Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 92 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-92
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Vizi E. Szilveszter

2007. december 3.

Magyar–magyar integráció megy végbe az európai egyesülés kapcsán – mondta Tőkés László EP-képviselő december 1-jén Budapesten, a tiszteletére rendezett ünnepségen. A politikus szerint a Fidesz és a KDNP nagy kockázatot vállalt, hogy őt támogatta, de megerősödve kerültek ki ebből a kockázatvállalásból – tette hozzá. Orbán Viktor elmondta: a Fidesz elnökségének döntése alapján támogatta a párt Tőkés Lászlót, és EP-képviselőik is kampányoltak a református püspök mellett. Szász Jenő, az SZNT alelnöke szerint a választás szabadsága erősíti a közösségeket. Toró T. Tibor hangsúlyozta: szép győzelem után vagyunk, ezután nem mehet úgy a világ, mint november 25-e előtt, többszörös összefogásra van szükség a jövőben. Martonyi János, a Szabad Európa Központ vezetője az „összmagyarság hősének” nevezte Tőkés Lászlót. Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke szerint Tőkés László személyében egyaránt méltó képviselője lesz a határon túli és a magyarországi magyaroknak is Brüsszelben. /Tőkés László sikerét ünnepelték Budapesten. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 3./ Tőkés szerint áttörésre van szükség a magyar politikai közéletben és a politikában. Újra szükség lenne az önbizalommal teli, reményteljes politizálásra, ez érlelődik Erdélyben és Magyarországon is. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerint ellenfeleik minden vádja visszahullott a saját fejükre, így például az a vád, hogy a magyarországi politikusok beleavatkoztak a romániai választásokba, az ellenfeleknek nem sikerült diszkreditálni a szabad választás eszméjét sem. /Tőkés László: magyar–magyar integráció. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 3./

2008. március 1.

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Természettudományi Szakosztályának idei első előadásán Vizi E. Szilveszter akadémikus egy korábbi, a Mindentudás Egyeteme keretében elhangzott előadását tekintették meg az érdeklődők. A témáról a műsor végén dr. Molnár Géza, dr. Bódizs György és dr. Uray Zoltán kolozsvári orvosok beszéltek. /Barazsuly Emil: Érdekes előadás az EME-nél. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 1./

2008. március 31.

Március 29-én a hagyományokhoz híven Kolozsváron, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében tartotta meg évi közgyűlését az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME). Ismételten elhangzott: alaptalanok azok az aggályok, amelyek a tavaly, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) külföldi területi bizottságaként megalapított Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) kapcsán merültek fel, mert az nem osztja meg, inkább kiegészíti a romániai magyar tudományos életet. A közgyűlésen megjelent anyaországi vendégek is megerősítették, hogy az EME a továbbiakban is élvezi az MTA anyagi és erkölcsi támogatását. Az EME 2007-es tevékenységének mérlege tudományos szempontból biztató, de elkobzott javainak visszaszerzésében nem történt előrelépés. Egyed Ákos elnöki jelentéséből kiderült: az EME munkája folyamatos és eredményes maradt. Az MTA által létrehozott KAB és az EME között a legszorosabb partnerséget alakították ki, az előbbi használatára, szerződéses alapon, három évre adták át a Tamás András/Ghica utcai Moll-házat. Az idei tervek között szerepel a projektfinanszírozású tudományos kutatás ösztönzése, az EME és kutatóintézete integrálódásának szorgalmazása a romániai tudományszervezetbe, az együttműködésre való törekvés a Sapientia EMTE-vel, a Babes–Bolyai Tudományegyetemmel, a Partiumi Keresztyén Egyetemmel, a Kolozsvári Történelmi Múzeummal és az Egyetemi Könyvtárral, a székelyföldi múzeumokkal stb. Követelmény a belső kommunikáció javítása és az egyéni felelősségvállalás érvényesítése. Görömbei András (MTA, Határon Túli Magyar Tudományosság Elnöki Bizottság elnöke) átadta a Vizi E. Szilveszter MTA-elnök által aláírt együttműködési megállapodást, amely 2008-ra 5 millió forintnyi műhelytámogatásban részesíti az EMÉ-t. Monok István, az Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK) igazgatója és a Gróf Mikó Imre Alapítvány elnöke szintén az összefogás fontosságát hangoztatta, kiemelve, hogy 2009-ben az OSZK elkészíti az EME elektronikus könyvtárát. Bitay Enikő EME-főtitkári jelentésében többek közt arról számolt be, hogy 2007-ben 23 előadást és 6 könyvbemutatót tartottak, nagy sikernek örvendett „A magyar tudomány napja Erdélyben” című konferencia, és hogy jelenlegi taglétszámuk 4762 (tavaly 123 új taggal gyarapodtak). Muzsnay Csaba felszólította az EME elnökségét, hogy aktivizálja EP-képviselőket a Bolyai Egyetem és annak a BBTE-ről eltávolított két kezdeményezője ügyében. Garda Dezső erkölcsi támogatást kért az ellene beindult politikai lejáratási kampánnyal szemben, amiért a törvényesség keretein belül segítette a tudományos múlttal rendelkező, idős Demény Lajost, hogy a hatóságok ne tegyék ki bukaresti lakásából. Az alapszabály értelmében megújították az EME választmányának 1/3-át: az 1. szakosztályban Wolf Rudolf, az 5-dikben Prezenszky István és Talpas János jutott ebbe a tisztségbe. Entz Géza díjat nyújtottak át dr. W. Kovács Andrásnak A Wass család cegei levéltára című levéltár-ismertető kötet összeállításáért. Az EME újjászervezésében és folyamatos működtetésében kifejtett munkássága elismeréseként Gr. Mikó Imre emléklapot kapott Muckenhaupt Erzsébet csíkszeredai muzeológus, könyvtörténész és Bajusz István zilahi régész, valamint tiszteletbeli taggá választották Kósa Ferencet az erdélyi nyelvészeti kutatások terén végzett tudományos és oktatói munkásságáért. /Ördög I. Béla: Évi közgyűlést tartott az EME. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 31./

2008. június 18.

Június 17-én az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) székhelyén ülésezett a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB), a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) hatodik területi, egyben első határon túli bizottsága. Az ülésen részt vett Pálinkás József akadémikus, az MTA májusban újonnan megválasztott elnöke. Pálinkás József elmondta: a hagyományok szellemében az MTA továbbra is szoros kapcsolatot kíván ápolni a romániai magyar tudományos élettel, ezen belül a KAB-al és az EME-vel egyaránt. Segíti a kutatóprogramokat, a pályázati erőforrásokhoz jutást, a csereprogramokat. Nem zárkózik el a román tudományos élettel való együttműködéstől sem. A díszvendéget fogadta az EME elnöke, Egyed Ákos történész. A Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) ülésén Péntek János elnök üdvözölte az anyaországi vendégeket (az MTA-elnökön kívül Berényi Dénes akadémikust és Tarnóczi Mariann titkárt.) Pálinkás József a KAB szerepét hangsúlyozta a kárpát-medencei magyarság kulturális egységének megőrzésében. Ezt az összetartozási tudatot erősítették elődei: Kosáry Domokos, Glatz Ferenc és Vizi E. Szilveszter, ezt kívánja folytatni ő is. Az MTA a magyarországi tudomány egészének megjelenítője, minden, tudománnyal foglalkozónak a köztestülete. Pálinkás József szerint globalizálódó világunkban nagyon fontos megőrizni a hagyományos emberi kapcsolattartást. Az MTA nem tesz különbséget a KAB és más területi bizottságai között. Komoly probléma a kutatómunkához szükséges utánpótlás biztosítása. Szükségessé vált közbelépni a legtehetségesebb fiatalok megtartása és a társadalom szellemi egészségének megőrzése érdekében. /Ö. I. B. : Kolozsváron a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 18./

2008. július 1.

Vitály Barna Hegyközcsatár polgármesterének kitüntetésével ért véget június 30-án Gödöllőn a Magyar Polgármesterek VII. Világtalálkozója, amelyre a román hatóságok nem engedték el György Ervin Kovászna megyei prefektust. „Számomra egy kicsit furcsa, sőt nem igazán értem, hogy György Ervint miért nem engedték el a konferenciára. Kisebbségi érdekérvényesítés keretei Romániában címmel tartandó előadása nem bántott volna senkit, sőt véleményem szerint az egész Európai Unió arról szól, hogy hogyan is miként lehet korrekt módon a kisebbségi érdekérvényesítést megvalósítani. Szerintem egy kicsit túllihegett félem volt attól, hogy netán valaki, bántani fog valakit” – nyilatkozta Gémesi György, Gödöllő polgármestere, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke. „Egy Kárpát-medencei magyar önkormányzati szövetség alapjainak lerakását döntöttük el, amihez a MÖSZ alkalmas keretet tud adni” – fogalmazott a polgármester. A két napos konferencia nyitó napján Vizi E. Szilveszter a MTA volt elnöke tartott előadást, kitérve arra, hogy az Európai Unió lehetőséget ad a magyar nemzeti kultúra képviseletére és ebben a polgármesterek – az önkormányzatiság felértékelődése miatt – fontos szerepet játszanak. /Isán István Csongor, Kánya Gyöngyvér: Hatósági tiltás a prefektusnak? = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 1./

2009. február 12.

Erdélyiek és magyarországiak nyílt levelet intéztek az erdélyi magyar politikusokhoz. Napjainkban Erdélyben a magyarság újabb térvesztése zajlik, olvasható a levélben. „A demokratikus erdélyi magyar nemzeti összefogás viszont erőt és hitet adhat az erdélyi magyarságnak, növelheti szavazóerejét”, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) választási szövetségének az európai parlamenti választásokon semminemű jogi vagy politikai akadálya nincs. Az aláírók kérik az RMDSZ-t és az MPP-t, lépjenek koalícióra, hozzák létre választási szövetséget, és ezáltal teremtsék meg a romániai magyarság részéről megnyilvánuló legszélesebb politikai támogatás jogi keretét. Kezdeményező aláírók: Böjte Csaba atya, Dr. Bábel Balázs, kalocsa-kecskeméti érsek, Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Gergely István, nyugalmazott csíksomlyói plébános, Boros Károly, felcsíki főesperes, Hegy Sándor, református lelkipásztor, Csoóri Sándor, író, Szűrös Mátyás, volt köztársasági elnök, Vízi E. Szilveszter, akadémikus, Lászlófy Pál, az RMPSZ elnöke, Haáz Sándor, zenetanár, Komoróczy György, nyelvművelő, közíró, Vetró András, szobrászművész, Erős Zsolt, Magyarország vezető expedíciós hegymászója. /Nyílt levél az erdélyi magyar politikusoknak – közölte: Szabadság (Kolozsvár), febr. 12., Népújság (Marosvásárhely), febr. 12., Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 12., részletesen ismertette, idézett belőle: Krónika (Kolozsvár), febr. 12., egy mondatban említette a lista létezését: Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 12./

2009. június 4.

A Báthory István Díjat az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Oktatási Szakbizottsága adományozza. A díjazottakra javaslatot tesz a Bolyai Kezdeményező Bizottság. A Pro Kárpátia Alapítvány a Kárpát-medencében élő népek kulturális életének támogatására létrejött magyarországi közhasznú alapítvány, amely a díjátadás szervezésében vesz rész. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) 2003 óta működik, politikai pártok fölött álló, közképviseleti elvű szervezetként. Az erdélyi magyar nemzeti közösség autonómiájának megvalósulását, a nemzeti önazonosság megőrzését szeretné elősegíteni. Ezen belül egyik feladata az erdélyi magyar felsőoktatás ügye. Oktatási szakbizottsága vezetői Kovács Lehel és Hantz Péter. A Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) egy 2005-ben alapított informális társaság, melyben magyar egyetemi oktatók, értelmiségiek és diákok tömörülnek az erdélyi magyar állami egyetem újraindítása, illetve az erdélyi magyar felsőoktatási hálózat kiteljesítése érdekében. A BKB elnöke a temesvári Bodó Barna egyetemi tanár. A BKB eredményei közül talán a legfontosabb, hogy a térségi és nemzetközi közvéleményt, valamint az európai döntéshozó szervezeteket több alkalommal is tájékoztatta a Romániában kialakult helyzetéről. Ugyancsak fontosak a BKB-nek a többi európai kisebbséggel összefogva szervezett Európai Kisebbségi Felsőoktatási Konferenciái is. A Pro Kárpátia Alapítvány közhasznú alapítvány, a kuratórium elnöke Bács-Várkuti Emőke. Az alapítvány célja a Kárpát-medence népeinek közös kulturális és tudományos életének előmozdítása, az itt élők identitástudatának fejlesztése, a régióban élő vállalkozók határokon átnyúló tevékenységeinek segítése. Az alapítvány az erdélyi magyar felsőoktatás újbóli beindítására létrejött csoport támogatásában nyújt segítséget, kiadványok megjelenését támogatja. Báthory-díjat 2005-ben 6, 2006-ban 12, 2007-ben 14 fő kapott. A díjazottak között van Gál Kinga, Tom Lantos, Katona Szabó István, Szent-Iványi István, Tabajdi Csaba, Almássy Kornél, Balázs Sándor, Csányi Sándor, Komlóssy József, Kónya-Hamar Sándor, Németh Zsolt, Széles Gábor és Vizi E. Szilveszter. A 2008-as díjátadáson, melyre 2009. június 10-én kerül sor, a díjazottak: Szili Katalin, Demény Lajos, Lázár Vilmos, MIDAS, Szatmáry Kristóf, Vermes György és dr. Zsigmond Barna Pál /Báthory-díjak. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 4./

2010. január 11.

Messze ható üzenet
Gazdára találtak a Báthory István-díjak
Tizenkét személy illetve szervezet vehette át az idén a Báthory István-díjat, amellyel azoknak a személyeknek, illetve szervezeteknek a munkáját jutalmazzák, akik a legtöbbet tettek, tesznek a romániai, állami finanszírozású magyar felsőoktatás megteremtése érdekében. Az elismerést, amelyet a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) javaslatára az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) oktatási szakbizottsága adományoz, szombaton délután a marosvásárhelyi Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központban nyújtották át ünnepélyes keretek között az idei kitüntetetteknek.
Mikor lesz a sok jó szándékból egy akarat a romániai magyar felsőoktatás ügyének egységes rendezésére – tette fel a kérdést nyitóbeszédében Tőkés László, az EMNT elnöke, EU-képviselő, aki szerint le kell szokni a provinciális kisebbségi gondolkodás szűk korlátairól és egyetemes összefüggésbe kell helyezni a romániai magyar felsőoktatás ügyét, amelynek jogosságát ily módon meg sem lehet kérdőjelezni. Az EMNT bővített elnökségének tanácskozásán napirendi pontként szerepel a stratégia kidolgozása, amelynek megvalósítására teljes körű összefogásra van szükség – tette hozzá.
Manapság akkora a csend mintha e téren minden rendben volna, holott "növesztik titkon szőrüket már a hatalmas meszelők" – idézte Kányádi Sándor sorait Hantz Péter tudományos kutató, a BKB alelnöke, akit határozott kiállásáért távolítottak el a Babes–Bolyai Egyetemről. Azok az egyetemi tanárok, akik az idei díjakat kapják, sikeres emberek, annak ellenére, hogy nem váltak a hatalom zsoldosaivá – hangzott el beszédében.
Az öt éve kiosztásra kerülő díj történetét Kovács Lehel, a díjazottak gazdag munkásságát Ördög Miklós Levente műsorvezető olvasta fel.
Az idei díjazottak: Bács-Várkuti Emőke, a Pro Kárpátia Alapítvány ügyvivője, aki a nemzetközi kapcsolattartás terén támogatta a Bolyai Kezdeményező Bizottság tevékenységét; a dél-tiroli Dolomiten című napilap, amely számos fényképekkel illusztrált cikket közölt a Babes- Bolyai Tudományegyetemen a magyar feliratok kapcsán történtekről; Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI), amely szervezet tüntetéseket, imaest-láncokat szervezett a Bolyai Kezdeményező Bizottság támogatása érdekében; Cornelius Hell, irodalomtörténész, újságíró, aki a Die Furche cmű osztrák napilap szerkesztőjeként rendszeresen beszámolt a romániai magyarság valós helyzetéről, a Babes–Bolyai Tudományegyetem "hamis multikulturalizmusáról"; a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ), amely rendszeresen kiállt a Bolyai Egyetem újraindítása érdekében; Kiss Olivér újságíró, a Szabadság című napilap volt főszerkesztője, aki a lap hasábjain közölte azoknak az egyetemi oktatóknak a listáját, akik a magyar karok ellen foglaltak állást; Pálfalvi Attila egyetemi tanár, volt oktatási miniszterhelyettes, aki a rendszerváltáskor elősegítette, hogy anyanyelvén tanulhasson az a sok ezer diák, akiket a diktatúra kényszerített román osztályokba, s aki részletes tervet készített a Bolyai Egyetem újraindítása érdekében; Páskándiné Sebők Anna kultúr- történész, aki filmet készített a Bolyai Egyetem erőszakos felszámolásáról; Somai József, aki létrehozta a Bolyai Egyetem Barátainak Egyesületét, és újabb vállalásként az egyetem ügyét nemzetközi joghatóságok elé terjeszti.
Marosvásárhelyről három egyetemi tanárt tüntettek ki Bárthory-díjjal, Béres András professzort, a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem volt rektorát, akinek "oroszlánrésze volt annak kiharcolásában", hogy 1990 januárjában az intézményben magyar kar létesüljön, amelynek jogait egy autonómia-nyilatkozat szentesítette; Brassai Zoltán orvosprofesszort, akadémikust, aki orvosként, kutatóként, orvos szakíróként impozáns életművet alkotott úgy, hogy nem hódolt be a hatalomnak és nem lépett be a Román Kommunista Pártba, és pályafutása során következetesen harcolt az önálló erdélyi magyar egyetem ügyéért; Péter Mihály orvosprofesszor, aki tudós egyetemi tanárként a rendszerváltáskor többször kiállt a magyar nyelvű felsőoktatás helyreállításáért, s az 1990 márciusában elszenvedett súlyos fizikai bántalmazás ellenére tovább folytatta oktatói és orvostörténeti szakírói tevékenységét.
Béres András professzortól azt kérdeztük: 1989-ben remélte-e, hogy sikerül ilyen mértékben kibővíteni a színművészeti egyetemen folyó tevékenységet?
– 1989-ben még nem, de 1990-ben, amikor elvállaltam a rektorságot, már gondoltam, hogy idáig eljut a "színi", s reménykedem, hogy tovább fog fejlődni.
– Az élet egy befejezetlen kísérlet, ahogy Salvador Luria Nobel-díjas tudós mondta. Ilyen a magyar nyelvű felsőoktatás kérdése is, soha nincs teljesen befejezve, mindig valamire törekszünk, de véleményem szerint a dolgok jó irányba haladnak, …csak ki kell várni – jegyeztük Brassai Zoltán orvosprofesszor szavait.
A harmadik vásárhelyi kitüntetett, Péter Mihály egyetemi tanár a következőket válaszolta:
– Elvégeztem az egyetemet, tanítottam is román nyelven, de, ha el kellene az orvosnak árnyaltan mondanom, hogy hol mi fáj, ma is zavarba jönnék. A papjával, a tanítójával és az orvosával minden embernek anyanyelvén kell beszélnie, s erre mindenkinek meg kell teremteni a lehetőséget. A magyar felsőoktatás ezért volt a szívügyem, az ma is, s az lesz, amíg élek.
– Erdélyben adott a kellő potenciál, erő, de húsz év alatt szinte semmire nem jutottunk, ami egy tarthatatlan állapot, ezért kísérletet kell tennünk az ügyben érintett és érdekelt felek összehozására, s egy közös stratégia melletti felsorakoztatásra. Jelentse ez az esztendő ennek a tervnek a megvalósítását – mondotta Tőkés László, aki szerint Báthory István, az első erdélyi magyar egyetem alapítójának a neve komoly súlyt, messze ható üzenetet kölcsönöz a díjnak.
Európa nem zárkózhat el egy sikeres közigazgatási modelltől, az autonómiától, amelynek alapját a föderalizáció és a decentralizáció jelenti, mivel az egyes régiók lakói jobban tudják, hogy mire van szükségük – hangzott el a dél-tiroli Dolomit című lapot képviselő Hatto Schmidt beszédében, aki azzal fejezte be szavait, hogy lapja az erdélyi magyarság küzdelmei után a sikeréről szeretne tudósítani.
A szellemi tőke, a tudás fontosságát hangsúlyozta Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia Báthory-díjas volt elnökének üzenete, amelyet Kincses Ajtay Mária egyetemi tanár olvasott fel.
(bodolai) Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

2010. szeptember 6.

Őrölnek a történelem malmai – interjú Romsics Ignác történésszel
A demokratikus viszonyok és az EU-n belüli közös lét minden korábbinál jobb feltételeket biztosít a Kárpát-medencei magyarság összetartozásának különböző szintű intézményesüléséhez – állapítja meg a Krónikának adott interjúban Romsics Ignác Széchenyi-díjas budapesti történész, a 20. századi magyar történelem neves kutatója.
Gratulálunk idén elnyert akadémiai rendes tagságához, amelyet egyesek szerint rég kiérdemelt, de megkésett elismerés. A professzor úrnak a kolozsvári Korunk Akadémia szervezésében rendezett Trianon-előadásán arra gondoltam, vajon a történelem malmai is ilyen lassan, de biztosan őrölnek?
Azt mondanám, hogy a történelem malmai néha lassan, néha gyorsan, de folyamatosan őrölnek, viszont a végeredmény biztosan sohasem prognosztizálható. A 90 évvel ezelőtti nagyhatalmi döntés hideg zuhanyként érte a magyar társadalmat. A „nemzeti nagylét” helyett, amelyre készültek, csonkolás következett, amelyet senki sem tudott elfogadni igazságos és végleges rendezésként. Az elutasítás mögött viszont különböző múlt- és jövőképek, valamint revíziós programok húzódtak meg. A „mindent vissza” jelszava mellett körvonalazódott az etnikai elvű revízió koncepciója, sőt olyan regionális és multikulturális jellegű megoldásoké is, mint amilyen a transzszilvanizmus volt. Az 1938 és 1941 közötti változások igazolni látszottak az akkori kormánypolitikát. Az ország területe csaknem megkétszereződött, s lakossága 9 millióról közel 15 millióra nőtt. Jelentős magyar kisebbség 1941 után már csak Dél-Erdélyben élt. A II. világháború utáni újabb békeszerződés, az 1947-es párizsi azonban az 1920-as határokhoz tért vissza, sőt további három falut csatolt el az országtól. Ezután közel 40 éves időszak következett, amikor nemcsak a revízió veszítette el aktualitását, hanem a magyar kisebbségek létjogait is semmibe vették. Az 1989–90-es változások óta a helyzet minden tekintetben sokat javult, ami természetesen nem jelenti, hogy ne lennének gondok és további tennivalók. Én úgy látom, hogy a demokratikus viszonyok és az Európai Unión belüli közös lét – perspektivikusan akár a közös európai állampolgárság – minden korábbinál jobb feltételeket biztosítanak a Kárpát-medencei magyarság összetartozásának különböző szintű intézményesüléséhez, természetessé válásához és napi szintű megéléséhez.
Az anyaország elszívó hatása az elmúlt kilencven évben változó intenzitással, de folyamatosan érvényesült a Kárpát-medence magyar kisebbségeivel szemben. Számszerűsíthetők-e ezek az adatok, például a három nagyobb kivándorlási hullám: a két világháború utáni idők és a nyolcvanas évek végének esetében?
Elég pontos adataink vannak az egyes migrációs hullámok mértékéről. 1919–20-ban mintegy 350–400 ezer fő érkezett – menekült vagy optált – az anyaországba. Ezek közel fele erdélyi volt. Közülük több tízezren hónapokon át pályaudvari vagonokban vagy rögtönzött barakkokban laktak. A II. világháború alatt és után körülbelül ugyanennyien kerültek át a mai Magyarország területére. Az 1949-es népszámlálás összesen 376 ezer olyan személyt mutatott ki, aki 1941 után került az országba. Közülük 134 ezren Erdélyből, 119 ezren Csehszlovákiából, 66 ezren pedig Jugoszláviából érkeztek. Ezek egy része menekült volt, más része a csehszlovák–magyar lakosságcsere keretében került át, harmadik része pedig egyszerűen itt ragadt. Az 1980-as évek második felében elsősorban Erdélyből érkeztek menekülők és áttelepülők. Ennek oka – a rendkívül represszív román politika – jól ismert. 1985-ben 1700, 1987-ben 6500, 1988-ban közel 10 ezer letelepülni szándékozó erdélyi magyart regisztráltak a hatóságok. Sokan viszont egyenesen Nyugatra tartottak, amelyre 1986 végéig Ausztrián keresztül volt is lehetőség. Hogy a Nyugaton szétszóródott és egzisztenciát teremtett erdélyi magyarok hányan lehetnek, azt nem tudom. Viszont bárhol járok a világban, érzékelem, hogy léteznek. Az 1991 és 1995 közötti délszláv háború a vajdasági magyarság jelentős részét késztette otthonának elhagyására. Az ottani magyarok száma 1991 és 2002 között 341 ezerről 290 ezerre csökkent. Jelentős részük Magyarországon telepedett le, másik részük továbbment Nyugatra. Az anyaország felé irányuló migráció tehát jelentős, összességében közel milliós nagyságrendű volt. Más körülmények között ez a folyamat ma is tart. Ennek átgondolása és a lehetséges alternatívák tudatosítása fontos politikai feladat.
Előző kérdésünkhöz kapcsolódva: az utódállamok hogyan viszonyultak a lakosságcseréhez, a repatriálásokhoz, illetve a kettős állampolgársághoz?
Ez nagyon bonyolult kérdés; az álláspontok korszakonként különböztek. Az I. világháború után az utódállamok lakói dönthettek arról, hogy hol kívánnak élni: addigi lakóhelyükön, avagy az anyaországban. Az utóbbiakat hívták optánsoknak. A II. világháború után egészen más volt a helyzet. A csehszlovák hatóságok akkor lényegében teljes mértékben meg akartak szabadulni a magyaroktól. Vagy azt várták tőlük, hogy nyilvánítsák magukat szlováknak, vagy azt, hogy távozzanak. A nyugati hatalmaknak, elsősorban az Egyesült Államoknak köszönhetően ez a tervük nem sikerült. Ha megfogyva is, de a felvidéki magyar közösség megmaradt. Erdélyben egészen más volt a helyzet. Bár a háború alatt a román béke-előkészítők egy része foglalkozott nagyarányú népességmozgatások tervével – a székelyeket például Máramarosba, a Székelyföldön kívüli magyarokat pedig a Partiumba akarták telepíteni –, a háború után más irányt vettek az események. Itt nem történtek erőszakos kitelepítések; a román politika egy ideig adott a látszatokra. Jugoszláviában pedig, miután a véres megtorlóhullám befejeződött, viszonylag kiterjedt kulturális és önigazgató jogokat kaptak a magyarok, s ez egészen Tito 1980-as haláláig így maradt. Ma ismét egészen más a helyzet. Az Európai Unió keretében lényegében a diákok és a mobil munkavállalók is szabadon vándorolhatnak, és telepedhetnek le bárhol. Néhány évtizeden belül ez éppen magyar–magyar relációban is egészen új helyzetet teremthet. Őszintén szólva, ezt én sokkal lényegesebb kérdésnek tartom, mint a kettős állampolgárság ügyét. A 2004-es szerencsétlen népszavazás óta a helyzet mindenesetre sokat változott, és a Nyugat-Balkán integrálásával, ami napirenden van, tovább fog változni. Schengen a magyar–magyar relációban is előrelépés, ezért nem nagyon értem azokat, akik ezt kárhoztatják. Nyilvánvalóan külön feladat és belátható ideig az is marad Kárpátalja, mivel Ukrajna uniós tagsága nincs napirenden, és ha valaha napirendre kerül, az ismét egészen más helyzet lesz.
Integráció és dezintegráció egymást váltják a történelemben. A magyar huszadik század ebben a párosításban milyen példákkal, tanulságokkal szolgál?
Ha ránézünk Közép- és Kelet-Európa politikai térképére a 19. és a 21. század elején, akkor világosan látjuk az államfejlődés fő tendenciáját. 200 évvel ezelőtt három nagy birodalom – az orosz, az oszmán és a Habsburg –, valamint a Porosz Királyság uralta a térséget. Ma közel 20 független államot találunk a helyükön. Vagyis: a multietnikus nagy birodalmak több lépcsőben átadták helyüket a nyelvi-kulturális szempontból egységesebb nemzeti államoknak. E folyamat eddigi végpontja Csehszlovákia és Jugoszlávia felbomlása volt. Koszovó példája és más térségen kívüli fejlemények (Belgium, Spanyolország) arra utalnak, hogy a dezintegrálódás még tovább is folytatódhat. Ugyanakkor jól látszik, hogy a dezintegrálódással párhuzamosan az utóbbi évtizedekben jelentősen előrehaladt az európai integráció, amelynek a jövőjét én sokkal optimistábban látom, mint néhány mai közgazdász. Ez az integrálódás már eddig is a nemzetállami jogosítványok körének szűkítésével járt együtt, és ez a jövőben is folytatódni fog. Ismerünk víziókat arról, hogy az Európai Unió idővel nem nemzetállamok, hanem régiók föderációja lesz. Azt azonban, hogy ez valóban így lesz-e, senki sem tudja megjósolni. Egy magyar akadémiai levelező tagról nagy valószínűséggel állítható, hogy 6 vagy 9 éven belül rendes tag lesz. A történelem azonban olyan soktényezős folyamat, és annyi benne a véletlen, előre nem látható elem, hogy nem tudunk felállítani biztos prognózisokat. Csak azt látjuk és halljuk, hogy a malmai őrölnek.
A nemzet televíziójában a vasárnap délutáni Törzsasztalt a legnépszerűbb, legnézettebb műsorok között tartják számon. Elképzelhető-e, hogy fájóbb vagy sürgetőbb gondjaink műsorbeli megvitatásához szalonképesebb vitapartnereket az érintett utódállamokból is meghívjanak?
A Törzsasztalnál eddig is megfordultak a határon kívüli magyarok képviselői. Legutóbb éppen egy szabadkai dramaturggal és az erdélyi Selmeczi Györggyel beszélgettünk. Korábban Duray Miklós volt többször a Törzsasztal vendége. Igazat adok azonban önnek abban, hogy ez a jelenlét lehetne gyakoribb és intenzívebb. Továbbítani fogom észrevételét a szerkesztőknek és Vizi E. Szilveszternek, akik ebben dönthetnek. Valójában én is csak vendég vagyok, még ha „törzsvendég” is.
Krajnik-Nagy Károly. Krónika (Kolozsvár)

2010. október 19.

Partumi tanárt díjaztak
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a hétvégén fogadta a partiumi autonómia érdekében dogozó munkacsoport tagjait. Ezen alkalomból személyesen gratulált dr. Szilágyi Ferencnek, a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) oktatójának, aki az Egy régi tájegység és vonzáskörzet újjászületése. Érmellék és Debrecen kapcsolata című dolgozatával az első díjat nyerte el a Pálfi István Régiófejlesztési Alapítvány és a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) által meghirdetett „Határtalan Európa – határon átnyúló kapcsolatok” pályázatán. A díjnyertes pályamű szerzője egyebek mellett a Partiumi Autonómia Mozgalom Kezdeményező Testületét is vezeti. Szilágyi Ferenc az elismerő oklevelet a múlt héten, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) és a CESCI által szervezett Pálfi István Emléknapon vehette át, amelyre első ízben került sor 2010. október 12-én.
Pálfi István (1966–2006) tragikusan fiatalon elhunyt európai parlamenti képviselő az egyik úttörője volt a határon átnyúló együttműködések történetében forradalmi változásokat hozó európai területi együttműködési csoportosulás, az ún. EGTC-rendelet elkészítésének. Rövid, de tartalmas életművével példájává vált az elmaradt térségek felzárkóztatásáért, a népek határon átnyúló kapcsolatainak erősítéséért dolgozó szakembereknek és döntéshozóknak. Ezért döntött úgy a Magyar Köztársaság Kormánya, hogy emléknapot szervez és díjat alapít, amelyet minden évben a regionális együttműködésért a legtöbbet dolgozó személyeknek ítél oda. Az emlékérmet idén – elsőként – Jan Olbrycht lengyel politikus, néppárti európai parlamenti képviselő kapta, akinek a kitüntetést Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, valamint Gál András Levente, a KIM közigazgatási államtitkára adta át. A Duna Palotában tartott díjátadáson jelen voltak Schmitt Pál köztársasági elnök, Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke és több fideszes országgyűlési, illetve európai parlamenti képviselő. Navracsics Tibor az ünnepségen méltatta Pálfi Istvánnak a határokon átnyúló regionális együttműködésért Jan Olbrychttal közösen végzett munkáját – közölte Tőkés László EP-alelnök sajtóirodája. Reggeli Újság (Nagyvárad)

2011. március 3.

Együttgondolkodás a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés jövőjéről
Alapos helyzetismeret, a múlt tanulságainak a számbavétele, a törvényes lehetőségek bemutatása, elképzelések, a tennivalókra vonatkozó tanácsok, a hiányosságok pótlását lehetővé tevő anyaországi ígéretek, rengeteg jó szándék, segítőkészség, tenniakarás hangzott el kedden délután a Kultúrpalota nagytermében. Oktatáspolitikusok és politikusok, egyetemi tanárok, tudósok, a marosvásárhelyi történelmi egyházak vezető lelkészei, ügyvédek és vállalkozók osztották meg hosszú órákon át gondolataikat az összegyűlt közönséggel, köztük fiatalokkal, egyetemi hallgatókkal és szakosodó orvosokkal. Az ügy, amely mellé a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) kérésére felsorakoztak, az erdélyi, pontosabban a marosvásárhelyi orvos- és gyógyszerészképzés önállóságának a megteremtése.
Az új tanügyi törvény új lehetőséget jelent – mondta Csegzi Sándor, alpolgármester. A jövőre jó helyzetismerettel, jó tervekkel és jó végrehajtó csapattal lehet felkészülni, csakhogy ezt az ülésről hiányzó egyetemi vezetés és a politikum nélkül nem lehet kivitelezni – tette hozzá. A határokon átívelő nemzeti együttműködéshez a magyar kormányt képviselő Dux László helyettes államtitkár ígért támogatást.
Az erdélyi orvos- és gyógyszerészképzés múltjának és jelenének bemutatására nyugalmazott egyetemi tanárok vállalkoztak. A jövőt a múlt alapköveire lehet építeni, hallottuk dr. Péter Mihály akadémikus előadásában, aki a kezdetektől 1945 júniusáig tekintette át az erdélyi orvosképzést. A MOGYE jelenkori történetének négy jellegzetes szakaszát dr. Feszt György nyugalmazott professzor foglalta össze: (1945–48, mint a Bolyai Tudományegyetem kihelyezett fakultása, 1948–62, az önállósult magyar tannyelvű felsőoktatási intézmény megerősödése, az 1962–89 között kétnyelvűvé váló egyetem időszaka, 1989-től pedig az újraépítkező magyar nyelvű oktatás). A rendszerváltás utáni helyzetet, s a mai adatokat dr. Brassai Zoltán akadémikus mutatta be az anyanyelv szerepét és a magyar nyelvű orvosképzés fontosságát hangsúlyozva. A jelenlegi nyugdíjazási hullám nyomán, amely a második nagy érvágást jelentette a magyar felsőoktatásnak, a magyar tanszemélyzet száma a mélypontra zuhant, s bár infrastruktúrájában felújult az egyetem, a provincializmus veszélye továbbra is fennáll – figyelmeztetett az előadó, aki beszámolt a tudományos diákköri tevékenységről és vázolta a tennivalókat is: az önálló magyar karok kialakítása, fiatal magyar oktatók további felvétele, megfelelő magyar képviselet a szenátusban, további kapcsolatfejlesztés az anyaországi és a marosvásárhelyi egyetemek között stb., mindaz, ami a minőség forradalmához vezethet.
Dr. Péter Mária a rendszerváltás idejére megszűnőben levő gyógyszerészképzés gazdag és érdekes múltját, a munkájukat magyarországi egyetemeken folytató jeles tanárokat mutatta be.
Az egyetemépítő Hollanda Dénes professzor bevallása szerint, ha nem éri annyi megalázás azon a román tannyelvű műszaki egyetemen, amelyet ő állított talpra, nem fog hozzá az erdélyi magyar műszaki oktatás megteremtéséhez, amelynek vargabetűs múltjáról is beszámolt. Bár induláskor egy főállású egyetemi tanára volt a Sapientia vásárhelyi karának, számuk tíz év alatt 78-ra nőtt, a szakmai akkreditáláson kitűnő minősítést kapott egyetem parlamenti elfogadása azonban továbbra is késik. El kell jutnunk oda, hogy amikor a magyarság érdekeiről van szó, tegyük félre a párt- és a csoportérdekeket is – összegezte mondanivalóját.
Az orvosképzés aggasztó távlatairól, miszerint a kelet-európai egyetemek a nyugati országoknak fognak orvosokat képezi, amelyek közül néhányban alulreprezentált ez a képzési mód, továbbá a magyarországi szakorvosképzés gondjairól, az orvoshiányról és következményeiről dr. Miseta Attila egyetemi tanár, a Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja számolt be. Nem ellenzi az orvosok külföldi munkavállalását, de csak akkor, ha hazatérnek, egyébként azt fontolgatják, hogy a hallgatóknak vissza kellene fizetni a taníttatás költségeit – fogalmazta meg, ami a későbbiekben is elhangzott még. A kedvező helyzetet kihasználva segítséget ígért, de az ajtón a helybelieknek kell bemenni – tette hozzá.
A magyarországi hozzászólók közül többen megemlékeztek, hogy jeles professzoraik között ott voltak a kolozsvári egyetem egykori tanárai, majd tételesen dr. Wittmann Tibor szegedi tanszékvezető egyetemi tanár foglalta össze mindazt, ami összeköt bennünket, s szólt Erdély szerepéről a magyar államiság és kultúra megőrzésében.
Nyitottak vagyunk minden segítségre – fogalmazott a Debreceni Egyetemet képviselő dr. Galuska László professzor. Hallgatókat és rezidenseket fogadnak, s azt szeretnék, ha a Debrecenbe érkező erdélyi betegek zárójelentését magyarul is olvashatnák. A felajánlott segítség mellett továbbképző előadások megtartását, a posztgraduális képzésre nyújtandó támogatást ígért Wittmann professzor, dr. Bókay János, a Semmelweis Egyetem adjunktusa és dr. Ertl Tibor egyetemi tanár, pécsi dékánhelyettes is.
Nincs más haza, csak az anyanyelv, az egyetlen kohéziós erő, amely összeköt bennünket – hallottuk Vizi E. Szilveszter akadémikus előadásában, aki többek között a tudományos kutatás, az innováció támogatásának fontosságáról, az erdélyi magyar nyelvű természettudományi és műszaki oktatás bővítésének szükségességéről, a magyarság előtt álló feladatokról beszélt.
A magyar kormánynak a felsőoktatást illető szándékairól, az új oktatási törvény alapelveiről, amelybe a Kárpát-medencei magyar felsőoktatás oktatói utánpótlásának a képzése is beletartozik dr. Dux László, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető professzora, a magyar Nemzeti Erőforrás Minisztérium felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkára tartott előadást.
Az egyháznak az orvostudomány fejlődésében betöltött szerepéről Oláh Dénes római-katolikus főesperes, Nagy László, az Erdélyi Unitárius Egyház főjegyzője, az egyház szerepéről a nemzet fenntartásában Ötvös József református esperes, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora szólt.
Bár az új közoktatási törvénybe az RMDSZ javaslatára a felsőoktatást érintő sok fontos előírás bekerült, dr. Kincses Előd ügyvéd és dr. Kovács Lehel, a Bolyai Kezdeményező Bizottság alelnöke szerint az önálló állami finanszírozású magyar tannyelvű egyetem létrehozásának lehetőségéről nem szól a törvény. Azzal, hogy mind a Babes-Bolyai Tudományegyetemet, mind pedig a MOGYE-t a multi-kulturális egyetemek közé sorolja, a jogszabály a magyar tagozatok létrehozását teszi lehetővé. Ezt viszont ki kell használni és meg kell szüntetni azt a diszkriminatív előírást, miszerint a MOGYE-n csak román nyelven folyhat a gyakorlati oktatás és az államvizsga nyelve is a román lehet, amit például az angol nyelvű képzésben nem írnak elő. A változást az új egyetemi chartának is tükröznie kell, amit a szaktárca fog ellenőrizni, mivel a tanügyi törvény tiltja a hátrányos megkülönböztetést – hangsúlyozta Kincses. Az oktatók hiányát, amit a kényszerű nyugdíjazás is fokozott, vendégtanárok meghívásával lehet pótolni, s ennek a lehetőségnek szerepelnie kell az új chartában.
Azt kellene elérni, hogy a felsőoktatásban tanuló 6,6 százaléknyi magyar fiatalnak ne csak az 1,6 százaléka tanulhasson anyanyelvén – mondta a Kezdeményező Bizottság eddigi munkáját ismertető Kovács Lehel.
Eredményt csak akkor fogunk elérni, ha tudjuk, hogy mit akarunk és elég bátrak vagyunk hozzá – biztatta a hallgatóságot Fodor Imre, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke.
A rendezvényt támogató erdélyi magyar vállalkozók nevében JerEMIás László látszerész, az Optica-Optofarm cég vezetője fogalmazta meg, hogy "itt és most nem egymás ellenében, hanem egymásért kell élnünk és cselekednünk", a Székelyföldi Vállalkozók és Egyesületek Szövetségének a magyar nyelvű oktatás támogatásában vállalt szerepét Lukács László ügyvezető igazgató foglalta össze.
A résztvevők meghallgathatták a Marosvásárhelyen tartózkodó Palkovits Miklós akadémikus színes, érdekes előadását az agykutatás etikai kérdéseiről.
A szervezők nevében Ádám Valérián köszönte meg a részvételt és ígérte meg, hogy zárónyilatkozatban foglalják össze a konferencia tanulságait.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

2011. március 15.

Magyar tagozatot akarnak a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen
Tíz pontba foglalt zárónyilatkozatban kérik Az erdélyi magyar orvos- és gyógyszerészképzés múltja, jelene, jövője – Határokon átnyúló együttműködés bővítése a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzésért című konferencia előadói a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) Chartájának a módosítását.
vasárnap délután közzétett dokumentum többek között kitér az államilag finanszírozott önálló magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzésre való igény jogosságára vagy legalább a tanügyi törvény által előírt önálló magyar vonal létrehozására. Az aláírók szót emelnek a jelenlegi diszkriminatív rendszer ellen, amely nem teszi lehetővé a magyar nyelvű gyakorlatok megtartását, ugyanakkor tiltja az anyanyelvű diplomamunka megírását, valamint a magyar nyelvű államvizsgát és doktori képzést.
A jelszó: módosítani a chartát
„A bevezetett megszorítások diszkriminatív jellege a magyar nyelvű oktatás sorvadásához vezetett (oktatóhiány, tudás-, anyanyelv-, identitásvesztés)” – állítják a Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesület (RMOGYKE) és az Optica-Optofarm által szervezett konferencia előadói, utalva a kommunista diktatúra részben máig is érvényes megszorításaira. Szintén a charta módosítását és a magyar tagozat létrehozását tűzte ki célul Nagy Örs, az egyetem helyettes rektora is.
„Nem csupán magyar vonalat, hanem magyar tagozatot akarunk – lehetőleg már a következő egyetemi évtől” – szögezte le a Krónika megkeresésére a profeszszor. Nagy Örs tudatában van annak, hogy sok minden múlik román nemzetiségű kollégáin, de azzal is tisztában van, hogy a magyar oktatók és diákok a törvény adta lehetőségbe kapaszkodnak. „Itt már nem az egyetem szenátusa dönt, hanem az új oktatási törvény előírásai” – mondta.
Kérdésünkre, hogy a tagozat létrehozásával mennyire lehetne önállósítani a magyar nyelvű oktatást, Nagy Örs nem tudott válaszolni. Szerinte egyelőre senki nem tudja, hogy egy leendő magyar tagozat gazdaságilag mennyire lehet független. „Egy biztos: az egyetemet ezentúl is a rektor irányítja” – tette hozzá a professzor. A charta módosításáról elmondta: a törvény hat hónapos határidőt szab annak módosítására. Ugyanakkor az oktatási minisztérium vállalta a nem megfelelő chartát benyújtó egyetemek szankcionálását.
Kerekasztal – feltételekkel
A záródokumentum harminc aláírója – köztük az egyházak, a civil, illetve a vállalkozói szféra képviselői – szerint a magyar oktatás önállóságának megteremtése érdekében fontos, hogy további egyeztető fórumok megszervezésére kerüljön sor 2011 tavaszán mind Erdélyben, mind Magyarországon.
A dokumentum megfogalmazói ugyanakkor fontosnak és örvendetesnek tartják, hogy a készülő új, magyarországi tanügyi törvény gondoskodni kíván a határon túli magyar oktatás támogatásáról. „A Magyar Köztársaság a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen az önálló magyar nyelvű oktatás megvalósításának törekvéseit a hiányzó oktatók pótlásával, az utánpótlás képzésével, valamint egyes tudományos fokozatok megszerzésében nyújtott támogatással (rezidens- és doktori képzés) hathatósan tudja segíteni.
Ennek megvalósítása érdekében javasoljuk az együttműködési kerekasztal összehívását a négy magyarországi orvosi egyetem, a MOGYE vezetősége, oktatáspolitikusok és a támogató civil szervezetek részvételével” – olvasható a zárónyilatkozatban. Kérdésünkre, hogy ezt miként tartják megvalósíthatónak, mivel a MOGYE vezetősége nem vett részt a konferencián, és nem fogadja el tárgyalófélként a Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesületet, a szervezet ügyvezetője és a konferencia szervezője, Ádám Valérián kifejtette, hogy a kerekasztal-megbeszéléseken való részvétel elutasítása rendkívül rossz fényben tüntetné fel a vásárhelyi intézet vezetőségét.
„Ha nem jönnek el, azzal csak azt bizonyítják, hogy sokkal fontosabbnak tartják saját kis beosztásuk megőrzését, mint az erdélyi magyarság képviseletét” – szögezte le Ádám. A RMOGYKE ügyvezető igazgatója ez esetben aláírásgyűjtést helyezett kilátásba, amelynek segítségével a tiltakozással egyetértők az egyetem vezetőségének lemondását követelnék.
A két fél közötti állandó feszültségnek csak az egyik jele az, hogy az egyetem vezetői nem jelentek meg a konferencián. „Arra hivatkoztak, hogy későn kapták kézhez a meghívót. Ennek ellenére már másfél hónappal a konferencia előtt elkezdtek telefonálgatni a magyarországi résztvevőknek, arra kérve őket, hogy mondják le részvételüket” – panaszkodott Ádám Valérián.
Szerinte azonban sokatmondó, hogy még ilyen körülmények között is Marosvásárhelyre látogatott és előadást tartott Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, Palkovits Miklós, az MTA tagja és a Semmelweis Orvostudományi Egyetem tanára, Dux László, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkára, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezetője, Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem dékánja, Galuska László, a Debreceni Egyetem tanszékvezetője, Wittmann Tibor, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezetője és Ertl Tibor, a Pécsi Tudományegyetem helyettes dékánja. Jelen voltak, felszólaltak és a zárónyilatkozatot aláírták a hazai orvostudomány kiemelkedő személyiségei is, mint például Péter Mihály Heinrich, Péter H. Mária, Brassai Zoltán, Feszt György, Brassai Attila, Ajtay-Kincses Mária, Máthé János, Dudutz Gyöngyi, Puskás Attila, Nagy Előd, Csiszár Anna-Adrienn és mások.
Nagy Örs, a marosvásárhelyi egyetem helyettes rektora kifejtette, hogy jó ötletnek tartja a kerekasztal szervezését, mert minden beszélgetés hasznos lehet, ha eredménnyel zárul. A professzor szerint azonban ennek feltétele, hogy „olyan emberek üljenek tárgyalóasztalhoz, akik a jelenben élnek”. „Magyarán: olyan tárgyalópartnereket tudunk elfogadni, akik jól tudják, mi valósítható meg, és mi nem. Minden segítség jól jön, de annak megvannak a feltételei” – pontosított a MOGYE vezetője. Nagy Örs kifejtette: eddig csupán a budapesti Semmelweis-egyetem nyújtott hatékony támogatást a marosvásárhelyi felsőfokú intézménynek, a másik három anyaországi egyetem csak a nyilatkozatokig jutott el.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

2011. június 15.

Vizi a Bethlen-kollégium élén
Megtartotta alakuló ülését a Bethlen Gábor Alap nyílt pályázatainak döntéshozatalában szerepet betöltõ kilenctagú kollégium; a döntéseket elõkészítõ testület elnöki tisztét Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes felkérésére Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke vállalta - közölte tegnap a nemzetpolitikai államtitkárság az MTI-vel.
A tájékoztatásban nem szerepel, kiket nevezett ki a Bethlen Gábor Alapot vezetõ háromfõs bizottság a kollégium tagjaivá. Közlésükben csak ez áll: a testület tagjai a magyar közigazgatás határon túli magyar ügyekkel foglalkozó vezetõ tisztségviselõi, valamint neves külsõ szakértõk lettek.
Mint korábban beszámoltunk róla, a jogelõd Szülõföld Alaptól eltérõen a Bethlen Gábor Alaphoz benyújtott pályázatok elbírálásában nem kapnak szerepet a határon túli szervezetek képviselõi; mi több, a döntéseket elõkészítõ kilencfõs kollégium tagjai csak magyar állampolgárok lehetnek. Ezt korábban Ulicsák Szilárd, a határon túliak támogatását felügyelõ miniszteri biztos az �?MSZ-nek azzal magyarázta: nagyon bonyodalmas lett volna ha ebben a testületben a határon túli magyar szervezetek valamennyi támogatási területre delegálták volna képviselõjüket, mint ahogy az a Szülõföld Alap esetében történt. Hangsúlyozta azonban, hogy a kollégium tagjainak kinevezésekor fontos kritérium lesz az, hogy az adott támogatási területeken gyakorlattal és szakértelemmel rendelkezzenek.
Mint ismert, a pályázatok elbírálásában amúgy sem a kollégiumé lesz a végsõ szó. A Bethlen Gábor Alapról szóló törvény elõírásai szerint a testület döntés-elõkészítõ javaslata az alapkezelõt vezetõ bizottság jóváhagyásával válik érvényessé. Ez utóbbi testület tagjai: Semjén Zsolt, Gál András Levente, a közigazgatási tárca államtitkára és Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár.
Cs. P. T.
�?j Magyar Szó (Bukarest)

2011. augusztus 12.

Legyenek szavunkat értő gyógyító emberek!
Imaest az anyanyelven tanulás korlátlan szabadságáért
A Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesület (RMOGYKE) és a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) felhívására a Vártemplomban tartották meg az eredetileg Marosvásárhely főterére meghirdetett összejövetelt az anyanyelvünkön való tanulás korlátlan szabadságáért, a MOGYE önálló magyar tagozatának létrehozásáért. Nagyszámú csendőrt és rendőrt vezényeltek ki felügyelni a Vártemplom körüli terekre, miközben az imaesten elhangzott: szükség van arra, hogy fiataljaink magyar nyelven tanulhassák a gyógyítást, hogy értsék szavunkat.
Mivel Marosvásárhely polgármesteri hivatala nem engedélyezte a város főterére tervezett tiltakozó körmenetet, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) önálló magyar tagozatának létrehozását támogatók, az egyetem szenátusa által elkövetett jogsértés ellen tiltakozók tegnap este a Vártemplomban gyűltek össze, majd imaesten vettek részt, amelyen a történelmi egyházak képviselői mellett a civil szervezetek vezetői, magánszemélyek is szót emeltek a teljes körű magyar nyelvű állami oktatás mellett. Közel félezren – köztük a helyi önkormányzat képviselői, politikai pártok, civil szervezetek vezetői – imádkoztak méltósággal az anyanyelvű oktatásért, és arra hívták fel a figyelmet, hogy a MOGYE szenátusa törvénysértést követett el akkor, amikor leszavazta az önálló magyar tagozat létrehozását, a magyar nyelven történő gyakorlati oktatás megvalósítását. Törvényes magyar főtanszékeket akarunk!, Teljes anyanyelvi oktatást a MOGYE magyar tagozatán!, Egyenlőséget a MOGYE-n! – csupán néhány azok közül a feliratok közül, amelyek a magyar közösség tiltakozását fejezték ki az új tanügyi törvényt sajátosan értelmező egyetemi szenátusi tagok döntése miatt Marosvásárhelyen, abban a városban, ahol mint Ötvös József, a Marosi Református Egyházmegye esperese hangsúlyozta, "fél évszázadon át ebben a városban anyanyelven készültek a leendő orvosok, akik a sóhajtásainkat is megértik". Legyenek tehát gyógyító emberek, akik értik a szavunkat és magyar nyelven tanulhassák a gyógyítást – mondta. Ádám Valerián, a RMOGYKE vezetője arra biztatta az egybegyűlteket, ne féljenek hinni, hogy a MOGYE a magyaroké, az a MOGYE, ahol a magyar oktatók segítették pályafutásukban a román hallgatókat. Az imaest keretében élő beszélgetést folytattak a budapesti Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzat elnökével, Szécsényi-Nagy Balázzsal, majd rövid filmet vetítettek a MOGYE szenátusi döntésének előzményeiről, a szavazás körülményeiről, meghallgava Dux Lászlónak, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkárának, az egyetem neves magyar oktatóinak, rektorának, rektorhelyettesének, a Sapientia volt rektorának, Hollanda Dénesnek, Vizi E. Szilveszternek, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökének, Fodor Imre, Marosvásárhely volt polgármesterének, dr. Vass Levente miniszteri tanácsosnak, Markó Béla volt RMDSZ-elnöknek és oktatásért felelős miniszterelnök-helyettesnek a véleményét.
A rendezvényen lapzárta után elhangzottakra holnapi lapszámunkban visszatérünk.
Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely)

2011. október 5.

Négy új kötet a magyar történelemről angol nyelven
(MTI) A magyar és kelet-európai történelem problémáit bemutató négy új angol nyelvű kötet jelent meg a világ legnagyobb szakmai kiadója, az Atlantic Research and Publications gondozásában.
A köteteket kedden mutatták be a Magyar Tudományos Akadémián.
Romsics Ignác történész, akadémikus, a könyvsorozat főszerkesztője az előzményeket ismertetve elmondta, hogy az Atlantic Studies on Society in Change című sorozatot Király Béla, az 1956-os nemzetőrség Egyesült Államokban letelepedett parancsnoka indította 1977-ben azzal a céllal, hogy a magyar és a kelet-európai történelem különböző problémáiról szakszerű, angol nyelvű, és lehetőleg magyar történészek által írt tájékoztatásban részesüljön a világ szakmai közvéleménye. Ennek érdekében megszervezte, hogy a sorozat köteteit a Columbia University Press könyveivel együtt forgalmazzák, s így a világ minden nagy könyvtárába eljussanak.
A rendszerváltásig több mint 50 kötete jelent meg a sorozatnak. 1990-ben Király Béla hazatelepült Magyarországra, és innen folytatta a sorozat kiadását, továbbra is a Columbiával együttműködve. Napjainkig több mint 140 kötet látott napvilágot. Mivel élete utolsó éveiben gyakrabban betegeskedett, 2008 elején Király Béla és az igazgatótanács akkori elnöke, Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke Romsics Ignácot kérte fel a sorozat főszerkesztői teendőinek ellátására. 2009 elején, Vizi E. Szilveszter lemondása után Király Béla javaslatára a sorozat gazdasági hátterét biztosító alapítvány (Atlantic Research and Publications, Inc.) igazgatótanácsának elnökévé is Romsics Ignácot választották meg. A sorozat utolsó köteteinek a kiadását így már Romsics Ignác irányította, és az ő főszerkesztősége alatt jelent meg az utóbbi négy testes könyv is.
"A négy munka közül kettő Erdély történetével, illetve a román-magyar kapcsolatokkal foglalkozik. A Kovács Kiss Gyöngy által szerkesztett tanulmánykötet az önálló erdélyi fejedelemség korába, vagyis a 16-17. századba kalauzolja az olvasót. A szerzők túlnyomó többsége olyan erdélyi magyar történész, aki nem az esemény-, hanem a modern értelemben felfogott művelődéstörténettel foglalkozik. Így aztán a fejedelmi udvarok ruházkodási és étkezési szokásairól éppúgy olvashatnak az érdeklődők, mint a példásnak tekinthető vallásbékéről, a boszorkányperekről vagy éppen a kolozsvári polgárok mindennapjairól.
L. Balogh Béni, a másik kötet szerzője a román-magyar viszony 1940 és 1944 közötti alakulását vette górcső alá, beleértve a második bécsi döntést is. Mivel a magyar közgyűjtemények releváns dokumentumai mellett az újonnan megnyitott bukaresti levéltárak anyagait is feltárta, munkája több szempontból reveláció. "Meggyőzően és román források alapján bizonyította például, hogy a német-olasz döntőbíráskodást valójában Románia kérte" – magyarázta Romsics Ignác.
Ismertetése szerint a Szarka László által szerkesztett harmadik kötet a szlovák-magyar interetnikus kapcsolatok történetét mutatja be az 1600-as évektől lényegében napjainkig. Szerzői zömmel szlovákiai magyar történészek.
"A negyedik, amelyet valószínűleg a legtöbben vesznek kézbe, egy enciklopédia a határon kívüli magyar kisebbségi csoportok 1920 utáni történetéről. A demográfiai trendek alakulásáról, társadalmi tagozódásukról, iskoláikról és irodalmukról, fontosabb vezetőikről és mindarról, ami egy alapos kézikönyvtől elvárható. A sokszerzős munkát az MTA Kisebbségkutató Intézetének három munkatársa: Bárdi Nándor, Fedinec Csilla és Szarka László szerkesztette. Az ilyen típusú tudományos munkák közvetlen politikai haszonnal természetesen nem járnak. Hosszú távon azonban jelentősen alakíthatják a rólunk kialakult külföldi képet. A sorozat folytatása ezért kultúrdiplomáciai szempontból is több mint kívánatos" – összegezte Romsics Ignác akadémikus.
Népújság (Marosvásárhely)

2011. november 17.

Diaszpóra Tanács - Semjén: év végére megközelítheti a 200 ezret az állampolgársági kérelmek száma
Év végére megközelítheti a 200 ezret az állampolgársági kérelmek száma, és várhatóan a százezredik eskütétel is megtörténik - mondta Semjén Zsolt a Magyar Diaszpóra Tanács csütörtöki alakuló ülésén, a Parlamentben.
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes hozzátette: a kérelmek majdnem feléhez névváltoztatási kérelem is kapcsolódik.
Semjén Zsolt újólag megerősítette, nincs "A" és "B" kategóriájú állampolgár, s a még idén benyújtandó és elfogadandó választójogi törvényben lehetővé teszik, hogy a világon bárhol élő magyarnak szavazati joga legyen. Megjegyezte, ő azt szeretné, ha a határon túli magyaroknak lehetővé tennék a levélben történő voksolást.
Hangsúlyozta: a magyar állampolgárság egyúttal uniós állampolgárságot is jelent, minden korlátozás nélkül.
A kormányfő kereszténydemokrata helyettese a most létrejött diaszpóra tanácsról kiemelte: eddig a nyugati magyarság szempontjai háttérbe szorultak, elsikkadtak, ezért is fontos, hogy külön megjelenhessenek, és az őket foglalkoztató kérdések ne legyenek alárendelve a Kárpát-medencei magyarság más típusú kihívásainak.
Semjén Zsolt úgy fogalmazott: egységes nemzetben gondolkodnak, amely nemcsak az anyaországi, vagy a Kárpát-medencei magyarságot, hanem az egyetemes magyarságot, a világ bármely pontján élő magyarokat jelenti. A magyar államnak az értelme és célja, hogy a magyar nemzet megmaradjon, és a magyar emberek életminősége megmaradjon - fogalmazott.
Hozzátette: a diaszpórában élő magyarsággal való kapcsolattartás három pilléren nyugszik. Egyfelől a Friends of Hungary nevű kezdeményezésen, másfelől a Magyar Diaszpóra Tanácson és a nemzeti regiszteren, amely lehetővé teszi, hogy minden magyart elérjenek, éljenek bárhol a világon.
Kiemelte: igaz, hogy nyelvében él a nemzet, de az emigráció harmadik, negyedik, és sokadik generációjától már nehezen várható el, hogy az anyaországiakhoz hasonló szinten beszéljenek magyarul. Ugyanakkor őket sem akarják elveszíteni a magyar nemzetből - hangsúlyozta, hozzátéve: ezért is érhető el két nyelven, magyarul és angolul a nemzeti regiszter.
Semjén Zsolt rámutatott: a regiszter megerősítheti identitásában azokat a magyarokat is, akik több száz, vagy ezer kilométerre élnek a legközelebbi magyar szervezettől, illetve miután a magyar nemzet világnemzet lett, ki kell használni ezt, hogy "nyomásgyakorlásra képes világmagyarságot építsünk fel". Az a cél, hogy a világ magyarságának összes szervezete rajta legyen a regiszteren, de nem csak azt szeretnék, ha a magyar állammal tartanának kapcsolatot, hanem, hogy egymással is kontaktust létesítsenek - jelezte.
A miniszterelnök-helyettes szólt a szerb restitúciós törvényről is, és leszögezte: a kollektív jogfosztást semmilyen formában nem tudjuk elfogadni, ez egy olyan ügy, amely felülír minden mást. Ha azt nem változtatják meg, és a magyarokat kollektív jogfosztással kirekesztik a kárpótlás és a vagyon-visszaszármaztatás lehetőségéből, akkor Magyarország kénytelen lesz vétót emelni a Szerbia tagjelölti státuszáról való szavazáson. Semjén Zsolt hozzátette: a tárgyalások során az látszik körvonalazódni, hogy a szabályozást meg fogják változtatni, s ha ez megtörténik, "lelkesen és boldogan meg fogjuk szavazni" Szerbia uniós csatlakozását.
Egy másik fundamentális tételként említette a Kárpát-medencében az autonómia "soha fel nem adását". A miniszterelnök-helyettes azt mondta, hogy a szórványmagyarság esetében a kulturális autonómiáért harcolnak, míg a "tömbmagyarság" esetében a területi autonómiáért.
Világossá kell tenni, hogy a magyar megmaradás akkor lehetséges - például a Székelyföldön - ha területi autonómia van - szögezte le Semjén Zsolt, hozzátéve: minden párbeszédre készek, de "az autonómiához való ragaszkodásunkat soha nem adjuk fel", és minden politikai cselekedet ebbe az irányba mutat.
Ha más népeknek lehet területi autonómiája az unióban, akkor a magyarságnak is lehet, mert a magyar sem másodrendű nemzet - jelentette ki a kormányfő helyettese, akinek a szavait taps fogadta.
Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, a Bethlen Gábor Alap kuratóriumi elnöke jelezte: újdonság, hogy az alaphoz a diaszpórában élők is pályázhatnak. Mint kiemelte: támogatni kívánják a szétszóródott magyarság kezdeményezéseit is.
Beszámolt arról is, hogy a Friends of Hungary elnevezésű alapítványt a közelmúltban jegyezte be a bíróság. Az alapítvány - amelynek tagjai között van Oláh György Nobel-díjas tudós, Marton Éva operaénekes - célja, hogy megjelenítse, a magyarság milyen sokat adott a világörökségnek. Megjegyezte: tevékenységükkel a kormányt is szeretnék segíteni.
MTI

2011. december 16.

A magyar kormánnyal büntet a BKB
"Feljelentette” a BKB a magyar kormánynál MOGYE bojkottot bojkottáló oktatókat: az érdekvédelmi szervezet szerint elzárhatóak az akadémiai és kormányzati csapok.
A Bolyai Kezdeményező Bizottság úgy szólal fel az oktatók nevében, hogy nincs intézményesített kapcsolata az egyetemen oktatókkal.
Ultimátumot adott az önálló magyar felsőoktatásért lobbizó Bolyai Kezdeményező Bizottság azoknak a marosvásárhelyi oktatóknak, akik megszegték az egyetemvezetés ellen indított bojkottot. A tanárok azután kezdtek tiltakozni, hogy sikertelenül kérvényezték a magyar intézetek létrehozását.
Az új oktatási törvény szerint ugyanis a multikulturális felsőoktatási intézményekben – ilyen a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem, a marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem és az ugyanitt működő orvosi és gyógyszerészeti egyetem (MOGYE) – lehetőség nyílik úgynevezett magyar intézetek vagy főtanszékek alakítására.
Ez azért fontos az oktatók szerint, mert így biztosítható, hogy az egyetemvezetésben arányosan képviseltessék magukat a magyar oktatók, így biztosítható az utánpótlás képzés, és jobban érvényesül az egyetemi autonómia.
A MOGYE-n azonban annak ellenére kudarcba fulladt a magyarok által kért átalakítás, hogy a kérdésben többször megszólalt a tanügyminisztérium, és szankciókat helyezett kilátásba, ha
az egyetemvezetés szabotálja az intézetek létrejöttét.
A szenátus annak ellenére tartott belső választásokat, hogy azon a magyar oktatók zöme nem vett részt. A döntéssel kapcsolatban közleményt adott ki a BKB, a nyilatkozat szerint az oktatók a szervezet javaslatait figyelembe véve bojkottálták a szenátus döntését.
„Akadt három magyar oktató – ráadásul mindhárman aláírták a bojkottal kapcsolatos állásfoglalást –, akik alájátszottak a szélsőségesen magyarellenes erőknek, és árulásuk jutalmául egy-egy jelentéktelen tisztséget is kaptak (név szerint: Gabos Grecu Iosif, Incze Alexandru és Fülöp Emőke).
A Bolyai Kezdeményező Bizottság felhívja a figyelmet arra, hogy ezen lépésükkel – a magyar nyelv ismerete ellenére is – kikerültek a magyar oktatói közösségből, így gyakorlatilag nem számíthatnak magyar állami, akadémiai és civil szervezetek jövőbeni támogatására.
A történelem tanulsága szerint az ilyen viselkedés hosszabb távon még anyagilag sem biztos hogy megéri ...” – áll a BKB-nak a manna.ro-hoz eljuttatott közleményében.
Mi nem éri meg kinek?
A manna.ro megkereste a szervezet kapcsolattartóját, hogy pontosítsa, mi áll a magyar állami, akadémiai és civil szervezetek támogatására vonatkozó kijelentések mögött.
Kovács Lehel kérdésünkre azt válaszolta, hogy a BKB jó kapcsolatot ápol a MOGYE oktatóival, több előadást is szerveztek, amelynek meghívottja volt például Vizi E. Szilveszter, az MTA volt elnöke, valamint Tőkés László EP-alelnök, de a frissen kiadott nyilatkozat hátteréről nem tud érdemben nyilatkozni.
Brassai Attila, a BKB elnöke, az egyetem professzora kérdésünkre elismerte, hogy nincs intézményes kapcsolat a BKB és a MOGYE oktatói között. Arra a kérdésre, hogy milyen állami támogatásokat vonhatnak meg az érintett oktatóktól, melyek azok a civil- és akadémiai szervezetek, amelyek a BKB által megnevezett oktatókat hátrányos helyzetbe hozhatják, a professzor úgy fogalmazott: „megvannak a magyarországi kormánnyal és orvostársadalommal a kapcsolataink, és a nemzeti kormány tudni fogja, mit kell ilyen helyzetben lépni”.
Ábrám Zoltán, a MOGYE oktatója szintén úgy nyilatkozott, hogy a BKB és a magyar oktatók nem állnak intézményes kapcsolatban egymással. „Nem kell összemosni a BKB-t a MOGYE oktatóival. Ez egy erkölcsi kérdés, hogy ki hogy foglal állást” – reagált a fent idézett nyilatkozatra az oktató.
Gábos Grecu József, a BKB által tiltólistára helyezett pszichiáter a Krónikának azt mondta: olyan emberek kérdőjelezik meg alapvető emberi jogait, akik nem is tudnak becsületesen magyarul.
Manna.ro

2012. március 15.

Több erdélyi művész és tudós részesült magyar állami kitüntetésben
Bogdán Zsolt és Selmeczi György a Magyarország Érdemes Művésze díjat vette át tegnap, Kézdi Imola pedig a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét kapja meg ma, de rajtuk kívül több erdélyi művész és tudós részesül elismerésben a nemzeti ünnep alkalmából.
Két kolozsvári művész is átvehette tegnap a Magyarország Érdemes Művésze díjat a nemzeti ünnep alkalmából. Bogdán Zsolt színművész és Selmeczi György Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, karmester, a Kolozsvári Magyar Opera művészeti vezetője a budapesti Iparművészeti Múzeum dísztermében Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-minisztertől, Halász János parlamenti államtitkártól és Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkártól vette át az elismerést a többi díjazottal együtt.
„Márai Sándor szerint az élet tartalmát a nagy feszültség, az alkotás pillanatai jelentik, nem pedig a létezés kalendáriumi időszaka” – fogalmazott a nemzetierőforrás-miniszter a díjátadón.
A nemzeti ünnep alkalmából a Kolozsvári Állami Magyar Színház másik színművésze, Kézdi Imola is magyar állami kitüntetésben részesül, ő a ma esti néptánctalálkozó gálaműsora után veheti át a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét Szilágyi Mátyástól, Magyarország kolozsvári főkonzuljától a Kolozsvári Magyar Operában. Bogdán Zsolt egyébként 2002-ben a Jászai Mari-díjat, 2008-ban a Magyar Köztársaság Érdemrendjének lovagkeresztjét vette át, míg Kézdi Imola 2010-ben kapta meg a Jászai Mari-díjat.
Tegnap egyébként többek között a Magyarország Kiváló Művésze díjat és a Magyarország Babérkoszorúja díjat is kiosztották az Iparművészeti Múzeumban, a Parlamentben pedig Schmitt Pál köztársasági elnök Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök társaságában kiosztotta a magyar művészeti és tudományos élet legrangosabb kitüntetésének számító Kossuth- és Széchenyi-díjakat is az idei kitüntetetteknek.
Az államfő emlékeztetett: az UNESCO döntése értelmében 2012-es esztendőt a száz éve született Szentágothai János életművének szenteljük. „Az ő eredményessége és gazdag személyisége mindenestül azt üzeni nekünk, hogy csak a jelenben érdemes keresni a nagyság titkát” – méltatta a neves tudós alakját Schmitt.
A Kossuth Nagydíjat Csoóri Sándor Kossuth-díjas költő, író kapta meg, váratlan balesete miatt azonban az elismerést csak később tudja átvenni. A Széchenyi Nagydíjat Vizi E. Szilveszter Széchenyi-díjas orvos, agykutató, az MTA rendes tagja vette át az államfőtől. Kossuth-díjban 17 művész, köztük színészek, építészek, zenészek, filmrendezők részesültek. A könnyűzene területén például Demjén Ferenc és Kovács Ákos kapta meg a kitüntetést. Széchenyi-díjban pedig 17 tudós részesült.
További erdélyi kitüntetettek
Az erdélyi művészek közül Kardos M. Róbert nagyváradi színművész Jászai Mari-díjban, Böszörményi Zoltán író, költő, Iancu Laura költő és Kenéz Ferenc költő József Attila-díjban, Soó Zöld Margit festőművész pedig Munkácsy Mihály-díjban részesül. Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja a Kolozsvári Magyar Operában ma este Kézdi Imola színművész mellett Dávid Lajosnak, Gaal György Elemérnek, és Mózes Attila írónak adja át a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, Asztalos Lajosnak és Bú József Olivérnek a Magyar Ezüst Érdemkeresztet, Pataky Józsefnek és Tolna Éva Gizellának pedig a Magyar Arany Érdemkeresztet. Csíkszeredában Bíró Béla a Magyar Arany Érdemkeresztet, Nagy László a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, míg Pál Ibolya Mária a Magyar Ezüst Érdemkeresztet veheti át, Pap Géza pedig Budapesten kapja meg a Magyar Érdemrend középkeresztjét.
Krónika (Kolozsvár)

2012. október 1.

Tanévnyitó a Csiky-kerti egyetemen
185 diák kezdte el az új tanévet a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozatán. A Csiky-kerti egyetemen idegenforgalom-földrajz alapképzés, valamint az ökoturizmus és fenntartható fejlesztés mesterképzés zajlik.
Az idei gyenge érettségi eredmények ellenére volt elegendő jelentkező a gyergyószentmiklósi egyetemen, így mind a magyar nyelvű, mind pedig a román tagozaton beteltek az állami támogatású helyek a 2012/13-as tanévben is – mondta Dombay István egyetemi docens, az intézmény igazgatója a tanévnyitón. Ez azt jelzi, hogy a turizmusban ma is sokan látnak jövőt, érdemesnek tartják, hogy ezt a pályát válasszák. Ha jobb eredmények születtek volna az érettségin, biztosan több lett volna a jelentkező is az egyetemre – vonta le a következtetést.
A turizmusnak a válság sem árt
Hogy mennyire van jövője a turizmusnak, mind Székelyföldön, mind világszerte, azt Horváth Alpár egyetemi adjunktus érzékeltette – elmondva, hogy a gazdasági válság alig éreztette hatását a vendéglátásban, turizmusban, sőt, egyes helyeken növekedés is mutatkozott az ágazatban. Horváth hozzátette, szükség van jól képzett szakemberekre a turizmusban, hogy megfelelő módon lehessen idevonzani a vendégeket. Ennek előnyeit nem csupán a vendéglők, szállodák tapasztalhatják, hanem ennél jóval tágabb réteg, az építkezésben érdekeltektől a gazdákig, akik a vendégek által elfogyasztott ételek alapanyagait megtermelik. A turizmus fejlődik, munkahelyet tud biztosítani a jól képzett szakembereknek, így a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozatán diplomát szerzőknek is.
Itthon kell a boldogulást keresni
Az egyetemi oktatók kifejtették, az itt szerzett és Európai Uniós szinten elismert oklevéllel jó eséllyel helyezkedhetnek el szülőföldjükön a diákok, nincsenek rákényszerülve arra, hogy elvándoroljanak. Ezzel csengett egybe Mezei János polgármester beszéde is, aki kifejtette, azon dolgoznak, hogy Gyergyószentmiklós húzó gazdasági ágazata a turizmus legyen, amihez szükség van a szakemberekre. Mezei idézte Vizi E. Szilveszter gondolatát, miszerint minden termék értékének nyolcvan százaléka a szellemi tőke. A diákok számára az egyetemi évek jelentik azt a lehetőséget, hogy minél több ilyen szellemi tőkét gyűjtsenek, amit a későbbiekben kamatoztathatnak. Az új tanévben idegenforgalom-földrajz szakon 30 magyar és 12 román tagozatos, valamint az ökoturizmus és fenntartható fejlesztés mesterképzés szakon 27 mesteris „gólya”, vagyis elsőéves kezdte el a Csiky-kertben.
Gergely Imre
Székelyhon.ro

2013. március 5.

Átadták a Báthory-díjakat
Átadták a romániai állami finanszírozású magyar felsőoktatás érdekében kifejtett tevékenységért járó Báthory-díjakat Marosvásárhelyen. A kitüntetést, amelyet a Bolyai Kezdeményező Bizottság javaslatára az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács oktatási szakbizottsága adományoz, tizenhárman kapták meg szombaton.
A díjjal ezúttal Angi István, a Partiumi Keresztény Egyetem professzora, Bodó Barna, a Bolyai Kezdeményező Bizottság első elnöke, Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora, a Genfi Magyar Egyesület és Hollanda Dénes, a Sapientia nyugalmazott professzorának munkáját jutalmazták.
Megkapta a díjat Jeremiás László vállalkozó, Kincses-Ajtay Mária, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) nyugalmazott professzora, Kincses Előd ügyvéd, Luka László orvos, 1956-os szabadságharcos, Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem orvosi karának dékánja, Páll Lajos festőművész (posztumusz), a MOGYE magyar akadémiai közössége és Tamás Péter vállalkozó is.
A Báthory-díjat évente legfeljebb tizenhat személynek, illetve szervezetnek ítélik oda. A 2005 óta adományozott elismerésben olyan neves személyiségek is részesültek, mint George E. Pataki, New York állam volt kormányzója, Vizi E. Szilveszter, a MTA volt elnöke, Tom Lantos néhai amerikai kongresszusi képviselő, Szőcs Géza költő, volt kulturális államtitkár.
Szabadság (Kolozsvár),

2013. június 10.

Magyar Művészetért Díj Ütő Gusztávnak
Átadták Budapesten a Magyar Művészetért Díjakat, Ütő Gusztáv sepsiszentgyörgyi képzőművész mellett Lendvay József hegedűművész, Nagy Ervin színművész, Schilling Árpád rendező, Szórádi Zsigmond szobrászművész vehette át a rangos kitüntetést.
A Magyar Művészetért Posztumusz Díjat Jakobovits Miklós festőművésznek, a Petőfi Sándor-díjat a délvidéki Petőfi Sándor Kultúregyesületnek ítélte a kuratórium. Árpád fejedelem-díjat kapott Vizi E. Szilveszter a magyar tudományos életben elért világhírű eredményeiért. Ex Libris Díjban részesült a délvidéki Bogdán József pap költő, Dinnyés József előadóművész, az Eszéki Magyar Tanszék, a brünni Kazinczy Ferenc Diák Kör, a Krónikás Zenede, a Muzsikás együttes, a kárpátaljai Nagy Béla református főgondnok, a Prágai Tükör, Salamon Beja zeneművész, Sidi Péter sportlövő-világbajnok, a nagyváradi Szigligeti Színház és Meleg Vilmos színművész, Tar Károly író és Tokaj városa. (-kas)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. március 6.

Gulyás: óriási előrelépés, hogy négy év alatt közel 600 ezren élnek a kedvezményes honosítással - A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint óriási előrelépés, hogy négy év alatt várhatóan közel 600 ezren élnek a kedvezményes honosítás lehetőségével.
Erről Gulyás Gergely a Nemzetstratégiai Intézet konferenciáján beszélt, csütörtökön a fővárosban. A fideszes országgyűlési képviselő rámutatott: 2004. december 5-e mélypontja után a sebek begyógyulása és egy nyugodtabb, több konszenzussal járó időszak következett el. A kettős állampolgárságról szóló népszavazás eredménye ugyanakkor következmény volt, és az okok jóval messzebbre vezethetők vissza - fejtette ki.
A nagyobbik kormánypárt frakcióvezető-helyettese a történelmi előzményeket felidézve kiemelte: a térségben a magyar kommunizmus volt az egyetlen, ami internacionalista volt. A kommunista tábor mesterséges államalakulatai - mint például az NDK és Csehszlovákia - arra törekedtek, hogy legyen saját nemzetképük, de nálunk a magyar nemzet, vagy az elcsatolt területeken élők sorsával kapcsolatos kérdésekről még beszélni sem lehetett.
Nemzetpolitika nem létezett, és a rendszerváltás után sem jött létre konszenzus e téren - összegezte. Hozzátette: ezért juthattunk el a kettős állampolgárságról szóló népszavazás eredményéig. Ez ugyanakkor a nemzetet szembesítette a saját magához való viszonyával, és 2010 után még azok a politikai erők is kénytelenek voltak szembesülni ennek a döntésnek az irtózatos felelősségével, akik annak idején a nemre buzdítottak, s a nemzeti, és egyedül helyes állásponttal szemben határozták meg politikai álláspontjukat.
Gulyás Gergely a jelenlegi kormány intézkedéseiről szólva idézte az új alaptörvényt, amely többek között rögzíti: Magyarország felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, támogatja a magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseket. Emlékeztetett, hogy lehetővé vált a határon túli magyarok számára az állampolgárság megszerzése. Az, hogy közel 600 ezren élnek négy év alatt ezzel a lehetőséggel, óriási előrelépés - állapította meg, hozzátéve: helyes lépés volt a választójog kiterjesztése is. Jelen formájában elsősorban szimbolikus a külhoni magyarok részvétele a voksoláson. A szabályozás azt mutatja, hogy egységes a magyar nemzet, de ez döntő csak egy nagyon kiegyensúlyozott választási eredménynél lehetne - rögzítette.
A frakcióvezető-helyettes nagyon fontosnak nevezte még a trianoni emléktörvényt, amely először közelít abból az irányból a trianoni tragédiához, hogy hogyan lehet a történteket a magunk javára fordítani.
Kiemelte: reméli, hogy a mostani négy évre úgy fognak majd emlékezni, amikor olyan alkotmányos alapokat sikerült meghatározni, amelyeket a következő kormányok - függetlenül attól, hogy jobb-, vagy baloldaliak - irányadónak tekintenek.
Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke köszöntőjében az átfogó nemzetstratégia fontosságát hangsúlyozta. Fontos, hogy tudományosan is megértessék a közvéleménnyel, ők nem kisebbség, hanem nemzeti közösség. Olyan nemzeti közösség, amely élni akar - fogalmazott az elnök.
Szász Jenő felhívta a figyelmet a környező államokban élő magyarság egyre nagyobb mértékű népességfogyására, és jelezte: az intézet Kárpát Haza programjának a célja, hogy erős, élni akaró nemzeti közösségeket teremtsenek.
Vizi E. Szilveszter, az MTA volt elnöke arról beszélt, hogy a magyar kultúra az ami összetartja ezt a világnemzetet. 15 millió magyar, vagy magyar kultúrán nevelkedett ember él a világban - fogalmazott.
Uniós keretek között gondolkodni kell azon, hogy a kisebbségi sorban élő magyarokat a környező államokban milyen jogok illeti meg - rögzítette az MTA volt elnöke, hozzátéve: nem elég kulturális autonómiáról beszélni, hanem a területiről is szót kell ejteni. A 21. században a személyes jogok mellett a kulturális és területi autonómia szolgálja a stabil és biztonságos Európa megteremtését - mutatott rá.
(MTI)

2014. március 7.

Harc a „kisebbség" szó ellen – Nemzetstratégiai konferencia Budapesten
A szárnyait bontogató Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI), azon belül is a Nemzetstratégiai Akadémia A kisebbségi szemlélet meghaladása felé címmel rendezett konferenciát március 6-án, a budapesti Terézvárosban.
A téma ismert szakértőit, közéleti megjelenítőit felvonultató rendezvényen többek közt Szász Jenő, Duray Miklós, Vizi E. Szilveszter és más szaktekintélyek mellett Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő, a FIDESZ-KDNP frakciójának helyettes vezetője, a Polgári Magyarországért Alapítvány főigazgatója volt jelen.
Az előadások mindegyikét áthatotta a jó szándék, s a külhoni magyarság jogérvényesítéséért, megmaradásáért folyó harc megújításának, reményteljesebbé tételének a vágya. Minden megszólaló fontosnak tartotta a „kisebbség" szónak és fogalomnak a közbeszédből való kiiktatását – a hozzájuk kapcsolódó negatív gondolattársítások (kisebbségi érzés, kisebbrendűség) miatt. Szász Jenő, az NSKI elnöke szerint a „kisebbség" fogalom eleve defenzív álláspontot feltételez, ezért feladatnak nevezte, hogy a „nemzeti közösség" szó használatának fontosságát megértessük a külvilággal. Vizi E. Szilveszter, az esemény fővédnöke, az MTA volt elnöke a kultúrnemzet fogalmának előtérbe helyezése mellett érvelt, s Márait idézte, aki szerint a nyelv az igazi haza, esetünkben a csaknem 15 millió magyar hazája.
Gulyás Gergely 2004. december 5-ike szégyenének meghaladását, a könnyített honosítás törvénybe foglalását, a választójog kiterjesztését emelte ki, mint a kormányzat olyan lépéseit, amelyek a külhoniakat kivezeti elzártságukból. Úgy vélte, hogy a magyarországi nemzetiségek jogállását szabályozó törvény, amely államalkotó tényezőnek ismeri el a hazai kisebbségeket, példát mutat arra vonatkozóan, hogy Budapest mit vár el a szomszédos országoktól ezen a téren. Kollektív tudatalattinknak mintegy a „korrekciója" révén a történelmi Magyarország bennünk él, hangsúlyozta, Kövér László házelnököt idézve.
Duray Miklós a kisebbség fogalmának változásairól, matematikai és társadalmi értelmezéséről értekezett. Szerinte lényegében Trianon által, a Versailles-i békerendszer „kisebbségvédelmi" szerződései által vált a nemzeti kisebbség kifejezőjévé, s vált a marginalitás, a kiszolgáltatottság szinonimájává. A nemzetállamokat az abszolutizmus modern megnyilvánulásaként, annak örököseként írta le, rámutatva, hogy a mai körülmények között a kisebbségi jog elsősorban egyéni jogérvényesítésként jelenik meg, kollektivitásról az állam részéről lényegében csak a jogfosztás esetében volt szó Csehszlovákiában és Szlovákiában is. A mai felfogás szerint nem származás kérdése a nemzeti hovatartozás, hanem mindenki maga dönti el, hogy minek vallja magát – emelte ki. Érzékeltette, hogy a kisebbség szóba bele van kódolva az asszimiláció. Ezen kívül nehezményezte: az EU-t egyáltalán nem zavarja, hogy a szlovák jogi szóhasználat visszatért a „nemzetiségi kisebbség" terminushoz, amely puszta léte által tagadja az egy nemzethez tartozást. Andrássy György, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanár (PTE, ÁJK) a nyelvi jogoknak, a szabad nyelvválasztás jogának emberi jogként történő elismertetését és kikényszeríthetőségét lehetséges kiútként prezentálta. Bírálta a magyar Külügyminisztériumot, amiért nem él a jog által kínált minden lehetőséggel nemzetközi testületeknek a magyar nemzetpolitika számára hátrányos döntései kapcsán. Példaként felhozta, hogy a Velencei Bizottságnak a 2009-es szlovák nyelvtörvény módosításával kapcsolatos állásfoglalását, amelyben nem emelt lényegi kifogást a jogszabály ellen, számos idevágó nemzetközi jogszabályra nem hivatkozott, csupán olyanokra, amelyek a szlovák szempontból kedvező véleményt megalapozhatták. A nagy jogi szaktudásra és a kitörési pont elszánt keresésére valló fejtegetés közben sem szabadulhatott a figyelmes hallgató attól a gondolattól, hogy steril, könyvízű vidékeken járunk. A nemzetközi jog ugyanis idevágó ajánlásokban, irányelvekben, állásfoglalásokban és a la carte alkalmazható chartákban megnyilvánuló, gyakran módosuló szabályai olyan szövevényt alkotnak, amelyben a magyarság ellen hangolt nemzetközi fórumok, tapasztalataink szerint, mindig megtalálják a szlovák államnak kedvező megfogalmazást. A felvidéki ember ilyen eszmefuttatás hallatán sem szabadulhat a gondolattól: így lenne ez akkor is, ha a nyelvválasztás jogát emberi jogként definiálnák.
A délelőtt záró eseményeként Kiss Antal, az NSKI főosztályvezető-helyettese, s az intézmény brüsszeli képviselője rántotta ki a hallgatóságot a jogászias fészekmelegből a való élet friss levegőjére derűs beszédével, amelyben többek közt rámutatott: munkatársaival büntetést fizettet, valahányszor csak kiejtik a „kisebbség" szót. A személyenként és esetenként akár 10 ezer forintos összeget szerinte Böjte atya dévai gyámoltjainak kellene adni. Derűsen, de szavait halálosan komolyan vétetve három feladatot szabott a hallgatóságnak: 1) „kisebbség" szó kiiktatása, 2) névjegykártyánkon mindig a vezetéknév legyen elől 3) a szellemi világörökség részeként helyeztessük a magyart a védendő nyelvek listájára, nem baj, ha a szlovák és a román társaságában. A diskurzus jórészt megmaradt a fogalmak világában, s elméleti tanácskozásként is csak biztató kezdetnek minősíthető. A felvidéki és általában a külhoni magyar szemszögéből nézve ugyanis a jogérvényesítésnek nagymértékben jogon kívüli, szemléletbeli akadályai vannak, s meglehet, hogy a terminológiai jellegű eszmefuttatások közben több tucat vegyes házasság köttetett Somorja és Nagykapos között. A beszédek nyomán markánsan kirajzolódott: a helyzet hatékony magyar (kül)politikai érdekérvényesítés után kiált, a jog és a terminológia csak szerény szolgálóleány lehet.
Felvidék.ma,

2015. április 9.

Próféta a saját hazájában
Március végén tudóstársak, tanítványok, barátok és népes családja köszöntötte a 80. évét betöltő dr. Brassai Zoltán nyugalmazott belgyógyász professzort, aki életével, pályafutásával azt példázza, hogy akadémikusként, egyetemi tanárként, ismert orvosprofesszorként, szakíróként miképpen lehet karriert építeni és beteljesíteni úgy, hogy az ember a szülőföldjén, a szülővárosában marad. Mindenki lehet próféta a saját hazájában – vallja a MOGYE emeritus professzora, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Tisztségeit, kitüntetéseit hosszú felsorolni, amelyek közül a Román Köztársasági Érdemrend I. fokozatát (2000) és a Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikeresztjét (2009)említhetjük az első helyen.
A kémiától a belgyógyászatig
– Beszélgetésünk kezdetén lokálpatriotizmusának forrását firtatom: miből, honnan ered?
– 1935-ben régi vásárhelyi polgári családban születtem, abban a házban, ahol most is lakom. Építhettem volna szebbet, nagyobbat, de ehhez kötődöm igazán, hisz minden nemzedék tett hozzá, bővített rajta valamit. 1940-ben, ötéves koromban külön engedéllyel kezdem el az iskolát, immár a Református Kollégiumban, ahol a nagyapám is tanult. A gyermek- és fiatalkoromban megismert város, a hegyen épült Debrecen a magyar Göttinga volt számomra, amely iránt nagyon erős elkötelezettség alakult ki bennem. A szellemi és kulturális értékeken kívül a boldog gyermekkor színhelyét jelentette. A Ritz- fürdőben nagyokat úsztunk, s a Poklos-patak partján ádáz focimeccseket vívtunk a szomszéd utcabeli fiúkkal. Nem voltam föltétlenül jó gyermek, kicsit mindig kilógtam a sorból. Iskolás koromban Szentgyörgyi Albert volt a példaképem, a kémia a kedvenc tantárgyam. Bár osztálytársaimmal együtt a Bolyai Egyetem kémia szakára készültem, szüleim kérésére a vásárhelyi orvosi egyetemre felvételiztem. Miközben a biokémiai szakkörre jártam, negyedéves orvostanhallgatóként 1956-ban egy hivatalos diákcserével eljutottam Budapestre. A látogatás során döbbentem rá, hogy a marosvásárhelyi egyetem biokémiai laboratóriuma mennyire gyengén felszerelt. A belgyógyászati klinikán viszont a budapestihez képest nem volt nagy a különbség műszerezettség tekintetében. Akkor döntöttem el, hogy nem a biokémiát, hanem a belgyógyászatot választom. A szakköri tevékenység hozadéka, a kutatás iránti érdeklődés azonban megmaradt, ami nagy előnyömre vált a későbbiekben. Ötödéven sikeres "intern" versenyvizsgát tettem, ami az egyetemi pálya kezdetét jelentette volna.
Kizárták és visszavették
– Miért a feltételes mód?
– Mert 1959-ben, amikor már végeztem, elkezdődött a tisztogatás azok körében, akik szimpatizáltak az 1956-os magyar forradalommal, s távoznom kellett az egyetemről. Mivel nem voltam hajlandó önkritikát gyakorolni, kizártak az Ifjúmunkás Szövetségből. Miskolczy Dezső professzor volt az egyedüli, aki szolidaritást vállalt velem, behívatta Andrásovszkyt, a rektort, és azt mondta, hogy ezt a fiút nem szabad elsüllyeszteni. Ezért "csak" az egyetemről küldtek el, s a 40-ágyas gyulakutai kórházba neveztek ki.
– Említette, hogy nem mondott le az egyetemi pályáról. Hogyan sikerült továbblépnie?
– 1960-ban versenyvizsgát hirdettek az akkori Maros Magyar Autonóm Tartományban levő állásokra. A szászrégeni kórházat választottam. A három évből másfelet a marosvásárhelyi 2-es számú belgyógyászaton töltöttem. Mivel szerettem volna visszakerülni az egyetemre, vártam a jobb időket, hogy enyhüljön a nyomás. 1965-ben üzent Csőgör professzor, a rektor, hogy az egyetemen politikai vonalon enyhülés van, versenyvizsgázhatok, s nem kötelező a párttagság sem. Így kerültem tanársegédnek a 2-es belgyógyászatra, Horváth Endre klinikavezető professzor szárnyai alá. 15 évig dolgoztam ott, ezek voltak a legszebb évek az életemben. Horváth professzor kitűnő szervező volt, aki kiválóan tudott csapatot alakítani. A legjobb belgyógyászok alkották az orvosi kart, Olosz Egon, Monoki István, Magyarósi György, Lukácsy József, Hirsch Alíz, Szőts Gábor, s később is nagyszerű közösség alakult ki  Kovalszky Péter, Kikeli Pál, Ferencz László közreműködésével.
Párizsi tapasztalatok
– Eljutott Franciaországba is. A korábbi kellemetlenségek ellenére ezt hogyan sikerült elérnie?
– Angol és francia nyelvterületen meghirdetett ösztöndíjakra ajánlhatott jelölteket az egyetem. 1973-ban sikerült elérnem, hogy javasoljanak egy francia állami ösztöndíjra. Párizsban két évet a Broussais Egyetemi Központ klinikáján dolgoztam két kiváló szakember, Pierre Maurice kardiológus és Émile Housset angiológus mellett. Párizsban tanuló fiatal orvosként is hazavágytam, s a nemzetközi főorvosi vizsga birtokában sem fordult meg a fejemben, hogy Franciaországban maradjak.
– Annyi ága-boga van a belgyógyászatnak, miért szakosodott az érgyógyászatra?
– Kardiológus sok volt, angiológiával Marosvásárhelyen akkoriban nem foglalkozott senki, s úgy gondoltam, hogy meg kell alapozni az érgyógyászatot is. Tudtam, hogy Kolozsváron végeznek érfestést, s a készüléket lemásoltam. Ebben Stefán Károly és Schnedarek István technikus munkatársak segítettek. Franciaországi tartózkodásom alatt rögzítettem annak a berendezésnek a működését, amelyen dolgoztunk, s a rajzok alapján az Elektromaros üzemben készítettek egy angiográfot. Korszerűsítését és távirányítását a már említett kiváló ezermesterek oldották meg. Ezt megelőzően keserű galuskát jelentett, hogy bár kutatási témafelelős voltam, mivel arra számítottak, hogy "reakciósként" nem jövök haza, a kollektívámat feloszlatták. Később az új megyei kórházban sikerült a Kárpát-medence egyik legjobb angiológiai klinikáját kialakítani.
Felfele buktattak
– Hogyan került át az "új klinikára" (ma a Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház)?
– Soha nem volt bennem irigység és bosszúvágy, magányos és független próbáltam maradni. Mégis, mivel mindig megmondtam a véleményem, sok problémám volt. Végül, hogy megszabaduljanak tőlem, elhatározták, hogy felfele buktatnak. Így 1985-ben áthelyeztek dr. Róna László előadótanár helyébe, az 1-es számú belgyógyászati klinikára, amelyet akkor Dudea Corneliu professzor vezetett. Kezdetben tiltakozott ugyan, hogy a helyettese legyek, de később megkedveltük egymást. Nagy kultúrájú, széles látókörű kolléga volt.
A későbbiekben, amikor kilátásba helyeztem, hogy kérni fogom a kitelepedésem Magyarországra, mivel egyre erősebb volt ellenem a diszkrimináció, Gálpál Zsuzsánna állt mellém, aki a megyei pártbizottságban az egészségügyért felelt. 1992-ben lettem docens, 1994- ben professzor, 1998-ban akadémikus.
A magyar oktatás fájdalmas lemaradását látva Vizi E. Szilveszter akadémikussal még 1989-ben tervet dolgoztunk ki a tehetséges fiatal hallgatók képzésére. A célunk az volt, s ebben az Oxfordban dolgozó Somogyi Péter akadémikus is segített, hogy a legjobb diákokat magyarországi és oxfordi tanulmányútra küldjük, hogy felkészülhessenek az oktatói és a kutatói munkára, versenyképesek legyenek, ami meghozta a hozzá fűzött reményeket.
– Átugrottuk a rendszerváltást, holott az sem volt mentes a kellemetlenségektől...
– Oktatóként a rendszerváltás után is konfliktusok egész sorát kellett felvállalnom érdekeink védelmében. Többek között megmondtam a véleményem Pascu Ioan rektornak is arról, hogy míg a magyar diákok a hallgatóknak több mint a 40 százalékát alkotják, a tanszemélyzetben csak 25 százalék a magyar oktatók részaránya. A régi professzorokat nyugdíjba küldték, s fiatalokat nem vettek fel helyettük. Pascu professzor azt állította, hogy a magyar tanszemélyzet 30 százalékot tesz ki, majd elrendelte a dékánnak, hogy mutassa be a bizonyítékokat. Kiderült, hogy nekem volt igazam. Annyira kellemetlen embernek számítottam, hogy négy éven át kiszavaztak az egyetem szenátusából, ahova csak 66 évesen választottak vissza. 1992–1996 között az Általános Orvosi Kar dékánhelyettese voltam.
– Brassai professzorról köztudott, hogy a belgyógyászati klinikán iskolát teremtett.
– Amikor a megyei sürgősségi kórházba kerültem, a belgyógyászaton ketten voltunk, amikor eljöttem, tíz fiatal magyar szakember dolgozott azon a klinikán, amelyet éveken át vezettem. Több fiatal tanítványom előléptetésével sikerült a magyar nyelvű belgyógyászati oktatást megerősíteni. Példaként Puskás Attila előadótanárt, Kelemen Piroska, Török Imola, Szabó Mónika adjunktusokat említhetem. Doktorátusvezetőként is számos magyar kutatót, oktatót tudtam kinevelni, s ma a családom mellett a tanítványaimra vagyok a legbüszkébb.
A mofetták hatása
– Megkérem, foglalja össze a saját kutatási területét.
– A kutatásban az érrendszerrel, a diagnosztikában a keringési rendszerrel kapcsolatosan tudtam újat hozni. Bevezettem a funkcionális angiológiai szemléletet a keringési tartalék meghatározására, a diagnosztikában a szerioangiográfiás módszert, amiért akadémiai díjat, minisztériumi kitüntetést is kaptam. A terápiában országos viszonylatban elsőként alkalmaztam a hemorológiai kezelést, a vérátáramlás javítását célzó különböző, nem sebészi módszereket, elsősorban az oldalági keringés fejlesztését. A klinikai farmakológia vonatkozásában a vérnyomáscsökkentő gyógyszercsoport különböző tagjainak a végtagi érátáramlásra és a vérviszkozitásra gyakorolt hatásával foglalkoztam, amelyet korábban nem vizsgáltak. Ezzel új fejezetet nyitottunk a keringési betegségek, a verőérszűkületek kezelésében, s olyan úttörő jellegű kutatások voltak, amelyekből számos államvizsga és nagydoktori dolgozat készült.
– Mégis a mofettákról szóló kutatási eredmények hozták a legtöbb elismerést.
– A kutatómunkában azt kerestem, hogy innen Erdélyből mi újat tudunk hozni, s így kezdtem el a szénsavas fürdők és mofetták tanulmányozását. Korábban is tudták, hogy jó hatással vannak a szív- és érbetegekre, s például Apafi Mihály fejedelem is Kovásznán kezeltette magát, de nem volt ismeretes, hogy miképpen hatnak. Az erdélyi szénsavas mofetták pontos hatásmechanizmusát modern módszerekkel (izotóptechnikával, infravörös sugarakkal) én dolgoztam ki. A mofetták hatásmechanizmusáról írtam a doktorátusi dolgozatomat. Eredményeimet dr. Hadnagy Csaba főorvossal és dr. Benedek Géza orvos igazgatóval együtt nemzetközi folyóiratokban közöltük. Örömömre szolgál, hogy a kovásznai szívkórház ma már a Benedek Géza nevét viseli.
– A mofetták viszont az akadémiai tagságig "hatottak".
– Valóban erről tartottam a székfoglaló beszédem a Magyar Tudományos Akadémián, amelynek egyedüli orvos kültagja vagyok Erdélyből, Péter Mihály professzor kollégám a biológiai szekció kültagja.
– Közismerten fontos szerepe volt abban, hogy a magyar hallgatók anyanyelvű tudományos fóruma, a TDK (Tudományos Diákköri Konferencia) jelentős nemzetközi eseménnyé nője ki magát. Hogyan kezdődött?
– Az elsőt még 1991-ben, az egyetemen tartottuk. 15 hallgató vett részt, nyolc előadás hangzott el. A következő években néhány magyarországi orvos jött el, nem túl nagy lelkesedéssel. 1993-ban, amikor Vizi E. Szilveszter professzor lett a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke, meghívott húsz marosvásárhelyi hallgatót és fiatal oktatót Budapestre, hogy megmutassa nekik az akadémiát. A látogatás idején tartották az akadémia kültagjainak a találkozóját is, amelyen 125-en voltak jelen, külföldön dolgozó magyar származású tudósok, kutatók. Amikor megkérdezték, hogy mit segíthetnének Erdélynek, Attila fiam, mint a küldöttség tagja, azt válaszolta, hogy jöjjenek el Marosvásárhelyre előadást tartani. Megígérték, és be is tartották az ígéretet. A TDK-n előadott Klein György professzor Stockholmból, a Nobel-díj-bizottság tagja, Szentgyörgyi András Bostonból, Somogyi Péter Oxfordból, Balogh Károly Bostonból, Kúnos György Washingtonból és mások. Amikor ennek híre kelt, már kedvvel jöttek a szomszédos országokból is.
A hallgatóknak nagy segítség volt, Fodor Péter, a világhírű plasztikai sebészprofesszor ösztöndíja, amit saját jövedelméből biztosított. Mivel édesapja a szüleimnek barátja volt, felhívott telefonon, hogy szeretne segíteni Vásárhelynek, ahol édesapja orvos igazgatóként dolgozott. Abban egyeztünk meg, hogy ösztöndíjat ad a magyar diákoknak, s öt év alatt 150.000 dollárt küldött erre a célra, amit a diákszövetség döntése alapján osztottak ki az arra érdemes hallgatóknak.
A Sapientia EMTE ma négy lábon áll
– Nem kerülhetem el, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet ne említsem, hisz tagja volt a Sapientia Alapítvány kuratóriumának, és több éven át vezette a Sapientia Kutatási Programok Intézetét. Milyen eredménnyel?
– A Sapientia Alapítvány kuratóriumának már az alapításkor tagja voltam, néhai Csiha Kálmán püspök kért fel erre a tisztségre, amelyet örömmel elfogadtam, hisz a cél az önálló magyar egyetem megteremtése volt. A magyar kormánypénzekből létrehozott alapítvány eredetileg csak három helyszínben gondolkodott: Partium (Nagyvárad), Közép-Erdély (Kolozsvár) és Székelyföld (Csíkszereda). A legnépesebb magyar város, a székely főváros, ahol egyben a szellemi infrastruktúra is adott volt, kimaradt. Amikor ezt Németh Zsoltnak baráti vitán szóvá tettem, megígérte, hogy újragondolják a dolgot. Az ő érdeme, hogy az Erdélyi Magyar Tudományegyetem ma nem három, hanem négy lábon áll, s a marosvásárhelyi karok színvonalban az egyetem legsikeresebb részlegének bizonyultak.
A Sapientia Kutatási Programok Intézete ugyanekkor kezdte meg működését. Célja az erdélyi magyar tudományos élet fellendítése, kutatási pályázatok támogatása és szakmunkák megjelentetése volt a Scientia Kiadón keresztül. Működése igazi sikertörténetnek tekinthető. Sajnos a Gyurcsány-kormány pénzhiányra hivatkozva megszüntette önálló jellegét és beolvasztotta az egyetemi struktúrába. Hiányát azóta sem sikerült pótolni.
Érdemei mellett kétségtelen, hogy ezt a pályát így csak biztos háttérrel lehetett megélni. Amint Brassai professzor elmondta, ebben felesége, dr. Daróczi Erzsébet volt a segítségére, aki érdemoklevéllel végezte a középiskolát és az egyetemet is, s körorvosként ingázott, majd üzemi főorvosként dolgozott tovább. Három gyermeket neveltek fel, egyik orvosprofesszor, a másik gyógyszerész, a harmadik elismert mérnök lett. Brassai Zoltán akadémikus ugyanis azt vallja, hogy a magyarságért nem szónokolni, hanem tenni kell. A Brassai család ilyen téren is megtette a magáét, s a szülők példáját a gyermekek is követik, hisz amikor összegyűlnek, kilenc unoka népesíti be a régi szülői házat. Ahol a szobákat erdélyi képzőművészek jellegzetes, szép festményei és szobrok díszítik. Kérdésemre Brassai professzor elárulja, hogy hobbija a régi könyvek gyűjtése, s megmutatja a könyvtárszobában azt a könyvszekrényt is, amelyben az erdélyi és magyarországi irodalom és szakirodalom jeles képviselőinek dedikált könyvei sorakoznak. Egy polcot pedig a saját művei tesznek ki, a több mint 350 tudományos dolgozat mellett 16 szakkönyv, amelyek szerzője vagy társszerzője, s amelyek között a legértékesebb a Springer Kiadó gondozásában megjelent Kardiológia és angiológia című.
Bodolai Gyöngyi
(Megjelent a Hány ember Ön, professzor úr című kötetben)
Népújság (Marosvásárhely)

2015. június 6.

Jubilált a marosvásárhelyi orvos- és gyógyszerészképzés
(reflexiók)
Az Erdélyi Múzeum Egyesület szervezésében a Kultúrpalota nagytermében került sor május 29- én a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés 70 éves jubileumi ünnepségére. A zsúfolásig megtelt teremben az egyetem nyugdíjas és jelenben is aktív oktatói mellett nagy számban voltak jelen a magyar diákság tagjai is. Az ünnepség szép volt és felemelő, ugyanakkor tükrözte azt a következetes küzdelmet, amelyet nemcsak a jelenben, hanem a múltban is – változó erősségű ellenszélben, de mindenkor – folytatni kellett az eredetileg kizáróan magyar tannyelvű oktatási intézmény meg- és fennmaradásáért.
A példaszerű előadások közül kiemelném Szabó Béla és Szilágyi Tibor professzorok munkáját, amely tényszerű adatbőséggel bizonyította a magyar nyelvű oktatás létéért folytatott küzdelem energiapusztító nehézségeit. Itt óhatatlanul eszembe ötlenek néhai Sütő András barátom megállapításai: "Mennyivel több, gyümölcsözőbb szakmai eredmény születne itt Erdélyben, ha nem kellene az energiánk jelentős részét a nemzeti és anyanyelvi megmaradásunk védelmére fordítani".
A háromórás megemlékezést – elsősorban a jelen levő fiatal orvosgenerációra való tekintettel – szeretném néhány gondolattal kiegészíteni.
Az akkor még kizárólag magyar tannyelvű intézetet az ötvenes-hatvanas évek Romániájának vezető orvosegyetemei között emlegették. Hírnevét nemcsak az oktatás magas színvonala, hanem a végzettek etikai tartása, kiváló gyakorlati tudása biztosította (jelenleg, sajnos, csak a második kategóriába van besorolva).
Az egykori, nemzetközi szinten is elismert és értékelt – mondhatnám világhírű – professzorai közül, akiknek jó részét nekem is alkalmam volt hallgatni, csak néhányat említenék (a teljesség igénye nélkül): Haranghy László, Gyergyai Ferenc (kórbonctan), Obál Ferenc, Szabó István, Módy Jenő (kórélettan, biokémia), Maros Tibor, Szentpétery József (anatómia), Miskolczy Dezső és tanítványai, Környei István, Csíky Kálmán (ideg-, elmegyógyászat), a Haynal-iskola képviselői, Dóczy Pál, Horváth Endre, Kelemen László, Málnássy Géza professzorok (belgyógyászat, infektológia), a Mátyás Mátyás vezette sebésztanárok: Pápay Zoltán, Naftali Zoltán, Csizér Zoltán, Szombathelyi László, Darkó Zsigmond, Péterffy Pál illetve az urológus Kótay Pál és a számos újítást bevezető Száva János ortopédprofesszor mellett a gyermekgyógyász kiválóságok, Puskás György, Szentkirályi István, Csidey József, Heinrich Mihály egykori oktatók nevét kell megemlítenünk. A bőrgyógyászatban Újváry Imre és Nüszl László hagyott maradandó emléket. A világhírű Putnoky Gyula-tanítványok: László János, Szentkirályi Éva és a még közöttünk lévő Fazekas Béla és Péter Mihály professzorok egészítenék ki azt a névsort, amelynek alapján az erdélyi Cambridge elnevezést érdemelte ki egyetemi városunk (Obál Ferenc).
Az 1970-es évektől kezdődő hanyatlást és az ennek keretében zajló küzdelmeket a bemutatott beszámolók részletesen ismertették, legteljesebben talán a gyógyszerészeti kar történetét kitűnően bemutató Gyéresi Árpád professzor.
A jubileumi ülésszakon mindössze néhány szó hangzott el az oktatás-kutatás kettősségének az összefonódásáról. Korányi Sándor mondta, hogy nem létezik oktatás kutatás nélkül, és ez fordítva is igaz.
Fontosnak vélem megemlíteni, hogy a vásárhelyi orvosi egyetem magyar oktatói három akadémikussal is büszkélkedhetnek, míg a Román Tudományos Akadémiának egyetlen marosvásárhelyi román orvos tagja sincs. (A román Orvosi Akadémia nem azonos a Román Tudományos Akadémiával!)
Az eredményes ösztöndíjprogramról sem esett szó. Holott a Vizi E. Szilveszter és Somogyi Péter akadémikusok szervezésében megvalósult tanulmányutak keretében a budapesti KOKI-ban több mint száz, az Oxfordi Kutatóintézetben több mint egy tucat fiatal oktató részesült hosszabb idejű továbbképzésben. Ők alkotják a jelenlegi magyar oktatói gárda gerincét. Emellett még számos tanulmányútra, továbbképzésre is sor került jórészt egyéni kapcsolatoknak vagy pályázatoknak köszönhetően.
A marosvásárhelyi tudományos diákszakkörök rangját jelzi az a tény, hogy a Tudományos Diákköri Konferenciát olyan nemzetközi hírű tudósok tisztelték meg vásárhelyi jelenlétükkel és előadásaikkal, mint Klein György (Svédország), Kúnos György (USA), Somogyi Péter (Egyesült Királyság), Szentgyörgyi Andrew (USA), Módy István (USA), Vizi E. Szilveszter és Freund Tamás (Magyarország). Személyiségük és előadásaik önbizalmat és energiát sugalltak fiataljainknak.
A megemlékezésen a diákságot képviselő Tubák Nimród ötödéves hallgató és a fiatal oktatónemzedéket képviselő Mezey Tibor foglalták össze kitűnően a jövő feladatait.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem jubileumi megemlékezése is meg kell erősítsen bennünket abban a hitünkben, hogy érdemes és szükséges tovább küzdeni kitűzött céljainkért.
Dr. Brassai Zoltán professor emeritus, az MTA külső tagja
Népújság (Marosvásárhely)

2016. március 21.

Visszaadja a Románia Csillaga érdemrendet Vizi E. Szilveszter
Vizi E. Szilveszter, a Magyarország Barátai Alapítvány elnöke visszaadja a Románia Csillaga tiszti fokozata érdemrendjét, miután Klaus Johannis román elnök visszavonta Tőkés László román állami kitüntetését.
Vizi E. Szilveszter (fotó) az MTI-nek hétfőn elmondta: döntéséről levélben tájékoztatta Románia budapesti nagykövetét. Ebben kifejezte meglepetését és mélységes csalódását, hogy Románia államfője visszavonta Tőkés Lászlótól, a Románia Csillaga kitüntetést.
Kitért Tőkés László romániai forradalomban játszott szerepére. Az államfő tette azt sugallja, Ceauseșcu szellemiségének valamiféle rehabilitációja jelenik meg Romániában – mutatott rá Vizi E. Szilveszter.
Az elnök jelezte azt is: kiváló kapcsolatokat ápolnak román kollégáikkal.
Vizi E. Szilveszter 2006-ban tudományos tevékenysége elismeréseként kapta a díjat Traian Băsescu akkori román elnöktől.
Hétfőn ugyanakkor Potápi Árpád János, Magyarország nemzetpolitikai államtitkára és Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke is tiltakoztak Tőkés László román állami kitüntetésének visszavonása miatt.
MTI. Székelyhon.ro

2016. március 24.

Magyarságpolitikánk csődje
Mohi Csaba nemzetközi jogász, az előző Orbán-kormány nagykövete a Magyar Nemzetben tegnap megjelent írásában elemzi a balliberális kormányok meghunyászkodásának és az azóta eltelt időszakban történt további meghátrálásoknak a következményeit.
Szijjártó Péter magyar külügyminiszter január végén Bukarestben tárgyalt román kollégájával, Lazăr Comănescuval. Ennek befejezéseként kiadott zárónyilatkozatában azt hangsúlyozta, hogy a nehéz, alapvetően a nemzeti közösségekhez kapcsolódó kérdéseket levették a kétoldalú kapcsolatok napirendjéről, és a hangsúlyt mostantól a közös sikertörténetekre helyezik. Ugyan jócskán vannak megoldatlan kérdések – folytatta Szijjártó Péter –, amelyek alapvetően az országaink területén élő nemzeti kisebbségekhez tartoznak, ám előbb sikertörténeteket kell csinálnunk, hogy a nehéz kérdéseket később meg tudjuk oldani.
A hagyományos bizánci iskolán felnőtt román külügyér sietett megdicsérni ifjú kollégájának bölcsességét, „pragmatikusnak és cselekvésorientáltnak minősítette” őt. Mosolyogva és sietve elfogadta a magyar javaslatot, miszerint a jövőben a sikertörténeteknek kell prioritást adnunk. Mit is tehetnénk ehhez hozzá? Immár száz év óta valóban vannak sikertörténetek a magyar–román viszonylatban, ezek azonban kizárólag a román fél sikerei. Nézzük át, a Szijjártó-nyilatkozat jegyében milyen „magyar sikertörténetek” születtek a közelmúltban.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke február 28-án a Szövetségi Képviselők Tanácsának marosvásárhelyi ülésén úgy értékelte, hogy a korábban is ismert, de még kezelhetőnek tartott romániai magyarellenesség immár veszélyes dimenziókat mutat, felerősödött, és új köntösben jelent meg. Majd így folytatta: már az igazságszolgáltatást is felhasználják jogaink csorbítására, javaink visszavonására, megcsonkítására. Tervszerűen és folyamatosan, hivatásos feljelentők bírósági keresetei alapján, egymás után születnek az ellenünk irányuló, jogcsorbító és megalapozatlan ítéletek. A magyar nyelvet – a szlovákiai nyelvtörvényhez hasonlóan – 
Romániában betiltani kívánó törvényjavaslat kapcsán a magára hagyott romániai magyarság felelős vezetője azt hangsúlyozta, hogy „rajtunk már csakis a magyar kormány tudna segíteni az Európai Unió és az Európa Tanács fórumain kezdeményezendő eljárásaival”. Kormányunk ilyen kezdeményezéseiről nincs tudomásunk, ugyanakkor a hivatkozott magyar külügyminiszteri nyilatkozat felbátorította és megalapozta az újabb „sikertörténetet”, nevezetesen azt, hogy röviddel ezután, március 3-án a román köztársasági elnök visszavonta Tőkés Lászlótól azt a magas kitüntetést, amit korábban a mai „demokratikus” Románia megteremtéséért tett kimagasló érdemeiért kapott.
Maga az erdélyi püspök úgy értékelte, hogy kitüntetésének megvonása beleilleszkedik abba a magyarellenes hangulatba, amely Romániában Victor Ponta hatalomra kerülésével jelentősen megerősödött. Tőkés László nem csupán szikra volt, amely felrobbantotta az egyik legaljasabb kommunista rendszert, de egyúttal fáklyalángként mutatta a helyes utat Erdélyben, az elszakított területeken, és egyúttal idehaza is.
Az Antall-kormány a Ceaușescu utáni Románia megteremtését követően kezdeményezhette volna 
Tőkés László Nobel-békedíjra való előterjesztését, s jó okunk van azt gondolni, hogy ehhez a nemzetközi közvélemény támogatását is megkapta volna. A történelem által felkínált pillanatnyi lehetőséget csakis a legnagyobb politikusok veszik észre. Ezt a kegyelmi pillanatot – mint annyi mást a magyar rendszerváltás során – elmulasztotta a hazai vezetés, és az évek alatt sikerült következetes sárdobálással befeketíteni ezt a szentéletű embert. (A római bölcsesség szerint: „A művészet örök, az élet rövid, az alkalom pedig elillan”. Eredetiben „Ars longa, vita brevis, occasio praeceps”.) Így aztán ez is – sok más elpuskázott magyar lehetőséggel együtt – elillant. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a magyar kormány a Tőkés Lászlót ért méltánytalanságot megpróbálta kompenzálni azzal, hogy március 11-én Magyar Becsületrenddel tüntette ki. Tőkés László korábban (Magyar Nemzet, 2005. november 19.) így értékelt: „Harcom igazi protestáns örökség, de nem úgy tevődik fel a kérdés, hogy megéri-e vagy nem éri meg. A becsületesség olykor nem éri meg. Az embernek jobb volna beilleszkednie egy korrupt vagy hazug világba, de amint Luther Márton mondta: másként nem tehetek.”
Erdélyi magyarságunknak a legfelső hazai politikai vezetés által történt elárultatására álljon itt két példa. Az egyik 2002. december 1-jéhez fűződik, és a budapesti Kempinski szállodához. Ezen a napon ünnepli Románia Erdély Magyarországtól való elcsatolásának napját. A cikkhez mellékelt képen a magyar miniszterelnök, Medgyessy Péter pezsgővel ünnepel Adrian Nastase román miniszterelnökkel, teljes hazai „főpapi kíséret” mellett, Göncz Árpád államfővel és Kovács László külügyminiszterrel. Figyelmet érdemel Nastase győztes nevetése, valamint a hazai stáb megalázkodó és kínos mosolya.
Az eseményhez tartozik, hogy Medgyessy ugyanezen év januárjában lépett hivatalába, és annyira sietett, hogy miniszterelnökségének már első évében megünnepelte ezt a magyarság számára oly gyászos napot, továbbá az is idetartozik, hogy a Magyar Nemzet Medgyessy hivatalba lépését három héttel követően megírta, hogy az új magyar demokrácia miniszterelnöke a Kádár-rendszerben D-209 fedőkód alatt III/II-es szigorúan titkos ügynökként tevékenykedett. 2010-ben, az Orbán-kormány hivatalba lépésekor ugyanitt, a Kempinski előtt nem pezsgő folyt, hanem gyászharang szólalt meg. 
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, az Európai Parlament képviselője bocsánatkérésre szólította fel Göncz Árpádot, Medgyessy Pétert és Kovács Lászlót. Itt jegyezzük meg, hogy az egyéni kiállás szép példáját adta Vizi E. Szilveszter, a Magyarország Barátai Alapítvány elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, aki bejelentette: visszaadja a Románia Csillaga tiszti fokozata érdemrendjét, miután Klaus Iohannis román elnök visszavonta Tőkés László román állami kitüntetését. Döntéséről levélben tájékoztatta Románia budapesti nagykövetét.
Az e cikkhez mellékelt második fotó egy közelmúltban történt eseményt örökített meg: Orbán Viktor külügyminisztere, Szijjártó Péter – a magyar–román sikertörténetek propagátora – magas kitüntetést adott át az Erdély elszakítását korábban ünneplő szocialista miniszterelnöknek. No comment.
Mindezek után Tőkés László – aki annak idején Orbán Viktornak köszönhetően szerzett európai parlamenti képviselői mandátumot – a közelmúltban ezt nyilatkozta: „most már én sem értem Orbán Viktor nemzetpolitikáját”, majd elhagyta a határon túli magyar vezetők részére összehívott tanácskozást. A magyar külügyminiszter és számos magas rangú kormányzati vezető megnyilvánulásai azt mutatják, hogy a magyar történelem területén komoly ismerethiány van, ezért most csak egy dolgot emelünk ki Erdély legfontosabb magyar–román összefüggéseiből. Az évszázadok során Erdélyben nagyszámú különböző nemzetiség (székelyek, szászok, románok, zsidók, örmények stb.) élt egymással békében. A középkori Erdély szabad szellemisége azt eredményezte, hogy ami sehol a világon nem sikerült, az itt igen: kis területen nagyon sok eltérő „filozófiájú” vallás háborítatlanul működött. Éltek itt evangélikusok, kálvinisták, római katolikusok, unitáriusok és trinitáriusok, baptisták és anabaptisták, ortodoxok és görög katolikusok, továbbá ortodox zsidó vallásúak, valamint olyan székelyek is, akik szabad elhatározásból a zsidó vallás rítusait követték. Ők a „szombatosok”. Bocskai István fejedelmünk felismerte, hogy Erdélyben csakis úgy tud a sokszínű és sokvallású lakosság körében békét és ezzel virágzó gazdaságot teremteni, ha teljes nemzeti egyenrangúságot és teljes vallásszabadságot biztosít.
Ezt a megoldást ajánljuk a mai román és valamennyi európai vezetőnek, valamint mindazoknak, akiknek Erdély ügyében mondandójuk vagy teendőjük van. itthon.ma/szerintunk

2016. szeptember 17.

Új, szokatlan ruhája a nyelvnek"
Beszélgetés a 75 éves Péntek János nyelvésszel, etnográfussal
– Kezdjük a születésnapi beszélgetést egy fölöttébb aktuális kérdéskörrel: az internetes nyelvhasználattal. Lát-e veszélyt arra, hogy az internet martalékává váljék a magyar nyelv, és mit tehetnek a nyelvápolók, a nyelvhasználók, hogy ezt meggátolják, a szórványban és a szakmai kommunikációban mutatkozó szövegeróziót minimálisra csökkentsék?
– Nem tudom, ki minek tulajdonítja az elmúlt negyedszázad nagy nyelvi élményét: a szabadságot a nyelv használatában és a nyelvi kapcsolatainkban, a határtalanságot a magyar anyanyelvűek körében. Bizonyára van, aki azt hiszi, hogy ebben a politikai változás volt a döntő, én úgy érzem, hogy éppen a technika, a nyelv új dimenziója, új halmazállapota: az elektronikus nyelv. A fiatalok nem is érzik ennek újszerűségét, mert nem ismerték a régit, amit azért legtöbben talán az én nemzedékemből sem tudunk már elképzelni: mindennapi életünket a számítógépes írás, szerkesztés nélkül, az internet nélkül, a hírportálok nélkül, az elektronikus könyvtárak, folyóiratok nélkül, az elektronikus levelezés nélkül, a mindentudó telefonjaink nélkül. Azt is az informatika, az elektronikus nyelv teszi lehetővé, hogy gyakorlatilag végtelen befogadóképességű tárolóhelyekre kerülhet közös emlékezetünk: irodalmunk, kultúránk, tudományunk és maga a nyelv. Közben aggodalmaskodva nézzük, mit művelnek a fiatalok, hogyan esemeseznek, csetelnek, lájkolnak, hájpolnak, fészbukoznak. Irigység is van ebben az aggodalomban, a fejünkre nőttek, ezt ők jobban tudják, mint mi.
– Említette az elektronikus nyelvet…
– Az elektronikus nyelv köztes halmazállapota a beszélt és az írott nyelvnek, írott beszélt nyelvnek lehet tekinteni. Új, szokatlan ruhája a nyelvnek. A nyelv beszélt változatáról tudjuk, hogy kevésbé szabályozott, változatosabb, érzelmileg telítettebb, közvetlenebb, az írott nyelv pedig szabályozottabb, merevebb. A fiatalok említett gyakorlata a beszélt nyelvhez áll közelebb: nem követik az írott nyelv szabályait, a helyesírást, egyéni, kreatív megoldásokat keresnek, játszanak, és gyakran megbotránkoztatnak, mindezzel lazítják a néha egyébként is túl merev szabályozottságot. Mindez kétségtelenül hat az új nemzedék nyelvhasználatára. De nem tesznek mAradandó kárt a nyelvben, sőt a nyelv szereti az ilyen kihívásokat, provokációkat. Az elektronikus nyelv nyilvános vagy mAradandó szövegei ennél jóval kidolgozottabbak, igényesebbek, szabályosabbak. Az egyéni szöveg itt is az íróját jellemzi, honlapok igénytelensége az intézményt vagy a személyt, a hírportálok és internetes folyóiratok nyelve a szerzőkét, szerkesztőkét. Az azonban teljesen megalapozatlan félelem, hogy az internetnek a "martalékává váljék a magyar nyelv". Egy nyelv csak más beszélt nyelvek "martalékává" válhat, ha beszélőik saját nyelvüket azzal cserélik föl. Ez a beszélők nyelvi hűségén múlik elsősorban. A tragédia az volna, ha a magyar nem volna ott a globális digitális térben, ha kimAradna belőle. Ha digitális írástudatlanok mAradnánk. Ez olyan hátrányt jelentene, mint az, ha nem volna írásbeliségünk. A mostaninál is sokkal nagyobb lehetőség van benne, ezért nagy szükség van minden korosztály körében a digitális írásbeliség terjesztésére. A gyermekek ugyan már többet tudnak mindebből, mint a szüleik, de nekik is meg kell tanulniuk az iskolában digitálisan írni és olvasni. Mert éppen a mi oktatásunkban a digitális tananyagok segíthetik a korlátozások elhárítását, a szórványban élők bevonását, közös magyar oktatási felületek kialakítását. Megszabadíthatnak bennünket sokféle nyomorúságunktól.
– Mi volna a legfontosabb ezen a téren?
– Ebben az új helyzetben szakmailag az a legfontosabb, hogy a magyar nyelvtechnológia tartson lépést azzal, ami a világban történik, legyen annak élvonalában. Erre most nem panaszkodhatunk: a nyelvtechnológiának kiváló magyar szakemberei, műhelyei vannak, ezt a laikus is láthatja a számítógépek nyelvi programjaiban. Nemcsak a helyesírás-ellenőrzőre és a kétnyelvű szótárakra gondolok, hanem arra, hogy az idegen szöveg olvasóját is sok területen segítheti a nyelvtechnológia: automatikus gépi fordítás, hatékony nyelvoktatás. De elérhető közelségbe került az automatikus tolmácsolás, sőt a beszéd "online" fordítása is.
– 2011-ben nyílt levelet intézett a romániai magyar szülőkhöz, amelyben a gyerekek iskolaválasztásával kapcsolatosan adott jól alátámasztott érveket, tanácsokat. 2014-ben a magyar pedagógusokhoz és a magyar oktatás vezetőihez intézett levelet. Ez a kérdéskör – úgy érzem – mit sem veszített aktualitásából…
– Hosszú tanári pálya van mögöttem, és akiket taníthattam, azoknak is nagy része tanár lett. Szakmai életemnek ez a legfontosabb része. Közel harminc évig szülőként is érintett voltam. Tanítványaimmal tankönyvsorozatot is írtam a ‘80- as évek elején, 1993-ban tankönyvszerkesztő kollégámmal létrehoztuk az Erdélyi Tankönyvtanácsot. A magyar oktatás első kérdése: miért van az, hogy a magyar gyermekek mintegy egyötöde a román iskolát választja? Az arány nem változott, nagyjából ennyi volt 1990 előtt is. Ehhez rendszerint érzelmileg szoktunk viszonyulni, a szülők magyarságára szoktunk apellálni. Nyílt levelemben én elsősorban racionális, szakmai érveket sorakoztattam föl. A gyermek nyelvi jövőjéről a szülők döntenek, nekik viszont tisztában kell lenniük döntésük következményeivel. A megismerésben játszott szerepénél fogva tanulásra is az anyanyelv a legalkalmasabb, leghatékonyabb, ez megtart, megerősít saját kultúránkban, saját emberi létünkben. Miközben nem zárja ki sem a román nyelv, sem idegen nyelvek megtanulását. Megalapozza szellemi egyéniségünket. Oktatásunk romlását látva a három évvel későbbi levelemben arra szerettem volna figyelmeztetni az oktatásvezetőket, hogy nem elég folyamatosan csak a szülők felelősségére apellálni, hogy magyar iskolába írassák gyermeküket. Ezzel velejár a másik oldal felelőssége, hogy ne csapjuk be se a szülőt, se a gyermeket azzal, hogy magyar ugyan az iskola, de távolról sem versenyképes, csökkenti a tanuló későbbi esélyeit. És nem csak iskolaszervezési gondokról van szó, hanem arról, hogy oktatásunknak továbbra sincs intézményes szakmai megalapozása (és ezt nem az oktatási törvény akadályozza), hiányzik a vezetők folyamatos egyeztetése, együttműködése (a szakembereké, a politikusoké és az oktatásban is profitra törekvő vállalkozóké). A szolgáltatóként működő oktatási intézet hiányát ilyenkor, vizsgák idején érzékeljük, különösen a vizsgaprogramokon, a vizsgatételeken, a vizsgatételek fordításán. Ezekre, de tantervkészítésre, tankönyvek nyelvi és tartalmi ellenőrzésére sincsenek felkészült szakembereink. Mindennek a tanulók isszák meg a levét. Egyre inkább elkülönül a magyar oktatás három köre: a nagyvárosi elitiskoláké, a lakótelepi és falusi iskoláké, valamint a szórványkollégiumoké, szociális intézményeké. A vezetők és az értelmiségi elit figyelme szinte kizárólag az elitiskolákra irányul, jóval hátrányosabb helyzetben vannak, és leszakadtak a lakótelepi és a falusi iskolák, a harmadik körről pedig szinte nem is tudunk. Pedig a magyar tanulók túlnyomó többsége ehhez a második és harmadik körhöz tartozik. Ezeket a többszörösen hátrányos helyzeteket, az esélytelenséget próbáljuk ellensúlyozni az általam kezdeményezett tehetségtámogató programunkkal, a 13. támogatási évet záró Nyilas Misivel (www.nyilasmisi.ro). Gyakran találkozom olyan "befutott" fiatallal (orvossal, színésszel, mérnökkel, egyetemi oktatóval, képzőművésszel), akiről kiderül, hogy egyike volt az ezernél is jóval több ösztöndíjasunknak. Jó érzés tudni, hogy bennük megtérült támogatóink bizalma, bennük megvan az igazolása annak, hogy eséllyé lehet változtatni az esélytelenséget. Sok a tehetséges, támogatásra szoruló gyermek, de Erdélyben még mindig nagyon kevés az ennek fontosságát el- és felismerő civil támogató, jóval kevesebb, mint ahányan a világ minden részéből mellénk álltak.
Az oktatásban kulcsszerepük van a pedagógusoknak. De a pedagógusképzésben, az alkalmazásukban, megbecsülésükben sem használjuk ki, vagy nem jól használjuk ki a mozgásterünket. Három feltétele van annak, hogy valaki jó pedagógus legyen: legyen erre alkalmas születésénél fogva, legyen felkészült szakmailag, és legyen elkötelezett. Vannak ilyen kiváló tanítóink, tanáraink. Nem sokan. A pedagógusképzés pedig egyáltalán nem segíti őket abban, hogy azzá váljanak.
– Július 7-én töltötte 75. életévét. Isten éltesse sokáig! Meséljen bővebben a körösfői évekről, gyermekkori emlékeiről!
– Azt hiszem, nekünk, akik a háború idején születtünk, kevés a mesélnivalónk, mert a mi gyermekkorunk minden volt, csak mesés nem. Nagy traumák viszont bőven voltak, a családunkban is, a környezetemben is. Anyám gyermekként az iskola legjobb tanulója volt, de aztán azt kellett elviselnie, ami felnőttként egy falusi asszonyra várt: hét gyermeket szült. Elsőszülött fia csecsemőkorában meghalt, velünk, többiekkel is nagyon sok gondja-baja volt. Velem is. Hihetetlen, mit kellett elviselnie, meg is halt ötvenévesen. A szeretet és a gondok tartottak össze bennünket. A folytonos közös tusakodás, az aggodalom és a remény. De a legnagyobb nehézségek közepette is mindannyian fontosnak tartottuk a tanulást, az iskolát és a munkát. Engem is a családom segített, abban is, hogy életben mAradtam, és abban is, hogy aztán tanulhattam. Váradra úgy jutottam el középiskolába, hogy az akkor már ott dolgozó egyik nővérem és férje fogadtak magukhoz. Nekik köszönhetem, hogy az ország akkori egyik legjobb iskolájába kerülhettem, kiváló tanárok keze alá és kiváló osztálytársak közé. Ez már lépcső lehetett az egyetemre.
– Egyetemi pályája hogyan alakult 1990 után?
– 1990 januárjában a korábbi időszakban leépült egyetlen tanszék engem választott meg vezetőjévé. Kineveztek egyetemi tanárnak, doktori témák irányítójaként is akkreditáltak. Annak az évnek az őszén – 40 éves szünet után – elindítottam a néprajz szakos képzést (ma is ez az egyetlen ilyen tanszék az országban, román egyetemeken sincs más), két évvel később finn szakot indítottunk. 1994-ig vezettem ezt a közös, egyetlen tanszéket (akkor önállósult Cs. Gyimesi Éva vezetésével az irodalom tanszék), 2002-ig vezetője voltam a magyar nyelv és kultúra (azaz a néprajz) közös tanszékének (akkor önállósulhatott a néprajz tanszék), a lehetséges korhatárig mAradtam aztán vezetője a magyar és általános nyelvészeti tanszéknek. A ‘90-es években megnyílt a lehetőség a doktori képzésre, 2002- ben, az első lehető alkalommal elfogadtattam a Hungarológiai Doktori Iskolát. Az általam irányított 36 doktori dolgozatnak fele nyelvészeti, fele néprajzi volt. Mindez jelentős mértékben menedzseri szerep: a három tanszék kiépítése, az új tanárnemzedék felkészítése, egyetemi pozíciókba juttatása, a természetes szakmai kapcsolatok kiépítése "határon innen és túl". Eljuthattunk az Anyanyelvi Konferencia (a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága) rendezvényeire, hosszú időn át Erdélyt én képviseltem az elnökségben, az 1991-es Szegedi hungarológiai kongresszuson közvetlenül csatlakozhattam a Nemzetközi Filológiai Társasághoz, a római és a debreceni kongresszus közt (1996– 2006) alelnöke voltam a társaságnak. Közben részt vettem az egyetem és a hazai magyar felsőoktatás megújításában, feltételeink javításában, és folyamatosan vártuk a kedvező politikai döntést az önálló állami egyetem létrehozásáról. Ez végül mindmáig elmAradt, mint más reményeink teljesülése is. Nem rajtunk múlott.
– 2001-ben megalapítja és egyben szakmai vezetője lesz az MTA által kezdeményezett nyelvészeti kutatóállomásnak, a Szabó T. Attila Nyelvi Intézetnek. Mi az intézet célja, rendeltetése, milyen eredményt tud magáénak?
– Ennél többről van szó. 1990 előtt a nyelvészeti kutatásokban is sok volt a tabutéma. Ilyen volt az, ami a mi szempontunkból talán a legfontosabb: a nyelv emberi, társas dimenziója. A mi esetünkben az alárendelt nyelvi helyzet, a kétnyelvűség, a nyelvünkben végbemenő folyamatok, a nyelvi kontaktusok és dominanciák, a nyelvcsere stb. 1990 után azonnal hozzányúltunk ezekhez a témához. Adva volt a közös kutatás lehetősége és esélye, közös konferenciák, rendszeresen
megjelenő kiadványok. 2001-ben, Glatz Ferenc elnöksége idején az akadémia kezdeményezte, hogy a külső régiókban hozzunk létre kis helyi intézeteket, nyelvészeti kutatóállomásokat ezeknek a részben közös, részben sajátos nyelvi helyzeteknek, folyamatoknak, jelenségeknek, problémáknak a vizsgálatára. Így hoztuk létre mi itt a Szabó T. Attila Nyelvi Intézetet, amely két helyen székel, Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön, de amelynek nincs egyetlen főállású kutatója sem (www.sztanyi.ro). Emiatt működésünkben sok a bizonytalanság. Főként akadémiai támogatással és pályázatokból dolgozunk egy szűkebb, belső, és egy alkalmi, tágabb, külső munkatársi körrel. Van egy sorozatunk, a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet Kiadványai. Ebben fontos tanulmánykötetek és monográfiák jelentek meg az erdélyi magyar nyelv jogi helyzetéről, az oktatás nyelvi kérdéseiről, a nyelvi revitalizációról, szórványok nyelvi helyzetéről, a kétnyelvűségről, a regionális nyelv (nyelvjárásaink) helyzetéről. Szótáraink jelentek meg: kétnyelvű közigazgatási szótár, legutóbb oktatásterminológiai szótár, román–magyar kulturális szótár (a román kultúra alapelemeinek bemutatása főként magyarországiaknak), magyar–román kulturális szótár (román nyelvű bemutatása a magyar kultúra legfontosabb fogalmainak, intézményeinek, személyiségeinek, régióinknak stb.). Talán ennél is fontosabb, hogy ezeket a kutatóállomásokat fokozatosan hálózattá szerveztük, ennek a szervezésnek fontos színhelye volt a kezdeti időszakban Illyefalva. Ott tartottuk nyári szemináriumainkat. A hálózat neve: Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat, Budapesten is bejegyzett egyesületünk a Termini Egyesület (https://ht.nytud.hu/). Mostani szakmai munkámnak, jelenlétemnek mindez nagyon fontos kerete. A Szabó T. Attila Nyelvi Intézetnek szakmai igazgatója vagyok, a Termini Egyesületnek társelnöke. A hálózatot magát modellként emlegetik a Kárpát-medencei magyar–magyar kapcsolatokban. De nem lehet azt mondani, hogy ennek megfelelő támogatást kapna.
– 1992-ben egyike volt az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége alapítóinak, 1998-tól pedig elnökként vezeti a szövetséget.
– 2012-ben, a húszéves jubileum alkalmával kiadtunk egy kötetet Nyelvét megtartó közösség – közösségét megtartó nyelv cím-
mel, amelyben összefoglaltuk a két évtized történetét, a szövetség, a mozgalom eseményeit, eredményeit, és gondjainkról is szóltunk. Azt mondjuk magunkról, hogy az AESZ az anyanyelvi mozgalom szervezője és szakmai megalapozója, hasonló a szerepe, mint Magyarországon az Anyanyelvápolók Szövetségének (www.aesz.ro). Egyébként közös az adminisztrálása a Szabó T. Attila Nyelvi Intézettel. A szövetségnek kiadója is van, ez is közös a SZTANYI-val. Kiadványsorozata az AESZ-füzetek. Irodája Sepsiszentgyörgyön van, ügyvezető elnöke Ördög-Gyárfás Lajos. Ebben a keretben a legfontosabb szereplők a tanulók, a tanítónők, a magyar szakos tanárok. Évi fő rendezvényünk A magyar nyelv napjai, évente változó helyszínen. Ehhez hozzátartozik mindig egy szakmai konferencia. A Nyelvőrzés Díját 2000-ben adtuk át először, 2007-től viseli a Sütő András nevét. Olyan karizmatikus erdélyi személyiségeket díjaztunk, akiknek saját őrhelyükön jelentős szerepük volt – legtöbbjüknek továbbra is van – az anyanyelv megtartásában, a nyelvhasználat bátorításában. Akikre valóban ráillik Páskándi kiazmusa: "Pásztortűz helyett égő pásztorok! Élő jeltüzek!" A díjazottak teljes névsora megtalálható a szövetség honlapján, ott a laudációkat is el lehet olvasni. Ami talán a legfontosabb a közel két és fél évtizedes anyanyelvi mozgalmi munkában, a versenyek szervezésében, hogy ebben is sikerült összekapcsolni a Kárpát-medencei régiókat. Itthon az említett KAV-on kívül talán legnépszerűbb a mesemondó és a balladamondó verseny.
– 2004-től az MTA külső tagja, 2007-től pedig a frissen alakult Erdélyi Területi Bizottság első elnöke. Milyen feladatok elvégzése hárul e megtisztelő cím viselőjére?
– Nem a címek a fontosak. Akarva-akaratlanul, kicsit "muszáj-Herkulesként", benne voltam az egyetemszervezésben, belekerültem a tudományszervezésbe is. És közben kutattam, publikáltam. Ennek elismeréseként választott tagjává a Magyar Tudományos Akadémia 2004-ben. 2006- ban döntött úgy az MTA, hogy Romániában is létrehoz egy olyan területi bizottságot, amilyenek Magyarországon működnek. Ennek a bizottságnak a megszervezésére kért föl 2007-ben Vizi E. Szilveszter, az MTA akkori elnöke és Egyed Ákos, az EME elnöke. Az alakuló ülés engem választott meg elnöknek. Két mandátumon át viseltem ezt a tisztséget, most egyik alelnöke vagyok, akárcsak az Erdélyi Múzeum- Egyesületnek. Jelenleg a külső köztestületi tagok száma közel 900, a külső tagok száma 21 (www.kab.ro). Egyetemi nyugdíjazásomkor, 2007-ben nem mAradtam munka nélkül. A KAB a Magyar Tudományos Akadémia kiterjesztése, része az MTA-nak, integrálja, egymással és az akadémiával összekapcsolja a romániai magyar tudósokat, kutatókat. Kolozsvári Akadémiai Bizottságként emlegetjük, de működési területe kiterjed egész Romániára. Szakbizottságai, munkabizottságai, regionális bizottságai működnek Bukarestben, Temesváron, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Nagyváradon. Vezető testületünknek ezt kellett megszerveznie, kiépítenie. Közben az első mandátum idején értékelő elemzést készítettünk és jelentettünk meg a romániai magyar felsőoktatás helyzetéről és kilátásairól, a második mandátum idején összefoglalást készítettünk az erdélyi magyar kutatók 2002–2013 közötti eredményeiről (három kötetben jelent meg a múlt évben).
– Meséljen családjáról, hétköznapjairól, terveiről, díjairól!
– Ahogy telnek az évek, az ember élete egyre inkább leszűkül. Még akkor is így van ez, ha – sokféle munkám miatt – nekem viszonylag sokat kell utaznom. Ezek főként Kárpát-medencei és erdélyi utazások. Amikor itthon vagyok, szinte naponta bejárok a tanszékre, ott is megvannak a munkafeltételeim és ott vannak a kollégák. Gyermekeim már felnőttek, mind egészen kiváló emberek. Imre fiam van itthon, ő tanár itt az egyetemen, a többiek távol élnek (Áron fiam családjával a kaliforniai San Joséban, Veronka lányom családjával Tübingenben, Máté fiam doktori hallgatóként Münchenben). Hozzájuk ritkábban utazom, gyakrabban Budapestre és még gyakrabban otthonos erdélyi helyekre, a Székelyföldre is. Ami a díjakat, elismeréseket illeti: megtisztelő volt, hogy 1999–2003 közt Széchenyi professzori ösztöndíjas lehettem, és hogy ezzel járó kötelezettségként Szegeden is taníthattam. A Debreceni Egyetem díszdoktorává választott. Szűkebb szakmámtól kaptam a nyelvészekről elnevezett díjakat, érmeket, a Magyar Nyelvőr Díjat, szakmai-közéleti munkásságom elismerésének tekintem a Kemény Zsigmond- és a Bethlen Gábor-díjat. Az Akadémia Arany János-életműdíjjal tüntetett ki 2007-ben, a magyar állam a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével 2010-ben. Az itthoni elismerések ennél is fontosabbak: a Kriterion-koszorú (2002-ben, még Domokos Géza életében), szülőfalum díszpolgári címe 2007-ben.
– Mi van a fiókban, amit idén, életének 75. évében szeretne kiadni?
– Egyvalami tudható: a múlt évben megjelent az elmúlt tíz évben írt dolgozataimnak első kötete Történések a nyelvben a keleti végeken címmel. Ennek rövidesen megjelenik a 2. kötete is. Ez már nem meglepetés. Olyan is van, ami sokak számára talán meglepetés lesz, de annak a várható megjelenéséről is tudnak a szakmabeliek, a nagyobb nyilvánosság számára viszont nem szeretném beharangozni.
Székely Ferenc
Népújság (Marosvásárhely)

2017. április 4.

EMKE-közgyűlés és díjkiosztó gála lesz szombaton
Az idei díjazottak listája
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) éves közgyűlésére és díjkiosztó gálájára kerül sor április 8-án, szombaton délelőtt 11 órától, olvasható az egyesület szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. A szokásostól eltérően, az idei esemény helyszíne a Bánffy Palota Tonitza-terme lesz (Főtér 30. sz.), derül ki a közleményből, az eseményen közreműködik a Görög Sisters zongoraduó (Szabadka, Szerbia).
A program délután 3 órától az EMKE díjak és díszoklevelek átadásával folytatódik. Közreműködik a Guttman Mihály Pedagóguskórus.
Délután fél 6-tól: könyvbemutató . A Csodálatos tanúságtétel. Vizi E. Szilveszternek sok szeretettel Erdélyből című kötetet bemutatja a szerkesztő, Ábrám Zoltán, az ünnepelt jelenlétében. Társszervező az Erdélyi Múzeum-Egyesület.
Este 7 órától a Görög Sisters zongoraduó hangversenye (Görög Enikő és Noémi). Helyszín: Gheorghe Dima Zeneakadémia Stúdióterme (Király / I. C. Brătianu u. 25. sz.). Műsoron: Franz Schubert: A-moll Allegro, ’Lebensstürme’ D.947 (négykezes); W. A. Mozart: C-dúr zongoraszonáta (négykezes), K. 521, I movement (Allegro); Franz Schubert: Andantino varie B-moll op.84, n° 1 (négykezes); Antonín Dvořák: Szláv tánc, E-moll (négykezes); Aleksandar Vujić: Szerb kóló (népi tánc két zongorára); Béla Bartók: 7 darab a Mikrokozmoszból BB120 (két zongorára); Maurice Ravel: La Valse (két zongorára).
EMKE-díjak 2017
Balázs Ferenc-díj: Balázs Sándor unitárius lelkész részére – több évtizedes önzetlen közösségi szolgálatáért, a Romániai Falugondnokságok Szövetsége lélekmentő tevékenységének a megszervezéséért és működtetéséért.
Bányai János-díj: Kinda István múzeumigazgató részére – rendszeres terepkutatásaiért, módszeres örökségfeltáró és múzeumszervező munkásságáért.
Janovics Jenő-díj: Essig József fotóművész, szerkesztő-operatőr részére – a kultúra és civil kezdeményezések területén nyújtott szerteágazó tevékenységéért.
Kacsó András-díj: Benedek Árpád néptáncoktató részére – a nagyváradi gyermek- és ifjúsági táncházmozgalom több mint tizenöt éve tartó lelkes szervezéséért, irányításáért .
Kun Kocsárd-díj: Marius Tabacu részére – az erdélyi magyar kultúra minőségi román tolmácsolásáért, a széleskörű magyar-román kultúracsere elősegítésében vállalt kiemelkedő munkásságáért.
Gr. Mikó Imre-díj: Nagy Péter részére – aki közügynek és szívügyének tekinti a nyomdászatot, a szakmai utánpótlást, múltunk és jelenünk dokumentálását.
Monoki István-díj: Kopacz Katalin-Mária részére – a hazai magyar könyvtárügy szolgálatában kifejtett érdekképviseleti, közösségépítő és szervezői tevékenységéért.
Nagy István-díj: Kállay Miklós Tünde zenetanár, karnagy részére – az erdélyi magyar kórusmozgalomban, a magyar közösség érdekében kifejtett több évtizedes, kiemelkedő művészi és kiváló, önzetlen oktatói tevékenységéért.
Spectator-díj: Nagy Miklós Kund részére – a teljesítményt elismerő, a törekvést méltató mértéktartó, higgadt és bíztató szavaiért, a szellemi értékteremtés melletti évtizedes síkra szállásért.
Szolnay Sándor-díj: Gergely Zoltán szobrászművész részére – az erdélyi magyar közösség érdekében kifejtett, a hagyományokat a legmodernebb művészi törekvésekkel ötvöző, kiváló alkotómunkája elismerése képpen.
Tiszteletbeli tagság: Beder Tibor részére – a szervezet alelnökeként végzett odaadó közművelődési és a civil szerveződést elősegítő tevékenységéért és az erdélyi magyar – török történelmi kapcsolatok ápolásáért . Szabadság (Kolozsvár)

2017. április 10.

Továbbra is magyarságtudatot erősít az EMKE munkája
Életműdíjat adományoztak Vizi E. Szilveszter volt MTA-elnöknek
Rendhagyó helyszínen, a patinás Bánffy-palotában zajlott le szombaton Kolozsváron az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) közgyűlése. Azért ott, mert az erre a célra hagyományosan igénybe vett Protestáns Teológiai Intézet dísztermét a reformáció fennállásának 500. évfordulója alkalmával jelenleg nagyszabású felújításnak vetik alá. Az eseményt sok, a közművelődés terén ismert hazai és magyarországi tisztségviselő tisztelte meg jelenlétével, köszöntőjével, méltató beszédével, elhangzottak továbbá az ilyenkor elmaradhatatlan elnöki, pénzügyi és cenzori beszámolók, hozzászólások és tervek, mindezt pedig több zenei műsor színezte. Idén is óriási érdeklődés mellett délután kiosztották az „erdélyi Oscaroknak” is becézett hagyományos EMKE-díjakat, majd az Erdélyi Múzeum Egyesület társszervezésében bemutatták Ábrám Zoltán a Csodálatos tanúságtétel. Vizi E. Szilveszternek sok szeretettel Erdélyből című kötetét.
Növekvő hazai és anyaországi támogatás
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) szombaton Kolozsváron megtartott közgyűlésén elhangzott köszöntőjében Székely István, az RMDSZ társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnöke köszönetét fejezte ki azok iránt, akik kis közösségi szinten reflektorfény nélkül teszik a dolgukat a közművelődés érdekében, és javasolta nekik, hogy társszervezői minőségben forduljanak az önkormányzatokhoz a pályázatok megszerzéséért. Magyarország kolozsvári főkonzulátusa részéről Csige Sándor konzul fejezte ki elismerését az EMKE százharminc évre visszatekintő munkájáért. Závogyán Magdolna, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős helyettes államtitkára részletesen taglalta a magyar kormány erőfeszítéseit a Kárpát-medencében magyarul beszélők és a magyar kultúra megmentése érdekében. Minden tájegységet más-más kihívás jellemez, ezért budapesti sablonok helyett a helyi igényeknek megfelelő lépéseket kell szorgalmazni. Összesen százkét millió forint pályázható meg az idei projektek révén, amelyek haszonélvezői színházak, könyvtárak, művészeti karavánok stb. Az EMKE fontos szerepet játszhat abban a tervben, amelynek keretében a Kárpát-medencében ötszáz járási népfőiskolát akarnak beindítani és felkarolni – fejtette ki.
Megújulást sugall az EMKISZ
Széman Péter EMKE-elnök beszámolójában, többek között, a 2016-os „sikerév” 49 önálló rendezvényére tért kit. A programok között olyanokat találni, mint például a VII. Kolozsvári Magyar Napokon való részvétel, a hagyományos EMKE-rendezvények, az országos és nemzetközi kitekintésű események stb. Legnagyobb sikernek Széman Péter ifjúsági szervezetük, az EMKISZ megalakulását tekinti, amely lelkes fiatalok bevonását, munkaterületük kiszélesítését jelentette. Ötven önkéntessel dolgozik, és újdonságként említette, hogy idén június 23-24-én megrendezik a Kulturális Ifjúsági Filmnapokat. A pénzügyi jelentés és a cenzori beszámoló elfogadása után a hozzászólások között Dáné Tibor Kálmán, a Művelődés folyóirat főszerkesztője köszönetét fejezte ki amiatt, hogy intézménye az EMKE-házban otthonra lelt. A Szatmár megyei szervezet elnöke, Muzsnai Árpád azt indítványozta, hogy az EMKE, az RMDSZ és az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyeztessen az összmagyar rendezvények pályázati vonatkozásaiban. A délelőtti ülésen a szabadkai Görög Enikő és Noémi (Görög Sisters) zongoraduó színezte a hangulatot.
Tíz EMKE-dij lelt gazdára
Délután a díjkiosztó gálán a hagyománynak megfelelően tíz EMKE-díj talált gazdára: Balázs Ferenc-díj: Balázs Sándor unitárius lelkész (laudáció: Bálint Benczédi Ferenc); Bányai János-díj: Kinda István múzeumigazgató (laudáció: Pozsony Ferenc); Janovics Jenő-díj: Essig József fotóművész, szerkesztő-operatőr (laudáció: Katona Zs. József); Kacsó András-díj: Benedek Árpád néptáncoktató (laudáció: Pálfi József); Kun Kocsárd-díj: Marius Tabacu (laudáció: Mile Lajos); Gr. Mikó Imre-díj: Nagy Péter (laudáció: Papp-Szenttamási György); Monoki István-díj: Kopacz Katalin-Mária (laudáció: Kelemen Katalin); Nagy István-díj: Kállay Miklós Tünde zenetanár, karnagy (laudáció: Harbula Hajnal); Spectator-díj: Nagy Miklós Kund (laudáció: Gáspár Sándor); Szolnay Sándor-díj: Gergely Zoltán szobrászművész (laudáció: Dabóczi Géza). Tiszteletbeli tagságot adományoztak Beder Tibornak a közművelődést és civil szerveződést elősegítő tevékenységéért, aki viszont egészségügyi okokból nem lehetett jelen. Az ünnepségen fellépett a Guttmann Mihály Pedagóguskórus.
Életműdíj Vizi E. Szilveszternek
Rendkívüli módon, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) társszervezésében, első ízben nyújtottak át életműdíjat, Gergely Zoltán képzőművész tervezte EMKE-plakettel. A megtiszteltetés Vizi E. Szilveszternek, a nemzetközileg elismert orvosprofesszornak, farmakológusnak, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 2002 és 2008 közötti elnökének jutott, aki nemcsak tudományos kutatómunkája miatt elismert, hanem sokoldalú identitásmegőrző tevékenységéért is. Laudációjában egykori tanítványa, Ábrám Zoltán – akinek szerkesztésében jelent meg félévvel ezelőtt a Csodálatos tanúságtétel. Vizi E. Szilveszternek sok szeretettel Erdélyből című kötet –vázolta az érdemeket. Sipos Gábor EME-elnök arra emlékeztetett, hogy egyesülete a Vizi professzor elnöksége alatt kötött együttműködési megállapodást az MTA-val, amely azóta is szoros anyaországi támogatást biztosít az erdélyi magyar tudományosság számára.
Az ünnepelt – aki nemrég töltötte be nyolcvanadik születésnapját – elmondta: érdemes tanulni és tanítani, mert bebizonyosodott: a mi kis népünk többet adott a világörökségnek, mint amennyit számaránya szerint várni lehetne tőle. Mint fogalmazott, hálás nekünk azért, mert Erdélyben, Kolozsvártól Csíksomlyóig tanulta meg igazán, hogy mit is jelent magyarnak lenni és megmaradni.
Ördög Béla / Szabadság (Kolozsvár)



lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-92




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998