|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 145 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 | 121-145 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Karácsonyi Zsigmond 2012. november 23.Jövőkémlelés sárga ködbenFél évszázada kezdődött a nagy romlás. Akkortájt hetente kopogtatott konyhaajtónkon a kézdiszéki hárászkendős rokonság, komaság. Nagyanyám tapintatosan hámozta ki a fájdalomba bugyolált asszonyokat, akik azért zötykölődtek a székely körvasúton félnapot, hogy néhány percre láthassák fogva tartott férjüket. Belőlük a kollektivizálási őrület csinált bűnözőt. Ugyanazokban az években verték le az első cövekeket a majdani vegyi kombinát területén. Látszólag semmi összefüggés a kettő közt, ami aktuálissá tenné. És mégis. A húgyszagún füstölgő kolosszus nemcsak a város levegőjét rondította el, hanem az ezrével betelepített idegenajkúak a város szellemiségét is visszavonhatatlanul megváltoztatták. A szovjet mintájú magyar autonómia agonizálása kezdődött és néhány éven belül formailag is felszámolták, darabolták a székelyföldet. Az idegenek átvették a vezetést. Hogy mennyire nem magyar a kombináti "nagy család" érzékelhető volt a minap tartott születésnapi megemlékezésen is, ahol Ceausescu-korszak vívmányriportjaival nosztalgiázott a pezsgőző társaság. De vagyunk még néhányan, akik arra is emlékszünk, hogy 1990 első napjaiban a kombináti dolgozók egy csoportja akadályozta meg, hogy magyar vezetői is legyenek a megyei kórháznak. Gyalázatos érdemeket szereztek a Bolyai iskola és az orvosi egyetem magyar diákköveteléseinek vérbefojtásakor. Most, hogy svájci tulajdonba került a vegyikombinát, talán jobb lesz a levegő Marosvásárhelyen és a robbanásveszélyes nacionalizmust is kezelni tudják. Bár abban nem hiszek, hogy a kivénült személyzet frissítésekor jelentős számban alkalmaznának magyar munkakeresőket. Pedig a munkahely az ittmaradás, a megmaradás alapfeltétele. Na nem feltétlenül egy vegyiüzemben. Röpködnek is az alternatív ötletek. Csak gyakran választási lufinak bizonyulnak. Például a nyeretlen, egyéves néppárt esetében. A politikailag pelyhes állú jelöltek előregyártott és a Duna-partról sugalmazott üzenetei sok esetben köszönő viszonyban sincsenek a helyi valósággal. Mert ugyan összelopkodták a szólamokat, még az RMDSZ-től is ollóztak néhányat. Ami dicséretes lenne, ha a kivitelezésre is adnának ötleteket. Az autonómialicitet fásultan szemlélik már sokan. Mindannyian akarjuk, de a megélhetés és a fenntartható közösségi lét távlatai nélkül mit sem ér. Egy jó szándékú, lasszóval listára ráncigált néppárti jelölt sajtóbemutatkozásán azt ígérte, megoldja, hogy több eu-s pénz jöjjön a vállalkozókhoz. De a mikéntre már nem tudott kivitelezhető választ adni. Egy másik párttársa azzal dicsekedett, hogy ő senkivel nem köt alkut. Politikában ez nem erény, hanem félrevezetés. Félő, ha az erdélyi magyarság bedől a maszlagnak, rosszul választ. Karácsonyi Zsigmond e-nepujsag.ro 2012. december 12.Közlemény: „Tőkés László bűnbakot lőtt”Való igaz, hogy Tőkés László RMDSZ színekben jutott euro-parlamenti mandátumhoz, ennek ellenére a Magyar Polgári Párt sajtóirodája felettébb sajnálatosnak tartja, hogy az EMNT elnöke-, illetve az EMNP védnöke a valóban RMDSZ-közeli marosvásárhelyi Népújságtól szerzi be az információit! Ha Tőkés László vette volna a fáradtságot és utána nézett volna annak a mondatnak, miszerint „a magyar közszolgálati televízióban Sz. J., a Nemzetstratégiai Intézet vezetői minőségében azért tette le a garast az RMDSZ mellett, mert Orbán Viktorék erre kérték, vagyis tolmácsolta a budapesti hatalom elvárását”, akkor rájött volna, hogy nem Szász Jenő nyilatkozta a fenti sorokat, hanem Karácsonyi Zsigmond főszerkesztő A pecsét hatalma című magánvéleményéből idézett. És akkor talán nem csúsztatott volna ennyire egyértelműen! Ha Tőkés László helyesen informálódott volna, akkor elolvassa Szász Jenőnek – az MTI megkeresésére – még december 3.-án adott interjúját, amelyben magánemberként, és nem a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetőjeként fogalmazta meg a december 9.-i romániai parlamenti választásokkal kapcsolatos válaszait, amelyek egyébként – a választási eredmények ismeretében! – rendkívül pontosnak és helyénvalónak bizonyultak. Ha Tőkés László levonta volna a 2012-es választási eredmények tanulságait, akkor nem bűnbakot keresne, pontosabban nem bakot lőne, hanem elgondolkodna azon, hogy a helyhatósági választásokon a nemzeti jobboldal-, majd a parlamenti választásokon az erdélyi magyarság megosztása néppárti érdekeken alapuló, elhibázott lépésnek bizonyult! Ha vette volna ezt a fáradtságot, akkor valószínűleg nem írt volna dörgedelmes hangú, bűnbakokat kereső közleményt, hanem megkérdezhette volna az általa védnökölt Erdélyi Magyar Néppárttól: miért lett pár magyar mandátummal kevesebb a bukaresti parlamentben, mint 2008-ban? Mi több, miként alakult át a 6:3-as választási szlogen 6 román képviselői, illetve 3 román szenátori mandátummá?! Ők mit fognak képviselni? Az autonómiatörekvéseket és a föderális Romániát? 2012. december 11. A Magyar Polgári Párt sajtóirodája erdon.ro 2012. december 13.Tőkés László bűnbakot lőttSzokatlanul nagy sajtóvisszhangot váltott ki a Népújságban megjelent jegyzet egy mondata. Tegnapi lapszámunkban közzétettük Tőkés László EP-képviselő ehhez kapcsolódó közleményét, amire a Magyar Polgári Párt sajtóirodája a következő cáfolatot küldte szerkesztőségünkbe: "Ha Tőkés László vette volna a fáradságot és utánanézett volna annak a mondatnak, miszerint "a magyar közszolgálati televízióban Sz. J. a Nemzetstratégiai Intézet vezetői minőségében azért tette le a garast az RMDSZ mellett, mert Orbán Viktorék erre kérték, vagyis tolmácsolta a budapesti hatalom elvárását", akkor rájött volna, hogy nem Szász Jenő nyilatkozta a fenti sorokat, hanem Karácsonyi Zsigmond főszerkesztő A pecsét hatalma című magánvéleményéből idézett. És akkor talán nem csúsztatott volna ennyire egyértelműen! Ha Tőkés László helyesen informálódott volna, akkor elolvassa Szász Jenőnek – az MTI megkeresésére – még december 3-án adott interjúját, amelyben magánemberként, és nem a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetőjeként fogalmazta meg a december 9-i romániai parlamenti választásokkal kapcsolatos válaszait, amelyek egyébként – a választási eredmények ismeretében! – rendkívül pontosnak és helyénvalónak bizonyultak. Ha Tőkés László levonta volna a 2012-es választási eredmények tanulságait, akkor nem bűnbakot keresne, pontosabban nem bakot lőne, hanem elgondolkodna azon, hogy a helyhatósági választásokon a nemzeti jobboldal, majd a parlamenti választásokon az erdélyi magyarság megosztása néppárti érdekeken alapuló, elhibázott lépésnek bizonyult! Ha vette volna ezt a fáradságot, akkor valószínűleg nem írt volna dörgedelmes hangú, bűnbakokat kereső közleményt, hanem megkérdezhette volna az általa védnökölt Erdélyi Magyar Néppárttól: miért lett pár magyar mandátummal kevesebb a bukaresti parlamentben, mint 2008-ban? Mi több, miként alakult át a 6:3-as választási szlogen 6 román képviselői, illetve 3 román szenátori mandátummá?! Ők mit fognak képviselni? Az autonómiatörekvéseket és a föderális Romániát?" Népújság (Marosvásárhely) 2012. december 14.Kiesnek Toróék Orbán Viktor kegyeiből?Vannak már arra utaló jelek, hogy a parlamenti választások után az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) politikusai kegyvesztetté válnak Budapesten – vagy legalábbis ők maguk tartanak attól, hogy kiesnek Orbán Viktor magyar kormányfő és a Fidesz kegyeiből. A választási kampányban – az önkormányzati választásokat megelőző időszaktól eltérően – a magyarországi politikusok távol tartották magukat az erdélyi korteskedéstől, személyes jelenlétével egyikük sem támogatta az EMNP kampányát. A szavazás előtt néhány nappal a Kövér László magyar házelnökkel közismerten jó viszonyt ápoló Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt volt elnöke egyenesen az RMDSZ támogatására kérte a választókat – sokak szerint ezt nem tehette volna meg Orbán Viktor tudta nélkül, akinek az új budapesti tisztségét köszönheti. A képviseletért aggódik Budapest A választások után Orbán Viktor nem kommentálta az erdélyi magyar-magyar verseny végkifejletét, ám egy MTI-híradás szerint Semjén Zsolt gratulált Kelemen Hunor szövetségi elnöknek az RMDSZ eredményeiért. Ennél beszédesebb volt azonban a magyar kormányfő-helyettes közszolgálati televízióban elhangzó vélekedése. A választási eredményeket értékelve kijelentette: „hazardírozás, hogy néhány tizeddel alatta vagy felette van az RMDSZ az ötszázalékos küszöbnek, ilyen kockázatot nem szabad többet vállalni”. Orbán kereszténydemokrata helyettese azt is kifejtette: összmagyar összefogás szükséges, amiben meg tud nyilvánulni a sokszínűség, és akkor ez garantálja, hogy a magyarság hat százalék körüli eredménnyel biztosan ott van a román parlamentben. „Semjént félretájékoztatták” A választási eredményeket kiértékelő sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor, az EMNP elnöke a maszol.ro kérdésére válaszolva tiltakozott amiatt, hogy Semjén a magyar érdekképviselet „kockáztatását” emlegette. „Félretájékoztatták a miniszterelnök-helyettes urat. Nem rezgett a léc a parlamenti választásokon” – kommentálta a magyarországi politikus kijelentéseit. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy a magyar kormány nem erőlteti az „egypártrendszer” visszatérését az erdélyi politikába. „Ha azt erőltetné – de hál` istennek nem erőlteti, ennek nem látom nyomát egyelőre –, hogy mindenki vissza az egypártrendszerbe a határon túl akkor, amikor a politikai pluralizmus komoly érték egy demokratikus társadalomban, akkor rossz úton járna a magyar kormány” – fejtegette a maszol.ro kérdésére politikus. Tőkés felhívta telefonon Orbánt Idegességről árulkodik Tőkés Lászlónak, az EMNP védnökének az a gesztusa is, hogy a választások után három nappal közleményben reagált egy megyei napilapban, a Népújságban megjelent publicisztikára, pontosabban egyik mondatára. Írásában Karácsonyi Zsigmond Szász Jenő RMDSZ melletti kiállását ugyanis így kommentálta: „A magyar közszolgálati televízióban Sz. J., a Nemzetstratégiai Intézet vezetői minőségében azért tette le a garast az RMDSZ mellett, mert Orbán Viktorék erre kérték. Vagyis tolmácsolta a budapesti hatalom elvárását”. Közleményében Tőkés leszögezte: december 8-án telefonon érdeklődött Orbán Viktortól az állítás valóságtartalmáról, „a magyarok Miniszterelnöke” pedig cáfolta a vele kapcsolatban lábra kapott híreszteléseket. Mit jelent az EMNP-féle „új egység”? Toró mindenesetre kiértékelő sajtótájékoztatóján egyértelműsítette: az EMNP 1 százalék alatti választási eredményeit nem kudarcnak, hanem olyan alapnak tekinti, amire építkezni lehet, tehát továbbra is a néppárt támogatottságának növelése a céljuk. Azt hangoztatta, hogy az ernyőszervezetek ideje lejárt, „új egységet” kell teremteniük az erdélyi magyar politikai erőknek. Az EMNP elnöke szerint az új egységnek az a lényege, hogy nem egyetlen politikai szervezetbe tömörítenek be minden magyart, mert annak az ideje már elmúlt. „Egy fajta egypártrendszerbe vágtunk bele a kilencvenes évek elején. Egy nagy ernyőszervezetet hoztunk létre, amelyikben megpróbáltuk a politikai pluralizmust érvényesíteni” – emlékeztetett az RMDSZ „hőskorszakára” Toró. Felelevenítette, hogy a szövetség egyik platformja tíz évig az EMNP és az MPP „bölcsőjéül” szolgáló Reform Tömörülés volt, amelynek szerinte akkoriban negyven százalékos volt a támogatottsága a szervezeten belül. „A Reform Tömörülés kifutotta magát, megteremtette értékeit, ám ugyanakkor beszűkültek a keretei. Az RMDSZ 2003-as kongresszusán lezárult egy szakasz, majd egy újabb tíz év kezdődött, amely alatt megjelentek a szövetségen kívüli politikai szervezetek” – fogalmazott a politikus. Korábban Kelemen Hunor szövetségi elnök a kampány idején, Kolozsváron tartott előadásában a választások utáni helyzetről szólva befogadóbb RMDSZ-ről beszélt. A maszol.ro-nak adott interjúban arra a kérdésre, mit ért befogadóbb RMDSZ alatt, a politikus kijelentette, hogy a választások után továbbra is azt hirdetik: „várjuk azokat, akiknek társadalmi támogatottsága van, keressük a minél erősebb, egységesebb szövetség létrehozásának lehetőségét, és úgy hiszem, meg lehet majd találni ennek a formáját”. Arra a kérdésre, szerinte miért maradtak ezúttal távol a magyarországi politikusok az erdélyi kampánytól, Kelemen azt mondta: tudja az okát, de erről csak a választások után kíván nyilatkozni. Kétpólusú erdélyi magyar politika Szerinte a 2012-es parlamenti választásokra már nagyjából letisztult és kétpólusúvá vált az erdélyi magyar politika. „Az egyik, nagyon erős pólusa az RMDSZ, a másik pedig az, amit mi nemzeti, autonómiapárti tábornak szoktunk nevezni. Ennek a tábornak az egy zászló alá terelése valószínűleg az EMNP történelmi feladata” – mondta Toró, aki szerint 2013-tól az erdélyi magyar politika arról fog szólni, hogy a két politikai tömb megpróbálja elképzeléseit közelíteni egymáshoz és elvinni a közösséghez, amelynek lesz választási lehetősége. Toró szerint lesznek olyan kérdések, amelyekben a két politikai tömbnek konszenzust kell kialakítania. „Vannak olyan stratégiai elképzelések, amelyeket a két fél egymás ellenében nem tud megvalósítani. Ezeket kell nekünk együtt azonosítanunk” – jelentette ki, hozzátéve, hogy az együttgondolkodásnak, a konszenzust igénylő nemzetstratégiai célok kialakításának az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum keretében kellene megtörténnie. Az EMNP elnöke hangsúlyozta, e közös célok érdekében kell majd megtalálni a közös politikai cselekvés lehetőségét, ám nem tért ki arra, hogy az RMDSZ-szel közös politikai cselekvés milyen formáját tartja elképzelhetőnek. Maszol.ro 2013. január 18.In memoriam Csép SándorCsép Sándor magunkra hagyott Nagy lélek volt. Lendületes, indulatos, bölcs és – mert alapvetően jó ember volt – néha naivnak néztük. Mélységesen tudott hinni, szeretni, lelkesedni – gyűlölni nemigen, de megvetni nagyon is. Teológiát és filozófiát végzett, hajlamos volt valaminő történelmi vértanúságra, hősire – mindig ilyes haláltól féltettem. A legjobb (azaz: szónoki, tévés, színpadi, írásbeli) teljesítményei a szereplés- és küldetéstudat megszállottságából bontakoztak ki. A Román Televízió időközben elhunyt, kiváló szociológusától, a közvélemény-kutató Pavel Cimpeanutól tudom, aki a spanyolországi egyetemes szociológiai kongresszusra maga vitte Sándor filmjét, mert lelkesedett érte, hogy mivel az egyik legfogasabb társadalom-tudományi-kisebbségi tematikában, a népességfogyás és szaporulat tárgyában Sándor aggodalmas és mélyen reménykedő filmje egy kalotaszegi magyar községről igazán maradandó érték, a kongresszus ezt a művet tartotta a legjobbnak. A mű Budapestre is eljutott, az MTV-hez, s aki látta, megrendült. Mindig a misszió volt az igénye! Még ifjúsági vetélkedő-sorozatot is úgy szerkesztett, úgy vezetett végig erdélyi városokon, hogy mindmáig sokezren emlékeznek szellemileg-érzelmileg fölrázó fényére-erejére. Ilyen alkotásokért volt érdemes „megcsinálni” a romániai magyar televíziót. És lehetett volna stílusban, funkcióban jó folytatása, ha ilyen tudattartalmakat ölelnek föl a később itt-ott valahogy megteremtődő további romániai-erdélyi magyar televíziós szerkesztőségek. Holott a közönség még csak nem is láthatta mindazt, amit Csép Sándor filmmé, műsorrá szentelt. Tudtommal egyedül Ő készített kemény dokumentum-filmet a kolozsvári Hóstát fölszámolásáról. Az akkori kolozsvári városi pártbizottság elsőtitkára (talán Cristea volt a neve) hívott fel engem, akkori főszerkesztőt Bukarestben, és tiltotta le a filmet. Valamivel később, amikor befejeződött Hóstát tragikus históriája, amikor széltében-hosszában már elcsitult mint beszédtéma, és már nem arról beszéltünk, hogy hány hóstáti akasztotta fel magát, hány hóstáti házat bontottak le a hatóságok, milyen mértékben szegényedett a kolozsvári piaci kínálat, miután beszántották a hóstátiak évszázados zöldséges és gyümölcsöskertjeit, kis csirkenevelő, tojástermelő „üzemeit”, és gyorsult fel a város lakosságának változása... Évekkel később úgy gondoltam, hogy tehetnénk újra kísérletet ezzel a filmmel. Akkor már a tv bukaresti magyar műsorának filmtárát áthelyezték a hajdani zsilávai börtön alagsorában berendezett archívumba. Csép Sándor Hóstát-filmje azonban onnan is eltűnt. De megmaradt az emlékezetben sok minden abból, amit Csép és társai négy és fél évtized alatt produkáltak. Tudósaink, művészeink portréfilmjei. Színházi, zenei bemutatók sorozata. Megannyi folklórfelvétel, a táncházsorozat. Dokumentumfilmek, riportok, interjúk. Az első romániai magyar könnyűzenei műsorok. A nézők megtanulták tévéseink nevét, arcát... És kezdődik a temetések sora. Sándorom! Volt egy pillanat az életedben, amikor a szó szoros értelmében harcolni akartál, halálig. Jelentem, minden az akaratod szerint történt. Győztél, és belehaltál. Amíg élünk, el nem felejthetünk. Bodor Pál (DIURNUS) Az erdélyi „magyar ugar” reménységével Nekünk nem „térkép e táj” – mondhatnánk a vértelen harc mezején elesett Csép Sándorral, Radnóti Miklós szavaival. Elvadult tájon gázoltunk: ős, buja földön, melyen dudva, muhar; a föld alvó lelkét lesve – Ady Endre szent haragjával ébresztgetve. Erdély földjén is a feltartóztathatatlanul előrenyomuló elsivatagosodás módjára kiterjedő „magyar ugarral” kellett szembenéznünk. A Viharsarok a Királyhágón innen is „itthon találta magát”. Ezen a meddővé szikkadt, „elvadult” magyar tájékon a csángósodás ritkította tovább az egykézés által megtizedelt, mentségre és váltságra szoruló népünket… Képletesen szólva: Kalotaszegen találkoztam először Csép Sándorral. „Egyetlenünk” gondja fölé hajolva, „Transzilvánia metamorfózisának” és „világok változásának” közepette hallottuk meg és követtük Kós Károly Kiáltó szóját, embernek próbálván maradni – az embertelenségben; reménnyel kérve és keresve az áldást – a reménytelenségben. Ilyenképpen jutottunk el végül is: Mérából – Désházára, az ébredő reménység forrásvidékére, az Áldás Népesség kiindulópontjára. Mihez is hasonlíthatnánk kilátástalanságával riasztó, elesett állapotunkat? Jogállamnak és demokráciának hazudott Nagy-Romániánkban a frissen kikiáltott Kalotaszegi Köztársaság elfogadtatása ügyében Nagyszebenbe utazó küldötteink juthatnak eszünkbe, akik a wilsoni önrendelkezési elvre való hivatkozással, az új román állam iránti lojalitással és bizalommal, meghallgatást kértek és reméltek az Erdélyben berendezkedő Kormányzótanácstól (Consiliul Dirigent). Akkor és ott, a „nemes lelkű román nép” gyulafehérvári határozatai (1918) emelkedett szellemiségének nyomát sem tapasztalták. Kolozsvárra visszatérve pedig, az áldott emlékű Apáthy István kelet-magyarországi főkormánybiztost már börtönben találták… Csép Sándor Áldást, népességet remélt, és mozgalmat indított érte az erdélyi „magyar ugaron”. Újság- és drámaíróként, valamint korszakos üzenetet hordozó filmek alkotójaként Kós Károly és impériumváltozás utáni nagy nemzedéke nyomába lépve „készítette az Úrnak útját a pusztában” (Márk 1,3). Eredeti – lelkipásztori – hivatásához méltóan hitt „a reménylett dolgok valóságában” (Róm 11,1), és élete során, elkötelezett munkássága rendjén, mindvégig ennek a hitnek és reménynek a jegyében cselekedett. Csak a nemzetet illető „pártosság” eme pártatlanságával járta a legutóbbi időkig is az erdélyi magyar önrendelkezés göröngyös, de egyedül áldásos útját. Hisszük, hogy ha nem is a szebeni Kormányzótanácsnál vagy a bukaresti főhatóságnál, de jogos követeléseink és terveink Istennél meghallgatásra találnak. Még a jelenlegi meddő magyar élet sem tántoríthat bennünket meghátrálásra. „Vallani és vállalni!” – erre indít és kötelez bennünket közös hitünk és reménységünk, iránta táplált barátságunk és szeretetünk, Csép Sándor szava, műve, üzenete és példája. Tőkés László, Strasbourg, 2013. január 17. Pótolhatatlan veszteség érte a romániai magyar újságírást A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete megrendülten értesült, hogy Csép Sándor újságíró, televíziós szerkesztő, az erdélyi közélet meghatározó személyisége súlyos betegség után, január 16-án elhunyt. Csép Sándor Aradon született 1938. május elsején. A lelkészi diploma megszerzése után Kolozsváron, filozófia szakon diplomázott. Újságírói pályafutását a kolozsvári rádiónál kezdte, majd a román televízió bukaresti magyar szerkesztőségében folytatta. 1985 és 1990 között a Korunk folyóirat munkatársa, 1990-től a kolozsvári rádió és televízió főszerkesztője, majd a két intézmény szétválása után nyugdíjazásáig a televízió magyar szerkesztőségét vezette. Emlékezetes alkotása a kalotaszegi egykézésről készített dokumentumfilmje. Közösségszervező képességét a szakmai és civil mozgalmakban egyaránt kamatoztatta. Egyesületünk vezetőségében közel két évtizedig töltött be különböző tisztségeket, 1999 és 2004 között az elnöki feladatokat látta el. Tevékenysége elismeréseképpen a MÚRE örökös tagjává választotta. Konokul hitte, hogy megállítható az erdélyi magyarság népességfogyása. Elindította az Áldás Népesség Mozgalmat, amellyel a gyerekvállalási kedvet próbálta serkenteni. A Mi, Bethlen Gábor című drámáját a Kolozsvári Állami Magyar Színház tűzte műsorára. Egy másik műve alapján készült a Mátyás a vérpadon című rockopera, amelyet a Kolozsvári Magyar Opera mutatott be. Távozásával a romániai magyar újságírást pótolhatatlan veszteség érte. Karácsonyi Zsigmond, a MÚRE elnöke Népét szolgálta politikusként, kezdeményezéseivel Megrendülten és fájdalommal teli szívvel vesszük tudomásul Csép Sándor, a Magyar Polgári Párt Kolozs megyei szervezete korábbi elnökének halálhírét. A Magyar Polgári Párt országos vezetősége és minden egyes párttársunk nevében búcsúzunk Sándor bátyánktól, és őszinte részvétünket fejezzük ki a gyászoló családnak. Csép Sándor az erdélyi magyar közélet kiemelkedő alakja volt, távozása egész közösségünk számára fájdalmas veszteség. Drámaíróként, közíróként, rádiós, majd televíziós szakemberként, dokumentumfilmesként egyaránt beírta nevét az erdélyi és az egyetemes magyar kultúra történetébe. A bukaresti, majd a kolozsvári magyar nyelvű televíziózás alapítói között tartjuk számon, de elévülhetetlen érdemeket szerzett az erdélyi magyar televíziózás 1989 utáni újraindításában, felfuttatásában is. Az Erdélyi Magyar Televíziót létrehozó Janovics Jenő Alapítvány szorgalmazója, alapító tagja volt. Televíziós újságíróként a MÚRE elnöki tisztségét is betöltötte. Mindig határozottan felemelte szavát a sajtószabadság érdekében. Népét szolgálta politikusként és az erdélyi nagycsaládokat támogató kezdeményezéseivel, illetve az Áldás Népesség néven ismertté vált, a gyerekvállalást népszerűsítő mozgalom alapítójaként is. Érdemei elismeréseként a Magyar Polgári Párt 2011-ben Vasakarat-díjjal tüntette ki Csép Sándort. A gyászoló család fájdalmában osztozunk, kívánunk vigasztalást a Magyar Polgári Párt nevében. Nyugodj békében, Sándor bátyánk! Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke, Marosvásárhely, 2013. január 17. Folytatásra kötelező életművet hagyott ránk Németh Zsolt államtitkárral és Füzes Oszkár nagykövettel együtt, osztozva a család mély gyászában, őszinte részvétemet nyilvánítom Csép Sándor özvegyének, a hozzátartozóknak, a Magyar Polgári Pártnak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek, a Magyar Újságírók Egyesületének és az Áldás Népesség Mozgalomnak. Csép Sándor az erdélyi magyar újságírás és televíziózás atyjaként, irodalomtörténészként, drámaíróként, népességkutatóként és politikusként, a kolozsvári és erdélyi magyar közösség egyik legmegbecsültebb vezetőjeként hagyott ránk örökül folytatásra kötelező életművet, amelyet Magyarország állami kitüntetéssel is megköszönt. Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja Erdélyi közösségünk lett kevesebb” A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) megrendüléssel vette tudomásul Csép Sándor média-szakember, drámaíró és dokumentumfilm-rendező halálát. Csép Sándor elvesztésével egész erdélyi közösségünk lett kevesebb. Élete során maradandót alkotott, nem csak a média világában, de a civil szervezeti életben is megkerülhetetlen személyiséggé vált. Munkája példaként szolgálhat mindannyiunk számára, hiszen az elveihez mindig hűen ragaszkodó, céltudatos és felelősségteljes értelmiségi alakjában egyidejűleg nyert testet. A Magyar Ifjúsági Tanács 2007 májusában indította útjára az Adj, király, katonát! csoportos ifjúsági vetélkedőt a Csép Sándor által kezdeményezett Áldás Népesség Mozgalom keretében. A vetélkedőbe évről évre egyre több kisiskolás kapcsolódott be, számuk idénre jóval meghaladja a 3000-et. Csép Sándor több alkalommal vett részt a vetélkedő döntőjének zsűrijében, illetve időről-időre tanácsokkal látta el a szervezőket. A gyászoló családnak megbékélést kívánva, örökké őrizzük emlékét! A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnöksége CSÉP SÁNDOR temetési szertartásának menetrendje: szombaton, január 19-én, délelőtt 11 órától fejezhetik ki részvétüket a gyászoló családnak a Farkas utcai református templomban, 12 órától ugyanott istentisztelet keretében búcsúztatják, majd onnan kísérik utolsó útjára a Házsongárdi temetőbe, ahol 13 órától hangzanak el a búcsúbeszédek. Szabadság (Kolozsvár), 2013. január 24.ZászlófeszítésMás szelek fújnak a Székelyföldön, mint a mezőségi hepehupákon. Politikai értelemben is. Kovászna megye önkormányzatának vezetője hetek óta csatázik a megye kormánymegbízottjával a székely megnevezés és jelképek használatáról. Most a zászló miatt. Tamás Sándor múlt pénteken arra kérte a megye polgármestereit: hivataluk homlokzatára tűzzék ki a székely zászlót, így fejezzék ki szolidaritásukat Uzon polgármesterével, akit megtámadott a prefektus a székely lobogó és szimbólumok használata miatt. Erre a román kormánycsősz fenyegető körlevélben oktatta ki az atyafiságot, hogy nem merészeljen zászlót bontani. Na de nem olyan fából faragták a bajuszkirályként elhíresült háromszéki vezért, hogy erre rá ne tromfolt volna: ha a prefektus a törvény kényszerítő erejével fenyegetőzik, hát akkor az RMDSZ képviselői az állampolgárokat kérik meg arra, hogy házaikra zászlót tűzzenek. Azt az ősi napot és holdat aranycsíkos égszínkék mezőben. Tavaly a szomszédos megyében volt zászlócsata. A hargitaiak már három éve határozatba foglalták, hogy megyezászlóként használják a székely lobogót. Ezt az önkormányzati döntést a "diszkriminált" románok bírósági eljárásban semmisnek tétették. Az eljárás most nemzetközi pályára került. A két ügynek sok közös vonása van. Egyfelől a központi hatalomnak a hagyományaink és identitásunk ellen irányuló rendőrcsizma- mentalitása. Másfelől a két fiatal RMDSZ-politikus merész, a közösség elvárásaira figyelő ténykedése. Persze óvatoskodó elvbarátaik azzal vágnak vissza: könnyű harkovban legénykedni, de próbálnák csak meg itt Maros megyében! Valóban, a maroszéki polgármesterek miért nem lobogózzák fel falvaikat, csak úgy szolidaritásképpen a háromszékiekkel? Ha nem is a hivatalokat, de legalább a magánházakat. Hadd lássuk, milyen szelek fújnak a Nyárád és Küküllők völgyében. De nemcsak a szimbolikus politizálásban érezhető a paradigmaváltás kényszere. Az ifjú székely RMDSZ-titánok némelyike a magyar-magyar kapcsolatokban is másfele kutakodik. A sepsiszentgyörgyi vezérek a magyar szocialisták kolozsvári szereplésével kapcsolatban a Markó Béláéval ellentétes állásponton vannak. Némely elemző ebben a törésvonalak megjelenését véli felfedezni, mások a generációs szemléletváltás megújulást hozó fuvallatában reménykednek. Egy biztos: a sikeres székelyföldi választások után nem lehet figyelmen kívül hagyni a véleményüket. Már nem. Hisz ők kifogták a szelet a törpepártok vitorlájából. Mert tudták, mikor kell zászlót feszíteni. Karácsonyi Zsigmond Népújság (Marosvásárhely), 2013. február 5.Közszolgálatiság, vonzó formábanMárciustól egész napos magyar rádióadás Marosvásárhelyről Sajtótörténeti eseményre kerül sor alig négy hét múlva. Egy régi álom valósul meg. A Marosvásárhelyi Rádió egész nap hallható lesz magyar nyelven is. Szász Attila főszerkesztő-helyettes nyilatkozott a Népújságnak az átállásról. – A Román Rádiótársaság igazgatótanácsa még októberben döntött arról, hogy a Marosvásárhelyi Rádió megkapja az engedélyt az egész napos magyar nyelvű sugárzásra. Ez azt jelenti, hogy új frekvenciát kapunk, az FM 106,8-et. A Hargitán levő nagy teljesítményű antenna lefedi a jelenlegi adáskörzetünket, tehát a Székelyföldet és a Mezőség egy részét. Ezen a hullámhosszon most még a román kulturális adó szól, amely átkerül egy másik sávra. – A román médiában némelyek ezt rossz néven vették. – A mi térségünkben nem volt nagy hallgatottsága ennek a kulturális adónak. Viszont a mi hallgatottságunk az egyik legnagyobb a térségben. A döntéshozók felismerték, hogy a piacnak egy olyan szegmenséről van szó, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. A kétnyelvű szimbiózis nagyon szép, de vannak hatékonyabb megoldások, hogy a két rádió – a magyar és a román – külön frekvenciákon szóljon. A román nyelvű adás is 24 órás lesz, amely marad a jelenlegi frekvenciákon. Középhullámon nem változik a helyzet. Mind a három középhullámú frekvencia megmarad, változatlan idősávokban. – Közel két évtizede közbeszéd tárgya az egész napos magyar adás megvalósítása. Miért csak most került erre sor? – A döntéshozók későre ismerték fel, illetve csak most adódtak erre műszaki feltételek. Sajtótörténeti szempontból rendkívül fontos előrelepés nemcsak a rádió életében, hanem a székelyföldi és erdélyi magyarság életében is. Az elvárások nagyok, a rádió felelőssége is rendkívüli. – A munkatársak miként viszonyulnak e megterhelő kihíváshoz? – Már egy ideje készülünk erre az átállásra. A csapat lelkesen várja. De mindenki tisztában van azzal, hogy rendkívül nehéz időszak elé nézünk, hisz a jelenlegi egy rádió helyett most két frekvencia tartalmát kell előállítani ugyanazzal a humán erőforrással és költségvetéssel. Nyilván vannak még megoldandó technikai feladatok: szoftverfejlesztések, számítógép- hálózatok bővítése és a sugárzás műszaki részleteinek finom hangolása. Például az antenna beállítása, esetleg teljesítményének növelése. De már célegyenesben vagyunk, és közel egy hónap áll még rendelkezésünkre, hogy ezeket megoldjuk. – Mikor szólal meg a 24 órás magyar rádió? – A tervek szerint március másodikán indítanánk az egész napos magyar nyelvű műsort, amely egybeesik a rádió 55. születésnapjával. Ezért kettős ünnep lenne, egyrészt visszatekintve megemlékeznénk az elmúlt 55 évre – amelyből öt évet a Ceausescu-éra utolsó öt évében némaságra volt ítélve. E nagy hagyományú rádió az egyik legismertebb és legbejáratottabb magyar nyelvű média a térségben. Nagy a hitele és népszerűsége, azért nagy a mi felelősségünk, amikor a napi 7 órás programról egész naposra váltunk. Igyekszünk az 55 éves évforduló alkalmából is különböző rendezvényeket szervezni, amelyeken felhívjuk a figyelmet arra, hogy íme, itt van egy öreg rádió, amely nem vén rádió, és hogy egy új fejezet elé nézünk. – Melyen mértékben változik a műsorstruktúra? A közszolgálatiságot megőrizve miként versenyezhet a Marosvásárhelyi Rádió az adáskörzetében levő kereskedelmi adókkal? – Az új műsorrács már elkészült. Nyilván szem előtt tartottuk az eddig is hűséges rádióhallgatók igényeit. A bejáratott műsorokat megőrizzük. Nagy kihívás megtölteni az új idősávokat, amelyeket az egész napos rádiózás révén nyerünk. A legnagyobb változás mind a műsorrács, mind pedig a célközönség szempontjából a reggeli műsor. Közismert, hogy a rádiózásban a reggeli, míg a televíziózásban az esti idősáv a legfontosabb. Lesz egy tájékoztató és szórakoztató tartalmat nyújtó reggeli műsorunk 6-tól 10 óráig. Igyekszünk itt a célközönségünket bővíteni. De nem célunk, hogy konkurensei legyünk szórakoztatásban a kereskedelmi rádióknak, hanem megőrizve a közszolgálati jellegünket, színvonalas tartalmat szeretnénk nyújtani. – Napközben mivel tennék "hallgat- hatóvá" műsoraikat? – Az egész műsorrácsnak a logikája, hogy hétfőtől péntekig azonos, mind a műsorok, mind a műsorvezetők változatlanok. Mindennap lesz interaktív beszélgetőműsor hasznos információkkal. Lesz egy mezőgazdasággal, a falu világával foglalkozó rovat. Délután háromórás tömbben a napi aktualitásokkal foglalkozunk. Háttér- információk, elemzések, interjú a nap főhősével. Késő délutánra, amikor a televíziókkal kell versenyeznünk, rétegműsorokat terveztünk. Lesz oktatással foglalkozó műsorunk, és megmarad a három jól bejáratott műsorunk: a Törvénytár, az Összhang és a Medicina. Mind olyan interaktív, betelefonálós élő műsorok, amelyek eddig sikeresnek bizonyultak. Pénteken lesz egy gazdasági magazin. A hét minden napján este lenne egy félórás, gyerekeknek szóló adás. A késő esti órákban tovább szűkítjük a rétegeket, és próbáljuk megszólítani az autó-motor, a számítástechnika iránt érdeklődőket. Szeretnénk bevonni az iskolarádiók és suliújságok készítőit a műsorgyártásba. Lesz irodalmi műsor és különböző zenei műsorok. Például nagyobb teret fog kapni a klasszikus zene. Este 9-től egyórás német adás lesz a 106,8-es hullámsávon. – Hétvégeken mások a rádióhallgatási szokások, mint hétköznap. Erre mit lépnek? – A reggeli négyórás ébresztő blokk után az aktívabb emberekhez szólunk. Lesznek turisztikai, gasztronómiai, divat-, színházkritikai és zenés műsorok. De megmarad a Kárpát-medencei stúdiók együttműködésével készülő Térerő című színes magazinműsorunk is a régió magyarságáról. Vasárnap főleg az otthonülő és idősebb vidéki hallgatóinkhoz szólunk. A Hitvilágot és az Igehirdetést összevonva egy nagyobb egyházi műsort tervezünk. Hiánypótlónak szánjuk a rádiószínházat vasárnap este, amivel régi hagyományt elevenítünk fel. Szeretnénk új előadásokat is rögzíteni. – Van elég munkatárs itt a stúdióban, illetve az adáskörzetben, akikkel ezeket a feladatokat megoldják? – A humán erőforrással vannak gondjaink. Van itt egy erős közösség, közel negyven fő – alkalmazott és bedolgozó –, az adáskörzetünk jelentősebb pontjaiban vannak tudósítóink. Ilyen szempontból lefedettnek tekinthető, de a rájuk eső munka növekedni fog. Nem lesz elég napi egy-két hírt szállítani, valószínűleg aktívabban be kell kapcsolódniuk, és ezt nekünk is valamilyen módon jutalmaznunk kell. Hogy miként, az még számunkra is ismeretlen, keressük az újabb forrásokat. Karácsonyi Zsigmond Népújság (Marosvásárhely), 2013. február 15.Erdélyiségem természetrajza – erdélyi természetem rajzaOrcátlan senkiházik című cikkemben valóban keményen fogalmaztam. Nem rendelésre, nem fizetség ellenében (a bírálóim vajon honnan élnek?), hanem egyedül és saját akaratomból. Mert rendelésre soha semmit nem mondtam, nem írtam, és nem is fogok, a garast pedig – ha nem tűnik nagyképűségnek, netán jobboldali elhajlásnak – az én magyar népem mellett tettem és teszem le mindenkor. Eredetileg nem akartam reagálni a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöksége január 16-ai, kolozsvári ülése kapcsán írt Orcátlan senkiházik című vezércikkem (Krónika, január 17.,) által kiváltott bíráló véleményekre. Aztán meggondoltam magam, a közvetett és közvetlen megszólítottság okán egyaránt. Nem mosakodni jöttem, annál az egyszerű oknál fogva, hogy nincs miért. Most sincs, de úgy érzem, hogy az engem érintő reagálásoknak vannak olyan elemei, amelyeket nem árt a helyükre tenni. Orcátlan senkiházik című cikkemben valóban keményen fogalmaztam. Nem rendelésre, nem fizetség ellenében (a bírálóim vajon honnan élnek?), hanem egyedül és saját akaratomból. Mert rendelésre soha semmit nem mondtam, nem írtam, és nem is fogok, a garast pedig – ha nem tűnik nagyképűségnek, netán jobboldali elhajlásnak – az én magyar népem mellett tettem és teszem le mindenkor. Szóban forgó cikkemben szándékosan annyira voltam kemény, amennyire felháborító a mindenkori magyar (baloldali, balliberális) kormányoknak – tisztelet a kivételt képező néhány politikusnak – a rólunk, határon inneni magyarokról lemondó, legfeljebb mosolydiplomáciában megtestesülő és a „tízmillió magyar miniszterelnökének tekintem magam” mondattal pontosan rögzített magatartása, nemzetpolitikai hitvallása. Amely ama 2004. decemberi, ellenünk irányuló és megtagadásunkról szóló kampányban csúcsosodott ki, s a jelek szerint nem ér véget. Valaki ki is igazított, hogy szóban forgó cikkemben nem Rákosinál, hanem Kun Bélánál kellett volna kezdenem a felsorolást. Valaki említette a múltkor, hogy a mai magyar kormánykoalíció úgymond kisajátította a nemzetstratégiát. Azzal együtt, hogy én sem tartom helyénvalónak, ha akármelyik oldal igyekszik ezt a kérdéskört kizárólagosság tárgyává tenni – mert valójában az össztársadalmi konszenzus adja az erőt és a jogosítvány kikezdhetetlenségét –, hozzá kell tennem, hogy a mindenkori magyar bal-balliberális oldalnak éppen elég ideje volt „kisajátítani” az országhatárokon átívelő magyar nemzetpolitikát. A bírálóim pedig mindeközben nem akarják észrevenni ugyanabból a cikkből egy másik mondatom: „Ne kapkodjanak a szívükhöz, mert az oktondi, túlcsepegett másik szél sem megoldás, abból sem kérünk.” Utóbbira is volt példa a történelem során. Szóval vitatott cikkem karcos hangvételéhez visszatérve: annyira voltam kemény, amennyire durva az, amikor például bennünket, ezredéves léptékben mérhetőn, őshonos, erdélyi, tágabb értelemben véve az anyaország mai határain kívül élő Kárpát-medencei magyarokat magyarul beszélő egyéneknek – tehát sejtek tömegéből álló biológiai lényeknek – neveznek. Vagy az, amikor huszonhárommillió románoznak (és szlovákoznak és szerbeznek és ukránoznak). Vagy legújabban román „anyanyelvünkön” óhajtanak köszönteni, merthogy – „érvelnek” – minden ember olyan nemzetiségű, amilyen az állampolgársága. Ezt a kilencvenes évek első felében Ion Iliescu államelnök is eljátszotta velünk, mondván: amennyiben egy szenegáli Franciaország állampolgára, akkor az francia. (Kíváncsi vagyok, hogy ha azok, akik ezt Magyarországon szintén így gondolják, hirtelen román vagy más állampolgárságot is kapnának, milyen nemzetiségűnek vallanák magukat. Hacsak nem tévesztik össze a Télapót a Gestapóval, mert a nemzetiség, illetve az állampolgárság között legalább akkora a különbség.) Szóval ezek az utóbbi magyar szocialista álláspontadalékok egészen frissek, körülbelül ennyit tehát ama bocsánatkérés őszinteségéről és hiteléről. Közérthetőbben és egyszerűbben: amilyen részükről az adjonisten, olyan részemről a fogadjisten. Jaj igen, siessek hamar leszögezni: nem azzal van bajom, hogy kommunista vagy szocialista, baloldali vagy szabadelvű, mert az én erdélyiségembe ez gond nélkül belefér, jó helyt van ott. Hanem azzal van gondom: ez a – nagyon kevés kivételtől eltekintve – fájdalmasan sokak által képviselt „magyarul beszélő egyének”, „huszonhárommillió román” felfogás folyamatosan szembejön, és arcul csap. Engem is, téged is, őt is, a velem egyetértőket is, a bírálóimat is, mindnyájunkat. Az én erdélyiségembe EZ nem fér bele. S valahogy csodálkozom egy kicsit, hogy bírálóim a cikkem kapcsán nem ezt, hanem a nyelvük magyar, szívük idegen, magyarul beszélő sejttömegek kifejezéseket emelik ki. (Ágoston Hugó: Az idegenszívűzés természetrajza, Maszol.ro, 2013. január 25.; Markó Béla: Jön-megy az urna, Maszol.ro, 2013. január 28.; Erdélyi Magyar Televízió: Sajtóprés, 2013. január 30., ) Begyömöszölve engem a zsidózók, idegengyűlölők, gyűlöletbeszélők klubjába, a gazdához hűséges megmondók társaságába. Ne tegyék, mert minden esetben tévúton járnak! Persze amikor erdélyi munkások nehéz sorsáról írok riportsorozatot a Háromszékben, illetve a Krónikában, akkor természetesen baloldali vagyok. Amikor a Háromszék hasábjain azt kiáltom, hogy segítsen valaki, mert a kiváló képességű székely magyar Andriska továbbtanulása ellehetetlenül, mivel a szülei munkanélküliek, és még a téli lábbelire sem futja, akkor is baloldali vagyok. Amikor szintén a Háromszék hasábjain segítséget kérek az emberektől: kerülne-e egy-két zsák pityóka a kőhalmi szórványbentlakásban tanuló gyermekeknek, akkor is baloldali vagyok. És egyben jobboldali is természetesen, hiszen egy magyar református lelkésznek és parányi gyülekezetének a fáradozásai nyomán született meg az a bentlakás és iskolai tagozat, ahol a szórványban élő magyar gyermekek a testi táplálék (ezt otthon is megkapják) mellett az anyanyelvű betűhöz és szellemi táplálékhoz (ezt nem kapják meg otthon) is hozzájutnak, s én melléjük állok. És amikor szintén a Krónika hasábjain kikérem magunknak, hogy Bayer Zsolt ne „hülyerománrendőrözzön”, amikor szégyellem magam, hogy magyarországi fociultrák köpködik, és vízzel locsolják az aradi vasútállomáson várakozókat, vagy amikor a Kolozsváron ágáló magyar gárdistának azt ajánlom, ne hőbörögjön, hanem menjen haza, dolgozzon, vállaljon és neveljen magyar gyermekeket, mert ez a legjobb nemzetpolitika, akkor mi vagyok? Segítek: olyasvalaki, aki az életet, életünket innen, a szülőföldről nézem. Ilyen egyszerű. Úgyhogy csendesedjetek meg egy kicsit, emberek. Nem lépek én át semmiféle választóvonalat, mert amikor a nyelvük magyar, szívük idegen és a magyarul beszélő sejttömegek kifejezéseket használom, csak a kölcsönt adom vissza, s kizárólag a politikai pászmán, ezen belül is nemzetpolitikai csapáson belül teszem. Abban az értelemben és szomorúságban, hogy Magyarországon, Erdélyben, a Kárpát-medencében, szerte a világon mindenütt vannak ilyen magyarok. Kós Károly enni és kérőzni születetteknek nevezte az ilyeneket annak idején. Ez nem a Csurka- vagy Bayer-féle megközelítés, de máséval sincs köszönő viszonyban, hanem a sajátom, ha úgy tetszik, a Benkő-féle, abban az akadémikusabb értelmezésben, amelyben – lám! – baloldalt is jónak, megnyugtatónak találnak, és amely kifejezés tartalmi vonzata nemcsak ott, de középen és a jobbszélen is tetten érhető. Olyasfajta értelmezésben (is), mint ahogyan a jó öreg blues-király, Hobo dörmögő hangján 1988. óta a fülembe cseng: „(…) Tudom, hogy szólni kell vagy lépni, / De arcomba robotok néznek, / Nyelvük magyar, szívük idegen, / Nem tagadom le, hogy félek (…)”. Ilyen nyelvük magyar, szívük idegen robotok néztek szembe 2004 decemberében a Duna Televíziónak ama népszavazással kapcsolatos vitaműsorában Duray Miklóssal, Tőkés Lászlóval, Ágoston Andrással, Kovács Miklóssal, RMDSZ-esekkel, RMDSZ-ellenesekkel, erdélyiekkel, felvidékiekkel, kárpátaljaiakkal, őrségiekkel, vajdaságiakkal, balosokkal, jobbosokkal, szabadelvűekkel, hívőkkel, hitetlenekkel, mostani bírálóimmal: Ágoston Hugóval, Farkas Istvánnal, Makkai Jánossal, Markó Bélával, Karácsonyi Zsigmonddal, Szabó Emesével, velem, egyszóval mindnyájunkkal. Hogy érthetőbb legyek: az én erdélyi magyarjaim között is volt, van, és bizonyára lesz magyar nyelvű, de idegen szívű, azaz olyan, akiknek „fajilag”, mai értelemben véve: etnikailag, köze sincs a zsidósághoz. Nem kertelek, megkérdem tehát: hova tegyem például azokat a magyar szülőket, akik – bár volna számukra más megoldás – román óvodába és iskolába íratják a gyermekeiket, hogy úgymond: könnyebben érvényesüljenek? S hát azokat a magyar embereket, akik fele-fele arányban román–magyar vegyes lakosságú faluban az óvodai és iskolai magyar tagozatok megszüntetését kérték ugyanabból a „megfontolásból”? És hova tegyem azokat a magyar tanfelügyelőket, akik nemrég egy kalotaszegi magyar faluban arról győzködték a magyar szülőket, hogy miért jó, ha az iskolát megszüntetik, és az elemista gyermekeket ingáztatják? A nép zúgolódott, a közfelháborodásnak pedig az vette elejét, hogy a gyűlésen jelen levő román polgármester odaszólt a magyar végrehajtóknak: „Amíg én leszek a polgármester, ebben a faluban nem szűnik meg az iskola.” Pont. Az iskola azóta is működik, a román polgármestert szépen újraválasztották, az RMDSZ pedig számolhatta a román pártszövetséghez átvándorolt magyar szavazatokat. Szóval: az idegenszívűség nálam – és vélhetően sokak esetében – nem nemzetiségi hovatartozás, hanem felfogás, ha úgy tetszik nemzeti identitástudat kérdése, s hogy ez a jelek szerint Magyarországon „levédett” klisékifejezés mennyire nem zsidózásról szól, azt pont az Erdélyi Magyar Televízió január végi Sajtóprés című műsora igazolta, amikor is a szereplők egyikének sem az kattant be, hogy Orcátlan senkiházik című írásában Benkő zsidózik. Mert bár marháztak, badaroztak, szívátültetéseztek, szemeteztek ama televízió műsorában rólam, de ők sem erre gondoltak. És a vitatott cikkem nyomán nekem gratulálók sem erre gondoltak, hanem pontosan arra a határon inneni magyar rossz érzésre, amelyet az évtizedekben mérhető mellőzöttség, megtagadottság és ama december 5-e körüli arculcsapás okozott. Úgyhogy itt és most visszautasítok minden olyan „szentenciát”, de még utalást is, miszerint beiratkoztam volna az idegengyűlölők, „a zsidózók klubjába”, és most már ott vagyok! Cseppet sem mellékesen legyen mondva: furcsa televíziós műsor az, amelyben úgy kérnek számon sajtóetikát, hangvételt, miegyebet, hogy az érintett fél nincs jelen, meghívást, de még egy telefonhívást sem kap. Pedig a korlátlan távközlési eszközök századában volnánk, nem abban a középkorban és nem azokban a diktatúrákban, amikor az eretnekeknek, illetve a kirakatperek vádlottjainak is megadatott, hogy ítészeik elé álljanak a kérdésekre adandó válaszok, netán az utolsó szó okán-jogán. S a műsor hevében ez Karácsonyi Zsigmondnak, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete elnökének sem jut eszébe… Tanulni lehetne abból, hogy még a mostanság bennünket, romániai magyarokat fő műsoridőben pocskondiázó román televíziók is adnak erre, ha másért nem, hát a látszat kedvéért. Ugye, Erdélyi Magyar Televízió, ugye, Sajtóprés? Bocsánatkérést senki ne követeljen, és ne várjon tőlem tehát, mert nincs, amiért megtennem. Főleg a tartalmatlan bocsánatkérések korában. Benkő Levente Népújság (Marosvásárhely), 2013. február 20.Jó reggelt, Erdély!Régi páros új időben a 106,8-on Nagyon régen várjuk, hogy megszólaljon az egész napos magyar nyelvű közszolgálati rádió. A marosvásárhelyi stúdióból minden hétköznap Rákóczi Kinga és Kádár Zoltán ébreszti majd az erdélyi magyarokat március másodikától. A két műsorszerkesztővel az elképzeléseikről beszélgettünk. – Hogyan lettetek ti a reggeli műsor gazdái? Rákóczi Kinga: – Több éve tudatában vagyunk, ha megvalósul az egész napos magyar adás, akkor mi ezt szeretnénk csinálni. Kádár Zoltán: – A projekt több mint egy éve létezik. Mi megpályáztuk ezt a műsort. Óriási feladatunk, hogy összekössük az adáskörzet magyar hallgatóit. Ha úgy vesszük, mi vagyunk Székelyföld közszolgálati rádiója. Nem akarjuk elfeledni: a Marosvásárhelyi Rádió értünk van, rólunk szól. Azt tartom feladatomnak és talán küldetésemnek, hogy az itt élő magyarokat szórakoztassam az információ átadása mellett. – Négyórányi adásidőt kell hasznos és hallgatható, reggeli ébresztőműsorral kitölteni. Miként készültök erre? Kádár Zoltán: – Az egyértelmű, hogy nem mi találjuk fel a spanyolviaszt. Ebben a reggeli műsorsávban eléggé behatároltak a lehetőségeink, természetesen a rádió közszolgálati jellegét próbáljuk megőrizni és átveszünk kereskedelmi rádió stílusú elemeket, ami nem azt jelenti, hogy átmegyünk kereskedelmi rádióba, hanem megmaradunk a jó öreg marosvásárhelyi közszolgálati rádiónak. Amely éppen az 55 éves születésnapját tölti indulásunkkor, viszont megpróbálunk a fiatalabbakhoz is szólni. Elsősorban azok számára szeretnénk rádiózni, akik éppen akkor indulnak munkába. Tehát az aktív lakossághoz is szólunk. Ez az egyik része. Nem vagyunk már mi sem tinédzserek, tehát nem fogunk reggel 6-tól 10 óráig végig pörögni. De Kingával dolgoztunk már együtt, mondhatni rég egymásra találtunk. Rákóczi Kinga: – A jelenlegi műsor váza egy picit hasonlít arra is, amit csináltunk. Próbálunk egy kicsit lazábbak lenni, anélkül, hogy átmennénk szlenges lazaságba, de a tudósítóktól is könnyedebb témákat várunk. A politikai-gazdasági híreknek marad a rádióújság. Elképzeléseink szerint élő telefonos bejelentkezések is lesznek. Ennek műszaki nehézségei vannak, mivel párhuzamosan két adás – a román és a magyar – készül egy helyen. Próbáljuk nagyjából behatárolni, hogy mindenképpen 6 és 7 között, akár 8-ig, akik munkába készülnek, tudják, mire számíthatnak az utakon bárhol az adáskörzetben. Én hiszek abban, hogy az embereket továbbra is leginkább az időjárás érdekli, tehát gyakrabban elmondjuk. Kádár Zoltán: – Röviden az adás szerkezete: 6-tól 7-ig könnyedebb, sok ébresztő könnyűzenével. A második és harmadik órában kicsivel pörgősebb lesz a műsor, sok információval – az útinfótól kezdve, a jegyzet rovat, a sporthírek, a lapszemle, a tudósítók élő bejelentkezése. Zárásként 9 és 10 között megint sok zenével. Rákóczi Kinga: – Kisebb rovatokat is tervezünk, például reggeli torna, dietetikustanácsok. Kádár Zoltán: – Vagy például a reggeli vers. Rövid és tartalmas, a reggeli időpontban hallgatható verseket kell találnunk. – Fontos, hogy összeszokott páros legyetek, egymás keze alá dolgozzatok. Filmélményeink azt sugallják, hogy a háttérből egy nagyobb csapat segíti a mikrofon előtt ülő párost. Kádár Zoltán: – Az én csapatom Kinga lesz, a Kingáé pedig én leszek. Jelenleg nagyon kevesen vagyunk ehhez az egész napos rádiózáshoz. Ezért is hatalmas vállalkozás. Óriási kihívás. Majd júniusban, az első három hónap után, amikor mérleget készítünk, tudjuk csak elmondani, hogy jól csináljuk-e. Természetesen megpróbáljuk a riportereket bevonni, de mivel egész napot kell kitöltenünk és nagyon kevés a riporter, emiatt sok riporteri munka hárul majd ránk is: tehát szerkesztés, műsorvezetés, riportkészítés, hírolvasás, háttérmunka stb. Rákóczi Kinga: – Éppen ezért az elején több élő interjú lesz. Telefonon bekapcsolunk embereket, mert sem fizikai idő, sem a megfelelő infrastruktúra nem áll rendelkezésünkre. És mindenképpen számítunk adáskörzetünk tudósítóira, mivel mi nem csak a marosvásárhelyiekhez szólunk. – Tehát a rádióhallgatók ne gondolják, hogy négyórányi rögtönzésből áll a műsor. Gondolom, előző nap rákészültök. Rákóczi Kinga: – Annyiban könnyebb lesz a reggeli indulás, hogy az előző nap készítünk elő adásrészeket. Valójában több mint 90%-ban kész az adás. Nekünk előny, hogy mindketten a híradónál dolgoztunk. Sokat jelent az ott szerzett tapasztalat, hisz ez is tájékoztató műsor. Ráadásul Zolival fél szavakból megértjük egymást, tudjuk, hogy a másiknak mi az elképzelése, miben van nagyobb tapasztalata. Kádár Zoltán: – Néha hátrány, hogy fél szavakból megértjük egymást, mert lehet, a hallgató nem érti. Arra kérem, jelezzenek ilyenkor. Rákóczi Kinga: – Erre is lesz lehetőségük: telefon, sms, Facebook. Bárhol bejelentkezhetnek. Webkameránk is lesz, tehát nézhetnek is minket. – Jó ez az egy férfi és egy nő felállás… Rákóczi Kinga: – Lesz két nő is. Fazakas Kinga a harmadik személy, aki beugrik. – Mi lesz a nyári szabadságok idején? Rákóczi Kinga: – Elmondták már nekünk, hogy eszünkbe se jusson ketten egyszerre szabadságra menni. Mindkettőnknek gyerekeink vannak, tehát vakációhoz kell kötni. Kádár Zoltán: – Az én elképzelésem az volt, hogy szeptembertől május végéig lehet ezt a műsort büntetlenül végigvinni és július-augusztusban fel kellene töltődni. Akkor más csapat kellene a reggeli műsort készítse. Rákóczi Kinga: – Erre most nem lesz lehetőség. Kádár Zoltán: – Most rengeteg energia van bennünk. De ha nem váltanak fel, akkor kiégsz. – A korai kezdés felborítja majd a több éve megszokott alvásrendeteket is. Kádár Zoltán: – Számomra óriási kihívás a reggeli műsor, alig várom, hogy jó reggelt kívánjak. Én rendszerint akkor szoktam jó éjszakát kívánni. Rendszeresen hajnali 2-3 körül fekszem le, és eddig megengedhettem magamnak, hogy nyolcig aludjak. Teljesen fel fog borulni a bioritmusom. Át kell értékelnem az életemet. Az első két-három hét nagyon fárasztó lesz. Rákóczi Kinga: – Én már szoktatom magam. Este 10 órakor elvonulok, olvasok. De reggel 6 és 7 között én úgy vagyok, hogy "ne szólj hozzám". Tehát Zoli kell lekösse a hallgatókat. – Nemsokára megint Gurul a rádió, és Zoli kerékpárral járja a Székelyföldet. Hogyan készül majd akkor a reggeli műsor? Rákóczi Kinga: – Az elképzelés az, hogy a Jó reggelt, Erdély műsorba valamely településről kapcsolódik be Zoli. Az este felvett interjúkat átküldi, és természetesen lesz élő bejelentkezés. Kádár Zoltán: – Megpróbálunk akkor a vidék reggeli életébe is belelátni. – Zárszóként mit üzentek a rádióhallgató újságolvasóknak? Rákóczi Kinga: – Március másodikán tekerjenek át a 106,8-ra, és maradjanak azon. Kádár Zoltán: – És fogadjanak bennünket szeretettel, megértéssel. Karácsonyi Zsigmond Népújság (Marosvásárhely), 2013. február 28.NyelvtámadásA védelmi miniszter hadat üzent a csíkszeredai polgármesternek, mert úgy véli, a román nép elleni agresszió a magyar nyelv ismeretének számonkérése a székely megyékben. Az „átkosban” sokan megtapasztaltuk, hogy a hadsereg tisztjei és tiszthelyettesei magyarfóbiában szenvedtek. A szeretteink anyanyelvünkön írt levelezőlapjai miatt majd mindig dagonyázás és gázmaszkos szájkosár volt a büntetés. A sorkötelesség eltörlésével változott a szemlélet, de nem eléggé. Bizonyítja ezt a politikus hadász minapi kirohanása. Jól tudjuk, ez a nacionalista retorika egy tőröl fakad a marosvásárhelyi tűzhelyvédők napilapjának magyarellenességével. Ez utóbbi szerkesztői rendszeresen járnak méreggel feltöltődni a miniszter úr szülővárosába, Maroshévízre. Két és fél évtizede tűzzel-vassal irtják a magyar emlékeket, történelemhamisítással fertőzik a közéletet, hazugsággal elgáncsolnak minden névadási kezdeményezést. Már megszoktuk, tudomást sem veszünk róluk. Pedig ők a manipulálás nagymesterei. Nagyon szeretnének egy újabb véres márciust, hogy a ránk erőszakolt demokráciából visszavegyenek valamit. A magyarság jogait. Reméljük, ez nem megy könnyen nekik. Hiába értelmeztetik ferdén a törvényeket, gyakorolnak nyomást a jogvédő intézményekre. Például az országos diszkriminációellenes tanácsra, hogy azt büntesse, aki a törvény szellemében jár el. Mert Ráduly Róbert csíkszeredai városvezető csak a polgárok anyanyelvhasználatához való jogát érvényesítette, amikor a közszolgától, de akár a sajtómunkásoktól magyar nyelvtudást kért számon. A székelyföldi RMDSZ-es önkormányzati vezetők határozott kiállása a nyelvi jogok és szimbólumok használata mellett erős hangvételű bírálatokat váltott ki a szövetségi képviselők legutóbbi tanácskozásán a szervezet régi vezetőiből. Némelyek már az ifjú titánok kiválását vizionálták, mások markóista diktatúrát emlegettek. A törpepártok vezetői minden csatornán szapulták az RMDSZ-t, hátha sikerül így a tavalyi választási bukás után egy kis népszerűségmorzsát beseperni. De nem ez történt. Kelemen Hunor határozottan védelmébe vette Ráduly Róbertet. Borbély László minapi székelyföldi körútján kiállt az anyanyelv és a szimbólumok használata mellett, a március 10-i tüntetésről is árnyaltabban nyilatkozott. Ezzel kapcsolatos fenntartásai jogosak. A szervező Székely Nemzeti Tanács a két magyar ellenpárt kezére játszotta a rendezvényt, és folyamatosan csicskáztatta az RMDSZ-t. A most kiadott közleményükben politikai békét hirdetnek és felelős magatartást. Ugyan kitől? Az SZNT-vel összefonódott törpepártoktól, amelyek ebben a témában ellőtték az összes muníciójukat az elmúlt napokban? Eső után köpenyeg. De a rágalmaktól sem mentes szócsata talán arra jó volt, hogy az erdélyi magyarság legnagyobb érdekképviseletének vezetői újraértékeljék a szerepüket. Karácsonyi Zsigmond e-nepujsag.ro Erdély.ma, 2013. március 15.Nemzeti ünnepünk a közelmúlt fotóinKiállítás a várban Március 15-e megünneplése Marosvásárhelyen – arcok, emberek, akik már nincsenek közöttünk, vagy nagyon megváltoztak. Helybeli és vendég szónokok, politikusok, lelkészek, művészek, őrséget álló székely ruhás fiatalok, sokasodó szimbólumok, változó feliratok, bővülő helyszínek, régi és új emlékművek, megszaporodó vagy megfogyatkozó tömeg, nemzetiszínű szalag a kutyus nyakán és közelkép arról, ahogy a kezünkre ég a gyertya – több mint száz régi és kevésbé régi fényképen egy darab történelem. A megyei múzeum várbeli épületének emeleti előadótermében tegnap délben nyílt meg a Népújság fényképgyűjteményéből válogatott fotókat bemutató kiállítás, amely egyben nyitánya a március 15-i ünneplésnek. Szervezője az RMDSZ városi szervezete és a megyei múzeum. A képek politikatörténeti üzenetet hordoznak, hisz sok minden kiderül abból, hogy kik állnak az első sorban, kik voltak egy adott időszak meghatározó személyiségei, kik álltak egymás mellett, milyen nemzeti szimbólumokkal ünnepelt a közönség, melyik korosztály alkotta a tömeget – a történelmi vonatkozásokon túl a szakember számára az is beszédes, ahogyan az eltelt 22 év alatt a divat alakult – hangzott el Novák Zoltán történész nyitóbeszédében. Ezek a képek ma már történelmi dokumentumok, ez adja meg az értéküket – vélekedett Vajda György, a Népújság szerkesztője, aki nagy munkával és lelkesedéssel válogatta ki a Népújság és saját archívumából 22 év március 15-i ünnepeinek jellegzetes mozzanatait. A kiállítást szervező Vajda György mellett Szász Károly, Karácsonyi Zsigmond és Nagy Tibor fotóit tekintheti meg az elkövetkező hét során a közönség. Nehéz volt kikeresni, összeválogatni, azonosítani az éveket – de megérte. A kiállítás szervezését támogató megyei múzeumnak felkínált anyag történelmi és kommunikációs szempontból is pótolhatatlan értéket jelent, hisz éveken át a Népújság volt az egyetlen lap, amely ezekről az ünnepekről tudósított. Kezdetben fekete-fehér felvételeken, később színes fotókon, amelyeken az ünneplő tömeg mellett jellegzetes részleteket, gesztusokat is megörökítettek a fényképészek. A folyosón levő tárlókban régi Népújság- kollekciók tükrözik az ünnepségekről készült írott beszámolókat, s a részvevőket kokárdakészítésre is megtanították. A március 15-i megemlékezések jelentőségét, az ezekről szóló fotókat az tudja igazán értékelni, aki megélte azt a korszakot, amikor legszebb nemzeti ünnepünkről csak titokban lehetett szót ejteni. A közelmúltat felidézni pedig azért fontos, mert ezek az események hullnak ki a leghamarabb a közös emlékezetből. (bodolai) Népújság (Marosvásárhely), 2013. március 19.Marosvásárhely fekete márciusa sajtós szemmelFelgyújtott autóbusz, a templom lépcsőjének ütköző teherautó, az Avram Iancu szobornál gyülekező románok, kővel és üvegtörmelékkel megtelt főtér, felborogatott és barikádnak használt kertvendéglői asztalok, jogaikat követelő magyarok – a fekete március eseményeit idézték fel hétfőn este a MÚRE sajtóklubjában marosvásárhelyi újságírók. A sajótklub meghívottai a Bulgakov kavézóban Novák Csaba Zoltán és Spielmann Mihály történészek voltak, akik a szakember szemével próbálták láttatni az események következményeit és a jelenlevőkkel közösen idézték fel azt, amit személyesen tapasztaltak, illetve ami a kor dokumentumaiban, jegyzőkönyveiben, az írott sajtóban fennmaradt. Miközben korabeli fotókat vetítettek, Bögözi Attila azzal kezdte a múlt megidézését, hogy a Romániai Magyar Szó helyi tudósítójaként írt beszámolóját este tizenegykor az Amerika Hangja és a Szabad Európa Rádió is átvette és beolvasta. Nagy Miklós Kund rádiószerkesztőként dolgozott abban az időszakban, és azt mesélte el, amikor a felbőszült tömeg egy része megrohamozta a rádiót, amit végül nem sikerült elfoglalnia, a román kollegáknak sikerült lebeszélniük az embereket erről. Mózes Edit a teherautókon, vasvillával felfegyverkezett hodákiakat látta megérkezni Marosvásárhelyre, Karácsonyi Zsigmond pedig a bekötözött fejű emberekkel való megyeházi találkozásáról beszélt, amely március 20-án „a magyaroké volt”. Felgyújtott autóbusz, a templom lépcsőjének ütközött teherautó, az Avram Iancu szobornál gyülekező románok csoportja, kővel és üvegtörmelékkel megtelt főtér, felborogatott és barikádnak használt kertvendéglői asztalok, jogaikat követelő magyarok, Romániát a románoknak követelő, Svájcot, a többnyelvűséget, a regionalizmust elutasító románok egy csoportja volt látható a kivetítőn. Bakó Zoltán, a Népújság akkori munkatársa éppen a Tudor negyedi gyógyszertár közelében lakott, és hagymáért indult a közeli boltba, amikor a magyar felirattól megvadult tömeg meghallotta, hogy valaki Zolinak szólítja, illetve felismerték benne a magyar újságírót. „Háromszázan ütöttek, vertek, majd a halálomat követelték. Akkor megtudtam, hogy mi a halálfélelem” – idézte fel drámai élményeit az újságíró, akit feleségével együtt vert agyba-főbe a tömeg, és akiknek az életét végül egy román katonatiszt mentette meg. Az eseményeket kiváltó okok A történések előzményeit boncolgatva felidézték, hogy megalakult a Vatra Românească, amelynek vezéralakjai a Cuvîntul Liber című napilapban folyamatosan közölték uszító cikkeiket. Spielmann Mihály elmondta, a szervezetnek még a hivatalos megalakulását követő napokban összegyűltek a létrehozói a megyei könyvtár igazgatói szobájában, ahol stratégiai megbeszélést tartottak. „A két napilapot, a Népújságot és a Cuvîntul Liber valótlanság egymással szembeállítani, mert az egyik folyamatosan uszított, míg a másik nyugalomra intett” – hívta fel a figyelmet Nagy Miklós Kund. Novák Zoltán történész, A szabadság terhe – Marosvásárhely 1990. március 26-21. című tanulmánykötet társszerzője korabeli jegyzőkönyvek, dokumentumok, a magyar és a román nyelvű sajtó átolvasásával arra jött rá, hogy a marosvásárhelyi magyarság a 89-es forradalom és a 90-es márciusi véres események között három olyan történést élt át, amely részben közösséget összekovácsoló hatással bírt, részben a félelmet és a bizalmatlanságot, a román közösségektől a még nagyobb eltávolodást eredményezett. Az 1989. december 20-21-i események, amikor zömében magyar nemzetiségű munkások vonultak utcára a Ceaușescu-rezsim ellen tüntetni, az 1990. februári gyertyás-könyves tüntetés, amikor százezer magyar vonult végig a városon jogait némán követelni és a márciusi összecsapás, amikor ugyancsak megmutatta „erejét, azt, hogy képes kohéziót létrehozni”. Katarzisnak is lehet nevezni ezt a három eseményt – összegeztek a jelenlevők. Az egyik negatív következmény a gazdasági fejlődés megtorpanása, a másik a magyar és a román közösség eltávolodása volt. Novák elmondta, az anyakönyvi statisztikákból világosan látszik, hogy a következő években visszaesett a vegyes házasságok száma. „A kultúra alkotói között létezik átjárás, kollaboráció, fordítások, közös akciók, akár politikaiak is, az egyének szintjén kevésbé, az emberek bezárkóznak saját kulturális világukba” – fogalmazta meg következtetéseit a történész. Maszol.ro, 2013. március 26.A magyar sajtó helyzete ErdélybenA fenti címmel rendezett kerekasztal-beszélgetést az erdélyi magyar sajtó jelenlegi helyzetéről, szerepéről – március 15-e, a magyar sajtó napja tiszteletére – a szászrégeni Humana Regun Egyesület és a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) Maros megyei szervezete március 19-én délután Szászrégenben, a radnótfájai új református templomban, amelyen részt vett Karácsonyi Zsigmond, a MÚRE elnöke, a Népújság főszerkesztője, Vajda György újságíró, a MÚRE Maros megyei elnöke, Szucher Ervin újságíró és Kádár Zoltán, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztője. Miután Menyei Ildikó, az est házigazdája néhány szóban ismertette a magyar sajtó napjához kötődő történelmi vonatkozásokat, Karácsonyi Zsigmond, a MÚRE elnöke, a Népújság főszerkesztője vázolta fel röviden a romániai magyar média általános helyzetét. Többek között kifejtette, jelenleg egyetlen médiaszolgáltató sincsen könnyű helyzetben, mivel a reklámpiac csökkent, anyagi gondokkal küzdenek a lapok, a rádiók és a televíziótársaságok. Az erdélyi magyar média sajátos helyzetben van: a világ és az ország eseményeit kisebbségi szempontok szerint kell tükröznie, és ez nem mindig könnyű. Elsősorban az olvasókat, hallgatókat, televíziónézőket kell szolgálniuk, s talán ennek az elkötelezettségnek köszönhetően nem tudott teret hódítani a bulvársajtó. – A közösség érdekeit kell szem előtt tartsuk, és mindig javító szándékkal közelítünk a témákhoz – mondta el Karácsonyi Zsigmond, majd kifejtette: azon túl, hogy bizonyos lapok egyik vagy másik ideológiai síkhoz állnak közel, igyekeznek tényszerű, hasznos és szükséges információkat közvetíteni a média-fogyasztóknak. Szucher Ervin, a Krónika munkatársa elmondta, a lapkiadók valóban a magyarországi jobboldalhoz állnak közel, de tudomása szerint az erdélyi magyarság nagy része is ilyen beállítottságú. Túl ezen azonban a lapban hangsúlyos helyet kapnak a szociális, gazdasági és kulturális kérdések is, amelyekre tényszerű riportokban, cikkekben reflektálnak a szerkesztők. Szucher Ervin azt is elmagyarázta, hogy mi számít országos érdekeltségű információnak, s kifejtette, a helyi vagy megyei napilapok szerepe tükrözni az adott közösségnek a gondjait, az országos – ami tulajdonképpen regionális terjesztésű lap, hiszen nagyrészt erdélyiek olvassák – olyan nagyobb horderejű kérdéseket taglal, amelyek a nagyváradi, szatmárnémeti, udvarhelyi lakosokat is érdeklik. Ezért az lenne a jó, ha az olvasók mind a helyi, mind az országos lapot megvásárolnák. Szucher Ervin azt is elmondta: túl azon, hogy az olvasók ilyen vagy olyan táborba sorolnak, kollégák, barátok vagyunk, és gyakran együttműködünk. Kádár Zoltán rádiószerkesztő a Marosvásárhelyi Rádió új műsorrácsáról beszélt. "Értünk van, rólunk szól" – ez az igen jól megválasztott jelmondat is tükrözi, hogy a marosvásárhelyi véleményformáló, közösségteremtő rádió. Igen nagy technikai és emberi erőfeszítés eredménye az új szerkezet megvalósítása, de az volt az egyik, még a 90-es években megfogalmazódott igénye az erdélyi magyarságnak, hogy legyen önálló – egy hullámsávon hallható – egész napos magyar nyelvű rádióadója. Ezért is olyan műsort állítottak össze, amiben mindenki megtalálja azt, amit hallani szeretne. Ez a sokféleség egyfajta nyomást is jelent, hiszen mindenki szeretne hallani önmagáról, még a politikusok is – mondta Kádár, de mindeddig a rádiónak sikerült betartania mindazt, amit a közszolgálati médiának küldetésszerűen teljesítenie kell. A szerkesztők által kifejtett vélemények után igen sok kérdés hangzott el, valóban kerekasztal-beszélgetés volt. Többek között a politikai elköte-lezettségről, az újságírói szakma veszélyességéről, a sajtószabadságról, a magán- és a közélet közötti határról volt szó. Számos kérdésben vita, párbeszéd alakult ki a szerkesztők és az olvasók között, ami azt tükrözte, hogy valóban érto, befogadó közönsége van Szászrégenben a médiának. (erdélyi) Népújság (Marosvásárhely), 2013. április 9.EMKE-közgyűlés és díjátadóÁprilis 13-án, szombaton délelőtt 10 órától tartja éves közgyűlését az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében (Bocskai tér/P-ţa Avram Iancu 13. szám). Napirend: elnöki köszöntő; köszöntések; szakmai fórum – Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Közművelődési Főosztályának a Kárpát-medencei magyar közművelődéssel kapcsolatos stratégiája (előadó: Beke Márton főosztályvezető); Az abrudbányai és verespataki szórványmagyar kulturális életről (előadók: Kopenetz Loránd Márton és Gábor Ferenc); az elnökség beszámolója; pénzügyi beszámoló; cenzori jelentés; hozzászólások; a közgyűlés lezárása. Délután 2 órától adják át az EMKE-díjakat és a díszokleveleket. SPECTATOR-díj: Karácsonyi Zsigmond, a MÚRE elnöke, a marosvásárhelyi Népújság főszerkesztője – az erdélyi magyar újságíró-társadalom elkötelezett képviseletéért, kiegyensúlyozott újságírói munkásságáért. (Laudációt mond: Kántor Lajos); KACSÓ ANDRÁS-díj: Györfi Erzsébet, Csíkszereda – a táncházmozgalom elindításában játszott szerepéért, a magyar népdal és a régizene minőségi műveléséért, pedagógiai tevékenységéért. (Pávai István); BÁNYAI JÁNOS-díj: Szőcs Levente, a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum néprajzkutató-muzeológusa – rendszeres terepkutatásaiért, módszeres forrásfeltárásaiért és muzeológusi munkásságáért. (Keszeg Vilmos); KUN KOCSÁRD-díj: Bencze Mihály,Brassó – az erdélyi magyar kiművelt fők közösségének létrehozásaszolgálatában kifejtett közművelődési és tudományos munkássága elismeréseként. (Matekovits Mihály); NAGY ISTVÁN-díj: Tóth Guttman Emese, a Magyarfenesi Vegyeskar karnagya, a Romániai Magyar Dalosszövetség elnöke – több évtizedes zenepedagógiai és karnagyi munkásságáért. (Benkő Judit Emese); BÁNFFY MIKLÓS-díj: Rekita Rozália és Jancsó Miklós színművészek, Kolozsvár – kiemelkedő színművészi teljesítményükért és az anyanyelvi kultúra népszerűsítésében szerzett elévülhetetlen érdemeikért (Kötő József); KOVÁCS GYÖRGY-díj: Pálffy Tibor színművész, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művésze – folytonosan megújuló színészi teljesítményéért, valamint a Tamási Áron Színház művészi törekvéseiben játszott kiemelkedő szerepéért. (Bocsárdi László); POÓR LILI-díj: Panek Kati színművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze – élményszerű színészi teljesítményeiért, a kolozsvári magyar színjátszás elkötelezett szolgálatáért. (Visky András); SZOLNAY SÁNDOR-díj: Székely Géza kolozsvári képzőművész, az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete kolozsvári fiókjának elnöke – az erdélyi hagyományokból táplálkozó, legkorszerűbb művészi eszközökkel megvalósított, kimagasló grafikai-festészeti munkássága, valamint művészi közösségépítő tevékenysége elismeréseképpen.(Németh Júlia); MONOKI ISTVÁN-díj: Emődi András, a nagyváradi Római Katolikus Püspökség Egyházmegyei Könyvtárának és Levéltárának könyvtárosa, levéltárosa, tudományos kutatója – a partiumi könyves műveltség terén kifejtett értékmentő és feltáró tevékenységéért. (Kurta József); KŐVÁRY LÁSZLÓ-díj: Szekernyés János, Temesvár – Temesvár és a Bánság helytörténeti kutatásában és annak népszerűsítésében végzett kiemelkedő tevékenységéért. (Bodó Barna); MIKÓ IMRE-díj: Flóriska Attila kolozsvári üzletember, az Euréka Egyesület soros elnöke – a civil szervezetek számára szociális téren nyújtott rendszeres támogatásáért. (Bartha Bálint); ÉLETMŰDÍJ, POST MORTEM: Csép Sándor újságíró, közéleti személyiség–főhajtásként szellemi hagyatéka előtt, az erdélyi magyar kisebbségi modus vivendi kimunkálásában vállalt szerepéért. (Kötő József). Szabadság (Kolozsvár). 2013. április 11.Hagymakupolás perselyA román ortodox egyház mindegyre belekeveredik valamilyen botrányba. Nemrégiben a gyógyszermaffiával szövetségben csapolták az egészségbiztosítási kasszát itt, a megyében is. Mintha nem lenne eléggé busás adózatlan jövedelem a kegytárgyak és szentelt gyertyák forgalmazása. Évente 100 millió eurós bevételre tesznek szert, s ezáltal az ország legnyereségesebb vállalkozásainak élére kerültek. Így van amiből építkezni, terjeszkedni nemcsak a hagyományos vonzáskörzetükben, hanem a Székelyföldön is. Az országban közel 19 ezer szent hajlék létezik. De ez sem elég. Bukarestben évek óta folyik a csatározás a Nemzet Katedrálisának nevezett építmény körül. Mind a helyszín, mind a beruházás költsége sokakban elégedetlenséget váltott ki. Józan ésszel valóban felfoghatatlan, miért kell most 400 millió eurót erre költeni. És főleg kinek a pénzét! Mert itt az adófizetők, vagyis a nem ortodoxok zsebére is megy a játék. Egy honatya megelégelte ezt a kontrollálatlan pazarlást, és azt merte javasolni, hogy ne az állami költségvetésből támogassák az egyházakat, hanem a hívek saját adójuk felajánlható részét irányítsák a kiválasztott felekezetnek. Javaslata vehemens ellenkezést váltott ki mind a kormány, mind a felekezetek részéről. Így jár, aki eltájolja magát, és nem mérlegeli azt a tényt, hogy az ortodox országokban gyakorlatilag nem történt meg az állam és az egyház szétválasztása. Jól emlékszünk, hogy még az átkosban is a diktátor milyen szimbiózisban ténykedett az akkori pátriárkával, hogy ne is beszéljünk a szekuritáté fizetési listáján nyilvántartott papok százairól. Most a pártokkal van hasonló csendestársi együttműködés. Elég, ha a választási kampányra vagy az idei költségvetés vitájára gondolunk, amikor a honatyák a saját körzetük templomépítéseire gyűjtötték a közpénzt. Nem is keveset. Az idén 71 millió euró támogatást kapnak. A magyar történelmi egyházak vezetői a költségvetési pénzek megvonása kapcsán jogosan kérik az elkobzott javak teljes visszaszolgáltatását. Hiszen az államosítás előtt ezek jövedelméből tudtak önerőből iskolákat, kórházakat fenntartani. Mint a nyugat-európai felekezetek ma is. Ezért nem támogatja az állam sem Olaszországban, sem Franciaországban az egyházakat. Németországban pedig az adójuk 2 százalékával támogathatják egyházukat a hívek. Tehát a civil szervezetekkel egy csoportba tartoznak a felekezetek is. Ez nemcsak anyagi, hanem kulturális-társadalmi kérdés is. Egyébként az ortodox és a nyugati mentalitás közötti szakadék még nagyon sok feszültséget okoz majd a Unióban. A szokásrendi eltéréseken kibicsaklik majd a jogharmonizáció is. Karácsonyi Zsigmond Népújság (Marosvásárhely). 2013. április 20.2013-as EMKE-díjakHagyományosan, éves közgyűlése keretében adta át 2013-as díjait az erdélyi magyar művelődési életben kiemelkedő munkát végező személyiségeknek a nagy múltú Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE). Idén a SPECTATOR-díj kitüntetettje Karácsonyi Zsigmond, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnöke, lapunk főszerkesztője lett, aki az erdélyi magyar újságíró-társadalom elkötelezett képviseletéért, kiegyensúlyozott újságírói munkásságáért vehette át a díjat. Laudációjában Kántor Lajos, a jeles irodalomtörténész, publicista, kritikus, szerkesztő, a ’90-es években maga is az újságíró-egyesület elnöke méltatásában kiemelte, hogy "újságírói és főszerkesztői elfoglaltságát fölösleges magyarázni, ám ha valaki emellett a szakmai szövetségben is vezető szerepet vállal – és azt nem egyszerűen megtisztelő címként fogadja el, hanem átérezve a felelősséget, folyamatosan műhelyjellegű tanácskozásokat szervez; ha valaki a kötelező reprezentáción, protokollon túl elsőrendű feladatának tudja a nemzetközi kapcsolatok építését, országon belül pedig a román újságíró-szervezetekkel való egyeztetést –, az bizonyára megérdemli az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elismerését". Ugyancsak volt MÚRE-elnöknek, a januárban elhunyt, aradi születésű Csép Sándor televíziós szakembernek, drámaírónak adományoztak – ezúttal posztumusz – EMKE életműdíjat, az erdélyi magyar kisebbségi modus vivendi kimunkálásában vállalt szerepéért. További 2013-as díjazottak: a táncházmozgalom elindításában játszott szerepéért, a magyar népdal és a régizene minőségi műveléséért, pedagógiai tevékenységéért a csíkszeredai Györfi Erzsébet kapott KACSÓ ANDRÁS-díjat; terepkutatásaiért, módszeres forrásfeltárásaiért és muzeológusi munkásságáért Szőcs Levente, a gyergyószentmiklósi múzeum muzeológusa részesült BÁNYAI JÁNOS-díjban; az erdélyi magyar kiművelt fők közösségének létrehozása szolgálatában kifejtett közművelődési és tudományos munkássága elismeréseként Bencze Mihály brassói matematikus kapott KUN KOCSÁRD-díjat; több évtizedes zenepedagógiai és karnagyi munkásságáért a kolozsvári Tóth Guttman Emesét tüntették ki a NAGY ISTVÁN- díjjal; kiemelkedő színművészi teljesítményükért és az anyanyelvi kultúra népszerűsítésében szerzett elévülhetetlen érdemeikért Rekita Rozália és Jancsó Miklós kolozsvári színészházaspárnak adományoztak BÁNFFY MIKLÓS-díjat; folytonosan megújuló színészi teljesítményéért valamint a Tamási Áron Színház művészi törekvéseiben játszott kiemelkedő szerepéért KOVÁCS GYÖRGY-díjjal jutalmazták Pálffy Tibort, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színészét; élményszerű színészi teljesítményeiért, a kolozsvári magyar színjátszás elkötelezett szolgálatáért POÓR LILI-díjat kapott Panek Kati, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze; az erdélyi hagyományokból táplálkozó, legkorszerűbb művészi eszközökkel megvalósított, kimagasló grafikai- festészeti munkássága valamint művészi közösségépítő tevékenysége elismeréseképpen a képzőművészeknek szánt SZOLNAY SÁNDOR-díjat Székely Géza kolozsvári grafikus kapta; a partiumi könyves műveltség terén kifejtett értékmentő és feltáró tevékenységéért MONOKI ISTVÁN-díjjal Emődi Andrást, a nagyváradi római katolikus püspökség könyvtáros-levéltárosát tüntették ki; a Temesvár és a Bánság helytörténeti kutatásában és annak népszerűsítésében végzett kiemelkedő tevékenységéért KŐVÁRY LÁSZLÓ-díjat kapott Szekernyés János helytörténész, a Romániai Képzőművészek Szövetsége temesvári szervezetének elnöke, végül pedig, de nem utolsósorban a civil szervezetek számára szociális téren nyújtott rendszeres támogatásáért Flóriska Attila kolozsvári üzletember kapott MIKÓ IMRE-díjat. (b. a.) Népújság (Marosvásárhely). 2013. június 8.MúltfoglalásMindennap meg kell küzdenünk hagyományainkba ágyazott jövőnkért. A térfoglalási játékban nálunk dörzsöltebb betelepültek mindegyre el akarják bitorolni értékeinket. A pillanatnyi politikai helyzet függvényében van, amikor erőszakkal veszik el, máskor kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködésre apellálva kinézik szánkból a sajtot. Most is arra készültek némelyek, hogy a Marosvásárhely jelképének számító két Bernády-épületbe sunyi módon becsempésszék a román múltigazolás jelképének számító Dandeát. Első látásra bagatellnek tűnhet egy gyűlésterem elnevezése. Mégsem lehet egy napon emlegetni a Trianon után kinevezett polgármester ténykedését a modern várost megalapozó városvezetőével. Az sem mellékes, hogy így csapdába futva legitimizálhatjuk ezt a párost a sokat halogatott iskolai névadáshoz is. Persze, a politikusoknak mérlegelniük kell, hogy mit nyer vagy veszít a közösség a kompromisszumos alkuból. De a két évtizedes húzd meg-ereszd meg játékból már annyi következtetést levonhattunk, hogy csak mi nem vagyunk szószegők. A nemrég tartott RMDSZ-kongresszuson újfent elmondta ezt minden román politikai párt szónoka. Ami azt jelenti, rájuk nem vonatkozik. Ezért született egy csiki-csuki oktatási törvény és számos „ha akarom, megadom” kisebbségi jogosítvány. Itt, az egykori székely fővárosban úton-útfélen arra törekednek, hogy marginalizáljanak bennünket. Mert kapott ugyan Bernády szobrot egy tenyérnyi parkban, ahol egy tisztességes megemlékezést sem lehet megtartani, míg Dandea a központban pöffeszkedik. Nekünk, magyaroknak itt nincs helyünk Avram Iancutól és a kétes eredetű, sorozatgyártott anyafarkastól. Petőfit kilökték az egykori úri kupi közelébe. Tőlünk kompromisszumkészséget várnak el, miközben ők az egykori katolikus fiúgimnáziumban létrehozandó magyar iskola ötletére kígyó-békát rámondanak. Tegnap a mérsékeltnek mondható román napilap majdnem egész oldalas írásban bizonygatta, hogy miért rossz az ujabb magyar iskola. Állításuk szerint az épületet most bitorló Unirea (Egyesülés) nevű líceumban európai szellemiség uralkodik. Szülőként és évbúcsúztatókra járó magyarként nem ezt tapasztaltuk. Sőt, azt éreztük, hogy megint kiszorítottak a térről, mint közösségünk jelképeit, a szobrokat. Tudom, ígérgetik: lesz majd Sütő András-szobor a Színház téren. Remélem, megérjük, csak túl nagy árat ne fizessünk érte! A kompromisszumos megoldásokat kereső választott tisztségviselők ne csak választásokkor bízzanak a sajtó erejében. Most is bebizonyítottuk, hogy nem a szenzációhajhászás késztetett a Dandea névadás megszellőztetésére, hanem közösségi értékeink védelme. Karácsonyi Zsigmond Népújság (Marosvásárhely) 2013. június 27.SzékelybosszantásKét kilométernyi zászlóanyagot vásárolt a székelyföldi ortodox püspökség, hogy híveiknek nemzetiszínű zászlókat osztogassanak a tömjénfüstös feloldozás mellé. Háromszéki őseim szavával élve: hát ez a temérdek anyag sem elég, hogy álságos üzelmeiket elfedje. Az államvallási kiváltságait fitogtató egyház miden pártot megszégyenítő politikai támadásba lendült. Mert senki ne gondolja, hogy a nemzeti szimbólum bevetése ártatlan cselekedet. Még az istenszolgák kezében sem az. Sokan arra hivatkoznak, hogy a görögkeleti papok csak a székely zászló lobogtatására válaszoltak. Van benne némi igazság. De a történelmi hűség kedvéért nem felejthetjük el, hogy közel egy évszázadon át a mi nemzeti érzésünket taposta az elnyomók bakancsa. Az átkosban nemcsak a korgó gyomor kényszerítette vándorbotra a székely fiatalokat, hanem a szülőfalujuk határába telepített ortodox kolostor látványa is. Ezek a hagymakupolás kaszárnyák az állambiztonsági szervek megfigyelőbázisai voltak. Egyes vélekedések szerint azok maradtak napjainkra is. Hisz ezek a papok szabotálták el az átvilágítási eljárást is. Mert nem akarják kiengedni a kezükből a hatalmat. Romániában elmaradt a szekularizáció. Ráadásul senki nem vizsgálja azt a feketegazdaságot és pénzmosást, ami a felszentelt hajlékok árnyékában zajlik. Nemhogy adót nem fizetnek bevételeik után, de még a pénzünkből támogatja őket a költségvetés. Hogy legyen miből zászlóanyagot vásároljanak. Székelybosszantásra. Hátha lesz egy jó kis csetepaté, és levezetésképpen újabb csendőregységeket telepíthetnek a vérmes atyafiak nyakára. Na akkor látjuk majd meg, mihez kezd a Brüsszelben politizáló volt püspök pártja és a jogilag láthatatlan Székely Nemzeti Tanács. Persze a székelyhullám-lovasok is lepottyanhatnak a deszkákról. Most észnél kell lenni, mert a dél-tiroli modell helyett könnyen belfasti összecsapásoknak lehetünk szemtanúi. Mi, vásárhelyiek már megtapasztaltuk egyszer. És akkor is az ortodox pópák etették hazugságokkal elbutított román híveiket. De a tavalyi választási kampányból is kivették a részüket. Nem egy politikus köszönheti nekik a parlamenti székét. Ám nem felebaráti szeretetből cselekedtek, hanem ezüsttallérokért, számolatlanul. Mert övék az ország és a hatalom. Európa pedig még mindig nagyon távol van. Karácsonyi Zsigmond Népújság (Marosvásárhely) 2013. szeptember 5.Bayer-sóNem biztos, hogy a neves német gyógyszer- és vegyipari cég ilyen néven piacra dobott volna gyom- vagy kártevőirtót. De ha mégis, már elöljáróban kijelentem, nem róluk szól ez az írás, bár van némi áthallás, nem tagadom. Magyarország egyik, alpári húrokat pengető publicistája jegyzetbe csomagolt követ dobott a magát az erdélyi magyar jobboldal hiteles képviselőjének feltüntető néppártra. A szerző nem más, mint a Fidesz-alapító Bayer Zsolt, aki Tőkés Lászlót és Toró T. Tibort tűzte vitriolos tollhegyére. Ráadásul a Magyar Hírlap hasábjain. A kiváltó ok a tusványosi rendezvényen elhangzott védhatalmi kérés volt, amely kellemetlen helyzetbe hozta a magyar miniszterelnököt. Ezért sokan úgy vélik, hogy maga Orbán Viktor utasítására leckéztetik a temesvári forradalom hősét. Némelyek már a süllyesztőről ábrándoznak. De a kárörvendők hamar rá fognak jönni, hogy mindez csak helyzettaktikai húzás. Pontosabban a választási kampánygépezet jól időzített lépése. Ugyanakkor a bulvárújságíró eszközöket használó publicista sok tényszerű állítást is felsorakoztat, nem egy esetben torzítva. Például amikor Tőkés szemére veti az RMDSZ-es Európai Parlamenti mandátumát – amellyel az expüspök megválasztása után már nem szívesen dicsekedett –, elfelejti megemlíteni, hogy Fidesz- sugallat is kellett a kiegyezéshez. A Toró elleni – minősíthetetlen nyelvezettel megfogalmazott – támadás a néppárt tavalyi sikertelen választási szerepléseinek tudható. A pártvezér – a Budapestről kapott anyagi és médiatámogatás ellenére – képtelen volt az elvárásoknak megfelelő eredményt produkálni. Előfordulhat, hogy nemsokára a két erdélyi törpepárt összeolvadásának leszünk tanúi. De a közeledő magyarországi választásokig már képtelenség ütőképes csapatot verbuválni. Csak a demokráciaközpontokban felhalmozott adatbázist és anyagi hátteret mozgósíthatják. A magyarországi pártok rájöttek, hogy az RMDSZ nélkül Erdélyben nem rúghatnak labdába. Ez óriási teher a szövetség vezetőinek vállán. Félő, hogy rossz taktikázással szembemennek biztos választóik szándékával. A mostani Bayer-show porhintése nem kellene megtévessze őket, felelőtlen szövetségeket kössenek. Ami nem lesz könnyű, például az európai parlamenti választások alkalmával, annak biztos ismeretében, hogy a székelyföldi ifjú titánok merre húznák a szövetség szekerét. Karácsonyi Zsigmond Népújság (Marosvásárhely) 2013. szeptember 16.Új elnök a MÚRE élénRácz Éva személyében új elnököt választott Gyergyószárhegyen a hét végén összeült Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) tisztújító közgyűlése. A Kolozsvári Rádió 39 éves munkatársa a szervezet addigi elnökét, az újabb mandátumért versenybe szálló Karácsonyi Zsigmondot győzte le hét szavazattal. A Marosvásárhelyen megjelenő Népújság főszerkesztője húsz éven keresztül foglalt el különböző tisztségeket az újságíró-szervezetben. Legutóbbi mandátumaiban ügyvezető elnökként, majd 2010-től mostanig elnökként dolgozott. Utódja, még megválasztása előtt kifejtette, hogy a tisztség esetleges elnyerése rendkívüli megtiszteltetést, ugyanakkor kihívást jelentene számára. Rácz – aki az egyesület első női elnöke – legfőbb célja hitelesen képviselni a hazai magyar újságírói társadalmat. Szakmai díjakat adtak át A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének közgyűlése után a gyergyószárhegyi Lázár-kastély Lovagtermében idén is átadták a nívódíjakat. Az írott sajtóban Ujj János (aradi nyugalmazott újságíró), az audióvizuális médiában Kacsó Edit (TVR, bukaresti magyaradás) részesült elismerésben. A Hargita megyei önkormányzat és a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ különdíját Bajna György (Gyergyószentmiklós), az Oltyán László-emlékplakettet Bodolai Gyöngyi (Marosvásárhely) vehette át. A szakmai szervezet vezetője tizenhét évvel ezelőtt került a pályára, mint a szatmárnémeti Samtelrádió és televízió munkatársa. A MÚRE új elnöke az utóbbi tíz évből közel nyolcat töltött különböző megyei- illetve kormányhivatalokban. RMDSZ színekben Szatmár megye önkormányzati képviselője volt, majd dolgozott a kormány főtitkárságán, vezetett szenátori irodát és tanácsos volt az egészségügyi tárcánál Cseke Attila minisztersége alatt. Miután 2012-ben Nagyváradon polgármester-választási kampányt is vezetett, Rácz Éva visszatért a sajtóba. Kérdésünkre, hogy mit tenne, ha ismét politikai felkérést kapna, a MÚRE új elnöke leszögezte, hogy élete következő tíz évét Kolozsváron és lehetőleg a sajtóban szeretné eltölteni. Ugyanakkor fontosnak tartotta kiemelni, hogy az eddigi politikai kötődései ellenére mind szervezeti elnökként, mind rádiós újságíróként tárgyilagosan fog valamennyi erdélyi magyar politikai párthoz illetve sajtótermékhez viszonyulni. Írott sajtóért felelős alelnöknek Vajda Györgyöt (Népújság), audiovizális alelnöknek Kacsó Sándort (TVR, bukaresti magyaradás) választották. A becsületbíróság elnöke a továbbiakban is Mózes Edith (Népújság) maradt. Szucher Ervin Krónika (Kolozsvár) 2013. szeptember 18.Ágoston Hugó: Merre, MÚRE?A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének szombati, gyergyószárhegyi tisztújító közgyűlésén huszonnégy tag vett részt. (Az összejövetelről lapunk is beszámolt, sajtónk érdekképviseleti szervezetének nevét ha a címben nem is, a hír szövegében eltalálta.) Borúsabb hajlamúak számára itt ezt az írást be is fejezhetném, hiszen a „huszonnégy” akár válasznak tekinthető a címben feltett kérdésre. Az összehasonlítás kedvéért: amikor bő másfél évtizede alulírottat elnöknek választották, a csíkszeredai megyeháza tapstermében legalább ötször ennyien voltak, s ennek megfelelően nagyságrenddel volt nagyobb a szavazatok száma. Most a huszonnégy tag ötvenhat szavazati mandátumot hozott, s a váratlan fordulatot a volt elnök, a marosvásárhelyi Karácsonyi Zsigmond leváltása jelentette. Az új elnök egy szatmári születésű, Kolozsváron dolgozó rádiós újságíró, Rácz Éva. Nem a nosztalgia késztet rá felidézni a MÚRE kezdeteit, korábbi időszakait, a szervezés nehézségeit. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a kezdeményező és alapító elnök, a gazdasági újságíró Hecser Zoltán – ő tudta közülünk legjobban a törvényeket, az eljárásokat, a bejegyzéstől az adminisztrációig és a tagtoborzásig minden ilyesmihez értett. Ő tette meg az első döntő lépést, 1990-ben. Utána Kántor Lajos, a Korunk nagy tekintélyű főszerkesztője személyében magas értelmiségi került a szervezet élére; két elnöki mandátuma (1993-1995, 1995-1997) után következett alulírott hetilap-szerkesztő (egy mandátumra, 1997-1999) – alighanem ebben a bő fél évtizedben történt meg a legnagyobb elmozdulás a szakmaiság, a magyarországitól minél kevésbé eltérő, igényes sajtónyelv és -kultúra kialakításának irányában; ekkor kötöttük meg az „alapszerződésünket” testvérszervezetünkkel, a budapesti MÚOSZ-szal (reméljük, érvényben van), nem kis büszkeség számunkra, hogy ennek eredményeképpen, javaslatainkra, Aranytoll-díjban részesültek erdélyiek is (Kántor Lajos és Szász János 1997-ben, Halász Anna 1998-ban, Szőcs István 1999-ben – a sor a következőkkel folytatódott: Kacsir Mária – 2000, Csávossy György, László Ferenc – 2001, Mag Péter – 2002, Ágoston Hugó – 2005, Csép Sándor – 2006, Koczka György – 2008, Makkai János – 2009, Cseke Péter – 2010, Tomcsányiné Jakab Mária – 2012). Az idén januárban sajnálatosan elhunyt kiváló tévés, Csép Sándor ezredfordulós két mandátumát (1999-2001, 2001-2003) minden bizonnyal sajtónknak az írott formától az audiovizuális felé mutató hangsúlyváltása is eredményezte, barátunk emberi és szakmai kvalitásain kívül. Ambrus Attila főszerkesztő (Brassói Lapok), közíró kollégánk elnökké választása 2003-ban meredek fiatalítást jelentett a MÚRE élén, de ő korábban is tagja lévén a vezetőségnek, biztosítani tudta a folytonosságot; további mandátumai idején (2005-2007, 2007-2010) határozott előrelépés történt a rendezvény- és kiadványszervezésben; a vajdasági, kárpátaljai, muravidéki, horvátországi magyar újságíró egyesületek együttműködésének is ő volt a kezdeményezője, megvalósítója. Mi, eddig felsoroltak már örökös tagjai vagyunk a szervezetünknek. Karácsonyi Zsigmond főszerkesztő (Népújság) az utóbbi három évben a gazdasági és bizalmi válság ellenére nagy energiabefektetéssel működtetni tudta az egyesületet, ha takaréklángon is. Természetesen nem feledkezhetünk meg az ügyvezető elnökök, a kezdeti hőskorszakban Gáspár Sándor, utána Karácsonyi Zsigmond áldozatos, hatékony munkájáról, sem több vezetőségi tag hozzájárulásáról a huszonhárom év alatt. Az elnöki utódlások a MÚRE tisztújító közgyűlésein sosem dőltek el elvtelen harcokban, önjelöltek vagy távirányításúak nem győztek; még az ártatlan-fontoskodó lobbizásokra és a demokrácia látszata érdekében kötelességből vállalt esélytelen jelöltségekre is némi meghatódással emlékszem vissza. Remélem, most sem történt másképp. Rácz Éva, az új elnök – és az első hölgy az egyesület élén! – bizonyítottan jó kommunikátor (ebben mesterfokozattal rendelkező szakember), kormányfőtitkársági, majd minisztériumi tanácsossága kiterjedt kapcsolatrendszert eredményezhetett mind a sajtó, mind más intézmények, civil szervezetek, közületek körében, s ha fontos részt tudott vállalni a román-magyar együttes kormányülések megszervezésében, bizonyára jól szervezi meg majd a MÚRE rendezvényeit is. Személyiségéről és tevékenységéről többet tudhatunk meg egy rokonszenves rádióinterjúból. Csakhogy... Csakhogy itt és most jóval többről van szó, mint mondjuk arról, hogy ezután a MÚRE közleményei pontosabbak, bátrabbak és színvonalasabbak lesznek! A legnagyobb gond a tagság megfogyatkozása – miközben újságíróból a mi prérinken is mind több van. A mostaninál volt négyszeresen nagyobb is a MÚRE-tagok száma (és mondanom sem kell, hogy ez nem elsősorban a tagdíj miatt fontos, bár miért ne lenne fontos azért is?), emlékszünk száz résztvevős, tudományos konferenciaszerű vidéki rendezvényekre, jeles meghívottakkal, sokoldalú programmal. Tudjuk, hogy a piacgazdaság hatásain kívül alaposan bekavart a sajtóéletünkbe is a politika, a kalandor megosztás, a táborozás. Hátha ennek jól érzékelhető csillapodása megkönnyíti Rácz Éva és kis csapatának dolgát új hidak kiépítésében. Nagy téma az RMDSZ-hez való viszony tisztázása, a vele való nyugodt, kölcsönösen empatikus és segítőkész kapcsolat. Emlékszem, egyszer azt találtam mondani, a MÚRE kész segíteni az RMDSZ-t! Sokan felkapták a fejüket, a külön meghívottként köztünk ülő Markó Béla rögtön megkérdezte, ezt hogyan gondolom – mivel tudná segíteni? Valami olyasmit válaszoltam, hogy objektivitással, elvszerű bírálattal. Szerencsére az utóbbi demokratikus megmérettetések, választások nyomán az RMDSZ visszanyerte nem csak a legitimitását (mert azt pillanatig sem vesztette el), de a tekintélyét is érzékeny és igényes médiánkban; talán múlófélben az idő, amikor kevés figyelemreméltó kivétellel (amilyen például éppen az ÚMSZ is volt!) a rommagyar sajtó – persze kivált a radikális jobboldali – már-már sportot űzött az ócsárlásából. Persze az RMDSZ-től is elvárható a fokozottabb odafigyelés, annak a felismerése, hogy a sajtót nem uralni kell, persze nem is ajnározni, de mindenképpen erősíteni – ha lehet, minél önösérdek-mentesebben, illetve egy magasabb érdeket: a demokrácia erősítését követve. Rácz Éva ennek a helyzetnek jó kezelője lehet, félig tréfásan azt mondanám: már azért is, mert a kolozsvári rádió szerkesztőségéből olyan fontos közéleti személyiségek indultak, hozzá hasonlóan, ezen a szép pályán, mint Kelemen Hunor szövetségi elnök s a legutóbb FUEN-alelnöknek megválasztott Vincze Loránt. (Aki, ha jól emlékszem, már első pályázat-sorozatunkon díjat nyert – tizenkilenc évesen.) Ha létszámban is, de különösen tartalomban és presztízsben gyarapodni akar, a MÚRE-nak véleményem szerint vissza kell állítania az ügyvezető elnöki tisztséget. Tudom, hogy ez – takarékossági okokból? – az Alapszabályból kimaradt, de a jelenlegi Alapszabályt amúgy is alaposan korszerűsíteni kell, alkalmazni kell az új körülményekhez. (Világháló!) Dolgozhat Kolozsváron az elnök, de a Marosvásárhelyen bejegyzett és működő egyesületnek Marosvásárhelyen kellene hogy legyen egy több-mint-irodavezetője. (Ügyvezető elnök nélkül Kántor Lajos és Csép Sándor sem nagyon boldogultak volna Kolozsvárról.) Tudjuk jól, nem egyszerű adminisztrátorról van szó, ahogyan az eddigiek sem egyszerű adminisztrátorok voltak; és példaként-okulásként megnézhetjük akár az RMDSZ eddigi ügyvezető elnökeinek tevékenységét. Rácz Éva szép esély előtt áll. Lehet, hogy a siker és a kudarc lehetősége ebben a tisztségben sohasem volt ilyen közel egymáshoz, mint most, de csapatával bebizonyíthatja, hogy a stagnálás nem törvényszerű egy ilyen fontos kisebbségi szervezet életében. Maszol.ro 2013. október 11.GörcsoldóGörcsbe rándul a gyomrom, amikor kézbe veszem a helyi román újságot. Mindennap gyaláznak minket, magyarokat. Ezek semmit sem változtak két és fél évtized alatt – ragadott karon a minap egy ismerős. A sovénszósz ellen a legjobb orvosság, ha nem mérgezzük magunkat vele – próbáltam nyugtatgatni. Legyünk humorunknál, hisz mostanában úgyis elszaporodtak a divatszékelyek. Vicceljük meg a hatalmukat fitogtató többségieket. Legyen az akár a marosvásárhelyi polgármester, aki csak önös érdekből ölelné keblére a székely megyéket. Számára most is csak a hatalom megszerzése és megtartásának eszközei vagyunk. Ezért nem érti a mostani muroklázadást. Hogy néhány konok asszony, harcias vezérükkel az élen, miként tudott világraszóló patáliát csapni holmi piaci kétnyelvű feliratok kapcsán. A velük szolidaritást vállaló magyar önkormányzati képviselőket közösség elleni izgatással vádolta meg a magából kikelt városvezető. És a fizetett személyi tanácsadója, Csegzi Sándor – akit egyéni érdeke meggátolta, hogy a Forgatag konfliktusos helyzetében a magyar közösséget támogassa – most sem látja szükségesnek jobb belátásra bírni jó barátját. Például, hogy a piacigazgató szemét ne sértse a termények magyar megnevezése. Milyen érdekes, a hivatal zsíros állásaiban, az igazgatói székekben elvétve találni magyar alkalmazottat. Akik mégis ott dolgoznak, megélhetési kényszerből próbálnak besimulni a tájba. Sokszor mi is ezt tesszük. Nem akarunk fölöslegesen idegeskedni, ha némely ügyintéző ellenségesen villantja ránk tekintetét amikor anyanyelvünkön szólalunk meg. Talán ilyenkor kedvesen mosolyogva, ártatlan pimaszsággal folytathatnánk társalgásunkat úgy, ahogy megkezdtük: magyarul. Amíg valakit nem kerítenek, aki érti a szavunkat. A puha ellenállással többet elérhetnénk. Példa erre az egybanis fricska. Hadd szenvedjen a hatóság a Lakó Péterfi Tünde büntetésének behajtásakor. A közösségi oldalakon szerveződött akció megfertőzte az erdélyi magyarokat. Úton- útfélen aprópénzt zörgető fiatalokkal találkozni. Nemrég a kolozsvári televízió munkatársa érdeklődött, hova küldhetik a doboznyi egybanist. Ez az igazi görcsoldó jogsérelmeinkre. Többet ér, mint a politikusok szólamborogatásai. Karácsonyi Zsigmond Népújság (Marosvásárhely) 2013. október 13.Váratlan felkérést kapott a MÚRE volt elnökeNyílt levélben kérte fel a hét végén a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) három volt elnöke a szakmai szervezet legutóbbi tisztújításán leváltott vezetőjét, Karácsonyi Zsigmondot, hogy vállalja el a MÚRE ügyvezető elnöki tisztségét. „Véleményünk szerint a MÚRE nem tud rendesen működni, szervező és érdekképviseleti, szakmai munkát végezni egy rátermett, tapasztalt és korrekt ügyvezető elnök nélkül, akinek a helyzet természetéből adódóan marosvásárhelyinek kell lennie. Egy olyan vezetőre, amilyen Te voltál!” – írta a Népújság főszerkesztőjének Hecser Zoltán, Kántor Lajos és Ágoston Hugó. A levél aláírói szerint nem csak a legitimitása és a tekintélye, hanem a tevékenysége szempontjából is nagyon fontos, hogy a MÚRE-nek minél több tagja legyen, a szervezet legnagyobb gondjaink egyike a taglétszám lecsökkenése. „Biztosak vagyunk benne, hogy ugyanazzal a jóakarattal és segítőkészséggel fogsz Egyesületünkhöz viszonyulni, mint tetted elnökként és előtte több mandátumos ügyvezető elnökként” – fogalmaznak Hecserék. Karácsonyi Zsigmond a maszol.ro-nak elmondta: tisztelettel el kell hárítania a nyílt levél megfogalmazóinak felkérését. Már csak azért is – emlékeztetett –, mert a MÚRE alapszabályzatából az ügyvezető elnöki tisztséget 2010-ben már törölték. „Számomra megtiszteltetés, hogy a MÚRE volt elnökei így értékelik a munkámat. Én a szeptemberi tisztújítás után is kijelentettem, hogy mindenben támogatom az új elnököt, és segítségére leszek abban, hogy megújuljon, erős szervezetté váljon az egyesület. Szívesen vállalok feladatot abban, hogy a területekről építsük fel újra a MÚRE-t” – mondta a Népújság főszerkesztője. Karácsonyi felidézte, hogy maga javasolta a legutóbbi közgyűlésen a területi szervezetek létrehozását. Azt tartaná kívánatosnak, hogy az adott területen tevékenykedő szerkesztőségek mindegyike képviselve legyen a megalakulandó szervezetben. „Eddig csak megbízott területi elnökök voltak, akiknek háta mögött nem állt tagság. Ennek megváltoztatásában tudnék segíteni” – jelentette ki. Hozzátette, a MÚRE mellett létrehozott Spectator Alapítványt – amelynek elnöke – a továbbiakban több tartalommal szeretnék megölteni. Mint ismert, a MÚRE szeptember közepén váltott elnököt: a tisztújító közgyűlésen Rácz Éva, a Kolozsvári Rádió munkatársa 31 szavazattal győzte ellenjelöltjét, Karácsonyi Zsigmond addigi elnököt, aki 24 támogató szavazatot szerzett. Maszol.ro 2013. október 14.Díjátadások a Studium gálaestjénA Studium Alapítvány létrehozásának 15. évfordulójára szervezett rendezvénysorozat pénteki gálaestéjén rövid kulturális műsort követően díjátadásra került sor: a Studium Egészségügyi Sajtó- és Kommunikációs Díját, az alapítvány Kiemelt Támogató Díját és a Studium Rezidensdíjat vehették át a kitüntetettek. Az ünnepi rendezvényen különdíjjal tüntették ki a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem alapkőletételénél jelen levő, 95 éves dr. Kovács Endre professzort. A Marosvásárhelyi Filharmónia vonósnégyesének rövid előadását követően idén is átadták a Studium Alapítvány díjait. A Studium Egészségügyi Sajtó- és Kommunikációs Díjának elnyerésére idén nemcsak az írott sajtó, hanem rádiós kategóriában is meghirdették a pályázatot. A beérkezett pályámunkákat zsűri értékelte, az írott sajtó kategóriában Bodolai Gyöngyi, a Népújság szerkesztője (sajtó), a rádiós kategóriában a Kolozsvári Rádió munkatársai: Papp-Zakor András, Nagy Pál és Székely Balázs osztoztak a díjon. Karácsonyi Zsigmond, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) leköszönt elnöke, a sajtós pályamunkákat értékelő zsűri tagja kiemelte a Studium Alapítvány és a MÚRE közötti, több évre visszatekintő jó együttműködést, majd hangsúlyozta, fontosnak tartja, hogy a MOGYE háttérintézményeként működő alapítvány partnernek hívta maga mellé a sajtót, az egészségügyre szakosodott újságírókat, hiszen ők a kapocs a gyógyítók és a társadalom között. "Mindkét fél érdeke, hogy egészségesebb társadalomban éljünk. Az egészségügy valós problémáit, szociális vetületeit felvető pályamunkákat értékelve az alapítvány által létrehozott Egészségügyi Sajtó- és Kommunikációs Díj jó kezekbe került, a díjakon kívül pedig dicséret kiosztását is kérjük, hiszen számos kitűnő, kiváló szakmaisággal megírt pályamunka érkezett be" – jelentette ki Karácsonyi Zsigmond. A sajtó kategóriában a zsűri Nagy Székely Ildikót a szociális érzékenységéért, míg Forró- Erős Gyöngyit elmélyült, tudatos munkássága miatt részesítette dicséretben. A Kolozsvári Rádió szerkesztői a díjat Agyagási Leventétől, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársától vették át, érdemoklevelet Lengyel Noémi, az Erdély FM szerkesztője kapott. A Studium Alapítvány alelnöke, dr. Vass Levente köszönetet mondott a pályázóknak, a zsűrinek valamint a MÚRE képviselőjének, ismertette az alapítvány Reziko elnevezésű programját, majd ezt követően dr. Száva Hunor, az alapítvány ügyvezető igazgatója a rezidensvizsgán legjobb eredményt elért hallgatónak átadta a Studium Rezidensdíjat: idén a rezidensvizsgán 897 pontot elért Koncz Szabolcs kardiológiarezidens kapta a kitüntetést. A rendezvény keretében dr. Brassai Attila professzor méltatta a MOGYE alapkőletételénél jelen levő, immár 95 éves Kovács Endre professzor rendkívüli személyiségét, életútját, akinek Répás Zsuzsanna államtitkár-helyettes asszony adta át az alapítvány különdíját. A Studium Kiemelt Támogató Díját az alapítvány 15. évfordulóján Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára vette át dr. Vass Leventétől. (antalfi) Népújság (Marosvásárhely) 2013. november 14.NépszavazásgátElőfordulhat, hogy a Maros megyei önkormányzat mai gyűlésén elbuktatják a többségiek a magyar tanácsosok népszavazási kezdeményezését. Annak ellenére, hogy elegendő támogató aláírás gyűlt össze a három székely megye jövőjét meghatározó állampolgári konzultációra. Pontosabban egy gazdasági-fejlesztési régió kialakításáról lenne szó. Csak hát a román pártok helyi vezetőivel nem lehetett megállapodni, pedig néhány hónapja még a marosvásárhelyi polgármester próbálta magához édesgetni a székelyeket. Azóta sok víz lefolyt a Maroson, és újból kiderült, hogy a nacionalista, élettérbirtokló indulatokkal szemben gyöngének bizonyulunk. Ráadásul szavazócsábítási lendületükben a feltörekvő magyar pártocskák képtelenek tűzszünetet kötni a nagy testvérrel. Összefogást szajkóznak, de közben saját – a tavalyi választásokon támogatottságot nem szerzett – elképzeléseiket kérik számon az RMDSZ-politikusokon. Ez utóbbiaknak viszont a mi mindent jobban tudunk arroganciáját kellene már levetniük. Jelzésértékű, hogy mostanában több párbeszéd zajlott a nyilvánosság előtt. Bár ezek csak médiaszereplések voltak, és nem történt előrelépés egy közös magyar minimálprogram elfogadása felé. A jövő évi EP-választások árnyékában ez nehezen elképzelhető. Ugyanis a tízszázalékos támogatottságot alig meghaladó kis pártok befutó helyet szeretnének kizsarolni abból a remélt két-három mandátumból. Azért keresik a rést a demokrata szövetség egységén. Próbálják magukhoz édesgetni a székelyföldi kis titánokat. De észnél kell lenni. A területi autonómiaharcban – amelynek én is híve vagyok – nehogy lemondjunk az erdélyi magyarság többségéről! Azokról, akik nem a Székelyföldön élnek. Ezért is érthető, hogy az RMDSZ vezetői óvatoskodnak. Hisz szavazóbázisuk nagy része nem a tömbmagyar területeken él. A néppárti vagy a polgári vezérek számára ez nem kérdés. Hisz Toró Tibor is a szórványból Háromszékre menekült szavazatvadászatra – tegyük hozzá, sikertelenül. Szász Jenő egykori polgári vezér egyenesen a szórvány áttelepítésének gondolatát fogalmazta meg. De a Székely Nemzeti Tanács minap megfogalmazott "sérthetetlen" autonómia-alapelveivel is baj van. Izsák Balázs a legnagyobb magyar közösséget, Marosvásárhelyt szakítaná le a Székelyföldről. Ugyanis elképzelése szerint a majdani határokat a városokban és községekben megtartott népszavazás véglegesítené. Mivel az egykori székely fővárosban román többség van, az eredmény borítékolható. Persze, mindez jelenleg még csak vágyálom. Talán jobb lenne összefogva és a józan román politikusokkal együtt első lépésben eltávolítani a három, székelyek lakta megye egy régióba való szerveződésének gátját. Több megértéssel és ultimátumok nélkül megvalósítható lenne. Karácsonyi Zsigmond Népújság (Marosvásárhely) 2013. november 16.HelykeresőkTörpeségi fóbiánkat képtelenek vagyunk levetkőzni. Ez abból eredeztető, hogy kirekesztett nemzetrészi létünk meghatározására nincs elfogadható kifejezésünk – mondta nemrégiben egy felvidéki gondolkodó. A nemzetiségi fogalom másodlagosságot jelent. A kisebbség pedig végső soron a hatalomból kizártakat minősíti a múlt századi politikai retorikában. Így nem csoda, hogy lépten-nyomon viszonyítjuk magunkat. A többséghez. A hatalomhoz. Bukarestre és Budapestre sandítva úgy kapkodjuk fejünket, mint a fejét vesztő viccbéli egér, amely választani képtelen két sajtdarab közt. Persze, vannak olyanok is, mint a néppártiak, akik csak a Duna- parti Országházat bűvölik, az újabb és újabb pénzadományok reményében megfeledkezve arról, hogy más törvényhozási közegben élnek híveik. Megfelelési kényszerükben még a jövő évi anyaországi választások regisztrációs kampányát is túllihegik. Versenyfutásra kényszerítve az RMDSZ-politikusokat, akik hiába érnek el kis sikereket a bukaresti törvényhozásban, például az igazságszolgáltatási anyanyelvhasználat terén, mégsincs megfelelő visszhangja. Talán a hazai közélet és médiatér képtelen a higgadt elemzésre. Kisebbségérzetünkben végképp elveszítettük józan ítélőképességünk? Még az elmúlt két évtized meghatározó politikusa, Markó Béla is a budapesti Élet és irodalomban közölte néhány napja sarkalatos véleményét a Nagy menetelés kapcsán az aktuális kérdésekről. Feltételezhetően azért esett választása az ÉS-re, hogy a magyarországi politikusoknak üzenjen, de Erdélyben is hallják, akiknek szánta. Tagadhatatlanul sok igazság van abban, amit állít, de a pragmatikus gondolkodás hályogot vont az emlékeire. Jól elrejtette magában azt az ifjú költőt, aki a több tízezres tömeg élén masírozott azon a huszonhárom évvel ezelőtti könyves-gyertyás tüntetésen. Természetesen egy tiltakozó tüntetéssel nem vívható ki az anyanyelvhasználat, a magyar iskolahálózat vagy az autonómia. De erőt adott politikusainknak. Volt mire támaszkodniuk az idegőrlő csatározásaikban a meg nem értő többségiekkel. A törvényhozásban vagy kormánykoalícióban. És tagadhatatlanul értek el sikereket. De igenis meg kell tanuljanak csetlés- botlás nélkül kiigazodni a székely zászlók erdejében. Nem beolvadva, hanem élére állva annak a törekvésnek, amit két évtizede felvállaltak. Csak néha mások a pálya széléről beszökve előreszaladtak. Az idők változtak, és ehhez alkalmazkodni kell. Azért, hogy legyen képviselet Brüsszelben és Bukarestben. És jó lenne, ha a magyar országgyűlésben erdélyi, felvidéki, vajdasági, kárpátaljai képviselő beszélne nevünkben. Akkor talán elmúlna kirekesztettségérzetünk. Karácsonyi Zsigmond Népújság (Marosvásárhely) 2013. december 6.NyelvundorFogyatékosoknak minősítette a magyar iskolák diákjait Marosvásárhely polgármestere. A sajtótájékoztatókra járó újságírók évek óta tapasztalják a közösségi és személyiségi jogokat sértő megalázó arroganciát. A sajtósok egy része az őket is becsmérlő elöljáróval együtt kacarászik. De nem reagál a büszke bolyais öregdiák, Csegzi Sándor személyi tanácsadó sem a Kollégiumot ért vádakra. Pedig alpolgármestersége idején számtalanszor tetszelgett ő is a visszaszolgáltatás dicsfényében. Csak az egyházi tulajdonú iskola állagmegőrzésére fordított bérleti díj átutalásában volt eredménytelen. Így most városvezető kebelbarátja kígyót-békát fröcskölve szidhatja az intézményt fenntartani képtelen magyar egyházat. Minden eszközzel arra játszik, hogy a magyar közösség ingatlanjait visszaállamosítsa, vagy legalábbis romhalmazzá lelakja. Példa erre a művészeti iskolának helyt adó zárdaépület. Most az elrománosított Unirea líceumért folyik a harc. Azért az egykori katolikus gimnáziumért, ahol most megtűrt sorban próbál fennmaradni néhány magyar osztály. A mi közösségünknek is joga van megszervezni saját iskolahálózatát, amelyben hagyományainkra alapozott értékrend szerint nevelkednek gyerekeink. Lehet, hogy az idetelepült más kultúrájúak számára ez szokatlan, de mi nem engedhetünk jogainkból. Ne legyünk megvásárolhatóak, mint az a másfél száz nyugdíjas, aki a minap is az ünnepi lakoma reményében lenyelte a polgármester öndicsőítő maszlaggal tálalt politikai sárdobálását. Alig négy-öt jóérzésű polgárnak ment el az étvágya és hagyta ott a város adófizetőit terhelő korteslakomát. Kovács Irma, a nyugdíjasegyesület elnöke fogadott fiuknak nevezte Dorin Floreát. Szépen csengő ezüstökért az önbecsülésüket is feladják némelyek, és megfeledkeznek a több ezer nélkülöző sorstársukról. De ez más téma. Nyelvingerültek szép számmal járkálnak köztünk. Árgus szemmel figyelik, mibe köthetnek bele. A helyi tűzhelyvédő román napilapot idegrendszerre káros hatása miatt csak mérsékelten fogyasztjuk a szerkesztőségben. Elég a nagybetűs címeket átfutni, és fölöslegessé válik a reggeli kávé. Például a tegnap azzal riogatták balga híveiket, hogy a magyarok jobbágyai lesznek a visszaszolgáltatás miatt. Érdekes, hogy ez a tűzhelyvédő retorika mennyire egy tőről fakad a nyelvundoros polgármesterével. És az államegyházi szerepben tetszelgő ortodoxokéval, akik azon felejthetetlen március huszadikán fejszével és furkósbotokkal akartak lebeszélni az önálló magyar iskolákról. Sikertelenül. Karácsonyi Zsigmond Népújság (Marosvásárhely) 2013. december 12.Újjászületés fagybanA megújulni képtelen szervezetek bukásra vannak ítélve, bármilyen magasztos célt tűztek zászlajukra. Az agonizálást csak úgy kerülhetik el, ha programjaikat és eszközeiket a folyamatosan változó körülményekhez igazítják. És nem feledkeznek meg az arculatfrissítésről, a csatározásokban erodálódott, netán hitelt vesztett vezetőik visszaléptetéséről. Az erdélyi magyarság politikai központja az elmúlt két évtizedben Marosvásárhely volt. A román nacionalizmusra válaszképpen itt fogalmazódott meg legmarkánsabban, már a fordulat utáni első napoktól, a jogainkért való küzdelem szükségessége. A gyertyás-könyves tüntetésen és a márciusi ellenállás napjaiban itt volt a legnagyobb támogatottsága az újonnan létrejött demokratikus szövetségnek. Ezzel a kezdeti indíttatással élve látszólag a szervezet országos politikai hatalmi központjává vált a város. Mi sem jelképezte ezt jobban, mint a magyar és román köztársasági elnökök – Göncz Árpád és Emil Constantinescu – itteni találkozója. És ez a város adta az egyetlen magyar miniszterelnök-helyettest a román kormányban és minisztereket. Akiket a többségi média is sikeresnek minősített. De úgy tűnik, az utóbbi években a legnagyobb magyar közösség tért vesztett nemcsak a románsággal szemben, hanem az RMDSZ-en belül is. Sokan a szövetségi elnökség átadásával magyarázzák ezt. Mások a székelyföldi kis tigrisek féktelen hatalomvágyának számlájára írják. Az eddigi teljesítménnyel elégedetlenek – a polgármesteri szék, egy szenátori hely, a város és a megye vezetésének elvesztése – a bekövesedett helyi struktúrát vádolják, valamint az évtizednyi marakodást a városi és megyei szervezet között. Feltételezhetően részben mindenkinek igaza van, de ennél is fontosabb, hogy mikortól lesz érezhető a megfiatalított városi és megyei szervezet ténykedése. Dicséretes, hogy a többi magyar szervezettel összefogva sikeres Forgatagot szerveztek, de a 100 éves Kultúrpalota rendezvénysorozat – a román megyevezetés gáncsoskodó, múltfoglaló ténykedése miatt – sok keserű pillanatot okozott. Nem ártana, ha az RMDSZ megyei szervezetének mai küldöttgyűlésén őszinte helyzetelemzést tartanának. A napirenden szereplő alapszabály-módosítást a hatékonyabb működés szellemében eszközölnék. A közelgő európai parlamenti képviselőjelölt állításánál a helyi érdeket tartanák szem előtt. Miért ne lehetne marosvásárhelyi jelölt, amikor Vincze Lóránt személyében nemcsak brüsszeli, de európai kisebbségvédelmi tapasztalatokkal rendelkező fiatal politikust támogathatnának. Ilyen apró lépésekkel – a szövetségi politikai alelnök mellett – talán lassan visszaszerezhető lenne az elvesztett országos pozíciónk. Hisz még mindig a legnagyobb magyar közösség vagyunk. Élnünk kell hatalmunkkal! Karácsonyi Zsigmond Népújság (Marosvásárhely) 2013. december 14.Az alapító és a septuagenariusÜnnepi összejövetel Fülöp Géza és Nagy Miklós Kund tiszteletére A teljes telt ház ellenére családias, jókedélyű és igen nívós ünnepi összejövetel keretében ünnepelték Marosvásárhely két ismert személyiségét csütörtök délután a Bernády Ház nagytermében. A Kemény Zsigmond Társaság által szervezett esten Fülöp Gézát, a társaság főtitkárát visszavonulása, Nagy Miklós Kund művészeti írót, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumának alelnökét pedig hetvenedik születésnapja alkalmából köszöntötték a jelenlevők. Csíky Boldizsár zeneszerző, a KZST elnöke, az est ceremóniamestere elöljáró beszédként és köszöntőként elmondta: Fülöp Géza nélkül nemigen tudják elképzelni a társaság működését. – A kezdetektől lelkesen állt a KZST újraalapítása mellett. Amint lehetett, azonnal mozdultunk. Fülöp Géza ebben vezető szerepet játszott, és azóta is folyamatosan fenntartotta a társaság működésének színvonalát. Balás Árpád Fülöp Géza életútját ismertette, és megjegyezte: tanár volt, vegyész, aki 1961-ben került Marosvásárhelyre. Vegyészként, kutatóként, informatikusként dolgozott 1990-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig – azóta vesz teljes gőzzel részt a KZST munkájában. – Volt akinek folytatni a munkásságát Tolnaitól Molteren keresztül Farczádi Elekig. Fülöp Géza minden munkáját önkéntesként, fizetség nélkül, belső késztetés alapján végezte. Ez nagyon ritka dolog, és végtelen szerénységére is jellemző. Haller Béla mint a Castellum Alapítvány, rokon szervezet elnöke szólalt fel. – A rendszerváltás óta sok minden felbukkant, és sok minden eltűnt. Csak az állandóság hiánya állandó. A KZST 137 éve az értelem és a tudás ajándékait osztogatja. Észrevehetjük: a virágzás korszakai kevésbé a történelmi körülményektől, mint a társaság élére állt személyiségek kvalitásaitól függenek. Az újjáalakult KZST visszaállította a tudományos előadás rangját, amit a közvetlen művészi előadás élményével gazdagított. Fülöp Géza szervezett, tanított, fordított és közben az informatikáról szóló nagy értékű könyveit írta. A szervezés prózai műveleteivel is foglalkozott, amelyek elvégzéséhez a legnagyobbak alázata szükségeltetik – és mindezt azért, hogy elkezdődhessen a várva várt, kedd esti KZST- előadás. Kovács Leventét egy – Fülöp Géza előtt tisztelgő – rövid disztichon, azaz epigramma írására kérte fel Csíky Boldizsár. Mint azt a rendező elmondta, az erdélyi kultúra örök rejtélye marad, hogy miért épp őt szemelte ki e feladatra. De becsülettel helytállt, a hibátlanul megírt vers felolvasását követően pedig Fülöp Géza szólalt fel "az utolsó szó jogán". – Amikor elvállaltam a KZST-ben betöltött szerepemet, tudtam, nem leszek a második Sényi László. Nem lettem, de azért igyekeztem. Az újjászületett társaság első időszakából a már elmentek emlékének is adózzunk – Imreh Ernő, Oláh Tibor, Tonk Sándor, Dóczi Tamás és még sorolhatnám. Nagyon jó csapat volt. Aztán lassan sorra eltűntek az emberek, ki az örökkévalóságba, ki Kanadába. A második "váltás" – Csíky Boldizsár, Máthé Márta, Kovács Bányai Réka, Câmpean Annamária – hűen folytatta az elődök munkáját. A pályafutásom során egy dologra voltam büszke: arra, hogy sikerült sok, igencsak neves embert Marosvásárhelyre szólítani, akik előadásaikkal a KZST dicsőségére váltak. Ez mindig örömmel töltött el, és kívánom a társaságnak, hogy minél hamarabb megtalálja a második Sényi Lászlót. Az est második felének ceremóniamesteri szerepét Borbély László, a Bernády Alapítvány kuratóriumának elnöke vette át. Az ünnepi összejövetel ezen részében Nagy Miklós Kundot köszöntötték születésnapja alkalmából, és az ünnepelt természetéhez hű és méltó poénok sokasága sem maradt el. – Sokat gondolkoztam azon, hogy mi Nagy Miklós Kund legjellemzőbb vonása? És rájöttem: az, hogy örökifjú. Alázat, tisztelet, műveltség, szorgalom, emberség, munkabírás, empátia jellemzi. Amióta ismerjük egymást, soha nem hallottam kiabálni. Van amit tanulni tőle, nélküle nagyon szegény lenne a Bernády Alapítvány. Soha nem mondott nemet, mindig voltak jó ötletei, és oroszlánrésze van abban a munkában, amit végzünk. Ő hozta a tudást, a műveltséget, a rálátást az alapítvány életébe – mondta köszöntőjében Borbély László. Karácsonyi Zsigmond hozzátette: – Nagy Miklós Kund mindmáig csibész maradt. Újságíróként pedig polihisztor. Egy sportolásra vágyó fiatal, aki könyvek közé bezárva élt, mégsem akart íródeák lenni. Hanem közgazdász. Aztán Nagyenyedről a Nyárádmentére kerül, ahol ismét csibésszé válik: iskolarádiót indít. És ennek következményeként felveszik a Marosvásárhelyi Rádióhoz. Mindig a kultúra mellett maradt, a rádió magyar adásának megszüntetése után a könyvtárban keresett menedéket. Az egyik legjobb erdélyi interjúkészítő, aki tévézéssel is foglalkozott és sajtógyakorlatot tanított a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen. Bekíváncsiskodik a műtermekbe, majd állandó kakukktojása lesz a képzőművészeti táboroknak. És jelenleg Erdély egyik legismertebb képzőművészeti szakírója. De talán legfontosabb tulajdonsága a humora, amely kabarészerzőként is ismertté tette. Szignója mögött már mindenki felismeri a szerzőt: az NMK névvé változott. Bandi Kati a képzőművészek szövetségének nevében köszöntötte Nagy Miklós Kundot, és Kákonyi Csillával egyetemben megköszönte, hogy a képzőművészek barátjává lett és oly sokat segített nekik. A továbbiakban Nagy Attila költeménye vált az est pillanatnyi főszereplőjévé: a Vörösmarty nyomán írt A búvár Kund című verset a szerző olvasta fel, majd ugyanezen mű Csíky Boldizsár által megzenésített, Madaras Ildikó szoprán, Deák Sándor klarinétművész, valamint Nagy Attila narrátor által előadott változata következett. A septuagenariusnak című alkotás előadását számos közönségi felröhej kísérte: a szó legnemesebb és legpozitívabb értelmében az est legbetegebb pillanata volt. Végül Boros Csaba színművész olvasott fel NMK írásaiból, majd az ünnepelt köszönte meg mindenki jelenlétét és árulta el legközelebbi tervét: igyekszik továbbra is kicselezni az időt. Knb. Népújság (Marosvásárhely) 2014. február 6.Az elnöknő hagyatékaLemondott Lokodi Edit a megyei önkormányzat alelnöki tisztségéről és képviselői mandátumáról. A váratlannak tűnő lépésre sokan számítottak már. Talán csak az időzítésre nem. De ha elfogadjuk a családi okokra való hivatkozását, még ez is érthető. Főleg a nyolcévnyi termékeny közéleti szerepvállalásának tükrében, amikor a megyei önkormányzat élén amolyan vasladyként, szinte mindenen átgázolva érvényesítette a magyar közösség elvárásaira alapozó akaratát. Módszereivel lehetne vitatkozni, de az eredményekkel nem. Harsány jelenléte zavarta az ellenfeleit. Az új megyei tanácselnök sok mindent nem tudott neki megbocsátani. A szerepcsere után ezt leplezetlenül éreztette. RMDSZ-berkekben némelyek már koloncnak tartották ezért. Kiesett a pixisből. Meglehet, a megyei szervezeten belüli megújulási kampányban sem állt a jó oldalra. Nem értette az új idők szavát. Netán ellenállt a súgó emberek akaratának? Erre lehet következtetni nyilatkozatából is: átadja a helyét a fiatalabb politikusgenerációnak. A bennfentesek szerint a jelenlegi frakcióvezető Kelemen Mártonnak szereznék meg a megüresedett alelnöki széket. De azért Pokorny László ambíciójáról sem feledkezhetünk meg. A suttogó propaganda szerint Kelemennek van inkább támogatottsága és esélye, még annak ellenére is, hogy az RMDSZ-nek nincs meg a kellő számú mandátuma a testületben. Tehát szövetségeseket kell találni. De mi lesz ennek az ára? Az sem kizárt, hogy a román politikai pártok más jelöltet támogatnak, és így szégyenszemre a megye vezetésében még alelnöki szinten sem lesz magyar. Ismerve a pénzelosztási gyakorlatot, ennek a levét a vidéki települések isszák meg. A Nyárád- és Küküllőmente. Lokodi mandátumának visszaadása azt is jelzi, hogy két évvel ezelőtt, az önkormányzati jelöltlisták összeállításakor sok mindent nem vettek figyelembe. Például azt, hogy a volt elnök asszony nyugdíjasként a közéleti szerepvállalását bármikor lecserélheti a boldog nagymamaira. Azt se feledjük, hogy ő már a harmadik – Gáspárik Attila és Balogh József után – a húzóemberek közül, akit helyettesíteni kénytelen az RMDSZ a megyei önkormányzatban. Így sokat gyengült a csapat, és nem lesz könnyű a tapasztalatot és szakértelmet pótolni. Egyetlen pozitívum a történésben talán az, hogy félidőben – csak két év múlva lesznek az önkormányzati választások – lehet előkészíteni a következő ciklusra a befutó embereket. Nem mondhatunk le arról az igényünkről, hogy Maros megye és Marosvásárhely élén magyar vezető legyen. Ehhez hiteles jelöltek kellenek. Karácsonyi Zsigmond Népújság (Marosvásárhely), (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
