Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 98 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-98
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Jakabffy Elemér

2007. október 29.

Annak ellenére, hogy a múlt század 40-es és 50-es éveiben jelentek már meg magyar nyelvű, polgári joggal foglalkozó könyvek Romániában, napjainkban is nagy szükség van a hasonló kiadványokra, hiszen ezek kiegészítik a román nyelvű tankönyveket – mondta Veress Emőd október 25-én Kolozsváron, a Jakabffy Elemér Alapítvány székhelyén tartott bemutatón, ahol az érdeklődők a Varga Attilával közösen írt Román alkotmányjog című könyvével ismerkedhettek meg. Varga Attila elképzelése szerint elsősorban tankönyvként, egyetemi jegyzetként kell a könyvre tekinteni. /Ferencz Zsolt: Román alkotmányjog – magyarul. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 29./

2008. november 11.

A Magyar Tudományos Akadémia Kolozsvári Akadémiai Bizottsága, a Kriza János Néprajzi Társaság és a Jakabffy Elemér Alapítvány által rendezett könyvbemutatón a következő hat kötetet mutatták be a november 7-én Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság székházában. Berekméri István András Minden poklokon keresztül című önéletírását Vajda András néprajzkutató rendezte sajtó alá a Mentor Kiadó Emberek és kontextusok sorozatában. A kötet első részében a forrásközlés, a másodikban pedig az értelmezés kapott szerepet. Az Így beszélték Farkasok patakán. Tankó Fülöp Gyugyu történetei /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/ című könyv nagy része monda vagy igaz történet, ezeket a gyimesfelsőloki Tankó Fülöp Gyugyu mondta el. A Bárdi Nándor, Fedinec Csilla és Szarka László által szerkesztett Kisebbségi magyar közösségek a 20. században című kötet tankönyvként is használható. Bárdi Nándor a kötettel kapcsolatban elhangzott kritikákra reagálva megígérte, hogy a jövőre megjelenő angol kiadás megpróbálja ezeket a hiányosságokat orvosolni. Máthé János Magyarhermány kronológiája (1944–1964) című könyvét László Márton adta közre a csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadónál. Bárdi Nándor ebben a könyvben a megfigyelés mechanizmusát tartja fontosnak, szerinte Romániában ez az első filológiailag végigvitt dosszié-feldolgozás, amely azt vizsgálja meg, hogy a titkosszolgálat hogyan dolgozik. Gidó Attila Úton. Erdélyi zsidó társadalom és nemzetépítési kísérletek (1918-1940) című kötetét Eckstein-Kovács Péter értékelte. Stefano Bottoni Sztálin a székelyeknél. A Magyar Autonóm Tartomány története (1952–1960) című könyve azt mutatja be, hogy egy államépítés hogyan alakította át az internacionalista kommunista elitet. /Ferencz Zsolt: Hat kötet bemutatója a Krizánál. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 11./

2008. december 10.

A november 30-i parlamenti választásokat értékelte és az elkövetkező időszak prioritásait elemezte Székely István, az RMDSZ politikai tanácsadója Kolozsváron, a Jakabffy Elemér Alapítvány székhelyén. A kerekasztal-beszélgetést a Transindex internetes hírportál és az Erdély FM szervezte. Az egyéni választókerületes rendszer nem biztosítja a mandátumszerzés kiszámíthatóságát, emiatt a törvényt minden bizonnyal meg fogják változtatni – mondta Székely István. Porcsalmi Bálint úgy vélekedett: az RMDSZ nem fogja támogatni a kétfordulós rendszer bevezetését, mert abból legfennebb a PSD és a PD-L kerülhet ki győztesen: még a jelenleginél is nagyobb arányban viheti el a mandátumokat. Kiss Tamás úgy véli, csak a tömbmagyarság két megyéje, Hargita és Kovászna megye profitálhat a kétfordulós egyéni választókerületes rendszer bevezetéséből, hiszen csak itt lehet több, magyar többségű választókerületet kialakítani, függetlenül attól, hogy az RMDSZ éppen kormányon van, vagy nincs. Székely István az egyéni választókerületes rendszer hátrányait ecsetelte: azáltal, hogy senki nem értette pontosan az új rendszer lényegét, és hogy az állampolgárok csak állandó lakhelyükön szavazhattak, növelte a távolmaradást itthon és külföldön egyaránt. A külföldi választókerületekben élő román állampolgároknak mindössze egy százaléka szavazott. Az alacsony részvétel politikai okairól pedig mind a magyar, mind pedig a román politikai elitnek el kell gondolkodnia – vélte Kiss Tamás. Kiss Tamás az RMDSZ-re leadott voksok területi elosztására vonatkozóan elmondta: a magyarok választási részvételének tekintetében öt kategória létezik. Szilágy megye vezet 54,7 százalékkal, ezt követik 40 százalék körüli aránnyal az „ütközőzóna-megyék” (Maros, Bihar és Szatmár), a harmadik kategóriába pedig Beszterce, Hargita és Kolozs megye tartozik 35 százalékkal. A negyedik helyre sorolható Brassó, Fehér, Máramaros és Arad megye, ahol a szavazásra jogosult magyarok 30-35 százaléka járult az urnákhoz november 30-án. A rangsorban Kovászna, Szeben, Krassó-Szörény és Temes megye az utolsó helyen tartózkodik. Székely István elmondta: míg ’90-ben, ’92-ben és ’96-ban Kovászna és Hargita megyében volt a legnagyobb a részvétel, 2000-től kezdődően ez a trend megváltozott. Ezeknek az adatoknak a birtokában újra kell gondolni a választásokról való távolmaradás okát – mondta Székely. /Ferencz Zsolt: Nem érezték a választások tétjét a szavazópolgárok. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 10./

2008. december 11.

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) a Communitas, az Iskola, a Progress és a Jakabffy Elemér kolozsvári székhelyű alapítványok ügyében vizsgálódik. Takács Csaba, a Communitas elnöke megerősítette, hogy tíz nappal ezelőtt bekérték az iratokat. Nagy Zsolt, a Progress Alapítvány elnöke elmondta: az alapítvány nem közpénzeket kezel, ezért nem érti milyen alapon vizsgálódik a DNA. Székely István, a Jakabffy Elemér Alapítvány elnöke megerősítette, hogy november közepén bekérték az iratokat. Hozzátette: az általa vezetett alapítvány a támogatások 90 százalékát Magyarországról kapja, román pénzek pedig a finanszírozás 10 százalékát teszik ki. A Communitas Alapítvány kezeli a romániai magyar közösségnek adott román állami támogatást. Az alapítványnak idén több mint hárommillió euró volt a költségvetése. Ennek a pénznek egy részét nyilvános pályázatokon osztják el az alapítvány szaktestületei. A Progress Alapítvány nevéhez fűződik a státustörvény lebonyolítására kiépített irodahálózat működtetése és az eMagyar pontok működtetése. Az RMDSZ ügyvezető elnöke, Kelemen Hunor vezette Iskola Alapítvány a magyar kormány által finanszírozott oktatási-nevelési támogatás lebonyolításával foglalkozik. A Jakabffy Elemér Alapítvány társadalomtudományi kutatásokkal kapcsolatos rendezvényeket szervez, háttérkeretet biztosít kutatócsoportok számára, olvasótermi, könyvtári és dokumentációs szolgáltatásokat biztosít. /B. T. : Magyar alapítványoknál vizsgálódik a DNA. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./

2009. április 11.

Kisebbségtörténeti képzést szervez jövő héten az árkosi Európai Tanulmányok Központjában és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban a Jakabffy Elemér Alapítvány, Kovászna Megye Tanácsa, a Babes–Bolyai Tudományegyetem Történelem–Filozófia Kara és a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézete. A képzés célja a romániai magyar kisebbség történetére vonatkozó kutatások ismertetése, a helyi kutatómunkák segítése. Az előadások témái a romániai magyar kisebbség történetével kapcsolatosak, szó esik egyebek mellett az 1867-es uniós és Erdély integrációjának nehézségeiről, a 20. század gazdaságszervezési törekvéseiről, a szász gazdaságépítésről Erdélyben, a zsidóság útkereséséről, a második világháború utáni magyar–román kapcsolatokról, a Magyar Autonóm Tartomány történetéről, a Ceausescu-rezsim magyarságpolitikájáról, a budapesti kormányzatok Erdély-politikájáról. Az előadások mellett a négynapos rendezvény alatt bemutatkozik az Örökségünk folyóirat. /Farcádi Botond: Kisebbségtörténeti képzést tartanak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 11./

2009. április 16.

A Jakabffy Elemér Alapítvány, a Kovászna Megyei Tanács, a Babes–Bolyai Tudományegyetem Történelem–Filozófia Kara és a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézete április 15–18. között az árkosi Európai Uniós Tanulmányi Központban konferenciát tart a romániai magyar kisebbség történetére vonatkozó kutatásokról. A konferencia első napján Hermann Gusztáv A székely virtuális történelem problémái, Pál Judit Az 1867. évi unió és Erdély integrációjának nehézségei, Bárdi Nándor Töréspontok és törésvonalak a romániai magyar kisebbség történetében (1918–1989) címmel tartott előadást. Este a Címerek golgotája és a Nyílt kártyákkal – Király Károly portréja című történelmi dokumentumfilmeket mutatták be. Az április 16-i programban Hunyadi Attila (Magyar gazdaságszervezési törekvések Erdélyben a XX. század első évtizedében), Egry Gábor (A szász gazdaság és nemzetépítés Erdélyben a XX. század első felében), Gidó Attila (Az erdélyi zsidóság útkeresése a XX. század első felében), Bárdi Nándor (Az Országos Magyar Párt és a Magyar Népközösség) előadásai hangzanak el. Este megtekinthető Zágoni Balázs Képzelt forradalom című dokumentumfilmje. Április 17-én Egry Gábor és Oláh Sándor Erdély 1940–1944 között, Lönhart Tamás A Magyar Népi Szövetség címmel tart előadást, Gagyi József és Novák Zoltán a Magyar Autonóm Tartományról értekezik, Vincze Gábor A román–magyar kapcsolatok a második világháború után címmel tart vitaindítót, este lesz Ablonczy Balázs Tévhitek, mítoszok és legendák Trianonról című előadása. Április 18-án Novák Zoltán A Ceausescu-korszak magyarságpolitikája, Bárdi Nándor A budapesti kormányzatok Erdély-politikája című előadása után könyvbemutatók lesznek. Bemutatják többek között Egry Gábor: Nemzeti védgát vagy szolid haszonszerzés? Az erdélyi szászok pénzintézeti rendszere és szerepe a nemzeti mozgalomban (1835-1914) (Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2009) és Nagy Mihály Zoltán, Olti Ágoston: Érdekképviselet vagy pártpolitika? – Iratok a magyar népi szövetség történetéhez 1944-1953 (Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2009) című könyvet. /Sylvester Lajos: Kisebbségtörténeti konferencia Árkoson. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 16./

2009. május 26.

Egyetemi hallgatóknak szervezett műhelygyakorlatot Kolozsváron Civil vs. politikum címmel az Integratio Alapítvány, a Jakabffy Elemér Alapítvánnyal, a budapesti Politológiai Párbeszéd Társasággal és a Thaisz Elek Alapítvánnyal közösen. A program célja a civil szervezeti élet és a politikához fűződő viszonyának megismertetése. Bakk Miklós az RMDSZ és a civil szféra viszonyáról tartott előadást. A rendezvény végeztével a résztvevők megtárgyalták a felmerült témákkal kapcsolatos kutatási lehetőségeket. „A rendezvénynek folytatása is lesz: a résztvevők legközelebb a Tusványosi Nyári Szabadegyetemen is találkoznak” – mondta Toró Tibor, az Integratio Alapítvány munkatársa. /Civil versus politikum Kolozsváron. = Krónika (Kolozsvár), máj. 26./

2009. június 26.

Molnár János, a református lelkészek szekus dossziéit kutató, jelenleg Szegeden élő egyháztörténész Szigorúan ellenőrzött evangélium című könyvének első kötetét mutatták be június 25-én a kolozsvári Jakabffy Elemér Alapítvány Kortörténeti Gyűjteményének székházában. A kötet Tőkés László EP-képviselő, valamint a Zöldek/Európai Szabad Szövetség EP-frakciójának támogatásával készült, és a nagyváradi Partium Kiadó gondozásában a napokban jelent meg. Tőkés László rámutatott: „A kommunista rendszer besúgói továbbra is ott settenkednek egyházi struktúráinkban, közéletünkben, és mindaddig a pillanatig, amíg ez így van, az egyház sem újulhat meg igazán”. /Ferencz Zsolt: Megtisztulást az erkölcsi válságból. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 26./ „Ha az 1990-es évek elején kiiktatjuk sorainkból őket, bizonyosan nem így alakultak volna a dolgaink, ahogyan alakultak. Az egyház, de még az RMDSZ is más lenne, ha az egykori kollaboránsok és besúgók ma nincsenek ott a sorainkban, hogy gátoljanak bennünket az előrehaladásban. Nem fejvadászatot akarunk, hanem megtisztulást” – fogalmazott Tőkés László európai parlamenti képviselő a könyv bemutatóján. Tőkés László adatai szerint az erdélyi református egyház kereteiben dolgozók kétharmada meghurcolt, meggyötört, egyharmad viszont „cinkos, besúgó volt, aki 1989 után is folytatta vagy folytatja káros tevékenységét”. Tőkés elmondta: bár már 2008 decemberében biztosan tudták, hogy egykori sógora, a ma Magyarországon élő Bartha Tibor ortopéd orvos a kommunista titkosszolgálat ügynöke volt, ezt akkor mégsem tudták bizonyítani; a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Tanács azóta sem fedte fel Stelian nevű ügynökét, annak ellenére, hogy rendelkeznek olyan dokumentumokkal, amelyek alapján egyértelmű: Bartha azonos Steliannal. „Nem a bosszú, vagy az egyoldalú elégtétel vezérel, de gondoljuk csak el, hogy Bartha Tibor még mindig az erdélyi kapcsolatokat meghatározó magas körökben, a nemzeti oldalon dolgozik. ” – tette hozzá. /Benkő Levente: Királyhágómelléki besúgókról mutattak be könyvet Kolozsváron. = Krónika (Kolozsvár), jún. 26./

2009. szeptember 22.

„Az erdélyi magyar történetírásban az 1980-as évektől elmélyült szakemberhiány maradandó nyomokat hagyott a szakmában. A rendszerváltás után az intézményes keretekben (múzeum, kutatóintézet, egyetem, állami levéltár) alulreprezentált magyar történészek még jó néhány évig úgynevezett egyszemélyes műhelyként művelték a történetírást Marosvásárhelyen. Mindezek ellenére Bónis Johanna, Pál-Antal Sándor, Spielmann Mihály és Szabó Miklós tanulmányai, monográfiái nemcsak a helytörténeti munkákat gyarapították, hanem sok esetben az összmagyar történetírás szerves részévé váltak. A kilencvenes évek közepétől a történészképzés látványosan megváltozott. Megjelent a pályán egy, a kutatói munka és a történetírás iránt érdeklődő új nemzedék. ” – olvasható Novák Csaba Zoltán: Fiatal társadalomkutatók Marosvásárhelyen című tanulmányában. (Korunk, 2007. október). Az új kutatónemzedéket tömörítő egyesület, a 2002-ben létrejött Borsos Tamás Egyesület elnöke, László Márton elmondta, az egyesület céljai: társadalmi és művelődéstörténeti tanulmányok, értékelések, dolgozatok és kutatások végzése és támogatása. Kapcsolatteremtés és együttműködés az erdélyi magyarság nemzetiségi jellegű tudományos intézményeivel. Értekezletek, tudományos tanácskozások, konferenciák, szemináriumok és előadások szervezése, időszakos kiadványok, könyvek kiadása. Az egyesület tagjai Barabás Kisanna művészettörténész (Marosvásárhelyi Katolikus Gyűjtőlevéltár), Berecki Sándor, Győrfi Zalán, László Keve régészek (Maros Megyei Múzeum), Berekméri Róbert hadtörténész (Marosvásárhelyi Református Gyűjtőlevéltár), László Márton levéltáros (Maros Megyei Állami Levéltár). A Teleki Téka munkatársai közül Kimpián Annamária művészettörténész, Lázok Klára jelenkortörténész, Márton Krisztina restaurátor, Petelei Klára térképtörténész, Weisz Szidónia címertankutató tagjai egyesületnek. További tagok Novák Csaba Zoltán jelenkortörténész, Simon Zsolt újkorkutató (a Román Akadémia Gh. Sincai Kutatóintézetének tagjai), Soós Zoltán régész (a Maros Megyei Múzeum igazgatója), Tamási Zsolt egyháztörténész (7. sz. Általános Iskola történelem szakos tanára), László Lóránt újkorkutató, és Nemes Gyula helytörténész (Nagyernye). Az egyesület 2004 novemberében a marosvásárhelyi Bethlen Alapítvánnyal és a Pósta Béla Egyesülettel közösen megszervezték II. Erdélyi Magyar Régészeti Konferenciát. 2005 októberében helytörténeti konferenciát tartottak Marosvásárhely történetéből címmel. 2006-ban több előadásból-beszélgetésből álló rendezvénysorozat volt. 2006 novemberében tartották a IV. Erdélyi Magyar Régészeti Konferenciát, majd 2007 augusztusában a IV. Kisebbségtörténeti Konferenciát Kisebbségi életpályák címmel. Ebben az évben is több tudományos előadást szervezett az Egyesület. László Márton /sz. Marosvásárhely, 1976. nov. 2./ a Babes-Bolyai Tudományegyetem történelem-filozófia karán végzett. 2003–2004-ben szakmai referensként dolgozott a Jakabffy Elemér Alapítvány Kortörténeti Gyűjteménynél, Kolozsvárott. 2004 és 2006 között Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájában tanult tovább, disszertációjának tárgya: kollektivizálás Székelyföldön. 2007-től az Állami Levéltárak Maros Megyei Igazgatóságán levéltárosként tevékenykedik. Az ötvenes évek társadalomtörténetét kutatja, és több, a világhálón is elérhető tanulmányt közölt a Maros tartománybeli kollektivizálásról, a kulák-névjegyzékekről. Eddigi legnagyobb szakmai eredményének Máthé János: Magyarhermány kronológiája c. kéziratának megjelentetését tekinti /Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008/. A világhálón is megtalálható László Márton román-magyar állambiztonsági szótára, amelyben a korabeli román nyelvű dokumentumok szakterminológiáját magyarázza és fordítja. László Márton szerint egyes erdélyi jelenkortörténészek által művelt „sérelemtörténet” és „szenvedéstörténet” helyett a tárgyilagos hangvételű, elemző és összehasonlító megközelítésre kell törekedni. /Bölöni Domokos: Új kihívások előtt a fiatal történészek. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 22./

2010. május 25.

Erdélyi elektronikus kézikönyv
Korszerű, folyamatosan frissülő, gyarapodó kézikönyvet, összetett keresési lehetőségekkel ellátott tudományos portált, Web 2.0-s, mobilról böngészhető, blogokba beszúrható digitális tartalmat, illetve tudományos közösséget jelent egy időben — így mutatkozik be a Romániai Magyar Lexikon, a Transindex és a Jakabffy Elemér Alapítvány közös vállalkozása.
A magyarul és románul is böngészhető (https://www.lexikon.ro/, https://www.enciclopediavirtuala.ro/) első elkészült fejezet Erdély épített örökségéről szól, 150 kiemelten fontos erdélyi műemlék részletes, fotókkal ellátott leírását tartalmazza. A legtöbb bemutatott műemlék kolozsvári, nagyváradi és marosvásárhelyi, Háromszékről egyelőre a Székely Nemzeti Múzeum, a sepsiszentgyörgyi vártemplom, illetve a kézdivásárhelyi református templom került be a lexikonba, ezek szerzői: Várallyay Réka, Boér Hunor, Szőke Balázs, illetve P. Kovács Klára és Weisz Attila. A portál működtetői lehetőséget nyújtanak magánszemélyek vagy cégek számára, hogy ,,örökbe fogadjanak" leendő szócikkeket: támogassák számukra kedves műemlékek szakszerű megjelenítését
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2010. december 16.

Művelődéstörténeti fejezettel bővült a Romániai Magyar Lexikon
A 150 erdélyi műemlék részletes leírását tartalmazó első fejezete után most további 140 művelődéstörténeti szócikkel bővült a kétnyelvű Romániai Magyar Lexikon, amely a www.lexikon.ro, illetve www.enciclopediavirtuala.ro címeken érhető el.
Az új szócikkek a néprajz, a történelem és az irodalom tematikák köré csoportosulnak. A Romániai Magyar Lexikon művelődéstörténeti fejezetének megírásában több mint harminc szakember működött közre. A néprajzi szócikkeket a BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszéke és a Kriza János Néprajzi Társaság szakértői csoportja készítette el, a kiemelt területek többek között az írásbeliség, népköltészet, néphit és népi vallásosság, tudománytörténet és kutatástörténet, kutatói életrajzok, gazdálkodás, népszokások, szokáscselekvések, viselet, népi specialisták, tájtörténeti-tagolódás, romániai magyar néprajzoktatás. Ezzel párhuzamosan jelenleg már folyamatban van újabb 60 fontos erdélyi műemlék fényképes adatlapjának közzététele is a lexikonban.
Akárcsak az épített örökség fejezet esetében, a művelődéstörténeti szócikkek is elérhetők román nyelven is, de tervezik, hogy a Lexikon.ro-n megjelent tartalmak idővel angolul is olvashatók legyenek.
A Lexikon.ro precedens nélküli vállalkozás. Célja egy olyan, erdélyi tematikájú, klasszikus értelemben vett enciklopédia felmutatása, amely az online kommunikáció műfaji kritériumainak is megfelel. Korszerű, folyamatosan frissülő, gyarapodó kézikönyvet, összetett keresési lehetőségekkel ellátott tudományos portált, Web 2.0-s, mobilról böngészhető, blogokba beszúrható digitális tartalmat, illetve tudományos közösséget jelent egyidőben.
A Romániai Magyar Lexikon a Jakabffy Elemér Alapítvány (https://www.jakabffy.ro) és a Transindex (https://www.transindex.ro) akadémiai portáljának, az Adatbank.ro-nak a „kézikönyve”, amelynek szakmai irányítója Bárdi Nándor történész. A lexikon támogatói: Izland-, Liechtenstein-, és Norvégia Kormánya az Európai Gazdasági Térség (EGT) Pénzügyi Mechanizmusa révén, az Országos Kulturális Alap Igazgatósága (AFCN), valamint a Szülőföld Alap.
blog.agnusradio.ro

2011. május 13.

Számvetés naplóban
Beszélgetés Virág György mérnökkel, a Maros megyei önkormányzat volt elnökével
Beszélgetõtársunk szülei Kolozsvárról költöztek át Marosvásárhelyre a Székely Színház megalapításakor, mindketten a társulat mûszaki munkatársai voltak. Gyermekkorát, de további életútját, érdeklõdési körét is meghatározta a színház, az irodalom, a klasszikus kultúra. Közel másfél évtizedet töltött a Maros megyei önkormányzatban, életének mindennapjait 1988-tól 2004-es nyugdíjbavonulásáig naplóban örökítette meg, amely a közelmúltban jelent meg.
Mikor kezdett naplót írni?
- Kisebb-nagyobb kihagyásokkal 1988 óta vezettem naplót. Amit akkor nem írtam le, utóbb emlékezetbõl rekonstruáltam, de csak egy ilyen nagyobb lélegzetû kihagyás volt a tizenöt és fél év alatt, a 2000-es év. Amikor ennek az évnek a történéseit néhány napos-hetes összefoglalásban 2001. január elsején rögzítettem, úgymond a szabadnapomon, viszonylag friss emlékezetbõl írtam.
A többi évben, '88. december 1-jétõl kiindulva, napi rendszerességgel írtam, vagy éjszaka vagy nappal, ahogy idõm akadt, tehát akkor jegyeztem fel a gondolatokat. Természetesen a szerkesztés során, amit nyugdíjazásomkor kezdtem el, 2004-ben, már bõven került szabad percem, de így is a szerkesztés három évig tartott. Ez alatt mérlegeltem, hogyan fogalmazzam elfogadhatóvá azokat a szövegeket, amelyek egyáltalán nem közlésre szánt írások voltak, hiszen nem azzal a szándékkal ültem le naplót írni, hogy majd valamikor kiadom, de az évek során egyre inkább gyûlt ez a fajta felismerés, szándék, tapasztalat, hogy majd meg kellene írnom a szerkesztett változatot is. Mert nyilvánvaló, hogy egy napi bejegyzés nem lehet olyan kerek, a gondolatokat úgy rögzítve, ahogyan az utóbb a könyvben megjelenik.
Hogy senki ne vádolhasson azzal, hogy mást írtam akkor és más jelenik meg a nyomtatásban, minden kutatónak rendelkezésére fog állni az eredeti kézirásos anyag fényképmásolata, amit teljes egészében átadtam a kolozsvári Jakabffy Elemér Alapítványnak. A számítógépes változatot 2004 õszén kezdtem beírni és 2007 decemberében fejeztem be. Nagyon nagy munka volt, hihetetlen erõfeszítés - eredetileg 800-900 oldalt tett ki a kézi változat.
A szerkesztett forma feszesebbé vált annak ellenére, hogy a szerkesztés során bizonyos, korábban leírt eseményekrõl vagy személyekrõl amennyiben véleményem megváltozhatott és megváltozott, megengedtem magamnak, hogy 2005-ben kommentárt fûzzek ezekhez - ami utóbb eszembe jutott vagy ami éppen aktuálissá tette a dolgot. �?s milyen érdekes, miként ismétlõdnek a helyzetek, így vagyunk állandóan az észak-afrikai helyzettel, az �?böl-háborúval, már akkor is, '88-ban volt �?böl-helyzet, a világpolitika mai szereplõi már akkor is ott voltak a világ színpadán, forog a világ, de mintha makacsul visszatérne egy-egy pontra.
Mi késztette arra, hogy naplóírásba kezdjen?
- Ha poénkodni akarnék, azt mondhatnám, itt kezdõdött, ahol beszélgetünk, a Bolyai Farkas Líceumban, ahol érettségiztem. 1961-ben végeztem - éppen ötven évvel ezelõtt - , kortársaim számára én írtam meg az év krónikáját, és én olvastam fel az érettségi ünnepségen: volt tehát némi elõzménye a naplóírásnak. 1988. december 1-jén volt 70 éves a gyulafehérvári román nemzetgyûlés, és annyira elfogott a keserûség, hogy még mindig ugyanazokkal a hazugságokkal, történelmi hamisításokkal, csúsztatásokkal élnek, ugyanazt szajkózzák, hogy elkezdtem írni, azt mondtam magamnak, nem lehetetlen, nem vágyálom csupán: biztos, hogy közel van a Ceauºescu-rendszer bukása.
Nem akarom belemagyarázni, hogy a dolgok állásából következõen logikus volt az elõérzetem, hiszen nem mertem így leírni az elsõ lapra. Féltem. Már jócskán benne jártunk a Gorbacsov-féle nyitásban, a peresztrojkában, tehát ez is közrejátszott. Hozzájárult a naplónyitáshoz az is, hogy a Kossuth rádiót hallgatva az ember sokkal több információhoz is hozzájutott, mint az átlag romániai, elsõsorban a román ember.
De engem felháborított december elseje ünneplése, nekünk azóta sem, és soha nem is lesz ünnep. Annyira sértett, hogy miután hivatali kötelességem lett volna megjelenni a december 1-jei ünnepségeken, koszorúzásokon, úgy sikerült intéznem az évek során, hogy soha nem tartózkodtam Romániában december 1-jén. �?gy adódott, hogy az eurórégiók közgyûlését mindig erre az idõszakra szokták összehívni. Togãnel, a fõnököm nem tudott idegen nyelveket, mindig engem küldött, én pedig kapva kaptam a lehetõségen.
Így sikerült elkerülnöm az elkerülhetetlent. Ilyformán megmentettem magam attól a kínos helyzettõl is, hogy kifütyüljenek, amikor koszorúzom, mert ez is megtörtént. Ugyanis kénytelen voltam többször, nem december 1-jén, más alkalommal koszorút elhelyezni és kifütyültek. Számomra ez roppant kínos volt. Másoknak is. Tehát kerültem, ha lehetett, de itt jegyzem meg, hogy sokan megróttak ezért az RMDSZ-es vezetõk közül. �?n ezt így rendeztem. Nem tüntetõ módon, nem harsányan nyilvánítottam ki különvéleményemet, hiszen mint román törvényekre felesküdött köztisztviselõ, nem is tehettem volna büntetlenül.
'88 végén kezdte írni, akkor ez mit jelentett, veszélyes volt?
- Annyira veszélyes, hogy december 15-én házasodott a volt padtársam, és nem mertem leírni a nevüket. A vártemplomban volt az esküvõ, és csupán annyit írtam, hogy P és A esküvõje a vártemplomban. A feleségem tudta, hogy naplót írok, de nem nézett bele soha, és nem is foglalkoztatta a dolog. �?n elmondtam neki, látta, hogy késõig fennmaradtam vagy hajnalban keltem. A naplóírás is beépült a mindennapi életem tevékenységei közé. Késõbb lazítottam ezen.
Amikor a Kossuth rádióban 1989-ben már elhangzott, majd január végén Pozsgay Imre kijelentette, hogy népfelkelés volt '56, és a hasonló nagy horderejû történések kortársa lehettem, mindezek arra sarkalltak, hogy folytassam a dolgot, és egyre kevésbé figyeltem arra, mit szabad és mit nem leírni, hogy ne törõdjek sokat a veszélyesnek tartott gondolatokkal. '88-ban nagyon lényeges dolog történt, néhai Balogh Csaba barátom lakásán megismerkedtem egy fiatal magyar történésszel, aki '87-ben diplomázott Szegeden. Bárdi Nándornak hívják, õ lett késõbb a könyvem szerkesztõje.
Többször is, szinte kéthavonta találkoztunk titokban Csaba lakásán. Mindig hozott könyveket, folyóiratokat Magyarországról, és elvitte azokat a leveleket, amelyeket Csaba megjegyzéseivel fûszerezve mi fogalmaztunk meg Füzi Miska barátommal közösen. Nándi eljuttatta a Magyar Rádióhoz, Pozsgay Imréhez és más helyekre. De ez nem valami ellenállás volt, egyszerûen úgy éreztük, hogy valamit tenni kell. Így alakult 1989 decemberéig a naplóírás.
Hogyan indult a politikai karrierje?
- 1989 decemberében a véletlen úgy hozta, hogy Király Károllyal újra találkoztam. Király négy és fél évig, '73 és '78 között hivatali fõnököm volt, és több mint tíz éven át eljártunk tekézni a valamikori Voinþa-pályára, a Ligetbe. Mivel munkatársaim a Nemzeti Megmentési Frontba delegáltak, akkor Király Károly engem meglátott, és javasolta, hogy vállaljam el a megye gazdasági ügyeit, feleljek én azokért a Front bürójában, én ugyanis igazán ismerem Maros megyét, hiszen a megyében rengeteg kisipari szövetkezet volt.
'90 január 3-án elvállaltam, onnantól kezdve március 20-ig, a rosszemlékû etnikai konfliktusig voltam pozícióban. Eredeti munkahelyemen állásomat felfüggesztették, zárolták, és pontosan az ominózus 20-án megválasztottak a kisipari szövetkezetek elnökének, ezért aznap bent sem voltam a tanácsnál, csak este tudtam meg az eseményeket. Másnap bementem és bejelentettem, hogy abbahagyom a politizálást. Erre jött Voican Voiculescu és kinevezett alelnöknek. Leváltották Kincsest, Királyt.
Meg voltam gyõzõdve, hogy semmi dolgom nem lesz szövetkezeti elnökként. Fel voltam szabadulva, hiába mondtam a tanácsnál, hogy három napja húszezer embernek vagyok a fõnöke, hiába mondtam volna akármit is, megszavazták, hogy én legyek a magyar alelnök: belecsöppentem ebbe. Egy fizetésért dolgoztam három és fél hónapig, el akartam búcsúzni, otthagyni a politikát.
Naplóírás közben a kultúrával is foglalkozott a napi politika mellett, maradt erre is ideje. A köztudat általában úgy tartja: a mérnököt nem érdekli a

2011. május 22.

X. Jakabffy Napok Szatmárnémetiben
Az Erdélyi Magyar Közmûvelõdési Egyesület kezdeményezésére és szervezésében, Muzsnay Árpád alelnök kitartásának és elkötelezettségének köszönhetõen 2011. május 20-21-én immár tizedik alkalommal rendezték meg Szatmárnémetiben a Jakabffy Napok néven ismertté vált kisebbségi tanácskozást, idén a lugosi származású és Szatmárnémetiben nyugvó Jakabffy Elemér politikus, író és lapszerkesztõ születésének 130-ik évfordulója alkalmából Kisebbségvédelem a XX. és XXI. században - Kisebbségi jogok a Népszövetségtõl az Európai Unióig - címmel.
Kárpát-medencei magyar politikusok, kisebbség-kutatók és történészek részvételével a május 20-án, pénteken zajló tanácskozáshoz még egy jeles esemény tartozott, a késõ délutáni órákban az elõadók és meghívottak Szatmárhegyre, a néhai Kossuth-díjas Páskándi Géza szülõfalujába látogattak, s együtt koszorúzták meg a költõ, próza- és drámaíró szülõháza helyét megjelölõ emléktáblát és a falu központjában található mellszobrát.
A X. Jakabffy Napok május 21-én, szombat délelõtt a Jakabffy Elemér, neves kisebbségi politikus sírjának és a Szamos parti városban található egykori lakóháza emléktáblájának megkoszorúzásával ért véget.
A Szatmári Megyei Múzeum Vécsey-házi képzõmûvészeti részlegének I. emeleti termében a Kisebbségvédelem a XX. és XXI. században - Kisebbségi jogok a Népszövetségtõl az Európai Unióig címû tanácskozást a szervezõ Muzsnay Árpád, újságíró, az EMKE alelnöke nyitotta meg, és köszöntõt mondott Schönberger Jenõ, a római katolikus egyház szatmári megyéspüspöke.
Varga Attila, jogász, parlamenti képviselõ vezetésével elsõként Szekernyés János, közíró, temesvári helytörténész Jakabffy Elemér, a kisebbségi jogok védelmének letéteményese címû elõadása hangzott el, majd Csapody Miklós, az MTA Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa Jakabffy kultúrpolitikai felfogásáról értekezett. A kolozsvári Székely István, politológus, a Jakabffy által alapított Magyar Kisebbség folyóirat mai fõszerkesztõje a kulturális autonómia lehetõségeit és annak dilemmáit boncolgatta. Bálint-Pataki József, tanár, könyvtáros Budapestrõl Neve több volt, mint áruvédjegy - Határon Túli Magyarok Hivatala, mint kormányzati intézmény címû értekezése különösen izgalmas volt, hiszen Bálint-Pataki a HTMH-nak indulásától munkatársa, 2002-tõl néhány éven át az elnöke volt.
Szili Katalin, a Magyar Országgyûlés korábbi elnöke, a Magyar Parlament Nemzeti �?sszetartozás Bizottságának alelnöke vezette a tanácskozás délutáni felét, ebben a részben négy utódállamból meghívott elõadó szólt a kisebbségpolitika más-más aspektusairól. Elsõként Göncz László, történész, Lendván élõ parlamenti képviselõ a szlovéniai kisebbségvédelem idõszerû kihívásáról, az általános nemzetiségi törvény elfogadásának esélyeirõl tartott elõadást. A jelenlevõk meghallgathatták Köteles Lászlónak, az MKP Szepsiben élõ politikusának elõadását Magyarként Csehszlovákiától Szlovákiáig - Kisebbségként a XX. századi Felvidéken témakörben, a kijevi Tóth Mihály, jogásznak Kisebbségi nyelvhasználati jogok és a nemzeti önazonosság megõrzése Ukrajnában valamint Varga Attila, romániai magyar parlamenti képviselõnek Az emberi méltóság és a kisebbségi léthelyzet címû elõadását.
A tanácskozás délutáni folytatásában Katona Tamás budapesti történész, nyugalmazott nagykövet vezetésével elõadás hangzott el a kolozsvári Eckstein-Kovács Péter, jogász, elnöki tanácsostól Egy sajátos helyzetû kisebbség, a romák jogvédelme címmel. Tabajdi Csaba, EP képviselõ Az Európai Unió kisebbségvédelmi rendszerének lehetõségeirõl és korlátairól Szili Katalin pedig Autonómiaformákról és lehetõségeikrõl Európában és a Kárpát-medencében fejtette ki gondolatait. �?ket követte Duray Miklós felvidéki politikus, közíró, akinek elõadása: Változatlanság a változóban - Hogyan befolyásolta az EU-hoz való csatlakozás az elszakított magyar nemzetrészek helyzetét címet viselte.
A résztvevõk aznap még részt vettek a szatmárhegyi Páskándi-megemlékezésen, ahol megkoszorúzták a költõ szülõházának helyét jelölõ emléktáblát és a falu központjában lévõ mellszobrot. Köszöntõt mondott Daniel David, Szatmárhegy polgármestere, Huszti Gyula, a szatmárhegyi RMDSZ-szervezet elnöke, Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári fõkonzulja. A megemlékezés ünnepi szónokai a budapesti Csapody Miklós irodalomtörténész és a szatmárnémeti Felician Pop író voltak. A megemlékezésen közremûködtek a Szatmárhegyi Általános Iskola diákjai Kovács Franciska és Zilahi-Kató Klára tanerõk vezetésével, aki Páskándi Géza verseibõl adtak elõ egy összeállítást.
Sor került ajándékkönyvek ünnepélyes átadására is a Szatmárhegyi Községi Könyvtárnak. Elsõként Kádas Jánosné Pásztor Katalin a Tolcsva Jövõjéért Közalapítvány nevében közel kétezer kötetet tartalmazó könyvcsomagot adott át, a szállításban Tolcsva önkormányzata segítkezett, a község elöljárói is részt vettek a megemlékezésen. Gazdagította a könyvtárat Muzsnay Árpád, az EMKE alelnöke és Csapody Miklós is. A könyvtárban megtekinthetõ a budapesti Petõfi Irodalmi Múzeum által összeállított kiállítás, amely Páskándi Géza életét, irodalmi munkásságát mutatja be az oda látogatóknak.
Május 21-én Jakabffy Elemér szatmári sírjánál imát mondott Hankovszky Ferenc püspöki helynök, beszédet tartott Varga Attila, az RMDSZ szatmári parlamenti képviselõje és a szülõföld nevében Sallai István lugosi orvos. Jakabffy Elemér egykori lakóházának megkoszorúzásával ért véget a megemlékezés.
A X. Jakabffy Napok és a Páskándi-megemlékezés az Erdélyi Magyar Közmûvelõdési Egyesület szervezésében került megrendezésre, amelyet Szatmár Megyei Tanács támogatta. A szervezést Muzsnay Árpád irányította.
Felvidék.ma

2011. május 23.

Rosszul áll az õshonos kisebbségek ügye
Jakabffy Elemér politikus, író és lapszerkesztõ születésének 130-ik évfordulója alkalmából Kisebbségvédelem a 20. és 21. században - Kisebbségi jogok a Népszövetségtõl az Európai Unióig címmel tizedik alkalommal rendezték meg hétvégén Szatmárnémetiben a Jakabffy-napokat.
Az ünnepség keretében kisebbségi tanácskozást is tartottak.
Csökken a cigány népszaporulat
A meghívottak hangsúlyt helyeztek a cigánysággal kapcsolatos problémákra, ezek köré szervezõdött Eckstein-Kovács Péter, a román államelnök kisebbségügyi tanácsosának mondandója is, aki hangsúlyozta: komoly elõrelépések történtek Romániában e téren. Kiemelte például a közösségi mediátorok eredményeit, akik munkája nyomán várhatóan csökkenni fog a romák szaporodási rátája. Eckstein szerint míg 20 évvel ezelõtt egy cigányasszony általában 3,6 gyereket szült, ez az arány a közeljövõben várhatóan 2,4-re csökken majd. A következõ népszámláláson azonban ennek ellenére a roma lakosság arányának növekedése várható, ugyanis a többi nemzet körében erõsen érezteti hatását a gyerekvállalási kedv csökkenése, illetve az elvándorlás.
Az Unió nem szól bele
Tabajdi Csaba MSZP-s európai parlamenti képviselõ Az Európai Unió kisebbségvédelmi rendszerének lehetõségei és korlátai címû elõadásában kifejtette: az Uniónak lényegében nincsenek eszközei arra, hogy a tagországok esetében kisebbségi kérdésekben fellépjen. EU-n kívüli, illetve csatlakozási fázisban levõ országok esetén hallatja ugyan néha a hangját, a felvétel után viszont már nincs módja befolyása érvényesítésére. Példaként felhozta a lettországi oroszok esetében tapasztalható visszalépést illetve a magyar kisebbség jogait csorbító szlovák nyelvtörvényt. Vannak olyan ügyek, melyek elérik az Európai Unió ingerküszöbét, azonban ezek soha nem az õshonos kisebbségekkel kapcsolatosak - fejtette ki Tabajdi, rámutatva, hogy az egyesült Európa országaiban gond van a többségi identitással is. Ez akkor látszik élesen, amikor egy erõs identitású kisebbség, például a muszlimok megjelennek. A képviselõ szerint a gond az, hogy a vezetõ politikusok a többségi identitással kapcsolatos kérdésekre nem adnak választ, vagy rossz válaszokat adnak. Hangsúlyozta, még jogszabálytervezetek szintjén sincs rendezve az õshonos kisebbségek ügye. Elismerte ugyanakkor a magyar EU-elnökség idején kidolgozott romastratégiát, sok sikert kívánva a magyar kormánynak a magyarországi cigányok munkába állítását célzó törekvésekhez.
Nemzetstratégiát sürgetett Szili
Aki nem tudja, hogy merre hajózik, annak nincs jó szél - szögezte le Szili Katalin, utalva arra, hogy a magyarságnak égetõ szüksége van egy olyan nemzetstratégiára, amely mögé kivétel nélkül felsorakozik minden politikai erõ. A volt házelnök véleménye szerint nem szabad a magyarországi politikai közbeszédben olyan témáknak felmerülniük, amelyek árthatnak a határokon kívül élõ magyarságnak. Autonómiaformák és lehetõségeik Európában és a Kárpát-medencében címû elõadásában számos példát hozott fel közösségi önrendelkezési formákra. Mint rámutatott, körülbelül 50 európai közösség rendelkezik valamilyen formában autonómiával, és minden nyolcadik uniós polgár kisebbségi helyzetben él, azonban egyelõre nem beszélhetünk tipizálható autonómiamodellrõl, ezt kidolgozni a jövõ feladatai közé tartozik. A képviselõ szerint ahogy Magyarország vezetõ szerepet vállalt az európai romastratégia kidolgozásában, úgy kell kezdeményezniük a magyar politikusoknak a kisebbségi jogokra vonatkozó szabályzatrendszer kidolgozását is. Szili Katalin szerint a rendszerváltás óta egyetlen olyan eset ismeretes, amikor a magyarországi pártok egyként álltak ki a határon túli kisebbségek érdekében, ez pedig a szlovák nyelvtörvénnyel kapcsolatban történt, ez tekintendõ követendõ példának a jövõre nézve.
Duray Miklós felvidéki író, politikus Változatlanság a változóban - Hogyan befolyásolta az EU-hoz való csatlakozás az elszakított magyar nemzetrészek helyzetét? címmel tartott beszédében kifejtette: a Kárpát-medencei, évtizedes etnikai konfliktusok a Szovjetunió szétesésével kiújultak. Hiába reménykedett abban a magyarság, hogy az ellentétek feloldódtak - a szocialista blokkba való tartozás idején a közös ellenségkép mindössze elfedte a mélyben húzódó problémákat. Rámutatott: nemcsak a nemzetiségi ellentétek terén ismétli magát a történelem, az igen erõs külföldi befolyás is megmaradt. Állítása szerint a szovjet-amerikai hidegháborút az nyerte, akinek több pénze volt, a szovjet hatalom titkosszolgálata pedig már a 80-as években elõre látta a vereséget. Ezért szervezte meg a '89-es rendszerváltásokat, a barbatrükköt a közép-kelet-európai országokban, melyek során lényegében a kialakuló demokratikus társadalmakba átmentette hatalmát - emberei befolyásos politikusokká, cégvezetõkké lettek a volt szocialista államokban. Duray szerint Magyarország esetében az elmúlt 8 év történései igen jól illeszkednek ebbe a sorba.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár)

2011. július 21.

Tusványos: a romániai magyar koalíció esélyei és buktatói
Nem túl jók a kilátások arra, hogy létrejöjjön az együttműködés a romániai magyar politikai szféra szereplői között – ezt a következtetést lehet levonni azon beszélgetésből, amelyet szakértők részvételével tartottak az EMNT Jakabffy sátorban szerdán délután Tusványoson.
Ifjabb Toró Tibor politológus vitaindítójában megállapította: a bejegyzésre váró Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) esélyeit jelentős mértékben nehezíti, hogy nem biztos, hogy Tőkés László EMNT-elnök népszerűsége átvihető az általa létrehozni kívánt politikai alakulatra. A kérdés az: van-e harmadik út az egységparadigma és a hárompólusú erdélyi magyar politikai élet között? Megállapította: bizonyos kérdéseket ki kell vonni a napi politikai harcból, a versenytársaknak pedig kölcsönösen el kell ismerniük egymást.
Székely István Gergő politológus rámutatott: az erdélyi magyar politikai szféra szereplői között nincs akkora konfliktus, mint a délvidéki és a felvidéki magyar pártok között, arról ugyanis konszenzus van, hogy a romániai magyarságot nem egyének szintjén, hanem teljes entitásként kell a többségi társadalomba integrálni. Problémát jelenthet ugyanakkor, hogy az EMNP autonómiája hiányos lehet – amennyiben ugyanis túlságosan összefonódik az őt támogató Fidesszel, a magyarországi kormánypárt érdekeit is képviselnie kell, ami azonban ütközhet az EMNP tagságának és szimpatizánsainak érdekeivel. Ráadásul az, hogy Tőkés László nem vállalta el a pártelnökséget, nehezíti, hogy karizmája átsugározzon a pártra. Rámutatott: jelenleg a konfliktushoz, nem pedig a versengéshez áll közelebb a viszony az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt között, az EMNP-nek akkor lehet a kiegyezésre esélye, ha abban az RMDSZ-t is érdekeltté teszi valamilyen módon.
Kósa András László szociológus rámutatott: Románia erős központosítottsága miatt jelenleg az RMDSZ azon elve tűnik hatékonyabbnak, hogy Bukarestben kell hangsúlyosabban jelen lenni, mivel a magyar kisebbséget érintő fontos kérdésekről ott születik döntés – ez azonban csak addig működik, amíg kormányon van, helyi szinten, a helyi közigazgatásban viszont gyakran nem tud hatékonyan politizálni.
Bakk Miklós politológus, lapunk korábbi munkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy konszenzust kell kialakítani arról, mely területeken versenyeznek és mely területeken működnek együtt a romániai magyar politikai alakulatok. Ugyanakkor azt is fontosnak nevezte, hogy ne csupán a célok, hanem az eszközök és prioritások tekintetében is konszenzus legyen.
Székely István, a Jakabffy Elemér Alapítvány elnöke szerint a siker érdekében az EMNP-nek a jövő évi önkormányzati választáson szavazatmaximáló technikát kell alkalmaznia, vagyis minden olyan településen saját jelöltet kell indítania, ahol akár csak egy szavazatot is kaphat, mivel az így kapott voksokat felhasználhatja alkupozíciói erősítésére a parlamenti választások előtt. Az önkormányzati választásokon várható éles versenyhelyzet ugyanakkor tovább mélyítheti a konfliktust, ami rontja a megegyezés esélyét az RMDSZ-szel – mutatott rá. Székely hozzátette: egyik magyar politikai alakulat sem beszél az alternatív választási küszöb meglétéről, pedig az abban az esetben is kedvező eredményt hozhat számukra, ha amúgy nem érik el az öt százalékos parlamenti küszöböt.
(Nem jön Băsescu? „Nem tudunk arról, hogy Traian Băsescu eljönne Tusványosra” – mondta el a Krónika kérdésére Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke. Mint ismeretes, a román államfő az elmúlt években részt vett az Orbán Viktor magyar kormányfő szereplésével megtartott szombati beszélgetésen, most azonban a tábor tematikája miatt – Összenő, ami összetartozik – nem kapott meghívót. Ennek ellenére fölmerült, hogy mégis eljönne. Toró közölte: jelenlegi tudomásuk szerint nincs szó arról, hogy Băsescu Tusnádfürdőre készülne.)
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)

2011. július 21.

Kirekesztő Tusványos?
A szabadegyetem eredeti céljaitól való eltávolodással vádolják a tábor szervezőit
A 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem szervezői elhárítják ugyan azt a vádat, hogy az évek során a Tusványos néven ismert rendezvény kirekesztővé vált, ám a tábor első „politikai” napján csak a Fidesz meghívottjai és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) képviselői vettek részt a különböző témákban szervezett kerekasztal-beszélgetéseken.
„Tusványos ragaszkodik a hagyományokhoz, de nem kényszeríthetjük hogy elmondja a véleményét az, aki nem akarja elmondani” – jelentette ki tegnap, a Tusnádfürdőn zajló 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem első „politikai” napján Toró T. Tibor.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnökét – aki már az első szabadegyetemek szervezésében is részt vett – arra reagáltattuk, hogy bírálói szerint a rendezvényre mára már a kirekesztés a jellemző.
Törzsök Erika magyarországi szociológus, a Határon Túli Magyarok Hivatalának volt szabaddemokrata vezetője a Népszabadság tegnapi számában úgy fogalmazott: kezdetekben a román–magyar történelmi megbékélés részeként határozták meg a szabadegyetemet, az évek múlásával azonban a tábor célja is, szervezői is sokat változtak. Tusványos mára „az önmagába zárkózó Fidesz-vezetés üzenetfüzetévé vált” – jelentette ki a lapnak a kisebbségkutató.
Toró kérdésünkre elhárította a kirekesztés vádját. Ellenvetésként elmondta, meghívták az RMDSZ elnökét is a szabadegyetemre. „Ha Kelemen Hunor nem jön el pénteken, akkor a székét üresen hagyjuk” – magyarázta.
Tábor bennfenteseknek
A szervezők egyházi áldással indították útra az egész héten zajló rendezvénysorozatot, amelyen egyelőre – Toró állításának ellentmondva – úgy tűnik, hogy csak a Fidesz meghívottjai és az EMNT vesznek részt: magyar-román és magyar-magyar szempontból is „zártkörű” az idei program. Sándor Krisztina szervező az ÚMSZ-nek elmondta, „egyelőre semmi előrelépés” a román államfő esetleges látogatása kapcsán, még mindig nem tudni, hogy Traian Băsescu tiszteletét teszi-e a táborban.
Idén távol maradnak a demokrata liberális politikusok is. Toró T. Tibor ennek kapcsán lapunknak úgy fogalmazott: „nem kell pánikba esni”, a távolmaradás azzal magyarázható, hogy már érződik a választási kampány előszele, és ezért nem tettek eleget a román párt politikusai a meghívásnak.
Arra a felvetésre, hogy a jónak mondott Fidesz– PDL kapcsolat alapján nem járt volna-e az ideinél határozottabb figyelem a nemzetpolitikai szempontból stratégiainak tartott rendezvénynek, Toró T. Tibor azt válaszolta: a két párt viszonya most is jó, európai szinten több kérdésben is együttműködnek a felek, de „vannak olyan helyzetek, amikor nem a ráció dönt, ezért nem jöttek el a román politikusok”.
Az állampolgárság tétje
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes tegnapi beszédében emlékeztetett, hogy a könnyített magyar állampolgárság bevezetésére azért volt szükség, mert a térségben felgyorsult a magyarság asszimilációja, és az eddiginél hatékonyabb támogatáspolitikára van szükség. A kettős állampolgárság igénylésének folyamatával külön kerekasztal-beszélgetés foglalkozott.
Ezen többek között részt vett Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős államtitkár, aki elmondta: előrejelzések szerint kétszázezer igénylést nyújtanak be az idén a kedvezményezettek. Ezt a nagyságrendet a helyettes államtitkár a magyar államigazgatás „sikertörténetének” nevezte, és úgy fogalmazott, ennél többet nem is lehetne elérni.
Nagyhajú Béla, a bevándorlási hivatal vezérigazgatója hozzátette, eddig az összes állampolgári kérelem negyven százalékát Csíkszeredában, húsz százalékát pedig Kolozsváron nyújtották be, erdélyiek a legaktívabbak a honosítás terén. A vezérigazgató mindenkinek javasolta, hogy vegyék fel a magyar állampolgárságot, „függetlenül attól, hogy milyen vér csörgedez” a kérelmező ereiben. A magyarországi közhivatalnok többek között azért nevezte fontosnak a státusz megszerzését, mert így biztosan „lehet majd szavazni”.
A szavazati jog biztosítása kapcsán Semjén Zsolt kijelentette: „mi megadjuk a jogot, és aztán majd az emberek eldöntik, hogy élnek-e vele”. Németh Zsolt külügyi államtitkár hangsúlyozta, ez az intézmény nem az elvándorlást ösztönzi, hanem a helybenmaradást segíti. Ennek ellentmondott a bevándorlási hivatal vezérigazgatójának nyilatkozata, aki a magyarországi munkavállalás szempontjából fontosnak nevezte, hogy a honosítást kérők fele 21-45 év közötti, tehát aktív munkavállaló.
Konszenzust remélnek
Tusványos első „politikai” napját érezhetően beárnyékolta, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzését elutasította a bíróság. A tegnapra tervezett szakmai beszélgetések és felszólalások központi témája ugyanis az új alakulat RMDSZ-szel való együttműködése és a magyar–magyar összefogás fontossága volt. Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes még a nyitóbeszédében emlékeztetett, hogy a parlamenti bejutást kockáztatják az erdélyi politikai szervezetek, ha nem tudnak egyezségre jutni.
A meghívott szociológusok és politológusok a Jakabffy Elemér Alapítvány sátrában cseréltek eszmét arról, milyen jövője lehet az RMDSZ és a bejegyzésre váró EMNP együttműködésének. Székely István Gergő, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet munkatársa úgy fogalmazott: a Fidesz politikája „meredeken változott”, a magyarországi kormánypárt elvárja, hogy a határon túli magyar politikai pártok elkötelezzék magukat, és az azt is jelentheti, hogy a vele szövetségben lévők a nagyobbik magyar kormánypárt érdekei szerint döntsenek a román belpolitikában is.
A szakmai kerekasztal központi kérdése volt, hogyan biztosíthatók az EMNP és az RMDSZ között a kiegyezés feltételei, továbbá, hogy létrehozható-e egy olyan erdélyi magyar választási párt a következő romániai választások előtt, amely biztosítani tudná a parlamenti bejutást a magyar jelöltek számára. Új Magyar Szó (Bukarest)

2011. július 22.

Tusványos 2011: egy kis erdélyi magyar pártpolitika
Sokan úgy remélték, a július 19. és 24. között zajló Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében hivatalosan is bejelenthetik egy új romániai magyar politikai szereplő, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megszületését. A párt hivatalos bejegyzése azonban – egyelőre – elmaradt. Ez azonban nem akadályozta meg a szabadegyetemen résztvevő politológusokat, szakembereket, hogy elbeszélgessenek a kialakulóban lévő új erdélyi magyar pártrendszerről.
A múlt hétvégén közzétett ítéletében a Bukaresti Törvényszék első fokon elutasította az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzését. A döntés nem végleges, az egy-két hét múlva nyilvánosságra kerülő bírói indoklás után az alapítók fellebbezhetnek a Bukaresti Ítélőtáblánál. A már létező civil szervezet, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és ennek elnöke, Tőkés László körül megszülető új politikai tömörülés bejegyzésének folyamata hivatalosan idén májusban kezdődött el.
Toró T. Tibor, az EMNP létrehozását kezdeményező EMNT ügyvezető elnöke kijelentette, nem esett jól a hír, ám nem is esnek kétségbe. Véleménye szerint a bíróság indoklásában kifogásolni fogja az alapítók azon szándékát, hogy két nyelven, vagyis nemcsak románul, hanem magyarul is bejegyezzék a formációt. Toró szerint ebben semmi törvénytelen nincs, korábban a Magyar Polgári Párt (MPP) is így járt el. A második pont, amely a kedvezőtlen döntés alapjául szolgálhat az maga az „erdélyi” megnevezés, ugyanis az egyik óvás szerint nem létezik Romániában ilyen közigazgatási egység. A politikus optimizmusnak adott hangot, amikor rámutatott, örülnek, hogy a bíróság nem emelt kifogást az EMNP alapszabályával, illetve a néhány hónap alatt összegyűjtött közel 30 ezer aláírással szemben, és elutasította a kézjegyek hitelességét firtató óvásokat is.
Ez azt jelenti, hogy csak kisebb procedurális akadályok állnak az alakulat bejegyzésének útjában. Illetve van még egy ennél sokkal hatalmasabb probléma: a bíróság politikai befolyása. Toró ez utóbbi tényezővel kapcsolatban így nyilatkozott:
Tudtam, hogy nem könnyű Romániában bejegyezni egy pártot, és hogy ennek hátterében igazából politikai döntések húzódnak meg. Az EMNP esetében például teljesen nyilvánvaló volt az ügyész politikai befolyásoltsága.
Átalakulóban a romániai magyar politizálás
A részleges kudarc ellenére a kedden kezdődött Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor (rövidebb nevén: Tusványos) második napján, szerdán erdélyi magyar politológusok vitatták meg az EMNP megjelenésével beálló politikai változásokat. A beszélgetés elején leszögezték, az elmondottaknak akkor van értelme, ha az új pártot előbb-utóbb tényleg bejegyzik.
A nyilvánvaló eltérésektől eltekintve a felszólalások közös elemét olyan lehetséges modellek felvázolása képezte, amelyek alapul szolgálhatnak az átalakuló erdélyi magyar pártrendszer strukturálása számára. Bakk Miklós kolozsvári politológia-professzor azonban azt is elmondta, meg van a maga ideje az elméleti modellezésnek, elemzésnek és a politikai cselekvésnek is. Meglátása szerint az elmúlt időben a szakemberek elegendő teoretikus mintát, elképzelést gyártottak, most a politikusokon a sor, hogy tapasztalatuk és kreativitásuk felhasználásával megtalálják a számukra megfelelő változatot.
Az EMNP megjelenésével egy háromszereplős romániai magyar politikai tér születik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a Magyar Polgári Párt (MPP) és a születendő tömörülés részvételével. Egy konszenzusos struktúra létrehozása, egy „magyar koalíció” vagy „magyar összefogás” megteremtése azért létfontosságú, hogy áthidalja az egység és pluralizmus erdélyi magyar dilemmáját. Az egységes politikai platform szükséges a romániai magyarság parlamenti jelenlétének tükrében, a pluralizmus előnyei pedig ennél talán még egyértelműbbek. A politikai tér többszereplős mivolta pedig nemcsak egy lehetőség, hanem egy kész tény, valóság, melyet az RMDSZ még mindig nem ismer el.
A felszólaló politológusok szerint egy olyan fajta együttműködésre lenne szükség, amelyben néhány alapvető kérdést a közpolitikai harcokon fölé helyeznének az egyes szereplők. Ifj. Toró Tibor arra is rámutatott, alapvető követelmény, hogy az egyes aktorok legitim szereplőkként ismerjék el egymást.
A kialakuló hármas politikai erőtér sajátosságait Székely István Gergő, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet munkatársa vázolta fel. Véleménye szerint három törésvonal fedezhető fel nemcsak az erdélyi, hanem az egész határon túli magyar politikában. Ezek a törésvonalak jobb- és baloldalra sorolják be a különböző pártokat. Az első törésvonalat az etnopolitikai követelések intenzitása képezi. Eszerint Romániában az RMDSZ a mérsékeltebb, míg az EMNP és az MPP a radikálisabb táborba helyezhető. A központi hatalomhoz, illetve az anyaországhoz való viszony adja a másik két törésvonal alapját.
Ez utóbbival kapcsolatban Székely István Gergő rámutatott arra, hogy a magyar kormány és a Fidesz nemzetpolitikai stratégiája megköveteli, hogy mindegyik határon túli magyar párt nyíltan állást foglaljon. Vannak pártok (EMNP, MPP), melyek egyértelműen kötődnek a Fideszhez, és olyanok is (RMDSZ) melyek viszonya az anyaországi kormánypárthoz zavaros. Az választójog kiterjesztésével ez a szempont még erősebbé válik majd, minden kisebbségi magyar pártnak anyaországi partnert kell találnia (ez fordítva is igaz). A felmerülő kérdés az, hogy mennyire csökken így az határon túli magyar pártok autonómiája, mennyire válnak függővé az anyaországi pártoktól. Mi történik például az EMNP-vel, ha a Fidesz már nem lesz kormányon? – tette fel a kérdést Székely István Gergő.
Bakk Miklós bemutatta az együttműködés létrejöttét akadályozó tényezőket. Elmondta, nehéz eldönteni, melyek legyenek azok az elemek, melyek a közpolitikai verseny szféráján kívülre kerülnek, valamint melyek azok, amelyek folyamatos vita tárgyát képezhetik. Hogyan oldható meg, hogy az így létrehozott keretet időről időre felülvizsgálják, újratárgyalják és a változó körülményekhez alakítsák? Olyan aprónak tűnő technikai kérdések is gondot okozhatnak, mint az, hogy melyik párt neve alatt fusson a létrejövő választási koalíció. Ugyanis szükség van arra, hogy papíron egyetlen párt, nem pedig egy pártszövetség zászlaja alatt induljon a „Magyar Koalíció”, hiszen a választási küszöb pártoknak csak öt, pártszövetségeknek pedig 8 százalék. A politológus véleménye szerint ilyen és ehhez hasonló konfliktusok élnek a különböző felek között, azonban az esetenként túlburjánzó autonómia-diskurzus elrejti ezeket.
Tényleg szükség van magyar összefogásra?
Ezt a kérdést dobta föl Székely István, a Jakabffy Elemér Alapítvány igazgatója. Rámutatott, hogy túl sok szó esik az öt százalékos választási küszöbről, ám senki nem beszél arról, hogy a román törvények értelmében létezik egy alternatív választási küszöb is. Ezt azt jelenti, hogy olyan pártok is bejuthatnak a parlamentbe, akik nem kapják meg országos szinten a szavazatok öt százalékát, de első helyen végeznek hat képviselői és három szenátori egyéni körzetben. A 2008-as választások után az RMDSZ-nek 22 képviselője és 9 szenátora ül a bukaresti törvényhozásban. Igaz, a választási rendszer furcsasága miatt nem mindegyik politikus végzett első helyen az egyéni körzetében, de joggal feltételezhető, hogy két versengő magyar párt is elérheti az alternatív választási küszöböt. Ilyen körülmények között pedig nem is biztos, hogy a szereplők szükségét látják a megegyezésnek.
Pap Szilárd István
Kitekintő.hu

2011. július 22.

Kárpát-medence mint magyar belgazdasági tér
Tusványos talpraállt az előző napi vihar okozta sokkból. Ehhez nyilván kellett az égiek jóindulata is, hiszen az eltévedt cseppeket leszámítva tegnap nem esett napközben Tusnádfürdőn.
A kárlista így néhány elrepült sátorra – köztük a Corvina rendezvénysátrára – korlátozódott, három, letört ágak által károsított gépkocsira és a sajnálkozásra, hogy a sokak által nagyon várt szerda esti Intim Torna Illegál- és a Shantel-koncert a szabadtéri kezdést követően a sportcsarnokba szorult – és értelemszerűen csorbult.
Az egyetlen út
Még pipáltak a hegyek, amikor meglehetősen szép számban kezdtek gyűlni az érdeklődők a nap első előadására a fősátorban, ahol rangos társaság értekezett a gazdasági válságról, új fejlesztési stratégiákról. Christopher P. Ball amerikai professzor elsősorban a krízis globális kialakulásáról és az amerikai gazdaságra gyakorolt középtávú hatásairól beszélt. Szatmáry Kristóf, a magyar nemzetgazdasági minisztérium belgazdaságért felelős államtitkára már földrajzilag is közelebb hozta a válságot. Ő elsősorban az államok, illetve az állami költségvetések válságáról beszélt, amelyek hatásai a 2008 előtti praktikákkal már nem túlélhetőek. Az eurorégió válságáról azt állította, hogy a közös pénz hosszú távú fenntartásához közös gazdasági stratégia szükséges, amiről egyelőre aligha beszélhetünk. "Az Orbán-kormány a munka alapú, értékteremtő gazdasági fellendülést szorgalmazza az eddigi spekulatív kapitalizmus helyett. Szerintünk ez az egyetlen járható út" – fogalmazott Szatmáry. Az ezt célzó intézkedések – bár meglehetősen nagy nemzetközi ellenállásba ütköztek – szempontjából szerencsésnek nevezte, hogy Európa ennél sokkal nagyobb deficitszámokkal küszködött, s a maga bajával elfoglalva nem helyezte még szigorúbb "karanténba" Magyarországot. Kollégája, Hidvéghi Balázs nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár szerint a gazdasági fellendülés legfőbb motorja a kisvállalkozói réteg, amelyet csak kiszámítható gazdasági környezet megteremtésével lehet átsegíteni a túlélés dimenziójából a megerősödés területére. A kilábalás útjai közül kettőt nevezett meg: a vallási turizmust és a fürdőturizmust. "A Kárpát-medencében meglehetősen élénken él a Mária-kultusz, Mária-utak kialakításával akár Il Camino rangú és látogatottságú programokat is ki lehet alakítani" – magyarázta. Egy másik, sokat ígérő ágazat lehet a fürdőturizmus, mely Erdély rengeteg vizét az anyaországi vállalkozók szakértelmével párosítva lehetne sikeres. A két magyarországi előadó egyetértett abban, hogy a Kárpát-medence gazdasági térségének kialakítása révén ezek az ügyek rövidesen a magyar belgazdaság kategóriájába kerülnek. Népszámlálás trükkökkel
Az év egyik legfontosabb kihívásának "környékét" járták be a Népszámlálás 2011 – mi és miért fontos? című előadás résztvevői. A sort Kiss Tamás szociológus, az Országos Kisebbségkutató Intézet munkatársa kezdte, aki arra számít, hogy a romániai magyarság száma 1,275–1,3 millió közötti lesz a felméréskor. A legutóbbi népszámlálás sokkjának ismétlődését nem tartja valószínűnek, mivel csökkent az elvándorlás, illetve a magyar értelmiségiek körében nőtt a gyermekszaporulat. Számcsökkentő tényező lehet viszont a roma öntudatosodás. Szerinte összességében a magyarság enyhe aránynövekedése várható. Székely István, a kolozsvári Jakabffy Elemér Alapítvány elnöke a népszámlálás technikai részleteiről beszélve elmondta: lesznek magyar űrlapok és kétnyelvű kérdezőbiztosok is. Van néhány pozitív változás, az űrlapokon például üres mezőbe kell beírni a vallási hovatartozást, nem pedig opciót választani, ahogy eddig volt. A népszerűsítésre szánt költségvetés 6,6 százaléka a magyarság rendelkezésére áll, az ebből készülő anyagokkal elsősorban a vegyes házasságokban élőket, illetve a vegyes etnikai környezetben élő magyarokat szeretnék elérni. Roppant fontos a lebonyolító önkormányzatok felkészítése, minél több magyar kérdezőbiztos rendszerbe emelése, a nyelvi periférián élők megszólítása.
Az EMNT népszámlálási munkacsoportjának vezetője, Demeter Szilárd – a népszámlálás szlogenje, A magyarnak lenni jó ötletgazdája – úgy tartja, hogy mivel a népszámlálás nem a jelenről, hanem a jövőről szól, jövőképet is kell mellékelni a népszámláláson megszólítandó embereknek. A nemzetpolitikai töltetű üzenet remélhetőleg ösztönzően hat majd a tévelygőkre, már-már identitásukat vesztőkre is. Kapitány Balázs, a magyarországi Központi Statisztikai Hivatal tudományos titkára szerint majdnem minden tekintetben előrelépés tapasztalható a 2001-es népszámlálás körülményeihez képest, ám a részletes utasítás még mindig rengeteg trükkre ad lehetőséget. Többek között felhívta a figyelmet arra, hogy regionális jellegű identitásbevallást – csíki, erdélyi stb. – a biztosoknak be kell írniuk, ám ezek automatikusan a románság lélekszámát gyarapítják az utólagos kódolásokkor.
Csinta Samu. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. december 15.

Érdekmentesen és közérthetően a politikáról
Beszélgessünk politikáról. Közérthetően cím alatt indított beszélgetéssorozatot a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (Sapientia-EMTE) kolozsvári karának Jogtudományok és Európai Tanulmányok tanszéke és a Jakabbfy Elemér Alapítvány. Az intézmények célja, hogy érdekmentes, közérthető viták keretében lehessen boncolgatni, megismerni a napi közéleti események hátterét, a politikai törekvések mozgatórugóit, az erdélyi közvéleményt foglalkoztató témákat. A rendezvénysorozatot A Romániai választási törvény lehetséges átalakulása című kerekasztal-beszélgetés nyitotta meg kedden.
A Toró Tibor politológus, a Sapientia-EMTE oktatója által moderált panelen Székely István Gergő politológus, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa, Székely István politológus, a Jakabffy Elemér Alapítvány igazgatója és Zsigmond Csilla szociológus, a Sapientia-EMTE Társadalomtudományi Intézetének oktatója fejtették ki véleményüket.
Az erdélyi nyilvánosságban egyre kevesebb helyet kapnak az érdekmentes szakmai beszélgetések, amelyeknek talán legmegfelelőbb helyszíne a jellegéből kifolyólag független egyetem – fejtette ki a beszélgetést megnyitó Tonk Márton, a Sapientia-EMTE dékánja.
Székely István politológus, a rendezvénysorozat társszervezője és egyik ötletgazdája kiemelte: szempont a megközelítés tudományos jelentősége, a közérthetőséget biztosító diskurzus-modell érvényesítése, illetőleg az a tény, hogy a Jakabffy-Sapientia Klubban meggyőződésétől és tisztségétől függően mindenki helyet kaphat.
Toró Tibor politológus arra kérte a beszélgetőtársakat, értékeljék a kormánypártok, az ellenzéki pártszövetség szemszögéből a választások összevonására irányuló politikai szándékot, szem előtt tartva az erdélyi magyar politikai alakulatok viszonyának lehetséges alakulását is.
Kinek és miért előnyös az összevonás
Amikor elkezdtek a választások összevonásáról tárgyalni, úgy tűnt, az Európai Unió a közeljövőben kilábalhat a válságból, a román kormány pedig kárpótolni tudja a megszorító intézkedések csomagjának egyes elemeit – magyarázta Székely István. Ennek ellenkezője következett be, így a nagyobbik kormánypárt (PD-L) a közösség szemében még hitellel bíró helyi politikusaira alapozná választási stratégiáját. A választások összevonása esetén ugyanis feltételezhető a láncszavazás, hiszen a voksok pártok közti megosztása olyan tudatos politikai kultúrát feltételez, amely nem adott – fejtette ki. Az RMDSZ-nek ugyanakkor érdeke a szavazatokkal arányos képviseletet biztosító arányosság elvének, a parlament nagyságrendjének megőrzése, illetve az alternatív választási küszöb (ennek értelmében mandátumhoz jutnak azok a pártok is, amelyek megszerzik a szavazatok többségét hat képviselőházi, illetve három szenátusi választókerületben – szerk. megj.). megmaradása, amely mondhatni, az eredményektől függetlenül is biztosíthatja az RMDSZ törvényhozási képviseletét.Az ellenzéknek nyilván előnyösebb lenne külön szervezni a választásokat, hiszen önkormányzati szinten várhatóan olyan jelentős szavazatszámot mutathatnának fel, amelyet később átalakíthatnának parlamenti mandátumokra. Összevonás esetén a törvényhozási választások nyertese a fent említett választói magatartás folytán valószínűsíthetően nyer a megyei és helyi önkormányzatokban is. Azáltal, hogy a győztes valószínűleg mindent visz, a pártrendszer szintjén károsulhat a súlyok-ellensúlyok demokratikus rendszere – fejtette ki Székely István.
A jelenlegi népszerűségi mutatók szerint a PD-L támogatottsága csökkent, így pozíciókat veszthettek volna, amennyiben a helyhatósági választásokat tavasszal tartják meg – emelte ki Zsigmond Csilla szociológus. A sikeres helyi eredményekre jellemzően könnyebb országos szintű kampányt felépíteni. Így ha a magyar–magyar összefogás nem valósul meg, az intézményi kereteit építő Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) számára is tárgyalási alapot nyújthatott volna az előzetesen szervezett helyhatósági választásokon való eredményes részvétel – vélte.
Nem mindegy, az RMDSZ és az EMNP teljes értékű jogi koalíciót köt-e a helyi választások szintjén – hangsúlyozta Székely István Gergő politológus. A Jakabffy Alapítvány igazgatója, Székely István viszont megjegyezte: az EMNP még intézményesülésének elején tart, a pártépítés dinamikája késésben van, így az időtényező fontos számukra.
Törvénytervezetek és vonatkozásaik
A szakemberek a különböző választási törvénytervezetek vonatkozásait is boncolgatták. Mint ismeretes, a novemberben ismertetett javaslatot a demokraták végül előnytelennek ítélték, így december elején visszatértek a néhány tekintetben módosított, 2008-as választási törvényhez. Mindemellett az EMNP is megfogalmazott egy olyan ötletet, hogy a magyarság számarányának megfelelően különítsenek el a parlamentben helyeket a magyar honatyák számára.
Székely István Gergő és a Quaestum Analysis politikai elemző cég igazgatója, Illyés Gergely politológus a sajtóban megjelent nyilatkozatokból leszűrhető új eljárások tükrében újraszámolták a 2008-as választási eredményeket, hogy képet alkothassanak a novemberben felvetett rendszer lehetséges következményeiről. Tudni lehetett, hogy a képviselők létszáma 300-ra, a szenátoroké pedig 88-ra csökken. A szenátorokat egyszerű többségi rendszerben választották volna meg, a képviselőket vegyes választási rendszer segítségével. A létszámcsökkenés egyértelművé tette, hogy a választókerületeket is újra kell majd rajzolni – magyarázta Székely István Gergő. Megjegyezte: a választókerületi határok ismerete híján csak a szavazati preferenciákkal lehetett dolgozni a 2008-as eredmények alapján. A 2008-as választásokkor nem az döntött, hogy melyik jelölt milyen eredményt ért el választókerületében, hanem a szavazatok több mint 50 százalékának megszerzése. Ebben a rendszerben, aki relatív többséggel első helyen végez a választókerületben, mandátumot szerez.
Így került volna be az új rendszer értelmében a parlamentbe vélhetőleg 177 képviselő egyéni kerületből (illetve 195, ha a kisebbségi képviseletet a 300-as helyekre számolják). A fennmaradó 105 helyet az egyéni kerületekben alulmaradó pártok között osztották volna ki, vélhetően az eddig is alkalmazott d’Hondt módszerrel, a kompenzációs listákról. A megyei listákat felváltották volna az egyéni választókerületek, maradván csak az országos kompenzációs lista. A töredékszavazatok az egyéni kerületekben veszítő jelöltektől származnának, és vélhetőleg azoktól, akiknek a pártja teljesíti a parlamenti küszöböt. Az újraszámolás alapján a nagyobbik kormánypárt valamivel jobban, az ellenzék rosszabbul, az RMDSZ pedig nagyjából ugyanúgy teljesítene – összegezte a politológus, hangsúlyozva, hogy mindemellett az eredményeket jelentős mértékben meghatározták volna a választókerületek határai.
Székely István viszont az elemzés kapcsán megjegyezte: az újraszámolás helyes az akkori politikai támogatottság mandátumokra való konverziója szempontjából, de ma már teljesen más lenne a következtetés. Szerinte a PD-L-nek – akárcsak az RMDSZ-nek – egyértelműen a legnagyobb arányosságot biztosító választási rendszer alkalmazása az érdeke, hogy az ellenzék 50-60 százalék alatt teljesítsen. A módosítási javaslat tulajdonképpen Traian Băsescu államfőnek a 2007-es népszavazás kapcsán tett ígéretéhez kapcsolódott, nem a támogatottságában gyengült PD-L-nek. Ez az új rendszer nem kedvezett volna egyébként a magyar–magyar összefogásnak sem. Például, ha az RMDSZ a szavazatok 40 százalékával is mandátumot vihetett volna egy székelyföldi választókerületben, nyilván megkockáztathatta volna minimális veszteséggel a versenyt – fejtette ki Székely István.
Nem érdek az állandó jelenlét
Az EMNP említett javaslata kapcsán Zsigmod Csilla kiemelte: a román pártoknak nemigen lenne érdekük, hogy állandó jelenlétet biztosítsanak egy etnikai kispártnak, amely folyamatosan a mérleg nyelvét töltené be a törvényhozásban, vagy hogy az RMDSZ-nél radikálisabb szervezetek is bekerüljenek, amelyekkel nehezebb együttműködni. Valószínűsíthetően az RMDSZ sem lenne partner a törekvés támogatásában, amellyel adott esetben magát is nehezebb helyzetbe hozhatná. Székely István Gergő megállapítása szerint az EMNP javaslata az ötlet szintjén túlmenően jelképes provokációnak is tekinthető, amely a magyar kisebbség társnemzeti szerepét helyezi előtérbe.
Székely István szerint ellenben a felvetés hozzáadandó lehet a körvonalazódó, de a megvalósítástól még messze álló autonómia-csomaghoz, ugyanakkor kivonná a politikai rendszerből a magyar társadalmat, depolitizálná az etnikai törésvonalat.
A felelősségvállalással a parlament elé terjesztett választási törvényjavaslat csak néhány kisebb módosítást iktat a 2008-as választási törvénybe, amely az arányosság elvének érvényesülése miatt kedvező a kormánypártoknak. Az alternatív választási küszöb és a mandátumszámoló kulcsok megmaradnak, ezeket csak igazítják az új népszámlálási eredményekhez, így a parlament létszáma valamennyivel csökkenhet – magyarázta Székely István. A Jakabffy-Sapientia klub a közeljövőben Facebook-oldalt is létrehoz, amelyen további témák javasolhatók a kerekasztal-beszélgetésekre – hívta fel a figyelmet Toró Tibor.
ZAY ÉVA 
Szabadság (Kolozsvár)

2012. január 13.

Emlékezés a nagy elődre: kétszáz éve született Szathmári Pap Károly
Kerekasztal-beszélgetés, tárlatmegnyitók az egyéves program nyitónapján
Egyéves eseménysorozattal tisztelegnek – kolozsvári, bukaresti és más helyszínekkel – a 200 évvel ezelőtt született Szathmári Pap Károly fotó- és festőművész emléke előtt, jelentette be Hegedüs Csilla, az RMDSZ főtitkár-helyettese azon a tegnap délelőtti kerekasztal-beszélgetésen, amely a jubileumi ünnepségsorozat indítórendezvénye volt. Az RMDSZ és a Romániai Fotóművészek Szövetsége által szervezett beszélgetésen felszólalt Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter, Tóth István, a fotósszövetség elnöke, Murádin Jenő művészettörténész, Dan Matei, a kulturális minisztérium képviselője pedig bemutatta a Szathmári Pap Károly tiszteletére létrehozott weboldalt. A délután folyamán a magyar opera előcsarnokában átadták az Év Fotográfusa díjat, ezt követően a Bánffy-palotában megnyitották a Szathmári Pap Károly jubileumi Nemzetközi Fotóművészeti Szalont, és díjakat adtak át a Romániai Fotóművészet Napja alkalmából.
Szathmári Pap Károly festő- és fotóművész 1812. január 11-én született Kolozsváron. Románia első, és mindmáig legjelentősebb művészfotósa volt, kolozsvári, bécsi és itáliai tanulmányai után visszatért szülővárosába, majd Bukarestbe került. A világ első hadifényképészeként tartják számon, megörökítve a krími háború egyes hadszíntereit, dolgozott I. Miklós orosz cár és a török szultán részére is, udvari festő és fényképész volt a román királyi udvarnál, 11 nyelvet ismert. Neve előfordul Szathmáry Pap Károly és Szathmári Papp alakban is, románul pedig Carol Pop, vagy Carol Popp de Satmari változatban.
Kelemen Hunor, a román kulturális tárca vezetője, a Romániai Fotóművészek Egyesületével konzultálva, 2010-ben a romániai fotóművészet napjává nyilvánította január 11-ét, Szathmári Pap Károly születésnapjához kapcsolva a dátumot. Idén, a kerek évfordulóra való tekintettel, egy éven át szerveznek különböző rendezvényeket, Kolozsváron, Bukarestben és más helyszíneken. Az ünnepségsorozatot az Iskola Alapítvány székhelyén tegnap délelőtt sorra került, Szathmári Pap Károly hozzájárulása az európai fotóművészethez című kerekasztal-beszélgetés indította útjára, majd két másik helyszínen – a Kolozsvári Magyar Opera emeleti előcsarnokában, valamint a Művészeti Múzeumban – lehettünk tanúi a romániai fotóművészet napja alkalmával szervezett eseményeknek.
Az RMDSZ Főtitkársága, a Romániai Fotóművészek Szövetsége (RFSZ), és társszervezőként az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület által rendezett délelőtti beszélgetés első felszólalója Kelemen Hunor RMDSZ elnök, Kulturális és Örökségvédelmi miniszter volt. – A kezdeményezés, hogy január 11-e, Szathmári Pap Károly születésnapja legyen a romániai fotóművészet napja, több helyről érkezett, de a legerősebb impulzust Tóth Istvántól, a Romániai Fotóművészek Szövetsége elnökétől kaptam, aki már 2009 legvégén, közvetlenül miniszteri kinevezésem után fölvette velem a kapcsolatot. 2010. január 11-én a bukaresti Kereskedelmi Kamara előcsarnokában, a fotóművészek szövetsége által szervezett kiállításon beszéltünk részletesebben Tóth Istvánnal és a kollégákkal arról, hogy a szellemi örökség jegyében kötelességünk lenne ezt a napot a romániai fotográfia napjává nyilvánítani. Ezt 2010 májusában meg is tettük, egy kormányhatározat révén. Persze nem volt túlságosan egyszerű ez a folyamat, de mivel olyan lelkes emberek álltak mellettünk, mint Tóth István és munkatársai, valamint az én munkatársaim, így a román kollégákkal is meg tudtuk értetni és elfogadtatni azt, hogy miért éppen Szathmári Pap Károly születésnapja a legindokoltabb erre a célra – magyarázta a miniszter, visszaidézve az akkori eseményeket. Hozzáfűzte: ezzel a döntéssel arra is vállalkoztak, hogy Szathmári Pap Károly nevét és a hozzáfűződő szellemi és tárgyi örökséget visszahozzák a XXI. századi erdélyi magyar kulturális életbe, a köztudatba. Kelemen ugyanakkor bejelentette: napirenden tartják azt az elhatározásukat, hogy Romániában létrejöjjön a fotográfia múzeuma, ahol Szathmáritól kezdve a kortárs fotóművészekig összegyűjthetik az értékes alkotásokat, amelyek helyet találhatnak majd ebben az intézményben. Mint mondta, pillanatnyilag a helyszínkeresés folyik, szóba kerülhet Nagyvárad, Brassó, Bukarest, esetleg Kolozsvár is, mihelyt megtalálják azt az épületet, amely erre a célra alkalmas, kormányhatározattal megalapítják a fotográfia múzeumát, hiszen minden egyéb rendelkezésre áll.
Tóth István, a RFSZ elnöke elmondta: amikor felkérték a Romániai Fotóművészek Szövetségének harmincvalahány társszervezetét, hogy véleményezzék a tervbe vett dátumot, mint a romániai fotóművészet napját, számos pozitív visszajelzést kaptak az ország minden részéből, így semmiféle akadálya nem volt annak, hogy Szathmári Pap Károly születésnapját jelöljék ki erre a célra. – Azt tapasztaltuk, hogy nevét nagyon sokan ismerték az országban. Sajnos, Magyarországon kevésbé tudnak róla, de azt reméljük, hogy az ez évi ünnepségsorozat nagyban hozzájárul majd ahhoz, hogy ott is megismerjék a személyiségét és a művészetét – hangsúlyozta Tóth István.
Hegedüs Csilla moderátor ezt követően átadta a szót Murádin Jenő művészettörténésznek, a Szathmári Pap Károlyról szóló kismonográfia szerzőjének, aki a fotó- és festőművész életútjáról tartott rövid előadást. Hangsúlyozta: Szathmári pályája két kultúrkör vonzásában teljesedett ki, és hogy mindkét nép, a magyar és a román egyaránt magáénak vallja, azt a kódolt üzenetet hordozza, hogy mindkét nép számára egyformán fontos volt. Életének egy része, harmincéves koráig, Erdélyhez, illetve szülővárosához, a másik szakasza pedig a Kárpátokon túli vidékhez, a román kultúra gyarapításához fűződik. – A Szathmári életműből két olyan vállalkozás tartozik Kolozsvárhoz, ami azelőtt nem létezett. Az egyik az, hogy elsajátítva a litográfia technikáját, megalkotta az első erdélyi arcképcsarnokot, az 1842-es erdélyi országgyűlés alkalmával hetven embert örökített meg, ezáltal kibontakozik a teljes rendi társadalom képe. A másik megvalósítása az Erdély képekben című album, ami a Jakabffy Elemér Egyesület és Kelemen Hunor támogatásával újra megjelenik – magyarázta a művészettörténész. Egyetemes szinten a fotóművészete a legfontosabb, ő alakít először fényképészeti műtermet Bukarestben, de üzleti érzéke is nagyon jó volt, fűzte hozzá Murádin. Méltatása végén felhívta a figyelmet: nem az a lényeg, hogy románnak tartják egyesek, inkább az a kódolt üzenet a fontos, hogy ez az örökség a mindannyiunké.
A rendezvény utolsó mozzanataként Dan Matei, a bukaresti kulturális örökségvédelmi hivatal szellemi és tárgyi örökség igazgatóságának a vezetője bemutatta a még épülőfélben lévő, de már működő, kétnyelvű weboldalt, amelyet Szathmári Pap Károly tiszteletére hoztak létre. A magyar és román nyelvű honlapot, amelyre részletekben kerülnek fel a tartalmak év végéig, később angol nyelvű változatban is elérhetővé szeretnék tenni. Az építkezés egyelőre folyamatban van, pillanatnyilag 130 fénykép, 129 grafika és 27 festmény látható (www.szathmari.ro). Dan Matei elmondta: foglalkozva a weboldal létrehozásával, alaposabban is megismerhette a művész életét. Mint mondta, rájött, hogy a vitathatatlan művészi tulajdonságai mellett Szathmári egyáltalán nem volt félős ember, mindenbe belevágott. Azt is megtudta, hogy neve nem is annyira ismeretlen a világ számára, mint eddig gondolta, felfedezte például, hogy Erzsébet angol királynő tulajdonában van az a kollekció, amelyet annak idején Viktória királynő rendelt meg a fotóművésztől, és amelyek digitális változatát meg lehet vásárolni, de rendkívül fontos a hadifényképészeti munkája is. Dan Matei felhívta a figyelmet: hogyha valaki hibát fedez fel a honlapon a munkák elnevezésében, vagy tudomást szerez egyéb, a honlapon fel nem fedezett alkotásokról, azok jelezzék, ezáltal is segítve az életmű összegyűjtését.
A művész magyarságára vagy románságára reflektálva, Matei viccesen megjegyezte: az az érzése, hogy Szathmári románsága leginkább a cherchez la femme jelenségnek tulajdonítható, hiszen, mint kiderült hat felesége volt.
Szabadság (Kolozsvár)

2012. január 14.

L. Balogh Béni
CSAPDAHELYZETBEN Romániai magyar érdekképviselet 1940-1944 között
Történelmi üresjáratnak bizonyult a Romániai Magyar Népközösség, mely ellenséges környezetben, személyes ellentétektől terhelve működött négy évig.
Előzmények
A két világháború közötti romániai magyarság politikai érdekképviseleti szerve 1922-től 1938-ig az Országos Magyar Párt (OMP) volt, amelynek élén 1926-től a konzervatív beállítottságú gróf Bethlen György állt.
A királyi diktatúra bevezetését követően, az 1938 decemberében, korporatív alapon létrehozott Nemzeti Újjászületési Front (Frontul Renaşterii Naţionale) lett az egyetlen engedélyezett politikai szervezet. Gyárfás Elemér, Kis–Küküllő vármegye egykori főispánja, a Katolikus Státus világi elnöke, volt bukaresti szenátor, Bethlen György nevében felajánlotta Miron Cristea miniszterelnöknek a magyar kisebbség együttműködését. A román kormány a Nemzeti Újjászületési Frontba való belépést javasolta. Ugyanakkor csak az egykori OMP-vezetés ellenzékével, a liberálisabb Bánffy Miklós gróffal és bizalmasával, Szász Pállal volt hajlandó tárgyalásokat folytatni. Az új magyar érdekvédelmi szervezet, az 1939. február 11-én megalakult Romániai Magyar Népközösség vezetőjét végül Bukarest jelölte ki Bánffy személyében.
A román kormány beavatkozása nem csak a Bethlen-Bánffy ellentétet mélyítette el, de az erdélyi magyarság jelentős részét is elidegenítette a „fölülről lefelé” alakult szervezettől. Ami ráadásul a Nemzeti Újjászületési Front magyar tagozataként működött, emiatt pedig sokan a magyar érdekek „kiárusításaként” értékelték a történteket.
„Születési hibái” ellenére, a Bánffy Miklós vezetése alatt alig másfél évig működött Népközösség társadalomszervező munkája kiemelkedő volt. Főleg gazdasági és szociális téren ért el eredményeket, tehát olyan területeken, amelyek korábban az OMP figyelmén kívül estek.
Mikó Imre összegzése szerint a gazdakörök útján, továbbá a szomszédságok, tehát az ún. tízes szervezetek kiépítésével, a munkásság csatlakoztatásával és az iparosok összefogásával olyan magyar szervező munka indult meg Erdélyben, amilyenre azelőtt sohasem volt példa.
Újrakezdés Dél-Erdélyben
A második bécsi döntés nyomán a Romániában rekedt közel félmilliónyi magyarságra a kisebbségi lét gyökeresen új szakasza várt. Számaránya és területi elhelyezkedése megváltozott, demográfiai, szellemi potenciálja jelentősen összezsugorodott, és ezzel egyidejűleg módosult az ország politikai berendezkedése is. A kisebbségi életforma felépítését majdhogynem az alapoktól kellett újrakezdeni egy meglehetősen ellenséges társadalmi-politikai közegben. A dél-erdélyi magyar közvélemény jelentős része a bécsi döntés után is a székhelyén maradt gyulafehérvári római katolikus püspököt, Márton Áront látta volna szívesen vezetőjeként.
A magyar kormány azonban Gyárfás Elemért bízta meg ezzel a feladattal. Jakabffy Elemér emlékiratai szerint Gyárfás beleegyezett abba, hogy ő „csak” a politikai vezetést fogja gyakorolni, „nemzetvezetőül” pedig Márton Áront ismeri el. A püspök valóban mindvégig a dél-erdélyi magyarság nem hivatalos, erkölcsi-szellemi vezetőjének számított, szavának súlya volt Budapesten és Bukarestben is.
A Romániai Magyar Népközösség 1940. november 4-én, Nagyenyeden tartotta újjáalakuló értekezletét. Betöltötték a bécsi döntés nyomán megüresedett vezetői tisztségeket. Elnökké Gyárfás Elemért, alelnökké Szász Pált, gr. Bethlen Bálintot és Jakabffy Elemért választották.
Elfogadtak egy határozatot, amely egyebek mellett megállapította: a magyarországi románokat sújtó intézkedések a dél-erdélyi magyarság helyzetét is rendkívül megnehezítették.
Az ügy előzménye az volt, hogy Gyárfás korábban előzetes meghallgatási jogot kért a magyar kormánytól az észak-erdélyi románságot érintő intézkedésekre nézve. 1940. szeptember 19-én Budapest erről írásban is biztosította.
A megállapodást azonban a magyar kormány a több száz észak-erdélyi román család 1940. októberi, meggondolatlan kiutasításával megszegte, ez pedig súlyos következményekkel járt a dél-erdélyi magyarság számára. Mindkét oldalon kezdetét vette a kölcsönösségen alapuló nemzetiségi politika, amely több-kevesebb intenzitással 1944 őszéig tartott.
Az 1940. november 4-én módosított alapszabály szerint Kolozsvár helyett Nagyenyed lett a Népközösség új székhelye. Idővel azonban a tényleges központtá Bukarest vált, s mellette a szervezet aradi és brassói tagozata tett szert nagyobb jelentőségre, elsősorban az ott létesült magyar királyi konzulátusok miatt.
A román kormány elismerte ugyan a Magyar Népközösségnek, mint a romániai magyarok átfogó képviseleti szervének létjogosultságát, de az országos és helyi politikai ügyekbe semmiféle beleszólási jogot nem biztosított számára. Tevékenységét amúgy is szinte mindvégig megbénította a gyülekezési tilalom, az utazási korlátozások és az igen szigorú levél- és sajtócenzúra. 1941 januárjában a hatóságok egy időre bezárták a Népközösség nagyenyedi és dévai irodáját, az utóbbi esetben az irattárat is elkobozták.
Erre azért került sor, mert a Népközösség jelentéseket készített a magyarellenes intézkedésekről, amit a román hatóságok „hamis hírek terjesztésének” minősítettek. 1941 júliusában a petrozsényi irodát zárták be. Letartóztatták a helyi elnököt, Veress Béla unitárius lelkészt, akit később kétévi börtönre ítéltek.
A Népközösség működése
A Népközösség főleg a jogvédelem terén fejtett ki aktivitást, központi és helyi irodái révén állandó jogsegélyt nyújtott. A leghatékonyabban működő brassói iroda például hivatalos beadványok megszerkesztésében segédkezett, eljárt a hatóságoknál a magyar panaszok orvoslása ügyében, munkaközvetítést vállalt, ezenkívül kőnyomatos körlevelekben rendszeresen ismertette a legújabb hatósági rendelkezéseket.
Rendszeresen informálta a már említett magyar konzulátusokat a dél-erdélyi magyarság helyzetének alakulásáról, és segítette ezek működését. Az egyházakkal együtt részt vállalt a Magyarországról érkezett, elsősorban szociális célokat szolgáló titkos segélyek szétosztásában a rászorultak között. A Népközösségnek a magyar kormánnyal és a magyar külképviseleti szervekkel fenntartott kapcsolatait a román hírszerző szervek úgy értelmezték, hogy idegen érdekeket követ, és irredenta, revizionista propagandát folytat.
Napilapja a Temesváron megjelenő, Vuchetich Endre által szerkesztett Déli Hírlap volt. Papírhiányra hivatkozva a hatóságok folyamatosan korlátozták a lap terjedelmét és példányszámát. 1942 decemberében az újság már csak 10 ezer példányban és mindössze négy oldalon jelenhetett meg. A Népközösség helyi tagozatai a körülményektől függően egészségügyi, szociális és kulturális feladatokat is elláttak.
A brassói tagozat például az itteni, viszonylag kedvezőbb körülmények közepette sikerrel karolta föl a szegényügyet és népkonyhákat, gyermekotthonokat állított föl, a rászorulóknak ingyenes orvosi vizsgálatot és gyógyszerellátást biztosított.
A jóval kedvezőtlenebb helyi viszonyok dacára a bánsági tagozat 1940 szeptemberében egy ötezer kötetes népkönyvtárat nyitott Temesváron, 1941-ben egészségügyi szolgálatot szervezett.
Karácsonyi segélyakciói során több száz pár cipőt és ruhaneműt osztott szét, ezenkívül az egyházakkal együttműködve rendszeres napi ebédet biztosított kb. ötszáz iskoláskorú gyermeknek. A Magyar Nő- és Leányegylet támogatásával napközi otthonokat tartott fönn.
Az aradi tagozat főleg jogvédő és szociális tevékenységével tűnt ki, míg a Hunyad vármegyei és a dél-bihari népközösség munkáját szinte teljesen megbénították a román hatóságok.
A Népközösség keretei között a magyar gazdák érdekeit védő önálló szervezetként működött az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület (EMGE) Dél-Erdélyben maradt része. Szász Pál elnök Nagyenyeden állította föl az új központot, egyben hat kerületet szervezett, melyek élére gazdasági felügyelőket nevezett ki.
Az EMGE tevékenysége eredményesnek bizonyult. Az ún. gépakciók során több száz mezőgazdasági géphez juttatta ingyen vagy kedvezményes áron a magyar kisbirtokosokat. Viszonylag nagy mennyiségű gabonát, vetőmagot, tenyészállatot és műtrágyát osztott ki, a rászorulóknak kölcsönöket és gyorssegélyt is nyújtott.
A helyszíni oktató- és szervezőmunkát, valamint a gazdakörök életét azonban ellehetetlenítették a különböző csendőrségi tilalmak. Ráadásul az EMGE vezetői a hatóságok állandó zaklatásának voltak kitéve. Az egyesület központi irodáját a katonaság többször lefoglalta, és lapját, az Erdélyi Gazda című folyóiratot ismételten betiltották.
Személyi ellentétek
A Népközösség szűkebb vezetésen belül kezdettől fogva ellentétek voltak. Többen egyszemélyes vezetési stílussal vádolták Gyárfást, és szemére vetették, hogy keveset törődik a Népközösség belső ügyeinek intézésével.
A lappangó viszály 1942 szeptemberében került felszínre, amikor is Szász Pál levélben közölte Gyárfással, hogy lemond alelnöki tisztségéről. Ezt azzal indokolta, hogy Gyárfás nem hívja össze a Népközösség elnöki tanácsülését, és nem egyeztet a többi vezetővel, mielőtt a dél-erdélyi magyarságot érintő fontos kérdésekről nyilatkozik.
A Gyárfás-Szász viszály mögött részben személyes, részben elvi ellentétek álltak. Jakabffy visszaemlékezései szerint a Gyárfást támogató bánsági, aradi, brassói magyar vezetők véleménye az volt, hogy Szász megsértődött, amiért Budapest választása 1940 szeptemberében nem rá, hanem Gyárfásra esett.
Ezért később éppen olyan aknamunkát folytatott, mint 1940 előtt Bethlen György ellen. A baloldali Kacsó Sándor viszont elvi különbségekről írt. Szerinte a bankár Gyárfás csak választót és nyírni való nyájat látott a népben, míg Szász − Gyárfással ellentétben − nem a magyar kormány megbízottja volt, hanem a népet képviselte, és azt szervezte. Magyarország német megszállását követően a Gyárfás Elemér és Márton Áron közötti feszültség is kiéleződött. Míg a püspök 1944. május 18-án, a kolozsvári Szent Mihály templomban elmondott szózatában nyíltan felemelte szavát a zsidók deportálása ellen, addig Gyárfás az „árral úszott”, és a németbarát Sztójay-kormánnyal igyekezett jó viszonyt ápolni.
A Népközösség „közép-erdélyi” vezetői: Márton Áron, Szász Pál, gróf Haller István, Nagy Ferenc református püspökhelyettes és Gál Miklós unitárius főgondnok május elején azt kérték Gyárfástól, hogy hívja össze az elnöki tanácsot a „súlyosbodó hadi és politikai helyzet” megbeszélése érdekében. A május 25-én, Gáldtőn tartott értekezleten, amelyen csak Gyárfás és az elégedetlenkedők jelentek meg, Márton Áron élesen bírálta az elnök egyszemélyes vezetési stílusát, és tiltakozásképpen elhárított magától a „Népközösség munkájában való mindennemű kollaborációt”.
Néhány hét múlva Gál Miklós, Szász Pál és gr. Haller István bejelentették, hogy teljes szolidaritást vállalnak a püspökkel. Júliusban, mivel Gyárfás nem volt hajlandó összehívni az elnöki tanácsülést, lemondtak elnöki tanácsi tagságukról. Ez azonban az 1944. augusztus 23-án bekövetkezett fordulat miatt már nem került nyilvánosságra. A román átállás és az ezt követő események
a Romániai Magyar Népközösséget nyomtalanul elsodorták.
Helyét a baloldali irányultságú MADOSZ, majd a Magyar Népi Szövetség vette át.
Összegzésként elmondható, hogy 1940-1944 között a Romániai Magyar Népközösségnek igen mostoha körülmények között kellett képviselnie a Dél-Erdélyben maradt magyarság érdekeit.
A szigorú utazási korlátozások, a levél- és sajtócenzúra, a gyülekezési tilalom, valamint a központi és helyi román hatóságok gyakran ellenséges magatartása szinte megbénította tevékenységét. Leginkább a jogvédelem terén fejtett ki aktivitást, de a helyi tagozatok egészségügyi, szociális és kulturális feladatokat is elláttak.
Különösen a Népközösség keretein belül működő EMGE végzett eredményes szervezőmunkát. 1942 szeptemberében felszínre kerültek a Népközösség vezetésen belüli személyes ellentétek.
1944 tavaszán ezek kiéleződtek, és egyre markánsabb ideológiai jelleget öltöttek. Mindez azonban − Kacsó Sándor szavaival − „történelmi üresjáratnak” bizonyult. A Népközösség rövidesen megszűnt, legtöbb vezetője pedig (az 1945 előtti román politikai elit számos képviselőjéhez hasonlóan) személyes üldöztetésnek lett kitéve.
Transindex.ro

2012. január 31.

Adatbank.ro: a kattintást hozó „netes akadémia”
Több mint egymillió látogatója volt tavaly a most megújult Adatbank Erdélyi Magyar Elektronikus Könyvtárnak – közölték tegnap az internetes portál működtetői.
Az erdélyi Jakabffy Elemér Alapítvány és a Transindex című hírportál 2001-ben indította el közös akadémiai portálját, amelynek célja, hogy lényegre törő és megbízható információkat nyújtson Erdélyről. Az Adatbank.ro oldalnak több aloldala (Szótár.ro, Lexikon.ro, Adatbankcafé.ro) is van.
Az átalakítás eredményeként az Adatbank.ro korszerűbb, átláthatóbb és használhatóbb felülettel gazdagodott – vélik a működtetők. A fontosabb bővítések között van a hírlevél, a kulcsszavas keresési lehetőségek, a név- és címmutatók kiemelése, illetve az oldal olyan sajátos tartalmakkal való színesítése, mint például a naponta meghallgatható madárhangok. Az adatbank fejlesztői elsősorban kutatóknak és oktatóknak szánják a portált, de azok számára is referenciakönyvtár lehet, akik böngészni szeretnek és kuriózumokat keresnek.
„Annak idején, mikor elindult az Adatbank.ro, kimondottan kutatók, akadémiai berkekben dolgozók számára érdekes tartalmak jelentek meg a felületen. Az idők során azonban főleg a szótárak és a lexikonok miatt bővült az érdeklődési köre a portálnak, és mára nagyon színes látogatói körrel számolunk” – magyarázta az ÚMSZ-nek Balázsi-Pál Ágnes, a Transindex portfólió-igazgatója. Tájékoztatása szerint a Szotar.ro és a Lexikon.ro oldalakat nagyon sok diák is látogatja. Mint mondta, a szótárak és lexikonok szócikkeinek szerzői szakemberek, de úgy állítják össze az oldalakon megjelenő anyagokat, hogy mindenki számára érthetőek, élvezhető legyenek. Mint megtudtuk, az oldalt sokáig a Szülőföld Alap, majd a Bethlen Gábor Alap is támogatta. Azonban nemcsak romániai és magyarországi pályázati források segítségével működtetik, hanem norvég és lichtensteini pályázati pénzekből is.
Györgyjakab Izabella, a projekt digitális vezetője szerint feladatuknak tekintik a digitalizált tartalom teljes értékű szövegként való biztosítását, így a szélesebb körű érdeklődésre számot tartó tartalmakat egyrétegű pdf fájlként, és html vagy dokumentumformátumban is hozzáférhetővé teszik olvasóik számára.
Az Adatbank.ro tartalma folyamatosan bővül. Jelenleg egyebek között kétnyelvű online lexikon, több száz kiemelten fontos Erdély-vonatkozású könyv, szótárak, térképgyűjtemények és fotótárak, kronológiák és statisztikák, folyóiratok és szövegtárak, természettudományi adatbázisok, írói és kutatói vendégoldalak alkotják a tartalmát.
S. M. Z.
Új Magyar Szó (Bukarest)

2012. június 23.

Hazatért a Lőrincz Csaba-díj (Kitüntették a Magyar Kisebbséget)
Hazahoztuk a díjat – jelentette ki Répás Zsuzsanna, a magyarországi közigazgatási és igazságügyi minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a Lőrincz Csaba-díjat átadó ünnepségen tegnap Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében.
A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány által 2009-ben alapított díjat – amely tudósok, szakértők, írók, újságírók kiemelkedő külpolitikai, nemzetpolitikai tevékenységét jutalmazza – idén a Magyar Kisebbség nemzetpolitikai szemlének ítélték. Az egybegyűlteket Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere üdvözölte. Elmondta, nehéz dolga van a folyóiratnak, mert eddig bizonyított ugyan, de a díj kötelez, mégpedig arra, hogy az erdélyi magyar közösségért dolgozzék. Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára a sepsiszentgyörgyi születésű Lőrincz Csabára emlékezve felidézte: kellemetlenül őszinte ember volt. Őszinteségére szükségük volt, s van ma is. Elmondta, életcélja a nemzeti integráció volt, s ebből oroszlánrészt vállalt. A magyarok határok fölötti szolidaritásáért, összetartozási tudatának erősítéséért, az erdélyi magyarságnak az önrendelkezés irányába való előrelépéséért munkálkodott. Németh feltette a kérdést: vajon hogyan nézne reánk Lőrincz Csaba ma, a helyhatósági választások után? Vajon nem a nemzeti dezintegrációnak vagyunk tanúi, szereplői? A díjazott folyóiratot Zákonyi Botond, a Magyar Külügyi Intézet igazgatója laudálta, elmondva többek között, hogy az 1922–1942 között Jakabffy Elemér, Sulyok István és Willer József által Lugoson szerkesztett folyóirat új folyama, melyet 1995-ben hívtak életre, tizenhét éven át színvonalasan képviselte a nemzetpolitika ügyét. A díjat Németh Zsolt és Tárnok Mária, a Pro Minoritate Alapítvány elnöke adta át. A Nagy János felvidéki szobrászművész által készített Lőrincz-plakettet Székely István felelős szerkesztő vette át, a szerkesztőség jelen lévő tagjai – Bakk Miklós, Györgyjakab Izabella, Tamás Sándor és Toró T. Tibor – oklevelet kaptak. Nem voltak jelen, de tagjai a szerkesztőségnek: Bárdi Nándor és Borbély Zsolt Attila. Székely István előadásában az új román választási törvényt boncolgatta. Ezt igen rossznak tartja, nemcsak azért, mert a kétpártrendszer irányába vezet, de a magyarság szempontjából is káros, megszünteti a hasznos szavazat elvét, hiszen azokban a választókerületekben, ahol magyar jelöltnek nincs esélye mandátumhoz jutni, elvész a nemzetiségi jellegű szavazat. Identitásunk részét képezte, hogy magyar szervezetre voksoltunk – mondotta. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke az erdélyi magyar autonómiatörekvéseket vázolta fel, s feladatot fogalmazott meg a díjazott folyóiratnak: járja körül az új magyar egység témakörét. Tamás Sándor felelevenítette a folyóirat indítását, majd elmondta, habár a szerkesztők különböző pártokat képviselnek, mégis barátok, egy értékrendet képviselnek. Az eseményen közreműködött az Evilági együttes. A díjátadás előtt megkoszorúzták Lőrincz Csabának a sepsiszentgyörgyi köztemetőben levő sírját. *Lőrincz Csaba (1959–2008) sepsiszentgyörgyi származású politikus. Fiatalon a Limes Körben folytatott ellenzéki tevékenységet, majd 1986-ban kitelepült Magyarországra. A Magyar Köztársaság külügyminisztériumának helyettes államtitkáraként, az Országgyűlés Külügyi és Határon Túli Magyarok Bizottságának főtanácsadójaként, a Fidesz szakértőjeként, egyetemi oktatóként és publicistaként hatékonyan hozzájárult Magyarország külkapcsolatainak és nemzetpolitikájának alakításához. Ő dolgozta ki a 2001-ben elfogadott kedvezménytörvényt (státustörvényt).
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. november 29.

Miből él a hazai magyar sajtó?
A hazai magyar sajtó épp csak éldegél. A politikai-közéleti napilapok példányszáma alacsony, reklámbevételeik – mert a megrendelések a példányszám függvényei – csak kiadásaik töredékét fedezik. Napi gondjait a lapok zöme vagy úgy győzte le, hogy teljes fegyverzetével a pénzt osztogató RMDSZ mellé állt, mi több, annak szócsövévé vált, vagy eladta magát magyarországi tulajdonosnak, ritkább esetben olvasótáborára szorítkozva megpróbált függetlenként megmaradni a piacon (lásd: Háromszék).
Végül is a túlélést a Communitas és a Szülőföld Alap biztosítja, mely egyeseket kisebb, másokat jelentősebb összegekkel támogat. A pénzelosztás mikéntjét általános homály fedi, ezért lehet jégtörőnek tekinteni a Tulipédián (tulipedia.info) a magyarországi sajtótámogatások elosztásáról szóló dokumentumokat. A portál a 2005 és 2010 között Magyarországról Erdélybe juttatott médiatámogatásokat vette górcső alá. Kiderült, hogy ez idő alatt a Szülőföld Alap 724 millió forintot utalt az erdélyi magyar sajtónak, s ennek egyharmadát néhány romániai magyar politikus nevéhez köthető médiacsoport nyerte el, kétharmadát több mint kétszáz pályázó között osztották szét. Maguk a szerzők úgy vélik, hogy e megítélés fölött áll néhány alapítvány. Nem pártérdekek és párttámogatók mentén nyert pályázatokat, hanem szakmai tevékenysége miatt a Jakabffy Elemér Alapítvány, a Korunk Baráti Társaság, a Video Pontes Alapítvány, a Napsugár gyermeklap vagy a Filmtett Egyesület. Nagy pályázatnyerőnek hat egyesületet, alapítványt neveznek a dokumentum összeállítói, ők ugyanis a teljes pályázati összeg több mint ötödét kapták, azaz 137 705 000 forintot. A kolozsvári székhelyű EuroTrans Alapítvány támogatása 43 606 000 forintra rúg. A magyarországi Szülőföld Alap romániai lebonyolító szervezeteként pályáztak, de arról már nem lelhető föl információ, hogy az EuroTrans kinek osztotta tovább a pénzeket. Az RMDSZ-es politikusok közül a Tulipédia Biró Rozália és Seres Dénes nevét köti az alapítványhoz, mindketten kuratóriumi tagok. A Média Index Egyesület működteti a Transindex internetes portált. A szervezet 2005 és 2010 között minden évben kapott támogatást, melynek összege 28 500 000 forint. A kiadóban tulajdonos Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is, a portál kiadóigazgatója, Kelemen Attila Ármin pedig az RMDSZ által létrehozott Janovics Jenő Alapítvány által működtetett Erdély TV–Erdély FM projektfelelőse. A Scripta Kiadó Rt. indította újra az egykori Előre, valamint a Romániai Magyar Szó utódjaként  2005-ben a bukaresti székhelyű Új Magyar Szót. Négy évig Verestóy Attila RMDSZ-szenátor tulajdonában volt, ám 2009 májusában a nagyváradi újságírók által alapított Free Press Románia Alapítvány vette át Verestóy tulajdonrészét a Scripta Kiadó Rt.-ben, és négy alkalommal 18 500 000 forint támogatást kapott. A Krónika 2011 decemberében cikkezett arról, hogy a lap megbízott felelős szerkesztője a Távközlési és Informatikai Minisztérium bérlistáján szerepel, és az újság több más alkalmazottja is állami munkaviszony alapján kapja a fizetését. Április 27-én azonban megbukott a jobboldali Ungureanu-kormány, amelyben az RMDSZ is részt vett, és a bukaresti kormányhivatalokból elbocsátották az RMDSZ holdudvarába tartozó alkalmazottak többségét. Az Aranka György Alapítvány célja a Látó irodalmi és művészeti lap megjelenésének biztosítása. Emellett fiatal írókat és költőket támogatnak. A Látó főszerkesztője 1989–2005 között Markó Béla volt. Az alapítványnak az említett időszakban 17 305 000 forint támogatást sikerült szereznie. A Janovics Jenő Alapítvány 2004 áprilisában jött létre az erdélyi magyar köz- és művelődési élet jeles személyiségeinek kezdeményezésére. Az Erdélyi Magyar Televízió projektjének gyakorlati megvalósítása 2008 januárjában kezdődött, a kezdeti beruházás a stúdióhelyiségek kialakítására, illetve a műszaki eszközök, felszerelések beszerzésére irányult, a műsorsugárzás július 1-jén indult el. A Medgyessy-kormány több mint 300 millió forintot utalt át tévéalapításra, de a médiatámogatásról sem maradt le, a Szülőföld Alaptól 16 8000 000 forintot kaptak. Az alapítvány elnöke Nagy Zsolt, de a támogatója, mentora Markó Béla volt szövetségi elnök és Kelemen Hunor jelenlegi elnök is. Az Erdély Televízió négyéves működése alatt bizonyíthatóan az RMDSZ szócsövévé vált. Különben az elmúlt húsz esztendőben az RMDSZ-es politikusok nagy kedvvel fektettek be az írott, de főként az elektronikus médiába. Háromszéken több rádiót működtetnek RMDSZ-es politikusok (igaz, a tulajdonlást hivatalosan nem vállalják, bérbe adták vagy átíratták megbízható embereikre) közpénzekből – városi és községi tanácsok pár száz eurós folyamatos hozzájárulásával, a megyei és városi önkormányzatok reklámjainak kizárólagos közlésével támogatják például anyagilag is a Székely Hírmondót. Kolozsváron Eckstein-Kovács Péter Paprika Rádiója, Marosvásárhelyen Frunda György Gaga Rádiója áll az RMDSZ szolgálatában. Mind az írott, mind az elektronikus média jó befektetés az RMDSZ-politikusoknak, ha sok pénzt nem is hoz, politikai céljaikat igen harsányan és hangosan szolgálja – kicsit a demokrácia, a pluralizmus kárára.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2013. január 10.

Szathmári Pap Károly maradandó hagyatéka
Könyv az ember legjobb barátja. A jó könyvből tanulva, felkészülhetünk a nehézségek leküzdésére, a jövőnk építésére. A könyv a legszebb ajándék annak, aki tud gondolkodni, és ésszerűen cselekedni. Különösen nagy értékű a könyvritkaság, illetve annak újra kiadott példánya.
Szathmári Pap Károly 1842-1843-ban adta ki ERDÉLY KÉPEKBEN– című albumát. Az album akkor 10- 12 füzetben jelent meg, füzetenként 4-5 képpel. (A füzetek számát pontosan nem lehet tudni ma sem.) Ilyen típusú könyv kiadásának abban az időben nem igen volt előzménye. Talán John Paget 1839-ben megjelent könyve- Magyarországról és Erdélyről szóló útleírás- említhető, melyet fametszetben készült képek illusztráltak.
2012-ben a Kriterion Kiadó, reprezentatív formában, újra kiadja Szathmári Pap Károly albumát, abból a meggondolásból, hogy a könyvének eredeti kiadása, a viszontagságos időknek köszönhetően, rendkívül kevés példányban maradt meg. Összesen négy példány maradt fenn. Azok közül is néhány hiányosan. Ezért a legkeresettebb könyv-ritkaságok közé tartozik. A megmaradt könyv-ritkaság közül kettő Magyarországon és kettő Erdélyben, Kolozsváron illetve Nagyenyeden található.
Az Erdély képekben- tájkép-litográfia sorozata 150 példányban készült el. A kőrajzokat Kolozsváron és Bécsben sokszorosította.
A Kriterion gondozásában megjelent album 206 oldalas, formátuma: 33×23 cm, tervezője Matei László. A könyv fedőlapján Szathmári Pap Károly Torda. utza (Kolozsvár) rajza látható. A bevezető tanulmányt Murádin Jenő egyetemi tanár „Sors és pálya” címmel írta, melyben többek között a következőket megjegyzi: „Szathmári a társadalom önművelésének mozgósító útját vallotta magáénak, s ezért készen állt azonnali cselekedetekre.
Az Erdély képekben olyan honismereti kiadvány, amely szöveg és kép, olvasmány és igényes illusztráció egybefoglalásával kívánta a haza tájait, városait, történelmi emlékeit és természeti nevezetességeit megjeleníteni.”
A könyvben minden tájegységre vonatkozóan van szöveg és kép. A szöveg két részre tagolódik. Egyrészt olvasható a tájegység, a település érdekességének leírása, másrészt történelme és az ezzel kapcsolatos legendák. A szöveg mellett az illusztráció színes kőnyomatban, vagy az album szövegét vázlatszerű vonalas rajzok kísérik.
Nemcsak tájegységre vonatkozó információkat, hanem a tanulságokat is írásba foglalja. A Barcaság leírásával kapcsolatban a következőt mondja: „Légy büszke, ha ismered hazádat, s ha nem teheted, ne szégyelld lelked vágyát betölteni…Ha ékes nyelven beszélsz vagy beszélni, akarsz e hon jövő nagyságáról, tanuld ismerni hazád múltát és jelenét, hogy mondhass jövőt…”
Illusztrációit természet után rajzolja. De a tájat egyéni ízlése szerint áttrendezi. Megváltozatja az arányokat. Közelebb hozza a hegyeket. Mindezt a művészi szabadság értelmében teszi. Lényegében átkomponálja a várost, és megváltoztatja az arányokat. A rajzok, melyek a szöveget kísérik, népviseletet mutatnak be. Ilyen például a Torockói női viselet vagy a Szelistyei oláh női viselet, a Szolcsvai női viseletet-című rajzai.
Kolozsvárt bemutató szöveg a Fellegvárhoz kapcsolódik, és láttatja a város általa átfogalmazott város képét is. „Miután e tetőn látható boldog párokhoz, kiket képünk ábrázol, ekként feljutánk: minő tekintet! Míg lábunk alatti grottákban s a téltúl odaillesztett kis házikókban emberek örülnek nem irigyletes éltöknek… előttünk terül el Kolozsvár, egy feleki hegysor és mostani állásunk alkotta völgyben , oldalánál lekígyózó szép Szamosával, s önkényt eszünkbe tódulnak legott mindazon nevezetességei, mik történeteivel összeforradvák.” Szándékosan idéztem az album szövegét, hogy érzékeltessem a könyv egyik érdekességét: a szerkesztő meghagyta az eredeti szöveget, a maga ízes nyelvezetével.
A tájegységek leírásának legnagyobb részét Szathmári írta, de Nagy Ferenc, Krizbay Miklós, Dózsa Dániel, Kőváry László, Szilágy Sándor írásai is olvashatók.
Az ábrázolt helyszínek, a teljesség igénye nélkül: Torockó, Rozsnyó, Kolozsvár, Segesvár, Hátszeg, Marosújvár, Tordai– hasadék, Barcaság, Vajdahunyad, Küküllővár, Válaszút, Gyulafehérvár.
Szathmári az alkotásában a heroikus fokozás stílus jegyeit alkalmazta.
A könyvet Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa és a Kriterion Kiadó szervezésében a Főkonzulátuson mutatták be azzal a szándékkal, hogy a szerző Szathmári Pap Károly születésének 200. évfordulója alkalmából tisztelegjenek a nagy művész emléke előtt.
A könyvet méltatta Magdó János főkonzul, Murádin Jenő művészettörténész, H. Szabó Gyula, a Kriterion Kiadó igazgatója.
Magdó János a könyv szerkezeti összeállításáról beszélt. Kép és szöveg kapcsolódik össze, a kis leírásokban van kritikus magyarázat is, ami nemcsak a tájegységre vonatkozik, hanem általános érvényű gondolat. Az 1842-43-as években kiadott füzetek eladási gondokat eredményeztek, melyeknek következtében belebukott a vállalkozása.
Szathmári Pap Károly ennek hatására határozott úgy, hogy elmegy Bukarestbe, ahol Havasalföld fejedelmének szolgálatába szegődik.
Szathmári Pap Károly az erdélyi tájképfestészet megteremtője, akinek születésnapjához kötődik a romániai fényképészet napja is.
Murádin Jenő kiemelte, hogy a 2008-ban kiadott Szathmári Arcképcsarnoka mind a román, mind a magyar kultúrához tartózik. Szathmári Pap Károly emblematikus figurája a Kárpát Medence tájainak. Az Erdély képekben-című, füzetekben megjelentetett alkotása egyedülálló. Először próbálkozott olyasmivel, amivel eddig Erdélyben senki. Első olyan ábrázolást tartalmazza, mely az erdélyi tájakat mutatja be füzetekben. Azért, mert ilyen formában könnyebben eladható volt.
Szerinte nem volt politikus alkat. Bukarestben befogadta a magyar menekülteket. Magyar lapokat adott ki, és amit ebből a könyv kiadásából is kiderül, milyen szinten zajlott az oktatás a Kolozsvári Református Kollégiumban, melynek Ő is diákja volt.
Ismerte Vörösmarty Mihályt, Berzsenyi Dánielt. Azok a szövegek, melyeket Ő írt a füzetekbe a legjobbak.
H. Szabó Gyula szerint Szathmári Pap Károly összeköti a magyar és román kultúrát. A román képzőművészeti élet egyik jeles képviselője volt. A gazdag bojárok megrendelték abban az időben nemcsak a maguk, de a feleségeik arcképét is. Mindez megélhetést biztosított a művészeknek.
Bukarestben élt és alkotott, de Ő a magyar kultúrát is támogatta. Szathmári Pap Károly Bukarestben a református egyház gondnoka illetve presbitere volt. A Református temetőben nyugszik.
H. Szabó Gyula bemutatta a Kriterion Kiadó megújult honlapját és a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon online változatát.
Az igen értékes kötet megjelenését a Jakabffy Elemér Alapítvány és a Nemzeti Kulturális Alap támogatta. Szerkesztette H. Szabó Gyula. Tördelés: Szabó Anikó.
Készült a kolozsvári IDEA és GLORIA Nyomdában.
A könyv kivitelezésében és tartalmában méltó arra, hogy mindenki könyvtárában, előkelő helyen, ott legyen.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro,

2013. május 4.

Nem erőszakkal magyarosodtak el
Mi történt a két világháború között a szatmári svábokkal, hogyan alakult a sorsuk a magyar, román és német törekvések mentén – e kérdéseket járta körbe a Kriterion gondozásában megjelent Kisebbség a kisebbségben című könyvében BAUMGARTNER BERNADETTE, az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa. A könyvbemutatón Kustán Magyari Attila járt.
A magyar szakirodalom, ha a nagyszámú német kisebbségről alapos dokumentációt is adott, szegényes képet nyújt a szatmári svábokról, holott a két világháború közötti politikai csatározásokban nagy szerep hárult rájuk, amikor az asszimiláció-disszimiláció vitájában példaként hozták fel őket. Baumgartner Bernadette könyvében a szatmári svábok talán legizgalmasabb korszakát, a két világháború közt eltelt évtizedeket írta meg, hiszen ekkor kerültek a figyelem középpontjába, identitásuk ekkor alakult át. Későn, 1994-ben tartották meg Kolozsváron az első magyar egyetemi előadást a jelenkori történelemre vonatkozóan, és meglehetősen rosszul állt a szénájuk többek között a kutatók kinevelésében is, akik majd a korszakra vonatkozó témaköröket felvállalják, – emlékezett vissza Csucsuja István történész professzor, aki volt tanítványa megjelent könyvének gyökereit kívánta felvázolni. Elmondta, hogy Baumgartner államvizsga dolgozatát és doktori tézisét is a svábságról írta, ez pedig ritkaságszámba megy, mert kevés németül jól tudó fiatal történész van, így elsősorban a románokra maradt ez a téma. Kifejtette azt is, a szászok és svábok története között óriási különbség van, előbbiek megőrizték identitásukat, miközben a római katolikus egyház sikeresen beolvasztotta a svábokat a magyar közösségekbe. Identitásukat a jelen könyv is végigköveti, alátámasztva az egyház szerepének fontosságát, elemezve a nemzetközi hatásokat: rámutat, hogy a német birodalommal való kapcsolat esetén ismét külön lehet választani a szászok és svábok sorsát. 1870-ben, a bismarcki birodalom megalakulásával a katolikus egyház kisebbségbe került, ezért fennmaradásáért, mindennapi létéért küzdött meg, ez a helyzet a szatmári katolikus sváboknak pedig nem kedvezett, a szászok ellenben a középkor egész folyamán megőrizték az identitásukat, a magyarsággal is konfrontációban voltak, miután elvesztették az autonómiájukat. A sváb identitást az iskoláztatási rendszer is erősen befolyásolta. 1920-ban a román állam kötelezte őket, hogy német iskolába járjanak, még azok is, akik régóta elmagyarosodtak, és csupán a nevük volt német hangzású. A könyvben a svábokra jellemző ideológiákról is szó esik, Csucsuja István értékelésében meglehetősen árnyaltan. A közvélemény ugyanis azt tartja, hogy a svábság és a szászok teljes mértékben kiszolgáltatták magukat a birodalmi német ideológiának, azaz nemzetiszocialista elveket vallottak – aminek természetesen helyenként igazságtartalma is van –, de a könyv egyházi levelezések feldolgozásával bizonyítja, hogy ez a kérdés sokkal árnyaltabb. Talán ez az egyetlen könyv, figyelmeztetett a professzor, amely a magyar, sváb és szász politikai vezetők közötti kapcsolatot is elemzi, többek között Jakabffy Elemér politikus vagy Blaskovics Ferenc prelátus életútját követve – ez utóbbi például harcolt azért, hogy a szatmári iskolákban prioritást nyerjen a német nyelv.
Hangyabolyba nyúlni Jakabffy Tamás, a kötet szerkesztője arról beszélt, hogy Bárdi Nándor történész ajánlásával figyeltek fel a kéziratra, amit rögtön közlésre érdemesnek ítéltek meg. A szerzővel a bemutató második részében H. Szabó Gyula, a Kriterion kiadó igazgatója beszélgetett. A svábok kérdése azért foglalkoztatja, mert maga is Szatmár megyei, egy részben elmagyarosodott és egy teljesen magyarrá vált családból származik, – szólt indíttatásáról Baumgartner Bernadette, aki azt is megvallotta, környezetében a rendszerváltásig nem botlottak identitászavarba, hiszen mindig a magyar államhoz hűnek érezték magukat, később azonban sokan németnek vallották magukat annak ellenére, hogy már a nyelvet sem beszélték. Ez a jelenség keltette fel az érdeklődését, és miután a sváb településeken kívül nem igazán talált választ a kérdéseire, maga kezdte kutatni a kérdést. Amikor a mintegy húszezres szatmári sváb közösséget kezdte tanulmányozni, bevallása szerint maga sem hitte, hogy hangyabolyba nyúl, egy ilyen jelentőségű kis csoport történetébe, amelyet a magyar, román és német politikai akarat fontosnak tartott és kénye-kedve szerint próbált mozgatni. Ezzel kapcsolatosan Baumgartner elmondta, kezdeményezések ugyan voltak szász vezetők és romániai magyar politikusok között arról, hogy a helyszínen felmérik, melyik települést lehetne visszanémetesíteni, és melyiket kell békén hagyniuk magyarként, ez azonban végül soha nem történt meg a két világháború között.
Indokolatlan ellenszenv
A németek egyébként azzal vádolták a magyarokat, hogy 1918 előtt a szatmári svábokat erőszakkal magyarosították el, a húszas évek derekán pedig, amikor beindult a visszanémetesítési mozgalom, a magyarok mutogattak a németekre, azzal vádolva őket, hogy a spontán elmagyarosodott közösségeket éppen ők szeretnék erőszakkal németesíteni. Szatmár megyében német gimnázium nem volt, csak általános iskolák, így aki továbbtanult, az magyarul tette – az értelmiség így magyar kultúrájú volt. A svábok nagyon vallásos közösségként ragaszkodtak a saját papjukhoz, aki általában szintén elmagyarosodott sváb volt. Maga a környezet, az érvényesülés feltételei arra mutattak, hogy magyarul meg kell tanulniuk a sváboknak is, ezért sem lehet erőszakos beolvadásról beszélni. A könyvbemutatón egy idős sváb származású férfi is szót kért, aki a szélsőséges német propaganda közösségre tett hatásai kapcsán elmondta, emlékszik, amikor fiatal fiúk kocsmában verekedtek emiatt, egy alkalommal meg is késeltek valakit. Gyerekkorában egy alkalommal a családi ház ablakait betörték, amikor éppen ő, a tíz éves kisfiú és hetvenéves nagyapja voltak otthon – ahogy H. Szabó találóan megjegyezte, ők lehettek a „két veszedelmes sváb”, akikkel szemben felgyulladt a gyűlölet lángja. Baumgartner Bernadette elmondta, a német mozgalomnak nyilvánvalóan talaja is volt, a megyében éltek, akik anyanyelvként használták a sváb nyelvet, 1926-tól pedig folyamatosan érkeztek németországi fiatalok, egyetemisták, akik foglalkoztak felnőttekkel és gyerekekkel egyaránt: a kisebbeknek énekeltek és verset tanítottak, este pedig az idősebbekkel ültek le beszélgetni. A kutató meglátásai szerint ezek a fiatalok nem igazán politizáltak, náci jellegű anyaggal sem igazán találkozott, egyetlen levél kivételével.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

2013. május 9.

KEREKASZTAL Marosvásárhely – a város, amely felszámolja önmagát?
Miért hiszterizált a marosvásárhelyi magyar közélet? Kiss Tamás, Novák Csaba Zoltán és Székely István a történet hátteréről.
Valami miatt a dolgok nehezen mennek Marosvásárhelyen. Legyen szó polgármester-jelölt állításról, magyar kultúra napról vagy civil protesztről, ugyanaz a magyar-magyar feszültség jelenik meg, más-más formában. Valamiféle általános szociális diszkomfortérzet a jellemző. Az aktorok folyamatos kényszert éreznek arra, hogy legitimálják, túllegitimálják önmagukat. Miért is? A Jakabffy Elemér Alapítvány, az Erdély FM és a Transindex közös kerekasztal-beszélgetésén ennek jártunk utána.
I. A magyar többségi tudat meghasonulása
Novák Zoltán: A hisztéria kifejezés nagyon találó. Ha a napi sajtót fellapozzuk, látjuk, hogy nem telik el nap, hogy a magyar-román adok-kapok csörtéket az utóbbi időkben ne írják felül ilyen hisztérikus megnyilvánulások, és ezek nagyon sok területen zajlanak.
Marosvásárhely mindig is az erdélyi nagyvárosok árnyékában volt. Az 50-es évek hoztak egy változást, ami saját küldetéssel látta el. Ez a Magyar Autonóm Tartomány fővárosi státusa. Történik ez egy olyan kontextusban, amikor a párt hivatalos magyarságpolitikája gyakorlatilag a Székelyföldre szorult.
Az ebben szocializálódott politikai elit ezt a küldetést továbbvitte, ezzel magyarázható az, hogy 1990 márciusában milyen módszerekkel próbálta visszahozni az elveszett intézményeket.
1968-tól megváltozik a politikai helyzet, és más lesz a színtér. A Magyar Autonóm Tartomány, ahogy Stefano Bottoni is fogalmazott, egyféle üvegházként védte a várost és a régiót, 1968 után ez az üvegház megszűnik mint óvó tényező, és elkezdődik az a folyamat, ami sokkal drasztikusabban megy végbe, mint más erdélyi városokban. Ha demográfiailag csak később, de politikailag a marosvásárhelyi magyarság már a 80-as években kisebbségben volt. Ez a magyar elit elveszti pozícióinak többségét.
1990-ben történik egy intézményi restaurációs kísérlet, ez a magyar elit megpróbálja a még többségben lévő magyarokkal visszahozni a korábbi állapotokat, és innen kezdődik a mélyrepülés. Egy győztes csata után egy vesztes háborúról beszélhetünk. Ami történt, egy csonka intézményes restauráció, de ez nem volt elég ahhoz, hogy erre jövőképet lehessen építeni. A probléma kulcsa az, hogy a fekete március és a kilencvenes évek demográfiai fogyása után a helyi elitnek nem sikerült egy, a helyi magyar társadalmat egészében összefogó és megszólító jövőképet megfogalmaznia.
Kiss Tamás: A 60-as évektől, de még inkább a megyésítéstől számítva indul Székelyföld fogalmának egyféle szűkülése. Azzal, hogy Marosvásárhely elvesztette az Autonóm Tartomány központjának a státusát és egy román többségűvé váló megyének a központja lett, elkezdődött egy olyan folyamat, ami afelé mutat, hogy a város kezd leszakadni a székelyföldi magyar tömbből. Másrészt 1968-tól olyan demográfiai folyamatok indultak be, amelyek átrajzolták a város képét. 1989 után Marosvásárhely egy román többségű várossá vált. Viszont, ha az utóbbi 10 év demográfiai történéseit nézzük, ezek korántsem drámaiak. A jelenlegi 45%-os magyar arány (a kilencvenes években tapasztalt brutális arányvesztéshez képest) egy pozitív csalódás.
A magyar politikai elit Marosvásárhelyen (ahhoz képest, hogy ez ma is egy 45 százalékban magyarlakta város) intézményesen nagyon alulteljesít. Például a marosvásárhelyi népszámlálási bizottságnak annak idején nem volt magyar tagja. E miatt azt gondoltuk, hogy ennek az alulteljesítésnek sokkal drasztikusabb következményei lesznek az adatok szintjén is. Florea számára ugyanis láthatóan tétet jelentettek a város etnikai arányai. A magyarok aránya azért nem csökkent nagyobb mértékben, mert megindult egy szuburbanizációs folyamat, amiben elsősorban a románok vettek részt. A jómódú, középosztálybeli románok kiköltöztek a peremfalvakba. Másrészt a városból való más irányú elvándorlás is nagyobb volt a románok esetében.
Székely István: Maros megyében már két olyan generációról beszélhetünk, amely román többségű megyében nő fel, érezvén a saját bőrén ennek a mindennapokat is befolyásoló közpolitikáit. Marosvásárhely esetében a lokális többség kisebbségé válása az elmúlt két évtizedben valósult meg, szerintem ez képezi a várossal kapcsolatos trauma alapját. Kérdés, hogy az a generáció, amelynek életét ez a folyamat határozza meg, tud-e egyáltalán erre egy racionális választ adni.
Többféle válasz fogalmazódott meg a politikai közélet részéről ezzel kapcsolatban. Az egyik válasz az egykori polgármesteré, Fodor Imréé. Ez egyféle politikai radikalizálódás, aminek egyik exponense a Székely Nemzeti Tanács. Az elveszett főváros képzetére építve, világosan látva, hogy Maros megye politikailag levált a Székelyföldről, mégis megpróbál egy össz-Székelyföldet építeni, méghozzá egy kisebbségi létből.
A másik modell, amiről nem beszélünk, mert nem látszik, az a 89 utáni gyorsított ütemű individualizáció irányából fogalmazódik meg. Arról van szó, hogy a mindennapok problémáiból egyre kisebb számú jelentkezik az etnikai közösség határain belül, és a válaszok sem ezen belül keresendőek. Látszik egy társadalmi réteg, amely nem találja politikai képviseletét sem az “itt apáink vére folyt” programban, sem az “együtt-împreună” programban, ami végülis a modernizálódó nagyvárosok, így Kolozsvár problémája is. Lehet, hogy újra kell fogalmaznunk a nemzettudatot a modernizáció és az individualizáció feltételei közepette.
2. A magyarok belső aszimmetriái
Kiss Tamás: A 70-es években és még a 80-as években is egyértelmű volt, hogy szimbolikusan is és akár társadalmilag is a magyarok voltak felül. A középosztály javát a magyarok alkották. 89 után nem pusztán az történt, hogy egy román többségű várossá vált Marosvásárhely, hanem a románok és magyarok közti szimbolikus viszony is megfordult. Statisztikai adatok szintjén is kimutatható, hogy a románok például iskolázottabbak, vagy jobb a jövedelmi helyzetük. Ezt a pszichózist az arányvesztés mellett a szimbolikus lefokozódás okozza.
Ehhez nyilván az is hozzájárult, hogy a magyarok elvándorlása 89 előtt és után is szelektív volt. Leginkább a jól képzett és magasabb státusú magyarok mentek el. Ez a státuskülönbség amúgy mindenben megfigyelhető, a munkanélküliek, a szegények között is több a magyar annak ellenére, hogy Marosvásárhely egy prosperáló sávjában van Erdélynek.
Novák Zoltán: Ha a civil szervezeteket nézzük, nem számszerűségükben, hanem a hatékonyságukkal van a gond, ebben mindenképpen előnyben vannak a románok.
Székely István: Amikor Kolozsvár gyengítéséért az orvosit és színit elviszik Marosvásárhelyre (pusztán épülethiány miatt nem ment oda a tanárképző is), akkor olyan városba kerül ez a két csúcsegyetem, amelyben az értelmiségi lét feltételei kevésbé voltak adottak, mint mondjuk Nagyváradon vagy Kolozsváron. A 70-es és 80-as években Marosvásárhelyen az értelmiségi elit szempontjából szinte monokultúra volt. Voltak az orvosprofesszorok, a színészek, képzőművészek, egy-két intézményvezető, de nem beszélhetünk az értelmiségiek szempontjából többszólamú, teljes értelmiségi struktúrájú nagyvárosról. Másrészt Marosvásárhely a 70-es évek második felétől saját magát számolja fel. Az elit nagyon nagy mértékben távozik, és ennek egy leszivárgó hatása is volt.
Ide tartozik, hogy amíg a “Fodor Imre habitus” főleg a szimbolikus tartalmakra és a kétnyelvűségre koncentrált, és annak a radikalizálódó közösségnek akart megfelelni, amely szerint nem elég autentikus a magyarság képviselete, addig a várost szépen szétprivatizálják, ami ahhoz vezet, hogy a középosztály szempontjából a román etnikumhoz tartozók elég jó pozíciókat foglaltak el.
Kiss Tamás: Amit Székely István monokulturálisnak, én egy rossz értelemben vett rendiességnek neveznék. Ez helyenként már nem reális tartalmakkal feltöltött, szimulált társadalmi különbségeket jelent. A marosvásárhelyi elit integrációképtelenségének ez az egyik magyarázata. Az, hogy bizonyos rétegek nem találják az érdekképviseletüket, ennek a rendi pökhendiségnek tudható be, ami szerintem normális ember számára elég nehezen viselhető el.
Novák Zoltán: Látom, hogyan építkezik Hargita és Kovászna megyében jól, rosszul egyféle helyi, székely tudat. Marosvásárhelyen nem találjuk, nem mutattuk meg azokat a fogódzókat, amelyekre hosszútávon egy közösséget lehet építeni. Úgy tapasztalom, hogy a marosvásárhelyi magyar közösség egy rendkívül heterogén közösség, nem egy Udvarhelyszékből Udvarhelyre, Csíkszékből Csíkba települő közösség, hanem a mezőségi és belső erdélyi identitású ugyanúgy megtalálható, mint a székelyföldi. Ezt tetőzi a számbeli kisebbségbe kerülés ténye, és ebből a görcsös spirálból képtelen szabadulni a város magyar közössége.
3. A politikailag gazdátlan város
Székely István: 1989 után a politikai eliten belül Marosvásárhelynek és Maros megyének végig kitüntetett szerepe van. Hargita eleve három külön részként szerveződött meg, így Maros lett a legnagyobb erdélyi magyar megye. Másrészt a 90-es évek első felében a marosvásárhelyi történések igen mély nyomot hagytak a politikai elitben. A pogrom okát abban lehetett megtalálni, hogy két többségi tudattal rendelkező közösség van, a román, amelynek van egy országos többségi tudata és a magyar, amely egy lokális többségi tudattal él. A magyar vezetőségnek volt egy meghatározó része, akiknek egyes számú prioritása az volt, hogy a hasonló eseményeket próbálják elkerülni, és a mindennapi élet szintjén jelenlévő interetnikus problémákra valamiféle strukturális válaszokat próbáljanak adni.
Emiatt el lehet mondani, hogy az országos RMDSZ-t egy olyan interetnikus környezetben szocializálódott elit határozta meg, amely legfontosabb célkitűzése a mindennapok szintjén jelentkező etnikumközi feszültségek feloldása. Ez az igazi oka annak, hogy ez az elit nem igazán érti a Székelyföldet, és nem igazán van válasza arra, amikor a problémák nem lokálisan interetnikusak, hanem Székelyföld-Bukarest vonatkozásában jelennek meg, elsősorban közjogi kérdésekben.
A kilencvenes évek hat meghatározó magyar politikusából három, Markó, Borbély és Frunda marosvásárhelyi. Mindhárman valamilyen országos politikai pályát választanak maguknak, de egyik sem köthető Marosvásárhelyhez. Frunda bekerül az Európa Tanács küldöttségébe, és olyan külpolitikusként határozza meg magát, aki történetesen Marosvásárhelyen lakik. Markó 1993-tól az RMDSZ szövetségi elnöke, és mint ilyen, számára Marosvásárhely ugyan fontos terep, de máshol is sok dolga akad. Borbély 1997 januárjától a kormányzati pozícióvállalásban látja saját jövőjét, és az elsőszámú erdélyi kormányzati befektetőként jelenik meg. Ezek nem a marosvásárhelyi problémákra fókuszáló politikai habitusok.
Az utolsó olyan politikus, aki egyes számú politikai prioritásként határozta meg a marosvásárhelyi társadalomépítést, Zonda Attila volt, aki Marosvásárhelyre költözött, teljesen alulról szervezte meg az RMDSZ-t, ezzel egyféle modellt is nyújtott, ami az értelmiség megkerülésének is a modellje. Zonda 1997 tavaszán elhunyt, azóta több elnöke is volt a helyi RMDSZ-nek, de valahogy a várost senki nem érezte elsődleges prioritásnak.
Külön történet a Kelemen Atilláé, ő megyei elnökként is úgy érzi, hogy elsősorban a vidék elnöke, mint ezt már többször is elmondta. Ebből következik, hogy a városnak politikai értelemben legalább 15 éve nincs gazdája.
A kilencvenes évek végétől volt Markónak egy intézményalapítási sorozata: Marosvásárhelyen jön létre az Erdély FM, ott lesz az Erdély TV, ez az az időszak, amikor felfut a körzeti közszolgálati rádió, megalakul a román televízió marosvásárhelyi stúdiója, és nem utolsósorban ennek kapcsán erősödött meg a Sapentia. Azonban ezeknek a marosvásárhelyi politikai vonalvezetésre minimális hatásuk volt.
Kiss Tamás: Marosvásárhely (paradox módon) megsínylette, hogy az RMDSZ felső vezetése innen került ki. Részben ennek tudható be, hogy nincsen olyan elit, amely a helyi problémákat kezelni tudná. A nem Marosvásárhelyt prioritizáló, de mégis jelen lévő elit egyszerűen blokkolta és blokkolja ezeket a pozíciókat. Nem hagyja, hogy karizmatikus, a helyi problémákkal, helyi társadalomszervezéssel valamit kezdeni tudó vagy akaró társaság fel tudjon nőni. Amíg ez a dolog nem változik, nem várható áttörés. Elég felemásnak láttam például, amikor a választások után teljes mértékben a helyi szervezetnek tolták át a politikai sikertelenség okát.
Ami az értelmiségi szerepmodelleket illeti, ehhez köthető az a fajta radikalizálódás is, ami Fodor Imre kapcsán látható. Elég nyilvánvaló azonban, hogy ez egy kifutó értelmiségi modell. Marosvásáhelyen lakossági mérések is bizonyítják, hogy az itt élő magyarokban még ott van a vágy/nosztalgia, hogy Marosvásárhely a székely régió központja legyen, hogy oda tartozzon. De a fiatal generáció számára elég egyértelmű az, hogy nem igazán lehet Székelyföldet szervezni Marosvásárhelyről. Így jelenleg inkább a Székelyföld, az ottani lehetőségek árnyékában van Marosvásárhely, nem Nagyvárad és Kolozsvár árnyékában, ahogy volt az 1930-as, vagy akár az 1950-es években.
4. Revans-értelmiségiek?
Székely István: Az egyik modell a székelyföldi, magyar többségi. Ugyanígy világos modell az erős számbeli kisebbségi helyzet, ami a szórványban van. Itt a magyar közösség a nyelvi jogokat és a saját nemzeti identitásának megélését tűzheti ki, elsősorban egy általános emberi jogi megközelítésben. Van a harmadik alternatíva, ami legtisztábban Szatmár és Bihar, illetve Szatmárnémeti és Nagyvárad esete, ahol egy jól teljesítő magyar népesség van, ami alapját képezi a szintén jól teljesítő politikai felépítménynek.
Marosvásárhelynek, annak ellenére, hogy magyar lakosságának jelentős többsége egyféle lokális többség mentalitásával él, ami nemzeti radikalizálódást eredményez, és célként egy székelyföldi alternatívát fogalmaz meg, mégis világos, hogy ez nem járható út. Inkább egyféle érdekbeszámításos pozíció működne, mint Nagyvárad és Szatmárnémeti esetében. Azért nem hozom példának Kolozsvárt, mert ez ott sem működik, szintén azért, mert a helyi politika alulteljesít. Novák Zoltán: Hatalmas űr tátong Marosvásárhelyen. Azt érzékelem, hogy a politikai osztály egy része is ráébredt arra, hogy embereket kell beemelni a civil szférából. Tíz éves ottlétem alatt azt tapasztaltam, hogy megjelent egy új generáció a városban, amelynek tagjai más szocializációs háttérrel rendelkeznek, Marosvásárhelyt választották ilyen vagy olyan okokból kifolyólag, és ezzel a generációval talán lehetne valamit kezdeni, ki lehetne lépni a klikkesedés bűvköréből.
Kiss Tamás: Kérdés, hogy a magyar elit tud-e versenyképes lenni. Kérdés, hogy Florea hogyan tudja integrálni a város lakosságát, és milyen magyar csoportokat tud vonzani ez a Florea projekt. Közvéleménykutatások alapján elmondható, hogy Florea kapcsán megjelenik a modernizáció, a sikeresség toposza, az, hogy a klikkesedett, rendies magyar Vásárhelyhez képest egy pezsgőbb valamit tud felmutatni. Ez a Florea féle Vásárhely ráadásul a magyarok fele nem, vagy nem egyértelműen kirekesztő. Egyfajta jólfésült román nacionalizmus. Mert azt természetesen hozzá kell tenni, hogy a Florea-projekt fő hajtóereje mégiscsak a román nacionalizmus. Ez a „jólfésült” nacionalizmus az egyik kulcsa az ő integrációs képességének. Egyrészt képes arra, hogy a román közösséget immár tizenöt éve összefogja, másrészt egyes magyar csoportok, elsősorban az alsó rétegek számára vonzó is tud lenni. A magyar politikai elit (amely az utóbbi évtizedben nagyon kevés jelét mutatta a politikai innováció képességének) egyelőre nem találta meg ennek a dolognak az ellenszerét.
Transindex.ro

2013. június 19.

Kik kaptak idén pénzt a Bethlen Gábor Alaptól?
Közzétette szerdán a Bethlen Gábor Alap (BGA) a 2013. évi pályázati felhívásainak eredményeit.
Az adatokból kiderül, hogy a magyar költségvetésből idén összesen 189 millió forinttal támogatják a nemzeti jelentőségű programokat, és 400 millió forintot osztanak ki a magyar kultúráért és oktatásért felhívás központilag támogatott pályázataira. A BGA külön állományban közli a magyar kultúráért és oktatásért felhívás erdélyi regionális pályázatait, amelyekre összesen 84 millió forint jut.
Értelemszerűen a legnagyobb összegeket a nemzeti jelentőségű programok kapják, amelyeknek alanyi jogon jár a támogatás. Kiemelkedőn magas összegben, 5 millió forintban Erdélyből a Kolozsvári Magyar Intézet, a Jakabffy Elemér Alapítvány és a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) részesül. A Jakabbfy Elemér Alapítvány az RMDSZ-hez köthető elnöke, Székely István főtitkárhelyettes révén, míg a MIT az Erdélyi Magyar Néppárthoz közel álló ifjúsági szervezet. Jutott pénz több erdélyi színháznak és kulturális lapoknak: a Székelyföld folyóirat például 3 millió, a Helikon, a Látó, a Korunk és a Művelődés 1-1 millió forintot kap.
A listába becsúszott egy megmosolyogtató elírás is. E szerint Veres Péter „csalási vállalkozása” 1 millió forint támogatást kap az Erdélyi Művészet folyóirat kiadására.
A központilag támogatott pályázatok közül az egyik legnagyobb tételt, 3 millió forintot a Székely Nemzeti Múzeum kapja egy kiállítás megszervezésére, a Marosvásárhelyért Egyesületnek a Vásárhelyi Forgatagra 1,5 millió forint jár. Ezen a listán felbukkan ismét a Magyar Ifjúsági Tanács, amelynek 1,2 millió forintot utal a BGA az Adj, király, katonán ifjúsági vetélkedő megszervezésére. A legkisebb támogatás ennél a kiírásnál 350 ezer forint.
Az úgynevezett regionális pályázatoknál a fentieknél jóval kisebb összegek szerepelnek. Az elbírálókat érezhetően az a szándék hajtotta, hogy minél több pályázónak juttassanak legalább egy kis összegű támogatást. Ennél a kiírásnál a legnagyobb tétel 400 ezer forint (ennyit kap például a dévai Szent Ferenc Alapítvány vagy a kolozsvári Életfa Családsegítő Egyesület), a legkisebb tétel 100 ezer forint.
Maszol.ro

2013. szeptember 3.

Rácz Tímea
VÁSÁRHELYI FORGATAG
Bárdi Nándor: 2004 decembere nem a külhoni magyarokról szólt
A magyarországi intézkedések többségének nincs köze a külhoni magyarokhoz, hanem mindig valamivel viszonylatban, metaforikusan beszélnek róluk – mondta a történész marosvásárhelyi előadásán.
A Transindex, Erdély Fm és a Jakabffy Elemér Alapítvány által szervezett kerekasztal témájára utalva indította Bárdi Nándor történész, kisebbségkutató a Vásárhelyi Forgatagon tartott előadását azzal, hogy nem csak a marosvásárhelyi közélet, hanem maga az egész magyar politikai élet hiszterizált. Ennek okát abban látja, hogy az emberek elveszítik a lényeglátó realizmusukat, és ennek szerkezetét mutatta meg Álságos állítások a magyar etnopolitikában című előadásában.
A külhoni magyarokról (Bárdi végig ezt a kifejezést használja, és nem a határon túliakat, amit előadása végén tisztázott is) való beszédmódra, akárcsak az identitáspolitikára a szimbolikus beszéd telepedett rá. Ez azt jelenti, hogy nem önmagukban beszélnek külhoni magyarokról, illetve nem feltétlen a valóságos problémákról beszélnek, hanem legtöbbször valamihez való viszonyukban (igazából a határon túli magyar is ezt fedi), metaforákkal tarkítva.
Erdélyben már két generáció nőtt fel a magyarországi médián, a magyarországi események, politika, stb. folytonos követésén, ennek értelmében már nem beszélhetünk nemzettudatról magyar politikai kultúra nélkül, ez szerves részévé vált – magyarázta Bárdi.
Az előadás címét adó álságos állítások a kettős állampolgársághoz kapcsolódnak, a
nemzeti egység, mint norma elvárásához, a rossz magyar – jó magyar kifejezések megjelenéséhez. A magyarországi politika a külhoni magyarok kérdésével valójában identitáspolitikai deficitet kompenzál, gyakorlatilag csak pártpolitikai szinten léteznek – mondta a történész.
Bárdi szerint a szakmának is önkritikát kell gyakorolnia, például amiatt, hogy a szakpolitikákba vetett hit illúziónak bizonyult; a várakozásokkal ellentétben nem jelent meg az a szakmai tudás a politikumban, amely a külhoni kérdést kezelni lenne képes. Probléma továbbá, hogy nem jöttek létre stratégiai programok ebben a témában – Bárdi azt is kiemelte, hogy a nemzetstratégia nem írott szöveg, hanem egy egész szocializációs folyamat kellene legyen.
Azok, akik valóban működő irányt kezdeményeztek, a nyelvészek voltak. Az úgynevezett határtalanítás arról szól, hogy a szótárakba bekerülnek a külhoni magyarok által használt szavak is, teljeskörű szinonimákként, pl. a hajtási a jogosítvány szinonimája, és nem valami „furcsa szó”. Bárdi szerint a határtalanítás elve az, aminek valóban működnie kellene.
Fontos kérdés a téma vizsgálatában, hogy egyáltalán hogyan lett a magyarságpolitikából nemzetpolitika? Bárdi kiemelt néhány nagyon is konkrét eseményt, amelyek közös pontja, hogy mindig valami mellé rendelődve, mintegy ürügyként foglalkoztak a külhoni ügyekkel. Például az 1988-as, a romániai falurombolás elleni tüntetés látszólag teljes szolidaritásból szerveződött, közben viszont ez volt az első olyan alkalom ’56 óta, amikor a magyarországi közösség szabadon tüntethetett; de még erősebb példa
a 2004-es népszavazás,
amely – bár talán sokakból felszisszenést válthat ki – nem a külhoni magyarságról szólt, hanem Gyurcsány Ferenc erőfitogtatásáról az általa demonizált Orbán Viktorral szemben. Az ominózus népszavazásról Bárdi azt is kiemelte, hogy míg a külhoni magyar sajtó a konkrét napig csak felületesen figyelt oda a témára, az eredmény után beindult a teljes hiszterizálódás, a táposozás; megjelent annak a vágya, hogy valamiféleképpen kompenzáljuk a szavazás kimenetelét.
A 2010-es kormányváltás utáni gesztusok – a kedvezményes honosítás, az utaztatások, az emléknapok kinevezése – pedig szintén nem a nemzettudatról szóltak, hanem arról, hogy ne ismétlődjön meg 2004. decembere – emelte ki Bárdi. És várhatóan a jövő évi választások, amikor már a külhoniak is szavazhatnak, szintén nem róluk szólnak, nemcsak amiatt, hogy a szavazatok sokat nem nyomnak majd a latban, hanem amiatt is, hogy az egyéb európai országokban, ahol még létezik ez a jog, erről konszenzus is van. Míg Magyarországon erről még az egyes pártszimpatizánsok között sincs, várhatóan a kampányban is előkerül ez a kártya – mondta a történész. A valódi közösségépítésnek több nehézsége is van Bárdi szerint. Egyik a diskurzusok kizáró jellege: egyfelől a „23 millió román”-típusú beszédmód,
másfelől a nemzeti beszédmód kiüresítése és lejáratása semmiképpen nem építő jellegűek. De történeti perspektívája is van: a posztszocialista államokban Magyarország kivételt képez abban, hogy a váltás után az antinacionalista beszédmód, politikusgárdában pedig a közgazdász-külpolitikus vonal vitte tovább az országot, és a jobboldal sajátjává vált a nemzeti legitimáció nyelve, míg a többi országban nincs ilyen éles ellentét a két oldal beszédmódja között.
A közösségépítésnek az aránytévesztések is kerékkötői: az autonómia, a nemzetegyesítés, az európai integráció és a szülőföldön maradás mind olyan témák, amelyekben aránytalanságok tapasztalhatók. Például az EU-tól minden probléma megoldását várták, míg nem gondoltak bele, hogy ennek milyen feltételei vannak, a szülőföldön maradás pedig források nélkül maradt. De ugyancsak aránytalanság tapasztalható például az oktatási támogatásokban: olyan helyekre mentek el a magyarul tanulást támogató pénzek, ahol amúgy is magyarul tanulnak (l. Székelyföld).
Bárdi a kisebbségi elit pozíciójáról is beszélt: legfőbb változás, hogy a korábbi kulturális szerepvállaláshoz képest a kormányra kerüléssel már a gazdasági szerep vált fontosabbá – az a „jó politikus/polgármester/képviselő”, aki forrásokat képes szerezni. A kettős állampolgárság megszerzésével azt is érzik, tapasztalják, hogy elveszett a külön társadalomépítés legitimációja, ezért párhuzamos társadalomépítés kezdődött,
és ez nem feltétlen jár pozitív hozadékokkal. (2013.9.3., 10:15: A mondatból egy, a magyar napokra vonatkozó közbevetést utólag kivettünk az előadó jelzése nyomán, pontosítása a hozzászólások között olvasható.)
Bárdi a magyarországi és a külhoni magyar nemzettudat közötti különbséget úgy fogalmazta meg, hogy előbbi diffúz (ő maga szabolcsi magyarként találkozott svábokkal, cigányokkal, de ez nem jelentett többet annál, hogy egy térben élnek), míg utóbbiban nagy szerepet játszik a többség vs. kisebbség, és a nemzettudat felértékelődik. Viszont ennek a helyzetnek pozitív hozadéka is van: „a kétnyelvű ember mindig tudja, hogy van egy másik igazság is” – mondta Bárdi.
A történész szerint a Fidesz különböző szereplőket versenyeztet a nemzetpolitika különböző területein. Így a jelenlegi felállásban Kövér László az, aki az egységet és a „fejünk fölötti” döntést képviseli, Németh Zsolt a stratéga, Gál András Levente – aki már nincs benne a kormányzatban – a hálózatépítő, Répás Zsuzsa a „villámhárító”, Matolcsy György és Varga Mihály pedig a munkaerőpiaci igények szempontjából viszonyul a külhoni magyarokhoz. Nincs tehát egységes koncepció, hanem különböző helyzetekben, különböző emberek segítségével egyes elemeit alkalmazzák egy tágabb elképzelésnek.
A külhoni magyar vs. határon túli magyar mellett Bárdi egyéb terminusok újragondolását is javasolja. Például nem jó értelemben használják a magyarságpolitikát, ez nem egyenlő a kisebbségpolitikával, mivel
mind Budapestnek, mind Bukarestnek van magyarságpolitikája,
és más-más viszonyulást jelent a magyarsághoz.
Bárdi nem ígéri, hogy biztos megoldást tud, viszont javaslatai vannak, és elmondása szerint mind olyanok, amelyek készen is állnak, csak alkalmazni kellene. Például a kompetenciaméréseket, amelyeket Magyarországról be lehetne szerezni, és egységesen mérni a külhoni magyarokat is, vagy olyan honlapokat, amelyekről a többségi társadalmak tájékozódhatnának a magyarságról – erre példának hozta fel a működő szlovákiai magyar, szlovákul írott oldalt, amelyet naponta 15 ezren látogatnak, és amelynek legolvasottabb anyaga a „Mit keresünk mi itt?” címet viseli, tehát érdeklődés lenne iránta.
Transindex.ro

2013. szeptember 14.

A kutató, a vezető és a kisebbségi sors
Idén tizedik alkalommal szerveztek társadalomtudományi tábort a Szentegyháza melletti Szeltersz-fürdőn. Bárdi Nándor (PhD) történész-kutatóval, egyetemi oktatóval, az MTA Társadalomtudományi Központjának Kisebbségkutató Intézetének munkatársával, a romániai magyarság múlt századi történetének egyik legavatottabb ismerőjével és az ezredvég óta zajló események értő szemlélőjével tudományról, társadalomról és magyarság helyzetéről beszélgettünk.
– Eltelt majdnem egy negyedszázad a rendszerváltozások óta Kelet-Európában. Nagy társadalmi változások következtek be. A társadalomtudományok képesek-e követni ezeket a jelenségeket?
– A társadalomtudományoknak az a dolga, hogy a valóság eseményeit vizsgálja. Persze a tudatlanság bátorsága volna egy ilyen nagy ívű kérdésre akár általános választ is adni. A kisebbségi magyar közösségekkel kapcsolatos kutatásokban jól látszik az, hogy míg 1989 előtt elsősorban a dokumentáláson, a leíráson volt a hangsúly, és külhoni műhelyek, szakemberek, kutatások hiányában irodalom-központú volt, addig a kilencvenes évek központi társadalomtudományos kérdése már az lett, hogy mi és hogyan szervezi és működteti ezeket a közösségeket? Milyen viszonylatok között szerveződnek nemzeti alapon ezek a közösségek: az anyaország, a többségi nemzetépítések között, az elitek mennyire hatékonyan tudják saját társadalmukat szervezni illetve milyenek a nemzetközi hatások. Eleve a „kisebbségi közösség” megnevezés azt jelenti, hogy nem pusztán pl. a magyarul beszélők társadalmi csoportjáról van szó, de nem is a vágyott „kisebbségi társadalomról”, hanem a kulturális-nemzeti azonosság alapján szerveződő közösségről. Ugyanakkor ez nem egy amorf entitás, hanem intézményi alrendszerekre (érdekvédelem, önkormányzati pozíciók vallási élet, nyilvánosság, oktatás, közművelődés, gazdaság) épül, amelyek annál hatékonyabbak, minél inkább a saját szakmai mezőny játékszabályai szerint működnek. (Pl. nem elég magyarul tanítani, hanem használható készségeket kell átadni és ennek megvannak a mérési és pedagógiai módszertani szabályai.) Érdemes erről a KAM, Biró A. Zoltán „klasszikus” értelmezése mellett Kiss Dénest olvasni. A kisebbségi közösség hatékonyságának (akinek jobban hangzik: modernségének) mutatóinak másik csoportja a kisebbségi kompetenciák hivószó alá sorolható be. Ide tartoznak a társadalmi rétegződésen belüli pozíciók (demográfiai adottságok, iskolai végzettség, foglalkozás, gazdasági aktivitás, településszerkezet), az oktatási intézményekben szerezett kompetenciák (szövegértés, logikai készség stb.), a kétnyelvűségből származó előnyök, illetve a megosztott kultúrájú társadalomban való érvényesülés tapasztalatai. Itt többek között Kontra Miklós nyelvészeti, Kiss Tamás demográfiai és Papp Z. Attila iskolai teljesítményekre vonatkozótanulmányai megkerülhetetlenek.
Az ezredforduló óta a kisebbségekre vonatkozó kutatásokat egyrészt a tagoltság, a tipologizálás és az összehasonlítás tematizálása jellemzi, lásd a Péntek János szerkesztette határtalanító nyelvtervezési összefoglalót, Kiss Tamás romániai rétegződési elemzését vagy a kisebbségjogi helyzetképeket. Másrészt a szaktudományokon belül a legfejlettebb módszertant és elméleti kereteket alkalmazzák a nemzeti-etnikai kutatásokban. Pl. Lőrincz D. József, Salat Levente, valamint. Így az élőnyelvi és a történeti-demográfiai kutatásokban, az etnográfiában és a földrajztudományban a kisebbségi tematika egyik központi kérdéssé vált, míg a magyar nyelvű szociológiában és a történettudományban az utóbbi évtizedben vált megkerülhetetlenné. Harmadrészt a magyar kutatási kérdés-hagyományok a somorjai Fórum Intézet, illetve a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet révén az adott országok nem magyar kisebbségeinek kutatásában is adaptálódtak. A magyarországi kisebbségkutatás sajátossága pedig az, hogy legalább öt markáns, egymástól különböző csoport kutatása folyik párhuzamosan (magyarországi nemzetiségek, külhoni magyarok, romák, zsidóság, migránsok) és ezen csoportok szerveződésének, a problémáik kezelésének összehasonlítása nemzetközileg is fontos tanulságokkal jár. A negyedik nagyon fontos dolog, hogy az ezredfordulón induló szakemberek nemzedékénél a kutatói szerep levált a társadalomépítői küldetéstudatról. Pontosabban az előbbi szakmai megfontolás vált a dominánsá, de úgy, hogy közben a kisebbségi közösségek aktuális problémáira is választ akarnak adni. Lásd például Szabó Á. Töhötöm vagy Székely István Gergő és kollégái munkáit. Milyen viszonylatok között szerveződnek nemzeti alapon ezek a közösség: az anyaország, a többségi nemzetépítések között, az elitek mennyire hatékonyan tudják saját társadalmukat szervezni, illetve milyenek a nemzetközi hatások. Eleve a „kisebbségi közösség” megnevezés azt jelenti, hogy nem pusztán a magyarul beszélők társadalmi csoportjáról van szó, de nem is a vágyott „kisebbségi társadalomról”, hanem a kulturális-nemzeti azonosság alapján szerveződő közösségről. A kisebbségi közösség hatékonyságának (akinek jobban hangzik: modernségének) mutatóinak másik csoportja a kisebbségi kompetenciák hívószó alá sorolható be.
– Tudnak-e a kutatók olyan következtetéseket levonni, amelyekkel akár valami stratégia-féleség készíthető a jövőre vonatkozóan?
– A társadalmi- vagy nemzetstratégiák nem szövegek, hanem egy intenzív közösségi szocializáció, reflektált önszemlélet, nemzedéki termékei. Az 1937-es Vásárhelyi Találkozó és annak határozatai, amelyek a maguk nemében egyedülállóak, egy tudatos új elitteremtés eredményei. A Budapesten „erdélyi”-ként szocializálódottak Reform Tömörülés szétesése, illetve a kolozsvári magyar központi könyvtár és a szakkollégiumi bentlakás programjának kudarca után nem hiszem, hogy a Bulgakov kocsma lenne az erre alkalmas szerkezet. De hasonló módon, más okokból az Sapientia Eredélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) sem tudja ezt betölteni. Amikor az EMTE egyik vezetőjétől megkérdeztem, hogy miért olyan amilyen a kommunikációs tanszék honlapja, – azaz miért nem az a központi tudásportál Erdélyben –, csak azt hajtogatta, hogy van honlapja, pont úgy, mint a többi tanszéknek stb.
A székelyföldi kisvárosokban létrejövő kezdeményezések pedig sok okból kifolyólag nem alkotnak hálózatot. Pl. az 1500 ottani RMDSZ tanácsosnak nem folyik a folyamatos képzése, nem szembesülnek a „jó példák” tapasztalatival sem (a teljesség igénye nélkül: a LAM Alpítvány, a Góbé termék, a CEMO, az Igen, tessék! mozgalom, a gyergyóremetei településfejlesztés, az Areopolisz és az Örökségünk egyesületek munkája stb.) A szerves, morálisan is megalapozott közösségi szocializáció nélkül a nemzetstratégia vagy épp az autonómia–szövegelés írott malaszt, pótcselekvés marad. Ez nem azt jelenti, hogy ne készülnének fontos anyagok a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézetben, a Kvantum csoportnál, a Babes-Bolyai Tudományemetem (BBTE) Szociológia Tanszékén, a Kriza János Néprajzi Társaságnál, a csíkszeredai Regionális és Antropológiai Kutatások Központjánál, a KAM-nál, az Omnibusznál, a csíkszeredai volt Soros Központ közreműködésével a turizmus, a területfejlesztés, a népesség előszámítás, az agrárgazdálkodás és más kérdések tekintetében. A magyarságpolitikában a Nemzetpolitikai Kutatóintézet és a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának dokumentumai vagy a régebbi külügyi stratégia mellett én a Sólyom László kezdeményezte 2010-es konferenciát és az A határon túli magyarság a 21. században című című kötetet tartom a legfontosabbnak. Mindezekkel nem csak az a baj, hogy a „szakértői okostojáskodás” eléri-e a politikusok ingerküszöbét, hanem, hogy van-e olyan szakapparátus, amely képes ezeket az eredményeket nap mint nap a nyilvánosság és a döntéshozók felé közvetíteni?
– Európa, az Unió segítette-e a nemzetiségeket az egymás felé közeledéshez? Biztosított-e a jog és a jogorvoslat?
– Az Unió alapszerződésében nincs kisebbségjogi elvárás, nincs külön kisebbségi panaszeljárás. Vizi Balázs tanulmányai világosan tisztázzák ezeket a kérdéseket. Ugyanakkor a kapcsolattartásban és az Uniós fejlesztési pénzek lehívásában, ma már természetesnek vett, de történelmileg óriási változások következtek be. A székelyföldi agrárvilágból a XX. században mindig csak elvittek, a termőföldalapú támogatás és a különböző uniós pályázatok révén az utóbbi évtizedben azonban ez megfordult.
A helyben élők készségein múlik, hogy miként tudják ezt felhasználni. A határ-menti fejlesztési programok hasznosulásából leginkább a partiumi és a bánsági magyar nyelvtudás felértékelődése látszik, de itt sem volt hálózati stratégia a forrásfelhasználás maximalizálására. Kívülről – igen bárki mondhatja marslakóként – úgy néz ki, hogy nem is érzékeli a romániai magyarság a léptékváltásokat legyen az például a vasúti névhasználat, a Homoród-mentén lezajló útépítések, a csatornázás, a földgáz bevezetése stb.
Nem csak a Székelyföldre leszűkítve érvényes, hanem általánosan kulcskérdés az erdélyi magyarságra vetítve is a készségek intézményes fejlesztésének problémája. Hányan tudnak jó eredménnyel leérettségizni? Megoldódik-e román nyelvtanulás körüli áldatlan tehetetlenség? Mikor lesz középfokú angol nyelvtudása a romániai magyar érettségizők döntő többségének? Ugyanígy az érettségizők informatikai tudása eljut-e egy alapprogramozásig, honlap-készítésig? Erre persze lehet hárító választ adni: nálunk nincs középfokú állami nyelvvizsga, a tantervek Bukarestből érkeznek, majdhogynem általános a számítógéphiány stb. Ez azonban a megnyílt szolgáltatói és munkaerőpiacon senkit nem érdekel. Székelyföld nagy kitörési pontja a múlt század eleji mezőgazdasági válságból, majd a két világháború közti túlnépesedésből, a szocialista iparosításban az írni-olvasni tudók magas aránya és a folyamatos családi stratégiaként működő képzési mobilitás volt. Ez úgy látszik, ma sincs másként, sőt az Uniós kihívások ezt még inkább megkövetelik. Volt-e valahol a Székelyföldön érettségi eredmények problémája városi, megyei tanácsülés témája? Erre is ismerem az önfelmentő választ: miért a románoknál volt? De akkor mi is az összehasonlítási alap, mi is a hagyományhoz való viszony?
– Tíz éves ebben a formában ez a tábor? Mit lát: hová fejlődött? Megvan a kellő látogatottsága? Létezik a Kárpát-medencei kisugárzás? Év közben is együtt dolgoznak ezek a szakemberek? Milyen a nemzetközi visszhang és a kapcsolatrendszer?
– Tízedik alkalommal rendeztük meg a szelterszi társadalomtudományi tábort, de két évben elmaradt, tehát 12 évről van szó. A tábor funkciója egyrészt az, hogy a különböző társadalomtudományi területek kutatói tudjanak egymás munkájáról, másrészt egyfajta találkozási pont, ahol ki lehet beszélni nyugodtan – akár nyilvánosan akár kisebb körben – a szakmai problémákat, harmadrészt a fiatal kutatók számára egyfajta bemutatkozási lehetőség. Évente 60-70 fő jön el. Az alapító szervezők nem akartak különösebben „terjeszkedni”, romániai magyar történészeken, irodalmárokon, politológusokon, szociológusokon, etnográfusokon túl még filozófusokat, nyelvészeket próbáltunk bevonni – az utóbbiakat nem sok sikerrel –, illetve egyetemi hallgatókat, középiskolai tanárokat és a székelyföldi kulturális, tudományos intézmények munkatársait invitáljuk. Fogalmam sincs a kisugárzásról, a rendszeresen megjelenő magyarországi szakemberek (régebb Benda Gyula, Juhász Pál, Hadas Miklós és mások) örömmel, okulva okítottak. Ebben az évben először voltak itt a szlovákiai Fórum Kisebbségkutató Intézet munkatársai, és nagyon érdekesek voltak egy a romániai magyarságtól eltérő pozíciókkal bíró kisebbségi közösség működéséről szóló beszámolóik és általánosabb kritikáik.
– Hogyan, kinek a segítségével valósult meg a mostani tábor?
– A tábornak immár hagyományosan a Szent Gellért Alapítvány menedékháza ad helyet. A napi egyszeri meleg ebédet és a sátorhelyeket finanszírozzák a támogatók a közös étkezéseket és a szállást a résztvevők finanszírozzák. Legfontosabb támogatónk a Hargita Megyei Kulturális Központ, valamint a fentiekben többször is emlegetett kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet és a Jakabffy Elemér Alapítvány.
Simó Márton
https://kulturhon.szhblog.ro



lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-98




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998