|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 94 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-94 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Veress László 2012. június 24.Kövér László nemkívánatos személy Izraelben a Nyirő-temetés miatt?A The Jerusalem Post szerint az izraeli parlament elnöke a Nyirő-megemlékezésén való részvétel miatt lemondta Kövér László házelnök Izraelbe szóló meghívását. Az izraeli lap szerint Reuven Rivlin vasárnap levélben fordult magyar kollégájához, amelyben visszavonja Kövér László meghívását, hogy vegyen részt júliusban a magyar zsidók ezreit megmentő Raul Wallenberg svéd diplomata születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett izraeli megemlékezésen. Rivlint „fölháborította a megdöbbentő hír", hogy Kövér részt vett a Nyirő József író emlékére tartott rendezvényen. „Ön úgy döntött, hogy részt vesz ezen az eseményen, és nyilvánosan kifejezi szolidaritását azzal a személlyel, akinek pártja a magyar kormányon keresztül együttműködött a német náci gyilkosokkal a zsidó nép kiirtását célzó program megvalósításában" – idézi Rivlin levelét az angol nyelvű izraeli újság. „Bárki, aki részt vesz egy ilyen eseményen, nem lehet jelen egy olyan férfi tiszteletére rendezett eseményen, mint Raoul Wallenberg, aki az emberiség fáklyavivője, aki zsidókat mentett, aki jelképe a náci Németország és a kollaboránsok ellen vívott harcnak, amely kollaboránsok egyike mellett Ön kiáll, és akinek hódolattal adózik" – írta a kneszet elnöke. Kövér amúgy sem menne A magyar házelnök kabinetfőnöke vasárnap azt reagálta erre az MTI-nek, hogy Kövér László még nem kapott arról értesítést a kneszet elnökétől, hogy visszavonták volna az Izraelbe szóló meghívását. Veress László furcsának találta az eljárást, hogy Reuven Rivlin, a kneszet elnöke a „sajtón keresztül üzen" magyar kollégájának. Hozzátette, okafogyottnak tartják a levelet, mert a magyar házelnök néhány nappal korábban, a szokásos diplomáciai csatornákon keresztül jelezte, hogy szervezési okok miatt nem ő, hanem Áder János képviseli majd Magyarországot a jeruzsálemi rendezvényen. MTI. Erdély.ma 2012. július 28.IV. Erdélyi Református presbiteri konferenciaSzórványgyülekezetekkel ismerkedtek Idén az Algyógyi Ifjúsági Központban tartja rendes évi konferenciáját az Erdélyi Református presbiteri szövetség. – Az immár negyedik alkalommal megrendezésre kerülő konferencia egyben táborozás is, igyekszünk olyan helyszínt választani, ahol az egyhetes program alatt lehetőség nyílik az üdülésre, kötetlen együttlétre, beszélgetésre – fogalmazott Pályi József, a presbiteri szövetség kerületi elnöke. Algyógy azonban nem csupán üdülő jellegével vonzotta a presbitereket. – Három évig a Balaton partján szerveztük meg a konferenciát, amelyre hivatalos volt az egyházkerület minden presbitériuma. Idén azonban a dél-erdélyi Algyógy mellett döntöttünk, mert úgy gondoltuk, itt betekintést nyerhetünk a szórványgyülekezetek életébe – mondta Pályi József. A konferenciákról ugyanis a szórványgyülekezetek képviselői általában hiányoznak. Idén is a Maros megyei, kolozsvári, Küküllő-menti és erdővidéki egyházmegyék küldték el képviselőiket. A presbiteri szövetség elnöke szerint a szórványvidéken a presbitériumok nehezen tudják ellátni feladataikat, hiszen a gyülekezeti tagok egy-egy nagyobb város, vagy község egész területén szétszórva élnek, ráadásul sokan vegyes családokban, így nehéz a kapcsolattartás. Persze a tömbvidék egyházközségei sem mentesek a mindennapi gondoktól, a megmaradás kérdése itt is az összefogáson, tudatos építkezésen múlik. – Jómagam a marosvásárhelyi alsóvárosi gyülekezet tagja vagyok. A városban tíz gyülekezet van, de szinte minden évben 500-600 egyháztagot kísérünk ki a temetőbe. A fogyás tehát nálunk is rohamos – ismertette a marosvásárhelyi gyülekezetek helyzetét Pályi József. Elmondása szerint azonban a helyzet nem olyan fekete, hiszen a fiatal lelkészcsaládok Erdély-szerte, jó példát mutatva vállalják a nagy családot. Szinte mindenhol három vagy ennél több gyermek születik a lelkipásztorok családjában és ez jó példát jelent a gyülekezetek számára is. Van olyan falu, ahol a helybeliek is megbátorodtak, évről-évre több a keresztelő. S azóta a határban fekvő szántóföldek sem hevernek parlagon. A családfők nekiveselkedtek, dolgozzák a földeket, hogy eltarthassák a családot. A gyülekezetek megtartásában nagy szerep hárul a presbitériumra is, hangsúlyozták az algyógyi konferencia előadói. Imre István Zoltán, mákófalvi lelkipásztor a dinamikus egyház példáját állította hallgatósága elé, Sipos Szabolcs, szászvárosi lelkész az egyházi élet megszervezéséről beszélt, Veress László marosszentkirályi lelkipásztor a gyülekezetépítésről tartott előadást, a tordai Nagy Albert lelkész pedig a presbiterek egyéni felelősségét taglalta. Dr. Gudor Kund Botond, gyulafehérvári lelkipásztor az egyházkormányzat és -építkezés témájában tartott előadást a konferencia résztvevőinek és el is kísérte őket Magyarigenbe, Boroskrakkóra, Hegyalja vidékére, hogy betekintést nyerjenek a kihalófélben lévő gyülekezetek megmaradásért folytatott küzdelmébe. Az Algyógyon töltött egy hét alatt a presbiterek meglátogatták a piski arborétumot, a szászvárosi református Kun Kollégiumot és vártemplomot, ellátogattak Dévára, Vajdahunaydra, Gyulafehérvárra, Nagyenyedre és Torockóra is. – Az itt tapasztalt élmények arra buzdítottak mindannyiunkat, hogy ne csak tanácskozzunk, hanem konkrét lépést is tegyünk a kihalóban lévő gyülekezetek megsegítésére. Ezért úgy döntöttünk, javasolni fogjuk az Erdélyi Református Egyházkerület mintegy tízezer presbiterének, hogy mindenki, megszabott rendszerességgel, egy lejjel támogassa a szórványgyülekezeteket, illetve az elárvult templomok karbantartását – foglalta össze a konferencia döntését Pályi József, az egyházkerületi presbitériumi szövetség elnöke. Gáspár-Barra Réka Nyugati Jelen (Arad) 2012. augusztus 28.Új élet és mítosz mezsgyéjén (Nemzeti zarándoklat az Úz völgyében)Igazi nemzeti zarándokhellyé nőtte ki magát az Úz-völgyi emlékünnepség: minden esztendő augusztus 26-án itt, az Aklos- és Magyarós-tető közrezárta völgyben gyűlnek össze egykori frontharcosok emlékezni arra a napra, amikor tizenéves leventekatonákként átestek a tűzkeresztségen. Emlékeznek az egyre fogyatkozó túlélők, de ott van családjuk, ott vannak a hagyományőrzők, ott nemzettársaink Felvidékről, Kárpátaljáról, a kicsi hazából – ott mindenki, kinek valamelyest is fontos a magyarság jövője. És a közel húsz esztendeje állított kőtömbös-kopjafás emlékmű előterében gyülekeznek az egyszerű, név nélküli, csupán nemzetiszín szalaggal átkötött fakeresztek, jobbján és balján szaporodnak az újabb emlékjelek. Idén a kopjafák sora újabbal gazdagodott: Sylvester Lajos, Úz völgye igaz krónikása, az úzi ünnepségek egyik kezdeményezője emlékére is áll most már fejfa. Hogy a háromszéki zarándok az Úz völgyébe eljuthasson, kétszer is át kell lépnie az ezeréves határt: Ojtoznál ki, Dormányfalva felett be. Nem az unió vívmánya, hogy ezt személyi igazolványa fel sem mutatásával megteheti. Ojtoztelep után simábban gördül a személygépkocsi, hogy aztán Magyardormány falurésztől elkezdődjék a bíráspróba. Kátyúk, itt-ott aszfaltnyomok, majd kavicshalmok az út felét elfoglalva – előrevetítik a majdani útjavítást, véli a naiv utas. Dehogy, csak az Úz völgyén áthaladtatott valamiféle vezeték lehelyezéséhez szükségesek. Az út? Vélhetőleg rosszabb lesz jövőben, mint idén. Ami, bár ellentmondásnak tűnhet, de: így jó. Egyedüli esélye, hogy megmenekülhessen Úz völgye, ideig-óráig visszarettentse az új honfoglalókat. Kik talán attól sem rettennének vissza, hogy a temetőből a kereszteket eltüzeljék, emlékjelekről a feliratokat lekaparják. Mint a sósmezői haditemetőben, hol a kőkereszteken egykor magyar és német katonák nevei, ma már... Úz völgye: egykor virágzó település fűrészüzemmel, nyolcvan esztendőkkel ezelőtt ezernél több lakossal. Mára se üzem, se lakóház. A néhai iskola is lelakatolva, még felirat sem utal egykori rendeltetésére. A településbe beérve lakókocsitábor, hét közben itt élnek a vezetéket elásó munkások. Fennebb, a domboldalban, az első világháborús hadikápolna, látszik az útról. Máskor zárt ajtaja most nyitva, s tömeg előtte: nem mindennapi ceremónia helyszíne. Esketésre készül ugyanis a sokat látott kápolna. Dr. Szabó József János budapesti hadtörténész hozzánőtt immár az Úz völgyéhez, Sylvester Lajos, lapunk főmunkatársa Úz-völgyi hegyomlás könyve és azonos című dokumentumfilmje nyomán kezdte el kutatni az Árpád-vonalat, az augusztus 26-i emlékünnepségek kitartó résztvevője. Nem csak egymagában, családját is hozza-viszi – így történt, hogy hét esztendeje itt ismerkedett meg egyik fia leendő menyével, s a világi esküvőt otthon már régebb megtartva, összetartozásuk egyházi megerősítésének helyszínéül most az Úz-völgyi hadikápolnát választották. Tulajdonképpen semmi különös ebben, csak egy szép gesztus. Amit sokszorosan megszépít, hogy a ceremóniára készülvén, előző este itt moccant meg először anyja hasában dr. Szabó József János majdani unokája. Íme, nem csak az elmúlás, a múltba révedés, az emlékezés helyszíne immár Úz völgye: de az új életé. Kettős törzsű, évszázados fenyőfa uralja az Úz-völgyi temetőt, méterekre kinyúló ágai kínálva kínálják a központi szerepet: meleg lévén, a tűleveles matÚzsálem árnyában állítják fel az ünnepség „pódiumát”: egy asztalt csupán. S mert a napállás olyan, az összegyűlt több száz fős közönség nem elé, oldalt s mögé áll árnyékot keresve. Onnan nézik, amint a huszárok s székely ruhás legények Csíkszentmárton felől a csak lovakon s terepjárókon megközelíthető úton énekelve megérkeznek – jöttük s a tábori kürt recsegő hangja a jel az ünnepség megkezdésére. Dr. Szőts Dániel, Úz völgye térparancsnoka üdvözli a Kárpát-medence majd minden részéből összesereglett zarándokokat, pár szót szól az Úz-völgyi első és második világháborús harcokról. Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere tart ünnepi beszédet, elmélkedésre szólítva a résztvevőket: volt-e értelme a véráldozatnak? Ott, az Úz völgyében, de szerte a magyar haza határain belül és kívül is, hová apáinkat, nagyapáinkat a sors vezényelte. Családokra lebontva, nyilván, nem, csak a fájó űr s az árvák és özvegyek, de a haza tekintetében igen: ráébreszt az összefogás szükségességére. Kölcseyt – a haza minden előtt, áll a központi emlékművön is – és Wass Albertet hívja segítségül: őseinktől örökölt hagyományokat, cselekedeteket elfelednünk nem szabad. Mintha csak itthon lennénk, Sepsiszentgyörgyön, valamelyik hétköznapi délutánon a Székely Mikó Kollégium előtt. Összefognunk kell, és nem csak, míg a szó elszáll. Minden időkben, nem csak egyre nagyobb szorongattatásunkban, Sylvester Lajos is az összefogás szükségességét hangoztatta – és nem csak szóban, de tetteiben is. Kezdeményezője volt az Úz-völgyi emlékünnepségek szervezésének, az emlékmű felállításánál maga is szorgoskodott. Úz-völgyi hegyomlás című könyvével és dokumentumfilmjével a történelem fél évszázados fehér foltjának feltárását indította el, a hadtörténeti kutatások az Árpád-vonal szerepéről és jelentőségéről a második világháborúban ezek nyomán kezdődtek el. Természetes hát, hogy dr. Szőts Dániel felkérte a Sylvester Lajos által oly jellemzően kopjafadoktornak titulált Balázs Antalt, faragjon kopjafát, melyet emlékére az Úz völgyében állítanak fel. Az ünnepség e kopjafa körül folytatódott, Veress László színművész Magyari Lajos versét, az Úzoni Szivárvány női kórus a Székely balladát adta elő – valamilyen formában mindkét alkotásban „benne van” Sylvester Lajos keze. Dr. Szabó József János hadtörténészt lencsevégre kapja a Duna tévé operatőre, ki segéd híján mikrofonállvány szerepére engem kér fel. Derül-e fény manapság is újdonságra az Úz völgyével kapcsolatban, hangzik az indító kérdés, s botcsinálta riporterként folytatom magam: miért kellett ötven esztendőnek eltelnie, hogy a hadtörténeti kutatások elkezdődhessenek? Igen, mostanság is kerülnek elő dokumentumok, főként az orosz források szolgálnak újdonsággal, egy korabeli szovjet hadi mérnöki „zsurnál” még 1944-ben leírja: az Árpád-vonal minden idők legjobban kiépített hadászati védvonala. Hogy ezt csak árulással, csellel tudták áttörni itt, az Úz völgyében és tova, mindkét irányban, a Kárpátok hágóin? Mítoszok, melyek talán a történelmi valóságnál is fontosabbak. Itt, az Úz völgyében is született mítosz német tisztek egyenruhájába öltözött orosz kémekről, kik az augusztus 26-i támadás előestéjén kiszedték a védvonal titkait az erőd gyanút nem fogó, s ezért mindent eláruló tisztjeiből. Ahhoz képest elég nehezen haladtak másnap előre, s a kiürített erőd még egy napig élettelen is tartotta magát, sorolja cáfolatait dr. Szabó József János. Meg a legfontosabbat: aki személyesen beszélt a német tisztekkel, néhai Novák Mária Úz-völgyi tanítónő, azt mondta: ezek olyan németek, mint én. Novák Mária pedig sváb volt... A mítoszok megszületnek, mert meg kell születniük. Hiszen székely ember mai napig nem fogadhatja el, hogy bennünket legyőzhet bárki is. Elárulhatnak minket, esetenként akár saját vérünk is – és újból itthon vagyunk, lásd a Mikó-ügyet. Az Úz-völgyi emlékünnepség a maga rendjén folytatódott, dalárdával, koszorúzással, a huszárok és székely ruhás lovasok főhajtása mintegy keretbe foglalt mindent. S ha nemzeti imánk eléneklésével kezdődött, hát a székely himnusszal kellett zárulnia. Folytatódva mégis az Úz pataka mentén a népünnepéllyel, a tömegre, az évente egy alkalommal összeverődött magyarok sokaságára igencsak rácsodálkozó Bákó megyei kirándulók tekintete közepette. Hazafelé, ismét határon át- és visszakelve, még egy Sylvester Lajos-i hagyománynak hódoltunk volna. De az Anselmo csárdában épp nem volt csórékolbász. Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2012. szeptember 3.Túl a kásahegyen – beszélgetés Bárdi Nándor történésszel.„Szomszédaink úgy tekintenek a magyar kisebbségekre, mint folyamatosan veszélyt jelenthető »ötödik hadoszlopra«. A magyarok tapasztalata pedig az, hogy ezen népek a 19. század óta a velük élő magyar közösségek elpusztítására szőtt tervek megvalósításán munkálkodnak.” Bárdi Nándor történésszel, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének munkatársával Tasnádi-Sáhy Péter beszélgetett. – Nemrégiben az MTVA vezérigazgatója körlevélben kérte a munkatársakat, hogy ezentúl a határon túli kifejezés helyett a külhonit használják. Egy kisebbségkutató lát ebben valamiféle minőségi változást? – Előrebocsátanám, hogy a magyar–magyar viszonynak nevezett tárgykört sűrű retorikai összevisszaság jellemzi. Célképzetek, amelyekről jelenvalóságként beszélnek és elvárásokká válnak; általánosítások; feldolgozatlan élmények, sértettségek és félreértett szerepek tömege bogozódik össze ebbe a tárgyban. Ahhoz, hogy a lényegi kérdésekről beszéljünk, egy kásahegyen kell keresztülverekedni magunkat. Sok publicisztika nem is jut tovább a politikai retorikák termelte képzetek leleplezésén. A külhoni terminológia bevezetésének szerintem két értelmezési háttere lehetséges. Kövér László és Veress László 2010. június 4-én a Magyar Nemzetben megjelent Mi lesz belőlünk magyarokból? című identitáspolitikai cikke az egységes magyar nemzet mellett érvelt és a balliberális elit félrevezető kategóriájának tekintette a „nemzet szétfejlődését”. Ebben a gondolatkörben a magyar etnokulturális közösség egységes politikai térben értelmeződik. Van egy másik megközelítés is, ami legtisztábban Sólyom László az előbb említett cikk megjelenésének napján, a parlamenti Trianon-emlékülésen elmondott beszédében kristályosodik ki. E szerint a Kárpát-medence az itt élő népek közös hazája. Ez azt jelenti, hogy nem csak Szepesség vagy Brassó képezi a magyar kulturális örökség részét, hanem a román, szlovák stb. történelemhez is hozzátartoznak a budapesti, gyulai, békéscsabai stb. emlékhelyeik. Ebben a szellemben a külhoni megnevezés a határon túlihoz képest annyiban más, hogy például egy nagyváradi nem Budapesthez viszonyítva azonosítja magát. A mindennapi életben persze a romániai magyarok szimplán magyarnak tartják magukat és abban a pillanatban lesz belőlük romániai magyar, ahogy belépnek a magyar(országi) médiatérbe vagy fizikailag átlépik a határt. A Kárpát-medencében jó kétszáz éve párhuzamos nemzetépítések zajlanak, és lényegében a külhoni magyarok 1918-ban ezek közé szorultak. Ezekben önálló intézményi szerkezeteket építettek a két világháború között és 1989 után, az államszocializmusban pedig az adott ország magyarságpolitikáján belül próbált a magyar elit vélt vagy valós közösségi érdekeket kiharcolni. Ugyanekkor mindez egy környező népekkel közösen felépített toposz-rendszerben történik. Leegyszerűsítve: szomszédaink úgy tekintenek a magyar kisebbségekre, mint folyamatosan veszélyt jelenthető „ötödik hadoszlopra”. A magyarok tapasztalata pedig az, hogy ezen népek a 19. század óta a velük élő magyar közösségek elpusztítására szőtt tervek megvalósításán munkálkodnak. – Mik lehetnek ennek a „toposztalanításnak” az eszközei? – Szaktörténészként jó néhány, a nemzeti kánonokon túlmutató kutatás megvalósítását ajánlhatom, de a kisebbségi magyar önszemlélet szempontjából nem a kutatói vágyakat, hanem a fogalmi tisztázást tartom fontosnak. Alapvetésként ki kell mondani: a külhoni magyarként definiált közösségek lényegében kényszerközösségek, mert nem társadalomtörténeti folyamatok révén, hanem egy politikai döntés következményeként születtek, majd regionális sorsközösségekké váltak. Ez az önértelmező fogalmak első szintje. A második: a külhoni magyarok számára magától értetődő, hogy őshonosak szülőföldjükön, az ottani etnikai viszonyok megváltoztatását életviszonyaik sérelmeként élik meg. A harmadik viszonyítási pont, hogy ezek a magyar közösségek nemzeti kisebbségként definiálták magukat, az intézményesülésen keresztül párhuzamos társadalmat képeznek azon az országon belül, ahol élnek. Azért nem használnám szívesen a kisebbségi társadalom kifejezést, mivel ez egy vízió, a teljes társadalmi intézményrendszerről, a közösség viszont létezik, amelynek megvannak a saját integráló adottságai, élményei. Ezzel szemben a többségi nemzetek jellemzően birodalmi kisebbségként, a Magyar Királyság maradványaként tekintenek a velük élő magyarságra, mivel ezen kisebbségi közösségek kulturális öröksége nem függetleníthető a történelmi Magyarországtól. – Hogy néz ez ki a „magyar–magyar viszony” felől nézve? – Vannak, akik Trianont egyfajta traumaközösségként élik meg. Ez identitáspótló, kibeszélő önterápia is lehet. Nem hiszem, hogy minden Nagy-Magyarország matricás autótulajdonos irredenta volna. Sokkal fontosabb az, hogy a Kádár-korszak történelmi és identitáspolitikai amnéziájában a történelmi Magyarországra való emlékezés, a külhoni magyarok iránti figyelem az ellenzékiség érzetét adta, és ennek keretei sokfelé elágazva tovább élnek ma is. Ehhez képest egy másik út az úgynevezett detrianonizálás avagy határtalanítás, melyben az etnokulturális közösségnek egyes részei partnerként ismét együtt működhetnek. Hogy ez megtörténhessen, le kell építeni bizonyos határtermelő különbségeket. Trianont a közvélemény Magyarországon jórészt történeti kérdésként kezeli. Így van ez persze Kézdivásárhelyen is, csakhogy ott ez egyben családok, életpályák sorsát határozta meg. Az ottaniak elődeivel a magyar állam nem tudta fenntartani az állampolgári „szerződést”, mert a magyar politikai osztály két világháborúból is vesztesen hozta ki az országot. Az ennek révén létrejött magyar közösségek a magyarországi viszonyokhoz képest nemzetiesítettebbek, a változó politikai viszonyoknak is kiszolgáltatottabbak, hiszen a nyelvi, kulturális, sorsközösségbeli összetartozás szervezi ezeket. Jelentős különbség mutatkozik a hazafelfogásbanis. A magyarországiak haza fogalma döntően megegyezik az ország jelenlegi területével, míg a külhoniak számára egyszerre jelenti a szülőföldet, illetve egy virtuális magyar kulturális és médiateret, amelyet a sajátjuknak éreznek. A harmadik, legkevesebbet emlegetett különbség abból adódik, hogy a külhoniak döntő többsége kétnyelvű. Ennek kulturális vonzataként jó részük tudatában van annak, hogy a sajátján túl létezik egy „másik igazság” is, akár a szomszéd lakásban vagy a munkatárs fejében. Ehhez képest Magyarország lényegében Trianonnal érte el a reformkori nagy álmot, a homogén nemzetállamot. A magyar politikai elit úgy érzi, értelmiségi felettes énként megmondhatja, hogyan is kell gondolkodni Nyíregyházától Kaposvárig. Ebből következően Magyarországon az uralomra, az egységesítésre, az erdélyi politikában a dominanciára való törekvés volt a meghatározó. – Mit jelent ez a detrianonizálás avagy határtalanítás a gyakorlatban? – Ezeket a kifejezéseket eredetileg nyelvészek találták ki, ebből kifolyólag nyelvészeti problémaként fogalmazták meg. Nevezetesen, hogy a külhoni nyelvváltozatokat miként viszonyítsák a magyarországi standardhoz. Végül, megharcolva a nyelvművelőkkel, beemelték őket. Így például a „hajtási” a „jogosítvány” szinonimájává válhatott. Ezzel a határtalanító, integráló gesztussal a nyelvi sík azonnal ki is tágult, mivel azt eredményezte, hogy a külhoni kultúra termékei egyenrangú alkotóelemei lettek az egyetemes magyar kultúrának. A határtalanítás programja számomra pontosan arról szól, hogy mit tudunk kezdeni ezekkel az egyenrangú kulturális örökségekkel. – A siker azon is múlik, hogy a szomszédos népek mit szólnak, ha mi határtalanításról beszélünk, főleg akkor, ha ők nem számolnak le a birodalmi kisebbség toposszal… – Nagyon egyszerű, mint ahogy egy román mondás is tartja, nem beszélni, hanem cselekedni kell. Először azt kell tisztáznunk, hogy miért álságos, improduktív vagy hiteltelen a most használt beszédmód, mit csináltunk rosszul. Majd meg lehet keresni a helyzetleírás és az önértékelés új támpontjait. Ma az egyik legnagyobb probléma, hogy a külhoni magyar ügyeket a politikai retorika uralja. Gyakran a kommunikációs akciók önmagukért zajlanak. Az elmúlt húsz év tapasztalata egy hatalmas szakpolitikai deficitre mutat. Nincs meg a megfelelő szakmai és közigazgatási háttér a programok intézményesítéséhez és megvalósításához. Miért nincsenek Magyarországnak és a külhoni magyar közösségeknek a szomszédos országok nyelvén a magyarságról informáló honlapjaik? Miért nincs fent a neten a Madách, a Kriterion és a Fórum fordításirodalma? Médiaképesek-e a magyar külképviseletek munkatársai a szomszédos országok nyelvén? Soroljam? – Az elmúlt időszak hibáinak feltárásakor milyen premisszák mentén lehetne elindulni? – Nem egy interjú dolga ezt a kérdést mélységében feltárni. Most csak annyit tehetek, hogy történészként felhívom a figyelmet azokra a félreértett vagy félreérthető nézőpontokra, melyeket egy-két évtized múlva a politikai elemzők visszatekintve fontosnak tarthatnak. Az első ilyen a kettős állampolgárságról szóló népszavazás ügye. A politikai közbeszéd átalakította a történéseket, és ma már a magyarságpolitika következetes és legfontosabb megvalósításaként jeleníti meg a honosítás ügyét, miközben az autonómiatörekvések kudarca, a magyar kisebbségi pártok kormányzati részvétele és a Fidesz-kormány nagy projektjei után a parlamenti pártok igazából csak belesodródtak a kapcsolódó kampány politikai hiszterizáltságába. A 2004. őszi–téli népszavazási kampány nem a külhoni magyarokról szólt, hanem egy pártpolitikai verseny volt, a szomszéd országi magyarság a szavazás után mégis úgy élte meg, hogy lényegében a nemzeti hovatartozásukat kérdőjelezték meg, ennek egyik következményeként nemcsak hogy elfogadottá vált Magyarország és a magyarországiak bírálata („anyások”, „táposok”), hanem egyben politikai legitimációs retorikaként is használták a kisebbségpolitikusok. Egy következő másként értelmezés a kettős állampolgárság és a második Orbán-kormány projektjei körül alakult ki. Magyarországon a kilencvenes években létrejött a többpártrendszer és a kapitalista piacgazdaság intézményrendszere, megvalósult a NATO-hoz és az Európai Unióhoz való csatlakozás, egy új alkotmányos politikai közösség azonban nem jött létre, sőt a környező országoknál is lassabban halad ez a folyamat. Ez a Kádár-korszak elfojtott emlékezetpolitikai örökségével együtt óriási identitáspolitikai deficitet hozott létre. Ezt próbálja kompenzálni a politikai osztály. A második Orbán-kormány nagy projektjei alapvetően Magyarországnak szólnak. A háttérben ott munkál az új közösségépítés és az a vágy, hogy ne ismétlődhessen meg a 2004-es fiaskó. Mindezt a nemzetesítést, de elsősorban a kettős állampolgárságot a külhoni magyarság mintegy emancipációként élheti meg. Maga a nemzetpolitika kifejezés is, amely a külhoni magyarokat érintő viszonyra (azaz a magyarságpolitikára) vonatkozik, mintegy leszűkíti Magyarország hosszú távú közösségi politikáját a nemzet és az ország határának egybe nem esésére. Ehhez kapcsolható, ahogyan „nemzeti táj”-ként egyre inkább a Székelyföld és a Gyimesek jelenik meg a magyar médiában. A nemzeti összetartozás dala pedig az ünnepi alkalmakon a Szózat helyett egyre inkább a Székely Himnusz lesz. A harmadik álságos adottság, hogy a magyarság- és a kisebbségpolitikai retorika még jelenleg is nagyrészt az úgynevezett veszteség narratívára épül, miközben a külhoni közösségekben komoly változások történtek. Ezt jól példázza, hogy Szlovákiában és Romániában láthatóan megváltozott a magyar népszavazási kampány hangulata. Jöttek a humoristák, a jó nők, a magyarság magától értetődő volta, természetesebb hangvételben próbáltak egy önképet megfogalmazni. Mindeközben a magyarországi, illetve bizonyos részben a külhoni politikai elitek nyelvezete még mindig az állandó félelem fenntartására épül, ahelyett hogy pozitív irányba mutató, konkrét és számon kérhető közösségi célokat fogalmaznának meg. Magyarországon arról sem vesznek tudomást, hogy a kilencvenes években a kisebbségi politikusoknak mind a társadalomképe, mind a pozíciója megváltozott. A kulturális életből építkező politikai elit helyett, a kormánykoalíciós részvételek nyomán, sokkal hangsúlyosabb szerephez jutottak a regionális gazdasági érdekcsoportok, majd az ezredforduló után – az önkormányzati jogosítványok bővülésével – megjelent egy új, önkormányzati elit. A legitimitást a forrásszerzés biztosítja, így az átfogó kisebbségpolitikai programok sem igen valósulnak meg, kiüresednek a politikai üzenetek. Ez, generációváltás által felerősítve, a különböző érdekeket becsatornázni képes politikai integrációs fórumok híján, az egységes politizálás végét jelenti, jóllehet a régi szlogenek még részben fennmaradtak. – Körbejártunk fontos fogalmakat, beszéltünk a detrianonizálás lehetőségéről illetve szükségességéről illetve a magyar-magyar viszony közelmúltjának elemzéséhez is támpontokat adott a félreértett vagy félreérthető események hátterének rövid vizsgálatával. Lehet a külhoni magyar kisebbségekhez más módon is közelíteni? – Igen. Ha a kívánsággondolkodáson túl akarunk lépni, akkor az egyes kisebbségi magyar közösségeket, mint társadalmi jelenségeket kell megközelíteni. Az egyik lehetőség a területi elv. Ha felállítjuk az erdélyi települések listáját aszerint, hogy mely településeken él abszolút számban a legtöbb magyar, akkor az első 150 települést számba véve kiderül, hogy a romániai magyarok több mint 80%-a él ezekben a helységekben. Ha csak az első ötvenet nézzük, akkor az is 780 ezer magyarnak ad otthont. Mit látunk így? Ma az erdélyi magyarok 53%-a él magyar többségű közigazgatási egységben. Az is érzékelhetővé válik, hogy pl. Arad, Temesvár magyarsága számban vetekszik több székelyföldi kisvároséval. Ugyanakkor a magyar intézménysűrűség meg sem közelíti azt. A harmadik fontos tanulság, hogy 6 megyében lehet politikailag meghatározó Romániában a magyarság. Hargita, Kovászna mellett Maros, Szatmár illetve Bihar és Szilágy megyékben. A lényeg, hogy az illető 150 település nyelvhasználati, az oktatási, közművelődési viszonyai konkrétan monitorizálhatók és így pontosan meg lehet nevezni a hiányosságokat vagy épp a jó példákat, a jogszabályok érvényesülését. Egy másik megközelítés, ha a kisebbségi „társadalmat” intézményi alrendszerek összességeként fogjuk fel. Azt vizsgálhatjuk, hogy a politikai érdekvédelem, az önkormányzati pozíciók, a vallási élet, a nyilvánosság, az oktatás, a közművelődés, a tudományos élet, az egyesületek milyen intézményi keretek között működnek és, mennyire hatékonyak. Azaz az adott intézményi alrendszer szakmai szabályai ebben mennyire meghatározóak. Egy példa: a határtalanítás érdekes mozzanata lenne a magyarországi iskolákban használatos kompetencia mérés önkéntes kiterjesztése a külhoni iskolákra is. Ez külön költségekkel sem járna, hiszen a tesztek és az azok feldolgozásához szükséges programok jól begyakorolva rendelkezésre állnak. Ezzel nem csak az iskolák és tanáraik teljesítménye lenne követhető, hanem a magyarországi szülőkhöz hasonlóan a külhoniak is megnézhetnék az interneten az adott iskola és akár saját gyerekük eredményeit. Ez tényleg integráció, amely az adott ország oktatási rendszerébe is egy fejlesztési és nem szeparációs elemként jeleníthető meg. Csakhogy mi van, ha az eredmények sokkolják a külhoni magyar közvéleményt, pedagógustársadalmat? Miért nem éri el ez az erdélyi oktatáspolitikusok és megyevezetők ingerküszöbét? De érdemes utánanézni az egyik legintenzívebb romániai magyar rendezvény, a Kolozsvári Magyar Napok gyökereinek, a monostori negyedben szerveződő kismama klub, levelezési lista, az Életfa Alapítvány tevékenységének. A gyerekprogramok révén a több mint tízezres monostor negyedi magyarságot, tavaly a száz tagú cigány zenekarral a környező falvakat és olyan tömegeket is képes volt megszólítani, akiket eddig a magyar közművelődés nem tudott elérni. Ebből következik a kérdés: miért nincs magyar ház (napközi otthonnal) a Monostoron vagy a nagyváradi Rogerius negyedben? A magyar intézmények miért csak a városközpontban léteznek? Mennyiben befolyásolhatja az iskolaválasztást lakótelepen, az a komoly dilemma, hogy miként oldják meg I-IV. osztályba a beszállítást? Ezek persze mind kiragadott példák, de „nemzet kérdései” mit sem érnek a mindennapi problémákra adott válaszok nélkül. Egy közösség csak hasznos intézményekkel tud magához vonzani embereket, ettől lesz életképes. – Mit tudhatunk arról, hogy melyek a külhoni magyar kisebbségek sorsát leginkább formáló, meghatározó társadalmi folyamatok az utóbbi két évtizedben? – A négy nagy magyar kisebbségi közösség (szlovákiai-, ukrajnai-, romániai-, szerbiai) esetében hat folyamatot emelhetünk ki. Az első a népességfogyás kérdése, ami egyébként a többségi társadalmakra is jellemző, de a magyar kisebbségi csoportok esetében fokozottan érvényes. Három fontos új tendenciára azonban fel kell hívnom a figyelmet. Az egyik az, hogy Romániában a magyarság aránya az abszolút számban megjelenő 10 éves 194 ezres fogyás ellenére lényegében nem változott. Másrészt a kisebbségi magyarok népességfogyása 1918 óta folyamatosan kataklizmákkal járt együtt és azt lehet mondani, hogy ez az első olyan évtized, amikor alapvetően a természetes népmozgalom és a migrációs folyamatok voltak a meghatározók. A Barna Gergő, Kiss Tamás számította 6 ezres romániai asszimilációs veszteségnél jóval nagyobb várható Szlovákiában. A harmadik, egyáltalán nem új tapasztalat az, hogy a tömbterületeken jóval kisebb a magyar népességfogyás, mint szórványhelyzetben. (Tehát egy jól működő kisebbségi intézményrendszernek épp az lehetne a feladata a kisebbségi és szórványhelyzetben, hogy összegyűjtse, szocializálja a fiatalokat; a magyar dominanciájú helyeken pedig, hogy felszívja és a társadalmi mobilitást biztosítsa ezek számára is.) A második fontos évtizedes folyamat a reruralizáció: nő azon magyarok száma, akik kistelepülésen élnek, részben a nagyvárosi népességarányok romlása miatt. Romániában például a falvakban lakó magyarok aránya az utóbbi két népszámlálás között 38%-ról 44%-ra nőtt. Legalább ilyen fontos, hogy több nagyobb városban megszűnt a magyar többség, vagy jelentősen csökkent az arányuk, ugyanakkor a magyar intézményesség egyre inkább kisvárosi központokba került. Kolozsvár és Marosvásárhely mellett megerősödött a székelyföldi kisvárosok, különösen Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy intézményi súlya, ugyanekkor a Székelyföld alatt egyre inkább csak Hargita és Kovászna megyét értik. A harmadik lényeges pozíció romlás a kisebbségi magyarok lemaradása az adott ország új középosztályosodási folyamataiból. Ezt jelzi az, hogy a szomszédos országokban a magyarok körében a diplomások aránya még mindig az országos átlag felét éri el. Jelentős a lemaradás a szolgáltató szektorban, különösen a pénzügyi, kereskedelmi szolgáltatások körében. A következő fontos folyamat, a többes kötődéssel bírók – Erdélyben talán kevésbé érzékelhető – számának növekedése. Itt egyrészt a vegyes házasságok növekedéséről és az abból született gyerekek választásairól, másrészt a nem magyar intézményrendszerben szocializálódó, magyar médiát nem használó fiatalok Felvidéken és a Vajdaságban egyre jelentősebb csoportjáról van szó. Félig meddig még most is tabu kérdésnek számít a magyar anyanyelvű romák integrációja. Az Életünk fordulópontjai – Erdély 2006-os vizsgálat szerint 150 ezer magyarul beszélő roma él Erdélyben és közel 90 ezren vallották magukat magyar nemzetiségűnek. Ez a romániai magyarság 6,5%-a. Itt az alapdilemma az: mit lehet kezdeni azzal a helyzettel, ha a magyar szülők a cigány gyerekek miatt nem magyar iskolába viszik a gyerekeket? A székelyföldi I-IV. osztályos roma tanulók statisztikája, integrációja egy külön riportsorozat tárgya kell legyen – az ezt kutatókkal. Az utolsó, de az egyik legfontosabb téma az utóbbi 20 évben az összmagyar média tér létrejötte, amelyben a magyarországi tömegkommunikáció a meghatározó. Ez egy természetes folyamat, jelentős – ma már magától értetődő – eredmény, nagyon fontos következményekkel. Ezek közül a legfontosabb, hogy az 1989 után született külhoni magyar generációk jelentős része döntően magyar(országi) médiafogyasztóként szocializálódik. Részben ez nehezíti meg, különösen a magyar többségű területeken a honország nyelvének elsajátítását. Ugyanakkor szinte teljes hozzáférést biztosít a magyarországi politikai, kulturális információkhoz. Ennek hatását nem lehet túlbecsülni. A „politika Magyarországa” nem a nemzetegyesítő retorikával, a honosítási kampánnyal, hanem elsősorban a napi magyarországi hírfogyasztással terjeszkedik a határokon túl. Azt is megfigyelhetjük, hogy – pontosan ennek a közös médiatérnek a következtében – egy romániai magyar fiatal tulajdonképpen haza érkezik, ha eljön Budapestre. Ez a helyzet természetszerűen fokozza a külhoni magyarok magyarországi emancipációs igényeit. Itt azonban fontos azt is tudatosítani, hogy a külhoni magyar közösségekben nem alakultak ki meghatározó, a regionális vélemények, közszolgálati fórumaként elfogadott orgánumok. Egy-egy szomszédországi úgymond országos fórum hiányában a magyarországi médiát használják értelmiségiek, politikusok avagy teljesen elszigetelt, csak helyi vonatkozású vélemény és hírközlés folyik. – A külhoni magyar kisebbségeket pár kérdés erejéig megpróbáltuk önmagukban vizsgálni, viszont nem hagyható figyelmen kívül a más szempontból már említett kettős állampolgárság kérdése. Nemrégiben beérkezett a 300 ezredik kérelem is, milyen hatással lesz ez az eddig boncolgatott folyamatokra? – Nem vagyok jós. A helyzetet elemezni már csak azért is nehéz, mert konkrét vizsgálatok eddig tudtommal csak arra vonatkozóan születtek, hogy akik kettős állampolgárságot szereztek idáig, kire fognak szavazni. Az eddigi kérelmezők durván 60 százaléka Erdélyből származik, 20 százalék a Vajdaságból. Elég valószínű, hogy jelentős részük már huzamosabb ideje Magyarországon él, csak eddig nem sikerült elintéznie az állampolgárságot, és most kihasználja a lehetőséget. Bizonyára vannak olyanok is, akik a magyar útlevél miatt csinálják végig a procedúrát, mert például az amerikai vízumhoz ez nagy segítséget jelent. Jelentős a kérelmező nyugdíjasok száma, akik a gyerekeik után szeretnék megszerezni az állampolgárságot. Az igazi konfliktus a választójog körül van. Ugyanis a sokszor idézett külföldi példák esetében tudtommal valamennyi esetben azzal kapcsolatban az adott ország politikai osztályán belül konszenzus volt. Ez a választójog kiterjesztése esetében a magyarországi pártok között nincs meg, sőt a Jobbik és a Fidesz szavazók jelentős része is elutasítja azt. Ez egy kétélű fegyver: nem hiszem, hogy a baloldal kihagyná a következő választási kampányban azt a ziccert, hogy itt most olyan emberek is szavaznak, akik nem Magyarországon élnek. Ez lehet, hogy több szavazatot visz majd el a Fidesztől és a Jobbiktól, mint amennyit hoz a határokon túlról. Abban pedig biztos vagyok, hogy újabb stigmatizációk épülnek a magyar–magyar viszonyban. Arról már volt szó, hogy a magyar kisebbségi kérdésnek nem az állampolgárság megadása a kezelési módja, ez a külhoni magyarok magyarországi emancipációját biztosíthatja. Nem tudom, hogy a kettős állampolgárságnak milyen közvetlen kihatása lesz a kilencvenes évektől a kisebbségi elit által képviselt párhuzamos társadalomépítésre. Jelenleg nem ez, hanem a szomszédországi politikusi generációváltás, a kormányzati pozíciók elvesztése, a FIDESZ külhoni pártkonfliktusai együttesen hátráltatják ezt a folyamatot. Erdélyi Riport 2012. október 3.Románia számára továbbra is elfogadhatatlan Nyirő József újratemetéseÚjrakezdődtek Nyirő József emigrációban elhunyt erdélyi író romániai újratemetésének előkészületei, de a bukaresti kormány továbbra is elfogadhatatlannak tartja, hogy az író hamvait Romániába hozzák – derült ki a román külügyminiszter szerda esti televíziós interjújából. Titus Corlatean a Realitatea hírtelevízióban számolt be hétfői budapesti látogatásáról, amelyet összességében jónak minősített. Megemlítette, hogy a tárgyalásokon az érzékeny témákat sem kerülték. Corlatean szerint az utóbbi időben „diszkréten", a nyilvánosság tudtán kívül, újrakezdődtek Nyirő József romániai újratemetésének előkészületei. „Nem járulhatunk hozzá egy olyan író újratemetéséhez, akinek románellenes, szélsőjobboldali, tulajdonképpen fasiszta és antiszemita megnyilvánulásai voltak" – mondta a román külügyminiszter. Corlatean hozzátette – és ezt elmondása szerint a magyar parlament elnökének is kifejtette -, politikusként el tudja fogadni, hogy Nyirő a magyarok számára fontos jelkép lehet, de a románok számára egészen más töltetű jelképrendszer kapcsolódik hozzá. Az ügy érzelmi vetületén túl a román diplomácia vezetője jogi és külkapcsolati akadályokra is hivatkozott. Arra utalt, hogy Nyirő József romániai kultusza szerinte a román büntető törvénykönyvbe ütköző cselekedet, másfelől azzal érvelt, hogy több hazai és az Egyesült Államokban működő zsidó szervezet és Izrael állam is tiltakozott az író tervezett újratemetése miatt. Egy másik interjúban, a Digi 24 hírtelevízió műsorában Titus Corlatean a „teljesség kedvéért" elmondta: Nyirő József Székelyudvarhely környékén született, és valóban az volt a végakarata, hogy szülőföldjén temessék el. „Ő egy bizonyos jelképrendszert képvisel egyes budapesti politikusok számára, és hangsúlyozom, csak egyes politikusokról beszélek, nem mindenkiről, és egészen más valamit jelképez és rendkívül komoly érzékenységeket érint Romániában. Ezért elmondtam budapesti kollégáimnak, hogy jó lenne, ha megértenék ezt az érzékenységet, és nem tennének újabb lépéseket az ügyben" – mondta a politikus. Miután a műsorvezető rákérdezett, hogy vannak-e olyan információi, miszerint a választási kampány közeledtével a magyar fél újra próbálkozna az újratemetéssel, a román külügyminiszter igenlően válaszolt. „Igen, voltak diszkrétebb lépések, amelyek a következő heteket, október hónapot célozták meg, vagyis azt az időszakot, amikor Romániában megemlékezünk a holokauszt napjáról október 9-én. De nem csak erre az időszakra, hanem bármely más periódusra érvényes: ez nem egy olyan dolog, amit el tudnánk fogadni" – mondta a Digi 24-nek Titus Corlatean román külügyminiszter. Nyirő József emigrációban elhunyt erdélyi író május 27-ére tervezett székelyudvarhelyi újratemetése a városháza által kiadott temetési engedély formai hibája miatt elmaradt. A szervezők – az Országgyűlés Hivatala és a Székelyudvarhelyért Alapítvány – közölték, hogy az író végakaratának teljesítésére egy későbbi időpontban, a román törvényeknek maradéktalanul eleget téve kerül sor. Veress László, az Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke az MTI kérdésére elmondta: Nyirő József végakarata szerinti újratemetése nem politikai, hanem kegyeleti kérdés. Hozzátette, hogy a román féllel keresik a függőben lévő ügy lezárásának lehetőségét. MTI Erdély.ma 2012. október 27.Fehér akác Sylvester Lajos emlékére (Kisborosnyói emlékpark)Mert Ember volt, s ebben a székelymagyar emlékparkban ennek a fának itt a helye – indokolta Damó Gyula az ő kezdeményezésére kopjafákkal, kiemelkedő közéleti személyiségek emlékére ültetett facsemetékkel benépesített kisborosnyói parkban tegnap délben, amikor Szőts Dániel egy fehér akácot ültetett el lapunk néhai főmunkatársa, Sylvester Lajos emlékére. A bensőséges kis ünnepségen az emlékfa ültetője elmondta, megtiszteltetés számára 88 évesen fát ültetni, hiszen Sylvester Lajos többszörösen is megérdemli az emlékállítást, életműve példaértékű, mindig, minden körülmények között népéért cselekedett. Az emlékére ültetett fehér akácot – a fafajta és színe egyaránt beszédes, Sylvester Lajos jelleméhez illő – az Oltból hozott vízzel locsolták meg, s majd a Csernáton patakából származó vizet is öntenek tövére, illetve a néhány méterre csörgedező Kisborosnyó patakából táplálják. Az emlékünnepségen Veres László színművész Magyari Lajos Úz-völgyi rekviem című versét adta elő, s egy régebbi történet elmesélése után (színházigazgató korában egyik előadást azért akarták betiltani, mert nemzeti imánk is elhangzott volna benne, ezt a Kossuth-nótával helyettesítve már „szalonképessé” vált a darab) Szőts Dániel vezényletével elénekelték „Sylvester Lajos magyar himnuszát”: Kossuth Lajos azt üzente, elfogyott a regimentje – az érces hangok a ködös, nyirkos légben talán az égig is elhatoltak... Váry O. Péter Sylvester Lajos 2013. március 7.Könyvbemutató SegesváronS. Fazakas Mihály Egy évvel ezelőtt Bodolai Gyöngyi újságíró, szerkesztő sikeres könyvbemutatót tartott Segesváron, ezért nem volt meglepetés, hogy sokan voltak kíváncsiak a Hány ember Ön, professzor úr? című kötetére, köztük számos középiskolás diák is. Farkas Miklós, a Gaudeamus Ház igazgatója üdvözölte a kedves vendéget és a jelenlévőket, s próbálta megfejteni annak titkát, miért olyan érdekesek, hatásosak Bodolai Gyöngyi interjúi? Amint az a Jakabházi Béla tanár úr véleményéből is kiderült, olyan mesterien teszi fel kérdéseit, hogy interjúalanyai teljesen kitárulkoznak, legbensőbb gondolataikat is elmondják, s így nemcsak a tudóst, hanem az embert is közelebb hozza az olvasóhoz. Terveink szerint Veress László főgyógyszerész, a MOGYE volt hallgatója ismertette volna az interjúkötetet, aki személyesen is ismert sok olyan professzort, aki a kötetben szerepelt. Sajnos, egy megyei gyógyszertári ellenőrzés áthúzta számításainkat, s így az általa leírt ismertetőt Jakabházi Béla tanár úr olvasta fel. A felolvasás után felkérte Bodolai Gyöngyit, szóljon néhány szót a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem történetéről és mai helyzetéről. A részletes beszámoló után a szerző érdekes adatokat közölt a kötet megszületéséről, az interjúalanyokról, a rendkívüli tudósokról és emberekről, akikkel elbeszélgethetett. A hallgatóság kérdéseire válaszolva humoros történeteket is mesélt, amelyek az interjúkészítéshez kapcsolódtak. A találkozó végén sokan érdeklődtek a szép kivitelű és tartalmas kötet iránt, s örömmel távoztak a dedikált példányokkal. Népújság (Marosvásárhely), 2013. szeptember 2.Urmánczy Nándor szellemiségében ünnepelt Maroshévíz magyarságaA maroshévízi Dr. Urmánczy Nándor Egyesület szervezésében hatodszor ünnepelték meg a város nagy szülöttjének emléknapját. A rendezvény kibővült, idén második alkalommal került sor a hévízi Székely-Magyar Napok eseményeire. Ünnepélyes, kulturális és szórakoztató rendezvénye volt ez a maroshévízi magyarságnak. Urmánczy Nándorról, tevékenységéről nemcsak a szülővárosa, Maroshévíz magyarsága tud keveset, hanem Magyarországon is kevesen ismerik ezt a nevet. Urmánczy Nándor 1918-ban megalapította a Székely Nemzeti Tanácsot, az ő kezdeményezésére született a Nemzeti Hiszekegy, az ő indítványozására indult el az Országzászló mozgalom. Nevét igyekezett kitörölni a köztudatból a második világháború utáni rendszer, s ma is kevesen tudják, ki volt ő. Emlékének, örökségének továbbvitelére jött létre 2008-ban Maroshévízen a Dr. Urmánczy Nándor Egyesület. Az egyesület a hétvégén immár hatodik alkalommal szervezte meg a Dr. Urmánczy Nándor Emléknapot, amely most másodszor maroshévízi Székely-Magyar Napokká bővült. Amint Czirják Károly, az egyesület elnöke és a rendezvénysorozat főszervezője elmondta, az esemény kezd a maroshévízi magyarság igazi ünnepévé válni. Minden akadályoztatás ellenére több száz résztvevőt sikerült megmozgatni, ugyanakkor szélesebb körben is növekszik ismertsége, Erdély és Magyarország számos településéről érkeztek vendégek. A Székely-Magyar Napok keretében Maroshévízen számos kulturális rendezvényre, megemlékezésre, sport- és szórakoztató eseményre sor került, emellett más településeket is érintett az ötnapos rendezvény, Marosvécstől Gyergyószentmiklósig. A leghangsúlyosabb eseményekre szombaton, a Dr. Urmánczy Nándor emléknapon került sor. Veress László: a díj kötelességet is jelent A hévízi róma-katolikus templomban bemutatott ünnepi szentmise és kulturális műsor után néma főhajtásra és koszorúzásra került sor Urmánczy Nándor szobránál és sírjánál, majd a Kemény János Gimnázium dísztermében Czirják Károly ötödik alkalommal adta át az Urmánczy-díjat. Amint elmondta, a ezt olyan személyiségeknek adják át évente, akik az összmagyarságért, illetve Urmánczy Nándor tetteinek, hagyatékának megismertetéséért, továbbéltetéséért tevékenykednek. Korábban megkapta a díjat Gortvay István, azaz Urmánczy Nándor unokája, Izsák Balázs SZNT-elnök, Nagy Zsolt történész-kutató, Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke. Idén Veress László vehette át a kitüntetést. A méltatásban elhangzott: Veress László Maroshévíz szülöttje, jelenleg az Országház elnöki kabinetjének vezetője, sokat tett és tesz szülővárosa magyarságáért, az Urmánczy-emlék megmaradásáért, nagy szerepe van abban, hogy a városban Urmánczy Nándor-szobor áll. A díj átvétele után Veress László elmondta, a megtiszteltetés ugyanakkor kötelességet is ró rá, amelynek igyekszik legjobb tudása szerint megfelelni. „Ez a díj kötelez arra, hogy Maroshévíz magyar üzenetét, Urmánczy Nándor üzenetét lehetőségeim szerint hordozzam, hirdessem. (…) Urmánczy Nándor egy olyan folyamatot változtatott meg, amely már az ő kora óta is hosszú időn át jellemző volt, vagyis hogy minden nemzedék rosszabb állapotban adta át utódainak nemzetet, az országot, mint ahogy elődeitől kapta. Zsugorodott az ország, apadt a nemzet, és fogyott a lélek is. Minden nemzedék megpróbálta a balsorsot megtörni, jobbá tenni az örökséget, amit kapott. Urmánczy Nándor megélte a nagy veszteséget, és megérte azt, hogy nemzedéke jobb állapotban adta át a magyar világot. Ma nehézségeink, aggodalmaink ellenére ismét egy olyan időszakot élünk Budapesttől Maroshévízig, amikor ismét megkísérlünk egy jobb állapotban lévő világot átadni, mint amit kaptunk, noha az az idők járása nem biztos, hogy kedvező erre. A lélektani állapot ugyanaz, mint Urmánczyék esetében, vagyis hogy a magyar nemzet addig él, amíg hiszünk benne. Míg gyermekeinket vállaljuk világra segíteni, megtanítani csodálatos anyanyelvünkre, és hiszünk a magyar világban, addig az létezni fog. Ha hiszünk ebben, akkor ennek a magyar nemzetnek lesz egy olyan állama, amely oltalmazni tudja a nemzetet, és a magyar emberek szülőföldjükön, a Kárpát-medence bármelyik sarkában otthon érezhetik magukat.” Székely katonáknak állítottak kopjafát A díjátadást követően történelmi előadásokat hallgathatott meg a közönség, majd a Nemes Székely Gyalogregiment gyergyói zászlóaljának emlékére állíttatott kopjafát Gyergyószentmiklóson a magyarországi Jancsó Alapítvány. Az Urmánczy Nándor Emléknap keretében sorra került eseményen Mezei János polgármester elmondta, ez egy újabb fontos pillanat Gyergyószentmiklós számára, ugyanis a temetőben felállított kopjafa emlékeztetni fogja az embereket azokra a gyergyói katonákra, akik annak idején életüket is odaadták a hazáért. Ezt követően Garda Dezső történész tartott előadást a székely regiment történetéről és tetteiről. Elmondta, a székely katonák szinte mindenhol ott voltak, ahol a történelem csatatereken formálódott. „A Habsburg Birodalom jelentősebb háborúiban részt vettek. Gondolok itt elsősorban a bajor örökösödési háborúban való részvételükre, a török-orosz-osztrák háborúban való részvételre, hisz ezekben a harcokban a Habsburg Birodalom haderejét a székelyek adták. Szinte mindegyik csatában ott találjuk őket, és olyan nagy véráldozatot vállaltak a Habsburg-seregekben, mint senki más. Mindezek mellett a gyergyói katonák az 1848-as magyar szabadságharchoz is rendkívül ragaszkodtak” – fejtette ki. Garda Dezső kiselőadását követően Bíró Sándor református lelkész kérte Isten áldását az elesett katonákra, valamint a jelenlévőkre. Elmondta, lesz olyan, aki többször fog megállni a kopjafánál, és lesz olyan is, aki kevesebbszer, azonban ez semmit nem vesz el a hősök tetteinek jelentőségéből. Az esemény a magyar, illetve a székely himnusz közös eléneklésével zárult. Nem ijedtek meg a hévízi magyarok A Székely-Magyar Napoknak mind az ünnepélyesebb, mind a szórakoztató vagy kulturális eseményei a hévízi magyarok nagyszámú részvételével zajlottak. A jelek szerint nem ijesztette meg őket a polgármesteri hivatal tiltása. Mint ismeretes, arra hivatkozva, hogy augusztus 31-e a román nyelv ünnepnapja, Dumitru Olariu alpolgármester felszólította az eseménysorozat szervezőit, hogy más időpontra tegyenek át egy, arra a napra tervezett koncertet. Az Urmánczy Nándor Emléknap és a Székely-Magyar Napok szervezői, valamint az ezen részt vevő hévíziek megmutatták, ha a városban magyarként többszörösen nehezebb is a sorsuk, mint Székelyföld más településein élőknek, nem adják fel, kiállnak magyarságukért, ünnepeikért. Gergely Imre Székelyhon.ro 2013. szeptember 8.A templom és a gyülekezet ünnepe"Ma is erős a segesvári magyar közösség" "Fontos, hogy Segesvár reformátussága tudjon emlékezni arra, hogy ezelőtt 125 évvel itt templom épült Alpár Ignác művészi tervezésében, az akkori mesteremberek kivitelezésében. De nemcsak erre az eseményre kell emlékezni, hanem mindarra, ami az elmúlt 125 év alatt történt" – mondotta ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke tegnap a segesvári református templomban megtartott ünnepi istentiszteleten. A Küküllői Református Egyházmegye lelkészi értekezlete, a kistérségi nőszövetségi találkozó, a kistérségi presbiterszövetségi értekezlet és ifjúsági találkozó előzte meg a segesvári református templom építésének 125. évfordulójára szervezett tegnapi ünnepi istentiszteletet, amelyen ugyanaz az ige hangzott el, mint öt évvel ezelőtt, a 120. évfordulós megemlékezésen: Mindeddig megsegített bennünket az Úr. Az igét felolvasó ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hangsúlyozta, nemcsak az épületre kell tekintenünk, hanem mindarra, ami velünk történt ez alatt a 125 év alatt, arra, amit az ige üzen, amely örök, amely mindig elhangzik. "Ezelőtt 125 évvel nem volt helyi gyülekezet, Fehéregyházára jártak istentiszteletre a segesvári reformátusok, hiszen 1888 előtt a magyar királyok a szászságnak autonómiát adtak, ők határozták meg, mi történhet, mi épülhet a városban. A templom építésének története ugyanakkor az egyházközség története is, azé az erős közösségé, amely vagyunk. 125 évvel ezelőtt a segesvári református magyarok sokat tettek azért, hogy a templom megépüljön e nagyon szép, messziről is észrevehető helyen" – mondta a püspök, arra figyelmeztetve a gyülekezetet, hogy fontos néha megállni, visszatekinteni a megtett útra, elgondolkodni a történteken és továbbhaladni. "Folyamatosan, mindig meg kell állnunk, emlékeznünk kell e 125 évnyi történelemre és minden következményére, eseményeire, e gyülekezet veszteségeire is, hiszen nem tudtunk mindent megtartani. A mai segesvári gyülekezet sok mindenben jeleskedik, de ki van szolgáltatva a külső erőknek. A segesvári gyülekezet sajnos fogy, ezért is fontos, hogy emlékezzünk sok-sok eseményre, értékes, fontos dologra. A templom az Istenre való emlékezés köve" – tette hozzá Kató Béla. Az elmúlt 125 év 5500 vasárnapján hangzott el az ige a segesvári református templomban, és még sok évig ez így kell maradjon. "Jövőnket mi magunk építjük, de ehhez ismernünk kell a múltat, látnunk a jelen csodáit, köszönetet kell mondanunk mindezért. Örömteli alkalom a templom építésére emlékezni, és mindannyian elhoztuk az emlékezés köveit. Az elmúlt 125 év alatt e templom megmaradt a nagy világégések, pusztulások közepette, de e templom csak akkor ér valamit, ha mindenki sajátjának érzi, mindenki áldozatot hoz a megmaradásért" – mondta Kató Béla a templom és a gyülekezet ünnepén. Nt. Bíró István, a Küküllői Egyházmegye esperese, segesvári lelkipásztor nemcsak a reformátusság, a segesvári magyarság ünnepének is nevezte a tegnapi megemlékezést, majd Bakcsy Gábor alcsíki missziós református lelkipásztor köszöntötte a gyülekezet tagjait, végül úrvacsoraosztás következett. Bíró István üdvözölte dr. Magyar Balázst, a csíkszeredai magyar konzulátus konzulját, Dorin Danesant, Segesvár polgármesterét, a jelen levő városi és megyei tanácsosokat, az ünnepet megtisztelő egyházi elöljárókat, lelkészeket – köztük Veress László egyházmegyei főgondnokot, Csalóka Zoltán és Székely András volt küküllői egyházmegyei espereseket – hangsúlyozva, ünnepelni, hálát adni gyűlt össze a segesvári református gyülekezet. A templomi kórus énekeit szavalat követte, majd Veress László egyházmegyei főgondnok a templomépítés történetéről, körülményeiről, a gyülekezet által nyújtott támogatásról, a templom közösségmegtartó és összetartó erejéről beszélt. A templomépítésre való megemlékezést Dorin Danesan polgármester a város egész közössége ünnepének nevezte. Dr. Magyar Balázs konzul az egyház megtartó erejéről, a vallás erejéről, az egyház által képviselt értékekről szólt, arról, hogy a magyarság lélekszáma csökken Segesváron és környékén, és fontos, hogy ez a folyamat megálljon. Az istentiszteletet követően a megemlékezés zárómomentumaként a szépen rendezett templomkertben dr. Magyar Balázs konzul és Dorin Danesan polgármester kopjafát leplezett le, amelyet ft. Kató Béla püspök áldott meg. Antalfi Imola Népújság (Marosvásárhely) 2013. november 9.Istennel kezdeniSzerdán este a marosvásárhelyi Ama Deus keresztény kávézóban mutatták be Lőrincz István marosvásárhelyi lelkipásztor Istennel kezdeni című kötetét. Az igei szolgálatot Jakab István galambodi lelkipásztor, a Maros-mezőségi Egyházmegye esperese végezte. A szerzővel Veress László beszélgetett. A könyvet Demeter Erdei Zoltán és Béres Loránd, a marosvásárhelyi RMDSZ-szervezet vallásügyekkel foglalkozó képviselője méltatta. "A könyv a szellemi manna, amelyből mindenki jóllakhatik, az égi táplálék, amely minél inkább fogyasztják, annál több lesz belőle, a bűvös kenyér, amely senkit nem hagy éhen, minden ínségest kielégít, hatalmassá tesz, úgyhogy mindenki az ismeretek tőkése és nagybirtokosa lehet általa, gondolatmilliomos" – hangzott el bevezetőként a Kosztolányi-idézet, amely ráhangolta a hallgatóságot a könyv szellemiségére. Jakab István esperes a Zsoltárok könyvéből származó igeverset: "Kész az én szívem, Istenem, kész a szívem, hogy énekeljek és zengedezzek!" olvasta fel, s ezzel mintegy párhuzamot vont a szerző, Dávid király és e friss kötet szerzője között, hiszen az Urat alkalmas és alkalmatlan időben is szolgálni kell. A könyv elkészült, az olvasók kézhez kapják. A bizonyságtétel az lesz, ha az olvasók szíve is készen áll majd az Úrnak zengedezni. Ha ez így lesz, akkor éri el e könyv a célját – fogalmazott az esperes. Veress László marosszentkirályi lelkész bevallotta, izgatottan beszél szolgatársa, barátja könyvéről, hiszen ahhoz a generációhoz tartozik, amely becsüli a könyvet, amely még áhítattal, átszellemülve lapozott végig egy újonnan megjelent könyvet. Arról nem is beszélve, hogy a friss könyv illata ugyanazzal az érzéssel tölti el, mint a friss kenyéré. E vallomások után a szerzőt, Lőrincz Istvánt mutatta be, aki 23 éve közöl az Erdélyi Református Egyházkerület Üzenet című lapjában, s ezzel ismert szerzőként tette le első kötetét az olvasók asztalára. Egyike azon lelkipásztoroknak, akik a legjobb Szentírás- ismerők, hiszen teológiai hallgató korában már arról volt híres, hogy bármit kérdeztek tőle, megmondta, melyik igevers hol található a Bibliában. Nem csoda, hiszen olyan családból származik, amelyben a Biblia mindennapi olvasmány volt, az édesanya hajnalban kelt, hogy mielőtt a család felébred, olvashasson a Bibliából. A Szentírás volt az olvasókönyv, a történelemkönyv, a földrajzkönyv, a szellemi táplálék. A mi nyomorúságunk az, hogy nem ismerjük és nem olvassuk rendszerességgel a Szentírást. Sokkal jobb és szeretetteljesebb lenne ez a világ, ha komolyan vennénk a tanítását. Ez az új könyv tulajdonképpen azt mutatja be, hogy milyen szép és csodálatos a Szentírás. Azt gondolnánk, hogy papos beszédeket tartalmaz, de nem! A szerző úgy fogalmaz, hogy felébred bennünk a vágy, tovább kell olvasni, sőt a szerzővel is jó lenne elbeszélgetni – hangzott el a bemutatón. A szerző bevallotta, jólesik, hogy elismerik a munkáját, ami megerősíti abban, hogy van akiért és van amiért dolgozni. Valóban, fiatalon rengeteg igét megtanult, most is, amikor a Ludas utcai templomban 600-an vesznek úrvacsorát, mindenkinek "személyre szabott" igeverset mond. Megtudtuk, hogy eddig prédikációkra készülve több mint 20.000 oldalt írt le, ami nem minden lelkész esetében bevett gyakorlat, hiszen számukra beszélni könnyebb, mint írni. Az Istennel kezdeni című kötet az átlagembernek szól, aki útmutatóra áhítozik az istenkeresésben. A könyv borítóján két fotó szerepel. Elöl egy gyerek, hátul egy idős nő szemüveggel és nagyítóval olvassa a megviselt állapotban levő, agyonolvasott Bibliát. Mindkét felvétel Bálint Zsigmond fotóművészé, aki meg is fogalmazta, miért esett a választás e két fotográfiára. Aki írt egy könyvet, bevonult a halhatatlanok sorába! – mondják. Ez egy próba volt, ha az olvasók nekik szóló gondolatokra, válaszokra találnak, akkor megérte írni. Ha lesz igény rá, akkor lesz folytatás is – összegzett a szerző. Mezey Sarolta Népújság (Marosvásárhely) 2014. január 18.Életre szóló vonzódás„Megszólítanak, mert ők én vagyok már; gyenge létemre így vagyok erős, ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál, mert az őssejtig vagyok minden ős –” – írta 1936-ban József Attila A Dunánál című verses vallomásában, vállalva a szűkebb és a tágabb családhoz, azaz a nemzethez tartozó ősöket is. A költő vállalásával ellentétben manapság összezsugorodott a család, hiszen gyakran a nagyszülők is távol élnek, s esetleg a dédszülőkig tartják számon az elődöket. Azon túl – a nemesi famíliák kivételével – elfelejtődik, ködbe vész az ősök emléke. Gyengül az oldalági rokonokkal, unokatestvérekkel, nagynénikkel, nagybácsikkal való kapcsolattartás is, különösen városi környezetben. Erejét veszítette a hajdani nagy család szerepe, ahol nemzedékről nemzedékre öröklődtek a családi hagyományok, az értékrend, a tudás, a tapasztalat. Pedig mindezekre fogyatkozó erdélyi közösségünkben egyre nagyobb szükség lenne, hisz évtizedek óta igyekeznek kiradírozni, átfesteni a múltunkat. Ezt mi magunk is megkönnyítjük azzal, hogy sok erdélyi család nem ismeri a saját történetét, azokat a vidám és tragikus eseményeket, amelyek a család tagjaival megestek, s feledésbe merül a felhalmozódott tapasztalat, életbölcsesség is. Ezért kellene minden kis közösségnek megörökítenie a saját történetét, amíg még van akit faggatni a régmúlt időkről. Mert csak akkor tudunk szembenézni a jövőbeli kihívásokkal és lehetőségekkel, ha képesek vagyunk megmenteni, megőrizni a múltat – idéztem Veress László marosszentkirályi református lelkész prédikációjából a Veress család őszi rigmányi találkozójáról írt beszámolóban. Családok nyomában Akkor volt alkalmam megismerni Buksa Ferenc helybeli református lelkészt (képünkön), aki sokat tett a 235 tagot számláló gyülekezet összekovácsolásáért. A szentgericei születésű lelkész valamennyi rigmányi család történetét felkutatta, s a holland segítséggel épült gyülekezeti teremben a családfákból, ősfákból, képes albumokból látványos családtörténeti múzeumot rendezett be. Hasonlóképpen, a nyárádszentsimoni gyülekezeti teremben is létrehozott egy családtörténeti múzeumot. A történelem során az ókori görögök egy istenségig vezették vissza származásukat, majd a későbbi korokban az uralkodók, uralkodó osztályok történetét, leszármazási rendjét kutatták elsősorban. A történelem segédtudományaként számon tartott genealógia (származástan) iránti érdeklődés, amely „a nemzetségek, családok történetét, leszármazási rendjét tanulmányozza”, a középkorban terjedt el. Magyarországon a második világháború után betiltották, s a rendszerváltás után éledt fel újra – olvashatjuk az e témáról szóló szócikkelyekben. Mint egy film, tele érdekes történetekkel – Hogyan szerette meg ezt a tudományágat, amelyhez kíváncsiság, kiváló memória, a történelem iránti érdeklődés és óriási türelem szükséges? – kérdeztem Buksa Ferenc lelkésztől, aki immár nemcsak egy érdekes hobbinak, egy értékes második mesterségnek is a birtokában van. – 2005-ben kezdődött – emlékezik vissza a kívül-belül szépen berendezett emeletes papilakban. – Először a saját és a feleségem, Kirizsán Júlia Izabella ősfáját készítettem el, s ezáltal kutatásaim szülőfalunk, Szentgerice mellett már kiterjedtek más falvak családjaira is. A szentgericeiek után az apai ágon közelebbről kapcsolódó nyárádszentbenedeki, harasztkeréki, backamadarasi családok történetét kutattam fel, majd kutatásaim lassan átterjedtek több nyárádmenti, illetve marosszéki család történetére is. Mindkettőnk ősfája jelenleg 16-16 méter hosszúságú. Amikor Rigmányba kerültem, akkor kezdtem el felgöngyölíteni a tíz helybeli, és a szintén hozzám tartozó Nyárádszentsimon nyolc, ma még élő családjának a történetét, emellett rokonok, ismerősök családfáit is örömmel kutattam, s így ma már több mint 50 családfánál és ősfánál tartok. Olyan tudományág ez, amely iránt, ha hozzáfog az ember, egy életre szóló vonzódás alakul ki. A kutatás annyira izgalmas, akár egy film, tele érdekes történetekkel, nagyon meg lehet szeretni. Én mindezt ma már lelkipásztori hivatásom részeként fogom fel. Erdélyben mindenki atyafi egymással – Azt is mondhatjuk, hogy a kettő jól kiegészíti egymást, s olyan közösségformáló ereje van, ami arra ösztönzi a gyülekezetet, hogy legyenek büszkék családjukra, gondoljanak hűséggel, szeretettel elődeikre. Ezt erősítette meg Veress László, a Küküllői Református Egyházmegye főgondnoka, aki „erőn felüli gyönyörű munkának” nevezte azt, amit Buksa Ferenc a múlt, gyökereink felkutatásáért tesz. Milyen tanulságokra, következtetésekre jutott? – Egy régi genealógus említi valahol, hogy „Erdélyben mindenki atyafi egymással”. Amint mondtam, saját ősfám Marosszék szinte minden faluján átvezet, sok település családjainak története elkezdett érdekelni. Ezek múltjába is betekintettem, és közben segítettem olyan személyeknek, akiket érdekelt a saját családjuk története, így újabb és újabb családok történetével ismerkedtem meg. Tavaly elkészítettem Baczkamadarasi Kis Gergely családfáját is, nemrég pedig alaposabban elmélyülhettem a történelmi Marosszék egyes Kis-Küküllő völgyi falvainak, illetve a mezőségi székely falvak genealógiájában, s kutatásaim során rájöttem, hogy ez valóban így van. – Mielőtt továbbmennénk, megkérem, pontosítsa a családfa és az ősfa közötti különbséget. – Az ősfa elkészítésekor az egyéntől, önmagamtól elindulva, időben visszafelé haladva keresem az egyenes ágú felmenőimet. A családfánál fordítva, egy régen élt személytől kezdve érünk el az utódokig, egyetlen ős több leszármazottját térképezzük fel az ágrajzban. – Itt, Erdélyben mikor kezdődnek az írott dokumentumok? – Az állami anyakönyveket csak 1895-től vezetik, az egyházi anyakönyvek a XVIII. századtól kezdődően maradtak fenn. Marosszéken nagyrészt az 1700-as évek második felétől, Rigmányban például 1766-tól. Az anyakönyvekből kikeresni az adatokat nem annyira bonyolult dolog. A korábbi időkről a történelmi Marosszék több tízezer oldalt kitevő törvénykezési jegyzőkönyveiből, birtokperekből, a nemességet igazoló anyagokból, végrendeletekből, a katonai jegyzékekből stb. lehet dokumentálódni, ami már körülményesebb. Ágrajzok, ősfák, fényképes albumok – Ha minden dokumentumot figyelembe veszünk, egy köznépi család esetében meddig lehet visszamenni az időben? – Körülbelül 300-400 évre lehet visszatekinteni a székely származású családok esetében, ami általában 10-12 nemzedéket jelent. Az elődök száma nemzedékről nemzedékre duplázódik, hisz két szülővel, négy nagyszülővel, nyolc dédszülővel, 16 ükszülővel, 32 szépszülővel számolunk, és az utolsó számot mindig megkettőzve, folytathatjuk visszafelé a sort. Egy falun belül azonban már négy-öt nemzedék után sokszor ugyanazt az őst találjuk, ilyenkor ősvesztésről beszélünk. Rigmányban például 300 évvel ezelőtt mintegy 12-15 család élt, az ő leszármazottaik a falu mai lakói, de mivel a férfiak más falvakból is vettek feleségül lányokat, így a települések között is keveredtek a családok. A tíz, ma is élő rigmányi családból öt már az 1600-as évek elejétől a faluban élt, a másik öt később telepedett be. A periratokból sok minden kiderül ezeknek a falvaknak a múltjáról, a családok történetéről, az egymás közötti konfliktusokról. Mindez nem látszik a falakat betöltő rendkívül bonyolult táblázatokon, ágrajzokon, amelyeket a tiszteletes asszony, aki a rigmányi óvodában a kicsikkel foglalkozik, szép magyaros motívumokkal díszített. Példás rendben sorakoznak egymás mellett az ősfák, a régi fényképeket tartalmazó albumok is a gyülekezeti teremben, ez utóbbiak a holland testvérgyülekezetek (Mastenbroek, s’Heerenbroek) támogatásával készültek el. A holland gyülekezetek tagjai szívesen látogatnak el Rigmányba, őszi ottjártunkkor is éppen erdei túrára készültek. Amikor a terveiről érdeklődöm, Buksa Ferenc lelkész elmondja, hogy kutatásainak eredményeit könyv alakban is szeretné megjelentetni, ami az erdélyi családfakutatás számára fontos forrásanyag lenne, s bízunk benne, hogy sikerül. Ezenkívül sok érdekes történetre, eseményre, folyamatra derülne fény, amit az utókor már elfelejtett. Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely), 2014. április 23.Átadták a Jakab Antal Keresztény Kör idei díjaitÖtödik alkalommal adták át a Jakab Antal-emlékdíjakat. A Márton Áron püspök utódának nevét viselő elismerést a Jakab Antal Keresztény Kör (JAKK) alapította 2010-ben, és évente egy-egy papi, illetve világi személyt díjaznak. Az idei díjakat Kolumbán Csilla tekerőpataki tanár és Salamon József gyimesbükki plébános vehette át. A Jakab Antal Keresztény Kört a neves erdélyi püspök rokonai és tisztelői alapították a Jakab Antal centenáriumi emlékévben, célul tűzve ki a névadó néhai gyulafehérvári megyéspüspök emlékének fenntartását, szellemi örökségének ápolását, illetve az ő nyomdokain járók és az általa vallott értékeknek megfelelően élők és tevékenykedők munkájának, törekvéseinek elismerését. A díjat minden esetben Jakab püspök életútjának valamely jelentős dátumához kapcsolódóan valamelyik díjazott lakóhelyén vagy ahhoz közel eső településen adják át. Idén húsvét harmadnapján Gyimesbükkön került sor e rangos eseményre. A Bákó megyéhez csatolt erdélyi településen a 13 évet raboskodó püspök börtönből való szabadulásának 50., a gyimesbükki templom építése elkezdésének 40. évfordulóján került sor az eseményre. Zsúfolásig megtelt kedden, április 22-én a gyimesi templom, ahol a hálaadó szentmisét az ausztriai Linzben élő Vencser László teológus, egyetemi tanár mutatta be, az ünnepséget pedig színesebbé tette a Koncsag László kántor által vezetett egyházi kórus éneke, illetve Fórika Sebestyén alkalomhoz illő szavalatai. Elsőként Salamon József gyimesbükki plébános vehette át a díszoklevelet, a Kolozsi Tibor szobrászművész által tervezett emlékplakettet és a díjjal járó 500 eurót. A 25 éve pappá szentelt Salamon József mindvégig a végeken, a magyar nyelvterület határain védte a magyar értékeket. A Lujzikalagorban született plébános Óradnán, Galócáson és Gyimesbükkön alkotott maradandót, és amint Berszán Lajos atya laudációjában rámutatott, ő Dani Gergely szellemi utóda, folytatja azt, amit a templom- és közösségépítő híres pap elkezdett. Az idei világi díjazott Kolumbán Csilla hittan és földrajz szakos tanár, aki 24 éve tanít Gyergyótekerőpatakon és Kilyénfalván. Amint Csedő István tekerőpataki plébános laudációjából kitűnt, a tanárnő pedagógiai, közéleti és szociális tevékenységével egyaránt rászolgált a díjra. A rendezvény házigazdái Vencser László és a Budapesten élő Varga Gabriella újságíró (mindketten a JAKK alapító tagja) voltak, fővédnöke pedig dr. Márfi Gyula, a Veszprémi Főegyházmegye érseke. Jakab Antal-emlékdíj kitüntetettjei 2010 (Kolozsvár): Veres László nyugalmazott lelkész, szentszéki tanácsos és Tokay Rozália, a Kolozsvári Magyar Mozgássérültek Társulatának elnöke. 2011 (Csíksomlyó): posztumusz Pálfi Géza mártír sorsú lelkipásztor és dr. Antal Zoltán csíkszeredai sebész, Jakab Antal kezelőorvosa. 2012 (Marosvásárhely): P. Bakó Béla, Pál testvér, ferences szerzetes, illetve a Mustármag közösség és a Szent Cecília Együttes. 2013 (Ditró): Kémenes Loránd Zoltán lelkipásztor és dr. Puskás Károly főorvos, a ditrói kórház vezetője. 2014 (Gyimesbükk): Salamon József plébános és Kolumbán Csilla tanár. Dobos László. Székelyhon.ro 2014. június 23.Svájc Székelyföldjéről érkezettSzékelyföldön talált rá második otthonára Jan-Andrea Bernhard castrischi lelkipásztor, a Zürichi Egyetem egyháztörténet-tanára, a svájci–magyar kapcsolatok doktora. A svájci Graubündenben élő rétoromán kisebbség református gyülekezetének egyházi vezetőjét a barátság és a kíváncsiság hozta először a transzilván tájakra, a vidék, az emberek olyannyira elvarázsolták, hogy elszánta magát: megtanul magyarul. Jan-Andrea Bernhard a hétvégén magyarul hirdette az igét a kányádi református közösségnek. Tizenöt évvel ezelőtt találkozott az akkor még Kolozsváron szolgáló, most már Kányádban élő Sógor Géza református lelkésszel, mesélte Jan-Andrea Bernhard. A svájci Graubünden Kanton castrischi gyülekezetének vezetőjével Kányádban beszélgettünk, hisz a lelkész ünnepi alkalomra érkezett másodszor a faluba: közbenjárásával sikerült restaurálni a helyi református templom matuzsálemi korú orgonáját. „Három tényező, esemény mutatta meg az utat számomra, hogy Erdélybe, Székelyföldre el kell látogatnom, illetve hogy meg kell tanulnom a magyar nyelvet. Az első mentorom javaslata volt, hogy írjak disszertációt egy svájci lelkipásztorról, aki Debrecenben tanult a 18. században. A második ok, hogy volt egy fuvolatanárom, aki Máramarosszigetről származott, és 1982-ben emigrált. Ő sokat mesélt hazájáról, ezért ismertem Erdély helyzetét, történelmét. A harmadik dolog, hogy 1998-ban voltam Zürichben egy szemináriumon, ahol találkoztam Veres László marosszentkirályi lelkipásztorral” – sorolta. Rétoromán: kulcs minden más nyelvhez 1999-ben egy istentiszteleten hallott először magyar szót, a nyelv olyannyira lenyűgözte, hogy elhatározta: hozzáfog megtanulni. „Néhány éve meghívást kaptam, hogy vendégtanárként dolgozzak a kolozsvári Teológiai Intézetnél. Így hát gyorsan meg kellett tanulnom magyarul, ezért otthon Svájcban minden reggel felkeltem ötkor, és lapoztam a lexikonokat” – idézte fel. A rétoromán neolatin nyelv, beszélői úgy tartják: kulcs minden más európai nyelvhez. „Kivéve a magyarhoz” – jegyezte meg mosolyogva Jan-Andrea Bernhard. Hozzátette, „nagyon idegen volt a magyar, bár a nyelvtan szempontjából egyszerűbb, mint a német. A hangsúlyozást viszont nehéz úgy elsajátítani, hogy ritkán van alkalmam magyarul beszélni.” Graubünden a svájci rétoromán Székelyföld Területét tekintve Graubünden Svájc huszonöt kantonjának legnagyobbika, a hegyvidéki domborzat miatt viszont lakossága kicsi. „Graubündenben körülbelül 30 ezer ember beszél rétorománul, a teljes országban mintegy 60 ezer ember beszéli a nyelvet. A térséget ugyan Rétorománföldnek nevezzük, de ez csupán egy név, nem létezik, nem egy autonóm tartomány, viszont Svájcban közel hétszáz éves hagyománya van az egyenlő jogú kantonok szerinti területi felosztásnak, így a régión belül a helyi közösség határoz a társadalmi szerveződésről” – vázolta. Az olasz, német és francia nyelv mellett a rétoromán is hivatalos államnyelv Svájcban, melynek öt, ma is használt dialektusa van. Mint a spanyol és a portugál, annyira hasonlítanak egymásra a dialektusok – tudtuk meg. „Érdekes helyzet ez, hisz a mintegy 60 ezer ember lényegében öt dialektust beszél. A castrischban használatos sursilva (jelentése: az erdő fölött – szerk. megj.) dialektusban tanítanak például a helyi iskolában, de a népszavazások alkalmával is az adott dialektusban megírt szavazócédulát kapnak az állampolgárok” – sorolta a példákat. Ilyen tekintetben Graubünden Svájc Székelyföldje – jegyezte meg –, hisz nemcsak a táj hasonló, hanem a nyelvjárások sokszínűsége is. „Talán ezért érzem úgy, hogy Erdély és Székelyföld számomra olyan, mint a második otthonom. Ha hindu lennék és nem keresztény, azt mondanám, hogy egy korábbi életemben biztosan itt éltem” – summázott mosolyogva. Kovács Eszter. Székelyhon.ro 2014. augusztus 11.Szentkirályok találkozója – az összetartozás erejeMarosszentkirály a hét végén a Kárpát-medencei Szentkirályok gyűjtőpontjává vált, ugyanis itt tartották meg a Szent Király Szövetség XVIII. Találkozóját. A huszonegy Szentkirály nevet viselő szövetséges településből tizennyolc képviseltette magát a Felvidékről, Magyarországról és Erdélyből. A három nap során 454 vendéget fogadtak az önkormányzat, az egyház, a Kádár György Kulturális Egyesület valamint száz vendégfogadó család jóvoltából, s ezzel talán a legnépesebb vendégszámú és leggazdagabb műsorkínálatú rendezvényt bonyolították a nyár folyamán. Legfontosabb: a találkozás A vendégek pénteken érkeztek, akiket a művelődési házban fogadtak, elhangzottak az első köszöntőbeszédek, majd ezt követően felléptek az első táncosok, énekesek, többek között a Kis-Vadrózsa néptáncegyüttes és a Kéknefelejcs Nótatársulat. Szombaton került sor a szövetségi közgyűlésre, amelyen a vendégtelepülések polgármesteri, képviselői vettek részt. A szövetséget tizenegy magyarországi település – Bakonyszentkirály, Kerkaszentkirály, Királyszentistván, Porrogszentkirály, Rinya- szentkirály, Szentistván, Szentistvánbaksa, Szentkirály, Szentkirályszabadja, Szabadszentkirály –, négy felvidéki település – Királyfiakarcsa, Vágkirályfa, Sajószentkirály, Sajókirályi –, továbbá hat erdélyi helység: Kalotaszentkirály, Marosszentkirály, Székelyszentistván, Csíkszentkirály, Sepsiszentkirály, Székelyszentkirály alkotja. A küldöttségek vezetőit Sângeorzan Remus, 22 éve tisztségben lévő polgármester és Gál Sándor alpolgármester köszöntötte. Röviden ismertették a folyamatosan fejlődő település történetét, elmondva, hogy a 7274 lelket számláló község 38,5 százaléka magyar nemzetiségű, több cég működik itt, köztük textilfeldolgozó vállalatok, a Benta-cégcsoport vállalatai, valamint számos családi és egyéni vállalkozás. – Marosszentkirály, amihez közigazgatásilag Náznánfalva is tartozik, közepes gazdasági erejű községnek számít, amelyben két lakónegyed és két lakópark található. Az Ifjúsági negyedben száz lakóházat építettek, a 27 kilométeres községi út mentén 80 százalékban kiépítették a víz- és csatornahálózatot, két iskola, két óvoda, két művelődési ház, sportpályák, sporttermek, két új cinterem, négy orvosi rendelő, három gyógyszertár, állatorvosi rendelő működik a községben. Az itt élő felekezeteknek két ortodox, két református, két adventista templom és egy római katolikus kápolna áll a rendelkezésére. Peremtelepülés. A községben egyre többet építenek, volt olyan év, hogy 250 építkezési engedélyt adtak ki. Most a játszóterek kialakítására, a bölcsőde- és óvodaépítésre helyezzük a hangsúlyt, hiszen nagyon sok a fiatal házas, és a gyerekeknek szükségük van ezekre – mondta a polgármester. Átadták a szövetségládát és a Szent István-szobrot Ezt követően Iványi András, Szentkirály- szabadja polgármestere átadta a szövetségládát a szervezőknek, mondván, hogy töltsék fel az idei rendezvényt dokumentáló anyaggal, azaz DVD-kkel, fotókkal. Nagyon fontos momentum volt Szent István mellszobrának az átadása is, amelyet idén Csíkszentkirálynak adományozott a szövetség, hiszen idén ünneplik a községgé válás X. évfordulóját. A szobrot, akárcsak az előzőeket, Diénes Attila, marosvásárhelyi születésű, jelenleg Magyarországon élő szobrászművész készítette. A szobrot a falunapokon avatják fel. A közgyűlésen szervezési kérdéseket vitattak meg, egyelőre kérdéses, ki lesz a következő szervező, hiszen a királyfiakarcsaiak, akik a sorban következnek, nem vettek részt az idei találkozón. Ha ők nem vállalják, a kalotaszentkirályiak örömmel megteszik – mondta a polgármester. A kis települések anyagiak hiányában nem vállalkozhatnak ilyen nagyszabású rendezvényre. A felszólalók az anyagiak előteremtésének módozatait latolgatták, hiszen egy ilyen találkozó sok pénzbe és sok munkába kerül, de ki-ki erejéhez mérten vállalja a kihívást, hiszen a legfontosabb a találkozás, egymás megismerése, családi kapcsolatok létrejötte, a nemzeti összetartozás erősítése – mondták a jelen levő polgármesterek. – Kádár Györggyel, az akkori alpolgármesterrel felkerekedtünk, Csíkszentkirályon részt vettünk az alapító megbeszélésen, és elhatároztuk, hogy létrehozzuk a szövetséget, amelyet 1997. augusztus 10-én be is jegyeztek. Azóta minden esztendőben ehhez a dátumhoz igazodunk. Marosszentkirályon 2004-ben volt az első találkozó, ez a második. Óriási jelentősége van annak, hogy Marosszentkirály ezt fel tudja vállalni a román polgármesterrel és román tanácsosokkal együtt – mondta Csáky Károly nyugalmazott lelkipásztor, aki akkoriban a faluban szolgált. Gál Sándor azt hangsúlyozta, hogy nagy összefogásra volt szükség az önkormányzat, az egyházak és a Kádár György Kulturális Egyesület között, hogy a vendégeket fogadhassák. – Száz család kapcsolódott be, ők vállalták a vendégfogadást, az elszállásolást, a vendégszeretetüket személy szerint is megköszönöm nekik – mondta az alpolgármester, aki arra a kérdésünkre, hogy van-e gazdasági hozadékuk a találkozóknak, tájékoztatott, egyelőre nincs tudomása a rendezvények gazdasági hozadékáról, hiszen ezt a szövetséget nem is ezzel a céllal hozták létre. Marosszentkirály kitett magáért Szombat délután a hagyományőrző és művészeti csoportok léptek fel. Újból köszöntések hangzottak el, jelen volt Kelemen Atilla parlamenti képviselő és Markó Béla szenátor is. Az ünnepséget a marosszentkirályi Mugurelul és a Vadrózsa néptánccsoport kezdte. Valamennyi település együttese 10-15 perces műsorral jelentkezett, amelyben településük néptáncát, dalait mutatták be. Este 9 órától utcabálon szórakozhattak a résztvevők. Vasárnap ünnepi istentiszteletet tartottak, amelyen Veress László református lelkipásztor hirdetett igét, énekelt a marosszentkirályi kórus, ezt követően szalagkötésre került sor a templomkertben található Szent István-szobornál. A vendégeket az Aranyhal vendéglőben búcsúztatták. – Öröm volt itt lenni, öröm volt találkozni! – mondták a résztvevők. – Marosszentkirály kitett magáért. Mezey Sarolta Népújság (Marosvásárhely) 2014. szeptember 16.Az egymásra találás jegyébenGyulakután zárult a missziós hét Lélekhez szóló, hitet erősítő, az összetartozás élményét nyújtó, a jövőben való bizakodást, reménységet ébresztő szabadtéri istentisztelet helyszíne volt vasárnap délelőtt Gyulakuta. A Küküllői Református Egyházmegye missziós hetének záró rendezvényén ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyház püspöke hirdette az igét. Az ünnepi alkalomra hívek százai sereglettek össze a több mint 80 egyházközségből álló egyházmegyéből, amelyben 59 lelkész teljesít szolgálatot. Az istentiszteleten az Erdélyi Református Egyház elöljárói mellett az "anyaországi szolgálattevőket", Répás Zsuzsannát (aki nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárként vállalta a rendezvény fővédnökségét) és Brendus Réka főosztályvezető-helyettest köszöntötték. A rendezvénysorozat, amelynek célja az evangéliumnak minél szélesebb hallgatósághoz való eljuttatása volt, hétfőtől kezdődően minden korosztályt megszólított, vallástanárok, vallásórás gyermekek, presbiterek, nőszövetségi tagok, kórusok, lelkipásztorok és a fiatalok találkoztak. Mozgalmas, eseményekben gazdag hét volt – állapította meg Markó Gábor egyházkerületi főgondok. Ha a mi álmaink és vágyaink, terveink belesimulnak Isten akaratába, akkor azon az ő áldása van…– összegezte a tanulságokat Biró István segesvári lelkész, az egyházmegye esperese. A főjegyzővel együtt két éven át tervezték a missziós hetet, amely átlagosan 450 embert vonzott naponta, mozgósítva azokat a gyülekezeteket is, ahol a rendezvények zajlottak. Első nap a vallástanárok és a vallásórás gyerekek találkoztak egymással a nyárádszentlászlói református templomban és annak udvarán. Ozsváth Ilona vallástanárnő Kálvin János életéről tartott előadást, majd a közel 400 gyermek éneket tanult, játszott, ismerkedett egymással. Kedden 380 presbiter ülésezett Vámosgál-falván, annak emlékére, hogy 300 évvel ezelőtt az egyházmegyében ott alakult meg az első presbitérium. A sikeres napon, ahogy Veress László, az egyházmegye főgondnoka jellemezte, dr. Buzogány Dezső teológiai professzor Kálvin és az Institutió, Ősz Sándor Előd lelkipásztor, az Erdélyi Református Egyházkerület Levéltárának munkatársa Kálvin és a presbiterek címmel tartott előadást. Erre az alkalomra készült el a Küküllői Református Egyházmegye presbitereinek névsorát tartalmazó képes kiadvány Veress László, Koncz László Ferenc, Nagy-Kórodi László munkája nyomán. A harmadik napon a nőszövetségek találkoztak a bonyhai Bethlen-kastély udvarán, ahol a család volt a vezértéma. Erről szólt Tatár Anna lelkipásztor, elnöknő igehirdetése, s Kilyén Ilka színművésznő előadása is. 15 kórus lépett fel csütörtökön Kibéden, s a találkozóról minden résztvevő felsőfokon beszélt. – Kortársai vagyunk-e önmagunknak? A gyülekezeti tagok között élünk, vagy lemaradtunk nyelvezetben, struktúrákban, igehirdetési stílusban? – a pénteki nyárádszeredai lelkészértekezleten Dávid István kolozsvári egyetemi lelkész tartott kemény kérdésekkel átitatott előadást az igehirdetés nehézségeiről, az ige megértésének és megértetésének lehetőségeiről. A témát, ami szinte mindennap feszegeti az ige munkásait, háromórás vita követte – fogalmazott Biró István esperes. Szombaton ifjúsági nap helyszíne volt Gyulakuta. Márton Előd, az IKE utazótitkára a példaképekről beszélt, Paizs József segesvári lelkész Tévhitek Istenről témával tartott a fiatalok nyelvén szóló, színes, érdekes előadást. A vasárnapi záró istentisztelet a missziós találkozó emlékére állított kopjafa avatásával kezdődött a gyulakutai református templom kertjében. A jelen levő gyülekezeti tagok alkotta hosszú sor onnan vonult a központi parkba, ahol ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyház püspöke Ésaiás könyvéből vett példára építette igehirdetését. Azt megelőzően arról beszélt, hogy a párizsi magyar gyülekezet nyolcvan százalékát Erdélyből származó hívek alkotják, aki magukban hordozzák eredeti identitásukat egy életen át. Prédikációjában az Istenről alkotott kép sokféleségéről szólt (szabadító, gondoskodó, harcos és győzedelmes, teremtő…), s feltette a kérdést, hogy nekünk milyen istenélményünk volt az elmúlt években. Majd felsorolta, hogy Istenhez valamilyen fájdalom, veszteség okán fordulunk, egyházi életünk valamilyen eseménye alkalmával járunk templomba. Amikor jól megy sorunk, gazdagságunkban távol maradunk. 25 évvel a rendszerváltás után, a kiábrándultság, a cselekvésképtelenség állapotába jutva pedig Istent tesszük felelőssé mindazért, ami velünk történik. Holott nem az úr karja rövidült meg, nem az ő füle süket, hogy meg ne hallgathatna – idézte a prófétát, a sok nyomorúság oka, hogy eltávolodtunk Istentől. Ha nem vesszük komolyan a figyelmeztetést, akkor miattunk megy tönkre az egyház, a magyarság – hangzott el az egyházi vezető prédikációjában, aki ígéretéhez híven nem a püspöki hivatalban, hanem jórészt igehirdetéssel, a hívek körében tölti megbízatását. A bűnvalló imádságot Kántor Csaba, az egyházkerület főjegyzője mondta el, s a részt vevő lelkészek a püspökkel együtt több asztalnál osztották az úrvacsorát a népes gyülekezet tagjainak. Fontos, hogy ragaszkodjunk örökségünkhöz, az anyanyelvünkhöz, annak minél szélesebb körű használatához, iskoláinkhoz, ahol gyermekeink elsajátíthatják azt, templomainkhoz, amelyekben gyermekeinket kereszteljük, halottainkat búcsúztatjuk, és melyekben Istenhez imádkozunk – szólt az egybegyűltekhez Répás Zsuzsanna, a rendezvény fővédnöke, aki a református egyház szerepét hangsúlyozta, s a magyar kormány támogatásáról biztosította a jelenlevőket. Közeledjetek az Istenhez, és közeledni fog hozzátok – erősítette meg a ft. Kató Béla által mondottakat a Jakab apostol közönséges leveléből vett igével Szegedi László generális direktor. Ez a hét több száz gyülekezeti tag imádságos szívét ragadta meg, s erősítette hitünket – hangsúlyozta Veress László egyházmegyei főgondnok, majd felolvasták Varga József polgármester köszöntőjét. Egyedül Istené a dicsősség, és miénk a hálaadás – összegzett befejezésképpen Biró István esperes, aki köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak "az egymásra találás hetének" sikeréhez. – Jézus Krisztus parancsának eleget téve – tegyetek tanítványokká minden népeket – próbáltuk megszervezni ezt a missziós hetet, beletagolódva a parancs több mint kétezer éves folyamatába. És végül néhány vélemény a népes gyülekezet fiatal és idősebb résztvevőitől: – Gyönyörű, Istenhez hívó szertartás volt, s reméljük, hogy az elkövetkező években sok fiatal is átélheti, átérezheti majd ezeket a pillanatokat – nyilatkozta a balavásári Túri Levente. – Ez nap azt jelentette, hogy mi, magyar reformátusok összetartozunk a szeretetben, s arra biztat, hogy a régi szokást, amit őseink nekünk megszereztek, tartsuk, tiszteljük és adjuk át az utókornak – mondta a nyárádszentimrei Szabó Károly. – Élmény volt számunkra itt lenni, akik az Úr Jézust követjük, szeretjük és vele élünk – vallották a népviseletbe öltözött vámosgálfalvi asszonyok, köztük Imreh Juliska és Keszeg Anna. Az istentiszteletet szeretetvendégség követte. (bodolai) Népújság (Marosvásárhely) 2014. október 7.Sipos ZoltánPESTI SRÁCOK Amikor az új Németh Zsolt neve Kövér László Mi volt az oka Németh Zsolt háttérbe szorulásának, és mire kell számítani most, hogy Kövér László felel a magyarságpolitikáért? Hátterünk első része. Hogyan befolyásolja a magyar kormány magyarságpolitikáját a közelmúltban bekövetkezett váltás, melynek során Németh Zsolt helyett Kövér László házelnök került helyzetbe? Mi van a döntés hátterében? Kik azok a magyarországi politikusok, akiknek a véleménye meghatározó ezen a téren? Ők mit gondolnak a határon túli magyarságról, és milyen viszonyban vannak Orbán Viktorral, egyes határon túli vezetőkkel, illetve egymással? Ilyen és hasonló kérdésekre tervezünk választ adni jelen, kétrészes háttéranyagunkban, mely egy sor, határon túli ügyekre jó rálátással bíró személlyel készült beszélgetésen alapul. Forrásaink minden esetben névtelenül nyilatkoztak. Több mozzanatot nem sikerült két, egymástól független forrásból ellenőriznünk, illetve előfordul, hogy egy-egy eseménynek több értelmezése is kering: ezeket egymást kiegészítő verziókként írjuk le. Az első részben a két legfontosabb játékost, Németh Zsoltot és Kövér Lászlót, az ő határon túli magyarsággal kapcsolatos felfogásukat mutatjuk be. A második rész a kisebb játékosokról, valamint a budapesti szereplők és az erdélyi politikai szervezetek viszonyáról szól. Az első rész lényegi állításai, röviden: – A magyarságpolitika önmagában nem akkora fajsúlyú, hogy az Budapesten külön téma legyen. Éppen ezért minden mozgást az általános politikai kontextusba kell helyezni. Különösképpen a „keleti nyitás” új magyar külpolitikai irányvonala és a sokat hivatkozott Fideszen belüli hatalmi átrendeződés, az ún. Orbán-Simicska háború meghatározó. (A HVG sorozata a nagyarányú átrendeződésről itt, itt és itt olvasható). – Jelenleg több kisebb-nagyobb szereplő: Kövér László, Németh Zsolt, Semjén Zsolt, Szász Jenő, Gál András Levente vagy újabban Matolcsy György is kavar a határokon túli ügyekben egymástól függetlenül, vagy épp egymással versengve. Mi a magyarságpolitika? A magyar kormányzatok külhoni magyarokkal kapcsolatos politikája, a magyar-magyar kapcsolatok, a nemzetközi és kétoldalú kisebbségvédelem, támogatáspolitika. – A magyarságpolitikai mezőnyben a meghatározó játékos jelenleg Kövér László. Az ő szemlélete alapvetően abban különbözik Németh Zsoltétól, hogy míg utóbbi egy reálpolitikus, aki elismeri a határon túli magyar közösségek önállóságát, addig Kövér egy idealista, aki szerint Budapestről kell irányítani a határon túli magyarságot. Németh Zsolt háttérbe szorulása Németh Zsolt már 1989 előtt is gyakran járt Erdélyben az ún. „hátizsákos” mozgalom tagjaként, gyógyszert, könyveket csempészett át a határon. Később egyike lett a Fidesz alapítóinak, szakterülete a külpolitika. Az évek során olyan kapcsolatrendszerre tett szert, a határon túli magyarság ügyeinek olyan szintű ismerője lett, akit sokáig nem lehetett megkerülni. Annak ellenére, hogy a kétezres években egyike volt a párt meghatározó arcainak és egész életében külügyminiszternek készült, 2010-ben, a második Orbán-kormány felállásakor egy szerényebb, a reflektorfénytől távolabbra eső funkciót kapott: a Külügyminisztérium második embereként, parlamenti államtitkárként dolgozott Martonyi János mellett. Úgy tudjuk, határon túli magyarokat érintő ügyekben már ebben az időszakban is csökkenőben volt a befolyása. A közte, illetve Kövér László között zajló versengésnek az lett az eredménye, hogy egy meglepetésember, Semjén Zsolt került pozícióba. Németh volt személyes titkárát, Répás Zsuzsannát ugyan kinevezték a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkári posztba, de Répás állítólag többször is panaszkodott, hogy szinte semmit nem tud átvinni az apparátuson, illetve felettesén, Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettesen. Németh súlya 2014-től tovább csökkent. A harmadik Orbán-kormányban már semmilyen funkciót nem kapott, jelenleg az Országgyűlés külügyi bizottságának az elnöke. „Különutas” politikája lehetett a veszte? Forrásaink szerint nem egyértelmű, mi vezetett ide. Németh „különutas” politikája, a Fideszben feltörő fiatal, nagy ambíciókat dédelgető generáció és az Orbán Viktorral való személyes jó viszony megromlása egyaránt szerepet játszhatott a térvesztésben. Fontos látni azt is, hogy az Orbán által az előző ciklusban megfogalmazott „keleti nyitás” külpolitikája – tehát azon törekvés, hogy amennyire lehetséges, Magyarországot függetleníteni kell a nyugati szövetségesektől – teljesen idegen a meggyőződéses atlantista Németh számára. Az egyik történet szerint 2002-ben következett be az első törés Németh és Orbán között. Ekkor Orbán a Fidesz-frakcióval egy, az iraki bevonulást elítélő határozatot szeretett volna elfogadtatni, Németh azonban ezt megfúrta – mesélte az egyik forrásunk. Egy másik interjúalanyunk is megismételte ezt a történetet, annyit téve hozzá, hogy utólag kiderült, Némethnek igaza volt, ez pedig óriási fekete pontot jelent. Orbán azt még lenyeli, ha egy-egy „őrült” néha szembemegy vele, azt azonban már sosem bocsátja meg, ha bebizonyosodik: a lázadónak igaza volt – így a forrásunk. Nem hozta az elvárást? Egy további szakértő úgy látja, Németh azért szorult ki a kormányból, mert az előző kormány idején nem teljesített megfelelőképpen. 2010-ben ugyanis azt a feladatot kapta Németh, hogy tisztítsa meg a „kommunistáktól” a külügyet. Eddig a külügy ugyanis dinasztikus alapon működött, jellemzően régi diplomaták gyermekei kerültek be a rendszerbe, akiknek sikerült kidolgozni egyfajta kölcsönös védelmi mechanizmust. Minden fideszesnek megvolt a maga „kommunistája”, és minden „kommunistának” a maga fideszese, akik kormányváltásokkor kölcsönösen védték egymás pozícióit. Orbántól azt a feladatot kapta Németh, hogy ezt a rendszert szüntesse meg, és vigyen be a diplomáciai karba egy új, fiatal csapatot, akiket kézivezérléssel lehet irányítani. Ehelyett azonban Németh egy saját, 50-60 fős klientúrát próbált bevinni a rendszerbe. Látványosabb átalakításokra végül az EU-elnökség miatt nem került sor: a kiemelt nemzetközi figyelem és megnövekedett munkamennyiség miatt szükség volt a régi, profikból álló diplomáciai karra. Ebben az értelmezésben nagyrészt a kudarcos átalakítási kísérletének, illetve klientúraépítési próbálkozásának köszönhető az, hogy a miniszterelnök Navracsics távozása után a külügyi tárca élére a hűséges, de külpolitikában tapasztalatlan szóvivőjét, Szijjártó Pétert javasolta. Ő az Origo két évvel ezelőtt megjelent portréja szerint a Fidesz „mindenevő robotosa” aki a „kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha”. Egyszerűen „megették” a fiatalok? Egy másik forrásunk szerint Németh munkatempójának és személyes habitusának is köszönheti, hogy háttérbe szorult. Eszerint az olvasat szerint Németh különutas politikájával nem igazán tudott eredményt felmutatni, mi több, a politikus „nem dolgozott rendesen” és „lusta” volt, így nem csoda, hogy „megették” a feltörekvő fiatalok. Ráadásul, mint már korábban is említettük, az új „keleti nyitás” politikája nem igazán kedvezett a nyugatbarát, atlantista fideszes politikusoknak, köztük Németh Zsoltnak vagy akár Martonyi Jánosnak. Egy másik olvasat szerint azonban épp ellenkezőleg: a veterán politikus Németh „tudja, mikor kell ütni, és mikor jobb elhajolni”, önként vonult vissza egy nyugodt funkcióba, így kerülve el az újonc külügyminiszter, Szíjjártó leépítéseit a tárcánál. Mit gondol a határon túli magyarokról Németh? Németh Zsolt ugyan egységes politikai nemzetben gondolkodik, azonban felfogásában nagy szerepet játszik a szerződéses nemzet fogalma, vagyis az, hogy a Magyarország határain túl élő magyar közösségi eliteknek önálló törekvéseik vannak, melyeket Budapestről figyelembe kell venni. A magyar kormányon belül megpróbálta megértetni, hogy a határon túliakra mint hét, különböző helyzetű magyar közösségre tekintsenek. Miközben Németh elismeri a határon túli elitek létjogosultságát, ezeken az eliteken belül a saját korcsoportját támogatja –, Erdélyben például az RMDSZ egykori Reform Tömörülésének, majd az EMNT-EMNP-nek a politikusaival, többek között Toró T. Tiborral ápol jó viszonyt. Kövér László a párt lelkiismerete Forrásaink egybehangzóan állítják, hogy a magyarságpolitika immár hivatalosan is a Fidesz másik nagy öregjéhez, Kövér Lászlóhoz került. Ez azonban nem volt zökkenőmentes: úgy tudjuk, az elmúlt ciklusban hatalmas viták zajlottak a párt elnökségén belül Kövér és Orbán között a határon túli magyarsággal kapcsolatban. És ezek nem egyszerű összezördülések voltak, információink szerint Schmitt Pál államelnöki jelölése mellett ez a téma volt az egyik állandó ütközési pont a két politikus között. Kövér egyrészt azt hányta Orbán szemére, hogy elengedte a védence, Szász Jenő kezét, hogy Toró T. Tibor és az EMNP felépítését segítse. Majd miután Kelemen Hunor lett az RMDSZ elnöke, folyamatosan kritizálta a miniszterelnököt az RMDSZ-hez való, számára megmagyarázhatatlan közeledés miatt. További feszültségeket eredményezett Kövér és Orbán között az is, hogy megfenyegették az EMNP-t: ne állítsanak saját jelöltet az őszi elnökválasztásokon. Belső vitáik ellenére a házelnök a párt alapítói közül az utolsó, aki még mindig élvezi Orbán bizalmát, Kövér pedig végtelenül lojális a miniszterelnökhöz. Miközben az elmúlt években durva támadásokat intézett a magyarországi liberálisok ellen, ismerői „19. századi liberálisként” írják le. A hvg.hu szerint „ő az, aki fontosnak tartja a hatalmi ágak szétválasztását, az írott szabályok, vagy az íratlan politikai játékszabályok tiszteletben tartását – és állítólag, ahogy öregszik, úgy tulajdonít ezeknek egyre nagyobb jelentőséget”. Ismerői Kövért a „Fidesz lelkiismereteként” emlegetik, olyan politikusként, aki abszolút feddhetetlen, és aki emiatt a múltban néhányszor jelezte is, hogy túl nagy az elrugaszkodás a párt alapértékeitől, a szervezet belső szabályai pedig Orbánra is vonatkoznak. Kövér – bár sok elvi vitája van Orbánnal –, ha egy belső szavazáson alulmarad, akkor kifele mindig a többségi álláspontot képviselői. Egy forrásunk szerint nem véletlen, hogy Orbán továbbra is egyik legfontosabb szövetségeseként tekint Kövérre: választmányi elnökként ő a „párt vasökle”, aki Orbán utasítására bárkit szívesen „kicsinál”. Egy ilyen emberre márpedig szükség van a politikai és gazdasági érdekcsoportok közti harc, illetve a közelgő önkormányzati választások miatt. Nem tudni, mi volt a deal Nem világos, mi volt az a megállapodás Kövér és Orbán között, melynek folyományaként Németh nem kapott újabb felkérést, a magyarságpolitika pedig átkerült a házelnökhöz. Az egyik értelmezés szerint Orbán számára most nem égetően fontos ez a kérdés, úgy érzi, van idő kísérletezni, így „felengedte a pályára a másik csapatot”. Egy másik forrásunk szerint a miniszterelnök ezzel a húzással állította maga mellé a pártbeli erős emberét, ugyanakkor pedig meg is akadályozta, hogy a belügyhöz és a titkosszolgálatokhoz közel kerüljön – itt ugyanis a házelnök elvi alapokon nyugvó politizálása nagyon nagy károkat okozhatott volna. Csakhogy nem tudni, Kövér pontosan mit is kapott meg. A határon túli magyarságnak folyósítandó támogatások ugyanis a Miniszterelnökséghez, Lázár János fennhatósága alá kerültek. (A Lázár által vezetett „gigaminisztérium” egyébként túlterhelt és hatalmas pénzösszegek fölött rendelkezik, ezen a szinten a határon túli magyaroknak folyósított évi 13 milliárd forint lobbiszempontból nem tétel). Más jelekből is úgy látszik, hogy Orbán a szimbolikus ügyeken túl igyekszik kontroll alatt tartani Kövér konkrét döntéseit. Úgy tudjuk, hogy azért lett nemzetpolitikáért felelős államtitkár Potápi Árpád valamint nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár Wetzel Tamás, mert a két súlytalan személyt Lázár János „könnyedén ellenőrzi”, illetve ezzel is csökken Kövérnek és korábbi kedveltjének, Szász Jenőnek a befolyása a nemzetpolitikára. Úgy tudjuk, Szász Jenő bejelentkezett a nemzetpolitikáért felelős államtitkári posztra, azonban Orbán megvétózta a kinevezését. Mit gondol Kövér a határon túli magyarokról? Németh Zsolttal ellentétben a házelnök egy egységes, budapesti erőcentrumból irányított magyar nemzetben gondolkodik. Nem támogatja azt, hogy a határon túliak többségi nemzethez fűződő másik identitást is kialakítsanak, mivel az szerinte a beolvadás első lépcsőfoka. Felfogásában a határon túli elitek csakis Budapest irányításával tevékenykedhetnek, mindenki más – és különösképpen a „balliberális elit” – a „nemzet ellensége”, akiket le kell győzni. Egyik interjúalanyunk szerint Kövérrel az a legnagyobb probléma, hogy nem reálpolitikus: az elveit közvetlenül lefordítja politikai cselekvésre, ez pedig gyakran katasztrófális eredményekhez vezet. Ami az erdélyi politikát illeti, köztudott, hogy Kövér az RMDSZ-ben – vagy legalábbis annak a „régi” generációiban – újabb ellenfelet lát, ugyanakkor úgy tűnik, hogy újabban korábbi támogatottjáról, a Magyar Polgári Pártról sincsen túlságosan jó véleménnyel (Kövér egyébként az MPP-nek a tiszteletbeli elnöke). Komoly ellentét van közte és Tőkés László között is – ahol tehetik, beszólnak egymásnak. Nincs tudomásunk arról, hogy az elvieken túl a házelnöknek lenne valamilyen konkrét elképzelése vagy projektje a magyarságpolitikával kapcsolatosan. Világszemléletét mindenesetre jól tükrözi a „Mi lesz belőlünk, magyarokból?” című cikk, melyet irodavezetőjével, az erdélyi születésű Veress Lászlóval közösen jegyzett, és mely lényegében egy történelmi példázatokon alapuló eszmefuttatás, mely figyelmen kívül hagyja a határon túli közösségekben zajló társadalmi folyamatokat. Nemcsak a cikk miatt gondoljuk úgy, hogy az Illyés Közalapítvány volt igazgatójának nagy szerepe van Kövér idilli Erdély-képének a kialakításában. Veressnek Székelyudvarhely mellett, Tibódban, egy festői szépségű domboldalon van egy hétvégi háza – úgy tudjuk, hogy itt gyakori vendég Kövér László. Transindex.ro 2014. október 9.Erdélyi bárkaKedden délután mutatták be az érmihályfalvi Máté Imre Városi Könyvtárban az Erdélyből elszármazott Serdült Benke Éva Erdélyi bárka című kötetét. A könyv A 20. századi erdélyi „gályarab”-prédikátorok című fejezetében az 1956-os forradalom idején meghurcolt, illetve mártírhalált halt áldozatokkal is foglalkozik, név szerint Sass Kálmánnal, Csiha Kálmánnal, Balaskó Vilmossal, valamint Fülöp G. Dénessel. Serdült Benke Éva jelenleg Magyarországon, pontosabban Pakson élő tanár, író. Írásai a ‘90-es évek eleje óta jelennek meg. Az Erdélyi bárka című könyve tizennyolc írást foglal magába, többnyire történelmi és művelődéstörténeti esszéket. A könyv a szekszárdi Babits kiadónál látott napvilágot. Serdült Benke Éva kötetének témája Erdély régmúltja és közelmúltja, célja a kulturális értékek összegyűjtése, a szülőföld történelmi eseményeinek egyfajta megközelítése. Az Erdélyi bárka találó cím. Azt jelenti, hogy mindent, ami magyar érték, összegyűjtendő a közös bárkába, és mindenkinek kötelessége azt megőrizni az utókor számára, a történelem és az élet viharaiban is. A mihályfalvi tékában az írónőt Gheri Judit könyvtáros köszöntötte, majd moderálta a beszélgetés fonalát. A szerző beszélt könyvének történetéről, bemutatóiról, amelyek Erdély- és Partium-szerte estek meg, illetve említést tett Életem, Erdély című legfrissebb kötetéről is, amely alig néhány hete jelent meg Marosvásárhelyen. A könyvbemutatón közreműködött a Darabont Aliz dirigálta Veres László Zsolt Városi Kórus, valamint Szabó János, a helyi Móka színjátszó csoport vezetője, aki elmondta a kötet mottójaként szereplő Kányádi Sándor Nóé bárkája felé című versét, majd részleteket olvasott fel a bemutatott kötetből. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2014. november 14.Új, jogers elnökség az Mcsmsz élénMoldvai Csángómagyarok Szövetsége 2014. augusztus 29-én, Lábnyikban megtartott küldöttgyűlésén, Alapszabályzatának megfelelően eljárva szavazott bizalmat a következő két évre az új elnöknek, a magyarfalusi származású Pogár Lászlónak. Az elnök mellett teljes tisztújításra került sor, a 19 helyi szervezetet képviselő 20 küldött két új alelnököt, a klézsei Nagy Annát, valamint a budai Szőcs Viktóriát választotta, ugyanakkor megújította a vallási, kulturális, szociális, ifjúsági, továbbtanulási, gazdasági és oktatási felelősök személyét, akik mindannyian a moldvai magyar közösség tagjai. A küldöttgyűlés új cenzor, valamint etikai bizottságot nevezett ki, és felügyelőbizottsági tagokat választott Dr. Edvi Péter (a Nemzetközi Gyermekment Szolgálat Alapítvány elnöke), Járai Zsigmond (a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke), Dr. Szili Katalin (a magyar Országgyűlés volt elnöke), Polgár Róbert (murakeresztúri plébános) és Dr. Veress László (a magyar Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke) személyében. Az ülésen elfogadták Solomon Adrián leköszön elnök éves tevékenységi beszámolóját, illetve az elmúlt időszakra vonatkozó pénzügyi jelentést is. A gyűlésen szinte kivétel nélkül minden moldvai csángó civil szervezet képviseltette magát, ezzel is bizonyítva a széleskörű akaratot, miszerint csak együttműködésben lehet érvényesíteni a csángók érdekeit. A bejegyző határozat jogerős. Mcsmsz csango.ro/index 2014. november 15.Szervátiusz Jenő-díj Kákonyi Csillának2003-tól osztja ki évente ilyenkor a kiváló erdélyi szobrászművész nevét viselő díjait a budapesti Szervátiusz Alapítvány kuratóriuma. Az eltelt évtizedek során néhány Erdélyben élő alkotó is átvehette a rangos kitüntetést. Idén Kákonyi Csilla marosvásárhelyi festőművész örülhet az elismerésnek. A díjátadásra november 19-én 18 órai kezdettel kerül sor a budai várban, a Magyarság Háza Corvin Termében. Ebből az alkalomból a festőnő olajkompozícióiból kiállítás is nyílik a Magyarság Háza emeleti kerengőjében. A kitüntetett laudációját Nagy Miklós Kund művészeti író tartja. A másik két díjazott Magyari Lajos sepsiszentgyörgyi költő, laudátor Lisztóczky László művelődéstörténész, valamint a Muzsikás együttes, amelyet Temesi Ferenc Kossuth- díjas író laudál. A kitüntetéseket Szervátiusz Tibor Kossuth-díjas szobrászművész, a díj alapítója adja át. Az ünnepi összejövetelen Veress László, az Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke mond köszöntőt. Közreműködik Lázár Csaba színművész. Az est háziasszonya Szervátiusz Klára, az alapítvány elnöke. Népújság (Marosvásárhely) 2015. április 2.A megtisztító, felemelő ünnepMiben rejlik a gyülekezet, az egyházi közösségek megtartó erejének titka? A volt kolozsvári, immár hat éve marosvásárhelyi plébános és egyházi publicista, Oláh Dénes a hit rejtelmeiben igazít el. Húsvétváró beszélgetésen jártunk a 33 éve szolgáló római katolikus főesperesnél. – A marosvásárhelyi Keresztelő Szent János Egyházközség plébániája, udvara, épületei, étkezdéje hétezer lelket számláló nagy gyülekezet főhadiszállása. A csendes falusi vagy külvárosi parókiák, plébániák meghittségéhez szokott ember csodálkozva nézi a nyüzsgést, az egymást követő szentmiséket, lelkigyakorlatokat, az egyházi és világi foglalkozások sokaságát. Szereti ezt a nagyvárosi munkát? – A lelkem mélyén mindig falusi pap akartam lenni, ezért erre csak 3 évet kaphattam az eddig eltöltött 33 évnyi szolgálatból. A városi pasztoráció kicsit másabb. A városi ember sokkal több külső hatásnak van kitéve, több odafigyelést igényel. Sok faluban még működnek a megtartó közösségek, akármit szervezünk, odahozza az embereket. A városnak nagy a szétszedő ereje. Csúnya szóval fogalmazva, a városi embereknek jó meleget kell készíteni ahhoz, hogy egybetartozzanak. Nehezebb eljutni a szívükhöz, de igen hálás közösség. Ha egy tízemeletes lépcsőház negyven családjából csak öt-hat gyakorolja a hitét, az elenyésző arány. Ezért számukra az egyházi közösség a megtartó erő. Ha a városi ember felfedezi, hogy a gyülekezet olyan közösség, ahova örömmel járhat, nagyon jó egyházközség alakul ki. – Minden azon múlik, hogy a gyülekezetnek közösségépítő, jó lelkésze legyen? – A mai világ jellegzetessége, hogy a közösségek léte jórészt a karizmatikus emberektől függ. Ha a lelkész képes megszólítani őket, a szó jó értelmében be tud bújni a bőrük alá, beengedik őt a szívükbe és a lelkükbe. Egyszer azt mondtam: a harmadik évezred plébániáját a plébános és baráti köreként képzelem el. Minden aktív hívemnek a barátommá kell válnia. Aki nem lesz a barátom, azt nem tudom megszólítani. Látni kellene vasárnaponként, amikor a szentmiséről kilépő emberekből körök alakulnak az udvaron. Mindenik azt szereti, ha odalépek hozzájuk. Az emberek nemcsak azt várják el, hogy gyerekeikkel foglalkozzam, és meglátogassam az öregjeiket, hanem álljak szóba velük, megkérdezzem, hogy vannak. – Jórészt városi gyülekezetekben szolgált. Mindenhol egyformán várták a húsvét ünnepét? – Van egy rádióműsorom, ahol ünnepek előtt elmondom: az ünnep nem úgy kezdődik, hogy reggel felkelek, és megnézem a naptárban, hogy ma húsvét van. Ha ezt akkor reggel vesszük észre, már nem ünnep. Minden ünnep olyan mélységű, és annyit ér, amennyit rákészülünk. Ezért van karácsonyi előkészületre az adventi négy hét, húsvét előtt a hat hét keresztút. Katolikus hitünk szerint ennek a csúcsa egy jól végzett szent gyónás, amikor a lelkünkben végzünk nagytakarítást. Bűnbánatom csak akkor teljes, ha néven is nevezem a bűnt, amit elkövettem. – Templomaink rendszerint a nagy ünnepeken telnek meg. Aki ünnepek alatt sem jut el szentmisére vagy istentiszteletre, átérezheti-e húsvét üzenetét? – A házhoz szállított üdvösség mítoszát el kell felejtenünk. Egy tévés vagy rádiós istentisztelet azokon segít, akik valamilyen okból akadályoztatva vannak. Ha viszont az ember veszi magának a fáradtságot, és ünneplőbe öltözve eljön, az ünnep kisugárzó erejéből, az isteni kegyelemből ő is részesül. A közösségi erő a hit megéléséhez abban az emberben is elindíthat metamorfózist, aki ritkábban jut el templomba. A közösségben átélt kegyelem legszebb példája egy jól megkomponált zarándokút. Többször vezettem zarándoklatot Medzsugorjéba. Elmagyaráztam híveimnek, hogy nem szenzációt látni megyünk, hanem a szenzáció bennünk fog végbe menni. Szinte repültünk hazafele: a hat nap hitben feltöltődött és összekovácsolt csapatot hozott össze, ami a kegyelem legszebb átélésének példájaként rögzült bennünk. Erre a kegyelemre vágyunk húsvét ünnepén is. – Hogyan tapasztalja: az emberek a karácsony vagy a húsvét üzenetét képesek jobban befogadni? – A karácsony kicsit az érzelem, a húsvét a hit ünnepe. A kicsi Jézuskával be lehet kopogni az emberek szívén. Karácsony a megajándékozott emberiség ünnepe, hiszen Isten a fiát küldte nekünk. Viszont mekkora dolog az, hogy Jézus az utolsó vacsorán odaadja a kenyeret és a bort: ez az én testem, ez az én vérem, vegyétek és egyétek. Majd nagypénteken végighordozza keresztjét, és megfeszíttetik. Ünnepe annak van, akiben tudatosul: Jézus érte halt meg. Feltámadása után összesen 10-11 alkalommal jelenik meg övéinek, nemcsak együtt esznek és isznak, hanem a feltámadottól parancsot is kapnak: hirdessétek az evangéliumot, kereszteljétek meg az embereket. Én veletek maradok. Ők ezt nemcsak, hogy elhitték, hanem elindultak, és életüket adták érte. Kétezer éve ez az egyház hite. Pál apostol azt mondja: ha Krisztus nem támadt volna föl, akkor hiába való volna a mi hitünk. A hit adja a létalapját mindannak, amit teszünk. Ezért a hitünk központja a húsvét. A húsvétban nyer értelmet küzdelmünk, szenvedésünk és lemondásunk. – Mennyire nehéz ma istenfélő keresztény embernek lenni és megmaradni? – A hitük szerint élők soha nem voltak túlsúlyban a társadalomban. Ez a réteg mindig egy kisebbség volt, de vallom, hogy építő kisebbség. Az embereket rengeteg információ éri, amit viszont a lelkész képvisel, az csak egy a sok közül. Létezik egy közhangulat. Egy buzgó család gyereke, aki rendszeresen eljár hittanórára, a heti 168 órából velem tölt kettőt. Utána egy csomó helyen egészen mást tapasztal. Nagyon karizmatikus papnak kell lennie annak, aki ellensúlyozni tudja benne a többi kihívást. Elevenen él bennem annak a kolozsvári kisfiúnak a története, akit egyszer megkértem vallásórán, hívja el szüleit is a templomba. Azt üzenték a gyerektől, hogy hülye vagyok. Keresztény emberként csak erős hittel lehet megállni a világ kihívásai előtt. Kik a hangadók a munkahelyeken, a világi közösségekben? Legtöbbször olyanok, akik semmit nem képviselnek, csak rombolnak. A hittel élő ember inkább szerényen meghúzódik. Gyakorta gúnynak, csípős megjegyzéseknek van kitéve, mégis kitart hite mellett. A hívő sok közönyös ember között él. Veress László nyugdíjas paptestvérem megfogalmazása jut eszembe: a közöny a bűnön túli állapot. Akinek ez beférkőzik a lelkébe, olyan lesz, mint a kiégett tetőcserép. Pedig Isten azt akarja, hogy már itt, a földön boldogok legyünk, csak nem tudjuk, hogyan kell boldoggá válni, tartalmas életet élni. – Mi történik, ha valaki csalódik saját papjában, és emiatt fordít hátat gyülekezetének? – Ne feledjük, hogy a pap is ember, neki is meg kell vívnia a saját harcát. Meggyőződésem, hogy a lelkipásztorok nemcsak a templomban, hanem az utcán is szeretnének lelkipásztorok maradni, mert csak így van hitele annak, amit mondunk. A papi hivatás nem nyolcórás munka: ő mindig pap, és soha nem magánember. Van egy teóriám: az Ószövetség végén maga a mindenható Isten is belátta, hogy a felhőkből nem lehet szót érteni az emberrel, ezért Fiában, Jézusban vált emberré. Nagyon fontos tehát a személyes kapcsolat. Ha a magatartásomban, az életvitelemben, a szolgálatomban a hívem meglátja azt a többletet, hogy én valakinek a nevében beszélek, és cselekszem, akkor ez sok embert meg fog érinteni. Amikor tavaly a csíksomlyói búcsúra készültem, tudtam, hogy beszédemmel tömegeket nem fogok megszólítani, de embereket igen. – Európában egyre kevesebben vállalják a papi hivatást, egyre kevesebben járnak templomba is. Az egyház új evangelizációról beszél. Mivel lehet elmélyíteni a hit kérdését? – Jézus 12 embert választott ki, az egyház megalakulásakor 120-an lehettek, az első pünkösdkor háromezren keresztelkedtek meg. Amikor Pál apostol Kis-Ázsiában megalakította saját sejtjeit, mindössze néhány embere akadt a hatalmas pogány tengerben. Ehhez képest a ma élő sok százmillió hívő egy hatalmas keresztény tömeget képez világszerte. Szükség van az evangelizációra. A gyerekekkel, fiatalokkal intenzíven foglalkozunk. Táborokat szervezünk, nagyon komolyan vesszük a bérmálásra történő felkészülést. Én optimista vagyok. Fiatal koromban egyszer egy ünnep előtt azon búslakodtam, hogy szülőfalumban, Korondon kevesen járnak a templomba. Az idős plébános erre azt mondta: ha 1911-ben, amikor a mai templom épült, mindenki járt volna Isten házába, kétszer ekkorát kellett volna építeni. És igaza lett: a háromezer lélekből nagy ünnepeken legalább ezerötszáz mindig eljön, és zsúfolásig megtöltik a templomot. – Tud-e igazán felszabadultan ünnepelni a ma embere? – Sajnos nem! A legnagyobb ünneprontó a televízió, mert mindig eléje kívánkozunk. Ha igazából ünnepelni akarunk, vissza kell térnünk eleink szokásaihoz. Az egyházi ünnepekhez kapcsolódó népszokásainknak megvan a helyük, a szépségük, a varázsuk. Nem hiába mondjuk, hogy hagyományaiban él a nemzet. Az ünnepnek van egy komoly teológiai tartalma, töltete, amit kiegészít a játék. Mert ünnepelni kell! A templomi szentmise, istentisztelet után jön az ünnepi ebéd, és utána következnek az ünnepi játékok. Az ember homo ludens, az Úristennek öröme telik a játszó emberben. A mogorva, mindenben kritikus, hibát kereső ember képtelen felszabadulni. Játszani csak a könnyed ember képes, aki megtisztult, túljutott feszültségein, a metamorfózison. Erre való az ünnep, amely megtisztít, felemel, kiemel a gondokból. Makkay József Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2015. október 26.Október 23. MihályfalvánAz érmihályfalvi csoport és az ’56-os események emlékművénél tartottak megemlékezést pénteken délután Érmihályfalván. Az 59 esztendővel ezelőtti magyarországi események, valamint a néhány romániai megmozdulás, de legfőképp az ezt követő kommunista leszámolás ezernyi áldozat emléke előtt tisztelegtek az érmelléki városban. Nyakó József polgármester köszöntötte a több száz megemlékezőt, majd átadta a szót Szólláth Tibornak, Hajdúnánás polgármesterének, aki az együtt emlékezés és az összetartozás fontosságát, a közös útkeresést emelte ki rövid beszédében. Szabó Ödön parlamenti képviselő úgy értékelte az 1956-os és az azt követő eseményeket, mint amelyek ismét felnyitották a magyarok szemét és erőt adtak ahhoz, hogy néhány évtizeddel később véghezvigyék a rendszerváltozást. Megtörténhet, hogy egy-egy csatát elveszítünk, de a szabadságharc sosem lehet vesztes. Nekünk, kisebbségi sorba szorult romániai magyaroknak akkor is vállvetve kell küzdenünk közös céljaink elérése érdekében, ha adott esetben nézetkülönbségeink is vannak. Feljelentgetéssel nem haladunk előre, jegyezte meg a politikus. A beszédek után alkalomhoz illő kiselőadásokat hallhatott-láthatott az emlékezők gyülekezete. Elsőként a Mezőgazdasági Főgimnázium négy tanulója elevenítette fel az ’56-ban történteket, majd a Veres László Zsolt Városi Kórus énekszolgálata következett, amit kiegészített a Csilinka Gyermekkórus fellépése. A mihályfalvi megemlékezések állandó részvevő csoportja, a GGG Irodalmi Stúdió fiataljai ez alkalommal is kitettek magukért. A megemlékezés a koszorúzással folytatódott. A mihályfalvi csoport emléktáblájánál (amelyen immár az elhurcolt, halálra ítélt és kivégzett Sass Kálmán neve is szerepel) helyezték el a koszorúkat az emlékezők, a városi intézmények, iskolák és civil szervezetek, valamint a politikai pártok képviselői. A program a Himnusz eléneklésével ért véget. B. B. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2015. november 9.Erős váruk az IstenA marosvásárhelyi Kultúrpalotát zsúfolásig megtöltő Maros megyei reformátusok közösen énekeltek, imádkoztak, beszélgettek és ismerkedtek múlt szombaton, így vált a reformációi emlékünnepély igazi közösségformáló eseménnyé. Az egybegyűlteket harangszó hívta a termekbe, az est kántora pedig Molnár Tünde orgonaművész volt, aki az őseink által is énekelt zsoltárokat játszotta a Kultúrpalota orgonáján. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke Luther Márton, a nagy reformátor életéből vett példákon keresztül mutatott rá arra, hogy vannak az életben olyan fordulópontok, viharok és felismerések, amelyek az embert odaviszik, visszaviszik Istenhez. Luther Márton fiatalon jogot tanult, és egy viharban ígérte meg, hogy ha kiszabadul, szerzetes lesz. Ígéretét betartva bevonult szerzetesnek, de a Szentírás tanulmányozása közben egyre több kérdése lett, kereste a választ arra, hogy mi üdvözíti az embert, és mi lesz velünk halálunk után. Felismerte, hogy Isten nem kegyetlen és haragos, hanem kegyelmes és az embert szerető, aki Jézust, egyszülött fiát küldte a földre az emberekért. „A reformáció egy ember megtérésével kezdődött. A megtérés Isten munkája, hiszen hiába döntjük el ma, hogy megtérünk, mert szükségünk van Isten Szentlelkére, hogy megváltoztassa gondolatainkat, tetteinket, életünket. Fontos, hogy Isten igéjét olvassuk, hallgassuk a templomban, a gyülekezet, a közösség tagja legyünk. Isten életünk fontos eseményein keresztül üzen, nekünk ezt észre kell vennünk. Fontos felismernünk, hogy életünk két irányba haladhat: Isten felé vagy tőle távol. A reformáció azt üzeni nekünk, hogy Istennek terve van velünk, s nekünk Lutherhez hasonlóan meg kell hoznunk a döntést: vele vagy nélküle haladunk életünk útján. Halljuk meg ma Isten hívását: térjetek meg” – hangsúlyozta a püspök. Fiatalok és idősebbek szolgálata Felemelő és szívszorongató érzés volt a harmadikos mezőbergenyei Domahidi Anna énekét hallgatni, aki arról tett bizonyságot, hogy Isten erőt ad, ha megfárad a lelkünk, felemel, ha elcsüggedünk, és kísér minket az úton. Szabó Gellért szavalata és Molnár Tünde orgonajátéka után a marosszentkirályi Kelemen Attila bizonyságtétele hangzott el. A tolószékben ülő férfi beszélt arról, hogy már nagymamájától megtanult imádkozni, s ez milyen fontos volt számára, s milyen jó lenne, ha minden nagymama időt fordítana erre. „Kerestem és megtaláltam helyem a gyülekezet közösségében, és ez nagyon fontos számomra. Megtapasztaltam eddigi életemben, hogy mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít. Arra biztatok mindenkit, hogy kapcsolódjon be egy gyülekezetbe, hogy megtapasztalhassa a közösség erejét, áldását” – zárta megható bizonyságtételét Kelemen Attila. Közös kincsünk a reformáció A megújulás, az összetartás, a reformáció fontosságát hangsúlyozta köszöntő beszédében Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul. „A nemzet, az ország megmaradása volt kérdéses, amikor begyűrűzött a reformáció Magyarországra, futótűzként terjedt, és a magyarok többsége magáénak érezte. Felébresztette a nemzeti érzést, és közösséget kovácsolt a tömegekből. A reformáció minden magyar kincse, felekezettől függetlenül” – hangsúlyozta a főkonzul. Peti András marosvásárhelyi alpolgármester örömét fejezte ki, hogy a Kultúrpalotában, a kultúra fellegvárában gyűltek össze a reformátusok ünnepelni. A közös reformációi ünnepélyre a Maros-mezőségi egyházmegye egy prédikációs kötetet is kiadott, amelyben az egyházmegye 36 lelkésze összesen 72 igemagyarázatot írt. Veress László marosszentkirályi lelkész a kötetről beszélve kiemelte, hogy a könyv Jézus Krisztusról szóló bizonyságtételeket tartalmaz, és hitépítő olvasmány egész évre. Arra kérte a jelenlévőket, hogy amikor elolvasnak egy-egy prédikációt, imádkozzanak azért a lelkészért, aki írta, és a gyülekezetért, ahol szolgál. Az est második részében a magyarországi Csillag születik tehetségkutató egyik győztese, Mészáros János Elek műsorát hallgathatták meg a jelenlevők. A szombati találkozót az egyházmegye összevont kórusa és ifjúsági zenekarának szolgálata tette ünnepélyesebbé, s a nőszövetségek által sütött, és a szünetben felszolgált finom sütemények is hozzájárultak ahhoz, hogy szinte mindenki végigülte a több mint négyórás programot. Simon Virág Krónika (Kolozsvár) 2016. március 31.Nagyváradi M. M. Pódium SzínházA puszta csárda Az Aradi Magyar Színház szervezésében ismét vendégünk lesz a nagyváradi M. M. Pódium Színház társulata, amely ezúttal a magyar költészet napját köszöntő, A puszta csárda, avagy vándorlás Csokonaitól Tamásiig című produkcióját hozza el az aradi közönségnek. A magyar költészet ünnepét április 11-én tartjuk, erre az MM Pódium Színház egy vidám zenés-verses összeállítással készült, amely nemcsak szórakoztat, hanem egyúttal tanít is. Az előadás a XVIII–XIX. századi alföldi, illetve hortobágyi csárdák hangulatát eleveníti fel. A csárda vendégei: a vándorszínész, a vándor muzsikus, a vándor poéta, a betyár és a szórakozni vágyó utazók. Sok betyárnótával, vidám nótával fűszerezve jó hangulatú estét szereznek minden kedves nézőnek a csárdában megszállt vendégek. Zenéjét összeállította: Antal István és Veres László; díszlet, jelmez: Kudelász József és Lajtos Éva; közreműködnek: Herman Ferenc, Kádas Ferenc, Marin Lucia, Meleg Attila, Miklósik Gellért és Molnár Júlia m. v.; összeállította és rendezte: Meleg Attila. Az előadásra április 12-én, kedden 18 órai kezdettel kerül sor a Jelen Ház nagytermében. Kiss Károly. Nyugati Jelen (Arad) 2016. április 6.Május 11-énA puszta csárda Az Aradi Magyar Színház szervezésében ismét vendégünk lesz a nagyváradi M. M. Pódium Színház társulata, amely ezúttal a magyar költészet napját köszöntő, A puszta csárda, avagy vándorlás Csokonaitól Tamásiigcímű produkcióját hozza el az aradi közönségnek. A magyar költészet ünnepét április 11-én tartjuk, erre az MM Pódium Színház egy vidám zenés-verses összeállítással készült, amely nemcsak szórakoztat, hanem egyúttal tanít is. Az előadás a XVIII–XIX. századi alföldi, illetve hortobágyi csárdák hangulatát eleveníti fel. A csárda vendégei: a vándorszínész, a vándor muzsikus, a vándor poéta, a betyár és a szórakozni vágyó utazók. Sok betyárnótával, vidám nótával fűszerezve jó hangulatú estét szereznek minden kedves nézőnek a csárdában megszállt vendégek. Zenéjét összeállította: Antal István és Veres László; díszlet, jelmez: Kudelász József és Lajtos Éva; közreműködnek: Herman Ferenc, Kádas Ferenc, Marin Lucia, Meleg Attila, Miklósik Gellért és Molnár Júlia m. v.; összeállította és rendezte: Meleg Attila. Az előadásra – szervezési okok miatt – május 11-én, szerdán 18 órai kezdettel kerül sor a Jelen Ház nagytermében. Kiss Károly Nyugati Jelen (Arad) 2016. április 19.Hagyományt teremteni az anyanyelvű programokbólTeltházas, nagy siker a Borosjenői Magyar Házban Vasárnap 17 órától a zsúfolásig megtelt Borosjenői Magyar Házban tartott előadást a nagyváradi MM Pódiumszínpad, amely nagy sikerrel mutatta be a Poétai recept, avagy vándorlás Csokonaitól Tamásiig című vidám, verses összeállítását. A Kádas Ferenc, Marin Lucia, Melegh Attila, Miklósik Gellért fellépésével eredetileg meghirdetett programot nagyban feldobta Molnár Júlia énekes színművész fellépése. Az első részben elhangzott költemények utáni programban összekötő szövegek felvezetésével, a költeményekhez kötődő népdalokkal, magyar nótákkal, megzenésített versekkel, operett-betétekkel színesítette az előadást. Az Antal István és Veres László zenéjére, Kudelász József és Lajos Éva díszleteivel bemutatott műsort akkora érdeklődés kísérte, hogy a nézők alig fértek be a terembe, a szomszédos helyiségekből is székeket kellett hozni a részükre. A közel 70 néző Borosjenőről, Borossebesről, Gyorokról, de a Bihar megyei Bélfenyérről is érkezett. A vastapssal zárult előadást követően a szervezők, Mészáros Dávid és felesége, Katalin a folyosón szeretetvendégséget adtak a közönség részére, míg a színművészeknek és a bélfenyéri Kolping Árvaházból érkezett vendégeknek, összesen 20 személynek az otthonukban szolgáltak vacsorával. A nagy siker a színművészeket is lelkesítette, ezért kijelentették: bármikor hívják őket, szívesen lépnek fel Borosjenőn, ahol a szervezők és a támogatók, a Mészáros házaspár hagyományt kíván teremteni a magyar nyelvű előadásokból. Azok az anyanyelvű kultúra ápolása mellett alkalmat adnak a helybeli és a környékbeli magyarság találkozóira, egymás jobb megismerésére is. A szórványmagyarság körében kifejtett közösségépítés, a megtartása terén kifejtett munka mindenképp dicséretes, követendő. Balta János Nyugati Jelen (Arad) 2017. január 24.A kultúránk egy összetartó erőJanuár 22-én az RMDSZ Bihar megyei szervezete díjátadásokkal egybekötött gálaestet rendezett a nagyváradi Szigligeti Színházban A Magyar Kultúra Napja alkalmából. Ünnepi beszédében Halász János fideszes országgyűlési képviselő, a Magyar Művészeti Akadémia felügyelőtestületének elnöke azon meggyőződésének adott hangot: nem véletlen, hogy értékeink és kincseink közül éppen nemzeti himnuszunk születése vált a magyar kultúra ünnepévé, hiszen mindenkinek vannak emlékezetes élményei a magyarság összetartozását jelentő himnusszal kapcsolatban. Kölcsey nagyszerű művében ugyanis nemcsak a magyar sorsunk, magasztos történelmünk viharos évszázadai sejlenek fel, hanem a nép által átörökített, a tudatunkban folytonosan jelenlevő és belőle építkező kultúra is, mely számunkra eligazító jelzőrendszer és tápláló forrás is egyben. Bár január 22-e még az anyaországban sem hivatalos munkaszüneti nap, mégis olyan ünnepélyesség lengi körül a megemlékezéseket szerte a Kárpát-medencében és a világban, mint a nagy állami ceremóniákat. Persze nemcsak e napon járunk színházba, nézünk meg egy kiállítást vagy hallgatunk meg egy szavalatot, de a kultúránkat éltetők megtapasztalhatják, hogy ez a nap róluk szól minden évben, illetve rólunk is, akik tudjuk, hogy a kultúránk felfedezésének élménye nem fog megadatni az unokáinknak, ha a mi generációnk nem vigyáz rá, nem óvja kellőképpen. Így tehát közösségi és egyéni feladatunk is kultúránk ápolása, mert a magyar nemzetünknek szüksége van arra, hogy ennek értékét, szépségét megőrizve utat mutasson saját maga példájával a következő generációk számára is, hogy bárki, aki szívében magyarnak vallja magát, a kultúránk segítségével megtalálhassa azt, ahová tartozik- hangsúlyozta a politikus. Válaszok Cseke Attila szenátor, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöke felidézte, hogy mi bihariak, nagyváradiak elsőként, 16 éve csatlakoztunk e nap megünnepléséhez, Porkoláb Lajosnak, a berettyóújfalui Nadányi Zoltán Művelődési Ház akkori igazgatójának köszönhetően, és azóta közösen ünnepeljük ezt a lélekemelő születésnapot, A Magyar Kultúra Hetévé szélesítve, már Debrecent és Margittát is bevonva. Úgy vélte: most, a reformáció 500-ik esztendejében, talán még inkább felnagyítódik a magyar sorskérdés, és még inkább keresnünk kell a korszerű válaszokat, a megoldásokat. „Itt, a Partiumban, kifejezetten érvényes ez, hiszen kisebbségi sorsban, magyarként csak úgy lehet, csak úgy tudunk megmaradni és jövőt építeni gyermekeinknek, unokáink és az ő unokáik számára is, ha céltudatosan együtt vállaljuk és közös elszántsággal, lépésről lépésre megszerezzük magunk létünk és megmaradásunk zálogait”- fogalmazott. Hozzátette: kulturális örökségünk erre is utat mutat számunkra, hiszen mily bőséges, szerteágazó volt és az ma is e nemzetnek a művelődési élete, de amennyire szerteágazó ez a kultúra, legalább ugyanannyira egységes mondanivalójában és a magyar nemzet évszázadaiban betöltött szerepében. Arról is szólt a honatya: a kultúránkért nap mint nap tennünk kell, ez nem az a terület, amelyben pihenni lehet. A nyelvet beszélni kell, a népdalt énekelni, a néptáncot ropni, a magyar hagyományokat éltetni szükséges, a magyar virtust gyakorolni kell. Nem mások ellenében, hanem éppen ellenkezőleg, hogy mások is láthassák milyen értékrendszer birtokosa ma is a magyar nemzet. És azt is észlelhetik, akik látni akarnak, hogy ez az értékrendszer soha nem irányult mások ellen, és ez az értéktár nyugodtan vállalható más nemzetek által is. Szerinte ugyanakkor látnunk kell azt is, hogy A Magyar Kultúra Napja nem egy egynapos ünnep, amit letudunk egy jó előadással. Ez az ünnep egész évben érezteti hatását, hiszen kultúránkért mindennap tenni kell, nekünk pedig cselekvésünkben tudnunk kell, hogy csakis az lesz a miénk, amit magunknak ki tudunk harcolni, a magyar kultúránk elismertsége szempontjából pedig legfontosabb az lesz, amit mi magunk teszünk majd ennek megtartásához és népszerűsítéséhez. Az RMDSZ Bihar megyei elnökeként megköszönte mindazok munkáját, akik az elmúlt évben is a magyar kultúráért tettek és cselekedtek, megerősítve ezáltal is az emberek és a közösségek elhivatottságát, helytállásukat és erőfeszítéseiket. Díjak átadása A beszédek után az RMDSZ Bihar megyei szervezetének kulturális szakbizottsága által megítélt díjaknak az átadására került sor, a laudációkat Szabó Ödön parlamenti képviselő, ügyvezető elnök és Hajdu Géza színművész olvasták fel. Magyar Kultúrért plakettet vehetett át Ferkő Jenő erdőmérnök, az érmihályfalvi Veres László Zsolt Városi Kórus és a nagyváradi Vura Vinotéka. Magyar Kultúrárt-díjban részesült Fábián Enikő színművésznő, a Szigligeti Színház tagja, a váradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum és a Váradi Dalnokok. Életműdíjat kapott Makai Zoltán nyugalmazott elektromérnök. Az In Memorian Jakobovits Miklós Társaság által alapított Jakobovits Miklós-díjnak dr. ifj. Böhm József műgyűjtő örvendhetett, őt Jovián György festőművész méltatta. Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro 2017. január 31.A reformáció ünnepe Marosszentkirályon Svájci egyháztörténészt várnakNyílt szívű, a gyülekezeti életet mindig mozgásban tartani, felfrissíteni képes lelkipásztoruk van a marosszentkirályi reformátusoknak. Ha a településen járunk, Veress Lászlót és feleségét, Enikőt rendszerint felkeressük. Legutóbbi látogatásunkkor arról kérdeztük a lelkészt, hogyan kapcsolódik be az egyházközség a reformáció 500. évfordulója alkalmából szervezendő eseménysorozatba. – A nagy ünnepség majd októberben zajlik. Egy svájci barátomat, Jan Andrea Bernhard teológust, egyháztörténészt hívtam meg előadásokat tartani. Jant éppen húsz éve ismertem meg Zürichben egy egyháztörténeti kurzuson. 1999-ben járt először Erdélyben. Megtanult magyarul, a magyar protestánsok történelmét kutatta. Arra a következtetésre jutott, hogy nemcsak innen ment az értelmiség Nyugatra tanulni, ez fordítva is működött. Ő fedezte fel Rosius a Porta graubündeni teológus, egyháztörténész Bod Péterrel való ismeretségét, ezzel Bod Péter életének egy addig ismeretlen szegmensét tárta fel. Az emlékévre visszatérve, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye egy élő láncot indít el. Minden részt vevő egyházközség egy másik gyülekezetet látogat meg. Mi Mezőbándra megyünk, és a mezőfeleieket fogadjuk. Helyi vonatkozásban ezek a legfontosabb tervek. De minden hétvégén történik majd valami az egyházmegyében, és mi igyekszünk minél több eseményen részt venni. „Ne csak a lakhelyük legyen…” Veress László a legközelebbi rendezvényről, a februárban zajló Házasság hetéről is említést tett. A rendezvénysorozatba a marosszentkirályi gyülekezet is bekapcsolódik, egy magyarországi házasságterapeuta fog a faluban előadást tartani. Az új házasoknál maradva a lelkipásztor arról is beszámolt, hogy rengeteg fiatal pár költözik Marosszentkirályra. A gond csak az, hogy az újonnan érkezettek közül sokan nem kívánnak részt venni a gyülekezeti életben. – Nagy kihívás számunkra, hogy hogyan szólítsuk meg a beköltözőket. Azt szeretnénk, hogy Marosszentkirály ne csak a lakhelyük, hanem az otthonuk is legyen. Minden utcának saját felelőse van, családlátogatásra járunk, az újonnan érkezetteket is felkeressük. A legtöbben hétközben a városban dolgoznak, hétvégén elutaznak valahova, így szinte lehetetlen megközelíteni őket. Sokan ráadásul ragaszkodnak ahhoz a gyülekezethez, ahova korábban tartoztak – mondta Veress László. Tavaly nagyon sok – összesen 33 – temetés volt a faluban, és 17 gyermek született. A gyülekezet kilenc lélekkel apadt, jelenleg 1491 tagja van. Istentiszteletekre rendszerint 100–180-an járnak, és az ifis együttléteken is hullámzó a jelenlét, van mikor harminc, máskor jóval kevesebb fiatal megy el – tudtuk meg a lelkipásztortól. – 2016-ban 18 konfirmandusunk volt, idén 12-en lesznek. Júliusban húsz fiatallal Ausztriába megyünk egy németországi evangélikus-lutheránus csoporttal találkozni. A korábbi években kölcsönösen meglátogattuk egymást a csoporttal, most egy „semleges” területen gyűjtünk közös élményeket – zárta az idei tervek körvonalazását Veress László. Nagy Székely Ildikó Népújság (Marosvásárhely) 2017. február 3.Többet kínálnának NyirőnélNemcsak egy ember nevéhez fog fűződni az udvarhelyi irodalmi múzeum. De high-class lesz. A legutóbbi tanácsülésen bemutatott tervek láttán csak ámultunk-bámultunk, hogy Udvarhelyen ilyent is lehet – a Szombatfalván álló egykori Nyirő-villában ugyanis olyan irodalmi múzeum kapna helyet az épület felújítása és eredeti állapotába való visszaállítás után, hogy annak nemcsak helyi szinten járnánk csodájára. A főtéri szoborparknak nagyon komoly konkurenciája lenne. S ha még Nyirő (elveszett) hamvait is sikerülne tényleg eltemetni, akkor a farkaslaki Tamási-emlékhelyekkel (sír + szülőház) vetekedhetne a Budapestről támogatott Székelyudvarhely. De ne fussunk ennyire előre, inkább nézzük meg a terveket, mert abban Nyirőnél is több van. High-tech a földszinten A szombatfalvi Nyirő-villa a múlt század harmincas éveiben épült, a közhiedelemmel ellentétben nem Kós Károly, hanem Toroczkay Wigand Ede tervei alapján, az író és családja 1936 és 1941 között lakott benne. A háború után államosították, 1976 óta egy házaspár szociális lakásként használta (a férj időközben elhunyt, a feleség jelenleg is ott lakik), 2014-ben került az Urbana Rt-től az önkormányzat tulajdonába. A tanácsülésen is bemutatott terveket Várday Zsolt műépítész készítette 2016-ban. Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója szerint a terv a Nyirő-villának a restaurálásáról és irodalmi múzeummá való átalakításáról szól. Az irodalmi palettán szeretnénk nyitni, természetesen Nyirőre fókuszál, viszont egy kicsit többet szeretnénk mutatni, mint egy személyiség – vázolta portálunk megkeresésére Miklós, aki részletekbe is belement, néhány olyan dolgot mondott el a ház belső átalakításáról, amelyek segítségével már jobban el tudjuk képzelni az épület új rendeltetését. Az ismert Kováts-fotón látható verandát visszaállítanák eredeti állapotába, a belső fogadótér mellett pedig két nagyobb terem van – ezekben, mintegy hetven négyzetméteren jönne létre az irodalmi múzeum multifunkcionális kiállítófelülete. Ebben interaktív asztal és más korszerű eszközök lennének, amelyek segítségével mutatnák be a szakmai gárda által javasolt anyagot. Nem steril múzeumi tér lesz, hanem egy olyan terem, amiben például könyvbemutatót is lehet tartani, de látványos, high-tech dolgot tudnánk kialakítani – mondta Miklós Zoltán. Rekonstrukció a régi képek alapján Az emelet egyik szobájában lenne berendezve a tulajdonképpeni, hagyományos Nyirő József-emlékszoba. Az épület belsejét a Kováts Fényképészetnél fellelhető régi fényképfelvételek segítségével igyekeznek rekonstruálni. Azt tudni kell, hogy Kováts István fényképsz, Haáz Rezső, valamint Nyirő József jóbarátok voltak, a fényképész pedig több felvételt is készített a Nyirő-házban. A múzeumigazgató szerint olyan felvétel is készült, ami a dolgozószobában, az íróasztalánál ülő írót mutatja. Az emelet egyik nagyobb termét Székelyudvarhely, illetve Udvarhelyszék irodalomtörténetének szentelnék, tehát megmutatnák Nyirő irodalmi kortársait is. Amellett kell majd állást foglalni, hogy Udvarhely vagy Udvarhelyszék? Utóbbiba Kányádi Sándor vagy Tamási Áron, illetve Szabó Gyula is beletartozik. Vagy csak udvarhelyiekre, köztük Tompára és Tomcsára fókuszálunk? – tette fel a kérdést Miklós Zoltán, majd elmondta, hogy ezt egy szakmai bizottság fogja eldönteni. Ebbe a bizottságba Pomogáts Béla és Takaró Mihály irodalomtörténészeket, illetve Lakatos Mihály és Lőrincz György írókat kérték fel. A négy bizottsági tag február 23-án fogja az első ülését megtartani Budapesten. Ami a ház melletti területet illeti, megmarad a kert jellege, akárcsak a gyümölcsösé, de új kerítése is lesz a háznak, az épület fűtését szolgáló kazánház pedig a villa melletti kis melléképületben kap helyet. Honnan jön a pénz? Budapestről. Az említett tervek elkészítése a Haáz Rezső Múzeum költségvetéséből történt. Az egész projekt költségvetése 1 598 000 lej + ÁFA, ebből az összegből 310 ezer lejt a felszerelésre, berendezésre fordítanának – ezt Orbán Balázs, a Koalíció önkormányzati képviselője közölte portálunk megkeresésére. Magyarországi forrásokból fogjuk finanszírozni – jelentette ki Orbán, kérdésünkre pedig elmondta, hogy a projekt tulajdonképpen az országház elnökének, Kövér Lászlónak, illetve kabinetfőnökének személyes támogatását élvezi. Az még kérdés, hogy a pénz konkrétan a magyar Országháztól fog-e jönni vagy valamilyen alapítványon keresztül, de megvizsgálják, hogy jogilag mi lenne a legmegfelelőbb. Ami az ütemtervet illeti, Orbán Balázs szerint összeállítják a finanszírozónak a dokumentációt és idén tavasszal, illetve kora nyáron el is kezdenék az épület restaurálását és átalakítását. Természetesen mindezt a pénz megérkezésekor, amire ígéretet kaptak Veress Lászlótól. A régebb az Ilyés Közalapítványnál irodavezetőként dolgozó, részben udvarhelyi származású Veress jelenleg Kövér László kabinetfőnöke. Orbán szerint közbeszerzési eljárást kell kiírni a munkára, mint mondta, „azt szeretnénk, hogy legkésőbb 2018 szeptemberében lehessen az ingatlant felújítva, felszereléssel együtt használatba venni, szerintem ez lehet a reális – ha ennél hamarabb lesz meg, az csak jobb." Arra a kérdésünkre, hogy mi lesz az épületben jelenleg albérlőként lakó idős asszonnyal, Orbán azt mondta, hogy a bérleti szerződése le van járva, a város neki megfelelő lakhatást ajánlott fel. „Lerobbant, lelakott ingatlan, annál jobbat kap. Ez egy széleskörű közösségi projekt, úgy gondoljuk, hogy ezt nem akadályozhatja egy magánszemély. Neki a város egy másik, méltányos albérletet fog felajánlani." – mondta az önkormányzati képviselő. Másfél év múlva elméletileg új pompájában várja majd a látogatókat a Nyirő-villa, hogy megismertesse az érdeklődőkkel Nyirő József, illetve az udvarhelyi irodalom örökségével, történetével. Remélhetőleg addig egykori, névadó tulajdonosának a hamvai is elő-, illetve helyükre kerülnek. Katona Zoltán Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely) 2017. március 16.Könyv és gyertyaEste a Kultúrpalota nagytermében folytatódott a március 15-i ünnepi rendezvénysorozat, amelyen átadták az idei Könyv és gyertya díjakat. A díjat olyan személyek kapják, akik „kiemelkedő munkát végeztek a magyar közösségért, szorgalmazták az itthon maradást, és szakmai felkészültségükkel segítették a közösség előremenetelét”. A díjátadón Péter Ferenc, az RMDSZ megyei elnöke kijelentette: ma is küzdeni kell az 1848-as, de az 1989-es célok eléréséért is, és ahogyan bő másfél évszázada, úgy erre ma is csak a bátrak képesek. Ahol összefogás helyett a széthúzás az úr, ott nincs erős közösség, ott nehéz eredményeket elérni. Kívánom, hogy mindennapi küzdelmeink során legyünk ugyanolyan bátrak, mint elődeink, és maradjon meg a hitünk közösségünk erejében. Könyv és gyertya díjban részesült: Bocskay Vince szovátai szobrászművész, Dénes József szászrégeni nyugalmazott történelemtanár, Horváth Elek prímás – Gernyeszeg, Jakab István lelkész – Mezőcsávás, Karácsony Erdei Etel ügyvéd – Marosvásárhely, dr. Kelemen Atilla volt parlamenti képviselő – Mezőbánd, Komán János tanár – Radnót, László János tanár – Nyárádszereda, Magyari Károly – Marosvásárhely, Szekeres Adél pedagógus – Marosludas, Székely Ella pedagógus – Erdőszentgyörgy, Turbák Zoltán, Backamadaras község volt polgármestere – Ákosfalva, Veress László nyugalmazott gyógyszerész – Segesvár. Jékely Zoltán Az én hazám című versét Ritziu Ilka Krisztina szavalta, fellépett a Tiberius kvartett, valamint Herczku Ágnes és a Banda. MÓZES EDITH Népújság (Marosvásárhely) 2017. május 22.Halmozott kisebbségi helyzetben a maroshévizi magyarok – mi a megmaradás kulcsa?A Hargita megye északi részén található, halmozottan is kisebbségben élő magyar szórványközösség oktatását és megmaradását érintő problémákra keresték a választ azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a hetedik Maroshévízi Magyar Művelődési Napok részeként tartottak pénteken. A résztvevők a politika, a pedagógusok, az egyház, valamint a magyar kormány álláspontját képviselték. A maroshévízi származású Sarány István újságíró tartotta meg a kerekasztal-beszélgetés vitaindítóját, amelyben Maroshévíz demográfiai változásaira vonatkozó statisztikai adatokat közölt: 2002-ben a város lakossága 15 880 volt, 2011-re ez a szám 13 282-re apadt. Ezen belül a román lakosság létszáma 11 291-ről 9688-ra csökkent, a magyarságé pedig 4039-ről 3031-re. 2002-ben még 25,43 százalék volt a magyarság részaránya, 2011-re ez az arány 22,82-re csökkent. Sarány István arra is kitért, hogy miért élnek halmozottan is kisebbségben a Hargita megye északi részében élő magyarok. A románok azt közvetítik a nyilvánosság felé, hogy elnyomva, kisebbségben élnek a tömbmagyar megyében. Ennek az önmagát kisebbségként definiáló közösségnek a kisebbsége a maroshévízi magyarság. A Kemény János Elméleti Líceum igazgatója, Deme Gabriella ismertette az iskolára vonatkozó adatokat: míg 27 évvel ezelőtt 700-nál is több diákja volt az iskolának, addigra ma már csak 217-en járnak oda. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ennyi magyar iskoláskorú gyermek van a városban és a környékén. A román tannyelvű iskolákba ugyanis a magyar gyermekek körülbelül egyharmada jár. Újra meg kell találniuk az identitásukat A régió parlamenti képviselője, Bende Sándor RMDSZ-es politikus a rendszerváltás után tapasztalt gazdasági hanyatlás mellett a magyarok részéről mutatott közömbösséget emelte ki meghatározó akadályként. Szavai szerint egyre több a vegyes házasság, és sok szülő gondolja úgy, hogy könnyebb a gyermeknek, ha az érettségire eggyel kevesebb tantárgyból kell készülnie. Mint mondta, egy esetleges gazdasági fellendülés sem tudná már visszafordítani a magyarság csökkenését abban a városban, ahol soha nem voltak többségben. Darvas-Kozma József csíkszeredai katolikus címzetes esperes-plébános 20 éven keresztül szolgált Nyárádtőn és környékén szórványlelkészként. Tapasztalatai azt mutatják, hogy meg kell találni a közösség számára az otthonmaradás lehetőségeit. Neki lelkipásztorként nagy szerepe volt abban, hogy asztalosműhelyt és szállítócéget hoztak létre a térségben, földeket vásároltak, gazdálkodtak. Az egyháznak tehát itt többletszerep jut, amellyel a kreativitást és leleményességet erősíti az önmagát kereső közösségben. Vetési László szórványkutató, szociográfus is az öndefiníció problémáját emelte ki, ami azért is nehézkes, mert ebben a közösségben folyamatos harc zajlik kisebbség és többség között. Az iskola összetartó ereje és az oktatás minősége Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének tiszteletbeli elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy ma már „természetes körülmények között” nem lehet a hévízi és a környékbeli magyarságot megtartani. Ebben kap fontos szerepet a Kemény János iskola: össze kell gyűjteniük minden magyar gyermeket bölcsődétől középiskoláig, ahol megélhetik magyarságukat, és minőségi oktatásban részesülhetnek. Hozzátette, hogy ennek megvalósításában a pedagógusokra hárul a legnagyobb feladat, akiknek több áldozatot kell hozniuk, mint a tömbmagyar településeken. Székely Melinda, a szamosújvári Kemény Zsigmond Mezőségi Szórványoktatási Központ magyartanára a saját intézményük által elért eredményeket ismertette, és hozzátette, hogy valóban a pedagógusok munkáján és hozzáállásán múlik a legtöbb. Mint mondta, hosszú és kitartó munka eredménye, hogy a mezőségi gyermekeket megfelelő körülmények között, bentlakásos iskolában oktathatják. Az intézmény magyar állami támogatásból épült fel, és annyira modern, hogy a szamosújvári román szülők már kérvényezték, hogy indítsanak román tannyelvű osztályt. Ez azonban nem fog megvalósulni, hiszen akkor értelmét veszítené az intézmény. A pedagógus elmondása szerint a tanulmányi eredmények sokszor aggasztóak, mert a gyermekek nagy tudásbeli hiányosságokkal érkeznek az iskolába. A tanár szempontjából pedig nehéz döntés – ha nem tanul jól a diák és emiatt bukásra áll –, hogy átengedje-e a következő osztályba, miközben tudja azt, hogy a munkájának később látszik meg az eredménye. Hozzátette, hogy a pluszórák tartása, a különfoglalkozások szervezése az egyik leghatékonyabb eszköze a jobb tanulmányi eredmények elérésének. Darvas-Kozma József szerint erre további jó megoldást jelenthet az önszerveződés megoldása, a kulturális események szervezése, amelyekben a diákok is kiveszik a részüket, így nemcsak ők, hanem szülők is sikerélményben részesülnek. A magyar állam kész segítőkezet nyújtani A Nemzeti kisebbség-kutató Intézet részéről Molnár Gergely volt jelen, aki javasolta, hogy mindenképp érdemes megkérdezni a helyi fiatalokat, hogy ők mit szeretnének, és ennek megfelelően mit tud nyújtani a szülőföld, hiszen nekik mobilitásra, modernségre van szükségük. Felvetette annak a lehetőségét, hogy közelebb hozzák őket a jó perspektívák előtt álló Székelyföldhöz. Ugyanakkor az egység fontosságát is kiemelte, mint mondta, ebben a helyzetben a pártoskodás csak ellentétes eredményt szülhet. Ugyanakkor a globalizáció és a fenntarthatóság közötti ellentétet vázolta, hozzáfűzve, hogy az infrastruktúra fejlesztése felé azért érdemes elindulni. Hozzátette, jelenleg 16 olyan pályázati lehetőség van, amit a helyi közösség kihasználhat. Veress László, a Magyar Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke maroshévízi származásúként is felszólalt. Mint mondta, kétségbeejtő aktatologatás történik, miközben egy arctalan gépezet azon dolgozik, hogy a környékbeli magyarság elveszítse identitását. A kommunizmus románosítási kísérleteivel szemben ennek az az átka, hogy úgy veszi el az identitást, hogy közben nem kínál másikat. A maroshévízi halmozottan kisebbségben élő magyarság számára a helyi adottságok kihasználását látja jó lehetőségnek. Mint mondta, a magyar állam kész támogatást nyújtani akár ahhoz is, hogy a magyar közösség (egyházak, az iskola és a civil szervezetek) megvásárolja és saját táborozási és más céljaira használja a híres Bánffy-fürdőt. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői azt a következtetést vonták le, hogy az iskolát támogatni kell abban, hogy összegyűjtse a környékbeli magyar diákokat, Dédától Ratosnyán és Tölgyesen át Várhegyig minőségi oktatásban kell részesíteni őket. A gyermekeket és szülőket érdekeltté kell tenni abban, hogy legyen egyszer Hévíznek magyar értelmisége. Ugyanakkor meg kell oldani a visszakapcsolást a családhoz, egyházhoz, Székelyföldhöz és Erdélyhez. A szamosújvárin túl más testvérkapcsolatok létesítésére is szükség van például Hunyad, Beszterce és Fehér megyével. Kovács Boglárka / maszol.ro (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
