|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 103 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-103 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Veres István 2008. március 6.Nem tükrözi a történelmi valóságot az egykori neves csombordi mezőgazdasági szakközépiskola szóló román nyelvű A fost odata o scoala Liceul Alexandru Borza című kiadvány, amely azt sugallja, hogy az iskola eredetétől fogva román tanintézmény volt. Az 1996-ban megjelent Volt egyszer egy iskola című magyar nyelvű kiadvány hűen mutatja be az iskola történetét alapításától egészen 1995-ig, benne a volt tanulók és tanárok vallottak a csombordi szellemiségről. 1935-ben alakult meg, mint téli mezőgazdasági iskola, amely a református egyház igazgatása alá tartozott, és az akkori főgondnok Dr. Szász Pál ügyelte fel a működését. A román nyelvű kiadványban olyan tanárok írásai szerepelnek, akiket a volt csombordi magyar tanárok nem is ismernek. A román könyvet Fülöp Istvánnak nem mutatták meg, és nem egyeztettek vele, csak a kész kötetet kapta kézhez. Az iskolát kezdetétől fogva Alexandru Borzanak nevezi a kiadvány, ez hamísítás, mivel a tanintézmény csak 1994-től viseli ezt a nevet, mi több, a neves román botanikusnak semmi köze nem volt a csombordi iskolához. A román kiadvány a neves magyar tanárokat nem említi, így Veress Istvánt sem, aki két évi igazgatói tevékenysége után a kolozsvári Agrártudományi Egyetem professzora lett. Csak névleg szerepel a román nyelvű kiadványban Mezei Sándor aki 33 évig igazgatta az iskolát. Szász Józsefet, aki 400 szőlőfajtából álló fajgyűjteményt létesített, a könyv meg sem említi. A csombordi iskolaközpontban 1963-ig csak magyar nyelven folyt a tanítás. /Szakács Bálint: Volt egyszer egy iskola. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 6./2008. április 7.Miután a másik két aspiráns, Günthner Tibor és Kovács Máté visszaléptek a Szatmár megyei tanácselnök-jelöltségtől, Csehi Árpád száll majd az elnökségért az esély. Április 5-én a Szatmár megyei választmányi ülésen kialakult a megyei tanácsosjelölti RMDSZ–NDF–lista végső formája is. Az RMDSZ megyei elnöke, Csehi Árpád bejelentette a Német Demokrata Fórum megyei vezetőségével folytatott tárgyalások végkifejletét: ismét közös megyei tanácsosjelölti listával indul a két szervezet. A jelöltek bemutatkozása előtt valóságos visszalépés–sorozat történt. Elnézést kért az a Szatmár Megyei Tanács volt elnöke, Szabó István, azért, mert a tavaly váratlanul lemondott a tisztségről. Elmondta, azért döntött így, mert nem bírta idegileg a nyomást. Szerinte a többi párt részéről lejáratási kampány indult az RMDSZ–es tisztségviselők ellen. Csehi Árpád közgazdász és jogász végzettségű fiatalember. A listát hivatalból Csehi Árpád vezeti, a többi jelöltre való szavazás nyomán az alábbi sorrend alakult ki: Günthner Tibor, Riedl Rudolf, Rácz Éva, Draveczky Károly, első NDF– es jelölt, Kónya László, Kovács Máté, Nagy Sándor, Stier Péter, második NDF–es jelölt, Várna Levente, Véron András, Muzsnay Árpád, harmadik NDF–es jelölt, Veres István, Antal István, Kánya László, Molnár Csaba, Balvinszky Sándor, Stiebli Arnold és Gábor József. /Fodor István: Csehi Árpád a megyei tanácselnökjelölt. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), ápr. 7./2008. június 3.Feltűnő a közügyek iránti közöny. A kisebbségi léthelyzetben meg kell őriznünk nemzeti identitásunkat, hangsúlyozta Veres István, a lap főszerkesztője. /Veres István: Legfőbb bajunk a közöny. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), jún. 3./2008. szeptember 22.Becsületbírósági határozatokkal kezdte a MÚRE (Magyar Újságírók Romániai Egyesülete) idén gyergyószárhegyi találkozóját, amelynek témája a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem által Tibori Szabó Zoltán, a Szabadság napilap újságírója ellen felhozott etikai panasza volt. Az egyetem szerint Tibori etikátlanul, diszkriminatív módon rágalmazta az EMTE-t. A MÚRE arra a következtetésre jutott, hogy Tibori ugyan nem sértette meg a MÚRE etikai kódexét, de kimondták, hogy körültekintőbben kellett volna eljárjon, ezért szóbeli figyelmeztetésben részesítik. A MÚRE-találkozó fő témája, Elveszett hatalom – Ki védi meg a sajtót című előadás vetette fel a legérdekesebb kérdéseket, ötleteket. Sok veszély leselkedik a sajtóra, amelyet óvni kell a szubjektivitástól, az öncenzúrától és a politikumtól. Az öncenzúra legjobban a kisebbségi lapoknál mutatkozik meg, hiszen amint azt Klemm József, a vajdasági Magyar szó karikaturistája is elmondta, „azért nem lehet megírni a szerbiai magyar politikum dolgait, mert azzal csak a magyarságnak, a magyar ügynek ártanak”. Nívódíjat ítéltek oda Veres Istvánnak, az írott sajtó területén, a Szatmári Friss Újságnál szerzett érdemei elismeréseképpen, valamint Jászberényi Emesének és Csifó Jánosnak, az „örökmozgó rádiósoknak”, akik az elsők között indították újra a Marosvásárhelyi Rádiót. A szakma kitüntetésekkel jutalmazta Dr. Csermák Zoltánt, az MTV PR vezetőjét, akinek a Külhoni Magyar Újságírók Egyesületének Konvenciója a Messze látó díjat ajándékozta, a pályakezdőknek, fiatalabb kollégáknak járó díjat pedig Szabó Csaba vihette haza, Szórvány sorozatáért, míg Rostás Szabolcsot, a Krónika napilap újságíróját tényfeltáró riportjaiért méltatták. /Fleischer Hilda: Önvédelem öncenzúrával. A MÚRE éves találkozóját tartották Gyergyószárhegyen. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 22./ Emlékeztető: T. Sz. Z. : A Sapientia–EMTÉ-ről – a kíméletlen tények nyelvén. = Szabadság (Kolozsvár), 2008. máj. 3./2008. szeptember 23.Húszezer eurót ígért Mircea Geoana, a PSD elnöke a külföldön élő románoknak, ha azok hazatérnek Romániába. /Geoana 20 ezer eurót ígér a hazatelepedőknek. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 23./ Az elemzők kiszámolták, hogy az államnak nem lenne annyi pénze, de hát ez kampányígéret. A romániai politikában a hazudozás úgyszólván bele van kalkulálva minden megnyilatkozásba. /Veres István: Drága kampányfogás lenne… = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), szept. 23./2008. szeptember 30.Az utóbbi időben vita folyt arról, hogy mi lesz Szatmárnémetiben a Kölcsey Ferenc Főgimnázium sorsa, ha ki kell költöznie mostani épületéből, amit a református egyház visszakapott. Sipos Miklós esperes elmondta: nem céljuk a Kölcsey kiköltöztetése, mindössze azt szeretnék, hogy a Református Gimnázium is méltó körülmények között működjék. A Református Gimnázium nem egyházi iskola, mert nem az egyház alapította, és teljes egészében az állam tartja fenn, így kimondottan jogi értelemben az egyháznak kevés köze van hozzá. Köze van viszont az épületekhez, amelyeknek jog szerinti tulajdonosa. Ilyen nehéz helyzetet kizárólag empátiával, nagy-nagy felelősséggel lehet megoldani. /Veres István: A Refi is állami iskola! = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), szept. 30./2008. november 5.Szatmárnémetiben bemutatták Muhi Sándor legújabb, Építészet Szatmáron /Scriptor Alapítvány, Szatmárnémeti/ című kötetét. Veres István, a Scriptor Alapítvány igazgatója elmondta: a kötet a Szilágyi Ferenc által három éve megálmodott szellemi műhely legújabb – sorban a tizedik – terméke. A hiánypótló, tudományos igényességgel megírt munkát Csirák Csaba méltatta. Muhi Sándor a bemutató végén köszönetet mondott az őt segítő csapatnak, valamint Szilágyi Ferencnek a magyar kultúra önzetlen támogatásáért. /Babos Krisztina: Muhi Sándor könyvének bemutatója. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), nov. 5./2008. november 29.A Szatmári Magyar Hírlap által november 28-án első alkalommal megrendezett Opera- és operettgálára pár nap alatt elkelt az összes jegy. Ilonczai Gyöngyi főszerkesztő köszöntőjében kihangsúlyozta, hogy a Szatmári Magyar Hírlap megújulása során nem veszítette el hitvallását, a célt, amellyel a lap tulajdonosa, Szilágyi Ferenc több mint három évvel ezelőtt létrehozott egy olyan újságot, amely felvállalja a szatmári magyar közösség hovatartozását, magyarságtudatát. A főszerkesztő átadta a szót Veres Istvánnak, a Scriptor Alapítvány menedzserének, aki beszédében kiemelte a szatmári magyar kultúra ápolásának fontosságát. /Első opera– és operettgálánk. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), nov. 29./2009. január 15.Január 14-én tartották dr. Bura László „Szatmár megye helynevei” című – sorban 33. – könyvének bemutatóját. A kötet a Scriptor Alapítvány gondozásában kiadott Hírlap-könyvek sorozatban látott napvilágot. Amint azt Veres István, az alapítvány ügyvezetője elmondta, a tudományos igényességgel megírt monumentális munka egy igen értékes adattár, mely 131 település magyar helyneveit örökíti meg. A kétkötetes, 830 oldalas gyűjteményt dr. Lovas János méltatta, rámutatva a helységnévgyűjtés történeti-nyelvészeti jelentőségére. A régi utca-, tér-, híd-, patak-, dűlő- stb. nevek ugyanis legkorábbi nyelvemlékeinknek számítanak, melyek sok esetben már a XI-XII. századi, latinul írt birtoklevelekben is magyarul szerepelnek. Minden elnevezés őriz egy-egy darabkát a település múltjából. A közel ötven éven át végzett gyűjtés során a szerzőnek több mint 100 elpusztult falut is sikerült beazonosítania, melyek létére szintén a helynevekben talált utalásokból következtetett. Ebben az óriási munkában Bura Lászlót 14 pedagógus, valamint 72 közép-, illetve főiskolás diák segítette gyűjtőként vagy adatszolgáltatóként. /Gyűjtemény Szatmár helyneveiből. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), jan. 15./2009. február 11.A 2008-ban megjelent szatmári könyvek és tudományos-kulturális kiadványok (összesen 280) közelmúltban megtartott seregszemléjén a Szamos kulturális hetilapot a legjobbnak járó díjjal tüntették ki. A szatmári magyarság alig egy éve indult művelődési folyóirata a Szatmári Magyar Hírlap mellékleteként jelent meg. Jól döntött a Scriptor Alapítvány kuratóriuma (elnöke Szilágyi Ferenc vállalkozó), amikor elhatározta, hogy alig egy esztendővel a Hírlap Könyvek sorozat beindítása után (főszerkesztője Veres István) egy külön művelődési lapot is megjelentet. Ilyés Ildikó, a Szamos főszerkesztője a lap alapítói közé tartozik. A rendszerváltás utáni próbálkozást, a Szamoshát című lapot /1990-1994/ már régen elfelejtették. A Szamosba olyan tekintélyes értelmiségiek írnak rendszeresen, mint Bura László nyelvész, közíró, egyház- és helytörténész, Muhi Sándor grafikus, művésztörténész, Mandula Tibor történész, Csirák Csaba kultúrtörténész, Fazekas Lóránt biológus-madárkutató és újabban Kiss Sándor matematikus és Danku Pál helytörténész. /Sike Lajos: Szamos-lap a kultúráról. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 11./2009. február 21.Felelősebb magyarországi politikusok rendszeresen megszólalnak a határon túli magyarság érdekei mellett, olykor élesen más véleményt fogalmazva meg, mint amit a román politikusok hangoztatnak. Legutóbb Sólyom László köztársasági elnök az autonómiát mint megvalósítható alternatívát említette Basescu elnök jelenlétében, aki viszont azt mondta, hogy márpedig területi autonómia soha nem lesz Romániában. Szili Katalin házelnökről is köztudott, hogy szívén viseli a határon túli nemzetrészek sorsát. A magyar belpolitikában viszont nem képesek megoldani a kisebbségek parlamenti képviseletét. Ezzel ütőkártyát adnak a román politikusok kezébe. /Veres István: Odahaza nehezebb. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), febr. 21./2009. március 18.Magyarországon az Országgyűlésben megszűnt a Magyar Demokrata Fórum frakciója. Ez volt az a párt, mely annak idején az átalakulás utáni első miniszterelnököt adta Antall József személyében Az utóbbi években Dávid Ibolya pártelnök hatalmas hibákat követett el, amelyeknek következtében fokozatosan eltávolodtak a párttól annak korábban meghatározó személyiségei. Dávid Ibolya összeférhetetlen, s lassan mindenkit elzavar maga mellől. Ezek közül egyik legjelentősebb kétségkívül Lezsák Sándor volt már évekkel ezelőtt, de csaknem szakításhoz vezetett legutóbb az is, hogy a pártelnökségre pályázó ellenfelét ellehetetlenítette. Minderre azzal tette fel a koronát, hogy a párt listájának első helyét a volt szocialista pénzügyminiszternek, Bokros Lajosnak ajánlotta fel az európai parlamenti választásokra. Ezután Dávid Ibolya konstruktív bizalmatlansági indítványt kezdeményezett azzal a céllal, hogy Bokros Lajos legyen Magyarország miniszterelnöke Gyurcsány Ferenc helyett. Ebben senki sem állt mellé. Bokros Lajos annak idején megszorításokat vezetett be, amelyeknek semmi eredménye nem lett. /Veres István: Egy rendszerváltó párt halála. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), márc. 18./2009. március 23.A Magyar Szocialista Párt kongresszusán – amelyen újraválasztották a párt elnökévé – Gyurcsány Ferenc lemondott miniszterelnöki tisztségéről. Mondandóját e szavakkal kezdte: „Azt hallom, azt üzenik nekem, hogy a változásokhoz szükséges hangulatnak és az ellenzék józan magatartásának én vagyok az akadálya. Így ezt az akadályt én megszüntetem.” Már ebben a mondatban tetten érhető a szerepjátszás. A Fidesz úgy reagált a hírre, hogy a mostani helyzetre egyedüli megoldás az előrehozott választás. Egyvalami biztos: Gyurcsány Ferenc most leveti magáról a kormányzás felelősségét, de megmarad pártelnöknek. Ami azt jelenti, hogy ha majd elmúlik a válság, újra miniszterelnök lehet. /Veres István: Mire játszik Gyurcsány? = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), márc. 23./2009. május 29.Május 28-án a Szatmári Magyar Hírlap szerkesztőségében került sor a legújabb Hírlap-könyv bemutatójára. A bemutatott Örök menetelés című kötet Müller Dezső volt vámfalusi református lelkész verseit tartalmazza. Ez a szerző hatodik megjelent verseskötete. A Scriptor Alapítvány által támogatott kiadvány a Hírlap-könyvek tizenötödik darabja, melyek közül immár a második versgyűjtemény (Az első Sróth Ödön verseit tartalmazta, Holdláng címmel), az alapítvány törekvései között a helytörténet, széppróza, nyelvtudomány mellett ezen a vidéken születő lírai alkotásokat is támogatni óhajtja. Veres István ügyvezető bevezetője után Bura László, a Scriptor Alapítvány kuratóriumi tagja mutatta be az eddig megjelent Hírlap-könyveket, kitérve a Szilágyi Ferenc által vezetett alapítvány erőfeszítéseire a szatmári magyar kultúra támogatására. Utána Kereskényi Sándor muzeológus, szatmári polihisztor beszélt a kötetről. Szatmári Elemér református lelkész, versmondó verseket olvasott fel a kötetből. Végezetül maga a szerző beszélt arról, hogy mit jelent, mit jelent számára a vers. /Müller Dezső kötetét mutattuk be tegnap. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), máj. 29./2009. június 11.Június 10-én a Szatmári Magyar Hírlap és a köré szerveződött szellemi műhely munkatársai közönségtalálkozót és gálaestet szerveztek a nagykárolyi kastélyban. Végh Balázs Béla, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem szatmárnémeti kihelyezett karának adjunktusa tartott tájékoztatót a nagykárolyi középiskolák végzősei számára a felsőoktatási intézmény által nyújtott képzési lehetőségekről. Ezt követően a Szatmári Magyar Hírlapról beszélt az egybegyűlteknek Ilonczai Gyöngyi főszerkesztő, a Szamos társadalmi és kulturális hetilapot pedig Ilyés Ildikó főszerkesztő mutatta be. A Scriptor Alapítvány munkásságáról, terveiről Szilágyi Ferenc elnök, valamint Veres István menedzser tartott beszámolót, melynek során felajánlották a nagykárolyi és a Nagykároly környéki irodalmárok, történészek és kutatók számára a lehetőséget írásaik megjelentetésére a hetilap hasábjain, illetve önálló kötetek formájában. A közönségtalálkozón jelen voltak a Scriptor Alapítvány gondozásában eddig megjelent 15 „Hírlap könyv“ szerzői közül öten (Bura László, Mandula Tibor, Fodor István, Veres István, és Debreczeni Éva), akik részleteket olvastak fel az általuk írt kötetekből. /Közönségtalálkozó és gálaest. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), jún. 11./2009. június 30.Június 28-án, vasárnap este a Duna Televízió Heti Hírmondó című műsorában Csáky Zoltán műsorvezető egy asztalhoz ültette Almási Jánost, az Összefogás a Magyarországi Romákért nevű, nemrégen alakult párt elnökét és Balczó Zoltánt a Jobbik alelnökét, frissen megválasztott európai parlamenti képviselőt. A Jobbik rendőri és pillanatnyilag nem létező csendőri eszközökkel akarja visszaszorítani általában a bűnözést, míg az új cigány szerveződés a valóságban hatékonyan működő vajdák segítségével szeretne enyhíteni a bajokon. A műsorban kiderült, hogy igenis szót tudnak érteni egymással emberek, ha akarnak. /Veres István: Lehetséges a párbeszéd. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), jún. 30./2009. október 22.Október 23-án emlékezünk az 1956-os magyarországi forradalomra. A forradalomban részt vevők az idegen megszállók és helyi kiszolgálóik távozását akarták elérni, mert elegük volt a diktatúrából. Az ötvenhatosok a rettegéssé szublimálódott félelmet, a megaláztatást akarták életükből száműzni, s ezért képeset voltak fegyverrel a kezükben életüket is áldozni. Szabadságharc volt tehát a javából. Az ötvenhatosok céljai a rendszerváltozáskor valósultak meg, eltűntek a színről mind a külföldi megszállók, mind pedig leghűségesebb talpnyalóik. Mégsincs béke Magyarországon. A rendszerváltás nem oldott meg mindent. /Veres István: Ötvenhat tanulsága az időben. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), okt. 22./2009. november 6.Veress István professzorra /Nagyenyed, 1909. nov. 5. – Kolozsvár, 2007. nov. 2./ emlékezett volt egyetemi tanítványa. Nagy hatással volt rá a professzornak a nyolckötetes Románia pomológiája elkészítésekor kifejtett munkája. Hozzájárulása a sorozathoz volt fő műve, de közben 22 olyan kötetnek volt még szerzője vagy társszerzője, amely a gyakorló agronómusok tankönyvének, kézikönyvének számított, és több mint 40 tudományos közleményt is megjelentetett. 1949-től a Falvak Dolgozó Népe, 1990-től a Kertbarátok Lapja, 1993-tól élete végéig az Erdélyi Gazda új sorozatának volt állandó és legtevékenyebb munkatársa. A professzor Farkas Zoltánt barátságával a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete 1989 utáni újraszerveződése idején tisztelte meg, ekkor láthatta Veress István sokoldalú szakmai felkészültségét nagy tudását. /Farkas Zoltán: A száz éve született Veress István professzorra emlékezünk. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 6./2009. november 7.Veress István professzora emlékeztek november 6-án, születésének 100. évfordulóján. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Agrártudományi Szakosztálya, a Romániai Gazdák Egyesülete, valamint a Kertbarátok Egyesülete által szervezett rendezvény résztvevői előbb az általa létesített gyümölcsös- és agrobotanikus kertet látogatták meg, majd megkoszorúzták sírját a Házsongárdi temetőben. Sógor Géza református lelkész elmondta: a professzort olyan tudósként ismerte meg, aki nem állította egymással szembe a hitet és a tudományt – Veress István soha nem vallotta azt, hogy nem fér össze a kettő. Csávossy György levélben üdvözölte az emlékezőket, amelyben kifejtette: a professzort a munka szerelmesének és a kertkultúra művészének tartotta. Délután a szervezők emlékülést tartottak az EME székházában, november 7-én a bonchidai Bánffy-kastélyban folytatódik a megemlékezés. /Száz éve született Veress István. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 7./2009. november 28.Kolozsváriak és nagyenyediek együtt emlékeztek és ünnepeltek november 26-án Nagyenyeden a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi házban, az Áprily-estek keretében, Veress István professzor /Nagyenyed, 1909. nov. 5. – Kolozsvár, 2007. nov. 2./ születésének századik évfordulójára. A vendégek között ott volt T. Veress Éva nyugalmazott egyetemi tanár, a professzor leánya. Dr. Csávossy György, a Magyar Gazdák Egyesületének tiszteletbeli elnöke ismertette Veress István életművét. Ennek a hosszú időszaknak egy jelentős része Nagyenyedhez, illetve Csombordhoz kötődik, ahol a hajdani mezőgazdasági iskola tanára, rövid ideig igazgatója és aligazgatója volt. Filmet is bemutattak Veress István életéről, majd Bartók Árpád nyugalmazott csombordi tanár Veress Istvánnal átélt vadászkalandjaira emlékezett. /B. B. : Nagyenyed. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./ Veress István, a kolozsvári Mezőgazdasági Intézet nyugalmazott tanszékvezető professzora a gyümölcstermesztés szakembere volt.2010. augusztus 11.Nem is olyan szegény az eklézsiaA realitatea.net internetes hírportál érdekes összeállítást közöl a Román Ortodox Egyház privilegizált helyzetéről „Az ortodox egyház, mint az állam ellenőrzésétől mentes vállalkozás” címmel. A pénzügyi válság miatt már korábban is hallatszottak olyan hangok a sajtóban, hogy az egyházak, kiváltképpen az ortodox egyház kivételezett helyzetben van az egyébként magát világinak deklaráló Romániában, mert egy sor olyan kedvezménnyel ajándékozta meg őket az állam az elmúlt 20 évben, amilyeneket azelőtt soha nem élveztek. Valami hasonló történt ebben az esetben is, mint az úgynevezett forradalmárokkal, akikről később kiderült, hogy vagy nem vettek részt semmiféle forradalmi eseményben, vagy korábban a rendszer kiszolgálói voltak. Ez utóbbi nagymértékben elmondható az ortodox egyházról is, hiszen a papok nem mulasztottak el az istentiszteletek során áldást kérni Ceauşescura, sőt, a főpapok közül is többen voltak besúgók. Mégis az új államhatalom úgy ítélte meg, hogy az egyház az elmúlt rendszerben szenvedett, ezért aztán mindenféle kedvezményeket biztosított számára, mi több, komoly összegekkel járul hozzá a fenntartásához. Nézzünk egy példát. A kolozsvári ortodox érsekség területén 2009-ben 160 egyházi épület állt építés vagy javítás alatt. A szükséges 11,5 millió lejnyi összegből 4,2 milliót a hívek adományoztak, 3,9 milliót a kormány, 2,1 milliót a helyi tanácsok, 0,5 milliót a megyei tanácsok. Tehát az állam többet adott erre a célra, mint maga az egyház. Miközben például a moldovai ortodox egyház a legnagyobb erdőtulajdonos az egész Moldvában, tehát egyáltalán nem szegény az eklézsia. Az egyházi épületek és a visszakapott földek után az egyházak adómentességet élveznek, s nem fizetnek TVA-t sem, ha termelő tevékenységet folytatnak (pl. gyertyakészítés). Az egész romániai ortodox egyházban mintegy 14 500 lelkész szolgál, akik közül 13 878-an kapnak az államtól fizetéstámogatást, és csak 911-et fizet kizárólag az egyház. Ugyanígy a 17 258 ún. nem klerikális egyházi személyzetből (kántor, harangozó, gondnok stb.) 15 435-öt szintén az állam fizet. Nem vitatjuk, mert nem illik, nem szokás az egyház(ak) érdemeit, de ez az átlagon jóval felüli bánásmód is azt a felelőtlen és át nem gondolt politikai cselekvést jellemzi, amelynek még mindig nincs vége. Mint ahogy a válságnak sem. Veres István. Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti) 2011. január 28.A szomszéd kultúra tükrébenVeres István műfordító, szerkesztő úgy véli, nem fordíthatunk hátat a mellettünk élőknek Sokan elsősorban a Szatmári Magyar Hírlap napi jegyzetének szerzőjeként és a havonta megjelenő Szamos kulturális folyóirat szerkesztőjeként ismerik beszélgetőtársunkat, aki azonban jóval több ennél. Tanár, műfordító, az erdélyi szászok és a szatmári svábok irodalmának ismerője és ismertetője, az írott kultúra egyik jelentős szervezője. Interjúnkban minderről szó esik Az Erdélyi Magyar Ki Kicsodában az áll, hogy ön újságíró, szerkesztő, műfordító meg a Scriptor Alapítvány ügyvivője. Hol maradt a tanár, nem azzal kellett volna kezdeni? – Lehet, elnéztem valamit a kérdőíven, netán rosszul értelmeztem, ezért nincs ott, hogy először is német–magyar szakos tanár vagyok. A Babeş-Bolyain végeztem 1973-ban. A székely fiú tudatosan választotta egyetemi tanulmányi ágként a német nyelvet? – Mondhatom, igen, amiben sokat segített nekem a Székely Mikó Kollégium kiváló némettanára, néhai Rácz Lajos. Nemzedékek hálásak ma is neki, amiért képes volt arra, hogy a négy líceumi év alatt megtanítsa tanítványait egy bizonyos szinten németül. Talán ő ébresztett rá arra, hogy figyeljünk jobban oda közvetlen szomszédainkra, a szászokra. Uzontól, ahol születtem, nincs messze Prázsmár, a nagy szász település. Emlékszem, már gyermekkoromban megfigyeltem, sőt, egy kicsit rá is csodálkoztam, mikor apámmal az ottani malomba vagy éppen vásárba mentünk, hogy milyen más emberek ezek a szászok, mennyire más a népviseletük, a házuk, a paraszti gazdaságuk és annyi minden, pedig egymás mellett élünk. Egy kicsit még bosszantott is, hogy Uzonban milyen keveset tudunk ezekről az igen szorgalmas emberekről, noha érdekünkben állna, hogy ne csak ismerjük őket, de megtanuljuk tőlük mindazt, amit jobban csinálnak, amiben sokkal hatékonyabbak, mint mi. Nagyon jó gazdaemberek voltak. A Mikó után jött a négy év egyetem, bekapcsolódtam a Gaál Gábor Kör tevékenységébe is, amelynek akkoriban Markó Béla volt az elnöke. A német irodalom kapcsán az egyetemen volt egy kötelező választás az akkori világ tagoltságának megfelelően: úgynevezett „speckurzust” lehetett választani a nyugat- és kelet-német avagy az erdélyi szász, pontosabban romániai német irodalom közül. Utóbbit választottam, az említett okok miatt is. Lényegében ezt követően ismertem meg a hazai szászok régi irodalmát, az újabbat már ismertem, és meglepett, mennyire rangos, mostani mércével is európai. Ugyanez mondható történelmükről is, amit példamutató alapossággal fel is dolgoztak. Volt más egyéb is az egyetemen, ami a szász kultúra iránti érdeklődést ösztönözte? Főként, hogy ez már a másságtól és az idegenektől félő, sőt, azokat megvető soviniszta Ceauşescu-korszakban történt! – Ilyen ösztönző volt – szász nemzetiségű tanáraim és kollégáim mellett – például az Echinox háromnyelvű diáklap, amelyben magam is közöltem fordításokat, mert úgy éreztem, a fordítás kiváló eszköz egy másik nyelv mélyebb megismeréséhez. A diplomadolgozatom témája az irodalmi fordítás elméleti vetülete volt. Konkrétabban Eminescu híres, Luceafărul című poémájának Franyó Zoltán által készített magyar és német fordítását elemeztem, vetettem össze. Franyóval is elbeszélgettem telefonon a dologról, pozitívan értékelte hozzáállásomat. Aztán később tanárként vetettem bele magam jobban a fordításokba. Az első erdélyi szász könyvet a tanítás mellett ültettem át magyarra. Aminek nyilvánvalóan az is kedvezett, hogy Halmiban, jóllehet nem a világ vége, nem sok lehetőség kínálkozott a szabadidő értelmesebb eltöltésére. Ott fordította le Erwin Wittstock Végítélet Ónyírban című regényét is, amelyet annak idején nem tudtam letenni. Ebből ismertem meg részletesebben az erdélyi szász falvak és társadalom példásan okos, racionálisan önellátó és önsegélyző belső szervezettségét. – Sok ilyen visszajelzést kaptam első fordításom, Adolf Meschendörfer Leonóra, majd Otto Fritz Jickeli Nemzedékek című regénye kapcsán is, nem csupán Erdélyből. Érdekességként említem meg, hogy utóbbiról Magyarország egykori mezőgazdasági miniszterének, Hütter Csabának a véleményét is alkalmam volt megismerni – lényegében ugyanezeket mondta. Közben egy bánsági sváb szerző, Franz Storch Zenélő óra című novelláskötetét is lefordítottam, s hozzáfogtam Josef Haltrich erdélyi szász mesegyűjteményének a lefordításához. Ebből egy kisebb kötetet állítottam össze évek múltán Hattyúleány címmel, szatmárnémeti iskolások által készített illusztrációkkal jelent meg. Még egy erdélyi szerzőtől, a ma Németországban élő Franz Hodjaktól fordítottam Végh Balázs Bélával együtt egy novelláskötetet, amelyet a budapesti Pont Kiadó adott ki. A rendszerváltás azt is jelentette, hogy a romániai német kisebbség egy érdekes csoportja, a mellettünk élő szatmári svábok is kezdtek ismét magukra találni. Magam egyébként elég jól megismertem a kuruc szabadságharcot lezáró 1711-es szatmári béke után ide telepített svábok életét. Ezt elsősorban a szerkesztőségi munka tette lehetővé az által, hogy jártuk településeiket és írtunk róluk. S nemcsak azt, hogy milyen jó gazdák és az ide hozott új munkakultúrával mennyire megváltoztatták Nagykároly vidékét, de azt is, hogy milyen trauma érte őket a második világháború utáni deportálásokkal és a Ceauşescu-féle kiárusításukkal. A Szatmári Friss Újság főszerkesztőjeként tudatosan vigyáztam rá, hogy történetüket megismerje a magyar lakosság. Elsősorban számbeli megfogyatkozásuk miatt az utóbbi évtizedekben nehezen állt helyre írásbeliségük. Ezt elősegítendő, a Friss Újságban időközönként egy-egy német nyelvű oldalt közöltünk, amit rendszerint én szerkesztettem. Valamivel később ugyancsak én kezdeményeztem és szerkesztettem a Schwabenpost című lap első számait, amely az utóbb kitanult és felnevelődött szerkesztői gárda munkája nyomán ma is megjelenik, s a realitásokra építve, magyar nyelvű cikkeket is közöl. Ugyanis sok svábnak, főleg Nagykároly környékén, ma már magyar az anyanyelve. Vizsgálódásai, gondolom, mindig új dolgokkal is szolgáltak... – A rendszerváltás előtt két olyan német nyelvű könyv is a látókörömbe került, amelyek a környékünkön élő svábok és cipszerek körében gyűjtött népi elbeszéléseket, adomákat tartalmaznak. Egyik Claus Stephani Tal der stummen Geigen (Néma hegedűk völgye) című gyűjteménye, a másik egy Krieg im Scherbenland (Cserépfazékháború) című kötet volt, amelyről csak később derült ki számomra, hogy anyagát Helmut Berner gyűjtötte a szatmári svábok körében. Az történt, hogy a gyűjtő a kötet leadása és megjelenése közti időszakban kivándorolt Németországba, így törölték a nevét a könyvről. A szerző a szatmári svábság igen jelentős és tekintélyes személyisége ma is, németországi szervezetük vezetője. Pár évvel ezelőtt bővebb válogatást tett közzé ezekből a szövegekből, amelyek rendszerint a hétköznapi élet különböző dolgairól, a falusi élet megnyilvánulásairól szólnak: munkáról, vallásról, ünnepekről, szokásokról, vásárokról, szőlőművelésről, pincei borozásokról, civakodásokról, megbékélésekről. Feltett szándékom, hogy a közeljövőben ebből a második könyvből válogatok és fordítok magyarra, méghozzá azzal a reménnyel, hogy könyv is lesz belőle. De közben mást is fordítok Bernertől, a szatmári svábok történetének, sorsfordulóinak rövid bemutatását. Ennek részletei a Szamos című kulturális szemlében jutnak el a magyar olvasóhoz. A Szamosnak ön a szerkesztője és anyagainak a begyűjtője is. Hiánypótló ez a tizenhat oldalas havi kiadvány, amely a Szatmári Magyar Hírlap önálló melléklete, a lap olvasói ingyen kapják. Voltak még Szatmárnémetiben kulturális lapok, mellékletek, de egy-két évi szárnypróbálgatás vagy inkább vergődés után megszűntek. A Szamos viszont a hetedik évfolyamánál tart! – Csakugyan vannak előzményei a Szamosnak, ahogy általában a kulturális sajtónak Szatmárnémetiben. Egy időben még színházi lapja is volt a városnak, amivel jóval nagyobb kulturális központokat is megelőzött. Igaz, azóta sok víz lefolyt a Szamoson. De ami már a közelebbi múltat illeti, a rendszerváltás előtti időkben jelent meg az akkori Szatmári Hírlap mellékleteként a Forrás, ami, ugye, olyan volt, amilyent akkor a rendszer engedett. Nagyon kellett vigyázni például arra, hogy a román kultúra is kellő súllyal legyen benne. Veres István (1950, Uzon) Műfordító, szerkesztő, tanár. A középiskola (Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy) elvégzése után a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen szerzett német–magyar szakos diplomát, majd a Szatmár megyei Halmiba kapott tanári kinevezést. 1977-től újságíró, először a Szatmári Hírlapnál, majd egy évig a bukaresti Előrénél; a rendszerváltás után a Szatmári Friss Újság, 2005-től 2008-ig pedig a Szatmári Magyar Hírlap főszerkesztője. Ezt követően a Szamos kulturális szemle szerkesztője. Több erdélyi német író (Meschendörfer, Storch, Wittstock, Hodjak) kötetét magyarra fordította. 2008-ban a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének nívódíjasa. Hosszabb ideje az RMDSZ Szatmár megyei tanácsosa. Aztán mindjárt a fordulat után egy lelkes irodalomtanár, Gál Elemér beindította a Szamoshát című kulturális lapot, de kellő anyagi és szellemi támogatottság hiányában hamar leállt. Később is voltak elképzelések, próbálkozások, de ezek rendre hamvukba hulltak. Talán azért, mert nem eléggé kitartó emberek kezdeményeztek, s nem tudták kellően bizonyítani, hogy egy ilyen magyar nyelvű lapra szükség van. Így hát a közpénzekből való támogatása is csak ötletként merülhetett fel. Közben a jóval kisebb és kevesebb magyar lakost számláló Zilah lekörözte Szatmárnémetit. A Fejér László szerkesztette Hepehupa továbbra is él és megjelenik! Igaz, mind nehezebb összekaparni a kiadásához szükséges pénzt. Mi kellett ahhoz, hogy a Szamos beinduljon és évek múlva is rendszeresen megjelenjen? – A jól megfogalmazott szándék mellett elsősorban egy olyan kultúraszerető vállalkozó és önzetlen mecénás, mint Szilágyi Ferenc, aki talán több üzletember társánál jobban hitte és hiszi, hogy az az összeg, amit az anyanyelvi kultúrára költ, nem ablakon kidobott pénz, nagyon is megtérül közösségünk számára. Szilágyi Ferenc 2005 nyarán új napilapot alapított Szatmári Magyar Hírlap címmel, amelynek kulturális melléklete is volt csaknem az első lapszámok megjelenésekor. Valamivel később született a döntés, hogy legyen a melléklet neve Szamos, ez egyrészt a tájegységre, másrészt a nagy elődre, az egykori Szamos polgári lapra is utal, amely többek között Márai Sándor, Móricz Zsigmond és Markovits Rodion írásait is rendszeresen közölte. Ha rájuk gondolunk, több mint magas a mérce. Mivel egy Márai vagy Móricz nem tűnik fel bárhol és bármikor, egyelőre azt is nagy eredménynek tartjuk, hogy a több ezer példányban megjelenő lapot minden hónapban az olvasó asztalára tehetjük. A mai Szamost a Scriptor Alapítvány adja ki, amelynek elnöke Szilágyi Ferenc, az állandó munkatársak jól ismert szatmári értelmiségiek, mint Bura László, Fazekas Lóránd, Muhi Sándor, Végh Balázs Béla, szerkesztőtársam, Debreczeni Éva. A Communitas Alapítvány két alkalommal támogatta csekély mértékben, de alapvetően Szilágyi Ferenc finanszírozza a megjelenését. Egyébként már kétszer is elnyertük a szatmári kulturális kiadványok éves kitüntetését. A Scriptor Alapítvány könyvkiadó is, amely eddig a Hírlap-könyvek sorozatban húsz kötetet adott ki. Ez sem utolsó dolog. Az eltelt időben a Szamosnak sikerült-e nagy vonalakban megvalósítania az induláskor megfogalmazott célokat? – Jó a megfogalmazás: nagy vonalakban – mert az ember soha nem lehet tökéletes. Az elsődleges cél az volt, hogy a magyar és ezen belül a szatmári kultúrát, hagyományokat – és ezt hangsúlyosan mondom – minél közelebb vigyük az olvasóhoz, mert nagyon sok a pótolnivaló. Nem csak a nemzeti történelmünkkel és irodalmunkkal kapcsolatos cikkek és tanulmányok, a helytörténeti, néprajzi és népművészeti vagy akár művészettörténeti cikkek sokasága bizonyítja, hogy ezt többnyire sikerül, de az is, hogy a fiatal tehetségeknek is teret adunk. Innen is bátorítanám őket és kérném tanáraikat, hogy irányítsák hozzánk legjobban író diákjaikat! Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. február 12.Szatmári Kiadói Év 2010Tizenkettedjére díjazta az előző esztendőben a megyében megjelent kiadványokat a Szatmár Megyei Tanács, a megyei művelődési igazgatóság és a megyei könyvtár. Az ünnepséget tegnap délben tartották a szatmárnémeti Poesis Multikulturális Központban, a felsorolt intézmények vezetői, intézményvezetők, valamint a szerzők részvétele mellett. A 2010-es Szatmári Kiadói Év keretében kiállítás nyílt a tavalyi év kiadói terméséből. Az eseményt a könyvtár igazgatója, Ioan Mircea Ardelean nyitotta meg, akitől a résztvevők megtudhatták, hogy a tavalyi év volt eddig a legtermékenyebb a kiadványokat illetően, ugyanis a megyében 263 könyvet, 33 időközi kiadványt, 119 tanulmányt és az idén újdonságnak számító, 23 audió-vizuális anyagot adtak ki. „Az írás egy vagyon“ - mondta a könyvtárigazgató, aki egyúttal megköszönte a megyei tanács segítségét és támogatását, és reménykedik abban, hogy hamarosan a könyvtár egy saját épülettel büszkélkedhet, hiszen ennek hiányát tartja az egyik legnagyobb problémának. Az ünnepség díszvendége Kelemen Hunor, kulturális és örökségvédelmi miniszter volt, aki kijelentette: „A gazdag felhozatal annak a bizonyítéka, hogy a gazdasági válság nem szorította vissza az alkotási kedvet és ihletet. A miniszter ugyanakkor hálás volt, hogy kétnyelvű verseskötetével ő is hozzájárulhatott a tavalyi szatmári könyvterméshez és egyúttal megígérte, hogy a kulturális minisztérium pénzügyi lehetőségeinek megfelelően támogatni fogja a kulturális projekteket, valamint, hogy a megyei könyvtár helyzetére is megoldást találnak majd. Csehi Árpád, a Megyei Tanács elnöke a kultúra szempontjából sikeresnek ítélte a 2010-es esztendőt, hiszen ahogy ő mondta, a könyvek az igazi értékek, melyek minden korszakot túlélnek. A ceremónián ugyanakkor dr. George Vulturescu, a Kulturális Igazgatóság igazgatója, Mircea Govor, a Megyei Tanács alelnöke és Ilyés Gyula polgármester is gratulált a szerzőknek. A kiadványokért kategóriánként járó díjakat dr. Bura László (zsűrielnök), dr. George Vulturescu, Mircea Ardelean, Muzsnay Árpád, Pop Aurel, dr. Kiss Imola, Voicu D. Rusu, Viorel Câmpean ítélte oda. A szervezők vers kategóriában többek között Török József „A magány délkörei“ című kötetét díjazták, prózában Gúzs Imre írót, újságírót a Hírlap Könyvek sorozatban megjelent „Megszólítani a reményt“ című kötetéért, valamint díjat kapott a Szamos kulturális folyóirat is, melyet Veres István újságíró, a Szamos szerkesztője vehetett át. Az eseményen nyolc kategóriában, összesen tizenhárom díjat adtak át. A 2010-ben megjelent kiadványok mindegyike szerepel a hagyományosan minden évben kinyomtatott a Szatmári Kiadói Év 2010-es katalógusában. A díjkiosztó gálán megjelent szerzők és a díjazottak okleveleket vehettek át. György Brigitta. Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti) 2012. szeptember 18.Szórványtalálkozó OroszfalubanTizenöt felső-háromszéki falu mintegy háromszáz hívét összefogó Berecki Református Missziói Egyházközség szervezésében hatodik alkalommal tartottak református szórványtalálkozót a nemrég felújított oroszfalusi református templomban. Több mint százharminc felnőtt és gyermek vett részt. Az Amerikai Egyesült Államokból is érkeztek vendégek, a Wisconsin állambeli, a berecki egyházközséget támogató Rolling Hills Church egyház több tagja – közöttük a Kézdialmáson letelepedett Ben Spink és Csilla – is jelen volt az ünnepi istentiszteleten, melyen Raff Róbert református lelkész hirdetett igét. Az úrvacsoraosztásban Ruszka Sándor kézdivásárhelyi iskolalelkész is közreműködött. A rendezvényt ünnepélyesebbé tették az elhangzott szavalatok és énekek Pánczél Ilona, Veress Istvánné, a kézdivásárhelyi Üzenet együttes, valamint a sepsiszentgyörgyi Sugás Érdekvédelmi Szövetség tagjainak előadásában. (Iochom) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2012. december 4.Tíz és fél millió a külhoni magyar íróknakTíz és fél millió forinttal támogatja 15 külhoni magyar író és irodalmár szépirodalmi, műfordítói vagy kritikai munkáját az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Balog Zoltán miniszter döntése értelmében. A tárca felhívására 52 alkotómunka támogatására vonatkozó pályázat érkezett: Erdélyből 27, Vajdaságból 11, Felvidékről 10, Kárpátaljáról 3, Muravidékről pedig 1 – olvasható a kultúráért felelős államtitkárság közleményében, amelyet hétfőn juttattak el az MTI-hez. Balog Zoltán miniszter a szakmai bizottság javaslatára úgy döntött, hogy öt író Gion Nándor prózaírói ösztöndíjban, 3-3 fő Székely János költészeti és drámaírói, Schöpflin Aladár kritikai, valamint Franyó Zoltán műfordítói ösztöndíjban, egy alkotó pedig Benedek Elek gyermekirodalmi ösztöndíjban részesül. Az 10 hónapra szóló ösztöndíj bruttó összege fejenként 700 ezer forint. A nyertes pályázatok megvalósítási határideje 2013. szeptember 30. A www.kormany.hu oldalon olvasható tájékoztatás szerint Székely János-ösztöndíjban részesül Benedek Miklós vajdasági, Muszka Sándor erdélyi és Vida Gergely felvidéki alkotó. Gion Nándor-ösztöndíjat kap Serestély Zalán, Zsidó Ferenc és Duma István András Erdélyből, valamint Veres István és Hizsnyai Zoltán a Felvidékről. A Schöpflin Aladár-ösztöndíj nyertese a kárpátaljai Hidi Tünde, az erdélyi Zsigmond Andrea és a vajdasági Novák Anikó. A Franyó Zoltán-ösztöndíjat három erdélyi műfordítónak, Szűcs Imrének, Karácsonyi Noéminek és Patkó Évának folyósítják. Benedek Elek-ösztöndíjban Zágoni Balázs erdélyi író részesül. Népújság (Marosvásárhely) 2013. január 29.Magyarellenes vádak Szatmár megyébenÜresen maradt a hétfői ülést követően a Szatmár megyei tanács alelnöki széke, miután Csehi Árpád lemondott elnökhelyettesi tisztségéről és önkormányzati képviselői mandátumáról, az utódja megválasztásáról azonban nem született döntés. Amint arról már írtunk, Csehi szeptemberben jelentette be, hogy vissza kíván vonulni mind a politikából, mind a közéletből, azt az indokot hozva fel, hogy igen kedvező ajánlatot kapott a magánszférában.A szervezet azonban arra kérte, hogy a parlamenti választásokat várja meg. Nem ő volt egyébként az egyetlen RMDSZ-es képviselő, akinek tegnap megszűnt a mandátuma, lemondott ugyanis Löchli Tünde, a szatmári Caritas igazgatója is, aki kifejtette: a szervezet egy olyan projektet nyert, ami miatt összeférhetetlenség alakult ki igazgatói és tanácsosi pozíciója között. A képviselőtestület RMDSZ-frakciójába két új képviselő került be Veres István és Riedl Rudolf személyében. Utóbbi egyúttal a szövetség kiszemeltjének számít a megüresedett alelnöki székre a Szatmár megyei RMDSZ megyei küldöttgyűlése által hozott döntés értelmében. Bár arra lehetett számítani, hogy tegnap megtörténik az alelnökválasztás, ez a döntés nem szerepelt a napirenden. Pataki Csaba, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének alelnöke érdeklődésünkre elmondta: az USL-lel történt egyeztetések nyomán úgy döntöttek, a következő gyűlésre halasztják a döntést, részleteket azonban nem árult el, mondván, hogy a szociálliberálisokkal abban állapodtak meg, hogy nem üzengetnek egymásnak a sajtón keresztül. Pintér József, az USL-ben szereplő liberális párt megyei képviselője – akivel kapcsolatban szintén felmerült, hogy Csehi utódja lehet – kérdésünkre elmondta: a két alakulat közötti egyeztetés központi szinten folyik, és nem az képezi vita tárgyát, hogy az RMDSZ megőrizheti-e az alelnöki tisztséget, hanem a jelölt személyével kapcsolatosan merültek fel kifogások. Korábban Valer Marian Szatmár megyei USL-es szenátor közleményben reagált az RMDSZ döntésére, kifogásolva Riedl Rudolf jelölését. Úgy vélekedett, azért alkalmatlan a tisztségre, mert „soviniszta”, és mert átköltözött Magyarországra. Megkeresésünkre Riedl Rudolf – aki korábban Szatmár megyei prefektusként is tevékenykedett – elmondta: a helyiek ismerik őt és korábbi tevékenységét, így nem Marian közleménye nyomán kell megítélniük alkalmasságát. Leszögezte, állandó lakhelye Szatmárnémetiben van, és az, hogy gyakran látogatja Magyarországon élő unokáit, nem jelenti, hogy elköltözött. Babos Krisztina Krónika (Kolozsvár), 2013. február 15.Magyar könyvekkel is bővültek a Szatmár megyei könyvtárakA közkönyvtárak informatikai fejlesztését célzó kormányprogram, a Biblionet jóvoltából ez év végéig a Szatmár megyei könyvtárak több mint 85 százalékát látják el számítógépekkel és internet-hozzáféréssel – hangzott el csütörtökön a megyei könyvtár tevékenységi beszámolója keretében. Mindemellett a magyar kormány Márai-programjának köszönhetően az utóbbi két évben jelentős számú magyar nyelvű kiadvánnyal is bővült a gyűjtemény. Az intézmény vezetői kifejtették: páratlan lehetőséget nyújtott a fejlesztésekhez a Biblionet-program, mely mindamellett, hogy esélyt adott a kisebb könyvtárak számítógépekkel való felszerelésére, segített az elöljárók meggyőzésében is a felújítások tekintetében. A részvétel egyik feltétele ugyanis az volt, hogy a könyvtárhelyiségeket tegyék rendbe, a felajánlott eszközök pedig meggyőzően hatottak az elöljárókra, így év végéig előre láthatólag a 69 Szatmár megyei könyvtárból 61-ben tudnak majd modern körülményeket biztosítani. A megyei könyvtárban képzést is szerveztek idősebbeknek annak érdekében, hogy ingyenesen elsajátíthassák a számítógépes alapismereteket. A magyar nyelvű kiadványok beszerzése tekintetében is jelentős előrelépést könyvelhettek el az utóbbi két évben. Míg a megelőző időszakban igen kevés magyar könyvet vásároltak, 2011-ben és 2012-ben a Márai-program révén kétszer 800 ezer forint értékű adományt tudhattak a magukénak. Veress Istvántól, a megyei könyvtár munkatársától megtudtuk, a magyar kulturális tárca által megadott listáról választhattak, melyen tényirodalmi és szépirodalmi kiadványok egyaránt szerepeltek. A beszámoló keretében Adrian Stef tanácselnök arról beszélt, hogy könyvgyűjtő akciót kíván szervezni annak érdekében, hogy a kárpátaljai román településeket román nyelvű könyvekkel láthassák el. „A hatalom arra törekedett, hogy az ukrajnai románok felejtsék el anyanyelvüket, a mi célunk viszont az, hogy segítsük őket identitásuk megőrzésében” – fejtette ki az elöljáró. Hozzátette: a Debrecen környéki településeken is tájékozódni kíván, hogy a Magyarországon élő román közösségeket is könyvadományokban részesíthessék. A rendezvényen elhangzott, a regisztrált könyvtárlátogatók száma közel másfél ezerrel nőtt az elmúlt körülbelül egy évben (jelenleg több mint 30 ezren szerepelnek a nyilvántartásukban), melyhez jelentős mértékben hozzájárult az, hogy a megyei önkormányzat kifizette az elmaradt bérleti díjaikat (több mint 600 ezer eurót), így négy év után, 2011 végén ismét megnyithatták az olvasótermüket. Babos Krisztina Krónika (Kolozsvár), 2013. december 30.Gúzs Imre letette a tollatDecember 29-én érkezett az értesítés az elektronikus kapcsolattartás gyors csatornáin: meghalt Gúzs Imre. Veres István, a Szatmári Magyar Hírlap munkatársának gondolataival búcsúzunk a Tanár Úrtól. Minden halálhír váratlanul éri az embert, így ez is, hiszen úgy tudtuk, hogy bár benne van a korban, viszonylag jó egészségnek örvend, s tölti nyugdíjas napjait könyvei társaságában. Ha találkoztunk, észrevehettük, hogy jókedve, optimizmusa nem hagyta el nyugdíjas éveiben sem. E sorok írójának – aki kollégája lehetett később – a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején Szatmárnémeti nevéről az jutott eszébe Kolozsváron, hogy ott él Gúzs Imre író. Igen, mert akkor már ismert volt a neve országszerte, nem csupán a megyében. Gúzs Imre író-újságíró a háromszéki Köpecen született 1936-ban. Középiskolába Brassóban és Sepsiszentgyörgyön járt, majd 1958-ban a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem szerzett történelemtanári oklevelet. Pályáját az erdődi líceumban kezdte, majd a Bányavidéki Fáklya munkatársa lett (1963-1966), utána pedig a Szatmári Hírlap újságírója volt 1974-ig, amikor eltanácsolták a laptól. Ekkor a pusztadaróci általános iskolába került tanárnak. A rendszerváltozás utáni napoktól ismét szeretett szakmájának, az újságírásnak élhetett egészen nyugdíjazásáig. Mind Nagybányán, mind pedig Szatmárnémetiben a legkedveltebb újságírók közé tartozott. A kommunista, főleg propagandára kényszerített újságcsinálás körülményei között is mindig megtalálta azt a keskeny ösvényt, amelyen az olvasók szívét elérhette. Ezt csak úgy tehette meg, hogy nagyon szerette az embereket, azt a közösséget, amelynek írt. Nagyon jól tudott bánni a magyar nyelvvel. Fordulatos, színes fogalmazókészsége emelte őt kollégái fölé. Különös érzékenységet mutattak írásai az elesett emberek iránt. Cikkeiben méltatta a közművelődés fáradhatatlan munkásait, a vidéki tanítókat, tanárokat, s maga is körükben érezte magát a legjobban. Minden egyes magyar faluban számtalan ismerőse, barátja volt, s közéjük járt a legszívesebben, ha a lap riportra küldte. De nem is kellett őt küldeni, nagyon szívesen ment magától is. Őt pedig mindenhol szeretettel fogadták, hiszen szellemes, vidám, a tréfálkozásra mindig kész természete kellemes együttlétet biztosított mindenki számára, akivel csak találkozott. A rendszerváltás után években ismét megnyílt számára ez a lehetőség. Nagy örömmel kereste fel régi ismerőseit az új helyzetben, s vitte magával azokat a fiatal újságírókat, akik akkoriban kerültek a laphoz. Átadta nekik tapasztalatait, az alapos terepismeretet, megismertette őket azokkal, akiket ő maga annyiszor példaképül állított írásaiban. Tanítványai pedig megbecsülésük, hálájuk jeléül rövidesen Tanár Úrnak szólították. A szépíró Gúzs Imréről a Romániai Magyar Irodalmi Lexikonból megtudhatjuk, hogy első írásaival a kolozsvári Utunkban jelentkezett 1966-ban, majd az Előre és A Hét című lapokban közölt riportot, publicisztikát. Első kötete „A furulyás" címmel jelent meg 1968-ban, majd következett „A fehér hajú leány" című regény 1970-ben. Újabb kötettel jelentkezett 1977-ben „Otthoni emberek" címmel, 1980-ban „A sárkány hetedik feje és más írások" címmel adott ki könyvet, 1986-ban pedig „A csend napszámosa" című kötete jelent meg. Legutoljára 2010-ben jelentkezett kötettel a Hírlap Könyvek sorozatban, amely „Megszólítani a reményt" címet viseli, de tudomásunk szerint maradtak még az íróasztalán kiadásra váró kötetek. Munkásságát több díjjal, illetve kitüntetéssel ismerték el. Gúzs Imre életművének része, hogy feleségével, Magdikával együtt három leánygyermeket neveltek fel. 2013. december 28-án tehát a Tanár Úr végképp letette a tollat. Emléke megmarad bennünk mindaddig, amíg emlékezni tudunk. Drága Imre, nyugodj békében! Veres István szatmar.ro Gúzs Imre /Köpecz, 1936. febr. 9. – Szatmárnémeti, 2013. december 28. Erdély.ma 2014. március 27.Traktorok és mezőgépek szakértőjeÉvtizedeken át minden Romániában gyártott mezőgépet kipróbált és véleményezett. Nem akart részt venni a kényszer-szövetkezetesítésben, de megmaradhatott egyetemi oktatónak. A mezőgépészeti tudományok erdélyi szaktekintélyével, a 87 éves Antal András nyugalmazott egyetemi előadótanárral és szakíróval kolozsvári otthonában beszélgettünk. Könyvtáramban egy tucat olyan szakkönyv van, amely a Mezőgazdasági és Erdészeti Kiadó kolozsvári szerkesztőségében született, közülük többnek ön a társszerzője. Egyetemi oktatóként rendszeresen írt szakkönyveket? – Magyar nyelvű szakkönyveim zömében társszerzésben jelentek meg. Az ötvenes-hatvanas években sokat írtam és sok román nyelvű szakirodalmat fordítottam magyarra. Az 1948 őszén indult kolozsvári Mezőgazdasági Tudományintézet magyar tagozatával egy időben létesült Kolozsváron a bukaresti mezőgazdasági kiadó magyar szerkesztősége. Szerzőgárdája magyar mezőgazdasági oktatókból verbuválódott. Magam is állandó szerkesztőbizottsági tag és mezőgépészeti szerző lettem, ez akkoriban együtt járt oktatói munkánkkal. Szívesen írtunk, hiszen diáknak és gyakorló agrárszakembernek egyaránt szüksége volt a magyar nyelvű szakkönyvekre. – Harmadéves egyetemistaként lett egyetemi oktató: miközben kurzusokra járt, „másodállásban” diáktársait oktatta. Hogyan fért meg egymás mellett ez a két életforma? – Szovjet minta alapján a kommunista párt már 1951-ben készült a szövetkezetesítésre, de ehhez hiányoztak a mezőgazdasági szakemberek. Ekkor született döntés arról, hogy felduzzasztják a mezőgazdasági főiskolák új évfolyamait. A kolozsvári agronómia magyar fakultásának első évfolyamán 150 helyet hirdettek meg, román szakon 250-et, viszont nem volt elég oktató. A minisztérium a legjobb képességű harmad- és negyedéves diákokat nevezte ki gyakornokoknak. Abban az évben hat magyar diákkal kötöttek oktatói szerződést, köztük velem. Nagy kihívás volt, de a tanszékvezető tanárom, Lám Béla és a gyakorlati oktatást irányító Papp István sokat segített. Utóbbi felügyelete mellett a mezőgépészeti tanszéken a gyakorlati oktatást bízták rám, az 1988-as nyugdíjazásomig ez maradt a szakterületem. – Milyen volt az 1959-es beolvasztásig tartó, mintegy tízévnyi „magyar idő” a kolozsvári agronómián? – Ez volt a kolozsvári agráregyetem egyik legeredményesebb periódusa a második világháború után. Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egylet, az EMGE harmincas-negyvenes évekbeli kiváló agronómusgárdája – akik gazdakörök százait szervezték meg és felügyelték – bekerült oktatónak a magyar fakultásra. Ha nem is jó szívvel, de a rendszer kompromisszumot kötött velük, mivel kellett a magyar előadó. Szövérdi Ferenc, Nagy Miklós, Szász István, Antal Dániel, Veres István, Lám Béla és még sokan mások a korabeli magyar nyelvterület elismert agrárszakemberei, szakírói voltak. Olyan színvonalat honosítottak meg az erdélyi mezőgazdasági felsőoktatásban, hogy országszerte keresték a magyar végzősöket. Mégsem volt békés, nyugodt időszak ez a tíz év. – Rossz szemmel nézték a magyar tagozatot? – Bukarestben szemet szúrt a magyar fakultás népszerűsége: 1955-ben egyszerűen „kifelejtették” a beiskolázási tervből a magyar tagozatot. Telefonálgattunk, érdeklődtünk, de senki nem tudott érdemi választ adni. Azt mondták, véletlen volt, de jövőre minden rendbe jön. 1956 nyarán a felvételizni akaró magyar diákok megint az utolsó pillanatban tudták meg, hogy nem indul magyar évfolyam. El voltunk keseredve: senki nem tudta, mi fog történni a magyar mezőgazdasági felsőoktatással. ősszel Budapesten elkezdett fújdogálni a forradalom szele. Október 21-én a helyi magyar lapban váratlanul megjelent egy írás arról, hogy a román pártvezetés felülbírálta a szakminisztérium bürokratikus döntéseit, amelyek nincsenek összhangban az RKP nemzetiségi politikájával. Aznap közölték: meghirdethetjük a felvételit az első évre, a hiányzó második évfolyam diákjait pedig a Bolyai Egyetem rokon szakjairól kell összetoborozni. Senki nem sejtette, hogy ez tulajdonképpen a magyar tagozat felszámolásának előszele, ami 1959 februárjában be is következett. Az agronómián egyik napról a másikra megszüntettek minden magyar nyelvű tantárgyat. – Mi történt az addig magyarul oktató tanári karral? – Egyetlen tollvonással átkerült a román tanszékekre. A helyi román oktatókkal nem volt nézeteltérésünk, ők tisztában voltak vele, hogy ez önkényes bukaresti döntés. Valamennyi magyar oktató megőrizhette az állását, de román nyelven kellett előadnia. Később kiderült, az önkényes beolvasztás mást is jelent: magyar gyakornokot, tanársegédet többé nem alkalmaztak, így a magyar oktatók nyugdíjba vonulásával a tanári kar – néhány kivételtől eltekintve – román lett. Nekem is be kellett olvadnom a rendszerbe: elfogadtak, megbecsültek, de a múltról nem beszélhettünk. Csak így lehetett béke. – Soha nem kívánkozott el erről a mesterséges „béke szigetéről”? – Akkoriban nem volt sok választási lehetőség. Elevenen élt bennem egy ’52-es történet, amikor a főiskola küldötteként a bukaresti mezőgazdasági kiállításon megkerestek az RKP Központi Bizottságának mezőgazdasági osztályáról. Se szó, se beszéd, kezembe nyomtak egy kinevezést, hogy holnaptól itt fogok dolgozni: beválasztottak abba az országos bizottságba, amely a szövetkezetesítést készítette elő. Moldvába, Iași környékére delegáltak, ahol pártpropagandisták mellett agronómusként kellett jelentést készítenem arról, hol lehetne elkezdeni a kollektivizálást. Háromszéki származású falusi fiatalemberként ez a fordulat annyira megviselt, hogy stressz okozta gyomorvérzéssel szállítottak a bukaresti Elias kórházba. Amikor lábra álltam, a pártbizottság mezőgazdasági felelősét arra kértem, engedjen vissza Kolozsvárra, mert képtelen vagyok ezt a munkát végezni. Szerencsémre megértő volt, visszatérhettem az agronómiára. Ez a tapasztalat végigkísért: sokkal rosszabbul is alakulhatott volna az életem... – Mennyire volt szerencsés a szocialista mezőgazdaságban dolgozni, ahol a hozamokat túllicitálták, túlhazudták? – Nem a propagandistáknak, hanem az agrárszakembereknek köszönhetően Romániában negyven év alatt azért mégis létrejött egy modern mezőgazdaság. Az ötvenes-hatvanas években még orosz minta alapján gyártott traktorokkal és mezőgépekkel dolgoztunk, de a rendszerváltást megelőző húsz esztendőben amerikai licensz alapján gyártott korszerű hazai mezőgépekkel látták el a nagyüzemeket. A pneumatikus vetőgépek nemzedékének megjelenése már világszínvonalat hozott a román mezőgazdaságba. Ahol engedték, hogy az agronómus legjobb tudása szerint dolgozzon, ott jó hozamok születtek. Amelyik szakember adott a munkájára, sikerélménye is volt. Tanári pályafutásom alatt nem akadt olyan hazai gyártmányú mezőgép, amit ne próbáltam volna ki. A bukaresti Mezőgépészeti Kísérleti Intézet kiemelt partnereként a Kolozsvári Agrártudományi Egyetemen kipróbáltuk és véleményeztük az országban gyártott valamennyi mezőgépet. – A napi oktatás mellett miként jutott idő erre is? – Egy mai egyetemi oktató számára nehezen hihető az az iram, amit akkor diktáltak a mezőgazdaságban. Óráinkat úgy csoportosítottuk, hogy az egyetemen felváltva hetente három munkanapot töltsünk. A többi napokon egy-egy mezőgazdasági nagyüzem gépesítését kellett felügyelni, irányítani, vagy az egyetem kísérleti parcelláin üzemeltettük be az új gépeket. A heteken át kipróbált mezőgépekről részletes jelentést készítettünk: a sorozatgyártás beindulásakor a gyártó rendszerint ezt vette figyelembe. – Úgy lett mezőgépészetet előadó tanár, hogy agronómusnak tanult, holott később a mezőgépészetet a műszaki egyetemen önálló szakként oktatták. Ki értett jobban a gépészethez: az agronómus vagy a mezőgépész mérnök? – Az agrártudományi egyetemen az agronómusokat, a kertészmérnököket és az állattenyésztőket oktattuk mezőgépészetre. A mi előnyünk az volt, hogy az agrárszakember ismerte a teljes technológiát, amiben a mezőgépészet egy-egy láncszem volt. Gyakorlati szempontból az agronómusok jobban értettek a mezőgépészethez, mint a műszaki egyetem végzettjei. A nyolcvanas évek elejéig a mezőgépészet nem volt külön szak: a mindenkori agrárszakember és a gazda szakterületének számított. A gépekkel jómagam is gyerekkoromban barátkoztam meg a háromszéki Nyújtódon. – Szüleitől örökölte a gépek iránti elkötelezettségét? – Gyerekkori szerelem ez. Jól emlékszem a virágzó nyújtódi gazdakörre. Ma talán sokan csodálkoznak ezen, de a harmincas években a szülőfalumban senki nem vetett kézzel, vetőgépeink voltak. A gazdakör oszlopos tagjaként édesapám a falu gabonavető gépét gondozta, és ha nem volt otthon, engem kértek meg a falubeliek, hogy vetés előtt állítsam be a gépet. De volt a mi portánkon minden egyéb felszerelés is: a kor viszonyaihoz képest nálunk és sok más erdélyi faluban létezett már modern gazdálkodás. – Mit sikerült ebből újraéleszteni 1990 után, Nyújtódon? – A történet ugyanaz, mint szerte Erdélyben: a kollektív gazdaságok felbomlásával nem csak a földeket, a mezőgépeket is szétosztották, szétszórták. A rendszerváltás után mindenhol megpróbáltam segíteni az új rend kialakulását, ahol erre igény mutatkozott. A két világháború közötti gazdaköri mozgalom emberi bizalmon, együttműködési szándékon alapult, ebből viszont keveset sikerült újjáéleszteni ’90 után. A termelőszövetkezet széthullását követően, bátyám – aki húsz éven át volt tsz-elnök – megalakította a rövid életűnek bizonyuló társulást, de az emberek úgy látták, jobb külön-külön boldogulni. Talán ma már nem így gondolnák. – Milyen jövője van az erdélyi mezőgazdaságnak? – Nagy múltja, de nagy jövője is van. Van itt hagyomány, amire lehet alapozni. Csak meg kéne szívlelni a szakemberek tanácsát: kisparcellákon nem lehet gépesített és hatékony mezőgazdaságot fenntartani. Hetven-nyolcvan évvel ezelőtt erdélyi falvainkban működött a tagosítás, nem kell tehát újra felfedezni a spanyolviaszt. Makkay József Erdélyi Napló (Kolozsvár), 2015. január 19.Kelemen Hunor: Erdélyben szükség van a nyomtatott sajtóraFennállásának és működésének 25. évfordulóját ünnepelte január 17-én, szombaton este a Szatmári Friss Újság szerkesztősége. A nagykárolyi kastélyban tartott ünnepi eseményen előfizetők, újságírók, közéleti személyiségek vettek részt, házigazdaként Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere köszöntötte a jelenlévőket. Kelemen Hunor szövetségi elnök méltatásában köszönetet mondott újságíróknak és olvasóknak egyaránt, akik sokszor nehéz körülmények között, versenyhelyzetben, ám kitartottak. „A Szatmári Friss Újság sok mindent látott, tapasztalt az elmúlt 25 esztendőben, ám bebizonyosodott, van tartalékuk arra, hogy előre menjenek, haladjanak” – mondta az RMDSZ elnöke, aki beszédében a laptulajdonos és kiadó munkáját is méltatta. „Az újságírás az erdélyi magyar közösségben többet jelent, mint máshol. Nálunk az újságírás közszolgálatiságot, identitás – megőrzést jelent, ez pedig többletfelelősség újságírónak, lapkiadónak, közéleti embereknek egyaránt. És éppen ez a közszolgálatiság az, ami miatt nagyon sok szempontból újságíró és politikus munkája hasonló. Összeköt ez bennünket, e mellett pedig nekünk, politikusoknak, szükségünk van arra, hogy tükröt tartsanak elénk, és szükségünk van arra is, hogy közös célokat tűzzünk ki magunk elé” – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök. Hozzátette, a megyei lapok fennmaradása azt bizonyítja, hogy az olvasók hisznek abban, hogy szükség van a nyomtatott újságokra. A negyedszázados születésnap folytatásában az erdélyi magyar sajtó helyéről és szerepéről Rácz Éva, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke beszélt. A Szatmári Friss Újság múltjáról Veres István, a Szatmári Friss Újság volt főszerkesztője tartott személyes hangvételű beszámolót. A napilap jelenéről Elek Anikó, a Szatmári Friss Újság főszerkesztője beszélt, Baranyai Zoltán, a Szatmári Friss Újság kiadóvezetője pedig a jövőbeli terveket osztotta meg a résztvevőkkel. A II. világháború után, a kommunizmus éveiben Szatmár megye napilapja a Dolgozó Nép volt (1949-1968), majd 1968 és 1989 között a Szatmári Hírlap. Az 1989-es változások során a napilap függetlenné vált, és megváltoztatta nevét. 1989. december 23-án Szabad Szatmári Hírlapként jelenik meg. A kommunista korszakot idéző elnevezés emlékét is törölve 1990. január 3-án Friss Újságként jelenik meg, majd néhány nap múlva véglegessé válik a Szatmári Friss Újság név. 2012. április 1-től kezdődően a lap kiadója a szatmárnémeti Tradeholding Kft. rmdsz.ro Erdély.ma (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
