|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 100 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-100 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Magyari Nándor László 2009. február 13.Az elmúlt hónapban lemondásra szólította fel Markó Bélát Kiss Sándor, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének vezetője, éles szavakkal bírálva a szövetségi elnök választások utáni politikai stratégiáját. Kiss Sándor téved, túloz vagy megjátssza, hogy meglepődik azon, hogy a koalíciós tárgyalásokat vezető RMDSZ-elnök elárulta addigi szövetségesét. Az RMDSZ országos vezetése ugyanis nemcsak most árulta el szövetségeseit, hanem tizenkét éve minden ciklus végén, írta Ferencz Zoltán. A magyar érdekképviselet 1990-től hat éven át együtt volt ellenzékben azokkal a politikai formációkkal, amelyek a parlamentben vagy azon kívül Románia demokratikus átalakulásáért, a volt kommunista politikai elit leváltásáért küzdött. 1996-ban megnyerte a választásokat a Demokratikus Konvenció (DK), amelynek az RMDSZ is szövetségese volt. Megnyerte, de a hatalomba bekerült egy kakukktojás is, a volt Kommunista Párt, azaz az Iliescu fémjelezte Nemzeti Megmentési Frontból Petre Roman vezetésével kivált Demokrata Párt is, amely egyébként szintén a volt kommunista nomenklatúra továbbélését volt hivatott biztosítani. Petre Roman és az akkori, igen aktív közlekedési miniszter, bizonyos Traian Basescu mindent elkövetett, hogy Emil Constantinescu elnök és a Demokratikus Konvenció ne tudja meghozni azokat a lényeges döntéseket, amelyek kibillentették volna a ‘89 után gyorsan elfoglalt gazdasági pozíciókból az RKP második vonalát és klientúráját. A cikkíró bemutatta a pálfordulások sorozatát. Első árulás: a Demokratikus Konvenció 2000-ben elvesztette a választásokat. Az RMDSZ akkori vezetői azonnal felajánlották szolgálataikat a győztes PDSR-nek, Iliescu és Nastase pártjának, a Demokratikus Konvenció és az RMDSZ addigi vehemens ellenségének, az 1996 előtti magyarellenes parlamenti és sajtókampányok szerzőinek. Négy év alatt (2000–2004) az RMDSZ „nemzetközi hírű” jogászainak rábólintásával és szavazataival antidemokratikus törvények születtek: az adatvédelmi törvény például. Második árulás: 2004-ben Iliescu, Nastase és Mircea Geoana alakulata, a mai Szociáldemokrata Párt veszített a választásokon. Az RMDSZ azonnal elárulta őket is, és szövetségre lépett a kormányt alakító, addig a politikai paletta ellenkező oldalán elhelyezkedő Nemzeti Liberális Párttal, és vele, mellette, alatta kormányoz egészen 2008-ig. Harmadik árulás: az RMDSZ 2008-ban pillanatok alatt otthagyta a Nemzeti Liberális Pártot, és átáll a liberálisokat évek óta ostorozó PDL, vagyis Traian Basescu és Emil Boc pártja mellé. Ezt vette észre Kiss Sándor, ez utóbbiért kéri Markó fejét. És a többi árulás? A magyar ügyekről való lemondás? Azért mi jár? Ebből is említett néhányat Ferencz Zoltán. 1996-ban Victor Ciorbea miniszterelnök nyilvánosan megígérte ugyan a Bolyai Egyetem fokozatos visszaállítását, de az RMDSZ-vezetők tudták, hogy ez nem fog menni. Rendeztek egy konferenciát arról, hogy tulajdonképpen nincs is szükség magyar egyetemre, a multikulturális Babes–Bolyai tökéletesen megfelelő keret a magyar nyelvű felsőoktatás részére. Főszervező az Eckstein-Kovács Péter köré tömörült Szabadelvű Kör, előadók a multikulti védelmében, az önálló magyar egyetem eszméje ellen jeleskedő magyar egyetemi tanárok: Cs. Gyimesi Éva („magyar egyetem = gettó”), Magyari Nándor és mások. Azóta mi történt? Magyar egyetem 12 évi kormányzati szerepvállalás után sincs, a „multikulti” egyetemen magyar feliratokat kifüggesztő magyar tanárok elvesztik állásukat. Ebben az időszakban az oktatásért és a kultúráért felelős legmagasabb állami funkció a miniszterelnök-helyettesé. Neve: Markó Béla. Ötödik árulás: a kettős állampolgárság. Markó Béla hosszú ideig nem tudta, hova álljon. Aztán végül is Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök álláspontját találja vonzónak. 2004. szeptember 22-én Markó Béla, az RMDSZ államelnökjelöltje sajtótájékoztatón kijelentette: meg lehetne könnyíteni a magyar állampolgárság megszerzését, de nem lehet egyetérteni a kettős állampolgárság alanyi jogon való megadásával. 2004. november 24-én Markó az MTI-nek nyilatkozta: „nem elég Magyarországon elfogadni a kettős állampolgárságot, azt Romániában is el kell fogadtatni, és erre csak egy erős parlamenti képviselettel rendelkező RMDSZ képes”. Ez azonban nem igaz. Romániában a kettős állampolgárságnak semmi akadálya, közel egymillió, a Moldovai Köztársaságban élő román már élt ezzel a jogával – népszavazás nélkül. Különben Verestóy Attila szenátor a népszavazásban is jó üzletet szimatolt. Akkoriban az ő és a rokonai cége nyomtatta az MSZP-nek erdélyi magyarok elleni rágalmaktól hemzsegő plakátját, melynek aláírója Gyurcsány Ferenc volt. Hatodik árulás: Communitas Alapítvány. A román államtól a magyar közösség intézményeinek szánt jelentős összegű pénzügyi támogatás ennek bankszámlájára kerül. A Communitas 2008 márciusáig egyszerűen magánalapítványként működött. Mindössze 2008-ban ismerte el a kormány közhasznú alapítványként. Tíz évig Markó, később Takács Csaba elnökletével gyakorlatilag azt csinálhattak a pénzzel, amit akartak, nem volt lehetőség semmilyen társadalmi kontrollra. Nyilvános pályázatokat is csak azóta írtak ki, mióta a Krónika sorozatot indított a Communitas visszaéléseinek a felderítésére. Ma már szakosztályai vannak, pályázatokat, rendezvényeket (kivéve a nem RMDSZ Tusványosi tábort), könyv- és lapkiadást támogat, például működteti az RMDSZ-szócső Új Magyar Szót és Markó hajdani irodalmi folyóiratát, a Látót, avagy a Mentor Kiadót, amelyben Markó is résztulajdonos. Folytathatni lehetne a tanügyi törvénnyel (történelem, földrajz csak románul), az eurorégiók jelenlegi, a Székelyföldet feldaraboló térképének elfogadásával, megszavazásával (!), Románia monitorizálása idő előtti megszüntetésének a támogatásával (Frunda György), azzal, hogy az EU-ba való felvételkor az RMDSZ semmilyen kisebbségi garanciákat nem igényelt stb. Nem lehet mondani, hogy a brassói RMDSZ-kongresszuson megválasztott Markó Béla RMDSZ-elnök és szűk vezető csapata soha semmi jót nem tett a magyarság érdekében. Sok minden sikerült, főleg a szimbólumok, például a magyar feliratok és a nyelvhasználat, valamint az iskolák, székelyföldi vállalkozások anyagi támogatása terén. Az önkormányzatokban működő magyar testületek a legtöbb helyen nagyszerűen végzik a dolgukat. Azonban a magas pozíciójú vezetőket a büntethetetlenség illúziója folyamatos túlkapásokra csábítja. Belső RMDSZ-körök sérelmezik: aki az országos vezetőséget, főleg Markót, Verestóy Attilát, Frunda Györgyöt, Kelemen Hunort bírálja, annak vége, persona non grata lesz hetedíziglen, még a gyerekeitől is őrizkednek az ösztöndíjakat, kirándulásokat elosztó pártfunkcionáriusok. Az a sajtóorgánum, amely rendszeresen helyt ad bíráló hangnemnek vagy az ellentábor (MPP, EMNT, függetlenek) képviselőinek, elveszti a szövetség markába összpontosult pénzügyi támogatást. Megesik, hogy vezetőjét, bármilyen hűségesen szolgált addig, leváltják, például legutóbb Salamon Márton Lászlót, az Új Magyar Szó főszerkesztőjét egy Kincses Előd-interjúért. Nem csoda, ha a romániai magyar sajtótól nem várható tényfeltáró, kritikai szellem, a korrupciós leleplezése, annak ellenére, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) gyakori „meghívottjai” Frunda György, Verestóy Attila, Nagy Zsolt és mások. A véleménymondás szabadsága sérül, ez lehet a hetedik árulás. /Ferencz Zoltán: A hetedik és a többiek. = Krónika (Kolozsvár), febr. 13./2009. március 16.Az erdélyi magyar kulturális életben is megkezdődött a Magyarországon már sok év óta tartó egymás ellen fordulás, a liberális értelmiségiek aláírásgyűjtésbe kezdtek György Attila ellen, aki Liberálisok /Hargita Népe, márc. 4./ címen a liberálisok elítélő cikket írt. A Transindex internetes portálon Kelemen Attila Ármin, a Transindex portál igazgatója, Gáspárik Attila és mások tiltakozó aláírásgyűjtésbe kezdtek György Attila írása ellen, felszólítva Kozán Istvánt, a Hargita Népe főszerkesztőjét, hogy március 15-ig „markánsan határolódjon el” a cikktől és tegyen ígéretet arra, hogy a Hargita Népe elővigyázatosabb lesz. /Civil állásfoglalás. = Transindex, márc. 11./ Sokan aláírták ezt az állásfoglalást, az Új Magyar Szó napilap, az Erdélyi Riport hetilap több szerkesztője, Parászka Boróka, továbbá egyetemi oktatók /Selyem Zsuzsa, Pásztor Gyöngyi, Könczei Csilla, Néda Zoltán, Magyari Nándor László például/, azután Eckstenin-Kovács Péter, Czika Tihamér, több doktorandusz és mások. Borbély Zsolt Attila kiállt György Attila védelmében, ő az író mellett kezdett aláírásgyűjtést. Kifejtette, hogy az SZDSZ hadjáratot indított a magyarság szent jelképei és szimbólumai ellen. A Szent Korona micisapka vagy tökfödő az ő víziójukban, Szent István jobbja „tetemcafat”, a magyarság „bűnös nemzet”, „utolsó csatlós”, a magyar történelem „téves döntések terepe”, a turul „dülledt szemű tojószárnyas”, Jézus „zsidó fattyú” az Árpád ház zászlaja pedig „nyilas” jelkép. /Borbély Zsolt Attila: György Attila védelmében. = Erdély.ma, márc. 12./ Mindhárom írást /György Attila cikkét, az ellene megfogalmazott állásfoglalást és Borbély Zsolt Attila írását/ együtt hozta: Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 16.2009. május 25.Május 24-én tartotta országos gyűlését a Szabadelvű Kör liberális RMDSZ-platform a bonchidai Bánffy-kastélyban. A tanácskozáson alapszabályzat-módosításra és tisztújításra is sor került. A liberális platform tagjai újraválasztották Eckstein-Kovács Pétert az elnöki tisztségbe. A vezető testület tagja még Péter Hunor ifjúsági alelnök, Czika Tihamér kommunikációs és szervezési alelnök, Egyed Péter művelődési, oktatási és tudományos kutatásért felelős alelnök, Hegedűs Csilla a szervezeten belül megalakuló liberális egyesület elnöke, Magyari Nándor pedig a kül- és pártkapcsolatokért felelős alelnök pozícióját tölti be. A Szabadelvű Kör liberális értékeket hordozó egyesületet kíván bejegyezni, az utóbbi időben ismét elszaporodott antiszemita-, cigány- és magyarellenes szlogenek visszaszorítását tűzi ki célul. /F. ZS. : Tisztújítás a Szabadelvű Körben. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 25./ Eckstein-Kovács Pétert elmondta: ez az utolsó elnöki mandátuma. Hozzátette: két év múlva nem kíván indulni az elnöki tisztségért, ezzel példát mutatva majd másoknak is akik „túl sokat ültek a karosszékben”. Az eseményen rész vett többek között Kelemen Hunor, az RMDSZ Ügyvezető elnöke, Eörsi Mátyás, az SZDSZ /Szabad Demokraták Szövetsége/ ügyvivője, és László Attila, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke, Kolozsvár alpolgármestere is. A liberálisok állásfoglalásban tiltakoznak az erdélyi magyar közéletben egyre sűrűbben fellelhető szélsőséges eszmék jelenléte ellen, megállapítva, a gyűlöletbeszéd kilépett a honlapok, blogok világából, és változatos módszerekkel kíván híveket szerezni a mássággal szembeni intoleráns eszméknek. Egy másik dokumentum szerint a szabadelvű platform köszönti a Magyar Összefogás listájának létrejöttét, és kifejezi részvételi szándékát az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) munkálatain. A harmadik állásfoglalás a kolozsvári műemlék-épületekre kihelyezendő többnyelvű táblák kérdését tárgyalta. „Természetes igényünk, hogy szerény megemlékezésként az épített örökséghez való hozzájárulásukat nyelvükön/nyelvünkön való feliratozással tiszteljék meg” – áll a Szabadelvű Kör állásfoglalásában. /M. Á. Zs. : Eckstein, ötödször és utoljára. Hetedik Országos Gyűlését tartotta az RMDSZ Szabadelvű Köre. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 26./2010. április 16.Ma ünnepli megalakulásának 18. évfordulóját a Szabadelvű KörAz RMDSZ liberális platformja, a Szabadelvű Kör fennállásának 18. évét ünnepli. Ma délután 18 órától Kolozsváron, az RMDSZ Ügyvezető Elnökségén Eckstein-Kovács Péter elnöki tanácsos, a Szabadelvű Kör elnöke, és Egyed Péter egyetemi tanár, a Szabadelvű Kör alelnöke beszélget az 1992-es alakulás körülményeiről, a Reform Tömörüléshez fűzött kapcsolatokról, az 1997-es oktatási vitáról, a 2001-es kettős állampolgárság vitáról, a 2004-es autonómia-konferenciáról, a PNL-vel és az SZDSZ-szel ápolt kapcsolatokról, az RMDSZ-en belüli ellenzéki szerepről, a jelenről és a jövő perspektíváiról. A beszélgetést Magyari Nándor László egyetemi tanár, a Szabadelvű Kör alelnöke moderálja. (hírszerk.) Transindex.ro 2010. április 19.Nagykorú lett a Szabadelvű KörKerekasztal-beszélgetéssel ünnepelte a hétvégén nagykorúsítását a Szabadelvű Kör. A liberális platform megalakulásának körülményeit az RMDSZ Majális utcai székházában idézték fel, ahol Eckstein-Kovács Péter államelnöki tanácsos, a Szabadelvű Kör elnöke és Egyed Péter egyetemi tanár, a Szabadelvű Kör alelnöke beszélgetett Magyari Nándor László moderálásával. „Bár nem volt kész programunk, néhány dolog már az elején tiszta volt, az, hogy az RMDSZ belső ellenzékeként szeretnénk a nyilvánosság elé lépni, és nem különálló pártként vagy politikai alakulatként és hogy közvetlen kapcsolatot akartunk ápolni a társadalom tagjaival” – mondta el Egyed Péter. Két évvel később, 1994-ben érkezett el egy fordulópontjára a szervezet, amikor egyes hangok aktívabb ellenállásra buzdítottak, azonnali politikai határozatokat akartak hozni. Ők rövid időn belül kiváltak a Szabadelvű Körből és megalapították a Reform Tömörülést (RT). Köszöntőbeszédében Takács Csaba, az RMDSZ megbízott ügyvezető elnöke úgy jellemezte a két platform közötti különbséget, hogy a RT mindig át akarta venni a vezetést az RMDSZ-en belül, míg a Szabadelvű Kör soha nem törekedett erre. „A liberalizmus szót nem lehet egyes számban használni, csak liberalizmusokról beszélhetünk. De lehetséges-e Közép-Kelet Európában egyáltalán a liberalizmus?” – tette fel a kérdést Magyari Nándor László. A Szabadelvű Körben újabban elindult a fiatalok beáramlása, ez annál is örvendetesebb, hogy ezáltal a kör tevékenysége nagyobb nyilvánosságot kaphat, hamarosan honlap készül, máris működik levelezőlista, különböző tagok blogokat működtetnek, nyári tábort terveznek Baló Levente Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. július 2.Elkészült a székelyföldi roma-magyar konfliktusokról szóló jelentésMintegy 85 oldalas tanulmány készült a tavaly májusban a Székelyföldön, Csíkszentmártonban és Csíkszentkirályon kirobbant magyar–roma konfliktus okairól, következményeiről, illetve a rendezési stratégiáról, ennek egy részét csütörtökön mutatták be Marosvásárhelyen. Mint ismeretes, az események után több civil szervezet, politikus és emberjogi harcos konferencia keretében foglalkozott a történtekkel. Munkájukat segítette, hogy anyagi támogatást kaptak a Nyílt Társadalomért Soros Alapítványtól. Több hónapos kutatómunka után a Magyari Nándor László, Koreck Mária, Fosztó László és Toma Stefánia alkotta kutatócsoport elkészítette az előtanulmányt, amelyet csütörtökön, Marosvásárhelyen mutattak be első ízben a roma szervezetek képviselőinek, míg pénteken Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön is ismertetik. Magyari Nándor László szociológus szerint a kutatásnak az volt a fő célja, hogy projekteket kezdeményezzenek a konfliktusok feloldására, s a hasonló jellegű helyzetek megelőzésére. A Csíkszentkirályon és Csíkszentmártonban végzett kutatás kiegészítéseképpen, összehasonlítási alapot teremtve a Kovászna megyei Nagyborosnyó községet is górcső alá vették, ahol – bár a lakosság zöme roma nemzetiségű – nem alakult ki soha etnikai konfliktus. „A borosnyóiak sokkal nyitottabbak egymás iránt, sőt a kevés román anyanyelvű lakos iránt is. Ez sokat elmond” – sommázta Koreck Mária. Magyari Nándor László szerint mindenekelőtt arra van szükség, hogy a székelység tudatosítsa önmagában azt, hogy a Székelyföld lakosságának a 6,5 százaléka roma. „Ez a népcsoport a maga súlyos problémáival sehol nem jelenik meg például az igen dicséretes székelyföldi stratégiákban” – figyelmeztetett a szociológus. A kutatók, szakértők számára világossá vált, hogy három kérdéskör mentén lehet elindulni a helyzet javítása érdekében: tisztázni kell a tulajdonjogokat, meg kell oldani a beiskolázás kérdését, és munkahelyeket kellene teremteni a romáknak. A jelentést összeállítók számtalan szempontból vizsgálták a két szóban forgó település életét. Úgy vélik: Csíkszentmártonban sokkal súlyosabb, nehezebben kezelhető a helyzet, mint Csíkszentkirályon. Ennek a fő okát abban látják, hogy Szentmártonban a magyar közösség is igen megosztott: a tanács öt RMDSZ-es és öt magyar polgári párti (MPP) képviselőből áll. Utóbbiak mellé sorakoznak fel a tehetősebb vállalkozók, ezek a hangadók. Ők nem akarják, hogy megoldódjék a konfliktus, egyetlen célt látnak maguk előtt, azt, hogy elüldözzék a községből a romákat, állítják a kutatók. Magyari Nándor László kérdésünkre elmondta: a két községből a roma közösségek nem tűntek el, és közben zajlanak a perek: a Romani Criss szervezet hat székely férfit perelt be a romák zaklatása miatt, a hatóságok pedig a romák illegálisan épült viskóinak az eltüntetése mellett érvelnek. Immár tíz roma otthon lebontásáról született jogerős ítélet. Az egyik ilyen, egyetlen, 15 négyzetméteres helyiségből álló viskóban például egy olyan asszony lakik kilenc gyermekével, akinek a férje börtönben ül. Nem tudni, hogy mi lesz a sorsuk. Máthé Éva. Krónika (Kolozsvár) 2011. június 20.Bognár Zoltán a Szabadelvû Kör új elnökeSzombaton tartották meg a Szabadelvû Kör 9. Országos Gyûlését, ahol új vezetõt választottak a küldöttek, mivel Eckstein-Kovács Péter már nem vállalt új elnöki mandátumot. Az új elnök a 30 éves Bognár Zoltán politológus lett. Bognár Aradon született, ott is érettségizett, majd a kolozsvári Babeº-Bolyai Tudományegyetemen elvégezte a Politikatudományi Kart. Az elmúlt években politikai elemzõként több romániai és magyarországi sajtóorgánum kérte ki a véleményét. Létrehozta az elsõ romániai magyar politikai elemzõ céget. 2008-tól tagja a Szabadelvû Körnek, ám eddig nem vett részt a vezetõség munkájában. Bognár a sajtónak elmondta: elnökként az Eckstein-Kovács Péter által megkezdett úton halad; továbbá a szervezetépítésre, a fiatalság bevonására összpontosít. Fontos szerepet tulajdonít a pártokkal, a közvéleménnyel és a sajtóval való kommunikációra is. Részben megújult a Szabadelvû Kör elnöksége is. Eckstein-Kovács Péter vállalta a pártkapcsolatokért felelõs alelnöki tisztséget, az új ifjúsági alelnök Birtalan Csanád lett, Babóczi Imre pedig a területi csoportokért felelõs alelnöki tisztséget gyakorolja. A régi elnökség közül tisztségében maradt Czika Tihamér (szervezési alelnök), Magyari Nándor-László (külkapcsolati alelnök), Egyed Péter (oktatási alelnök), Péter Pál (gazdasági alelnök). A Szövetségi Képviselõk Tanácsában a Szabadelvû Kört Bognár Zoltán és Hegedûs Csilla képviseli. A Szabadelvû Kör gyûlésén módosították az alapszabályzatot is. Erre azért volt szükség, hogy az alapszabályzat összhangban legyen az RMDSZ-kongresszuson megváltoztatott alapdokumentummal. Három állásfoglalást fogalmaztak meg a gyûlésen: a romapolitikáról, a szélsõséges megnyilvánulások ellen és a kolozsvári multikulturális kérdésre vonatkozólag. Eckstein-Kovács Péter a platform leköszönõ elnökeként üdvözölte a résztvevõket, majd sorrendben Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, Szabó Annamária, a Nõk a Nõkért Platform elnöke, Gál �?va, a Szociál-Demokrata Platform elnöke és Kelemen Kálmán a Keresztény-Demokrata Platform elnöke köszöntötte az Országos Gyûlést. Eckstein-Kovács Péter beszámolt az utóbbi két év tevékenységérõl, eredményeirõl, így a Szabadelvû Kerekasztalokról, a Szabadelvû Kör szereplésérõl az RMDSZ Nagyváradi Kongresszusán, valamint a Szabadelvû Kör különbözõ egyéb politikai megnyilvánulásairól. A jelentést az Országos Gyûlés egyhangúlag elfogadta. Magyari Nándor alelnök a platform tagsága nevében megköszönte Eckstein-Kovács Péter 18 éves elnöki munkáját. Az Országos Gyûlés elfogadta a platform új Programját. A program 6 fejezetre oszlik: gazdaságpolitikai kérdések; emberi jogok; közpolitikák és államszervezés; oktatás, tudomány, mûvelõdés és médiapolitikák, illetve ifjúsági politikák és környezetvédelem. Etnikai feszültségeket gerjeszt a Kolozsvári Városháza Egyik állásfoglalásában a Szabadelvû Kör elítéli a Kolozsvári Városházának etnikai feszültségeket gerjesztõ provokációit, így a Iorga-tábla illegális kiállítását és a nemrég kiállított többnyelvû üdvözlõtábla levételét, valamint a Házsongárdi temetõben folytatott rombolást. Kifejtik: önkormányzatunk minden egyes döntését a törvényesség keretén belül kell meghoznia. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy úgy helyeztek el egy a Mátyás király emlékét sértõ táblát, hogy arra semmiféle engedély nem volt. Felszólítjuk Kolozsvár önkormányzatát, hogy távolítsa el ezt a táblát, az összes többi olyan táblával együtt, amelyeknek egyetlen célja a város két közössége egymás ellen való uszítása. Kolozsváron nincs helye olyan tábláknak, amelyek a történelem valós vagy vélt sérelmeirõl szólnak, amelyek egyik vagy másik nemzetiség ellen uszítanak. Táblákat arról kell kihelyezni, ami összeköt minket. -, áll a dokumentumban. Egy másik állásfoglalásban a Szabadelvû Kör a romániai közéletben egyre jobban erõsödõ etnikai alapú provokációkra és a szaporodó szélsõ jobboldali megnyilvánulásokra hívja fel a figyelmet: Aggasztó, hogy egyes önkormányzatok, egyházak és médiacsatornák teret és hitelt adnak a szélsõséges szervezetek megnyilvánulásainak, és az, hogy politikusok, pártok, sajtóorgánumok bejegyzett vagy be nem jegyzett szervezetekkel igyekeznek politikai tõkét kovácsolni a nacionalista indulatok gerjesztésébõl. A provokációk és szélsõséges megnyilvánulások soha nem hoztak és nem hozhatnak eredményt. A Szabadelvû Kör mindezekért híven eddigi elveihez és gyakorlatához racionális hozzáállást vár el a politikai és társadalmi élet minden felelõs szereplõjétõl. A Szabadelvû Kör továbbá romapolitikai kérdéseket tárgyaló állásfoglalásában a nemrég Kolozsváron lezajlott roma-kitelepítésekre reagálva kifejti: A Szabadelvû Kör többször hangsúlyozta: amit a közbeszéd romakérdésnek nevez, nem csak a romák, hanem az egész társadalom problémája. A gazdasági egyenlõtlenségek, a hátrányos megkülönböztetés, az elõítéletes megbélyegzés, a rasszizmus által hajtott gyûlöletbeszéd és intézményes diszkrimináció halmozottan hátrányos helyzetet teremtenek az élet minden területén: lakás- és egészségügyben, foglalkoztatásban, oktatásban. A Szabadelvû Kör szolidaritását fejezi ki mindazokkal a marginalitásban élõ roma etnikumú személyekkel szemben, akiket továbbra is veszélyeztet a kényszer-kilakoltatás. Felhívja az országos döntéshozó szerveket és helyi önkormányzatokat, hogy jogkörüknek megfelelõen, felhasználva az ez irányú uniós támogatást, hozzanak azonnali konkrét intézkedéseket, amelyek intézményesen támogatják a romák társadalmi, kulturális és gazdasági beilleszkedési szándékát. Az Országos Gyûlés elfogadhatatlannak tartja a Demokrata-liberális Párt által javasolt közigazgatási átalakítás tervezetét. �?gy döntött, hogy e kérdésben egy kerekasztal-beszélgetés során fogja kialakítani saját álláspontját. NAGY-HINT�?S DIANA Szabadság (Kolozsvár) 2011. június 29.Tudományos rasszizmus?Kikéri magának Borboly Csaba Hargita megyei önkormányzati elnök, hogy rasszista lenne az RMDSZ Szövetségi Képviselõi Tanácsának szombati ülésén tett kijelentése a Székelyföld elcigányosodásáról. A marosvásárhelyi Kultúrpalotában elhangzott beszédrõl és a beszéd által kiváltott reakciókról lapunk is beszámolt; mint arról hírt adtunk, Borboly Csaba felszólalása után Bognár Zoltán, a Szabadelvû Kör elnöke tiltakozott a Hargita megyei politikus rasszistának minõsített fogalomhasználata ellen. Nem baj, csak. A Hargita megyei önkormányzat elnöke levélben fordult szerkesztõségünkhöz, hogy tisztázza a vitatott kifejezést. Borboly a Nemzeti Kisebbségkutató Intézetnek a térségre vonatkozó demográfiai elõrejelzését idézte, amely szerint Keresztúr térsége elcigányosodik. A Hargita megyei tanácselnök felvetésével kapcsolatban Kiss Tamás szociológus lapunk megkeresésére hangsúlyozta: az elcigányosodás kifejezést nem pejoratív értelemben használták, a magyar nyelvû szakirodalomban a fogalom a romák arányának növekedése mellett a terület ezzel járó társadalmi és gazdasági leértékelõdését jelenti. A leértékelõdésre pedig - teszi hozzá a társadalomkutató - részben a romákkal szembeni elõítéletek miatt kerül sor. A szóban forgó kifejezést abban az értelemben használtam, ahogyan a fenti idézetben Kiss Tamás szociológus - hangsúlyozta lapunkhoz eljuttatott levelében Borboly Csaba, akit marosvásárhelyi felszólalása után is arra kértünk, pontosítsa a beszédében mondottakat. Akkor a politikus úgy nyilatkozott: az elcigányosodás azt jelenti, hogy az elnéptelenedõ falvakba a cigány közösség tagjai költöznek be, ami nem baj, csak nem hiszem, hogy ez lenne a megoldás. A Hargita megyei roma közösségekkel való együttmûködést és párbeszédet a politikus példaértékûnek nevezte, de arra a kérdésre, hogy mit szólnak az érintettek ahhoz, hogy a megyei önkormányzat vezetõje tart az elcigányosodástól Borboly Csaba kitérõ választ adott. Az elöljáró annyit fûzött hozzá, errõl õket kellene megkérdezni. Vitatható többértelmûség Kiss Tamás szociológus lapunk kérésére pontosította a fogalom tudományos tartalmát. Ezt a kifejezést valóban társadalmi folyamatok leírásához használtam. Látni kell, hogy 1989 után új, addig nem létezõ marginalitásba került a romák egy része. Míg a múlt rendszerben állandó jövedelmük volt, munkát találtak maguknak a termelõ szövetkezetekben, a rendszerváltás után kiszorultak a munkaerõpiacról, és ezzel párhuzamosan megkezdõdött a területi szegregáció. Az elcigányosodást nem én használom elõször, ez a fogalom azt jelenti, hogy bizonyos falvakban, kistérségekben a romák aránya nõ - nyilatkozta a társadalomkutató, aki elismerte, hogy a vitathatóan többértelmû a kifejezés. Lehet, hogy van Borboly szavaiban kétértelmûség, és az is lehet, hogy nem szerencsés az elcigányosodás fogalmának a használata. De tény, hogy maga a szegénység etnicizálódik - egészítette ki mondanivalóját Kiss. A szakértõt arról is kérdeztük, mennyire tartja eredményesnek a Hargita megyei önkormányzat romapolitikáját a két évvel ezelõtti csíkszentkirályi és csíkszentmihályi konfliktusok óta. Nem látom a megyét aktív szereplõnek, nem látom, hogy jelentõs elõrelépés történt volna - mutatott rá a szociológus, aki hozzátette: a hazai önkormányzatok sikertelensége ezen a területen általános. Nem tudományos és félrevezetõ Tavaly Fosztó László, Magyari Nándor László és Koreck Mária mutatott be terjedelmes tanulmányt a székelyföldi roma-magyar konfliktusokról. Magyari Nándor László az �?MSZ-nek úgy nyilatkozott: a helyi etnikai konfliktusokat is figyelembe véve nem szerencsés kifejezés az elcigányosodás. Ez a fogalom nemcsak, hogy nem tudományos, de politikailag sem korrekt, ráadásul félrevezetõ - cáfolta kollégája érveit a kolozsvári társadalomkutató, aki hangsúlyozta: szakmai körökben a demográfiai stressz kifejezést tartják elfogadhatónak. Ezzel a fogalommal aszimmetrikus demográfiai folyamatokat lehet leírni: például az elöregedõ és a jelentõs gyereklétszámot magáénak tudó közösségek együttélését. A társadalmi lecsúszást, elszegényedést a gettósodás, illetve a slummosodás kifejezésekkel szokták jellemezni - figyelmeztetett Magyari, aki úgy véli, ezek a kifejezésekk a faji, etnikai szempontokat is láttatni engedik, mégsincs rasszista, pejoratív, megbélyegzõ jellegük. Parászka Boróka �?j Magyar Szó (Bukarest) 2012. január 24.Mára aligha lehet kétséges, hogy az Orbán vezette Magyarországon és a Băsescu-féle Romániában a demokratikus alapjogok megnyirbálása, a hatalmi fékek és ellensúlyok felszámolása, a közintézmények politikai megszállása, a klientelizmus legvadabb formáinak nyilvános intézményesítése gőzerővel folyik. Senkit nem téveszthet meg, hogy az előbbi nagyfőnök parlamenti szavazógéppel, az utóbbi pedig kormányrendeletekkel és felelősségvállalással mellőzi a parlamentarizmust, az eszmék és törvénykezés nyilvános ütköztetésének demokratikus gyakorlatát. Nincs puccs és nincsenek véres utcai ütközetek, de amikor kiépül a rendszer, csak szellemtelen holt betű marad a törvények helyén. Vigyázat, akkor aztán zsarnokság lesz!Magyari Nándor László Népszava 2012. február 10.Hibát hibára halmoztak a népszámlálók – vélik a szakemberekKolozsvári szakértők szerint hibát hibára halmoztak a romániai népszámlálás szervezői, ennek ellenére nem lehet eltekinteni a cenzus eredményeitől, és a borúlátásra sincsen ok. Nem biztos, hogy reálisak a 2011 októberében végzett romániai népszámlálás nem rég közzétett előzetes adatai, de a politikusoknak ezekkel kell az elkövetkező időszakban dolgozniuk. Több romániai magyar napilap is ezt a megállapítást emelte ki a Számmisztika és számháború című kolozsvári fórumról szóló beszámolójában. A fórumon erdélyi szakértők elemezték a népszámlálás nyilvánosságra hozott adatait. Magyari Nándor László szociológus, egyetemi oktató a rendezvényen arról beszélt, hogy a népszámlálás nyilvánosságra hozott, ám egyelőre nem végleges adataiban vannak olyan torzítások és hibák is, amelyeket nem lehetett kiszűrni, de szerinte rengeteg olyan hiba is akad, amelyet el lehetett volna kerülni, ha jobban előkészítik a folyamatot, ha odafigyelnek, vagy ha az állam egyáltalán kíváncsi lett volna arra, hogy milyen demográfiai folyamatok játszódtak le az utóbbi tíz évben. Magyari úgy vélte, nem kell tragikusan értelmezni a magyarság fogyását, ami történt, előre látható volt. Székely István politológus, A Magyar Kisebbség főszerkesztője azt hangsúlyozta, a népszámlálási adatok pontatlansága és viszonylagossága ellenére ez a legpontosabb eszköz, amely a jövő szakpolitikai megtervezéséhez adott. Hozzátette: a szórványmagyarság apadását nem lehet kizárólag külföldi emigrálással és az asszimilációval magyarázni, ebben a belső migrációnak is szerepe van. A szakember ugyanakkor ijesztőnek nevezte, hogy gyakorlatilag az ország aktív lakosságának egyharmada eltűnt. Míg 2002-ben 1 millió 432 ezer magyar nemzetiségű személyt számláltak Romániában, ez a szám 2011-ben 1 millió 238 ezerre csökkent. Így a jelenleg mintegy 19 milliós Romániában a magyar nemzetiségűek aránya 6,5 százalék. MTI Erdély.ma 2012. február 10.Megszámoltak, elszámoltak, felszámolnák a számlálókatKolozsváron folytatta a népszámlálás tematikájában tartott vitaestjeinek sorát a Szabadelvű Kör. A Népszámlálás 2011–2012. Számmisztika és számháború címmel meghirdetett szerda esti kerekasztal-beszélgetésre Magyari Nándor László, Veres Valér és Péter László szociológusokat, egyetemi oktatókat, valamint Székely Istvánt, az RMDSZ népszámlálási munkacsoportjának vezetőjét hívta meg az RMDSZ-platform. A beszélgetést Bognár Zoltán politológus, a Szabadelvű Kör elnöke moderálta, és az eseményen jelenlévő népes hallgatóság között megjelent László Attila alpolgármester, valamint Eckstein-Kovács Péter korábbi RMDSZ-es szenátor is. A vitaest a tavalyi népszámlálásról és előzetes eredményeiről kívánt szakértői összképet formálni, a prók és kontrák párbeszédében pedig elég nagymértékben a kontrák kerültek túlsúlyba. Felhasználhatóságról, manipulációról, inkompetenciáról, gyászos fogyásról és borúlátás elleni szikrákról egyaránt szó esett a Minerva Művelődési Egyesület előadótermében. Minél több helyszínen szerveznek vitaestet, annál nagyobb az igény az ilyen jellegű rendezvényekre – közölte Bognár Zoltán politológus, a Szabadelvű Kör elnöke, a beszélgetés moderátora. Az elhangzottak alapján megállapíthattuk: nem meglepő, hogy magas rá az igény, hiszen a számtalan buktató és a manipulatív rendszerfelépítés, ezek mellett pedig a puszta számrengetegből levonható tanulságok olyan mértékben tágítják a népszámlálás és vonatkozásainak kereteit, amelyeket egyhamar nem lehet kimeríteni. „Minden szerkezetében recseg-ropog” Magyari Nándor László szociológus a népszámlálási folyamat kritikus értékelését szorgalmazta. Vitaindító beszédében rávilágított arra, hogy a demográfiai, szociológiai és politikai vonatkozásokon kívül számos más vetülete volt a népszámlálásnak, és forráskritikai vonalon igyekezett körvonalazni a tavaly októberben véghezvitt számbavételt. Magáról a folyamatról, a számok felhasználásáról és kisebbségi szempontból vázolta a következtetéseket. „Nagy kérdőjelekkel és fenntartásokkal kezelem az előzetes eredményeket. A kérdőívek összeállítása, a kérdezőbiztosok felkészültsége és a feladat végrehajtása számos apró hibát szült, ezek összessége pedig hiteltelenné tette a népszámlálást” – fogalmazott a szociológus, aki többek között a lebonyolításra előírt rövid időszakot is kifogásolta. A megjelentek egyetértően bólogattak megjegyzésére, amely szerint az adatok személyes közlése, tehát az autoidentifikációsnak tervezett eljárás is nagy mértékben kifogásolható, az időszakosan és a végleg elköltözöttek száma ugyanis rendkívül képlékeny csoportot képez, amelyet nem kezeltek kellő óvatossággal az illetékesek. Magyari Nándor László szerint „minden szerkezetében recseg-ropog a népszámlálás”, és nagy bajban lesznek a szakaemberek mintavételkor – például a választói lista összeállítása kapcsán –, ha milliós nagyságrendben nem tudjuk, hol vannak a lakosok. Nemsokára reális lesz a kimutatás Veres Valér szociológus hangsúlyozta, hogy a közzé tett adatok ideiglenesek, a végleges számadásban – nem jelentős mértékben ugyan, de – változni fognak a számok. Szerinte a jelenlegi adatok relevánsak ugyan, de nem annyira fontosak, mint amekkorának sokan beállítják. „A lakhelyváltoztatás terén súlyos elmaradásaink vannak” – mutatott rá az egyik legfontosabb tanulságra a szociológus. A nyilvántartások elavultsága elkeserítő, a megyénkénti lebontásban például helyenként nevetséges adatokkal találkozhatunk, mert „az emberek turistaként távoznak”, és akár néhány hetes külföldön tartózkodás esetében is torzulnak a statisztikák. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a nemzetiségi hovatartozásukat be nem vallók csoportja sosem látott magas értéket mutat: tíz évvel ezelőtt mintegy kétezren hallgatták el etnikai identitásukat, 2011-ben viszont közel 60 ezren – hangsúlyozta Veres Valér és Magyari Nándor László. Veres Valér szerint a ma még túlzó számokról tanúskodó előzetes adatokat komolyan vehetjük bizonyos szempontból: „A migráció olyan mértékű, hogy hamarosan tényleg valósak lesznek a számok”. „Adatkonstrukciós gyakorlat” Péter László szociológus nem demográfiai, hanem inkább társadalmi reflexiók vonalán értekezett a tavalyi népszámlálás kapcsán. Négy pilléren lépegetve vázolta kifogásait, észrevételeit. Elsőként a szuburbanizációs folyamatra hívta fel a figyelmet, megjegyezve, hogy érdekes lenne egy arról szóló tanulmány, amely például a Kolozsvár 40 km-es körzetében megfigyelhető népességmozgásról szolgál adatokkal. Kiemelt szempont a vendégmunka kapcsán tapasztalt külföldön tartózkodás, és ugyancsak érdekes tény, hogy – bár emelkedett – a becslésekhez képest még mindig jóval alacsonyabb a romák száma. Vitatható az Országos Statisztikai Intézet (INS) hozzáállása, annak ténykedése is. Péter László szerint nemcsak standardizálni kell a külföldön tartózkodást ellenőrző rendszert, hanem kompatibilissá is kell tenni a célországok ugyanezt vizsgáló rendszerével. „Szociológiai felmérések alapján olyan országban élünk, ahol óriási a bizalmatlansági index. Tízből kilenc ember nem bízik a másikban” – mutatott rá a szociológus. Ez a tény is kétségeket ébreszt annak tekintetében, hogy mi mehetett végbe, amikor nem személyesen kérték az egyes polgártól annak adatait. A szociológus szerint a tavalyi népszámlálás inkább nevezhető adatkonstrukciós gyakorlatnak, mintsem a népesség profi szintű számbavételének. Meglátása szerint a módszerek összekeverése helyett az összeszámolásra meghatározott időtartamot kellett volna meghosszabbítani akkor, amikor látták, hogy súlyos szervezési problémákkal szembesülnek a kérdezőbiztosok és az adatfeldolgozók. Veres Valér szerint az anyagi vonzat miatt nem tolták ki az időkorlátokat. A nagy szám a kelet-európai szándék Székely István, az RMDSZ népszámlálási munkacsoportjának vezetője a népszámlálás intézményének védelmére sietett a szerdai beszélgetésen. „Fogadjuk el, hogy közös Európai Unióban nem lehet a külföldön tartózkodókról pontos számot kapni, és ebből kell kiindulnunk” – szólít fel a szakember. Székely István elismeri, hogy nem volt alkalmas az a módszer, amellyel az ország határain kívül tartózkodó állampolgárokat akarták összeszámolni, de hangsúlyozta, hogy e mögött nem hátsó szándék húzódik meg, mindössze a fent említett tényező az oka. Székely István azt is hangsúlyozta, hogy utolsó száz métereken változott az eljárás azokra vonatkozóan, akik külföldön tartózkodtak a számbavétel idején. Az EU meghatározta, hogy aki 12 hónapnál hosszabb ideje él az ország határain kívül, azt a célországban számolják össze, tehát a tartósan külföldön tartózkodók nem sorolhatók Románia lakosságához. Végül azonban úgy döntöttek, hogy aki az utolsó naptári évben egyszer is hazajött, azt romániai lakosként számolhatják el. A szakember szerint Kelet-Európában az a szándék, hogy minél nagyobb legyen a lakosság száma. László Attila alpolgármester szerint jelentős erőfeszítéseket tettek egyes kérdezőbiztosok annak érdekében, hogy minél több személyt számoljanak össze azok közül is, akik nincsenek itthon. „Ki kéne rúgni az egészet” Parázs vita nem alakult ki a beszélgetésen, de azt sem mondhatjuk, hogy a meghívottak simogatták volna az érintetteket ott, ahol inkább „szópofozkodás” kívánkozott ki. „Nem lennék elnéző a népszámlálás intézményével, sem azokkal szemben, akik lebonyolították. Ez egy zárt, »szekus« intézmény még mindig, és a politikumnak mihamarabb be kellene avatkoznia. Ki kéne rúgni az egészet és felsózni a helyüket. Szükséges az Országos Statisztikai Intézet teljes átszervezése” – mondta Magyari Nándor László, figyelmeztetve arra is, hogy sürgető a bevándorlási politika gatyába rázása, ugyanakkor a romák integrációjának is a fontos feladatok listájára kell kerülnie. Korábbi népszámlálások közzé nem tételével, illetve a jelenlegi adatok körüli „titoktartással” kapcsolatban Székely István megjegyezte, hogy a titokban tartott adatok az OSH „dugipénzét” képezik. Elszomorító szerinte is, hogy nem biztosítottak az ország egyes alapinformációi. Kolozsvári vonatkozások Több szempontból világítottak rá a kolozsvári magyarság számbeli és aránybeli csökkenésére is, és felemás véleményeket hallhattunk annak tekintetében, hogy mit jelent a 16 százalékos részarány. Mindenki egyetértett abban, hogy Kolozsvár a csökkent létszámmal és aránnyal is „magyarabb” város, mint korábban, Funar idejében. A nyelvtörvény által biztosított feltételek veszélyeztetettségéről is szó esett. Ennek kapcsán Székely István arról a felvidéki precedensről beszélt, amely alapján Szlovákia az EU kérésére 20-ról 15 százalékra csökkentette azt a kisebbségi lakossági küszöböt, amelynél kötelező a kisebbségiek anyanyelvének használata a közigazgatásban. Románia lassan két és fél éve késik ezzel a jelentéssel, így „védekezve” az EU-s intézkedés ellen. Veres Valér arra hívta fel a figyelmet, hogy több országban is bevett eljárás, hogy a kisebbség arányától függetlenül egy meghatározott abszolút szám – 10 000 lakos – fölött a helység nevét többnyelvű tábla jelzi. Csoma Botond RMDSZ-es városi tanácsos szerint az abszolút szám megállapításához és gyakorlatba ültetéséhez nem volt meg a kellő politikai akarat Romániában, de bízik benne, hogy a közeljövőben ez is megoldódik. László Attila alpolgármester elmondta, 360–400-as nagyságrendben stabilizálódott a magyar nevet viselő gyermekek születésének száma Kolozsváron, egy korábbi – lapunknak adott – nyilatkozatában pedig rámutatott, hogy évente 400–500 magyar fiatalt kellene nyernie a kolozsvári magyarságnak a fogyás megállításához – nemcsak születésekből, hanem ide „csalogatott” egyetemisták soraiból is. Az alpolgármester szerint az ingatlanok és a lakások fejezete megbízható a népszámlálási adatok közül, a többihez azonban rengeteg torz szám került be. Eckstein-Kovács Péter korábbi RMDSZ-es szenátor drámának éli meg a 10 ezres fogyást, de meglátása szerint minőséget kell rendelnünk a szám mellé, és ha 14 százalékra csökken a magyarság aránya, akkor is meg kell őrizzük „láthatóságunkat”. Ugyanezt állapította meg Székely István is a romániai összmagyarság kapcsán: „Nem szabad azon gondolkodnunk, hogy ki kapcsolja le utoljára a villanyt, de újra kell gondolnunk a közpolitikákat. Ki kell dolgoznunk a nyugdíjkorhatár nem folyamatos, hanem drasztikus emelését, gyermekjárulékokat kell biztosítanunk, adójóváírást eszközölnünk, részmunkaidőt bevezetnünk” – vallja a politológus. Ellenkező esetben – ahogyan többek szájából is elhangzott – „mi” már nem fogunk nyugdíjt kapni. Magyari Nándor László szerint nincs miért kétségbeesni, ehelyett ki kell józanodnunk, és ki kell dolgoznunk olyan politikai módszereket, amelyek visszaszorítják, majd pedig megállítják a népességfogyást. KOVÁCS HONT IMRE Szabadság (Kolozsvár) 2012. február 10.Letölthető Word dokumentum (DOCX)Cenzus: nincs ok borúlátásra? Nincs oka az erdélyi magyarságnak a borúlátásra - vélik azok a - népszámlálás adatait elemzõ - kolozsvári szociológusok, akik a Szabadelvû Kör RMDSZ-platform által szervezett, Népszámlálás 2011- 2012, Számmisztika és számháború címû kerekasztal-beszélgetésen vettek részt szerda este, Kolozsváron. A Minerva Egyesület kolozsvári székházában rendezett beszélgetésen Magyari Nándor László, Péter László, Székely István, valamint Veres Valér szociológusok elemezték a 2011-es népszámlálás észleges eredményeit. A Statisztikai Hivatal által forgalmazott számokat, amelyek elvileg azt mutatják, hogy hányan is élünk ebben az országban, nem biztos, hogy komolyan kell és komolyan lehet venni. Az tény, hogy kevesebben élünk már az országban és a magyarság aránya is csökkent nagyon kis mértékben, de egyáltalán nem valószínû, hogy az ismert adatok és számok reálisak - hangsúlyozta Magyari Nándor László szociológus. A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy a magyarság számára érzékeny pontot jelentõ arányszám mellett nagyon fontos az ország összlakosságának megközelítõ pontos számát ismernünk, mivel ennek függvényében alakul majd a politikai és gazdasági élet is. Veres Valér szociológus hasonlóan vélekedett. Elmondta: a népszámlálás intézménye fontos, viszont korántsem tökéletes. Egyértelmû, hogy a 2011-es népszámláláson kevesebb embert számláltak meg, mint amennyi feltehetõen Romániában él - szögezte le a szociológus, aki szerint hiányos a romániai migrációs nyilvántartás. Amint arról lapunkban már beszámoltunk, a 2011-es népszámlálás február másodikán nyilvánosságra hozott részleges adatai szerint Romániában 6,5 százalékra csökkent a magyarság aránya, abszolút értékben a magyarság lélekszáma csaknem 194 ezer fõvel csökkent a 2002-es népszámláláshoz képest. A statisztikai intézet (INS) közlése szerint az országnak 19 042 936 állandó lakosa van, 2002-ben pedig 21,6 millió lakosa volt, tíz év alatt tehát több mint kétmillió fõvel fogyott az ország népessége. Abszolút számokban a romániai magyarok száma a 2002-es népszámláláshoz képest 1 431 807-rõl 1 237 790 fõre apadt, de mivel az ország teljes lakossága is csökkent, az etnikai arányok alig változtak, 6,6 százalékról 6,5 százalékra csökkentek. Számolni kell a fogyással A népszámlálás részleges adatai szerint a magyarság számaránya szempontjából szórványnak tekinthetõ nagyvárosok magyarsága hozzávetõlegesen egyharmaddal csökkent az elmúlt kilenc évben. A leggyorsabb ütemben a temesvári magyarok száma csökkent 2011-ben: 36 százalékkal kevesebb magát magyarnak valló magyar élt az ország harmadik legnagyobb városában, mint 2002-ben - abszolút számokban 8707-tel kevesebb magyar lakik a bánsági városban, mint tíz évvel ezelõtt. Kolozsváron a részleges adatok szerint 10 971-gyel kevesebb magyar él, ami 18 százalékos fogyást jelent a 2002-es adatokhoz képest. A kincses városban a magyarság számaránya 16 százalék alá esett, szemben a kilenc évvel ezelõtti 18,96 százalékkal. A lakosság-nyilvántartás a rendszerváltás után összeomlott, ez a hiányosság nagyban befolyásolta a népszámlálás eredményeit, viszont tényként kell kezelni azt, hogy Kolozsváron fogyott a magyarság - fejtette ki véleményét a városokra lebontott adatokról Székely István, aki szerint a mostani eredmények a következõ években a nyelvi jogok miatt kerülnek elõtérbe. Belsõ migráció Figyelembe kell vennünk azt, hogy az elmúlt kilenc évben közel 36 ezer ember távozott közülünk. Ugyanakkor létezik Kolozs megyében egy belsõ migráció is: gondolok itt Szászfenesre vagy Kisbácsra, ahol a lakosság aránya látványosan megnõtt a 2002-es népszámlálás óta - keresett választ a kolozsvári magyarság csökkenésére László Attila. Az alpolgármester szerint emellett azt is figyelembe kell venni az eredmények elemzésekor, hogy a kolozsvári megkérdezettek egy jelentõs része nem vallotta be nemzetiségi, anyanyelvi vagy vallási identitását. Feltehetõleg ezek nagy része magyar - vélekedett László Attila. A partiumi és közép-erdélyi városokban egyébként átlagosan 20 százalékkal csökkent a magyarság aránya az elmúlt kilenc évben, míg Székelyföldön csak 10 százalékos csökkenés volt észlelhetõ. �?j Magyar Szó (Bukarest) 2012. március 21.Az Orbán-kormány sem tart örökkéA szlovákiak parlamenti választások újra ráirányították figyelmet a külhoni magyar pártok alapvető problémájára, arra, hogy ez etnikai képviselet fenntartása hosszú távon tarthatatlan. Az Orbán-kormány nem fogadja el a szlovák-magyar Híd-Most pártot, mint a felvidéki magyarok képviseletét. A Magyar Koalíció Pártjának parlamenten kívülre rekedését sokan az orbáni nemzetpolitika csődjeként értelmezik. A transzetnikus párt gondolata nem népszerű egyetlen szomszédos ország magyar politikai elitje számára sem. Dr. Magyari Nándor László, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára, szociológus nemrég egy tanulmányt adott közzé egy erdélyi transzetnikus párt szükségességéről, miközben három magyar párt indul nemsokára versenybe a magyarok voksaiért. Magyari állítja: kellene egy új párt, a civil mozgalmak nem képesek a problémák orvoslására. - Van-e köze a Híd 2010-es sikerének ahhoz, hogy 2011 végén romániai viszonylatban is felvetette a transzetnikus párt szükségességét? -Tanulmányomban abból indultam ki, hogy a romániai politikai viszonyok és közélet jelenlegi helyzetében a változtatás szükségessége egyre nyilvánvalóbb. Azt fogalmaztam meg, hogy az elmúlt húsz évben lezajlott rendszerváltás romániai viszonylatban is csődhöz vezetett, a globális válság hatásai mellett mindenekelőtt a demokrácia intézményeinek gyengesége, a mindent felülíró korrupciós láncolatok, hiteltelenné és népszerűtlenné tették mind a román, mind a romániai magyar politikai formációkat, és végül magát a politikai mezőnyt is lejáratták. Azt kezdtem vizsgálni, vajon milyen módon lehetne elképzelni a politikai és közéleti rendszer szanálását, mi lehetne a kiút a jelenlegi helyzetből? Úgy látom, hogy az az etnonacionalista keret (és itt ez alatt minden meglevő romániai magyar párt vagy formáció alapvető doktrínáját értem), amelyben a régióbeli kisebbségi politizálás kialakult, és amelybe immár egy új politikusnemzedék beleszocializálódott, nem folytatható. Arra a következtetésre jutottam, hogy azok a gazdasági, politikai, társadalmi és környezeti stb. problémák, amelyeket az utóbbi időben láthattunk felmerülni, mind a szélesebb régió, mind a romániai magyar társadalom szintjén, a domináns etnonacionális keretben nem megoldhatóak. Más keretet és más megoldásokat kell keresnünk a válság, a globális kihívások, a környezeti problémák, a jóléti állam intézményeinek fenntartásában stb., ezért kell(ene) radikálisan átalakítani a kialakult intézményi rendszert. Ezért gondolom úgy, hogy a Híd-Most egy fél lépéssel előttünk jár, amennyiben sikerült nem csak etnikum-specifikusan elgondolni a pártépítés lehetőségét. A legfőbb érvet a transzetnikus párt mellett abban látom, hogy lehetőséget teremt az etnikai törésvonalak mentén való politizálás meghaladására, arra, hogy a szimbolikus politizálástól a probléma-megoldó politizálás felé mozdítsa el a színteret, próbálja újragondolni a közélet működését, és lépjen túl az etnikailag szegmentált politikai kultúrán. - Lát annyi együttműködési hajlandóságot a romániai felek között, hogy a politikai gyakorlat szintjén is működőképessé váljon ez az eszme? - Az eddigi kísérletek (melyek nem pártalapítást, hanem értelmiségi műhelyeket, a kulturális elit párbeszéd-kísérleteit jelentették, és civil társadalmi mozgalmakat céloztak, mint például a kolozsvari Provincia kétnyelvű lap, vagy a temesvári Interkulturális Társaság, körül kialakult értelmiségi csoportok) kudarca, vagy legalábbis háttérbe szorulása okot ad a pesszimizmusra. Hiszem, hogy új pártra van szükség, mert a civil társadalmi mozgalmak rendre csődöt mondanak, vagy legalábbis kiszámíthatatlanná és instabilakká válnak, ha behatolnak a politika kényszerű, fölé- és alárendeltségekkel, hatalmi pozíciókkal és “önkéntes alávetettségek” által strukturált világába. A társadalom versus állam szembenállás civil társadalmi oldala – legalábbis Európának ezen a térfelén – alulmarad a politikai kényszerek, a politikai hatalommal való megmérkőzésben, ezért a politikai mezőnyön belülről, de a rendszer átstrukturálását célként megfogalmazva lehet újragondolni a politikai (köz)életet, lehet hatékonyan tenni a fennálló viszonyok átalakításáért. Ezért gondolom, hogy van igény, és van esély egy működőképes interetnikus párt létrehozására Erdélyben (is). A jelenlegi politizálás paradigmáiból való kiábrándultság olyan méretű (a szavazók mintegy felének nincs pártpreferenciája, nem is venne részt a szavazáson, stb.), hogy biztosan helye lenne egy olyan pártnak, mely új problémafelvetéseket követve próbálna meg pragmatikusan közelíteni a régió sajátos kihívásaihoz, újra végiggondolva “közös ügyeinket”. Ráadásul én egy regionális, azaz Erdély-centrikus transzetnikus párt lehetőségét feszegetem, amely a nemzeti elköteleződést egy regionálisra, egyfajta erdélyi közös “patriotizmusra” cserélné. Ez utóbbi biztosan gyengébb kötődést jelent a nemzeti szolidaiításnál, azaz emocionálisan, szentimentálisan kevésbé erős töltetű, de több helyet hagy a racionális, sőt újító gondolkodásnak és cselekvésnek. - A demográfiai viszonyok eleve behatárolják az etnikai pártok távlatait. Szlovákiában a magyar közösség 9 százalékos, Romániában 6,1, a többiben meg eleve mélyen parlamenti küszöb alatt van. Emellett ott van a természetes igény az ideológiai alapú választásra – mert jelenleg ugyebár csak szavaznak, nem választanak a külhoni magyarok, ha meg kívánják őrizni parlamenti képviseletüket. És ott van az a sajátos abszurd is, hogy minden sikeres etnikai párt eredményeivel maga alatt vágja a fát, az ifjú generáció már nem is tudja, milyen volt nyelvi-kisebbségi jogok nélkül, egyáltalán nem tekinti az RMDSZ/MKP/VMSZ, stb. nehezen kiharcolt eredményének. Elég egy jól kiötlött választójogi törvénymódosítás és máris képviselet nélkül van a közösség, még akkor is, ha egyetlen pártot indít. Mi következik: transzetnikus párt, vagy a kisebbség szépen betagozódik a többségi pártok mentén? - Én is arra gondolok, hogy “normális körülmények között” az etnikai pártok, miután eredményeket érnek el, elvesztik mozgósító képességük jórészét. Az eredmények pedig annál törékenyebbek, minél inkább csupán egy-egy kisebbségi párt védelme alatt állnak, nem intézményesen és szervesülten épülnek be a demokratikus intézmények rendszerébe. Annyiszor mondták már, hogy az RMDSZ politikájának garanciája a romániai magyarság, hogy a legfőbb partner a romániai magyar szavazó, hogy az emberek elfelejtik: a kisebbségi jogok legfontosabb garanciája a demokratikus jog- és intézményrendszer. Éppen a politikai rendszer törékenysége mutatja, hogy a jogok megtartásának garanciái a “románok”, azaz a többség kezében vannak, mint ahogy az ország demokratikus intézményeit az itteni magyarok hitelesítik, és adott esetben védik meg. Erre kellene, illetve lehetne alapozni a transzetnikus pártot. Jól látszik – többek között -, hogy a ma aktuális MOGYE-ügy (a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar tagozatának létrehozása körül kialakult konfliktus) azért jelent különös problémát, mert nem alakult ki konszenzus az oktatási törvény kapcsán (a kormány és benne az RMDSZ, felelősségvállalással, parlamenti vita nélkül erőltette át a törvényt). Másrészt pedig nincs mögötte az akadémiai közösség megegyezése, illetve a legtöbb kívülállónak fogalma sincs, hogy miről is folyik a vita. Nos ebben a helyzetben könnyű etnikai konfliktust szítani, itt lenne mit keresnie egy erdélyi transzetnikus pártnak, az interkulturális kommunikációs készségnek - Az Orbán-kormány álláspontja szerint az egyetlen üdvözítő, magyar szempontból elfogadható képviselet az etnikai alapú magyar párt, vagyis a két világháború között és rendszerváltás utáni sikeres modell, ami úgy túnik, nem éltethető sokáig. Ki téved: az Orbán-kormány vagy azok akik állítják, hogy előbb-utóbb el kell fogadniuk, hogy Bugár Béla ugyanolyan magyar, mint Duray Miklós, Markó Béla és Kelemen Hunor sem kevésbé magyar, mint Tőkés László? - Az Orbán-kormány múlékony (sőt míg fennáll is erősen változékony), a paradigmaváltás szükségessége nem függ a pillanatnyi politikai- vagy pártpreferenciáktól. A váltás szükségessége a társadalmi folyamatok, a gazdasági kihívások a válságból való kilábalási esélyek, a megújulás kérdése. - Véleménye szerint ebben a válaszút helyzetben mi lenne a magyar kormány feladata, a nemzetpolitika célja? Tudna-e, és ha igen miben, segíteni az egyre nehezebb helyzetben lévő külhoni magyar kisebbségi közösségeknek? - Tudna, ha éppenséggel nem a meglevő intézmények szétdúlásával, a politikai bosszúval, a kicsinyes kliensrendszer kiépítésének kisded játékaival lenne elfoglalva. Képzeljük el ezzel szemben, hogy mennyire más lenne, ha minden területen – így az intézményépítés, azaz érdekképviseleti ténykedés területén is – a szükségszerű innovációra adna támogatást. Miért ne járhatnának a kisebbségi magyar értelmiségiek és szakértők az élen a krízis meghaladása stratégiájának kidolgozásában, regionális szinten? Én a kialakult válságban az értelmiségiek restségét, a dolgok végiggondolását elódázni akaró, értelmiségi nyavalygást is fontos tényezőnek gondolom, hát ezt kellene meghaladni. Ehhez jól jönne a támogatás, de hát.... - Minek tulajdonítja, hogy minden külhoni magyar párt jobboldalinak vallja magát csak egyeseket az ellenfél és Budapest lekommunistáz, de attól mind néppártiak? Romániában most három jobboldali párt küzd meg a választók kegyeiért. Budapest közülük egyet segít. És Híd sincs, amely nevető negyedikként befuthatna. - Nincs itt a helye annak, hogy részletesen kifejtsem a kelet-európai baloldal elutasításának történeti hátterét, de mindenesetre ez a negatív sztori még mindig marginalizálja (ha nem éppen partvonalon kívülre helyezi) az egyenlőség, és a társadalmi szolidaritás eszméjét. Nem szükséges időben sokkal hátrább menni ahhoz, hogy belássuk: a rendszerváltásban szerephez jutó, magukat szocialistának mondó, de például romániai vonatkozásban többnyire neoliberális politikát, nacionalista és populista diskurzust folytató újgazdagokkal teletűzdelt párt, nagyban hozzájárult a baloldaliság lejáratásához. Másfelől pedig, és a romániai magyar politikai mezőny azért billent végletesen jobbra, mert az etnonacionalista politizálási keret egyedüliként való elterjedése és megerősödése mást nem tett lehetővé. Mi szociológusok két évtizede mérjük azt, hogy a romániai magyarok legfontosabb problémái a gazdasági és szociális kérdéskörbe sorolódnak, és ahelyett, hogy ezekre az igényekre válaszolnának a politikai formációk, “autonómia-versenyt” folytatnak. Olyan retorikai elemekkel élnek, melyek a hétköznapi emberek számára nem relevánsak, sok a benne a “nemzeti” és “magyar” és “székely”, és “haza”, és “dicső múlt”, stb. és nagyon kevés a pragmatikus elem. Ez a szellemi restséggel is kapcsolatos, mert mindig könnyebb a dolgokat nacionalista retorikával elfedni, mint azokat racionálisan végiggondolni. Aztán jönnek a pofonok, most például a népszámlálás kapcsán is, mert ugyan, józanésszel gondolkodva, ki ne tapasztalhatta volna a fogyásunkat? Ha a politikai elit nem teszi kampánytémává az ügyet, akkor talán racionálisan beszélgethetnénk, vitatkozhatnánk a népfogyatkozásról, talán még segíthetnénk is annak mérséklését, pragmatikus programokkal (nota bene, nem csak mi fogyunk, íme egy nem csak etnikum-specifikus kérdéskör, mely minden itt élőt érint). Szóval gyakorlati meggondolásokból is, hosszú távon elfogadhatatlannak vélem, a politikai paletta végzetes jobbra billenését, én egy transzetnikus baloldali-liberális párt létrejöttében bízom, mely képes lenne kiegyenlíteni, vagy visszabillenteni az elcsúszott mezőnyt. Gál Mária Népszava 2012. június 1.Könyv az egykori püspök botrányos magánéletérőlTőkés: van-e tovább? „Két ember kezében van Tőkés László sorsa: Orbán Viktoréban és Kelemen Hunoréban.” Így összegezte a napokban megjelent új Tőkés-kötet következményeit Kelemen Attila, a kolozsvári Transindex kiadója, aki vitairattal reagált a kiadványra. PARÁSZKA BORÓKA írása. A Tőkés László magánéletéről szóló könyv nem érte váratlanul az erdélyi magyar közösséget. Nem is lepte meg, hiszen olyan információkat tartalmaz, amelyek évek óta ott éltek a köztudatban. Az egykori püspök vitákkal, botrányokkal kísért válása majdnem teljesen a nyilvánosság előtt zajlott. Az ahhoz vezető konfliktusokról, a későbbi EP-alelnök viselkedéséről válófélben lévő felesége, Joó Edith juttatott el feljegyzéseket a sajtónak, egyházi elöljáróknak. Ezeknek jelentős része az Andrassew-könyv törzsanyaga, s évek óta fent van a világhálón, érintőlegesen cikkezett azokról a romániai magyar sajtó is. Mindaz, amivel most szerkesztett, rendszerezett formában szembesült az olvasó, ismert, de sokak által, sokféle megfontolásból mellőzött információ volt. A kötet megjelenése annyiban teremtett új helyzetet, hogy tartalma immár nem tekinthető semmisnek, lényegtelennek: a könyv a boltokba került, megrendelhető, terjeszthető. Nagyon sokan meg is rendelik, terjesztik: ez lett az első erdélyi magyar politikai botránykönyv. A Tőkés mögött álló Erdélyi Magyar Néppárt öt nappal a kötet megjelenése után sajtónyilatkozatban tiltakozott a kiadvány és annak „liberális gyűlöletimportja” ellen. A néppárti szöveget Sándor Krisztina az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökeként ellenjegyzi, és úgy fogalmaz, hogy a szerző, illetve a kötetet Budapesten bemutató Kuncze Gábor „hazugságkampányt folytat az erdélyi magyarok ellen, Andrassew és Kuncze ismét bizonyítja, hogy a hazugság az ő igazi otthonuk, s mert Magyarországon már senkinek sem kellenek, ezért most másutt próbálkoznak. Joggal tehető fel a kérdés: ugyan miért most, kampányban folyamodnak a Securitate által kedvelt eszközhöz, a hazugság fegyveréhez? Ki volt a megrendelőjük? Kitől kapta Andrassew és Kuncze a megbízást? Ki pénzelte őket? Kinek az érdekeit képviselik a förtelmes, erkölcsileg minősíthetetlen munkájukkal? Ki fizetett azért, hogy Erdélyben minden lelkészhez, paphoz, polgármesterhez eljusson postai úton a szerény számítások szerint is több ezer kötet – ismeretlen feladótól?” – sorolja a vádló kérdéseket a kommüniké. Tőkés László személyesen érdemben nem reagált a könyvre, de pert indított a szerző, illetve a romániai terjesztők ellen. Romániában azért, mert rontja a hitelét a május eleje óta tartó választási kampányban a kiadvány. Szembesült azonban azzal, hogy milyen következményei lehetnek a dokumentumok megjelentetésének. Három nappal a kötet budapesti bemutatója után, Szilágy megyei kampánykörútján két fiatal lépett hozzá, és dedikáltatni akarta vele a róla szóló kötetet. Szemtanúk szerint Tőkés úgy reagált: „farizeusok”, és feldúltan visszavonult az őt kísérő EMNP-s csapat körébe. Nem kommentálta egyelőre az RMDSZ sem az ellenzékének kampányoló Tőkés László botrányos ügyét. A szövetség láthatólag igyekszik távolságot tartani, hiszen deklaráltan nem kíván negatív kampányeszközökhöz folyamodni az idei választási harcban. Demeter Szilárd, Tőkés sajtóközpontjának irányítója úgy tudja, ismeretlen feladó több ezer ingyenpéldányt küldött szét a könyvből lelkészeknek és olyanoknak, akik részt vesznek a romániai magyar közéletben. Ilyen „terítés” tényét egyelőre nem bizonyították, Demeter azt állítja, szúrópróbaszerűen kérdeztek meg embereket, és többektől kapták azt a választ, hogy érkezett hozzájuk a könyvből. Az EMNP-ből többen tudni vélik: nem az országos RMDSZ-kampány része a kötet, azt csupán a Tőkéssel éles ellentétben álló Bihar megyei tagszervezet támogatta és terjeszti. Andrassew Iván nem zárja ki annak lehetőségét, hogy valakik kampánycéllal terjesztik a művét, de az ismeretlen feladókról semmit sem tud, mint ahogyan azt is hangsúlyozza: dokumentumkötetét nem a romániai kampányra időzítette, eredetileg azért írta, mert felmerült: esetleg Tőkés László lehet Schmitt Pál utódja. Szintén EMNP-s vélemény azonban, hogy az időzítés azért történt, hogy „megakasszák” az RMDSZ ellenzékének a kampányát. Demeter Szilárd úgy tudja: a kötet előkészítéséről és megjelenéséről tudott a Kövér László által támogatott Szász Jenő, aki mögött a romániai magyar szavazatokért az EMNP és az RMDSZ mellett harmadikként ringbe szálló Magyar Polgári Párt áll. Szász – ugyancsak Demeter Szilárd szerint – maga terjesztette a Joó Edith által rendelkezésére bocsátott, leleplezőnek szánt dokumentumokat a sajtónak. Az utóbbi hetekben élesedik a konfliktus nemcsak az RMDSZ és az ellenzéke kötött, de a két ellenzéki párt is egymásnak feszült: a Tőkés körüli botrányra – amelyet közvetve tehát Szász Jenő és Kövér László gerjeszt – ezért is irányul most rendkívüli figyelem. A könyv megjelenésének fontosságát sem a bírálók, sem a támogatók nem vitatják. Andrassew Iván korábbi nyilatkozataiban azt hangsúlyozta, Tőkés tulajdonképpen „karakter-öngyilkosságot” követett el, mert bár tudomása volt a magánéletéről szóló információk terjedéséről, azokra nem reagált. Demeter Szilárd azt mondja: az egykori püspök, EP-alelnök készült a magánéletét érintő „coming outra”, de ennek lehetőségét elvette tőle a most megjelent kötet. A könyvet ismertető vagy bíráló szerzők, mint például a Kolozsváron élő szociológus-politológus, Magyari Nándor László úgy fogalmazott, a munka „fércmű”, és így valójában alkalmatlan a Tőkés életművével, politikai-közéleti felelősségével kapcsolatos szembesítésre. Ugyanakkor megsért egy olyan, két évtizede általánosan elfogadott erdélyi magyar közéleti normát, amelyet eddig pártállástól függetlenül mindenki tiszteletben tartott: a politikai vita részévé emeli a politikus magánéletét. Kelemen Attila szintén azt hangsúlyozza: egy jobban átgondolt, alaposabban megírt munkával, amely tényleg látni engedi Tőkés László valódi személyiségét, környezetét, a közéleti szereplései mögötti magánéletét, hatékonyabb lehetett volna ez a vállalkozás. Andrassew Iván a felvetésekre úgy reagált: ezt a könyvet igazából egy erdélyi szerzőnek kellett volna megírnia, erre a feladatra azonban a romániai nyilvánosságban dolgozók – jelentős részben az Erdélyben tapasztalható öncenzúra, továbbá a Fidesz miatti, határon átszivárgó félelem miatt – nem vállalkoztak. Kelemen Attila viszont úgy látja: míg Magyarországon már majdnem mindent lehet, ha politikai vitákról, érdekekről van szó, hiszen szétestek a normarendszerek, addig Erdélyben még tartja magát néhány elv, ezért bírálja Andrassew könyvét tulajdonképpen az erdélyi baloldali-liberális elit is. Függetlenül az Andrassew-kötet megítélésétől, tény: a szellem kiszabadult a palackból. Tőkés László politikai jövője több szempontból is megkérdőjelezhetővé vált. Nemcsak azért, mert rávetül a családon belüli erőszak árnyéka, hiszen a gyanú szerint méltatlanul bánt feleségével és gyermekeivel. Megítélése azért romlik érezhetően napról napra, mert a kirobbant botránnyal sem tud mit kezdeni: a radikalizmusáról, határozott fellépéséről ismert politikus egyre bizonytalanabbnak, politikai szempontból egyre erőtlenebbnek mutatkozik. Láthatóan kicsúszott a kezéből saját magánéletének az irányítása. Eddig egyetlen nyilatkozata volt az Andrassew-kötettel kapcsolatban. „Nem olvastam. Nem méltó, hogy ilyesmivel foglalkozzak. Hányingerem van az olyan politikai támadásoktól, amelyek belegázolnak az ember magánéletébe” – fogalmazott Tőkés. Aki, úgy tűnik, még nem tudja, van-e tovább élet számára a kötet után – politikán innen és magánéleten túl. 168 Óra 2012. július 2.Ki ütött először vissza?Mi okozta a negatív fordulatot a román–magyar államközi kapcsolatokban? Mi az esélye és a feltétele annak, hogy Budapest és Bukarest viszonya normalizálódjék? A kérdésekre Cseke Péter Tamás két kolozsvári társadalomkutató, MAGYARI NÁNDOR LÁSZLÓ és VASILE DâNCU segítségével kereste a választ az Erdélyi Riport 2012/23. számában. A magyar–román kapcsolatok a 20. században egyszer sem voltak olyan jók, mint az elmúlt két évben, és a „baljós jelek ellenére” remélhetőleg a továbbiakban sem szenvednek komolyabb sérelmet. Az értékelés Martonyi János magyar külügyminiszteré, és a romániai választási kampány vége előtt néhány nappal hangzott el, amikor a bukaresti sajtó még Kövér László magyar házelnök újabb erdélyi látogatásától volt hangos. A Martonyi által emlegetett „baljós jelekből” bőven akadt az elmúlt hetekben: a politikusi nyilatkozatok szintjén a bukaresti kormányváltás után és különösen a választási kampány előrehaladtával naponta egy-egy fokkal hidegült a viszony a két ország között. MOGYE, Nyirő, Kövér Elsőként a magyar miniszterelnök éreztette a negatív fordulatot az államközi kapcsolatokban, néhány nappal a szociál–liberális Ponta-kabinet beiktatása után. Orbán Viktor május elején egy rádióinterjúban úgy fogalmazott: „Új helyzet van Magyarország keleti határainál magyarügyben, és egész Európának figyelnie kell, nehogy itt, a közép-európai térségben hirtelen nemzeti ellenségeskedések irányába forduljon az élet”. A politikus arra reagált, hogy az új román kormány első intézkedéseivel megakadályozta a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar karának a létrehozását, majd az új román hatalom nyilvánvalóvá tette, hogy a parlamentben 2005 óta elakadt kisebbségi törvényt a kulturális autonómia fejezete nélkül kívánja elfogadtatni. Két héttel később, a romániai választási kampány kellős közepén Nyirő József székelyudvarhelyi újratemetési kísérlete már nyílt román–magyar diplomáciai konfliktushoz vezetett. A bukaresti külügyminisztérium bekérette a magyar nagykövetet, mert az író hamvai Romániába hozatalának egyik szervezője a Magyar Országgyűlés Hivatala volt. A román kormány és személyesen a miniszterelnök nyilvánvalóvá tette: ellenzik és elítélik az általuk románellenesnek, antiszemitának és fasisztaszimpatizánsnak tartott Nyirő József székelyudvarhelyi újratemetésére irányuló kísérletet. A hatóságok el is követtek mindent, hogy a szertartást megakadályozzák: a prefektus megtámadta a közigazgatási bíróságon az újratemetéshez szükséges városházi okmányt, a székelyudvarhelyi eseményre érkező magyarországi autókat pedig – a hamvakat keresve – a rendőrök átkutatták. Ekkor hallatta hangját először Kövér László magyar házelnök, az újratemetés védnöke, aki a történtek után azt mondta: „derült égből villámcsapásként jött az új román kormánynak ez a meglehetősen barátságtalan, civilizálatlan, barbár viselkedése”, miszerint egy halottól akarják megtagadni azt a jogot, hogy saját szülőföldjében nyugodhasson. Victor Ponta román miniszterelnök válaszul arra szólította fel Orbán Viktort, határolódjon el a magyar házelnök Romániával kapcsolatos kijelentéseitől, s kérjen bocsánatot Magyarország nevében Bukaresttől. A bocsánatkérés elmaradt, a magyar kormányfő sajtófőnöke révén közölte: Budapest kegyeleti kérdésnek tekinti Nyirő újratemetését. Orbán Viktornak egyébként alkalma lett volna személyesen is beszélni a történtekről Victor Pontával, ugyanis éppen abban az időszakban Bukarestben tartózkodott egy konferencián. Azonban csak Traian Băsescu államfővel tárgyalt a román fővárosban, Ponta kormányfővel csupán egy kézfogás erejéig került kontaktusba. A Nyirő-ügyben tett nyilatkozatai után Bukarest már nyíltan ellenezte, hogy Kövér László a választási kampány finisében újra Erdélybe látogasson, ezúttal a Magyar Polgári Pártnak kampányolni. A román parlament két házának elnökei levélben kérték, álljon el szándékától, s miután a magyarországi politikus mégis megérkezett a marosvásárhelyi repülőtérre, Victor Ponta közölte: akár nemkívánatos személlyé is nyilváníthatják, ha nem tartja be a törvényeket. Utóbb a román kormányfő kijelentette, Kövér László „nem barátja” Romániának, nem lett volna mit keresnie egy uniós tagállamban választási kampány idején, és látogatásával megsértette a tisztelet és a jószomszédi viszony normáit. A magyar házelnökről mindez lepergett. Erdélyi kampánykörútja végén kijelentette: a román politikusok bíráló nyilatkozatai ellenére reméli, hogy a kampány elmúltával a magyar–román kapcsolatok visszatérnek a bukaresti kormányváltást megelőző mederbe. Dâncu: ez csak tűzijáték Vasile Dâncu kolozsvári szociológus, az IRES közvélemény-kutató cég vezetője szerint a magyar–román kapcsolatokat nem a bukaresti, hanem a budapesti kormányváltást megelőző mederbe kellene visszaterelni, mert úgy véli, a román–magyar viszony elhidegülése Orbán Viktor hatalomra kerüléséhez köthető. „Emlékezetes, hogy annak idején a Fidesz-kormány első lépéseit megütközéssel fogadták Brüsszelben. Szinte általánossá vált az a vélemény, hogy Orbánék vezetésével Magyarország kisodródik Európából, s e percepció hatására Bukarestből is más szemmel kezdték nézni Budapestet” – magyarázta az Erdélyi Riportnak. Ennek ellenére Dâncu úgy látja, hogy a két ország kapcsolatai az Orbán-kormány első két évében, 2010-ben és 2011-ben sem voltak rosszak, a negatív fordulat az idei romániai helyhatósági választási kampány kezdetével esett egybe. „Ekkor hangzottak el az első, Bukarestet bíráló megjegyzések Budapesten. Következett a magyar házelnök erdélyi látogatása a kampány kellős közepén, és ez már jelentősen terhelte a két ország viszonyát” – jelentette ki. Felvetésünkre a szociológus elismerte: a bukaresti kormányváltásnak is volt szerepe a román–magyar államközi kapcsolatok elhidegülésében. „Nem tekinthetünk el attól, hogy Romániában baloldali kormány került hatalomra. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az új bukaresti vezetők alkatilag másként viszonyultak a jobboldali budapesti kormányhoz” – vélekedett. Dâncu nem hinné, hogy Budapest és Bukarest viszonya egyhamar normalizálódni fog. „Ne feledjük, Romániában alig ért véget a kampány, máris újabb választások következnek. Nem hiszem, hogy ebben az évben a feszültségek csökkennének, ám azt sem gondolom, hogy a két ország viszonya teljesen elmérgesedne” – fogalmazott. Összegzésképpen leszögezte: a román–magyar viszony nem alapjaiban romlott meg. „Amit ezekben a hetekben, hónapokban látunk és látni fogunk, az csak tűzijáték. Zajos és látványos, de nincs végzetes hatása a két ország viszonyára” – jelentette ki. Magyari: manipulációk, provokációk Vasile Dâncuhoz hasonlóan Magyari Nándor László szociológus is úgy véli, hogy a két ország kapcsolatában a magyar kormányváltás hozott fordulatot. „Azóta nincsenek közös kormányülések. Ezzel Orbán elsősorban az akkor kormányon levő RMDSZ-nek küldött erős üzenetet arról, hogy nem ők a favoritok, más Erdély-politika következik, mint addig volt, a Fidesz új erdélyi magyar partnereket keres és hoz létre, akikkel együttműködjön” – mondta az Erdélyi Riportnak. A szociológus emlékeztetett: a román–magyar viszonyt a közös nemzetközi intézményrendszerhez (NATO, EU) tartozás határozza meg, nem a kampányban tapasztalható provokációk. „Olyan provokációk, amelyeket a magyar kormány, mellesleg egy nem kormánytag pártvezér, kihívóan arrogáns viselkedésének eltűrésével támogat” – jegyezte meg. A román kormány szerinte belpolitikai meggondolásokból, de a pozitív külföldi megítélés reményében is civilizáltabban kezeli a kérdést. Magyari „műbalhénak” tartja a két ország vezetői közötti üzenetváltásokat a romániai választási kampány ideje alatt. Szerinte a magyar kormányzat, illetve a román külpolitikai vezetés és a román államfő eltérő belpolitikai érdekei „szennyezik” az államközi viszonyt. „Közrejátszik ebben a magyar kormánypártoknak az erdélyi magyarság megosztását célzó, az egyik versengő felet preferáló magatartása, cinikus és alig leplezett kampányolása az MPP-EMNP oldalán, egyszóval a magyarországi pártok megváltozott Erdély-politikája” – tette hozzá. A szociológus Orbán Viktor és Traian Băsescu „voluntarista, kiszámíthatatlan politikai magatartásával”, kettős nyelvezetével magyarázza a vitákat. Szerinte sem Orbán, sem Băsescu nem képes államférfiként viselkedni, és a kormányközi kapcsolatokat a személyes viszonyaiknak rendelik alá. „Az egyik fél elnézi, sőt támogatja is, hogy az erdélyi magyar társadalmat és politikai mezőnyt szétdúlja a másik. Közben Orbán segédkezet nyújt Băsescunak a Ponta elleni belháborújában” – magyarázta. Ezért Magyari szerint a román–magyar viszony nem alapjaiban mérgezett, csak a manipuláció és provokáció teszi feszülté. „Megjavítható” – szögezte le. Erdélyi Riport (Nagyvárad) 2013. január 9.Magyari Nándor LászlóA SZŐCS ISTVÁN ÜGY Szekus bűz és Stockholm-szindróma (Az árulás olyan, mint egy vihar, archetipikus dimenziók – de van felelősség. Az áruló felelőssége, hogy vállalja az árulást. Apám nem vállalta. Esterházy Péter, Javított kiadás) Fontosnak tartom az üldözöttek és üldözők megkülönböztetését még akkor is, ha jól tudom, egyesek felváltva (vagy akár párhuzamosan – igen, a besúgókat is besúgták, feljelentették) voltak üldözöttek és üldözők. Talán éppen jókor robbant ki a legutóbbi “szekus-ügy” a rommagyar médiában, és aztán a Stefano Bottoni vitaindítója nyomán, az értelmiségi közokoskodásban is ahhoz, hogy közhaszna legyen, hiszen a politikában és a közéletben éppen egy “új kezdetnél” tartunk és jó lenne összegezni, értékelni és komolyan venni a “rendszerváltás bukását” és az értelmiség ebben viselt felelősségét. Márpedig egy ilyenfajta kijózanodás a szekusmúlthoz való viszonyunk tisztázása nélkül ismét tévútra vezethet, a sötét rengetegben való bolyongás egy újabb generációra is kiterjedhet, anélkül, hogy a miértekhez és a hogyanokhoz jottányit is közelebb kerülnénk. Hozzászólásomban én a leginkább két dolgot követek, egyfelől, hogy a. megpróbálom a magam módján értelmezni a szekusmúlt egynéhány, mondjuk úgy értelmiségi, a közélettel kapcsolatos vonatkozását, és másfelől b. kitágítva a horizontot, összekapcsolni a jelenségnél szélesebb társadalmi-közéleti kontextussal, mely viszont – legalábbis olvasatomban – nagyon is kapcsolódik a szekus-ügyhöz és bűzhöz egyaránt. Ja, és el ne feledjem, a végére hagytam néhány provokatív kérdést és kommentárt, már csak azért is, hogy az elvontabb és távolságtartóbb felvetéseim ne keveredjenek a konkrét kritikai megjegyzésekkel, és persze azért is, hogy fejtegetéseim nehogy puszta monológgá legyenek. (Aki személyes vallomást szeretne olvasni „üldöztetésemről”, illetve a témában elkövetett gyér kutatásaim eredményeiről, annak most csalódást fogok okozni, nem fogok erről módszeresen vagy történetmondásszerűen semmit szólni – work in progress.) Aktuális gondolatok a létezett szekuról és kiszolgálóiról Nincs az a tapasztalat vagy elméleti tudás, mely egyszer s mindenkorra meghatározhatná a Romániában létezett, szovjet mintára alapított kommunista politikai rendőrség célját, jellegét, sőt végső értelmét. Lehetetlen kifürkészni egy olyan totalitarista intézmény árnyalt és eligazító raison d’etre-jét (ha értelmes dologról beszélünk egyáltalán), mely több évtizeden át termelte ugyan a félelmet, a kollektív rettegést, de amely a ’89-es gyors változásokat követően hirtelen megszűnt (illetve sokak szerint csak átalakult). Mindenesetre a szekuritáté által épített piramis, hál’istennek torzóban maradt, végkifejlete nem ismeretes. A szekuritáté olyanfajta totális intézmény volt, annak mindenféle működési és hierarchizált intézményi kultúrájával együtt, melyről a legelfogulatlanabb elemzők is csak azt mondják, hogy ez volt a kommunista párt és rezsim “felfegyverzett karja”, a legfőbb erőszakszervezet, vagy legalábbis az első a sok között (rendőrség, munkásőrség, stb.). Érdekes viták folynak arról, hogy például a párt parancsolt-e a szekunak vagy (legalábbis egyes helyzetekben) ez éppen fordítva történt, vagy hogy valójában a szervezetnek köszönhető-e, hogy a Ceausescu rendszer az utolsó volt Közép-Kelet-Európában, mely nem lépett a (mérsékelt vagy radikálisabb) szocialista reformok útjára, és bukásához véres harcok vezettek, vagy sem? Az viszont világos – és én csak erről a legutolsó szakaszról, a Ceausescu-rezsim szekujáról szólok most -, hogy az intézmény mindenben követte a pártvezér utasításait, a “kondukátor” hatalmának, a nacionál-kommunista diktatúrának a legfontosabb eszköze volt. A szeku olyan elnyomó szerv volt, mely nemcsak a jelenleg érvényes nemzetközi emberjogi szabályozások és előírásoknak nem felelne meg, hanem a legtöbbször a létezett szocialista rendszerben érvényben levő alkotmányos és egyéb törvényes előírásoknak sem. Aki a szekuval együttműködött – akár belsősként, akár külsősként, akár jól megfizetett pribékként, akár részmunkaidőben kis pénzért, jelentéktelen besúgóként, akár ingyenes, hazafias elkötelezettségből, meggyőződéses kommunistaként, vagy megzsaroltsága, megfenyegetettsége okán, stb. – az a rendszer kiszolgálója, fenntartója és újratermelője, az elnyomó hatalom cinkosa volt. Különbséget kell tenni a részvétel mélysége és praktikus vonatkozásai alapján a szekuval közreműködők között, hiszen nem mind voltak egyformák, sem morális, sem semmilyen más szempontból, de mindannyian láncszemek voltak, kisebb-nagyobb fontosabb vagy kevésbé fontos fogaskerekei, vagy transzmissziós szíjjai, a nacionál-kommunista rendszernek. Ezért demarkációs vonalat kell(ene) húznunk köztük és az üldözöttek – legyenek azok egyszerű megfigyeltek, igazi disszidensek, el nem kötelezettek, ésatöbbi, ésatöbbi – között. Fontosnak tartom az üldözöttek és üldözők megkülönböztetését még akkor is, ha jól tudom, egyesek felváltva (vagy akár párhuzamosan – igen, a besúgókat is besúgták, feljelentették miegymás!) voltak üldözöttek és üldözők, vagy megfordítva, üldözöttekből lettek jelentők, stb. Ha a különbségtételt elmulasztjuk, ha a demarkációs vonalat felfüggesztjük, értelmetlenné válik a szekuról való bármilyen fajta narratíva, felesleges időfecsérlés a besúgó-vita, de biztosan elmarad a “megtisztulás” is. Természetesen helye van és értelmes minden olyan elemzés, árnyalás, adat- és információgyűjtés-, és közlés, és végül nyilvános értelmezés, mely segít világosabbá tenni a jelenséget. De hangsúlyoznám, hogy csak akkor, ha az üldözötteket üldözötteknek, az üldözőket pedig akként nevezzük meg (és ez milyen jól klappol a formállogika arisztotelészi tételére, nemde?). Ugyanezen ráció révén különbséget kell(ene) tennünk a leleplezett együttműködők (ismét csak bármelyik intézményes részvételi formáról legyen szó) és az őket leleplező áldozatok között, minden összemosás nemcsak morálisan megengedhetetlen, de a formállogika szabályainak felfüggesztését eredményezi: téves ítélet. Mielőtt kiterjeszteném a kontextust, hadd szóljak a rommagyarság és a szeku kapcsolatának felettébb speciális vagy legalábbis partikuláris voltáról. Úgy vélem, Katherin Verdery (Lásd. Katherine Verdery, National Ideology under Socialism: Idenity and Cultural Politics in Ceauşescu's Romania, University of California Press, 1991.) a cseusiszta rendszer leglényegesebb elemét, ha úgy tetszik központi magját (hard core) ragadta meg, bemutatván, hogy a már akkor is anakronisztikus kommunista és a nacionalista eszmék és indulatok hogyan, és mennyire sikeresen fonódtak össze a cseusizmusban. Ebből pedig egyenesen következett a nacionalizmus-ellenes, vagy nem román nacionalizmust fenntartó, stb. “elemek” kíméletlen üldözése, a “magyar anyanyelvű román állampolgárok”-kal szembeni alapvető bizalmatlanság, a rommagyar értelmiség fokozott üldöztetése és változatos eszközökkel való kivéreztetése. Ez a szándék világosan megmutatkozott abban, hogy a szekun belül külön ügyosztály foglalkozott az ”irredenta, sovén és magyar nacionalista” kérdéskörrel, és az is logikusnak látszik, hogy szinte minden rommagyar értelmiségi “megfigyelt” vagy üldözött volt, vagy besúgó, vagy eltérő időpontokban, vagy párhuzamosan mindkettő. Rommagyarnak, meg pláne értelmiséginek lenni különösen nagy kitettséget jelentett a szekus-kapcsolatok létrejöttére, elsősorban az üldöztetésre, megfélemlítésre, rettegésben tartásra, stb., de persze az informátorrá válásra is, hogy cinikusan fogalmazzak, égető nagy igény volt ezen az oldalon is a “jó”, “megbízható”, hálózati emberekre. b. Értelmiségi zombijaink A tágabb összefüggéseket keresve, amelyekben a szekus-jelenség értelmezhető, sőt ami azzal kecsegtet, hogy megértsük, miért is fontos erről gondolkodni vagy vitázni manapság, abból érdemes kiindulni, hogy a létezett szocializmusok kudarcának társadalmi oka mindenekelőtt az volt, hogy bizalmatlanságra, félelemre és általános fenyegetettségre, és a legkevésbé sem a bizalomra épültek. Ez a jelleg, nagyon rövid szakaszoktól eltekintve, végigkísérte a rendszer történelmét, és ebben az összefüggésben a szovjet típusú elnyomó szervek legfőbb hivatása a közbizalom, sőt a magánéleti bizalom minden áron és válogatatlan eszközökkel való felszámolása volt. Nem tudhatjuk, hogy a cseusiszta terror végül hová vezetett volna, szerencsénkre a végkifejlet előtt kimúlt, ezért a szeku intézményi története is egy vége nincs történet. Azt hiszem, hogy a legtöbb megfigyelési és üldözési dosszié végül sehova nem vezetett, viszonylag keveseket hurcoltak meg, a kiterjedt besúgói, informátori, tartótiszti hálózat kiterjedtségéhez képest, mint ahogy az “igazi” disszidens is kevés volt. Társadalmi léptékben viszont a szeku áldatlan tevékenységének köszönhetően példátlanul elmélyült és kiterjedt a személyes, és különösképpen a közéleti bizalmatlanság. Csak sejtéseink és esetleg vitáink vannak arról, hogy a volt szeku tényleg felszámolódott, vagy “tovább él”, intézményileg átalakulva, de mentalitásában ugyanúgy, vagy esetleg hálózatai a jelenleg működő gazdasági és politikai korrupciós hálózatokká metamorfozálódtak, stb. Ez utóbbi jelenség részben megmagyarázza, hogy milyen óriási ellenállás alakult ki a szeku és szekusok leleplezésével szemben, hogy mennyire elhúzódott a lusztrációs szabályozás, hogy későn indult az átvilágító bizottság, és továbbra is átláthatatlanok az adatlehívási eljárások, hiányosak a mappák, kampányszerűek és célzatosak a leleplezések, hallatlanul nehézkesek és hosszantartók az “igazolási” procedúrák, stb., stb. És igaz lehet az is, hogy a leleplezést az önmagát túlélt szekus struktúrákkal, az átvett (resapált) szekustisztekkel és a hivatásos besúgókkal kellett volna kezdeni, de persze a védettséget éppen ők élvezik, ha másként nem, hát gazdasági hatalmuknál fogva. Az viszont meglehetősen világos, hogy a közbizalom szintje társadalmunkban hallatlanul alacsony, a bonyolult és sokszintű bizalmatlanság a posztszocialista társadalom, azaz a rendszerváltás bukásának egyik központi előidézője, másfelől pedig a kudarc biztos markere. A szekusok (ide értek ismét minden rendű és rangút) leleplezése, módszereik feltárása pedig éppen azért korparancs, mert enélkül egy helyben topogunk a közbizalom visszaépítésével. Van a kérdésnek újfent egy rommagyar értelmiségi vonatkozása. Úgy tűnik, hogy a leleplezésekkel szembeni ellenállás és a leleplezők időről-időre való aposztrofálása (üldözött és üldöző összetévesztése), csak szűkebb, pszichológiai értelemben kollektív Stockholm-szindróma. Ha csak a túszejtővel való nehezen magyarázható szolidaritási pszichózisról lenne szó, ezt poszttraumatikus kezeléssel már kezelni lehetett volna. De van itt egy másik vonatkozás is, a jelenség szociológiai értelemben azzal függ össze, hogy társadalmunk megmaradt úgynevezett “státus társadalomnak”, különösen az értelmiségi osztályunk hordozza és őrzi ezt a jelleget. Teszi ezt azon az áron is, hogy minduntalan elvtelen szerecsenmosdatásra kényszerül, amikor “köztiszteletnek örvendő” volt besúgókat védelmez. Erre utal – meglátásom szerint – Könczei Csongor cikkében, amikor a “senkik” és “valakik” metaforával illeti az értelmiségi szcéna résztvevőit, de ezt próbálja leírni a “fent” és “lent” jelzővel illethető társadalomra tett javaslat, melyet még a nyolcvanas években alkalmazott az akkori csíkszeredai “antropológus csoport” és amelyet Bíró A. Zoltán máig hangsúlyoz (Lásd. KAM, Közösség és társadalmi környezet, Janus, 1990, VII.). A leleplezés ellenesek (már akiknek nincs félnivalója, vagy nem az utódhálózatok tagjai) valójában nem az egyes informátorokat, vagy más kollaboránsokat, vagy azok tetteit védik, hanem azt a feudális rendet, melyet egyedül elfogadhatónak tartanak, a társadalomnak a “valakikre” és a “senkikre” történő eredendő elosztását, annak újratermelését végzik. Jó húsz éve ezt Konrád és Szelényi tárgyilagosan úgy fogalmazták meg, hogy nálunk a mainstream “értelmiség társadalmi és politikai jellege ‘etatista’ vagy ‘káder’ maradt” (Konrád György-Szelényi Iván, Értelmiség és dominancia a posztkommunista társadalmakban, Politikatudományi Szemle 1992). Azt hiszem, a további elemzést és a vita keretét ebben az irányban kellene és lehetséges bővíteni, az értelmiség és a rommagyar társadalom posztkolonialista típusú kölcsönös zombifikációját lenne célszerű megállítani. Mbembe az ilyen jellegű zombifikációval a posztkoloniális társadalmakat jellemzi, mondván, hogy a hatalmasok és a kiszolgáltatottak az állami kényszer folytán kénytelenek egyazon élettéren osztozni, egymást kölcsönösen elfogadni, mert nincs más választás. Ebben a megkettőzöttségben és kényszerű összezártságban végül mind a felsőbbség (a „valakik” osztálya) mind az alattvalók (a „senkik”) kölcsönösen tehetetlenné válnak, zombifikálódnak, és hozzájárulnak az általános tehetetlenség és bizalmatlanság fenntartásához, illetve újratermeléséhez. Sem a főnökségnek, sem az alattvalóknak nincs önálló akarata, csak a kölcsönös zombifikáció aktorai (Mbembe Achille, On the Postcolony, Berkeley UP, 2001). A mi kis rommgyar társadalmunk, a maga egyre fokozódó bezártságával és marginalizálódásával, ilyen kényszerű és kölcsönös zombifikáció szcénájává válhat. A leleplezésellenesség, illetve a szelektív leleplezés hívei, (már akiknek nincs félnivalója, vagy nem az utódhálózatok tagjai), az említett “káder” értelmiségi éthosz hordozói (a megszólalók közül Dávid Gyula, de ilyesmit olvasok ki a szép emlékű Gyimesi Éva vonatkozó könyvéből, és besúgók nevének nyilvánosságra nem hozatala gesztusából is) (Gyimesi Éva, Szem a láncban. Bevezetés a szekusdossziék hermeneutikájába, Komp-Press, Kvár, 2009.), státusvédők, (osztály)privilégiumaik védelmezői, csoda-e ha nem értenek szót a már úgy-ahogy polgárosult társadalmi közeggel, vagy különösen az új generációval? (De)konstruktív provokációk Ami a szekusmúlt feldolgozását és nyilvánosságra hozását illeti, messzemenően Könczei Csilla módszerével és szövegeivel értek egyet. Meglehet nincs itt az ideje (mert elhalasztottuk, elszalasztottuk a rendszerváltás pillanatában megtenni) a “hermeneutikai elemzésnek” és az ügy lezárásának, de az önmagunkkal való társadalmi léptékű szembenézésnek mindenkor ideje van. A jelenség bonyolultsága valóban elrettentheti az embert a róla való beszélésről, hiszen attól tarthat, hogy figyelmetlenségből, mert nincs elég adata, vagy mert olyan területre lép, mely leginkább mozgóhomokra emlékeztet, stb. esetleg jogos érzékenységeket sért. De azért az is világos kell(ene) legyen, hogy nincs morális felmentés azoknak, akik mások meghurcoltatásához, kiszolgáltatottságához, üldöztetéséhez, stb. hozzájárultak. Akik azt mondják, hogy a leleplezők a szekus módszerek és célkitűzések “beteljesítői”, nemcsak tárgyi tévedésben vannak, hanem morális értelemben nullák (hogy erősebb, de indokolt kifejezést ne használjak), aki magánbeszélgetésben azt mondja “igen, besúgtam, jelentettem, de ezt nyilvánosan nem vállalom”, az hitvány, semmirekellő ember, és nem lehet ”egyébiránt köztiszteletnek örvendő” személy. Az apja bűneit megváltani szándékozó Szőcs Géza cinikus megjegyzése apja jelentéseinek paródiába illő jellegéről és általában arrogáns és úrhatnám allűrjei az apai “káder” arisztokrata gesztusok és magatartás folytatása, kereshetnénk itt megbánást naphosszat. Akik pedig a múltbeli státuszok, az értelmiségiek feudumának érdekében ellenzik a leleplezéseket és a pellengérre állítást, jól gondolják meg, mit tesznek. Mert egyébiránt ők is azt fájlalják, hogy nincsenek igazi pozitív példaképek társadalmunkban, vajon a volt ügynökök, minden rangú és rendű besúgók, jelentők, tisztek és szekus tevékenységben az üldözők kollaboránsaiként érintettek, lehetnek példaképek? A némelykor spontán, máskor céltudatos (ön)felmentő élettörténetekből nem áll össze történelem, a szekusmúlt történelme sem. Történelem csak történetírás útján keletkezik, történészre van szükség tehát, ki megírja a történelmet. Természetes követelmény az árnyalt, mérlegelő, lehetőség szerint minden információt ellenőrző és körültekintő feldolgozása a közelmúltnak, és ezen belül a szekusmúltnak is, az erkölcsi értelemben is működő józan eszünket azért nem hagyhatjuk szunnyadni a dossziék fölött. Aki Stockholm-szindrómában szenved, azt kezelni kell, aki érdekelt, és azért ferdít, elhallgat és manipulál, azt pedig le kell leplezni, mi másra építhetnénk közbizalmat, még a teljes zombifikáció előtt? Kolozsvár, 2013. január 7. Transindex.ro, 2013. január 31.Miért „székelykedik” a háromszéki RMDSZ?Az RMDSZ háromszéki szervezete személyes szálakon is a Fideszhez köthető, ilyen értelemben egyre inkább sziget a szövetségen belül – jelentette ki a Népszabadságban csütörtökön megjelent interjúban Magyari Nándor László szociológus. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem szociológia tanszékének adjunktusa szerint ez a magyarázata annak, hogy az RMDSZ Kovászna megyei politikusai elutasítják az MSZP székelyföldi jelenlétét, ellentmondva ezzel a szövetség országos vezetőségének. A RMDSZ Szabadelvű Kör platformja alelnöki tisztségét is betöltő szociológus megállapítja: a háromszéki szervezet két vezetője, Tamás Sándor megyei és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi elnök kettős játékot játszik. „Miután erős pozíciókat építettek ki maguknak, elsősorban az államelnökkel és a Băsescu-párt befolyásos vezetőivel ápolt jó kapcsolatok révén, igyekeznek maguk alá gyűrni a >>gyengekezű<< központi vezetést. Népnemzeti retorikában és szimbolikus politikai attitűdökben jobbra húznak, sőt olykor jobbról próbálják előzni a Fidesz-nyúlvány populista formációit” – magyarázta Magyari Nándor László. Mindezzel összefüggésben az elemző úgy vélekedik, a zárt székelyföldi közösség mentálisan is egyre zárkózottabb lesz, ami intoleranciát eredményez. „Az elmúlt jó húsz esztendőben >>beültetett<< jobboldaliság olyan gondolkodásbeli paneleket hozott létre és erősített meg, amelyeknek előterében az intolerancia minden formája virágzik. Ebben benne van az úgynevezett kommunistaellenesség, a populista nagyotmondás az autonómiáról, sőt a >>rendkívüliség<< és a kiválasztottság mítosza is. Az örökös sündisznóállás, amibe a székelyföldi helyi elitek hangadói merevedtek (tisztelet a kivételnek), kirekesztő mindenfajta mássággal szemben” – fogalmazott Magyari Nádor László. Antal Árpád: autonomisták vagyunk Antal Árpád értetlenkedve fogadta és elutasította a szociológus kijelentéseit. A maszol.ro-nak elismerte, hogy személyes kapcsolatok is fűzik a Fideszhez, ám nem lát semmiféle kettős játékot abban, hogy az MSZP-látogatás kapcsán Tamás Sándorral együtt azt hangoztatták, amit eddig is: a szocialisták nemzetpolitikáját Székelyföldről nehéz pozitívan értékelni. „Ugyanakkor azt is mondtuk, hogy fel van dobva a labda az MSZP-nek. Mi azt várjuk a szocialistáktól, hogy bizonyítsák be: tényleg változtatattak a nemzetpolitikájukon. Szólíttassák meg és állítsák mellénk az európai baloldali szövetségeseiket az ügyeinkben” – mondta Sepsiszentgyörgy polgármestere. Antal megjegyezte, fenntartásai vannak a jelenlegi magyarországi kormányzat nemzetpolitikájával szemben is. „Nem értékelem pozitívan azt, hogy a legnagyobb magyar gazdasági szereplők Romániában, az OTP és a MOL székhelyei Bukarestben, és nem Székelyföldön vannak” – jelentette ki. A politikus elutasította azt a feltételezést, hogy a háromszéki RMDSZ „maga alá gyűrné” az országos vezetőséget. „Mi Kelemen Hunor szövetségi elnökkel egy csapatban játszunk, nem akarjuk magunk alá gyűrni, és nem is tudnánk ezt megtenni” – fogalmazott Antal. A háromszéki RMDSZ vezetői Magyari által jobbosnak nevezett retorikájáról és szimbolikus politikai attitűdjéről a polgármester kijelentette: „Mi autonomisták vagyunk, ezt mindig is vállaltunk. Ebben sem látom a kettősséget, hiszen az autonómia szerepel az RMDSZ programjában, mi ezt a programot akarjuk megvalósítani Háromszéken”. Hozzátette, az RMDSZ sokszínű szervezet, vannak, akik a magyarországi pártok egyik részével, mások a másik részével szimpatizálnak. „A Bihar megyeiekről szokták mondani, hogy az MSZP-hez közel állnak, Eckstein-Kovács Péter és Magyari Nándor László a valamikori SZDSZ-hez állt közel, és ez teljesen rendben van” – szögezte le. Antal azzal sem ért egyet, hogy a székelyföldi közösség zártabb, mint régebb volt, vagy egyre zártabb lenne. „Tény, hogy jellemző a székelységre a zártság. Ez normális, hiszen egy nagy román tengerben élünk, ha nem zárunk össze valamilyen formában, nem tudunk megmaradni” – állapította meg. Másfelől hangsúlyozta, nem tartozik azok közé, akik fenntartják, hogy a székelyeknek nem kell megtanulniuk az ország nyelvét. „Tamás Sándorral ott voltunk a parlamentben, senki nem szégyenkezett, amikor románul beszéltünk. Folyamatosan azt mondjuk mindenkinek, hogy igen, minden székelyföldi gyereknek tisztességesen meg kell tanulnia románul” – fogalmazott a politikus. Szerinte a háromszéki RMDSZ vezetőinek „székelykedései” (az autonómiatüntetéseken való részvétel, a székelytábla és a székelyzászló kitűzése) nem az intolerancia jelei. „Az, hogy kiállunk a székely szimbólumok mellett, nem jelent intoleranciát. Mi a saját érdekeink mellett állunk ki, a saját régiónk mellett, mert ez a mi szülőföldünk, ezzel mi nem bántunk senkit” – jelentette ki. Arra a felvetésünkre, hogy Sepsiszentgyörgyön a „székelykedős” hangulatban ismeretlenek megrongáltak egy román zászlót, Antal Árpád leszögezte: a zászlóhasogatás nem biztos, hogy hasogatás volt. „A zászló ki volt feszítve, lehet, magától szakadt el. Ki fog derülni, mert hat kamera van a környéken” – jegyezte meg. Emlékeztetett arra, hogy Tamás Sándorral együtt többször hangoztatták: elítélik a nemzeti szimbólumok minden fajta rongálását, függetlenül attól, hogy melyik nemzet szimbólumaikról van szó. Cseke Péter Tamás Maszol.ro, 2013. február 4.Tolerancia mint megalkuvásA külhoni magyarsággal kapcsolatos kérdésekben mindig némi fenntartással kell kezelni, amit a Népszabadság ír – ismerjük a „történelmi” okokat. Most sem tennék másképp: a „bukaresti” Szőcs Levente a kolozsvári Magyari Nándor László szociológust kérdezte a „székelyföldi politikai mentalitásról”. A Burjánzik az intolerancia című írás a világhálós kiadásban (Nol.hu) épp csütörtökön jelent meg. Bár egyáltalán értékelendő, hogy a Népszabadság hajlandó leírni azt a kifejezést, hogy Székelyföld, a címadásban is tetten érhető tendenciózus következtetést azért jócskán vitathatónak érzem. Az MSZP-vezérkar közelmúltbeli kolozsvári látogatása kapcsán például azt mondja Magyari Nándor László: az RMDSZ egy hibrid vezetésű párt lett, azaz ötvöződik benne a karizmatikus, „fideszes” modell, amelyben a „főnöknek mindig igaza van”, illetve a „racionális”, „demokratikus” modell, amelyben mindenki tartja magát a belső döntési mechanizmusokhoz. A szociológus szerint ezzel magyarázható, hogy míg Markóék Kolozsváron Mesterházyékkal tárgyalnak, székelyföldi RMDSZ-esek az MSZP itteni jelenlétét is kifogásolják. Ugyanis, s most megpróbálom egyszerűsíteni a magyarázatot, az RMDSZ-es központ a kormányból való kipottyanás után elveszítette az ellenőrzést a területek felett, a „helyi hatalom erős emberei egyre inkább a pártközpont fölé kerekednek”. Háromszéken például az ottani „karizmatikus” pártvezetők az RMDSZ-en belüli „szigetté” váltak azzal, hogy nyíltan hangoztatják Fidesz-közeliségüket, jobboldaliságukat, s nem egyszer „jobbról előzik” a „Fidesz nyúlvány populista formációit”. Félretéve azt a tényt, hogy az állítólag a hatalomból kipottyant RMDSZ mégiscsak helyet kapott a kormány hátsó kamrájában, nézzük, hogy Magyari szerint miért annyira jobboldaliak a székelyföldiek. „Egy egyre zártabb közösség, amilyen a székelyföldi, mentálisan is egyre zárkózottabb lesz. Az elmúlt jó húsz esztendőben »beültetett« jobboldaliság olyan gondolkodásbeli paneleket hozott létre és erősített meg, amelyeknek előterében az intolerancia minden formája virágzik. (...) Az örökös sündisznóállás, amibe a székelyföldi helyi elitek hangadói merevedtek (tisztelet a kivételnek), kirekesztő mindenfajta mássággal szemben” – fejtegeti Magyari. Néha az olyan hipotéziseknek, amelyek több, egyenként is igencsak vitatható állításra támaszkodnak, elég egyetlen lábát kiütni, s összeomlanak, mint egy kártyavár. Valóban el kell hinnünk azt, hogy a székelyföldiek azért jobboldaliak, mert zárkózottak, s azért intoleránsak is? A Markó-féle vonal meg demokratikusabbá és toleránsabbá válik azzal, hogy a Székelyföldön nemzetárulóként nyilvántartott szocialistákkal hajlandó leülni tárgyalni, egyezséget kötni, s ezzel az MSZP-t megpróbálja Erdélyben legitimálni? A másik bajom ezzel az elmélettel, hogy ismét a „haladottabb szellemiségű, kulturált, toleráns” Kolozsvár versus az „elmaradottabb, konzervatívabb, intoleráns” Székelyföld kommunikációs sablont vélem felfedezni benne, amelybe hanyagul elmerülve, közben a román többségbe lassan beleolvadva a kolozsvári, marosvásárhelyi értelmiségiek még mindig hajlamosak lenézni Székelyföldet és a székelyföldieket. Mintha az MSZP-sek kolozsvári felvonulásán nem fogadták volna őket ugyanúgy a tiltakozók, mintha Csíkba vagy Udvarhelyre tették volna be a lábukat. A „tolerancia hívei” aztán persze rendőri segítséggel csak azokat az embereket engedték be a „nyilvános fórumra”, akiket ők jónak láttak, s akikre az RMDSZ-es szervezők rámutattak: az ellenvéleményekre, úgy tűnik, nem voltak kíváncsiak. De még így is volt incidens: az általunk oly „szeretett” MSZP-s vezéralak, Szanyi Tibor a fórumon elhangzottakat időnként kommentáló idős férfinak egy adott pillanatban odavetette, hogy „leverem a fejed, te takony!” (Krónika, 2013. január 23.). Később a képviselő a Facebookon „zsigeri barmoknak” nevezte a kolozsvári tiltakozókat, a bejegyzését kommentálókat pedig folyamatosan sértegette, sőt egyiküket felszólította: „Most már eleget verted itt a taknyodat, úgyhogy bátran eldugulhatsz”. Ez az a „toleráns” MSZP, amiről a „szakértő” újabb jól hangzó, de a valósággal köszönőviszonyban sem levő sablont elsütve úgy vélekedik, hogy „a jelenleginél (kormánynál – szerk. megj.) sokkal korrektebb és átláthatóbb támogatáspolitikát folytatott a határon túl, sokkal érzékenyebb volt a politikai autonómiájukra”. Átláthatóbb támogatáspolitika? Kinek? Az RMDSZ-elitnek? Politikai autonómia tisztelete? Hogyan? A külhoniak magyarságának megtagadásával? Ha a „tolerancia” szoclib értelmezésben azt jelenti, hogy „megalkuvás”, „nemzetárulás”, „beolvadás”, „gerinctelenség”, „tiszteletlenség”, akkor a székelyek, remélem, még jó ideig nem kérnek belőle. Rédai Attila Székelyhon.ro, 2013. február 19.Bizony gyűlöletbeszéd volt!A legkevésbé a személyes érintettség okán, inkább erdélyiként tartom fontosnak reagálni Benkő Levente Erdélyiségem természetrajza – erdélyi természetem rajza című írására, amelyben úgymond helyre teszi az Orcátlan senkiházik című Krónika-cikke kapcsán megfogalmazott kritikákat. Kezdeném mindjárt a végével. A konklúzió megfogalmazása előtt Benkő Levente szakmaiatlansággal vádolja a bírálóit, konkrétan Szabó Emesét, az Erdély TV műsorvezetőjét és a Sajtóprés című műsor 2013. január 30-i meghívottait. Alaptalanul! Azt írja: „(...) furcsa televíziós műsor az, amelyben úgy kérnek számon sajtóetikát, hangvételt, miegyebet, hogy az érintett fél nincs jelen, meghívást, de még egy telefonhívást sem kap. Pedig a korlátlan távközlési eszközök századában volnánk, nem abban a középkorban és nem azokban a diktatúrákban, amikor az eretnekeknek, illetve a kirakatperek vádlottjainak is megadatott, hogy ítészeik elé álljanak a kérdésekre adandó válaszok, netán az utolsó szó okán-jogán." Benkő Levente az egyik fontos sajtóetikai elv, az audiatur et altera pars be nem tartását hiányolja, látszólag helyesen. Hallgattassék meg a másik fél is! – mondja az elv. Az ám, de miképpen kifogásolhatja Benkő Levente, hogy nem hallgatták meg a véleményét, amikor éppen a véleményéről mondtak – véleményt? Nem ítéletet, hanem véleményt. A kettőt Benkő Levente sem téveszti össze, gondolom, vagy ha mégis, akkor szándékosan teszi. Vélhetőleg ugyanazért, amiért belekeverte a „kirakatpereket"; értse a nyájas olvasó, hogy itt bizony alaptalan vádaskodás folyik. Még egy szakmai kérdés. Benkő Levente tévesen használja birtokos személyraggal a vezércikk szót. Így: „vezércikkem". Nem árt tisztázni, hogy a vezércikk nem a szerzőé. A cikkben megfogalmazott vélemény a szerkesztőségé, hiába sugallja Benkő Levente, hogy „nem rendelésre, nem fizetség ellenében (fogalmaztam keményen), hanem egyedül és saját akaratomból". Visszatérve. A szerző, bár határozottan cáfolja, igenis mosakodik. Elismeri, hogy „keményen" fogalmazott, és azzal védekezik, hogy szándékosan tette, mert „felháborító a mindenkori magyar (baloldali, balliberális) kormányoknak a (...) magatartása, nemzetpolitikai hitvallása". Most tekintsünk el attól, hogy a január 17-i cikkben még azért nevezte „idegen szívű, magyarul beszélő sejttömegnek" a baloldalt, mert „a szavak szintjén is vékonyan, az érdembeli, komoly tettek szintjén pedig soha nem vállalta fel a Magyarország mai határain kívül élő magyarságot." A lényeg a lényeg: emberünk elégedetlen a baloldallal. Annyira, hogy „felhorgad" benne a gyűlöletbeszéd?! Én nem mennék olyan messze az idegenszívű értelmezésében, mint Ágoston Hugó; biztos vagyok benne, hogy a Krónika legtöbb olvasója sem ment. Abban is biztos vagyok, hogy a legtöbben arra gondoltak a cikket olvasva: a baloldali idegenszívű, tehát nem magyar. Erre egyébként Benkő Levente is célozgat apológiájában: „(...) a garast pedig – ha nem tűnik nagyképűségnek, netán jobboldali elhajlásnak – az én magyar népem mellett tettem és teszem le mindenkor". Értsd: mások nem a magyar nép mellett teszik le a garast. Másutt azt írja: „erdélyi–romániai magyar sorstársaim újbóli és durva arculcsapásaként veszem az MSZP elnökének erdélyi jelenlétét s vele együtt a nemzetpolitika aktuális kérdéseiről tartott előadását". Majd zárójelben hozzáteszi: „legalább egyszer látnám-hallanám már magyar politikustól ezt a szép szót: időszerű". Értsd: milyen magyar az, aki nem használ olyan szép magyar szavakat, mint az időszerű? A Krónika tehát nem azzal érdemelte ki a kritikát, mert nem fogadta tárt karokkal az MSZP-t (ahogy azt egy másik Krónika-vezércikk érzékelteti), hanem azért, mert igenis kirekesztő, igenis intoleranciára ösztönöz: „Amúgy semmi gond nem lenne azzal, hogy a Magyar Szocialista Párt valamely tisztségviselője, netán országgyűlési képviselője Erdélybe látogat. (...) Csakhogy..." Értsd: „gond van azzal, ha a Magyar Szocialista Párt valamely tisztségviselője, netán országgyűlési képviselője Erdélybe látogat". (Egyébként a hivatkozott cikkben hiába tettek erőszakot a magyar nyelven, nem tudták rásütni Magyari Nándorra a bélyegsütést. Erre azért is fontosnak tartom kitérni, mert jó alkalom az összehasonlításra. Hol van ebben az interjúban egyetlen kirekesztő vagy gyűlöletkeltő mondat, szó, kifejezés?) Egy írás attól válik gyűlöletbeszéddé, hogy gyűlöletet szít. Ezt a feltételt pedig a Benkő Levente írása messzemenően teljesíti. Olyan bélyegeket használ, amelyek semmit sem jelentenek. Nem előzményük nincs, az van bőségesen, hanem tartalmuk nincs. Mint a pörgettyű: a madzagot már régen elrántották, de a giroszkóp még mindig eszeveszetten forog. Ki tudja például, mivel rontott rá az MSZP a nemzetére? Talán maga Tőkés László sem tudja, aki pedig heti rendszerességgel használja ezeket a kifejezéseket a közleményeiben. Nem beszélve arról, hogy a hazaárulónak, a gazembernek stb. soha nem volt „igazi" tartalma. Több olyan Fidesz-szavazót ismerek, aki nem tudja megmondani, miért áruló, gazember stb. Gyurcsány, de percekig képes sorolni ilyen jelzőket. Benkő Levente cikkében is bőven találni ezekből: gátlástalan, ocsmány, áruló, nemzettagadó, senkiházi orcátlan... Azért is tartottam fontosnak reagálni, mert akadhat olvasó, aki esetleg azt hiszi, hogy az erdélyiség olyasmi, amiről Benkő Levente értekezik; hogy az erdélyiségbe belefér, amit Benkő Levente megpróbál belefértetni. Holott az Orcátlan senkiházik nem az „erdélyi természet rajza", hanem bizony mindközönségesen gyűlöletbeszéd volt! Szőcs Levente Maszol.ro, 2013. február 20.Tiltakozó aláírásgyűjtés Szász ellenA Kárpát-medencei Képviselők Fórumának (KMKF) zárt ajtók mögött tartott pénteki üléséről naponta szivárognak ki információk. Az Országházra ez alkalommal kitűzött székely zászló a magyar-román államközi viszonyt feszítette pattanásig. Az erdélyi magyar közhangulatot viszont azt háborította fel leginkább, hogy a tavaly ősszel bejelentett Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője, Szász Jenő a nemzetstratégia céljai között a szórványban élő magyarok irányított kitelepítésének gondolatát is felvetette. A tiltakozó aláírásgyűjtés kezdeményezőjét, Magyari Nándor szociológust, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem tanárát kérdeztük. - Mi elleni tiltakozásképpen indította ezt az aláírásgyűjtést? Az intézetet, az elképzelést vagy a személyt kifogásolja? - A miért mögött kettős indíték van. Egyfelől úgy gondolom, hogy a szakmai tiltakozás a társadalomtudományos kutatásokért vállalt felelősség része kell hogy legyen. Megértem én sok kolléga hallgatását, hiszen a jelenlegi magyar kormányt valamelyest is ismerve a tiltakozás munkahelyek, kutatói állásokat és erőforrások megvonását vonhatja maga után, és ezért nem kockáztatnak. De meggyőződésem, hogy az a gesztus, amivel a miniszterelnök egy szakmán kívüli, kétes hírnevű, lényegében bukott erdélyi politikust, egyfajta - a társadalomkutatási területet felügyelő - komisszárnak nevezett ki, megalázó a szakmára nézve és nemcsak arra. A miniszterelnök egyszemélyes döntése olyan területet juttatott Szász felügyelete alá, amin egyébként érdemes kutatóintézetek, hiteles és a tudós közösség által elismert kutatók dolgoznak évtizedek óta, nemcsak Magyarországon, de határon túl is. Ráadásul nagyon nehéz anyagi körülmények között. Miközben a felsőoktatásból pénzeket vonnak ki, állásokat szüntetnek meg, egy kalandorra és az általa gründölni próbált áltudományos intézetre, kétes kimenetelű projektjei finanszírozására komoly költségvetési pénzeket fordít a kormányzat. A másik, ennél általánosabb vonatkozás, ami ellen a tiltakozás irányul az a mérhetetlen farizeizmus, vérlázító manipuláció, ami a mai magyar kormány "nemzetpolitikáját illeti", és amiről Szász Jenő - zárt ajtók mögött - szólt az KMKF ülésén. És itt nem csak arra a rossz emlékű és tarthatatlan "ötletre" gondolok, hogy "kontrollált területfeladás", vagy szórványkitelepítés (akár Magyarországra, akár a Székelyföldre), hanem arra is hogy például a könnyített honosítást is a "szülőföldön való megmaradás" eszközeként tüntetik fel. Ha a magyar kormányzat eldöntötte, hogy határonkívüli magyarokkal akarja pótolni a népességhiányt azt tegye nyíltan és átlátható módon, s ne áltasson bennünket a "szülőföldön való boldogulás maszlagjával", igaz hogy lehetőségeink korlátosak, de nem vagyunk hülyegyerekek. - Mit szeretne elérni: Szász leváltását, az intézet felállításának mellőzését, netalán gyakorlat módosítását? -Nem gondolom, hogy tiltakozásunk cselekvésre, az intézmény felállításának meggondolására, vagy Szász Jenő eltávolítására, és főként nem a nemzetpolitika megváltoztatására, fogja ösztönözni a kormányt. Nincsenek illúzióim. Viszont úgy vélem, hogy fontos megmutatnunk, nem manipulálhatnak demagóg szövegekkel, nem vagyunk megvezethetők sem a kormányzat sem bábja által. Eszünknél vagyunk még és pontosan látjuk, hogy ki és milyen módon próbál megvezetni. Legvérmesebb reményem - amennyiben sokan csatlakoznak az állásfoglaláshoz - az, hogy végre elindul határon kívül és határon belül egy nyilvános vita arról, hogy elfogadható-e az a "nemzetpolitika", mely a szórványmagyarság "feladását" , a kisebbségi magyarok tömeges Magyarországra való telepítését, vagy országhatárokon belüli, békés (netán erőszakos) áttelepítését tűzi ki célul. Számomra ez a politikai törekvés elfogadhatatlan és szemmel láthatóan mind a történeti tapasztalatra épülő józan ész, mind a európai szabványok ezzel ellentétes megoldásokat támogatnak. Meggyőződésem, hogy nagyon sokan egyetértenek velem, a felhívás pedig lehetőséget teremthet, hogy egy ilyen meg nem spórolható nyilvános vitába bekapcsolódjanak. A cáfolat cáfolata Vasárnap még cáfolta, hétfőn már elismerte a romániai magyar sajtónak Szász Jenő a Nemzetstratégiai Intézet felkért elnöke, hogy a zárt KMKF ülésen "kontrollált visszavonulás" és az "önkéntes területfoglalás" lehetőségéről beszélt a szórványközösségek megmaradásának alternatívájaként. A politikus azután ismerte el mindezt, miután az ülésről tiltakozásképpen kivonuló RMDSZ-es képviselő, Márton Árpád vállalta a sajtónyilvánosságot az ügyben. Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Toró T. Tibor hétfőn még azt mondta, az RMDSZ rosszindulatúan félreértelmezi Szász szavait, de tegnap Tőkés László sajtótitkára révén közölte: még elméleti lehetőségként sem ért egyet azzal, hogy a szórványmagyar közösségek számára a helyben maradás ösztönzése helyett a kitelepítés jelentené az alternatívát. Pártelnökként jön Budapestre Ponta Március 9-én, az MSZP meghívására Budapestre látogat Victor Ponta. A román kormányfő, aki egyben a Bukarestben kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, a magyar szocialisták évértékelő rendezvényére érkezik. Ezt maga jelentette be egy televíziós műsorban, amelyben a székelyzászló-ügy kapcsán kérdezték. Ez alkalommal Ponta hangsúlyozta, nem akar a politikai nyilatkozatok csapdájába esni, mert azzal csak "Orbán Viktor miniszterelnöknek és Németh Zsolt külügyi államtitkárnak szerezne örömet". Egy nappal korábban viszont kemény politikai nyilatkozatot tett a román miniszterelnök, amikor azt mondta, hogy szerinte semmilyen probléma nincs Románia és Magyarország között, csak a Fidesznek fűződik belpolitikai választási érdeke a székelyzászló-ügyhöz. "A Fideszt lényegében nem érdekli, mi történik Romániában, az sem, hogy mit tesz vagy nem tesz a romániai magyar közösség, őket az érdekli, hogy szavazatokat nyerjenek a magyarországi választásokon - mondta A budapesti látogatás kapcsán a román politikus úgy fogalmazott: "Március 9-én az MSZP meghívására Budapesten leszek, hogy arról beszéljünk: a magyar, a román, a szlovák és a szerb nép között nincs valódi probléma, annál is inkább, mert mindannyian európai polgárok vagyunk. Csak a szélsőséges és demagóg politika - és nem is a Fidesz a legszélsőségesebb, ott van nekik a Jobbik -, valójában az használja ezeket a hamis provokációkat". Információink szerint Victor Ponta nem miniszterelnökként, hanem pártelnökként érkezik hazánkba, programjában más találkozó nem szerepel. Ponta tavaly májustól Románia miniszterelnöke, a decemberi parlamenti választáson a mögötte álló Szociál-Liberális Unió kétharmados többséget szerzett. Orbán Viktor miniszterelnökkel még nem találkozott. A magyar kormányfő 2010-es hivatalba lépése óta csupán tusnádi magánprogramja keretében tárgyalt Traian Basescu államfővel, de Ponta elődjeivel - Emil Boc és Mihai Razvan Ungureanu néppárti miniszterelnökökkel - sem találkozott. Kabinetje a közös kormányülések gyakorlatát megszüntette, a román fél és az RMDSZ többszöri szorgalmazása ellenére. Visszavág a román parlament Noha több párt is kezdeményezte, hogy a román parlament fogadjon el nyilatkozatot a magyar Országházra kitűzött székely zászló miatt, a törvényhozók elvetették az ötletet. A képviselőház házbizottsága egyhangú, elvi döntést hozott arról, hogy a román parlament elé Románia valamennyi megyéjének zászlaját, így a székely lobogót is kitűzzék. A javaslat Valeriu Zgonea házelnöktől származott, aki így kívánt válaszolni Kövér László magyar házelnöknek. Nem egyszerre tűzik ki a lobogókat (Romániában 41 megye van), hanem naponta más megyéé kerül fel a román nemzeti lobogó mellé. Így két székely zászlót is kitűznek, a Hargita és a Kovászna megyéét. A Magyarországon székelyzászlóként használt lobogó Hargita megye hivatalos zászlója. Gál Mária / Népszava A tiltakozás támogatói ezt a facebook oldalt hozták létre. Tiltakozunk Szász Jenő és intézményének eszméi ellen ÁLLÁSFOGLALÁS A romániai magyar társadalomkutatók és tudósok értetlenséggel és megdöbbenéssel követik az úgynevezett Nemzetstratégiai Kutatóintézet és kinevezett vezetőjének ténykedését, melyről csak nagyon keveset lehet tudni, de ami tudható, az alapvetően sérti a társadalomkutatók deontológiai érzékenységét és végső soron hitelét rontja. Nem tartjuk szerencsésnek egy új kisebbségi kutatóintézet létrehozását, a meglevő magyarországi és határontúli kutatóintézetek mellett, vagy inkább fölött, különösen nem, amikor kinevezett vezetőjének, mint volt marginális politikusnak semmi köze nincs a társadalomkutatáshoz: politikai komisszár, aki viszont szokatlanul nagy pénzek fölött rendelkezik és zavaros, nem körvonalazott és tudományos értékkel nem bíró projekteket kezdeményez. Következésképpen, Szász Jenő, mint a legfelsőbb magyarországi politikai vezető pártfogoltja, valójában – akarva akaratlanul – kijelentéseivel, felelőtlen ötletelésével kinevezőjét minősíti, illetve neki a szóvivője. Tevékenysége a tudományos közösség szempontjai szerint nem értékelhető, ezért vele semmiféle közösséget nem vállalhatunk. A sajtóban legutóbb megjelent két megnyilvánulása – a Duna-tv interjú, melyben arról mond ítéletet, hogy a határontúli társadalmakban miről nincs tudás, és a kitelepítés egyfajta „gyöngyhalász-elv” szerinti megvalósításának felvázolt terve, melyet a KMKF ülésén, zárt ajtók mögött, ismertetett –, a szélesebb közönség, a határontúli magyar közvélemény felháborodását is kiváltotta. Javasoljuk, éppen ezért a még ki sem alakított intézet felállításának elnapolását, vezetője visszahívását és a rá szánt költségvetési összegek átirányítását a tudományos kutatóintézetek tevékenységének támogatására, nemcsak az anyaországban, hanem a határon túliak számára is. Meggyőződésünk, hogy tudományos kutatások révén megalapozott nemzetstratégia csak az elismert és legitim intézetek és kutatók munkája eredményeként alakítható ki, a politikai komisszárok, csak rontják mindnyájunk esélyeit. Magyari Nándor László Kvár, 2013 február 18. Mária Gál, Ferenc Gróf, Balint-Pataki József és még további 9 személy kedveli ezt. Népszava, 2013. május 3.A Nagy Benedek-ügyEgyre közelebb került 1994 decemberére az RMDSZ a brassói kongresszus által megszabott kétéves határidőhöz, ameddig meg kellett volna tenni azokat a létfontosságú, az autonómia irányában mutató önépítő lépéseket, amelyek nem ütköztek az etnokratikus román törvényi előírásokba. Az RMDSZ-t több alkalommal is érte az a jogos vád román részről, hogy nem hajlandó megmondani, mit is ért autonómia alatt, s csak játszik a szavakkal. E vád élét vette volna el, ha a III. kongresszus határozatainak megfelelően elfogadásra kerülnek az úgynevezett autonómiastatútumok, melyek jogszabályi nyelven fogalmazzák meg nemzeti közösségünk emancipációs közakaratát, szuverenitásunk követelt szintjét: a több szintű autonómia formájában megfogalmazódó önszerveződési igényünket. Az autonómiastatútumok előkészítése és elfogadtatása akár az SZKT-val, akár a következő kongresszussal, akár mindkettővel kizárólag a magyar politikai akarat függvénye volt, azon belül az RMDSZ vezetőségének elhatározottságától és következetességétől függött. Az RMDSZ vezetése viszont valamilyen oknál fogva nem tartotta eléggé fontosnak e dokumentumok véglegesítését, pedig akkor – s ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni – minden együtt volt ehhez. A balliberális ellenzéket „pacifikálták” az RMDSZ struktúráján belül elnyert pozíciók (a Kolozsvári Nyilatkozat ellen annak konszenzusos elfogadás után leghangosabbak ágálók közül Cs. Gyimesi Éva oktatási alelnök lett, Magyari Nándor László pedig önkormányzati alelnök), a sajtó, az egyházak, a civil szféra pedig egyöntetűen támogatta a hatalmas többséggel elfogadott brassói dokumentumokat. Hasonlóan fontos lett volna az erdélyi magyar nemzeti kataszter összeállítása, valamint az erdélyi magyarság saját „parlamentjének” megválasztása belső választásokon a kataszter választói névjegyzékként való működtetésével. Puccskísérlet E kulcsfontosságú stratégiai lépésekből semmi nem valósult meg azóta sem. Talán nem független ettől, hogy 1994 decemberében a brassói menetrend betartása mellett a leghangsúlyosabban kiálló, egyben a legmagasabb, tiszteletbeli elnöki pozíciót betöltő Tőkés László ellen példátlan támadást indított egy parlamenti képviselő, Nagy Benedek, akinek akcióját minden jel szerint a Markó-párti fősodor támogatta. Nagy Benedek 1994. december 20-án rövid röpiratot osztott szét képviselőtársai között, amelyben átvéve a román sajtó abszurd, azóta leleplezett rágalmát, Tőkés Lászlót szekus ügynökként tüntette fel, az „Ördög szolgájának”, „gátlástalan puhánynak”, „az igazságot elhallgatónak”, „hűtlen kezelőnek” nevezte, aki „fülelő lelkiismerettel” szolgálja embertársait. Nagy Benedeknek az adta az apropót a röpirat megírásához, hogy a magyar rádióban elhangzott egy olyan tudósítás, mely szerint Tőkés László elismerte volna együttműködését a Szekuritátéval, „mint mindenki más”. E nyilvánvaló rágalmat, amely mögött minden bizonnyal az MSZP-SZDSZ-es kriptokommunista hatalom titkosszolgálata állt, Nagy Benedek készségesen „elhitte”, s ahelyett, hogy az érintettel – s egyben elöljárójával – tisztázta volna a kérdést, akcióba lendült. A röpirat szövege alatt nem olvasható aláírás szerepelt, annak megfogalmazása pedig arra utalt, hogy szerzője aláírásokat kívánt gyűjteni a képviselőtársai között Tőkés László ellenében. Ezért talán nem indokolatlan Nagy Benedek akcióját puccskísérletnek nevezni. Kizárás és honorálás Borbély Imre Hargita megyei képviselő a szóban forgó frakcióülésen javasolta a probléma azonnali megtárgyalását és testületi elhatárolódást Nagy Benedektől. Tokay György frakcióvezető pozíciójával visszaélve azonban megakadályozta a politikai bomba azonnali hatástalanítását. Tőkés László néhány nappal később összehívta tanácsadó testületét, és úgy döntött, a nyilvánossághoz fordul. Markó Bélát 1994. december végén 29 magas rangú RMDSZ-tisztségviselő, zömmel képviselők és szenátorok, levélben szólították fel azonnali állásfoglalásra, Markó viszont kivárt, majd válságstábot – az RMDSZ Operatív Tanácsát – hívott össze az ügy megtárgyalására. Ezzel egyrészt azt sugallta, hogy válság van, másrészt időt adott arra, hogy a kognitív méreg minél mélyebbre hatoljon az erdélyi magyar társadalom tudatába, a tiszteletbeli elnök hitele minél jobban csorbuljon. Az Operatív Tanács az Etikai Bizottság elé utalta az ügyet. Az is szabályos összeesküvésre utal, hogy Tőkés az RMDSZ megalakulásának ötödik évfordulója alkalmából összehívott ünnepi gyűlésre az utolsó pillanatban kapott meghívót annak dacára, hogy személyével egyedül képviselte az RMDSZ élén a kontinuitást. A gyűlés szervezői vélhetően arra számítottak, hogy január közepére sikerül a tiszteletbeli elnököt erkölcsileg-politikailag annyira ellehetetleníteni, hogy távol tartása az eseménytől természetesnek hasson. Az ügy kivizsgálása után az Etikai Bizottság Nagy Benedeknek az RMDSZ-ből való kizárását javasolta az SZKT-nak, amely elfogadta a bizottság álláspontját. Nagy Benedek a kongresszushoz fellebbezett, a kongresszus pedig visszavette akizárt politikust, szankcióképpen megvonva az SZKT-tagságát. Két évvel később, az RMDSZ első kormányzati szerepvállalásának idején Nagy Benedeket a vallásügyi államtitkárságon láthattuk viszont. Szertefoszló álmok A Nagy Benedek-ügy bebizonyította: az autonómia ellenfelei és a román hatalom RMDSZ-en belüli szövetségesei a legdurvább, legetikátlanabb eszközöktől sem riadnak vissza, ha le akarnak számolni valakivel. 1994 végéig még elképzelhető volt, hogy az eladdig a két tábor között látszólag egyensúlyozó Markó Béla elnyerje az autonomista oldal támogatását, de gyászos részvétele a Tőkés-ellenes akcióban lehetetlenné tette ezt. Hogy fél évvel később mégis elnökké választották, az egyértelmű bizonyítéka volt annak, hogy 1995 májusában már nem az elvszerűség, a programhűség, a politikai következetesség jelölt valakit az RMDSZ elnöki tisztségének betöltésére, hanem a nyers hatalomtechnika, a gátlástalan machiavellizmus. A Nagy Benedek-üggyel és annak a fősodor általi támogatásával a közös autonomista önépítkezés álma szertefoszlani látszott, új korszak kezdődött, amelyet a politikatörténet az „abszurd kuriózumok” rovatban fog feljegyezni. A folytatást ismerjük: kormányzati szerepvállalás, engedménymorzsák, ismételt becsapatás, ultimátum az önálló állami egyetem ügyében, majd annak visszavonása a mindmáig létre nem hozott Petőfi-Schiller egyetem ürügyén, protokollum-politika, majd 2003-ban az RMDSZ pártosítása és leszámolás a belső választások eszméjével. Ez volt az a pont, amikor az autonomisták saját szervezetek megalakításába fogtak, mert értelmetlennek látszott az RMDSZ-en belül bármiféle autonomista utóvédharc. Ez viszont már egy mába hajló másik történet, amelyet a jelen szereplői írnak. Borbély Zsolt Attila Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2013. május 21.Gyűlöletimport Erdélyben: az erkölcsi ejnye-bejnyén túlAz utóbbi években mind a magyarországi, mind a romániai nyilvánosságban gyűlöletkeltő megnyilvánulások elburjánzásának lehettünk tanúi. Mégis elmondható, hogy mások hibáztatása evolúciósan kialakult, velünk született ösztön, a jogszabály pedig féken tartó erő, de hathatós megoldást nem kínál. A társadalmi normák és a gazdaság ingataggá válása, információs társadalmunk új kommunikációs formái eddig ismeretlen válsághelyzetek elé állítottak – összegezhetjük a meghívottak magyarázatait. A cél világos: a gyűlöletszító eszmék eszkalálódásának megfékezése. De hogyan is orvosoljuk a problémát? A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) platformja, a Szabadelvű Kör (SZK) Szélsőséges eszmék és kirekesztő beszédmódok a társadalmi nyilvánosságban címmel tartott kerekasztal-beszélgetést péntek délután a Minerva-házban, ahol a különböző társadalomtudományok képviselői érdekes válaszkísérleteket fogalmaztak meg. A meghívott előadók Síklaki István szociálpszichológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Társadalomtudományi Tanszékének vezetője; Eckstein-Kovács Péter jogász, az SZK alelnöke, Románia volt kisebbségügyi minisztere; Fosztó László szociálantropológus, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (NKI) munkatársa, az Európai Romakutatási Hálózat (European Academic Network on Romani Studies) titkára és Kozák Gyula szociológus, ugyancsak az NKI kutatója. A beszélgetés moderátora Bognár Zoltán politológus, az SZK elnöke. Közelebbről nézve a beszélgetés apropója, hogy az elmúlt hónapokban Erdélyben is egyre inkább olyan panelekkel találkozunk a Facebook és más sajtóorgánumok felületein, amelyek Magyarországon az elmúlt két évben a mainstream médiában is gyökeret vertek – ismertette az SZK-elnök. A beszélgetést jól felépítve, először az emberi pszichére kérdeztek rá. Síklaki István szociálpszichológust kérték arra, hogy bevezetésképpen azon igényünk neurológiai és pszichológiai alapjairól beszéljen, amelyek a történések megmagyarázására késztetnek bennünket. A professzor azt a fajta tudattalant említette, amely a mindennapi életünk társas érintkezéseit irányítja. Ennek a(z adaptív) tudattalannak köszönhetően tudunk jól alkalmazkodni a bonyolult világhoz, és maradt életben az ember az evolúció során. E mechanizmusok megismerése a mi szempontunkból azért olyan fontos, hogy a szélsőséges mozgalmak agresszióját megértsük, és válaszokat dolgozzunk ki rájuk. A háttérben zajló folyamatok figyelmen kívül hagyása oda vezethet, hogy például egy szabadelvű reakció nem más mint olaj a tűre. A szociálpszichológus néhány éve kiadott, Előítélet és tolerancia című könyvétől ugyancsak az ilyen típusú, hibás lépések kivédését reméli. Bognár Zoltán ezt követően e gondolkodás- és beszédmód internetes portálokon való megjelenésére terelte a szót. Síklaki István legfőbb kérdésként azt fogalmazta meg – a téma szisztematikus kutatására bíztatva –, hogy az ilyen tömegpszichológiát meglovagló médiamegnyilvánulások miért elsősorban a szélsőjobb által vannak kiaknázva? Másrészt, hogyan ellensúlyozhatnánk őket? Mind Eckstein-Kovács Péter, mind Fosztó László a közvélemény humorérzékére apellálva, e gesztusok nevetségessé tételét vélik fegyvertényezőnek. Fosztó László antropológus a morális alapokra helyezett, klasszikus, liberális válaszreakciók átütő erejét hiányolja. A heroikus „vér és pajzs jellegű” diskurzusokat említve egyrészt a fenyegetettség nevetségessé tételét, másrészt a dehumanizált lenézés kifigurázását ajánlotta. A dolog lényege, hogy rádöbbentsük használóit a helyzet asszimetrikusságára. Síklaki István egy melegekkel kapcsolatos tréningre hivatkozva, hasonló logikára építő érdekes példát említett. A kérdőív a homoszexuálisokkal szembeni sztereotip megfogalmazások „átírása” heteroszexuálisoknak címezve. A koncepció a másik szerepébe való belehelyezkedést célozza. A kérdések közül néhány: miért gondolja azt, hogy önnek heteroszexuálisnak kellene lenni? Lehet, hogy az ön heteroszexualitása csak azért van, mert még nem töltött el egy jó éjszakát egy azonos nemű jó partnerrel? Miért kell beszélni a heteroszexualitásáról? Miért nem tartja meg magának? A professzor a módszer döbbenetes hatásáról beszélt, továbbá egy internetes szerepjáték kifejlesztését vizionálta, ahol bármilyen stigmatizált kisebbség szerepeit fel lehetne venni. Kérdés azonban, hogy ki játszana e játékokkal? A mechanizmus mindazáltal zseniális és továbbgondolásra vár – zárta gondolatait a professzor. A jelenséget szélesebb perspektívából nézve Fosztó László a világtörténelem három nagy forradalma felől közelítette meg a kérdést. Eszerint beszélhetünk agrár-, ipari-, és a közelmúlt információs forradalmáról. Az antropológus hangsúlyozta, hogy a technológiai változásoknak nem az a legfőbb hatásuk, hogy átalakította a termelési módunkat, hanem hogy új társadalmi formákat és olyan kommunikációs helyzeteket teremtett, amihez nincsenek megfelelő képességeink. Kissé karikírozva úgy érzékeltette, hogy az információs társadalomban mi egy „kőkorszaki aggyal” élünk. E gondolat mentén azt mondhatjuk, hogy a beszélgetés témáját adó ösztönös, önvédelmi gesztusok az emberiség fennmaradásához szükségesek voltak, és ugyanúgy hasznosak ma is, de jelenleg új képességek kialakítására van szükség. A jogász és a szociálpszichológus álláspontja között meglehetős ellentmondás volt érzékelhető. Síklaki István igencsak pesszimista módon a szabályok pár száz évig történő szigorú betartása mellett érvelt – a hagyománytiszteletükről híres britek történelmét citálva –, minek következtében védelmet kaphatunk saját evolúciós örökségünkkel szemben. Eckstein-Kovács Péter némileg pragmatikusabb megközelítésben Románia joggyakorlatának következetlenségeire (ti. a rendeletek alkalmazásának hiányára) mutatott rá, világossá téve a gondolat illuzórikusságát. De véleménykülönbség mutatkozott az Eckstein-Kovács Péter által 2000-ben beterjesztett 137-es kormányrendelet kapcsán is, amely az emberi méltóságot sértő bűncselekményeket pénzbírsággal bünteti. Síklaki István szerint „az összes piti náci ellen kiválóan működik”, azonban a módszer azokra már nem terjed ki, akik egy vállalkozó beszervezésével könnyűszerrel kiegyenlítik a büntetést. Az állam szerepével kapcsolatban Kozák Gyula szociológus hozzáfűzte, hogy a multikulturális társadalmakban az állam legtöbbször a „címzetes nemzet” állama, következésképpen nem pártatlan. Az állam asszimiláló gyakorlata továbbra is él, a másságot vagy megpróbálja kirekeszteni, vagy bekebelezni. Így a válsághelyzetek napjainkban is kitermelik ezeket a „morális közösségeket tisztító” gyakorlatokat. Hisz a másság a magát morális közösségként meghatározó nemzetnek egyfajta tisztátalan eleme. Zárásképpen érdemes hangsúlyozni azt a közönség soraiból is elhangzó megjegyzést, amely a magyarországi szélsőjobb honlapjainak hihetetlen kreativitását és toborzóképességét emelte ki, melynek logikájából van mit tanulnunk. Magyari Nándor László szintén lényeges fenyegetettségre hívta fel a figyelmet, aggodalommal figyelve a szélsőjobb Erdélyben is elszaporodó nyári táborait. Példaként a Kézdivásárhely környékén táborozó magyarországi betyársereg törekvését hozta fel, ahol jelentkezési feltételként határozzák meg a büntetett előéletet. Legnagyobb megdöbbenésére a tájékozatlan helyi szülők partnerséget mutatnak, gondolván, hogy „biztos valami nemzeti dolog, így rossz nem lehet”. De az is elgondolkodtató, hogy sokszor helyi pedagógusok együttműködésével bonyolítják a szervezést. A probléma adott, a társadalomkutatók a kutatások kiterjesztését és a közösségek összefogását sürgetik. GYŐRI TAMÁS Szabadság (Kolozsvár) 2013. október 18.A „székelyföldi elkülönülési kísérlet” ürügyén... (Válaszféle a Magyari Nándoroknak)Szeretnék tisztelettel tekinteni a romániai magyar szellemi elitre, a tudományos ranglétrán legmagasabbra jutott – hadd nevezzem így őket – szuperkoponyáinkra. Szeretném tisztelni őket azért, hogy szellemi képességüket a nemzet szolgálatába állítják. Sajnos, többükkel ezt nem tehetem. Legutóbb Salat Leventével sajtóvitáztam, hangot adván ama véleményemnek, hogy okos érvelésével a „másik oldal” malmára hajtja a vizet, hogy ne mondjam úgy: odaátra és ellenünk „dolgozik”. Hogy semmiről sem sikerült meggyőznöm, egy azóta megjelent újabb írásával támasztja alá. Vele újra felvenni a csatabárdot nem akarom, mert nem lehet célom, hogy arra ingereljem, tovább rontsa – amennyiben képes erre – autonómiaesélyeinket. Mert ha csak egy embert is meggyőz arról, hogy értelmetlenség a kisebbségi sorsban élő magyarság megmaradásának pillanatnyilag egyetlen biztosítékáért, az autonómiáért küzdeni, bizony rontja. S én hiszek abban, hogy minden ember számít, minden magyar felelős minden magyarért. Igen, de most itt a másik „elitünk”, ama ranglétra másik jelessége: Magyari Nándor László. Mekkora segítség lenne, ha az ő tudása szövetséges tudás, szellemi ereje szövetséges erő lenne. De sajnos nem az. Hallgatom a bukaresti rádió október elsejei magyar adásában, miként nevezi autonómiáért való busójárásnak a készülő székelyföldi tüntetést (Magyari Nándor Busójárás autonómiáért írása blogján, a systemcritic.blogspot.ro honlapon jelent meg – szerk. megj). Az idő átlépésének egy képtelen „összevetése” jut eszembe: ha Hunyadi Jánosnak Magyari Nándor lett volna szellemi tanácsadója, nem született volna nándorfehérvári győzelem. Mert nándorfehérvári győzelmek csak a lehetetlen megkísértésével „jöhetnek össze”. Ő pedig okos racionalitásával, okoskodó bölcsességével, a gúnytól sem visszarettenő fölényességével úgymond „tisztán látja”, hogy nekünk, „rommagyaroknak” (micsoda kettős értelmű, akár gúnyosan, akár fájdalmasan is értelmezhető szócsinálmány!) semmi esélyünk az autonómiára. És: magát az autonómiáért való áhítozásunkat is eleve helyteleníti és szükségtelennek látja, mert az (barátjától és eszmetársától, Salat Leventétől kölcsönzött kifejezéssel) „megkésett projekt”. Sőt, kártékony is – ez már az ő gondolata, mert „székelyföldi elkülönülési kísérlet (disszimiláció)” (kiemelések tőlem – G. J.), mely „a román döntéshozók ellenállásától függetlenül is, szinte teljességgel esélytelen. A székelyföldi területi autonómia ilyen körülmények között való propagálása üresjárat, politikai homokozóba való tematizálása és elfedése a valódi projekteknek.” (Magas szellemre vall már az is, ahogy az autonómiát „tematizálja” mint nem „valódi projektet”.) És azt sem tudja eldönteni őurasága, „a kívül maradt rommagyarok hogyan fognak viszonyulni a székelyekhez, és megfordítva”, ha az utóbbiak netán kiharcolják/kiharcolnák az autonómiát. Nem éri fel ésszel, hogy az egész nemzetrésznek (a „rommagyarságnak”) nem ártalmas az, ha bármelyik rész megerősödik. Abszurd logikával rombolja, zavarítja a fogalmakat. Merthogy: „a területi autonómia esetén (az autonómia vagy területi lehet, és akkor nem elsősorban etnikai, vagy etnokulturális, és akkor nem területi)” – fejtegeti. Meg zavarosságokat „olvas bele” a magyarországi politizálásba. „Azok a kultúrnemzeti (transzlokális) identitások is problematikusak, melyek a magyarságot, autonómia ide vagy oda, a többi magyar közösséghez és mindenekelőtt a magyarországi »nemzettársakhoz« kapcsolják. Vagy senki nem veszi észre, hogy a magyar kormány, amikor a nemzeti integrálást (NER) a Kárpát-medencei magyarságra alapozza, akkor kihátrál a területi autonómiatörekvések mögül?” – süti ki zagyván és logikailag értelmetlenül. Mindent összekuszál, csak hogy „világossá tegye”: semmi esélyünk az autonómiára, és hogy a székelyek nagy menetelése „előrehozott politikai busójárás”, mely „csak arra való, hogy egyes vezérek újra megmártózhassanak a tömeg éljenzésében fölösleges zászlólengetés és vitézkedések, fogadkozások közepette, operettszínpad kulisszái között (nem kétlem, tele lesz a határ »hagyományőrző, alkoholbűzös mézeskalács huszárral«, ahogy kell)”. Szerinte tudomásul kell vennünk, hogy mi, „rommagyarok” csak kisebbség vagyunk így is és úgy is (hogy szülőföldünkön 80–85 százalékban élünk ma is, megfosztva mindentől, ami számunkra szent, hogy itt a legalacsonyabb az életszínvonal, s legmagasabb a munkanélküliség, ezek őuraságát hidegen hagyják). Hogy hitelesítse „megemészthetetlen katyvasz”-át, s előrevetítse a kudarcot, nem retten vissza a ferdítésektől sem. „Az eddigi legnépesebbnek kikiáltott rommagyar vonulásokon/gyűléseken mintegy 25 000–30 000 személy vehetett részt (még a legmagasabb licitek szerint is).” (Hát a marosvásárhelyi 1990. február 10-i gyertyás-könyves felvonulás nem történt meg?) És azt is állítja, hogy: „(Láthattuk a méreteiben sokkal nagyobb katalán megmozdulást, és azt is, hogy nem történt látványos előrelépés az ottani autonómia ügyében).” (Vajon?) Tovább idézhetném e félrecsúszott elme zagyvaságait, rosszindulatú ferdítéseit s egészében azt a fullánkló gúnyolódást, mely azok felé özönlik, akik szeretik ezt a földet, s megpróbálják a lehetetlent is vagy a pillanatnyilag lehetetlennek tetsző parányi kis esélyét annak, hogy megalázó helyzetünkön javítani tudjunk. Minden ember magánvéleményét illesse tisztelet. Magyari Nándor László egyetemi adjunktus a Babeş–Bolyain nemzedékek szellemi adjusztálója. Tisztelettel kérném, villantson fel előttük ásatag, de máig megdöntött alternatívákat is, mondjuk bolyais szellemben: „Tudod, az erő micsoda? Akarat, mely előbb vagy utóbb borostyánt arat”, vagy: „Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják. De miről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz, s mindig kétséges.”, vagy: „Mi dolgunk a világon? Küzdeni, erőnk szerint a legnemesbekért” – mondom Arany Jánossal, Deák Ferenccel és Madáchcsal. Én nekik hiszek, nem a Magyari Nándor-féle jelenkori eminenseinknek. Gazda József Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. október 23.Merre van a malom, ámbaerök? (Válasz „válaszfélére” a Gazda Józsefeknek) – VisszajelzésBár én Önt (vagy a Gazda Józsefeket) meg nem szólítám, válaszféléjét köszönöm (Gazda József: A „székelyföldi elkülönülési kísérlet” ürügyén – Válaszféle a Magyari Nándoroknak. Háromszék, 2013. október 18.). Rövidre foghatnám válaszom, hiszen érvet nem találtam abban, amit közzétett, csak személyeskedő minősítéseket, személyem elleni támadásokat, és azt, hogyan „zavarítja a fogalmakat” (sic!), melyek mellett könnyen elmehetnék. Ha mégis hosszabban, akkor két okból igyekszem reflektálni keresetlen szavaira: egyfelől, mert próbálom kihasználni a felkínált lehetőséget, hogy újra kiemeljem, esetleg még érthetőbbé is tegyem az Ön által félreértett, és mint ilyen, olcsó jelzőinek pellengérére állított jegyzetem főbb állításait, és persze újra felvillantsam a mögöttük levő érveket. Másfelől meg, mert meggyőződésem, hogy tudatosan uszít, arra számít, hogy a felbujtott névtelenek majd jól odamondanak nekem, esetleg még meg is ijesztenek és elhallgattatnak. Ha az autonómia kérdését a racionális érvelés és értelmezés összefüggésében tekintjük, akkor azon idézett tételem, mely szerint „az autonómia vagy területi lehet, és akkor nem elsősorban etnikai, vagy etnokulturális, és akkor nem területi”, a tőlem telhető legpontosabb megfogalmazása a helyzetnek. A területi autonómiát csak térképpel a kézben lehet felfogni, azaz ki kell jelölni egy területet, amelyre érvényes, márpedig etnikailag teljesen homogén területeket nem fogunk találni még a hagyományosan (bár közelebbről alig meghatározott) Székelyföldnek mondott területen sem. Ezért a területi autonómia nem lehet etnokulturális (vagy pláné nem etnonacionalista, amit oly sokszor sulykolnak), hiszen figyelembe kell vennie az ott élő kisebbségek (mindenekelőtt a jelentős számú románság és a szintén számos roma/cigány csoportok) etnokulturális elvárásait. Aki a székely kizárólagosságnak – vagy akárcsak a kijelölt területen érvényesítendő többségi demokrácia (szupremáciájának) kisebbségek kárára való alkalmazásának – híve, ellentmondásba keveredik, hiszen olyasmit szorgalmaz, nevezetesen a többség zsarnokságát, ami ellen országos szinten hangosan tiltakozik. Aztán egészen biztosan hátrányos helyzetbe hozza a többi erdélyi vidék magyar lakóit: ott a helyi/országos többség szintén felhatalmazva fogja érezni magát arra, hogy semmibe vegye a magyar kisebbség igényeit. A sokat hangoztatott, de végig nem gondolt területi autonómia jelszavát lobogtatók – meglátásom szerint – még csak fel sem vetik a problémát, nemhogy megnyugtató megoldást kínálnának a helyzetre. A területi autonómia intézményén belül kialakítandó etnikai alapú egyenlőtlenség (esetleg nyílt elnyomás) megerősíti azt a választóvonalat, mely már most is jellemző a székelység és a más területeken élő itteni magyarság között. Végül, bár könnyen belátható, de a rend kedvéért ismételjem meg, hogy a kulturális autonómia nem területi alapú, és mindenhol érvényes lehet, ahol valamely kulturális értelemben vett (egyszerűbben nyelvi) kisebbség él. A leplező retorika ellenére nehéz másképpen érteni a magyar kormány nemzetegyesítő elképzeléseit (NER) és lépéseit, mint a kulturális és állampolgári értelemben vett kultúrnemzeti összetartozás erősítését, ha úgy tetszik, a határon túli területi autonómiák ellenében. Mind az állampolgárság megszerzésének megkönnyítése, mind a ki- és áttelepítések meglebegtetése (melyet a Szász Jenő-féle intézmény szorgalmaz – legutóbbi programatikus nyilatkozata szerint: „újra kell fogalmazni a 21. század körülményei között a haza fogalmát, és jó hogyha a Kárpát-medencében, a Kárpát-hazában gondolkodunk”) a nemzetegyesítést a területi autonómiaelvek feladásával szemben tételezi és támogatja. Jegyzetem – szándékom szerint, és annak ellenére, hogy Gazda József ezt a kérdést gondosan megkerüli – legfontosabb felvetése, hogy a most tervezett székely élőlánc nem kecsegtet semmiféle pozitív politikai vagy adminisztratív fejleménnyel vagy előrelépéssel akár a kulturális, akár a területi autonómia területén. Nem gondolom szerencsésnek a most zajló – a kormányzat által erőltetett – regionalizációs tervek, viták és kísérletek kontextusában a kivonulást, és főként nem a területi autonómia kérdését az adminisztratív felosztás (fejlesztési régiók kialakítása) kérdésével összemosni, sőt, mindezt határozottan kontraproduktívnak vélem. Ez az összemosás rontja a nem kívánt regionalizációs intézkedések kivédésének esélyeit (ha G. J. így jobban érti), az élőlánc és az ott minden bizonnyal elhangzó, szimbolikusan megjelenített stb. autonómiakövetelés a kormány törekvéseinek „malmára hajtja a vizet”. Szemmel láthatóan a mindenoldalú politikusokat érzelmeik és indulataik, türelmetlenségük vezeti, de amikor megterveznek egy nagyszabású akciót, azt mérlegelniük kellene, hogy mekkora energiák mozgósításával mekkora várható haszna lesz a megmozdulásnak. Tartok tőle, hogy semmiféle józan mérlegelés nem előzte meg, semmiféle cél-, eszközkalkulusra nem került sor a jelen esetben, és még azt sem veszik észre forrófejű eleink, hogy magunk alatt vágjuk, amikor tömegmegmozduláson összemossuk a regionális újrafelosztás és a sokat emlegetett székelyföldi autonómia kérdéskörét. Az élőlánc számháborúhoz fog vezetni (a hatóságok, a román média ötezerről, a székely harsonák majd ötszázezer résztvevőről fognak szólni), és semmi máshoz, aztán éppen az ott felmerülő „túlzó szecessziós veszélyre” való tekintettel fogja erőltetni a kormány a számunkra előnytelen területi újrafelosztást. A jövő zenéje, de én erre nagyobb tétben mernék fogadni! Úgy gondolom, Gazda József(ek?) azért ragadott tollat, mert szerette volna mozgósítani ellenem elvbarátait, az álnéven gyűlölködő, rasszista aranyköpéseket és egyéb alpári és agyament ötleteket, olcsó összeesküvés-elméleteket stb. pufogtató kommentelőket. Most, remélem, elégtétellel, a „jó munka” örömének tudatában dől hátra kényelmes karosszékében, a piszkos munkát helyette elvégezték a nevüknincs kommentelők. Ajánlom, ne sokat nyújtózzék a karosszékben, mert bár nem tudok „ásatag, de máig megdöntött alternatívákat” (sic!) felvillantani, azért nem tud(nak) oly könnyen meghátrálásra vagy hallgatásra bírni, folytatás következik (apropó: kíváncsi lennék, egyetért a csahosokkal, Ön is egy közülük, vagy ismét csak véletlen, hogy similis simili gaudet?). Magyari Nándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. október 24.A trianoni jóvátétel és az erdélyi Stockholm-szindrómaAz utóbbi évszázadok politikájának egyik kulcsfogalma a „nemzet”, amelynek eltérő felfogásából különböző politikai programok vezethetők le. Nem véletlen, hogy a harmadik évezred elejére lassan mondanivaló nélkül maradó, de még mindig tömegek megmozgatására képes „klasszikus ideológiák”, a liberalizmus, a konzervativizmus és szociáldemokrácia is kemény téziseket fogalmaz meg e kérdésben, ha nem is feltétlenül koherensen. Hiszen a liberalizmus és a szocializmus–szociáldemokrácia alapvető nemzetellenessége dacára létezik nemzeti liberalizmus és nemzeti érzéssel átitatott szocializmus, s a nemzeti eszmével többnyire rokonszenvező konzervativizmusnak vannak nacionalizmusellenes áramlatai. Ha a gyökerekig hatolunk, politológiai egyszeregynek, tudományos közhelynek számít, hogy a baloldali ideológiák más-más okból, de alapvetően ellenségesek a nemzet kategóriájával szemben. A liberalizmus egyénelvű elvont módszertanát illetően (szerinte a társadalom alapegysége az egyén s nem a család) és értéktani szempontból (legfőbb érték az egyéni szabadság) egyaránt. De ez az egyénelvűség fellelhető a liberalizmus tudományelméletében, erkölcsfilozófiájában, történelemfilozófiájában is. A szocializmus számára a nemzet burzsoá csökevény, az uralkodó osztály eszköze, ideológiai kitalációja a proletariátus megtévesztésére, öntudatra ébredésének meggátolására és kizsigereltségének tartósítására. A konzervativizmus elsősorban szkeptikus. Kételkedik a társadalmi intézmények vég nélküli javíthatóságában, az elvont eszméken alapuló „társadalommérnökségben”, a radikális változásokban, az emberi ész mindenhatóságában, az ember alapvető jóságában, elítéli a forradalmakat, a nemzeti forradalmakat is beleértve. A nemzet fogalma a hagyományon keresztül kerül be a világképébe, ugyanis hagyományban, évszázados szerves fejlődésben és szerves társadalomban gondolkodik. Így értelemszerűen a nemzeti hagyomány is védendő érték számára, a nemzet pedig a legtöbb konzervatív felfogásában a kulturális értékteremtés társadalmi kerete. „Alternatív” szemlélet Trianon, s mindaz ami mögötte van – a központi hatalmak hátbatámadása zsákmányszerzés céljával 1916-ban, az 1918-19-es román bevonulás, a tömegmészárlások a magyar civil lakosság körében, Magyarország szervezett kirablása, Trianon után a magyarság kifosztása, hátrányos megkülönböztetése, a központilag irányított magyarellenes politika – minden olyan ideológia számára elítélendő, amelyben a legcsekélyebb mértékben is jelen van az igazságosság és a humanizmus alapértéke. Márpedig minden „klasszikus ideológia”azt állítja magáról, hogy igazságosságra törekszik és az embert szolgálja. Trianon „jóvátétele”, a határok feletti nemzetegyesítés eszméje, mint célkitűzés természetes, igazságosság központú, nem véletlen, hogy szólam szintjén még a 2004-es népszavazás idején a határon túli magyarság ellen uszító Gyurcsány Ferenc is elfogadja. Az is természetes, hogy e kérdés hangsúlyos szerepet kap az ideológiailag nehezen besorolható, a nemzetépítésben pragmatikus, dogmaellenes alapállásra helyezkedő, de egyértelműen nemzeti programot hirdető Orbán-kormány politikájában. Az ember azt hinné, lehet vitatkozni a módszereken, a megvalósítás hatékonyságán, korrektségén, de az eszmei alapvetést mindenki elfogadja. Nos, nem így van. Mert akad, aki ezt a politikai célt és programot élből támadja, s ráadásul a politika iránt érdeklődők zöme által az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szellemi holdudvarába sorolt „nethuszár” oldalán. Szilárd István egy kétségkívül alternatív szemléletet körvonalaz, amely szerint „a jóvátétel létének kiindulópontja az a feltételezés, hogy valami nincs rendben, valami rosszul van, és azt ki kell igazítani.” (https://www.nethuszar.ro/a-trianon-jovatetel-perverz-logikaja) Eddig egyetértünk, hiszen nyilvánvalóan nincs rendben, hogy az erdélyi magyarság önrendelkezését lassan egy évszázada semmibe veszi a román államsovinizmus. Nincs rendben, hogy nemzetnyi erdélyi magyar nem használhatja korlátok nélkül ősei földjén a saját anyanyelvét, hogy korlátozzák saját közösségi életének berendezésében, saját intézményes kulturális-anyagi reprodukciójának megszervezésében. Metafizikai hiba A szerző azonban így folytatja: „A határon túli magyarokra alkalmazva a jóvátétel logikája nem tudja elfogadni az egyes erdélyi (felvidéki stb.) magyar, mint egyén létezését. A jóvátétel számára én, mint Romániában született, a többnyelvűség tapasztalatával bensőséges viszonyt ápoló, a magyar mellett a román kultúrában is viszonylagos könnyedséggel mozgó egyén egy metafizikai hiba vagyok. Nekem – abban a formában, amelyben most létezem – nem kellene léteznem, mert egy mitikus igazságtalanság, Trianon terméke vagyok, és mint olyan, nem vagyok rendben.” Íme, miként lehet keverni a valóságot a valótlansággal, miképpen lehet a nemzetépítő szándék, s az igazságtalan, méltánytalan valóság megváltoztatásának nemes igyekezete mögé a valóság elfogadásának képtelenségét látni. Mert egy olyan egyén, aki a román állami etnokrácia nyelvi elnyomása miatt kényszerből tanulja meg a többség nyelvét, sajnos tényleg „metafizikai hiba”, a történelem vaskényszerének terméke. De milyen alapon állíthatja a szerző, hogy ez minden erdélyi magyar emberre érvényes? Temesváriként azt hallottam az öregektől, akik még megélték a Trianon előtti világot, hogy városunk legtöbb polgára a századfordulón három nyelvet beszélt, akár magyar volt, akár német, akár román, s nem kevesen tudtak szerbül is. Nem tudjuk, hogy ha nem következik be a szerző által némi gúnnyal „mitikus igazságtalanságnak” nevezett, de ténylegesen mitikusan és példátlanul igazságtalan trianoni békediktátum, akkor Erdélyben hányan lennének spontánul, román elnyomástól függetlenül többnyelvűek. A „trianoni jóvátétel logikája” legfeljebb e nagy valószínűséggel polgárpukkasztónak szánt képzelgésben áll – ellentétben a többnyelvűség tényként való elfogadásával. Közéleti pszichopatológia De itt jön a legjava: „a Trianon-jóvátétel logikája szerint minden egyes határon túli magyar egyén önmagában selejt, kijavítandó hibás termék.” Itt meg is állhatnánk, és besorolhatnánk az írást a közéleti pszichopatológia címszó alá. Ezt a mondatot nyugodtan fel lehet jegyezni, mint a beteges öngyűlölet, az SZDSZ-es kultúrexport, az erdélyi Stockholm-szindróma keveredésének illusztratív megnyilvánulását. (Stockholm szindrómának nevezik az emlékezetes túszdráma révén a köztudatba került, de vélhetőleg az emberi nemmel egyidős jelenséget, amikor a fogva tartott, megalázott, kiszolgáltatott ember egy idő után belső lelki kényszer hatására azonosul fogva tartójával. A filmművészetben emlékezetes megjelenítését láthattuk ennek a Brian életében, amikor a rómaiak által falhoz láncolt fogoly a rómaiak nagyszerűségéről áradozik és arról álmodozik, hogy fogva tartói „jól pofán köpjék”.) De azért olvassunk tovább: „A mai nemzetpolitikai paradigma ezt ugyan még nem mondja ki az erdélyi magyarokra nézve, de ha végigolvassuk, hogyan reagál a magyar „nemzeti” oldal a felvidéki magyarok hibrid-identitásokat artikulálni és befogadni próbáló kezdeményezéseire, hogyan reagál pl. a Híd-Most párt létezésére, akkor egyértelművé válik az a megvetés és utálat, amely a „szlovmagyarok” iránt árad. A Trianon-jóvátétel logikája természetétől (sic) kifolyólag így viszonyul minden egyes határon túli magyar egyénhez.” Kell-e mondani, hogy a Híd-Most nevű szlovák-magyar párt legfőbb problémája, hogy a szlovák tévé nyilvánossága előtt egykor szlovák népzenére szlovák népi ruhában ugrabugráló vezetője, Bugár Béla nem lát problémát abban, ha magyar szülők szlovák iskolába íratják gyermekeiket, hogy a párt azzal kampányol, hogy nem akar autonómiát, hogy a megjósolható középtávú felmorzsoltatás árán is az etnosoviniszta szlovák hatalommal szembeni konfrontáció elkerülésére törekszik, s hogy lényegében segédkezik Trianon kiteljesítésében, a felvidéki magyarság teljes felszámolásában. „Megvetésről” és „utálatról” beszél Szilárd, amit szerinte a magyar nemzetpolitika képviselői éreznek a Híd-Most szavazói iránt. Holott vélhetőleg a szánalom dominál bennük, és a legtermészetesebb dolog, hogy a szerző által hibrid-identitásnak nevezett asszimiláltságot vissza szeretné(n)k fordítani. Szilárd szerint „a magyar nemzetfogalom egyre kirekesztőbb lesz a hibriditással szemben.” Gondolkodásmódja fő problémája, hogy azt a hibát követi el, amit a másik fejére olvas: abszolutizálja a saját nemzetérzékelését. Ő magát hibának érzékeli a másik fél szemében, s ezt kiterjeszteni igyekszik valamennyi határon túli magyarra. Rögeszméjéhez próbálja igazítani a valóságot, érdemi meghatározás nélküli ideológiai konstrukció, a „hibriditás” jegyében utasítja el a magyar nemzetpolitikát. S legyünk elnézőek, és ne azzal foglalkozzunk, hogy a nemzetfogalom nem lehet egyre kirekesztőbb valamivel szemben, legfeljebb annak képviselői megfogalmazói vagy forgalmazói. Mert az állítás még így sem igaz. Nincs ilyen jellegű eszkaláció, az úgynevezett hibriditás terjedése, amely legalábbis a Felvidéken valójában a vészes asszimilációt, a magyar identitás tömeges feladását jelenti, egy megállítandó jelenség, de semmi esetre sem „gyűlölet”, „utálat” vagy „kirekesztés” tárgya. Csipikei elrettentés A fő mumus, a „homogén nemzetfogalom” a szerző ideológiai konstrukciója, nem is határozza meg közelebbről, csak érzékelteti, hogy a magyar kormány nemzetfelfogását érti alatta. Annak igazolásával azonban adós marad, hogy ez „a ma létező, elképesztően heterogén magyar nemzet tagadását” jelentené, ami ráadásul szerinte „mitikus világokba való menekülés”, és „végső soron az önfelszámolást jelenti.” Önfelszámolást az jelent, ha a magyar elit a lovak közé dobja a gyeplőt, és nem próbál meg irányt mutatni. A magyar értékvilág, a közös kulturális gyökerek hangsúlyozása és a közös magyar örökség ápolása nem jelenti a sokféleség tagadását. Jelenti azonban a nemzetellenesség elutasítását, az asszimiláció elleni harcot. Nem a határon túli magyarokkal van probléma, nem is a kétnyelvűséggel, kétkultúrájúsággal. A többkultúrájúság nem jelent feltétlenül többes identitást – Szabó Dezső sem vált franciává, a román értelmiség Budapesten kiképzett nagyjai sem váltak magyarrá. Azzal a gondolkodásmóddal van probléma, amit Szilárd István megjelenít, amely alapjaiban, értéktételezéseiben, céljaiban próbálja – szerencsére önellentmondóan, zavarosan, ergo sikertelenül – kikezdeni a rendszerváltás óta első ízben meghirdetett koherens nemzeti programot, a határon átívelő magyar nemzetegyesítés gondolatát. Hála a Fennvalónak, ez a fajta gondolkodásmód csak egy szűk értelmiségi szubkultúra sajátja – olvashattunk-hallhattunk az elmúlt húsz évben hasonló eszmefuttatásokat Cs. Gyímesi Évától, Magyari Nándor Lászlótól, Parászka Borókától. E perverz gondolkodásmód (hogy a szerző egyik kedvelt jelzőjével éljek) nem vert gyökeret Erdélyben s remélhetőleg nem is fog. Csipikei „elrettentő példának” azonban kiválóan alkalmas, megmutatja, hogy merre ne keressünk válaszokat sorsproblémáinkra. Borbély Zsolt Attila Erdélyi Napló (Kolozsvár)| 2013. november 7.Emlékkonferenciával ünneplik Kolozsváron Venczel József századik születésnapjátA BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézete, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Szociológiai és Demográfiai Szakbizottsága és az EME Jog- Közgazdaság- és Társadalomtudományok Szakosztálya Venczel József erdélyi társadalomkutató születésének 100. évfordulója alkalmával emlékkonferenciát szervez 2013. november 8-án 10 órai kezdettel. A rendezvény helyszíne a BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézet Sociologica épülete, Dosztojevszkij/Plugarilor utca 34. A rendezvényen áttekintik Venczel József életét és szakmai pályáját, szó lesz a bukaresti tanulmányútjáról, a Gusti iskolához való viszonyáról, az EME-beli munkásságáról, Bolyai egyetemi oktató munkájáról. A Venczel-kutatók bemutatják a tudós erdélyi magyar birtokpolitikáról, a székely migrációról, a népfeleslegről, valamint a társadalomszerkezetről szóló kutatásainak értékét. A tudományos emlékkonferencia programja Időpont: 2013. november 8 Helyszín: Kolozsvár, BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézet, Sociologica épület, Dosztojevszkij/Plugarilor/ u. 34 sz, 7. terem 10.00 – 12.15 Megnyitó: Magyari Tivadar dékánhelyettes, Vincze Mária EME szakosztály-elnök, Veres Valér intézetigazgató Magyari Tivadar: Venczel József élete és szakmai pályája Rostás Zoltán: Venczel József bukaresti tanulmányútja, környezete Tóth Bartos András: Erdélyi magyar birtokpolitika Venczel József munkásságának tükrében.(1940-1945) Horváth István: Venczel és a székely migráció elméleti keretbe helyezése 12.15-12.30 Kávészünet 12.30 – 14.15 Telegdy Balázs: Venczel József és a bukaresti Szociológia Iskola Veres Valér: Venczel József oktatói és kutatói munkássága a társadalomszerkezet területén a kolozsvári egyetemen Magyari Nándor László: Kirajzások a Székelyföldről. Venczel József Székely népfeleslegéről. Ilyés Szilárd: Venczel József munkássága az Erdélyi Múzeum Egyesületnél Hozzászólások Pozsony Ferenc: Venczel munkásságának szerepe az erdélyi néprajzkutatásban 14.15 Ebéd: állófogadás Venczel József 1913. november. 4-én született Csíkszeredában. Végzettsége szerint jogász, de tudományos munkásságát a szociológia területén fejtette ki, főleg a falukutatás és népességkutatás vonatkozásában. Gazgag közéleti munkásságot fejtett ki a két világháború között. Egyetemi munkássága 1945-től kezdődik, amikor kinevezik a Bolyai Tudományegyetem a statisztika és a szociológia professzorának. Egyetemi karrierjét a politikai üldöztetések szakították meg, Piteşti, Văcăreşti, Nagyenyed, Szamosújvár és Dés börtöneiben raboskodott, 1961. jan. 11-én szabadult. Ezt követően alkalmi munkákból élt, amíg 1969-től Ion Aluaş professzornak sikerült visszahoznia őt az egyetemi szférába, a BBTE szociológiai munkaközösségébe, tudományos kutatói állásba. Itt több kutatásban vett részt, így a Csákigorbón végzett szociológia felmérés anyagát rendszerezte. Onnan került betegnyugdíjba, másfél hónappal halála előtt. Fontosabb megjelent gyűjteményes kötetei: Az önismeret útján. Tanulmányok (szerk. és bev. Imreh István, Buk. 1980); Erdélyi föld – erdélyi társadalom (szerk. és bev. Székely András Bertalan); A falumunka útján (szerk. és bev. Katona Ádám, Székelyudvarhely–Budapest, 1993), Székely András Bertalan zárótanulmányával. (közlemény) Transindex.ro 2013. november 13.Az RMDSZ elhatárolódik Édler rasszista kijelentéseitőlRMDSZ nevében elhatárolódott szerdán a szövetségi elnök Édler András György, a Kovászna megyei kereskedelmi- és iparkamara elnöke nagy nyilvánosság előtt tett romaellenes és homofób kijelentéseitől. Kelemen Hunor közleményében Gáspárik Attila és Magyari Nándor László aznapi nyílt levelére reagált. Ebben a marosvásárhelyi színházigazgató és a kolozsvári egyetemi oktató arra kérik a politikust, foglaljon állást Édler kijelentéseivel kapcsolatban. Emlékeztetnek arra, hogy a volt parlamenti képviselő többek között a diszkriminációellenes tanács által rasszizmusért megbírságolt és elmarasztalt nemzeti-liberális önkormányzati képviselővel, Rareş Bugleával vállalt szolidaritást. „A rasszizmus, a diszkrimináció az erdélyi magyar közösség számára rendkívüli veszélyt jelent, az ezzel szembeni fellépés elengedhetetlen egy érdekvédelmi szervezet esetében. Éppen ezért kérjük az RMDSZ tegyék egyértelművé: Édler András György rasszista, diszkriminatív álláspontja magán- vagy szövetségi szempontokat képvisel-e” – fogalmaznak a szövetségi elnökhöz és Tamás Sándor Kovászna megyei RMDSZ-elnökhöz címzett nyílt levél aláírói. Válaszában Kelemen Hunor emlékeztet arra, hogy az RMDSZ az elmúlt 24 évben számtalan alkalommal kiállt az egyetemes emberi jogok tiszteletben tartása mellett, számtalan alkalommal ítélt el nyilvánosan diszkriminatív megnyilvánulásokat, vagy indított bírósági eljárást akkor, amikor ez indokolt volt. Rámutatott: ilyen meggondolásból alapította meg az RMDSZ a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálatot, amelynek intézkedései nyomán konkrét eredmények születtek, például legutóbb a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség pénzbírsággal sújtotta a Román Labdarúgó Szövetséget a Hollandia - Románia mérkőzésen kifüggesztett, sértő tartalmú transzparens miatt. „A nyílt levélben nevesített Édler András György 2008 és 2012 között volt az RMDSZ háromszéki parlamenti képviselője, mandátuma lejárta után magánemberként folytatja tevékenységét, nem tagja az RMDSZ egyetlen országos vagy helyi struktúrájának sem. Értelemszerűen a különböző felületeken, fórumokon elhangzott véleménye nem tükrözi a Szövetség álláspontját. (Egyébként nem is értem, hogy a nyílt levél szerzői miből gondolták, hogy ez így lenne, hiszen az érintett sem állította soha sehol, hogy az RMDSZ véleményét tolmácsolja.)” – szögezi le az RMDSZ elnöke. Amint a maszol.ro elsőként beszámolt róla, az RMDSZ volt háromszéki képviselője a közösségi oldalra kiposztolta a fiatal liberális politikus megbüntetéséről szóló hírt, és ezt a megjegyzést fűzte hozzá: „Gyertek gyűjtsünk ennek az embernek, hogy ki tudja fizetni a büntetését”. Édler ezzel azt sugallta: az erdélyi magyar közösségnek ugyanúgy szolidaritást kell vállalnia Rareș Bugleával, mint a kétnyelvű árcédulák osztogatásáért megbírságolt Lakó Péterfi Tündével Cs. P. T. Maszol.ro 2013. november 15.Az RMDSZ ideológiai arculataAz elvont eszmék köré épült sokszínű gyűjtőpártok, amelyeket nem sokkal a rendszerváltás előtt a történelmi helyzet hívott életre, s így hosszabb szerves fejlődésen nem eshettek át, meglehetős ideológiai heterogenitást mutatnak. Megalakulásakor a félmilliós taglétszámú RMDSZ is hasonlóan sokszínű volt, s hosszan tartó egységessége csak annak volt köszönhető, hogy az erdélyi politikai környezet, a választók ma is meglevő egységigénye nem kedvezett a kis magyar pártok létrejöttének. Így az 1996-os kormányzati szerepvállalást és az autonómiaépítés útjáról való letérést követően az RMDSZ neptuni ihletettségű politikáját kényszerzubbonynak érzők csak akkor alapítottak saját szervezeteket, amikor 2003-ban az RMDSZ kongresszusi leszámolt az egyik legfőbb autonomista célkitűzéssel, a belső választással, s bizonytalan időre ad acta tette a nemzeti katasztert is. Az RMDSZ mindazonáltal ma is gyűjtőpárt. Távoztak ugyan a kőkemény, megvásárolhatatlan autonomisták, de még mindig igen színes az eszmei profil. Ellentétek és politika Az RMDSZ-en belüli politikai sokszínűség két síkon ragadható meg. Az egyik a hagyományos, eszmei-ideológiai, konzervatív/liberális, még pontosabban nemzeti/kozmopolita ellentét, a másik egy látszatra metodológiai, valójában belső hozzáállásbeli különbözőség. Utóbbi egymásnak feszülése – amit neveztek már radikális/mérsékelt, kuruc/labanc, tájba simuló/helyzetteremtő, autonomista/kisebbségi, szabadságpárti/komprádor ellentétnek – határozta meg nagymértékben a politikai mozgásokat az elmúlt mintegy negyed évszázadban, s végül az RMDSZ érdekképviseleti monopóliumának végét jelentette. Ez az ellentét az elnyomó román hatalomhoz való viszony mentén húzódik, a média előszeretettel nevezi radikális/ mérsékelt ellentétnek, ami helytelen, de annál tetszetősebb és elterjedtebb jelölés. Miközben az erdélyi magyarság körében eddig csak mérsékelt politikai irányzatok küzdöttek egymással, sem radikális célokat (határmódosítás) nem fogalmazott meg senki, sem radikális, a törvényesség határain túli eszközök bevetésére nem került sor. Ezzel együtt a tagság és a szavazók szintjén tudati síkon bizonyára létezik ez a különbségtétel, amit sokan komolyan vesznek, és komolyan hisznek. (Ha megjelenne az anyaországi kereskedelmi médiában egy hittérítő, aki azt hirdetné, hogy a Föld lapos, vélhetően ő is hamar szert tenne őszinte követőkre szerte a Kárpát-medencében. A kilencvenes évek második felében elrettentő példaként említve olvashattuk a Demokratában, hogy az Egyesült Államokban létezik is egy Flat Earth Society nevű szerveződés, amelynek tagjai szerint a Föld gömbölyűsége téveszme.) A csúcsvezetés szintjén már inkább a széplélek illetve karrierista, vagy ha úgy tetszik, a tudományos nyelvezethez közelebb álló kifejezéssel élve pozícióorientált és programorientált politikusok álltak egymással szemben. ők más megközelítésben a román érdekeket egyénelvű politikai számításból kiszolgálókként, illetve politikájukat a magyar érdekekhez igazítókként írhatók le. Így is volt mindaddig, míg az RMDSZ-en kívüli szerveződések utóbbiakat fel nem szívták. Ezzel együtt sem állítható, hogy az RMDSZ politikailag homogén szerveződés lenne, hiszen igen nagy a távolság az autonómiatörekvéseknek és a nemzeti tábor képviselőinek rendszeresen alávágó Frunda György, illetve az azokat soha meg nem tagadó, sőt, mellettük ismételten kiálló Tamás Sándor és Antal Árpád között. (A legutóbbi választásokon mindketten túlteljesítettek az EMNP-vel szembeni kommunikációs harcban, s ezzel sokak előtt végleg leszerepeltek, mindazonáltal az iménti tézis deskriptíve helytálló.) Démoni riválisok Eszmei-ideológiai síkon ugyanakkor megmaradt a liberális/konzervatív, még pontosabban a nemzeti/nemzetellenes síkon meglevő ellentét. A nyíltan nemzetellenes, értelemszerűen kisebbségben lévő irányzat kezdettől jelen volt az erdélyi magyar közéletben, és nem meglepő módon a „mérsékeltekkel”, az elnyomó hatalom kegyeit kereső komprádorokkal igyekezett szövetséget kötni. Nem is sikertelenül. Az ellenszavazat nélkül elfogadott Kolozsvári (autonómia) Nyilatkozat ellen támadó médiakommandó két tagját 1993 után ott leljük érthetetlen módon a nyilatkozatban foglaltak megvalósítását felvállaló Ügyvezető Elnökségben – Magyari Nándor Lászlót önkormányzati, a nemzet iránti szeretetet új-kollektivizmusként megbélyegző és alapjaiban támadó Cs. Gyimesi Évát pedig az oktatási főosztály élén. A kétezres években újhatalmi góc jelent meg az RMDSZ-ben: a „bihariak”. ők nem elég képzettek ahhoz, hogy Cs. Gyimesi Évához hasonlóan nemzetellenes pamfleteket írjanak, de anyaországi eszmetársaik Nagyváradra invitálásával gondoskodtak arról, hogy a bihari közönség kellő dózisban rendszeresen megkapja az álbaloldal nemzetellenes gyűlöletadagját. Meghívottjaik között volt a határon túli magyarok ellen uszító gyűlöletkarmester Gyurcsány Ferenc, nem sokkal a december 5-i népszavazás után, 2005-ben. Még akkoriban náluk járt a 2006-os rendőrterroron gúnyolódó és a rendőrruhába bújtatott vadállatok által eszméletlenre vert Révész Máriuszt Révész Mártíriusznak csúfoló Kuncze Gábor. Az MSZP-s Újhelyi István és Nyakó István 2009-ben kampánytechnikára okította az ifjú RMDSZ-eseket, arra biztatva őket, hogy az ellenfelet démonizálni kell, s ha nincs ehhez muníció, akkor ki kell találni. Az utóbbi időben járt náluk Bajnai, Mesterházy és szellemi holdudvaruk tekintélyes alakjai, egyszóval alig volt az anyaországi baloldalnak olyan miniszterelnöke vagy pártelnöke, aki meg ne fordult volna Nagyváradon az RMDSZ meghívására. Belső többszínűség Szabó Ödön, a párt megyei ügyvezető elnöke, jelenleg parlamenti képviselő, az RMDSZ-en belül addig ismeretlen eszközökkel gazdagította a politikai harcot, amit betudhatunk egyéni kreativitásának, de akár az Újhelyi-féle jótanácsok követésének is. Volt, hogy kommandósaival megjelent a másik tábor rendezvényén, és saját hangosítással botrányba fullasztotta azt. Jellemző, hogy míg Markó Béla válását az autonomista oldal nem használta ki politikai célokra, addig Szabó Ödön Tőkés László vonatkozásában előszeretettel lovagolt ezen a témán, legutóbb pedig szabályosan ellopta a Szent László Napok logóját és megrendezési jogát, annak bukaresti levédésével. A bihariak mellett vannak még az RMDSZ holdudvarában tevékenykedő, nehezen felvállalható „gerillák” is, mint a csíksomlyói búcsút leszóló, a korszerűség jegyében azzal a homoszexuálisok „előremutató, haladó szellemű” felvonulását szembeállító Czika Tihamér, akinek problémája akadt azzal is, hogy a háromszéki magyar önkormányzat a románok bevonása nélkül rendezi meg a háromszéki magyarok találkozóját. Vagy Parászka Boróka, akinek egy Facebook-bejegyzéséből megtudhattuk, hogy csak azért nem emigrál, mert román barátai ide kötik, s őt csak a magyar jobboldal zavarja, a román elnyomást nem érzékeli. Retorikájuk és megszólalásmódjuk merőben eltérő mind a székelyföldi RMDSZ-es autonomistákétól, mind pedig az RMDSZ fősodrának stílusától és mondanivalójától. Összességében tehát leszögezhető, hogy a döntéseit jellemzően egyetértésben hozó, kifelé kétségkívüli egységességet mutató RMDSZ nem egyszínű. A közös nevező az érdek, a politikai zsákmány. Ennek érdekében viselik el egymást habitusukat illetően merőben eltérő politikusok. S marad meg párton belül az a maroknyi, nemzetileg elkötelezett aktivista, aki ma is úgy érzi, úgy hiszi – vagy szeretné hinni –, hogy csak az RMDSZ-en belül lehet hatékonyan szolgálni a magyar ügyet. Borbély Zsolt Attila Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. február 11.Szétkommentálni vagy elhallgatni, ez itt a kérdésA látomásos zseni Jorge Luis Borges, lassan háromnegyed évszázada egy elképzelt, de mára a (cyber)valóságnak nagyban megfelelő bábeli könyvtárról írta: "Ma már tudjuk, hogy egy értelmes sor vagy egy pontos hír körül mérföld hosszúságú esztelen kakofónia, verbális limlom és összefüggéstelenség található" (Bábeli könyvtár – 1941). A közéleti diskurzusokat figyelve, igen gyakran egy ilyen könyvtár képzete – és mi más a cyber, a virtuális valóság, és a médiák termelte dimenzió mint állandó megfejtésre váró “összefüggéstelenség” – ötlik az eszembe, és meggyőződésem, hogy sokan vagyunk így még ezzel. Meglátásom szerint, az a helyzet van kialakulóban, amikor egyre kevésbé vagyunk képesek “rendet vágni” a ránk zuduló információs limlom között, eligazodni a világ dolgaiban, legyen szó akár legközvetlenebb környezetünkről, vagy tágabb, sőt globális összefüggésekről. És ez nem arra ösztönöz, hogy kellő türrelemmel és némiképp alázattal közelítsünk a dolgokhoz, hogy kis szellemi, gondolkodásbeli erőfeszítéssel próbáljuk meg megérteni a valóságot, hanem ez helyett lazán szétkommenteljük azt. Olyasféle barlangképekből teremtünk “való világot” (jut az eszembe a reality show, mintegy allegóriája lehetne Platón barlang-hasonlatának, a fiúk-lányok a bekamerázott barlangban ripacskodnak naphosszat, szinte mindenestől elszigetelve a valóságtól, párhuzamos valóságot játszanak), melyek nem is kommunikálnak a valósággal, a köldökzsinor, mely ez utóbbihoz köthetné a töredezett és értelmét vesztett diszkurzív világot, rég el lett vágva. A szavak inflálódása, jelentéstartalmuk kiürülése egyben a társadalmi valóságra épülő világunk kiürítése, sőt leértékelése: minél inkább szétkommentáljuk vagy éppen ellenkezőleg elhallgatjuk a leglényegesebb dolgokat a valóságról, annál értéktelenebbé tesszük azt, és persze benne sajátmagunkat. És még az sem vigasztalhat, hogy közben – valamiféle összeesküvés-elméletnek megfelelően, mint valami árnyékvilágban – vannak/lennének “illetékesek”, akik ismerik a forgatókönyvet, tudják mi a dürgés, és a maguk hasznára gerjesztik a szavak inflációját, parasztvakításként, képmutatásként, hogy közben “titokban a maguk hasznára válthassák meg a világot”. Nem, egyre nyilvánvalóbb, hogy az “illetékesnek” gondolt vezérek is kotta nélkül játszanak, képmutatásuk, manipulatív gesztusaik, politikusi paranóia következménye: nincs rejtett és következetesen megvalósítandó terv, inflálódott, megkopott szavak vannak, egyre üresebben kongó puszta kifejezések. Kiemelni is nehéz a politikai diskurzusok folyásából egyiket vagy másikat, hiszen akárhol is kezdenénk a merítést, lényegében ugyanazokat az üres szavakat és kifejezéseket találjuk. Ha a magyarországi alkotmány (megengedem, nem is alkotmány, nehogy hasonlítson egy “normális” jogrendszerre, amit létrehoztak, hanem “csak" alaptörvény /kisbetű szándékos/) preambuluma arra való, hogy giccses emlékművek felállítását és történelemhamisítást alapozzon meg, a rohammunkában tákolódó román alkotmánymódosítás egyenesen EP-választási kampánytéma, és semmivel sem több. Ahogy Magyarországon dúl-fúl a “rezsiharc” (pfujj, mecsoda egy kifejezés, normális embernek a hátán feláll a szőr hallatán), nálunk autonómia-harc folyik (ajánlom, hogy az autonómia kifejezést nyilvánítsák az arra “illetékesek”, a legeredetibb székely kifejezésnek, alkalmazásának sűrűsége indokoltá teszi ezt, csak ne hangzana olyan “ó-görögösen”). Szóval harc az van, autonómia még tervezetekben sincs, mert huszonöt év után még készül a “nagy és precíz, mindent felölelő” ötszázvalahányadik tervezet, amit aztán le lehet tenni a parlament asztalára, hogy csak úgy porzik az majd tőle, és utána repül is a kosárba, jó esetben a fiók mélyére. De közben persze, szétkommentelik és elátkozzák a cikket és íróját, aki azt a sarkalatos kérdést fogalmazta meg a minap, hogy vajon lenne-e pénz az autonómia intézményeire? Vagy van-e elég öntudatos és tág bugyelárissal autonómiázó székely atyafi, aki hajlandó, és képes lenne pluszban adózni azért? Márpedig az autonómia óhajtását, azt, hogy akik, ki- meg felvonulnak zászlaja alatt komoly a szándékuk, az árának megfizetése jelez(het)né, ugyanis ingyen autonómiának roppant híg (lenne) a leve! A leginkább inflálódott és kiürült kifejezések közt a nemzet, nemzeti kifejezés lehetne a másik zászlóvívő, hiszen nincs már az az összefüggéstelenség, amiben fel ne merülne, amiben ne jelezné, hogy itt biza valami olyanról lesz/van szó, amiből egyesek kirekesztetnek, és a nemzet ezáltal fog fényeskedni, legalábbis a cigit áruló trafik-hálózat homlokzatán. A gyakori kontextus, amivel e kifejezést hozzánk, hatumákhoz (határon kívül rekedt magyarokhoz) asszociálják az a senki által át nem látott “nagy nemzetegyesítő” rendszer (NER), mely egyszercsak áldásával fogja elárasztani a “Kárpát-hazát”, csak nem tudni mikor, és nem tudni hogyan. Vannak szent dolgok, amiket soha nem szabad kimondani, azért nem t.i, mert kimondásukkal rontjuk annak esélyét, hogy tartalmuk megvalósuljon (vigyázz mit kívánsz, mert még megvalósul – mondja a Dél-dakota közmondás is); ezért elég, ha (másod)percenként elmakogjuk: nemzet, nemzeti, és minden egyébről hallgatunk – sugallja Szász Jenő egy nemrég mondott tévés (ál)interjúban. Hogy t.i. az ő fantom intézete (mi más, mint a második Nemzetstratégiai sóhivatal) éjt nappá téve dolgozik, csakhát az eredményeik titkosak, hiszen ők közpénzen (a nemlétező intézményre és vezetőjére csak az idén 1.2 milliárdot költ közpénzből a kormány) csupán a kormánynak, még pontosabban a miniszterelnöknek tartoznak beszámolni. Ezért aztán mindenki másnak (fideszesen: coki) kuss, még honlap sem értesít a megváltásunkról szóló munka fényes eredményeiről: Szászjenőt szőröstül-bőrőstül titkosították (jó kis /horror/filmet lehetne készíteni angolul ezzel a címmel: The first covert politician – lenne kasszasikere; magyarul meg lehetne a címe mondjuk: “A bennünk rejlő titkosított szászjenő”). Ugye értik, hogy nem értik? Közhivatal, mely nem is létezik, afféle kísértethajó, melynek csak a fölfuvalkodott kapitánya rémlik fel olykor-olykor, leginkább rémálmokban; igazi és hamisítatlan hungarikum, nosza nyilvánítsuk nemzetinek a szászjenőt is íziben (copyright legyen rajta). A szétkommentált, illetve elhallgatott világ hámozott lufi, mögötte csak a nihil, a semmi van, az „esztelen kakofónia”. Bejegyezte: Nándor László Magyari Emlékeztető: Magyari László Nándor az önálló magyar egyetem ellen foglalt állást: Magyari Nándor László a Szabadelvű Kör 1997. jan. 31-i ülésén elhangzott előadásában arról szólt, hogy eddig senki sem vállalkozott a Bolyai Egyetem tevékenységének kritikai feldolgozására. Szerinte kritizálni tilos, így azután "az egész egyetem-tradíció: mítosz és szent tehén". Ironikusan megjegyezte, hogy a Bolyai Társaság hozzánőtt a "megemésztetlen tradícióhoz", ténykedése pedig felszívódik a sűrű ködben. Magyari László Nándor szerint az egyetem ügyével foglalkozó kultúrpolitikusok "nem bírnak kiszabadulni egy rosszul felfogott tradíció fogságából", ez akadálya a korszerű intézmény tervének kidolgozásának. Anakronisztikus a hagyományba merevedés. "A nemzeti hagyományba, a múltba való bezárkózás" járhatatlan. Elitcserére van szükség, állapította meg. Olyan elit kell, amely "mer a korral haladni". - "Az egyetemreform főáramától eltérő törekvésnek tűnik" hangsúlyozta, "az etnikai alapon elkülönített egyetem létrehozásának kizárólagossága is." /Magyari Nándor László: Universitas és környezete. A magyar egyetem-eszme beágyazottsága a kisebbségi elitek diszkurzusába. = Szabadság (Kolozsvár), 1997. febr. 10./ https://systemcritic.blogspot.ro, 2014. november 21.Válaszol: Magyari Nándor szociológus, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanáraMi a jelentősége ma, jelenlegi formájában a Máértnak? A Máért egyike azon utolsó fórumoknak, amelyeken Orbán Viktor hangos közbekiabálás kockázata nélkül adhat hangot valóságtól elrugaszkodott kül- és nemzetpolitikai vízióinak. Erre is használta a mostani ülést, olyan kijelentéseket tett, melyek valós megalapozottság hiányában nem segítik, hanem gyengítik a határon túli magyar politikai formációkat kisebbségpolitikai céljaik elérésében. A Máérten megfogalmazott „hasznos utasítások” üres politikai kommunikációs klisék, tartalmatlan beszéd. Népszava (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
