|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 611 találat | lapozás: 1-30 ... 571-600 | 601-611 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Bod Péter 2017. november 27.Jancsó Benedek Történelmi EmlékversenyEgész Székelyföldről várnak jelentkezőket a Jancsó Benedek Történelmi Emlékversenyre, idén a vetélkedőre Kovászna, Hargita és Maros megyék iskoláiból nevezhetnek háromfős csapatok. A kétfordulós versenyt ebben a tanévben a 7–8. osztályos diákoknak hirdetik meg. Az első fordulóban szabadon választott formában és témában kell feldolgozni egy Mátyás királyhoz köthető történelmi eseményt vagy legendát. A feldolgozott témát dokumentumfilm, pp-prezentáció vagy írásbeli formában (max. 20Mb és 10 perc időtartam, illetve max. 20 oldal terjedelemben) kell eljuttatni 2018. február 28-ig a Jancsó Alapítványhoz. A pályázati anyagot tartalmazó állományt fel kell tölteni egy nyilvános fájlmegosztóra, és a hivatkozását/elérési útvonalát az [email protected] e-mail-címre kell elküldeni. A pályázati anyagnak tartalmaznia kell a felhasznált források megjelölését. A beküldött versenyfeladatokat szakmai zsűri bírálja el. A második fordulóban a beküldött pályamunkák elbírálása után a tíz legjobb csapat vesz részt. A döntőt 2018. május 5-én tartják a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban. A verseny legjobb három csapata és a felkészítő tanárok egyhetes magyarországi vendéglátásban részesülnek, a döntő többi résztvevői könyvjutalmat kapnak. A jelentkezési űrlapot a www.jancsoalapitvany.hu oldalról lehet letölteni, beküldési határidő: 2017. december 22. A Jancsó Benedek Történelmi Emlékverseny a gelencei származású neves pedagógus, publicista nevét kapta, aki az állami és egyházi iskolahálózaton kívüli szabadoktatás megszervezője és népszerűsítője volt, de szakíróként kisebbségpolitikai és nemzetiségtörténeti tevékenységet is folytatott. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. november 28.Köznapi, fájdalmas történeteket hoztakÖnvallomás-könyvek Meghitt légkör és családias hangulat jellemezte mindvégig a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár olvasótermében az elmúlt hét közepén lezajlott író–olvasó találkozót, melynek során a Szávai házaspár – Ilona és Géza – vallott fájdalmas fordulatokkal és megrázó eseményekkel tűzdelt életéről és pályájáról. Nemcsak szerencsés, hanem boldog embernek mondhatja magát, aki a gondviselő különös kegyéből földi léte során betöltheti a rá szabott szerepet, főleg ha a gondolataival és érzelmeivel rezonáló társra is talál. Éppen ezért a Budapestről Székelyföldre újból hazaérkezett Szávai Ilona és Szávai Géza boldog emberek. Az időnként lelkükbe nyilalló megrázkódtatások ellenére is. Mert igaz ugyan, hogy két alkalommal is a szülőföldjük elhagyására kényszerültek, és elvesztettek egy gyereket, de a hitükből és egymás szeretetéből erőt merítve ismét újraépítették romba dőlt világukat. A Pont Kiadót, melynek legfrissebb kiadványait Sepsiszentgyörgyön is bemutatták, 1994-ben alapították. Eddig több mint hatszáz szerző nyolcszáz művét sikerült az olvasóknak átnyújtani tucatnyi nyelven. Közülük ez alkalomból a Szávai Ilona által összeállított és szerkesztett, családtagjai önvallomását tartalmazó Egyke, valamint Szávai Géza régebbi és újabb prózáiból ízelítőt nyújtó Harmincdekás Pistike színházi ruhája című kötetek kerültek terítékre. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. december 5.A nemzeti identitástudat elmélyítéséért (Jancsó Benedek történelmi emlékverseny)Másodszor szervezik meg a Jancsó Benedek Történelmi Emlékversenyt, amelyre egész Székelyföldről várnak jelentkezőket. A vetélkedőt azzal a céllal kezdeményezte a Jancsó Alapítvány, hogy a diákokat a szülőföld jobb megismerésére ösztönözzék, felkeltve érdeklődésüket a székelység élete, kultúrája, történelme iránt. Hasonló verseny zajlott nemrég: A székelység története – Kádár Gyula-emlékverseny harmadik kiadása. A Jancsó Benedek Történelmi Emlékverseny idén(től) a Kovászna, Hargita és Maros megyei önkormányzat partnerségével zajlik, a folyó tanévben a három székelyföldi megye magyar nyelvű iskoláiban a 7–8. osztályos diákoknak hirdetik meg. A kétfordulós vetélkedőre háromfős csapatok jelentkezését várják. Az első fordulóban szabadon választott formában és témában kell feldolgozni egy Mátyás királyhoz köthető történelmi eseményt vagy legendát. A feldolgozott témát dokumentumfilm, pp-prezentáció vagy írott formában kell eljuttatni 2018. február 28-ig a Jancsó Alapítványhoz. A pályázati anyagot fel kell tölteni egy nyilvános internetes megosztóra, és a hivatkozását az [email protected] e-mail-címre kell megküldeni. A pályázati anyagnak forrásjegyéket is kell tartalmaznia. A beküldött versenyfeladatokat szakmai zsűri bírálja el. A második fordulóban a beküldött pályamunkák elbírálása után a rangsor szerinti tíz legjobb csapat vesz részt. A döntőt 2018. május 5-én tartják Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtárban. A verseny legjobb három csapata és a felkészítő tanárok egyhetes magyarországi vendéglátásban részesülnek, a döntő többi résztvevői könyvjutalmat kapnak. A jelentkezési űrlapot a www.jancsoalapitvany.hu oldalról lehet letölteni, beküldési határidő: 2017. december 22. A névadó Jancsó Benedek gelencei származású neves pedagógus, publicista, az állami és egyházi iskolahálózaton kívüli szabad oktatás megszervezője és népszerűsítője volt, de szakíróként kisebbségpolitikai és nemzetiségtörténeti tevékenységet is folytatott. „Ennek a vetélkedőnek az a küldetése, hogy a fiatalok számára lehetőséget biztosítson a magyar történelem nagy egyéniségeinek, az általuk létrehozott szellemi értékek bemutatására, és ami nagyon fontos, korszerű feldolgozására. Segíteni szeretnénk ezáltal a nemzeti identitástudat elmélyítését” – fogalmazott Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány kuratóriumi elnöke. Hozzátette, a tavalyi verseny szellemiségét megtapasztalva meri mondani, hogy mindegyik részt vevő diák gazdagodott tudással, élménnyel, s reményét fejezte ki, hogy ez meghatározó lesz a későbbiekben is. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. december 13.Gyermekekről felnőtteknekRossz volt egyedül Amint arról már beszámoltunk, az általuk alapított budapesti Pont Kiadó legfrissebb termésével november végén Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott a Szávai házaspár. A Bod Péter Megyei Könyvtár olvasótermében velük folytatott beszélgetésen pedig nemcsak egy-egy általuk írt könyv megismerésével bővült a hallgatóság szellemi kincsestára, hanem egy megrázó lelki élménnyel is. Szávai Ilona és Szávai Géza ugyanis legújabb könyvében fájdalmas, egyénileg és társadalmilag egyaránt megkerülhetetlen témákat feszegetett. „Most, amikor az egész kortárs világot érintő gazdasági válság nyomán közérzeti, morális és kulturális válságjelenségeket is érzékelünk, még fontosabb feltenni azokat a kérdéseket, amelyek a magyar gyermekkultúra állapotából fakadóan egész jövőnket érintik.” Ennek a megállapításnak a jogossága, mely Szávai Ilona Az egyke című kötete fülszövegében olvasható, sajnos, kétségbevonhatatlan. Hiszen, amint a cím is sugallja, a magyar nemzettesten belül és általában a nyugati civilizációban általánossá vált egygyermekes családmodell több irányba ható következményeit ma már nem lehet, de nem is szabad az asztal alá seperni. Illetve, ha továbbra is ezzel próbálkozunk, akkor annak ránk nézve tragikus következményei lesznek. Ráadásul a Föld más vidékein, például Kínában és Indiában, de nem csak, túlnépesedéssel küzdenek, ezért amíg nálunk a több gyermek vállalása jelenti a jövőt, ott ennek éppen a fordítottja igaz. Ebből viszont azonnal egy megkerülhetetlen kérdés következik. Hogyan lehet a Földön összeegyeztetni ezt a két, egymással ellentétes társadalmi–erkölcsi–érzelmi elvárást? Szerzőnknek a téma iránt megnyilvánuló érzékenysége és felelősségtudata személyes okokra vezethető vissza. Gyerekhalállal végződő első szülése után világra jött második gyermekét ugyanis nem követhette egy újabb testvér, ezért egykeként kellett felnőnie. És, hogy ezt miként élte meg az édesanya, édesapa, valamint a legjobban érintett, a magányos kislány, az ebben a könyvben mind-mind le van írva. De nem öncélúan, hanem a kényszerből vagy saját elhatározásból egykét nevelőknek nyújtandó tudati, lelki fogódzóként. Az immár háromgyermekes Szávai Eszter így vall az általa átéltekről: „Utáltam egyedül lenni. Egyedül gyerekként. Szerettem volna egy fészekben lenni sok más bolyhos csibével, melegben, biztonságban. (…) Hiányzott az akol melege. A közösség. Rossz volt egyedül gyereknek lennem.” Szávai Géza, a Harmincdekás Pistike színházi ruhája cím alatt megjelent novelláskötetében, melyben a szerző korábbi írásai is megtalálhatók, azonos témával foglalkozik. Minden benne található írás a gyerekek, fiatalok világáról szól. A címadó novella például egy vidéki városkában nehéz körülmények között élő, de a maguk módján mégis boldog fiatal értelmiségi pár mindennapjaiba nyújt betekintést. Egy olyan házasságba, melynek tagjai a megfogant gyereknek a nehézségek ellenére is örülni tudnak. A színházba menés viszont megfelelő öltözet hiányában mindkettőjüknek gondot okoz, míg a férj meg nem fogalmazza, hogy nem a külső a fontos, hanem ami mögötte rejlik, és a megszületendő gyerek. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. december 14.A múltat eltörölni nem lehet (Gazda József könyvbemutatója)A világnak ebben a felében az 1970-es, 80-as években bűnös volt, aki menteni akarta a múlt emlékeit, akkoriban kockázatos volt egyenes gerincű embernek lenni, az igazat kimondani – Gazda József ilyen körülmények között – vagy épp ezek ellenére – mégis vállalkozott az élő emlékezet átmentésére az utókor számára. Akkoriban a vasfüggöny mögül a nyugati világba nagy nehezen kiszabadult hazánkfia sokfélét hazahozott magával (már ha hazajött), Gazda József azonban különleges tárgyat: egy riportermagnót vásárolt Bécsben. Mert terve volt: rádöbbent ugyanis, hogy sokan, akik a múltat magukban hordják, élnek még, köztünk járnak-kelnek, és talán el is mesélik mindazt, ami velük történt. Így kezdte el az 1970-es évek legelején a sorsemlékek gyűjtését, az idők során bejárta a világot, mindenhol magyarokat keresve – és vallatva. Az ötven esztendő alatt összegyűjtött vallomásokból született legújabb könyve, a kedd délután a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban bemutatott, A Golgota útján című kötet, mely 430 meghurcolt embertársunk jaját tartalmazza, akik az átlagosnál jobban megszenvedték a második világháborút – ismertette a könyv tartalmát Kiss Jenő nyugalmazott könyvtárigazgató, a szerző beszélgetőtársa, aki faggatta Gazda Józsefet anyaggyűjtésének módszeréről, interjúalanyai viszonyulásáról, végül arra kérdezett rá, van-e remény arra, hogy ne kelljen újabb Golgota útját járnunk. Gazda József szerint „egy bűnöző banda irányítja a világot, akiknek akasztófán lenne a helyük, ők azok, akik világkormányban gondolkoznak, szinte kísértetiesen látom, hogy mind erősödik a hatalomnak a hatalma, ezért szánakozó félelemmel nézem unokáimat, hogy mi vár ezekre a gyerekekre”. De hozzátette, mindig él a remény, hiszen az emberek alapvetően jók. Próbáljuk erkölcsiségünket megőrizni, a jót magunkban erősíteni, és hinni abban, hogy érdemes jónak lenni – összegzett Gazda József. Váry O. Péter / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. december 15.A karók nem nőnek az égigAggodalom és reménykedés Ki irányítja a világot? Mit tehetünk a gonoszság ellenében? Milyen jövő vár az emberiségre és ezen belül a magyarságra? Ilyen és hasonlóan súlyos kérdések merültek fel kedden este a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban megtartott író–olvasó találkozón, melyen Gazda József A Golgota útján címet viselő könyvét mutatták be. Ezzel a kötettel egy újabb jegyzőkönyv értékű, 500 oldalas dokumentum került ki Gazda József szellemi műhelyéből, melyet történészek, politikusok, szociológusok és egyszerű olvasók egyaránt tanulságosan forgathatnak. Azt a magyar holokausztot kiáltja ugyanis világgá, mely a II. világháborút követően nyakunkba szakadt a kommunista diktatúra alatt, és közel félmillió ártatlan nemzettársunk életébe került. Témáját tekintve a magyar Gulág szörnyűségeit tárja tehát elénk, annak poklait megjárt 430 áldozat megrendítő vallomásán keresztül. Alanyai olyan megcsonkított sorsú emberek, akiknek hangosan még jajgatni sem volt szabad, és szenvedéseik emlékét magukba zárva kellett hordaniuk hosszú évtizedeken keresztül. De még így is szerencsésebbek voltak több százezer sorstársuknál, akiknek nem adatott meg egy Gazda József formátumú tollforgató emberrel való találkozás, és így az átélt iszonyat kibeszélésének a lehetősége sem. A vörös terrorban ugyanis, amelyben kénytelenek voltak élni, nagy bátorság kellett erről tudakozódni, illetve nyilatkozni. Éppen ezért legtöbben a sírba vitték titkukat – tudhattuk meg a beszélgetőtárs, Kiss Jenő nyugalmazott könyvtáros bevezetőjéből. A feltárás pedig létkérdés, mint ahogy a feltártak tudatosítása is. És nemcsak a magyarság, hanem az emberiség számára, mert ha nem vagyunk éberek, akkor a gonosz újból feltör a rejtekhelyéről, és megpróbálja uralma alá hajtani a világot. Ennek jelei napjainkban egyre erőteljesebben észlelhetők, ezért vigyázzatok, emberek, vigyázz, emberiség, mert veszélyben vannak javaink, szellemi és erkölcsi értékeink, nemzeti kincseink! Minden, amit az emberiség a léte alatt megalkotott, hiszen a gonosz nem alkuszik, mindent magának akar, vagy mindent maga alá teperni. Az erkölcstelenségre alapozva és építve, valamint még a tudományt is igájába hajtva, az emberi kultúra, az emberi civilizáció elpusztítására tör – hangsúlyozta a szerző. Nem próféta, hogy belelásson a jövőbe, azonban a mai helyzet ismeretében és azt elemezve, olykor szánakozó aggodalommal tekint a mai fiatalokra, beleértve a saját unokáit is. Attól fél ugyanis, hogy újabb Gulág vár rájuk. Másrészt viszont a több ezer év tapasztalatából merítő népi bölcselet is azt tartja, hogy a karók nem nőnek az égig, vagyis a rossz nem válhat örök teljhatalmú urává a világnak. Az viszont bizonyos, hogy az erkölcstelenségre, lélektelenségre, hitetlenségre és pénzéhségre épült rendszer össze fog omlani. A kérdés csak az, hogy ez mikor és miként fog bekövetkezni. És higgyünk benne, hogy nem temeti majd maga alá az emberiséget. Ahhoz viszont, hogy ezt elkerüljük, szükség van a bennünk lakó hit és jóság érvényesítésére – tette hozzá. Szerinte a reménynek valós alapjai vannak. XII. Pius pápa (1876–1958) jövendölései például, aki a kommunizmus 1989-es összeomlását is évnyi pontossággal megjósolta. Ő ugyanis azt állította, hogy belátható időn belül a vörös pestist követő rettenetes korszaknak is vége szakad, és az emberiség helyes útra tér. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. december 19.– beszélgetés Bartos Zsuzsával, az Alkonyőrzők szerzőjével –„Édesanyámnak köszönhetem a könyvek szeretetét” Bartos Zsuzsa 1980-ban született Kovásznán, de szülei Kézdivásárhelyen laktak, a céhes városban nőtt fel. A Bod Péter Tanítóképzőben induló Református Kollégium legelső évfolyamán érettségizett, jelenleg Brassóban lakik a férjével és két lányával. Az Alkonyőrzők két kötete a magyarországi Könyvmolyképző Kiadó Kft. gondozásában jelent meg, ahol Zsuzsa időnként szerkesztőként is bedolgozik. Már a következő kötetét írja, amiben a közösségi média szerepének a jövőjét gondolta tovább. – Kisdiákként is jobban érdekelte a betűk világa a számokénál, vagy ez nem ennyire egyszerű? – Ez biztosan nem ennyire egyszerű, mert vannak, akiknek mindkettő megy. Ebben a kérdésben én inkább a sztereotípiát erősítem, és ezt már kisdiákként szélsőségesen tettem. Matematikából mindig bukásra álltam, miközben irodalomból és nyelvtanból kitűntem. Ennek ellenére a számbirodalom egyenleteitől sajnos mai napig nem sikerült megszabadulni, a gyerekeim tankönyveiből visszaintegetnek. – Hogy emlékszik vissza, már gyerekként is vonzották a könyvek? Sokat olvasott? Ha igen, milyen jellegű köteteket? – Imádtam olvasni gyerekként, a „napestig Benedek Elek”-korszakomat főleg elvtársazó ifjúsági irodalom követte, hiszen nem volt ekkora kínálat, mint most. A korszakváltással egyszerre rengeteg minden ránk zúdulhatott, de még nem tudtunk válogatni. Így tiniként meglehetett a romantikus ponyva korszakom, majd a dugiban olvasott krimiké, aztán volt sznobulós időszakom is, amikor azt hittem, jobban megértem az életet, ha a fikciót félreteszem, és csak filozófiát vagy csak teológiát olvasok. Sajnos, a fantasztikum valahogy kimaradt, nem volt nálunk akkora hagyománya szerintem, így sokáig azt sem tudtam, van olyan, hogy Tolkien vagy Bradbury. Tizenhat éves koromban kezdtek érdekelni a klasszikusok, és ez nagyon emlékezetes időszak maradt számomra, mert ekkor érkeztem el oda, hogy már nemcsak a történetekért olvastam, hanem magáért az olvasás hangulatáért is. – Volt-e esetleg olyan tanár vagy más személyiség, aki nagy befolyással volt önre diákkorában, akire felnézett vagy aki netán az irodalom felé irányította? – Édesanyámnak köszönhetem a könyvek szeretetét. Minden akkor kapható mesekönyvet megvásárolt nekünk, és könyvtárba is rendszeresen mentünk. Később, amikor már egyedül is el tudtam menni, az én feladatom volt, hogy könyvet válogassak neki. Néha persze mellélőttem a választással, de rengeteg kötetet le kellett venni ehhez a polcról, és tájékozódni, miről szól. Köszönettel tartozom a világirodalom-tanárnőmnek is, Németh Teréznek, aki annyira hangulatosan tudott mesélni a világirodalom gyöngyszemeiről, hogy alig vártam, kézbe vegyem órák után ezeket a könyveket is. Megmutatta, hogy a magas irodalomnak mennyire izgalmasak a szereplői. – Mikor kezdett írással is foglalkozni, mik voltak az első szárnypróbálgatások? Azokat kinek mutatta meg, milyen visszajelzéseket kapott? – Úgy tizenkét-tizenhárom éves korom körül azzal szembesültem, hogy képes vagyok a naplómban hazudni annak érdekében, hogy izgalmasabb, viccesebb vagy sokkal drámaiabb legyen egy-egy megtörtént esemény. Nemsokára rám tört az a késztetés is, hogy teljesen kitalált dolgokat hazudjak papírra és regényeknek nevezzem őket. Az első ilyen írásomat egy iskolás füzetbe körmöltem egy falusi nyaraláskor, miközben a könyveket messziről kerülő nagymamám nem értette, hogy az addig fára mászkáló lányba mi üthetett, hogy egész nap csak ül a diófa alatt és irkál. Aztán egyre-másra teltek meg a füzetek, mivel épp akkor jött divatba a Romana-sorozat, és úgy éreztem, olyanokat én is tudok írni. Fejembe vettem, hogy „gyártok” is egy saját sorozatot. Néha az osztálytársaim forgattak párat ezekből a füzetekből a pad alatt, csak remélni tudom, nem is emlékeznek arra, hogyan és miket írtam. Az első visszajelzést egy rövidke írásomra kaptam, amikor Miska bácsi a rádióban felolvasta az emberiség jövőjéről írt fogalmazásomat. A következőt már huszonévesen kaptam kiadóvezetőtől, aki egy dél-afrikai történelemmel foglalkozó regényemet e-könyvre ajánlotta be egy ezzel foglalkozó céghez. – Hogyan születtek meg az Alkonyőrzők-könyvek? Emlékszik, honnan, mikor jött az alapötlet, a karakterek, és azok hogyan forrtak regénnyé? – Pár évvel ezelőtt írtam egy sci-fi novellát, és velem maradt az érzés, hogy egy klónos történetből annyi mindent ki lehetne hozni. A központi témám eredetileg a negatív érzelmek kiküszöbölése lett volna, mivel a valóságban épp egy olyan társaság foglalkoztatott, amelyikben az emberek minden helyzetben vidámak és közvetlenek próbáltak lenni. Túl mesterkéltnek éreztem az egészet, és szerettem volna megvizsgálni egy történetben, hogy miért van szükség a negatív érzelmek megélésére is, miért fontos az autentikusság, és hogy egyáltalán mit jelent emberinek lenni. Csakhogy ötven oldal után elakadtam, mert szörnyen untam az egészet. Kidobtam a megírt fejezeteket, lefokoztam a főszereplő klónlányt és előléptettem az antagonista oldalán álló drámai múltú mellékszereplőt. Ezzel viszont teljesen új motivációk és témák kúsztak a regénybe, és egy egészen más történet kerekedett. A különböző toposzok és témák közt létrejövő összefüggéseket végig tudatalatti folyamatként éltem meg, csak a végén jöttem rá, hogy a témám tulajdonképpen a mulandóság, és hogy a klónozásnál sokkal jobban érdekel az apa-lánya téma és a gyerekvállalásban rejlő bátorság. – Melyek azok a lépések, amelyek során egy ötletből kézzel fogható, nyomtatásban megjelent regény lesz? – Megszámlálhatatlanul sok kis lépés van, és ezeket egyenként kell megtenni, kezdve onnan, hogy minden nap leül a szerző, és valamennyit dolgozik a kéziratán. Ez nem mindig kalandos flow-állapot, van, amikor az ember kemény szellemi munkaként éli meg. Évekig szoktam érlelni az ötleteket, megírás közben is gyakran átírok jeleneteket, különböző nézőpontokat használva, csiszolom a mondatokat, játszom a cselekménypontok mozgatásával, kidobok egész fejezeteket, elakadok, feladom, aztán újrakezdem. Azt mondják, a megjelenő írót nem az különbözteti meg az amatőrtől, hogy tehetségesebb, csupán annyi, hogy rengetegszer átír, sosem gondolja úgy egy kéziratról, hogy kész van, nincs mit javítani rajta. Persze, tudni kell elengedni a kezét is, de ez már megint egy másik alkotói téma. Miután befejeztem az Alkonyőrzőket, elsőre be sem küldtem az Aranymosás pályázatra, bármennyire kísértett, mert éreztem, hogy még maradt benne kibontatlan szál, és megvártam a következő év végét. Ezt követően maga a pályázat is felölelt kerek egy évet, és csak 2015 vége felé tudtam meg a kiadóvezető végső döntését. 2016 januárjában folyt a szerkesztés, ősszel a nyilvános borítópályázat és tördelés, és novemberben jött a megjelenés. Tehát két év telt el a kézirat tényleges befejezése után. Egy könyv hosszú munka eredménye, nemcsak az író fektet bele akár éveket is, de legtöbbször a nagyobb kiadók is, és több ember munkája is benne van. Évente sok száz kézirat keresi a kiadóját, ezekből nagyon-nagyon kevés jut el kiadásig úgy, hogy az írónak fizetnek és a könyve országos terjesztésbe kerül. A kezdő írókat a sok hasztalan próbálkozás könnyen odáig sodorja, hogy elhiszik, a fejlődést meg lehet spórolni. Elhiszik, hogy nekik kell fizetniük egy megjelenésért, a kéziratnak sem kell profi csapat, sem szerkesztés, sem korrektor, sem grafikus, így sokan a magánkiadás útját választják. Szaporodik az írói hiúságra épült cégek száma is, amelyek bármit kiadnak, ha temérdek pénzt fizetünk. Aztán jöhet a villogás. Én úgy gondolom, érdemesebb a nehezebb utat választani, küzdeni, és odáig fejlődni, hogy a hagyományos kiadók foglalkozzanak vele, mert a tehetség nem elég, rengeteget kell írni, olvasni, és tanulni, tanulni. Külföldön például tanítják a zsánerírást szakmaként, és mostanában magyarul is tanfolyamok indulnak, egyre több cikk születik, egyre több írástechnikai könyv elérhető, pályázati lehetőségek is adódnak. Soha nincs egy pont, ahonnan nem kellene tovább fejlődni, a megjelenés után újabb kihívások lesznek, és bármit sugalljon is a mai marketing, írók esetében szerintem a cél még mindig egy minőségi kézirat. A publikálás felelősség. – Milyen érzés volt kézben tartani az első kiadást? – A csodákra szeretek rácsodálkozni, és az, hogy egy fejemből kipattant történet felöltözik és útra kel, egy csoda. A budapesti könyvbemutatón fogtam először kézbe a könyvet, tehát egy könyvölelgetés vagy örömsikítás nem lett volna túl elegáns, de utána sokáig levettem a könyvet minden nap a polcról, hogy valóságként megtapogassam. – Sokféle címkével illetik az Alkonyőrzők két kötetét (disztópia, ifjúsági, kortárs, sci-fi, romantikus, társadalmi sci-fi), ön hogyan jellemezné? – Én a könyvemet egyszerűen csak sci-fi címkével illetem, élek azzal, hogy tág fogalommá vált a spekulatív fikción belül. A sci-fiben az a jó, hogy bár szabadon szárnyalhat a fantázia, és egy külön világot lehet teremteni, mégis megmarad a lehetségesnek a látszata, hiszen egy jelenből vett tudományos vívmányt vagy társadalmi tendenciát nagyít fel és gondol tovább. Néha egy kor sci-fi regényei sokkal reflektálóbbak a kortársnál, mert a múltunk és a hétköznapjaink helyett arról árulkodnak, hogy épp mitől félünk, mi foglalkoztat. Megíráskor azonban nem igazán bajlódtam azzal, hogy milyen címkékhez illőt írjak, csak hagytam, hogy sodorjanak magukkal az elképzelt világ szereplői, rángatott a mesevágy. Nem szeretem, ha valami túlságosan bedobozoló, persze, jó tudni, hogy a kiadhatóságnál az is szempont, hogy a könyv besorolható legyen, akkor válik eladhatóvá, lesz célközönsége. A könyvpiac eltartóinak a kedvencei nem a kísérletező könyvek, hanem a megszokott sablonokkal építkezők. Esetemben nemcsak hogy a kategorizáláshoz nem volt meg a terep, de még ismeretlen, kezdő író is állt mögötte. A kiadó mégis felkarolta, sőt duplaborítóval jelentette meg, hogy növelje az esélyeit. Lehet, hogy így támogatták bennem az írót, aki még mindig kicsit keresi az utat. Nálunk a sci-fi ugyanis még mindig férfiírók területének számít, és a továbbgondolások is gyakran férfiszemléletűek. Pedig szerintem az egyéni, mikroszintre lehozott kérdések ugyanolyan fontosak, mint a MI vagy a Mars kolonizálása. Ugyanis ezek a kérdéseink nem változnak, csak különböző korok különböző válaszokat adnak rá. Filmek esetén is a körülrajongott látványosokkal szemben a kis költségvetésű, fura hangulatú, indie sci-fiket szeretem, amik világmegmentés helyett pár szereplő dilemmájára fókuszálnak. Szeretek foglalkozni azzal, hogy a továbbgondolt fejlődések hogyan hatnak az emberi kapcsolatokra, a társadalmi átrendeződésre, és azt hiszem, továbbra is picit ilyen „korcs” könyveket fogok írni, csak talán több tudatossággal. – Milyen fogadtatásra talált a regény, figyelembe véve, hogy lépten-nyomon azzal riogatnak, a könyv halott, a „mai fiatalok” nem olvasnak? Mennyire tartja igaznak ez utóbbi állításokat? – Szerintem nem igaz, hogy a mai fiatalok nem olvasnak, és azt sem tartom kizártnak, hogy általában olyan felnőttek állapítják ezt meg, akik maguk sem olvasnak. Például a Könyvmolyképző Kiadónak is több tízezer fiatal olvasója van, akik várják az új megjelenéseket. Látni őket a könyvtárakban, a moly.hu oldalon, hallom, miket olvasnak a lányaim osztálytársai, és könyvet vásárol minden gyerekes ismerősöm. Mindig, minden generációnak voltak olvasó fiataljai és nem olvasók, ez ma sincs másként. Az igaz, hogy ma már több minden versenyez a fiatalok figyelméért, ugyanakkor sokkal nagyobb, színesebb és csalogatóbb a könyvkínálat is. A papírkönyvet már temették a fonográf, a napilapok, majd a tévé megjelenésével is, ahogyan most az internetes böngészés meg az e-könyvek korában is, mégsem megy ki a divatból. Sőt, minél inkább felgyorsul körülöttünk a zajos világ ingerözöne és a képernyővillogás, annál inkább nőhet annak az igénye, hogy behúzódjunk időnként a sarokba egy időtlenségi állapotot előidéző, hangulatos könyvvel. Egy olvasó elméje ugyanis nyugodt elme, nem pedig nyüzsgő. Kreatív, nem bamba. Gondolkodó, és nem uniformizálható. Jó helyeken az olvasás menő, nem hiába írnak a világ fontos emberei is évi könyvajánlókat. A fiatalok hamar rájönnek arra, hogy a könyvek olyanfajta egyedi élményt nyújtanak, amilyent semmi mástól nem kaphatnak meg. Ehhez néha csak annyi kell, hogy számukra élvezetes történetekkel találkozzanak, megtalálják, mi érdekli őket, és ezekhez hozzáférhessenek. – Kinek ajánlaná olvasmányul a könyveit? – A kategorizálás különös dolog, érdekes volt látni, hogy amikor valami nem akar egyértelműen kategorizálva lenni, akkor mennyire mindenki arra tör, hogy ő eldöntse, megállapítsa, hogy hová tartozik és hová nem. Carlos Ruiz Zafón szerint a könyvek tükrök is, mindenki azt látja bennük, amit a lelkében hordoz. A könyv kezét elengedni pedig azt is jelenti egy szerző számára, hogy a fogadtatásba minden beleférhet. Örülök annak, hogy a fogadtatás annyira sokféle lett, mint amilyenre általában sikerülhet az emberek találkozása is. Életszerűen vegyes. Vannak olvasók, akiknek nagyon tetszett, és vannak, akik mást vártak el tőle. Vékony azoknak az olvasóknak a keresztmetszete, akik egyszerre olvasnak sci-fit és nőies témákat is, így akik sci-fisek inkább, azok több technikai leírást és világábrázolást vártak el, akik viszont a szereplők érzelmi életére fogékonyak, azoknak a sci-fi keret volt túl sok, míg a fiatal olvasóknak a romantikus szál iránt voltak mások az elvárásaik, nekik még nincs benne a mulandóság íze. De volt olyan visszajelzés is, hogy sírt rajta, és olyan is, hogy ezután több sci-fit szeretne olvasni. A visszajelzett áthallások szerezték a legnagyobb örömet, és ezekből jöttem rá, hogy számomra sokkal fontosabb, hogy megértsenek és elgondolkodtassak, mint az, hogy szeressenek. Amiben általában mindenki egyetért, hogy a regény elgondolkodtató, egyedi, és van eléggé fura ahhoz, hogy ha épp el akarod dobni az agyad, akkor ezt kell olvasnod. Azoknak ajánlom tehát, akik valami fura, de elgondolkodtató kalandra vágynak. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. december 21.Emléktáblát állítottak a háromszéki EKE fennállásának 125. évfordulójáraEmléktáblát avattak csütörtökön az Erdélyi Kárpát Egyesület Háromszéki szakosztályának 125 éves évfordulója alkalmából a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár előterében. Az emléktáblát a kerek évforduló tiszteletére helyezték el, hiszen 1892-ben a Vármegyeházán, amely most a könyvtárnak ad otthont, Potsa József Háromszék megye főispánjának kezdeményezésére megtartották az Erdélyrészi Kárpát-Egyesület Háromszékmegyei Osztályának alakuló közgyűlését. Az ünnepségen Grüman Róbert Kovászna Megye Tanácsának alelnöke elmondta, idén a Turizmus éve van, ennek keretében kiemelten támogatták a az Erdélyi Kárpát Egyesületet, a huszonhatodik vándortáboruk megszervezését Rétyen. Az emléktáblát már akkor fel akarták avatni, ám az a bürokratikus akadályok miatt elhúzódott, így a gesztus csak most történhetett meg. Az alelnök rámutatott, támogatják a bakancsos turizmust, a megyei tanács fennhatósága alá tartozó Természetvédelmi és Hegyimentő Központ kijelölte a Bodoki- havasok teljes turistaútvonalát, ami 17 turistaösvényt jelent, 170 kilométeren, ezt 80 kétnyelvű tájékoztató tábla szegélyezi. A munkát folytatják, a jövőben a Barót hegység útvonalai kerülnek sorra, Kommandótól Tusnádfürdőig. Hozzátette, egy budapesti aukción megvásárolták az Erdélyi Honismereti Lap 33 évfolyamát, a gyűjteménynek az EKE képviselőivel közösen keresnek majd megfelelő helyet. Bíró Blanka Megjelent: Tóth Szabolcs Barnabás Az Erdélyi Kárpát Egyesület Háromszéki Osztályának története 1982-1945 között. Székelyhon.ro 2017. december 22.Az EKE 125 éve népszerűsíti HáromszéketHáromszék vármegye főispánja, Potsa József kezdeményezésére 125 évvel ezelőtt a vármegyeháza adott otthont az Erdélyrészi Kárpát-Egyesület (EKE) háromszéki osztálya megalakulásának. Az évforduló tiszteletére tegnap délután háromnyelvű emléktáblát lepleztek le a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár előterében. Az EKE háromszéki szervezetét azzal a nemes céllal hozta létre a vármegye akkori főispánja, hogy általa megismertesse a megye értékeit, hogy azok bekerüljenek a turizmus országos vérkeringésébe, és így gazdasági fellendülést is hozzon a térségnek – vázolta köszöntőjében Dukrét Lajos. Az EKE háromszéki elnöke megjegyezte, hasonló céllal szervezték meg idén Rétyen az egyesület országos vendégtáborát, így 1300 vendégnek sikerült bemutatni megyénk majd minden értékét, látványosságát. 2017 a turizmus éve volt Háromszéken, a megyei önkormányzatnak pedig az a feladata, hogy támogassa az idegenforgalommal, vendéglátással foglalkozó vállalkozókat, cégeket, civil szervezeteket egyaránt, így nyilvánvaló volt, hogy a vándortábor ügye mellé állnak, s az így megkezdett partnerséget a következőkben is folytatják – vázolta Grüman Róbert, a megyei tanács alelnöke. Elmondta, ugyan az emléktábla leleplezését is a tábor idejére tervezték, ám „bürokratikus fennakadások” miatt csak most valósulhatott meg. Az EKE háromszéki osztályának történetét Tóth Szabolcs Barnabás helytörténész elevenítette fel, aki erről megjelent tanulmányában az 1892 és 1945 közötti időszakot taglalja részletesen. Úgy fogalmazott, élmény 2017 végén olyan egyesületről beszélni, amely 125 éve jött létre és ma is él. Kovács Lehel, az EKE elnöke fontosnak tartja az emlékjelállítást, mint mondta, az egyesülettől sem áll távol a múltra való visszatekintés, „hisz csak ebből táplálkozva tudunk helyes, jó jövőt tervezni”. Ennek kapcsán kifejtette, októberben elindították az EKE virtuális múzeumát. 1902-ben Kolozsváron Mátyás király szülőházában az országos EKE berendezte és elindította az úgynevezett Kárpát-múzeumot, Erdély néprajzi, geológiai, turisztikai múzeumát, amelyet az államosítás alkalmával elvettek az egyesülettől. Gyűjteményének nagy része kolozsvári múzeumokban található, azóta sem leltározták fel. Az egykori gyűjtemény anyaga, illetve az eltelt éveké az ekemuzeum.ro oldalon virtuálisan végigkövethető – fűzte hozzá. A szűk körű rendezvény zárásaként az emléktáblát Szonda Szabolcs, a megyei könyvtár igazgatója leplezte le. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. december 22.Izsák Balázs: ha kell, újra és újra leteszik a Parlament asztalára a székely nép jogos követelésétA Székely Nemzeti Tanács elnöke nyílt levélben köszönte meg Kulcsár Terza József képviselőnek, hogy benyújtotta a Székelyföld autonómiájára vonatkozó törvénytervezetet a Parlament elé. Tisztelt Képviselő Úr! A Székely Nemzeti Tanács nevében megköszönöm Önnek, hogy a Székely Nemzeti Tanács által elfogadott, Székelyföld autonómiájára vonatkozó törvénytervezetet a Parlament elé terjesztette. Engedje meg, hogy a nyilvánosság előtt részleteiben elemezzem ennek a lépésnek a fontosságát. 1. A székely nép a törvénytervezet korábbi, kétszeri elutasítása ellenére sem mond le Székelyföld területi autonómiájáról. 2. Az ország törvényhozó szerve, a Parlament, egyben a romániai társadalmi párbeszéd legmagasabb szintű fóruma. Ez az egyetlen méltó fórum, ahol a székelység saját jövőjéről párbeszédet folytathat az ország többségi lakosságával. 3. Székelyföld Autonómia Statútuma, egy olyan törvénytervezet, amely Székelyföld lakóinak teljes és tényleges egyenlőségét biztosítja, mint ilyen hozzájárul a jogállamiság és a demokrácia elmélyítéséhez Romániában. A törvénytervezet beterjesztésével ezt az üzenetet is meg kell kapnia a román közvéleménynek és a román politikai osztálynak: a székely autonómiatörekvések elválaszthatatlanok azoktól a céloktól, amelyeknek minden elkötelezett román demokrata híve. 4. Székelyföld Autonómia Statútuma az egyetlen olyan törvénytervezet, amely a román társadalom egészének felmutatja a székely székek által őrzött hagyományos értékeket, azt az akaratot, hogy az itt élő közösség ezeket meg kívánja őrizni. Ezen keresztül tettük láthatóvá, hogy a széki központoknak, a székely városoknak vissza akarjuk adni mindazokat a közhatalmi jogosultságokat, amelyek a történelmi hagyomány és a helyi közösség igényei alapján őket megilletik. Tisztelt Képviselő Úr! A Székely Nemzeti Tanácsban, küldöttekként, együtt szavaztunk arról, hogy parlamenti képviselők, vagy állampolgári kezdeményezés révén harmadszor is a Parlament elé kívánjuk terjeszteni Székelyföld Autonómia Statútumát. 2008. október 25-én, a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében, amikor ezt a határozatot elfogadtuk, nem tudtuk azt, hogy éppen Ön lesz az, aki ezt a küldetést teljesíti. Történelmi pillanat ez a mai. Székelyföld Autonómia Statútumának eddigi nyolc beterjesztőjének (Birtalan Ákos, Kovács Zoltán, Szilágyi Zsolt, Pécsi Ferenc, Toró T. Tibor, Vekov Károly, Becsek-Garda Dezső és Sógor Csaba) névsora kiegészül egy kilencedik névvel, az Ön nevével. Bízom abban, hogy addig a pillanatig, amíg a román közvélemény és román politikai osztály is ráébred arra, hogy Székelyföld Autonómia Statútumának elfogadása Románia érdeke is, mindig lesznek olyan követei Székelyföldnek, akik támogatják, érvelnek mellette és szavazatukkal megteremtik annak lehetőségét, hogy a tervezet törvényerőre emelkedjen, s ha kell, újra és újra leteszik a román Parlament asztalára a székely nép jogos követelését. Ennél reménytelibb várakozást Advent idején nem is kívánhattunk volna magunknak. Áldott Ünnepeket és sikeres, boldog új évet kíván: Izsák Balázs a Székely Nemzeti Tanács elnöke Marosvásárhely, 2017. december 22. itthon.ma/erdelyorszag 2017. december 28.A térség gazdasági fellendítése volt a célEmléktábla az EKE-nek A Bod Péter Megyei Könyvtár előterében december 21. óta háromnyelvű emléktábla hirdeti, hogy 1892. április 3-án itt alakult meg az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) Háromszéki Osztálya. A 125 éve lezajlott eseményre Pótsa József főispán kezdeményezése nyomán került sor az akkor vármegyeházként működő lenyűgöző épület gyűléstermében. A megalakításhoz szükséges 30 tag toborzása érdekében a Székely Nemzet napilap hasábjain Pótsa felhívást intézett a vármegye lakosságához. A főispán indoklása szerint az egyesület létrehozását a térség természeti értékeinek a megismertetése, és ezáltal az ország turisztikai vérkeringésébe történő bekapcsolása tette szükségessé, a gazdasági fellendülés biztosítása érdekében. 2017 nyarán pedig ugyan ezzel a szándékkal szervezték meg Rétyen az országos vendégtábort – elevenítette fel a kezdeteket ünnepi beszédében Dukrét Lajos, az EKE háromszéki elnöke. Szonda Szabolcs könyvtárigazgató az egybegyűlteket köszöntő beszédében rámutatott, az emléktábla kivitelezése és felszerelése Zoltáni Béla és Zoltáni Lóránt helybéli szakemberek érdeme, akik ennek a költségeit is teljes mértékben állták. Háromszék jelenleg hivatalban lévő választott vezetősége – elődeihez híven –szintén feladatának tekinti a térség gazdasági fellendítését, így a turizmussal és vendéglátással foglalkozó cégek, vállalkozók, valamint egyesületek támogatását is – emelte ki rövid felszólalásában Grümman Róbert, a megyei tanács alelnöke. Az EKE Háromszéki Osztályának megalakulásáról és működéséről dr. Tóth Szabolcs történész tartott előadást. Ennek során többek között megtudhattuk, hogy az EKE-t az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) hozta létre, és alapító közgyűlését 1891. január 12-én tartották Kolozsváron. A következő év első negyedében megalakult Háromszék vármegyei osztály elnökévé Pótsa József főispánt, alelnökeivé Tompa Miklós alispánt, Seethal Ferenc nagybirtokost, Csipkay János erdőmestert, Gregus János bányaigazgatót, Hollaki Attila főszolgabírót és Dobay János rendőrkapitányt, titkárává pedig Berecz Gyulát, az állami iskola igazgatóját választották. Az egyesületnek nem volt fizetett tisztségviselője, anyagi hátterét kezdetben a tagok hozzájárulása biztosította. Az EKE tevékenységét négy fő irányvonal: a turistamozgalom felkarolása és kiszélesítése, a néprajzi értékek megismertetése, a fürdők kiépítése és népszerűsítése, valamint az idegenforgalom fellendítése határozta meg. Így az sem véletlen, hogy egyik értelmi szerzője és cselekvő résztvevője volt a Tusnádfürdőn 1902-ben megtartott Székely Kongresszusnak, mely Székelyföld gazdasági fejlesztésének tervét volt hivatott kidolgozni. A trianoni döntés után az Erdélyben berendezkedő román hatalom elkobozta az EKE vagyonát, az általuk épített hidakat, turistautakat és kilátókat pedig lerombolták, ezért tevékenysége beszűntetésére kényszerült. Az 1934-ben újraalakult háromszéki osztály Fogolyán Kristóf orvost választotta elnökének, aki azt nagy lendülettel és sikeresen irányította 1945-ben bekövetkezett beolvasztásáig. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
