|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 936 találat | lapozás: 1-30 ... 631-660 | 661-690 | 691-720 ... 931-936 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Csiky Gergely 2014. október 22.A Kölcsey 28. Fecskés könyveAradi regény a múlt század húszas-harmincas éveiről Ha valakinek gondja támadna a tekintetben, hogy mit is jelent a tegnapelőtt délután a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében bemutatott könyv címe, hadd tisztázzuk gyorsan: a Mátyás Anna név (a regény főhőse), a rövidáru pedig egy olyan üzletet jelöl, amelyben rövidárut kínálnak és vásárolnak – bár manapság, Aradon, a fiatalabbak valószínűleg kevésbé tudják, hogy mi is az. A regény cselekménye idején, az 1920-as–30-as években mindenki tudta. Mint ahogy jól ismerte annak idején Arad magyarsága a regény szerzőjét, Prohászka Elvirát, aki számos helyi lap munkatársa volt, tagja a Kölcsey Egyesület vezetőségének, a Magyar Párt aradi szervezetének. Most, a Kölcsey Egyesület Fecskés könyvei 28. köteteként napvilágot látott művével, egy Aradon játszódó történettel ismét előtérbe került a neve. A történés számos színhelyét (mondjuk a Templom utcát) fel lehet ismerni ma is, Réhon József, a kéziratban maradt mű gondozója azt a kérdést is felveti, hogy Mátyás Anna létezett-e fizikai személyként. Bizonyára nem, de alakja hiteles, akár létezhetett volna. Berecz Gábor, a Kölcsey titkárának felvezetője után – amelyben elmondta, többek között, mennyire megörült, amikor megtudta, hogy létezik kéziratban egy aradi témájú regény, amelyet egy ültében elolvasott – Ruja Ildikó tanár tartott nagyon színvonalas és érdekes könyvismertetőt. Lányregény, kulcsregény, aradi regény-e a Mátyás Anna – Rövidáru? Cselekménye, röviden, az, hogy egy fiatal lány elveszti édesapját és családfenntartóvá kell előlépnie, nagyszerűen helytáll, végül olyan üzletasszony lesz belőle, akinek sikerül eltartania családját, felneveli testvéreit, férjhez adja húgát, miközben búcsúzik egy összeomlóban lévő világtól. Az 1930-as évek Romániájában vagyunk, amikor a „rövidáru” felirat eltűnik az üzletek cégtáblájáról és mărunţişuri lesz belőle, a vásárló hölgyek pedig „la Ana” mennek divatos és elegáns holmikért… „Mátyás Anna példaértékű női figura, aki szűkre szabott világán belül megtalálja a helyét”, mondta Ruja Ildikó. Réhon József elmondta, hogyan került kezébe a könyv. Prohászka Elvira, a szerző Aradon élő unokahúga adta kezébe az Ausztráliába került, s az 1980-as években ott elhunyt nagynénje az évtizedek során megsárgult lapokra írott kéziratát. Azt elolvasta (a külföldön élő) Mandl Marietta tanárnő, a regényben a becsületesség, tisztesség jelképeként szereplő Mandl József kereskedő leszármazottja, és anyagilag támogatta a könyv kiadását. Amelyért további köszönetet kell mondani a szöveget gondozó, átdolgozó Réhon Józsefnek, Lészay Béla lektornak, Fritz Mihálynak a kitűnő fedéltervért, Csipkár Nándornak a nyomdai kapcsolattartásért. Az olvasónak pedig köszöntetet kell mondania a Kölcsey Egyesületnek azért, hogy ezt az Aradról szóló könyvet a kezébe kapta. Jámbor Gyula Prohászka Elvira: Mátyás Anna – Rövidáru Prohászka Elvira Ausztráliába hunyt el, a könyvet 1944-ben írta, Nyugati Jelen (Arad) 2014. november 15.Tallózás az események közöttMegéri a kultúrába fektetni Sajtó és kultúra címmel, a Pro Presens Alapítvány szervezésében és Arad Municípium Polgármesteri Hivatala támogatásával vont mérleget, és tájékoztatta olvasóit csütörtökön délután a Nyugati Jelen napilap az idei év legfontosabb magyar kulturális eseményeiről. A Jelen Ház dísztermében megtartott találkozó célja volt feleleveníteni azokat az aradi, illetve Arad megyei rendezvényeket, melyekkel a szervezők jelentős mértékben hozzájárultak a magyar kultúra ápolásához, gyarapításához, hagyományaink fenntartásához. A műsort Siska Szabó Zoltán fotóművész kiállítása tette színessé, a gondosan összeválogatott, a szerkesztőség télikertjében, illetve titkárságánál kifüggesztett természetfotókat egyébként év végéig meg lehet tekinteni. A Jelen Könyvesbolttal szembeni helyiségben ugyanakkor a megye kulturális eseményeinek sokszínűségét tükröző tematikus kiállítás nyílt, ami november végéig fogadja látogatóit. Szintén a Jelen Könyvesbolt szomszédságában, pontosabban annak előterében tekinthető meg Móré Sághi Annamária faliszöttes kiállítása. A vendégek a fényképek szemrevétele után felvonultak a Jelen Ház nagytermébe, ahol előbb Siska Szabó Zoltán QUO VADIS NATURA? című vetítését nézhették meg, majd Bege Magdolna főszerkesztő bevezetője után Cziszter Kálmán aradi városi tanácsos mondott köszöntőt, kihangsúlyozva, örömmel tölti el, hogy egy olyan környezetben lehet, ahol a művészetek valamennyi ága otthonra talál, és reményét fejezte ki, hogy a magyar kultúra megőrzéséért folytatott munkát a további évtizedekben nemcsak itt, hanem az önkormányzat szintjén is folytathatják a magyar tanácsosok által. Az eseményen bemutatkozott a Nyugati Jelen napilap legifjabb és egyben legújabb munkatársa is: Gál Zoltán Csaba, Radnóti Miklós Éjszaka, valamint Fáy Ferenc Kiáltás Arad felé című költeményét szavalta el. Heltai Jenő: A vén kocsis dala című versét a Lippai Degré Alajos Irodalmi Kör elnöke, Czernák Ferenc adta elő lelkesen és meghatottan, hiszen épp aznap ünnepelte születésnapját. Balta János a napilapban a 2014-es év során megjelent magyar kulturális eseményekből emelt ki néhányat, megjegyezve, a magyar érdekvédelmi szervezetek, egyesületek, alapítványok tartalmas évet zártak, hála nekik, a magyarság nem szenvedett hiányt a hagyományőrző programokban. Elmondta, a rendezvények számát tekintve képtelenség lett volna mindet felsorolni, de azt talán érdemes megjegyezni, hogy a magyar értelmiségiek fáradhatatlan munkájának köszönhetően, bíztató, hogy olyan településekben is kezd pislákolni a remény a magyar kultúra újjáélesztésére, ahol a magyarok száma elenyésző a többi magyarlakta településekhez képest. A falvak, községek magyar vezetői kezdik tudatosítani, hogy nem csak az utakba, infrastruktúrába kell fektetni, hanem a kultúrába, a művelődésbe is. – A Kölcsey Egyesület programjai, az általuk kiadott Havi Szemle, a Kölcsey Diákszínpad előadásai, az Aradi Alma Mater programjai, az általa kiadott Szövétnek, az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete által szervezett programok, a Szabadság-szobor Egyesület rendezvényei, az Aradi Magyar Színház, a Kamaraszínház és a temesvári Csiky Gergely Állami Színház aradi előadásai, a Jelen Házban, illetve a Csiky Gergely Főgimnáziumban szervezett programok, a Tóth Árpád Irodalmi Kör rendezvényei, a Klió és a Delta galériák kiállításai, az Aradi Filharmónia koncertjei, az In Memoriam 1956 Egyesület programjai, valamint más civil szervezetek egyesületek rendezvényei együtt, pezsgő közművelődési életet biztosítanak az aradi magyarság számára – mondta. Mindeközben a háttérben az újság hasábjairól válogatott, különféle momentumokat megörökítő mintegy 200 fénykép került levetítésre. Az est kellemes záróakkordjaként a kisiratosi Rónasági citerazenekar négy tagja oldotta a résztvevők hangulatát, az esemény állófogadással zárult. Sólya R. Emília Nyugati Jelen (Arad) 2014. november 18.Tamási „más világa” a TháliábanKét hete a bukaresti Országos Színházi Feszitválon (FNT) lépett fel a Tomcsa Sándor Színház társulata, hétfőn pedig a székelyudvarhelyi teátrum Rendes feltámadás című, Tamási novellája alapján készült előadása nyitotta meg a budapesti Thália Színház egy hónapon át tartó színházi seregszemléjét, a Határon Túli Hétfőket. A Thália Színház november 17. és december 15. között négy, határon túli színtársulatot lát vendégül. A rangos seregszemlére a székelyudvarhelyi színház után a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, az Újvidéki Színház, végül pedig a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata is meghívást kapott. A temesváriak a Futótűz című előadással, a marosvásárhelyiek pedig a Figaro című produkcióval lépnek fel a Tháliában. „Örültünk a Thália Színház meghívásának. Ráadásul tévéfelvétel is készül a produkcióról. A színház elillanó művészetében ez a felvétel mégiscsak egyfajta maradandóságot fog jelenteni. Az előadás egyébként az olyan régi magyar filmek hangulatát idézi, mint a Ház a sziklák alatt. Színvilágában is szépia színű az egész történet. A díszletben pedig olyan cándra (deszkavágáskor keletkező, gyenge minőségű famaradék – szerk. megj.), hegyes bútorok, nonfiguratív dolgok vannak, amikről nem lehet tudni, hogy tákolmány vagy micsoda. És az egész nagyon intim” – nyilatkozta a meghívással és a színművel kapcsolatosan a Thália honlapján megjelent interjúban Csurulya Csongor, a darab rendezője, a székelyudvarhelyi társulat művészeti vezetője még a fellépésük előtt. A fogadtatással kapcsolatosan úgy vélekedett: nincsenek aggályai afelől, hogy a budapesti közönség Tamási világának minden apró nüanszát érteni és érezni is fogja, azaz vevő lesz a színpadon megelevenedő „más világra”. A Tomcsa Sándor Színház társulatának egyébként nem ez az első fellépése a budapesti Thália Színházban, korábban még két alkalommal léphettek fel: 2012 májusában Kiss Csaba Csehov-novellákból összeállított darabját, a De mi lett a nővel? című stúdió-előadást (rendező Tóth Árpád) játszották a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjének első kiadásán. A szemle második kiadásán, 2013-ban Szálinger Balázs Köztársaság (rendező Telihay Péter m.v.) című nagyszínpadi drámáját mutatták be. Simó Márton Krónika (Kolozsvár) 2014. november 21.Temesvári Magyar FilmnapokCsapó nr. 1. Első alkalommal kerül megrendezésre november 27–30. között a Temesvári Magyar Filmnapok, a Temes megyei Bánsági Közösségért Egyesület, a Bukaresti Balassi Kulturális Intézet és a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház társszervezésében. A kortárs magyar művészetek palettáján a film kiemelt helyet foglal el. Az utóbbi néhány évtizedben egyre hangsúlyosabbá váló magyar-film jelenség, sokszor az európai vagy amerikai trendek ellenében, egy olyan kísérletező, újító, helyenként mégis nosztalgikus vagy éppen önreflexív irányt követ, amely minden kétséget kizáróan figyelemre méltó. A hosszú-hétvégés rendezvénysorozat keretében öt nagyjátékfilmre, több animációs és rövidfilmes válogatásra, egy koncertre, egy slam poetry estre, valamint gasztronómiai és borbemutatóra várják az érdeklődőket a Csiky Gergely Állami Magyar Színház Stúdiójába. A szervezők az utóbbi évek legjobbnak ítélt filmes alkotásai közül igyekeztek összeválogatni néhányat, Dettre Gábor Antigonéjától, mely különleges látványvilágával jócskán megosztotta a filmes szakmát, egészen Pálfi György híres Final cut című filmjéig, amely megjelenése óta osztatlan sikernek örvend világszerte. Az egész estés filmek mellett a 2013–2014-es évek legjobbnak ítélt rövid- és dokumentumfilmjeit is megtekinthetik az érdeklődők, a Duna Műhely, a Filmtett, a Mediawave és az Alter-Native filmfesztiválok besorolása alapján. A kortárs magyar művészetek egyik legmegosztóbb jelensége az utóbbi néhány évben „irodalmi műfajjá” kikiáltott slam poetry. Az eredetileg Amerikából származó szabadverselés művészete leginkább az egyetemi városokban aratott sikert, de képviselőit már nemzetközileg is elismerik. A kolozsvári slam poetry, valamint a Slam Poetry Erdély eddigi nyerteseit is láthatják, hallhatják majd a filmnapok keretében, ahol megmutatják, hogy a jó költő nem csak írni, de előadni is tud. Bizonyára sokan hallottak már a temesvári Még 5 perc zenekarról. A már több nemzetközi és országos fesztiválon is fellépett magyar zenekar 2010-ben alakult. A hattagú formáció kezdetben feldolgozásokat, majd saját számokat játszott, akusztikus, illetve elektronikus formában. Felléptek már a Kistehén Tánczenekar előzenekaraként, zenéltek jótékonysági eseményeken és több zenei fesztiválon is. Stílusukban a klasszikus rock, a pop rock, az alternatív rock, a blues rock és hard rock-ra jellemző hangzások keverednek. Jelenleg az első albumukon dolgoznak. November utolsó hétvégéjén nem csak a kortárs filmművészet, de a mindenkori magyar kultúra előtt tisztelegnek az esemény szervezői, remélve, hogy ezzel olyan hagyományt sikerül teremteni, mely évek során talán önálló, nagyszabású filmes fesztivállá nőheti ki magát. A rendezvényen való részvétel ingyenes. Hölgyeim és Uraim, figyelem... Felvétel indul! Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad) 2014. december 2.Dr. Héjja Julianna Erika, a Békés Megyei Levéltár fő levéltárosának előadása a Kovách Géza-emléknaponArad krónikása, Kovách Géza történész-tanár tudományos munkássága Működése fő színterén, Aradon nehéz Kovách Gézáról szólni. Itt, ebben a városban és javarészt a Csiky Gergely Főgimnázium falai között telt életének java része. Sokak személyes ismerőse volt a tíz éve elhunyt tanár, a tudós, az ember, a barát, mindenki Gazsija. A róla kialakult kép – különösképpen a tudósportré – a Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltárába, Gyulára került irathagyatéka alapján tovább finomítható. Kovách Géza 1925. december 22-én született Székelyudvarhelyen. Alapfokú iskoláit 1936–1940 között a zilahi református elemiben, gimnáziumi tanulmányait ugyanitt, a Wesselényi Kollégiumban folytatta. A múlt iránti érdeklődése már ekkor megmutatkozott, ötödik osztályban a magyar történelmi versenyvizsgán jutalomban részesült. A középiskolai évek alatt osztálytársával, az író, szociográfus László-Bencsik Sándorral (1925–1999) diáklapot is szerkesztett. 1944-ben érettségizett, de a háború és a hadifogság miatt csak 1946-ban iratkozhatott be a kolozsvári Bolyai Egyetemre. 1948-ban itt végzett történelem–néprajz–földrajz szakon. Tanulmányai befejezését követően egy évig a Gunda Béla vezette Néprajzi Intézetben gyakornokoskodott. Ennek a nyitott, rendkívül közvetlen fiatal professzornak sikerült hallgatói körében a néprajz iránti érdeklődést felkelteni, közös terepbejárásokat szervezett, sőt aktív gyűjtőmunkára is serkentette őket, s a társszerkesztésében Budapesten megjelenő rangos folyóiratban, az Ethnographiában publikálási lehetőséget is biztosított számukra. Kovách Géza is már 1947-ben megbízást kapott egy Gunda-szemináriumon – a gyermekkorában meghatározó szerepet játszó helyszín – Zilah mészárosai szokás- és szókincsanyagának összegyűjtésére. Hozzá hasonlóan a többi diáktárs – Kós Károly, Faragó József, Nagy Olga, Palkó Attila – aktívan bekapcsolódott az anyaggyűjtésbe. Valamennyien komoly veszteségként élték meg a történelmi sorsfordulást, amelynek nyomán a professzor magyarországi tanártársaival együtt 1948 tavaszán kénytelen volt a Bolyai Egyetemet elhagyni. Gunda Debrecenben kapott katedrát, ahol rövid időn belül európai hírű tanszéket szervezett, de közben folyamatosan ápolta kolozsvári kapcsolatait is. Még az ő ösztönzésére készült el Kovách Géza első nyomtatásban megjelent írása, egy román folklorista, Gheorghe Pavelescu Bihar-hegységben végzett kutatásait összegző tanulmánykötetéről írt recenziója. A könyvismertetést 1948-ban a már említett Ethnographia közölte. Egy évvel később ugyancsak az Ethnographiahozta Kovách Géza első önálló, a szilágysági népi űrmértékekről szóló szakcikkét is. Gunda Béla jelenléte, közvetlen útmutatásai híján a biztató néprajzos indulás megfeneklett, s Kovách Géza a kolozsvári egyetem középkori történelmi tanszékére került, ahol 1948–1951 között Jakó Zsigmond asszisztense lett. A professzor felkérésére 1948-ban a bomló zilahi céhrendszer (fazekasok, csizmadiák, tímárok, gubások) sajátosságait vizsgálta meg. 1949-ben újabb megbízást kapott a Szilágy vármegyei (Közép-Szolnok, Kraszna) és a zilahi levéltárak felmérésére. Az ott látottakról írt jelentésének nagy szerepe volt abban, hogy Jakó Zsigmond 1950 nyarán egy munkacsoporttal szállt ki Zilahra a pusztulásnak kitett anyag megmentése érdekében. A csapat tagja volt Kovách Gézán kívül Dani János, az Erdélyi Múzeum levéltárosa, két fiatal történelemtanár, Szabó Klementina és Szőcs Gyula (a későbbi Bartók-kutató) és Vágó Béla egyetemi tanársegéd, utóbb a haifai egyetem professzora. A II. világháború utáni iratmentés kiterjedt a hadadi Wesselényi, a bonyhai Bethlen család levéltárára is, de gondoskodtak a zilahi fazekasok céhleveleinek múzeumba helyezéséről is. 1950-ben a nagyváradi püspöki levéltár közép- és koraújkori részét juttatták megfelelőbb viszonyok közé. Ez az irategyüttes különösen jelentős forrásértékkel bírt, ugyanis Bihar vármegye és Nagyvárad város XVIII. század előtti levéltára rendkívül hiányos volt. Az ekkoriban, az 1940–50-es évek fordulóján megismert és biztonságba helyezett iratanyag évekre szóló kutatási témát jelentett a fiatal Kovách Géza számára, bár 1951-től a tudományos munka évtizedeken át csak mint szabadidős tevékenység lehetett jelen az életében. Kovách Géza ugyanis kénytelen volt megválni kolozsvári egyetemi állásától is: 1951-ben Aradra helyezték, először a külvárosi, Mosóczy-telepi iskolába került, majd rövid időre a tanítóképzőbe, végül 1954-től a magyar reál-humán líceum tanára lett, innen vonult nyugállományba 1986-ban. Teljesítménye, elért eredményei különösen a kényszerű váltás figyelembevételével értékelődnek fel. Az 1950-es évek első fele nemcsak Kovách Géza pályakezdése, hanem az erdélyi magyar történetírás egésze szempontjából is válságos időszak volt. A közlési lehetőségek rendkívüli módon beszűkültek, a cenzúra és a nyelvi nehézségek bénították a színvonalas munkát, sok írás az íróasztalfiókok mélyén pihent. Az évtized első felében jórészt munkásmozgalmi írásokat és alkalmi jubileumi megemlékezéseket bocsáthattak közre. Az oldódás jeleként 1956–1957-ben megjelent a Bolyai Farkas- és Kelemen Lajos-emlékkönyv, és a háború utáni általános fejlődésnek megfelelően – ahogy Jakó Zsigmond fogalmazott a menekülés egyik formájaként a cenzúra és a politika durva és szakszerűtlen beavatkozásai elől – a társadalom-, művelődés- és gazdaságtörténeti kutatásokra helyeződött a hangsúly. A kijelölt úton haladt Kovách Géza is, aki a Gunda Bélától kapott rendszert és módszert, a Jakó Zsigmondtól elsajátított forráskritikát, igényességet és kitartást kamatoztatva kezdte el az 1940–1950-es évek fordulóján a losonci Bánffy család gazdasági iratainak kutatását Kolozsváron. 1955-re már Aradon készült el a családi allódium 19. század eleji birtokrendezési kísérleteit ismertető, primer levéltári forrásokon alapuló tanulmánya. Még ugyancsak a kolozsvári egyetemi évek alatt összegyűjtött könyvészeti és levéltári cédulaanyagból született meg Kovách Géza első monográfiája, A zilahi céhek története. A kötet a bukaresti Tudományos Könyvkiadó 1956-ban indított Gazdaságtörténeti tanulmányokcímű sorozatában jelent meg 1958-ban, Jakó Zsigmond, Imreh István, Csetri Elek, Benkő Samu kismonográfiái után. Dankó Imre etnográfus szerint a könyv igazi értéke abban áll, hogy nemcsak egy lineáris szervtörténetet kap az olvasó, hanem széles összefüggésrendszerbe ágyazva megismerheti a céhszokásokat, a céhkötelék fellazulásának hátterét. A kötetből a néprajzi megközelítés sem hiányzott, Kovách Géza írott források és idős kézművesek beszámolói alapján rekonstruálta öt zilahi mesterség – tímárok, csizmadiák, gubások, fazekasok, mészárosok – XVIII–XIX. századi munkamódszerét, eszközkészletét és termékeit is. Kovách Géza a zilahi céhtörténet megjelenését követő időszakot, az 1960-as évek jó részét, az Arad megyei és városi forrásadottságok- és lehetőségek alapos feltérképezésével töltötte. Ekkoriban inkább rövidebb terjedelmű újság- és folyóiratcikkek, témába vágó részlettanulmányok jelentek meg a tudós-tanár neve alatt, továbbá – mint a pedagóguspálya iránt elkötelezett tanárember – pedagógiai, oktatás-módszertani referátumokat írt. Az 1970-es évekre már Arad és a megye történetének elismert, értő kutatójának számított, Ahol Dózsa és Horea hadai jártak című tanulmánykötetének recenzensei külön kiemelték a szerzőről, „bár nem az aradi táj szülötte, munkája révén belegyökerezett a tájba a katedra és a könyv embere”. A Kriterion Kiadó 1967-ben indított népszerű Téka-sorozatában 1971-ben megjelent, Erdélyi jobbágyok panaszlevelei című újabb dokumentumválogatásban a Mária Terézia-féle úrbérrendezéstől 1848-ig tett közzé 85 szívbemarkoló folyamodványt. A bevezető tanulmányban itt is „tankönyvbe illő pontossággal” részletezte a jobbágyság rétegeződését, a jobbágyi terhek és szolgáltatások fajtáit. Kovách Géza ez után a társadalomtörténeti kitérő után az Arad megyei települések vonatkozásában is elkészített egy, a zilahihoz hasonló, XVIII–XIX. századi kézművesipar-történeti összeállítást. A román nyelvű monográfia 1974-ben Aradon jelent meg. A későbbiekben hosszú időre elkötelezte magát az ipartörténet mellett, megkezdte a céhszabályzatok szisztematikus összegyűjtését, 1978 szeptemberétől Binder Pál brassói történésszel közösen folytatta ezt a munkát a készülő, A céhes élet Erdélyben című válogatáshoz. A teljességre törekedve egykori kolozsvári egyetemi kapcsolatait is latba vetette, a gyergyói céhes anyag felkutatásában például tanítványa, Tarisznyás Márton muzeológus, néprajzkutató volt a segítségére. Az 1981 nyarán kiadott kötet kedvező sajtóvisszhangra talált határon innen és túl is. Egyedülálló, a magyarországi céhkataszter előtt addig ismeretlen privilégiumokat, céhuniós szabályzatokat tettek közkinccsé benne. A kötet a szerzők számára belépőt jelentett a Veszprémi Akadémiai Bizottság, majd ennek Kézművesipar-történeti Munkabizottsága nemzetközi szimpóziumaira. Évről-évre meghívást kaptak az Éri István, Nagybákay Péter szervezte rendezvényekre, ahol Kovách Géza 1982–1992 között három előadást tartott az aradi kalmár céhekről, a Bánság és Körös-vidék 18. század eleji mezővárosi kézművességéről, valamint Arad megye kisiparáról a XIX. század utolsó harmadában. Binder Pállal a kapcsolat a közös kiadvány megjelenése után sem szakadt meg, együtt állítottak össze egy céhbibliográfiát, ám a Binder által felvetett városi belső rendtartások Téka-kiadása, vagy Kovách Géza a Dózsa-féle felkelés elbeszélő forrásainak összegyűjtésére irányuló javaslata – másikuk érdeklődésének hiányában – nem valósult meg. Kovách Géza a veszprémi szerepléseken kívül is – lehetőségeihez mérten – aktívan bekapcsolódott a nemzetközi tudományos életbe. A tanítási szüneteket kihasználva rendszeresen kutatott budapesti közgyűjteményekben: a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárában talált rá a történész Márki Sándor levelezésére és több tudóshagyatékra. Ennek a nagy merítésnek a részeredményeit a bukaresti magyar életet felvillantó forráskiadványban hasznosította – nagy részben Veress Endre, Jancsó Benedek, Koós Ferenc levelezésére építve. Kovách Géza a továbbiakban is fáradhatatlan szorgalommal folytatta a tudományos kutatást. A Magyar Országos Levéltárban az 1767–1780 közötti úrbérrendezés Bánságra, Körösök vidékére vonatkozó statisztikai adatait cédulázta ki. 1978 nyarán Araddal kapcsolatos anyaggyűjtést végzett, 24 napos bécsi, német- és olaszországi kutatóút keretében a vatikáni levéltárat is felkereste, Nürnbergben – a Dózsa-téma iránti érdeklődést ébren tartva – a Hunyadi-archívumban kutatott. 1983. évi újabb német kutatóútjának egyes állomásairól – köztük Drezda, Lipcse, Meissen, Potsdam – a VörösLobogóban saját rovatban, az Úti jegyzetekben számolt be az érdeklődő olvasóközönségnek. T. Mérey Klára pécsi egyetemi tanár javaslatára Kovách Géza Egyed Ákossal meghívást kapott az 1994-ben Milánóban megrendezett 11. agrártörténeti kongresszusra, s bár a kiutazás végül elmaradt, távollétében is felolvasták a Temesi Bánság 1718–1828 közötti mezőgazdasági fejlődéséről szóló írását. A tanulmányt kivonatolva, folytatásokban a Jelen olvasói is megismerhették, a rezümét 1995-ben a Világtörténetközölte. A témáról szóló kiérlelt monográfiát 1998-ban a Csongrád Megyei Levéltár Szegeden jelentette meg. Ebben feldolgozta az úrbérrendezés és a II. József-féle népszámlálás iratanyagát, valamint az 1828. évi országos összeírás szerteágazó statisztikai adatsorait. Árnyalni tudta a bánsági betelepítések folyamatát, tervszerűségét, kitért a mezőgazdaság technikai fejlődésére, a vízlecsapolás, csatornázás, a nemesített növénytermesztés kérdésére, azaz a térség gazdasági fejlődésének leglényegesebb mozgatórugóira. 510 falu terjedelmes adatsorát rendszerezte, dolgozta fel – s tegyük hozzá, mindezt hagyományosan, papíron, számítógép nélkül tette. 1999-ben a 150. évforduló alkalmából az aradi vértanúk előtt tisztelgett Az emlékező városcímű dokumentum- és forrásválogatásával. Korábban még nem közölt írásokat, szépirodalmi alkotásokat szerkesztett egybe ebben az utolsó forráskiadványában. A hátralévő években települési kismonográfiákat alkotott, az eltűnt Arad megyei településkataszter megjelenését 2005-ben sajnos már nem élhette meg. A pálya végén, az ezredfordulón Kovách Géza közel húsz önálló kötet, számos tanulmány, több száz cikk szerzőjeként elismert, megbecsült aradi tudósnak, nemzedékek sorát szárnyra bocsátó pedagógusegyéniségnek számított. S hogy mire volt elegendő ez a teljesítmény, merre billen a mérleg nyelve? Egy, az erdélyi magyar tudományos kutatások 1990–2001 közötti helyzetét elemző felmérés szerint a vizsgált időszakban – a humán és a reál területeket is figyelembe véve – a történettudomány az egyik legrangosabb, legszínvonalasabban művelt erdélyi magyar tudományterületnek számított. A történészszakma ekkor összesen 33 doktori fokozattal rendelkező erdélyi magyar történészt tartott nyilván – köztük az 1974-ben graduált Kovách Gézát. Többségük – hasonlóan Kovách Gézához – az újkort kutatta, leggyakrabban művelt szakterületük a gazdaság- és társadalomtörténet volt. A történészdoktorok több mint fele Kolozsvárott működött, amit a város magyar művelődési, tudományos, egyetemi központ jellege magyaráz, a többiek viszont szellemi elszigeteltségben, egy-egy településen – amint Aradon is – egy, legfeljebb két kutatóval voltak jelen. Jó részük kívül rekedt az egyetemről, kutatóintézetekből, s nem főfoglalkozásként, hanem mint általános vagy középiskolai tanár „szabadidős történészként” művelte a történettudományt. Rendkívül kedvezőtlennek bizonyult a történetírók korösszetétele, a vizsgálat szerint közel egynegyedük Kovách Gézához hasonlóan 70 évnél idősebb volt, s aggasztónak tűnt a szellemi utánpótlás hiánya. Az ezredfordulós tudományos körképpel egy időben, 2002-ben a stockholmi székhelyű Erdélyi Könyv Egylet Erdély kövei című sorozata egyik kötetét a kortárs erdélyi magyar történettudomány képviselőinek szentelte. A Dávid Gyula szerkesztette rangos kötetbe a „nagy nemzedék” 20 képviselőjének írását válogatták be. Kovách Gézától a XVIII. század végi tiszántúli parasztság helyzetéről írt összefoglalás került be. Nyilvánvaló tehát, kutatási eredményeit a határon inneni és túli tudományos élet el- és befogadta, személyét – Dánielisz Endre szavaival élve – a „magyar tudományosság oszthatatlanságának bizonyságtevőjeként” értékelték. Pál-Antal Sándor három évvel ezelőtti helyzetértékelésében pedig egyenesen az áll, hogy Aradon „Kovách Géza halála után nincs igényes magyar történelemkutatás”. Neve, művei hosszú időre be fognak épülni a történelmi, helytörténeti kutatások vérkeringésébe, hiszen írásai között sokat hivatkozott alapművek is akadnak. Az életmű, a történészhagyaték egésze pedig a Békés Megyei Levéltárban, Gyulán várja értő feldolgozóit. Nyugati Jelen (Arad) 2014. december 5.Csiky-napok a főgimnáziumbanA Csiky Gergely Főgimnázium december 4-én tartotta meg a Csiky-napot, ennek alkalmából a szervezők rendezvénysorozattal készültek. Voltak meghívottak magyarországi (Szeged, Pécs, Debrecen, Makó és Hódmezővásárhely), temesvári és megyei (Erdőhegy, Nagyiratos, Kisiratos, Pécska és Simonyifalva) iskolákból egyaránt. A nyitóünnepséget Csiky Gergely – a tanári szoba és az igazgatóság között elhelyezett – mellszobra előtt tartották meg, ahol beszédet mondott Hadnagy Éva, az iskola igazgatója, Bognár Levente, az Arad megyei RMDSZ-elnöke, és Pellegrini Miklós megyei főtanfelügyelő-helyettes. Ezt követően Pálfi Kinga 12. osztályos diák szavalt, míg Pásztor Anna, a makói Szent István Egyházi Iskola, Gimnázium és Kollégium szintén 12. osztályos tanulója népdalt énekelt. Az ünnepségen sor került a Csiky-díjak átadására is, melyet idén három diák kapott: Kovács Henrietta, Kis Zsuzsanna és Pálfi Kinga. Szintén hagyomány, hogy ilyenkor megkoszorúzzák az iskola névadójának szobrát. A főgimnázium koszorúját Hadnagy Éva és Spier Tünde, az iskola aligazgatónője helyezte el. Az RMDSZ Arad megyei szervezetének nevében Bognár Levente elnök és Cziszter Kálmán városi tanácsos koszorúzott. A diákság nevében a diáktanács vezetőségének tagjai, Nagy Szilvia Hajnalka és Miculan Vlad helyezte el a koszorút. Az EMKE nevében Matekovits Mária elnök és Khell Levente, míg az aradi Magyar Pedagógusok Szövetségének nevében Matekovits Mihály elnök és Kiss Anna koszorúzott. Végezetül Jakab István evangélikus lelkipásztor áldását adta az iskolára és a jelenlevőkre, majd közösen elénekeltük nemzeti imánkat. 11 órakor kezdődött a Jelen Ház nagytermébe a Mesevarázs és a Népdalvetélkedő, általános iskolásoknak szánt mesemondó és énekverseny. Két kategóriában összesen tizennégy versenyző volt, akik közül az 5–6. osztályosoknál Tóthpál Eszter és Torma Alex kerültek ki győztesen. Harmadik helyen végzett Lacsán Zsófia. A 7–8. osztályosok kategóriájában Köteles Nicolett végzett a harmadik helyen, Dani Adél Brigitta a második helyen és Kovács Krisztián Ervin lett a győztes. Ezzel párhuzamosan folyt a középiskolásoknak megszervezett Tóth Árpád Versmondó Verseny, mely az iskola róla elnevezett termében zajlott. A zsűri tagjai Éder Enikő színésznő, Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgatója és Nagy Gizella nyugdíjas tanárnő voltak. Ők olyannyira komolyan vették a versenyt, hogy élőben ment a pontozás: az elhangzott verset rögtön értékelték egy tízes skálán. Itt mindenkinek két verset kellett elmondania, egy választottat és egy kötelezőt. A kötelező vers a 9–10. osztályosoknak Tóth Árpád Boldog csönd című költeménye volt, míg a 11–12. osztályosoknak a Gesztenyefa-pagoda, szintén Tóth Árpádtól. Ezenkívül mindenkinek egy-egy szabadon választott költeményt kellett előadnia. Előzetes információk szerint a fiatalabbak kategóriájában Horváth Petra nyert, Kovács Korina és Olexa Péter második helyen végeztek, mindketten 51 ponttal. Az idősebbeknél is hasonló helyzet állt elő, de itt a harmadik helyért versenyeztek: Sisa Rihárd és Gulyás Ábel küzdött meg a bronzért. Második helyen Kis Zsuzsanna végzett, a győztes Kovács Boglárka lett. A nap további részében betlehemes maketteket és Tóth Árpád életéről és munkásságáról készült rajzokat, festményeket lehetett megtekinteni. Gál Zoltán Nyugati Jelen (Arad) 2014. december 9.Kölcsey-hétEz a hét a Kölcsey Egyesület hete Aradon, hiszen két rendezvényünk is lesz. Az első december 11-én 17 órától a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád Termében, ahol Egyesületünk 2013–2014-es évkönyvét mutatjuk be. A kötetbe összegyűjtöttük a két év alatt nálunk járt vendégek, előadók egy- egy tanulmányát, és felelevenítjük sikeresebb rendezvényeinket. A kötetet a szerkesztők: Berecz Gábor és Fekete Károly mutatják be. Szombaton, december 13-án ugyancsak 17 órakor a Kultúrpalota nagytermébe hívjuk Önöket. Adventi örömhír címmel zenés-verses estet tartunk. Vendégünk lesz Szeverényi János ev. missziói lelkész, aki Adventi szép szó címmel tart előadást. A rendezvényen elhangzanak zongora- és kórusművek, szavalatok. Zongorán közreműködik: dr. Garay Zsolt, a nagyváradi Emmanuel egyetem zenei tanszékének adjunktusa. Mind a két eseményt az Aradi Polgármesteri Hivatal támogatja. Mindenkit szeretettel várunk rendezvényeinkre. Nyugati Jelen (Arad) 2014. december 11.Átadták a Pro Cultura díjakat„A közönség nem akart leengedni a színpadról!” A megyeháza Európa termében december elején XIII. alkalommal adták át a művészetek területén kiemelkedő teljesítményt nyújtott bánsági személyiségeknek a Pro Cultura Timisiensis díjakat. Az életműdíjnak is felfogható senior Pro Cultura díjat idén nyolc kulturális személyiség érdemelte ki, köztük Airizer Csaba operaénekes, aki több mint 20 évig volt a temesvári Román Opera magánénekese. A Pro Cultura díj fiatal művészeknek járó változatát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház két művésze is megkapta az idén: Molnos András Csaba színművész és Albert Alpár, a társulat díszlettervezője. Airizer Csaba temesvári, majd budapesti operaénekes Kolozsváron született, Zenei tanulmányait 1972-ben fejezte be Bukarestben a Ciprian Porumbescu Zeneakadémián. Ezt követően 20 évig a Temesvári Román Opera magánénekeseként működött. 1991-től a Magyar Állami Operaház tagja, 109 opera, vokál-szimfonikus- és operettszerepet énekelt. Operaházi tagsága alatt nagy sikerrel mutatkozott be a Mózes, A kékszakállú herceg vára c. operák címszerepében, valamint a Ramphis (Aida), Fasolt (A Rajna kincse), Mefisztó (Faust), Alvise Badoero (La Gioconda) szerepekben. Meghívott művészként énekelt Firenzében, Velencében, Párizsban, Montpellier-ben, Lille-ben, Amszterdamban, Bréguez-ben, Barcelonában, Kölnben, Buenos Airesben, Sao Paolóban, Rio de Janeiróban, Tokióban, Vancouverben, Moszkvában, Novoszibirszkben, Belgrádban, Újvidéken, Jeruzsálemben stb. „A közönség a legjobban a Mefisztó alakításomat fogadta – nyilatkozta a díjátadás alkalmából lapunknak Airizer Csaba –, volt olyan előadás, hogy ötször kellett elénekelnem Mefisztó rondóját, nem akartak leengedni a színpadról!” Albert Alpárt, a temesvári magyar társulat díszlettervezőjét Dobre Kóthay Judit elismert látványtervező, Molnos András Csaba színművészt pedig Szekernyés Irén újságíró méltatta Dobre Júlia, valamint Liliana Cîra Niculescu tolmácsolásában. „Albert Alpár a legnagyobbak közé tartozik. Vérbeli profi. Tudja, mit jelent díszlet-jelmez tervezőnek, de mindenekelőtt tudja, mit jelent színházi embernek lenni. Képzőművészként a maga eszközeit és művészi adottságait kihasználva áldoz Thália oltárán, alkotásaival teremtve értelmet a néma és mély színházi térben. Vele született szenvedélye a formák, anyagok és a színpad iránt tette őt szakmája egyik legkiemelkedőbb alkotójává.” (Dobre Kóthay Judit) „Molnos András Csaba színművésznek a lelke, a szenvedélye a szakmája. Állandóan kereső és fáradhatatlan megfigyelője az életnek. Nincs és nem is volt soha művészi vagy szellemi vezetője. A polgári élet, a pillanat, az emberi létalap gondolatainak, a lényegek és eszenciák megértésére törekszik, azzal az ősi kíváncsisággal felvértezve, mely a legnagyobbak sajátja. A kérdésekre és felmerülő problémákra maga próbál válaszokat és megoldásokat találni. Tudja, hogy nincs abszolút igazság, és minden válasz csak ideiglenes, míg ez a szenvedély, az állandó keresés az, ami egyedül és kizárólag örök”. (Szekernyés Irén). A Pro Cultura Timisiensis díjak kitüntetettjei emlékplakettet, oklevelet és 700 lej (senior díj), illetve 500 lej (ifjúsági díj) pénzjutalmat kaptak a megyei önkormányzattól. Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad) 2014. december 11.Színjátszás több mint százéves hagyománnyal CsíkcsicsóbanCsicsóban több mint százéves hagyománya van az amatőr színjátszásnak, a jelenlegi csoport Szabó Magdolna kezdeményezésére alakult 2008-ban, az Élő Emlékezet Egyesület keretében. Néhány hónapja az egyesülettől függetlenül, önálló színjátszó csoportként működnek. Este nyolc óra után érkeztünk meg a csíkcsicsói kultúrotthonba, hogy ezúttal a csicsói amatőr színjátszókkal beszélgessünk. Épp a próba szünetében toppantunk be a színjátszó csoporthoz, a Rejtő Jenő Úrilány szobát keres című darabját próbálták, készülve a karcfalvi vendégjátékra. Első nagy sikerű előadásuk Heltai Jenő A néma levente című darabja volt, melyet Varga Sándor, a Csíki Játékszín színésze állított színpadra. A néma leventét 1965-ben láthatták még a helybéliek, hisz az akkor működött színjátszó csoport is játszotta. Következett A hullámzó vőlegény című darab, amelyet szintén Varga Sándor rendezett, majd miután a színművész Magyarországra költözött, Bilibók Attilát kérték fel rendezni a csicsói műkedvelők. Ő Csiky Gergely Buborékok című művét ajánlotta a csoportnak, majd vitte színre velük. A legutóbbi előadásukat, az Úrilány szobát keres címűt is ő rendezte. „Nem könnyed darabokat akarunk, amire így is, úgy is elmennek az emberek, hanem népművelő jellegűeket, kicsit fajsúlyosabbakat” – mondta Lutz Levente, a csoport egyik tagja. Az előadásokhoz a díszlet, jelmez otthonról kerül ki, vagy éppen turkálóból vásárolják meg. A csicsói színjátszóknak már külön díszletraktáruk is van, egy csűrben tárolják azokat a díszleteket, amelyeket épp nem használnak a játszott előadásban. „A kulturális központnál volt egy megbeszélés az amatőr színjátszók vezetőivel, és ott javasoltam, hogy csináljunk egy börzét, Facebookon, vagy valahol, ahová mindenik csoport írna egy leltárlistát azokról a díszletekről, amelyeket épp nem használnak. így kölcsön tudnánk kérni egymástól, ha szükségünk van valamire, például fogasra, lámpára, kanapéra. Sajnos nem történt még előrelépés ez ügyben” – jegyezte meg Lutz. Megtudtuk, arra is volt példa, hogy egy díszletdarabot pályázat útján szereztek be, bár nehezen tudták megértetni, hogy az adott csikókályha tényleg díszletként fog funkcionálni. A rendezői díjakat is általában pályázatokból oldották meg. Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Gelence, Csernáton, Alsórákos, Szentmárton, Csíkmadaras, Csíkkarcfalva – csak néhány hely, ahol a csicsói színjátszók felléptek. A néma levente című előadással még egyhetes turnén is voltak Magyarországon. A faluban jól fogadják az előadásokat, ha többször játszanak egy darabot, akkor is telt ház van. Még Csíkszeredából is sokan mennek el megnézni a csicsói színjátszókat. Aztán előadás után, mint újságolták, úton-útfélen gratulálnak nekik a szomszédok, ismerősök. A színjátszó csoport tagjai, dacára annak, hogy van, mikor éjszakába nyúlóan próbálnak, szívesen járnak össze. „Egyfajta szórakozás, jó csapat kovácsolódott össze. Ugyanakkor lehet fejlődni, a rendezőtől, a darabból tanulni is tudunk" – mutattak rá. A színjátszó csoport tagjai: Adorjáni Lajos, Silló Attila, Részegh Attila, Csobot Zsófia, Pál Tibor, Lutz Levente, Sántha Imre, Kósa Gyula, Sántha Mária, Pál Norbert, Becze Géza, Becze Éva, Kelemen Emma, Fülöp Irén, Kelemen Béla, Bencze Etelka, Pál Piroska. Péter Beáta Székelyhon.ro 2014. december 15.A közönség is énekelt a kórustalálkozón„A Kölcsey Egyesület újkori történetének legnagyobb számú közönségéről számolhatunk be, kb. 400 személyről”, mondta Jankó András, az egyesület elnöke. A szombat délután öt órától megtartott kórustalálkozó a vártnál jobban sikerült, hiszen bár reménykedtek benne, nem gondolták, hogy valóban sikerül megtölteni a Kultúrpalotát. A Csiky Gergely Főgimnázium kórusa lépett fel elsőként három dallal. Fekete Károly, az est műsorvezetőjének köszöntője következett, majd dr. Garay Zsolt zongoraművész és Szabó Csilla zenetanárnő közös előadása, melyben a csikysek felkészítő tanára megmutatta: nem csak irányítani tud, de énekelni is. Szerényi János evangélikus missziói lelkész ünnepi gondolatainak első része hangzott el ezután, majd az Arad-belvárosi Magyar Baptista Kórus következett Szűcs János karigazgató vezetésével. Második daluk után Kis Zsuzsanna előadásában hangzott el Túrmezei Erzsébet Adventi harangszócímű verse, a negyedik dal után Gál Zoltán tolmácsolta Dsida Jenő Imádságcímű versét. Dr. Garay Zsolt két zongorajátékot adott elő, klarinéton közreműködött Gál Gyula. Szerényi János megtartotta ünnepi beszédének második részét is, majd a nagyváradi Váradi Dalnokok férfikar énekelt Márkus Zoltán karnagy vezetésével, aki mindössze öt perc alatt betanított a közönségnek egy népdalt. Végezetül az Arad-belvárosi Magyar Baptista Kórus dr. Garay Zsolt zongorakíséretével előadta az Örömódát, majd nemzeti imánkkal zárult a rendezvény. A Kölcsey Egyesület köszönetét nyilvánítja Arad Polgármesteri Hivatalának, és minden támogatójának, akik segítettek az adventi kórustalálkozó megvalósításában. Nyugati Jelen (Arad) 2014. december 20.A jelenleg birtokolt pozíciók megtartása távlati célCsütörtökön az RMDSZ Arad megyei székházában 17 órakor kezdődött a Megyei Küldöttek Tanácsának év végi ülése, ahol a prezídiumban helyet foglaló Kocsis József alelnök és Tóth Piroska titkár társaságában, Hadnagy Dénes MKT-elnök üdvözölte a több mint 30 egybegyűltet. Miután ismertette a napirendet, köszöntötte Sipos György megyei tanácsost, akinek egyben gratulált az Ezüstfenyő Díjhoz, majd átadta a szót Bognár Levente megyei elnöknek. Az elnök ismertette a július 19-én tartott legutóbbi MKT-ülés óta a szervezet életében lezajlott eseményeket, amelyeket megvitattak a szeptember 6-án tartott megyei küldöttgyűlésen is. Amint előrebocsátotta, a szervezet mozgalmas évet zár, ugyanis tavasszal az országos szervezet kormányra lépett, ahonnan néhány napja kilépett. Ugyanakkor az EP-választás, majd az elnökválasztási kampány is komoly erőpróba volt nem csak az országos, de a megyei szervezet részére is. Mindenkinek köszönetet mondott az évi munkájáért, majd kronológia szerint, visszatekintett az évközben végzett munka eredményeire. Az anyanyelvű oktatás tekintetében, sikernek számít a Mikelakán beindított napközis csoport, de a Csiky Gergely Főgimnázium épületét is sikerült felújítani. Az október végén megszervezett Aradi Magyar Napok is sikeres rendezvénysorozatnak számítanak. A szervezési munkába a civilszervezetek, köztük a Nőszervezet és az Ifjúsági szervezet is bekapcsolódott. Az elnökválasztáshoz szükséges aláírásgyűjtésen a megyei szervezet 7239 aláírást gyűjtött, túlteljesítve az elvárásokat, ami viszont nem tükröződött a Kelemen Hunorra leadott 7529 szavazatban. A továbbiakban elemezte a második fordulóban begyűlt magyar szavazatoknak a motivációit, amelyek tulajdonképpen megszabták a Szövetség irányvonalát is, amit előbb a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT), majd a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) döntései is alátámasztottak – kilépni a kormányból, a szervezetépítésre összpontosítani. Ez azért is fontos, mert 2016 nyarán önkormányzati választásokat szerveznek, ahol a minimális elvárás, megtartani a jelenleg birtokolt pozíciókat. A továbbiakban Faragó Péter ügyvezető elnök megtartotta a kampánystáb beszámolóját, érintve az államfőválasztás előtt begyűlt aláírásokat, az első fordulóban szerzett magyar szavazatokat. A kampányra a szervezet tulajdonképpen nem kapott pénzt, azt Kolozsvárról irányították, finanszírozták. 2015-ben augusztus 17–18-án, Kolozsváron kerül sor a szövetség kongresszusára, egyben tisztújító közgyűlésére, ahol Arad megyét a 3 SZKT-tag mellett az RMDSZ-polgármesterek, továbbá 9, az MKT által megválasztott személy fogja képviselni. „A megyei szervezetet nem kell felülről irányítani” A hozzászólások során Sipos György annak a véleményének adott hangot, hogy a megyei szervezetet nem kell felülről irányítani. Erdélyi István szerint a megyei magyarság már az elnökválasztás első fordulójában is háromfelé, az RMDSZ, a Néppárt, illetve Johannis irányában szavazott. Bognár Levente hozzászólásában igazat adott Sipos Györgynek, hiszen a két megyei tanácsosnak, illetve az ugyanannyi városi tanácsosnak helyben kell megküzdenie azért, hogy a magyarság az arányának megfelelően részesüljön a közjóból. Faragó Péter a megyebeli kulturális események hatékonyabb támogatása érdekében felszólította a civilszervezeteket, hogy március 15-ig küldjék be a programjaikat a megyei eseménynaptár elkészítése céljából. Ugyanakkor mindenkit meghívott a Jelen Házban december 28-án sorra kerülő, az RMDSZ Arad megyei szervezetének a 25. születésnapját megünneplő eseményre. Kisebbségvédelmi szakbizottság kellene A szakbizottságok beszámolói során, Gali Izabella, a Nőszervezet alelnöke köszönetet mondott a szervezetnek a megalakulás óta nyújtott támogatásért, majd ismertette az elmúlt időszakban kifejtett tevékenységet. Almási Vince, az önkormányzati szakbizottság vezetőjeként a 63 tagot számláló fórum munkáját taglalta. A politikai, érdekvédelmi szakbizottság munkájáról Cziszter Kálmán beszélt, aki elismeréssel szólt a hölgyek szervezeti életéről. Kocsik Imre, az oktatási szakbizottság munkájának az ismertetése során kifejtette: a megyei oktatási stratégia 85-90%-ban elkészült. Rövid távú cél, a jelenlegi oktatási hálózatnak a megtartása. A kulturális szakbizottság munkáját Szabó Mihály változatosnak, tartalmasnak ítélte. A szociális szakbizottság nevében Farkas Viktória ismertette a húsvéti szociális ebéd létrehozása, illetve a rászorulók, az idősek érdekében kifejtett munkájukat. A mezőgazdasági szakbizottság részéről Kocsik József az ideit egyik legsikeresebb évnek tekintette, amikor a 720 főt számláló, összesen 5 ezer hektáron gazdálkodó szervezet a Kárpát-medencei Mezőgazdasági Egyeztető Fórum tagjaként élvezi a Magyar Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium támogatását is. Bognár Levente hozzászólásában az új jobboldal agresszív fellépéseire hivatkozva, a kisebbségvédelmi, illetve a szórvány szakbizottságok létrehozását, megerősítését sürgette. Varga Géza diakónus, a kisszentmiklósi baptista gyülekezet nevében köszönetet mondott Bognár Levente és Cziszter Kálmán városi tanácsosoknak, amiért a tanács a közbenjárásukkal támogatta a gyülekezet imaházának az építését. Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület titkára a szórványmagyarság megmaradásában az anyanyelvű kultúra jelentőségét emelte ki. Bognár Levente a 2016-os helyhatósági választások fontosságáról szólva megjegyezte: ha a megyei, illetve az aradi fórumban nem lesznek ott a képviselőink, kilátástalan helyzetbe kerülhet a magyarság. Az egyéb napirendi ponton gyorsan átestek, az egyetlen hozzászóló, Sipos György megyei tanácsos az Ezüstfenyő Díja kapcsán mindenkit meghívott egy koccintásra. Balta János Nyugati Jelen (Arad) 2015. január 7.Férfias bemutató a magyar színházban:Tesztoszteron Hány férfi kell egy fergeteges estéhez? Hét. Pontosabban hét kivételes színész a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulatából. Ez a történet valahol ott kezdődik, ahol a legtöbb véget ér. Akarod-e, holtodiglan, holtomiglan és a többi. Fehér ruha, templom, násznép és az ifjú pár. De mi van, ha a menyasszony a nagy, mindent eldöntő kérdésre nemmel válaszol? Andrzej Saramonowicz kortárs lengyel drámaíró kiváló ismerője a kor társadalmának. Szövegeiben, melyek nem csupán drámák, de esszék, karcolatok, riportok vagy épp forgatókönyvek, behatóan foglalkozik a kor társadalmi elvárásaival, elhajlásaival, világlátásával. Pályafutása során dolgozott már színészként, rendezőként és producerként is. Tesztoszteron című szövegéből 2007-ben filmet is forgattak, így egyike lett a szerző legismertebb alkotásainak. Műveit nem csak Lengyelországban, de világszerte nagy előszeretettel játsszák. Romániában legutóbb a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban mutatták be. Január 9-én, pénteken este 7 órától egy fuccsba ment esküvői evés-ivásra invitálják a nagyérdeműt a magyar színházba. A hét színész közös munkájának eredményeként és az utóbbi évtizedek legismertebb magyar slágereinek felelevenítésével olyan előadást sikerült létrehozni, mely színész és néző számára egyaránt felejthetetlen élmény. Egy nők nélküli, de léptem nyomon a nőket kibeszélő esküvői fogadást, ahol az örömapa (Balázs Attila), a pórul járt vőlegény (Kiss Attila) és annak bátyja (Bandi András Zsolt), egy egyetemi professzor (Kocsárdi Levente), egy zenész (Molnos András Csaba), egy újságíró (Molnár Bence) és egy pincér (Aszalos Géza) különös, egymást átszövő történetein keresztül nyerhetnek betekintést a férfi lélek legrejtettebb titkaiba. Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad) 2015. január 13.Beszélgetés Bognár Levente aradi alpolgármesterrelBiztosítani programjaink, oktatásunk kereteit Bognár Leventével, aradi alpolgármesterrel, városi tanácsossal a helybeli magyar kultúra tekintetében értékeljük az elmúlt évet, vesszük számba az idei terveket, teendőket. – Alpolgármester úr, közművelődési szempontból milyen évet zárt az aradi magyarság? – Elsőrendű feladatunknak tekintjük, hogy a megyeközpont 16 ezer fős magyarságának kultúráját megfelelőképpen ápoljuk, identitásának megőrzése érdekében. Aradon a magyar polgár is úgy éli meg a mindennapjait, hogy nem mindegy, milyen minőségű szolgáltatásokat biztosítnak számára. E dolgokra alpolgármesterként, városi tanácsosként is megpróbálok odafigyelni, elvégezni a velük járó feladatokat. Ugyanakkor prioritás a magyar közösségnek biztosítani azokat az anyagi kereteket, amelyek az anyanyelvű kultúra ápolásához szükségesek. E munka összetettségét példázza, hogy a 23 tagú városi tanácsban Cziszter Kálmán tanácsos kollégámmal ketten képviseljük a magyarság érdekeit. Tehát az érdekükben hozott tanácsi határozatokat csak úgy lehet keresztül vinni, ha a magunk két szavazatához megszerezzük a többséghez szükséges szavazatokat is. – Milyen kulturális programokat szerveztek az elmúlt évben? – Voltak hagyományos programjaink, mint a március 15-ei és az október 6-i megemlékezések, ugyanakkor biztosítottuk a színházi előadásokat, de nagyon fontos volt a civilszervezetekkel való együttműködés is, programjaik támogatása révén. Emellett fontos tevékenységi területünk a megye egyetlen magyar középiskolájában, a Csiky Gergely Főgimnáziumban zajló tevékenység kereteinek a biztosítása, amit ugyancsak a városi költségvetésből tudtunk támogatni. Amellett, hogy országos szinten voltak gondok, fennakadások a diáklétszám szerinti támogatásban, vagyis nem tudtak takarítónőt alkalmazni, a feladatot végül is megoldottuk, találtunk olyan forrásokat, amelyekkel el tudtuk hárítani az akadályokat. Ahogy az elmúlt években sikerült megépítenünk az új iskolaszárnyat, nagyon fontosnak tartom, hogy tavaly a régi épület felújításához, korszerűsítéséhez és fejlesztéséhez is találtunk anyagi erőforrásokat. Célzok itt a berendezett informatikai teremre, a régi épületben kicseréltük a belső vezetékeket és az ablakokat, belülről egész osztályokat sikerült felújítani, bútorzatot is vásároltunk. Az elmúlt évben összesen 735 ezer lej értékű beruházást sikerült végrehajtanunk a Főgimnázium régi épületén. Ugyanakkor sikernek számít a mikelakai magyar óvodai csoportban tavaly beindított napközis foglalkoztatás. Ezt azonban csakis az épület átalakításával, teljes felújításával sikerült keresztülvinni. Arad-Gájban is sikerült a magyar nyelvű óvodai csoportot egy jobb épületbe költöztetni. Célunk az anyanyelvű óvodai oktatásnak is olyan kereteket biztosítani, amelyek egyrészt a szülőknek is megfelelnek, de biztosítják a magyar nyelven történő továbbtanulás feltételeit is. Az sem elhanyagolandó, hogy a Csiky Gergely Főgimnázium számára sikerült szereznünk egy iskolabuszt, amivel Arad olyan kerületeiből, amelyekben nincs mód a továbbtanulásra, szállítjuk a gyermekeket az iskolába, illetve onnan haza. A Főgimnázium épületének a felújítását 2015-ben is szeretnénk folytatni, az ehhez szükséges anyagi kereteknek a biztosításával. Mindez azonban hiábavaló, ha nem tudjuk hosszú távon is biztosítani a diáklétszámot. E munkához az érdekvédelmi szövetséghez a civilszervezeteknek, a magyar lakosságnak is csatlakoznia kell. Az anyanyelvű kultúra és oktatás támogatása mellett fontosnak tartottunk odafigyelni a magyar felekezetek gondjaira is. Tavaly a római katolikus, a református, az evangélikus-lutheránus és a baptista felekezetekhez tartozó 13 aradi templom, illetve imaház javítási, felújítási munkálatait támogattunk, az anyagi lehetőségek arányában. Mivel közülük a legtöbb műemlék épület, nem mindegy, milyen állapotban vannak. Kulturális programok, tervek – Kitérne részletesebben a tavalyi kulturális rendezvényekre? – A város kulturális életében való jelenlétünk nagyon fontos, hogy a többségi polgártársaink is tudjanak rólunk. Lássák, értékeljék a kulturális rendezvényeinket, amelyek az RMDSZ vagy a civilszervezeteink jóvoltából jöttek létre. Azoknak megfelelő színvonalat, illetve a hozzájuk szükséges anyagi kereteket is megteremtettük. Ez azért is fontos, mert Arad készül az Európa Kulturális Fővárosa címre. Ennek a programjában a mi anyanyelvű kultúránknak is meg kell kapnia az őt megillető helyet. – Egy kérdés erejéig álljunk meg az aradi várnál, amiről azt közöltük, hogy a civil használatba adásáról a városvezetés megegyezett a Román Honvédelmi Minisztériummal. Ha valóban városi adminisztrációba kerül, az RMDSZ megyei szervezete illetve a magyar civilszervezetek készülnek-e egy, a várban működő, kultúránkhoz méltó programmal? – Még tavaly kérvényeztük az Ereklyemúzeum újraindítását. Tulajdonképpen az Ereklyemúzeum számára is épült a Kultúrpalota, ahonnan azonban a Ceauşescu rezsim a gyűjteményt leköltöztette a pincébe. A rendszerváltás óta a Kultúrpalotának a múzeumi része a megyei tanács hatáskörébe került, ezért ahhoz fordultunk. Az épület azonban felújítás előtt áll. A várral kapcsolatban is felmerült, hogy ott az 1848–49-es forradalom és szabadságharc számára ki kell alakítani egy teret, egy kiállítási termet… – Ezek szerint az Ereklyemúzeum is ott kapna helyet? – Mi jeleztük, hogy határon átnyúló európai pénzeken sikerült felújítanunk az Ereklyemúzeum anyagát, amit állandó kiállításra szánnánk. Megjegyzem: az iránt nagyon sokan érdeklődnek, hatalmas turisztikai vonzata lenne. Ahogy a Szabadság-szobrot tíz éve sikerült újra köztéren elhelyezni, abban reménykedünk, hogy az Ereklyemúzeum anyagát is sikerül majd állandó kiállítás formában bemutatni a nagyközönségnek. Mint már jeleztem, a legnagyobb gond, hogy a Kultúrpalota teljes felújításra szorul, a kiállítótermek borzasztóan leromlott állapotban vannak. Az ott működő Filharmónia a városhoz, a múzeum viszont a megyei tanácshoz tartozik. Legjobb megoldás lenne, ha közösen újítanák fel. Ameddig a várba bejuthatunk, ha nem is az egész anyagot, annak legalább egy részét ki lehetne állítani. Gyerekkoromból emlékszem, amikor a kiállított anyagnak igen nagy kulturális, turisztikai vonzata volt. E mellett a Megbékélési Parknak a felújítása, a bővítése is tovább áll, közbeszerzési procedúra miatta. Tehát a jövőben azt is ki kellene billenteni a holtpontról. Számunkra nagyon fontos lenne a Park – benne a Szabadság-szoborral – státusát levédeni, amit tulajdonképpen már el is kezdtünk. Ez európai fontosságú lenne, az Európai Megbékélési Helyek programba foglalva. Erről már Winkler Gyula és Surján László EP képviselőkkel, de Doris Packkal, az Európai Parlament megbízottjával is tárgyaltunk. Hogy Aradon is létrejöjjön egy Európai Megbékélési Hely, nem csak a helybeli magyarság, hanem a város, sőt a régiónak is az érdeke. A jelzett tervek mellett, természetesen, idén is meg kívánjuk szervezni a hagyományos programjainkat. – Köszönöm a beszélgetést. – Én köszönöm a lehetőséget. Balta János Nyugati Jelen (Arad) 2015. január 14.Koprodukciók évada a magyar színházbanKiemelkedő előadásokban és művészeti elismerésekben, díjakban gazdag évet zárt a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. A tavalyi év jelentős színházi eseményeiről és a társulat újévi terveiről Balázs Attila direktorral beszélgetünk, aki különösen fontosnak tartja a társulaton belüli jó hangulat megőrzését. – Tavaly májusban országos bemutatóként mutattuk be Wajdi Mouawad Futótűz című drámájából született előadásunkat, amit a temesvári közönség örömmel fogadott. A Futótűzet azóta Budapesten, a Thália színházban is bemutattuk, ott is nagy közönségsikernek örvendett. Nagyon sok visszajelzésünk van és itt nem csak a kritikára gondolok, a nézőktől is kaptunk mind szóban, mind írásban visszajelzéseket a Futótűz budapesti előadásáról. – A Futótűz azóta már Európát is elérte... – Sajnos egyre aktuálisabb ez az előadásunk, pedig mi nem ezért tűztük műsorra, hanem a szöveg emberi és lelki mélységei miatt. Néhány napja még inkább húsbavágó ez az egész tematika. Lám-lám jósolgatni se akartunk, de kiderült hogy nincs is olyan messze tőlünk ez a téma... – A tavalyi év egyik legrangosabb színházi eseménye volt a VI. Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó. Milyen újdonságokat hozott a TESZT? – A TESZT keretében az útkereső előadásokat tűzzük műsorra ebből a régióból. Itt nem feltétlenül a formabontó vagy ízlés-feszegető produkciókra gondolok, hanem az új színházi formákat kereső előadásokat hívjuk meg. A kiegészítő programok gazdag kínálatából kiemelném Urbán András workshopját, amit a bukaresti, újvidéki és helyi diákokkal hozott össze. Iuliana Valsan a jelmez és díszlettervezéssel bővítette ezt a vonalat. Jónak és követendőnek tartjuk a színházi „jam”-et is, ami elindult. Ezek a pozitív hozadékai a TESZT-nek, amelynek következő kiadására már javában készülünk. A fesztivál zárónapján már kezdődik az újabb TESZT, ez sosem áll meg, olyan mint az olimpia: mindig készülünk rá, amit a közönség kap, az csak az ünnep! – Tavaly nyáron jelentős színészek vettek búcsút a társulattól: Tokai Andrea, Tasnády-Sáhy Noémi és László Pecka Péter. Hogyan sikerült a vérveszteséget pótolni? – Ehhez képest hat színészt vettünk fel a nyár folyamán: két bábost és négy prózai színészt. A bábosok csapatához két lány csatlakozott, a prózai színészekhez két lány és két fiú. Rögtön a mélyvízbe dobtuk őket, a Silviu Purcărete rendezte Moliendo café előadásban mindannyian szerephez jutottak, megismerhették nem csak a magyar, hanem a német társulatot is. Ez egy másik kiemelkedő eseménye a 2014-es évnek, hogy hosszú idő után sikerült egy valódi nagy koprodukciót létrehozni a német és a magyar színház között. Bár voltak átjárások a két társulat között, közös produkcióra még nem volt példa, szerintem ez példaértékű lehet akár más társulatok számára is. Sikerült egy olyan közös hangot találni a német társulattal, aminek az alaphangját Silviu Purcărete ütötte le, Vasile Şirli hangszerelte Dragoş Buhagiar készítette hozzá a díszleteket, valamennyien jelentős alkotók, akikkel öröm volt együtt dolgozni. Az előadás visszhangjáról annyit, hogy már két meghívásunk van jelentős fesztiválokra. – Milyen elismerésekben részesültek tavaly Csiky Gergely színház művészei? – Voltak szép számban alkotói díjak, örömteli pillanatok az óesztendőben. Jómagam megkaptam a Magyar Művészetért Bubik István-díjat. A Megyei Tanács Pro Cultura Timisiensis díjjal jutalmazta Albert Alpárt, a társulat díszlettervezőjét és Molnos András Csaba színművészt. A temesvári Polgármesteri Hivatal decemberben kiválósági díjjal tüntette ki azokat a művészeket, akik aktívan hozzájárultak a város kulturális életének fejlődéséhez. Több más temesvári alkotó mellett Balázs Attila színész, Albert Alpár látványtervező, Lőrincz Rita színésznő és Cári Tibor zeneszerző is megkapták ezt a kitüntetést. Az előadások visszhangja és a díjak, elismerések tükrében sikeres év volt a tavalyi, nincs okunk panaszra. Nem jelentett törést az adrenalin infúzió, a sok fiatal színész érkezése, fontosnak tartom, hogy a folytonosság, a társulaton belüli jó hangulat meglegyen! – Az új esztendőben milyen kínálattal csábítják a nézőket a magyar színházba? – Egy lengyel szerző, Andrzej Saramonowicz Tesztoszteron című darabjának bemutatójával kezdtünk januárban. Ha a Gardénia lengyel női darab volt, a Tesztoszteron egy férfiasabb komédiázás, igazi vígjáték, amire régóta ki volt éhezve a közönség. Januárban még két bemutatóval büszkélkedhetünk: az egyik Molnár Bence egyéni műsora, a Kifordulás, amit Petőfi Sándor A helység kalapácsa című darabja alapján készített, ez elsősorban diákoknak szóló előadás. A másik a Valami csajokavagy Egyszeröt bemutatója, ami a Mady Baby folytatása lesz, az alkotók között van Borbély B. Emília, aki az öt nőt játssza, illetve Kinda Szilárd vendégművész. B. Fülöp Erzsébet rendező és Borbély B. Emília közreműködése ebben a darabban folytatódik, a helyszín ezúttal is rendhagyó, egy hotelszoba. Elindult egy nagyobb lélegzetű koprodukció, amelyben öt színház vesz részt a munkafolyamatban Bulgáriából, Szerbiából (két színház), Szlovéniából és Romániából. Ez egy határon átívelő színházi projekt, amelyhez sajnos nem sikerült rá uniós finanszírozást találni. A Kell legyen valami című projektnek öt állomása lesz, minden hónapban egy-egy hét próba a különböző helyszíneken. A Bojan Jablanovec, a szlovéniai Via Negativa színház rendezője vezetésével zajló folyamat végén megszülető előadás bemutatója itt lesz a TESZT-en. Utána mindenik helyszínen be fogjuk mutatni ezt a koprodukciós előadást. Lesz más színházi ínyencség is: febrárban Kokan Mladenovicot várjuk, aki a Koldusoperát rendezi meg a társulattal, de nem a Brecht-féle darabot, hanem az eredeti John Gay-féle Koldusoperát! Kokan rendezte előadást kétszer is láttunk a TESZT keretében: az újvidéki Ember tragédiáját és az Opera Ultimát, amelyik a tavaly pécsi fesztivál fődíjat nyerte meg. Az évad utolsó nagyszínpadi rendezője az újvidéki László Sándor lesz, aki már többször rendezett nálunk és nem szorul bemutatásra. Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad) 2015. január 19.Fakultatív magyaróra BorossebesenHasznos, ezért folytatni, támogatni kell! Hosszú készülődés után, szombaton meglátogattuk a borossebesi református imateremben 12 órától megtartott magyar nyelvű fakultatív oktatást. Azon Faragó Péter RMDSZ-megyei ügyvezető elnök társaságában részt vett Matekovits Mihály RMPSZ-megyei elnök, valamint Kiss Anna, a Pedagógusok Háza módszertani előadója is. Rendhagyó magyaróra A szülőkkel, nagyszülőkkel érkezett 15 gyermeket és hozzátartozóit Rohrszetzer Andrea önkéntes oktató üdvözölte, bemutatta nekik az aradi vendégeket, majd hozzáláttak a szokásos, szombat déli magyar nyelvű foglalkozáshoz. Ennek során képes illusztrációk segédletével, a 3-14 év közötti gyermekek románul majd magyarul neveztek meg háziállatokat, vadállatokat, növényeket, rovarokat, használati tárgyakat. Ezt követően magyarul felolvastak, írtak, közben karácsonyi versikéket szavaltak, ugyancsak karácsonyi énekeket, gyermekjátékokat adtak elő, magyarul. Több gyermek beszédén érezhető volt, hogy otthon nem társalog magyarul, de attól még folyékonyan fújta a betanult versikét, éneket, gyermekjátékot. A foglalkozásba bekapcsolódtak az aradi vendégek is, Matekovits Mihály és Kiss Anna a gyermekekkel és hozzátartozóikkal együtt zengték a közismert gyermekdalokat, énekes játékokat. A magyaróra végén az aradi vendégek kiosztották a gyermekeknek hozott ajándékaikat, a Napsugár és a Szivárvány gyermeklapok régebbi és új számait, a Szivárvány 35. születésnapjára kiadott, 2015-ös szemléltető falinaptárokat, foglalkozás-füzeteket, írószereket. Ugyanakkor megígérték, hogy a magyar csoportnak szereznek egy közepes méretű falitáblát, amire a hatékonyabb szemléltetés érdekében rögzíteni lehet a magyar betűképeket. A szakemberek pozitívan értékelték, amiért a foglalkozáson 5 anyuka is részt vett, akik az ott látott gyakorlat szerint, otthon is foglalkozhatnak a gyermekekkel. Ugyanakkor rendkívül elégedettek voltak, amiért a néhai Gabnai Erzsébet nyomdokain elindulva, Borossebesen újra működik a magyar nyelvű oktatásnak valamilyen formája, amit minden tőlük telhető módon továbbra is segíteni kívánnak. Kiss Anna állandó villámposta kapcsolatban lesz Rohrszetzer Andreával, akit módszertani szempontból folyamatosan segíteni kíván. Elsősorban azt tanácsolta neki, hogy a foglalkozáson csakis magyarul beszéljen a gyermekekkel és a hozzátartozóikkal. Annyit ér, ahány nyelvet beszél A magyaróra végén megkérdeztük a foglalkozásban részt vevő gyermekek szüleit is: miért látják hasznosnak a magyar nyelvű oktatást? Ciot Monica, a 3 éves fiacskájával, Lucával azért jár rendszeresen a foglalkozásra, hogy a gyermek megtanulhasson egy másik nyelvet is, megismerkedhessen még egy kultúrával. Maga, illetve a gyermek nagymamája is beszél magyarul, ezért minden esély megvan, hogy Luca is megtanulja a nyelvet. Irinyi Emma és az 5 éves unoka, Cristhofer, is jól beszélnek magyarul. Mivel a férje is magyar, ha náluk van, anyanyelven értekeznek. Otthon, illetve az óvodában már az állam nyelvén beszélnek. Zopota Piroska a gyermekeit, a 6 éves Ramónát és a 8 éves Victort hozta a fakultatív magyarórára. Mivel a férje nem beszél magyarul, rendszeresen elhozza a gyermekeit, hogy ismerkedjenek a magyar környezettel is. Victornak gyengébb a nyelvérzéke, de abban bízik, hogy mindkét gyermeke magtanulja a nyelvet. Ancuţa Gyöngyi a két gyermekét, a 2 éves Silviát és a 6 éves Gyuliát hozta az órára. A férje nem bánja, ha magyarul tanulnak, ezért ha maguk között vannak, otthon is anyanyelven beszélnek. Rájött, hogy jobb, ha egy nagyobb közösségben vannak, ahol barátokat is találnak, együtt bizonyára könnyebb a nyelvtanulás is, ami felér egy kellemes szórakozással. Számára is jók ezek az órák, mert ha otthon közösen tanulják a magyar leckét, sok minden eszébe jut. A kérdésre, miszerint, ha beindulna egy magyar nyelvű elemi osztály beíratná-e a gyermekeit, nem zárkózott el, noha a nagyobbik már elkezdte a román elemit. Mivel minden ember annyit ér, ahány nyelvet beszél, szívesen tanítja magyarul a gyermekeit. Folytatja, de elkelne a segítség Amint a fakultatív magyaróra végén Rohrszetzer Andrea kérdésünkre elmondta, az elmúlt évben szeptembertől a legtöbb szombaton megtartották a foglalkozást, idén ez volt a második. Általában 10-11 gyermek jár a foglalkozásokra, de a karácsonyi ünnepségre betanult verses, énekes műsorra 18-at készített fel. A református templomban megtartott ünnepi istentisztelet után mutattak be, nagy sikerrel. Mivel varrónőként dolgozik, hétköznap, esténként készül a szombati órára, maga készíti a szemléltető rajzokat, amelyeket a gyermekek kiszíneznek, de mágneses magyar betűkre is szükség lenne. Eddig ő vásárolta az alkalmak végén, a gyermekek megvendégeléséhez szükséges üdítőt, édességet is, ugyancsak ő sokszorosítatta a tananyag részét képező szemléltető rajzokat, ezért egy-egy foglalkozás 25-30 lejébe kerül. A munkát folytatni kívánja, de elkelne egy kis anyagi segítség. Támogatók kerestetnek A segítséggel kapcsolatban, Máté József főgondnok elmondta: a presbitériumban eldöntötték, hogy lehetőségeikhez mérten, a perselypénzből támogatják az itt zajló anyanyelvű oktatást. Karácsony előtt mintegy 200, utána hozzávetőleg 100 lejjel járultak hozzá a magyarórák költségeihez. Támogató után kutakodva, megkérdeztük az RMDSZ helybeli szervezetének az elnökét, Mellák Istvánt is, aki kifejtette: a szervezet nincs olyan anyagi helyzetben, hogy támogassa, de szívesen felvállalja a szemléltető rajzoknak a sokszorosítását. Aradi kirándulás körvonalazódik Amint Matekovits Mihály RMPSZ-megyei elnök a foglalkozás után kifejtette, azt nagyon érdekesnek, hasznosnak tartja, tehát folytatni, támogatni kell, mert igen erős a közösségépítő hatása a gyermekek között. A jótékony hatása évek múlva hozza meg a gyümölcsét, hiszen ezek a gyermekek lélekben később is együtt maradnak, kisebbek is csapódhatnak hozzájuk. Az anyagi támogatás bonyolultabb, ezért az önkéntes oktatónak továbbra is díjmentesen kellene folytatnia a munkát, maguk örvendenek, ha segíthetik az ehhez szükséges infrastruktúrát: ívpapírt, fogyóeszközöket stb. Ugyanakkor szervezni szándékoznak a helybeli fakultatív csoport számára egy aradi látogatást, ami a tavaszi vakáció idején mutatkozik a legalkalmasabbnak. Matekovits elintézné: egy húsvét utáni napon, a diákszállító kisbuszt az iskola bocsássa rendelkezésükre, hogy ellátogathassanak a Jelen Házba, a Kincskereső Óvodába, a Csiky Gergely Főgimnáziumba, de Arad történelmi nevezetességeivel is megismerkedhessenek. A vendéglátójuk az RMPSZ lenne, a kisbuszt Borossebesről próbálja megszerezni, csak az időpontot kell majd egyeztetniük. Ok az álmodozásra? E sorok írója számára nagy elégtétel, hogy az RMDSZ autójával részt vehetett az Arad megye legtávolabbi magyar közösségében zajló anyanyelvű oktatás foglalkozásán, elbeszélgethetett ottani, bizakodó magyarokkal, akiknek az idősebb tagjai nosztalgiával gondoltak vissza az évtizedekkel ezelőtt ott zajlott magyar oktatásra. Jól tudják: a mostani, rendhagyó formától nem várhatnak csodákat, de a jóvoltából újraépülhet a magyar közösségi szellem. Az meghonosodva, csodákra is képes lehet. Talán az önfeláldozó önkéntes oktató kitartó munkájával, széles körű meggyőzéssel, a hasznosságának a megnyilvánulásával, valamikor újra beindulhat egy magyar nyelvű óvodai csoport, ami akár összevont elemivé is kinőhetné magát. Igaza lehet, aki e fejtegetést álmodozásnak tekinti, de csak azon közösségeknek van esélyük a megmaradásra, amelyek mernek álmodozni is. Ebben a szellemben zajlott le az ebéd is, amit a házigazdák a vendégeik tiszteletére adtak. Balta János Nyugati Jelen (Arad) 2015. január 28.Beszélgetés Hadnagy Évával, az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium igazgatójával„El kell döntsük, mit várunk el Arad megye egyetlen magyar középiskolájától!” Hadnagy Évával, az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium igazgatójával beszélgettünk az iskola terveiről, tevékenységeiről és általában a mindennapi nehézségekről. – Hogyan és milyen tervekkel indult a 2014–2015-ös tanév a Csiky Gergely Főgimnáziumban? – Bizakodóan kezdtük az új tanévet, hiszen az évnyitón többek között 25 előkészítős diákot és 24 ötödikest köszönthettünk, ugyanakkor a tervezett líceumi és szakiskolai osztályok, ha nem is maximális diáklétszámmal, de elindultak. Szeptember 15-re a nyári javítási munkálatok nagy részével elkészültünk, a többit néhány hét elteltével sikerült befejeznünk. Nagy horderejű munkákról beszélünk, a korszerűsítések már két évvel ezelőtt elkezdődtek az iskola épületén, tavaly pedig a folyosók 90 éves ablakainak egy részét sikerült újakra cserélni. Az új nyílászáróknál a hő- és hangszigetelő tulajdonságok mellett arra is ügyeltünk, hogy megfelelően illeszkedjenek az épület stílusához. A tavalyi évben a városi önkormányzat által iskola-felújításokra átirányzott pénzt a vezetőtanács teljes egészében az ablakokra szánta. Így sikerült a folyosók mellett a két homlokzaton is kicserélni a régi, olykor veszélyes ablakokat. Közben a csatornarendszer javítását és a homlokzat festését is megoldotta az iskolát fenntartó városi önkormányzat. Ezekkel a munkálatokkal párhuzamosan folyt az informatikaterem átalakítása és felszerelése az új számítógép-állománnyal. Iskolaidőben ugyan, de decemberig teljesen felújítottuk három turizmusterem, a biológiaterem és a nagy tornaterem padlózatát, a termeket újrafestettük. A tornaterem emlékezetem szerint legalább tíz éve nem volt felújítva, pincehelyiség lévén, a falakon már nagyon erősen látszódtak a beázások. És mert az említett tantermekben a bútorzat is nagyon megviselt volt, egy újabb költségvetés-kiegészítéssel sikerült tíz termet új bútorzattal ellátni. A Kincskereső Óvoda új szárnyát a tornateremmel, a manzárdon elhelyezkedő módszertani kabinettel és mosodával a múlt tanévben sikerült befejezni. A kollégiumban évenként fel kell újítanunk a konyha, étkezde, egyes szobák festését, az elmúlt nyáron viszont a csatornázási rendszert kellett javítani, valamint a beázásokat és annak okait megszüntetni. Idén szeretnénk befejezni az iskolaépület teljes ablakcseréjét, de hogy sikerül-e, az az iskola számára megítélt költségvetéstől függ. Több osztály állapota a szülők lelkes munkájának, segítségének köszönhetően megfelelő, főleg az elemi és gimnáziumi osztályok szintjén. Jó pár példa volt már arra, hogy szülői összefogással sikerült komoly problémákat megoldani. De ezt a segítséget sem akarjuk minden évben kihasználni. Sportpályák, szabadidős tér kialakítására volna szükség az iskola udvarán, és tovább szeretnénk gazdagítani a diákok kezdeményezése során kialakított játszóteret a hátsó udvaron. „Reménykedünk, hogy senki nem mond fel, és nem kéri a nyugdíjaztatását” – A többi tanintézményhez hasonlóan, a magyar főgimnáziumban is állandó probléma a kiegészítő személyzet hiánya. Most mi a helyzet az iskolában? – A sikerek mellett egy csomó gonddal is szembesültünk tanévkezdéskor, ugyanis nem volt karbantartónk, nem volt takarítószemélyzetünk, a kapus az alacsony fizetés miatt augusztusban lemondott, egyedül az óvodai dadust sikerült meggyőznünk, hogy ne hagyjon cserben minket. Az iskola négy zárolt állásából 1,5-öt szabadított fel a megyei tanfelügyelőség, így fel tudtunk venni egy karbantartót és egy félmunkaidős takarítónőt. Ez még mindig nem elégséges. Saját bevételből, illetve önkormányzati segítséggel takarító céggel dolgoztatunk... És reménykedünk, hogy senki nem mond fel, és nem kéri a nyugdíjaztatását. – Hogy állnak az oktatószemélyzettel? Sikerül-e lefedni minden óraszámot? Van-e elég szakemberük? – Az általános műveltségi tárgyaknál megvannak a megfelelő képesítésű szakembereink, hiány a turizmus szaknál van, itt csak egy magyarul beszélő szakképzett tanár kolléga tanít. A gyakorlati részt román szaktanár oktatja, de a két pedagógus együttműködik azért, hogy a diákok megértsék, ami körülöttük történik. Román szaktanárt is nagyon nehezen találunk, magyart ennél is nehezebben. – Milyen más nehézségekkel szembesültek idén? – A diáklétszámnak megfelelő költségvetésbe továbbra sem illeszkedünk be, ezért mindenféle megszorítással kell szembenéznünk. Ha az önkormányzattól nem kapnánk segítséget, nem tudnánk működtetni az intézményt, nem biztosíthatnánk a személyzet fizetését. Nehezíti a munkánkat a diákok tanév közben történő átiratkozása, az iskolánkba, vagy tőlünk máshová. Természetesen a diák érdekeit tartjuk szem előtt, de az osztályközösség folytonos változása nem tesz jót az oktató-nevelő folyamatnak. Az iskolapszichológus és fejlesztő pedagógus eddig is sokat foglalkozott egyes tanulási problémákkal küszködő kisdiákok felzárkóztatásával, az idei tanévben viszont valamiért megnőtt az elemi osztályokban a magatartási, fegyelmi gondokkal, beilleszkedési nehézségekkel küszködő kisdiákok száma. Ezért szerveznek kollégáim még több diákfoglalkozást egyéni, kiscsoportos vagy osztályfoglalkozás keretében, de szülőtalálkozókat is szervez iskolapszichológusunk, és egyéni szülői tanácsadás keretén belül is segítik a szülők és pedagógusok munkáját. – Milyen fontosabb, iskolán kívüli tevékenységeknek néznek elébe? – A végzős diákjaink a nagykorúsítási ünnepségre készülnek, a kisebbek a farsangra. Keddenként az elemisektől a középiskolás diákokig 100-120 diák vesz részt a néptáncfoglalkozásokon, de a moderntánc-csoport is készül fellépéssel. Idén többször és több helyen is sikeresen szerepelt az iskola kórusa, de a rajzkör tagjai is bemutatták alkotásaikat. A helytörténeti szakkör diákjai versenyre készülnek, a Csiky-Csuky szerkesztői jóvoltából havi rendszerességgel jelenik meg a diáklap, a honlapszerkesztők pedig ott vannak minden iskolai eseményen, hogy tudósítsák az olvasókat. Közeleg az „Iskola másként” hét. Erre a hétre a Sapientia Egyetem előadóit is várjuk, természettudományi előadással, de a Bonus Pastor Alapítvány munkatársai interaktív drogprevenciós tevékenységet tartanak, és szintén arra a hétre fogadta el a meghívást Páva Adorján volt csikys diák, a kolozsvári Krónika napilap szerkesztője, webszerkesztője. Három testvériskolai pályázaton is részt vesznek a diákok, a tizedikesek a Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola diákjaival dolgoznak együtt, a kilencedikesek a Budapesti Arany János Középiskola tanulóival találkoznak. Idén mi látjuk vendégül a lengyelországi testvériskola küldöttségét, velük tíz év óta ápoljuk a testvériskolai kapcsolatot. És még sorolhatnám. – Összesen hány diák tanul a főgimnáziumban? – A Kincskereső Óvodában 58, az elemiben 122, gimnáziumi szinten szintén 122, 9–12. osztályokban reál szakon 94 , közgazdaságszakon 88, turizmuson 94, a szakiskolai oktatásban pedig 56 diákunk tanul. A szakma elsajátításán van a hangsúly – Évről évre kevesebb a magyar diák. Milyen stratégiát dolgoztak ki annak érdekében, hogy a következő tanévben legalább megtartsák a jelenlegi diáklétszámot és ne keolljen több osztályt diákhiány miatt megszüntetni? – A jövő tanévi beiskolázási tervben négy líceumi osztályra kaptunk engedélyt, a reál és a két szakközépiskolai osztály mellett szeretnénk újraindítani a filológia szakot, elsősorban azon diákok számára, akik a matematika-érettségi miatt nem merik bevállalni a másik három osztály (tulajdonképpen négy szak) valamelyikét. A szakiskolai osztályon belül is két szakot fogunk felkínálni a diákoknak – a fiúk számára az autómechanika szak harmadik éve működik, és párhuzamosan ezzel a lányoknak a turizmus szakot fogjuk felajánlani. A szakiskolai oktatásról tudni kell, hogy elsősorban a szakma elsajátítására fektetik a hangsúlyt, három év után a diák szakdiplomát kap, és nem elhanyagolható, hogy a diákok állami támogatásban is részesülnek. Tartjuk a kapcsolatot az Arad megyei magyar iskolák igazgatóival, évenként nyílt napot rendezünk, iskolabemutatót tartunk a nyolcadikos diákoknak és szüleiknek. Sokszor az anyagi lehetőségek határozzák meg, hogy mondjuk Erdőhegyről Aradra jön-e tanulni a gyermek. Az Alma Mater Alapítványon keresztül kihasználunk minden pályázati lehetőséget, hogy pénzt szerezzünk a bentlakók számára. Az elmúlt tanévben 600 felett volt a diáklétszám, körülbelül 20 diákot veszítettünk el idén. De figyelembe kell venni, hogy eleve kevesebb volt idén a nyolcadikosok száma. Az világos mindannyiunk számára, hogy vannak, akik a román oktatást választják, vagy más megyékben, illetve Magyarországon óhajtanak továbbtanulni. Nagyon nagy létszámban veszítünk gyermekeket például Erdőhegy környékéről, de ennek is megvan az oka, mivel ezek a diákok bentlakásban kellene hogy lakjanak, és nagyon sok szülő ezt anyagi gondok miatt nem engedheti meg magának. A diákanyag nagyban befolyásolja az iskolában folyó munkát – Az admiteredeliceu.ro honlapon közzétett adatok szerint az iskolák 2014-es toplistáján Arad megye egyetlen magyar iskolája, a Csiky Gergely Főgimnázium megyei szinten a középiskolák között a 8. helyet foglalja el (első a Moise Nicoară, második a Ţichindeal, harmadik a baptista gimnázium), míg országos szinten a 400. helyre sorolták. Mi a véleményük erről a rangsorolásról és egyáltalán célszerű-e egyazon mutatók alapján összehasonlítani magyar és román iskolákat? – El kell döntsük, mit is várunk el Arad megye egyetlen magyar középiskolájától. Azt, hogy minden magyar gyermeknek a képességeihez mérten szakot és helyet biztosítson, vagy hogy két osztályba szelekció alapján felvételiztessen. Mindig összehasonlíthatunk két iskolát, magyart a románnal, székelyföldit a szórvánnyal. De végiggondoltuk-e, hogy miből „válogathat” az egyik, és mi a feladata, kötelessége a másiknak? Az ilyen összehasonlításokkor én a hozzánk hasonló nehézségekkel küszködő, szórványban működő középiskolák eredményeit szoktam megnézni. Természetesen nem vagyok elégedett a nyolcadik, vagy a négyszázadik hellyel, de azt is tudom, hogy az a gyermek, aki a nyolcadik osztály végén nem írta meg az ötöst matekból, csak nagyon nehezen fogja megírni az átmenő jegyet az érettségin. Az, hogy milyen diákanyagot kapunk, nagyban befolyásolja az iskolában folyó munkát. Az a nyolcadikos gyermek, aki a nyolcadikos vizsgán matematikából nem írja meg az ötösét, nagyon kis lehetőséggel megy neki a matekérettséginek. Eddig mindig kritizálták a középiskolákat az érettségi eredmények miatt, de hogy tulajdonképpen hol van a baj, vagy hogy mit tud egy középiskola tenni azzal a diákkal, akinek nagyon kicsi volt az átlaga a nyolcadikos vizsgán, eddig senki nem elemezte. – Miként látja a Csiky Gergely Főgimnázium jövőjét? – Ez egy nagyon nehéz kérdés. Így akár azt is kérdezhette volna, hogy miként látom az aradi, Arad megyei magyarság jövőjét. Én az iskolát és a templomot tekintem a magyar közösség két alappillérének. De térjünk vissza az iskola jövőjére. A középiskolai osztályokba a megye magyar nyolcadikosait gyűjtjük össze, ezeknek az osztályoknak a léte és jövője a megye magyar iskoláinak diáklétszámától is függ. Egységesen kell gondolkoznunk, mindenkinek érdeke, hogy működjenek a falvakban lévő magyar iskolák és az aradi magyar tagozatok. Az, hogy Aradnak kisebbségi államtitkára, a tanfelügyelőségen kisebbségi képviselete van, valamint az a tény, hogy az önkormányzatban is két tanácsos, illetve Bognár Levente alpolgármester képviseli az érdekeinket, nagy előnyt jelent. Iskolánk szülői közösségére, illetve az aradi magyar közösségre is biztosan számíthatunk. Mi, pedagógusok pedig tesszük a dolgunkat, hogy abból a gyerekanyagból, amivel rendelkezünk, kihozzuk a legjobbat, a szülők megelégedésére és a társadalom javára. – Köszönöm a beszélgetést! Sólya R. Emília Nyugati Jelen (Arad) 2015. február 3.Jelképügyben üzentek AradrólÉlesen bírálta Gheorghe Falcă, Arad román polgármestere tegnap a rendőrséget és a prefektúrát, amiért a polgármesteri hivatalban elhelyezett magyar nyelvű oklevél, valamint a helyi magyar iskolára kitűzött magyar nemzeti zászló ügyében tájékoztatást kértek. Az elöljáró közölte, hogy az aradi rendőrség és a prefektúra az Új Jobboldal szélsőségesen nacionalista román szervezet helyi vezetőjének feljelentése nyomán magyarázatot kért a polgármesteri hivataltól, hogy Bognár Levente alpolgármester irodájának közelében miért van kifüggesztve egy magyar nyelvű oklevél. Hasonló átiratot kapott az aradi Csiky Gergely Főgimnázium vezetősége is az iskolára kitűzött egyik zászló miatt. A városvezető meglepődésének adott hangot, hogy a rendőrség ilyen ügyekkel foglalkozik. Kijelentette, hogy szerinte értelmetlen a rendőrség eljárása, de válaszolnia kellett a hivatalos átiratra, amelyben tájékoztatást adott az oklevél tartalmáról és kifüggesztésének körülményeiről. Falcă rámutatott, hogy az oklevél egy fénymásolat arról a dokumentumról, amely szerint 1869-ben a város díszdoktori címet adományozott Aczél Péter akkori aradi polgármesternek. Az oklevél egy kiállítás része. A rendőrség a magyar iskolára kifüggesztett magyar zászlóról is érdeklődött, amelyet az egyik magyarországi testvérintézménytől kapott. Az elöljáró elmondta, hogy a gyulai román iskolában csak a román zászló van kifüggesztve, és ez senkit sem zavar. „Magyarország Romániával együtt része az Európai Uniónak, ezért, kedves prefektúra és rendőrség, azt hiszem, sok egyéb fontosabb dolgotok van, mint hogy arról kérdezzetek, miért vannak oklevelek az intézmény falain, és mit jelképeznek ezek. Azt hiszem, ez már túl sok” – mondta a polgármester. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. február 3.A kormányhivatal szemét bántják a magyar szimbólumok?A főgimnáziumba is belekötöttek Két hivatalos átiratot tárt a sajtó elé Gheorghe Falcă aradi polgármester a Városházán hétfőn megtartott sajtóértekezleten: mindkét dokumentum középpontjában magyar nemzeti érzületet sértő utalások szerepelnek, mind a megyei prefektúra, mind a városi rendőrfelügyelőség részéről. A Cosmin Pribac Arad megyei prefektus kézjegyével ellátott tavaly novemberi iratban a kormányhivatal arra kéri az önkormányzatot, a lehető legrövidebb időn belül tájékoztassa őket arról, hogy melyek azok a közterek, ahol a román zászló mellett (állandó jelleggel) más nemzetek zászlaja is felvonható. S bár ezt konkrétan nem említik, a polgármester szerint egyértelműen a Szabadság-szobornak is helyet adó Megbékélési parkról van szó. A bemutatott másik, tavaly októberi dokumentumot – melyen Bala Ionuţ városi rendőr-főfelügyelő és Burtă Valentin, a közrendészeti osztály vezetőjének az aláírása szerepel – szintén a polgármesteri hivatalnak címezték. Ebben arra kérik az önkormányzatot, magyarázza meg, mit jelképez az a magyar nyelvű oklevél, mely bekeretezve függ Bognár Levente aradi alpolgármester irodájának bejáratánál, pontosabban a hivatal folyosójának falán. A rendőrök arra is kíváncsiak, milyen okból függesztették ki a táblát. A rendőrségi kutakodás előzménye, hogy az Új Jobboldal/Noua Dreaptă szélsőséges nacionalista szervezet aradi vezetője, Angel Popescu panaszt tett a prefektúrán az Arad Municípiumi Polgármesteri Hivatalon belül kifüggesztett magyar nyelvű „diplomára”. A pártvezér panaszából a prefektúra rendőrségi ügyet fabrikált, azok pedig értesítették az önkormányzatot. Hogy miért éppen most tartotta fontosnak Falcă megosztani ezeket az információkat, nem tudni, tény, hogy nevetségesnek és abszurdumnak minősítette a prefektúra és a rendőrség hozzáállását. „Hogyan lehetséges ez, 2015-ben? Hova jutott a kormányhivatal? És a rendőrség? Ennél fontosabb dolguk nincs? Talán elfelejtették, hogy mindannyian az EU tagjai vagyunk? Látszik, hogy ezek az emberek nem jártak a gyulai Nicolae Bălcescu román tannyelvű iskolában, másképp láthatnák, hogy az intézményen belül csupán a román zászló van felvonva, mégsem zavarja az ottani magyarokat – mondta a polgármester, aki szerint maholnap arra is magyarázatot kell adni, hogy mit keresnek a Városháza folyosóin a település fejlődésében vitathatatlan érdemeket szerzett magyar polgármesterek képei. Visszatérve a Bognár Levente alpolgármester irodája közelében található berámázott okiratra, Atzél Péter, az Arad szabad királyi város egykori polgármesterének adományozott díszpolgári címről van szó, mely alatt egyébként a román nyelvű fordítás is megtalálható. Bognár alpolgármester a Nyugati Jelennek elmondta: érthetetlen, hogy a forradalom után 25 évvel újra előjönnek az ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulások. Ez már csak azért is elfogadhatatlan számára, mert egy olyan nemzet szimbólumának használatáról van szó, mely maga is tagja az Európai Uniónak. Az említett kordokumentum hozzátartozik a város történelméhez, nem érti, miért kellett ebbe a prefektúrának beleavatkoznia, sőt még a rendőrséget is értesítenie. Az alpolgármester, aki közigazgatási feladatai mellett köztudottan az RMDSZ Arad megyei vezetői tisztségét is betölti, lapunknak elmondta, felháborodva vette tudomásul, hogy hasonló ügyben értesítette a prefektúra a Csiky Gergely Főgimnáziumot is. Egészen pontosan a szeptemberi tanévnyitón a díszteremben felvont magyar zászló miatt kötöttek bele az iskolába. „Nem szabad elfelejtenünk, hogy mindannyian egy olyan Európa tagjai vagyunk, melynek egyik alapelve a kultúrák, hagyományok kölcsönös tisztelete és elismerése” – nyilatkozta Bognár, aki szerint a szövetségnek kötelessége állást foglalnia a Csikyhez intézett értesítés kapcsán, hiszen az iskola fontos pillére a magyar identitástudat ápolásának és megőrzésének. „Ahogy az az RMDSZ 25. évfordulójának alkalmából Kolozsvárott elhangzott, nekünk kötelességünk megtartanunk megszerzett jogainkat, ugyanakkor Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes elmondásából kiindulva – mely szerint Magyarországon a kisebbségeknek joguk van nemzeti szimbólumaikat használni –, Romániában is ugyanolyan jogok illetnék meg a kisebbségeket, mint bárhol Európában. Szerintem egy kormánymegbízottnak nem ezzel kellene foglalkoznia.”. Sólya R. Emília Nyugati Jelen (Arad) 2015. február 18.Beszélgetés Jankó András elnökkelA Kölcsey Egyesület közgyűlésére várva Jankó Andrással, az Aradi Kölcsey Egyesület elnökével az elmúlt évi magyar közművelődési tevékenységet értékeljük, az idei terveket, elképzeléseket vesszük számba. – Dióhéjban milyennek ítéli az elmúlt évi tevékenységet? – Kissé gyengébbnek tartom a tavalyelőttinél, hiszen 2013-ban 19 rendezvényünk volt, miközben 2014-ben 16 magyar közművelődési programot szerveztünk. Az igazsághoz tartozik, hogy tavaly szándékosan húztuk be kissé azt a bizonyos kéziféket, mert a tavalyelőtti zsúfolt program nem csak a szervezők, hanem a résztvevők tekintetében is kissé fárasztónak bizonyult. Figyelembe kell vennünk, hogy a kultúraigénylő közönség nagyjából ugyanabból a közegből kerül ki. Ha rendszeresen felírnánk, kik vesznek részt rajtuk, meglepődve tapasztalhatnánk az ismétlődő neveket. Ugyanakkor azt is tapasztaljuk, hogy egyre több civilszervezetnek vannak saját programjai, amelyek szintén vonzzák a közönséget, amelynek tagjai hetente 2-3 rendezvény között választhatnak. Megbeszéltük a civilszervezetek vezetőivel, hogy az átfedések kiküszöbölése végett mindenki válassza ki a tevékenységi területét. – Felelevenítené az önök által tavaly vállalt részt? – Január 22-én, a Magyar Kultúra Napján, a hagyományokhoz híven, átadtuk a Kölcsey-díjakat, ezúttal Horváth Tünde és post mortem, Sándor István kapta; január 25-én Ódry Mária képzőművész gyűjteményes kiállítását nyitottuk meg a Klió Teremben; február 5-én tartottuk az évi közgyűlést; március 3-án Földesdy Gabriella Herczeg Ferencről tartott előadását szerveztük; március 5-én a Mentor Könyvkiadó könyvbemutatóval egybekötött vásárát szerveztük; április 3-án a Kölcsey Diákszínpad Szappanopera-bemutatója volt, Szabó Ede rendezésében; március 17-én Galló Géza-est volt; április 2-án Bodó Barna előadására került sor; április 15-én Brittich Erzsébet Seregély az almafán című könyvének a bemutatója volt Simonyifalván; május 30-án Arad, Partium és Bánát határán címmel konferenciát és könyvbemutatót szerveztünk; október 4-én az Aradi arcok kiállítást; október 20-án Prohászka Elvira Mátyás Anna című regényét mutattuk be Aradon, majd Kisiratoson, Kisperegen és Zimándújfalun is; december 11-én a Kölcsey Évkönyv bemutatója; december 19-én kórustalálkozó zárta a tavalyi rendezvényeinket. Az említetteken kívül a Kölcsey vezetősége más rendezvényeken is részt vett. Ilyenek: a Partiumi Műemlékvédő Társaság összejövetele; a Szegedi Hagyományőrző és Városvédő Egyesület rendezvénye; az arad-gáji maratoni felolvasás; az Aradi Könyvnapok; a Nagyvarjasiak Világtalálkozója és könyvbemutató; az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesületének a rendezvényei; a Jelen Házban szervezett események; az Aradi Magyar Napok programjai, illetve a Szabadság-szobor Egyesület programjai. Számos esetben nemcsak nézőként, hanem közreműködőként is részt vettünk. Az említettek mellett a Kölcsey Egyesület folyamatban lévő programjai is működtek: kéthavonta kiadtuk a Havi Szemlét, a Kölcsey Diákszínpad előadásai is folyamatosan zajlottak. – Ki foglalkozik most a Kölcsey Diákszínpaddal? – Mivel Faragó Zénó Marosvásárhelyen, Szabó Ede Nagyváradon dolgozik, most Szomorú László és felesége, Mária foglalkozik azokkal a kilencedikes diákokkal, akik kinőttek a Százszorszép Gyermekszínpadról. Minden pénteken próbát tartanak a Főgimnázium valamelyik osztálytermében, ha az idő felmelegedik, mehetnek a minorita kultúrház színpadára. A tizenkettedikes diákokat ugyanis a szülők már nem szívesen engedik mással foglalkozni. Szakosztályokkal bővíteni a tevékenységet – Milyen további terveik vannak erre az évre? – A Havi Szemle kiadásával Berecz Gábor, a kiállításokkal Fekete Károly, míg a könyvkiadással magam foglalkozom. Tavasszal egy kortárs művész kiállítását, őszre Baranyi Ferenc gyűjteményes kiállítását tervezzük. Idén is tervezünk kórustalálkozót, de konferenciát is szerveznénk az aradi várról, két nyelven. Kevés szöveggel, sok képpel, illetve egy jövőkép előrevetítését is tervezzük a várral kapcsolatban. Éppen ezért elmegyünk Komáromba, ahol adatokat gyűjtünk az ottani várnak a hasznosításáról, turisztikai vonzatiról. Erről egy kiadványt tervezünk, amit egy konferencián kívánunk bemutatni, előadással. Más jellegű előadásokat is tervezünk, méghozzá az irodalmi témák mellett tudományos kérdéseket is szeretnénk feldolgozni. Terveink között csillagászattal, de hegesztéssel kapcsolatos előadás is szerepel. Az alapszabályzat értelmében, szakosztályokat kívánunk szervezni. Egy-egy vezetővel az élen, gondolunk kórus szakosztályra, szórványkapcsolatok, műemlékvédő, jogász, ifjúsági, irodalmi, esetleg történelmi szakosztályra. Ugyanakkor a minoritákkal való kapcsolattartást is fel kellene vállalnia valakinek, hogy a megszakadt tárgyalásokat folytathassuk a kultúrház hosszú távú használata céljából. Ugyancsak szükség van a könyvkiadás, a Diákszínpad gondjait felvállaló az Arad, Európa Kulturális Fővárosa 2021. szakosztályra. – Ki foglalkozna az Ereklyemúzeum újraindításának a kérdésével? – A műemlékvédő szakosztály, amely a vár visszaszolgáltatásakor fontos szerepet játszhat a kulturális célokra történő berendezésében. A jogi szakbizottságnak fontos feladata lenne az alapszabályzat aktualizálása, illetve az Egyesület jogutódlásának a megoldása. Ha a jogutódlás 5 évvel ezelőtt meg lett volna oldva, az Egyesület megörökölhette volna a solymosi várat, amit időközben Lippa Város Tanácsa magára íratott. Öthalom még mindig a Kölcsey Egyesület nevén szerepel, de mit kezdhetnénk vele? A fent vázolt elképzeléseinket megvitatjuk a Kölcsey Egyesület tisztújító közgyűlésén, amit február 19-én 17 órától tartunk a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád Termében. A beszámolóval egybekötött közgyűlésig gondolkozni lehet a vázolt elképzeléseken, hogy együtt megvitatva, hatékonyabban tudjunk dolgozni az aradi magyarság kulturális örökségének a megőrzése, az utódoknak való továbbadása kérdésein, amelyeket az Egyesület is felvállal. Éppen ezért kívánatos lenne, ha minél többen eljönnének együtt gondolkodni, tervezni a közös jövőnket. – Köszönöm a beszélgetést! – Én köszönöm a lehetőséget! Balta János Nyugati Jelen (Arad) 2015. február 21.Ficzay Dénes-emlékkiállításMárcius 2-án, hétfőn 18 órakor Aradon a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében emlékkiállítás nyílik Ficzay Dénes halálának 30. évfordulója alkalmából, amelyen nyilvánosságra eddig nem került dokumentumok, fotók is bemutatásra kerülnek. A kiállítást az aradi Qult-Ar Egyesület és a Csiky Gergely Főgimnázium szervezi. Szeretettel várunk minden volt barátot, tanítványt: idézzük fel együtt a Tanár Úr emlékét, a vele kapcsolatos történeteket. Az alkalomra jelenik meg számozott kiadásban a Ficzay Dénes Emlékalbum, valamint Ficzay Dénesnek a Kölcsey Egyesület Fecskés Könyvek sorozatában eddig megjelent munkáinak digitalizált változata. Nyugati Jelen (Arad) 2015. február 21.Tisztújító közgyűlés a Kölcsey EgyesületnélFokozni a kultúra- és értékmentés hatékonyságát Február 19-én délután a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében került sor az Aradi Kölcsey Egyesület tisztújítással egybekötött közgyűlésére. Fekete Károly alelnök köszöntötte az egybegyűlteket, s a napirend ismertetését követően felkérte évi beszámolójának a megtartására Jankó András elnököt. Az elnök felsorolta az elmúlt évben az Egyesület által szervezett eseményeket, amelyeket a keddi lapszámban vele közölt interjúban közzétettünk. Tevékenységi beszámolója végén köszönetet mondott az elnökség tagjainak a munkáért, a közönségnek a részvételért, a tagok, valamint az adományozók anyagi támogatásokért. Az idei tervekről elmondta: kétnyelvű könyvet szándékoznak kiadni az aradi várról, a Kölcsey Egyesület történetét, illetve a Krenner Miklós írásait románul kívánják megjelentetni. Említette az aradi várral kapcsolatos konferencia megszervezését, a minorita kultúrház használati jogának a megszerzését, a Havi Szemle átszervezését, a diákszínpad működtetését, kiállítások, kórustalálkozó megszervezését, a tervek közt szerepelnek a műemlékvédelem, a városnéző séták, az előadások meghívottjai, az Egyesület alapszabályzata, a székhelyhiány kérdései is. Az érintett témák megvitatása a közgyűlésre vár – zárta beszámolóját Jankó András elnök. Berecz Gábor titkár értékelőjében elmondta: az Egyesületnek 152 tagja van, ami 50%-os növekedés 2011-hez viszonyítva. A tagok 10-11%-a külföldi. 3 éve jól működik a tagok által önként felajánlott, 100-100 lejes évi támogatás, amiből biztosítani tudták a Havi Szemlének a kéthavonta történő megjelenését. Annak azonban a tartalmát át kellene dolgozni, hogy elkerüljék a Szövétnekkel való átfedéseket. A Havi Szemlében az Egyesület jelenlegi életét próbálják tükrözni. Zárszavában köszönetet mondott a Havi Szemle munkatársainak, illetve a tagok anyagi és erkölcsi támogatásáért. Fekete Károly pénzügyi beszámolójából kiderült: az Egyesület tavaly összesen 55 728 lej támogatást kapott programjaihoz. Ebből 23 683 lej adományokból származik, közülük ki kell emelni Böszörményi Zoltán hathatós támogatását. Ugyanakkor az Aradi Polgármesteri Hivatal is 25 700 lejjel támogatta négy nagy szabású rendezvényüket, de a személyi jövedelemadók 2%-ából is begyűlt 838 lej. A 100 lejes évi felajánlások azonban kifulladófélben vannak, hiszen a 152 tag közül tavaly csupán 50-en fizették be. Ugyanakkor dicséretes a tény, miszerint az Egyesület költségvetése, egyben a tevékenysége is az utóbbi 7 évben megsokszorozódott. Mivel az Egyesület az Arad Európa Kulturális Fővárosa 2021 Egyesületnek is a tagja, nagy lehetőségeket lát a vár civil hasznosításában való közreműködésre. Bognár Levente RMDSZ megyei elnök kifejtette: az Egyesület igen aktív évet tudhat maga mögött, ami nagyon sok munkát feltételez. A komoly eredmények azonban csakis pályázati támogatásokkal érhetők el. Örömének adott hangot, amiért a vezetőség nemcsak sikeres pályázatokat írt, hanem azokat sikeresen le is bonyolította a programjai megvalósításához. Az Egyesület által a városban kialakított igen pozitív kép nemcsak a magyar, hanem a többségi közönséget is vonzotta, a hozadékát azok is érezték. Ez nagyon fontos az Egyesület, illetve a magyar közösség kulturális életének a számontartásakor. Az egyesületnek igen komoly, ha Aradon nem a legkomolyabb múltja van a kultúra- és értékmentésben, amiért ezúton is köszönetet mondott, további sok sikert kívánt a folytatáshoz, majd távozott. Új felállásban, hatékonyabban A beszámolók jóváhagyása után Jankó András elnök egy csokor virággal kedveskedett Vágási Mártának, amiért folyamatosan dolgozott az Egyesületért. Az Egyesület jövőbeli szervezeti átalakítására vonatkozó ismertetője után indult vitában Reicher Éva, Jámbor Ilona, Erdélyi István, Puskel Péter és Márkus János fejtették ki építő jellegű véleményeiket. A felvázolt új szerkezeti felépítés szerint megtartott tisztújítás során az Egyesület új vezetőtanácsa 9 tagból áll: Jankó András elnök, Juhász Béla, Hadnagy Dénes és Fekete Károly alelnök, Berecz Gábor főtitkár, Márkus János titkár, Nagy Gabriella pénztáros, Oláh Gabriella és Erdélyi István vezetőségi tag megbízást kapott. Minden vezetőtanács tag egy-egy szakbizottságot fog vezetni. Az alapszabályzat-előkészítő, könyvkiadás és pályázatok szakbizottságát Jankó András vezeti. A segítésére felkérik Matekovits Mihályt, aki a kórustalálkozókat, illetve a minoritákkal való kapcsolattartást irányítaná, de szükség van jogászra is, hiszen módosításra vár az alapszabály, de székházra is szükség lenne. A tagnyilvántartás, közművelődés és a Havi Szemle kiadása Berecz Gábor és Márkus János feladata, de az előadások miatt szükség lenne egy magyartanárra is. A művészet és művészettörténet szakbizottságot Fekete Károly vezeti, Siska-Szabó Hajnalka, Ódry Mária és Vasile Andrei támogatásával. A helytörténet, történelem szakbizottságért Erdélyi István felel, Komádi Sándor és Jámbor Ilona közreműködésével. Az ifjúság és a diákszínpad témakörért Juhász Béla felel, akit Szomorú László és felesége, Mária, valamint Gál Zoltán segít. A szórvány, oktatás és média szakbizottságért Hadnagy Dénes felel, akit Bálint Enikő és egy újságíró segít. A szervezési és pénzügyi kérdésekért Nagy Gabriella pénztáros felel, Oláh Gabriella és Vágási Márta támogatásával. A közgyűlés szeretetvendégséggel, kellemes beszélgetéssel zárult, amelyen a régi-új vezetőségi tagok, a támogatók és a közönség tagjai tovább tervezték az elhangzott elképzeléseket, hogy a komoly tiszteletet kiérdemelt Egyesület kultúra- és értékmentő, jövőépítő hatékonyságát közösen megtarthassák, ha lehet, tovább fokozzák. Balta János Nyugati Jelen (Arad) 2015. február 26.VV RMDSZFinoman szólva szerencsétlenül időzítette a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat a romániai magyar rabok által elszenvedett visszaélések elítélését angol nyelvű hírlevelében. A hetente kiadott tájékoztatókat a romániai és magyarországi nagykövetségek munkatársainak, emberjogi szervezetek és külföldi politikai pártok képviselőinek címezik, és a székelyföldi, erdélyi magyarsággal szembeni jogtiprásokra hívják fel a figyelmet. A kiadványokat átlapozva kijelenthető, hogy a feldolgozott témák fontos problémákra, felháborító eseményekre hívják fel a figyelmet – sajnos van miből válogatni. Azonban az is megállapítható, hogy a kezdeti lendület alábbhagyását megsínylette a külalak, illetve például a február 10-ei levélbe már olyan bosszantó hiba is becsúszott, amely egy, a nyelvi és kulturális jogokért küzdő szolgálat számára megengedhetetlen: a Csiky Gergely drámaírónkról elnevezett aradi főgimnáziumot Csíki Gergely néven említik magyarul és angolul is. Ennél is sajnálatosabb azonban, hogy a hírlevelek összeállítása kizárólag pártlogika alapján működik: csak azokra a problémákra hívja fel a figyelmet, amelyeket az RMDSZ is annak érez. A székely szabadság napja körüli botrány pedig azt bizonyítja, hogy a demokratikus jogok megsértésére rá se hederítő szövetség nem hajlandó pártatlanul képviselni az összmagyarság érdekeit, sőt üvöltő hallgatása gyakorlatilag alátámasztja a támadók jogsértő kirohanásait. A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat a jogsértő vásárhelyi tiltások világgá kürtölése helyett legutóbb jobbnak látta, hogy a börtönben ülő nemzettársainkat féltse, akik például nem nézhetnek magyar nyelvű tévéadást. Mindezt nem sokkal azután nehezményezik, hogy az RMDSZ január végén rácsok mögé vonult exminisztere, Nagy Zsolt a VVZS (Veled vagyunk, Zsolt!) nevű Facebook-oldal többezres rajongótáborának írt levelében arról mesélt, hogy a tévéjén kb. 10 csatorna fogható, de az Erdély Tv nincs közöttük. A vásárhelyi ügy elhallgatása talán annak tudható be, hogy VV RMDSZ sajátos valóságshow-jából már kiestek az erdélyi magyarság párton kívüli szereplői – biztos azért nem értjük, mert már nem ugyanabban a Való Világban élünk. Páva Adorján Krónika (Kolozsvár) 2015. február 27.Vezércikkünkre reagált a Mikó Imre Jogvédelmi SzolgálatAlább közöljük a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat reakcióját lapunk csütörtöki számában megjelent, VV RMDSZ című vezércikkünkre. Háromszéki Mikó Imre Jogvédő Szolgálat: közösségi és nyelvi jogainknak az élet minden területén érvényt kell szereznünk Őszintén örülünk annak, hogy a cikkíró, Páva Adorján jó kezdeményezésnek tartja a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat Háromszéki Szervezetének heti rendszerességgel küldött angol nyelvű hírlevelét. A kezdeményezés nemrég indult, eddig tíz hírlevelet küldtünk, és a tapasztalat azt mutatja, hogy máris nagy az érdeklődés az erdélyi magyarság ügyei iránt, és az is világossá vált, hogy nagy szükség van az angol nyelvű híradásokra, összefoglalókra, ha az erdélyi magyarság törekvéseit a nemzetközi közvélemény figyelme elé akarjuk tárni. Éppen ezért a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat Háromszéki Szervezete nemcsak angol nyelvű hírlevelet működtet, hanem angol nyelvű éves jelentéseket is készít. Sikernek könyveltük el az erdélyi magyarság ügyének nemzetközi megjelenítése szempontjából, hogy az Egyesült Államok Romániáról készített 2013-as emberjogi jelentésében az erdélyi magyarokról szóló részében a szervezetünk előzetes jelentésében szereplő problémák pontról pontra megjelentek. Hibák sajnos néha előfordulnak, és ezért elnézést is kérünk azoktól, akik ezt nehezményezték, mi több, köszönettel tartozunk azért, amiért erre felhívták a figyelmünket. Őszintén remélem azonban, hogy egy angol nyelvű szövegben található, magyar névben előforduló ponthiba (Csiky Gergely Főgimnázium helyett Csíki Gergely Főgimnáziumot írtunk) nem változtat a híradás jelentőségén és nem kisebbíti munkatársaim érdemeit sem, akik önkéntes alapon végzik ezt a felelősségteljes és nagy figyelmet igénylő, fontos társadalmi és a közösség nemzetközi érdekképviseleti szempontjából jelentőségteljes munkát. A hírleveleket úgy állítjuk össze, hogy azok ne csak szimbolikus témákat, hanem gyakorlati kérdéseket is érintsenek. Mi felhívjuk a világ figyelmét a székely zászlóra és az autonómiatörekvések fontosságára ugyanúgy, ahogyan a magyar kisiskolások, vagy a magyar fogvatartottakkal szemben elkövetett nyelvi diszkriminációra is, mert abban hiszünk, hogy közösségi és nyelvi jogainknak az élet minden területén érvényt kell szereznünk. Szervezetünket egyébként bárki megkeresheti panaszokkal és javaslatokkal egyaránt, így jutott el hozzánk egy magyar fogvatartott panaszlevele, aki egy romániai börtönben tölti a büntetését. Munkatársunk meglátogatta őt és a helyszínen tájékozódott a helyzetről. Úgy találtuk, hogy a levélben jelzett problémák valósak, ezért tavalyi jelentésünkben már szerepel ez a probléma, és múlt heti hírlevelünkbe is belefoglaltuk, mivel mi minden magyar ember jogainak csorbítására odafigyelünk. Ugyanakkor újfent hangsúlyozom, hogy hírleveleinkben kiemelt figyelmet kapott és kap ezután is a székely zászló, a székelység politikai törekvései, valamint a hatóságok azon igyekezete, hogy a székelyföldi törekvéseket csírájában elfojtsák. De ez nem jelenti azt, hogy szótlanul elmegyünk a hétköznapok szintjén felmerülő gyakorlati problémák mellett, őszintén remélem, hogy Páva Adorján sem gondolja azt, hogy a kettő kizárná egymást. Mi örülünk annak, hogy a munkánkat figyelemmel kísérik, kérem, tegyenek így a továbbiakban is. Tisztelettel, Benkő Erika A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat Háromszéki Szervezetének vezetője Krónika (Kolozsvár) 2015. március 4.Ficzay Dénes emlékezete„Kóbor poéta voltam és kósza álmokat kerestem” 2015. március 2-án az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében Ficzay Dénes halálának 30. évfordulójára emlékező tömeg láttán (az előcsarnokba is több sor széket kellett elhelyezni az érdeklődők számára) a legelső gondolatom az volt: Ficus (Ficzus?) mennyire örülne, hogy egykori iskolájában a város híres szülöttéről, Tóth Árpádról termet neveztek el. Hisz jószerével egész életében a város, a szülőváros – egyebek közt – híres szülötteit, vagy az itt megfordult neves embereket, a velük kapcsolatos történeteket kutatta, és közre is adott belőlük annyit, amennyi akkoriban lehetséges volt. Ha az égi szférákból visszatekintene, örömmel konstatálná: 2015-ben még vannak aradiak (ha nem is tősgyökeresek, azaz idecsöppentek), akik emlékeznek rá, torzóban maradt életművét értékelik, becsülik – ugyanakkor, némi értetlenséggel, megkérdezné: hol vannak a fiatalok – a kevés kivételtől eltekintve –, akik tovább viszik, utódaiknak átadják az aradi magyar történelmet? Ficzay Dénesről, mint minden jelentős személyiségről, legendák keringenek. Sokezer ember (lényegében, mondhatnám, mindenki, aki számít) ismerte a vértanúk városában évtizedeken keresztül tanárkodó Ficust (beleértve, természetesen, a szemét mindenkin rajta tartó állami információs szolgálatot) jellegzetes, senki mással össze nem téveszthető, külső megjelenésére nem sokat adó, a lényeget a külsőségeknél mindig sokkal többre tartó alakját. A tegnapelőtti megemlékezésen két bájos fiatal lány (Kis Zsuzsanna és Kovács Henrietta) olvasott fel tucatnyi visszaemlékezést egykori tanítványoktól (Gulyás István, Orosz Németh Aranka, Szilágyi György, Kelly Enikő, Nagy Gizella és mások), amelyek – valamikori tanáruk alakjának felidézésen túl – mélységes szeretetet és tiszteletet sugároznak. A tegnapelőtti megemlékezést Hadnagy Éva tanár, a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatója nyitotta meg, aki – köszöntve a népes hallgatóságot – elmondta: nem volt (koránál fogva sem) tanítványa Ficzay tanár úrnak, de, kisiratosi kisdiákként bátyjától sok történetet, anekdotát hallott róla, és egy személyes élményét is felidézte, amikor, középiskolásként, az akkori Slavici líceum tanulójaként az utcán nagy tisztelettel köszöntötte – és ez az epizód nagyon fontos számára. „Most azt szeretném megtudni Önöktől, milyen az az ember, mit kell tudnia annak a tanárnak, akit halálának 30. évfordulóján ennyien megtisztelnek?”. A rendezvény ötletgazdája és fő szervezője, Irházi János az ünnepelt egyik írásának felidézésével kezdte – a halál gondolatával szembenéző ember töprengéseivel. De így folytatta: „Azt szeretném, hogy ma mosolyogva emlékeznénk, hogy jusson eszünkbe a vidám, jó kedélyű Ficzay Dénes, ezért is választottuk az Emlékalbum borítójára ezt a mosolygós képet. Arra kérem Önöket, hogy a kiállítást végignézve idézzük fel emlékét, de mosolyogva, abban a meggyőződésben, hogy ennek a tanár úr is örülne”. A megemlékezés rendezője ezután ismertette az Aradon született és itt is meghalt Ficzay Dénes (1921. dec. 27.–1985. március 2.) életútját, iskolaéveit, megemlítve aradi tanárait, a római katolikus főgimnáziumot az impériumváltástól haláláig, 1943-ig vezető Fischer Aladárt és az aradi vértanúk földi maradványait felszínre hozó Kara Győzőt. Ficzay végzős diákként már munkatársa volt az Aradi Közlönynek, ahol számos irodalomtörténeti írása jelent meg. A bécsi döntés után Kolozsváron a magyar–olasz szakra iratkozott, közben megnősült, s már két gyermek apjaként diplomázott 1945-ben. Már egyetemista korában belső munkatársa volt az Erdélyi Helikonnak és szorgalmasan írt a Székelyföld c. lapnak is. 1945 késő őszéig a kolozsvári kereskedelmi iskolában tanított, majd visszajött Aradra, ahol a katolikus gimnáziumban, majd annak utódiskoláiban tanított megszakítás nélkül 37 esztendőn át. Hazaérkezését követően azonnal bekapcsolódott a helyi sajtó munkájába, közművelődési, irodalmi, helytörténeti írásokat publikált. A hatvanas évek elején gyümölcsöző levelezést folytatott több magyarországi hely- és irodalomtörténésszel, majd a hetvenes évek végén az állambiztonsági hatóság figyelmeztetésére a levelezést is meg kellett szakítania, s szinte haláláig számtalan zaklatásnak volt kitéve. Ennek ellenére számtalan cikke jelent meg a helyi Vörös Lobogóban, a kolozsvári Utunkban és a marosvásárhelyi Igaz Szóban. A helyi lapban város- és irodalmi, valamint helytörténeti sorozatokat írt Aradi séták, Elfelejtett aradi írók, Aradi kislexikon, Aradi ritkaságok címmel, jól dokumentált tényeket, érdekességeket írt szeretett városáról. Ahogy ezt Aradi krónika c. írásának elején hangsúlyozza: valójában egyetlen nagy szerelme volt, a város, és története házaival, utcáival, különös és különleges embereivel. Példaképe a híres irodalomtörténész, Kelemen Lajos volt, akinek városnéző sétáin kolozsvári diákként gyakran részt vett, és az ő szellemében vezette aradi diákoknak, érdeklődőknek izgalmas városnéző sétáit, amíg hagyták. Halálát követően – mivel életében kötete nem jelent meg – felmerült a kérdés: volt-e egyáltalán hagyatéka? Amikor 1990 januárjában újraalakult a Kölcsey Egyesület, s felmerült a hagyományok újraélesztésének kérdése, felmerült a könyvkiadás is. Rövidebbre fogva: (a 2011-ben a Marosvásárhelyen elhunyt), s a Ficzay-hagyaték kezelését áldozatos munkával vállaló Pávai Gyula gondozásában öt, Ficzay Dénes hagyatékából előkerült, illetve sajtóban megjelent írásokból összeállított kötet jelent meg a Fecskés könyvek sorozatban (Aradi krónika, Aradi séták, Válogatott írások, A vértanúk sírja, illetve a csak részben Ficzay-írásokat tartalmazó Ficzay Dénes-emlékkönyv). Ezeket most, a 30. évfordulón a közönség digitalizált formában is megkaphatta, s talán mondani is fölösleges: aki a digitalizálás nem könnyű, áldozatos munkáját vállalta, az a már több hasonló próbálkozást (például Márki Sándor ma már gyakorlatilag hozzáférhetetlen munkái) is sikeresen végrehajtott Nagy István pécskai fizikatanár, aki ezáltal lehetővé tette, hogy Ficzay Dénes (eddig feldolgozott) életműve bekerülhessen a Magyar Elektronikus Könyvtárba, ahonnan a világ bármelyik pontjáról elérhető lesz. Nagy István egyébként létrehozott egy Ficzay-emlékfalat is a Facebookon – az arra érkezett írásokból olvasott fel a két (már említett) lány jó néhányat. A tegnapelőtti összejövetelen Bognár Levente aradi alpolgármester, egykori tanítvány és Vadász Ernő is emlékezett Ficzay Dénesre. Ez utóbbi – egyedülálló módon – egykoron, 1939–40-ben (jó pár évvel fiatalabb) iskolatársa, később, 1945–50 között diákja, utóbb pedig tanártársa volt Ficzaynak! Vadász Ernő többek között azt emelte ki, hogy mennyire szerette a Tanár Úr a diákokat és iskoláját. Befejezésül a feltétlenül nagysikerűnek mondható rendezvény ötletgazdája megemlítette azokat, akik a Ficzay Dénes-emlékalbum megjelenését támogatták: Winkler Gyula EP-képviselő, Frunda György szenátor, az RMDSZ Arad megyei szervezete, valamint magánemberként dr. Albert István, Cziszter Kálmán, Durst Piroska, Fukszné Baranyi Ágnes, dr. Gönczi Attila, Halai János, Kelly Enikő, dr. Metzner Júlia, Nagy István, Orosz Kinga, Pénzes Gyula, Pop Éva, dr. Szabó Júlia, Szőke Mária. A résztvevők a megemlékezés befejezéseként megtekintették a díszterem előterében rendezett, harminc pannót (fotót, egy-egy Ficzay-kéziratot, „mottót”) tartalmazó ötletes kiállítást, és egy pohár bor, zsíros kenyér mellett elevenítették fel a feledhetetlen tanárt, kollégát, irodalmárt, helytörténeti kutatót – az „aradológust”, akiről, mint ilyenről, furcsa módon nem is esett szó. Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad) 2015. március 7.Emlékek otthona: tegnapi színházMottó: Ez az élet nem is olyan rossz, csak már nagyon rossz a híre. (Tomcsa Sándor: Műtét) Nagy Pál Emlékek otthona: tegnapi színház* című kötete az 1960-as évek végétől 2010-ig írt színházi tárgyú cikkek válogatott gyűjteménye – olvassuk a kiadó tájékoztatójában. – A kötet első része a szocialista kultúrpolitika rossz emlékű körülményei között megfogant színházi (műsorpolitikai, rendezői, színészi) csúcsteljesítmények, illetőleg színházéleti "fordulópontok" szemléje. A második rész kifejezetten a marosvásárhelyi színházra koncentrál, a legemlékezetesebb színházi produkciókra reflektáló, napi- és hetilapok keretei közé beférő beszámolók, értékelések, kritikák. A harmadik rész a különböző sajtótermékekben nyomdafestéket látott interjúkat öleli fel. Az Előszóban így emlékezik a szerző: "Hogyan kezdődött a színikritika ingoványos- bozótos, ugyanakkor vonzó területén való kalandozásom? Azokban a messze tovatűnt időkben, amikor a Székely Színház fénykorát élte Marosvásárhelyen, nemigen hiányoztam a sűrűn sorra kerülő premierekről, sőt egy-egy próbára is bemerészkedtem a Kultúrpalotába, ahol Tompa Miklós szakszerű irányításával készült az előadás. Így találkozhattam a színpadi művészet születésének változatos csodáival – és műhelytitkaival is. Akkoriban valódi élmények bő forrása volt számunkra a jeles művészekben bővelkedő vásárhelyi magyar színház. Ami vele és körülötte történt, mindennapi beszédtémaként keringett a legszélesebb társadalmi körökben, a vendéglői asztalok mellett éppúgy, mint a szerkesztőségekben. Ebben a légkörben jómagam is ösztönzést éreztem, hogy véleményt formáljak a látottakról-hallottakról, s ezt a sajtónyilvánosság elé tárjam. A vállalkozás kockázataival kezdetben nemigen törődtem. Az ide vonatkozó családi aggodalmakat sem vettem komolyan. Történt ugyanis egy alkalommal – még a kezdetek idején –, hogy édesanyám, miután épp egy ilyen cikkecskét olvashatott a helyi napilapban, megjegyezte: – Jaj, édes fiam, hagyd abba az ilyesmivel való foglalkozást, mert tönkretesznek a színészek! Mit mondjak? A színésznők, akiket cikkeimben később is gyakran emlegettem, nem okoztak nekem soha különösebb bajokat. Legfennebb megüzenték olykor, ha nem csak dicsérő jelzőkkel szóltam valamelyik alakításukról, szerintük hova is menjek... Mindez azonban vele járt a mesterséggel. Észrevehetően Vásárhely-centrikus ez a könyvecske; az itteni magyar színházat ismertem leginkább, ennek a nézőterén érezhettem magamat valóban otthon. Persze, ellátogattam másfelé is egy-egy bemutatóra, megnéztem a vendégjátékokat is – amennyire a körülmények megengedték. Meg kell azonban vallanom: emlékezetemben igazi színházként mindmáig a vásárhelyi él legelevenebben..." A Szó és látvány című első rész mintegy három évtizedes (1965 és 1996 közötti) korszakot fog át: rövid jegyzetek, színházpolitikai, repertóriumi reflexiók sorjáznak. Nagy Pál Marosvásárhely szerelmese, érthető, hogy a város színháza is a szíve csücske. Ezt mondja róla: "Semmiképpen sem túlzás: Marosvásárhely, ez a sok tekintetben híres-nevezetes erdélyi város az egyetemes magyar színházi kultúra jelentős centruma. Volt itt annak idején, nem is olyan régen, egy rangos Székely Színház – míg ennek a nevét és szellemiségét el nem tüntette a fokozatosan és fondorlatosan felerősödő nacionalista türelmetlenség, a másság tagadásában fogant manipuláció. A Bernády György által építtetett Kultúrpalota színpadán, ezek között a "lekaparhatatlan" emlékeket őrző falak között Kemény Jánosék, Tompa Miklósék vezetésével indult el útjára s hódított magának lelkes közönséget mindjárt a második világháború után az a felejthetetlen művészgárda, amelynek kiemelkedő egyéniségei – Kovács György, Kőszegi Margit, Szabó Ernő, Delly Ferenc, Andrási Márton, hogy csak néhány nevet említsek az élvonalból – ma már színháztörténetünk legszebb lapjain foglalnak helyet. És a nagy nemzedék nyomában – voltaképp velük együtt – lépett színre aztán a kiemelkedően tehetséges Lohinszky Loránd, Csorba András, Tanai Bella, Erdős Irma, Tarr László, Szamossy Kornélia és társaik csapata, akiket új és újabb nemzedékek követtek a Köteles Sámuel utcai, Szentgyörgyi Istvánról elnevezett főiskola kifutópályájáról. Mindez már történelem. Továbbépíthető hagyomány. Gazdag örökség, amit joggal nevezhetünk a magunkénak." (Hallgatni: önámítás, 1990) A Vásárhelyi színpad című második részben (1962 és 1998 között keletkezett) különböző színházi bemutatókat méltató kritikák, elemzések kaptak helyet, többek között Tolsztoj, Csehov, Bertolt Brecht, Madách Imre, Csiky Gergely, Molnár Ferenc, Örkény István, Tamási Áron, Szabó Lajos, Tomcsa Sándor, Sütő András, Méhes György, Kocsis István műveinek előadásairól. Utóbbi kapcsán ezt olvassuk: "Leginkább azzal mérhető az alakítás értéke, hogy e sokrétűen dúsított vallomás közvetítése rendjén mit és mennyit tudunk meg magunkról, illetve: milyen intenzitással jut kifejezésre – a színész színpadi verziójában – Kocsis szenvedélyes etikai eszménykereső nyugtalansága. A Bolyai János estéje voltaképpen egyetlen kérdés köré épített, változataiban szerteágazó és folytonosan egymást metsző, néhány csomóponton összekuszálódó, majd ismét szétbomló válaszhálózat felfeszítése: mi ezen a földön az értékes élet kritériuma? Azaz: hogyan valósíthatja meg önmagát az ember maradéktalanul – anélkül hogy engedményeket tenne egyik vagy másik irányban? Azaz: lehetséges-e a tiszta eszmény szolgálata? Kocsis Bolyai Jánosa hol az apjához, hol a Gausshoz, hol az Asszonyhoz való viszony tükrében néz szembe újból meg újból önmagával, életútja fordulataival, s egyéniségének lényegét nem annyira a megtalálásban, mint inkább a keresésében véljük teljesnek, jelkép értékűnek. Kereső-töprengő, vívódó-lobogó humántelítettsége révén válik kortársunkká, szellemi partnerünkké. Pontosabban: ilyenné válását teheti érzékelhetővé estéről estére az előadó, aki megformálására vállalkozott." (Kocsis István: Bolyai János estéje, 1971) A vásárhelyi színjátszás nagyasszonyát ekképp méltatja: "Amikor Kőszegi Margitnak tapsolt a marosvásárhelyi közönség, úgy érzem, egyben a nagybetűvel írandó színháznak tapsolt – nosztalgiákon, emlékkeresésen túli beleéléssel. Ama színművészeti hivatástudat előtt hajtott fejet, amelyet nálunk – többek között – Kőszegi Margit testesít meg, kortársak és utódok számára követendő példaként. A ’szavak megszólaltatóját’ köszöntötte Sütő András hozzá intézett meleg hangú soraiban, művészetét ’mécsesszolgálatnak’ nevezve. Aligha volna lehetséges ennél pontosabban megfogalmazni: mit jelent Kőszegi Margit – s mit jelent a színház – az értelem és az érzelem kincseit kereső, az igaz és szép emberi eszmények iránt lelkesedő mai ember életében. (Kőszegi Margit előadóestje, 1975) A Beszélgetések zárja a válogatást, ebben szólal meg Csorba András ("Csakis a realista örökségre építhetünk", 1970), Tompa Miklós ("A színházat választottam", 1975 és 1995), Szabó Lajos ("A jövő sokoldalú színészt kíván", 1976), Sinka Károly ("A vígjáték az én igazi világom", 1980), Kovács Ferenc ("Kortárs dráma nélkül elképzelhetetlen a kortárs színjátszás, 1980), Székely János ("A dráma: valamely felismert igazság metaforája", 1982). Tompa Miklós ars poeticája ma is megszívlelhető: "Én azt vallom, hogy a művészet – szolgálat. Színésznek, rendezőnek, tanárnak, igazgatónak, kritikusnak egyaránt fel kell tennie a kérdést: kit szolgálok mindennapi munkámmal?... Nem tudom soha elfogadni a dekadens, idegbajos irodalmat, a túlzottan patologikus, egyedi, nem általánosítható esetek színpadi ábrázolását, sem az olyan irodalmi, művészeti törekvéseket, amelyek a pesszimizmus, a kétségbeesés, a reménytelenség hirdetői voltak..." Szabó Lajos szavait is illik újra és újra átgondolnia, akinek szívügye a színház: "A színészoktatás világviszonylatban olyan művész kialakítására törekszik, aki művésze a szónak, tökéletes beszédtechnikával, képzett hanggal és fejlett testkultúrával rendelkezik. Ebben a tekintetben világviszonylatban egységes a színészképzés célja. De – úgy véljük – a legárnyaltabb formanyelv is csak a tiszta eszmei mondanivaló hordozásával válhat tökéletessé. S mi elsősorban ennek a ’sajátosságnak’ az érvényesítését tekintjük feladatunknak." Szűkszavú Székely János-interjú zárja a kis könyvet. Ebben is találunk érvényes megjegyezni valót: "Sok sikeres drámai művet ismerek, amelyekben a szerzői világkép csak közvetve érvényesül: csak a cselekményben működő (azt mozgató-kormányzó) törvények hordozzák. Én arra törekszem, hogy drámába foglalt történeteimnek ezen fölül még külön értelme, metaforikus jelentése is legyen. A dráma: valamely felismert igazság metaforája. A drámaíró legfontosabb képessége eszerint az, hogy már magában a valóságban (a történelemben) meg tudja látni a metaforikus érvényű, jelentéses drámai helyzeteket. Akinek ez a képesség nem adatott meg, az legfeljebb dialogizált esszéket, sztorikat írhat, nem pedig drámát. A valóság kínálta drámai szituáció tapasztalatom szerint annyira megkönnyíti az író munkáját, hogy szinte semmi egyébbel nem kell törődnie. Egyszerűen hagynia kell, hogy a helyzet beszéljen magáért (kibeszélje magát), s ebből automatikusan kialakulnak például a jellemek is." A 93. évét taposó Jánosházy György költő, műfordító, szerkesztő nemrégi sajnálatos távoztával a folyóirat- és könyvszerkesztő, irodalomtörténész, kritikus, a "csak 91 éves" Nagy Pál az erdélyi irodalmárok doyenjenje. Munkájának termését jobbára begyűjtötte, az utóbbi két évtizedben folyamatosan jelentek meg az általa szerkesztett- gondozott és a saját könyvei. A színházas kötet kéziratával bizony előszobázni is kényszerült. A Kriterion érdeme, hogy felkarolta, és végre az olvasó asztalára helyezte ezt a dokumentumértékű válogatást. *Kriterion könyvkiadó – Kolozsvár, 2014. Szerkesztette Jakabffy Tamás, a borítót Matei László tervezte Bölöni Domokos Népújság (Marosvásárhely) 2015. március 17.A Petőfi-emlékműnél ünnepeltek a temesvári magyarok„Ha a szórvány elvész, az ország is elvész!” Immár több mint százéves hagyomány, hogy március 15-én, a természet és a lélek újjászületését ígérő tavaszi szélben a szabadfalui Petőfi-emlékműnél kitűzött kokárdákkal gyülekeznek a temesvári magyarok, és együtt ünneplik az 1848-as magyar forradalom és szabadságharc évfordulóját, a márciusi ifjakat. A rendszerváltás utáni 25. szabad március 15-ei megemlékezés díszvendégei és szónokai Both Ferenc ezredes, bukaresti katonai attasé, Marossy Zoltán temesi alispán, Tamás József gyulafehérvári segédpüspök, Koppándi-Benczédi Attila-Zoltán unitárius lelkipásztor, valamint a Temes Megyei RMDSZ és a TEIS ifjúsági szervezet vezetői voltak. A jeles vendégeket, a több száz ünneplőt Fazakas Csaba református esperes, az RMDSZ művelődési alelnöke köszöntötte. Both Ferenc ezredes, Magyarország bukaresti nagykövetségének katonai, védelmi és légügyi attaséja Orbán Viktor magyar kormányfő ünnepi gondolatait tolmácsolta. Marossy Zoltán alispán Victor Ponta, Románia miniszterelnöke március 15-ei üzenetét olvasta fel. Halász Ferenc nemrég újraválasztott RMDSZ-elnök ünnepi beszédében arra emlékeztetett, hogy a Bánság ezer szállal kötődik Magyarország történelméhez. Halász Ferenc három történelmi pillanatot idézett fel: 1315-ben Temesvár Magyarország fővárosa lett, amikor Károly Róbert király ide telepítette a székes fővárost; 1949 március 3-án Szabadfalun Petőfi Sándort őrnaggyá léptette elő Bem tábornok, ezen a helyen emelték 1899-ben, majd 1913-ban a Petőfi-emlékművet; 1990 március 15-én a bánsági magyarok újból szabadon ünnepelhették a magyar forradalom évfordulóját. „Akkor nagyon optimisták voltunk – mondta az RMDSZ elnöke –, de néhány nappal később jöttek a „fekete március” eseményei és ezek azóta is jelen vannak az életünkben: ingatlanjaink visszaállamosítása, iskoláink megszüntetésére irányuló kísérletek, magyar szimbólumok és a himnusz ellen irányuló támadások, műemlékeink meggyalázása. Március 15. azt üzeni nekünk, hogy harcolni kell azért, hogy az elmúlt 25 évben megszerzett jogainkat megőrizzük, mert el akarják venni őket tőlünk. Erőt kell merítsünk arra is, hogy tovább küzdjünk a magyar állami egyetem, a magyar orvosi egyetemi kar és a háromszintű autonómia megvalósulásáért.” Halász Ferenc ünnepi gondolataihoz kapcsolódva Tamás József gyulafehérvári segédpüspök a XXI. század botrányának nevezte, hogy a civilizáció csúcsán nincsen béke a népek között, nem lehet emberhez méltó módon élni, egymást tisztelve, egymás jogait tiszteletben tartani. „Hol iskoláinkért, hol anyanyelvünk használatáért, hol jelképeinkért, hol elkobzott javaink visszaszerzéséért kell utcára vonulnunk (…), hiszen mi sem hallgathatunk és nem nyugodhatunk addig, amíg nem kezelnek egyenrangú állampolgárokként bennünket” – hangsúlyozta a püspök, a Jóisten áldását kérve az egybegyűltekre. A történelmi magyar protestáns egyházak nevében Koppándi-Benczédi Zoltán-Attila dévai unitárius lelkipásztor temesvári szórvány gondozója mondta el ünnepi gondolatait, aki Bem apó szállóigévé lett mondását parafrazálva („Ha a Piski híd elvész, Erdély is elvész”), így fogalmazott: „Ha a szórvány elvész, az ország is elvész!” Itt a szórványban olyan emberek élnek, „akik mindvégig vállalták a végvári katonák fontos szerepét” – hangsúlyozta a lelkipásztor – „kiáltó szóként el kell mondanunk, hogy itt voltunk, itt vagyunk, és itt leszünk, akár tetszik akár nem. Időnként ki kell mondanunk, hogy a magyar nemzethez tartozunk. Meggyőződésem, hogy megemlékezéseink csak akkor válnak teljessé, hogyha ezeket a gondolatokat a saját életünkben értékként tudjuk felmutatni.” A Temes Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács (TEIS) nevében Oláh Gábor elnök tolmácsolta a mai márciusi ifjak gondolatait: „Március 15. egy nap, amit szeretünk, mert számunkra követendő normákat teremtett. (…) Szeretjük, mert nemzeti színeket teremetett. A pirosat, a fehéret és a zöldet. Ezek jelképezik nekünk azóta is a magyarságot: a piros erőt, a fehér hűséget, a zöld reményt jelent. Erő-hűség-remény, ez lett a magyarság eszménye és ez kell bennünket is, családjainkat, közösségeinket is vezesse.” A szabadságharc hősöket és névtelen hősöket adott nekünk, mondta Oláh Gábor, ezzel kapcsolatban Kossuth Lajost idézte, aki szerint a honvédek félistenek voltak, kik előtt eme ünnepnapon büszkén fejet hajtunk. „Mindannyian büszkék lehetünk arra, hogy honvédeink utódai vagyunk, mert magyarnak lenni jó, szabad magyarnak lenni még jobb!” – mondta a TEIS elnöke. Molnár Zsolt parlamenti képviselő a szabadfalui Petőfi-emlékmű restaurálásával kapcsolatos legújabb híreket osztotta meg az egybegyűltekkel. A felújításhoz szükséges műemlékvédelmi engedélyt sikerült megszerezni, de kiderült, hogy sem az emlékmű, sem a park, ahol áll nem szerepel a telekkönyvi nyilvántartásokban, ami késlelteti az építkezési engedély kiadását. „A Petőfi-emlékmű közadakozásból épült, és közadakozásból restauráljuk – mondta Molnár Zsolt –, a restaurálási munkálatok 20 000 lejbe kerülnek és, a magyar vállalkozóknak hála, ebből 7000 lej már összegyűlt. Arra kérem a jelenlevőket, hogy lehetőségeik szerint járuljanak hozzá a munkálatok költségeihez, hogy jövőre a felújított emlékmű előtt tudjunk ünnepelni!” A megemlékezés során Molnár Bence, a Csiky Gergely Színház ifjú színésze elszavalta Heltai Jenő Szabadságcímű versét. A Bartók Béla Elméleti Líceum VII. B. osztályos tanulói az alkalomhoz illő ünnepi műsorral örvendeztették meg a jelenlevőket (felkészítő tanáraik Pál Krisztina és Szilágyi Borbála). A méltóságteljes szabadfalui megemlékezés a himnusz eléneklésével és a Petőfi-emlékmű hagyományos megkoszorúzásával ért véget. Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad) 2015. március 19.Sepsiszentgyörgy a színházi világ közepe (Elkezdődött a Reflex3 fesztivál)A Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben tegnap este nyílt tárlattal, majd a bécsi radio.string.quartet zenekar Tamási Áron Színházban tartott koncertjével megkezdődött a Reflex3 Nemzetközi Színházi Fesztivál. Sepsiszentgyörgy március 18–30. között Európa egyik meghatározó, eleven kulturális centruma lesz. A Magmában Példák nem univerzális székre címmel nyílt csoportos tárlat, melyen a nemzetközi képzőművészeti színtéren elismert tíz alkotó munkái láthatók. Megnyitóbeszédében Kispál Ágnes Evelin megjegyezte, kézenfekvő a kapcsolat a színház és a székek között, a bemutatott művek között pedig olyan is van, amely művészettörténeti szempontból is jelentős. A kiállítás a szék a művészetben gondolatára épül, és különböző példákon keresztül reagál az Arisztotelész által megfogalmazott gondolatra: „Nincs univerzális szék. A szék gondolata csak a példákban létezik.” A tíz kiállító művész közül Pokorny Attila korábban egyéni tárlattal mutatkozott be a Magmában, de látható például az amerikai Joseph Kosuth Egy és három szék című, 1964-ben készített alkotása, mely a New York-i Művészeti Múzeum (MOMA) gyűjteményének része. Hasonlóképpen bukaresti, budapesti művészeti kollekciók darabjai is megtekinthetők a kiállításon. A harmadik Reflex Fesztivál kilenc válogatott előadást és tíz kísérőrendezvényt kínál, a vendég társulatok között mások mellett szerepel a budapesti Nemzeti Színház, az újvidéki Szerb Nemzeti Színház, a bukaresti Odeon Színház, a vilniusi Oskaras Korsunovas Színház, közös produkcióval jelentkezik a Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a Temesvári Állami Német Színház, ugyanakkor bemutatkoznak a sepsiszentgyörgyi magyar teátrumok is. Emellett a figyelem középpontjába kerül a száz éve született „szenvedélyes és öntörvényű” lengyel rendező, Tadeusz Kantor. A Reflex szervezői hangsúlyozzák: „két héten át kortárs színházi tükrözéseknek lehetünk részesei Sepsiszentgyörgyön”, a fesztivál arculatát meghatározó ponttal pedig a csendre, az élmény minőségére utalnak. Közben a színház bejáratánál este kigyúltak a pontszerű fények, kezdődnek az előadások. Mózes László Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. március 20.Életműdíjat kap Labancz Klára díszlettervezőA Romániai Színházi Szövetség (Uniter) életműdíjjal tünteti ki Labancz Klára romániai magyar díszlettervezőt a május végén Bukarestben tartandó gálán - közölte csütörtökön a román szakmai szervezet. A szövetség minden évben megszervezi azt az ünnepséget, amelyen a román színházi élet legfontosabb szakmai elismerésének számító díjakat osztják ki. Tavaly a marosvásárhelyi Kultúrpalotában tartották a gálát, az idén május 25-én a frissen felújított bukaresti Ion Luca Caragiale Nemzeti Színházban lesz. A szervezet több életműdíjat adományoz, a díszlettervezői kategóriában Labancz Klára munkásságát ismerik el. Kiválóság díjat kap Peter Brook angol színházi és filmrendező, akinek a román színházi életre kifejtett jelentős hatását honorálják ezzel az elismeréssel. Az Uniter mindig az előző évadban bemutatott legjobb előadásokat, rendezői és színészi teljesítményeket ismeri el ebből az alkalomból. Három kritikus előválogatása nyomán minden kategóriában három-három előadást vagy jelöltet javasoltak díjra, a gálaünnepségen hirdetik ki, hogy ki kapja meg az elismerést. A csütörtökön közzé tett jelöléseknek van magyar vonatkozása is, hiszen a legjobb rendezői díjra Radu Nicát javasolták, aki a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban állította színpadra a Futótűz című előadást. A libanoni származású, Kanadában élő és francia nyelven alkotó író, Wajdi Mouawad darabját elsőként a temesvári színházban mutatták be. A legjobb női mellékszereplő kategóriában Berekméri Katalin marosvásárhelyi színművészt is díjra javasolták Az ördög próbája című darabban nyújtott alakításáért. Ezt a produkciót tavaly a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata mutatta be, rendezője a román Radu Afrim. A díjra javasolt alkotók között vannak a román színházi élet olyan jeles képviselői, mint Andrei Serban és Victor Ioan Frunza rendezők, valamint Vlad Ivanov, Sorin Leoveanu és Alexandra Fasola színművészek. erdon.ro 2015. március 23.Idei örökségőrzőkA dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban a hétvégén került sor az Örökségünk őrei program harmadik évadjának záró momentumára. A programot három évvel ezelőtt indította az RMDSZ identitásőrző és közösségépítő céllal. A dévai magyar iskolaközpont elsők közt kapcsolódott be a Hegedűs Csilla RMDSZ kulturális főtitkár-helyettes által kezdeményezett és Winkler Gyula EP képviselőtámogatásával zajló programba. Térségünkből az aradi Csiky Gergely Főgimnázium és nagyenyedi Bethlen kollégium csatlakozott a mozgalomhoz. Az eredményes tevékenység láttán pedig idén a Communitas Alapítvány is a támogatandó programok sorába emelte a fiatalok örökségőrző mozgalmát – ismertette a történetet Kun Gazda Kinga Viola tanárnő, aki házigazdaként köszöntötte az évadzáró bemutatóra érkezetteket. Winkler Gyula EP képviselő pedig büszkeséggel értékelte az örökségőrző program eredményeit. – Elsősorban büszke vagyok arra, hogy létezik egy ilyen mozgalom, amit itt Hunyad megyében, Bethlen Gábor fejedelem szülőházának tövében indítottunk útjára, és ami azóta folyamatosan terebélyesedik, olyannyira, hogy ma már Brassótól Temesvárig, Aradtól Medgyesig léteznek örökbefogadott műemlékek és vannak olyan fiatalok, akik az iskolai tananyag mellett, azzal együtt szívják magukba a műemlékek tiszteletét, szeretetét, a hagyományok, a magyar nyelv ismeretét. És büszke vagyok arra, hogy ebben nekem is szerepem van, nem csupán a mozgalom elindításában, hanem annak folytonosságában, fenntartásában is – fogalmazott Winkler Gyula képviselő. A köszöntők után került sor az idei csapatok bemutatkozására. Elsőként a tordosi református templomot örökbefogadó hetedikesek vonultak színre, tömören ismertetve a számos tudós lelkipásztor, köztük Sipos Pál matematikus életének, munkásságának fontos színterét. Bár a diákok némileg szabadkozva ígérték, hogy jövőre „alaposabban előkészített” bemutatóval állnak az érdeklődők elé, idei történelmi ismertetőjükkel már jó példát mutattak azon társaiknak, akik a verseny hevében néha nagyobb hangsúlyt fektettek a saját tevékenységük bemutatására, mint a műemlék népszerűsítésére. Szintén példaértékű volt a Vármegyeház őreinek bemutatója. A ma már tizenegy-, tizenkettedikes diákok három évvel ezelőtt fogadták örökbe a dévai vármegyeházat, mindhárom évadban kitartva védencük mellett. Végzősökként, ezúttal versenyen kívül mutatták be hároméves tevékenységüket, mellyel a „Hamupipőke sorba szorított gyönyörű műemléképületet” sikerült ország-világ előtt ismertté tenni. Legfontosabb megvalósításaik között sorolták a magyar, román és angol nyelven megszerkesztett Wikipédia oldalt, a szintén háromnyelvű ismertető CD kiadását, illetve a műemlék előtti téren újraültetett fenyőfájukat, melynek elődjét ismeretlen tettesek kitörték. Mint kiderült, tevékenységük sokféle tapasztalattal járt, amit kellő humorral és fiatalos nyitottsággal raktároztak el, magukkal vive Ady Endre sorait, bízva az új lángok, új hitek, új eszmék erejében. Kiegyensúlyozott, komoly, szép bemutatóval ismertették védencük történetét és annak ápolását, népszerűsítését célzó tevékenységüket a dévai református templom őrei is. A kilencedikes diákok tavaly ősszel fogadták örökbe a templomot, és a néhány hónap alatt igyekeztek minél szorosabbra fűzni kapcsolatukat a műemléképülettel, illetve a gyülekezettel, jelenlétükkel, szerepléseikkel gazdagítva a templomi rendezvényeket. A szászvárosi római katolikus templom és kolostor őrei idén a templom védőszentjének, Árpád-házi Szent Erzsébetnek életét bemutató előadással készültek, illetve röviden ismertették a templom történetét és a kolostor épületében működő Szent Erzsébet gyermekotthont. S bár tavalyi előadásuk emlékezetesebbre sikeredett, a diákok és osztályfőnökük, Kásler Enikő kitartása és munkája mindenképp elismerést érdemel. Szintén az örökségőrző program „öreg harcosaiként” léptek színre a piski Fáy Béla-kastély őrei, akik az utolsó percben döntötték el, hogy idén is beszállnak a versenybe. Citrom show címen bemutatott hosszas és szórakoztató előadásukkal, a piski arborétum megvédését ábrázoló fiktív jelenettel, az ötletes kisfilmmel és reklámokkal, lazaságukkal többször is mosolyt csaltak a közönség arcára. A Déva várát örökbefogadó kilencedikesek sajátos szövegváltozatban adták elő Kőműves Kelemen legendáját, majd a vár népszerűsítését szolgáló tevékenységeik bemutatása idején a Kőnig Frigyes rajzai alapján készült animációs kisfilmmel jelenítették meg a dévai vár 1849 előtti állapotát. A bemutatók sorát a szászvárosi vártemplom őrei zárták, akik két esztendeje fogadták örökbe védencüket. Bemutatójukból kiderült: élő kapcsolatot sikerült kialakítani a kis létszámú szászvárosi gyülekezettel és a teljes helyi magyar közösséggel. A 800 éves műemléképület népszerűsítésében sem volt hiba: a diákok világhálót, sajtót, nyomdát igénybe véve ismertették a templomot. Hétvégi bemutatójukon Reményik Sándor és Jékely Zoltán verseire építve, árnyjátékkal jelenítették meg a templom építését és mai állapotát. A legfiatalabb versenyzők sorait gyarapító nyolcadikosoknak nem csupán a csapat szintjén sikerült jó közösséget kovácsolniuk, de maguk mellé állították szüleiket és a bemutató alkalmával nekik szurkolt a közönség jelentős része, köztük a szászvárosi gyülekezet képviselői és azok az osztálytársak is, akik kiszorultak a csapatból. A jól megérdemelt vastaps némileg már elővetítette a zsűrizés eredményét. A zsűri idén, a korábbi évektől eltérően csupán három tagot számlált. – Szerettük volna, ha idén is közöttünk van Hegedűs Csilla kulturális főtitkárhelyettes, a mozgalom kezdeményezője, illetve Dézsi Attila a Hunyad Megyei Magyar Állandó Konferencia volt elnöke és Széll Lőrinc, a megyei ifjúsági hatóság vezetője. Sajnos, különböző elfoglaltságok miatt egyikük sem tudta elfogadni meghívásunkat. A zsűri tagja volt azonban Winkler Gyula EP képviselő, valamint Dezméri István megyei RMDSZ ügyvezető elnök is, akik egyrészt külső szemlélőként értékelhették a diákok bemutatóját, másrészt a mozgalom támogatóiként rálátással bírtak az egész éves tevékenységre – fogalmazott a zsűri elnöke, Kocsis Attila Levente iskolaigazgató. Elmondta: a csapatok rangsorolásában figyelembe vették a diákok által e tanév folyamán kifejtett műemlék-népszerűsítő tevékenységet, továbbá azt is, hogy a csapat tagjai mennyire ismerik védenceik történetét, mennyire kötődnek az épülethez. – Természetesen elbírálási szempont volt az is, hogy a bemutató során a csapatok mennyire tudják eladni a portékájukat, de figyeltünk a beszédre, az öltözködésre, az egységes felállásra is – mondta a zsűri elnöke. A testület döntése alapján a következőképpen rangsorolódtak a csapatok: harmadik helyezést és egyben a tanintézmény által felajánlott egynapos nagyenyedi kirándulást nyert a dévai református templom őreinek csapata. Második helyezést és az ifjúsági hatóság által felajánlott kosztesdi hétvégét nyert a Fáy Béla-kastély és arborétum őreinek csapata. Az első helyet pedig a szászvárosi vártemplom őrei nyerték el, s ezzel együtt háromnapos brüsszeli tanulmányútra kaptak meghívást Winkler Gyula EP-képviselőtől. – Számomra nagy öröm az, hogy immár harmadik éve sikerült megszervezni ezt a versenyt az iskolánkban, és bár az első évi lelkesedés kicsit alább hagyott, a megszólított 7–12 -es évfolyamok mindegyike idén is részt vállalt e mozgalomban. Diákjaink sok más elfoglaltságuk mellett lelkesen tevékenykedtek az örökbefogadott műemlékek népszerűsítésében, és ez dicséretes. Továbbá el kell mondanom: különleges örömmel töltött el az a tény, hogy a vármegyeház őrei, akik két évvel ezelőtt nyerték meg a fődíjat, tavaly is, idén is bemutatták tevékenységüket, ráadásul ezúttal versenyen kívül. Ez számomra azt bizonyítja, hogy bár természetesen a meghirdetett díjaknak nagy a motiváló ereje, nem ez az egyetlen mozgatórugója a mozgalomnak. És emiatt bízom abban, hogy iskolánkban van jövője az örökségünk őrei programnak – fogalmazott a versenyt követően Kocsis Attila iskolaigazgató. Gáspár-Barra Réka Nyugati Jelen (Arad) 2015. április 10.Horváth László (1924–2015)Csak a másokért élt élet a valamire való élet Elhunyt az Arad megyében élő egyik legidősebb magyar pedagógus. Horváth László, vagy, ahogy az egykori diákok többsége nevezte, Laci bácsi. A híranyag ennyi, s hogy 91 évet élt. De az, hogy mit takar a több évtizedes tanári munka, hogy hányan kapják fel fejüket ma is erre a hírre, azt nem is lehet felmérni. Az Arad megyei Galsán született, igazán földrajz szakos tanári oklevele volt, azonban az évek során nagyon sok tantárgyat tanított. Azt és ott, amire és ahol szükség volt a magyar oktatásban. Tanított a Kapa utcai, Kilin akadémiának becézett iskolában is, de a legtöbbet a mai Csiky Gergely Főgimnázium jogelődjeiben, a Magyar Vegyes Líceumban, illetve a 3-as számú Középiskolában. Tanított földrajzot, matematikát és műszaki rajzot, de még jó néhány tantárgy oktatásába besegített, beugrott, megfelelő szakember hiányában. Egy azért biztos: minden órájára felkészült, a számtan oktatását is olyan alaposan végezte, mint kevesen. Érdekes ember volt: mindig nyugodt, segítőkész. Nem lehetett vele veszekedni, mert nem volt, miért. Kilencvenedik születésnapi köszöntőjében egykori igazgatója írta: „Tőled csak kérni kellett, téged fölösleges volt utasítani, veled nem lehetett hangoskodni. Tőled nem csak rajzot, földrajzot vagy számtant lehetett tanulni, de tapintatot, jó modort, elegáns öltözködést is.” Ahogy akkor szokás volt, a fiatalabb tanárok magázták a középiskolás lányokat, akik – a fiatal oktatójukkal kacérkodva –, de nem szemtelenül, Laci bácsinak nevezték. Számos személyes emlékeim egyike az, amikor XI. osztályban (1962 koratelén) egyik osztálytársunk (már elment, nyugodjék békében) nem tudta az utolsó percben sem kivenni az orosz évharmadi dolgozatfüzetből a papírra írt puskát. A tanárnő (ő Izraelben hunyt el, nyugodjék békében) az utolsó pecekben nagyon figyelte a diákokat. Szünetben felmentünk páran Laci bácsihoz, elmondtuk a gondot. Ritka kemény módon leszidott bennünket és elzavart. A következő szünetben csöndesen hozta a lapot – csak azért, mert orosz dolgozat volt, de soha többet, gazemberek! Talán az égi Alma Materünkben találkoztok. Ma már anekdota, de akkor egy tanuló sorsa függött a cetli kivevésétől. Laci bácsi utolsó hét évét a Kisiratosi Máltai Házban töltötte. 90. születésnapján néhány (már nyugdíjas) „diáklánnyal” meglátogattuk. Tipikusan ugyanaz volt, aki egész életében: mindennel nagyon elégedett volt. A Ház személyzete kedves, az étel jó és elegendő, az ágy kényelmes. Talán csak egy gondja volt, erős szemüvegével már a Nyugati Jelenben a címeket sem tudta kiolvasni. Ám egy beutalt volt diáklány néha felolvas neki a lapból – ilyenkor eszébe jutnak a tanári évek, a volt tanulók és pedagógus társak. De fényképeket tudok nézni – mondta, s mutatott egy nyalábbal. Később elvittem a mi 50 éves érettségi találkozós képeimből, a legtöbb diákra emlékezett. Azt szokták mondani, hogy szép kort élt meg. Távozása mégis fáj, eltűnt egy ember, egy pedagógus, talán egy ritka jelenség az aradi magyar oktatás térképéről. Mi, diákjai, tanártársai siratjuk, de egy vígasztal – példaértékű élete nem volt hiábavaló! Matekovits Mihály Nyugati Jelen (Arad) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2026 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
