|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 777 találat | lapozás: 1-30 ... 601-630 | 631-660 | 661-690 ... 751-777 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: József Attila 2016. április 5.Közös Duna-menti örökségről műhelymunkáztak Csíkszeredában a képzőművészek,,A Duna és közös örökségünk” címmel nyílt hétfő délután a csíkszeredai Művészetek Házában horvátországi, magyarországi és romániai képzőművészek közös kiállítása. A tárlatnyitót közös alkotás is megelőzte az azonos címmel rajtolt európai uniós projekt részeként. A Duna-régió lakosai sajátos közös kulturális örökséggel rendelkeznek, amely a korok, kultúrák, etnikumok, vallások egyvelegéből áll össze színes egésszé. Minden ország, minden település a kirakós egyik darabja, amellyel kiteljesíti az egészet. Ez a gondolat a kiindulópontja „a Duna és közös örökségünk” mottóval indult projektnek, melyet a Szigetvári Zöldzóna Egyesület és a Vörösmarti Kulturno Umjetničko Društvo „József Attila"(Horvátország) szervez. A projekt partneréül a csíkszeredai Cultura Nostra Egyesületet választották ki Erdélyből. Ennek részeként változott alkotóműhellyé hétfőn a Művészetek Háza, ahol a szigetvári elektrografikák és a horvátországi festmények közegében alkottak a Nagy István Művészeti Középiskola és a Kós Károly Szakközépiskola diákjai. A tárlaton vörösmarti tájképeket és szigetvári elektrografikákat lehet tíz napon át megtekinteni. „A közös örökséget festették, szabadon, a hétköznapok örökségeit” – mondta Botár László, a Cultura Nostra Alapítvány elnöke, jelezve, hogy a kiállított munkákon is ki-ki sajátosan mutatja be az örökségét. Mint elmondta: a műhelymunkán alkotó csíkszeredai 45 diák munkáját Szigetváron és Vörösmarton is kiállítják. Megtudtuk: az európai uniós projekt révén a Duna régióra vonatkozó tudatosság növelésének eszközeként kortárs művészeti cserekapcsolatokat kíván ösztönözni három közös kiállításon, egy ötnapos alkotótáboron, valamint hálózati honlapon keresztül, amely kortárs művészeti adatbázis szerepre is hivatott. A projekt célja ugyanis a kortárs művészeti ágak minél szélesebb körű felkarolása, bemutatása a nagyközönség számára is, lehetőséget biztosítva a fiatal, még egyetemista alkotóknak is a csatlakozásra. Gellért Edit maszol.ro 2016. április 5.A Duna-régió kulturális örökségét jelenítették megAz Osztrák-Magyar Monarchia idején épül vasúthálózat, kiemelkedő természeti szépségek, a magyar alföld ihlette rajzok, székely motívumok, hangszerek, gasztronómiai elemek köszönnek vissza középiskolás diákok munkáin, amelyek a Duna-régió lakosainak sajátos közös kulturális örökségét örökítik meg. Nem a múltat kívánták kutatni, inkább a közös jövőre irányítani a figyelmet a hétfőn zajlott műhelymunkán a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában. Negyven középiskolás diák alkotott a csíkszeredai Cultura Nostra Egyesület, Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Kulturális Központ, valamint a Szigetvári Zöldzóna Egyesület (Magyarország) és a Vörösmarti Kulturno Umjetničko Društvo „József Attila” (Horvátország) közös projektje keretében. Az elkészült alkotásokat ki is állították. A projekt folytatásaként hasonló műhelymunka zajlik a későbbiekben Horvátországban, majd a magyarországi Szigetváron, ahol képzőművészek számára alkotótábort is szerveznek. A székely bácsit nagyon korán kiküldte a felesége kaszálni, de ő fáradt volt, és egy kis szíverősítő után leheveredett a szénaboglya tövébe, így elmaradt a munka a patak mellett – szól a tizedik osztályos Olti Angyalka és Salamon Ildikó által megjelenített történet, odébb meg szürkemarhák legelésznek gémeskút közelében Szőcs Károly és Péter Bernadett alkotásán. Számos motívum utal arra, hogy a diákok ismerik a Duna-régió kulturális örökségét. Egyfajta szabadságot élvezhetett a csíkszeredai Nagy István Művészeti Iskolából, illetve a Kós Károly Szakközépiskolából jelentkezett negyven diák alkotásaik témájának megválasztásánál, merthogy Botár László képzőművész szerint – aki Csíkszeredában irányította a projekt lezajlását –, tartottak attól, hogy A Duna és közös kultúránk címszó zavaróan hathat rájuk, lévén, hogy messze esik Székelyföld a Dunától, még ha „Dunának, Oltnak egy is a hangja”. Az ötlet jónak bizonyult, hiszen számos tetszetős pasztellmunka született a tanulók keze nyomán, voltak olyanok is, akik közösen jelenítették meg elképzelésüket. „A lényege a projektnek, hogy egymás kultúrájára figyeljünk. Ha ez megtörténik, akkor nyertünk – hangsúlyozta Botár. A művészeti középiskolások mellett építészeti és formatervező műszaki rajzoló profilú osztályban tanulók is jelentkeztek a műhelymunkára. Márton Ildikó, a Kós Károly Szakközépiskola 11. C osztályának osztályfőnöke elmondta, ez is egy lehetőség a formatervezési alapok elsajátítására. „Előzetesen novellák szintjén készültek a tanulók egy-két gondolattal, hogy mit fogalmaznának meg alkotásukkal, és a pasztellmunkák elkészítésének alapjait is el tudták itt mélyíteni, kötetlenebb körülmények közt sokkal hatékonyabban tudnak haladni. Ebben a korban nagyon fontos ilyen témákat adni, mert sokkal inkább felismerik a fiatalok, hogy miért is érdemes itthon maradni, mi az az érték, ami a környező országokban ugyanúgy fellelhető, csak más formában. Így talán sokkal jobban értékelik saját környezetüket, legyen az épített, szellemi vagy bármilyen” – véli a tanárnő. Izsák-Székely Judith Székelyhon.ro 2016. április 7.Reform helyett túlterhelik a diákokat„Ez a kerettanterv minden, csak nem gyermekközpontú” – értékelte a Krónikának az oktatási minisztérium által kedden ismertetett alapdokumentumot Ferencz S. Alpár történelemtanár, a Romániai Pedagógusok Szövetségének elnöki tanácsadója. A volt Hargita megyei főtanfelügyelő szerint az 5–8. osztályosok esetében a 2017–2018-as tanévtől életbe lépő dokumentum már rövid távon súlyosbítja az oktatás helyzetét, hiszen növeli az eddig is túl magasnak ítélt óraszámot, és beszűkíti az iskolák választási lehetőségét, ami a magyar oktatás esetében hatványozottan jelentkezik. Király András államtitkár és a lapunk által megkérdezett oktatási szakemberek már csak a tartalom, azaz a tananyag csökkentésében és a pedagógusok felelős, innovatív hozzáállásában bíznak. „Ez a kerettanterv minden, csak nem gyermekközpontú, ugyanakkor erősen centralista” – értékelte a Krónikának az oktatási minisztérium által kedden ismertetett új dokumentumot Ferencz S. Alpár történelemtanár, a Romániai Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöki tanácsadója. A szakember rámutatott, hogy az 5–8. osztályosok számára kidolgozott új alapdokumentum, amely a többségi oktatásban a jelenlegi 30-ról 34-re emelte az órák számát, a kisebbségi oktatásban ennél is nagyobb óraszámhoz vezethet. Kifejtette, a magyar oktatásban számolni kell legalább heti 3 magyarórával, 6–7. osztályban a kisebbségtörténelemmel, ami kiharcolt jog, így értelemszerűen a tantervben a helye. „Kisebbségi oktatásban tehát meghatványozódik az órák száma” – hívta fel a figyelmet a csíkszeredai József Attila Általános Iskola pedagógusa. Diszkrimináció vagy eredmény? Személyes véleményének hangot adva Ferencz S. Alpár súlyosan diszkriminatívnak ítélte a minisztériumnak a kisebbségi oktatáshoz való hozzáállását, ugyanis Adrian Curaj tárcavezető úgy állt ki ismertetni az új alapdokumentumot, hogy nem készítette elő a teljes palettát. „Itt nemcsak a kisebbségi oktatással, hanem a vokacionális vagy más oktatási formákkal kapcsolatosan is diszkriminatív. A tanügyminisztérium ezzel azt adja tudtunkra, hogy őt nem érdekli annyira, vagy másodsorban érdekli a kisebbségi oktatás” – mutatott rá az oktatási szakember. Ferencz S. Alpár szerint a szaktárca azzal is diszkriminál, hogy a kisebbségi oktatásban a második idegen nyelvnek a lehetőségét is elveszi azáltal, hogy opcionálissá teszi a többségi oktatásban amúgy kötelező tantárgyat. Mint magyarázta, míg az egyébként a kötelező tárgyak után a gyerekek „felszusszanását” segítő opcionális tantárgyak keretét tekintve eddig sem volt rózsás a helyzet, további leépülés várható. Az olyan megyékben ugyanis, mint Hargita – ahol a jelenlegi finanszírozási rendszer nem teljes – várhatóan a spórolási intézkedéseknek elsőként a választható tárgyak esnek majd áldozatul, azaz az iskolának nem lesz pénze kifizetni az ezeket oktatókat, tehát nem is fogja beválasztani a kínálatába. „Ilyen körülmények között a kisebbségi oktatás nemhogy heti 34-nél is nagyobb óraszámmal fog rendelkezni, hanem olyan megyékben, ahol a finanszírozás nem elegendő, teljes mértékben a kerettantervvel fog maradni” – mutatott rá a kisebbségi oktatást érintő másik, szerinte szintén jogcsorbító intézkedésre a volt Hargita megyei főtanfelügyelő. Vele ellentétben Király András oktatási államtitkár az RMDSZ és szakértői vívmányaként értékelte az intézkedést, rámutatva: azáltal, hogy a második idegen nyelv opcionálissá vált, a tanintézetek eldönthetik, bevállalják vagy sem, hisz amennyiben lemondanak róla, heti két órával kevesebbet lesznek a diákok az iskolában. „A tantervet nem lehet a divatos nagy iskolák elvárásaihoz igazítani. A magyar nyelvű oktatásban több mint ezer általános iskola van, a vidéki, létszám alatti osztályokban még az első idegen nyelv oktatása is gondot jelent, ezért tartottuk fontosnak, hogy az iskola dönthesse el, bevállalja vagy sem a másodikat is” – értékelte a döntést lapunknak a szakpolitikus. Eljátszott játék előre meghozott döntésekkel? Kérdésünkre, hogy az új kerettantervben felfedezhetők-e az RMPSZ többoldalas dokumentumban összefoglalt és megindokolt javaslatai, az oktatási szakember nemmel válaszolt. „Első ránézésére azt válaszolnám: nem. Nekem nagyon az az érzésem, hogy ez egy eljátszott játék előre meghozott döntésekkel” – értékelte a minisztérium által kidolgozott három tervezetvariánst és az azokkal kapcsolatos közvitát Ferencz S. Alpár. „Ez az a fajta kerettanterv, amely már rövid távon súlyosbítja, súlyosbítani fogja a közoktatás helyzetét. Továbbra is egy olyan kerettantervet dobtak piacra, amely igazodik a jelenlegi tanügyi realitásokhoz, és nem azt a célt szolgálja, hogy bármilyen formájú vagy mélységű reformot, illetve mentalistás- vagy paradigmaváltást indítson el” – összegezte személyes véleményét az oktatási szakember. Tananyagtól, pedagógustól függ a javítás lehetősége Az, hogy a minisztérium által még merevebbé tett kerettanterven lehet-e javítani, a hozzárendelt tananyagtól és a pedagógusok hozzáállásától függ, értékelte Ferencz S. Alpár. Rámutatott, ha az óraszámot bizonyos tárgyakból csökkentik, akkor a hozzá rendelt tananyagot is csökkenteni kell, mégpedig oly módon, hogy az összóraszámból jusson pár óra felzárkóztatásra, tehetségápolásra is. „Az a pedagógus, aki eddig is modern szinten, nagyon ügyesen szelektálva a tananyagban, nagyon sokat dolgozva pluszba, hevíteni tudta tantervi körülmények között a jelenlegi tananyagnak az évültségét, mennyiségét és éppenséggel semlegesíteni a fölöslegességét, az eddigi körülmények között is tudott gyerekcentrikusan dolgozni” – hangsúlyozta az oktatók hozzáállásának a fontosságát a szakember. Azonban hozzátette, hogy sajnos ez a hozzáállás a kevésbé jellemző, ráadásul épp a sok összevissza intézkedés, a jelenlegihez hasonló helyzet merevítette a pedagógusok reakcióit, didaktikai hozzáállását. „Ha ez a kerettanterv ennyire mereven itt marad, és ennyire fix számok vannak benne, majdnem nulla mozgáslehetősége van egy iskolának, kivéve a néhány választható tantárgyat” – összegezte a helyzet súlyosságát Ferencz S. Hozzátette, a jelenlegi kerettantervben bizonyos tantárgyaknál volt választási lehetőség, az iskola dönthette el, hogy azt heti hány óraszámban tanítja, illetve egyáltalán tanítja-e, az új alapdokumentum azonban sokkal rögzítettebb, centralistább: ezt is megvonja, teljesen beszűkítve a mozgásteret. „Túlterheljük a gyereket” – mutatott rá az intézkedés legnagyobb hátrányára Ferencz S. Hiába lobbizott az RMDSZ? Az oktatási szakemberhez hasonlóan Király András államtitkár a túl nagy óraszámot tartja az új kerettanterv legnagyobb hátrányának. A szakpolitikus is abban bízik, hogy legalább a következő időszakban kidolgozandó tanterveken könnyítenek, és a magas óraszámra hivatkozva nem tesznek rá a jelenlegi csomagra. Emlékeztetett, hogy az RMDSZ folyamatosan lobbizott a csökkentett óraszám mellett, ám érveiket nem vették figyelembe, arra hivatkozva, hogy a közvita során a többség a most elfogadott forma és óraszám mellett foglalt állást. Szerinte egyértelműen kiderült, hogy a romániai oktatás nem elég hatékony, amit a különböző vizsgák, felmérések eredményei is alátámasztanak, a minőségen javítani kellene, de ez csak úgy valósítható meg, ha a különböző tantárgyak programját könnyítik. „A most elfogadott, a 2017– 2018-as tanévtől életbe lépő keret alapján a következő időszakban dolgozzák ki az évfolyamok tantárgyankénti tanterveit, reméljük, hogy a magas óraszámra hivatkozva nem terhelik tovább ezeket. Minden évfolyamon egy-két fejezetet át kell vinni a következő évre, így a jelenlegi 5–8 osztályos tananyag egy részét már középiskolában tanulnák a diákok, így jobban elsajátíthatnák az alapokat. Erre azonban nincs garancia, csak megvan rá a lehetőség” – mutatott rá Király András. Minden a tartalomtól függ Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő szerint az óraszámot is csökkenteni kellett volna, de ha nem történt meg, legalább a programokat kell úgy kidolgozni, hogy az a gyerekek érdekeit szolgálja. A háromszéki szakember abban bízik, hogy a tantervek összeállításával hozzáértő, kompetens pedagógusokat bíznak meg. Emlékeztetett, hogy már a közvita során felmerült: talán nem az a megoldás, ha a diák kevesebb időt tölt az iskolában, és esetleg az utcán csavarog, amíg a szülei dolgoznak, hanem hogy szellősebb legyen a tanterv, ne terheljék túl. Fontos lenne, hogy a tanárok, a tanintézetek kapjanak nagyobb szabadságot a sajátos arculat kialakítására, ehhez viszont szükség van arra, hogy több legyen a választható tárgy, osztotta meg álláspontját Kiss Imre. Rámutatott, még ezután elemzik tüzetesen az új kerettantervet, de első tanulmányozás után úgy tűnik, nem hozott sok változást, ezért lényeges, hogy legalább a programok módosuljanak. Kiss ugyanakkor kitart korábbi álláspontja mellett, miszerint az 5–8. osztályos és a 8. utáni kerettanterveket párhuzamosan kellett volna módosítani, hogy kiderüljön: honnan indulnak, és hova akarnak eljutni Eleget tettek a társadalmi elvárásnak? Adrian Curaj oktatási miniszter egyébként az új kerettanterv keddi bemutatóján azzal indokolta az ebben szereplő magas óraszámot, hogy azt a társadalmi elvárásokra alapozták. A három tervezet vitája során ugyanis bizonyos civil szervezetek, intézmények, társadalmi csoportok a zene-, mások a történelem- vagy éppenséggel a latinórák eltűnését, csökkentett óraszámban való tanítását sérelmezték, így a szaktárca végül nem hajtotta végre a tervezett módosításokat. Így azonban a megígért reform is elmaradt, miszerint az új kerettanterv gyermekközpontúbb lesz, és jobban megfelel a technika uralta 21. századi modern társadalom elvárásainak. Bár a zene, történelem, latin és vallás megtartása mellett új tantárgyak is megjelennek benne, az informatika mellett például információtechnológiát is tanulnak a diákok, ahogy interkulturális ismereteket is szerezhetnek és a demokratikus társadalom működési szabályait is elsajátíthatják. Emellett az 5–8. osztályosoknak a jövőben külön tantárgy keretében nyílik lehetőségük személységük fejlesztésre, illetve pénzügyi és vállalkozói ismeretekre is szert tehetnek. Bíró Blanka, Pap Melinda Krónika (Kolozsvár) 2016. április 7.Színházi események a magyar költészet napjánPartiumi és erdélyi teátrumok is készülnek programokkal a magyar költészet napja, április 11. alkalmából. A kézdivásárhelyi Városi Színház és a sepsiszentgyörgyi Mácsafej zenekar közös, A Dolgokról egy földi szellemnek című, verses, zenés produkcióját például a kolozsvári és a marosvásárhelyi érdeklődők is megtekinthetik. Kolozsváron április 9-én, szombaton 19 órától lépnek fel a művészek a Váróterem Projekt független színtársulat által működtetett ZUG.zone alternatív kultúrtérben, a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat pedig József Attila születésnapján, április 11-én, hétfőn 17 órától látja vendégül a produkciót. „Egy, már klasszikussá vált erdélyi költőóriás és a kortárs költészet egyik legsajátosabb hangú alkotójának szellemi párbeszédéből született ez a szintén párbeszédre épülő, a műfajok találkozási pontjából táplálkozó produkció. Vers és zene, vagy még találóbban verszene, koncert és színház, avagy zenei kalandozás és drámai megközelítések. Szilágyi Domokos mély vallomásai a létezés határait feszegetik, Fekete Vince versciklusa pedig újra és újra figyelmeztet »a mélység« és »a magasság« közötti vívódásainkra” – ajánlják a produkciót az alkotók. A Kolcsár József rendezte előadásban szereplő Fekete Vince-verseket Ferencz Csaba zenésítette meg, közreműködik a Mácsafej zenekar, valamint Gábor Szabolcs szaxofonos. Megzenésített versek Szatmáron A SzatmárON kezdeményezés újabb állomásaként idén is költészetnapi programsorozatot szervez a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata ezúttal szombaton Költészetünk ünnepe címmel. „A tavalyihoz hasonlóan 2016-ban is az irodalom, a zene és a gasztronómia témakörök mentén csoportosulnak a versblokkok, ugyanis nemcsak verseket lehet majd hallgatni, mondani vagy felolvasni, hanem a résztvevők magyar klasszikusok kedvenc ételeibe is belekóstolhatnak, és zenei csemegében is részük lesz. A rendezvénynek Szatmárnémeti egyik kedvenc közösségi tere, a MusiC’at Caffe & Pub (Hám János utca 4) ad helyet 14 és 21 óra között. Az est záróakkordja a helyi The Hats zenekar élő koncertje lesz” – írták a szervezők. A programsorozatra a belépés ingyenes, és a szervezők minden érdeklődőnek lehetőséget adnak, hogy elmondja vagy felolvassa kedvenc magyar versét/verseit, illetve nagy örömmel fogadják a saját költeményeket is. A versmaratonra még lehet regisztrálni a szerdai nap folyamán, a kolteszetnap@harag.eu e-mail címen és a 0261-712362 telefonszámon. A programsorozat részeként április 11-én 11 órától Fütyülünk a világra címmel Bertóti Johanna megzenésített költeményekből összeállított koncertjére kerül sor az Ács Alajos Játékszínben. Csíkban egész nap ünnepelnek A költészet napja alkalmából a Csíki Játékszín is egész napos rendezvénysorozattal készül. Hétfőn 11 órától a Tizenegy című, immár hagyományosnak tekinthető versnapi városköszöntőre kerül sor a színház lépcsőin, amelynek keretében a Csíki Játékszín társulatának tolmácsolásában tizenegy vers hangzik el. 17 órától Egy szenvedély margójára címmel a Hunyadi László Kamarateremben Pilinszky János verseiből, naplórészleteiből, prózai műveiből összeállított előadásukkal lépnek fel a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem harmadéves színész szakos hallgatói. A produkcióra 10 lejért lehet jegyet váltani. A rendezvénysorozat Bálint Márta színművész Székely János-estjével zárul. Az Egyedül – Székely János 677 sora című előadásra 19 órától kerül sor a csíki moziban. „Székely János (1927–1992) az elmúlt évtizedek nagy erdélyi írónemzedékének tagja és legfilozofikusabb alkotója volt. Caligula helytartója című drámáját sokan ismerik. 1990-ben kiadója kérésére válogatta össze »a fennmaradásra méltónak ítélt verseit«. A kötet, melynek címadó verse a Semmi-soha című költemény, csak halála után, 1994-ben jelent meg. Gyönyörű, nagy műgonddal megformált versei – a mai napig is csak kevéssé jutottak el a közönséghez” – olvasható az ajánlóban. A produkcióra a belépők 15 lejbe kerülnek. Krónika (Kolozsvár) 2016. április 7.Besúgók és besúgottakNemrég nyugatabbra szakadt egykori cimborákkal beszélgetve, nosztalgiázva elkerülhetetlenül terítékre került a Securitate által működtetett besúgók témája. Mindez annak apropóján, hogy valaki megemlítette: a hetvenes, nyolcvanas évek Vásárhelyének egyik közismert képzőművészéről, pedagógusáról is kiderült, jelentéseket írogatott. Azért tudni szeretném, rólam jelentett-e valaki, s ha igen, ki – jegyezte meg az asztaltársaság egyik tagja, s nyomdafestéket nem tűrő szavakkal ecsetelte, hová kívánná az ilyent. Jómagam soha nem voltam kíváncsi arra, jelentettek-e rólam, illetve ki lehetett az, aki ilyent tett, tehetett, bár megvan a magam határozott véleménye azokról, akik ilyesmire vetemedtek. Tudom: a kényszertől, a zsarolástól kezdődően, a haszonlesésen, az érvényesülési vágyon keresztül, el egészen akár a megfelelési kényszer szülte önkéntességig, mindenkit más és más késztethetett arra, hogy együttműködjön a szekuval. Engem elsősorban a tulajdonképpen szerencsétleneknek is nevezhető besúgók megbízói, tartótisztjei, az egész diabolikus gépezet működtetői, vezetői érdekelnének, az ők megnevezését, felelősségre vonását, a politikai és közéletből való kizárását hiányolom. Merthogy tudom, ők az igazán veszélyesek, ők azok, akik a titkosnak nevezett információkkal visszaélve vakvágányra terelhetik a jövőt. Egyébként a Wikileaks-botrány, a Snowden-ügy óta rádöbbenhettünk, hogy korunk technológiai fejlődésének következményeként elképzelhetetlenül szélesre nyíltak a társadalom ellenőrzésének lehetőségei. Mialatt általános követelmény a közérdekű adatok minél szélesebb körű hozzáférhetőségének biztosítása – ehhez megvan a szükséges technológia is –, azalatt egyre gyakoribbá vált az egyén személyes adataival való visszaélés. Magyarán: az on-line korszakban – akarjuk, nem akarjuk – a Nagy Testvér mindent lát. Ebből következően – József Attilát idézve – „Számon tarthatják, mit telefonoztam/ s mikor, miért, kinek./ Aktába irják, miről álmodoztam/ s azt is, ki érti meg./ És nem sejthetem, mikor lesz elég ok/ előkotorni azt a kartotékot,/ mely jogom sérti meg.” Szentgyörgyi László Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. április 7.Verset az iskolákbanOlvasói levél A Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ) Kovászna megyei elnöksége azzal a kezdeményezéssel fordul minden tanintézethez, hogy a magyar költészet napja méltó megünneplésének részeként április 11-én, a 12 órai harangszó elcsendesedése után minden iskolában avagy osztályban hangozzék el egy József Attila-vers. Mindegyik iskola vagy osztály maga válassza ki a költeményt, amelyet együtt, közösen mondhatnak, olvashatnak, de az osztályközösség egyik tagja is elszavalhatja. Úgy gondoljuk, ezzel nem csupán a költészet népszerűsítését szolgáljuk, de közösen érezzük át a magyar nyelv, csodálatos anyanyelvünk semmihez nem hasonlítható szépségét! Az RMPSZ Kovászna megyei elnöksége Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. április 9.Magunkhoz szorított Petőfi (A magyar költészet napja)Költészetnapi beszélgetés Kányádi Sándorral A kultúrát nem lehet palackba zárni, mint ahogyan a verseket sem lehet könyvekbe száműzni – tartja Kányádi Sándor, aki szerint szellemi javainkkal fel kell hurcolkodnunk a világhálóra. – Számontartja a magyar kultúra jeles napjait? – Ha nem is tudnám felsorolni valamennyiüket, nagyon fontosnak tartom, hogy léteznek ilyenek. Jó szokásunknak tartom, hogy külön napokat szentelünk rájuk, de betegségünknek is, hogy egy-egy kijelölt napon akarjuk letudni a magyar költészet vagy kultúra iránti tiszteletünket, elkötelezettségünket. Sokkal jobban szeretném, ha nemcsak ünnepnapokon kerülnének a figyelem középpontjába. – A költészet vasárnapjának kijelölt József Attila-születésnapot, április 11-ét teljes mértékben alkalmasnak tartja a „feladatra”? – Abszolút! Egész élete, költészete, józsefattilasága, de még az is, hogy Petőfihez, Csokonaihoz, Dsidához hasonlóan, „rangosan” rövid életű volt, mind-mind erre érdemesítik. De aligha vonhatná kétségbe bárki is e kettős ünnep jogosságát, ha a Munkások című versre gondolunk, vagy az „Édes Hazám, fogadj szívedbe, hadd legyek hűséges fiad!” sorokra. Mindkettőt József Attila írta. – Kedvenc költőjéről beszélgetünk? – Azért ez messze nem ennyire egyszerű. Egy kolozsvári iskolában megkérdezték tőlem, a modern magyar költészetben ki a példaképem. Igyekeztem én is korszerű lenni, már-már azt mondtam, hogy Weöres Sándor – aki amúgy nyugodtan lehetne, hiszen hatalmas költő –, de ahogy az lenni szokott, amikor valami nem stimmel, az angyal – vagy az ördög? – meghúzta a kabátom ujját. És azt mondtam, hogy Petőfi. Mert aki 19 évesen olyanokat tudott írni, mint például „Ezt én tudom – mikép nem tudja más – / Kit ürömével a tapasztalás / Sötét pohárból annyiszor kínált, / Hogy ittam volna inkább a halált!”, arról akár a költészet napját is el lehetne nevezni. De el lehetne nevezni Vörösmartyról is, aki amúgy sok évvel ezelőtt Jerevánban életem egyik legzajosabb sikeréhez segített. – Jerevánban? Vörösmarty? – Romániai íróküldöttség tagjaként jártam az örmény fővárosban 1956 novemberében. A magyar költészet napján azt sem árt elmondani, hogy nincs még olyan nyelv, amelyre annyi és olyan szintű román verset fordítottak volna le, mint magyarra. Eminescuról azt szoktam mondani a román kollégáknak: ránk nagyobb hagyatékot testált, mint rátok. Eminescu minden verssora, még a töredékek is megvannak magyarul, de ismeretes olyan költeménye, amelynek akár húsz magyar változata is létezik. Ez a mi dicsőségünk, hiszen a műfordítás a világ legtisztességesebb imperializmusa: úgy hódít, hogy közben semmit el nem vesz a másikéból. Ezek után talán érthetőbb lesz a jereváni történet is. A szocialista országok küldöttségeivel jártunk ott, én egyetlen magyarként a négyfős román delegációban. Ott merült fel, hogy valamennyien mondjunk el egy-egy verset saját népünk költészetéből – saját nyelvünkön. Egy egész vitrin volt tele magyar költők örmény nyelvű fordításával, így aztán szinte mindenki számára ismerős volt Vörösmarty Vén cigánya, ami szerintem talán a leghatalmasabb magyar vers. Akkora ünneplésben részesítettek, hogy két kézzel kellett kapaszkodnom a még diákkoromban kapott zsebórámba, nehogy elveszítsem, miközben a levegőbe dobáltak. – Sokan mégis hátrányos helyzetűnek tekintik a magyarul író embert… - Pedig nem egy ember akad, aki alaposan megdolgozott, hogy magyarrá váljon. Nekem semmit nem kellett tennem ennek érdekében, én magyarnak születtem, és kész. De például Majtényi Erik! Őt egyenesen irigyeltem a magyarságáért, pedig benne talán a magyar vér volt a legkevesebb. Trianon után, 1922-ben született Temesváron, súlyos beteg tanítónő magyar édesanyja Eriket már négyéves korában megtanította – ahogy a zsidó gyerekeket a héderben szokás – írni-olvasni, mert attól tartott, hogy a halála után a sváb grószmutti majd német iskolába adja az ő kisfiát. Így is történt, ám harmadik elemista korában Erik talált a pincében egy Petőfi-kötetet, s boldogan vitte fel megmutatni. A nagymama azonban elvette, kidobta az ablakon a virágágyások közé, helyette egy Schiller-kötetet nyomott a kezébe, s ráparancsolt: ezt kell olvasni. Erik viszont lement a kertbe, összeszedte a Petőfi-könyvet, magához szorította, s elhatározta, hogy magyar lesz. És magyar lett, magyar költő lett. − Az ön életében is szerepel valamiféle, legalább szimbolikus Petőfi-kötet? − Évekkel ezelőtt a budapesti Fészek-klubban volt egy ünnepi estém, ahol megkérdezték, mit is kell tudni Nagygalambfalváról. Én visszakérdeztem: itt, ezen a helyen volt-e iskola – legalább török iskola… – négyszáz évvel ezelőtt? Mert nálunk volt, Pál deák volt a mester. És volt-e itt könyvtár, mert a tizennyolcadik században nálunk az is volt. Az első román időben Nagygalambfalván volt egy hétosztályos román állami iskola és egy háromosztályos, korlátozott létszámú, magyar nyelvű felekezeti iskola. Attól való félelmükben, hogy a gyermekük nem jut be az iskolába, és nem tanul meg magyarul, négy-öt éves korunkban a szüleink bennünket is elkezdtek írni-olvasni tanítani – akár Majtényi Eriket az édesanyja. Első osztályos koromban már újságfelolvasó voltam, otthon a minden évi kalendárium mellett Petőfi összes költeményei jelentették a házi könyvtárat, úgyhogy nekem is Petőfi volt az indítóm. Aztán a Napsugár című gyereklapnál dolgoztam harminc éven át, s ez idő alatt egyértelművé vált számomra, hogy nincs felnőtt- vagy gyerekvers, csak jó és rossz vers van. Vancouvertől Buenos Airesig kipróbáltam az Itt van az ősz, itt van újra kezdetű verset, még a harmadik generációs magyarok is ismerték. Elég ez a magyar költészet dicséretére? – Odafigyel a mai világ a költőkre? Odafigyelnek a költők a mai világra? – Abban sem vagyok biztos, hogy valaha is odafigyelt. Meggyőződésem, hogy a népet nem az értelmiség vezeti. A jövőről prófétálni nem tudok, legfeljebb versben összefoglalok valamit, amit megélek és megérzek. Az biztos, hogy kevesebbet olvasnak az emberek, sőt, alig olvasnak. Egy olvasótalálkozón valaki azzal vigasztalt, hogy verset talán még olvasnak, mert az rövidebb. Beszűkült a könyvek szerepe, mert az írásbeliségnek ma már nem ez az egyetlen kifejezési formája. Itt van ez a forradalmi változás is, a számítástechnika, ami legalább akkora jelentőségű, mint annak idején a mozgatható betűk feltalálása volt. Ma sokkal gyorsabb iramban fejlődik a világ, mint Gutenberg idejében, és az a furcsa helyzet állhat elő, hogy a számítógép miatt a könyvek lassan fölöslegessé válnak. Már én is megtanultam, hogy ha valamit akarok, megnézem a világhálón, mert ott szinte bármi megtalálható. Ma a legnagyobb feladatunknak azt tartom, hogy szellemi javainkkal felhurcolkodjunk a világhálóra. A kultúrát ugyanis nem lehet palackba zárni, mint ahogyan a verseket sem lehet könyvekbe száműzni. Talán furcsán hangzik, de a számítástechnika arra is alkalmas, hogy segítségével megteremtsük a hazát a magasban. Ahogy Illyés Gyula írta: „Jöhet idő, hogy emlékezni bátrabb dolog lesz, mint tervezni – bátrabb új hont a múlt időkben fürkészni, mint a jövendőben?” Kányádi Sándor Az udvarhelyszéki Nagygalambfalván született 1929. május 10-én. Iskoláit a székelyudvarhelyi református kollégiumban, a Római Katolikus Főgimnáziumban és a fémipari középiskolában végezte. A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Karán szerzett magyar irodalom szakos tanári diplomát, de tanárként nem dolgozott. Költői tehetségét Páskándi Géza fedezte fel, 1950-ben ő közölte első versét a bukaresti Ifjúmunkás című lapban. 1960-tól 1990-ig a Napsugár című gyermeklap szerkesztője volt. 1987-ben meghívták a rotterdami Nemzetközi Költőtalálkozóra, de mivel útlevelet nem kapott, tiltakozásul kilépett a Román Írószövetségből. Műveit angol, észt, finn, francia, német, norvég, orosz, portugál, román és svéd nyelvre is lefordították. Legfontosabb verseskötetei: Virágzik a cseresznyefa (1955); Függőleges lovak (1968); Fától fáig (1970); Valaki jár a fák hegyén (1997); Csipkebokor az alkonyatban (műfordítások) (1999); Felemás őszi versek (2002); Meséskötetei: Fából vaskarika (1969); Kenyérmadár (1980); Meddig ér a rigófütty (2005); Virágon vett vitéz (2002); Világlátott egérke (2011). Legjelentősebb kitüntetései: A Romániai Írószövetség Díja (Fától fáig); 1989 – Az Év Könyve Díj (Sörény és koponya); 1993 – Kossuth-díj; 1993 – Magyar Művészetért Díj; 1998 – Magyar Örökség Díj; 2004 – a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal; 2008 – A Magyar Kultúra Követei Díj; 2009 – a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje; 2009 – szülőfaluja, Nagygalambfalva díszpolgára; 2010 – Bethlen Gábor-díj; 2011 – Aphelandra-díj; 2014 – Széll Kálmán-díj; 2014 – Budapestért-díj. A Nemzet Művésze, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Csinta Samu Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. április 9.Tavasszal születettA Temesvári Magyar Nyugdíjas Klub évfordulóhoz érkezett, a 17. születésnapjához, és Béres Margit, aki annak idején életre hívta, odaadóan bábáskodott mellette, és azóta is gondoskodik róla, így nyilatkozik: – Csak egy maréknyian voltunk abban a kirándulókat szállító buszban, amikor felvetődött a gondolat: jó nekünk együtt lenni, tegyük ezt gyakrabban, találkozzunk hetente. Csakis jó származhat abból, ha mi, nyugdíjasok, közelebb kerülünk egymáshoz, anyanyelvünkön jókat beszélgetünk, együtt szórakozunk, hogy érezzük: összetartozunk. És az ötletet tett követte. A kör pedig egyre bővült. Ma nyugdíjas klub néven ismernek bennünket, már akik ismerni akarnak, és nem legyintenek ajkbiggyesztve arra a szóra, hogy „az öregek”. Pedig tudni kell, hogy az öregek sohasem mondanak nemet, nem maradnak el a közös magyar rendezvényekről, tudnak lelkesedni, tapsolni, és amikor eljön az ideje, szavazni is! Az eltelt 17 évben jutott öröm is, üröm is, de ma is kitartunk egymás mellett. Érdemes volt dolgozni, és érdemes mindaddig, amíg ketyeg az óránk... Vaskos dossziét őrizget Béres Margit, benne névsorok, dátumok, újságcikkek, fényképek, mert a klub elnöke pontos munkát végez. Nemrégiben valaki azt mondta neki: Lassabban a testtel. Nem való már idős korban próbára tenni az erőt, gondozni a győrödi magyar honvédemlékmű környékét, mert megerőltető munka az. Végezzék a fiatalok. Erre az elnök válasza: – Mi örökbe fogadtuk az obeliszket, mert akiknek az emlékét őrzi, a mieink. Vállaltuk, nem testáljuk másra. És az idei március ott találta őket szerszámmal a kézben, irtották a gazt, 15-én pedig ott koszorúztak a tisztséget viselő emlékezők mellett. Sőt, a kokárdát is feltűzték egyesek, mondván: vér vízzé nem válik. A vizet üvegcsében tartogatták zsebükben a nyugdíjas „legények”, mert locsolkodás nélkül nem igazi a húsvét a klubban. De hogy ehhez meglepetés is társult, azt csak a beavatottak tudták jó előre: Kabát László, Kókai Antal és Varga Pál, akik vállalkoztak a játékra és vérbeli műkedvelőknek bizonyultak. Nótacsalogató, legényvallató volt a címe az összeállításuknak, s az őket vallató kérdésekre nótákkal válaszoltak a szereplők. A szellemes, humoros párbeszéd nagy tetszést aratott a nézők körében, sőt, maguk is bekapcsolódtak a nótázásba, ami igencsak felsrófolta a jókedvet. A tavasz ígéretes programját, a Magyar Költészet Napját idén is a szép szó dicsérete jellemzi a nyugdíjas klubban. József Attila születésnapja ünneplésre hangolja a tagságot annál is inkább, mivel hozzánk közel álló, kortárs, József Attila-díjas költő, Böszörményi Zoltán Megmaradni című költeményét szólaltatják meg a verskedvelők. „Őseim téglái a szavak. Belőlük építkezem, suttogom, pedig kiáltanom kéne, ébressze szavam hazámat, e szelíd vidéket, kitartásra biztasson, téged is, aki még érted a magyar szót: megmaradni, ez a küldetésünk, megmaradni mindenáron, mint soha nem múló fény kése az éjben.” Ízlelgetni, értelmezni, továbbgondolni kell a sorokat, és kimondva meg kimondatlanul odaállni a költő mellé, hisz a szavaiban feszülő gondolat az unokákat nevelő nagyszülőknek is üzen. A naptár figyelmeztet: a nyugdíjas klub 17. születésnapja egybeesik az anyák napjával, és e kis közösség naplójába újabb fényképek és bejegyzés kerül, igazolva a megmaradást. Sipos Erzsébet Nyugati Jelen (Arad) 2016. április 9.A magyar költészet napja CsíkszeredábanJózsef Attila születésnapján, április 11-én Csíkszeredában is számos rendezvényt tartanak, versnapi városköszöntőre, pódiumműsorra, szavalóversenyre várják a verskedvelőket. A Csíki Játékszín a magyar költészet napja alkalmából egész napos rendezvénysorozattal készült. Április 11-én, hétfőn 11 órától a Tizenegy című versnapi városköszöntőre kerül sor a színház lépcsőin. A Csíki Játékszín 11 színészének tolmácsolásában tizenegy magyar vers hangzik el. A jelenevők Tóth Árpád, Radnóti Miklós, Babits Mihály, Ady Endre, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor, József Attila, Karinthy Frigyes verseit Kosztándi Zsolt, Dálnoky Csilla, Bilibók Attila, Bende Sándor, Lőrincz András, Bokor Andrea, Pap Tibor, Zsigmond Éva-Beáta, Puskás László, Márdírosz Ágnes és Keresztes Szabolcs előadásában hallgathatják meg. A rendezvénysorozat a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem harmadéves színész szakos hallgatóinak előadásával folytatódik. 17 órától a a Hunyadi László Kamarateremben Pilinszky János versei, naplórészletei, prózai művei öltenek hangzó formát Bajkó Edina, Erőss Brigitta, Jáger Simon, Lukács Ivett Andrea, Markó Ildikó Hilda, Mesés Gáspár, Nagy Esti Norbert, Szilágyi Míra és Zsenák Lilla jóvoltából. A műsort Gyéresi Júlia állította össze, osztályvezető tanár Tompa Klára. Ezt követően 19 órától a Csíki Moziban Bálint Márta színművész Székely János 677 sora című előadását lehet megtekinteni. Székely János (1927–1992) az elmúlt évtizedek nagy erdélyi írónemzedékének tagja és legfilozofikusabb alkotója volt. Caligula helytartója című drámáját sokan ismerik. 1990-ben kiadója kérésére válogatta össze a fennmaradásra méltónak ítélt verseit. A kötet, melynek címadó verse a Semmi-soha című költemény csak halála után, 1994-ben jelent meg. Gyönyörű, nagy műgonddal megformált versei a mai napig is csak kevéssé jutottak el a közönséghez – írják a szervezők. Az Agora Alapítvány évek óta szavalóversenyt hirdet erre a napra. Az idén 132 személy jelentkezett a versenyre Csíkszeredából és a környékbeli falvakból. A csíkszeredai önkormányzattal közösen szervezett eseményt a nagy érdeklődésre való tekintettel két helyszínen tartják meg. Az I. kategóriába jelentkezők (5–8. osztályos diákok) a Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori termében fognak szavalni, a II. és III. kategóriába jelentkezők (9–12. osztályos diákok és 19 éven felüliek) a Kájoni János Megyei Könyvtárban. Mindkét helyszínen délelőtt 10 órától kezdődik a rendezvény. A nyertes szavalók felléphetnek a Role zenekar gálaestjén április 16-án 18 órától, amikor is a Csíki Moziban levetítik a zenekar Pille című filmjét. A magyar költészet napján Versünnepet tartanak a csíkszeredai József Attila Általános Iskolában a József Attila Emléknapok keretében. A rendezvénysorozat április 11-én 14 órától kezdődik az iskola dísztermében. A Petőfi Kávéházban 19.30-tól Lélekhang címmel megzenésített verseket lehet meghallgatni Márkos Melissa (ének), Ferencz Levente (akusztikus gitár), Dezső Roland (szóló gitár), Siklódi Árpád (basszus gitár) és Borsos Zsolt (dob) előadásában. Illusztrációk: Sipos Ottilia. Péter Beáta Székelyhon.ro 2016. április 11.Zsongás a magyar költészet napján Erdélyben isErdélyben is számos eseménnyel ünnepelték hétfőn a magyar költészetet. A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünneplik, de érdemes hozzátenni, hogy például Márai Sándor is ezen a napon született – adja hírül a kronika.ro. Csíkszeredában iskolákban, könyvtárban, a helyi kulturális központban, a színházban, különböző előadótermekben, sőt még a színház lépcsőin is a költészetet ünnepelték hétfőn. Nagy volt az érdeklődés az Agora Alapítvány és a csíkszeredai önkormányzat által meghirdetett szavalóverseny iránt, amire a szervezők nem kis meglepetésére 132-en jelentkeztek. „Nagyon örülünk ennek a rengeteg szavalónak. A kicsik vannak a legtöbben, 88-an jelentkeztek Csíkszeredából és a környező falvakból. Minden évben évfordulós költők versei közül választhatnak a versenyzők" – mondta el Sántha Zsuzsanna, az egyik szervező. A Csíkcsicsóból érkezett ötödik és hatodik osztályos diákok elmondták, szeretnek verset olvasni és mondani, Kosztolányi Dezsőt, Romhányi Józsefet és Szilágyi Domokost emlegették. A nyertes szavalók felléphetnek a Role zenekar gálaestjén április 16-án 18 órától, amikor is a csíki moziban levetítik a zenekar Pille című filmjét. A Csíki Játékszín egész napos rendezvénysorozattal készült a magyar költészet napja alkalmából. Akárcsak az elmúlt években, József Attila születésnapján délelőtt 11 órától 11 színész 11 verssel köszöntötte a szép számban jelen lévő hallgatóságot. „Napjainkban a humanizmus mély válságával szembesülünk. Nem túl távoli vidékeken mérhetetlen szenvedést okozó véres háborúk dúlnak. Világunkban megállíthatatlanul szaporodnak a konfliktusok, robbanásig feszülnek az elvakult indulatok. Lélektől lélekig vészesen nő a távolság. Tizenegy művészünk magyar költők békevágyát szólaltatja meg. Egy olyan világ óhajtását, ahol az emberek nyitott szívvel fordulnak egymás felé" – fogalmazott Parászka Miklós, a színház igazgatója. Tóth Árpád, Radnóti Miklós, Babits Mihály, Ady Endre, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor, József Attila, Karinthy Frigyes verseit Kosztándi Zsolt, Dálnoky Csilla, Bilibók Attila, Bende Sándor, Lőrincz András, Bokor Andrea, Pap Tibor, Zsigmond Éva Beáta, Puskás László, Márdírosz Ágnes és Keresztes Szabolcs tolmácsolásában hallgathatta meg a közönség. Délután a Hunyadi László Kamarateremben Egy szenvedély margójára címmel Pilinszky János versei, naplórészletei hangzottak el a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem harmadéves színész szakos hallgatói előadásában. A műsort Gyéresi Júlia állította össze. Este a csíki moziban Bálint Márta színművész Székely János 677 sora című előadását lehet megtekinteni. Villámcsődület Gyergyószentmiklóson A gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium diákkórusa és a Figura Stúdió Színház művészei közreműködésével a város három helyszínén tartottak villámcsődületet hétfőn a déli órákban. A kórus megzenésített verseket adott elő, Boros Mária, Vajda Gyöngyvér és Moşu Norbert László színművészek pedig egy-egy verset szavaltak el a költészetnapi rögtönzött előadáson, a városközpontban, a Szent István-téren és a művelődési házzal szemközti parkban. Az eseménnyel a kultúra, a költészet és a versek fontosságára kívánták ráirányítani minél több ember figyelmét a szervezők. „Azért választjuk az előadás ezen formáját, mert olyan emberekhez is elérhet az üzenet, akik általában nem vesznek részt kulturális eseményeken. Ha csak egy gondolatot indít el az emberekben a rövid műsor, már elértük a célunkat" – mondta a kronika.ro-nak Fórika Sebestyén, a szervező Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ vezetője. Erdély-szerte számos egyéb programmal is készültek a jeles napon: a kolozsvári Bulgakov irodalmi kávéházban például hétfőn este az Erdélyi Magyar Írók Ligája szervezésében tucatnyi költő olvas fel műveiből. Erdélyi díjazottak a Versünnepen Az erdélyi versenyzőket is felvonultató Versünnep Fesztivál döntőjét egyébként vasárnap este tartották a budapesti Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán. A verseny fődíját, Párkányi Raab Péter szobrászművész alkotását, valamint a 300 ezer forintos pénzjutalmat Lőrinc Tímea zentai színésznő nyerte. A Versünnep Fesztivál különdíját 50 ezer forintos pénzjutalommal a sepsiszentgyörgyi Albert-Nagy Ákos egyetemi hallgató kapta. A megzenésített vers kategória győztesét, az erdélyi Mácsafej zenekart a Budapesti Operettszínház díjával is jutalmazták. Idén tizenegyedik alkalommal hirdették meg a Versünnep Fesztivált, amelyre hivatásos előadóművészek, valamint a színművészeti egyetemek és szakirányú felsőoktatási intézmények hallgatói vers- és prózamondás, valamint énekelt vers, versmegzenésítés kategóriában nevezhettek. Budapesten egyébként hétfőn zajlik a hatodik Versmaraton: a Magyar Rádió Márványtermében kortárs magyar költők tizenkét órán át olvassák fel szerzeményeiket a költészet napja alkalmából. Az eseményen a Magyar Kiadó Napló gondozásában megjelent Az év versei 2016 című antológiából hangzanak el költemények a szerzők előadásában. A kiadó vezetője, Oláh János hangsúlyozta: a kötetben 40 irodalmi folyóirat és műhely tavalyi verstermésének legjava szerepel – írja a kronika.ro. Erdély.ma 2016. április 11.Költészet-varázslatVan, ki született fejkendőbe kötözött gondnak (József Attila), van, ki tiszta ének után kiált (Király László), s míg a világ csak forog-forog, két láng egymáshoz hajol (Fekete Vince). Mosoly, mit a lánynál felejtett kedvese (Majtényi Erik), mosoly, akár a végtelen (Villon-Faludy). Játszunk életesdit, játékon is túlit (Szilágyi Domokos), mint két szép nyárfa, s bújjunk egymás árnyékába (Kányádi Sándor) – szabadon összeszőtt gondolatok, verssorok azokból a költeményekből, amelyeket a Voces-Proart Kulturális Egyesület által, a magyar költészet napja rendezvénysorozat nyitányaként hallott a sepsiszentgyörgyi közönség pénteken este a Bod Péter Megyei Könyvtárban. „A világ hangját hanggal győzni”, Szilágyi Domokos Honegger II. szimfóniájához írt verséből vett mottóval összeállított verses-zenés est kezdeményezője, kar- és kórusvezetője Cserkész Emese, előadók: Benedek Ágnes, Gajzágó Zsuzsa és Kolcsár József színművész, a Voces női kar, a Sepsi Kamarazenekar, a Mácsafej zenekar és a miniSnaps gyermekkar. A zsúfolásig telt Gábor Áron Terem másfél órára irodalmi kávéházzá, énekpavilonná, koncertteremmé változott, szerelemről, gyötrelemről, elmúlásról, imádságról szóló versek, énekek röpültek a magasba. Igen, a magasba, méltóan a költészet napjához. És mert a képi világ is üzenethordozó, miként a vers, a zene, egy korábban meghirdetett fotópályázat kiállított alkotásai is beleilleszkedtek a versünnep hangulatába. Ma város- és megyeszerte, iskolákban, művelődési házakban, könyvtárakban, szabadtéren hangzanak el magyar költők versei, minden bizonnyal József Attila viszi a prímet, hisz április 11. az ő születésnapja, és mindannyiunk számára a magyar költészet napja. Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. április 11.Mihálycsa Erika: a nyelv legmagasabb energiaállapotát nevezném, jobb híján, „költészetnek”Ma van a költészet napja. 1964 óta József Attila születésének napján, azaz április 11-én ünnepeljük a magyar lírát. Feltehetően ritkábban jut eszünkbe, hogy ez a nap nemcsak a költőkről szól, hanem a műfordítókról is, hiszen a világirodalom költészetét – ha csak nem beszélünk számtalan idegen nyelven – rajtuk keresztül ismerhetjük meg, és sajnos, elég gyakran előfordul, hogy nem is tudjuk, ki fordította kedvenc angol, francia, olasz, vagy más anyanyelvű költőnk egy-egy versét. Idén tehát Mihálycsa Erikát, a kolozsvári Babes– Bolyai Tudományegyetem angol tanszékének oktatóját kértem fel egy interjúra, akinek műfordításai és egyéb írásai többek között a Látó, a Kalligram, a Korunk, a 2000, és a Jelenkor című kiadványokban jelentek meg. Mi számít nagyobb kihívásnak számodra: egy vers, vagy pedig egy prózai mű lefordítása? – Nem tudnám eldönteni – azt hiszem, ez igazából a fordított szöveg nyelvi megmunkáltságától függ. Egy próza- vagy színházi szövegnek is lehet olyan sűrűségű és energiájú nyelve, amiről leginkább a költészet jut eszünkbe. Ilyennel találkozni megoldhatatlan és gyönyörű feladat, ezekért érdemes fordítani (olvasni, írni). Leginkább magasfeszültségű vezetékhez tudnám hasonlítani: a nyelv legmagasabb energiaállapotát nevezném, jobb híján, „költészetnek” – függetlenül attól, versben íródott-e (sok ilyen mondat van például a Kaddis a meg nem született gyermekért, vagy A kudarc című regényekben – az általam ismert legmagasabb feszültségű magyar mondatok). Tegyem hozzá gyorsan: kötött formájú verset nem fordítok, mert nincs ehhez szükséges tudásom és versérzékem; a költők, akiket fordítok, leginkább „félszabad”, vagy „megtöretett” formákban írnak. Paul Celan azt írja a Meridiánban: a költészet a művészet és a nyelv radikális megkérdőjelezése, a művészet – és vele az esztétizáló öntetszelgés és önfeledés – felfüggesztése. Lélegzetváltás, a szabadság aktusa, amely mindig előttünk tart. Ezt ő maga két Büchner-drámán, a Woyzecken és a Danton halálán demonstrálja. De nekünk persze elsősorban versek jutnak ilyenkor eszünkbe. A legnagyobb kihívás talán valami olyan (vers)nyelvnek, hangnak a megszólaltatása, ami mindentől különbözik, amit korább olvastam vagy fordítottam, ahol nincs előzetes tudás, amire támaszkodhatnék. (És győzelem sincs, hiszen ha a fordító „győz”, akkor elnyomta az eredetit, elmismásolta, meghamisította.) Celan szerint a vers magányos, az otthontalanság felé tart; aki írja (és az is, aki fordítja, tenném hozzá én), útitársul adatik mellé. El kell kísérni a verset (prózát,...) az idegenbe. Ha jó útitárs vagyok, jól fordítottam. – Tudtommal több idegen nyelvet is ismersz, milyen nyelvből fordítasz legszívesebben verseket? – Verset eddig angolból és németből fordítottam, újabban magyarról; szívesen próbálkoznék a románból és olaszból fordítással. Ez szerintem elsősorban attól függ, mennyire „olvastál be” egy nyelvet. Egy ideje úgy alakult, hogy többet fordítok magyarról angolra, mint fordítva, ami nagy kaland, mert egy elég jól „beolvasott”, de mégiscsak idegen nyelv a célnyelv, ahol másfajta konvenciók működnek, illetve hát a legtöbb versnyelvvel kapcsolatos konvenció, ami magyarul túlélte az elmúlt fél századot, angolul könnyen avíttnak tűnhet. Másképp működik az alulretorizált, prózának ható versnyelv is, és különösen könnyű a, versben néha megkockáztatott és a vers által hitelesített, erős, ha úgy tetszik: pátoszos állításokkal elcsúszni. A legszívesebben és legkevesebb hibaponttal angolról magyarra fordítok, bár azt azért nem mondanám, hogy biztonságosan mozognék ezen a terepen. – Elvesztődik-e a versből valami a fordításnál? Mennyire nehéz visszaadni magyar nyelven például az angol költők verseit? – A szavaknak valamiféle, már-már sorsszerű elrendezettsége az, ami elvész: az érzés, hogy ezt csakis így lehetett, kellett, megírni (magyar példával mondjuk, a „vándorló fájdalomként // mozdít bokát és térdet” Radnóti-sor sajgás-ritmusa ilyen). Ez persze minden eredeti sajátja, szemben a fordítással, amely őrjítően fakultatív, de remekműveknél igazán mellbevágó. A fordíthatatlanságok a mondatszerkezettől kezdődnek: gyakran a laza, többféle viszonyt megengedő angol mellérendelő szerkezetekkel, amiket a magyar mondat egyértelműsít, vonatkozó névmásokkal lát el, obligát vesszőkkel választ le. A rendkívül hajlékony angol mondat ráadásul képes a legnagyobb fokú (szintaktikai) meghatározatlansággal dolgozni, szemben a toldalékoló magyar szerkezetekkel, ahol a (személy-, birtok stb.) viszonyoknak a ragokból ki kell derülniük. A meghatározatlanságokat fenntartani és az üres helyeket be nem tölteni sokszor nyaktörő feladat. A magyar költészeti hagyomány, és így a magyar fordításhagyomány is, nagyon későig megmaradt egyfajta nyugatos esztétikánál. Mai napig érezhető, hogy a magyar versfordítások felülretorizálnak, díszítményeznek, átesztétizálnak – a nyelvi lecsupaszítottság a közelmúltig nem tartozott bele a magyar olvasó vers-tapasztalatába. Ezzel szemben a versnyelv „irodalmiasságának” – vagy irodalmiaskodásának – a kiakolbólítása, a versnyelvnek a köznyelviesítése angolul már a századelőn, az angol modernekkel – T.S. Eliottal, William Carlos Williams-szel, Mina Loy-jel, Hilda Doolittle-lel stb. – elkezdődik. A 20. század valószínűleg legradikálisabb költőjének, a német Paul Celannak a magyar fordításai szinte tünetszerűek: ahol a nyelvnek szilánkokra kellene törnie, az magyarul kliséízű modorosságokká domesztikálódik, és ahol emberin túli, üres terek nyílnak meg, ott egy Kosztolányin, Tóth Árpádon nevelkedett költő diszkrét alliterációi boronganak. Kisebb mértékben, de sokszor hasonló történik a 20. század második felének angolul író költőivel is – számomra jóleső kivétel a nemrég elhunyt Nobel-díjas ír költő, Seamus Heaney Hűlt hely című válogatott kötete, egyenletesen kiváló fordításokkal, amelyek manírok nélkül mutatják meg a Heaney-versek sűrű anyagszerűségét, az anyagból kiásott (Heaney maga hasonlította az írást tőzegásáshoz) költészetet. – Milyen arányban vagy benne költőként egy vers lefordításakor? – Sosem gondoltam magamra költőként. Fordítóként persze mindenestől benne vagyok, a bennelevésem már a szerző- és versválasztással elkezdődik. Azt szokták mondani, a fordító társszerző: ez hozhat többletet, de „kevesebbletet” is – akárcsak a színészek, akik a saját testüket és hangjukat viszik színre, mi is csak saját anyagból tudunk dolgozni, bármennyit is tanulunk. A hang az enyém. De nem mindegy, hogy tisztában vagy-e vele, hogy éppen tanult, vagy máshol bejáratott sémákból dolgozol, ilyenkor ugyanis nagy az esélye, hogy magad alá gyűrd, elszépelegd, túlokoskodd-vicceskedd stb., a szöveget. – Nemcsak műfordítással foglalkozol, saját verseid is megjelentek, például a Látóban. Mikor kezdtél el verset írni? – Kamaszkoromban, ahogy szokás. Komolykodó, apokaliptikus verselményeket. Aztán pár éve kísérletezni kezdtem egy félre-félrecsúszó keveréknyelvvel, és mivel a szavakkal még boldogultam úgy-ahogy, de a mondatokkal és a mondatok közti kapcsolattal már nem, egy idő után meghúztam ezeket a kis szövegeket. Úgy tűnik, a végeredmény inkább versre, mint prózára hasonlít. – Ki a kedvenc kortárs magyar költőd? – Nincs kedvencem, illetve hát több is van. Tandori Dezsőt megkerülhetetlennek tartom – ahogy a két éve halott Borbély Szilárdot is. Kiemelten fontos számomra Takács Zsuzsa, az ő magányos, halkszavú, magasfeszültségű test-, szerelem-, betegség-, gyász-verseit sokadszorra is ugyanazzal a megindultsággal olvasom. A betegség, a halálközelség, a gyász tapasztalatáról a magyar költészet viszonylag keveset beszél, akárcsak az intimitásról, miközben ezek a leginkább elbeszélhetetlen, ugyanakkor valószínűleg a legfontosabb megélnivalóink. Takács Zsuzsán kívül Schein Gábornak az utóbbi években született pontos, sallangmentes, mélyen személyes verseit olvastam megrendültséggel. Vannak költők, akiket időnként jó újraolvasnom, Mesterházi Mónika például ilyen. Más hangfekvésben Kovács András Ferenc: az Überallesbadeni dalnokverseny című kötetét például minden évben a szöveg (kitörő) örömével járó összes tünettel olvasom újra. Ijesztő, hogy egyre aktuálisabb, holott részben a Ceauşescu-diktatúra alatt íródott: már megint szöllent a szellős propabanda, a kor passzent: a korpa szent, s az Idő haladva megy hátra. – És nem kortárs? – Úgy három évvel ezelőtt egy nyáron végigolvastam az Ady-összest. Nem vonz az a fajta irodalom, ami az én meghosszabbításaként működik, nem vonzanak az alanyi költészet pózai – ennek ellenére éppolyan kivédhetetlen, zsigeri, megrázó élmény volt, mint kamaszkoromban. Nem a „kedvenc” magyar költőm, de jó volt újra felfedezni, mekkora költő. KÖLLŐ KATALIN Szabadság (Kolozsvár) 2016. április 11.Irodalom, gasztronómia és remek hangulat - Versünnep a Harag György TársulattalA SzatmárON kezdeményezés keretében idén is megtartották a magyar költészet ünnepét Szatmárnémetiben. Szombat déltől kezdődően egészen estig váltották egymást a szavalók, akik kedvenc, sőt, akár saját verseiket osztották meg a résztvevőkkel, emellett pedig neves költők imádott ételeit is megkóstolhatták a Music'atbe ellátogatók. Valami igazán különleges hangulata volt a másodszor megtartott versünnepnek is. A tavalyi évhez hasonlóan a szombat késő déli kezdéstől kezdődően estig folyamatosan érkeztek a résztvevők a Harag György Társulat rendezvényére, amelyen mindenki felolvashatta kedvenc verseit, vagy akár saját költeményeivel léphetett a közönség elé. Szavaltak idősek és fiatalok, gyerekek is bátran álltak a résztvevők elé, megosztani velük kedvenc költeményüket. A verselés mellett bemutatkozott a Sugárút kulturális folyóirat, amely második lapszámának megjelenéséhez közelít, szerkesztőivel pedig izgalmas pódiumbeszélgetés folyt a lap összeállítása kapcsán. Színművészek csoportosan vagy egyedül szavalták legkedveltebb verseiket, elhangzottak megzenésített költemények is. Skype-kapcsolaton keresztül több neves erdélyi irodalmár szavalt, ottjártunkkor Demény Péterrel beszélgettek az internet adta lehetőségeket kihasználva a szervezők. A versblokkok, beszélgetések, a magyar költészet ünneplésének részeként a szervezők finom falatokkal lepték meg a résztvevőket. Megkóstolhatták Petőfi Sándor kedvencét, a székely káposztát, József Attila kedvencét, a disznópaprikást főtt krumplival, a túrós csuszát tejföllel nyakon öntve, amiért Arany János rajongott, desszertként pedig Jánk Károly kedvencét, aranygaluskát szolgáltak fel. Az esemény a The Hats zenekar koncertjével ért véget az esti órákban. szatmar.ro 2016. április 11.Bertóti Johannával fütyültünk a világraAz Ács Alajos Játékszín nézőtere ez alkalommal gyermekekkel telt meg a magyar költészet napja alkalmából. A költészet napján az Északi Színház Harag György Társulata hétfő délelőtt a gyerekeket várta egy kedves, interaktív előadással. Bertóti Johanna Fütyülünk a világra című interaktív előadásán 20. századi és kortárs költők megzenésített gyerekversei hangzottak el, többek között Weöres Sándor, Christian Morgenstern, László Noémi, Csík Mónika, Dsida Jenő, Robert Desnos és Kányádi Sándor alkotásait hallhatták az érdeklődők. A gyerekek nagyon élvezték az előadást, együtt énekeltek, tapsoltak az előadóval, így nekik igazán emlékezetes volt a József Attila születésnapjából lett magyar költészet napja. szatmar.ro 2016. április 12.VersvárVerstalálka címen szervezte idei magyar költészet napi rendezvényét a Bod Péter Megyei Könyvtár: az elképzelés szerint közéleti személyiségek olvasták fel kedvenc versüket, szóltak pár szót a versválasztásról – a verses-zenés est azonban igazi kalákában összehordott, nem is házzá, de erős várrá vált, melynek felépítésében nagy-nagy szerepet játszott – a szó szoros értelmében is – az Evilági együttes és annak vezetője, Orbán Ferenc, aki amúgy a rendezvény ötletgazdája is. Kezdetben vala a ritmus, de a ritmusélménynek bennünk kell létrejönnie – valahogy így van ez a verssel is, olykor megszólít, máskor mi keressük meg – vezette fel a Verstalálkát a házigazda Szonda Szabolcs könyvtárigazgató. Az immár klasszikussá vált Kányádi Sándor-meghatározást – a vers az, amit mondani kell – továbbgondolva hozzátette: a verset olvasni és hallgatni is kell – az est erről szólt. A témakörönként csoportosított versek felolvasását Kondor Ágota, a Székely Mikó Kollégium igazgatója kezdte. Kosztolányi Dezső Akarsz-e játszani című verse középiskolás kora óta kedvence, persze, az idők során mondanivalója számára sokat változott: ha korábban lendületes kérdésként fogta fel, mára inkább fohásszá vált – mondta. Deák Gyula, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója beismerte, nehezen tudott választani, hiszen miként kedvenc nótája, úgy kedvenc verse sincs: mindet egyformán szereti. Reményik Sándornak az Akarom című versére mégis azért esett választása, mert úgy érzi, e rohanó, egoista világban egy mementó. Klárik Attila, a LAM Alapítvány ügyvezető igazgatója anyanyelvünk egyedi szépségére hívta fel a figyelmet Faludy György Óda a magyar nyelvhez című versével. Vass Hunor karateedző, a Sport-All Klub vezetője arról vallott, hogy a nagyvilágban való bolyongásának véget vetett, és a hazajövetelt választotta, ebben nagy szerepet játszott a Wass Albertről készült, általa Budapesten látott film, felolvasott versét – Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz! – is ez indokolta. Gáj Nándor, a Művészeti Népiskola igazgatója előbb olvasott – Ady Endrének a Nekünk Mohács kell című versét –, majd elmagyarázta, miért eme „átokverset” választotta: mert minden naphoz illik, míg rá nem jövünk, hogyan lett a Hunor és Magyar ősmítoszból egy kötelező Káin és Ábel mítosz – mondta. Lőfi Gellért, a Plugor Sándor Művészeti Iskola igazgatója beugróként olvasott fel – ám ez sem történet nélküli. Az iskolai könyvtárrendezés során akadt kezébe ugyanis egy elnyűtt József Attila-kötet, azt felütve épp arra a versre nyílott, melyet felolvasásra kiosztottak neki: A számokról. És meglepődött akkor – és talán most is a közönség –, hogy mennyire egyszerű a magyar nyelv, és mennyire szépen tudnak bánni emberek a szavakkal. Harmadik körben a szerelem és humor került terítékre: Kőmíves Noémi magyar szakos tanfelügyelő szintén a választás nehézségéről beszélt, hogy végül mégis József Attilától olvasott fel, azzal indokolta: a Kopogtatás nélkül olyasmire tanít, hogy érdemes őszintének lenni. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke csak utalt arra, miért választotta László Noémi Körforgás című versét: köti valami hozzá, de az maradjon az ő és még valaki titka. Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója a „kontrasztember” szerepét vállalta, azaz a fennkölt, szép szerelmes versek után a székely irodalom egy jellegzetes darabját, Orbán János Dénes Kákámákia című hőseposz-paródiáját olvasta fel – nagy derültséget kiváltva. Végül az idő, a költők (és nemcsak) másik kedvelt témája vált a felolvasások középpontjává: Szonda Szabolcs Kemény Istvánnak Egy nap élet című versét, Orbán Ferenc Szőcs Gézának Add rá a benned alvó gyanútlan kisgyerekre című versét olvasta fel. A versblokkok között az Evilági kiskoncertje szórakoztatta a közönséget, régebbi dalaik mellett egy vadonatúj, a Székely Legendáriumnak készült Ika vára ének is elhangzott, és végül a közönséget is dalolásra csábították, hiszen egyik legismertebb megzenésítésüket, Muszka Sándornak a Hajnali énekét mindannyian együtt dúdolták-énekelték. Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. április 12.Magyar költészet napja DévánReménységnek és tulipánnak Gondolatébresztő műsorral emlékeztek meg a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum diákjai a magyar költészet napjáról. – A 111 évvel ezelőtt, 1905. április 11-én született József Attila megtörve adta fel az életét, alig 32 évesen. Néhány nappal ezelőtt megkértük tanárainkat, diáktársainkat és a szülőket, írjanak néhány soros szöveget, amelyben meggyőzik a költőt arról, hogy érdemes élni. Ma rövid verses összeállításban jelenítettük meg az életével számot vető József Attilát. A tragikus pillanat előtt álló, leltárt készítő költőt négy diáktársunk és egy édesanya igyekezett meggyőzni arról, hogy ne adja fel az életét – foglalta össze az előadás lényegét Gáspár-Barra Szilárd, végzős diák, aki Mészáros Enikő magyar szakos tanárnő felkérésére írta és rendezte meg a jelenetet. Az előadás után elmondta: manapság sokan nagyon könnyen mondanak le az életről, mindarról ami korábban értéket jelentett számukra. És mi meglehetősen passzívan és tehetetlenül szemléljük a körülöttünk zajló tragédiákat. – Szeretném, hogy ez alkalommal számba vegyük a számunkra igazán fontos dolgokat. Véssük a szívünkbe a József Attila életben tartására íródott sorokat, és figyeljünk egymásra, hogy idejében tudjunk hasonló gondolatokkal segítségére lenni bajbajutott társainknak – fogalmazott a műsor fiatal rendezője. A nézőtéren érezhető döbbenet oldására aztán a költő életéért síkra szállók egy-egy tál kuglert kaptak ajándékba. Gáspár-Barra Szilárd pedig felolvasta a tanintézmény nagy közös versét. – Az utóbbi napokban végigjártuk az iskolát és mindenkit megkértünk, írja fel egy lapra az éppen eszébe jutó verssort. Ebből született a jó hosszú, de igen humoros költemény, melynek közös szerzője iskolánknak a diáksága és a tanári kara. Ezzel is igyekeztünk felhívni a figyelmet a magyar költészet napjára. Gáspár-Barra Réka Nyugati Jelen (Arad) 2016. április 13.A magyar költészet napját ünnepelték LippánJózsef Attilát és Márai Sándort idézték Hétfőn, a magyar költészet napján a lippai Hildegardis Ház üléstermében tartotta áprilisi összejövetelét a helybeli Degré Alajos Olvasókör. Az egybegyűlt közel 20 résztvevőt Czernák Ferencz körvezető üdvözölte, majd az összejövetel célját ismertetve kifejtette: József Attila és Márai Sándor születésnapján szeretnék méltó módon megünnepelni a magyar költészet napját. A továbbiakban Wonerth Loránd tartott érdekfeszítő ismertetőt József Attila életéről és munkásságáról, majd Cezernák Ferencz szólaltatta meg A Dunánál című költeményét. Utána Barabás József adott hangot a költő fiatalkori versei közül a Nem, nem, soha címűnek. Anyák-napjára készülve, Tóth Emil szólaltatta meg az ünnepelt Mama című költeményét. Igna Ilona Eszteró István József Attilát üdvözlő versét olvasta fel. Mécs Károly Egy királyfi három bánata című költeményét Simó Luca, majd József Attila Medvetánc című versét Tóth Emil szólaltatta meg. Az ugyancsak ünnepelt Márai Sándor életéről Wonerth Loránd tartott újabb magvas előadást, amit követően, Czernák Ferencz szavalta el Halotti beszéd, illetve Mennyből az angyalcímű költeményeit. A gyoroki József Attila Olvasókör jelen lévő tagjai, Lőrincz István, Kibédi Ervin, Tusa Ilona Dsida Jenő-verseket, majd Lőrincz Matild és Nagy Mária is felolvasott egy-egy költeményt. Az ülésen a Lendvai Wass Albert Társaságnak a közelmúltban elhunyt elnökére, Csabafy Ágnesre emlékezve, felolvasták az általa igen kedvelt Pósa Lajos Magyar vagyok című költeményét. Az ünnepeltekhez méltó módon megszervezett, szeretetvendégséggel, baráti beszélgetéssel, igen kellemes hangulatban zárult irodalmi ülésen a lippaiak hangot adtak azon szándékuknak, hogy részt vennének a vasárnap, a Borosjenői Magyar Házban sorra kerülő színházi előadáson. Balta János Megjegyzés: Mécs Károly helyett Mécs László Egy királyfi három bánata című költeményét szavalták el. Nyugati Jelen (Arad) 2016. április 13.Virágok és versek a költészet napjánVirágokkal rótták le tiszteletüket a váradiak József Attila szobra előtt, a Magyar Költészet Napja alkalmából. Az ünnepség versösszeállítással folytatódott a Partiumi Keresztény Egyetemen. Évtizedes hagyományra tekint vissza, hogy a váradiak virágokkal és koszorúkkal emlékeznek a költőóriásra a Magyar Költészet Napja alkalmából. A réti RMDSZ, az MM Pódium színház, valamint a Pro Universitate Partium alapítvány szervezésében zajló hétfő délutáni ünnepség József Attila szobránál, a Petőfi parkban vette kezdetét. Éhezett Constantinescu Edit, a réti RMDSZ-körzet elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majdKecse Gabriella, a váradi RMDSZ főtitkára, a Szacsvay Imre iskola aligazgatója szólalt fel. József Attila még csak a krisztusi kort sem érte meg, mondta, mégis versei örök menedéket nyújtanak nekünk minden viszontagságos időben, ezért vált születésnapja a Magyar Költészet Napjává. A szobrot egyébként Wagner Nándor készítette, Nagyvárad szülöttje, akinek felesége mind a mai napig Japánban él, ahol hatalmas kultusza van, tette hozzá. József Attila minden ember lelkébe úgy lopja be magát, hogy talán észre sem vesszük; ő az a költő, aki egész életében éhezett: éhezett a szó valós értelmében és éhezett a szeretetre, amelyet soha nem kapott meg igazán. „Azt kívánom, hogy soha ne éhezzünk, mindig lakjunk olyan jól, hogy tudjunk a szellemi táplálékra koncentrálni és soha ne szenvedjünk hiányt szeretetben” – hangzott el. Virágok A későbbiek során Meleg Attila, az MM Pódium igazgatója, társulatvezetője az Ars Poetica című verset szavalta el, majd a jelenlévők virágokat és koszorúkat helyeztek el a szobornál – elsőként Pintér István, az MM Pódium Színház elnöke, majd Sarkadi Zsolt alapító tag ésMeleg Attila, őket követően Huszár István alpolgármester, majd a résztvevő diákok képviselői és sokan mások. Az ünnepség a Partiumi Keresztény Egyetem Bartók-termében folytatódott, ahol Meleg Vilmos színművész tolmácsolásában Nemzedéki dal férfihangra címmel kortárs nagyváradi költők verseiből készült összeállítás hangzott el. Többek között Tüzes Bálint Nemzedéki dal, Balázs Tibor Palackposta című, váradi írástudóknak címzett verse, Horváth Imre Ötszáz éves óra, Fábián Sándor Magam zárt része című versét szavalta el, mély beleéléssel. A több mint egyórás előadás során Dombi Dávid, a Szigligeti Színház zongoristája biztosította a zenei aláfestést – a versek által nyújtott élményt Albinoni Adagio című alkotása, Bach Air című műve és a zenei improvizációk teljesítették ki. Neumann Andrea erdon.ro 2016. április 27.Nincs összmagyar lista Bihar és Maros megyébenAz elmúlt időszakban többször felmerült összmagyar megyei tanácsosjelölt-lista helyett csak a Magyar Polgári Párt (MPP) jelöltje „fért fel” az RMDSZ listájára Bihar megyében. A szövetség jelöltlistáját vezető Pásztor Sándor korábban a „billegőnek” számító nyolcadik helyet az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) ajánlotta fel, a végleges verzióban azonban ezt végül a polgári párti Helmeczi József foglalta el. Az MPP-nek jutott hely az RMDSZ Maros megyei szervezetének negyvennégy fős megyei tanácsosjelölt-listáján is. Az elmúlt időszakban többször felmerült összmagyar megyei tanácsosjelölt-lista helyett csak a Magyar Polgári Párt (MPP) jelöltje „fért fel” az RMDSZ listájára Bihar megyében. A szövetség jelöltlistáját vezető Pásztor Sándor korábban a nyolcadik, „billegőnek” számító helyet az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) ajánlotta fel, a végleges verzióban azonban ezt végül a polgári párti Helmeczi József foglalta el. Az RMDSZ egyébként kedden megyei szintű együttműködési szerződést kötött az MPP-vel az elkövetkező kormányzati ciklus idejére. Pásztor szerint az általuk felajánlott tanácsosi hely ily módon „hozható” lesz a választásokkor, a néppárt Bihar megyei vezetője, Csomortányi István azonban nem osztja véleményét. Mint megtudtuk, velük végül nem is tárgyalt az RMDSZ. „Teljesen komolytalan felajánlás volt” – fogalmazott Csomortányi, aki továbbra is azon a véleményen van, hogy a szövetség népszerűségét a korrupciós ügyek csökkentették, ami szavazatvesztéshez vezet majd. Szerinte amúgy is csak akkor lehetne maximalizálni a magyar képviseletet, ha az EMNP is bejut a megyei és a helyi tanácsba. Meglátása szerint erre van esély, ezért legkevesebb kettő, de az sem kizárt, hogy a következő ciklusban három képviselővel lesznek majd jelen a megyei tanácsban. A néppárt hétfőn iktatott Bihar megyei listájának élén egyébként Csomortányi áll, mögötte Nagy József Barna és Szilágyi Ferenc szerepel. Nagyvárad RMDSZ-es polgármesterjelöltjének, Huszár Istvánnak magyar kihívója Zatykó Gyula, a városi tanácsosi listán mögötte Moldován Lajos és Nagy Zoltán kapott helyet. Megyei tanácselnök lenne a szovátai polgármester Az MPP-nek jutott hely az RMDSZ Maros megyei szervezetének negyvennégy fős megyei tanácsosjelölt-listáján is, melyet mintegy 27 ezer támogató aláírás „kíséretében” iktattak kedden a választási irodában. A lista élén Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke áll, második Péter Ferenc jelenlegi szovátai polgármester – a szövetség megyei tanácselnökjelöltje –, a harmadik pedig a szövetség legrégebbi megyei tanácsosa, Pokorny László. A lista tizenötödik helyét a Magyar Polgári Pártot (MPP) képviselő Biró József Attila foglalja el. A jelöltlajstrom második részében számos olyan személy is helyet kapott, aki egyébként a helyi választásokon érdekelt polgármester- vagy tanácsosjelöltként. A szövetség arra törekedett, hogy a megye egyetlen térsége se maradjon képviselet nélkül, ugyanakkor az ifjúsági, valamint a női szervezet is jusson egy-egy befutó helyhez. Péter Ferenc kedden közölte, a párt célja, hogy ezúttal is legalább 13 tanácsosi mandátumot szerezzenek, az MPP támogatásával azonban akár 15-re is bővíthetik a képviselők számát. „Azt a sikeres projektet ajánlanám a megyének, amit kisebb léptékben megvalósítottunk Szovátán – fogalmazott Péter Ferenc, aki 2000 óta vezeti a város önkormányzatát. – Úgy érzem, Maros megyének szüksége van a váltásra, hiszen elveszítette azt a harmadik helyet, amit a Központi Fejlesztési Régióban foglalt el. A térség gazdaságán és infrastruktúráján kell javítanunk, a repülőteret kell továbbfejlesztenünk.” Péter Ferencet egyébként az RMDSZ-es Fülöp László 36 éves mérnök készül váltani Szováta polgármesteri székében. Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete is kedden délután iktatta az elmúlt időszakban többször is módosított tanácsosjelölt-listáját. Ennek élén Peti András jelenlegi alpolgármester áll, őt Novák Zoltán és Magyari Előd követi. Hivatalosított magyar verseny Kolozsváron Kedden délelőtt iktatta a választási irodánál polgármesterjelöltjének, valamint városi tanácsosjelöltjeinek okmányait a kolozsvári RMDSZ is. Horváth Anna jelölését és a városi tanácsosjelölteket több mint 3500 személy támogatta aláírásával. „Megkerülhetetlen, erős, képviseletre törekszünk, a közösség iránti elkötelezettségét már többször bizonyított csapattal szeretnénk megerősíteni a kolozsvári magyarok hitét abban, hogy az önkormányzatnak őket is ugyanúgy kell szolgálnia, mint a román embereket” – nyilatkozta a választási iroda előtt Horváth Anna polgármesterjelölt. A városi tanácsosi listát, mint ismeretes, Horváth Anna vezeti, a második helyet a történelmi magyar egyházak javaslatára az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP) képviselő Gergely Balázs tölti be. A lista harmadik helyén Csoma Botond jogász, városi tanácsos, a Kolozs Megyei RMDSZ elnöke, a negyedik helyen Rácz Levente-Zsolt vállalkozó, az ifjúsági szervezetek jelöltje, ötödik helyen pedig Oláh Emese jogász, városi tanácsos szerepel. Saját listával és polgármesterjelölttel jelentkezett be a kolozsvári megmérettetésre az EMNP kincses városi szervezete is. Fancsali Ernő polgármesterjelölt, a tanácsosi jelöltlista vezetője és a második pozíciót elfoglaló Bicskei Hedwig közösen iktatták az induláshoz szükséges, több mint 3000 aláírást tartalmazó íveket. Szucher Ervin, Vásárhelyi-Nyemec Réka Krónika (Kolozsvár) 2016. május 4.Az erdélyi irodalmi lapokat is megviseli a forráskivonásIrodalmi szervezetek tiltakoznak a területet érintő „radikális forráskivonás” ellen, amely álláspontjuk szerint különösen érzékenyen érinti az irodalmi folyóiratokat és szerzőiket. Karácsonyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) elnöke lapunk megkeresésére elmondta, a jelentős forráscsökkentések az erdélyi magyar irodalmi, művészeti folyóiratok működését is megnehezítik. Az Erdélyi Magyar Írók Ligája, a Fiatal Írók Szövetsége, a József Attila Kör, a Magyar Írószövetség, a Szépírók Társasága és a Szlovákiai Magyar Írók Társasága által aláírt közleményben kiemelték: a kiszámítható működés érdekében elengedhetetlennek tartják, hogy a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) biztosítson megfelelő összeget a folyóiratok megjelenésére, és pótolja „a szakmai kollégiumok által véghezvitt átcsoportosítással kieső forrásokat”. Felidézték: az NKA bizottsága idén mindössze 350 millió forintot szánt folyóiratok támogatására, ez az összeg megítélésük szerint még a kiemelt lapok megjelentetésére sem elegendő. Azt írták: az idei indítókeret jelentősen kevesebb, mint a folyóirat-kiadás kollégiumának tavaly rendelkezésére álló 655 millió vagy a tavalyelőtti 633 millió forint. Hozzátették: az NKA szakmai kollégiumai az elmúlt hetekben saját keretükből kicsivel több, mint 158 millió forinttal egészítették ki a megítélt 350 milliót, hogy elkerüljék a folyóiratok „azonnali ellehetetlenülését”. Felhívták a figyelmet ugyanakkor arra, hogy a szakmai kollégiumok által végrehajtott kényszerű átcsoportosítás „egyéb fontos területektől, a többi között az irodalmi ösztöndíjaktól von el forrásokat”. Kárpát-medencei probléma Karácsonyi Zsolt a Krónikának elmondta, egyrészt a most megítélt támogatások eleve késtek (a megszokott gyakorlat szerint a folyóirat-támogatási pályázatok eredményeinek már 2015 decemberében meg kellett volna születniük), a lapok így az utóbbi hónapokban már nehezen tudták rendezni a költségeiket, másrészt a megítélt összeg csökkenése Karácsonyi szerint az egész magyar folyóirat-kultúrát veszélyezteti nemcsak Erdélyben, de Kárpát-medence-szerte. „A mostani helyzet egyes irodalmi lapok helyzetét jelentősen, másokét súlyosan megnehezíti, de mindenképpen érinti az erdélyi lapokat is, sőt más jellegű kulturális tevékenységek sorvadásához is vezethet” – fogalmazott Karácsonyi Zsolt. Rámutatott, hogy sok folyóirat saját irodalmi esteket, rendezvénysorozatokat is működtet, így a forráskiesés ezeket is veszélyeztetheti, hiszen egy másik városból vagy éppen országból meghívott író úti- és szállásköltségét, illetve legalább jelképes honoráriumát is biztosítani kell. „Szándékoltan fogalmazok így: remélem, hogy csak tévedés történt, és az írószervezetek hamarosan tisztázni tudják ezt a félreértést az illetékesekkel” – fogalmazott az E-MIL elnöke, hozzátéve, hogy rég volt ennyire egységes álláspontja és fellépése az írószervezeteknek, már csak emiatt is reménykedik a probléma mielőbbi megoldásában. Az írószervezetek a közleményben hangsúlyozták: a forráskivonás alapjaiban érinti a kortárs irodalom közvetítését, jelenét és jövőjét, ugyanis olvasók nélkül nem létezhet kortárs irodalom. A színvonalas határon túli és vidéki folyóiratok ellehetetlenülése ráadásul nem pusztán egy sajtótermék, szellemi műhely megszűnéséhez vezethet, hanem „a helyben gondozott, Kárpát-medencei fókuszú kultúraközvetítés és értékteremtés felszámolásához is”. Álláspontjuk szerint az NKA ez idáig a magyar nemzeti kultúra, így a magyar irodalom legfőbb támogatója volt, az alap „szellemiségével ellentétes intézkedés” azonban veszélybe sodorja a hazai és határon túli magyar folyóiratok megjelenését, a művészeti portálok működését. „Irodalmi életünk, ezen belül folyóirat-kultúránk fenntartása alapvető nemzetstratégiai érdek, nem leépítésére, hanem nagyarányú fejlesztésére volna szükség” – olvasható a közleményben. Több lap bejelentette a megszűnést A folyóirat-támogatási pályázatok jelentős késlekedése egyébként annak tulajdonítható, hogy az NKA szerkezeti felépítését jelentősen módosították. Az NKA szakmai kollégiumait – több művészeti szervezet, köztük a Szépírók Társasága, a Magyar Írószövetség, a Fiatal Képzőművészek Stúdiója vagy a Magyar Színházi Társaság tiltakozása ellenére – úgy alakították át, hogy a döntőbizottságok harmadát az Emberi Erőforrások Minisztériuma, harmadát a Magyar Művészeti Akadémia delegálja, a fennmaradt helyekre pedig a többi szakmai szervezet közösen javasoljon szakembereket. A szakmabeliek attól tartanak, hogy ezáltal veszélybe kerül az NKA függetlensége, hiszen a minisztérium és az MMA által delegált tagok egységes szavazatai politikai döntésekhez vezethetnek a kulturális területen. A jelen helyzetben több magyarországi folyóiratnak nem vagy alig jutott támogatás, így több szerkesztőség bejelentette a megszűnést. Támogatás hiányában megszűnik például a kortárs költészet jelentős fórumának számító 2000 című lap, a csaknem fél évszázada működő Színház folyóirat pedig fél évre elegendő támogatást kapott, így ők is bejelentették, hogy abbahagyják a munkát. A lap főszerkesztője, Tompa Andrea a HVG-nek nyilatkozva elmondta, az eddigi támogatás is csak szűkösen volt elég, a mostani helyzet pedig már tarthatatlan. „Harcolunk a lapért, de ha azt kérik, menjünk le kutyába, nemet mondunk” – fogalmazott. Varga László Krónika (Kolozsvár) 2016. május 9.A terhek Moldvában súlyosabbakIancu Laura. Költő, író, teológus, óvodapedagógus, politológus, néprajzkutató. Szerkeszti a Moldvai Magyarság című folyóiratot, tagja az Erdélyi Magyar Írók Ligájának és a Magyar Írószövetségnek. Egy alig több mint ezer fős kis moldvai településen, Magyarfaluban született, Csíkszeredában végezte a középiskolát, majd egyetemi diplomáit Budapesten szerezte. Jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának munkatársa. József Attila-díjas. Csángó. Nő. – Milyen volt a gyerekkorod? Hogyan telt? – Nagyon kevés emlékem van gyermekkoromból, és azt hiszem, nem túlzok, ha azt válaszolom: munkával telt. Még a vasárnap is. Az állatok legeltetésével, a kisebb testvérek gondozásával. Édesapám több száz kilométerre dolgozott, ritkán volt otthon, édesanyám a téeszben dolgozott, mikor reggel felébredtünk, már nem volt otthon, mikor estére hazaérkezett, mi már aludtunk. Volt, hogy napokig nem láttuk egymást, pedig egy szobában aludtunk. Ilyenkor mi, a gyerekek gondoztuk az állatokat, láttuk el magunkat, végeztük a ház körüli munkát. A gyermekkornak egyetlen ismérve volt: a gyereknyelv. A felnőttek minden szót kicsinyítő képzővel láttak el, „igyál vizecskét”, „nyújtsd ki a lábacskádat”, ebből tudtuk, hogy szeretve vagyunk, gondoskodnak rólunk. Játékidő, sőt, tanulásra fenntartott idő sem igazán volt. A ruhát a nagyobb testvértől örököltük, a játékszerek a leselejtezett munkaeszközök, konyhaedények voltak. Írással is nagyon későn, egyetemista koromban kezdtem el foglalkozni. – Számos végzettséged, hivatásod van. Te minek tartod magad? – Középiskolás korom óta a néprajzos pálya vonz és a vallás, az emberi létezés okával és céljával kapcsolatos kérdések foglalkoztatnak a leginkább. A kanyarokat, a mellékutcákat az élet tette hozzá ehhez a „tervhez”. Néprajzkutatónak szeretem hinni magam, hiszen tanulni sok mindent lehet, sok diplomát lehet szerezni, de ez az a terület, amiben elmélyedtem, ez az a szakma, aminek a művelése kitölti az életemet, és mérhetetlen örömöt okoz. Teológiával, politológiával nem foglalkoztam, csak tanultam. Mindegyik szakot azért végeztem el, mert ismereteket akartam szerezni az előbb említett kérdésekről. A költészet ebből a sorból kilóg, de itt is a megértés és a megismerés a cél. – Bár Budapesten van a főhadiszállásod, néprajzosként a moldvai magyarságot kutatod. Tudsz kétlaki lenni? Hiányzik Moldva? – Ez nem egyszerű kérdés... Annak idején, 11 és fél éves koromban valósággal elmenekültem otthonról, tehát akkor is másra vágytam, mint amire születésemnél fogva predesztinálva voltam. De elszakadni soha nem akartam a világtól, ahová születésemnél fogva tartozom. Ezért választottam „kutatási területté” Moldvát, Magyarfalut, azaz a szülőföldemet. Fizikailag nem tudok egyszerre két helyen lenni, de – tudom, sokak szerint álságos gondolat – az igazság mégiscsak az, hogy Moldva „itt van” velem, egész életem, a mindennapjaim Moldváról szólnak. – Mi fontos neked Moldvában, és mi Budapesten? – Moldva az a világ, amit meg akarok ismerni, meg akarom érteni, hogy mi történt a múltban, és miért úgy történt, ahogyan, mi zajlik a jelenben. Ehhez felkészültségre és szakmai környezetre volt szükség, amit Budapesten megkaptam. És Magyarországon megkaptam azt is, amit Moldvában megtagadtak tőlünk. Identitást, anyanyelvet, nemzeti közösséget. Ezt az ezer kilométert, a kettészakadást nem vállaltam volna akkor, ha ezek a dolgok nem volnának számomra létfontosságúak. Azok. – Könnyű vagy nehéz nőnek lenni Moldvában? – Nehéz ezt a kérdést erre a két jellemzőre szűkíteni, mert ilyen is, meg olyan is... A megérzéseimet, tapasztalataimat tudom megosztani, ami szubjektív. Leginkább a kötelezettség, a kiszolgáltatottság, a szigorú erkölcs a nő osztályrésze. Alapjában véve a gyermeknek illik tisztelnie szülőanyját, de ezt az illem kívánta tiszteletet idővel felváltja az érdem szerinti tisztelet. A férj is inkább akkor tiszteli feleségét, ha az megérdemli. Magyarfaluban hierarchia van, a kereső férj szava dominál, de a család szíve az anya. Ez kelti az emberben azt az érzést, hogy talán van valamiféle egyensúly a hierarchiában.... – A versírásban ki kell tárulkozni, lelkileg lemeztelenedni. Hogyan viseled, amikor ezt elemzik, esetenként kritizálják? – A versben általában egyes szám első személyben fogalmazok, de nem feltétlenül én vagyok a vers alanya, tárgya. Általános emberi kérdéseket, érzéseket, fájdalmakat próbálok a költészet eszközeivel megfogalmazni. A kritikai szempontok nagyon sokfélék. Irodalmi körönként, ízléskörönként változó, hogy melyek a jó vers kritériumai. Megtisztelő, ha egy szakember időt szentel az irományaim értékelésére, ilyen nagyon ritkán fordul elő. Az alkotó és a kritikus szempontjai, ízlése és célja gyakran egymással ellentétes. Az ember, ha akarna, sem tudna másnak megfelelni. Költészetet, verset kell olvasni, abból az ember megtudja, hogy minek kell megfelelni, milyen a jó vers. – Min dolgozol most? – A kutatói és az írói munka is olyan számomra, mint a földműves munka. Az ember egyrészt állandóan dolgozik, másrészt éppen azzal foglalkozik, amit az élet hoz. Olvasok egy cikkhez, írok egy másik cikket, két, műfaj és tartalom tekintetében egymástól teljesen különböző kötetet szerkesztek, népköltészettel kapcsolatos szócikkeket írok. És belebújtam egy 12 éves fiú bőrébe, akit a szülei az 1920-as években beírattak egy papi szemináriumba, és akinek hat év alatt az utolsó sejtjét is kicserélték. – Azzal, hogy tanultál, köteteid jelentek meg, számos díjat kiérdemeltél, tudsz segíteni a moldvai nőknek? Tudsz példakép lenni? – Közvetlen, személyes kapcsolatom nincsen a moldvai nőkkel, még a magyarfalusiak sem tudnak arról, hogy írok, nem olvastak tőlem semmit. Kétlem, hogy bármiben is tudnék számukra minta lenni. Én viszont nagyon sokat tanulok tőlük, és irigykedve szemlélem kitartásukat, csodálom munkabírásukat. Sok helyen megfordultam, mindenütt láttam dolgozó nőket, de a terhek Moldvában súlyosabbak. – Bántottak valaha a származásod miatt? – Történtek kellemetlen esetek. Ezeket baleseteknek éltem és élem meg. Tudomásul kell vennem, hogy miután „elhagytam” szülőföldemet, amíg élek, erre emlékeztetni fognak. Tegnap is felszólítottak: menjek haza. Angliában élő testvéreimet nem küldik haza. A Zala megyeieket nem küldik haza a fővárosból. A Zala megyei nem veszi el a lehetőséget a Heves megyei elől, én igen, mindkettejük elől. Ezek balesetek. Levegőt veszek, elfordítom a fejem, és azokra tekintek, akik nem az ellenséget, hanem az embertársat látják bennem. Ők többen vannak, ők a többség, róluk szívesebben beszélnék. Egyébként is kötelességünk a jóról beszélni, a csodákról, a csodálatos emberekről. Mert nekik köszönhetően „áll” még a világ, forog a föld, és ember az ember. Sipos Betti, Nőileg Erdély.ma 2016. május 11.Fesztivál – 6. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét„ Kolozsvár idén hatodik alkalommal csatlakozik a Vörösmarty téri könyvünnephez, igaz időben megelőzi azt. A hajdani kezdeményező Supka Géza elképzeléseinek megfelelően történelmi levegőjű épületek között, kellemes környezetben találhat egymásra az irodalom és közönsége, író és olvasó, könyvkiadó és kereskedő. Őszintén reméljük, hogy május 12-e és 15-e között tavalyi helyszínünkön, a kolozsvári Idén sem maradhat el a Hangzó csoda – közösségi versmondás, olvasható a közleményben, vasárnap este 8 órától, a Fogoly utcában, déli városfalaknál, a Fogoly utcában (is) méltóan ünnepeljük a magyar könyv szerzőit és közönségét”, olvasható az esemény honlapján. A szervezők azt szeretnék, hogy a városfalak árnyékában elhelyezett sátrak, a színpad, illetve a kísérő rendezvények (könyvbemutatók, dedikálások, felolvasások, kiállítások) többi helyszíne érdekes, változatos programokat kínáljanak a szabad királyi várossá lett Kolozsvár 15. századi falai mellé kilátogatóknak, kicsiknek és nagyoknak. Szilágyi Domokos versei hangzanak el, ezzel koronázva meg a könyv ünnepét. Az alábbiakban közöljük a szervezők által szerkesztőségünkhöz eljuttatott összesített programot, az esetleges változásokért a szerkesztőség nem vállalja a felelősséget. Május 11., szerda, nulladik nap 18:00 Kulin Ferenc József Attila-díjas irodalomtörténész, főszerkesztő és színműíró irodalmi estje. Házigazda Mile Lajos, főkonzul. Helyszín: a Főkonzulátus rendezvényterme (Főtér 23. szám, belső udvar) Május 12., csütörtök 9:00 Kulin Ferenc előadása: Lét-kérdések a 19. századi magyar irodalomban. Helyszín: Bölcsészkar Magyar Irodalomtudományi Intézet, Dézsi Lajos terem (Horea út 31. szám) 15:00 Mátyástól a Rubiconig. Szuverenitás és modernitás kérdése a modern magyar történelemben. Előadó: Rácz Árpád, a Rubicon folyóirat főszerkesztője. Helyszín: Kallós – StudCoop ház (Bd. 21 Dec. 1989 / Kossuth Lajos u. 16-18. sz.) 17:00 Ünnepélyes megnyitó Helyszín: színpad – Fogoly utca 17:00 Könyvvásár – Helyszín: Fogoly utca 18:00 Péterfy Gergely közönségtalálkozó. Moderál: Balázs Imre József. Helyszín: színpad – Fogoly utca Szabadság (Kolozsvár) 2016. május 13.Láng Gusztávot díjazták a Kolozsvári Ünnepi KönyvhétenHivatalosan csütörtök délután nyitották meg a Fogoly utcában a 6. Kolozsvári Ünnepi Könyvhetet, amely vasárnapig várja az érdeklődőket a vásárra, író-olvasó találkozókra, színházi előadásokra és koncertekre. Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke a megnyitón bejelentette, hogy a Kolozsvár Társaság díját idén Láng Gusztáv irodalomtörténésznek adományozzák, aki pályafutását Kolozsváron kezdte, évtizedekig volt a kincses városban egyetemi tanár. Kántor kiemelte, hogy Láng „könyves ember”, többek között neki is nagy szerepe volt abban, hogy sajtó alá rendezték Dsida Jenő összes versét. Az eseményen beszédet mondott többek között Horváth Anna alpolgármester, Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke és Markó Béla szenátor, költő is. Mile Lajos kolozsvári főkonzul arról beszélt, hogy a modern kommunikációs eszközök nagyon fontosak, de a technika sebessége megfoszt minket az olvasás élményétől. „A könyvek a barátaink” – fogalmazott Mile. A rendezvény idei főtémája Tamási Áron közösségi szerepvállalása az író halálának 50. évfordulója apropóján. Szintén kiemelt rendezvénynek szánják a Szilágyi Domokos-megemlékezést a költő halálának és az Öregek könyve megjelenésének negyvenéves évfordulója alkalmából. Az önálló kötetben kiadott hosszúköltemény most először románul is megjelent, a Kriterion Könyvkiadó kétnyelvű könyvben jelentette meg az Öregek könyvét. Ehhez kapcsolódva fordítói kollokviumot is szerveznek, az írók közül pedig Varró Dániellel, Péterfy Gergellyel, Farkas Wellmann Endrével és Magyari Tivadarral is találkozhatnak az érdeklődők. Az idei könyvhét vasárnap este 8 órától a Hangzó csoda elnevezésű közösségi versmondással ér véget. A verskedvelők ezúttal Szilágyi Domokos néhány költeményét olvashatják fel közösen a Fogoly utcában. A könyvhétnek egyébként idén nulladik napja is volt a kolozsvári magyar főkonzulátus közreműködésének köszönhetően: Mile Lajos főkonzul vendége Kulin Ferenc József Attila-díjas irodalomtörténész, a Budapesten 1971 és 1983 között megjelent Mozgó Világ utolsó főszerkesztője volt szerda délután. Kulin Ferenc többek között arról beszélt, hogy a magyarországi értelmiséget megosztó népi-urbánus ellentétet a kommunista hatalom szándékosan gerjesztette, azért, hogy elejét vegye az 1956-os szabadságharchoz hasonló összefogásnak, ezen a művileg gerjesztett ellentéten próbált felülemelkedni a Mozgó Világ folyóirat, amíg be nem tiltották. Elmondta: annak ellenére, hogy a folyóirat folyamatos ideológiai kontroll alatt működött, mégis szinte minden lapszámba került „valami botrányos”. Akkoriban a lap munkatársai nagyon bátornak hitték magukat, de később kiderült, amiatt engedte őket az Aczél György által irányitott kommunista kultúrpolitika dolgozni, mert a 70-es években a kádári Magyarország külföldi hiteleket vett fel, a nyugati hitelezők pedig feltételként szabták meg, hogy a hatalom engedjen teret a sajtószabadságnak. Mint részletezte, Aczél Györgyék dilemmáit az okozta, hogy megpróbáltak kettős játékot játszani, azaz egyszerre megfelelni Washingtonnak és Moszkvának, előbbinek a Mozgó Világon keresztül szerettek volna imponálni. Ennek persze az lett az eredménye, hogy a szerkesztőség felbátorodott, és egyre radikálisabb hangot kezdtek megütni, tudatosan feszegették a rendszer tűréshatárát. Ennek eredményeként 1983-ban betiltották a Mozgó Világot. Kulin Ferenc elmondta: az úgynevezett népi és urbánus írók közti kibékíthetetlen ellentét csupán mítosz volt, a Mozgó Világ például alkalmatlan volt arra, hogy ezt a mítoszt fenntartsa, miközben Aczél György megpróbálta szítani az ellenségeskedést. Kifejtette: a Mozgó Világ betiltása a későbbi politikai folyamatokra nézve kedvezőtlen hatással volt, ugyanis 1987-ben, a rendszerváltást megelőző lakiteleki találkozón a népi-urbánus ellentét sokkal erősebb volt, mint valaha azelőtt. A megosztottság mérgező hatása a későbbiekben is éreződik. Kulin szerint az értelmiségi mítoszok harca miatt csúszott félre a magyarországi rendszerváltás, ez eredményezte a klikkesedést, az elitcsoportok közötti gyűlölködést. Kiss Előd-Gergely Krónika (Kolozsvár) 2016. május 17.Mintha semmi sem változott volna...Író-olvasó találkozó Péterfy Gergellyel Péterfy Gergely íróval találkozhattak az érdeklődők a május 12-e és 15-e között zajló Kolozsvári Ünnepi Könyvhét első délutánján, a Pesti Kalligramnál immár hatodik kiadást megért Kitömött barbár című könyv szerzőjével Balázs Imre József beszélgetett a Fogoly utcai színpadon. Péterfy magánemberként és íróként is sokszor megfordult már Kolozsváron, illetve Erdélyben, ennek családi háttere is van, hiszen a József Attila-díjas író, szerkesztő, egyetemi tanár nagyapja, anyai részről, Jékely Zoltán, dédapja pedig Áprily Lajos. Hosszan lehetne beszélni arról, hogy mi minden történt Péterfy írói pályáján a Kitömött barbár előtt, vezette fel a beszélgetést Balázs Imre József, mégis fontos mérföldkőnek tartja a 2014-ben megjelent, és immár hatodik kiadást megért regényét, amely 2015-ben megkapta az Aegon Művészeti Díjat. Lehet-e számítani ilyesfajta fogadtatásra írás közben, illetve mennyire volt meglepő számára ez a siker, kérdezte a moderátor. KÖLLŐ KATALIN Szabadság (Kolozsvár) 2016. május 17.Zenélő bástyák, mérges diákok a kolozsvári könyvhétenVarró Dániel nem szívesen érettségizne le önmagából, Király László pedig tényleg hallotta zenélni a Szabók bástyáját – többek közt ilyen és ehhez hasonló érdekességeket hallhatott a hétvégén a 6. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét közönsége. A rendezvénysorozat számtalan eseménye közt a FestivApp nevű okostelefonos alkalmazás is segített eligazodni, a Bulgakovban pedig ingyen járt a kávé azoknak, akik könyvet olvastak. A Fogoly utcában gólyalábas bohócok szórakoztatták a gyerekeket, miközben szüleik a könyves standok kínálatából válogattak. A pénteki nap egyik legizgalmasabb eseményének a budapesti Varró Dániel közönségtalálkozója bizonyult. A József Attila-díjas költővel szervezett beszélgetésre jó néhány kismama elvitte a gyerekét is. Hogy ne csak felolvasásra korlátozódjon a találkozó, arról Molnár György, az Eszter-lánc mesezenekar gitárosa gondoskodott, aki Varró Dániel több költeményét is megzenésítette. A gyerekversek felolvasása mellett Varró néhány szellemes történetet is megosztott hallgatóságával. Megtudtuk, a Nők Lapja főszerkesztőjétől – miután az felkérte, hogy írjon a lapba – azt kérdezte, hogy nem írhatna-e verses formában, mire azt a választ kapta: alkosson csak prózában, mert „a versek összezavarnák a Nők Lapja olvasóit”. Arról is beszámolt, hogy már az első kötetére olyan kritikát kapott, miszerint túl gyerekes, sőt a „posztinfantilizmus előfutára”. „Rájöttem, hogy nem tudnék önmagamból ötösre leérettségizni” – fogalmazott a költő, hozzátéve, hogy mióta érettségi tétel lett belőle, rengeteg üzenetet kapott érettségizőktől, hogy segítsen kidolgozni a róla szóló tételt. Az egyik diák ráadásul megfenyegette, hogyha őt húzza ki az érettségin, és megbukik, akkor „kiheréli” a szerzőt. Tamási Áron, a közszereplő Természetesen a könnyed, vidám rendezvények mellett komolyabb hangvételtű irodalmi események is helyet kaptak a könyvhét programkínálatában. Május 26-án lesz Tamási Áron halálának 50. évfordulója, ennek apropóján emlékkonferenciát szenteltek a szervezők a farkaslaki születésű írónak. Ezúttal nem elsősorban a szépíró Tamásiról, hanem közéleti szerepvállalásáról esett több szó. Kónya Hamar Sándor Tamási Áronnak a Vásárhelyi Találkozón betöltött szerepét taglalta, Láng Gusztáv, Dávid Gyula és Kántor Lajos pedig személyes emlékeket idéztek fel az íróval kapcsolatban, Tamási 1956-os, a Bolyai Egyetemen tartott közönségtalálkozója köré építve elbeszéléseiket. Kónya Hamar Sándor elbeszéléséből többek közt megtudtuk: Tamási Áron az általa szervezett Vásárhelyi Találkozó után – amelynek célja az volt, hogy a különböző ideológiai irányzatokat képviselő erdélyi magyar értelmiségieket együttműködésre bírja – úgy nyilatkozott: amit tett és mondott, normális esetben politikusi feladat lett volna. Láng Gusztáv irodalomtörténész elmondta: a Bolyai-egyetem diákirodalmi körének elnökeként annak idején neki kellett formálisan meghívnia Tamási Áront, hogy tartson előadást. Mint részletezte: Tamási nagyon nehézkesen válaszolt a politikailag kényes kérdésekre, ugyanis közhelyeket sem akart mondani. Amikor viszont a gyerekkoráról kezdett el mesélni, akkor már könnyedén beszélt, később derült ki, hogy A vadrózsa ága című önéletrajzi írását mondta fel. Láng szerint Tamási akkora műgonddal írta meg a regényeit, hogy írás közben meg is tanulta őket kívülről. Hozzáfűzte, Tamási novellái új fejezetet nyitottak a magyar irodalomban. Dávid Gyula irodalomtörténész szintén jelen volt a Tamási Áron előadásán, azonban emlékei helyett inkább a rendelkezésre álló korabeli forrásokra hagyatkozott. Köztük volt Jordáky Lajos szociológus naplója és kihallgatási jegyzőkönyve is. A forrásokból kiderül, Tamási 1956 október 15-én érkezett meg Kolozsvárra feleségével, aznap este Jordáky Lajossal beszélgettek, a közönségtalálkozóra pedig 17-én került sor. Mintegy 700 diák ünnepelte akkor Tamási Áront. Dávid Gyula hozzáfűzte, a Tamási Áron megfigyeléséről szóló akták még mindig nem kerültek elő a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács irattárából. Egy műemlék orgona hangja Király László kolozsvári költő A Bethlen-bástya dallama című legújabb verseskötetét mutatta be a könyvhéten a Bulgakov irodalmi kávéházban. Az Erdélyi Magyar Írók Ligája rendezvényén László Noémi költő kérdésére Király elárulta, egészen banális dolgot jelez a cím. Amikor ő felkerült Kolozsvárra, még romos állapotban volt a Bethlen-bástya néven is ismert Szabók bástyája, az októberi szelesebb reggeleken átfújt a bástya ablakain a szél, így a műemléképületből orgonálásra emlékeztető dallamok szűrődtek ki. László Noémi kérdésére elmondta: nem tudja, mi lesz a mostani ifjú alkotók sorsa, de biztos benne, hogy bármilyen kátyúból megtalálják a kiutat. Alapítvány fiatal írókért Méhes György író idén száz éve született, ezért két rendezvényt is szenteltek a centenáriumi megemlékezésnek a szervezők. Csütörtök este a Bulgakov irodalmi kávéházban Marosán Csaba, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze olvasott fel Méhes György műveiből. Szombaton pedig a kolozsvári magyar főkonzulátuson Méhes György Földi istenek című egyfelvonásos színdarabját olvasták fel. Az eseményeken az örökösök részéről jelen volt Sárkány-Nagy Erzsébet és a Bulgakov kávéház tulajdonosa, Nagy Elek, az író gyermekei, akik bejelentették: alapítványt hoznak létre a fiatal tehetséges írók támogatására és édesapjuk hagyatékának gondozására. Nagy Elek elmondta: az alapítvány 100 millió forintos nagyságrendű összegből gazdálkodik, célja felkutatni az új tehetségeket. Hangsúlyozta: édesapjuk beléjük táplálta az irodalom szeretetét, a nemzettudat megtartása pedig irodalom nélkül lehetetlen. Az alapítvány fő feladata a már korábban alapított Méhes György irodalmi díj odaítélése lesz, emellett a 2007-ben elhunyt író szellemiségét követve ösztöndíjakkal és pályázatokkal fogja segíteni a fiatal szerzőket. Szőcs Géza író, Orbán Viktor miniszterelnök kulturális tanácsadója arról értekezett, hogy Méhes György életpályáját folytonos újrakezdés jellemezte. Az, hogy Méhes György humora ma is aktuális, a jelenlévőknek egyértelműen kiderülhetett a Földi istenek egyfelvonásos színdarabból, Bogdán Zsolt, Csutak Réka és Dimény Áron színművész remekbe szabott előadásában. Kiss Előd-Gergely Krónika (Kolozsvár) 2016. május 27.Tamási Áron a Bolyai Egyetemen 1956 októberébenAki az 1956-os Magyar Forradalom napjait Kolozsvárt élte meg, annak számára minden bizonnyal emlékezetes marad Tamási Áron találkozása az egyetemi ifjúsággal a Bolyai Egyetem Horea úti épületének dísztermében, 1956. október 17-én. Ez a látogatás önmagában is nevezetes esemény lett volna, hiszen Tamási, azt követően, hogy 1944 őszén Budapestre távozott, csupán egy évvel korábban, 1955 nyarán jöhetett haza (a háború utáni magyarországi közéletben vállalt szerepe miatt a kommunista hatalomátvétel után tilalom alá került, s csak Sztálin halálát követően, az „olvadás” éveiben jelenhettek meg újra könyvei, s kapott Kossuth-díjat is a Nagy Imre-kormánytól 1954-ben). Az első évben természetesen a szülőfalu, Farkaslaka volt az úti cél, majd 1956 januárjában édesanyja temetésére utazhatott haza. De a második 1956-os útja már az író hazatérését is jelentette: az Igaz Szó a szeptemberi és októberi számokban közölte új színdarabját, az Ördögölő Józsiást, az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó ígéretet tett könyveinek romániai kiadására, s Marosvásárhelyen október 11-én az Igaz Szó rendezésében sor került egy nagy visszhangot kiváltott irodalmi estre is, a Kultúrpalota dísztermében. Kolozsvárra hazatérőben, 1956. október 15-én érkezett, feleségével, Basilides Adéllal. Jordáky Lajosék látták vendégül a Kőkert utcai családi házban, s Jordáky – akivel már az 1937-es Vásárhelyi Találkozó óta közelebbi kapcsolatban volt – a Kolozsvárt töltött napok számos eseményére elkísérte vendégeit, többek között a Bolyain lezajlott találkozóra is. Tőle tudjuk e néhány nap részleteit is, hiszen naplójába (amelyet Molnár Gusztáv közölt 1988-ban a Medvetánc című folyóiratban) pontosan bejegyezte a történteket, majd amikor Jordákyt a Dobai István-féle „ENSZ-memorandum”-perben szintén letartóztatták, a Securitaten történt kihallgatásai rendjén is többször faggatták Tamási találkozásairól. Ezek szerint Tamási Áron érkezése másnapján, október 16-án délelőtt találkozott a kolozsvári írókkal (az Utunk egy rövid híre szerint a Művelődési Házban, ahol mintegy 40-en vettek részt), majd aznap este Jordákyéknál töltött szűkebb körben néhány órát Bartalis János, Jancsó Béla, Balogh Edgár, Demeter János, Asztalos István, Nagy Géza, Nagy Imre, Abodi Nagy Béla és Nemes István (Nagy Imre ügyvéd-barátja) társaságában. Valószínűleg ezen a napon kereste meg őt két – akkor – IV. éves magyar szakos hallgató, Láng Gusztáv és Miess G. (Ritoók) János, akik meghívták a Bolyai Egyetem irodalmi körébe, találkozni a diáksággal. Másnap, október 17-én Tamási Áron Jordáky Lajossal látogatást tett a Bolyai Egyetem rektoránál, Bányai Lászlónál, aki hivatalossá tette a diákság meghívását, aznap délutánra. A délután 5 órára kitűzött találkozó a Bolyai Egyetem irodalmi körénél jóval szélesebbre sikerült. Nem csak az irodalmi köri tagok, sőt nem is csak a bolyaisták voltak ott „a díszterembe bezsúfolódott mintegy hétszáz diák” között (ahogy egyikük, Nagy Benedek, akkor II. éves, az első Bolyai-perben nemsokára 5 évre ítélt történészhallgató visszaemlékszik), hanem a Képzőművészeti Főiskola, sőt még a Protestáns Teológia irodalmi érdeklődésű hallgatói is. A hírveréshez minden bizonnyal hozzájárult, hogy Utunknak épp az aznapi számában jelent meg, rövid bevezetővel, egy majdnem egész oldalas összeállítás a marosvásárhelyi irodalmi estről: Tompa László meleg hangú köszöntője, Tamásinak a Harmat és vér című novellája, a Tamásit a Romániai Írók Szövetségének elnöksége nevében köszöntő Radu Boureanu egy verse, József Attila fordításában, az oldalon Tamási és Boureanu fényképével. DÁVID GYULA Szabadság (Kolozsvár) 2016. május 28.Száznégyen ballagtak a kantai középiskolábanA 336 éves kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum négy végzős osztályának száznégy székely ruhás diákja ballagott tegnap délelőtt. Az iskola udvarán nagyszámú szülő, nagyszülő, hozzátartozó és meghívott jelenlétében megtartott ünnepségen számos díjat is átadtak. Elsőként Beder Imre református lelkipásztor köszöntötte Isten igéjével a ballagókat, majd Bejan András iskolaigazgató értékelte a négy végzős osztály négyéves tevékenységét. „Adjátok tovább Nagy Mózes szellemiségét” – kérte a ballagókat az iskola igazgatója. Bokor Tibor polgármester, az iskola volt igazgatója felidézte azt a huszonöt esztendőt, amikor még neki kellett tanárként, igazgatóként, majd politikusként a búcsúzókat jó tanácsokkal ellátnia. A megyei tanfelügyelőség üzenetét Farkas Csaba tanfelügyelő tolmácsolta. A tizenegyedikes tanulók zenés-verses ünnepi műsort adtak elő, ezzel búcsúztak végzős barátaiktól. Az évfolyam nevében ifj. Budai István mondott köszöntőt, az ünnepi zászlóátadást követően a végzősök József Attila versei alapján összeállított ünnepi műsora következett, majd a ballagók nevében Papp Andrea búcsúbeszéde hangzott el. A négy évfolyamelső: Elekes Emese, Fejér Henrietta, Bíró Anita és Illés Enikő. Elekes Emesét, az évfolyam legjobb tanulóját az önkormányzat nevében Bokor Tibor polgármester díjazta. A Nagy Mózes Közművelődési Egyesület kuratóriuma nevében id. Budai István tanár, egyesületi elnök nyújtotta át az iskola névadójáról elnevezett díjat, amelyet idén felnőtt kategóriában Rozsnyai Árpád kémiatanár és első alkalommal a szülői közösségből Dénes Imola, a szülőbizottság tagja, az iskola könyvelője vehetett át. A diákok közül a Nagy Mózes-díjat Csomós Attilának, Bíró Anitának, Dénes Botondnak, Fórika Zalánnak és Váncsa Róbertnek nyújtották oda. A végzős osztályok éltanulóit az osztályfőnökök könyvekkel ajándékozták meg, ezen kívül a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség és a Rotary Klub is díjazott. Ma 10 órától búcsúztatják el a Gábor Áron Szakképző Líceum 107 végzősét, június 3-án, pénteken 11 órakor a kézdivásárhelyi Apor Péter Szakközépiskolában 148, a Református Kollégiumban 52, a Bod Péter Tanítóképzőben pedig 63 végzős diák ballag. Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. június 4.Székely-magyar származású volt Tudor Arghezi édesanyja (Román–magyar irodalomtörténeti szenzáció)Ferenczes István: Arghezi ← Ergezi A 2015-ös év román–magyar irodalomtörténeti szenzációja Ferenczes István filológiai, oknyomozói kutatásának az eredménye, amelyet most kétnyelvű, román–magyar kötetben is megjelentetett a csíkszeredai Hargita Kiadóhivatal. Ferenczes István hosszas nyomozás után kiderítette, dokumentumokkal bizonyította, hogy a legjelentősebb 20. századi román költő, Tudor Arghezi (1880–1967) édesanya valódi neve Ergézi Rozália, nemzetiségét tekinte pedig székely-magyar. Kutatásainak eredményét Ferenczes először a 2015. januári Székelyföld folyóiratban tette közzé, majd részben további vizsgálódásának kiegészítését, részben írása visszajelzéseinek földolgozását szintén a Székelyföld 2015. decemberi számában jelentette meg. Román irodalomtörténészek körében is erős visszhangot váltott ki munkája, a Târgu Jiu-i 36. Argezi Nemzetközi Fesztivál díjazta, s figyelemre méltó Vladimir Udrescu írása (Székelyföld, 2015/12.), melyben a román író minden részletében elfogadólag összegzi Ferenczes megállapításait. „Az anyám kun volt, az apám félig székely, félig román vagy tán egészen az”, írta József Attila, az irodalomtörténet – Méliusz József alapkutatásával – kiderítette a családját elhagyó román apa későbbi sorsát és román családját. Petőfi anyja tót szolgálólány, Arany szerint gyengén ejtette a magyar szót, apja, az öreg Petrovics szintén szláv. Nincs abban semmi ördögi, hogy egyszer csak kiderül, az egyik legnagyobb, világirodalmi rangú román költő sem irodalmi nemzetének tiszta leszármazottja. Arghezi esetében azért különös mégis, mert a költő maga sem tudta pontosan, hányadán is áll a szülők dolgában, abban azonban bizonyos volt, hogy az anyjával valami nem stimmel. Nem írt, nem beszélt élete első tíz évéről, vagy ha igen, ellentmondásosan, rejtélyesen, takargatta, titkolta eredetét. Az Argheziéknél megforduló vendégeknek úgy mutatta be a ház idős asszonyát, mint egykori dajkáját, gyermekei német nevelőnőjét, de némelyek tudni vélték, hogy valójában az édesanyja. A román irodalomtörténészek addig jutottak, hogy Arghezi Bukarestben cselédlányként szolgáló anyja valószínűleg Brassó környéki szász lehetett, apja a craiovai eredetű Nae Theodorescu (két ilyen nevű is számításba jött), T. Arghezi pedig az ő törvénytelen gyermekük. Ferenczes rendkívül szövevényes kutatási eredménye szerint – a legrövidebb sommázat –: Ergézi Rozália a Homoród-környéki Szentkeresztbányán született 1859-ben, anyja csíki székely, apja Bukovinából áttelepült német bányász. A mindkét ágon katolikus család a magyar nyelvet használta, de a románt, és – az apai nagyszülők révén – a németet is beszélte. Rozália 13 évesen félárva marad négy testvérével, ezért 1878 körül Bukarestbe megy szolgálónak egy Pârvulescu nevű gyarmatáru-kereskedőhöz. Ugyanekkor érkezik a fővárosba a vele egykorú cukrászinas, Nae Theodorescu is. A két fiatal egymásra talál, s 1880-ban megszületik szerelmük gyümölcse, a későbbi költő, Tudor Arghezi – Ion Nae Theodorescu néven. A cukrászinas egy jó házassággal rendezi a saját sorsát, fiát később a nevére veszi, anyagilag támogatja – Rozália pedig kénytelen a Pârvulescu-házban maradni szerelemgyerekével, s miként a megesett lányok, időről időre hazaviszi a nagyszülőkhöz, Szentkeresztbányára. Tíz év múlva Pârvulescunak is fiút szül; utóbb Pârvulescu is a nevére veszi a maga fiát, de ő sem vezeti oltár elé a lányanyát. Rozália – lehetetlen helyzetben – neveli két apától született fiait. A Pârvulescu-fiú később ügyvéd lesz, a Theodorescu-fiú fiatalon megszakítja apjával a kapcsolatot – eufemisztikusan –, írói nevet választ, tulajdonképpen megtagadja apját: Ferenczes szerint az Arghezi családnevet az anyai ágról vette (Arghezi–Ergézi hangejtésbéli elértés is lehet), a Tudor keresztnevet apai nagyapjától. A költő kolostorba, majd Svájcba menekül, megismerkedik egy román tanárnővel, s hogy ne tudódjék ki a mezalion, a nő Párizsban szüli meg törvénytelen gyermekét, Eliazart – a későbbi Eli Lothar világhírű fotográfus filmrendezőt –, és ott is hagyja. Arghezi hazaviszi a fiút, és Ergézi Rozáliára bízza a nevelését. Arghezi a második házasságából született két gyerekének a nevelését is Rozáliára bízza – ekkor mint a gyerekek német nevelőjét veszi magához. Felesége nagyon nem szívelte a „dadát”, a gyerekek fölnevelése után kiteszi a házból. Rozália előbb albérletbe kerül, majd költő és ügyvéd fia (a féltestvérek) 1943-ban leromlott egészségi állapota miatt egy Bukarest környéki elmekórházban helyezi el. Nem látogatják, 1944-ben meghal, a temetésen a családból senki nem jelenik meg. Ez így, összegezve egyszerű – a valóság azonban olyan, mint egy túlburjánzó képzelettel vizionált rossz romantikus regény. Nincs megbízható családi emlékezet, nincsenek dokumentumok, illetve valamennyi akad, de a megbízhatatlan és hiányzó emlékezet miatt sokáig nem ott keresik és nem azt a dokumentumot találják meg a román irodalmárok, amit kellene, bár Arghezi halála után tulajdonképpen mindent tisztáztak a költő sejtelmes privát szférájáról, kivéve az anya kilétét: álmukban sem gondolták, hogy a „román nyelv géniuszának” egy magyar cselédlány lehetne az anyja – elég kellemetlen, hogy zabigyerek. Ködösítés, homály, zavar, kuszaság minden irányban: az ügyvéd fiú úgy tudta, hogy édesanyjuk a Brassó melletti Sechelis helységbéli Ion Argesi és Sofia szülőktől származik. Rozália osztrák–magyar alattvalónak, német nemzetiségűnek és katolikusnak, később románnak és ortodoxnak is, sőt, időnként Pârvulescunak, máskor Maria Theodorescunak mondta magát. Arghezi úgy nyilatkozott, hogy családnevét az Arges ókori folyó nevéből vette – nem beszél anyjáról, eltagadja őt, és elhallgatja, amit a féltestvér magától értetődően elmond, hogy románul, németül magyarul is értettek, beszéltek. A rejtélyes magyar vonalra először Kányádi Sándor figyelt föl. 1962-ben néhány fordításával felkereste Bukarestben az akkor 82 éves Tudor Arghezit, aki megjegyezte: „Én is tudok kicsit magyarul. Emberek vagyunk, megértjük egymást.” Elmondja, hogy gyerekkorában sokszor oltotta szomját a homoródfürdői borvizekkel, s hibátlan magyar kiejtéssel fölsorolja a Homoród menti falvak nevét. „Kell itt valaminek lennie, hiszen ha egy 82 éves román ember ennyire tiszta mondatokat, szavakat mond ki magyarul, akkor ehhez a nyelvhez valamikor nagyon szorosan kötődhetett. Kányádi ebből azt a következtetést vonta le, amit talán Arghezi is megerősített, hogy gyermekkorában a családjukban szolgáló székely cselédlány hozta nyaralni, s ekként tanulhatott meg »egy kicsit« magyarul” – idézi, írja Ferenczes. A múlt években Ferenczes István elkezdte felkutatni és megírni saját családjának sorsát (Veszedelmekről álmodom című memoárját a Kortárs folytatásokban közölte). Édesapja a két háború között részt vett a román főváros építkezésében, megismerte a bukaresti magyar kolónia életét – Ferenczes itt figyelt föl a Székelyföldről odavetődött cselédlányok nem egyszer szívszorító történeteire, s ezen a szálon kezdett el kutakodni Arghezi lehetséges magyar kapcsolatáról. S innentől megszállott, vérbeli oknyomozó újságíróként, empatikus szociográfusként, meggyőződött személyes érdekeltséggel és nem kevés költői intuícióval vetette bele magát a témába: az Arghezi ← Ergézi című összegző könyve nem rigorózus irodalomtörténész, biográfus munkája, hanem az egzakt tényekre épülő szociográfusé, esszéíróé és a lírai költőé. De azt is mondhatjuk, hogy kalandos filológusi, szellemi útleírás, mert nemcsak a végkövetkeztetésről, hanem az odáig vezető zegzugos útról is érzékletesen beszámol, hogy a napvilágra tárt dokumentumok, ellenőrzött emlékek és a maga sorstapasztalata alapján megjelenítse az olvasó számára azt a mostoha sorsú félárva, többszörösen megesett, sokszorosan kihasznált, de soha fel nem vállalt kis cselédlányt, akit Ferenczes István nagyon mélyen a szívébe zárt. Mert ennek a revelatív, oknyomozó könyvnek az igazi főszereplője nem annyira a szerző által is igen nagyra becsült költő, Tudor Arghezi, hanem az ő valóságos, igazi anyja, Ergézi Rozália. Egy a sok száz vagy ezer székelyföldi leányból, a szegénység „emberfölöslegéből”, aki idegen környezetben, egy szál maga próbált reménykedni a jóban, hogy megalázottan kiegyezzen a puszta életben maradással. Ezért írja Ferenczes: „Mikecs László egyik írásában arról ír, hogy a századfordulón egy bukaresti bojárnak szándékában állt felállítani a székely cselédlány szobrát. A szoborból nem lett semmi. Én viszont azt mondom, ha valaha, valahol sor kerülne ilyen szoborállításra, mindenképpen Ergézi Rozáliáról, Tudor Arghezi székely édesanyjáról kellene megmintázni.” Ferenczes István nagyon mélyen a szívébe zárta Ergézi Rozáliát – a biográfia pontosítása mellett ezért is oly fontos számára, hogy értelmezze az anya–fiú viszonyt. Arghezit zárkózott, mogorva embernek tartották, aki a legszűkebb családján kívül senkit nem szeretett. Vajon csak azért nem fedte föl anyjának valódi kilétét, s tartotta még a maga házában is személyzet-sorban, mert szégyellte kétes egzisztenciáját, rangon aluliságát? Arghezi egy kései, 1966-os interjúban bevallotta, hogy „az, akiről mindig azt állította, hogy csupán a »dajkája« volt, az az asszony nem más, mint az édesanyja”. Ferenczes a szerény tények híján a „költői énnek az igazságához” fordul értelmezésért, az Arghezi-versekhez. Nem kevésbé izgalmas ez a része könyvének, ahol az életműben próbálja tetten érni a költőt, s versek sorával igazolja megérzését, hogy valójában „nagyon szerette azt az asszonyt”, mert amikor titkolta, valójában védte, rejtette őt a kandi idegenek elől. A részleteiben pontos igazság és egykor volt valóság már kideríthetetlen. Annyi bizonyos, hogy Arghezi halálig gyötrődött származása, anyjával szembeni keménysége és bűntudata miatt. Ahogy ebben a szépséges, posztumusz megjelent versében is bizonnyal az ő emlékével viaskodik: „Szegénynek álmodlak, ki mindig éhes, / Amint szelíden suttogva kérlelsz / Valamire, nem jut eszembe, mire. / Rendszerint éjjel jössz, rongyosan, a sírból ide, / Mikor az álom ébredésbe lebbent, / Hívsz és keresel az emberi nemben. / És néma könnyekkel zokogsz”. (Ferenczes István fordítása) Az életmű kiváló ismerőjét, Consantin Popescu-Cademet idézi Ferenczes: „Akárhogyan is, a költő készakarva vagy akaratlanul, az anyja tudtával vagy tudta nélkül, felmagasztalta családnevét, életműve által megpecsételte a halhatatlansággal”. Az Arghezi ← Ergézi könyv megjelenése, a titok föllebbentése után egy fontos kérdés maradt nyitva: mi, magyarok és románok, tudjuk-e közös javunkra fordítani Arghezit a most megtalált Ergézi Rozáliával? (Hargita Kiadóhivatal, 2015, dokumentum- és fotómelléklettel, kétnyelvű kiadás, román fordítás: Bartha György) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. június 7.Rendhagyó beszélgetés Németh Nyiba SándorralLegnagyobb lélekharc, a nyibaizmus tükrében Németh Nyiba Sándor olimpikon, költő, zeneszerző a közelmúltban Pécskán megszervezett irodalmi délután programjában lépett fel, ahol a megzenésített költeményeit saját gitárkísérettel adta elő. A program egyik szünetében elbeszélgettünk. Amint elmondta, zenei pályafutását dobosként kezdte, ugyanis az Illés Együttes dobosával, Pásztory Zoltánnal három közös dobszámmal debütált a könnyűzenei életben. Ezt megelőzően három olimpián és 28 világversenyen képviselte Magyarországot. Grapplingben – ami a ketrecharchoz hasonló, de nem ketrecben, hanem páston kell vívni – világbajnok lett, Növényi Norberttel együtt. Ezzel párhuzamosan judo felnőtt Európa-bajnokságon bronzérmet, birkózó felnőtt világbajnokságon két ezüstérmet nyert, több sportágban is a feketeöv megszerzéséig vitte. Az eredményei ellenére nem azt tekinti legnagyobb sikerének, hogy 8 évig a magyar birkózó válogatott csapatkapitánya volt, hanem a költői mivoltát, a költészetében terjesztett gondolatiságot, az emberséget és a békességet. Mindezt nemcsak Magyarországon, hanem a környező országokban élő magyarság lelki, szellemi épülése érdekében teszi. A versei elsősorban a hazáról, az otthonról, a szerelemről, nem elcsépelt gondolatiságban szólnak, hanem a Kenyériből, szülőfalujából hozott tiszta forrásból ihletve. E kicsiny falu két olimpikont adott a hazának, maga mellett Császár Gábor kézilabdázót is. Az utóbbi években nagyon sok irodalmi estre kapott meghívást, ahol általában a saját gitárkíséretével adja elő a verseit, illetve szaval. Az első verseskötetében 300, a másodikban 860 költeménye található, míg a megjelenés előtt álló harmadik kötetében összesen 3000 verse lesz benne. E verseknek az a különlegességük, hogy 5 dalt Vikidál Gyula, 2-őt Varga Miklós. 1-et Keresztesi Ildikó. 4-et a Kormorán Együttes, 1-et Szigeti Erika a Generál Együttesből énekel. Az I. kötet címe Nyibaizmus, azaz, Ne szégyelld, hogy van lelked; a II. kötetnek Fűzfakereszt, míg a III. kötetnek Nyiba mester tanításai a címe. Ennek az a lényege, hogy maga elég sok dologban, így a harcművészetben, küzdősportokban és a költészetben is megmérette magát, egy furcsa egyéniség lehet, hiszen a ketrecből vagy a szőnyegről kerül egy olyan kultikus helyre, ahol szavalni kell, méghozzá több száz rendezvényen. Király Lajossal, Kanizsa Józseffel és Szénási Sándorral együtt járják az országot. Úgy érzi, e téren ők az „utolsó mohikánok”. Mert ugye, Petőfi Sándor, József Attila és Ady Endre is hatalmasat alkottak, csakhogy a mai géniuszok, a mai világban sokkal nehezebben tudnak kitörni abból a bizonyos korlátból a zenében, a sportban vagy a költészetben. Maga megfogadta: minden olyat leír, amit más talán még kigondolni sem mer. Minden olyan mélységet megír, amit más ember talán szégyellne megtenni. Talán éppen ez adja a költészetének az erejét. Mostanában 100 költőnek – köztük Mester József barátjának is – a verseit szavalja CD-re, ami nagyjából négyórás anyag lesz, amiből már csak néhány vers hiányzik. Kuriózumnak számít e szavalatoknak a zenei aláfestés, amit a zenész társaival együtt játszanak. A CD ötletét az a felismerés adta, hogy e rohanó világban nem mindenkinek van ideje a könyvolvasásra, miközben egy CD lemezt autóvezetés közben is hallgatni lehet. Kérdésünkre, hogyan rejtőzhet ennyire mély lelkiség a tettek emberében, egy birkózóban?, Németh Nyiba Sándor elmondta: a mostani birkózó válogatott vezetői is tanítványai voltak, ezért nemcsak a saját tapasztalataiból, hanem a tőlük hallottak alapján is beszél. A birkózók nagyon jólelkű emberek, hiszen a test test elleni harc során belépünk egymás aurájába. Tehát szó sem lehet semmiféle hazugságról, mellébeszélésről, hanem a küzdelem tisztasága adja meg a tisztességet. Pontosan ezért teljesen másképp ír mint azok, akik nem élnek ilyen tüzekben. Mert magának állandó tűzben kell égnie. A mai napig úgy tart edzést, hogy akár 100 kilométerről is eljönnek tanulni tőle. A bármilyen küzdelmet nem lehet nagyjából, felületesen venni, csakis teljes szívvel és lélekkel. Ha nem így tenné, nem lenne érdemes vele foglalkozni. Mert ő harcművészettel párhuzamosan így csinál mindent, a gitározást, a dobolást, a zeneszerzést, de a költészetet is. Ellenkező esetben nem jönne el 40 ember a verseit szavalni, és Vikidál Gyula sem énekelne el a verseiből 5 dalt. Amikor viszont azt mondja nekik: „Etelközből indultunk, csodaszarvast követtünk. Árpád vére fennmaradt, Magyarország. A csillagok megmutatták, hol lesz Magyarország; örökségünk ránk hagyták, Magyarország. Nincs több ország a sok közül, mit saját népe vesz körül; István óta szent a hely, Magyarország. Talpunk alatt a föld remeg, mintha bálna szív dobbanna meg, népeknek adott életet ez az ország…”, mindnyájukat megnyeri, talán azzal is, hogy mindig szeret mélyen, de soha nem gyűlölködve írni. Újabb kérdésünkre, miszerint ha két birkózó belép egymás aurájába, meg lehet-e érezni, melyik uralja a vetélytársát? Németh Nyiba Sándor elgondolkozott, a válasza előtt az állatok vetélkedőjéről beszélt, ugyanis azok, mielőtt harcba szállnának, alaposan megnézegetik egymás járását, szarva vagy a feje nagyságát, izomzatát, főként egymás tekintetében keresik az agressziónak a mértékét. Ezekből minden kiderül. Mivel maga már sok küzdelemben megmérette magát, elég, ha egy versenyző kettőt lép, a mozgásából meglátszik az önbizalma. Mert az önbizalom is sokkal kisebb azoknál, akik nem nagyok, hiszen a nagyság nemcsak a méretben és az izomzatban, hanem főként a lelki nagyságban rejlik. Ha a lélek erős, mindent képes legyőzni. Mert előbb az önmagunk lelkét, majd az ellenfelünkét kell legyőznünk, és csak utána összpontosíthatunk a testnek test általi legyőzésére. Németh Nyiba Sándor szerint a birkózás a legnagyobb lélekharc, és maga minden eredményét a birkózásnak köszönheti. A hátra lévő életét csakis a gondolatiságnak szeretné szentelni, mert a nyibaizmus a saját harcművészete, amit 11 oktatónak a bölcsességére alapoz, ezért az életében semmit nem szokott elnagyolni. A pécskai fellépését sem, amibe minden lelki erejét, tehetségét bele akarta adni, hiszen a hallgatósága megérdemli. Mert azok, akik nem szöktek el a szülőföldjükről, vállalták a sorsukat, a megmaradásért való örökös harcukat azok helyett, akik valahova elszöktek előle, majd onnan, a biztonságból próbálják megmondani, mi az okos teendő. Éppen ezért az egész nemzet számára példaértékű magatartásnak tekinti a szórványmagyarság mindennapos küzdelmét az anyanyelvének, a kultúrájának a megtartásáért. Balta János Nyugati Jelen (Arad) 2016. június 8.Ott veszített sok szavazatot az RMDSZ, ahol nem is volt magyar–magyar versenyMíg az RMDSZ országos vezetői közül néhányan egyértelmű sikertörténetként próbálják tálalni a vasárnapi eredményeket, kiértékelőjében Brassai Zsombor, a szervezet Maros megyei elnöke az árnyoldalakra is rávilágított. Azon túl, hogy az összefogásnak és a jó mozgósításnak köszönhetően a megyei önkormányzatban az eddigi 13 fős képviselet 15-ösre duzzadt, hosszú évek után ismét sikerült választást nyerni Marosvásárhely két peremközségében, Jedden és Maroskeresztúron, a városban pedig Soós Zoltán oly közel állt a meglepetésszerzéshez, Brassai szerint komoly gondok is mutatkoztak. A legutóbbi helyhatósági választásokhoz képest megyei szinten az RMDSZ 11 709 szavazattal kapott kevesebbet. A legtöbb voks a Nyárádszereda– Szováta– Erdőszentgyörgy háromszögben vesztődött el, ahol szinte nem volt semmiféle magyar–magyar verseny. Ugyanakkor Marosvásárhely sem dicsekedhet, itt is egy jó pár ezer támogatóval szegényedett az RMDSZ. A megyeszékhelyen nem jött össze a bravúr és Szászrégent sem sikerült visszanyerni, ugyanakkor elveszett Marosszentanna. „Tagságunk hozzáállása világos: újra kell gondolnunk üzeneteinket, más politikai megközelítést kell bevezetnünk ahhoz, hogy akkor is tudjunk mozgósítani, ha az adott településen nincs verseny, hiányzik a motiváció. Az emberek továbbra is főként az RMDSZ-ben látják a jövőt, de egy újratervezett, újragondolt RMDSZ-t kívánnak. Egy olyant, amely odafigyel a közvéleményre, reflektál az üzenetekre és meg tud szólítani minden generációt” – vélekedett Brassai. Az elnök azt is beismerte, hogy helyenként szervezeti gondok vannak, illetve sérült a belső demokrácia. Szintén hiányérzetként jegyezte meg, hogy nem sokkal a választások előtt dugába dőlt az Erdélyi Magyar Néppárttal folytatott egyeztetés. Az, hogy az RMDSZ megőrizte a megyében polgármestereinek számát, a tanácsosokét pedig 421-ről 440-re növelte, az összefogás számlájára írható – véli Brassai. Példaként a megyei önkormányzatban elért 15-ös létszámot hozta fel. „Nem csak arról szól a történet, hogy kettővel többen leszünk, mint az elmúlt négy esztendőben, hanem annál sokkal többről, az RMDSZ és az MPP közötti összefogás kiteljesedéséről, hisz a 15. helyet éppen a polgári párti Biró József Attila foglalja el” – érvelt Brassai Zsombor. Szucher Ervin Székelyhon.ro (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2026 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
