladár, Lászlóffy Csaba, Lövétei Lázár László, Márton László, Máté Angi, Mihály Emőke, Mihálycsa Erika, Molnár Vilmos, Mózes Attila, Nagy Attila, Papp Sándor Zsigmond, Romhányi Török Gábor, Salat Levente, Szakács István Péter, Sebestyén Mihály, Selyem Zsuzsa, Simonfy József, Székely Csaba, Szepesi Attila, Szilágyi Júlia, Térey János, Tóth Mária, Vallasek Júlia, Varga Illés, Varga László Edgár, Váradi Nagy Pál, Vári Csaba, Veress Dániel, Vermesser Levente, Visky András, Visky Zsolt, Zalán Tibor, Zoltán Gábor. Megjegyzendő, hogy a díj történetének első évében (1991) a romániai magyar szellemi élet műhelyei, a média jelentős intézményei és személyiségei iránti megbecsülésként Látó-díjban részesült a Balogh Edgár vezette Romániai magyar irodalmi lexikon munkaközössége, a Marosvásárhelyi Rádió kulturális szerkesztősége, Jászberényi Emese személyében és Makkai János, a Népújság főszerkesztője rangos publicisztikai tevékenységének elismeréseképpen. A rendezvény támogatói: a Nemzeti Kulturális Alap, a Bethlen Gábor Alap, a Communitas Alapítvány, az Aranka György Alapítvány. Népújság (Marosvásárhely) 2015. december 14.Átadták a Látó idei nívódíjaitAmikor a nyelv rendezi a múltat… – Immár a huszonnegyedik alkalommal osztjuk ki a Látó nívódíjait, de reméljük, ugyanígy ünnepelhetünk a huszonötödik és a harmincadik díjkiosztáson is – mondta Kovács András Ferenc, a szépirodalmi folyóirat főszerkesztője szombat délután, a Kultúrpalota kistermében. Mint szavaiból kiderül, a marosvásárhelyi lap régi hagyományát ünnepelték: a folyóiratban ezen esztendő során közlő szerzők közül a szerkesztők által kiválasztott alkotóknak adták át a Látó idei nívódíjait. – Mindig négy kategóriában osztjuk ki e díjat: vers, széppróza, esszé-tanulmány és debütdíj, utóbbit hol versért, hol prózáért, hol esszéért adjuk át. A díj a Hunyadi László szobrászművész által készített, Batsányi János portréját formázó plakettből áll – mondta Kovács András Ferenc, majd sorrendben elsőként a debütdíjat elnyert Murvai Bélát laudálta Láng Zsolt. – Felnőtt az, aki megtanul beszélni, gondolkodni, a gondolatokkal pedig műveleteket végezni. Gyerek az, aki fel akar nőni, aki tanulni akar. Murvai Béla későn kezdett el írni. Ami nem jelent semmit. Nem mindenki tud 37 évesen a háttérben meglenni. Murvai Béla most is képes csendben maradni. Megteremt egy gyereket, aki ugyanazt éli át, amit az írója. Az ugyanaz nem ugyanolyat jelent. Optimizmus sugárzik a díjazott Csángóvidéken zajló történetéből. Az, aki írja, a háttérben marad – mondta a méltató, majd a debütdíjas szerző felolvasása után Vida Gábor méltatta a széppróza kategória díjnyertesét, Szilágyi Júliát. – A dokumentumpróza írói megtapasztalhatják, hogy milyen az, amikor a nyelv rendezi a múltat. A tényekkel baj van: már soha nem lehet visszamenni abba az időfrekvenciába. A mesélés által a tények átalakulnak, megváltoznak. Szilágyi Júlia kritikusként tisztán látja az elbeszélés esendő voltát. Mégis belevágott. Mert minden mondata mögött tíz másik van: a valóság létezik, csak el kell mesélni. Prózája pontos, szűkszavú, visszafogott, bölcs. A kérdező habitusát választja, aki tudja, hogy mindig van megválaszolnivaló – hallottuk Vida Gábortól, majd Szilágyi Júlia szólalt fel: – A pályámat kritikákkal kezdtem, majd próza lett belőle, magam sem tudom, hogyan. Most memoárokat írok. Ezzel akkor kezdenek az emberek foglalkozni, amikor észreveszik, hogy a jövőből alig maradt már valami. És ezt teszem én is – mondta a szerző egyik írása részletének felolvasása előtt. A Látóban három részletben közölt tanulmányáért Tibori Szabó Zoltán vehette át idén a lap nívódíját; a szerzőt és munkáját Demény Péter méltatta. – Az ember örök vágya a megértés. A tanulmány ennek a legpontosabb útja. Minden csak történetekkel mesélhető el. A tanulmány esetében küszködni kell az információkkal, az adatokkal, a pontossággal, a módszerrel. Tibori Szabó Zoltánnak a Gáll Ernő, az irredenta című munkáját három részletben közöltük – harminchét Látó-oldal, 189 lábjegyzet… mekkora munka és kín akár csak egy névnek is utánajárni, hiszen van, aki ekképpen emlékszik, van aki másképp. Nagy feladat a múltat nem prózaírói eszközökkel összerakni, újrateremteni. A tanulmány a Securitate által végzett lehallgatásokat veszi alapul – mindent lehallgattak, a csendet is felvették, elhitették, hogy mindenről tudnak. A nélkül a szorgalom és alázat nélkül, amivel Tibori Szabó Zoltán dolgozott, semmi sem derülne ki arról a múltról, amely engem izgat. A szerző munkái általában és partikulárisan is azt éreztetik, hogy mennyire fontos a pontosság, a tisztesség. Egy jól megírt tanulmány világteremtő lehet, a Tibori Szabó Zoltáné olyan, mint egy időkapszula. Óvatosan a múlt megítélésével! – ezt a meglátást is neki köszönhetem. – Bajban voltam, mert amit írtam, az nem irodalom – tette hozzá a szerző. – Úgy éreztem, hogy érdemtelenül kapom ezt a díjat, mert hozott anyagból dolgozom – amelyet a Securitate hozott. Mekkora "hálával" tartozunk nekik! Hiszen ha nem hallgatták volna le éjjel-nappal Gáll Ernő lakását, egy csomó mindenről sokkal kevesebbet tudnánk. Nem volt tanárom, de nagyon jó viszonyban voltunk. Ő volt az első olyan baloldali értelmiségi a hatvanas évekbeli Erdélyben, aki rájött, hogy a magyar kisebbség ügyét a baloldalnak nem sikerült megoldania, ezért európai szintre kívánta azt emelni. Ez az ötlet akkor született meg először. És akiket ezzel megbízott, informátorok voltak: egy órán belül a belügy tudott mindenről… Végül, de nem utolsósorban Kovács András Ferenc méltatta a Látó vers- nívódíjasát, a Debrecenből érkezett Aczél Géza költőt. – A vers ugyan időtlen, mégis az idő matériájából dolgozik – e megállapítás különösen érvényes Aczél Géza hosszú szabadverseire, prózaverseire, melyeknek az emlékezéshez is közük van. Életdarabokból, látásdarabokból tevődnek össze ezek a nagyon érdekes, besorolhatatlan, különleges dikciókkal, retorikával bíró szerzemények. Aczél Géza sokat foglalkozott a magyar avantgárddal, e verseknek ilyen hozadékuk is van. Megvan a maguk ritmikája, néhol mesteri és váratlan rímekkel találkozhatunk. Irónia és önirónia jellemzi őket, úgy éreztem, hogy a költő szeretne elveszni műveiben, melyek speciális tördelést igényelnek – és a képversek világát is megidézik ezzel – mondta a Látó főszerkesztője, majd Aczél Géza felolvasása után átadta a szépirodalmi folyóirat idei nívódíjait. Kaáli Nagy Botond Népújság (Marosvásárhely) 2016. január 30.Minőség, érték és hagyomány a BMC tárlatán– Kétségtelen, hogy minden kiállításmegnyitó ünnep: a résztvevőknek, az alkotóknak, s ünnep a közönségnek is. A mostani alkalom viszont ennél is több, hiszen ötödszörre jelentkezünk a Minervában, amely időközben második otthonunkká vált – hangsúlyozta Németh Júlia műkritikus, a Barabás Miklós Céh (BMC) alelnöke csütörtökön délután a Minerva Művelődési Egyesület Cs. Gyimesi Éva termében. Köszönetet mondott Tibori Szabó Zoltánnak, az egyesület elnökének, amiért ezúttal is befogadták a céh kolozsvári csoportjának hagyományos értékfelmérő tárlatát, majd emlékeztetett: tavaly ünnepelték Farkas utcai székházuk megnyitásának tizedik évfordulóját. A patinás műemlék épületben sok egyéni és kamarakiállítást szerveztek az évek során, ám a társaság közben számbelileg megszaporodott, jól jött, hogy a Jókai utcai kiállítótérben helyet kínáltak nekik. A házigazda, Tibori Szabó Zoltán reményét fejezte ki, hogy lesz folytatása a hagyománynak, és a magyar kultúra napja környékén még sokszor vendégül láthatjuk a művészeket. FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár) 2016. február 16.Dr. Úry Előd kapta a Korunk KulcsátMecénási tevékenysége elismeréseként dr. Úry Előd fogorvos, a Soproni Erdélyi Kör elnöke vehette át a Korunk éves díját, a Korunk Kulcsát tegnap este a Minerva Művelődési Egyesület székházában, a folyóirat alapításának 90. évfordulójára szervezett ünnepségen. Kántor Lajos, a Korunk Baráti Társaság elnöke felidézte, hogy Úry Előd 1990 márciusában telepedett át családjával Magyarországra, ugyanakkor arra is utalt, hogy ő az első orvos, aki a 2004 óta évente átadott elismerést megkapja. Az est folyamán Tibori Szabó Zoltán, a Minerva elnöke és Kovács Kiss Gyöngy, a Korunk főszerkesztője elevenítette fel a folyóirat történetének fontosabb mozzanatait, Albert Csilla, Bogdán Zsolt, Dimény Áron és Györgyjakab Enikő színművészek előadásában pedig az elmúlt 90 év terméséből hangzottak el szövegek. A zenei pillanatokról a Concordia vonósnégyes gondoskodott, amelynek tagjai Orbán György Öt madrigálját tolmácsolták. F. Zs. Szabadság (Kolozsvár) 2016. február 17.Korunk 90 – híd az egyetemes és erdélyi magyar kultúra közöttA jövőhöz, fiaihoz, unokáihoz, az új nemzedékekhez, valamint az olvasáshoz, az erdélyi magyar kultúra megismeréséhez, terjesztéséhez és támogatásához vezető kulcsnak nevezte dr. Úry Előd fogorvos a Korunk elismerését, amelyet hétfőn este vehetett át Kovács Kiss Gyöngy főszerkesztőtől és Kántor Lajostól, a Korunk Baráti Társaság elnökétől. A Korunk Kulcsát a Minerva Művelődési Egyesület székházában, a folyóirat 90. születésnapjára szervezett ünnepségen adták át; az est folyamán színművészek előadásában hallgathattunk meg olyan szövegeket, amelyek az évek során megjelentek a Korunkban. Az egybegyűlteket Tibori Szabó Zoltán, a Minerva elnöke köszöntötte, aki az egyesület és a Szabadság, valamint a Korunk között ápolt jó viszony mellett az 1926-ban alapított folyóirat történetének néhány fontos mozzanatát is felelevenítette. Mint mondta, Dienes László azzal a szándékkal indította útjára a Korunkot, hogy az kritikai, baloldali, európai kitekintésű lap legyen, amely bemutatja és elgondolkodik a marxista filozófián és annak kritikáján. Termékeny 14 év után, 1940 augusztusában tiltották be a magyar hatóságok, majd 1957 februárjától ismét megjelenhetett – „az akkori főszerkesztő, Gáll Ernő, aki szintén baloldali gondolkodónk volt, Balogh Edgár részvételével, a szerkesztőség tagjainak hozzájárulásával folytatta ezt a baloldali, kritikai hangvételű, társadalomtudományi jellegű folyóiratot”. Gáll Ernő fokozatosan teret biztosított a haladó polgári elemeknek is, többek között Mikó Imre, László Dezső és Venczel József közölt a lap hasábjain, amely egyre inkább hozzájárult a különböző nézőpontok közötti párbeszéd megteremtéséhez. – 1990 után, Kántor Lajos vezetésével is folytatta ezt a fajta párbeszédet, megkerülhetetlen az a munka és teljesítmény, amit a Korunk az elmúlt negyedszázadban letett az erdélyi magyarság asztalára. Színvonalas folyóirat, amelyre büszkék lehetünk – hangsúlyozta Tibori. FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár) 2016. február 27.Fiatal művészek kiállítása a Minerva GalériábanTripon Rául, Lőrincz Jonatán és Gábor Barna kiállítása nyílt meg csütörtök este a Minerva-ház alagsori galériájában. A három fiatal kiállítóművész a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezési Egyetem diákja. A főképpen fiatalokból álló nagyszámú közönséghez házigazdaként Tibori Szabó Zoltán szólt, azt követően a tárlaton látható alkotásokat, a kiállított munkákat készítő Gábor Barna és Tripon Rául szobrászok, illetve Lőrincz Jonatán fotóművész tevékenységét Kolozsi Tibor szobrászművész, egyetemi tanár méltatta. Úgy vélekedett, hogy a szobrászati, grafikai és fotóművészeti alkotásokat a mozgás, a dinamikus és folyamatos változás gondolata köti össze, s innen ered a kiállítás címe is: emerge, perceive, react (megjelenés, érzékelés, reagálás). A rendezvényen a három ifjú művész saját gondolatait is megosztotta a közönséggel, és röviden alkotási felfogását is ismertette. A kiállítás március 11-ig, munkanapokon, 10–15 óra között tekinthető meg (Jókai/Napoca utca 16. szám). Szabadság (Kolozsvár) 2016. április 13.A kolozsvári Minerva sajtófotó archívumaA napilapok szerkesztőségeiben folyamatos munka folyik, s az idővel, a testet-lelket próbára tevő határidővel küszködő munkatársak nehezen vehetők rá akár csak arra is, hogy íróasztalaikon, fiókjaikban vagy szekrényeikben rendet teremtsenek. A folyamatos hajsza miatt azonban olyankor is, amikor ez netán megtörténik, az újságíróknak aligha van idejük arra, hogy a felgyűlt anyagokat, kéziratokat, fotókat szortírozzák, és az utánuk jövők vagy éppen az utókor számára gyűjteményekbe rendezzék. Általában, minden a szemétkosárba kerül, válogatás nélkül. Más a helyzet a fotóriporterek esetében. Őket ugyanaz az idővel folytatott állandó verseny tanította meg arra, hogy a fényképeik negatívumait tanácsos elraktározni, hiszen a szerkesztőségben menetrendszerűen előálló hisztérikus állapotok közepette nemegyszer szükségesnek mutatkozik régi felvételek gyors elővarázsolása. Ahhoz azonban, hogy valamit könnyen meg lehessen találni, bizonyos rendre, rendszerre van szükség. Ha ez létezik, azonnal könnyebb egy portrét, valamelyik középület néhány évvel korábbi fotóját, esetleg valamikor egymáshoz tartozónak látszó emberek csoportképét, bármit, elővarázsolni. Így aztán a fotóriporterek többsége saját házi archívumot alakított ki, és a felvételeinek negatívumait abban tárolta. Nem volt ez lényegében véve másképpen a kolozsvári napilapok esetében sem. Kéziratokat nem helyeztek el ugyan levéltárakban, azokat rendszerint megsemmisítették, csupán a gazdasági akták, iratok és bizonylatok legfontosabbjai maradtak meg jó esetben... és olykor a sajtófotók egy része is. Persze, a második világháború vége előtt a napilapok fényképeket nemigen közöltek, ez inkább a 20. század második felében jött divatba, így nem meglepő, hogy a nagyobb fotófondok ebből az időszakból származnak. Sajnos elvesztek vagy legalább is nem bukkantak még elő a nagy kolozsvári fotóműtermek és -műhelyek negatívumai, és félő, hogy most már nem is fognak. Tibori Szabó Zoltán Szabadság (Kolozsvár) 2016. április 15.Könyvturi és élőkönyvtár ma, a Kaszinóban!A papír alapú olvasás népszerűsítését és a sztereotípiákkal való szembesülést tűzte ki céljául Kolozsváron a Könyvturi | élőKönyvtár idei kiadása. Az egész napos eseményt második alkalommal rendezik meg, ma, a sétatéri Kaszinó épületében. A szervezést az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, a Báthory István Alapítvány és a NonStop Office végzi, a Perspektíva és Campus diákújságok közreműködésével. A rendezvény mottója – Nézz szembe a félelmeiddel és találkozz személyesen a sztereotípiáiddal! – arra ösztönzi az érdeklődőket, hogy ne mulasszák el a lehetőséget, hogy különbözőségükről, félelmeikről nyíltan beszélő emberekkel találkozzanak. Ezeket az élőkönyveket többek között a cigány, a feminista, a fogyatékossággal élő, a zsidó, a szőke nő, a nyugdíjas testesítik meg. Emellett a politikai, kulturális életben és a szórakoztató iparban tevékenykedő „lapoznivalók” között jelen lesz Dimény Áron színész (15–18 óra között), György Botond humorista (10–16), Hegedüs Csilla műemlékvédő (), Horváth Anna alpolgármester (18–20), Magyari Tivadar író (17–20), Tibori Szabó Zoltán újságíró (10–13). Szabadság (Kolozsvár) 2016. május 4.Közeleg a kolozsvári könyvhétMájus 12–15. között a könyveké, kultúráé lesz a főszerep a 6. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten, az RMDSZ ügyvezető elnöksége, a Romániai Magyar Könyves Céh, valamint a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése szervezésében. Idén is színes, változatos programmal szólítanak meg min-den generációt: a könyvvásár, workshopok, színházi előadások mellett kiállítás, gyermekprogramok, slam poetry és további gazdag felhozatal várja az érdeklődőket. Nem maradnak el az író- olvasó találkozók sem. A meghívott szerzők között szerepel Varró Dániel, Péterfy Gergely, Farkas Wellmann Endre, Magyari Tivadar. "A Fogoly utca a találkozások helyszíne lesz" – mutatott rá Csomos Éva-Zsuzsánna főszervező, az ügyvezető elnökség munkatársa, majd hozzátette: "igyekeztünk a könyves események, író-olvasó találkozók mellett olyan programokat is szervezni, amelyek mindenkihez szólnak. Kicsik és nagyok, családok és barátok meghitt, kellemes környezetben kapcsolódhatnak ki, szórakozva fogyaszthatnak kultúrát, magyar könyveket, valamint a magyar identitásukat is ápolhatják. Nem engedhetjük, hogy ez veszélybe kerüljön, hogy értékeink elhalványulása biztonságérzetünket is megrendítse". H. Szabó Gyula, a Romániai Magyar Könyves Céh alelnöke a neves szerzőkhöz kapcsolódó évfordulókra hívta fel a figyelmet, amelyek köré megemlékező eseményeket szerveztek. "Tavaly Makkai Sándorra, tavalyelőtt Bánffy Miklósra emlékeztünk, idén Tamási Áron a főszereplő, halálának 50 éves jubileuma alkalmából. Úgy gondoljuk, elég nagy írónk ő ahhoz, hogy felfigyeljünk rá a könyvhéten. Nem a szépíró Tamásira, a közéleti szereplőre figyelünk elsősorban" – jelentette ki H. Szabó Gyula, majd rámutatott: "Szilágyi Domokos Öregek könyvével kapcsolatban műfordításokkal, szakmai fordításokkal és a szerző halálának 40. évfordulójával is foglalkozunk, a könyvhét előtt pedig a Kolozsvári Állami Magyar Színház műsorra is tűzte a költeményt. Megemlékezünk Méhes György születésének 100. évfordulójáról is. Idén lesz nulladik napja is a rendezvénynek, 11-én este Kulin Ferenc lesz Mile Lajos főkonzul vendége". A programot, újdonságokat Ferencz Blanka programkoordinátor, az ügyvezető elnökség munkatársa ismertette: "fő célunk az irodalom népszerűsítése, de szeretnénk, ha mindenki megtalálná a számára megfelelő programot, legyen az slam poetry, színházi előadás, gyermekfoglalkozás vagy könyvbemutató. Úgy válogattuk össze a felhozatalt, hogy különlegességeket, értékes időtöltést nyújtsunk a közönségnek". A könyvhetet május 12-én, csütörtök délután nyitják, majd Péterfy Gergellyel találkozhat a közönség, este Politikus elődeim – Bánffy Miklós és Domokos Géza címmel Markó Bélával beszélget Tibori Szabó Zoltán és H. Szabó Gyula. A kikapcsolódni vágyók Jazzybirds-koncerten és slam poetry előadáson szórakozhatnak. Május 13-án, pénteken Varró Dániel tart közönségtalálkozót, Tamási Áron munkásságára emlékkonferencián tekintenek vissza, a Váróterem projekt pedig előadja Parafabulák és Bánk bán előadásait. Emellett Jancsik Pál, Király László és Fekete Vince is bemutatják köteteiket, este pedig a Vecker, valamint ByeAlex és a Slepp koncertezik. Szombaton, május 14-én a Zurboló Táncegyüttes, a Garabonciás és a Bagossy Brothers Company lépnek fel, az irodalomkedvelők pedig Farkas Wellman Endrével, Magyari Tivadarral, Kabai Lóránttal, Csider István Zoltánnal, Lukáts Istvánnal találkozhatnak, de fordítói kollokviumon is részt vehetnek, valamint Szi-lágyi Domokos emléke előtt tiszteleghetnek. Vasárnap, 15-én a könyvvásár mellett fiatal írók tartanak kerekasztal-beszélgetést. A fentiek mellett irodalmi élőkönyvtár, a Homokkönyv című kiállítás, három tematikus séta, az Életfa Családsegítő Egyesület gyermekfoglalkozásai, interaktív jam session (örömzenélés), valamint a slam poetry előadói által szervezett workshop várja az érdeklődőket. Idén az egész Fogoly utcát elfoglalja a könyvhét, a kiadók standjai és a színpad között kávéházi sátrat, gyereksátrat is állítanak a szervezők, de a Minerva Ház Cs. Gyimesi Éva-termében, a Kolozsvár Társaság székházában, az Erdélyi Múzeum Egyesületnél, a Báthory István Elméleti Líceumban, a Bulgakov irodalmi kávéházban, valamint a K+ közösségi térben is lesznek előadások. A program és a meghívottak névsora folyamatosan bővül. További információk a www.unnepikonyvhet.ro oldalon találhatók. Népújság (Marosvásárhely) 2016. május 14.Három ember, három kor – ugyanazok a dilemmákBánffy Miklóstól Domokos Gézán át Markó Béláig A 20. századi romániai magyarság két jelentős személyiségét, gróf Bánffy Miklóst és Domokos Gézát, az RMDSZ első elnökét hasonlították össze azon a csütörtök esti kolozsvári kerekasztal-beszélgetésen, amelyen Tibori Szabó Zoltán, a Minerva Művelődési Egyesület elnöke és H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója beszélgetett Markó Béla volt RMDSZ-elnökkel. A Minerva Művelődési Egyesület székhelyén zajló eszmecserén kiemelték a három politikus életpályája közötti hasonlóságokat és különbségeket, de aktuálpolitikai kérdések (autonómia, önkormányzatiság, parlamenti demokrácia, etnikumközi viszonyok) is felmerültek. „Két olyan politikus elődről van szó, akikhez Markó Béla viszonyíthatta önmagát, mind az adott helyzetet, mind pedig a cselekedeteket illetően” – vezette fel a beszélgetést Tibori Szabó Zoltán, átadva a szót Markó Bélának. Az RMDSZ volt elnöke szerint első látásra különösnek tűnik Domokos Gézát Bánffy Miklóshoz viszonyítani, hiszen Bánffy Miklós arisztokrata, monarchista politikus volt, míg Domokos Géza származásában, indulásában és későbbi politikai krédójában is más programot látszik képviselni. Kettőjüket viszont összekapcsolja a politika módszertana, eszköztára. Amikor pedig lehetőségük volt, használták is ezt a többség-kisebbség viszonyának rendezése érdekében – fejtette ki Markó Béla. „Két teljesen különböző személyiségről, más politikai iskoláról van szó. Bánffy Miklós és Domokos Géza más politikai közegben dolgoztak, politizáltak. Sokszor az volt a benyomásom, hogy Domokos politikusalkat volt kiadóigazgatóként is. Politikai értelemben ő tartotta a hátán ezt az intézményt, amelynek üzemeltetésében utolérhetetlen bajnok volt. Domokos nem akkor lett politikus, amikor az RMDSZ elnöke lett, hanem már azelőtt 25 évvel, amikor nem lehetett ellenzéki, és a kor zsargonjában kellett érvelnie. Meggyőző ember volt, aki az 1989 utáni feszült, nyársat nyelt politikusi világban könnyeden társalgott. Domokos például sokkal jobban érezte a román közeget, mint Bánffy. Fel kell tennünk azonban a kérdést: háttérszálakat húzogató politikus volt?” – vetette fel H. Szabó Gyula. NAGY-HINTÓS DIANA Szabadság (Kolozsvár) 2016. május 20.Deák Ferenc dokumentumfotói a MinervánálNeves kolozsvári személyiségek – írók, költők, művészek, újságírók, a tudomány különböző területein tevékenykedő szakemberek – arcképei tekintenek vissza az érdeklődőkre tegnap óta a Minerva Művelődési Egyesület Cs. Gyimesi Éva termében, Deák Ferenc dokumentumfotó-kiállításán. A Tibori Szabó Zoltán Minerva-elnök szavai szerint „a New Yorkban lakó, de Kolozsváron élő” fényképész 1960 és 1965 között az Igazság napilap fotóriportere volt; abban az időszakban készítette portrésorozatát, amelynek ezúttal körülbelül a tíz százalékát, nyolcvan felvételt tárt a nagyközönség elé. – Ma vagyok 75 éves, és nagy öröm számomra, hogy itt lehetek – hangsúlyozta a művész, Murádin Jenő művészettörténész pedig néhány anekdotát osztott meg a megnyitó résztvevőivel. A tárlat június 10-ig, munkanapokon 11 és 16 óra között látogatható a Jókai/Napoca utca 16. szám alatt. F. Zs. Szabadság (Kolozsvár) 2016. május 28.Egykori kolozsvári portrékKolozsváron, a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében, Deák Ferenc „Egykori kolozsvári portrék” címmel igen figyelemre méltó közönség előtt megnyitotta dokumentumértékű kiállítását. Jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban, New Yorkban élő fotóművész 1960 és 1965 közötti időszakban az Igazság napilap fotóriportere volt. Amikor nem tudta elviselni a kommunista korszak „aranykorát,” kivándorolt. A lehetőségek hazájában bizonyította, a fotó nemzetközi nyelvét tökéletesen ismeri, amint a mostani látogatása alkalmával példa értékűen nyomatékosított. Kolozsvári munkásságának saját szavaival megfogalmazva: „egytízedét tárta az érdeklődők elé”. Analóg fotók hitelesen mutatják be azokat, akik a hajdani műtermébe betértek. A képek csoportosítása mesteri. Egy rámába került Valeriu L. Bologa professzor és Jancsó Elemér, professzor. 80 kép az akkori kor értelmiségének egy sajátos szegmentumát öleli fel. A kiállítás megnyitása alkalmából bevallotta, a baráti köre nagyon megritkult. Sokan elhalálozottak, de még többen Magyarországon, néhányan Erdélyben élnek. Tibori Szabó Zoltán, a Minerva Művelődési Egyesület elnöke a kiállítást megnyitó beszédében kiemelte, Deák Ferenc New Yorkban lakik, de tulajdonképpen Kolozsváron él. A kolozsvári kiállításon a munkásságának, 10%-át mutatta be. Ezeknek a képeknek a negatívjait a Minerva Alapítványnak ajándékozta. A Deák- gyűjteményt digitalizálják, és közzéteszik a minerva.org.ro honlapon, ami a hozzáférési lehetőséget biztosít. Mint ismeretes, az Igazság és a Făclia fotóriportereinek, 1955 és 1993 közötti időszakban, készített fotóit, így a Deák Ferenc képeit is digitalizálják, a honlapon közlik. Tibori köszönetét fejezte ki, hogy a Minerva-házat választotta a kiállításához és az értékes adományért. A kiállított művészi portrék neves személyiségeket plasztikuson örökítenek. A teljesség igénye nélkül, sorolnék fel néhány személyiség nevét, akit megörökített a fotóművész: Horváth Béla, Rodica Popescu, Köllő Béla, Orosz Lujza, Albert Júlia színművészeket, Pálfi Mircea, Dózsa Mária, László Ferenc, Reisz Katalin az Igazság munkatársait, Ruha István hegedűművészt, Balogh Edgár, Fodor Sándor írókat, költőket- Kányádi Sándor, Lászlóffy Aladár. Nem felejtette el a hazai tájakat Deák Ferenc bevallotta, nem tudja elfelejteni a hazai tájakat. S nem felejtette el a román nyelvet sem. Interneten, nyomon követi az itteni életet. Minden érdekli, ami itt történik. Ebben segít a digitalizált felhasználási lehetőség. Nem állt szándékában, hogy kiállítsa a portrékat. Dokumentum jellegű kiállításnak tekinti, egy fajta társadalmi találkozásnak. A lényeg az, hogy munkásságát, minél többen megismerjék. Egy vergődő lélek képi nyelven való megnyilvánulását csodálhatja meg a látogató, amely ma már csak képi megnyilvánulásban található meg. Csomafáy Ferenc erdon.ro 2016. május 31.Könyv a múltról a jövőnek Tibori Szabó Zoltán és Újvári Mária tollábólHa semmi egyebet nem tett volna a Kolozsvári Minerva Művelődési Egyesület elődje, az 1919-ben kezdeményezett és 1920-tól már eredményesen működő Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet mint hogy megjelentette Kós Károly Országépítőjét és Varju nemzetségét, kiadta az Erdélyi Szépmíves Céh köteteit, az Erdélyi Helikont és elindította a Reményik Sándor és Dsida Jenő nevéhez fűződő Pásztortüzet, neve akkor is kitörölhetetlenül beépült volna a magyar művelődéstörténetbe. A monda szerint hatalmas égi háború és mennydörgés közepette pattant ki apja fejéből a bölcsesség, a tudomány és a művészet istennője, Minerva, s a múlt század eleji hatalmas világégést és impériumváltozást követően, mondhatni mennydörgésszerűen pattant ki az anyaországtól elszakított, identitásukat megőrizni óhajtó erdélyi magyarok fejéből is az ő nevével fémjelzett kolozsvári magyar kiadó- és nyomdavállalat. A kisebbségi sorba jutott nemzetrész ösztönös, spontán védekezési mechanizmusának köszönhetően, de ugyanakkor egyfajta felismert szükségszerűségként is. Hiszen mi más, ha nem éppen az anyanyelvi kultúra, az oktatás, az irodalom, a tudomány és a művészet védhetné meg leginkább a merőben megváltozott és nem éppen kedvező körülmények közé csöppent erdélyi magyarságot. Ennek a tudatában született meg az alapítók, ötszázötvenhárom erdélyi, bánsági és partiumi magánszemély, jeles értelmiségiek, az arisztokrácia és tehetősebb polgári családok tagjainak az alaptőkét biztosító anyagi hozzájárulásával a Minerva. A már működő vállalatba néhány évvel később az egyházak is beszálltak. A műintézet olyan szellemi műhely és prosperáló vállalkozás volt, amely első időszakában 1920 és 1940 között, majd 1940-től 1948-as államosításáig „a legnagyobb teljesítményű erdélyi magyar kiadó- és nyomdavállalatként” eredményesen járult hozzá a magyar irodalom, sajtó, tudomány, művészet, ismeretterjesztés és nem utolsósorban oktatás fejlődéséhez. Tibori Szabó Zoltán, Újvári Mária: A kolozsvári Minerva története Szabadság (Kolozsvár) 2016. augusztus 1.Születésnap – Szilágyi Júliának, 80. születésnapjára„Titkoljam, mit szenvedtem, értetek? Nem titkolom: hogy ti se féljetek!” (Illyés Gyula: Bevezető) A papírjai sosem voltak rendben. Akkor sem voltak rendben, amikor 1944 tavaszán, nyolcévesen, a nácik elől menekülve, édesanyjával és családjának több más tagjával, tiltott határátlépés nyomán, a Magyarországhoz tartozó Észak-Erdélyből átszökött Romániába. És akkor sem, amikor az őt ért traumáért az eszeveszett faji üldözés elkövetőitől kárpótlást kellett volna kapnia, ám ehelyett az nyert újhatalmi megállapítást, hogy a papírjai nincsenek rendben, a kárpótolhatósági minőséghez nem szenvedett eleget, és következésképpen semmilyen kompenzációra nem jogosult. A papírjai talán azért nincsenek rendben, mondom most, csak így, unter uns gesagt módra, mert soha nem arra összpontosított, hogy a papírjai rendben legyenek, és ehelyett inkább azzal törődött, hogy megértse a környezetét, jobbá tegye a világot, amelyben él, és az emberi gondolattal, ha az elvetemült, ordassá vált, szembeszálljon. Nem kizárt, sőt, nagyon is valószínű, hogy éppen annak köszönhetően vált kitűnő esszéíróvá, az esszéírás tanítómesterévé, mert a filológiai precizitás által a papírok háza táján megkövetelt renddel már életének korai időszakaitól fogva hadilábon állt. Tibori Szabó Zoltán Szabadság (Kolozsvár) 2016. augusztus 17.Megrajzolt értékeink a Minerva székházábanMűvészettörténészi végzettségét ötvözte rajzkészségével – avagy saját megfogalmazása szerint a rajzolási hóborttal – Kelemen Albert Kálmán, ennek a folyamatnak az eredményeit tárja az érdeklődők elé tegnap óta a Kolozsvári Minerva Művelődési Egyesület székhelyén. Az épületgrafikákat, városi látványképeket és más grafikákat felvonultató Megrajzolt erdélyi értékeink című kiállítást, akárcsak az alkotó 1999-es Kolozsvári bemutatkozó tárlatát, Tibori Szabó Zoltán, a Minerva elnöke nyitotta meg. Hangsúlyozta: az utóbbi években kialakított művészi világ középpontjában a műemlék jellegű épületek megörökítése áll. Olyan jelentős erdélyi művészek nyomdokaiba lépett ezáltal Kelemen Albert Kálmán, mint Kós Károly, Debreczeni László, Varga Nándor Lajos, Köpeczi Sebestyén József, Vámszer Géza, ifjabb Cseh Gusztáv és mások. A tárlat augusztus végéig, munkapokon 10 és 15 óra között tekinthető meg a Minerva-házban, a Jókai/Napoca utca 16. szám alatt. Szabadság (Kolozsvár) 2016. szeptember 24.Adalékok a Kolozsvári zsidóság múltjáhozA Kolozsvári Zsidó Hitközség idén ötödik alkalommal szervezi meg az Adalékok a Kolozsvári zsidóság múltjához szimpóziumot, ezúttal Zsidó személyiségek a Kolozsvári orvoslásban címmel. A rendezvénynek a Művészeti Múzeum Tonitza terme ad otthont szeptember 27-én az alábbi program szerint: 9.30 Köszöntő beszédek, az Adalékok a Kolozsvári zsidóság múltjához tanulmánykötet bemutatása; 10.30 Dr. Johanan Vass: Zsidó orvosok Kolozsváron a két világháború között és után; Prof. Dr. Liviu Rotman: Romániai zsidó orvosok tevékenysége a 19. és 20. század fordulóján, Dr. Lya Benjamin : Iuliu Barasch koncepciói a zsidó modernitásról; moderátor: Prof. Dr. Gyémánt László; 12.00 Iulia Deleanu:Educaţie particulară c. könyvét bemutatja Lucian Nastasă-Kovács; 12.30: Dr. Lőwy Dániel: A zsidó orvosok sorsa a holokauszt idején, Prof. Dr. Lucian Nastasă: Zsidó diákok a Kolozsvári Ferenc József egyetem orvosi karán (1872-1918); moderátor: Prof. dr. Liviu Rotman; 16.00 Dr. Gaal György : Dr. Pál Steiner, az urológiai sebészet kezdeményezője, a Kolozsvári zsidó kórház első igazgatója, Dr. Herman Berkovits: Románia tiszteletbeli konzulja Izraelben: Izraeli–román kapcsolatok az egészségügyben; Dr. Tibori Szabó Zoltán: Izsák Sámuel, az erdélyi orvostudomány és gyógyszerészet történésze (1915–2007); moderátor: Prof. Dr. Lucian Nastasă-Kovács. 17.45: A Kolozsvári zsidó orvosok listájának bemutatása (a beszélgetés moderátorai: Dr. Johanan Vass és Ghiţă Andrea Julika), 18.30: a Flauto Dolce együttes koncertje (Majó Zoltan, művészeti vezető, furulya, Szabó Mária, furulya, Miklós Noemi, csembaló, Mihaela Maxim, szoprán) Szabadság (Kolozsvár) 2016. szeptember 30.Közösen megélt médiamúlt – a Szabadság 26 évérőlHárom interjúval jelentkezett Ferencz Zsolt kollégánk a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) által meghirdetett A közösen megélt médiamúlt című pályázatra. A Szabadság elmúlt huszonhat évét, és főleg a lapalapítás kezdeteit igyekezett megmutatni olyan kollégákkal beszélgetve, akik már a kezdetektől az újságnál dolgoztak. Interjúalanya volt Dózsa Sándor egykori szerkesztőségi titkár, majd „tisztafej”, továbbá Tibori Szabó Zoltán, Újvári Ildikó és Székely Kriszta – személyes benyomásaikkal, emlékeikkel, történeteikkel tarkítva elevenedik meg a Szabadságnál átélt közös médiamúlt. Az első díjat nyert pályamunkából a Dózsa Sándorral készült beszélgetést mai lapszámunkban kezdjük el közölni, majd a következő időszakban folytatásokban olvashatják lapunk hasábjain. Szabadság (Kolozsvár) 2016. október 4.Tizenhárom év a Szabadságnál, tizenhárom év távlatábólDózsa Sándor: „Elégtétel számomra, hogy ezt az életpróbát teljesíteni tudtam” FOLYTATÁS OKTÓBER 1-JEI LAPSZÁMUNKBÓL – Aztán szépen lassan elkezdtek „beszivárogni” a fiatalok is az új laphoz, a jelenlegiek közül például Újvári Ildikó, Székely Kriszta, és persze a Campusosok is akkortájt érkeztek a szerkesztőségbe. Milyenek voltak az első lépések? – Újvárinak könnyű volt a besimulása, mint jogász, úgymond átvette a korábbi jogász munkakörét. Azelőtt Podhrádszky László intézte a jogi rovatot, csak amikor elkerült parlamenti képviselőnek, már nem tudott ezzel foglalkozni. Külön rovatként működött az olvasókkal való kapcsolattartás, a levelezések miatt ez nagyon erős volt akkoriban. Újvári Ildikó egybevonta ezt a két pólust, és jól is csinálta. Kriszta is nagyon ügyesen besimult, előbb korrektorként dolgozott a nyomdában, aztán később bekerült a szerkesztőségbe. Jó néhányszor hazakísértem; a Szentegyház utcában lakott, és én többnyire megvártam, hogy ne kelljen egyedül mennie, akkor már nem biztosítottak szolgálati autót. Mindig is nagyon tiszteltem és tisztelem, szimpatikus ember. Hiányolom, hogy mostanában keveset ír, vezércikket inkább, szívesen olvasom az írásait. – Az egykori Campus-szerkesztők közül a legtöbben szívesen emlékeznek vissza azokra az évekre, amikor hétről hétre összeállították a diákmellékletet a Szabadságnál, s még ha nem is maradtak mind ezen a pályán, büszkeséggel nyugtázzák, hogy anno ők is Campusoztak, meghatározó élmény volt tehát a számukra. A kezdeményezők, Branea Róbert és Tibori Szabó Zoltán mellett érdemes megemlíteni ebben a tekintetben Balló Áron nevét, aki később főszerkesztője volt a Szabadságnak, valamint a Horváth Istvánét, a Magyari Tivadarét – folytathatnánk még a felsorolást, szerencsére mind a mai napig van utánpótlás. Kétségtelen, hogy egyfajta új szellemiséget vittek annak idején a szerkesztőség életébe, de nem is ragozom tovább a témát: hogyan csapódott ez le akkoriban, amikor még ön is ott dolgozott? – Abban a szobában voltak, ahol a sportrovat működött, én pedig tisztafejként a szomszédos teremben olvastam az oldalakat. Nagyon szimpatikusak voltak, az a fiatalos beszédforma, a nevetések, úgy éreztem, új színt hoztak a szerkesztőségbe, valósággal a színfoltjai voltak, az emberi kapcsolatok tekintetében is. Elolvastam az anyagaikat, amelyek problémafelvetésükben és hangulatukban is egészen másnak tűntek, mint amit az újságíró kollégáktól megszoktunk, frissnek, újnak. Ez sokat jelentett, tisztelettel emlékezem vissza rájuk. Magyari nemrég meg is idézett valamelyik szövegében… Persze ők is „hibásak” voltak azért, hogy kedvesen fogadtuk, mert a szerkesztőségben jól érezték magukat, és látták, hogy a jelenlétük nincs a terhünkre. A szerkesztőség részéről Balló Áron foglalkozott velük. Szegény Áron, micsoda tragédia volt, hogy ilyen fiatalon elment… – Meghatározó személyisége volt a szerkesztőségnek Barta Éva is, aki 1975-től dolgozott az Igazságnál, majd 2011-ben vonult nyugdíjba a Szabadságtól. Négy éve hunyt el, de azt hiszem, mindannyian őrizzük ott belül azokat a kedves mosolyokat, kellemes pillanatokat, jó szavakat, amelyeket tőle kaptunk. – Ó, persze. Az egyik régebbi munkatársunk, Székely Pali nevezte el Évát a titkárnők gyöngyének. Végigment a folyosón, és elkiáltotta magát: gyűűűűlééés! Roppant jópofa asszonyka volt. – Amellett, hogy a korábbi kollégák nyugdíjba mentek, és a világ gyakorlatilag száznyolcvan fokos fordulatot vett a különböző technikai újítások révén, az olvasási szokások is megváltoztak, amihez a Szabadságnak is alkalmazkodnia kellett. Ami a külalakot illeti, legutóbb 2007-ben történtek változások, és azóta is ezt a formátumot követjük. Hogyan látja, mennyire nevezhető sikeresnek ez a jelenlegi kinézet, történetesen az első oldal, illetve érdekelne az is, mi a véleménye a jelenlegi lapszerkesztésről? – Már akkortájt is jeleztem nekik, hogy egy sablon bevezetésével a címoldal elveszti a mozgásképességét, az érdekességét. Mi még az Igazság idejében, aztán egy darabig a Szabadságnál is törekedtünk arra, hogy kerüljük az ismétléseket, igyekeztünk mindig más megoldást alkalmazni. A fejléc alatti háromhasábos kép bemerevíti az első oldalt, s mivel már nem volt megfelelő hely a vezércikknek, ezért elköltöztették a hármasra. Aztán vannak ezek az utalások, beharangozók, amelyek felhívják a figyelmet egy-két belső oldali anyagra. Ez viszont nem viszi a lapot. Összességében, a szerkesztés kapcsán úgy érzem, hogy nincs meg a kellő összhang az oldalak között, ez történetesen abból fakad, hogy a különböző oldalakat különböző emberek állítják össze. Hajdanában az Igazságnál a főszerkesztő-helyettes a teljes lapot átolvasta, a-tól zet-ig, a titkár ugyanígy, emiatt egységesebb volt a lap. – „Két évtized távlatából visszatekintve örömmel tölt el a tudat, hogy a lap, amelyet a sorsfordító történelmi események közepette elindítottunk, kiállta az idő próbáját, teljesítette elképzeléseinket, és minden feltétele adott, hogy még sokáig szolgálja olvasói, magyar közösségünk érdekeit” – fejtette ki Sanyi bácsi a Visszapillantás című írásban. A cikk születése óta lassan hét év telt el, és ön továbbra is hűséges olvasónk. Mire kellene leginkább odafigyelni jelenleg, hogy a lap közben ahhoz a hagyományhoz is méltó legyen, amelyet önök annak idején, a kommunizmusban, a nehézségek közepette is ébren tartottak? – Ez a lap, amit 1989 decemberében elindítottunk, és szerencsére jól startolt, továbbra is csak előre és a fejlődés irányába kell hogy változzon, ez a legfontosabb. Bár konkrét kapcsolatom már nincs a szerkesztőséggel, nagyon kötődöm a Szabadsághoz, ahogy az előző laphoz is kötődtem, hiszen ott tanultam a mesterséget, megoldani a problémákat, legyőzni az akadályokat. A mai fiatalok számára hihetetlenül hangzik, amikor elmondom, hogy szinte ötven évig dolgoztam ugyanazon a helyen. Elviselni az újságírás rabigáját, a rengeteg helyzetet, amelyeket nem lehetett előre látni, majd bekövetkeztek, megtalálni a megfelelő lépést, hogy ne történjék valami katasztrófa vagy baj – ez mind-mind benne volt ebben az ötven évben, és persze a családom is, amely folyamatosan mellettem állt, támogatta, segítette a maradásomat. A feleségemmel harminc évig dolgoztunk ugyanazon a munkahelyen, ott ismerkedtünk meg, ennek megvoltak az előnyei és a hátrányai is. Mindent egybevetve, elégtétel számomra, hogy ezt az életpróbát teljesíteni tudtam. Sajnálom, hogy az utóbbi évek kiütöttek, és már nem tudtam tevőlegesen is közreműködni a lapért. Nehéz az öregkor, de azért érje meg, tapasztalja meg... – Köszönöm, és hát ki tudja, mit tartogat még nekem is ez a szakma... Beszéljünk Tibori Szabó Zoltánról, aki László Ferenc és Orbán Ferenc biztatására hagyta ott 1988-ban a Hűtő- és Élelmiszeripari Kutató- és Tervezőintézetet, az ICPIAF-ot, és „igazolt át” az Igazsághoz, majd egyik alapemberként volt jelen a Szabadság születésénél. Mind a mai napig fontos szerepet játszik a szerkesztőség és a lapot megjelentető Minerva Művelődési Egyesület életében, emellett még rengeteg mindennel foglalkozik, eredményesen. Hogyan jellemezné őt? – A Tehnofrig volt főmérnöke, Tenkei Tibor barátom mesélt nekem Tiboriról, még azelőtt, hogy a szerkesztőségbe került volna. Csak szuperlatívuszokban beszélt, főleg azt hangsúlyozta, hogy ilyen értékes emberek vesznek el, mert nincs lehetőségük bizonyítani. Nagyon sajnáltam, amikor a Szekuritáte célkeresztjébe került, és megfigyelték, majd őrizetbe vették – ezekről a dolgokról csak később értesültem, akkoriban nem volt szabad kérdezősködni. 1989. december 22-én, amikor megérkezett, nem hangoskodott, nem nyilvánított véleményt, egyszerűen nekifogott, tett-vett, írt, és napokon belül pótolhatatlan pólusává vált a szerkesztőségnek. Aztán elment Magyarországra, és közbenjárt annak érdekében, hogy a Szabadság számítógépeket, telefonokat kapjon, szóval csomó apróságra kiterjedt a figyelme. Jó szervező, a munkához való hozzáállása pedig példátlan. Értékes és sokoldalú, olyan ember, aki feltalálja magát egy-egy kérdés megoldásában. A jelenlegi romániai viszonyok között, 26 évvel a rendszerváltás után, amikor folyamatosan azzal szembesülünk, hogy elvették, visszaperelték, újra perelik, szinte elképzelhetetlen, amit a Jókai utcai épület visszaszerzéséért sikerült tennie. Pedig megtette, szép csendesen, finoman, nem verte nagydobra, és lám, milyen szép eredményt ért el. Nagyon tisztelem, a tevékenységét látva sokszor mondtam már magamban: szerencséje a Szabadságnak, hogy van Tibori. FERENCZ ZSOLT Szabadság (Kolozsvár) 2017. január 17.A Barabás Miklós Céh országos kiállításaA Kolozs Megyei Tanács alárendeltségébe tartozó Kolozsvári Művészeti Múzeum, a Barabás Miklós Céhhel és a Minerva Kulturális Egyesülettel közösen, meghívja Önöket a Barabás Miklós Céh országos képzőművészeti kiállításának megnyitójára, amelyre január 20-án, pénteken 17 órától kerül sor a Művészeti Múzeum időszaki kiállítóterében (földszint). Az erdélyi magyar képzőművészek Kós Károly és Szolnay Sándor irányításával, valamint Bánffy Miklós támogatásával 1929-ben hozták létre érdek- és értékvédelmi szervezetüket, a Barabás Miklós Céhet, amely a kor legjelesebb festőinek, grafikusainak, szobrászainak és iparművészeinek biztosított megnyilatkozási lehetőséget, és rangos kiállítások tömkelegével bizonyította életképességét. Az 1944 utáni kedvezőtlen történelmi-társadalmi változások nyomán a szervezet kénytelen volt tevékenységét felfüggeszteni, hogy aztán 1994-ben Abodi Nagy Béla festőművész, nyugalmazott egyetemi tanár és Kós András szobrászművész, nyugalmazott egyetemi tanár kezdeményezésére alakuljon újjá. A szervezet célja az érdekvédelem mellett továbbra is az etnikum szülte gondolkodás- és ízlésbeli sajátosságok felszínre hozatalának elősegítése és kibontakoztatása, a régió sajátosságainak érzékeltetése, a világviszonylatban is legkorszerűbb kifejezési formák iránti nyitottság szorgalmazása, a minőség elsődleges szerepének a hangsúlyozása. A kezdetben mintegy félszáz művész részvételével újjáalakult, Kolozsvár-központú országos szervezet taglétszáma mára másfél százra növekedett, és tevékenységének eredményességét igazolják tagjainak hazai, valamint külföldi elismerései, a sikeres egyéni és csoportos tárlatok, tematikus rendezvények, kerekasztal-beszélgetések, az elhunyt céhtagok emlékének megőrzése és ápolása. Kitartó, hosszas próbálkozás és rangos hazai és külföldi szereplések után a Barabás Miklós Céh most először mutatkozik be a Kolozsvári Művészeti Múzeumban (Bánffy-palota) is. A kiállítás megnyitóján felszólal majd dr. Lucian Nastasă-Kovács, a Kolozsvári Művészeti Múzeum menedzsere; Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke; Kolozsi Tibor, a Barabás Miklós Céh elnöke; dr. Tibori Szabó Zoltán, a Minerva Művelődési Egyesület elnöke; Németh Júlia műkritikus és dr. Bordás Beáta, a kiállítás kurátora. Népújság (Marosvásárhely) 2017. január 23.Gyümölcsöző együttműködések kezdete lehet a BMC kiállítása– Szeretném, ha ezután minden év januárjában megszerveznénk itt a Barabás Miklós Céh kiállítását, a mostani alkalom ennek a folyamatnak lehet a kezdete – hangsúlyozta Lucian Nastasă-Kovács múzeumigazgató pénteken délután, az erdélyi magyar képzőművészeket tömörítő szervezet országos tárlatának megnyitóján a Művészeti Múzeum emeleti termében. Örömmel nyugtázta, hogy létrejöhetett a tárlat, amely több tekintetben is premiernek számít. Németh Júlia műkritikus, a céh alelnöke megjegyezte: több évtizedes küzdelem után, az igazgató hathatós támogatásával nyíltak meg előttük az intézmény eddig hermetikusan zárt kapui. Országos kiállításon legutóbb nyolc évvel ezelőtt mutatkozhatott be a szervezet, Sepsiszentgyörgyön, a megalapítás 80. évfordulóján. Ezúttal annyi alkotás érkezett, hogy a Művészeti Múzeum földszinti és emeleti termei mellett a Minerva-házba is jutott belőlük. Szombaton közgyűlést tartottak, ahol a tagok újabb három évre szavaztak bizalmat Kolozsi Tibor elnöknek. (A borítóképet Rohonyi D Iván készítette; Lucian Nastasă-Kovács, Kolozsi Tibor, Németh Júlia, Bordás Beáta és Tibori Szabó Zoltán a megnyitón) Kolozsi Tibor szobrászművész, a Barabás Miklós Céh (BMC) elnöke arról beszélt, hogy olyan képzőművészeket, iparművészeket és kritikusokat tömörít a szervezet, akik elsősorban a névadó szellemében alkotnak. 1929-ben, amikor Kós Károly és Szolnay Sándor irányításával, Bánffy Miklós támogatásával létrejött, a kor legjelesebb festőinek, grafikusainak, szobrászainak és iparművészeinek biztosított megnyilatkozási lehetőséget, és rangos kiállítások tömkelegével igazolta életképességét. Elnevezését illetően nem véletlenül esett a választás a magyar biedermeier festészet egyik legkiválóbb mesterére, aki különböző településeken élt és alkotott: Márkosfalván, Dálnokon, Nagyenyeden, Kolozsváron, Bécsben, Bukarestben, Velencében, Bolognában, Firenzében, Rómában, Nápolyban, Párizsban, Londonban és Budapesten. Több mint háromezer rajzot, festményt és litográfiát készített, a magyar mellett németül, románul, angolul, olaszul és franciául is beszélt. – Személyében egy nagyon komoly hivatástudattal rendelkező világpolgárral ismerkedhetünk meg, aki nagyvonalúságában és előítélet-mentességében még mindig előttünk jár. Modern korunk elvárásaival összevetve is egyértelmű, hogy választott példaképünk eszményisége nem homályosodott el az elmúlt kétszáz évben. Ha jellemezni akarjuk a BMC-t, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a személyiségét – mondta Kolozsi Tibor. A kiállításra, amely a Barabás Miklós művészi és emberi nagyságának is szándékszik megfelelni, a céhtagok mellett román anyanyelvű alkotókat is meghívtak – Dorel Găină, Gheorghe Mureșan, Ioan Horváth-Bugnariu, Mana Bucur és Ovidiu Petca –, akikkel őszinte baráti kapcsolatot ápolnak, s akik számára az együttlét, az együttélés életforma, nem pedig absztrakt fogalom. Székelyföldtől a Partiumig, de még Magyarországról is érkeztek alkotások Kolozsvárra, mintegy kétszáz mű, amelyek között a szobrászat, a festészet, a grafika, a textil- és a fotóművészet egyaránt képviselteti magát – részletezte Bordás Beáta, a tárlat kurátora. Felidézte: eleinte megijedt a feladattól, hogy kurátorként kell helytállnia, elvégre korábban nem volt alkalma ilyesmivel foglalkozni. Köszönetet mondott a művek válogatása során kapott segítségért Németh Júliának, Kolozsi Tibornak, Dan Breaz muzeográfusnak, valamint Sipos László és Székely Géza képzőművészeknek; hozzáértésüket tapasztalva már otthonosabban érezte magát az előkészületek során. – Az alkotások elhelyezése is jelentős kihívásnak bizonyult, remélem, hogy ez is elnyeri a tetszésüket. A múzeum emeleti termeiben találhatók a grafikák, a fotók, a textilmunkák és néhány kerámia, míg a földszinti terembe a szobrok és a festmények kerültek. Ugyanakkor törekedtünk arra is, hogy partnerintézményünkhöz, a Minerva Művelődési Egyesület székhelyére is jelentős műveket küldjünk – fejtette ki Bordás Beáta. Idős, már befutott művészektől az igazán fiatal tehetségekig számos korosztály képviselteti magát a kiállításon, és külön öröm a kurátor számára, hogy szülővárosából, Sepsiszentgyörgyről is szép számmal érkeztek alkotások. Elárulta, hogy az anyagról hosszabb elemzést tervez írni, amely majd a Tribuna folyóiratban jelenik meg. Elismeréssel illette a fiatal művészettörténészt Németh Júlia, véleménye szerint a jövőben is jó kezekben lesz a műkritika és az erdélyi magyar képzőművészet, amennyiben Bordás Beáta hallatja még a hangját. A válogatás kapcsán kitért arra, hogy korántsem voltak könnyű helyzetben, négy napon át reggeltől estig dolgoztak. – Olyat, hogy mindenki meg legyen elégedve, nem nagyon tudunk létrehozni. Mindig lesznek kommentárok, elégedetlenek, de ilyen a világ, és hogyha néhányan közös nevezőre jutottunk abban, hogy a munkákat hogyan és hova helyezzük el, akkor abban nyilván volt valami ráció – fűzte hozzá Németh Júlia. A 88 éves BMC újraalakulása óta eltelt 23 év eseményeibe is betekintést nyújtott: az Abodi Nagy Béla festőművész és Kós András szobrászművész kezdeményezésére 1994-ben életre hívott szervezet első elnöke Kancsura István volt, az ő nevéhez fűződik a Szolnay-kiállítás és a Bethlen Kata Diakóniai Központban tartott első országos tárlat megszervezése. A következő, 1997-es marosvásárhelyi országos tárlat – immár Jakobovits Miklós elnöksége idején – már népesebb művészgárdát vonultatott föl, majd következett az 1999-es bemutatkozás, amelynek szintén a kolozsvári Diakóniai Központ adott otthont. Az áttörést 2002 jelentette, amikor a Romániai Képzőművészek Szövetsége kolozsvári fiókjának Szentegyház utcai galériájában állíthattak ki, ez volt az addigi legátfogóbb tárlat, Károly Zöld Gyöngyi szervezésében. Aztán 2005-ben nyitotta meg kapuit a Barabás Miklós Céh Farkas utcai székháza, amely kisebb csoportos kiállítások mellett sok egyéni tárlat helyszínéül szolgált. A következő mérföldkőnek a Minerva-ház bizonyult, „Kolozsvár egyik legjobban felszerelt és legszebb központi galériája, ahol Tibori Szabó Zoltán elnök szélesre tárta az ajtókat”; a Jókai utcai térben eddig öt alkalommal tartották meg a céh legnépesebb csoportjának évi értékfelmérő tárlatát. Boldogan konstatálta Tibori Szabó Zoltán, hogy a BMC művészei végre bejuthattak alkotásaikkal a Művészeti Múzeum termeibe, ugyanakkor a Minerva és az intézmény közötti jövőbeli együttműködést is kilátásba helyezte. – Amikor a helyszínekkel bajban lesznek, viszonozni fogjuk a mostani lehetőséget. Gratulálok a művészeknek, rangos kiállítás született – hangsúlyozta. Ami a múzeum jövőbeli tevékenységét illeti, Lucian Nastasă-Kovács kellemes meglepetéseket ígért a Kolozsvári Magyar Napok idejére, és másik két fiatal kollégájuk, Jakab Attila és Bencze Fruzsina rátermettségéről is biztosította a közönséget. Az ünnepélyes megnyitón a Barabás Miklós arcképével ellátott, Vetró András által készített bronz emlékplakettet, valamint oklevelet nyújtott át Németh Júlia és Kolozsi Tibor azoknak, akik a szervezet tevékenységének előmozdításához hozzájárultak. Elismerésben részesült Lucian Nastasă-Kovács igazgató (az erdélyi képzőművészet és a BMC tevékenységének népszerűsítéséért), Tibori Szabó Zoltán újságíró, művészetszervező (az erdélyi képzőművészet népszerűsítése terén szerzett elévülhetetlen érdemeiért, a céh szellemi és anyagi támogatásában kifejtett többéves önzetlen műpártolói tevékenységéért) és a Communitas Alapítvány (a minőségi erdélyi magyar kultúra, ezen belül a képzőművészet és a céh népszerűsítése, támogatása terén kifejtett tevékenységéért; a díjat Szép Gyula kuratóriumi alelnök vette át). A kortárs erdélyi magyar képzőművészet keresztmetszetét nyújtó országos kiállítás szerdától vasárnapig 10 és 17 óra között tekinthető meg a múzeum Főtér/Piaţa Unirii 30. szám alatti székhelyén; a Minerva-házban (Jókai/Napoca utca 16. szám) munkanapokon 10 és 14 óra között várják a látogatókat. A szombati közgyűlésen újabb három évre választották elnökké Kolozsi Tibort, alelnök maradt Németh Júlia és Élthes Barna, a gazdasági ügyintéző Takács Magdolna, a titkár pedig Tosa Katalin. A honlap kezelésével és a tagok közötti kapcsolattartással Horváth Lászlót bízták meg, és néhány fiatal képzőművészt is bevontak a régiófelelősi feladatok ellátásába. Mintegy félszázan kérték a céhbe való felvételüket, a bizottságban, amelyet az elbírálás érdekében hoztak létre, valamennyi szakterület képviseltette magát: Kuti Botond (festészet), Károly Zöld Gyöngyi (textilművészet), Gergely Zoltán (szobrászat), Koncz-Münich András (kerámia), Nagy Annamária (üvegművészet), Székely Géza (grafika), Mira Marincaș (fotó- és digitális művészet). Legfontosabb szempontként a minőséget és a szakmai végzettséget vették alapul, döntésük nyomán 16 személy nyert tagságot. A bizottság három kérelmezőt javasolt jelölt státuszra, ők egyéni tárlatok megrendezésével bizonyíthatják rátermettségüket. Három kérelmező esetében a főiskolai végzettség hiányát kifogásolták, a többiek felvételét a belépési nyilatkozatukat tartalmazó dosszié hiányossága miatt utasították el. Ferencz Zsolt Szabadság (Kolozsvár) 2017. január 28.Gulág-jelenség: Egy háború, és ami utána következett – kényszermunkatáborok, börtönökA Szabadság jelen melléklete folytatása és kiteljesítése annak a tudományos konferenciának, amelyre tavaly november 10-én került sor a Minerva Művelődési Egyesület (MME), illetve a Szeged-Csanádi Egyházmegye (SzCsE) által fenntartott szegedi Gál Ferenc Főiskola (GFF) szervezésében, és amelynek középpontjában a 20. század kommunista államainak egyik legfőbb elnyomó intézménye, a röviden Gulágnak nevezett munkatáborok rendszere állt. Az akkori előadások és az általuk kiváltott érdeklődés azt bizonyította, hogy a Gulág Emlékév keretében, a Gulág Emlékbizottság támogatásával tanulmányozott téma a tudományos konferencia szűk kereteinél jóval nagyobb figyelmet, kitekintést és részletezést érdemelne, hiszen a diktatúra bebörtönzött vagy munkatáborokba internált rengeteg áldozata között felmenőink is szép számmal képviselve voltak. A Gulág-rendszer félelmetes hazai és szovjetunióbeli lágereibe magyarok és magyar zsidók is bőven eljutottak, szenvedéstörténetük azonban történelmünknek mindmáig kevésbé ismert része. Így fogamzott meg az a gondolat, hogy a konferencián elhangzott előadásokból és szakemberektől kért, további részleteket feltáró tanulmányok rövidített változataiból különszámot állítsunk össze, illetve hogy a konferenciára és a jelen kiadványhoz elkészült tanulmányokat, az érdekelt közönség számára, napilapunk internetes honlapján teljes terjedelmükben is közzétegyük. Ennek a folyamatnak a nyomán adjuk ma át olvasóinknak ezt a kiadványt, amely a SzCsE, a GFF és a MME közös emlékszáma, illetve teljes terjedelmű, kötetnyi anyagot kitevő internetes összeállításunkat, a www.szabadsag.ro honlapon. Rendkívül fontosnak tartottuk a meghurcolt ártatlan emberek áldozatának felmutatását, hogy az újabb, fiatalabb generációk a hasonló csapdahelyzeteket könnyebben felismerhessék, és elkerülésük érdekében jóval hatékonyabban felléphessenek. Avégett, hogy ilyen gyilkos kegyetlenségek soha többé ne fordulhassanak elő. Összeállításunk a témakör igen érdekes részleteire mutat rá. Áttekintjük benne a szovjet Gulág történelmét és rendszerét, a német területen működő szovjet táborokéval együtt, továbbá a Gulág-mintára létrehozott romániai börtönök és lágerek világát, s ennek vonatkozásában bemutatjuk A Kommunizmus és az Ellenállás Áldozatainak Emlékmúzeumát is, amely Máramarosszigeten működik, az ottani egykori rémséges börtönben. (A teljes szovjet lágerrendszer megismerésének nagyon fontos és látványos segédeszközeként a https://gulag.memorial.de/ internetes portált ajánljuk azoknak az olvasóinknak, akik a témáról többet szeretnének megtudni.) Elemezzük ugyanakkor a második világháború végén szovjet fogságba került (magyarországi és erdélyi) magyar hadifoglyok, illetve az utcán és lakásaikban összefogdosott és a Szovjetunióba hurcolt civil lakosok sorsát, de ugyanakkor azokét a náci halál- és munkatáborokból kiszabadult magyar zsidókét is, akik útban hazafelé vagy immár itthon váltak szovjet foglyokká és jutottak újabb pokolba, a Gulágra. Végül, de távolról sem utolsósorban, ismertetjük a hazai és a magyarországi egyházak üldözésének és lefejezésének folyamatát, kiemelve a leginkább üldözött, a Vatikántól tűzzel-vassal elszakítani szándékolt római katolikus egyház néhány kiemelkedő erdélyi vezetőjének a sorsát, közöttük a hűségéért és a bátorságáért mártírhalállal fizető Boga Alajos egykori kolozsvári kanonok és pápai prelátus, későbbi gyulafehérvári általános helynök és titkos ordinárius kálváriáját is. Szerzőink a téma kutatói és szakavatott ismerői. Horváth Attila magyarországi alkotmánybíró, a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense, Kun Miklós Széchenyi-díjas történész, a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem tanára, Botos János történész, a szintén budapesti Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem docense, Szakács Árpád publicista, kutató, Forró Lajos történész, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának adjunktusa, Nyikita Vasziljevics Petrov orosz történész, a szovjet politikai elnyomó rendszer és titkosszolgálatok kutatója, a moszkvai Memorial tudományos igazgatója. A hazaiak közül Dobes Andrea és Fürtös Róbert máramarosszigeti muzeológus-történészek A Kommunizmus és az Ellenállás Áldozatai Múzeumának munkatársai, Papp Annamária és Benkő Levente pedig szintén történészek, kolozsvári újságírók, akik a témát ugyancsak évek óta kutatják. Különszámunk tematikailag teljes áttekintésre törekedett, és közben arra, hogy elkerülje mindazokat a csapdákat, amelyekbe politikusok, újságírók, történészek és hatásukra egyszerű emberek is gyakran beleesnek. Tehát semmilyen összehasonlítás nem volt a célunk, sem a szenvedésé, sem az elnyomásé, sem a meghurcoltak vagy az áldozatok számáé. Hiszen minden ember élete egymagában véve hatalmas, megismételhetetlen és pótolhatatlan érték, és nem pedig morbid összehasonlítások tárgya. Elutasítjuk azt a negacionizmust is, amely a relativizálás eszközével operál, és amely a holokausztot és a Gulág-jelenséget egymással szembehelyezi. Tisztában vagyunk azzal, hogy a holokauszt az emberiség által ismert emberirtások között egyedi volt, fázisait és gyilkosságait államok által elfogadott törvények szabályozták, amelyek menekülést nem tettek lehetővé, és amelyek a zsidó népnek a teljes, jogilag és államigazgatásilag megalapozott és megfontoltan előkészített kiirtását célozták, ezzel tehát a Gulág-jelenséget összehasonlítani nem lehet és nem szabad. Annál is inkább, mert íme, kiderül e mellékletből is, hogy a Gulágra holokauszt-túlélők is szép számban kerültek. Nincsenek bűnös népek, kollektív felelősség sincs. Az orosz népet sem vádoljuk. Tisztában vagyunk azzal, amit az 1941-es magyar hadüzenet után a magyar haderő az egykori szovjet területen művelt; az elkövetett bűnökért a szenvedőket megkövetjük. Mindezek tudatában mutatjuk tehát fel a Gulág-jelenséget, annak áldozatait, elsősorban az ártatlanul elpusztultakat, civileket, gyermekeket, asszonyokat, és ezzel a tudattal hajtunk fejet valamennyi áldozat emléke előtt. Reménykedve, hogy ilyesmi sem fog soha többé megtörténni. Tibori Szabó Zoltán Szabadság (Kolozsvár) 2017. március 6.Kollégiumi polcokra költöztek a kolozsváriak könyvadományaiNagyenyed és Magyarlapád diákjaihoz jutott több tonna könyv Akár a hűvösben melengető ajándék tavaszi napsütés pénteken reggel, éppen olyan hétágra szikrázósan nevetős örömmel húzták, tologatták, hurcolták, pakolták a könyvekkel teli dobozokat a Kolozsvári Rádió magyar szerkesztőségének munkatársai a Donát úti stúdióból. A leégett kommandói iskola könyvtárának pótlására hirdetett könyvgyűjtést a rádió – februárban aztán több ezer kötet gyűlt össze a Donát úton és a Szabadság szerkesztőségében. Sokan teljes könyvtárakat adtak át, sok háziolvasmány, szótár, meséskönyv, regény gyűlt, de értékes könyvritkaságokat is hoztak, mások a boltban vásárolt újdonatúj köteteket. A kommandói iskola könyvtára a sokfelé szervezett gyűjtéseknek köszönhetően mára olyan gazdag, hogy akár egy városi iskolának is dicsőségére válna, így a kolozsvári adományok nagyobb része – az adakozók vágya szerint – más gyerekekhez kerül. Száznál több doboz ment elsőként Nagyenyedre és Magyarlapádra. Sajtósok, ha összetanakodnak Rácz Éva rádiós szerkesztőt (a MÚRE elnökét) arról kérdeztem, hogyan jutott eszébe ez a könyvgyűjtősdi, s miért nem beszélte le magát róla azzal, hogy „ugyan, majd biztos valaki más gyűjteni fog, miért éppen nekem kellene”? – Az ötlet akkor született, amikor megláttam a Bajai Könyvtár felhívását. S alatta a kérdést, hogy „Kolozsváron gyűjt valaki?” A kollégáknak, elsősorban Kristály Beának köszönhető, hogy nem beszéltem le magam. Mert első pillanatban azt mondtam, én beülök az autómba, s elviszem, ami összegyűl. Bea pedig azt mondta, ő kiáll a Főtérre két dobozzal. Persze, februárban. Aztán elgondolkodtam, hogy esetleg kellene engedély, ha nyilvános helyen gyűjtünk, mint kiderült, ez így is van. S közben tanakodtunk arról – már Ferencz Zsolttal hárman –, hogy jobb lenne zárt helyen gyűjteni. A következő „bűnös” Tibori Szabó Zoltán, aki azonnal igent mondott a kérésemre, hogy a Minerva házban kapjunk valahol menedéket a könyveknek. Azt hiszem, innen már nem volt menekvés. Aznap elkészült a felhívás, másnap a rádiószpot, aztán a mégjobb szpot, majd harmadnap az újabb változat, amibe már a Marosvásárhelyi Rádió is belekerült... S azon kaptuk magunkat, hogy 3 nap alatt 1200 kötetünk lett – mondja sajtós kollégám, aki pénteken reggel fél tízkor még a rádióban beszélt, és öt perc múlva velünk együtt dobozolt. Egészen gyorsan kiderült, hogy a mikrobusz és a három személyautó korántsem lesz elég. Az ablakok szintjéig pakolt kisbusz már rogyadozott a súly alatt, és még legalább ugyanannyi doboz várakozott a lépcsőkön. És így lett „cégéres” a karavánunk: csatlakozott a rádió kék-fehér feliratával ellátott utánfutós autó. Igaz ugyan, hogy Enyed előtt már azon is kiütköztek az izzadságcseppek – szerencsére egyszerűen orvosolható – műszaki tünetei, de így már minden doboz eljuthatott oda, ahova szánták. Nagyenyed: Megússzuk a matekórát! Nagyenyeden már vártak: a Bethlen Gábor Kollégium 650 diákjából azonnal ott termett egy népes csapat, így mi, írott és rádiós, tévés sajtósok dobozcipelés helyett sorra faggathattuk a diákokat, az igazgatót, a könyvtárost. Aki még nem járt ott a nyár óta, és esetleg korábbi beszámolóinkat sem olvasta, azok kedvéért elmondom, hogy a nagyenyedi kollégium egy hatalmasan merész, többmillió eurós projekt keretében teljes felújításon esett át, minden egyes kőkockája, lépcsőfoka talán még az eredetinél is szebb finomsággal szépült meg, de még az udvarán minden egyes fűszál is újdonatúj. Az egész épület hangulata ma is ugyanolyan oxfordi, mint amilyennek a nyáron láttuk. A folyosók akkor még kopár falait a földszint egy részén a kollégium évszázadairól regélő egykori fekete-fehér fényképek borítják, letűnt korok és jövendőbeli generációk közötti kapocsként lakályossággá szelídítve a pazar épület komoly eleganciáját. Itt siettek libasorban az enyedi diákok a nagy doboz könyvekkel. Volt köztük, aki inkább afeletti örömében suhant súly alatt is centire a földtől, hogy megússza a matekórát (vagy inkább egy szekundát…?), de olyan is, aki nem bírta kivárni, míg minden doboz bekerül, és máris fellapozott egy kötetet. A nagyenyedi kollégiumnak két könyvtára is van, a dokumentációs a levéltári, régebbi kiadványokat őrzi, a háziolvasmányok és ifjúsági irodalom az általános könyvtárban kölcsönözhető. 35 ezer könyv között mégis az utóbbiak vannak elnyűttebb állapotban, magyarán a kötelezőket már-már rongyosra olvasták, a jobb példányokra várakozni kell, és hát egy-egy osztály nagyjából egy időben olvasná ugyanazt a Jókait vagy Móriczot. Ide főleg ilyen könyveket válogattak a rádiósok az adományozottakból, de a mintegy 80 dobozba természetesen másféle kötetek is kerültek. Ercsey Etelka könyvtárosnak bőven lesz dolga a válogatással, kartotékolással, néha a diákok segítik. A könyvtárat egyébként nem csak a tanulók használhatják, főleg véndiákok, nyugdíjas pedagógusok szoktak visszajárni. – Pár éve a könyvtár könyvadományokból gyarapodik, régóta nem volt pénzadomány, amit könyvvásárlásra fordíthatnánk. Legutóbb ezelőtt 4-5 évvel a tanfelügyelőségtől kaptunk e célra pénzt, abból háziolvasmányokat vettünk – mondja a könyvtáros, akitől azt is megtudjuk, hogy a kortárs irodalom ritka az adományokban. Rumini egy sincs például, Varró Dani sincs az enyedi könyvtárban –amely egyébként az ötvenes években alakult meg, mint kiderült, addig minden osztálynak saját külön könyvtára volt. Ercsey Etelka rengeteg rendezvényről mesél, amelyekkel a könyv, az olvasás felé próbálják csalogatni az ifjúságot: – Szeptemberben a népmese napjával kezdődnek rendezvényeink, október az iskolai könyvtárak hónapja, akkor különféle eseményeket szervezünk, amelyeknek valamilyen köze mindig van az olvasáshoz is, bekapcsolódtunk a felolvasómaratonba, tegnap Arany felolvasás volt a hetedikesekkel – sorolja, és megtudjuk, hogy könyvbazárt is szoktak szervezni, aki nagyon szeret olvasni és nincs lehetősége vásárolni, az ott juthat könyvekhez. Közben kicsengetnek, diákokkal telik meg az udvar, a folyosók, készülnek a szombati Bethlen bálra, amely már sokéves újabbkori, és igen népszerű hagyománya a kollégiumnak: tulajdonképpen szalagavató, nagykorúsítás, a lányok menyasszonyi ruhában, a fiúk öltönyben társasági táncokkal mutatkoznak be. Indulunk Magyarlapádra. Magyarlapád: Eddig könyvből volt hiány, most polcból Az áthaladó közúti forgalom Nagyenyedet sem kíméli, itt még kerülőút sincs, mint például Kolozsváron. Pénteken két óra körül araszolgatunk a főúton, mígnem a vasútállomás irányába kanyarodunk, és innen már szabadon autózhatunk tíz kilométert a népzene szeretetéről, néptánctáboráról híres Magyarlapádig. A mintegy ezres lélekszámú református községben néhány éve jutottak a gyermeklétszám-apadás felismerésének arra a szintjére, amelynek eredményeképpen tavaly ősszel megnyitották a Magyarlapádi Szórványkollégiumot. Hét környékbeli faluból járnak ide a gyermekek, hétköznap húszan laknak a világos, macis ágyneműhuzatos (a rádiós kolléganőknek ez nagyon tetszett!) bentlakás külön fürdőszobás hálóiban, ebédlővel-konyhával felszerelt épületében. A lépcső mellett sötétzöld szekrény, a fapolcokon tiritarka házipapucsok sorakoznak gazdáik vasárnap esti visszatérésére várakozva. De ezt már mind később látjuk, előbb a papilak melletti gyülekezeti házba hordjuk a dobozokat, mintegy harmincat. Itt aztán igazán nagy szükség van rájuk, hiszen a könyvesszekrényeken legfeljebb három polcnyi kötet sorakozik, a bentlakásba csak néhány könyvet vittek át, ami pedig az iskolában van, azt a tanítók használják. Nos, a kolozsvári adományozóknak köszönhetően most már bizony azon kell törniük a fejüket, hogy újabb könyvespolcokat szerezzenek… – Sohase képzeltük, hogy nem fog elférni a könyv. Az iskolának van könyvtára, ott a tanítónénik használják inkább, de azt szeretnénk, hogy a gyerekek kezébe, esténként is jusson könyv – magyarázza Sipos Margit, a szórványkollégium gondviselő tanára, ahogyan magát meghatározza, hiszen, mint mondja, igazgatni nem szereti az embereket, inkább a gondjukat viselné. A szórványkollégium délutáni iskolát is kínál a 0–6. osztályosoknak, akik délután háromtól ötig itt tanulnak. Sipos Margit szerint a lapádi iskolában összesen száznál több diák tanul, a közeli Magyarbecén is van 20-25 tanuló az elemiben. – Csökkent a létszám az előző évekhez képest, de most növekedési hullám következik, abból ítélve, hogy hány kismama sétál az utcán – állapítja meg nevető bizakodással, és kérdésemre elmondja, rajztanárra lenne szükségük és szakképzett pszichológusra, akihez a kollégiumi gyermekek a kérdéseikkel fordulhatnak. Visszakanyarodva a könyvekre… – Vannak könyvszerető emberek a faluban. Nagyon szép dolognak látom, hogy azok, akik már ráérnek arra, hogy olvassanak, megtegyék. Én például a nagyanyámnak nem győztem hordani otthonról a szomszéd házba a könyveket, mert olyan gyorsan olvasta – mondja a gondviselő tanár, és következő mondatával ismét a szórványkollégiumnál tartunk: – Nagyon jó érzés nekünk is bejönni ide, valahogy úgy van, hogy már mindjárt jobban vágyunk ide, mint haza. Minden eseményt együtt ünnepelünk, szülinapokat, karácsonyt, a Mikulást együtt vártuk, otthon más, ott csak egy-két gyermek, de itt sokan vannak. Nagyon tudnak örvendeni mindennek, és mi tudunk örvendeni annak, amikor felénk szaladnak… Reménykedjünk, hogy a kolozsvári adománykönyvekben is sok örömét leli majd magyarlapádi kollégista, nanók, apók, nyugdíjon innen és túl. A könyvosztogatásnak még koránt sincs vége: Kommandón kívül Zsobokra, majd Temesvárra is jut a dobozokból. Kerekes Edit Szabadság (Kolozsvár) 2017. április 4.Gáll Ernő évszázadaMa száz éve született Gáll Ernő a már haldokló monarchia Nagyvárad nevű városában, jómódú, elmagyarosodott, az asszimiláció útján előrehaladt zsidó polgári családban. Középiskoláit már a romániai Nagyváradon végezte, még mindig magyar környezetben, egyetemre pedig az 1930-as években a már gyorsított tempóban románná váló Kolozsváron járt, előbb jogi, majd filozófiai szakra. Kolozsvári diákévei alatt találkozott a kommunista mozgalommal, itt kezdett publikálni a Dienes László alapította Korunkban. Zsidó származása okán, immár újra magyar fennhatóság alatt, 1942-ben munkaszolgálatra vezényelték, majd 1944 novemberében a németországi Buchenwaldban működő náci lágerbe deportálták. Az amerikai haderő szabadította fel, 1945. április 11-én, 28. születésnapja után egy héttel. Visszatért Kolozsvárra, ahol 1946–1948 között az Igazság című napilap főszerkesztője, 1949-től pedig az Utunk című irodalmi hetilap felelős szerkesztője és a Bolyai Tudományegyetem filozófia tanára volt. Amikor Kolozsváron, az 1956-os magyar forradalom leverése után, 1957 januárjában, hatósági akarattal ismét elindítják a Korunk folyóiratot, Gáll Ernőt kérik fel annak főszerkesztésére. Ezt a munkát, professzori tevékenysége mellett, 27 éven keresztül folytatta, 1984-es kényszernyugalmazásáig. 1952-től 1956 decemberéig a Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese, később a Társadalom- és Politikai Tudományok Akadémiájának rendes, a Román Akadémiának pedig levelező tagja volt. Munkássága elsősorban a marxista oldalról vizsgált etika és szociológia területéhez fűződött. Az önismeret, az értelmiségi szerep, a nemzeti és a nemzetiségi lét és annak felelőssége, illetve az európai társadalmak (szét)fejlődésének a kérdései foglalkoztatták. Fontos tudni, hogy társszerzője volt annak a végül tizenöt magyar értelmiségi által aláírt, Hívó szó című, a romániai forradalom idején, 1989. december 23-án készült kolozsvári kiáltványnak, amely mindmáig eszmei alapját képezi az erdélyi magyarság romániai politizálásának és jogköveteléseinek. Életműve szempontjából, Gáll Ernő évszázadához hozzátartoznak azok az eredmények, amelyek a 2000. május 18-án bekövetkezett halála után születtek: a Gáll bibliográfiának, a kommunista világ utolsó évtizedében írt naplójának, továbbá a kiterjedt levelezésének és a megfigyeléséről a Szekuritáté által készített iratcsomó egyes részleteinek a kiadása. Évszázadát mindezeknek és az életében megjelent munkáknak a tükrében kell tehát vizsgálnunk. Milyen is volt az ő évszázada? Gáll Ernő számára ez elsősorban a folyamatos kritikai önvizsgálat időszaka volt. Ő ugyanis egyike volt azon keveseknek, akik menetrendszerűen, őszinte önkritikával tekintettek vissza a cselekedeteikre. Önreflexi- óiban időről időre Gáll Ernő is leszámolt korábbi illúzióival, számba vette az egymást kö- vető kiábrándulásainak az okát, és anélkül, hogy köpenyegét megforgassa, korábbi meglátásait bírálta, korrigálta, árnyalta. A Weimar fölötti, Ettersbergnek nevezett magaslaton, a Buchenwaldi láger egykori Appelplatzán, 1945. április 19- én sok ezer felszabadult fogoly kiáltotta egyszerre világgá az esküt, hogy a fasizmus újjászületését soha nem fogja tétlenül tűrni. Köztük Gáll Ernő, aki 1989 után sem mondott le a baloldaliságáról, egyebek között azért sem, mert azt az ettersbergi esküje sem tette lehetővé. Pedig a baloldal nem szerette önjáró egyéniségét, kritikus értelmiségi magatartását. A hatalom rosszallását Gáll Ernő már akkor kiváltotta, amikor az ötvenes évek közepén korábbi dogmatizmusával leszámolt, s aztán folyamatosan, amikor a hetvenes években a létező szocializmust bírálni merte, s amikor kérdéseket tett fel arról, hogy a második világháború után kialakult nyugati jóléti társadalmakban lehetséges-e egyáltalán az ottani munkásságtól forradalmi magatartást elvárni. Tanárként sok, később sikeresnek bizonyult értelmiségi generációt nevelt, emberként segítő kezet nyújtott a kommunista rendszer által üldözött polgári értelmiségieknek, szerkesztőként a nemzeti bezárkózás helyett a széles kitekintést részesítette előnyben. A hetvenes évek közepén végképp felismerte, hogy a szocializmusnak a nemzetiségi kérdést nem sikerült megoldania, és a hatalom megdöbbenésére kimondta: a nemzeti kisebbségek kérdését a nemzetállamok keretén belül rendezni nem lehet, arra összeurópai megoldást kell találni. Az első volt, aki ezt vallotta, s aki e gondolat valóra váltásáért cselekedett. Tibori Szabó Zoltán / Szabadság (Kolozsvár) 2017. április 21.Kolozsvári zenés panoráma – bemutatták Kulcsár Gabriella kötetétTöbb mint 1500 zenei eseményen való személyes részvétel „tükröződik” Kulcsár Gabriella Kolozsvári zenés panoráma című, a Minerva Művelődési Egyesület kiadásában megjelent könyvében, amellyel ma délután ismerkedhettek meg a jelenlévők a Minerva-házban. A számos érdeklődőt vonzó eseményen Tibori Szabó Zoltán, az egyesület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, a kötetet és a szerző munkásságát Angi István zeneesztéta, egyetemi tanár, és Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, a Kolozsvári Operabarátok Körének elnöke méltatta. Közreműködött: Réman Zoltán (szaxofon), Eva Butean (zongora). Fotók: Horváth László. Szabadság (Kolozsvár) 2017. április 22.Tizenegy képzőművészeti arculat a Minerva-házbanCsíki képzőművészek alkotásaiból álló tárlat nyílt csütörtökön a Minerva-ház emeleti termében. Székely Géza, a kiállítás méltatója szerint a tárlat különlegessége, egyedisége abban rejlik, hogy különböző képzőművészeti arculatokkal szembesíti az érdeklődőket. Tibori Szabó Zoltán köszöntötte a Minerva Művelődési Egyesület részéről a jelenlévőket, kiemelve: ez a második tárlat, amelyet a Studio9 csoportosulás a Minervával közösen hozott létre. A rövid bevezetőt követően a tizenegy csíki képzőművész műveiből álló tárlatot Székely Géza képzőművész nyitotta meg. A kiállítók (Bara Barnabás, Botár László, Gergely Miklós Csaba, Gergely Zoltán, Kristó Róbert, Nagy Ödön, Ráduly Mária Piroska, Szabó Árpád, Turcza László, Váncsa Mónika és Xantus Géza) mindannyian a Studio9 csoportosulás tagjai. – Több mint tizenegy éve immár, hogy felvetődőtt a közös kiállítások, csoportosulássá való szerveződés lehetősége. A több mint egy évtizedes egyhelyre való tartozás elsősorban a következetes, kitartó munkának tudható be, amelynek eredményeképpen születhettek meg azok a sokszínű és árnyalatokban gazdag, évente megismétlődő, közös tárlatok, képzőművészeti megnyilvánulások, amelyek visszaigazolták a csoportosulás életképességét, meglétének szükségességét – mondta a méltató. Székely Géza szerint a csoportosuláson érezhetők az avantgárd, neoavantgárd, és a posztmodern irányzatok hatásai, valamint azok egyéni módon történő beépítése, emellett minden alkotó kapcsolódik, személyes látásmódja mentén a couleur localehoz, genius locihoz, ezt próbálják beépíteni az európai kortárs képzőművészeti törekvésekbe. Székely Géza külön-külön is elemezte a kiállított munkákat, amelyek között találhatunk neoklasszicista hangvételű vagy pop art műveket, a realizmus jegyében fogant festményeket, de szembesülhetünk a fotó és fényrajz párbeszédével is. A Studio9 részéről Xantus Géza, a csoportosulás szervezői tevékenységeit is magára vállaló festőművész köszöntötte a résztvevőket. A tárlat április 27-ig, munkanapokon 10–16 óra között látogatható a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében (Jókai/Napoca út, 16. szám). Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár) 2017. április 24.„Mindig a szakszerűség és az élményszerűség harmóniájára törekedtem”Bemutatták Kulcsár Gabriella Kolozsvári zenés panoráma című kötetét „E könyv megjelentetésének gondolatát nagyban befolyásolták olvasóim pozitív visszajelzései. A 2000–2015-ös periódusban körübelül 1500 hangversenyen vettem részt, de nem számítottam bele azt a műfajt, amit nagyon szeretek, és állandó látogatója vagyok, az operát, amiről objektív okok miatt nem írhattam”, hangzott Kulcsár Gabriella vallomása azon a péntek délutáni eseményen, amelyre a Minerva-házban került sor. Lapunk állandó külső munkatársának pénteki könyvbemutatóján számos érdeklődő jelezte: nemcsak a szerző személye, de Kolozsvár rendkívül színes zenei élete is fontos számukra. Ennek a színes kínálatnak örökítette meg egy részét Kulcsár Gabriella az említett időszak alatt a Szabadság napilap hasábjain megjelent zenei tárgyú szakcikkeiben, kritikáiban, a most bemutatott Kolozsvári zenés panoráma című kötet pedig ezek közül tartalmaz tekintélyes válogatást. A Minerva Művelődési Egyesület Kiadója és a Kolozsvári Operabarátok Köre gondozásában megjelent kötetet Angi István zeneesztéta, egyetemi tanár méltatta. – Ha azt mondjuk, hogy van alkotóművész és van előadóművész, akkor van kritikusművész is. Művészet ez bizony, hiszen a művészi alkotásokról teljes bizonyossággal írni csak művészien az igazi, miként Kulcsár Gabriella kötete ékesen bizonyítja. Kritikát írni nem egyszerű dolog. Tisztelettel és elismeréssel adózom, hogy valóban az esztétikai nevelés szellemében ragadta meg ennek a munkának a legfontosabbját: hogy a közönségünkhöz szóljon. Oly módon, hogy a közönség abból, amit látott, hallgatott, tényleg tanuljon, és esetleg, ha ezeket az írásokat később újraolvassa, akkor az emlékezés hullámhosszán még egyszer fel tudja idézni mindazokat az élményeket, amelyeket szereztek az előadók – mondta a méltató. Ezt követően Tibori Szabó Zoltán, a Minerva Művelődési Egyesület elnöke átadta a szót a szerzőnek, aki kiemelte: a különböző hangversenyekről írt impressziói közül választotta ki témakörök szerint azokat a cikkeket, amelyek végül bekerültek a kötetbe, a válogatás a kamarazenétől a szimfonikus zenéig, a régizenétől a film-, tánc- és jazz zenéig, az egyházi és orgonamuzsikától a kortárs zenéig tükrözi Kolozsvár zenei életét az adott periódusban. – Hálás vagyok a sorsnak, hogy a 15 év alatt állandó hallgatója, megfigyelője, szakmai megítélője lehettem a Kolozsvári Zenei Őszöknek, a Mozart-fesztiváloknak, a Modern Kolozsvár fesztiváloknak, az 1989 előtt tiltott listán sorakozó egyházi művek reneszánszának. Cikkeimben mindig a szakszerűség és az élményszerűség harmóniájára törekedtem, miközben írásaimban a szép magyar nyelv használatát, az információk hiteles átadását is szem előtt tartottam. Mind a mai napig fontosnak tartom a leírt szó iránti és az előadókkal szembeni felelősséget. Kritikáimmal soha nem óhajtok sérteni, bántani, csakis nevelni – magyarázta Kulcsár Gabriella. Az eseményen közreműködött: Réman Zoltán (szaxofon), Eva Butean (zongora). Szabadság (Kolozsvár) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
