|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 1090 találat | lapozás: 1-30 ... 811-840 | 841-870 | 871-900 ... 1081-1090 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: 2015. november 25.Kálvin-emlékjelet avattak NagyváradonA Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a Partiumi Keresztény Egyetem és a hollandiai Juhász István Alapítvány rendezte meg 2014. november 20-22. között a „Kálvini vonások a magyarok lelki arcán” című tudományos konferenciát a nagyváradi egyházkerületi székházban, amely jelenleg a PKE főépületeként is ismert. A Kálvin-emlékévek bezárásaként tartották meg a többnyelvű nemzetközi szimpóziumot, hiszen Kálvin János születésének 500-ik évfordulója alkalmával két konferenciát és több kiállítást szerveztek egyházi és civil szervezetek támogatásával Nagyváradon. A konferenciát egy megemlékezés-sorozatba ágyazták bele, amely magába foglalt emléktábla-avatást, könyvkiadást, könyvbemutatót, kiállítást és kulturális programokat is. A konferencia idején a budapesti Kálvin kiadó tartott könyvvásárt. A napi áhítatok mellett előadások és megbeszélések zajlottak, zenei momentumokkal lelkes előadók szolgáltak – az egyházi zeneirodalomtól a népies katonadalokig terjedő skálán. A nagy reformátor bronzplakettjének avatását november 24-én koradélután tartották a konferencia záró momentumaként, a Partiumi Keresztény Egyetem panteonjában, ahol Deák Árpád képzőművész alkotását Gaál Botond debreceni és Eberhard Busch göttingeni teológiai professzorok leplezték le. Avatóbeszédet Tőkés László előző királyhágómelléki református püspök mondott, aki nemcsak Kálvin János reformátori munkásságát és szellemtörténeti jelentőségét domborította ki, hanem „magyarrá honosításának” folyamatát és fontosságát is, áll a Tőkés László EP képviselő, sajtóirodájának közleményében. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2015. december 2.Harangszentelés az unitárius templombanAdvent első vasárnapján ünnepélyes keretek között szentelték fel Marosvásárhelyen a Bolyai téri Unitárius Egyházközség két új harangját. A közösség régi vágyát – méltóságteljesen zengő harangokat – a hívek adományából egy év leforgása alatt sikerült megvalósítaniuk. Az egyházközség életében rendkívül fontos eseményen Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök hirdetett igét, aki negyven éve lelkipásztorként szolgálta a Bolyai téri unitárius gyülekezetet. Mint hangsúlyozta, bár hetven évig csak lélekharangok szóltak, és hiányzott Isten hívogató szava, a harangszó, a közösség kitartóan és időre érkezett az istentiszteletekre. Kellenek az új harangok – szerepük a legrégebbi időktől a hívek közösségbe hívogatása, a halottak elsiratása, a villámok elhárítása volt – melyek birtokában templomosabbá válik a templom – hangsúlyozta az egyházi elöljáró. "Világosságra vágyunk, de sötétségben tapogatózunk. A gyülekezet közösségében a közös zsoltáréneklés, imádkozás jelenti a fényt, a karácsonyra való ráhangolódást. Ha a sorok meggyérülnek is, a közösség nagyobbat lép és többet tesz a megmaradásért" – hangzott el az igehirdetés során. Az európai kereszténység útvesztőjére és a magyarság zsákutcába jutására is utalva a Kolozsvárról érkezett püspök beszédében kiemelte a helyi hívek önfeláldozó, közösségépítő munkáját, megáldotta a gyülekezetet és felszentelte a szeptemberben felszerelt harangokat. Az ünnepség a vallásórás gyerekek műsorával vette kezdetét, melynek színvonalát a Tiberius vonósnégyes, illetve a Művészeti Egyetem hallgatóinak –Bereczki Klára és Lőrinczi Lehel – orgonajátéka emelte. Trózner Kincső énekművész hangja Tiberius vonósnégyes zenei kíséretével töltötte be a zsúfolásig telt templombelsőt. Kilyén Ilka Magyar Örökség díjas színművésznő Szemlér Ferenc Karácsonyra című versét adta elő, amely közvetlenségével, előadó- művészetének gazdag érzelmi hozzáállásával az adventi várakozás hangulatát fokozta a neogótikus stílusú Isten hajlékában. "Amit az Úristen adott, azt nem vehetik el" – hangzott el az egyházi elöljárók részéről a gyerekek és előadóművészek műsorának méltatásaképp. Amint Nagy László, a Bolyai téri unitárius egyházközség lelkipásztora elmondta, a templom is egyetlen év alatt – 1929–1930 között – épült fel a marosszentkirályi egyházi birtok értékesítéséből, Dersi János támogatásával, illetve a hívek adományából. Az 1930-ban felszentelt unitárius templomot akkor anyagi okokból nem sikerült haranggal ellátni, ami végül hetven évig váratott magára. 2000-ben, a templomfelújítás során, felmerült a harangszerzés ötlete. Hajdúszoboszlóról rendelték meg azt a két réselt palástú, alumíniumötvözetből előállított harangot, amit a templom fennállásának hetvenedik évfordulójára szereltek fel ezelőtt tizenöt évvel. Mivel nem volt megfelelő a hangzásuk, a hívekben megérett az elhatározás, hogy a templom méreteihez és összetartó közösségéhez méltó harangra cseréljék az anyaországi képzőművészek által szabadalmaztatott harangokat. Tavaly, az őszi hálaadás napján kihirdették az adományozás megkezdését, mint egyetlen lehetőséget a harang árának összegyűjtésére. A lelkipásztor szerint is hihetetlen módon, csupán egy év leforgása alatt, a tervüket megvalósíthatták. Az összeg mértéke nem elhanyagolandó, ugyanis a székelyudvarhelyi Lázár Imre mérnök öntödéjében készült 210 kg-os nagy harang ára 4961 euróba került, míg a 135 kg-os kis harangot 3348 euróért kivitelezték. A keményfa- állványokhoz szükséges faanyagot a sáromberki Zima Ferenc vállalkozó adományozta, a harangállványt Barla Attila tervezte, a harangokat pedig a szatmári Deák László mérnök villamosította. Az egyházközség lelkipásztora köszönetét fejezte ki az adakozó híveknek, mindazoknak, akik anyagilag vagy fizikailag hozzájárultak ahhoz, hogy a Bolyai téri unitárius templom tornyából messze zengő hangon, méltóságteljesen csengő- bongó új harangok hívogató szava töltse be a teret. Szer Pálosy Piroska Népújság (Marosvásárhely) 2015. december 5.Egyházak nevesítik az RMDSZ-listavezetőt?A kolozsvári tanácsosi lista vezetőjének kijelölésére kérte fel az RMDSZ városi szervezete a történelmi magyar egyházakat. A pénteki tanácskozáson, amelyen az RMDSZ-t Horváth Anna városi elnök, Vákár István, a megyei tanács alelnöke és ifj. Deák Ferenc megyei ügyvezető elnök képviselte, a 2016-os helyhatósági választások kolozsvári vonatkozásait, a magyar önkormányzati képviselet megerősítésének tétjét és lehetőségeit leltározták fel. Az egyházfők hangsúlyozták, hogy az RMDSZ történelmi küldetése a kolozsvári magyar egyházi-, civil- és intézményes hálózatot, lakosságot összefogni. „Alig félévvel a jövő évi választások előtt, szembe kell néznünk a kolozsvári magyarság körében is erősödő kiábrándulással, a politikával szembeni általános bizalmatlanság növekedésével. Meggyőződésem, hogy a magyar közösségi összefogásnak ezen első lépése képes lesz a bennünket összetartó kötelékek, a bizalom megerősítését, a magyar önkormányzati képviselet megszilárdítását szolgálni” – fogalmazott Horváth Anna. Szabadság (Kolozsvár) 2015. december 9.Mérlegen a 25 esztendőCsütörtökön nagyszabású rendezvénnyel ünnepli a Szatmárnémeti RMDSZ megalapításának 25 éves évfordulóját. Ennek kapcsán Kereskényi Gábor elnök foglalta össze a szervezet elmúlt negyed évszázada során elért legfontosabb eredményeket. December 10-én 18 órai kezdettel a Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében ünnepli a Szatmárnémeti RMDSZ alapításának 25. évfordulóját. Az ünnepi rendezvényen díjazni fogják a szervezetben az elmúlt két és fél évtizedben fontos szerepet betöltő személyiségeket, felszólal majd Kelemen Hunor, az RMDSZ országos elnöke és fellép a Csík zenekar is. A rendezvényre a belépők rekordidő alatt, két nap alatt fogytak el. Az ünnepi pillanathoz közeledve Kereskényi Gábor parlamenti képviselő, a Szatmárnémeti RMDSZ elnöke összegezte a szervezet által elért eredményeket. Az írást változtatások nélkül tesszük közzé. Mérlegen a 25 esztendő Közösségünk néhány fontosabb eredménye a számok tükrében I. Restitutio in integrum A restitúció Románia szintjén az utóbbi időben sajnos megtorpant, sőt (látva a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyét) visszarendeződési törekvések figyelhetők meg. Szatmárnémetiben a visszaszolgáltatások folyamatát 2010-re nagyjából lezárta a város: egyházi és világi javaink nagy része visszatért jogos tulajdonosához, a jogutódokhoz, illetve örökösökhöz. A jogtalanul elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatása keretén belül történelmi magyar egyházainknak visszajuttattunk 22 központi épület-ingatlant és közel 361,5 hektár földterületet Szatmárnémeti város területén, a következő leosztásban: - Római Katolikus Püspökség: 15 épület és 261,7258 ha földterület - Láncos Református Egyházközség: 6 épület és 49,4670 ha földterület - Németi Református Egyházközség: 1 épület és 21,3404 ha földterület - Szent Miklós Magyar Görög-Katolikus Parókia: 25,1837 ha földterület. A szatmárnémeti restitúciók mellett megemlíthetjük a szomszédos Pálfalvai Református Egyházközség által visszakapott 3 épületet és 6247 ha földterületet. II. Utcák, terek magyar elnevezései A 90-es évek elején érdekvédelmünk mindössze hét magyar személyiségről elnevezett utca nevét tudta megtartani (Ady Endre, Bartók Béla, Bolyai Farkas, Dsida Jenő, József Attila, Lükő Béla, Petőfi Sándor) és az 1990 és 2004 közötti időszakban csupán egy (!) új utcanevet sikerült adni (Hám János). 2004-ben a Gradina Romei mellett megjelent a Kossuth-kert felirat is városunk egyik legszebb övezetének bejáratán. 2004-től egy dinamikus tanácsosi gárda, a magyar polgármester és nem utolsó sorban az új idők szava hatására 11 magyar személyiségről neveztünk el utcát városunkban: Ács Alajos, Bethlen Gábor, Jean Calvin, Csipler Sándor, Gellért Sándor, Kaffka Margit, Károli Gáspár, Krúdy Gyula, Páskándi Géza, Ruha István, Scheffler János, Teleki Blanka. (Szándékosan soroltam ide a nagy reformátort, Jean Calvint, hisz gondolhatja a kedves Olvasó, hogy az ő személye inkább hozzánk áll közelebb, mint a többségi nemzet tanácsosaihoz.) Az RMDSZ-frakció javaslatára 2008-tól mintegy általánossá vált az az eljárás, hogy amennyiben új utcaneveket adunk Szatmárnémetiben és ezek személynevek, akkor fele-fele arányban javasol a magyar és a román közösség neveket, amennyiben az új utcák semleges nevek, akkor pedig a felirat román és magyar nyelven is meg kell jelenjen a táblákon. Ennek eredményeképpen írhattuk ki magyarul is a Mese, Mező, Gesztenye, Cseresznyefa, Kertész, Betyár, Rigó, Termés, Bodza, Kalász, Kaptár utcák elnevezéseit magyar nyelven is. Persze a fentebb említett enyhülés, és az új idők szava a román kollégáinknál még nem tart ott, hogy támogassanak bennünket a város történelmi utcaneveinek megnyugtató rendezésében. Bízunk azonban abban, hogy ebben a kérdéskörben is lesz pozitív elmozdulás a közeljövőben. III. A kétnyelvűség egyéb megnyilvánulásai A városi tanács RMDSZ frakciója következetesen zászlajára tűzte az anyanyelvhasználat kérdését. A 215/2001-es helyi közigazgatásról szóló törvény megadta a jogszabályi kereteket az anyanyelvhasználat bővítésére, kiterjesztésére. Ennek nyomán - de nagy politikai csatározások árán - kerülhetett ki Szatmárnémeti bejáratához a háromnyelvű helységnévtábla 2003-ban. 2004-től e témában is számos kézzelfogható eredmény született: a városháza alárendeltségében működő közintézményeinek megnevezése kifüggesztetett magyar nyelven is. Sok polgártársunk számára szimbolikus jelentőséggel bír, ha meglátja az Anyakönyvi Hivatal, a Lakossági Ügyfélfogadó Iroda, Lakosságnyilvántartó Igazgatóság, Helyi Rendőrség, Szociális Közszolgálat, Transurban Közlekedési Vállalat stb. táblákat az intézmények bejáratainál. Ugyanakkor ennél is fontosabb, hogy az állampolgárok ügyes-bajos dolgaikat magyarul is a hivatalnok tudtára tudják adni, azok pedig magyarul (is) tudjanak választ adni. Ezért különösen figyeltünk arra, amikor résztvettünk a városvezetésben, hogy a Városi Tanács alárendeltségében működö minden intézményben, ahol a lakossággal közvetlen kapcsolattartás szükséges, rendelkezésre álljanak magyarul tudó tisztviselők. Az anyakönyvi eljárások során pedig felemelő érzés, hogy a házzasságkötés „igen"-jét immár több éve anyanyelvén mondhatja ki a boldog pár. IV. Emlékjelhagyások 1990-től lehetőség nyílt arra, hogy a szatmárnémeti magyar közösség szobrok, emléktáblák állításával elmékezzen meg nagyjairól. Ez a lehetőség sokáig csak elméleti síkon létezett ugyanis minden köztéri szoborállításhoz a városi tanács jóváhagyása szükséges. E helyen feltétlenül szót kell ejtenünk Muzsnay Árpád művelődésszervezőről, a Szatmárnémeti Kölcsey Kör elnökéről, a megyei RMDSZ egykori elnökéről, akinek munkássága nélkül biztosan szegényebb lenne városunk néhány büszttel. Szatmárnémetiben a Kölcsey Kör, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és a városi RMDSZ égisze alatt felavatott emléktáblák és szobrok: - Kölcsey Ferenc szobor (1991, Lakatos Pál alkotása és ajándéka, a felállítási munkálatokat Kovács Albert vezette) - Dsida Jenő emléktábla (1992, Kovács Albert kivitelezte) - Szilágyi Domokos szobor (1993, Kolozsi Tibor első köztéri szobra, a talapzat és a műkő-változat kivitelezője Kovács Albert, a most látható bronz változatot a marosvásárhelyi Balogh József öntötte) - Dsida Jenő szobor (1997, Andrási Kurta János alkotása, a talapzatot Kovács Albert készítette, a talapzatot borító márványtáblákat Benedek Piroska ajándékozta) - Páskándi Géza büszt (1998, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziubman található, Laborcz Mónika alkotása) - Petőfi Sándor emléktábla (1998, kivitelező Kovács Albert, a tábla Benedek Piroska ajándéka) - Gonzeczky János emléktábla (1999, kivitelező Kovács Albert) - Kovács Leó háromnyelvű emléktáblája (2000, kivitelező Kovács Albert, a táblák Benedek Piroska ajándéka - 8 éve eltűnt) - Petőfi Sándor szobor (2004, Deák Árpád alkotása, a talapzat márványborítása Benedek Piroska ajándéka - Jakabffy Elemér emléktábla (2008, a feliratot a Szatmári Friss Újság kiviteleztette, a tábla Benedek Piroska ajándéka) - Olajos Béla emléktábla (2010, kivitelező Kovács Albert) - Kiss Gedeon szobor (2010, Szodoray-Parádi Hajnalka alkotása. Ötletgazda: Békéssy Erzsébet) - II. Rákóczi Ferenc mellszobra (2012, Deák Árpád alkotása, talapzat: Szlézinger Marcel) - Mohy Sándor emléktábla (2012, kivitelező Kovács Albert) - Az 1970-es árvíz áldozatainak emléktáblája (2015, kivitelező a Promocraft kft.) A fentieken kívül egyházaink és civil szervezeteink is jeleskedtek az emlékjelhagyás tekintetében, mely akciókat minden esetben az RMDSZ városi szervezete, illetve önkormányzati tisztségviselői is felkaroltak. Ide sorolható a Szatmárnémeti Római Katolikus Egyházmegye által állíttatott három köztéri alkotás és a Szamos-negyedi Református Egyházközség által kezdeményezett Bethlen-szobor, valamint a Németi református templom kertjében található Doni Hősök Emlékműve: - Hám János püspök szobra (1999, Lakatos Pál alkotása) - Bethlen Gábor szobor (2007, Erdei István alkotása) - Árpádházi Szent Erzsébet szobra (2008, Gergely Zoltán alkotása) - Az új, egész alakos Hám János szobor (2015, Zagyva László alkotása) A hagyományápoláshoz nagymértékben hozzájárultak civil szervezeteink, történelmi magyar egyházaink és intézményeink, akiknek köszönhetően emléktábla hirdeti Krúdy Gyula, Katona Mihály, Luby Margit, Bánhidi Antal és Gróf Széchenyi István nevét, emlékmű készült Pfaff Ferencről, szobor Csipler Sándorról és dombormű Ács Alajosról. Ez többek között az Ady Endre Társaság, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, a Széchenyi Emlékbizottság, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség Szatmárnémeti Fiókja munkáját dícséri. V. Közösségmegtartó és építő rendezvények 1990-től városunk magyarsága szabadon élhetett a gyülekezési szabadság jogával, megemlékezve dicső elődeinkről, történelmünk fordulópontjairól, valamint lehetőség nyílt újabb és újabb művelődési rendezvények szervezésére. A Szatmárnémeti RMDSZ a Szent István Körrel és később a Magyar Ifjúsági Kezdeményezéssel (MIK) karöltve minden évben méltóképpen megemlékezett Március 15., Augusztus 20., Október 6. és Október 23. jelentőségéről. A Szent-Györgyi Albert Társaság megszervezte a Hajnal akar lenni népdalversenyt és a Gellért Sándor vers- és prózamondó versenyt, a Madisz a Gyereknapot, a Húsvéti és Karácsonyi ünnepvárót, táncházat és számos kirándulást, a MIK az Ifjúsági Napokat és a Partiumi Teremfoci Kupát, az RMDSZ az ingyenes jogi tanácsadást, lakossági fórumokat, a farsangi és szilveszteri bált, akad tehát rendezvény bőven, pezseg a szervezeti élet. S ebbe a pezsgésbe új életet vitt a 2012-ben megalakult Nőszervezetünk. Engedjék meg azonban hogy két - immár hagyományossá vált - nagy rendezvényünket kiemeljm: a Partiumi Magyar Napokat 2015-ben tizennegyedik alkalommal, a Családi Hétvégét pedig tizedjére szerveztük meg. A szatmáriak ugyanis megérdemlik azt, hogy legyen két polgári jellegű rendezvény egy évben, ami csak róluk szól, nekik szól, szatmáriaknak, kicsiknek és nagyoknak egyaránt, ami az ő ünnepük. S hogy mennyire magukénak érzik a szatmáriak ezeket az ünnepeket, állon itt bizonyságul a 14. Partiumi Magyar Napok néhány statisztikai adata: 8 nap, 15 helyszín, több mint 150 program, 50.000 feletti résztvevő, 137 önkéntes szervező, 672 fellépő, több mint 3.000 gyermek-látogató, közel 150 rendfenntartó, 1.020 liter bográcsos étel, 3.360 liter sör, 8.000 feletti kattintás fotósaink részéről, 78 órányi videóanyag, 25 partner civil szervezet, 29 médiatámogató, 70 szponzor. Íme néhány megvalósítás, az elmúlt 25 év történetéből. Ez a pár sor természetesen alkalmatlan arra, hogy felidézze az eredmények mögötti fáradságos munkát. A sokak kitartó munkáját, amiért e helyen is szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik talán szeretteiktől vették el az időt egy még nagyobb családért, a szatmárnémeti magyarságért. szatmar.ro 2015. december 14.„Egy nemzet megmaradásában a hitnek és a hagyományoknak óriási a szerepe”Interjú dr. Béres Józseffel, a Béres Gyógyszergyár elnökével és Mátyás Etelkával, Pürkerec evangélikus kántorával. – Két interjúalanyunk Mátyás Etelka evangélikus kántor és dr. Béres József, a Béres Gyógyszergyár elnöke. Mátyás Etelka Erdélyből, a csángó Hétfaluhoz tartozó Pürkerecről (Brassó megye) érkezett, akivel itt ülünk Béres József irodájában, ahol egy nagyon érdekes történetet mesélnek el. A kezdetek kezdete egy levél volt. Mátyás Etelka evangélikus kántort kérdezem: miért is fordult levélben a Béres Gyógyszergyár elnökéhez? – Mátyás Etelka: Az Evangélikus Élet című újság 2014. novemberi számában jelent meg Gazdag Zsuzsanna dr. Béres Józseffel készített írása. Világosan és érthetően kicsengett ebből az írásból, hogy Béres doktorék szeretettel viseltetnek a határon túli magyarok iránt. Kisebbségi sorsukat a szívükön viselik, nehézségeiket úgyszintén, s felekezeti különbség nélkül segítik, szeretik a határon túli magyarokat. Ez ragadott meg, ez késztetett arra, hogy bátorkodjam írni dr. Béres József úrnak. – Mit írt ismeretlenül a Béres Gyógyszergyár elnökének? – M. E.: Elsősorban megírtam, hogy jómagam egy nagyon kicsiny csavar vagyok Isten hatalmas gépezetében, hiszen 63 évesen a pürkereci gyülekezet kántoraként élek és dolgozom. Tisztában voltam azzal, hogy Béres úrék végzettsége, társadalmi pozíciója jóval magasabb ennél, de azzal is tisztában voltam, hogy Krisztusban testvérek vagyunk, hogy magyarként ott vagyok én is azon a magaslaton, ha nem kicsit magasabban annál. Ilyen alapon bátorkodtam, elsősorban testvérükként Krisztusban, megszólítani Béres úrékat. Meggyőződésem egy élet munkája után, hogy nem csak nyelvében él az ember, hanem dalaiban is. Ez volt az a második nagyon fontos szempont, ami arra késztetett, hogy írjak, hiszen megtudtam ebből a vele készített interjúból, hogy nagyon szeretnek énekelni, sőt egy daloskönyvet is összeállított. Nagyon fontosnak tartottam, hogy egy ilyen énekgyűjteménynek a birtokába jussak. – Mielőtt megkérdezném dr. Béres Józsefet, a levél fogadóját arról, miért is válaszolt, miért került kapcsolatba Mátyás Etelka evangélikus kántorral, szeretném megkérni Etelkát, mutassa be a Brassó melletti csángó Hétfaluhoz tartozó Pürkerecet. – M. E.: Tiszta szívemből jön az a mondás, hogy Pürkerec a világ közepe. Ez nem lokálpatriotizmus, hanem az igazság, hiszen ez Erdély legdélkeletibb csücske, az utolsó falu, ahonnan továbbjutni már nem lehet. A falunk mellett húzódik valahol az ezeréves határ. Az a tény, hogy Pürkerecen ma is élnek magyarul beszélő, magyarul gondolkodó, magyarul érző és szeretni tudó magyarok, ráadásul Pürkerec egy csodálatos vidéknek a része, ez bizony feljogosít engem, hogy azt valljam, a mi kis falunk a világ közepe. Példamutató az itt élők testvérszeretete az anyaországi magyarok felé, és a világon élő minden magyar felé. A harcaimnak, amit a magyarság ügyéért folytattam, igen sok csodálatos eredményét tapasztalhattam, amikor sikerült a magyar gyermekeket, a szülőket attól a gondolattól eltéríteni, hogy a könnyebbnek tűnő román iskolát válasszák, és inkább a magyar iskolában taníttassák a gyereküket. – Közismert, hogy a Béres Részvénytársaság elnöke, dr. Béres József és felesége, Béres Klára, a gyógyszergyár kommunikációs igazgatója mindig nagy odafigyeléssel fordultak a rászorulókhoz, segítettek, amiben tudtak. Miért válaszolt Mátyás Etelka levélére? – Béres József: Mátyás Etelka levele ez év januárjában futott be hozzám, és amit megfogalmazott ebben a levélben, az két kérés volt. Az egyik az, hogy határon túliak lévén termékadományokkal az ő közösségüket, a rászorulókat is támogassuk, a másik pedig az én szerény daloskönyvemre, a Szép magyar énekre vonatkozott. Gondolkodó emberként az utóbbi években megfogalmazódott bennem, hogy mi lehet igazán a megmaradásunknak a fő záloga, és oda egyszerűsítettem le ezt a képletet, hogy hit nélkül és a hagyományaink őrzése nélkül nem lehet a magyarságnak megmaradása. Hagyományaink közé besorolhatjuk első helyen a magyar nyelvet, de énekeiben, népdalaiban is él a nemzet. Ebből a levélből egy igen erős istenhitű ember képe sugárzott felém, illetve az, hogy a nemzetünk megmaradása szempontjából kiemelkedően fontos dolgokat nemcsak ápolja, de tanítja, sok esetben visszatanítja ott, Pürkerecen. Bár a kérések folyamatosan érkeznek hozzánk, de ez egy különleges kérés volt: egy különleges termékkérés, egy különleges énekeskönyvkérés, azt is beleszőve, hogy természetesen meghív minket, és első kézből ismerkedhetünk meg a pürkereci magyarokkal, a hétfalusi csángókkal és ezzel a világgal. Napjaink nem igazán a helyben maradásról, a hazaszeretetről ismerszenek meg, hanem mindenki egyfajta gazdasági menekültként egyre jobb életet szeretne valahol. Nos, ezek az emberek, akik ott maradtak csángóföldön, beleértve Mátyás Etelkát is, ott a végeken állnak ki magyarként. – Ön nemcsak válaszolt erre a levélre, hanem személyesen vitte el a daloskönyvet és a termékadományt Pürkerecre. Milyen volt ez a találkozás? – B. J.: Az utóbbi évtizedekben Erdély-járó emberekké váltunk. Ezt részben a csíksomlyói búcsú okozta, másrészt próbáljuk az utazásainkat is főleg érdekes emberi találkozásokkal kitölteni. A levél elolvasása után jött a gondolat, hogy az idei, pünkösdi kis kitérőnket a hétfalusi csángók földjére tegyük meg. És megfogalmazódott bennem az is, hogy nemcsak jómagam és szűkebb családom, hanem a baráti köröm is részt vehetne ezen az utazáson. Így egy kisebb csapattal, szám szerint nyolcan indultunk el pünkösd hétfőjén Pürkerecre. – Most Mátyás Etelka kántor asszonyhoz fordulok: miután elküldte a levelét, megtörténhetett volna, hogy egy elfoglalt üzletember nem is válaszol... – M. E.: Szívem minden szeretetével komoly meggyőződés élt bennem, hogy aki hitre jutott ember és szereti a magyarokat, az nem fog csalódást okozni annak a magyarnak, aki tiszta szívvel, szíve minden szeretetével hívta őket, s aki leírta levelében, hogy bizony minket, a végeken élő magyarokat éltet ez a szeretet. Az anyaországi magyaroktól kapott szeretet éltet, erősít, segít helytállni. Megmondom őszintén, eszembe sem jutott, hogy visszautasítaná a kérésemet, egyiket sem: azt sem, hogy adott esetben szeretett népemnek támogatást nyújtsanak gyógyszeradomány formájában, sem pedig azt, hogy kaphassak tőle egy daloskönyvet. – Milyen érzés volt Béres József számára, amikor Klára asszonnyal és a barátaival megérkeztek Pürkerecre? – B. J.: Mindenkinek a fejében vannak ilyenkor ideák a táj képéről, az épületekről, a faluképről. Sok tekintetben beigazolódott a várakozásunk, különösen abban a tekintetben, ami a néphagyományokat illeti. Hisz azt láttuk – bár Orbán Balázs erről majd 150 évvel ezelőtt írt –, hogy bizonyos néphagyományai, a húsvéti pirostojás-festéstől kezdve a táncokon át a szövésig, ezek így-úgy fönnmaradtak. Természetesen központi helye volt a belépésnek ebbe a faluba az Etivel való találkozás, és szemtől szembe látni azt, milyen hívő, kemény asszony ezen a tájon, aki küzd a hitéért, a magyarságáért. – Mit jelent Béres József számára a pürkereciek és Mátyás Etelka ölelése? – B. J.: Annak a beteljesülését, hogy egymásra találtunk, és amit egy levél sugallt, amelyet Etelka írt, és amit Orbán Balázs ezekről az emberekről – bár másfél évszázaddal korábbi állapotokról – írt, ezek beigazolták önmagukat. A pürkereci magyarokban, csángókban, Etelka szűkebb baráti környezetében, akik fogadtak bennünket igaz örömmel és tiszta szívből, odaadással, és az ő személyisége, hite és a magyar kultúra, nyelv, ének és irodalom iránti elkötelezettsége mind visszaigazolódik ebben az ölelésben. – És milyen volt Mátyás Etelka számára ez a találkozás Béres Józseffel, Béres Klárával és a barátaikkal? – M. E.: Olyan megható szeretettel öleltük meg egymást, amit könnyek nélkül el sem lehet képzelni. Mintha mindig ismertük volna egymást, mintha mindig barátok lettünk volna, sőt átéreztük, hogy bizony minden akadály ellenére mindig is igazi testvérei voltunk egymásnak. A kezdet volt a legcsodálatosabb, amikor az udvaromra, Pürkerecen tizenketten ültünk le a Béres úr által erre az alkalomra készített énekes füzettel, amit a daloskönyvből állított össze. Ez a közös éneklés volt a kezdete, egyben a pecsétje annak, hogy most már ők Magyarországon, mi Pürkerecen szívünk minden szeretetével együtt énekelünk. Ez az éneklés a szíveinket kapcsolta össze, hiszen úgy éreztük, egyek vagyunk ebben is. – B. J.: Valóban, ha hisszük azt, amit kifejtettem korábban, hogy egy nép, egy nemzet megmaradásában a hitnek és a hagyományoknak óriási szerepe, vezető szerepe van, akkor nagyon fontos, hogy valóban azokat az énekeinket is énekeljük, amelyek patinásak, nemesek. Hisz az ének csak akkor gyógyít, szól a lelkünkhöz, hogyha az valóban a mi lelkünkből fakadt egykoron. Hadd említsek meg még egy motívumot, ami érzelmileg rendkívüli módon megérintette a mi nyolcfős csapatunkat. A pürkereci evangélikus templomban történt, ami az egyik legrégebbi a hétfalusi csángó evangélikus templomok köréből, legalábbis az alapítását és alapjait tekintve, hiszen 1444-ben épült. A templomban a kántor asszony titokban – mi azt nem sejtettük, mert a templombelsőt néztük – odalopakodott az orgonához, amelynek kíséretével elénekeltük az Erős vár a mi Istenünk himnuszt. Ebben a környezetben szem valóban nem maradhatott szárazon. Aztán a székely himnusz éneklésével tetőztük be a pürkereci evangélikus templomban a közös éneklést. – Megkerülhetetlen a kérdés: milyen Csángóföldre lépett 2015 pünkösdjén Béres József? – B. J.: Engem az is nagyon érdekelt, pontosan a daloskönyvem alapján, hogy a néphagyományok, kezdve az öltözködési viselettől, a húsvéti pirostojás-festésen át egészen a táncokig, például a boricáig, hogyan élnek napjainkban. Nagy örömmel konstatáltuk, és köszönjük Etelkának most is, hogy a hagyományőrzőket megszervezte, eljöttek; és vagy a lakásán, vagy a falu kultúrházában bemutatták a tudásukat, amiről Orbán Balázs közel 150 éve tudósított. – Mátyás Etelka evangélikus kántor miben látja a magyarázatát annak, hogy a fiatalokat be tudják vonni a táncba, a közösségi életbe, éneklésbe? – M. E.: Gyökerek nélkül nincs élet. Azt tapasztalom, azt látom, és hálás vagyok érte, hogy amit tanultunk és tudunk, azt a szüleinknek köszönhetjük, az idősebb generációnak. És itt most név szerint kiemelném Barkó Etelka tanárnő szerepét, akit Négyfalu nagyasszonyának neveznek éppen azért, mert a szüleitől örökölve teljes szívvel adta vissza, adja tovább a fiataloknak a tudását, komoly hagyományokat őrző csoportokat hozott létre. Ugyanígy Pürkerecen a lelkész bátyám egyik lánya, Mátyás Vilmika szintén a szülőktől kapva az indíttatást, alapította az első nagyon komoly ifjúsági tánccsoportot. Ebből nőttek ki a fiatalok, akik ma már a következő tánccsoportot tanítják. – Egy Béres Józsefhez hasonló sikeres üzletember számára miért fontos a magyar dal, a magyar hagyományok őrzése? És miért fontos, hogy – bár eddig is segítette a határon túliakat – most még inkább támogassa őket? – B. J.: Életünket egyrészt tudatosan, másrészt értékorientáltan próbáljuk az értékek mentén élni és vezetni, főleg most, hogy így bölcsülünk és öregszünk. Ha az ember kellően tudatos és értékekben – legalábbis saját definícióm szerinti értékekben – tud gondolkodni, akkor elkerül ezekhez az ügyekhez. Nem hagyja érintetlenül sem a hit kérdése, sem a hagyományaink. Ezek vezettek el bennünket oda, hogy foglalkozni kezdjünk azzal, milyen fontos az ének és a néptánc napjainkban. Ha hisszük azt a gondolatot, amit a nagy elődök: Kodály, Bartók, Járdányi és mások megfogalmaztak, miszerint az ének lelki termék, és hogyha magyarként magunkhoz vesszük szép magyar énekeinket, akkor biztosan a lelkünket istápoljuk. Látjuk az emberek erőfeszítését, ahogyan próbálják a környezetüket hitben tartani. Feleségemmel és a családommal úgy gondoljuk, nekünk kutyakötelességünk ezen emberek mögé beállni, és ezeket az emberi erőfeszítéseket a magunk szerény eszközeivel támogatni. – Többször említette az elnök úr az interjú során a fiatalokat, milyen örömmel látta, hogy Pürkerecen a fiatalok maguk is ismerik és továbbadják a néphagyományokat, a táncokat. Milyennek látja Magyarországon a helyzetet? – B. J.: Úgy gondolom, mindig lesznek olyan gondolkodó emberek, akik megtanulják, megtartják ezt a kultúrát, és képesek vissza is tanítani mindezt. Jó példa erre a ma már a szellemi kulturális világörökség részévé vált magyar táncházmozgalom módszere, ami képes volt újraértelmezni ezeket a dolgokat városi körülmények között is. – És miként került aztán Mátyás Etelka pürkereci kántor Budapestre, dr. Béres József irodájába? – M. E.: Bizony, nagyon közel kerültünk egymáshoz, ezért megírtam Béreséknek, hogy magyarországi evangélikus testvéreim jóvoltából Piliscsabán két konferencián fogok részt venni, utána még három napig leszek Budapesten. Megírtam azzal a huncut erdélyi gondolattal, hogy talán megértik ebből, de jó lenne találkozni! Reméltem, hogy jön az ajánlat, és jött is: ha már itt vagyok, szeretnének velem találkozni. Így ölelhettük meg újra egymást testvéri szeretettel itt, Budapesten is. – Mit jelent Mátyás Etelka kántor asszony számára, hogy megkaphatta a magyar állampolgárságot? – M. E.: Neveltetésemből, adottságaimból fakadóan elég könnyen tudok beszélni, de vannak dolgok, amit az összes szót birtokolva sem tudok kifejezni. Beszélhetnék arról, mekkora szenvedést jelentett lemetszett végtagként élni, mert a határon túl rettenetes elnyomásnak, veszélynek voltunk kitéve. A remény pislákolt a szívünkben, s azt senki nem tudja elmondani, még jómagam sem, hogy mit jelentett, amikor ez ilyen formában megvalósult. Hihetetlen, szavakkal valóban kifejezhetetlen öröm volt számomra, hogy magyar állampolgár lehetek, és nagy örömöt élek meg azóta is. Sallai Éva (A beszélgetés a Magyar Katolikus Rádió Délutáni találkozás című közéleti műsorában elhangzott interjúk szerkesztett változata) Krónika (Kolozsvár) 2015. december 15.Sepsiszentgyörgyön nyitott irodát a Magyar Nemzeti KereskedőházSepsiszentgyörgyön nyitott irodát a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH), amely a Kárpát-medencében összesen huszonkét kirendeltséget tervez működtetni – írta kedden a Maszol.ro erdélyi hírportál. A sepsiszentgyörgyi Vállalkozói Inkubátorházban megnyílt képviseleti iroda magyarországi cégek háromszéki letelepedését, illetve székelyföldi vállalkozók exporttevékenységét támogatja. Skapinyecz Péter, az MNKH közép-európai kereskedelemfejlesztési hálózatának igazgatója a hírportálnak elmondta: Romániában a sepsiszentgyörgyi mellett Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Aradon, Nagyváradon és Szatmárnémetiben van már, vagy nyílik a közeljövőben irodájuk. A tervek szerint februárban fejezik be az erdélyi hálózat kialakítását. Az igazgató elmondta, hogy Romániában jelenleg 12 900 magyarországi érdekeltségű vállalkozás tevékenykedik, amelyek 700 millió eurónyi befektetést valósítottak meg. Az MNKH képviseleti irodái ezt szeretnék továbbfejleszteni, a hozzájuk forduló vállalkozások számára piacelemzést biztosítanak, de segítenek a lehetséges partnerek felkutatásában, illetve jogi, üzleti, adó és vámügyi tanácsadást nyújtanak. Deák Gyöngyvér, a sepsiszentgyörgyi irodavezető elmondta, hogy a gazdasági kapcsolatok erősítésével akarnak hozzájárulni Székelyföld versenyképességének növekedéséhez. Az MNKH december 8-án Aradon és Nagyváradon nyitott képviseletet. MTI Erdély.ma 2015. december 15.Provokatív vizuális világApa és fia második közös tárlata Vasárnap délben nagyszámú érdeklődő jelenlétében nyitották meg Sárosi Csaba és fia, Sárosi Mátyás képzőművészek közös tárlatát a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban. Amint azt Dimény Attila múzeumigazgatótól megtudtuk, a pedagógusi pályának immár búcsút mondó Sárosi Csabának ez a tizedik kézdivásárhelyi tárlata, miközben a második közös bemutatkozása fiával. – Sárosi Csaba és Sárosi Mátyás vizuális világa provokatívan tárul fel a néző előtt. Kimozdít megszokott komfortzónánkból, rácáfol kényelemben és közönyben eltompult érzékeinkre. Szembesít az értékek átértékelésének folyamatával, az erkölcs bizonytalansága válik biztos felismeréssé. Az álerények kerülnek a leleplező szembesítés porondjára – fogalmazott a kiállítás anyagát méltató dr. Deák Ferenc magyartanár. Idős Sárosi nemcsak a technikával, az élettel is játszik alkotásaiban, de ezt a játékot komolyan kell venni, állapította meg a kritikus. Sárosi Mátyás nagyméretű, víziószerű akrilképei markáns üzenetet hordoznak, világlátása univerzális. Jancsó Katalin Székely Hírmondó (Kézdivásárhely 2015. december 16.Sepsiszentgyörgyön nyitottak irodátÖsszekapcsolják a kínálatot a kereslettel A magyarországi és háromszéki vállalkozások közötti üzletkötések fejlesztését, a kétoldalú gazdasági kapcsolatok erősítését, befektetések megtelepedését támogatja a sepsiszentgyörgyi Vállalkozói Inkubátorházban tegnap megnyitott Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH Zrt.) irodája. Deák Gyöngyvér irodavezető elmondta, tevékenységükkel szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy növekedjen Székelyföld versenyképessége. Skapinyecz Péter, az MNKH igazgatója rámutatott, hogy 35 irodát működtetnek, és ebben az időszakban további 22 irodát nyitnak a Kárpát-medencében. Romániában 7 iroda kezdi meg működését, ennek egyike a tegnap megnyitott sepsiszentgyörgyi, de Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Aradon, Nagyváradon és Szatmáron is működnek hasonlók. Ezek hálózatban tevékenykedve járulnak hozzá, hogy új piacokat és üzleti lehetőségeket nyissanak a magyarországi, illetve a külhoni kis- és középvállalkozásoknak. Skapinyecz Péter egy felmérésre hivatkozva elmondta, a cégeknek legfőképpen információkra, kapcsolatokra, külkereskedelmi tapasztalatokra, pénzügyi támogatásra és nemzetközi menedzsmentre van szükségük ahhoz, hogy exporttevékenységet folytassanak. Mindezeket tudja biztosítani a MNKH irodája, amely várja a háromszéki vállalkozók érdeklődését. Az igazgató szerint Románia harmadik legfontosabb gazdasági partnere Magyarországnak. Országunkban közel 13 ezer magyarországi cég működik, ezek 700 millió euró befektetést valósítottak meg. Szabó József, a Külkereskedelmi és Külügyminisztérium Közép-Európai osztályvezetője szerint az irodához forduló cégek sok munkát és kockázatot megspórolhatnak. Emlékeztetett, hogy a magyar kormány a jövő évet a külhoni fiatal vállalkozók évének tekinti, amely során sok pályázatot és szakmai programot hirdetnek majd. Az iroda megnyitását üdvözölte Nagy József, a háromszéki önkormányzat alelnöke, Miklós Zoltán, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat gazdasági bizottságának elnöke, Bagoly Miklós Asimcov-elnök és Édler András, a háromszéki kereskedelmi kamara elnöke is. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely 2016. január 9.Baráti ünneplés sok kedves könyvvel– Százfelé mutatnak útjaink, ünnepeinket is az ezerféle érdek és kötelezettség korlátai közé kell szorítanunk. Vége a ráérős világnak. Ezért aztán nem minden barátunk lehetett ott karácsony másodnapján a hetvenéves Baróthy Ádám és a hatvanöt éves Hadnagy József köszöntésén a marosvásárhelyi várban, Kedei Zoltán tetőtéri új műtermében – válaszolja kérdésemre Bölöni Domokos, aki ezúton is köszöni a művésznek a lehetőséget. – De akik el tudtak jönni, nem bánták meg, mert az ünnepeltek, valamint az Istvánok és Jánosok koccintásos köszöntésén túl voltaképpen könyves találkozássá nemesedett az együttlét. Baróthy Ádám Reményik Sándorról készült rajzából csak keveseknek jutott, de néhányan láthatták a Reményik alapította Pásztortűz című kolozsvári folyóirat néhány régi példányát, amelyekkel megajándékozott a szobrászművész. Az igazi ajándék azonban Székely Ferenc frissen megjelent beszélgető-könyve volt (Égbe nyúló kapaszkodó. Születésnapi beszélgetések. Üveghegy Kiadó, Százhalombatta, 2015). Sorrendben a harmadik ilyen munkája a szerzőnek, akit immár nyugdíjas könyvtárosként is külön köszönthetünk. Interjúalanyai: Ablonczy László, Baróthy Ádám, Csávossy György, Cseke Péter, Gál Éva Emese, Hadnagy József, Kapui Ágota, Kocsis István, Köntös- Szabó Zoltán, Tar Károly. Székely Ferenc Kolozsvár felől, a Mezőségen át ért Marosvásárhelyre, hogy a két megjelent beszélgetőtársnak, Baróthy Ádámnak és a Debrecenből érkezett Hadnagy Józsefnek "még azon melegében", akár a karácsonyi kalácsot, átnyújthassa a könyvet. – Ilyenkor, a két ünnep között élmény találkozni azokkal, akik valamiképpen részei voltak a napjainknak. Nem a rokonságra gondolok ezúttal, hanem a barátokra, munkatársakra, jelesen a toll embereire. – Igen, írókra, költőkre, újságírókra, szerkesztőkre. Ha mód van rá, nem jövünk üres kézzel. Akinek friss kötete van, siet dedikálni a barátainak. Magam így juthattam pár új könyvhöz, kiadványhoz. Hadd említsem a címére nézve talán furcsa, ám annál sokatmondóbb riportkötetet: Nem magyarul magyarok. Riporttábor Óradnán és Randaborbereken, MÚRE 2015, szerzői: Ambrus Attila, Ambrus Melinda, Antal Erika, Bögözi Attila, Deák Gyöngyi, Farkas-Ráduly Melinda, Gáspár Melinda, Gáspár Sándor, Kovács Péter, Maksay Magdolna, Moldován Zenkő, Prózsa Lilla- Zsuzsanna, Rácz Éva, Sarány István, Sarány Orsolya, Szekeres Attila, Szucher Ervin, Vadas Henrietta. Köszönöm Gáspár Sándornak a kedvességét és a szép dedikációt. Baricz Lajosnak nemrég írtam a Különös karácsony című könyvéről. De ez idáig nem ismertem a zenét szerző Simon Kinga kántornő jegyezte szép képes-kottás kiadványt (Baricz Lajos megzenésített versei. A 20 éves Jubilate és a 10 éves Szent Cecília együttes ünnepi kiadványa, Marosszentgyörgy, 2014, CD- vel). Baricz Lajos hozott az általa szerkesztett Harangszó című Kolping-újság karácsonyi számából is azoknak, akiket még ott talált. (Hivatali kötelezettségei ellenére is bejött egy szeretetteljes kézfogásra.) A Nagykenden élő Fülöp Kálmánnak is most jelent meg a harmadik verseskönyve: Harmatcsepp a fény porában (Kreatív Kiadó, Marosvásárhely, 2015, a borítón Kedei Zoltán munkája). A szerző nem lehetett közöttünk, de családja segítségével eljuttatott egy-két példányt, mutatóba. Székely Ferenc nem felejtette otthon az Erdőszentgyörgyi Figyelő ünnepi számát sem, benne számos érdekes írás mellett egy-két marosvásárhelyi vonatkozású szöveggel (Kedeiről, Hadnagyról). Ráduly János gyengélkedett, mégis gondoskodott némi angyalfiáról: mindjárt három friss könyvet küldött, dedikálva. Az első: Makfalva két régi rovásemléke, a második: Sorok Erdőszentgyörgy régmúltjáról, a harmadik pedig: Jajkiáltások a fehér papíron (1989. július 24 – augusztus 23.) A szerző száz könyvének jegyzéke (1974 – 2015). Mindhárom könyv a marosvásárhelyi Garabontzia Kiadónál jelent meg, 2015-ös évjelzettel. Stílszerűen ez utóbbi Ráduly János századik munkája. Beszédes a címe!... A házigazda művész ajándéka sem maradt el, azoknak, akik még nem részesültek volna a Szivárvány kapuja (Pinokkió-rajzok, Juventus, Marosvásárhely, 2015) című képes-verses könyvecskéből. – Hangulatos "évzárónk" volt, fejezi be a rövid számvetést Bölöni Domokos. – Barátaink sikereinek jó együtt örülnünk. Nem szeretem a közhelyeket, de itt most még hozzáteszem: az öröm forrása pedig a kölcsönös tisztelet és a szeretet. Doszlop Imre Lídia Naómi. Népújság (Marosvásárhely) 2016. január 13.Ismeretlen tételekkel bővül a „veszélyes” épületek listájaTegnap a Deák Ferenc utca egyik szecessziós épületét „tisztogatták” Feltartóztathatatlanul zajlik a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal sürgősségi jellegűnek minősített „homlokzat-tisztogató” akciója: tegnap a Deák Ferenc utca 42. szám alatti, gyönyörű szecessziós bérház volt soron. Az épület nem szerepelt a Horváth Anna alpolgármester által hétfőn rendelkezésünkre bocsátott, 18 tételes jegyzékben, a tűzoltók és a városháza műszaki osztálya pedig csak az adott munkanap kezdetén kapnak rendeletet arról, hova kell kiszállniuk, így nem tudni, melyik történeti épület következik. A városháza biztosított ugyan a helyszínen műszaki felügyeletet, de az odafigyelés, a műemlékvédelmi szakértelem ezúttal is hiányzott: a tűzoltócsákány ütései nyomán leomló vakolatdarabok a homlokzat kariatidáira is ráhullottak, a finoman ívelt oromzatok elemeit megbontották, helyenként a tégláig csupaszították. A helyi rendőrség elkötelezetten biztosította a helyszínt, közel sem engedte az épület sorsa iránt érdeklődőket. ZAY ÉVA. Szabadság (Kolozsvár) 2016. január 16.Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége 1. (Nem volt forradalom, de leverték)A résztvevők számát tekintve ez volt a legjelentősebb, 1956-hoz kapcsolódó erdélyi szervezkedés! A koncepciós perek forgatókönyvének megfelelően: mondvacsinált, hajánál fogva előrángatott, „az ország biztonságát veszélyeztető, a társadalmi rend elleni szervezkedés” vádjával ítéltek el hetvenhét, zömmel szakközépiskolás magyar fiatalt, esti tagozatos diákot, néhány lelkészt, teológust! Az EMISZ kizárólag Székelyföldet „célozta meg”. Tagjai elsősorban szakközépiskolások, a ma Áprily Lajos nevét viselő egykori római katolikus főgimnázium esti tagozatára járó diákok voltak, csatlakoztak hozzájuk unitárius és római katolikus lelkészek, teológusok, tanárok, szakmunkások, gazdálkodó emberek. Az EMISZ berkeiből mintegy ezer embert hurcoltak meg, közülük hetvenhét személyt állítottak bíróság elé, ítéltek el nehéz börtönévekre. Központja Brassó volt, amely egészen 1959-ig nagyon erős magyar szakmai iskolaközpont, ide jöttek mesterséget tanulni a székelyföldi fiatalok. Az EMISZ ürügyén 1959-től még az írmagját is kiirtották a brassói magyar nyelvű szakoktatásnak. A szervezkedést megkönnyítette, hogy 1956 nyarán a brassói szakmunkástanulók közül többen is megfordultak Magyarországon , „első kézből” értesültek az erjedési folyamatokról. Azt remélték, hogy a magyar forradalom hatására Romániában is megmozdulásokra kerül sor. Hogy mindez ne érje őket felkészületlenül, szervezkedni kezdtek. Tanácsot kérni elmentek magyar szakos tanárukhoz, Opra Benedekhez, aki figyelmeztette őket a szervezkedésből származó veszélyekre, majd azt ajánlotta: ha mindezt a magyar kultúra érdekében teszik, akkor vonják be a szakmunkás fiatalokat. Az EMISZ-per levéltári dokumentuma százegy vaskos kötet, mintegy százezer oldal! A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács bukaresti levéltárában az iszonyatos iratmennyiség áttanulmányozása közel egy évig tartó megfeszített munka! A levéltári dokumentumok alapján a magyarországi Tolnamőzsön elhunyt Orbán László, a Domoszlón jegyzőként dolgozó dr. Kóta Péter feljegyzéseiből, a Romániában élő egykori tagok visszaemlékezéseiből összeáll az EMISZ hiteles története. Az 1956-os magyar forradalom leverése után a brassói fiatalok elhatározták, létrehozzák a szervezetet: „... Brassó, 1957. Néhány forró- homlokú ifjú dugja össze a fejét ebben a három nemzetiség lakta városban... Tudták, határozottan vallották: 1956. október 23-án szabadságharc volt. Az erdélyi magyarságot is rombolni kezdte a szocialista nemzetköziség román ízű politikája. Valamit tenni kell, legalább fékezni ezt a... nemzeti szétmállasztást... A szövetség behálózta a Barcaságot, Háromszéket, Csíkot, Udvarhelyszéket, Medgyest, Segesvárt, Kolozsvárt. Programot fogadott el és megválasztotta képviseletét. Elnök: Orbán László, társelnökök: Vinczi János és Sándor Balázs, titkár Lay Imre, jegyző Mátyás Ernő, pénztáros Lay György... Munkájuk nyomán a konfirmándusok újra népviseletben állottak az Úr asztalához, Székelyföldön ismét faragták a székely kapukat..., fékezték a vegyes házasságokat, írásban és szóban serkentették a nemzeti öntudatot, amely elsőrendű üggyé vált, számos ifjú és szépkorú immár büszkén vallotta magát magyarnak. Színjátszó csoportok, kórusok alakultak ebben a szellemben... Fehéregyházán 1957. március 15-én fényes nappal, a Securitate ügynökeinek vizslató tekintetétől kísérve, Petőfi Sándor emlékére és tiszteletére másfél órás műsort tartottak a Turulmadaras emlékműnél.” (Orbán László alapító elnök). Hasonló bátor tettre a legvadabb megtorlás, retorzió körülményei között sehol nem került sor! A túlélők sok mindent állítanak – jogosan vagy jogtalanul – Orbán Lászlóról. E sorok írója az egyetlen, aki a százezer oldal mellett áttanulmányozta, kijegyzetelte, fénymásoltatta Orbán László hatkötetes, több ezer oldalas szekusdossziéját! Hiányzik az ügynök dossziékban fellelhető kötelező, saját kézzel írt beszervezési kötelezvény! Ellenben van dokumentum arról, hogy Márton Áron, Erdély legendás püspöke, a huszadik század legnagyobb magyarja, Lőrinczi Mihály unitárius teológus professzor feleségével együtt fogadta Orbán Lászlót, két napon át tárgyalt velük, elfogadta az EMISZ Székelyföld felrázására irányuló művelődési programját, a pillanatnyi helyzetet rögzítő szociológiai felmérés tervezetét! Orbán László meg tudta szólítani a tanyabokrokról, apró falvakból induló, helyesírási gondokkal küzdő szakmunkástanoncokat, és mindenki megírta szülőfaluja vázlatos történetét! Az egyik EMISZ-tag arra kérte a vezetőséget: akadályozzák meg a Techirghiolon élő testvérbátyja vegyes házasságát. Történészi felelősséggel – sine ira et studio – tárom fel a legnagyobb létszámú politikai per hiteles történetét… Az alapító tagok 1957 februárjának végén letették az esküt. Minderre Orbán László szüleinek kertjében került sor. Az asztalra rátettek egy kisebb piros-fehér-zöld zászlót, majd Orbán László halkan mondta az eskü szövegét, a tagok rátették kezüket a zászlóra és rendre megismételték: „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek Magyarország feltámadásában!” Orbán László egy zöld fedelű füzetbe íratta be a tagok névsorát. Céljuk: olyan erdélyi ifjúsági szervezet létrehozása, amely összegyűjti az erőszakos kollektivizálás során tapasztalt túlkapások teljes lajstromát, a kötelező beszolgáltatással járó visszaélések, a falvakat rettegésben tartó „fekete autók” okozta lelki traumák minden fontosabb panaszát. A belső ellenzékhez tartozó értelmiség, a módosabb gazdák igen jelentős része a Duna-csatornánál, a bărăgani kényszerlakhelyen szenvedett hosszú éveken át. A „szocialista humanizmus” nevében olyan égbekiáltó törvénytelenségeket, atrocitásokat követtek el (gondoljunk a falvak szélén agyonlőtt gazdaemberekre, köztük Sánta Lajos vadasdi tanítóra, a kiváló labdarúgó, edző, Bölöni László nagyapjára!), amelyekre – az EMISZ tagjai szerint – ideje volt felhívni a világ közvéleményének figyelmét. Az EMISZ-nek alapszabályzata volt, amelyet az IMSZ (Ifjúmunkás Szövetség) szervezeti szabályzata alapján dolgoztak ki. A himnuszukat ma is minden találkozón dúdolják a túlélők. Külön fejezetben tárgyalták az EMISZ szervezeti felépítését, a tagság összetételét, valamint a jogokat és kötelezettségeket. A megalakulást követően elhatározták: az állam által tiltott minden magyar ünnepet köszöntenek, kezdve a vallási ünnepekkel, folytatva március 15-e, augusztus 20-a, október 6-a megünneplésével. 1956. november 4-e után az orosz nyelvtanár tudomására hozták: az orosz nyelvet többé nem tanulják! Szorgalmasan gyűjtötték az erdélyi magyar falvak panaszait, megkezdték az Orbán László feljegyzéseiben emlegetett közművelődési tevékenységet. Brassó hatalmas olvasztótégely! Az ott tanuló fiatalok szeme láttára sorvadt, asszimilálódott az ottani magyarság. Éppen ezért az EMISZ tagjai próbálták meggyőzni a fiatalokat a vegyes házasságok hátrányairól, megkísérelték legalább lelassítani az asszimiláció folyamatát. Ehhez kapcsolódott az abortusztörvény elleni küzdelmük. Szerették volna megakadályozni a magyarság számbeli apadását. A vegyes házasságok és az abortusz elleni küzdelmet Nyitrai Mózesné Deák Berta homoródkarácsonyfalvi unitárius lelkésznő javaslatára iktatták programjukba. Terveik között szerepelt: minden magyar településen az EMISZ-szervezet fiókjának létrehozása. (folytatjuk) Tófalvi Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. január 16.Veszélytelenítés Horváth Annával – mit javasol az alpolgármester?Műemlékvédelmi szakemberek: nem történt helyrehozhatatlan kár Állványokkal lássák el, hálókkal vonják be a magántulajdonban levő omlásveszélyes ingatlanokat – javasolta volna Horváth Anna alpolgármester Emil Bocnak. Csakhogy a polgármester tegnaptól pihenőszabadságra ment, így azt sem tudni, aláírt-e előtte a beavatkozások jövő heti folytatására vonatkozó dokumentumokat. Pénteken a Deák Ferenc utcában Horváth Anna gondoskodott arról, hogy a veszélytelenítést végző tűzoltók betartsák a műszaki és szakmai ajánlásokat, így azt is meg kellett várniuk, hogy a megyei műemlékvédő igazgatóság egyetlen illetékese, Virgil Pop a helyszínen papírra vesse a beavatkozás mikéntjét. A városháza gyorsított közbeszerzési eljárással alkalmaz egy szakembert, aki felügyeli majd a beavatkozásokat. A magyar szakemberek csütörtöki egyeztetése során felmerült egy törvénymódosítási javaslat, amely mentesítené a műemléképületben lakókat a homlokzatok javításának tetemes költségeitől. Szabadság (Kolozsvár) 2016. január 19.Horváth Anna polgármesterjelöltCsak Kolozsvár jelenlegi RMDSZ-es alpolgármestere, Horváth Anna nyújtotta be a hétfő délutáni határideig jelölési iratcsomóját, amelyben az idei helyhatósági választásokon megpályázná a város polgármesteri székét. Ifj. Deák Ferenc, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének ügyvezető elnöke elmondta: Horváth Anna teljesítette a jelöltségre vonatkozó formai követelményeket, a városi választási bizottság elfogadta a jelölését, és minden esélye megvan arra, hogy a január 29-i ülésen a Megyei Állandó Tanács és a kolozsvári szervezet választmánya megerősítse a jelölését. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kolozs megyei és kolozsvári szervezete által aláírt közlemény kapcsán, miszerint Kolozsvár polgármesteri székét olyan közös magyar jelöltnek kellene megpályáznia, aki maximális támogatottságot élvez, ifj. Deák Ferenc kifejtette: az RMDSZ megyei szervezetéhez nem érkezett néppárti hivatalos felkérés, a sajtóközlemény nem nevezhető annak. Ugyanakkor szerinte sajnálatos, hogy a néppárt a sajtón keresztül üzenget az RMDSZ-nek. N.-H. D. Szabadság (Kolozsvár) 2016. január 23.Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége (2.) (Nem volt forradalom, de leverték)1957. március 15-én mintegy húsz magyar fiatal gyűlt össze (egész éjszaka utaztak Brassóból Segesvárra!) a fehéregyházi turulmadaras emlékműnél. Orbán László beszédében összehasonlította az 1848-as és az 1956-os forradalmat, hangsúlyozta a két forradalom eszmei azonosságát. A fiatal tanoncok, esti tagozatos diákok Petőfi-verseket szavaltak, éltették 1848 és 1956 örökségét. Bár mindenkinél volt nemzetiszínű kokárda, senki nem merte kitűzni a kabátja hajtókájára. A megemlékező műsor másfél órán át tartott. A fiatalok rendkívül büszkék voltak bátor tettükre! Számukra 1848 és 1956 a világszabadság szent eszméjét jelképezte, ennek bukását siratták Fehéregyházán. Sándor Balázs úgy lett az EMISZ alapító tagja, hogy unitárius teológusként 1956. november elején Brassóban az unitárius lelkészt, Kővári Jakabot helyettesítette. Ekkor találkozott és ismerkedett meg Orbán Lászlóval, együtt határozták el az EMISZ létrehozását. Úgy egyeztek meg, hogy a brassói központot vezesse az alapító elnök, a kolozsvárit pedig Sándor Balázs. Orbán állandóan levelekkel ostromolta Sándort, hogy tartsa magát a megállapodáshoz, ő azonban a magyar forradalom vérbe fojtása után értelmetlennek tartotta az egészet, nem válaszolt. Orbán minden levél másodpéldányát megőrizte, már-már megszállottan mindent feljegyzett. Egy kék borítékba helyezett levél révén bukott le valójában az EMISZ. A brassói székhelyű szervezetnek nem volt gyűlésterme. Ezért Orbán levelet írt a brassói római katolikus és unitárius lelkészeknek, amelyben kérte: biztosítsanak egy kis termet, ahol időnként összegyűlhetnek, elbeszélgethetnek. Lay Imrét bízta meg a levél átadásával. Lay nem volt templomba járó, ezért átadta a barátnőjének, Bajzát Máriának, aki továbbította a lelkészeknek. Később elismerték: provokációra gyanakodtak, és a levelet elvitték a Securitatéra. A felgöngyölítés nagyon gyorsan ment. A hatalom, a Securitate ravaszul kivárta, hogy a diákok nagykorúvá váljanak, hiszen felnőttként hozhatnak ellenük elrettentő ítéleteket. Az alapító elnök, Orbán László ellentmondásos személyiség volt. Ebben minden egykori EMISZ-tag egyetért, Gagyi-Balla István tanulmányában részletesen elemzi is. Orbán széles látókörű, szónoki tehetséggel, érzékenységgel megáldott fiatalember volt, egyformán járatos az irodalomban, a napi politikában és a művészetekben. Az unitarizmust megváltó vallásnak tekintette. Gyakran helyettesítette a lelkészeket, a kántorokat, meghallgatta a hívek panaszait, a maga módján próbált segíteni rajtuk. Számos kulturális kezdeményezés elindítója volt. Társainak imponált az is, hogy állandó konfliktusban állott néptanácstitkárként ismert, dogmatikus kommunista édesapjával. A mérleg másik serpenyőjében azonban ott találhatóak emberi gyengeségei: felületessége, kirívó helyzeteket kereső emberi habitusa. Ha dicsérték, önelégültté vált, önbizalma ilyenkor nem ismert határt. Ha ráijesztettek, hamar megbicsaklott. Túlzott ambíciói is sok kárt okoztak. Több száz oldalas feljegyzései, utólag írt naplójegyzetei bizonyára segítenek ellentmondásos személyisége pontos körülírásában. Ma már egyértelmű: az EMISZ lebukásához nemcsak az ominózus levél járult hozzá, hanem az a nagyfokú naivság is, mellyel a brassói diákok a szervezetüket felépítették, működtették. 1958-ban lavinaszerűen tartóztatták le a szervezet tagjait. Nyitrai Mózes egykori homoródkarácsonyfalvi unitárius lelkész így emlékezett vissza: „1958. augusztus 8-án Oklándra mentünk a feleségemmel a moziba. A moziból kijövet egy-két mondat erejéig kiértékeltük a látottakat. (...) A paplak előtt sötét emberárnyék a holdvilág alatt. A Rácpatak medrében, a papi lakás mellett egy gépfegyver nekiirányítva a kapunak. Az udvaron egy másik gépfegyver. (...) Egy zöld fedelű könyvet (jegyzőkönyvet) kértek tőlem. Egy zöld fedelű füzetet. Adjam elő. Magatartásomból elhitték, hogy fogalmam sincs, miről van szó. A feleségemhez fordultak, ha ő tud róla, adja elő. Kicsit habozott, aztán előadta a füzetet, látva, hogy csak vesztünkre szolgál a mellébeszélés. Orbán Laci önképzőkörének jegyzőkönyve volt, melyet hozzánk rejtett el, mivel a Petőfi-ünnepély után egypárszor bevitték a vallatóba, s hogy a jegyzőkönyvben szereplőket így mentse a letartóztatástól. Nem lehetett! Ki kellett adnia mind a száz-egynéhányat, akiket beszerveztek. Ki kellett adnia Jóanyámat (Nyitrai Mózesnét – a szerző megj.), aki azt a relief koszorút készítette. Meg kellett mondania, hogy készült a szervezkedés. El kellett ismernie, hogy a magyar események késztették a szervezet létrehozására, és hasonlókról álmodoztak gyerektársaikkal. Így lett belőle a veszedelmes EMISZ.” Az akkori igazságszolgáltatás cinizmusát bizonyítja, hogy a vádiratban „fegyveres szervezkedést” emlegettek, holott a házkutatások során hiába kerestek, még rozsdás fegyvert sem találtak. 1958. augusztus 8-án tartóztatták le Kelemen Imre kerületi unitárius esperest és Végh Mihály homoródújfalvi unitárius lelkészt. Nyitrai Mózes családjából négy személyt szállítottak a marosvásárhelyi Securitatéra. Előzetesen már letartóztatták Orbán Lászlót, az EMISZ más vezetőit, majd rendre a teljes tagságot. A Nyitrai családnál tartott házkutatáskor nemcsak a jegyzőkönyv került elő, hanem az EMISZ Nyitrai Mózesné által varrt két szalagja is, rajta: A haza mindenek előtt!, A szabadság kiragad a halálból! 1959. március 9-e és 19-e között a marosvásárhelyi törvényszék épületében zajlott a 77 letartóztatott monstre pere. Ezúttal is a kolozsvári katonai törvényszék bírói tanácsa és Macskási Pál hadbíró őrnagy döntött ifjú életek további sorsa fölött. Orbán László, Opra Benedek, Nyitrai Berta, Sándor Balázs, Vinczi János egyenként 25 évi szigorított börtönbüntetéssel fizettek EMISZ-tagságukért. A szervezet tagjait 5–20 év közötti börtönbüntetéssel sújtották. Legtöbbjüket azért, mert nem jelentették fel társaikat. Fiatal, munkaképes tagsága volt az EMISZ-nek. Nagy részük a Duna-delta, a Duna-szigetek megsemmisítő táboraiban, Peripráván, Grinden, Salceán, Luciu-Giurgeni-ben, Galacon, a Gironde és az Ileni Levendi rabhajón, Sfistofcán töltött nehéz börtönéveket. Az olvasó először találkozhat az elítéltek teljes névsorával, valószínű, az egykori börtönviseltek számára is revelációként hat, hogy ennyi fiatal azonosult 1956 eszméivel. Nevüket az országos érdeklődésre való tekintettel a Háromszék online változatában közöljük. TÓFALVI ZOLTÁN Orbán László, Opra Benedek, Nyitrai Berta, Sándor Balázs, Vinczi János 25 év, Borcsa Mihály (tiszteletbeli EMISZ-es) 20 év (elhunyt), Ambrus János 20 év (elhunyt), Lay Imre 20 év, Balogh-Sipos Mihály 20 év, Erzse Imre 20 év, Sós Lajos 20 év, Deák Géza 20 év, Mátyás Ernő 20 év, Albert Mihály 18 év, Ferencz Tibor 18 év (elhunyt), Nemes József 18 év (elhunyt), Máthé József 18 év (elhunyt), Ördögh Dezső 18 év (elhunyt, Amerikában élt), Lay György 18 év, Lay Günther 18 év, Aczél Ferencz-Károly 17 év, Sebestyén Géza 17 év, Korbuj Péter 17 év, Tiboldi Dénes 16 év, Kelemen Imre 15 év (elhunyt), Kelemen Csongor 15 év, Bálint (Papp) Mihály 15 év, Simon Márton 15 év, Kajcsa István 15 év, Balázs Géza 15 év (elhunyt), Gáll Tibor 15 év, Kölönte Tamás 15 év, Kovács Ferenc 15 év, Dobay Szilveszter 15 év, Krivorik Máté 15 év, Biró Károly 15 év, Deák Gyula 15 év, Fosztó Zoltán 15 év, Kántor Gyula 15 év, Simon Gyula 15 év, Bedő Gábor 13 év, Fazekas Sándor 12 év, Biczó János 12 év, Simon Gyula 12 év (elhunyt), Kósa Mihály 12 év (elhunyt), Dudicska Albert 12 év, Patakfalvi János 12 év, Gergyai Mihály 12 év, Szacsvai György 12 év, Szőcs József 12 év, Varga Sándor 12 év, Bencze József 10 év, Hadházi Béla 10 év, Bódi János 10 év, Szabó Dezső 10 év, Sós Fitori Sándor 10 év (elhunyt), Bibó László 9 év, Olosz Vilmos 9 év, Nyitrai Levente 7 év, Berecz Gyula 6 év, Máthé József 6 év, Szász Gergely 6 év, Tana József 6 év, Ady Béla 5 év, Bede István 5 év, Kajcsa András 5 év (elhunyt), Préda Imre 5 év, Kósa Bálint 3 év, Erzse István 3 év. P. S. A Kádár János-vezette magyar párt- és állami küldöttség 1958 februári romániai látogatása során, miután a küldöttség tagja, Kállai Gyula hangsúlyozta marosvásárhelyi beszédében, hogy Magyarországnak semmiféle területi igénye nincs, a következő kijelentést tette: „Mi eddig is tudtuk és nagyra értékeltük, most személyesen is tapasztalhattuk, hogy a Román Népköztársaságban megvalósult a nemzetiségek jogegyenlősége, a politikai, gazdasági és kulturális élet minden területén.” Pedig a terrorhullám a látogatás időpontjában sem szünetelt, a letartóztatások folytatódtak. Velitsek Endre marosvásárhelyi agrármérnök és mások felháborítónak találták az ilyen kijelentéseket. Elkeseredett kifakadásukat a „szolgálatos fülek” azonnal jelentették, s Velitsek Endrét és Nagy Samut gyorsított eljárással 25 évi szigorított börtönbüntetésre ítélték. Tovaszállt a remény, amelyet a romániai, erdélyi magyarok az 1956. évi magyarországi forradalomhoz fűztek. A Fodor Pál nevével fémjelzett per tárgyalásán mondotta a nagytekintélyű Odorik Atya: „A mi bűnünk az volt, hogy reménykedtünk!” 2. P. S. A naiv, gyerekes szervezkedési kísérlet drasztikus megtorlása csak a Szoboszlai Aladár római katolikus plébános nevével fémjelzett kirakatper tíz kivégzettjének iszonyatos drámája, a negyvenhét elítélt 1300 évi börtönbüntetése akkor kap igazán történelmi hátszelet, ha a kivégzettek, elítéltek számát összehasonlítjuk Románia újabb kori történetében Nemzetárulási Perként emlegetett (Procesul Marii Trădării Naţionale), Ion Antonescu marsall, „konkudátor” nevével fémjelzett, háborús bűnösök perével: háborús bűncselekmények elkövetésével huszonnégy személyt állítottak a bukaresti népbíróság bírói tanácsa elé. A bíróság elnöke a kommunista Lucreţiu Pătrăşcanu volt. A per 1946. május 6-án kezdődött, május 17-én hoztak végleges ítéletet: tizenhárom személyt ítéltek halálra, közülük hatot in contumaciam, azaz: távollétében. Lucreţiu Pătrăşcanu javaslatára három személy halálos ítéletét Mihály király életfogytiglani kényszermunkára változtatta. 1946. június 1-jén négy személyt, Ion Antonescu marsallt, Mihai Antonescu volt külügyminisztert, Constantin Vasiliu tábornokot, a Román Csendőrség volt parancsnokát, Gheorghe Alexianut, a Dnyeszteren túli területek volt kormányzóját végezték ki. Háborús bűnökért, az ország második világháborúba sodrásáért, a becslések szerint 350– 380 ezer zsidó, töbszázezer román katona haláláért, a zsidóellenes pogromokért, az ország gazdasági tönkretételéért, katasztrófába sodrásáért felelős politikusok, katonai vezetők közül – a jogerős ítélet alapján – ugyanannyi személyt sújtottak halálbüntetéssel, mint a többpártrendszer, a magyar-román konföderáció gondolatát fölvető Szoboszlai-féle szervezkedés vádlottjai közül! Holott a Szoboszlai-csoport által elkövetett bűnök, bűntettek egy napon sem említhetőek a háborús bűnösök tetteivel! Szoboszlai Aladárt és kilenc sorstársát könyörtelenül kivégezték, holott csak beszélgetések szintjén vitatták az „erdélyi kérdést”, a román-magyar államszövetség gondolatát! A Nemzetárulási Perben csak Ion Antonescu marsall és három társa fizetett az életével a háborús bűnökért! A román bíróságok a magyar vádlottak esetében 1920 óta következetesen mindig a legszigorúbb büntetést szabják ki! Tófalvi Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. január 26.Szórványban legfontosabb az anyanyelv ápolásaA magyar kultúra napja alkalmából, január 22-én, a medgyesi Református Egyházközség valamint a medgyesi RMDSZ társszervezésében a református gyülekezeti teremben ünnepelte a helyi lakosság Himnuszunk születésnapját, magyar szellemi és kulturális életünk egyik legmeghatározóbb értékét. Az ötödik alkalommal megrendezett ünnepségen Székely Zoltán református tiszteletes, valamint az RMDSZ képviseletében Joó Endre köszöntötte a jelenlévőket. A magyar kultúra napjának és a Himnusz születésnapjának alkalmából Búzás Árpád osztotta meg gondolatait az érdeklődőkkel. Beszédében közös, nagy történelmi személyiségeinkről – Kölcsey Ferencről, Deák Ferencről, Széchenyi Istvánról, Reményik Sándorról –, a környező országokban és a világban fellelhető magyar kulturális hagyományokról és hagyatékokról hallhattunk gondolatokat. Szabadság (Kolozsvár) 2016. január 27.Látogatás a moldvai csángómagyaroknálA téli szabadság ideje alatt meglátogattam Moldvában Nagy Bence és Tremmel Ákos PSP-ösztöndíjasokat, akik a lészpedi Csángómagyar Oktatási Központban, vagyis a Magyar Házban fogadtak. Jó volt látni, hogy a sok segítő szándéknak hála milyen szépen berendezett otthon fogadja a magyarul tanuló gyermekeket, és mennyi sok ajándékkal teli doboz került kiosztásra az ünnepek alkalmával. Egyik délután a zord havazásban és rideg északi szélben felkerestük a Forrófalva és Nagypatak közt fekvő legalább 500 éves magyar temetőt, abban a fatemplomot, benne a minorita szerzetes, Petrás Incze János által édesapjának faragott fakeresztet. A nagy hidegségben nagypataki asszonyokkal találkoztunk össze a faluban, akik várták a házszentelésre körbejáró katolikus papot. Egyikük, Kati néni, második embere után Salamon Péterné invitált minket, hogy vegyünk részt az ő tiszta szobájukban a szentelésen. Így kerültünk a portájukra, ahol az esztenázástól kezdve, a disznóvágáson át, a halott siratásáig sok mindenről beszélgettünk, és Kati néni megörvendeztetett minket néhány csángó vallásos énekkel. A deákoknak, vagyis kántortanítóknak hála emlékeznek még a moldvai csángók néhány magyar nyelvű énekre és imádságra, de a kötelezően román nyelvű szentmisében ezeknek nincsen hely. A zárt kerítések és porták mélyén, az otthoni és a szívekben lakó tűz mellett – a megfélemlítések ellenére is – szerencsére még olykor elbeszélnek egy-egy történetet, életutat, tanítást, melyeket mindenkor érdemes és értékes meghallgatni. Nagypatakon Kati néni megmutatta a tiszta szobában a ládába letett varrottasait, a nagy szegfű mintás ingujjakat, szőnyegeket, a kézzel szőtt bernyéceit. Ma már sajnos a faluban senki nem maga szövi a ruháit, de az idős asszonyok szobáiban még fellelhetők ezek, és az utcán is össze lehet futni ilyenekkel. Itt még hagyomány a halottakat fehér vászoningbe öltöztetni és úgy temetni el, mint, ahogy azt aznap Kati néni nővérével is tették. A klézsei Hodorog András bácsitól és feleségétől, Mari nénitől érdekfeszítő történeteket hallgattunk a csángók természetközeli életmódjáról, az erdő szeretetéről, de beszéltek a mindennapok olyan kézzelfogható nehézségeiről is, mint a vízhordás a kútról, vagy a hószórás. András bácsi játszott nekünk kedvenc sűtűjén, vagyis pásztorfurulyáján, és felelevenítette magyarországi tánctáboros élményeit. Miközben a fiúk ellestek néhány fogást, addig Mari néni megmutatta a féltve őrzött saját maga által szövött és varrott ingeit, katrincáit, kendőit – és elmondta, hogy manapság már csak ünnepek alkalmával viselik a leányok, asszonyok a templomban ezeket, azt is azért, mert a románul beszélő katolikus pap a prédikációban kérte őket, hogy vegyék elő ezeket, becsüljék meg és hordják újra, hagyományuk továbbéléseként. A nagyra becsült András bácsi az egyik olyan utolsó furulyás, aki lélekből fakadó belső nyugalommal szólaltatja meg az eredeti moldvai dallamokat, és meg tudja mondani, hogy mi a különbség a szomszédos falvak táncdialektusában. A csángó emberek egyszerűségét és leleményességét mi sem példázza jobban, mint a magyarfalusi Tálas Lajos élete, aki ezermester: kályhát épít, fát fűrészel, koporsót vagy kerítést ácsol, farag, hordót készít, méhészkedik, és még sorolhatnám. A csángó ember a jég hátán is megél, mondhatnánk, és ez így van rendjén, miután keresztül mentek, túléltek, és megkeményedtek annyi sok évszázadnyi elnyomásban, üldöztetésben, megfélemlítésben – és ezek közepette a szívük mélyén és a nyelvükben is megmaradtak annak, akinek születtek: magyarnak. petofiprogram.hu. Erdély.ma 2016. február 3.„Türkös nem falu...”Hétfalusi barátaimtól hallottam, hogy ez a kijelentés nem falucsúfoló. Vicces beugratóféle, ugyanis Türkös Négyfalu részeként azért nem falu, mert nevében nincs benne a falu szó, miként Bácsfalunak, Csernátfalunak, avagy Hosszúfalunak. Jó, jó, de mégis falu – folytatták, mert Négyfalu része! De városrészként is lehet emlegetni, mert Négyfalu város, s annak Türkös is része! A négy falu teljesen összeépült a századok során, s ha valaki nem találja meg a városrészeket jelölő eligazító táblákat, úgy jár, mint mi: eltéved. A régi Türkös és Kossuth-emléke Türkös története Négyfalu históriájának része, melyről sorozatunk bevezetőjében szóltunk. Magyar evangélikus egyháza fiatalabb a többinél, egy ideig Csernátfalu anyaegyházához tartozott, de a reformáció tanai Johannes Honterus kemény kezű intézkedései nyomán gyökeret vertek itt is. Később Türkös is önállósult, ezzel magyarázható, hogy 1885-ben épült temploma nem hasonlít a szomszédokéhoz. Miután Négyfalu kivált a szász egyház hegemóniája alól (1886), első lelkésze, Deák Sándor – földink, a Torja részeként ismert Karatna szülötte – 48 évig folytatta szolgáló paplaképítő áldásos tevékenységét. Evangélikus templomának egyedi neogótikus oltára a neves hosszúfalusi faragóiskola híres tanára, Kupcsay János tervei szerint készült. A papi lakot történelmi emlékhelynek is nevezhetnénk, mert kertjében virágoztak azok a rózsák, melyeknek megszárított sziromleveleivel kitömték az evangélikus vallású Kossuth Lajos halotti párnáját. Szemfedelét is hétfalusi csángó asszonyok hímezték a Csángók Nagyasszonyaként emlegetett Sipos Jánosné Bereczki Anna vezetésével. Nevét emléktábla őrzi a bácsfalusi temetőben. Türkösön a katolikus restauráció idején újra gyökeret vert a „régi vallás”, és a Bara-dombra Mária Terézia engedélyével 1754-ben katolikus fatemplomot építettek. Ennek helyén áll a sorozatos alakítások eredményeként épült mai plébániatemplom (képünk), védőszentje Szent Mihály. Udvarán működik a közösségi élet másik központja, a Márton Áron Ifjúsági Ház. Létrehozója szintén földink, a tragikus hirtelenséggel elhalt T. Gajdó Zoltán mikós diák, négyfalusi-türkösi plébános, pápai káplán, aki Kézdisárfalva–Szászfalu közös templomának cintermében alussza örök álmát. Utódja, T. András József plébános – aki 2006 óta pásztorolja a plébánia híveit – elmondta, hogy beleszámolva a hosszúfalusi Apor Vilmos filiális templom köré csoportosuló közösséget is, híveinek lélekszáma nyolcszáz körül ingadozik. Élő közösség Rácsodálkoztam, mennyire gazdag Hétfalu, s így Türkös históriás kínálata, s hogy mennyire állnak helyt hitükben és ragaszkodnak identitásukhoz hétfalusi csángó testvéreink. Id. Domokos Jenőt, aki negyedszázadig volt Türkös evangélikus lelkipásztora, személyesen is ismertem. A parókia kapujában utódja, az új lelkész, Kóródi Levente szeretettel fogadott, kalauzként pedig Kovács Lehel István Hétfalu kitartó és hűséges krónikása szegődött mellém, segített válogatni a gazdag helytörténeti érdekességek között. A település azonban más értékekkel-meglepetésekkel is várt. A főút melletti evangélikus templom cintermében három kőoszlopot állíttattak 2004-ben az 1848-as szabadságharc és a két világháború hőseinek emlékére. A magyar szabadságharcban és forradalomban huszonegy türkösi evangélikus és katolikus vesztette életét, akik nevét az egyik kőoszlopon örökítették meg. A Türkösön székelő néprajzi múzeum trapéz oromfalas régi épülete 1804-ből való, itt székelt egykoron Brassó Kúriája, Orbán Balázs szerint „a durva hatalmaskodás e bűnfészke”, ahol a hétfalusiak dézsmáit hajtották be a Cenk alatti város hatalmasai. Ebben az épületben rendezték be 1964-ben Négyfalu néprajzi múzeumát, amelynek – bár tulajdonukban volt Kiss Béla és Bálint András gyűjtéséből származó eredeti csángó néprajzi anyag – 1990-ig sok köze nem volt a hétfalusi csángókhoz. A rendszerváltás után változott a helyzet. Senki nem várta el, hogy kimondottan Csángó Múzeum legyen a neve, témaköre, hiszen Négyfaluban élnek román ajkúak is. Most mind a két etnikum emlékeit, életét-múltját tükrözi az intézmény. Magyar nyelvű kiadványt is kínáltak látogatásunk idején, bántó volt azonban, hogy a tárlatvezető nem ismerte a magyar nyelvet. A csángó-székely zászlóalj születése Türkös biztosított helyet a Kúria melletti telken a 126-os, csángókból és székelyekből álló zászlóalj megszervezésére – derül ki Kelemen György (1833–1916) negyvennyolcas csángó honvéd visszaemlékezéséből (A Barcaság 1848–1849-ben. Szecseleváros, 1998). A zászlóalj őrnagya földink, a sepsiszentkirályi Vida Dániel volt, akit Bem nevezett ki. Vida a kézdivásárhelyi katonai nevelde végzettje, a háromszéki határőrezred hadnagya, Kézdivásárhely térparancsnoka volt. Tetteinek méltó elismeréseként a fogarasi harcok hőseként emlegetjük. Márkos Ervin kőhalmi unitárius lelkész egy 1907-ben Fogarason keltezett emlékfüzetre hívta fel figyelmünket, amely Vodráska Vencel fogarasi főgimnáziumi tanárnak azt az emlékbeszédét tartalmazta, melyet a Honvéd Alap javára rendezett fogarasi ünnepségen mondott 1905-ben. Ekkor ugyanis gyűjtést indítottak egy negyvennyolcas emlékmű felállítására, melyen méltó helyet foglalt volna el Vida neve is. Az emlékműből vagy nem lett semmi, vagy elsöpörte a történelem. Az emlékbeszédből idézzük Vida hősiességének egy momentumát, amely jobbára ismeretlen a hétfalusiak számára. „Bem rendeletet küldött, hogy a Fogarason állomásozó zászlóalj két százada siessen a Törcsvári-szoros védelmére (...), a visszamaradt 600 ember két ágyúval és egy század Kossuth-huszárral fedezze a fogarasi várat, valamint az Olt völgyétől Vledényig igyekezzék az ellenséget feltartóztatni... Engelhardt cári tábornok Mundra mellett homlokzatba támadta az Olt bal partján a Vida őrnagy vezette magyar haderőt. Végtelen volt a két megütközött had között az aránytalanság. Engelhardt 20 ágyújával és 12 ezer emberével szemben csak 600 honvéd és két ágyú képezte a magyar haderőt... Vida látván az ellene fellépő haderő nagyságát (...), reggelfelé megkezdte csatarendben a visszavonulást. Az ulánus csapatok és az oroszok mindenfelől bekerítették a honvédséget... Vida Dániel is, míg csak volt kivel harcolni, addig helyéről nem mozdult (...), átvágva az ellenség sorain, az Olt felé húzódott. Itt azonban 12 kozák állotta útját, kikkel viaskodva három dsidaszúrás után lehanyatlott lováról. A kozákok lovával elnyargaltak, más martalócok, meglátván őrnagyi ruháját, levetkőztették, és addig ütötték, vagdalták, míg halottnak hitték. Pénztárcáját ellopták. Eszméletét vesztve, iszonyúan összevagdalva feküdt vérében a hős, mígnem a reggeli hűs levegő eszméletét visszaadva, az Olt partjához vonszolta sebektől vérző testét. Itt találtak rá az ulánusok, ahonnan az őrtanyára, majd a várba szállították...Lüders faggatta a fogarasi várban Vidát: maroknyi népével hogyan mert az ő hadseregével szembeszállni? Vida azt felelte: Kegyelmes uram, mit tartana Ön azon törzstisztjéről, aki a parancsszóra kirendelt harcmezőről gyáván elfut? Az orosz tábornagy helyeslően intett, rendelkezett, hogy gyógyítsák meg, és a kozákok által elrabolt pénzének egy részét is megtérítette. Nem így a bevonuló osztrákok, akik galádul bántak vele. A brassói fellegvárban egy halálkamrába dobták, lázba esett, s ilyen állapotban vitték a nagyszebeni börtönbe.” Itt kimondták rá a halálos ítéletet, melyet nyolcévi várfogságra változtattak. 1853 februárjában szabadult az olmützi börtönből. Keze alatt sok hétfalusi és háromszéki harcolt. Utóbbiak között a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Lajos, a barátosi Mirtse Dénes százados, testvére, a sepsiszentkirályi Vida József, Sükösd János, Újvárosi Ferenc, az albisi Vén Ferenc, a kézdivásárhelyi Szőcs Dani és a hősi halált halt bölöni Tana Benedek. Vida porai a sepsiszentkirályi családi sírboltban nyugszanak. Szülőfalujában, Sepsiszentkirályban és a fogarasi unitárius templom előcsarnokában márványtáblát állíttattak emlékére. Négyfaluban-Türkösben nincs emléke a 126-os csángó-székely zászlóaljnak. Öröklő utókor Türkösön kaptuk lencsevégre a Zajzoni Rab István-iskola udvarán a költő mellszobrát, a helybeli Szász-Benedek István alkotását. Magyar iskolák a Kárpát-kanyarban a címe annak a kötetnek, amely 1992-ben jelent meg Hochbauer Gyula szerkesztésében, kútfőjeként a hétfalusi népoktatás történetének. A zajzoni középiskoláról Pap Árpád iskolatörténetéből böngésztünk, majd ismerkedünk a hely híressé vált diákjaival: az egykori királyi táblai ülnökkel, a bácsfalusi Gyerkó Györggyel és Jakab András szobrásszal, Thököly Imre erdélyi evangélikus fejedelem udvari lelkészével, a türkösi Hajdu Istvánnal, a csernátfalusi Pap Sámuellel, Bálint Istvánnal és Bencze Mihállyal. „Amikor Johannes Honterus brassói reformátor 1544-ben meglátogatta Hétfalut, már egyházi iskola működött egy tanítóval. Az ősi skóla Csernátfaluban volt, azon a helyen, ahol a jelenlegi középiskola egyik épülete áll – írja iskolatörténetében Pap Árpád. Az azóta eltelt évszázadok alatt megszakítás nélkül folyt a magyar nyelvű oktatás, mindig léteztek magyar iskolák, általában a templomok mellett, szoros és sikeres együttműködésben a helyi történelmi egyházakkal, így találta meg a barcasági csángó magyarság a túlélés egyetlen lehetséges módját. A kommunizmus évei alatt az akkori hatalom folyamatos nyomást gyakorolt a magyar közösségre, következetes és állandó lépéseket tett a magyar iskolahálózat meggyengítésére. Ennek a diszkrimináló kisebbségi politikának a következményeként 1978-ban megszűnt a négyfalusi magyar elméleti középiskolai tanítás. Az 1989-es romániai események után a helyi magyar közösség újra anyanyelvén akarta taníttatni gyerekeit. Beindulhatott 1990-ben a Négyfalusi Magyar Líceum, majd 1992-től a Zajzoni Rab István Elméleti Középiskola.” Ebben napjainkban magyar óvoda, elemi és líceumi osztályok működnek. Többek között ennek a líceumnak volt diákja Géczi Levente Székelyudvarhelyen élő jogász és Gödri B. Alpár fungens tatrangi lelkipásztor is. Kisgyörgy Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. február 8.A deportáltakra emlékeztek SimonyifalvánA simonyifalvi katolikuis templomban tegnap 10 órakor kezdődött az ökumenikus istentisztelet, amit a Szovjetunióba, 1945-ben kényszermunkára hurcolt helybeli németek emlékére ajánlottak fel. Ft. Hegedűs János plébános üdvözölte a szertartáson megjelent Contraş Magdolnát, a Deportáltak Szövetségének megyei elnökét, nt. Walter Sinn szemlaki és nt. Deák Bálint helybeli evangélikus-lutheránus lelkipásztort, a község vezetőségét és a híveket, majd Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből idézve, eljutott a szertartás céljához, vagyis megemlékezni azokról a helybeli hívekről, akiket ártatlanul meghurcoltak, ötévi kényszermunkára vittek. A szentírásból nt. Deák Bálint olvasott fel, nt. Walter Sinn lelkipásztor németül és magyarul elmondott igehirdetésében megemlékezett arról a mintegy 70 ezer ártatlan emberről, akiket 1945 januárjában kényszermunkára hurcoltak, embertelen körülmények között dolgozva, minimális orvosi ellátás mellett gyenge minőségű, hiányos élelmezéssel, kemény hidegben is dolgoztattak. Az elhurcoltaknak mintegy 15%-a soha nem térhetett haza, jeltelen tömegsírokban nyugszanak. A hazajötteket egész életükön végigkísérte a kényszermunkán szerzett betegségük. Az ötévi megpróbáltatás után a hazatértek közül az akkori rezsim több mint 43 ezer személy politikai üldözését kezdte el. Istenben bizakodva hisszük, hogy népünkre nem vár újabb, hasonló megpróbáltatás – fejezte be igehirdetését nt. Walter Sinn szemlaki lelkipásztor. Koszorúzás, felhívás egymás megbecsülésére Az ökumenikus istentisztelet után a hívek, a vendégek, az elöljárók és a lelkészek átvonultak a Simonyiak Házának az udvarán álló Deportáltak Emlékművéhez, ahol Szívós László programvezető köszöntötte az egybegyűlteket. Amint kifejtette, nyolcadik alkalommal jöttek el megemlékezni azokról az ősökről, akik nálunk, mai embereknél sokkal erősebbek, edzettebbek voltak, ha a többségük kibírta az embertelen megpróbáltatásokat. Ha rájuk gondolunk, azt is megállapíthatjuk: ha minket, mai kényelmes embereket deportálnának hasonló körülmények között, talán senki nem élné túl. Mert mai világunkat a passzivitás és az érdektelenség jellemzi. Hogy miért is hurcolták el az embereket 71 évvel ezelőtt, arra a Nyugati Jelenben napvilágot látott, A Bánság története című írásból olvasott fel egy részletet. „A kényszermunkát Sztálin rendelte el a kollektív bűnösség elve alapján, amit a nácik is, de a szovjet hatalom is nagy becsben tartott. Ugyanakkor a Román Kormány, de a nyugati hatalmak sem tettek semmit ellene. Az angol külügyminisztériumból származó nyilatkozat az akkori miniszterelnöktől Churchilltől származik: semmi kifogása nincs az ellen, hogy Romániából több tízezer németet vagy svábot oroszországi bányamunkára hurcoljanak, noha ez akkor is, most is az emberiség elleni bűntettnek számít, ezért elévülhetetlen. Tehát mi nem vagyunk passzívak, érdektelenek, mert legalább az áldozatok kegyeletére emelt emlékműnél minden évben megemlékezünk az elhurcoltakra. Ezt követően Brittich Erzsébet felolvasta egyik kisjenői deportáltnak a versét. Haász Tibor polgármester beszédében örömének adott hangot, amiért a megemlékezésen az iskolaigazgatóval együtt több pedagógus, de diák is jelen van, ami azt a reményt táplálja, hogy az egykori honfitársaink drámájának a történetét továbbadják a jövő generációknak is, nehogy ehhez hasonló még valamikor megtörténhessen. Nt. Walter Sinn magyarul köszöntötte a még élő két deportáltat, majd a témához kapcsolódó német verset olvasott fel. Utána újra Brittich Erzsébet olvasott fel egy deportált által írt költeményt. Ft. Hegedűs János plébános az Oroszországban elhunyt 13 áldozatra emlékeztető kopjafákat olyan szent helyeknek nevezte, amelyek nem csak az áldozatok, hanem az emberi kegyetlenség emlékei is. Éppen ezért, e hely felhívás a szeretetre, a békére és egymás megbecsülésére. Indítványára együtt imádkoztak mindazokért, akikért állították az emlékművet, majd megszentelte azt, illetve a 13 kopjafát. Miután nt. Deák Bálint magyarul, nt. Walter Sinn németül olvasott fel a szentírásból, a Matyelka Mária karnagy által betanított templomkórus németül énekelte a deportáltak Krivojrog kezdetű indulóját, s eközben Contraş Magdolna, Brittich Erzsébet közreműködésével megkoszorúzta az emlékművet. Utánuk Haász Tibor polgármester és Szabó Attila iskolaigazgató helyezték el a kegyelet koszorúit, illetve a hívek és a hozzátartozók a virágaikat. Megható volt látni, amint az iskolások minden kopjafát megkoszorúztak, gyertyát gyújtottak mellettük. Contraş Magdolna megindulva mondott köszönetet a bensőséges megemlékezésért, de előrehaladott kora miatt szomorúan jegyezte meg: talán számára ez volt az utolsó alkalom. A meghatóan családias megemlékezés az iskola egyik tantermében adott szeretetvendégséggel, baráti beszélgetéssel zárult. Balta János. Nyugati Jelen (Arad) 2016. február 10.Gyergyószentmiklóson lép fel az OperettissimoA Kolozsvári Magyar Opera és Filharmónia művészeiből alkotott Operettissimo együttes nóta, operett, musical és a revü műfajából összeállított műsorral vendégszerepel Gyergyószentmiklóson. Az előadást február 12-én, pénteken 19 órától láthatja a közönség a művelődési ház színháztermében. Fellépnek: Kolcsár Katalin – ének, Veres Noémi – ének, Plesa Róbert – ének, Rigmányi István – ének, Kolcsár Péter – zongora, Deák Albert – hegedű, Gyenge Zoltán Balázs – hegedű. A belépőjegyek ára 20 lej, elővételben a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ irodájában válthatók munkanapokon 9-től 16 óráig. Helyfoglalás a 0266-361 992-es telefonszámon lehetséges. Pethő Melánia. Székelyhon.ro 2016. február 14.Ülésezett a KMATMásfél éves szünet után ült össze a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanácsa (KMAT) 2016. február 12-én Budapesten, a Magyarság Házában. A testület 2004. június 16-án alakult meg Nagyváradon, több határon túli magyar politikai és polgári szervezet társulásával. Az alapítók célja az volt, hogy olyan fórumot hozzanak létre, amely lehetővé teszi a Kárpát-medencei magyarság autonómiatörekvéseinek egységes képviseletét. Ezen kívül a testület célul tűzte ki a magyar nemzeti közösségek diszkriminációjának megszüntetését, a teljes egyenlőséghez szükséges nemzetközi segítség biztosítását, egy átfogó Kárpát-medencei autonómiarendszer kidolgozását, valamint a nemzeti önazonosság megőrzésének elősegítését. A KMAT legutóbbi ülésére 2014 júliusában, Bálványosfürdőn került sor. Időszerű vált tehát a Kárpát-medencében azóta történtek értékelése, az autonómia ügyének számbavétele a tagszervezetek beszámolója alapján, az európai, nemzetközi helyzet áttekintése az autonómiaküzdelem vonatkozásban – állt a tagszervezeteknek küldött meghívóban. Az ülés házigazdája a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága volt, Potápi Árpád János államtitkár csíkszeredai munkalátogatásáról küldött levélben köszöntette a tanácskozókat. A Szilágyi Péter helyettes államtitkár által felolvasott üzenetben a nemzetpolitikáért felelős államtitkár megerősítette: alkotmányos kötelezettségeinek eleget téve a magyar kormány minden rendű és rangú támogatást igyekszik megadni a határon túli magyar nemzetrészeknek, éljenek azok kisebbségben, szórványban vagy diaszpórában. Ebbe szervesen beleillik az a támogatás, amit a kormányzat az autonómiatörekvéseknek, illetve ezek összehangolásának és egységesítésének ad. Schöpflin György politológust, európai parlamenti képviselőt idézve fejezte ki sajnálkozását az államtitkár, hogy a fejlett európai országok nem hajlandó tudomásul venni: a nyugati, működő autonómiák és a Kelet-Közép-Európában óhajtottak között nincs semmilyen különbség. Ami ott elfogadott és üdvös, annak itt is létjogosultsága van. A magyar kormánynak és a határon túli magyar autonomistáknak együttesen kell demonstrálniuk a nemzeti közösségek önrendelkezési törekvéseinek természetes és legitim voltát – utalt rá a KMAT-nak írott üzenetében Potápi Árpád János. Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke vezette le a KMAT-ülést, a testület elnökeként üdvözölte a házigazdákat, a meghívottakat és a tagszervezetek küldötteit, sajnálattal állapítva meg, hogy a Magyar Közösség Pártja és a Magyar Polgári Párt ugyanúgy nem vesz részt a tanácskozáson, mint a megfigyelői státussal rendelkező RMDSZ. A felvidékiek a választási kampány hajrájára hivatkozva mentették ki magukat, a két erdélyi párt vissza sem jelzett. Holott az autonómia ügyében elengedhetetlen a nemzeti összefogás – hangzott el az ülés szünetében tartott sajtótájékoztatón is a konklúzió, amit a média jó érzékkel szűrt le és közvetített a tegnapi nap folyamán. Az ülés első felében megtörtént az autonómia ügyének számbavétele a Kárpát-medencében, a tagszervezetek megjelent képviselőinek beszámolói alapján. A Székely Nemzeti Tanács nevében Izsák Balázs elnök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nevében Sándor Krisztina ügyvezető elnök, az Erdélyi Magyar Néppárt nevében Toró T. Tibor alelnök szólt. A Vajdasági Magyar Szövetség részéről Bús Ottó intézőbizottsági elnök, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt részéről Csorba Béla elnök, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége részéről Csonka Áron elnök tartott beszámolót. Brenzovics László elnök a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Jakab Sándor elnök a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége, Ábrahám Borisz alelnök a Muravidéki Magyar Nemzeti Önigazgatási Közösség, Deák Ernő volt elnök pedig az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége képviseletében szolgált tájékoztatással. Szinte egybehangzónak tűnt a beszámolók nyomán az a vélekedés, hogy a legutóbbi KMAT-ülés óta nem történt érdemi előrelépés autonómiaügyben, esetenként még visszalépés is tapasztalható a nemzetközi helyzet és a különféle regionális vagy kontinentális válságok miatt. Az ülésen meghívottként részt vett Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, akit a határon túli magyar közösségek autonómiaügyeinek koordinálására kért fel Orbán Viktor kormányfő, s aki az örvendetesnek mondható konvergenciák leltározása és a sajnálatosan létező divergenciák áthidalása terén elértekről szólva emlékeztetett: neki a közvetítés és egyeztetés a feladata, nem a diktálás. A budapesti kormányzat nem gyámkodni, hanem segíteni akar az autonómiakérdésben, e tekintetben viszont mindent megtesz, amit megtehet. Tőkés László – aki a magyar kormánypártok lillafüredi kihelyezett frakcióüléséről érkezett a KMAT-ülésre – elmondta: a kormányfő kifejtette ott, hogy eljött az ideje az improduktív belső konfliktusok lezárásának. Ez különösen fontos az autonómia ügyében – mutatott rá a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanácsának elnöke. Szerinte a határok fölötti nemzetegyesítés mellett a külhoni magyarság önrendelkezése az a politikai intézmény és érték, amelyen a nemzetpolitika nyugodhat, és ebben a kérdésben elengedhetetlen a nemzeti összefogás. Felül kell emelkedni a pártpolitikán, és egységet kell teremteni a sokféleségben. Önösszeszedésre is szükség van, mert egy helyben topogás észlelhető az autonómia ügyében. A KMAT folytatni kívánja a megkezdett munkát, és kellő elszántságra buzdítja a tagszervezeteket. Izsák Balázs a közelgő székely szabadság napjára hívta fel a figyelmet. Ez a március 10-e arról is szól, hogy a demokratikusnak és jogállamnak mondott Romániában érvényesül-e az egyik alapvető emberi jog, a gyülekezésé – mutatott rá. A tervezett nagyszabású marosvásárhelyi demonstráció azt is bizonyítani hivatott, hogy nem lankad az autonómiamozgalom Erdélyben. Szintén meghívottként vett részt az ülésen Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója, valamint Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója, aki bemutatta a magyar kormány által támogatott civil szervezetet és annak jogsegély-szolgáltató törekvéseit. Elmondta: sokféle együttműködési lehetőség van a KMAT és a KJI között, az egyik ilyen pászma az a kisebbségvédelmi monitoring-rendszer, amelynek létrehozásáról a 2014-es bálványosfürdői ülésen döntött tanács. A KMAT pénteki ülésén megválasztották a testület új titkárát Bedő Árpád személyében, megköszönve a visszavonult Mécs László jó évtizedes önzetlen munkáját. Döntés született arról, hogy ebben az évben két nagyszabású autonómiakonferenciát is szerveznek, egy Kárpát-medenceit és egy nemzetközit. Budapest, 2016. február. 13. Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája. erdon.ma 2016. február 16.Közös munkaterv az égető pedagógushiány pótlásáraKirály András kisebbségi nyelveken történő oktatásért felelős államtitkár képviselte az oktatási szaktárcát azon a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége által rendezett kerekasztal-beszélgetésen, amely a Súlyos pedagógushiány a romániai magyar közoktatásban címet viselte. A február 13-i Besztercei vándorgyűlést Halász Ferenc partiumi alelnök moderálta, jelen volt többek között Soós Anna, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem rektor-helyettese, Burus-Siklódi Botond RMPSZ-elnök, valamint több magyar megyei főtanfelügyelő, illetve főtanfelügyelő-helyettes és tanfelügyelő. „A felvetett problémák összessége mutatja, hogy górcső alá kellene vennünk a tanfelügyelőségek stratégiáit és ezek mentén kell egy közös munkatervet készítenünk, amely figyelembe veszi az egyes megyék sajátosságait” – hangsúlyozta Király András, az RMDSZ oktatási államtitkára. A találkozó végeredményeként munkacsoportok alakultak a minisztérium, tanfelügyelőségek és az RMPSZ oktatási szakembereinek bevonásával, amelyek majd céltudatosan és következetesen összehangolt stratégiát dolgoznak ki a pedagógushiány égető problémájának orvoslására. A találkozón jelen volt Camelia Tabără, Beszterce-Naszód megye főtanfelügyelője, valamint Deák Zoltán főtanfelügyelő-helyettes is, akikkel a megye magyar oktatásának helyzetéről, a létszámalatti osztályokról, valamint az önálló magyar iskola ügyének és létrehozásának lehetőségeiről egyeztetett Király. A főtanfelügyelő kiemelte, támogatják a magyar osztályok új épületbe való költöztetését, jelenleg ezeknek ugyanis az Andrei Mureșanu Főgimnázium ad otthont. Közlemény Erdély.ma 2016. február 16.Felháborodást szült az iskolaösszevonás NyárádszeredábanJanuárban iskolák összevonásáról döntött a Maros Megyei Tanfelügyelőség. A csökkenő gyereklétszámra és gazdasági okokra hivatkozva Nyárádszeredában a Deák Farkas Általános Iskola elveszítené önálló jogi személyiségét, és beolvasztanák a Bocskai István Gimnáziumba. A tanfelügyelőségi döntést értetlenül és felháborodva fogadták a szeredai vezetők, hiszen itt az előírtnál nagyobb létszámú a diákság, és a személyzeti leépítést is megoldotta volna a városvezetés úgy, hogy senki ne maradjon állás nélkül. Tóth Sándor polgármester úgy véli, hogy a tanfelügyelőség szembement a törvényekkel, és önkényesen döntött. A nyárádszeredaiak megkérdőjelezték a tanfelügyelőség álláspontját, és néhányszor találkoztak is az intézmény képviselőivel. A tanfelügyelőség gazdasági szempontok szerint döntött: a minisztérium felszólítására csökkentenie kell a nem didaktikai személyzet számát. Szerintük az iskolák összevonásával az adminisztratív személyzetet csökkenteni lehet, igazgatói, aligazgatói állások szűnnének meg, és a titkári és könyvelői munkát is meg lehet oldani kevesebb személyzettel. Nem beszélve a takarítókról, karbantartókról, akiknek a tanfelügyelőség szerint nincs elég munkájuk, ezért állásokat kell felszámolni. Nem fogadták el az érveket és javaslatokat Első lépésben a tanfelügyelőség a karbantartó vagy takarító személyzet csökkentését szerette volna elérni az összevonás révén. Tóth Sándor próbálta meggyőzni a főtanfelügyelőt: Nyárádszeredában nem csökkent, ellenkezőleg, kétszeresére nőtt a takarításra váró iskolai felületek nagysága az utóbbi évek helyi iskolaépítési hulláma következtében. De ha már mindenképp néhány takarító elbocsátásával oldanák meg a helyzetet, a polgármester azt javasolta: a takarítást kiszervezik, azaz ezeket az állásokat levághatja a tanfelügyelőség, az alkalmazottakat pedig átveszi egy takarító cég. Ez a javaslat nem győzte meg a tanfelügyelőt, és már nem is a takarítókkal, karbantartókkal volt gondja, hanem az igazgatói, aligazgató és adminisztratív személyzettel, könyvelőkkel, titkárokkal – ezek állásaiból szüntetne meg négyet-ötöt, hogy elérje a személyzetcsökkentést. „Meggyőződésem, hogy ez kimondottan politikai kérdés. Sajnos össze kellett vonjanak román iskolákat, ahol baj volt a gyereklétszámmal, és a Maros megyei román közösség nem tudja megengedni magának, hogy ne vonjon össze magyar iskolákat is” – véli az elöljáró. Megvan a létszám A következő tanévre a középiskolában 420 diák beiskolázására tettek le tervet, míg az általános iskolákba közel kilencszáz gyerek jár a városból és a hozzá tartozó falvakból, tehát jóval a törvény által előírt háromszázas diáklétszám fölött állnak, így mindkét iskola önálló jogi személyiségre jogosult – hangsúlyozta Tóth Sándor. A két iskola igazgatója, Trufán József és Fülöp László támogatják a polgármester álláspontját a kérdésben. Ellenezte a döntést a tanfelügyelő-helyettes Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes egyedüli magyarként a bizottság döntése ellen szavazott, mert ő, ahogy fogalmazott, a nyárádmenti közösséget képviselte. Megkeresésünkre elmondta: 1990-hez képest szinte felére csökkent a magyar diákok száma Maros megyében, ez is befolyásolja azt, hogy a kvótarendszerrel együtt új átszervezés következik. A kisebb városokban, ahol általános és középiskola is volt, már összevonták azokat, most került sorra Nyárádszereda, Radnót, Sáromberke is. Hogy megmentsék a középiskolákat, azt látták jónak, ha összevonják az intézményeket. Ez eredményezheti talán azt is, hogy a diákokat sikerül az adott településen tartani, és megmaradhatnak a kis vidéki iskolák is. Bonyolult a kérdés: a gyerek és iskola is meg kéne maradjon, a pedagógusnak is állása kell legyen, de a keretszámokba is bele kell férni. A főtanfelügyelő-helyettestől azt is megtudtuk: a szeredai iskolák esetében nem szűnnek meg sem takarítói, sem tanári állások, lesz egy igazgató és két oktatásért felelős aligazgató. Csak az adminisztratív személyzetet érinti az összevonás, de elbocsátás itt sem lesz most, hanem amikor valaki nyugdíjba megy, nem hirdetik meg többé az állást. Ő nem támogatta az iskolák összevonását, de ha már ez a kényszerhelyzet, meg kell találni azt az utat, amely a közösségnek és a diákoknak is a legjobb – mondta el Illés Ildikó. Gligor Róbert László. Székelyhon.ro 2016. február 17.Képek és háttérképekavagy, reminiszcenciák Erdély képzőművészetének budavári seregszemléjén Az impozáns termeket járva újfent elidőztem egy rajznál. Címe: Szárhegyi emlék. Szerzője a háromszéki Kökös fia, Deák Ferenc, aki minden idők erdélyi grafikusainak egyik legkiválóbbika volt (tipográfusként különösképpen az), és akinek egy sajátosan zamatos grafikája gazdagította eme nagylélegzetű, honi seregszemlét. Így aztán lépnem sem kellett, hiszen egy helyben élhettem át az egykor bíborfényű napkeltéket is köszöntő baráti diskurzusokat, amelyeknek ma már pusztán a mementó burkában hallhatom folyton távolodó visszhangjait. Egyetlen rajzra tekintek, de egy egész életművet látok. Ez az életmű poétikus és drámai, nagyvonalú és cizellált, melankolikus és derűvel fűszerezett, konkrét és áthallásos; olyanféle, akár egy, a sors bőkezű adományaival felpakolt, vándorútjára induló székelytarisznyás mondahős Nagy Imre kékzöldekben színjátszó fenyveseinek ballada illatú országában. Egyetlen rajz a falon – egyetlen emlékfutam az üveglappal örökre lezárt, illuzórikusan elfolyó térben. Neve egybeforrt az 1970-ben induló Kriterion Könyvkiadó iskolateremtő képjegyeivel (a kiállítás tárlóiban szemlére elhelyezett kiadványok arculata ezt kellőképpen igazolta is), az ihletett sziluettbe foglalt szárnyas ló évtizedes röptével, s mindez olyan korban, amikor a szellem röghöz kötöttségének kényszerű zablája egyre inkább megfeszült. Kiadványok százainak alaki világra jötténél bábáskodott Feri, mely művek – idő fakította címlapjaikkal – ma is híven vallanak a műforma tisztánlátásáról. S hogy tervezés közben semmi apró szakmai vonatkozású mozzanat sem kerülhette el Deák éberségét, tisztán kiviláglik sűrűn visszatérő, akár credóként is idézhető szavaiból: „Ez egy igen lényeges részletkérdés”. Id. Feszt László korszakváltó rézkarcai messziről hirdetik mesterük amorf alakzatainak már-már szublimált vízióit. Kedvelt aquaforte-mezzotinto technikával maratott-dörzsölt nyomatai az anyag faktúrájának parádéjával nyűgözik le a szemlélőt. Az Ismeretlen térben és az Analízis címet viselő két kiállított műve közül a másodiknak – amely a csiga-csigavonal képi alakzatait szellemesen variálja – az egyik példánya még születése idején (1972) dedikálva hozzám került, amikor is gyakorta meglátogattam őt „égközeli” műtermének múzeumi miliőt sugalmazó tereiben. Élcelődő természet volt, aki – látványos itáliai bemutatkozásainak visszhangos sikerei idején – művésztársai irigykedésével, meg nem értésével, alaptalan kritikájával szembesülve, némileg kedveszegetten végezte katedravezetői, később pedig rektori teendőit. Feszt a grafika tágas spektrumának minden elképzelhető részletét jól ismerte. Tanítványok szűkebb köre bolygóként követte őt. Köztük az aradi születésű, majd Sepsiszentgyörgyön tevékenykedő, kiemelkedően tehetséges pályatárs, Baász Imre is. Imre kezdetben inkább expresszív felhangokkal jellemezhető, szimbolikus motívumokat idéző rézkarcokkal jelentkezett (Veszély, Dosszié, Rácstörő), majd évek múlva látványvilága a konceptuális, valamint akcióművészet irányába teljesedett ki. A kor társadalmi feszültségeinek érzékeltetésére ikonikus jelrendszerekben igyekezett meggyőződésének látható formában is hangot adni. A rács, a kötél, a kerítés, a fűrészpengeként villódzó vonalak vissza-visszatérő alakzataiból formálódott teljessé képi epikájának eszköztára. Illusztrációk kapcsán gyakorta keresett fel a szerkesztőségben. Erős művészegyéniségére vallott, hogy mindenkor friss szemléletű szövegrajzait – a megszokottól eltérő módon – nem a kézirat szerzőjének világához idomította, hanem abból a világból azt és annyit vett át, ami és amennyi saját művészi hitvallásának kifejezését legteljesebben szolgálta. Szervátiusz Jenő szobrai előtt (Önarckép, Térdelő akt, Fahordó, Mosoly stb.) Kolozsvár sétatéri pavilonjában eltöltött elsőéves szemeszterek emlékeit idézem fel, amikor Jenő bácsi a mintázás alapfogásaiba igyekezett minket beavatni. Már a kezdet kezdetén elmondta, hogy a formák megteremtése során két alapvető módon járhatunk el. Az egyik: amikor az anyag fokozatos hozzáadásával „felépítjük” a szobrot, a másik: amikor az előttünk álló tömbből sok türelemmel „kibontjuk” azt. Tanulmányaink során épp az agyagból való mintázás került terítékre, így a modell körül strázsáló állványokon a karakteres és a szánalmas arcmások igen vegyesen váltogatták egymást. Jenő bácsi köztudottan nem volt bőbeszédű. Ám ha szólt, emlékezni lehetett szavaira. Elméletek hangoztatása helyett szívesebben „statuált” példát néhány határozott mozdulatával a képlékeny anyagra. Egy napon az egyik „mű” igencsak roskatag képet mutatott már születése pillanatában; megroppantnak, elkínzottnak tűnt önnön súlya és alkotója határtalan igyekezete alatt. Látva ezt, Jenő bácsi mintázó fát kért. A művészpalánta készségesen át is akarta nyújtani a magáét: egy aprócska, finoman csiszolt ívekkel kiképzett, nem is olcsó szobrász szerszámot. Ám az avatott mester ezt könnyed mozdulattal visszautasította, és egy deszkának beillő, testes fadarab után nyúlt, amivel a fel-felszisszenő alkotó szeme láttára néhány lendületes csapással pillanatok alatt, szó szerint „helyrepofozta” a degenerált sziluettet. Aztán letette az ekképpen lélegzethez jutott, életre kelt szobor mellé a deszkalapot, egészen közel a finoman csiszolt aprócska mintázófához. Sokat mondó pillantást vetett mindkettőre, a mű megszeppent alkotójára is, aztán szokásához híven, szó nélkül továbblépett. Szervátiusz Jenő arcának szép ívű „ősmagyar” vonásait Mohy Sándor a kiállításon is bemutatott olajképén örökítette meg(Szobrász). De igen népszerű, a sajtóban is sűrűn leközölt alkotása volt Mohynak az ugyancsak kiállított Borotválkozó önarcképés a Kőfaragók is, amelyek közül az utóbbi, noha még 1947-ben öltött formát, ám évek múltán újabb változatban is feltűnt az egyik megyei tárlat alkalmával. A szóban forgó festmény formakezelésének megkapó nagyvonalúsága, a társszínek érzékeny harmonizációja és mohysándoros összefogottsága az egyik legkorábbi műélményeim közé sorolják ezt a számomra részleteiben ma is felidézhető kompozíciót. És ahogy Mohy – kezdetben Mohi-ként írta a nevét – a szürke árnyalatok biztonságot nyújtó alaprendszerére fűzte fel élénkítő hatású koloritját, úgy vált jellemzővé Kolozsvár egy másik, kedvelt és köztiszteletnek örvendő festője, Fülöp Antal Andor, „mindenki Andorkája” számára a nápolyi-, kadmium-, króm- és permanens sárga színek tobzódása csendéleteinek mindörökké bimbózó virágoskertjeiben (Csendélet őszi virágokkal, Iréne). Árkossy István. Szabadság (Kolozsvár) 2016. február 17.Összevonnák a nyárádszeredai iskolákatÉrtetlenül fogadta a nyárádszeredai önkormányzat a Maros megyei tanfelügyelőség döntését, miszerint a csökkenő gyereklétszámra és gazdasági okokra hivatkozva a Deák Farkas Általános Iskola elveszíti önállóságát, és beolvad a Bocskai István Gimnáziumba. A tanfelügyelőség azzal indokolta a lépését, hogy a minisztérium felszólítására csökkenteni kell a nem didaktikai személyzetet. Szerintük az iskolák összevonásával az adminisztratív személyzetet csökkenteni lehet, igazgatói, aligazgatói állások szűnnének meg, és a titkári és könyvelői munkát is meg lehet oldani kevesebb személyzettel. Nem beszélve a takarítókról, karbantartókról, akiknek a tanfelügyelőség szerint nincs elég munkájuk, ezért állásokat kell felszámolni. Tóth Sándor polgármester szerint a tanfelügyelőség szembement a törvényekkel, és önkényesen döntött az iskola-összevonásról. Mint mondta, a tanfelügyelőségen „egyetlen törvénycikkellyel sem tudták megindokolni határozatukat". A polgármester biztos abban, ha bíróságon támadják meg a döntést, megnyerik a pert. „Ám ez csapdát is rejt. Ugyanis a jelenlegi tanfelügyelőségi vezetők még három évig a helyükön maradnak, hisz versenyvizsgával és nem politikai kinevezéssel töltik be a posztot. Megtörténhet, hogy a per után bosszúból támadni kezdenék a szeredai tanintézeteket. Nem beszélve arról, hogy az érettségin és kisérettségin hátrányosan megkülönböztetnék a szeredai diákokat, ezzel csökkentenék továbbtanulási esélyeiket. Büszkék leszünk-e rá, hogy igazunk van?" – tette fel a kérdést a polgármester, akinek ennél fontosabb célja, hogy az érettségi átmenő aránya a 31-ről 50 vagy akár 70 százalékra nőjön. Tóth Sándor elmondta, a napokban megbeszélést tartanak a témában, amelyen a két iskola vezetői, tanárai és a szülőbizottság tagjai is kifejthetik álláspontjukat. A következő tanévre egyébként a középiskolában 420 diák beiskolázása szerepel a tervezetben, míg az általános iskolákba közel kilencszáz gyerek jár a városból és a hozzá tartozó falvakból, tehát jóval a törvény által előírt háromszázas diáklétszám fölött állnak, így mindkét iskola önálló jogi személyiségre jogosult – hangsúlyozta Tóth Sándor. Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes egyedüli magyarként a bizottság döntése ellen szavazott, mert ő, ahogy fogalmazott, a Nyárád menti közösséget képviselte. Megkeresésünkre elmondta: 1990-hez képest szinte felére csökkent a magyar diákok száma a megyében, ez is befolyásolja azt, hogy a kvótarendszerrel együtt új átszervezés következik. A kisebb városokban, ahol általános és középiskola is volt, már összevonták azokat, most került sorra Nyárádszereda, Radnót, Sáromberke is. Hogy megmentsék a középiskolákat, azt látták jónak, ha összevonják az intézményeket – mondta el Illés Ildikó. Gligor Róbert László. Krónika (Kolozsvár) 2016. március 12.Negyvennyolcas rendszerváltás („Forradalmi” beszélgetés Egyed Ákos történésszel)Irigylésre méltó vitalitás, közéleti naprakészség, magvas gondolatok: a 86 éves Egyed Ákossal élmény beszélgetni. A bodosi származású történész-akadémikus szerint a történetkutatás egyik legalapvetőbb feladata történelmi tudatunk kezelése, tisztán tartása. – Ha önnek kellene idén március 15-i ünnepi beszédet mondania, mire helyezné a hangsúlyt? – Én is jó ideje töröm rajta a fejem, hogy mi is volt március 15-e? A lélekmelengető pesti és budai események, majd a szabadságharcba átnőtt forradalom? Vagy a békésen kivívott nemzeti szabadság, aztán a győzedelmes vagy éppen vesztett csaták? Nos, azt mondom, hogy a modern magyar nemzet 1848–49-ben jött létre, kiindulópontja pedig a tizenkét pont. Ugyanakkor igazi rendszerváltás volt – amit valamiért azóta is elhallgatunk –, amikor a jobbágyvilágot, a rendiséget felváltotta a polgári világ. Mondhatni, leváltották az addigi világot. A szabadságharc leverése ugyan egy időre visszavetette a folyamatot, de a jobbágyság visszaállításának kérdése már soha nem merült fel. 1867-ben pedig azt mondta a magyar nemzet, hogy kiegyezünk, de negyvennyolcas alapon. Persze, engedtek azért valamennyit a negyvennyolcból, de igazán lényeges kérdésekben nem. – A kiegyezés alkujában már a kiforróban lévő magyar nemzeti identitás érvényesült? Hiszen a megtorlás évei akár arra is alkalmasak lehettek volna, hogy szétverjék ezt az alakuló azonosságérzetet. – Épp ellenkezőleg: erősítették. Eleink az elnyomás évtizedeiben is annyira ragaszkodtak magyar identitásukhoz, hogy a megtorlás eseményei sorra beépültek a nemzeti tudatba, összekapcsolódtak 1848-cal. De az események szociális töltete is erős volt: a már említett jobbágyfelszabadítás, a rendi törvények eltörlése, a választójog megítélése a parasztság vagyonosabb része számára. – Az elsősorban modernizációs értelemben vett pozitív következmények mellett a kiegyezés kényszerített-e ki olyasmit, ami a továbbiakban jelentősen kihatott a magyar nemzet fejlődésére? – A kiegyezés mindig is a magyar történelem vitatott kérdései közé tartozott. Ismerjük, mennyire ellenezte Kossuth, attól tartva, hogy a környező nemzetek megharagudnak az elnyomóval kiegyező magyarokra. A forradalmat követő időszak gazdasági fejlődése, a polgárosodás folyamata azonban Magyarországot jelentős mértékben közelítette a nyugat-európai színvonalhoz, s ez a kiegyezéspártiakat erősítette. Ne feledjük azonban, hogy a magyar államiság csak részben állt helyre 1867-ben, mivel a magyarság lemondott az önálló hadseregről, a saját külügyről. Deák Ferenc, a kiegyezés elindítója és véghezvivője úgy gondolta, menet közben erősíthetők lesznek a kezdeti vívmányok, a kompromisszum korántsem végleges, mindössze jó kiindulási pont. Ma már tudjuk, hogy nem így történt. A magyar államiság továbbfejlesztése számára a későbbiekben nem kínálkozott mozgástér. A történetírás szerint azonban a világháború és következményei nem írhatók a kiegyezés rovására, ezeket a történéseket nem lehetett előrelátni. – A kossuthi félelmek azonban bizonyos mértékig beigazolódtak, és mi azóta sem értjük, miért nem szeretnek bennünket, magyarokat a környező népek… – A kérdés roppant bonyolult. Miután 1848 őszén Ausztria kezdeményezésére a szomszédos nemzetek összefogtak a magyarság ellen, Kossuth levonta a következtetést, hogy hasonló eset máskor is, bármikor bekövetkezhet. A magyarság megítélésének azonban régebbről származó gyökerei vannak. A királyi Magyarország keretei között a társadalomfejlődés annak az állapotnak kedvezett, hogy az uralkodó réteg magyar legyen. A periférián lévő népek jó része valahogyan a magyar nemesség szolgálatába került vagy sodródott, és ez újabb magyarellenes töltetet szolgáltatott. Azzal együtt, hogy a jobbágyság intézménye révén a magyar nép is a kiszolgáltatottak között volt. A történelem során kialakult magyarellenességet aztán a politika nagy mértékben kihasználta. – Mit nyert, illetve mit veszített a székelység a forradalommal? – A történetírás korábban sokszor emlegette, hogy a székelyek 1848-ban semmit sem nyertek, viszont sokat veszítettek. Ezt ma már felül kell bírálnom, mert igenis, Székelyföldön is nagy jelentőségű változások következtek be. Az agyagfalvi nemzetgyűlés elfogadta a magyar forradalom által hozott törvényeket, a jogegyenlőséget, a közös teherviselés elvét, s ezzel gyakorlatilag beilleszkedett az egységes magyar nemzetbe. A székelység lemondott a korábbi előjogairól. Előtte azt követelték, hogy mindenekelőtt kapják vissza a Habsburgok által elrabolt jogokat – és ebben sok logika volt. Kossuth azonban meggyőzte a székely követeket, hogy ne követeljenek külön jogokat, mert most az egységes polgári jogok kiterjesztése a legfontosabb. Berde Mózesék ki is használták az agyagfalvi határozatokat, visszatérve Háromszékre a jogi egyenlőséget és a közös teherviselést hangoztatták, márpedig a székelyek szemében mindig szálka volt a nemesség adómentessége. De a közszékely a közös teherviselés körébe sorolta azt is, hogy legyen katona a nemes is, a jobbágy is. A székelyföldi társadalomban ugyanis akkorra már 30–35 százalékos volt a jobbágyság részaránya. – Sokan, sokszor hivatkoznak ma is nosztalgiázva a rendtartó székely falu mintájára. Milyen hatással volt ennek eszmeiségére és gyakorlatára a forradalom? – Negyvennyolc után az osztrák hatalom, majd a magyar állam is mindenki számára kötelező érvényű törvényeket hozott. Átalakult, bürokratizálódott a közigazgatási rendszer, 1876 után megszűntek a székek, aminek következtében háttérbe szorultak a hosszú időn át jó szolgálatot tevő régi falutörvények. A vármegye rendszere rátelepedett falura, városra egyaránt, a tagosítás és arányosítás nyomán pedig erős nivellálódás következett be, miután a közföldek, a közbirtokok nagy része magántulajdonba került. A szegényebb rétegek sokat veszítettek, a falu társadalma erősen rétegződött. Magatartásában, tudati szinten azonban akkor még nem szűnt meg létezni a rendtartó székely falu. A morális törvények éltek és érvényesültek egészen a kollektivizálásig, amely aztán kategorikusan szétfeszített minden hagyományt és keretet. – Támogatja történelmi szimbólumaink egyre fokozódó használatát, megélését? – Annyi tiltás után természetszerűnek számít e robbanásszerű használat. Ne feledkezzünk meg arról, hogy eleink századokon keresztül rendi világban éltek, és minden rendnek megvolt a maga szimbólumrendszere. Ezen belül a székely autonómia olyan intézmény volt, amely a népességnek össz-székely jelleget adott. Csakhogy az autonómiának székenként voltak sajátos jegyei, amelyek pecsétekben, zászlókban, szimbólumokban jelentkeztek. Ezeket kezdik feleleveníteni, megjelenítésüknek a javuló technikai lehetőségek is kedveznek. A szimbólumok sokfélesége persze zavart is tud kelteni, de ez a sokféleség történelmi örökségünk. E tekintetben is fontos volna azonban egyfajta rendtartást megvalósítani, mert az egészen helyi szimbólumok általánosításával csak fokozzuk történelmi tudatunk zavarait. Márpedig a történetkutatás egyik legalapvetőbb feladata történelmi tudatunk kezelése, tisztán tartása. – Tudósként hogyan értékeli a magyar nemzetegységesítési törekvéseket? Létezhet külön anyaországi, illetve külhoni magyar tudományosság? – Amikor megválasztottak az Erdélyi Múzeum-Egyesület – Erdély kis akadémiája – elnökévé, kötelességemnek tartottam folytatni az erdélyi magyar tudományosság integrálását az összmagyar tudományosságba. A művelődést hordozó magyar nyelv ugyanis kétségtelenül egységes. A Trianon következtében kialakult külön tudományos szerkezetek közötti távolságot tovább növelték a kommunista rezsim kapcsolattartást korlátozó tiltásai. Ezt örököltük meg 1990-ben. Az eredeti állapotok visszaállítása lehetetlen, de az sem tűnik észszerűnek, hogy teljesen feladjuk az évtizedek alatt kialakított tudományszervezési struktúráinkat. Ezeknek ugyanis megvan a maguk feladata, és abban sem vagyok biztos, hogy a magyar kormányzat és tudományosság, értelmiség képviselői hasonló beleérzéssel viszonyulnak ezekhez az integrációs folyamatokhoz, mint mi. A Magyar Tudományos Akadémia külső tagja vagyok 1990 óta, de nem tudom elfelejteni, hogy amikor az akadémián szavazásra került sor, mi, külsősök egy másik teremben csak televízión követhettük a történéseket. Nem tartom üdvösnek lemondani transzilvanizmusunkról – amelynek létét még köreinkben is vitatják –, sajátos erdélyiségünkről, amelynek a kultúrában, a tudományban is van létjogosultsága. A jövő azonban minden valószínűség szerint az egységesülésé. – Mit tart történetírásunk legnagyobb problémájának? – Elsősorban azt, hogy a magyar és a román történetírás továbbra is elmegy egymás mellett. Márpedig ennek óriási hatása van a közgondolkodásra. Nézzük meg a városok utcáinak elnevezését, mintha nem is lett volna magyar forradalom. Valamennyi román negyvennyolcas vezetőről utcák, terek sokaságát nevezték el, míg Marosvásárhelyen egyetlen Kossuth utcát sem lehet elfogadtatni. A tankönyvektől a tudománynépszerűsítő kiadványokig mindenhol egyformán jelen vannak ezek a problémák, meghatározzák a tudatot, és nem csökkentik a közöttünk lévő távolságot. Az erdélyi magyar történetírás talán fogékonyabb lenne erre a kérdésre, a románban azonban alapvető tézisekhez kellene hozzányúlni. EGYED ÁKOS Történész, az erdővidéki Bodosban született 1929. november 25-én. Középiskoláit Sepsiszentgyörgyön végezte, egyetemi tanulmányait a Bolyai Tudományegyetemen. A kolozsvári Történeti Intézet kutatójaként dolgozott, az 1990–1994-es időszakban a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen tanított, 1995- és 1997-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem meghívott előadója is volt. 1990 óta a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, 2002-től 2010-ig az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke volt. Kutatásai elsősorban az 1848-as erdélyi forradalomra és Erdély 1867-től 1914-ig terjedő történetére, valamint a székelység történetére irányulnak. A készülő Székelyföld története című háromkötetes munka vezető szerkesztője. Díjak, kitüntetések: A Román Akadémia Díja (1977), Tudományos Érdemérem III. fokozata (1979), A Korunk Bolyai-díja (1981), Az Év Könyve Díj (1997), A Kultúra Szabadságáért Díj (1999), Bocskai István-díj (2001), A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2002), Kemény Zsigmond-díj (2007), Bolyai-díj (Bolyai Alapítvány, 2009), Erdővidék Kultúrájáért Díj (2009), A Magyar Érdemrend középkeresztje (2013), Bethlen Gábor-díj (2014). Legutóbb Háromszék Kultúrájáért Díj (2016). Csinta Samu. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. március 12.Forradalom utca 48. az Erdélyi Magyar Televízióban!Forradalom utca 48. címszó alatt idén negyedik alkalommal szervezi meg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ügyvezető elnöksége és az Erdélyi Magyar Televízió az erdélyi magyar középiskolák történelmi vetélkedőjét. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is öt csapat méri össze az 1848–49-es forradalommal és szabadságharccal kapcsolatos tudását, de a diákoknak kreativitásról, színészi adottságokról is tanúbizonyságot kell tenniük a vetélkedő öt fordulója alatt. A részt vevő csapatok ez alkalommal is meghívásos alapon érkeznek a megmérettetésre: Nagyenyedről a Bethlen Gábor Kollégium, Nagyváradról az Ady Endre Elméleti Líceum, Kolozsvárról a Báthory István Elméleti Líceum, Székelykeresztúrról a Berde Mózes Unitárius Gimnázium, Sepsiszentgyörgyről a tavalyi nyertes csapat, a Mikes Kelemen Főgimnázium képviselteti magát a rangos eseményen. A zsűri tagjai ez alkalommal a forradalom és szabadságharc ismert és elismert szaktekintélyei: a zsűri elnöke dr. Egyed Ákos akadémikus, Deák Árpád nyugalmazott történelemtanár, dr. Tamási Zsolt-József, a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója és Keserű Sándor, a baróti Baróti Szabó Dávid Líceum történelemtanára. A színvonalas, izgalmas, fordulatos vetélkedőt az Erdélyi Magyar Televízió március 15-én, kedden este 8 órától tűzte műsorára. Népújság (Marosvásárhely) 2016. március 14.Szabadságvágy diákhangonSzavalóverseny 1848 emlékére "Magyar vagyok, lelkem, érzésem örökséget kapott, melyet nem dobok el: a világot nem szegényíteni kell, hanem gazdagítani" – ez a Babits-idézet adta meg az alaphangját a reformkor és az 1848-as szabadságharc költőinek emlékét idéző szavalóversenynek, amelyet harmadik alkalommal szervezett meg tehetséggondozó (vokacionális) tanintézetek ésszakközépiskolák diákjai számára a marosvásárhelyi Szász Albert Sportlíceum. Péntek délelőtt székely ruhás lányok és fehér inges, nyakkendős fiúk töltötték be a Deus Providebit Tanulmányi Ház Szent Mihály-termét. Amint Fábián Olga főszervezőtől megtudtuk, a megyeközponti tanintézetek – a Művészeti, az Elektromaros, a Pedagógiai Líceum, a Gheorghe Sincai, illetve a Ion Vlasiu szakközépiskolák – diákjai mellett idén először más városokból, Régenből és Szovátáról is érkeztek szavalók. Negyven diák hozta el a meghatározott történelmi korból származó kedvenc költeményét. – Ez az együttlét nem feltétlenül a versenyről, sokkal inkább arról szól, hogy ünnepélyes keretet adjunk a szép gondolatok megszólaltatásának. A márciusi ifjak lelkesedése, gerincessége, tisztessége ma is érvényes üzenetet hordoz, követendő példának számít. Legyen ez a verseny elsősorban baráti találkozás, jókedvetekből mondjátok a verseket – kérte Fábián Olga az egybegyűlt fiatalokat. Ezt követően Csíki Zsolt, a Szász Albert Sportlíceum igazgatója osztotta meg ünnepi gondolatait a jelenlevőkkel. "Kossuth Lajos háromszínű lobogója, de sok barna legény esküszik alatta" – énekelte a következő percekben Szőlősi Katalin művészetis diák, majd a reformkorról, a szabadság eszméjének születéséről olvasott fel gondolatokat a sportlíceum két tanulója. A verseny izgalmát oldó műsor kiemelkedő pillanatának számított Csatlós Beáta és Kerekes Eszter művészetis diákok fuvolajátéka – Petőfi két megzenésített versét szólaltatták meg –, illetve Bartha Noémi és Lakó Levente sportiskolás nyárádmenti tánca. Székely Norbert művészetis tanuló, a tavalyi szavalóverseny első díjasa Petőfi Sándor Ha férfi vagy, légy férfi című költeményét, azt a verset adta elő, amellyel 2015-ben megnyerte a tehetségpróbát. Ezt követően közös versmondásra sorakoztak fel a sportlíceum diákjai, Petőfi Bizony mondom, hogy győz most a magyar című, Marosvásárhelyen írt versével bátorították a versenybe szállókat. Nemsokára aztán elindult a versfüzér, egymás után léptek színpadra a szavalók. A legtöbben Petőfit választották – az egyik versenyző énekelve adta elő a közismert Befordultam a konyhára... című verset –, de Vörösmarty Szózata is felcsendült, és Arany Jánostól, Gyulai Páltól is hallhatott lírai alkotást a háromtagú – Tollas Gábor színművész, Nagy Olga és Xantus Piroska magyar szakos tanárnők alkotta – zsűri. A verseny kínálatában versduett és -trió is szerepelt. Jó pár diák erőltetett színpadiasság nélkül, biztos szövegtudással, tisztán hangsúlyozva tette maivá a szabadságvágy költői megnyilvánulásait. A verseny szünetében újabb katonadalok hangzottak el – Gergely Erika volt az egyik tolmácsoló –, Rau Renáta és Szász Norbert pedig néptánccal gazdagította a műsort. A több mint kétórás verseny természetesen díjazással zárult. A zsűri tetszését leginkább Simonfi Zsuzsannának, a szovátai Domokos Kázmér iskola diákjának szavalata nyerte el, a marosvásárhelyi Pedagógiai Líceumból érkezett Babos Panni Emőke és a szászrégeni Lucian Blaga iskolát képviselő Barabás Zalán második díjat kapott, a sportiskolás Lőrincz Mercedesz, Peres Nelly, a Ion Vlasiu iskola diákja, illetve Deák Imola, a régeni Lucian Blaga iskola tanulója harmadik lett. Az értékelőbizottság hét versenyzőt dicséretben részesített. A díjazottak könyvjutalmát, akárcsak a tavaly, ezúttal is a verseny főtámogatója, az Erdélyi Rákóczi Szövetségek Egyesületének elnöke, Csorba Árpád István biztosította. Szintén az egyesületi elnök felajánlásával minden csapatból – azaz iskolából – három diák és egy pedagógus a szovátai Teleki Oktatási Központban Érték és ifjúság címmel megrendezésre kerülő hosszú hétvégén vehet részt. Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely) 2016. március 14.Ünnep – Múlt és jövő küszöbén Kisbácsban„Ha van erőnk a mindennapi gondokkal megbirkózni, ha hűségesek leszünk eszményeinkhez, ha nem adjuk fel a reményt terveink megvalósításában, és őszinték leszünk egymással, akkor lehet hinni, hogy nemcsak a közeljövőben fogunk még ünnepelni Kisbácsban, hanem még nagyon sokáig” – hangsúlyozta Deák Ferenc alpolgármester, az RMDSZ helyi szervezetének elnöke azon a péntek délutáni eseményen, amelyet a március 15-i nemzeti ünnep jegyében tartottak a kisbácsi Ifjúsági Házban, népes közönség jelenlétében. A Korunk márciusa – Kisbácsban elnevezésű rendezvény összekapcsolta a március 15-i megemlékezést, a Korunk alapításának 90. évfordulóját, valamint Kisbács jelenének kérdéseit, amelyhez apropót szolgáltatott a folyóirat januári lapszáma is. Szabadság (Kolozsvár) 2016. március 16.Nem csak az emlékezés a feladatunkA vártnál többen gyűltek össze tegnap Kovásznán. A csípős hideg ellenére a központi parkoló zsúfolásig telt díszbe öltözött helyiekkel, környékbeli falvakból érkezett ünneplőkkel. A szervezők számára is meglepő volt a nagy részvétel. Arra számítottak, hogy sokan munkahelyi feladataik miatt nem lehetnek jelen, ezért az ünnep kulturális részét az esti órákra időzítették, a művelődési központban szervezték meg a Március idusa gálaműsort. A megszokott módon, felvonulással kezdődött az ünnepség. Vérpezsdítő indulót fújva masíroztak elöl a kovásznai ifjúsági fúvószenekar tagjai Kertész Barna karnagy vezetésével. Mögöttük díszkocsikkal, szekerekkel, lóháton vonultak az ünneplők – helyiek és az orbaiszéki falvakból érkezett lelkes székely atyafiak. Az ünnepségnek helyet adó tér zsúfolásig telt, kokárdás, zászlót lobogtató fiatalok, felnőttek, idősek áradata zúdult a központba. Az első sorokban ott álltak a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat tagjai, mögöttük a Kőrösi Csoma Sándor Líceum és az Orbán Balázs Elemi Iskola tanulói. Butyka Gyula ceremóniamester költői kérdéssel kezdte: fényes győzelmet ünneplünk, vagy vereséget siratunk? Az egyértelmű választ is megadta: a világot megváltoztató győzelmet ünnepeljük március 15-én, azt, hogy a forradalomban a magyarság példát mutatott egész Európában. Deák Gellért Gedeon, az idei Március 15-e üzenete szónokverseny nyertese azt hangoztatta: nemcsak az emlékezés a feladatunk, hanem az is, hogy felismerjük gondjainkat, megfogalmazzuk panaszainkat, megkeressük a megoldásokat. Az ünnep fő szónoka Böjte Csaba ferences szerzetes volt. Az általa megtapasztalt, a gyermekotthonok működését, a rászorulók befogadását nehézkéssé, időigényessé tevő bürokrácia, az értelmetlen rendeletek, törvények, előírások áldatlan következményeit összegezte első mondataiban. Mindezek ellenére bíznunk kell a holnapban, nem kell megalkuvóknak lennünk a céltalan törvényekkel. Álmodjunk jövőt gyerekeinknek szülőföldünkön! Nem a múlt forradalmi dalait kell zengenünk, mai gondjainkat kell megoldanunk – mutatott rá. A szónoklatot követően Molnár Gergely szavalattal lépett a színpadra, majd Orbán Judith, a Kovászna–Vajnafalva Református Egyházközség lelkésze mondott záróimát. A himnuszéneklés után az emlékezés koszorúit helyezték el a belvárosi református templom kertjében lévő emlékműnél. Este héttől került sor a Március idusán gálaműsorra, ahol ünnepi beszédet mondott Tamás Sándor megyeitanács-elnök. Bokor Gábor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. március 16.Károly Róbert – Kolozsvár – hétszáz évAz a javaslat született a helyi önkormányzatban, hogy a város fennállásának 700. évfordulója alkalmából nevezzék el a Kajántói út mentén található Szentháromság, jelenleg a Karl Liebknecht nevét viselő teret Károly Róbert Anjou-házi magyar királyról, akitől Kolozsvár 1316. augusztus 19-én a városi rangot kapta. A kezdeményező Adrian Mureşanu, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) városi tanácsosa. A város önkormányzatának valóban figyelembe kellene vennie: a Kolozsvárt városi rangra emelő egykori uralkodót, Károly Róbertet megilleti, hogy egy, az annak idején létezett településen, a mai belvárosban, méltó helyen, utca vagy tér viselje a nevét. Erre a legmegfelelőbb a Főtér vagy a Deák Ferenc utca (Hősök útja) lenne. Semmiképp egy külvárosi sikátor. Ezzel egyidejűleg szobrot is kellene állítani a tiszteletére. Amint azt tavaly a temesváriak már megtették. Annak emlékére, hogy városuk évekig Károly Róbert székhelye volt. Károly Róbert, helyesen I. Károly néven magyar király, Anjou Martell Károly magyar trónkövetelő és Habsburg Rudolf császár leányának, Klemenciának a fiaként, V. István magyar király dédunokájaként 1288-ban született Nápolyban. 1300 augusztusában hajója a dalmáciai Spalatóban kötött ki, amikor még III. András ült a trónon. A délvidéki tartományok urai – Subicsok, Babonicsok, Frangepánok, Csák Ugrin –, valamint Bicskei Gergely esztergomi érsek, Mihály zágrábi, János nyitrai püspök és a nemesek kisebb csoportja támogatta, külföldről VIII. Bonifác pápa és a Habsburg hercegek. András király 1301 januárjában váratlanul meghalt. A támogatói által Esztergomba vitt Károlyt, Bicskei Gergely május 13-a előtt – egy alkalmi koronával – megkoronázta. Károly ez időtől számította uralkodását. A pápa 1301. május 13-án Boccasini Miklóst Károly Róbert támogatására Magyarországra küldte. A többségi ellenpárt azonban az ország szabadságának vélt sérelme miatt a koronázást nem tekintette érvényesnek. Helyette előbb II. Vencel, Cseh- és Lengyelország királyának – IV. Béla dédunokájának – azonos nevű, 12 éves fiát (1301–1305), III. András leányának, Erzsébetnek a jegyesét –, majd utána a bajor Ottót (1305–1307) ismerte el Magyarország királyának. Vencel behívásának előkészítéseként 1301 augusztusában Kőszegi (Németújvári) Iván megtámadta Esztergomot, ahonnan Károly és Bicskei Gergely menekülni kényszerült. Vencelt 1301. augusztus 27-én Fehérvárt a Szent Koronával János kalocsai érsek koronázta királlyá. Az illetéktelen koronázás miatt a pápa az érseket a Szentszék elé idézte, aki azonban elhalálozott. Károly 1302-i, Buda elleni ostroma sikertelen maradt. Nem változtatott az erőviszonyokon az sem, hogy VIII. Bonifác pápa 1303. május 31-én Károlyt nyilvánította királynak. De Esztergom 1306., majd Buda 1307. évi elfoglalása és Gentilis bíboros, pápai legátus működése lehetővé tette, hogy 1307. október 10-én a rákosi országgyűlés királynak ismerje el. 1309. január 16-án Budán újból megkoronázták, majd ugyancsak Gentilis közreműködésével 1310. augusztus 20-án Fehérvárt, végre a Kán László erdélyi vajda által visszaszolgáltatott Szent Koronával koronázták meg. Asztalos Lajos. Szabadság (Kolozsvár) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2026 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
