|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 777 találat | lapozás: 1-30 ... 571-600 | 601-630 | 631-660 ... 751-777 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: József Attila 2016. január 21.Fazekas Mihály és Lúdas MatyiAz aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör január 19-én, kedden délután tartotta a 2016-os év első munkaülését a megyei könyvtár Concordia Termében. A rendezvény első részében az Ágyai Általános Iskola diákjai – Hotăran Bernadett, Suteu Ingrid, Törőcsik Teodóra, László Krisztián, Kiss Júlia, Gomoi Diána, Vlășan Róbert Cosmin és Bobély Tamás – Petőfi Sándor, Arany János, Szabó Lőrinc és József Attila verseiből énekeltek egy csokorra valót Erdős Márta tanárnő vezetésével. Az ügyesen felkészült, kellemes énekhangú diákok megérdemelték a tapsot, a kör tagjainak elismerését. A lélekemelő percek után Fazekas Mihály élete, munkássága került bemutatásra az író születésének 250. évfordulója alkalmából. Dr. Brauch Magda tanár, kritikus legelőször Fazekas életét vázolta fel a hallgatóságnak. Megtudhattuk, hogy Debrecenben született, apja gyógykovács volt. A debreceni református kollégiumban tanul, majd katonatisztként bejárja Galiciát, Franciaországot, Németországot, majd hazatér. Versírással foglalkozik, de megírja az első magyar növényrendszert is Magyar fűvészkönyv címmel. 1804-ben készül el Lúdas Matyi c. elbeszélő költeménye, melyet tíz év múlva dolgoz át. A hexameterekben írt alkotás négy „levonásban” beszéli el, miként áll bosszút Lúdas Matyi a goromba és erőszakos földesúron leleményességével, bátorságával, eszével. A cselekmény alapjául egy ismert népmesei motívumot használ, ebbe helyezi a XVIII. század úr–paraszt viszonyát. A vásárra induló Matyi és Döbrögi földesúr konfliktusát népmesei formában tálalja az olvasók elé. Döbrögi „megtérésével” a paraszthős győzelmét mutatja be a feszültség állandó fokozásával, páratlan lélektani igénnyel. A történet során Matyi egyre nagyobb, míg a pöffeszkedő Döbrögi egyre kisebbé, gyávábbá válik. Dr. Brauch Magda előadását a kör lelkes szavalói ékesítették. Kolumbán Zsolt, Hevesi József, Czernák Ferenc, Katona Béla, Kiss Anna és Gál Zoltán felolvasásai önmagukért beszéltek. A rendezvény Katona István és Ódry Mária képkiállításával zárult. Ez utóbbi saját verseivel illusztrálta csodálatos képeit. Smaragdzöld anzix, Hójelentés(Aranyősz),És lassan hullni kezd a hó című költeményei melegségről, utánozhatatlan lelki érzékenységről tanúskodtak. Végül Czernák Ferenc ny. alezredes pár mondatban a Magyar Kultúra Napjáról emlékezett meg, majd agapé és jó hangulatú baráti beszélgetés zárta az irodalmi délutánt. Regéczy Szabina Perle. Nyugati Jelen (Arad) 2016. január 21.György Attila csíkszeredai író kapja a Madách-díjatGyörgy Attila József Attila-díjas csíkszeredai írónak adják át pénteken a Madách-díjat a Nógrád megyei Balassagyarmaton. Az ember tragédiájának szerzője a Nógrád megyei, ma már Szlovákiához tartozó Alsósztregován született, a születésének évfordulója alkalmából rendezett Nógrád megyei ünnepségnek hagyományosan Balassagyarmat ad helyet. „Meglepődtem és nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy nekem ítélték a Madách-díjat. Rangos elismerés, ez abból is látszik, hogy korábban kiknek ítélték oda. Köszönöm a kitüntetést és ígérem, hogy meg fogom szolgálni" – mondta a Krónika megkeresésére György Attila, a Székelyföld című kulturális folyóirat alapítója és szerkesztője. Az író, akinek novellái, publicisztikái rendszeresen megjelennek romániai és magyarországi folyóiratokban, a Magyar Írószövetség és a Fiatal Írók Szövetségének tagja, valamint az Erdélyi Magyar Írók Ligájának egykori intendánsa. Korábban elnyerte többek közt a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének nívódíját, a Bálint András-emlékdíját, a Tokaji Írótábor Kuratóriumának díját 2002-ben, 2011-ben pedig József Attila-díjjal tüntették ki. „Csupán a valóságról írni: nemcsak unalmas, hanem hamis is. Csupán az álomról írni: szép, igaz, de nem teljes az én olvasatomban. Mindig is szerettem a „mágikus realista” irodalmat, még mielőtt tudtam volna, így hívják. A szerző – már aki erre a névre érdemes – és a mű között csak őszinteség van. A »valóság« interpretálható" – foglalta össze a csíkszeredai író ars poeticáját az Irodalmijelen.hu-nak. A Madách-díjat pénteken egyébként Molnár Péter Kerényi Jenő- és Hermann Lipót-díjas szobrászművésznek is átadják Balassagyarmaton. A központi Madách-ünnepségen, a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Önkormányzat elnöke mond köszöntőt, és adja át a Madách-díjakat – írta az MTI. Az író, költő halálának 100. évfordulójára alapított elismeréssel minden évben a Madách-kutatásban, a Madách-kultusz ápolásában, a megye kulturális és művészeti életében legeredményesebben közreműködőket jutalmazzák. Nógrád megye korábban Madách-díjat adományozott többek között R. Várkonyi Ágnes történésznek, Andor Csabának, a Madách Társaság elnökének, Kerényi Ferenc, Szabó András, Bene Kálmán irodalomtörténésznek, a Mikszáth Kálmán Társaságnak, Jankovics Marcell rajzfilmrendezőnek, és posztumusz odaítélték a díjat Lukács Margit színművésznek is. Kiss Judit. Székelyhon.ro 2016. január 23.Elhunyt Paul DrumaruA magyar irodalom egyik legavatottabb román fordítója volt. Paul Drumaru január 21-én hunyt el. A neves műfordító, költő, író haláláról lánya számolt be a Facebookon, mint írta, édesapja elment, „hogy az angyaloknak írjon verset”. Drumaru 1938. december 5-én született Gyulafehérváron. Gyulafehérváron és Nagyváradon kezdte tanulmányait, volt könyvelő és könyvtáros a Regionális Könyvtárban, Nagyváradon. Az Alexandru Ioan Cuza Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett 1966-ban, román nyelv és irodalom szakon. 1964-ben részt vett Lunar 11 művészeti csoport megalapításában. Korrektorként tevékenykedett a Chronicle magazinnál, a iași-i Nemzeti Színház irodalmi kritikusa, majd a Kriterion Kiadó szerkesztője volt (Bukarest, 1971-1998). Négyszer nyert magyar műfordításaiért díjat a Romániai Írószövetségtől (1972, 1976, 1981, 1986), szintén műfordításért díjat kapott a Bukarest Írószövetségtől (1996), majd elnyerte az Artisjus díját (Budapest, 1977), a Déry Tibor-díjat (1987), megkapta a Pro Cultura Hungarica oklevelet és plakettet (1997). A Partium című újságban debütált (Nagyvárad, 1957), megjelentek munkái a Tribuna, a Cronica, a Convorbiri literare, a Iaşul literar, az Ateneu, a Luceafărul, a Contemporanul lapoknál, valamint A Hétben, a Magyar Naplóban (Budapest), a Provincia (Kolozsvár), a Viaţa românească, a Secolul 20 és a Lettres intemationales folyóiratokban. A klasszikus és kortárs magyar irodalom olyan alkotóinak műveit ültette át kiválóan román nyelvre, mint Ady Endre, Babits Mihály, Bálint Tibor, Farkas Árpád, József Attila, Kányádi Sándor, Király László, Konrád György, Kovács András Ferenc, Markó Béla, Mózes Attila, Örkény István, Pilinszky János, Szilágyi Domokos vagy Visky András. pazs. foter.ro 2016. január 25.Költők a galériábanFelolvasó-körúttal ünnepelték a magyar kultúra napját Szombaton este a kézdivásárhelyi Vigadó Galéria volt az utolsó állomása a kolozsvári Sétatér Egyesület által, a magyar kultúra napja tiszteletére szervezett felolvasó-körútnak. A háromnapos turné csütörtökön Székelyudvarhelyen kezdődött, pénteken Sepsiszentgyörgyön beszéltek költészetről, és olvastak verseket az erdélyi és magyarországi szerzők. A Vigadó Galéria szűknek bizonyult, újabb székeket kellett behozni a nagyrészt középiskolások által zsúfolásig megtelt terembe. Az est házigazdája, moderátora a kézdivásárhelyi Fekete Vince költő – akit történetesen a magyar kultúra napján az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért-díjjal tüntettek ki Kolozsváron – köszöntötte a jelenlévőket, majd a „hogyan lesz költő az ember?” kérdéssel indította a beszélgetést. Szálinger Balázs József Attila-díjas, keszthelyi költő, műfordító szerint kell hozzá ihlet, tehetség, jó ötlet, de mindez szorgalom nélkül mit sem ér. Dimény H. Árpád költő, szerkesztő úgy vélte, kell egy mester is, egy irányító, és arról kell írni, amit megtapasztaltunk. Szentmártoni János budapesti költő-író, a Magyar Írószövetség elnöke korán érő típus: már 9 évesen, egyetlen hétvégén megírta első – igaz, mindössze másfél oldalas – regényét. Király Zoltán, a Sétatér Egyesület elnöke, bár a családban költők vették körül, középiskolásként a Brassai-líceum iskolaújságában publikáló „költők” hatására kezdett versírásba. Lövétei Lázár László József Attila-díjas költő, a Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztője és Fekete Vince az első meghatározó olvasmányélményeiről szólt. A következő téma kisebb vitát eredményezett a „mitől lesz vers a vers?” kérdésről eltérően vélekedő szerzők között. Király Zoltán szerint az a vers, amit az olvasó annak tekint, Lövétei úgy vélte, a versben érzésnek, gondolatnak és harmóniának kell lennie. Szentmártoni szerint attól vers a vers, hogy az adott gondolatot nem lehet másképp elmondani, Dimény meghatározását (elég, ha a szerző versnek tartja alkotását) Szálinger kevesellte, kijelentve, az alkotással hatást kell elérni valakiben. Az irodalmi est záróakkordjaként a szerzők egy-egy versüket olvasták fel. Fekete Vince lapunknak is nyilatkozott: – Célunk az volt, hogy közelebb hozzuk a verset az olvasóhoz mondta. – Az, hogy a jelen lévő, Facebookon felnőtt középiskolásokat érdekli még a költészet, és ilyen sokan összegyűlnek szombat este egy ilyen találkozón, úgy vélem, nagyon nagy eredmény. Örülök, hogy egy kicsit vitáztunk, hiszen nem vagyunk egyformák, nem ugyanúgy gondolkozunk a költészetről, mindenikünk más-más hangú költő, másképpen ír, ellenkező esetben egymást utánoznánk. Az ilyen termékeny vita hasznos, úgy vélem, a közönség előtt is felvállalható. Daczó H. Barna. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. január 26.Folyamatban a tisztújítás a MOGYE-nA Gyógyszerészeti Kar bojkottálta a választásokat Tavaszig megújul a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem vezetősége. A négyévente esedékes tisztújítássorán a kari tanácsok és a szenátus tagjait az elmúlt héten két körben választották meg a MOGYE oktatói és hallgatói. Az egyetem szenátusa 59 (44 tanár és 15 diák) tagból áll, az Általános Orvosi Fakultás kari tanácsa 39 tagból (29 oktató és 10hallgató). A Fogorvosi Karon 8 oktatóból és 3 diákból, a Gyógyszerészeti Fakultáson szintén 8 oktatóból és 3 diákból áll a vezetőség. A magyar és a román tagozat között a helyek az oktatók, illetve a hallgatók aránya szerint vannak elosztva. A hétpontos egyezség nyomán a magyar tagozatot megillető helyekre csak a magyar oktatók és hallgatók szavazhattak. A tagozat oktatóinak több mint 90 százaléka részt vett a szavazáson, ami a vezető szervekbe beválasztott képviselőik legitimitását igazolja. Az első körben Szabó Béla és Szilágyi Tibor professzorok kapták meg a szenátusba és az ÁOK kari tanácsába való bejutáshoz szükséges szavazatot, a szenátusba továbbá Pávai Zoltán és Benedek Imre professzorokat, Szatmári Szabolcs docenst, a Fogászati Kar képviseletében Petcu Blanka adjunktust választották. A második körben Orbán-Kis Károly, Kovács István, Szász József Attila és Lázár Erzsébet adjunktusokat, valamint Egyed Imre professzort juttatták be az egyetem szenátusába a magyar tagozat oktatói. Az Általános Orvosi Fakultás kari tanácsába az első fordulóban megválasztott Szabó Béla és Szilágyi Tibor professzorok mellett a második körben Benedek Imre és Pávai Zoltán egyetemi tanároknak, Szatmári Szabolcs docensnek, Kovács István és Orbán-Kis Károly adjunktusoknak szavaztak bizalmat. A Fogorvosi Fakultás kari tanácsába Mártha Krisztina docenst választották be a magyar oktatók. – Mi történt a Gyógyszerészeti Karon, hiszen az ő képviselőjük nem szerepel egyik vezetőségben sem? – tettem fel e kérdést Szilágyi Tibor egyetemi tanárnak. – A főtanszéki jelölőgyűlések után a magyar tagozat jelöltjeinek egyharmadát törölték a listáról. Sipos Emese professzort azzal a kifogással, hogy korábban fegyelmi elmarasztalásban részesült. Az egyetemi karok akkreditálása idején azért marasztalták el, mert a magyar szaknak a tanügyi törvény alapján külön akkreditációs dossziét készített, nem volt hajlandó aláírni azt a dokumentumot, amelyik törvényellenes közös akkreditációt jelentett. Bár azt állították, hogy a lehető legenyhébb szankciónak a későbbiekben nem lesz semmilyen következménye, a jelek szerint mégis lett. Másik két jelöltet a nyár folyamán kineveztek a rektorválasztás módját eldöntő bizottságba, majd miután feladatuk lejárt, megbízatásukat meghosszabbították a januári választásokra is, amit az érintettekkel nem közöltek. A választási szabályzat szerint nem szerepelhet a választási bizottságban az, aki jelölt. Ez logikus, de nálunk fordítva alkalmazták: a jelöltlistát igazították a bizottsághoz és nem fordítva, így további két jelöltet is töröltek a listáról, és fellebbezésüket elutasították. A történtek miatt a Gyógyszerészeti Kar magyar oktatói nem vettek részt a választásokon, így az őket illető helyek üresen maradtak. Ezt az egyetemi charta értelmében nem tölthetik be román tagozatos képviselőkkel. Miután az említett problémákat méltányosan rendezi az egyetem vezetősége, egy későbbi időpontban új választásokat kell kiírni. Nem engedhetjük meg, hogy azokat a kollégákat, akik kiállnak a magyar tagozat ügyéért, különböző adminisztratív eszközökkel kizárják a Gyógyszerészeti Kar és az egyetem vezetőségéből – nyilatkozta Szilágyi professzor. Egyébként a szenátus első ülésén fogják megválasztani az új elnököt, a rektor megválasztására és a dékánok kijelölésére márciusban kerül sor. Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely) 2016. január 28.Tudor Arghezi és József AttilaIzgalmas és fordulatos nyomozás eredményeként bizonyította be hitelt érdemlően Ferenczes István költő a korábban már többször felmerült állítást, hogy Tudor Arghezit egy Bukarestben került székely cselédlány hozta a világra. A múlt század egyik legjelentősebb román költője ezek szerint annak az Ergezi Rozália nevű nőnek a gyereke, akinek – számtalan sorstársához hasonlóan – meglehetősen sanyarú sors jutott a regáti kiszolgáltatottságban, de akivel a Teodorescuként anyakönyvezett, apja által elismert fia végig törődött valamilyen formában, jó ideig például háztartásában, gyermekei mellett tartotta. (Igaz, Ergezi Rozália életét végül öregotthonban fejezte be.) A tények tisztázásának magyar szempontból nem csupán az édesanya székely kötődése miatt van jelentősége, hanem azért is, mert összevethető azzal, mennyire más összefüggésbe kerülhet egy hasonlóan „zűrös” tényállású származás, a József Attiláé egy másik nemzet műveltségében. Arghezi maga ugyan nem titkolta, hogy valódi édesanyja kicsoda, de azt csak szűk baráti köre ismerte, s a tény annyira nem volt köztudott, hogy bizonyos irodalomtörténészek kimondott fabulációnak állítják be. De még ezen is túltesz az, aki valóságos misztifikációként küzd ellene, és agyal ki egy képzelt, szalonképesebbnek vélt származást a költőnek. A sokat szenvedett Arghezinek meglehettek a maga indokai, amiért a kérdésben nem kívánt külön homályoszlatásba kezdeni, ezeket nem firtatjuk. A tény, hogy írói nevét édesanyja családnevéből faragta, mindenképpen ékes bizonyítéka marad ragaszkodásának. József Attila a maga kendőzetlenül megvallott származásából – „Anyám kun volt, az apám félig székely, /félig román, vagy tán egészen az”– átütő erejű példázatot formált A Dunánál című versében a néptestvériség eszméje védelmében. A gondolat, miszerint „rendezni végre közös dolgainkat” – ez lenne a Duna menti népek fő adóssága is közös jövőjük iránt – tulajdonképpen nem volt idegen Tudor Arghezitől sem, s Ferenczes István, a csíki költő tanulmánya a Székelyföld folyóirat januári számában ezt valóságos kultúrtörténeti tett erejével hangsúlyozza. B. Kovács András. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. január 28.Ismeretlen ismerős: Szabó Anikó színésznőSzabó Anikó színésznő Magyarország minden városában fellépett már, és most visszatér szülővárosába, Nagyváradra: február 4-én A gyomor örömei című előadásban láthatja őt a közönség. A nagyváradi születésű színésznő ismeretlen a város színházba járó közönsége előtt. Harminc éve Magyarországon él és dolgozik. Játszott többek közt a Jóban rosszban, a Barátok közt és a Családi titkok című sorozatokban, az Obsitos film egyik női főszereplője. A Turay Ida színház tagja, de játszik a József Attila Színházban is. Magyarország minden városában fellépett már, és most visszatér szülővárosába, Nagyváradra. Február 4-én 18.00 órai kezdettel A gyomor örömei című vidám, zenés kabaré előadással lepik meg a közönséget Mikó Istvánnal, aki nem csak a színpadon, hanem az életben is partnere immár huszonnyolc éve. Ismerős tehát azoknak, akikkel együtt nőtt fel, akikkel együtt járt iskolába és akik ismerték Szabó Anikó szüleit. Gyerekkori „játszóhely” – Édesapám Szabó Barnabás képzőművész. Bizonyára sokan emlékeznek rá. Ő sajnos egy igen hosszan tartó betegség után hét éve meghalt. Édesanyám, Szabó Erzsébet, akit mindenki csak Móka néninek hívott, az Ady Líceumban volt tanár. Harminchat év alatt rengeteg diákot tanított. Ő most velünk él Budapesten. Nagyváradon a színház mellett laktunk Halasi Gyula színművész és családja szomszédságában. Közös volt a folyosó és a fürdőszoba. Halasi Gyula idősebbik lánya, Halasi Erzsébet színésznő volt a szoptató anyám, úgyhogy szó szerint az anyatejjel szívtam magamba a színház szeretetét. Erzsike fia, Delorean Gyula tanácsos úr így lett a tejtestvérem. Szegény Gyuszi! Mindig azt kellett játszania, amit én kitaláltam. A ház udvarán bábszínházat szerveztem, amihez mi készítettük a „színpadot”, a bábokat Gyuszi bácsi kisebbik lánya, Halasi Bea bábszínész segítségével. Ha pedig a szüleim nem tudtak kire hagyni, akkor bevittek a színházba, ahol a női öltözőben ölből ölbe adtak a színésznők. Ők vigyáztak rám, én meg kitalált történetekkel „szórakoztattam” őket. Egyszer szem elől tévesztettek. Eltűntem. A szüleimmel együtt kétségbeesetten kerestek. Pedig én csak a színpadon kóricáltam, ahol már bontották a díszletet. Érezni akartam, milyen lehet ott állni… a deszkákon… a fényben. Négy éves voltam. Visszaemlékezve ezekre a meghatározó időszakokra rájöttem, nem volt más utam… nem lehetettem más, mint színész! – Milyen érzés újra Nagyváradon járni? – Nagyon jó. Harminc év alatt azért többször látogattam haza. Utoljára akkor töltöttem több napot Nagyváradon, amikor a 25 éves érettségi találkozónkat ünnepeltük. Sajnos a harmincadikra nem tudtam eljönni, mert játszottam. A régi ismerősök közül néhánnyal azért tartom a kapcsolatot, mint például Meleg Vilmossal és feleségével Hortenziával, így mindig tudom, hogy mi történik gyerekkorom „játszóhelyén”, a Színházban! erdon.ro. 2016. január 30.Cs. Nagy Ibolya: „Nem fogadok fölibém rendet” (Monográfia Farkas Árpád költészetéről)Múlt év végén jelent meg a Magyar Művészeti Akadémia Közelképek írókról nemrég indult sorozatában Cs. Nagy Ibolya József Attila-díjas irodalomtörténész monográfiája a Sepsiszentgyörgyön élő Farkas Árpád költészetéről. Ez alkalommal a kiváló szakmai elemző- és beleérzőkészségről tanúskodó szerző munkájának összegző, zárófejezetét közöljük, s mert a könyv gazdag társadalmi-történeti háttérrajzzal is szolgál e líra fogantatásának színteréről, az elmúlt félévszázad Erdélyéről, Romániájáról, elkövetkező lapszámainkban a korszak felidézésére még visszatérünk. Összegzés Farkas Árpád, akár a premodern kor embere, mély, bensőséges kapcsolatban él a természettel, lírája az alanyi, benső és a külső, természeti, organikus világ egyensúlyát tükrözi: de szemlélete, közösségi életelve éppen hogy nincs egyensúlyban az őt körbeölelő társadalmi-politikai-történelmi szféra tapasztalati realitásaival. Beleolvadás, elmerülés a természetbe, a közösségi sorshelyzetekbe, a „népéletbe”, és harc, küzdelem a társadalmi valósággal, kényszerűségekkel; az etikus költői ellenállás a megélt kor etikátlanságával, emberalázásával szemben. A második világháború utáni első generáció szülötteként felnőtté érése, költővé válása a hatvanas évek második felére, a hetvenes évek első időszakára esik, a romániai magyar irodalom második Forrás-nemzedékének nevezett alkotói csoportosulás tagja. Ez az időszak egyben a romániai magyar kisebbség közösségi és személyi jogi helyzetének kezdetben lassú, majd egyre durvuló, fokozatos romlását jelenti: de a következő korszak, az 1989-es forradalmi események, a Ceauşescu-diktatúra megdöntése nem jelentik ugyanakkor e kisebbségjogi állapotok teljes és egyértelmű változását. Szükségszerűen, mert vállaltan tükrözi vissza tehát e líra hangszíne, beszédtónusa, a társadalmi-közösségi sorsviszonyokra reflektáló tematikája, fejlődésmenete a megélt korszakok politikai-társadalmi viszonyrendszerét. Vagyis ez a poézis a kezdeti heves és bizakodó, ifjonti világ-kifejezési láz, a „költészet tartalmi átalakításának”, a világ megírhatóságának robbanó vágya, igénye (Másnapos ének, 1968); majd a sötétedő diktatúra miatt komoruló szemlélet illúzió-vesztése, a megírhatóság korlátainak tapasztalata után (Jegenyekör, 1979) a társadalmi, közösségi közérzet, a közösségi ember létélményeinek egyre árnyaltabb, higgadtabb, költői menedéket egyre inkább az otthon, a szülőföld megtartó erejében találó „jelentéseiben” mutatja meg önmagát (Alagutak a hóban, 1971). A kései líra kevésszámú, elsősorban a Válogatott versek (2012) kötetben föllelhető termésének már kesernyés-fanyar, olykor ironizáló-önironikus hangszínei a bölcsességi beszéd új árnyalatait mutatják: az önelemzés, a számvetés, a leltárállítás belső parancsát, ugyanakkor a személyes magány szikáran, elfogadó higgadtsággal megjelenített képeit. Önvallomása szerint már „inkább szivárogtatva írok. Ezért válnak egyre kopárabbá, egyre fogak közt szűrtebbekké a soraim”. E költői életút azonban kezdettől elhalkulásáig őrzi a látásmód áradó természetközelségét, s őrzi az életelv közösségi meghatározottságát: Farkas Árpád közérzet-verseinek, társadalmi-élmény alapozottságú lírájának változói mellett a közösség-képviseleti poétai szándék és elhivatottság a változatlan faktor. A költő számára a szülőföld és emberei, a tájhaza, az otthon-hagyományok s mindennek poézisbe emelése jelentik a versek, a költői beszéd legalapvetőbb élményrétegét; autonóm költői személyisége a kötődést épp a szabadság-élmény részeként, a költői személyiség morális önmegvalósításának feltételeként értelmezi, innen e líra tematikai egyosztatúsága is. Versei gyakorta belső küzdelmek kivetülései, e világ kifejezhetőségének kételyeit sugalmazzák, de sohasem téved az egzisztenciális talajvesztés, kivetettség tereire; a benne munkáló közösségi felelősségérzet sohasem kínál teljes önfeladási mintákat sem a maga, sem a líra teremtett világába örökített közössége számára. Költészete a társadalmi jelenben élő emberé, számára az írás, az önmegvalósítás csak e mindenkori jelen, a vállalt kisebbségi sors mostoha terepén lehetséges: alkotói szemlélete azonban nem eleve determinált, hanem alakítható, átalakítható világnak tekinti ezt, életelvének plebejus meghatározottsága közösségi életlehetőségként is csak a küzdelmes, önkifejező, önvezérelt létformát tudja elfogadni. Lírájának egyik meghatározó versvonulatában ezt a szemléletet kifejező metaforikus lázadás-képzetek megjelenítését láthatjuk. Poézisének formai jellemzőit is a természetelvűség alakította sajátosan egyénivé: a lírai realizmus és a jelképi, látomásos, metaforikus versbeszéd legtöbbször a természeti vagy a tárgyias környezet jelenségeit, mozzanatait transzponálja a sorsmetaforák jelentésgazdagító, polifonikus tereibe. Általában rövidebb, néhány strófás, szabad rímkezelésű verskompozícióiban a népköltészet kötöttebb formaelemei is megjelennek. Metaforái több valóságszinten kibomló, sűrűre szőtt vizuális világot építenek, amelyben az egymás intenzitását növelő képek elmossák a képes beszéd hagyományos, de „ide-oda módosított és magyarázott” (Barta János) változatainak határait. Farkas Árpád versei a lírai műfajok keveredéséből alkotnak új formai alakzatokat, a dal, a dúdoló például az ő költészetében erős sodrású, intenzív hangulati, érzelmi elemeket ötvöz leggyakrabban a tájlíra oldott tónusaival, s bízza a költő ezekre a poétikai alakzatokra a nem egyszer súlyos, sötét árnyalású üzenetek kifejezését is. Természeti képeinek látványgazdagságát, érzéki erejét a látomás szolgálatába állítja; e képek nem önmagukért való szépségükért, hanem jelképhordozó, metaforaképző alkalmasságukért fontosak a számára, sokszor a fogalmi, gondolati reflexió helyettesítői is. Híve Illyés Gyula, Kányádi Sándor, Csoóri Sándor, a próza és a dráma nyelvén alkotó Sütő András lét- és művészetfelfogásának, tisztelem, vallja „Juhász Ferenc korai korszakának nagytüdejű erezetűségét, Nagy László pontos, erős, szintén hatalmas képzetgazdagságról tanúskodó tömörebbségét”, s magyarországi nemzedéktársai, „Ágh István, Bella István, Utassy József, Kiss Benedek, Oláh János metaforalombjait, mint Kovács István szikáran lírai pontosságát”, s legfőbb inspirátorának József Attilát mutatja e líra. S bár éppen nem elkötelezett híve, legföljebb csodálója Weöres Sándor filozofikus-metafizikus földöntúliságának, formajátékainak, Farkas Árpád költő-szerep felfogásának, e szerep értelmezésének jellemzésére mégis alkalmasnak, kifejezőnek gondoljuk a weöresi képet: „Alattad ma föld, fölötted az ég, benned a létra”. Nem mond mást költői önsorsáról Farkas Árpád sem: „Akarom, kitessék konok voltom – / saruit immár meg nem oldom, / nem fogadok fölibém rendet, / csak mit magamnak én teremtek”. Cs. Nagy Ibolya: Farkas Árpád. Magyar Művészeti Akadémia, Írók emberközelben sorozat, 287 oldal. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. február 4.MOGYE-tisztújítás: a gyógyszerészeti karon a magyar oktatók távol maradtak a szavazástólA Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) jelenleg tart a tisztújítás, amelynek első része már megtörtént. Megválasztották a szenátust és a kari tanácsokat, márciusban következik a rektorválasztás, majd a további tisztségviselők kinevezése. A Gyógyszerészeti Karon nem jelentek meg a szavazáson a magyar oktatók, mivel úgy vélték, hogy igazságtalanság és szabálytalanságok történtek. A 2012-es hétpontos egyezség alapján a chartába bekerült, hogy a két tagozat külön választ, tehát a román oktatók a román helyekre, a magyarok pedig a magyar helyekre szavaznak. Nincs versenyben a kettő egymással, és minden testületben, hogy hány hely van, az az oktatók számával arányosan van elosztva – magyarázta a Maszolnak Szilágyi Tibor, a magyar főtanszékek megalakításának folyamatos halasztása miatt lemondott rektorhelyettes. „Lényegében a magyar oldalon a magyarok magyarokkal versenyeztek és alapjában véve a régi vezetőségből sokan megmaradtak” – tette hozzá. Vagyis több mint a fele maradt, amit úgy értékeltek, hogy a magyar kollégák bizalmat szavaztak annak az irányvonalnak, ami eddig volt. Az orvosi karon, első körből bekerült a kari tanácsba és a szenátusba Szabó Béla és Szilágyi Tibor. A szenátusba még első körben bekerült Pávai Zoltán, Benedek Imre és Szatmári Szabolcs. Második körben a szenátusba bejutott továbbá Orbán-Kis Károly, Kovács István, Szász József Attila, Lázár Erzsébet és Egyed-Zsigmond Imre, a kari tanácsba pedig Benedek Imre, Pávai Zoltán, Szatmári Szabolcs, Kovács István és Orbán-Kis Károly. Az első körben, aki bekerült, az megkapta a szavazatoknak a felét, plusz egyet. A másodikban azok versenyeztek, akiknek nem volt meg a fele plusz egy az első körben. A második körre, a szavazatok sorrendjében, kétszer annyi jelöltet hagytak, mint ahány hely volt, és csak azok közül lehetett választani. A fogorvosi karon a szenátusba Petcu Blanka, a kari tanácsba Mártha Krisztina jutott be. Gyógyszerészeti Kar: meg kell ismételni a választást A Gyógyszerészeti Karon nem jelentek meg a szavazáson a magyar oktatók, mivel úgy vélték, hogy igazságtalanság és szabálytalanságok történtek. Szilágyi Tibor elmagyarázta, hogy a választási szabályzat meghatározza, hogy minden főtanszék hány jelöltet kell állítson. Őket a főtanszéki gyűléseken a gyógyszerészeti kar oktatói ki is jelölték. Erről a listáról három embert utólag kihúztak, ami azt jelentette, hogy lényegében a jelöltek egyharmadát levették. Ebben két dolog volt: Sipos Emesét azért, mert közel egy évvel ezelőtt fegyelmi megrovásban részesítették, amiért nem volt hajlandó a törvényellenes közös akkreditációs dossziét aláírni. Ez a legenyhébb formája a fegyelmi büntetésnek, és amiről mindenki azt mondta, hogy az nem számít, nincs gyakorlati jelentősége, most viszont ilyen alapon, hogy akinek fegyelmi problémája volt, az nem jelentkezhet, őt kivágták a listáról. A másik két jelöltet pedig olyan alapon törölték, hogy a tavaly szeptemberben tartott referendum alkalmából, amely azt hivatott eldönteni, hogy a rektort választják, vagy pályázat útján jelölik ki, még júniusban kineveztek egy választási bizottságot. Ennek a mandátuma szeptember elején lejárt, ám utána, szeptember közepén a Szenátus módosította a választási szabályzatot, és abba bevették, hogy a nyári bizottság marad a mostani szavazásra is. „Ezt azonban nem közölték az illetőkkel, így ők nem is tudták, hogy miután lejárt egy mandátumuk, akkor még egyszer kinevezték őket” – tette hozzá Szilágyi. A szabályzat szerint, aki jelölt az nem lehet tagja a választási bizottságnak. Nálunk fordítva jártak el, nem a bizottságot alakították a jelöltlista után, hanem a jelölteket vették le a listáról, tehát ezt a választást meg kell ismételni – ez a véleménye a magyar oktatóknak. Mivel külön vannak a román és magyar helyek, ezeket nem foglalhatja el más. A Gyógyszerészeti Karon egyelőre üresen maradt helyekre meg kell ismételni tisztességes feltételek között a választást. Kinevezések következnek Több általános választás már nincs, innen tovább már kinevezések vannak. Elsőként a rektort, és miután a rektor megvan, ő nevezi ki a rektorhelyetteseket és a dékánokat, utóbbi nevezik ki a dékánhelyetteseket. Érdeklődésünkre, hogy a rektor személye marad-e, Szilágyi úgy fogalmazott, hogy valószínűleg marad, nagyon nagy esélye van, hogy sikerrel pályázzon. Ma sem tartják be az oktatási törvényt Érdeklődésünkre Szilágyi elmondta, a normális választások önmagukban nem visznek közelebb a tanügyi törvény betartásához. Ez korábban is így volt, a helyek arányosan voltak elosztva, de a probléma az az, hogy ezt az egyharmados képviseletet bármikor leszavazzák, mihelyt kényes kérdésről van szó. „Ennek semmi köze ahhoz, amit az oktatási törvény előír: önálló szerveződési struktúrákat, külön departamentumokat, külön diákcsoportokat, külön akkreditációt és egy csomó mindent, amik mind nincsenek meg” – mondja Szilágyi Tibor. És, teszi hozzá, ez nem is igazán az egyetem belső helyzetétől függ, nem tartja valószínűnek, hogy belső erőből a román többségű szenátus változtatna a hozzáállásán. De egyelőre, amíg nincs meg a teljes vezetőség, még túl korai spekulálni ezen. A hétköznapi élet normálisan zajlik, az oktatás, kutatás, a szakmai feladatok ellátása, teljesen a normális mederben történnek, a közvetlen kollégák között nincs rossz viszony. „Valójában nem a román és a magyar kollégák közötti probléma ez, hanem egy intézményes probléma. Kollektív jogainknak a megtagadásáról van szó” – fogalmaz Szilágyi. Antal Erika maszol.ro 2016. február 6.Állami pénzköltészet? (új fejezet a kultúrharcban)Szereztem 150 milliót a fiatal magyar irodalomnak, mit szóltok hozzá? Alávaló senki vagy. Bojkottálunk, nem kell a pénzed. Inkább fázunk és éhezünk, részünk minden nyomor, de szabadok vagyunk. A szolgalelkűség és a szabadság csapott volna össze az elmúlt két hét petőfis hevületet idéző magyar irodalmi-politikai vitájában? Aligha. Az új esztendő első nagy ,,kulturális” híre: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 150 millió forintot bocsát a frissen megalakult Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. rendelkezésére, hogy segítse a kortárs magyar irodalom felfrissülését. Az új szervezet vezetője Orbán János Dénes brassói születésű, József Attila-díjas költő, a 90-es évek erdélyi irodalmának mindenese, a legendássá vált Előretolt Helyőrség című lap és könyvkiadó vezetője, a híres kolozsvári irodalmi kávéház, a Bulgakov volt társtulajdonosa, akinek meghívását nemcsak a romániai, hanem az anyaországi írók is szívesen vették. Mások mellett az ő nevéhez fűződik az erdélyi irodalom szemléleti megújulása, az új nemzedék felkarolása, menedzselése, a magánmecenatúra feltámasztása. Ez utóbbi a szabadsághívők szemében ma is szálka. Most a friss események nyomán újfent Orbán szemére vetik, hogy monográfiát írt Méhes Györgyről, a népszerű regényíróról, aki történetesen egyik fő támogatójuk — Nagy Elek, a Vegyépszer egykori vezetője — apja volt, továbbá szövetséget kötött a dúsgazdag Böszörményi Zoltánnal, akinél többet vélhetően senki sem tett a romániai magyar irodalomért, de egyébként költő és prózaíró. Az egykori tanúk állítják, soha annyi fiatal nem verselt Erdélyben, mint abban az időszakban. És csodák csodájára a legtehetségesebbek meg is jelenhettek a lapban, később önálló kötetben. Nem tartozik a tárgyhoz, hogy az Előretolt Helyőrségnek voltak fiatalos vadhajtásai, és az idősebb pályatársak nem értették, miért kell egy Rejtő Jenő-ponyva címe mögé bújva harcolni például Sütő Andrásék hagyatéka ellen. Hogy a populáris irodalom elismertetése miért párosul neves mesterek munkásságának lekicsinylésével. Hogy minek a trágárság, a polgárpukkasztás. Valljuk be, belterjes témák ezek, ám ahogy L. Simon László egykori kulturális államtitkár, majd kormánybiztos esetében néhány éve, most is előkerülnek a konzervatív közönséget sokkoló, úgynevezett obszcén versek, a karaktergyilkosság immár bevett eszközei. Azok a kilencvenes évek! A kilencvenes évek második felétől olyan pezsgő irodalmi élet folyt Kolozsváron, mint sehol máshol. ,,1997 és 2000 között gyakran, talán havonta is mentem stoppal Kolozsvárra Pestről, ott voltam hétvégén, néha tovább is – emlékezik a Budapesten akkoriban helyét nem lelő, egykori joghallgató, Szálinger Balázs József Attila-díjas költő, akit arról kérdeztünk, milyen volt a sokat emlegetett kolozsvári költőiskola. – Nem volt katedra, sem amolyan na, akkor most vegyük a te verseidet jellegű önképzőkör, hanem kocsmázás volt sok körbejáró kézirattal, sok fiatallal, idősebbekkel – az idősebbek is huszonévesek voltak, Orbán János Dénes, Sántha, Lövétei, György Attila. Jánosnak csodás érzéke volt a tehetségesek felismeréséhez, elég jó és nagy tekintélyű pedagógus volt. A versekről keményen és őszintén elmondta mindenki a véleményét. Ittunk, fiatalok voltunk, és sokat beszéltünk a versekről.” Vannak, akik az Előretolt Helyőrség szerepét eltúlozzák, Szálinger azonban realista: ,,2016-ból nézve, azt hiszem, a legnagyobb eredmény, hogy az egyik legfontosabb magyar irodalmi folyóirat, a Székelyföld szerkesztői is az Előretolt Helyőrségnél kezdték pályájukat.” Vannak persze, akik úgy találják, főként mostanában, hogy az egykori helyőrségesek semmit sem tettek le az asztalra, Orbán János Dénes főszerkesztőt pedig előszeretettel kocsmai csaposként emlegetik. Verseiről, regényeiről, műfordításairól, szerkesztői munkájáról tudomást sem vesznek, és Szőcs Géza marosvásárhelyi születésű költő – jelenleg a miniszterelnök kulturális főtanácsadója – széles hátán felkapaszkodó ügyeskedőnek mondják. Politikai meggyőződésük azt diktálja, hogy tehetséges ember nem áll a kormány szolgálatába. Márpedig ő – immár Magyarországon – az új kormánynapilap, a Magyar Idők kulturális rovatának vezetését is elvállalta, vélhetően egy komolyabb sarzsi reményében. S lám, meg is kapta 150 milliós jutalmát. Amikor a politikától távol maradni igyekvő alkotókat kérdeztük az ügyről és Orbán János Dénesről, többen csak megvonták a vállukat: ez van, ügyes fickó, remek elme, jobb költő, mint amilyennek gondolják, nyomulós fazon, Szőcs Géza samesza – jellemezték a helyzetet és pályatársukat, s nyomban nevük elhallgatását kérték. Erdélyi maffia? A január 8-ai első rövid híradás után Krusovszky Dénes József Attila-díjas fiatal költő emelte fel szavát a Kárpát-medencei Tehetséggondozó létrehozása ellen. A finom intellektusú, szelíd és komoly alkotónak ismert, külföldön is megjelenő szerző – Szőcs Géza és Orbán János Dénes kapcsolata miatt – erdélyi maffiát vizionált a háttérben, az irodalmi élet demokratikus működésének megcsúfolását látta az új szervezetben. Felvetéseit Orbán több fórumon cáfolni igyekezett: szó sincs a meglévő irodalmi szervezetek, mindenekelőtt a József Attila Kör (JAK) és a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) elleni támadásról, annál is kevésbé, mivel utóbbi szervezet létrehozásában maga is részt vett, s erre ma is büszke. A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Kft. programot dolgozott ki az ígéretes pályakezdők felkarolására, képzésére, az irodalmi pályán történő elindítására. A tehetségeket felnevelik, ösztöndíjjal segítik, első köteteiket kiadják. Bár újabb és újabb részletek látnak napvilágot az elképzelésekről, a program egészét még senki sem látja át (hacsak nem a vagyonkezelők), így a vita továbbra sem szakmai, hanem politikai síkon zajlik. Annak ellenére, hogy Pion István sikeres slammer és poéta, a Magyar Nemzet munkatársa megpróbálta szakmai köntösbe öltöztetni ellenérzéseit: miért kell íróiskola, ha egyszer a Rektori Konferencia leszavazta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkarának szakalapítási kérelmét? Pedig ott már többéves tapasztalat van, és a Lackfi János és Vörös István-féle kreatívírás-kurzusok számos tehetséges fiatalt bocsátottak ki. Bizony, kár volt az írói mesterképzést elutasítani, hiszen a világ számos híres egyetemén működik, csakhogy Orbán János Dénesék nem egyetemi képzésben gondolkodnak, s nem a Pázmány kenyerét akarják elvenni. Ahogy a többi magas tandíjas íróiskoláét sem, hiszen ők, velük ellentétben nem pénzt kérnek, hanem a valódi tehetségeknek — szerte a Kárpát-medencében — ösztöndíjat kívánnak adni. Sajnos mindeközben arról nem esik szó, hogy ki és milyen szempontok alapján dönti el a jelentkezők sorsát. Ahogy a leendő mentorokról sincs hír. Csak a tervezett bojkottról, Petőfi hitvallásáról: szabadnak lenni mindennél fontosabb. A szabadság jegyében tudni vélik különféle pedagógiai szakértők, hogy Orbánnak nincs meg a megfelelő képesítése, és alkalmatlan arra, hogy fiatalokkal foglalkozzék. Nincs szükség új intézményekre, hiszen a meglévők is ellátják a tehetséggondozási feladatokat, érvel Pion is Krusovszky nyomán, s ebben van igazság, de ne feledjük, minden új testület felpezsdíti az életet a régiekben is, amire nagy szükség van. Ha Pion azt vetné fel, hogy nem új kötetekre, újabb és újabb fiatal írók és költők bemutatkozására van szükség, hanem őszinte, elemző kritikákra, teljesen egyetértenénk. A kortárs magyar irodalomnak ez a leggyengébb pontja. Nem véletlenül mondja Szálinger Balázs, hogy az egykori kolozsvári ,,költőiskola” legfőbb erénye a másutt nem tapasztalható könyörtelen igazmondás volt. A kocsmázások egy másik látogatója szerint üdítő volt, hogy ezt a társaságot nem fertőzte meg a pártpolitika, hogy fittyet hánytak a Budapesten dúló kultúrharcra. Az elmaradt vita Amikor a Heti Válasz arra kérte Orbán János Dénest és Krusovszky Dénest, hogy a Szemtől szemben rovatban, egy asztalhoz ülve próbálják meggyőzni az olvasókat igazukról, kitértek az újabb vita elől. Orbán levelében így fogalmaz: ,,Nem látom értelmét egy olyan politikai vitának, melynek végén eljutunk az illiberális ősrobbanás metafizikájának ontológiai dimenziójáig, miközben itt pusztán arról van szó (politika ide vagy oda), hogy van plusz (és másoktól nem elvont) 150 milla fiatal íróknak, és ebből lehet csinálni olyan innovatív dolgokat, amelyeket az egy százalékából nem lehetett megcsinálni.” Krusovszky pedig úgy véli, ő már mindent elmondott, most a JAK-on és a FISZ-en van a sor, legfeljebb mögéjük sorakozna fel, egyébként mérhetetlenül szomorú az ügytől, és attól, hogy megint nem sikerült valamit rendesen kibeszélni. Valljuk be, mi is. Egyfelől: miért nem lehet örülni annak, ha a fiatal magyar irodalom pénzhez jut? Hogy nemcsak aranylábú fiúkat, hanem költői vénával megáldott tehetségeket is gondozunk? Másfelől: miért csak a támogatás megítélése után értesül az irodalmi közvélemény a tervekről? Miért nem előzte meg szakmai vita a programot? Végtére is állami pénzről van szó. Ugyan, miért nyitottunk újabb frontot a kultúrharcban? Osztovits Ágnes (Heti Válasz). Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. február 6.Utak, ünnepek a TollbanTavalyi adósságot törlesztek, amikor 2015 negyedik Erdélyi Tollát a kezembe veszem. Meg is bánom rögtön a halogatást, hiszen a székelyudvarhelyi irodalmi, művelődési folyóirat már a találkozás első pillanatában izgalmas témával láncol magához, Csontos Mária tolmácsolásában Reményik pályakezdéséről mesél… De az írott szó mestereinek múltját előhívó rovat másik olvasmánya, Bertha Zoltán „Társak a Gondban” (Sütő András esszéi erdélyi írókról) című munkája is igazi irodalomtörténeti csemege. A sajtótörténetnek szentelt oldalakon a Székely Útkereső című folyóirat és a Székely Útkereső Kiadványok 1990 és 2007 közötti sajtóvisszhangjának megtalálásához kapunk iránytűt, illetve Beke Sándor főszerkesztő válogatásában meg is ismerhetünk jó párat ezekből a hangokból. Szintén itt vehetjük számba azt a 125 lapot, amelyekből a rendszerváltás után a romániai magyar sajtó új térképe körvonalazódott. Természetesen nem marad el a Székely Útkereső évfolyamaiból nyújtott kóstoló sem, amellyel Beke Tollról Tollra megörvendezteti az olvasót. Ezúttal Kölcsey (A szabadsághoz), Reményik Sándor (Nagy magyar télben), Juhász Gyula (A Hymnus), Babits Mihály (Karácsonyi ének), József Attila (Karácsony), Benedek Elek (Mióta nagyapó lettem), Beke Sándor (Tücsökszerenád) lírájában merítkezhetünk meg pár pillanatra, szépprózát Csire Gabriellától (Megszólal az aranycsengő) és Nagy Zoltán Mihálytól (Azon a télen – részlet) kapunk. Egyed Ákos Mátyás király alakját idézi fel 1990-ben, a nagy uralkodó halálának 500. évfordulóján kelt írásában, Kelemen Katalin Kőrösi Csoma Sándorra emlékezik. Prózai írást találunk ugyanakkor Bözödi György (Ahonnan elindultunk), Beke György (Mosoly szaladt az arcomra…), Domonkos János (Egy dal, mely meghódította a világot), Benkő András (Zenetörténetünk – Egyházi zene. Középkor) és Penckófer János (A művészetnek szárnyalnia kell) tollából. Utóbbi cikkek, esszék, múltidézések a Székely Útkereső első évfolyamaiban jelentek meg, Kölcsey, Juhász, Babits versei pedig a legelsőben kaptak helyet, bizonyára az indulás ünnepélyességének ösztönös kifejeződéseiként. „Szeress hát minket is, koldusokat!/ Lelkünkben gyujts pici gyertyát sokat./ Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk/ törékeny játékunkat, a reményt” – üzenik az új életre éledő erdélyi magyar sajtó küldetéseként is értelmezhető Babits-sorok. Az Anyanyelvünk épségéért című rovatban Pomogáts Béla az irodalmi nemzet, a nyolcvanas, kilencvenes évekbeli civilizációs átalakulás, illetve a személyiség és közösség fogalmát járja körbe (Irodalom, nyelv – identitás), ugyanitt folytatódik Málnási Ferenc Erdélyi anyanyelvünk – irodalmunk tükrében című tanulmánya. Érdekes olvasmányt kínál az Élő néphagyományok rovatban Ráduly János Cselédlánynak nem süt a nap című, kibédi szolgálóleányok történeteit rögzítő munkája. Ezúttal két visszatekintést olvashatunk, a vallomások, emlékezések az idei Tollakban folytatódnak. A Hit és üzenet rovatban Péterffy Gyöngyi és Kozma László versben, Sebestyén Péter prózában közvetíti az égi szót. A Múzsa ezúttal is főként lírai alkotásokban mutatkozik meg, de folytatódnak a prózasorozatok is, Csire Gabriella Regélő napkelet című műve és Ráduly János Félperces történetei. Újdonságnak számít a Sors és pálya rovat és a benne szereplő interjú, amely az Erdélyi Toll műfaji gazdagodását jelzi. Nagy L. Éva Csatáné Bartha Irénke nyugalmazott magyar szakos tanárral, költővel családról, munkáról, művészetekről beszélget. A tavalyi utolsó Tollból természetesen a gyermekeknek szóló hangok, színek sem hiányoznak. A vers- és mesehallgatók, olvasók Csire Gabriella Mókus Paliját követhetik tovább a vándorúton és Beke Sándor Ábécéiskolájába is újra beleshetnek. A „szárnyaikat” próbálgatók rovatában, a Fiatal tollakban Márton Tímea derűs, fantáziadús írását olvashatjuk. Az Egy séta végeredménye talán az előző lapszámban debütált tizenéves alkotó múltkori meséjénél is élvezetesebb, ígéretesebb és mindenképpen méltó lezárása a 2015-ös évnek. NAGY SZÉKELY ILDIKÓ. Népújság (Marosvásárhely) 2016. február 18.Vak visszhang - Fekete Vince könyvbemutatójaRégi és új verseket tartalmazó kötete jelent meg közelmúltban a Székelyföld szerkesztőjeként is dolgozó költőnek. Fekete Vince egyébként kiváló tárcanovellák és tanulmányok szerzője is. Akárcsak korábbi költői alkotásai, ez a könyv az "örökös" újrakezdés és a folytatás verseit egyaránt tartalmazza. A szerző február 18-án, 17.00 órától, az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület meghívására, a brassói Reménység Házában (Moldovei u. 2.) találkozik olvasóival. Az est szervezője Házy Bakó Eszter, a költővel Ambrus Attila, a Brassó Lapok főszerkesztője beszélget. A Vak visszhang, mintha a két utolsó kötet, a Védett vidék és reprezentatív folytatása, a Vargaváros előzményeit keresné, „fény”, noha a felejtés „résein” át, de megvilágítja ama verseket, amelyek mintha megigazulva a végső változatok felé mutatnának. Mintha ugyanannak a hosszú költeménynek a részleteit írná a költő indulásától, két meghatározó motívumát variálva - írja a könyvről Bogdán László. Bevallott - Babits Mihály, Szabó Lőrinc, Szilágyi Domokos, Kányádi Sándor - és titkos mesterei nyomában halad a költő, de a vállalt áthallások mellett hozzáadja a hagyatékhoz, a rég elhangzott dolgokhoz a maga hitét, igazát és ragaszkodását. Fekete Vince 1965-ben született Kézdivásárhelyen. József Attila-díjas költő, író, műfordító, szerkesztő. 1994-ben végzett a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán. 1999-ben szerzett doktori címet a szegedi József Attila Tudományegyetem bölcsészkarán. Tárcanovellistaként is igen jellegzetes hangot üt meg Udvartér című, két kiadást (2008, 2014) megért kötetében, amely humoros-ironikus írásokat tartalmaz, ezek a közelmúlt és napjaink székely embernek mindennapjait, egy kisebb-nagyobb közösség életét, a világhoz való viszonyulásmódját láttatják éles szemmel, derűvel, megértő kritikával. 2000-től az Erdélyi Szép Szó címmel évente megjelenő, az előző év szépirodalmi termését szemléző antológiák szerkesztője, 2010-től társszerkesztője (Lövétei Lázár Lászlóval). 1993 és 2003 között a kolozsvári Helikon szerkesztője, 2003 óta a csíkszeredai Székelyföld főszerkesztő-helyettese. 2011-2012-ben blogot írt a békéscsabai Bárka irodalmi folyóirat weboldalán. „Én egyébként mindenik verssel újrakezdem. Teljesen elölről. Mintha soha nem írtam volna semmit addig, ugyanazzal a várakozással, kilátástalansággal és bizonytalansággal. És reménykedéssel. Amikor aztán végre befejezek egy-egy verset, és meg is vagyok elégedve vele, ott van mindig a szorongás, hogy lehet, ez volt a legutolsó. Mert soha nem lehet senki biztos abban, hogy tud még igazi, önmagából sugárzó, nagyon jó (Isten bocsá’: nagy) verset írni. És – tegyük fel – nem saját epigonjaként ismételgeti azokat a sémákat meg kliséket, amelyek egyszer már « bejöttek», a végtelenségig. Amit pedig már megírtam, ami kész van, az már annyira nem érdekes. Csak az, amit a semmiből fel kell építeni újra, amit a legelső betűtől meg kell csinálni, fel kell emelni, létre kell hozni. A versből, versírásból, versolvasásból, a vers szeretetéből, népszerűsítéséből, fejlődésének, változásainak, alakulásának figyelemmel követéséből pedig – úgy gondolom – egy költőnek nem szabad kiesni soha. A vers ma már – tudjuk – nem ugyanaz, mint száz, de akár tíz-húsz-harminc évvel ezelőtt volt. Noha bizonyos szempontból nem sokat, szinte semmit sem változott” - vallotta a minap egy interjúban. Fekete Vince: Vak visszhang. Sétatér Könyvek, Kolozsvár, 2015. Élő Székelyföld Munkacsoport/ Simó Márton. eloszekelyfold.com 2016. február 23.Bodor Ádám nyolcvanévesTegnap ünnepelte nyolcvanadik születésnapját Bodor Ádám Kossuth-díjas író. Kolozsvárott született, a helyi Református Kollégium növendékeként 1952-ben, tizenhat éves korában államellenes szervezkedés és röpcédulák terjesztése vádjával elítélték, két évet töltött a szamosújvári politikai börtönben. Szabadulása után gyári munkásként dolgozott, majd a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet hallgatója lett. A diploma megszerzése után a kolozsvári egyházkerületi levéltárban, majd egy fordító-másoló irodában dolgozott. Első novellája 1965-ben jelent meg az Utunk lapban, négy évvel később első novelláskötetét is kiadták A tanú címmel. Azóta szabadfoglalkozású író, 1970 és 1975 között tagja volt a Román Írószövetségnek. 1982-ben települt át Magyarországra, 1984-től 1988-ig a Magvető Könyvkiadó lektora, majd szerkesztője. 1998-tól egy éven át a berlini DAAD Művészi Program ösztöndíjasa, majd a Holmi folyóirat szerkesztőbizottságának tagja. Novellistaként indult, egymás után jelentek meg kötetei: Plusz-mínusz egy nap, Megérkezés északra, Milyen is egy hágó?, A Zangezur hegység. Az Eufrátesz Babilonnál című novelláskötetét már Magyarországon publikálta, de az itteni elismertségre 1991-ig várnia kellett, ekkor nyerte meg a Holmi novellapályázatát a később megjelent Sinistra körzet című kötetének egyik történetével. A sajátos irodalmi műfajú, valahol a Kárpátok mélyén, nem meghatározott időben játszódó regényszerű novellaciklus a totalitárius rendszer egyszerre abszurd és hátborzongató világát, a benne élők teljes kiszolgáltatottságát ábrázolja. A mű külföldön is nagy sikert aratott. 1992-ben adták ki a Vissza a fülesbagolyhoz című elbeszéléskötetét, majd 1999-ben újabb regénnyel jelentkezett: Az érsek látogatása, melynek fő ihletforrása a Kelet-Európában végbemenő felemás rendszerváltozás. 2001-ben látott napvilágot A börtön szaga című interjúkötet, amelyben a kolozsvári Balla Zsófia kérdezte az írót életéről. 2010-ben Az utolsó szénégetők címmel tárcáit adta közre, egy évvel később jelent meg a Verhovina madarai című, kisebb történetelemekből, elbeszélésmozaikokból panorámaszerűen felépülő regénye. Tárgyilagos, távolságtartó környezetleírás, szűkszavú dialógusok, néhány életmozzanatra korlátozódó cselekvéssor, a rejtély, a titokzatosság légköre és nagyon finom humor jellemzi műveit, amelyekből több filmfeldolgozás is készült. Közülük is kiemelkedik A részleg, Gothár Péter 1994-es filmje, amely a következő évben a Magyar Filmszemlén elnyerte a fődíjat, a legjobb rendezés és a külföldi kritikusok díját is. Bodor Ádám pályája során több rangos elismerést kapott, köztük 1970-ben és 1975-ben a Román Írószövetség prózadíját, 1985-ben, 1989-ben és 2002-ben az Év Könyve, 1986-ban a József Attila-, 1992-ben a Krúdy Gyula-, 1996-ban a Márai Sándor-, 2002-ben a Magyar Irodalmi Díjat. 2003 márciusában Kossuth-díjjal jutalmazták „a közép-kelet-európai történelem meghatározó léthelyzeteit modelláló, egyetemes érvényű zárt szisztémák irodalmi megjelenítéséért, ember és természet kiszolgáltatottságának nagy erejű ábrázolásáért”. 2012-ben megkapta a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány díját, a Verhovina madarai című regényéért pedig a Szépíró Díjat. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. február 27.Vári Attila – 70Vári Attila (Sáromberke, 1946. március 3.) erdélyi magyar író, költő. Marosvásárhelyen érettségizett, a színművészeti főiskola, majd a kolozsvári egyetem hallgatója volt, végül a bukaresti színművészeti főiskolán szerzett filmrendezői diplomát. 1968-ban a Brassói Lapok munkatársa, majd a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör szerkesztője lett, 1970-től a Román Televízió magyar szerkesztőségében, 1973-tól Sütő András lapja, az Új Élet szerkesztőségében dolgozik, 1978-tól szabadfoglalkozású író, 1981-ben megfosztják közlési jogától, könyveit kivonják a könyvtárakból, majd bezúzzák őket. 1983-ban áttelepült Magyarországra, ahol a Mafilm rendezői irodájában dolgozott, később a Magyar Nemzet és a Film Színház Muzsika periodika főmunkatársa, rövid ideig a MKH Bank, majd a Magyar Televízió osztályvezetője, később főszerkesztője. 2000–2002 között a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium kabinetjében, majd 2002. január elsejétől nyugdíjazásáig kultúrdiplomata, a bukaresti Magyar Kulturális Központ intézeti titkára. Költészetében az áttelepülés, az otthonteremtés gyötrelmei foglalkoztatják, prózájában a groteszk játékosság, az anekdotikus-humoros fikcióteremtés az uralkodó. Díjai, kitüntetései: 1977 és 1980 – a Romániai Írószövetség díja, 1986 – Artisjus-díj, 1989 – József Attila-díj, 1993 – rendezői nívódíj, 1997 – A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje. Hetvenedik születésnapjára a Mentor-könyvek kiadásában megjelent Széltörés című új verseskötetét március 3-án, csütörtökön 18 órakor mutatják be Sepsiszentgyörgyön a Park vendéglő emeleti termében (Di Stefano Terem). Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. március 1.Miről ír a legújabb Szövétnek?Megjelent az Aradi Kulturális Szemle XX. évfolyamának I., azaz 2016. februári száma. Mint megszokhattuk, ezúttal is kellemes és tanulságos, de akármelyik kategóriában színvonalas olvasmányokkal. Szokás szerint az első oldalakon líra: a József Attila-díjas Böszörményi Zoltán, valamint Grosz László, Gál Z. Csaba, Szabó Péter, Ódry Mária, Andrényi Lajos versei. Fekete Réka a Salento… emlék c. nagyon szép és ugyancsak lírai kisprózával jelentkezik. (A város egyébként Olaszországban van – szerk.) Nótáros Lajos Arad marad nagyszerű sorozata immáron a hetedik résznél tart, az egykoron aradi Tatár Etelka magyartanár Chicagóból küldött (Énekeljünk együtt! címmel) tudósítást. Ha nem olvasnánk, nem is tudnánk, hogy „a világ túlsó szélén” még ápolják az odaszármazottak a magyar népdalt és kultúrát. Dr. Vajda Sándor cikke (Dr. Réthy László, tudós akadémikus, alias Lőwy Árpád pajzán költő II.) időben távolabbi, de térben közelebbi témáról ír. Aki olvasott bár 2-3 pajzán Lőwy-verset, annak aligha kell bizonygatni: a tudós akadémikus „disznólkodó” bár, de ötlettel teli, ragyogó humorú kiváló költő volt: Toldi c. (átírt), állítólag nevéhez fűződő alkotása (szerintem) remekmű a maga műfajában. Itt csak a cikk végszóját idézem: „Azért csak annyit mondok, ifjú népem / Disznólkodni szabad – de csakis szépen”. Örömmel fedezem fel újra, hogy a Szövétnekben hosszú ideje „megátalkodott” volt (azóta elszármazott) aradiak publikálnak, közöttük Szabó István (most: Egy különleges nagyasszony sírja a körösháti temetőben), Piroska Katalin (Színlapi ritkaságok Aradon az 1920-as években) és Piroska István (Furcsa történetek az aradi háremek életéből), dr. Perneky-Simonits István (Milyen volt orvosnak lenni?), Kövér Péter (Gagarin gatyája… vagy mi a kő) – és a természetesen mostani aradiak: Juhász Béla főszerkesztő, Réhon József (őt kétlakisága miatt nem is tudom, hová soroljam), Ujj János, Puskel Péter, Piros Dénes, Móré-Sághi Annamária, Ilona János (aki kimaradt, attól elnézést kérek – egy-két névről magam se tudom, hova soroljam). Nélkülük nem állna össze ez a jövőnek is, dokumentumként is szolgáló kiadvány, amely minden számával néhány órányi tartalmas szórakozást szolgáltat a nem csak aradi olvasónak. -r- a. Nyugati Jelen (Arad) 2016. március 5.SzéltörésbenVári Attila Marosvásárhelyen Vári Attila József Attila-díjas írót és költőt, a Lassított lónézés, a Változatok ütő és védekező hangszerekre, illetve több, máig népszerű verseskötet, novelláskötet, regény szerzőjét ünnepelte szépszámú közönség szerdán délután a Bernády Házban. Az irodalmi estet kettős eseményként harangozták be a szervezők: egyrészt a szerző hetvenedik születésnapját ünnepelték, másrészt ekkor mutatták be legutóbbi, Széltörésben című verseskötetét, amely a Mentor Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg. Az egybegyűlteket az estet szervező kiadó igazgatója, Káli Király István üdvözölte. – Kettős eseményen veszünk részt, egyrészt az új verseskötet bemutatóján, másrészt a város megtért gyermekét üdvözölhetjük hetvenedik születésnapján. Vári Attilának ez már a hatodik kötete a Mentornál, gyakorlatilag háziszerzőnkké lépett elő. Barátomként szeretem, a közeli régmúltból azt tudom, ami közös az életünkben. Egy párnaháborúra emlékszem és arra a vagonra, amelyben tizenhárom évesen a mumpsz foglya voltam, és ő vigasztalásnyira mellettem maradt. Sem akkor nem értékeltem igazán, amit értem vállalt, sem tizenhárom évvel később, amikor összetalálkoztunk Vásárhely főterén, és elolvasta, majd eljuttatta zsenge és értéktelen irományaimat oda, ahol íróvá avattak. Fölöttem járt két osztállyal, és utóbbi találkozásunkkor már kétkötetes szerző volt, én pedig minden betűjét szentírásként faltam, nyeltem. Egyetlen kijelentését nem tudtam akkor sem elhinni, azt, hogy számára vége az emlékeknek. Most, több mint 40 év távlatából állíthatom, hogy álságosan játszotta a felnőttet, hiszen egy életen át az örökölt és maga teremtette mítoszok között élt. Erre volt szüksége, hogy átélhesse a világ viszontagságait. Életemet szebbé, jobbá tették meséi, történetei, mert hinni tudtam, akartam bennük – az életre hangolódás között is meggyőződhetünk arról, hogy vannak csodák – mondta Káli Király István, majd az új verseskötetet méltató Kovács András Ferenc szólt a közönséghez. – Vári Attila szeretetre és olvasásra méltó ember. Nagyon fontos a jelenléte az irodalomban. Már akkor is fontos volt, amikor még alig tudtunk róla. E kötetben 35 vers van, és ezek a versek nagyon pontosan tagolódnak, szövésük felszabadítóan groteszk, utána pedig felszabadítóan keserű. Az első részben az Önarckép cikluscím szerepel, ez családi portrésorozat. Az emlékszilánkok, a legbelső történetek valahol az elhallgatás cseles határán vannak. Mennyi keserű szeretet, fanyar humor van ezekben a versekben! Groteszk lábjegyzetek, névjegyzetek, farsangi csujjogatók. Két verse a hetvenes, nyolcvanas évekből való, a többi bárhol keletkezhetett a huszadik és huszonegyedik század árnyékában. A félkeserű gyerekszáj kiszól a képből. A nagy mesélő az életrajzi mozzanataiban nem adós nekünk, de a líra egy fél szájhúzást, metaforát könnyebben elárul, mint a próza. Ezek nagyon jelen idejű emlékek. Élesen felvillantott és félhomályban is maradó portrék tetőznek a versekben, amelyek Kormos Istvánt juttatják eszembe. Groteszk, burleszk, félfanyar, központozás nélküli versek, dallamok szerepelnek a kötetben – a vers legalább hajlítható, ha a világ merev. A Sancho Panza-verseket követően lassú sötétedés következik, e szint pedig megmarad és emelkedik a második, Forgószélben című ciklus alatt. Megrázó és könyörtelen versek is helyet kaptak a kötetben, alkotásainak nagy erőssége a játékos billegetés: mosolya egy kisfiúé és magányos farkasé egyszerre. Szürrealisztikusan tud láttatni dolgokat, el tudja emelni a sorokat, akár a nyelvtől is. A víziók és tündérálmok között állandó mozgásban van az akarat és az én. Mindig dalszerű volt, itt a meg-megakasztó, szándékos ritmustörések a kételyt fejezik ki, az érzést, amikor beleszakad az ember hátába a fájdalom. Sokféle verset ír, rímes verset, szabad verset egyaránt. Hosszan, szuggesztíven és kívülről el tudja mondani a verseit, szívből szavalja őket – mondta KAF számos sztorival gazdagított méltatóbeszédében, majd az est végén a szerző osztotta meg emlékeit a közönséggel, illetve olvasott fel legutóbbi verseskötetéből. Kaáli Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely) 2016. március 7.Megfilmesítették Szabó T. Anna és Lackfi János verspárbajátIgen nagy népszerűségre tett szert a Facebookon indult ártatlan verspárbaj Szabó T. Anna és Lackfi János között, olyannyira, hogy könyv is született, és egy 1 perc 58 másodperces film is készült belőle. Amint azt korábban megírtuk, a két József Attila-díjas költő előbb a negyvenes korosztály nehézségeiről, majd a férfi és nő társadalmi szerepvállalásairól, -kényszereiről verselt hol komolyan, hol fricskát vetve – a „versengésbe” aztán bekapcsolódott több neves írótárs és sok laikus poéta is. A párbajból válogatott kötet februárban jelent meg az Athenaeum Kiadónál Verslavina. A nő meg a férfi címen. A kisfilmet a Duna Televízió készítette, a nézők a Ridikül című műsor bejátszójaként láthatták. Rendező: Baranyi Gábor Benő. maszol.ro 2016. március 9.Átadták a Príma Polgár díjakat SzékelyudvarhelyenA Príma Rádió tizedik alkalommal tartotta szerdán este a Príma Polgár-díjátadó ünnepséget. Az udvarhelyi Príma Polgárok értékteremtő munkájának díjazását jubileumi könyvátadás követte. A rendezvény célja az értékes emberek bemutatása, minél szélesebb rétegekkel való megismertetése. „Nem könnyű feladat eldönteni, ki érdemes erre a címre, hiszen elmondhatjuk, városunkban nagyon sok erre érdemes polgár tevékenykedik, munkálkodik a közösségünk fejlődése érdekében” – méltatta az eseményt Orosz-Pál Levente, a rádió igazgatója. A Príma-díjakat László János, a rádió tulajdonosa, valamint a Príma-díj ötletgazdája adta át, míg a díjazottak méltatását az előző évek Príma Polgárai tolmácsolták. A Príma Polgár-díjat post mortem Botár Gábor emlékének ajánlották. A Kis Szent Teréz Plébániatemplomban szolgálatot teljesítő atya híveit már gyerekkoruktól arra tanította, hogy a templomlátogatás mellett ápoljanak személyes, bensőséges kapcsolatot Istennel, így válik élővé a hitük. Mély mondanivalójú prédikációit a szentmisék minden részvevője magáénak érezte – hangzott a méltatás. A díjat Tamás Barna atya, a Kis Szent Teréz plébánia ügyvezető lelkésze vette át. A jelenlevők felállva, egy perc néma csönddel emlékeztek Botár Gábor néhai plébánosra. A Príma orvos kategóriában Dr. Szabó Sándor szülész-nőgyógyász főorvost díjazták, a laparoszkópos és hiszterioszkópos nőgyógyászati műtétek úttörőjét. 2011-ben végezte el az első laparoszkópos méheltávolítást a székelyudvarhelyi kórházban, ezzel megelőzve a marosvásárhelyi egyetemi klinikát. A Príma pedagógus díját Szakács Paál István, a Bányai János Műszaki Kollégium igazgatója vehette át, akinek nevéhez fűződik a műszaki kollégium bővítése. A matematikatanár, igazgató bevallása szerint nemcsak a jó gyerekeket szereti az iskolában, hanem inkább azokat, akik néha egy kicsit pimaszabbak, akik nem sorolódnak be a többiek közé. A Príma művész díjazott Fazakas Szabolcs, a Székelyföldi Legendárium megálmodója, valamint az első székelyföldi rajzfilmstúdió megalapítója lett, aki a Likaskő című rajzfilmmel, a Love című kisfilmmel, valamint több dokumentumfilmmel számos rangos nemzetközi filmfesztivál nyertese is. A Príma sportoló Lőrincz Géza sporttanár, a Rákóczi Sportcentrum vezetője, akinek több, mint félévszázados sporttevékenységét méltatták. Udvarhelyért Príma-díjjal méltatták ugyanakkor Lukács Csaba, Budapesten élő újságíró tevékenységét, aki mivel személyesen nem tudott részt venni a díjátadó gálán, hangüzenetben köszönte meg a kitüntetést, mondván: „Akárhová megyek a Földön, Udvarhely mindig a világ közepe lesz”. A gálán Szőke Zalán VIII osztályos hegedű szakos tanuló Weiner Leo – Peregi verbunkos című művét adta elő, majd ezt követte József Attila: Gyermekké tettél című verse Videvenyecz Edina egykori Príma-díjazott tolmácsolásában. Az előadás után elhangzottak László János, a Príma-díjak alapítója, Bunta Levente polgármester, valamint Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Konzulátusának konzulja köszöntő beszédei. A rendezvényt jubileumi könyvátadás zárta, a fényképes kiadvány tartalmazza az eddigi ötvenhárom Príma Polgár monográfiáját. Dósa Ildikó. Székelyhon.ro 2016. március 11.Jászai Mari-díjat kapott Mátray László, Király László és Farkas Árpád BabérkoszorútSzámmos erdélyi vagy erdélyi származású díjazottja van a pénteken kiosztott magyarországi művészeti középdíjaknak, amelyeket a nemzeti ünnep közeledtével adtak át. Két erdélyi szerző, Király László és Farkas Árpád nyerték el idén a Magyarország Babérkoszorúja kitüntetést. Mátray László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színművésze Jászai Mari-díjban részesült Bánky Gábor, a Pécsi Nemzeti Színház színművésze, Bérczes László, a kaposvári Csiky Gergely Színház művészeti vezetője, Csőre Gábor, a Vígszínház színművésze, Gidró Katalin, a Szegedi Nemzeti Színház színművésze, Gubás Gabriella, a Thália Színház színművésze, és Molnár Nikoletta, a Szolnoki Szigligeti Színház színművésze mellett. A gyergyóremetei születésű Molnár Levente, a Magyar Állami Operaház énekese Liszt Ferenc-díjat kapott Lajkó Félix, hegedűművész, Csík Gusztáv, zongoraművész, Klukon Edit, zongoraművész, és Herczku Ágnes, a Hagyományok Háza - Magyar Állami Népi Együttes előadóművésze mellett. Farkas Wellmann Endre és Nagy Koppány Zsolt József Attila-díjban részesült, Ablonczy László Ferenc, esszéíró, kritikus, színház- és kultúrtörténész, Bényei Tamás, kritikus, irodalomtörténész, esszéista, műfordító, a Debreceni Egyetem egyetemi tanára, Dr. Falusi Márton, költő, esszéista, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet tudományos munkatársa, Tari István, költő, író, képzőművész, és Lanczkor Gábor, költő, regényíró mellett. (hírszerk.) Transindex.ro 2016. március 14.Magyar állami kitüntetések erdélyieknekMár pénteken délután átadta a magyar nemzeti ünnep, március 15. alkalmából odaítélt állami középdíjakat Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Pesti Vigadóban, a díjazottak között több erdélyi művész is van. Farkas Árpád József Attila-díjas sepsiszentgyörgyi költő, író és Király László, József Attila-díjas kolozsvári költő, író, műfordító a Magyarország Babérkoszorúja díjat kapta meg. Mátray László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színművésze Jászai Mari-díjat, a gyergyóremeti származású Molnár Levente, a Magyar Állami Operaház operaénekese pedig Liszt Ferenc-díjat vehetett át. József Attila-díjban részesült többek között Farkas Wellmann Endre költő, szerkesztő és Nagy Koppány Zsolt író, műfordító, szerkesztő, tanár is, mindketten Kolozsváron kezdték el irodalmi pályafutásukat. Lajkó Félix vajdasági származású hegedűművész egyébként Liszt Ferenc-díjat kapott, a Magyarország Érdemes Művésze díj idei nyertesei között pedig ott van Tátrai Tibor Liszt Ferenc-díjas gitárművész, zeneszerző is. A Kossuth- és Széchenyi-díjakat a hagyományoknak megfelelően idén is március 15-én osztják ki a tudomány és a művészet jeles képviselőinek. Lapértesülések szerint a mintegy negyven elismerést, köztük az Oscar-díjat kiérdemlő Saul fia című film három alkotója, Nemes Jeles László rendező, Erdély Mátyás operatőr és Röhrig Géza, az alkotás főszereplője is a Kossuth-díjasok között lesz idén. Krónika (Kolozsvár) 2016. március 16.A Magyar Érdemrend középkeresztje Böszörményi ZoltánnakÁder János, a Magyar Köztársaság elnöke az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 168. évfordulóján a Parlament kupolacsarnokában ünnepélyesen átadta a Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint a Magyar Érdemrend kitüntetéseit. A kitüntetéseknek aradi vonatkozása is van. BÖSZÖRMÉNYI ZOLTÁN József Attila-díjas író, költő, az Irodalmi Jelen főszerkesztője, az egyetemes magyar kultúrát gazdagító irodalmi alkotásai, valamint az erdélyi magyarság identitásának megőrzése, kulturális és közéletének felvirágoztatása iránt elkötelezett, sokrétű és nagyvonalú támogató tevékenysége elismeréseként vehette át a Magyar Érdemrend középkeresztjét. Kitüntetéséhez gratulálunk! Kossuth Nagydíjat kapott MAKKAI ÁDÁM Kossuth-díjas költő, műfordító, nyelvész, a University of Illinois at Chicago Angol Irodalmi és Nyelvészeti Tanszékének volt egyetemi tanára, professor emeritus (és még hozzátennénk, az Irodalmi Jelen főmunkatársa), világszerte nagyra értékelt és a magyar költészet rangját emelő műfordításai, illetve egyedülálló formavilágú és invenciózus költészete, kivételes művészi pályája, valamint értékteremtő oktatói és tudományos közéleti életműve elismeréseként. Nyugati Jelen (Arad) 2016. március 16.Díjak erdélyi személyiségeknek – kellemetlen mellékzöngévelMárcius 15-e alkalmából több erdélyi személyiség részesült magas rangú magyar állami kitüntetésekben, de a legnagyobb visszhangot kétségtelenül Tőkés László Magyar Becsület Rend díja kapta. Áder János, Magyarország köztársasági elnöke megbízásából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere „a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett tevékenysége elismeréseként” a Magyar Érdemrend tisztikeresztjének polgári tagozata kitüntetést adott át többek között Marosi Ildikó marosvásárhelyi irodalomtörténésznek, újságírónak, szerkesztőnek. Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozata kitüntetést kapott Láng Gusztáv József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus, aki Magyarországra való áttelepülése előtt évtizedekig tanított a kolozsvári egyetem magyar tanszékén. A Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatával tüntették ki Lőrincz György írót, a székelyudvarhelyi Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány alapító elnökét, valamint Péter László néptáncművészt, koreográfust, a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes tagját. A legmagasabb állami irodalmi díjat, Magyarország Babérkoszorúját ebben az évben két erdélyi költő, Farkas Árpád és Király László kapta. Ennek hírére a Facebook nevű közösségi portálon – keserűséget és komoly indulatokat hagyva maga után – Kálmán C. György baloldali-liberális irodalomtörténész, a Magyar Narancs bloggere feltette az alábbi minősíthetetlen kérdést: „Kik ezek?” Az Aradon szerkesztett Irodalmi Jelen erre egy „kulturális segélycsomagot” küldött neki: Farkas és Király kiváló verseinek gyűjteményét. De voltak, akik visszakérdeztek: ki az a Kálmán C. György? A Magyar Érdemrend középkeresztesei között van a szatmárnémeti Varga Attila alkotmányjogász, volt parlamenti képviselő, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Jogtudományi Karának egyetemi docense, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főgondnoka, valamint az aradi Böszörményi Zoltán József Attila-díjas író, költő, az Irodalmi Jelen főszerkesztője. Mátray László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színművésze Jászai Mari-díjat, a gyergyóremetei származású Molnár Levente, a Magyar Állami Operaház operaénekese pedig Liszt Ferenc-díjat vehetett át. József Attila-díjban részesült többek között két fiatalabb költő is, Farkas Wellmann Endre és Nagy Koppány Zsolt, mindketten marosvásárhelyi születésűek, nemrég hagyták el Erdélyt a budapesti érvényesülés kedvéért. Az idei Kossuth- és Széchenyi-díjasok között idén nem volt erdélyi személyiség. itthon.ma 2016. március 19.Gálfalvi György: el kell számolnunk az életünkkelKacagásaink címmel jelent meg a budapesti Noran Libro Kiadó és a nagyváradi Holnap Kulturális Egyesület gondozásában Gálfalvi György József Attila-díjas marosvásárhelyi író, szerkesztő emlékiratait közreadó kötet, amelyet tegnap este mutattak be Budapesten. A kiadványt Markó Béla ismertette, a szerzővel Szűcs László költő, a kötet szerkesztője beszélgetett. – Régi rögeszméim közé tartozik, hogy mindenkinek, főleg ha írástudó az ember, kötelessége elszámolni az életével – nyilatkozta az MTI-nek Gálfalvi György a tíz különböző időszakban született, eltérő műfajú írást magába foglaló kötet összeállításának okáról. Hozzáfűzte azt is, hogy úgy véli, tulajdonképpen egész életében emlékiratait írta. Szabadság (Kolozsvár) 2016. március 21.Az átadhatatlan tapasztalat – Pesten is bemutatták Gálfalvi kötetétBudapesten is bemutatták a Gálfalvi György József Attila-díjas marosvásárhelyi író, szerkesztő emlékiratait tartalmazó, Kacagásaink című kötetet. „Régi rögeszméim közé tartozik, hogy mindenkinek, főleg ha írástudó az ember, kötelessége elszámolni az életével" – nyilatkozott az MTI-nek Gálfalvi György a tíz különböző időszakban született, eltérő műfajú írást magába foglaló kötet összeállításának okáról. Hozzáfűzte azt is, hogy úgy véli, tulajdonképpen egész életében emlékiratait írta. „2015 májusában egy preinfarktus keretében megkotorták a szívemet, úgy éreztem, rohamosan hanyatlik az egészségem, főleg a memóriám. Ráadásul a könyv is ellenállt a befejezésnek, sőt a folytatásnak is. Ezért éreztem úgy, hogy a biztonság kedvéért kötetbe zárom a meglévő írásokat” – fogalmazott. A kötet több írása foglalkozik Gálfalvi Györgynek a romániai kommunista diktatúráról szerzett személyes tapasztalataival, emellett a könyv fontos témái közé tartozik az 1989-1990-es politikai átmenet emlékei, élményei is. Az MTI kérdésére, miszerint átadhatónak gondolja-e a diktatúra tapasztalatát annak a nemzedéknek, amely nem élt 1989-1990 előtt, úgy válaszolt: „az emberi tapasztalat lényeges vonatkozásai átadhatatlanok. A fiatalok azért nem hallgatnak a tapasztaltabbakra, mert nem olyan tapasztalatokat akarnak szerezni, sőt saját tapasztalataik között is kényesen válogatnak, csak azokat szívlelik meg, amelyek számukra kényelmesek. Az én dolgom az, hogy elmondjam a magamét, az olvasók dolga az lenne, hogy legalább feleútig elémbe jöjjenek s törekedjenek a megértésre.” A kötetben szerepel a Látó folyóiratban 2013-ban megjelent Csobbanó szavaink című írás is, amely egyrészt a szerzőről készült román titkosrendőrségi jelentéseket is felvonultat, másrészt Gálfalvi György évtizedek után először ebben vall arról, hogy 1964-ben a Szekuritáté emberei egy kihallgatáson súlyosan megverték. „Nem reménykedem abban, hogy a kibeszélés terápiája feloldja bennem a görcsöt, vagy eltűnnek a rémálmok, amelyekben valakik meg akarnak fojtani anélkül, hogy kiálthatnék”– nyilatkozta arról, hogy miért döntött úgy, nyilvánosan ír az esetről, amelyről korábban csak nagyon keveseknek beszélt. Gálfalvi György kitért arra is, hogy meggyőződése szerint lényegét tekintve nem lett más a világ a rendszerváltás utáni Romániában a korábbi elnyomó diktatúrához képest.” A kiadványt Markó Béla ismertette Budapesten az Örkény István Könyvesboltban. Krónika (Kolozsvár) 2016. március 26.Nyirő József portréjához (Lélekdarabkák a térben)Sok mindent mondanak róla, de valamit nagyon elhallgatnak, hogy létezik olyan hivatalos román ügyészségi határozat, amely világosan kimondja: semmilyen terhelő adat az íróra vonatkozóan nincs. Átkutattak mindent, de nem találtak semmit. Hogy mi mindennel próbálták besározni, most hadd ne soroljam. Itt a határozat román nyelvű szövege azoknak, akik Nyirő hallatán kígyót-békát kiabálnak. Pedig határozat is született arról, miszerint: „Az Elie Wiesel Országos Holokausztkutató Intézet nem rendelkezik olyan dokumentumokkal, melyek nevezett Nyirő Józsefről azt bizonyítanák, hogy bármely román vagy nemzetközi bíróság elítélte volna fasizmus, rasszizmus vagy emberiesség elleni bűntett vádjában.” Lásd a dokumentumot: Tiszta és világos, erről beszélek. Nyirő Józsefet 1945-ben Magyarországon sem nyilvánították háborús és népellenes bűnösnek. A végtisztesség megilletné, mint Isten bármelyik gyermekét. Nagy író volt, és ma is tovább él műveiben. Nyirő nem Rideg Nem véletlen, hogy egy megtévesztő fényképet is terjesztenek róla – az író valós portréja helyett –, hiszen a másik egy eléggé rideg, szomorkás, megtört arcképet ábrázol. A hamis fénykép nem Nyirő József írót mutatja, hanem Rideg Sándor (1903–1966) Kossuth- és József Attila-díjas magyar írót. Ez az ismeretlen „Nyirő-portré” a Székelyudvarhelyre tervezett temetési huzavona alkalmából került világhálós közforgalomba, és azóta is járja világ körüli útját. Rideg Sándor sem ismeretlen számunkra, legolvasottabb műve, az Indul a bakterház, az író első regénye 1939-ben jelent meg, sikertörténet lett. A regény alapján filmet is készítettek 1979-ben azonos címmel, a magyar vígjátéknak 1980-ban volt a bemutatója. Nem árt tudni, hogy a bakter szerepét eredetileg az erdélyi születésű Bencze Ferenc játszotta volna, ő azonban betegsége miatt nem vállalta el, így az utolsó pillanatban kapta meg Koltai Róbert. Mindezt azért jegyzem, hogy legyünk körültekintőbbek az igazi Nyirő-portré kiválasztásánál. Család és ház Valamikor a szombatfalvi részen a Hunyadi utcához tartozott a Toroczkai Wigand Ede-stílusban épült ház, az emberek már akkoriban is csodájára jártak a székely kúriának. A földszinten kettős megosztásban az ebédlő, illetve az író dolgozószobája, könyvtára, de ha dolgozott, akkor az emeletre vonult vissza. A szobák falain a legnevesebb erdélyi képzőművészek és festők, Kós Károly, Bánffy Miklós gróf és Haáz F. Rudolf munkáit csodálhatta a vendég. A földszinten a konyha Ilona asszony „birtoka” volt, a víz a padlástérben elhelyezett nagy tartályból szaladt lefelé, a világítást villanyáram biztosította. Ha kiment a biztosíték, maga az író javította meg. Az emeleten gyermekeinek, Rékának, Csabának és Ildikónak volt a székely ihletésű szobája. Nem felejthetem ki a Kusza névre hallgató házőrzőt sem a felsorolásból. A székely kapu hiányzik, fenyédi vagy kadicsfalvi faragómesterre várt az elkészítése, de a háború sok mindent elsodort. Nyirő virtusból lett író, hasonlóképpen volt éveken keresztül molnár, mert a székely ember életében mindennél fontosabb a virtus. Ő tetőtől talpig székely volt. Tagja volt a Székely Dalegyletnek, a színjátszó csoportnak, ő maga volt rendezője a Júlia szép leány balladajátéknak, a díszleteket lelki jó barátja, Haáz F. Rezső tervezte, festette. Előfordult, hogy együtt játszott Ildikó leányával az udvarhelyi színpadon, akit Tündérkének becézett. Uz Bence Eredeti modellje Varságon született, fent a havasokban, Pál Sári Dénes, aki a Bagzos nevű tanyán élt. Az Uz Bence, az utászból havasi pásztorrá lett, furfangos észjárású székelyről szóló könyv először 1933-ban a szerző kiadásában jelent meg Haáz F. Rezső címlaprajzával. Magánál az írónál volt megvásárolható. Film is készült a regényből, Jávor Pálnak jutott a főszerep, Nyirő ajánlására a kézdivásárhelyi születésű Tompa Sándort (Pufit) is szerződtetik. A film a székely ember furfangosságát, az élethez, a nagyvilághoz való viszonyulását mutatja be, a siker nem marad el. A magyar filmgyártás remekbe szabott mesterműveként emlegetik, a világhírű góbé humor, a küzdő és mosolygó székely nép filmje az Uz Bence, hirdetik a korabeli lapok. Hargitafürdőn menedékházat neveznek el a főhősről. Az Uz Bence menedékház 1345 m tengerszint feletti magasságban található. Építését 1940-ben határozta el az Erdélyi Kárpát Egyesület csíkszéki osztálya, terveit Schmidt József építészmérnök készítette. Az adományokkal és kétkezi munkával támogatott turistaszállót 1942-ben avatták fel. Uz Bence a székely megmaradás jelképe. Ilona asszony, donna Helena Bedő Ilona tanítónő a marosvásárhelyi református temetőben alussza örök álmát. Nyirő József halálos ágyán is aggódik feleségéért, ezért utolsó írásában arra kéri a túlélőket: „Ha azonban mégis úgy fordulna, hogy elesem a harcban, kérlek téged, népem, hogy ne feledkezzél el szegény, öreg, árva, elhagyott donna Helenáról, aki infinitívusban beszéli a spanyol nyelvet, és utánam is küldjetek egy kurta, futó Miatyánkot!” Nyirő, ha tréfálkozott feleségével, nem felejtette el megjegyezni: „Ilus lelkem három nyelven tud: magyarul, székelyül s perfektül.” Az író kérése meghallgatásra talált. Ilona asszony egy esztendeig élt Madridban egyedül, majd magyar emigránsok segítségével a hollandiai Dreibergenbe, egy református szeretetotthonba került. A román hatóságok hazatérési engedélyt adnak, az út Marosvásárhelyre vezet, ez a kijelölt hely. Bár kérelmezte 1948-ban, és meg is ígérték, az udvarhelyi lakás visszaadása elmaradt. Szerény anyagi körülmények között élt, kevéske nyugdíjból és román írószövetségi segélyből tengette napjait. Tasnádon halt meg, Csaba fiánál, úgy hozták haza koporsóban. A család kérésére Csiha Kálmán temette el 1984 áprilisában a húsvéti ünnepeken. (Közismert: a székelység egyik legnagyobb íróját a román hatalom nem engedte hazai földben megpihenni – szerk. megj.) BALÁZS ÁRPÁD (Eloszekelyfold.wordpress.com) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. március 31.Elhunyt Kertész ImreBudapest – Életének 87. évében hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Kertész Imre. A Nobel-díjas írót 2016. március 31-én, hajnali 4 órakor budapesti otthonában érte a halál – tájékoztatta csütörtökön Nyáry Krisztián, a Magvető Könyvkiadó igazgatója az MTI-t. Kertész Imre az elmúlt hónapokban betegen is részt vett az 1991-2001 közötti naplóbejegyzéseket tartalmazó A néző című utolsó könyve sajtó alá rendezésében. Kertész Imrét a Magvető Könyvkiadó saját halottjának tekinti. Kertész Imre 1929. november 9-én született Budapesten. 1944. június 30-án, tizennégy évesen Auschwitzba deportálták. Megjárta a buchenwaldi koncentrációs tábort, majd a lágerek felszabadítása után, 1945-ben hazatért Magyarországra. 1955 és 1960 között keletkezett írásai egy részét beépítette az 1960-tól 1973-ig írt első regényébe, a Sorstalanságba. A nyolcvanas években írói és műfordítói munkái jelentették megélhetését, a sikert csak az évtized második fele és a magyarországi rendszerváltás hozta meg számára. Lelkes fogadtatásra talált német nyelvterületen, összegyűjtött művei 1999-ben a Rowohlt Kiadó gondozásában jelentek meg. 1998 óta a darmstadti Deutsche Akademie für Sprache und Dichtung tagja; a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. 2002-ben a világon először magyar íróként Kertész Imre kapta az irodalmi Nobel-díjat. A Svéd Akadémia döntése indoklásában így írt: “egy írói munkásságért, amely az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben.” Kertész Imre 1975-ben megjelent, díjazott műve, a Sorstalanság máig az egyik legfölkavaróbb és leghitelesebb holokausztregény. Főbb művei között van A kudarc, a Kaddis a meg nem született gyermekért, Felszámolás, a K. dosszié, Gályanapló, Valaki más: a változás krónikája, Európa nyomasztó öröksége, A végső kocsma, A néző – feljegyzések 1991-2001. Számos elismerés mellett Kertész Imrét 1989-ben József Attila-díjjal tüntették ki, 1997-ben Kossuth-díjat kapott és elnyerte a lipcsei könyvvásár nagydíja és a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál nagydíját. Herder-díjjal tüntették ki 2000-ben, egy évvel később pedig a német Becsületrenddel. 2002-ben Budapest díszpolgára lett, 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét vehette át, majd a Goethe-emlékérmet. 2004-ben a párizsi Sorbonne, 2005-ben a berlini Freie Universität díszdoktora lett. 2014-ben megkapta a Magyar Szent István Rendet. – MTI – erdon.ro 2016. március 31.Szatmárnémetiben a budapesti József Attila SzínházBalázs Fecó és a Korál együttes közismert slágerei hangzanak el a budapesti József Attila Színház Angyalföldi ballada című zenés előadásában, amely 2016. április 6-án, szerdán, 19 órától a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében látható, a Harag György Társulat meghívására. A magyar fővárosban nagy sikerrel játszott produkciót Kertész Ákos Sikátor című regényéből Selmeczi Bea, Verebes István és a Korál együttes írta színpadra. Az előadás zeneszerzője Balázs Fecó, rendezője Verebes István, díszlettervezője Mira János. A főbb szerepekben Zöld Csaba, Ömböli Pál, Korponay Zsófia, Galambos Erzsi, Márkó Eszter és Chajnóczki Balázs látható. Meddig kereshetünk kifogásokat, hibáztathatjuk társadalmi és szociális körülményeinket, ahelyett, hogy felelősséget vállalnánk tetteinkért? Erre a kérdésre keresi a választ az előadás. A parasztfiúból gyári munkássá váló Makra Vince igazi antik tragédiahős. Hübrisze annyiban tér el az antik hagyományokétól, hogy ott a hősök saját felsőbbrendűségük tudatában követik el a drámai vétséget, istenként ítélkezve, míg Makra Vince éppen komplexusai miatt kerül hasonló helyzetbe. Makra Vince hiába költözik Pestre egy jobb élet reményében, éhbérért robotol egy gyárban. Jóképű fiú, félénksége és elveszettsége miatt a nők messze elkerülik. Aztán megismerkedik Gabival. A nő először visszautasítja, de rövidesen kiderül, hogy csak azért, mert elvált asszony gyerekkel, és a korabeli erkölcsök szerint az ilyen nem feleségnek való. A balladisztikus darab nem csak egy tragikus szerelem állomásait követi nyomon, hanem a 60-as évek meghatározott sajátosságait és körülményeit is. Balázs Fecó dalai egyszerre érzékeltetik a balladisztikus hangvételt és a reményt egy jobb életre. szatmar.ro 2016. március 31.Mondanivaló mindig vanSzókimondó írásai jellemzik a Csíkszentléleken élő Bilibók Károlyt, aki immár öt éve heti rendszerességgel közöl a Csíki Hírlapban. A sajtólevelezés műfajának rendszeres művelőjeként így egyfajta saját véleményrovatot hozott létre. Bilibók Károllyal csíkszentléleki házában találkoztunk – több éve a Csíkszeredához közeli község lakója lett, itt születnek írásai is, amelyeket mindig időben továbbít a szerkesztőségbe. Gyimesközéplokon született 1951-ben, nemrég ünnepelte 65. születésnapját. „Elemi iskoláimat Gyimesközéplokon végeztem, utána jött a középiskola, majd az építészeti technikum elvégzése. Egy évet jártam a kolozsvári egyetemen, ott egy tanárral enyhe nemzetiségi problémákat vetettünk fel. Még nem úgy volt mint ma, hogy a diák megveri a tanárát, így engem eltanácsoltak. Nem mentem vissza. Azelőtt Jászvásárban felvételiztem kémia szakra, de egyedül maradtam magyarként az évfolyamon, volt egy kolléga, aki eljött, így én is hazajöttem” – mesélte. Bilibók Károly szerint családjában nincs előzménye a történelem, irodalom iránti kötődésnek, elemi iskolás korában Holló Gábor taplocai származású tanító tudta felkelteni az érdeklődését számos témával kapcsolatban. Az írás nem új keletű számára, mint elmondta, már középiskolában elkezdett írogatni, akkor még a versekkel próbálkozott. „Volt egy kiadvány Rügyek címmel, ahol jelentek meg verseim. De mivel akkor már kialakulóban volt a diktatúra és a személyi kultusz, természetesen a fő témák azok lehettek, ahol a párt valahol meg volt említve. Ha azt írtam, hogy az utcasarkon cigarettára gyújt a hajnal, az már nem volt jó. Az Utunknál K. Jakab Antal volt az irodalmi próbálkozások elbírálója, és egyáltalán nem támogatta azt, aki nem a vörös felé irányult, mert neki is ez volt az utasítás, és mindenki meg kellett feleljen ennek. A magyartanárnőm olyan volt, hogy lediktált mindent, és azt kellett felmondani, az ő szavaival, ahogy ő látja. Kiábrándító volt, inkább elmentem szavalni. Működött a csíkszeredai kultúrháznál Sántha Imre vezetésével egy irodalmi kör, ahová néha még Ferenczes István is eljárt. 1968-ban nyertem egy városi első díjat szavalásban József Attila A város peremén című versével” – elevenítette fel. Később beválasztották a tánccsoportba, és ott folytatta tíz évig, majd átment a kultúrház együtteséhez. Az érettségit követően, a technikum elvégzése után a Hargita Megyei Tervező Hivatalban dolgozott több mint húsz évet, aztán jött a váltás, és kivitelezéssel folytatta, de ezt már Magyarországon. „Ott töltöttem 16 évet. Megtanulva, hogy az építkezés az alapnál kezdődik, a lapáttal kezdtem, aztán építésvezető, cégvezető és tulajdonos lettem. Nem volt szándékom kint maradni, hazaköltöztem” – mesélte. Az irodalom, történelem megmaradt egy hobbinak számára, mint mondta, nagyon sok könyvet olvasott, sok mindent megjegyzett. Önművelőként tanult, Magyarországon számos előadásra eljárt. „Egy alkalommal Markó Bélával is találkoztam, aki Bodor Pállal együtt volt ott. Markó elmondta, hogy ő már politikus, és nincs ideje irodalommal foglalkozni, és felolvasott egy verset, amit, ha az Utunknál K. Jakab Antal meghallgatott volna, be is tiltották volna. Papp Lajos vagy Csurka István előadásaira is jártam – utóbbi szenzációsan jól írt, de szónoki tehetsége nem volt, nem tudta magával ragadni a hallgatóságot” – emlékezett. Bilibók Károly és a Csíki Hírlap együttműködése öt évvel ezelőtt kezdődött, és erre egy csíkszeredai kerékpárverseny adott alkalmat. „Úgy lezártak mindent, hogy órákig bolyongtam a városban, nem tudtam hazamenni. A véleményemet sms-ben elküldtem, de rájöttem, hogy keveset lehet így írni, többet akartam, akkor indult el az egész, és kezdtem el a rendszeres írást. Elég sok minden fel volt halmozódva, és fel van most is bennem, lehet, hogy néha elkap a tehetetlenség és a düh, és sok mindent ki kell önteni, de ez ezzel jár. Azóta heti rendszerességgel írok” – ismertette az előzményeket, és a folytatást Bilibók. Azt mondja, nagy szükség van arra, hogy az ember az őt foglalkoztató kérdéseket, helyzeteket a köz tudomására hozza, és ezzel segítsen másoknak is. „Azt szeretném, ha mások is éreznék, hogy ezt azért mondja valaki, hogy ők is nézzenek szét. Mert nem igaz, hogy ennyire el vagyunk fásulva, el vagyunk lágyulva, nem veszünk észre semmit, nem vesszük észre azt, hogy a betelepítés folytatódik, erőszakosan. Benne voltak a feltételek már a trianoni szerződésben, hogy az etnikai arányokat nem szabad a városokban megváltoztatni. Hol tartunk ma?” – tette fel a kérdést. Bilibók Károly fenntartja, hogy a múlt megismerése segít a jövő alakításában. „Kellene egy ébredés, félre kellene tenni a pártérdekeket, mert a pártok fertőzik meg az emberek lelkét, az teszi az embereket érdektelenné. Sajnos elvették az emberektől a választási kedvet, ezzel saját magunk alatt vágjuk a fát. Ha nem megyünk el szavazni, nem teszünk azért, hogy ha ezek nem, akkor valaki más legyen, soha nem lesz változás, és hiába az ezer-ezerötszáz éves múlt, minket be fognak darálni. Ez most folyamatban van, ezt be kell látni, a cél a beolvasztás. Az autonómiának kellene legyen létértelme. Sajnos van olyan magas beosztásban levő politikus, aki, amikor ezt tárgyaljuk, visszakérdez: De mi az az autonómia? Ilyen politikusaink vannak? Ezek vezetnek minket? Nem azt mondom, hogy egyik napról a másikra megváltozik minden, de a harmadik-negyedik nemzedék már érezné, ha sikerülne valamit elérni. Addig, amíg egy látványos demonstráció nyakát kitekeri az RMDSZ, lásd Székelyek Nagy Menetelése után bejelentett autonómia-javaslat, nem lesz előrelépés” – hangsúlyozta. Úgy tartja, nagy szükség lenne arra is, hogy mások is kimondják véleményüket. „Rengeteg román barátunk volt, bentlakásban ott éltek velünk, eszük ágában sincs, hogy elmenjenek innen, de mikor látják, hogy milyen vádakat hoznak fel ellenünk, nem szólalnak meg, hogy állj meg pajtás, mi itt élünk, mi tudjuk, mi történik” – mutatott rá. Szerinte egy véleménynyilvánítás mindig névvel jár, ő el sem tudná képzelni, hogy ne adja a nevét ehhez. „Lehet, hogy nincs igazam, de az nem feltételezi, hogy nem vállalom a véleményemet. A társadalom fejlődése az elvek és eszmék ütköztetésével jár, nem kell nekem mindig igazam legyen” – magyarázta. Írásaiban több témát igyekszik körbejárni, ezek elő vannak készítve, de mint mondja, a váratlan események gyakran felborítják az előre elképzelt sorrendet. Mondanivaló mindig van – összegzett Bilibók Károly. Kovács Attila. Székelyhon.ro 2016. április 1.Születésnapi vacsora az államfővelKallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutatót, a Corvin-lánc kitüntetettjét, Novák Ferenc Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas koreográfust, rendezőt és Csukás István Kossuth- és József Attila-díjas költőt, írót szerdán tiszteletvacsorán látta vendégül Áder János köztársasági elnök. Kallós Zoltánt 90., Novák Ferencet 85., Csukás Istvánt pedig 80. születésnapja alkalmából hívta meg a Sándor-palotába az államfő. A tiszteletvacsorák hagyományát Áder János 2012-ben azzal a szándékkal teremtette meg, hogy felhívja a figyelmet a tiszteletre méltó értékek megteremtőire és azokra a kiemelkedő teljesítményekre, amelyek hozzájárulnak Magyarország hírnevének öregbítéséhez. Szabadság (Kolozsvár) 2016. április 5.A holnaposoktól máig: fesztivál NagyváradonÁprilis 6–10. között a Szigligeti Színház ismét megszervezi a Holnap Után Fesztivált, amelynek keretében szombaton kerül sor a Hol van az a nyár? című Honthy Hanna-emlékelőadás bemutatójára. A fesztivál a holnaposok nemzedékétől kiindulva a magyar kultúra történetében kiemelkedő szerepet vállaló, helyi kötődésű művészeket helyezi a középpontba, de túllép a színház keretein: többféle művészeti ág képviselteti magát a programsorozatban. Czvikker Katalin főigazgató egy korábbi sajtótájékoztatón elmondta, a Holnap Után Fesztivál a legrégebbi a színház saját rendezvényei közül, amelynek negyedik kiadása is követi az előző években kialakult hagyományt. Az alapító koncepcióhoz híven idén is színházi előadásokra, koncertekre és irodalmi beszélgetésekre számíthatnak az érdeklődők, amelyek egy részében Nagyváradhoz kötődő, onnan elszármazott személyiségek is közreműködnek. Sorbán Attila, a fesztivál főszervezője részletesen ismertette a programot, és kiemelte, az idei fesztivál egyik figyelemreméltó meghívottja Érdi Tamás zongoraművész, aki pénteken lép fel. A koncertet a Szigligeti Színház a tízéves Mária Rádió közreműködésével szervezi meg. A Nemlaha György által szerkesztett, Hol van az a nyár? című kétrészes zenés játékot a Szigligeti Stúdióban mutatják be. „Az előadás Honthy Hannának állít emléket, annak a primadonnának, aki tizenhat éves korától 1978-ban bekövetkezett halálig ünnepelt sztárja volt az operettszínpadoknak. Elképzelésünk szerint Honthy életének kétarcúságát vinnénk színre: látnánk a zenés mesevilágok koronázatlan királynőjét, valamint azt a nőt, akinek számtalan kompromisszumot kell kötnie azért, hogy hivatását gyakorolhassa” – fogalmazott Schlanger András, a produkció rendezője. A főszereplő, Molnár Júlia hozzátette, az előadás komoly színészi munkát feltételez, hiszen a prózai előadáson kívül zenei és táncos felkészülést is igényel. A programsorozat szerdán 19 órától Lázár Kati Jászai Mari-estjével kezdődik. Másnap délután irodalomtörténészek, szerkesztők és kiadóvezetők beszélgetnek Kuncz Aladár munkásságáról, majd Nappal hold kél bennem... címmel Turek Miklós versszínházi monodrámáját tekinthetik meg az érdeklődők József Attila életéről és költészetéről. Szombaton az új produkció bemutatóját megelőzően Nemlaha György újságíróval, szerkesztővel tartanak portrébeszélgetést, vasárnap este pedig Kőrösi Csaba előadásában tekinthetik meg az érdeklődők Az értől az óceánig című verses válogatást. A Holnap Után Fesztivál beszélgetéseire a belépés ingyenes. Az előadásokra, valamint a koncertre jegyek a színház jegypénztárában, valamint online, a Biletmaster.ro oldalon kaphatók. Krónika (Kolozsvár) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2026 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
