|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 962 találat | lapozás: 1-30 ... 781-810 | 811-840 | 841-870 ... 961-962 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Szucher Ervin 2015. november 9.Három napig ömlött a víz a lábasház pincéjébeHáromnapos aktatologatás, vállvonogatás és egymásra mutogatás után sikerült megfékezni a 15. században épült és az 1700-as évek vége felé átalakított marosvásárhelyi lábasház pincéjét elárasztó vizet. Keddtől péntek estig ömlött a víz a régi vásárhelyiek által Dudutz-sarokként ismert, a főtér és a Kossuth utca találkozásánál fekvő lábasház pincéjébe. A vízszolgáltató csak hosszas huzavona után, többszörös közbenjárásra volt hajlandó megbontani a műemlék épület előtti járdát és megkeresni a meghibásodott vízvezetéket. Az Aquaserv szakemberei azonban egy különleges meglepetéssel szembesültek: a pincék elárasztását nem csőtörés, hanem egy áramkábeleket szállító fémvezetékből zúduló víz okozta. A kedden észlelt és jelentett szivárgást csütörtökön már komoly özönlés követte. Bálint Géza, az épülettulajdonos Keresztelő Szent János Plébánia adminisztrátora szerint a víz körülbelül lábszárközépig ért, ellepve az alapot védő szellőztető kavicságyat, beáztatva a villanyvezetéket. Közben a pincében berendezett ifjúsági klubhelyiség bútorzata is vízben úszott. „A legnagyobb kárt az alap szenvedhette, hisz egy ilyen régi épületnek nem betonból, hanem téglából készült az alapja. Erre kellene odafigyelniük a városházi illetékeseknek, amikor a vízszolgáltató sürgős járdatörési engedélyért folyamodik. Mégiscsak a város egyik legrégebbi épületéről van szó!” – magyarázta Bálint Géza, hozzátéve, hogy a későre elhárított meghibásodást a szomszéd, szintén műemléknek számító ingatlan alagsora is megszenvedte. Mint kifejtette, megengedhetetlen, hogy egy több száz éves műemlék épület esetében, melynek alapját mossa a víz, egy egyszerű, alig három négyzetméternyi felületű járdamegbontási engedélyre napokig kelljen várni. „Egy egyszerű aláírásról volt szó, aminek a beszerzése legfeljebb öt percbe telik” – tette hozzá az adminisztrátor. A jókora bosszúság és a tetemes kár elkerülhető lett volna Marosvásárhely második legrégebbi műemlék épületénél, ha az önkormányzat nem vár több mint 72 órát az engedély kibocsátásával. Annál is inkább, mivel Dorin Florea polgármester elmondása szerint az utóbbi években azért szedik fel az aszfaltot és alakítják piskótakövekből a járdákat, hogy a vezetékek meghibásodása esetén a kis betonlapokat lehessen könnyen felszedni, majd ugyanúgy visszahelyezni. A belvárosi plébánia által működtetett Szent Imre Kollégiumnak, a Rádió GaGának és több kis üzletnek helyet adó árkádos épületet valamikor a 15. században a Vásárhelyre telepített jezsuita szerzetesek húzták fel. Jelenlegi barokk stílusú alakját 1772-ben nyerte el. A pillérekre avagy lábakra épült ház nem csak Marosvásárhelyen, de Erdélyben is ritkaságnak számít. Megépítéséhez Mária Terézia császárnő is hozzájárult. Az évszázadok során működött itt már leányiskola és kaszárnya, jelenleg főként diákok bentlakásaként szolgál. Szucher Ervin Székelyhon.ro 2015. november 11.Fehér Holló-könyvbemutatóToronyba zárt anyanyelvünk Ez a címe Szucher Ervin újságíró dokumentumriport-kötetének, amelyet november 9-én mutattak be a marosvásárhelyi Bernády Házban. A Világhírnév Kiadó Fehér Holló sorozatában a Marosvásárhelyi Kulturális és Tudományegyetem, valamint a Juventus Kiadó gondozásában megjelent kötet 25 szórványriportjában 50 településről esik szó. Elmondása szerint a szerző hídnak szánta a kötetet az Erdélyben és az Erdélyen kívüli területeken élő szórványmagyarok között, akik még beszélik vagy már nem beszélik anyanyelvüket, de magyarságukhoz továbbra is ragaszkodnak. A kötet a Végvárak omladozó falai sorozat első része, amelyet újabbak követnek majd. A szórványban élő magyarokat kereste fel az évek során a szerző, keresztül-kasul járva az országot, hogy "kivételes érzékenységgel" bemutassa életüket, érzéseiket, gondolataikat. A szórványriportok megjelentetését felkaroló Fehér Holló sorozatról Szabó Csaba, a Világhírnév Kiadó vezetője beszélt. Értékelte a szerző témaválasztását, íráskészségét, majd megjegyezte, hogy túlságosan pesszimistának tartja a riportok kicsengését. Különös, kegyetlen, igaz könyv ez a Csángóföldön, Vâlcea, Mehédia, Krassó-Szörény megyében, Dobrudzsában, Óradnán, az enyedi szórványban, a Mezőségen, Veres-patakon, Székelykocsárdon, Moldvában stb. élő magyarokról – sorolta a helyszíneket Kelemen Ferenc rádiós újságíró, a kötet méltója. Megrázó és döbbenetes élmény volt számára a riportokat egy helyen olvasni. A szórványlétről szóló gazdag információs anyag, a beszélő címek miatt a nagyközönség mellett a fiatal újságíróknak is ajánlotta a gazdagon illusztrált kötetet. Értékelte továbbá a szerző hozzáértését, amivel meg tudta nyitni beszélgetőtársai lelkét, hogy elmondják mindazt, ami "nem normális", de valós. Végül az előszót jegyző Csinta Samutól olvasott fel egy idézetet, aki szerint "…Szucher Ervin egy pillanatnyi időre sem engedi szőnyeg alá söpörni a probléma lényegét: az erdélyi szórvány a maga klasszikus léptékében elveszett. Pengeéles kórképet kapunk arról, hogy a megváltozott történelmi és társadalmi körülmények már a túléléshez szükséges elemek egyikét sem biztosítják". Nem könnyű optimistának lenni, amikor azt látjuk, hogy az erdélyi magyarság békeidőben veszített el egymillió embert – utalt a szerző Szabó Csaba korábbi megjegyzésére, majd köszönetet mondott az előtte szólóknak, akik szórványriportjainak a kiadására biztatták. Kezdetben a kíváncsiság vezérelte, később szakmai kihívásnak érezte, ma már hivatásnak tartja a szórványtémák iránti vonzódását – osztotta meg gondolatait a hallgatósággal. Fő támogatója a Krónika című lap és annak főszerkesztői voltak, továbbá az olvasók visszajelzése, ami megerősítette abban, hogy nem a jelentéktelen aktuális események, hanem a magyarság sorskérdéseivel foglalkozó írások találnak nagyobb visszhangra a közönség körében. Egyformán kedves volt számára a Trianon által elszakított magyarság és a gazdasági okokból önként román vidéket választó szórvány-magyarok életébe betekinteni, akik közül egyesek, ha nem is beszélik anyanyelvüket, de oszlopos tagjai történelmi egyházainknak. Jobban kellene figyeljenek rájuk a művelődési és a politikai élet képviselői, s ne csak a választások előtt keressék fel azokat, akik az RMSZ biztos szavazótáborát képezik – hangsúlyozta Szucher Ervin. Beolvadásukat visszafordíthatatlan folyamatnak érzi, és véleménye szerint az oda vezető időt kellene elviselhetőbbé tenni azzal, hogy baráti jobbot nyújt, elbeszélget velük bárki, aki arra jár –, majd utalt arra, hogy számunkra is mennyire fontos volt az anyaországiak érdeklődése a rendszerváltás előtti években A könyvbemutató hangulatát meghatározta Mende Gaby színművésznő fellépése, aki Reményik Sándor Eredj, ha tudsz című versét adta elő átütő erővel és Szucher Ágnes Bernadett mesteris színészhallgató szavalata, aki Gyurcsó István felvidéki költő Az unokák megszületnek című versét tolmácsolta. A rendezvényen a marosszentgyörgyi Szabó házaspár zenélt. Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely) 2015. november 12.A törvényesség betartására szólítják fel FloreátNyílt levélben hívja fel Dorin Florea polgármester figyelmét a Marosvásárhelyen létrejött Szabademberek Pártja (POL) a kétnyelvűség tiszteletben tartására. A Dan Maşca üzletember által vezetett alakulat arra kívánja emlékeztetni a városatyát, hogy a román jogszabályok, és a Románia által ratifikált nemzetközi szerződések a városházát és a polgármestert arra kötelezik, hogy kétnyelvű utcanévtáblákat szereljen Marosvásárhely területére. A levélírók pozitív példaként a várossal összenőtt Marosszentgyörgyöt említik, ahol a közel ötven százalékos románságot nem zavarják a néhány évvel ezelőtt kifüggesztett kétnyelvű táblák. „Elfogadhatatlan számunkra, hogy a szóban forgó normatívák Marosvásárhelyen nem kerültek alkalmazásra legalább egy minimális tiszteletadás formájaként egy olyan közösség kérelmezésére válaszul, amelynek száma jelen pillanatban a lakosság feléhez közeli, ám a múltban a többséget képviselte. Szeretnénk Önt arra is emlékeztetni, hogy a magyar lakosságot olyan állampolgárok képviselik, akik a román lakókhoz hasonlóan szintén adófizetők, tehát ugyanolyan jogokkal rendelkeznek, illetve ugyanúgy járulnak hozzá a város fejlesztéséhez, mint a helység bármelyik tagja” – írja levelében a Maşca által vezetett új politikai alakulat. A POL meggyőződése, hogy a marosvásárhelyi közösség legértékesebb kincse a kulturális, etnikai és vallási sokszínűség, amelyet a polgármesternek kötelessége lenne megőrizni. A valós kétnyelvű táblákat követelő, nemrég létrejött párt meggyőződése, hogy bármilyen, a témával kapcsolatos vita csakis választási kampánystratégia, amely már nem aktuális a huszonegyedik században. Még a szervezet megalakulása előtt, az utóbbi hónapokban Dan Maşca több ízben is állást foglalt a várost újra eluraló magyarellenes hangulat kapcsán. Nyilatkozataik és megnyilvánulásaik miatt a fiatal üzletember-politikus többször bírálta a város és a fennhatósága alá tartozó rendőrség vezetőit. A vállalkozó hónapokon keresztül saját közösségi oldalára portréja helyett két összefogó kezet ábrázoló rajzot posztolt, mely a két etnikum nemzeti színeiben pompázott. Határozott kiállása miatt Maşca és alakulata a román politikusok ellenségévé nőtte ki magát. Szucher Ervin Székelyhon.ro 2015. november 16.Nemet mondott az RMDSZ a kétnyelvűségreMásodik nekifutásra lesz szükség Koronkán, hogy a Marosvásárhely szomszédságában fekvő település magyar polgármestere, Takács Olga elfogadtassa a magyar többségű közgyűléssel a közérdekű hirdetések kétnyelvűsítését – adja hírül Szucher Ervin a kronika.ro-n. Legutóbb ugyanis a magyar tanácsosok nemmel szavaztak az anyanyelv használatára, így az elöljáró e hónap végén kénytelen újból napirendre tűzni az október végén is beterjesztett, ám elgáncsolt határozattervezetet, miszerint a községháza lefordíttatja a közérdekű információkat. Ez egyébként a 2001-ben megjelent 215-ös számú helyhatósági törvény értelmében nem opció kérdése: azokon a településeken, ahol a kisebbség aránya eléri a 20 százalékot, az önkormányzatok kötelesek lefordíttatni a tanácsi határozatokat. A Marosvásárhely tőszomszédságában fekvő nagyközségben a kezdeményezés éppen a volt polgármester és jelenlegi tanácsos, Nagy Márton közbelépésére bukott el. Az RMDSZ politikusa szerint értelmetlen egy fordítóirodának fizetni, amikor a községben mindenki ért románul. A dolgok hátterét viszont nem csupán az anyagi kérdés képezi; a szövetség tanácsosait rendkívül zavarja, hogy a jelenlegi polgármester által beterjesztett javaslat lényegében attól a Daniel Cheşa liberális képviselőtől származik, aki az elmúlt három évben számtalanszor tett keresztbe az RMDSZ-nek. Brassai: rossz és buta döntés „A koronkai kollégák szerint Cheşa folyamatosan ostromolja és provokálja a magyar tanácsosokat – legalábbis ezt állítják ők. De az, hogy tőle érkezett az indítvány, nem ok egy ilyen rossz és buta döntés meghozatalára" – fakadt ki a lapunknak nyilatkozó Brassai Zsombor, aki szerint a józan észnek felül kellene írnia az indulatokat. Az RMDSZ megyei elnökét annál is inkább bosszantja a koronkai eset, hogy ellenszavazatukkal az RMDSZ-es tanácsosok lényegében nemcsak polgármesterükkel és egy tizenöt éve alkalmazásra váró törvénnyel, hanem az érdekvédelmi szövetség alapkövetelményeivel is szembementek. „Ellentmondtunk saját magunknak, hisz negyed évszázada küzdünk a kétnyelvűsítésért! Egyben nevetséges és groteszk, hogy ilyen döntéssel lehetetlenítjük el a törekvésünket" – jellemezte a koronkaiak álláspontját Brassai. A megyei elnök méltányolta, hogy Takács Olga saját Facebook-oldalán elnézést kért a közösségtől, és ígéretet tett a csorba kiküszöbölésére. Takács elismerte a hibát „Nem adjuk fel nyelvi jogainkat! Hibáztunk. Valóban az anyanyelv használata a közigazgatásban olyan jog, amit az RMDSZ 25 éves kemény küzdelemmel vívott ki. Ez a jog nem képezheti költségvetési vita tárgyát, ugyanis ezen jogok többet érnek bárminél" – írta többek között Takács. Lapunknak nyilatkozva a polgármester megerősítette, hogy még e hónap végén visszatérnek a kérdés megvitatására. Elismerte ugyanakkor, hogy rosszul esett, hogy éppen az RMDSZ-es kollégái mondtak nemet az indítványra. Az ülés jegyzőkönyve szerint Takács Olga elődje, Nagy Márton volt az, aki fölösleges pénzkidobásnak nevezte a határozatok lefordíttatását, hisz „baj, ha valaki nem ért románul". Míg a román tanácsosok tartózkodtak a szavazáskor, az RMDSZ és a Dan Diaconescu-féle néppárt két magyar nemzetiségű tagja a határozat ellen voksolt. Közösségi oldalán Takács Olga mégis Daniel Cheşára hárítja a felelőséget, mondván, hogy a tanácsos kollégája 2012 óta folyamatosan és következetesen zaklatja a testületet. Cheşa nem érti az RMDSZ logikáját A liberális tanácsos nem érti, hogy mi a zaklatás abban, ha számon kéri egy törvény alkalmazását. Cheşa, akit a koronkai RMDSZ-es tanácsosok korábban többször is vádoltak magyarellenes magatartással, úgy véli: kezdeményezését akár gesztusértékűnek is vehették volna a magyarok. „Ortodox román létemre a kétnyelvűség híve vagyok, a faluban a magyarokkal magyarul beszélek. A feleségem magyar, a lányom két nyelven és kultúrán nevelkedett, és mindannyian közel egy évtizedig Magyarországon éltünk, a panziómban a tizenkét alkalmazott közül tíz magyar. Azt tudom, hogy egyes RMDSZ-es kollégáknak valami bajuk van velem, jövevénynek neveznek, akár egy szíriai menekültet, de azt végképp nem értem, miért mennek szembe az általuk kiharcolt törvénnyel és a magyarság érdekeivel" – fejtegette lapunknak a jogász végzettségű önkormányzati képviselő. Cheşa elmondta, az anyósa kérésére szólította fel a polgármester asszonyt, hogy készítsen elő egy határozattervezetet, amellyel szentesítenék a kétnyelvűséget. Szerinte van elég értelmes és felkészült ember a községházán, aki képes lenne kétnyelvűsíteni a település honlapját és lefordítani a lakosság számára legfontosabb közgyűlési határozatokat. A kezdeményezés ellenzői a fordítóirodának kifizetendő havi több mint 2500 lejt sokallták, Daniel Cheşa viszont úgy véli, egy olyan községnek, mint Koronka, amelynek az évi költségvetése akkora, mint egy kisebb városé, ez az összeg nem jelenthet akadályt. Mivel a román tanácsos nem első ízben kérte az önkormányzati határozatok lefordítását, és a község vezetése elutasítóan viszonyult a kérdéshez, az egynyelvű honlap miatt Cheşa a bírósághoz fordult, október 29-én pedig panaszt nyújtott be az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) – írja a kronika.ro. Erdély.ma 2015. november 18.„Déván vár a Téglás Gábor”A magyar sajtó jelene és jövője a szórványban címmel rendezett kétnapos konferenciát a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) Vajdahunyadon a Corvin Savaria Társaság közreműködésével. A találkozó szakmai vonatkozásait és kiegészítő programját Szilágyi Aladár és Szűcs László foglalja össze. Nem előzmény nélküli a MÚRE számára, hogy a szórványvidékek közösségeivel foglalkozzék, az utóbbi időben több riporttábort szerveztek ilyen környezetben, s most Vajdahunyadon is bemutattak ilyen tematikájú kötetet, Szucher Ervin Toronyba zárt anyanyelvünk című, a Krónikában megjelent szórványriportjait összegyűjtő művét. Komoly várakozás előzte meg annak a felmérésnek a mostani találkozóra időzített bemutatását, amely elsősorban a rádiós, televíziós kollégák számára szolgáltatott a hallgatottságokra, nézettségekre vonatkozó érdekes adatokat. (Erre a témára egy külön anyagban hamarosan visszatérünk.) Egyébként a bemutatott grafikonok adatait, az időbeni változásokat Kiss Tamás szociológus, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet munkatársa ismertette. Az Erdélyi Riportban, még nyomtatott hetilap formájában jelentek meg a később négy kötet anyagát szolgáltató Etnosz-riportjai Szilágyi Aladárnak, aki a vajdahunyadi találkozón elsősorban a nem magyar hazai kisebbségek helyzetéről tartott összefoglaló előadást. Az „egységes román nemzetállam” közel húsz, nem magyar etnikumát – néhány ukrán, szerb, horvát, szlovák, lipován tömb kivételével – a teljes asszimiláció fenyegeti. A két-három ezres lélekszámú, falusi, városi szórványokban élő kisebbségek néhány évtized múlva teljesen eltűnnek, Bukovina, Dobrudzsa, a Bánság hajdan tarka szőnyege egyszínűvé válik – hangzott el. Médiaműhelyt a szórványnak A találkozó tematikájához a leginkább Ambrus Attila és Winkler Gyula tervezete kapcsolódott, A média szerepe a szórványgondozásban – avagy érvek a szórvány médiaműhely(ek) működtetése mellett című projektet a Brassó Lapok főszerkesztője ismertette. A MÚRE internetes oldalán olvasható anyag egy Szórvány Médiaműhely létrehozását szorgalmazza, amely ingyenes tartalmat állítana elő azoknak a szerkesztőségeknek, amelyek emberi és anyagi erőforrás miatt (már) nem tudják ezt kellő színvonalon elkészíteni. Összesíti, szerkeszti a helyi információkat, híreket, 1, 2 vagy 4 oldal terjedelemben, s a betördelt oldalakat elektronikus formában juttatja el a társult szerkesztőségekhez. A felvetés vegyes fogadtatása azt jelzi, hogy szakmai indokoltsága ellenére sem lesz könnyű a megvalósítás, ám a későbbi egyeztetések nyomán egy életképes kezdeményezés ereszthet gyökeret. Mindenképpen a téma fontosságát jelzi, hogy Winkler Gyula EP-képviselő mellett a projekt ismertetésén jelen volt az RMDSZ részéről Hegedüs Csilla és Kelemen Hunor is. Utóbbi emlékeztetett egy korábbi, a napilapok közötti együttműködést célzó, sikertelen kezdeményezésre. Érdekes bejelentést tett a házigazda Winkler Gyula, aki ezer eurós pályázatot hirdetett a MÚRE tagjai számára egy, a román nyilvánosságban a szórvány kifejezés pontosabb, könnyebben értelmezhető román megfelelőjének kidolgozására. Politikai szövegekben jelenleg leginkább a diaspora interna kifejezést használják, ami félreértésekre adhat okot. (A Corbii Albi – Fehér Hollók román-magyar kontakt portál a comunități risipite kifejezést használja.) „Ez a várunk, ide járunk” A szakmai program elhúzódása miatt némi késedelemmel érkezik Dévára a MÚRE-csapat, mire betoppanunk a Téglás Gábor Elméleti Líceum zsúfolásig megtelt aulájába, már elkezdődött a Magyar Szórvány Napjának ünnepi műsora, a helybeli Szivárvány Nyugdíjasklub kórusának utolsó zengzeteit hallani. Őket a Csernakesztúri Hagyományőrző Egyesület tánccsoportjának fergeteges produkciója követi, majd a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság Renaissance Együttese teremt muzsikában-táncban a 17. századi fejedelmi udvarok légkörét idéző hangulatot. Az iskola énekkarának többszöri szereplése és az ünnephez illő szavalatok teszik változatossá a műsort. „Csaba atya gyermekei” – a Szent Ferenc Alapítvány Margaréta néptánccsoportjának fiataljai – mutatják be igényes műsorukat, majd a líceum harmadikos kisdiákjai vidám Márton-napi gyermekjátékkal gyönyörködtetik a publikumot. A rendezvény ünnepi szónoka, Winkler Gyula EP-képviselő lokálpatrióta büszkeséggel emlékeztet arra, hogy négy esztendővel ezelőtt Déván, éppen itt, ebben a teremben rendezték meg először a Magyar Szórvány Napját, mely azóta az egész Kárpát-medencében elterjedt, mi több: idén november elején a Magyar Országgyűlés is hivatalos ünneppé nyilvánította. A szónok Bethlen Gábor alakját felidézve, kérdez rá: „Vajon mi Bethlen életművének legfőbb üzenete a mához? Elsősorban az, hogy nincsen olyan reménytelen helyzet, amelyből ne lenne feltámadás. Jó példa erre a Hunyad megyei magyar oktatás. A kilencvenes évek végén szerteszét működő tagozatok mára, másfél étized elmúltával Erdély egyik legfiatalabb intézményévé nőtték ki magukat. (…) Bebizonyította azt, hogy egy népnek, egy közösségnek nem kell számarányaiban nagynak lennie ahhoz, hogy számottevő legyen. Erdély azóta is a csodák földje, mert Bethlen Gábortól a Téglás Gábor Elméleti Líceumig voltak mindig álmodók, akik maradandót akartak építeni.” A líceum kórusa az immár elmaradhatatlan „Téglás-himnusz”-szal zárja a műsort: „Ez a várunk, ide járunk, /Az a vágyunk, hogy helytálljunk, /Ne maradj hát te se távol, /Déván vár a Téglás Gábor!” Az étkezdében elfogyasztott ízletes ebéd után Balogh-Botár Károly aligazgató intézménytörténeti bevezetővel egybekötött iskolaszemlére invitálja az újságírók csapatát. Akár Noé bárkájába, Hunyad megye egyetlen magyar nyelvű líceumába is mindent és mindenkit „begyűjtöttek” a szórványokból: a kisóvodásoktól az érettségiző nagydiákokig. A Hunyad megyei magyar nyelvű oktatás biztosításának kérdését a Geszthy Ferenc Társaság vállalta fel. Az építkezést 2004-ben kezdték el, a Communitas Alapítvány az első pillanattól a terv mellé állt (egy félig elkészült ingatlan megvásárlásával), és folyamatosan támogatta a felszerelés és a bútorzat beszerzésével is. A magyar és a román kormány kétoldalú megállapodás értelmében jelentős összegekkel járult hozzá az oktatási központ létrehozásához. A 2005 óta működő, jelenleg mintegy 550 fős diáklétszámú tanintézmény 30 osztályteremmel, szaklaboratóriumokkal, kabinetekkel, 120 férőhelyes korszerű bentlakással, valamint konyhával és 120 személyes étkezdével is rendelkezik. A Déva környéki diákokat naponta ingáztatják, a bentlakókat az iskola kisbusza segítségével szállítják hétvégeken haza, illetve vasárnap este vissza az iskolába. Hosszabban elidőzünk az épület előcsarnokában, amelynek főfalán dicsőségtábla: az eddig érettségizettek tablói mellett díszhelyen látható az augusztus 19-én kapott Külhoni Magyarságért Díj, mellyel az iskola tíz éves kiemelkedő munkáját jutalmazta a magyar parlament. Körülötte rekeszes polcok sora, megannyi serleg, érem, díszoklevél, melyeket a különböző tantárgyversenyeken, sportvetélkedőkön nyertek az iskola diákjai. Az aligazgató elmondása szerint újabb polcokat kell felszerelni, mert el sem férnek a „trófeák”. A líceum tartalmas-elegáns honlapja is beszédesen bizonyítja, hogy – rövid múltja ellenére – hány diák öregbítette eddig az alma mater hírét-nevét. Például az iskolakrónika október 14-i feljegyzése szerint a Téglás Gábor Líceum három Mákvirág-díjassal dicsekedhet: kiváló tanulmányi előmenetelük mellett, a tizedikes, bronzfokozatot nyert Stelczner Norbert matematika, fizika, kémia tantárgyversenyeken, nővére, a tizenegyedikes, ezüstfokozatos Stelczner Britta matematika vetélkedőn és szavalóversenyeken jeleskedett, a tizenkettedikes, aranyfokozatot kiérdemelt Gáspár-Barra Szilárd pedig sokoldalúságával tűnt ki, hiszen irodalmi, történelmi, matematikai versengéseken szerepelt sikerrel, a reneszánsz együttes és a cserkészcsapat tevékeny tagja, atlétaként legutóbb sikeresen futotta végig Budapesten a maratoni távot. Még frissebb, október 27-i keltezésű hír: ezüstéremmel tért haza a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum röplabdacsapata az első ízben megrendezett Erdélyi Magyar Középiskolás Sportolimpiáról. Otthonosság és „iskoladiplomácia” Az előcsarnok tágasságát néhány funkciótlannak tűnő oszlop töri meg. Kísérőnk elmagyarázza: egy már meglévő, harmadában elkészült lakóépületet kellett folytatniuk az iskola építésekor, a nem túl esztétikus betonoszlopokra emelve a további szinteket, viszont az egyik anyuka – a spácium merevségét enyhítendő – lendületes, színes növényornamentikát varázsolt az oszlop- és a falfelületekre. A földszint az óvodások és a kisiskolások birodalma. Már a folyosókon is, majd egy-egy osztályba bepillantva az otthonosság változatossága gyönyörködtet. Minden óvó néni, minden pedagógus „szabad kezet kapott”: odabent semmi sem emlékeztet a hagyományos óvodai-iskolai osztálytermekre, a székek-asztalok nem sorakoznak katonás rendben, a falakon színek kavalkádja, a polcok roskadásig telve játékokkal, szemléltető eszközökkel, könyvekkel, a gyermekek ügyeskedte tárgyakkal. Családias fészek a napközis kicsik hálószobája, az étkezdében „liliputi” székek-asztalok várják az aprónépet. Ki is másolom a heti menüből a hétfői kínálatot. Reggeli: félszáraz szalámi, vaj, dzsem, tea; ebéd: húsleves, sült csirkecomb zöldséges tarhonyával, desszert; vacsora: párolt káposzta disznóhússal, tea. – Semmi sem emlékeztet hajdani diákkorom nyomorúságos internátusi étrendjére… Az „iskoladiplomácia” fontos pászmája a Téglás Gábor tevékenységének. A külkapcsolatok számos lehetőséget kínálnak, a diákok, tanárok jönnek-mennek, táboroznak a testvérintézmények meghívására, októberben például „egyetemkóstolón” forgolódtak Kolozsváron, a Babeş-Bolyain. A líceum honlapján megjelent „Málta téged is vár!” című pályázati felhívás az Erasmus-program keretében kínál páratlan lehetőséget a turisztikai osztályok diákjai és tanárai számára. A részvételhez angol írásbeli és szóbeli nyelvvizsga, sikeres szakmai készség-teszt kelletik. Itt, Déván bevett gyakorlat a gyakori vendégvárás. Legutóbb a tiszafüredi Bán Zsigmond Református Iskola és Óvoda tizenhat diákját látták vendégül az itteni nyolcadikosok. 2015. június elsején immár a tizedik alkalommal szólalt meg a búcsúcsengő a Téglás Gábor Líceumban. Három osztály 44 diákját bocsátották útjára. A ballagási hagyományok egyedi mozzanata: az évfolyamelsők minden esztendőben az iskola egyik, korán elhunyt megálmodójának emlékére Hauer Erich jutalomban részesülnek. Sokatmondó és elgondolkodtató az idei legkiválóbb maturandusok neve: László Imola, Todor Franceska és Turcu Cătălina Alexandra. E nevek egy része mögött „félmagyar”, „negyedmagyar”, az anyanyelv számára visszanyert szórványbáránykák jósorsa feltételezhető. Az is, hogy mindehhez „köze van” látogatásunk következő helyszínének, a Böjte Csaba atyai irányításával működő Szent Ferenc Alapítvány áldásos tevékenységének is… (Folytatjuk) Téglás Gábor (1848-1916) régész, iskolaigazgató, az erdélyi turisztika egyik úttörője 1871–1904 között volt a dévai állami főreáliskola tanára, 1883–1904 között igazgatója erdelyiriport.ro/riport 2015. november 19.Holtvágányra terelt mezőségi kisvasútMindig van egy vonat az utolsó után – hirdeti magyar nyelven is egy idén avatott emléktábla a tekei állomás falán. A felirat jobb helyre nem is kerülhetett volna: idén október 23-án száz éve annak, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia idején felavatták a Marosvásárhely–Kolozsnagyida 82 kilométeres, keskeny nyomtávú vasútvonalat. Aztán a kis magyar világban még hozzáépítettek majdnem húszat, áttolva a végállomást Szászlekencére. A sínpár és a rajta naponta kétszer is átpöfékelő kis gőzös túlélte a két világégés borzalmait, a többszörös, hol a románoknak, hol a magyaroknak kedvező határtologatást, a kommunista rendszer szűkös világát, de bedöglött és holtvágányra került a ’89 utáni eredeti demokráciánkban. Az „utolsó sípszót” 1997 tájékán a volt államfő, Traian Băsescu fújta meg közlekedésügyi miniszter korában. Azóta a mintegy száz kilométeres szakaszon a sínpárok egy része eltűnt és ócskavasként végezte, máshol benőtte a bozót, a vagonokat és a mozdonyokat megette a rozsda, a felszedett talpfákat már rég eltüzelték, az állomásépületek és indóházak egy részét téglánként lopkodták szét, a megmaradtakat már csak néhány lelkes vasutas és a Fennvaló óvja az összeomlástól. Vonat kisiklatva, pénz elsikkasztva „Hej, micsoda élet volt itt a tekei állomáson ilyenkor őszidőben! – kalandozik vissza a múltba a Beszterce-Naszód megyei nagyközség egykori forgalmistája, Vékony Sándor. – A tekei asszonyok naponta hatvan-hetven zsák hagymát is felpakoltak a kis vicinálisra, s úgy mentek be a vásárhelyi piacra. Aztán a vonal két végén ott volt a két cukorgyár: a vásárhelyi meg a szászlekencei. Ez napi két tehervonatot is jelentett.” Ma már minden a múlté: a vasút, a piacoló kofák, a cukorgyárak. Hagyma még terem úgy ahogy, de mindenki örül, ha családját el tudja látni, nemhogy még értékesíteni próbálná. A lejtmenet 1990 körül kezdődött, amikor a szabadság szele elfújta a szombati és vasárnapi munkanapot. „Mi már nem kellett dolgozzunk a hét végén, így a jegyet nem az állomáson, hanem közvetlenül a kalauztól vette meg a felszálló utas. Akarom mondani, hogy nem vette meg. Inkább a zsebébe csúsztatott valamit. Amikor az egyik vásárhelyi gyűlésen elmondtam, hogy ennek nem lesz jó vége, a többség lehurrogott” – meséli Sándor bácsi, aki még vasutasként érte meg a nyugdíjazást, de fiatalabb és pénzéhesebb kollégáinak már csak a munkanélküli segélyből jutott. De azért nem a kalauzok vagy legalábbis nem csak ők tették tönkre a vasutat – állítja. Mint mondja, a főnökök is kivették a részüket: egyrészt a kisiklatásból, másrészt a sikkasztásból. „Az egész arról szólt, hogy a kalauz Marosvásárhelyen leszállt, és osztozott a vezetőivel. Aztán visszaült és kezdte az egészet elölről” – magyarázza a csúszópénz útjának mechanizmusát a nyugalmazott vasutas. Ugyanez mehetett végbe Marosvásárhelytől keletre is, a nyárádmenti útvonalon, amelynek sorsa azonos volt a mezőségivel. A vicinális már rég nem közlekedik, de a lopás még mindig tart. Igazán csak most éli fénykorát, hisz az „illetékesek” nem holmi borravalón osztoznak, hanem kilométernyi síneket szednek fel és adnak el. Az „üzletről” mindenki tud a környéken, de senki nem beszél. Az emberek ugyan háborognak, de ugyanakkor félnek is. A névtelenség mögé bújva mindegyre a néhány évvel ezelőtt még megmentőnek hitt Cristian Răspopa nevét emlegetik. Azt mondják, a szárnyvonal bérlője, a nem éppen jó hírnévnek örvendő, börtönt is megjárt középkorú vállalkozó könyökig benne van a sínek eltüntetésében. A besztercei vasúti rendőrség szerint a hatóságok a vásárhelyi üzletember alkalmazottait is rajtakapták Teke és Szászlekence között, amikor főnökük utasítására éppen a vasút elbontásán dolgoztak. Răspopa utólag azzal magyarázta húzását, hogy csak így mentheti meg a fémtolvajok elől. A hatóság emberei viszont a cég vásárhelyi telephelyén nem találták a „megmentett” síneket. Ioan Mureşan, a besztercei vasúti rendőrség parancsnoka szerint ezek már rég valamelyik ócskavasbegyűjtőhöz kerültek. A rendőrfőnök azt is gyanúsnak tartja, hogy a szárnyvonal és a rajta közlekedő vonatok tulajdonosa, a vasúti vagyoneszközök ügykezelésével megbízott fővárosi székhelyű állami társaság, a SAAF teljes közömbösséggel viszonyul a kérdéshez. Annak dacára, hogy a CFR-ből leválasztott cég arra kötelezte Răspopát, állítsa vissza a teljes száz kilométeres szakaszt, az évek során sem a SAAF, sem a vele szerződésben álló vásárhelyi cég még csak feljelentést sem tett a sínlopások miatt. Így vált Beszterce irányába Teke végállomássá, míg Marosvásárhely felé Mezőrücs. A két település közti mindössze 35 kilométeres pályán még senki nem állt neki garázdálkodni, pedig már sokan fenik rá a fogukat. A sétavonatozás menthetné meg A megkegyelmezett szakasznak a sétavonatozás lehetne a megmentője. Néhány vállalkozó neki is lendült: feljavítottak két csukott és egy nyitott vagont, beszereztek egy régi, közel hetven éves, Lengyelországban gyártott gőzöst és egy dízelmozdonyt. A nyáron négyszer mozdították ki a szerelvényt Rücs irányába, akkor, amikor sikerült megfelelő számú kirándulót összegyűjteni. Programról is gondoskodtak: Tekén bort kóstoltak, Komlódon Teleki-kastélyt látogattak, valahol Teketanya környékén pedig sátort vertek, tüzet raktak, szabadtéri eszem-iszommal összekötött zenés mulatságot szerveztek. Végül a befizetett ötven lejéért mindenki elégedetten távozott. A gond, hogy a kezdeményezésnek nincs folytonossága. Naponta meg-megáll valaki a főút menti állomáson, megcsodálja a régi mozdonyt és a hozzácsatolt vagonokat, de arra már nem kap választ, mikor sétálhatna velük egyet. A mintegy száz érdeklődő kirándultatására alkalmas szerelvény akkor telik meg, amikor valamelyik turisztikai társaság vendégeket küld a valamikor messzeföldön híres bortermő vidékre. Pedig amióta a Billion Star Hotel egyes jeleneteit a tekei állomáson forgatták, a helyszín és a vasút népszerűsége magasra ugrott – még így, a filmes stáb távozása után maradt csendélet közepette is. Vonat helyett hajtány Ha a vonat nem is áll indulásra készen, egy napsütéses őszi napon úgy döntünk: pár kilométeres próbát mégiscsak tennénk Oroszfája irányába. Újdonsült lekencei ismerősünk, a vasút egyik megszállottjának számító Alexandru Demeter egy saját kezűleg eszkabált motoros hajtányt kap elő a tekei egykori kollektív gazdaság udvaráról, két-három keménykötésű legény segítségével sínre helyezi, a hat személy sétakocsikázását szolgáló szerkentyű fél évszázados IZS szovjet motorkerékpárból kiszerelt blokkját megtankolja, berúgja, aztán néhány másodpercnyi pöfékelés és lefulladás után még egyszer megismétli a mozdulatot, és máris azon vesszük észre magunkat, hogy a hűvös, de napsütéses szép őszben lassan, de biztosan kapaszkodunk a teketanyai dombon fölfelé. Hol kutyák, hol tyúkok szaladnak át a fülsiketítően kerregő-burrogó masina előtt, a domboldalon kíváncsian bámuló nyulat is látunk, a távolban pedig őzek nyugalmát zavarjuk meg. Alkalmi vezetőnk elárulja, a múltkori kiruccanásakor, valahol Teke és Oroszfája között félúton, Mezőakna környékén, az erdő szélén ő egy, a bocsaival sétáló, jókora anyamedvével is találkozott, de szerencsére a vadnak nem támadt vonatozhatnéka. Mire mi is az erdő szélére érnénk, már az óránkénti 30 kilométeres sebességet súroljuk, amit a 350 köbcentis, húsz lóerős motor teremtette hangzavar és a rázkódás miatt százhúszasnak érzékelünk. A Besztercén élő férfi szinte minden hétvégét drezinázva tölti. A pálya egy részét barátaival tisztította meg és tette rendbe, annyira, hogy ha időnként ki is siklik a járgány, senkinek ne essen semmi baja. Mint meséli, tőlünk nyugatabbra komoly kultúrája van a motoros hajtányozásnak vagy vágány-gépkocsikázásnak, ahogy még nevezik. A jómúltkorjában huszonöt magyarországi állította az anyaországból hozott hat drezináját a mezőségi pályára. „Nagyon tetszett nekik. Általában a külföldieknek tetszik, hisz bármerre nézel, csodálatos tájat látsz. Bezzeg száz évvel ezelőtt a magyarok meg tudták építeni ezt a vasutat, mi meg megőrizni sem vagyunk képesek” – sopánkodik a magyar nevű román férfi. A gond, hogy a CFR levette a kezét róla, a SAAF-ot hidegen hagyja, bérlőjét pedig csak a gyors meggazdagodás érdekli. Demeter szívesen berendezne egy vasúttörténeti múzeumot is a tekei állomáson. Már jó pár tárgyat be is szerzett, a többit meg ott találta. Lenne kinek, de nincs kivel – Cristian Răspopa személyében nem lelt partnerre. „Kár, mert nagyon elkelne ide egy kis múzeum” – kapcsolódik vissza a beszélgetésbe Vékony Sándor. A nyugdíjas vasutas 1972. április elsejétől az emeleti szolgálati lakásban lakik, feleségével együtt most is szívesen egyenruhát ölt és besegít bárkinek, aki a vonatozás vagy hajtányozás kapcsán hozzá fordul. A kerekek kattogása olyasvalami nála, mint a szívdobogás: amíg él, addig hallja. Nem is csoda, hisz apja, nagyapja, de még az apósa is vasutas volt. Közel fél évszázaddal ezelőtt végezte a brassói forgalmista iskolát, pályáját Hargita megyében kezdte, aztán a széles nyomtávú vasútról átkérette magát a 760 milliméteresre. Előbb Rücsön, majd Tekén szolgált egy olyan időszakban, amikor az állomásfőnökön kívül öt forgalmista és két váltókezelő dolgozott, és a szászlekencei végállomásig három pályafenntartó csapat gondoskodott a sínek épségéről. Most a szeme előtt megy tönkre a pontosan egy évszázaddal korábban épített kisvasút utolsó, még létező néhány tíz kilométeres szakasza. Szucher Ervin Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2015. november 20.Petícióban kérik a marosvásárhelyi összefogástMarosvásárhely ügye mindennél fontosabb! címmel online petíciót indítványoztak civilek, akik a magyar politikum összefogását szorgalmazzák a polgármesteri szék és a tanácsi többség visszaszerzése érdekében. Bölöni András ötletgazda Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek és Szilágyi Zsoltnak, az Erdélyi Magyar Néppárt elnökének címezi felhívását. „Csak a magyar összefogás képes Vásárhelyt fejlődési pályára állítani, a város jelenlegi vezetőit leváltani” – írja a szerző. Annak ellenére, hogy idén a magyar politikai pártok összefogtak és közös előválasztást szerveztek, a petíció kezdeményezője és társai attól tartanak, hogy az érintettek felrúgják az egyezséget, és mégsem sorakoznak fel maradéktalanul Soós Zoltán mögé, illetve nem indítanak közös tanácsosi jelöltlistát. „Az elmúlt években a magyar politikusok többször is arcul csaptak minket, bíztunk abban, hogy idén változás lesz. A sajtóban megjelent hírek ennek ellenkezőjéről tanúskodnak. A politikai pártok ismét marakodnak, egymás legyőzésére törekednek, pedig Marosvásárhely magyar közössége döntött és az összefogás mellett szavazott” – olvasható az aggódó hanvételű levélben. A szerzők arra kérik Kelement és Szilágyit, hogy mielőbb vessenek véget a vitának, tegyenek eleget ígéreteiknek, és írják alá az együttműködési megállapodást: kössenek koalíciót és fogják össze a marosvásárhelyi magyarságot. Meggyőződésük ugyanis, hogy 2016-ban csak a magyar összefogás képes változást hozni. „Nélkülünk ne osztozkodjanak, minket ne akarjanak megosztani. Elég volt a politikusok önző vezetéséből! Elég volt a magyar politikusok vitáiból! Nekünk változás kell. 2016-ban lesz az utolsó esély változtatni, tegyék tehát félre politikai érdekeiket, és végre nézzék a marosvásárhelyiek érdekeit. Marosvásárhely ügye mindennél fontosabb, hiszen a Székelyföld és Erdély reménysége Marosvásárhelyen ébredezik a magyar összefogásban” – hívják fel a politikusok figyelmét a petíció szerzői, akiknek csütörtök délutánig több mint 160 támogatót sikerült szerezniük az ügyhöz. A nyilvánosságot vállaló aláírók között egyetlen politikus neve sem szerepel. Szilágyi Zsolt: nyílt kapukat döngetnek Szilágyi Zsolt szerint a petíció fogalmazói nyílt kapukat döngetnek, legalábbis, ami az általa vezetett párt álláspontját illeti. „Nem tudom, hogy az RMDSZ-ben született-e valamiféle döntés, de mi petíciók és külön felkérések nélkül is az összefogást szorgalmaztuk és szorgalmazzuk továbbra is” – hangsúlyozta lapunknak az EMNP elnöke. Szilágyi emlékeztetett, hogy már két héttel ezelőtt levelet írt Kelemen Hunornak, amelyben a valós összefogás fontosságát ecsetelte. Elképzelése szerint a marosvásárhelyi összefogásnak nemcsak a polgármester személyére kellene vonatkoznia; a pártoknak mind a városi, mind a megyei listát közösen kellene összeállítaniuk. „Nem hinném, hogy egyik vagy másik politikai alakulat zászlaja és logója alatt sikerre lehet vinni a tervezett összefogást. Egy pártsemleges listára, az öszszefogás listájára van szükség” – mutatott rá Szilágyi Zsolt. Brassai Zsombor: a választmányon a sor Ugyanezt szorgalmazza Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke is, csakhogy, amint mondja, véleménye ugyan lehet a kérdésről, ám a döntés nem az ő kezében van. Mindenekelőtt a marosvásárhelyi választmánynak kellene állást foglalnia, majd a Területi Állandó Tanács véleményezése következne, ahhoz, hogy a szövetség országos döntéshozó testülete, a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) kimondja a végső döntést. A megyei vezető szerint a labda a választmány asztalán pattog, s mielőbb ildomos és tanácsos volna reagálni. „A legnagyobb kihívás, amivel a magyar politikai pártok küszködnek, a marosvásárhelyi magyarok hitének és bizalmának a visszanyerése. A térvesztés csak valós összefogással fordítható vissza, ez pedig a közös jelöltlista összeállításában nyilvánulhat meg” – fejtette ki Brassai. Az RMDSZ megyei elnöke úgy véli, nincs ok afféle aggodalomra, hogy valakinek az utolsó pillanatban eszébe jusson az előválasztást megnyerő Soós Zoltán helyett mást küldeni a csatába. „Számomra egyértelmű, hogy mindenki elfogadta az előválasztás eredményét, és az is, hogy október 11-e óta Soós a marosvásárhelyi magyarság egyetlen polgármesterjelöltje. Nem hinném, hogy létezne egyetlen politikai vezető is, aki a népakarattal szembe merne menni” – szögezte le Brassai Zsombor, utalva a 2008-as és 2012-es, kudarccal végződő „játékoscserékre”, amikor a választmány döntése ellenére a szövetség felső vezetése Borbély Lászlót, illetve Frunda Györgyöt jelölte Dorin Florea 2000 óta regnáló polgármester ellenében. Szucher Ervin Krónika (Kolozsvár) 2015. november 25.Ismét halasztódik az utcanévtáblák ügye MarosvásárhelyenJanuárban újra meghirdeti a marosvásárhelyi utcanévtáblák elkészítésére kiírt versenytárgyalást a helyi önkormányzat. A városháza azért kénytelen megismételni a licitet, mivel egyetlen cég sem jelentkezett a csaknem egymillió lej értékű munkálatra – adja hírül Szucher Ervin a kronika.ro-n. Így idén már biztos nem kerülnek ki az év elején beígért kétnyelvű utcanévtáblák Marosvásárhely utcáira, ahogy azok sem, amelyekért Dorin Florea polgármester kardoskodott, és melyeken magyar nyelven mindössze az utca vagy a tér szócska jelenne meg. Mivel a licitre egyetlen cég sem jelentkezett, a városháza kénytelen megismételni a tendert. Ennek meghirdetéséig azonban legalább 45 napnak kell eltelnie, írja elő a törvény. Kérdésünkre, hogy ki tudják-e írni az újabb tendert, miután Lucian Goga prefektus a közigazgatási bíróságon megtámadta az egyik erre vonatkozó tanácsi határozatot, Claudiu Maior alpolgármester igennel válaszolt. „A prefektus a hagyományos utcanevek kifüggesztésére vonatkozó határozatot támadta meg, és nem a licit meghirdetését szabályozó döntést. Ő azt tesz, amit óhajt, mi megyünk tovább. Megígértük, megcsináljuk!” – jelentette ki a kronika.ro-nak Maior. Amikor a táblák valós kétnyelvűségét kezdtük firtatni, az alpolgármester is azt mondta, mint korábban a felettese, illetve beosztottjai: a táblákat a tanács által megszavazott formában rendelték meg. Ezt a frissen alakult Szabad Emberek Pártja (POL) úgy értelmezi, hogy a megnevezések egynyelvűek lesznek, és csak az utca vagy tér szó jelenik meg magyarul. Dan Maşca, az alakulat elnöke a magyar közösség arculcsapásának tart egy ilyen döntést, ezért egy Floreának címzett nyílt levélben a licit kiírásának visszavonását kéri. „Sajnálattal állapítjuk meg, hogy ez a gesztus továbbra is tiszteletlenség a marosvásárhelyi magyarok, a vegyes családok, magyar szomszédaink és barátaink iránt, akik ugyanolyan adófizetők, mint mi, a román nemzetiségű román állampolgárok” – olvasható a POL-os vezető levelében. Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke és Benedek István városi tanácsos jóval derűlátóbb, hisz úgy értesültek, hogy a polgármester lemondott a magyarokat megalázó tervről, és hajlik a valós kétnyelvűség megvalósítására. „Tárgyaltam Floreával, aki megígérte, mielőbb kihelyezi a ténylegesen kétnyelvű utcanévtáblákat” – mondta Brassai. Mint ismeretes, a 2001/215-ös számú helyi közigazgatási törvényben nem szerepel tételesen a többnyelvű utcanévtábla, azonban a Románia által is ratifikált nemzetközi egyezmények leszögezik, hogy a kétnyelvűség az utcanevekre is vonatkozik. Nemrég a Civil Elkötelezettség Mozgalom két önkéntese alapfokon pert nyert a helyi rendőrséggel szemben, miután a hatóság bírságot szabott ki a reklámfeliratnak tekintett kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztése miatt – írja a kronika.ro. Erdély.ma 2015. december 1.Hat kitüntetettből egy magyarEgyetlen Maros megyei magyar személyiséget tartott érdemesnek Lucian Goga prefektus kitüntetni a román állam nemzeti ünnepe alkalmából. Míg az idén öt, többé-kevésbé ismert román személyiség vehette át a Marosfelfalui Fibulát, a magyar közösség részéről a kormánymegbízott csupán a 108-szoros román válogatott Bölöni Lászlót, az egykori ASA labdarúgóját nevesítette a rangos kitüntetésre. A döntés azért meglepő, mert 2001 óta a kitüntettek kijelölésekor az előző prefektusok, íratlan szabály szerint, nagyjából tiszteletben tartották a megye etnikai arányait. A sorozatos magyarellenes megnyilvánulásairól elhíresült Goga az első kormánymegbízott, aki felrúgta a szabályt, és mindössze egy magyar futballistát és edzőt tartott méltónak a fibula odaítélésére. A Kultúrpalotában rendezett eseményen Bölöni mellett 2015-ben a prefektúra Radu Voina egykori kézilabdázót, Pompeiu Hărăşteanu operaénekest, Alina Nelega drámaírót, Rucsandra Hurezeanu üzletasszonyt és post mortem Tiberius Marcel Petre katonát tüntette ki. Szucher Ervin Székelyhon.ro 2015. december 3.Kelemen Hunor lefújta az összefogástMíg a Maros megyei RMDSZ-es vezetők látszólag megértették a választók egyértelmű üzenetét, miszerint a 2016-os helyhatósági választásokon közös tanácsosi listára van szükség mind a városi, mind a megyei önkormányzat esetében, Kelemen Hunor, a szövetség országos elnöke egyértelművé tette: nem támogatja a közös listaállítást. Amikor összmagyar előválasztást szerveztek Marosvásárhelyen, akkor Brassai Zsombor, az RMDSZ és Portik Vilmos, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megyei szervezetének elnöke azt nyilatkozta, azért van szükség a megmérettetésre, hogy magyar polgármesterjelöltet válasszunk, akit majd minden magyar politikai alakulat támogat. Aki annak idején ezt állította, és most egyebet mond, az vagy akkor nem volt tisztességes és hazudott, vagy most nem tisztességes és hazudik – fogalmazott a Krónikának Kelemen Hunor. – Miután megszületett az előválasztás eredménye, egyesek csak bizonyos kikötések mellett akarják támogatni Soós Zoltánt, és újabb meg újabb feltételeket szabnak. Ez szerintem nem korrekt.” A szövetségi elnök többek között erről a témáról is tárgyalna a héten Szilágyi Zsolttal, a néppárt elnökével. Kérdésünkre, hogy a legfrissebb felmérés alapján – mely szerint a marosvásárhelyi magyarok alig 40 százaléka menne el szavazni – az RMDSZ tart-e attól, hogy tanácsosi mandátumokat veszíthet Marosvásárhelyen, a szövetségi elnök azt mondta: bármi megtörténhet, a legvalószínűbbnek viszont azt tartja, hogy a magyarok román polgármesterre szavaznak, „ha nem sikerül őket meggyőznünk arról, hogy Soós Zoltán a megfelelő jelölt”. „Az lesz a legfontosabb feladatunk, hogy a magyarokat meggyőzzük, hogy van esély a váltásra Marosvásárhelyen” – tette hozzá. Kelemen Hunor egyébként a Kossuth Rádiónak úgy fogalmazott, az előválasztást „a közös magyar polgármesterjelölt megválasztásáért szervezték, és nem arról szólt, hogy csinálunk egy lecsót”. Beszédes egyébként, hogy a jövő évi parlamenti választásokkal kapcsolatosan azt mondta: a Magyar Polgári Párttal „mindenképpen” megvalósul az összefogásuk, az Erdélyi Magyar Néppárt pedig „azt a stratégiát tűzte ki célul, hogy az RMDSZ-t térdre kényszerítse, ezért nem lehet vele összefogni”. Soós Zoltán az összefogás híve Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke teljesen másképp látja a marosvásárhelyi helyzetet: „A legnagyobb kihívás, amivel a magyar politikai pártok küszködnek, a marosvásárhelyi magyarok hitének és bizalmának a visszanyerése. A térvesztés csak valós összefogással fordítható vissza, ez pedig a közös jelöltlista összeállításában nyilvánulhat meg” – mondta Brassai. A marosvásárhelyi RMDSZ-választmány új elnöke, Vass Levente kérdésünkre úgy fogalmazott, nem kívánja befolyásolni az ügymenetet. Szerinte a megyei, illetve városi elnököknek, azaz Brassainak és Peti Andrásnak kellene végigvinni a történetet, annál is inkább, mivel ők voltak azok az RMDSZ-vezetők, akik az előválasztások szervezését és lebonyolítását vállalták. Egyébként a széles körű marosvásárhelyi összefogást az októberi magyar előválasztás győztese, Soós Zoltán is erőteljesen szorgalmazza. Az RMDSZ városi tanácsosa a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) legutóbbi, november 7-i kolozsvári ülésén úgy vélekedett, nem lenne jó, ha a jövő nyári helyhatósági választáson több magyar politikai alakulat is önálló tanácsosi listát indítana Marosvásárhelyen. Mint mondta, az RMDSZ-nek különálló egyezményt kellene kötnie a megyeszékhelyen, mégpedig az EMNP-vel is, ez a megállapodás ugyanis új pályára állíthatná az erdélyi magyar politikát is. „Nem szabad átverni a vásárhelyieket!” A négy, illetve nyolc évvel ezelőtt történt utolsó pillanat előtti váltások még frissen élnek a választópolgárok emlékezetében. A vásárhelyi magyarság nem díjazta, hogy az RMDSZ felső vezetése 2008-ban Csegzi Sándor helyett Borbély Lászlót, 2012-ben Vass Levente helyett Frunda Györgyöt erőltette a polgármesterjelölt pozíciójába, mintegy lenullázva a belső választások eredményét. Mindkét csúcspolitikus kizárt bármiféle együttműködést az ellenzékkel, majd csúfos vereséget szenvedett a 2000 óta regnáló Dorin Floreával szemben. „Két dolgot tartok fontosnak kiemelni, és ezt Kelemen Hunornak is elmondom. Egyrészt nem szabad még egyszer átverni a marosvásárhelyieket, mint ahogy történt 2012-ben, amikor Frunda kitúrta Vasst. Másrészt összefogás nélkül sem Marosvásárhelyen, sem Szászrégenben nem megyünk semmire” – figyelmeztet a szövetség megyei alelnöke, Balogh József. Az összefogással kapcsolatban úgy véli, az EMNP-ben és a Magyar Polgári Pártban (MPP) kellene legyen annyi bölcsesség, hogy embereit az RMDSZ listáján, a tulipán jelvénye alatt indítsa. Szilágyi: meg kell győzni a csúcsvezetést Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke lapunknak elmondta, az összmagyar koalíciós listaállítást tartja a legjobb megoldásnak Marosvásárhelyen és Maros megyében. Állítása szerint már három héttel ezelőtt levélben elküldte az erre vonatkozó javaslatot Kelemen Hunornak, ám eddig még nem kapott választ. „A levélben azt javasoltam, hogy induljunk ki az előválasztási tapasztalatokból. Sikerült kiválasztani Marosvásárhelyen a közös polgármesterjelöltet, aki remélhetőleg a magyar pártok támogatásával több logó alatt indul el a választásokon. Ugyanígy Marosvásárhelyen és Maros megyében is legyen közös, magyar koalíciós lista, de erre a javaslatomra még nem kaptam választ” – mondta Szilágyi Zsolt. Szerinte a kérdés úgy vetődik fel, hogy akarják-e, hogy a Maros megyei, a marosvásárhelyi magyarságnak erősebb képviselete legyen az önkormányzatokban, több képviselője jusson be a döntéshozó testületekbe, vagy az RMDSZ ragaszkodik eddigi álláspontjához, hogy a pártlistán a szövetség jelöltjei jussanak be. „El kell dönteni, hogy a magyar érdeket vagy a pártérdeket tartjuk szem előtt” – mondta a politikus, aki szerint „nem marad más hátra, mint meggyőzni az RMDSZ országos elnökségét”. Szucher Ervin Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2015. december 8.Balogh Dénesre emlékeznek MarosvásárhelyenA tíz éve elhunyt Balogh Dénes, a népdal és a magyar nóta közkedvelt tolmácsa, a valamikori Állami Székely Népi Együttes, majd Maros Művészegyüttes szólistája emléke előtt tisztelegnek a pályatársak vasárnap este 6 órától a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagyszínpadán. A Maros Művészegyüttes magyar és román tagozatának tagjai énekelnek és táncolnak, de a táncba bekapcsolódik a Kökényes Együttes is. A zenét Koszorús Kálmán és zenekara szolgáltatja, közreműködik Szász Károly és Gyepesi László, a műsorvezető Kacsó Ildikó lesz. „Előadásunkkal tisztelegni szeretnénk egykori kollégánk, a csodálatos hanggal megáldott, vérbeli székely, betyáros kiállású, de rendkívül melegszívű Balogh Dénes előtt” – mondta el lapunknak az est szervezője, Jakab Melinda. Az ötletgazda elmesélte, szoros szálak fűzték a 2005 decemberében elhunyt kollégájához. Balogh Dénes volt az, aki 1990-ben, amikor fiatal táncosként ő az együtteshez került, felkarolta. Az időközben szintén elhunyt Széllyes Sándor teljes életet élő, igaz jó barátként jellemezte. „Alsóboldogfalvi gyerek volt: posztónadrágban, csizmában, szép, nagydarab, derék férfiember; a lányok és az asszonyok haltak meg érte, a hangja is jó volt, benne volt a dal az alkatában, a székely vérében. Ha bejött a színpadra, az már fél siker volt” – mondta róla a nem kevésbé népszerű kollégája. Az 1933-ban született és 72 éves korában elhunyt „szálfaembert” egyébként teljesen véletlenül fedezte fel a szakma. Húszesztendősen az út mentén kaszált és dalolt egymagában, amikor egy arra járó személygépkocsi fékezett és az abból kiszálló személy Marosvásárhelyre hívta énekelni. Így lett Balogh az 1956. október elsején megalakult Székely Népi Együttes alapító, majd örökös tagja. Szucher Ervin Krónika (Kolozsvár) 2015. december 15.Magyar hangok a vásárhelyi román koncertdömpingbenEgy utólag meghirdetett, rangosnak ígérkező kulturális eseménnyel próbálja kiengesztelni Marosvásárhely magyar közösségét a polgármesteri hivatal, mely decemberben csupa román énekeseket hívott meg a szinte háromnaponként rendezett ingyenkoncertjeire. December 20-án este 6 órától ingyenes adventi hangversenyre hívja az önkormányzat az érdeklődőket a Kultúrpalota nagytermébe. A rendezvényen fellép Kossuth- és Jászai Mari-díjas ismert színművész, Eperjes Károly, Szalóki Ági Artisjus-díjas és többszörös Fonogram-díjas énekesnő, valamint Szamosi Szabolcs, a pécsi bazilika orgonaművésze. A polgármesteri hivatal közleménye szerint az előadáson részt vesz Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója is. Szalóki Ági Magyarország egyik legnépszerűbb dalszerzője és előadóművésze, akit a szakma az új népdalénekes nemzedék egyik legsikeresebb képviselőjének tart. Népszerűségét igazolja az is, hogy mielőtt advent negyedik vasárnapján Marosvásárhelyen lép fel, december folyamán New Yorkban és Bécsben vendégszerepel, illetve Pécsen és Budapesten (két különböző helyszínen is) ad koncertet. A városháza eredetileg csak román előadók fellépését hirdette meg az összes decemberi rendezvényére. A román állam nemzeti ünnepén az ismert bukaresti televíziós műsorvezető és énekes, Horia Brenciu előtt Ionuţ Fulea, Ciprian Istrate népdalénekes, valamint a Maros és a Stejarul néptáncegyüttes állt közönség elé, december 4-én, a főtér ünnepi kivilágítása alkalmából Andra és a Zurli együttes koncertezett, 6-án, a ligeti korcsolyapálya megnyitóján a közkedvelt könnyűzene-előadó, Smiley örvendeztette meg a közönséget. Amint a főtéri karácsonyfánál látható órásplakátok is hirdetik, december 16-án Ioan Bocşa népdalénekes és az általa vezetett Icoane együttes fellépésére várja az érdeklődőket az Ifjúsági Házba a városháza. Másnap este a Színház-téren jellegzetes román karácsonyi kántáló dalokat mutatnak be, majd 19-én a román kolindák legnépszerűbb tolmácsa, Ştefan Hruşcă lép fel ugyanott. Radu Bălaş marosvásárhelyi publicista meg is jegyezte saját közösségi oldalán, hogy a világ legtöbb ingyenkoncertjével a polgármesteri hivatal mintha a Rekordok Könyvébe szeretne bekerülni. Az Inmureș.ro oknyomozó portál szerint a városháza mintegy évi egymillió eurót költ különböző ingyen látogatható rendezvényekre. Ha az összeg töredékét is fordította koncertszervezésre az önkormányzat, a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalról nyugodtan kijelenthető, hogy a megye és a térség legnagyobb impresszáriójává és „kulturális jótékonykodójává” nőtte ki magát. Egyébként szintén a Facebookon már vicces plakátok is jelentek meg, miszerint „ingyenes Metallica-koncertet akarunk!”, melyet a helyi és a megyei önkormányzat finanszírozzon. Lapunk megkeresésére Peti András alpolgármester kifejtette, nincs semmi kivetnivaló abban, hogy számszerűen sokkal több román szólista és együttes szórakoztatja a vásárhelyieket, hisz a minőséget kell első sorban figyelembe venni. „Arra is érdemes odafigyelni, hogy Eperjes Károly, Szalóki Ági és Szamosi Szabolcs egymagukban többet érnek, mint az összes többi fellépő. A minőségre kell helyezni a hangsúlyt” – vélekedett az alpolgármester. Felvetésünkre, hogy a három anyaországi előadó legfeljebb nyolcszáz érdeklődőt örvendeztethet meg a Kultúrpalotában, míg a román zenészeknek több ezer néző is tapsolhatott, Peti elmondta, hogy sokkal könnyebb hazai román előadókat szerződtetni, mint külföldi meghívottakat. Szucher Ervin Krónika (Kolozsvár) 2016. január 4.Egyre több önkormányzat küszködik szakemberhiánnyalEgyre több önkormányzat küszködik munkaerőhiánnyal. A rendkívül alacsony fizetések miatt a személyzet fluktuációja az utóbbi években jelenséggé vált. A folyamatos munkaerő-vándorlás nemcsak a polgármesterek dolgát nehezíti, de a többi alkalmazottra is többletfeladatot ró. Hasonló a helyzet Maros megyében, ahol számos városi és községi önkormányzat számára jelent gondot a szakképzett személyzet megőrzése. Románia egyébként az egyetlen uniós tagország, ahol egy minisztériumi alkalmazott akár hatszor többet kereshet, mint egy ugyanabban a beosztásban valamelyik polgármesteri hivatalban tevékenykedő beosztott. „Éhbérért nem lehet szakembereket alkalmazni" Jánosi Ferenc nagyernyei polgármester elmondása szerint a marosszéki nagyközség önkormányzati alkalmazottainak hetven százaléka minimálbérért dolgozik. A pocsék fizetések miatt az utóbbi öt hónapban a községházáról csaknem heten távoztak, közülük eddig öt személyt sikerült pótolni, a másik két megüresedett állásra egyelőre nem került megfelelő személy. „Nem az a gond, hogy esetleg nem kerülne ember, hanem az, hogy mindig újra és újra kell kezdeni a betanítást, összeszokást, a munkafolyam megismertetését. Aztán mihelyt az illető talál egy jobb állást, természetesen faképnél hagy bennünket. Ez kifárasztja, felemészti azokat is, akik a hivatal állandó, stabil alkalmazottai" – mutatott rá az ernyei elöljáró. Jánosi nem is csodálja, hogy a fiatalok csupán ugródeszkának használják az önkormányzatokat. Mint mondja, ő már jelezte az RMDSZ magas rangú politikusainak, hogy a parlamentben ne csak a saját fizetésük kerekítéséről gondoskodjanak, hanem vegyék észre: éhbérért nem lehet felelős beosztásban önkormányzati alkalmazottakat dolgoztatni és hosszú távon megtartani. „Kicsi fizetés, nagy felelősség" – így jellemzi az önkormányzati munkát Kozma Barna marossárpataki polgármester, akinek már most három munkatársa jelezte, hogy 2016-ban megválik a hivataltól. Szerinte az is rendkívül megnehezíti a helyhatóságok munkáját, hogy a beosztottak már nem kaphatnak sem élelmiszerre, sem ruházatra különjuttatást. Az uniós pályázatok hoznak egy kis pluszpénzt a konyhára, de a fizetés felkerekítése legfeljebb két-három hónapot tarthat. A nyárádgálfalvi polgármesteri hivatal hiába hirdette meg kétszer is a földmérő mérnöki állást, senki nem jelentkezett. Karácsony Károly polgármester nem is furcsállja. „Ki az a diplomás topográfus, aki havi 900 lejért jönne földet mérni?" – teszi fel a költői kérdést. A makfalvi községházáról csak azért nem távoznak az alkalmazottak, mert nincs hova menniük, véli Vass Imre, a Küküllő menti község ügyvivő polgármestere. „Azért maradnak, mert rá vannak szorulva. Hova menjen az, akinek két-három éve maradt a nyugdíjig, amikor még a fiatal sem kap munkát, hisz a környéken kevés a megüresedett állás" – magyarázza Vass. Hasonló a helyzet néhány kilométerrel odébb, Gyulakután is, ahol a távozóknak vállalniuk kellene az ingázást, ha más munkahelyet választanának. A községháza huszonkét alkalmazottjából tizenöten minimálbérért dolgoznak. Elég lelkesen és eredményesen, állítja a polgármester. Kérdésünkre, hogy miként sikerül a munkatársakat motiválni, Varga József beismeri, sokakat megmosolyogtató lesz a válasza: „Sokszor elbeszélgetek velük, lelket öntök beléjük, feltöltöm az akkuikat. Nem áll módomban pluszpénzzel motiválni senkit, ezért emberséggel, szép szóval próbálkozom" – sorolja aduit az első mandátumánál tartó községgazda. „Egyszer majd jobb lesz..." Erdőszentgyörgyön is nehezen motiválják az önkormányzati alkalmazottakat. „Csak annyit tudok mondani nekik, hogy egyszer majd lesz jobb is" – mondja Csibi Attila, a kisváros polgármestere. Az elöljáró úgy érzi, a gyenge javadalmazás ellenére ritka az a polgármesteri hivatal, ahol olyan jó munkalégkör uralkodik, mint Szentgyörgyön. A hivatalnokok látják, hogy munkájuk révén fejlődik a település, és tisztában vannak azzal, hogy mindent, amit tesznek, a városért, önmagukért, gyermekeikért, unokáikért teszik. Nemrég Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén arra hívta fel a parlamentben dolgozó kollégái figyelmét, hogy sürgősen csökkenteni kellene az állami és a helyi közigazgatásban biztosított bérek közötti különbségeket. Mint mondta, egy minisztériumi alkalmazott jelenleg hatszor többet keres, mint egy hasonló beosztásban valamelyik polgármesteri hivatalban tevékenykedő beosztott, de a megyei tanácsokban és a kormány hatáskörébe tartozó helyi intézményekben is meglehetősen magasabbak a fizetések. „Ez ebben a formában igazságtalan, hiszen egy önkormányzati alkalmazott felelőssége sokkal nagyobb, mint a prefektúrán dolgozónak, mégis az utóbbi sokkal nagyobb fizetést vihet haza" – fejtette ki az elöljáró. Egyébként az Európai Unió egyetlen tagországában sincs különbség az állami és a helyi közigazgatásban dolgozók fizetése között. A romániai polgármesterek tehetetlenek, hisz törvény szabályozza az önkormányzati bérrendszert. Szucher Ervin. Szabadság (Kolozsvár) 2016. január 5.Összefogást sürgetnek a marosvásárhelyi értelmiségiekA magyar összefogást sürgetik az idei helyhatósági választáson a lapunk által megkérdezett marosvásárhelyi értelmiségiek. Mindannyian úgy vélik, a magyar politikai alakulatok együttműködésének nincs alternatívája a megyeszékhelyen. A Vártemplom lelkipásztora, Ötvös József arra hívta fel a figyelmet, hogy a marosvásárhelyi magyar politikai érdekképviselet évről évre gyengül, legalábbis kívülről nézve. „Sem az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), sem a Magyar Polgári Párt (MPP) nem eléggé erős, de az RMDSZ is gyengül. Úgy érzem, hogy a marosvásárhelyi magyarságnak ma már nincs igazán súlya. Ez a megállapítás éppen úgy érvényes a politikai, mint az egyházi vagy társadalmi életre. Ettől függetlenül még nem késő egy új Marosvásárhelyt építeni. Az, hogy kivel és hogyan, már nem az én dolgom" – fejtette ki a református lelkész. Generációváltást sürgetnek Ötvös úgy véli, mivel a Markó Béla, Frunda György, Borbély László, Kelemen Atilla és Kerekes Károly nemzedéke már jócskán elmúlt hatvanesztendős, mielőbb generációváltásra és jó, ütőképes utánpótlásra van szükség. Szerinte a fiatal politikusok, ha nem is tapasztaltabbak, de egy olyan készséggel rendelkeznek, amelylyel az idősebbek nemigen dicsekedhetnek: sokkal jobban tudnak együttműködni egymással, még akkor is, ha más-más pártnak a tagjai. „Akik még hatalmon vagy székben vannak, akarva-akaratlanul egyfajta '89 előtti politikai koncepcióval érkeztek, és ez rányomta bélyegét a ténykedésükre. Azóta eltelt huszonöt év, felnőtt egy új nemzedék, sokkal színesebb lett a világ, ma már egy kis nemzet sem gondolkodhat egypártrendszerben. Még akkor sem, ha azt a legerősebbnek szeretnénk" – szögezte le Ötvös József. Szélyes Ferenc színművész szerint már csak azért is lenne jó összefogni, mivel ez a marosvásárhelyi magyarok régi vágya. „A kilencvenes évek elejétől ez a magyarság óhaja, utoljára akkor volt igazi összefogás. Csakhogy azóta nagyot változott a világ, ma már több pártban magyarkodunk, ami nem is baj, csakhogy ilyenkor össze kell fognunk" – mondta a Spectrum Színház művésze és a Csűrszínházi Fesztivál ötletgazdája és főszervezője. Szélyes reméli, hogy a politikusokban lesz annyi bölcsesség és kompromisszumkészség, hogy a köz érdekében összefogjanak, és egységesen lépjenek fel. „Le kell győzni a személyes indulatokat és becsvágyakat, különben az utolsó vonatot is elszalasztja a vásárhelyi magyarság, s akkor négy év múlva már nem lesz mire felülni" – vélekedett a népszerű színész. Székely Emese, a Református Kollégium és a Bolyai Farkas Gimnázium tanára hisz az összefogásban, a kivitelezés kapcsán azonban szkeptikus. „Nagyon nagy szükség volna az együttműködésre, de én egy kicsit szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatosan" – fogalmazta meg véleményét a pedagógus. Szerinte vannak jó próbálkozások, főként Brassai Zsombor Maros megyei RMDSZ-elnök részéről, ám a felek bizalmatlanok, és időnként be-betartanak egymásnak. „Lehet, hogy egy külső kézre lenne szükség, aki tekintélyével képes belenyúlni a dolgokba, és helyre tenni azokat" – tette hozzá Székely Emese. „Hiteles jelöltekre van szükség!" Nagy Miklós Kund szerint örök probléma Marosvásárhelyen az összefogás. A Bernády-ház kuratóriumának alelnöke úgy véli, hogy a vásárhelyiek rendelkeznek már annyi tapasztalattal és bölcsességgel, hogy tudják, a széthúzás csak gyengíti a közösséget. „Azokat az esélyeket, amelyeket esetleg kihasználhatnánk, ha nem fog össze Marosvásárhely magyarsága, nem fogjuk tudni érvényesíteni" – fogalmazott Nagy Miklós Kund, hozzátéve, hogy „mindazért, amit elérünk, valamilyen módon meg kell küzdenünk" és ha szétaprózódnak az erők, ez nem fog sikerülni. Ha lesznek a választások, megtörténhet, hogy néhány száz emberen múlik a siker, vagy a sikertelenség. „Nem vagyok nagyon optimista ebben a dologban, sokszor tapasztaltuk már, hogy könnyű összefogásról beszélni, de nagyon nehéz, amikor a gyakorlatban meg kell valósítani. Eddig úgy tűnik, hogy minden alkalommal közbejött valami vagy valaki, ami vagy, aki ezt az egységet az utolsó pillanatban is meg tudta bontani" – fejtette ki az alelnök. Szerinte esélyek vannak, ezért kell ezekkel mindenképpen élni. „Reálisan kell hozzáállnunk ehhez a dologhoz, és akkor talán nem lesz okunk az elkeseredésre, amikor arról kell dönteni, hogy kik lesznek a város vezetői" – véli Nagy Miklós Kund. A Bolyai téri unitárius templom lelkésze, Nagy László szerint „az előttünk álló feladatok és célok megvalósulását csak hiteles emberekkel látom elérhetőnek". Nagy László szerint az a fontos, hogy akik felvállalják a küzdelmet, azok legyenek képesek arra is, hogy el tudják hitetni: a közösségért akarnak tenni és nem személyes érdekből. „Tudjanak egy olyan kampányt megszervezni és lefolytatni, hogy higgyük el, a kapcsolat nemcsak a választásokig tart, hanem állandó marad a választó és a megválasztott között" – tette hozzá. – Azok pedig, akik a közösségen belül eluralkodó közömbösséget, kiábrándultságot létrehozták, maradjanak távol, hallgassanak el, hiszen ez lehet az összefogás egyik alapja". Antal Erika, Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár) 2016. január 9.Baráti ünneplés sok kedves könyvvel– Százfelé mutatnak útjaink, ünnepeinket is az ezerféle érdek és kötelezettség korlátai közé kell szorítanunk. Vége a ráérős világnak. Ezért aztán nem minden barátunk lehetett ott karácsony másodnapján a hetvenéves Baróthy Ádám és a hatvanöt éves Hadnagy József köszöntésén a marosvásárhelyi várban, Kedei Zoltán tetőtéri új műtermében – válaszolja kérdésemre Bölöni Domokos, aki ezúton is köszöni a művésznek a lehetőséget. – De akik el tudtak jönni, nem bánták meg, mert az ünnepeltek, valamint az Istvánok és Jánosok koccintásos köszöntésén túl voltaképpen könyves találkozássá nemesedett az együttlét. Baróthy Ádám Reményik Sándorról készült rajzából csak keveseknek jutott, de néhányan láthatták a Reményik alapította Pásztortűz című kolozsvári folyóirat néhány régi példányát, amelyekkel megajándékozott a szobrászművész. Az igazi ajándék azonban Székely Ferenc frissen megjelent beszélgető-könyve volt (Égbe nyúló kapaszkodó. Születésnapi beszélgetések. Üveghegy Kiadó, Százhalombatta, 2015). Sorrendben a harmadik ilyen munkája a szerzőnek, akit immár nyugdíjas könyvtárosként is külön köszönthetünk. Interjúalanyai: Ablonczy László, Baróthy Ádám, Csávossy György, Cseke Péter, Gál Éva Emese, Hadnagy József, Kapui Ágota, Kocsis István, Köntös- Szabó Zoltán, Tar Károly. Székely Ferenc Kolozsvár felől, a Mezőségen át ért Marosvásárhelyre, hogy a két megjelent beszélgetőtársnak, Baróthy Ádámnak és a Debrecenből érkezett Hadnagy Józsefnek "még azon melegében", akár a karácsonyi kalácsot, átnyújthassa a könyvet. – Ilyenkor, a két ünnep között élmény találkozni azokkal, akik valamiképpen részei voltak a napjainknak. Nem a rokonságra gondolok ezúttal, hanem a barátokra, munkatársakra, jelesen a toll embereire. – Igen, írókra, költőkre, újságírókra, szerkesztőkre. Ha mód van rá, nem jövünk üres kézzel. Akinek friss kötete van, siet dedikálni a barátainak. Magam így juthattam pár új könyvhöz, kiadványhoz. Hadd említsem a címére nézve talán furcsa, ám annál sokatmondóbb riportkötetet: Nem magyarul magyarok. Riporttábor Óradnán és Randaborbereken, MÚRE 2015, szerzői: Ambrus Attila, Ambrus Melinda, Antal Erika, Bögözi Attila, Deák Gyöngyi, Farkas-Ráduly Melinda, Gáspár Melinda, Gáspár Sándor, Kovács Péter, Maksay Magdolna, Moldován Zenkő, Prózsa Lilla- Zsuzsanna, Rácz Éva, Sarány István, Sarány Orsolya, Szekeres Attila, Szucher Ervin, Vadas Henrietta. Köszönöm Gáspár Sándornak a kedvességét és a szép dedikációt. Baricz Lajosnak nemrég írtam a Különös karácsony című könyvéről. De ez idáig nem ismertem a zenét szerző Simon Kinga kántornő jegyezte szép képes-kottás kiadványt (Baricz Lajos megzenésített versei. A 20 éves Jubilate és a 10 éves Szent Cecília együttes ünnepi kiadványa, Marosszentgyörgy, 2014, CD- vel). Baricz Lajos hozott az általa szerkesztett Harangszó című Kolping-újság karácsonyi számából is azoknak, akiket még ott talált. (Hivatali kötelezettségei ellenére is bejött egy szeretetteljes kézfogásra.) A Nagykenden élő Fülöp Kálmánnak is most jelent meg a harmadik verseskönyve: Harmatcsepp a fény porában (Kreatív Kiadó, Marosvásárhely, 2015, a borítón Kedei Zoltán munkája). A szerző nem lehetett közöttünk, de családja segítségével eljuttatott egy-két példányt, mutatóba. Székely Ferenc nem felejtette otthon az Erdőszentgyörgyi Figyelő ünnepi számát sem, benne számos érdekes írás mellett egy-két marosvásárhelyi vonatkozású szöveggel (Kedeiről, Hadnagyról). Ráduly János gyengélkedett, mégis gondoskodott némi angyalfiáról: mindjárt három friss könyvet küldött, dedikálva. Az első: Makfalva két régi rovásemléke, a második: Sorok Erdőszentgyörgy régmúltjáról, a harmadik pedig: Jajkiáltások a fehér papíron (1989. július 24 – augusztus 23.) A szerző száz könyvének jegyzéke (1974 – 2015). Mindhárom könyv a marosvásárhelyi Garabontzia Kiadónál jelent meg, 2015-ös évjelzettel. Stílszerűen ez utóbbi Ráduly János századik munkája. Beszédes a címe!... A házigazda művész ajándéka sem maradt el, azoknak, akik még nem részesültek volna a Szivárvány kapuja (Pinokkió-rajzok, Juventus, Marosvásárhely, 2015) című képes-verses könyvecskéből. – Hangulatos "évzárónk" volt, fejezi be a rövid számvetést Bölöni Domokos. – Barátaink sikereinek jó együtt örülnünk. Nem szeretem a közhelyeket, de itt most még hozzáteszem: az öröm forrása pedig a kölcsönös tisztelet és a szeretet. Doszlop Imre Lídia Naómi. Népújság (Marosvásárhely) 2016. január 11.Nem tiltható be a székely szabadság-napi megmozdulásA Maros megyei törvényszék hétfőn közzétett ítélete értelmében a vásárhelyi önkormányzat és Dorin Florea polgármester nem tilthatja be a március 10-i Székely Szabadság Napjára tervezett tiltakozással egybekötött menetelést. A szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, Izsák Balázs a jogállamiság jelét véli felfedezni az ítéletben. Miután a tavaly kénytelen volt lemondani a Székely Szabadság Napjára meghirdetett menetelésről, a Székely Nemzeti Tanács az idén – egy hétfőn közzétett törvényszéki alapfokú döntésre hivatkozva – nem szándékozik meghátrálni Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester akadályozó szándékai előtt. A 2376/102/2015-ös számú dossziéban ugyanis a bírói testület kimondta az ítéletet, mely helyben hagyta az SZNT tevékenységét támogató, jogi háttérrel rendelkező Siculitas Egyesület panaszát és arra kötelezte Dorin Floreát, hagyja jóvá a 2016. március 10-re tervezett tiltakozó megmozdulást. A törvényszék a tüntetés útvonalát is pontosítani kívánta; az indulás a székely vértanúk emlékoszlopától lenne, a tömeg az egykori Szentgyörgy utcán keresztül a főtérre, a prefektúra épületéig menetelne. A jogállamiság jeleként értékeli az alapfokú, nem végleges döntést Izsák Balázs. Az SZNT elnöke még a tavaly áprilisban perelte be a polgármestert, mivel az – miután elgáncsolta a 2015-ös rendezvényt – nem volt hajlandó a törvény által előírt 48 órán belül választ adni a 2016 tavaszára tervezett tüntetéssel és utcai felvonulással kapcsolatosan. Florea azt kérte a főszervezőtől, hogy kérésével térjen vissza harminc nappal a megmozdulás előtt. „Ez egy olcsó trükk, mivel mindkét fél tudja, hogy amennyiben a polgármester betiltja a tüntetést, és a kezdeményezők pert indítanak, a törvényszék nem hoz harminc napon belül döntést” – fejtette ki megkeresésünkre Kincses Előd, a Siculitas jogi képviselője. Kérdésünkre, hogy bízik-e abban, hogy a városháza elfogadja a döntést, Izsák Balázs reményének adott hangot, mondván, hogy nem hinné, hogy Florea újabb kifogásokat talált volna. A per során a városháza azzal próbált érvelni a bírói testület előtt, hogy a Siculitasnak előbb az önkormányzatnál kellett volna megóvnia az engedélyeztető bizottság döntését. A törvényszék érdemben megalapozatlannak ítélte a felvonulás esetleges betiltását. Mint ismeretes, Marosvásárhely polgármesteri hivatala a tavaly az 1991/60-as törvény nem létező cikkelyeire valamint vélt vagy valós csendőrségi jegyzőkönyvekre hivatkozva gátolta meg a menetelést. A szervező Székely Nemzeti Tanács és a Siculitas Egyesület elképzelései szerint a résztvevők a székely vértanúk postaréti emlékoszlopától vonultak volna a főtérre, ahol a prefektúra épülete előtt tiltakoztak volna az akkor még hatalmon lévő Ponta-kormány regionalizációs tervei ellen. A 2015-ös tüntetésről Izsák Balázs még a múlt év január 29-én értesítette az önkormányzatot, rá egy napra, 30-án viszont kedvezőtlen választ kapott. A polgármesteri hivatal ugyan engedélyezte a vesztőhelyen tervezett történelmi megemlékezést, viszont megtiltotta a belvárosba való menetelést és a főtéri tüntetést. Dorin Florea polgármester az utcai tiltakozó akciókat szabályozó törvényre valamint a csendőrség 2013-as és 2014-es jegyzőkönyveire hivatkozott. „Egyrészt egy kegyeleti helynél történő megemlékezésre nincs szükség a városháza engedélyére, hisz azt még csak be sem kell jelenteni. Másrészt egy tüntetést sem kell engedélyezni, legfeljebb be lehet tiltani, de csak akkor, ha a hatóságoknak erre nyomos okuk van. Ilyen például az, ha tudomást szereznek a résztvevők esetleges államcsíny-kísérletéről. Ami meg a csendőrség elmarasztaló jegyzőkönyveit illeti, ilyenek 2013-ban nem készültek, a tavalyiak tisztázása meg a bíróság dolga” – nyilatkozta a Krónikának a tavaly márciusban Izsák Balázs. Szucher Ervin. Székelyhon.ro 2016. január 12.Florea nem akar „harcteret” VásárhelyreEtnikai konfliktusgerjesztéstől tart Dorin Florea polgármester, amennyiben a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az idén megszervezheti a Marosvásárhelyre tervezett Székely Szabadság Napját és vele együtt az utcai felvonulást. Az elöljáró az SZNT kedvező törvényszéki ítélet megfellebbezését fontolgatja. Dorin Florea még nem látta a Maros Megyei Törvényszék ítéletét, mely arra kötelezi a városházát, hogy engedélyezze a Székely Nemzeti Tanácsnak és a Siculitas Egyesületnek március 10-re tervezett utcai felvonulását, ezért nem is tudja, megfellebbezi-e vagy sem. Az elöljáró viszont elképzelhetőnek tartja, hogy miután jogászaival is konzultál, megtámadja a törvényszéki döntést, mely szerinte „semmiképp nem tesz jót a városnak”. „Én azt szeretném, ha Marosvásárhely az etnikumok közötti példás együttélés városa lenne, nem pedig egy esetleges harctér, vagy politikai leszámolások helyszíne” – szögezte le Florea, aki az elmúlt két évben is mindent elkövetett annak érdekében, hogy a Székely Szabadság Napján megakadályozza a vértanúk vesztőhelyétől a főtérig tartó felvonulás és tiltakozás szervezését. A polgármester azzal érvelt, hogy a közelmúltban rendbe tetette a postaréti övezetet, úgy, hogy ott civilizált körülmények között lehessen megtartani a megemlékezést, sőt egy kulturális műsor szervezésére a Székely Nemzeti Tanács rendelkezésére bocsátotta az ifjúsági házat is, azonban az SZNT vezetősége nem élt ez utóbbi lehetőséggel. Ezzel szemben az Izsák Balázs által vezetett civil szervezet ismételten leszögezte, hogy az elmúlt években nem a románság ellen, hanem a magyar közösség jogainak betartásáért vonult utcára. Izsák ugyanakkor nem kívánta lapunknak kommentálni Florea eszmefuttatását. Mint mondotta, nem hajlandó a polgármester szintjére ereszkedni. „Nem tudom, miért beszél konfliktusgerjesztésről egy olyan rendezvény kapcsán, amelyet a törvényszék békésnek és legálisnak ítélt?” – tette fel a kérdést a Székely Nemzeti Tanács elnöke. Szucher Ervin. Székelyhon.ro 2016. január 13.Elhunyt Cseresznyés PálÉletének hetvenötödik évében hunyt el Marosvásárhely fekete márciusának egyik legvitatottabb személyisége, Cseresznyés Pál. Míg a román nacionalisták nemzetük legnagyobb ellenségeként tekintettek rá, a magyarok az 1990-es kirakatperek legpechesebb áldozatának tartották. A ’90-es marosvásárhelyi véres események kirakatperének áldozata csaknem hat évet töltött börtönben. Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölési kísérlet vádjával ítélték tíz esztendei börtönre egy máig vitatott videofelvétel alapján. Elítélésekor az elsőfokú bíróság nem vette figyelembe a román nemzetiségű orvos szakértői jelentését, amelynek értelmében futás közben a vádlott nem tudott halált okozó rúgást elkövetni. A legfelső bíróság az időközben kialakult nemzetközi nyomás ellenére az ítéletet helybenhagyta, az áldozat csak Emil Constantinescu elnök által elrendelt amnesztiának köszönhetően került szabadlábra hatévnyi fogság után. Cseresznyést előbb a marosvásárhelyi, majd a Bukarest melletti jilavai börtönben éveken keresztül megalázták, meggyötörték, megkínozták származása miatt. Elmondása szerint a börtönőrök a következő szavakkal lökték őt a köztörvényes román bűnözők közé: „Itt a románok gyilkosa, tegyetek vele, amit akartok!”. „Hat év alatt tulajdonképpen én voltam a román nemzet első számú ellensége a börtönben, és olyan kezelésben részesítettek” – mondta el a Székelyhon.ro-nak egy korábbi visszaemlékezésben. Börtönkálváriájáról – szabadulása után – könyvet is írt. „Mindenkinek megbocsátok, az igazságszolgáltatást pedig a jó Istenre bízom, rendelkezzék mindazok felett, akik másnak rosszat tettek” – olvasható mottóként a kötet második kiadásában, amelyet 2008-ban mutattak be a marosvásárhelyi Bernády Házban. A Krónika egyszer arról kérdezte, mit tenne, ha megismétlődnének a márciusi események? Cseresznyés Pál határozott válasza az volt, hogy „egy hasonló konfliktus kirobbanása esetén újra részt vennék benne; a nemzetemért és az igazságért bármit megtennék”. Egyik nyilvános megemlékezésen azt fejtegette, hogy „a bujtogatás egyik nemzet hasznát sem szolgálja, a két nép célja, hogy békésen éljen, dolgozzon, és gyarapodjon egymás mellett”. Szucher Ervin Emlékeztető: Cseresznyés Pált /Vármező, 1941. - Marosvásárhely, 2016. január 12./ 1991. január 18-án tartóztatták le. 1992. júl. 7-én 10 év börtönbüntetésre, valamint 1 millió lej kártérítésre ítélték Cseresznyés Pált. Közel hat évig volt börtönben, 1996. december 24-én szabadult. Önéletrajzi könyvet írt. A könyv magánkiadásban jelent meg 2003-ban: Március mártírja. A marosvásárhelyi Cseresznyés Pál kálváriája (1991. január 16.-1996. december 24.), A szerző magánkiadása, 2003. Tófalvi Zoltán előszavával. Székelyhon.ro 2016. január 17.Figyelmen kívül hagynák a szabályzatot, ha Florea lenne a jelöltAz ellene folyó bűnügyi per ellenére mégiscsak Dorin Florea lehet a Nemzeti Liberális Párt (PNL) marosvásárhelyi polgármesterjelöltje – értesült a Hotnews portál. Ha a liberálisok valóban a negyedik mandátuma végéhez közeledő elöljárót (fotónko) indítják, önmaguknak és alakulatuk szabályzatának mondanak ellent. A PNL 2015 végén elfogadott feddhetetlenségi kritériumai szerint ugyanis a párt színeiben nem indulhat olyan politikus a 2016-os helyhatósági választásokon önkormányzati megmérettetésen, aki ellen korrupció miatt bűnvádi eljárás indult, illetve aki ellen szándékosan elkövetett bűncselekmények miatt emeltek vádat. Mielőtt felröppent volna a hír, egy múlt heti sajtótájékoztatón Florea még arról beszélt, hogy nem tudja, induljon-e vagy sem, hozzátéve, hogy a választ első sorban a párt központi vezetőségének és Marosvásárhely lakosságának kell megadnia. Dorin Florea már több politikai alakulat képviselőjeként, ám az összes román párt által támogatott függetlenként is nyert Fodor Imre, Kelemen Atilla, Borbély László, majd Frunda György ellenében. Az idei kihívója az előválasztások eredménye alapján Soós Zoltán helyi tanácsos lenne. A regnáló városatya ellen hivatali visszaélés miatt indított az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) büntetőjogi pert. A vád szerint az önkormányzat nevében Florea törvénytelenül kötött társulási szerződést az ASA futballcsapatával. A DNA szerint az állammal szembeni tartozás miatt a klub nem lett volna jogosult önkormányzati támogatásra. Portálunknak egyelőre nem sikerült elérnie Dorin Floreát. Szucher Ervin. Székelyhon.ro 2016. január 18.Feldühítette a magyar pártokat Dorin FloreaNem hagyták szó nélkül a magyar pártok Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester állásfoglalását a számára kedvezőtlen törvényszéki döntés miatt, mely a március 10-i felvonulás engedélyeztetésére kötelezi az elöljárót. Mint arról beszámoltunk, Dorin Florea etnikai konfliktusgerjesztéstől tart, amennyiben a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) idén is megszervezheti a Marosvásárhelyre tervezett székely szabadság napját és vele együtt az utcai felvonulást. Az elöljáró az SZNT-nek kedvező törvényszéki ítélet megfellebbezését is fontolóra vette. „Azt szeretném, ha Marosvásárhely az etnikumok közötti példás együttlét városa lenne, nem pedig egy esetleges harctér vagy politikai leszámolások helyszíne” – jelentette ki az elöljáró, akinek állásfoglalása elégedetlenséget szült a magyarság körében. Az RMDSZ helyi szervezete elfogadhatatlannak tartja a városháza és a polgármester hozzáállását a március 10-ei székely szabadság napján tartandó felvonuláshoz. A szövetség közleményben reagált az elöljáró legutóbbi nyilatkozatára, melyben Florea helytelenítette a törvényszéki ítéletet, miszerint a bírói testület a márciusi felvonulás engedélyeztetésére kötelezi. Az RMDSZ kötelességének tartja a jogállamiság betartását követelni, és emlékeztetni kíván arra, hogy a szabad gyülekezési jog egyike azon értékeknek, amelyek kivívásáért 1989 decemberében emberek adták életüket. „Annak ellenére, hogy ezt a jogot a forradalom után érvényes jogszabályok szentesítik, a civileknek, jelen esetben a Székely Nemzeti Tanácsnak bíróságon kellett elérnie azt, hogy élhessen ezzel az alkotmányos joggal, minekután tavaly a polgármesteri hivatal döntése miatt nem volt lehetséges a felvonulás” – olvasható a marosvásárhelyi RMDSZ tiltakozásában. Az érdekvédelmi szervezet furcsállja, hogy a törvényszéki döntés megszületése után az érintett reakciója nem a jogállamiság és az ítélet betartásának a biztosítása, hanem olyan eszköz keresése, mellyel mégis sikerülhet ellehetetleníteni a székely szabadság napján szervezendő ünnepséget. „Ezt a magatartást elfogadhatatlannak tarjuk és követeljük az alkotmányban szavatolt állampolgári jogok biztosítását, a civilek és társadalmi szervezetek gyülekezési jogának tiszteletben tartását, és Románia nemzeti törvényeibe és az aláírt nemzetközi egyezményekbe foglalt vállalások azonnali gyakorlatba ültetését” – szögezi le a Florea egyik alpolgármestere, Peti András által irányított városi RMDSZ-szervezet. A Magyar Polgári Párt szerint Florea reakciója arra vall, hogy a vásárhelyi elöljáró tizenhat év polgármesterség után sem nőtt fel Marosvásárhely szellemiségéhez és kultúrájához. Biró Zsolt pártelnök úgy véli, újabb magyarellenes megnyilvánulásával az elöljáró önmagának állít ki bizonyítványt. „Nem csak, hogy korlátozza az alapvető közösségi jogokat, de ismételten kettős mércét alkalmaz. Azt állítja, hogy egy ilyen felvonulás megzavarja a város hétköznapjait, de megfeledkezik arról, hogy a vásárhelyi magyarságnak a Székely Szabadság Napja nem egyszerű hétköznap, hanem ünnepnap. Valahányszor, ahányszor a románság ünnepel, lezárják a főteret, egy évben egyszer a magyarság kérésére is le lehetne zárni” – vélekedett lapunknak Biró Zsolt, az MPP országos vezetője, aki – utalva az RMDSZ közleményére – örül, hogy a szövetség kezdi szívén viselni a március tizedikei eseményt. Mint ismeretes, 2013-ban, amikor az SZNT először szervezett utcai felvonulást a Székely Szabadság Napjának kikiáltott március 10-én, az RMDSZ nem vállalt közösséget a civilekkel. A több tízezer személyt megmozgató rendezvényre csak pár székelyföldi RMDSZ-vezető érkezett. Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár) 2016. január 19.Stratégiai pereket indítanak az anyanyelvhasználatértStratégiai pereket készül indítani állami intézmények ellen a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) a romániai magyar közösség anyanyelvhasználatára vonatkozó törvények hiányos, részleges vagy nem alkalmazása miatt. A civil aktivisták és ügyvédeik egyelőre három erdélyi nagyváros önkormányzatát „célozták” meg: a marosvásárhelyit, a nagyváradit és a szatmárnémetit. Vége az udvarias hangnemű levelezésnek és az ismételt felkéréseknek; a marosvásárhelyi székhelyű Civil Elkötelezettség Mozgalom bekeményít, és néhány héten belül három erdélyi nagyváros polgármesteri hivatala ellen is pert indít a 2001/215-ös helyhatósági törvény valamint a Románia által ratifikált nemzetközi kisebbségi és nyelvjogi egyezmények be nem tartása miatt. Az első pereket a kétnyelvű utcanévtáblák hiánya miatt kezdeményezik Marosvásárhelyen, Nagyváradon és Szatmárnémetiben. „Mindamellett, hogy Románia azt vallja, hogy a kisebbségekre vonatkozó törvényes előírásokat betartja, számos településen, mint például a felsorolt három városban, ahol nagyszámú magyar közösség él, az utcanévtáblákon mindmáig nem sikerült az utcák és terek neveit kétnyelvű formátumban kifüggeszteni. Az Európai Unióban úgy tekintenek Romániára, mint egy olyan tagállamra, amely törvényei által példás módon rendezte a kisebbségi és anyanyelv-használati kérdést. Csakhogy ezekből a törvényekből alig-alig tartanak be valamit” – indokolta meg a CEMO döntését a szervezetet irányító Szigeti Enikő. A Civil Elkötelezettség Mozgalom nem számít csodákra, de, amint vezetője fogalmazott, próbálkozni kell, akár nemzetközi szintre is terelni a kérdést. A civil aktivista szerint a bírósági eljárások kimenetelétől függetlenül az erdélyi magyarságnak nyert ügye lehet: vagy azért, mert az igazságszolgáltatási szervek fogják kötelezni az önkormányzatokat a törvények tiszteletben tartására, vagy azért, mert kiderül, és majd ország-világgá lehet kürtölni, hogy Romániában nem fontos betartani a kisebbségi jogokat. A Civil Elkötelezettség Mozgalom nagyjából megtalálta azt a jogászcsapatot, mely hajlandó panaszait a bíróság előtt képviselni. Szigeti szerint komoly háttérmunkára van szükség, ezért a szakemberek közösen fogják összeállítani a peranyagokat. A brassói Ambrus Izabella, aki a vásárhelyi önkormányzat ellen képviseli majd a CEMO-t a tárgyalásokon, a Kovászna megyei prefektúra elleni sepsiszentgyörgyi zászlóperben már bizonyított. A nagyváradi Menyhárt Gabriella – aki majd a saját városában illetve Szatmáron száll majd szembe az önkormányzatok jogtanácsosaival – szintén azon kevés romániai magyar ügyvédek közé tartozik, aki tapasztalatot szerzett a kisebbségi jogokért való harcban. Mindketten komoly kihívásnak tekintik a rájuk váró jogi képviseletet. „Reméljük, hogy a perek és főként az ítéletek által majd meg tudjuk győzni az állami szerveket, hogy tartsák tiszteletben saját törvényeiket” – fejtette ki Ambrus Izabella. Partiumi pályatársa hazugságnak nevezte a romániai kisebbségbarát politikát. Ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy amennyiben a magyar közösség nem ragaszkodik az anyanyelvű ügyintézéshez, az tíz éven belül annyira kikopik majd a köztudatból, hogy az érdektelenségre hivatkozva Románia vissza is vonhatja a jelenlegi törvénytárból. Menyhárt Gabriella szerint az utcanévtáblák csak a jéghegy csúcsát képezik, a hivatali ügyintézéstől a közérdekű információkig szinte semmi nem érhető el magyar nyelven. „Ha nem igyekszünk, a román állam egyszer csak azzal állhat elő, hogy nincs közösségi igény” – figyelmeztetett az akciót koordináló Szigeti Enikő. Türelmi idő az RMDSZ-nek Kérdésünkre, hogy a megcélzott települések mellé miért nem társítottak egy magyar polgármester által is vezetett erdélyi várost is, Szigeti Enikő elmondta, hogy „választási évben a CEMO nem akar pofonokat osztogatni az RMDSZ polgármestereinek”. „Amennyiben nem hajlandók eleget tenni a törvény előírásainak és a magyar közösség jogos elvárásainak, ők sem ússzák meg a pereket. A párbeszédnek viszont vége, a türelmünk elfogyott. Heteken belül elkezdjük a nehezebbével, a három nagyvárossal, utána következhetnek a magyar elöljárók által vezetett települések” – szögezte le kérdésünkre Szigeti Enikő, a CEMO ügyvezetője. Szucher Ervin. Székelyhon.ro 2016. január 20.Stratégiai perek a nyelvi jogokértStratégiai pereket kezdeményez a marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) olyan állami intézmények ellen, amelyek nem alkalmazzák vagy csak hiányosan, részlegesen ültetik gyakorlatba a romániai magyar közösség anyanyelvhasználatára vonatkozó törvényeket. A civil aktivisták keddi sajtótájékoztatójukon közölték, első lépésben Marosvásárhely, Szatmárnémeti és Nagyvárad polgármesteri hivatalát perelik be a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésének elmulasztása miatt. Szigeti: nincs vesztenivaló A civil szervezetet irányító Szigeti Enikő rámutatott: mindamellett, hogy Románia azt vallja, hogy a kisebbségekre vonatkozó törvényes előírásokat betartja, számos településen, mint például a felsorolt három városban, ahol nagy számú magyar közösség él, az utcanévtáblákon mindmáig nem sikerült az utcák és terek nevét kétnyelvű formátumban kifüggeszteni. „Az Európai Unióban úgy tekintenek Romániára, mint olyan tagállamra, amely törvényei révén példás módon rendezte a kisebbségi és anyanyelvhasználati kérdést. Csakhogy ezekből a törvényekből alig-alig tartanak be valamit” – mondta Szigeti Enikő. A civil aktivista szerint a bírósági eljárások kimenetelétől függetlenül az erdélyi magyarságnak nyert ügye lehet: vagy azért, mert az igazságszolgáltatási szervek fogják kötelezni az önkormányzatokat a törvények tiszteletben tartására, vagy azért, mert kiderül, és majd ország-világgá lehet kürtölni, hogy Romániában nem fontos betartani a kisebbségi jogokat. Csapatmunkában állítják össze a peranyagot A Civil Elkötelezettség Mozgalom nagyjából megtalálta azt a jogászcsapatot, mely hajlandó panaszait a bíróság előtt képviselni. Szigeti szerint komoly háttérmunkára van szükség, ezért a szakemberek közösen fogják összeállítani a peranyagokat. A brassói Ambrus Izabella, aki a vásárhelyi önkormányzat ellen képviseli majd a Cemót a tárgyalásokon, a Kovászna megyei prefektúra elleni sepsiszentgyörgyi himnuszperben már bizonyított. A nagyváradi Menyhárt Gabriella – aki a saját városában, illetve Szatmáron száll majd szembe az önkormányzatok jogtanácsosaival – szintén azon kevés romániai magyar ügyvéd közé tartozik, aki tapasztalatot szerzett a kisebbségi jogokért való harcban. Mindketten komoly kihívásnak tekintik a rájuk váró jogi képviseletet. „Reméljük, hogy a perek és főként az ítéletek révén meg tudjuk majd győzni az állami szerveket, hogy tartsák tiszteletben saját törvényeiket” – fejtette ki Ambrus Izabella. Partiumi pályatársa hazugságnak nevezte a romániai kisebbségbarát politikát. Ugyanakkor fontosnak tartotta, hogy a közösség éljen, próbáljon élni a nyelvi jogaival, ennek hiányában a román állam arra a következtetésre juthat, hogy olyan jogok biztosításáról fogadott el törvényeket, amelyekre nincs szükség, és visszavonja a jogokat. „Ha nem igyekszünk, a román állam egyszer csak azzal állhat elő, hogy nincs közösségi igény” – tette hozzá az akciót koordináló Szigeti Enikő. Türelmi idő az RMDSZ-nek Kérdésünkre, hogy a megcélzott települések mellé miért nem társítottak egy magyar polgármester által vezetett erdélyi várost is, Szigeti Enikő elmondta, hogy „választási évben a Cemo nem akar pofonokat osztogatni az RMDSZ polgármestereinek”. „Amennyiben nem hajlandók eleget tenni a törvény előírásainak és a magyar közösség jogos elvárásainak, ők sem ússzák meg a pereket. A párbeszédnek viszont vége, a türelmünk elfogyott. Heteken belül elkezdjük a nehezebbjével, a három nagyvárossal, utána következhetnek a magyar elöljárók által vezetett települések” – szögezte le lapunk kérdésére Szigeti Enikő, a Cemo ügyvezetője. Araszolás a kolozsvári táblaperben A Kolozs megyei törvényszék február elsejére tűzte ki a következő tárgyalás időpontját a Minority Rights Egyesületnek a többnyelvű kolozsvári helységnévtáblák kihelyezéséért indított perében. A kolozsvári polgármesteri hivatalt, mint ismeretes, eredetileg a Hollandiában bejegyzett Európai Magyar Emberjogi Alapítvány perelte be, hogy helyezze ki a többnyelvű helységnévtáblákat a város bejárataihoz. Első fokon a bíróság helyt adott a keresetnek, kötelezve a városvezetést, hogy a település öt bejáratánál lévő helységnévtáblákon magyar nyelven is tüntesse fel a város nevét. Később a táblabíróság helyt adott a hivatal kifogásának, miszerint egy külföldi szervezetnek nincs perbeli minősége, ezért a civilek újabb pert indítottak immár a hazai bejegyzésű Minority Rights Egyesület nevében. Szőcs Izabella, a felperes képviselője lapunknak azt mondta, attól tart, a halasztások miatt előfordulhat, hogy az önkormányzati választásokig nem születik jogerős döntés az ügyben. Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár), 2016. január 21.Gyilkosok és áldozatok együtt koszorúznakA forradalmárigazolványokkal való üzérkedés nem csupán városi legenda, hanem valós történet, amely a 90-es években valóságos iparrá nőtte ki magát – állítja Hamar Alpár Benjámin, a marosvásárhelyi December 21. Mártírváros Egyesület elnöke (portrénkon). Katona-, rendőr- és szekustisztek, pártaktivisták, a ’89-es forradalmat mindössze a televízióból ismerő civilek jutottak jogtalanul igazolványhoz. A törvényt nemcsak az álforradalmárok hágták át, hanem az állami és helyhatósági szervek is szelektíven és fakultatív módon alkalmazták. A nagy kavarodás miatt az igazi harcosok becsületén esett folt. Ma már csalók, forradalmárok, a rájuk lövő hadsereg és a Szekuritáté-jogutód SRI együtt emlékezik meg a negyed évszázaddal ezelőtt történtekről és együtt koszorúzza a mártírok emlékműveit. – Az utóbbi években egyre több álforradalmárról szerezhettünk tudomást országszerte. Maros megyében is vannak efféle csalók és konjunktúralovagok, akik forradalmárigazolványt vásároltak? – Sajnos vannak, habár igyekeztünk vigyázni a listák tisztaságára. Közénk is beférkőztek álforradalmárok, de jóval kevesebben, mint az ország más vidékein, ahol az emberek csak a tévében láttak forradalmat. Mint ismeretes, Marosvásárhelyen kicsit más volt a helyzet, hisz 1989 decemberében itt tényleg forradalom volt, a tüntető tömeg már 21-én délután utcára vonult, és a hadsereg aznap este gyilkolt és ártatlan tiltakozókat sebesített meg. – Az illetéktelenek miként juthattak forradalmári igazolványhoz? – Csúszópénzzel, a szabályzat kicselezésével, áthágásával, törvénytelenségek árán – még a kilencvenes évek elején. Ebben rendkívül nagy felelősség terheli a forradalmár egyesületek akkori vezetőit, de azokat az állami szerveket is, amelyek a dossziék átvizsgálását végezték; gondolok a kormány keretében működő forradalmárok államtitkárságára, valamint a parlament illetékes bizottságára. Szerencse, hogy 1996 után már nem bukkanhattak fel újabb és újabb forradalmárok, olyanok, akiknek esetleg hatéves késéssel jutott volna eszükbe, hogy ’89 forró pillanataiban ott voltak az utcán. Persze ennek a szigornak vannak visszaütői is, nem egy olyan lőtt sebesültet ismerek, aki elmulasztotta időben kicseréltetni igazolványát, és utólag nem kerülhetett fel a frissített listára. – Maros megyében hány okleveles forradalmárt tartanak számon? – A nyugdíjpénztár nyilvántartása szerint kétszáznyolcvanat. Köztük a mártírok családjai, a sebesültek, a letartóztatottak és az úgynevezett harcosok; olyanok, akik Marosvásárhelyen vonultak utcára és olyanok is, akik az ország más vidékein élték át a forradalmat. – A közel háromszáz személy között vannak volt szekusok és pártaktivisták, olyanok, akik december 22-én délelőtt még a barikád túlsó oldalán álltak? – Régebben voltak, de a 2004-es rostán végre kiestek az egykori szekusok, azóta mindössze négy-öt katona- vagy rendőrtiszt maradt. Egyikük az a Bânzaru, akit a forradalom hevében felettesei lefokoztak, miután megtagadta a tankok utcára vonultatását, a másik pedig az a Megheşan, akiről tudjuk, hogy december 21-én éjjel több letartóztatott forradalmárt is kiengedett. Egyeseket közülük utólag ismét elkapták, és Adrian Tincã parancsára elverték. Az említetteken kívül katonatiszteink nem voltak, érdekes viszont, hogy Hargita és főleg Kovászna megye van tele állítólagos forradalmár tisztekkel. Több van belőlük, mint a civilekből! A pártaktivistákkal is volt némi gondunk, de a legnagyobb problémát a besúgók jelentik. Nem csak azért, amit a múltban tettek, azért is, amit 1990 után elkövettek. A forradalmár szervezetek gyengítésére, szétzúzására használta fel őket az új rendszer. – Miként fedték fel az egykori besúgókat? – Amint az egyesület élére kerültem, a bizonyított csiripelőket megpróbáltam kiközösíteni. A törvény is kimondja, hogy az, akiről a Szekuritáté Irattárát Tanulmányozó Bizottság, a CNSAS megállapítja, hogy besúgó volt, nem részesülhet a forradalmároknak szánt juttatásokban és kötelező módon az egyesületből is ki kell őket zárni. Maros megyében is volt pár ismert, nagyszájú forradalmár, aki valóban részt vett a ’89-es eseményekben, sőt meg is sebesült és letartóztatták, azonban az irattárat tanulmányozó bizottság döntését a bíróság is megerősítette, és jogerős ítéletben mondta ki, hogy igenis szekus besúgó volt. Az egyik az a Szovátára költözött nyugdíjas, Vasile Bãrbat, akit Temesváron a feleségével és lányával együtt meglőttek, a neje bele is halt sérüléseibe. A férfi 1990 és 1992 között parlamenti képviselőként tevékenykedett. A bizonyított besúgók nemcsak hogy elesnek az előjogoktól, de ítélet kötelezi az addig kapott juttatások visszafizetésére is. Kiskapuk, mint minden területen, itt is léteznek, a CNSAS számos besúgót mosott tisztára az utóbbi időben. Például van olyan bizottsági jelentés, melyben az áll, hogy az illető személy ezt meg azt meg amazt besúgta, ahhoz, hogy a végkövetkeztetésből mégis az derüljön ki, hogy mindennek dacára nem volt kollaboráns. Olyan besúgóról is tudunk, aki a tudathasadását bizonyító orvosi papírral a kezében nyert pert a CNSAS döntése ellen. – A törvény által rögzített juttatásokat és előjogokat tiszteletben tartják a hatóságok? – A juttatásokat, amelyek a nyugdíjpénztáron keresztül érkeznek, igen. A többit nem igazán. A tizenkettőről évi háromra csökkentett, aztán az idéntől ismét tucatnyira növelt ingyenes, első osztályú vonatjegyhez még úgy-ahogy hozzájutunk, a városi buszokon ingyen utazhatunk, ám a maxi-taxi sofőrök rendkívül gorombán viszonyulnak hozzánk, sokszor megaláznak vagy akár le is tesznek a sajátjuknak tekintett járműből. Az ingyenes gyógyszereket, kezelést, meg gyógyüdülést már rég elfelejtettük, az önkormányzatoktól földeket ritkán, üzlethelyiségeket pedig szinte egyáltalán nem kapunk. Arról nem is beszélve, hogy a lőtt sebesülteknek az egészségügyi bizottságok szinte futószalagon vágják vissza a rokkantsági nyugdíjukat. Egy olyan személy, aki egy életen át rokkant, és nem ad csúszópénzt megfelelő helyen, és emiatt elveszíti a nyugdíját, miként boldoguljon? Hol dolgozzon? – Ilyen körülmények között miért a könyöklés a forradalmárigazolványért? Van olyan forradalmár, aki a megaláztatások elleni tiltakozásként visszaadta a forradalmári igazolványát? – Maros megyében nem tudok ilyen esetről. Viszont vannak olyanok, akik eleve nem igényelték, és olyanok is, akik, amikor ki kellett váltani az új bizonylatot – mivel nem adakoztak megfelelő helyen vagy megfelelő összegben –, tanúsítvány nélkül maradtak. Egyikük az, aki 1989. december 21-én este megmentette az életemet. Ő volt az, aki miután mindkét lábamat meglőtték – a családja meg a maga szabadságát kockáztatva –, a rokonaihoz vonszolt, és egy ismerős orvost hívott. – Negyed évszázad után kiderült, hogy ki lőtte meg? – A katonai ügyészség állítása szerint az Új Romarta vagy a Postapalota tetejéről szekusok lőhettek. Persze ezért senkit nem vontak felelősségre, a dossziét titkosították. Marosvásárhelyen, ahol december 21-én haton veszítették életüket, több tízen sebesültek meg, a letartóztatottakat pedig félholtra verték a Szekuritáté zárkáiban, mindmáig egyetlen tisztet sem számoltattak el. Pedig tudjuk, hogy Cojocaru tábornok adta ki a lövési parancsot és Tincă volt az, aki elrendelte a lecsukottak kínzását. Előbbit előléptették, fogalmam sincs, mi van vele, de Tincă él és virágzik, jól menő üzletembernek számít. – Minek tudható be az a meglepően közeli viszony a forradalmárok és az elnyomó szervek, vagy ezek jogutódjai között egy-egy megemlékezésen? Önök együtt koszorúznak azokkal, akik akkoriban a barikád túlsó oldalán harcoltak. – A kérdés jogos, önnek igaza van, valóban ez a látszat. Én is sokat gondolkodtam azon, hogy miként szabaduljunk meg e rendkívül kellemetlen helyzettől. Évekkel ezelőtt egyedüli forradalmárként tüntettem a temesvári tömeggyilkos, Guşã tábornok szobrának marosvásárhelyi felállítása ellen. Akkor kijelentettem, hogy többé nem akarok katonákat látni a mártírok emlékművénél. Később, amikor a politikai pártok megnyirbálták jogainkat, a vezetőiket is kitiltottam a megemlékezésekről. Mivel december 22. államilag nyilvántartott ünnep, kompromisszumra volt szükség; a helyhatóságoknak nem tilthattuk meg, hogy eljöjjenek, fejet hajtsanak és koszorúzzanak. A December 21. Egyesület különben a legutóbbi ünnepélyre is csak a prefektust hívta meg, aki a maga során hozta a csendőrséget és a SRI-t is. Annyit tudtunk elérni, hogy 21-én, és ne 22-én emlékezzünk meg, ahogy Bukarest szerette volna. Nálunk 21-én tört ki a forradalom, az áldozatok akkor este estek el, az életben maradottak akkor sebesültünk meg. Számunkra az tényleg forradalom volt. Szucher Ervin. Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2016. január 21.Peti András szerint külön listákon kell visszanyerni VásárhelytA kisebbségbe szorulás velejárójaként értékeli azt az évek óta tartó huzavonát, amely a Sütő András szobra felállítása és a Bodor-kút újjáépítése körül tapasztalható. Ahhoz, hogy a helyzet megoldódjon, 2016-ban a magyarságnak vissza kell nyernie Marosvásárhelyt – véli Peti András, de nem közös, hanem külön listákon. Felemásnak ítéli meg a 2015-ös esztendőt Peti András marosvásárhelyi alpolgármester. A politikus, aki egyben a helyi RMDSZ vezetője is, elismeri, hogy a tavaly teljesen megtorpant a kétnyelvűség alkalmazása. – Alpolgármesterként és helyi RMDSZ-elnökként mennyire tartja eredményesnek, sikeresnek a 2015-ös esztendőt? – Felemás év volt, hisz az eredeti terveket csak részben sikerült megvalósítani. Sokkal nagyobb áttörésre lett volna szükség a kisebbségi jogok érvényesítésében és az anyanyelvhasználatban, ehhez képest rendkívül lehangoló a helyzet. Az utcanévtáblák ügyében már az óév elején született két olyan, számunkra érthetetlen és kedvezőtlen döntés, mely végérvényesen kimondja, hogy Marosvásárhelyen nem diszkriminatív a kétnyelvűség hiánya. Mi több, az ítélet indoklásában a bíróság egészen eredeti módon még értelmezni is kezdte a jogrendszert, kimondva, hogy a Románia által elfogadott nemzetközi egyezmények csak abban az esetben érvényesek az országra, ha összhangban vannak az itteni törvényekkel. Mindennek dacára, politikai vonalon mégis sikerült elérnünk, hogy az önkormányzat célirányosan elkülönítsen egy bizonyos összeget a kétnyelvű táblák elkészítésére, háromszoros próbálkozás után végre sikerült meghirdetni a közbeszerzési eljárást. Az más kérdés, hogy jelentkezők hiánya miatt a versenytárgyalást háromszor kellett elnapoljuk. – Az RMDSZ holdudvarában egész Erdélyben nincs egy olyan cég, amelyet a versenytárgyalásra lehetett volna „irányítani”? – Egyrészt én nem tudok ilyen cégről, másrészt törvénytelen volna részünkről bárkit is megkeresni. Ez egy nemzetközi közbeszerzési eljárás volt, amelyre bárki jelentkezhetett volna itthonról vagy külföldről. – Hogyan tovább? Mert az mégsem vethet gátat a kétnyelvűség érvényesítésének, hogy a kiírást a városháza nem tudta vonzóvá tenni egyetlen vállalkozó számára sem. – Két lehetőség áll előttünk: egy átfogó piackutatással felmérni, miért nem jelentkezik hónapok óta egyetlen gyártó sem, és ennek tükrében újraelemezni a kiírást, vagy a jelenlegi formában addig hirdetni a tendert, amíg valaki a negyedik, ötödik vagy tizedik próbálkozás után elnyeri. Úgy néz ki, a költségvetés elfogadása után újabb versenytárgyalást szervezünk. – Még az sem tiszta a közvélemény számára, hogy valós kétnyelvűségről van szó, vagy amolyan Dorin Florea-féle másfélnyelvűségről. – Itt semmi nem tiszta, semmi nem biztos. Viszont, ha jogállamban élünk, és a 2001 után elfogadott tanácsi határozatoknak van súlya, akkor egyértelmű, hogy a hivatal köteles valós kétnyelvűséget tükröző táblákat rendelni. Legutóbb a költségvetési forrás megjelölésénél is egyértelművé tettük, hogy a pénzt a valós kétnyelvű táblákra különítettük el. – Korábban említette a magyarság számára kedvezőtlen bírósági döntést. Ennek és egyáltalán az utóbbi időben érzékelhető magyarellenes hangulatnak tudható be az, hogy 2015-ben rendőrségi „segítséggel” több kétnyelvű tábla került le Marosvásárhely épületeiről, mint amennyi felkerült? – Nem tudom, hogy a kettő között van-e valami összefüggés, én csak azt láttam, hogy volt néhány elkeseredett, reményvesztett marosvásárhelyi lakó, aki rendelt magának kétnyelvű utcanévtáblát, amelyet aztán rendőrségi felszólításra eltávolított. Arról nincs nyilvántartásom, hogy hány tábla került fel és hány le. Tény, hogy nem vetett jó fényt sem a városra, sem az itt élő multikulturális közösségre az, hogy egy ilyen apróságon, mint a kétnyelvű feliratok – melyek senkinek nem okoznak semmiféle kárt – évek óta vitázunk. Mint ahogy nem vetett jó fényt az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyeréséért folytatott küzdelmünkre sem. Megengedhetetlen, hogy a szép, hangzatos kinyilatkozások köszönő viszonyban se legyenek a konkrét cselekedetekkel. És itt nem csak arról van szó, hogy mit biztosít a törvény. Az csak a kölcsönös elfogadás és tisztelet minimuma; ennél jóval többre lenne szükség. Ahhoz, hogy ennek a városnak jövője legyen, hogy az itt élő nemzetek egyaránt jól érezzék magukat, sokkal több olyan gesztusra és tettre lenne szükség, ami túlmutat a törvényes lehetőségeken. Ide kellene eljutnunk, még akkor is, ha jelen pillanatban ez csupán rózsaszínű álom. – Ugyanebbe az álomkategóriába sorolható a rég megszavazott Bodor-kút visszaépítése, a Sütő-szobor felállítása vagy a Turbina árok menti műemlék épületek megmentése? – Köthetünk politikai egyezségeket, de akkor is a helyi önkormányzatban kisebbségben vagyunk. Tizennyolc éven keresztül, 2008-ig a döntések nagyrésze az RMDSZ kezében volt; azóta bármilyen kis célkitűzésünk van, annak támogatásáért meg kell győzzük egyik vagy másik román politikai alakulatot. Az Aranykakas megmentéséért könnyebb volt érvelni, mint a Sütő András-szoborért, amelyet a Színház téren szeretnénk felállítani. Egyelőre a térfelújítást végző tervező válaszára várunk. A román politikusok nem mondanak nemet, de folytonos időhúzás történik, ugyanez a helyzet a Bodor-kúttal is. Az eredeti helyére, ahova Trianon után ortodox templom épült, nem kerülhet vissza, a virágóra környékére fel lehet építeni, de egyesek szerint túlságosan zsúfolttá tenné azt a részt, újabban pedig szóba került a vár előtti zöldövezet meg a Petőfi tér. – Az, hogy a jogos kérésekért is politikai alkura van szüksége egy kisebbségben lévő frakciónak, akár érthető. De szintén politikai alku következtében került vissza alpolgármesteri székébe Claudiu Maior is, azt viszont nemigen látni, hogy cserébe mit kapott az RMDSZ és a vásárhelyi magyarság. – Már akkor, amikor megtörtént az alpolgármester váltás, hangsúlyoztam, hogy az RMDSZ nem kíván beleszólni a román politikai alakulatok közötti vitákba, hercehurcákba. Akkor is azt mondtam, most is azt vallom, hogy az efféle kérdéseket rá kell bízni a román pártokra, hogy egymás közt tisztázzák. Azt viszont nem mondanám, hogy a változás után nem történtek a magyar közösség számára meghatározó megvalósítások. Terveink, elképzeléseink közül megvalósult a Római Katolikus Gimnázium beindítása és Klastrom utcai épületének birtokbavétele. Sikerült tisztáznunk a történelmi magyar egyházaknak visszaszolgáltatott ingatlanok hosszú távú bérleti szerződéseinek feltételeit, mégpedig úgy, hogy ezen iskolaépületek felújítására uniós pénzekre pályázhassunk. Ugyanakkor a háromból két ingatlan felújításának a terve is elkészült. Szintén fontos megvalósításnak tartom, hogy a Vásárhelyi Forgatag bekerült a városba. Hogy ennél sokkal többet szerettünk volna, tény, de ismétlem: kisebbségben, a jelenlegi tíz tanácsossal a huszonhárom fős önkormányzati testületben, ennyit lehetett elérni. – Miként nyerheti vissza a közösség a súlyát olyan körülmények között, hogy az ön által vezetett városi RMDSZ most kezd ébredezni, a marosvásárhelyi magyarság 2012 óta tovább fogyatkozott, és a hárompárti összefogás sem tűnik kőbe vésettnek? – A városi RMDSZ csak most kezd ébredezni? Ez az ön véleménye. Marosvásárhelyen újraalakultak a kerületek, túl vagyunk egy sikeresnek nevezhető előválasztáson, javában folyik a városi konzultáció, melynek során felmérjük közösségünk mindennapi gondjait, céljait és igényeit. Önkénteseink nap mint nap kopogtattak a város legkülönbözőbb pontjain. Eddig több mint hétezer magyar családhoz jutottunk el. – A sajtó munkatársaihoz visszajutó vélemények szerint a vásárhelyi magyarság többsége összefogáspárti. Ön miként látja ezt? – Az összefogás megvolt az RMDSZ által kezdeményezett előválasztáson is, melynek győztesét, Soós Zoltánt, az egyezség értelmében mind a három magyar pártnak kötelessége támogatni. Ami a tanácsosi listát illeti, ha a három magyar párt külön-külön indul a választásokon, a matematikai számítások szerint nagyobb az esély, mintha egy közös listát indítanánk. Szucher Ervin. Székelyhon.ro 2016. január 27.Angol, francia olasz nyelvű oktatás igen, magyar nem?Az aggasztó demográfiai mutatókkal is alátámasztott diáklétszám-csökkenés ellenére sem szándékozik újjáalakítani a magyar tagozatot a Marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem. A rektori tisztségért harcba szálló professzorok inkább az angol, francia, olasz és spanyol nyelvű oktatás beindítását tervezik. A magát a régiót legjobban lefedő felsőfokú tanintézményeként meghatározó Marosvásárhelyi Petru Maior Egyetemen a közeljövőben szó sem lehet a magyar nyelvű oktatás visszavezetéséről – fejtette ki megkeresésünkre a rektori tisztségért versengő Călin Enăchescu és Daniel Ştefan. A két jelölt ugyan nem veti el teljesen a magyar csoportok létrehozását, azonban jelenleg két okból is megvalósíthatatlannak tartja: egyrészt nem rendelkezik elegendő oktatóval, másrészt képtelen felvenni a harcot a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel. „A Sapientia marosvásárhelyi karán szinte minden olyan szak működik, amit mi létre tudnánk hozni. Ráadásul nagyon nehéz egy olyan egyetemmel felvenni a versenyt, amelyet a magyar állam finanszíroz” – érvelt a második rektori mandátumra pályázó Enăchescu. Fiatalabb kihívója, Daniel Ştefan a magyar nyelvű oktatás akkreditációjában látja a legfőbb nehézséget. Ennek dacára a két tanár angol, francia, olasz és spanyol nyelvű csoportok beindítását tervezi. Kérdésünkre, hogy szerintük a térségben valóban több fiatal beszéli ezt a négy világnyelvet, mint a magyart, a jelenlegi intézményvezető pontosítani kívánt, mondván, hogy ajánlatukkal kimondottan a külföldi diákokat céloznák meg. Erre azért is mutatkozik igény, mivel a hazai demográfiai mutatók szerint vészesen csökken a középiskolások, azaz a potenciális egyetemi hallgatók száma. „Éppen ezért ki kell mennünk a nemzetközi porondra. Az ötvenhat esztendős múlt kötelez” – vélekedett Călin Enăchescu. A múlt másról szól Az ötvenhat éves múlt, melyre a rektor hivatkozik, éppen arról szól, hogy a mai egyetem jogelődjét, a Marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolát 1961-ben, a Magyar Autonóm Tartomány Néptanácsa Oktatási-Művelődésügyi Osztályának közleménye szerint magyar és román tagozattal kell működtetni. Kezdetben két fakultást létesítettek: román nyelv és irodalom, magyar nyelv és irodalom, valamint fizika, kémia és ipari ismeretek. A főiskola hároméves képzést nyújtott, és az általános iskola felső tagozatán oktató pedagógusokat képezett. Idővel a Ceauşescu-rendszer felszámolta a marosvásárhelyi pedagógusképzést és 1981-ben almérnöki főiskolává alakította át az intézményt. A teljes elrománosítási folyamat az 1990-es évek elején indult be, amikor politikai okokból több értékes magyar oktatót is eltávolítottak vezetési beosztásából. Az etnikai tisztogatás volt az egyik szikrája annak a lángnak, mely begyújtotta a Sapientia létrehozásának tervét. Az Erdélyi Magyar Tudományegyetem későbbi alapítója, Hollanda Dénes professzor is kénytelen volt búcsút venni a mérnöki egyetemtől, ahol azelőtt négyszer is dékánnak választották. Szucher Ervin. Székelyhon.ro 2016. február 2.Csak Soós személyére zsugorodott az összefogás?Az országos vezetőség szintjén kialakult patthelyzet ellenére az Erdélyi Magyar Néppárt tartja magát az RMDSZ-nek tett ígéretéhez, miszerint a marosvásárhelyi magyarság közös jelöltjét, Soós Zoltánt támogatja a polgármester-választáson – nyilatkozta az alakulat Maros megyei új elnöke, Bereczki Ferenc. Nem került veszélybe Soós Zoltán hárompárti támogatottsága azok után, hogy Kelemen Hunor és Szilágyi Zsolt, az RMDSZ, illetve a Néppárt országos vezetői nem tudtak megegyezni a közös listák felállításáról. Bereczki Ferenc, az EMNP Maros megyei új elnöke úgy véli, „egy korábbi egyezséget nem szabad felrúgni csak azért, mert országos szinten az RMDSZ elnöke elhatárolja magát az együttműködéstől”. A Kelemen–Szilágyi találkozó után Maros megyében Soós támogatásán túl szinte semmi jele nem maradt a két párt tavaly tervezett összefogásából. A közös jelölt neve is függetlenként kerül a szavazócédulára, nem a három magyar párt jelvénye alatt. Brassai: nyitottak az RMDSZ listái Hogy mi lesz a marosvásárhelyi lista esetében, Brassai Zsombor nem tudja, de mint mondja, erről nem a megyei, hanem a városi szervezetnek kell döntenie. „Nem engem, hanem Peti Andrást kell kérdezni” – hárított a megyei elnök. A városi szervezet vezetője korábban a Vásárhelyi Hírlapnak leszögezte, Marosvásárhelyen már csak azért sincs szükség közös listára, mert a magyarság matematikai esélyei lényegesen nagyobbak, ha a három párt külön-külön indul. A megyei helyzetet illetően Brassai kijelentette, hogy az RMDSZ továbbra is nyitott a tárgyalás meg a két kispárt jelöltjei előtt. EMNP: külön, ha nincs kivel összefogni Arra a kérdésünkre, hogy a Kelemen–Szilágyi találkozó következtében az EMNP Maros megyei vezetői változtatnak-e a választási stratégián, Bereczki Ferenc szintén kérdéssel válaszolt: „Ha nincs kivel összefogni, nem kellene változtatni?” A megyei elnök hangsúlyozni kívánta, hogy a 2015-ös helyi egyezség értelmében a Néppárt továbbra is Soós Zoltánt támogatja a polgármesteri szék visszaszerzésére, azonban Marosvásárhelyen és a megye többi településén a párt saját listával jelentkezik. Az RMDSZ-elnök kompromisszumos ajánlatát illetően, miszerint a néppárti jelölteknek is helyük lenne a szövetség listáin, Bereczki Ferenc úgy vélekedett, hogy az ő gerince nem engedi meg, hogy kollégáit arról győzködje, iratkozzanak fel az RMDSZ listáira. MPP: összmagyar lista a tulipán jele alatt A Magyar Polgári Párt Marosvásárhelyen a hétvégén összeült országos elnöksége ismételten leszögezte, hogy Székelyföldön nem csak adott, de üdvös is a politikai verseny fenntartása. Ezzel szemben Erdély többi részeiben az MPP-sek „megállapodás-pártiaknak” vallják magukat minden olyan esetben, amikor a magyarság részaránya korlátozza a versenyhelyzetet. Ennek az elvnek a mentén vázolták a megyei elnökök azon települések névsorát, ahol a párt polgármesterjelöltet állít, illetve önálló listával méretkezik meg az önkormányzati választásokon. A testület elfogadta, hogy Szatmár, Kolozs, Maros, Szilágy, Máramaros és Bihar megyék esetében a megyei önkormányzatok tekintetében közös magyar lista állítására törekedjenek az RMDSZ-szel. Szucher Ervin. Székelyhon.ro 2016. február 3.Nem sietik el a magyar pártok a székely zászló kifüggesztésétNem valószínű, hogy a közeljövőben visszahozza a székely zászlót a marosvásárhelyi magyar pártok székházára a törvényszék jogerős döntése, miszerint a lobogó nem számít reklámtárgynak, és kifüggesztése nem sért jogszabályt. Lapunk arra volt kíváncsi, hogy a törvényszéki döntés következtében az erdélyi magyar politikai alakulatok marosvásárhelyi képviselőinek szándékukban áll-e a székely zászló ki- vagy visszahelyezése a pártok székházára. Peti András, a vásárhelyi RMDSZ elnöke tendenciózusnak és rosszindulatúnak vélte a kérdést. „A földszinten, ahol a városi szervezet székel, nincs zászlótartó. A megyei szervezet elnökét kellene kérdezni, mert a zászlótartók az ő szintjükön, az emeleten vannak” – „utalta át” a kérdéskört Peti András Brassai Zsomborhoz. A megyei szervezet elnöke viszont nem dönthet egymaga ilyen fontos kérdéskörben, fejtette ki lapunknak Brassai Zsombor. Ő is, akárcsak kollégája, a közeljövőben a vezetőtestület elé terjeszti a zászló kifüggesztésének kérdését. Nem ad okot túlzott optimizmusra a két ellenzéki párt álláspontja sem. A Néppárt, mely az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által működtetett Demokráciaközpontban székel, a Németországban élő – egyébként magyar nemzetiségű – épülettulajdonos döntésére hivatkozva zárkózik el a zászló kitűzésétől. „A tulajdonos kifejezetten megkért, hogy a Klastrom utcai házának a homlokzatát ne bántsuk. Ezért még tábla sem került a falra” – magyarázta Portik Vilmos, a Néppárt megyei alelnöke. Az EMNT élén álló Cseh Gábor csak annyit tudott megígérni, hogy a közeljövőben az udvarra kihelyezik a zászlót. A Magyar Polgári Párt irodáján sem fog többé lobogni a székelység szimbóluma. Biró Zsolt, az alakulat országos elnöke lapunknak elmondta, hogy miután kirobbant a zászlóbotrány, a belvárosi épület tulajdonosa, a vásárhelyi önkormányzat fennhatósága alá tartozó lakásgazdálkodási vállalat felszólította az MPP-t a lobogó eltávolítására. „Nem a székely vagy a magyar zászlót támadták, hanem az épület műemlékjellegére hivatkoztak, mi több a szerződés felbontását is kilátásba helyezték” – mondta el Biró. Az elnök hozzátette, hogy március 10-én, majd azt követően 15-én egy-egy napra kifüggesztik a homlokzatra a lobogót. Szucher Ervin. Székelyhon.ro 2016. február 4.Cemo-perek: szkeptikusak a magyar elöljárókSzkeptikusan nyilatkoztak a Krónika által megszólaltatott elöljárók a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésének esélyeiről azt követően, hogy a marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) bejelentette, bepereli Nagyvárad, Marosvásárhely és Szatmárnémeti önkormányzatát. A civilek azért fordulnak bírósághoz, mert az említett városokban nem alkalmazzák vagy csak hiányosan, részlegesen ültetik gyakorlatba a romániai magyar közösség anyanyelvhasználatára vonatkozó törvényeket. Az elöljárók szerint a legnagyobb gond a törvény értelmezésével van. Az önkormányzati törvény 2001 óta írja elő a többnyelvű feliratozást azokon a településeken, ahol egy kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot. A jogszabály azonban csak a közérdekű információk többnyelvű kiírásának a kötelezettségét írja elő, az utcanevekről külön nem rendelkezik. Kereskényi Gábor Szatmár megyei parlamenti képviselő a Krónikának elmondta, épp emiatt csupán részeredményekről tudnak beszámolni Szatmárnémetiben annak ellenére, hogy a városi tanács RMDSZ-es frakciója az elmúlt években többször is kezdeményezte a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezését. Apró, de fontos lépésnek nevezte, hogy a 2008–2012-es ciklusban elvi megállapodás született arról, hogy az újonnan kialakított utcák esetében a névadásnál figyelembe veszik a 36 százalékban magyarok által lakott megyeszékhely etnikai összetételét. Az RMDSZ-es tanácsosok egyébként 2009-ben is tervezetet nyújtottak be a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése érdekében, a kezdeményezés azonban nem járt sikerrel. „Bármilyen koalícióban vettünk részt, a román tanácsosok ilyen kérdésekben merev álláspontot képviselnek, így pedig nagyon nehéz előrelépni – jegyezte meg Kereskényi Gábor, aki 2008–2012 között Szatmárnémeti alpolgármestere volt. A politikus rámutatott, mindig a törvény értelmezésével van a legnagyobb probléma, mivel a román tanácsosok szerint az utca neve nem számít közérdekű információnak, a kétnyelvűség kérdése azonban még mindig kényes téma Szatmárnémetiben. „Szkeptikus vagyok, bár örülnék neki, ha a Cemo kezdeményezte perek sikerrel járnának. Szélcsendben is nehéz volt eredményeket elérni ebben a kérdésben, és attól tartok, hogy választási évben erre még kevesebb az esély" – mondta a parlamenti képviselő, aki idén polgármesteri tisztségre pályáz. „Csupán akarat kérdése" Huszár István, Nagyvárad alpolgármestere is csak apró előrelépésről tud beszámolni. Mint mondta, a helyi tanács pozitívan bírálta el az RMDSZ-frakció beadványát, amelynek következtében a közterület-fenntartó hatóság (ADP) vállalta, hogy mihamarabb pótolja a hatáskörébe tartozó intézményekben a hiányos kétnyelvű feliratokat. Az elöljáró rámutatott, amint ez a probléma megoldódik, egy régi tanácshatározat alapján ismét kérhetik a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezését. „Ennek elfogadása csak akarat kérdése" – állapította meg az elöljáró, aki nem tudta megsaccolni, hogy a Cemo által kilátásba helyezett per milyen következményekkel járhat Nagyváradon. „Előbb-utóbb mindenkinek be kell látnia, hogy ez nem sérelmet, hanem büszkeséget kell jelentsen. Én annak örülnék, ha háromnyelvű táblák lennének, német felirattal is, mert ez azt jelentené, hogy még jelentős német kissebség él Váradon" – jegyezte meg Huszár. Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezetének elnöke viszont úgy véli, a vásárhelyi civil szervezet kezdeményezése egyértelműen segíteni fog a magyar törekvéseknek. „Az a baj, hogy Bihar megyében 32 olyan önkormányzat van, ahol 20 százalék feletti a magyarok aránya. Ebből 24-et magyarok irányítanak, de egyetlen olyan hivatal sincs, ahol lenne magyar nyelvű formanyomtatvány. Ezért mi most mindenhova, így a nagyváradi polgármesteri hivatal számára is kipostázunk egy-egy, formanyomtatványokat tartalmazó lemezt, abban bízva, hogy innentől használni fogják" – közölte a megyei EMNP-elnök. Hozzátette, hogy ezeket a közigazgatási törvény kisebbségi jogokat biztosító jogi hátterének kíséretében borítékolták. „Itt semmi nem biztos" Marosvásárhelyre sem vet jó fényt, hogy a helyi önkormányzat berkeiben évek óta dúl a vita a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezéséről – mondta korábban Peti András alpolgármester, aki szerint ahhoz, hogy a városnak jövője legyen, sokkal több olyan tettre és gesztusra lenne szükség, ami túlmutat a törvényes lehetőségeken. Emlékeztetett: az utcanévtáblák ügyében már az elmúlt év elején született két olyan kedvezőtlen döntés, amely kimondja, Marosvásárhelyen nem diszkriminatív a kétnyelvűség hiánya. „Mindennek dacára, politikai vonalon mégis sikerült elérnünk, hogy az önkormányzat célirányosan elkülönítsen egy bizonyos összeget a kétnyelvű táblák elkészítésére, háromszoros próbálkozás után végre sikerült meghirdetni a közbeszerzési eljárást. Az más kérdés, hogy jelentkezők hiánya miatt a versenytárgyalást háromszor kellett elnapoljuk" – mondta az elöljáró. Kérdésünkre, miszerint nem tart-e attól, hogy Dorin Florea polgármester ugyanolyan táblákat készíttet, amilyenek eddig is voltak – „Piaţa Trandafirilor tér" felirattal, s nem „Piaţa Trandafirilor – Rózsák tere" szöveggel – Peti azt mondta: egyelőre semmi nem biztos. „Ha jogállamban élünk, és a 2001 után elfogadott tanácsi határozatoknak van súlya, akkor egyértelmű, hogy a hivatal köteles valós kétnyelvűséget tükröző táblákat rendelni. Legutóbb a költségvetési forrás megjelölésénél is egyértelművé tettük, hogy a pénzt a valós kétnyelvű táblákra különítettük el" – szögezte le az alpolgármester. Gyergyai Csaba, Szucher Ervin, Vásárhelyi-Nyemec Réka. Krónika (Kolozsvár) 2016. február 4.A bíróságon próbálja kikényszeríteni a nyelvi jogok tiszteletben tartását a CEMOEvés közben jön meg az étvágy – a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) nem ragad le a három stratégiai perénél, amelyet Marosvásárhely, Nagyvárad és Szatmárnémeti polgármesterei ellen indít a kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztésének következetes elutasításáért. Szigeti Enikő, a marosvásárhelyi civil szervezet vezetője elmondta, hogy a hír bejelentése után több partiumi magyar többségű településről is azzal a kéréssel fordultak hozzá, hogy azonos mulasztásért a CEMO hívja perbe az illető kisváros magyar polgármesterét is. – Honnan az ötlet és a bátorság, hogy egyszerre három nagyvárosban is stratégiai pert indítsanak utcanévtábla ügyben a polgármesterek ellen? – Hosszú évek tevékenysége során azt tapasztaltuk, hogy amikor a kétnyelvűségről van szó, a közintézmények nem tekintik kötelezettségüknek a törvényes előírások betartását – és itt nem csak az utcanévtáblákra gondolok. Az általunk megszólított vagy felszólított intézmények még akkor is kibúvókat kerestek, amikor az Országos Diszkriminációellenes Tanács egyértelműsítette számukra, hogy törvénytelenül jártak el. Emlékezzünk vissza az iskolaépületek homlokzatán lévő kétnyelvű táblák bonyodalmára, a marosvásárhelyi önkormányzat mennyi cselezés és időhúzás után helyezte ki nagy ímmel-ámmal. Eddig háttértárgyalások, egyeztetések, kérlelések által próbáltunk érvényt szerezni a hazai törvényeknek és a Románia által is elfogadott nemzetközi nyelvi chartának, de ez túl göröngyös útnak bizonyult. Még akkor is, ha az RMDSZ-es vezetők esetében lényegében a magyarság érdekérvényesítéséről van szó. Itt mindenki úgy tesz, mintha az ország által ratifikált nemzetközi egyezmények betartása teljesen fakultatív feladat lenne. Rájöttünk, hogy nem megy, hát váltottunk. Azért választottunk egyszerre több települést, mert kíváncsiak vagyunk, miként kezeli a törvényalkalmazási hiányosságokat, félremagyarázásokat, értelmezéseket, mellébeszéléseket a hazai igazságszolgáltatás. – Mit várnak a hazai igazságszolgáltatástól? – Az igazságszolgáltatás elméletileg egy objektív terület, amelynek a tisztán megfogalmazott jogok és törvények alkalmazását kellene értelmeznie. Ennek dacára tudatában vagyunk annak, hogy ahány bíróság és ítélet, annyiféle indoklás születik majd. Annál is inkább, mivel eddig is azzal szembesültünk, hogy az említett nyelvi és kisebbségi jogok 2008-ban ratifikált chartájának előírásait sem az Országos Diszkriminációellenes Tanács, sem a bíróságok nem építették be döntéseik indoklásába. Ebből legfeljebb kiderül, hogy Románia kétféle diskurzust folytat: egy hivatalost, amely arra hivatott, hogy kifelé azt bizonygassa, hogy az ország példásan megoldotta a kisebbségi kérdést, és egy másikat, amivel naponta kénytelenek vagyunk szembesülni. – Ezek szerint inkább tesztelni készülnek az igazságszolgáltatási rendszert? – Mi megoldást várunk: azt szeretnénk, ha a bíróságok a törvények tiszteletben tartására tudnák rábírni az alpereseket. Szükségesnek tartanánk, ha végre sikerülne a nemzetközi chartát is beépíteni a hazai jogrendszerbe. Minden egyes önkormányzat, amelyet mi vagy más civil szervezetek felszólítottunk a kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztésére, azzal hárította el a kérés teljesítését, hogy ez a kötelesség a hazai helyhatósági törvényben szó szerint nem szerepel. Érdekes, hogy azok a polgármesterek, akik hajlandóak kitenni a kétnyelvű táblákat, ugyanarra a törvényre hivatkoznak, no meg a nemzetközi előírásokra. – Három településen keresnek jogi orvoslatot ugyanarra a kérdésre, de említette, hogy további pereket is készülnek indítani. Az erdélyi magyarság Dan Tănasája lesz a CEMO? – Sok mindent el lehet mondani Dan Tănasăról, de egy biztos: nagyon hatékonyan pereskedik. Tudjuk vagy legalábbis gyanítjuk, hogy egy egész csapat áll mögötte, de tény, hogy a stratégiai pereskedés professzionális módját űzi. Ezen a területen lenne mit tanulni tőle, hisz ezen a téren a magyar közösség alulteljesített. – Viszont egyértelmű, hogy Dan Tănasă célja nem a jogvédelem, hanem a jogtiprás. Ehhez pedig kiváló partner a román igazságszolgáltatás. Miből gondolják, hogy egy, a magyarság jogaiért síkra szálló szervezet is pont olyan hatékonyan számíthat a bíróságra? – Nem táplálunk illúziókat, első fázisban biztos nem számíthatunk. Tudjuk, hogy számtalan akadállyal és rosszindulattal fogunk találkozni, hibákat is vétünk, de felkészültünk az útra. Azt látjuk, hogy a legtöbb ügyet nem is tárgyalják érdemben; a bírók technikai, procedurális, perrendtartási hibákat keresnek, és azokra támaszkodva hozzák meg a kisebbség számára kedvezőtlen döntésüket. Így nem sütheti rájuk senki a magyarellenesség bélyegét. Viszont, ha abból indulunk ki, hogy valamikor húsz évvel ezelőtt Magyarországon is számos megkérdőjelezhető, furcsa döntés született a roma diszkriminációs ügyekben, mára viszont a bírói testületek egészen más, szakmai, korrekt ítéleteket hoznak, akkor van némi remény. A téves döntések nem feltétlenül a bírók részrehajlását tükrözték, mint inkább a nemzetközi jogrendben való járatlanságukat. Ha Romániában is egyre több kisebbségjogvédelmi üggyel fognak találkozni a bírók, merem remélni, hogy tapasztalatot szereznek abban, miként kell ezekben objektíven és nem érzelmi alapon dönteni. – Mi következik Marosvásárhely, Nagyvárad és Szatmárnémeti után? Megvárják a perek végkimenetelét vagy menet közben már újabb eljárásokat indítanak be? – Annak tudatában, hogy egy hosszú folyamatnak nézünk elébe, nem tartjuk ésszerűnek megvárni a végleges ítéleteket és azok indoklását. Amint az erdélyi magyar sajtót bejárta a három stratégiai perünkről szóló hír, további helységekből kaptunk felkérést a procedúra beindítására. Többek között olyan magyar többségű városokból kerestek meg szervezetek és civilek, mint például a Szatmár megyei Nagykároly vagy a Bihar megyei Nagyszalonta. Ezeket a településeket magyar polgármesterek vezetik, még sincsenek tiszteletben tartva az anyanyelvhasználati jogok. – Miért nem ezekkel a magyar elöljárók által vezetett településekkel kezdték? Elvégre az ember előbb a saját portája előtt szokott seperni. – Ez így van, de mi úgy gondoltuk, hogy a megyeszékhelyekkel kell példát statuálni. – Átfogalmazom a kérdést: a szatmárnémeti városházát miért nem négy évvel ezelőtt hívták perbe, amikor a települést még magyar polgármester vezette, aki ugyanúgy elhanyagolta a kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztését, mint ahogyan a román utódja teszi most. – Sajnos a legtöbb erdélyi magyar polgármester elhanyagolja a kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztését, egyáltalán fel sem merül benne, hogy ez közösségi igény, ami jogszerűen megilleti a magyarságot. Tudok olyan kisebb, színtiszta magyar településekről, ahol ádáz küzdelmek árán kerültek ki a kétnyelvű táblák vagy olyan városkáról, Nyárádszeredáról, ahol évekkel ezelőtt még nagyobb és hosszabb harcra volt szükség ahhoz, hogy az RMDSZ tanácsosai beleegyezzenek a főtér Bocskai Istvánról történő elnevezésébe. A Szalontáról és Nagykárolyról kapott levelekben az ott lakók elpanaszolták, hogy ők már régebben is szorgalmazták a többnyelvű utcanévtáblák kifüggesztését, de az RMDSZ-irodákban süket fülekre találtak. Szervezetünk az elmúlt években számos Maros megyei magyar polgármesternek és önkormányzati képviselőnek tartott képzést, bemutattuk a közösség jogait, elmondtuk, hogy a törvény kínálta lehetőségek keretében ezzel élni kellene. Mi mondtuk, mi hallottuk. A legtöbb elöljáró csak a választási kampányban magyarkodik, amint székbe kerül, ezt az ügyet háttérbe tolja. Szucher Ervin. Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2016. február 16.Marosvásárhely: nem jutott közös nevezőre az RMDSZ és a néppártA közös tanácsosi listát illetően nem jutottak egyezségre az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) marosvásárhelyi szervezetei. A szövetség egyetlen biztos befutó helyet ajánlott a néppártnak – a tulipán jelvénye alatt. Egyetlen kérdéskörben egyezik a két párt álláspontja: mind az RMDSZ, mind az EMNP a biztos bejutók között szeretné látni Portik Vilmost, a néppárt nemrég leváltott megyei elnökét. A jelenleg alelnöki tisztségből politizáló fiatalember nevét elsőnek egyébként Kelemen Hunor, az RMDSZ országos elnöke vetette fel. A két alakulat párbeszéde azonban ezzel zsákutcába futott; míg az RMDSZ nagyvonalúnak tekinti a hétfőn este tette ajánlatát, a néppárt úgy érzi, a nyolcadik, elméletileg befutónak számító hely, valamint a tizenkettedik pozíció átengedése egy olyan városi listán, amelyről 2012-ben tíz magyar képviselő került az önkormányzatba, korántsem tükrözi a tavaly meghirdetett valós összefogás fogalmát. „Úgy látszik, Marosvásárhely közélete még nem érett meg eléggé ahhoz, hogy valóban közösségközpontúvá váljon” – értékelte lapunknak az eddigi tárgyalások eredményeit Jakab István, az EMNP marosvásárhelyi elnöke. Szerinte az RMDSZ nem értékeli megfelelőképpen a néppárt összefogásra összpontosító erőfeszítéseit. Kérdésünkre, hogy több befutó hellyel kellene értékelni-e ezt, Jakab nemmel válaszolt. Kifejtette, hogy felfogásukban a magyar–magyar egyezség nem csupán Portik beszippantásáról kellene hogy szóljon. „Azt kértük, hogy az EMNP őrizhesse meg arculatát és autonómiáját. Ne csupán egy sereghajtó helyet kapjon olyan körülmények között, hogy már most frakciófegyelemről beszél az RMDSZ. Úgy érzem, Marosvásárhely magyar közössége ennél jóval többet érdemel” – fogalmazott Jakab. „Erős magyar képviseletet akarunk Marosvásárhelyen. Az összefogás már megvalósult a magyar polgármesterjelölt személyében, ezt erősítené egy közös tanácsosi lista, amelyen bejutó helyet ajánlottunk az EMNP számára. Ezt egyelőre nem fogadták el, de bízunk abban, nem ma mondták ki az utolsó szót” – nyilatkozta a szövetség honlapján Péter Ferenc, az RMDSZ Maros megyei szervezetének politikai alelnöke azt követően, hogy a szövetség városi szervezete a néppárt városi szervezetének küldöttségével találkozott. „Olyan ajánlatot tettünk, amely egy mandátumot garantálna, egyet pedig az összefogás által megalapozott jó eredmény esetén szerezne meg a néppárti jelölt” – tette hozzá Péter Ferenc. A szövetség politikusa hangsúlyozni kívánta, hogy mindezt olyan körülmények között tették, hogy a néppártnak 2012-ben nem sikerült egyetlen tanácsosi helyet sem szereznie sem a marosvásárhelyi, sem a megyei önkormányzatban. Szucher Ervin. Székelyhon.ro (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
