|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 814 találat | lapozás: 1-30 ... 601-630 | 631-660 | 661-690 ... 811-814 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: 2014. október 16.Beszélgetés Szőcs Géza elnökkelPEN Club-vezető először Aradon Tekintve, hogy a Magyar PEN Clubnak egyetlen elnöke sem járt még tudtunkkal Aradon, kihasználtuk a ritka lehetőséget, amikor Faludy György emléktáblájának a Jelen Házban történt leleplezésén részt vett Szőcs Géza, a jelenlegi elnök is. – Elnök úr, tudomása szerint, járt-e eddig Aradon Magyar PEN Club-elnök? – A kérdésről nincsenek egyértelmű ismereteim, de nagy valószínűséggel PEN Club-elnöki vagy -főtitkári minőségben magyarországi PEN-vezető nem járt még Aradon. Ez nem zárja ki azt, hogy azok az írók, költők, akik később vagy korábban vezető tisztséget viseltek a budapesti székhelyű PEN-ben, valamikor megfordulhattak a Maros-parti városban. Elnöki minőségében valószínűleg nem járt még itt senki, talán én vagyok az első. Hangsúlyoznunk kell: a magyarországi PEN nem jelenti a magyar PEN-t. Ezelőtt 25 évvel 33 erdélyi magyar író PEN Egyesületet hozott létre a Bécsben élő Szépfalusi István lutheránus lelkipásztor, az ottani Bornemisza Péter Társaság vezetőjének a közvetítésével, menedzselésével. Később a 33 taggal létrehozott erdélyi magyar PEN egyesület beszüntette a tevékenységét, mint olyan. Ezzel kapcsolatban voltak is viszályok, ütköztek bizonyos vélemények, bukaresti, neves román írók is felvetették: mire való Romániában egy román, illetve egy magyar PEN Club, vagyis kettő? Ez a kérdés azóta is, tehát ma is nyitott. – Ha erdélyi PEN Egyesület nem működik, ki képviselői az itteni magyar írók érdekeit? – Természetesen, addig is, amíg intézményesül az erdélyi magyar PEN, a Budapesten székelő, anyaországi PEN Club nyilvánvalóan feladatának tekinti a határon túli magyar közösségek, írók érdekeinek a képviselőetét is. Ennek elég sok dokumentuma is maradt az elmúlt évekből, amikor is több nemzetközi fórumon szólaltak fel a budapesti székhelyű PEN vezetői. Példának okáért Benyhe János korábbi PEN-főtitkár vagy Csicsery Rónay Erzsébet elnökségi tag a kisebbségi nyelvhasználathoz fűződő jogok, igények és érdekek szószólóiként. A határon túli írók, költők érdekképviselőete továbbra is elsőrendű feladat számunkra, bárhogy is alakul strukturálisan az egyes PEN Clubok sorsa. A Nemzetközi PEN-nek volt egy, a Száműzött Írók PEN-tagozata, Writers in Exile, amelynek a kommunizmus idején Amerikába vagy Nyugatra száműzött írók, költők voltak a tagjai. Az elnöke egy ideig a magyar Görgey Klára írónő volt. – Melyek a PEN Clubok fő célkitűzései? A PEN alapcélkitűzéseihez visszatérve, az esztétikai értékek képviselőete és promoválása mellett tágabb értelemben is meghatározó a bárhol létező PEN Cluboknak a lelkiismereti szabadság, a kifejezési, a véleményszabadság védelme, mint az irodalom számára kardinális értékeké. Az volna a cél, hogy olyan helyzetbe jusson el a világ, és itt a jelentős írásbeli kultúrával rendelkező nemzetekről és államokról beszélünk, ahol nem csak cenzúra nincs, de öncenzúra se legyen. Éppen ezért az írók összefogását, különböző nemzetekhez, vallásokhoz, kultúrákhoz tartozó írók együttes érdekeit célozza a PEN Klub sok-sok programja, igen változatos tevékenysége. Bevallottan törekednek a politikában gerjesztett feszültségeknek a csillapítására, egy olyan, globálisan érvényes közhangulatnak a megteremtésére, amelyben lehetetlenné válik az írók terrorizálása a véleményük, nézeteik, állásfoglalásaik miatt. Rehabilitálni Wass Albertet – A Magyar PEN Club tehetne-e valamit a Wass Albert háborús bűnösségét semmissé nyilvánító per újrafelvételéért? – Wass Alberttel az a helyzet, hogy miután negatív szimbólummá vált a bukaresti propaganda hatására, az életműve még Magyarországon is megosztja az olvasóközönséget. Vannak elvakult hívei, és hasonlóképpen, fanatikus gyűlölői, ellenzői is. Csendesen hozzá kell tennem, hogy a legtöbbjük egyáltalán nem olvas Wass Albert-műveket, hanem egy politikailag mérgezett közegben áll egyik vagy a másik oldalra különböző vélemények alapján. A kérdés kultúrpolitikaiból belpolitikaivá lett. Wass Albert perújrafelvételének az előmozdítása minden magyar írónak a kötelessége, bármilyen döntés szülessen majd a perben. Mert ha a háborús bűnösségét eredményezné is, az legyen végre kimondva, a közvélekedés ne csak egy roppant kétes minőségű és összetételű, közvetlenül a II. világháborút követő népbírósági tárgyalás konklúzióira szorítkozzon. Tudni kell, hogy eddig az erdélyi magyar jogvédelemnek nem sikerült a perújrafelvételt elérnie. Habár ezzel például Kincses Előd nagyon sokat foglalkozott. Akik viszont minden eszközzel gátolják a perújrafelvételt, nyilván tudják, mit szeretnének elkerülni. Ha biztosak lennének Wass Albert háborús bűnösségében, maguk erőltetnék, hogy azt végre mondja ki egy komolyabb szakmai presztízzsel rendelkező bíróság is. Tudni kell azt is, hogy Wass Alberttel kapcsolatban nemcsak egy egyszerű bírósági eljárás folyt, hanem amikor néhány évvel a háború után amerikai beutazó vízumért folyamodott, az Amerikai Bevándorlási Hatóság szakemberei értesültek a háborús bűnösségi vádról, ezért töviről hegyére átvilágították a személyét és a tevékenységét. Mivel Wass Albert amerikai állampolgárságot kapott, ez azt bizonyítja, hogy a népbírósági ítélet felülvizsgálatra szorul. Jelen pillanatban a Magyar PEN Club Wass Albert rehabilitációjának azért nem tud a zászlóvivője lenni, mert a belpolitikai csatározásoknak a kereszttüzébe kerülne, a magyar–román viszonylatról nem is szólva. Ez tehertétel volna a PEN Clubnak, amit így is érnek támadások a személyem miatt is, mivel nekem is van egy bizonyos közéleti vagy politikai megbízatásom, amit mellesleg tendenciózusan állítanak be. Amikor elnökké választottak, leszögeztem: politikát nem akarok a Clubba bevinni. Amíg elnök vagyok, az ellen fogok fellépni, hogy a számos magyar intézményt szétvető belpolitikai feszültség a PEN Clubot is tönkretegye. Ehhez tartom magam azóta is, ezért soha nem volt olyan helyzet, hogy egy belpolitikai konfliktusban a PEN Club állást foglaljon, noha egyes esetekben sokszor konkrét, világos álláspontom volt. De azt a PEN Club falain kívül tartottam. – Ezek szerint, a PEN Club semmilyen módon nem óhajt a politikába beavatkozni, de a Wass Albert-per újrafelvételét sem szorgalmazhatja? – Nem teheti. Attól függetlenül, hogy magam íróként és független gondolkodóként azt tartom, hogy Wass Albert ügyében az egyetlen járható út a perújrafelvétel lehetne. – Nem értem a rendszerváltás utáni anyaországi kormány álláspontját sem, amivel megtagadta Wass Alberttől a magyar állampolgárságot. Az nagyban hozzájárulhatott az öngyilkosságához is. Ezzel kapcsolatban mi a véleménye? – Erre magam is hivatkoztam, ez a meggyőződésem. Egyébként csak közvetett bizonyítékaink vannak, mivel ezt az író nem fogalmazta meg szóban vagy írásban. De nem kell hozzá nagy fantázia, hogy beleéljük magunkat egy olyan író lelkiállapotába, aki egész életében magyar íróként határozta meg magát. Egész életében azokért a jogokért próbált tenni, amelyeket örökölt, illetve a neveltetésénél fogva a magyar jogállamiság tiszteletében szolgált, és amely jogok sokak szemében avíttnak, konzervatívnak tűnhetnek, a kelet-európai egész rendezéssel kapcsolatban anakronisztikusak is. Kétségtelen, hogy Wass Albert a magyaroknak nem kért olyan jogokat, illetve előjogokat, amelyekből másokat ki akart volna zárni. A magyar kultúrát szolgálta, az, hogy kirekesztő, xenofób, elfogadhatatlan eszméket szolgált volna, fedezet nélküli állításnak számít. Magam sem ismerem Wass Albert minden leírt sorát, nem ismerem a publicisztikáját, a levelezését vagy a szűkebb körben tartott előadásait. Még ha elő is kerülnének a publicisztikájában olyan elemek, amelyeket manapság erős kritikával lehetne illetni, akkor is az lenne a válasz: őt nem publicistaként kívánjuk megítélni, hanem íróként. Márpedig, ha itt tartunk, kérdem én: született-e valaha is olyan szeretettel, empátiával írt alkotás bármely nép írójától egy másik nép iránt, mint amilyen Wass Albertnek A funtineli boszorkány című regénye, amely az egyszerű, havasi román pásztorok iránti legnemesebb szeretettel ábrázolja a világukat? Ha ez a regény románul született volna meg, manapság a román irodalom mioritikus etalonja, egy olyan ikonikus mű lenne, mint a magyar irodalomban az Ábel a rengetegben. Az előítéletes, türelmetlen gondolkodásmód, amely az említett román propaganda miatt áthatja a román kultúra hangadó szereplőit, lehetetlenné tette azt is, hogy ennek a regénynek a román fordítását úgy olvassák, ahogyan kellene, ahogyan tisztességes lenne. Nem a regényt olvasták, hanem az írót meg a fordítót kezdték gyalázni. De kit érdekel az ilyesmi, amikor a legszervezettebb politikai bugyrokban vagyunk kénytelenek létezni. Bűntény-e Wass Albertet olvasni? – Manapság Wass Albert azért is aktuális, mert nálunk üldözni kezdik műveinek az olvasóit. Egy tévéadásban szenzációként fitogtatták, hogy valakit tetten értek egy Wass Albert-mű olvasása közben. Ezek szerint bűnténynek számít Wass Albert műveinek az olvasása? – Magyarországon, de Romániában is az a borzasztó, hogy a magyar irodalmi tudat alakításában szerepet játszhat egy ellenséges politikai román propaganda. Mindnyájan a foglyaivá lettünk egy erősen barátságtalan, negatívan elfogult, gyűlölködő retorikának, amelyet több mint fél évszázada Bukarestből gerjesztenek. Mi pedig elveszítettük a szuverenitásunkat abban, hogy a saját íróinkat, magunkat megítéljük, és elhelyezzük a saját értékvilágunkban. Mert addig, amíg egy bizonyítatlan háborús bűnösségi vád, valamint a magukból a Wass-művekből kimutathatatlan, retrográd nézetrendszer feltevésében fogalmazzuk meg ellenérzéseinket, általában szövegismeret nélkül, addig az egész borzasztóan infantilis színvonalat mutat. Visszatérve az állampolgárság kérdéséhez: Wass, aki egész életében, írásműveivel, mindazzal, amit csinált, a magyar nemzetet és a magyar irodalmat kívánta szolgálni, hirtelen azzal szembesült, hogy a magyar állam nem tartja őt magyarnak. Az állampolgárság valamelyest életművének az elismerését is jelentette volna, évekkel a rendszerváltás után persze, hogy megrázó élmény volt számára a visszautasítás. Az, hogy nemkívánatos személynek nyilvánították Magyarországon, miközben a demokrácia hazájának számító Amerikában teljes jogú állampolgár lehet, noha neki a magyar állampolgárság alanyi jogon járt volna, teljes lelki összeomlásba sodorhatta. Olyan családból származott, amely a nemzetnek több száz évre visszamenőleg adott kiváló szereplőket. Ha valakinek sem a nyelvismeretével, sem a származásával kapcsolatban nem merülhetett fel kétely, az éppen Wass Albert volt. Az elmondottak értelmében Wass Albertet olvasni nem lehet bűntény. És ne fogalmazzanak meg vele kapcsolatban állásfoglalást, csakis az életművének az ismeretében. – Köszönöm a beszélgetést, amit abban a reményben zárunk, hogy mégis kerül hivatalos zászlóvivője Wass Albert per-újrafelvételének, rehabilitálásának. Balta János Nyugati Jelen (Arad) 2014. december 4.Hivatali gáncs a Tőkés-perbenAz országos lakosságnyilvántartó hatóság gáncsoskodásai miatt képtelen két egykori magas rangú szekuritáté-tiszt és az Antena 3 hírtelevízió ellen pereskedni Tőkés László. A hatóság sem az EP-képviselő jogi megbízottja, sem a bukaresti törvényszék kérésére nem hajlandó kibocsátani az alperesek címét és személyi számát. A pontos adatok híján a törvényszék képtelen megidézni a perbefogott személyeket. Tőkés László azok után fordult a fővárosi törvényszékhez, miután a köztudottan magyarellenes hangnemet megütő Antena 3 hírtelevízió Sinteza zilei című, ez év szeptember 15-én sugárzott beszélgető-műsorában a házigazda Mihai Gâdea és egykori hírszerző meghívottjai a volt püspök állítólagos titkosügynöki szerepét feszegették. Filip Teodorescu, a Ceauşescu-rezsim kémelhárítási alparancsnoka és Ioan Talpeş, a külföldi kémelhárítás vezetője hazaárulással és Magyarország javára folyó kémkedéssel vádolták Tőkést, azt állítván, hogy bizonyítékuk is van erről. A két egykori magas rangú szekustiszt meg is lobogtatott a kamerák előtt egy, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) irattárából származó dokumentumot. Ez lényegében egy 20 ezer lejes segélyről szóló pénzátvételi elismervény, amit Tőkés László az 1989-es temesvári kilakoltatása előtt írt alá. „Tőkés akkor már hónapok óta munkanélküli volt. Felkereste két magyarországi személy, aki az ottani református hívek nevében segélyként átadott 20 ezer lejt. A kézzel írott elismervényt a határnál megtalálták a két hazatérő férfinál, és elkobozták. Az egykori szekusok meg ezen okirat alapján azt állítják, hogy Tőkés László Magyarország által finanszírozott kém” – számolt be az ügy hátteréről a jobboldali politikus ügyvédje, Kincses Előd. A marosvásárhelyi jogász nevetségesnek tartja a bizonyítéknak nevezett vádakat. Szerinte két magas rangú szekus tisztnek tudnia kellene, hogy a világon egyetlen titkosszolgálat sem ezt a pénzutalási módot választja; kézzel írott elismervényt pedig végkép nem igényel. „És egyébként is, mi a törvénytelen abban, ha valakinek gyűjtenek 20 ezer lejt és segélyként átadják?” – tette fel a kérdést Kincses. A becsületsértés miatt Tőkés Teodorescutól 30 ezer euró, Talpeştől 15 ezer euró, Mihai Gâdeatól és az Antena 3-tól egyetemlegesen 10 ezer euró erkölcsi kártérítést szándékozik követelni. „Nem tudom, hogy a lakosságnyilvántartási hatóság gáncsoskodása Tőkésnek szól vagy a szekustiszteket próbálják minél inkább óvni” – nyilatkozta Kincses Előd. Az ügyvéd kifejtette, hogy ilyen fajta törvénysértéssel még nem találkozott, ugyanis az elmúlt években az illetékes hivatal mindig kiadta a törvényszéknek az alperesek adatait, többek között a Victor Ponta miniszterelnökét is. „Levelünkre, amelyben az említett személyek személyi számukat és lakcímüket kértük, azt a választ kaptuk, hogy csak abban az esetben adhatják meg, ha megadjuk a születési dátumukat és helyüket, szüleik keresztnevét és címüket. Nevetséges, nem?” – fakadt ki a vásárhelyi ügyvéd. Kincses Előd emlékeztetni kívánt arra is, hogy a hozzáférhetőség a bírósági eljáráshoz fűződő jognak egy lényeges eleme, melyet az Európai Emberjogi Egyezmény hatodik szakasza mond ki. Szucher Ervin Székelyhon.ro 2014. december 5.Kit véd az igazságszolgáltatás?Kincses Előd ügyvéd tegnapi sajtótájékoztatóján érdekesnek nevezte, hogy az igazságszolgáltatás "a szekus generálisokat jobban védi, mint a miniszterelnököt". Ezt annak kapcsán mondta, ami abban a perben történik, amelyet Tőkés László indított az Antena 3, illetve Filip Teodorescu és Ioan Talpes ellen. Ugyanis a népesség-nyilvántartó hivatal két másik ügyben – amelyekben szintén Tőkés László volt a felperes, és Victor Pontát, illetve Radu Tudort és Dana Grecut perelte – nem kérte tőlük az alperes magánszemélyek adatait, ezeket az adatokat direkt a bírósággal közölte, illetve Victor Ponta esetében a Victoria téri idézés után ő maga közölte a válasziratban, mondta az ügyvéd. – Eléggé furcsa hozzáállás – jelentette ki –, nem tudom, hogy Tőkés László személyének szól-e, vagy pedig azoknak a szekus generálisoknak a védelmét szolgálja, akiket bepereltünk, hiszen Filip Teodorescu a Ceausescu-korszakban a kémelhárítás alparancsnoka volt, és Ioan Talpes néhány évig a külföldi kémelhárításnak volt a vezetője. Furcsa, hogy a szekus generálist jobban védik, mint a miniszterelnököt. A következőkben az Európai Emberjogi Egyezmény 6. szakaszát, valamint az Emberjogi Bíróság gyakorlatát idézte, amely szerint mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogaival és kötelezettségeivel kapcsolatos jogvitában. Illetve, hogy a bírósági eljáráshoz fűződő jognak a hozzáférhetőség lényeges eleme. A beadványt október 3-án postázták. Ebben kérelmet fogalmaztak meg Filip Teodorescunak 30 ezer euró, Ioan Talpesnek 15 ezer euró és Mihai Gâdeának, együtt az Antena 3-mal, tízezer euró kifizetésére való kötelezésére vonatkozóan, mert a 2014. szeptember 15-i, A nap szintézise (Sinteza zilei) adásban azt állították Tőkés Lászlóról, hogy hazaáruló, Magyarország kéme, illetve hogy a magyar biztonsági szolgálat fizeti. – Természetesen azt is kértük, hogy ennek a hazug állításnak a cáfolatára kötelezzék A nap szintézise adást – tette hozzá Kincses, rámutatva, hogy a dokumentum, amire hivatkoztak, a Securitate irattárában van, úgyhogy tulajdonképpen törvényesen nem is lehetett volna előszedni, és arról szól, hogy Tőkés László egy elismervényt írt alá aznap, amikor a temesvári bíróság elrendelte a kilakoltatását, hogy húszezer lejt átvett, és isten áldását kérte az adományozókra. Az átadókról nem lehet tudni, kik voltak: az egyik meghalt, a másik eltűnt Amerikában, úgyhogy sose derült ki, hogy ez a Securitate beugratása volt, vagy lehallgatták Tőkés lakását. Kincses Előd szerint az egész "szekusművelet", így próbálták lehetetlenné tenni Tőkés Lászlót. Egyébként mind a Securitate Dossziéit Vizsgáló Bizottságnak, mind a Bukaresti Táblabíróságnak van egy olyan határozata, hogy Tőkés nem volt ügynök. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2014. december 5.Jogilag gyenge lábakon áll a vád– jelentette ki Kincses Előd ügyvéd, aki felháborítónak és jogsértőnek nevezte azt, ami a múlt nap Markó Attilával történt. Véleménye szerint olyan körülmények között, amikor nincs bizonyítva, hogy pénzt kapott volna azért, hogy hogyan szavazzon, szó sem lehet korrupcióról. Kincses kijelentette, nem elfogult Markó Attilával szemben, hiszen nagyon rossz személyes tapasztalata volt vele, amikor az RMDSZ Etikai Bizottsága elnökeként ő is hozzájárult ahhoz, hogy törvénytelenül felállítsák az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöki székéből. Kincses szerint azért, mert nem volt hajlandó meghamisítani az előválasztás eredményét, és amelynek egyik következménye a polgármesteri szék elvesztése is volt. – Ilyen előzmények ellenére, rendkívül felháborítónak tartom azt, ami Markó Attilával történt. A restitúciós bizottság ominózus határozata 2011. március 15- én született meg, amikor Markó Attila Négyfaluban koszorúzott, a március 15-i ünnepségen. De ha nem is koszorúzott volna, és esetleg részt vett volna a bizottság ülésén, akkor sem várható el, hogy egy több száz visszaszolgáltatást tartalmazó táblázatból ki tudja valaki szűrni, hogy hol történik törvénytelenség. – Mert volt egy, a bizottság által kinevezett értékelő, ezt az értékelést az apparátus ellenőrizte, és utána táblázatba foglalták. Ha nincs bizonyítva, hogy pénzt kapott azért, hogy hogyan szavazzon, akkor szó sem lehet korrupcióról. Tehát jogilag a vád nagyon gyenge lábakon áll, hogy ne mondjam, fenntarthatatlan. Ilyen körülmények között előzetes letartóztatást kezdeményezni sérti az Európai Emberjogi Bíróság gyakorlatát – jelentette ki az ügyvéd. (mózes) Népújság (Marosvásárhely) 2014. december 16.Kincses Előd: El akarják vitatni Tőkés történelmi szerepét1989. december 16-án Temesváron tüntetések kezdődtek a református parókia körül. A tömeg – köztük románok is – Tőkés László lakása elé vonult, de nem tudta megakadályozni Tőkés kilakoltatását és elhurcolását. 25 évvel az események után Kincses Előd ügyvéddel, Tőkés László jogi képviselőjével idéztük fel azokat a napokat. Mivel temesvári ügyvéd nem vállalta, sőt vásárhelyi magyar ügyvédek is voltak, akik nem merték elvállalni Tőkés László védelmét, azért itt, Marosvásárhelyen a bátyja, Tőkés András fogadott ügyvédet. Az első fokú tárgyaláson a védelmet néhai Cziprián Zoltán ügyvéd barátom látta el, aki nagyon beteg volt, és amikor már nagyon sűrűsödött a helyzet, megkérdezte tőlem, elvállalom-e a fellebbezési tárgyalásra Tőkés László védelmét. Nem szívesen vállaltam, de szégyelltem visszautasítani, mikor Tőkés László az életét kockáztatta. Ha nem kapott volna magyar ügyvédet, a pártpropaganda azt állíthatta volna, hogy küzdelmével a magyarok nem értenek egyet. Egyébként a védelmet elvállalni sem volt egyszerű. Csak a fellebbezés megszerkesztésére szólt az eredeti ügyvédi megbízás. A Maros megyei ügyvédi kamara elnöke, Horga Liviu szerint nem kellett volna elvállalnom, és arról is le akart beszélni, hogy leutazzak a fellebbezési tárgyalásra, amelyet 1989. november 17-re tűztek ki. Az ügyvédek vezetősége Maria Bobu igazságügyi minisztertől, Emil Bobu pártvezető feleségétől kérdezte meg, leutazhatok-e a tárgyalásra. A miniszter asszony azt mondta, ha ügyvéd, akkor tegye a mesterségét, így Gliga Titusz szomszédommal együtt leutaztunk Temesvárra. Újszentesen szálltam meg, mert féltem szállodába menni, tudván, hogy járt a szászrégeni sörgyár párttitkára és káderese, Bálint Ferenc, aki egy bukaresti kirakatrendezvényen nem volt hajlandó elítélni Erdély történetét, és miután nem olvasta fel a mások által szerkesztett szöveget, "kiesett" szállodája hatodik emeletéről. Újszentesen vettem észre, hogy nincs nálam az ügyvédi meghatalmazásom, ezért beutaztunk Temesvárra, a telefonpalotából hívtam fel vásárhelyi lakásunkat. Réka lányom csak annyit tudott mondani, hogy anyu a vonatban van, és a kapcsolat megszakadt. Szerencsére a feleségem észrevette, hogy otthon maradt a megbízás, és utánam hozta. A másnapi tárgyaláson nagy meglepetésemre az ellenfél ügyvédje, Mancas Romero, temesvári román ügyvéd, akit a református püspökség fogadott meg, halasztást kért, arra hivatkozva, hogy nem tudott felkészülni a tárgyalásra. Valójában arról volt szó, hogy nem akarták a pártkongresszus előtt és alatt a Tőkés-perrel rontani a közhangulatot. Féltek a nemzetközi visszhangtól, annál is inkább, mert a pártkongresszusra már a Magyar Szocialista Munkáspárt sem jött el. Rendkívül rövid, 11 napos halasztást adtak, november 28-ra tűzték ki a következő tárgyalást. A november 28-i tárgyaláson a pert, ami egyszerű kilakoltatási ügy volt, Elena Topala, a megyei törvényszék elnöke tárgyalta. A tárgyaláson az ügyész is részt vett, aki szintén a fellebbezés elutasítását kérte. Ez az ítélet egyébként csak Tőkés László kilakoltatását rendelte el, mert a püspökség mulasztása miatt csak a lelkész kilakoltatásáért pereltek, tehát a meghozott ítélet alapján a feleséget és a kiskorú gyereket nem lehetett volna kilakoltatni. Persze ezzel a kilakoltatást végrehajtó szekuritáté mit sem törődött, akkor Menyőbe hurcolták az egész Tőkés családot. A tárgyalás végén a bírónő felszólított, hogy egy bizonyos iratot csatoljak be az ítélethozatalig – ennek igen megörvendtem. Ez a döntés lehetővé tette, hogy elmehessek Tőkés László lakására, hogy megismerkedjem vele, mert az akkori ügyvédi törvény tiltotta, hogy egy ügyvéd az ügyfél lakására menjen. – Addig nem ismerte Tőkés Lászlót? – Nem ismertem személyesen, akkor ismerkedtem meg vele, az édesapjával és az akkori feleségével, Edittel, akik ott voltak a tárgyaláson. Együtt mentünk el a templom épületében levő paplakásba. Csak különleges kopogtatásra nyitott Tőkés László ajtót, lehetett hallani, ahogy a vasrudakat veszi le az ajtóról, mert néhány nappal korábban támadás érte. Akkor ismertem meg Lászlót, és meg kell mondanom, a szemében látszott a riadtság, tehát nem vakmerő volt, hanem bátor, aki legyőzte a félelmet, amiben élt. Teljes mértékben tisztában volt a szekuritátéval és a rezsimmel szembeni küzdelmének veszélyességével, de legyőzte félelmeit. Azt tanácsoltam neki, hogy ha elveszítjük a fellebbezést és végre akarják hajtani a kilakoltatást, ne álljon ellen, mert a szekuritáté pincéjében bármi megtörténhet… Mindnyájunk szerencséjére nem hallgatta meg ezt az ügyvédi tanácsot. Ennek tudható be, hogy kilakoltatását megakadályozandó, a védelmére összegyűlt magyarok, akikhez aztán rengeteg román meg más náció csatlakozott, tehát az ő védelmére összegyűlt tömeg elindította azt a folyamatot, amelynek következtében megbukott a kommunista diktatúra. Érdekes mozzanat, hogy Szentesről elkísért egy Holló Ferenc nevű fiatalember, aki a tárgyaláson is jelen volt. Ahogy Holló Ferenc a paplakhoz ért, egyszerűen elhurcolta a szekuritáté. Ezzel szemben, amikor én kijöttem Tőkés László lakásából, meglepetésemre az egyenruhások tisztelegtek nekem. Tudták, hogy ügyvéd vagyok, akihez másképp kell viszonyulni. Még egy dolog, amire érdemes kitérni: amikor elvittem az iratot, Bungardean Elena bírósági titkár vette át, aki felajánlotta, hogy minden további fejleményről informál. Többek között tőle tudtuk meg, hogy igen gyorsan megindokolták az ítéletet, és elindították a végrehajtást, amely ellen december 16-án megkezdődtek a tüntetések. Ezek után kezdődtek itthon azok a gyűlések, ahol el kellett ítélni Tőkés Lászlót. Arra számítottam, hogy ha nálunk, az ügyvédeknél is lesz ilyen gyűlés, engem is felszólítanak, hogy ítéljem el Tőkést. Persze, erre nem voltam hajlandó, de annyira vitéz sem voltam, hogy meg mertem volna tagadni, ezért megbeszéltem a sógorommal, dr. Puskás Karival, hogy Gyergyószentmiklóson kivetetem a vakbelemet, hogy ne kelljen Tőkés Lászlót elítélnem, de mégse kerüljek életveszélybe. – És kivették a vakbelét? – Nem kellett, mert közben megbukott Ceausescu, úgyhogy most is megvan a vakbelem. – Mi a véleménye arról, hogy a temesvári önkormányzat nem hívta meg Tőkés Lászlót a forradalmi megemlékezésekre? – Két dologról van szó: el akarják vitatni Tőkés történelmi szerepét, és elkendőzni azt, hogy magyar–román, román–magyar összefogás buktatta meg a kommunizmust. Persze, ez azt is igazolja, hogy Romániában nem volt igazi rendszerváltás. A szocializmus megbukott, de politikai rendszerváltás nem volt, mert a régi garnitúra második vonala vette át a hatalmat. Gondolkodásmódjuk ugyanaz, mint az elődeiké. A szekusok halálosan gyűlölik Tőkés Lászlót, mert nem felejtik el azt a néhány napot, amikor nem mertek kimenni az utcára. Akár a patkánylyukba is bebújtak volna, annyira rettegtek a népharagtól. A leszámolást a "vin teroristii" lövöldözések-gyilkosságok megakadályozták. Iliescu a hadsereg oltalma alá helyezte a szekusokat, és három hónapos fizetett szabadságot biztosított nekik. És a három hónap akkor járt le, amikor a fekete március kitört. Akkor szervezték meg (vagy legalábbis tevőlegesen támogatták) Bukarestből a magyarellenes pogromkísérletet, azért, hogy a közvélemény fogadja el az átkeresztelt szekuritáté visszaállítását. A marosvásárhelyi pogromkísérlettel sikerült a román közvéleménnyel elfogadtatniuk a szekusok visszatérését, és leállítaniuk a magyarság jogszerző lendületét. Ennek a levét ma is isszuk! Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2014. december 19.Megválaszolatlan kérdések, 25 év távlatában„Felidézzük a múltat, éltetjük Temesvár szellemét” A temesvári forradalom emlékhetének egyik fontos rendezvényét december 18-án a Regionális Üzletközpont Európa termében tartották, Anno mirabilis 1989 – Megválaszolatlan kérdések, 25 év távlatában címmel. A rangos konferenciát Tőkés László egykori temesvári lelkipásztor nyitotta meg. A Rendszerváltoztatók a rendszerváltoztatásról című első részt Szilágyi Zsolt EMNP-alelnök vezette le, az előadók között volt többek között Pozsgai Imre volt államminiszter, Max Teleki, az Amerikai Magyar Koalíció elnöke, Deutsch Tamás EP-képviselő, Németh Zsolt parlamenti képviselő, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, Filep Mária, a Páneurópai Pinknik szervezője, Kincses Előd ügyvéd, Balaton Zoltán, a 89-es Emlékbizottság tagja Győri Béla rádiós, a Vasárnapi Újság volt felelős szerkesztője, Borbély Imre politológus és más jeles személyiségek. – Melyek a temesvári forradalom legfontosabb megválaszolatlan kérdései? – kérdeztük a rendezvény szünetében Tőkés László EP-képviselőtől. – Nem teremtődött meg azóta sem az objektív tudományos igényű kivizsgálás és kutatás lehetősége, nem tudjuk kideríteni hogy tulajdonképpen mi is zajlott Bukarestben. A titkosszolgálat továbbra is őrzi azokat az információkat, amelyek segíthetnének a valóság feltárásában. Csak találgatásokra támaszkodhatunk abban a tekintetben, hogy miképpen viszonyult az önmagát átmentő posztkommunista vezetőség forgatókönyve az öntörvényű, hiteles, eredeti temesvári népfelkeléshez. Nekem is megvan a véleményem erről, de csak a sötétben tapogatózunk. – Mennyire visz közelebb bennünket a valóság feltárásához ez a temesvári konferencia? – Ennek a konferenciának úgy gondolom inkább erkölcsi jelentősége van, azáltal, hogy felidézi a múltat, élteti Temesvár szellemét. Természetesen olyan hozadéka is van ennek a konferenciának, ennek az eseménysorozatnak, hogy új megvilágításba helyez egykori eseményeket vagy éppenséggel a holnapi könyvbemutatón látni fogjuk, hogy egészen új információk alapján járul hozzá a múlt megismeréséhez. – Két államelnök is megtisztelte jelenlétével a temesvári 25. évfordulós megemlékezéseket. Hogyan értékeli Őn a nemrég megválasztott román elnök és a magyar köztársasági elnök temesvári jelenlétét? – Nagyon biztatónak tartom, hogy Klaus Iohannis megválasztott államelnök még beiktatása előtt ellátogatott Temesvárra, szakítva azzal a bukaresti politikával, amelynek a main stream-je általában háttérbe szorította Temesvár szerepét a romániai forradalomban. Ebből a szempontból igazi erdélyi magatartást és objektivitást tanúsit Klaus Iohannis. A kommunizmus emlékmúzeumának a támogatásával pedig egy régi hiányt igyekszik pótolni. Kommunista-ellenességét is örömmel fogadhatjuk, hiszen Romániában az a baj, hogy a többszöri visszarendeződés nyomán 25 év után még mindig kormányon van egy utódkommunista kormány. Ideje volna követni a magyar példát, új fejezetet nyitni a romániai demokratikus átalakulásban, a rendszerváltozásban. Nagyon örvendünk hogy Orbán Viktor miniszterelnök nyomán Áder János államelnök is ellátogatott Temesvárrra, és ezáltal jelképes módon Temesvárt ráhelyezte a magyar nemzetpolitika és a kommunizmusellenes küzdelem térképére. Tulajdonképpen azt fejezte ki – az én olvasatomban –, hogy Temesvár szerves részét képezi a magyar történelemnek, de ugyanakkor a magyarok és a románok a közös szabadságharcban találkoztak egymással, és ki is fejezte, hogy ez lehetne a jövendő útja is: nem a mostani különválás, hanem az újabbkori összefogás. A temesvári konferencia délután a „25 év után – a múltból a jövőbe” témakörbe csoportosított előadásokkal folytatódott, neves bel- és külföldi előadókkal. Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad) 2014. december 22.Tőkés László, Marosvásárhely és a román igazságszolgáltatásA francia forradalom óta mondogatják, hogy a forradalom felfalja saját gyermekeit. Tőkés Lászlót, a romániai forradalom kirobbantóját szerintem az ellenforradalom falta fel. Pedig 1990. január elején, amikor Tőkés László ügyvédjeként mutatkoztam be Ion Iliescu ideiglenes államfőnek, majdnem elájult a gyönyörűségtől… Nem sokkal később viszont a román média szélsőségesei hazugságokra, félrefordításokra alapozva elkezdték azóta is tartó lejárató kampányukat. Ezek hatását nem vettük komolyan, nem indítottunk rágalmazási pereket. Ráadásul már március végén el kellett menekülnöm, s így a továbbiakban nem adhattam meg a szükséges ügyvédi segítséget. Csak öt és fél év után térhettem haza. Az Európai Emberjogi Bíróság nyomására az ügyészség azt közölte, hogy "a meg nem kezdett eljárást megszüntette" ellenem. Miután Alison Mutler, az Associated Press bukaresti tudósítója telekürtölte a világot azzal a rágalommal, hogy Tőkés László a szekuritáté ügynöke volt, azt tanácsoltam régi védencemnek, hogy feltétlen indítsunk el egy rágalmazási és becsületsértési pert, amelyben én láttam el képviseletét. A per során a Szekuritáté Irattárát Tanulmányozó Nemzeti Hivatal (CNSAS) igazolta, hogy Tőkés László nem volt a szekuritáté ügynöke vagy besúgója. Mircea Dinescu költő, a CNSAS tagja még azt is kijelentette, hogy csak egy erős istenhittel bíró ember tudhatott ennyire ellenállni a szekusok zsarolásainak! Ezeknek a cáfolhatatlan bizonyítékoknak az alapján az elsőfokú bíróság keresetünket helybenhagyta, és jelentős összegű erkölcsi kártérítés megfizetésére kötelezte Alison Mutlert és az Associated Presst. A pervesztes felek fellebbeztek, és háromszoros bírói tanácscsere után megnyerték a fellebbezést. Ennek az ítéletnek igen bizarr az indokolása. Úgy szól, hogy Alison Mutler azáltal, hogy ezt a rágalmat közhírré tette, lehetőséget adott Tőkés Lászlónak arra, hogy tisztázza magát a koholt vádak alól. Ennek következtében Mutler és az Associated Press tulajdonképpen jót tett, és ezért nem kell erkölcsi kártérítést fizessenek!? Radu Tudort, a szekus kollaboráns, magyarellenes Voiculescu Antena 3 televíziójának szerkesztőjét és az adót azért pereltük, mert azt állították, hogy Tőkés a legnagyobb élő románellenes alak. Megalapozott keresetünket azzal utasították el, hogy annak ellenére, hogy az állítás nem fedi a valóságot, belefér a megengedhető újságírói túlzás fogalmába. Victor Ponta miniszterelnököt azért pereltük, mert azt állította, hogy Monica Macovei volt igazságügy-miniszter, a korrupcióellenes harc elindítója, európai parlamenti képviselő és Tőkés László idegen érdekeket szolgálnak, külföldről pénzelik őket. Első fokon azzal indokolták keresetünk elutasítását, hogy a kijelentés belefér a politikusi szólásszabadság fogalmába. Mostanig egyetlen személyiségi jogok védelmében indított pert sikerült megnyernünk, egy rágalmazó nagyváradi újságíró ellen. Tehát levonhatjuk a következtetést, hogy a román igazságszolgáltatás Tőkés László személységi jogainak, jó hírnevének védelmében nem áll a helyzet magaslatán. A Románia Csillaga becsületbírósága túltett a román igazságszolgáltatáson is. Nemes egyszerűséggel megtagadta Tőkés Lászlótól az alkotmány, az európai emberjogi egyezmény stb. által biztosított védelemhez való jogot. Semmibe vették a Román Ügyvédi Kamara állásfoglalását is, megakadályoztak abban, hogy Tőkést, a rend lovagját ügyvédként védelmezzem. V. Ponta miniszterelnök az eljárást kezdeményező Corina Cretut pedig európai bizottsági biztosnak jelölte… Marosvásárhelyről, a frontvárosról azért kell beszéljek, mert a temesvári román–magyar összefogás rendszerváltást előidéző szellemét a fekete március zárta vissza a palackba. Igencsak jellemzőnek tartom a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem román diákszervezetének, a Liga Studentilornak 1990. március elején közzétett tiltakozását. A ligának akkor prominens tagja volt Azamfirei Leonard, a jelenlegi rektor, akinek gondolkodásmódja azóta sem fejlődött. A tiltakozás 11. pontja elítéli Tőkés László politikai tevékenységét, az első pontja pedig úgy fogalmaz, hogy a román diákságot "marginalizálni" akarják a magyarok azáltal, hogy külön magyar csoportokat, magyar gyakorlatokat és paritást kérnek. A MOGYE szenátusának román kétharmada 25 év után is ezt fújja, és nem hajlandó eleget tenni az alkotmány és a tanügyi törvény anyanyelvi oktatásra vonatkozó rendelkezéseinek. Levonhatjuk a következtetést, hogy a magyarság jogait Romániában csak akkor fogjuk tudni érvényesíteni, ha Temesvár szelleme ismét életre kel. Annak kapcsán, hogy a román hatóságok által rendezett megemlékezésre Tőkés Lászlót nem hívták meg, sajnálattal kell megállapítanom, hogy már itt, Temesváron sem él az 1989. decemberi szellem. Ebből a szempontból igencsak kifogásolható, hogy a december 16-i hivatalos megemlékezésen tartott temesvári beszédében Klaus Johannis megválasztott államfő sem ejtette ki Tőkés László nevét, és a román–magyar összefogás megemlítéséről is "megfeledkezett". A Temesvár 25. megemlékezésen december 18-án elhangzott előadás szerkesztett változata Kincses Előd Népújság (Marosvásárhely) 2015. január 12.Megvolt a zászlóügy tárgyalásaLezajlott hétfőn a nagyváradi zászlóper tárgyalása a nagyváradi bíróságon, amelynek lényege, hogy reklámzászlónak minősül-e a székely zászló. A nagyváradi helyi rendőrség megrovásban részesítette Tőkés László EP-képviselőt, amiért váradi EP-irodájára kitűzte a székely zászlót, mert reklámzászlónak minősítette azt. Tőkés László és ügyvédje Kincses Előd panasszal éltek a nagyváradi bíróságon a döntés ellen, azt kérve, hogy a bíróság semmisítse meg a büntetést. Az ügy hétfő délelőtti tárgyalásán Kincses Előd ügyvéd elmondta: Victor Ponta miniszterelnök tavaly a Nyergestetőn beszédet mondott a székely zászló mellett, és nem zavarta ez a szimbólum, amit akkor senki nem tekintett reklámnak. Az ügyvéd hivatkozott továbbá az Európai Emberjogi Bíróságnak arra a döntésére, amelyik Magyarországot négyezer euró kártérítés kifizetésére kötelezte, azután, hogy a hatóságok megbírságolták a Munkáspárt két tagját, amiért a kommunista rendszer szimbólumait nyilvánosan használták. A bíróság a szólásszabadság megsértésének minősítette a magyar állam ítéletét, annak ellenére, hogy a magyar törvények tiltják a fasiszta és a kommunista önkényuralmi rendszerek szimbólumainak a nyilvános használatát. „Mennyivel inkább a szólásszabadság megsértésének minősül a mi esetünk, hiszen Romániában egyetlen törvény sem tiltja a székely zászló használatát” - mondta az ügyvéd. Elsőfokú ítélet az ügyben január 26-án várható. A döntés ellen fellebbezni lehet, majd, a másodfokú döntés jogerős lesz. A tárgyalás után Kincses Előd lapunknak elmondta: „Ez egyértelműen egy jogilag nem alátámasztható büntetés, a polgármesteri hivatal nem éppen európai indulatok következtében hozta meg ezt a döntést, ezért kérjük annak megsemmisítését.” Pap István erdon.ro 2015. január 21.HitelAz elmúlt hetekben sokan és sokfelé emlékeztek meg az 1989-es kelet-európai változásokról. A Népújság is közölt írásokat a 25 év előtti események első heteinek-hónapjainak történéseiről, köszönő és köszöntő megnyilatkozásokat a Lap újjászületésének negyedszázados megalakulása alkalmából, és beszámolt több rendezvényről is. Úgy gondolom, sok marosvásárhelyi, Maros megyei olvasónk érdeklődését is megragadta volna az a rendezvény, amelyre január 14-én a budapesti MOM házban került sor. A házigazda Hitel című folyóirat ugyanis 2014. decemberi és 2015. januári számaiban több szerzőnek adott lehetőséget arra, hogy a romániai forradalom (?) eseményeiről, az akkori érzésekről, emberi kapcsolatokról beszámolhasson. Kiemelt figyelmet kapott a folyóirat szerkesztőségétől az egykori marosvásárhelyi Király Károly testvérhúga, Király Ibolya nyugalmazott francia szakos tanárnő, akinek a Hitel mindkét említett számában megjelent írása (Emlék-repeszek). Felidézi mind az 1989 előtti évek, mind a fordulat utáni évek – immár Pécsett átélt – drámai eseményeit. Ezeknek az írásoknak az alapját azok az írásos feljegyzések képezik, amelyeket Király Ibolya megőrzött és kiegészített azokkal a titkosszolgálati iratokkal, amelyeket a Király család megfigyelési dossziéiból fordított magyarra. Megjegyzendő, hogy nemcsak Király Károly, de testvérei, családjuk és barátaik, munkatársaik is a megfigyeltek és megfenyegetettek között voltak a hetvenes-nyolcvanas években. Van remény arra, hogy Király Ibolya, Király Károllyal közösen, könyv formájában megjelenteti a több ezer oldalra terjedő iratanyag általuk fontosnak, közérdeklődésre számot tartó és tanulságul szolgáló eseményeit. A mintegy hatvan megjelent érdeklődő (részben érintett, részben kíváncsi, egykori marosvásárhelyiek, de történészek, levéltárosok, politológusok, emlékírók, budapestiek is) közel két órán át figyelmesen hallgatta azokat a megszólalókat, akiknek alkalmuk volt elmondani a véleményüket az egykori eseményekről. Jelenlétével megtisztelte a rendezvényt a magyar Országgyűlés egykori elnöke, Szili Katalin és Marosvásárhely Pro Urbe-díjas barátja, Kerényi György is. A főszereplő Király Ibolya mellett emlékeit idézte Kincses Előd, valamint e sorok írója is. A Tőkéczki László történész, a folyóirat szerkesztője által moderált előadások során a romániai eseményekről megfogalmazott gondolataikat előadták még Stefano Bottoni és Hámori Péter történészek is, de a hallgatóság soraiból feltett kérdésekre is választ adtak a megszólítottak. Az est során egy kivetítő segítségével bemutatásra kerültek korabeli fényképek is, amelyeket Vajda György, a Népújság szerkesztője bocsátott Király Ibolya rendelkezésére. Bemutatásra került a hat marosvásárhelyi halott fényképe is, név szerint emlékeztünk meg Róluk. Ugyancsak megnézhettük azt a rövidfilmet is a székelyudvarhelyi tömeggyűlésről, amelyet az 1990. március 20-i marosvásárhelyi események után tartottak. Kincses Előd akkor ott arra kérte a helyieket, hogy ne utazzanak Marosvásárhelyre, hiszen ez azt jelentené, hogy a magyar közösség besétál abba a csapdába, amelyet az újjáéleszteni kívánt romániai titkosszolgálat állított. Megjegyzendő, hogy bár a tömeggyűlésről Kincses Előd azzal az indokkal távozik a bejelentettnél korábban, hogy a Marosvásárhelyre érkező Ion Iliescu és Király Károly várják, azokban a napokban Király Károly nem utazott Marosvásárhelyre, hiszen sokkal fontosabb volt, hogy Bukarestben elérje a hadsereg beavatkozását a helyzet normalizálására. Ezt pedig csak és kizárólag a fővárosban, Iliescut folyamatosan nyomás alatt tartva tudta elérni. Bár ez a tény az utólagos történések fényében egyértelmű, sokan mindmáig azt nehezményezik, hogy Király Károly (és persze Ion Iliescu) miért nem "jött le" akkor azonnal Marosvásárhelyre. Ennyit szigorúan, szárazon a rendezvényről, amelyen alulírottban több gondolat is megfogalmazódott. Nem először. Az elmúlt 25 évben nagyon sokan voltak azok, akik Király Károly 17 éven át (1972–1989) önként vállalt ellenzékiségét leszólták, az egykori magas rangú pártvezetőt lekommunistázták és előszeretettel emlegették, hogy ő csak hallgasson, mert egykor Ceausescuval vadászott. Tulajdonképpen nem is lenne érdemes szót vesztegetni az ilyen vélekedésekre, ha nem bizonyosodott volna be az elmúlt két és fél évtizedben, hogy ezeket a megjegyzéseket (és még egyéb vádakat) nem is elsősorban a "nép egyszerű fiai", hanem igen fontos közéleti szerepet azóta és esetenként máig viselő személyek hangoztatták. Akkor hát lássuk a "medvét"! No, nem azt, amit anno a főtitkár levadászott, hanem azt, akit nem sikerült megtörnie! Király Károly nemhogy nem tagadta, de könyvében (Nyílt kártyákkal, önéletírás és naplójegyzetek, Nap Kiadó, 1995) egyértelmű őszinteséggel beszél arról a tevékenységéről is, amelyet 1972-ig fontos párt- és állami vezetőként folytatott. Ha valakit valóban érdekel, hogy 1972 után miként és milyen kockázatokkal vállalta fel az ellenzéki szerepet, milyen tartalmú leveleket fogalmazott meg és juttatott el a párt legfelső vezetőihez, köztük a főtitkárhoz, az olvassa el ezt a könyvet. Azokban az években többen is azok közül, akik a fent említett vádakat hangoztatják, élték mindennapi életüket, ahogy lehetett. Kétségtelen, a nyilvánosságra került titkosszolgálati anyagokból az is közismertté vált, hogy a magyar közösség számos elismert tagja készségesen vagy zsarolás miatt együttműködött a szekuritátéval. Sokkal kevesebben vannak viszont azok, akik merték vállalni a Király Károllyal való szolidaritást, leveleinek tartalmát esetenként akár aláírásukkal is támogatták. Köztük volt többek között Sütő András, de az egykori román miniszterelnök, Ion Gheorghe Maurer is. Szó sincs tehát arról, hogy egyedüli ellenálló volt Romániában, soha nem is gondolta így. Ugyanakkor, éppen előző ismertsége és a birtokában levő tudás a rendszer működéséről, a megbízható ismerősei, külföldi támogatói által a világ közvéleménye tudomására hozott tevékenysége részben megóvta attól, amire különben számítani lehetett: megkísérelték eltüntetni. Miután az 1978 nyarán végrehajtott, közúti balesetnek álcázni szándékozott gyilkossági kísérlet kudarcot vallott, folyamatos fenyegetettség nehezedett rá és családtagjaira, közeli rokonaira. Nem is folytatom, hiszen végeredményben a féltékenységből vagy más önös érdekből Király Károlyt lekicsinylőket úgysem fogom tudni meggyőzni arról, hogy ő valóban Saulusból lett Paulus. De az akkori időkben még nem élt generáció, az utókor számára fontosnak tartom, hogy a tényeket Király Károlyról minél alaposabban megismerjék. Tulajdonképpen ezért is írok most: napi rendszerességgel követem Budapestről is a Marosvásárhelyen, Romániában történteket. Elképedve olvasom, hogy Kincses Elődöt nem hagyták volna megszólalni az RMDSZ megalakulására emlékező ünnepségen, ezért ő nem tett eleget a meghívásnak, nem óhajtott díszletként szerepelni a megemlékezésen. Arról nem olvastam, hogy Király Károlyt, a minden kétséget kizáróan az 1989. decemberi és azt követő időben legfontosabb marosvásárhelyi magyar személyiséget egyáltalán meghívták-e az ünnepségre?! A beszámolókból az sem derül ki, hogy szóba került-e a neve az emlékezés során. Igaz, már egy évtizede Magyarországon, Mezőkovácsházán él, egészségi állapota, fizikai gondjai korához mérten nem súlyosak, de talán akadályozták volna személyes megjelenését Marosvásárhelyen. Szellemi frissessége és emlékiratainak gyarapodó mennyisége viszont azzal a reménnyel tölt el, hogy sor kerülhet még a nem is oly távoli jövőben egy Marosvásárhelyen tartandó könyvbemutatóra. Biztos vagyok benne, hogy mindazok, akik még életben vagyunk az "örök marosvásárhelyiek" közül, legkevesebb ennyivel tartozunk annak az Embernek, akinek nevét 1989. december 22-én, 23-án lelkesen skandáltuk a főtéren. Aki soha nem várt semmilyen anyagi előnnyel vagy kitüntetéssel járó elismerést. Aki 1991 decemberében inkább lemondott szenátori mandátumáról, egyedüliként, mintsem hogy részt vegyen az új román alkotmány megszavazásán, tiltakozásul főleg az első cikkelyben foglaltak miatt. Aki valóban szolgálatként fogta fel a közszereplést, magyar nemzeti közösségünk jogainak biztosításáért. Az RMDSZ fiatal Maros megyei elnöke az emlékező ünnepségen azt nyilatkozta, hogy vissza kell térni a gyökerekhez. Üzenem, kedves Brassai Zsombor: ha a gyökereket keresitek, semmi esélyetek sincs arra, hogy Király Károlyt "kikerüljétek". Virág György Népújság (Marosvásárhely) 2015. január 23.Szimbólum vagy reklámzászló?Szerdán a prefektúra ötezer lejes bírságot rótt ki Erdőszentgyörgy polgármesterére a helyi RMDSZ-székházra kitűzött székely zászló, illetve magyar lobogó miatt. Csibi Attila polgármester azonban a bíróságon szándékszik megtámadni a büntetést, és kijelentette, a zászlók a helyükön maradnak. Kincses Előd ügyvéd jogi szempontból kommentálta a székelyzászló-ügyet. – A székely zászló használatát két jogcímen próbálják megakadályozni. Az egyik, amelyet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács 30 ezer lejjel való megbüntetésekor alkalmaztak, az, hogy a székely zászló reklámzászló. Tudniillik Sabau Pop Olimpiu, aki képzett jogász, a feljelentésében, amelyben azt kérte, hogy állítsák helyre a törvényes rendet, meg sem kísérelte azt állítani, hogy a székely zászló használatát a román zászlótörvény szabályozza, mert az kizárólag a román állami zászló és más államok zászlóinak a középületekre való kitűzésére vonatkozik. Ezért jött azzal az elmélettel, hogy reklámzászló. Ugyanezt az álláspontot képviselte, vagyis reklámzászlónak nevezte a székely zászlót Ilie Bolojan nagyváradi polgármester is, amikor Tőkés Lászlót megbüntette, bár ő csak megrovásban részesítette, tehát korántsem fogott olyan vastagon a ceruzája, mint a marosvásárhelyi illetékeseknek. A reklámzászlót abban az esetben lehet kitűzni, ha azt helybenhagyja a polgármesteri hivatal, és egy bizonyos illetéket fizet az állandó használatért. Ezt az álláspontot, vagyis hogy reklámzászló, nem cáfolta a Marosvásárhelyi Bíróságnak az a tavalyi határozata, amely az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács büntetését 30 ezer lejről megrovásra változtatta. Ez ellen a törvénysértő ítélet ellen holnap nyújtom be a fellebbezést. Az erdőszentgyörgyi esetben viszont nem reklámzászlónak tekintik a székely zászlót, és a büntetést a 2001. évi 1157-es számú kormányrendelet alapján szabták ki, amely az állami zászlóknak a középületeken és hivatalos alkalmakkor való használatát szabályozza. A vonatkozó 24. szakasz g pontja, amelyre hivatkoznak, azt mondja, hogy a román vagy egy más állam zászlajának a kitűzése, anélkül, hogy betartanák a hivatalos méreteket, kihágásnak minősül, és büntetendő. Viszont egyértelmű, hogy a székely zászló nem más országnak a zászlaja, tehát ez a törvény nem vonatkozik rá. – Ugyanúgy nem vonatkozik az Erdőszentgyörgyön kitűzött magyar zászlóra sem, mert az sem a magyar állam hivatalos lobogója. – Mivel ez a zászló nem azonos a magyar állam zászlajával, azért sem lehet megbüntetni. Ha elfogadjuk, hogy a zászlótörvény alapján minden olyan zászlót, amely nem egy ország hivatalos zászlaja, tilos kitűzni, akkor nem lehet sem az ENSZ- lobogót, sem az Európa Tanácsét, sem a Vöröskeresztét kitűzni. Egyébként a jogi egyetemen már első éven megtanítják, hogy amit nem tilt a törvény, azt szabad. Ezeknek a zászlóknak a kitűzését semmilyen törvény nem tiltja – Ezeknek a zászlóknak a kitűzését semmilyen törvény nem tiltja. A büntetés kiszabóinak figyelmébe ajánlom az Európai Emberjogi Bíróság legfrissebb joggyakorlatát, amely tavaly szeptemberben Magyarországot 4.000 euróra büntette, mert Vajnai Attilára, a posztkommunista Munkáspárt főtitkárára és egyik munkatársára büntetést szabott ki a vörös csillag, illetve a sarló és kalapács, tehát két, a magyar büntető törvénykönyv által tiltott jelkép kitűzése miatt. Az Európai Emberjogi Bíróság, annak ellenére, hogy kifejezetten büntetőjogi tiltást szegtek meg az illetők, 4.000 euró kifizetésére kötelezte Magyarországot, azzal az indokkal, hogy korlátozták a véleménynyilvánítás szabadságát. Kérdem én, ha Románia a székely zászló használatát, amelyhez nem tapad vér, amelynek nevében nem gyilkoltak meg rengeteg ártatlan embert, és amelynek használatát semmilyen törvény nem tiltja, üldözi és bünteti, mekkora büntetésre számíthat? Annál is inkább, mert az Európa Tanács ECRI (Rasszizmus és Intolerancia Elleni Európai Bizottság) tavalyi jelentése elmarasztalta Romániát, mert vitatja a Székelyföld létezését és üldözi a székely zászlót. Tehát ez is súlyosbító körülmény lesz Románia elbírálásában. Nem beszélve arról, hogy azok a székely szimbólumok, amelyek a zászlóban fellelhetők, 1603-ban már szerepeltek Székely Mózesnek, az egyetlen székely származású erdélyi fejedelemnek a címerében. Tehát szó sem lehet reklámzászlóról. Románia miniszterelnöke a székely és összmagyar szimbólumok reklámozója? – Visszatérve a reklámzászlóra: Victor Ponta miniszterelnök a tavaly nyáron a Nyergestetőn a székelyek és a magyarok zászlaja mellett tartott beszédet… – Ha ezek reklámzászlók, akkor Románia miniszterelnöke a székely és összmagyar szimbólumoknak a reklámozója. Ez is elég furcsa következménye lenne annak az aberrált álláspontnak, hogy az ötszáz éves szimbólumokat tartalmazó székely zászló tulajdonképpen reklámzászló. Az is érdekes, hogy a miniszterelnököt nem zavarta a székely zászló, szemben az általa kinevezett prefektussal! Nem beszélve arról, hogy akkor, amikor Hargita megye címerét a Marosvásárhelyi Táblabíróság törölte, megváltoztatva a címer törvényességét elismerő Hargita megyei törvényszéki határozatot, úgy érvelt, hogy az aranyszínű nap és a hold székely szimbólumok, és mivel Hargita megyében nemcsak székelyek élnek, kizárja a más nemzetiségűeket, ezért megsemmisítette a Hargita Megyei Tanácsnak a címerlétrehozásra vonatkozó határozatát. Tehát ebben az esetben székely szimbólumokról van szó. Ha pedig a székely zászló használatát meg kell akadályozni, akkor a román igazságszolgáltatás szerint már nem székely szimbólum, hanem reklámzászló. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely), 2015. február 3.Megtanultam leszámolni az illúzióimmalÉletműdíjat vett át KÁNTOR LAJOS az RMDSZ létrejöttének negyedszázados évfordulóját ünneplő gálán. A kolozsvári írót, szerkesztőt a huszonöt évvel ezelőtt történtekről, az értelmiség és a politika viszonyáról kérdezte Cseke Péter Tamás. Egyik megfogalmazója volt 1989 karácsonyakor a Hívó szó című kiáltványnak. Ezt sokan az RMDSZ születési bizonyítványának is nevezik. Helytálló ez a megállapítás? Közvetlenül a rendszerváltáskor párhuzamosan beindult az erdélyi magyarság szerveződése különböző nagyvárosokban, Bukarestben, Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Kolozsváron és Székelyföldön is. Ám tudomásom szerint Kolozsváron született meg az első írásos, átgondolt, programatikus elképzelés a romániai magyar közösség jövőjéről. Ez volt a Hívó szó. Nem tudok arról, hogy a Domokos Géza nevéhez fűződő szervezkedés során a kolozsvárihoz hasonlóan átfogó, a múltra visszatekintő, de inkább a jövőt megcélzó, a romániai magyar közösség elképzeléseit megfogalmazó szöveg született volna. Akkor, a legelső napokban keveset tudtak egymásról ezeknek a szerveződéseknek a kezdeményezői. Hiszen a diktatúra összeomlása mindenkit nagyon váratlanul ért. Talán Silviu Brucanon kívül senki sem számított erre Romániában, romániai magyar biztosan nem. Brucan tudott a legtöbbet, mert ő Washingtonból ment Moszkvába és onnan jött vissza. Hogyan készült a kiáltvány? December 22-én Balázs Sándor és Nagy György körbejárt néhány kolozsvári magyar értelmiségit, akiket elhívtak másnapra Gáll Ernő lakására. Erre a megbeszélésére Balogh Edgár hozott egy szöveget, amely a jelenlévők mindegyike szerint használhatatlan volt. Úgy véltük, ez egy „térden állva lázadó” szöveg volt, a régi kísérletek szellemében fogalmazta meg a szerzője. Aki ismeri Balogh Edgár rendszerváltás előtti elképzeléseit arról, hogyan lehetne javítani a romániai magyarság helyzetén, az tudja, mire gondolok. Végül a Gáll Ernő lakására összegyűlt társaság Balázs Sándort és engem jelölt ki arra, hogy fogalmazzuk meg a kiáltványt. Ketten átmentünk a másik szobába, és megírtunk egy szöveget. Ezt aztán megvitattuk, itt-ott módosult, és megszületett a Hívó szó, amelyet tizenöten írtunk alá. A kiáltvány meg is jelent a Szabadság december 24-i számában. Aznap alakult meg a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács is, amelynek elnöke lettem. Milyen szerepe volt RMDSZ megalakulásában? A különböző önszerveződések felvették egymással a kapcsolatot. Január 7-én tartottunk egy küldöttgyűlést a kolozsvári színházban, majd 13-án Marosvásárhelyen tartották meg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség első országos küldöttértekezletét. Horváth Andort és engem kértek fel, hogy a Vásárhelyen elhangzottak alapján írjuk meg az alapszabály-tervezetet, amelyet később Nagyváradon, az alakuló kongresszus elé terjesztettek. Ezen az országos elnökség tagjává választottak, s az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének az elnöke is voltam a megyei szervezet első tisztújító közgyűléséig. Akkor Balázs Sándor lett az elnök, én egy darabig alelnök maradtam. Inkább a Korunkkal szerettem volna foglalkozni. Az első parlamenti választások előtt rá akartak beszélni, hogy vállaljak képviselői vagy szenátori mandátumot. Nemet mondtam, akárcsak akkor, amikor egy államtitkári tisztség elvállalására kértek fel, mert nem akartam Bukarestbe menni. De azért a politikából egy darabig nem szálltam ki. Legalább egy éven át Budapesten, Bukaresten, Párizsban fontos találkozókon képviseltem az RMDSZ-t. Amikor megtartották az első román-magyar értelmiségi találkozót Budapesten, engem kértek, hogy hívjam meg azokat a kolozsvári románokat, akikről úgy gondoljuk, le lehet ülni velük konstruktívan tárgyalni. Emellett részt vettem az RMDSZ kemény belső vitáiban is. Néhányan nem értettünk egyet azzal, hogy Domokos Géza – aki amúgy nagyon jó barátom volt – Ion Iliescu mellé akarta faroltatni az RMDSZ-t. Voltak személyes ambíciókból fakadó konfliktusok is abban a korszakban. Szőcs Géza magatartása mellett vita lett abból is, hogy Kincses Előd szerette volna, ha Tőkés László mellé Király Károlyt is az RMDSZ tiszteletbeli elnökké választják. Mikor szállt ki a politikából és miért? Sokáig választott tagja voltam a Szövetségi Képviselők Tanácsának, akkor még Küldöttek Országos Tanácsának hívták. Az egyik kolozsvári ülésen – talán 1994-ben – bejelentettem, hogy kilépek a testületből, miután Tőkés László megfogalmazta azt, hogy az RMDSZ-nek szakítania kell a románokkal szembeni „kézfogás-politikával”. Ezt éppen akkor tette, amikor a román értelmiségiek részéről volt egy pozitív visszajelzés, ami némi biztatást jelentett. Az ülésen azt kértem, Tőkés álláspontját vitassuk meg, ám ezt a testület – kis szavazatkülönbséggel – leszavazta. Ekkor beadtam írásban a felmondásomat, és erre a mai napig büszke vagyok. Ez jelentette a szakításomat a nagypolitikával. Azóta csak civilként fogalmazom meg a véleményemet, illetve még egy darabig MÚRE-elnökként tagja voltam a Szövetségi Egyeztető Tanácsnak is, amelyet a mai napig sóhivatalnak tartok. Nekem már a rendszerváltás előtt nagyon jók voltak a román kapcsolataim, az irodalmon keresztül. Jó viszonyt ápoltam román csúcsértelmiségiekkel, D. R. Popescuval, Adrian Marinoval, Augustin Buzurával. Sokat beszélgettem annak idején Ioan Aluas szociológia professzorral, többször találkoztam Ana Blandianával is. 2012-ben megfogalmazott a Kolozsvár Társaság nevében egy másik kiáltványt, az Új Hívó szót, amely nevében is utal az 1989-es dokumentumra. Mi késztette arra, hogy közzétegye ezt a szöveget? Elsősorban az RMDSZ ellenében alakított árnyékszervezetek, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt megalakulása. Ugyanakkor úgy éreztem, az RMDSZ politizálásán is változtatni kellene. Bár néha bíráltam, egy pillanatig sem fordítottam hátat az RMDSZ-nek. Soha nem gondoltam azt, hogy a szövetségnek van alternatívája Erdélyben az érdekképviseletre. Dilettánsnak tartom a szervezeteket, amelyek alternatívaként kínálják magukat. Ettől függetlenül néhány ember e szervezetek vezetői közül – például Szilágyi Zsolt – kifejezetten rokonszenves volt számomra, amíg az RMDSZ tagja volt. Szerintem Tőkés László hergelte őket végig, mert nem bírta elviselni, hogy ne ő legyen a megmondóember. Az Új Hívó szó megfogalmazására késztetett az is, hogy azt tapasztaltam: az RMDSZ-ben is egyre nagyobb szerepet kaptak az úgynevezett megélhetési politikusok. Nyilván naivitás volt azt hinni, hogy az RMDSZ sokáig megmarad ernyőszervezetnek. Jómagam soha nem voltam híve a pártosodásnak, de elfogadom, hogy ebben az országos politikai felállásban más lehetőség nem volt. Az úgynevezett külhoni magyar közösségek politikailag mindenütt megosztottak. Hogyan lehetne összebékíteni egy nagy létszámú nemzeti közösség politikai sokszínűségét az egységes politikai érdekképviselet szükségszerűségével? Az az érzésem, erre nincs recept. Nem erdélyi magyar sajátosság, hogy a rendszerváltáskor aktív politikai szerepet vállaló értelmiségiek kivonulnak a politikából, és csak néha hallatják hangjukat. A 2012-es felhívásának kezdeti visszhangja hamar elcsitult. Meghallgatja-e mostanában az RMDSZ az értelmiségiek véleményét? Én megtanultam leszámolni az illúzióimmal. Persze, ettől még néha úgy érzem, érdemes megszólalnom. Meglepett, amikor megtudtam, hogy életműdíjat kapok az RMDSZ-től. Ebben nem tudom, mekkora súlya volt a rendszerváltás utáni politikai szerepvállalásomnak és mekkora az irodalmi munkásságomnak. Lehet, hogy ez is egy illúzió, de pozitív folyamatnak látom, hogy az RMDSZ – elsősorban néhány fiatal politikusa révén – egyre inkább hallgat a civil társadalomra. Ezt tapasztalom a Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosa program megszervezése kapcsán. Tamás Gáspár Miklós írta, hogy a pártok erodálásával párhuzamosan a társadalom egyre inkább a civil önszerveződés irányában mozdul el. Az ifjúsági főváros program esetében egy újfajta magatartást láttam az RMDSZ néhány politikusa részéről. Fogalmazhatnék úgy is, hogy bevonták az ügyek intézésébe, a tervezésbe a civileket is. És nagy dolognak tartom, hogy a mai fiatalok természetesnek veszik: beleszólásuk van, lehet saját ügyeikbe, ügyeinkbe. Kolozsvár az övék is, erre nem kell engedélyt kérniük a többségtől. Milyennek látja most az RMDSZ-t és a szervezet jövőjét? Sok mindent vállalnak ott, ahol érdemben jelen tudnak lenni. Kolozsváron régóta nem volt tartósan ennyire jó az RMDSZ néhány politikusának megítélése, elsősorban Horváth Annának köszönhetően. Az alpolgármester olyan fiatalokat vett maga mellé, akikkel együtt el tudott érni valamit. A két előző magyar alpolgármester semmit nem tudott elérni. Az RMDSZ hátországát ugyanakkor hiányolom. Annak idején, Kolozsváron, rövid idő alatt 50-60 ezer ember iratkozott be az RMDSZ-be. Nem kellett győzködni őket, sorban álltak a színház pénztáránál és adták le a belépési nyilatkozatukat. Akkor volt tömegalapja az RMDSZ-nek. Hozzám lassan másfél évtizede senki nem jött megkérdezni, hogy nem fizetném be a tagsági díjat? Azt sem tudom, egyáltalán még van-e tagsági díj. Az RMDSZ lassan már csak a kampányban fordul az emberekhez. Ezért is gondolom úgy, hogy a szövetség és a civil szervezetek közötti viszony kulcsfontosságú lehet, a civileken keresztül meg lehet próbálni néhány érdeket érvényesíteni. Az életműdíj is bizonyítja, hogy van tekintélye az RMDSZ-ben. Elképzelhető, hogy előbbi kifogásait szóvá tegye egy harmadik Új Hívó szóban? Elképzelhető. De nem szeretnék muníciót szolgáltatni azoknak, akikkel messzemenően nem értek egyet. A kritikát szükségesnek tartom, de nehéz ezeket úgy megfogalmazni, hogy ne az RMDSZ ellenfeleinek malmára hajtsa a vizet. Az egyik RMDSZ-kongresszuson a küldötteknek járó húsz másodperc alatt meg is fogalmaztam azt a kritikámat, hogy a Szövetségi Egyeztető Tanács eljelentéktelenedett. Egy bírálatot meg lehet fogalmazni húsz másodpercben vagy húsz oldalas kiáltványban, én inkább a könyveimben fogom elmondani a véleményemet. Visszakanyarodnék a 25 évvel ezelőtt történtekre. Az 1989-ben táplált reményekhez képest mi okozta Kántor Lajos számára a legnagyobb csalódást? A kultúra háttérbe szorulását fájlalom, és nem csak magyar vonatkozásban. A Ceauşescu-időkben tekintélye volt a kultúrát, irodalmat képviselő személyeknek, intézményeknek. Néhány szerencsés helyzet kivételével ezek az emberek, intézmények a háttérbe szorultak. Mondok egy példát: egy év múlva 1200 lej lesz a minimálbér Romániában, ma alig 200 lejjel nagyobb a Korunk főszerkesztőjének a fizetése. Ezt én szégyenletesnek tartom. Csalódtam a magyar-magyar kapcsolatok alakulásában is. Huszonöt éve el nem tudtam volna képzelni ekkora megosztottságot. Csalódottan veszem tudomásul azt is, hogy a politikai elit és az értelmiség a 25 év alatt mennyire eltávolodott az emberektől. A Hívó szóban megfogalmazott célkitűzések közül az önálló állami magyar egyetem létrehozásának elmulasztását fájlalom. Erdélyi Riport (Nagyvárad) 2015. február 9.Könyv és gyertyaEgy méltóságteljes tüntetés megsárgult krónikájából Volt egyszer egy gyertyás-könyves felvonulás Marosvásárhelyen, amely megrengette a világot. A diktatúra utáni falbontogató hetekben az egykori szocialista barakktábor országaiban lezajlott számos tüntetés, de a mienk példa nélküli volt. Anyanyelvi jogaiért vonult utcára százezer magyar. Katartikus élmény volt a Bolyaiaktól a sportcsarnokig némán menetelő tömeggel együtt lépkedni. Mindenki ott volt. És nem néztünk egymásra sanda szemmel. Az első sorban vonuló Sütő András – akinek a sötét években jelképpé váló anyanyelvőrző küzdelme a megmaradás eszközét jelentette sokak számára – konoksága ragadós volt. A régi mentalitású új hatalom packázása összeterelt minket. Hetek óta folyt a sziszifuszi küzdelem magyar nyelvű oktatási intézményeinkért. Az orvosi egyetemen és a Bolyai iskolában. De a Ceausescu-érában megszerzett kiváltságaikat aljas eszközökkel védték a betelepítettek. Még a román diákságot is felhasználták alantas játékukhoz. Ellentüntetéseket szervezgettek rágalmazó jelszavak skandálására. A tanügyminiszteri küldötteket megfélemlítették, akik a Bolyai líceum átszervezési határozatait többször módosították. A túlfűtött indulatok napjaiban a frissen alakult RMDSZ utcára hívta a magyarokat. A marosvásárhelyi megatüntetés mellett Erdély majd’ minden általunk is lakott településén volt tiltakozó megmozdulás. A Népújság huszonöt évvel ezelőtti újságcikkeiből válogatva próbáljuk emlékeztetni olvasóinkat közelmúltunk legnagyobb civil megmozdulására. (karácsonyi) Sütő András Drága barátaim és testvéreim! Bejelentett és föltett szándékunk szerint tüntetésünk néma volt, és imával fejeztük be. Ezzel a némasággal, fegyelmezettséggel, példás emberi magatartással, méltóságunkkal többet mondtunk el, mint szónoklatok egész sorával. Az el nem hangzott szónoklatok eszméi és gondolatai, törekvései, vágyai kinek-kinek a szívében élnek, elméjében és törekvéseiben hatnak a jövőben is. Mostani néma tüntetésünk nem jelenti azt, hogy némaságra kárhoztatjuk magunkat a következő órákban, hónapokban és esztendőkben. Ám ez a példa, amit most fel akartunk mutatni az országnak és a nagyvilágnak, azt célozta, hogy kulturáltságunknak és tisztességes szándékainknak legyen a metaforája. A lelkiismeret, a tiszta lelkiismeret büszkeségével hagyjuk most el ezt a teret, azzal a szándékkal és törhetetlen akarattal, hogy – Tamási Áron szavával szólva –, olyan világot akarunk, amelyben elmondhatjuk, azért vagyunk ezen a világon, hogy valahol otthon legyünk benne, és ez a város, Erdély és ez az ország a mi igazi otthonunk, amelyben ezután kell biztosítanunk minden eddig el nem nyert jogunkat a Petőfi álmodta jognak asztalánál. Köszönjük a részvételt! A viszontlátásra! (Népújság, 1990. február 13.) Amikor a miniszterhelyettesek sem jutnak szóhoz Bevezetés: 1990. február 9., délelőtt. A megyei NMF székháza előtt tüntetnek a vásárhelyi líceumok diákjai. Egyelőre békésen. "Sîntem frati, nu ne separati!", "Bolyai a tuturor, chiar si a românilor!" – skandálják az összegyűltek. A polgármesteri hivatal erkélyén megjelennek a minisztérium küldöttei: Octavian Stanasila úr, az egyetem előtti oktatás kérdéseivel foglalkozó tanügyminiszter- helyettes, Demény Lajos és Hans Otto Stamp tanügyminiszter- helyettes urak, akik a nemzetiségi oktatás problémáival foglalkoznak. A küldöttek déli 1 órára találkozót beszélnek meg a diákság képviselőivel. Folytatás: színhely a megyeházának gyűlésterme. A terem tömve diákkal, tanárral, szülőkkel (?!). A találkozó megkezdése előtt Radulici Dan Mircea almérnök úr, a szülők képviselőjeként, megkaparintja a mikrofont, és így biztatja a gyerekeket: "Noi sîntem aici de 2000 de ani, ei numai de 500! Daca am asteptat atît, mai putem astepta înca doua mii!" Akkor sem csendesedett el a terem, amikor megjelentek a minisztérium képviselői. Elsőnek Hans Otto Stamp úr szólalt fel, és felkérte a megyei tanfelügyelőséget, hogy február 25-ig készítsen tanulmányt az oktatás szerkezetéről. – A Bolyai Farkas Líceumban egyelőre marad minden a régiben. 1990. szeptember elsejétől magyar nyelvű líceumként fog működni – mondta a miniszterhelyettes. Ekkor kitört a botrány. Mindenki felugrált, üvöltött, dobolt. A miniszter urak elhagyták a termet, és Radulici úr újra kézbe kapta a mikrofont. A terem most már Kincses Előd fejét követelte (Jos cu Kincses!, Tradatorul! stb.), azt állítva, hogy az ő kezdeményezésére történik mindaz, ami Marosvásárhelyen mostanában végbemegy. Kincses Előd ügyvéd úr megpróbál beszélni velük, de a feltüzelt hallgatóság alig hagyja szóhoz jutni. Lehurrogják, és követelik, hogy árulja el annak a három román tanárnak a nevét, akiknek a kérésére telexet küldött a tanügyminiszterhez, és amelyben követelte, hogy a Bolyai líceumot azonnal állítsák vissza magyar líceummá. Kincses úr nem tett eleget követelésüknek. (…) (mózes) Az előzmény Mint mellékelt tudósításunkból kiderülhetett, a tegnapi, botrányba fulladt tanügyi "megbeszélés" egyik főszereplője Kincses Előd úr volt. Látszólag amiatt, hogy őt tartják az egész "Bolyai-ügy" értelmi szerzőjének. A múlt szombati, február 3-i ominózus miniszteri utasításról van szó. K. E. úr ebbeli szerepének hiteles szemtanúja is volt, Horváth Szabolcs, a Bolyai Farkas Líceum igazgatója. – Aznap híre kelt, hogy döntés született Bukarestben a vitatott iskolaügyben. Felkerestem Kincses Elődöt, hogy közelebbit tudjak meg a dologról. Közben bejött hozzá négy román kollega. – Van nevük is? – Matei Vasile, Seuchea Florina, Dobosiu Paula és Coman Gheorghe. Azt mondták, hogy látják, mennyire tarthatatlan a helyzet, tenni kell valamit. Javasolták, hogy a bolyais román tannyelvű osztályok különálló intézményként költözzenek az almérnökibe, és Kincses Előd továbbítsa ezt a kezdeményezést Bukarestbe. Így is történt, délben itt volt a telex Sora úrtól a szóban forgó változat szentesítésére… Ez hát az előzmény. Kérdés, hogy a tanárok akciója jó szándékú lépés, vagy a K. E., esetleg Sora úr bőrére menő provokációt hajtottak végre? (makkai) (Népújság, 1990. február 10.) Közlemények a Tanügyminisztérium részéről A román tannyelvű osztályoknak a Bolyai Farkas Líceumból való átköltöztetésére vonatkozó tanügyminiszteri telexutasítást felfüggesztik. A megyei tanfelügyelőség f. év február 25-ig tanulmányt készít az egész megye egyetem előtti oktatási szerkezetéről az 1990–1991-es iskolai évre. Ennek alapján miniszteri rendeletet adnak majd ki. A Bolyai Farkas Líceum 1990. szeptember l-jétől magyar tannyelvű líceumként működik. Marosvásárhely, 1990. febr. 9. Hans Otto Stamp tanügyminiszter-helyettes (Népújság, 1990. február 10.) Kiegészítésképpen az 1990. február 9- én Marosvásárhelyen kiadott közleményünkre, pontosítjuk a következőket: – a román tannyelvű osztályok mostani elköltöztetéséről szóló telexünket érvénytelenítjük; – a Maros Megyei Tanfelügyelőségtől kért tanulmány alapján a Tanügyminisztérium dönteni fog a magyar tannyelvű oktatás szerkezetéről az 1990. szept. 15-én kezdődő tanévben. Bukarest, 1990. február 11. Hans Otto Stamp tanügyminiszter-helyettes (Népújság, 1990. február 13.) Népújság (Marosvásárhely) 2015. február 10.Folytatódnak az ellentmondásos ítéletek a székely jelképek ügyébenEltörölte a bíróság a marosvásárhelyi Demokrácia-központra kitűzött székely zászlóért a helyi rendőrség által kiszabott harmincezer lejes bírságot, de az ügyben alapjában a rendőrségnek adtak igazat, amely reklámzászlónak minősítette a kék-arany lobogót. Egy másik esetben meg azért „törölték el” Hargita megye zászlaját, mert azonos a székely közösség jelképével. A több zászlóperben is érintett Kincses Előd ügyvéd szerint Románia Strasbourgban komoly tanulódíjat fog fizetni a jelképek elleni hadjáratért. „A hazai törvénykezők úgy csűrik-csavarják a székely zászló ügyét, hogy az sehogy se legyen jó a romániai magyarságnak, pontosabban fogalmazva: úgy, hogy a lehető legrosszabb legyen” – nyilatkozta szerkesztőségünknek Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd, aki több zászlóperben is képvisel erdélyi civil szervezeteket. A bírósági tapasztalataira alapozó jogász elmondta, hogy míg a nagyváradi és a marosvásárhelyi bíróságok a nyilvánvaló bizonyítékok ellenére is reklámzászlónak tekintik a székely kék-arany jelképet, a vásárhelyi táblabíróság pontosan azzal az indokkal „töröltette” a Hargita megye zászlójának elfogadott lobogót, hogy az kizárólag a székelység szimbóluma. Mint ismeretes, a közelmúltban a marosvásárhelyi önkormányzat alárendeltségébe tartozó helyi rendőrség az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) székházában lévő Demokrácia-központ vezetőit, a nagyváradi hatóság pedig Tőkés László EP-képviselő irodájának illetékeseit szólította fel a reklámzászlónak címkézett székely jelkép eltávolítására. Mi több, az egykori székely fővárosban a rendőrség 30 ezer lejes bírságot is kiszabott a nemzeti tanácsra. Bár a pénzbüntetést törölték, mindkét esetben a helyi bíróságok a rendőröknek adtak igazat; a törvénykezők szerint a székely lobogó reklámzászlónak számít, amelynek 30 napos kitűzésére engedélyt kell kiváltani. „Azt állítani a székely zászlóról, hogy egy törvénytelenül kitűzött reklámlobogó, vagy valódi, vagy tettetett tudatlanságra vall” – nyilatkozta korábban a felperesek ügyvédje, Kincses Előd. A jogász egyébként bemutatta a bíróságon a Wikipédia székelyekről írt román nyelvű változatát, illetve három olyan okiratot tett le, amely reményei szerint perdöntő lett volna. Kincses ugyanakkor a bíróságok rendelkezésére bocsátotta a segesvári ügyészség korábbi végzését, amellyel megszüntette azon hat makfalvi személy ellen folytatott eljárást, akik néhány évvel ezelőtt, az RMDSZ-es polgármester bosszújára, kitűzték a székely zászlót az önkormányzat épületére. Az ügyészség akkor megállapította, hogy a történelmi közösség jelképe nem sért törvényt. Bekerült az ügy iratcsomójába a marosvásárhelyi táblabíróság végzése is, mely elutasította a magyarellenességéről elhíresült Ilie Şandru maroshévízi „szolgálatos feljelentő” panaszát, miszerint Hargita megye zászlója – ami azonos a székely lobogóval – törvénytelen volna. „Fellebbeztünk az ítéletek ellen, hisz ha ezek így jogerősek maradnak, bármikor bárkit elő lehet venni azért, mert egy úgymond reklámzászlót tűzött ki a házára, anélkül, hogy kiváltotta volna a harminc napra szóló hatósági engedélyt” – magyarázta szerkesztőségünknek Kincses. Szerinte amennyiben Romániában jogerősen is elveszítenék a pert, az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak. Véleménye szerint a strasbourgi bíróság joggyakorlata alapján kizárt, hogy ne az erdélyi magyar civilek javára szülessen ítélet. „Ez komoly tandíjba fog kerülni Romániának” – figyelmeztetett a marosvásárhelyi ügyvéd. Míg Nagyváradon Tőkés László erkélyén továbbra is leng a székely szimbólum, a marosvásárhelyi Demokrácia-központot működtető Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács épületén hetek óta nem. Ennek oka nem a bírósági ítélet, hanem a székházváltás, állítják a szervezet illetékesei. A központ nemrég a Klastrom (Mihai Viteazul) utca 40. szám alól a 10. szám alá költözött. „Még nem szereltük fel a zászlótartót, és nem szereztük be az épület Németországban élő tulajdonosának a beleegyezését” – indokolta a késlekedést Cseh Gábor, az EMNT Maros megyei elnöke. A nemzeti tanács vezetője azzal az ötlettel állt elő, hogy amennyiben az ingatlan tulajdonosa tovább halogatja az írásos beleegyezés megadását, az ablakba, függöny helyett teszik ki a zászlót. Szucher Ervin Székelyhon.ro 2015. február 20.Marosvásárhelyen a Hallgatás falaAz 1989-es forradalom 25-ik évfordulójára korabeli fényképekből és dokumentumokból összeállított, a Hallgatás fala című kiállításnak ad helyet pénteken a marosvásárhelyi Kultúrpalota. A délelőtt megnyitott tárlatot este hatig lehet megtekinteni. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vándortárlaton ismerteti a rendszerváltás történetének dokumentumait, az azt megelőző korszakot is ismertetve. Az egyedi hangulatú kiállítás a Hallgatás fala nevet viseli, hiszen falak között kanyarog a néző és kap ízelítőt abból, ami 1944 és 1965 között történt Romániában, arról, hogy hogyan alakult meg szovjet beavatkozással a baloldali kormány, amit az ellenzéki pártok vezetőinek bebörtönzése követett, illetve létrejött az egypárti uralom. Aki élt abban a korban, élő emlékei vannak a Ceaușescu-éráról. Aki később született, fotók, dokumentumok által kaphat betekintést a diktátor mindennapjaiba, az egyház helyzetébe, a nélkülözésekbe, amelyek 1971-től kezdődően a nyolcvanas évek végére vált a legelviselhetetlenebbé. Mert félni kellett a diktatúrában, nem szabadott megszólalni, erre alapult a rendszer – hangsúlyozta Kincses Előd, Tőkés László ügyvédje. Végignézve a tárlatot, az ember azt gondolná, törvényszerű volt a forradalom kitörése, ami nem győzhetett volna, ahogy Cseh Gábor, az EMNT helyi elnöke fogalmazott, a magyar és román összefogás nélkül, a temesvári kiskatonák nélkül, akik szembe mertek fordulni a parancsot adó hatalommal. A tárlat az 1989-es, Tőkés László által kirobbantott forradalomról szóló részletes beszámoló után a Közép-Kelet európai helyzetet is átfogja, fotókban ismerteti a fontosabb, a rendszerváltásban szerepet vállaló személyiségeket: Gorbacsov, Lech Walesa, Vaclav Havel, Orbán Viktor. Nem marad ki a felsorolásból az 1990-es fekete március néven elhíresült marosvásárhelyi esemény sem, illetve az 1990 és 2006 közötti Románia, majd a 2007-es európai uniós csatlakozás eseménye sem. A kiállítást szakmailag Soós Zoltán, a Maros megyei múzeum igazgatója méltatta, rámutatva, hogy a hivatalos adatok szerint 1500 áldozata volt a romániai diktatúrának, a valóságban ennél is több. A vándortárlat következő állomása Székelyudvarhely, ahonnan Csíkszeredába, Sepsiszentgyörgyre majd Kolozsvárra szállítják. Antal Erika Székelyhon.ro 2015. március 4.Összmagyar versenyt tervez a Maros megyei RMDSZ-elnökLegkésőbb május végéig regisztrációhoz kötött előválasztások megszervezését javasolja Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke minden olyan településen, ahol a szövetségnek jelenleg nincs polgármestere, de a magyarság aránya meghaladja a 18 százalékot. Brassai elképzelése szerint a megmérettetésre bármelyik magyar politikai szervezet képviselője bejelentkezhet. A javaslatot a szövetség területi képviselőinek tanácsa kell hogy elbírálja. „Van kihívás bőven, hisz a legutóbbi helyhatósági választásokon jó pár helyen kudarcot szenvedtünk, ezért most már időben neki szeretnénk rugaszkodni az önkormányzati választásoknak" – fejtette ki Brassai Zsombor, aki belátta, a 2012-es választások alkalmával több településen az RMDSZ későn látott hozzá a belső választások lebonyolításához, amelyek ráadásul sok esetben vitákat szítottak. Szerinte az előválasztás célja az, hogy Marosvásárhelyen, Szászrégenben, Maroskeresztúron, Marosszentkirályon, Makfalván, Vajdaszentiványon vagy Jedden az RMDSZ már tavasszal elkezdje a kampányát. A politikus elmondta, döntésünkkel a szervezeten belüli demokráciadeficitet szeretnék ledolgozni vagy korrigálni. „Azt akarjuk, hogy például a megyeszékhelyen Marosvásárhely polgárai döntsenek arról, hogy ki mögött szeretnének és tudnak felsorakozni" – szögezte le Brassai. Hozzátette, a megmérettetésre jelentkezőkkel szemben nem támasztanak semmilyen különleges feltételt. Csupán azt javasolják nekik, hogy aláírásokkal és egyházi vagy civil szervezetektől érkezett ajánlólevelekkel igazolják társadalmi támogatottságukat. Ezzel szemben a választási jogot regisztrációhoz kötnék. „Ezzel el szeretnénk kerülni azt a botrányt, ami a városi RMDSZ-elnök megválasztása kapcsán alakult ki 2009-ben" – indokolta a javaslatát Brassai. Felidézte, ezelőtt hat évvel az egymásnak feszülő jelöltek és csapataik többnyire lekenyerezett romákból vagy kétes tevékenységet folytató személyekből álló, az RMDSZ-től addig jóformán köszönő viszonyban sem lévő voksolókat vonultattak fel. Más pártok képviselői is jelentkezhetnek Brassai Zsombor leszögezte: Marosvásárhelyen összmagyar előválasztást akarnak szervezni, amelyre bárki jelentkezhet pártállástól függetlenül. Szerinte semmi gond nincs azzal, ha az ellenzéki magyar pártok képviselői is részt vesznek a szövetség által szervezendő megmérettetésben. Az elnök hozzáfűzte, hogy ez irányban informális beszélgetéseket folytatott Biró Zsolttal, a Magyar Polgári Párt országos elnökével és Portik Vilmossal, az Erdélyi Magyar Néppárt megyei vezetőjével. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy abban az esetben, ha az állóurnás előválasztás nem azt az eredményt szüli, amit az RMDSZ felsőbb vezetése „elvár", előfordulhat-e az, ami 2000-ben, amikor Markó Béla szövetségi elnök a tanácsosi lista átgyúrását követelte Kincses Elődtől, a megyei RMDSZ akkori vezetőjétől. „Az én hozzájárulásommal biztos nem írjuk át a listát. Ismerek jelölteket, önjelölteket, de ismétlem: azt szeretném, ha a marosvásárhelyiek mondanák meg, ki az, aki mögé fel tudnak sorakozni" – fogalmazott Brassai. Egyértelmű üzenet Petinek és Vassnak A Maros megyei elnök ugyanakkor áldatlan csörtének nevezte a Peti András városi RMDSZ-elnök és a belső ellenzék vezetőjének számító Vass Levente közötti, többnyire a Facebook közösségi portálon zajló vitát. Mint mondta, ő szívesen vállalta a közvetítői szerepet a két fél között, de be kell látnia, hogy ez teljesen eredménytelennek bizonyult. „Három ízben ültünk le egyeztetni. Peti és csapata nyitottnak bizonyult, egy korrekt és méltányos ajánlattal rukkolt elő, amikor két-három ügyvezetői alelnöki tisztséget ajánlott az úgynevezett belső ellenzéknek. Megdöbbentett viszont Vass Leventéék makacssága. Nem értem, miért nem fogadták el a vásárhelyi RMDSZ-elnök javaslatát, és inkább kongresszusi mandátumot követelnek, ami egy kétnapos rendezvényre korlátozódik. Követve a két ember vitáját, azt érzem, hogy Vass Leventéék nem belső, hanem a külső ellenzéket képviselik, afféle báránybőrbe bújt farkasok" – vélekedett a megyei elnök. Brassai Peti Andrást és csapatát sem kímélte. „Két évvel ezelőtt a nevemet adtam a városi RMDSZ átszervezéséhez. Megszüntettük a szervezeti struktúrát, hogy új hálózatot szervezzünk. Ennek a kihívásnak Peti András és csapata azóta sem tett eleget. Magyarán: az én kezemmel tették vagy tettük tönkre a tizenhárom körzeti szervezetet" – fogalmazott Brassai Zsombor. Elmondta továbbá, csütörtökön 17 órától a Kultúrpalota kistermében lakossági fórumot szerveznek Hogyan építsünk közösséget ma Marosvásárhelyen? címmel, melyre mindkét oldal képviselőit és szimpatizánsait várják. Szucher Ervin Krónika (Kolozsvár) 2015. március 6.FelkérésEgy közösség, amelyik nem tud emlékezni, gyökértelenné válik. Ezért arra kérek minden marosvásárhelyit, hogy 2015. március 10-én délután 5 órakor egy szál virágot és gyertyát helyezzen el a Székely vértanúk emlékművénél, ahol közösen mondjuk el a miatyánkot. Kincses Előd Népújság (Marosvásárhely) 2015. március 8.Lesz főhajtás a Székely vértanúk emlékművénél isMárcius 10-én 17 órakor megemlékezést tartanak a történelmi magyar egyházak képviselőinek jelenlétében a marosvásárhelyi Székely vértanúk emlékművénél, Kincses Előd ügyvéd felhívására. Bár Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalnak alárendelt rendőrség vezetője korábban azt nyilatkozta, bűnvádi eljárás indul a felbujtók ellen, ha kedden tömeg gyűlik össze az emlékhelynél, Dorin Florea polgármester pénteken már azt mondta, bárki méltósággal leróhatja kegyeletét az emlékműnél. A marosvásárhelyi elöljáró az Agerpres hírügynökség tudósítása szerint elmondta, a Székely vértanúk emlékművét őrizni fogják a kivégzés évfordulóján. Hozzátette: az emlékművet megtisztították, és mint minden évben, köréje homokot és kavicsot szórtak, hogy ne legyen sár. „Az egyszerű emberektől az egyesületekig bárki nyugodtan elmehet az emlékműhöz, hogy méltósággal lerója a kegyeletét a nagy elődök előtt” – jelentette ki a polgármester. Florea utalt arra, hogy a közösségi portálokon felhívások jelentek meg, amelyekben arra biztatják az embereket, hogy menjenek Marosvásárhelyre tiltakozni a székely szabadság napján. „Nem engedélyezek semmiféle felvonulást szélsőségesnek és exhibicionistának, hogy azt higgyék, Marosvásárhelyen elérkezett a mennyország a szélsőségesek és a semmirekellők számára. Maradjanak csak otthon, és ott szervezkedjenek” – idézte az Agerpres hírügynökség a polgármestert. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) egyébként a hétvégén közleményben jelezte, kedden 17 órától a Bardóc-Miklósvárszéki Székely Tanács szervezésében megemlékezést szerveznek Baróton is, a református templom előtt. Az SZNT felkérte a történelmi magyar egyházak képviselőit, a városi és községi önkormányzatok elöljáróit, a civil szervezetek vezetőit és a helyi magyarságot, hogy vegyenek részt a rendezvényen, és segítsenek a mozgósításban. A rendezvény keretében az 1918-as székely hadosztály mártírjainak tiszteletére állított emléktáblánál koszorút helyeznek el. Amint arról beszámoltunk, a városháza betiltotta a felvonulással egybekötött megemlékezés megszervezését Marosvásárhelyen, ezt követően azonban az SZNT bejelentette, kedden 16 órától a sepsiszentgyörgyi központi parkba, 17.30-tól pedig Gyergyószentmiklós főterére hívja a magyarságot. Csütörtökön a magyar politikai szervezetek képviselői sajtótájékoztatón jelentették be, március 10-én 17.30-tól közösen vonulnak az utcára. Ugyanakkor felkérték a székely önkormányzatokat, hogy aznap rendkívüli ülés keretében fogadják el az SZNT javasolta autonómiapárti határozattervezetet. A székely szabadság napja elnevezésű rendezvényen az SZNT az 1852-ben felgöngyölített Habsburg-ellenes székely szervezkedés 1854. március 10-én kivégzett három vezetője – Török Jánosnak, Gálfi Mihálynak és Horváth Károlynak – tiszteletére szervez megemlékezést 2004 óta. Székelyhon.ro 2015. március 10.Izsák Balázst vonják felelősségre...Izsák Balázst, az SZNT elnökét vonják felelősségre, ha Marosvásárhelyen rendbontásra kerül sor a székely szabadság napi megemlékezéseken – mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Lucian Goga Maros megyei prefektus. Goga azt is kiemelte, hogy Marosvásárhely multikulturális város, ahol békében élnek románok, magyarok és más nemzetiségűek. A prefektus szerint helye van a mai megemlékezésnek, de anélkül, hogy szélsőséges megnyilvánulások kísérnék. „Izsák Balázs úr kérelmezte a polgármesteri hivatalban, hogy megszervezhesse a megemlékezést, viszont nem tért vissza egy hivatalos átirattal, amelyben megjegyezné, hogy lemond az esemény megszervezéséről. Úgy vélem, ha igényelt valamit, és utólag elállt szándékától, azt írásban kellett volna közölnie. Úgy gondolom, azok, akik igényelték a megmozdulások megszervezését, továbbra is felelősek azok lebonyolításáért” – állította a prefektus, aki megjegyezte: a rendfenntartó erők készen állnak, hogy bármilyen rendbontás esetén közbelépjenek. Marosvásárhelyen ma délután 5 órától tartanak megemlékezést a Székely vértanúk emlékművénél, Kincses Előd ügyvéd felhívására. Ezen kívül Sepsiszentgyörgyön, Gyergyószentmiklóson és Csíkszeredában tiltakozó megmozdulásokat tartanak a betiltott marosvásárhelyi felvonulás miatt. (Transindex/Erdély FM) Nyugati Jelen (Arad) 2015. március 10.Fokozott hatósági készültségben békés megemlékezésBékés megemlékezésnek lehetett tanúja Marosvásárhely kedden délután, amikor mintegy ezer ember gyűlt össze a postaréti emlékmű körül, hogy méltóképp emlékezzen a 161 évvel ezelőtt itt kivégzett öt vértanúra, Gálffy Mihályra, Horváth Károlyra, Török Jánosra, Bertalan Lászlóra és Benedek Dánielre. Miközben városszerte a hatósági készültség súrolta az irracionalitás határát, semmilyen rendbontás nem történt. Az egész város tele volt a nap folyamán csendőrkatonákkal, rendőrökkel, kivitték az utcákra a helyi rendőröket is. A város Marosszentgyörgy felőli bejáratánál is látni lehetett a készenléti állapotban várakozó, bevetési öltözetben posztoló csendőröket, mi több, az emlékmű melletti Constantin Romanu Vivu utcában még tűzoltókat is láttunk. A November 7. lakótelep minden utcájában fölös számmal állomásoztattak csendőralakulatokat. Teljességgel fölösleges volt a nagy készültség, ugyanis a megemlékező tömeg példás békességgel viselkedett, s ugyanígy hagyta el a megemlékezés színhelyét is. Semmilyen információt nem kaptunk lapzártáig arról, hogy a városban bárhol is rendbontásra került volna sor. Kincses: távoznia kellene Bretfeleannak Az emlékmű körül már a kora délutáni óráktól gyülekezett a tömeg, amely 17 órára elérte az ezer feletti létszámot. Az obeliszket körülvevő kőkerítésen gyertyákat gyújtottak, a vasrácsozatba virágszálakat tűztek a megemlékezésre érkezettek. Öt óráig csendesen álldogáltak, beszélgettek az emberek, várták, hogy valaki valamilyen formában elkezdje az emlékező áhitatot. Az időközben megérkezett Kincses Előd ügyvédet a sajtó lerohanta, részletekről faggatva. Kincses elmondta: egyszerű megemlékezésről van szó. Emlékezni jöttek az emberek arra, hogy 161 évvel ezelőtt, ugyanezen a napon az osztrák önkényuralom ezen a helyen végeztetett ki három hazafit, akiknek egyetlen bűnük az volt, hogy szerették a hazájukat, és szabadnak akarták volna látni. Ilyen megemlékezésre nem szükséges engedélyt kérni, ezért is érthetetlenek számára a helyi rendőrség vezetőjének, Valentin Bretfeleannak a feszültségkeltő kijelentései, fogalmazott Kincses. „Jogot végzett ember lévén – bár lehet, hogy a jogászi tanulmányait látogatás nélkülin végezte – érthetetlen, hogy miért fenyegette meg a potenciális emlékezőket” – fejtegette az ügyvéd. Hozzátette: a város polgármestere megengedte, illetve egyetértett az emlékműnél való emlékezéssel, ezért is furcsa a beosztottjának számító helyi rendőrségi igazgató fenyegető jellegű viszonyulása. Kincses kifejezte abbéli meggyőződését, hogy az ilyen közalkalmazottakat le kell váltani tisztségükből. Ima, igehirdetés Egy kisebb csoport Petőfi-dal éneklésébe kezdett, majd Kossuth-nótát énekeltek, végül a Marosmenti fenyves erdők... zárta a rögtönzött előadást, amely nem kimondottan talált egy kivégzés évfordulójának megemlékezésére. Ezek után Kecskés Csaba unitárius lelkész lépett a vértanúk emlékműve elé, és az egész tömeg vele együtt mondta el a Miatyánkot. Ezt követően a lelkész János apostol első levele második részéből olvasott fel a lélek világosságára utaló passzust. „Aki pedig gyűlöli testvérét, az a sötétségben van” – hangzott el az ige hirdetésében. A vértanúkra vonatkoztatva elmondta: világosság volt őbennük, s ezt a fényt, ragyogást reánk is ragyogtatják, mintegy figyelmeztetve arra a jelenlévőket, hogy a vértanúk cselekedete örök példát szolgáltat arra, hogy aki a nemzetéért, népéért cselekszik, megdicsőül, az utódok nem feledkeznek el róla, emlékét örökké ápolják. Ezért van az, hogy több mint másfél évszázaddal a gyászos emlékű nap után is itt lehet a város népe, amely örökre befogadta lelkébe a három vértanút, mint ahogyan annak a másik két ugyanitt kivégzett honvédnak az emlékét is, akiket 77 nappal később vezettek bitófa alá ugyanezen a Postaréten. A két himnusz eléneklése után Kincses Előd megköszönte a jelenlévőknek, hogy megtisztelték jelenlétükkel a vértanúk emlékét, s néhai Lestyán Ferenc katolikus lelkész emlékét és szavait idézve kérte fel a kegyelettevőket, hogy méltósággal távozzanak, a járdán haladva hagyják el a megemlékezés színhelyét hazafele útjukban. Hatósági provokációtól tartottak A megemlékezést megelőzően a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, Izsák Balázs elmondta: tudomásul vette a polgármesteri letiltást, és jogkövető magatartást tanúsítva lemondott a székely szabadság napjára tervezett felvonulás és a tiltakozó nagygyűlés megszervezéséről. A prefektusnak azt a kijelentését, miszerint, ha bármi történik Marosvásárhelyen március 10-én, azért csakis ő tehető felelőssé, visszautasította. Beszámolt arról is, hogy ő délelőtt 11 órakor helyezett el virágot a székely vértanúk emlékoszlopánál, s a csendőröknek megköszönte, hogy lefilmezték ebből az alkalomból. Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke úgy értékelte, hogy emberi jogok sérültek, a szabad gyülekezés és a szabad véleménynyilvánításé. Szilágyi is, akárcsak Izsák, attól tartott, hogy a hatóságok provokálni fogják a méltósággal ünneplő tömegeket. Erre a város utcáira kivezényelt több száz csendőr, rendőr és helyi rendőr jelenléte engedett következtetni. Bakó Zoltán Székelyhon.ro 2015. március 11.Erőfitogtatás és emlékezés MarosvásárhelyenA székely szabadság napját betiltották, tömegmegmozdulás nem volt várható, mégis rendőrségi és csendőrségi erődemonstrációt láthattak, akik a Petőfi tértől az orvosi egyetemig, illetve a Kisszerpentin környékén sétáltak tegnap. Az alig két kilométeres szakaszon a rendfenntartók hét gépjárművét számoltuk meg – még tűzoltókocsit is felvonultattak! –, az egyenruhások száma pedig megközelítette a százat. Délben kevesen vittek virágot a Székely Vértanúk Emlékművéhez, viszont délután Kincses Előd ügyvéd felhívására mintegy ezren gyűltek össze emlékezni. A Deus Providebit Tanulmányi Házban délben tartott sajtótájékoztatón Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke felelevenítette az elmúlt időszak történéseit. Mint mondotta, Dorin Florea polgármester, Lucian Goga kormánymegbízott és Valentin Bretfelean városi rendőrparancsnok igencsak eredeti módon értelmezték a törvényt és ott gáncsoskodtak, ahol és ahogy csak tudtak, ezért hivatallal való visszaélés miatt feljelentést tesz – ígérte, azonban nem fűz nagy reményt a példás kivizsgáláshoz és a felelősek megtalálásához. Érvelése szerint az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, a bíróságok nem függetlenek, hanem a mindenkori hatalomnak alárendeltek, s készek minden, az önrendelkezést elősegítő, illetve erősítő kezdeményezést még csírájában elfojtani. Izsák szerint a román hatóságok most is azt szeretnék elérni, hogy valami rendbontás történjen, ami miatt nem közösségi, hanem rendészeti kérdésként tudják megjeleníteni a három esztendeje egyre nagyobb visszhangra lelő eseményt. Az Izsák Balázs meghívásának egyedüliként eleget tevő Szilágyi Zsolt EMNP-elnök szerint alapjogok sérültek, amikor a székely szabadság napját betiltották, hiszen a méltó emlékezés és a tiltakozás jogától fosztották meg közösségünket. Véleménye szerint a jelenleg regnáló kormány érzi saját gyengeségét, nem lenne meglepő, ha csak azért provokálna, hogy utána a megmentő szerepében tetszeleghessen. Szilágyi arra kérte a magyarságot, hogy egyetlen provokációnak se dőljenek be, s ne hagyják, hogy a hatalom újabb fekete márciust készíthessen elő. Ugyanakkor azt is fontosnak tartja, hogy ne csak a bányászjárás, de az 1990-es események aktáit is nyissák meg újra, s derítsék ki, kik álltak annak hátterében, „mert felelősei vannak”. Délután közel ezer ünneplőbe öltözött marosvásárhelyi és távolabbról érkező hajtott fejet az 1854. március 10-én vértanúságot szenvedő Gálffy Mihály, Török János, Horváth Károly, Benedek Dániel és Bertalan László emlékére emelt hatméteres obeliszknél. Kecskés Csaba unitárius esperes igét olvasott fel és imát mondott, Kincses Előd pedig megköszönte a részvételt. A magyar és székely himnusz közös eléneklését követően az emlékezők csendben távoztak. Hecser László Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. március 11.Gyertyás megemlékezés a Székely vértanúk emlékművénél– Jó atyánk, a megemlékezés pillanatában elhoztuk ide, hőseink emlékművéhez szívünknek hálás kegyeletét, a gyertyák fényét, a virágok pompáját. Szükség van arra, hogy emlékezzünk azokra, akik mártírhalált haltak, mert szerették testvéreiket. Ezt a fényt, ragyogást reánk ragyogtatják, az elmúláson túl is. Hitet adnak, erősítenek minket az összetartozás tudatában – mondta Kecskés Csaba unitárius lelkész tegnap a Székely vértanúk emlékművénél, ahová Kincses Előd felhívására több száz ember ment el egy-egy szál virággal és gyertyával, hogy lerója kegyeletét az 1854. március 10-én a Postaréten kivégzett székely szabadságharcosok emléke előtt. Az egybegyűltek Petőfi- és Kossuth-nótákat énekeltek, Kecskés Csaba unitárius lelkész vezetésével elmondták a miatyánkot, elénekelték a magyar és a székely himnuszt, majd egy-egy szál virágot helyeztek el, és gyertyát gyújtottak az emlékműnél. A megemlékezésre szinte több rendőr és csendőr "ügyelt fel", mint ahány résztvevő volt, a rendfenntartó erők, szemmel láthatóan, nagy erőkkel "készültek" az eseményre. Rendbontás azonban nem történt, az emberek, miután lerótták kegyeletüket, egyenként vagy csoportosan elindultak hazafelé. A gyülekezési jog korlátozása nem lehet a demokratikus államrend része Ugyancsak tegnap, a képviselőház plénumában Márton Árpád képviselő politikai nyilatkozatban hívta fel a figyelmet az 1854-ben kivégzett székely mártírok emlékére, és szóvá tette, hogy a székely szabadság napján Marosvásárhelyen korlátozták a magyar közösség gyülekezési jogát, amelyről úgy vélekedett, nem lehet a demokratikus államrend része. Márton Árpád beszédében ismertette az esemény körülményeit: "Kossuth Lajos megbízásából 1851-ben Makk József titkos katonai mozgalom megalapításába kezdett. A szervezkedés központja Bukarestben volt, Nagy József házában, ezáltal lehetőség adódott arra is, hogy román forradalmárokkal is kapcsolatba lépjenek. A mozgalomba beépült kém meghiúsította a Makk- féle összeesküvést. Tagjait letartóztatatták, résztvevőit várfogsággal sújtották, szervezőit 1854. március 10-én a marosvásárhelyi Postaréten és április 29-én Sepsiszentgyörgyön kivégezték." A képviselő ismertette a marosvásárhelyi Székely vértanúk emlékművének történetét is, amely 1875 óta a március 15-i megemlékezések helyszíne, és elmondta, hogy Sepsiszentgyörgyön a Lábasház homlokzatán helyezik el az emlékezés koszorúját ezen az ünnepen, ahol Bartalis Ferenc és Váradi József, a Makk-féle összeesküvés kulcsszereplői töltötték életük utolsó óráit. Székelyföld autonómiája nemcsak a székelyek ügye, hanem minden magyaré és minden jóérzésű emberé az egész világon A magyar miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága kiáll a Székely Nemzeti Tanácsnak a székely szabadság napja alkalmából szervezett felvonulásai mellett, amelyeknek célja, hogy felhívják a figyelmet Székelyföld autonómiájának kérdésére – fogalmazott az MTI-hez eljuttatott közleményében Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár. Kiemelte: Székelyföld autonómiája nemcsak a székelyek ügye, hanem minden magyaré és minden jóérzésű emberé az egész világon. Fontos, hogy ezen a szomorú évfordulón – amikor 1854-ben Marosvásárhelyen kivégezték a három székely vértanút, akik az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után is hittek a magyar szabadságban – a világ magyarsága részéről minél többen csatlakozzanak a felvonulásokhoz – írta. Budapesten a Hősök terén tartottak rendezvényt. *** A Székely Nemzeti Tanács 2013-ban szervezett először megemlékezést március 10-én, amikor ezt a napot a székely szabadság napjának nevezték el. Ezen a rendezvényen a szervezők szerint harmincezren vettek részt, majd a főtér felé, a prefektúra elé vonultak. Semmiféle rendbontás nem történt. 2014-ben voltak kisebb incidensek, ezért az idén Marosvásárhely polgármestere nem engedélyezte sem a menetelést, sem a prefektúra előtti tüntetést, amellyel a kormány régiósításra vonatkozó tervei ellen tiltakoztak volna a résztvevők. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke nem vállalta fel az esetleges incidensek ódiumát, és sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az idén semmiféle rendezvényre nem kerül sor Marosvásárhelyen. Ellenben, aki akar, egy szál virággal és egy gyertyával elmehet a Székely vértanúk emlékművéhez, hogy lerója kegyeletét a Postaréten kivégzett szabadságharcosok emléke előtt. Tegnap, az Erdélyi Magyar Néppárt elnökével, Szilágyi Zsolttal tartott közös sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy délelőtt 11 órakor ment ki az emlékműhöz, gyertyát gyújtott, majd megköszönte a csendőröknek, hogy lefilmezték. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2015. március 11.Fekete március: huszonöt év emlékezeteEzerkilencszázkilencven fekete márciusa nagyon mélyen az emlékezetembe vésődött. Most, amikor emlékeimet igyekszem kibontani, mindenekelőtt az RMDSZ-székház ostroma jut eszembe: a vasszekrénnyel eltorlaszolt ajtóba hasító baltavas látványa, a vérszomjas tömeg ordítozása, a padlásfeljárót elzáró kazán alatti tűzgyújtási kísérletek, a padlásra menekülő 79 személy csendes számbavétele, nevünk jegyzetfüzetbe vésése az esetleges halál árnyékában. Akkoriban az RMDSZ Maros megyei szervezete Intéző Bizottságának tagja voltam, a Maros megyei ifjúsági szervezet (Madisz) elnöke, az országos Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) elnökségi tagja. „Természetes" hát, hogy belekeveredtem az események sodrába. Az előzményekhez tartozik, hogy főszervezője, házigazdája voltam a március 17–18-án zajló marosvásárhelyi MISZSZ-kongresszusnak, amely a romániai magyarság 1989 utáni történetének első kongresszusa volt, öt héttel megelőzve az RMDSZ nagyváradi kongresszusát. A szervezés lázában – a már jelentkező baljós előjelek ellenére – nem gondoltunk arra, hogy a MISZSZ marosvásárhelyi kongresszusát beárnyékolják majd az azt megelőző és azt követő tragikus események. A gyülekezés napján került sor a gyógyszertári verekedésre, amelyből a kíváncsiskodó MISZSZ-küldöttek egyike-másika szenvedő alanyként került ki. Mindez rányomta a bélyegét a kongresszus munkálataira, mindannyiunk közérzetére. Mégis, ki gondolta volna, hogy Sütő András március 17-én reggel írt köszöntőlevele, amely felolvasásra került a megnyitón, talán az utolsó írás volt, amelyet a Herder-díjas író még két szeme birtokában alkotott? Mindannyiszor beleborzongok, ahányszor visszapergetem magamban a kongresszus másnapja, március 19-e eseményeit, az RMDSZ-székház padlására szorulva eltöltött végtelen órák félelmeit és szorongásait. A tízéves évfordulón egy kis kötet megjelentetésével (Misszesek voltunk, szerkesztette Ábrám Zoltán, Juventus Kiadó, Marosvásárhely, 2000.) felidéztem az elfelejtett MISZSZ-kongresszust, amely fontos volt ugyan a romániai magyarság újkori történetében, az őt követő események miatt a közvélemény mégsem szerzett róla tudomást kellő mértékben. Ez érthető: a kongresszusi beszámolók, méltatások, interjúk helyett sajnos a márciusi véres események kerültek előtérbe. Pedig több mint 250 küldött, számos hazai és külföldi meghívott vett részt a kongresszuson. „Az előző esti, rossz ómen ellenére a kongresszus megpróbálta a barátság, a türelem, az építkezés szellemében kifejteni munkálatait. Ehhez a hangot a református, katolikus és unitárius egyház három segédlelkészének imája, a cserealji templom kórusának dalai adták meg." (Nagy Miklós, Kund, Népújság, 1990. március 20.) A megnyitón többek között felszólalt Szőcs Géza költő, akinek az emigrációt követően ez volt az első politikai közszereplése, valamint Smaranda Enache asszony és Emil Iovănescu emberjogi harcos, a budapesti 1988-as tüntetés szervezője. A kor hangulatára jellemző továbbá, hogy kongresszusi állásfoglalásainkban csatlakoztunk a Temesvári kiáltványhoz, nyíltan kiálltunk az ülősztrájkot folytató orvostanhallgatók, valamint a Pro Európa Liga mellett, elítéltük a Vatra Românească szervezet fasisztoid akcióit. Marosvásárhely fekete márciusáról objektív módon emlékezem, amikor az események sodrában írott naplójegyzeteimből idézek (Pillanat c. ifjúsági lap, kiadja a Madisz Maros megyei szervezete, 4. szám): „Március 19.: Tíz óra: kétezer diák a Vártemplomban. Mennyire összefognak mindannyiunkat a gondolatok: magyarnak maradni, magyarul tanulni. Istentisztelet után felolvasom a MISZSZ nyilatkozatát. Annál nagyobb a rémületem, amikor alig két órával a templomozás után szinte az elvert fotósok feketelistájára kerülök. [A megyeházával szemben a második emeleti segédlelkészi tömbházlakásból fényképeztem a függöny mögül a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa Maros megyei alelnöke tisztségét betöltő Kincses Előd lemondatását habzó szájjal követelő tömeget, de észrevettek, és öt-hat személy felrohant a lakásba. Az ütlegeléstől meglepő lélekjelenlétem mentett meg: mivel nem menekülhettem, a filmet villámgyorsan kivettem a gépből, és a filmtekercsnek, mint a düh tárgyának az átnyújtásával és azt követő kézszorítással vártam a meglepett és hirtelen lecsillapodó behatolókat. – szerző megj.] Rémálom az egész: ordítozás, öklök, üvegek, eltorzult arcok. Hihetetlen. Nem vagyok bátor, de a »forradalom« alatt nyugodtan vegyültem el az emberek közé, csak utólag ütött ki rajtam a veríték, hogy lelőhettek volna. Most, az RMDSZ székházának középkori ostromát átélve viszont kísérget a félelem és iszonyat, hiszen minduntalan a történelmi véres példák jutnak eszembe. Szerencsére a több mint hetven bennrekedő között akadnak ügyes emberek, szerencsére a Fennvaló éppen a padlásfeljáró mellé rendelte azt a kazánt, amely megmenekülésünket szolgálja. Azaz... Sütő Andrást, a toll megszelidítőjét barbár eszközökkel megcsúfították, életére törtek. Remélem, mások is észreveszik a megaláztatásunkat: megveretve, az oldalsó kapun eliszkolva, tolvajok módjára hagyhattuk el saját házunkat. Március 20.: Sokat írtak erről a borzasztó napról és sokfélét, újdonsággal nemigen tudok szolgálni. Próbáljuk elfeledni ezeket az órákat, gyötrődéseket, a nacionalista uszítás remekműveit. A romokból is próbálunk felépíteni valamit, ami a miénk. Március 21.: Nehezen gyógyulnak a sebek. Az egykori Székely-Vásárhely, a mai Marosvásárhely sok-sok eseményt megélt az évszázadok alatt, de ilyen gyalázatot keveset. A feldúlt főtér, a rengeteg üvegtörmelék beszél helyettünk. Lépten-nyomon provokátorok, sértő jelszavakat ordítozó csőcselék. Melyik európai kormány tűri meg a kisebbségeinek ilyen fokú rágalmazását? Március 22.: Megkezdődnek a tárgyalások a két „vétkes" szövetség, a Vatra és az RMDSZ között, bár előzőleg úgy fogalmaztak, hogy a románok és a magyarok képviselői fognak egymással párbeszédet folytatni. Végül sikerül kiizzadni egy közös nyilatkozatot, és ezzel elkerüljük a vésztjóslóan fenyegető katonai szükségállapotot. Az ifjúsági szervezetek egészen hamar megállapodtak a kormánybizottság előtt. Március 23.: Teljes a zűrzavar: szobáinkat felfeszítették [a Madisz székhelyére máig ismeretlen tettesek betörtek – szerző megj.], a megmaradó holmikat ide-oda elmenekítettük. Az elkövetkező napokban tagságunk egy része gyakorlatba ülteti vágyait: Madisz-találka a Lánchídon. Felettébb elszomorító! Március 23.: Külföldi újságírók áradata. Elsősorban a szenzáció érdekli őket, leginkább az, hogy Európa keleti sarkán újraéledt a középkor. Szegények, honnan tudnák, hogy ki hazudik, és ki mond igazat? Azt a mondást sem ismerik, hogy a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát. A százszorosan elferdített valóságot már nem tudjuk feltámasztani, nincsenek szövetségeseink hozzá. A józan észre hivatkozunk csupán, és szüntelenül kérdezünk: vajon miért dobálózott késekkel Sütő András a békésen baltáikra támaszkodó falusi gentlemenekre?" A fentiekhez mit tehetnék még hozzá? Marosvásárhely fekete márciusa a magyar történelem, az erdélyi magyarság történetének máig eleven, vérző fejezete. És élő történelem azok számára, akik átélték, akik részt vettek az események forgatagában. Az erdélyi, marosvásárhelyi magyarságnak nagyon mély csalódást és rettenetet jelentett. Még huszonöt év távlatában is felfoghatatlan, hogy a jogaiért békésen kiálló kisebbséget a harmadik évezred fordulóján, békeidőben ilyen barbár erőszakkal megfélemlítheti az államhatalom. Amely a visszarendeződés szolgálatába szegődött. Marosvásárhely sokat szenvedett 1990 márciusa miatt, de fokozatosan (ha nem is végérvényesen és kitörölhetően) kiheverte a lelki sérüléseket. Napok, hetek alatt helyreállt a rend, évek múltán csökkent a szorongás a városlakókban. De emberöltőnyi idő sem volt elég ahhoz, hogy – mégha jóval kisebb mértékben és burkoltabban is – a román nacionalizmus és a diszkriminatív hatalmi törekvések megszűnjenek. Ma is virulnak, miközben a magyarság térvesztése napról napra érzékelhető. Huszonöt év eltelt, elérkezett a számítógép és a mobiltelefon, a piacgazdaság világa, javult az erdélyi magyarság élethelyzetének potenciálja. De vajon boldogabbak vagyunk-e, megerősödött-e a belső összhangunk önmagunkkal és a világgal, gyűlölet helyett tudunk-e embertársaink iránti szeretettel feltöltődni? Ma már nemcsak másokban kell keresni a hibát, hanem egészséges összegzést végezve szükség szerint önkritikusaknak kell lennünk. Fel kell tennünk a további költői kérdéseket: miért fogyunk napról napra (Marosvásárhely magyar lakossága mintegy harmincezer fővel csökkent a rendszerváltás óta), és miért csökken a magyar emberek közötti szolidaritás? Miért nem tudunk olyan értékrendet teremteni a sorainkban, amely legyőzhetné a balkanizmust? Miért vagyunk olyan széthúzók, és amikor hatalmi helyzetbe kerülünk, miért nem értjük meg saját kisebbségeinket? Miért nem tudunk eléggé örülni a mának, miért kívánkozunk máshová, más jövőbe? Miért, miért, miért? Miért nem tanultunk eleget 1990 fekete márciusából? dr. Ábrám Zoltán A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár Krónika (Kolozsvár) 2015. március 12.A nagy leszámolási kísérletMaros megye legmagasabb beosztású, Marosvásárhelyen tartózkodó magyar vezetőjeként harcolt a rendszerváltás után a magyar jogkövetelésekért. Marosvásárhely fekete márciusának napjaiban egy elképzelhetetlen méretű román–magyar leszámolást akadályozott meg, mégis menekülnie kellett az országból. Kincses Előddel a 25 évvel ezelőtti eseményekről beszélgettünk. – Lehetett sejteni 1990 elején, hogy bekövetkezik Marosvásárhely fekete márciusa? – A Vatra Românească 1989. december 27-i megalakulásával felerősödött a magyarellenesség, de ilyen végkifejletre magyar ember nem számított. Bennem az a kép él, amikor Ceauşescu elmenekülésének napján, 1989. december 22-én, Marosvásárhely főterén a tömeg románul skandálta, hogy Király e cu noi! (Király Károly velünk van!). Niciodată şovinism! (Soha többé sovinizmust!). A románok szemében Király Károly volt a Ceauşescu-rendszer legismertebb ellenállója – ő áldozta fel Kovászna megye első titkári állását és államtanácsi tagságát –, ezért Maros megyében nagy elismertségnek örvendett. Eufória és egymásra találás érződött az utca emberében. Az Avram Iancu szobor előtt Király jelentette be magyarul és románul, hogy megalakult a Frăţia-Testvériség nevű szervezet, amit a tömeg éljenezve fogadott. A politizálni akaró románok azonban korántsem voltak ilyen békések. – Az éppen „szabadságoló” Szekuritáté szervezte a Vatra Româneascát? – A Vatra megalakítóiról akkor csak sejtéseink voltak. A Szekuritáté emberei nyíltan nem jelentek meg a Vatra színeiben, az első hetekben annyira rettegtek, hogy a patkánylyukba is bebújtak volna. Ion Iliescu jött a segítségükre: egyik első rendeletében háromhavi fizetett szabadságot hirdetett a teljes állománynak és a hadsereg oltalma alá helyezte őket. Szinte napra pontosan a három hónap lejártakor történt a marosvásárhelyi pogromkísérlet. A magyar veszélyre való tekintettel, a román közvélemény elfogadta, hogy a gyűlölt arcok visszatérjenek az újonnan megalakuló titkosszolgálathoz. A Vatra Românească szervezetről annyit lehetett tudni, hogy törzsgárdája ügyészekből, bírákból, rendőrökből, katonatisztekből és a MOGYE román kádereiből áll. A román politika kétarcúságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 1989. december 26-án a Vatra Românescával nem azonos Vatra szerkesztőségében román és magyar értelmiségiek létrehoztuk a Barátság-platformot, a román aláírók egy része pedig másnap az Alexandru Papiu Ilarian Líceumban megalakította a Vatra Românescát. – Nem tartotta furcsának, hogy miközben Erdély-szerte önállósodtak a magyar középiskolák, Marosvásárhelyen a románság ellenállásába ütközött a kísérlet? – A frissen megalakult Nemzeti Megmentési Frontban vetettük fel az ötszáz éves magyar nyelvű Bolyai Farkas Elméleti Líceum helyreállítását. A fele román, fele magyar összetételű testület egyhangúan megszavazta, hogy ősztől újraindulhat a magyar tannyelvű Bolyai Farkas és a román tannyelvű Alexandru Papiu Ilarian középiskola. Mivel a Nemzeti Megmentési Front alelnökévé választottak, a funkcióhalmozást elkerülendő, lemondtam az RMDSZ Maros megyei alelnöki tisztségéről. Király Károllyal főleg azzal voltunk elfoglalva, hogy a Megmentési Frontba megfelelő emberek kerüljenek, mások meg nem foglalkoztak a Bolyai ügyével. Ha azokban a napokban újraindítjuk – mint Erdély-szerte mindenhol a magyar iskolákat –, valószínűleg nem ütköztünk volna ellenállásba. De nem ez történt, és amikor az RMDSZ 2. országos találkozóján ’90 januárjának derekán, Pálfalvi Attila tanügyminiszter-helyettes felvetette a Bolyai ügyét, már megváltozott a román közhangulat. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy 1990 szeptemberében a marosvásárhelyi RMDSZ már lapított, nem állt ki erélyesen a Bolyai ügye mellett. – Februárban mégis hatalmas tömegben vonult fel a marosvásárhelyi magyarság gyertyás-könyves megmozduláson a Bolyai Farkas Líceum és a magyar orvosi és gyógyszerészeti oktatás önállósítása érdekében... – A néma, békés tüntetés a magyarság erejét bizonyította, de érdemben már nem tudtunk előre lépni. A bolyais és az orvosi egyetem diákjainak ülősztrájkja sem volt képes jobb belátásra bírni a román tanügyi döntéshozókat. – A románok szerint a magyar megmozdulások vezettek a fekete márciushoz... – Ez teljesen téves felfogás! Március 19-én a Görgény völgyéből Marosvásárhelyre szállított és leitatott román parasztok semmit sem tudtak a marosvásárhelyi magyarok oktatási helyzetéről: Bolyai nekik egy meglincselendő személyt jelentett Sütő, Király és Kincses mellett. Ők magyart verni jöttek, erre szervezték be őket! – A megmentési front alelnökeként mikor érzékelte az első intő jelt, hogy itt készül valami? – Amikor 1990 februárjában megtámadták az RMDSZ szászrégeni székházát. Akkor azt kértem Gheorghe Gamba ezredestől, a Maros megyei rendőrség parancsnokától, lépjen fel az ügyben, büntessék meg a tetteseket. Feltűnő volt, ahogyan elhárította, bagatellizálta az esetet, miszerint igazából nem történt semmi, nem kell pánikot kelteni az emberekben. Március 16-án a többségében újonnan betelepített románok által lakott Tudor negyedben egy gyógyszertár magyar felirata miatti botrány hullámveréseit még le tudta csillapítani a Bukarestből hazaérkező Király Károly. Akkor este a Magyar Televíziónak úgy nyilatkoztam, hogy nehéz lesz visszazárni a szellemet a palackba, de arra gondolni sem mertem, hogy valakik már mozgósítják a Görgény-völgyi parasztokat. – Király Károly sem tudott erről? – Neki valamivel több információja lehetett, mert már februárban figyelmeztetett engem és Sütő Andrást, hogy kíséret nélkül ne járjunk Marosvásárhely utcáin... – Március 19-én délután, amikor a Görgény-völgyi románok letépték a belváros valamennyi magyar feliratát, és katonai-rendőri passzivitás mellett szétverték a marosvásárhelyi RMDSZ székházát – súlyosan megsebesítve az oda menekült magyar vezetőket –, ön már útban volt Székelyudvarhely fele... – Az utca nyomására engem aznap délelőtt lemondattak megyei alelnöki tisztségemről. Hogy közben mi történik a városban, arról szórványos információk érkeztek. Másnap bírósági perem volt Székelyudvarhelyen, ezért délután elutaztam. Egy pincér felismert a szállóban, és másnap reggel a város magyar vezetői megkerestek, hogy tenni kéne valamit, mert több gyárból indulni készül a tömeg Marosvásárhelyre. Két gyárba is eljutottam, utána pedig a főtéren több mint tízezer embert sikerült lebeszélnem, hogy ne szálljanak teherautókra, buszokra. Nyilvánvaló volt, hogy Székelyföldön provokátorok, beépített emberek tüzelik a magyarságot: sokkal nagyobb tömegverekedésre, lincselésre készítették elő a terepet. Kihasználták, hogy a magyarokat nagyon felháborította, hogy Sütő Andrást félig agyonverték. – Másnap pedig a marosvásárhelyi magyarság visszaütött. – Ezért szereti a román média meg a politikum a március 20-át kiemelni, mintha 19-én semmi sem történt volna. Tulajdonképpen azért maradt a fekete március csak pogromkísérlet, mert 20-án a magyarság visszaszorította az agresszorokat. Március 19-én szinte kizárólag magyar sebesültek voltak, 20-án pedig az első félórát kivéve többségükben románok. A marosvásárhelyi cigányság állt ki a magyarok mellett, tőlük származik a legendás csatakiáltás: ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok! – És jött az egyoldalú megtorlás, amikor kizárólag magyarok és cigányok kerültek a bíróság elé, majd a börtönbe. Önnek hogyan sikerült elmenekülnie? – Március 23-án hívtak Bukarestből, a Román Televízió magyar adásának szerkesztőségéből, hogy a kisfilm, amelyben román nyelven elmondtam az igazat Marosvásárhelyről, adásba kerül: a biztonság kedvéért elmenekültem a városból. Ma sem tudom biztosan, ki akadályozta meg az interjú bemutatását. Tisztában voltam azzal, hogy ha esélyt sem adnak a közszolgálati médiában az igazság kiderítésére, akkor a magyarság további leszámolásokra számíthat. Kalandos úton jutottam el Magyarországra, mert megszagoltam, hogy büntető eljárást indítanak ellenem. Aradi ügyvéd ismerősömmel, a Megmentési Front megyei titkárával agyaltuk ki, hogy a megyei vezetőtestület másik magyar tagja, Csiszter Kálmán kitelefonál a határra, hogy hivatalos küldöttség érkezik. A kocsiban „domnu secretar Hosu” (Hosszú Zoltán ügyvéd, később RMDSZ-szenátor) ült elől, a lábainál a marosvásárhelyi videofelvételek, hátul én. Tisztelegtek nekünk, úgy hagytuk el Romániát. Kemény Árpádtól hallottam, hogy két nappal később, amikor ő lépett át Ártándnál, a határőr körözötteket figyelő naplójában, a K betűnél ott szerepelt a nevem... – Magyar közéleti személyt nem ítéltek el Erdélyben a fekete március miatt. Ön mitől tartott? – Akkoriban Marosvásárhelyen én voltam a legnagyobb szálka a hatalom szemében. A rendszerváltás óta követeltem, hogy a decemberi gyilkos marosvásárhelyi sortűz bűnöseit, személyesen a parancsot kiadó Constantin Cojocaru tábornokot vonják felelősségre – a mai napig nem történt meg –, következetesen kiálltam a kisebbségi jogköveteléseink mellett, emiatt a megye magyarsága közt nagy volt a népszerűségem. Másrészt megakadályoztam azt a forgatókönyvet, hogy több tízezer magyar embert csaljanak Marosvásárhelyre, ahol egy pogrom keretében leszámoltak volna velük. A megyei főügyész, Gheorghe Andrecuţ – aki jól ismerte édesapámat és a felesége a nejemmel együtt dolgozott a MOGYE-n – megüzente: maradjak Magyarországon, mert ha hazajövök, le kell tartóztatnia. – Öt évig tartó száműzetés után térhetett haza, könyvet írt az akkori eseményekről. Az önt itthon fogadó román médiahisztéria mára elült, de a többségi román társadalom ma sem tud többet a fekete márciusról. Miért nem akarják kideríteni az igazságot? – Jellemző, hogy az elmúlt 20 évben egyetlen bukaresti román tévéadásba sem hívtak meg, amikor a fekete márciusról esett szó. Nyilván továbbra sincs akarat arra, hogy a többségi társadalom tisztán lássa, mi is történt valójában Marosvásárhelyen 1990 márciusában. A tájékoztatás terén, amit tehettem, megtettem. Román és magyar nyelven könyvet írtam az 1990. márciusi, és az azt megelőző eseményekről – most jelenik meg a második, bővített kiadása. A Marosvásárhely fekete márciusa angol és francia fordításban is megjelent. Idén, a Smaranda Enache vezette Pro Európa Liga égisze alatt szerettünk volna egy nagyobb méretű román–magyar megemlékezést. Ezt azonban az RMDSZ nem vállalta – ők külön emlékeznek –, de visszalépett Smaranda Enache is, mert nem akart részese lenne a magyar belviszálynak. Az EMNT és az én szervezésemben kerül sor a rendezvényünkre: a fekete március magyar és román résztvevőivel közösen próbálunk Marosvásárhely újabb kori történelmének a legsötétebb időszakára emlékezni. Makkay József Első kiadás: Kincses Előd: Marosvásárhely fekete márciusa /Püski, Budapest, 1990 Erdélyi Napló (Kolozsvár)/ 2015. március 12.Magyar feliratoktól pogromkísérletigA heteken át mesterségesen gerjesztett magyarellenes hangulat 1990. március 16-án egy lakónegyedi gyógyszertár magyar felirata miatt robbant Marosvásárhelyen. Innen már csak egy lépés volt a magyar közéleti személyiségek lemondatása, bántalmazása, majd az utcai tömegverekedés. A fekete márciusi napok traumáiban Körmöczki Zoltán egykori politikus és szemtanú próbál eligazítani. A Tudor lakónegyedben lévő 28-as számú gyógyszertár előtti randalírozás indította el a marosvásárhelyi fekete március erőszakos cselekménysorozatát. A patika kirakatába a román szövegek mellé délelőtt felfestették a „gyógyszertár” szabványfeliratot. A közeli kocsmában tartozódó románokat ez felháborította, hangoskodásukra mintegy ötven ember – többnyire a környező boltok román elárusítói – verődött össze a gyógyszertár előtt. Az eseményekről Körmöczki Zoltán mérnök, a Maros Megyei Nemzeti Egység Ideiglenes Tanács (NEIT) gazdasági bizottságának egykori elnöke beszélt lapunknak, az ő felesége a 28-as számú gyógyszertár gyógyszerésze volt. Mérgező sajtóhír „A Tudor-negyedbeli magyar felirat azért zavarta a románságot, mert az ott lakók zöme a Ceauşescu-rendszer idején telepedett Marosvásárhelyre. Elsősorban Déda környékéről és a Görgény völgyéből érkeztek” – mondja. A kétnyelvű feliratok ügye amúgy mindenhol napirendre került, miután a Maros Megyei Gyógyszertári Hivatalban döntés született a város valamennyi gyógyszertárának kétnyelvű feliratozásáról, a Tudor-negyedi így korántsem volt egyedi jelenség. A felháborodott románok bezúzták a gyógyszertár ajtaját és ablakát, bementek a patikába és életveszélyesen megfenyegették a román és a magyar személyzetet egyaránt. Körmöczki Zoltán felesége, Emese a nagy zajra került elő a laborból, ami jelzi, hogy eleve hazugság volt a korabeli román médiában megjelent hír, miszerint tőle származna az az elhíresült mondat, hogy románokat nem szolgálnak ki. Az erről szóló cikk először a marosvásárhelyi Cuvântul Liber című napilapban jelent meg, amelyet másnap a bukaresti Adevărul is közölt. Az újságok nyomán vette át a hírt az Agerpres hírügynökség, majd a világsajtó: Marosvásárhelyen annyira súlyos a helyzet, hogy a gyógyszertárakban magyar gyógyszerészek nem hajlandók román betegeket kiszolgálni. „Ezek annyira alaptalan és nevetséges vádak voltak, hogy csak egy dologra gondolhattam: mivel rajtam nem találtak fogást, a fekete március hátterében álló bagázs a feleségem besározásával próbált rajtam is ütni. Mi ketten, Kincses Előddel álltunk ki legkeményebben a magyarság jogai mellett a Nemzeti Megmentési Front utódszervezetében, a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsában, és ez sok helyi románnak szálka volt a szemében” – magyarázza Körmöczki. A március 16-án, délben, a Tudor-negyedbeli gyógyszertárnál kirobbantott tömeghisztéria estére a város központjába tartó román felvonulássá dagadt. Körmöczki arról mesél, hogy a késő délutáni órákban ő is kiment a gyógyszertárig, hogy körülnézzen, de az ott ólálkodó mintegy tíz bőrruhás román férfi kis híján megverte. Sokat elmond az aznapi események hátteréről, hogy a megfélemlített gyógyszerészek hiába hívták a rendőrséget, a helyszínre érkező rendfenntartók tovább álltak: a gyógyszertárban randalírozó román hőzöngők közül senkit nem vontak felelősségre. Lemondás az utca nyomására A pogromkísérletté felerősített megmozdulások március 19-én kezdtek igazából fenyegetővé válni a város magyarsága számára. A NEIT délelőtti ülésére Körmöczki úgy emlékszik vissza, hogy a főtéri épületbe benyomult mintegy ötven jól megtermett férfi, és azt követelte, adják át nekik Kincses Elődöt. Közben az utcán a tömeg azt skandálta, hogy Kincses mondjon le. Hosszas huzavona után a testületi ülésen Kincses lemondott alelnöki tisztségéről. „A folyóson lincshangulat uralkodott, ezért arra kértem Kincses Elődöt, vonuljon vissza egy másik, zárt irodába, amíg megpróbálok higgadtan beszélni az emberekkel” – meséli az egykori megyei tisztségviselő. Az épületbe benyomult románokkal aztán sikerült kiegyezni abban, hogy nem bántják Kincsest, ha az épület erkélyéről bejelenti lemondását a téren tüntető tömegnek. Az erkélyről elhangzott Kincses-beszéd alatt az épületbe szabadon bejutó románokat a tanács többi román tagja csitította, hogy a pattanásig feszült helyzetben elkerüljük az összetűzéseket. A Kincses lemondása nyomán kissé mérséklődő helyzetben Körmöczki Zoltán az akkori megyei tanács épületében próbált híreket szerezni a fejleményekről. Ismerősöktől érkező telefonhívások révén jutott tudomására, hogy a Görgény völgyéből autóbuszokon és teherautókon további tömeg érkezik. Arról is később hallott, hogy a szétvert RMDSZ-székházból menekülő magyarokat Judea ezredes bántatlanságot ígérő biztosítéka ellenére a felbőszült csőcselék agyba-főbe verte, Sütő Andrást fél szemére megvakították. Magyar embernek ekkor életveszélyessé vált Marosvásárhely belvárosi utcáin kószálni. A koma visszaüt A március 20-át sok ezer marosvásárhelyi magyarhoz hasonlóan a Körmöczki-család is nagy felháborodással és súlyos megalázottságban érte meg. Aki csak tehette, kivonult a főtérre. Az atrocitás kiagyalói épp erre számítottak, csak arra nem készültek fel, hogy a magyarok ezúttal megvédik magukat. Körmöczki arra emlékszik, hogy este nyolc órára az előző nap megalázott magyarság a szép számban segítségükre érkező cigánysággal együtt megtisztította a teret a rájuk támadó románoktól. A győzelem elégtétele azonban rövid ideig tartott, mert a következő napokban a helyi ügyészség és rendőrség a március 20-i tévéfelvételek alapján több tucat magyar és cigány embert azonosított, és állított elő. A tömegből tetszőlegesen kiemelt „elkövetők” ellen bűnvádi eljárást indítottak. „A magyar és cigány embereknek egyetlen bűnük volt: azt akarták, hogy a románokéhoz hasonló jogaink legyenek. Ezért emelték fel a szavukat, ezért tüntettek”. Körmöczkinek csak sejtései vannak arról, hogy az akkori magyar közéleti személyiségekről is készült nyilvántartás és titkos bűnügyi dosszié, de a körülmények alakulása miatt ezt már nem lépte meg a román hatalom. A marosvásárhelyi fekete március legnagyobb vesztese a város és a vidék magyarsága: az atrocitásokat követő tíz esztendő volt számára a fő erőpróba. A várost elhagyó magyarok nem feltétlenül a fekete március miatt, hanem az általa okozott hatalmas gazdasági visszaesés következményeként távoztak Marosvásárhelyről. A kevés munkahelyre ritkán alkalmaztak magyarokat. „A kilencvenes években két út között választhatott a marosvásárhelyi magyar: vagy vállalkozásba kezd, vagy elmegy az országból. Elég sokan ez utóbbi mellett döntöttek.” Marosvásárhelyi beszélgetőtársam szerint a várost elhagyó magyarok többsége Magyarországon telepedett le. Félelem és igazság Sokan és sokféleképpen magyarázzák a máig példátlan erdélyi magyarellenes atrocitások hátterét. Elfogulatlan ügyészségi-bírósági tényfeltárás híján az igazságszolgáltatás mai napig adós a marosvásárhelyi fekete március háttérembereinek törvény elé állításával. Így csak a találgatások és feltételezések maradnak. Körmöczki Zoltán úgy látja, a kiváltó okok egyike a románok létező félelme volt a magyarokkal szemben. A Ceauşescu-rendszerben ahhoz voltak szoktatva, hogy magyar ember nem emelheti fel a szavát, nem kérhet semmit. Ehhez képest a rendszerváltás utáni hetekben erősen önszerveződő magyar közösséggel találták szembe magukat, amely képes volt és akart is harcolni saját jogaiért. Körmöczki szerint a román sajtó által folyamatosan generált félelemérzet sem vezethetett volna el az atrocitásokig, ha a történet mögött nem áll egy jól kidolgozott bukaresti forgatókönyv. Legtöbben a volt Szekuritáté szerepét látják az események hátterében, amelynek emberei így próbálták bizonyítani pótolhatatlanságukat egy új román titkosszolgálati rendszer létrehozásában. A gyanút igazolja az a tény, hogy Ion Iliescu államfő sem román, sem magyar kérésre nem volt hajlandó Marosvásárhelyre utazni, hogy tárgyaljon a két közösség vezetőivel. Körmöczki kicsinek tartja annak valószínűségét, hogy valaha hivatalosan is kiderüljön a teljes márciusi igazság. A fekete március kronológiája Március 15. Ismeretlen tettesek összefirkálták a marosvásárhelyi Avram Iancu-szobrot. A szobor talpazatára ez írták rá: LE VED. Noha a helyi román rendőrség arra a következtetésre jutott, hogy magyarok a tettesek, nyelvészek szerint az elkövetők románok voltak, akik nem ismerték a magyar nyelvet. Március 16. Délelőtt 11 órakor a Tudor lakónegyedi 28-as számú gyógyszertár ablakában magyar felirat jelent meg. Részeg, randalírozó románok csetepatéjára kisebb tömeg verődött össze a patika előtt: betörtek ajtót, ablakot. A riadóztatott rendőrség hamar távozott, nem vontak felelősségre senkit. A két órán belül összeverődött, többszázas tömeg megverte a Magyar Televízió két operatőrét, a Népújság két újságíróját, majd feldúltak egy tömbházlakást, amelynek erkélyén egyenjogúságot követelő magyar–román felirat jelent meg. A tömeg levonult a városba, és mindenhol letépték a magyar feliratokat. Március 17. Tőkés László- és Smaranda Enache-ellenes szlogeneket kiabálva román tüntetők járták a belváros utcáit, tereit. A tömeg a főtéren kötelet kért Sütő Andrásra, Tőkés Lászlóra és Király Károlyra. Március 18. A Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) március 17–18-án kétnapos kongresszust tartott Marosvásárhelyen. A kongresszus nyilatkozatot fogadott el a magyar oktatással kapcsolatban. Szünetében a környéken tartózkodó románok több magyar fiatalt felpofoztak. Március 19. Sütő András megafonon kijelentette, hogy Kincses Előd lemondatása jogtalan, és arra kérte az embereket, menjenek haza. A délelőtt városszerte randalírozó román tömeg – amihez délután hozzácsapódtak a Görgény völgyéből érkező csoportok – megérkeztek a Bolyai utcában található RMDSZ-székházhoz. A vasajtót betörve elfoglalták az udvart. A magyarok a padlásra menekültek. Ekkor Ioan Judea ezredes szavát adta Sütő Andrásnak, hogy nem esik bántódása, ha lejön, de a feldühödött tömeg a katonák közömbössége mellett rátámadt a magyarokra. Sütő András fél szemére megvakult, több oldalbordája eltört. A tömeg a Marosvásárhelyi Rádióhoz vonult, hogy meglincselje a magyar szerkesztőket. Egy román szerkesztő lélekjelenlétének köszönhető, hogy a tömeget sikerült meggyőznie: nincsenek itt a magyarok, már elmentek. A városban randalírozók rengeteg magyart megvertek. Március 20. Óriási magyar tömeg vonult ki a város főterére, igazságot követelve. Hamarosan román ellentüntetők sorakoztak fel a tér szélén. A délutáni órákban a szaporodó marosvásárhelyi románság újabb erősítést kapott a Görgény-völgyéből. A fejszékkel, botokkal, kaszákkal felfegyverkezett románok – a rendőrkordonon áthatolva – rárontottak a magyarokra. A térről kiszorított magyarok szétszedték a padokat, és visszaverték a románokat. Az állóháború pillanataiban egy teherautó nagy sebességgel a magyar tömegbe hajtott. Egy magyar meghalt, több megsebesült, illetve a kocsi platóján utazó egyik román is életét vesztette. A környékbeli magyar falvak lakói elzárták a főutakat, hogy megakadályozzák a román utánpótlást. Este nyolc órakor hidegvölgyi cigányok csatlakoztak a magyarokhoz, de a döntő ütközetre 11-kor került sor, amikor Nyárád-menti székelyek érkeztek a városba. A főtéren tétlenül álló katonai harckocsikon átjutva, a botokkal, vasvillákkal felfegyverkezett székelyek kiverték a főtérről a románokat. A győzelmet a magyar himnusz eléneklésével ünnepelte a tömeg, a polgármesteri hivatalra kitűzték a magyar zászlót. Március 21. Hajnalban a román hadsereg elit ejtőernyősei és egy gyalogos zászlóalj érkezett a városba, ők állították helyre a rendet. Az összetűzéseknek 5 halálos áldozata, továbbá 300 sebesültje volt. A bíróság mintegy 40 magyart és cigány embert ítélt több-kevesebb börtönbüntetésre. Egyetlen román ember kapott csendháborításért pénzbüntetést. Makkay József Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2015. március 12.Székelyföld autonómiája: rendészeti kérdés?A román hatóságok rendészeti kérdéssé akarják lealacsonyítani Székelyföld autonómiájának ügyét, jelentette ki Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke a Székely Szabadság Napján a romániai demokrácia állapotáról tartott marosvásárhelyi sajtótájékoztatón. A rendezvényen, amelyre valamennyi romániai politikai szervezet elnökét várták, csak az SZNT elnöke és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke vett részt. Izsák szerint a hatóságok azt próbálják elérni, hogy a székelyföldi autonómiatörekvések kérdése az esetleges rendbontások miatt rendészeti ügyként jelenjen meg március 24-e előtt, amikor az Európa Tanács keretében működő Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának monitoring bizottsága tárgyalja a székelyföldi önkormányzatok autonómiapárti határozatait. Az SZNT elnöke megfélemlítési kísérletnek nevezte Lucian Goga Maros megyei prefektus állítását, amely szerint rá hárul minden felelősség, ha Marosvásárhelyen rendbontás történik a Székely Szabadság Napja alkalmából. Az EMNP elnöke, Szilágyi Zsolt úgy vélekedett: ma ugyanúgy a hatalom tudatos provokációjától kell tartani Marosvásárhelyen, mint 25 évvel ezelőtt, amikor a fekete márciusként emlegetett események során véres román–magyar összetűzések törtek ki a városban. „Azt kívánom román polgártársainktól, ne féljenek a magyar szabadságtól. A mi szabadságainkból állhat össze a közös országunk szabadsága” – jelentette ki Szilágyi. Számos erdélyi településen tartottak megemlékezést az 1854-es székely vértanúk kivégzésének évfordulóján. Marosvásárhelyen körülbelül ezren vettek részt a Székely vértanúk emlékművénél tartott rövid megemlékezésen Kincses Előd ügyvéd felhívására. A rendezvény résztvevői zászlókkal, virággal érkeztek a helyszínre, ahol Kecskés Csaba unitárius lelkész mondott imádságot, ezt követően pedig a tömeg elénekelte a székely és a magyar himnuszt. A rendezvény helyszínén, a Postaréten és a környékbeli utcákban több száz csendőr és helyi rendőr követte figyelemmel az eseményeket, rendbontás azonban nem történt. A megemlékezést megelőző órákban a rendőrök több személyt is igazoltattak a környéken, megkérdezték tőlük, részt vesznek-e az eseményen. Szemtanúk szerint az emlékmű környékén parkoló autóból már a kora délutáni órákban filmezték a gyülekező tömeget. Sepsiszentgyörgyön több százan gyűltek össze a turulmadaras obeliszk körül, a rendezvényt követően pedig Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke pedig felhívást intézett az erdélyi magyar politikai szervezetekhez, egy a Székelyek Nagy Meneteléséhez hasonló, a székelység autonómiaigényét felmutató közös demonstráció megszervezésére. „Szeretném hívni mindazokat a magyar szervezeteket, amelyekkel összefogásban a Székelyföld autonómiájának ügyét előbbre tudjuk vinni: tegyék félre a sértődéseket, szervezzünk közösen 2015-ben egy hasonló nagy rendezvényt” – mondta Tamás Sándor. Csíkszeredában mintegy ezren vettek részt a Szabadság térre meghirdetett tiltakozáson. A székely zászlókkal felszerelt, „Autonómiát! Autonómiát!” skandáló tömeget Veres Dávid, az SZNT csíkszéki képviselője köszöntötte, majd Darvas-Kozma József római katolikus esperes mondott imát. A szervezők felolvasták a petíciót, amelyet Jean-Adrian Andrei prefektusnak adtak volna át, a hivatalt azonban zárva találták. Hasonlóan jártak a sepsiszentgyörgyi tüntetők is a Kovászna megyei prefektussal. Gyergyószentmiklóson legalább háromszázan vettek részt a húszperces főtéri megemlékezésen, ahol Árus Zsolt a Székely Nemzeti Tanács képviselőjeként tartott rövid beszédet. Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2015. március 12.Három magyar párt, három megemlékezés a fekete márciusrólNem csak március 15-én, a magyar szabadságharc kitörésének napján nem tudnak együtt ünnepelni a romániai magyar pártok marosvásárhelyi vezetői, a város huszonöt évvel ezelőtti tragikus eseményeire is külön-külön emlékeznek meg. Hiába próbálkozott egy pártok fölötti, „ökuménikus” megemlékezés javaslatával, Kincses Előd, a huszonöt évvel ezelőtti fekete március egyik főszereplője és áldozata, ötlete nem aratott sikert a romániai magyar politikai alakulatok sorában. Kezdeményezését csak a néppárt civil szervezete, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) karolta föl, mely negyed évszázaddal a „hodáki betörés” után, március 19-én egész napos rendezvénnyel tiszteleg az áldozatok előtt. A csütörtöki eseménysorozat délelőtt fél 11-kor, a marosszentgyörgyi római katolikus templomban kezdődik. Délután 5 órakor a marosvásárhelyi magyarság huszonöt évvel ezelőtti, időközben elhunyt két vezéregyéniségének, Sütő András írónak és Jakabffy Attila mérnök-tanárnak a sírját koszorúzzák meg a református temetőben. Ezt követően 6 órakor az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban A balkánbajnok című filmet vetítik le, és bemutatják Kincses Előd Marosvásárhely fekete márciusa című könyvének a legújabb, bővített kiadását. „Sajnálom, hogy még egy ilyen alkalommal sem lehet visszaállítani az 1990-es magyar összefogást, pedig igazán felemelő lett volna, ha együtt tudunk emlékezni. Smaranda Enache és a Pro Európa Liga hajlandó lett volna egy román-magyar kerekasztal-beszélgetést szervezni, ahol helyi és bukaresti értelmiségiek ültek volna, de sem az RMDSZ, sem az MPP nem volt vevő az ötletünkre” – panaszolta el szerkesztőségünknek Kincses. Az MPP adja meg a hangot A fekete március emlékének szánt első rendezvényre már e hét végén sor kerül. Szombaton délelőtt 10 órától, a Kultúrpalota kistermében Negyed évszázad címmel szervez konferenciát az MPP politikai háttérintézménye, az Orbán Balázs Akadémia. A rendezvényen a polgáriak és meghívottjaik olyan kérdésekre keresik a választ, mint: hol tart az erdélyi magyarság és Marosvásárhely 25 évvel a kommunista diktatúra bukását követően és meddig görgetjük a fekete március hagyatékát? Miként tehetjük önmagunk számára szerethetővé azt a várost, amelyben napról napra teret veszítünk, illetve milyen multikulturalizmust szeretnénk, vagy milyen multikulturalizmussal tudunk megbékélni? Vitaindítónak a szervezők a Yorick Stúdió 20/20-as című színházi produkciójából készült felvételeket szánták. Résztvevők: a civil szféra részéről Novák Zoltán és László Márton történészek illetve Gagyi József egyetemi tanár, míg a politikumot Kovács Péter és Biró Zsolt képviseli. Az RMDSZ ragaszkodik a hagyományához Az RMDSZ és a Bernády György Közművelődési Alapítvány ragaszkodik a több mint másfél évtizedes hagyományhoz. A Borbély László politikai alelnök által vezetett háttérszervezet évente megszervezi azt a kisebbségi szemináriumát, amelynek középpontjában a romániai nemzeti csoportok együttélése áll. Az idén március 20-án, pénteken 1990–2015. március 19-20. – Visszatekintés és jövőkép címmel szerveznek kerekasztal beszélgetést, melynek résztvevői szintén Novák Zoltán és László Márton, valamint Soós Zoltán múzeumigazgató, Gabriel Andreescu és Vasile Cernat egyetemi oktatók. A szervezők ugyanakkor számítanak Moca Rudolf, a Marosvásárhelyi Rádió roma nyelvű műsorának szerkesztőjének, a RomoSapiens Egyesület elnökének, Alina Nelega, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészeti igazgatójának, volt miniszterelnöknek, valamint az RMDSZ több politikusának a jelenlétére. Szucher Ervin Székelyhon.ro 2015. március 19.Kincses Előd: Iliescunak szüksége volt az összecsapásraKincses Előd ügyvéd szerint a marosvásárhelyi viszonyokat máig meghatározza a városban 1990 márciusában kirobbant román–magyar véres összecsapás. Úgy látja, Marosvásárhely azóta is a román–magyar küzdelem frontvárosa maradt. Huszonöt éve, 1990. március 19-20-án Marosvásárhelyen véres összecsapások zajlottak le románok és magyarok között, a zavargásoknak több halottja és több száz sérültje volt. Szabadság (Kolozsvár) 2015. március 19.Marosvásárhely fekete márciusára emlékeznekTöbb helyszínen, különböző politikai alakulatok és civil szervezetek szervezésében emlékeznek Marosvásárhelyen a következő napokban a fekete márciusra a pogrom 25. évfordulóján. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és Kincses Előd, a huszonöt évvel ezelőtti események egyik szenvedő alanya szervezésében csütörtökön fél 11-től ökumenikus istentiszteletet tartanak a marosszentgyörgyi római katolikus templomban, 17 órától pedig Sütő András és Jakabffy Attila marosvásárhelyi sírjánál, a református temetőben koszorúznak. Az eseménysorozat 18 órakor, az Ariel Ifjúsági- és Gyermekszínházban zárul. Itt a Fehér januártól a fekete márciusig című filmet vetítik le, majd bemutatják Kincses Előd Fekete március című könyvének bővített kiadását. A kötetet és szerzőjét Boris Kálnoky, a Die Welt újságírója méltatja, beszédet mond Tőkés László EP-képviselő és Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete. Az RMDSZ és háttérszervezete, a Bernády György Közművelődési Alapítvány március 20-án, pénteken 1990–2015. március 19–20. – Visszatekintés és jövőkép címmel szervez kerekasztal-beszélgetést. A 10 órakor kezdődő szemináriumon olyan elismert történészek értékelik a 25 évvel ezelőtti eseményeket, mint Novák Zoltán és László Márton, a fekete március eseményeinek történeti feltárására törekvő, A szabadság terhe című könyv szerzői, Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, Gabriel Andreescu, a SNSPA Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem történelem szakának egyetemi oktatója és Vasile Cernat, a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem oktatója. A rendezvényen a civil társadalom és politikai élet jeles személyiségei is felszólalnak: Emil Constantinescu, Románia volt elnöke, Smaranda Enache, a Pro Europa Liga elnöke, Alina Nelega, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészeti igazgatója, Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke, Király István, Kolozsváry Zoltán és mások. A beszélgetés célja közös, befogadó identitás kialakítása, a gyűlöletbeszéd és a szélsőséges megnyilvánulások elleni együttes fellépés, hiszen, a szervezők meglátása szerint ezen magatartásformák csak ártani tudnak egy olyan multikulturális városnak, mint Marosvásárhely. 17 órától az alapítvány székhelyén a marosvásárhelyi eseményeket feldolgozó Fehér Könyv bővített, második kiadásának bemutatására is sor kerül, amelyet az 1990-es eseményeket idéző fotókiállítás és a Marosvásárhely fekete márciusa című film rövid változatának levetítése követ majd. A helyi és a megyei önkormányzat közös rendezvényen eleveníti fel a tragikus eseményeket. Pénteken, március 20-án 13 órától a Kultúrpalota Tükörtermében Identitás, etnicitás, etnocentrizmus, nacionalizmus az Európai Unió jelenlegi kontextusában címmel szervez konferenciát, amelynek tíz meghívott előadója közül mindössze Eckstein-Kovács Péter kolozsvári ügyvéd-politikus képviseli az erdélyi magyarságot. Szabadtéri kiállítás Székelyudvarhelyen A forradalomtól fekete márciusig című szabadtéri kiállítással emlékezik az 1989-es forradalomra és az 1990-es marosvásárhelyi márciusi eseményekre a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal, a Haáz Rezső Múzeum és az Areopolisz Egyesület. A tárlatot vasárnap, március 22-én 12 órakor nyitják meg a székelyudvarhelyi Márton Áron téren. A pannós kiállítást Kápolnási Zsolt és dr. Gidó Csaba történész állította össze Balázs Attila, Balázs Ferenc, id. Csedő Attila, Szabó Károly és Zepeczáner Jenő székelyudvarhelyi, valamint Ábrahám Zoltán és Vajda György marosvásárhelyi fényképészek archív felvételeiből. A kiállítást Novák Károly történész méltatja, majd megkoszorúzzák a művelődési ház melletti Sütő András-szobrot. Beszédet mond Lőrincz György író. Riportok, sorozat az ETV-ben A marosvásárhelyi tragikus eseményekre reflektál a héten az Erdélyi Magyar Televízió több műsora is. A Híradó a szerdán kezdődött sorozatban emlékezik a konfliktusra, történészek, értelmiségiek, politikusok közreműködésével. Csütörtökön 21.30-tól a témába illő Holtpont című riportfilmet láthatják a nézők. Március 24-én a Metszet című magazin is a marosvásárhelyi szomorú eseményekkel foglalkozik. Szucher Ervin Krónika (Kolozsvár) 2015. március 19.Fekete március, felelősök nélkülHuszonöt esztendővel ezelőtt etnikai pogrom történt Székelyföld legnagyobb városában, amelynek öt halottja és legalább háromszáz sérültje volt, de felelőse ma sincs. Sütő András író fél szemét kiverték, azóta magyarok tízezrei költöztek el a településről, amely immár – könnyen lehet, hogy végérvényesen – román többségűvé vált. Napra pontosan huszonöt évvel ezelőtt éppen az első szabad választások kampányfinisében jártunk, amikor sokkoló képek érkeztek Marosvásárhelyről: Sütő Andrást többedmagával brutálisan megverték, a magyar író fél szemét is kiverve és több bordáját eltörve. A hírek már akkor arról szóltak, hogy megtévesztett és alkohollal feltüzelt románok – akiket a környező falvakból szervezetten szállítottak be – megtámadták az RMDSZ székházát, és ugyan a város katonai parancsnoka, Ion Judea ezredes személyesen garantálta a szabad elvonulást a padlásra felmenekült magyaroknak, a katonaság mégis tétlenül nézte, ahogy a feldühödött tömeg láncokkal és botokkal ütlegeli őket. Arra már kevesen emlékeznek, hogy első körben nem Marosvásárhelyet választotta a román hatalom a provokáció színhelyének: először a magyar határ közelében lévő megyeközpontban, Szatmárnémetiben próbálkozott a Vatra Romaneasca a későbbihez hasonló forgatókönyvvel. Miután a városbeli magyarok bejelentették, hogy szeretnék megünnepelni március 15-ét, a nacionalista románok egy nappal korábban tiltakozó gyűlést szerveztek, ahol soviniszta jelszavakat kiáltozva elhatározták, hogy megakadályozzák a másnapi magyar emlékezést. Megszállták a tervezett helyszín környékét, majd megrohamozták a kényszerből a katolikus székesegyház udvarán koszorúzó magyarokat, és egy embert megvertek. Leváltották a város magyar vezetőit is, ám mivel ott sokkal nagyobb volt a románság aránya, a magyarok nem álltak ellen, így nem tudtak komolyabb összecsapásokat kierőszakolni. Marosvásárhely már termékenyebb talaj volt (akkor a városban 52:48 százalékos volt a magyarok és a románok aránya), és jól tudták manipulálni a környékbeli román falvak iskolázatlan embereit is. Jellemző momentuma azoknak a napoknak, hogy az autóbuszokon behozott parasztok először egy román csoportot támadtak meg a városban, és csak akkor fordultak a magyarok ellen, amikor szóltak nekik, hogy őket kell megverni. Nemcsak a román falvak lakóit próbálták beugrasztani a konfliktusba: a környező magyar falvakat is a Securitate provokátorai járták be, hogy drámai hangon harcba hívják az embereket. Nem rajtuk múlt, hogy nem sikerült valódi háborút kiprovokálni. A fekete március eseményei ismertek, de talán nem árt felidézni őket. Az első etnikai jellegű konfliktus már március 16-án kirobbant a városban, amikor a Tudor lakónegyedben a Vatra Romaneasca hívei betörték egy gyógyszertár ablakát és feldúlták a készletet, mert arra a román mellé kikerült a magyar felirat is. Másnap a nacionalista szervezet tüntetést tartott, a felvonulók magyar vért követeltek, és behatoltak a református egyház felsővárosi hivatalába, bántalmazva az ott tartózkodókat és feldúlva az irodát (a rendőrség másodszor is figyelmen kívül hagyta a megtámadottak segélykérését). Március 19-én történt a már említett konfliktus: a Görgény-völgyéből tizenhárom autóbusszal vittek feltüzelt románokat a városba. A megostromlott RMDSZ-székházból hetvenöt magyar menekült fel a padlásra, akiket a tömeg megpróbált kifüstölni, és akik közül többeket súlyosan bántalmaztak az elvonuláskor. Másnap több tízezres magyar tömeg ment a főtérre tüntetni a magyarellenes incidensek miatt, őket támadták meg a környező falvakból újra behozott botos-fejszés románok. A súlyos összecsapásokban három magyar (a teremiújfalui Kiss Zoltán, az ernyei Csipor József és a sáromberki Gémes István), valamint két román vesztette életét – egyikük részegen leesett a magyar tömegbe hajtó teherautóról. A történtek miatt szinte kizárólag magyarokat és a magyarok segítségére siető cigányokat ítéltek el. Köztük volt az a Cseresznyés Pál is, aki otthonról békés tüntetésre indult, majd megtámadták, meg is sérült, és amikor fordult a kocka, s többedmagával sikerült ártalmatlanná tennie a fejszével rájuk támadó románt, belerúgott a földön fekvő tehetetlen emberbe. A rúgást (amely kétségkívül fölösleges brutalitás volt, de abban a helyzetben nehéz elvárni a józanságot) egy külföldi tévéstáb forgatócsoportja rögzítette, ennek alapján ítélték el Cseresznyést tíz évre, és ebből hatot le is töltött. A súlyos konfliktus után megindult a magyarok exodusa a városból – főként az értelmiségiek és a fiatalok vándoroltak külföldre, így rövid időn belül megfordult az etnikai arány, és a románok kerültek többségbe. Kénytelen volt elmenekülni a marosvásárhelyi magyarság egyik vezetője, Kincses Előd is (őt a tragikus napok során mondatták le vezetői tisztségéből – ő volt a megyében a legmagasabb beosztású magyar), aki öt és fél évig nem mehetett vissza Romániába. Jó ideje újra Marosvásárhelyen él. Lapunknak nyilatkozva elmondta, szerinte nincs még minden veszve, mert ugyan immár harmadik ciklus óta román polgármestere van a városnak, de egy köztiszteletnek örvendő közös magyar jelölttel visszaszerezhető lenne a polgármesteri szék. Ennek egyelőre nem sok jelét látni: a huszonöt évvel ezelőtti fekete márciusra a három magyar párt, vagyis az RMDSZ, az MPP és az EMNP külön-külön emlékezett-emlékezik. A pogrom eseményeinek kivizsgálására egyelőre nincs politikai akarat Romániában. Több múltbéli esemény aktáit a napokban újranyitották ugyan (köztük a vásárhelyi eseményekre kísértetiesen emlékeztető bányászjárásokét, amelyek során a Zsil völgyi munkásokat a fővárosba szállítva szétverték a tüntető fiatalokat és értelmiségieket, valamint az ellenzéki pártok irodáit), az etnikai pogrom felelőseit nem keresik. Arra mindenképpen jó volt a tragédia, hogy Bukarestben – más néven – újjászervezzék a hírhedt Securitatét, és még mindig akad olyan román, aki a „túlzó magyar követelésekre” (a vásárhelyiek anyanyelvi oktatást és nyelvhasználatot kértek a közigazgatásban) adott jogos román válasznak fogja fel a véres eseményeket. Lukács Csaba mno.hu / Magyar Nemzet MNO.hu 2015. március 20.Fekete március a Népújságban (2.)Szerkesztette: Karácsonyi Zsigmond A negyedszázaddal ezelőtti eseményeket a Népújság korabeli cikkei alapján elevenítjük fel. Ma az 1990. március 21-i lapszámból tallóztunk. Véres események Marosvásárhelyen A kormány még mindig nem mozdul! Kit véd? A karhatalom újra felkészületlen volt! Vajon meddig? 8 óra 30 perc. Hangyaboly az egész város. A Dózsa György utcában a Poklos-patak hídján gyülekeznek a Prodcomplex-beliek. "Vegyesen jövünk, jóérzésű emberek vagyunk". – 9 órakor a Teleki-téka előtti téren hatalmas tömeg. Itt derült ki, hogy a míting csak most kezd szerveződni. És az még jobb jel, hogy az RMDSZ-ház ablakaiból megmondják a skandálandó jelszavakat. A tömeg szépen sorjában elindul a főtér irányába. Egy nagyobb cigánycsoport beáll a sorba, tapssal fogadják őket. – 9.30-kor a Bolyai iskola üres. A tanárok 12-13-an vannak, a tüntetésre készülődnek. A Vatra székházát MADISZ-jelvényes fiatalok, rendőrök őrzik. – 10–12 óra között: többezernyi ember a főtéren. Az erkélyről RMDSZ-képviselő beszél, nyugalomra és arra szólítja fel a tömeget, ne engedjenek semmilyen provokációnak. Később felolvassák a Maros megyei RMDSZ felhívását. Közben megindulnak a lámpaoszlopokra szerelt hangszórók is. Telnek a percek. Reng a levegő a skandált szavaktól. "Hol van Kincses"? "Le Judeával". Mikor szóhoz jutnak a felszólalók, elmondják, hogy a megyei tanáccsal tárgyalnak a követelések teljesítéséről. Dél felé megígérik, délután Marosvásárhelyre érkezik Iliescu, és Király úr. Később hamisnak nyilvánítják a bejelentést, de azt elmondják, hogy mindkettőjükkel beszéltek telefonon. Megtudja azt is a tömeg, hogy Kincses Előd alelnököt visszavárják Udvarhelyről. Megjelenik a "Jos cu Judea" feliratú tábla az erkélyen. A tömeg között sétálva ismerősök és ismeretlenek mutatják sebes arcukat, kezüket, sebesült testrészeiket, a tegnapelőtt esti "emlékeket", amelyek egy "csendes" "békés" tüntetés bizonyítékai. Igen, a tegnapelőtt ugyanezen a helyen késekkel, baltákkal, fejszékkel, karókkal és ki tudja még mivel felszerelt emberek voltak. – 13 óra után – megjelentek a vatrások. Közben jönnek az iskolások, saját felirataikkal: "Magyar iskolát akarunk". "Anyanyelvünket". Felszólítja őket egy megyei tanácstag: "Va rugam, nu faceti scandal, si eu sînt român, dar pe voi nu v-a chemat nimeni – plecati!" Nem mentek el. A Grand előtt tömörülnek a vatrások. Középen rendőrgyűrű választja el a két tömeget. Egyszer egyik kiabál, másik fütyül, és fordítva. A megyei tanács tanácskozik. Elhangzik az istentisztelet is. A tömeg vár. Gyülekeznek a Grand felől is. A nap egyre jobban tűz. Még gyakran hangzik: "Most vagy soha!" Szinte mindenki Judeáról beszél, aki a 20-ára virradó éjszaka elhagyta Marosvásárhelyt. A Dózsa György utca felől egy 100–150 főnyi csoport jön a Grand elé "Moldova, Tara Româneasca, Ardealul una e". Vatrások. 15 óra. A bukaresti rádió magyar nyelvű adása szinte egy órán át a marosvásárhelyi eseményekkel foglalkozik. Saját "vezércikkében" elítéli a vatrások soviniszta, nacionalista tevékenységét. A megyei és az országos vezetést okolja a zavargások miatt. Kérik a 19-i eseményekért felelős személyek mielőbbi megbüntetését. Elhangzik az RMDSZ országos felhívása. Időnként a többezres tömeg skandál. Még mindig az RMDSZ-esek hangorkánjától zeng a főtér. Ám már hallatják szavukat a vatrások is. Vajon sor kerül a párbeszédre – a kordonnal elválasztott emberek – az egész tömeg és az erkély között? Adná Isten! "Demokratikus" jelszavakat kiabálnak a vatrások: "Tîrgu Mures românesc, niciodata unguresc". Ilyen és ehhez hasonló "testvéri" jelszavak röpülnek a levegőben. "Istenem, hát ide jutottunk?" – öreg néni szájából szaladnak ki a szavak, keresztet vet és áll tovább a tűző napon… Még versekkel is erősítik a lelkeket. A tanács, persze, tanácskozik. 16 óra. A tanács újra tanácskozik. Megkezdődött a marosvásárhelyi rádió magyar nyelvű adása. Király Károly Bukarestből telefonon hívja fel a marosvásárhelyi főtéren összegyűlt tömeget, őrizze meg józanságát, mind a románok, mind a magyarok, és oszoljanak szét, "menjenek haza, nehogy valamilyen provokáció áldozatául essenek". A NEOIT ma délután összeül, intézkedéseket foganatosít – tájékoztat K. K. Kifejti, nem Erdélyt akarjuk, csupán jogainkat Románia határain belül. A beszéd elhangzik románul is a magyar adásban. És még "csak" fél öt. Ez az az óra, amikor egyik fél ordibál, a másik fütyül. És fordítva. Veszélyes pillanatok. Érzem a levegőben. Megtelik a levegő a vatrások még bátrabb és még "demok-ratikusabb" kiáltványaival. Már a kezüket is emelgetik srégen felfelé. 16.30. Lemondott dr. Csiha Kálmán a municípiumi tanácstagságáról. Saját maga mondja el a rádióban – nem kíván részt venni egy olyan tanácsban, amely megengedte a 19-i esti események lebonyolítását. Ez személyes és az egyház tiltakozása a jelenlegi municípiumi vezetés ellen. 17 óra. A vatrások üvegekkel és más egyebekkel dobálóznak. Tüntetnek. 17.30. A rádióban sebesültek beszélnek: magyarok, románok is. 18.30 órakor a Vatrát éltető román tömeg áttörte a rendőrkordont és botokkal, husángokkal, vasvillákkal, fejszékkel támadtak a magyar tüntetőkre. Több áldozatot el is vittek a mentők. Néhány perc múlva a szentkirályi ITSAIA teherautója teljes sebességgel belehajtott a magyar tüntetőkbe. A sofőr elvesztette uralmát a kormány felett, kiütötte az ortodox templom előtti park sarkán levő oszlopot, majd a templom lépcsőjén állt meg, szemben a bejárattal. 19.00 órakor tankokkal kivonult a katonaság. A Grand felőli oldalon levő román tüntetők kövekkel és üvegekkel dobálóztak a tankokon keresztül. 20.30 óráig 1 halottról és 60 sebesültről tudunk. Erdélyi Karabah készül Marosvásárhelyen? Avagy a borzalom pillanatai, amit mindazok átéltek, akik az RMDSZ székházában rekedtek hétfő délután. Juhász Ilona megható szavakkal számolt be róla a vásárhelyi rádióban. A megyei kórház sebészetén másik két szemtanúval beszélgettünk. – Az a gyűlölet, ahogy ütöttek, az már nem ember–ember elleni harc volt, talán a zsidókkal sem voltak ilyen kegyetlenek – Karabah Erdélyben – mondja Vincze Ferenc, a bábszínház reklámgrafikusa. A sürgősségi klinikán az a vizsgálóbíró jegyzi vallomását, aki a Dan Aurel-ügyet is "kivizsgálta". – Hol volt este hét óráig a katonaság, hisz telefonáltunk, hogy jöjjenek. Este hét órakor érkeztek csupán az RMDSZ székházához. A rendőrség is tehetetlenül nézte végig az egészet. A katonasággal érkező Judea úr határozottan megígérte kilenc óra körül, hogy mi, akik felszorultunk a padlásra, nyugodtan kimehetünk, mert nem lesz semmi bántódásunk. A katonák sorfalat álltak a teherautó körül, de a tömeg annyira odaszorította őket az autóhoz, hogy meg sem tudtak mozdulni, az autó sem mozdult. Így a "tüntetők" fel akarták borítani az autót, felugrottak rá karóval, vasrudakkal, letépték a ponyváját. Engem levertek és a fejemet ütötték. Ütötték mellettem Sütő Andrást, Juhász Ilonát s a többieket is. A katonáknak nehezen sikerült eltávolítani a verekedőket, egyesek segítettek a sebesülteken, egy román orvos is azonnal felugrott az autóra, hogy elsősegélyt nyújtson. Judea úr mindenesetre jól megszervezte a kimenekítést! Talán azért tűnt el olyan gyorsan Vásárhelyről?… Jakots László reklámgrafikust hallgatom. Mint mondja, szerencséje volt. Román kollégája mentette ki a szomszédos pártszékhelyről. – Kit vitt el kora délután a rendőrautó, a kint levők nagy többsége ugyanis úgy értesült, hogy az RMDSZ vezetőit. – Tiz személyt, azok közül, akik védték a székházat. A többieknek az egyik rendőr azt tanácsolta: "Ha eddig vitézek voltatok, maradjatok itt továbbra is!" A tegnap délutáni vandál tüntetés nyomán összesen 30 személyt jegyeztek be a megyei kórház sürgősségi osztályán. Közülük egy, Fogarassi Zoltán, még a péntek esti Tudor negyedbeli "békés" tüntetés áldozata. A sürgősségi elosztó szolgálat kedden délelőtt ügyeletes orvosaitól – dr. Kisgyörgy Árpád idegsebész, dr. Jeremiás István, dr. Madaras Sándor – megtudtuk, hogy a legveszélyesebb sérüléseket Sütő András író szenvedte: súlyos szemsérülés, arckoponyasebek, a szem bevérzése, a szem körüli masszív bevérzés, bordatörés, tüdősérülés, bőr alatti légmellel, repedés a bal karon, többszörös külsérelem a testen. Ezt a demokráciát tartogatja nekünk a Vatra?! Hota Emil a Petőfi tér tábla levétele miatt tiltakozott, ráugrottak, ütötték, verték, Kiss Jenőnek agyrázkódása van, a főtéren ütötték fejbe, Anton Izidor ibanesti-i lakost karóval verték fejbe a főtéren (összetévesztették), Barabás Józsefet husángokkal verték meg, Lukács Mihály mellkasi és hasfali sérülést szenvedett. Gheorghe Ioan petelei lakos elmondta, otthon Petelében szirénáztak, s látta, hogy a helyi néptanács és a rendőrség toborozza az embereket, hogy Vásárhelyre jöjjenek. Ő is bejött, s a Bolyai téren Karcsi nevű barátját kiáltotta. Mivel a hodákiak azt hitték magyar, nagyon megverték. Ardeleanu Alexandra, a megostromolt székházban a forradalom előtt székelő "pártegyetem" aktivistája és szocializmustanára – jelen pillanatban a nemzeti parasztpárt (!) képviselője –, azt nyilatkozta, hogy a magyarok túszként tartották fogva, amit Vincze Ferenc és Jakots László szemtanúk határozottan megcáfoltak. Akarattal senki sem bántotta, az RMDSZ-esekkel együtt felszorult ő is a padlásra. Simon Istvánt koponyasérülésekkel, sebekkel, többszörös zúzódásokkal ápolják a kórházban. Juhász Ilona szintén kórházi kezelésre szorul koponyasérüléssel, zúzódásos sebekkel, homloktöréssel, szembevérzéssel, tarkócsonti bevérzéssel. A többi sebesült: Benedekfi Albert koponyasérülés, vérgyülem a jobb szemnél, Keresztesi István mellkasi vágott seb, Bíró Márton mellkasi sérülés, Gáll Zoltán kézsérülés, Kristóf János szembevérzés, Nemes József mellkasi zúzódás, Ötvös József zúzott seb, Bíró Péter combcsonttörés, zúzódásos seb az alkaron. Gagyi Pétert leteperték a földre, s kicsavarták a bokáját. A "tüntetők" egymást sem kímélték, egyesek kézzel, fejjel akarták betörni az ajtót, közülük is sokan megsérültek: Bercea Viorel Petre koponyasérülés, Craciun Aurel vágott sebek, ujjtörés, Linca Tudorel koponyazúzódás, Cotoara Petru mellkasi sérülés, Nelega Nicolae agyrázkódás, Costea Gheorghe koponyazúzódás, alkoholos állapot, Adam Ioan vágott seb a bal oldali alkaron, alkoholos állapot. Van tehát, akinek kérdéseket feltenni a tüntetők kilétéről, Vitos Ludovic vizsgálóbíró is végzi a kihallgatást, néhány tettes neve valószínűleg napvilágra kerül, csupán az a kérdés, hogy ki irányította ezeket az embereket, akik a főtéren még azt sem tudták, hogy létezik RMDSZ, és hogy egyáltalán hol van a székháza. Megtudjuk-e, kik voltak azok, akik hétfőn délután biztatták, mozgatták az embereket, s megszervezték, irányították ezt a szégyenteljes, vandál akciót...? Népújság (Marosvásárhely) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
