Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 739 találat lapozás: 1-30 ... 631-660 | 661-690 | 691-720 | 721-739
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Kelemen Atilla

2013. május 9.

KEREKASZTAL Marosvásárhely – a város, amely felszámolja önmagát?
Miért hiszterizált a marosvásárhelyi magyar közélet? Kiss Tamás, Novák Csaba Zoltán és Székely István a történet hátteréről.
Valami miatt a dolgok nehezen mennek Marosvásárhelyen. Legyen szó polgármester-jelölt állításról, magyar kultúra napról vagy civil protesztről, ugyanaz a magyar-magyar feszültség jelenik meg, más-más formában. Valamiféle általános szociális diszkomfortérzet a jellemző. Az aktorok folyamatos kényszert éreznek arra, hogy legitimálják, túllegitimálják önmagukat. Miért is? A Jakabffy Elemér Alapítvány, az Erdély FM és a Transindex közös kerekasztal-beszélgetésén ennek jártunk utána.
I. A magyar többségi tudat meghasonulása
Novák Zoltán: A hisztéria kifejezés nagyon találó. Ha a napi sajtót fellapozzuk, látjuk, hogy nem telik el nap, hogy a magyar-román adok-kapok csörtéket az utóbbi időkben ne írják felül ilyen hisztérikus megnyilvánulások, és ezek nagyon sok területen zajlanak.
Marosvásárhely mindig is az erdélyi nagyvárosok árnyékában volt. Az 50-es évek hoztak egy változást, ami saját küldetéssel látta el. Ez a Magyar Autonóm Tartomány fővárosi státusa. Történik ez egy olyan kontextusban, amikor a párt hivatalos magyarságpolitikája gyakorlatilag a Székelyföldre szorult.
Az ebben szocializálódott politikai elit ezt a küldetést továbbvitte, ezzel magyarázható az, hogy 1990 márciusában milyen módszerekkel próbálta visszahozni az elveszett intézményeket.
1968-tól megváltozik a politikai helyzet, és más lesz a színtér. A Magyar Autonóm Tartomány, ahogy Stefano Bottoni is fogalmazott, egyféle üvegházként védte a várost és a régiót, 1968 után ez az üvegház megszűnik mint óvó tényező, és elkezdődik az a folyamat, ami sokkal drasztikusabban megy végbe, mint más erdélyi városokban. Ha demográfiailag csak később, de politikailag a marosvásárhelyi magyarság már a 80-as években kisebbségben volt. Ez a magyar elit elveszti pozícióinak többségét.
1990-ben történik egy intézményi restaurációs kísérlet, ez a magyar elit megpróbálja a még többségben lévő magyarokkal visszahozni a korábbi állapotokat, és innen kezdődik a mélyrepülés. Egy győztes csata után egy vesztes háborúról beszélhetünk. Ami történt, egy csonka intézményes restauráció, de ez nem volt elég ahhoz, hogy erre jövőképet lehessen építeni. A probléma kulcsa az, hogy a fekete március és a kilencvenes évek demográfiai fogyása után a helyi elitnek nem sikerült egy, a helyi magyar társadalmat egészében összefogó és megszólító jövőképet megfogalmaznia.
Kiss Tamás: A 60-as évektől, de még inkább a megyésítéstől számítva indul Székelyföld fogalmának egyféle szűkülése. Azzal, hogy Marosvásárhely elvesztette az Autonóm Tartomány központjának a státusát és egy román többségűvé váló megyének a központja lett, elkezdődött egy olyan folyamat, ami afelé mutat, hogy a város kezd leszakadni a székelyföldi magyar tömbből. Másrészt 1968-tól olyan demográfiai folyamatok indultak be, amelyek átrajzolták a város képét. 1989 után Marosvásárhely egy román többségű várossá vált. Viszont, ha az utóbbi 10 év demográfiai történéseit nézzük, ezek korántsem drámaiak. A jelenlegi 45%-os magyar arány (a kilencvenes években tapasztalt brutális arányvesztéshez képest) egy pozitív csalódás.
A magyar politikai elit Marosvásárhelyen (ahhoz képest, hogy ez ma is egy 45 százalékban magyarlakta város) intézményesen nagyon alulteljesít. Például a marosvásárhelyi népszámlálási bizottságnak annak idején nem volt magyar tagja. E miatt azt gondoltuk, hogy ennek az alulteljesítésnek sokkal drasztikusabb következményei lesznek az adatok szintjén is. Florea számára ugyanis láthatóan tétet jelentettek a város etnikai arányai. A magyarok aránya azért nem csökkent nagyobb mértékben, mert megindult egy szuburbanizációs folyamat, amiben elsősorban a románok vettek részt. A jómódú, középosztálybeli románok kiköltöztek a peremfalvakba. Másrészt a városból való más irányú elvándorlás is nagyobb volt a románok esetében.
Székely István: Maros megyében már két olyan generációról beszélhetünk, amely román többségű megyében nő fel, érezvén a saját bőrén ennek a mindennapokat is befolyásoló közpolitikáit. Marosvásárhely esetében a lokális többség kisebbségé válása az elmúlt két évtizedben valósult meg, szerintem ez képezi a várossal kapcsolatos trauma alapját. Kérdés, hogy az a generáció, amelynek életét ez a folyamat határozza meg, tud-e egyáltalán erre egy racionális választ adni.
Többféle válasz fogalmazódott meg a politikai közélet részéről ezzel kapcsolatban. Az egyik válasz az egykori polgármesteré, Fodor Imréé. Ez egyféle politikai radikalizálódás, aminek egyik exponense a Székely Nemzeti Tanács. Az elveszett főváros képzetére építve, világosan látva, hogy Maros megye politikailag levált a Székelyföldről, mégis megpróbál egy össz-Székelyföldet építeni, méghozzá egy kisebbségi létből.
A másik modell, amiről nem beszélünk, mert nem látszik, az a 89 utáni gyorsított ütemű individualizáció irányából fogalmazódik meg. Arról van szó, hogy a mindennapok problémáiból egyre kisebb számú jelentkezik az etnikai közösség határain belül, és a válaszok sem ezen belül keresendőek. Látszik egy társadalmi réteg, amely nem találja politikai képviseletét sem az “itt apáink vére folyt” programban, sem az “együtt-împreună” programban, ami végülis a modernizálódó nagyvárosok, így Kolozsvár problémája is. Lehet, hogy újra kell fogalmaznunk a nemzettudatot a modernizáció és az individualizáció feltételei közepette.
2. A magyarok belső aszimmetriái
Kiss Tamás: A 70-es években és még a 80-as években is egyértelmű volt, hogy szimbolikusan is és akár társadalmilag is a magyarok voltak felül. A középosztály javát a magyarok alkották. 89 után nem pusztán az történt, hogy egy román többségű várossá vált Marosvásárhely, hanem a románok és magyarok közti szimbolikus viszony is megfordult. Statisztikai adatok szintjén is kimutatható, hogy a románok például iskolázottabbak, vagy jobb a jövedelmi helyzetük. Ezt a pszichózist az arányvesztés mellett a szimbolikus lefokozódás okozza.
Ehhez nyilván az is hozzájárult, hogy a magyarok elvándorlása 89 előtt és után is szelektív volt. Leginkább a jól képzett és magasabb státusú magyarok mentek el. Ez a státuskülönbség amúgy mindenben megfigyelhető, a munkanélküliek, a szegények között is több a magyar annak ellenére, hogy Marosvásárhely egy prosperáló sávjában van Erdélynek.
Novák Zoltán: Ha a civil szervezeteket nézzük, nem számszerűségükben, hanem a hatékonyságukkal van a gond, ebben mindenképpen előnyben vannak a románok.
Székely István: Amikor Kolozsvár gyengítéséért az orvosit és színit elviszik Marosvásárhelyre (pusztán épülethiány miatt nem ment oda a tanárképző is), akkor olyan városba kerül ez a két csúcsegyetem, amelyben az értelmiségi lét feltételei kevésbé voltak adottak, mint mondjuk Nagyváradon vagy Kolozsváron. A 70-es és 80-as években Marosvásárhelyen az értelmiségi elit szempontjából szinte monokultúra volt. Voltak az orvosprofesszorok, a színészek, képzőművészek, egy-két intézményvezető, de nem beszélhetünk az értelmiségiek szempontjából többszólamú, teljes értelmiségi struktúrájú nagyvárosról. Másrészt Marosvásárhely a 70-es évek második felétől saját magát számolja fel. Az elit nagyon nagy mértékben távozik, és ennek egy leszivárgó hatása is volt.
Ide tartozik, hogy amíg a “Fodor Imre habitus” főleg a szimbolikus tartalmakra és a kétnyelvűségre koncentrált, és annak a radikalizálódó közösségnek akart megfelelni, amely szerint nem elég autentikus a magyarság képviselete, addig a várost szépen szétprivatizálják, ami ahhoz vezet, hogy a középosztály szempontjából a román etnikumhoz tartozók elég jó pozíciókat foglaltak el.
Kiss Tamás: Amit Székely István monokulturálisnak, én egy rossz értelemben vett rendiességnek neveznék. Ez helyenként már nem reális tartalmakkal feltöltött, szimulált társadalmi különbségeket jelent. A marosvásárhelyi elit integrációképtelenségének ez az egyik magyarázata. Az, hogy bizonyos rétegek nem találják az érdekképviseletüket, ennek a rendi pökhendiségnek tudható be, ami szerintem normális ember számára elég nehezen viselhető el.
Novák Zoltán: Látom, hogyan építkezik Hargita és Kovászna megyében jól, rosszul egyféle helyi, székely tudat. Marosvásárhelyen nem találjuk, nem mutattuk meg azokat a fogódzókat, amelyekre hosszútávon egy közösséget lehet építeni. Úgy tapasztalom, hogy a marosvásárhelyi magyar közösség egy rendkívül heterogén közösség, nem egy Udvarhelyszékből Udvarhelyre, Csíkszékből Csíkba települő közösség, hanem a mezőségi és belső erdélyi identitású ugyanúgy megtalálható, mint a székelyföldi. Ezt tetőzi a számbeli kisebbségbe kerülés ténye, és ebből a görcsös spirálból képtelen szabadulni a város magyar közössége.
3. A politikailag gazdátlan város
Székely István: 1989 után a politikai eliten belül Marosvásárhelynek és Maros megyének végig kitüntetett szerepe van. Hargita eleve három külön részként szerveződött meg, így Maros lett a legnagyobb erdélyi magyar megye. Másrészt a 90-es évek első felében a marosvásárhelyi történések igen mély nyomot hagytak a politikai elitben. A pogrom okát abban lehetett megtalálni, hogy két többségi tudattal rendelkező közösség van, a román, amelynek van egy országos többségi tudata és a magyar, amely egy lokális többségi tudattal él. A magyar vezetőségnek volt egy meghatározó része, akiknek egyes számú prioritása az volt, hogy a hasonló eseményeket próbálják elkerülni, és a mindennapi élet szintjén jelenlévő interetnikus problémákra valamiféle strukturális válaszokat próbáljanak adni.
Emiatt el lehet mondani, hogy az országos RMDSZ-t egy olyan interetnikus környezetben szocializálódott elit határozta meg, amely legfontosabb célkitűzése a mindennapok szintjén jelentkező etnikumközi feszültségek feloldása. Ez az igazi oka annak, hogy ez az elit nem igazán érti a Székelyföldet, és nem igazán van válasza arra, amikor a problémák nem lokálisan interetnikusak, hanem Székelyföld-Bukarest vonatkozásában jelennek meg, elsősorban közjogi kérdésekben.
A kilencvenes évek hat meghatározó magyar politikusából három, Markó, Borbély és Frunda marosvásárhelyi. Mindhárman valamilyen országos politikai pályát választanak maguknak, de egyik sem köthető Marosvásárhelyhez. Frunda bekerül az Európa Tanács küldöttségébe, és olyan külpolitikusként határozza meg magát, aki történetesen Marosvásárhelyen lakik. Markó 1993-tól az RMDSZ szövetségi elnöke, és mint ilyen, számára Marosvásárhely ugyan fontos terep, de máshol is sok dolga akad. Borbély 1997 januárjától a kormányzati pozícióvállalásban látja saját jövőjét, és az elsőszámú erdélyi kormányzati befektetőként jelenik meg. Ezek nem a marosvásárhelyi problémákra fókuszáló politikai habitusok.
Az utolsó olyan politikus, aki egyes számú politikai prioritásként határozta meg a marosvásárhelyi társadalomépítést, Zonda Attila volt, aki Marosvásárhelyre költözött, teljesen alulról szervezte meg az RMDSZ-t, ezzel egyféle modellt is nyújtott, ami az értelmiség megkerülésének is a modellje. Zonda 1997 tavaszán elhunyt, azóta több elnöke is volt a helyi RMDSZ-nek, de valahogy a várost senki nem érezte elsődleges prioritásnak.
Külön történet a Kelemen Atilláé, ő megyei elnökként is úgy érzi, hogy elsősorban a vidék elnöke, mint ezt már többször is elmondta. Ebből következik, hogy a városnak politikai értelemben legalább 15 éve nincs gazdája.
A kilencvenes évek végétől volt Markónak egy intézményalapítási sorozata: Marosvásárhelyen jön létre az Erdély FM, ott lesz az Erdély TV, ez az az időszak, amikor felfut a körzeti közszolgálati rádió, megalakul a román televízió marosvásárhelyi stúdiója, és nem utolsósorban ennek kapcsán erősödött meg a Sapentia. Azonban ezeknek a marosvásárhelyi politikai vonalvezetésre minimális hatásuk volt.
Kiss Tamás: Marosvásárhely (paradox módon) megsínylette, hogy az RMDSZ felső vezetése innen került ki. Részben ennek tudható be, hogy nincsen olyan elit, amely a helyi problémákat kezelni tudná. A nem Marosvásárhelyt prioritizáló, de mégis jelen lévő elit egyszerűen blokkolta és blokkolja ezeket a pozíciókat. Nem hagyja, hogy karizmatikus, a helyi problémákkal, helyi társadalomszervezéssel valamit kezdeni tudó vagy akaró társaság fel tudjon nőni. Amíg ez a dolog nem változik, nem várható áttörés. Elég felemásnak láttam például, amikor a választások után teljes mértékben a helyi szervezetnek tolták át a politikai sikertelenség okát.
Ami az értelmiségi szerepmodelleket illeti, ehhez köthető az a fajta radikalizálódás is, ami Fodor Imre kapcsán látható. Elég nyilvánvaló azonban, hogy ez egy kifutó értelmiségi modell. Marosvásáhelyen lakossági mérések is bizonyítják, hogy az itt élő magyarokban még ott van a vágy/nosztalgia, hogy Marosvásárhely a székely régió központja legyen, hogy oda tartozzon. De a fiatal generáció számára elég egyértelmű az, hogy nem igazán lehet Székelyföldet szervezni Marosvásárhelyről. Így jelenleg inkább a Székelyföld, az ottani lehetőségek árnyékában van Marosvásárhely, nem Nagyvárad és Kolozsvár árnyékában, ahogy volt az 1930-as, vagy akár az 1950-es években.
4. Revans-értelmiségiek?
Székely István: Az egyik modell a székelyföldi, magyar többségi. Ugyanígy világos modell az erős számbeli kisebbségi helyzet, ami a szórványban van. Itt a magyar közösség a nyelvi jogokat és a saját nemzeti identitásának megélését tűzheti ki, elsősorban egy általános emberi jogi megközelítésben. Van a harmadik alternatíva, ami legtisztábban Szatmár és Bihar, illetve Szatmárnémeti és Nagyvárad esete, ahol egy jól teljesítő magyar népesség van, ami alapját képezi a szintén jól teljesítő politikai felépítménynek.
Marosvásárhelynek, annak ellenére, hogy magyar lakosságának jelentős többsége egyféle lokális többség mentalitásával él, ami nemzeti radikalizálódást eredményez, és célként egy székelyföldi alternatívát fogalmaz meg, mégis világos, hogy ez nem járható út. Inkább egyféle érdekbeszámításos pozíció működne, mint Nagyvárad és Szatmárnémeti esetében. Azért nem hozom példának Kolozsvárt, mert ez ott sem működik, szintén azért, mert a helyi politika alulteljesít. Novák Zoltán: Hatalmas űr tátong Marosvásárhelyen. Azt érzékelem, hogy a politikai osztály egy része is ráébredt arra, hogy embereket kell beemelni a civil szférából. Tíz éves ottlétem alatt azt tapasztaltam, hogy megjelent egy új generáció a városban, amelynek tagjai más szocializációs háttérrel rendelkeznek, Marosvásárhelyt választották ilyen vagy olyan okokból kifolyólag, és ezzel a generációval talán lehetne valamit kezdeni, ki lehetne lépni a klikkesedés bűvköréből.
Kiss Tamás: Kérdés, hogy a magyar elit tud-e versenyképes lenni. Kérdés, hogy Florea hogyan tudja integrálni a város lakosságát, és milyen magyar csoportokat tud vonzani ez a Florea projekt. Közvéleménykutatások alapján elmondható, hogy Florea kapcsán megjelenik a modernizáció, a sikeresség toposza, az, hogy a klikkesedett, rendies magyar Vásárhelyhez képest egy pezsgőbb valamit tud felmutatni. Ez a Florea féle Vásárhely ráadásul a magyarok fele nem, vagy nem egyértelműen kirekesztő. Egyfajta jólfésült román nacionalizmus. Mert azt természetesen hozzá kell tenni, hogy a Florea-projekt fő hajtóereje mégiscsak a román nacionalizmus. Ez a „jólfésült” nacionalizmus az egyik kulcsa az ő integrációs képességének. Egyrészt képes arra, hogy a román közösséget immár tizenöt éve összefogja, másrészt egyes magyar csoportok, elsősorban az alsó rétegek számára vonzó is tud lenni. A magyar politikai elit (amely az utóbbi évtizedben nagyon kevés jelét mutatta a politikai innováció képességének) egyelőre nem találta meg ennek a dolognak az ellenszerét.
Transindex.ro

2013. május 27.

Gettó, avagy kié itt a tér?
Az RMDSZ csíkszeredai kongresszusán Kelemen Hunor szövetségi elnök, de a volt elnök, Markó Béla, az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője is egyaránt elítélte azt, hogy az RMDSZ Maros megyei elnöke gettósításnak nevezte az önálló magyar iskolákat hangsúlyozva, hogy az önálló oktatási rendszer létrehozása az RMDSZ legfőbb célja.
"Oda kell figyelni, ha saját kollégáink egyike-másika lefitymálja, amit a parlamentben vagy az önkormányzatokban teszünk vagy tehetünk, és azt sugallja, hogy egy-két tüntetés, és itt van már a Kánaán. De ugyancsak szólnunk kell, ha valaki közülünk, mint a minap is, "gettósításnak" nevezi legfontosabb célunkat: a külön intézmények létrehozását és működtetését, figyelmeztetett Markó Béla.
A kritikákra Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke megyei oktatási "gyorsjelentéssel" válaszolt. Íme a teljes felszólalás:
"Marosvásárhelyt még nem adtuk fel"
"Az RMDSZ-vezetők szóba hozták az önálló oktatási intézményeket, az RMDSZ politikájának egyik legfontosabb célkitűzését. Teljes mértékben egyetértek ezzel, és szeretnék erre vonatkozóan egy Maros megyei gyorsjelentést készíteni, megosztani önökkel. Tanulságos, hiszen köztudott, hogy Maros megye éppen tarkasága, sokszínűsége miatt, úgymond, egy kicsi Erdélyt képez ebben a vonatkozásban.
Ha egy gyorsjelentést készítek az önálló oktatási intézmények helyzetéről Maros megyében, akkor a következőképpen nézünk ki: Nyárádszeredában, Erdőszentgyörgyön és Szovátán, ahol a magyarok lélekszáma meghaladja a 70-75% vagy 80 százalékos részarányt, van önálló oktatási intézményünk, magyar óvodák, magyar iskolák, önálló magyar iskolák, önálló magyar óvodák, ez természetes. Dicsőszentmártonban, Segesváron, Marosludason, Radnóton, Szászrégenben, Nagysármáson természetes módon küzdünk azért, hogy legyen önálló magyar oktatási intézmény, hiszen ezeken a szórványtelepüléseken létfontosságú, hogy létrejöjjenek azok a szigetek, ahol össze lehet gyűjteni a diaszpórában szétszóródott – Alsó-Küküllő menti, Nagy-Küküllő menti, Alsó-Maros menti, mezőségi – kis magyar közösségekben születő gyermekeket, és önálló magyar oktatási intézményekben nevelni őket, erősíteni magyar nemzeti identitástudatukat és átadni a magyar kultúrát. Itt természetes, hogy küzdünk azért, hogy legyen önálló magyar oktatási intézmény, mert ezekben a térségekben igen kis lélekszámban élnek a magyarok, saját erejükből képtelenek ezt megtenni.
Éppen jövő héten kerül sor arra, hogy a dicsőszentmártoni önálló magyar iskoláért megpróbáljunk egyeztetni a megfelelő hatóságokkal. Évek óta kérvényezik, évek óta gyűjtik az aláírásokat a szülők, és próbáljuk a helyi politikai akaratot is késztetni arra, hogy támogassák ennek a helyi magyar közösségnek a kérését.
No, Marosvásárhelyen is van önálló magyar tanintézetünk, hiszen dr. Kelemen Atilla vezetése alatt az RMDSZ-nek sikerült megvalósítania a nagy marosvásárhelyi álmot, és önálló magyar oktatási intézménnyé vált a Bolyai líceum, illetőleg mellette létrejött a református kollégium és még vannak Marosvásárhelyen törekvések, amelyeket természetesen támogatunk.
Ellenben Marosvásárhely egy harmadik jellegzetes közeg Maros megyében. Marosvásárhelyen 2008-ban Borbély Lászlóval együtt azt skandáltuk a kampányban, hogy miénk itt a tér, ezalatt azt értettük, hogy Marosvásárhelyt még nem adtuk fel. Marosvásárhelyen még mindig vagyunk annyian, hogy az egész várost belakhassuk, egyetlen talpalatnyi helyet se adjunk fel, egyetlen iskolából se vonuljunk ki, egyetlen óvodából sem, és ahol még nincsenek magyar aligazgatóink, vagy ahol még nincs megerősítve a magyar oktatás, ott mindennemű eszközzel, módszerrel következetesen dolgozunk azon, hogy Marosvásárhely magyar legyen. Marosvásárhelyen ez a politika, ez a helyes politika, miénk itt a tér, ahogy 2008-ban ezt Borbély László is meghirdette a kampányában, ami azt jelenti, hogy egyetlen talpalatnyi helyet sem adunk fel. Azt akarjuk, hogy mindenhol érvényesüljön a magyar nyelvhasználati jog".
Szerencsétlen megfogalmazás?
Újságírói kérdésre, hogy mi a véleménye a megyei elnök oktatási politikájáról, illetve magáról a gettó kifejezésről, Borbély László politikai alelnök kijelentette: "Véleményem szerint ez egy szerencsétlen megfogalmazás volt. Beszéltem a Maros megyei RMDSZ elnökével, Brassai Zsomborral. Ő frissen megválasztott elnök, tehát bizalmat kell neki adni, és támogatni. Ő abban a kontextusban mondta, hogy azokban a vegyes iskolákban, ahol magyar és román tagozat van, ott egy kicsit a magyarok és a románok kéne közeledjenek egymáshoz, természetesen, az együttélés ezzel is jár, és persze, megfogalmazta azt az aggodalmát, hogy ne mondjunk le feltétlenül például Marosvásárhelyen azokról a negyedbeli iskolákról, ahol most működnek magyar osztályok. Szerencsétlen megfogalmazás volt, ő pontosított ebben, túl kéne lépni, hiszen az RMDSZ álláspontja az, hogy nekünk nemcsak szükségünk van önálló iskolarendszerre, hanem ezért harcolunk ’90 óta, és most a tanügyi törvény hál’istennek, még az egyetemek szintjén is benne van, hogy külön tagozatok akkor is, ha egyesek nem akarják ezt elfogadni. Úgyhogy ezen túl kéne lépni, és azt hiszem, mindenki levonta a konklúziókat saját maga számára, de tovább kell menni".
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),

2013. augusztus 8.

“Elég volt a konfliktusokból”
Interjú Brassai Zsomborral, az RMDSZ Maros megyei elnökével.
– Márciusban került az Maros megyei RMDSZ élére. Megválasztása után azt nyilatkozta, új fejezet kezdődik a szervezet életében. Érték-e meglepetések az eltelt időszakban, találkozott-e olyasvalamivel, amire addig esetleg nem volt rálátása?
– Semmiféle meglepetés nem ért, mindenre volt rálátásom, hisz tizenkét éven keresztül a korábbi elnök, Kelemen Atilla mellett vezettem a szervezetem. Számomra csupán a rám háruló felelősségérzet jelent újdonságot. Már beiktatásom másnapján fel kellett ismernem, hogy a döntéshozatalnak sokkal nagyobb a súlya, mint azelőtt. Különösképpen semmin nem kellett változtatnom, de a legmegfelelőbb döntések meghozatala érdekében konzultációs testületeket létrehozását javasoltam. Így született meg a vidékfejlesztési testület, amellyel havi rendszerességgel találkozunk és átbeszéljük a vidék gondjait, olykor pedig meghívott szakértők bevonásával próbálunk választ találni bizonyos sajátos kérdésekre. Folyamatosan konzultálok a pedagógusokkal, az orvosokkal, de igény mutatkozott az ifjúsági szervezetek bevonására is, és a sort itt még nem kell lezárni.
– Mennyire könnyíti a Maros megyei elnök dolgát, hogy hosszú évek után a marosvásárhelyi szervezet élére is egy teljesen azonos hullámhosszon lévő vezető került?
– Peti Andrással a tavaly együtt kezdtük el a városi alakulat átszervezését, így számos stratégiai kérdésben még az ő megválasztása előtt sikerült egyezségre jutnunk. Nem csak, hogy zökkenőmentes az együttműködés, de a két vezetőség állandó kapcsolatban van, amely lehetővé teszi a döntések előkészítését és összehangolását.
– A vásárhelyi RMDSZ-szervezetet újraalakították, ezzel egy időben azonban szerveződni kezdett egy belső ellenzék is, amelynek tagjai azzal vádolták önöket, hogy ki lettek rekesztve a megújulási folyamatból. Velük hogyan tudnak kommunikálni?
– Úgy tudom, Peti Andrásék többször is próbálták felvenni a kapcsolatot velük, szeretnék rendezni a viszonyt. Úgy, ahogy mi is egy megyei széleskörű konzultációt indítottunk, a városi vezetők is ezt teszik vásárhelyi szinten. Különböző grémiumokkal találkoztak, iskolai vezetőtanácsokkal, egyházi képviselőkkel, civil szervezetekkel, így kapcsolatba kerülhettek azokkal is, akik fenntartásokkal fogadták az átszervezést. Én magam is találkoztam annak az úgynevezett mozgalomnak egyik-másik vezetőjével és jeleztem, hogy nem áll szándékomban tovább gerjeszteni a konfliktust, elég volt belőle.
– Fiatal elnökként hogyan sikerül kézben tartani a szervezet "nagy öregeit"? Annál is inkább, mivel a keménykezű Kelemen Atilla idejében is akadtak külön utasok a "sztárpolitikusok" között.
– Nem hinném, hogy kézben kellene őket tartanom, én inkább a konszenzusos döntések meghozatalára és érvényesítésére próbálok törekedni. Ismétlem, testületekben gondolkodom, melyeknek a parlamenti képviselők is tagjai, ennek megfelelően rendszerességgel találkozunk és egyeztetünk.
– Éppen ez az: a csapatmunkában elengedhetetlen, hogy valaki, valakik ne külön utasként dolgozzanak az RMDSZ mellett vagy éppenséggel az RMDSZ ellen.
– Én nem látom ezt a külön utas ügyködést, inkább azt tapasztaltam az elmúlt négy-öt hónap alatt, hogy nem volt olyan kérdés, amiben ne tudtunk volna egyeztetni.
– Két-három év múlva lesz önben annyi erő és lélekjelenlét, hogy az általam említett "nagy öregek" némelyikének megköszönje negyedévszázados munkáját és arra sarkalja, hogy az ő korukban jó lenne átadni a stafétabotot az utánuk érkezőknek?
– Ezt nem nekem kell megtenni.
– Gondolja, hogy majd megteszik maguktól?
– Gondolom, hogy azzal a tapasztalattal, amivel rendelkeznek, pontosan be tudják majd mérni, hogy mi a helyes lépés az RMDSZ és a választópolgárok szemszögéből nézve. De már most megmondom: a következő választásokat ugyanazokban a széleskörű testületekben fogjuk megszervezni, amelyekben el kezdtünk most dolgozni. Nem hinném, hogy e miatt konfliktushelyzetbe kerülnénk.
– Apropó konfliktushelyzet: érkezése óta valamelyest javult vagy legalább változott az RMDSZ és Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester közötti, immár 1996 óta időnként rossznak máskor nagyon rossznak mondható viszony?
– Mind a megyei, mind a városi önkormányzat szintjén folyamatos egyeztetünk a politikai szereplőkkel, azokkal is, akik nem minden esetben nevezhetők politikai partnereknek. Minden egyes kérdésben megpróbáljuk azokat az érdekeket érvényre léptetni, melyek szolgálatára szegődtünk. Úgy tapasztalom, hogy mind a megyei, mind a városi önkormányzatban megtaláltuk a közös hangot az együttműködés érdekében. Sajnos rengeteg sérelem gyűlt fel az elmúlt években, személyes konfliktusok nehezítik az egészséges együttműködés kialakítását. Egy viszont biztos: a marosvásárhelyi illetve Maros megyei magyar érdek számunkra mindenféle kompromisszumot fölülír.
– Van ennek az együttműködésnek kézzelfogható eredménye?
– Első sorban a marosvásárhelyi 2-es iskola Bernády Györgyről való elkeresztelését tartom egy rendkívül jelentős lépésnek, amit nagyon következetes munkával vittünk véghez. Tegyem hozzá: karöltve a civilekkel, akiknek hálás vagyok a küzdelmükért. Ehhez a harchoz viszont társítanunk kellett azokat a politikai eszközöket, amelyekkel végül is elértük a tanintézmény átnevezését. Ebben voltak partnereink is, hisz a Szociálliberális Unió jobboldali része mellénk állt. Másrészt az iskolahálózat kialakításában is sikerült megfelelő megoldásokat találni ahhoz, hogy ne sérüljön a magyar oktatás. Sőt a belvárosban egy új magyar általános iskolát is létrehoztunk, hisz szeptembertől a Református Kollégium az egykori Szentgyörgy utcai leánybentlakásban előkészítő osztályt indít. Ez sem jöhetett volna létre a helyi eredményes politizálás nélkül. A megyei önkormányzat szintjén valamivel könnyebb dolgunk van, mivel a vezetői nyitottabbak. Éppen ennek köszönhetően a továbbiakban is meg tudtuk őrizni azt a hagyományos 40-60 százalékos pénzelosztási rendszert. Az már más kérdés, hogy nincs túl sok minden, amit el lehetne osztani. Belátom, Dorin Floreaval kissé nehezebb zöldágra vergődni, de vele is tárgyalásokat folytatunk. Úgy érzem, ha nem élezzük az etnikai konfliktusokat, csak sikerül megegyezni.
– Ugyanilyen eredményes egyezkedések folynak a többi magyar párttal is?
– Tulajdonképpen az utóbbi időszakban egyetlen olyan ügy kapcsán tudtunk megegyezni, ez az augusztus végi Vásárhelyi Forgatag megszervezése, amelyből mind az RMDSZ, mind az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kiveszi a részét. Nyilván ez nem egy politikai színezetű rendezvény és nem is szeretnénk, ha azzá válna. Konfliktusunk az elmúlt hónapokban nem volt, és azt gondolom, hogy, ha ezt a megközelítést állandó gyakorlattá fejlesztjük, akkor elkerülhetők azok a torzsalkodások, amelyek az elmúlt időszakban vesztességekhez vezettek.
Krónika (Kolozsvár)

2013. augusztus 9.

Mi szükség volt erre?
Asztalos Csaba terjedelmes írásban fejtette ki nemrég véleményét a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborról és az EU-ellenes Orbán-rezsimről a Contributors nevű véleményportálon.
Román nyelven megírt cikkében az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke az Orbán Viktor lejáratására alkalmazott balliberális eszköztárt használja. Írását végigkíséri az „Orbán-rezsim" kifejezés, miközben Orbán Viktor nacionalizmusáról, a magyar demokráciadeficitről, a magyar történelem diktatórikus és szélsőséges nézetű személyeinek rehabilitációjáról, a piacgazdaság elveitől való eltávolodásról, valamint a multikra, bankokra és az Európai Unióra terelt magyar népharagról értekezik.
A cikk végén mintegy ráadásként felhívja a figyelmet az Orbán-doktrína aggasztó erdélyi terjedésére. Szerinte az eredetileg magyar–román párbeszéd céljából létrehozott bálványosi (1997-től tusnádfürdői) rendezvény mára az Orbán Viktor és Tőkés László képviselte csoportok monológjává vált, és ezt a magyar miniszterelnök saját politikai céljaira használja. Ezért kapott a rendezvény túlzott figyelmet a közszolgálati médiában, ami kifejezi a FIDESZ-kommunikáció offenzív stratégiáját, és megmutatja, milyen hatalommal rendelkezik a kormánypárt a közmédia felett.
Végigolvastam a cikket és nem értettem: mi szükség volt erre? Miért érez egy bukaresti magyar ellenállhatatlan vonzódást aziránt, hogy üres lózungokkal támadja Magyarország miniszterelnökét? Kórustaggá válni hiába – nem az értelmes emberekre jellemző vonás. A politikai karrier szempontjából Asztalos cikke kétségtelenül hozhat némi babérokat a konyhára. Nem csak azért, mert – egyik kommentelője fogalmazásával élve – „a román nacionalisták megtapsolják" érte, hanem mert a nemzetközi trendőrök is megdicsérhetik, mivel befolyásos köreikben divatossá vált Orbán Viktorral riogatni. Tartalmát tekintve a cikk egy értelmiségi mázba bújtatott okfejtés, melynek nyomán értelemszerűen felmerül a kérdés: vajon a nagyváradi találkának köszönheti-e a létrejöttét?
Orbán Viktor és a szekuláris trendőrség
Alapértékek tekintetében Orbán Viktor példaértékű politikát folytat Európában. Élve a kétharmad adta történelmi lehetőséggel, megmentette Magyarországot a csődtől, és az új alkotmány bevezetésével végrehajtotta az 1989. óta halogatott rendszerváltást. Ezzel viszont elkerülhetetlenül belenyúlt az opportunizmus darázsfészkébe, amit sajnos Brüsszelben ma nem díjaznak. A balliberális támadások egyik oka az elvesztett privilégiumok mindenáron való visszaszerzése, és a megújulásra való képtelenségük.
Egy másik ok a szekuláris intolerancia – egy elitista attitűd, mely lenézi a népet mint a tudatlanság és a maradi vallásosság primitív megtestesítőjét. Ha egy erdélyi elolvassa azokat a „konkrétumokat", melyekkel ez a szekuláris szemléletű baloldali tábor igazolni véli a magyar kormányt elítélő riogatásait, meghívhatja őket egy kis összehasonlító-terápiára a hétköznapi Romániába (ami ugye, nem az irodák Romániája). A hipochondria ugyanis csak zárt egyének esetében gyógyíthatatlan.
„A politikailag korrekt erkölcs és erény védelmezőit zavarja, hogy Budapesten egy nemzeti kormány van hatalmon" – mondja Reinhardt Olt a Frankfurter Allgemeine Zeitungban. Hasonló véleményen van Marion Smith, aki a tekintélyes National Review-ben egyenesen liberális keresztes háborúról ír. Rupert Scholtz német alkotmányjogász, egykori szövetségi miniszter szerint pedig „aki a magyar Alkotmányból Európa-ellenes nacionalizmust akar kiolvasni, az vagy nem olvasta a szöveget, vagy szándékosan félreértelmezi". A jogászprofesszor képtelenségnek nevezte azokat a vádakat, miszerint Orbán Viktor önkényuralmi államot hozna létre vagy a szélsőjobb irányába tartana. „Ha Orbán diktatórikusan akarna kormányozni, soha nem hozott volna ilyen Alkotmányt" – mondta. Tegyük hozzá Klaus von Dohnanyi német szociáldemokrata politikus véleményét is, aki „tiszta hülyeség"-nek nevezte azt, hogy Magyarországon sérült volna a demokrácia.
Az ügyvéd lelkiismerete
Helyhiány miatt a piacgazdaság elveitől való eltérés témájával most nem foglalkozom. Megjegyzem, ítélkező nyilatkozatok előtt meg kellene érteni ezeket az elveket. Multikra, bankokra és Európai Unióra terelt népharag? A magyar kormányfő tusványosi előadásában részletesen kifejtette gazdaságpolitikai stratégiájának fő vonalait. Elmondta és megindokolta azt, amiért nem hajtott térdet egyes monopolhelyzetbe került energiaszolgáltatók és pozícióikkal mohón visszaélő bankok előtt. És ott vannak a multicégekkel évek óta folyamatosan kötött stratégiai megállapodások is, melyeket a miniszterelnök kezdeményezett, e vállalatok igényei szerint alakítva az oktatást, és méltatva azok teljesítményét s hozzájárulását a magyar gazdasághoz.
Miként egyeztethető össze ez a hozzáállás a „rájuk irányított népharag"-gal? Ami pedig a bankokat illeti, a százezreket sújtó devizahitelek mibenlétét megismerve lehetetlen az azokban részt vevő bankokat úgy védeni, hogy közben az ügyvéd lelkiismerete is ébren maradjon.
Európában sokan egyetértenek a klasszikus európai értékekért kiálló Orbán Viktor kritikájával, mellyel a hatáskörüket túllépő EU-bürokratákat illeti. Ám ez a kritika konstruktív és valóságfelfedő, nem haragcélpont jellegű. Jellemző, hogy a szekuláris trendőrök nem értik a különbséget. Az pedig, hogy arroganciájuk nem tűri a kritikát, nem a miniszterelnök hibája. Számukra az EU szent és sérthetetlen, mindenek fölött álló intézmény. Ezért aki alapvető félrecsúszásait kritizálni merészeli, szemükben ellenséges érzületet szít ellene.
Tusványos 24.
Hogy Asztalos Csaba járt-e Tusványoson vagy sem, nem tudom. Ő maga nem tesz említést erről, részemről meg csak annyit mondhatok, hogy ott voltam, de nem láttam őt. A 24. rendezvényen 23 nagysátorban zajlottak az igen sokszínű előadások. A találkozóra eljöttek Londonból, Helsinkiből, Rómából, Barcelonából és Budapestről, az erdélyi helységekről nem is beszélve.
Hogy Viorel Hrebenciuc, Mihai Răzvan Ungureanu és az UDMR (az RMDSZ bukaresti elöljárói) miért nem fogadták el a meghívást, nem tudom. Talán mert nem az UDMR szervezte, és Bukarest távolabb van Tusványostól, mint London vagy Helsinki. Az RMDSZ egyes képviselői viszont megtisztelték jelenlétükkel a rendezvényt. Jómagam is érdeklődve hallgattam Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnökének okfejtését, és sajnálom, hogy nem volt időm Horváth Anna kolozsvári alpolgármester előadására elmenni. A szombati beszédnél pedig jelen volt Antal Árpád sepsiszentgyörgyi, Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester és Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke is, akik – túllépve a pártpolitikai törpeségeken – meghallgatták a miniszterelnök világos előadását a magyar helyzetről, annak okairól és nemzetpolitikájának lényegéről.
A magyarországi és erdélyi kezdeményezők következetességének köszönhetően Tusványos szépen kinőtte magát. Olyan gondolatserkentő rendezvénnyé vált, melyre szükség és igény van a Kárpát-medencében. A magyarságproblémák közös megbeszélését és a magyar–román–európai párbeszédet szolgáló szabadegyetemtől azonban a magyar baloldal távol tartotta magát. Nem akarván „komplikálódni" a külhoniakkal, inkább pezsgőt bontott 2002 december elsején (Kempinski Szálló, Medgyessy Péter, Adrian Năstase, Göncz Árpád, Kovács László, Verestóy Attila, Kelemen Atilla), és agresszív kampányt folytatott a kettős állampolgárságról szóló 2004. december 5-ei népszavazás előtt az erdélyi magyarság ellen. A magyar állampolgárság megadását követően viszont kénytelen volt „komplikálódni". Így jött létre Mesterházy Attila szimbolikus bocsánatkérése Kolozsváron, és a bocsánatkérést mellőző Bajnai–Kelemen-találka Nagyváradon. És akkor jöhet a kérdés: melyik politikai oldal szűkíti pártpolitikai keretek közé a magyar nemzetpolitikát?
A homokóra kiürült
24 év... Ideje, hogy a „mi majd..." feliratú internacionalista felhőben utazgató UDMR visszatérjen a földre és visszaváltozzon RMDSZ-szé. De ez csak Erdélyben lehetséges, a magyar nemzet iránti szeretetben és az Úr előtti alázatban, a képviseletek közti konstruktív párbeszéd által. Mert a felhő útja illúzió, az örök csalódások sugárútja. Nekünk pedig erre se szükségünk, se időnk. A bizalom homokórája 24 év alatt kiürült, és már csak annyit mutat, hogy Erdély itt van, Bukarest meg ott.
Lőrinczi Loránd
Krónika (Kolozsvár)

2013. augusztus 21.

Fodor Imre nem futamodott meg
Amikor magyarországi vendégek jönnek Fodor Imréhez, mindig elcsodálkoznak, hogy a csíksomlyói Fodor-ház tulajdonosa egyszerű tömbházlakásban éldegél Marosvásárhely központjában. Az egykori székely főváros utolsó magyar polgármestereként emlegetett Fodor Imrének azonban ez nem számít, szerinte az a fontos, hogy itthon maradjunk, és ne hagyjuk cserben a nemzetet. Ő pedig nem futamodott meg.
– Csíksomlyóról, méghozzá a Fodor-házból származik. Mit kapott ön attól a vidéktől?
– Ikertestvéremmel együtt úgy érezzük, adomány az élettől, hogy Csíksomlyón születtünk, s pont a Fodor-házban, és ott is nőttünk fel. Rengeteg szellemi és egyéb tudást, felfogást szedtünk össze 17 éves korunkig édesapánktól is, de nem csak. 17 éves korunkra kialakult egy olyan életszemléletünk, amelyen nem volt okunk változtatni később sem. Lehet nem jól van, de én most is ugyanúgy látom a világot, és ugyanazt találom fontosnak, mint 17 éves koromban. Akkor is minden reggel arra ébredtem, hogy azon gondolkodtam, hol rontottuk így el a sorsunkat.
– Mi mint erdélyi magyarok?
– Pontosan.
– Megtalálta a választ?
– Mindenképp a török idők alatti fogyás és az azután következő népességfeltöltődésnél kezdődött a baj. Abszolút hibásan történt, hogy mi befogadtunk nagyon sok idegen népességet, akik aztán ellenünk fordultak. Sohasem a minőséggel volt a baj, hanem a mennyiséggel. Márton Áron püspök szerint a román anyák szerezték meg Erdélyt, s ebben igaza van. Átgondoltam azt is, hogy melyek azok a legfontosabb tulajdonságok, amelyek segítenek bennünket. Első a hűség. Nem szerelmi, nem a politikai, hanem a népedhez való hűség. Nem lehet azzal megoldani semmit, hogy megfutamodom. Nem azt mondom, hogy könnyű itt maradni, de azt sem hiszem, hogy jobb élni máshol idegenként. Szerintem nem mindegy, hogy egy életnek milyen erkölcsi tartalma van, ha ezt itthon úgymond végigkínlódják, akkor tettek valamit a szüleikért, gyerekeikért, unokáikért. Ez az egyik fontos probléma, a másik az összefogás. Mert a politikában igaz, hogy aki mer az nyer, s egymást megesszük élve, de nem kisebbségi sorsban, úgy nem lehet csinálni. Én 2003-ig nagyon jó polgármesternek minősültem, de akkor a szatmári RMDSZ-kongresszuson kiálltam, és azt mondtam, hogy ez bűn, nem lehet megosztani kisebbségi sorsban a magyarságot, és hogy Tőkés Lászlóval bár nem könnyű, de lehet együttműködni. Attól a naptól én többet nem voltam jó polgármester, ugyanazért a dologért, amiért azelőtt agyba-főbe dicsértek, utána szidtak engem. A másik igen fontos probléma a kisebbségi létben a következetesség. Nem tudom, ki mennyire tudja, hogy mi magyarok kértük 1945-ben, hogy Észak-Erdélyt csatolják vissza Romániához. Utána azonban a Magyar Népi Szövetség lett a romániai magyarság vezető politikai ereje, és teljesen eladta a magyar igényeket. Fontos még a hit problémája, az egyházak sok mindenben segítettek, de nem eleget. Főleg az én egyházam.
– Visszatérve Csíksomlyóra, mi hozta el onnan?
– Somlyón nőttünk fel, oda is jártunk iskolába az ikertestvéremmel, aki egy életen keresztül segített mindenben és most is. 1957-ben azonban édesapámat letartóztatták, '58-ban 35 évi kényszermunkáéra ítélték mint az egyik erdélyi 56-os fővádlottat. Minket a testvéremmel a Bukaresti Műegyetemről kirúgtak ötödév végén emiatt. Vajdahunyadon dolgoztunk hengerművekben, aztán 1964-ben a politikai foglyokat hazaengedték, s akkor újrajárhattuk az ötödévet. Én szinte tíz évet éltem így Bukarestben. Az egyetem után elvittek egy bukaresti tervezőintézetbe, ahol automatizmussal foglalkoztam.
– Csíksomlyón azonban még ott a Fodor-ház, amely őrzi a család emlékét.
– Igen, mi visszakaptuk a Fodor-házat, de már azelőtt mind gondolkodtunk, hogy valami közösségi dolgot kéne csinálni belőle, így került bele a Csibész Alapítvány, s lett ifjúsági szálló belőle. A megnyitón mondták is, nem is az a legfontosabb, hogy ennek a családnak csak ez az egy ingatlanja volt, s azt is a köznek adta, hanem hogy ezzel példát mutatott a közösségnek.
– Önök járnak még Csíksomlyóra?
– Természetesen. Nekünk van egy szoba-konyhánk ott, de pünkösdkor, amikor nekünk is legjobban kellene, nagy szeretettel mindig el-el kérik. Amikor azonban én viszem az embereket oda, akkor mondom is, hogy úgy aludjon ebben az ágyban, hogy ebben Tőkés László, Kövér László, most pünkösdkor pedig Áder János aludt.
– Csíksomlyón már nincsenek Fodorok?
– Nincsenek. Van 17 halott a temetőben.
– S hogy került Marosvásárhelyre?
– El kellett jönnöm Bukarestből, mert megriadtam, hogy Bukarestben fogom végigélni az életem. Kérdezték is tőlem, hogy tudtam otthagyni Bukarestet, de hát édesapám Budapestet, édesanyám Berlint hagyta ott Erdélyért, miért ne hagyhattam volna én ott Bukarestet. Marosvásárhelyen '67-ben a vegyi kombinát automatizálási részlegén kezdtem el dolgozni, nyugdíjazásomig ott voltam, 1995-ig. A rendszerváltás után az első dolog pedig amivel, foglalkoztam az Outward Bound volt, én hoztam Romániába, majd megvettük Szovátán az istállókat és kiépítettük.
– Akkor önt a sport is érdekli...
– Hát az egész családot, de főként a feleségemet, sok díjat is nyert, versenyszerűen sízett. Ő mindig, most is sportos. Mind az öt unokája, még a kicsi négyéves is tud már úszni. Ilyen értelemben igenis sportos életet éltünk. Mert két gyerekünk és öt unokánk van, ez mind a legfontosabb abból, amit eddig mondtam.
– Hogy jött képbe a polgármesterség?
– Ez úgy jött, hogy voltak németországi kapcsolataim, hoztam mindenféle támogatást, ezeket bonyolítottam, amikor megyei tanácsosnak javasoltak. Utána több polgármesterjelöltet állítottak, és egy előválasztáson titkos szavazással döntötték el, hogy én leszek a jelölt, meg is nyertem a választásokat.
– Emlékszik azokra az első polgármesteri napokra?
– Az első napokban még nem is voltam tudatában annak, hogy mennyire fontos ez a tisztség, aztán ráébredtem. Ami nagyon érdekes volt, akármennyit dolgoztam, azt az érzést, hogy fáradt vagyok, azalatt a négy év alatt nem éreztem. Mintha a Jóisten betett volna valamilyen rakétát, és közben nagyon örvendtem, hogy csinálhatom ezt. Én, akit a társadalom a szélére nyomott az édesapám pere miatt, csinálhatom ezt, és akkor idejön Göncz Árpád és Emil Constantinescu, a román és magyar államelnök, és én fogadom őket. Göncz Árpáddal amikor találkoztam, rám nézett, és azt mondta: „nem ismerlek, de tudom, hogy ki vagy, légy szíves állj ide mellém, és két-három napot maradj mellettem”. Így kísérgettem én őt, Göncz Árpáddal együtt koszorúztunk a Székely vértanúknál is, amikor koszorúval a kezünkben meghajoltunk, csendben azt kérdezte: vajon édesapád lát most bennünket? Most is elérzékenyülök.
– Mit sikerült elérni az alatt a négy év alatt?
– Néhány dolgot csak sikerült csinálnunk. Az egyik az, hogy az európai uniós előcsatlakozás alatt uniós tőkéből kaptunk 27 millió eurót, amellyel korszerűsítettük az ívóvíztermelést és a szennyvízfeldolgozást. A másik volt a Gedeon Richter privatizálása. Másik nagyon fontos dolog a kétnyelvűség volt, megesett, hogy szombat este 11-kor hívtam fel magyar cégtulajdonosokat, hogy a cégtáblájuk miért csak egynyelvű. Akkoriban építettük ki a különböző testvérvárosi kapcsolatokat is.
– A Vásárhelyi Napok is az ön nevéhez kapcsolódnak.
– Igen, most megint kezdeményezik, hogy Mátyás király kiváltságlevelére hivatkozva szervezik a forgatagot. Emlékszem, mi Tonk Sándorral néztük, mi lenne az, ami régi és minden szempontból megfelel, hogy ahhoz kapcsoljuk a városnapokat. Akkor találtuk Mátyás király 1482-béli kiváltságlevelét. Elmentem Pál-Antal Sándorhoz, s ő megmutatta a kiváltságlevelet eredetiben, én úgy megvoltam illetődve.
– Ön szerint, mi lett a Vásárhelyi Napokból?
– Ezért csak mi vagyunk a hibásak. Miért táncoltunk vissza a napokat illetően?
– Emlékszik-e, milyen volt a második választási kampány, és milyen volt elveszíteni azt?
– Közvetlenül a választások előtt egy ilyen abszolút takony hatalmi harc miatt leváltották Kincses Elődöt mint megyei RMDSZ-titkárt, s helyébe tették Kelemen Atillát. Tudniillik Kincses Előd már akkor is a nemzeti vonalat képviselte, és szervezett egy belső szavazást, hogy milyen sorrendben induljanak a városi tanácsosjelöltek. Arra a szavazásra nem mentek el elegen, de neki az volt a véleménye, hogy a semminél mégis több az, amit ők ott kifejeztek. Ezért azonban Kincsest lemondatták, ami nagyon negatívan befolyásolta az embereket. Így is 168 szavazaton múlott, hogy elveszítettem a választásokat. Sokan pedig, hogy nagyon jól szavazzanak, a tulipánra akarták ütni a pecsétet, s így kikandikált egy milliméter mondjuk a pecsétéből, ami ugye érvénytelennek számított. 1800 szavazat veszett el így.
– Ez azt jelenti, hogy ön nem is kellett volna elveszítse a választásokat...
– Persze, hogy nem. Tudja, ebbe bele lehet betegedni. A poklok poklát éltem, s tán még ma is azt élem. Persze erre azt mondják, hogy aki nagystílű, az továbblép. Én is sok érdekességet csináltam, de továbbra sem könnyű elviselni.
– Sokan Vásárhely utolsó magyar polgármesterének is nevezik önt, a kifejezésben pedig benne van egy lemondás is, hogy nincs már esély visszanyerni a városvezetést. Hisz még abban, hogy lehet magyar polgármestere a városnak?
– Nehéz kérdés ez, de azóta megváltozott a választási törvény, elég az egyszerű többség is. Ha az én időmben lett volna ilyen választási törvény, biztos nem veszítek.
– Mivel foglalkozik manapság?
– Unokákkal, családdal vagyok, s megírom az akkoriban történeteket. Már elkezdtem, minden benne lesz, és mindenki név szerint. Októberben pedig elmegyek a székelyek nagy menetelésére.
Szász Cs. Emese
Székelyhon.ro

2013. augusztus 31.

Tőkés László: le kell dönteni a hazugság falát
Tőkés László EP–képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti tanács elnöke exkluzív interjút adott az erdon.ro hírportálnak. – Az utóbbi időben többek között románellenesnek, nacionalistának, revizionistának, szekusnak nevezték, mi a véleménye minderről, hogy éli meg a folyamatos támadásokat? – Ilyenkor a közel-keleti helyzetre gondolok. Még elképzelni is borzasztó, hogy miben élnek például a palesztinok, vagy az izraeliek. Folyamatos lövészárok-állapot jellemzi az életüket, és ilyenkor fogjuk fel, hogy mit jelent az a stabilitás, amelynek a veszélyeztetésével vádolt meg engem Traian Basescu elnök úr egészen értelmetlenül és váratlanul. Verbális szinten egy hasonló dolgot élek át immár közel huszonnégy esztendeje, nem is számolva a Ceausescu korabeli időket. Ezt az állapotot nem lehet megszokni. Az ember természetes állapota a béke, ráadásul én békés embernek ismerem magam, de a látszat néha talán mást mond. Sőt, rám akarják varrni, hogy én békétlen ember vagyok, viszont egy síkon helyezkedik el a béke és a stabilitás, és más síkon az igazság és a jogosság. Még a Szentírás is azt mondja, hogy igazság nélkül nincs békesség. Nem lehet úgy túllépni egy poszttrianoni és egy kommunista időszakon, mintha nem történt volna semmi. Ez az ellentét generálja ezt az állapotot. Azok románellenesek, akiknek az országából hárommillióan kivándoroltak, mint ahogy ezt mondta Antal Árpád Sepsziszentgyörgy polgármestere. Azok a szélsőséges román nacionalisták, akik a nép nevével az ajkukon tönkreteszik Romániát és semmivé változtatják azt a szabadságot, amit Temesváron kezdtünk el kivívni, és csődbe juttatják az országot. Temesváron nem azért álltak a románok mellém, mert én románellenes lettem volna, vagy 2007-ben nem azért szavaztak rám a románok az európai parlamenti választáson, mert románellenes lettem volna, sőt, épp ellenkezőleg, én éles különbséget teszek a román politikusok és a román nép között. A román nép a magyar nemzettel együtt a béke, a stabilitás fő támasza lehetne, ha a politikusok nem gerjesztenék fel mindig ezt az elvakító gyűlölködést, amelynek a zavarosában aztán ők halásznak.
– Mi a véleménye Victor Ponta azon kijelentéséről, hogy Tőkés és az ő pártja Basescu politikai kreatúrái, melynek célja az, hogy az RMDSZ-t próbálja zsarolni?
– Egy olyanfajta Basescu ellenesség alakult ki Romániában, mint amilyen az Orbán Viktor ellenesség Magyarországon, de ezzel távolról sem akarok a két politikai vezető személyiség közé egyenlőség jelet tenni. Aki ütni akar Basescun, az engem is rossz hírbe akar keverni Basescu úrral. Vagy nemrégen Vona Gáborral akartak összemosni, noha nem is voltam ott abban a táborban, és semmi közöm a Jobbikos politikához, noha hálás vagyok nekik, hogy megvédtek. A KDNP is védelmemre kelt, melynek dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az elnöke. Még Frunda György is megvédett, noha ő jobban tenné, hogyha Victor Ponta tanácsadójaként a miniszterelnöknek mondaná meg, hogy te Victor, azért ezt az ügyet nem így kellene kezelni. Általában célzatosan eltúlozzák az én Basescu elnökhöz fűződő kapcsolatomat. Soha nem voltam vele egy társaságban, a protokolláris, hivatalosság szintjén túlmenően soha semmiről nem tudtam vele egyeztetni, mert a magamfajta nemzeti politikusokkal nem áll szóba a román hatalom. Általában a számára kedvező magatartású kiválasztott magyar politikusokkal tárgyal, lásd a neptuni tárgyalókat: Borbélyt, Tokajit, Frundát. Most például Ponta állandóan azt hangoztatja, hogy az RMDSZ egyetlen legitim képviselője a magyarságnak. Ennek fejében megtömi őket pénzzel, pedig az a pénz a magyar közösségnek járó pénz, az egész magyarságot illeti, nem csak az RMDSZ-t. Ennek ellenére szinte kitenyészti a maga számára a magyar partnereit és ezáltal esélytelenné teszik a többi magyar szervezetet, pártot, vagy politikai nemzeti irányzatot. Úgyhogy ilyen értelemben semmi közöm Basescu úrhoz, legfeljebb azt mondhatjuk róla, hogy ő volt az a politikus jónéhány éven át, aki a magyarok, a székelyek barátjának pózában tetszelgett, és megtörni látszott azt a fanyelven beszélő magyarellenes politikai attitűdöt, amely végeredményben kezdettől fogva jellemzi a többségi politikai osztályt a kisebbséghez való viszonyulásában.
– Szóval az Önnel szembeni vádaskodások óta nem is beszélt Basescu elnökkel? – Sajnos nem hajlandó fogadni. Többször indítványoztuk a találkozást. Adott pillanatban, ha neki kedvező a magyar kapcsolat, akkor ezt felhasználja, lásd például a megválasztását, vagy kétszeri megmentését a magyar szavaztok által. Mondanom sem kell, hogy ezekben a kisebbik rosszat választottuk, mint ahogy amikor Iliescu és Vadim Tudor volt az államelnök-jelölt, akkor nyilvánvaló volt, hogy Iliescura szavaztunk. Basescu elnök úr esetében ma is fenntartom, hogy abban a helyzetben jobb jelölt volt, mint a posztkommunista Nastase vagy Geoana. A politika mindig az adott helyzetben érvényesül; a mai helyzetben egy szóval sem mondanánk, hogy a székelyek álljanak Basescu mellé. De ma is feltevődik a kérdés: mondjon nekem valaki jobbat Traian Basescu államelnök helyett. Crin Antonescut szeressük? Nehéz helyzetben van a magyarság.
„Célpontnak használnak”
– Mi a véleménye a Románia Csillaga elnevezésű kitüntetésének a visszavonására vonatkozó javaslatról?
Nem gondolt arra, hogy visszaadja?
– De igen, vívódtam ebben az ügyben, mert emberi méltóságomban sértettek meg. Ugyanakkor a magyarságot sértették meg, hiszen olyan érdemekért kaptam ezt a kitüntetést 2009-ben, az 1989-es temesvári felkelés huszadik évfordulóján, amely érdemek méltán jellemzik a temesvári gyülekezetet, a magyar közösséget, és úgy érzem, ezáltal nem csak engem, hanem őket is arcul csapták, és miközben engem bűnbaknak választottak ki, ugyanakkor egy általános magyarellenességet indukáltak. Sajnos megint előhúzták a magyar kártyát, tehát méltósággal akár vissza is lehetett volna adni ezt a kitüntetést. Ennek ellene szól viszont az az elgondolás, hogy ez a kitüntetés megalapozott volt. Miért könnyítsem meg azoknak a dolgát, akik a magyarokat bántják, akik a véleménynyilvánítás szabadságától akarnak megfosztani, és miért sértsem meg azokat a románokat, akik elismerik Temesvár meghatározó szerepét a 89-es eseményekben, és nem értenek egyet sem Crin Antonescuval, sem Victor Pontával, sem Traian Basescuval? Ez a kitüntetés összekapcsol bennünket, románokat és magyarokat. Ceausescu idejében csak gyászmagyarok kaphattak kitüntetést, ebben a felemás demokráciában viszont hinnünk kell abban, hogy hit által van a szabadulás. Hinnünk kell abban, hogy Románia is megszabadul nemcsak a Ceasescu rendszertől, hanem a kommunizmus visszahúzó örökségétől is, és hogyha valóban visszavonnák a kitüntetést, akkor ezzel nyilvánvalóvá válna, hogy, íme, ez a kétharmados többségű román kormányzat a kommunista visszarendeződés útján halad, mert nem tud szembenézni a múlttal, és nem tudja helyére tenni a dolgokat: azt, hogy mit jelentett Temesvár a román nemzet életében. Akkor nyilvánvalóvá válik a világ előtt, hogy mire értékeli a kormány Temesvárt. Ez esetben őt minősítené a visszavonás ténye, nem pedig engem, akit célpontnak használnak, aki már-már aggódom emiatt az ellenséges román közegben, és ha így folytatódik, kénytelen leszek védelmet kérni, mert ilyen tömény uszítás nyomán a lehető legrosszabbra is számíthat az ember egy balkáni típusú országban.
– Említette, hogy a Jobbik és a KDNP kiállt ön mellett, de sokan furcsálják azt, hogy a Fidesz, illetve a magyar kormány részéről ez nem történt meg. Sőt, amikor Havasi Bertalant, a miniszterelnök szóvivőjét megkérdezték az Ön kijelentéséről, akkor azt mondta, ezt nyugodtan kérdezzék meg Tőkés Lászlótól.
Miként értékeli a történteket?
–Érteni vélem a magyar külpolitikát és a miniszterelnöki hivatal magatartását. Úgy is felfoghatjuk ezt a Tőkés–ellenes és magyarellenes támadássorozatot, mint provokációt. Ez egy előre megírt forgatókönyv szerinti zajló diverzió részét jelenti. Megérzésem szerint még el sem mondtam volt a tusnádfürdői beszédemet, és már eldöntötték egy bukaresti hivatalban, hogy bele kell kötni a beszédembe, és ki kell választani azt a mondatot, amire rá lehet rajtolni. Így provokálta Basescu elnök úr Orbán Viktor miniszterelnök urat, ráadásul éppen őt, akivel a Néppártban közismerten joviális és elvi alapokon álló viszonyt táplálnak, és Orbán Viktor maga is kiállt a másik néppárti politikus megmentése érdekében. A miniszterelnöki hivatal nem ül fel ennek a provokációnak, és csak egyetérthetek abban, hogy nem szabad hagyni, hogy kiéleződjék a román-magyar viszony, és abban is egyetértek, amit a Digi tv-ben mondott Orbán Viktor, hogy valójában jobbak a román-magyar viszonyok, mint ami egyes politikusok megnyilatkozásaiból kitűnik. Maga Orbán Viktor miniszterelnök úr azt is mondta, hogy teljes mellszélességgel a határon túli, az erdélyi magyarok mögött áll.
Nem szabad beletörődni a hazugságba
– Ilyen politikai kontextusban, ilyen magyarellenes hisztériakeltés közepette hogyan látja kivitelezhetőnek az autonómiát, vagy a magyarság számára fontos nemzetpolitikai kérdéseket? Hogyan látja, miként lehet elfogadtatni a román társadalommal az erdélyi magyarok autonómiáját? – Emlékszik, 1989-ben a hallgatás falát kellett ledönteni. Ma már egyre világosabb, hogy most rendre a hazugság falába ütközünk. Például rólam azt mondják, hogy románellenes vagyok. Pedig én egyebet nem tettem az Európai Parlamentben, hogy a határon túli románok hivatalának a megalapítását és a szerb ügy vállalását megelőzően is egyvégtében a Timok-völgyi vlahok mellett álltam ki, a jogaikért szólaltam fel, de hasonlóképpen a bukovinai románok mellett, vagy a moldáviai románok mellett foglaltam állást az erdélyi magyarokkal együtt. Vagy olyan hazugságokat terjesztenek, hogy én azt akarom, hogy Erdély magyar protektorátus legyen. Én ilyet nem mondtam. Egy államelnöknek illene megvizsgálni, hogy mi hangzott el Tusnádfürdőn, azért van annyi jól fizetett tanácsadója. Ugyanígy Crin Antonescunak vagy Victor Pontának is. Vagy azt a hazugságot, beállítást hangoztatni, hogy én a Bécsi Diktátumhoz hasonlóan szólaltam meg, és ezt elpufogtatja az ország első embere velem szemben. Vagy, hogy még egy példát mondjak, megint azzal vádoltak meg, hogy el akarom Erdélyt szakítani Romániától, és veszélyeztetem Románia területi épségét és szuverenitását. Ezekből a szakállas hazugságokból, propaganda fogásokból nem fogyunk ki. Kell ennél világosabb bizonyíték, hogy egy posztkommunista, posztceausiszta, posztszekurista társadalomban vagyunk kénytelenek védekezni akkor is, amikor a legbékésebb, és legkonstruktívabb kisebbségi közössége vagyunk egész Európának? Ezt mondta Valentin Stan a jeles történész is, aki lépésről lépésre cáfolta Vaida-Voevod, vagy Maniu szavaival, vagy a Gyulafehérvári határozatokkal a Versailles-i békeszerződéssel, vagy az 1919-es kisebbségvédelmi szerződés szavaival és idézeteivel, hogy mindezek hazugságok, és hogy a magyarokat megilletik a jogok. Nem hogy Székelyföld nem létezik, ahogy Ponta mondta, hanem benne foglaltatik a korabeli dokumentumokban, hogy Romániának kötelessége a szász és a székely közösségeknek autonómiát biztosítani. A hazugságnak ezzel a rengetegével nem bírunk, és az a baj, hogy aki megszokja a hazugságot, az már jól érzi benne magát. Ezt hiányolom a mai politikai diskurzusból, hogy már az úgynevezett jó magyar politikusaink is hajlanak arra, hogy vagy ténylegesen, vagy elhallgatással elfogadják ezt a hazugságot, és beletörődjenek ebbe a hazugságba. Le kell dönteni a hazugság falát, és ha valami, akkor ez nagyon hatékony, hiszen aki nem nem hisz az igazságban, az nem hisz az Istenben, mert a magyar igazság is annyit ér, amennyi a mi isteni igazságunk. Nyilvánvalóan kontraproduktív, ha sokan nem hisznek benne, mert aki hisz benne, az egyedül marad. Sőt, a fejére ütnek a társai is, hogy ne mondjad, mert ebből csak kellemetlenség származik. A konfliktuskerülő politizálásnak ez a hátulütője, a hogy a végén már akkor is hallgatunk, amikor S.O.S.-jelzéseket kellene a világba kiáltanunk. Mert könnyű belátni, ez az út hova vezet, hogyha Várad a nyolcvan százalékos aránytól eljutott a huszonhárom százalékos arányig, és huszonnégy év alatt a negyven százaléktól eljutottunk a huszonhárom százalékarányig, és még a korfa is romlott, elöregedett Várad. Akkor ez az út Kassára vezet, aztán hirdethetünk Nagyszebenben szászok nélkül Európa Kulturális Fővárosát, Kolozsváron a magyarok nélkül Európa Kulturális Fővárosát, ottmaradunk díszpintynek, díszmagyarnak, akiket mutogatnak, mint valami muzeális nemzeti értékeket, és közben már az autonómiát is megadnák, csak éppen már nem lesz kinek.
Magyar–román kerekasztal
– Böjte Csaba augusztus 20-i üzenetében meghirdette a párbeszéd és a kiegyezés évét a romániai magyar politikai szervezetek között. Lát-e halvány esélyt arra, hogy legalább a sarkalatos pontokban ez a megállapodás, kiegyezés megtörténjen a romániai magyarság politikai, érdekvédelmi képviseletei között? – Böjte Csaba atya egy egyszemélyes intézmény, és ami az ő ereje, az a mi magyar társadalmunk gyengesége is, tudniillik az, hogy nem a történelmi magyar egyházak teljes intézményi spektruma fog össze egy ilyen hatalmas horderejű vállalkozás ügyében, mint amit Böjte atya megvalósít. A politikai nézetei néha viszont meglepnek, mert kétségtelen, hogy aki elfogadja az RMDSZ Ezüstfenyő Díját, ugyanakkor nem jön el a néppárti rendezvényeinkre, az már politikailag válogat. A kiegyezésnek rossz íze van a magyar történelemben, mert, minden jó oldalával együtt lényegében a Trianont előkészítő elvtelen kiegyezés következményeként jött létre a 1867-es kiegyezés. Kossuth Lajos látnoki éleslátással megjósolta Nagy-Magyarország végét ezen kiegyezés miatt. Nos, egyezzünk meg abban, hogy Gyurcsány és Orbán között nincs kiegyezés. Mint ahogy mi sem tudunk itt megegyezni Váradon azzal az etnobiznisszel, amelyiknek képviselői egyházi segédlettel – itt Fodor József atyára gondolok – nem csak a Szent László Napok szabadalmát és jelképeit lopják el, hanem annak előtte bűnszövetkezetben elkövetett cselekmény keretében eltulajdonították a Széchenyi Terv keretében elnyert Ady központot, és most egy kétes értékű lebujként használják. Szent tévedésnek tartom Böjte atyának a felhívását ebben a megszorító értelemben. Tág értelemben viszont én most is azt mondom, amit huszonhárom évvel ezelőtt mondtam: a román-magyar kerekasztalt meg kell szervezni, abban reprezentatív módon vegyenek részt mind a román, mind a magyar politikai polgári és egyházi képviseletek, és egy olyanfajta megegyezést dolgozzunk ki, amelyet magáénak vall nem csak egy baloldalra elhajló, az egyeduralmi, totalitárius elveken nyugvó RMDSZ, hanem az egész magyarság képviselete. Ez a román-magyar megbékélés volna. Traian Basescu azt mondta 2010-ben Tusnádfürdőn, hogy a román-magyar viszonyok konszolidációja és a román-magyar megbékélés a két alappillérét jelenti a régió stabilitásának. Egy ilyen megállapodásra van szükség, de ez nem kiegyezés, hanem egy kőkemény politikai alkupozícióban elért eredmény. Ami pedig a magyarokat illeti, addig ne egyezkedjenek Bukaresttel magyar testvéreink, amíg velünk nem egyeznek meg. Hamarabb áll szóba a Markó Béla szürke eminenciási vezetésével a Kelemen Hunor által elnökölt RMDSZ Victor Pontával, mint a saját testvéreivel. Most is azt vetik a szememre, hogy nem ugyanazt a sípot fújtam Brüsszelben, mint ők. Hát amikor koalíciót között az EMNT és az RMDSZ a 2009-es EP választási listának az összeállításakor, és meghívtak az első helyre, akkor nem a behódolásról szólt az egyezség, hanem arról, hogy egyenrangú felekként képviseljük az erdélyi magyarságot. Ráadásul az az ízetlen torzítás is naponként elhangzik, hogy engem felvettek a listára. Nehogy a szekeret fogjuk a lovak elé! Hiszen ők kértek fel, ők hívtak meg azért, mert látták, hogy ha én nem szállok fel a listára, akkor nem biztos, hogy bejut a magyarság az Európai Parlamentbe. Ez célszerű volt az egész magyarságnak. Én ma is azt mondom, a magyarságban kell gondolkozni. Abban a pillanatban elfogadom az RMDSZ-t, amikor a Kolozsvári Magyar Napokhoz fogható módon össze tud fogni. Szinte példázatosnak tartom, hogy az unokaöcsém(Gergely Balázs–szerk megj,) , a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, az RMDSZ-nek egyik megyei alelnökét vette feleségül, és együtt dolgoznak a város javán. Lám, Marosvásárhelyen a magyarokat próbálják kijátszani egymás ellen, és valami elképesztő módszerekhez folyamodnak. Hát nem kötelező volna az RMDSZ-nek nem csak leereszkedni, vagy néha vállon veregetni, hanem összefogniuk annak a helyzetnek az orvoslásáét, amelynek elromlásáért óriási felelősséget visel? Ott volt Marosvásárhelyen a magyar RMDSZ-es négyesfogat: Frunda, Borbély, Markó Béla és Kelemen Attila, és mi lett a Fekete Március Marosvásárhelyéből, Erdély újkori fővárosából? Csúszik lefelé, és nem is kell oda Funar. A kolozsvári példa messze mutató, és azt tanítja hitünk is, hogy addig ne menj az oltárhoz Isten elé a te könyörgéseddel, amíg meg nem békélsz a te felebarátoddal. Készek kell lennünk a szót értésre, de nem feltétel nélkül, nem engedékenységből, nem gyávaságból, nem opportunizmusból, hanem jól megfontolt közérdekből, Isten akaratát és a nép javát tartva szem előtt.
Mi használ az erdélyi magyaroknak?
– Az ön számára melyik a legközelebb álló lehetőség az EP-választások tekintetében: az RMDSZ lists, vagy egy külön listán indulás? Esetleg más választás?
– Én megkerülném azt a kérdést olyan értelemben, hogy nézzük meg, mi történik Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Váradon. Marosvásárhelyen a román soviniszta, nacionalizmus próbálja megfúrni a teljes értékű magyar élet magyar napokban való megnyilatkozását. Váradon egy RMDSZ-es orvtámadás próbálja félrevezetni a közvéleményt és ellehetetleníteni a hatalmas sikerrel végződő Szent László Napokat. Én attól félek, hogy a bukaresti hatalom román és magyar kollaboránsai lehetetlenné teszik a magyarok összefogását, és mi itt függelékállapotra vagyunk kényszerítve, kiszolgáltatott állapotba kerülünk, mert nem az történik, amit a magyarok határoznak el, hanem amit manipulálnak hátulról, és ami érdekében áll egyes percember politikusoknak. Egyszer s mindenkorra fel kell tennünk azt a kérdést, hogy mi használ az erdélyi magyaroknak? Amikor a kommunista típusú föltétlen összefogást hirdetik, akkor nem tudok egyetérteni azzal, hogy hol Medgyessi jár Váradon, hol Gyurcsányt hívják meg Váradra, hol Bajnai jön ide, hol Mesterházyval köti meg az Erdélyi Riport a szerződést, és még könyvkiadót is létrehoznak, és Gurmai Zita hozza létre az RMDSZ nőszervezetét itt. Ilyenfajta egységre nincs szükség, viszont a nemzetünk érdekeiben egyesülő összefogásra szükség van. Van két-három lehetőség az EP-képviselethez. Próbáljunk meg eltávolodni Bukaresttől, a posztkommunista politikai befolyásoltságtól, és tegyük fel a kérdést: mi használ ennek a magyarságnak? Ennek én kész vagyok alávetni magam, sőt, akár visszavonulni is, hogyha a nemzeti érdek úgy kívánja, de kész vagyok folytatni ezt a tevékenységet, hogyha a pártérdekek fölé emelkedő nemzeti érdekeink ezt megkövetelik.
Rais W. István
erdon.ro
Erdély.ma

2013. szeptember 18.

IV. Székelyföldi Agrárinnovációs Fórum
Szakmai összefogás határon innen és túl
Múlt héten a szovátai Danubius Szálloda volt házigazdája a IV. Székelyföldi Agrárinnovációs Fórumnak, amelyet Szováta Város Önkormányzata az Ősmarosszéki Közbirtokossággal és a Pro Agricultura Hargitae Universitas Alapítvánnyal közösen szervezett. A tanácskozáson magyarországi és székelyföldi mezőgazdasági szakemberek, polgármesterek, önkormányzati képviselők, e téren érdekelt hivatalvezetők találkoztak, elsősorban azzal a céllal, hogy erősítsék a szakmai szervezeteket egymás között és a határon túli konkrét együttműködési programokkal. A találkozó alkalom volt arra is, hogy betekintést nyerjünk a hazai és részben a magyarországi mezőgazdaság aktuális gondjaiba.
A konferenciát házigazdaként Péter Ferenc, Szováta polgármestere nyitotta meg. Elmondta, nem véletlen a helyszínválasztás, mivel a Székelyföld legjelentősebb gazdasági forrása lehet, ha a mezőgazdaságot összekapcsolják a turizmussal, leginkább a gyógy-turizmussal. Az utóbbi egyedi kitörési lehetőséget jelent – nem csak a vállalkozók szempontjából –, ezért minden székelyföldi önkormányzati képviselőnek kötelessége felkarolni e két ágazatot. Jakab István, a Magyar Gazdakörök Országos Szervezetének elnöke kifejtette, a gazdasági fejlődés kulcsa, hogy miként tudjuk önmagunkat megszerveni. A magyar törvénykezés módosítása lehetőséget teremt arra, hogy megtaláljuk az utat az együttműködésre, amely után a tettek következnek – mondta, majd utalt arra, hogy az unió új költségvetési időszakában csak az garantálhatja a sikert, ha a sajátos tájegységű Kárpát-medencei magyarság összefog konkrét gazdasági projektekben. Ezért egy közös Kárpát-medencei stratégiában kellene gondolkodni, amelyet a szakmai szervezetek közötti együttműködéssel lehet és kell kidolgozni, ágazati fejlesztési programok szintjén. Csak így tudunk a nemzetközi versenyben piacon maradni.
Ezt a gondolatot folytatta dr. Budai Gyula, a magyarországi Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára is, aki, miután ismertette a jelenlegi kormánypárt politikáját és bírálta az előző kormányt, megígérte, hogy a szaktárca partner lesz ebben az építkezésben. "A 2014 utáni támogatási rendszerben az unióban komoly forrásokat jelöltünk meg a gazdák számára, s ezeket hozzáférhetővé kell tegyük Erdélyben is" – mondta, s erre fel kell készülni. Példaként jó ötletnek tartotta a székelyföldi termékek forgalmazására kiépítendő termékláncot.
Tóth Katalin, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára kifejtette: a mezőgazdálkodásnak ma már rengeteg kapcsolódása van más területekkel, mint a turizmus, környezetvédelem, egészségügy, ezért rengeteg összefogási, összekapcsolási lehetőséget kínál a szakágazatokban tevékenykedőknek. – Azzal is tisztában vagyunk, hogy folyamatos forráshiánnyal küzd a szakterület. De nem szabad abbahagyni. Érdemes küzdeni. S hogy ilyen körülmények között is van érdeklődő a mezőgazdálkodás iránt, igazolja, hogy az idén is a Sapientia EMTE csíkszeredai vidékfejlesztési agrármérnöki karán túljelentkezés volt. De nagyon népszerű az agroturisztikai képzés is – mondotta. A szaktárca is beindított egy gyakornoki programot, amelynek keretében a minisztérium épületében 20 székelyföldi és öt kárpátaljai diákot fogadtak és reményét fejtette ki, hogy jövőre beindul az ösztöndíjprogram, amellyel az erdélyi diákokat tudják majd segíteni a továbbtanulásban. – A források hiánya ellenére tudunk eredményeket elérni, és ez a lényeg! – hangsúlyozta az államtitkár.
Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara képviselője az agrárkamarák kiépítésének fontosságáról beszélt. Csak erős képviselettel lehet elérni valamit az unióban, mondta, ebben a szerveződésben nyújtanak támogatást az erdélyi kamarák megalakulására. A modern mezőgazdálkodás legnagyobb akadálya az, hogy alulszervezettek vagyunk, és atomizált gazdaságokban gondolkodunk, így nem lehet haladni!
Dr. Kelemen Atilla, a román parlament mezőgazdasági bizottságának alelnöke reális képet festett a mai romániai és erdélyi mezőgazdaságról, viszonyunkról az unióhoz. "Nem vagyok az euro-szkeptikusok táborában, de nem hiszem, hogy az unió megoldja a gondjainkat. Kellenek a gondolatébresztő konferenciák, de a mindennapokban kell eredményesen dolgozni. Bírálta az agrárkamarákról szóló törvényt, amelynek kidolgozását elsiették, a jól működő mezőgazdasági tanácsadói hálózatot leépítették – többek között ezért is olyan a román mezőgazdaság, mint a kormányos nélküli hajó. Az állatorvos szorgalmazta a helyi állattenyésztés, a feldolgozóipar létesítését, működtetését. A külföldi tőke beáramlása nem biztos, hogy hasznos a gazdáknak – mondta. Ne várjuk a megoldást az uniótól! Erdélyben komoly potenciál van, és ezt mi magunknak kell kiaknázzuk – mondta többek között dr. Kelemen Atilla.
Tánczos Barna szenátor a tudásalapú mezőgazdaságról beszélt. Ez az új tündérkert egyik alappillére. Nem az örökölt tudás szerinti, 5-10 szarvasmarhával foglalkozó gazdák jelentik a jövőt. Az innováció viszi előre a gazdaságot – mondta, majd hozzátette a dr. Kelemen Atilla által elmondottakhoz: a legnagyobb gond, hogy a minisztérium elszakadt a gazdatársadalomtól. A mezőgazdaságot, a vidékfejlesztést politikamentessé kell tenni, s ebben valóban a legnagyobb szerepük a szakmai szervezeteknek van. Helyi szinten is pártpolitika nélkül kell közös döntéseket hozni és alkalmazni – mondta, majd a középiskolai szakoktatás fontosságára tért ki.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Önkormányzat elnöke örömmel közölte, a Sapientia EMTE jövőre Sepsiszentgyörgyön mezőgazdasági és erdőgazdálkodási szakot indít. Majd az erdő- és a földtulajdonjogok körüli visszásságokra hívta fel a figyelmet, többek között arra, hogy a Székelyföldön visszaszolgáltatott erdők és földek avatatlan kezekbe kerülnek, amit ki kell védeni, ezért kezdeményezte a székelyföldi erdőalap létrehozását, amely megőrizné ezeket a területeket. Miután Borboly Csaba a Hargita megyei helyzetképre reflektált, következtek a szakelőadások.
Kolcsár Gyula kertészmérnök a növénytermesztésről, kertészetről, Birtok György a marosszéki havasi gazdálkodásról, a közbirtokosságról és a legeltetésről beszélt. Az ezt követő vitában Kolumbán Gábor, Tánczos Barna, Borboly Csaba és dr. Póti Péter fejtette ki véleményét. Ezután pedig Melles Előd az erdő- és vadgazdálkodási helyzetképet vázolta. Kiss Zsófia, a Szovátai Polgármesteri Hivatal alkalmazottja Szovátáról és a gyógyturizmus kínálta lehetőségekről beszélt.
A szakmai vitát Péter Ferenc zárta, aki összesítette az elhangzottakat. Meg kell őriznünk, amink van, az erdőt, a legelőt, a termőföldet, még akkor is, ha nincs támogatás. Fejleszteni kell a turizmus minden ágát, összekapcsolva a helyi termékek értékesítésével. Építsenek autópályát, nemzetközi repülőtereket, a többit pedig hagyják a szakmára, a szakmai szerveződésekre, mert csak szervezetten, erős gazdasági együttműködéssel, agrár- innovációs támo-gatással tudunk helytállni az uniós agrárpiacon. Ha van piac, van jövedelemforrás, garantált a fejlődés is.
Vajda György
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2013. szeptember 23.

A XII. MIÉRT Akadémia
Kommunikálj! címmel került sor a XII. MIÉRT Akadémiára szeptember 20–22. között Püspökfürdőn. Az Akadémia a MIÉRT második legnagyobb rendezvénye az EU-tábor után. A szervezők igyekeztek úgy összeválogatni a politikai és szakmai előadásokat, hogy azok jól kiegészítsék egymást, fontosnak tartották, hogy a fiatalokat érintő, fiatalokat foglalkoztató témák kerüljenek terítékre. Az előadók soraiban olyan kommunikációs szakemberek voltak, mint Vujity Tvrtko, a TV2 Pulitzer-emlékdíjas műsorvezető-riportere, Kádár Magor, a Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatója, Kelemen Attila Ármin, az Erdély FM projekt igazgatója, Rácz Éva, a MÚRE elnöke, Balázsi-Pál Előd újságíró, a kolozsvári székhelyű Transindex felelős szerkesztője és Márkus András, a Fészbuk Dzsenerésön projekt ötletgazdája.
Vasárnap délelőtt az RMDSZ elnöke tartott előadást. Kelemen Hunor elsősorban arról beszélt, hogyan szólítja meg, mivel győzi meg választóit a szövetség, illetve a kommunikációhoz rendelt eszközökről értekezett.
"Számunkra az a legfontosabb, hogy tudatosítsuk az emberekben, a mi munkánk az ő érdekeiket szolgálja, azért dolgozunk, hogy a mindennapi életük biztonságosabb legyen" – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.
A megváltozott kommunikációs eszközök tekintetében a szövetség az elmúlt időszakban kifejezetten odafigyelt, próbál újítani, lépést tartani, ugyanakkor nem feledkezik meg a hagyományos médiát fogyasztókról sem.
"Azt tapasztaltuk, hogy nemcsak kampányban kell kommunikálni, hanem folyamatosan kell tájékoztatni az embereket, ismertetni az kell az eredményeket, és válaszolni kell a problémás kérdésekre. Az elmúlt időszakban sokat változtattunk a magatartásunkon, a kommunikációs eszközeinken" – összegezte a szövetségi elnök.
Ugyanakkor előadóként részt vett az akadémián Biró Rozália szenátor, az SZKT elnöke, Cseke Attila parlamenti képviselő, Sógor Csaba európai parlamenti képviselő, Vincze Lóránt, a FUEN alelnöke és Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke. A vasárnap délelőtt további részében Winkler Gyula európai parlamenti képviselő és Szabó Ödön parlamenti képviselő előadását hallgathatták meg a fiatalok.
Népújság (Marosvásárhely)

2013. október 6.

Medgyessy nem bánja a koccintást
Medgyessy Péter megbánta, hogy eltitkolta ügynökmúltját, azt azonban nem, hogy 2002-ben Adrian Năstaséval koccintott a trianoni békediktátum évfordulóján.
A volt miniszterelnök a Magyar Nemzetnek adott, a napilap szombati számában megjelent interjúban elmondta, 2002 májusa és 2004 szeptembere között betöltött mandátuma idején a magyar–román viszony vonatkozásában nagyon tudatosan építkezett, hiszen maga is erdélyi származású (apja, Medgyessy Béla aljegyző volt a kolozsvári vármegyeházán – szerk. megj.), és a gyerekeit is ebben a szellemben nevelte. Medgyessy közölte, kormánya megbékélést keresett minden szomszédos országgal, minden magyarországi kisebbséget tisztelt, de elvárta, hogy a határon túli magyar kisebbségeket is tiszteljék. „Akkor ez nagyon helyénvaló volt, és én ma sem cselekednék másként, mint akkor. (…) Politikám része volt, hogy amikor először kint voltam Bukarestben, akkor az első mondatokat románul mondtam el. Ilyen gesztusokkal lehet szerintem megalapozni, hogy az ottani magyarokat tiszteljék, és békésen éljenek együtt. Amikor nemzeti ünnepük volt, és a román kormányfő gesztust gyakorolva Magyarország felé, Budapesten ünnepelt, akkor én meglátogattam. Nem az 1920-as döntést ünnepeltem vele, hanem én is gesztust gyakoroltam” – jelentette ki a szocialista politikus.
Mint ismeretes, annak idején jelentős felzúdulást keltett, hogy Medgyessy 2002. december 1-jén, Románia nemzeti ünnepén, Erdély elcsatolása évfordulóján a budapesti Kempinski Hotelben pezsgővel koccintott román kollégájával, Adrian Năstaséval. Az ünneplők között volt többek között Göncz Árpád volt államfő és Kovács László külügyminiszter, valamint az RMDSZ több magas rangú politikusa, köztük Verestóy Attila szenátor és Kelemen Atilla képviselő. Napra pontosan nyolc évvel később Tőkés László EP-képviselő „korszakzáró sajtófogadást” tartott ugyanebben a budapesti szállodában, ahol koccintás helyett gyászharang csendült fel, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke pedig bocsánatkérésre szólította fel „a magyar nemzet rovására koccintgatókat”.
Medgyessy Péter azonban a Magyar Nemzet kérdésére úgy válaszolt: szerinte a romániai magyarokat nem érintette rosszul a 2002-es gesztus, mert azóta járt már Erdélyben, és soha nem kapott szemrehányást emiatt. „A következő év márciusában Adrian Năstase elment a magyar nemzeti ünnepre a bukaresti nagykövetségre március 15-én. Pedig tudta, hogy 1848-ban a kisebbségek ügyével az akkori magyar vezetés sem foglalkozott sokat, de ő összeszorította a fogát, és elment erre az eseményre, hogy gratuláljon a magyaroknak. A gesztuspolitika csak akkor működik, ha kölcsönös” – fogalmazott az exkormányfő az interjúban.
A politikus különben azt sem bánta meg, hogy D–209-es azonosító számmal szigorúan titkos ügynökként is tevékenykedett a Kádár-rendszerben. 2002 júniusában, hivatalba lépése után alig három héttel éppen a Magyar Nemzet közölte egy III/II-es, D-209-es kódszámú ügynök SZT-tiszti (szigorúan titkos tiszt) lapját, akiről kiderítette azt is, hogy valójában Medgyessy Péter. A kormányfő először még tagadta a róla megjelent adatok hitelességét, később azonban elismerte múltját, azt állítva, hogy csak kémelhárító volt a gazdasági hírszerzés területén 1977 és 1982 között, és akkori motivációjaként a haza szolgálatát jelölte meg. „Azt sajnálom, hogy amikor ez napfényre került, volt pár óra, amikor nem fogalmaztam egyértelműen hírszerzői múltam vonatkozásában. Amikor viszont kiálltam a nyilvánosság elé, a népszerűségem, meglepetésre, nőni kezdett. Tehát a hezitálásom indokolatlan volt” – idézte fel a történteket most Medgyessy, beismerve: nem cselekedett helyesen, jobb lett volna, ha már a választási kampányban kiáll az emberek elé.
Rostás Szabolcs
Székelyhon.ro

2013. október 10.

HOME JOGOK
Tőkés László EP-jelölése vagy cinizmus, vagy populizmus
Romániai magyar belpolitikai vagy külpolitikai kérdés, hogy ki lesz az RMDSZ EP-frakciójában? Itt Tőkés érdeke és a szakmai érdek nem vág össze.
Lesz-e új EP-mandátuma Tőkés Lászlónak? Borboly Csaba úgy véli, Tőkés Lászlót fel kellene tenni az RMDSZ-listára, nagyvonalúnak és bölcsnek kell lenni az összefogás és a közös magyar érdek miatt. Mások úgy vélik, taktikai okokból kell Tőkés Lászlót feltenni az RMDSZ listára, egy olyan helyre, hogy az EMNT kicsit dolgozzon is a szavazatokért. Tőkés László szerint pedig tök simán, ott a helye.
Tőkés EP-s mandátuma a legkényelmesebb megoldás az RMDSZ-nek más logikában is:
messze van, jól keres, elvan magával, kevés baj lesz vele. Most, hogy Markó Béla egyre kevesebbet szerepel, Tőkés László Markó-neurózisa is temperálódhat, kevesebb oka van frusztrálódni, dühkitörni, plakátokat leragasztani stb. A Tőkés László jelölés az EMNX-nek sem rossz megoldás, értelemszerűen. Felfoghatjuk az egészet úgy is, mint összmagyar érdek.
Hogy Tőkés bizonyos ciklicitással begyalázza az RMDSZ-t, már senkit nem zavar, fel sem tűnik senkinek, hír biztos nem lesz belőle. Valahogy úgy képzelem, hogy Tőkés László meglát egy mikrofont és egyszer csak azon veszi észre magát, hogy épp most kommunistázta le az RMDSZ-t mindenféle rákészülés és különösebb speciális szándék nélkül. Oops, I did it again, I played with your heart, and got lost in the game, oh baby baby. Aztán azt mondja: nnajó, ez is megvolt, hol is tartottunk?
Tőkés László kognitív disszonanciája sem téma már. Tudniillik nem tartja kínosnak, hogy egy olyan szervezet listáján induljon, amire annyi jelzős szerkezetet hordott rá, mint amennyit Homérosz az istenekre, félistenekre, hősökre és az időjárásra együttvéve. Fel sem tűnik, nem zavaró, benne van az alapzúgásban, kit érdekel?
Az évek során Tőkés László tényezőből átváltozott problémává. Ezt lehetőségek szerint méltósággal, tapintatosan, diszkréten kell kezelni. Tőkés EP-jelölésén a Fidesz is elgondolkozott, de annak ellenére, hogy a Fidesz nagy számú mandátum várományosa, nem szívesen szorítana helyet Tőkésnek, és főleg nem a lista legtetején, ami Tőkés László elvárása lett volna. Magánbeszélgetésekben a fideszesek is elismerik, Tőkés egyre kevésbé összeszedett, kiszámíthatatlan, és a jelek szerint már arra is hajlik, hogy fontos kommunikációs kérdésekben ne egyeztessen a főnökével, lásd a tusnádi protektorátus témát.
Kézenfekvőnek tűnt egy olyan típusú megoldás, ami Szász Jenő esetében bevált:
Tőkés Lászlónak fel lett ajánlva, hogy saját alapítványt kap, szerepe pedig az lenne, hogy időnként business classon körbeutazza a világ magyarságát, bátorítólag. De Tőkés nem kívánt élni az Elefánttemető Airlines kényelmes szolgáltatásaival. Marad tehát a bölcs erdélyi magyar összefogásba vetett remény. Hangütésem enyhén cinikus, mert Tőkés László EP-s jelölésének lassan felsejlő történetében nem bírom felfedezni a romániai magyar érdeket. Tőkés László jelölése az irracionális univerzumokban bír jelentéssel. Miért? Ha szempont az, hogy a romániai magyarok számára hasznos legyen az RMDSZ-es EP-jelenlét, akkor eleve nem abból kellene kiindulni, ki az, aki jól néz ki a listán, hanem inkább abból, ki az, aki hasznos tud lenni az EP-ben. És ezt lehetne úgy kezdeni, hogy kiértékeljük Winkler Gyula, Sógor Csaba és Tőkés László tevékenységét. Ami eleve nem könnyű, mert az érdemi szempontokat nagyon kevesen ismerik. Nehéz megítélni, hogy egy kétfős frakciótól - mert ekkorára lenne esély - milyen reális elvárásaink lehetnek.
Ha valóban hatékonyságot várunk, a kérdést úgy kell feltenni, hogy mi az, amire a jelöltek szerződnek a romániai magyarsággal. Tőkés László egy alkalommal azt magyarázta, neki nincs szüksége EP-s választási programra, mert az benne van a fejében. Ez számomra azt jelenti, hogy Tőkés László nem hajlandó leszerződni a mandátumát a romániai magyarsággal. Azok az erények, amik diktatúrában hősiek, a demokráciában triviálisak.
Nem sokat tudni arról sem, miben állt Winkler és Sógor munkája,
hogy céljaikat teljesítették-e, elégedettek lehetünk-e azzal, ahogy dolgoztak. Erről is sokkal többet kellene tudnunk, és csak ezt követően lenne értelme arról beszélni, hogy, amennyiben eredményeket akarunk, kik az ideális jelöltek. E nélkül arról beszélni, hogy az összefogás érdekében Tőkés László fent kell legyen befutó pozícióban az RMDSZ listáján, olcsó populizmus. Nem is hiszem, hogy Tőkés nagy számú szavazatot tudna bemozdítani, lásd EMNX bukta.
Persze, ha az EP-jelenléttől nem várunk teljesítményt, csak szimbolikus státusnak tekintjük, ami mindössze a belpolitikai üzenetek megfogalmazása miatt érdekes, lehet Tőkés Lászlót javasolni, de akkor végképp demagóg azzal érvelni, hogy az EP-képviselet fontos, mert az EP-ben fontos dolgok dőlnek el. Lehet, rosszul látom, de Tőkés Lászlóban nem azt a simulékony, nagy munkabírású, szakpolitikákban iszonyatosan profi, diplomata kvalitásokkal rendelkező, megnyerő modorú, széles nemzetközi hálózattal rendelkező EP-képviselőt látom, aki érti és használni bírja az unió bürokráciáit. Ha eredményt akarunk Brüsszelben, mégoly csekélyt is, Tőkés irreleváns. Ha tetszelegni akarunk hatalmas szívünk határtalan bugyraival, ha el akarjuk küldeni jó messzire, ha a Fidesz ezért kotizál nekünk, akkor Tőkés Lászlónak az RMDSZ EP-listáján a helye.
Ha viszont profi EP-képviseletben gondolkodunk, akkor újra kell gondolni az EP-frakciót, és ha kell, korrekciókat kell hozni, de Tőkés László nevét ne szökkentsük át fogaink kerítésén.
És nem véletlen, hogy Borboly Csaba nevét is említettem. Borboly, aki most Tőkés László jelölésén töpreng, népszerűbb, hatékonyabb és nagyságrendekkel nagyobb mozgósító erejű, mint Tőkés. Nem vádolható azzal sem, hogy nem elég jobboldali. Jelenleg egyféle népi hős is, és nem minden EP-s tapasztalat nélküli. Intuícióm szerint, Borboly Csaba jelölése több szavazatot hozna az RMDSZ EP-listájára, mint Tőkés László nyögvenyelős beerőltetése. Új idők, új hősök, új lista.
Kelemen Attila Ármin
Transindex.ro

2013. október 18.


Tíz esztendő az autonómiaharc jegyében
Tízéves fennállására jubileumi gálával és az autonómiaharcban kiemelkedő teljesítményért odaítélt Kós Károly-díjak kiosztásával fog megemlékezni az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács december 14-én – ez áll többek a szervezet múlt hétvégén, Nagyváradon lezajlott küldöttgyűlésének zárónyilatkozatában. Nehéz elhinni, de már egy évtizede elvált az autonómia célkitűzését komolyan vevő és azt csak választási jelszónak használó tábor útja. Hadd ugorjunk vissza tíz esztendőt az időben! „Néhány száz méterrel odébb egykori harcostársaink félrevezetett vagy átállt serege egy évtizedes közös önszerveződési munkájának eredményét: a minden magyarnak helyet adó, sokszínű, az egység jelképes és racionális erejét hordozó közösségi önkormányzatot készül végleg szétrombolni, sajnos ismét nem vagyunk elegen, hogy a rombolás útját álljuk. A szétvert önkormányzati modell romjain magabiztosan lobog a tulipános zászló. Az egypárt győzelmét hirdeti. A párttagok érdekeinek felsőbbrendűségét a közösség érdekei felett. (…) Az egypárt alternatívája nem egy másik párt. Az legfeljebb csak eszköz lehet a kizárólagosságra igényt formáló törekvések ellen. (…) Nem tudtuk megfékezni azt a gátlástalan és törtető szándékot sem, amely mindent maga alá gyűrne, mindenkit megvásárolna vagy megosztana, hogy aztán uralkodhasson rajtuk. Akit nem lehet, az biztos egységbontó, annak kinn tágasabb. Így lehet az egység alapértékét furkósbotként használni a választás szabadsága ellen. Bizony mondom, tisztelt gyülekezet, rossz felé fordult a világ. Mi, itt egybegyűltek fordíthatunk-e rajta? Hittel mondom, hogy igen.” Toró T. Tibor fogalmazta meg és mondta el e ma is aktuális gondolatokat a Láncos templomban 2003. február 1-jén, miközben az RMDSZ küldöttgyűlése a nemzeti önkormányzat elvén alapuló alapszabályzatát párt-alapszabályzattá fazonírozta, erősítve a központi vezetést, bevezetve a pártfegyelmet, a belső választásokat részleges tisztújítással váltva ki, mellékessé téve a platformokat, megszüntetve Tőkés László tiszteletbeli elnöki tisztségét, és leszámolva a kommunizmussal elleni nyílt szembenállás szellemi-politikai-történelmi örökségével. Jelképértékű, hogy e kongresszuson kezet foghatott a küldöttek által megtapsolt Medgyessy Péter és Adrian Năstase, a térségbeli kommunista utódszervezetek két emblematikus képviselője, akiket a politikai múlton túl a magyar érdekek iránti érzéketlenség, illetve ellenségesség köt össze.
Hosszú utat járt be azóta az RMDSZ és az autonomista tábor egyaránt.
Önfeladó politika
Az RMDSZ latba vetve bukaresti kapcsolatait, amíg tudta, gáncsolta a választásokon vele szemben induló Magyar Polgári Szövetséget. 2004 június elején megrendezett helyhatósági választásokon az MPSZ függetleneket volt kénytelen indítani, mivel a választási bizottság RMDSZ-es kezdeményezésre leseperte az asztalról a rekordidő alatt összegyűjtött 55000 aláírást, s ez ismétlődött meg ősszel is, amikor az MPSZ, az ismételt justizmord miatt a Népi Akció pártjával volt kénytelen közös listán indulni. 2004-ben mindkét oldal választási jelszava az volt, hogy „kettős állampolgárság és autonómia”. Ha mást nem, ennyit sikerült elérni, hogy az RMDSZ ország világ előtt, az autonomista önépítkezést befagyasztó és a belső önrendelkezésre fókuszáló valódi érdekképviseletet megszüntető kormányzati szerepvállalás után nyolc esztendővel nyíltan felvállalja ezt a gondolatrendszert, valamint a magyar állampolgárság kiterjesztésének azóta megvalósult célkitűzését.A következő ciklusban az RMDSZ a kisebbségi törvény gigantikus átverésének manőverét tartotta elsősorban szem előtt s csak a román szűkkeblűségen és politikai korlátoltságon múlt, hogy szemfényvesztő törekvései zátonyra futottak. Mert mi is volt a kisebbségi törvény lényege? Egyik oldalról az RMDSZ érdek-képviseleti privilégiumainak bebetonozása, a kisebbségi verseny ésszerűtlen korlátozása, a másik oldalról a kulturális autonómia látszatának megteremtése. Mert a hangzatos pártpropagandával ellentétben a törvénytervezet semmiféle közjogi kompetenciával nem ruházta volna fel a román politikai berkekben heves ellenállásba ütköző kulturális autonómiatanács intézményét, hanem a parlament és a kormány jogkörébe utalta s a bizonytalan jövőbe tolta ki a tanács hatáskörének kijelölését. Nesze semmi, fogd meg jól! 2007-ben pánikot keltett az RMDSZ berkeiben, hogy az EMNT elnöke, Tőkés László egymaga közel annyi szavazatot kapott függetlenként az európai parlamenti választásokon, mint az RMDSZ, Székelyföldön pedig elvitte a voksok valamivel több, mint felét. Minden bizonnyal ennek is volt köszönhető, hogy 2009-ben, midőn az RMDSZ nómenklatúra kívül került a román hatalom sáncain, a szervezet ismét felfedezte autonomista énjét és ajánlatot tett Tőkés Lászlónak a közös indulásra az EP választásokon, majd hajlandónak mutatkozott a Székely Önkormányzati Nagygyűlés megszervezésére, s a székely területi autonómia melletti hangsúlyos kiállásra. Mihelyt azonban ismét megszólaltak a bukaresti szirénhangok, a következő önkormányzati nagygyűlés összehívását már elszabotálta és ígéretével ellentétben a 2009-es zárónyilatkozatot sem íratta alá tanácsosaival és polgármestereivel. Azóta pedig Bukarest-orientált, önfeladó politikája töretlen.
Közösségi építkezés és autonómiaküzdelem
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács mindeközben az autonómia gondolatkörének népszerűsítésével foglalkozott, nemzetközi konferenciákat rendezett, európai fórumok keretében lobbizott, a belőle kivált Székely Nemzeti Tanács kőkemény munkával, állami támogatás nélkül megszervezte a mozgóurnás autonómiareferendumot, melynek keretében a székelység több mint fele voksolt és a szavazók elsöprő többsége hitet tett az autonómia mellett. (Az RMDSZ csúcsvezetése pedig csak gúnyolódott a szabad idejüket és energiájukat az ő kötelezettségük teljesítésére fordító önkénteseken.) Az EMNT akkor még RMDSZ-színekben küzdő parlamenti képviselői több törvénytervezetet is benyújtottak az autonómia vonatkozásában, beleértve a Csapó József által kidolgozottat, amelyről Székely Ervin, az RMDSZ neptuni szárnyának egyik emblematikus figurája azt találta írni, hogy Adolf Hitler elképzeléseinél is diszkriminatívabb. Az EMNT-nek és az SZNT-nek sikerült elérnie azt, hogy míg tíz esztendővel ezelőtt aktivistáit ügyészségi eljárással, a bíróság elé állítással fenyegették a román politikusok, s a rendőrség zaklatta, ma már az autonómia tárgyalási alap. Nem sok ez, de ahhoz képest valami, hogy az akkor még egységes RMDSZ hosszú éveken át jó mélyen őrizte e célkitűzést. (Emlékezetes, hogy az RMDSZ részvételével zajló első kormányzati ciklusban egy belső anyagot a szervezet „erős embere” Kelemen Attila az iratmegsemmisítőbe küldött, mert megfogalmazói, Tamás Sándor és Birtalan Ákos bele merték foglalni a frakció cselekvési prioritásai közé valahányadik pontban az autonómiát.) 2008-ban a várakozásokkal ellentétben bejegyezték a Magyar Polgári Pártot, mely azonban a helyhatósági választásokon nem aratott nagy sikert, a voksok valamivel több mint 15 százalékát szerezte meg, az őszi parlamenti választáson pedig nem indult. Korábbi elnöke, Szász Jenő pedig olyan diktatúrát épített ki párton belül, mely még az RMDSZ-en belüli antidemokratikus viszonyokon is túltett. Az EMNT lépéskényszerbe került. 2010 végén a szervezet küldöttgyűlése úgy határozott, hogy szükség van egy új magyar autonomista pártra, mely egyszerre képviseli a nemzetet és a demokráciát, az autonómiát tiszta, átlátható belső viszonyok mellett tűzi zászlajára. Az Erdélyi Magyar Néppárt a továbbiakban az EMNT-vel szoros együttműködésben fejtette ki tevékenységét, a két elnökség tagjai mindenkori meghívottak a másik szervezet elnökségének ülésein.
A választóközönség nem értékelte a nemzeti oldal megoszlását, a két párt az MPP és az EMNP együtt kevesebb szavazatot ért el a helyhatósági választásokon, mint négy évvel korábban az MPP egyedül. Ezért mondhatta Tőkés László a hétvégi gyűlésen azt a mondatot, amit most a sajtó hangoztat, miszerint az EMNP nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A mondat elejére sajnos elmulasztotta odailleszteni azt, hogy „egyelőre”. Azt pedig nem idézi a sajtó, hogy az EMNT elnöke leszögezte, a viszonylagos kudarcért nem az EMNP vezetőit hibáztatja. De hát ez is a demokráciának nevezett játék szerves része, míg a sajtó viszonylag szabadon működik, az újságírók azt ragadnak ki a kontextusból, ami érdekeiknek vagy elképzeléseiknek megfelel. A közösségi építkezés pedig nem áll le. Az autonómiaküzdelem jegyében eltelt tíz esztendőt újabb követi, s ha netán intézményesítést nyernek önrendelkezési törekvéseink, akkor is lesz feladat bőven a mozgástér-kitöltés kapcsán.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2013. november 4.

Mennyi hazai termőföld kerül külföldiekhez?
A Székelyföldet kevéssé fenyegeti a termőterületek külföldi kézbe kerülésének a veszélye, mivel nemigen alkalmasak nagyüzemi művelésre, a befektetők a magyarlakta vidékek közül inkább a Bánságra és a Partiumra koncentrálnak. Érdeklődésük érthető, mert a romániai árak jóval alacsonyabbak az európainál.
Annak hatására, hogy 2014. január 1-től külföldi magánszemélyek is vásárolhatnak termőföldet Romániában, azon, jellemzően síkvidéki megyékben, ahol intenzív mezőgazdasági termelés folyik, egyre több termőföld tulajdonos mondja fel a bérleti szerződéseket, arra számítva, hogy jövőre jó pénzért értékesítheti majd a területeit. „Emberek járják a falvakat, azt híresztelve, hogy jövőre eurómilliomos lehet mindenki, aki eladja a földjét. Sokan elhiszik ezt, s arra gondolnak, jobb, ha nincs bérbe adva a föld, mert jönnek a külföldi vásárlók, s robbanni fognak az árak” – nyilatkozta egy mezőgazdasági nagyvállalkozó az Agrointel szakportálnak.
A nagybirtok a kelendő
Ingatlanszakértők szerint ezek hiú remények, a külföldiek ugyanis főleg a nagybirtokosokat fogják megkörnyékezni. Laurenţiu Baciu, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Ligájának elnöke szerint a jelenség nagy veszélyeket rejt magában. A bérbe vett földeken dolgozó mezőgazdasági vállalkozások munka nélkül maradnak, jelentős területek parlagon fognak maradni, a tulajdonosok pedig elesnek a bérleti díjból származó bevételektől.
A haszonélvezők az üzérek lesznek, akik bagóért, 4-5 évnyi bérleti díjat kitevő összegekért fogják felvásárolni a termőföldeket a kiszolgáltatott helyzetbe került tulajdonosoktól. „Harcolunk azért, hogy ez ne történhessen meg. Tudomásom van az üzérek manővereiről, folyamatosan mondom a gazdáknak, hogy össze kell tartsunk, nem engedhetjük meg, hogy aláássák a hazai mezőgazdaságot” – mondja Laurenţiu Baciu.
Tulajdonképpen élelmiszerhiány van
Az alapvető gond nem az, ha külföldiek kezébe kerülnek a termőterületek, ugyanakkora baj, ha hazai nagyvállalkozók vásárolják fel azokat a kistermelőktől, véli Szőcs-Boruss Attila, az Ecoruralis Egyesület vezetője. „A kis parcellák egyesítése révén csökken a biodiverzitás, a kistermelők mozgásterülete pedig beszűkül, nincs helyük a piacon. A mezőgazdasági nagyvállalkozók miatt Romániában tulajdonképpen élelmiszerhiány van, az idehaza megtermelt növényeket exportálják, külföldön feldolgozzák, a késztermékeket pedig visszahozzák” – nyilatkozta a maszol.ro-nak Szőcs-Boruss Attila.
„Tiszta bohóckodás”
Hasonló véleményen van Sebestyén Csaba, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) elnöke. „A mi érdekünk az, hogy a termőföldek a helyi közösségek tulajdonában maradjanak. A kisgazdák tevékenységének tájfenntartó jellege van, a tevékenységük környezetkímélő, amit az államnak anyagilag honorálnia kellene. Az új földtörvény tiszta bohóckodás. Azt kellene megszüntetni, hogy vállalkozások felső határ nélkül vásárolhassanak termőterületeket” – mondja Sebestyén Csaba. Az RMGE elnöke szerint a földek felvásárlása inkább a Bánságra és a Partiumra jellemző, a Székelyföldön a termőterületek kevéssé alkalmasak nagyüzemi művelésre.
Kelemen Attila RMDSZ-es képviselő, a mezőgazdasági szakbizottság alelnöke szerint reális a veszélye annak, hogy a hazai termőföld jelentős hányada külföldi kézbe kerüljön, lévén, hogy ára sokkal alacsonyabb, mint Nyugat-Európában. A földvásárlás liberalizációját szorgalmazók azzal érvelnek, hogy a kisbirtokok nem versenyképesek, ám ez a honatya szerint álprobléma. „Elbeszélünk a lényeg mellett. A kistermelők nem akarnak versenyképesek lenni, nem áll szándékukban exportálni. Ők decens módon meg akarnak élni a családjukkal a gazdálkodásból, ami lehetséges” – nyilatkozta a maszol.ro-nak Kelemen Attila.
Érdeklődnek a befektetési alapok
A Mezőgazdasági Minisztérium kimutatásai szerint jelenleg Romániában 900 ezer kisgazdának van maximum 5 hektár termőföldje, míg további 142 ezren kevesebb mint 10 hektárt művelnek meg. Ezer hektárt meghaladó birtokkal 864 cég és 20 magánszemély rendelkezik, ezek összterülete mintegy 1,75 millió hektár. A hazai termőföldek jelentős gazdasági potenciálját bizonyítja, hogy egyre több külföldi befektetési alap vásárol Romániában.
A Ziarul Financiar gazdasági napilap adatai szerint tíz befektetési alap 86 ezer hektáron gazdálkodik Romániában, ami a teljes termőterületnek hozzávetőleg 1 százaléka. A német Agrarius és Germanagrar 3.200, illetve 8.000 hektárt birtokol Temes megyében, az olasz Generali szintén Temesben vásárolt fel 4.600 hektárt, a dán Agriinvest 11.300 hektárt Krassó-Szörényben, az Agrar Investnek pedig Kolozsban van 7.700 hektárja. A befektetési alapok azzal is számolnak, hogy Romániában 2.400 euró egy hektár termőföld átlagára, ami középtávon valószínűleg jelentősen emelkedni fog, figyelembe véve, hogy Szlovákiában egy hektár 4.000 eurót ér, Nyugat-Európában pedig több mint 10 ezret.
Pengő Zoltán
maszol.ro

2013. november 8.

Egy törvénnyel nem lehet a lopást leállítani!
Rendhagyó beszélgetés dr. Kelemen Atilla képviselővel a parlamenti vita alatt álló új erdészeti kódexről
– Azzal kezdeném, hogy az adja az erdőtörvény aktualitását, hogy Charles herceg, amellett, hogy Romániát csodaországnak nevezte, azt mondta, hogy naponta 30 hektár erdő tűnik el itt. Ez óriási szám, nem valószínű, hogy teljesen fedi a valóságot, de tény, hogy nyakló nélkül vágják az erdőket, miközben mindenki mondja, hogy meg kell menteni. A kérdés egyik fele, hogy vajon a jelenleg érvényben levő erdészeti kód jó-e vagy rossz? Sok vita volt erről, a jelenlegi törvényt hosszas tanácskozások után hoztuk meg, és sok minden, amire ma szeretnek hivatkozni, benne van a régi erdészeti kódban is. Az például, hogy a tarvágások után kötelező az újraerdősítés.
– Nem elég törvénybe foglalni, alkalmazni kell, mert ha a törvény csak papíron marad, s egy fiókban porosodik, attól az erdő nem fog újratermelődni.
– Ez így van. Van spontán erdősülés is, ám ha nem irányítottan csinálják, akkor előfordul például, hogy hiába kel ki a mag a csereerdő esetében, ha a mogyoró sokkal gyorsabban nő, és olyan sűrű a lombozata, hogy maga alatt semmit nem tűr meg, megöli az összes többi csemetét. Tehát igen, az erdőt újra kell telepíteni, és nem a Fennvalóra vagy a természetre bízni, hogy hogyan alakul majd. Még egyszer mondom, van rá paragrafus a mostani erdészeti kódban is, csak rá kell kényszeríteni az embereket, illetve azokat, akik vágják az erdőt, hogy ezt alkalmazzák, és nagyon komolyan számon kell kérni.
– Hogyan lehet rákényszeríteni az embereket a törvény betartására? Semmi esetre sem azzal, hogy új törvényt alkotunk...
– A kényszerítés egyetlen módja – nem szeretjük ugyan – a büntetés. Nem lehet mindenkinek a lelkiismeretére bízni. A régi időkben, amikor több száz évre meghatározott tulajdonformák voltak, mindenki próbálta úgy kezelni, hogy száz év múlva is legyen erdő, hiszen egy fenyőerdőnek a "beérése" 80-100 évig tart. Ahol tarvágást végeznek, legközelebb nyolcvan-száz év múlva vághatnak újra fenyőt. Ezt így kellene felfogni, az utódainkra kell hagyni az erdőt.
– Egy kormánypárti szenátor a múltkor azt mondta, hogy Romániában több mint 500 ezer hektár erdőterület van ebek harmincadján. Igaz ez?
– Sajnos igaz, az újratelepítésekkel nagyon megkéstek, de ezt csak úgy lehet megoldani, hogy legyen az államnak egy szervezete – a Romsilva –, amelynek megfelelő személyzete, autoritása kell legyen ahhoz, hogy ezeket a törvényeket alkalmazza, illetve rászorítsa a közbirtokosságokat, a magántulajdonosokat vagy az állami erdők tulajdonosait, hogy a törvény mindenkire vonatkozik, és be kell tartani.
– Ötszázezer hektár azért nagyon sok…
– Nagyon sok, de meg kell nézni, a környezetünkben, Erdélyben is sok olyan hely van, ahol gyönyörű fenyőerdőket láttunk még húsz évvel ezelőtt. De csak meg kell számolni azokat a rönkszállító autókat, amelyek naponta jönnek le például a Maros völgyéből, vagy a Görgény völgyéből… Az egész világon óriási gond a mértéktelen fakivágás.
– Azzal, hogy betartatják a nagy erdőtulajdonosokkal a törvényt, nem oldódik meg a kistulajdonosok gondja.
– Amit az RMDSZ és jómagam is sokszor kritizáltunk, hogy eleve rosszul indítottuk az egész akciót, hiszen a 18- as törvény 10 hektárban határozta meg a visszaadandó földterület maximális nagyságát, amiből egy hektár lehetett erdő. Ez elaprózáshoz vezetett, mert az az igazság, hogy egy hektár erdővel nincs mit kezdeni, egy hektár erdővel nem lehet erdőgazdálkodást folytatni. Az viszont jó intézkedése lesz az új erdészeti kódnak, hogy az állam fizetéstérítés nélkül fogja őrizni a magánszemélyeknek ezeket a kis erdeit is. Azt azonban mindenképpen tudni kell, hogy ezzel viszont az is együtt jár, hogy minden erdőterületre hosszú távú kivágási tervet kell készíteni, és igaz, hogy szakember fogja őrizni, de rendelkeznek is vele olyan értelemben, hogy nem akkor vágsz fát ki belőle, amikor akarsz, hanem a erdőgazdálkodási üzemterv szerepel majd a te területed is, s ha vágásra kerül, akkor megkapod azt a famennyiséget, ami jár erről a területről.
– Aki télire tűzifát akar hazavinni a saját erdejéből, nem teheti meg?
– Csak úgy vihet, ha egészségügyi kivágást végez, a beteg fákat vágja ki, nem tarvágást végez. De ezt is az erdészet kell jóváhagyja, pecsételje, nem úgy, hogy kimegy, kivág egy fát, és hazaviszi. Ez különben mindig így volt román világban, magyar világban, rend volt az erdőben. Nem véletlen, hogy az első világháború előtt például az erdészet félkatonai szervezet volt, egyenruhával, fegyverviseléssel, nem úgy ment, hogy mindenki azt csinált, amit akart.
– Romániában élünk, ahol a törvényeket nemigen tartják be, még a törvényalkotók sem. És az emberekben ott él a gyanú, hogy az erdészet is a pillanatnyi hatalom kiszolgálója. Kormányok mennek, kormányok jönnek, minden kormányváltáskor az új hatalom emberei kerülnek "helyzetbe", és hogy úgy mondjam, politikai alapon megy majd az erdővágás is.
– Ez valóban hatalmas rákfenéje a mostani rendszernek, hiszen a politikai váltógazdaság nem azt kellene jelentse, hogy négyévenként jön egy új kormány, és minden régi tervet abbahagyunk, s valami újba kezdünk, amit az új kormány talál ki. Főleg az erdőgazdálkodásban, ahol száz esztendő a váltószám, nem lenne szabad ilyen négyéves ciklusokban gondolkozni. Sajnos, nemcsak az erdészetet jellemzi ez a kapkodás, hanem az egész társadalmat.
– Egyesek szerint ezzel a törvénnyel meg tudják állítani a lopást.
– A törvénnyel nem lehet a lopást megállítani, csak a törvények alkalmazásával. Szerintem az eddigi erdészeti kóddal is meg lehetett volna állítani a lopást, ha konkrétan lett volna erre részben politikai akarat, részben pedig olyan személyzete az erdészetnek, amivel meg tudta volna őrizni az erdőmennyiséget. Az állam sokkal pragmatikusabban kellene hozzáálljon, de úgy néz ki, ezen a téren is bedobták a gyeplőt a lovak közé, és nagyon nehéz újra megfegyelmezni ezt a dolgot.
Az, hogy ezentúl nem fognak élőfát eladni, hanem az út mellé kihordott, négyzetméterbe felrakott rönköt, szerintem megint kétélű dolog. Persze jelentheti azt is, hogy nagyobb lesz a fegyelem, de azt is, hogy megint beiktattunk egy központi láncszemet az erdő és az értékesítő közé: aki az erdőkitermelést végzi. Az már ráteszi a maga nyereségét, tehát megint több mindenkit akarunk éltetni ugyanakkora mennyiségű fából. Azt hiszem, ez tovább bonyolítja majd a helyzetet, ahelyett, hogy megoldaná a problémát.
– Szükség volt erre az új törvényre, vagy csak a régit kellett volna helyesen alkalmazni? Hiszen, mint mondta, az előző törvényben is jó előírások voltak, csak nem tartották be.
– Magam sem értem. Egy kicsit úgy vagyok ezzel, mint a vizek és halászat törvényével: nagy érdekek vannak a háttérben. Minden kormány azzal kezdi, hogy ezekben rendet akar csinálni. Sajnos, gyanítható ilyen esetben, hogy bizonyos klikknek akarják a hasznot átjátszani. Úgy gondolom, hogy a régi erdészeti törvénnyel, amelyet komoly erdészeti szakemberek készítettek, a mai napig meg lehetett volna élni. Benne van majdnem minden előírás azok közül, amelyek az újban is megtalálhatók. Az, hogy az értékesítés másképp lesz, számomra gyanús: miért kell másképp, és mi szükség van egy másik cégre? Eddig azok a cégek, amelyeknek megvoltak a gépei, kitermelték a fát, kivitték az út mellé, onnan eladták. Hogy ezután hogy lesz, nem tudni igazán, a törvény betűjét sokféleképpen lehet értelmezni és alkalmazni. Azt hiszem, az lenne a jó, ha tényleg meg tudnánk győzni önmagunkat elsősorban, hogy erdőre szükség van, és hogy ez egy óriási vagyon Romániának. Csak azután tudjuk a külföldet vagy akár Charles herceget meggyőzni, hogy itt tényleg vigyáznak az erdőre, mert addig, amíg az a vélemény, hogy naponta 30 hektár erdő tűnik el többé-kevésbé illegálisan, addig nincsenek rendben a dolgok.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

2013. december 8.

Magyar alpolgármester helyett Petőfi-szobor
Bár szórványba szorult a marosugrai magyarság, ennek ellenére bátran kiállt elképzelése mellett, és több éves „harc” után december 8-án, vasárnap délben Petőfi Sándor-szobrot avatott.
Az eredeti tervek szerint a nemzet költőjének mellszobra, amelyet Szabó Ferenc szobrászművész készített, Marosugra központi parkjában, Mihai Eminescu mellett kapott volna helyett, végül úgy döntöttek, hogy a közeli utcában, a református templom udvarán állítják fel.
A vasárnap délelőtti istentisztelet után a szomszédos római katolikus templom tornyában délben megszólaló harangszó idején hangzottak el a köszöntő beszédek.
Bátrak és kitartók
A 2400 lélekszámú román közösségben, az oláhdellőiekkel együtt összesen 320 marosugrai magyar meghatódva hallgatta a Nemzeti dalt, az idősebbek arról beszéltek, soha nem gondolták volna, hogy mégis sikerült megvalósítani ezt a régóta dédelgetett álmukat. Köszöntő beszédében Simon István, a szomszédos Kerelőszentpál polgármestere, körzeti RMDSZ-elnök megdicsérte a helybéli magyarokat, hogy sikerült összefogniuk, és kitartottak ki szoborállítási tervük mellett: „Petőfi szobra bizonyítja, hogy egy szórványban élő kis magyar közösség csakis akkor érhet el eredményeket, ha a személyes sértődéseket félreteszi és közösen, együtt lép fel”.
Kelemen Atilla parlamenti képviselő szerint jó ötlet volt, hogy a Petőfi-szobrot a templom védő árnyékában helyezték el. Kijelentette: a szórványban élő magyarok már többször bizonyították – most a marosugraiak –, hogy bátrabbak, mint a tömbmagyarságban élő nemzettársaik. Brassai Zsombor megyei RMDSZ-elnök párhuzamot vont a felállított Petőfi-szobor és a Páskándi Géza által írt, A költő visszatér című rockopera között, felidézve annak egyik refrénjét: „Ahol Magyar él, Ahol Magyar fél, Petőfi visszatér", utalva arra, hogy minden marosugrai büszke lehet arra, hogy szülőfalujában a szabadságért életét adó Petőfi Sándor szobra áll.
A szoboravatás után a helybéli gyerekek és fiatalok verses, dalos összeállítása zárta az ünnepélyt.
Tavaly nem sikerült, talán jövőre
A köszöntő beszédekben többször elhangzott, hogy a szobrot tulajdonképpen egy alku nyomán tudták felállítani. Simon Istvánt érdeklődésünkre elmondta, a tavalyi helyhatósági választásokon a település magyar szavazói a jelenlegi polgármestert támogatták, és ígéretet kaptak, hogy cserében alpolgármesterük lehet. A község második emberének azonban nem sikerült magyar személyt megválasztani, így a polgármester vállalta, hogy a helyi költségvetésből fedezi a Petőfi Sándor mellszobrának felállításával járó költségeket. „Magyar alpolgármesterük nincs, de van Petőfi-szobruk a marosugrai magyaroknak, és bízunk abban, hogy a következő választások után újra lesz magyar alpolgármesterük is” – mondta a körzeti RMDSZ-elnök.
Simon Virág
Székelyhon.ro

2013. december 27.

Lopott szobrok Marosvásárhelyen: esztétikai szempontok helyett politikai alku
Rosszabbnál rosszabb szobrok jelennek meg Marosvásárhely közterein, nem az esztétikai szempont számít, hanem a politikai indokok, hogy nekünk is sikerült, nem csak nekik – mutatott rá a marosvásárhelyi helyzetre Pál Péter képzőművész, utalva arra, hogy a románok és a magyarok is mindenáron saját ideológiai szobraik felállításához ragaszkodnak. A Lopott szobrok, gazdátlan értékek című kerekasztal-beszélgetésre a vásárhely.ro portál szervezésében, a marosvásárhelyi Bolyai Klubban került sor december 17-én.
A marosvásárhelyi – sok esetben megrongálódott, esetenként elkallódott – köztéri szobrok jövője érdekében indított figyelemfelkeltő kampányt októberben a Marosvásárhelyi Kulturális Központ valamint a vásárhely.ro kulturális és közéleti portál. Orbán János művészettörténész elmondta, a nyáron a vásárhelyi szobrokról készült jegyzékben 51 objektum – ezek között három eltűnt szobor – szerepel. Nyoma veszett Kolozsvári Puskás Sándor Tavasz című, hatvanas évekbeli alkotásának, amely a Kárpátok sétányon állt, tíz év alatt hordták el, bontották le, úgy, hogy ma már semmi sem maradt belőle. Bálint Károlynak a hatvanas évek második felében született szobra, a Napozó – amely évtizedeken át várta az egykori Május 1. strand vendégeit – és holléte szintén ismeretlen. Gavril Sedran Kagyló című, korábban a Színház teret díszítő alkotása a tér felújítása után nem került vissza a helyére.
A „csak azért, mert tetszik” elv nem érvényesül
Pál Péter szerint a Kárpátokon kívül nincs annyi lovas szobor, mint az erdélyi városokban, ahol szoborállításkor szinte kizárólag ideológiai szempontok érvényesülnek. Marosvásárhelyen rosszabbnál rosszabb szobrok születnek, valóságos szoborháború folyik a magyar és a román közösség között, ha az egyik fél szeretne felállítani egy szobrot, a másik fél azonnal kéri cserébe a saját személyiségéről készült alkotás köztéri elhelyezését. Az esztétikai szempontok, hogy tetszik-e a közösségnek vagy sem, teljesen háttérbe szorulnak – mutatott rá a képzőművész, aki szerint Marosvásárhelyen a ’60-70-es években állított alkotások feleltek meg az esztétikai szempontoknak, azonban ezek vagy tönkrementek, vagy pedig nyomuk veszett. A képzőművész hozzátette, olyan műveket tart létjogosultnak, amelyek emberközeliek és mögöttük semmiféle ideológia nincs.
Fűre ülni tilos
Gagyi József egyetemi tanár a terek használatáról, a köztéri szobrok ünnepi, illetve hétköznapi használatáról beszélt, mint mondta, emlékezetes volt számára tapasztalni, hogy a főtéri Avram Iancu lovas szobor körüli teret gördeszkás fiatalok vették birtokba, akik talán azt sem tudták, kit ábrázol az alkotás, nem is érdekelte őket, kizárólag az volt a szempont, hogy a szobor előtti lejtős felületen jól csúszik a deszka. Gagyi József arra is felhívta a figyelmet, annak ellenére, hogy a város lakosságának nagy része az egyes lakónegyedekbe tömörül, manapság Vásárhelyen a szobrokat kizárólag a főtéren állítanák fel. Kelemen Attila Ármin újságíró, az Erdély Fm igazgatója azon a véleményen van, hogy Marosvásárhelyen a politikum a közteret olyan térnek tekinti, ahol az embereknek viselkedni kell, nem kínál lehetőséget a lakosságnak arra, hogy belakja azt. Nehezményezte, hogy ha Vásárhelyen leül egy lépcsőre vagy a fűbe, rászólnak a polgárőrök, míg egy nyugati nagyvárosban ezzel nevetségessé tenné magát egy rendőr.
A Decebal-szobor veszélyes precedens lehet
Soós Zoltán városi tanácsos, a Maros Megyei Múzeum igazgatója úgy véli, Vásárhelynek nincs szobormúltja, az egyetlen köztéri emlékmű, ami még a 19. századból maradt fenn, az a Székely vértanúk emlékműve, a többit a történelmi események megsemmisítették. – A ’90-es évek után kezdődött el a politikai szoborállítás, megjelentek itt-ott szobrok, de nem tudni, ki, milyen szándékkal rendelte ezeket. Megjelent a Mihai Viteazul-szobor felajánlásként, most pedig a Decebal-szobor, szintén adományként. Egy szabályozás kellene, ami megállítja ezt a folyamatot. Nincs semmiféle szabályozás ezen a téren, nincsen egy bírálóbizottság, amely esztétikai, esetleg urbanisztikai szempontból megkérdőjelezhetné egy szobor felállítását. A Decebal-szobor veszélyes precedens lehet, a tanácsban kisebbségben vagyunk, így le tudják nyomni a torkunkon, ha úgy hozza a helyzet – fogalmazott Soós Zoltán, aki szerint a szoborállításról szóló határozattervezetben valójában csak két rajzváltozat szerepelt a majdani szoborról, maga az alkotás talán még el sem készült.
Peti András alpolgármester, alátámasztva kollégája szavait, hozzáfűzte, a szabályozás hiánya miatt fordulhat elő, hogy Vásárhelyen a háborús bűnösnek nyilvánított Ştefan Guşă szobrának a felállítása szóba kerülhetett. Peti András szerint a jelenlegi felállásban az RMDSZ-nek nem mindig sikerül megállítani egy ilyen kezdeményezést. Bizonyos nyomásokkal is szembe kell nézni, azaz, ha jön egy civil egyesület, adományoz a városnak egy szobrot és a tanács le is szavazza a felállítását, másnap jön az összes civil szervezet, amely követeli annak felállítását, és elindítanak egy petíciót. Beszédes példa erre, amikor a román civil társadalom 25 ezer aláírást gyűjtött annak érdekében, hogy Păunescuról nevezzék el a 2-es iskolát. Ha pedig egy népes tömeg követel valamit, azok a román tanácsosok, akik egyébként nem ragaszkodnak egy adott szobor felállításához, sem merik felvállalni, hogy nemmel szavazzanak.
Menyhárt Borbála
e-nepujsag.ro
Erdély.ma

2014. január 16.

Kelemen Márton: eltolódtak az erőviszonyok
Előnynek és hátránynak is számít Kelemen Atilla közismert politikus, volt RMDSZ-elnök, parlamenti képviselő fiaként beszállni a politikai életbe, véli Kelemen Márton, aki szinte az utcáról besétálva, azon nyomban frakcióvezető lett a megyei önkormányzatban. A politikus interjút adott a Vásárhelyi Hírlapnak.
„Egy jó csapat állt össze, a megyei önkormányzat RMDSZ frakciójában, annak tükrében, hogy tizenkét esztendő után az RMDSZ elveszítette az önkormányzat vezetését. Minden egyes kérdést megvitatunk, lehetőleg még a bizottsági ülések előtt. Léteznek különvélemények, és egyesek nem adnak vagy nem adhatnak hangot ezeknek, amivel nincs is gond. Az lenne az igazi probléma, ha nem tudnánk egységesen fellépni, hisz a Maros megyei önkormányzatban éppen ez az összetartás képezi az RMDSZ erejét” – mondta el az interjúban Kelemen Márton. A Maros megyei önkormányzat RMDSZ-frakcióvezetője arról is beszélt, hogy nincsenek egyszerű helyzetben, hisz annak dacára, hogy továbbra is a legnagyobb frakciónak számítanak, egyértelmű, hogy az erőviszonyok eltolódtak.
„Mind Marosvásárhely, mind Maros megye esetében érződik, hogy hiába vagy a legerősebb, ha a polgármestert vagy a megyeelnököt nem te adod, mozgáslehetőséged teljesen korlátolttá válik. Tudomásul kellett vennünk, hogy megváltoztak a játékszabályok, mindaz, amit addig a lehető legtermészetesebbnek tekintettünk, mára már olyasvalami, amiért komolyan meg kell küzdenünk. Ettől függetlenül úgy érzem, a lehetőségekhez képest ebben az új helyzetben is elég sokat elértünk. Összességében véve, sikeres másfél esztendőt tudunk magunk mögött. Sikerült együttműködnünk Ciprian Dobre megyeelnökkel, a Kultúrpalota százéves évfordulója kapcsán sikerült egy olyan multikulturális rendezvénysorozatot nyélbe ütni, melynek a magyar vonatkozásai semmivel sem maradtak alább a románnál, sőt” – jelentette ki Kelemen a Vásárhelyi Hírlapnak adott interjújában.
Az RMDSZ-frakció kimondottan „magyar-specifikumnak” számító idei terveivel kapcsolatosan a Félsziget „hazaköltözését” emelte ki, kihangsúlyozva, hogy egyetlen Félsziget lesz, és az a marosvásárhelyi, amit egyébként „a kolozsvári szervezők is nagyon jól tudnak”. Hozzátette, hogy a már hagyományos Marosvölgyi Fesztivál és a Görgényvölgyi Fesztivál mintájára az idén magyar vidéken is szerveznek egy kistérségi rendezvénysorozatot valahol a Nyárád- és a Küküllő-menti, tömb-magyar régióban, azonban a folyamatban levő egyeztetések miatt egyelőre nem kívánt részleteket elárulni erről.
A tervezett, illetve folyamatban levő beruházásokkal kapcsolatosan elmondta, hogy idén limitált költségvetés mellett érdekek ütköznek a megyei önkormányzatban. „Mi azt szeretnénk, ha minél több, vagy legalább is a lakosság számarányának megfelelő pénz jutna a magyarlakta vidékekre, a román kollégák pedig azt, hogy a beruházások a tömb-román régiókba kerüljenek. Továbbra is fontos célnak tekintjük a kétnyelvűsítés folytatását, főként a tanácsnak alárendelt intézményekben” – fejtette ki Kelemen Márton a beszélgetés során.
A teljes interjú a Vásárhelyi Hírlap január 17-i, pénteki lapszámában olvasható.
Szucher Ervin |
Székelyhon.ro,

2014. február 14.

Felcserélődtek az erőviszonyok – Interjú Kelemen Mártonnal
A marosvásárhelyi kétnyelvűségről, az érdekérvényesítésről, illetve az RMDSZ Maros megyét érintő megvalósításairól, terveiről beszélgettünk Kelemen Mártonnal, a Maros megyei önkormányzat RMDSZ-frakciójának vezetőjével, aki megpályázná a tanács alelnöki tisztségét is.
– Előnynek vagy hátránynak számít Kelemen Atilla parlamenti képviselő fiaként politikai és közigazgatási szerepet vállalni?
– Nem egyértelmű, hisz mindenképpen megvannak az előnyei és a hátrányai is. Ezen én is sokat gondolkodtam, mielőtt hosszú évekig mérlegeltem, hogy látható módon beszálljak-e a politikába vagy sem. Most azt kell mondanom, hogy összességében talán inkább előnyös Kelemen Atilla fiaként érkezni a politikába, hisz már felnövő gyerekként megadatott, hogy emberközelből megismerhessem és követhessem az apám és az általa vezetett szervezet tevékenységét. Persze mindez óhatatlanul spekulációkra, ilyen-olyan értelmezésekre is okot ad, ezért is haboztam jó ideig, amíg végképp úgy döntöttem, hogy vállalom ezt az utat.
– Spekulációnak tartja, az előnyök kategóriájába sorolja, vagy teljesen természetesnek tekinti, hogy szinte az utcáról besétálva, azon nyomban RMDSZ-frakcióvezető lett a megyei önkormányzatban?
– Ezt hogyan érti?
– Nem sokaknak adatik meg, hogy már az első mandátumuk elején a frakció élére kerüljenek…
– Spekuláció. Amikor a választások után a frakció megalakult, édesapám itt sem volt az országban, ha akarta volna, akkor sem tudta volna befolyásolni a választást.
– Azon túl, hogy egy demokratikus szavazás által jutott helyzetbe, hogy érzi, újoncként mivel érdemelte ki ezt a tisztséget?
– Nem kiérdemlésről van itt szó, egyszerűen jelentkeztem erre a pozícióra. Tulajdonképpen javasoltak. Nem is volt más, aki vállalta volna. Megtisztelőnek tartom, hogy a kollegák bizalmat szavaztak. Hogy mivel érdemeltem ki, ezt tőlük kellene megkérdezni. Szervezési, irányítási munkában 2012 nyara előtt is volt részem, kapcsolattartási és kommunikációs készségeim pedig csak hasznára válhatnak az RMDSZ-nek.
– Hogyan sikerül csapatba fogni azokat a tapasztaltabb kollégáit, akik közül eddig is akadt egy-kettő, aki időnként „különutasként” viselkedett?
– Jó csapat állt össze, nincsenek efféle gondok. Ugyanakkor létezik egy frakciószabályzat, melynek értelmében minden egyes kérdést megvitatunk, lehetőleg még a bizottsági ülések előtt. Nem mondom, hogy nem léteznek különvélemények, és azt sem, hogy ezeknek egyesek nem adnak hangot olykor. Ezzel nincs is gond. Az lenne az igazi probléma, ha nem tudnánk egységesen fellépni, hisz a Maros megyei önkormányzatban éppen ez az összetartás képezi az RMDSZ erejét.
– Szintén spekuláció vagy igaz, amiről a szervezetben sokan beszélnek: tíz hónappal ezelőtt az apja, utódként önt látta volna a legszívesebben az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöki székében?
– Ezt már a kollégák közül is sokan megkérdezték. A személyes döntésem volt, hogy nem vágok bele egy ilyen megmérettetésbe.
– Valaki vagy valakik részéről létezett egy ilyen felkérés vagy sugallat?
– Ezt nem mondtam. Beszélgetések ugyan voltak, nem feltétlenül édesapámmal, de nem jutottunk el a megmérettetési szándékig.
–Milyennek értékeli pártja másfél éves tevékenységét annak tükrében, hogy tizenkét esztendő után az RMDSZ elveszítette az önkormányzat vezetését?
– Nem vagyunk egyszerű helyzetben, hisz annak dacára, hogy továbbra is a legnagyobb frakciónak számítunk, egyértelmű, hogy az erőviszonyok eltolódtak. Mind Marosvásárhely, mind Maros megye esetében érződik, hogy hiába vagy a legerősebb, ha a polgármestert vagy a megyei tanácselnököt nem te adod, mozgáslehetőséged teljesen korlátolttá válik. Tudomásul kellett vennünk, hogy megváltoztak a játékszabályok, mindaz, amit addig a lehető legtermészetesebbnek tekintettünk, mára már olyasvalami, amiért komolyan meg kell küzdenünk.
Ettől függetlenül úgy érzem, a lehetőségekhez képest ebben az új helyzetben is elég sokat elértünk. Összességében véve, sikeres másfél esztendőt tudunk magunk mögött. Sikerült együttműködnünk Ciprian Dobre elnökkel, a Kultúrpalota százéves évfordulója kapcsán sikerült egy olyan multikulturális rendezvénysorozatot nyélbe ütni, melynek a magyar vonatkozásai semmivel sem maradtak alább a románnál, sőt.
– Viszont ez sem indult épp oly akadálymentesen, hisz a jelenlegi elnök, akit az RMDSZ is támogat, teljesen egynyelvű rendezvényként indította a Kultúrpalota évfordulóját. Ráadásul azt láttuk, hogy rögtön székfoglalója után a megyeháza folyosóiról az összes kétnyelvű feliratot románra cserélte, legutóbb pedig a Bernády György által létesített könyvtár falára helyezett el egy román nyelvű márványtáblát.
– Ami az épületen belüli táblákat illeti, ezek mára egységesek és ismét kétnyelvűek, az elnök kabineti bejárata mellé elhelyezett felirat kivételével.
– Mára valóban kétnyelvűek, de gondolom, hogy az RMDSZ és a civil társadalom kérésére vagy nyomására.
– Ez így van. De azt is meg kell nézni, hogy Ciprian Dobre lényegében a szakadt szélű, egy magára valamit is adó közintézményhez méltatlan, nyomtatott papírokat cserélte ki mutatós táblácskákra. Amikor ideiglenesen egynyelvű feliratok álltak az ajtók mellett, a kétnyelvű táblák már rég meg voltak rendelve. Ezt tanúsíthatom, hisz végigkövettem az egész folyamatot. Ami a rendezvénysorozatot illeti, azt is eleve kétnyelvűre terveztük.
– Az első hetekben kihelyezett Cultura ne unește (A kultúra egyesít minket) feliratú óriásplakátok nem erről szóltak.
– Amikor Dorin Florea polgármester tudomást szerzett a megyei tanács terveiről, rögtön bejelentette, hogy a városháza Őszi Fesztivált szervez. Erre kellett azon nyomban, pontosabban már másnap reagálni. Így kerültek ki a Kultúrpalota évfordulójával kapcsolatos első, valóban csak román nyelvű molinók. Mi már jó ideje dolgoztunk a magyar jellegű programok összeállításán, de abban a pillanatban még nem rendelkeztünk egy végleges változattal. Nemsokára ezek is nyilvánosságra kerültek.
A megyevezetés részéről soha semmiféle rosszindulatot nem tapasztaltam. Az más, hogy Dobre és csapata most kezdi tanulni, megszokni a kétnyelvűséget. Minden egyes rendezvénybe igyekeznek beleszőni a magyar elemeket is. Előfordul, hogy időnként ilyen-olyan megjegyzést kell tennem, emlékeztetve, hogy nem csupán egy-egy magyar feliratra, azaz apró gesztusokra van szükségünk, hanem tényleges kétnyelvűséget szeretnénk.
– Melyek a testület és különösképpen az RMDSZ-frakció idei tervei, melyek kimondottan magyar-specifikumnak számítanak?
– Ha magyar jellegzetességekről beszélünk, akkor ezek első sorban kulturális jellegűek. Az egyik legfontosabb a Félsziget Fesztivál hazatérésére.
– A kolozsvári szervezők viszont erősítik, hogy márpedig 2014-ben is a Gorbó völgyében szervezik meg a fesztivált. Elképzelhető, hogy két rendezvény is lesz az idén?
– Nem. Egy lesz, és az a marosvásárhelyi lesz. Ezt egyébként a kolozsvári szervezők is nagyon jól tudják. De, hogy tovább folytassam a gondolatot, ez alkalommal bejelentem, hogy a már hagyományos Marosvölgyi Fesztivál és a Görgényvölgyi Fesztivál mintájára idén magyar vidéken is szervezünk egy kistérségi rendezvénysorozatot. Egyelőre nem árulnám el, hogy hol, hisz folynak az egyeztetések, maradjunk hát annyiban, hogy valahol a nyárád- és a küküllőmenti, tömbmagyar régióban.
– Apropó Nyárád- és Küküllőmente, térjünk a gazdasági jellegű gondokra. Mikorra várható, hogy elkészüljön a két kistérséget összekötő út Nyárádmagyarós és Sóvárad között, mely nem csak lerövidítené a Marosvásárhely és Szováta közti távolságot, de jó pár kis falvat is felszabadítana a jelenlegi elszigeteltségéből?
– Nagy erőkkel dolgoznak, hisz 2015-re ennek az útnak el kell készülnie. Az egyetlen potenciális gondot a munkálatok finanszírozása jelentheti, hisz annak ellenére, hogy az út uniós alapokból készül, a megyei tanácsnak kell megelőlegeznie az építőket. Tudtommal eddig semmiféle fennakadás nem történt, ezért remélni merem, hogy az építőnek sikerül betartani a határidőt.
– Egy évvel ezelőtt az önkormányzat volt alelnöke, Lokodi Edit Emőke azt mondta, hogy talán ez az utolsó olyan nagyléptékű infrastrukturális beruházás, ami a megye magyarlakta vidékein történik. Semmi esélyt nem lát a Maros és Hargita megyét összekötő bözödújfalusi út leaszfaltozására?
– A tanács nem mondott le erre a tervről, mondhatnám úgy is, hogy a prioritásai között szerepel, de az önkormányzat saját költségvetéséből képtelen egy ekkora beruházásba kezdeni. Az RMDSZ melegen tartja a kérdést, amit azonban csak külső, akár állami, akár uniós forrásokból tudnánk megvalósítani. Felmerült a hitelezés lehetősége is, ám még egyetlen pénzintézet sem ajánlott előnyös feltételeket. Hasonló a helyzet a görgényvölgyi úttal is, ahol Laposnya és Gyergyóremete között kellene mintegy húsz kilométeren leönteni az aszfaltot ahhoz, hogy a két megyét összekössük.
– Az említetteken kívül melyek az RMDSZ-frakció idei prioritásai?
– Egy limitált költségvetés mellett érdekek ütköznek: mi azt szeretnénk, ha minél több, vagy legalább is a lakosság számarányának megfelelő pénz jutna a magyarlakta vidékekre, a román kollégáknak pedig azt, hogy a beruházások a tömbromán régiókba kerüljenek. Továbbra is fontos célnak tekintjük a kétnyelvűsítés folytatását, főként a tanácsnak alárendelt intézményekben.
– A Területi Képviselők Tanácsa jóváhagyta, hogy ön pályázza meg a Lokodi Edit Emőke távozásával megüresedett megyei önkormányzati alelnöki tisztséget. Született-e már egyezség arról, hogy amennyiben március elsején átveszi Lokodi helyét, nem csak afféle kirakatvezető legyen?
– Hogy mennyire volt csupán kirakattisztség az, amit Lokodi Edit Emőke elfoglalt, lehetne vitázni. Tény, hogy még nem tárgyaltunk egyik politikai partnerünkkel sem erről a kérdésről. Úgy érzem viszont, hogy az önkormányzatban eddig is méltányosan tudtuk képviselni a Maros megyei magyarságot. Abban is biztos vagyok, hogy az eddigieknél többet is el tudunk érni.
– Brassai Zsombor megyei RMDSZ-elnök azt nyilatkozta, hogy megerősítenék az alelnök hatásköreit. Miben szeretne több beleszólást, mint elődje?
– Nem hinném, hogy gond lett volna Lokodi hatásköreivel. Még nem tudom, miként alakulnak a dolgok, de a kérdésre válaszolva elmondhatom, hogy a nagyvárosi övezet ügye az, ami a leginkább foglalkoztat. Ez az egyesület amolyan Marosvásárhely központú kisrégió, amely tizennégy települést foglal magában, ezek közül kilencnek magyar polgármestere van, és tizenegyben többségében magyarok laknak. Ezt a testületet jelenleg a megyei tanács elnöke, Ciprian Dobre vezeti, de sokan elégedetlenek az eredményeivel.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár),

2014. február 21.

Alkotmányellenes a földvásárlásról szóló törvénymódosító javaslat"
Az RMDSZ ellene szavazott
Kedden a képviselőházban szavazásra bocsátották a 2013 októberétől a szaktárcától az államelnöki hivatalon keresztül az Alkotmánybíróságig sétáló törvénymódosító javaslatot. S bár az államelnök kifogásait figyelembe vették a törvényalkotók, az elfogadott törvényben is maradtak alkotmánysértő tételek, amelyekkel az RMDSZ-képviselők nem értettek egyet.
Mielőtt az államelnök elé került volna a jogszabály, csak román(iai) jogi személyiséggel rendelkező cégek vásárolhattak földterületet, ezt végül az Európai Unióban bejegyzettel helyettesítették, azzal a kitétellel, hogy saját országukban létező földvásárlási szabályok közepette vásárolhatnak termőföldet Romániában. Mint ismeretes, a mezőgazdasági területek esetén elővásárlási joggal rendelkeznek, sorrendben: a társtulajdonosok, a bérlők, a szomszédos telkek tulajdonosai, a helységben élők és legutolsósorban az állam. Az állam az Állami Ingatlankezelő Ügynökség (ADS) által vásárolhatja fel a területeket árverésen. Az államelnöki hivatal kifogása az volt, hogy tulajdonképpen ez az intézmény ellenőrzi azt, hogy kinek milyen alapon van elővásárlási joga, és ugyanakkor potenciális vásárlóként is szerepel, ami önkényeskedésekre adhat okot.
Az RMDSZ-es képviselők elsősorban az országhatár mentén levő földterületek eladásának megkötése ellen emeltek szót. A törvénytervezet szerint, a képviselőház javaslata alapján 20 km-es körzetben csak a belügyminisztérium jóváhagyásával lehet eladni telkeket. Ezt a szenátus 30 km-re változtatta.
Dr. Kelemen Atilla, a képviselőház mezőgazdasági szakbizottságának alelnöke szerint ez a kitétel súlyosan sérti az alkotmányt, mivel az állam alaptörvénye garantálja a magántulajdonhoz való jogot, ezért csupán a tulajdonos dönthet a javai elidegenítéséről.
– Amikor a képviselőház szakbizottságában kifogásoltam ezt, és azt mondtam, hogy ez nem földrajzi kérdés, hanem alapvető jog rendelkezni a földterület felett, a mezőgazdasági minisztérium egyik államtitkára azzal nyugtatott meg, hogy "ne aggódjak Magyarország határaiért". Közel két évtizedes parlamenti képviselői mandátumom óta nem történt meg ilyesmi, hogy a bizottságban ilyen stílusban kioktasson egy államtitkár. Ez is jelzi, hogy, bár az unió sürgetésére született meg ez a módosító javaslat, mindebből kitűnik, hogy rosszul értelmezett földvédelemről van szó, amely ellentmond azon uniós elvnek, amely az országhatárokat légiesíti – mondta Kelemen Atilla.
Ezt a téves felfogást jelzi az is, hogy a katonai egységek körül védelmi zónát határoz meg a törvénytervezet új változata. S bár az államelnök javaslatára elfogadott a képviselőház néhány módosító javaslatot, még mindig maradtak benne olyan kérdések, amelyek alkotmányellenesek, és ez az alkalmazásban újabb bonyodalmakhoz vezet majd. Az a tény, hogy az Állami Ingatlankezelő Ügynökség (ADS) vásárolhat földet, de a törvénytervezetben nem szerepel az eladási lehetőség, oda is vezethet, hogy elméletileg újra minden föld az állam tulajdonába kerül. Ez egyfajta burkolt újraállamosítás – mondta dr. Kelemen Atilla.
Hasonló gondolkodást tükröz Marius Pascan PDL-s szenátornak az a felvetése, miszerint egy parlamenti bizottság vizsgálja felül, többek között Maros megyében, a "magyar grófoknak" visszaszolgáltatott erdőterületeket. Kelemen Atilla ezzel kapcsolatosan elmondta, ez a javaslat is súlyosan megsérti az alkotmányt, mert beleszólást jelenthet egy másik hatalmi ágba, a jogszolgáltatásba, ugyanakkor újfajta osztályharc is. Az 1/2000-es Lupu-féle törvény szerint mindenki annyi földet, erdőt, legelőt stb. kell visszakapjon, amennyivel rendelkezett, és azt igazolni tudja. Semmi kétség nem fér ahhoz, hogy az évszázadok óta Erdélyben telekkönyvezett ingatlanokat vissza kell kapják volt tulajdonosaik. Az a fajta megközelítés pedig, hogy jogsértést követtek el a "magyar grófok", sovén, nemzetiségellenes. – Tudomásom szerint – mondta dr. Kelemen Atilla – Moldvában egy személynek telekkönyvi bizonylat nélkül 37.000 hektárt szolgáltattak vissza. Közbirtokossági formák voltak a Román Királyságban is, de ezeket elsősorban a katonai, határőrszolgálatot teljesítők (razesi, mosneni) alkották. Erdélyben Mária Terézia korában telekelték a birtokokat, így azóta többé- kevésbé követhető ingatlan-tulajdonjoggal rendelkeztek azok, akiknek földterületeik voltak.
A szóban forgó törvénymódosító javaslat felvet egy másik gondot, ugyanis – a nagybirtokossági erdők esetében is – személyzethiányra hivatkozva késlekedik a jogosan visszaszolgáltatott területek kimérése. Amennyiben az említett jogszabály érvénybe lép, felélénkül az ingatlanpiac, azonban a földmérő, kataszteri szakemberek hiányában ez újabb bonyodalmakat idézhet elő.
A képviselő szerint ez a helyzet is azt bizonyítja, hogy nincs koherens mezőgazdasági politika. A jogtulajdon- visszaszolgáltató törvényekkel párhuzamosan egy adott állapotból kiindulva (lefixálva) az állam ingyen fel kellett volna mérje és telekeltesse a jogosan, birtoklevéllel visszaszolgáltatott területeket. Ezt követően láthatott volna napvilágot az adásvételre vonatkozó jogszabály – mondta dr. Kelemen Atilla, elismerve azt az áldatlan állapotot, hogy mivel a szolgáltatás magánkézben van, olyan sokba kerül a művelet, hogy esetenként nincs arányban az elvégzendő munka és a föld ára, vagyis kisebb földterület eladásakor az árából fedezni sem lehet a kimérést, telekeltetést. Most már nem lehet "visszaadni" az államnak ezt a szolgáltatást.
Ez az eljárás és az ingatlanmozgásra vonatkozó új törvénymódosító javaslat is igazolja – tegyük hozzá –, hogy a jogszabályok tulajdonképpen csoportérdeket és nem közösségi, illetve állampolgári érdekeket szolgálnak, nem ésszerűek, hanem az unió által kikényszerítetten, ezzel ellentétes mentalitásban kerülnek papírra, s alkalmazásuk inkább gondot okoz, mintsem megoldást kínál egy adott szakterületen.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

2014. február 27.

Vidékfejlesztési problémák, oldottabb légkörben
Sajtóreggeli keretében mutatták be a megyei RMDSZ mezőgazdasági és vidékfejlesztési problémáival foglalkozó szakbizottságának tagjait, illetve egyenként azokat a problémákat, amelyek a vidéki embereket foglalkoztatják, érintik és érdeklik, valamint azokat a lehetséges megoldásokat, amelyek hozzájárulhatnak a vidék fellendüléséhez.
Brassai Zsombor megyei elnök mutatta be a bizottság tagjait: dr. Kelemen Atilla képviselőt, a képviselőház mezőgazdasági szakbizottságának alelnökét, Szabó Árpád mezőgazdasági szakembert, aki vezette a mezőgazdasági hatóságot is, Balogh József vidéki vállalkozót, Suba Kálmán állattenyésztési szakembert, Náznán Jenőt, a megyei mezőgazdasági igazgatóság volt igazgatóját, Bordi Kacsó Zsoltot, az APIA munkatársát, Antal Lehelt, a kifizetési ügynökség egyik munkatársát, Antal Zoltán térségfejlesztési szakértőt, a nyárádmenti kistérség, illetve a Leader csoport vezetőjét, Dászkel Lászlót, Nyárádszereda volt polgármesterét, Miklea István jogászt, mezőgazdasági vállalkozót, és Birtalan Istvánt, Marosszentgyörgy alpolgármesterét, aki maga is mezőgazdasági vállalkozással foglalkozik. A találkozón részt vevő szakemberek mindegyike rendre, ki-ki a maga szakterületén, néhány fontos problémát, szempontot vetett fel.
A megyei elnök szerint a tegnapi találkozónak a tulajdonképpeni célja az volt, hogy a vidék problémáit vessék fel, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy szeretnék a sajtó képviselőit arra buzdítani, hogy a következő időszakban nagyobb hangsúlyt fektessenek a vidék kérdéseire akár mezőgazdasági, akár vidék-, akár közösségfejlesztési vonatkozásban, mert ez az a terület, ahol a legtöbb bátorításra van szükség ahhoz, hogy a vidéken lakók éljenek azokkal a lehetőségekkel, amelyek rendelkezésükre állnak.
Kelemen Atilla nyitotta meg a beszélgetést, azzal, hogy a vidék problémáit nem lehet elvonatkoztatni, hiszen, ahogy "minden út Rómába vezet", úgy a romániai, az erdélyi és Maros megyei magyarság problémái is a vidékhez vezetnek, ahhoz kötődnek, hiszen a választások esetében a szavazatok 65-70 százaléka vidékről jön.
Arról is szólt pár szót, hogy a kormánykoalíció felbomlása nyomán az RMDSZ ismét kormányba kerülhet. Konkrét döntést erről szombaton, a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén hoznak. De a kormányzati részvétel nagyon fontos, mondta, hogy minden fontos intézménynél "legyenek embereink, hogy segíteni tudjunk".
Birtalan István szerint a céljuk az, hogy a szakemberek tapasztalatát továbbadják a vidéki embereknek, hogy minél több információ jusson el hozzájuk mind a pályázati, mind a kifizetési lehetőségeket illetően. Szabó Árpád szerint Románia gazdasági növekedést emleget, ami valójában a vidéknek, a mezőgazdaságnak köszönhető. Azt szeretnék, hogyha a vidéki emberekkel meg tudnák értetni a pályázati lehetőségek fontosságát. Ebben kérte a sajtó segítségét. Balogh József úgy gondolja, hogy több mezőgazdasági gépre, felszerelésre lenne szükség, és a mezőgazdasági termelők nehézségeiről beszélt. Suba Kálmán az állattenyésztés problémáit taglalta kimerítően. A támogatásokat – bár elismerte, hogy szükség van rájuk –, úgy értékelte, hogy hab a tortán. Mint mondta, termelni kell sokat, olcsón, és jó áron eladni. "Állattartásból az állattenyésztésre kell áttérni", jelentette ki. Náznán Jenő komplex problémának nevezte a vidékfejlesztést. Ezekkel a tanácskozásokkal próbálnak elébe menni azoknak a kérdéseknek, amelyekre a gazdák várják a választ a politikusoktól. A szakbizottság egyik feladatának nevezte, hogy a gazdák nyelvére fordítsák le azokat a szabályozásokat, amelyek a területen megjelennek. Bordi Kacsó Zsolt a földalapú támogatásokról beszélt, részletes számadatokkal támasztva alá állításait. Tapasztalata szerint "az emberek információhiányban szenvednek", és az sem elhanyagolható, hogy nincs aki meghallgassa őket. Sokuknak már az is elég, ha valaki meghallgatja őket. Még ha nem is tudnak minden problémát megoldani, érezzék, hogy meghallgatják őket, s próbálnak tenni értük valamit. Antal Lehel a vidékfejlesztési ügynökség munkáját ismertette. Véleménye szerint rendre kellene tanítani az embereket: "pályáznak összevissza, mert téves információkat kapnak. És pályázatírás szempontjából egy kissé bajban vannak". Antal Zoltán arra figyelmeztetett, hogy az uniós pályázatokat nem szabad szociális segélyként kezelni. Van ugyan stimuláló hatása, de ez egy pénzügyi eszköz, sose legyen cél senkinek. Dászkel László a kistérségi vidékfejlesztési stratégiában való gondolkodásról beszélt, szólt a nyárádmenti kistérségről, arról, hogy saját szakembereikkel felmérték a gondjaikat, és annak alapján sikerült egy összefogó, Nyárádmentére vonatkozó stratégiát kidolgozni. Jelenleg együttműködnek a többi kistérséggel.
Miklea István, akinek van egy saját, állatorvosi felszereléseket forgalmazó boltja, bevallása szerint nagyon közel áll a gazdákhoz, hisz rendszeresen találkoznak. De azt hiányolja, hogy nincsenek fiatal gazdák. Egy információs központ létrehozását javasolta a gazdák számára, mert nem tudják, hogyan és mire lehet elkölteni a támogatásokat.
Zárószavában a megyei elnök hasonló találkozók megszervezését ígérte, amelyeket a Nyárádmente valamelyik településén szándékoznak megejteni.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),

2014. március 1.

Éves kiértékelő szuperlatívuszokkal
Csütörtökön délután a Maros Művészegyüttes székházában tartott éves kiértékelő közgyűlést az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete. A gyűlésen részt vettek és hosszan beszéltek az RMDSZ országos és megyei vezetői, majd következett a beszámoló, amiért tulajdonképpen a gyűlést összehívták.
A tanácskozáson Könyv és Gyertya díjat kapott a megyei tanács leköszönt alelnöke, Lokodi Edit Emőke, Farkas Ernő tanár az anyanyelvű oktatásért kifejtett munkájáért, kultúra kategóriában Tófalvi Zoltán közíró, és közösségépítésért Szepessy László.
A közösségért kifejtett munkáért érdemoklevelet kapott: Gráma János, Dávid Csaba, Fekete Zsolt, Szász Lajos, Szakács János és Varró Gyula.
Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének egyéves jelentését egy kiváló minőségű, fotókkal színesített brosúrában foglalták össze Az első év, folytatása következik, illetve Peti András és csapata címszó alatt. Beszámoltak a városi választásról, a megyei tisztújításról, a nőszervezet megalakulásáról, a székely szabadság napján való részvételükről, a Szent István-napi ünnepségről, a Bernády György iskola tanévnyitó ünnepségéről, az október 6-i megemlékezésről.
A színes kiadványban egyebek mellett még megemlítik a székelyek nagy menetelésén való részvételt, szó esik a Székelyföld gazdasági régióért összegyűjtött aláírásokról, a kétnyelvű iskolatáblákról, a kétnyelvű piaci árucímkékről, a tanszergyűjtésről, a Mikulás-futásról...
Az RMDSZ-vezetők – ki visszafogottabban, ki nagyobb hévvel – kivétel nélkül kizárólag dicsérő szavakkal illették a városi RMDSZ-szervezet vezetőit. Brassai Zsombor megyei elnök szerint például "Jó kézben van a vásárhelyiek sorsa!"
Kelemen Hunor szövetségi elnök a pillanat politikai kihívásait, illetve a felajánlott kormányzati részvétel lehetőségeit latolgatta. Ezzel szemben Markó Béla szenátor szerint, megfelelő feltételek mellett, az RMDSZ-nek "kötelessége vállalni a kormányzást". Mint mondta, Románia akkor lépett előre nemzetközi téren is, amikor az RMDSZ kormányban volt, de itthon sem történt volna előrelépés az RMDSZ nélkül. "Nélkülünk nem ment volna végbe az integráció, és nem történtek volna reformok" – jelentette ki. Borbély László politikai alelnök Marosvásárhely fekete márciusát emlegette, ami miatt "Vásárhelynek kicsit nehezebb volt, mint másnak" az eltelt időszak. Véleménye szerint a város polgármestere csak azért nyerte meg egymás után a választásokat, mert román volt, és ugyancsak magyarellenes szlogenekkel győzött 2012-ben a megyei tanács elnöke. Ezért kongatta meg a "vészharangot", hogy a magyarok fogjanak össze, hogy "egyesek ne romboljanak, hanem építsenek", és felkérte a vásárhelyi szervezetet, hogy "keressen meg minden magyart". Kelemen Atilla képviselő azt mondta, hogy a városi RMDSZ "kinőtte a pólyás kort", jó vezetése van, dicsérte a városi és a megyei önkormányzat képviselőit, akik "becsületére válnak az RMDSZ-nek", majd "az asztalra csapáshoz és a békés kiegyezéshez" kívánt jó egészséget a szervezet minden tagjának.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),

2014. március 26.

Műemlékvédelem Erdélyben (VI.)
A marosvásárhelyi Arcus Egyesület és a kolozsvári Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány március 28–30. között Műemlékvédelem Erdélyben (VI.) címmel konferenciát szervez a szovátai Teleki Oktatási Központban. A kétévente megszervezett konferencia célja lehetőséget biztosítani az elmúlt időszak erdélyi műemlék-helyreállítási programjai, az épített és ingó örökségünkhöz kötődő kutatások, valamint a különböző örökségvédelmi projektek bemutatására. A rendezvényen a műemlékvédelemben szerepet kapó különböző szakterületek magyarországi és erdélyi képviselői, művészettörténészek, építészek, régészek és restaurátorok adnak elő, az erdélyi műemlékvédelem aktuális problémáiról tartanak kerekasztal-beszélgetést. A konferencia első, pénteki napjának előadásai az erdélyi épített örökség művészettörténeti és régészeti kutatásainak legújabb eredményeiről számolnak be, szombaton az elmúlt időszakban végzett műemlék- helyreállítások bemutatása kerül előtérbe, míg a vasárnapi előadások főként a tárgyi örökség feltárására, restaurátori kutatásokra, műtárgyak restaurálására fókuszálnak. A konferencia 50 előadása a műemlékvédelem több specializált szakterületének legújabb eredményeiről igyekszik átfogó képet nyújtani. A fontosabb eredmények sorából jelentőségüknél fogva kiemelhetőek a változatos témájú művészettörténeti kutatások, a középkori falképek feltárása, kutatása és restaurálása, a további pusztulást megakadályozó műemléki gyors beavatkozások vagy a különböző európai uniós támogatásokból végzett műemlék- helyreállítások kérdésköre, amelyekről több előadás is beszámol. A rendezvény programja a www.monumenta.ro honlapon érhető el.
Műemlékvédelem Erdélyben VI. konferencia programja
Szervezők: Arcus Egyesület, Marosvásárhely Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány, Kolozsvár Helyszín: Teleki Oktatási Központ, Szováta Március 28, péntek 9:00 Megnyitó 9:20 Sarkadi Márton: Megjegyzések az alvinci református templom építéstörténetéhez 9:40 Kovács Zsolt, Lupescu Radu: Egy későközépkori polgárház Kolozsváron. Az unitárius püspöki lak műemléki kutatása 10:00 Mihály Melinda: Észrevételek a kolozsvári kőfaragó műhely két XVII. századi faragványtípusa kapcsán 10:20 Letiţia Cosnean: Arhitectul Bethlen Miklós și reședința din Ţopa în secolul al XVII-lea 10:40 Terdik Szilveszter: Adatok a nagyváradi görögkatolikus székesegyház építéséhez 11:40 Borboly Csaba (Hargita Megye Tanácsának elnöke): Műemlékvédelmi programok Hargita megyében 12:20 Furu Árpád: Az erdélyi unitárius egyházi örökség védelme. Szándékok, lehetőségek, kihívások 12:40 Sarkadi Márton: Megjegyzések a gyulafehérvári székesegyház hosszházának építéstörténetéhez 13:00 Halmos Balázs, Marótzy Kata: Mozaikok a gyulafehérvári székesegyház építéstörténetéhez 13:20 Pál Emese: Armenizmus falképeken – két szamosújvári példa 14:00–15:30 Ebédszünet
15:30 Bordás Bea: A historizáló kastélyépítészet kevésbé ismert emlékei az egykori Kolozs vármegyében 15:50 Szabó Tekla: A maroshévízi Urmánczy-kastély 16:10 Imecs–Magdó Eszter: Borszékfürdő dualizmus kori villái 16:30 Ladó Ágota: Adatok a csíkszeredai egykori Katolikus Főgimnázium tervezéséről 16:50 Orbán János: Műemléki topográfia Marosvásárhelyen 18:00 Botár István – Grynaeus András – Tóth Boglárka: Az erdélyi dendrokronológiai vizsgálatok eredményei az utóbbi két évben 18:20 Darvas Lóránt: A csíkszentkirályi Bors és Nagy családok udvarházainak kutatása 18:40 Györfi Zalán, Soós Zoltán: Ipari és katonai műemlékek feltárása, konzerválása és bemutatása a marosvásárhelyi vár felújítása kapcsán 19:00 Nagy Veronika: Almakerék és (a) Forster 19:20 Gaylhoffer-Kovács Gábor: Erdélyi falképek dokumentálása a Forster Központban 20:20 Könyvbemutatók A szórvány emlékei. Szerk. Kollár Tibor. Budapest, Teleki László Alapítvány, 2013. Közös tér – Közös örökség. Common Space – Common Heritage.Szerk. S. Sebestyén József. Budapest, Crew Print, 2013. Bemutatja: S. Sebestyén József. Március 29, szombat 9:00 Makay Dorottya: A széki református templom: Egy kutatás-tervezés és a régen várt helyreállítás-támogatás története 9:10 Weisz Attila: A széki református templom kutatásának újabb építéstörténeti eredményei 9:30 Diana Imecs: Prezentarea conceptului arhitectural de restaurare în faza de proiectare și în urma informațiilor identificate pe parcursul execuției 9:50 Sándor Boróka: Egy a lábán alig álló templom tartószerkezeti meglepetései: kutatás, tervezés, kivitelezés 10:10 Csók Zsolt: A régészeti előkutatás jelentősége, a hatékony régészeti kiviteli felügyelet és tudományos eredményei 10:30 Mednyánszky Zsolt, Nagy Benjámin, Mihály Ferenc: Szakrestaurátori szempontok: kutatás, tervezés, kivitelezés 11:30 Horváth Ákos, Sarkadi Márton: Az égei református templom felújítása 11:50 Gergely Erzsébet: Restaurálások a Házsongárdi temetőben 12:10 Márton Judit: Sürgősségi beavatkozások a radnóti kastély bástyáinál 12:30 Kiss Lóránd, Mihály Ferenc: A fületelki evangélikus templom állagmegóvása 12:50 Szilágyi-Bartha Zsuzsanna: A besztercei evangélikus templom helyreállított reneszánsz tetőboltozata 13:30–15:30 Ebédszünet 15:30 Emődi Tamás: A „Középkori szatmári templomok útja” HURO projekt romániai objektumainak helyreállítása 15:50 Makay Dorottya: Épített örökségvédelem 10 év távlatából – nagy tervek és kivitelezésük tanulságai 16:10 Lángi József: Még egyszer a siteri református templom falképeiről 16:30 Kiss Lóránd: A besztercei evangélikus templom falképei 16:50 Pál Péter: A székelydályai református templom boltozati falképeinek restaurálása 18:00–20:00 Kerekasztal-beszélgetés a műemlékvédelem helyi és országos problémáiról, lehetőségeiről. A beszélgetésen résztvesz Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Kelemen Atilla-Márton, Maros Megye Tanácsának alelnöke és Hegedűs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős főtitkárhelyettese Március 30, vasárnap 9:00 Kovács Mária-Márta: Történeti értékű klenódiumok a Dési Református Egyházmegyében 9:20 Bara Júlia: A nagykárolyi Károlyi-kastély egykori portrégyűjteménye 9:40 Hegedűs Enikő: A Gyulafehérvári Érseki és Főkáptalani Levéltár inventáriumairól 10:00 Pap Zoltán: Az erdélyi orgonaépítés korszakai - II. rész 10:20 Tóth Zsuzsa: Kő vagy papír? –A Zárkő restaurálása 11:20 Czimbalmos Attila: A csíkkarcfalvi Nagyboldogasszony plébániatemplomban előkerült XV. századi falkép illetve XVIII. századi külső díszítőfestés restaurálása 11:40 Borsos Ágnes: Az olaszteleki Daniel-kastély XVII. századi falképtöredékeinek restaurálása 12:00 Simó Anna-Mária: Kiegészítések a falképek esetében 12:20 Kis Zoltán, Gere István, László Attila: A szászsebesi ferences templom gótikus ablakainak restaurálásáról 12:40 Daczó Csaba: A szabadpiaci felkérések kényszerítő tényezői szemben a restaurálás elveivel 13:00 Mihály Ferenc: A kolozsvári Szent Mihály templom hajdani faberendezéséről, oltárairól 13:40 A konferencia zárása
Népújság (Marosvásárhely),

2014. március 26.

HOME JOGOK
A romániai magyar felső középosztály nyomora
Ha egy szóban kellene összefoglalni, mi volt a jellemző utolsó éveidre, hát ez a siker lenne. Már nem töprengsz azon, hogy ez mennyire a tehetséged, a szerencséd vagy a körülményeid következménye, mert érzed: megvan a helyed és sok minden kellene ahhoz, hogy kibillentsen.
Terveid, céljaid is vannak, az utat is látod, kontroll alatt van minden. Számos dolog bosszant, de alapvetően elégedett vagy a helyzeteddel, státusoddal. Érted a játékot és játszod, ha kell, vagyis nem vagy ártatlan, de ki az?
Illúzióid a dolgok menetével kapcsolatban nincsenek, de vannak érzelemdús, vagy másképpen: gyenge pillanataid, és ezek, ahelyett, hogy egyre ritkábbak lennének, egyre gyakrabban jelentkeznek. Úgy érzed, kezdened kell valamit tágabb környezeteddel is, változtatnod kell a dolgokon - és nem csak a személyes történetedben, hanem társadalmi léptékben. Kimondva vagy nem, de foglalkoztat a kérdés, mert nem vagy elégedett a tágabb társadalmi folyamatokkal.
Mit látsz? Elsősorban a számtalan, ostoba módon kihagyott lehetőséget, a romániai magyar társadalom vékonyodását, szétfejlődést, cinizmust és politikai opportunizmust. Mi tagadás, a nemzeti demagógia a normalitás részévé vált. De nem vagy forradalmár típus, gyorsan le is állítod magad. Semmi közöd hozzá, teszed a dolgod, tegye más is.
Ez jól hangzik, egy darabig meg is nyugtat. A nagy közösségi megmaradási bullshit nagyon hamisan cseng számodra, nem tudsz azonosulni vele. A politika akkor szólít meg, ha kell a boríték, amúgy nem. Modernebb vagy, mint hiszed, ugyanakkor jobban furdal a lelkiismereted, mint elismernéd. Mert a közösségért gyakorlatilag semmit, de semmit nem teszel, mert nem tudod mit, nem tudod hogy, és talán azt sem tudod, kiért. A politikai jövőkép lagymatag, a civilek nem ütik meg az ingerküszöböd, akik pénzt kérnek tőled, olyanok, mint valami idegesítő muslica felhő.
Évek telnek el, és társadalmi haszontalanságod tudatával még mindig nem kezdtél semmit. Elfojtani, racionalizálni, eszményesíteni. A sikeresek egyre sikeresebbek, a sikertelenebbek egyre szánalmasabbak, te a szerencsés oldalon vagy, és alig érezhetően, de minden nap kicsit, és még egy kicsit gyökértelenebben. A nagy vesztesek azok, akik mindent a közösségi projektekre tesznek fel, mert a közösségbe nincs dinamika, a retorika pedig tele van demagóg elemekkel. Legalábbis ezt a meglátást diktálja a vaslogikád. Számtalan igazoló példa hozható, nem kétséges. Mindig arra jutsz, nem a te dolgod, nem a te felelősséged. Jó vagy, amiben nyomulsz, és csak ez számít.
Amikor összeülsz a haverokkal (autó check, nyaralás check, jólértesültség check, lifestyle check a háttérben), isszátok és kommentáljátok a borokat, mert ez az új kultúremberi rítus. Az ilyen beszélgetések alkalmával egyfajta különleges elégtételt is jelent, hogy valahogy kívül vagy a romániai magyar rendszeren. Valahogy, mintha felette lennél, mert ott vagy a sikeres emberek exkluzív léghajójában. Leleplezed a rendszert és igazolni látod, hogy semmilyen figyelmet, megértést, időt és erőforrást nem fordítasz arra, hogy jobbá tedd. Nem lehet, nem éri meg, már szakít rajta, magyarázod. Biztonságérzettel tölt el, hogy kényelmes távolságban vagy ettől a napról napra inflálódó valamitől, amit romániai magyar társadalomnak hívnak. Büszke vagy bürgeri borkultúrádra, de nem tapasztalod mennyire nincs bürgeri szolidaritási kultúrád. A sok “tenni a közösségért” demagógia elijeszt, és nem nézel szembe sípoló elgyökértelenedésed okaival. Kulturált emberként, magyarként gondolsz magadra, de nincs közösségi kultúrád.
Volt olyan eset, hogy azért mutattál be két embert egymásnak, mert egymás hasznára lesznek? Figyelsz arra, hogy pozitív visszajelzéseket adj olyan embereknek, akik teljesítményt produkálnak? Tudod milyen pozitív visszajelzési eszközök állnak rendelkezésedre? Tettél erőfeszítést arra, hogy megismerd a számodra kedves területeken dolgozó civil szervezetek munkáját? Gondolkoztál azon, hogy önkéntes légy? Felajánlottál szimpátia-hirdetéseket az általad fogyasztott médiaorgánumoknak? Minden évben ügyeltél arra, hogy jó helyre kerüljön adód 2%-a? Megkerested barátaidat olyan javaslattal, hogy erőforrásokkal álljatok valamilyen civil ügy mellé? Van kulturális lap előfizetésed? Vásárolsz köteteket romániai magyar könyvkiadóktól? Hajlandó vagy állást foglalni olyan szalonvitákban, amelyek jobboldal-baloldal rendszerbe kényszerítik a romániai magyar politikai gondolkodást, amely ápolja és alátámasztja a romániai magyar városok közti ostoba, de hagyományos ellentéteket? Szentelsz időt és figyelmet arra, hogy megtudd, hol, hogyan építhetsz közösséget? Teszel valamit azért, hogy időd, tudásod és lehetőségeid szerint tehess valamit?
Ha a fenti kérdésekre a válaszod többnyire nem, és felső középosztálybeli vagy, gondolj arra, hogy nem csak a kultúra, politikum, média, civilek termelik a társadalom elszalasztott lehetőségeit, hanem te is.
Kelemen Attila Ármin
Transindex.ro,

2014. április 16.

kérdezett: Kertész Melinda
BEHÚZZA A KÉZIFÉKET
Borbély: sok mindent elértem abból, amit egy magyar politikus Romániában elérhet
Saját bőrén tapasztalta meg, milyen 25 évig politizálni ebben a balkáni hangulatban. Miért nem vállal már vezető politikai tisztségeket, és miért most jelentette ezt be?
1990 óta politizál az RMDSZ élvonalában, most mégis úgy döntött, átadná a pozícióját a fiatalabb korosztálynak. Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke hétvégén jelentette be, hogy nem vállal már vezető politikai tisztségeket. Noha nem áll szándékában teljesen visszavonulni a politikából, azt már eldöntötte, hogy a szövetség 2015-ben esedékes tisztújító kongresszusán nem pályázik újabb alelnöki tisztségre, és újabb képviselői mandátumra sem jelölteti magát a 2016-os parlamenti választásokon. Bejelentése kapcsán pályafutásáról, döntésének körülményeiről beszélgettünk a politikussal.
Mennyire egy személyes döntés, illetve mennyire egy általános, RMDSZ-en belüli generációváltási trend része az, hogy ön úgy döntött, hogy visszavonul?
– Ez egy személyes döntés. Nem arról van szó, hogy visszavonulok a politikából. Én 1990 óta, amikor "fejest ugrottam" a politikába, ott vagyok az első vonalban. Ha körülnézek a romániai politikai palettán, beleértve a román pártokat is, nem látok olyan személyeket, akik hozzám hasonlóan 25 éve politizálnának. Úgy érzem, hogy ez a negyed évszázad szép volt, jó volt, ha visszatekintek, számos sikerélményem van. Amit egy magyar politikus Romániában el tud érni, abból én sok mindent elértem, ilyen szempontból nincs frusztráltságom, sem egyéb ilyen jellegű érzésem. De eljön egy idő, amikor azt mondja az ember, hogy ezt lehet másképp is csinálni, egy kicsit behúzom a kéziféket. Ezt én már régebb eldöntöttem, az RMDSZ szűkebb berkeiben erről a döntésemről már sokan tudtak, nem számít újdonságnak. Azt hiszem, hogy egy ilyen döntést idejében be kell jelenteni, nem pedig az utolsó száz méteren, hogy ne tűnjön úgy, mintha más okok miatt vonulnék vissza. Maros megyében is történt egy váltást, most egy új csapat vezeti a Maros megyei RMDSZ-t, ők is kell tudjanak a terveimről, hiszen fel kell készíteni azokat a személyeket, akik 2016-ban indulnak a parlamenti választásokon.
Nem vonulok vissza a politikából, 2016-ig képviselő, külügyi bizottsági elnök leszek, szó sincs arról, hogy rövid távon látványos változások legyenek.
Miért éppen most jelentette be nyilvánosan a visszavonulási szándékát?
– Nem tartottam külön sajtótájékoztatót erről, rákérdeztek egy adásban, és én úgy gondolom, hogy ha rákérdeznek, akkor nem lehet kétértelmű válaszokat adni. Én nem szeretem "meglebegtetni" a terveimet, ha rákérdeznek, hogy 2015-től vállalok-e újabb politikai alelnöki funkciót, akkor világosan megmondom, hogy nem vállalok. Nem szeretem az olyan válaszokat, hogy „gondolkodom rajta”.
Ön szerint ki az a személy, aki a politikai alelnöki tisztséget átveheti?
– Nem tudom. Vannak az RMDSZ-ben szép számmal ügyes politikusok, nem fogok én spekulációkba belemenni, hiszen addig még van egy év. Egészséges dolognak tartom, hogy legyen idő felkészülniük azoknak a személyeknek, akik alkalmasak erre, és akik ebben a tisztségben gondolkodnak. Ezenkívül számomra az is fontos, hogy én felelek a kormányzati tevékenységért, amit nyilvánvalóan a jövő évi RMDSZ-kongresszusig vállalok, de be kell járatni azokat a személyeket, akik a frakció nevében ezt a feladatot majd ellátják. Ezt is tudatosan kell csinálni, nem egyik napról a másikra.
Ön szerint mikor volt a legerősebb a szövetség, és most hol tart az RMDSZ?
– Szerintem nem lehet ezt így megítélni. Az RMDSZ 25 év alatt mindig is erős volt. Most ezt nem azért mondom, mert nem akarok erre a kérdésre nyíltan válaszolni. Volt egy periódus 1996-ig, amely talán a legnehezebb volt, mert nem voltak a kezünkben olyan döntési lehetőségek, amelyek révén akár a kormányból, akár a parlamentből befolyásolhattuk volna a történéseket, de még az önkormányzatok sem bírtak akkora autonómiával, mint manapság. Nehéz időszak volt, de sikerült fennmaradni, és sikerült erős maradni a Fekete Márciusi eseményeket követően is, de még azt követően is, hogy 1994-ben a kormányzó párt fel akarta számolni az RMDSZ-t.
A második periódus akkor kezdődött az RMDSZ fennállásában, amikor a román pártok egy része egyetértett azzal, hogy kormányon legyünk, ez egy áttörésnek számít. A harmadik időszakban gyakorlatilag megerősödtünk olyan szempontból, hogy kormányzati szinten is erősek lettünk, mind a parlamentben, mind a kormányban van tapasztalatunk, és a felmerülő kérdéseket már egészen másképp tudjuk kezelni, mint kezdetben.
Én a saját bőrömön tapasztaltam meg bizonyos dolgokat, hiszen nekem megvolt a lehetőségem, hogy előbb a parlamentből, majd államtitkárként, majd ismét a parlamentből, majd miniszterként több minisztériumban gyűjtsek tapasztalatot.
Úgy érzem, hogy az RMDSZ a képviselői, miniszterei, államtitkárai révén, vagy azok által, akik Bukarestben vagy az önkormányzatokban dolgoztak, bebizonyította, hogy erős. Most egy újabb kihívással nézünk szembe: az európai parlamenti választások. 25 év után óriási dolognak számít, hogy nemcsak hogy fennmaradtunk, hanem 90%-át élvezzük a magyarság bizalmának Erdélyben, Romániában annak ellenére is, hogy pártok alakultak ellenünk.
Mire a legbüszkébb azok közül az eredmények közül, amelyeket elért?
– Nehéz lenne azt mondani, hogy erre vagy arra vagyok a legbüszkébb. Azt hiszem, hogy arra vagyok a legbüszkébb, hogy sikerült helytállni. Az én tevékenységemen keresztül is sikerült bebizonyítani, hogy vannak olyan RMDSZ-es magyar politikusok, akik akár nagyon nehéz helyzetben is helyt tudnak állni, és nehéz minisztériumokat is képesek vezetni. Ezt még akkor is éreztük, amikor ellenzékben voltunk.
A bukaresti román pártok is elismerték, hogy az RMDSZ-es politikusok nemcsak hogy hely tudnak állni, hanem bebizonyították, hogy van elképzelésük, és az egész országért tudtak felelni, mert tulajdonképpen erről szólt a tevékenységünk akkor, amikor nehéz minisztériumokat vezettünk. Volt olyan dolog, amit utólag megbánt, vagy rossz döntésként élt meg?
– Nem hiszem, hogy valamit bánnék, bár lehet, hogy a mostani fejemmel, tapasztalatommal bizonyos dolgokban másképp döntenék. Úgy érzem, hogy az a legfontosabb, hogy az ember élete során, a válaszutakhoz érve jól döntsön. Úgy érzem, hogy voltak olyan helyzetek, amikor ösztönből döntöttem, és nagyon sokszor kellett dönteni. Sokan nem értik meg, hogy amikor egy pozícióba kerül valaki, kell tudnia dönteni. Nem csinálnék semmit másképp, mert úgy, ahogy az életnek megvannak az állomásai, amelyeket mindenkinek meg kell tapasztalnia a saját bőrén, úgy mi, RMDSZ-es politikusok is megtapasztaltuk a saját bőrünkön, hogy mit jelent kormányozni, mit jelent ellenzékben lenni, és ebben a balkáni hangulatban politizálni 25 évig.
Mit mondanak a további politikai szerepvállalásról a Maros megyei politikusok?
Markó Béla szenátor februárban közölte, semmilyen politikai szerepet nem fog vállalni, amint lejár jelenlegi szenátori mandátuma. Kerekes Károly Maros megyei parlamenti képviselő még nem döntötte el, indul-e a 2016-os általános választásokon. Frunda György volt szenátor is az mondta az ErdélyFm-nek, még nem döntötte el, indul-e a 2016-os választásokon. Úgy nyilatkozott, generációváltásra szükség van, és folytonosságra is szükség van. Kelemen Atilla Maros megyei parlamenti képviselő arról egyelőre nem nyilatkozik, hogy jelölteti-e magát a 2016-os parlamenti választásokon. A mostani parlamentben az RMDSZ részéről Markó Béla, Borbély László, Kerekes Károly és Kelemen Atilla képviseli Maros megyét. Kelemen Atilla 1996-tól tagja a parlamentnek, a többiek 1990-ben nyerték el első parlamenti mandátumukat. Frunda György 2008-ig képviselte a szenátusban a Maros megyei magyarságot. Transindex.ro

2014. április 17.

ROMÁNOK-RMDSZ-FIDESZ Az erdélyi magyar politikum és a magyar nemzetpolitika közti ütközési pontok Az RMDSZ és a Fidesz viszonyáról értelmetlen önmagában beszélni. A feltételrendszert, amiben az erdélyi magyarok a mindennapjaikat élik, nagymértékben a román állam határozza meg.
Azzal kell kezdenem, hogy kimondottan örültem Kelemen Attila Transindexen megjelent írásának. A szerző az RMDSZ és a Fidesz viszonyát tematizálja, illetve az a kérdést teszi fel, hogy a 2010 után új nemzetpolitika hogyan „szabja át az erdélyi magyar társadalmat”. Kelemen írását azért tartom fontosnak, mert megtöri a nyilvánosságon belüli csendet ezzel a – véleményem szerint kulcsfontosságú – témával kapcsolatban*.
Magam egy terjedelmes tanulmányban próbáltam rávilágítani a magyar állampolgárság- és nemzet-politika lehetséges értelmezési kereteire, illetve hatásaira. Most ennek a tanulmánynak egy részét próbálom újrafogalmazni egy „olvasóbarát verzióban”**. A szövegben reagálok Kelemen Attila legfontosabb állításaira, és bizonyos értelemben megpróbálom keretbe helyezni azokat.
Megfogalmazásaim talán túlságosan nyersnek hangzanak majd. Ez annak köszönhető, hogy hanyagolom a normatív szempontokat, és a szereplők stratégiáinak reális megítélésére teszek kísérletet. Ez alól reményeim szerint senki nem képez kivételt.
A román politikai törekvések a nemzetépítés és a kontroll-kooptálás között
Az első fontos körülmény, hogy az RMDSZ és a Fidesz viszonyáról teljesen értelmetlen önmagában beszélni. Rogers Brubaker szerint egy kisebbség politikai törekvéseit egyszerre határozza meg a többségi állam és az anyaország. E kettő közül ráadásul – esetünkben – a többségi állam (illetve a román politikai mező) szerepe összehasonlíthatatlanul nagyobb. Azt a feltételrendszert, amiben az erdélyi magyarok a mindennapjaikat élik nagymértékben a román állam határozza meg. Ez a magyar politikai osztály stratégiáira, a magyar politikai osztályon belüli törésvonalakra is igaz. A magyar nemzetpolitikának ehhez képest igen szűk és marginális szerepe van. Ezt az RMDSZ vezetői pontosan realizálják, amikor Bukarestben jelölik meg a maguk számára a legfontosabb téteket. Ezért lehet igaz az, amit Kelemen Attila is megfogalmaz, hogy „az RMDSZ kommunikációjában a Fidesszel való kapcsolat nem más, mint külpolitikai kérdés”. Az RMDSZ vezetői koránt sincsenek a Fideszhez olyan közel, mint azt Kelemen Attila állítja. Inkább arról van szó, hogy a Fidesszel való viszonyban egy pragmatikus álláspont kerekedett felül, mégpedig elsősorban azért, mert ez a kérdés az RMDSZ vezetők többsége számára marginális kérdésnek tűnik. Miután a román politikai mező elsőbbségét hangsúlyozzuk, érdemes vázolni, hogy a román politikai szereplők a magyar közösség, illetve politikai osztály számára milyen fajta integrációs modellt kínálnak fel. Ennek alapvető jellemvonása egyfajta kettősség, amit úgy fogalmazhatunk meg, hogy a román politikai elit egyszerre tartja fenn – az államot az etnikai értelemben vett román nép államaként értelmező – nemzetiesítő projektet és támogatja az RMDSZ – Bakk Miklós megfogalmazásával élve – rejtett konszociációra vonatkozó törekvéseit.
Egyrészt konszenzus van tehát a román politikai eliten belül a nemzetállami projekt fenntartásában. Ez egy olyan intézményrendszer működtetését jelenti, amely a különböző etnikumok között hierarchikus viszonyt határoz meg, és aminek következménye a kisebbségi és többségi kategória közötti aszimmetria. Most nem tárgyaljuk részletesen az aszimmetrikus viszonyrendszer kérdését. Egy szemléletes példaként az hozható fel, hogy például a fele-fele részben magyar és román Marosvásárhelyen (vagy akár a 80 százalékban magyar Csíkszeredában) a többségiek a nemzetállami intézményrendszer működése következtében gondolják úgy, hogy a nyilvános kommunikáció nyelve per definitionem a román, és nekik nem szükséges ismerniük a magyar nyelvet. Miután az intézményesen definiált etnikai hierarchiában felül vannak, teljesen természetes számukra, hogy a társadalmi integráció minden kulturális terhét a kisebbségi közösségnek kell viselnie. Ennek az intézményes berendezkedésnek az egyik hosszú távú következménye az erdélyi etnikai rétegződési rendszer átalakulása volt, ami a magyarok egyre fokozódó marginalizációjához vezetett. Az aszimmetria másik hosszú távú következménye az asszimiláció, amely Erdélyben
elsősorban (de nem csak) a vegyes házasságokon belüli kiegyenlítetlen etnikai szocializációs modellek következménye.
Másrészt azonban a román politikai osztály magyarokhoz, illetve az RMDSZ-hez való viszonya nem érthető meg egyoldalúan a nemzetiesítő törekvések felől. Az 1989 után kialakult román kisebbségpolitikai rezsimnek – a nemzetállami jelleg, illetve a kisebbség és a többség közötti hierarchia megtartása ellenére – megvannak a maga pluralista (vagyis a kisebbségi közösségek elismerésére alapuló) jellemvonásai:
(1) A román kisebbségpolitikai rezsim első hangsúlyosan pluralista (és a magyar etno-kulturális reprodukció szempontjából kulcsfontosságú) eleme, hogy az államilag finanszírozott magyar nyelvű oktatás széles spektrumát tartja fenn.
(2) A másik elem, hogy a román politikai elit valójában elfogadja, hogy a kisebbségi közösségek saját etnikai pártjaikon keresztül vesznek részt a közéletben. A magyar közösség szempontjából a kisebbségek számára kedvezményes parlamenti helyeket juttató választási törvénynek nincs túlzottan nagy jelentősége. Annak már sokkal inkább, hogy 1989 után a választási törvény végig megőrizte az arányos kimenetet, ami lehetővé tette, hogy a lakosság 6-7 százalékát kitevő magyar közösség nagyjából arányosan legyen képviselve a parlamentben. (Azt, hogy ez nem magától értetődő, jól mutatja a magyar választási törvény, ami a győztes párt számára kedvez. De akár egy klasszikus kétfordulós, kompenzáció nélküli egyéni választókerületes rendszer is elképzelhető lenne.) (3) A harmadik (a másodikkal szorosan összefüggő elem), hogy 1996-tól az RMDSZ és a román politikai elit között kialakult egy többé-kevésbé rendszeresített politikai alkufolyamat, amelynek keretén belül az RMDSZ kisebb kihagyásokkal részesült a kormányzati hatalomból. Azt is érdemes hozzátenni, hogy a „kisebb kihagyások” szintén nem jelentettek a Szövetség számára tényleges ellenzéki szerepet. Az RMDSZ minden ilyen alkalommal „speciális viszonyt” ápolt az épp aktuálisan legerősebb politikai szereplővel, mintegy kívülről támogatva azt formális koalíciós partnerével szemben.
Lényeges ugyanakkor, hogy az etnikai hatalommegosztásnak, illetve az RMDSZ (vagy tágabban a magyar elit) végrehajtó hatalomban való részvételének nem alakultak ki az intézményes, törvényileg kodifikált keretei. Az RMDSZ praktikusan folyamatosan részese a végrehajtó hatalomnak, azonban ez mindig az aktuális politikai alkuk függvénye. A kérdés másik oldala, hogy praktikusan az RMDSZ gyakran sikeresen lobbizik a magyar intézményeknek, vagy magyarlakta területeknek juttatott erőforrásokért, valójában azonban (a közjogi autonómia, vagy az intézményes hatalommegosztás egyéb változatai híján) ezekre sincs semmiféle intézményes-jogi garancia. Éppen ezért az ezzel foglalkozó elemzők, például Narcisa Medianu, vagy Horváth István, már az ezredfordulón az RMDSZ és a román politikai szereplők közötti alku aszimmetrikus jellegét hangsúlyozták, és arra utaltak, hogy ez a viszony a kontroll-kooptálás modelljén keresztül érthető meg. Ez pontosan arra utal, hogy a magyar politikai osztállyal folytatott alkufolyamaton keresztül a román politikai szereplők úgy érik el a magyar követelések mérséklődését (vagy pl. azt, hogy a kilencvenes években az erdélyi magyar kérdés lekerült a nemzetközi napirendről), hogy közben nem kell intézményesíteniük az etnikai hatalommegosztást, és nem kell módosítaniuk az államberendezkedést. Érdemes megjegyezni, hogy az RMDSZ kormányba való bevonása kapcsán Victor Ponta kormányfő talán most utalt először explicit módon a kontroll-funkcióra (vagyis, hogy azért szükséges az RMDSZ bevonása, hogy a magyar közösség ne radikalizálódjon).
Az erdélyi magyar elit a párhuzamos társadalom építése és az aszimmetrikus alku között
Az erdélyi magyar politikai osztály magatartásában szintén van egy eredendő kettősség, amit akár a Szövetség a kilencvenes években kialakított (részben implicit) programelemei és a román politikai térbe történő tényleges integrációs folyamatok között feszül. Ez a kettő valójában a mai napig nincs egymással köszönő viszonyban.
Az erdélyi magyar elit saját társadalmáról való víziójában a párhuzamos társadalom elképzelése játszik kulcsszerepet, és ennek az RMDSZ programjában is meghatározó szerepe van. Az elképzelés lényege, hogy a magyar közösség etno-kulturális újratermelése (megmaradása) akkor képzelhető el, ha felépíthető egy olyan intézményes szerkezet, ahol a lehető legtöbb társadalmi szükséglet a közösségen belül elégíthető ki. Ez az elképzelés még a két világháború között alakult ki, és (miközben a múlt rendszerben is volt egyfajta kontinuitása) 1989 után fogalmazódott újra. A kilencvenes évek első felében ez a program kulcsszerepet töltött be, és egyrészt az autonómia-törekvésekben, másrészt a magyar elit egy intenzív intézményépítő és közösségszervező stratégiájában nyilvánult meg. Ez volt az az elem, amit egyesek „társadalomépítésnek”, mások „mozgalom RMDSZ-nek” hívtak, és amely jó ideig a közösségi aktivisták és az erdélyi magyar értelmiségiek egy széles rétegét integrálni volt képes.
Miközben a programelemek szintjén a párhuzamos társadalom víziója (beleértve az autonómiát) megmaradt, a román politikai térbe való integráció (elsősorban a kormányzati szerepvállalást biztosító aszimmetrikus alku) átírta a tényleges prioritásokat, és megváltoztatta a Szövetségen belüli viszonyokat. Soroljuk fel röviden a román politikai szereplőkkel folytatott aszimmetrikus alku legfontosabb következményeit. Ezeknek azért is jelentőségük lesz, mert a Fidesz és az RMDSZ közötti töréspontok is ezekhez kapcsolódóan érthetők meg (már amennyire ezek megérthetők strukturális értelemben, a személyközi viszonyok figyelembe vétele nélkül):
(1) Ahogy már érintettük, az aszimmetrikus alku, illetve a kontroll-kooptálás lényege a magyar elit követeléseinek mérséklődése (ami a közjogi szerkezet átalakítása nélkül következik be). Ez azt jelenti, hogy a stratégiák szintjén a román politikai partnerek számára elfogadhatatlan programelemek (elsősorban az autonómia) háttérbe szorulnak. Ezt a helyzetet az RMDSZ az elmúlt évtizedben többféle stratégiával próbálta kezelni. Egyrészt (leginkább az ezredforduló környékén) az volt megfigyelhető, hogy a programot a „realitásokhoz” alakították. Így a 2000-es választási programból hiányzott például az autonómiára való utalás. Másrészt (és ma ez a domináns) a programelemek és a tényleges cselekvési stratégiák elválnak, és az RMDSZ másfajta diskurzust forgalmaz a választói és másfajta diskurzust a román partnerei fele. Ez azt jelenti, hogy miközben az autonómia akár központi programelem, addig a román partnerekkel folytatott tárgyalások napirendjére fel sem kerül.
(2) Átalakul a politikai folyamat természete. A román politikai szereplőkkel folytatott (általában nem nyilvános) tárgyalások jobb esetben néhány tucat politikus részvételével zajlanak. Így miközben a bukaresti politikai aréna szerepe megnövekszik, a közösségi aktivisták korábban jobban integrált rétege a politikai folyamatokon kívül találja magát. A „mozgalom RMDSZ” megszűnésével ugyanakkor a kialakuló politikai osztály (az RMDSZ felső-vezetés) számára óriási kérdéssé válik, hogy miként biztosítsa a maga (illetve a kialakuló integrációs modell számára) a társadalmi támogatást. Ezt elsősorban a magyar közösségnek juttatott erőforrások feletti monopólium megszerzésén keresztül tudja megtenni. Mind az aktivista réteg, mind a szélesebb társadalom szempontjából ezen állami erőforrások becsatornázásának van központi szerepe.
(3) Ez egyben azt is jelenti, hogy átalakul a politikai legitimáció, illetve a szervezeten belüli politikai habitusok. Míg korábban a legitimáció forrása a közösségépítés, a magyar intézmények működtetése volt, mára ennek szerepét a forrásszerzésben való sikeresség vette át.
(4) Végül a magyar politikai osztályon belüli törésvonalak is az aszimmetrikus alkuhoz való viszonyban gyökereznek. Az úgynevezett „mérsékeltek” és „radikálisok” közötti viszonyt pontosan az 1996 és 2000 közötti első kormányzati ciklus élezte ki. A kormányzati munkában résztvevő „mérsékeltek” ekkor stabilizálták többségüket, a politikai folyamatokból kiszoruló „radikálisok” pedig 2003-ban hagyták el a pártot.
A magyar nemzetpolitika hatásai
A Fidesz-RMDSZ viszony (strukturális és nem személyközi) értelemben ebben a keretben érthető meg. A Fidesz törekvései az elmúlt két évtizedben két irányból keresztezték az RMDSZ-elit érdekeit. Egyrészt a Fidesztől folyamatos és közvetlen segítséget kaptak a többségi szereplőkkel folytatott aszimmetrikus alku ellenzői (a „radikálisok”). Másrészt a Fidesz saját erdélyi klientúraépítésre vonatkozó kísérletei veszélyeztetik az RMDSZ erőforráselosztásban élvezett monopóliumát. Mindkét szempont megmutatkozott már az 1998 és 2002 közötti első Fidesz-ciklus alatt. Ekkor a Fidesz az RMDSZ vezetése ellenében nyíltan az aszimmetrikus alku ellenzőit (Tőkés Lászlót, illetve a Reform Tömörülést) támogatta. Az RMDSZ vezetők ezt külső beavatkozási kísérletként élték meg, amely a párton belüli hatalomátvételt, illetve az identitáspolitikai diskurzus fölötti ellenőrzést célozta, és azzal fenyegetett, hogy a legnagyobb Kárpát-medencei kisebbségi magyar politikai alakulat a Fidesz klienteláris hálózatába kerül. Szintén már ekkor megmutatkozott a második probléma, hogy a Fidesz a magyar intézmények fenntartására szánt erőforrások tekintetében az RMDSZ-t megkerülő politikát folytatott, és (legalábbis az RMDSZ-elit szemében) egy saját kliensi hálózat kialakítására törekedett. Lényeges azonban, hogy 1998 és 2002 között az RMDSZ-elit politikai ellenfelei még az RMDSZ-en belül voltak. Talán ennek is köszönhető, hogy a státustörvény alkalmazását tekintve 2001-ben a Magyar kormány és az RMDSZ között megegyezés született, és a törvény végrehajtását segítő úgynevezett státusirodákat a Szövetség keretében hozták létre. Mielőtt a 2010 utáni történéseket bemutatnám, röviden érintenem kell azt is, hogy mi történt 2002 és 2010 között, hisz az ekkor regnáló MSZP-SZDSZ kormány a Fideszhez képest radikálisan más politikát folytatott (és nem csupán az állampolgárság-politikában). A baloldali kormány legfőbb törekvése a Fidesz határon túli informális (klienteláris) hálózatainak felszámolása volt. Ennek azért volt jelentősége, mert a Fideszhez kötődő politikai szereplők (elsősorban Tőkés László és Duray Miklós) rendre igen markánsan nyilvánultak meg magyar belpolitikai kérdésekben.
Az egyik eszköz a támogatáspolitika nagyfokú centralizációja volt, ami részben egy a baloldalhoz kötődő klienshálózat kialakításában öltött testet. Ez azonban egybeesett azzal (és ennek volt meghatározó szerepe, nem a saját klienshálózat erőltetésének), hogy a baloldal elfogadta a status quo-t, és a támogatáspolitikai döntéseket az RMDSZ-re bízta. Az RMDSZ ezzel a forráselosztás vonatkozásában igen kedvező helyzetbe került, hisz az erdélyi magyar közösségnek juttatott romániai erőforrások mellett immár a magyarországiak fölött is monopóliumra tett szert. A státusiroda-hálózat fenntartása mellett az oktatási-nevelési támogatásnak volt kiemelt szerepe, amit az RMDSZ által létrehozott Iskola Alapítvány adminisztrált.
2010-ben az újra hatalomra kerülő Fidesz az erdélyi politikai mezővel kapcsolatos korábbi törekvéseit jóval radikálisabb formában próbálta érvényesíteni. A támogatáspolitikai intézményrendszer radikális átalakításra került, aminek nyomán az RMDSZ gyakorlatilag teljes mértékben kiszorult ebből. A Szövetség számára komoly veszteséget jelentett, hogy a magyar kormány 2011 májusában megszüntette a státusiroda-hálózatot, illetve a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségére bízta az oktatási-nevelési támogatás adminisztrálását. Ezekkel az intézkedésekkel egyidőben alakították meg a 150 személyt foglalkoztató információs irodákat, amelyek a könnyített honosítással kapcsolatos törvénymódosítás végrehajtását segítik. Az irodahálózatot a civil szervezetként működő, de valójában az RMDSZ politikai ellenfelének számító Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsra bízták. Az RMDSZ (illetve azok a civil szerveztek, értelmiségiek, akiket Budapesten az RMDSZ holdudvarába soroltak) nem csupán a fent említett, hanem majd minden magyarországi támogatástól elestek, miközben – ahogy Sipos Zoltán Hol a guriga című cikkében ezt dokumentálta – a magyar állami vállalatok közel 1 millió eurót juttattak a 2012-es kampányidőszakban az RMDSZ ellenzékéhez tartozó politikusok által bejegyzett civil szervezeteknek. Nagyon fontos látnunk azonban, hogy a magyar kormányzatok befolyásoló ereje igen korlátozott maradt. Az RMDSZ (2003-tól párton kívüli) ellenzéke paradox módon az MSZP-SZDSZ kormány alatt volt a legsikeresebb. Ekkorra esik Tőkés 2007-es EP-választási eredménye és a MPP viszonylag jó önkormányzati szereplése. Ugyancsak ekkor (2008-ban) kényszerült az RMDSZ felső vezetése a székelyföldi önkormányzati jelöltek esetében „korrekcióra”, aminek nyomán a Fidesz-hez közelálló (Kelemen Attila által is említett) politikusok kerültek kulcspozícióba. Ide kapcsolódik, hogy a 2004. december 5.-i népszavazási kampányt követően az RMDSZ a Fidesszel egyébként szemben álló vezetői számára vállalhatatlanná vált a magyar baloldallal fenntartott nyilvános kapcsolat.
Azt nem kell különösebben részletezni, hogy a Fidesz erdélyi politikai mezővel kapcsolatos eléképzelései milyen látványos kudarcot vallottak a 2012-es önkormányzati, majd parlamenti választáson. Ennek oka a magyar választók és a RMDSZ közötti megváltozott kapcsolatban keresendők, amiben mára az állami erőforrás-allokációnak van döntő szerepe. Ebben a tekintetben pedig az RMDSZ egyértelműen lekörözi a (kizárólag magyar forrásokra utalt) belső ellenfeleit.
Az RMDSZ viszonya a magyarországi választásokhoz
Az erdélyi magyar politikai mezőn belüli mozgásokat tehát a magyarországi események csak kis mértékben befolyásolták. Ennek oka, hogy a tétek elsősorban Románián belül fogalmazódtak meg. Az állampolgárság-politika és a szavazati jog kiterjesztése elviekben megkérdőjelezte ezt a helyzetet. Két ezzel kapcsolatos alapproblémát érdemes kiemelni.
(1) Az első, hogy a magyar politikai közösség kiterjesztése (az úgynevezett határok fölötti nemzetegyesítés) úgy történt meg, hogy a kialakuló szerkezetben az erdélyi magyar eliteknek nincs semmilyen szerepük, intézményes játékterük. A 2012 novemberében elfogadott választási törvény kiterjesztette a választójogot a kisebbségi magyar közösségekre, anélkül azonban, hogy választhatóságuk intézményes-jogi feltételeit megteremtette volna. A magyar állampolgársággal és szavazati joggal rendelkező erdélyi magyarok így nem tehetnek egyebet, minthogy egy mainstream magyarországi pártra szavazhatnak. Többségük a Fidesz-t támogatta, miután az a magyar nemzet irányukba való kiterjesztését támogatta. Ezzel együtt azonban az erdélyi magyarok vonatkozásában semmilyen programmal nem rendelkezik Az erdélyi magyar politikai osztály azzal a helyzettel, hogy egy olyan politikai aréna nyílt meg, amelyben ő (a jelen körülmények között) nem lehet szereplő, láthatóan nem tud mit kezdeni.
(2) Egy másik kérdés, hogy milyen viszony áll fenn a magyar állampolgárság és a politikai elit Románián belüli integrációs stratégiái között. Mint láthattuk, ez utóbbinak két egymással versengő modellje alakult ki. A formális programok szintjén (illetve normatív értelemben) a kisebbségi társadalom elképzelése és az autonómia-törekvések határozták meg a magyar politikai elit diskurzusait. Empirikus értelemben azonban inkább a kontroll-kooptálás, illetve a többségi szereplőkkel folytatott aszimmetrikus alku vált meghatározóvá. A normatív politikatudományi irodalomban többségi álláspontnak számít, hogy a kettős állampolgárság, illetve a közjogi autonómia egymást kizáró megoldások. Erdélyben ez a probléma Salat Leventénél jelenik meg.
A magyar politikai osztály azonban nem fogalmazott meg semmilyen nyílt álláspontot a kérdésben. Arról, hogy az egyes politikai szereplők, csoportosulások hogyan ítélik meg a kedvezményes honosítást, illetve a szavazati jog kiterjesztését, nehéz direkt módon információt szerezni. Az erdélyi magyar közbeszédben nem alakult ki az állampolgársággal kapcsolatos vita. Az ellentéteket jelezte, hogy miközben a székelyföldi vezetők demonstratíve elsőként vették fel az állampolgárságot, addig Markó Béla a fenntartásait hangsúlyozta. Szintén Markó Béla az, aki nyilvánosan kiállt a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
2014 januárjában az RMDSZ-en belül az állampolgársággal, illetve a szavazati joggal kapcsolatosan (a létező fenntartások ellenére) egy „pragmatikus” (az erdélyi magyar közvélemény megoszlásait figyelembe vevő) álláspont kerekedett felül. Ennek keretében Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, illetve Borbély László, a Szövetség „második embere”, a román partnerek vonatkozásában is meghatározó politikusa is regisztrációra, illetve a választáson való részvételre biztatta az erdélyi magyarokat. Ezt követően az RMDSZ több helyi szervezete bejelentette, hogy segíteni fogja a választási regisztráció folyamatát.
A magyarországi választások után megkezdődött az erdélyi politikai szereplők magyarországi politikai piacon való pozícionálódása, ami nyilvánvalóan érintheti a pozíciók belső rendszerét is. Kelemen Attila (és Parászka Boróka) ebben a kontextusban érdekes. Azonban érdemes újra leszögezni, az RMDSZ mainstream szempontjából a Magyarországon való pozícionálódás meglehetősen marginális, miközben egy sikeres (Fidesz irányába történő) újrapozicionálódás megszüntetné a belső ellenzék minden létalapját.
Kiss Tamás
* A témával kapcsolatban tudtommal egyedüliként Salat Levente fejtett ki koherens álláspontot, ami azonban (sajnálatosan) csak egy szűk szakértelmiségi (mondhatni baráti) körön belül került megvitatásra. ** Ez azt jelenti, hogy például nem használok szabályos szakirodalmi hivatkozásokat. Nem akarom ugyanakkor azt a látszatot kelteni, hogy minden itt megfogalmazott gondolat saját kútfőből származna. Így ahol ezt szükségesnek találtam a szövegben hivatkozom a felhasznált szerzőre. Transindex.ro

2014. május 31.

Egy ez a tábor…"
Kirepültek a tizenkettedikesek
Maros megye közel 1300 magyar diákja vett búcsút ezekben a napokban a középiskolától. Marosvásárhelyen elsőként a Pedagógiai Líceum végzősei számára szólt a csengő, csütörtökön az Egyesülés középiskola, az Elektromaros, Gheorghe Sincai, Avram Iancu, Aurel Persu, Ion Vlasiu, Traian Vuia, Traian Savulescu szakközépiskolák, illetve a Gazdasági Szakközépiskola ballagási ünnepsége zajlott. Péntek délelőtt a Bolyai Farkas Elméleti Líceum és a Református Kollégium közös kicsengetési ünnepségére és a művészetis végzősök búcsúztatására került sor.
A Bolyai líceumból 8 osztály 226 diákja, a Református Kollégiumból 99 diák búcsúzott az alma matertől, a Művészeti Líceum 65 – közülük 37 magyar – diákot bocsátott útjára. A művészeti évfolyamelsői Chetrari Olga és Szathmári Edina lettek.
Tegnap délelőtt a Gaudeamus dallamára vonult ki az iskolaudvarra a 457 éves Bolyai líceum legújabb nemzedéke – elsőként az évfolyamelső osztály, a természettudomány – intenzív angol szakos XII. A –, a bolyaisok után pedig a Református Kollégium ballagói. Bálint István igazgató köszöntőjében kiemelte, hogy az egyik legjobb évfolyamot indítják útra, melynek tanulmányi átlaga 8,82.
– A világ összes kontinensén bolyais maradsz – üzente az igazgató a diákoknak, akik kilencedikben gyerekként, ezen a délelőttön pedig már- már felnőtté cseperedve élték meg a büszkeség és szorongás kettős érzését. A polgármesteri hivatal részéről Claudiu Maior üdvözölte elsőként a diákokat, az alpolgármester magyarul is szólt az egybegyűltekhez.
Benedek Zsolt, a Református Kollégium igazgatója az ismert Edda-dallal búcsúzott diákjaitól: "Egy ez a tábor, és egy ez a szív/ Egyetlen érzés, és egy ami hív…"
Dr. Kelemen Atilla parlamenti képviselő a bolyais létbe beleszületett egykori diákként szólt a tanintézet szelleméről, amely Amerikától Ausztráliáig egyfajta minőséget jelent, nemcsak tudásban, de munkaképességben is.
Borbély László parlamenti képviselő 1990 februárját, a Bolyai iskolától a sportcsarnokig érő embertömeg könyves, gyertyás tüntetését idézte fel. Peti András alpolgármester a legutóbbi városi tanácsülés azon határozatára hívta fel a figyelmet, amely szerint egy marosvásárhelyi utca dr. Kozma Béla nevét veheti fel, azét a bolyais tanárét, akinek közbenjárására az iskola és a tanintézet a nagy matematikus nevét viselheti, és akit a régi rendszer "hálából" egy másik iskolába helyezett, úgy, hogy csak szépkorában és csak versenyvizsgával kerülhetett vissza a Bolyai líceumba.
– A Bolyai szellem "az önmagadhoz való hűség parancsa" – idézte az alpolgármester dr. Kozma Béla emlékiratban őrzött gondolatát.
A továbbiakban Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes, Kovács Levente, a Maros megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, Nagy Botond, a Maros megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke, majd Kirsch Attila, a Református Kollégium – Bolyai Farkas Elméleti Líceum Öregdiákok Baráti Körének elnöke, illetve Jeszenszky Attila, a szülői bizottság elnöke osztotta meg az ünnepi pillanathoz illő gondolatait az egybegyűltekkel. A végzősök részéről Gál Anna és Szántó Júlia bolyais diákok, illetve Vass Márton, a Református Kollégium ballagója szólt a maradókhoz. A tizenegyedikesek üzenetét Pap Tímea adta át a távozóknak.
Ezt követően Horváth Gabriella, a Bolyai líceum aligazgatónője irányításával kezdetét vette a kiváló tanulmányi eredményeket elért, különféle tantárgyversenyeken, kulturális és sporttevékenységeken jeleskedő diákok, illetve a bolyais és "refis"diákéletet lapszerkesztéssel, az iskolarádió műsoraival vagy más módon színesító tanulók díjazása. Ekkor került sor a különféle alapítványok, szervezetek és cégek által felajánlott – több esetben hagyományosnak számító – díjak átadására is. A kitüntetettek sorát a két évfolyamelső, Csegzi Gergely bolyais és Buksa Sándor Botond, a Református Kollégium diákja nyitotta meg. A jutalmak és elismerések kiosztása után a Ballag már a vén diák… dallamára léptek ki a főbejáraton az ünnepeltek, majd a Bolyaiak szobrát megkerülve visszatértek az iskolaudvarra, ahol a tizenegyedikeseket képviselő tanulók átvették a Bolyai líceum zászlaját és kulcsát, illetve a Református Kollégium zászlaját. Az ünnepség záró-mozzanataként Hajlák Attila és Gál József iskolalelkészek közös imára hívták az egybegyűlteket, majd megáldották a tarisznyás diáksereget. Az indulás hangulatát Nemes Nagy Ágnes megzenésített verse tette még emelkedettebbé: "…tanulni kell magyarul és világul/ tanulni kell mindazt, ami kitárul/ ami világít, ami jel:/ tanulni kell, szeretni kell."
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)

2014. június 30.

Kényelmetlen „nagy öregek” – Interjú Brassai Zsomborral
Alig valamivel több, mint egy éve áll az RMDSZ Maros megyei szervezetének élén Brassai Zsombor, mégis egyre gyakrabban merül fel a leváltásának lehetősége. A fiatal elnökkel főként azok elégedetlenkednek, akik 2013 tavaszán felkérték, hogy vállalja el a tisztséget. Brassai szerint a szervezet „nagy öregjei” főleg azt kifogásolják, hogy bizonyos kérdésekben nem egyeztet velük.
– Több mint egy éve vezeti a szövetség Maros megyei szervezetét, ez idő alatt azonban – hol halkabban, hol hangosabban – elég gyakran felmerült, hogy elveszíti a tisztséget. Mégis hogyan tud ilyen ellenszélben dolgozni?
– Maros megyében több politikai erőtényező is működik, ami lehet jó is, meg rossz is egy újonnan megválasztott RMDSZ-elnök számára. Nem túl kényelmes feladat erős egyéniségekkel dolgozni, ellenben komoly véleményformálókként lehet őket hasznosítani, sőt optimális esetben az általuk képviselt erőt össze lehetne hangolni, és egy sokkal hatékonyabb érdekképviseletet lehetne megvalósítani.
Belátom, hogy az utóbbi évek választási eredményei nem feltétlenül igazolják ezt a felvetést, de bízom abban, hogy előbb-utóbb mégiscsak sikerülni fog az összhang megteremtése. Ezért sem kifogásolom azt, hogy időnként össztűz alá kerülök. Egy jól kezelt konfliktus akár hasznos is lehet, hiszen előhozza a megoldásra váró gondokat vagy azokat a nézeteltéréseket, melyeket érdemes az ügy érdekében tisztázni.
– Diplomatikus választ adott, de úgy tűnik, Ön is tisztában van azzal, hogy eltávolítása nemcsak szóbeszéd...
– Valóban voltak olyan esetek, amikor hol kifogások, hol bizonyíték nélküli gyanúk merültek fel személyemmel vagy döntéseimmel kapcsolatban. Végül is nem baj, ezeket ki kell beszélni.
– Melyek a legsűrűbben emlegetett kifogások?
– Vannak idősebb politikuskollégák, akik több mint két évtizeden keresztül meghatározták a Maros megyei közéletet, és elvárják, hogy szorosabb és intenzívebb kapcsolatot ápoljak velük, gyakrabban kérjem ki a tanácsukat. Mindezt jogosnak tartom, sőt azt is meg tudom érteni, hogy felmerült bennük egyfajta gyanú, miszerint én mellőzném őket. Talán ezért is fokozottabban érzékenyek az olyan dolgokra, mint például arra, hogy hányszor beszélünk, hányszor egyeztetünk bizonyos kérdéskörökben.
Pedig szó sincs a mellőzésükről! Az RMDSZ megyei elnökének is fontos, hogy az ő tekintélyüket, tapasztalatukat és kapcsolatrendszerüket kihasználva, együttműködjön velük. Felmerült az is, hogy a nemzedékváltással egy időben irányváltás is történt, holott ez sem így van. Már csak azért sem, mert én idestova tizenhárom éve tagja vagyok a Maros megyei RMDSZ vezetőcsapatának. Persze bizonyos dolgokat az egyéniségemből fakadóan „újrahangoltam". Ez viszont még nem jelent irányváltást.
– Amikor a tavaly arról kérdeztem, hogy fiatal elnökként hogyan sikerül majd kézben tartani a szervezet nagy öregeit, rendkívül derűlátónak bizonyult.
– Dacára annak, hogy az utóbbi időben egyre több kritika és bírálat ér egyes idősebb kollégák részéről, azóta sem csökkent az optimizmusom. Meggyőződésem, hogy előbb-utóbb mindenki belátja, hogy nem ellenük ténykedek, hanem az engem megbízó közösségért dolgozom.
– Egy pillanatig sem merült fel önben, hogy valamelyik idősebb kolléga a megyei RMDSZ élén szeretné „levezetni" a parlamentben töltött közel negyed évszázad után, vagy netán utódjának szemelte ki az elnöki széket?
– Nem féltem a székemet annál is inkább, mert annak idején nem könyököltem érte. A korábbi megyei elnök, Kelemen Atilla – aki mellett hosszú időn keresztül ügyvezetőként dolgoztam – kért fel, hogy vállaljam a vezetői tisztséget. A közgyűlés majdnem teljes tagsága támogatott, így akár azt is mondhatnám, hogy az idősebb nemzedéktől kaptam ezt a megbízatást. Nem hinném, hogy alig valamivel több, mint egy év után valamelyik idősebb kollégában felmerülne, hogy tévedés volt rám bízni az RMDSZ gyeplőit.
– A tagság és a térség magyarsága is egyre sűrűbben ad hangot elégedetlenségének egy egészen más kérdéskörben. Ugyanis a közember még semmit nem érez, semmit nem lát az RMDSZ által kötött politikai egyezségekből.
– Ez a bírálat érthető. De ne feledkezzünk meg arról, hogy az elmúlt hónapok választási kampánnyal teltek el, amelyek magát a kormányzási folyamatot is fékezték, sőt esetenként szabotálták. Így az egyezség érvényesítése megyei szinten is sokkal korlátozottabbnak bizonyult. Ugyan túljutottunk az európai parlamenti megmérettetésen, de előttünk áll az államfőválasztás, ami a hazai politikai paletta, a tortaszelethez való hozzáférés átrendeződéséhez fog vezetni.
Ugyanakkor azt is figyelembe kell vennünk, hogy a kampány miatt az amúgy kristálytiszta magyar ügyekben is nehéz román partnereket találni. Különben meggyőződésem, hogy ez az egyre erősödő magyarellenesség, vagy legalábbis tartózkodás a magyar ügyektől, hogy finomabban fogalmazzak, csak a politikumra jellemző. Az tapasztalható, hogy a különböző oldalon álló román pártok attól tartanak, nehogy a magyar ügyek – amúgy elvárható és jogos – felkarolása miatt a másik fél árulónak kiáltsa ki őket.
Tudomásul kell vennünk, hogy kisebbségi kérdésben romániai politikai partnert ugyanolyan nehéz találni, mint a 90-es évek elején. Magyarán: újból csak magunkra számíthatunk. Ez egyfajta figyelemfelhívás is, ha a 2016-os választásokra gondolunk. Nem akarom az ördögöt festeni a falra, de lelki szemeim előtt látom azt a polarizált nagy román összefogást, melynek Maros megyében egyetlen célja lesz: a magyar politikai érdekképviselet „lenyomása".
– Ennek jegyében akár el is köszönhetünk az RMDSZ-nek beígért magyar prefektusi tisztségtől Maros megyében?
– Meggyőződésem, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) tartja magát a megállapodáshoz. Ugyanakkor a politika természetéhez tartozik az alkudozás is. Tekintettel a Maros megyei kollégák frusztrációira – vagyis, hogy pártjuk nem erőtényező sem a vásárhelyi, sem a megyei tanácsban –, el tudom képzelni, hogy előrukkolnak egy csereajánlattal. Nekünk elsősorban a magyarok a partnereink és a magyar ügy a legfontosabb, ezért nem zárkózunk el a jobb alternatíváktól.
– Ha már az RMDSZ elnöke is belátja, hogy csak önmagunkra számíthatunk, a Demokrata–Liberális Párttal (PDL) kötött marosvásárhelyi egyezség és Claudiu Maior alpolgármesteri megválasztásának támogatása nem számít afféle biankó csekknek?
– De igen. Egy olyan biankó csekknek, amit hamarosan számon kérünk. Mindannyian, akik úgy döntöttünk, hogy vásárhelyi szinten támogatjuk a demokrata-liberálisok ambícióit, tisztában vagyunk azzal, hogy ez egy kockázatos vállalkozás. Mint ahogy azzal is, hogy mind a megyei, mind a városi önkormányzatban a mi frakciónk a legerősebb, és ebből kifolyólag megkerülhetetlen. Ezt a partnereink is jól tudják, mégis fontos, hogy nyilvánvalóvá tegyük.
Úgy érzem, ez a pillanat elérkezett, itt az ideje a biankó csekk beváltásának. Már az elkövetkezendő napokban-hetekben számítunk a partnereink támogatására a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium újraindításában. Ez az iskolaügy egyben afféle mérföldkő lesz a politikai partnereinkkel való együttműködésben, melynek függvényében eldöntjük majd, hogyan tovább.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

2014. augusztus 11.

Szentkirályok találkozója – az összetartozás ereje
Marosszentkirály a hét végén a Kárpát-medencei Szentkirályok gyűjtőpontjává vált, ugyanis itt tartották meg a Szent Király Szövetség XVIII. Találkozóját. A huszonegy Szentkirály nevet viselő szövetséges településből tizennyolc képviseltette magát a Felvidékről, Magyarországról és Erdélyből. A három nap során 454 vendéget fogadtak az önkormányzat, az egyház, a Kádár György Kulturális Egyesület valamint száz vendégfogadó család jóvoltából, s ezzel talán a legnépesebb vendégszámú és leggazdagabb műsorkínálatú rendezvényt bonyolították a nyár folyamán.
Legfontosabb: a találkozás
A vendégek pénteken érkeztek, akiket a művelődési házban fogadtak, elhangzottak az első köszöntőbeszédek, majd ezt követően felléptek az első táncosok, énekesek, többek között a Kis-Vadrózsa néptáncegyüttes és a Kéknefelejcs Nótatársulat.
Szombaton került sor a szövetségi közgyűlésre, amelyen a vendégtelepülések polgármesteri, képviselői vettek részt.
A szövetséget tizenegy magyarországi település – Bakonyszentkirály, Kerkaszentkirály, Királyszentistván, Porrogszentkirály, Rinya- szentkirály, Szentistván, Szentistvánbaksa, Szentkirály, Szentkirályszabadja, Szabadszentkirály –, négy felvidéki település – Királyfiakarcsa, Vágkirályfa, Sajószentkirály, Sajókirályi –, továbbá hat erdélyi helység: Kalotaszentkirály, Marosszentkirály, Székelyszentistván, Csíkszentkirály, Sepsiszentkirály, Székelyszentkirály alkotja.
A küldöttségek vezetőit Sângeorzan Remus, 22 éve tisztségben lévő polgármester és Gál Sándor alpolgármester köszöntötte. Röviden ismertették a folyamatosan fejlődő település történetét, elmondva, hogy a 7274 lelket számláló község 38,5 százaléka magyar nemzetiségű, több cég működik itt, köztük textilfeldolgozó vállalatok, a Benta-cégcsoport vállalatai, valamint számos családi és egyéni vállalkozás. – Marosszentkirály, amihez közigazgatásilag Náznánfalva is tartozik, közepes gazdasági erejű községnek számít, amelyben két lakónegyed és két lakópark található. Az Ifjúsági negyedben száz lakóházat építettek, a 27 kilométeres községi út mentén 80 százalékban kiépítették a víz- és csatornahálózatot, két iskola, két óvoda, két művelődési ház, sportpályák, sporttermek, két új cinterem, négy orvosi rendelő, három gyógyszertár, állatorvosi rendelő működik a községben. Az itt élő felekezeteknek két ortodox, két református, két adventista templom és egy római katolikus kápolna áll a rendelkezésére. Peremtelepülés. A községben egyre többet építenek, volt olyan év, hogy 250 építkezési engedélyt adtak ki. Most a játszóterek kialakítására, a bölcsőde- és óvodaépítésre helyezzük a hangsúlyt, hiszen nagyon sok a fiatal házas, és a gyerekeknek szükségük van ezekre – mondta a polgármester.
Átadták a szövetségládát és a Szent István-szobrot
Ezt követően Iványi András, Szentkirály- szabadja polgármestere átadta a szövetségládát a szervezőknek, mondván, hogy töltsék fel az idei rendezvényt dokumentáló anyaggal, azaz DVD-kkel, fotókkal. Nagyon fontos momentum volt Szent István mellszobrának az átadása is, amelyet idén Csíkszentkirálynak adományozott a szövetség, hiszen idén ünneplik a községgé válás X. évfordulóját. A szobrot, akárcsak az előzőeket, Diénes Attila, marosvásárhelyi születésű, jelenleg Magyarországon élő szobrászművész készítette. A szobrot a falunapokon avatják fel.
A közgyűlésen szervezési kérdéseket vitattak meg, egyelőre kérdéses, ki lesz a következő szervező, hiszen a királyfiakarcsaiak, akik a sorban következnek, nem vettek részt az idei találkozón. Ha ők nem vállalják, a kalotaszentkirályiak örömmel megteszik – mondta a polgármester. A kis települések anyagiak hiányában nem vállalkozhatnak ilyen nagyszabású rendezvényre. A felszólalók az anyagiak előteremtésének módozatait latolgatták, hiszen egy ilyen találkozó sok pénzbe és sok munkába kerül, de ki-ki erejéhez mérten vállalja a kihívást, hiszen a legfontosabb a találkozás, egymás megismerése, családi kapcsolatok létrejötte, a nemzeti összetartozás erősítése – mondták a jelen levő polgármesterek.
– Kádár Györggyel, az akkori alpolgármesterrel felkerekedtünk, Csíkszentkirályon részt vettünk az alapító megbeszélésen, és elhatároztuk, hogy létrehozzuk a szövetséget, amelyet 1997. augusztus 10-én be is jegyeztek. Azóta minden esztendőben ehhez a dátumhoz igazodunk. Marosszentkirályon 2004-ben volt az első találkozó, ez a második. Óriási jelentősége van annak, hogy Marosszentkirály ezt fel tudja vállalni a román polgármesterrel és román tanácsosokkal együtt – mondta Csáky Károly nyugalmazott lelkipásztor, aki akkoriban a faluban szolgált.
Gál Sándor azt hangsúlyozta, hogy nagy összefogásra volt szükség az önkormányzat, az egyházak és a Kádár György Kulturális Egyesület között, hogy a vendégeket fogadhassák.
– Száz család kapcsolódott be, ők vállalták a vendégfogadást, az elszállásolást, a vendégszeretetüket személy szerint is megköszönöm nekik – mondta az alpolgármester, aki arra a kérdésünkre, hogy van-e gazdasági hozadékuk a találkozóknak, tájékoztatott, egyelőre nincs tudomása a rendezvények gazdasági hozadékáról, hiszen ezt a szövetséget nem is ezzel a céllal hozták létre.
Marosszentkirály kitett magáért
Szombat délután a hagyományőrző és művészeti csoportok léptek fel. Újból köszöntések hangzottak el, jelen volt Kelemen Atilla parlamenti képviselő és Markó Béla szenátor is. Az ünnepséget a marosszentkirályi Mugurelul és a Vadrózsa néptánccsoport kezdte. Valamennyi település együttese 10-15 perces műsorral jelentkezett, amelyben településük néptáncát, dalait mutatták be. Este 9 órától utcabálon szórakozhattak a résztvevők.
Vasárnap ünnepi istentiszteletet tartottak, amelyen Veress László református lelkipásztor hirdetett igét, énekelt a marosszentkirályi kórus, ezt követően szalagkötésre került sor a templomkertben található Szent István-szobornál. A vendégeket az Aranyhal vendéglőben búcsúztatták.
– Öröm volt itt lenni, öröm volt találkozni! – mondták a résztvevők. – Marosszentkirály kitett magáért.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

2014. szeptember 1.

Marosvásárhelyiek II. világtalálkozója
A Bolyai szellemiségében
A Forgatag idején szervezik meg a marosvásárhelyiek világtalálkozóját, amelynek célja az, hogy az ünnep idejére „hazacsalják” azokat, akik az évek, évtizedek során elköltöztek a városból, de a szívük valamiért hazahúz. Erre a „valamiértre” keresik a választ a szervezők, s adtak hangot ennek az idén is.
Ahogy lenni szokott, az idei rendezvény is inkább a Bolyai líceum köré összpontosult. Ennek két oka van: a világtalálkozó főszervezője, az öregdiákok egyesületének elnöke, Kirsch Attila többször elmondta, hogy az ősi alma mater több marosvásárhelyi életében meghatározó volt, ezért is számítanak elsősorban azokra, akiket az iskola kötött a szülőföldhöz, majd különböző okok miatt máshol keresték a boldogulást. Ezért volt az, hogy az idei világtalálkozó első rendezvénye egy olyan könyv bemutatója volt, amely a Bolyai egyik jeles tanárának, sportemberének, Fülöp Györgynek állít emléket. S hol máshol tarthatták meg az ismertetőt, mint az iskola dísztermében, ahova Gyuri bácsi volt barátai, diákjai, tanárkollégái, sporttársai, barátai gyűltek össze szép számban. A színpadon Kirsch Attila felvezetője után a kötet szerzője, ifj. Fülöp György és testvére, Miklós foglaltak helyet a családi barát, dr. Kelemen Atilla mellett, aki a néhai tanárról, sportemberről közvetlen hangnemben, baráti szeretettel és tisztelettel beszélt. – Fülöp György Marosvásárhely emblematikus személyisége volt, aki sokunk életpályáját határozta meg nemcsak a sportban, hanem más területen is – mondta Kelemen Atilla, majd kifejtette: a könyvbe foglalt vélemények szerint – ahol szinte mindenkit megszólaltattak, aki az élet több terén is kapcsolatban volt Fülöp Györggyel – Gyuri bácsinak különleges kisugárzása volt, elegáns megjelenésű, igényesen szigorú, nagy műveltségű embernek ismerték, aki kivételesen egyszerre három sportágban (vízilabda, jégkorong, kosárlabda) ért el kiváló eredményeket. A sport polihisztora volt – mondta Kelemen Atilla –, aki, ha bármilyen más sportágba kezdett volna, a fizikai adottságainak és az intelligenciájának köszönhetően ugyanolyan jó eredményeket ért volna el.
A mai nemzedéknek nincsenek ilyen példaképei. Ezért is szerencsés ez a kötet, mert olyan emberről szól, aki nemzedékeket indított el útjukra.
Fülöp György 28 évig volt a Bolyai igazgatója. Ez idő nagyon odafigyelt a színvonal emelésére. De nemcsak ezért volt ismert, elismert igazgatója az iskolának. Igazi pedagógus volt, aki tudott szigorú is lenni, de a diákok nyelvén is beszélni. Nyugdíjazása után is a közösség aktív embere maradt: a vártemplomi egyházközség presbitere volt, az öregdiákok egyesületében tevékenykedett. Életpályája miatt igazán méltó helye van a nagy marosvásárhelyiek képzeletbeli panteonjában. Ifj. Fülöp György, a könyv szerzője, szerkesztője elmondta: amikor az öregdiákok egyesülete kezdeményezésére Márkus Ferenc az iskolának ajándékozta volt igazgatójának, az ő édesapjának portréját, született meg az az ötlet, hogy könyvet írjon. A dokumentumok összegyűjtése mellett olyanokkal beszélgetett el, akik ismerték édesapját, és az élményeikkel, emlékeikkel egészült ki a kötet anyaga. A szerző megköszönte a támogatóknak a segítséget, az öregdiákok egyesületének, a világtalálkozó szervezőinek, hogy lehetőséget biztosítottak a könyvbemutatóra, valamint Kelemen Atillának, hogy személyes élményeivel fűszerezte az ismertetőt. Marosvásárhely legnagyobb sportembereinek emlékére szintén könyvet szeretnének kiadni – mondta, azzal a reménnyel, hogy ezt is az egyik világtalálkozón mutatják majd be.
A könyvbemutatót követően az udvarban a marosvásárhelyiségről tartottak beszélgetést, majd aki akarta, Bolyai-emléktúrára nevezhetett be, amelyen idegenvezetéssel felkereshették a két nagy matematikushoz kötődő helyszíneket.
A világtalálkozó délután a Kultúrpalotában megtartott gálaműsorral folytatódott, ahol, akárcsak a tavaly, virággal, emléklappal fogadták a belépőket. A jelnyelvi tolmácsot is biztosító gálaműsor házigazdái Nagy István és Fodor Piroska színészházaspár voltak. Bevezetőjük után Kirsch Attila a szervezők nevében elmondta, hogy közösségépítő szándékkal döntöttek úgy, hogy a Forgatag idején legyen világtalálkozó is. A marosvásárhelyiekben van erő, akarat és hit, ami sugárzik, mondta, és ezt kellene olyan teremtő gondolattá formálni, amivel mindenki a maga területén, lehetősége szerint hozzájárulhat ahhoz, hogy az itteni közösségnek jobb élete legyen. És ez nemcsak pénzben mérhető munkától függ. Az ünnep alkalom arra, hogy találkozzunk, beszélgessünk és arról is tárgyaljuk, ki mit tett mindezekért.
Csige Sándor vezető konzul tolmácsolta Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja üzenetét, majd kifejtette, Marosvásárhely meghatározó pontja az egyetemes magyar kultúrának. A városbeliek sajátos szótárt alakítottak ki maguknak, ami a közös szálakon, tapasztalatokon alapszik, s amivel csak az azonosulhat, aki magáénak tudja a várost. A magyar kormány szorgalmazza azt az összefogást, amivel Bernády György szellemiségében tovább építik a várost a megmaradás jegyében – fogalmazhatnánk meg a konzul üzenetét, aki kifejezte abbéli reményét is, hogy jövőben már a csíkszeredai konzulátus marosvásárhelyi irodájának munkatársai is jelen lehetnek a rendezvényen.
Az ünnepi műsorban szót kapott Sebestyén Spielmann Mihály történész, író, aki sajátos stílusában, humorral fűszerezve beszédét a marosvásárhelyiségről beszélt, arról, hogy miként változott a város az idők során, illetve milyen kulturális öröksége van ennek a városnak, amelyre büszkék lehetünk. Végül kijelentette: „a marosvásárhelyiség olyan, mint a szerelem, nem beszélni kell róla, hanem csinálni.” A gálaműsor programját Sebestyén Aba színművész állította össze, arra törekedve, hogy sokszínűségében tükrözze a város kulturális sokféleségét. Fellépett a Napsugár néptáncegyüttes, Kilyén Ilka, Ritziu-Ilka-Krisztina, Mészáros Zoltán, a Tiberius vonóshármas, Szabadi Nóra, Sebestyén Aba, a Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Oktatási Intézmény fúvószenekara, az Öves együttes, Kásler Magda és mások. Vasárnap délelőtt a marosvásárhelyi Vártemplomban ökumenikus imát tartottak Marosvásárhelyért, és a különböző vallásfelekezetek templomaiban is szó volt a világtalálkozóról. Grossman Péter, Németországban élő zongoraművész a kisteremben tartott előadást.
Vajda György, Népújság (Marosvásárhely)

2014. szeptember 8.

Múltidézés és jövőkép a Bürger-ház körül
Szombaton délután 5 órakor az egykori Aranykakas vendéglő előtt gyülekeztek Marosvásárhely lakói, akik a Demokratikus Marosvásárhelyért civil szervezet célkitűzéseit is magukénak tekintik. Sokan hajlott koruk ellenére is eljöttek, ezáltal is nyomatékosítva, hogy a város magyarságának nem közömbös az ősök által épített műemlék épületek sorsa.
Az egykori Bürger-palota előtti járdán gyülekező tömeg a volt sörgyár udvarán tartotta a műemlék épületek megmentésének célját felvállaló civil szervezet rendezvényét, melyet bográcsgulyás elfogyasztása, majd a tömeg békés távozása követett. A politikától magát elhatároló civil szervezet vezetői által kiosztott transzparensek szövegei többek között azt hirdették, hogy: "Hiszünk Marosvásárhelyben, az összefogásban, örökségeinkben, történelmi műemlékeinkben", valamint két nyelven: "A Bürger-ház a miénk/a városunké".
Értékeinket az enyészettől megmenteni
Kozsik József színművész köszöntötte az egybegyűlteket, és jelzésértékűnek nevezte, hogy ennyien szántak időt arra, hogy jelen legyenek ott, ahol még érték van, ahol az érték úgy ahogy, de még áll. "Ha nem állunk ki egyre határozottabban azon értékek mellett, melyek meghatározták őseink életét, a későbbiekben nem lesz már amire büszkék legyenek gyermekeink, akik közül sokan ma sem tudják, hogy mire kellene büszkék legyenek. Az adott helyzetnek, körülményeknek tulajdonítható, hogy a félremagyarázások időszakát éljük, sajnos, ennek részesei vagyunk." Mint mondta, "értékeinket megőrizve akarunk együtt maradni, az őseink épített örökségét továbbadni gyermekeinknek, és ezzel nem áll szándékunkban senkit sem bántani". Reményét fejezte ki, hogy a következő alkalommal még többen lesznek, és elképzelhetőnek tartja a havi rendszerességgel megszervezett hasonló, építő jellegű összejöveteleket akár egy sörözés erejéig is.
Keresztes Géza műépítész mesélt a Bürger-palota múltjáról. Bürger Albert volt sörgyártulajdonos lakóháza 1893-ban épült, "a népi demokráciában" államosították, és a rendszerváltást követően a Romarta részvénytársaság tulajdonába került, majd felvásárolta egy nemzetközi konzorcium. Mint mondta, jelenleg ugyanannak a társaságnak a tulajdonában van az egykori Maros vendéglő, amelyet bankszékhellyé alakítottak, teljesen eltüntetve a múlt nyomait, elrejtve az értékeit, valamint a Somostetőn lévő vendéglő is.
A Demokratikus Marosvásárhelyért civil szervezet elnöke, Kovács István Dávid bevallotta, félt ettől a naptól, mivel próbálták eltántorítani a megmozdulás lebonyolításától. Ugyanakkor erőt merített abból, hogy nagyon sok értékes emberben támogatóra lelt. Mint mondta, "fiatal éveinket jöttünk felidézni egy olyan épület elé, ahová már nem engednek be, és nem a tulajdonos tiltja azt meg, hanem a törvény". Szerinte az épület elé a polgármesteri hivatal által kihelyezett két óriáspannó, amivel a járókelők tudomására hozza, hogy az épület nem a város tulajdona, nem törvényszerű. Ez szerinte félrevezető, ugyanis a 2001/422-es műemlékvédelmi törvény 45. cikkelye szerint ha valakinek a tulajdonában műemlék épület van, felel annak a gondozásáért.
Ki adta el, mikor és kinek?
A városi önkormányzat képviseletében Csegzi Sándort is megkérték, foglaljon állást az ügyben, aki támogatásáról biztosította a megmozdulást, "amennyire törvényes úton lehet". Mint mondta, nem egyszerű egy magáncég tulajdonában lévő ingatlant megszerezni. Az önkormányzat mindhárom említett ingatlant felvásárolta volna, de óriási összegeket kérnek a jelenlegi tulajdonosok.
"Ha államosítva voltak, ki lopta el az ingatlanokat?’, "Ki adta el, mikor és kinek?", "Lássunk tisztán!" – kiáltozták az egybegyűltek, de kérdéseikre magyarázat nem érkezett.
Az említett épületek tulajdonosai tudatában vannak az ingatlanok értékének, lelkileg nem kötődnek hozzájuk, ezért az sem érdekli a befektetőket, ha az állaguk romlik. Mint mondta, egy kiskapu megnyílni látszik, kedvező tanácsi határozatban reménykedik, bár "egyesek mindig egy lépéssel előbbre vannak…" – zárta hozzászólását a polgármester tanácsadója.
A megmozduláson számítottak Kelemen Atilla Márton, a megyei tanács alelnöke, valamint Horváth Kovács Ádám, a CEMO alelnökének jelenlétére. Portik Vilmost, az EMNP elnökét is elvárták volna, amint a házigazda szerepét betöltő színművész hangot is adott gondolatainak, miszerint "ha már darabokra szaggattatunk, legalább a hasonló ügyeket közösen felvállalhatnánk". A meghívottak közül csupán Smaranda Enache jelezte, hogy objektív okok miatt (baleset) nem sikerült részt vennie a megmozduláson.
Dr. Kovács Levente egyetemi tanár felszólalásában elmondta, hogy számára rendkívül kedves hely az Aranykakas vendéglő, személyes jellegű kötődéséről is beszélt. Feltett kérdései között szerepelt, hogy a tulajdonosnak mekkora telek-, illetve házadót kellett évente fizetnie? Törlesztették-e rendszeresen az összegeket? Ha nem, mekkora elmaradásuk van, és ebből mennyi a büntetőkamat? Ha pedig becsületesen fizették az ingatlan- és telekadót, abból az összegből miért nem óvták meg az épület állagát?
Simon Béla hegedűművész szerint gyűjtést kellene szervezni és visszavásárolni az egykori Bürger-házat a városnak.
Amint a felszólalók jelezték, jó volna kiépíteni egy olyan szervezetet, amely felvásárolná a hasonló műemlék épületeket azért, hogy megőrizhessük őseink által épített értékeinket az utókornak. Az utcanévtáblák ügyéhez hasonlatosan ezt az ügyet is fel lehet, fel kell karolni – mondták. Végül egy Sütő Andrástól idézett mondat is elhangzott, miszerint "az átok megtörése is csak közösségi küzdelem útján lehetséges".
Szer Pálosy Piroska, Népújság (Marosvásárhely)

2014. október 23.

Kollektív szégyen: nincs feloldozás
Sokan elemezték már a legkülönbözőbb szempontokból a kommunista rendszer embertelenségét. Érdekes lenne egy társadalmi rétegekre lebontott közvélemény-kutatást készíteni azok körében, akiknek tisztánlátását nem homályosítja el a múlt rendszer iránti nosztalgia. Vélelmezhető, hogy a munkásság és az agrárproletariátus elsősorban a nincstelenséget emelné ki, míg a középosztály és az értelmiség a mozgásszabadság korlátozását, a szólásszabadság teljes hiányát. Bizonyára akadna olyan válaszadó is, aki szerint a rendszer legvérforralóbb, legfelháborítóbb sajátossága az volt, hogy kikényszerítette önnön megünneplését, miközben a nomenklatúra, a legfelső pártvezetés, a titkosrendőrség tudta, hogy az ünneplés nem őszinte. „Mi tudjuk, hogy te tudod, hogy mi tudjuk, hogy valójában mi a helyzet.” Jól példázza a mechanizmust az egykorú vicc. Az egyik nyugati országvezető elnök találkozik Nicolae Ceauşescuval Bukarestben, a tömegben egy ember azt mormolja maga elé: „Nézd, kivel fog kezet ez a disznó.” Beviszik, nekiállnak megdolgozni, a szerencsétlen ember felkiált: „Miért vernek, én csak annyit mondtam, hogy kivel fog kezet ez a disznó, mármint a kapitalista-imperialista világ disznója a mi országunk hős vezetőjével.” Mire a szekusok: „Hagyjad csak, tudjuk mi, hogy ki a disznó.” És tovább verik.
Diktátum és békeszerződés
Mi más juthatna eszünkbe annak a törvényi szabályozásnak az elfogadásáról, amely minden helységben kötelezővé teszi, hogy utcát nevezzenek el 1918. december elsejéről, és elrendeli az esemény évfordulójának kötelező ünneplését? A cél nyilvánvaló: a magyarság megalázása.
A román politikai elit közvetlenül a rendszerváltás után úgy döntött: nem december 22-e, a Ceauşescu-rezsim bukásának napja lesz a román nemzeti ünnep, hanem december elseje – a második világháborús román pálfordulás dátuma, augusztus 23. helyett, amit a kommunista rezsim magának igyekezett kisajátítani. A magyarság vezetői abba kapaszkodva, hogy 1918-ban a román fél ígéretet tett Erdély történelmi nemzetei önkormányzásának biztosítására, nem tiltakozott, elfogadta a helyzetet, annak dacára, hogy eme ígéretek teljesítésére a román fél soha semmiféle hajlandóságot nem mutatott. Sőt, nemcsak, hogy nem biztosította a magyarság autonómiájának lehetőségét, de megfosztotta iskoláinak, egyetemeinek, birtokainak nagy részétől, nem is szólva a fizikai és pszichikai terrorról, amelyet már a békeszerződés előtt bevezetett.
Az elfogadásban minden bizonnyal jelentős szerepet játszott, hogy az RMDSZ akkori elnöke, Domokos Géza a románság meggyőzését tartotta a legfontosabbnak, miszerint az erdélyi magyarság és annak képviselője, az RMDSZ nem irredenta, nem kíván revíziót, nem akar újra magyar világot Erdélyben. Ennek érdekében nem riadt vissza a masszív történelemhamisítástól sem. Az 1990. augusztus 30-án kiadott nyilatkozatában, illetve ugyanezen tárgykörben elmondott parlamenti beszédében a mindkét fél által igényelt, majd elfogadott és végrehajtott nemzetközi döntőbíráskodás egyetemen tanítható iskolapéldáját, a bécsi döntést igazságtalannak, erőszakosnak, önkényesnek, s a román propagandának és a román elvárásoknak megfelelően „diktátumnak” nevezte. Azt már csak zárójelben teszem hozzá, hogy a trianoni békediktátum számára „békeszerződés” volt, amely „szentesítette” a román népnek a közös, egységes állam megteremtésére irányuló törekvéseit. Aligha volt elképzelhető ebben a helyzetben, hogy az RMDSZ elhatárolódjon december elseje román nemzeti ünneppé nyilvánításától, és bejelentse, hogy a szervezet bojkottálni fogja azt.
A magyarság önmérsékletét, önkorlátozását a román fél nem tisztelte, sőt, miután az első hivatalos ünnepen, Gyulafehérváron maga a miniszterelnök, Petre Roman vezényelte a gyűlölettől habzó, vezetőink felakasztását követelő kórust, újabb és újabb rituális megalázást eszelt ki. Ennek két csúcsa a csíkszeredai központi ünnepség, valamint a budapesti Kempinsky-szállóbeli miniszterelnöki koccintás volt az RMDSZ frakcióvezetőinek, Verestóy Attilának és Kelemen Atillának jelenlétében. A sort a 2010-es „ünnep” folytatta volna, amikor nyilvánvaló módon a fél évvel korábban hivatalba lépett Orbán-kormányt provokálva, annak tűrőképességét tesztelve a román diplomácia a budapesti magyar Nemzeti Színházat szemelte ki az ünnepség helyszínéül, a nemzeti erők azonban szerencsére megakadályozták a magyarság újabb szimbolikus lelki megtiprását.
Kölcsönös ünneptisztelet
Az egészben nem az a legtragikusabb, hogy a románság újabb offenzívát hirdetett a magyar otthonosságérzet, a magyar önkép és világlátás ellen. Sokkal inkább az, hogy nem akadt egyetlen RMDSZ-es képviselő sem, aki ellene szavazott volna. Ez magyar szempontból nemzetárulás. Sőt, ketten – Seres Dénes és Erdei Dolóczki István képviselők – igennel voksoltak, érdemes felírni őket a magyarság történelmi szégyentáblájára. Erdei arra hivatkozik, hogy nem tudta, miről szavaznak, Seres rosszabb eset. Neki, mint mondta, nincs kifogása a törvény ellen, tiszteletben tartja más nemzetek ünnepeit, és azért nyomott igen gombot, mert azt hitte, hogy az általa „kicsit durvának” tartott utcaátkeresztelési előírás nincs már a jogszabályban. Elképzelhető ennél szánalmasabb önmentegetés?
Miről van hát itt szó? Tiszteletben tartjuk egymás ünnepét, vagy a románság örömét leli abban, hogy az ünnep kapcsán megalázhatja a mi nemzeti büszkeségünket? Akkor beszélhetnénk kölcsönös ünneptiszteletről, ha augusztus 30-át, amikor Észak-Erdély visszatéréséről döntöttek Bécsben, kineveznénk az erdélyi magyar nemzeti közösség ünnepének, a románok pedig velünk ünnepelnék e napot. Mivel ez aligha lehetséges, meg kellene hagyni mindkét közösséget a maga örömével és fájdalmával. Domokos Géza szégyenletes állásfoglalását menti valamelyest, hogy az elnök a fél évvel korábbi marosvásárhelyi véres események megismétlődésétől rettegett. De a mai nemzetárulóknak miféle mentségük lehet?
Kármérce
A tájba simuló, helyzetelfogadó, kollaboráns oldalon minden bizonnyal azzal nyugtatják majd magukat, hogy az eszmefuttatás a kampány része, és pártszempontok által diktált. Nos, messze nem így van. A kampányban az ellenfelet alapjáraton, megalapozottan bírálni kétségkívül jóleső érzés, hasonló elégtételt érezhet a bokszoló, amikor bevisz az ellenfelének egy jobb-egyenest. E sorokat leírni viszont egyáltalán nem öröm, hanem mérhetetlen szomorúság. Bármennyire is eltávolodott az RMDSZ csúcsvezetése a magyar érdekek képviselőetétől és a választóitól, akárhányszor kihagyott történelmi helyzeteket számításból vagy politikai gyávaságból, bármennyire is román zsákmánypárttá tette a magyar nemzeti önkormányzatnak megálmodott szövetséget, a legutóbbi választásokon 380656 sorstársunk szavazatát szerezte meg, nevében hordja a magyar megnevezést és világszerte nagyon sokan, magyarok és nem magyarok vele azonosítják az erdélyi magyarságot. Egy ilyen gesztus az erdélyi magyar emberek arculcsapása, amely akkor is szégyenérzetet indukál bennük, ha semmi közük az RMDSZ-hez. Sőt, akkor is, haaz a törekvésük, hogy az RMDSZ komprádorpolitikáját hiteles, magyar érdekű politikával váltsák fel. Horn Gyula kijelentése arról, hogy ő nem tizenötmillió magyar, hanem tíz és félmillió magyar állampolgár miniszterelnöke, a magyar–román alapszerződésnek a magyar szempontok félresöprésével való megkötése, Gyurcsány Ferencnek és kormányának uszítása a határon túli magyarok ellen a 2004-es népszavazás alkalmával akkor is közös nemzeti szégyen, ha a nemzet jobbik része ebben nem bűnös. Hogy magyar részről egyetlen ellenszavazat sem tiltakozott a törvényi szinten rögzített szisztematikus megalázásunk ellen, maga a kollektív szégyen, ami alól nincs feloldozás. A kár jóval nagyobb, mint az a potenciális haszon, hogy az RMDSZ-es álképviselőet valós természete ismét lelepleződött
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)



lapozás: 1-30 ... 631-660 | 661-690 | 691-720 | 721-739




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998