Udvardy Frigyes - A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017


	Udvardy Frigyes A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017

kronológiák

» kisebbségtörténeti kronológia


1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
intézménymutató	a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z
névmutató	a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helymutató	a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

keresés

szűkítés

találatszám: 778 találat

lapozás: 1-30 ... 721-750 | 751-778

| észrevételeim vannak

| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm

Névmutató: Márton Árpád

2017. október 4.

Nemet mondtak a kisebbségi anyanyelvhasználat bővítésére
Negatív szakbizottsági véleményezést kapott a bukaresti képviselőházban szerdán az RMDSZ törvénykezdeményezése, amely bővítené a kisebbségek anyanyelvhasználati jogait a közigazgatásban.
Az Agerpres hírügynökség szerint a jogi, közigazgatási és emberi jogi bizottságok tagjai érdemi vita nélkül utasították el az RMDSZ tervezetét, amelyet csak a magyar képviselők támogattak.
A hírügynökség kiemelte, hogy az RMDSZ kezdeményezését még a – nem magyar – kisebbségi frakció jelen lévő képviselője sem támogatta, mert úgy vélekedett, hogy a román állam elegendő jogot biztosít a kisebbségeknek.
Az RMDSZ kivételével minden frakció szónoka azt hangoztatta, hogy Románia modell-országnak számít a kisebbségekkel szemben tanúsított türelem terén. Két hete Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke korainak nevezte, hogy Romániában bővítsék a kisebbségek anyanyelvhasználati jogait a közigazgatásban, emlékeztet az MTI.
A pártelnök szerint „roppant érzékeny” kérdésről van szó, és a PSD csak akkor fogja az anyanyelvhasználati küszöb leszállítását támogatni, ha ennek szükségességét a román társadalom is megérti és elfogadja.
A szakbizottságok szerdai ülésén az ellenzéki jobbközép Nemzeti Liberális Párt javasolta a tervezet elutasítását, amit a kormánypártok is támogattak, majd a képviselők meg is tapsolták saját szavazatuk eredményét.
Márton Árpád, az RMDSZ frakcióvezető-helyettese a jelen lévő újságírók előtt csalódottságának adott hangot, amiért képviselőtársai „előítéleteik alapján voksoltak”, anélkül, hogy egyáltalán elolvasták volna az RMDSZ törvénykezdeményezését.
A képviselő nem kívánt jóslatokba bocsátkozni arról, hogy ezek után folytatódik-e az RMDSZ és a szociálliberális kormánykoalíció közötti parlamenti együttműködés, azt mondta: nem tagja annak a testületnek, amely erről dönt.
A magyar parlamenti frakció májusban kezdeményezte a bukaresti parlamentben a közigazgatási törvény módosítását, amely a jelenlegi húszról tíz százalékra csökkentené azt a lakosságarányt, amely felett egy kisebbségnek joga van anyanyelvét használni a helyi közigazgatásban.
A tervezetről a kétkamarás parlament szenátusa fogja meghozni a végső döntést, függetlenül attól, hogy miként voksolnak róla a képviselőház plénumában, vagy egyáltalán napirendre tűzik-e a törvénytervezetet a képviselőházban a hallgatólagos elfogadásra megszabott határidő lejárta előtt. Krónika (Kolozsvár)

2017. október 4.

Márton Árpád: Megfontolandó az RMDSZ és a PSD közötti további együttműködés
Politikai szavazásnak minősítette Márton Árpád Kovászna megyei képviselő, hogy a képviselőház elutasította az RMDSZ törvénymódosító javaslatát, amelynek értelmében 10%-ra csökkenne az anyanyelv-használati küszöb a kisebbségek által is lakott településeken.
Arra a kérdésre, hogy ez a szavazás veszélyeztetheti-e a Szociáldemokrata Párttal (PSD) kötött parlamenti együttműködési megállapodást, Márton azt válaszolta, a két párt vezetősége megfontolja a további együttműködés lehetőségét. A képviselő azt nyilatkozta, meglepő volt számára a szavazás végeredménye, és elhamarkodva szavaztak, még mielőtt cikkelyenként megtárgyalták volna a tervezetet. Márton hozzátette, az az érzése, hogy egyesek már előítéletekkel érkeztek a szavazásra, anélkül, hogy ismerték volna a törvénytervezet szövegét. Márton Árpád szerint az elmúlt 27 évben sokszor elutasított a parlament bizonyos tervezeteket, de politikai párbeszéd és viták során mindig sikerült megoldást találni. Szabadság (Kolozsvár)

2017. október 4.

Elutasította a képviselőház az RMDSZ kezdeményezését az anyanyelvhasználati küszöb csökkentésére
Előbb a képviselőház jogi, közigazgatási, illetve emberjogi bizottsága, majd a képviselőház plénuma is elutasította az RMDSZ törvénymódosító javaslatát, amelynek értelmében 10%-ra csökkenne az anyanyelv-használati küszöb a kisebbségek által is lakott településeken. A kezdeményezés mellett csak a 21 RMDSZ-képviselő szavazott, 256-an ellene voksoltak, négyen tartózkodtak.
A helyi közigazgatásról szóló törvény RMDSZ által javasolt módosítása értelmében 20 százalékról 10-re csökkentenék az anyanyelv-használati küszöböt, és egy kedvezményes küszöböt is bevezetnének. A tervezet szerint azon településeken, ahol valamely nemzeti kisebbség számaránya eléri a 10%-ot, használhatják anyanyelvüket a helyi közigazgatási intézményekben és az azoknak alárendelt intézményekben, a prefektúrákon, a minisztériumoknak és a központi közigazgatásnak alárendelt területi intézményekben. Jelenleg csak azokon a településeken kötelező a nyelvi jogok alkalmazása, ahol a kisebbségek számaránya meghaladja a 20%-ot. A tervezetet Márton Árpád RMDSZ-es parlamenti képviselő ismertette, de a szövetségen kívül egyetlen párt sem támogatta, még a nemzeti kisebbségek képviselői sem. Mindegyik alakulat képviselői azon véleményüknek adtak hangot, hogy Románia továbbra is példaértékű országnak számít a kisebbségekkel szembeni tolerancia terén. A végső döntést a parlament szenátusa fogja meghozni.
Csoma Botond: durva, nacionalista szónoklatok az RMDSZ-kezdeményezés vitáján
Lapunkat Csoma Botond tájékoztatta a szakbizottsági, majd ezt követően a plénumban lezajlott vitáról. Az RMDSZ Kolozs megyei képviselője maga is felszólalt a bizottságban a módosítás mellett érvelve. Csoma a Szabadságnak elmondta: a legvehemensebben – amint az várható volt – a liberálisok támadták az anyanyelv-használati küszöb csökkentésére vonatkozó kezdeményezést. Florin Roman (PNL) és Pașcan Emil-Marius (Népi Mozgalom Pártja – PMP) nacionalista szónoklatai a 90-es évek elejének hangulatára emlékeztet, az ellenzők a románok elleni támadásnak, szeparatizmusnak minősítették a módosító indítványt. Jóllehet a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) Kolozsváron támogatta a többnyelvű kolozsvári településjelzők kihelyezését, képviselői most az RMDSZ-kezdeményezés ellen szavaztak. Az alternatív küszöböt kifogásolták, amelynek értelmében azokon a településeken is megillet egy kisebbséget a közigazgatásban való anyanyelvhasználat joga, ahol számuk eléri az 5000 főt. Csoma Botond úgy értékelte, ez csak színjáték részükről, hiszen más megoldást nem javasoltak. Mint említette, később azzal a kifogással álltak elő, hogy az RMDSZ miért a szociáldemokratákkal tárgyalt erről.
A Szociáldemokrata Párt (PSD), amely az RMDSZ-szel kötött együttműködési megállapodás aláírása előtt még azt ígérte, hogy támogatja a küszöb csökkentését, utóbb visszakozott, most pedig leszavazta az RMDSZ-indítványt. A Liviu Dragnea pártelnök kínálta kompromisszumos megoldásnak számító 15 százalékról sem sikerült megegyezni velük, noha az RMDSZ elfogadta volna az ajánlatot.
A nem magyar nemzetiségek képviselői is a küszöb csökkentése ellen szavaztak, alkotmányellenesnek nevezve azt. Kifejtették: nagyon elégedettek, ahogy a román állam gondját viseli a kisebbségeknek, a 20 százalékos küszöb pedig több mint nagyvonalú, sehol Európában nincs erre példa, hangoztatták. Mindezt annak ellenére, hogy a viták során több alkalommal is elhangzott: az Európa Tanács miniszteri tanácsa 2012-ben ajánlást fogalmazott meg Románia számára, amelyben a 20 százalék csökkentését javallja, ami pedig az európai példákat illeti, Belgiumban a német lakosság számaránya alig 3 százalék, ennek ellenére élhetnek anyanyelv-használati jogukkal. szabadsag.ro

2017. október 7.

Legyünk hős elődök méltó követői
Verssel, énekkel, imával, az 1848–49-es szabadságharc legfőbb momentumainak felidézésével tisztelegtek tegnap délután Sepsiszentgyörgyön az aradi vértanúk emléke előtt. A Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren a tiszteletükre felállított kopjafáknál a mikósok mellé pécsi diákok is felsorakoztak, a Székely Mikó Kollégium testvériskolájának növendékei saját műsorukkal csatlakoztak a sepsiszentgyörgyi megemlékezéshez.
A pécsi Leőwey Klára Gimnázium tanulói – akik a Határtalanul program révén érkeztek városunkba – csütörtökön Aradon koszorúztak, tegnap pedig itt is lerótták kegyeletüket a nemzeti gyásznapon. Az intézményt képviselő Bús Éva a megtorlássorozat tetőpontjaként említette az aradi tábornokok kivégzését. Katonai méltósággal, hazafiúi önérzettel vállalták az ítéletet, ahogyan a nemzeti ügy mellé álltak a harcok idején is, a nemzethez való tartozásukat pedig vértanúsággal koszorúzták meg – mondta. Márton Árpád, az RMDSZ háromszéki parlamenti képviselője beszédében egyebek mellett a világosi fegyverletétel utáni kegyetlen megtorlássorozatról is szólt. Kifejtette, bár a forradalmat sikerült ugyan legyőzni, Petőfi álma azonban megvalósult, hiszen ma már Európa-szerte alkotmányos monarchiák vagy köztársaságok léteznek, a volt osztrák birodalom széthullt részeinek mindegyikéből eltűnt a királyság intézménye. „Sajnos, a szolgalelkűség napjainkig sem tűnt el közösségeinkből, valószínűleg ennek köszönhető, hogy míg a német, szerb, horvát, örmény tisztek vállalták a kivégzést a magyar forradalom ügyéért, napjaink német, szerb, örmény, lengyel nemzeti kisebbségek képviselői saját nyelvi jogaik ellen szavaznak, és fontosnak tartják hangoztatni, hogy ők lojálisak Romániához, mert itt példaértékűen megoldott a kisebbségek sorsa” – összegzett zárásként. Elsősorban a hűségben, az adott szóban, a feladat megvalósításában, a haza szolgálatában voltak hősök az aradi vértanúk, s akkor is hűségesek maradtak, amikor ezért életükkel fizettek – hangsúlyozta tegnap ft. Szabó Lajos római katolikus kanonok, plébános. „Szemlélve emberi és lelki nagyságukat, meg kell hogy érintsen bennünket is, mint jövőt építő és formáló emberek a hős elődöknek hős fiaivá, utódaivá kellene válnunk” – fogalmazott. Áldását követően az emlékezők együtt imádkoztak, majd a koszorúk és virágok elhelyezésével, nemzeti himnuszaink eléneklésével tisztelegtek a vértanúk előtt. „Ki más állítson emléket azoknak, akik a mieink, rajtunk kívül?” – intézte kérdését tegnap a megemlékezőkhöz Balázs Antal nyugalmazott tanító, a kopjafák faragója, adományozója. Beszédében kitért arra is, az Aradon kivégzett tábornokok által bizonyított „kimondhatatlan bátorság és a szabadságszeretet” késztette részben arra, hogy tiszteletükre kopjafát készítsen, a pécsi fiataloknak pedig azért mondott köszönetet, hogy „eljöttek hozzánk, hogy szabadságot tanuljanak, kitartást, bátorságot, hazaszeretetet”. A megyeszékhelyi rendezvény ezúttal is az Erzsébet parkban zárult, ide vonult át a mintegy háromszáz résztvevő – az 1848–49-es honvédemlékműnél ismét koszorúztak a város elöljárói, különböző szervezetek képviselői, Ady Endre Október 6. című versét a Református Kollégium diákja, Végh Kriszta mondta el. Demeter Virág Katalin / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. október 7.

Háromszéki képviselők tapasztalatai: szószegés és ultranacionalista szónoklatok a parlamentben
Megdöbbentették a háromszéki RMDSZ politikusokat a román pártok ultranacionalista szónoklatai, a párbeszédre való nyitottság teljes hiánya, hogy a románok még „kirakat-gesztusokra” sem voltak hajlandók a nemzeti kisebbségek nyelvi jogainak bővítésével és a szimbólumok használatával kapcsolatos törvénymódosítás kapcsán.
Márton Árpád és Benkő Erika sepsiszentgyörgyi képviselők külön tartottak sajtótájékoztatót pénteken, ám mind a ketten a törvénymódosítás parlamenti elutasítását kommentálták, a tapasztalataikat osztották meg. Érthetetlen, hogy még csak kirakat-gesztusokra sem voltak hajlandók, arra hogy meghallgassák az érveinket, hogy tárgyaljanak, a legnacionalistább szlogenek hangzottak el – mondta el Márton Árpád. Hozzátette, kompromisszumos megoldásra is hajlottak volna, ha a nyelvhasználati küszöböt 20 százalékról, nem a javasolt 10 százalékra, hanem legalább 15-re csökkentik, akkor is 40 jelentős településen oldották volna meg a problémát.
„Döbbenetes volt számomra nézni az emberjogi, jogi és közigazgatási bizottságok ezzel a témával kapcsolatos együttes ülésén, ahogy a román pártok szabadjára engedték az ultranacionalista szónokaikat. Később a képviselőház plénumában is visszaköszöntött mindez. A bizottsági ülésen nem voltak hajlandók sem elolvasni a módosítások szövegét, sem érdemben tárgyalni cikkelyeként azokról, a lehetőségét is elutasítva a párbeszédnek” – számolt be tapasztalatairól Benkő Erika. Hangsúlyozta, ebből világosan kitűnik, hogy Románia nem akarja betartani azokat a nemzetközi egyezményeket, amelyeket a kisebbségek jogaival kapcsolatosan tett, majd hozzátette, hogy annak a tudathasadásos helyzetnek vagyunk tanúi, hogy Románia nemzetközi szinten azzal fényezi magát, hogy példaértékű módon megoldotta a kisebbségek helyzetét, mindeközben pedig nem engedik bővíteni a kisebbségi nyelvi jogokat, szisztematikus visszarendeződés történik a nyelvi jogok és a szimbólumhasználat terén. A két háromszéki politikus rámutatott, a szociáldemokrata párttal való együttműködés folytatásáról az RMDSZ erre kijelölt testülete dönt, ám személyes álláspontjuk az, hogy ezt újra kell értékelni. „Ha valaki egyszer a szavát szegte, mi a garancia arra, hogy másodszor nem teszi meg?” – tette fel a kérdést Márton Árpád. Újra kell értékelni az együttműködési protokollumot és világos határidőkre van szükség az ebben foglalt kisebbségi jogokkal kapcsolatos törvényalkotási folyamat tekintetében – szögezte le Benkő Erika. Bíró Blanka / Székelyhon.ro

2017. október 9.

Képírás – képolvasás. Az erdélyi magyar művészetről
Banner Zoltán nyolcvanöt éves
Úgy érzem, ezúttal elmondhatom: könnyű helyzetben vagyok. Mármint könnyű helyzetben amiatt, hogy olyan személyiségről vallhatok színt a tisztelt olvasó előtt, akivel, mint kiváló műtörténésszel, műkritikussal, íróval, költővel, előadó- és szavalóművésszel, közéleti személyiséggel immár jó fél évszázada hozott össze a Sors Erdély, szűkebb értelemben véve Kolozsvár szellemi sugárútjain, és akinek a diktatúra horzsolásában megkopott sárga patinás szerkesztőségi íróasztala éveken át csupán alig karnyújtásnyira várta szebb idők eljövetelét a magamétól.
Nap, mint nap találkoztunk a főtéri Szent Mihály templom déli harangkondulásának aurájában az egykor Kós Károly tervezte fejléccel útjára indított Utunk irodalmi-művészeti és kritikai hetilap – talán nem túlzás ezt mondani –: mára legendássá átlényegült kiadói világában; ott, ahol a Forrás-nemzedék határozott szárnycsapásaitól minden politikai zimankó ellenére már érzékelhetően áramlott a lélegzéshez nélkülözhetetlen friss transzilván fuvallat. Banner Zoltán, a képzőművészeti, zenei, és színházi élet szakavatott krónikásaként és hetedhét (országot) megyét bejáró utazó nagyköveteként a művészeti rovatot vezette, szerkesztette és gondoskodott arról, hogy a mostoha kor zaklatásai és elvárásai dacára lehetőleg minden érdemleges művészeti esemény, figyelemre méltó műalkotás az akkori jelen és a még távolinak tűnő jövendő (itt van ma már!) prizmáin szemlélve, rangjához méltó helyet találjon a hétről hétre újraformálódó laptest hasábjain. Az ilyen, részleteiben igencsak sokrétű rovatszerkesztői tevékenység sikeres megvalósítása kellő hivatástudat, éberség és gyakorlat nélkül, majdhogynem eredménytelenségre van ítélve. Mert míg például a prózai rovat vezetője, ha közlésre szánt terjedelmesebb kéziratot (netán folytatásos regényrészletet) kap egy szerzőtől, amit továbbadva a főszerkesztőnek belátható ideig akár zavartalan „szabadságon” is érezheti magát, addig kollégámnak a lapkiadói ritmust, a nyomdai határidőket nemigen érzékelő külső szerzők néha igen alapos (át)szerkesztést igénylő anyagaiból kell húzva-alakítva mozaikszerűen fölépítenie a képekkel teletűzdelt oldalakat. Ma is szinte rejtély számomra, hogy effajta szellemi-lelki teljességet, szüntelen tájékozódási jelenlétet megkövetelő tevékenység mellett hogyan sorakozhat polcain három tucatnál több monográfia kötete Erdélyország jeles művészsorsairól, ami ennek tetejében még elenyésző szám is az ezret jóval meghaladó önálló írás, sőt több kötetnyi lírai szférákat megidéző szépirodalmi mű szerzőisége mellett.
Jóllehet máshol is említettem már, de szeretném itt és most újra szóba hozni azt az analógiát sugalmazó benyomásomat, ami minduntalan reám köszön, amint Banner Zoltán neve feltűnik előttem. Ez pedig az ouvre összevethetőségének nem csak szimbolikusan, de valósan is értelmezhető tartalma miatt áll fenn Firenze egykori kiválóságáéval, a Giorgio Vasariéval. Banner életművének legfontosabb szegmensét – művészetelméleti irodalmát –, megítélésem szerint jelentőségét illetően magabiztosan állíthatjuk párhuzamba a műelemzés atyjának, a polihisztor és reneszánszkori manierista építész, valamint festő életművének máig egyedülállóként minősített, egyben a műfaj bölcsőjét is megtestesítő papírra nyomtatott hagyatékával, ami mintegy százötven fejezetével A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete című munkájában maradt az utókorra. Ám míg Vasari ezeroldalas gyűjteményében alapos dokumentáltsággal ugyan, de többnyire csupán néhány lapot szán egy-egy alkotóra, addig Banner Zoltán gazdagon árnyalt monográfiáiban tárja elénk a bemutatásra szánt mester művészetének átfogó érrendszerét, műveinek korrajzba ágyazott jelentőségét, közben láthatóvá varázsolva a stílusáramlatok sajátos tendenciáit is a reá jellemző emelkedett költői eszmék rajzolatában. De még további hasonlóságot jelenthet köztük annak megítélése, hogy a remekművek élete is véges, hogy az idő vasfoga és a barbárság gátlástalansága nem képes különbséget tenni érték és érték között. (Gondoljunk csak Leonardo da Vinci Francesco Sforzát ábrázoló lovas szobrának szánalmas végzetére). Minden alkotás ily módon véletlenszerű rosszsorsának akár áldozata is lehet, eszerint a hozzáértő írás igen sokat tehet egy-egy mű időbeli túléltetéséért. Hisz ismerős: hány mesterremek idézhető fel ma már kizárólag textusok rejtett sorai közül felbukkanva akár a görög idők kezdetétől fogva, mert a történelem nyugalmat nem ismerő csatazajában is léteztek olyan megszállottak, akik képesek voltak meghallani a szépségeket óvni szándékozó olimposzi Istenek magasból alászálló üzenetét. Néha nosztalgikus pillanataimban szívesen gondolok egy másik, ugyancsak jövendőlátó honfitársra is, Veress Ferenc hajdani fotográfusra, aki ugyan kezdetleges eljárással még, ámde magával ragadó képsorokban állította meg az Idő óriáskerekét, emígy rögzítve az 1850-es esztendőkben kincses Kolozsvárnak azt a szép arcát, amely mára szintén csupán a mementó egyre jobban foszladozó papírlapjain küszködik a mulandósággal. És ahogyan az itáliai reneszánsz körképe immár elképzelhetetlen Vasari akkurátusan egybe gyűjtött íráskoszorúja nélkül, vagy a messze tűnt Kolozsvár felidézése Veress nosztalgikus anzikszai hiányában, feltehetőleg ugyanúgy válik majdan nélkülözhetetlen forrásanyaggá Trianon villámcsapását és az „arany korszak” testet-lelket próbáló nyomását elviselni kénytelen Erdély művészeti életének kutatói számára Banner Zoltán papírra vetett műkrónikája.
Egykori grafikus kollégaként most is tisztán felidézem lendületesen hurkolt, már-már rajznak beillő vonalakkal jegyzett kéziratait, gyakorlott szerkesztői jelzésekkel „gazdagított” korrektúráját, mert Ő az, aki az írást mindmáig szó szerint isírásnak tekinti, ezt pedig számára nem a megabitoktól dagadó számítógép klaviatúráján lezongorázott betűk kopogása testesíti meg. Ilyen tehát Banner Zoltán történelemillatú scriptóriuma, ahol a szellem transzparens mesterműve és a kéz formateremtő nyoma, mint „opus manum” harmonikus egységgé idomul. (Hol van mára a kódexek egykori parádéja, ahol írás és rajz minden idők talán legbámulatosabb társkapcsolatában élt…).
Szerzőnk, a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó gondozásában napvilágot látott kötete szerkesztésekor (Képírás–képolvasás. Az erdélyi magyar művészetről. Csíkszereda, 2016) észrevehetően „szemelgetni” kényszerült a terjedelmes és sokszínű életmű gazdag választékából. Ez nem kis fejtörést jelenthetett neki, miként maga is utal erre könyve előszavában. Merthogy naptári pontossággal kereken hatvan esztendeje a Csíki Múzeum Közleményei I. félévi számában (1957) megjelent tanulmánya óta oly gazdag szakirodalom került ki tolla alól, amiből szerkesztő legyen ám a talpán (mégoly egykori Utunk szerkesztő is), aki könnyeden tudna akárcsak egyetlen szempont figyelembe vételével is írásbokrétát csokorba szedni. Ám mégis éppen attól válik a végeredmény szellemgyönyörködtetővé, mivel Erdély olyannyira sokszínű művészeti arcvonásait látjuk benne visszatükröződni. Az író, noha óvva-aggódva, de mégis büszkeséggel teli bizakodással bocsájtja útjára művét „Persze csak azoknak, akik velem együtt hiszik, hogy volt/van/lesz erdélyi magyar művészet, transzilvanista világszemlélet, erdélyi lélek és gondolat, ami huszadik századi művészetünkben formát öltött.”
Tallózásunkat az időzónákban már az első fejezetcím visszaigazolja: „Amikor még a középkorban utaztam”, ekként aposztrofálja pályára léptének induló korszakát (1955) a Kárpátok szegletében meghúzódó Csíkország műkincsvilágát feltérképező, akkoriban még kerékpáros művészettörténeti időutazó, Banner Zoltán. Mert ne feledjük, ha művészetről beszélünk, egyszersmind történelemről és idősíkokról is beszélünk. Hisz szülessen meg egy mű akár a jelenben, csupán rövid idő kérdése, hogy a jelennel együtt maga is a múlt részévé váljék. A kötet végén viszont, „Kétezertizenöt” fejezetcímmel időrendiségben és zárszóként azokat a gondolatokat tárja elénk, amelyeket voltaképpen már igen régen megálmodott: lényege egy széles körű, az erdélyi művészetet minél teljesebb spektrumában reprezentáló képzőművészeti seregszemle fölépítése és bemutatása az anyaországban. Reményektől áthatva fogott tehát hozzá még 2000-ben a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától kapott nem mindennapi megbízatásnak, hogy készítse el a Modern Magyar Művészet Múzeuma tervezett erdélyi részlegének szinopszisát. Ez a korszakos jelentőségű elképzelés a szóban forgó kötetben is olvasható, ám a megvalósulás, sajnálatosan mindmáig elmaradt. Aztán az egykori vágyálom részben valósult meg, amikor Szücs György, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató helyettese hozzáértő és hathatós kurátori munkájának köszönhetően, a Sors és jelkép / Erdélyi magyar képzőművészet 1920-1990 című átfogó, időszaki kiállítás létrejött a budai királyi várban, és amelynek impozáns album-katalógusának egyik fejezet szerzőjeként Banner Zoltán az 1950–1990 között megjelent kiadványok prizmáján keresztül szemléli a korabeli művészeti élet sajtóban tükröződő jelenlétét.
A Képírás–képolvasás című kötet többi anyaga értelemszerűen e két szélső időpólus közé feszülő térben nyer kifejezést; műfaji értelemben igencsak sokrétűen, hiszen lapozás közben találunk tanulmányt, esszét, művészportrét, előadást, köszöntőt, levelet, jegyzőkönyvet, búcsúztatót, kiállítás megnyitó beszédet stb. Mindahány dokumentáltan helyezi látótérbe azokat a művészeti eseményeket, amelyek Erdély két világháború közti időszakában, valamint az azt követő kényszer-rendszer idegbénító fogságában a szellemi fennmaradásért folytatott túlélésben nyilatkoztak meg. Képi aforizmaként úgy ölt formát mindez előttem, mint ahogy egy lombhullató erdőben a rothadó avarból felbukkanó zsenge hajtások törnek áporodottságuk fogságából a tavasz friss üzenetével áradó fény felé; hol kisebb, hol pedig nagyobb virágszigetek látványos terítékével gyönyörködtetve a szemet, mindenkori újjászületésük biztos és eltaposhatatlan zálogaként. Némileg ily módon bomlottak ki Erdély szellemi humuszából is az önazonosulásukat kereső, létükben eltérő tájegységekből megszülető művészeti áramlatok, iskolák, stílus-csoportosulások és persze az érdemlegeset hozó, magányosan alkotók is. A könyvben felsoroltakra mind kitérni képtelenség volna, ezért csupán néhány megkerülhetetlen gravitációs sarokpontról tennék említést. Ilyen a két Szervátiusz: Jenő és Tibor szobrász-legendája, amely a transzilván szellemiségtől átitatott lélek erejével életre keltett matéria igazzá vált balladájával regél, vagy a zsögödi Nagy Imre magával ragadó festői attitűdjének vonzásában kialakult népi-expresszív jelenség térnyerése. De ide kívánkozik a Nagyváradon született, majd Kolozsváron alkotó, kivételes zenei képességekkel megáldott Rudnay tanítvány Miklóssy Gábor neve is, miként a marosvásárhelyi ősgyökerekből táplálkozó Nagy Pálé, lévén mindketten köztisztelettel övezett oktatók, akiknek szellemi-művészi aurájuk érzékelhetően gyűrűzött tova az elkövetkező nemzedékek frissülő szemléletvilágában. Nagy Imre életművében külön hangsúlyt érdemel az az eltökélt ragaszkodás, ahogyan rokonságot vállalt mindazokkal, „akik – bármilyen művészeti ágban – a legszorosabban földhöz ragadt népi rétegek sorsának és akaratának megjelenítésére esküdtek fel”. Ez a szándéka irodalomhoz kapcsolódva a népi írók iránti szimpátiájában, konkrétan a Helikon írók portréit megörökítő mintegy 40 rajzában tetten is érhető. Miklóssy Gábor gondolatai viszont elsősorban a képiség letisztult szürrealista jegyeit viselik magukon (érthető hát diákjainak ragaszkodása), amint az az itt olvasható példából is tisztán következik: „Hullafekete pernye hull a fehérpapok templomára. Dermedten áll a két torony, ablakaik, mint halálra vert lovak szemei, az irgalmat kémlelik a hályogosított jövendőben. A piszok fagyott tenyerében, mint az elmerült múltra emlékeztető bóják, némán állnak, vagy mint az elmúlás vitrinjében a kitömött madarak, amelyek többé már nem dalolnak. Az emlékezés egy tenyérnyi helyen letörli a sarat az idő félszázados kalitkájáról, a sarat, amit az itt hagyott évtizedek freccsentettek rá. /…/ Minden az elmúlás permetében áll, mint befagyott tóban a dermedt gólyák, amelyek egy őszön nem tudnak elrepülni.” Nagy Pálról viszont, a „legkonokabb küzdelmet önmagával vívó” marosvásárhelyi grafikus-festőről Banner többek közt így vall: „Nagy Pál az 1956-ból kimaradt Erdély ’ötvenhatos’ művésze volt, az elkeseredett felelősségtudat keletibb Kondor Bélája.”
Aztán párhuzamos jellegű tanulmányt olvashatunk a Koszta József és Tornyai János nevéhez köthető Hódmezővásárhelyen működő alföldi iskola és Trianon drámája nyomán a transzilvanizmus jegyeiben életre kelt székely festőiskola szellemiségéről, mely utóbbi voltaképpen szerzőnk értelmezésében nem más, mint „az alföldi festészet határon túli, hegyvidéki szárnya”. Ez az áramlat, megítélése szerint, miként az irodalomban, úgy a képzőművészetben sem stíluskategóriát jelent, hanem mindenekelőtt kifejezés- és magatartásformát testesít meg; ami nemzedékeken átívelő identitásával a magyar művészet korszerűsödését gyarapította: „szemléletével pedig az európai művészet forradalmainak a hullámgyűrűit szélesítette Kelet felé”.
Majd egy újabb írásban találkozhatunk az egyre népszerűbbé váló művésztáborok valódi értelmével, ahol az önfeladás helyetti ellenállás szellemében születtek meg jelentős kortárs műgyűjtemények; ilyen lett mára a már „klasszikusnak” tekinthető gyergyószárhegyi, a homoródszentmártoni, a Kalotaszeg lágy dombjai között Kós Károly kőbe-fába álmodott Varjúvárától alig sóhajtásnyira megbúvó zsoboki, vagy a dálnoki, a nagyszalontai. Mindközül mégis az Arad megyei Zerindi Képtár vált igazán emblematikus jelentőségűvé, azzal, hogy „örök példa, örök mementó marad, mivel az erdélyi magyar művészet rejtőzködésének a feloldására tett első kísérletként írja be magát művészetünk történetébe”. Visszaemlékszem, nem egy alkalommal éltem át magam is e táborok, helyszíni találkozók áradó vendégszeretetét, ahol az alkotás jótékony pillanatai mellett megtapasztalhattam az „ősközösségi szellem” sajátos ízű újjáéledésének modern kori változatát, az együvé tartozást, az együtt gondolkozást némelykor hajnalpírt köszöntő momentumaival. És ma már örömmel nyugtázzuk, hogy azóta Erdélyben gombamód bukkannak fel az újabb és újabb alkotótáborok, amelyek egyre elismertebb rangot nyernek akár nemzetközi téren is.
A szerző, ámbár némi fanyar honpolgári melankóliával fűszerezetten, de mégis őszinte nosztalgiával pillant vissza abba az idősávba, amelyről ezt veti papírra: „csodálatos évek voltak a hetvenes évek, különösen az évtized első fele. Ekkor érik be az ötvenes évek második fele és a hatvanas évek viszonylagos gazdasági és szellemi fellendülésének átmeneti szabadságában, nyitottságában felnőtt nemzedékek honfoglalása irodalomban, művészetekben, közművelődésben, főként a még jelentős román polgári, főleg bukaresti alkotó értelmiség (ezen belül például a képzőművészek és építészek) küzdelme révén a nyugati, főleg francia irányzatok, egyáltalán a liberálisabb közgondolkodás meghonosításáért. Rövid és szélmalomharc-siker volt ez, mégis áttörésszerű minőségi váltás történik a kultúra minden területén, s noha a diktatúra már a nyolcvanas évek elején ellentámadásba megy át, a leépülés csak a nyolcvanas évek közepén gyorsul fel; ám azokat a nemzetiségi kezdeményezéseket, amelyeknek az idők során valamiképpen sikerült intézményesülniük, különös csoda s főleg a fenntartó személyiségek áldozatos kitartása folytán, nem temette maga alá az országos összeomlás”. Ekkor értékelődött igazán fel a művészettörténészeket és műkritikusokat kellő számban nélkülözni kénytelen sajtó szerepe az írók, szociográfusok, riporterek újszerű felelősségével, ahogy egyre többen vállalták fel sajtóbeli jelenlétükkel a közművelődési és képzőművészeti események dokumentálását, vagy az arra érdemes művészarcok olvasónak szánt bemutatását. Iskolák előcsarnokai, szerkesztőségi szobák, klubok, színházak közösségi terei, sőt magán lakosztályok nyitották meg ajtajukat alkalmi, vagy rendszeres kiállítások, kamaratárlatok bemutatásához, ahol képi szimbólumok és példabeszédek leple alól kelhettek szárnyra a rejtőzködni kényszerülő, ámde suhanni vágyó szabad gondolatok.
Persze, a politikai viharfelhők sötétjének árnyékában lezajlott „művész-exodus” bekövetkező időszaka láthatóan érzékeny változásokat hagyott maga után – utal is erre Banner az érintett nevek felsorolásával –, mivelhogy mind többen leltek új hazára külhonban, a szomszédos Magyarországon vagy a nyugati államok délibábos illúziókkal kecsegtető határsávjain túl. Az élni akarás egzisztenciális kényszerűségének mindennapokra nehezedő nyomása pedig azzal járt együtt, hogy az eltávozott művészek jelentős hányadának hajdanvolt karakteres önkifejező látványvilága átalakult, az „ellenállás” egykori színei veszítettek erejükből, netán teljesen el is haltak, más szóval: a tartalom és forma az érvényesülés reményében új környezetéhez idomult át.
A kötet nyolcadik fejezete személyes hangvételű vallomással indul: „Műtörténészi és művészetírói pályám alfája és ómegája, tulajdonképpeni értelme: a transzilvanista gondolkodás és világszemlélet folytonosságának és végtelen megnyilvánulási jeleinek a feltárása a 20. század legkiválóbb erdélyi művészeinek az életművében.” E véleményformálás nem más, mint a szerző ars poétikájának hangja, amivel egyszersmind a kötet tisztán értelmezhető üzenetét is aposztrofálja, szemlét tartva az említett elvek erőterei mentén megszületett értékek színes palettája fölött. Elsőként Szolnay Sándorról olvashatunk esszét, akinek tevékenysége, mint a huszadik századi erdélyi művészsors „ősmodellje” írta be nevét a transzilván szellemi élet aranykönyvébe a Kós Károlyéval egyetemben, mert „nélkülük sohasem lett volna Barabás Miklós Céh, Műcsarnok, s emlékezetes, kisebbségi öntudatserkentő kiállítások”. Aztán Balázs Imre absztrakt expresszionizmusa jön szóba; ezt követi a csíkszeredai Hargita-műhely megteremtőinek két emblematikus alakja, Márton Árpád és Gaál András művészportréja, akikről szerzőnk az elragadtatás ünnepélyes hangjain nyílik meg: „… szeretnék most magasra emelkedni, és nagyon magasból – ha szabad ezt mondani: a Teremtő szemével nézni és gyönyörködni, hogyan születik valóban újjá az emberiség művészettörténete itt, Csíkszeredában”. Zsigmond Attila festői-grafikusi munkásságát értékelve pedig megjegyzi: „egyetlen nagy és mindig azonos erősségű áramkör sugárzása volt”. Akit kiemelten két írásban is méltat, Kádár Tiborról ezt írja: „Munkáinak sajátosan drámai ereje a racionális és az indulati elemek szétválaszthatatlan egybeforrottságából származik”. Majd újabb esszé jelzi a kolozsvári grafikai iskola Feszt László művészetének technikai bravúrosságtól áthatott vonulatát; itt Bardócz Lajos mellett a vonal valódi poétájaként is számon tartott, a Kriterion könyvkiadó egykori arculattervező grafikusával, Deák Ferenccel találkozhatunk; végül pedig az „új hullám” tragikusan korán eltávozott állhatatos sepsiszentgyörgyi művész prófétájáról Baász Imréről következnek elismerő szavak.
Egyetlen kiadványban félszáz esztendő művészeti kardiogramját rögzíteni, egyenlő a lehetetlenséggel. Ámde az a félszáznyi kötet, amely Banner Zoltán avatott tolla nyomán látott napvilágot, immár ott olvasható Erdély művészetének viharokkal dacoló emlékművén.
ÁRKOSSY ISTVÁN
(Megjelent a Magyar Napló2017. augusztusi számában, köszönjük a szerzőnek, hogy rendelkezésünkre bocsátotta). Szabadság (Kolozsvár)

2017. október 9.

Márton Árpád: Fontos változtatásokat akarnak
Létrejött és meg is tartotta első üléseit a parlament két házának együttes bizottsága, amely a büntető és polgári törvénykönyveket, illetve ezek perrendtartásait hivatott módosítani – mondta el Márton Árpád képviselő. Kiemelte, feladatuk az alkotmánybíróság észrevételei alapján változtatni az említett jogszabályokon, de kitért arra is, nem az igazságügyi miniszter által kidolgozott, nagy felháborodást kiváltó törvénycsomagról van szó, az elsősorban az igazságszolgáltatás szervezési kérdéseivel foglalkozik.
Márton Árpád szerint sokan felhördültek a bizottságok összehívása miatt, azt hangoztatták, hogy a kommunista időkre emlékeztető visszarendeződést próbálnak véghezvinni, pedig meglátása szerint éppen a módosításra szoruló cikkelyek idézik az átkos korszakot. Példákat is felsorolt: a titkosszolgálatoknak korlátlan időre lehetőségük van lehallgatni bárkit, és nemcsak a célzottat, de bármilyen ügyben felhasználhatják az így készült felvételeket; magyar esetekben nem kötelező az eredeti hanganyag csatolása, sokszor rossz, torz fordítások alapján születik ítélet; a demokratikus országok egyikében sem fordul elő, ami Romániában, hogy az ügyész a bíró mellett ül, mindenütt a védelemmel egyenrangúként kezelik. Márton Árpád szerint ezek az eljárások idézik a kommunista időket, és fontos lenne módosításuk. A bizottságok egyelőre számba vették a pontokat, ahol változtatásra van szükség, a héten megkezdik az érdemi munkát is – mondta el a képviselő. Farkas Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. október 13.

A parlamenttel végeztetnék el Tudorel Toader munkáját – Márton Árpád képviselőt kérdeztük
A PSD-ALDE koalíció megelégelte, hogy Tudorel Toader egyre halogatja a büntetőtörvények módosítását, ezért hozták létre a parlamenti bizottságot, amely célja hivatalosan „az igazságügyi törvények szisztematizálása, egységesítése és stabilitásának biztosítása”. A testület tagjával, Márton Árpád RMDSZ-es képviselővel interjúztunk.
Elkezdte működését az a parlamenti bizottság, amelynek feladata összehangolni az igazságügyi törvénykönyveket az alkotmánybíróság határozataival. A testület céljairól Márton Árpáddal, a bizottság RMDSZ-es tagjával beszélgettünk.
Főbb állításai:
Létezik egy „kommunikációs probléma” az igazságügyi miniszter és a kormánypártok között; a bizottság azért jött létre, mert a PSD megelégelte, hogy Tudorel Toader egyre halogatja a büntetőtörvények módosítását.
Módosításra szükség van, mert nap mint nap a Ceauşescu-rezsim enyhébb időszakait idéző visszaélésekre adnak lehetőséget.
Nem titok előtte, hogy a Btk. módosítását a közvélemény jelentős része összeköti Liviu Dragnea büntetőügyével. Megoldása: olyan küszöböt kell megállapítani a hivatali visszaélés kapcsán, amely nem alkalmazható a PSD elnökére.
– Mi lesz a feladata „az igazságügyi törvények szisztematizálására, egységesítésére és stabilitásának biztosítására” létrejött bizottságnak, amely a megnevezése alapján mintha az igazságügyet szabályozó törvényeket is célba venné?
– Két külön dologról van szó. Az Igazságügyi Minisztérium már dolgozik azon a három törvénytervezeten, amely az igazságügy működését szabályozza. A parlamenti bizottság az alap törvénykönyvek – nevezetesen a büntető törvénykönyv, a büntető eljárási törvénykönyv, a polgári törvénykönyv és a polgári eljárási törvénykönyv – módosításával foglalkozik, ezen belül is elsősorban az alkotmánybíróság döntéseivel. Több mint 100 cikkelyt vagy bekezdést találtak alkotmányellenesnek ezekben a törvénykönyvekben, illetve az ezekkel szoros összefüggésben álló más jogszabályokban.
– Hogyan fog dolgozni a testület?
– Két alegysége van a bizottságnak: az egyik a polgári résszel, a másik a büntető résszel foglalkozik. Az utóbbi a törvénykönyvek mellett az azokat módosító 2016. évi 18. számú sürgősségi kormányrendelettel foglalkozik.
– Milyen anyagból dolgoznak, mi a kiindulópont?
– A büntető törvénykönyvvel kezdjük, illetve a nyolc lényegi alkotmánybírósági döntéssel, amely a Btk.-ra vonatkozik. Ennél sokkal több alkotmányellenes cikkelyt találtak az eljárási törvénykönyvben – ott vették semmibe az emberi jogokat a legmesszemenőbben, amint tudjuk, és a 18-as sürgősségi rendelet még rátett egy lapáttal.
– Milyen értelemben?
– Például a rendelet megjelenéséig az eljárás az volt, hogy az őrizetbe vétel pillanatában közölték az illetővel, egy általa értett nyelven, miért foganatosítják ellene az ominózus intézkedést. Ezt a bekezdést hatályon kívül helyezte a Raluca Prună miniszter asszony. Amikor tehát egyesek azt állítják, hogy a tervezett módosítások visszavinnék Romániát a Ceauşescu-rezsimbe, a válaszom az, hogy már ott vagyunk. Annyi emberijog-tiprás, amennyi az elmúlt öt évben történt, csak a Ceauşescu-rezsim enyhébb időszakaiban volt. Nem mondom persze, hogy az ötvenes években vagy közvetlenül ’89 előtt nem volt rosszabb.
– Konkrétan milyen módosításokra volna szükség ön szerint?
– Mondok egy példát. Amikor valakit lehallgatnak, a bíróság előtt csak románul mutatják be a magyar nyelven lehallgatott párbeszédet, annak is csak azt a részét, amelyre a vádnak szüksége van, és hiába kéri a teljes felvétel meghallgatását, nemzetbiztonságra okokra hivatkozva megtagadják. Ez ma a gyakorlat Romániában. Ez ’89 előtti módszer. Egy másik dolog, amit szerintem sürgősen módosítani kell, hogy a bíró megakadályozhatja bármiféle bizonyíték perben való használatát. Például ha valakit gyilkossággal vádolnak, de ő bizonyítani tudná, hogy külföldön tartózkodott, a bíró mondhatja azt, hogy ez a bizonyíték nem érdekli, és nyugodtan el tudja ítélni gyilkosságért. A legnagyobb gond viszont az, hogy Romániában kizárólag feljelentések alapján el lehet ítélni valakit, holott még a jelenlegi törvénykönyvek is azt mondják, hogy szükség van más bizonyítékra is.
– Ez már az igazságszolgáltatás működéséhez tartozik. Amivel mellesleg ez a bizottság nem foglalkozik, holott mint az előbbi példa is mutatja, ezek a kérdések szervesen összefüggnek.
– Így van. Itt elsősorban két törvényt, a bírák és ügyészek jogállásáról, valamint a bíróságok és ügyészségek működéséről szólót kellene módosítani. Mondok egy másik példát, ami sehol másutt nem fordul elő: az ügyész a bíró mellett ül a tárgyalóteremben. Az ügyész mindenütt a világon szemben ül a bíróval, az ügyvéd mellett. Nálunk az ügyész nem az ügyvéddel egyenrangú, hanem a bíróval. Egy ajtón jönnek be és mennek ki, és olykor még beülnek a tanácsterembe is megbeszélni a dolgok menetét. Ilyesmi talán csak Oroszországban fordulhat elő, nem beszélve természetesen a diktatúrákról.
– Visszatérek az előbbi kérdésre. Ha valakit el lehet ítélni kizárólag tanúvallomások vagy akár egyetlen tanúvallomás alapján, miközben a törvény ezt elvileg nem teszi lehetővé, önök hiába módosítják a Btk.-t.
– Nálunk minduntalan rá kell erősíteni a törvényre, illetve arra, hogy a törvényt be kell tartani. A kérdés másik oldala pedig, ami ellen mindenki berzenkedik, az ügyészek és a bírák felelősségre vonása. Van ilyen, de kimerül egy „naná”-ban, már ha a kivizsgálás egy éven belül lezajlik. Ha három év múlva derül ki, hogy a bíró vagy az ügyész visszaélt a hatalmával, akkor elévül. Ez az egyetlen terület, ahol az elévülései idő a cselekmény elkövetésétől számított egy év. Ha valaki az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntése nyomán mondjuk hat év múlva jelezné, hogy az ügyében hiba vagy éppen bűncselekmény történt, akkor az érintett ügyész vagy bíró tette már öt éve elévült.
– És a bizottság mégsem az igazságszolgáltatás működésével foglalkozik.
– Valóban volt olyan szenátor, aki a teljes jogrendre ki akarta terjeszteni a bizottság működését, de abban maradtunk, hogy a munkát a büntető törvényekkel, illetve legelőször is a Btk.-val kezdjük. A bizottság keddi ülésén az igazságügyi miniszter azt szorgalmazta, hogy csak a nyolc alkotmányellenesnek nyilvánított cikkellyel foglalkozzunk, a törvény egészére nézve ő majd bemutatja saját, komplex tervezetét. Amit senki sem látott! Lényegében azt mondta, hogy ne nagyon foglalkozzunk az egésszel, majd ő elintézi. Mi azon az álláspontunk vagyunk, hogy el kell kezdeni a munkát. Az a döntés született, hogy jövő hétig minden frakció benyújtja a cikkelyszerű javaslatait a Btk.-val, illetve a nyolc alkotmányellenesnek nyilvánított szakasszal kapcsolatosan.
– Az RMDSZ-nek van már egy megfogalmazott álláspontja?
– Van, de ne akarja most felolvastatni velem a szövegszerű javaslatainkat.
– Nem akarom, kérnék viszont példákat.
– Az egyik a halmazatban és folytatólagosan elkövetett bűncselekmények szabályozása, ami lehetővé teszi jelenleg, hogy valakit például egyszerű lopásért huszonnyolc évre ítéljenek. A másik a kedvezőbb elbírálás elvének a szabályozása, ahol a megfogalmazás értelmezhető. Ezekről is benyújtjuk a konkrét javaslatainkat.
– Mikor lesz ebből új törvény, és egyszerre készül-e el a Btk.-t és a perrendtartást módosító tervezet?
– A bizottságnak 150 napja van, hogy benyújtsa a törvénytervezetet vagy tervezeteket, amely aztán bejárja a szokásos parlamenti utat. Szerintem jobb lenne egyszerre tárgyalni az egészet, de erről a testület a későbbiekben fog dönteni.
– Visszatérnék az igazságügyi miniszter álláspontjára. Megindokolta valamivel Tudorel Toader, miért kérte a parlamentet, hogy ne foglalkozzon a Btk. módosításával, és inkább hagyja a dolgot a szaktárcára?
– Ez egy 27 éves gyakorlat. Valahányszor megjelenik egy parlamenti kezdeményezés, a kormány rögtön elkezdi bizonygatni, hogy éppen dolgozik egy hasonló tervezeten, és a parlamentnek meg kellene várnia, amíg elkészül.
– De mintha ezúttal többről lenne szó. Nem érzékel egy politikai problémát is?
– De, van egy politikai és, hogy többet ne mondjak, kommunikációs probléma az igazságügyi miniszter és a kormánykoalíció között. A bizottsági ülésen ez kitüremkedett. Nem nagyon, de azért érzékelhető volt, hogy gyakorlatilag ez a bizottság is azért jött létre, mert a minisztérium nem lépett előre. Ha mégis megjelenik majd egy tervezettel, vagy esetleg a kormány sürgősségi rendelettel – ez a rossz szokása minden kabinetnek megvolt –, azt a parlament meg fogja vitatni. Mi azt szeretnénk, ha készülne egy jó és tartós jogszabály, amelyet az újraközlés után áttekinthető anyagként kezelhet bármely bíróság vagy állampolgár.
– Ha már a kommunikációs problémáknál tartunk. A híres-hírhedt 13-as sürgősségi rendelet óta valahányszor szóba kerül a büntető törvény módosítása, az is felmerül, hogy a parlament menteni akarja valakinek a bőrét. Ennek fényében nem tartaná ésszerűnek különválasztani a hivatali visszaélésről szóló vitát az összes többitől?
– Nem, és megmondom, hogy miért. Először is a hivatali visszaélésről szóló 297-es cikkelyre vonatkozó alkotmánybírósági döntés óriási zavart okozott az igazságszolgáltatásban, nagyon sok bíróság úgy értelmezte, hogy a cikkely már nincs hatályban. Másodszor, amikor valakin semmilyen más fogást nem találnak, akkor előrángatják a hivatali visszaélést, ami úgy van megfogalmazva, hogy nemigen kell rá bizonyíték. Több száz ilyen per van terítéken, például a marosvásárhelyi római katolikus gimnáziumé. Itt nem arról van szó, hogy mi történik Dragneával, hanem hogy mi van ezzel a bűncselekménnyel, amely elsősorban a volt kommunista államokban létezik, és a zavaros megfogalmazása révén politikai leszámolásokra alkalmas.
– Mégiscsak fontos, hogy mi történik Liviu Dragneával, ha felmerülhet, hogy a hivatali visszaélés tényállásának módosításával megúszhat egy bírósági eljárást.
– A megoldás egyszerű: olyan küszöböt kell megállapítani, hogy a törvénymódosítás Liviu Dragnea ügyét ne befolyásolja. Szőcs Levente / maszol.ro

2017. október 14.

Havazás előtt Borospatakán
Az idén a szokásosnál egy héttel korábban nyitotta meg kapuit a művésztelep Borospatakán. Így a csíkszeredai Szász házaspár, István és Marika működtette népszerű skanzen alkotó vendégei még azelőtt hazautaztak, mielőtt a Gyimesekben lehullott volna az októberben szinte menetrendszerűen érkező első hó. Különleges látvány, amikor a völgy fölött a zöld meredeket befedi a fehér lepel, a festők, grafikusok, szobrászok, fotósok, díszítőművészek azonban nem hiányolták, a ragyogó ősz annyi egyéb ihlető élményt kínált, hogy azok közül is nehéz volt választani. Egy hét, tíz nap hamar eltelik, ezt a szobrászművészek tapasztalják meg a leginkább, mennyiségileg nem lehet akkora teljesítményt nyújtani, mint amennyit szeretnének. De aki nyomon követhette őket, láthatta, mindent megtettek, hogy az alkotói termés minél gazdagabb és a lehető legjobb legyen. Nem is lehetett hibát találni benne. Az október 3-i zárókiállításon a két méltatónak, Banner Zoltán művészettörténésznek és Nagy Miklós Kund művészeti írónak igazán bőven volt mit kiemelnie.
Harminc művész állított ki legalább két munkát, a tábor két művészeti irányítója, a kiállítást megrendező Gaál András és Márton Árpád ismét remekelt, amikor a képeket, szobrokat, textíliákat, tűzzománcokat, fotókat elhelyezte, hiszen ha közös volt is az ihletforrás, minden résztvevő más-más stílusban dolgozó, öntörvényű, erős művészegyéniség, nem egyszerű a műveiket úgy összehangolni, hogy azok ne egymást zavarva, hanem kisugárzásukat megőrizve fokozzák az összhatást, erősítsék a műegyüttes üzenetét. A művésztelepnek megvan a törzsgárdája, ők nagyon ritkán hiányoznak a névsorból, de a házigazdák nem feledkeznek meg a fiatalításról sem. Az idősebb mesterek mellett most is dolgozott Borospatakán néhány újabb fiatal, az egyensúly ilyen tekintetben se billent meg. De az életkornak mintha nem is lenne jelentősége, olyan lendülettel kapcsolódnak be a munkába a korosabbak is. A közösségi szellem kihangsúlyozottan van jelen a művésztelepen. A köztudott gyimesi tenni akarás az alkotótáborra is jellemző, a teremtés szelleme élénken érzékelhető a művésztelepen, és kilenc év teltével nyugodtan elmondható, hogy a skanzenben összpontosult szellemi, művészeti pezsgés jótékonyan terjed át az egész tájegységre.
A stílustörekvések, műfajok, témák sokaságából az idén talán a szakralitás került ki győztesen. A telepen épült kis kápolna mind szebb lesz általa. Bráda Tibor, Egri István pompás üvegfestményei, Kádár Tibor nagyszerű Stáció sorozata a kortárs művészet kis gyöngyszemévé alakítja a templomot. Szent István, Szent László, Szent András portréja, egyéb szakrális fogantatású alkotások mellett nyilván számos más jellegű munka hívta fel magára a figyelmet. A népélet, a vidék szépsége, megannyi helyi sajátosság ihlette a táborlakókat. Kitartás és erőpróba tekintetében a szobrász Ferencz Ernő vitte el a pálmát, egy hét alatt elkészült faragott fakompozíciója valóban csúcsteljesítmény. Szepessy Béla míves óriásmetszete, a Tükör által homályosan ugyancsak kiérdemelte az egyöntetű elismerést. Ezt hozta magával a nyíregyházi grafikus, a táborban ilyen grafikai megoldásokra egyelőre nincs lehetőség, a művész érdemei ettől nem csökkennek. Keményen, teljes odaadással, a legjobb színvonalukra hangolódva dolgoztak a művésztelep marosvásárhelyi vendégei, Bandi Kati, Csíky Szabó Ágnes, Hunyadi László és Bálint Zsigmond is. Mindannyian nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy erre az idei tárlatra is sokáig emlékezzen a közönség. Az elmélyült összbenyomást hatványozottan tetézte a záróeseményen a gyimesi férfikórus műsora. Rendkívüli élményt nyújtott. Egyben azt is előrevetítette, hogy máris lehet gondolkozni, mi lesz jövőre a tizedik, jubileumi táborozáson. Biztosak lehetünk, hogy Szászék, akik mindenre figyelve éltetik ezt az értékteremtő, fontos „intézményt”, idejében és teljes képességükkel felkészülnek rá. Nagy Miklós Kund / Népújság (Marosvásárhely)

2017. október 20.

Tárlat a sokszínűség jegyében
Tizenkét festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás szerda este a magyar festészet napja alkalmából Csíkszeredában, a Csíki Székely Múzeum Kossuth utcai kiállítótermében. A kiállításmegnyitóra sokan voltak kíváncsiak, hiszen a különböző látásmódokat tükröző képek egyedi történetet hordoznak. A tárlaton Balla Tibor, Gergely Miklós Csaba, Kovács Imre, Márton Árpád, Sólyom Zsuzsa, Szabó Árpád, Szabó János, Tompa Bors Eszter, Váncsa Mónika, Vorzsák Gyula, Xantus Géza és Zsigmond Márton művészek képeit tekintheti meg a nagyérdemű. A kiállított anyagot Túros Eszter méltatja.
A magyar festészet napjának ünnepre hangolt képei a generációkon átívelő folytonosság látszatát keltik, a sokszínűségben kirajzolva egy olyan festői történetet, amelyben a képek feltétlenül összekapcsolhatók, egymást erősítik, egyfajta időbeli kontextust is teremtenek egymásnak. Érdekes, hogy kik hogyan vesznek részt egy ilyen együttműködésben, amelyben a festészeté a főszerep, de a részvétellel egyfajta közösségvállalás, valamiféle azonosulás is történik. A mostani tárlat, úgy tűnik, valóban ünnepre hangolt. Festői reflexiók, mai szemszögek művészettörténeti horizontban. Legyenek akár évezredes távlatokat nyitó szín- és formatörténések, ahol jelen van ugyan a figurativitás és van a képeken történet és közös múlt, kitapintható felületek, plasztikai mélységek, a viszonyulás módja mégis oldja mindezt. Bacchus vagy Európé elrablása úgy válik felismerhetővé, hogy a figurákat rögtön felülírja, átírja a festőiség, a gesztus vagy a transzparencia.
A festői dimenziók másfajta mélységeket is bontanak. Van, aki elemző módon közeledik, úgy bontja elemeire a látványt, úgy ragadja meg a formákat, hogy már-már elveszíti azokat. Megpróbál a felület, a fecsegő felszín mögé nézni, úgy próbálja megtalálni az összhangot, hogy megkeresi a formák geometriáját, ezekben leli meg, és ezekből szerkeszti újra, impresszív módon, a látványt. A geometria lehet egyfajta ürügy is, játéklehetőség, amelynek keretei, vonalai közt a színek főszerephez juthatnak. Lecsupaszítva, egyszerűsítve, a színek egymásmellettisége, együtt vibrálása, optikai hatásai bűvölnek el.
Máskor, a konkrét, nemcsak kiindulópont, hanem alfa és ómega – a kornak arca van, formája, sajátos festőisége. Akár a legegyszerűbb formák, tárgyak is magukban hordozhatják annak lehetőségét, hogy olyan festői világokat hívjanak elő, amelyek, egyszerűségük ellenére filozofikus dimenziókat nyitnak.
Úgy lépünk be a Lélek kapuján, hogy elbűvöl egy-egy táj melegsége, mozgásba lendít egy városi felülnézet, úgy merülünk el a nejlonzacskók keretbe szorított, már-már fotorealista látványában, vagy válunk részeseivé egy-egy szürreálisan spontán és intim pillanatnak, úgy sodorhat magával egy-egy festői lendület, hogy közben megtörik a fény, a színek, árnyalatok elkülönülnek, kaleidoszkóp-szerűen bomlik elemeire a látvány – így hozva felszínre festői minőségeket. Az „anyag rejtett lelke” válik megközelíthető.
A sokféleség természetes állapot, hiszen itt mindenki a saját útját járja, nagyon eltérő kifejezésmódok kerülnek egymás mellé. Annak ellenére, hogy nem egy szigorú koncepció mentén szerveződnek a magyar festészet napja alkalmával szervezett kiállítások, talán a mostani kiállítás is jó példa arra, hogy izgalmas és gazdag tárlat kerekedhet ki azáltal, ha egy évben egyszer, egy ünnep erejéig egy fedél alá kerülnek ezek a különböző festői világok. Hargita Népe (Csíkszereda)

2017. október 24.

Márton Árpád: az 56-os magyarellenes retorikát is fel lehet lelni manapság
A Gheorghe Gherghiu Dej nacionalista szónoklataiban elhangzottak egyre nagyobb gyakorisággal vannak jelen a román politikusok retorikájában – jelentette ki keddi politikai nyilatkozatában Márton Árpád parlamenti képviselő.
Az RMDSZ politikusa beszédében felidézte: Romániában az 1956-os forradalmat követő represszió a legnagyobb mértékben a magyar közösségeket sújtotta. „Ha számot vetünk az elmúlt két emberöltő időszakával, akkor megfigyelhetjük, hogy ez idő alatt magyar tannyelvű intézményeinket számolták fel, magyar közösségeinket lehetetlenítették el itt, szülőföldünkön. De a helyzet sok szempontból változatlan 2017-ben is, az 56-os magyarellenes retorikát manapság is fel lehet lelni, hiszen Gheorghe Gherghiu Dej nacionalista szónoklataiban elhangzottak egyre nagyobb gyakorisággal vannak jelen a román politikusok retorikájában” – jelentette ki.
Márton Árpád kitért az anyanyelven zajló oktatási rendszerre tett ellehetetlenítő kísérletekre, amelyekkel a magyar tannyelvű oktatáshoz való hozzáférést próbálták megakadályozni számos formában. Emlékeztetett: 1958-ban a bákói tanítóképző magyar szakát megszüntették, majd rá egy évre az akkori kommunista vezetők az oktatás etnikai szegregációjának veszélyétől tartva elrendelték a magyar tannyelvű iskolák megszüntetését. Ezt követte azon év tavaszán a kolozsvári Bolyai Egyetem megszüntetése, majd bevonása a Babeș Egyetem intézményi rendszerébe, így alakult ki a ma is működő Babeș–Bolyai Tudományegyetem.
Márton Árpád felhívta a figyelmet arra is, hogy a Magyar Autonóm Tartományt is felbontották, és a magyarlakta részek nagy részét Brassó régióhoz csatolták, míg Kolozs megyéből egy, többségben románok által lakott területet csatoltak a tartományhoz, ezáltal az itt élő magyar közösségek számaránya 77 százalékról 61-re csökkent. 1968-as megyésítés megszüntetett mindenféle magyar autonómiát, és a Maros megyei magyarság 50 százalék alá esett. maszol.ro

2017. október 25.

Az 56-os magyarellenes retorikát is fel lehet lelni manapság
„Romániában az 1956-os forradalmat követő represszió a legnagyobb mértékben a magyar közösségeket sújtotta, hiszen ha számot vetünk az elmúlt két emberöltő időszakával, akkor megfigyelhetjük, hogy ez idő alatt magyar tannyelvű intézményeinket számolták fel, magyar közösségeinket lehetetlenítették el itt, szülőföldünkön. De a helyzet sok szempontból változatlan 2017-ben is, az 56-os magyarellenes retorikát manapság is fel lehet lelni, hiszen Gheorghe Gherghiu Dej nacionalista szónoklataiban elhangzottak egyre nagyobb gyakorisággal vannak jelen a román politikusok retorikájában” – mutatott rá Márton Árpád október 24-én politikai nyilatkozatában.
A Kovászna megyei parlamenti törvényhozó beszédében kitért az anyanyelven zajló oktatási rendszerre tett ellehetetlenítő kísérletekre, amikor a magyar tannyelvű oktatáshoz való hozzáférést próbálták megakadályozni számos formában: „1958-ban a bákói tanítóképző magyar szakát megszüntették, majd rá egy évre az akkori kommunista vezetők az oktatás etnikai szegregációjának veszélyétől tartva elrendelték a magyar tannyelvű iskolák megszüntetését. Ezt követte azon év tavaszán a kolozsvári Bolyai Egyetem megszüntetése, majd bevonása a Babeș Egyetem intézményi rendszerébe, így alakult ki a ma is működő Babeș–Bolyai Tudományegyetem. Ebben az évben minden olyan iskola, ahol magyar tannyelven zajlott az oktatás, román tannyelvű iskolákba lett besorolva.”
Márton Árpád továbbá felhívta a figyelmet arra is, hogy a Magyar Autonóm Tartományt is felbontották, és a magyarlakta részek nagy részét Brassó régióhoz csatolták, míg Kolozs megyéből egy, többségben románok által lakott területet csatoltak a tartományhoz, ezáltal az itt élő magyar közösségek számaránya 77 százalékról 61-re csökkent. 1968-as megyésítés megszüntetett mindenféle magyar autonómiát, és a Maros megyei magyarság 50 százalék alá esett. (RMDSZ) Nyugati Jelen (Arad)

2017. október 31.

Búcsú Antal Imrétől
Kívánhat-é ember többet:
derékaljnak szülőföldet
... (Kányádi Sándor)
Vajon Antal Imre földi – élő óhaja – alkotói lelke, szelleme kívánt-e éltében mást, mint a Tatros-völgyében, a Gyimesek földjében az örök nyugodalmat.
Ki volt Ő?
Egy kor áldozata? Egy igazságtalan elbírálás sunyítása? Igen, ez egy kor értelmezése nem a tehetségről, a tudásról, hanem a hovátartozásról.
Egy serdülő ifjú lelke és jövője!?
Veszítettem, de az élet földhöz vágott labdája mindig felém pattant.
Szembenéztem a holnappal, és mi maradt: a hit, az élni és alkotni akarás.
Vállaltam mindazt, amivel a túlélést és a mindennapokat megéltem. Dolgoztam, és valami belső sugallat azt diktálta: a tied lesz a holnap. Ez az üzenet átsegített, és egy új világot, az én világomat tárta elém.
A végtelen hegyek csendje-morajának örök visszacsengő mondáiban-meséiben kialakult lelkemben a saját Énem.
Feltettem sokszor magamban: Antal Imre, Te végül is ki vagy?
Most, hogy Imre barátunk átlépted a végtelent és a Gyimesi-havasok horizontvonalát, bizonyságul a kék égre íródik neved: „a Gyimesek festője és grafikusa”, a csodálatos nevelő, a vidék nemzetközi zászlótartója.
A csend, a nyugalom példája voltál. Isten nyugalma és a szeretet áldja lelkedet, lényedet és az egész munkásságodat!
Isten veled!
Márton Árpád
[Antal Imre /Gyimesfelsőlok, 1944. febr. 24. – Gyimesfelsőlok, 2017. október 29./] Hargita Népe (Csíkszereda)

2017. november 4.

Elhunyt a csángó festő
Így nevezték, és ez neki bizonyára minden nemesi rangnál többet jelentett. Antal Imre festő- és grafikusművész 73 évesen vált meg a földi világtól, szülőfalujában helyezték az anyaföldbe október 28-án. Ott, Gyimesfelsőlokon teljesítette ki művészetét, szenvedéllyel szolgált hivatását.
„Vajon Antal Imre földi – élő óhaja – alkotói lelke, szelleme kívánt-e éltében mást, mint a Tatros völgyében, a Gyimesek földjében az örök nyugodalmat?” – tette fel a költői kérdést búcsúztatója, a nagyra becsült pályatárs, Márton Árpád festőművész. Majd ekképpen folytatta: „Imre barátunk, most, hogy átlépted a végtelent és a Gyimesi-havasok horizontvonalát, bizonyságul a kék égre íródik neved: »a Gyimesek festője és grafikusa«, csodálatos nevelő, a vidék nemzetközi zászlótartója. A csend, a nyugalom példája voltál”.
Marosvásárhelyen és a környéken is sokan ismerték, kedvelték olajfestményeit, pasztelljeit, tollrajzait, linómetszeteit. Azt is tudják róla, hogy pályáját itt kezdte, a művészeti középiskolában olyan kiváló mesterek vértezték fel tudással, mint Bordi András és Nagy Pál. Első egyéni kiállítását 1968-ban rendezhette meg Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, az utolsót pár hónappal ezelőtt Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Művészeti Központban, illetve Kolozsváron a Szépművészeti Múzeumban, a Bánffy-palotában. Szép emlékét megőrizzük.
NMK
Antal Imre /Gyimesfelsőlok, 1944. febr. 24. – Gyimesfelsőlok, 2017. október 29./ Népújság (Marosvásárhely)

2017. november 6.

Adómentesek a műemlék épületek
Klaus Johannis államfő kihirdette pénteken az adótörvénykönyvet módosító jogszabályt, amely szerint nem kell adót fizetni a műemlék épületek után. A törvény szerint tulajdonostól függetlenül mentesülnek az adó alól azok a műemlék épületek, múzeumok és emlékházak – a hozzájuk tartozó területtel együtt –, amelyek utcai frontját felújították, és amelyekben nem kereskedelmi tevékenység folyik. Abban az esetben, ha az épület homlokzata nincs felújítva, a helyi tanács eldöntheti, hogy kivet-e adót az épületre vagy sem. A törvénymódosítást Kelemen Hunor és Márton Árpád RMDSZ-es képviselők dolgozták ki. AGERPRES; Népújság (Marosvásárhely)

2017. november 17.

Megszüntetnék a „diszkriminációt”: megkülönböztetőnek tartja az RMDSZ a büntetés-végrehajtási körülményeket.
Diszkriminatív a büntetések letöltésére és a kedvezményekre vonatkozó szabályozás – ezzel indokolta a Krónikának Márton Árpád RMDSZ-es képviselő, hogy a szövetség módosító javaslatokat nyújtott be. A másik ok a börtönök túlzsúfoltsága.
Az egyértelmű diszkrimináció megszüntetése a célja annak a törvénymódosító javaslatnak, amelyet az RMDSZ a büntető törvénykönyvhöz, illetve a büntetés-végrehajtásról rendelkező törvényhez nyújtott be. Ennek értelmében a legtöbb egy év szabadságvesztésre ítélt személyek házi őrizetben tölthetik le büntetésüket, és a fogva tartás ideje alatt közölt minden tudományos kiadványért húsz nappal csökken a büntetésük – jelentette ki a Krónikának Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese. Mint arról beszámoltunk, a szenátus hétfőn hallgatólagosan elfogadta a módosító javaslatot, mivel nem sikerült napirendre tűzni az előírt 45 napon belül.
„Kommunista mentalitás”
Márton Árpád emlékeztetett: a büntetés-végrehajtási törvényben léteznek bizonyos előírások, amelyek értelmében ha egy elítélt jól viselkedik és dolgozik, akkor bizonyos számú nappal csökkentik a szabadságvesztés idejét. Ezt többek között az befolyásolja, hogy fizikai vagy szellemi munkát végzett, hogy éjszaka is dolgozott, illetve hogy kapott-e pénzt érte vagy sem.
„Ezzel kapcsolatban valóban voltak visszaélések, mint például a Becali-ügy” – emlékeztetett Márton az üzletember-politikus esetére, aki számos olyan könyv megírásával érte el büntetésének csökkentését, amelyekről később kiderült, hogy plágiumok voltak. „A technokrata kormány azonban úgy gondolta, hogy ennek a gyakorlatnak úgy vet véget, hogy teljesen eltörli ezt a lehetőséget. Végül úgy módosították, hogy függetlenül a megírt művek számától, összesen legtöbb húsz nappal csökkenhet a büntetés. Csakhogy ennek nyomán egy olyan elítélttől, aki iskolába jár, és a börtönben tanul meg írni és olvasni, sokkal több napot vonnak le a büntetéséből, mint annak, aki doktori disszertációt ír.
Márpedig az előbbi kategóriába tartozók rendszerint zömmel az erőszakos bűncselekmények elkövetői közül kerülnek ki” – ecsetelte Márton. „Ez egy kommunista mentalitás megnyilvánulása, miszerint az értelmiségi munka kevesebbet ér, mint a fizikai. Ezt nem tudjuk elfogadni, de azt igen, hogy a börtönben szigorúan ellenőrizzék a szellemi alkotói tevékenységet, és csakis az arra valóban érdemesek kapjanak kedvezményt. A cél az, hogy arányosság legyen az elvégzett munka és a kapott kedvezmény között” – mondta a politikus.
Az RMDSZ a módosításokat mindezek mellett a börtönök túlzsúfoltságával is magyarázta. Ennek kapcsán föltettük a kérdést: ezt nem orvosolta-e Tudorel Toader igazságügy-miniszter módosítása, amelynek nyomán minden olyan, az EU-s előírásoknak nem megfelelő, embertelen körülmények között letöltött hónapért hat napot vonnak le a büntetésből.
Márton Árpád szerint két különböző dologról van szó, a miniszter javaslata ugyanis arról szól, hogy az országban a börtönviszonyok nem felelnek meg az uniós elvárásoknak, emiatt Romániát több alkalommal is kártérítés kifizetésére kötelezték. Akik embertelen körülmények között töltik a büntetésüket, azok büntetése súlyosabbnak minősül. A Toader-féle módosítás kimondottan az embertelen körülmények között letöltött időhöz képest számolja ki a kedvezményt függetlenül attól, hogy az elítélt mit tesz, vagy hogyan viselkedik a börtönben.
Ez főként az erőszakos bűncselekmények elkövetőire vonatkozik, mivel ők ültek rosszabb körülmények között” – mutatott rá Márton. Emlékeztetett: az is különbség a két módosítás között, hogy az ilyen esetekben letöltöttnek tekintik a büntetést, míg a másik módosítás nyomán csak feltételesen kerülnének szabadlábra az érintettek.
Annak kapcsán, hogy a Toader-féle módosítás nyomán szabadlábra helyezett elítéltek között volt olyan, aki pár nappal később máris erőszakos tettet követett el, és vissza is került, kifejtette: az RMDSZ célja elsősorban az, hogy azok, akik tudományos dolgozatot vagy könyvet írtak, vagy valamilyen találmányt jegyeztettek be, visszakapják a korábbi jogosultságokat.
Az „ügyészállam” ellen
Ugyanakkor céljuk az is, hogy kizárják az ügyészeket a feltételes szabadlábra helyezés folyamatából. „A cél Románia ügyészállami mivoltának a felszámolása” – fogalmazott Márton, kijelentve: az RMDSZ álláspontja szerint az ügyészek feladata az ítélet kiszabásával véget ért, a feltételes szabadlábra helyezési kérelem elbírálásáról pedig azon, börtönbeli testületeknek kell véleményt mondaniuk, amelyeknek tagjai nap mint nap együtt dolgoznak az elítélttel, és ezen testületeknek kell a végső döntést kimondó bírónak továbbítaniuk a javaslatukat. Mint megírtuk, az RMDSZ-es javaslat kezdeményezőinek indoklásában az áll, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága már többször jelezte: a romániai börtönök túlzsúfoltak, és nem biztosítanak megfelelő körülményeket a fogvatartottak számára.
A javaslat abban is módosítaná a büntető törvénykönyvet, hogy a maximum tíz évre elítélt fogvatartottak a kirótt időtartam felének letöltése után már kérhetnék feltételes szabadlábra helyezésüket. A jelenlegi Btk. szerint ezt csak a kiszabott idő kétharmadának letöltése után kérvényezhetik.
A javaslat szerint azok, akiket tíz évnél hosszabb időre ítéltek börtönbüntetésre, a letöltött idő kétharmada után kérhetik feltételes szabadlábra helyezésüket; a most hatályos Btk. értelmében ez a jog csak a letöltött idő háromnegyede után illeti meg őket.
A tervezet ugyanakkor nagyobb mértékben rövidítené meg azon fogvatartottak számára a büntetést, akik munkát végeznek a börtönben, és 20 nappal csökkentené a fogva tartás időtartamát minden publikált tudományos munkáért vagy szabadalmaztatott találmányért.
Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor korábban az Agerpres hírügynökségnek elmondta, hogy a javaslatot eredetileg 2016 októberében terjesztették a szenátus elé, de mivel a korábbi törvényhozás nem tűzte napirendjére, az indítványt lezárták. A tervezet megszavazásának határideje november 6-a volt. A büntető törvénykönyvet, büntetőeljárási törvénykönyvet és büntetés-végrehajtási, szabadságkorlátozásról rendelkező törvénykönyvet módosító tervezetről a képviselőház szavaz majd döntő fórumként. Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár)

2017. november 25.

Márton Árpád: Nem csorbulhatnak anyanyelvhasználati jogaink!
Azokon a területeken, ahol egy kisebbség számaránya meghaladja az ötven százalékot, a bírák és ügyészek kihelyezésekor, amennyiben két versenyvizsgázó azonos pontszámot ér el, elsőbbséget élvez az, aki ismeri az adott kisebbség nyelvét. „Az RMDSZ módosító-javaslatot dolgozott ki, amely a bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvényben kiterjesztené ezt az előírást a bírói és ügyészi gyakornokokra is, és mindkét esetben az ötvenszázalékos küszöböt húsz százalékra csökkentené” – nyilatkozta Márton Árpád, az RMDSZ Kovászna megyei képviselője azt követően, hogy az alsóház szakbizottsága ennek a törvénynek a módosításáról tárgyalt.
A szövetség szakpolitikusa rámutatott: a bizottság tagjai ellenezték a két RMDSZ-es törvényhozó, illetve a kisebbségek képviselőjének kivételével a fent említett javaslatokat. Továbbá, a Mentsük meg Romániát Szövetség (MRSZ) frakciója a jelenlegi törvény fent említett cikkelyének a hatályon kívül helyezését javasolta, melynek értelmében, az ügyészi és bírói helyekre versenyvizsgázó jelentkezők esetében előnyt jelent a kisebbségi nyelv ismerete, ha az adott törvényszék vagy ügyészség területi illendőségében legalább ötvenszázalékos arányban él egy adott kisebbség.
„A román állam képviselői minden lehetőséget megragadva, készséggel ismételik, hogy Románia kisebbségvédelem szempontból mintaállam. Ennek ellenére a kisebbségi jogok bővítése sem egyszerű feladat ma már, de a megszerzett jogok hatályon kívül helyezését is gyakran megkísérlik. Ezért kulcsfontosságú az erdélyi magyar közösség képviselete a törvényalkotásban, a döntéshozás minden szintjén, és ezért van szükség olyan kerettörvényre, amely európai uniós szintű garanciát jelentene kisebbségvédelmi szempontból” – hangsúlyozta Márton Árpád az Európai védelmet jogainknak! kezdeményezésre utalva, majd hozzátette: „Az RMDSZ prioritásként határozta meg a nyelvi jogok bővítését az igazságszolgáltatás terén, ennek szellemében dolgozta ki és iktatta a fent említett két módosító javaslatot. Megengedhetetlen, hogy a magyar közösség jogos törekvéseit zsigerből utasítsák el, és törvénymódosítások útján próbálják a meglévő jogokat is megcsorbítani.” Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. november 29.

Botrány a parlamentben, számon kérték Dragneán az amerikaiaknak írt válaszlevelet
Felfüggesztették a szenátus szerdai plenáris ülését, mivel a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) frakciója elhagyta az üléstermet, tiltakozásul az amerikai külügyminisztériumnak az igazságügyi törvényekkel kapcsolatos közleményére adott közös állásfoglalás miatt, amelyet a két házelnök fogalmazott meg.
Az USR és a PNL döntése egy rövid tanácskozást követően született meg, amelyen a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD), a PNL, az USR és az RMDSZ frakcióvezetője vett részt. A Népi Mozgalom Párt (PMP) szenátorai még a tanácskozás előtt elhagyták az üléstermet.
Ezzel egy időben az USR képviselőinek egy csoportja Liviu Dragnea, a képviselőház elnökének irodájába ment, hogy kifejezze tiltakozását a közlemény ellen, amelyet a két házelnök adott ki az Egyesült Államok külügyminisztériumának az igazságügyi törvények módosításával kapcsolatos állásfoglalására reagálva.
Dragnea fogadta irodájában az USR-s képviselőket. Dan Barna USR-s képviselő úgy nyilatkozott, mivel a képviselőház ülését vezető Florin Iordache – a házszabályt áthágva – megszakította a két házelnök nyilatkozatáról folyó vitát, majd a képviselők többségi szavazattal elutasították azt a javaslatot, hogy Liviu Dragnea a plénum előtt ismertesse álláspontját az ügyben, úgy döntöttek, ők mennek majd a házelnök irodájába, hogy kifejezzék tiltakozásukat az amerikai külügyminisztérium állásfoglalására reagáló nyilatkozatra.
Dragnea közölte az ellenzéki alakulat honatyáival, hogy teljes mértékben jogában állt válaszolni Washington bírálataira, és azt is megtehette, hogy Călin Popescu-Tăriceanuval, a szenátus elnökével közösen Románia parlamentjének nevében foglaljon állást.
A kétkamarás parlament házelnökei szerint az Egyesült Államok külügyminisztériuma kiegyensúlyozott elemzés nélkül, egyes romániai véleményeket „visszhangozva”, alaptalanul aggódik a romániai jogállamiságért. Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi és Liviu Dragnea képviselőházi elnök, a szociálliberális kormánytöbbség vezetői kedden kiadott közös nyilatkozatukban a washingtoni külügyminisztérium előző esti közleményére reagáltak. Ebben az Egyesült Államok aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a román törvényhozás különbizottsága olyan törvénytervezeteket elemez, amelyek „alááshatják a korrupcióellenes harcot és gyengíthetik az igazságszolgáltatás függetlenségét”.
Amerika az igazságügyi törvények leszavazására szólítja a román parlamentet Az igazságügyi törvénytervezetek elutasítására szólította Románia parlamentjét az Egyesült Államok külügyminisztériuma. Washington szerint a bukaresti balliberális kormánykoalíció által beterjesztett módosítások aláássák a korrupcióellenes küzdelmet.
Raluca Turcan liberális képviselő szerdai parlamenti felszólalásában hangsúlyozta, a PNL támogatja az Amerikával kötött stratégiai partnerséget, a korrupcióellenes küzdelmet és az igazságszolgáltatás függetlenségét, ezért a hatalommal való visszaélésként minősíti Dragnea és Popescu-Tăriceanu nyilatkozatát. „Követelem Liviu Dragnea képviselőházi elnök lemondását. Ő nem képvisel bennünket, sem azokat, akik engem megválasztottak, mint ahogyan az országban élő sok tisztességes állampolgárt sem” – mondta Turcan.
Dragneáék „kellemetlen meglepetésként” élik meg Washington felszólítását A kétkamarás román parlament házelnökei szerint az Egyesült Államok külügyminisztériuma kiegyensúlyozott elemzés nélkül, egyes romániai véleményeket „visszhangozva”, alaptalanul aggódik a romániai jogállamiságért.
Lucian Stanciu-Viziteu USR-s képviselő felszólalásában hangsúlyozta, a két házelnök nyilatkozata nem képviseli sem az ő, sem kollégái álláspontját. „Személyesen sértve érzem magam a két házelnök tegnapi állásfoglalása miatt. (...) Kérem a két házelnököt, jelentse ki világosan, hogy ezt az üzenetet saját nevükben és nem a parlament nevében fogalmazták meg” – szögezte le a honatya. Niculae Bacalbaşa szociáldemokrata (PSD) képviselő ellenzéki kollégái kijelentéseire reagálva úgy fogalmazott: „Kérem a párhuzamos állam papagájait, tartsák tiszteletben a román nép szuverenitását!”
Márton Árpád RMDSZ-es képviselő felszólalásában azt mondta, nem érti, mit akar az ellenzék. „Esetleg azt szeretnék, hogy bocsássuk szavazásra a két házelnök nyilatkozatát? Ha ezt akarják, szavazhatunk róla, és akkor hivatalosan a parlament nyilatkozatává válik” – idézte az Agerpres a szövetség háromszéki képviselőjét. Krónika (Kolozsvár)

2017. november 30.

Márton Árpád képviselő szerint megalapozatlan az amerikai bírálat
Teljesen megalapozatlannak tartja az Egyesült Államok külügyminisztériuma által megfogalmazott bírálatokat Márton Árpád, az igazságügyi törvények módosításán dolgozó különbizottság RMDSZ-es alelnöke.
„A nyilatkozat azt mutatja, hogy az amerikai külügy nem ismeri a romániai történéseket” – jelentette ki a Krónikának. A politikus szerint a közlemény „masszív félretájékoztatás” eredménye, a bizottságban ugyanis a CSM javaslata nyomán fogadták el azt, hogy az államfő ne utasíthassa vissza a főügyészek kinevezését.
Elmondta, a CSM, az ügyészek és bírák szövetsége, illetve a bírák szakmai szövetsége is terjesztett be módosító javaslatokat, volt, hogy ugyanabban a témában. Ilyenkor mérlegelés után a három közül az egyiket fogadták el, de olyan is volt, hogy ugyanazt a szöveget nyújtották be. Tény, hogy a CSM összességében negatívan véleményezte a módosító csomagot, de ezt követően mi minden javaslatukat elfogadtuk” – mutatott rá Márton. Elmondta, a CSM módosításainak lényege, hogy az ügyészek és bírák szakmai szervezetei által szakmai alapon kijelölt személyek kinevezését az államfő nem utasíthatja vissza.
„Éppen ezzel valósul meg, hogy az igazságszolgáltatás mentesül a politikai befolyás alól. Ha ismernék a konkrét szöveget, akkor nem mondanák, hogy ha elfogadjuk a CSM javaslatát, az az igazságszolgáltatás átpolitizálása.
Persze az alkotmány értelmében az államfő valóban a pártok és a politikum fölött áll, de akkor is politikai alany. Egy olyan elnök esetében, aki kimegy az utcára tüntetni, miről beszélünk?” – jegyezte meg Márton. Hozzátette: ha valahol, akkor az Egyesült Államokban igazán átpolitizált az igazságszolgáltatás. Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár)

2017. december 7.

Bocsánatot kért Kelemen Hunor azért, hogy Márton Árpád képviselő a bányászokhoz hasonlította a tüntetőket
Kelemen Hunor bocsánatot kért azért, amiért Márton Árpád képviselő a bányászokhoz, bányászjáráshoz hasonlította a szerda esti tüntetőket – erről az RMDSZ elnöke az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozott.
Úgy vélte, Márton Árpád szerencsétlen és meggondolatlan kijelentést tett, de meggyőződése, hogy senkit sem akart megsérteni, ő pedig nem osztja a véleményét, amely egyébként az RMDSZ véleménye sem. Ezt a képviselő tudomására is hozta, és a saját meg a szövetség nevében kér elnézést azoktól, akik sértve érezték magukat emiatt – idézte a hírügynökség Kelemen Hunort. Azon véleményének adott hangot, miszerint nem állt a képviselő szándékában sértegetni. A szövetségi elnök azt is elmondta, mindenkinek jogában áll tiltakozni a törvény keretei között, és barkire vonatkozik a véleményszabadság mindaddig, ameddig nem sérti más méltóságát.
„Mindenki tiltakozhat, ennek megvan a törvényes kerete is, és minden tiltakozás rendben van mindaddig, ameddig nem sérti más ember méltóságát, illetve nem korlátozza annak szabadságát. Hasonlóan, bárkinek joga van a véleménynyilvánításhoz a jóérzés határain belül és anélkül, hogy megsértené más ember méltóságát vele. Úgy vélem, most itt le kellene állnunk, és nem kellene tovább kommentelni ezt a kijelentést, amely nem volt szellemes, de nem akart senkit sérteni” – nyilatkozta a szövetségi elnök.
Márton Árpád képviselő a bányászokhoz hasonlította a szerda esti tüntetőket egy mai nyilatkozatában, amelyet az igazságügyi törvények módosítását tárgyaló parlamenti bizottság ülésén tett. Úgy fogalmazott: amikor szerda este a televízióban azt látta, hogy az USR egyik vezető politikusa megköszönte a tüntetőknek a tiltakozásukat, eszébe jutott az 1990 júniusi bányászjárás, amikor Ion Iliescu hasonló módon köszönte meg a bányászoknak azt, hogy eljöttek megvédeni a demokráciát. Szabadság (Kolozsvár)

2017. december 7.

Márton Árpád a randalírozó bányászokhoz hasonlította a bukaresti tüntetőket
Az 1990-es bukaresti egyetemista tüntetést vérbe fojtó bányászokhoz hasonlította az igazságügyi törvények ellen tiltakozó tüntetőket Márton Árpád RMDSZ-es képviselő.
A háromszéki honatya az igazságszolgáltatásról szóló jogszabályok módosítását végrehajtó különleges parlamenti bizottság csütörtöki ülésén kijelentette: a szerdai események a huszonhét évvel ezelőtti történésekre emlékeztetik. Márton Árpád elmondta, előző este gyalogosan hagyta el a törvényhozás épületét, és felismerte a tüntetők között a Mentsétek meg Romániát (USR) egyik parlamenti képviselőjét, majd a televízióban látta, amint az ellenzéki alakulat többi honatyája megköszöni a demonstrálóknak, hogy „megvédték a jogállamot”.
„Engem mindez 1990 júniusára emlékeztet, amikor bár nem hívta őket, Iliescu (Ion Iliescu volt államfő – szerk. megj.) megköszönte a bányászoknak, hogy megvédték a jogállamot” – idézte Márton Árpád szavait a News.ro hírügynökség. Stelian Ion, az USR honatyája RMDSZ-es képviselőtársa szavaira úgy reagált: nem az ellenzéki párt hívta utcára a tüntetőket, hanem maguktól jöttek demonstrálni.
„Ezek a megmozdulások polgári hozzáállásról tesznek tanúbizonyságot, a demokrácia utolsó bástyáit jelképezik. Alapvető joga mindenkinek tiltakozni. Egyszerűen felfoghatatlan, hogy Ön bennünket Iliescuhoz, a békés tüntetőket pedig azokhoz a bányászokhoz hasonlítja, akik botokkal kisöpörték Bukarestet” – jelentette ki az ellenzéki politikus.
Márton Árpád erre úgy válaszolt, hogy szerda este elhaladt a tüntetők mellett, akiknél valóban nem voltak husángok, viszont szerinte nem voltak békések, hanem agresszíven és civilizálatlanul viselkedtek. „Ebben az országban léteznek jogszabályok az utcai tüntetésekre vonatkozóan, amelyeket mindenkinek tiszteletben kell tartania. Számomra felfoghatatlan, hogy miközben Marosvásárhelyen megbüntetnek egyeseket, amiért az úttest egyik oldalán haladnak, mások estéről estére eltorlaszolhatják a közlekedést anélkül, hogy felelősségre vonnák őket” – állapította meg az RMDSZ-es politikus.
Mint ismeretes, több százan tüntettek szerda este a bukaresti parlament előtt az igazságszolgáltatás törvényeinek módosítása ellen. Többen közülük „Tolvajok”, „El a kezekkel az igazságszolgáltatásról” feliratú táblákat tartottak a magasba, néhányan pedig megpróbálták lezárni az úttestet, de a csendőrök megakadályozták őket ebben. Az USR képviselői késő este kijöttek a tüntetők közé, akik tapssal fogadták őket. Dan Barna pártelnök bejelentette, sikerült megakadályozniuk, hogy a bírák és ügyészek jogállását módosító tervezetet végszavazás alá bocsássák, és arra biztatta a jelenlévőket, hogy folytassák a tiltakozást. Krónika (Kolozsvár)

2017. december 7.

Eckstein-Kovács: Márton Árpád a jogállam ellenségei közé tartozik
A „jogállam ellenségének” nevezi Márton Árpád RMDSZ-es képviselőt az igazságügyi törvénymódosítások ellen tüntetők minősítéséért Eckstein-Kovács Péter, az alakulat volt szenátora.
Az aktív politizálástól visszavonult jogász, korábbi kisebbségügyi miniszter csütörtökön közösségi oldalán posztolt bejegyzésében élesen bírálta egykori RMDSZ-es politikustársát. Eckstein-Kovács közölte, sajnálta Márton Árpádot amiatt, hogy az igazságügyi törvényeket véleményező parlamenti bizottság vezetőségében „a jogállam két minősített ellensége”, Florin Iordache szociáldemokrata (PSD) és Steluța Cătăniciu, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) képviselője mellett kellett ülnie.
A volt szenátor felidézte Márton Árpád csütörtökön tett, a Krónika által is ismertetett kijelentését, amelyben a képviselő az 1990-es bukaresti egyetemista tüntetést vérbe fojtó bányászokhoz hasonlította az igazságügyi törvények ellen tiltakozó tüntetőket.
„Miként Márton Árpi, én is megéltem az 1990-es bányászjárást. Hajszállal megúsztam a verést, nem úgy, mint Szilágyi Zsolt és Zsigmond Laca.
„Több halálos áldozata volt a Ion Iliescu által megszervezett bányászjárásnak és a Románia iránti nemzetközi szimpátia napok alatt megdöbbenéssel vegyes ellenszenvbe csapott át” – közölte Facebook-bejegyzésében a korábban államelnöki tanácsosként is tevékenykedő jogász-politikus.
Eckstein-Kovács Péter emlékeztetett, hogy a jogállamért tüntetőket Klaus Johannis államfő és az amerikai külügyminisztérium is a demokrácia utolsó védelmezőinek minősítette. „Márton Árpi meg a Bukarestet feldúló bányászokhoz hasonlította. Most is sajnálom Márton Árpit, de már nem azért, hogy a jogállam ellenségeivel kénytelen egy asztalnál ülni, hanem azért, mert már közéjük tartozik” – szögezte le az RMDSZ egykori szenátora. Krónika (Kolozsvár)

2017. december 9.

Sükösd Ferenc színvilága (Emléktárlat Sepsiszentgyörgyön) (1937–1972)
Ahhoz a nemzedékhez tartozott, amelynek többsége a sikeres tehetségkutatásnak köszönhetően jutott el az 1949-ben alakult marosvásárhelyi líceumba, majd később a kolozsvári főiskolára, s melynek a sóvidéki Sükösd mellett a háromszéki Plugor Sándor és Kosztándi Jenő vagy a gyergyói Márton Árpád és Gaál András lehetnének beszédes példái.
Jól ragadja meg a faluról a nagyvárosba érkezés elfogódott hangulatát az akkori tanárok közül Barabás István, aki 1950 körül megfestette a Beiratkozás az iskolába című festményét, és Izsák Márton szobrász-igazgató, aki egy bekecses legénykében az öntudatos Márton Árpádot örökítette meg. Közös volt bennük s későbbi munkásságukban is meghatározó maradt a hamar dologra fogott gyermekek szívóssága – Sükösd az apja mellett törte az útépítésnél felhasznált követ –, valamint az otthoni élmények és bevésődések élethosszig tartó vállalása. Már elindulásukkor mércét jelölt ki számukra a Kultúrpalota Bernády-gyűjteményének gazdag anyaga, többek között Munkácsy Mihály és Paál László festményei, melyek természetértelmezése és színfelfogása sokuk kezdeti korszakában nyilvánvaló hatásként mutatható ki. Közeli barátai és pályatársai rá emlékezve gyakran alkati fegyelmezettségét hozták fel, ami azonban nagyfokú lelki fűtöttséget, a képeken is nyomot hagyó, belső izzást leplezett. „Vannak néhányan, akiknek lelkében hatalmas tűz ég, és soha nem jön senki, hogy megmelegedjék annál. Az arra menők nem vesznek észre többet, mint egy csöppnyi füstöt a kémény fölött, és aztán mennek tovább az útjukon. Őrizzük ezt a tüzet magunkban, hordozzuk a föld sóját, és türelemmel – de mégis mily türelmetlenül – várjuk az órát, míg jön valaki, aki meg akar telepedni ennél a tűznél, aki maradni fog” – jegyezte fel inkább csak saját magának Sükösd. Amit jelképesnek olvasunk, az maga az élet: a kőtömbről vissza-visszapattanó kalapács ütemes hangja mögött mindennapi viaskodása az anyaggal, az izmokat estére elnehezítő, könyörtelenül nehéz munka realitása húzódott meg. A tapasztalati örökség predesztinál: a művész minden képét látszólag súlyos matéria borítja, ami megjelenítésben szűkszavú, balladás hangvételt eredményez, miközben csupán képzeletünk szövi elmesélhető történetté a képek által közvetített látványt (Cantata profana). Főiskolai tanárainak szellemi és technikai befolyása, Kádár Tibor folyamatos figyelésre, kísérletezésre buzdító személyisége, Miklóssy Gábor gyakran kíméletlen kritikája, egy-egy téma vagy beállítás akár hetekig-hónapokig tartó rajzoltatása nemcsak a művészeti életre készítette fel, hanem emberi kitartással is felvértezte a növendékeket. A világ töredékeire, a hétköznapi élethelyzetekre mint lehetséges képtémára tekintő, fürkésző kíváncsiság és a magas szintű szakmai tudás inspiráló kettőssége Sükösd Ferenc életművében is tetten érhető. A magyar művészettörténetben leginkább Nagy Istvánhoz köthető az a reduktív hozzáállás, amely a lényeges formai elemeket összeválogatva a tájképeknél sommázó kompozíciókhoz, a portréknál drámai lélekbelátáshoz vezetett. Rendkívül találó és Sükösd művészetére is alkalmazható Egry József idevágó gondolata: „A képtérből igen sokat kell elvennünk, hogy üres ne legyen.” Ha csak felületesen is végigsiklunk a Sükösd-képeken, egyértelmű a szerkezet, a racionális képépítkezés és a gáttalanul áradó színzuhatagok közötti egyensúlyozás, a korstílusnak is megfeleltethető szintézis megtalálása. Más művein viszont a művész gondosan egymáshoz igazítja az árnyalatokat, ilyen az egységes tónusban tartott Kerítés, ahol a lépésről lépésre történő keverés következtében a deszkák orgonasípjai a meszes fehértől egészen a puha barnákig és zöldekig terjedő regiszterben szólnak. Némely képeken emberi figurák, sok esetben konkrét családtagok bukkannak fel, máskor csupán a hiányukat érzékeljük egy ottfelejtett, kék festőkabát láttán (Műteremhangulat). Minden motívum ténylegesen tapintható, egyszersmind elvonatkoztatott, időtlen, nem evilági dimenziókat sejtet. A sóvidéki gyermekkorból ismert állatok mozdulatai a művész stilizáló szándéka ellenére pontosak, mégis a jelenet egy pillanata alatt a meg nem verselt balladák, az el nem mesélt mítoszok tartományába hurcolnak minket (Viadal). Önálló sorozatot képeznek a Kultúrpalota egyik folyosójából elrekesztett műtermének képkivágatai. A szikár megfogalmazás, a művész szinte rejtőzködő jelenléte, a kenyércsendélet szociális üzenete, a háztetőn fészkelő fekete madarak sejtelmessége, a visszafogott pasztellszínek használata a Derkovits-hagyomány felfedezésére utalnak, melynek különféle rétegei Nagy Albert, Nagy Pál vagy Simon Endre művészetében is felfejthetőek. Sükösdnél az enteriőröket ablakkeretek, festmények, ajtónyílások, falsíkok kontúrozzák. A műterem falai mindig ferdék, néha az a benyomásunk, hogy ránk dől az egész konstrukció: itt jelentkezik árulkodóan a felfokozott lelki töltet. Ziffer Sándorról jegyezték fel, hogy csendéleteit mindig tükörből nézte és festette meg, hogy ne a konkrét valóságot, hanem annak sűrítményét, a képet lássa. A nagy előd, az 1930-as évek embert próbáló időszakában dolgozó Derkovits még talán joggal vélhette úgy, hogy a család, a műterem valamiféle védelmet jelent a külvilág „zajával”, ridegségével, szuronyos menetelésével szemben. Pár évtizeddel később Sükösd megértette, hogy az intim szféra védelmet nem, legfeljebb vigaszt nyújthat, de a lélek belsejébe menekített emlékek és érzések kifestésével szellemi társakra lelhetnek a rossz korban született, didergő művészek is. Sükösd sok mindent tudott, ami speciálisan az övé volt. 1983-as székelyudvarhelyi kiállításának leporellóján állapította meg rövid írásában a pályatárs Balázs Imre, hogy helye az erdélyi festészetben már többé-kevésbé körvonalazható, viszont ebben a széles mezőnyben kell elhelyezni sajátosan egyéni látásmódját. Az egyes cikkekben, visszatekintésekben például gyakran fel-felmerül a különös, fanyar, mégis megnyugtató zöldjeinek említése. 1978-ban, már halála után igen találóan fogalmazta meg Jakobovits Miklós nemzedéke legjobb koloristájának tartott művészbarátjáról: „Hisz hol találunk olyan kesernyés, szelíd, mély, sejtelmes zöldeket, mint a Sükösd bivalyos képein? Kinél olyan gondolatébresztők és lelket simogatóak, bensőségesek a színek, mint az ő Sóvidéket ábrázoló tájképein?” Elgondolkodtató felvetés: valóban, milyen zöldeket ismerünk egyáltalán? Almazöld, méregzöld, fűzöld, smaragdzöld, krómoxid-zöld… A napi használat és a képzőművészeti szaknyelv praktikus és bevált megjelölései sorjáznak elénk. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy a művész festményei alapján összeállítható a csak rá jellemző színskála képi világának bartóki zengésű alaphangjaiból: sófehér, bivalyfekete, kézvörös, árnyékkék, keselyűsárga, és persze a legfontosabb: a Sükösd-zöld. Szücs György,
a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. december 14.

Szégyelljék magukat! – házszabályt módosítottak, hogy mentsék a bőrüket
Tegnap a képviselőház 176 támogató és 88 ellenszavazattal elfogadta a házszabály módosítására vonatkozó javaslatot, habár az ellenzéki alakulatok képviselői tiltakoztak a módosítás ellen, írja az Agerpres.
A módosítás szerint egy adott törvénytervezet összetettsége függvényében az ennek megvitatására megszabott időkeret lejárta után a vitát lezárják. Ezután az ülésvezető cikkelyenként szavazásra bocsátja a szakbizottság által elfogadott módosító javaslatokat.
Az adott cikkelyhez benyújtott, de a szakbizottságban elutasított indítványokat csak abban az esetben bocsátja szavazásra, ha előzőleg a plénum a szakbizottság által már elfogadott javaslatok mindegyikét elutasította. Ha egyetlen módosítást sem fogadnak el, a tervezetet az eredeti formában tekintik elfogadottnak.
A Márton Árpád RMDSZ-es és Eugen Nicolicea szociáldemokrata párti képviselő által felvállalt módosítást a plénumbeli vita előtt néhány órával fogadta el a házszabály-bizottság, négy támogató és három ellenszavazattal. Ugyanez a testület hétfőn elutasított egy lényegileg hasonló javaslatot, miután Márton Árpád nem vállalta fel azt, és tartózkodott a szavazáskor.
Az ellenzéki alakulatok képviselői a bizottsági és a plénumbeli vitán is hevesen tiltakoztak a módosítás ellen. A Nemzeti Liberális Pártot (PNL) képviselő Raluca Turcan szerint ezzel „a PSD–ALDE–RMDSZ-féle kártékony többség véget vet a demokráciának abban az intézményben, amely a szabad vita és véleménynyilvánítás alapja kellene legyen. „Ma a PSD, az ALDE és az RMDSZ megteremtették a keretet arra, hogy egy bűnözői magatartású érdekcsoportosulás kénye-kedve szerint hozzon döntéseket a képviselőházban, hogy mentsék a bőrüket. Szégyelljék magukat!” – mondta felszólalásában Turcan. Kollégája, Gabriel Andronache kifejtette, ezzel a módosítással megfosztották az ellenzéket attól a jogától, hogy szavazhasson saját módosító indítványairól. A liberális képviselő ugyanakkor bejelentette, hogy alakulata megtámadja a módosítást az alkotmánybíróságon. A Népi Mozgalom Párt (PMP) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) is a módosítás ellen foglalt állást, azt állítva, hogy ennek elfogadása a PSD és az RMDSZ közötti politikai alku eredménye. Székely Hírmondó; Erdély.ma

2017. december 14.

Vita és cirkusz a képviselőházban (Igazságügyi törvénycsomag)
Botrányos ülés keretében elfogadta tegnap a képviselőház plénuma az igazságszolgáltatás, illetve a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (LIT) megszervezéséről és működéséről szóló törvényeket módosító tervezeteket. Mivel az ülésterem elektronikus szavazórendszere meghibásodott, a tervezeteket szólításos, nyílt szavazással fogadták el. A tervezetek vitáját megelőzően a kormánypártok az RMDSZ támogatásával módosították a házszabályzatot, és ezzel hátrányba hozták az ellenzéket.
Az igazságszolgáltatás működését szabályozó törvényt módosító jogszabály többek között előírja, hogy létrehoznak egy új, a bírák és ügyészek által elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló ügyosztályt. Ez a legfőbb ügyészség keretében jön létre, és kizárólagos hatásköre a bírák és ügyészek által elkövetett korrupciós, hivatali és az igazságszolgáltatás megvalósulása ellen irányuló bűncselekmények kivizsgálása lesz.
Egy másik cikkely értelmében csak azok az ügyészek pályázhatnak az Országos Korrupcióellenes Ügyészség keretében ügyészi tisztségre, „akik ellen nem foganatosítottak fegyelmi büntetéseket, szakmailag felkészültek, erkölcsi magatartásuk kifogástalan, legalább nyolc évet dolgoztak ügyészként vagy bíróként, és sikerrel vették a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ügyészi szakosztálya előtt tartott vizsgát”. A tervezet azt is előírja, hogy a bírósági ítéletek indoklását az ítélet kimondásától számított legtöbb 30 napon belül kell megszövegezni, indokolt esetben azonban a határidő meghosszabbítható. A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács megszervezéséről szóló 2004/317-es törvényt módosító tervezet, amelynek jelentős része az Igazságszolgáltatási Felügyeletre (IF) koncentrál, egyebek mellett előírja: a felügyelet „az LIT keretén belül működő, önálló jogi személyiséggel rendelkező intézmény”. A hatályban lévő jogszabály szerint az IF-nek hetven tagja van, a módosító javaslat szerint ez „a feladatok ellátásához szükséges létszámmal rendelkezik”, vezetőjét az LIT versenyvizsga alapján nevezi ki, és szintén a bírói tanács hívhatja vissza. Egy másik módosítás értelmében az IF felügyelőit az LIT által szervezett versenyvizsga után a főfelügyelő nevezi ki három évre, amit legfennebb egyszer lehet meghosszabbítani. A vizsgára azok a bírák vagy ügyészek jelentkezhetnek, akik legalább tíz éve dolgoznak az igazságszolgáltatásban legalább törvényszéki vagy megyei ügyészi rangban, és legutóbbi kiértékelésükkor nagyon jó minősítést kaptak.
Súlyos ellenzéki vádak
Az ellenzéki alakulatok képviselői a vita során keményen bírálták a rendeleteket, valamint a megvitatási eljárást. Cătălin Predoiu nemzeti liberális párti képviselő egyrészt azt kifogásolta, hogy gyorsított eljárással tárgyalja a parlament a tervezeteket, másrészt azt rótta fel, hogy ezeket nem vállalta fel az igazságügyi miniszter. A Mentsétek meg Romániát Szövetséget képviselő Stelian Ion is az igazságügyi törvények módosítása kapcsán alkalmazott parlamenti eljárást kifogásolta. Robert Turcescu, a Népi Mozgalom Pártja (NMP) képviselője felszólalásában hangsúlyozta, nehezen hihető, hogy az, ami a parlamentben történik, az ország fejlődését szolgálná, majd bejelentette, hogy alakulata nem vesz részt az igazságügyi törvényeket módosító tervezetekről szóló szavazáson.
A vádakra reagálva Florin Iordache szociáldemokrata párti képviselő kifejtette, azért kezdeményezték a parlamenti különbizottság létrehozását, amelyet ő vezet, hogy legyen mód nyilvánosan megvitatni az igazságügyi törvények módosításait, és minden érdekelt fél meghallgatásával döntsenek ezekről. Iordache hozzátette, pártja független, minden politikai befolyástól mentes igazságszolgáltatást szeretne. Márton Árpád RMDSZ-es képviselő szerint a módosítások az igazságszolgáltatás függetlenségének erősítését szolgálják. Sebtében átírt házszabály
A törvénycsomag vitáját megelőzően a honatyák 176 támogató, illetve 88 ellenszavazat mellett elfogadtak egy, a kormánypárt részéről érkező, a házszabály módosítására vonatkozó javaslatot, amely időkorlátot szab a törvénytervezetek cikkelyenkénti vitájának, felgyorsítandó a törvényalkotási eljárást. Az ellenzéki alakulatok képviselői hevesen tiltakoztak a módosítás ellen (az NMP honatyái táblákkal, amelyeken egyebek mellett az szerepelt: Ne szavazzatok, mint Daea juhai; A parlament nem Dragnea birtoka; Le a cenzúrával), amely gyakorlatilag kizárta, hogy a két igazságügyi törvénytervezet esetében a szakbizottság által elutasított ellenzéki javaslatokat esetleg a plénumban újravitassák. A módosítás – amelyet az RMDSZ is támogatott – rövid időn belül meg is jelent a Hivatalos Közlönyben, s a tervezetek vitáját és a szavazást ennek megfelelően bonyolították le. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. december 14.

„Ezt nehezen felejtik el az RMDSZ-nek” – Eckstein-Kovács Péter az igazságügyi változásokról, a szövetség szerepéről
Az igazságügyi rendszer működését szabályozó törvények módosításai a korrupcióellenes ügyészek hatásköreinek megcsonkítását célozzák, az RMDSZ pedig akkor is tartja magát a parlamenti támogatásról a kormánypártokkal kötött megegyezéshez, ha a jogállamot kell közösen csorbítani – vélekedett a Krónikának Eckstein-Kovács Péter jogász, volt RMDSZ-es szenátor és kisebbségügyi miniszter.
– Több ízben is bírálta az RMDSZ-t annak kapcsán, hogy Márton Árpád bizottsági alelnök révén a szövetség aktívan részt vesz az igazságügyi törvények módosításainak kidolgozásán munkálkodó parlamenti különbizottságban. A kormányoldal – és vele az RMDSZ is – ugyanakkor arra hivatkozik, hogy az „ügyészállam” lebontásán fáradoznak. Hihetőnek tartja, hogy az ügyészek olyannyira elszabadultak, hogy szükség van a megzabolázásukra? Ha nem, mi lehet a valós indok?
– Olyan, hogy ügyészállam, nincs. Rendőrállam már létezett, saját bőrünkön éreztük a pártállami időkben.
Már csak azért sem lehet ügyészállamról beszélni, mert az ügyészek, a nyomozó, az azt ellenőrző és vádemelő intézmény a bírói hatalom ellenőrzése alatt áll a nyomozati szakasztól a jogerős ítéletig, avagy felmentésig. A jogállamiság sarokköve az, hogy senki se állhasson a törvények felett. Ez persze sokaknak, politikusoknak, híres vagy gazdag embereknek nem tetszik. És itt jön be az a hatáskör, amit meg akarnak csonkítani: az ügyészség és különösen a DNA azon joga/gyakorlata, hogy érinthetetlennek tűnő emberek esetében – miniszterek, képviselők, milliomosok, fociguruk, főpapok – is nyomoznak, és bíróság elé küldik őket. Az ügyészek munkájának eredményességét a büntetőügyekben meghozott bírósági ítéletek tükrözik. A DNA eredményességi együtthatója jó ideje 90 százalék körül mozog, ami ha nem is tökéletes, de nagyon jó eredmény.
– Tény, hogy voltak olyan esetek, amelyekben a bíróság darabokra cincálta az ügyészek érvelését. Ön szerint valóban szükséges az ügyészek és bírák felelősségének rögzítése, és kötelezni őket az esetleg okozott kár megtérítésére?
– Az nagyon jó, hogy vannak szétcincált vádiratok, felmentési ítéletek. Ahogy van rossz suszter, akad gyenge vagy akár elfogult ügyész is. Persze nagy a különbség, ami a következményeket illeti, de ismétlem, egy ügyész nem tud 24 órán túl saját hatáskörében fogva tartani vagy letartóztatni senkit. Jelenleg is van jogszabály a bírák és ügyészek anyagi felelősségéről törvénytelen ítéletek vagy eljárások esetében, mégpedig akkor, ha rosszhiszeműen jártak el, vagy ha szarvashibát vétettek. Ami újdonság, az az, hogy ha az államot elmarasztalták, és kártérítésre kötelezték, akkor muszáj azt behajtani a tévesen ítélkező bírón. Eddig is volt rá lehetőség, de nem volt kötelező. Hát nem szeretnék annak a bírónak a bőrében lenni, aki hetente több tíz kereskedelmi ügyben megy be tárgyalni, ahol a per tárgya sok millió lej vagy euró. Egy tévesnek minősített ítélet egy életre ellehetetleníti a bíró és családja egzisztenciáját.
– Az ellenzéki vádak szerint a kormányoldal célja az, hogy a politikum befolyása alá vonja az igazságszolgáltatást. Ugyanakkor a kormányoldal – és az RMDSZ is – azzal érvel, hogy a módosítások zömét az igazságügyi szakmai szervezetek javaslatára fogadták el. Ezek nyomán – például azzal, hogy az államfő a jövőben nem utasíthatja vissza a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács által javasolt főügyészek kinevezését – épphogy erősödik az igazságügy önállósága, hiszen a politikum immár nem szólhat bele a kinevezésekbe. Az igazságügyi felügyelet – végül elvetett – kivonása a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) alól és független intézménnyé tétele elvileg szintén hozzájárulhatott volna az igazságügy függetlenségének megszilárdításához. Vagy mégsem?
– Lehet, sőt biztos, hogy a PSD hangadó jogászpolitikusai, Florin Iordache és Şerban Nicolae nem a szakma csúcsai, de nagy tapasztalattal rendelkező, dörzsölt politikusok. Most az ügyészek jelentették a célpontot. Nosza engedtek a CSM és egy, de nem az egyetlen bírói egyesület képviselője módosító indítványainak, mi több, olyan mentelmi jogot ígértek a bíróknak, mint amilyen a parlamenti képviselőknek van. Hogy a parlamenti képviselők mentelmi jogát kellene korlátozni és nem kiterjeszteni több ezer bíróra, az már nem érdekli a kormánypártokat.
Egymásra akarják uszítani a szakmát, amely eddig konzekvensen elutasította a módosításokat, hogy aztán könnyebben elbánhassanak velük. Az igazságügyi felügyelet kivonása a CSM hatásköréből messze a legveszélyesebb módosítás lett volna a csomagból. Nyilván, hogy a parlamenti többség és kapcsolt részei mondták volna meg, hogy kik azok a „független” emberek, akik majd döntenek bírák, ügyészek karrierjéről, fegyelmi ügyeikről.
Ami a vezető ügyészek kinevezését illeti, vannak pró és kontra érvek az államelnök szerepét illetően ebben a kérdésben. Az az igazság, hogy van egy kis konzervativizmus abban, ahogyan a közvélemény és a sajtó nagyobbik része látja ezt a kérdést. Eddig működött: kérdés, mi lehet mögötte, hogy most Dragneaék meg akarják változtatni. Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár)

2017. december 15.

„Szívességért” cserébe támogatta az RMDSZ a PSD házszabály-módosítását
Az RMDSZ támogatta a házszabályzat módosítását, a PSD cserébe azt ígérte, tavasszal tesz egy szívességet neki. A PSD megállapodást kötött a háttérben az RMDSZ-szel a képviselőház házszabályzatnak módosítása kapcsán – állítja politikai forrásokra hivatkozva az Adevărul.
Az idézett források szerint Liviu Dragnea és Kelemen Hunor megállapodása hosszabb távra szól, a PSD ugyanis a jövő évre is szeretné megőrizni parlamenti többségét, ehhez pedig az RMDSZ-re is szüksége van.
Ezért Dragneaék oktatásügyi jogbővítést ígértek az RMDSZ-nek, ha támogatják az igazságügyi törvények módosítását megkönnyítő házszabály-módosítást, ami gyakorlatilag ellehetetleníti az érdemi vitát a plénumban.
A megállapodás pedig a követkeő lépéseken keresztül jött létre:
– Florin Iordache PSD-képviselő, az igazságügyi törvényeket módosító különbizottság elnöke a múlt héten kezdeményezte a házszabályzat módosítását, amelynek értelmében a szakbizottságban elutasított módosításokat és javaslatokat a plénum is automatikusan, tehát vita nélkül elutasítja. Iordache kezdeményezésére azért volt szükség, mivel az ellenzék módosítási javaslatok százait nyújtotta be, jelentősen megnehezítve ezzel a végszavazást.
– Iordache tervezete a szabályzatfelügyelő szakbizottsághoz került, ahol Márton Árpád RMDSZ-képviselő az alelnök. A javaslat nem kapott zöld utat a testülettől, mivel Mártonnak döntő szavazata volt, de ő ellene szavazott. Állítólag azért, mivel a PSD nem hajlandó támogatni a nyáron megszüntetett marosvásárhelyi római katolikus líceum létrehozásáról szóló RMDSZ-es törvénytervezetet.
– Csakhogy a PSD-nek nagyon sürgősen szüksége volt a Iordache-tervezet elfogadására, így ismét tárgyalásra kényszerült az RMDSZ-szel, hogy megszerezze a támogatását. Az idézett bennfentes források szerint Liviu Dragnea nem volt hajlandó támogatni a vásárhelyi iskoláról szóló tervezetet, de javasolt egy előremutató megoldást: a magyar oktatási jogok bővítését ígérte az RMDSZ-nek, de csak egy tavasszal elfogadásra kerülő törvényben.
– Ezt az RMDSZ elfogadta, így Eugen Nicolicea, a szabályzatfelügyelő bizottság PSD-s elnöke szerda reggelre hirtelen összehívta a testület ülését, elővette egyik párttársa korábbi kezdeményezését és hozzácsapta Iordache javaslatait is. Ezúttal Márton Árpád is csont nélkül megszavazta a tervezetet, így délben a plénum a PSD, az ALDE és az RMDSZ szavazataival elfogadhatta a házszabály-módosítást. foter.ro; itthon.ma/erdelyorszag

2017. december 18.

A kortárs kultúra mint közös nyelv – Magyar Örökség díj erdélyi művészeknek
A gyergyói származású Molnár Levente világhírű operaénekest és Márton Árpád csíkszeredai festőművészt is Magyar Örökség díjjal tüntették ki a hét végén Budapesten.
Magyar Örökség díjjal ismerték el a gyergyói származású Molnár Levente világhírű operaénekes és a csíkszeredai Márton Árpád festőművész munkásságát a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében a hét végén. A Magyar Örökség és Európa Egyesület által felkért bírálóbizottság döntése értelmében azokat díjazták, akiknek nevéhez köthetőek korunk, valamint a második világháborút megelőző időszak legjelentősebb magyar teljesítményei.
Bekapcsolni Erdélyt a világ komolyzenei vérkeringésébe
Molnár Levente művészetét, munkásságát Bocskor Lóránt színművész, a Virtuózok rendezvényigazgatója méltatta a díjátadón. „Művész és ember– ez a kettősség válik jelentőssé Molnár Levente életművében, aki fiatal kora ellenére olyan teljesítményeket tudhat maga mögött, amelyek bárkinek egy egész életre elegendőek lennének.
Mint mindig mondja, szeretne olyan világban élni, ahol a kortárs kultúra az a nyelv, amit minden ember beszél. Hiteles, meggyőző erővel tudja képviselni ezt az egész világban, munkássága bizonyíték arra, hogy az igaz tehetség utat törhet magának" – méltatta Bocskor Lóránt a gyergyóremetei származású Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekest, baritont, aki rengeteg felkérést kap a világ első kategóriás operaházaiból. A méltatásban elhangzott, az énekes folyamatosan azon munkálkodik, hogy Erdélyt rácsatlakoztassa a világ komolyzenei vérkeringésére.
Molnár Levente Gyergyóremetén született 1983-ban, érettségi után, 18 évesen debütált az aradi Nemzeti Színházban, 21 évesen pedig Budapesten, a Magyar Állami Operaházban játszott főszerepeket. Nemzetközi bemutatkozására 2007-ben a Cardiffi Énekversenyen került sor, ahol döntősként Carlo Rizzi vezényletével mutatkozott be. Egy évvel később már a londoni Covent Gardenben énekelt.
Az elmúlt években Berlinben, Bécsben, Bordeaux-ban, Münchenben, Londonban, Tokióban és Madridban is fellépett, dolgozott például Juan Diego Florez-szel és Rost Andreával, valamint Marco Armiliato, Ascher Fisch, Zubin Mehta és Kent Nagano világhírű karmesterekkel.
„Ha újrakezdhetném, akkor is tanár lennék”
Márton Árpád csíkszeredai festőművész munkásságát Banner Zoltán művészettörténész, költő méltatta a díjátadón.
Úgy érzem, erre az elismerésre nem is vagyok érdemes, én csak végeztem a dolgomat. A tanári munkában, a nevelésben is nagy elégtételem van. Ha még egyszer újrakezdhetném, csak a tanári állást vállalnám. Sokat segített nekem az, hogy ifjúság között élhettem, vagy hogy gyerekek között voltam” – nyilatkozott a művész a héten a Liget.ro-nak az elismerésről.
Márton Árpád középiskolai tanulmányait a marosvásárhelyi Művészeti Líceumban végezte (1958), a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán Kádár Tibor és Miklóssy Gábor tanítványaként szerzett diplomát (1964). Kompozíciókat, tájképeket, portrékat és portrékompozíciókat fest, melyeken drámai megjelenítő erővel fejezi ki a székelység ragaszkodását a szülőföldhöz.
Kiállításokon többször bemutatott festményei: Vihar; Kenyérszelő; Földanya; Parasztbánat; Kenyér; Madárijesztők; Asszony; Mindennapi kenyerünk; Ikarusz; Napraforgó; Féltés. Olajban és olajtemperában készült festményein, valamint akvarelljein a dekoratívan kezelt és fölfokozott színek kifejező erejére épít, s a téma rajzos, kemény, szűkszavú megjelenítésére törekszik.
A csíki művészközösség összetartó, markáns egyénisége. Számos egyéni kiállítást szervezett Csíkszeredában, Kézdivásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Kolozsvárt, Marosvásárhelyen, Gyergyószentmiklóson. Részt vett külföldi csoportkiállításokon: New York (1974), Barcelona (1976), Krakkó (1977), Nürnberg (1980), Washington (1988).
Magyar Örökség elismerésben részesült még Bakó Annamária irodalomközvetítő és könyves szolgálata; Kovács Szilvia és az általa életre hívott „A legszebb konyhakertek" mozgalom, Bogdán József vajdasági magyar papköltő szolgáló élete; Hubay Jenő zeneszerző iskolateremtő hegedűművészete; Gyóni Géza költészete és patriotizmusa. Krónika (Kolozsvár)

lapozás: 1-30 ... 721-750 | 751-778

kapcsolódó

» az adatbázisról
» írok a szerzőnek

további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998